KÜLÖNÖS TALÁLKOZÁSOK

Mary Silver

Játszd újra, Abigél!

KÜLÖNÖS TALÁLKOZÁSOK

Minden alkalommal, amikor otthon is részt vettem más felekezetek istentiszteletein, ritka hülyén éreztem magam. Teljesen mások a szokások, a nyelvezet…Szóval, már a saját világomban is igen kínos volt, mikor egy református istentiszteleten keresztet akartam vetni, és finoman figyelmeztettek, hogy ez nem illik, náluk ilyen nincs. De hát a berögzült szokások ugye… Na most, ha a XXI. században kényelmetlenül éreztem magam a tudatlanságom miatt, akkor itt, jó ötven évvel korábban, egy teljesen más világban…Gondolom, el tudják képzelni. Micinek kétszer is le kellett fognia a kezem; egyszer a Mi atyánk után, egyszer pedig még az üdvözlésnél. Hiába, a keresztvető mozdulatok egészen kicsi gyerekkorom óta belerögzültek a tudatomba, és a szokás pedig nagy úr. Sosem rajongtam a hajnali kelésért, és távol az otthonomtól, mind időben, mind pedig térben, tekintettel a vasárnap hajnali időpontra, ez mit sem változott. Nem láttam túl sok értelmét annak, hogy egy, a saját felekezetemétől különböző misén részt vegyek, és meghallgassak egy nem túl érdekfeszítő beszédet a felebaráti szeretetről és társairól, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ha az ember ezeket az alkalmakat kihagyja, akkor bizony kiesik az árkodi körforgásból. Fogalma sem lesz, hogy ki kivel, mikor, hogyan és persze hányszor… Mivel eljátszottam minden jövőbeli lehetőségemet arra, hogy Kalmár elvigyen arra a bizonyos helyre, ahol talán jól érezhetem magam, így más szórakozási lehetőségem nem lévén, ezt az utat választottam. Tudom, mit gondolnak: unalmas, de hát szegény ember vízzel főz. És milyen érdekes, furcsa humora van Istennek odafent, hogy éppen azon a borús, vasárnap délelőttön történt meg velem az a bizonyos dolog. Na, de nem is húzom tovább az Önök idegeit, inkább rögtön a tárgyra térek. A nagytiszteletű úr éppen útjára bocsátotta a híveket, mikor kiléptem a padból, és óvatlanul is a karzat felé pillantottam. Láttam, hogy Kalmár is lenéz rám, majd a következő pillanatban eltűnt, hogy aztán nem sokkal később az osztályával együtt, Zsuzsanna mellett megjelenjen a földszinti perselynél. Halványan mosolyogva biccentem feléjük. Kalmár viszonozta a köszönésem, ellenben Zsuzsanna rám sem nézett. Nem mintha különösebben szíven ütött volna a dolog, hiszen Péter 73

Mary Silver


hülyesége miatt joggal neheztel rám, de mégis fájt egy kissé, hogy átnéz rajtam. Nem szerettem, ha bárki is az ellenségének tekint, így próbáltam mindenkivel szemben nagyon türelmes és kompromisszumkész lenni, csakhogy Zsuzsanna nyílt ellenszenve igencsak lerontotta az átlagomat. Annyira lefoglaltak a saját gondolataim, hogy észre sem vettem, hogy mások is oda szeretnének jutni a perselyhez, csak akkor eszméltem fel, mikor valaki oldalról meglökött olyan erővel, hogy a nehezékként magamnál hordott imakönyvem kiesett a kezemből, és hangos puffanással esett a hideg kőre. Lehajoltam, ahogyan a titokzatos illető is tette, és a kezembe nyomta a könyvem. Felnézett, akárcsak én, és akkor megláttam a legszebb zöld szempárt a világon. És az az arc…Na jó, mondjuk ki; ott állt, vagyis guggolt előttem, a legjobb pasi, akivel szerény huszonöt évem alatt valaha is találkoztam. Jóképű Idegen kedvesen rám mosolygott, én meg vissza rá, aztán gyorsan elnézést kért a faragatlanságáért, és sebesen távozott, hogy később a templom ajtajából még visszanézzen rám, majd elnyelje őt a vasárnapi utcai forgatag. - Kedvesem, haladjunk – karolt belém Horn Mici, és a kijárat felé vezetett. Annyira elmerültem az iménti látványban, hogy észre sem vettem, ahogy Kalmár rám köszönt, Mici csak otthon mondta. - Tényleg? –kérdeztem vissza szórakozottan. –El is felejtettem, hogy ott van. - Ahogyan azt is elfelejtette, hogy Ön hol van. - Ezt hogy érti? - Az Úr Házában nem illik úgy viselkedni, ahogy ma Ön viselkedett, kedves. - Hogy viselkedtem? - Úgy, ahogyan egy úri nő nem szokott. Nálunk nem szokás templomban ismerkedni –szúrta oda végül, miközben meggyújtotta cigarettáját. Komoly energiámba került, hogy visszafogjam magam, és ne azt válaszoljam, hogy Árkodon máshol lehetetlen normális emberekkel ismerkedni. - Sajnálom –szólaltam meg inkább bocsánatkérőn, majd a következő pillanatban felcsillant a szemem. – De muszáj megtudnom, ki volt ez a férfi. - Nem hiszem. - Én sem. Tudom. Tudnom kell. Ez egy brutálisan jó pasi volt. - Az utolsó szavait meg sem próbálom értelmezni. - Kérem –ragadtam meg a kezét hirtelen, és óriási szemekkel, könyörgőn néztem rá. Ha jól emlékszem, még a szempilláimat is megrezegtettem a nagyobb hatás kedvéért. – Kérem… 74

Mary Silver


- Szenttamássy Áron. - A városparancsnok fia? – kérdeztem vissza meglepetten. - Honnan tudja? - Hát, a könyvben többször is megemlítették Szenttamássy Kázmér nevét. - Igaza van. - Mit kell tudni róla? –érdeklődtem tovább izgatottan, és még azt is figyelmen kívül hagytam, hogy Horn Mici kissé szemrehányón végignéz rajtam. Láthatóan esze ágában sem volt több információt kiszolgáltatni az úriemberről, így meg kellett elégednem azzal, amit eddig sikerült megtudnom Szenttamássy Áronról: magas, barna, jóképű és nagyon szép a szeme. Bármikor szívesen ájultam volna az erős karjaiba. Nem ájultam, maximum ábrándoztam róla, de azt sem sokáig, mert délután, nem sokkal ebéd után látogatónk érkezett, akihez most egyáltalán nem volt hangulatom: Kalmár Péter. A tőle megszokott hűvös udvariassággal köszöntött bennünket Micivel, de a délután hátra lévő részében még csak rám sem nézett. Az igazat megvallva, azt sem tudnám megmondani, hogy miről folyt közöttük a beszélgetés, de mikor már meguntam, hogy még csak figyelembe sem vesznek, fogtam magam, és feltrappoltam a szobámba. Halvány fogalmam sem volt arról, mi ütött Kalmárba, de hogy őszinte legyek, nem is nagyon érdekelt. Volt másvalaki, aki lefoglalta a gondolataimat, és oda már nem fért el Kalmár Péter arca, és égszínkék tekintete, mert egy zöld szempár minden egyes alkalommal kiszorította onnan. - Bejöhetek? – hallottam meg Mici hangját az ajtóból, és intettem neki, hogy kerüljön csak beljebb nyugodtan. Miután leült az ágyam szélére, nyugtalanul pillantott körbe a szobámban, majd tekintete megállapodott rajtam. –Kalmár Péter járt itt. - Tudom, az első másfél órát odalent töltöttem, emlékszik? - Nem tehet nekünk szemrehányást, gyermekem. Többször is megpróbáltuk bevonni a beszélgetésbe, de maga mintha teljesen máshol járt volna. A lényeg: Kőnig holnap íratja a dolgozatot. - Igen, na és? - Azt hittem, talán a saját szemével akarja ellenőrizni, hogy minden úgy zajlik-e, ahogyan kell. - Minek? –legyintettem. – Megbízom Kalmárban, biztosan nagyon jól elvégzi a feladatát. - Kislányom, mi történt magával? –kérdezte csendesen felém fordulva, és ezzel a különös, se nem hangos, se nem halk hanggal felkeltette a figyelmem, mert attól a pillanattól kezdve csak rá, és a mondandójára összpontosítottam. – Nem azért jött ide, hogy idegen férfiakról ábrándozzon, hanem azért, hogy teljesítse a feladatát. Meg kell mentenie három ember életét! 75

Mary Silver


- Kalmár azt már elintézte azzal, hogy szakított Zsuzsannával. - Igen, Péter valóban megtette, amit maga kért tőle, gyermekem, de attól tartok, ez vajmi kevés. Ha egyedül meg tudná oldani a problémát, maga nem lenne itt. Ha jól emlékszem – nézett rám elnézően mosolyogva -, első sorban azért jött ide, hogy az ő életét megmentse, de úgy tűnik, annak a zöld szempárnak a feltűnése már ezt is elfeledtette magával. Azzal fogta magát, és hatalmas lelki nyugalommal elhagyta a szobámat, maga után hagyva egy jó nagy adag lelkiismeret furdalást, hiszen igaz, ami igaz, valóban magára hagytam Kalmárt, pedig nem állt szándékomban. A fenébe is, mi ütött belém? Hiszen tényleg azért jöttem ide, hogy megmentsem őt, elvégre, ő a kedvenc szereplőm, szóval, nem hagyhatom veszni! Micinek igaza van, túl sokat foglalkozom ide nem illő dolgokkal, és ezek teljesen elvonják a figyelmemet a valódi feladatomról. Holnap tehát fogom magam, és elmegyek a Matulába, hogy a saját szememmel kísérjem végig az események alakulását, és meggyőződjem arról, hogy minden úgy van, ahogy lennie kell. Elhatározásomban senki és semmi nem ingathatott meg, így másnap délután ellátogattam a Matulába. Egészen pontosan másfél órám volt még a sorsdöntő botrány kipattanásáig, így hát amellett döntöttem, hogy ebben a kis időben felkeresem Kalmárt, és átvesszük még egyszer a dolgokat, nehogy valami hibáddzon. Éppen a tanári felé tartottam, mikor az egyik osztályteremből kilépő Zsuzsannára lettem figyelmes. Ahogy meglátott megtorpant, majd felszegte a fejét és egyenesen elindult felém. Hogy mi jutott róla eszembe elsőnek? Nem is tudom: bika, aminek a szeme elé vörös posztót tartanak? - Jó napot! –köszöntem neki, és gondosan figyeltem arra, hogy a hangom egy cseppet sem remegjen meg. - Remélem, azért jött ide, hogy bejelentse, elhagyja a várost. - Nézze, kedves Zsuzsanna…Ugye szólíthatom Zsuzsannának? - Semmiképp. - Jól van –böktem ki, mikor végre túlléptem a döbbeneten, amit szavai okoztak. – Szóval, sajnálom, ha félreértés volt közöttünk, de higgye el, semmi közöm nincs Kalmár Péterhez. Soha nem is volt, és soha nem is lesz. - Mikor hagyja el Árkodot? – kérdezte komoran, rezzenéstelen arccal, és már komolyan elgondolkodtam rajta, hogy Kalmár Péter ugyan mit imád annyira ezen a nőn. Inkább hálás lehetne nekem, hogy megszabadítottam tőle. - Amint végeztem a munkámmal. - Szóval, dolga van itt. 76

Mary Silver


- Igen – bólintottam, és nem hagytam, hogy további megjegyzések hagyják el a száját. Ezt pedig csak úgy tudtam megakadályozni, ha magam kezdek el beszélni. – Igaza volt, egy-két dologban. Péternek valóban én javasoltam a szakítást, de nem úgy, ahogy maga gondolja – tiltakoztam felemelt kézzel, mikor láttam, hogy a mogyoróbarna szemekben különös, és számomra gyilkos, fény villant. – Higgye el, más körülmények között senki nem lelkesedne nálam jobban azért, hogy maguk ketten egy pár legyenek, hiszen olyan tökéletesek együtt, hogy az ember szíve szinte belefájdul, de nem lehet. Magára valaki más vár, aki már hosszú évek óta szereti, csak egy gyáva kukac, és nem meri bevallani. - Kiről beszél? - Kőnigről. Hogy őszinte legyek, először nem is tudtam eldönteni, hogy sírt, vagy inkább nevetett, de az egyszer biztos, hogy ilyen hangot még nem hallottam emberből kijönni. - Maga nevetséges, kisasszony! - Higgye le, nincs kedvem viccelődni! - Ha komolyan gondolta, akkor az csak még szomorúbb. Mindenki tudja, hogy Kőnig Lajos, Horn Micit szereti. - Ki az a mindenki? - Én sajnos nem érzek iránta semmit. Pétert szeretem. - Mert nem ismeri. Ha tudná, hogy milyen sötét oldala van annak a férfinek, akit maga így imád, rögtön kiábrándulna belőle. Habár csípős megjegyzésemet humorbonbonnal tálaltam, mindvégig reménykedve abban, hogy Zsuzsanna talán veszi a lapot, csalatkoznom kellett, ugyanis továbbra is rezignáltan állt előttem, szemét a padlóra szegezte, majd hirtelen ismét rám emelte mogyoróbarna tekintetét, és rezzenéstelen hangon, szigorúan megszólalt: - Nagyon szeretném, ha mielőbb elhagyná a várost. - Maga tényleg azt hiszi, hogy valami kórság vagyok a társadalmon, amit el kell távolítani, igaz? A prefekta nem szólt semmit, viszont megsemmisítő pillantása kétséget sem hagyott afelől, hogy a megállapításom helyes, és ha rajta múlna, szikével esne nekem, hogy kivágjon az emberiség, de legalábbis az ő történetükből biztosan. Hiába volt minden, Zsuzsanna szavai mélyen elgondolkodtattak arról, hogy mégis milyen ember vagyok én? Mi jogon teszem én tökre mások boldogságát, és mégis mi a francért kellett nekem idejönnöm? Ugyanakkor azt is tudtam, hogy Zsuzsanna egyszer még hálás lesz nekem azért, hogy nem Kalmárhoz ment hozzá, de akkor remélhetőleg én már messze járok, 77

Mary Silver


egészen pontosan egy másik idősíkban, és vukos párnámmal a fejem alatt, chips-szel az ölemben bámulom a TV-ben a Flinstone családot. - Jó napot! –köszönt rám valaki a hátam mögül, és kis híján infarktust kaptam, annyira megijedtem. Megpördültem a tengelyem körül, és szembe találtam magam Kalmár Péterrel. - Maga fog a sírba vinni –válaszoltam szívemre tett kézzel. - Sajnálom, ha megijesztettem! - Hatásosabb lenne, amit mond, ha nem lenne ott az a mosoly a szája szegletében. - Apropó mosoly. Ki volt az a bájgúnár ott a templomban tegnap? - Miféle bájgúnár? –néztem vissza rá értetlenül. Bárhogy is próbáltam felidézni, egyetlen bájgúnár kinézetű illetőt sem láttam az istentiszteleten, pedig tényleg nagyon próbálkoztam. - Aki kis híján fellökte magát. - Ő nem bájgúnár –kezdtem heves tiltakozásba. - Egy nagyon kedves fiatalember. Vagyis…nem tudom, hogy milyen, mert még nem beszéltünk, de visszaadta a könyvem. - Ó, igen, más biztosan elrohant volna vele, hogy eladja a feketepiacon. - Gúnyolódjon csak, de majd azután, hogy teljesítette a feladatát –figyelmeztettem játékosan, mire ő megforgatta a szemeit. – Tudja, hogy mi a dolga, igaz? - Kívülről fújom az egészet, miután szó szerint leírta nekem erre a cetlire –húzott ki a zsebéből egy papírdarabot, és meglobogtatta az orrom előtt. – Mindent tudok. - Tökéletes. Ne felejtse el résnyire nyitva hagyni az ajtót, hogy mindent halljak. - Nem bízik bennem? - Már hogyne bíznék! Csak…ha már egyszer bejöttem, akkor szeretném a saját fülemmel hallani. - Véletlenül beugrott a Matulába, igaz? - Jól van, nem kell felkapni a vizet! Inkább koncentráljon a dolgára! - Kisasszony… - Bízzon bennem! - Kettőnk közül úgy tűnik, nem én vagyok a bizalmatlan. - Jól van, talán igaza van. Tényleg szeretnék látni egy-két jelenetet, de nem azért, mert nem bízom magában, hanem, mert kíváncsi vagyok. Most pedig kérem, menjen, mert a püspökúr nem sokára megérkezik. Kalmár dühösen fújt egyet, visszagyűrte a cetlit a zsebébe, majd sarkon fordult, és ott hagyott a folyosó kellős közepén. Alig negyed órával később, egy oszlop rejtekéből figyeltem, ahogyan a Torma Gedeon vezette gyászsereg, belép az ötödik osztály nappalijába. Tekintetem egy pillanatra találkozott Kalmár szemeivel, de ő gyorsan elkapta a fejét, majd eltűnt a terem 78

Mary Silver


belsejében. Pár perccel később Gina, Kis Mari és Torma Piroska léptek ki a folyosóra, hogy székekkel együtt térjenek vissza, majd már csak nevetést hallottam. Aztán hosszú ideig nem történt semmi, majd ismét feltárult az ajtó, és a püspök úr a tanárokkal együtt távozott a helyiségből, kivéve Kalmárt, akit Zsuzsanna az utolsó pillanatban visszahívott, és aki gondosan résnyire nyitva hagyta az ajtót, ahogyan azt megbeszéltük. Igaz, hogy a könyvben egyáltalán nem így történtek a dolgok, hiszen ott csak másnap jött a számonkérés, de ugye, szükség törvényt bont: a filmet kellett alapul vennem ahhoz, hogy minél gyorsabban túlessünk ezen a kínos szituáción. Így a legjobb Kalmárnak és Zsuzsannának is, rólam nem is beszélve. Óvatosan az ajtóhoz lopóztam hát, és hallgatózásba kezdtem: - Nem hiszem, hogy az ötödik osztály ilyen nevelést kapott volna –csendült fel a prefekta dühtől remegő hangja. – Vagy ha mégis, az szégyen mind rá, mind pedig a matulás nevelőkre nézve. Egy pillanatnyi csend telepedett a helyiségre, amit csak a nyugtalanul fel-alá járkáló Kalmár cipőjének kopogása tört meg. Idegesen tapasztottam a fülem az ajtóhoz, és magamban azért rimánkodtam, hogy senki ne járjon erre, és ne kapjanak rajta, hogy mit csinálok, mert akkor mindennek vége. - Éppen ideje –csendült fel Zsuzsanna hangja ismét -, hogy az osztály végre megtanulja, mit lehet, és mit tilos egy ilyen patináns és nagy múltú intézmény falai között. Kalmár még mindig nem szólt semmit, ami valahol érthető is lett volna, de hamarosan jelenése lesz, szedje össze magát, az Istenért, különben mindketten nagy pácban maradunk! Egy pillanatig azt hittem, a tervem ott azonnal dugába dől, mert talán Péter Zsuzsanna iránti szerelme legyőzi majd a józan eszét, és inkább hallgat, semhogy Kőnig felé terelje az imádott nőt, de aztán felcsendült az a kellemes, szívet melengető hang, és minden félelmem elszállt. - Magam is arra gondoltam, hogy ez a tett nem maradhat büntetlenül. Köszönöm! - Kigúnyolni mások hibáit, nem szégyellik magukat? Kőnig tanár úr rendkívül nagylelkű volt, hogy eltussolta a botrányt, az osztály pedig csúnyán visszaélt ennek a derék férfiúnak az önzetlenségével. Bepillantottam az ajtó résén, Zsuzsanna ugyan háttal állt nekem, de láttam, ahogyan Kalmár rá emeli a tekintetét, majd gyorsan elkapja róla a szemét. Nyilván azért, mert a prefekta hálásan nézett rá, amiért így kiáll az embertársáért, Kalmár pedig nem bírt a szemébe hazudni, így inkább az osztály felé fordult. Gyerünk, add meg neki a kegyelemdöfést! –rimánkodtam magamban. – Nem az a cél, hogy még jobban beléd szeressen. 79

Mary Silver


- Kőnig tanár úr azért, hogy mentse az osztály becsületét, képes volt valótlanságot is állítani maga, a nagytiszteletű úr előtt. Ez az, hazugozd le! Taposd a földbe őt is, meg a Zsuzsannában rólad kialakult idealizált képet is! - De attól, hogy a jó tanár úr kihúzta az osztályt a bajból a saját bűnével, attól még az igazi bűnösnek bűnhődnie kell. Tehát, ki volt ennek az egész agyament ötletnek a szülőanyja? Na, ki? Az én nevemet nem ér mondani! - Vitay, gondolhattam volna. Szegény Gina aznap nagyon rosszul járt. Amellett, hogy büntetést kapott Gedeontól, még Kalmár is alaposan megmosta a fejét, mikor bevallotta, hogy náluk, az ő régi iskolájában volt szokás, hogy egy dolgozatot duplán írtak meg. Amikor pedig jött az a bizonyos kérdés, hogy hányan voltak még benne a buliban a lányok közül, csak a nyikorgó székek hangját hallottam, ahogyan mindenki vigyázzba vágta magát. Kalmár gyorsan kiosztotta büntetést az osztálynak, és Ginát még személyre szabottan kiosztott egy kis szeretetcsomagot: - Vitay Georgina Zsuzsanna testvér, és az én jelenlétemben bocsánatot kér Kőnig tanár úrtól. Közli a jó tanár úrral, hogy gyalázatos módon kicsúfolta. Mert hiszen a sálról, és egyéb szégyenletes célzásokról kiderült, hogy róla van szó. Meg van elégedve, Zsuzsanna testvér? – kérdezte a prefekta felé fordulva. Habár nem láttam Zsuzsanna arcát, abban egészen biztos voltam, hogy a szemei elkerekedtek a döbbenettől. Tuti, hogy erre nem számított. Alig pár órával ezelőtt még kiröhögött, mikor Kalmár Péter sötét oldaláról meséltem neki, ám most szembesült a valósággal. Igaz, hogy az a valóság csak általam gerjesztett volt, de hát akkor is; Kalmár megcselekedte, amit megkövetelt a haza. Oscar-díjas alakítás volt, én mondom, és higgyék el, egy cseppet sem túlzok. Mert hát, Kalmár mégis csak nyilvánosan megalázta Kőniget, nem csak ő, hanem az egész osztály előtt, és afelől sem voltak kétségei, hogy holnap reggelre már az egész iskola, beleértve a tanári kart is, tudni fog arról, hogy Kalmár milyen gyalázatos módon viselkedett. De hát, Istenem, a cél szentesíti az eszközt, és Kalmár Péter most az én kezemre játszott. Hogy mi okból, azt nem tudtam, de őszintén szólva, nem is érdekelt. Akkor és ott úgy éreztem, mi ketten legyőzhetetlenek vagyunk együtt. Nagyon gyorsan eltüntettem azt a bizonyos kárörvendő mosolyt az arcomról, és szedtem a csülkeimet, hogy az egyik oszlop mögé teperjek, mert Zsuzsanna éppen távozni készült a teremből. Hogy feldúlt volt-e? Igen! Hogy sajnálom-e? A legkevésbé sem. Mármint, persze, hogy sajnálom, de hé, szinte már érzem a nagymamám omlós sütijének ízét a számban, szóval, az vesse rám az első követ, aki fordított helyzetben nem így cselekedett volna. 80

Mary Silver


Az ajtó újra kinyílt, és láttam, hogy Kalmár Péter milyen szomorúan néz abba az irányba, ahol a szeretett nő alakja még tisztán látszik a folyosón. Aztán a prefekta hirtelen megtorpant. Kőnig téblábolt arra, merő véletlenségből, meg persze azért, mert én szóltam neki. Zsuzsanna felemelte a fejét, és ráemelte a mogyoróbarna szemeit Kőnigre, aki visszapillantott rá. Tekintetük találkozott, a többi pedig már történelem.

Az elkövetkezendő pár napban madarat lehetett volna velem fogatni. Persze, ha Szabó Magda nem kötötte volna ki, hogy Zsuzsanna és Kalmár nem lehet egy pár, akkor ugye más lenne a helyzet, de már így is fél lábbal otthon éreztem magam. Azon a bizonyos péntek délutánon éppen túl voltam egy kellemes és kényeztető fürdőn, és egy szál magam köré tekert törölközőben glasszáltam a szobámban, mikor lentről hangokat hallottam. Nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget a dolognak, mivel a ház gyakorlatilag az ellenállás főhadiszállása volt, így naponta fordultak meg nálunk a különböző emberek. Mráz urat már régi ismerősként üdvözöltem, Kőnigről nem is beszélve. Igaz, ő már jó pár napja nem járt nálunk… De térjünk vissza a tárgyhoz. Gyanútlanul szambáztam végig a szobán, egy szál –flottírsemmiben, mikor az ajtó hirtelen kitárult, én pedig szembe találtam magam egy igencsak meglepődött Kalmár Péterrel. Hirtelen azt sem tudtam, miért hülyézzem le: azért, mert meglátott, vagy azért, mert még mindig néz. - Jézus, sajnálom! – szabadkozott, és zavartan félrefordította a fejét. - Nem tanult meg kopogni?! –kiáltottam rá dühösen, ahogy szorosabbra húztam magamon az egész cókmókot, és hátrálni kezdtem. Ezzel a meggondolatlan mozdulattal viszont sikerült nekimennem az éjjeliszekrénynek, és leverni róla a poharat, ami hangos csattanással ezer darabra tört, mikor földet ért. Amivel ismét csak sikeresen magamra vontam Kalmár figyelmét, aki felém kapta a fejét. - Sajnálom – válaszolta hirtelen, de a szemét nem vette le rólam. - Megtenné, hogy kimegy? –szűrtem fogaim között idegesen a szavakat, miközben azon erőlködtem, hogy magamon tartsam azt a nyavalyás törülközőt, mert a filmekben általában ilyenkor szokott lehullani a földre az egész hóbelebanc. - Hát persze –vigyorgott Kalmár. - Úgy értem, most. - Jól van –bólintott beleegyezőn, majd hátraarcot vezényelt, és fénysebességgel távozott. Kérdés-e, hogy egy kissé feldúlt ez a nem várt találkozás? Na, ugye, hogy nem. Mert hát,

81

Mary Silver


melyik nő szeretné, hogy egy pasi meglássa őt egy szál semmiben, persze még az előtt, hogy ő azt akarná? Látják, megint igazam van. Gyorsan magamra kapkodtam a ruháim, elrendeztem a hajam, és rezzenéstelen arccal kinyitottam az ajtót, és kiszóltam az ott várakozó Kalmárnak, hogy most már bejöhet. - Nem kell eltakarnom a szememet? - Jöjjön már! –szóltam rá türelmetlenül. - Sajnálom, hogy magára nyitottam. Nem tudtam, hogy épp… - Nem számít –válaszoltam rezignáltan, és igencsak erőlködnöm kellett, hogy fenntartsam az érdektelenség látszatát. – Miben segíthetek? – kérdeztem ismét, és láttam, hogy alaposan végigmér. Felsóhajtottam, és csettintettem egyet az ujjammal, hogy figyelmeztessem valamiféle emberi viselkedés tanúsítására. – A szemem idefent van. - Sajnálom! Kár ezeket a szép lábakat ilyen hosszú szoknya alá rejteni. - Köszönöm – válaszoltam zavartam, és éreztem, hogy elpirulok egészen a fejem búbjáig. A stop tábla hozzám képest Hófehérke portréja lehetett volna, de szerencsére gyorsan elfordultan, és szórakozottan kapcsolgattam le- föl az éjjeli szekrényemen álló lámpát. Amikor éreztem, hogy a zavarom kezd elszállni, visszafordultam Kalmárhoz, aki még mindig ott állt velem szemben, és egészen biztosan nagyon dühösen nézhettem rá, mert arcáról egy pillanat alatt leolvadt a halvány mosoly. - Kőnig miatt jöttem. - Van valami hír? –kérdeztem érdeklődve, merthogy napok óta nem tudtam semmi új infót. - Úgy tűnik, a terve bevált. - Mondhatom, hogy éljen? - Csak szolidan, ha kérhetem. Szó nélkül a levegőbe csaptam az öklömmel, mint mikor a vízilabdás fiúk bevarrják a gólt a szerbek, vagy bármelyik másik ellenfél hálójába. - Szolid voltam? - Végülis görögtüzet nem gyújtott, szóval… - Nagyon rossz érzés? – kérdeztem részvétteljesen, és finoman megérintettem a karját. - Nem annyira, mint számítottam. - Ennek örülök. Meglátja, hamar túllesz rajta –mosolyogtam jókedvűen, és cinkosan rákacsintottam. – Majd amikor megtaláljuk a tökéletes nőt, mindent más színben fog látni. Kalmár nem válaszolt, csak mélyen felsóhajtott, és jelentőség teljesen rám nézett, majd gyorsan megrázta a fejét, mintha valami makacs gondolatot akarna elűzni magától. Nem beszélgettünk sokat aznap délután, jobbára csendesen üldögéltünk egymás mellett. Valamiért 82

Mary Silver


egyikünk sem igényelte a társalgást, viszont jól esett a másik közelsége. Nyugtatólag hatott mindkettőnkre, hogy tudtuk, bár most nagyon magányosnak érezzük magunkat, mégsem vagyunk teljesen egyedül.

Egyik nap, mikor Mici a nőegyletben vezette le fölös energiáit, én a nappali szőnyegén feküdtem, és a plafont bámultam, mintha bármi érdekes is lenne rajta. De ha megfigyelték, hogy tekintetüket hosszan egy pontra meresztik, előbb-utóbb valóban látni fognak egyfajta mintát az egyhangú fehérségben. Nekem nagyjából fél órámba telt, mire sikerült előcsalnom valamiféle képet az agyam egyik sarkából. Persze, tisztában vagyok azzal, hogy ez csak hallucináció, és csak az elmém játszadozik az érzékeimmel, de azért jobb móka, mint végigtakarítani a lakást, vagy éppen nőegyleti gyűlésekre járogatni - nem is értem, Horn Mici hogy bírja -, ráadásul még el is tereli a figyelmemet arról a bizonyos zöld szempárról, ami vasárnap óta kísértett. Szenttamássy Áron…finoman ízlelgettem a nevet, ha netán a Sors úgy húzza, hogy ismét találkozunk, ne hangozzék olyan idegenül a számból. Milyen különös, hogy az ember épp egy olyan szereplőbe botlik, aki meg sincs említve a könyvben, ráadásul az apja még a mellékszereplőnél is mellékszereplőbb, már, ha lehet ilyet egyáltalán mondani Árkod városának nagytiszteletnek örvendő parancsnokára. - Remélem, nem én vagyok az oka annak, hogy padlót fogott –hallottam meg Kalmár hangját a nappali ajtajából. Kissé felemeltem a fejem, és köszöntem neki, majd visszaereszkedtem a földre. – Rosszul van? –lépett oda mellém. - Nem – válaszoltam ábrándos hangon. – Csak fekszem. - Miért nem a kanapén fekszik? - Mert így érdekesebb. - De ugye, azt nem bánja, ha én inkább oda ülök? –mutatott a karosszék irányába, én pedig bólintottam, hogy csak nyugodtam. Szemem sarkából figyeltem, ahogyan leereszkedik a székre, kinyújtja hosszú lábait, és várakozón rám tekint, majd mikor észrevette, hogy nem figyelek rá, tekintetét ő is a plafonra szegezte. – Beázott? - Nem. - Termeszek? - Nem. Úgy tűnt, kíváncsisága legyőzte a kényelmét, mert fogta magát, és ő is lefeküdt a földre, közvetlenül mellém. Kettőnk között csak az volt a különbség, hogy az én lábam a zongora felé mutatott, míg az övé az ajtó felé, és mégis halványan elmosolyodtam, mikor feje az én 83

Mary Silver


fejem mellé került. Kalmár Péter, a racionális, a Semmi- Lelkizés – Csak- A- TudományosTények- elv megalapítója, most ott feküdt mellettem, és elszántan bámulta velem együtt a plafont. Alig pár pillanat telt el így, a kellemes csendben, mikor nem bírta tovább, és halkan, suttogva megszólalt, mintha attól tartana, hogy valami fontos tevékenységemben zavar meg: - Mit nézünk? - A plafont. - Azt én is látom, de miért? - Csak úgy. - Értem – bólintott, de még mindig nem fordult felém. – És miért csináljuk ezt? - Mert jó- válaszoltam rezignáltam, mire ő elkezdett fészkelődni mellettem. - Mi ebben a jó? A föld kényelmetlen és kemény, ráadásul semmi szórakoztató nincs a plafon bámulásában. - Dehogynem. Használja a fantáziáját. - Nekem olyan nincs. Két évszám között az ember nem ér rá fantáziálgatni. - Engedje el magát egy kicsit! Rugaszkodjon el a földtől, és képzeljen oda valamit! Két kerek percig úgy tűnt, meg is fogadja a tanácsom, mert nagyjából ennyi ideig csend borult ránk, de aztán nem bírta tovább. - Mire jó ez? - Lazulásra –válaszoltam türelmesen. – Ez olyan, mintha odakint feküdne a földön, és nézné a felhőket. Csakhogy mivel november közepe van, ez lehetetlen, marad a pótmegoldás; a plafon. - A felhőknek legalább van alakjuk. - Képzeljen oda valamit! Kiskoromban gyakran csináltam ezt –szólaltam meg halk, ábrándos hangon. –Csak feküdtem, és elengedtem a fantáziámat. Megteremtettem a saját kis világomat, ahol azt csináltam, amit csak akartam. Ahol nem volt kiabálás, veszekedés, és nem voltak pofonok sem. - Én erre soha nem voltam képes – válaszolta csendesen. –Túlságosan realista vagyok, és ahogy olyan elmésen megfogalmazta, képtelen vagyok elrugaszkodni a földtől. - Talán jobb is –sóhajtottam fel szomorúan, ahogyan eszembe jutott a gyerekkorom, a családom…az otthoniak. Annyira hiányoztak! – Nézze csak meg, mi lett belőlem, aki állandóan csak ábrándozott? Egy földön fekvő, plafont bámuló, a saját világától elszakadt, kissé zizzent csajszi.

84

Mary Silver


- Szerintem, maga csak egy olyan lány, aki nagyon messziről jött –hallottam meg a hangját mellettem, és oldalra fordítottam a fejem. Ekkor láttam csak meg, hogy engem néz. Halványan elmosolyodtam, és ő is elmosolyodott. Egy nagyon rövid pillanat volt az egész, de mégis olyan bensőséges és kedves… pont ez hiányzott nekem. Aztán gyorsan elkapta rólam a tekintetét, és ismét a plafon bámulásába kezdett. Én is folytattam volna ez irányú tevékenységemet, ha a tökéletes pillanatot nem törte volna meg a bejárati ajtó rikoltó csengője. Gyorsan felpattantam a földről, és az ajtóhoz siettem. Valami rejtélyes oknál fogva örültem, hogy elszakadtam Kalmár Péter közeléből. Az iménti események ugyanis egy egészen rövid pillanatra megzavartak. Már a kilincsem volt a kezem, és a következő pillanatban kinyitottam az ajtót. Legnagyobb meglepetésemre a küszöbön ott állt ő, a zöld szempár tulajdonosa, Szenttamássy Áron.

85

KÜLÖNÖS TALÁLKOZÁSOK

Recommend Documents