KISKANÁSZOK, BÉRESEK, RÉSZES MUNKÁSOK Nagygazdánál azért nem jó szolgálni, egész télen sűtt tököt köll zabálni. Zabáljátok, cselédeim, a tököt, a tököt, holnap reggel megint kisül huszonöt, huszonöt. Nagygazdánál azért nem jó szolgálni, egész nyáron a herét köll kaszálni. Kaszáljátok, cselédjeim, a herét, a herét, holnap délben bableves lesz az ebéd, az ebéd. (Zentai részesdal)
A KISKANÁSZ M E G A GAZDASSZONYA
Valami esztendős ünnep előtt a városba készülődött a gazda meg a felesége, a kiskanászt hagyva otthon tanyacsősznek. Indulás előtt a gaz dáné így szólt a gyerekhez: - Károly, az ünnepre levághatod magadnak ezt a szép csirkét e - m u tatott nagylelkűen egy csipás, fostos, borzas tollú jércére. A gyerek, m i t tehetett, ráhagyta, de tán még k i se gördült a kocsi egé szen a dűlőútra, máris kapta a gubbasztó baromfit, és bevágta a süldők közé. Helyette pedig - be sem várva a másnapi ünnepet - elkapta a mag nak kiszemelt fehér kakas nyakát, és annak eresztette vérét. Ünnep után, ahogy kijöttek a gazduramék a tanyára, baromfietetés k o r odainti a gazdáné a kiskanászt. - Te Károly, nem látom azt a szép fehér magkakast. - Érdekes - nyújtogatta a nyakát a gyerek - , én se. - Ugye? Tán csak nem abbul főztél magadnak pünkösdre ebédet? kérdi gyanakodva a gazdasszony. - Ugyan! Hova gondol? - mondja a legény ártatlankodva, s aztán még meg is kérdezi: - Hát azt a girheset, amire rámondta, hogy vágjam le, azt látja-e? - A z t se látom. - N o h á t akkó!
M I K E L L MÉG A SZEGÉNYSÉGHEZ?
A kanizsai földeken levő B.-tanyán igen fukar volt a gazdáné, s a ná l u k szolgáló kiskanász hónapszámra se evett húst, legföljebb ha eszten dős ünnepen. Pedig kutya nehéz sora volt, mert már jóval hajnali négy előtt riasztotta a gazda, s álmosan, dideregve a hideg harmaton, kicserepesedett lábbal kellett hajtania a kicsapott jószágot. A keskeny tarlón nehéz volt a sok állat őrzése, mert vagy a disznók kóboroltak el malacos-
t u l , vagy a pulykák, libák m e n t e k tilosba, így aztán a kanászgyereknek f o l y t o n t a l p o n k e l l e t t lennie. A reggelije viszont igen szegény v o l t az árvának: télen sült tök, nyáron meg két szelet sárgadinnye egy d a r a b kenyérrel. H a o l y k o r a gazdasszony vajat köpült odabent, lökött n e k i nagylelkűen egy findzsa írót is - így élt és kosztolódott szegény, és tűrt, m e r t o t t h o n is erre tanították. Egyszer, a m i k o r már n a g y o n ráunt az egyhangú kosztra, elkeseredé sében a kárba m e n t aprójószág közé vágta a kanászbotját. M e g is l e t t n y o m b a n a haszon: eltörött az egyik l i b a lába. Odabent a tanyán azt fül lentette, hogy a libára ráugrott a borjú, és bár a k o n y h a i munkát n e m i g e n szerette, mégis készségesen segédkezett a kopasztásnál. így aztán ebédre n e k i is j u t o t t a libából. Igaz, csak a szárnya végit m e g a nyakát szopogat h a t t a , de jó v o l t az is a sok lélötty után. M i v e l sok v o l t a p u l y k a a tanyán, a kanászgyerek ráéhezett a p u l y k a pecsenyére is. Előbb n e m t u d t a , h o g y a n ejtse módját a pulykahúsnak, de utóbb csak kifundálta azt is. O t t terebélyesedett a t a n y a u d v a r o n egy i r d a t l a n magas eperfa, s a „fér g e k " m i a t t annak ágai közé gallyaztak fel éjszakára a pulykák. Egy este, a m i k o r elcsendesedett a t a n y a környéke, a kiskanász kióvakodott az istálló ból, s a kalapját az eperfán ücsörgő p u l y k a f a l k a közé vágta. A megriasztott szárnyasok pruttyogva, v a k s i n röpködtek a góréhoz, a tanya oldalához, az istálló falához ... még a n y i t o t t kútba is j u t o t t belőlük kettő-három. A nagy ribillióra ingben-glóriában r o h a n t k i a gazda, és hebegve ér deklődött, hogy m i történt. — Úgy látszik, bagó ijesz'hette meg a pulykákat, azér szálltak szana széjjel — világosította föl a kiskanász, s aztán tempósan hozzálátott a r i a d t b a r o m f i összetereléséhez. Persze, a kútban levőket h a g y t a utoljára, így aztán másnap már nemcsak szárnyavéget, h a n e m mellehúsát is fogyaszthatott. így t a n u l t a m e g régen a szegény ember gyereke, hogy „ész is köll a szegínysíghön, nemcsak türelem".
KUTYÁBÓL IS L E H E T SZALONNA
Negyedes kukoricát vállalt f i a i v a l az öreg részes munkás az egyik i s m e r t zentai nágygazdánál. Tanyára indulás előtt bepakolták v o l n a o t t h o n a h e t i eleséget a t a risznyába — h a l e t t v o l n a m i t . Bizony, kapálásra már kiürült a k a m r a ,
szalonnának még a hírét sem hallották tavasz óta, így csak kenyér m e g vöröshagyma került a tarisznyába. M o n d t a is az öreg részes egyik legényfia: — A z t az ideodáját, édesapám! Kee tán kinyéren meg vöröshajmán a k a r velünk egész héten kapátatni? E z z e l n e m l e h e t ám m e g r a k n i a hast! — Hallgass! - regulázta az apa a fiát. - Lesz szalonna o d a k i n t , ne félj! Estefelé értek k i a messzi, a régi Piszár-dűlő körüli tanyára, s azon n y o m b a n l e r a k o d t a k az istállóban. Másnap már h a j n a l o k hajnalán m a t a t n i kezdett az u d v a r o n a gaz da. T e t t - v e t t , zörgött a színben, h a d d ébredjenek a munkások. A z öreg részes is t a l p o n v o l t már e k k o r , s éppen a gazdát leste. A m i k o r látta, h o g y az o t t járkál az istálló körül, n e k i f o g o t t h a n g o s a n ká r o m k o d n i . S z i d t a a gazdát, műveltette a magas éggel, m e r t , e h u n e', m e k k o r a kárt csinált: elengedte az este a kutyákat, azok a nagy dö gök m e g n e m kilopták az éjszaka a tarisznyából a hétre való sza lonnát! — H o g y kapálok én most egész héten ezzel a két g y e r e k k e l kinyéren m e g vöröshajmán?! — h a n g o s k o d o t t t e t t e t e t t haraggal, úgy, hogy a m u n kaadója is meghallja. — M i baj, na? Mért dohogsz már korán reggel? - n y i t o t t rájuk a gazda. — M i baj? M i baj? Elengedte a kutyákat éccakára a láncrul, az a b a j ! A z o k a nagy büdös dögök meg n e m megléptek az egyheti szalonnával! M o s t u g y a n m i n kapálunk m a j d egész héten, n e m mondaná? Hosszú ám a n a p szalonna nélkül! — Miért n e m a k a s z t o t t a d f e l a tarisznyát az ágasra? — H u n n a n t u t t u k m i n k azt, hogy szabadon engedi a kutyákat? — zsémb e l t tovább az öreg részes. N e m v o l t szőrösszívű a munkaadó, így hát a d o l o g túlsó vége az l e t t , hogy csak megkérdezte: — Oszt m e k k o r a vót az a szalonna? — A m e n n y i t három éhes ember eszik m e g egy hétre, a k k o r a ! Megcsóválta a fejét a gazda, m a j d bement, s kisvártatva jókora d a r a b füstölt szalonnával tért vissza. — E k k o r a elég lesz? Elég l e t t . A reggelinél hamiskásan v i l l a n t az öreg szeme a t a n y a irányába: — N o , hékások, m o n d t a m , ugye, hogy a k a d i t t szalonna bőven?
RÉSZESFURFANG
K a n i z s a i földön, a fukarságáról messze vidéken i s m e r t nágygazdánál törték a részesek a kukoricát. Híréhez méltóan, a gazda h a j t o t t a őket, f o l y t o n a s a r k u k b a n járt, m e r t félt az esőtől. H o g y n a g y o b b k e d v v e l d o l gozzanak, jó vacsorát meg kőttes pogácsát ígért n e k i k estére. A n a p i m u n k a végeztével — jókora sötétedés után — h o z t a is a gazdá né a beígért paprikást. Igaz, a k e l t tészta e l m a r a d t , de annál nyájasabb szóval b i z t a t t a a részeseket: — Fogyasszák, emberek! Válogassák! A húsát i s ! M i k o r a bográcsnak már fénylett a feneke, az emberek törülték szemüket-szájukat, s a fosztáshoz láttak. — Te találtál húst? - kérdezte az egyik részes a másikat fosztás köz ben. — N e m én, h a l l o d . — H o g y az a magasságos ... M e r ' én sem. Kisült, hogy n a g y o n is sovány v o l t az a z n a p i vacsora, s n e m véletlenül tálalták azt gyenge holdvilágnál. Még másnap is erről agyvégyeztek r e g g e l i szalonnázás közben az emberek, s szidták a gazda f u k a r anyját, fele ségestül, mindenestül, k i még a vacsorájukat is kétszer enné meg, h a lehetne. Éppen o t t csatarászott, begyeskedett körülöttük a t a n y a u d v a r büsz kesége: egy h a t a l m a s b a k p u l y k a . Sátorozva söprögette a gyepfüvet, s oda-oda l u b l u b o l t az őt bosszantó munkásoknak. — N o , emberek, lesz már estére hús a bográcsban! Méghozzá p u l y k a ! — szólt az egyik igen sokat próbált napszámos. - Gyere csak, Jóska! — i n t e t t suttyó fiának. A szalmakazal takarásában elkapták a p u l y k a nyakát, m a j d a részes, a markában t a r t o t t és elkészített méregerős p a p r i k a csumájával kegyet lenül bedörzsölte a p u l y k a hátulját. Szegény jószág! A b b a h a g y t a már a pöffeszkedést, s n a g y o k a t r i k k a n t v a , ugrabugrálva i n a l t a t a n y a u d v a r felé. — A p u l y k a , j a j j a j j a j . . . A p u l y k a ! - veszíkölt a gazdáné, a m i k o r m e g p i l l a n t o t t a a kecske módjára szökdellő p u l y k a k a k a s t . — M i l e t t vele? — f u t o t t k i kezét tördelve a részesekhez. — N e m t u d j u k . M i n k is úgy vettük észre, a m i k o r k i s z a l a d t a k u k o r i cásbúi. — B i z t o s a n darazsat n y e l t ! - vélte az egyik. — Fenét! - tette hozzá a másik. - Vész v a n a b b a n ! A z v a n m o s t ! A z asszony m o n t a a hét végén, a m i k o r o t t h u n vótam, hogy döglik a l i b a .
- Jó mondod - tódította a harmadik. - A m i kakasunk is éppen így csinált, mielőtt az asszony el nem vágta a nyakát. - B a l t a köll ennek is! - segített a negyedik. S nemhiába. Maga a gazdáné kérte őket, hogy hát akkor, ha mán így van, fognák meg szegényt...
A MEGNEVELT GAZDA F u k a r ember hírében állott annak idején az öreg F. B., akiről azt t a r tották a régi öregek, hogy még az ökör alatt is borjút keresett, s ha bírja, tán még a tiszta vizet is megszűrte volna. A z ő tanyájára húzatott k i egy kánikulás napon a „tüzesgép", hogy e l csépelje a t a n y a i szérűn összehordott gabonaosztagokat. A részesek már hírből ismerték F. B. zsugori természetét, ezért hát kíváncsian lestek, ugyan m i v e l fog k i r u k k o l n i , miféle meglepetést t a r t o gat számukra a cséplés idején. N e m kellett sokáig várakozniuk. Ahogy a masina rögzítésével bajlód tak, beverték az ékeket, meghúzták a szíjakat, serénykedtek (hadd lássa a vén zsugori: n e m hólyag ez, hogy csak úgy föl lehessen fújni!), látják ám, hogy jön az öreg, s mögötte a kiscseléd. Igaz, a kínálásnál a gazda már ellépett a szérű végén álló k u k o r i c a föltekintésére, s így az indítás előtt a lányka nyújtotta oda a butykost az embereknek, de bánták is azok. Elsőnek a bandagazda húzta meg az üveget, de nyomban k i is köpte az egész pofára valót. - Hogy az a ... - Kóstolom, no! - kapta k i a flaskát a káromkodó részes kezéből az etető. De alig hajtotta föl, már köpött ő is. - H e j , az anyja ...! Szakértő t o r k a v o l t m i n d a kettőnek, s így azon melegében megálla pították, hogy a pálinkának nevezett lötty nem más, m i n t erős borssal ízesített kútvíz, egy kevés pálinkával megkeresztelve. Káromkodtak a munkások, szidták a szegényebbek zsírján hízó, ga rasoskodó nagygazdát, s aztán valamelyikük eltalálta: tanítsák móresre, adják vissza neki a kölcsönt: „rúgjanak b e " a pálinkától, h a d d menjen el a kedve, hogy máskor is ilyen i t a l t nyomjon az o r r u k alá. Úgy is tettek. Indítás után elkezdtek kurjongatni, táncolni; m u l a t t a k , tántorogtak. A k i k n e m devernyáztak, azok a petrencét fordították le, a kazalrakók
ferdén rakták m e g a k a z l a t , a pelyvahordók hordták szanaszét a pelyvát, utána p e d i g összeöntötték a törekkel; a kévevágók kiszaggatták a kévé ket, s ráhányták a szalmára, szóval m i n d e n t fordítva csináltak. V i s z i k hírül a gazdának, hogy h o g y a n d o l g o z n a k a részesek. A z l o h o l ész nélkül, és már messziről kiabál: — E m b e r e k ! Hé, m i t csináltok? De azok rá sem b a j s z i n t o t t a k . Fogja a gazda a fejét, f u t a gépészhez ( a k i szintén be v o l t a v a t v a a s t i k l i b e ) , de az még rá is förmed: — M i t bozsékol? M a g a a k a r t a ! Miért a d o t t n e k i k i l y e n erős pálinkát! Jó két óra hosszat t a r t o t t a termés pocsékolása, amíg aztán „kijó z a n o d t a k " az emberek. Másnap már rendesebb i t a l t k a p t a k .
KURTA SZOLGALAT
A z egyik O r o m - p a r t i nagygazda új bérest f o g a d o t t a z e n t a i öcsém vásárok egyikén. Mielőtt még a tanyára v i t t e v o l n a — hogy kezesebb l e gyen a legény, n o m e g hogy j o b b k e d v v e l lásson o d a k i n t a munkához —, a gazda előbb a városi háznál kívánta jóltartani. M e g h a g y t a hát reggel az asszonynak, hogy nagy csupor f o r r a l t tejet m e g fehér cipót tegyen az asztalra az új béres elé. Á m a legény, a m i k o r meglátta a bögrében gő zölgő reggelit, csak elhúzta a száját: — Mán tisztessíg ne essék szólván, de én i l y e s m i v e l n e m élek, asszony ság, m e r ' e' csak o l y a n macskának való étek. Tűrősebb koszt köll ám a cselédnek! - t e t t e hozzá, így igazítva útba gazd'uramékat a kiadósabb reggeli irányába. Szítt egyet fogán a fösvény t a n y a s i , de azért i n t e t t az asszonynak, hogy — I s t e n n e k i ! — emelje l e a tálasból a szalonnát, és r a k j a a legény elé. Csak a m i k o r az asztalra került, a k k o r látta az asszony m e g a gazda, hogy a nagy d a r a b szalonna m e l l e t t o t t terpeszkedett a paraszttányéron még egy fél v a r s l i is, a m i t a legény szintén észrevett, így hát visszatenni o n n a n már n e m l e h e t e t t többé. — N o , lám, ez köll a m a g y a r n a k , n e m adóemelés — így a béres, s amúgy derekasan nekilátott a reggelinek. Leszelt egy negyed kilónyi szalonnát, hozzá kétszer a n n y i kenyeret, s bevágta. Utána, m i n t a k i n e k csak a k k o r jött m e g az étvágya, lémetélt vagy két tenyérnyit a varsliból, s azt is jóízűen eltüntette.
M i n d e z t látva a f u k a r gazda már-már epeömlést k a p o t t a méregtől, és a m i k o r a legény másodszor is vágni készült a disznósajtból, o l y a n hangon, a m e l y b e n több v o l t a figyelmeztetés, m i n t az okítás, így szólt hozzá: — Tudod-e, hé, hogy ennek két k o r o n a kilája? — Hát m e g is éri — válaszolta tele szájjal a béres, a k i miután még egy d a r a b o t kanyarított a degeszre töltött varsliból, b e k a t t i n t o t t a csillagos bicskáját, jelezve, hogy befejezte a fölöstökömöt. — Hát n e m vágsz többet? - kérdezte tehetetlen indulatában a gazda. — N e m — felelte nagy k o m o l y a n a legény. — A k k o r n e m bírok m a j d ebédölni, p e d i g úgy látom, szárma készül délre — bökött bicskájával a káposztáshordó felé. — Oszt szereted? — érdeklődött fogát c s i k o r g a t v a a garasoskodó t a n y a i . — D e még m e n n y i r e ! Hatnál alább sose a d o m — v i r t u s k o d o t t v o l n a a béres, ám a gazda a szavába vágott: — D e a hasad i s t e n i t ! N e m eszöl te délben az én szármámbul, az b i z tos! F o g d a motyód, osztán v i g y e n a kórság oda, a h o n n a n gyüttél, ördög b ' o n abba a bő gyetrádba! E n g e m n e m fogsz k i e n n i a v a g y o n o m b u l , de n e m ám! K i t e l t az esztendő!
ÖREG RÉSZES EMLÉKEZIK
Öreg részes munkások emlegetik, hogy a gazdák - különösen a f u k a r a b b j a i — csépléskor igyekeztek a legolcsóbban m e g o l d a n i a géprészesek kosztoltatását. A h o g y mesélik, m i n d e n tanyán bablevessel m e g avas o l dalassal várták őket. — O l y a n fekete vót a leves a füstös hústól, m i n t a bogrács ódala. M e g e n n i megettük, a gép, ugye, étvágyat csinált, de n e m n a g y o n k a p t u n k r a j t a , m e r t rettentő sok v i z e t kívánt. Örökké csak azt a rossz, kemény t a n y a i kútvizet i t t u k rája. Egyszer, a m i k o r már az ötödik vagy h a t o d i k tanyán f o g t u n k a cséplésbe, megkérdezi a gépész a hét határban i s m e r t z s u g o r i nagygazdát - a k i reggel még egy nyelet pálinkát is sajnált t ő lünk - , h o g y m i lesz ebédre. A z meg dicsekedett vóna, hogy bableves, füstölt csülökkel, de torkán a k a d t a dicsekvés. - A z t az ideodáját! - káromkodott a gépész. - Hát m i n k már csak b a b o t együnk egész héten? K i az éket, le a szíjat, emberek! N e m dógozunk tovább! K a p k o d o t t a gazda fűhöz-fához, rimánkodott, de hiába. A z emberek
csak a k k o r v o l t a k hajlandók kötélnek állni, a m i k o r megígérte, hogy báránypaprikás lesz ebédre. - N o , oszt lett-e? — v e t i közbe a gyűjtő. - L e n n i l e t t , de n e m vót a b b a n s e m m i köszönet — mesélte az öreg. M e r t m i k o r délben körülültük a nagy tálat, kisült, h o g y a báránybul, m i r e bográcsba került, kivénhedt, öreg kos l e t t , oszt o l y a n inas, rágós vót a húsa, m i n t a bocskorszíj. A t a n y a i kutyák ették m e g az ebéd legna gyobb részét, m e r t még az állkapcánk is kifáradt a nagy rágásban. M o n d t a m is, ahogy o t t éhesen türülgettük a szánkat: - N o , emberek, most láthassátok! Amék gazda reggel k u t y a , az délben is az m a r a d !
DÓCZI BÁCSI RÉSZESEI
Kerül tán még idős t o r n y o s i , a k i akár személyesen, akár hallomásból ismerte az öreg Dóczit, a kereskedőt. Még v a l a m i k o r a múlt század v é gén vetődött k i Tornyosra, s o t t szatócsboltot n y i t o t t . G o m b b a l , egy-két g u r i g a cérnával kezdte, de hamarosan úgy megtollasodott, hogy 3 0 - 4 0 lánc földet szerzett a családjának. E k k o r már kocsma is v o l t a b o l t m e l lett, és i t t mérte Dóczi bácsi a pálinkát a t o r n y o s i legényeknek. A k i n e m t u d o t t n e k i pénzzel f i z e t n i , attól elfogadott terményt is fizetség fejében. Egyszer kukoricaszedés idején, egyik szombat este néhány kevés pén zű f i a t a l részes munkás iddogált a kocsmájában, azaz inkább csak n y a l o g a t t a a pálinkát, h o g y mennél tovább t a r t s o n . M i k o r kiürült a f i tyók, kértek még, de már csak h i t e l r e . - A r r a n e m adok, f i a i m - m o n d t a az öreg, fölmutatva a kocsma falán függő f e l i r a t r a : Tisztelet m m d e n k i n e k , H i t e l senkinek! - D e — tette hozzá b i z a l m a s k o d v a - , h a szereztek n e k e m szép csöves kukoricát, lesz b o r is, pálinka i s ! - b i z t a t t a őket. Összesúgtak a legények a nagyasztal m e l l e t t , aztán zsákokat kérve az öregtől, kiléptek az októberi éjszakába. N e m m e n t e k messzire. A kocsma mögött o t t húzódott egy dűlőhosszan az öreg Dóczi t a l p o n álló kukoricája. Beálltak szépen a túlsó végébe (nehogy a kocsmából ki-bejárók meghallják a szárak közti zörgést), és szaporán k a p k o d n i kezdték Dóczi bácsi kukoricáját. K i t leszedtek, k i t m e g h a g y t a k - sötét v o l t , ugye — de n e m egész éjfélre behordták jóval több m i n t a felét. Csak
a kocsma körül h a g y t a k néhány kvadrátnyit, nehogy másnap gyanút f o g j o n a gazda. Odabent Dóczi bácsi örült a szép kukoricának, s n e m győzte mérni és jegyezni, m e l y i k legény hányszor f o r d u l t . A m u n k a végén p e d i g becsület t e l k i f i z e t t e őket.
A CSUTKÁRÓL ÉS ANNAK TÖBB IRÁNYÚ FELHASZNÁLÁSÁRÓL
A m a i kényelmes fürdőszobák korában eszünkbe sem j u t már, hogy apáink, nagyapáink m i l y e n más körülmények között is mentek a d o l g u k r a . Egészségügyi p a p i r o s híján régen o t t v o l t a lapulevél, a csuhéj vagy a lósóska levele, de l e g g y a k r a b b a n mégis a lemorzsolt kukoricacső csut káját használták a m a bizonyos célra, m i v e l azt több ízben is alkalmazás ba l e h e t e t t v e n n i . * Rezgő fejű, galambősz öregek ülnek a s a r k i k i s p a d o n . Pipáznak, süt t e t i k m a g u k a t az októberi verőfényben. Csendesen bánnak a szóval, szelíddé tette őket már a vénség. H a szólnak, azt sem a máról teszik, h a n e m a rég múlt idők emlékeit idézgetik, s bólogatnak hozzá. A z u t c a végén fülsértő szirénázással l a k o d a l m a s autókaraván suhan át. Új téma az öregeknek: az esküvő, a l a k o d a l o m . Arról agyvégyeznek, hogy a n n a k idején melyiküknek is v o l t parádésabb esküvője. A z egyik e l m o n d j a : a k k o r a l a g z i t csaptak náluk, hogy két sátorban m u l a t t a k a vendégek. A másik arról beszél, hogy négy birkát m e g száznál több apró jószágot vágtak a fogadott nyáj juhász m e g a szakácsnak. A h a r m a d i k azzal kérkedik, hogy hány hordót is ütöttek csapra az ő l a k o d a l mán, a m i k o r közbeszól a p a d végéből J a n i bácsi: - E ' m i n d s e m m i ! - veszi k i szájából a pipát az öreg. - Egyikőtökné' se vót o l y a n fínyes esküvő, m i n t a m i házunkná'. - Hogyhogy? — ingatják hitetlenül fejüket a vének. - Hát csak úgy! — v i r t u s k o d i k tovább az öreg. - M i t öltek keetek? - érdeklődnek többen is. - M i t vágtak? - A z t már, haj játok, éntűlem ne kérdezzétek, m e g aztán — nevet h a miskásan —, más járt akkó az én eszembe! D e a' biztos, hogy az én
apám se csak hegedűszóvá' traktá'ta a l a k o d a l m a s népet. D e n e m ám! M e r ' amikó reggel fővirradt, csak akkó láttuk, hogy éppensíggel két k a z a l csutkát h o r d t a k szét akkó éccaka nálunk a vendégek. B i z o n y ! . . . *
Részesek d o l g o z t a k a fukarságáról közismert öreg gazdaházaspár t a nyáján. A férjet f o l y t o n egy ruhában járó, zsugori vénembernek ismerték a környékbeliek, de azért - meg k e l l h a g y n i - tisztelték, m e r t r a n g o t és tekintélyt m i n d i g a föld a d o t t erre mifelénk. U g y a n i l y e n garasoskodó öregasszony v o l t a felesége, o l y a n , a k i még a városban lakó ukonáinak is csak pénzért a d t a a tökmagot a p i a c o n . - Te melyiké vagy? - szokta v o l t kérdezni őket, a m i k o r valamelyikük megállt a kosara előtt egy fertály tökmagért. — A Janié — felelte a kérdezett u n o k a . - N o , várj csak! — azzal a szüle nagylelkűen még 3—4 szemet csep p e n t e t t a gyerek markába. Szóval megtalálta a zsák a foltját: összeillettek a férjével. Ezeknél d o l g o z t a k a részesek, a k i k n e m bentkosztosak v o l t a k , h a n e m saját kenyerükön szegődöttek. Á m a gazda, hogy j o b b a n menjen a takarmányrépa szedése, jó vacsorát ígért n e k i k m u n k a utánra. H a j t o t t a k is az emberek, hogy kiérdemeljék a beígért kolbászos paprikást, de b i z o n y hiába. Vacsoratájt - ég nyelte-e, föld nyelte-e - a gazda eltűnt, a színét sem látták. A gazdáné m e g azzal mentegetőzött, hogy elszabadult a borjú a kötélről, s egész délután azt k e l l e t t hajkurásznia. - D e m a j d hónap, meglássák!... - hitegette őket. Másnap azonban - piac lévén - az asszony bement Zentára egy k i s ezzel-azzal „árulkodni", s csak sötéte dés után ért k i a tanyára. Ilyenformán a főzésből m e g i n t n e m l e t t semmi. H a r m a d i k n a p reggel m e g az történt, hogy a szüle békát talált a t e j feles köcsögben, s m i v e l sajnálta a rárakódott tejfölt, hát végignyalta a v a r a n g y o t , mielőtt a falhoz vágta v o l n a . F e l is püffedt a szája, s egész n a p dagadt képpel járt-kelt a tanyában, s ez ismét jó a l k a l o m v o l t a r r a , hogy a vacsorafőzés másnapra halasztódjék. De ezt a cigánykodást már a munkások is megsokallták. Úgy álltak bosszút, hogy másnap reggel az egyik részes, m i k o r a gazdáék n e m lát hatták, beosont a f i t y i b e . A t e t t h e l y e n aztán az egészségügyi papirossá avanzsált csutkát alaposan bedörzsölte a keze ügyében levő istentelenül erős cseresznyepaprikával. Búzát rostáltak éppen a t a n y a u d v a r o n , s így jól látták, a m i k o r a gaz dáné déltájt a hűvös ülőke felé t a r t v a , a dolgára i n d u l t . A l i g v o l t b e n t
azonban egy-két percig, h i r t e l e n kivágódott a h a j z l i ajtaja, s a hátulját fogva, a szüle korát meghazudtoló fürgeséggel i n a l t a k o n y h a felé. Még az u d v a r r a is k i h a l l a t s z o t t , ahogyan jajveszékelt: — Jajjajjajj, eszi is, m e g csíp i s ! Csak jó óra múlva jött k i az urával (addig a lavórban k u k s o l t sze gény), s keresték k e t t e n a bűnjelet, de már n e m találták. — Ú g y látszik, mégiscsak b e l e d o b h a t t a m — vélte az asszony. — Hát azt rosszul t e t t e d ! — zsémbelt a gazda. — M o n d t a m mán n e m egyszer, hogy n e m köll b e l e d o b n i ! M i l y e n jó l e t t vóna még a k a t l a n alá gyújtósnak...
A BÉRES M E G A TIZENHARMADIK MALAC Bekocsizott a tanyás béres odakintről a gazdájához, hogy beszámol j o n : h a l a d - e a tanyán a m u n k a , v o l t - e eső, pendül-e a vetés, lehetne már árpa alá szántani, miegymás. F r u s t o k r a ért be Zentára, s a gazda éppen o t t reggelizett két legény fiával k i n t az ámbituson, de a bérest még h e l l y e l sem kínálták, nemhogy egy nyelet pálinkával vagy pláne, reggelivel. Szegény csak úgy az u d v a r ról a gangdeszkára könyökölve számolt be mindenről. Arról is, hogy az öreg koca megfiadzott. - N o , oszt hány lett? - érdeklődött tele szájjal a gazda. - Tizenhárom. Egíszsíges, szép, eleven jószág m i n d , csak a t i z e n h a r m a d i k n a k lóg füle-farka. - Beteg tán? - N e m hinném, de az árvám, éppen úgy járt, m i n t ahogy én is, u g y e . . . - Hogyhogy? - Hát n e k i se j u t o t t csecs szegínynek, ígyesen csak áll o t t , oszt nézi, mikó a többi eszik — fejezte be beszámolóját a béres.
MIKOR L E S Z ITT MÁS VILÁG? A húszas évek végén B . B . nagygazda falrakó munkában jártas n a p számost f o g a d o t t a v e d l e t t falú p a j t a helyrehozására. S o k a l l o t t a u g y a n , a m i t kért az ember, de végül is csak ráállt az a l k u r a , m e r t még m i n d i g jóval olcsóbb v o l t , m i n t h a ' m e s t e r r e l csináltatja.
Néhány évre rá — a n a g y gazdasági pangás idején — újból ezt a tíz kör me után élő, ügyes szegény e m b e r t fogadta m e g az istálló kitapasztásához. A m i k o r megkérdezte tőle, h o g y m i t kóstál a m u n k a , azaz m e n n y i napszámot kér, az ember azt válaszolta: Csak a n n y i t , a m e n n y i t legutóbb k a p o t t a p a j t a lesaralásáért. — N o , hé — figyelmeztette B . bácsi —, hát n e m t u d o d te, h o g y azóta vál t o z t a k az árak? Olcsóbb l e t t a búza m e g a k u k o r i c a , m e g osztán esett a hús m e g a szalonna ára i s ! Más világ v a n ám már, h a l l o d - e ! ? — okította v o l n a k i napszámosát az öreg. V i l l a n t egyet a k a n i z s a i proletár szeme, s o d a f o r d u l v a a gazdához, így vágott vissza: — T u d j a , m i k o r lesz i t t más világ, B . bátyám? -No? — M a j d a k k o r , a m i k o r m a g a fogja t a p a s z t a n i az én istállómat!
SÍRVA VIGADÁS
Élt a k a n i z s a i határban egy sokgyermekes, csendes természetű, elesett cselédember. Világéletében a más keze-lába v o l t , m i n d i g a más földjét túrta, de hiába szerencsétlenkedett árendával, feles földdel, csak m e g m a r a d t szegény földtetűnek. Azért-e, m e r t o l y a n v o l t az alaptermészete, vagy h o g y m e r t g o n d j a baja v o l t m i n d i g több az elégnél, elég az hozzá, h o g y ezt az e m b e r t nevet n i vagy pláne, m u l a t n i még sose látta senki. M i n d e n k i — még a t u l a j d o n felesége is — csak o l y a n savanyú képű, búrabaszi e m b e r n e k ismerte, k i n e k ha nevethetnékje támad, tán a padlásra járt s o m o l y o g n i , h o g y a neveté sét senki se láthassa. Egyszer már oda j u t o t t a n a g y nincstelenségben, h o g y egy csepp e n nivaló sem m a r a d t a házban, p e d i g n y o l c éhes gyerekszáj várta a k e n y e ret. M i v e l se pénz, se napszám, f o g t a hát magát, s f o l t hátán f o l t kabátjá b a n még egy üres tarisznyával beállított az e g y i k tág szívű gazdaismerő séhez. - M i b a j , János? M i járatban — fogadta a gazda. - H á t . . . föléltük, g a z d ' u r a m , azt a keserves megkeresett k i s v a n - t , s most így v a g y u n k e...! - m u t a t o t t szomorúan a jámbor az oldalán lötyögő lapos tarisznyára. — Néhány véka kőccsön gabonára vóna szükségem, m e r ' nincs nehezebb az üres tarisznyánál... - Rendben v a n , János, a d o k n e k e d szívesen, de csak egy föltétellel.
— Osztán ... m i lenne az a föltétel? — H a danolsz n e k e m v a l a m i t , m e g h a táncolsz, összevered a bokád i t t előttem. Igaz, zenész nincsen, de t u d o d t e azt citeraszó nélkül is. — N e kívánjon már tűlem i l y e t , n o ! N e m táncoltam én a l a k o d a l m a m úta, danóni m e g . . . - rimánkodott a szerencsétlen, de a gazda csak b i z tatta: — Ú g y lehet, n e m is köll visszaadni a kölcsönt, h a szépen csinálod... Ecetsavanyú képpel, m a j d n e m hogy sírva, elkezdett t i p o r o g n i a mezei szegény, miközben ezt „dalolta" vagy inkább dünnyögte kínjában: H e j szegínysíg, szeglnysíg, M i r e visz a n a g y szüksíg! — s járta a kállai kettőst keservesen. Még a gazda is megsajnálta. — N o , t a r t s d azt a tarisznyát! N e m is köll a kölcsönt visszaadni. Megért ez a n n y i t , hogy végre m u l a t n i láttalak!
ELÁLLÍTOTTÁK
A régi jeles n a p o k közé t a r t o z o t t v a l a m i k o r Péter-Pál is, az aratás kezdetének n a p j a . A kaszálni tudó részeseket és napszámosokat ilyentájt fogadták m e g a gazdák az emberpiacon, vagy ahogyan a k k o r nevezték: a köpködőn, o t t a régi Szentháromság tövében. I t t gyülekeztek a p i a c i n a p o k o n , vasár n a p délelőttönként, s kínálgatták m a g u k a t azok, a k i k e t szorított a sze génység, m e r t i t t adódott m u n k a a l k a l o m , i t t szedhették begyre a híreket, i t t hallgatták m e g a dobszó m e l l e t t k i h i r d e t e t t hatósági rendeleteket, figyelték a napszám alakulását, s kötöttek egyezséget az őket mustrál gató gazdákkal. E g y vasárnap délelőtt a többi szegény között o t t lézengett az ember p i a c o n b o l d o g u l t B a r n a Pista bácsi is. H a j t o t t a a nincstelenség, n e k i is m e n n i k e l l e t t a kenyér után, de v a l a h o g y n e m i g e n k a p t a k r a j t a már a munkaadók, sem a bandagazdák. Jócskán benne járt már az időben, így aztán csak ténfergett, lükődött e g y i k csoporttól a másikig. M i v e l került o t t m i n d i g beszélgető c i m b o r a , a s o k a d a l o m b a n ő is öszszeakadt e g y i k jó ismerősével, a m a g a k o r a b e l i Z s i g a Ferkóval. — Te, Ferkó! - szólította meg. — N e m tudnál ajánlani n e k e m v a l a m i jó helyet, a h o l részt foghatnék?
— D e t u d o k , komám, hogyne tudnék! Ajánlhatok egyet, az éppen n e k e d való hely: a gazda jámbor, istenfélő, csendes ember; sose szokott kötözködni a szegínnyel. Elvezethetlek hozzá, h a fizetsz egy jó pálinkát. Megegyeztek. Miután a Szorcsik-féle kocsmában ( o t t v o l t a Szép u t c a sarkán) k i - k i bedűtötte a maga féldecijét, Zsiga bácsi k a r o n f o g t a cimboráját, és át vezette a téren, egyenesen N e p o m u k i Szent János szobra alá. O t t aztán fölmutatva a jámbor szentre, így szólt: - N o , testvér, h e l y b e n v a g y u n k ! E h u n - e látod, i t t v a n János gazda, egyezzél m e g vele, h a t u d s z ! H a még redusára is szükséged vóna, m o n d a nám, h o g y eredj át a Szent A n n a szoborhoz, hátha vállalkozna ... E z t azonban már menőfélben tanácsolta, m e r t Pista bácsi m i n d e n át menet nélkül fölöttébb hangos fohászkodásba kezdett.
RÉGI MAROKVERŐKRŐL
- H a m a r l e t t ló, m i n t a szegény ember csikaja — mondták régen az o l y a n f i a t a l o k r a , a k i t már i s k o l a h a g y o t t k o r a előtt kanásznak, h a m e g leánygyermek v o l t , szolgálólánynak vagy marokverőnek állított e l az apja, anyja. Különösen a marokszedő gyereklánynak v o l t nehéz dolga. Aratáskor rekkenő hőségben 2 - 3 kaszás előtt is t e r i g e t e t t naphosszat, vagy a l e k a szált búzarendből kukával (fahoroggal) szedte a kévének valót. A kévét búzaszárból kötéllel f o g t a össze, s ez utóbbit n a g y o n korán, h a r m a t o n csavarta, a m i k o r még n e m törik a búza szára. A kévéket aztán rakások ba, úgynevezett keresztekbe rakták. Szóval, nehéz m u n k a v o l t a marokverés, s n e m egy anya kérte m e g a bandagazdát, azaz a részes aratók fejét vagy magát az aratót, a k i a leány előtt a búzarendet vágta, hogy ne hajtsák agyonra, kíméljék a leányt, „hiszen gyerek a l e l k e m , m e g csak lány az még". * Vézna k i s h a j a d o n v o l t az e g y i k öreg részes marokverője. A z t is b e ajánlotta az anyja a bácsinak — v a l a m i rokonféle lehetett —, h o g y istápolgassa, óvja már szegényt. U g y a n a k k o r a lányt i s figyelmeztette, h o g y f o r d u l j o n m i n d i g az öreghez b i z a l o m m a l . E g y délben kihozták a részes aratók ebédjét, s az emberek - aratók,
marokszedők — a keresztek hűvösében a kévékre telepedtek. Meleg is v o l t , e l is p i l l e d t a leányka, n e m vigyázott, s leülés közben - szelet eresz tett. — K i repeszti i t t a gyolcsot? — szólt évődve az e g y i k aratórészes. A pipacspirossá vált leányka rimánkodva súgta oda az aratójának: — U g y a n , Pista bácsi, v e g y i k k e n d mán magára! M i r e az öreg: — Venném én, édes lányom, de se u j j a , se gallérja!
