KÜLÖNLENYOMAT-CEnAPATHblH
OTTHCK-EXTRÁIT-EXTRACT
SONDERABDRUCK
FÖLDTANI KÖZLÖNY BIOJIJlETEHb BEhTEPCKOrO FEOJlOrHqECKOrO OBIUECTBA BULLETIN DE LA SOCIÉTÉ GÉOLOGIQÜE DE HONGRIE BULLETJUSr OF THE H Ü N G A R L ^ GEOLOGICAL SOCIETY GEOLOGISCHE MITTEILUNGEN 102. 3.
MÜLLER PÁL
DECAPODA (CRUSTAGEA) FAUNA A BUDAPESTI MIOCÉNBŐL (2)
BUDAPEST, 1974
Földtani Közlönt/, Bull. of the HungáriánOcol. Sor. (1974) 104. 27-'>—2ST
Decapoda (Crustacea) fauna a budapesti miocénből (2) Müller Pál (1 táblázattal, 3 táblával) Ös s z e f o g 1 a 1 á s : A Tétényi fennsíkon, a miocén, felsőbadeni ( ^ ? Serravalliano) mészkőből gyűjtött négy eltérő típusú 7Jrra/Joría-faunaközül a legfiatalabbaleggazdagabb, hozzávetőleg 10 — 30 m mély, nyugodt vízben, helyenként algában dús fenéken élt. Az aljzat ásható mészhomok, a gyors kémiai mészlvixálás a \ázakat gyorsan bekérgezte, ez igen jó megtartást eredményezett. Ennek köszíinhető, hogy 3 Anoniiari-ía] (ebből 1 új) carapaxa is megmaradt. Ezenkívül 12 Brdclniura-ía'] (ebből 6 új) került elő, melyek közül 1 indo-nyugatpaeifikus, 3 atlanti-mediterrán rokonságú.
Bevezetés, a lelőhelyek leírása A cikksorozat első részében (MÜLLER 1974) leírt faunához ké2)est az itt ismer t e t e t t 2ninden valószínűség szerint fiatalabb, bár a két réteget egy rétegsorban még nem sikerült megfigyelni. Az első cikkben közült helyszínrajz szerint a most ismertetett fauna a , , D " és ,,G" jelű helyekről került ki, részben régi ágyúállásból, részben munkaárokból. A kőzet anyaga keményebb és lazább mészhomokkő, egyes rétegekben sok Molluscaval. A lenyomatokról készített öntvények alapján, dr. KÓKAY József határozta meg a faunát. (Kérem, fogadja ezért hálás köszönetemet.) Leírását idézem: ,,fauna: (ejíokitt lenyomatok) Oxystele patida orientális COSSM. et P E Y R : Bitfium reticulatum COSTA; Cerithiumcív. bronni PARTSCH; Cerifhium cfr. exdoliolum SACCO; Cah/ptraea cJiinensis L. juv. Hinina dujardini D E S H . ; Hinia rosthorni PARTSCH; Clavatula brigit tae HoERN. et AuiNG.; Bulla sp.; Musculus aff. sarmaticus GAT.; Táras rotundatiis MONT.; Phacoides columbella LAMCK.; Cardiu^n cfr. manyense K Ó K A Y . ; Venus sp.; Paphia sp. Értékelés: a fauna sekélyszublittorális környezetben élt. A Biftium reticulatuin, Musculus aff. sarmaticus. Cerithium cfr. exdoliolum és a Clavatula doderleini brigittae alakok legalább időnként brachihalin sótartalmú környezetet valószínűsítenek. Budapest, 1972 május, K Ó K A Y . " Másik mintából sok Chlamys biaense, MEZN. valamint Miliolidea, Elphidium, Bolivina, Botalia fajok kerültek elő. Ennek alapján dr. KÓKAY a következőt írja: "A Pectenfélók általában 30—40 m mélységben élnek a leggyakrabban, de kivétel van bőven. A Foraminifera együttes inkább ennél sekélyebb vízben élhetett." A fauna kora felsőbadeni, ami valószínűleg a serravalliano felső részének felel meg, esetleg belenyúlik a tortoniano aljába.
A Decapoda-fajok ismertetése GLAESSNER
(1969) rendszere szerint ismertetem a ftiunát. O r d o : Decapoda LATEEILLE 1803 I n f r a o r d o : Anomura LATREILLE 1881 S u p e r f a m i l i a : Thalassinoidea LATBEILLE 1831
276
Földtani
Közlön]/,
10 í. kötet, 3. füzet
V a m i 1 i a : (ydUidiuis.sirhte D A X A 1852 S II 1) f a 111 i 1 i a : ('(dJuuutN.s'nyw D A N A 1852 (; e 11 u s : CalUdnds.sd TVHACII 1814
C(t]li(i})a.s.s(i nroK:ii'i (I. táli'la 3.)
(EACH:\IAVEII)
,'<emir(ihiiiri (írex:;/!. BAcmiAVKJi (11)54)
A BACHMAYEK által Soiiirruiiua n. gen.-ba sorolt fa.j egy Cailianassn carapax cervicalis barázda előtti része, melynek megmaradása jól jellemzi a DeutschAlteubiu'g-i és a budatétényi lelőhelyek kitűnő megtartási viszonyait. A lelő helyről t()bl) CallicoKi'^sa tí})usú olló is előkerült, de ezek túl töredékesek a meg határozáshoz. S 11 b f a m i 1 i a :
Genus:
U-pogehiinae
BORRAD.VIT.E
1903
LJpogebi'i I.,E..VCH 1814
Upogebia scabra n. sp. (I tábla 2.; olló? I tábla 1.) A n y a g : 3 c a r a p a x a , , G " lelőhelyről, t ö b b t ö r e d é k e s olló u g y a n i n n é t , v a l a m i n t a , , B " lelőhelyről (lásd M Ü L L E R 1974) és e g y a fentiekkel jól meg(ígyező jó m e g t a r t á s ú olló B u d a p e s t - - R á k o s r ó l . S t r a t u n i t y p i c u m : miocén, felsőbadeni. L o c u s t y p i c u s : Budapest —Budatótény ,,G". D i a g n p s i s : a c a r a p a x h o s s z ú k á s lant-formájú, h á t u l s i m á b b , elől érdesebb. D e r i V a t i o n o m i n i s : az érdes felületről. H o 1 o t y p u s : M G 1 1 . , I t á b l a 2. k é p .
D e s c r i p t i o : a carapaxnak a eervicalis barázda előtti, lant alakú része maradt meg. Ez erősen megnyúlt, a cervicalis barázda íve megnyúlt ellipszis alakú, míg a hozzá közelálló Upogebia pusilla s más recens fajoknál körív-alakú. A rostrum jórésze hiányzik. A rostrum középvonalában húzódó árok nem olyan hosszú, mint az U. pussiUa-ná\. A valószínűleg idetartozó olló ujjának hossza mintegy fele a kéztőének. S u p e r f a m i l i a : Oalatheoidea S A M G U E L L E 1819 F a m í l i a : Galatheidae S A M G U E L L E 1819 S u b f a m i l i a : Galatheinae S A M G U E L L E 1819 G e n u s : Oalathea F A B R I C I U S 1798
Galathea weinfurteri BACHMAYER 1950. (I tábla 4.) B A C H M A Y E R (1950,
A n y a g :
1953)
1 c a r a p a x a , , G " lelőhelyről, 3 az , , A " helyről.
A sérült rostrum dacára az ausztriai fajjal az azonosság biztosra vehető I n f r a o r d o : Brachyura L A T R E I L L E 1803 S u p e r f a m i l i a : G-dapj}oidea ? D E H A A N 1833 F a m i l i a : Leucosíidae S A M G U E L L E 1819 G e n u s : Ehalia L E A C H 1817
Ebalia hungarica MÜLLER MÜLLER (1974)
A n y a g : 2 c a r a p a x a ,,(T'' lelőhelyről. A , , B " lelőhelyről leírt típussal m i n d e n b e n megegyeznek.
M üli
e r: Decapoda S e c t i o :
fauna
a budapesti
Oxyrhyjicha
ntiocérd)6l
L A T R E I L L E 1S03
F a m í l i a : Majidae S A M O U E L L E 1819 G e n u s : Micippa L E A C H 1817
Micippa austriaca (BACHMAYER) (I tábla 5., 6.) Maia hungarica, LÖREKTHEY in LÖRE>'THP;Y —BEURLEN 1929, Maia austriaca. BACHMAYER 1953.
Anyag:
m i n t e g y 15 c a r a p a x a , , D " és , , G " lelőhelyi'ől.
Az alak nagyon hasonlít a LŐRENTHEY által leírt, de pontatlanul ábrázolt Maia hungarica típusáról készült gipszmintához, de a dudorok nagysága és eloszlása kissé eltérő. Tökéletes az egyezés a BACHMAYER által leírt Maia austriaca ábráival. A ,,G" lelőhelyen jó állapotban megmaradt homlok, a szem üregek és a tájak eloszlása jól egyezik a mai Jfirrip^ja-fajokkal. S e c t i o : Oxyrhijiicha
? LATREILLE
1803
F a m í l i a : Parthenopidac M A C L E A Y 1838 G e n u s : Farthenope W I : B E R 1795
LŐRENTHEY Rákosról sok Parfhenope típusú ollót gyűjtött Lambnis sp. ind. megjelöléssel, ezeket később az Andorina elegáns LŐRENTHEY fajhoz tartozcV nak vette (LŐRENTHEY in LŐRENTHEY B E U R L E N 1929, VIII tábla 3. képek). Mivel a budapesti miocénben legalább két Farthenope faj carapaxát találtam, nyilvánvaló, hogy az ollók inkább ezekhez, mint a bizonytalan rendszertani helyzetű, ritka Andorina-hoz tartozhatnak. Farthenope loczyi n. sp. (I tábla 7). A n y a g : 1 carapax-törtHlék l e n y o m a t a a , , G " lelőhelyről, 2 sérült caraf)ax a keicp(>si ú t c s a t o r n a á r k á b ó l s valószínűleg i d e t a r t o z ó ollók B u d a p e s t — R á k o s r ó l . S t r a t u m t y p i c u m : miocén, felsőbadeni. L o c u s t y p i c u s : Budapest — Kerepesi ú t . D i a g n o s i s : a cavapax n a g y j á b ó l s i m a felületéből r e n d e z e t t soi'okhan viszonylag n a g y dudorok állanak ki. J D e r i v a t i o n o m í n i s : LÓCZY Lajosról, a n a g y geológusról. . H o l o t y p u s : M K C 11, I t á b l a 7. k é p .
D e s c r i p t i o : a carapax kiegészített körvonala széles szögletes, kissé ellipszishez hasonlít. A dudorok viszonylag sima alapból emel]<ednek ki. A kö zépgyomortáj és szívtáj dudorai kissé hosszúkásak, a többi kerek xagy l;issé ovális alapú. A kopoltyútáj dudorai hátrafelé legyezőszerűen szétxáló három sorba rendeződnek. A mellsőoldali perem fogainak alakja a felület dudorailioz hasonlít. A faj némileg emlékeztet a recens Farthenope agonns-ni, de a soroklja rendezett dudorok attól és a többi mai fajtól élesen elkülönítik. Fartlienope szabói n. s)). (I tábla, 8., 9. ábrák) A n y a g : 1 eai'apax a , , ! ) ' ' , 4 a ,,< i " lelőlKŰyröl, t ö b b olk'^tíM-eilék. S t r a t n m t \' j) i c u iii : mioc(''n, f(dsől)adeni. L o c US t y p i e u s : H u d a p ( ; s t — t ^ u d a t é t é n y ,,
278
Földtani
Közlön]/,
lOÍ. kötet, 3. füzet
A hátsó-oldalperejnek különböző nagyságú dudorszerű fogakkal díszítettek, mintegy ]20°-os sz(')get zárnak be egymással. A szívtáj közel kerek alaprajzú, erősen kiemelkedik környezetéből, ]
F a m i 1 i a : Ateleci/clidae ORT.MA.NX 1 ^'•)'A S \i b f a ni i 1 i a : Thi'nirtc A L C O C K ISOÍ) n (• n u s :
TJiid LTOACH IS]4
Tliia szoercnjiiae n. sj). (II tábla 3., 4.) A 11 y a JT; : 1 caríipax a ,,1)"' U'lőlK'lyről. S ( r a t 11 111 r y p i c u m : miticón, fíílsőliadcni. L o c n s t y p i c ii s : Biidaposi, — B u d a t é t é n y ,,13". I ) i a G ; ] i o s i s : í^íiiia, k ö / o p e s c n doinliorii c a r a p a x , az előrenyúló h o m l o k gyöngén luíi-oin lóbára oK/.tot (. 5 fog a, niellső-oldalpfronien. I) (• r i \- a t i o n o m i n i s : d r . S Z Ü B É X Y I P^rzHÓbcti-ől, a t e n g e r i s ü n ö k kiváló k n l a lój.'iról. 1 r o 1 o t y p u s : M l ) 11. IT t á b l a 3., 4. kéjXík.
D e s e r 1 p t i o : a sima carapaxon tájak nem ismerhetők fel, hátsóoldali pereme alig, mellső-oldali, öt fogat viselő (az extraorbitással együtt) pereme jobban ívelt. A homlok erősen előreugrik a kis szemüregek közül, enyhén három lóbára osztott. A hátsó-perem viszonylag szélesebb s inkább kifelé ívelt, szem ben a genus egyetlen ismert fajával, a recens Thia scutellata-val (=^ T. poliia). A mellsőoldali fogak száma öt, míg a recens fajon négy. G e n u s : Trachypirimela n. gen. G e n o t y p u s : Trachypirimela radula n . s p . D i a g n o s i s : a c a r a p a x közel ötszögű, erősen érdes, jól e l l i a t á r o l t t á j a k k a l , a mellsöo l d a l p e r e m e n n é g y oldalt elálló t ü s k e s z e r ű fog. Derivatio n o m i n i s : e m l é k e z t e t a Trachycarcinus és a Pirimela genusokra, a n e v e k összevonásából.
D e s c r i p t i o : az ötszögletű carapax emlékeztet a Sirptis és Trachycarci nus fajokra, de rostrumakevésbbé osztott, szemürege nagyobb, laposabb, hátsó jjereme pedig a Pirimela-ra, hasonlít. A közép-gyomortájon két, a kopoltyútájon és az előgyomortájon pedig egy-egy jellegzetes dudor van. A közép gyomortáj és a szívtáj között befűződés van, de élesen nem válnak el egymástéil, mert a cervicalis barázda itt sekély. Trachypirimela radula n. sp. (11 tábla 5., 6.) A n y a g : 1 c a r a p a x az , , A " , 2 a , , G " lelőlielyről. S t r a t u ni t y p i c u m : miocén, felsőbadeni. L o e u s t y p i c u s : Budapest — Budatétény ,,A". I) i a g n o s i s : m i n t a genus leírásánál. I) (• !• i \- a t i o 11 o m i n i s : reszelőhöz hasonló felületéről. 11 o 1 o t y p u s : MA 11. 11 t á b l a 5., 6. k é p .
]\Iüllcr:
Decapodd
fdutni
a hiuidpcstí
itiiocéiibal
279
D e s c r i p t i o : A carapax ötszögű, a hátsópereni egycMies, aránylag rövid, \\\Q\ csatlakozik a hosszabb, szintén közel egyenes hátsó-()ldalj)eremhez, mely elől a hossztengelyre merőleges nagy tüskében ^•égződik, illetve csatlakozik a mellső-oldal])eremhez, melynek inind a iiégy foga közel oldalirányba mutat, de az ötödik, extraorbit;ilis hi.'inyzik. A ko])ollyntáj ekéjén jellegzetes diidorvan, mögötte a felület rcszelőszerűen érdes. A hoinlok erősen előieáll. három osztatú, de nem különül tüskékre. Felülete apró kerek dudorokkal pontozott. V a m i 1 i íi : Gorii-stídae SA:\IOUELLH IS19
(í e II u « : Altcroinlthra.v
XOL<:TLIXC4 ISSl
NoETLTNG a Microinilhrax hoLsaíicus fajt a Mitjiddc családba sorolta, de a tí])ns és egy újabb ])éldány tamilmányozása ala])ján GKIPP (1967) megállapí totta, hogy a faj a Corysfidde családba tartozik, sőt azt a Coriistes genuslja so rolta. Véleményem szerint a generikus önállóság ]negt;irtható az eltérő carapaxalak és díszítés alapján, így az új fajt a következő néven ismertetem: Micromillirdxl (/lippi n. S]). (II tábla 1., 2,) A n 5^ a g : e g y eara]?ax a, ,,Ct" lelőliolyről. S t r a t u in t y p i c u m : miocén, felsőbadeni. L o c u s t y p i c u s : Budapt^t — tíudatétény ,,G". I^ i a g n o s i s : I^h'ősen flonihorú, sok d u d o r r a l díszítf>li, a cara])ax kíizcpén levő k ö z é p g y o m o r t á j kú])sz('n"ien kiáU. D e r i V a t i o n o m i n i s : Ivari G K I I ' P kiéli professzorról, a k i a genus rcndszcu'tani helyzetét tisztázta. H o 1 o t y p u s : Mi r 3 1 , TT t á b l a 1., 2. képek,
D e s c r i p t i o : a lekerekített rombuszhoz hasonló carapaxon a tájak jól elkülönülnek. A szívtájon egy kettős dudor, a közé^Jgyomortájon egy erősen kiemelkedő, a többi tájon is egy-egy jellegzetes dudor van, A mellső-oldal perem 3 fogú, a jól elkülönült extraorbitális fogon kívül, mely a példányon hiányos. A homlok háromosztatú, apró dudorokkal borított. NOETLING fajá tól a mellső-oldalperem eggyel több foga s a carapax (zömökebb alakja külö níti el. S e o t i o : Brachyrhyyicha
BOBRAnAiLE 1907
S u p e r f a m i 1 i a : Portunoidca R A F I N E S Q U E 1815 F a m i 1 i a : Portunidae R A F I N K S Q U E 1815 S u b f a m i 1 i a : Macropipinae S T E P H E H S O N e t C A M P B E L L 1960
G e n u s : Macropipiis PIIPJSTAISÍDBEA 1833 (az I C Z N 394 sz. d ö n t é s a l a p j á n Fortunus F A B E I C I U S 1798 h e l y e t t , ez n e m azonos a Fortunus W E B E B 1795-el), A k ö v e t k e z ő k b e n i s m e r t e t e t t k é t faj bizonyos m é r t é k b e n eltér a m a i Macropipus-o\ító\, d e a genus válto zatos alakii tagjai alapos revízió nélkül n e m lennének a c a r a p a x a l a p j á n b i z t o s a n besorol h a t ó k . E z é r t egyelőre L Ö R E N T H E Y eredeti m e g h a t á r o z á s á t m e g t a r t o m .
Macropipiis pygmaeus (III tábla 1.)
EROCCHI
PorUmus pygmaeus BKOCCHI (1877)
Anyag:
k é t c a r a p a x a , , G " lelőhelyről.
BROCCHI egyetlen kis példány alapján leírt faját meg újra. Az új példányok tökéletesen megegyeznek típusnál lényegesen nagyobbak.
LŐRENTHEY nem találta BROCCHI ábrájával, de a
280
Földtani
Küzlü)ii/,
101.
kotr!.
3.
füzet
Macropipus rako-setisls L Ő I I E N T H E V ( I I I t á b l a 2 0.) Portuinis rc'd-osensits LÖRENTHEY in LÖJIEN'THEY—BKCIILEN' (U)20), XIII tál;la ]. kép: hibás rekonstrukcii), non: X I I tábla 20—23. képek.
A M a g y a r Állami F ö l d t a n i I n t é z e t n u i z e u n i á b a n meglevő eredeti ])éldán y o k t ö k é l e t e s e n m e g e g y e z n e k a g y ű j t ö t t 2)éldányokkal, de L O K E N T H E Y e g y e t l e n carapax-feliilnézeti rajza e l h i b á z o t t r e k o n s t r u k c i ó : a t á j a k eloszlása is m á s a v a l ó s á g b a n , s a mellsö-oldalperemen n e m 6, h a n e m 5 fog v a n az e x t r a orbitálissal e g y ü t t . A X I I t á b l a 20 23. k é p é n Portunns ráko,sensi.s néven ál)rázolt ollók t i p i k u s C/inrj/bdis, esetleg Thalamita ollók. A BACH:\rAYER által D e u t s c h - a l t e n b u r g b ó l leírt Portunites K Ü H N I t á j a i n a k eloszlása hasonlít a l)udapesti fajhoz, de a felület v o n a l k á z o t t s á g a lényegesen e r ő s e b b . A .,G", , , D " l e l ő h e l y e n és Diósd-Szidonia hegven t a l á l t ollók t í p u s o s Marropipus()ll(')k. 8 u p o r f a n i i 1 i a : Xantho'idea D A N A 1851 F a m i 1 i a : Xcuithidttc D A N A 1 851 G e n u s : Xantho L K A C H 1804
Xanfho
efr. inrisus
n. ssp?
Titanocarcinns ridiinris: BACHMAYER (1958), non: Titfinorareniií.s rul<jariit: GLAESSN'ER (1928). Xiínttio efr. ineiMna: MÜLLKR (1974). .V n y a fj; : 3 c a r a p a x a , , G ' " l e l ő h e l y r ő l .
A recens Xantho incisus granulicarpus alfajtól kevéssé k ü l ö n b ö z ő alak erősen eltér, különösen a k ö z é p és e l ő g y o m o r t á j kifejlődésében G L A E S S N E R (1028, 111 t á b l a 9. kép) á b r á j á t ó l , d e megegyezik B A C H M A Y E R á b r á i v a l (1953, IV tábla-, V t á b l a 1., 2. k é p e k ) . G e n u s
PilioiDius
: P'iluninu.s
medíterraneus
L E A C H 1815
(LŐRENTHEY^)
1898
I'ihdiii.'i nwilHi-rraneiis: LÜKEN'TIIEY (189S), Chlorodopsiti medüermnens: LÚ'RENTIIEY in LUUENTIIKY — IÍKEIILIÍX (1929), IÍACHMAYI:K (1953), „Pilod'nis" inediterrancns MÜLLER (1974). A n y ii iS, : 1 c a r a p a x a , , G " ' l(>lőhelyi"ől.
A faj t(>ljesen típusos t a g j a a g e n u s n a k , cara})axa igen jól megegyezik pél d á u l a Pihonnu.s floriddtiUH mai fajéval. Ollója (lásd LŐREN'riii'n' I>IOI:KLI;.N 1929, X I I t á b l a 16., 17., 19, sz. képek) szintén tíj)Usos, l)ár csak a felső p(>remen tüsk'és, de s z á m o s m a i fajé is ilyen. Pilutnriics leleíjdii n. sp. ( I I t á b l a 7.. 8.) A n y a ; : ; ' : W c a r a p a x a ,,<•"" Iclőlielyrt'il. S t r a 1 u !n f v p i c ii ni : m i o c é n , I d s ő h a d c i i i . I^ () c 11 s t y {) i c u rf : l í i i d a p e s t 1 í i u l a l (''t (''n\' ,,( I'". D i a ir n o s i s : er'ŐKcii f J l i a t i i r o K t á j a k , a l-copoll \'i'i- i's c K i ^ y o i n o r l ,i jon a p r i ) dtidoi-olv. I) e r i V a t i o n o ni i n i s : T I M J ^ C D I lio'i'n K á r o l y m d i a i (")sl(''tiyí"nn-pi'()(esszoI'' i t i i i - ( ' ) l .
II o 1 o t. y p u s : ^SU- 4 1 . , 14. t á h l a 7., S, k c p e k .
Müller:
Decapoda
fauna
a budapesti
miocénből
281
D e s c r i p t i o : az elliptikus carapax hosszirányban erősen, kereszt irányban gyengébben domború. A tájak igen jé)l elkülönülnek. A kopoltyútáj a hossztengellyel 45°-ot bezáró barázdával két részre osztott. Az első és oldalsó részeken sok apró dudor van, hátrébb a carapax símálib. A homlok két ívre különül. A mellső-oldalperemen az extraorbitálissal együtt 5 fog van, elölről a második kisebb a többinél.
Következtetések Mint azt a táblázat nnitatja, a leírt fainia az előző ]niblikációban (MÜLLER 1974) ismertetetthez hasonlóan fóleg atlanti-mediterrán jellegű, ha a fajok mai rokonságát nézzük, bár a Micippa gyakorisága indo-nyugat])acifikus jelleget is ad. Valószínűleg nem a tengerrész még élő kapcsolatait mutatja ez a jelleg, hanem azt, hogy a Thetys egyaránt adta az indo-nyugatpacifikus és az atlanti faunák jó részének eredetét, de az előbbiben főleg a melegkedvelő, részben zátonylakó formák éltek tovább, az utóbbi viszont a mérsékeltövi alakokat örökölte. A fauna ásható aljzatú (Callianassa, Uj^ogebía, Thia, Micromilhrax), általá ban teljes sótartalmú tengerben (Peden-íélek, Micippa) élt. Az aljzat mész homokja aránylag elég wSzilárd, alkalmas a mászó (kletterer, SCHAPER 1962) életmódú rákok számára. A víz mélysége az Upogebia gyakorisága alapján is, megegyezve dr. KÓKAY József véleményével, 30 méternél lényegesen kisebb lehetett. A Miccippa is erre utal. A fenék felett úszó Macropipus fajok gyakori sága arra utal, hogy összefüggő algavegetácio nem igen lehetett, bár egyes Upogehia-í'A]ok kedvelik a Posidonia-vaQzoket. A fauna cliverzitás-száma mintegy 5 körüli, a carapaxokkal képviselt fajok száma alapján. Ez igen kedvező élőhelyet jelent az eddig vizsgált miocén Dccff^oí/a-faunákkal szemben. A fajok rokonságának geográfiai és mélységi elterjedése Distribution géographique et bathymetrique des taxons voisins I. táblázat — Tableau I
Püldrajzi elterjedés Distribution géographique
Lelőhely Ciisement Rokon taxon Taxon voisin
Callianassa oroszyi Upogebia scubra Galatliea ve.infurteri Jíbalia lumgarica Miiijipa austriaca Parlhenope loczui l'artJieiiope sziiboi Thia szoereiiyiac Tracluipirimeln radula Microinitlirux íjrippi Aíacroj/ipus pi/r/inaens Maf.rojiipiis rakose/isis Xantltn cír. incisas J'iliiiniiiis inediterniiKu; l'ilumiius tcleadii
I j ! •
Callianassa upogebia Galalhea Ebalia Micippm l'arilienope Parllimopje T/iia sciitellata iSirpiis? Microinillirax huls 2íacroj)vpiis Macropipus Xantho i/icistis Piliannus PiluDinus
Mélység Profondcur
Kozmopolita Kozmopolita Kozmopolita Kozmopolita
1
i
Kozmopolita Kozmopolita
1
200
u
10 (:ÍO) 1--200 15 2500 0 10 (70) 20 -150
20- 150 10 70 10 70
Kozmopolita Kozmopolita
1--100 1- 100
Kozmopolita Kozmopolita
1 -40(100) 1 -20 (400) 1- - 20 (400)
282
Földtani Közlöny, 104. kötet, 3. füzet
Valószínű, hogy a , , B " , ,,K" és ,,M" lelőhelyek (MÜLLER 1974) faunái lokális szárazföldi szakaszt (diszkordanciát) követő kis üledékciklus elején igen sekély, kissé változó sótartalmú vízben éltek, míg a most leírt fauna már a további elöntés valamivel mélyebb, viszonylag nyugodt és többé-kevésbbé stabilizá lódott sótartalmú vizének életterét jelzik. Ez a fauna is erősen hasonlít a BACHMAYER által leírt Deutsch-Altenburg-i faunához. Táblamagyarázat — Explication des planches I tábla — Planche I 1. Upogebia scabra ? n. sp. olló — pince (Budapest—Rákos) 2. Upogebia scabra n. sp. carapax — holotypus (,,G") 3. Gallianassa oroszyi (BACHMAYER) carapax (,,G") 4. Gülathea weinfurtheri BACHMAYER carapax (,,G") 5. Micippa austriaca (BACHMAYER) carapax (,,G") 6. Micippa austriaca (BACHMAYER) homlok — front (,,D") 7. Parthenope loczyi n. sp. carapax — holotypus (Kerepesi út) 8. Parthenope szabói n. sp. carapax — holotypus (,,G") 9. Parthenope szabói n. sp. carapax (,,D") I I tábla — Planche I I 1. 2. 3. 4. 5. 6.
Microtnithrax ? grippi n. sp. carapax — holotypus (,,G") Micromithrax ? grippi n. sp. carapax — holotypus — elölről — vue frontale Thia szoerenyiae n. sp. carapax — holotypus (,,D") Thia szoerenyiae n. sp. carapax — holotypus — elölről — vue frontale (,,D") Trachypirimela radula n. gen. n. sp. carapax — holotypus (,,A") Trachypirimela radula n. gen. n. sp. carapax — holotypus — balról — vue de gauche („A") 7. Pilumnus telegdi n. sp. carapax — holotypus (,,G") 8. Pilumnus telegdii n. sp. carapax — holotypus — elölről — vue frontale (,,G") I I I tábla - Planche I I I 1. 2. 3. 4. 5. 6.
Macropipus Macropipus Macropipus Macropipus Macropipus Macropipus
pygmaeus rakosensis rakosensis rakosensis rakosensis rakosensis
BROCCHI — carapax (,,G") LÖRENTHEY — carapax (,,G") LÖRENTHEY — carapax (,,G") LÖRENTHEY — a 3. elölről — vue frontale LÖRENTHEY — carapax (,,D") LÖRENTHEY — jobb olló — pince droit (a szerző felvételei) Irodalom — Bibliographie
BACHMAYER, F . (1950): Neue Dekapoden aus dem österreichischen Tertiar, Annalen des Naturhistorischen Museums in Wien, Bd. 57. pp. 133 — 140. BACHMAYER, F . (1953): Die Dekapodenfauna des tortonischen Leithakalkes von Deutsch-Altenburg (Niederösterreich), Mitteilungen der Geologisclien Gesellschaft in Wien, Bd. 44., pp. 237—262., T. I—VI. BACHMAYER, F . (1954): Zwei bemerkenswerte Crustaceen-Funde aus dem Jungtertiar des Wiener Beckens, österreichische Akademie des Wissenscliaften, Sitzungsbericiiten, Math.-Naturwiss. KI., Abt. 1., v 163., no 1—2., pp. 63 — 70., T. I. GLAESSNER, M . (1928): Die Dekapodenfauna des österreichischen Jungtertiars, Jahrbuch der Geologischen Bundesanstalt, Wien, Bd. 78., pp. 161 — 219., T. III—IV. GLAESSNER, M . F . (1969): Decapoda, in: Treatise on Invertebrate Paleontology, ed. R. C. Moore, Part R pp. R 400— 533., Boulder Colorado GRIPP, K . (1967): Dekapode Krebse Tertiaren Alters aus Schleswig-Holstein, Meyniana: Veröffentlichungen aus dem (íeologischen Institut der Universitat Kiél, Bd. 17., pp. 1—3., T. I. LÖRETHEY I. (1898): Palaeontológiai tanulmányok a harmadkorú rákok köréből: I. Adatok Magyarország harmadkorú rák-faunájához, Mathematikai és Természettudományi Közlemények, 27. 2. pp. 3 — 162. LŰRENTHEY, I. (1929): in: LÖRENTHEY, L —BEURLEN, K . : Die fossilen Dekapoden der Lander der Ungarischen Krone, üeologica Hungarica, series Palaeontologica Fasc. 3., pp. 1—420., T. I—XVI, MÜLLER P . (1974): Decapoda (Crustacea) fauna a budapesti miocénből (1), Földtani Közlöny 104. 1., pp. 119—132 T. I - V . SCHÁFER, W. (1962): Aktuo-palaontologie nach Studien in der Nordsee, Verlag Kramer, Frankfurt a M.
Müller:
Dccapoda fauna a, budapesti miocénből
283
Fauné de Décapodes (Crustacés) du Miocéné de Budapest (2) Pál
Müller
E é s u m é: — Parmi les qiiatre faunes de Décapodes de types différents, — recueillies dans les calcaires miocénes, badénien supérieur, au Plateau de Tétény, — c'est la plus réoente qui est la plus riche, ayant vécue dans des eaux calmes, profondes de 10 á 30 m., sur un fond, ou les Algues abondaient, par endroit. La vasé est constituóe du sable calcaire creusable; par suite la précipitation rapidé de la chaux, les Décapodes ont été vite incrustcs, résultant une trés bonne conservation. Les carapaces conservés de trois espéees á'Anomura (dönt une nouvelle) sönt aussi dus á ce fait-ci. En outre, on a trouvé douze espéees de Brachyura (dönt six nouvelles) dönt une á l'affimté indo-pacifiqueouest et trois atlantico-médit«rranéenne.
Description des nouvelles espéees de Déca podes Upogebia scabra n. sp. (Planche I., Fig. 2.; Pince? Planche L, Fig. 1.) C'est la partié lyrifortne de la carapace, située avant le sillon cervical, qui est restée conservée. Celle-ci est fortement allongée, l'arc du sillon cervical présente la forme d'une ellipse allongée, tandis que chez Upogebia pusilla, forme proche, et chez autres espéees récentes, il est en forme d'arc de cercle. Une grandé partié du rostre manque. Le sillon, longeant la ligne médiane du rostre, n'est pas si long que chez Upogebia pusilla. La longueur de l'indice des pincés, appartenant trés probablement á cetté espece, atteint environ la moitié du carpe. Parthenope loczyi n. sp. (Planche L, Fig. 7.) Le contour complété de la carapace est large et angulaire, ressemblant un peu á une ellipse. Les tubercules émergent d'un fond relativement lisse. Les tubercules des régions épigastrique et péricordiale sönt un peu allongées, tandis que les autres sönt rondes ou ont une base un peu ovale. Les tubercules de la région branchiale sönt distribuées en trois lignes, divergeant en éventail, en arriére. La forme des dents du bord antério-marginal ressemble aux tubercules de la surface. L'espéce rappele quelque peu Parthenope agonus récent, mais les tubercules, distribuées en lignes, la séparent nettement de celui-ci et d* autres espéees récentes. Parthenope szabói n. sp. (Planche L, Fig. 8., 9.) Des dents tuberculiformes, de grandeurs différentes, ornent les bords marginaux postérieurs, présentant un angle de 120° entre eux. En plán, le dessin de la région cordiale est presque rond, émergeant fortement du voisinage, et ox'nementé de tubercules un peu plus petites. Avec la région épigastrique médiane, il présente la forme d'un biscut réguliére. Les tubercules, couvrant la carapace, sönt assez aigues et de dimensions différentes. Le bord antériomarginal est réguliérement arqué a neuf tubercules presque uniformes. La forme ressemble á l'espéce récente de Parthenope exilipes, mais á sa surface la distribution des tubercules différe et sa carapace est un peu plus allongée. Thia szoerenyiae n. sp. (Planche II., Fig. 3., 4.) A la carapace lisse, on ne peut reconnaitre les différentes régions; le bord marginal postrétieur est ni guére arqué, celui antério-marginal — portant cinq dents (ensemble avec celle extraorbitale) en est un peu mieux. Entre les petites orbites, le front — légérernent divisé en trois lobes, prolonge fortement en avant. Le bord'postérieurest relativement plus large et plutőt arqué a l'extérieur, contrairement a Thia scutellata (— Th. polita), seule espéce récente, connue du génre. Le nombre des dents antériomarginale eat cinq et quatre chez l'espéce récente. G é n r e : Trachypirimela n. gen. O é n o t y p e : Trachypirimela radula n. sp. ya carapace pentagonálé ressemble aux espéees de Sirpus et Trachycarcinus, mais son rostre es moins divisé, son orbite est plus grandé, plus plate et son bord postérieur res semble a Pirimela. La région épigastrique médiane porta tubercules caractéristiques, 3*
284
Földtani Közlöny, 104. kötet, 3. füzet
tandis que celles branchiale et épigastrique antérieiire chacunes n'en possédent qu'une seule. Entre les régions épigastrique médiane et péricordiale, se trouve une incision, cependant celles-ci ne se distinguent nettement, car le sillon cervical n'est jjas profond, ici. Trachypírhnela radula n. sp. (Planche I L , Fig. 5., 6.) Carapace pentagonálé, bord postérieur rectiligne, relativement court, rattachant par un arc au bord marginal postérieur un peu plus long, aussi presquo rectiligne et terminant dans une épine grandé et perpendiculaire á l'axe longitudinal, respectivement rattachant au bord antério-marginal dönt toutes les quatre d(;nts sönt dirigéos presque latéralement, cependant la cinquieme, celle extraorbitale, manque. Le front prolongtí fortem(>nt en avant, il est tripartite, mais non divisé en éjiines. Sa surface est pointée de minuscules tubereules rondes. y, Micromithrrtx ? qripjn n. sp. (Planche IL, Fig. 1., 2.) Sur la carapace, rappelant un rhombe arrondi, IcíS régions se distinguent bien. A la région épicordiale se présente une tuberculcí double, á celle épigastrique médiane cn est une bien saillante, mais aux autres on (ín trouve aussi une caractéristique. Outro la dönt extraorbitale, bien distincte et défectueuse á notre spécimen, le bord antério-marginal a trois dents. Le front est tripartit(>, couvert de menues tubereules. Une dent pliis au bord antério-marginal et la taille plus trape de la carapace la séparent de l'espéce dócrite par NOETLIXG.
Xantho cfr. incisus n. subsp. Cetté forme — peu différente de la sous-espcce récente de Xantho incusus granulicarpus — se distingue fortement, particuliérement par le dévelopment des régions épigastrique médiane et antórieure,' de la figure présentée par GLAESSNER (1928, Pl. TTL, Fig. 9.)» mais elle est conforme a celles, données par BACHMAYER (1953, Pl. IV., Pl. V., Fig. 1., 2.) Pilumnus telecjdii n. sp. (Planche II.,'Fig. 7., 8.) La carapace elliptique est bien convexe longitudinalement, mais en moins transversalement. Les régions se distinguent trés nettement. La région branchiale est divisée en deux parties par un sillon, formánt un angle de 45° avec l'axe longitudinal. Aux parties anterieures et marginales se présentent beaucoiip de tubereules minuscules, la carapace étant plus lisse en arriére. Le front se distingue en deux arcs. Ensemble avec celle extraorbitale, au bord antériomarginal se présentent cinq dents dönt la seconde par avant est plus petité que les autres.
M üli e r: Decapoda fauna a budapesti miocénből
285
I. tábla — Planche T.
5mm
5 mm 5 mm
Földtani Közlöny, 104. kötet, 3. füzet II. tábla — Planche II.
5 mm
, 10 mm
M üli er:
Decapoda fauna a budapesti miocénből
287
III. tábla -
,
,10 mm .
10 mm
.
Planche I I I
