XXIII. évfolyam, 2015. augusztus 15.
6.
KISBÍRÓ WWW.KISUJSZALLAS.HU
K I S Ú J S Z Á L L Á S Ö N K O R M Á N Y Z AT Á N A K H Í R L E V E L E „Az ember önmagában semmi se” – Szent István ünnepe elé – A minap egy fiatal kárpátaljai édesanya szavaira lettem figyelmes egy híradásban. Arról beszélt, hogyan élnek ma ezen a vidéken magyar testvéreink … hogyan élnek a háború árnyékában, nélkülözések közepette, hogyan teremtik elő a napi megélhetéshez szükséges javakat. Önzetlensége és őszintesége megszólított, megrendített. Szavai között a panasz egyetlen szava sem hangzott el. Így fogalmazott: „A mi családunknak az egyik legnagyobb személyes vágya, hogy ne csak önmagunkért éljünk, hanem legyenek barátaink, legyenek kapcsolataink, emellett pedig meg tudjuk osztani azt, amit mi is Istentől kaptunk, tehát a hitet, azt, hogy van értelme az életnek, és hogy nem lehet úgy élni, hogy az ember csak önmagában gondolkodik.”– Úgy éreztem, az édesanya egyszerű és tiszta szavaiban államalapító Szent István királyunk üzenete is megdobbant, ebben a zaklatott 2015. esztendőben, több mint ezer év távlatából. Akkor, amikor a világ és benne mi is sokszor elfelejtjük, hogy az ember számára legfontosabb értékek nem pénzben mérhetőek, hanem abban, hogyan szolgálnak, hogyan erősítenek egy-egy közösséget, jelesül városunkat, azon keresztül pedig különböző utakon magyarságunkat. Hírlevelünk ezen, augusztusi ünnepi számában a közösséghez tartozás és a közösségért való munkálkodás különböző szólamai fonódnak egybe. Államalapító királyunk ünnepén hagyományosan elismerések adományozásával fejezi ki képviselő-testületünk az értékrendjét. Szeretettel ajánlom figyelmükbe kitüntetettjeink bemutatását, vallomásait, azt, ahogyan mindannyiuk valamilyen módon megfogalmazza, hogy munkájával öröm számára a közösséget szolgálni. Írásom címébe is egyikük, a díszpolgári cím elismerésben részesülő dr. Ducza Lajos erről szóló szavait idéztem. Partnertelepüléseinkről érkező vendégeink emelik ünnepünk rangját, és mélyítik közösségeink összetartozásának tartalmát, tudatát. Kérem városunk érdeklődő lakosait, jöjjenek el az ünnepi programokra, örüljenek együtt a kitüntetettekkel, hallgassák meg a határainkon túlról érkező barátaink gondolatait. Bízom benne, hogy a kikapcsolódást ígérő rendezvények mellett sokakat megszólít maga a városi ünnepség is, amelyre augusztus 20-án délelőtt kerül sor. Hírlevelünkből tájékozódhatnak erről is. Önkormányzatunk maga is díjazott – hadd osszam meg ennek örömét én is Önökkel. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat ismét nekünk adományozta az „Ifjúságbarát Önkormányzat” kitüntető címet. A gyerekekre és fiatalokra fordított figyelmünk különböző formáit – ösztöndíjak, támogatások, „Kisúj hazavár” program, rendezvények, elismerések – mérlegelve
döntöttek arról, hogy hét év után ismét Kisújszállás lett e cím tulajdonosa. Remélem, hogy fiataljainknak ezután is, az eddigieknél még több kedvező lehetőségeket tudunk kínálni. Például közöttük lesz a hamarosan felavatandó Vigadó is, mely városunk impozáns kulturális központjának ígérkezik. Sokan várják már a megnyitás pillanatait, megvallom, mi, képviselő-testületi tagok is. Az épület felújítása során bizony adódtak váratlan helyzetek, amelyekre megoldásokat kellett találnunk, és további támogatásokra is kellett pályáznunk. Szerencsére sikerrel jártunk, és további közel százötven millió Ft támogatást elnyerve nagyobb biztonsággal folytatódhattak a munkálatok. Minden reményünk megvan arra, hogy a szeptemberi Kivilágos Kivirradtig Fesztivál keretében kitárhatjuk városunk lakosai számára a Vigadó „kapuit”. Bízom abban is, hogy számos újabb beruházásunk – ha esetenként áttételesen is – elősegíti fiataljaink megtartását például munkalehetőségek bővítésével. Több olyan projektről tudok számot adni, amelyekben helyi vállalkozók kaptak megbízást. Ilyen a piac felújítása, a Vigadó bútorzatának az elkészítése, a közvilágítás korszerűsítése LED-es égőkkel, a szelektív hulladékgyűjtő edényzetek legyártása vagy egyes útépítések kivitelezése. Ezek azt is jelentik, hogy idén 260 millió Ft elnyert pályázati támogatás már biztosan a városban maradt, a helybelieknek nyújtva munkalehetőségeket. Városunk értékei azonban gyarapodnak más beruházók által is. Közülük kettőt emelnék ki. A Kisújszállás–Püspökladány vasútvonal korszerűsítésének keretében felújítják a vasútállomást és környékét, sőt közbenjárásunkra az Északi Ipartelepen két és fél kilométer hosszan utakat is építettek, illetve újítottak fel. A másik beruházást a Türr István Képző és Kutatóintézet valósítja meg a Vásár utca 4. szám alatti két épület (a régi napközi és a volt úttörőház) felújításával. Az arra járók már láthatták is, hogy megszépültek ezek az épületek, amelyekben térségünk munkanélküli lakosainak fognak képzéseket szervezni. Mindezek megemlítésével nem titkolt célom volt, hogy érzékeltessem legújabb, városunkat gyarapító beruházásainkat is. Az ünnep előtt mindezekkel tartok tükröt önmagunk elé, hogy ezek mentén is gondoljuk végig, biztonsággal szolgáljuk-e városunk – és általa magyarságunk – közösségeit, szellemi és tárgyi értékeink megőrzését, gyarapítását. Bízva az igenlő válaszukban kívánok szeretett városom lakosainak közösségekben átélt, szép ünnepet. Kecze István polgármester
2. oldal
Kisbíró
2015. augusztus 15.
2015. augusztus 15.
Kisbíró
3. oldal
Szent István királyunk ünnepe alkalmából önkormányzatunk képviselő-testülete a város közösségének nevében hagyományosan elismerések adományozásával fejezi ki megbecsülését és tiszteletét kiemelkedő szakmai, közösségi tevékenységekért. Hírlevelünkben bemutatjuk Olvasóinknak az önkormányzat kitüntetettjeit, valamint a más közösségek által kitüntetésben részesített kisújszállásiakat is. (Szerk.)
KISÚJSZÁLLÁS DÍSZPOLGÁRA: DR. DUCZA LAJOS Kisújszállás szellemi és tárgyi kultúrájának, közösségi hagyományainak őrzéséért és gyarapításáért, példaadó közéleti szerepléséért, a humánus emberi értékek továbbörökítése érdekében egy egész életen át elkötelezetten végzett szolgálatáért önkormányzatunk Kisújszállás Város Díszpolgára címet adományoz dr. Ducza Lajos agrármérnök, helytörténész, közéleti személynek. Honnan a mély tudás, a természet és a történelem iránti végtelen érdeklődés, honnan a szülőföld és az emberek, közösségeik szeretete? Honnan meríti ehhez azt az erőt, amely – túl a hetvenedik esztendején is – bölcs derűvel, teljes, örömteli és aktív élettel ajándékozza meg? Erről szólt a dr. Ducza Lajossal folytatott véget nem érő beszélgetés, amelynek esszenciáját Olvasóinkkal megosztjuk. „Valahogy úgy van ez, mint ahogy a kis patak elindul, és ahogy halad, egyre szélesebb sodrású lesz. Az én életem patakja kun őseim múltjából fakadhatott. Szüleim egyszerű, Istent tisztelő, dolgos emberek voltak, így tartották meg tisztának életem forrását. Az első két évtized számomra is a tanulás időszaka volt: tanultam a szomszédunkban élő tanárembertől, nagyanyám fiókban őrzött kalendáriumaiból, az iskolában pedig tanultam az agrármérnöki diplomáért. Felnőtt életemet két nagy szakaszra osztanám. Az első 1965-től, agrártudományi diplomám megszerzésétől 1990-ig tartott. Ez a negyedszázad az, amit mezőgazdasági szövetkezetekben dolgoztam, mellette tanultam. Mindig is szerettem a természetet, és érdekelt az a bölcsességgel párosult tudás, amivel az egyszerű, gazdálkodó parasztemberek rendelkeztek. Igyekeztem minél többet beszélgetni velük, minden tudásukat megismerni, összevetni az egyetemen tanultakkal. Sok feljegyzést, magnófelvételt is késztettem, miközben jó barátra leltem Zsoldos István tanár úrban, akinek segítettem gyűjteni a népi használati tárgyakat, és ezzel gazdagítottuk a városi néprajzi gyűjteményt. Zárójelben jegyzem meg: nem szégyelltem azt sem, hogy esetenként a papírhulladékokat gyűjtő MÉH-vállalathoz, de még a szeméttelepre is elmentem, hogy helytörténetileg fontos könyveket megmenthessek az utókornak.
Munkám mellett mérnök-tanári oklevelet és doktori címet is szereztem. A Nagykun Tsz. elnökhelyettese voltam, amikor 1990-ben két megtisztelő öröm is ért. A születő demokratikus közélet, a pártok újjáalakulásának időszakát éltük – és én ekkor kaptam meg a Pro Urbe Díjat, amire azért is vagyok nagyon büszke, mert a díjat számos szervezet közös ajánlásának eredményeként ítélték meg számomra. Ugyanezért, tehát több szervezet és a lakosság közös döntésének köszönhetően lehettem Kisújszállás rendszerváltás utáni első szabadon választott polgármestere. … És ezzel kezdődött életem második nagy szakasza, amelyet a közéleti munkám kiteljesítésével jelölnék. Mind a mai napig tagja vagyok a képviselő-testületnek, kétszer választottak meg polgármesternek, hétszer a 3. sz. választókörzet képviselőjének, voltam alpolgármester és bizottsági elnök is. A Mezőtúri Főiskola tanáraként eltöltött években megtapasztalhattam, milyen jó dolog fiatalokat tanítani, közöttük lenni. Örülök annak is, hogy már harmadik éve a helyi roma közösség szociális földprogramját is eredményesen segíthetem, hiszen magam is lelkes kertész vagyok, szívesen segítek másnak is. Alapító tagja vagyok a Városvédő és -Szépítő Egyesületnek, melynek korábban elnöke, majd tiszteletbeli elnöke lettem. Dolgozom a Városgazdálkodási Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottságában. Három éve presbiterként a Református Egyházközség gondnoki tisztét töltöm be, tavaly óta pedig a Kisújszállási Értéktár Bizottságban is dolgozhatom. Számos kiadvány létrejöttében van szerepem, kezdeményezésemre immár 22 kalendáriumot adtunk ki, a Helytörténeti füzetek sorozat a 35. köteténél jár, és több más egyedi helytörténeti könyv szerkesztésében is részt vettem. Számos megtisztelő elismerésben részesültem. Azt gondolom, hogy egy-egy díj mások értékítélete az elvégzett munkáért. Ugyanakkor egy-egy elismerés mögött mindig ott van egy közösség, mert hiszen az ember egyedül, önmagában semmi se. Nem hiszek a másokkal ne törődj, ’valósítsd meg önmagad!’ elvében. Az ember csak közösségben teljesedhet ki, értékét csak a közösség adhatja. Amit elér, abban ott vannak a szülei, a családja, a munkatársai, egyegy baráti közeg. Sőt, azt gondolom, benne van az ősöktől, odafentről kapott szellemi, és az anyaföldtől kapott fizikai erő is. Ezért én kellő szerénységgel és alázattal fogadom a díszpolgári címet, melyben benne érzem a legteljesebb, legszebb értékelését annak a szolgálatnak, amelyet szülővárosom boldogulásáért végezhettem és végezhetek, remélem, még hosszú ideig.” Lejegyezte: Kecze István polgármester
Tiszteletbeli polgáraink Önkormányzatunk képviselő-testülete 2008 óta elismerésként Kisújszállás Város Tiszteletbeli Polgára címet adományoz azoknak a nem magyar állampolgárságú személyeknek, akik tevékenységükkel hozzájárulnak Kisújszállás és lakóhelyük kapcsolatainak elmélyítéséhez, ápolásához. Idén három személynek ítélték oda ezt a kitüntetést. Kisújszállás tiszteletbeli polgára lesz az erdélyi Alsócsernátonból Haszmann Gabriella népi bútorfestő és fafaragó, Haszmann László fafaragó és Haszmann Lajos restaurátor. A Haszmann-testvérek szüleik nyomdokain haladva múzeumot és népfőiskolát működtetnek, amelyek küldetése a székely néphagyományok ápolása és továbbörökítése a fiatalok számára. Számos alkalommal fogadtak kisújszállási diák- és felnőtt csoportokat is. A tiszteletbeli polgárokat az augusztus 20-ai ünnepségen köszönti az önkormányzat. (Szerk.)
4. oldal
Kisbíró
2015. augusztus 15.
Pro Urbe Díjban részesül Lovász Beatrix Példaadó emberséggel és elkötelezettséggel végzett zenepedagógusi, valamint a kisújszállási művészeti iskola fejlődéséért, több száz kisújszállási diák művészeti neveléséért, városunk zenei kultúrájának gyarapításáért Pro Urbe Díjban részesül Lovász Beatrix fuvolatanár, városunk művészeti iskolájának korábbi igazgatója. Lovász Beatrix fuvolatanárként három és fél évtizede tanára a kisújszállási művészeti iskolának, 1996-tól 2015-ig annak igazgatója. Az iskola 2012-ig önkormányzati, ezt követően baptista fenntartásban működött, illetve működik. Az önkormányzat négy egymást követő ötéves igazgatói ciklusra adott számára vezetői megbízást, melyek közül a legutóbbi időszak alatt történt a fenntartóváltás. Az első intézményvezetői megbízáskor még döntően a kiváló fuvolatanári munkáját és a nevelőtestület közösségének bizalmát tartotta meggyőzőnek a képviselő-testület, ezután pedig döntésük meghozatalakor már az elért eredményekre is támaszkodhattak, közöttük arra, hogyan működik az iskola a város kulturális életében. Az igazgatónő magasra tette a mércét, de művészeti szakmai elkötelezettségével, igényességével és humánus vezetői munkájával elérte, hogy az iskola városunk kulturális életének meghatározó szereplője legyen. Ennek alapja a tanárok és diákok megbecsülése volt. Jól felkészült szaktanárokat, több művésztanárt tartott meg és nyert meg az iskola ügyének. A művészeti képzésben arra törekedett, hogy a növendékek ne csak jártasságot szerezzenek a választott
műveszetágban, hanem a legtöbb esetben személyre szabott oktató-nevelő munka eredményeként személyiségük is kedvezően formálódjon. Vezetése alatt bővült az iskola a zenei tanszakok mellett a képzőművészeti és a néptánc tanszakkal, továbbá helyet és szükség szerint szakmai támogatást nyújtott a város és az iskola művészeti csoportjainak működéséhez (Phoenix Vegyeskar, Mellofon Fúvószenekar, Városi Vonószenekar, női kar), beleértve az iskola saját művészeti csoportjait, a szolfézs énekkart, a Kiütő együttest és a népzenei együttest is. Az iskola szerepelt számos városi rendezvényen, karácsonyi hangversenyeken, a városi ünnepségeken; emlékezetesek az iskola által szervezett rendezvények, mint a művészetoktatás napja alkalmából rendezett programok, a néptáncos fellépések, a képzőművészeti kiállítások és így tovább. Háromévenként megrendezték az Országos Zeneiskolai Kürtversenyt. Több eredményes uniós pályázatnak köszönhetően egyedülálló programsorozatokat is szerveztek, melyek a tantestület alkotókészségének kibontakozását segítették elő. „Nekem az iskola az életem – fogalmaz –. Most, hogy vezetői megbízásom megszűnt, nem tagadom, hatalmas űrt érzek magamban. Olyan lehet ez, mint amikor a gyermek kirepül a családi fészekből vagy az iskola kötelékeiből, és immáron nélkülünk akar boldogulni. Ennek fájdalmán annak bizonysága enyhíthet, hogy a szülő, a tanár, vagy éppenséggel a vezető mindent megadott, átadott, amit értékesnek tartott. Megmutatta, mi az, ami az idő rostáján kihullhat, és mik azok az értékek, amelyeknek meg kell maradniuk. Én ez utóbbi értékeket továbbra is a tanításban, valamint a zenében keresem és adom át a tanítványoknak. Remélem, eddigi munkám értékei is megmaradnak a város életében. Nekem erről szól a Pro Urbe Díj, melyet tisztelettel megköszönök.” Kocsisné Monoki Julianna
Pro Urbe Díjban részesül a Mellofon Fúvósegyüttes Kisújszállás zenei kultúrájának fejlesztéséért, a lakosságnak nyújtott számos, örömöt adó hangversenyért, a városi ünnepségek rangjának emeléséért, városhatáron túli fellépéseik révén Kisújszállás nevének öregbítéséért önkormányzatunk a Mellofon Fúvósegyüttest Pro Urbe Díj kitüntetésben részesíti. A Mellofon fúvósegyüttes az 1920-as években működő levente-, vasutas-, majd tűzoltózenekar örököse. Az újabb időkben a zeneiskola adott otthont annak a közösségnek, amely a hagyományokat folytatva Szálkai János kürttanár vezetésével 2000 decemberében megalakította a fúvószenekart. Az iskola régi és mai növendékeiből, valamint tanáraiból állt össze az együttes, amely azóta is lelkesedéssel, töretlen lendülettel dolgozik. Néhány éve együtt zenélnek a püspökladányi Csenki Imre Művészeti Iskola fúvósaival. Aktív, élő, dinamikus művészeti közösséget alkotnak, melyben több korosztály, sokféle egyéniség és sokféle hangszer találja meg a közös hangot, a közös hangzást, a közösségi együttlét kiváltságát. Számos városi ünnepség, rendezvény elmaradhatatlan résztvevői, ahol szívesen és örömmel zenélnek, de ma már önálló, egész estét betöltő műsoruk is van, amelyet évről évre megújítanak, és koncerteken mutatnak be a városi közönségnek. Ez a lelkes, sokoldalú zenekar, ha kell, szabadtéri koncertet ad, ha kell, menetzenét játszik vagy éppen karácsonyi hangversenyen muzsikál. 2014 őszén ők avatták fel koncertjükkel a kisújszállási Városháza felújított belső
udvarát is. A közönség körében rendkívül népszerűek, hangversenyeik kivétel nélkül sikeresek. Elvitték már a fúvószene örömét a Nagykunság több városába, többször szerepeltek a Debreceni Virágkarneválokon, felléptek a debreceni Cívis Korzón, de jártak már városunk ausztriai partnervárosában, Eberschwangban is. 2014-ben az olaszországi Giulianovában rendezett nemzetközi fúvószenekari és mazsorett fesztiválon mérettették meg magukat, mely versenyen a zagyvarékasi és nádudvari mazsorettekkel együtt a legjobb koreográfiáért járó különdíjat nyerték el. Egyre több meghívást kapnak a környező települések rendezvényeire is nemcsak JászNagykun-Szolnok megyében, hanem Hajdú-Bihar és Heves megyében is. Repertoárjuk széles: játszanak indulókat, tánczenét, latin dallamokat, filmzenéket és slágereket. Fellépéseik derűje, vidámsága, játékuk lendülete sodró erejű, mindannyiszor élményt nyújt a közönségnek. Kisújszállás önkormányzata művészeti munkájukat 2008-ban Arany János Pedagógiai, Kulturális és Művészeti Díj kitüntetéssel ismerte el és köszönte meg. Az együttes zenei igényessége, sokoldalúsága, életöröme, és energiája megsokszorozza a zene amúgy is áldásos hatásait, amelyet oly sokszor tapasztalhattunk az évek során, és amelyből bizonyára többen merítettünk erőt és jókedvet. Ezeket az ajándékba kapott pillanatokat szeretnénk megköszönni a Pro Urbe Díjjal a Mellofon Fúvósegyüttesnek. Szabó Erika
2015. augusztus 15.
Kisbíró
5. oldal
Pro Communitate Urbis Díj kitüntetésben részesül Boncz Lajos Évtizedeken át nagy szakértelemmel, hozzáértéssel végzett villanyszerelői munkája, valamint sikeres, a lakosság megelégedésére végzett szolgáltatói, vállalkozói tevékenysége, mindezeken túl lelkiismeretes, példaadó közéleti szereplése elismeréseként önkormányzatunk Pro Communitate Urbis Díj kitüntetésben részesíti Boncz Lajos villanyszerelőt. Boncz Lajos a nagyréti gyermekévek után ipari tanulóéveit a mai CONTAREX Agrotechnikai Kft.-nél töltötte, ahol kitanulta a lakatos szakmát. Később hegesztői minősítést is szerezett. Érettségi, majd szakérettségi után 1981-ben a debreceni Pollák Antal Villamosenergiaipari Szakközépiskolában technikusi oklevelet kapott. Azóta is a villamosiparban dolgozik. Több mint húsz évig volt a Nagykun Mg. Tsz. villanyszerelője, mellékállásban vállalkozó. 1993-ban létrehozta a KUN-VILL-SZER Betéti Társaságot, mellette működteti a Boncz Villamossági Szaküzletet. Városunkban szakmájának egyik legelismertebb képviselője, aki vállalkozóként is sikeres. Szaktudását számos alkalommal megismerhettük már önkormányzati megbízások kapcsán, hiszen több önkormányzati beruházás közreműködője volt
alvállalkozóként. Bátran fordulhatunk hozzá, ha bármilyen, a villanyhálózattal kapcsolatos elektromos probléma megoldásához van szükség szakmai közreműködésre; segítséget kérhetünk tőle, ha az E.ON-nál kell eljárni bonyolultabb ügyekben, vagy éppen karbantartási feladatot kell ellátni. Mindig gyorsan és szakszerűen intézkedik, hozzáértésében megbízhatunk. A lakossági igényeket jól felmérve eredményesen működteti a vállalkozását is. Neve garanciát jelent a szakmában. Mindezeken túl véleményformáló, közösségi ember is, aki szívesen vállalt közéleti megbízást. 1998-2002 között az Ipartestület delegáltjaként tagja volt a képviselő-testületnek, valamint az önkormányzat Gazdálkodási és Városfejlesztési Bizottságának. A 2006-ban és a 2010-ben kezdődő önkormányzati ciklusban ismét települési képviselő, az előbbi ciklusban a Környezetvédelmi, Vízgazdálkodási és Mezőgazdasági, valamint az Egészségügyi Bizottság tagjaként, az utóbbiban pedig az Egészségügyi, Szociális és Sportbizottság tagjaként segítette az önkormányzat munkáját. „Nekem az a fontos, hogy amit csinálok, abban hiba ne legyen. A pontos, megbízható munkát tartottam mindig elsődlegesnek, legyen szó a szakmámról, a vállalkozásomról vagy a közéleti szereplésemről” – vallja Boncz Lajos, aki feleségével két gyermeket nevelt fel, és ma már boldog nagyszülők. Szabó Erika
Pro Communitate Urbis Díj kitüntetésben részesül a TV Kisúj Szerkesztősége A város lakosságának pontos, hiteles, sokoldalú és független tájékoztatása érdekében, a helyi lakosság megelégedésére végzett munkája elismeréseként önkormányzatunk a TV Kisúj Szerkesztőségét Pro Communitate Urbis Díj kitüntetésben részesíti.
2005. január 17-én tárogatózene kíséretében kisújszállási képeket láthatott a kedves néző a televízió képernyőjén. Így indult tíz évvel ezelőtt a Kisúj TV adása. A művelődési ház lelkes dolgozóinak és egy túrkevei egyesületnek – név szerint Pap Zoltán, Vad Attila és Tallér Attila – köszönhetően indult a kezdeményezés. Két év múlva kicsit átalakult a stáb, és már TV Kisúj néven, valóban városi televízióvá váltak. Nagy utat tettek meg a tíz év alatt. A kezdeti megilletődöttségből, kéz-, hang- és térdremegésből, tapasztalatlanságból a nézőknek talán semmi sem tűnt fel, mégis: ha visszanézzük a korábbi felvételeket, érezhetjük, észrevehetjük, hogy az elmúlt évek sok-sok adásának köszönhetően ma már erősebb, tapasztaltabb, profibb csapat áll a lakosság szolgálatában. De nézzük, miből is áll a TV Kisúj tevékenysége. Szerkesztőségi ülés előzi meg a heti munkát, ahol összeáll a műsorterv. Az operatőr és a riporter az adott helyszíneken felveszi a nyersanyagot. Ez történhet hideg télen, tikkasztó nyári melegben, esőben, gyakorta hétvégén. Ezt követi a felvett anyag vágása, szerkesztése, javítása, ami lényegesen több időt vesz igénybe, mint maga a felvétel, vagy a kész műsor. Tulajdonosként
Kisújszállás Város Önkormányzata finanszírozza a televíziót, de ezen túl még szükség van pályázatokra is, amelyeket ugyancsak a csapat tagjai írnak meg, visznek végig, ami szintén komoly munka. Ennek köszönhetően azonban modern technikai eszközpark áll rendelkezésükre. A feltételek tovább fognak javulni, hiszen a Vigadóban hangszigetelt stúdiót kap a TV Kisúj. A kis csapat nagyon lelkes és innovatív, így mindig várnak külső segítséget, ami lehet egy-egy érdekes ötlet, téma, sőt olyan rátermett segítő, aki szívesen részt venne a stáb munkájában. A tíz év alatt felbecsülhetetlen értéket hoztak létre azzal a több ezer tudósítással, amelyek bemutatták a város közéleti, kulturális és sporteseményeit, érdekes embereket szólaltattak meg, hírességeket hoztak emberközelbe, különlegességekre hívták fel a figyelmünket. Mindezek megbecsülendő dokumentációi, lenyomatai a város életének, amelyeket az idő érlel egyre nagyobb értékké. Munkájuk szakmai berkekben is elismert, amit mutat az is, hogy egy uniós program keretében kétszer is filmes tábort tartottak Kabán, hogy szakmai tudásukkal segítsék a fiatalabb generációt. De a legnagyobb elismerést mégis a tizedik születésnap jelenti nekik, és az, ha a nézők megállítják őket az utcán és elmondják véleményüket, elismerő szavaikat, de akár a jobbító szándékú észrevételeiket is, hiszen megalakulásuk óta egyetlen céljuk, hogy a kisújszállásiak megelégedésére végezzék munkájukat. És most lássuk, kik a stáb jelenlegi tagjai: Janó Lajos főszerkesztő, Szűcsné Nagy Zita szerkesztő-riporter, Kelemen Ilona vágó-operatőr, riporter (filmelmélet, filmtörténet végzettséggel), valamint Kiss Anita vágó-operatőr (film- és vizuális kommunikáció szakos pedagógus). Kilenc éven át erősítette a szerkesztőséget Dankó András operatőrként, vágóként, ha kellett szerkesztő-riporterként is, valamint Szűcs Lajos, aki öt évig vágta a TV Kisúj adásait. Az elmúlt tíz év sikeréhez hozzájárult még: Czobor Gábor, Cs. Nagy Zoltán, dr. Pappné Major Zita, Gubuczné Tomor Mária, Klujber Klaudia, Nagy Rózsa és Tőgyiné Farkas Éva. Szabó Erika
6. oldal
Kisbíró
Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért Díjban részesül Dr. Kiss Kálmánné Kiváló pedagógusi, vezetői, közéleti és tudományos munkássága – gazdag életpályája – elismeréseként Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért Díjban részesült dr. Kiss Kálmánné tanárnő, gimnáziumunk címzetes igazgatója. Dr. Kiss Kálmánné Posztós Margit magyar-történelem szakos középiskolai tanár, városunk gimnáziumának címzetes igazgatója. Élete – tanári, irodalmi és közéleti munkássága – meghatározóan Kisújszálláshoz kapcsolódik. Egyetemi évei után itt, szeretett szülővárosában kezdett tanítani, családot alapítani, a gimnáziumban igazgatóként dolgozni, majd nyugdíjasként is számos közösségi munkában aktívan részt venni. Városunk gimnáziumának az 1970-80-as években volt az igazgatója. Elődeihez méltóan magas szakmai színvonalon irányította az intézményt. Eredményes volt a gimnáziumi tagozati rendszer, biztonsággal működött a szakközépiskolai ágazat, kiegyensúlyozott osztályszerkezetben, országosan is elismert, magas színvonalon folyt a nevelés-oktatás. Az országos továbbtanulási felvételi rangsorban folyamatosan jó eredményeket ért el az iskola. Dr. Kiss Kálmánné maga is példát mutatott igényes tanóráival. Fontosnak tartotta az iskola nyitottságát, ahogyan az akkori Diákélet c. iskolai újság mottója is fogalmazott Móricz Zsigmond szavaival: „Az igazi iskola túllép saját kerítésén, szavát messze vidéken is meghallják.” Erre törekedett az iskolai rendezvényekkel, és erre a diákok továbbtanulásra történő motiválásával. Aktív szerepvállalásával megalakította a ma is működő Öregdiákok Baráti Körét, jelezve, hogy az iskola elengedi, de – mint alma mater, mint tápláló forrás – vissza is várja diákjait. Nyugdíjas éveiben szabadabban élhetett kedvelt elfoglaltságainak: az olvasásnak, írásnak, irodalomnak, nyelvészetnek. Rendszeresen zsűrizett a helyi szavalóversenyektől az országos Szép Magyar Beszéd versenyekig számos alkalommal. Öregdiák-találkozókat szervezett, részt vett az elszármazottak találkozóin szervezőként is. A városi kalendáriumoknak kezdettől fogva szerkesztője és írója. Kutatta a magyar irodalom kisújszállási vonatkozásait, aminek összegzéseként 2006-ban az ő szerző- és szerkesztőmunkájának köszönhetően mindez egy kötetben is napvilágot látott Kisúji harangszó címmel. Ápolta a város Hajdúságba elkerült költőjének, Kiss Tamásnak emlékét, mint ahogyan a kisújszállási születésű, tragikus sorsú Nagy Imre költő emlékét is. Az 1990-es években elnöke lett a Kisújszállás Városi Ösztöndíj Alapítványnak, e tisztét visszavonulásáig, 2014-ig töltötte be. „Öröm és megtiszteltetés e szép elismerés, amelyet átvehetek – fogalmaz Gitta néni. – De engedjék meg, hogy ennyi évtized távlatából, mint ami mögöttem van, megvalljam: nekem az igazi kitüntetés az volt, hogy diákként, majd tanárként beléphettem ebbe a gimnáziumba, taníthattam, dolgozhattam. Nekem öröm volt a munka. Szerettem a tanítványaimat, és szerettem az iskolámat. Az pedig, hogy a város kulturális életében aktívan részt vehettem, csekély viszonzása annak, amit a szülővárosomnak köszönhetek.” Kocsisné Monoki Julianna
2015. augusztus 15.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzati és Közigazgatási Díj elismerésben részesül Bacskai Ildikó A közigazgatásban hosszú időn át végzett kiemelkedő szakmai munkájáért, példaadóan emberséges hozzáállásáért, szorgalmáért JászNagykun-Szolnok Megyei Önkormányzati és Közigazgatási Díj elismerésben részesül Bacskai Ildikó, a Kisújszállási Polgármesteri Hivatal köztisztviselője. Bacskai Ildikó az a munkatárs a Kisújszállási Polgármesteri Hivatalban, aki előtt nincs lehetetlen feladat, bármilyen hivatali munkakörben dolgozott eddig, munkáját kiemelkedő pontossággal, szorgalommal és igényességgel végezte. Először intézményi referensként dolgozott, az egészségügyi, szociális és közművelődési intézményekkel kapcsolatos hivatali és önkormányzati feladatokat látta el. Városi ünnepségeket és más rendezvényeket szervezett, ezek megvalósításához több alkalommal sikeres pályázatokat készített. Szerkesztette a városi hírlevelet és a kalendáriumokat, ellátta a felsőoktatási pályázatokkal kapcsolatos feladatokat. Közben eredeti környezetgazdálkodási agrármérnöki diplomája mellé megszerezte a kulturális menedzseri szakképzettséget és az államigazgatási főiskolai végzettséget is. Ezután a hivatal Igazgatási Osztályára került, ahol a segélyezési ügyek intézése lett a feladata. Újabban anyakönyvezési feladatokat is végez, esetenként az osztályvezetőt is helyettesíti. … Amikor a megyei díj elnyeréséről beszélgettünk, arról szólt, hogy nem is érti, miért őrá esett a választás a megyei közigazgatási díj odaítélésekor. „Csak teszem a dolgomat – mondja –, végzem a feladatokat úgy, ahogyan arra a szüleim megtanítottak: becsülettel és szorgalommal. Mindig erre törekszem. A közigazgatás csapatmunka, sokak összehangolt munkájára van szükség ahhoz, hogy a jogi előírásoknak és az ügyfelek elvárásainak megfelelően működjön a hatósági munka. Sokan nem is tudják, milyen összetett feladat egy-egy ügy elintézése. Megrettennek a szabályoktól, nem is mindig értik meg azokat. Nekik igyekszem egyszerűen, világosan elmagyarázni, de még így is sokszor érzem az indulataikat, ami persze tudom, nem ránk irányul, de hát kinek is mondanák? Meg kell ezt értenünk, még ha nehéz is, hiszen közülük nagyon sokan kilátástalan helyzetben, nehéz körülmények között élnek. Számos alkalommal megtapasztalhattam ezt a környezettanulmányok során is. Ilyenkor azt fájlalom, hogy milyen kevés lehetőségünk van az érdemi segítségnyújtásra. A közigazgatásban dolgozni nagy felelősség. Alázat és az emberek iránti tisztelet kell hozzá, mert kimondva-kimondatlanul egy-egy döntéssel emberi sorsokba, életekbe szólunk bele. Ezt megérzi az ember lelke is: nemcsak erősödik, hanem érzékenyebbé is válik. Így végzem a munkámat, és nagyon sokat jelent, hogy hasonló gondolkodású munkatársakkal alkotunk egy jó csapatot. Ez a szép díj számomra szakmai elismerést jelent, melynek örömét nemcsak a munkatársaimmal és a polgármesteri hivatallal szeretném megosztani, hanem a családommal is. Általuk kapcsolódom ehhez a városhoz, amelyet nagyon szeretek. Remélem, még sokáig szolgálhatom úgy, ahogyan arra – mint mondtam – a szüleim tanítottak: becsülettel és szorgalommal.” Kocsisné Monoki Julianna
2015. augusztus 15.
Kisbíró
7. oldal
Kisújszállás Sportjáért Díj kitüntetésben részesül K. Szabó János K. Szabó Jánost a város sportéletében, azon belül különösen a középiskolai tanulók testedzésének, fizikai erőnlétének javítása, a tanulók sportsikerekhez juttatása érdekében, ezáltal a sport, mint életforma kialakításában, megszerettetésében és fejlesztésében végzett következetes és lelkiismeretes munkája elismeréseként önkormányzatunk Kisújszállás Város Sportjáért Díj kitüntetésben részesíti. K. Szabó János életében mindig fontos szerepet játszott a testmozgás, a sport, lehetett az atlétika, torna, kézilabda, kosárlabda. Már gimnazistaként több diáksport versenyen eredményesen szerepelt, 1977-ben pedig tagja volt annak a csapatnak, amelyik megnyerte a Nagykun Diák Sportviadalt. Abban az évben az Öregdiákok Baráti Körétől ő érdemelte ki a Kiváló tanuló – Kiváló sportoló címet. Ezek után senkit nem ért meglepetésként, hogy felvételt nyert a Testnevelési Főiskolára, ahová elsősorban a sport szeretete irányította. A tanulóévek alatt lehetősége nyílt arra, hogy az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnáziumban a 9-10, és 11-12. osztályos lányokat edzhette. Ezek alatt az évek alatt dőlt el, hogy a pedagógusi pályát választja. A testnevelő tanári képesítés mellé kosárlabda, röplabda, atlétika, és torna edzői képesítést is szerzett. Az egyetem elvégzése után hazajött egykori alma materébe, ahol a testnevelés órák mellett atlétikaedzője lett a fiú- és lánycsapatoknak, de folyamatosan edzi a fiú kosárlabdacsapatot, valamint a fiú tornacsapatot is, akikkel az elmúlt években több országos helyezést ért el. Pedig ennek nagy ára van. Heti négy
edzés, fájdalmas izomlázak, a sérülés veszélye. Mégis sikerült egy olyan lelkes csapatot összehoznia, akik mindezt vállalva tesznek, küzdenek magukért, a csapatért, aminek eredményét a szépen csillogó érmek mutatják. És ebben már meg is ragadhatjuk K. Szabó János munkájának, hivatásának a lényegét. 1983 óta nézi végig évről évre, amint a kilencedikes kisdiákok riadt szemmel jönnek az első órájára, edzésére, rácsodálkoznak a sport világára, majd lassan megtalálják a helyüket az osztályban, a csapatban, az iskolában, megtanulnak küzdeni önmagukért, másokért, és mire mindennek a végére érnek, már felnőtt emberektől búcsúzik el a ballagás során. K. Szabó János hisz a sport ember- és jellemformáló erejében, ezért nem találja unalmasnak, sablonosnak hivatását, amit annak idején választott. Arra a kérdésemre, hogy pályájának mely pillanataira emlékszik szívesen, megemlíti a 2014-ben elnyert Kiváló Pedagógus Címet és a Magyar Diáksport Szövetségtől 2015-ben kapott Magyar Diáksportért Díjat, de rögtön utána csillogó szemmel meséli, milyen nagy élmény számára, amikor a beiratkozó diákok szüleiben egykori tanítványaira ismerhet, akik elmondják, hogy a sport hogyan nyert és nyer teret az életükben, visszahallja szájukból egykori mondatait. Szívesen emlékszik Sándor Juditra, Balogh Bettinára, Gurin Petrára és Vass Viktorra, akik több országos atlétikai versenyen értek el dobogós helyezéseket. Azokra a szép pillanatokra gondol örömmel, amiket a tanulóktól kapott, remélve, hogy ő is adott ilyet a diákoknak. Hiszi, hogy egymás által formálódhatunk és gyarapodhatunk, amihez kiváló eszköz az általa annyira szeretett testmozgás, a sport. A legnagyobb elismerés és büszkeség azonban mégis csak az, hogy gyermekeibe is beleplántálta a sport szeretetét, hiszen fia atletizált, valamint a helyi teniszcsapat tagja, lánya több sportágban kipróbálta magát: duatlonozott, tornázott, kosárlabdázott, ugrókötelezett, az utóbbiban országos 3. helyezett lett egyéniben. K. Szabó Jánosnak valóban a sport teszi teljessé az életét. Szabó Erika
Podmaniczky-díjban részesült Tatár Zoltán A Város- és Faluvédők Szövetsége 1982 óta minden évben Podmaniczky-díj adományozásával ismeri el mindazon magánszemélyek és közösségek tevékenységét, akik foglalkozásuktól, munkahelyi kötelezettségüktől függetlenül, vagy azt jelentősen túlteljesítve a legtöbbet tették épített és természeti környezetünk, kulturális örökségünk értékeinek megismertetése, védelme érdekében. A díjazottak között idén egy kisújszállási személy is szerepelt: Tatár Zoltán építész, alpolgármester, a Városvédő és -Szépítő Egyesület elnöke. A Podmaniczky Frigyesről elnevezett díjat 2015. július 3-án, Vésztőn, a Szövetség XXXIV. Országos Találkozóján e szavak kíséretében vehette át Ráday Mihály elnöktől: „Tatár Zoltán építész 2003 óta elnöke a Kisújszállási Városvédő és -Szépítő Egyesületnek, de szakértelmével – mint a Városgazdálkodási Vállalat igazgatója – korábban is segítette az egyesület munkáját. Nagy lelkesedéssel fogott a munkához elnökként, s ez a lelkesedés az idő előrehaladtával sem kopott meg. A több éve együtt dolgozó
elnökség tapasztalataira támaszkodva, a tagság véleményét figyelembe véve, a civil szervezetek lehetőségeit, munkamódszereit megismerve kiváló vezetővé vált. Ez különösen megmutatkozott a szövetség XXIII. Országos Találkozó és Szakmai Konferenciájának lebonyolításában, az egyesület hagyományainak megőrzésében, az önkormányzattal való sikeres együttműködésben, a közel 150 fős tagság összetartásában, az egyesület gazdasági erejének megszilárdításában.” Tegyük mindehhez hozzá, hogy Tatár Zoltán szakemberként, képviselőként és egyben alpolgármesterként részt vett az önkormányzat által az elmúlt tíz évben benyújtott több száz pályázat elkészítésében. Figyelemmel kísérte, koordinálta, szakmailag segítette a több milliárd forintos fejlesztéseket, melyek közül kiemelhetjük a Kumánia Gyógy- és Strandfürdő, a Hotel Kumánia megvalósítását, a belvízelvezető rendszer kiépítését, a városi úthálózat fejlesztését, továbbá a városközpont, beleértve a Vigadó felújítását. Természetesen igaz ez a jelenleg folyamatban lévő önkormányzati beruházásokra is. Két éve ellátja az önkormányzat saját épületeivel kapcsolatos műszaki ellenőri feladatokat is. Rangos elismeréséhez tisztelettel gratulálunk. Kecze István polgármester
8. oldal
Kisbíró
2015. augusztus 15.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Díj elismerésben részesül Gönczi Károly
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szociális Díj kitüntetésben részesül Gonda Antal Gáborné
Kiemelkedő pedagógusi munkájáért, innovatív közösségszervező, iskolafejlesztő tevékenységéért, a megyében is példaértékű szakmai pályájának elismeréseként JászNagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Díj elismerésben részesül. Gönczi Károly bemutatását kezdhetném úgy, hogy biológia–testnevelő tanári diplomával a kezében a helyi gimnázium kollégiumában kezdett dolgozni nevelőtanárként. Ez igaz is, mégsem ragadja meg eddigi pályája lényegét. Károly móriczos diák volt, egy nehezen kezelhető osztály lázadó tagja. Már akkor is folyton feszegette a határokat, egyre azon törte a fejét, hogyan tudná felkavarni az állóvizet. Saját bevallása szerint sem volt könnyű dolga a tanárainak, de Kovács József osztályfőnök vezetésével mégis megtanulták, mi a barátság, a kitartás és a közösség ereje. Abban, hogy friss diplomásként hazatért, fontos szerepe volt Kiss Géza igazgatónak, aki szorgalmazta a vállalkozási ismeretek oktatásának bevezetését, amiben szerepet szánt Károlynak. Később részt vett a diákvállalkozások létrehozásában, közreműködésével több sikeres diákvállalkozása volt az iskolának, melynek egyikével Párizsig, az Európa-bajnoki döntőig meneteltek. A gimnáziumban huszonhárom évig tanított testnevelést, számos sikeres európai uniós pályázat kidolgozásában és megvalósításában vett részt. Az országban elsők között alakították meg kollégáival és a megye több intézményével együtt azt a konzorciumot, amely a kompetencia alapú nevelés-oktatást tesztelte és terjesztette. Ezek a feladatok újabb utakra terelték az életét, hiszen ettől kezdve európai uniós pályázatok projektmenedzsereként és szakértőjeként segíti a megyében és a régióban működő iskolák munkáját. Mindezek mellett továbbképezte magát, hiszen a Testnevelési Egyetemen szerzett testnevelői diplomát, valamint közoktatás-vezető szakvizsgát tett. Az évek során egyre inkább világossá vált előtte, hogy a diákoknak nagyon nagy szükségük van pályaorientációs, pályaépítési tanácsokra. Ennek jegyében nyert a gimnázium 150 millió forintot egy pályázaton, melynek Károly a projektmenedzsere volt, de három tankönyvet is írt a témában. Mindezek mellett 2006-tól települési képviselőként dolgozott a város jobbításán. Ebben az évben lett az önkormányzat Művelődési, Oktatási és Ifjúsági Bizottságának elnöke, a Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság tagja. 2010-ben a körzetében lakók újra bizalmat szavaztak neki. Három éve már nem a tanítás, hanem a szakértői munka tölti ki az idejét. Az Európai Szociális Alapnál 2006 óta értékel pályázatokat, 2012 óta az Emberi Erőforrások Minisztériuma Európai Uniós Pályázatok Szervezeti Feladatokat Ellátó Köznevelési, Kulturális és Felsőoktatási Főosztályán dolgozik. Mindebből egy energiával teli, sablonokat nem tűrő, innovatív személyiség képe bontakozik ki előttünk, pedig a tanulmányait és tevékenységeit felsoroló lista messze nem teljes. Az energia, a sziporka ott vibrál benne, ami ma is új utak keresésére sarkallja. Szabadidejében (mert az is akad) lelkesen műveli a kertjét. És nem utolsósorban büszke három lányára, akiknek boldog édesapja.
A szociális ellátásban – sérült gyermekek nevelésében, gyermekvédelemben, idősek gondozásában – évtizedeken át kiemelkedő szaktudással és emberséggel végzett munkájáért Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szociális Díj elismerésben részesül Gonda Antal Gáborné, a Kisújszállási Térségi Szociális Otthon és Alapszolgáltatási Központ vezetője. Gonda Antalné intézményvezető a szociális ellátás több területén dolgozott már, széles körű szakmai tudással és tapasztalatokkal rendelkezik. 1977-től több mint másfél évtizeden át az akkori kisegítő iskolában dolgozott, sérült, beilleszkedési problémákkal küzdő, többségében állami gondoskodásban élő gyermek gondozásában, nevelésében. A gyermekek sorsán keresztül fordult érdeklődése a gyermekvédelmi munka felé. Amikor 1999-ben felkérték, hogy segítse a Megyei Gyermekvédelmi Intézet munkáját, örömmel vállalta az új kihívást. Itt nevelőszülői tanácsadóként dolgozott. Felismerte, hogy formálni kell a nevelőszülők szemléletét, hogy az állami gondoskodásba került gyermekek életében kisebb legyen a lelki törés. Képzéseket, tréningeket tartott kollégáknak és nevelőszülőknek, hogy munkájuk hatékonyabb lehessen. Később a Kisújszállási Polgármesteri Hivatal gyámügyi ügyintézőjeként folytatta szakmai pályáját, a gyermekvédelem hatósági feladataival, pl. a gyermekek családi jogállásának rendezésével, az örökbefogadással, szülői felügyeleti joggal, gyámsággal és gondnoksággal kapcsolatos feladatokkal foglalkozott. 2009-ben a Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás fenntartásában működő Kisújszállási Térségi Szociális Otthon és Alapszolgáltatási Központ igazgatója lett. Szakmai felkészültségét megszerzett végzettsége és szakmai ismeretei is alátámasztják. Tanítói diplomáján túl elvégzett egy, a nevelőszülők felkészítéséhez és értékeléséhez szükséges trénerképző tanfolyamot, szociális szakigazgatás-szervező diplomát szerzett, közigazgatási-, majd szociális szakvizsgát tett. Gondáné Edit életútján tisztán kirajzolódik a segítő munka iránti elköteleződés. Minden eddigi munkahelyén az emberi sorsok érdekelték, arra törekedett, hogy amennyire lehet, javítsa a rábízottak életminőségét, odafigyelve a testi, de még inkább a lelki szükségleteikre, stabilitásuk biztosítására. Ehhez a nemes feladathoz mindig hatékony segítséget kapott munkatársaitól, hiszen vallja, hogy a segítő munka nem magányos műfaj. Csakis munkatársaival vállvetve, egymást támogatva, erősítve lehet és szabad más emberek problémáit, segítését átvállalni. Minden bizonnyal az ő személyes érdeme is az, hogy pályája során a kezdetektől a mai napig körülveszi őt ez a hatékony, emberséges, segíteni szerető és akaró csapat, akikkel mindig is örömmel dolgozott együtt. Amikor terveiről kérdeztem, elmondta, hogy nagyon szeretne részt venni egy olyan sikeres pályázatban, ami a szociális otthon korszerűsítését oldaná meg, hogy ezzel is javulhasson az ellátás színvonala és komfortosabb, családiasabb környezetben tölthessék napjaikat a rábízott idős emberek. S hogy honnan veszi az erőt akkor is, ha szélmalomharcot kellett és kell vívnia? Gondáné Edit mottója: „Az emberek úgy nézik a dolgokat, ahogy vannak, és azt kérdezik: miért? Én úgy nézem a dolgokat, ahogyan lenniük kellene, és azt kérdezem: miért ne?” (Robert Francis Kennedy)
Szabó Erika Szabó Erika
2015. augusztus 15.
Kisbíró
Nagykunságért Díjban részesül Ö. Tóth Lajosné A nagykunsági települések – Berekfürdő, Karcag, Kisújszállás, Kunhegyes, Kunmadaras, Kunszentmárton, Mesterszállás és Túrkeve önkormányzatai – minden évben Nagykunságért Díj elismerésben részesítenek egyegy olyan személyt, aki valamely területen folyamatosan kiemelkedő tevékenységet végzett, illetve végez, hozzájárul a Nagykunság fejlesztéséhez, az itt kialakult hagyományok megőrzéséhez és kiteljesítéséhez. Idén a Nagykunság hagyományainak újjáélesztéséért és megőrzéséért végzett értékteremtő munkájáért Ö. Tóth Lajosnét részesítik Nagykunságért Díjban. Egyszerű, redemptus családba született, melyben három generáció élt egymás mellett. Az esték családi körben, az emlékek, a hagyományok felidézésével teltek. Ezek az együttlétek alapozták meg benne a múlt, a népszokások megőrzésének igényét, a gyermekek, emberek szeretetét. Számára a Nagykunság egyszerre jelenti az ősök tiszteletét, az összetartozást és az ide kötődő emberek szeretetét. Ö. Tóth Lajosné nyugalmazott könyvtárvezető hosszú évekig, egészen 1991-ig dolgozott az Arany János Városi Könyvtárban. A gyermekeknek szervezett olvasótáborokban fontos szerep jutott a hagyományőrzésnek. Nyugdíjba vonulása óta is lelkesen, önzetlenül folytatta a közösségért végzett munkáját, a város kulturális és társadalmi életének jeles vezető egyénisége volt. Ö. Tóth Lajosné nemcsak a városi, hanem a nagykun hagyományok ápolója is. Ő kezdeményezte ugyanis a jászsági kapitányok választásának mintájára a nagykunkapitány-választás megvalósítását. Hosszú éveken át szervezte a Nagykun Hagyományőrző Bálokat, valamint szervezője volt a Nagykunsági Népfőiskolának. A Nagykun Szellemi Műhely egyik tagjaként közreműködött a Jászkun Huszárok Emlékhelyének létrehozásában. A nagykun viselet megőrzésében is részt vett a Városi Nyugdíjas Klub vezetőjeként, hiszen a klub tagjai a legtöbb hagyományőrző rendezvény alkalmával viseletben jelentek és jelennek meg. Emellett több civil szervezetnek is tagja, illetve tagja volt, pl.: a Városvédő és -Szépítő Egyesületnek, a ’48-as Olvasókörnek. Részt vett a Helytörténeti füzetek című kiadványsorozat több kötetének szerkesztésében, munkájának köszönhetően egyedülálló kiadvány jelent meg a II. világháború kisújszállási áldozatairól, valamint a tanyasi iskolákról. Ö. Tóth Lajosné kezdeményezte a Kisújszállásról Elszármazottak Találkozójának kétévenként történő megrendezését is. A hagyományok, a kulturális élet ápolása és fenntartása számára nem csupán a város határain belül értendő, hiszen az előbb említett rendezvényre az ország határain túlról is hazahívta az elszármazottakat, ezen túl olvasótáborokat is szervezett a Nagykunságba és a határon túli testvérvárosokba is. Tevékenységéért számos elismerésben részesült, 2013-ban a Magyar Kultúra Lovagja lett (lásd a róla készült képet).
Várócziné Daruka Andrea
9. oldal Nagy Imre emlékére
„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek...” - Juhász Gyula Szomorúan értesültünk arról, hogy 2015. július 30-án, életének 91. esztendejében elhunyt Nagy Imre – szeretett férj, édesapa, nagyapa –, aki városunk postahivatalának közel négy évtizeden át köztiszteletben álló vezetője volt. Elhunyta városunk közösségének is pótolhatatlan veszteség, mert felelősséggel, emberséggel és az emberek iránti tisztelettel végzett munkája érték szeretett városunk közösségének emlékezetében. Ezt hivatott kifejezni a Pro Communitate Urbis Emlékérem is, amelyet 1996-ban adományozott számára az önkormányzat. Emlékét tisztelettel őrizzük. Kecze István polgármester
Partnertelepüléseinken jártunk A július igencsak intenzívnek bizonyult testvértelepüléseinkkel ápolt hivatalos és baráti kapcsolataink szempontjából: a 11-12-i hétvégén Pacséron (Szerbia) jártunk, majd rá egy hétre Iglón (Szlovákia) tettünk látogatást városi küldöttségeinkkel. Pacséron „A falu mi vagyunk” címmel immár 10. alkalommal szervezett rendezvénysorozat keretében a helyi alkotók műveiből összeállított kiállításokat néztük meg, megtekintettük a nemrégiben szépen felújított református templomot, részt vettünk az esti kultúrprogramon. A hazaút előtt ellátogattunk a pacsériak különleges tófürdőjéhez, melynek fejlesztéséhez – és ezzel kapcsolatban az idegenforgalom fellendüléséhez – kinti barátaink nagy reményeket fűznek. Iglón szintén színes programokon kaptunk ízelítőt az ottani kulturális életből, végigjártuk a jubileumi, 60. iglói vásárt, és körbesétáltuk a történelmi városmagot. Lehetőségünk nyílott egy rövid kirándulás keretében megnézni az irodalomból is ismert híres, szépséges Lőcsét, a Szepesség „ékkövét”, annak egykori – ma is nagyon szépen megőrzött, karbantartott – központját. Kinti tartózkodásunk egy igazi, jó hangulatú nemzetközi vacsorával zárult, amelyen városunkat külön is kiemelték: az új kenyér itthoni ünnepét példaként tekintve az iglóiak is megsütötték a maguk kenyerét, és ebből mindegyik delegációnak adtak egyet-egyet útravalóul ajándékba. Mindkét település vezetőjének, Szombathy Zoltán (Pacsér) és dr. Ján Volný (Igló) polgármester uraknak ezúton köszönjük a meghívást, az élményeket, vendégszeretetüket. Reméljük, testvértelepüléseinkkel ápolt kapcsolataink a jövőben is kölcsönösen gyümölcsözőek lesznek, és még sokszor köszönthetjük egymást személyesen – itthon és külhonban egyaránt. Dr. Kovács Tibor
Legyünk irtó jó irtók! A Városvédő és -Szépítő Egyesület parlagfűgyűjtési, átvételi akciót hirdet. A parlagfüvet a Piculás Civilházban 2015. augusztus 24-től hétköznapokon 9-12 és 13-16 óra között vesszük át. Kérjük, hogy a parlagfüvet gyökerestől, kötegelve (egy köteg 25 db) adják le. Az első három helyezett értékes ajándékban részesül, a résztvevők között apró ajándékokat sorsolunk ki. Eredményhirdetés a Kivilágos Kivirradtig Fesztiválon. Kása Attila
10. oldal
Kisbíró
A lámpát sem hagyjuk égve – a hulladékot is takarékosan kellene gyűjteni Nem tudom, kinek tűnt fel rajtam kívül, hogy a kukák zöldellnek hulladékgyűjtési napokon. Már nem azért, mert az edényzet zöld, hanem a kukák vannak púposan megrakva zöldhulladékkal, nyesedékkel, fűvel, gallyakkal. Ez iszonyatos pazarlás. Olyan, mintha a lakásunkban minden lámpát égve hagynánk egész napra. Ez persze az ingatlantulajdonosnak nem tűnik fel, hiszen a díj akkor is annyi, ha csak félig van a kuka, tehát tömjük meg mindennel, ami belefér. Pár hónapja arról írtam, hogy ha spórolunk a hulladékkal, tehát szelektíven gyűjtünk, a VGN Kft.-nek több pénze marad más feladatok elvégzésére – útra, járdára, árokra, bérlakások karbantartására. Mit is kell fizetnie a VGN Kft.-nek, amikor a hulladékot elviszik a lerakóba? Lerakási díj: 14,41 Ft, áfa 3,9 Ft, összesen: 18,21 Ft. Összefoglalva kilónként tehát több mint 18 forintba kerül lerakni a zöldhulladékot, ahelyett, hogy komposzt lenne belőle. Akinek még nincs a kertjében saját komposztálója, ideje, hogy idén létrehozza ezt, hiszen a növények fejlődéséhez nagyban hozzájárul a jó minőségű komposzt. Első lépésként jó alaposan gondoljuk át, hogy pontosan hol legyen a komposztáló helye kertünkben. Ez azért is fontos, mert a komposztáló nem épp egy szép látvány, viszont mivel a hulladék folyamatosan keletkezik, jó, ha könnyen meg tudjuk majd közelíteni. Helyezzük a komposztálót a kert végébe, és készítsünk hozzá egy járólapokkal vagy kövekkel kirakott kis utat, amely révén könnyen meg tudjuk majd közelíteni. Mivel a komposztot néha át kell forgatni, amelyhez gyakran talicskára és egyéb kerti eszközökre lesz szükségünk, fontos, hogy elég helyet hagyjunk mellette. A legjobb, ha két halomnak is hagyunk területet, az egyik a friss hulladék helye, míg a másik a már érésben levő komposzthalom területe. A komposztot soha ne napos helyre tegyük a kertünkben, mert nyáron napok alatt kiszárad, és leállnak az érési folyamatok. A komposzt számára mind az erős tűző napsütés, mind az állandó nedvesség és csapadék káros hatással lehet. A komposztálásra szolgáló edényt megépíthetjük mi magunk fából, de ma már több nagyobb kertészeti áruházban vásárolhatunk készen komposztáló edényt. Bármilyen anyagból is választjuk ki a számunkra ideális tárolót, legalább 1 köbméter legyen a térfogata, ugyanis ennyi kell ahhoz, hogy a komposzt be tudjon melegedni. Az ügyesebb kertészek saját maguk is el tudják készíteni a komposztáló edényt, akár maradék fából is, de készen is vásárolhatunk fából készült tárolót, amelyeknek az előnye, hogy természetes hatást ad kertünknek. Kérem, biztassák egymást a komposztálásra. Dr. Varga Zsolt jegyző
Alaposan megtömött kuka
Komposztláda
2015. augusztus 15. SAJTÓKÖZLEMÉNY
BEFEJEZŐDTEK A „KISÚJSZÁLLÁS KÖZVILÁGÍTÁS KORSZERŰSÍTÉSE LED LÁMPATESTEK ALKALMAZÁSÁVAL” CÍMŰ PROJEKT KIVITELEZÉSI MUNKÁLATAI Kisújszállás Város Önkormányzata sikeresen pályázott a Környezet és Energia Operatív Program keretében meghirdetett „Közvilágítás energiatakarékos átalakítása” tárgyú pályázati felhívásra, amelynek célja az energiahatékonyság és az energiatakarékosság növelése a közvilágítás villamosenergiafelhasználásában. Kisújszállás Város Önkormányzata 2014. október 7-én pályázatot nyújtott be a KEOP-2014.5.5.0/K kódszámú pályázati felhívásra, melyet a Közreműködő Szervezet 2014. október 15-én befogadott, és tartalmi ellenőrzését megkezdte. A pályázat nyertességéről szóló Támogatói Döntést követően a Támogatói Okirat hatályba lépése 2015. február 2-án megtörtént. A projekt kivitelezési munkálatait az RST 2000 Kft. végezte, a műszaki átadás 2015. augusztus 7-én elkezdődött. Az építési munkák keretében a közvilágításban alkalmazott 2040 darab korszerűtlen világítótestet cseréltek korszerű, energiatakarékos LED-es izzóra, a megvilágítás erősségének fenntartása mellett. A fejlesztés eredményeként az érintett tér- és útvilágítási hálózat energiafogyasztása évente mintegy 301.988 kWh-val csökken, ami a jelentős költségmegtakarítás mellett, hosszú távon csökkenti a város ökológiai lábnyomát, hozzájárulva a környezettudatosabb szemléletmód kialakításához és alkalmazásához. A Széchenyi 2020 programnak köszönhetően a 188,38 millió forintos beruházáshoz, 100%-os támogatást kapott az önkormányzat. A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósult meg. Információ: www.kisujszallas.hu/kozvilagitas Kiss Endre osztályvezető 06-59-520-226,
[email protected]
A VGN KFT. HÍREI VÁLTOZÁS A HULLADÉKGYŰJTÉS RENDJÉBEN 2015. augusztus 20., csütörtök helyett a hulladékgyűjtés 2015. augusztus 19-én, szerdán lesz. VÁLTOZÁS AZ ÉPÍTÉSI-BONTÁSI HULLADÉKOK ÁTVÉTELÉBEN Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az építési-bontási hulladékok átvételének feltételei (díjak, egyebek) megváltoztak. Kérjük, hogy a gazdálkodó szervezetek, egyéni vállalkozók és azon magánszemélyek, akiknél 3 m3-nél nagyobb mennyiségű építési-bontási hulladék keletkezik, a kiszállítást megelőzően egyeztessenek szakembereinkkel (Ozsváth Albert műszaki vezető, Kása Attila hulladékgazdálkodási vezető) a minél gazdaságosabb elhelyezési mód és díj elérése érdekében. Elérhetőségeink: 59/520-210,
[email protected]
2015. augusztus 15.
Kisbíró
11. oldal
A Karcagi Járási Hivatal közleményei Kibővült a hadigondozotti ellátásra jogosultak köre Az Országgyűlés elfogadta a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/4972. számú törvényjavaslatot. A törvénymódosítás - kibővítve az eddigi jogosultak körét támogatást kíván nyújtani a második világháborúban elesett, eltűnt és hadifogságban elhunyt katonák és munkaszolgálatosok özvegyeinek és árváinak, illetve mindazoknak, akiknek férje, édesapja 1938. november 2-a és 1945. május 9-e között a volt Magyar Királyi Honvédség és Csendőrség kötelékében szolgált, függetlenül állományviszonyától és rendfokozatától, valamint attól, hogy a II. világháborút lezáró párizsi békeszerződés következtében más ország állampolgárává vált. A törvénymódosítás megnyitja a hadigondozotti jogosultságot azon magyar állampolgárok – volt hadiárvák, volt hadigyámoltak és volt hadigondozott családtagok – számára is, akiket 1949. január 1jét megelőzően nyilvántartásba vettek, azonban pénzellátását nagykorúvá válása miatt, vagy 1949-ben politikai okból megszüntették, kérelmét elutasították, vagy kérelmét politikai okból elő sem terjesztette. Azon hadiözvegyek is a gondozottak körébe kerülnek, akiknek férje Magyarországról vonult be, de – lakhelyváltozás nélkül – jelenleg más állam polgára. A járadék megegyezik a hadigondozotti ellátásra jogosultak havi rendszeres járadékának összegével, ami az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 30%-a. A rendszeres havi járandóságot igényelni lehet a kérelmező lakóhelye szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalában, külföldön élő és Magyarországon lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkező kérelmező esetében Budapest Főváros Kormányhivatalánál. Az eljárás során a jogosultság hadi eredetét egykorú szolgálati, katonai, kórházi iratokkal és hatósági igazolásokkal, ezek hiányában más hitelt érdemlő módon kell igazolni. A járási hivatal a kérelemről határozattal dönt, amelynek alapján a kérelmező lakóhelye szerint illetékes kormányhivatal fogja a járadékot folyósítani, vagy a nyugdíjjal együtt, vagy ennek hiányában önállóan. A Karcagi Járási Hivatal elérhetősége: Kisújszállási Kirendeltség: 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1. sz., fsz. 10. iroda, Tel.: 0659/520-234, ügyintézők: Máténé Kiss Edit, Farkas Éva Margit. Karcagi Járási Hivatal
Tisztelt Ügyfeleink! A Karcagi Járási Hivatal négy osztálya 2015. július 2-től új helyszínen, Karcagon az Ady Endre u. 4. sz. alatti irodaépületben fogadja ügyfeleit. Telefonszámaik az alábbiak szerint módosultak: Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály Osztályvezető: Dr. Nyakacska Emil járási főállatorvos Cím: 5300 Karcag, Ady Endre u. 4., Telefon: 59/795-244 Építésügyi Osztály Osztályvezető: Monori Sándor Cím: 5300 Karcag, Ady Endre u. 4. Telefon: 59/795-260, 59/795-259 Földhivatali Osztály Osztályvezető: Huszárné Hajdu Mária Cím: 5300 Karcag, Ady Endre u. 4. Telefon: 59/795-240, 59/795-250 Népegészségügyi Osztály Osztályvezető: Dr. Borsos Anikó járási tiszti főorvos Cím: 5300 Karcag, Ady Endre u. 4. Telefon: 59/795-246 A Karcagi Járási Hivatal nevében tájékoztatom Önöket, hogy a Városháza épületében (Kisújszállás, Szabadság tér 1.) a kormányablak kialakítási munkálatai miatt a járási hivatal osztályainak ügyfélfogadási helyiségei és telefonszámai átmeneti időre – előreláthatólag 2015. szeptember 20-ig – az alábbiakra módosulnak: Gyámhivatali Osztály: fsz. 6. számú iroda tel.: 59/520-251, 59/520-249 Hatósági Osztály: fsz. 10. számú iroda tel.: 59/520-234 Okmányirodai Osztály: fsz. 7. számú iroda tel.: 59/520-250 Megértésüket köszönöm! Hodos Julianna hivatalvezető
Augusztus végén kapják az Erzsébet-utalványokat A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény értelmében 2015. augusztus végén a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményhez kapcsolódó természetbeni támogatást Erzsébet-utalvány formájában kell nyújtani a jogosult családok részére. Fontos, hogy a támogatást csak az a gyermek kaphatja meg, akinek 2015. augusztus 1-jén a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága fennállt. Az utalvány fogyasztásra kész étel, tanszer és ruházat vásárlására lesz felhasználható. A lezárt csomagolás - az utalványok mellett tájékoztató információkat is tartalmaz az utalványok beválthatóságáról. Az utalványokat idén is a Polgármesteri Hivatal kézbesítője fogja eljuttatni a családokhoz, augusztus utolsó hetében – augusztus 25-től augusztus 28-ig. Amennyiben az utalványok kézbesítése nem jár sikerrel, egy alkalommal a kézbesítő szeptember első hetében erre ismét kísérletet tesz. Azokat az utalványokat, amelyeket 2015. szeptember 4-ig nem sikerül a jogosult lakcímén átadni, a Polgármesteri Hivatal házi pénztárában letétbe helyezzük, azok 2015. október 26-ig a házi pénztárban nyitva tartási időben átvehetők. A határidő lejártát követően a házipénztárban maradt utalványokat a Nemzeti Üdülési Szolgálatnak vissza kell küldeni. Az utalványt levélszekrényekbe nem dobhatjuk be, ezért kérjük, hogy lehetőség szerint augusztus utolsó hetében biztosítsák a személyes átvétel lehetőségét. Az Erzsébet-utalványról további részletes információk a www.erzsebetutalvany.hu oldalon találhatók. Finta Orsolya osztályvezető
12. oldal
Kisbíró
2015. augusztus 15.
Kerti mulatság diákok javára
„Egészséges, mint a makk”
A kisújszállási Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola az alapítványai javára május 30-án kerti mulatságot rendezett. Az eseményt a tavaszi időjárás is pártfogásába vette és hagyta, hogy tengerpartot idéző díszlettel és dekorációval hívogassa a jó célokat támogatni szándékozó vendégeket a gimnázium udvarára. Szilágyi Gábor elnöklelkész úr és Tóth József főigazgató úr szíves köszöntő szavaival kezdődött meg a kerti mulatság. A svédasztalos vacsora és a színes, gazdag program nem okozott csalódást a vendégeknek. Nagy sikert aratott a hetedik és nyolcadik osztályosok nyitótánca, a város egykori zeneiskolásaiból verbuválódott vonós- és a Baptista Alapfokú Művészeti Iskola ütős zenekarának kedves, humoros műsora. Tetszést aratott az intézmény szinte spontán összeállt kórusa, melyben együtt énekeltek népszerű zeneszámokat tanárok, diákok, egykori gimisek. A törökszentmiklósi Tonik Retro Band gondoskodott arról, hogy az est további részében üresen álljanak a székek, és a színpad előtt tolongjanak az emelkedett hangulatú táncospárok. Köszönet a nagylelkű támogatóknak azért, hogy a rendezők nemes céljainak eléréséhez értékes segítséget nyújtottak. Takácsné Győri Erika
A Kossuth Lajos Baptista Általános Iskola és Kollégiumban a TÁMOP-6.1.2.A-14/2-2014-0041 pályázat sikeres zárásaként 2015. június 5-én rendeztük meg második egészségnapunkat. A napot tornával kezdtük, majd több helyszínen változatos programok várták a gyerekeket. Ellátogathattak a védőnőkhöz, ahol megismerték a 100 éves Védőnői Szolgálat munkáját, majd a hallottak, látottak alapján feladatlapot töltöttek ki. A Mentőállomáson még a mentőautó egyes felszereléseit is kipróbálhatták. A Horváth-tanyán Horváth György irányításával elsajátíthatták a lovaglás alapjait. Az iskola udvarán és tornatermében kosárlabda, foci, pingpong és röplabdabajnokságon mérhették össze erejüket a sportolni vágyó fiatalok. Az Erzsébet királyné ligetben a 7-8. osztályosoknak tájékozódási futóversenyt rendeztünk. A kerékpáros balesetek számának csökkentése érdekében a Karcagi Rendőrkapitányság munkatársainak jóvoltából kerékpáros ügyességi pályát próbálhattak ki a gyerekek, és elméleti tudásukról is számot adhattak, KRESZ-totót tölthettek ki. Fekete András, a rendőrség munkatársa előadásában a drogfogyasztás veszélyeire hívta fel a figyelmet, amit évfolyamonként hallgattak meg a tanulók. Az ügyesebb kezűek rajzversenyre nevezhettek, ahol lerajzolhatták, hogy hogyan éljünk, hogy egészségesebbek legyünk. Horváth Ferenccel, a Horváth-kert étterem vezetőjével gyümölcssalátát készíthettek, majd társaikat is megkínálták az ízletes falatokkal. Márta Ferenc fodrász és Kói Mária kozmetikus tanácsokat adott a gyerekeknek a helyes haj- és bőrápolásról. A bátrabbak új frizurát és sminket is csináltathattak maguknak. A Vöröskereszt munkatársai vérnyomást, testsúlyt, testzsírt és vércukorszintet mértek, hasznos tanácsokkal látták el az érdeklődő gyerekeket. Bízunk benne, hogy a pályázatban megvalósult programok hozzájárultak tanulóink személyiségének fejlődéséhez, szabadidejük hasznos eltöltéséhez, az egészséges életmód kialakításához. Tóth Csilla projektmenedzser
Iskolánk büszkeségei Életkoruk még egy számjegyű, de nevüket már országosan jegyzik a torna és a sakk sportágban. Különleges tehetségük van, amit megláttak a szülők, az edzők, akik fellobbantották bennük a veleszületett szikrát, és ezzel utat nyitottak számukra a magaslatok felé. A tehetségük mellett a sportág iránti szeretetük, elkötelezettségük ad nekik kitartást a mindennapi edzésekhez, ez viszi őket előre az álmaik megvalósításában. Lukácsi Tímea 3.c, és Csíki Zsófia 1.c osztályos lányok évek óta a túrkevei KNIR DSE egyesületben edzenek, a TC Békéscsaba "B" csapatban ez évben versenyeznek Nagy Ibolya edző irányításával, felkészítésével. Június 13-án a Magyar Torna Szövetség által szervezett női gyermek kezdő és haladó csapatbajnokság 1. fordulóján vettek részt. 7 vidéki csapatból az ő nyakukba került a legfényesebb érem. További eredményeik: Egyéni összetett: Lukácsi Tímea 1. , Csíki Zsófia 2. Szerenként: ugrás: Lukácsi Tímea 2., korlát: Lukácsi Tímea 2., Csíki Zsófia 3., gerenda: Csíki Zsófia 1., Lukácsi Tímea 2., talaj: Csíki Zsófia 1., Lukácsi Tímea 2. Gratulálunk Lányok, további sok sikert kívánunk! Balatonlellén június 17-24. között rendezték meg a Magyar Korcsoportos Nemzeti Sakkbajnokságot, melyen Csíki Endre 3.c osztályos tanulónk az F10 korcsoportban versenyzett. Csoportjában 44 versenyző indult. Veretlenül vitte végig a versenyt, 9 pontból 7.5 ponttal magasan a 2. helyen végzett. Gratulálunk! Endre képviseli korcsoportját ősszel Görögországban a sakk világbajnokságon. Felemelő érzés számunkra, hogy iskolánk tanulója nemzetünk színeit képviseli majd a nagyvilágban. Sok sikert kívánunk! Csíki Endre ősszel sakk világbajnokságon vesz részt
Oláhné Horváth Ibolya
H í re k, pro g r a m o k , a k t u a l i t á sok : www. k i s u j s z a l l a s . h u
Gyermeknap a Pitypang Óvodában Június 5-én délután tartottuk meg a Pitypang Óvoda gyermeknapi rendezvényét. Az óvó nénik, a dajka nénik és az óvoda szülői szervezetének rendezésében megvalósult délutánon tartalmas programok várták a Pitypang ovisokat, szüleiket és az érdeklődőket. Az óvoda füves területén szabadtéri játékokat próbálhattak ki a gyerekek. A kézműves sátorban a „ZÖLD ÓVODA" jegyében, PETpalackokból készíthettek játékokat, illetve megismerkedhettek a vesszőfonás fortélyaival Dávid-Kiss Bori irányításával. „Fut az Ovi" címmel az Ifjúság útján indult a futóverseny, amelyhez csatlakozhatott minden futni szerető. A kifáradt résztvevőket zsíroskenyérparti és hűsítő szörpök várták. Végül fél 6-kor a Grimmbusz Színház fergeteges előadása szórakoztatta a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. Ezúton szeretnénk megköszönni az óvoda dolgozóinak és az óvoda szülői szervezetének a szervezést, a szülőknek az üdítő- és aprósütemény-felajánlásokat. Külön köszönjük a Mini Dekor, a Mini Presszó, a Nagykun 2000 Mg. Zrt., Diós Éva, Nagyné Majláth Emese, Tóth-Farkas Judit, Tanka Sándor és Welding Zoltán támogatását. Reméljük, jövőre ismét hasonló sikerrel rendezhetünk gyermeknapot. Nagy Mária, a szülői szervezet választmányi elnöke
2015. augusztus 15.
Kisbíró
13. oldal
A harmadik szombaton lesz a találkozó!
Dr. Petkovich Tamás örökében
Minden év szeptemberének második szombatján, déli 12 órakor a Kisúj étteremben találkozunk – így váltunk el egymástól ötvenöt éves találkozónk után minden évben mi, a Kossuth Lajos Általános Iskola 1955-ben végzett a) és b) osztályos tanulói, akiknek Székely Irén és Tóth Gábor volt az osztályfőnökünk. Most azonban módosult az időpont a másodikról a harmadik szombatra. Tehát idén szeptember 3. szombatján, azaz szeptember 19-én déli 12-kor lesz a találkozó a Kisúj étteremben. Kérem minden hajdani diáktársunkat, hogy adják tovább egymásnak a találkozó megváltozott időpontjának hírét, hogy újra minél többen együtt lehessünk, felidézve diákkorunk emlékeit. Vígh István
Az önkormányzat a város szociális és egészségügyi ellátásában, karitatív tevékenységekben, az elesett és kiszolgáltatott helyzetben lévők megsegítésében kiválóan, példamutató emberséggel dolgozó, munkálkodó személyek és közösségek elismerésére, a tevékenységük iránti tiszteletadás szándékától ösztönözve, egyben a város kiváló orvosának, a díj alapításakor 110 éve született dr. Petkovich Tamásnak emléket állítva, „Dr. Petkovich Tamás Szociális és Egészségügyi Díj” elnevezésű díjat alapított. Ebből a kitüntetésből évente egy adományozható, amellyel oklevél és díszes dobozban bronzplakett jár, amit Pintér Attila kisújszállási szobrászművész alkotott. A kitüntető díj átadására ünnepélyes keretek között a szociális munka napja alkalmából rendezett városi ünnepségen kerül sor. Az elismerésre bárki javaslatot tehet, aminek tartalmaznia kell a javasolt személy, közösség főbb adatait és az elismerés alapjául szolgáló tevékenység részletes ismertetését. A javaslatokat 2015. augusztus 31-ig kell eljuttatni Kisújszállás Város Polgármesterének címezve a Polgármesteri Hivatalba. (Formanyomtatvány a városi honlapról tölthető le, valamint a Városháza portáján kérhető.) (Szerk.)
„Alkotni születtünk” Kisújszállás Város Önkormányzata és Kisújszállás kézművesei ezúton tisztelettel meghívják önt és kedves családját az „Alkotni születtünk” című redemptiós kiállítás megnyitójára a Városháza dísztermébe 2015. augusztus 20-án 10.30 órára A kiállítást megnyitja Dr. Tóth Albert díszpolgár, a Kisújszállási Értéktár Bizottság elnöke A kiállítás megtekinthető szeptember 4-ig, a Polgármesteri Hivatal nyitvatartási idejében.
Tovább bővült a város úthálózata A Kisújszállás–Püspökladány közötti vasútfelújítás keretében lehetőség nyílt arra is, hogy városunk északi ipartelepén és az ottani mezőgazdasági területek között vezető utak egy részét felújítsák, legyen szó egyes utak kiszélesítéséről vagy földutak aszfaltburkolattal történő ellátásáról. Az új utak – amelyeket már bizonyára többen is használtak – a Malom utca végénél lévő vasúti átjárótól biztosítanak szilárd burkolatú összeköttetést a Bárányér és a Falusziget irányába, mintegy két és fél kilométer hosszan. Szintén a vasútrekonstrukciós beruházás keretében építik át a vasútállomás előtti teret, melynek keretében körforgalmi csomópontot alakítanak ki. A munkálatok ideje alatt a közúti forgalom folyamatosan biztosított, de kisebb-nagyobb mértékű forgalomkorlátozásra számítani kell. Emiatt a Pillangó utcán és a Baross Gábor utcán a megszokottnál nagyobb figyelemmel kell közlekedni. Az esetleges kellemetlenségekért a beruházók kérik a lakosok és az utazóközönség szíves türelmét. (Szerk.)
Előzzük meg a bajt! Városunkban is egyre nagyobb problémát jelent a drogfogyasztás. A prevenció, tehát a megelőzés erősítése érdekében önkormányzatunk sikeresen pályázott a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet által meghirdetett pályázatokon. A KAB-KEF-15-B-22033 kódszámú projekt részeként széles körű együttműködés keretében városunkban megalakul a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum, és elkészül a kábítószer-probléma kezelését célzó helyi stratégia (pályázati támogatás: 300.000 Ft, önerő 33.334 Ft). A KAB-ME-15-C-22562 kódszámú projekt megvalósítása során élménypedagógiai foglalkozáson vehet részt mintegy 30 fiatal, valamint a szülői készségek fejlesztése érdekében „Szülők iskolája” címmel beszélgetős előadássorozatot szervezünk (pályázati támogatás: 500.000 Ft, saját erő: 55.556 Ft). Klujber Katalin városfejlesztési ügyintéző
14. oldal
Kisbíró
2015. augusztus 15.
Tisztelt Földtulajdonosok!
Amikor egy város összefog…
Az önkormányzat mezőgazdasági koncepciója szerint az egyik fontos elképzelés, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő, városszerte szórtan elhelyezkedő, kisebb méretű zártkerti termőföldek tömbösítése révén nagyobb területű, egybeművelhető, városhoz közel elhelyezkedő önkormányzati parcellák alakuljanak ki. Az önkormányzat a nagyobb kiterjedésű birtoktestek létrehozását a Lógókertben, a Nagykertben, valamint a Koronakertben már meglévő, egymáshoz közel fekvő földjei környezetében képzeli el. A tömbösítés kivitelezése nem egyszerű feladat, mert az új szabályozás a földszerzést az önkormányzatokra vonatkozóan is megszigorította. Emiatt a legjárhatóbb útnak a földek birtokösszevonási célú földcseréje ígérkezik, mely véghezviteléhez kívánjuk felkeresni a Kisújszálláson földtulajdonnal rendelkező potenciális cserepartnereket, s felmérni elképzeléseiket. A csereszándékkal érintett önkormányzati földek listáját, valamint a létrehozandó tömböket szemléltető térképvázlatot a Polgármesteri Hivatal 23. irodájában, a hivatali hirdetőtáblán, valamint a www.kisujszallas.hu városi honlapon a Hirdetőtábla menüpont alatt tudják megtekinteni. Amennyiben partnerek a fent leírt elképzelések megvalósításában, kérem, szíveskedjenek személyesen befáradni a Polgármesteri Hivatal 23. irodájába, ahol bővebb tájékoztatást kaphatnak, valamint regisztrációjuk megtörténhet. Pércsi Zsanett , városüzemeltetési ügyintéző
Ahányszor csak megszületik egy kisgyermek, úgy van rendjén, hogy a szülők tele vannak örömmel, boldogsággal, terveket szőnek, bíznak a jövőben, hiszen gyermekük született. Így volt ez egy kisújszállási fiatal párral is, amikor áprilisban megszületett Oláh Noel Csaba. A szülők örömére korán árnyék vetült, hiszen a kisfiú öthetesen agyhártyagyulladáson esett át, és rögtön ezután kiderült, hogy ismeretlen eredetű májbetegségben szenved. Azért van jó hír is, ugyanis ez a májbetegség kezelhető. Az egyik szülő májának egy darabját ültetik be Noel beteg szerve helyére, és akkor várhatóan minden rendben lesz. A műtét azonban sok pénzbe kerül, hiszen Németországban végzik el augusztus 20-án, de a műtétet követően még három hónapig kint kell tartózkodnia a családnak, ám utána is számolni kell a gyógykezelés költségeivel. Ezért kérjük, aki teheti, erejéhez mérten támogassa Noel gyógyulását. A legkisebb összeg is számít. A számla az édesapa Oláh Csaba nevén van, száma: 69300183-10029383. Megjegyzés rovatba tüntessék fel: „Noel műtétjére” Szeptember 12-én nagyszabású jótékonysági koncertet szerveznek a család barátai. Fellép többek között: Farkas Judit, Mc’Dc (Veres Róbert, a Csillag Születik sztárja), a Nagykun Néptáncegyüttes, a THANK Csapda (Tankcsapda Tribute), a Vándorock, és meglepetés fellépők. Mindenkit szeretettel várunk Noelért! SZ.E.
Pályázati felhívás Kisújszállás Város Önkormányzata az önkormányzat vagyonáról szóló 13/2015. (III.31.) önkormányzati rendelet, valamint a Szabadság u. 6. szám alatti ingatlan értékesítéséről szóló 564/2012. (XII.18.) számú önkormányzati határozat alapján pályázati felhívást tesz közzé a kisújszállási ingatlan-nyilvántartásban belterület 2188/1 helyrajzi szám alatt felvett, a természetben a Kisújszállás, Szabadság u. 6. szám alatt lévő, „kivett lakóház, udvar” megjelölésű 1243 m2 alapterületű társasházi ingatlan értékesítésére. A pályázati hirdetmény teljes szövege a www.kisujszallas.hu internetes oldalon a Hirdetőtábla menüpont alatt, a Polgármesteri Hivatal 23. irodájában, valamint a hivatali hirdetőtáblán megtekinthető. A pályázattal kapcsolatban érdeklődni a Kisújszállási Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Üzemeltetési Osztályán Pércsi Zsanett ügyintézőnél lehet az 59/520-241 telefonszámon. Kecze István polgármester
Tisztelt Tanyatulajdonosok! Kisújszállás Város Önkormányzatának jegyzője közmeghallgatást tart a Kisújszállás város közigazgatási területén elhelyezkedő tanyák elnevezéséről. A közmeghallgatás helye:Városháza Gaál Kálmán Terme (5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1., em. 31. helyiség) Ideje: 2015. szeptember 7. hétfő, 17 óra A Kisújszállási Polgármesteri Hivatal az általunk ismert tanyatulajdonosokat levélben is megkeresi. Kérjük, a megkeresést, a csatolt nyilatkozatmintát, valamint személyi igazolványukat és lakcímkártyájukat szíveskedjenek magukkal hozni! Dr. Varga Zsolt jegyző
V. Jótékonysági Labdarúgó Torna Kisújszálláson
Kutyatulajdonosok figyelmébe! EBOLTÁS LESZ
25 csapat jelentkezésével július 4-5-én megrendeztük az V. Jótékonysági Tornát, melyet dr. Kovács Tibor alpolgármester úr nyitott meg. A negyvenfokos hőségben 16 férfi és 9 női csapat mérkőzött meg az első helyezettnek járó kupáért. A jótékonysági torna bevételét, mint minden évben, most is egy új, félautomata defibrillátor vásárlására fordítják a szervezők. A torna végeredménye: férfiak: 1. Mezőtúr Alfi Pékség, 2. Kalács Fc., 3. Mezőberény; nők: 1. Champions FC (Szerbia), 2. Gyulai Amazonok, 3. UTE. A Rendezvény támogatói: fő támogató a Kumánia Hotel és Gyógyfürdő, Horváth-Kert Vendéglő, Kubicsek Gyula, Kerekesné Szűcs Ibolya, Túri Károly, Kisúj étterem, Bozó Trafik, Kelemen Trafik, Forgács Trafik, Csillag Trafik, Borók-trafik, Bozó Imréné, Szalay Könyvek, Vatai Imre, Vörös Sárkány Club Vendéglő, Mészáros Róbert, Mészáros Lajos. Farkas Tamás
Szeptember 8-12. között kerül sor Kisújszálláson az ebek veszettség elleni szervezett védőoltására (pótoltás szept. 19-én). Az oltás díja ebenként 3000 Ft. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az ebek mikrochipes megjelölése kötelező. Veszettség elleni védőoltást csak az ilyen módon megjelölt eb kaphat. Állatorvosi rendelőben a két művelet egyszerre is elvégezhető. Kérjük, figyeljék a plakátokon és a Piaci Hírmondóban tájékoztatásunkat az oltások helyszíneiről és időpontjairól. Dr. Tóth István állatorvos
2015. augusztus 15.
Kisbíró
15. oldal
2015. szeptember 26. Kisújszállás Programelőzetes:
Főzőverseny, keressük a Nagykunság legfinomabb vízenkullogóját és pálinkáját, zöldségkupa, mesterségek és hazai ízek utcája, népdalkörök és citerazenekarok találkozója Pál Dénes, Madarász Katalin, Szabó Eszter és Kontor Tamás, Táncdalfesztivál négy hangra, néptáncgála, Mága Ernő és zenekara, EDDA-koncert, fénysétány és számtalan egyéb látni- és kóstolnivaló… A részletes programot a szeptemberi Kisbíróban és az augusztus 15-én megjelenő műsorfüzetben olvashatják.
Kézművesek figyelmébe! A Kisújszállási Ipartestület szeretettel várja az ügyes kezű helyi és vidéki kézművesek, kézimunkacsoportok alkotásait a „Nagykunság Kézműves Remekei" című kiállításra, amely szeptember 14-én immár 19. alkalommal nyílik meg a művelődési házban. A kiállításon bárki részt vehet olyan alkotással, amelyet még ezen a helyen nem állítottak ki. Ha valaki önálló kiállítóként szeretne megjelenni, azt mielőbb jelezze a helyiség biztosítása érdekében. Jelentkezés: Vighné Horváth Ilona: 06-20-458-9843, Deák F. út 22., Művelődési és Ifjúsági Központ: 59/610-530, Deák F. út 6. Kisújszállási Ipartestület
„Alkoss, hogy segíthess!”
Megváltozott telefonszámok a Kumániában A Kumánia Ifjúsági Szálláshely új száma: 59/887-713 A Védőnői Szolgálat új száma: 59/887-716 A II. sz. gyermekorvosi körzet (dr. Molnár István volt körzete) új száma: 59/887-718
Könyvajánló Református lelkész voltam a XX. században címmel, a Helytörténeti füzetek sorozat 35. köteteként jelenik meg hamarosan Vitális Sándor önéletrajzi írása, melyre az érdeklődők a városi könyvtárban fizethetnek elő 800 Ft-os példányonkénti áron. (Szerk.)
A júniusban megjelent felhívás eredményeként elkezdődött a közös alkotás, egy mandala megvalósításának terve. Helyi tehetséges fiatalok összefogásaként 2015. augusztus 15-én, szombaton délután 15 órától, a Zenepavilonnál elkezdjük a város mandalájának, azaz egy, a harmóniát kifejező alkotásnak az elkészítését. Ez a mandala PET-palackok kupakjaiból készül, ezzel a környezettudatosságra és a segítségnyújtásra is szeretnénk felhívni a figyelmet. Füsi Judit közösségi koordinátor
Köszönet A júliusi nagy vihar során egy hatalmas fa rádőlt a lakóházamra. Szerencsére voltak, akik azonnal a segítségemre siettek. Ezúton is szeretném megköszönni Tuka Antal települési képviselő úrnak, a kisújszállási tűzoltóságnak és a Kisújszállási Városgazdálkodási Nonprofit Kft. dolgozóinak, hogy gyorsan és szakszerűen segítettek helyreállítani a vihar okozta károkat. Köszönettel: Borók Jutka
16. oldal
Kisbíró
2015. augusztus 15.
A Kisbíró következő száma 2015. szeptember 5-én, szombaton jelenik meg. Lapzárta 2015. augusztus 28-án, pénteken 12.00 órakor. Cikket a Polgármesteri Hivatal 27-es irodájában lehet leadni elektronikus adathordozón vagy a
[email protected] e-mail címre elküldve. (Szerk. )
Véradás Kisújszálláson legközelebb szeptember 9-én, szerdán 8-13 óráig lesz véradás a művelődési házban. Köszönettel: Kovács Mária
TOPÁZ ÓRA-ÉKSZER SZAKÜZLET Kisújszállás, Arany János út 2. Tel.: 59/520-540 Nyitva: h-p.: 8.30-12.00; 12.30-17.00 szombat: 9.00-12.00 Aranyékszerek, karikagyűrűk, órák nagy választéka Ékszerjavítás Tört arany felvásárlás, csere Kvarcóraelem-csere Bankkártya elfogadó hely
Barátságos kiszolgálás; minőség, kedvező ár! Kisbíró - Kisújszállás Város Önkormányzatának hírlevele Megjelenik havonta az önkormányzati üléseket követő héten 5000 példányban. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Kisújszállás Város Önkormányzata A szerkesztőség címe: Polgármesteri Hivatal, 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1. Telefon: (59) 520-222 Telefax: (59) 321-139 Tördelés: Oláh Veronika ISSN: 1416-2350 (Nyomtatott), HU ISSN 2060-7202 (Online) - Nyomdai munkák: KIS-ÚJ-LAP Kft., 5310 Kisújszállás, Munkácsy u. 8. Telefon: 06-20/458-6999