KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLET 2002. JANUÁR 9-EI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
Készült: 2002. január 9-én Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestületének üléséről. Az ülés helye: Városháza Nagyterme Jelen vannak: Alács Tibor, Bencsik Károly, Berecz József, Bozó Lajos, Csitos Györgyné, Ficsór József, Fliszár Károly, Fricska József, Dr. Garai István, Ifj. Dr. Horváth Alajos, Horváth Gáborné dr., Jankovszki Zoltán, Jászberényi László, Dr. Kardos András, Dr. Kincses Sándor, Kiss Kálmán, Koncz József, Kormányos Imre, Dr. Letoha Gyula, Nemes-Nagy Tibor, Pap István, Tancsa János, Ván Jenő, képviselők (23 fő), továbbá: Dr. Fehérváriné Dr. Csölle Yvette jegyző, Dr. Molnár Mihályné aljegyző, Szlávikné Kasza Margit közg. oszt. vez. helyettes, Kócsóné Kürti Mária közgazd. oszt., Csáki Sándorné műv. oszt. vezetője, Gácsi Lászlóné igazg. oszt. vez. helyettes, Ifj. Farkas Mihály igazg. oszt. dolgozója, Dr. Nánási Éva népj. oszt. vezetője, Dr. Tóth Sándor gazd. oszt. vezetője, Kiss Jenő városüz. oszt. vezetője, Szabó Judit településfejl. oszt. vezetője, Palatinus Ferencné népj. oszt. vez. helyettes, Rédeiné Bondor Klára városi főépítész, Hetényi Zsolt VSZKSZ igazgatója, Osztopáni Mihály Lakás Biz. tagja. Távolmaradt képviselő: Vida Pál képviselő (1 fő) Ficsór József polgármester: Tisztelt Képviselőtestület! Hölgyeim és Uraim! Nagy tisztelettel köszöntöm a mai képviselőtestületi ülésen megjelent képviselőtársaimat, meghívott vendégeinket. Megállapítom, hogy a Képviselőtestület ülése határozatképes, a 24 megválasztott képviselőből 23 fő van jelen. Javaslatot teszek a mai ülés jegyzőkönyv-hitelesítő személyeire. Javaslom Dr. Kincses Sándor és Kiss Kálmán képviselőtársaimat. Megállapítom, hogy a Képviselőtestület 17 igen szavazattal (6 fő nem szavazott) elfogadta a jegyzőkönyvhitelesítők személyeire tett javaslatot. Önök írásban megkapták a mai ülés napirendi pontjait és azok sorrendiségét. Van-e ezzel kapcsolatban kérdés, javaslat? Ván Jenő alpolgármester: Az elmúlt évben két bizottságban üresedett meg hely. A Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottságban egy tag és elnök, az Ifjúsági és Sport Bizottságban egy tag megválasztása szükséges. Kérem, hogy ezt vegyük fel 3. napirendi pontként. Ficsór József polgármester: Bejelentem, hogy az 1., 2. napirendi pontot, valamint a 19., 20. napirendi pontokat a Képviselőtestület zárt ülésen tárgyalja. Alács Tibor képviselő: Az utolsó két zárt ülés napirendi pontjait lehet-e az első kettővel együtt tárgyalni? Ha igen, akkor javaslom, hogy akkor tárgyaljuk meg, hogy ne kelljen kétszer megszakítani az ülést. Ficsór József polgármester: Lehet tárgyalni, nem okoz problémát, ha Ván Jenő javaslattevőnek elfogadható, hogy a zárt ülések után, 5. napirendi pontként tárgyaljuk a bizottságok kiegészítését.
Ván Jenő alpolgármester: Igen, elfogadható. Ficsór József polgármester: Szavazásra teszem fel, hogy 3. és 4. napirendi pontként a 19. és 20. zárt ülés napirendi pontot tárgyalja a Képviselőtestület. Megállapítom, hogy a Képviselőtestület 19 igen szavazattal (4 fő nem szavazott) elfogadta a javaslatot. Szavazásra teszem fel, hogy 5. napirendi pontként tárgyalja a Képviselőtestület a bizottságok kiegészítése c. napirendi pontot. Megállapítom, hogy a Képviselőtestület 19 igen szavazattal (4 fő nem szavazott) elfogadta a javaslatot. Ezt követően a mai ülés napirendi pontjait és azok sorrendiségét teszem fel szavazásra, az előzőekben elfogadottakkal együtt. A Képviselőtestület 19 igen szavazattal (4 fő nem szavazott) elfogadja a mai testületi ülés napirendi pontjait és azok sorrendiségét, az alábbiak szerint: 1./ Előterjesztés Kiskunfélegyháza Város településrendezési tervének nyílt közbeszerzési eljárása keretében érkezett ajánlatok elbírálására Előadó: Szabó Judit településfejlesztési oszt. vezető (Z Á R T ülés!) 2./ Előterjesztés Kiskunfélegyháza város közvilágítás fejlesztésének megvalósítására kiírt nyílt közbeszerzési eljárás ajánlatainak elbírálására Előadó: Kiss Jenő városüzemeltetési oszt. vezető (Z Á R T ülés!) 3./ Előterjesztés Ferencz József önkormányzati lakás visszaadása tárgyában Előadó: Gácsi Lászlóné igazg. oszt. vezető helyettes (Z Á R T ülés!) 4./ Fellebbezések: - ápolási díjjal kapcsolatos fellebbezés, - fűtéstámogatással kapcsolatos fellebbezés, - lakásfenntartási támogatással kapcsolatos fellebbezés, - kiegészítő családi pótlékkal kapcsolatos fellebbezés, - közgyógyellátással kapcsolatos fellebbezések, - átmeneti segéllyel kapcsolatos fellebbezés, - lakástámogatással kapcsolatos fellebbezés (Z Á R T ülés!) 5./ Bizottságok létszámának kiegészítése 6./ Előterjesztés az Egészségügyi Minisztérium igényfelmérő felhívása tárgyában Előadó: Dr. Molnár Mihályné aljegyző 7./ Előterjesztés Dr. Dobozi Tünde és Dr. Sipos Tibor háziorvosokkal kötött vállalkozói szerződések megszüntetése tárgyában Előadó: Dr. Molnár Mihályné aljegyző 8./ Előterjesztés helyi adókról szóló ök. rendelet módosítására Előadó: Ficsór József polgármester 9./ Előterjesztés a Szennyvízcsatorna és Szennyvíztisztító telep beruházásához kapcsolódó működési kerethitel felvételére Előadó: Kócsóné Kürti Mária közgazd. oszt. vezetője 10./ 2001. évi jegyzői beszámoló Előadó: Dr. Fehérváriné Dr. Csölle Yvette jegyző
11./ Előterjesztés a Polgármesteri Hivatal átszervezésére Előadó: Dr. Fehérváriné Dr. Csölle Yvette jegyző 12./ Előterjesztés az ügyiratkezelési szabályzat módosítása tárgyában Előadó: Dr. Molnár Mihályné aljegyző 13./ Előterjesztés a polgármester és alpolgármester(ek) ruházati költségtérítése tárgyában Előadó: Fliszár Károly pénzügyi biz. elnöke 14./ Előterjesztés a sütőipari szakképzésben tanulók gyakorlati oktatóhelyéről szóló támogatási kérelem tárgyában Előadó: Csáki Sándorné műv. oszt. vezetője 15./ Beszámoló a BKM Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Regionális Alközpontjának 2001. évi tevékenységéről Előadó: Kiss István igazgató 16./ BKM. Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Regionális Alközpontjának támogatási kérelme Előadó: Dr. Tóth Sándor gazdasági oszt. vezető 17./ Előterjesztés a Vállalkozók Ipartestülete kérelme tárgyában Előadó: Dr. Tóth Sándor gazdasági oszt. vez. 18./ Előterjesztés az Aranykapu vásározók kérelme tárgyában Előadó: Kiss Jenő városüz. oszt. vezetője 19./ Tájékoztató a Városi Strand és Fürdőszálló befektetői tárgyalás helyzetéről Előadó: Dr. Tóth Sándor gazd. oszt. vezetője 20./ Előterjesztés Korond nagyközség Önkormányzata részére történő adományozás tárgyában Előadó: Ficsór József polgármester 21./ Előterjesztés a Centrum Áruházak Rt. részvényének értékesítése tárgyában Előadó: Dr. Tóth Sándor gazdasági oszt. vezető 22./ Interpellációk, kérdések Napirend előtt: Ficsór József polgármester: Napirend előtt négy képviselőtársam jelzett hozzászólást. Először Jászberényi László képviselő úrnak adom meg a szót. Jászberényi László képviselő: Az Aranykapu vásár hagyományosan meg volt tartva Kiskunfélegyházán, most már rendezett formában. A sátrazók a vásár végével felszedték a sátraikat, azonban bizonyos dolgokat ottfelejtettek. Ehhez tartozik, hogy ilyen csavarok, amivel a sátrakat lerögzítették, benne maradtak a betonban, nem lettek kiszerelve és egy félegyházi lakos ebben felbukott és csúnyán megütötte magát. Nem tudom, hogy Polgármester úr tud-e erről? Én úgy tudom, hogy a Hivatalban már erről tudnak. Ennek utána kellene nézni, hogy máskor ilyen ne forduljon elő. A másik dolog. Akartam szólni a jegyzőkönyv-hitelesítővel kapcsolatban. Már az elmúlt testületi ülésen felvetődött az, hogy igazából nem sok a szerepe a jegyzőkönyv-hitelesítőnek. Ez egy jelképes dolog. Ezt különösen tapasztaltam azért, mert az elmúlt ülés jegyzőkönyv-hitelesítője én voltam és meg szerettem volna tudni utólag – mert én sem emlékeztem rá, mert két nap alatt sok mindenről szavaztunk – egy szavazás eredményét. Én úgy gondoltam, hogy ez egy egyszerű dolog lesz. Felhívtam Sárikát és elmondtam, szeretném tudni, hogy ez a szavazás hogy zajlott le - én sem tudtam már, hogy hányadik napirendi pont volt. Azt a választ kaptam, hogy ezt nem lehet, ez tabu. Utána eljöttem a géphez és a számítógép kezelőjét megkértem, hogy
keresse ki – azt sem tudom pontosan, hogy az-e, mert a gépben nincs benne, hogy hányadik napirendi pont, csak egy szavazás. Megnéztem a szavazást. Nagyon szeretném, ha ebből senkinek hátránya nem lenne, mert akkor különben lemondhatunk mindannyian, ha egy képviselő vagy egy jegyzőkönyv-hitelesítő nem jogosult erre. Én erről a Jogi és Ügyrendi Bizottság elnökével tárgyaltam és ő azt mondta, ez abszurdum, hogy ebbe ne tekinthessek bele. Ha nem tekinthetek bele, valaki nem jó úton jár, rosszul ítéli meg a törvényeket vagy mást kellene csinálnia. Dr. Garai István alpolgármester: Örömmel értesültem az egyik napilapból, hogy a Kiskunfélegyházi Városi Kórház 5 millió Ft támogatásban részesült a Megyei Közgyűlés részéről és ezt országgyűlési képviselőnk személyes látogatásával tette hangsúlyosabbá a Városi Kórházban. Örömünkre szolgálhatott volna ezt személyesen megköszönni, mert nyilvánvalóan köszönet jár még akkor is, ha későbbi mondanivalómban némi kritikai megjegyzéseket is teszek. Sem a város Polgármestere, sem jómagam – aki ezzel az ágazattal sokszor az Önök jogos kritikai megjegyzése mellett foglalkozik – ezen találkozóra nem kaptam az elnök úrtól meghívást. Azt tudnunk kell, hogy a Kórház költségvetése 1,1 milliárd Ft és Önök nagyon jól tudják, hogy azok a negatív hatások egy év alatt a Kórházunknak, amiről az elmúlt testületi üléseken szó volt – minimálbér-emelés és egyéb negatív tendenciák – egy év alatt mínusz 120 millió Ft bevétel-kiesést jelentettek. Ezt a két számot egymás mellé érdemes tenni. Ugyanakkor furcsának tartom azt – annak ellenére, hogy örülök ennek az 5 millió Ft-nak – hogy tavaly és tavalyelőtt, amikor más hasonló városok polgármesterei, illetve Polgármester úr és jómagam hasonló céllal, előterjesztéssel éltem a megyei közgyűlésen, akkor ezt a kormánypárti frakciók és a Képviselő úr is leszavazta. Nyilvánvaló, hogy a választások közeledtével egy kicsit ilyen értelemben is változik az adakozási hajlandóság. Ugyanakkor ebben az újságcikkben és más tömegkommunikációban – mondhatnám, hogy ezek a jó hírek és a jó híradók – sajnos az nem szerepel, ami a Magyar Közlöny 2001. évi 146. számában nemrég jelent meg, hogy Kiskunfélegyháza Városa a Városi Kórház rekonstrukciójára benyújtott címzett támogatását 991.200 eFt értékben nem kapta meg. Tehát a polgári kormány és a Parlament ezt nem először – ha jól tudom harmadik ízben – utasította el. Talán ez jobb lett volna, mint az 5 millió Ft. Még három számot hadd említsek meg ezzel kapcsolatban. 1991. és 1994. között az egészségügyi beruházások értéke városunkban 29 millió Ft volt. 1995. és 1998. között 249 millió Ft, míg 1999. óta ebben a ciklusban – ezzel az 5 millióval - 21,8 millió Ft. Képviselőtársaim kérdezik, hogy ezt miért mondtam el? Azért mondtam el, mert az elmúlt testületi üléseken órák hosszat tárgyaltuk a Kórház anyagi helyzetét, az ott fellépő nehézségeket. Én úgy érzem, hogy ezeket a számokat, ha a város lakossága ismeri, akkor látni fogja azt, hogy kb. miért és hogyan állunk itt, ahogy most állunk. Kiss Kálmán képviselő: Köztudomású, hogy 2001. késő tavaszán a helyi civil szervezetek szövetsége egy aláírásgyűjtési akciót kezdeményezett az E75-ös út városközpontot nyugatról elkerülő szakaszának megépítése érdekében. Ezt a kezdeményezést a város polgárai pozitívan fogadták, hiszen információim szerint mintegy 5500 aláírás gyűlt össze az ügy érdekében. 2001. szeptember végén az aláírásgyűjtési akció lezárásaként a civil szervezetek szövetségének elnöksége úgy döntött, hogy felkéri a város vezetőit – konkrétan Ficsór József polgármestert és Endre Sándor országgyűlési képviselő urat – hogy Sulyok Miklós elnök úrral együtt adják át a Közlekedési Minisztérium – konkrétan miniszter úr részére ezeket az aláírásgyűjtő íveket. Felhatalmaztuk Sulyok Miklós elnök urat, hogy az időpontot egyeztesse a másik két érintett féllel. Azóta eltelt három hónap és ez az időpont nem jött létre. Nem értem, hogy miért nem jöhetett létre. Elszomorító, hogy egy civil szerveződésnek, a város polgárai jelentős részének kezdeményezését a város vezetői ilyen hozzáállással kezelik. Én mindenképpen ezt szomorúnak tartom és azt a következtetést vagyok kénytelen levonni, hogy a város vezetői nem veszik kellőképpen komolyan a helyi polgárok, a helyi lakosság akaratát. Dr. Kardos András képviselő: A legutóbbi, decemberi ülésünkön napirend előtt Bencsik Károly képviselő úr elmondta a Városi Kórházzal kapcsolatos nézeteit, illetve mindannyiunk számára tudomásunkra hozta, hogy a Kórház igazgatója betöltötte a 62. életévét és ezért aktuális lenne ebben az ügyben valamit lépni. Ez a hozzászólás – mivel napirend előtti volt – vitának helye nem volt, tehát nem tudtam elmondani az ezzel kapcsolatos véleményemet. Most azonban én is mint napirend előtti hozzászóló el szeretném mondani, hogy ez a hozzászólás nem minden előzmény nélküli volt. Ez elkezdődött 1998. decemberében, amikor egy pártküldöttség megkereste a Városi Kórház igazgatóját azzal az indokkal, hogy tájékozódni akarnak a Kórház helyzetéről, de azt is közölték, hogy nekik elképzeléseik vannak a város legnagyobb intézményének a vezetésével kapcsolatban.
Mindannyiunk számára nyilvánvaló, hogy annak idején ígéretet tettek az egyik képviselő-jelöltjüknek arra vonatkozóan, hogy belőle fognak kórház-igazgatót csinálni. Ezt követően minden évben több alkalommal különböző – többnyire méltánytalan – támadások, próbálkozások érték a kórházat, illetve a kórház vezetését. „Kóstolgatták”, illetve „fogást kerestek” ezen a dolgon. Ennek tulajdonképpen legnagyobb hátrányát maga az intézmény szenvedte, illetve azok a betegek, akiknek az lett nyilvánvaló, hogy valami gond van a kórház körül. Én nem kívánom dramatizálni ezt a helyzetet, de a múltkori ülésen Berecz képviselő úr firtatta, hogy a Kórház anyagi helyzetéért ki a felelős. Többek között azok a felelősök, akik olyan ködöt gerjesztenek évek óta a kórház körül, amely természetesen egy egészségügyi intézménynek, az egészségügyi intézménybe vetett bizalomnak nem tesz jót. Folytatódtak ezek a támadások elég sokáig. Egy dolgot mindenki elfelejtett, hogy a kórház igazgatója a rendszerváltozás után az Antal-kormány egészségügyi minisztere által kiírt pályázaton nyerte el ezt a munkakört, határozatlan időre szóló megbízást. Mégpedig oly módon, ami azóta sem fordult elő, hogy szavazott a városban működő összes orvos arról, hogy kit tart alkalmasnak. Ezen a szavazáson az összes orvos közül 5 ellenszavazattal tették le a voksot a kórház-igazgató mellett. Ez volt 1990 év végén. 1995-ben, amikor a Képviselőtestület úgy döntött, hogy a megváltozott jogszabály alapján a kórház vezetésében strukturális változásokat hajt végre, akkor három ellenszavazattal az egész képviselőtestület bizalmat szavazott a kórház igazgatójának. Tehát nem igazán érthető, azon kívül, hogy azt az ígéretet tették valakinek, hogy kórház-igazgatót csinálnak belőle, ezen kívül mi oka, indoka lehet bárkinek ezekre a támadásokra. Ez nem tesz jót a városnak, nem tesz jót a Képviselőtestület tekintélyének és úgy gondolom, hogy a képviselők pártállástól függetlenül nem nézhetik tétlenül azt, hogy a város egyik legnagyobb és legfontosabb intézményét kitegyék különböző pártérdekek mentén zajló csatározásoknak. Arra kérném képviselőtársaimat, hogy vessünk véget ezeknek a támadásoknak, hisz nyilvánvaló, most amikor érzik, hogy vége a szezonnak, az ígéretek közül azt az ígéretet legalábbis szeretnék betartani, amit annak idején tettek. Mindannyiunk felelőssége az, hogy ennek gátat vessünk. Ficsór József polgármester: Több napirend előtti felszólalás nem érkezett. Valóban az SZMSZ-ben is le van írva, hogy a napirend előtti felszólalásnál vitát nem nyitunk. Két dologra szeretnék röviden reagálni. Az aranykapus vásár ügyében kérném az osztályt, hogy azonnal intézkedjenek. Egyébként nem tudok erről az ügyről. A jegyzőkönyv-hitelesítéssel való problémát Képviselő Úr a Jegyző Asszonnyal beszélje meg. Én erről nem tudok, hogy ilyen történt volna. Kérem, hogy Jegyző Asszonnyal tisztázzák ezt a kérdést. A másik, amire szeretnék reagálni, az elkerülő út kérdése. Valóban így van, ahogy Kiss Kálmán elmondta. Kérném a képviselő urat, hogy fáradjon be az irodámba, ahol időrendi sorrendben minden olyan levelezést át fogok adni, amit ez ügyben tettem. Ezt megküldtem a Civil Szövetség Elnökének is. Valóban így van, aláírásgyűjtés történt, kb. 6 ezer aláírás gyűlt össze. Én is maximálisan támogattam és támogatom azóta is. Szeptember hónapban írtam egy levelet Fónagy miniszter úrnak, amelyet aláírt Endre Sándor országgyűlési képviselő és aláírta Sulyok Miklós a Civil Szövetség elnöke is. Ezt a Miniszter Úrnak elküldtük. Eltelt több hét, a levélre Manninger államtitkár úr válaszolt. Ezt a válaszlevelet megküldtem Endre Sándor képviselő úrnak és Sulyok Miklós elnök úrnak is. Emellett folyamatosan tartottam a kapcsolatot Endre Sándor országgyűlési képviselővel. Amikor Manninger államtitkár úr válaszlevelét megkaptam, akkor Endre Sándor országgyűlési képviselő úrnak ismételten írtam egy levelet, amelyben írásban is kértem – de több soron szóban is – hogy járjon el Miniszter Úrnál, hogy személyesen fogadjon bennünket, mert az eredeti elképzelés az volt, hogy Miniszter Úrnak személyesen hárman adjuk át az aláírásgyűjtést és igényünket. Endre Sándor országgyűlési képviselő ígéretet tett arra, hogy ebben a határidőben, illetve a személyes találkozás idejében eljár a Miniszter Úrnál. Idáig semmiféle választ nem kaptam Endre Sándor országgyűlési képviselőtől. Továbbra is tartom vele a kapcsolatot és továbbra is támogatom az ügyet. Berecz József képviselő: Megszólíttatás jogcímén szeretnék reagálni, mert szó szerint elhangzott a nevem, amit megtiszteltetésnek veszek. A napirend előtti felszólalásoknak olyanoknak kellene lenni, ami mindig a várost, annak működését, vagy lakosságát közvetlen érintő halaszthatatlan feladatokra való felhívást tartalmaz. Mi pedig sorozatosan vagyunk szemtanúi és fültanúi annak, hogy a baloldal elkeseredettségében szinte majdnem minden napirendi pont előtt felszólal és megpróbálja igen elkopott népszerűségét népszerűsíteni. A legutolsó felszólalásban Dr. Kardos András úr visszament 1998-ig – azt hittem visszamegy a tanácselnöki mivoltjáig, de nem tette, eddig nem ment vissza. Úgy érzem, hogy egy józan politikus nem visszafelé halad, hanem előre. Kérem, hogy kövesse Ön is ezt az utat.
A másik, amire a Független Kisgazdapárt rávilágított és Bencsik úr ezért kért napirend előtt szót, hogy valójában egy nyugdíjkorhatárt elérő személyről van szó és tájékoztatási kötelezettségét felejtette el valaki, vagy pedig félreértelmezte a jelenlegi jogszabályokat. Mi erre kértünk választ, hogy ez miért nem így van? Ezt most is kérjük, mert úgy érezzük, hogy törvénytelenségben van az Önkormányzat, mert se nem tájékoztattak bennünket, se a véleményünket nem kérték ki – nem nekünk, hanem az egész Képviselőtestületnek – hogy valójában akarjae a Képviselőtestület vagy nem akarja nyugdíjkorhatár után foglalkoztatni az intézményvezetőt. Arra szeretném felhívni Kardos úr figyelmét, hogy a demokrácia annyiban különbözik a diktatúrától, hogy a demokráciában minden egyes vezető – természetesen törvényesen és pályázat útján leváltható – a diktatúrában pedig – mint Kádár János – csak kihalhatott a székből és ez nem demokrácia. Ficsór József polgármester: Arra kérem a Képviselőtestület tagjait, hogy a napirend előtti hozzászólások tárgya és témája a város fejlődésével és a város működésével kapcsolatos legyen. Több napirend előtti hozzászólás nem történt, így a napirendi pontok megtárgyalására kerül sor. Az első négy napirendi pontot a Képviselőtestület zárt ülésen tárgyalja. 1. Bizottságok létszámának kiegészítése Előadó: Ficsór József polgármester
Ficsór József polgármester: Emlékeztetem a Képviselőtestület tagjait, hogy a mezőgazdasági bizottság tagjára, a mezőgazdasági bizottság elnöki tisztségére, illetve az ifjúsági bizottság tagjára kell javaslatot tenni. Ván Jenő alpolgármester: Javaslatot teszek a mezőgazdasági bizottság tagjára, Kiss Kálmán úr személyére. Elnökének Berecz József urat javaslom. Az ifjúsági bizottság tagjává javaslom Bencsik Károly urat megválasztani. Tancsa János képviselő: Javaslom az ifjúsági és sport bizottság tagjának Pap Istvánt, akinek labdarúgó múltja is van, és azt gondolom, hogy Kiskunfélegyházán a sport ügyében rendszeresen megnyilvánul. Úgy gondolom, kitűnő és alkalmas ember lenne, hogy ezen bizottságot kiegészítse. Nemes-Nagy Tibor képviselő: Az ifjúsági bizottság tagjává javaslom Alács Tibor urat, mivel a művelődési bizottságnak helyettes elnöke, egyben igen fontos szerepet tölt be a művelődési bizottságban. Van rálátása elsősorban az ifjúsági feladatokra, a sportban pedig, mint a város reprezentáns modellezője úgy gondolom, olyan feltörekvő sportágat képvisel, amelyre büszke lehet Kiskunfélegyháza. Tancsa János képviselő: A felmerült személyek két bizottságban dolgoznak, vagy egy bizottságban? Pap képviselő úr csak egy bizottságnak a tagja. Kérem ilyenfajta szempontot is figyelembe venni. Nem hiszem, hogy célszerű lenne túlterhelni valakit három bizottsági tagsággal. Valószínű, hogy a munka minőségének a rovására menne. Ficsór József polgármester: Az ifjúsági bizottság tagjára javaslat hangzott el Alács Tibor személyére vonatkozóan. Vállalja-e a jelölést? Alács Tibor képviselő: Jólesett a felkérés, de már két bizottságnak tagja vagyok. Elvállaltam volna abban az esetben, ha Pap István nem csak egy bizottságnak a tagja. Úgy gondolom, ez a megtisztelő cím neki nagyobb sikereket fog hozni az elkövetkezendő fél évben. Nem vállalom. Ficsór József polgármester: Bencsik Károly képviselő úr vállalja-e a jelölést?
Bencsik Károly képviselő: Vállalom. Ficsór József polgármester: Pap István képviselő úr vállalja-e a jelölést? Pap István képviselő: Vállalom. Ficsór József polgármester: Mezőgazdasági bizottsági tagra érkezett javaslat, Kiss Kálmán személyét illetően. Vállalja-e a jelölést? Kiss Kálmán képviselő: Jelenleg egy bizottságban, a városüzemeltetési és településfejlesztési bizottságban dolgozom. Tekintettel arra, hogy a mezőgazdaság és a környezetvédelem nemcsak szakterületem, hanem szívügyem is, ezért vállalom a jelölést. Ficsór József polgármester: A mezőgazdasági bizottság elnöki tisztségére érkezett javaslat, Berecz József személyét illetően. Vállalja-e a jelölést? Berecz József képviselő: Igen. Ficsór József polgármester: Szavazások következnek. Szavazásra teszem fel egyszerre, hogy az érintett képviselőket a Képviselőtestület kizárja-e a szavazásból. Megállapítom, hogy 8 igen, 11 nem szavazat és 3 tartózkodás mellett (1 fő nem szavazott) nem zárta ki az érintetteket a szavazásból. Kérem titkosra állítani a gépet. Az ifjúsági bizottság tagságára vonatkozóan kettő javaslat érkezett, Bencsik Károly és Pap István személyét illetően. Először Bencsik Károly személyét teszem fel szavazásra. Megállapítom, hogy a Képviselőtestület 10 igen, 10 nem szavazat és 2 tartózkodás (1 fő nem szavazott) mellett nem fogadta el Bencsik Károly tagságára vonatkozó javaslatot. Pap István személyét teszem fel szavazásra. Megállapítom, hogy a Képviselőtestület 11 igen, 4 nem szavazat és 7 tartózkodás mellett (1 fő nem szavazott) nem fogadta el Pap István személyét az ifjúsági bizottsági tagságra vonatkozóan. A mezőgazdasági bizottsági tagságra Kiss Kálmán személyére vonatkozóan érkezett javaslat, melyet szavazásra teszek fel. Megállapítom, hogy a Képviselőtestület 19 igen szavazat és 3 tartózkodás mellett (1 fő nem szavazott) megválasztotta Kiss Kálmánt a mezőgazdasági bizottság tagjává. A mezőgazdasági bizottság elnöki tisztségére érkezett javaslat, Berecz József személyét illetően, amelyet szavazásra teszek fel. Megállapítom, hogy a Képviselőtestület 9 igen, 9 nem szavazat és 1 tartózkodás mellett (4 fő nem szavazott) nem választotta meg a bizottság elnökévé Berecz József urat.
Tancsa János képviselő: Javaslom, hogy a mezőgazdasági bizottság elnöke Kiss Kálmán legyen, amennyiben az SZMSZ lehetővé teszi. Dr. Fehérváriné Dr. Csölle Yvette jegyző: Nem az SZMSZ szabályozza, hanem a képviselőkről szóló helyi rendeletünk. Egy képviselő egy bizottságnak lehet elnöke. A Képviselőtestület a fentiekben rögzített szavazatok számszaki eredménye alapján az alábbi határozatot hozza: 12/2002. kt. h. Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottság létszámának kiegészítése
Határozat: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete a Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottságban megüresedett bizottsági helyre K i s s Kálmán képviselőt választja meg. Erről értesül: Polgármesteri Hivatal valamennyi osztálya, Képviselőtestület tagjai.
2.Előterjesztés az Egészségügyi Minisztérium igényfelmérő felhívása tárgyában (Előterjesztés írásban mellékelve!) Előadó: Dr. Molnár Mihályné aljegyző
Dr. Molnár Mihályné aljegyző: A tegnapi napon kiküldtük a határozat-tervezet módosítását. Kérem önöket, hogy a kiküldött, módosított határozat-tervezet vonatkozásában hozzák meg döntésüket. Megtárgyalta az előterjesztést az egészségügyi bizottság, s támogatta, hogy éljen az intézmény az igénybejelentéssel. Tegnap a pénzügyi bizottság megtárgyalta a kiegészített határozat-tervezetet, és támogatta az igénybejelentés benyújtását. Ficsór József polgármester: Szavazásra teszem fel a határozat-tervezetet, az aljegyző asszony által elmondott kiegészítéssel együtt. A Képviselőtestület 20 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett (2 fő nem szavazott) elfogadja a határozattervezetet, és az alábbi határozatot hozza: 13/2002. kt. h. Röntgen tüdőszűrő berendezések támogatására vonatkozó igényfelmérés Határozat:
1./ Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete mint a Kiskunfélegyháza Városi Kórház – Rendelőintézet fenntartója jóváhagyja, hogy az intézmény az Egészségügyi Minisztérium által közzétett – korszerű röntgen tüdőszűrő berendezések beszerzésének támogatására vonatkozó – bérbevételi – igényét, a felhívásban foglaltaknak megfelelően bejelentse. 2./ A Képviselőtestület egyben nyilatkozik, hogy sikeres pályázat esetén a 20 %-os önrészt költségvetése terhére biztosítja. (2002. évben - Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának a 34/2001. /XII.17./ ök. sz. rendeletével elfogadott költségvetés Felhalmozási kiadások, beruházások és felújítások III/14. tétel alatt szereplő - a Városi Kórház – Rendelőintézet eszközbeszerzéseire biztosított forrásból.) Felelős: Dr. Garai István alpolgármester Dr. Tóth Sándor igazgató főorvos Csenki Mihály gazdasági igazgató Határidő: 2002. január 15. Erről értesül: Városi Kórház- Rendelőintézet Igazgatója, Kiskunfélegyháza, Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Osztálya, Képviselőtestület tagjai. 3.Előterjesztés Dr. Dobozi Tünde és Dr. Sipos Tibor háziorvosokkal kötött vállalkozói szerződések megszüntetése tárgyában (Előterjesztés írásban mellékelve!) Előadó: Dr. Molnár Mihályné aljegyző
Dr. Kincses Sándor képviselő: Szeretném bejelenteni érintettségemet. Amit a doktornő indokolásában leírt, az egyrészt magánügy, másrészt pedig nem fedi a valóságot. Tisztelettel kérek mindenkit, ha lehetséges, vegyék úgy, mintha nem is lenne önök előtt. Fricska József képviselő: Szeretnék eltérni a napirendtől, Garai István úrtól kérdezek, a rendelőintézet igazgatójától. Hogyan fordulhatott elő a múlt héten, hogy nem volt sportorvosi rendelés a városban? Sem Ön, sem az Önt helyettesítő főorvos nem állt a város lakosságának a rendelkezésére. Csupán egy-két versenybíró jóindulatán múlott az, hogy sportorvosi igazolás hiányában megengedték, hogy sportolók a versenyen elindulhassanak. Ficsór József polgármester: Kincses úr érintettségét jelentette be, így megállapítom, hogy nem kíván szavazni a témában. Dr. Garai István alpolgármester: Tájékoztatom, hogy az évi rendes szabadságomat töltöttem. Én vagyok az egyetlen szakorvos, ilyen szempontból a helyettesítésem nem lehetséges. Ugyanakkor jelzem, hogy igen sokan megkerestek, a lakásomon meg is találtak sportvezetők, sportolók, akiknek az igazolását megtettem. Ilyen értelemben a szabadságom alatt is többé kevésbé rendelkezésére állok a sportolóknak és sportköröknek. Ficsór József polgármester: Szavazásra teszem fel a határozat-tervezetet. A Képviselőtestület 19 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett (3 fő nem szavazott) elfogadja a határozattervezetet, és az alábbi határozatot hozza: 14/2002. kt. h. Háziorvosokkal kötött
vállalkozói szerződések megszüntetése Határozat: 1./ Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete a másik szerződő fél egyoldalú írásbeli jognyilatkozata alapján, Dr. Dobozi Tünde háziorvossal – a 13. sz. háziorvosi körzet felnőtt korú lakosságának területi ellátási kötelezettség melletti, folyamatos háziorvosi ellátására – 1999. június 1-jén kötött vállalkozói szerződést 2002. február 28. napjával megszüntetni. 2./ Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete a másik szerződő fél egyoldalú írásbeli jognyilatkozata alapján, „Gondviselés ’96” Egészségügyi és Szolgáltató BT. beltagjával, Dr. Sipos Tibor háziorvossal – a 14. sz. háziorvosi körzet felnőtt korú lakosságának területi ellátási kötelezettség melletti, folyamatos háziorvosi ellátására – 1999. november 26-án kötött vállalkozói szerződést 2002. február 28. napjával megszünteti. 3./ A Képviselőtestület felhívja Dr. Dobozi Tünde és Dr. Sipos Tibor háziorvosok figyelmét a szerződés megszüntetéséből adódó bejelentési és egyéb kötelezettségek határidőben történő teljesítésére. 4./ A Képviselőtestület felkéri Dr. Garai István alpolgármestert a 13. és 14. számú felnőtt háziorvosi körzet betöltésével, illetve a zavartalan ellátásával kapcsolatos feladatok ellátására. Felelős: Dr. Garai István alpolgármester Dr. Molnár Mihályné aljegyző Dr. Tóth Sándor igazgató főorvos Határidő: 2002. február 28.
Erről értesül: Dr. Dobozi Tünde háziorvos, Nagykörös, Dr. Sipos Tibor háziorvos, Kiskunfélegyháza, Városi Kórház- Rendelőintézet, Kiskunfélegyháza, Polgármesteri Hivatal Népjóléti Osztálya, Képviselőtestület tagjai. 4.Előterjesztés helyi adókról szóló ök. rendelet módosítására (Előterjesztés írásban mellékelve!) Előadó: Ficsór József polgármester
Fricska József képviselő: Többen nem tudják, hogy miről van szó, hiszen ez az anyag most nem lett kiküldve. Az elmúlt ülésre lett kiküldve, amikor nem szavazta meg a Képviselőtestület. Valószínűleg azért került vissza, hogy most megszavazzuk, hiszen egy magasabb jogszabályhoz kellene igazítani a rendeletünket. Nem küldték ki most a képviselőtársaimnak. Ficsór József polgármester: A meghívóban jeleztem, hogy az 5-20./ napirendi pont tekintetében a december 12-13-ára kiküldött anyagok következnek, tehát ezen anyagot már ismételten nem küldtük ki. Innentől a december 13-i testületi ülés anyagát tárgyalja a Testület, amelyet akkor idő hiányában nem tudtunk befejezni. Kócsóné Kürti Mária közgazd. oszt. vezetője: Ez a napirendi pont az, amit a Képviselőtestület december 12-én megtárgyalt, és nem hozott olyan döntést, amelyben a rendelet-módosítást elfogadta volna. Úgy érzem, a Képviselőtestület tagjai közül sokan nem értették a rendelet-módosítás lényegét. Akkor azt a kiegészítést tettem a szavazás után, hogy ha a Testület nem fogadja el a rendelet-módosítást, a törvény erejénél fogva alkalmazni kell.
Az iparűzési adó esetében a törvény módosította a 74. Tv. 162. §-át, ahol az adóalap megosztásáról van szó. Ezt a módosítást alkalmazhatják a vállalkozók már a 2001. évről szóló bevallásuk esetében is, amit 2002 májusában tesznek meg. Maradhatnak a régi szerint is. Az iparűzési adóval kapcsolatosan volt még módosítás. A mi önkormányzatunkat pillanatnyilag nem érinti, de a Diákhitel Központ Részvénytársaság is bekerült abba a kiemelt körbe, ahol nem kell iparűzési adót fizetni. A többi, ami érinti az iparűzési adót, az építményadót, illetve a vállalkozók kommunális adóját, a törvénynek a 165. §-ában van megfogalmazva. Mégpedig az elmúlt évben elég sokszor napirenden szerepelt, a képviselőtestületi hatáskörbe adott méltányossági kérelem. Ezt a törvény hatályon kívül helyzete. Ebből adódik, hogy a helyi rendeleteinkből, mindhárom adórendeletből törölni kell. Annak idején a pénzügyi bizottság és a jogi bizottság támogatta a módosítást. Ficsór József polgármester: Szavazásra teszem fel a helyi adórendeletek módosításáról szóló előterjesztést. A Képviselőtestület 14 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett (8 fő nem szavazott) elfogadja a rendeletmódosításokat, és az alábbi rendeletet alkotja: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestületének 1/2002. /…./ ök. sz. rendelete a helyi adókról (A rendelet teljes szövege a jegyzőkönyv 1. sz. mellékletét képezi!) 5.Előterjesztés a Szennyvízcsatorna és Szennyvíztisztító telep beruházásához kapcsolódó működési kerethitel felvételére (Előterjesztés írásban mellékelve!) Előadó: Kócsóné Kürti Mária közgazd. oszt. vezetője
Ficsór József polgármester: Szavazásra teszem fel a határozat-tervezetet. A Képviselőtestület 17 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett (5 fő nem szavazott) elfogadja a határozattervezetet, és az alábbi határozatot hozza: 15/2002. kt. h. Szennyvízcsatorna és szennyvíztisztító beruházáshoz kapcsolódó hitel felvétele Határozat: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat - szükség esetén – a szennyvízcsatorna hálózat építés és szennyvíztisztító telep bővítés tárgyában maximum 43 millió forint keretösszegű, a beruházások után visszaigényelhető ÁFA összegének erejéig, két hónapos visszafizetési kötelezettséggel működési kerethitel megnyitását hagyja jóvá 2002 – 2003. évre. A hitelkeret megnyitásának időpontja: 2002. január 15, a hitelkeret végső lejárata: 2003. október 30. A Képviselőtestület az igényelt működési hitel összegének erejéig visszaigényelt ÁFA összegét az OTP Bank Rt-re engedményezi. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a működési hitelszerződést kösse meg.
Felelős: Ficsór József polgármester Füstös Magdolna közgazdasági oszt. mb. vezetője Határidő: 2002. január 31. Erről értesül: Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Osztálya, Képviselőtestület tagjai.
6.2001. évi jegyzői beszámoló (Beszámoló írásban mellékelve!) Előadó: Dr. Fehérváriné Dr. Csölle Yvette jegyző
Csitos Györgyné képviselő: Emlékszem a tavalyi jegyzői beszámolóra, amely „csont nélkül”, vagyis kérdés nélkül elfogadásra került. Gyanítom, hogy hasonló lesz a jelenleginek a sorsa is. Néhány dolgot szeretnék azonban megkérdezni. Megítélésem szerint kaptunk egy nagyon komoly anyagot, amely azonban elsősorban egyfajta statisztikai adathalmaz. Olyasfélére lennék kíváncsi minden alkalommal egy éves jegyzői beszámoló kapcsán, hogy pl. a város jegyzője hogyan tud érvényt szerezni a város rendeleteinek. Gondolok itt valóban csak ötletszerűen a csatornarákötéseknek, vagy a költségvetést érintő döntéseknek a bemutatására. Költségvetést érintő olyan döntések, amelyeket saját hatáskörben hozhat, jelentős pénzügyi tétellel kapcsolatosan. Gondolok a közel 1 millió Ft-os lakáslelépési összeg kifizetésére. Szerettem volna a beszámoló kapcsán olyan dolgokról is képet kapni, hogy vajon a város büntetései hogyan állnak? Gondolok arra a 7 millió Ft-os közbeszerzési büntetésre, amelyről olyan információnk volt, hogy megfellebbezzük a legutolsó döntést. Érdekeltek volna azok a valós vagy valótlan információk, miszerint a Hivatalon belül igen gyakran történtek lopások, főként számítógépekre vonatkozóan. Vajon hol állnak ezek a dolgok? Szerettem volna, ha a jegyzői beszámoló valamilyen módon érinti a Halászcsárda és más hasonló épületeknek a határidőben történő, és a vállalkozók által vállalt befejezését, vagy a munkák elkezdését. Érdekeltek volna olyan adatok is ebben a beszámolóban, hogy a város vagyona miképpen van kézben, hogyan van rendezve. Teljes-e vagyonállományunkról a kép? Gondolok a Csongrádi úti iskolára, amit két hónappal ezelőtt kérdeztem meg, s igazán nem sikerült rá választ kapni. Szerettem volna olyasfélét is megtudni, hogy sok év óta a városban, a Hivatalban miért nincs megoldva a belső ellenőri munkakör. Ha esetleg meg lenne, akkor a belső ellenőr által végzett feladatokról hallottam volna. A városban nagyon sok év óta miért nem megfelelő az intézményi ellenőri státusz betöltése? Feltételezem, hogy kihatással lehet az ellenőrzések gyakoriságára is. Azt gondolom, hogy nagyon dicséretes, és köszönöm a munkát, a sok adat sokmindenre rávilágít. Azonban azt hiszem, képviselőként alapvetően inkább ezek a fajsúlyos kérdések érdekelhetnének talán másokat is. Kiss Kálmán képviselő: Teljesíthető igényem van arra vonatkozóan, hogy ha a Polgármesteri Hivatal személyi állományában változás történik, gondolok arra, ha új munkatárs lép be, vagy valamilyen oknál fogva valamelyik köztisztviselő elhagyja a Hivatalt, vagy a vezetői megbízásokban változás következik be, erről a soron következő testületi ülésen kapjon a Képviselőtestület megfelelő tájékoztatást, illetve az új kollega az ülésen kerüljön bemutatásra. Arról is jó lenne tájékoztatást kapni, hogy valamelyik köztisztviselő tekintetében fegyelmi eljárás van folyamatban, vagy munkaügyi és egyéb per. Bencsik Károly képviselő: Hogyan lehetne megoldani azt, hogy a Képviselőtestület tájékoztatást kapjon az alábbiakról. A testület igen sok határozatot hoz, melyeket a jegyző asszony példákkal illusztrált. Ennek kapcsán felmerült bennem, hogy a 3/2001., illetve a 17/2001. sz. határozatokról jó lett volna, ha kaptunk volna a megvalósításáról tájékoztatást. Az egyik az ÁNTSZ elhelyezéséről, a másik a Kossuth-városi 11 lakás építésére alkalmas terület eladásáról szól. Úgy hiszem, a 11 épület eladásával kapcsolatosan a szerződés úgy szólt, hogy még a tavalyi évben lerendezik,
ami nem történt meg. Úgy érzem, ezek mind a Testület tájékoztatását igényelnék. Tudjam azt, hogy a végeredmény mi lett. Határozatokat hozhatunk, de ha nem követeljük meg, hogy megvalósuljanak, vagy pedig nem úgy valósult meg valami, akkor új előterjesztést kellene, hogy az osztály a Testület elé hozzon. Így lezárnánk a kört. Berecz József képviselő: A Hivatalnak a működési rugalmassága, a belső intézkedési mód, miszerint elindul egy bizonyos intézkedés, és nem fejeződik be, vagy pedig eredménytelenül. Konkrétan az fogalmazódott meg, hogy ha valakit „elkapnak”, lesz egy bejelentés, és soha nincs rá hatékony intézkedés téve. Valójában a Hivatal annyit ér, amennyit végre is bír hajtani a rendeleteiből. Mikor várhatunk radikálisabb fordulatot? A belső ellenőrzést magam is hiányolom. Hosszú távú elképzelésről is szeretnék hallani. Ki lehetett volna térni arra, hogy mik az elképzelései hosszabb távon. Kiskunfélegyháza városába nagyon sok a vidékről bejáró közalkalmazott. Bejárási költséget kell fizetnie ezen dolgozóknak az önkormányzatnak. Ilyen esetben nem is félegyházi dolgozónak adunk munkahelyet. Ez hátrány a városi értelmiséggel, szakemberekkel szemben, és hátrány az önkormányzat mentalitásával szemben. A létszámban kik szerepelnek igazából? 108, 112 főről olvashatunk. Benne vannak-e a részmunkaidősök? Tudjuk, hogy vannak olyan dolgozók, akik egy héten 2 napot töltenek itt. Meglepődtem azon is, hogy Kócsóné osztályvezető asszony itt van. Mennyi a házon belüli megbízatás? Szerepel-e egyáltalán a létszámban, mert a város költségvetését biztosan terheli. Dr. Fehérváriné Dr. Csölle Yvette jegyző: A tavalyi jegyzői beszámolóhoz igen sok kérdés érkezett, melyekre igyekeztem megfelelő válaszokat adni. Egy jegyzői beszámolót nagyon sokféle megközelítésben lehet elkészíteni, kimunkálni. Az ember, ha már bevált egy formula, mellyel kapcsolatban nem voltak negatív észrevételek, azt alkalmazza tovább. A jegyzői beszámoló elkészítésénél is alapvetően ez a motiváció volt. Hosszú évek során kimunkált formátumban adtam Önök elé a 2001. évi jegyzői beszámolómat is. Nagyon sokminden másról is lehetne beszámolni, hiszen a Hivatal munkája átfogja az egész önkormányzat tevékenységét és feladatát. Az is természetes, hogy minden kérdést, ami az életünkben történik 365 nap alatt, nem lehet belefoglalni a jegyzői beszámolóba. Úgy gondolom, hogy a jelentősebb kérdésekről, témákról, amelyek történnek a mindennapi munkánk során, önök tudnak tájékoztatáshoz, információhoz jutni. Nemcsak a jegyzői beszámoló feladatát képezi ez, hanem alapvetően vannak bizottsági, testületi üléseink, egyéb munkamegbeszéléseink, amelyeken nagyon sokféle kérdést ki szoktunk tárgyalni. Olyanformán is, hogy arra már külön a jegyzői beszámoló nem tér ki. Természetesen a dolgom és feladatom az, hogy ha erre külön igény merül fel a képviselők részéről, azt belefoglaljam a következő évi beszámolómba. Képviselő asszony felsorolt olyan kérdéseket, amelyekről szeretett volna bővebb felvilágosításhoz jutni, akár a jegyzői beszámoló útján. Ezekről a kérdésekről is ebben az évben többször szó esett. Sajnos nem tudok dicsekedni a Hivatalban megtörtént lopásokkal, számítógép eltulajdonításokkal kapcsolatban. Úgy gondolom, egyetlen hivatali vezető sem szereti túlzottan nyilvános üléseken ezeket a nem túl dicséretes dolgokat tárgyalni. A rendőrség minden esetben úgy küldi vissza a feljelentéseinkre a választ, hogy „ismeretlen tettes, nem található meg az elkövető személye”. Igyekeztünk a magunk módján ennek elejét venni. Számtalan szigorító intézkedést tettünk. Remélem, hogy ezen intézkedések kapcsán az elkövetkezendő időszakban nem fog megtörténni hasonló eset, de minden nap félek tőle. Halács csárdával kapcsolatosan kérdezett képviselő asszony. Jelen pillanatban 2002 júniusáig van a kivitelezőnek lehetősége arra, hogy a felújítási munkákat befejezze. Jelen információim alapján talán szerződésmódosítást fog kezdeményezni az önkormányzat felé. A város vagyona miképpen van kézben, milyen módon kezeljük? Úgy emlékszem, erre a kérdésre, konkrétan az iskola által hasznosított ingatlannal kapcsolatosan külön előterjesztés készült, amely rendezi az ingatlan sorsát. Erről a Képviselőtestület is tájékoztatást kapott.
Belső ellenőri, intézményi ellenőri munkakör: sajnos régi témákról van szó. A szándék és az akarat megvan arra vonatkozóan, hogy betöltést nyerjen ez a munkakör. Sajnálatos azonban az, hogy hiába érkeznek be pályázatok, ezeket minden egyes esetben véleményeztetem, miután nem vagyok pénzügyi szakember. Ezen vélemények figyelembevételével, közös álláspont kialakítása után kell eldönteni, ami jelenleg is a helyzet, hogy megfelelő képzettségű, végzettségű, áttekintő képességű embert a mai napig nem tudok alkalmazni a munkakörre. Jelen pillanatban is meghirdetés alatt van a munkakör. Nem tudom, hogy mi lesz az eredménye. Intézményi ellenőri állással kapcsolatosan a státusz szerint két köztisztviselői lehetőségre van mód, ennek ellenére a státusz be van töltve mindkét köztisztviselővel, azonban csak az egyik dolgozik, mivel a másik köztisztviselő folyamatosan, hosszú ideje táppénzen van. Jelenleg jutottunk el oda - nem kívánom túlzottan hosszan kifejteni, mivel zárt ülést igényelne -, hogy január végén és február elején dől el, hogy a köztisztviselő egészségi állapotától függően rokkantsági nyugdíjba mehet-e, vagy sem. Ez orvos szakmai kérdés. Elindította ezt a folyamatot. Mindenképpen alkalmazkodom az orvosok döntéséhez, és a köztisztviselő döntéséhez. A probléma annyi, hogy mivel betöltött állásról van szó, a köztisztviselői törvény nem engedi azt, hogy meghirdessem a betöltött állásra vonatkozó álláshelyet. Meg kell várni - a július 1-jei köztisztviselői törvénymódosítást követően -, hogy az állás megürüljön, vagy 30 nappal korábban tudom meghirdetni, amikor már üressé válik a munkakör. Nem tartom jónak ezt a megoldást én sem. Személyi állománnyal kapcsolatosan Kiss Kálmán úr kérte, hogy amennyiben változás történik, kapjon róla tájékoztatást a Képviselőtestület. Ígérem, meg fogjuk tenni, és ennek megfelelően fogunk alkalmazkodni. Fegyelmi eljárások tekintetében is tájékoztatni fogom a Képviselőtestületet. Bencsik úr említette a 3/2001. és a 17/2001. sz. határozatokat. Az egyik az ÁNTSZ elhelyezésére vonatkozik, a másik pedig a Kossuth-városi telkek tekintetében hozott döntés. Az ÁNTSZ témája a január 31-i testületi ülésen szerepelni fog. Akkor kívánjuk a Képviselőtestület döntését megkérni. A Kossuth-városi telkek tekintetében – amennyiben igénylik – behozzuk január 31-ére, hogy mi a jelenlegi helyzet. A szerződések megkötésre kerültek. Tájékoztatást fogunk nyújtani, amennyiben igényli képviselő úr. Berecz képviselő úr is említette a belső ellenőri munkakört. Remélem, hogy a válaszom megfelelő volt, amelyet nyújtottam Csitosné képviselő asszony felé. Átszervezésről néhány szót, amely a Hivatalt fogja érinteni, amennyiben a Képviselőtestület hozzájárul. Gondolom lesznek kérdések a következő napirendnél is, ha megengedi képviselő úr, ott válaszolnék erre a kérdésre. Vidéki dolgozók alkalmazása: vannak vidékről bejáró dolgozóink. A jogszabály konkrétan előírja azt, hogy ilyen esetekben a munkába járáshoz milyen összegű és százalékú költségtérítést kell adni. A Hivatal jelenlegi létszáma 111 fő. Kik tartoznak bele? Az osztályvezetők, a részmunkaidőben foglalkoztatottak és a 8 órás munkaidőben foglalkoztatott köztisztviselők. A tisztségviselők, tehát a polgármester, alpolgármesterek, jegyzők, aljegyzők, nem tartoznak bele ebbe a létszámba. Többféle létszám jelenik meg, mert van egy, a jogszabály által előírt statisztikai létszám is, amit a költségvetési rendeletünk mellékleteként szoktunk közzétenni. Az tartalmazza mindazokat a státuszokat, amelyeket betöltünk, és azon álláshelyeket is, amelyeket GYES-es, vagy távollévő dolgozók esetében helyettesítéssel oldunk meg. Ott megint más számot lehet olvasni, amit statisztikai létszámnak neveznek. Csitos Györgyné képviselő: A Halász Csárdával kapcsolatos megjegyzéshez. Úgy tudom, hogy az ütemtervtől jelentős eltérés van a határidőben, és lehet, hogy 2002. június a vége, de az időarányos teljesítések messze elmaradnak. A Csongrádi úti iskoláról kérdeztem. Sajnálatosan világossá vált, hogy több év óta egy korábban a Humán Kftnek átadott iskola már nem működik, mint humán foglalkoztató, s iskolaként sem. Az eladásra kínált ingatlanok között sem, és egyéb hasznosításra sem szerepel. Szomorúnak tartom, hogy sok év után véletlenszerűen kell egy ilyen nagy értékű ingatlanba belebotlani. Belső ellenőrrel kapcsolatban el sem tudom képzelni, hogy hogyan lehet igazán hatékony munkát elképzelni úgy, ha ennyi év óta sok pályáztatás mellett is, még mindig megoldatlan. Azt tartom rendkívül sajnálatosnak, hogy addig, amíg konkrétan tudom, hogy szakirányú végzettséggel rendelkező fiatal félegyháziak, pl. környezetvédelemmel foglalkozó fiatal jelentkezik állásra, akkor nem kap, a megyénél pedig kapva kapnak érte.
Ugyanakkor a mi városunk alkalmaz valakit, aki még most végzi ezt az iskolát. Természetesen nem őt kívánom bírálni, nem tudom személy szerint, hogy kiről van szó. Pusztán a gyakorlatról szerettem volna szólni. Kérdeztem még, hogy hogyan lehet érvényt szerezni a rendeleteknek és a határozatoknak? Említettem a csatorna rákötést. Gondoltam olyasfélére is, bizottsági ülésen is szóba került, hogy egy-egy új üzlet tulajdonosa az önkormányzati üzletportál üzletrészét olyképpen változtatja meg, hogy az egész épületnek a városképi jellegét bizony jelentősen befolyásolja. A jegyzőkönyvben osztályvezető úr nyilatkozata elhangzik, miszerint csak átmeneti állapotról van szó, nem végleges festésről. Nap mint nap látom, mert szemben lakom vele, hogy bizony érintetlen, és maradt a szürkére festett ajtókeret, rács. Kérdeztem jegyző asszonyt arról is, hogy esetleg tájékoztatna-e bennünket, s kérném is erre, hogy költségvetést érintően saját hatáskörben miféle döntéseket hozott. Kiemelten gondolnék az 1 millió Ft-os lakás lelépési összegre. Kérdeztem a 7 millió Ft-os büntetésről, és a fellebbezésének a sorsáról. Bencsik Károly alpolgármester: Jegyző asszony megemlítette azt a két példát, amit felhoztam. Nemcsak erre a két példára gondolnék. Általánosságban gondolnám megoldásnak azt, ha egy határozat-tervezetben nem az valósul meg, amit a Testület elhatározott, vagy egyáltalán a határidők leteltek, és semmilyen jövőképe nincs a határozatnak, akkor tájékoztatást kapjon róla a Testület. Jegyző asszony azt mondta, hogy január 31-én a Testület előtt fog szerepelni az ÁNTSZ helyiség igénye. Ne fél éves, egyéves átfutási határidő legyen, hanem egy-két hónapon belül kerüljön a Testület elé, és tudjon dönteni. Úgy érzem, hogy a Jókai utca is több, mint egy éve „lóg a levegőben”, a 11 lakásból pedig december 31-ével át kellett volna, hogy adjanak X lakásszámot, a szerződés szerint. Nemcsak ezt a két dolgot említeném. A több, mint 170 határozatból van sok ilyen. Azt szeretném, ha a jegyző vagy a polgármester tájékoztatási kötelezettséggel lenne ezekkel kapcsolatosan. Dr. Fehérváriné Dr. Csölle Yvette jegyző: Fiatal környezetvédelmi munkatárs jelentkezett a Hivatalba munkára. Akkor én elmondtam neki, hogy nem tudom alkalmazni. Nekem nem olyan környezetvédelmi szakemberre van szükségem, akinek nekünk kell elmondani, hogy mi a feladat, és mit kell megcsinálni, s aki életében nem dolgozott ki önkormányzati rendeletet, nem hozott soha még határozatot. Félegyházán lehetőség szerint nem ilyen szakemberre van szükségem, hanem olyanra, aki tudja a jogszabályokat értelmezni, alkalmazni, és akit nem Hivatalon belül kell tanítgatni, hogy melyek a környezetvédelmi feladatok. A megyénél elhelyezést nyert, a megyei jegyző valószínűleg másfajta helyzetben volt. Talán olyan szakember mellé tudta tenni, aki mellett tud tanulni. Portál jellegű építkezés, nem tudom, hol van pontosan, és miről van szó. Meg fogom kérdezni képviselő asszonyt, és meg fogom nézni. Saját hatáskörben hozott döntéseim, pénzügyi vonatkozásúak. Nem igazán van ilyenfajta döntési kompetenciám, a Képviselőtestületnek, szakbizottságoknak van ilyen jellegű jogköre. Egyetlen ilyen jogköröm van, amit a Képviselőtestület a Hivatalnál hagyott egy hónappal ezelőtti döntésében, amely a leadott lakás térítési díjával kapcsolatban volt. Közöttünk nézetkülönbség volt képviselő asszonnyal a kérdésben, melyből ítélve most is fennáll még. Úgy gondolom, nem követtem el semmiféle törvénytelenséget, hiszen már akkor gondolom, hogy valamiféle vizsgálat is lefolytatódott volna, amely hasonlót állapít meg. Az összeg valóban nagy volt, de az az összeg is nagy volt, amelyet a konkrét család 18 évvel ezelőtt befizetett ebben a témában. 7 millió Ft-os büntetés: a héten kaptuk meg az erről szóló ítéletet, és a jogi bizottsági ülésre kerül előkészítésre, kidolgozásra a téma. Úgy gondolom, ezzel kapcsolatban nekem több feladatom nincs. Jókai utca témája: Bencsik úr egyetértünk, mindketten itt voltunk, amikor ez a kérdés felvetődött, napirenden volt. Mindketten éreztük, hogy bizony a kérdés eldöntése nem egyszerű dolog. Ön is érezte a téma nehézségét és a nehézségek okait. Abban egyetértünk, hogy talán hamarabb kellett volna dönteni a témában, mindannyiunk számára kedvezőbb lett volna. Berecz József képviselő:
Jegyző asszony fejtegette, hogy fiatal környezetvédelmi jelentkező volt, s nem volt neki gyakorlata. Arra szeretnék figyelmeztetni mindenkit, mi is úgy jöttünk a világra, hogy sem járni, sem beszélni nem tudtunk. Most már futunk és vitatkozunk, tehát ez nem igazán indok. Mindenki volt kezdő. Nincs jelenleg a Hivatalban olyan osztályvezető, aki nem felelt meg a közigazgatási végzettségnek? Biztosan nincs olyan, akinek nincs megfelelő végzettsége, s felelős beosztásban van? Dr. Fehérváriné Dr. Csölle Yvette jegyző: Környezetvédelmi szakemberre visszatérve úgy gondolom, nem lehet az bűn, ha egy munkáltató magasabb követelményeket támaszt egy új dolgozó felvételekor, főleg akkor nem, amikor olyan témáról van szó (környezetvédelem), amely bizony egyelőre még az önkormányzattól távol van. Rengeteg joganyag jött ki az elmúlt évvégén a témában, és nem hiszem, hogy ha megtehetem, akkor az bűn lenne, hogy egy tapasztalt környezetvédelmi szakembert alkalmazzak. November 6-ától dolgozik egy környezetvédelmi referens a Hivatalban, Lénárt Józsefnek hívják. Heti 8 órában látja el a feladatokat. Az a feladat, hogy koordinálja, összefogja a Hivatalon belüli környezetvédelmi dolgainkat, dolgozza ki a rendeleteket, amelyeknek előkészítése előttünk áll, és a hivatali osztályok között koordinálja a környezetvédelemmel kapcsolatos jegyzői, polgármesteri hatáskörbe tartozó kérdéseket. Tapasztalt környezetvédelmi szakember. Hivatali osztályvezetőkkel kapcsolatosan volt kérdése Berecz úrnak. Arra vonatkozott, hogy van-e a Hivatalban olyan osztályvezető, aki nem rendelkezik megfelelő szakmai közigazgatási végzettséggel? A Hivatalon belül az osztályvezetőknek kötelezően le kell tenni a közigazgatási szakvizsgát. Azon új osztályvezető tekintetében, aki most lép be, egy éves türelmi idő van a közigazgatási szakvizsga letételére. Jelen pillanatban Albrecht László volt, aki a hónapban tette le a közigazgatási szakvizsgát. Kiss Jenő osztályvezető úr pedig most fogja letenni ezen szakvizsgát, mivel be van iskolázva. A Közigazgatási Hivatal egy-két hónapon belüli időpontra tűzte ki a vizsga időpontját. Nem tudok olyan osztályvezetőről, akinek nem lenne meg ez a fajta képesítése. Berecz József képviselő: Köszönöm, hogy bizonyos esetben van türelmi határidő. Kérdezem Önt, nem megbántva, hogy Önnek megvolt-e az 5 éves gyakorlata, amikor jegyző lett? Ha pedig nem volt meg, akkor miért nem adunk lehetőséget egy fiatalnak? Nem ismerem azt a hölgyet, akiről beszélünk, de mindnyájan voltunk kezdők. Van egy bölcs mondás, egy rosszul begyakorolt vezetés rosszabb, mintha nem lenne gyakorlata. Nem biztos, hogy egy új pályakezdő rossz szakember lesz, mert úgy tanul be, ahogyan itt megkövetelik tőle a munkát. Dr. Fehérváriné Dr. Csölle Yvette jegyző: Amikor engem kineveztek 1990. december 13-án jegyzővé, nem volt titok, a pályázatomban is benne volt, az akkori pártok is tisztában voltak vele, hogy egy hónap híján nem volt meg a jogszabályban előírt gyakorlati időm, a végzettségem viszont megvolt. Arról nem tehetek a mai napon sem, hogy akkor a Képviselőtestület olyan döntést hozott, hogy engem megválasztottak jegyzőnek. Én sem vitattam azon képviselőtestületi döntéseket, amikor bizonyos gazdasági társaságoknál képviselőket neveztek meg, hogy oda milyen szakirányú végzettsége volt a képviselőnek. Nem feladatom, nem tisztem és nem dolgom. Sajnálom, hogy a Hivatal működésével kapcsolatban ez a fiatal környezetvédelmi iskolát végzett kislány ügye ilyenfajta vitát és nézetkülönbségeket vált ki. Kezdek egyre biztosabb lenni abban, hogy jól döntöttem, és jó szakembert vettem fel a Hivatalba, nem egy frissen diplomázott kislányt. Csitos Györgyné képviselő: Nem szeretném leszűkíteni egyetlen szakemberre ezt a kérdést. Sajnálom, hogy így alakult a beszélgetés. Talán nem kell visszamutogatnom az elmúlt időszakra, és hivatkoznom arra, hogy igyekeztem a félegyházi felsőoktatásban tanuló fiatalokat a szívemen viselni, az ő ügyüket, a városba való visszatérésüket, mindenféle lehetőséggel támogatni. Számtalan más hasonló esetről tudnék szót ejteni. Nem egyetlen emberről van szó, sok olyan fiatalról, aki térne vissza a városba végzettként. Természetesen nemcsak a Polgármesteri Hivatalban, sajnálatosan az egész városban jellemző, hogy nem feltétlenül tárt karokkal fogadjuk őket. Ezt tartom szomorúnak és tarthatatlannak, és iszonyatosan fájdalmasnak, hogy minden áldott reggel a buszállomásról tömegével mennek el a végzett pályakezdők. Sajnálatosan nemcsak a pályakezdőkről van szó. Dr. Fehérváriné Dr. Csölle Yvette jegyző: Úgy gondolom, annak nagyon sok összetevője van, hogy sok fiatal nem tud Félegyházán állást keresni. Hivatal
tekintetében is egy összetevője van, nem tudunk megfelelő béreket fizetni. Valószínűleg ez az oka annak, hogy sok fiatal keres más városban munkahelyet. Én örülnék a legjobban, ha jogászt tudnék felvenni, közgazdaságtudományi egyetemen végzett pénzügyi szakembereket tudnék felvenni, de sajnos nem keresik meg a Hivatalt, mert olyan pénzügyi konstrukciókat tudunk ajánlani, amellyel kimosolyognak bennünket. Ficsór József polgármester: Szavazásra teszem fel a beszámolót. A Képviselőtestület 15 igen, 2 nem szavazat és 4 tartózkodás mellett (2 fő nem szavazott) elfogadja a beszámolót, és az alábbi határozatot hozza: 16/2002. kt. h. Jegyzői beszámoló Határozat: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete az Önkormányzat Jegyzőjének a 2001. évre vonatkozó beszámolóját elfogadja. Erről értesül: Polgármesteri Hivatal valamennyi osztálya, Képviselőtestület tagjai 7.Előterjesztés a Polgármesteri Hivatal átszervezésére vonatkozóan (Előterjesztés írásban mellékelve!)
Előadó: Dr. Fehérváriné Dr. Csölle Yvette jegyző
Ficsór József polgármester: Jegyző asszonyt kérdezem, hogy van-e szóbeli kiegészítés? Nincs. Kérdezem a Képviselő-testület tagjait, van-e kérdés, hozzászólás, javaslat? Bencsik Károly képviselő: Mindenképpen örülök ennek az előterjesztésnek, és már több éve várok rá, Jegyző asszony is nagyon jól tudja. Szeretném biztatni, ha a Testület elfogadja ezt a javaslatot. Nem hiszem, hogy attól, hogy a vagyongazdálkodást megoldaná úgy, hogy egyben lenne végre, és egyetlenegy osztály foglalkozna vele, akkor vízfej – ahogy Jegyző asszony is írta - keletkezne a Hivatalon belül. Szerintem megoldana egy olyan problémát, ami jelen pillanatban még nem nagyon van megoldva. Másik: leírta az Üzemmel kapcsolatosan, hogy milyen gondok vannak. Úgy gondolom, és ezt elmondtam a különböző fórumokon is, hogy nem az Üzemtől kell sok esetben javaslatokat várni, bár az Üzem vezetőjétől is előfordul, hogy lehet, itt a feladatokat kellene élesen meghatározni és rábízni az Üzemre. Majdnem azt mondanám, hogy a Városüzemeltetési Osztálytól bizonyos feladatokat abszolúte leadni az Üzemnek, és gondolom, hogy az előkészítésben erre sor kerül, és hozzárendelni a feladatok mellé a pénzt, ami per pillanat vitás kérdés, mivel sosem elég azokra a feladatokra a megfelelő költségvetési összeg, ami le van utalva. Most ha ezeket a dolgokat tisztába tennénk a feladatok, felelősök tekintetében, akkor nem lenne vita, nem lenne kettősség, és sok esetben három osztály foglalkozik vele, és ha ezeket mind megszüntetjük, akkor tökéletes előterjesztést fog készíteni Jegyző asszony és a város érdekében fog ez történni. Kiss Kálmán képviselő: Csatlakoznék Bencsik Károly képviselő úrhoz a vagyongazdálkodás tekintetben, én is úgy gondolom, hogy a vagyongazdálkodás hivatali döntéselőkészítő feladatait egy helyre kellene csoportosítani, másrészt a vagyonhasznosítás operatív feladatait szintén egy helyre kellene csoportosítani, ezt azonban nem biztos, hogy a Polgármesteri Hivatalban kellene megoldani. Másik dolog: én is úgy gondolom, hogy jó irányban mozdul el az előterjesztés a Hivatal szervezeti felépítését illetően, de korántsem optimális állapot jön létre, mert a városgazdálkodás teljes rendszerét át kellene gondolni, és a költségvetési Üzem szervezeti felépítését, feladatait, szervezeti formáját illetően is mélyrehatóbb változásokra lenne szükség. Én is azt mondom, hogy bátrabban és
keményebben bele kellene nyúlni mind a Hivatal, mind az Üzem dolgába. Ez az előterjesztés legfeljebb az első lépése ennek. Ficsór József polgármester: Jegyző asszonyt kérem meg a válaszadással. Dr. Fehérváriné Dr. Csölle Yvette jegyző: Bencsik képviselő úrnak: szerintem is hamarabb meg kellett volna lépni időben most került erre sor, nyilván ennek egyéb összetevői vannak. A fő változás nem is a hatósági osztály létrehozása lenne, hanem nyilván a vagyon tekintetében kellene valamiféle elmozdulást tenni. Ez kis lépések rendszerével dolgozik, nem mertem nagyobb falatot vállalni. Elmondtam én már ezt a bizottsági üléseken is, hogy mik ennek az összetevői, mik motiváltak, amikor egy kicsit óvatosabban fogtam hozzá az előterjesztés megfogalmazásához. Elmúlt tíz év során többször a Képviselő-testület is foglalkozott hivatali átszervezéssel, üzemátszervezéssel, és az Üzem tekintetében nem alakult ki soha olyan jellegű konszenzus a képviselők között, ami egyfajta elmozdulást jelentett volna a szervezeti átalakítás irányába. A Városüzemeltetési Osztály tiszta profiljának kidolgozásával ezt szerettem volna valamiféleképpen elmozdítani. Önök is érzik a működésbeli problémáinkat a Költségvetési Üzemmel, ilyenfajta megoldásban szerettem volna előrelépni, szándékoltan nem hoztam létre a mammutosztályt, ahogy jeleztem az előterjesztésemben. Én, tisztelt Képviselő-testület – jelen pillanatban nem láttam volna az Osztály személyi állományának kiépítésére megfelelő lehetőséget Hivatalon belül. Inkább az óvatosabb megoldást választottam, és ezt is írtam le Önöknek az előterjesztésben. Ficsór József polgármester: Van-e további kérdés, hozzászólás, javaslat? Ha nincs, szavazásra teszem fel a határozat-tervezetet, szavazás következik. A Képviselőtestület 15 igen szavazat, 2 tartózkodás mellett (5 fő nem szavazott) elfogadja a határozat-tervezetet, és az alábbi határozatot hozza: 17/2002. kt. h. Polgármesteri Hivatal és a VSZKSZ átszervezése Határozat: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete elviekben egyetért a Polgármesteri Hivatal, valamint a Városfenntartó és Szolgáltató Költségvetési Szervezetet érintő – az előterjesztésnek megfelelő - szervezeti módosítással. A Képviselőtestület felkéri a Jegyzőt az előterjesztésben megfogalmazott szervezeti módosítások kidolgozására és a Képviselőtestület elé történő terjesztésére. Felelős: Ficsór József polgármester Dr. Fehérváriné Dr. Csölle Yvette jegyző Hetényi Zsolt VSZKSZ igazgatója Határidő: 2002. február 28. Erről értesül: Dr. Fehérváriné Dr. Csölle Yvette jegyző, Hetényi Zsolt VSZKSZ igazgatója, Képviselőtestület tagjai.
8.Előterjesztés a Polgármesteri Hivatal ügyiratkezelési szabályzatának módosítására (Előterjesztés írásban mellékelve!) Előadó: Dr. Molnár Mihályné aljegyző
Ficsór József polgármester: Kérdezem, van-e kiegészítés Aljegyző asszony részéről? Önök kaptak ehhez az előterjesztéshez még egy kiegészítést január 3-i keltezéssel. Kérdezem, van-e kérdés, hozzászólás, javaslat? Amennyiben nincs, szavazásra teszem fel a határozat-tervezetet, illetve a módosítást. A Képviselőtestület 18 igen szavazattal (4 fő nem szavazott) elfogadja a határozat-tervezetet, és az alábbi határozatot hozza: 18/2002. kt. h. Iratkezelési Szabályzat módosítása Határozat: 1./ Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Iratkezelési Szabályzatot 2002. január 1-jei hatálybalépéssel jóváhagyja. Egyidejűleg a 2001. január 23-án kelt Iratkezelési Szabályzatot, melyet a 9/2001. kt. határozattal hagyott jóvá, hatályon kívül helyezi. 2./ A Képviselőtestület felhatalmazza a polgármestert a módosított Iratkezelési Szabályzat aláírására. Felelős: Ficsór József polgármester Dr. Fehérváriné Dr. Csölle Yvette jegyző Határidő: 2002. január 15. Erről értesül: Polgármesteri Hivatal valamennyi osztálya, Képviselőtestület tagjai. Ficsór József polgármester: Tekintettel arra, hogy a következő napirendi pont témája mind engem, mind az alpolgármester urat érinti, így átadom az ülés vezetését Dr. Kardos András úrnak, a jogi és ügyrendi bizottság elnökének.
9.Előterjesztés a polgármester, alpolgármester(ek) ruházati költségtérítése tárgyában (Előterjesztés írásban mellékelve!) Előadó: Dr. Fehérváriné Dr. Csölle Yvette jegyző
Dr. Kardos András jogi és ügyr. biz. elnöke: Ezt az előterjesztést kell most megtárgyalnunk természetesen azzal a változtatással, ami azóta történt, tehát új alpolgármesterre is vonatkozna az előterjesztés. Nem? Elnézést, felkészületlenül vezetem le az ülést. Azt szeretném megkérdezni, hogy kinek van az előterjesztéssel kapcsolatban kérdése, hozzászólása? Bencsik Károly képviselő: Nekem nem az előterjesztéssel, hanem a jövővel, ezzel az évvel kapcsolatban van mondandóm. Minden évben végigmegy ez a hullám. Nem lehetne-e ezt egyszerűsíteni? Most már könnyebben mondom, mint nem alpolgármester, hogy ezen az 50 000 Ft-on, van, akinek nagyon sok ez a pénz, nem lehet-e egyszerűsíteni? Egyszer megszavazná a Testület 4 évre vagy akármennyire, úgyis állandó. Nem kellene minden évben egyszer pluszban még. Most is 2002. év van, és 2001-es költségvetési részről szavazunk, ugyanakkor az ezévi csak nem kerül be, igaz, hogy választások lesznek októberben, de javaslom, ha lehet, az ez évit szavazza meg a Testület ebben a napirendi pontban. Ha jóváhagyólag megszavazza, akkor is többet értünk, mintha háromszor beszélgetünk. Megadom a szót Alács úrnak is, mert ilyenkor szokta elmondani epés megjegyzéseit.
Alács Tibor képviselő: Bencsik úrnak ez a megjegyzése politikai kultúráját fémjelzi, egyébként magam is támogatom, hogy a ruhapénzt a 2002. évre szavazza meg a Testület. Nem igazán értem, hogy visszamenőleg miért kell megszavazni 2001-re ruhapénzt, teljesen értelmetlen dolognak tartom. Ha ezzel az a cél, hogy megvárjuk, hogy mennyi pénzt költ el a polgármester és alpolgármesterek az elmúlt esztendőben, és ezt az összeget fizetik ki vagy csak az 50 000 Ft-ot, nem igazán értem. Egyetértek Bencsik úr azon javaslatával, hogy előre kell megszavazni a következőt, tehát arra a költségvetési évre, amelyben jelenleg vagyunk. Ez 2002-es költségvetési év, nem igazán értem, visszamenőleg miért kell szavazgatni? Dr. Fehérváriné Dr. Csölle Yvette jegyző: Félreértés ne essék, most nem visszamenőleg szavazunk. Ez egy helyzet, mert decemberben volt napirenden ez a téma, csak a Képviselő-testület akkor nem tárgyalta, és így most a decemberi ülés folyományaként kerül rá sor. De ez a 2001. polgármestert, alpolgármestereket megillető ruhapénz. Egyébként erről szavazhat bármikor a Képviselő-testület, rendelkezésre áll a költségvetésben jelen pillanatban is a fedezete ennek a kiadásnak. Alács Tibor képviselő: Ez esetben módosító javaslattal kívánok élni, hogy a Képviselő-testület 2002. költségvetési évre szavazza meg vagy hozzon határozatot a polgármester, alpolgármesterek ruhapénzét illetően. Dr. Kardos András jogi és ügyr. biz. elnöke: További hozzászólás van-e? Amennyiben nincs, akkor szavazásra teszem fel a módosító indítvány, amely szerint, ha jól értem, a határozat kiegészül azzal, hogy 2002. évre is és ezzel a határozat-tervezettel mi a javaslat? Alács Tibor képviselő: Ezt a határozattervezetet nem szavazzuk meg. Kiss Kálmán képviselő: Nem biztos, hogy Alács úr javaslata feltétlenül módosító javaslat. Dönthetünk arról, hogy ezt elfogadjuk-e visszamenőlegesen, és külön kell dönteni arról, hogy 2002-ben mi lesz. Úgy gondolom, hogy egy bizottsági vélemény alapján a január végi testületi ülésen lehet erről dönteni, de a kettőt talán célszerű volna különválasztani. Dr. Kardos András jogi és ügyr. biz. elnöke: Egyetértek főleg azok után, hogy Alács úr mondta, hogy gyakorlatilag ez nem módosító javaslata volt, hanem ő nem akarja megszavazni a határozattervezetet, és ezért javasolt 2002-re. Én is amellett lennék, amit Kiss Kálmán mondott már csak azért is, mert a Pénzügyi Bizottságnak kell javaslatot tenni a polgármester, alpolgármesterek illetményére, illetve illetménykiegészítésére, és a Pénzügyi Bizottság javaslata ez határozattervezetben tükröződő javaslat. Tehát pillanatnyilag nincs olyan bizottsági javaslat, ami a 2002. évre vonatkozik. Azért megkérdezem Alács urat, hogy fenntartja-e azt a javaslatát, amit elmondott módosító javaslatként. Alács Tibor képviselő: Most már nem tudom, hogy fenntartsam-e, mert ha a Képviselő-testület ragaszkodik a bizottsági határozatához, akkor hiába tartom fenn, teljesen értelmetlen fenntartani. De mindenképpen azzal tudnék egyetérteni, hogy az ilyen jellegű pénzről a Képviselő-testület a költségvetés elfogadásával egy időben vagy azt követően rövid időn belül hozza meg a határozatot. Még egyszer mondom, nem igazán értem a visszamenőleges elfogadását valaminek, hiszen ha visszamenőleg fogadjuk el a határozattervezetet, akkor feltételezem, hogy az illetékesek már elköltötték ezt a pénzt, de nagy valószínűséggel nincs meg az Önkormányzat kasszájában, legalábbis megelőlegezték saját zsebből. Nem igazán értem azt, hogy miért kell visszamenőleg ilyen határozatokat hozni, akár történjen ez meg decemberben is. Ahogy Jegyző asszony moondta, hogy a decemberi ülésen a 2001-es ruhapénzt kellett volna elfogadni. Nincs semmi kifogásom az ellen, hogy a ruhapénzt megkapják, de így visszamenőleg elgondolkodom rajta, hogy van-e értelme vagy nincs. Dr. Kardos András jogi és ügyr. biz. elnöke: Gyakorlatilag módosító indítvány úgy érzem, hogy nincs a határozattervezettel kapcsolatban. Alács Tibor képviselő: Akkor teszek egy javaslatot. Ez a javaslatom az, hogy a Pénzügyi Bizottság – az elnöke nincs itt – vegye fel
napirendi pontjára, hogy a 2002. év költségvetésére vonatkozó ilyen jellegű előterjesztést terjessze a Képviselőtestület elé októberig, mandátum lejártáig természetesen. Dr. Kardos András jogi és ügyr. biz. elnöke: Ha nincs több hozzászólás, szavazásra teszem fel a határozattervezetben foglaltakat. Előtte döntsünk arról, hogy az érintett tisztségviselőket kizárjuk-e, illetve Polgármester úr jelezte, hogy nem kíván szavazni. Mivel nem kívánnak szavazni az alpolgármesterek sem, szavazásra tenném fel a határozattervezetet. Megállaptom, hogy a Képviselőtestület 11 igen, 2 nem szavazat és 2 tartózkodás mellett (8 fő nem szavazott) elfogadta a határozat-tervezetet. Nem kell 13 szavazat, mert pénzről van szó ugyan, de nem a költségvetést érintő kérdés. Dr. Fehérváriné Dr. Csölle Yvette jegyző: A költségvetésen belül meg volt határozva az előirányzat erre a kiadásra, és az SZMSZ ilyen esetekben azt írja elő, hogy nem szükséges meghatározott keretek felosztásához 13 szavazat, csak akkor, ha átcsoportosításról van szó a különböző előirányzatok között. Szavazni kell, mert határozatot kell hozni a kérdésben. Dr. Kardos András jogi és ügyr. biz. elnöke: A költségvetésben szereplő összeg nem átcsoportosítás, kifizetést ez alapján lehet megtenni. Alács Tibor képviselő: Tényleg nem vitatkozni kívánok ebben a kérdésben, de a költségvetési tételként szerepel. A költségvetést a Képviselő-testület elfogadta, akkor miért kell most szavazni róla? A költségvetésben tételként szerepel, egyetlen tételt sem hozunk vissza, hogy ismételten szavazzuk meg, akkor automatikusan hatályba lép, és ki lehet fizetni azt a tételt, ami a költségvetésben szerepel. Én így gondolom, persze, lehet, hogy nem így van, de minden más esetben így működik. Dr. Kardos András jogi és ügyr. biz. elnöke: Mivel érvényesen szavaztunk és a Szervezeti és Működési Szabályzatnak megfelelően megkapta a többséget, a határozat érvényes. Azért a következő javaslatot feltenném szavazásra, amit Alács úr javasolt, hogy kérje fel a Képviselő-testület a Pénzügy Bizottságot, hogy rövid időn belül a 2002. évre vonatkozóan tegyen javaslatot ugyanebben a témában a Testület elé. Szavazásra teszem fel a fenti javaslatot. Megállapítom, hogy 10 igen, 4 nem szavazat és 3 tartózkodás mellett (5 fő nem szavazott) a Képviselő-testület elfogadta a fenti javaslatot. A fentiekben rögzített szavazatok számszaki eredménye alapján a Képviselőtestület az alábbi határozatot hozza: 19/2002.kt. h. Polgármester és alpolgármesterek ruházati költségtérítése Határozat:
1./ Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete Ficsór József polgármester és Dr. Garai István alpolgármester részére 2001. évre vonatkozóan 50 eFt/fő/év,
Bencsik Károly képviselő (volt alpolgármester) részére 2001. október 31-ig terjedő időszakra vonatkozóan időarányosítva 50 eFt összegű ruházati költségtérítést állapít meg, amely összegszerűen 41.700 Ft. A fenti összegek utólagos elszámolási kötelezettséggel használhatók fel. Felelős: Dr. Fehérváriné Dr. Csölle Yvette jegyző Határidő: 2002. január 15. 2./ A Képviselőtestület felkéri a Pénzügyi Bizottságot, hogy a polgármester és alpolgármesterek 2002. évi ruházati költségtérítésére vonatkozó előterjesztését rövid időn belül tegye meg. Felelős: Fliszár Károly biz. elnök Határidő: 2002. február 28. Erről értesül: Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Osztálya, Képviselőtestület tagjai. A tavaly októberi testületi ülésen hoztunk erről rendeletet, azért kell idehozni. 10.Előterjesztés a sütőipari szakképzésben tanulók gyakorlati oktatóhelyéről szóló támogatási kérelem tárgyában (Előterjesztés írásban mellékelve!)
Előadó: Csáki Sándorné osztályvezető
Ficsór József polgármester: Van-e kérdés, hozzászólás, javaslat? Osztályvezető asszonyt kérdezem, hogy van-e kiegészítése? Csáki Sándorné osztályvezető: Az előterjesztést a december 12-13-i ülésnapra hoztuk és készítettük elő. Abban az előterjesztésben és határozattervezetben szerepelt a Kft. részéről a támogatási kérelem 2001-re vonatkozóan is. Mivel túlléptük a naptári évet, a kérelem áttevődik 2002-re. Az 1,4 MFt igazából a Kft. kérelmében szereplő összeg. A Pénzügyi és Művelődési Bizottsági is támogatta annak idején a kérelmet. Ficsór József polgármester: Van-e kérdés, hozzászólás, javaslat? Képviselő-testület tagjait kérdezem, hogy van-e kérdés, hozzászólás, javaslat? Amennyiben nincs, szavazásra teszem fel a határozattervezetet. A Képviselőtestület 14 igen szavazat és 2 tartózkodás mellett (8 fő nem szavazott) elfogadja a határozattervezetet, és az alábbi határozatot hozza: 20/2002. kt. h. Sütőipari szakképzésben tanulók gyakorlati oktatóhelyének támogatása Határozat:
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete a P & P Kft. által fenntartott sütőipari tanműhely működtetéséhez a képzési rendszer felfutásáig, 2004. december 31-ig támogatást biztosít az alábbiak szerint: - támogatás formája: évi egy összegű támogatás, melynek mértéke az egy-egy tárgyévben a Kft. által befizetett iparűzési adóelőleg 50 %-a. A 2001. évi kérelem alapján ez 1,4 MFt, - a támogatás nyújtásának feltétele: határozatlan időre szóló együttműködési megállapodás aláírása az Önkormányzat és a Kft. között a képzés feltételeinek tisztázására a képzés megszüntetése esetén visszafizetési kötelezettséggel. Felelős: Ficsór József polgármester Füstös Magdolna közgazdasági oszt. mb. vezetője Határidő: 2002. december 31. Erről értesül: P & P Pékáru Kft. Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Középiskola és Szakiskola, Polgármesteri Hivatal Közgazdasági osztálya, Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztálya, Képviselőtestület tagjai. 11. Beszámoló a Bács-Kiskun Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Regionális Alközpontjának 2001. évi tevékenységéről (Beszámoló írásban mellékelve!) Előadó: Dr. Tóth Sándor gazd. oszt. vezetője
Ficsór József polgármester: Köszöntöm Kis István igazgató urat. Kérdezem, hogy esetleg kíván-e szóbeli kiegészítést tenni? Nem. Képviselőtestület tagjait kérdezem, van-e kérdés, hozzászólás? Amennyiben nincs, szavazásra teszem fel a határozat-tervezetet. A Képviselőtestület 15 igen szavazat és 2 tartózkodás mellett (7 fő nem szavazott) a elfogadja a határozattervezetet, és az alábbi határozatot hozza: 21/2002. kt. h. BKM Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Alközpontjának tevékenysége Határozat: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete a Bács- Kiskun Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Kiskunfélegyházi Regionális Központjának 2001. évi tevékenységéről szóló beszámolót elfogadja. Erről értesül: Bács- Kiskun Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Regionális Alközpontja, Kiskunfélegyháza, Polgármesteri Hivatal Gazdasági Osztálya, Képviselőtestület tagjai.
12.Előterjesztés a Bács-Kiskun Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Regionális Alközpontjának támogatása tárgyában (Előterjesztés írásban mellékelve!)
Előadó: Dr. Tóth Sándor gazd. oszt. vezetője
Ficsór József polgármester: Tájékoztatom a Képviselő-testületet, hogy a költségvetés elfogadása kapcsán ennek a pénzügyi részéről döntöttünk, de mivel itt megállapodás is aláírásra kerül, így továbbra is napirenden kellett tartani ezen témát. Van-e kérdés, hozzászólás, javaslat? Szavazásra teszem fel a határozat-tervezetet. A Képviselőtestület 16 igen szavazat és 2 tartózkodás mellett (6 fő nem szavazott) elfogadja a határozattervezetet, és az alábbi határozatot hozza: 22/2002. kt. h. BKM Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Regionális Alközpontjával szerződés kötése Határozat: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete a Bács- Kiskun Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és az Önkormányzat közötti - három éves időtartamra szóló - megállapodást a melléklet szerint jóváhagyja. Felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. Felelős: Ficsór József polgármester Dr. Tóth Sándor gazdasági oszt. vezető Határidő: 2002. január 31. Erről értesül: Bács- Kiskun Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Regionális Alközpontja, Kiskunfélegyháza, Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Osztálya, Polgármesteri Hivatal Gazdasági Osztálya, Képviselőtestület tagjai. 13.Előterjesztés a Vállalkozók Ipartestülete kérelme tárgyában (Előterjesztés írásban mellékelve!) Előadó: Dr. Tóth Sándor gazd. oszt. vezetője
Ficsór József polgármester: Úgyszintén a költségvetés tárgyalásakor a Képviselő-testület döntött a pénzügyi részéről az előterjesztésnek, így szintén megállapodás aláírására kerül sor az Ipartestülettel. Van-e kérdés, hozzászólás, javaslat? Szavazásra teszem fel a határozat-tervezetet. A Képviselőtestület 15 igen szavazat és 3 tartózkodás mellett (6 fő nem szavazott) elfogadja a határozattervezetet, és az alábbi határozatot hozza:
23/2002. kt. h. Vállalkozók Ipartestületével megállapodás kötése Határozat: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete a Vállalkozók Ipartestülete és az Önkormányzat közötti - három éves időtartamra szóló - megállapodást a melléklet szerint jóváhagyja. Felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. Felelős: Ficsór József polgármester Dr. Tóth Sándor gazdasági oszt. vezető Határidő: 2002. január 31. Erről értesül: Vállalkozók Ipartestülete, Kiskunfélegyháza, Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Osztálya, Polgármesteri Hivatal Gazdasági Osztálya, Képviselőtestület tagjai. 14.Előterjesztés az Aranykapu vásározók kérelme tárgyában (Előterjesztés írásban mellékelve!) Előadó: Kiss Jenő osztályvezető
Ficsór József polgármester: Osztályvezető urat kérdezem, van-e szóbeli kiegészítése? Nincs. A határozattervezetben A) B) és C) változat szerepel. Információim szerint a Jogi, Pénzügyi és a Városüzemeltetési Bizottság az A) változatot támogatta. Képviselő-testület tagjait kérdezem, van-e kérdés, hozzászólás, javaslat? Amennyiben nincs, szavazásra teszem fel először a határozat-tervezet A) változatát. A Képviselőtestület 14 igen, 2 nem szavazat és 3 tartózkodás mellett (5 fő nem szavazott) elfogadja a határozattervezet A) változatát, és az alábbi határozatot hozza: 24/2002. kt. h. Aranykapu vásározók díjkedvezmény kérelme Határozat: Kiskunfélegyháza város Önkormányzat Képviselőtestülete elutasítja az Aranykapu vásározók 2001. évre vonatkozó díjkedvezmény kérelmét. Felhatalmazza a Városüzemeltetési Osztály vezetőjét, hogy döntéséről a kérelmezőket tájékoztassa. Felelős: Kiss Jenő osztályvezető Határidő: 2002. január 31. Erről értesül: Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya, Képviselőtestület tagjai.
15.Tájékoztató a Városi Strand és Uszoda befektetői ajánlat kapcsán lefolytatott tárgyalások
eredményéről (Tájékoztató írásban mellékelve!) Előadó: Dr. Tóth Sándor osztályvezető
Ficsór József polgármester: Annyi kiegészítést szeretnék tenni, hogy ez a tájékoztató december 12-13-i ülésre szólt, a következő tárgyalásokra január második felében kerül sor. Feltehetően a következő tájékoztatót a január végi ülésen tudjuk megtenni. Kérdezem, van-e kérdés, hozzászólás, javaslat? Amennyiben nincs hozzászólás, szavazásra teszem fel a tájékoztatót. A Képviselőtestület 14 igen szavazat és 3 tartózkodás mellett (7 fő nem szavazott) elfogadja a tájékoztatót, és az alábbi határozatot hozza: 25/2002. kt. h. Városi Strand és Uszoda befektetői ajánlatról tájékoztató Határozat: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete a Városi Strand és Uszoda befektetői ajánlat kapcsán lefolytatott tárgyalások eredményéről szóló tájékoztatót tudomásul veszi. Erről értesül: Polgármesteri Hivatal Gazdasági Osztálya, Képviselőtestület tagjai.
16.Előterjesztés Korond Nagyközség Önkormányzata részére történő adományozás tárgyában (Előterjesztés írásban mellékelve!) Előadó: Ficsór József polgármester
Ficsór József polgármester: Annyi kiegészítést szeretnék elmondani tájékoztatásként, hogy amennyiben a Képviselő-testület elfogadja, január 19-én történne meg ezen eszközök kiszállítása. Van-e kérdés, hozzászólás, javaslat? Amennyiben nincs, szavazásra teszem fel a határozat-tervezetet, szavazás következik. A Képviselőtestület 17 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett (4 fő nem szavazott) elfogadja a határozattervezetet, és az alábbi határozatot hozza: 26/2002. kt. h. Korond nagyközség részére adomány Határozat: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete, tekintettel a két település között kialakult jó partnerkapcsolatra, az erdélyi Korond nagyközség részére - 2 db kézi működtetésű feszítő vágó berendezést, - 20 db mazsorett pálcát, - 2 db 486-os személyi számítógépet
térítésmentesen adományoz azzal a szándékkal, hogy a fenti eszközök az önkormányzat, a tűzoltóság, a rendőrség, a mazsorett csoport feladatai ellátásához segítséget nyújtsanak. Felelős: Ficsór József polgármester Határidő: 2002. március 31. Erről értesül: Korond Nagyközség Polgármestere, Románia Képviselőtestület tagjai.
17.Előterjesztés a Centrum Áruházak Részvénytársaság részvényének értékesítése tárgyában (Előterjesztés írásban mellékelve!) Előadó: Dr. Tóth Sándor osztályvezető Ficsór József polgármester: A szakmai bizottságok tárgyalták és támogatták az előterjesztés határozattervezetét. Kérdezem, van-e kérdés, hozzászólás, javaslat? Amennyiben nincs, szavazásra teszem fel a határozattervezetet, szavazás következik. A Képviselőtestület 18 igen szavazattal (4 fő nem szavazott) elfogadja a határozat-tervezetet, és az alábbi határozatot hozza:
27/2002. kt. h. Önkormányzati tulajdonú részvények értékesítése Határozat: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete nem járul hozzá a Centrum Áruházak Rt. önkormányzati tulajdonú részvények 40 %-os árfolyamon történő értékesítéséhez. Erről értesül: Centrum Áruházak Rt. Budapest, Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Osztálya, Polgármesteri Hivatal Gazdasági Osztálya, Képviselőtestület tagjai. 18.Interpellációk, kérdések Ficsór József polgármester: Nemes-Nagy Tibor képviselő úr interpellált Kábel TV Kft-vel kapcsolatban, a választ megkapta, kérdezem, elfogadja-e a választ? Nemes-Nagy Tibor képviselő: Igen, elfogadom a választ. Ficsór József polgármester: Köszönöm szépen. Fricska József képviselő interpellált a parkoló tekintetében. Kérdezem, hogy elfogadja-e a képviselő úr a választ? Fricska József képviselő: Nemes-Nagy Tibor képviselőtársam interpellációjához szeretnék annyi kiegészítést tenni, hogy megtettem a kezdő lépéseket, többek között a Népjóléti Osztály felé, hogy milyen létszámra lehet számítani. Kiskunfélegyházán kb. 420-an kapnak közlekedési támogatást mint mozgáskorlátozottak, nyilvánvaló, ahol
kábel tévével lefedett terület van, ott jóval kevesebben élnek. Nagyobb gond, amit én mondok. Szakemberek véleménye szerint is előfordulhat, hogy úgymond kétséges, hogy az illető jogosan van mozgáskorlátozott igazolás birtokában. Nyilvánvalóan ezt a hivatalnak nem áll jogában vizsgálni, hiszen ezt háziorvosok adják ki. Itt ugrik majd a majom a vízbe, mert nem tudjuk, hogy mit csináljunk. Tudjuk, vagy feltételezhető, hogy mégsem úgy van, mit tegyünk. Azért dadogok, mert nagyon nehéz ezt mondani, személyiségi jogokat is sérthet. Kérem képviselőtársamat, vegyen részt aktívan abban, hogy akik ténylegesen mozgáskorlátozottak, kapjanak támogatást, illetve amennyiben Polgármester úr is egyetért a válaszommal. Ficsór József polgármester: Fricska József interpellált parkolás tekintetében. Kérdezem, hogy elfogadja-e a választ? Fricska József képviselő: Ez hosszú lesz, ugyanis, én már nem is mondom, hogy ezt a választ elfogadom vagy nem fogadom el, az a gondom, hogy egyáltalán szabad-e interpellációs kérdést feltenni vagy esetleg sértést követek el, és lassan, mint az Egyházban, gyónni kell. Bocsánatot kell kérnem, mert interpellációs kérdést kérdeztem, ugyanis a választ úgy kaptam meg, hogy a mostani megoldás nem igazán ideális, és utána a választ három pontban ecseteli, hogy mégis miért az az ideális megoldás. Ez olyan rókafogta csuka esete. A megoldást ki kellene mondani, hogy rossz, felül kell vizsgálni, aki a választ megírta, próbált-e ott parkolni. Az egyik helyi középiskolánkban igen magas szinten folyik az angol nyelvoktatás, nyilván ez a Móra Gimnázium, ők majd el tudják mondani, hogy a puding próbája, hogy megegyék. Kérem Osztályvezető úrtól, hogy próbálja ki, hogy működik ott a parkolás. Ha már a Móra Gimnáziumnál tartok, évekkel ezelőtt felújításra került a tornaterme, akkor igen nagy vircsaftot alakítottam ki magam körül azzal, hogy nem értettem egyet azzal a koncepcióval, ahogy a tervező meg lett bízva. A napokban láttam, hogy majdhogynem használhatatlan a négyéves tornaterem, a falak beáznak, nem veszélyes, de nem sokkal jobb állapotban van, mint azelőtt, gyakorlatilag nem is használható. Elképzelhető, hogy ugyanezt fogja eredményezni, ha Osztályvezető úr kipróbálja, hogy ott hogyan lehet parkolni. Ha már itt tartok, ennél az osztálynál, vissza kell utalnom egy régebbi interpellációmra, amikor azt kértem, hogy a közlekedési lámpákat próbálják meg hétköznap éjszaka, illetve hétvégéken kikapcsolni. Azt a választ kaptam, hogy nem lehet, mert intelligens lámpák vannak, akkor azzal élcelődtem is. Úgy hozta a jó vagy rossz sorsom, hogy szombaton késő éjszaka kellett Hódmezővásárhelyről hazajönnöm, és meglepetésemre Hódmezővásárhelyen sárgán villogtak a lámpák. Több lehetőség van: vagy Hódmezővásárhelyen nem ismerik az intelligens lámpákat vagy a hódmezővásárhelyi polgárok intelligensebbek, mint az intelligens jelzőlámpák, vagy Hódmezővásárhely nem szereti a piros fényt, de ez már majdnem a kampány része. Hogy Vásárhelytől elvonatkoztassak, Szentesen és Csongrádon is sárgán villognak, de Félegyházán még mindig nem. Nem nagy dolog ez, de ki kellene próbálni két hónapra, és utána azt mondani, hogy nem működik, balesetveszélyes. Azon gondolkodom, hogy hogyan próbáljam megtenni, hogy amikor nincs forgalom, ne várjak két percet, hogy átmenjek a piros lámpán. Lehet, hogy meg fogom próbálni, már csak azért is, hogy bebizonyítsam, hogy talán egy kicsit intelligensebb vagyok, mint maga a jelzőlámpa rendszer. (Kialudtak a reflektorok.) Ezek is intelligens lámpák, mert ezek is mutatják, hogy Kiskunfélegyházán mekkora a világosság a közlekedési lámpa ügyében. Ezek után nem tudom elfogadni a választ, mert nem győződött meg a válaszadó, hogy ez a parkoló, nem használható. Ficsór József polgármester: Kérdezem, a Képviselő-testület elfogadja-e a választ? Megállapítom, hogy a Képviselő-testület 14 igen, 8 nem szavazati arányban elfogadta a választ. Alács Tibor képviselő úr interpellált Hungary Meat KFt-vel kapcsolatban, elfogadja-e a választ? (Igen.) Horváth Gáborné dr. interpellált lombtalanítás ügyben. Horváth Gáborné dr. képviselő: Elfogadom azzal egy feltétellel, amire részben itt ígéret született, hogy a második lombtalanítási akció rendeletmódosítási kerettel ismét idekerül a Testület elé. Ficsór József polgármester: Bencsik Károly képviselő úr interpellált több témakörben. Először is kérdezem az Alpári út 1-el kapcsolatos interpellációját.
Bencsik Károly képviselő: Az Alpári út 1-el kapcsolatban mint volt alpolgármester ezt a választ magamnak is megadhattam volna, de nem erre voltam kíváncsi. Ez az az állapot még, akkor kidolgoztunk egy változatot, a Testület elfogadta annak idején egyszer, de amikor idejött két cigánycsalád, akkor nem szavazta meg a támogatást. Azért tettem fel ezeket a kérdéseket, a végén meg is állapítottam, hogy hosszú időn belül nem lesz megoldva a családok elhelyezése, és pont amiatt, hogy több ott lakó olyan irányú kérdést tett fel nekem, hogy ezek hosszú vagy rövidtávon fognak ott élni, én megnyugtattam őket, hogy átmeneti megoldás a rövidtáv. Itt viszont megkaptam a választ, hogy hosszú távú, és így szavahihetetlen leszek azon a környéken, és azért kérném, hogy valami konkrét megoldást találjunk, mint ahogy az a 10 lakásos társasház. Ez irányba szeretném, ha az Önkormányzat vezetői próbálnának tenni valamit. Nem fogadom el a választ. Ficsór József polgármester: Kérdezem a Képviselő-testület tagjait, hogy elfogadja-e a választ? Szavazás. Megállapítom, hogy a Képviselő-testület 14 igen, 6 nem, 2 tartózkodás (2 nem szavazott) mellett elfogadta a választ. Bencsik Károly úr interpellált, kinek gurul a kő? Elfogadja-e a választ? Bencsik Károly képviselő: Nem tudom, mivel összetetten jött a válasz, több kérdést feltennék, de most csak azt mondom el, hogy erre a kérdésre nem fogadom el a választ. Ficsór József polgármester: Kérdezem, hogy a Képviselő-testület elfogadja-e a választ? Szavazás következik most. Megállapítom, hogy a Képviselő-testület 11 igen, 9 nem, 2 tartózkodás (2 nem szavazott) mellett nem fogadta el a választ. Bencsik Károly interpellált, Lakótelep gondjai. Kérdezem, hogy elfogadja-e a választ? Bencsik Károly képviselő: Elfogadom a választ, mivel mindegyik kérdésemre jövőbeni igenlő választ kaptam, és remélem, hogy ez mind be is fog teljesülni, amit ígért az Osztály. Ficsór József polgármester: Új interpellációk érkeztek, ezennel a múlt ülés interpellációinak végére értünk. Új interpelláció érkezett NemesNagy Tibortól, helyzet volt és lehet. Nemes-Nagy Tibor képviselő: Nem akartam Fricska József képviselő úr interpellációs kérdéséhez hozzászólni, de megteszem annyiban, hogy ezelőtt a közlekedési lámpák kapcsán én is interpelláltam, mert a város polgárai szintén éjszaka járnak haza, és ha olyanok közlekednek, akik nem tudják az intelligens lámpák működését, akkor ott állnak perceket. Továbbra is kérem abban a Városüzemeltetési Osztály vezetőjét, hogy Fricska József úr kéréséhez csatlakozva, hogy tegyenek ebben lépéseket, intézkedéseket, hogy az éjszaka folyamán ezek a lámpák sárgán villogjanak. Az interpellációra térnék rá, nem ez volt, elnézést kérek, de az interpelláció témája egy helyzet, amely Karácsony előtt a gyerekek örömére, a Városüzemeltetési Osztály bosszúságára megjelent, és ez a hó. Úgy gondolom, hogy azon képviselők, akik választott körzetből képviselők, várták, lesték és keresték a hóeltakarítókat, amelyek meg is jelentek, és bizonyos területeken el is végezték a munkát, a Móravárosban a polgárok részéről olyan visszajelzés érkezett, hogy bizonyos utakat kifelejtettek. Nem értem, hogy milyen működési elv alapján történik a hó eltakarítása. Annyit tudok, hiszen erről már az elmúlt évben is beszéltünk, hogy vannak kiemelt helyek, így a Kórház környéke, az autóbusz-pályaudvar. Ha ezek megtörténnek, akkor miért a jó időnek kell megoldani azt a feladatot, amit egyébként néhány nap után, miután azok a területek, amelyek stratégiai fontosságúak, ott miért nem történt meg a hó eltakarítás, hisz olyan jégbordák keletkeztek az úton, amellyel biztosan nem tud most már az Üzem mit kezdeni. Interpelláció első része ez volt, a második része is ehhez kapcsolódik. A testületi ülésre érkezvén, néhány perces késéssel értem ide, egy idős hölgy pontosan ilyen jégbordán átkelvén a gyalogátkelőhelyen esett egy nagyot és segítettem neki felállni. Következő kérdés, ill. kérés az lenne, hogy a városban azon gyalogátkelőhelyek, amelyek kijelölt
gyalogátkelőhelyek, és nem közvetlenül találkoznak a járdával, és úgy kell átmenni a város polgárának, hogy olyan területet kell igénybe venni, ahol pl. nincs kiépített járda – remélem, érthetően mondom -, ott történjen meg a jég eltakarítása. Valójában ez azt jelenti, hogy úgy kell átmennie, hogy közben felvállalva azt a veszélyt, hogy balesetet szenved. Feltérképezve a város kijelölt gyalogátkelőhelyeit tegye csúszásmentessé. Ficsór József polgármester: A választ meg fogom adni, és a Költségvetési Üzem és az Osztály intézkedését ki fogom kérni. Külön kértem egyébként a hóesést követően is, hogy a gyalogátkelőhelyek, a járdakapcsolatokra külön figyelemmel legyenek a hóeltakarítás kapcsán. Következő interpelláció Nemes-Nagy Tibortól szintén, Dr. Garai István alpolgármester úrhoz, „ki a kicsit nem becsüli” címmel. Nemes-Nagy Tibor képviselő: Napirend előtt Dr. Garai István alpolgármester úr egy 5 MFt-os támogatást méltatott 5 másodpercben, ám utána körülbelül öt percet is beszélt arról, hogy mi nem történt. Engedje meg, hogy Önhöz intézzem azt a kérdést, hogy ezen 20 MFt a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés határozata alapján történt, 4 település, jelen esetben Baja, Kiskunhalas, Kalocsa, és Kiskunfélegyháza 5 MFt-os támogatást kapott, hangsúlyozom, közgyűlési határozat értelmében. Hogy a jelenlévő Alpolgármester úr a Megyei Közgyűlés tagja, gondolom, hogy támogatta az 5MFt-os támogatást, amelyet ugyan nem hallottunk, hogy támogatott, de én gondolom, hogy ezt megtette. Gondolom, Kalocsa, Baja és Kiskunhalas városa nem így reagált erre a támogatásra, és nem is kell megköszönni és meghajolni, hogy 5 MFt-ot kapott egy városi kórház, de úgy gondolom, hogy megvan a módja annak, hogy egy kis támogatást utána természetesen elfelejtve, előhozva más olyan támogatást, amely úgy gondolom, az Ön által említett úr véleménye szerint hathatós közbenjárása miatt nem történt meg vagy nem történhetett meg, mert nem tudott eleget segíteni, úgy gondolom, ez nem mérvadó. Ugyanakkor számon kérte azt, hogy sem Ön, sem Polgármester úr nem volt jelen. Nem tudom, kihez intézte a kérdést, kinek kellett volna meghívni az egészségügyért felelős alpolgármestert és városunk polgármesterét ebben az esetben, de gondolom, nem annak, aki a támogatást adja, nem Dr. Zombor Gábornak és Endre Sándornak, a Közgyűlés elnökének. Azért pozitív dolgot hadd mondjak ezzel a találkozóval kapcsolatban, az utolsó két mondatot hadd idézzem az újságból: végezetül Dr. Zombor Gábor, Kecskemét Megyei Kórház főigazgatója megígérte, kezdeményezni fogja, hogy a jövőben a Félegyházi Kórház által kért vizsgálatokat ugyanolyan kiemelt sürgősséggel végezze el a Megyei Kórház, mint a sajátját. Úgy gondolom, e néhány mondat önmagáért beszél, talán egy kis pozitív is történt a kiskunfélegyházi kórház történetében. Dr. Garai István alpolgármester: Köszönet jár ezért a támogatásért, ezzel én is egyetértek. Még egyszer hangsúlyozom, hogy a felszólalásomban említett arányok gyakorlatilag arányosak azzal, hogy 5 MFt-ot kaptunk, és 1 milliárd forintot pedig nem kaptunk. Ficsór József polgármester: Nem akarok belefolyni ebbe a vitába, egyébként a Testülettől is kérdezem, hogy elfogadja-e az Alpolgármester úr válaszát. Egy pillanat türelmet, ezt a kérdést nem kellene most már tovább ragozni, az interpelláció elhangzott, alpolgármester úr adott rá egy választ, a képviselő úr nem fogadta el, mindjárt meg fogom kérdezni a Testülettől, hogy elfogadja-e a választ. Csak annyit szeretnék mondani, hogy én is támogattam, mint a Közgyűlés tagja, azt is el tudom mondani, hogy az elmúlt 10 évben mindig támogattam és kiálltam a vidéki kórházak mellett, ugyanis a vidéki kórházak több megyei feladatot látnak el, és ennek kapcsán ezek támogatása az elmúlt években is megtörtént bizonyos pénzügyi lehetőségekhez képest. Szeretném a vitát lezárni. Nemes-Nagy Tibor képviselő: Nem is akartam ezzel vitát gerjeszteni, csak annyit szerettem volna megtudni, hogy Alpolgármester úr támogatta-e a támogatás megszavazását, illetve hogyan szavazott a kérdésben? Dr. Garai István alpolgármester: Az elmúlt években az előkészítő fázisban támogattam, sőt, egyik előterjesztője is voltam, a szavazáson nem tudtam részt venni egyéb iskolai elfoglaltságom miatt. Tehát akkor nem szavaztam.
Ficsór József polgármester: Képviselő úr megkapta a választ, kérdezem, hogy a Képviselő-testület elfogadja-e a választ? Szavazás: Megállapítom, hogy a Képviselő-testület 8 igen, 8 nem, 6 tartózkodás (2 nem szavazott) szavazattal nem fogadta el a választ. Fricska József interpellációja, 3 egyperces. Fricska József képviselő: Természetesen a 3 egyperces nem Örkény után van, csak énáltalam. Első interpellációs kérdésem Önhöz szól, Polgármester úr. Kell-e nekem szégyellni magamat azért, hogy vitatkozom azokkal a véleményekkel, akik azt mondják, hogy egy önkormányzat vagy egy állam nem jó tulajdonos. Hóeltakarítás: egyébként a közutakon a hóeltakarítással meg voltam elégedve, a járdáknál viszont nem. Szeretnék egy kis térképet elmondani. Ahogy beérkezem a városba, Csongrádi út 5., az első szomszédnál már nincs eltakarítva a hó, a Bajcsy-Zs. utcáig el van takarítva, a Bajcsy-Zs. u. 19., a város tulajdona, a hó még most sincs eltakarítva a járdáról. Bajcsy-Zs. 17. ,el van takarítva, a Kossuth Szakmunkásképző használja, jövök befelé, és a Dobó utca sarokra érek, ahol ominózus vita van most a társasháznál, hogy kinek mekkora része van, az Önkormányzat részén természetesen nincs eltakarítva a hó. Jövök tovább, a Tőzsér házig gyönyörűen el van takarítva a hó, majd a 11. sz. Ált. Iskola által használt területen nincs eltakarítva a hó. Ez ma egy hete is így volt, tegnap is így volt. Ma egy hete, én is, a barázdákon csúszkálva jövök befelé, és közben jól láttam a város embereit, a Volán pályaudvaron takarítják a havat a járdán. Tudomásom szerint a Volánnak odaadtuk, odaajándékoztuk, nem tudom elképzelni, hogy ott nekünk bármi keresnivalónk ott lenne. Ez volt az egyik. Másik a Dunaqua-Therm. Legutóbbi testületi ülésen Kócsóné Kürti Mária osztályvezető asszonytól kaptam egy anyagot, ami a DunaquaTherm szerződéseire vonatkozik, és a szerződés egy érdekes pontjára lettem figyelmes, amelyet érdemes lett volna figyelemmel kísérnem. A kintlévőség bizonyos százaléka a következő évi díjba beépül. Ez így rendben is van, hiszen a 97-es kintlévőség 98-ban rendeződik. Igen ám, de a 10%-kal felemelt vagy beépített alapdíjjal növelt összeg lesz a következő év bázisa, tehát a következő évben ugyanezt a pénzt hajtják be, és ez szépen tornyosul. Szeretném tudni, hogy ez valóban így történt-e, és ha így történt, hogyan jut a Dunaqua-Therm + bevételhez és mikor és hogyan kívánja a városnak visszafizetni? Ma már volt szó, és nem is fogadta el a Képviselő-testület: „kinek gurul a kő”, ha jól emlékszem, Bencsik Károly tette fel ezt a kérdést, volt ezzel a kővel kapcsolatban képviselői egyeztetés, ami arról szólt, hogy egyéni képviselői keretek terhére lehet felhasználni, illetve a város más területén saját szükségletei szerint használhat belőle. Láttuk, ami nem képviselői keretből lett felhasználva, kérdezem, hogy szabályos volt-e, és milyen alapon számolnak erre ÁFA-t? Én személy szerint 486 m3-t használtattam fel az egyik útalap építéséhez, ehhez most 25% ÁFA-t szeretnének felszámolni, arra kérem, hogy mindenkinek, aki képviselő egyéni keretéből használta fel, nettó összeget számoljanak fel, ellenkező esetben feltételezhető, hogy pénzügyi szabálytalanság is történhetett. Ez volt a három egyperces. Ficsór József polgármester: Írásban fogok válaszolni. Dr. Kardos András: DÉMÁSZ. Dr. Kardos András képviselő: December 18. vagy 19-én a DÉMÁSZ karbantartási, javítási munkák miatt áramszünetet tartott a Szegedi útban vagy a Móra téren. Kifogásolták, hogy erről előre senki nem tudott, pedig ez egy előre ütemezett munka – trafócsere – volt állítólag. Orvosi rendelő, gyógyszertár maradt áram nélkül, nem tudtak dolgozni. Állítólag előzetesen vendéglátó létesítményt viszont értesített a DÉMÁSZ. De ugyanígy áram és fűtés nélkül maradt egy óvoda. Ha tudják előre, hogy munka lesz, akkor a szülőket előre tudják tájékoztatni, hogy ne vigyék a gyerekeket. Szeretném kérni, hogy a DÉMÁSZ figyelmét hívják fel arra, hogy előzetesen értesítsék főleg azokat az intézményeket, amelyek ott üzemelnek, mert lehet olyan – újságban nem néztem utána, hogy ez megjelent-e -, hogy ne csak a kocsmákat, hanem az egészségügyi és közintézményeket is értesítsék. Ficsór József polgármester: Intézkedni fogok az interpelláció kapcsán. Kiss Kálmánnak adom meg a szót ipari park témakörben.
Kiss Kálmán képviselő: 1997 tavaszán a vonatkozó központi jogszabályok megjelenése után kezdeményeztem, hogy az Önkormányzat vizsgálja meg egy helyi ipari park létesítésének lehetőségét, akkor történtek is bizonyos előkészületek, hiszen két előterjesztés is került a Testület elé, de aztán valahogy ezek az előkészületek leálltak, és gyakorlatilag azt kell mondanom, hogy közel 5 év után nem sokat jutottunk előre. Létrejött 2001 végéig az országban 46 ipari park, hogy csak a környékben lévő néhányat említsem meg, Csongrád, Szentes, Kunszentmiklós, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kalocsa, Kecskeméten 3 ipari park címet viselő szervezet található. Szeretném kérdezni polgármester úrtól, hogy milyen lépéseket kíván tenni a jövőben, hogy az ügy kimozduljon a holtpontról, hiszen 2001 végéig a kormányzat 250 ipari park kiadását prognosztizálja összességében, tehát van még lehetőség erre, de mi lesz 2004 után? Aggódok, hogy Kiskunfélegyháza elesik ettől a lehetőségtől. Továbbra is úgy érzem az ipari park példáján, hogy az Önkormányzat ölbe tett kézzel várja a befektetőket, és valahol a helyi gazdaságfejlesztésre továbbra sem fordít megfelelő energiákat. Ficsór József polgármester: Írásban fogok válaszolni, egyébként jelen pillanatban is három céggel tárgyalunk ipari park témakörben, de ezt pontosan le fogom írni az interpellációs válasz kapcsán. Több interpelláció és kérdés nem érkezett. Bencsik Károly képviselő: Nem volt szünet, nem volt alkalmam leadni a papíromat, de ha megengedik, nekem egy kérdésem lenne pusztán azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt testületi ülésen napirend előtt kértem Polgármester úrtól egy előterjesztést. Már megkaptam a megfelelő választ Kardos úrtól, de azzal én nem elégszem meg, és kérdezném, hogy semmi reagálás nem volt, hogy lesz-e válasz? Ficsór József polgármester: Természetesen lesz válasz a január 31-i rendes ülésen. A mai ülésen a december 12-13-i ülés napirendi pontjait tárgyaltuk, illetve a két közbeszerzés jött be, ami fontos határidő előtt volt, a január végi rendes testületi ülésen kerül erre sor. Nem hívtam össze még egy ülést Karácsony előtt, mivel a közbeszerzési határidő miatt a két első napirendi pontban döntést kellett hoznunk, mert holnap 9 órakor eredményt kell hirdetni. Tulajdonképpen ez az előterjesztés jött be, bejött a háziorvosi ügyelettel a határidős előterjesztés, illetve az egészségügyi minisztériumi pályázat, és csak a decemberi ülés anyagát vettük át 9-án, a rendes ülésre egyébként január 31-én kerül sor, akkor tervezem összehívni. Több interpelláció, kérdés nem érkezett, így lezárom ezt a napirendi pontot. Ezt követően egyebekben van-e bejelenteni való? Amennyiben nincs, az ülést bezárom, a munkát megköszönöm.
K. m. f. Ficsór József polgármester Dr. Fehérváriné Dr. Csölle Yvette jegyző
Dr. Kincses Sándor, Kiss Kálmán jegyzőkönyv-hitelesítők