KIRÁLYHEGYES TÁRSADALMA

Az Erdei Ferenc Társaság Füzetei 10 Tamasi Mihály

KIRÁLYHEGYES TÁRSADALMA

Szerkeszti: TÓTH FERENC

E könyv megjelenését anyagilag támogatták:

Apátfalvi Takarékszövetkezet Királyhegyesért Közalapítvány Makói Agro-Maros és Kossuth MGSZ Marosmenti ÁFÉSZ

ISSN: 0239-0752 ISBN: 963 03 4734 2

Kiadja az Erdei Ferenc Társaság Felelős kiadó: SARRÓ FERENC

ELŐSZÓ Több mint másfél évszázaddal ezelőtt szépapám, Tamási János a 60 - főleg apátfalvi - zsellér falualapító családfők egyike volt. Famíliánk élete, sorsa, pályafutása - mint cseppben a tenger - tükrözi az egész falu népének, társadalmának küzdelmes életét, ösztönös és talán tudatos harcát a jobb, az emberibb életért, a parasztság egyenjogúságáért, társadalmi felemelkedéséért. A gyerekkoromban hallott családi mondák, a szájhagyomány útján megőrzött régi történetek, hagyományok felidézésével, a régi egyházi anyakönyvek részletes tanulmányozásával s az élmény erejével szinte magam is átéltem a falu népének múltbeli életét. Mellbevágó hatást gyakorolt rám, mikor olvashattam, hogy mennyi csecsemő halt meg születéskor, egy-két napos korában, egyéves kora előtt. Ismertem a gyermekhalandóság magas statisztikai adatait, de egészen más volt olvasni famíliánk vagy más rokon és ismerős családok gyerekeinek korai elhalálozásáról szóló bejegyzéseket. A dokumentumok között olvashattam, a falusiak által a felső hatósághoz írott olyan levelet, amelyben arról panaszkodtak: annyi gabonájuk sem termett, amelyből a szűkös élelemszükségletük kielégítése után nem maradt vetőmagnak való, amellyel földjüket bevethették volna. Amikor alsós gimnazistaként nyári szünetben egy ismerős falusi dinnyekertésznél vállaltam munkát, és az aszály miatt sokat küszködtünk az öntözéssel, el tudtam képzelni, hogy a falualapító királyhegyesi őseink is mennyit bajlódtak a bérleti szerződésben kötelezően előírt dohánytermeléssel. A szájhagyomány arról szólt, hogy szárazság idején a dohányföldön mély gödörkutat ástak és abból öntözték a szárazság miatt senyvedő dohánypalántákat. 1946 nyarán a dinnyekertésszel mi is így oldottuk meg az öntözést. Úgy látszik, ez a "termelési technológia" egy bő évszázad alatt nem sokat változott. Azért a mindennapok öröme is előbukkan a dokumentumokból és a szájhagyományból. Már a múlt század végén is magas volt a lóállomány a faluban, s el tudtam képzelni, hogy a lovas gazdák szép kiállású lovaikat a falu főutcáján milyen büszkén nyargaltatták. A zsellérek virtuskodtak, a munkában mutatták ki erejüket, ügyességüket és hozzáértésüket. E könyv a falu társadalmáról szól. Arról a társadalomról, amely - gyerekkoromban, fiatal koromban magam is tapasztalhattam - erősen zárt társadalom volt, és külön paraszti világot képezett. E paraszti világ nemzet alatti létet jelentett a benne élőknek, amit jórészt el is fogadtak, de ösztönösen küzdöttek is emberi, társadalmi felszabadulásukért, egyenjogúságukért. E küzdelem történetét, Királyhegyes társadalmának átalakulását tárja az olvasó elé e könyv. Emlékeimben többször felidéződött kútbaesésem és megmenekülésem története, amit famíliám, de az egész falu népének sorsa szempontjából jelképesnek érzek. Egy nyári napon, délben, a rekkenő melegben, éralji házunktól nem messze levő gémes csordakútból vizet húztam libáinknak. A nagy favödörből a vizet kiöntve azonban lecsúszott róla a kezem, és én a korláton belüli pallóról belebukfenceztem a kútba, a kútostort a vödörrel pedig a gém súlya felemelte. Az volt a szerencsém, hogy a mintegy két méter átmérőjű kútban, amelynek oldalfala téglával volt kirakva, a téglák közötti rést a víz kimosta, amelybe bele tudtam kapaszkodni. Elég sok idő telt el, mire kiáltozásomra segítség jött, és kiszabadítottak. Tudatom mélyén éreztem, hogy ha kitartok, meg fogok menekülni a veszélyből.

Ekkor már gimnazista voltam. 1943-ban a falusi tehetségmentő akció során, a felvételi vizsga sikeres letétele után falusi ösztöndíjasként kerültem a gimnáziumba, hiszen szüleim nem tudtak volna taníttatni. Továbbtanulásom a következő években párosult a falu társadalmának átalakulásával, emberi felemelkedésének megindulásával. Kútba esésem és megmenekülésem jelképe ennek a nehéz, küzdelmes folyamatnak, amelynek az a fő tanulsága számomra, hogy mindenki elsősorban önmaga erőfeszítései révén érheti el emberi felemelkedését, emberi egyenjogúságának kivívását, de ehhez társai, a társadalom segítségére is szükség van. 1998. április a szerző

ADATOK, TÉNYEK, DOKUMENTUMOK A FALU TÖRTÉNETÉBŐL 14. század Zsigmond király uralkodása (1387-1437) idején szerepel először Királyhegyes, mint határrész neve. A hódvásárhelyi uradalom részeként Zsigmond király birtoka. Zsigmond Királyhegyest a törökverő Hunyadi Jánosnak ajándékozza érdemei jutalmául. 1455 Oklevélben Kyrálhegyesse néven szerepel. Hasonlóan említi az 1456-os és 1485-ös oklevél. 1456 V. László király (1452-1457) új adománylevéllel erősítette meg a Hunyadicsaládnak a királyhegyesi birtok feletti tulajdonát. 1485 Mátyás király (1458-1490) túladott rajta; ekkor Kiralhegese és Nagheges néven szerepelt a birtoklevélben. 15. század vége A nagylaki Jaksics család tulajdonába került. A Jaksics család ekkor Csanád vármegye legnagyobb földbirtokosa volt. Birtokai központjául Nagylakot építette ki, amelyet várral erősített meg. 16. század A csanádi káptalani összeírás Királhegies néven egyházi birtokként veszi számba. E században már jobbágyközség. A századokkal később Csárda-dűlőnek nevezett határrészen terült el a falu. 1552 A török hadjáratban a jobbágyközség elpusztult. 1579-80 A török összeírás szerint az újjáépült faluban a családfők száma 32, Makón 595. 1596 A törökök elpusztították Makót. Néhány család valószínűleg Királyhegyesre menekült. 17. század eleje

A falu az Erdélyi Fejedelemséghez tartozott. Református birtokos családok tulajdonába került, akik oltalma alatt fejlődni kezdett. 1630. június 9. Református papot avattak a községben Mezőmegyeri Mihály személyében, akit Debrecenből hívtak, s aki eleget tett a község kérésének. Templomot is építettek a faluban. 1642 húsvétja A falu lakosságának képviselői felkeresték az esztergomi káptalant, s kinyilvánították, hogy ők mindenkor a csanádi püspök jobbágyai voltak, s őt ismerik el most is földesuruknak. 1642 A Kiraljhögjös néven szerepel oklevélben. 1651 A falu lakói a csanádi püspöknek adóznak. 1654 Kiralj Hegyesse néven is szerepel. 1660 Boros-Jenő és Várad eleste után a falu újra teljesen elpusztult, s megszűnt a református eklézsia is. 1663 I. Lipót király Királyhegyest a csanádi püspökség tizennégy másik falujával együtt Balassa Imrének, Pest, Pilis és Solt vármegyék főispánjának adományozta. 1674 1672-ben Balassa Imre a Thököly-felkeléshez csatlakozott, s mivel a felkelés rövid idő alatt elbukott, 1674-ben kénytelen volt Erdélybe menekülni. Birtokai -Királyhegyes is "gazdátlanul" maradtak. 1700 körül A török kiűzése után Dobszay István csanádi püspök felvette Királyhegyest -amely ekkor pusztaság volt - birtokai lajstromába. A török hódoltság alóli felszabadulás után a lakatlan királyhegyesi pusztaságot, a marosi szerb határőrvidékhez csatolták. 1702 A Királhegyecske falunév is előfordul. 1751

A határőrvidék feloszlatása után az aradi székhelyű marosi kincstári uradalomba kebelezték be. A kincstár legelőként bérbe adta a környező községeknek. Kétharmadát Magyarpécska, egyhatodát Apátfalva, másik hatodát pedig Új-Csanád bérelte. 1772 Királyi elhatározással - érdemei jutalmául - a császári hadak hadiszállítójának a leszármazottja, báró Harruckern Ferenc Békés vármegyei főispán kapott a királyhegyesi pusztából 4 930 986 négyszögöl (mintegy 4 500 kishold - 1 kishold = 1100 négyszögöl) földet. E nagybirtok területét később növelték. Tulajdonosai változtak, s végül a Hont vármegyéből származó nemesi birtokos Blaskovich-család egyik tagja vásárolta meg. Birtokát a család az 1800-as évek közepére 4777 kisholdra növelte. A területet Nagy-Királyhegyesnek nevezték. 1800-as évek első fele A császári és királyi kincstár nagy kiterjedésű dél-alföldi, Csanád megyei birtokain elterülő pusztákon dohánykertész községeket telepít, hogy a dohánytermeléssel bevételeit, jövedelmét növelje. Az egyes puszták területét felmérve pontos telepítési tervet készítenek, amely tartalmazza az általában 20-20 kisholdas telepek tábláinak elhelyezkedését. Egy-egy kertészközség általában 80-100 telepből áll, de vannak ennél nagyobbak is. Az egyes telepeket számmal (numerus) jelölik, amely a házhelyen felépített lakóház házszáma is. 1840-es évek eleje Kis-Királyhegyes dohánykertész község telepítési terve 2 000 kishold, 90 telep (numerus) létesítését tartalmazta. A tervezett és kimért házhelyek száma viszont 113 volt, ami azt jelenti, hogy néhány házhelyhez nem tartozott szántóföldi telep. A terv azzal is számolt, hogy a 2 000 holdból mintegy 200 hold hasznavehetetlen (nádas, szikes) terület, ezért csak 90 szántóföldes telepet alakítottak ki. A szántóföld nélküli házhelyek kimérésével bizonyára az is cél volt, hogy föld nélküli napszámosok letelepítésével munkáskezet biztosítsanak a munkaigényes dohánytermeléshez. 1843 Kövegy dohánykertész község telepítése. 1843. június 11. A kis-királyhegyesi kertészközség alapítása érdekében a kincstár és a 60, nagyobbrészt apátfalvi család között megkötendő haszonbérleti szerződés részletei: "Az eképpen haszonbérbe kiadott királyhegyesi dohánykertészség területe következő különnemű szakaszokból áll, úgymint:

a.) Dohánytermelő és szántóföldek, melyek három hasonló nagyságú nyomásra felosztvák

900 hold

b.) Rétek

120 hold

c.) Legelő

120 hold

d.) Házi telkek

60 hold

e.) Mint határvonalak, utcák, utak és temető Összesen:

1200 hold"

Az utcákat, utakat és a temetőt tehát a bérlőknek saját területükből kellett kihasítaniuk. A szerződés a továbbiakban pontosan meghatározta, hogy a 20 közönséges holdból, vagyis kisholdból álló bérelt telep (numerus) miből tevődik össze. "Az előbbeni pontban előszámlált földmennyiségből az alul írt mindenegyes dohánykertésznek következő földosztályzatok bocsájtanak haszonbérbe: A dohánytermesztő és szántóföldekből minden nyomásban 5 hold, három nyomásban tehát, összesen

15 hold

a Rétekből

2 hold

a Legelőből a Házitelkekből

2 hold 1 hold"

A kamara szigorúan előírta, hogy minden bérlő 5 holdon köteles dohányt termelni, mégpedig"a legnagyobb szorgalommal". A másik 5 holdon gabonát és tavasziakat termeltek, a harmadik 5 holdat pedig fekete ugarként parlagon hagyták. A termett dohánymennyiség felével annak a földnek a bérét fizették meg, amelyen dohányt termesztettek. Az első években 300 holdon termett dohány Királyhegyesen, a fennmaradó 900 hold évi haszonbére összesen 1800 -rénes forintot" tett ki. A bérlőknek tehát holdanként 2 forint haszonbért kellett fízetniök. Ezt évenként kétszer, május és október első napján rótták le. A termett dohány másik felére a kincstár elővételi joggal rendelkezett. 1844. november Az első bérleti szerződést, amely tizenöt évre szólt, egy másikkal egészítették ki. Ez jóval részletesebb volt az elsőnél és már csak három évre szólt és egy hold bérét felemelte 2,5 forintra. Később a szerződéseket már csak két évre kötötték és a feltételek semmit sem engedtek szigorukból. A kincstár kikötötte, hogy a hasznonbérlők egyetemlegesen, vagyis "egy mindnyájáért, mindnyájan egyért" vállalják a felelősséget az előírt szabályok betartásáért: "5. §. Minden haszonbérlő szabadságában áll a kihasított házi fundusán (telkén) a szükséges épületeket saját költségén felállítani és azt kúttal, kerítéssel vagy árokkal ellátni, nemkülönben fákat (a szőlőt egyedül kivéve) ültetni, azonban ha ezen szerződés lejártával a Cs. Kir. Uradalom velök, vagy ők az uradalommal szerződésre lépni nem akarnának, vagy az újabb bérleti kötésekre nézve egymással meg nem egyeznének, akkor távozni fognak a bérleti idő lefolyta után egy negyedév alatt anélkül, hogy beruházásaik, s járulékaik fejében vagy akár más kárpótlást becsári megváltást vagy bármily fizetést a Cs. Kir. Uradalomtól igyényelhetnének. Nemcsak épületeket, kerítéseket önköltségükön lerontani, hanem a fákat is levágatni, elhordani, az árkokat s kutathat pedig behúzatni és akként a visszaadandó házi fundusokat előbbi állapotjukba visszahelyezni kötelesek, - különben mindezt a Cs. Kir. Uradalom az őköltségükre megtétetni feljogosítva leend. "

A kertészközség telepítési terve. A számok átlagosan egy-egy kishold (1100 négyszögöl) kimért házhelyet jelöltek. A vázlatból látható, hogy a házhelyek területe nem mindenütt érte el az 1 kisholdat. A tervezett település déli részén a temető és a fakert terült el. Az utcák északdéli irányban haladtak, amelyeket keletnyugati irányban köz keresztezett. A falu telepítése e terv szerint történt. A település az elmúlt évtizedekben növekedett, de megőrizte alapszerkezetét. 1844 A vállalkozó szellemű 60 apátfalvi és környékbeli család községalapító letelepülése 1844-ben kezdődött. Ekkor építették fel kis házaikat, s vetették meg az új telepes kertészközség, Királyhegyes alapját. Az első házat a faluban Kocsis János építette fel. Az első telepesek szívós munkája nyomán termővé vált a király-hegyesi puszta. A határ partosabb részét felszántották, gabonát, tavaszi növényeket kezdtek termelni, és nagy akarattal megtanulták a dohánytermesztés csínját-bínját is. A községi önkormányzatot jelképezte a falu körpecsétje, amelyen a következő felirat volt olvasható: " Kis-Királyhegyes község pecsétje 1844. Csanád megye" A pecsét alapján megállapítható tehát, hogy a község alapításának éve hivatalosan is 1844. A falu önkormányzati testülete bíróból, adószedőből, községgazdából és öt bizalmi férfiból állott, akiket később esküdteknek neveztek. Az első bíró Kerekes Mátyás volt. A bíró és a

többi elöljáró feladata a bérleti díj nyilvántartása, behajtása és összegyűjtése volt. Őrködniök kellett azon, hogy a telepesek betartsák a haszonbérleti szerződés minden kikötését. A faluban lakott a kincstári uradalom dohányfelügyelője, aki ellenőrizte, hogy a bérlők az előírt területen termelnek-e dohányt, s a termesztéssel kapcsolatos ügyekben intézkedett. A dohányfelügyelői lak a falu központjában állott. A önkormányzata azonban igen korlátozott volt, hiszen a terület továbbra is a kincstár tulajdona volt és a bérbe nem adott 800 hold a kincstár kezelésében maradt. Az önkormányzat, a bíró, a jegyző a kincstár utasításait hajtotta végre. A kertészközségi status, jogállás korlátozottabb jogkört jelentett, mint az úrbéres falvak jogköre. A községi önkormányzati feladatok ellátására az elöljáróság közköltségi adót vetett ki, amelyet házuk, illetve földjük után fizettek a falu lakói. 1845 A telepes családok házaik építését ebben az évben fejezték be. A felépített dohánypajtát iskolának is használták. Az első tanító Joachim András volt, akit Selmeczi József váltott fel. 1846 A falualapító családfők névsora az 1846-os összeírás alapján: 1. Vígh Antal 2. Csikota János 3. Kocsis János 4. Furák Pál 5. Kovács István 6. Beke József 7. Tamasi János 8. Sisak István 9. Ferencsik Mihály 10. Bálint József 11. Bogár Mátyás 12. Takács Mátyás 13. Bohai Ferenc 14. Ferencsik András 15. Ludányi András 16. Baka Mátyás 17. Szabó József 18. Faragó István 19. Farkas István 20. Ferencsik András 21. Leskovics Pál 22. Sóki Ferenc 23. Bernát Ferenc 24. Olasz Imre 25. Német Ambrus 26. Börcsök Antal 27. Nemes Keresztúri Mihály 28. Diósi János 29. Vígh András 30. Keresztesi Balázs

31. Juracsek János 32. Gazsó István 33. Csányi Antal 34. Mátó Balázs 35. Langó János 36. Varga Balázs 37. Szentesi János 38. Bárdos Antal 39. Vígh Mihály 40. Szirbik Miklós 41. Varga Márton Pál 42. Nagy Ignáczné 43. Kiss Mihály 44. Tóth Laczi Antal 45. Kókai József 46. Fejes Ferenc 47. Csikota István 48. Kovács János 49. Varga János 50. Kardos István 51. Farkas Antal 52. Korom János 53. Kerekes Mátyás 54. Kovács József 55. Juhász Mihály 56. Varga Ferenc 57. Dinnyés Ferenc 58. Magyar János 59. Sütő Mihály 60. Furák János

A kimutatás szerint mindnyájan zsellérek voltak. Ekkor a feleségek mellett 34 fiú és 13 lány lakott a faluban, akik a munkában segítettek. A kisebb gyerekek még valószínűleg a régi lakhelyen, rokonoknál laktak, hiszen a szülőknek a munka mellett a házuk felépítésével is foglalkozniuk kellett. Az anyakönyvekből megállapítható, hogy a falualapítók zömükben középkorúakból kerültek ki, akiknek gyerekei már a dohánytermesztés munkájában részt tudtak venni. A községi önkormányzatnak az iskola fenntartásáról és tanító felfogadásáról, fizetéséről gondoskodnia kellett. A falu első képzett tanítója a lengyel származású Szpák János volt, aki 1846-ban, 24 éves korában került Királyhegyesre, s ekkor kezdte tanítói munkáját. 1848 Az országban lezajló forradalom, az áprilisi törvények megszüntetik a feudális előjogokat, megteremtik a törvény előtti egyenlőséget, s megvalósul a jobbágyfelszabadítás, a telkes jobbágyok földhöz jutnak, a parasztok többsége azonban nem, fennmarad a nagybirtokrendszer. A királyhegyesi bérlő parasztok már nem voltak jobbágyok, helyzetükben tehát nem történt lényeges változás. 1848. szeptember 24. A községi önkormányzat Szpák Jánossal megköti a tanítói szerződést. A szerződés szerint a telepesek 1 numerus után 1 forintot, 1 véka tisztabúzát, fél véka árpát fizettek a tanítónak, ezen kívül 1 rudas búzaszalmát, 2 kéve do-hánykórót kötelesek voltak beszállítani neki és kazalba rakni. „A tanítót pedig magát arra kötelezi - állt a szerződésben -, hogy a gyerekek tanítása mellett minden szorgalmat mutatni fog, a reggeli, déli és estvéli ha-rangozást el nem fogja mulasztani. Szombaton délután a Letániát, vasárnap reggel az Evangéliumot, délután ismét a Letániát a község Elöljárói által meghatározandó időre előimádkozni, végre pedig a bírónál előforduló írományit (kivéve egyes kertész által kérő leveleit) rendesen vinni fogja. " Szpák János tehát nemcsak tanító, hanem harangozó, kántor és jegyző is volt egy személyben. Az új betelepülések nyomán mind a tanítói, mind a jegyzői munkája megszaporodott, fizetését azonban csak jegyzői teendőinek megnövekedése miatt emelték fel és ugyanakkor egy telep (numerus) jegyzői illetményföldet is kapott használatra. 1849 Az ez évi összeírás már azt mutatta, hogy az egyes telepek bérlőinél változás következett be: rokon vagy más személy vette át a bérletet, vagy annak egy részét, egy-egy bérlő mellé másik család is csatlakozott. A kettős bérlők névsora: Furák András 25. Márton József Vígh Mihály 39. Zsiga Mihály Szirbik Miklós 40. Schel Fülöp Magyar Jánosné 47. Makai Jakab

1850 A nagy-királyhegyesi puszta területe 17 777 kishold, lélekszáma 204. Kis-Királyhegyesen ebben az évben 2000 pozsonyi mérő búza, ugyanennyi árpa és mintegy 420 mázsa dohány termett. A nagy-királyhegyesi Blaskovich-uradalom terméseredménye 6 000 pozsonyi mérő tiszta búza, 3 000 pozsonyi mérő árpa, 300 pozsonyi mérő zab és 1 000 pozsonyi mérő szemes kukorica. Kukoricát Kis-Királyhegyesen ekkor még nem termeltek. Nagy-Királyhegyesen 1 urasági lakóház, 8 cselédház és gazdasági épületek találhatók. 1851 A falu bírája Ferencsik András, adószedője Varga János, az esküdt pedig Simon István. Az általuk és Szpák János jegyző által írt jelentés főbb megállapításai: "Az italmérés és húsvágás joga a kincstári uradalomé, e jogok gyakorlását haszonbérbe kiadta, de sem kocsma, sem csárda nincs, a bérlő egy szobában méri az italt. " "Egy héten 94 itze bor méretik el, másik héten kevesebb." "Hús nem méretik." 1850-es évek eleje A szabadságharc leverése után a Habsburg-abszolutizmus a katonai diktatúra feloldásával az 1850-es évek elején szigorúan centralizált közigazgatást vezet be az országban. A vármegyék korábbi, 1848 előtti autonómiáját erősen korlátozzák, bizonyos vármegyéket összevonnak, így Békés és Csanád megyét. A központi és a nagylaki járás összevonásával létrehozzák a makói járást, amelyhez Nagy-Királyhegyes és Kis-Királyhegyes is tartozik. A falu korábban az apátfalvi jegyzőséghez tartozott, ekkortól pedig a (csanád)palotaihoz. A községi önkormányzatok, elöljáróságok önállósága igen korlátozott, feladatuk a felső rendeletek végrehajtása. Kis-Királyhegyes lélekszáma meghaladja a 400-at, ami azt mutatja, hogy a kisebb gyerekek is a faluba költöztek régi lakhelyükről. Iskolába 72 gyerek jár, akik közül 38 a fiú és 34 a lány. 1850-54 Ezekben az években újabb betelepülő családok jelentek meg a faluban, amelyek más családtól vállalták át egy-egy telep bérletét vagy új telep bérletére vállalkoztak. Ezek sorába tartozott a Búvár-család. 1854-57 1854-től kezdve új betelepülők érkeztek a Maros áradása miatt pusztulásra ítélt Tüskös (Töviskes) községből. E családok egy része kapott egész telepes bérletet, más részük azonban csak házhelyhez jutott a falu délkeleti részén, s így alakult ki a település keleti részén húzódó utca déli szakasza, amelynek egészét Tüskös utcának kezdték nevezni. Az új betelepülők telepeihez a Kispusztán és a Semlyéken kimért legelterületek is hozzátartoztak, amelyek egy részét feltörték és szántóföldi művelésbe A környező településekről, Makóról is folyamatosan zsellérek, napszámosok is települtek a faluba, akik azonban csak házhelyhez jutottak, földbérlethez nem. A település lakossága érezhetően növekedett.

1855 A falu lakói vertfalú templomot, imaházat építettek, amelynek viszont tornya nem volt, haranglábbal azonban rendelkezett. A többségükben római katolikus lakosok az apátfalvi egyházközséghez tartoztak, onnan járt hozzájuk Apátfalva plébánosa misét tartani. 1850-es évek vége Királyhegyesen már valamivel több mint 100 család lakott. A földbérlettel rendelkező telepesek mellett az iskola és a jegyző számára is adtak egy-egy telepet, 20-20 holdat, beleértve a házitelket is. A község határa így mintegy 1800 kisholdra növekedett. A 90 földbérlő család szántóterülete 1350 holdat tett ki, amelyhez legelő és rét is tartozott. Az első évtizedekben bírák voltak:

Búvár Imre Mátó Baláz Mészáros Pál Búvár János Ferencsik Pál Bernáth János Mátó Márton Szélmalom működik a faluban. 1861 A községi adók összege 348 forintot tett ki. Ezt a községi épületek fenntartására, lábasjószágok tartására, valamint a köztisztségviselők fizetésére fordították. Ebben az évben a következő kiadásai voltak a községnek: Elöljárók készpénzfizetése

104 Ft

Egyházi személyek fizetése

96 "

Község cselédeinek (két kisbíro)

12 "

Községi épületek fenntartására

24 "

Lábasjószágok tartására

12 "

A fennmaradt iratok tanúsága szerint a falu lakóinak előző évi haszonbértartozása 10 611 forint, folyóévi kivetésük pedig 9 718 forint volt, amiből azonban dohányban és készpénzben abban az évben csak 9 419 forintot róttak le. Tehát tartozásuk az év végén 10 915 forintra nőtt. 1862 Az ez évi összeírás szerint a községben lakó, ínséggel küzdő nincstelen családok száma 12, e családok tagjainak összlétszáma 102.

1863 Búvár Imre bíró és Szpák János jegyző által hitelesített kimutatás szerint ebben az évben 84 család összesen 1740 kishold földjét "bemagolni" (bevetni) nem volt képes. A következő évben vetőmagkölcsönt kaptak. 1866 Súlyos kolerajárvány pusztít a környéken és a faluban is, amely sok áldozatot követelt. Július 26-tól enyhült a járvány, e naptól kezdődően már csak néhány haláleset fordult elő. Ezért ez a nap a falu és Apátfalva fogadott ünnepévé vált az ezt követő években, évtizedekben.

1867 Az adóból származó bevétel 458 Ft, a kiadás pedig 429 Ft volt. A dohánypajta helyett nagyobb iskolaépületet emeltek tanítói lakással, amelyben a községi igazgatási teendőket is végezték. 1868 A gazdászati kimutatás szerint a község parasztságának állatállománya a következőkből állt: Szarvasmarha

146

Ló

233

Birka

44

Sertés

175

Lóból volt tehát a legtöbb, ami a falu parasztjainak lószeretetét bizonyítja. Sertés- és szarvasmarha-tenyésztésre ekkor még kevesebb gondot fordítottak. A legnagyobb állatállománnyal a következő gazdák rendelkeztek: Búvár János:

5 szarvasmarha, 4 ló, 3 sertés

Öreg Ferencsik Mihály:

5 szarvasmarha, 4 lő, 3 sertés

Tóth Péter:

3 szarvasmarha, 4 ló, 12 sertés, 36 juh

1869 A falu önkormányzata - különösen az első években - csak igen szerény vagyonnal, kevés középülettel rendelkezett. Az iskolaépület és a tanítói lakhely a következő helyiségekből állott: 2 szoba, 1 konyha, 1 kamra, 1 irattár, amely egyben a községi hivatalos helyiség is volt. Felszerelése 1 rendes asztalból, 6 faszákból, 1 faládából és 1 bádog gyertyatartóból állott.

A község lélekszáma: 617. 1870-es évek eleje Az 1867-es magyar-osztrák kiegyezés után fokozatosan kialakították az országban a közigazgatás új rendszerét. Törvényben rendezték a megyék új jogállását, az osztrák abszolutizmus megyeegyesítéseit megszüntették. Csanád megye is elvált Békés megyétől és visszakapta önállóságát. A makói járást is megszüntették és mind a központi, mind a nagylaki járás visszanyerte önállóságát. Nagy-Királyhegyes közigazgatásilag Csanádpalotához tartozott, amely a nagylaki járás egyik nagyközsége volt, Kis-Királyhegyes pedig újra a központi járáshoz tartozott. Önállósága, önkormányzati jogköre valamelyest növekedett, a korlátozott jogkört jelentő kertészközségi jogállása megszűnt. Az 1871-es XVIII. törvénycikk, az ún. községi törvény megszabta a kis- és nagyközségek jogkörét, a községi választások rendjét. Választójogot azonban csak a vagyonosabbak kaptak, a cselédek, a munkások és a napszámosok nem. A törvény bevezette az úgynevezett virilizmust, ami azt jelentette, hogy a legtöbb adót fizetők automatikusan, vagy maguk közti választással tagjai lettek a községi képviselőtestületnek. Szpák János tanító tovább folytatta áldásos oktatói, nevelői munkásságát, azonban hosszú éveken keresztül keserves harcot kellett vívnia a szűkmarkú elöljárósággal, mert még a korábbi fizetésemelését is elvették tőle. Sérelmeit -kérése ellenére - sem orvosolták. 1873 A község új iskolát építtetett tanítói lakással együtt. 1873. október 1. A falu új jegyzője Simon Dániel. A község határa ekkor 1426 kh 1036 négyszögöl. 1873-1875 A viharsarki telepes községek lázongása is hozzájárult ahhoz, hogy megszületett az 1873. évi XXII. törvénycikk, amely lehetővé tette a bérlők számára a kincstári telepítvényes földek megváltását. A törvény a megváltási árat általánosságban az évi haszonbér húszszoros összegében állapította meg. Ez Királyhegyesen holdanként 110 Ft-ot tett ki, a kincstári igazgatóság mégis 140 Ft-ban állapította meg a váltságdíj összegét. A község lakossága ez ellen egységesen tiltakozott, kimutatván, hogy a kincstár így összesen 55.200 Ft-tal károsítja meg "Eme lényeges különbség - írták a Pénzügyminisztériumhoz intézett beadványukban 1875-ben - az idők mostohasága, a földek terméketlensége, a kevés terménynek pedig értéktelensége alapján különben is szomorú és zilált anyagi létünkre életkérdést képez, noha illy körülmények között a törvényben megállapított váltságdíj is meghaladja az általunk bírt földeknek az az idő szerinti értékét; -mindazonáltal - a törvénynek hódolva a magas Kincstár érdekeit szem előtt tartva -váltságdíjul az évi haszonbérnek húszszoros összegét megadni késznek nyilatkozunk. " A pécskai kincstári igazgatóság azonban határozottan elutasította kérésüket és megerősítette, hogy az 1100 négyszögöles holdankénti ár 140 Ft, "s ezen árat olyan igazságosnak tartja, hogy attól egyáltalán el nem térhet". Egy húszholdas telep (numerus) örökváltsági díja tehát 2800 forintot tett ki, amelynek törlesztését tulajdonképpen fél évszázadon keresztül nyögték a község telepes családjai, mert csak 1926-ban fizették ki

zömében az utolsó részletet, s erősen felszaporodott tartozásukat. Néhányan ugyan még ekkor sem tudták »végtörlesztésüket" leróni. Az örökváltság ügyében 1875-ben felterjesztett kérelmükön már csak 67 név szerepelt, tehát az eredeti 90 telepes bérlőcsalád közül 23 kénytelen volt túladni földjén. A tehetősebbek, szerencsésebbek felvállalták ezeket a telepeket, és kezdtek meggazdagodni, az elszegényedők pedig a zsellérek táborát gyarapították. A bérelt föld ekkor még nem került a telepesek tulajdonába. Az örökváltság összegét hosszú időn keresztül kellett törleszteniük. Mindez hosszú időre bizonytalanságot okozott a falu földművelői körében, ami gazdálkodásukat is visszavetette. Az igyekvőbbek, a jobb anyagi helyzetben lévők ezért arra törekedtek, hogy földet vásároljanak a szomszédos települések, főleg Apátfalva közel fekvő határában. Ebben rokoni kapcsolataikat is kihasználták. Többen örököltek is földet családi kapcsolataik révén. Kihasználták azt a kedvező körülményt, hogy az apátfalvi határ 200-300 méterre feküdt a falutól és az itt elterülő földterületet jóval könnyebben lehetett megművelni Királyhegyesről, mint a távolabb fekvő Apát-falváról. 1875 Az országgyűlési választói névjegyzékben csak a vagyonosabbak, s mindössze 11-en szerepelnek. 1877 A legtöbb adót fizetők jegyzéke: 1. Kohn Lázárl

28,12 Ft

2. Bohai István

24,09 "

3. Búvár Imre

22,85 "

4. Kiss József

19,89 "

5. Fazekas Mátyás

18,20 "

6. Csányi Antal

16,92 "

7. Tóth L. Péter

15,16 "

8. Varga Márton

14,28 "

9. Öreg Ferencsik Mihály

14,15 "

10. Szpák János

11,76 "

1878 A dohánytermesztés kötelezettsége megszűnik. A lakosság kérelmezte megszüntetését, mert a dohánnyal sok herce-hurcának volt kitéve. A kincstár eleget tett a falu kérésének, ettől kezdődően megszűnt a dohánytermesztés a község határában. Makónál híd épült a Maroson. 1880 A falu lélekszáma 782.

A község állatállománya Ló

347

Szarvasmarha

235

Juh

138

Sertés

280

Szárnyas (baromfi)

6000

Ebből apaállat: ló 5, szarvasmarha 2, sertés 4, 2 bika és 2 kan a községi önkormányzat tulajdonában 1881 A község bírája Búvár János, jegyzője Rátkay Antal 1882 Megépült a Szeged-Arad közötti, Makót, Apátfalvát, Csanádpalotát is érintő vasút, amely élénkítő hatást gyakorol a vidék gazdasági életére. 1883 A használaton kívül lévő dohányfelügyelői lakot a községi önkormányzat megvásárolta és itt rendezték be a községházát. 1886 A községi önkormányzat költségvetése: kiadás 1869 Ft 50 krajcár. Bevétel: 259 Ft 96 krajcár. A nagyösszegű különbözetet pótadóval fedezték. 1887. április 29. Hatvanöt éves korában meghalt Szpák János tanító, aki 1846-tól, több évtizeden keresztül oktatta, tanította, nevelte a falu ifjú nemzedékeit. 1880-as évek vége Az 187O-8O-as években nagymértékben nőtt a falu lakossága. A felnövekedett, házasságra lépett fiatalok lakásgondját nagyobbrészt úgy oldották meg, hogy a nagy, 1100 négyszögöles házhelyeket kettéosztották, így a fiatal házaspár is házat épített a házhely másik felén. Az újonnan betelepülő zsellérek, napszámosok főleg a falu keleti részén kiméit új házhelyekhez jutottak. Az elszegényedett telepes családok tagjai pedig - főleg a falu szélein, peremén elterülő - házhelyüket nemcsak megfelezték, hanem több kisebb részre osztották egymás között és e kis portákon építettek házat maguknak. Ilyen módon az eredeti, a telepek sorrendje szerinti házszámozás nehézséget okozott. Ezért a házakat, házhelyeket új számozással látták el. A házszámok 1-től kezdődő sorrendje a falu északnyugati peremén kezdődött, az Éraljon folytatódott, a Kis utcában délről észak felé haladt és folytatódott a Nagy utcán, végül a Tüskös utcai, s a település délkeleti oldalán, valamint a temető mellett épült házak kapták a legmagasabb számokat. A község lélekszáma: 945. 1891

Ekkor Papp Jenő a falu kántortanítója. 1893 A község tisztségviselői és javadalmazásuk: Bíró: Mátó Márton

20 korona

Törvénybíró: Varga jános

15 "

Pénztáros: Búvár István

14 "

Orvos: Dr. Sonnenfeld József

70 "

Szülésznő: Beller Ferencné

30 "

A községi képviselőtestület 10 választott és 10 virilista jogú (legtöbb adót fizető) képviselőből állott. 1900 Az országgyűlési választói névjegyzékben már 48-an szerepelnek. 1901 A népszámlálás főbb adatai: Jelenlevő népesség:

Távollevő népesség:

Férfi

527

Nő

498

Együtt:

1009

Férfi

38

Nő

37

Együtt:

1084

A távollevő népességből a férfiak többségben katonák voltak, a nők pedig a városban (főleg Makón) szolgáló cselédlányok. A lakosság körében a férfiak voltak többségben. A 70-80 év közöttiek sorában 9 férfi és 5 nő volt, a 80 év felettiek között pedig csak 3 férfi volt, nő egy sem. A vallás szerinti összetétel: Róm. kat.

1026

Görög kat.

2

Református

44

Evangélikus

6

Izraelita

6

A családok, s egyben a háztartások száma 210 volt, a házaké pedig 190. Ez azt jelentette, hogy 20 ház nélküli zsellércsalád élt a faluban, amely jobbmódú családoknál cselédként dolgozott. Az adatokból kivehető, hogy a családok átlagos létszáma 5 volt, tehát magas volt a gyermekáldás. Negyvennégy olyan családot írtak össze, amely 10 tagból állt. A tanköteles gyermekek száma meghaladta a 170-et, ismétlő iskolába 67-en jártak. A felnőttek közül 472en nem tudtak sem írni, sem olvasni. A birtokos gazdák száma 97, a föld nélküli zselléreké, napszámosoké, cselédeké pedig 95. Az iparosok és kereskedők a következőképpen oszlottak meg: Kovács

4

Ács és kőműves

1

Asztalos

2

Csizmadia

2

Takács

2

Géplakatos

1

Molnár

2

Lakatos

1

Borbély

2

Kereskedő

4

Vadász

2

Húsvágó

1

Lóherélő

1

Ebben az évben felépült a falu új (jelenlegi) római katolikus temploma. A község hivatalnoki kara ekkor a következőkből állott: 1 községi hivatalnok, 1 tanító, 1 bába (szülésznő). A képviselőtestületnek 10 virilis jogú és 11 választott képviselője volt. A következőkből állt a községi elöljáróság: bíró: Ferencsik János, törvényvbíró: Búvár János, pénztárnok: Ferencsik József', közgyám: Bárdos Antal. A legtöbb adót fizetők: Bohai István

Bernáth Balázs

Keresztesi József

Tóth L. Mihály

Vígh István

Dinnyés Mátyás

Kiss József

Mátó L. János

Tóth Sz. József 1902

A neogótikus, kereszthajós templomot 1902-ben szentelték föl a Szent kereszt megtalálásának tiszteletére. A 19 305 korona építési költséghez a földművelési miniszter 6000, a vallás- és közoktatásügyi miniszter 4000, Dessewffy Sándor püspök 2000 koronával járult hozzá. A régi iskolaépület mellé új épült két tanteremmel és egy tanítói lakással. Lukács Mihály jegyző közreműködésével megalakult a községi Önkéntes Tűzoltóegylet. Tagjai: Szabó Antal

Ferencsik Mihály (Antal fia)

Galcsik János

Keresztúry István (István fia)

Keresztúri Miháty

Legifj. Juhász János

Bárdos Mihály

Ifi. Ferencsik Antal

Ifj. Csányi Pál

Varga Pál

Dinnyés József

Gróza Ferenc

Ifi. Vízhánnyó Mátyás

Keresztúri János

Ifi. Keresztesi Ferenc

Ifi. Kovács István

Csányi Antal

Varga Ferenc

Mátó Balázs Ifi.

Ferencsik András

Keresztúry István kovács

Benei Antal

1905 Csanád vármegye Közigazgatási Bizottságának jelentése megállapította: „Kis-Királyhegyesen az 1905-ös gazdasági év emlékezetes nyomot hagyott, mert silánysága következtében vetőmag- és élelmiszer-szükségletét a vármegyétől nyert segélykölcsönökből szerezte be". 1909 A régi iskolaépületet lebontották és az 1902-ben építetthez hozzáépítettek egy tantermet és egy tanítói lakást, így az iskola három tanteremből állott, amelyhezkét tanítói lakás is csatlakozott. Ekkor már három tanító oktatta, nevelte a falu iskolás gyermekeit. A tanköteles gyermekek száma 200 volt. Jegyzői lakás épült. A falu lakosságának állatállománya: Használati ló

211

Csikó

111

Tehén

150

Növendék szarvasmarha

98

Sertés

754

Juh

22

A községi önkormányzat tulajdonában 1 tenyészmén, 2 tenyészbika, 2 tenyészkan volt. A faluban található összes faállomány összetétele: Almafa

300

Körtefa

200

Szilvafa

1200

Cseresznyefa

100

Meggyfa

900

Diófa

75

Akácfa

4097

Eperfa

525

1910 A község lélekszáma 1075. 1912 A megyei Közigazgatási Bizottság jelentése megállapította, hogy a községháza düledező állapotban volt, ezért a központi járás főszolgabírója ki-lakoltatást rendelt el. A községi hivatal ezután bérelt helyiségekben, majd az iskolában működött. A jelentés szerint a faluban egy állandó gyermekmenedékház működik egy bérelt parasztházban, amely azonban sötét, nedves, nehezen szellőztethető, padozatlan helyiségből áll, vagyis nem felel meg a követelményeknek. 1913 A megyei Közigazgatási Bizottság jelentéséből kitűnik, hogy november 3-án ázsiai koleramegbetegedés, illetve haláleset fordult elő. Hét nap alatt 6 haláleset történt, ami erélyesebb intézkedéseket tett szükségessé. A gyerekek között vörhenyjárvány ütötte fel a fejét, ami 49 halálesettel járt. A bevezetett egészségügyi óvintézkedésekkel mindkét betegség terjedésének sikerült gátatvetni, nem terjedt tovább. A bekövetkezett halálesetek miatt a falu lakossága 18 fővel csökkent. 1914. július 26. Délelőtt 9 őra tájban megállt egy lovascsendőr a községháza előtt, és hozta a mozgósítási hirdetményt. A községi bíró Búvár Imre, a jegyző Lukács Mihály voltekkor. A bíró azonnal fogatot rendelt, s a falut körüljárta rajta a kisbíró, Keresztesi János dobbal és Kása Ernő segédjegyző, aki a hirdetményt felolvasta. Minden utcában több helyen megálltak, harmincéves korig azonnal be kellett vonulnia minden katonaviselt embernek. A kisbíró is, a segédjegyző is azonnal bevonult a többi királyhegyesivei együtt.

1914 ősze A háborúban elsőnek vesztette életét a faluból Tóth János, akit a szülei hazahozattak, mert sebesülés következtében kórházban halt meg. A királyhegyesiek többsége a "Csász. és Kir. 46. (szegedi) Gyalogezredben" és a "Magyar Kir. 5. Honvéd (szegedi) Gyalogezredben" szolgált, amely Przemysl várában, hosszú bekerítés után orosz fogságba esett. Sokan halálukat lelték a különböző frontokon, nem kevesen szenvedtek az olasz, a hírhedt piavei fronton 1914-1918 A háború négy éve alatt 311-en vonultak be katonának, akik közül elesett, eltűnt 72 fő, a lakosság 6,8%-a, a bevonultak 23,15%-a. Míg 1910-ben 1075, a háború után, 1921-ben már csak 989 lakosa volt a községnek. Az I. világháborúban elesettek, hősi halottak névsora: Kovács János Bakai Mihály Kovács András Bárdos Antal 40.

Keresztesi István

Bárdos János Ludányi János Beke András Máté József

5.

10.

15.

Beke Mihály

Mátó Ferenc

Bakai Márton

Mátó L. János

Borsos András

45.

Sarró András

Borsos Mihály

Sarró Apjok István

Búvár András

Simon Mihály

Búvár Ferenc

Sóki Mihály

Búvár Mihály

Szabó Antal

Csányi János

50.

Szalma János

Csányi Márton

Szalma Mihály

Csányi Pál

Szentesi József

Csikota János

Tóth István

Csikota József

Tóth Sz. István

Dinnyés István

55.

Tóth János

Dinnyés János

Tóth L. János

Dinnyés Pál

Tóth Sz. Mihály

20.

Farkas Antal

Tóth András

Farkas Mihály

Varga András

Fejes Imre

60.

Varga András

Fejes István

Varga András

Ferencsik András

Varga B. András

Ferencsik András

Varga Gergely

Ferencsik János

Varga Sz. István

25.

Ferencsik János

65.

Varga Sz. János

Ferencsik János

Varga Péter Pál

Ferencsik Mihály

Varga Pál

Galcsik János Hadovás István Vígh János 30.

Horváth József

70. Weisz József

Keresztesi János Keresztesi Mihály Keresztúri János Kiss József 35.

Kiss Ferenc Kiss Pál Kocsis János

1918. december Megalakult a helyi Nemzeti Tanács, amelynek vezetőivé Varga B. Istvánt, Bárdos Mihályt és Bárdos Jánost választották. 1919. március A tanácsköztársaság kikiáltása után megalakult a helyi direktórium, amelynek elnöke Máté János lett, majd Keresztúry Mihály, tagjai pedig Gémes Pál és Varga Pál. 1919. április-május Makót és környékét idegen, szerb, majd francia, s végül román csapatok szállják meg. A falu is román megszállás alá kerül. 1920. március vége

A román csapatok kivonulnak a környékről, megszűnik a román megszállás. A község lélekszáma: 990. 1921 A megyei közigazgatási bizottság jelentése szerint a következőképpen alakult 1914-től az évente tüdővészben meghaltak száma: 1914:

2

1918:

10

1915:

6

1919:

9

1916:

4

1920:

3

1917:

9

1925:

3

1923 A Nagyatádi-féle földbirtokrendezés során a Blaskovich-birtokból összesen 66,5 kh-at osztottak ki. Ebből 4,5

holdat

3 hadirokkant,

3,5

"

3 hadiözvegy,

43,5

"

32 föld nélküli mezőgazdasági munkás,

3

"

3 törpebirtokos,

2

"

a gazdasági iskola,

10

"

a róm. kat. plébánia kapott.

1924 Önálló plébániát hoztak létre. Elkészült a Királyhegyest déli irányban a Makó-Csanádpalota közötti úttal összekötő (macska)köves út. Továbbra is magas a gyermekhalandóság. Ebben az évben 19 gyermek született, akik közül az egyéves kor elérése előtt 7-en haltak meg. A községi hivatal helyiségét az iskolából a ménes istálló épületébe helyezték, mert szükség volt egy új tanteremre. Így az iskola három tanteremből állott és három tanító tanította a gyermekeket. 1925 A közigazgatásilag Csapádpalotához tartozó nagy-királyhegyesi Blaskovich-birtok összes területe 3894 kh, ebből 1999 kh szántó, 15 kh kert, 1 kh szőlő, 217 kh rét, 1307 kh legelő, 355 kh földadó alá nem eső terület. Királyhegyes földterülete 1492 kh Az 1-10 kh közötti gazdaságok száma 220, a 10-50 kh közöttieké 22, és egy 72 holdas gazdaság is található. Közel 100, csak házzal, kerttel rendelkező zsellércsalád él a faluban.

1926 A mezőgazdasági konjunktúra érezteti hatását. A falu gazdálkodói termésük révén nagyobb bevételhez jutnak, mint korábban. Az 1920-as évek első felében az inflációt kihasználva nagyobb nehézség nélkül törlesztik régi adósságukat az elértéktelenedett pénzzel. A földes gazdák többsége így törleszti a telepes földek után járó örökváltság utolsó részletét. Néhány család azonban továbbra is adósa marad az államnak. Felépült a (ma is álló) községháza, valamint a paplakás és a plébániahivatal épülete. A községi hivatal a volt ménesistálló épületéből költözött az új községházába. A volt ménesistálló lett a kisbírólakás és a bikaistálló. Elkészült az első ártézi kút. 1927 A legtöbb adót fizetők névsora: 1.Mátó L. János italmérő 2. Varga Sz. Balázs gazdálkodó 3. Börcsök József gazdálkodó 4. Keresztúry István kereskedő 5. Ferencsik József gazdálkodó 6. Ferencsik Márton gazdálkodó 7. Mátó Balázs gazdálkodó 8. Fazekas Mátyás gazdálkodó 1920-as évek második fele A tapasztalható mezőgazdasági konjunktúra hatására némi korszerűsödés kezdődik a mezőgazdasági termelésben. A Keresztúry-testvérek (Nemesek) Fordson traktort vásárolnak. Később Varga Sz. Pál, majd Keresztúry András is beszerez ilyen traktort, s Keresztúry új cséplőgépet is vásárol. 1928 A Királyhegyesi Önkéntes Tűzoltó Testület tagjai: Nagy Pál

Keresztúry József

Mátó Pál

Keresztúry András

Schweitzer Ádám

Varga Sz. Pál

Tari István

Busa Ferenc

Vízhányó Mihály

Mátó Zoltán

Kiss Mihály

Farkas József

Keresztúry István

Daróczi András

1929 A faluban a termésátlag búzából 8, árpából 7 és kukoricából is 7 mázsa volt, ami - az akkori viszonyokhoz képest is - főleg kukoricából igen alacsony. Az I. világháborúban elesett hősök emlékére emléktáblát állítanak fel a templom mellett. 1930 A község lélekszáma: 1007.

1929-1933 A világgazdasági válság évei alatt a búza és a többi mezőgazdasági termény felvásárlási ára nagymértékben csökkent, ami súlyosan érintette a parasztságot. Bevezették a bolettarendszert, ami azt jelentette, hogy a gazdálkodók, mezőgazdasági termelők eladott terményeikért kevés pénz mellett bizonyos arányban bo-lettát (jegyet) kaptak, amellyel később adójukat fizethették. Különösen súlyos helyzetbe kerültek a nincstelenek, napszámosok, akik egész évben alig jutottak munkához, s nem volt ritkaság az éhezés, a nélkülözés ezeknél a családoknál. Ebben az időben 80 zsellércsaládnak nem volt saját háza. 1930-1935 Az 1930-as évek elejétől Mátó Zoltán a községi tűzoltóparancsnok, 1935-től Keresztúry András az alparancsnok. 1935 A falu parasztságának rétegződése (az egyes birtokkategóriába tartozók száma): 1 holdnál kevesebb földdel rendelkezők

104

1-5 holdasok

133

5-50 holdasok

80

50-100 holdasok

1

100 holdon felüliek

1

Az állatállomány összetétele:

A legtöbb adót fizetők:

Szarvasmarha

224

Ló

225

Sertés

942

Juh

23

Baromfi

3561

Bernáth Varga Balázs

621,40

pengő

Fazekas Mátyás

416,14

"

Keresztúry József

416,14

"

Tóth L. Menyhért

415,33

"

Bohai Gergely

413,80

"

Börcsök József

403,62

"

Börcsök András

340,06

"

Keresztúry András

334,67

"

Özv. Ferencsik Jánosné

333,41

"

Mátó Balázs

317,65

"

1934-1938 Az 1930-as évek közepén az iskolában növekedni kezdett a tanulólétszám. A beüt tanulók száma tanévenként: Tanév 1934/35

Tanulók száma 69

1935/36

113

1936/37

119

1937/38

120

1938-1939 Már működik a faluban az ellenzéki Független Kisgazdapárt helyi szervezete. Elnöke, vezetője Szabó Mátyás. 1939. március Kakuja József 25 éves királyhegyesi hentessegéd honvéd őrvezetőként Kárpátalján Feketeardónál, illetve Feketeházán március 15-én hősi halált halt. A bécsi döntés értelmében Kárpátalja visszakerült Magyarországhoz. A Magyar Honvédség bevonult Kárpátaljára. Kakuja József felderítő járőr tagjaként halt hősi halált. Holttestét hazaszállították, és a faluban mély részvét mellett temették el. 1939. május Az új választójogi törvény vidéken, a falvakban is bevezette a titkos szavazást. Az országgyűlési képviselőválasztások előkészületeként Eckhardt Tibor, a Független Kisgazdapárt országos elnöke május 15-én a faluba látogatott, ahol Szabó Mátyás, a helyi szervezet elnöke üdvözölte. A választáson a faluban az ellenzéki Független Kisgazdapárt 166, a Magyar Élet Pártja (kormánypárt) mindössze 79 szavazatot kapott.

1939. május 25. Megalakult a Meskó Zoltán vezetése alatt álló Magyar Nemzeti Szocialista Földműves és Munkáspárt helyi csoportja, amelynek vezetője Király Sándor. A főszolgabíró azonban csak a vezetőség működését engedélyezte, gyűlés tartásához külön engedélyt kellett kérniük. E párt különféle átalakulás és egyesülés után a Nyilaskeresztes Párt nevet vette fel, amelynek vezetője Szálasi Ferenc volt. 1939 A háborús készülődés hatására mezőgazdasági konjunktúra kezdődött. Főleg a belterjes gazdálkodás, a vöröshagyma- és zöldségtermelés, valamint az állattenyésztés fejlődött. Az állatállomány összetétele: Szarvasmarha

232

Ló

221

Sertés

1251

Juh

72

Kecske

13

Csanád megyében a legtöbb adót fizetők között a 12. Blaskovich Péter 9.688 pengő adóval, a 13. pedig Blaskovich Ernest 9.687 pengővel. 1939-1942 Az 1940-es évek elején az iskolai tanulólétszám nagy arányban növekedett. A beírt tanulók száma tanévenként: Tanév

Tanulók száma

1938/39

119

1939/40

115

1940/41

153

1941/42

177

1940. augusztus Magyarország és Románia között Erdély kérdésében feszültség támadt. Ezért a honvédség a román határtól 10-15 km távolságban hevenyészett védővonalat épít botlódrótos aknamezővel. A védővonal a falutól nyugatra, a makói határban húzódik, ahonnan a tanyai lakosokat ideiglenesen kitelepítik. Észak-Erdély visszakerül Magyarországhoz. A védővonalat felszámolják. Az aknamentesítésben több katona (tiszt) életét veszti. 1941 A község lélekszáma: 1016 1942. május

A Magyar Királyi V. Csendőrkerület 5. Nyomozó Alosztálya vizsgálatot indított Gémes Pál ellen, mert részben nyilas érzelmű és kormányzóellenes, részben a Szovjetuniót, a szovjet rendszert dicsőítő kijelentéseket tett. A vizsgálat elhúzódott, majd kiterjesztették Gémes 1919-es direktóriumi tevékenységére is. 1942. október Megalakítják a Magyar Parasztszövetség helyi szervezetét. Elnökké Szabó Jánost, társelnökké Zsoltész Andrást, id. Keresztúry Andrást és Varga Sz. Andrást választják. A belépést huszonketten írják alá. 1943 nyara Szálasi Ferenc, a Nyilaskeresztes Párt vezetője Királyhegyesre látogat. 1944. április Gémes Pált az ország német megszállása után Nagykanizsára internálják, ahonnan júniusban szabadon bocsájtják. 1944. szeptember 24, vasárnap A kora délutáni órákban a Csanádpalota irányából a Rác úton Földeák, Hódmezővásárhely irányába vonuló szovjet katonai egységek oldalbiztosító járőre megjelenik a faluban. A 2. Ukrán Fronthoz tartozó 228. Voznyeszenszki lövészhadosztály 779. ezrede 24-én és 25-én folyamatosan menetel a Rác úton anélkül, hogy különösebb ellenállásba ütközne. A hadosztály másik ezrede Csanádpalota. Nagylak irányából Makó felé vonul. A hadosztály harmadik ezrede tartalékként (a romániai) Nagylak térségében állomásozik. 1944. szeptember 25-26. Hétfőn délelőtt Mezőhegyesről a magyar 6. póthadosztály rohamlövegekből és néhány gyalogos szakaszból álló kisebb egysége támadást hajt végre a Csanádpalotánál állomásozó szovjet egységek ellen, bevonul a községbe, de csak a település felét tudja visszafoglalni. Másnap, szeptember 26-án kedden reggel a tartalékban lévő szovjet ezred egységei visszavonulásra kényszerítik a magyar egységet, amely a Rác úton vonul hátrafelé, ott, ahol már egy szovjet ezred az előző napokban elvonult. A magyar egység védelemre rendezkedik be a faluban, a szovjet csapatok tűz alá veszik a községet, főleg gyalogsági fegyverekkel és aknavetőkkel. A magyar egység erre harc közben tovább vonul a Rác úton Rákos irányába. A lezajlott ütközetnek a falu lakosai közül két asszony, Csányi Istvánné és Ferencsik Pálné áldozatul esik. Kedden, a reggeli órákban a szovjet csapatok elfoglalják Makót. 1944. szeptember 26. és október 6. között Az ide-oda hullámzó harcok, katonai ütközetek során a falu többször gazdát cserél, míg a 2. Ukrán Front tiszántúli támadó hadművelete során a szovjet csapatok október 6-án, a reggeli órákban véglegesen elfoglalják a községet. A katonai ütközetekben a falu területén 35 magyar katona esett el, akiket a temetőben közös sírba temettek. Királyhegyesen és környékén elesett, hősi halált halt magyar katonák névsora:

Greczor József , Sopron Dr. Rajcsay Albert főhadnagy, Budapest Varga Imre honvéd Petyke János főhadnagy, Nagyhalas Orbán Jenő honvéd, Szamorócz Gellért István honvéd, Mikosszéplak 5.

Puhar István honvéd, Pata Papp Ferenc szakaszvezető,Majtís Borgyos László honvéd, Gacsály Tóbiás Ernő őrvezető Szimkó Mihály tizedes

10.

Simon Lajos honvéd, Csatha Balázs József, Csongrád Boráncsik András, Görbeháza Hamzsa Sándor őrmester, Irma Czene Pál honvéd, Nyíregyháza

15.

Lipcsei Sándor honvéd, Tiszavid Kovács István honvéd, Királyhelmez Király Gyula, Nemesszentandrás Simon István tizedes, Rákospalota Vécső András honvéd, Jászberény

20.

Batóz Imre őrmester, Kiskunhalas Papp József honvéd, Miskolc Tukis József honvéd, Szeged Léber József honvéd, Veszprém Kozma Gyula honvéd, Csaprendek

25. Széli András honvéd, Akali Eötwös Miklós honvéd, Ungmogyorós 29.

Kovács Miklós honvéd, Tiszacsorna

4 honvéd, 1 polgári személy - nevük ismeretlen A háború évei alatt, s ebben az időpontban Búvár Mihály a falu bírája II. világháborúban elesett, hősi halált halt községi lakosok névsora: Baka István

Kerekes Pál

Baka József

Keresztúri János

Beke Pál

Kovács Márton

Börcsök István 5.

Lúczó Ferenc 20.

Busa István

Mátó Mihály

Busa János

Sipos István

Csányi József

Szabó Antal

Csányi Mihály

Sazbó István

Farkas István 10.

Szabó János 25.

Farkas István

Takács József

Farkas J. Márton

Tari János

Fejes Noé Béla

Tóth L. Péter

Ferencsik Mátyás

Veréb István

Hadobás Mihály 15.

Vígh András 30.

Kapitány Antal

Zsiga János

1945. március-április Megalakul a földigénylő, majd földosztó bizottság, amelynek elnöke az agrárproletár Sarró Sándor. A faluban 180 fold nélküli zsellér, agrárproletár, kevés földű kisparaszt kap összesen 852 kat. hold földet a nagy-királyhegyesi Blaskovich-birtokból. 1945. november 4. Az országgyűlési képviselőválasztások eredménye, az egyes pártokra adott szavazatok száma és aránya: Független kisgazdapárt

307

53%

Magyar Kommunista Párt

193

33"

Nemzeti Parasztpárt

45

8"

Szociáldemokrata Párt

20

4"

Polgári Demokrata Párt

12

2"

1946 A községi önkéntes tűzoltócsapat parancsnokai és tagjai: Parancsnok: Martonyi Zoltán Alparancsnok: Keresztúry András Tagjai: Busa Ferenc

Ferencsik József

Keresztúry István

Farkas Mátyás

Daróczi András

Ferencsik István

Fejes Márton

Keresztúry János

Ludányi Mihály

Kocsis Imre

Mátó Mihály

Énekes Károly

1947. augusztus 31. Az országgyűlési képviselőválasztások eredménye, az egyes pártokra adott szavazatok száma és aránya: Független kisgazdapárt

285

44%

Magyar Kommunista Párt

211

32"

Nemzeti Parasztpárt

66

10"

Szociáldemokrata Párt

14

3"

polgári ellenzéki pártok

71

11"

1949 A község lélekszáma: 1077. 1950 Nagy-Királyhegyest Csikóskútpuszta. majd Csikóspuszta néven közigazgatásilag Királyhegyeshez csatolják. Létrejön a tanácsrendszer, megválasztják a helyi községi tanácsot, amelynek vb-elnöke Sarró Ferenc lesz. A falut villamosítják, a házak túlnyomó többségébe bevezetik a villanyt. 1953

Csikóspusztát villamosítják. 1956. október 30 „Királyhegyes község Nemzeti Tanácsától JEGYZŐKÖNYV" Készült: Királyhegyes község Nemzeti Tanácsának megalakuló Illésében 1956. október 30-án az iskola nagytermében. Jelen vannak: a tanács valamennyi tagjai és a dolgozó parasztok mintegy 650-700 fő Kerekes Imre vb. elnök üdvözli a megjelenteket, majd felkéri Kovács Ferencnét, hogy szavalja el a Szózatot. A Szózat elhangzása után Kerekes Imre vb. elnök a maga és az egész tanács tagsága nevében lemond, melyet a jelenlévők egyhangúlag tudomásul vesznek. A nagygyűlés felkéri Bacsa Gyulát a választási nagygyűlés levezetésére, elnökségbe Beké Mihályt és ifj. Búvár Mihályt választják. Bacsa Gyula és az elnökség tagjai elfogadják a megbízatást. Bacsa Gyula: Javaslatot tesz, hogy a nép minden pártból jelöljön ki jelölő bizottságokat és a kijelölteket a nagygyűlés tegye, illetve vegye bírálat alá és válasszák meg a községi nemzeti tanácsot. MDP részéről Szűcs Szilveszter - 2 fő. Kisgazda párt részéről Daróczi József- 2 fő. Paraszt párt részéről Fekete József és - 2 fő. Pártonkívüliek részéről Fazekas Mihály és - 2 fő. A jelölő bizottság elhagyja a termet. Bacsa Gyula: Felkéri a nagygyűlést, hogy az ideig, amíg a jelölő bizottság a jelölést megteszi, a nép tegye meg a hozzászólásait, valamint észrevételeit a jelenlegi helyzethez, valamint az előttünk álló feladatnak végrehajtásához. Sarró János: A nemzeti tanács első dolga, hogy a rendet helyreállítsa, továbbá a folyó mezőgazdasági munkák irányítását végezze. Juhász Antal: Az embereket ne az eddigi munkájuk alapján ítéljük el, hanem a jelenlegi munkájukat is vegyük figyelembe. Ne az áruló helyzetük alapján értékeljük, hanem a jelenlegi munkaviszonyuk alapján. Farkas Márton: Javasolja, hogy Gerőt és társait halálbüntetéssel sújtsák, s ha vannak több bűnösök, akkor azoktól ne vért kívánjunk, hanem állítsák bíróság elé, nem akarunk semmiféle restaurációt. Fekete István: Kérjük, hogy a jelenlegi katonaruhát cseréljék vissza a régi mintájúra.

Ugyancsak a dolgozók régi kérelmét, az aranykorona értékének csökkentését minél előbb eszközöljék. A szovjet csapatok azonnal hagyják el Magyarország területét. Vetőmagról gondoskodjon a nemzeti tanács. A Nemzetőrséget minél előbb szervezzék meg. Javaslom, hogy a szabadságharc hőseinek hozzátartozóját kártalanítsák. A járási tanács tisztségéről lemond. A nagygyűlés egyhangúlag elfogadja a Fekete István tanácstagságáról a lemondást és Vári Jolán és Horváth Sándor megyei és járási tanácstagi tisztségéről felmenti. Tóth István: Javaslom, hogy a választást fajra, nemre és pártra való tekintet nélkül fogadjuk, illetve válasszuk meg. A jelölő bizottság a jelöltek névsorát beadja és az elnök egyenkénti szavazásra bocsátja, melyet a nagygyűlés az alábbiak szerint hagyja jóvá. > Simodán Márton

Keresztúri István

Beke Mihály

Fazekas Mihály

Gila Mihály

ifi. Búvár Mihály

Bakai János

Ifi. Varga Ferenc

Kiss Béla

Csillag István

Tamasi Mihály

Ferencsik József

Baka József

Csányi Istvánné

Farkas András csp.

Ifi. Varga Illés

Mátó István

Id. Sarró Adrás

Simondán László

Kiss József

Juhász György

Kókai László

Gumoin József

Daróczi József

Ifi. Varga Balázs

Búvár János

Lichner Dezső

Kocsis János

Vastag Aladár

Farkas András

Simondán István Simondán Márton: A megálasztottak, valamint a saját nevében köszönetet mond a dolgozó népnek a bizalomért, s ígéretet tesz, hogy ezzel a bizalommal nem fogunk visszaélni. Km. ft. (:Bacsa Gyula:)

Csányiné sk. (:Papp Ferenc:) jk. vezető h.

elnök Kiss József sk. Keresztúry István sk. jk. hitelesítők

A település mai elhelyezkedése. Az 1844-es betelepülés utáni évtizedekben a község kelet felé terjeszkedett. Új házhelyek kialakításával betelepüli a Tüskös (ma Kossuth) utca déli szakaszának keleti oldala, majd a Simonfalva nevű falurész és a Liliom (ma Ady Endre) utca, s végül házak épültek a temető mellett (Béke utca). Végül az 1945 utáni évtizedben a település északi részén létrejött az Újtelep. A falu múltjának, hangulatának kifejezője, hogy a település délnyugati részét Éraljnak nevezték. A korábban ott lévő házakat néhány évtizeddel ezelőtt már lebontották.

Földrajzi nevek, jellegzetes családi és ragadványnevek A hely, a terület, a település neve, nevének változásai, a határrészek, a dűlők, a vízfolyások nevei magukon őrzik a múltat, tükrözik a terület, a település történetét. A jellegzetes családi és ragadványnevek pedig a közelebbi múltba, a falu társadalmi viszonyaiba és változásaiba engednek betekintést.

A hely- és településnév változásai Királyhegyes. Mint terület, hely, birtok neve a 14. században szerepel először az oklevelekben. Mivel királyi birtok volt és kiemelkedő halom körül terült el, ezért kapta a Királyhegyes nevet. Királyhegyesi halom. Egy-egy földrajzi területet, helyet vagy határát az ott emelkedő halom alapján jelölték, illetve nevezték el. A királyhegyesi halom megjelölés a 15. században már használatos volt. Fekete-halom. A környék legkiemelkedőbb halma, amely a királyhegyesi (csikóspusztai) határ északkeleti csücskében, a makói (rákosi) és a csanádalberti határ találkozásánál terül el. Királyhegyesi ér. A mezőkopáncsi érből eredő, több ágra szakadó, szélesen kanyargó, északról, déli-délnyugati irányba haladó, a mai települést megkerülő vízfolyás a Királyhegyesi ér. Már a 15. században így nevezik. Nagyhegyes. Királyhegyes mellett ez a név is szerepel a terület neveként az okmányokban a 14-15. században. Királyhegyes. A 15. században már település, jobbágyfalu, amelynek temploma is van. Nagy-Királyhegyes. 1772-ben a Királyi Kincstár tulajdonában lévő királyhegyesi puszta egy részét - mintegy 4500 kisholdat - báró Harruckern Ferenc kapja meg. A birtok tulajdonosai változtak, végül a Blaskovich-család szerzi meg, s növeli a birtok területét: az 1800-as évek közepén már 4777 kishold. A területet Nagy-Királyhegyesnek nevezik. Kis-Királyhegyes. 1844-ben a kis-királyhegyesi pusztán, 2000 kishold területen telepes dohánykertész községet hoznak létre e néven. Királyfalva. 1844-1870 között az egyházi anyakönyvekben a település általában e néven szerepel. Királyhegyes. 1908-tól a település hivatalos neve.

A település: utcák, közök, falurészek Utcák, közök

A település észak-déli irányban mintegy egy kilométer hosszan terül el. Az utcák is ennek megfelelően alakultak ki. A Nagy (ma Jókai) utca a főutca szerepét tölti be. Tengelyében, a település közepén a templom helyezkedik el. A főutcával párhuzamosan alakult ki a többi utca is. A főutcától nyugatra a Kis (ma Felszabadulás), kelet felé haladva a Tüskös (ma Kossuth), északkeleten a liliom vagy Napkeleti (ma Ady Endre), délkeleten egy kis rövid utca Petőfi néven. A települést kelet-nyugati irányban a Nagy köz (ma Dőzsa György utca), illetve déli részén a temetőnél a Temető köz (Béke utca) szeli át. A főutca és a régi Nagy köz találkozásánál a templom körüli kis tér alakult ki, ahol a település középületei helyezkednek el. A templom, illetve a templomkert mellett, tőle nyugatra az általános iskola, ettől délre a volt jegyzői lakás, ma orvosi rendelő áll. Vele szemben, a tér keleti oldalán a községháza található. Régen a községháza előtti kis téren hetente egyszer piacot tartottak. Ma mind a községháza, mind a volt jegyzői lakás előtt park található, benne a hősi emlékművel.

Falurészek A falunak vannak olyan részei, amelyeknek a múltban külön elnevezésük alakult ki, s tükrözik a település sajátos hagyományait, a régi idők hangulatát. Simonfalva. A betelepülés során a falu délkeleti részén mintegy 30 telekből, házhelyből álló falurész alakult ki, ahol először egy Simon nevű család épített házat, ezért kapta a Simonfalva elnevezést. Éralj. A Királyhegyesi ér a település délnyugati részén, közvetlenül az ott épített, s azóta lebontott házak, ott levő telkek előtt folyik el. Mintegy 6-8 házról, illetve telekről van szó, ahol nehéz anyagi helyzetű földműves-napszámos családok laktak. E telkek olyan kicsik voltak, hogy kert a legtöbb esetben nem is tartozott hozzájuk. Tavasszal az ér áradása nemcsak a házak előtt húzódó kocsiutat öntötte el, hanem az udvarok egy részét is, és összedőléssel fenyegette a házakat. Fakert (Promenád, helyi kiejtésben: Pramonát). A falu délkeleti részén a temető mellett erdő, liget alakult ki, amelyet a környező, kertnek használt területtel együtt Promenádnak (Pramonátnak) neveztek. Sportpálya. (1945 előtt: Levente tér, mellette lőtérrel). Az 1920-as években a falu nyugati oldalán elterülő legelőn sportpályát, labdarúgó pályát alakítottak ki, amelyet árok és fasor vett körül. A sportpálya mellett kispuska lőteret építettek kiszolgáló épülettel együtt, s az egészet Levente térnek nevezték. 1945 után a lőteret megszüntették, de a sportpálya megmaradt. Újtelep. Az 1945 utáni években a falu északi részén mintegy 70 házhelyet alakítottak és osztottak ki azoknak a családoknak, amelyek kedvezőtlen körülmények között laktak, illetve fiatal házasoknak, akik nem rendelkeztek saját házzal. Az 1945-1959 közötti időszakban 86 ház épült a faluban, többségük az Újtelepen. A régi falu északi részén levő út, amelynek folytatása nyugat felé a Makóra vezető földút, az Újtelep kialakításával utca lett, amely a József Attila nevet kapta. Csikóspuszta. A település külterületi lakott helye a falutól keletre, mintegy 3 kilométerre található. A régi Nagy-Királyhegyes, a volt Blaskovich-birtok (uradalom) központja, majorja. A központi épület (ma is álló, de leromlott állapotú), kelet-nyugati irányban elhelyezkedő, déli bejáratú kastély. 1945 előtt a kastélytól nyugatra több holdas park terült el teniszpályával,

sétányokkal, amelyet kerítés vett körül. A kastélytól délre és keletre az ispánlakás, magtárak, gazdasági épületek, istállók voltak és 5 cselédház, mindegyikben 4 család részére közös konyhával. Ezenkívül külön álló cselédlakások is voltak. A majorból keskenyvágányú gazdasági vasút (lóré) vezetett a Rác-úttal párhuzamosan a csanádpalotai vasútállomásig. A majortól, településtől nyugatra mintegy 300-400 méter átmérőjű területen erdő terül el, közepén a Blaskovich-család temetkezési helyével, kriptájával. 1945 után a cselédházakat lebontották, a földosztás során házhelyeket is osztottak a Királyhegyesre vezető út mentén, ahol családi házakat építettek. A gazdasági épületek egy részét lebontották, a többit az 1949-ben létesített gépállomás használta saját céljaira. Később a termelőszövetkezet hasznosította az épületek egy részét, illetve üzemi célokat szolgáltak és szolgálnak. A majorhoz tartozott az északkeleti irányban elterülő Szénáskert, ahol a széna- és szalmakazlak voltak, a szálastakarmányt tárolták és a gabona cséplését végezték. A település jelenleg valamivel több mint 20 családi házból áll, amelyek a Lenin, a Vörösmarty és a Rákóczi utcában helyezkednek el. Vízfolyások, legelők, csordakutak Királyhegyesi ér. A falut északkeleti irányból megközelítő és keleten, délnyugaton nagy kanyarokkal körülölelő ér, amely a Királyhegyesről Makóra vezető, délnyugati irányú földút mellett csatornában folytatódik és a Királyhegyesi csatornába (népi elnevezése: Kiscsorgó) ömlik. Az ér medre tavasszal megtelik vízzel, nyáron általában kiszárad. Szenteltvíztartó. A Királyhegyesi érnek a falut a Rác úttal összekötő, bekötőúttól délre eső része a legelővel együtt olyan bemélyedést alkot, amely a templomi szenteltvíztartóra hasonlít. Pápai ér. A Királyhegyesi érnek a falu nyugati oldalán kanyargó szakaszából eredő, mintegy másfél kilométeres délnyugati holtága, amely a falutól legtávolabb eső része, tavat alkot. Sánta ér. A csikóspusztai határt észak-déli irányban átszelő nagyobb ér. Királyhegyesi csatorna (Kiscsorgó). A falu határának északnyugati részén keletről nyugatra haladó csatorna, amelybe a Királyhegyesi ér torkollik. Legelők, kaszálók a Királyhegyesi ér mentén. A kanyargó Királyhegyesi ér medrét mindkét oldalon legelő szegélyezi. A legelő a falu keleti oldalán, s a Szenteltvíztartó nevű részen és nagy déli kanyarulatában viszonylag keskeny csíkot alkot. Jóval szélesebb a nyugati oldalon, s a Pápai ér területén. A Pápai ér területének legtávolabbi részét kaszálónak használták, illetve az első kaszálás után hasznosították legelőként. Csordakutak (gémeskutak). Nyugati csordakút. A falu nyugati oldalán lévő legelő csordakútja, amely mellett sertésúsztató is van. Újkút. A Pápai ér tóvá szélesedő szakaszán levő kút. Keleti csordakút. A falu keleti oldalán elterülő legelőn lévő csordakút. Kispusztai kút. A kispusztai legelőn lévő kút.

Semlyéki kút. A semlyéki határrészen lévő kút. Csikóskút. A nagy-királyhegyesi majortól délnyugatra a volt Blaskovich-birtok közepén lévő kút. Lupuj-kút. A Lupuj-halom mellett levő kút. Sóskút. A sóskúti legelőn levő kút.

Határrészek Kertész-dűlő. A falutól, valamint a Makóra vezető földúttól északra a Királyhegyesi csatornáig terjedő terület, amelyen valószínűleg a múlt században, a falu telepítése utáni években a dohányt termelték, a dohánykertészkedést folytatták. E terület egy részét 1945 után házhelyekként osztották ki a szegény családoknak és fiatal házasoknak. Lúczó-dűlő. A Királyhegyesi csatornától északra a makói (rákosi) határig terjedő (nem nagy) terület, amelyen a Lúczó család földje és tanyája feküdt. A Lúczú-tanya 1945 előtt a falu egyetlen tanyája volt. Pápai-dűlő. A falu nyugati oldalán a Makóra vezető földút és a Pápai ér által határolt terület, amelynek jelentős részét a Pápai család földje tette ki. Lukács-dűlő. A Pápai éren túl, a makói határig terjedő határrész. Valószínűleg a vele szomszédos makói határrészen domináns szerepet betöltő Lukács-birtokról és -tanyáról kapta a nevét. Határ dűlő. A falu nyugati oldalán elterülő legelő, továbbá a Pápai ér, valamint az Apátfalvára vezető út által határolt terület, amely délen az apátfalvi, nyugaton pedig a makói határig terjed. Dinnyeföldek. A falu északkeleti oldalán fekvő, a Királyhegyesi érig terjedő terület, amelyen régebben - a faluhoz való közelsége miatt - főleg dinnyét és más kertészeti növényeket, zöldséget termeltek. Járandó(k). A falu keleti oldalán az ér kanyarulata és a Rác út által határolt terület. Még a múlt században a legelő egy részének feltörése által nyert szántóföld, amelyből minden csalid legelőrésze, illetve birtoka aranyában részesedett. Temető mögötti terület. A temetőtől délre az érig, illetve az apátfalvi határig terjedő terület. Kispusztai járandó. A volt Blaskovich-birtok déli határán vezető Rác úttól délre az apátfalvi és magyarcsanádi határig terjedő földsáv, amelyet régebben főleg legelőnek használtak. Kispusztai földek. A régi kispusztai legelő, amelyet már korábban feltörtek. Semlyék. A Rác úton Csanádpalota felé haladva a Kispusztai földek után az ún. Semlyék terül el, amely zsombékos legelő. A népnyelv "Semmilyék"-nek nevezte, mert ott semmi sem termett. Kapott földek. Az 1923-as Nagyatádi-féle földreform során a volt Blaskovich-birtok legtávolabbi részéből néhány királyhegyesi szegény család részére juttatott földek. Az 1930as években 5-6 fasorból álló erdősáv választotta el a Blaskovich-birtoktól. Csanádi ugar. Magyarcsanád határának északi, a Királyhegesi kispuszta nevű határrésszel érintkező területe, amelyen sok királyhegyesi család rendelkezett földterülettel. Hivatalosan e

terület a Királyhegyesi ugar, mert korábban a Királyhegyesi pusztához tartozott. A királyhegyesiek számára azonban a Csanádi ugar. Határrészek, legelők Csikóspuszta területén: Nagycsárdai tábla. A Rác úttól keletre Csikóspuszta településig elterülő terület. Valószínűleg e területen állott a török hódoltság előtt Királyhegyes jobbágyfalu. Kiscsárdai tábla (-dűlő). A Nagycsárdai táblától északra elterülő terület. Szent Péter-halom. A Nagycsárdai táblától északra fekvő halom, amely átnyúlik a makói (rákosi) határba. Erdő mögötti terület. A településtől északnyugatra fekvő határrész. Szénáskerti tábla. A településtől északkeletre elterülő határrész, amely régen a Blaskovichbirtok szénáskertje volt. Vágott halom. A Szénáskerti táblától északra fekvő kisebb halom. Cifra Fekete-halmi-dűlő. A Fekete-halomtól délre fekvő terület. Zöld-halom. A Fekete-halomtól délre-keletre fekvő kisebb halom. Két ér közi (terület). A település és a csanádpalotai határ közötti terület. Nagy-Királyhegyesi puszta. A csanádpalotai határba átnyúló legelő, puszta. Lupuj-halom. A településtől délre elterülő halom. Kotrica. A településtől délkeletre elterülő tábla. Csáki-legelő. A Lupuj-halomtól és a Kotricától délre elterülő legelő. A terület egy részét már korábban művelésbe fogták, s ezt a részt Csáki-dűlőnek nevezték. Templom-telek. A Csáki-legelőtől keletre húzódó terület. Sóskúti legelő. A Templomtelektől északkeletre elterülő legelő. Csikós-halmi tábla. A Csáki-legelőtől nyugatra a Rác útig terjedő terület. Rizsik tábla. A Csikós-halmi táblától és a Csáki-legelőtől délre, a Rác útig terjedő tábla. A térképeken - tévesen - a Rác úttól délre eső terület is e néven szerepel, holott az Királyhegyes régi kispusztai területe!

Jellegzetes családi és ragadványnevek Nemesi származású családok A faluba a múlt századben két nemesi család települt. Mindkettő a Keresztúry (egyes leszármazottak a Keresztúri) nevet viseli annyi eltéréssel, hogy az egyik család nevét eredetileg Kereszthúry-nak írták, amit azonban a család tagjai Királyhegyesen már nem így használtak, sima Keresztúry-nak írták nevüket. Egy Szegeden élő leszármazott azonban visszatért a Kereszthúry névhez. Mindkét famíliához tartozók ragadványneve a faluban származásukra utalva: Nemes.

Kereszthúry-család. Nógrád vármegyéből származik, amely a 18. szazad második felében költözött Apátfalvára és a vármegye 1771. november 20-i bizonyságlevelével nemességét Csanád megyében igazolta. Az 1810-i nemesi összeírás a család több tagját említi. Keresztúry-család. Zala varmegyében 1825-ben bizománylevélben igazolta, hogy 1790-ben nemességet kapott Keresztúry József, Torontál vármegye fő-szolgabírája. Nemességét e megyében 1825-ben kihirdették, Károly és Titusz nevű fiával együtt. Károly Kövegy 1843ban történt telepítésénél kincstári felügyelő volt, akit 1845-ben felvettek Csanád vármegye nemesei közé. Keresztúry kovács.

Nemes kovács.

Keresztúry testvérek. Nemesek. Keresztúry János kovács.

Nemes Jani.

Keresztúry István kereskedő.

Boltos Keresztúry (Boltos Pista).

Keresztúry András gépész

Gépész Keresztúry (Gépész Bandi).

Második vezetéknévvel (esetleg csak annak kezdőbetűjével) rendelkező nevek Bernáth Varga Balázs

Bernáth Balázs, Varga Balázs

Farkas Józsa (J.) Márton

Józsa Márton

A familia egy korábbi generációjában egy lány a Józsa nevet kapta, ezért nevezték a családot megkülönböztetésül Farkas Józsának. Ferencsik Pápai (P.) család

Pápai-család

Mátó Lukács (L.) János

Lukács János, fia Mátó, majd Martonyi Zoltán

Szabó Nyíri Mátyás

Nyíri Mátyás

Tóth Laczi (L.) Menyhért

Laci Menyhárt (helyi kiejtés szerint)

Tóth (Sz.) József

Szurugyka József

Varga Sz. János kovács

Szent Kovács

Varga Sz. Pál Szent Pál

A hivatalostól eltérő nevek (Nem hivatalos házasságkötés esetén a gyermekek anyjuk vezetéknevét kapták, a helyi közvélemény azonban apjuk vezetéknevén szólította őket. Azonos nevű családok esetében az anyai vezetéknév szolgált megkülönböztetésül.) Balázs György Gonda György Horváth Mihály

Sütő Mihály

Kovács-család

zökő-család

Mátó István

Mijó István

Sarró Ferenc

Tóth Ferenc

Sarró Sándor

Tóth Sándor

Simondán István borbély

Giga borbély

A régi és közel múltban kialakult ragadványnevek: Baka István.

Kanada István. Az 1920-as években Amerikába, Kanadába akart kivándorolni.

Fazekascsalád.

Bikás-család. A család már a múlt század végén bikatenyésztéséröl volt híres.

Ferencsik család.

Sarki-család. Házuk a régi Kis utca és a Nagy köz sarkán áll jelenleg is.

Horváth József.

Pikuló József Apja az I. világháborúban olasz fogságba esett. Itthon némi olasz tudását hasznosítva pikulónak (piccolo = kicsi, gyerek) nevezte fiát.

Juhászcsalád.

Subasa-család A török hódoltság korából származó, török eredetű sző. Szabad csapathoz tartozót jelent, ami a juhász foglalkozással is összefüggött.

Kocsiscsalád.

Pípa-család (hosszú í-vel ejtendő) A család egyik férfi tagja pipájáról, pipázásáról volt híres. A pipa szó helyi kiejtésben vált hosszú hangzásúvá.

Kiss-család.

Szélső-család Az Apátfalváról települt család háza Apátfalván a falu szélén állt.

Takácscsalád.

Matyó-család. A takács mesterséget folytató, Apátfalvára települt matyó családok egyike, amely Királyhegyesen telepedett le.

Varga János.

Nosztrós Varga János. Az 1950-es években a földművesszövetkezet nosztró (felvásárló) telepének vezetője volt

Varga József.

Totó József. Az 1950-es években totószelvényeket árult.

Csikóspusztai ragadványnevek Halász János

Sofőr. Foglalkozása alapján.

Pipás Halász.

Pipázása alapján.

Davaj Halász.

1945 után, mivel a "davaj" orosz szőt sűrűn használta.

Királyhegyes és környéke. A térképen olvashatók a település határrészeinek jellegzetes nevei. Ennél azonban jóval több dűlő, határrész neve ismert, amit a könyv ezzel foglalkozó fejezete tartalmaz.

A KÖZSÉG TÁRSADALMA A múltból a mába A civilizálódás szakaszai A ma már többségben lévő városiak és a fiatal nemzedékek képzeletében részben idillikus kép él a faluról, a falvak életéről, amelyet a természethez való közelség, a város zajával és szennyezett levegőjével szemben a tiszta levegő, a békesség, a családias hangulat jellemez. Sokak szemében ugyanakkor a falu továbbra is az elmaradottság jelképe. Pedig az elmúlt több mint fél évszázad alatt a falu viszonyai, élete óriásit fejlődött, civilizálódott és modernizálódott. Gyerekkoromban, az 1930-as években falunk sok tekintetben megőrizte még a múlt század paraszti életének sok jegyét. Még nem volt villanyvilágítás a településen, még mindenki szalmával, morzsolt csutkával, száraz gallyal tüzelt a kiskonyhai sparheltban, tűzhelyben, és szalmával, meg izékkel fűtött a búboskemencében. Itt sült hetenként a kenyér is, mert akkor még minden család asszonya maga készítette, sütötte a kenyeret, s minden kenyérsütéskor jóízű lángost kaptak a gyerekek. Akkor tévé még a világon sem volt, nem fedezték fel, s rádiókészülék is csak egy-két helyen volt a faluban. Az őszi-téli estéken csak jóval sötétedés után gyújtották meg a petróleumlámpát, mert ezzel is takarékoskodni kellett. A beszélgetéshez nem volt szükséges a világítás, az esti kukoricamorzsoláshoz meg a sparhelt tüze világított. A múlt századi paraszti élet rekvizítumai, jelenségei megtalálhatók voltak még a faluban. Idősebb parasztemberek nem gyufával, hanem kovakővel csiholt szikrával, s így lángra lobbantott taplóval gyújtottak rá a pipára. Szűkösebb helyeken még piláccsal, olajba mártott kanóccal világítottak, s a pilács elnevezés még elég általános volt, az idősebbek a lámpát is így nevezték. Sok helyen maguk termelték, majd áztatták, tilolták a kendert, s a rostszálakat fonták, szőtték, varrták, és készítettek egyes ruhadarabokat maguknak. Idősebb parasztemberek a gabona cséplésére is a nyomtatás kifejezést használták. Ugyanis a cséplőgép feltalálása, használata előtt lónyomtatással csépelték ki a gabonakalászokból a szemet, ami úgy történt, hogy a levágott gabonát a ledöngölt földre, illetve ponyvára terítették, és lovakat jártattak körbekörbe rajtuk, s így a kalászokból kipergett a szem. Az 1930-as években is a szűkösség és az igénytelenség jellemezte az emberek életét és nemcsak a zsellérekét, hanem a törpebirtokosokét és a módosabbakét is. Erről így fit Erdei Ferenc - e könyvben is olvasható - szociográfiai tanulmányában: "Gyenge eredményű termelés és rosszul fizetett munka szűkre szabja a fogyasztás és az életkereteit. Lakás, táplálkozás hiányos és nem kielégítő. Ami a lakásviszonyokat illeti, tudni kell, hogy Királyhegyesen 268 ház van 426 szobával. A legtöbb a bennelakónak a tulajdona. Hazátlan zsellér 80 van, ezek árendás házban laknak, 35 q búza bérért... A vármegyei szabályrendelet is előírja az építési módot: egy szobát ki kell padolni és meghatározott nagyságú két ablakot kell rá vágni. A zsellér, aki csak egy szobát épít, így csinálja. Erre kényszeríthetik. Arra azonban nem, hogy benne is lakjon. Csinál egy házikonyha nevezetű vityillót az udvarra vagy a házvégihez és abban lakik télen-nyáron. A

nagyablakos, padolt szobát nem állja, nem az ő testéhez szabott. A gazda, akiben él a változás csírája, kényszerítés nélkül is nagy ablakot csináltat és kipadoltatja a szobáit, hármat is utcahosszába építve. De ő sem tud mit kezdeni vele. Egyben lakik. Az olyan, mint a többi parasztszoba, csak padolt és világosabb, a másik kettőben pedig szétosztja azt, ami szegényebb helyen együtt van a tisztaszobában." A falu lakóinak táplálkozásáról ezt állapította meg: -A lakásviszonyokhoz hasonlóan a táplálkozás is tökéletlen. Két oka van a ki nem elégítő táplálkozásnak. A gazdának volna ugyan, mert termeli vagy termelhetné, de mindennek a színétjavát eladja vagy nem is termeli. Tejet, baromfit termel, de jórészét eladja: gyümölcsöt, zöldséget nem is termel. Kenyeret, disznóhúst eszik, mert az. - olcsó. A szegény zsellérnek nincs is miből kielégítően táplálkozzon. Mert bár olcsó általában az élelmezés, a mégolcsóbb munkabérből nemigen futja" Mindezek a tények érzékeltetik, hogy az 1930-as évek elején eléggé szűkös, igénytelen, jórészt civilizálatlan körülmények között élt a falu népe. Az az idillikus kép, amely akkor is élt a városiak egy részének körében a faluról, a falusiak életéről, nagyon hamis volt, és egyáltalán nem felelt meg a valóságnak. Méltán állíthatta Erdei Ferenc Magyar falu című művében a következőket: "Kiderült mindenekelőtt, hogy a falvakban nem idilli megelégedettség és békesség honol, hanem különös elégedetlenség, «néma forradalom», s még a jobban élők között is betegség, tudatlanság és egy falura süllyedt álkultúra torz művei uralkodnak. Kiderült, hogy a falu nem is annyira mezőgazdáknak, mint inkább földte-leneknek a hazája, s a faluban képzelt gazdag önellátás helyén a szegénység semmiből gazdálkodó nélkülözése, vagy a módosabbak zsíros, de kietlen jóléte tenyészik. Kiderült, hogy a faluban nem is ékes parasztok élnek, hanem vádlóan keserű indulata emberek, akik sóvárgón néznek a városok felé és inkább menekülnek el a faluról, mintsem továbbra is falusi parasztok maradjanak." Ez jellemezte Királyhegyes lakosságának életét is azzal a különbséggel, hogy itt reménytelenebb helyzetben éltek az emberek a városba való menekülést illetően, mint a jobb közlekedési lehetőséggel rendelkező községekben. Királyhegyes ugyan viszonylag közel fekszik Makóhoz, 1945 előtt azonban gyalog, kerékpáron vagy lovasszekérrel juthattak a városba, mert akkor még nem volt rendszeres autóbuszjárat, a vasút pedig messze elkerülte a falut. A községet még 1949-ben is - az említett körülményekből adódóan - elmaradottság, szűkös viszonyok, a civilizálódás előnyeinek hiánya jellemezte. Az Újtelepen épített házak nem különböztek a régebben építettektől. Hogy megállapítsuk az elmaradottság mértékét, össze kell hasonlítanunk a fő civilizációs mutatók tekintetében Királyhegyest szűkebb és tágabb környezetével. A villannyal való ellátottság hiánya ekkor még tulajdonképpen nem jelentett nagy elmaradást, hiszen a makói járásban a falusi házaknak csak 28% a rendelkezett villanyvezetékkel, s a szomszédos Kövegy is nélkülözte a villanyvilágítást. Apátfalván ugyan már volt villany, de a házaknak csak mintegy negyede rendelkezett villanyvilágítással. A lakóházak építési módja, összetétele, szobaszáma tekintetében sem volt lényeges különbség falunk és környéke között. Lakóházak összetétele százalékban Község, járás

összesen

tégla alapon vályog-, vertfalú

vályog alapon vályog-, vertfalú

1 szoba-konyhás

Királyhegyes

100,0

10,9

88,0

71,7

Makói járás

100,0

42,3

53,2

74,0

Az adatok azt bizonyítják, hogy a valamivel korszerűbb, tégla alapra épített lakóházak aránya igen alacsony volt a faluban. Ilyen házak már jóval nagyobb számban épültek a járás többi községében. A házak szobaszám szerinti megoszlása nagyjából megegyezett a járás többi községével. A civilizálódásban fontos lépés volt a villamosítás, ami a faluban 1950-ben, Csikóspusztán pedig 1953-ban történt. Ekkortól kezdve vásároltak az emberek nagyobb számban rádiókészülékeket, majd később háztartási gépeket, eszközöket, a ház körüli gazdaságban használatos elektromos berendezéseket, gépeket. Az 1960-as évek közepén megépült a községi vízmű a hidroglobusszal, és a házak többségét vízvezetékkel látták el. Ezzel lehetővé vált a lakóházak némi korszerűsítése, mosdófülkék, fürdőszobák, majd vízöblítéses vécék építése. Noha az 1960-1980 közötti időszak Királyhegyesen is az anyagi gyarapodás, a fejlődés, a civilizálódás időszaka volt, mégis mind a lakásépítés, mind a lakások korszerűsége, az élet minősége tekintetében mind a megye, mind az ország községeinek fejlődésétől elmaradt. Ebben az időszakban a faluban mindössze 24 új ház épült, ami az összes lakások 6%-át tette ki, amikor mind a megye, mind az ország községeiben igen nagyarányú volt a lakásépítés. Mindez elsősorban azzal függött össze, hogy Királyhegyes lakónépessége az 1960-as 1348-ról 1980-ban 902-re csökkent. A fiatal, aktív, újat kereső, vállalkozó szellemű családok nagy része a városba költözött. A falu népességének elöregedése érezhetővé vált. Új házak építése helyett a lakások korszerűsítése kapott nagyobb hangsúlyt ebben az időben. A lakások összetétele 1970-ben és 1980-ban Év

Összes lakás

lakott lakás 1 szobás

2 szobás

3 és több szobás

1970

370

380

202

172

16

1980

379

359

143

190

46

A lakott lakóházak, lakások számának csökkenése mellett növekedett a nagyobb és egyben némileg korszerűsített lakások száma. A lakások felszereltsége 1980-ban lakás összesen

villanyvezetékkel palackos gázzal

vízvezetékkel

vízöblítéses WCvel

száma

379

374

293

359

43

%

100,0

98,0

77,3

94,4

11,3

A lakások korszerűsége, felszereltsége tekintetében falunk nemigen maradt el az ország falusi lakásainak átlagától, hiszen mind a vízvezetékkel, mind a palackos vagy vezetékes gázzal ellátott lakások aránya megközelítőleg azonos szintet ért el. Egyedül a vízöblítéses vécével ellátott lakások aránya volt jóval alacsonyabb, mint másutt.

Az elmúlt évtizedekre visszatekintve a civilizálódás előrehaladását jelentette az is, hogy az 1930-as években falunkban is megjelent a kerékpár. Az 1930-as évek végén, az 1940-es évek elején már az agrárproletár, a napszámos családok is vásároltak kerékpárt. Az 1940-es évek végén használata már általánossá vált. Az 1950-es évek közepén megjelent a kisebb és nagyobb fajta motorkerékpár, majd az 1960-as évek végén a személygépkocsi. Az 1970-es évek közepén már 84 személyautó volt a faluban. Akkor mintegy 350 család, illetve háztartás volt a községben, így tehát minden 100 család közül 20-25 rendelkezett személykocsival. Az autótulajdonosok többsége vezető beosztásúakból, szellemi dolgozókból, vagyis értelmiségiekből került ki, de téesz-tagok és a városba bejáró ipari munkások is voltak közöttük. A falu civilizáltságának, a helyi lakosság élete korszerűsödésének mértékére következtethetünk az 1990-es népszámlálás adataiból, különösen ha ezeket összehasonlítjuk a szomszédos vagy az egész megye községeinek adataival. A századforduló előtt és 1945 után épített lakások aránya %-ban 1899 előtt

1945-1959

1960-1969

1970-1979

1980-1989

Királyhegyes

17,0

24,0

3,0

1,1

2,2

Apátfalva

11,6

10,6

15,4

19,1

7,7

12,4

11,8

20,0

11,5

A megye községei együtt 9,9

Az új lakások épftése terén óriási a lemaradása Királyhegyesnek, ami a lakosság csökkenéséből, elöregedéséből adódik. Ez jellemzi a közlekedési utaktol távol fekvő, jórészt elszigetelt helyzetű, elöregedő falvakat. Királyhegyes is e falvak csoportjába tartozik. Némileg árnyalja a képet az, hogy falunkban nem új házakat építettek elsősorban, hanem a meglévőket bővítették, korszerűsítették. Az is árulkodó azonban, hogy itt a legmagasabb az igen régi, a századforduló előtt épített, vagyis százévesnél idősebb lakóházak aránya. Viszont némi reményt nyújt az, hogy az 1980-as évtizedben valamivel több házat építettek, mint az előző évtizedben. Az 1970-es évek második felében és az 1980-as években az ország falvaiban nagyobb alapterületű lakásokat építettek, amelyek többsége magántulajdonú volt, mint a városokban. A szociológusok ezt a felemás, de mégis végbemenő falusi, paraszti polgárosodás eredményének tekintik. Ez a folyamat Királyhegyesesen vajon kibontakozott-e? Erre szintén az 1990-es népszámlálási adatokból következtethetünk. Az egyszobás, a három- és többszobás, valamint a fürdőszobás lakások aránya %-ban egyszobás

három- és többszobás

fürdőszobás

Királyhegyes

21,2

18,6

56,0

Kövegy

45,9

7,6

44,0

Apátfalva

16,9

43,4

70,0

A megye községei együtt

19,0

38,7

64,0

Királyhegyes a lakások nagysága és a fürdőszobás lakások tekintetében megelőzi a szomszédos, még kevesebb lakosú Kövegyet, de jelentősen elmarad Apátfalvától és a megye községeinek átlagától. A jó közlekedési lehetőségekkel rendelkező, városhoz közeli kis községek fejlődését jól példázza Ferencszállás, amely Királyhegyessel azonos kategóriábatartozik. E községben az egyszobás lakások aránya mindössze 5,4%, a fürdőszobás lakásoké pedig 80%. Királyhegyes a lakások korszerűsége, komfortossága tekintetében is elmarad Apátfalvától, sőt a megye községeinek átlagától is. 1990-ben a község 357 lakása közül mindössze 28 volt összkomfortos, 63 komfortos, % pedig félkomfortos. A komfort nélküliek száma 161 volt és még 9 szükséglakást is talált az összeírás. A vízöblítéses vécével rendelkező lakások aránya Királyhegyesen 27%-ot, Apátfalván 41%-ot, a megye községeiben összesen pedig 45%-ot tett ki. Mindezek az adatok azt bizonyítják, hogy a civilizálódás, az élet korszerűsödése tekintetében falunk jelentősen elmarad. A megyében a Szeged körüli, a városok közötti útvonalak mentén fekvő községek fejlődtek és fejlődnek nagy ütemben. Ezeken a településeken a lakosság többsége már nem mezőgazdasági foglalkozású. A lakások nagysága, felszereltsége, komfortossága nemigen különbözik a városi lakásokétól, sőt sok esetben nagyobbak, kényelmesebbek is. Királyhegyes nem fekszik a fejlődő falusi térségek zónájában. Hogy a fejlődés üteme, illetve maga a fejlődés nem elsősorban a település nagyságától függ, azt Csanádpalota és Pitvaros esete is példázza. Pitvaros kisebb település Csanádpalotánál, mégis a civilizálódás némely mutatói jobbak Pitvaroson, mint Csanádpalotán. Pitvaroson az egyszobás lakások aránya mindössze 12,9%, Csanádpalotán 23,6%, a fürdőszobás lakásoké Pitvaroson 68, Csanádpalotán mindössze 62%. A fejlődés, a korszerűsödés jórészt a helyi fejlődési energiától, a külső hatásoktól és viszonyoktól függ. Királyhegyesnek a kedvező külső hatásokra egyelőre még várnia kell.

Feltörekvési vágyak, felemelkedési utak A múlt század közepén települt falu - az akkori kimutatás szerint - minden családja zsellér volt. Ez tehát azt jelentette, hogy e zsellérek bérlet útján egy kevés, 20 kishold, vagyis közel 14 kat. hold földterülethez jutottak. Munkájuk, erőfeszítéseik árán, gazdálkodásuk nyomán kiemelkedhettek zsellér, nincstelen létükből, sorsukból, parcellás, birtokos parasztokká válhattak. Az akkori viszonyok tüzetesebb vizsgálatából azonban kitűnik, hogy ennél árnyaltabb a kép. A korabeli anyakönyvek bejegyzéseiből kitűnik, hogy a zsellérnek nyilvánított családok, családfők egy része telkes jobbágycsaládból, kisbirtokos famíliából származott, vagyis úgy volt zsellér, hogy még nem kapta meg a családi örökségből ráeső jussát. További érdekesség: az Apátfalvárói települt két Keresztúry-család nemesi származású volt. Semmi jel, adat, tény nem mutat azonban arra, hogy ebből adódóan valamiféle előjogot élveztek volna a faluban. Az újonnan alapított kis telepes kertészközség paraszti társadalma induláskor alapjában véve egységes volt. A 60 falualapító család lényegében egyenlő esélyekkel indult a jövőért, az anyagi gyarapodásért, a felemelkedésért folytatottversenyben. Az alapítás utáni években a 20 kisholdas földterülethez jutott családok száma 90-re nőtt, hiszen ennyi 20 holdas telepet mértek ki. Ugyanakkor a helyi társadalom differenciálódását kezdettől fogva meghatározta, hogy már az első években 23 olyan telepet is kialakítottak, amelyhez csak házhely járult, föld már nem. Így már kezdettől fogva megjelent a településen a valóban föld nélküli zsellérek

rétege. E csoport új és új nincstelen betelepülőkkel gyarapodott, akik az új kertészközségben új munkaalkalmak lehetőségében, megélhetésük növekedésében reménykedtek. A földterülethez jutott, gazdálkodó családok differenciálódása is kezdettől fogva megindult. A kötelezően előírt 5 kishoid dohány termesztésének feladataival, amely igen munkaigényes volt, nem minden család tudott megbirkózni, ezért arra kényszerült, hogy bérletét megossza más, főleg rokon családdal. így a bérelt föld területe is kezdett elaprózódni. Másfelől azok a családok, ahol több volt a munkaképes családtag, más családoktól vállaltak át bérletet és így vagyonukat gyarapítani tudták. A dohánytermesztéshez a királyhegyesiek nem nagyon értettek. Nyűgnek érezték a bérleti szerződésből adódó kötelezettségüket, később a kincstár csökkentette is a kötelező dohánytermesztés mértékét, azután pedig meg is szüntette. A falu parasztjai szántóföldi termelésük növelésével, állatállományuk gyarapításával igyekeztek gazdálkodásukat fejleszteni. A szántóföldi termeléshez elengedhetetlen volt igavonó állatok, lovak tartása, használata. A szántás, a vetés, a termés be-hordása fogattal történt abban az időben. A mezőhegyesi ménesbirtok közelsége lehetővé tette, hogy a vidék parasztsága körében fejlődjön a lótenyésztés. A királyhegyesi parasztoknak is legfőbb büszkeségük a szép kiállású lovak tartása, tenyésztése volt. A földbérlet törlesztésének, majd az 1880-as évektől kezdődően az örökváltság terheinek nyűge alatt is a sikeresebben gazdálkodók arra törekedtek, hogy földet vásároljanak - főleg a szomszédos Apátfalva - közel fekvő határában. A birtokos apátfalvi famíliákból származók még öröklés útján is jutottak földhöz, és rokoni kapcsolataik is segítettek abban, hogy földet tudtak szerezni. Ezzel is magyarázható, hogy már a múlt század 80-as, 90-es éveiben elég magas volt a falu parasztságának állatállománya. Minden gazdálkodó család rendelkezett lóval, szarvasmarhával. Az adatokból az vehető ki, hogy még a zsellércsaládok többsége is tartott szarvasmarhát. Minden család nevelt portáján baromfit is. A sertésállomány akkor még viszonylag alacsony volt. A falu családjainak száma a századfordulón már meghaladta a 200-at, lélekszáma megközelítette az 1000-et. Akkor még minden család 5-6 tagból állt. A falu parasztságában 3 réteg alakult ki ekkorra: a viszonylag nagyobb földterületet, 30-50 holdat szerzettek kis csoportja, a kis- és törpebirtokosok legszélesebb rétege és a zsellérek nagy és növekvő csoportja. A rétegződés ellenére a tények, a hagyományok, a gyerekkoromban tapasztalt szokások azt bizonyítják, hogy a kis falu paraszti társadalma egységes maradt. Azonos erkölcs, azonos szokások, azonos felfogás jellemezte és tartotta egységben. A rétegek közötti különbségek, ellentétek kisebbek voltak, mint a hosszabb múltra visszatekintő szomszédos falvakban, Apátfalván vagy Csanádpalotán. Ez az egység a külvilággal, a külső hatásokkal szembeni egységben, egységes magatartásban is megmutatkozott. E felfogásban, szemléletben a paraszt az paraszt volt, minden más az idegen, vagy úr, vagy városi ember. Két külön világ volt: a paraszt, a falu világa és a többi, ami kívül esett a falun, ami más és idegen volt. A paraszti egységen belül azért a zsellérek, napszámosok és a birtokos parasztok rétege eléggé elkülönült egymástól, érezhető volt, hogy majdnem két külön világot alkotnak. Ezen még az sem változtatott, hogy egyes falualapító, bérlő, gazdálkodó családok, illetve utódaik elszegényedtek, zsellérekké váltak, míg a napszámosok közül néhányan földet szereztek, és a birtokos parasztok soraiba emelkedtek. Az iparosok szűk rétege egyrészt a birtokos családok fiaiból, másrészt a zsellérek közül toborzódott. A rangos, a mezőgazdasághoz kapcsolódó iparos szakmák közé tartozott a kovács, a bognár, majd később a gépész szakma. A cipészek, a takácsok, a borbélyok

általában zsellér múlttal rendelkeztek. Az I. világháború előtt zsidó kereskedő családok is éltek a faluban. A község társadalmi szerkezete, a főbb rétegek a századfordulóra kialakultak, s a társadalmi viszonyok a következő néhány évtizedben alig változtak. Az eddig elmondottakból kiolvasható, hogy falunk zárt egységet képezett, társadalma szigorúan zárt társadalom volt. Nemcsak abban az értelemben, hogy a faluból, társadalmából igen nehezen tudtak kiemelkedni, kitörni, hanem abban az értelemben is, hogy az alsóbb rétegekből is igen nehéz volt feljebb jutni. A paraszti lét nemzet alatti lét volt - mint ahogyan ezt Erdei Ferenc alapvető szociológiai műveiben állította és bizonyította. A parasztélet szokásai, erkölcse, láthatatlan, nem írásba foglalt, de érvényesülő törvényei ezt tükrözték. Ugyanakkor az egyes parasztok és a parasztság tömegei is lázadoztak sanyarú helyzetük ellen és az anyagi megerősödés, a feltörekvés, egy szabadabb világba való emelkedés, a falu zártságából való kitörés vágya vezérelte őket. A zsellérek, a cselédek, a napszámosok még a paraszti társadalmon belül is másodrendű állampolgárok voltak. Szavazati joggal például hosszú ideig nem rendelkeztek, s ez méginkább sugalmazta, deklarálta másodrendű állampolgár mivoltukat, kiszolgáltatott helyzetüket. Ők még nagyobb vágyakozással igyekeztek kitörni a zárt falusi, paraszti világból. Falunkról közel 7 évtizeddel ezelőtt írt tanulmányában Erdei Ferenc azt állapította meg, hogy a parasztélet felbomlása, változása az egész országban érezhető. Minden falu előbb vagy hátrább volt ebben a folyamatban, s azt állította, hogy Királyhegyes ugyancsak hátul található, mert mindaz az ok, amely másutt a parasztélet átváltozását előidézte, Királyhegyesen vagy hiányzik, vagy csak csírájában van meg. Úgy vélte, hogy a változás vágya leginkább a vagyonosabbaknál érezhető. Valóban már a századfordulóra kialakult az a 10-15 családból álló módosabb, vagyonosabb réteg, amely gazdaságát, termelését némileg fejleszteni tudta. Tanulmányában Erdei a parasztéletnek a vagyonosodás következtében történő kiszélesedéséről, egy szabadabb világba való emelkedés vágyáról is, amely a parasztélet változásának előidézője. Ekkor még nem használja a paraszti polgárosodás kifejezést, de tartalmilag tulajdonképpen már erről beszél. Nos, az említett 10-15 módosabb család többsége sem polgárosodott igazán, hiszen növekvő vagyonukból csak arra futotta, hogy a századforduló után, majd az 1920-as években úgynevezett fordított, vagyis az utca frontján elhelyezkedő, többszobás házat építsenek. Ezzel megelégedtek, életük továbbra is a hagyományos paraszti keretek között maradt. Az utcára néző, padolt szobákat elvétve használták, továbbra is a hátsó szobában, az udvari konyhában éltek. Gyermekeiket nem taníttatták, gazdálkodásukat nem korszerűsítették. Volt azonban 2-3 módosabb család, amely valóban korszerűsítette gazdálkodását, traktort, cséplőgépet vásárolt és a családfő maga is kitanulta a gépész szakmát. Ők valóban a polgárosodás útjára léptek. A falu többségét alkotó törpe- és kisbirtokos parasztok életét a gürcölés, a föld, a vagyon gyarapítására való határtalan, mindent átható törekvés határozta meg. Mint ahogyan Erdei írta, majdnem olyan szegényesen, egyoldalúan táplálkoztak, mint a zsellérek, de nem azért, mert nem volt nekik, hanem azért, mert minden terményüket és terméküket, a tejet, a baromfit, a tojást értékesítettek. Megvonták maguktól az értékesebb, az eladható élelmicikket, hogy pénzzé tehessék, mert legfőbb vágyuk és céljuk a vagyon mindenáron való gyarapítása volt. A zsellérek életét magam is megtapasztaltam gyerekkoromban, az 1930-as években és a családom élete, sorsa is példázta számomra. Famíliánk a falualapító családok sorába tartozott, de már az első évtizedekben elvesztette földjét és dédapám már - a korabeli anyakönyvi bejegyzések szerint - napszámos volt. A család már a századforduló előtt a falu szélére, az Éraljra szorult, ahol más napszámos családok is felépítették szegényes házaikat.

Úgy emlékszem, hogy már szüleim emlékezetében is elhalványult a 3-4 nemzedékkel korábbi múlt emléke. Mivel az elődök sokgyermekesek voltak, szüleim szinte megváltoztathatatlan sorsszerűségnek fogták fel a zsellérlétet. Ugyanakkor igazságtalannak tartották, lázadoztak ellene, változást vártak és hallatlan erőfeszítéssel igyekeztek a saját, a családjuk sorsát jobbra fordítani. Lehetőségeink és vágyaink is elég szűkösek voltak. Emlékszem, 6-8 éves koromban azt terveztük, hogy a Nagyatádi-féle földreform során kapott 3 hold földünkön kis tanyát, inkább nyári szállást építünk. A föld elég messze esett a falutól, ahova munkába gyalog jártunk, hiszen lovunk nem volt. Tavasszal, nyáron a család egy része felváltva e szálláson lakott volna, így vöröshagymát, zöldséget tudtunk volna termelni, baromfit nagyobb számban tarthattunk volna. Vagyis gazdaságunk belterjesítésével akartunk nagyobb jövedelemhez jutni. Mindebből azonban kevés valósult meg. Szállást nem építettünk, vöröshagymát egyes években termeltünk, de a termést először távol levő földünkről a faluba kellett szállítani, azután Makóra a piacra vagy a kereskedőnek. így költségeink mindig magasra szöktek. A hagyma ára is erősen ingadozott, sokszor kénytelenek voltunk gödörbe temetni a megtermett vöröshagymát. A faluban élt olyan 8-10 zsellércsalád, amely kertészkedéssel, dinnye, vöröshagyma és más zöldség termelésével akarta gazdasági előrejutását elérni. Egyikük-másikuk kifejezetten jó kertészeti tapasztalatokkal, szakismerettel rendelkezett. A falu közvéleménye is becsülte őket. Azt lehet mondani, hogy a zsellérrétegből ők voltak azok, akik gazdaságuk belterjesítésével, kertészeti tapasztalataik, ismereteik, műveltségük gyarapításával a paraszti polgárosodás másik útját képviselték a faluban. Anyagilag, gazdaságilag azonban alapjában nem tudtak kiemelkedni a zsellérrétegből. Falunk zárt viszonyaiban azonban olyan lassú és a külső szemlélő, vagy az utólagos, a helyi viszonyokat nem kellően ismerő elemző számára felismerhetetlen társadalmi mozgások mentek végbe, amelyek árnyaltabbá, színesebbé teszik a falu társadalmáról kialakult képet. Erre utalnak az egyes családok több nemzedéket átfogó felemelkedési pályái, a belső viszonyokat tükröző tapasztalataim és a korabeli anyakönyvek beható vizsgálata. E társadalmi mozgások közül az egyik legérdekesebb az, amely azt mutatja, hogy a zsellércsaládok fiataljai közül nem kevesen akartak kitörni a falu zárt világából és a közeli Makó vagy más város szabadabb világába, társadalmába bejutni. A zsellér származású, szabadabb felfogású, vállalkozó szellemű cselédlányok igyekeztek városi férjet találni maguknak, s városi polgárok akartak lenni, ami némelyikük számára sikerült is. Apám mindhárom nőtestvére Makón ment férjhez és városi lakos lett. A napszámos fiataloknak az első nagy és vágyott felemelkedési stádiumot az jelentette, ha valamilyen ipari szakmát tanultak és a városban tudtak elhelyezkedni. További lehetőségük nyílt a katonai szolgálatuk során, amikor jó előmenetelt tanúsítva továbbszolgáló altisztek, tiszthelyettesek lettek a honvédségnél. Sokan igyekeztek felcserélni a béres- és cselédsorsot a katonai altiszti pályával. Ez mégiscsak emelkedést jelentett a megalázó szolgasorban való tengődéshez képest. A törpe- és kisbirtokos parasztok gyerekei katonai szolgálatuk után inkább a csendőrséghez, esetleg a rendőrséghez próbáltak bejutni, ami néhányuknak sikerült is. Egészében véve azonban a birtokos parasztok s fiaik jobban ragaszkodtak a faluhoz, a paraszti világhoz, mint a napszámos, a zsellérréteg tagjai. Figyelemreméltő felemelkedési pálya rajzolódott, alakult ki a feltörekvő birtokos családoknál. Ezek jórésze nem a módosabbak közé tartozott, gazdálkodását nem tudta a kívánt mértékben fejleszteni, ezért más utat választott. A fiatal nemzedék egy-egy tagja a mezőgazdasághoz, a paraszti élethez kapcsolódó ipari szakmát tanulta ki. E nemzedék már képzettebb, műveltebb volt, mint az előző, a szülői nemzedék, és felfogása, világlátása is változott. Míg a módos paraszti családok még a Horthy-rendszer idején sem taníttatták gyermekeiket, addig az említett paraszti múltú iparos családok már igen. Az első nemzedék még paraszt volt, a

második iparos (kovács, bognár stb.), tehetséges gyermekeit taníttatta, s így a harmadik nemzedék már értelmiségi lett. Az első szülő, aki középiskolába íratta gyermekét az 1910-es években, Mátó Lukács János, a községi kocsma italmérője volt. Egy gazdálkodó és kovácsmester az 1920-as évek elején fiából tanítót akart nevelni, a fiú azonban a polgári iskola elvégzése után kereskedő lett, és szülői segítséggel boltot nyitott a faluban. Utána egy másik kovács taníttatta fiát, aki mérnöki diplomát szerzett. Az italmérő fia, miután elvégezte a középiskolát, a faluban a községházán kezdett dolgozni, később segédjegyző lett. Ő már minden gyermekét taníttatta. Az 1930-as években továbbra is elsősorban iparosok küldték gyermekeiket középiskolába, majd néhány kisbirtokos paraszt is és egyik tanulótársammal ketten az akkor indult országos falusi tehetségmentő akció révén falusi ösztöndíjasként kezdtünk tanulni gimnáziumban. A háború előtt már több mint 10-en - köztük lány is - tanultunk középiskolában, néhányan a felsőoktatásban, s ketten ekkor már diplomás értelmiségiek voltak. Ez már olyan változás volt, amely kezdte feszegetni falunk zárt társadalmát. A falu különböző társadalmi rétegeinek törekvését tükrözi, hogy tehát iparosok, törpe- és kisbirtokos parasztok, sőt, néhány napszámos család is taníttatta gyermekét, s a középiskolában tanulók között csak egy volt módosabb parasztcsalád gyermeke. A háború előtt az 1941-es népszámlálás adatai a következő képet mutatták a község társadalmáról, rétegződéséről: Összesen 432 kereső élt a faluban. Ebből 13 volt az iparos, további 13 nem mezőgazdasági foglalkozásű közül néhány kereskedő és kocsmáros volt, a többi közszolgálati alkalmazott. Az önálló birtokosok száma 187 volt, akik a következőképpen oszlottak meg: az 1-5 hold közöttiek száma 115 (61,5%), az 5-10 hold közöttieké 36 (19,3%), a 10-20 hold közöttieké 23 (12,3%), a 20-50 hold közöttieké 13 (6,9%). Vagyis az önállóan gazdálkodó parasztcsaládok többsége 5 holdon aluli törpebirtokos volt. A birtokos parasztok száma segítő családtagjaikkal együtt meghaladta a 280-at. Az 1 holdon aluli földterületet birtokló, illetve földdel nem rendelkező földművesnapszámosok száma 115 volt, vagyis a mezőgazdasági foglalkozásúak, a parasztcsaládok mintegy negyedét alkották. Ezenkívül jónéhány törpebirtokos család inkább a napszámos réteghez tartozott, mint a birtokos parasztokhoz és így együttesen a falu parasztságának mintegy egyharmadát alkották. A parasztság rétegződésének ugyanezt a képét mutatták a szomszédos községek azzal a némi eltéréssel, hogy Apátfalván például magasabb volt a 10 holdon felüliek aránya, Kövegyen viszont az agrárproletár réteg képviselt valamivel nagyobb társadalmi csoportot, mint Királyhegyesen. Az 1945-ben és utána bekövetkezett változás, a földosztás, a demokratikus átalakulás széttörte a társadalom merev szerkezetét. A szegényparasztok földhöz jutottak és megindult az egész parasztság egyenjogúsodásának, az alakuló polgári társadalomba való betagolódásának a folyamata. Ezt ugyan nehezítették a rendies, úri hagyományok, a régi társadalmi szemlélet, továbbá a baloldali politikai erők, főleg a kommunista párt egyeduralmi törekvései, mégis az 1945-48 közötti időszakban előrehaladt az említett, a társadalmi merevségeket enyhítő folyamat. Községünk társadalmának zártsága, a falu viszonyainak, életének merevsége is sokat enyhült ezekben az években. A földosztás nyomán kezdett csökkenni a napszámos és a birtokos réteg közötti különbség, az a láthatatlan fal, amely korábban e két réteg között húzódott. 1945-ben a szomszédos Blaskovich-birtok felosztása során a faluból 180-an jutottak földhöz, együttesen 852 holdhoz. Ilyen módon a helyi társadalmi rétegződés lényegesen megváltozott, megnőtt az 5-10 hold közötti birtokosok tábora. Míg 1941-ben a birtokos paraszt családok száma 187 volt, az 1949-es népszámlálás már 293 ilyen családot vett számba. Az 5 holdon aluli törpebirtokosok aránya ekkor már csak mintegy 45%-ot tett ki az 1941-es több mint 60%-os aránnyal szemben. Az újgazdák egy kis része hallatlan szorgalommal, igyekezettel a jól gazdálkodó birtokos parasztok közé küzdötte fel magát. Többségük azonban hosszú időn keresztül súlyos

nehézségekkel küzdött. Nem rendelkezett igaerővel, jószágállománya alacsony maradt. Voltak olyanok is, akik nem sok gondot fordítottak földjük megművelésére. Továbbra is napszámos munkát vállaltak, később, az 1940-es évek végén az építőiparba jártak dolgozni, a létrehozott gépállomásokon vagy városban kerestek munkát. Noha a statisztika szerint a föld nélküli napszámos réteg megszűnt, újgazdává, birtokos paraszttá vált, közte és a régi birtokos parasztság közötti társadalmi, felfogásbeli különbségek még hosszú ideig fennmaradtak. Ezt tükrözte az, hogy mind az 1945-ös, mind az 1947-es országgyűlési választásokon a volt szegényparasztok zömükben a kommunista pártra, a régi birtokos gazdák pedig a kisgazdapártra szavaztak. A kommunista szavazatarány mindkét esetben meghaladta a 30%ot, a kisgazdapárté meg 50% körül alakult. A régi egyharmad-kétharmad zsellér és birtokos paraszt arány a választási eredményekben is tükröződött. A nehezen oldódó különállást az is bizonyította, hogy az 1950-es években csak volt szegényparasztok léptek a téeszbe. Később az 1950-es évek második felében a nagy téeszesítési hullám idején a régi gazdák nem a volt szegényparasztok közé léptek be a téeszbe, hanem új, középparaszti szövetkezetet alakítottak. Az 1949-es népszámlálás szerint különben a község kereső népességének 91 %-át a mezőgazdasági foglalkozásúak, vagyis parasztok alkották. A maradék 9% között a statisztika 5 ipari munkást, 15 kisiparost, 1 kiskereskedőt, 2 kereskedelmi dolgozót és 9 közszolgálati alkalmazottat vett számba. E számok arról tanúskodtak, hogy 1941-hez képest némileg növekedett az iparosok száma, és már néhány ipari munkás is élt a községben, s mindez a helyi társadalom zártsága enyhülésének jeleit mutatta. A község társadalmának zártságát, merevségét az 1945 utáni változások fokozatosan szétfeszítették. Egyre több család gyermekei előtt nyílt meg a továbbtanulás lehetősége. Az 1940-es évek végétől sokan hagyták el a falut, s vállaltak munkát az iparban, építőiparban. 1949-ben a volt Blaskovich-birtok központjában létrehozták a nagy-királyhegyesi gépállomást. Ugyanebben az évben néhány taggal szövetkezet alakult Nagy-Királyhegyesen, majd nem sokkal később a faluban, Királyhegyesen is. A társadalmi mozgások érezhetőbbé, erőteljesebbé váltak a községben. Ugyanakkor a falu régi paraszti közössége jórészt megőrizte a maga hagyományait, s lassan, nehezen engedett korábbi merevségéből. Az életviszonyok fennmaradt szűkössége, a beszolgáltatást rendszer, majd az adózás szigorítása, az 1950-es évek "padláslesöprő" időszaka újra merevséget vitt a társadalmi viszonyokba; a régi, rendies függőségi viszonyok új elemekkel, módszerekkel párosultak. A kulákok ellen hirdetett, de a középparasztokat is sújtó intézkedések bizonyították az új függőségi viszonyok kialakításának keménységét és kegyetlenségét. A szövetkezetet újgazdák, volt gazdasági cselédek alakították meg, akik a közös gazdálkodás útján igyekeztek gazdálkodási nehézségeiket megoldani, közös erővel igyekeztek boldogulásukat elérni. Nekik is tapasztalniuk kellett, hogy az erőteljesen központosított állami tervgazdaság keretei között a szövetkezet gazdálkodása sem járt különösebb eredménnyel. Életük szűkössége a szövetkezetben is megmaradt.

A politikai élet és a társadalmi mozgások A falu politikai életét már a múlt században az határozta meg, hogy zsel-lérhelyzetű, vállalkozószellemű parasztok voltak az alapítók, akik hosszú évtizedeken keresztül vitában álltak a kincstárral, az állammal a magas bérleti díjak, az örökváltság súlyos terhei miatt. A falualapításkor, 1844-ben, tehát az 1848-as jobbágyfelszabadítás előtt már nem jobbágyok, hanem szabad bérlőparasztok voltak. Mindez hatással volt gondolkodásukra, felfogásukra, politikai nézeteikre és magatartásukra. Az alapítás utáni kertészközségi státusz ugyan valójában kevés önálló jogkört biztosított, a falu közössége mégis fokozatosan tanulta meg a helyi önkormányzat kialakításának

felelősségteljes feladatait. Később a törvény is nagyobb jogkört biztosított, amivel a falu közössége élni is tudott. Az említett körülményeknek döntő szerepük volt abban, hogy a falu népe kezdettől fogva ellenzéki szellemű volt, mint ahogyan a környező telepes községek lakossága is. A keletcsanádi, Battonya környéki kertészközségek pedig a múlt század végén egyenesen az agrárszocialista megmozdulások gócpontjai, bázisai voltak. A községben ugyan kevesen rendelkeztek választójoggal, és a nyílt szavazá-sos rendszer volt érvényben, az országgyűlési képviselőválasztásokon a többség mégis az ellenzéki jelöltre szavazott. A helyi, a községi választásokon valamivel többen vehettek részt, de a napszámosok, cselédek, munkások nem rendelkeztek választójoggal. Mindez annak kifejezője volt, hogy miközben a falu egész népe, az egész parasztság rendies függőségben, alávetettségben élt, a falu társadalmán belül is érvényesült ilyen függőség a birtokos parasztok, valamint a zsellérek, cselédek között. A zsellérréteg tagjai az I. világháború végéig tulajdonképpen nem is vettek részt a politikai életben, hiszen nem rendelkeztek választójoggal. Az 1918-as polgári demokratikus forradalom felszabadító hatást gyakorolt a falu népére. Erősödött az állampolgári egyenlőség tudata az emberekben, s nőtt az igény a valóban demokratikus önkormányzat megvalósítására. A megválasztott helyi nemzeti tanács vezetői birtokos parasztok voltak, de tagjai közé zsellérek is bekerültek. Ugyancsak az általános demokratikus szellem térhódítását bizonyította, hogy a tanácshatalom kikiáltása utón a helyi direktórium elnöke, a nemesi származású Keresztúry család egyik tagja lett, bár a helyi vezetők többsége agrárproletár volt. A Horthy-rendszer idején vidéken a nyílt szavazás fenntartása, s mind az országos, mind a helyi, a községi választásoknál érvényesülő cenzusos, a szegény rétegeket a választójogból kizáró rendszer megszilárdította a rendies fiiggőségi viszonyokat, az egész parasztságot illetően és a parasztságon belüli rétegek között. Királyhegyes társadalmának zártsága az 1920as, 1930-as években sem enyhült észrevehetően. A szomszédos községekben, amelyek vasút mellett feküdtek, és amelyeket jobban érintett a gazdasági élet vérkeringése, és jobb volt a kapcsolatuk a közel fekvő várossal, Makóval s az országgal, a társadalmi, politikai mozgások is érezhetővé váltak. E községek nyitottabbá váltak a külvilág hatásaira, jobban befogadták azokat és helyi társadalmaik merevsége is kezdett engedni szorításából. A városi, a környékbeli és az országos politikai hatások is jobban érvényesültek életükben. A gazdasági válság idején néhány szomszédos faluban a földmunkás szakszervezet újjáéledt, és aktív munkát fejtett ki. Egy-két helyen ez azzal is járt, hogy megalakították a Magyarországi Szociáldemokrata Párt helyi szervezetét, amely néhány évig, esetleg csak néhány hónapig működött is. Ez történt a szomszédos Kövegyen is, és ez fontos hatást gyakorolt a község politikai életének további alakulására. E fejlemények azt bizonyították, hogy a környező vidéken a napszámos réteg, a szegényparasztság politikai aktivitása is kezdett érezhetővé válni. Királyhegyesen ennek akkor még semmi különösebb jelét nem lehetett tapasztalni. Mindez talán azzal magyarázható, hogy noha közel feküdt Makóhoz, a közlekedés akkori nehézkessége miatt a városból érkező hatások jórészt elkerülték a falut. Kövegy földmunkásai, szegényparasztjai a közelfekvő vasúton munkát keresve bejárták a környéket és így a politikai élet zajlása is jobban hatott rájuk. Királyhegyesen az 1930-as évek második felében kezdett némileg élénkülni a politikai élet. Ebben szerepet játszott az 1938-as választójogi törvény, amely vidéken, falun is bevezette a titkos szavazást. A Független Kisgazdapárt akkori országos vezetője, Eckhardt Tibor sokat tartózkodott Makón, és többször tartott politikai gyűlést. A párt különféle földreform terveket dolozott ki és hirdetett, ami érdeklődést keltett a falu lakossága körében is.

1938-ban községünkben megalakították a kisgazdapárt helyi szervezetét kisbirtokos parasztok. Elnöke szintén egy kisbirtokos gazda lett. A pártba nem a leg-módosabbak léptek, hanem kisbirtokosok és néhány törpebirtokos. A napszámosok bizalmatlanok voltak e parttal és helyi szervezetével szemben, ami a zsellér és a birtokos réteg közötti elkülönültséget is tükrözte. A régi ellenzéki szellem továbbélését, a kisgazdapárt befolyásának erőteljes voltát bizonyította, hogy az 1939. májusi országgyűlési választásokon a kisgazdapárt a községben elnyerte a szavazatok kétharmadát, míg a kormánypárt csak egyharmadát. Országosan a nyilas pártok sikert értek el a választásokon, mintegy 50 képviselői mandátumot szereztek maguknak. Csanád megyében nem tudtak képviselőjelöltet állítani. Makón viszont Szöllősi Jenő gyógyszerészt és bornagykereskedőt jobboldali, független ellenzéki jelöltként képviselővé választották, aki csak egy évvel később hozta nyilvánosságra, hogy belépett a nyilas pártba. A nyilas szervezkedés nemcsak Makón, hanem néhány környező községben is erőre kapott. Az 1939. májusi választások után Királyhegyesen is megalakították helyi csoportjukat. Nehéz helyzetű, vagyontalan emberek, napszámosok lettek a tagjai, akik hittek a nyilas ígéretekben, a nyilasok hirdette földosztás megvalósításában. Közvetlen zsidó ellenes hangulatkeltésre nem törekedtek, hiszen zsidó már hosszú évek óta nem élt a községben. A helyi nyilas szervezet taglétszáma fokozatosan növekedett. A föld nélküli napszámosok, agrárproletárok egy része belépett a pártszervezetbe, vagy támogatta a nyilasokat, s a mozgalom hatása alá került. A nyilasok földosztásígérete hangosabb és erőteljesebb volt, mint a kisgazdapárté. Talán ezzel is magyarázható, hogy a földre áhítozó szegényparasztok inkább a nyilasokhoz pártoltak, mint a kisgazdákhoz. A háború évei alatt egy régi birtokos gazda is belépett a nyilas szervezetbe. A nyilasok befolyása megerősödött, esetenként azt is elérték, hogy elsősorban tagjaik, támogatóik jussanak napszámmunkához. Mivel ideológiai, politikai céljaik emberellenessége kevéssé mutatkozott meg a faluban az emberek előtt, az elesettek, a szegénysorban élők egy része hitt ígéreteiknek. Mivel a munkásemberek, szegényparasztok életének jobbra fordítását, s a Horthy-rendszer elleni harcot hirdették, ideig-óráig 1919-es kommunista múltú embert is meg tudtak téveszteni. Talán a helyi sikerekkel magyarázható, hogy 1943 nyarán a párt országos vezetője, Szálasi Ferenc a faluba látogatott, ahol virágesővel, nagy csinnadrattával fogadták. A nyilasok befolyása azonban nem terjedt ki a napszámos réteg egészére. Voltak nem kevesen olyan földnélküliek, szegényemberek, akik józan felfogásuk alapján idegenkedtek a nyilasok nagyhangú demagógiájától, zsidóel-lenességétől. A birtokos parasztok túlnyomó többsége pedig eleve ellenszenvvel fogadta a nyilasok minden, általuk szélsőségesnek tartott megnyilvánulását. A nyilas mozgalom növekedését néhány szomszédos községben erősen korlátozta az, hogy az 1930-as évek elején azokban földmunkás szakszervezeti csoport vagy éppen szociáldemokrata pártszervezet működött, mint például Földeákon, Pitvaroson, Csanádalbertin, Magyarcsanádon. Ez volt érezhető a szomszédos Kövegyen is, ahol korábban szintén volt szociáldemokrata pártszervezet, amelynek politikai hatása ezekben az években is érezhető volt és a nyilasok nem tudtak szert tenni említésre méltó befolyásra. A nyilasok királyhegyesi térhódítása talán azzal is magyarázható, hogy községünkben korábban nem működött sem földmunkás szakszervezet, sem szociáldemokrata pártszervezet, sőt más demokratikus politikai szervezet sem, és a napszámos réteg nem rendelkezett demokratikus politikai tapasztalatokkal. így a nyilasok akadálytalanabbul fejtették ki demagóg politikai tevékenységüket.

Bizonyára a nyilas mozgalom térhódításának akadályozását, visszaszorítását célozta az, hogy 1942-ben néhány műveltebb, politikailag tájékozottabb parasztember megalakította a parasztszövetség helyi csoportját, amelybe nemcsak birtokos parasztok, hanem földnélküliek is beléptek. Az egyik szervező az a kisbirtokos gazda volt, aki két évtizedig Budapesten rendőrként szolgált, s utána tért vissza szülőfalujába gazdálkodni. A fővárosban élve műveltségre, tájékozottságra, politikai ismeretekre és tapasztalatokra tett szert, amelyet itthon társai, s a falu népe érdekében hasznosítani akart. A helyi csoport társelnöke egy föld nélküli dianyekertész lett, akit olvasott, művelt embernek ismertek a faluban. E szervezet láthatóan arra törekedett, hogy a birtokos paraszti és zsellérréteg közötti különbségeket áthidalják és együttműködésre törekedjenek a közös célok érdekében. A háborús évek azonban nem kedveztek demokratikus politikai tevékenységüknek, amely a falu két nagy rétegének együttműködését is szolgálta volna. A háború után kezdődő demokratikus átalakulás, a földosztásért folyó harc elsősorban a napszámos, szegényparaszt réteg politikai aktivitásával járt együtt. A makói kommunisták támogatásával községünkben is megalakult a kommunista pártszervezet, amelynek vezetője egy Makóról származó gazdálkodó lett, aki fiatal korában papnövendék, majd Budapesten újságíró volt. Már fiatal korában liberális elveket vallott. A nagy gazdasági válság idején azonban kénytelen volt felhagyni addigi tevékenységével, benősült egy helyi falusi birtokos családba és ettől kezdve gazdálkodóként élt a faluban. A földet akaró napszámosok közül egyre többen léptek be a kommunista pártszervezetbe, majd megalakították a földigénylő bizottságot is. Mind a pártszervezetbe, mind a földigénylő, földosztó bizottságba azok kerültek, akik korábban nem voltak nyilasok. A volt nyilas földmunkások is földet akartak, s most már a kommunista párt politikáját támogatták, mert az hangoztatta legerőteljesebben a földosztás szükségességét. Községünkben a volt zsellérek, akik a földosztással újgazdákká váltak, szinte egységesen a kommunista párt politikája mögé sorakoztak fel. Ezt tettéit a volt nyilasok is, akik közül kevesen léptek be a kommunista pártba, és általában nem töltöttek be hangadó szerepet a politikai életben, de a kommunista politika támogatói lettek. A birtokos parasztok is helyeselték, támogatták a demokratikus átalakulást, a földosztást, de politikailag kevésbé voltak aktívak. Szinte egységesen a kisgazdapártot támogatták, hiszen ezt tették korábban, még a háború előtt, az 1939-es választások idején is. A két nagy réteg közötti társadalmi, felfogásbeli különbség politikai tekintetben is érvényesült. Az 1945. novemberi választások is ezt bizonyították. A Független Kisgazdapárt a szavazatok 53%-át kapta, valamivel kevesebbet, mint országosan. A Magyar Kommunista Párt viszont helyileg 33%-ot mondhatott magáénak, jóval többet, mint országosan. Még a Nemzeti Parasztpárt 8%-os eredménye is figyelemreméltó, ami szintén jobb volt a párt országos szavazatarányánál. A környező községekben, amelyekben az 1930-as évek elején földmunkás szakszervezeti csoportok és szociáldemokrata pártszervezetek működtek, mind az MKP, mind az SZDP magas szavazatarányt ért el. Kövegyen például a kommunisták mintegy 26%-os eredménye mellett az SZDP 20%-ot kapott. Királyhegyesen az SZDP mindössze 4%-ot mondhatott magáénak. Pitvaroson, Földeákon, Magyarcsanádon a baloldali pártok jelentős befolyással rendelkeztek, míg Apátfalván a kisgazdapárt támogatottsága volt erős. Csanádpalotán, amelyhez Nagy-Királyhegyes akkor még közigazgatásilag tartozott, a kommunista párt a szavazatok mintegy 20%-át, az SZDP pedig 15%-át kapta. A nagy-királyhegyesi volt cselédek többsége a kommunista partra adta szavazatát. Makón az MKP 20%-ot, az SZDP 21,5%-ot, míg a kisgazdapárt 52%-ot kapott. Az adatok azt bizonyítják, hogy a vidék földmunkássága, szegényparasztsága körében nemcsak a kommunista párt, hanem az SZDP is jelentős befolyással rendelkezett, ami nem mondható el Királyhegyesről. Itt az SZDP hiányzó befolyását jórészt a kommunisták viszonylag magas, 33%-os választási aránya pótolta.

A községben a kisgazdaszervezet ritkán hallatta hangját, nem fejtett ki különösebben aktív politikai tevékenységet. Tagjainak, támogatóinak többsége vagyoni helyzete, birtokos gazda mivolta alapján érezte úgy, hogy a helye a kisgazdapárt támogatói között van, s ebbéli meggyőződését semmi sem ingatta meg. A helyi szervezet vezetői, tagjai között volt egy csoport, amely olvasottabb, tájékozottabb, műveltebb emberekből állott. Demokratikus álláspontot képviseltek, együttműködtek a helyi kommunistákkal, s a politikai célok mellett a helyi parasztemberek szakmai műveltségének gyarapítását is fontosnak tartották. A többség azonban inkább passzívan figyelte az eseményeket. A falu közéletében a volt napszámosok, az újgazdák szerepe fokozatosan növekedett. Létrehozták a földmunkás szakszervezetet és az újgazdák szervezetét is. Megszervezték a földművesszövetkezetet, amely évről-évre bővítette kereskedelmi, gazdasági tevékenységét. A falu burája ugyan továbbra is a háború előtt megválasztott birtokos gazda volt, de mind a nemzeti bizottságban, mind az említett szervezetekben a kommunisták döntő, meghatározó szerepe érvényesült. A kommunista pártszervezet titkára 1946-ban egy volt földmunkás lett, aki a háború alatt katonaként a Don-kanyarban szolgált és lábán súlyos fagysérülést szenvedett. A demokratikus nőszervezetben az újgazda-feleségek, az ifjúsági mozgalomban pedig az újgazda fiatalok töltöttek be vezető szerepet. 1947-ben egy 1919-es múlttal rendelkező kommunista lett a község bírája. Az 1947. augusztus országgyűlési képviselőválasztások - az országostól eltérően - a faluban nem jártak különösebb politikai erőeltolódással. A kommunisták megőrizték befolyásukat, a parasztpártiak némileg növelték az 1945-ös 8%-ról 10%-ra szavazatarányukat. Míg országosan szavazóinak többségét a kisgazdapárt elvesztette, addig a községben továbbra is a legtöbb szavazatot (44%-ot) kapta. Elpártolt szavazói a polgári ellenzéki pártokat támogatták, amelyek a faluban együttesen csak 15%-ot, országosan viszont mintegy 40%-ot értek el. A környező községekben is visszaesett a kisgazdapárt politikai befolyása, de nem annyira, mint országosan. Az SZDP is veszített befolyásából és a kommunisták és a parasztpártiak némileg növelték szavazatarányukat. A kisgazdapártból kivált polgári ellenzéki pártok nem értek el különösebb sikert. Néhol a Demokrata Néppárt (Barankovics-párt) nyert szavazatokat a vallásos parasztok körében. Makón viszont a kisgazdaságok szabad fejlődését hirdető Magyar Függetlenségi Párt (Pfeiffer-párt) elnyerte a szavazatok 37%-át. E pártra a városi polgárok mellett polgárosodó, a polgári fejlődést kívánó parasztok szavaztak. A választások után a földmunkás, zsellér múltú újgazda réteg tagjai növelték befolyásukat a falu politikai életében, közéletében. A kisgazdapárt helyi szervezete nemsokára beszüntette működését, a parasztpárti szervezet sorsa is ez lett. A tanácsrendszer kiépítésével minden fontos posztott a kommunisták, a volt zsellér, szegényparaszt réteg képviselői foglaltak el. Közülük sokan úgy erezték, hogy ezt a történelmi igazságosság is így követeli, mert korábban minden tisztséget a birtokos parasztok töltöttek be, s volt időszak, mikor a napszámosok, a cselédek, földmunkások még szavazati joggal sem rendelkeztek. Arra azért törekedtek, hogy a helyi tanács tagjai közé középparasztok is bekerüljenek, de szerepük jelentéktelen maradt. Az egypártrendszer, a pártállami rendszer kiépülésével szinte mindenki - a vezető posztokon lévők éppúgy, mint minden állampolgár - érezhette, hogy csak kis csavar a nagy gépezetben, ami egyre inkább az emberektől idegen, felsőbb cél érdekében működik. A beszolgáltatási és adórendszer szigorítása, a kulákok ellen hirdetett, de a középparasztokat is érintő kegyetlen intézkedések, a Rákosi-korszak szörnyűségei elégedetlenséget és félelmet keltettek a falu népében is. Még a kommunisták, a baloldali felfogású emberek is érezték, hogy mindennek nem így kellene lennie. Sokan tanácstalanná váltak, mások bíztak abban, hogy csupán az új, a jobb életet hirdető rendszer kiépítésének kezdeti nehézségeiről van szó, és majd minden jobbra fordul.

Az 1956-os forradalom híre már a falut olyan állapotban találta, hogy mindenki elégedetlen volt az addigi helyzettel, és szinte mindenki változást akart. Az összehívott gyűlésen a tanács vezetői bejelentették a testület lemondását, és a résztvevők nemzeti tanácsot választottak, amelynek elnöke egy MDP-tag újgazda lett. Azért ő lett az elnök, mert a legtöbb szavazatot kapta. A volt koalíciós pártok képviselői is javasoltak két-két tagot, akiket szintén megválasztottak. A 31 tagú nemzeti tanács összetétele már azt tükrözte, hogy a falu népe szinte ösztönös, demokratikus érzékkel minden rétegből választott képviselőket, méghozzá arányosan a falu életében betöltött szerepüknek megfelelően. Néhány nap múlva azonban a testület kénytelen volt átadni a helyét a régi tanácsnak.

Államszocialista függőség, féloldalas polgárosodás Az államszocialista rendszer kiépülésével, a magántulajdon felszámolásával az 1950-es évek végén az általános téeszesítéssel az emberek, a családok államtól való függősége erőteljesebbé vált. Hiszen jórészt elvesztették önállóságuk, függetlenségük alapját, önálló egzisztenciájukat, magántulajdonukat. Korábbi helyzetük különbségéből adódóan nem egyformán, hanem különböző intenzitással, egyesek tragédiával, mások könnyebben vészelték és élték át független egzisztenciájuk elvesztését. Voltak olyanok is, akik korábbi elesettségükből való kiemelkedésként élték meg a szövetkezeti gazdálkodás hatását. A pártállami hierarchia, az államtői, a felsőbbségtől való függőség láncolatában a szövetkezeti munkacsapat- vagy brigádvezető, a párttitkár, az elnök egy-egy láncszem volt, aki szintén függő viszonyban állt a még feljebblevőktől. Sokan talán nem is voltak tudatában e rendies, hierarchikus függőségi viszonyoknak. Mások talán úgy vélték, hogy ez szükséges a jobb jövőt ígérő rendszer működéséhez. Az emberek többsége azonban - ha talán ösztönösen is -, de rugdalózott, kapálózott e függőség ellen, és ahol csak lehetett, igyekezett kibújni belőle saját kis, korlátozott szabadságának megőrzése, esetleg növelése érdekében. Az a kis, korlátozott paraszti polgárosodás, ami falunkban 1945 előtt, majd 1945-48 között észlelhető volt, az államszocialista rendszer kiépülésével megszakadt, megszűnt. Bár az emberek többségében megmaradt a saját kis egzisztenciájuk megőrzésére, önállóságuk, szabadságuk visszaszerzésére való törekvés. Erre azonban az 1960-as évek elején vajmi kevés lehetőségük volt. Az 1960-as évtizedben a község társadalmát elsősorban az elvándorlás, a városba törekvés jellemezte. Míg 1949-ben a falu lélekszáma Csikóspusztával együtt 1436 volt, 1960-ban 1310, 1970-ben pedig mindössze 1126, vagyis az 1960-as évtizedben mintegy 200-zal csökkent a lakosság. A csökkenés főleg elkötözésből adódott. Elsősorban a közel fekvő városba, Makóra költöztek, ahol ipari üzemekben vállaltak munkát. Sokan költöztek azonban Szegedre is, néhány család vásárhelyi lakos lett. A falu régi zártsága megszűnt. A belső zártság, a két alapvető társadalmi csoport, a volt zsellérek és a birtokos parasztréteg közötti elkülönülés is fokozatosan megszűnt. A volt szegényparasztok alkotta régi és a középparasztok által alakított szövetkezet néhány év után egyesült. Az egyesült téeszben a régi, szegényparaszti múltú vezetők megőrizték döntő szerepüket. A régi birtokos parasztok elsősorban az állattenyésztésben tudták régi tapasztalataikat hasznosítani. A szövetkezeti hierarchiában való előrejutásukra szakképzés, munka melletti tanulás útján, szakképzettség megszerzése révén nyílt lehetőségük. Összességében a szövetkezeten belül nem a régi vagyoni és birtokviszonyok, hanem egyre inkább a szakképzettség, az iskolai végzettség, a szorgalom és igyekezet határozta meg az egyes szövetkezeti tagok előrejutását, érvényesülését. Az 1960-80 közötti két évtizedben azok közül, akik csak az 1945 előtti, régi elemi iskolában tanultak, sokan elvégezték az általános iskola 7-8. osztályát és munka mellett szakmunkás, szakközépiskolai képzésben vettek részt. Míg 1941-ben 97 analfabétát vett számba a statisztika a községben, addig 1980-ban csak 4 olyan idős ember volt, aki nem tudott sem írni, sem olvasni. 1980-ban már mintegy 40-en

rendelkeztek szakmunkás- és szakközépiskolai végzettséggel, akik az aktív keresők közel 10%-át alkották. A városba költözés folyamatát az is elősegítette, hogy két makói szövetkezet, a Kossuth és a Lenin területe a falu határával érintkezett, s a királyhegyesiek ismerték, tudták, hogy e két szövetkezet tagjainak magasabb a jövedelmük, mint az övék. Ezért néhányan átléptek e két szövetkezet valamelyikébe, majd 1974 nyarán a királyhegyesi szövetkezet tagjai kezdeményezték a makói Lenin Téeszhez való csatlakozást, ami az év végén meg is történt. Így a téesztagok közül is egyre többen vásároltak házat Makón, s beköltöztek a városba. 1990-re a község lakónépessége 793 főre apadt. A statisztikai számbavétel azt mutatja, hogy a Makóra költözöttek száma megközelíti a 200-at, a Szegedre költözötteké ugyancsak e körül van, ugyanakkor néhány család Hódmezővásárhelyre és a környező nagyobb községekbe költözött. Vagyis Makón, Szegeden, valamint a környező településeken együttesen mintegy 500 királyhegyesi él. A városba való törekvés, a városba költözés általános nagy folyamatában a következő tendenciák ismerhetők fel: Az agrárproletár múltú, általában többgyermekes családok fiataljai már az 1950-es években a gépállomáson, az építőiparban, az ipari üzemekben vállaltak munkát. Az első években bejárók voltak, majd fokozatosan a városba költöztek. A téesztaggá vált törpe- és kisbirtokos parasztcsaládok fiataljai is - az 1960-70-es években nem elsősorban a téeszben vállaltak munkát, hanem inkább a városba, az iparba mentek dolgozni, ahol le is telepedtek. Szüleik, amikor elérték a nyugdíjas kort, otthagyták a falut és felnőtt gyermekeikhez költöztek, házat vásároltak maguknak a városban. A továbbtanuló fiatalok elvégezve a főiskolát, egyetemet, szintén elsősorban Makón és Szegeden helyezkedtek el. A továbbtanulás, illetve a faluból való elvándorlás mértékét jól szemléltetik az alábbi adatok. Az általános iskola 8. osztályát 1959-ben, 1965-ben, 1975-ben és 1980-ban összesen 82-en végezték el. Közülük azonban az 1980-as évek végén mindössze 25-en éltek a községben, 18-an Makón, ugyancsak 18-an Szegeden, a többiek a környező helységekben telepedtek le. Többségük ipari vagy más városi munkahelyet talált magának, kisebb részük továbbtanult és értelmiségivé vált. Falubeli ismerőseimmel, társaimmal számbavéve a Királyhegyesről elszármazott diplomásokat, a következőket állapítottuk meg: A diplomás értelmiségiek száma meghaladja a 40-et, akik között orvosok, ügyvédek, tanárok, mérnökök, agronómusok, katonatisztek, agrármérnökök és más értelmiségiek találhatók. Van köztük orvostudományi akadémiai doktor, országos nagy agrárvállalati vezérigazgató, országos politikai vezető, volt makói tanácselnök, nyugalmazott főorvos, nyugdíjas főkönyvelő, volt téeszelnök, s az értelmiségi hivatás legkülönbözőbb képviselői. (Életútjukról számot ad e könyv végén olvasható Életrajzi lexikon.) Szinte hihetetlen, hogy 1000 lélekszám alatti kis falunk annyi ragyogó tehetségű értelmiségit adott a környező városoknak, az országnak! Talán e teljesítményben kifejezésre jut az a hallatlan energia, amelyet az 1945 előtti évtizedek elszigeteltsége, zártsága visszafogott, de e zártság oldódása után hatalmas erővel utat tört magának! A diplomások között nagyobb számban vannak volt agrárproletár és törpebirtokos származásúak, mint a középbirtokos származásúak. Néhányan olyanok, akiknek családját az 1950-es évek kegyetlenségei megviselték, súlyos helyzetbe szorították, mégis továbbtanultak és diplomát szereztek. Diplomájuk megszerzése után téeszben dolgoztak, s továbbra is hívei a szövetkezésnek, a mezőgazdaság korszerűsítésének.

A faluban maradottak helyzetét, viszonyait, egzisztenciális lehetőségeit a szövetkezet gazdálkodása határozta meg. A fiatal és középkorú téesztagok iskolázottsága, szakképzettsége érezhetően nőtt az 1960-as években. Ez a falu lakosságának termelési és általános kultúrájának növekedését eredményezte. Tapasztalható volt ugyanakkor az is, hogy a tagok egy része alkalmazottnak, bérmunkásnak kezdte érezni magát a szövetkezetben. Az 1950-es évek első felében nyaranként egyetemista koromban magam is dolgoztam a régi, a szegényparasztok által létrehozott téeszben. Magam is tapasztaltam: a többség nem azt nézte, hogy milyen gondossággal és milyen minőségben végezze a munkáját, hanem azt, hogy minél hamarább végetérjen a munkanap, amit tessék-lássék munkával eltöltött. Az 1960-as években, a nagy téeszesítés után, az első évek bizonytalanságának elmúltával azonban a királyhegyesi emberek, akik korábban is csak hallatlan szorgalommal, igyekezettel tudták megélhetésüket elérni, a szövetkezetben is minden lehetőséget igyekeztek kihasználni saját anyagi előrejutásuk érdekében. A közös gazdaságban a napi szorgalom mellett felismerték a tanulás, a szakképzettség megszerzésének fontosságát is. Mindemellett igen hamar kezdték nagyobb arányban kihasználni a háztáji gazdálkodás nyújtotta lehetőséget saját előrehaladásuk, boldogulásuk érdekében. Ez azért is kérzenfekvő volt számukra, mert az 1950-es évek közepétől a faluban a kisparaszti árutermelés, a baromfitenyésztés, a sertéshízlalás kezdett fellendülni. Főleg a volt kisbirtokos családok vélték úgy, hogy a téeszben végzett munkájuk mellett a háztáji állattenyésztés révén növelhetik jövedelmüket. Ugyanez a lehetőség nyitva állt a szegényparaszt múltú szövetkezeti tagok előtt is. Minden téesztag meghatározott, az 1960-as években kevesebb, később nagyobb háztáji területet kapott, amelyen kukoricát termelt háztáji állatállománya részére. Később a szövetkezettől is vásárolhatott kukoricát, takarmányt és növelhette állatállományát. A volt szegényparaszt családok háztáji gazdaságaikban - jórészt a makói gyakorlatot átvéve munkaigényes kultúrák, vörös- és fokhagyma, dughagyma, petrezselyemgyökér, fűszerpaprika termelésére tértek át. Az 1970-es években a faluban végbement a háztáji gazdaságok belterjesítése. Mindez azt jelentette, hogy míg az 1960-as évek végén a téesztagok összes jövedelmében a háztájiból szármázó jövedelem mintegy egyharmadot tett ki, az 1980-as évek elején aránya már elérte, esetenként meghaladta az 50%-ot. Ez volt az az időszak, amikor a faluban lakó családok kezdték átépíteni, korszerűsíteni házukat. Mások Makón vásároltak házat, s beköltöztek a városba. A személyautók is megjelentek a községben, s nemcsak vezetők, értelmiségiek, szakemberek, hanem ipari munkások és téesztagok is vásároltak autót. Az államszocialista, pártállami rendszer egyoldalú függőségi viszonyaiból, a szövetkezeten belüli hierarchiából adódóan a téesztagok az 1950-60-as években alapjában véve bérmunkásként dolgoztak a téeszben. Ilyen tekintetben helyzetük lényegében megegyezett a munkásokéval és alkalmazottakéval. Máskülönben mégis létezett némi különbség közöttük. Míg a munkások és alkalmazottak általában nem rendelkeztek magántulajdonnal, a téesztagoknak saját családi házuk, kertjük és háztáji gazdaságuk volt, amely saját önálló egzisztenciát is jelentett számukra. Községünk családjainak többsége az 1960-as évek végétől növelte, korszerűsítette és valóságos kisvállalkozássá fejlesztette háztáji gazdaságát. Vagyis a téeszben bérmunkásként dolgozott, háztáji gazdaságának növelésével, intenzívvé tételével viszont kisvállalkozóvá fejlődött. Mindez polgárosodását is jelentette, hiszen önállóságának, korlátozott, de némileg mégis növekvő szabadságának alapját teremtette meg háztáji gazdaságával, magán kisvállalkozásával. Féloldalas, egyoldalú volt ez a polgárosodás, hiszen másfelől téesztagként bérmunkás volt, az államszocialista függőségi rendszer határozta meg gazdasági és társadalmi létét, helyzetét, társadalmi előrehaladását.

Jövője, polgárosodásának előrehaladása attól függött, hogy kettős társadalmi jellegében a bérmunkás vagy vállalkozói mivolta erősödik-e. E kérdés megválaszolásához figyelembe kell vennünk, hogy az országban a téeszek többsége már az 1960-as évek közepétől egyre inkább kezdte leküzdeni merev kolhozjellegét, lehetőséget nyújtott tagjainak háztáji gazdaságuk fejlesztésére. Az államéletben, a társadalomban az államszocialista, pártállami függőség rendszere is enyhült. Nem a pártbizottság, nem az állami és a pártfelsőbbség, hanem valóban a tagság kezdte eldönteni, hogy ki legyen az elnök a szövetkezetben, kik legyenek a vezetők. A téeszek egyre inkább érvényt tudtak szerezni önállóságuknak. Az egyes emberek, társadalmi csoportok függősége lazult, szabadságfoka növekedett. Az 1980-as évek elejétől a téeszekben kezdtek különféle, csoportos és egyéni vállalkozási formákat alkalmazni, hogy a tagokat érdekeltté tegyék a jobb termelési és piaci eredmények elérésében. A makói Lenin Tsz-ben, ahova a királyhe-gyesiek tartoztak, önelszámoló vállalkozási egységeket hoztak létre és gazdálkodásuk is egyre inkább piaci vállalkozó jellegűvé vált. Ez egyrészt azzal járt, hogy a téesztagok a szövetkezetben végzett munkájuk során egyre kevésbé érezték bérmunkásnak magukat és egyre inkább közös vállalkozásuknak tekintették szövetkezetüket. Másrészt a háztáji gazdaságuk korszerűsítésével saját kisvállalkozásukat is igyekeztek nagyobb méretűvé fejleszteni. Az intenzív hagyma-, zöldség- és fűszerpaprika-termelés mellett a háztáji gazdálkodásban fontos szerepet töltött be az állattenyésztés. Az 1983-as összeírás szerint a községben 91 szarvasmarhát, 2110 sertést és 17 000 baromfit tartottak. Háztáji gazdálkodással nemcsak tsz-tagok foglalkoztak, hanem a falu majdnem minden családja, ahol a családtagoknak a zöme már ipari munkás, alkalmazott, esetleg értelmiségi volt. Az 1990-es népszámlálás szerint a falu 326 aktív keresője közül 287 volt a fizikai dolgozó, akiknek többsége bejárva Makóra már az iparban, kereskedelemben és szolgáltatásban dolgozott, s csak 117-en találtak munkát a mezőgazdaságban. A 262 nyugdíjas, járadékos túlnyomó többsége viszont tsz-tag volt, aki háztáji gazdálkodással foglalkozott. Erre az időre a falu régi két nagy rétege, a volt zsellérek, szegényparasztok, valamint a birtokos gazdák rétege közötti különbségek mind gazdasági, mind társadalmi tekintetben eltűntek, és az életmód, felfogás tekintetében sem voltak érezhetők. A szövetkezetben az előrejutást egyre inkább a szakképzettség, a szakirsmeretek és a szorgalom, igyekezet határozta meg. Emellett szinte döntő fontosságúvá vált a háztáji vállalkozás fejlesztése, korszerűsítése. Az emberek vállalkozó szellemétől, a család munkaerejétől függött, hogy ki milyen eredményt, milyen jövedelmet ér el háztáji gazdálkodásával. A korábbi, a parasztságon, a falu társadalmán belüli rendies függőségnek nemcsak a léte szűnt meg, hanem jórészt a tudata, szokásai, hagyományai is eltűntek. Helyüket egyre inkább az emberek közötti, az állampolgári egyenlőség tudata foglalta el.

A rendszerváltozás sodrában Politika, kárpótlás, szövetkezet, háztáji Az 1980-as évekre alaposan átalakult falunk népessége, társadalma. Az előző évtizedekben igen sokan elköltöztek, városlakók, ipari dolgozók, alkalmazottak, értelmiségiek lettek. A faluban maradottak jelentős része már nem mezőgazdasági dolgozó, hanem ipari munkásként, kereskedelmi dolgozóként és alkalmazottként élt a faluban, bár a többségük rendelkezett kerttel, kis földdel, háztáji gazdasággal, ahol mezőgazdasági termelést folytatott. Az inaktív keresők - vagyis a nyugdíjasok, járadékosok jelentős része -viszont mezőgazdasági foglalkozású volt és szintén rendelkezett háztáji gazdasággal. A népesség nagyobb része tehát továbbra is kapcsolódott a mezőgazdasághoz, kisebb-nagyobb mértékben foglalkozott

mezőgazdasági termeléssel saját szükségleteinek kielégítése és némi piaci értékesítés céljából, hogy alacsony jövedelmét kiegészítse. A faluból való elvándorlás mértékét és az élet szűkösségét bizonyította, hogy - noha az elmúlt évtizedekben sok fiatal továbbtanult, szerzett diplomát, értelmiségivé vált - mégsem szülőfalujába tért vissza, hanem többnyire városban telepedett le. A faluban dolgozó értelmiségiek, pedagógusok, még az iskolaigazgató sem a községben laktak, hanem naponta Makóról jártak ki munkahelyükre. Az 1980-as évek közepén a régi tanácsi vezetők - elnök, vb-titkár - nyugdíjba kerültek, helyüket Makóról kijáró fiatal vezetők töltötték be. A tsz gazdálkodása nehézségekkel küzdött. Állatállománya jelentősen csökkent, állattenyésztésében veszteségek keletkeztek. A tsz-ben dolgozó királyhe-gyesiek többségének keresete alacsony volt. Arra kényszerültek tehát, hogy háztáji gazdálkodásuk fejlesztésével érjenek el nagyobb jövedelmet. A fiatalok, a vállalkozó szelleműek továbbra is arra törekedtek, hogy a városba, Makóra költözzenek. A falu népessége elöregedett, a gyerekek, a fiatalok száma megcsappant. Egy megyei szociológiai csoport - amely több héten keresztül folytatott kutatást a községben a helyi véleményeket a következőképp foglalta össze: "Királyhegyesen lakni lehet, de élni nem!" Az azóta eltelt idő és az azóta nyert tapasztalatok alapján most utólag lehet, hogy túlzónak kell minősítenünk ezt a véleményt, de mégis tükrözi az akkori hangulatot. Ilyen viszonyok között érte a falut az 1989-ben kezdődött rendszerváltozás. Az ország gazdasági, társadalmi és politikai életében tapasztalható veszteglés, a politikai alternatíva hiánya, az emberek elégedetlensége, a változtatás általános igénye - amikor a nemzetközi viszonyok erre lehetőséget adtak - utat tört magának. Az országban rövid idő alatt kialakult a többpártrendszer, végbement a pártállami rendszer lebontása és megkezdődött a demokratikus, jogállami intézmények kiépítése. A falu népe is kívánta ezeket a gyökeres változásokat, de a különféle pártok helyi szervezetei nem épültek ki, bár egy-két kezdeményezésre sor került. A helyi politikai életben a pártoknak nem tulajdonítanak különösebb szerepet. Az önkormányzati választásokon nem pártjelöltek, hanem független jelöltek indultak és jutottak be a testületbe. Az emberek többsége úgy véli azonban, hogy az ország politikai életében szükség van a társadalom különböző nagy csoportjainak érdekeit megjelenítő pártok működésére. Az 1990es országgyűlési képviselőválasztások eredményei azt mutatták, hogy a falu népe igen megosztott volt az egyes politikai irányzatok megítélésében. A legtöbb szavazatot a 2 kisgazdapárt (a Nemzeti és a Független) kapta, együttesen valamivel több mint 20%-ot, s majdnem ilyen szavazatarányt ért el az MDF is. Az SZDSZ szavazóinak aránya mintegy 13%, a KDNP-é majdnem 10% volt. Az MSZMP és az MSZP egyenként 55%-ot kapott, viszont az Agrárszövetség szavazataránya meghaladta a 15%-ot. Ezek az arányok már azt tükrözték, hogy a falu társadalma tagoltabbá vált a korábbinál. A két kisgazdapártra minden bizonnyal a régi birtokos gazdák, illetve faluban élő leszármazottaik szavaztak. Az MDF-re és az SZDSZ-re bizonyára a városba járó ipari és kereskedelmi dolgozók, alkalmazottak, értelmiségiek adták voksukat. Mind az MSZMP, mind az MSZP szavazói kis csoportot alkottak, akik bizonyára szegényparaszt múltú tsz-tagok voltak. Az Agrárszövetség szavazói a szövetkezeti gazdálkodás korszerűsítését kívánók közül kerültek ki. A KDNP szavazóit a vallásos emberek, főleg asszonyok alkották. Az ország politikai életének hullámzása a falut is érintette, de itt nem kavart túlságosan nagy hullámokat. Akik sérelmet szenvedtek az 1950-60-as években, várták a kárpótlást. A szövetkezeti vezetők ellen az egész országban megmegújuló támadások, a "zöldbárózás" kisebb visszhangra talált, hiszen a szövetkezettel, a szövetkezeti vezetőkkel alapjában

elégedettek voltak az emberek. Nagyobb arányú kilépés nem is történt a tsz-ből, hiszen a tagok többsége most már tagi gazdaságnak nevezett háztáji gazdaságában intenzív gazdálkodást folytatott, és nem is akart gabonatermeléssel, nagyobb földterület megművelésével foglalkozni. A kárpótlás körül több éven keresztül folyó országos politikai viták, a kárpótlás módja, elhúzódása a falu közvéleményében is csalódást keltett. Azt is ellentmondásosnak tartják, hogy kárpótlási földhöz nagy arányban városi lakosok jutottak, akik többségének már kevés köze van a mezőgazdasághoz. A tsz-tagok jelentős részében ellenérzést váltott ki, hogy bizonyos politikai erők elsősorban azért erőltették a kárpótlást, hogy a tsz-ek működését gyengítsék és szétzilálják létalapjukat. Helyileg azonban a földkárpótlás nem váltott ki nagy vitát. A birtokos gazdacsaládok városban élő leszármazottai, akik nagy területű kárpótlási földhöz jutottak, többségükben továbbra is bérbe adják földjüket a téesznek. Van olyan viszont, aki falusi magángazdával művelteti, más pedig azt tervezi, hogy másutt lévő mezőgazdasági vállalkozását fejlesztve fokozatosan maga fogja átvenni földje művelését. A kárpótlási földhöz jutott helyi lakosok többsége szintén bérbe adta földjét a tsz-nek, és csak kevesen akarnak ezen változtatni. Az 1994-es országgyűlési választásokon már mind a kisgazdapárt, mind az MDF jóval kevesebb szavazatot kapott (kisgazdapárt 16,5%, MDF 8,2%). Az MSZP szavazataránya viszont meghaladta a 28%-ot, az SZDSZ 12,8%-ot, az Agrárszövetség 9,7%-ot kapott (a többi párt eredménye: Munkáspárt 8,8%, KDNP 4,6%, FIDESZ 4,5%, MIÉP 0,9%). A tsz-ek elleni meg-megújuló politikai támadások, az állami támogatás évről-évre történő csökkenése, a magas hitelkamatok, az esetenként bekövetkezett aszály nehéz helyzet elé állította a község határában működő, 1990-től az Agro-Maros nevet viselő tsz-t is. A tsz-ek átalakulási folyamatának egyik fontos elemeként itt is megtörtént a vagyonnevesítés. Az 1990-es évek elején az Agro-Maros összesen több mint 8000 hektáron gazdálkodott, amelyből 2500 hektár volt a királyhegyesi határban a legelőkkel együtt. A több mint 900 tagú szövetkezet 568 millió forint vagyonnal rendelkezett, ami ekkora területhez viszonyítva alacsonynak tűnik. Ez azzal magyarázható, hogy ekkorra állattenyésztése megszűnt. A kívülálló örökösökkel együtt több mint 2000 személy között kellett - papíron - felosztani, nevesíteni a vagyont. Egy-egy személy átlagosan 261 ezer forint értékű vagyonjegyhez jutott, ami szintén nem tekinthető nagy értékű vagyonrésznek. Átlagosan ennyi vagyonrész jutott a királyhegyesieknek is. Természetesen aki több időt töltött a tsz-ben, fontos, magasabb beosztásban dolgozott, az magasabb névértékű vagyonjegyhez jutott, mások pedig kevesebb értékűhöz. A szövetkezet bérbe adta, illetve eladta, értékesítette állattenyésztő telepeit, a királyhegyesi határban lévőket is. Az 1990-es évek elején összesen 41 tag vált ki a szövetkezetből, tízen egyénileg, a többiek pedig csoportot, illetve társas vállalkozást alkotva. A királyhegyesiek túlnyomó többsége a tsz-ben maradt. Annál is inkább, mert döntő többségük már az eltelt évtizedekben a szövetkezet segítségével háztáji gazdaságában intenzív, munkaigényes zöldségtermelésre és állattenyésztésre, főleg sertéshízlalásra tért át. Ehhez a szövetkezet megfelelő szolgáltatást nyújtott, elvégezte a szántást, a talajelőkészítést, a vegyszeres növényvédelmet önköltségi áron és a termés értékesítésében is segítséget nyújtott, bár az 1980-as évek végétől - a nagyobb haszon reményében - mind többen önállóan végezték az értékesítést. Az állattenyésztéshez a tsz takarmányt biztosított, szintén jutányos áron. Ezért túlnyomó többségük nem akart nagyobb vállalkozásba fogni, nem akart nagyobb területen mezőgazdasági termelésre vállalkozni, mert nagyon kockázatosnak tartotta. Földjét - mind szövetkezeti részaránytulajdonát, mind a kárpótlás során szerzett 2-3, esetleg 5-10, sőt 30-50

hektárját is - bérbe adta a tsz-nek. Csak néhányan kezdtek nagyobb területen önálló gazdálkodásba. A szövetkezet a meg-megújuló támadások tüzében arra rendezkedett be, hogy túlélje a nehéz éveket, bízva abban, hogy majd jobb idő köszönt a szövetkezetekre, a szövetkezőkre. Vízi István, az Agro-Maros elnöke szerint - aki 1980 óta tölti be ezt a tisztséget - "mélyrepülésük" 1994-96 között volt. 1994-ben veszteségesek voltak, az utána következő években a hagymatermés eladhatatlanná vált, további súlyos veszteségeket szenvedtek el. 1994 után gazdaságilag nem javult a helyzet. Szerinte annyi történt, hogy a kormány, a hivatalos politika nem szidta a tsz-eket. Az agrárolló nyílása, a mezőgazdaság által felhasznált anyagok árának nagy mértékű emelkedése, amellyel nem tartott lépést a mezőgazdasági felvásárlási árak növekedése, tovább súlyosbította a termelők és így a szövetkezetek helyzetét is. Ezekben az években több mint 200 aktív dolgozót foglalkoztatott a szövetkezet, és évente mintegy 70 millió forint munkabért fizetett ki, ami nagy terhet jelentett számára. A szövetkezet egyes részlegeiben, a termelés egyes területein a vezetés szeretett volna határozottabb vállalkozási formákat, önelszámoló egységeket kialakítani, a tagok azonban nem merték vállalni a nagyobb kockázatot. Nehézségeiket fokozta, hogy sok olyan tagjuk volt, aki már hosszú évek óta másutt, az iparban, a kereskedelemben vagy a szoltáltatásban, illetve más munkahelyeken dolgozott, tagsági viszonyát nem szüntette meg és ragaszkodott a háztáji területéhez, amit a szövetkezet nem tagadhatott meg. Végül az Agro-Maros 1997-ben radikális változtatásokat hajtott végre: minden aktív dolgozónak, még az irodai alkalmazottaknak is, vállalkozóvá kellett válnia, s a szövetkezet a gépeit, üzemeit, az egyes termelési részlegeket vállalkozásba adta egyéneknek, illetve csoportoknak. Aki nem mert vállalkozni, az munkanélküli lett. A gépeket, a traktorokat, a hozzájuk való munkagépekkel és a kombájnokat az arra válallkozó traktorosoknak 3 éves lízingszerződéssel adták vállalkozásba. Három év alatt törleszteniük kell a gépek árát, amelyek így 3 év után a tulajdonukba mennek át. A szövetkezet azonban az általa bérelt föld megművelésére szerződést köt velük, amelynek értéke megfelel az évi törlesztőrészlet összegének, vagyis a vállalkozók ezzel teljesítik a lízingszerződésben vállalt kötelezettségüket. Ezenfelül magángazdáknak és másoknak is végezhetnek gépi szolgáltatást. A szövetkezet ilyen és ehhez hasonló szerződést kötött minden más egyéni és csoportos vállalkozójával. Mindez azt jelenti, hogy az Agro-Maros valóban a magántulajdonos gazdák szövetkezetévé, egyben földbérlő és szolgáltató szövetkezetté alakult át. A szövetkezet tagjait csak a tagsági viszony köti a szövetkezethez és az, hogy háztáji, tagi gazdaságaikhoz a tsz szolgáltatást nyújt. Másrészt a tagok többsége földterületének nagyobb részét bérbe adja a szövetkezetnek, amely ezt a bérelt földet már teljesen piacgazdasági alapon, vállalkozókkal művelteti meg. A szövetkezet 1997-ben összesen 4400 hektár bérelt földet művelt meg. 1998-ban folytatódott a bérleti szerződések megújítása. Az elnök azzal számolt, hogy mintegy 600-700 hektárra nem újítják meg a szerződést. Tehát az Agro-Maros által bérelt terület valamelyest csökken. Az Agro-Maros által Királyhegyes határában művelt korábbi 2500 hektár terület nagyobb arányban csökkent. Egyéni és csoportos vállalkozók már az 1980-as évek végétől bérelték, majd vagyonjegyekkel és készpénzzel megvásárolták a szövetkezet különféle állattenyésztő telepeit, egyes üzemrészeit. E vállalkozások a kárpótlás során nagyobb területű földhöz is jutottak. Királyhegyes határában az Agro-Maros Szövetkezet által bérelt terület 1997 végén 650 hektárt tett ki. A makói Kossuth Tsz - amelyhez a korábbi évtizedekben néhány királyhe-gyesi család csatlakozott - az átalakulásnak a kevésbé radikális módját választotta. Ők is végrehajtották a vagyonnevesítést. Az 1990-ben közel 5000 hektáron gazdálkodó, 600 tagú szövetkezet

vagyona 670 millió forintot tett ki. Itt tehát egy-egy tagra jóval nagyobb összegű vagyonrész jutott, mint az Agro-Marosban, ami a gazdálkodás magasabb színvonalát bizonyította. Összesen 5 tag vált ki a szövetkezetből, akik mintegy 10 millió forint értékű vagyont gépeket, épületeket, terméket, készpénzt - vittek ki. A tagok túlnyomó többsége azonban mindvégig kitartott a szövetkezet mellett. A szövetkezet - az aszályos éveket leszámítva - igen magas termésátlagot ért el kalászos gabonából és kukoricából, valamint hagymából is. Állatállományát - a sorozatosan tapasztalható nehézségek ellenére - nem szüntette meg. Tehenenkénti fejési átlaguk az elmúlt években meghaladta az évi 6000 litert. Eredményes gazdálkodásuk megfelelő jövedelmet biztosított az elmúlt években mintegy 150 dolgozó tagjuknak és mintegy 70 alkalmazottjuknak. A tagok természetesen intenzív háztáji gazdálkodást folytatnak, amelyhez a szövetkezet jutányos áron szolgáltatást nyújt. A nyugdíjasokat jóval nagyobb támogatásban részesítik, mint a szomszédos szövetkezetek. Gazdálkodásuk eredményességét az is bizonyítja, hogy - a megyében, sőt szinte az egész országban egyedülálló módon -nyereségükből évente rendszeresen osztalékot fizetnek a vagyonjegyekre. A bérelt föld után is magasabb bérleti díjat fizetnek, mint a többi szövetkezet. Az általuk megművelt földterület csak kismértékben csökkent. Az elmúlt években a városi munkanélküliség növekedése nyomán egyre többen szerettek volna belépni a szövetkezetbe, így akartak munkaalkalomhoz jutni. A belépni szándékozók többsége azonban föld nélküli fiatal volt. A szövetkezet tagsága úgy döntött, hogy a jelentkezőket megválogatva az arra alkalmasakat veszik fel, de nem tagnak, hanem alkalmazottnak. Ha alkalmazottként 2-3 év alatt bebizonyítják alkalmasságukat, akkor tagnak veszik fel őket és így a tagsági viszonyból származó előnyökhöz, többek között háztáji, tagi földterülethez is hozzájutnak. Mindebből kitűnik, hogy a Kossuth tulajdonképpen hagyományos mezőgazdasági szövetkezet maradt (nevét sem változtatta meg), bár földbérlő és szolgáltató jellege erősödött. Állattenyésztő telepeit, gépeit sem adta ki vállalkozásba, de mindazon tagjainak, akik a háztájinál nagyobb területen vállalkozó gazdálkodást akarnak folytatni, segítséget, gépi és más szolgáltatást nyújt. Az Agro-Maros és a Kossuth tehát a szövetkezeti átalakulás és a szövetkezeti termelés, gazdálkodás folytatásának két különböző útját választotta. A jövő fogja eldönteni, hogy melyik milyen eredménnyel és milyen következményekkel jár. A csikóspusztai családok többsége az 1950-60-as években a pitvarosi tsz-hez csatlakozott. A fiatalabb generáció tagjai, akik már szakmunkásképző vagy szakközépiskolában tanultak, inkább a makói Lenim Tsz-ben, a mai Agro-Maros szövetkezetben vállaltak munkát. Többségük a faluba, Királyhegyesre, vagy éppen Makóra költözött. Az elöregedő néhány csikóspusztai család háztáji gazdálkodásában főleg állattenyésztéssel foglalkozik. Régi és mai szegénység A gazdasági életben a rendszerváltozás lassabban bontakozott ki, mint a politikai életben. A többpártrendszer, az ezen alapuló parlamentarizmus, a demokratikus intézmények kialakulása az 1980-as évek végén, az 1990-es évek elején végbement. A gazdasági rendszerváltozás a piacgazdaságra való átállást, a privatizációt, a kárpótlást, a gazdasági életben a magántulajdon dominanciájának, döntő szerepének a megteremtését jelenti, ami napjainkra, az 1990-es évek második felében valósult meg. A piacgazdaság törvényszerűségeinek érvényesülése viszont azzal járt és jár, hogy a gazdaságtalanul, veszteségesen termelő vállalatok, üzemek, cégek vagy bezárták kapuikat, vagy radikális költségcsökkentő intézkedéseket hoztak. Ezek sorába tartozott a dolgozói létszám

csökkentése, ami azokat a makói üzemeket is érintette, amelyekben királyhegyesiek dolgoztak. E cégek elsősorban a nem helyben lakó, faluról bejáró és esetleg kevésbé képzett falusi dolgozókat bocsátották el. Így az 1990-es években egyre növekedett közgségünkben is a munkanélküliek száma. Míg az 1990-es népszámlálás mindössze 6 munkanélkülit talált a faluban, 1997-re már az aktív korú falusi lakosoknak mintegy 25%-a volt munkanélküli. Az Agro-Maros szövetkezet azon falusi dolgozó tagjai, akik nem mertek vállalkozóvá válni, szintén munkanélküliek lettek. A rákosi tollfeldolgozó üzem, amelyben szintén közel 20 királyhegyesi talált munkát, beszüntette működését, illetve máshová települt, így dolgozóit elbocsájtotta. A munkanélkülivé válás, az ebből adódó elszegényedés növekedését tükrözi, hogy míg 1994ben csak 12-en kértek és kaptak szociális segélyt, addig a következő évben már 200-an és 1997-ben valamivel többen. A mintegy 780 lakos közül 209 a nyugdíjasok és a tszjáradékosok száma, akik igen alacsony jövedelemmel rendelkeznek. Az idősek igyekeznek eladni házukat és városban lakó gyerekeikhez költöznek, mert rászorulnak a közvetlen családi támogatásra. Az önkormányzat az elmúlt években 10-nél valamivel több személyt részesített jövedelempótló támogatásban. Az üres lakások száma megközelíti az ötvenet, ami a lakosság elöregedését és a korábbi években tapasztalt elvándorlást bizonyítja, bár a legutóbbi években már nem költöztek el a faluból. A helyzet ellentmondásossága jut kifejezésre abban, hogy az utóbbi években a környező vidékről néhány, a helyieknél is szegényebb család, köztük cigány is költözött a faluba, és foglalt el üresen hagyott házakat. Vannak olyanok is, akik Romániából, Erdélyből települtek hazánkba, és a faluban próbálják megvetni a lábukat. A szociológusok széleskörű vizsgalatok alapján szinte egybehangzóan azt állítják, hogy a rendszerváltás vesztesei zömében, nagy tömegben vidéken, falun élnek. Vagyis a falusi alacsony jövedelmű, munka nélküli, szegény rétegek, az alacsony nyugdíjjal rendelkező, idős generáció tagjai a rendszerváltozás fő vesztesei. Az egész országban az történt, ami Királyhegyesen is. A városi üzemekből elsősorban a faluról bejáró dolgozókat bocsájtották el, ami nagymértékben előidézte a falusi munkanélküliség megnövekedését. A téeszek gazdálkodásának nehézségei, sok helyen feloszlásuk munkahelyek megszűnésével járt együtt, ami ugyancsak a falusi munkanélküliséget növelte. A falusi szegény rétegek egy része földdel sem rendelkezik, más részük csak alig fél-, egyhektáros nadrágszíjparcellákkal, ami megélhetésükhöz sem nyújt elégséges alapot. Királyhegyesen talán némileg mégis jobb a helyzet, ami a háztáji és kisgazdaságok erősen belterjes jellegéből adódik. A családonkénti egy-két-, esetleg háromhektáros háztáji, illetve kisgazdaság, hagyma-, zöldségtermelés révén már egy millió forinton felüli évi bevételt is biztosít. A tagoknak a szövetkezet jutányos áron megfelelő szolgáltatásokat nyújt, így a költségek sem olyan magasak és a család nem nagy, de mégis tisztességes jövedelemhez jut. A nem téesztag, önálló gazdálkodást folytató családok is, ha nagyobb földterülettel rendelkeznek, szintén foglalkoznak intenzív, belterjes zöldségtermeléssel, mert elsősorban ez biztosít jövedelmet számukra is. Voltak, illetve vannak olyanok a faluban, akik elvesztették korábbi makói üzemi, vagy téeszen belüli munkahelyüket, hivatalosan munkanélküliek, de korábban is meglévő háztáji gazdaságuk révén nem kevés kiegészítő jövedelemhez jutottak. E kiegészítő jövedelem esetleg meghaladhatja a munkanélküli segély vagy a jövedelempótló támogatás összegét. Más a helyzete azoknak a munkanélkülieknek, akiknek sem korábban nem volt, sem jelenleg nincs háztáji gazdaságuk, földjük és csak esetenkénti napszámmunkából élnek. Sokszor felmerül a kérdés a szociológusok között, de még a politikai vitákban is, hogy mennyire hasonlít, illetve mennyire különbözik a régi, az 1930-as évekbeli és a mostani falusi

szegénység? Gyerekként átélve falunkban a szegénység, a nincstelen lét keserves kínjait és megismerkedve a jelenlegi helyi tapasztalatokkal, az a vélemény alakult ki bennem, hogy van hasonlóság a kettő között, de talán figyelemreméltóbbak a különbségek. 1945 előtt a falusi szegény emberek, a napszámosok, a mezőgazdasági munkások részére nem létezett munkanélküli segély és szó sem volt nyugdíjról. Ellenben létezett "szegénységi bizonyítvány", ami az esetenkénti hatósági díjak elengedésének alapjául szolgálhatott. A házadót és a földadót a szegényeknek is meg kellett fizetniük, még ha ütött-kopott házikóval és néhány száz négyszögöles kis földparcellával rendelkeztek. A mindennapok szegénységéből adódó nélkülözést a szegény családok gyerekei természetesnek vették, nem is igen tudták, hogy másként, jól táplálkozva, dúsan is lehet élni. Örültek a mindennapok kis örömeinek, nem is nagyon voltunk annak tudatában, hogy mi szegények vagyunk. Az életet olyannak vettük, amilyen, nem keseregtünk szegénységünk miatt. Az iskolában tanultak nyomán kezdtek felsejleni bennem bizonyos keserű felismerések, mikor arról tanultunk, hogy egészségesebben kellene táplálkoznunk, több tejet kellene innunk, több gyümölcsöt kellene fogyasztanunk. Nekünk és az Éraljon lakó szomszédoknak sem volt tehenük. Kertünkben és a szomszédos kertekben sem voltak gyümölcsfák, mert a tavasszal feltörő belvíz elpusztította őket. Nyári gyümölcsünk a falu szélén álló, vadon termő eperfák termése volt. Őszibarackról akkor még nem is hallottunk, szőlőt csak a falu belső részein lakó, nagyobb portával rendelkező rokonainknál láttunk és néha kóstoltunk meg. Az egészséges lakás iránti igény is az iskolában tanulrak alapján erősödött meg bennem. A lakásnak, a lakószobának legalább két ablakosnak, világosnak, jól szellőztethetnek kell lennie - tanultuk az iskolában. A miénk - fájdalom -egyablakos volt. Viszont ekkortól kezdve én voltam az a családban, aki a szoba szellőztetéséről rendszeresen gondoskodott. Családunk vágya az volt, hogy a faluban beljebb még beépítetlen portát vásárolva új házat építsünk annál is inkább, mert az 1942-es nagy belvíz majdnem romba döntötte lakásunkat. Tervünket azonban 1945 előtt nem tudtuk megvalósítani. Az 1945 előtti évtizedekben a falusi szegénység és nyomor pusztító hatása talán elsősorban abban mutatkozott meg, hogy a nincstelen családoknál igen hiányos, egyoldalii volt a táplálkozás, igen egészségtelenek voltak a lakáskörülmények és emiatt nagyarányú volt a gyermekhalandóság. Mindezt fokozta, hogy a szegény családok általában sokgyermekesek voltak. A régi anyakönyveket tanulmányozva mellbevágó hatású volt számomra, amikor olvashattam személyre szólóan azt, amit statisztikailag tudtam, hogy tudniillik a faluban az 1920-as, 1930-as években mennyi csecsemő halt meg születéskor, születés után egy-két órával, illetve még egyéves kor elérése előtt. Jelenleg a falusi, alacsony jövedelmű, hátrányos helyzetű rétegeknél is összehasonlíthatatlanul kedvezőbb a csecsemőhalandóság. Sokkal civilizáltabb, egészségesebb, komfortosabb lakásviszonyok között élnek az említett családok is. Táplálkozásuk sem olyan szegényes, egyoldalú, mint régen a falusi nincstelen családoké volt. Viszont továbbra is a hátrányos helyzetű falusi családoknál a legmagasabb a gyermekáldás. Régen a falusi szegény családok nehéz helyzetében talán némi könnyítő hatású tényezőként vehető számba, hogy akkor falun csak a sőt, gyufát, cukrot és a petróleumot vásárolták a boltban, napi szükségletük kielégítéséről maguk tudtak gondoskodni. A kenyeret minden család maga sütötte; a burgonya, a zöldség, a kevés gyümölcs megtermett a kertben. Baromfit mindenki tenyésztett, és általában sertés is hízott minden ólban. Tejet fillérekért lehetett hordani egy-egy tehéntartó gazdától. A családnak tehát nem sok pénzkiadása volt. Ma viszont majdnem minden pénzbe kerül, és a pénztelenség kínzó gondja élesebb, keményebb és a tudata is fájóbb, mint régebben. További nagy különbség, hogy míg régebben a nincstelen családok helyzete nagyjából azonos volt, a sokgyermekeseké volt még nehezebb. Addig ma a szegény, az alacsony jövedelmű, hátrányos helyzetű rétegek egyes csoportjai között is nagy különbségek találhatók. Sokkal

jobbak az anyagi viszonyai annak a falusi munkanélkülinek, aki háztáji gazdálkodást folytat, mint annak, akinek egy darabka földje sincs. Nem könnyű az életük az idős tsznyugdíjasoknak, de még nehezebben élnek azok, akik csak járadékot kapnak és nincsen földjük, amit bérbe adhatnának. Régen a falu szegény rétegeinek tagjai hallatlan erőfeszítéssel, ügyességgel, szorgalommal arra törekedtek, hogy kiemelkedjenek a nincstelenségből, a zsellérsorból. Minden munkát elvállaltak a makói határ tanyai nagygazdáinál, a Blaskovich-birtokon, ami keresethez juttatta őket. A falu szélén minden család nagy baromfiállományt tartott; tyúkot, kacsát, libát nevelt. A családok gyerekei már iskolás kor előtt libapásztorok voltak, hasznot hajtottak a családnak. Szinte minden háznál galambot is tenyésztettek. Sokan bérelt földön belterjes gazdálkodással is próbálkoztak, csak hogy anyagilag kissé előbbre jussanak. Talán nem is annyira a vagyonszerzés sarkallta őket, hiszen tudatában voltak annak, hogy ez lehetetlen vállalkozás számukra. Az volt a céljuk, hogy kissé jobb életet teremtsenek maguknak, családjuknak. Szorgalmukkal, igyekezetükkel, bizonyos területen megmutatkozó ügyességükkel, munkabírásukkal megbecsülést akartak kivívni maguknak. Mert a falu régi világában a nincstelenség, a szegénység - kimondatlanul - kisebb, alacsonyabb értékűséget jelentett a birtokos gazdák szemében. A zsellér réteg egyenjogúságáért, egyenrangúságáért is küzdött, amikor munkájával, igyekezetével nagyobb megbecsülést igyekezett kivívni magának. A mostam falusi szegény rétegek egyik-másik tagja mintha átengedné magát a sors kényekedvének, sodortatja magát az élettel. Mintha nem érne benne eléggé a saját sorsáért érzett felelősség. Ha akad munkaalkalom, akkor dolgozik, keresethez jut, amit elég gyorsan elkölt. Ha nincs munkaalkalom, akkor megelégszik szűkös életlehetőségével. Vállalkozások és vállalkozók A gazdasági rendszerváltozás, a piacgazdaságra való áttérés azt jelentette, hogy mind a városokban, mind vidéken, a falvakban gomba módra kezdtek létrejönni, elszaporodni a különféle vállalkozások. Mindez nem volt előzmények nélkül, hiszen mind a városi, mind a falusi településeken - korlátozott számban -működtek korábban is magániparosok, kereskedők. Az 1980-as években pedig megszaporodtak az úgynevezett fél magánvállalkozások, a vállalati és más gazdasági munkaközösségek, társas kisvállalkozások. Ezek egy részéből fejlődtek ki a rendszerváltozás során az új, fejlődő, most már az igazi piacgazdaság követelményeinek megfelelő magánvállalkozások, a különféle gazdasági társaságok, káefték, betéti társaságok és más formák. A vállalkozás állampolgári joggá vált. Nagyon sok munkanélküli vállalkozásba kezdett, hogy az új helyzetnek megfelelően megkapaszkodjon az életben és valami jövedelemhez jusson. Vidéken, a mezőgazdaságban a vállalkozási törekvések még korábbi időszakra nyúlnak vissza. Az 1960-as évek második felétől, amikor Királyhegyesen is lehetővé vált a háztáji gazdaságok fejlesztése, az intenzív, belterjes termelés révén való korszerűsítése, mindez vállalkozást, vállalkozói gazdasággá való fejlődésüket is jelentette. Korlátozottak, féloldalasak voltak ezek a háztáji mezőgazdasági vállalkozások, de mégis vállalkozások voltak. A szövetkezeteken belüli legkülönfélébb vállalkozási formák, önelszámoló részlegek működése is az igazi piacgazdasági vállalkozások előtt egyengették az utat. Több tsz-tag, aki háztáji gazdaságában már bizonyos vállalkozói tapasztalatokra tett szert, az önálló gazdálkodást választva gazdaságát igyekszik árutermelő gazdasággá, szélesebb körű mezőgazdasági vállalkozássá fejleszteni. Királyhegyesi vállalkozók Makón és Szegeden

A királyhegyesiek és a faluból elszármazottak egy része a rendszerváltozás, a piacgazdaság kiépülésének sodrában vállalkozóvá vált vagy kezd válni. Mintegy 500, Királyhegyesről elszármazott ember él Makón, Szegeden és a Királyhegyes környéki településeken. A városokban élők túlnyomd többsége munkás, ipari, építőipari, kereskedelmi, közlekedési vagy más dolgozó, alkalmazott, értelmiségi és sok kezdő kisvállalkozó. Vannak közöttük nyugdíjasok is, akik már városi munkahelyükön szereztek nyugdijat, de olyanok is, akik a szövetkezetben nyertek nyugdíjjogosultságot. Egy részüket ismerve és bizonyos közvélemény-kutatást végezve közöttük, az állapítható meg, hogy jelentős részük a városban is kertes családi házat vett vagy épített magának és még a városszéli övezetben is vásárolt kertet. A falusi múlt és a régi hagyományok, valamint a bennük élő vállalkozószellem arra ösztönözte őket, hogy városi foglalkozásuk mellett kertészkedéssel, gyümölcstermeléssel szolgálják családjuk ellátását, esetenként jövedelmük kiegészítését. Ismerek olyan családot, amely Szeged kerti övezetében több parcellát megvásárolva valóságos burgonya-, zöldség- és gyümölcstermelő vállalkozássá fejlesztette gazdaságát, amely révén jelentős árbevételre és jövedelemre tesz szert. Több ismerősöm büszkén állítja, hogy a királyhegyesiek mindenütt megállják a helyüket, és a vállalkozószellem a városban sem hagyta el őket. A királyhegyesi vállalkozók között vannak iparosok, kereskedők, vendéglősök, szolgáltató kisvállalkozók, kertészek, zöldség- és gyümölcstermelő kisvállalkozók. A rendszerváltozás sodrában a szövetkezeteket kedvezőtlenül érintő politikai hatások olyan királyhegyesi származású agrárszakembert, volt tsz-vezetőt is vállalkozásba kényszerítettek, aki a korábbi években a szövetkezeti mezőgazdaságban tudta csak elképzelni jövőjét. Makón és egy Szeged környéki nagyközségben volt szövetkezeti vezető. A politikai támadások miatt azonban a nagygazdaság működése lehetetlenné vált, így ő arra kényszerült, hogy mezőgazdasági vállalkozóvá váljon. Szegedtől nem messze gyümölcsös gazdasága van, Királyhegyesen kárpótlási földjét szövetkezetnek adta bérbe, de azt tervezi, hogy vállalkozását bővíteni, fejleszteni fogja. Ipari középvállalkozás Makón A városokban élő királyhegyesiek között vannak iparosok, kereskedők, szolgáltató kisvállalkozók, törpevállalkozók és kényszervállalkozók is. Küszködnek a piacgazdaság buktatóival, a vállalkozásokat nehezítő akadályokkal, problémákkal. Néhányan vállalkozásuk sikerességében bízva fejlesztésre törekednek. Olyan is van közöttük, aki Makó egyik sikeres ipari vállalkozójává küzdötte fel magát. Királyhegyesi kisbirtokos családból származik. Apja már az 1940-es évek végén a gazdálkodás mellett ipari szakmában is jártasságot szerzett és később ott is hagyta a mezőgazdaságot, Makóra költözött és üzemben dolgozott. A fiú - a mostani vállalkozó gépipari szakközépiskolában tanult, majd Budapesten technikumot végzett, és szerzett gépipari, forgácsoló technikusi oklevelet. Helyi üzemekben dolgozva mindig a szakmai kérdések izgatták, szakterületének kiváló ismerőjévé vált, s tekintélyt vívott ki magának. Vállalati munkája mellett otthoni garázsában műhelyt nyitott, elsősorban azért, hogy a felmerült technikai problémákat önmaga és saját műhelyében oldhassa meg. A rendszerváltozás kezdetén önálló vállalkozó lett, műhelyét fokozatosan fejlesztette. Vállalkozásába azokat, a volt vállalati munkatársait vette fel, akiket megismert és akiket jó szakembereknek tart. A jó szakembergárda, a precíz munka jó hírnevet szerzett vállalkozásának; a keresletet, a piac igényeit alig tudták kielégíteni. Olyan bevételhez, nyereséghez jutott a vállalkozás, amelyből folyamatosan lehetett hitel felvétele nélkül fejlesztem, beruházni, a termelést bővíteni. 1998 elején e vállalkozás már a város egyik biztatóan növekvő, terjeszkedő ipari vállalkozása, amely termékeinek 90%-át Németországba, köztük a híres Mercedes cégnek exportálja. Az

üzemben, amelyben több királyhegyesi is dolgozik, a munkások keresete jóval magasabb, mint a város bármelyik másik cégénél, üzemében. A vállalkozó fia, aki már a harmadik nemzedék képviselője, Németországban tanult, ott is kötött házasságot, és már egy ottani kisvállalkozás tulajdonosa. Ipari vállalkozás Csikóspusztán A rendszerváltozás első éveiben a községben az ipari, szolgáltató és más vállalkozásokat zömében nem a helyiek kezdeményezték, hanem makóiak, a városból kitelepülő, maguknak teret kereső vállalkozók. Több ipari kisvállalkozó a városból ki is költözött a községbe, mert úgy gondolta, hogy itt nagyobb lehetősége lesz, mint a városban, ahol erősen megnőtt a konkurencia. Ilyen alapon kezdte működését még 1989-ben egy ipari vállalkozás Csikóspusztán, amely tollfeldolgozó gépek gyártásával és magával a tollfeldolgozással foglalkozik. A vállalkozást egy makói technikus hozta létre egy társával. A technikus apja a makói tsz-ben dolgozott, ő maga tanult szakmája, az autóvillamossági és épületvillamossági szakma iránt érzett határozott elkötelezettséget. Ez vezette ahhoz, hogy társával olyan ipari vállalkozásba fogjanak, amelyben szakmai tehetségüket és képességeiket kibontakoztathatják. Csikóspusztán a volt Blaskovich-kastély egyik szárnyában és egy volt gazdasági épületben működik az üzem. 1998 elején a dolgozói létszám mindössze 12 fő, akiknek többsége helyi lakos. Új szövetkezetek A piacgazdaság kibontakozásának folyamatában a községben, határában olyan vállalkozások jöttek létre, amelyek szövetkezeti alapon mezőgazdasági termeléssel, állattenyésztéssel foglalkoznak, de ezen túlmenően gépi szolgáltatást és más tevékenységet is végeznek, termékfeldolgozást és értékesítést is folytatnak, működésük tehát túlnő a hagyományos értelemben vett mezőgazdaság keretein. Az egyik ilyen jellegű társulást, kisszövetkezetet az 1990-es évek elején az Agro-Maros Szövetkezetből kivált csoport alakította meg, amely a Makóhoz tartozó Rákos tanyaközpontban már több száz hektár saját és bérelt földön gazdálkodik. A földterület nagyobb része a tagok tulajdonában van. E kisszövetkezetnek néhány királyhegyesi tagja is van. Főleg hagymát, zöldséget, de gabonát, takarmányt is termelnek. Gazdálkodásukban a hagyományos szövetkezeti elvek érvényesülnek, közös gépparkjuk, raktáraik is vannak. A másik társas vállalkozás az új agrárszövetkezet, amelyet makói vállalkozók hoztak létre az 1990-es évek közepén. Vagyonjegy és készpénz felhasználásával megvették az Agro-Maros Szövetkezetnek a Csáki-dűlőben lévő állattenyésztő telepét. Kárpótlási jegyek révén több mint 600 hektár föld és több száz hektár legelő került tulajdonukba, használatukba. Mezőgazdasági termeléssel, libatenyésztéssel, marha- és sertéshízlalással, juhtenyésztéssel, termékfeldolgozással és kereskedelemmel foglalkoznak, valamint egy vadásztársaságot is szerveztek. Tevékenységüket bővíteni, fejleszteni szeretnék. Tervbe vették gabonaszárító üzem létesítését; telepükre a gáz bevezetését és a környező kisgazdaságokkal együttműködést, integrációs kapcsolatokat akarnak kiépíteni. A kialakult helyzet ellentmondásosságát bizonyítja, hogy egyetlen helyi dolgozójuk sincs. Kezdetben volt néhány, akiktől azonban meg kellett válniuk, mert körükben iszákosság és lopás is előfordult. A szövetkezet minden dolgozója Makóról jár ki. Gépi szolgáltató vállalkozások

A leggyorsabban megerősödő, fejlődő agrárvállalkozások sorába a növekvő mezőgazdasági gépparkkal rendelkező gépi szolgáltató vállalkozások tartoznak, amelyek több száz hektár mezőgazdasági terület megművelésére, termésének betakarítására képesek. Három ilyen vállalkozás tevékenysége terjed ki Királyhegyes határára is. Ezek családi vállalkozások, amelyekben az apa mellett fia, a családtagok is részt vesznek. A vállalkozások tulajdonosai traktoros, gépszerelő szakemberek, akiket elsősorban szakmaszeretetük tett vállalkozóvá. Az egyik vállalkozó már a rendszerváltozáskor megkezdte önálló vállalkozásának kiépítését. Használt traktorokat, munkagépeket vásárolt, amelyek javítását, sőt felújítását maga, fiával, munkatársaival végezte. Vállalkozásának központja Csikóspusztán van, ahol állattenyésztő telepet is működtet. Állandó és időszaki alkalmazottai vannak. Növekvő gépparkjával több száz hektár megműveléséi végzi. Saját földje is van, amelyen takarmányt termel állatállománya részére. A másik két vállalkozó - mindketten királyhegyesiek - az Agro-Maros Szövetkezet tagja, akik 1997-ben, hároméves lízingelés keretében vállalkozásba vették a szövetkezet gépparkjának egy részét. A lízingszerződés értelmében évente meghatározott összeget fizetve három év leteltével tulajdonukba megy át az általuk használt géppark. A szövetkezet azonban szerződést kötött velük az évi törlesztőrész összegének megfelelő értékben gépi munka végzésére, vagyis a vállalkozók tulajdonképpen gépi munkával fizetik az esedékes törlesztőrészt. A szövetkezet az általa bérelt több ezer hektár föld megművelését biztosítja ezzel. A vállalkozók ezenfelül annyi munkát végezhetnek a magángazdáknak, kisgazdaságoknak vagy bárki másnak, amennyire csak képesek. A gépi szolgáltató vállalkozók a fiatal és a közép generációhoz tartoznak. Közös jellemzőjük a magas szakmai képzettség, szakmaszeretet és bátor vállalkozókészség. A használatukban, illetve a tulajdonukban lévő géppark különböző mértékű, a több millió forinttól a több tízmillió forintig terjed és folyamatosan növelik gépállományukat. Mindnyájan saját földterülettel is rendelkeznek, amelyet vásárlás útján növelnek. Dohány- és zöldségtermelő betéti társaság (bt.) E betéti társaság 1997 tavaszán alakult. Az Agro-Maros Szövetkezet 16 királyhegyesi tagja, akik a növénytermelésben dolgoztak, munkanélkülivé váltak, mivel a szövetkezetben minden munkahelyet megszüntettek, illetve vállalkozássá alakítottak át. A szövetkezet vezetősége úgy igyekezett rajtuk segíteni, hogy egy, a szövetkezeten belüli vállalkozásokban már tapasztalatokat szerzett szakemberét bízta meg a bt. megszervezésével. E szakember lett a bt beltagja vagyis vezetője, akinek egyben az anyagi felelősséget, vagyis a kockázatot is vállalnia kellett. Munkaigényes, belterjes termelésre törekedtek, kapcsolataik révén így vállalkoztak újra a múlt századi falualapítás növényének, a dohánynak a termelésére. 1997-ben 22 hektáron termeltek dohányt, uborkát és más zöldséget. Aránylag sikeresnek tartják az indulást, a dohánytermés is jó minőségű volt. 1998 elején azt tervezték, hogy 46 hektárra növelik területüket, a dohányszárításhoz a gyár üzem gépeket ígért nekik. A bt. tagjai továbbra is tagjai az Agro-Marosnak, amely a tagsági viszonyuk alapján bocsájtja a földet rendelkezésükre és szolgáltatásként elvégzi a talajelőkészítést és a többi szükséges munkát. A bt. tagjai az első év után jövedelmüket kissé alacsonynak tartják, amit az is magyaráz, hogy a bevételek egy részét beruházásra, dohányszárító pajta építésére kellett fordítaniuk. Állattenyésztő vállalkozások Két állattenyésztő vállalkozás jött létre az 1990-es évek elején az Agro-Maros Szövetkezet két volt állattenyésztő telepén. Mindkettőt olyan fiatalok indították, akik korábban nem mezőgazdaságban dolgoztak, de paraszti származásuk révén úgy vélték, hogy meg tudnak birkózni a mezőgazdasági vállalkozás, az állattenyésztés feladataival. Városi munkahelyük

bizonytalanná válása, elvesztése kényszerítette őket erre a lépésre. Mindketten a rokonság vagyonjegyeivel, illetve készpénzzel vásárolták meg a szövetkezettől az állattenyésztő telepet. A falu délnyugati oldalán lévő nagyobb telep tulajdonosa - aki libatenyésztéssel foglalkozik tapasztalatlansága miatt az első években sok nehézséggel küzdött, veszteségei támadtak. Csirketenyésztéssel is próbálkozott, de visszatért a libatenyésztéshez, amelyben már bizonyos gyakorlatra tett szert. A másik, a falu keleti oldalán elterülő legelőn található kisebb telepen szarvasmarha-, sertésés juhtenyésztést folytat. Mindketten földterülettel is rendelkeznek, takarmányt termelnek. Fejleszteni, korszerűsíteni igyekeznek állattenyésztő telepüket, mezőgazdasági vállalkozásukat. Iparos és kereskedő kisvállalkozók A hagyományos iparos szakmák (kovács, bognár, cipész stb.) megszűntek a faluban. Helyettük olyan új ipari szakmák képviselői jelentek meg, mint az autóápoló, gépjavító, számítástechnikai szolgáltató, személy- és vagyonvédelemmel foglalkozó, kútfúró. Van néhány vegyesbolt, italbolt és büfé. Ezenkívül zöldség- és terményfelvásárló, valamint tüzelőés építőanyag kereskedő. Az ipari, kereskedelmi és vendéglátó kisvállalkozások száma alig haladja meg a tízet. Közös jellemzőjük a kis méret, az alacsony forgalom. Bár van olyan felvásárló és kereskedelmi vállalkozás is, amelynek központja Makón van, és jelentős forgalmat bonyolít le a faluban. E kisvállalkozók többsége fiatal, vagy a közép generációhoz tartozik. Szakmai képzettségük, az áfész vagy a téesz keretében szerzett korábbi tapasztalataik alapján mertek nekivágni vállalkozásuknak. Érdekes fejlemény, hogy nem kevesenMakóról, a városból települtek ki a falura, mert úgy vélték, hogy itt nagyobb lehetőségük nyílik vállalkozásukhoz. Gazdálkodók A mezőgazdasági vállalkozók külön csoportját alkotják azok, akiknek jelentős része tsz-tag, másik része önálló gazda, de közös jellemzőjük, hogy a belterjes termelést szolgáló egy-két hektárnál nagyobb területen, 10-20 hektáron (amelynek egy része esetenként bérelt föld) gazdálkodnak, hagyma- és zöldségtermelés mellett gabona-, takarmánytermeléssel, állattenyésztéssel is foglalkoznak. Gazdálkodásuk, tevékenységük árutermelő jellegű. Fő elvük és törekvésük a több lábon állás, hiszen tapasztalataik arról győzték meg őket, hogy ha egyik évben a zöldségtermelés vagy annak egyik-másik ága veszteséges, akkor a gabonatermelés vagy az állattenyésztés haszna billenti egyensúlyba a gazdálkodásukat vagy fordítva. Többségük fiatal, aki traktorvezetői, gépszerelői szakképzettséggel is rendelkezik. E gazdálkodók száma meghaladja a negyvenet, és közülük mintegy húszan traktorral és hozzávaló munkagépekkel rendelkeznek. Jelentős részük tsz-tag volt és most is az, s korábbi munkájukból adódóan általános mezőgazdasági, növényvédelmi, vagy más szakismereteket is szerzett. Birtokos és föld nélküli, agrárproletár származásúak egyaránt vannak közöttük. Gazdálkodásukat elsősorban nem a régi családi hagyományok, hanem szakismereteik, saját tapasztalataik határozzák meg. Úgy vélik, hogy az új viszonyok között csak földterületük növelésével, gazdaságuk fejlesztésével tudják megállni a helyüket, és képesek biztosítani családjuk megfelelő színvonalú megélhetését, jövedelmét. Bírálóan vélekednek azokról, akik munkanélküliek lettek, nehéz helyzetbe kerültek ugyan, de földjük, háztáji gazdaságuk van, mégsem igyekeznek azt fejleszteni, kihasználni saját jövedelmük növelése érdekében. Azt

hangoztatják, hogy a mai világban mindenkinek elsősorban önmagának kell megtennie mindent annak érdekében, hogy boldoguljon, hogy előre haladjon az életben. Nehéznek tartják sorsukat, de bizakodóak. Földjüket gyarapítani igyekeznek. A falu határában egy hektár föld ára 80-120 ezer forint között mozog. Bevételükből időnként vásárolnak egykét hektár földet. E gazdálkodók csoportja 1997 elején megalakította a gazdakört, amely a szakmai ismeretek terjesztése mellett a termeléshez szükséges anyagok közös beszerzését és a közös értékesítést is meg akarja szervezni. Belterjes mezőgazdasági kisvállalkozások A községben 1997-ben mintegy 200-an váltották ki az őstermelői igazolványt. Ennyien foglalkoznak tehát piaci értékesítés céljából is mezőgazdasági termeléssel. (Aki csak saját és családja ellátása céljából termel, annak nincs szüksége őstermelői igazolványra.) Egy-egy családban esetenként többen is váltottak ki őstermelői igazolványt, hogy a bevétel, a jövedelem jobban elosztódjék, ne haladja meg az adóköteles határt. Ezért tehát a 200 igazolvány kevesebb családot takar. A korábban említett mintegy 40 gazdálkodó is rendelkezik ilyen igazolvánnyal, így arra a következtetésre lehet jutni, hogy mintegy 100-120 család foglalkozik belterjes hagyma- és zöldségtermeléssel, állattenyésztéssel, főleg sertéshízlalással. Kisebb részük aktív, nagyobb részük nyugdíjas szövetkezeti tag, de vannak közöttük egyéni gazdák, munkanélkülivé vált munkások is. A régi háztáji gazdálkodás továbbéléséről van szó a szövetkezeti tagok esetében. A területet továbbra is az Agro-Maros Szövetkezet biztosítja részükre az éves vetésforgónak megfelelően és szolgáltatásként elvégzi a talajelőkészítés gépi munkáit, továbbá növényvédelmi és öntözési szolgáltatást is nyújt. Az önállóan gazdálkodók saját földjükön végzik a termelést. E főleg idős korú családok megelégszenek az egy-két hektáros belterjes kisgazdaságuk nyújtotta jövedelemmel. Földjük nagyobb részét továbbra is bérbe adják a szövetkezetnek. Az évente kapott bérleti díj kiegészíti a kisgazdaságuk nyújtotta jövedelmet. Ők már nem vállalkoznak arra, hogy nagyobb területen, szélesebb körűen kifejlesszék, növeljék gazdálkodásukat.

Kapitalizálódás, polgárosodás, visszaparasztosodás, proletarizálódás A gazdasági rendszerváltozás is nagymértékben előrehaladt napjainkra. A nemzetgazdaság egészében - a privatizáció eredményeképpen - a magántulajdon aránya meghaladta a 80%-ot. A nemzeti össztermék túlnyomó többségét 1998-ban már a magántulajdonon alapuló vállalkozások állítják elő. A gazdasági életben a külföldi tőke szerepe jelentősen megnőtt, de a hazai vállalkozói réteg vagyona termelő tőkeereje is jelentősen gyarapodik. Mindez együttesen az állami tulajdon erőteljes csökkenését, a magántulajdon, a piacgazdaság, a magántulajdonon alapuló különféle vállalkozások meghatározó szerepét jelenti, ami egyenértékű az ország gazdasági életének kapitalizálódásával. Agrárkapitalizálódás A mezőgazdaságban, az agrárgazdaságban is végbemegy ez a folyamat, bár kissé lassabban és azzal a sajátossággal, hogy itt a szövetkezeteknek jóval nagyobb a szerepük, mint a gazdasági élet egészében. Királyhegyes, valamint környéke (beleértve Makót is) agrárgazdaságát és társadalmát is jellemzi, hogy egyes családok kezén kezd olyan vagyon felhalmozódni, amelynek mozgósításával, működő, termelőképes tőkévé való átalakulásával életképes, gyorsan fejlődő vállalkozások fejlődhetnek ki. E vagyon egy része, amely elsősorban földtulajdonban, megtakarított pénzösszegekben realizálódik, még jórészt alvó tőke, más része viszont gépekben, üzemekben, vállalkozásokban testesül meg, amelyek gyorsan gyarapodnak és bővítik termelő, haszonszerző tevékenységüket.

A község lakosságának pénzbeli megtakarításairól, vagyis a bankoknál elhelyezett pénzéről, tőkéjéről képet adnak a következő adatok. A helyi családok megtakarított pénzüket az Apátfalvi Takarékszövetkezet helyi fiókjában, valamint a postahivatalban az OTP és a Postabank különféle megtakarítási formáiban (takarékbetét, gépkocsi-nyereménybetétkönyv, értékpapír stb.) helyezik el. Ezek együttes összege 1995-ben mintegy 63 millió, 1997-ben pedig több mint 87 millió forint volt. Ez már akkora összeg a mintegy 300 családot számláló község esetében, amely egy részének termelésbe való fektetésével érezhető növekedést lehet elérni. Vannak tehát olyan családok, amelyek megtakarított pénzükből, hitelből, pályázat útján elnyert pénzügyi támogatásból növelni, fejleszteni és korszerűsíteni képesek gazdaságukat. Földet, traktort, gépeket is tudnak vásárolni. Húsz-harminc családról van sző, amelyek vállalkozásszerűen gazdálkodnak és tudatosan törekszenek gazdaságuk, vállalkozásuk növelésére. A helyi piacgazdasági versenyben ők állnak az élen. A makói Agro-Maros Szövetkezet radikális átalakulása és az a tény, hogy 1997 óta minden tevékenységét főleg egyéni vállalkozók vették át, és hogy három év elteltével gépei, üzemei e vállalkozások tulajdonába kerülnek, szinte kikényszeríti az agrárkapitaüzálódás előrehaladását. A környéken a gyorsan fejlődő, tevékenységüket növelő agrárvállalkozások tulajdonosai között vannak királyhegyesiek, kiralyhegyesi származásúak is. A környéken tevékenykedő kiralyhegyesi és nem kiralyhegyesi agrárvállalkozók közös jellemzője, hogy magasfokú szakképzettséggel, szakmai ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkeznek, és a fiatal, s a középkorú generációhoz tartoznak. Az államszocialista, a pártállami rendszer megszüntetése, a rendszerváltozás politikai és gazdasági folyamatai megnyitották az utat a korábbi egyoldalú, féloldalas, korlátozott, főleg csak gazdasági jellegű és szűk rétegekre kiterjedő polgárosodás teljesebb kibontakozása előtt. Bíbó István 1945 utáni tanulmányaiban hangsúlyozta a demokratikus fejlődés és a polgárosodás szoros összefüggését, vagyis azt, hogy a polgárosodás nemcsak tulajdonossá, hanem szabad, másokkal egyenjogú és egyenrangú állampolgárrá válást jelent. Ő tehát a polgárosodás gazdasági és politikai oldalát egyaránt fontosnak tartotta. A polgárosodás lényegét így határozta meg: "A polgárosodás... az egyetemes európai társadalomfejlődés történelmi folyamatából következik és a gazdasági, kulturális és politikai síkon egyaránt tudatos, önálló, szabadságával élni tudó, kiszolgáltatottságot nem tűrő... ember ideáljának az elfogadását jelenti." E folyamatban a magántulajdont -beleértve az iparosműhelyt, a mezőgazdasági kisbirtokot, de még a család házat is - a rendi függőségből való társadalmi felszabadulás "fontos mozgatóinak", valamint "az emberi szabadság lényeges technikai eszközeinek" tekintette. Városi és falusi polgárosodás A mai viszonyokat vizsgálva a szociológusok egy része az állam, a központi hatalom további túlsúlyos szerepére hivatkozva tagadja a polgárosodás tényét, folyamatát. Mások a kialakuló vállalkozó réteg, a polgárság gyenge voltát, hiányát a társadalmi, a civil szerveződések gyengeségét emlegetve szintén a polgárosodás elmaradásáról beszélnek. E vélemények képviselői lebecsülik mind a politikai, mind a gazdasági rendszerváltozás eddigi eredményeit, egyre erőteljesebben kibontakozó társadalmi hatását. Királyhegyes - lakosságának, társadalmának polgárosodását tekintve - nem áll az élvonalban. Mégis a gyakorlati tapasztalatok azt bizonyítják, hogy igenis -nehézségekkel és ellentmondásokkal ugyan -, de mégis csak előrehalad és egyre inkább kibontakozik a polgárosodás folyamata. Ismerve a Makón, Szegeden, illetve más városokban élő királyhegyesiek életét, törekvéseit, az állapítható meg róluk, hogy a polgárosodási törekvések, a szaktudás és műveltség megszerzése, gazdagítása, a tulajdongyarapítás vágya, a független, szabad élet akarása erőteljes náluk. Néhányan - viszonylag fiatal koruk ellenére - már

szaktekintéllyel bíró menedzserré, vállalkozóvá fejlődtek, akik már a kialakuló új polgárság soraiba küzdöttek fel magukat. Az értelmiségiek - akiknek soraiba egyaránt tartoznak fiatalok, középkorúak és idősek is tudásuk, műveltségük révén olyan szellemi tőkével rendelkeznek, amely némi egzisztenciális biztonságot nyújt számukra. Többségük saját erejéből és családi támogatás segítségével anyagi, gazdasági egzisztenciát, öröklakást, személygépkocsit, üdülőtelket, hétvégi házat biztosított magának, családjának; ami a polgárinak nevezett életszintnek fontos összetevője. A Királyhegyesről elszármazott, városokban élő iparosok, kereskedők, kisvállalkozók az újonnan kialakuló, fejlődő vállalkozói réteg különböző csoportjaihoz tartoznak. Az iparban, kereskedelemben, szolgáltatásban és más városi munkahelyen dolgozók törekvéseit is a felemelkedés, az anyagi egzisztencia-teremtés vágya jellemzi. Többségük csak az 1960-as évektől kezdődően került a városba. Lakást nem az államtól, a tanácstól vártak, hanem jórészt maguk építettek vagy vásároltak, méghozzá általában kertes családi házat. Többségük városszéli kerttel, gyümölcsössel rendelkezik, ahol nemcsak saját magának termel zöldséget, gyümölcsöt, hanem esetenként piaci értékesítés céljából is. Munkás, alkalmazott mivoltuk mellett némi magántulajdonnal, kis gazdasággal, anyagi egzisztenciával rendelkeznek, ami gazdasági, társadalmi helyzetüknek némi biztonságot nyújt. Királyhegyes lakosságának, társadalmának polgárosodását a különféle vállalkozói csoportok, rétegek kialakulása, gyarapodása vagy éppen gyengülése, a gazdasági és műveltségbeli előrehaladás vagy visszaesés, elmaradás befolyásolja. A polgárosodás, a (jórészt ösztönös) polgárosodási törekvések annál a kis agrárvállalkozói csoportnál (gépi szolgáltató, állattenyésztő, agrárvállalkozók) figyelhetők meg, amely már nem kis anyagi, gazdasági erővel, tőkével rendelkezik és vállalkozását fejleszteni tudja. Vállalkozásukban, polgárosodásukban döntő szerepet játszik szaktudásuk, szakmai tapasztalatuk, szakmai és általános műveltségük, valamint vállalkozókészségük. Az ő polgárosodásuk már nem paraszti polgárosodás, ők nem parasztként léptek a polgárosodás útjára, hanem szakemberként. A szövetkezetben vagy éppen ipari munkahelyen szakmunkásként vagy már technikusként dolgoztak, elszakadtak a paraszti léttől, munkától, életmódtól és a paraszti hagyományoktól. Mostani munkájuk, vállalkozásuk nemcsak mezőgazdasági jellegű, már túlmegy azon és szélesebb agrárvállalkozásnak tekinthető. Olyan vállalkozók is vannak közöttük, akik diplomával rendelkező értelmiségiek. Együttesen agrárvállalkozóknak lehet tekinteni őket. Polgárosodásuk tehát nem paraszti polgárosodás, mert nem parasztból lettek, fejlődtek vállalkozóvá, polgárrá, hanem szakemberből, értelmiségiből. Polgárosodásukat ezért agrárpolgárosodásnak lehet nevezni. A falu polgárásodásának nehézségeit, ellentmondásosságát jelzi, hogy tulajdonképpen nincs helyben lakó értelmisége. Egy kivételével minden pedagógus naponta, Makóról jár ki tanítani, hiszen megszűnt a helyi önálló egyházközség. A plébános Apátfalváról jár misét tartani. Az állatorvos, az egyetemi diplomával rendelkező jegyző naponta ingázik a faluba. Egyedül az orvos lakik helyben, aki azonban Erdélyből települt Magyarországra. Az előzőekben említett vállalkozók zöme sem Királyhegyesen lakik, de vállalkozásaik kiterjednek a falu határába. Az értelmiségieknek a falu művelődésére, a helyi közéletre, a társadalmi kezdeményezésekre gyakorolt pozitív hatása akkor bontakozhatna ki, ha helyben laknának és jobban megismernék a helyi viszonyokat. E kedvezőtlen körülmények ellenére mégis érezhető a néhány iparos és kereskedő kisvállalkozó, valamint a valamivel nagyobb csoportot képező, a nemcsak belterjes termelést folytató, 5-10 hektárnál nagyobb területet művelő gazdák polgárosodása is. E két csoport közös jellemzője, hogy fiatalok és középkorúak tartoznak hozzájuk. Szakismerettel és általános műveltséggel, némi korábbi vállalkozói tapasztalatokkal és vállalkozókészséggel rendelkeznek. Igyekeznek megtalálni helyüket az új viszonyok között. A piacgazdasági

körülményeket, a vállalkozási lehetőségeket természetes dolognak tartják és igyekeznek alkalmazkodni hozzájuk. A gazdálkodók többsége is szakmunkásképző vagy szakközépiskolát vágzett. Jelentős részük traktoros, gépszerelő vagy más mezőgazdasági képzettséggel rendelkezik. E csoport tagjai felének tulajdonában traktor (főleg MTZ típusú) és munkagépek is vannak. Gazdálkodásukat a korszerűségre való törekvés jellemzi. Termelőmunkájuk már vállalkozó, árutermelő jellegű. Soraikban egyaránt vannak birtokos paraszti és föld nélküli származásúak is. Polgárosodási törekvéseik vállalkozásuk fejlesztésében, gazdasági megerősödésüket szolgáló igyekezetükben, szakismereteik és általános műveltségük gyarapításában jutnak kifejezésre. Bizonyos szakmai öntudat és az állampolgári egyenlőségre vonatkozó demokratikus felfogás jellemzi mind a két említett polgárosodó csoportot. A legszélesebb polgárosodó réteget a kis területen, egy-két hektáron belterjes termelést folytatók, állattenyésztéssel foglalkozók alkotják, akik tehát mezőgazdasági kisvállalkozók. Túlnyomó többségük idős, nyugdíjas és termelő munkájuk a szövetkezethez kapcsolódó háztáji gazdálkodásuk továbbfolytatása az új viszonyok között. Gazdálkodásukat, vállalkozásukat csak néhányan igyekeznek bővíteni. Nagy részük állattenyésztéssel is foglalkozik, természetesen csak szerény mértékben. Megelégszenek a kisgazdaságuk nyújtotta jövedelemmel, ami többségüknél a nem magas, de mégis rendszeresen folyósított nyugdijat egészíti ki. Szövetkezeti részaránytulajdonú, illetve a kárpótlás során visszaszerzett földjüket a szövetkezetnek adják bérbe. Noha többségük az idősebb korosztályhoz tartozik, az elmúlt évtizedekben a tsz-ben végzett munkájuk mellett alapfokú, kisebb részük középfokú mezőgazdasági képzettséget szerzett, amit kis gazdaságában jól tud hasznosítani. Érzés- és gondolatvilágukban a régi paraszti hagyományok még szerepet játszanak, de felfogásukat, világszemléletüket alapjában az új viszonyok határozzák meg. Körükben az emberek megítélésének alapja már nem a származás, nem a múlt, hanem jelenleg a termelő munkában, a gazdálkodásban elért teljesítmény, a tudás, a szakismeret vagy szakképzettség. Számukra is egyre inkább fontos érték az állampolgári egyenjogúság. Általános tapasztalat, amely az ország mezőgazdasági területein észlelhető, hogy tudniillik a korábbi tsz-tagok jelentős része bérmunkásként dolgozott, és most a szövetkezetek átalakulása, egy részének felbomlása után is bérmunkás tudattal él és munkanélkülivé válva föld nélkül vagy kis nadrágszíjparcella tuladjonosaként nem tud mihez kezdeni az életben. Nem mer, nem tud vállalkozni. Nos, ez a tapasztalat kevésbé érezhető Királyhegyesen, hiszen korábban szinte minden tsz-tag ragaszkodott háztáji gazdaságához, és belterjes termelése révén vállalkozóvá fejlődött. Csak kevesen voltak olyanok, akik lemondtak a háztájiról, és annak fejében takarmánygabona-juttatást fogadtak el a szövetkezettől. Még e családok is foglalkoztak azonban állattenyésztéssel. Visszaparasztosodás A környéken és némileg Királyhegyesen is tapasztalható azonban olyan fejlemény, olyan folyamat, amelyet visszaparasztosodásnak lehet nevezni. A téeszek átalakulásával, az ottani munkahelyek csökkenésével, a szövetkezetek egy részének felbomlásával nem kevés család egyetlen életlehetőségévé az a néhány hektár lett, amely részaránytulajdonként vagy kárpótlási földként használatába került. Ezek az egy-két hektáros törpegazdaságok azonban hagyományos, külterjes gazdálkodás esetén nem képesek piacra termelni, esetleg a család szükségletei egy részének kielégítését szolgálják. A hagyományos paraszti gazdálkodásba kezdett családok egy része abban az illúzióban élt és él, hogy kis gazdasága révén éppúgy tudja családja megélhetését biztosítani, mint a régi paraszti világban, ahol mindenképpen a föld volt a megélhetés alapja. Mások kényszerből kezdtek kis parcellájukon kezdetleges gazdálkodásba, mert nem volt más választásuk.

Mindnyájan tapasztalják azonban, hogy külterjes, hagyományos, elmaradott gazdálkodás esetén az állandóan változó piac buktatóit nem ismerve, az értékesítésben magukra maradva nem, vagy alig tudnak megbirkózni a rájuk leselkedő nehézségekkel. E gazdaságok zöme nem képes árutermelő vállalkozássá fejlődni; hagyományos, önellátó paraszti családok maradnak. Az újonnan kialakuló önellátó parasztgazdaságok tulajdonosai, akik zömében középkorú vagy idős emberek, jórészt a régi paraszti hagyományok, szokások és a régi felfogás megmaradt képviselői. Talán a régi paraszti világ visszatértében reménykednek, amikor már néhány hold föld is rangot jelentett. Régi felfogásukból adódóna hajlamosak elfogadni a nagyobb anyagi erővel rendelkező gazdák társadalmi fölényét, hajlamosak elfogadni saját társadalmi függőségüket, ami az állampolgári egyenlőségről való lemondást is jelenti. Vagyontalaodás, proletarizálódás Végül a faluban és környékén, valamint az egész országban, vidéken, a falvakban megfigyelhető egyes rétegek elszegényedése, proletarizálódása. Az elszegényedés a városi munkahelyekről kiszorult, falun élő munkások, a munkanélkülivé vált tsz-tagok és mindazok körében tapasztalható, akik már nem rendelkeznek saját kis gazdasággal sem, vagy csak olyan kis méretűvel, amely családjuk ellátását is csak korlátozottan tudja szolgálni. A munkanélkülivé vált legszegényebb városi rétegek tagjai is egyre inkább falura költöznek, mert úgy vélik, hogy megélhetésük falun mégis csak jobban biztosított, mint városban. E társadalmi csoport semmiféle vagyonnal, magántulajdonnal egyáltalán nem, vagy alig rendelkezik. Falun elhagyott szükséglakásokba költözik, alkalmi munkából él, helyzetét a kilátástalanság jellemzi. E társadalmi csoport képviselői közül kevesen vannak Királyhegyesen, de összességében a vidéki Magyarország legsúlyosabb szociális és társadalmi problémájáról van szó. Ha ez az elszegényedő, proletarizálódott, vagyontalanná vált réteg tovább növekszik, ha fokozottan hátrányos helyzete hosszú időre fennmarad, akkor ez súlyos társadalmi következményeket idéz elő.

Társadalmi rétegződés A rendszerváltozás sodrában a társadalmi rétegződés folyamatosan átalakul. Az 1990-es népszámlálás szerint a 326 aktív kereső közül mintegy 150-en az iparban, építőiparban, közlekedésben dolgoztak, ami 46%-os arányt jelentett. A mezőgazdasági aktív keresők száma 117 volt, ők mintegy 36%-os arányt képviseltek. Az igazgatásban, oktatásban, egészségügyben dolgozók, valamint az ügyviteli alkalmazottak együttesen 15%-ot, a kereskedelemben, vendéglátásban dolgozók pedig 3%-os részarányt képviseltek. Az inaktív keresők, vagyis nyugdíjasok, járadékosok száma 262, az eltartottaké 199 volt. A nyugdíjasok zöme mezőgazdasági kistermeléssel foglalkozott. A népszámlálási adatok tehát egyrészt a helyi társadalom paraszti, mezőgazdasági jellegének erőteljes csökkenését mutatták, ami az ipari keresők arányának előretöréséről adott számot. Ugyanakkor a tényleges helyzethez, a valósághoz tartozott, hogy mind a nem mezőgazdasági foglalkozásúak, mind a nyugdíjasok jelentős része mezőgazdasági termeléssel is foglalkozott, szorosan kapcsolódott tehát a mezőgazdasághoz. Az elmúlt években viszont az ipari munkások egy része munkanélkülivé vált, és számosan közülük csak a korábbi mezőgazdasági termelő munkájuk továbbfolytatásával, bővítésével tudták biztosítani családjuk megélhetését. A helyi társadalomban a mezőgazdasági termeléssel foglalkozók aránya a korábbi évekhez képest valamelyest újra növekedni kezdett. Vagyis a helyi társadalom mezőgazdasági, agrár jellege némileg újra erősödik. További fejlemény a piacgazdaság erősödése, a különféle vállalkozások növekedése, a polgárosodás nyomán az, hogy növekszik mind az önálló iparos, kereskedő, szolgáltató, mind

a mezőgazdasági, az agrárvállalkozók rétege. Az előzőekben elemzett vállalkozói csoportok agrárvállalkozók, iparos, kereskedő vállalkozók, gazdálkodók, mezőgazdasági kisvállalkozók - a falu társadalmának új, a jövőben méginkább kibontakozó tagozódását képezik. Az egy-két helyben lakó értelmiségiből és az alkalmazottakból álló csoport régi gazdasági és társadalmi pozícióit igyekszik megőrizni. Jelentősen csökkent, de mégis továbbra is létezik a helyben dolgozó, illetve ingázó ipari munkások rétege, amely az új viszonyok között igyekszik megtalálni a helyét - nem adva fel munkás mivoltát, szakmai öntudatát. E kis réteg szakképzettségében, szakmai tapasztalataiban véli felismerni saját egzisztenciális biztonságának tényezőjét, amelynek gyarapításával tud saját helyzetén javítani. Külön kis, de némileg gyarapodó, visszaparasztosodó csoportot képviselnek azok a családok, amelyek hagyományos, külterjes mezőgazdálkodáshoz tértek, térnek vissza. A legelesettebb, a legreménytelenebb helyzetű az a proletarizálódott, vagyontalan réteg, amely kis falusi gazdasággal sem rendelkezik, csak esetleg szükséglakással, és alkalmi munkából él. Látható tehát, hogy a falu átalakuló társadalma jóval tagoltabb, mint volt 15-20 évvel ezelőtt, vagy mint 1945 előtt. A kialakuló új rétegződésnek még csak a körvonalai látszanak, de az egyes társadalmi csoportok jellegzetességei eléggé megmutatkoznak már. Az egyes rétegek közötti különbségek is észlelhetők. E különbségek a jövedelmi, a vagyoni viszonyokban, a gazdasági lehetőségek tekintetében is megmutatkoznak, bár távolról sem olyan nagyok, mint az ország egész gazdaságában, az egész társadalomban. Az azonban felismerhető, hogy helyileg e különbségek növekedni fognak. Az említett társadalmi rétegek közötti átjárhatóság azonban erkölcsileg nyitott. Nem épültek ki közöttük láthatatlan, felfogásbeli, megítélésbeli, szokásokban megnyilvánuló falak, amelyek egymástól elválasztanák ezeket a rétegeket. A polgárosodás lényege, értelme és célja éppen az, hogy olyan demokratikus társadalom alakuljon ki nálunk, amelyben érvényesül minden ember állampolgári egyenjogúsága és egyenrangúsága, amelyben az anyagi, gazdasági különbségek ellenére az állam, a politika és a különféle társadalmi szerveződések tudatosan törekszenek a társadalmi esélyegyenlőség megvalósítására. Arra tehát, hogy az egyes társadalmi rétegek közötti átjárás, a társadalmi mobilitás érvényesülhessen, hogy a társadalmi érvényesülés, a felemelkedés - saját erőfeszítése, szűkebb ás tágabb közössége, az egész társadalom segítségével -mindenki számára nyitott lehetőség legyen.

Életmód, művelődés, civil szerveződések, önkormányzat Az életmód átalakulását, mai összetevőit vizsgálva szem előtt kell tartanunk, hogy nem egészen 800 lélekszámú, valamivel több mint 300 családból álló településről van szó, ahol mintegy 20 család külterületen, Csikóspusztán lakik. Az életmód, az életminőség alakulására döntő hatást gyakorolt az elmúlt évtizedekben a nem mezőgazdasági, ipari foglalkozásúak arányának növekedése, a falu lakásviszonyainak korszerűsödése, a helyi infrastruktúra fejlődése. Ugyanakkor némileg ellentétes hatást gyakorolt az, hogy sokan - főleg fiatalok - városba, Makóra költöztek és a népesség elöregedett. A rendszerváltozás nyomán viszont fiatal vállalkozók települtek a faluba. A munkanélküliség növekedése azonban, ami elsősorban a munkásokat érintette, azzal járt, hogy a mezőgazdasági termeléssel foglalkozók száma emelkedni kezdett. Az Agro-Maros Szövetkezet, amelynek továbbra is aktív és nyugdíjas tagja a mezőgazdasági foglalkozású lakosainak többsége, munkahelyet nem biztosít senkinek, csak társas vagy egyéni vállalkozásához, tagi gazdaságában végzett termelő munkájához nyújt segítséget, különféle szolgáltatásokat végez számukra. Mindenki arra kényszerült tehát, hogy maga folytassa, és ha tudja, növelje, fejlessze termelő munkáját, gazdálkodását.

Mindez új feltételeket, új körülményeket teremtett a családok egzisztenciális helyzetében, lehetőségeiben. Mindenki, minden család elsősorban saját, önálló erőfeszítésétől várhatja saját előrehaladását, boldogulását. A fiatalok és középkorúak elsősorban vállalkozásuk fejlesztésével, gazdaságuk növelésével, korszerűsítésével tudják céljukat elérni. Az idősebbek, a nyugdíjasok megelégszenek a nem magas, de rendszeresen kapott nyugdíj és a korábbi háztáji gazdálkodás folytatása nyújtotta biztonsággal, jövedelemmel. Életmód, életminőség A lakosság egy része - a nehézsége ellenére - olyan jövedelemmel rendelkezik, amely lehetővé teszi lakáskörülményeinek, személygépkocsi állományának további korszerűsítését, a falu infrastrukturális fejlesztését. Új családi ház ugyan az utóbbi években alig épült a faluban, de többen bővítették, korszerűsítették lakásukat. A korábbi időszakban sokan olajkályhával fűtötték lakásukat. A fűtőolaj árának radikális emelése ezt gazdaságtalanná tette. Korszerű vagy más fűtési módra való áttéréshez itt is támogatást kaptak a családok, és ma már sok helyen családi házukban kazánfűtést alkalmaznak. Főzéshez általános a palackos gáz használata. Több helyen a fűtést is palackos gázzal oldják meg. Az önkormányzat tervezi gázvezeték építését, a gáz bevezetését a faluba. Helyi közvéleménykutatás alapján a családok 70%-a hajlandó anyagilag is áldozatot hozni a gázvezeték megépítéséhez, a gáz bevezetéséhez. 1997 végén megtörtént a telefonhálózat korszerűsítése. 1998 elején mintegy 80 család rendelkezik telefonnal, amelynek bevezetéséhez egy-egy család több mint 20 ezer forintot áldozott. Közel 100 személygépkocsi van a faluban, ami azt jelenti, hogy majdnem minden harmadik család autótulajdonos. Az utóbbi években új gépkocsit nemigen vásároltak, de sokan ugyan használt, de korszerűbb, nyugati típusú gépkocsival cserélték fel régi, öreg Trabantjukat, Wartburgjukat. Az életviszonyok, a jövedelmi viszonyok alakulásába némi betekintést nyújt az adat, hogy 1997-ben a község lakosságának megtakarított és különféle megtakarítási formákban elhelyezett pénzösszege meghaladta a 87 millió forintot. Egy-egy családra átlagosan 250-300 ezer forint megtakarítás esik. Figyelembe kell azonban venni, hogy sok idős emberből álló család van a községben, akik nemigen képesek megtakarítani kevés jövedelmükből. Sok munka nélküli, kevés jövedelmű ember is el a faluban, akiknek szinte alig lehet megtakarításuk. Az ilyen családok aránya 30-40%-ra tehető. A többiek tehát - főleg a belterjes mezőgazdasági termelés következtében - az átlagos falusi családoknál valamivel nagyobb jövedelemhez jutnak és ebből többet is tudnak megtakarítani az átlagnál. Az életminőség fogalmába tartozik a helyi viszonyok, az életkörülmények civilizáltságának foka, az infrastruktúra fejlettsége, a lakásviszonyok komfortossága, a lakosság egészségi állapota. Mindezek tekintetében Királyhegyes elmarad még a falvak átlagától is. Gyökeres változást eredményez - ha megvalósul - a gázvezeték építése, a gáz bevezetése a lakásokba. A község orvosa szerint a helyi lakosság egészségi helyzetét nagymértékben befolyásolja, hogy jórészt elöregedett faluról van szó, ahol az időskori, a szív- és érrendszeri betegségek dominálnak. Még a fiatalok körében is nagy arányban fordulnak elő az ízületi megbetegedések, amelyek a hagymatermelés munkamódszeréből, kora tavasszal a hideg talajon való térdelésből, kézi munkából adódnak. A táplálkozási szokások is nehezen változnak. Az egészséges táplálkozás követelményeinek felismerése, elfogadása, a fiatalok egy részénél tapasztalható. Kultúra, művelődés, sport

A közvetlen tapasztalatok, a különböző időszakokban végzett felmérések egyöntetűen azt bizonyítják, hogy a település művelődésében korábban és jelenleg is az iskola töltött és tölt be döntő szerepet. Ezt állapította meg Erdei Ferenc is 1931-es tanulmányában. Az a tény, hogy az 1990-es népszámlálás adatai szerint a hétéves és idősebb népesség mintegy 39%-a nyolc osztályos általános iskolai végzettséggel rendelkezett, a helyi iskolának és pedagógusainak köszönhető. Ez az arány a környező községek közül a legmagasabb. Igaz, az ennél magasabb iskolai végzettségűek aránya - Kövegy kivételével -mindenütt valamivel nagyobb. Ez azonban csak azt bizonyítja, hogy a magasabb végzettségűek elhagyták a falut, de az indítást, a továbbtanuláshoz szükséges ismereteket a település iskolájában szerezték meg. 1990-ben 91-en középfokú, 41-en középiskolai végzettséggel rendelkeztek, és 11 diplomás is élt, dolgozott a faluban. Az általános iskolánál magasabb végzettséggel rendelkezők aránya megközelítette a 20%-ot, ami nem mondható rossznak. Kövegyen ez az arány mindössze 13% volt és egyetlen diplomást sem talált a népszámlálás. (Azóta Királyhegyesen is csökkent a diplomások száma.) Az iskolában jelenleg 77-en tanulnak, akiket 10 pedagógus oktat. Az iskolát végzettek zöme, majdnem mindegyike továbbtanul. A falu kulturális élete a múltban mindig az iskolához kapcsolódott. Az iskolai tanulók tartottak télen, karácsony előtt színielőadást, ami mindig nagy eseménye volt a falunak. Az iskolát végzett fiatalok is - a tanítók segítségével -összeszerveződtek időnként színielőadás ahogyan akkor nevezték -, műkedvelő előadás tartására. 1945 előtt a tűzoltó egyesületnek zenekara is volt, amely az ünnepeken és ünnepi alkalmakon zenéjével mindig a közönség, a falu lakosságának tetszését váltotta ki. Az 1940-es évek végén "civil" zenekar alakult, amely hosszú ideig működött. Tagjai: Kovács Ferenc, Csikota József, Varga József, Fazekas Márton, Juhász György, Kozma Mihály, Köteles Mihály. Műsorokban is felléptek, de a lakodalmakban is ők húzták a talp alá valót. Művelődési ház is volt a faluban, amelyben - új vívmányként - a mozi is működött. Rédai László tanító - aki később igazgató lett -, először Csikóspusztán, később az 1950-es években a faluban dalárdát, énekkart szervezett, amely előadásokat tartott, különféle versenyeken vett részt. Az 1970-80-as években a falu elöregedésével, a tévé elterjedésével a helyi kulturális élet szerepe csökkent, a mozi is megszűnt. 1945 előtt a sportélet a kötelező levente foglalkozásokhoz, a Levente Egyesület működéséhez kapcsolódott. Az 1920-as években a Levente tér kialakításakor labdarúgó pályát is létesítettek. Az 1945 utáni években először a mezítlábas labdarúgó bajnokságon vett részt a falu csapata. Később már rendes felszereléssel ellátott csapata volt a községnek, amelyet anyagilag a földművesszövetkezet támogatott. Az 1940-es évek végén Csikóspusztán a gépállomás volt a szervezője a sportéletnek. Itt a röplabdázás került előtérbe. A királyhegyesi labdarúgó csapat működésének "aranykora" 1949-1955 között volt. Az 1940-es évek végétől sportkör működött a községben, amely a sportéletet szervezte. Az 1950-es évek végén lehanyatlott a sportélet, hiszen sok fiatal elköltözött a faluból. 19651975 között újra elfogadható labdarúgó csapatot sikerült szervezni, amely részt vett a járási bajnokságon. Később a téesz támogatta a csapat működését. Az 1960-as években az MHSZ* (Magyar Honvédelmi Szövetség) működése kiterjedt a faluba is: új kispuska lőteret építettek, a helyi fiatalok kispuska lőversenyeken is részt vettek. Az 1980-as években azonban jórészt megszűnt a sportélet.

Régi közösségek, mai civil szerveződések Az 1945 után bekövetkezett nagy társadalmi mozgások, a falu zártságának megszűnése következtében a régi közösségek szerepe is jelentősen csökkent, sőt e régi közösségek többsége fel is bomlott. A legfontosabb kis közösséget a család alkotta, amely sok helyen három generációból állt. Közösséget jelentett a szűkebb és tágabb rokonság, amely valóban segítséget nyújtott a mindennapok gondjainak, az élet kisebb-nagyobb nehézségeinek a leküzdéséhez. Közösséget képezett a szomszédság, továbbá egy-egy falurész, utcarész összetartó népessége is. amelyben természetes dolog, kötelesség volt egymás segítése, egyes ház körüli munkafolyamatok közös elvégzése, a gyereknépségre való közös felügyelet, a nyári estéken a ház előtti beszélgetés, a téli szomszédolás, a disznótor, a hétköznapok és az ünnepek különféle alkalmainak közösségi kihasználása. Mindezek a falusi élet korszerűsödésével, a tévé megjelenésével, az elmúlt évtizedekben a családok befelé fordulásával gyökeresen megváltoztak, de nem szűntek meg teljesen. A falu emberei, családjai sokkal jobban ismerik egymást, mint városon és a rokonok, szomszédok is jobban segítik, támogatják egymást. A szövetkezetesítés, az államszocialista függőség kiépülése szétzilálta ugyan a régi közösségeket, atomizálta a társadalmat, de falun a régi közösségek egyike-másika megőrizte erejét és a rendszerváltozással új közösségi szerveződések is kibontakoztak. Ezek a társadalmi érdekérvényesülést célzó, alulról jövő szerveződések, amelyeket a szociológia civil szerveződéseknek nevez, mert nem az állam, nem valami felső hatalom hozza létre őket, hanem maga a társadalom, maguk az emberek. A községben a legrégebbi múltra visszatekintő civil szerveződés az önkéntes tűzoltó egyesület, amelyet majdnem egy évszázaddal ezelőtt, 1902-ben alakítottak meg. A különböző néven működő tűzoltó csapat ugyan speciális feladatot látott el, de mindig fontos közösségi, társadalmi feladatokkal is foglalkozott. Ösztönös és talán tudatos kifejezője volt a polgárosodás igényének. Tagjai az iparos és termelő munkájukat korszerűsítő gazda családok fiataljaiból kerültek ki. Egyrészt közösségi feladatot, a falu, a családok vagyonának tűztől való védelmét vállalták, másrészt szakmai felkészülésüket, ismereteiket, műveltségüket is gyarapították. Tűzoltó versenyeken vettek részt, társadalmi kapcsolatokat építettek ki, világot láttak, közéleti, társadalmi ismereteiket gyarapították. A tűzoltó egyesület tagjai jóval túlláttak a falu határán; felfogásuk, világszemléletük korszerűsödött, ők már a modernebb életszemélet képviselői voltak. E hagyományokat folytaíja a mai tűzoltó egyesület, amelynek 18 aktív és ennél valamivel több pártoló tagja van. A pártoló tagok magas száma is bizonyítja, hogy az egyesület nemcsak szakmai, hanem közéleti, társadalmi szerepet is igyekszik betölteni a falu életében. Már a politikai rendszerváltozás utáni években jött létre a polgárőrség. A szervező egy igyekvő, régi gazdálkodó család leszármazottja, aki maga is gazdálkodó volt, a tsz-ben szorgalmával tűnt ki, és nyugdíjas volta ellenére aktívan vesz részt a falu közéletében. Ő lett a 21 tagú polgárőrség vezetője. A tagok mind fiatalok, faluban lakó mezőgazdasági foglalkozásúak, akik munkájukkal, megfontoltságukkal, magatartásukkal tekintélyt vívtak ki maguknak. Komolyabb bűncselekmény nem történt a községben, amiben nekik is szerepük van. Ugyancsak új, biztató és pozitív fejlemény, hogy néhány évvel ezelőtt létrehozták a Királyhegyesért Közalapítványt, amelynek munkáját a községből elszármazottak jelentős része nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is támogatja. Az alapítvány célja a helyi közélet, művelődés támogatása, a helyi hagyományok felelevenítése és ápolása. Az alapítvány támogatásával évente az ősz egyik vasárnapján rendszeresen megtartják a falunapot,

amelynek keretében a polgármester beszámol a község helyzetéről, az önkormányzat tevékenységéről és terveiről. Kiállítás, kulturális műsor teszi ünnepélyesebbé a község ünnepét, ami alkalmat ad az elszármazottakkal való találkozásra is. A gazdakör 1997 elején alakult meg a polgármester kezdeményezésére, amelyben azok a fiatal gazdák tömörülnek, akik nemcsak belterjes zöldségtermeléssel foglalkoznak, hanem valamivel nagyobb földterületet művelnek és gazdálkodásuk kiszélesítésével, fejlesztésével akarják boldogulásukat elérni. A taglétszám fokozatosan növekszik, 1998 elején már meghaladta a 40-et. A kör elsősorban szakmai érdekképviseleti szervezet, de közéleti, társadalmi jellege is egyre inkább kifejezésre jut, hiszen tagjai azért szerveződtek, hogy közös érdekeiket, törekvéseiket a helyi közéletben is megfogalmazzák és érvényesítsék. Jóval nagyobb múltra tekint vissza a nyugdíjas klub, amely már az 1980-as évek elején létrejött. Jelenleg 60 tagja van, akiknek mintegy 80%-a tsz-nyugdíjas, a többiek volt tanácsi vezetők, volt alkalmazottak. A klub elnöke egy régi, tekintélyes gazda család leszármazottja, aki maga is gazdálkodó volt, majd a tsz-ben dolgozott és jelenleg tsz-nyugdíjas. Titkára pedig az agrárproletár származású volt tanácselnök. A tagok rendszeresen hétfőn és csütörtökön tartják összejövetelüket, ahol megünneplik egymás névnapjait, baráti eszmecserét folytatnak és különféle társas szórakozásra, kártyázásra is lehetőség nyílik. Egészen újszerű társadalmi (civü) kezdeményezés az ijjúsági önkormányzat megalakítása 1996-ban, amelyre a megyében, sőt az egész országban is alig van példa. A településen a 9-18 év közötti gyermek és ifjúsági korosztályhoz 82-en tartoznak. Több mint 50%-uk vett részt az ifjúsági önkormányzat 6 képviselőjének és polgármesterének a megválasztásában. Az ifjúsági polgármester irányításával a 6 képviselő a gyermekek, a fiatalok érdekeinek védelmében, érvényesítése érdekében javaslatokat dolgoz ki a nagy, a felnőtt önkormányzati képviselőtestület részére, és véleményezi az odakerülő, a gyerekeket, fiatalokat érintő előterjesztéseket. Az ifjúsági önkormányzat létrejötte, működése, a falu élniakarásának kifejezője. A nem egészen 800 lélekszámú községben működő civil szerveződések egyrészt a helyi társadalom újszerű tagolódásának a kifejezői és annak, hogy az egyes rétegek, társadalmi csoportok igyekeznek érvényesíteni saját érdekeiket és céljaikat a helyi társadalomban és közéletben. Másrészt azt bizonyítják, hogy - a nehézségek ellenére - az emberek mégis csak bíznak a falu jövőjében. Önkormányzat A rendszerváltozással összefüggésben a demokratikus átalakulás fő összetevőit a többpárti parlamentarizmus megteremtése, a demokratikus, a jogállami intézmények létrejötte és az önkormányzatiság érvényesülése jelentette. A települési önkormányzatok létrejötte, működése a demokrácia fontos eleme, amely erőforrást jelenthet az egyes közösségek életében, fejlődésében. Királyhegyes élete, amely - főleg az elvándorlás és az elöregedés következtében - az 1980-as években a kifulladás jeleit mutatta, az új helyzetben az önkormányzati működés, a helyi társadalmi energiák nyomán kezd újra élénkülni, és kezdenek az emberek bízni a jövőben. Ebben bizonyára az is közrejátszik, hogy az elvándorlás jórészt megszűnt, inkább a városból települnek ki emberek, tehát a többség úgy érzi, hogy helyben, a faluban kell megtalálnia boldogulását. A községhez kötődés mintha erősödött volna az utóbbi időben, és ez is a helyi energiák felszaporodását idézné elő. Az önkormányzat, a képviselőtestület egyre inkább képes összefogni és a közös cél megvalósítására mozgósítani a helyi szándékokat és törekvéseket,

energiákat. Az önkormányzati képviselők általában azok közül kerültek ki, akik a civil szerveződésekben aktív szerepet töltöttek be, akik tehát már tapasztalatokat szereztek a helyi társadalmi tevékenységben, a közösségi célokért végzett munkában. A község 1998-as költségvetése mintegy 50 millió forint bevétellel és ugyanennyi kiadással számol. A bevétel többsége állami támogatás, amelyhez a helyi adók és bizonyos működési bevételek társulnak. A kiadások többsége az iskola, az óvoda működését, az egészségügyi és szociális ellátást szolgálja, de jelentős összegeket fordítanak segélyezésre, jövedelempótló támogatásra, gyermeknevelési támogatásra. Az önkormányzat vezetői sürgető feladatnak tartják a falugondnoki szolgálat létrehozásával a falu külterületét jelentő Csikóspuszta többnyire idős lakóinak segítését. Másik fontos teendő a község közvilágításának korszerűsítése. Kedvező, hogy az utcák többségében az utak már bitumen borításúak, portalanítottak. A falu életét, fejlődési lehetőségeit döntően befolyásolja az, hogy célul tűzték ki gázvezeték építését, a gáz bevezetését a községbe, amely több mint 40 millió forint költséggel valósítható meg. Mindezt önerőből nem tudja megoldani az önkormányzat. Ehhez a már működő kistérségi együttműködés keretében számítanak a környező települések, a gázszolgáltató vállalat segítségére, és igyekeznek elnyerni pályázat útján a területfeljesztési alap támogatását is. Kedvező, hogy a lakosok többsége helyesli a gáz bevezetését és a családok jórésze vállalta a rájuk eső mintegy 50-70 ezer forint költség megfizetését. Ez is bizonyítéka annak, hogy Királyhegyes nemcsak élni, hanem fejlődni is akar. A település jövőjére bizonyára döntő befolyást gyakorol majd az, hogy Makót és környékét vállalkozói övezetté jelölték ki, ami azt jelenti, hogy az itt működő és beruházni, fejleszteni akaró vállalkozások különféle kedvezményekben részesülnek. Makón ipari parkot létesítenek majd, amely éppen a település keleti, vagyis Királyhegyes felé eső részén, a Királyhegyesre vezető út mellett lesz. A királyhegyesi vezetők ezért azt is célul tűzték ki, hogy a Makó -Királyhegyes közötti út faluból kivezető mintegy 4-5 kilométeres szakaszát is megépítsék, bitumen burkolattal lássák el. A városból kivezető nagyobb szakasza ugyanis már régen portalanított műútként szolgál. Mindezzel a korszerűsítéssel nemcsak ténylegesen 2-3 kilométerrel rövidül meg az út Makó és Királyhegyes között, hanem községünk képletesen, átvitt értelemben is közelebb kerül a városhoz, a fejlődéshez, a gazdasági növekedéshez.

ÉLETRAJZI LEXIKON Annus József

(Maroslele, 1940 -)

Tanító, újságíró, író, főszerkesztő. Apja gazdasági cseléd, kubikos volt. A gimnáziumi érettségi után a szegedi Tanítóképző Főiskolán tanult és szerzett tanítói oklevelet. Az 1960-as évek elején a Királyhegyesi Általános Iskolában tanított, majd újságíróként, később a Tiszatáj munkatársaként, olvasószerkesztőjeként, helyettes főszerkesztőjeként dolgozott, ahonnan 1986-ban politikai okokból leváltották. 1989-ben a folyóirat főszerkesztője lett. Több szépirodalmi művet írt. 1990 óta országgyűlési képviselő (MSZP), a Szabad Föld című hetilap főszerkesztője. 1990-ben a Magyar Köztársaság Csillagrendje kitüntetésben részesült. Baka Józsefné Kovács Veronika (Királyhegyes 1862 - Királyhegyes, 1956) Szülei családja a falualapító famíliák közé tartozott. Családja földművelései, állattenyésztéssel foglalkozott. Magas kort élt meg, 94 éves korában halt meg. Baka Mátyás

(Apátfalva, 1821 - Királyhegyes, 1905)

A falualapító 60 családfő egyike. Apátfalvi kisbirtokos családból származott, de 23 éves korában zsellérként települt a faluba. Dohánytermeléssel, földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozott. Idős korában, 84 évesen halt meg. Bakai Jakab (Apátfalva, 1819 - Királyhegyes, 1901) Zsellérként, 25 éves korában települt az újonnan alapított kertészközségbe. Földműves-napszámosként élt a faluban. Magas kort élt meg, 82 éves korában halt meg. Baranyi Sándor

(Kiszombor, 1958 - )

Épületvillamossági szerelő, ipari vállalkozó. Tsz-tag családból származik. Szakmunkásképző iskolát végzett, ahol épületvillamossági szerelő szakképzettséget szerzett. 1989-től vállalkozó. Társával káeftét hoztak létre, amely Csikóspusztán tollfeldolgozó gépeket készít és tollfeldolgozást végez. Bárdos Béla

(Királyhegyes, 1927 - USA, 1995)

Képzőművész, mérnök, formatervező. Apja gépész volt. Az elemi iskola elvégzése után a makói gimnáziumban tanult, ahol 1947-ben érettségizett. Már gimnazista korában megismerte és megszerette a népi írók műveit. Az 1940-es évek második felében részt vett népi kollégiumok szervezésében, a NÉKOSZ-mozgalom irányításában. Képzőművész ambíciói voltak, képzőművészetet tanult. 1948-ban külföldre távozott. Először Angliában, később az USA-ban telepedett le. Mérnökként, formatervezőként autógyártó cégeknél dolgozott. Beke János

(Királyhegyes, 1920 - Királyhegyes, 1992)

Földműves-napszámos, újgazda, majd kocsmáros. Az 1945 utáni években a helyi ifjúsági mozgalomban mint korelnök játszik szerepet. Az 1950-es évek végétől a földművesszövetkezeti kocsma kezelője, kocsmárosa. Az 1960-as években hosszú ideig a tanács végrehajtó bizottságának tagja. Beke Mihály

(Apátfalva, 1818 - Királyhegyes, 1899)

Családjával 26 éves korában Apátfalváról települt a faluba. Kisbirtokos. Földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkozott. Magas kort élt meg, 81 éves korában halt meg. Bernát Ferenc

(Apátfalva, 1784 - Királyhegyes, 1865)

A falualapító családfők egyike. Apátfalváról 50 éves korában települt a községbe. Dohánytermeléssel, földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkozott. Magas kort élt meg, 81 éves korában halt meg. Dr. Bernáth Varga Balázs

(Királyhegyes, 1932 -)

Ügyvéd, a Független Kisgazdapárt főtitkára. Gazdálkodó családból származik. Az 1940-es évek végén, mivel apját kulák-listára helyezték, kénytelen abbahagyni Makón folytatott gimnáziumi tanulmányait. 1956-ban a helyi Nemzeti Tanács tagjává választják. Munka mellett Szegeden gimnáziumi érettségi vizsgát tesz, majd elvégzi a szegedi József Attila Tudományegyetem jogi karát és jogi doktorátust szerez. Ügyvéd Kecskeméten. 1994 óta országgyűlési képviselő (FKGP), a Független Kisgazdapárt főtitkára.

Blaskovich Bertalan

(?, 1794 - Nagy-Királyhegyes, 1858)

A nemesi birtokos Blaskovich-család Hont megyéből származik. A 18. században egyik ága Tápiószelén, másik a királyhegyesi pusztán telepedett le. A királyhegyesi ág első fő képviselője Blaskovich Bertalan. 1834-ben a Makón lévő vármegyeháza bővítésére 200 forintot adományozott. 1843-ban a rögtönítélő bíróság elnökévé választottak, de e tisztséget nem fogadta el. A nagy-királyhegyesi Blaskovich-birtok az 1800-as évek közepén meghaladta a 7.000 kisholdat. A család leszármazottai, az 1828-ban született István, az 1862-ben született Aladár és az 1871-es születésű Ernő aktívan nem vettek részt Csanád megye közéletében. Bohai István

(Királyhegyes, 1910 - Királyhegyes, 1996)

Gazdálkodó. 1945 előtt és után családi birtokán gazdálkodott. Az 1960-as években belépett a téeszbe. Idős korában téesznyugdíjasként élt. Busa Jenő

(Királyhegyes, 1888 - Királyhegyes, 1952)

Törpebirtokos. Földművelő, gazdálkodó tevékenysége mellett 1945 előtt hosszú időn keresztül templomi harangozó volt és sekrestyési teendőket is ellátott a község római katolikus plébánosa mellett. Búvár Géza

(Királyhegyes, 1948-)

Agrármérnök, vezérigazgató. Apja gazdálkodó, majd tsz-ágazatvezető volt. Általános iskolát Királyhegyesen végzett. A makói gimnáziumban érettségizett, majd a Debreceni Agrártudományi Egyetemen tanult, ahol 1972-ben szerzett agrármérnöki diplomát. A királyhegyesi téeszben kezdett dolgozni. 1973-ban a nádudvari székhelyű Kukorica- és Iparinövénytermelő Egyesülés (KITE) ágazatvezetője lett. Később az egyesülés, majd a részvénytársasággá alakult országos agrárvállalat ügyvezető igazgatója, 1997 óta vezérigazgatója. Debrecenben lakik. Búvár János

(Királyhegyes, 1912 - Királyhegyes, 1985)

Gazdálkodó, szövetkezeti vezető, tsz-nyugdíjas. Gazdálkodó csalidból származott. 1945 után a Független Kisgazdapárt helyi szervezetének egyik vezetője. Fiatal kora óta igyekezett szakszerűen gazdálkodni, szakkönyveket olvasott, képezte magát. Az 1940-es évek végén - mivel fennállott a veszélye, hogy apját, akivel együtt gazdálkodott, kulák listára helyezik, dunántúli állami gazdaságban vállalt munkát. Mivel időközben apja meghalt, 1955-

ben visszaköltözött Királyhegyesre. Az 1950-es évek végén belépett a téeszbe, ahol agronómus lett. 1960-1964 között elvégezte a hódmezővásárhelyi mezőgazdasági technikumot. Ezután a téesz állattenyésztési ágazatának vezetője lett. Nyugdíjazása után, az 1970-es években háztáji gazdaságában kertészeti termelést folytatott és állattenyésztéssel foglalkozott. Búvár Mihály

(Királyhegyes, 1894 - Királyhegyes, 1976)

Gazdálkodó. 1942-ben bíróvá választották. E tisztséget 1947-ig töltötte be. A legnehezebb időszakban, a háború alatt és után volt a falu első számú vezetője. Idős korában, 1960-ban belépett a téeszbe, majd az 1960-as évek végétől téeszjáradékosként élt. Háztáji gazdálkodással, állattenyésztéssel foglalkozott. Búvár Mihály

(Királyhegyes, 1919 - )

Gazdálkodó, tsz-tag, tsz-nyugdíjas. Gazdálkodó családból származott, apja bíró volt. Maga is gazdálkodott. A II. világháborúban katonaként vett részt. A háború után családi gazdaságában dolgozott. 1960-ban belépett a téeszbe, ahol mezőgazdasági szakmunkás képzettséget szerzett. A szövetkezetben végzett munkája mellett háztáji gazdálkodását is fejlesztette. 1980 óta téesznyugdíjas. A helyi nyugdíjas klub elnöke. Csányi Istvánná Bárdos Erzsébet

(Királyhegyes, 1927 -)

Tanács vb-titkár, nyugdíjas. Földműves-napszámos családból származik. 1945 után részt vett a helyi nőmozgalomban. 1950-1983 között a helyi községi tanácsa végrehajtóbizottságának titkáraként dolgozott. 1981 óta nyugdíjas. Csikota János

(Apátfalva, 1832 - Királyhegyes, 1897)

Szüleivel Apátfalváról költözött az újonnan alapított kertészközségbe. Az anyakönyvi bejegyzés szerint 65 éves korában bekövetkezett halála előtt mezőőrként élt és dolgozott a faluban. Daróczi Gábor

(Királyhegyes, 1963 -)

Állattenyésztő vállalkozó.

Kisbirtokos, tsz-tag családból származik. Makón, városi munkahelyen dolgozott, de az 1990-es évek elején állattenyésztő vállalkozásba kezdett a faluban. A tszben családja vagyonjegyével, illetve készpénzért megvásárolta a tsz-nek a település keleti oldalán lévő állattenyésztő telepét a hozzá tartozó szántófölddel és legelővel együtt. Juh-, sertés- és szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozik. Daróczi Imre

(Bökény-Beka 1828 - Királyhegyes, 1896)

Bökényből, korabeli nevén Bekából települt az újonnan alapított kertészközségbe. Kisbirtokos. Földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkozott. Droppa Kálmán

(Csanádpalota, 1951 -)

Épületgépész, üzemszervező, ipari, kereskedelmi és agrárválalkozó. Kisiparos családból származik. Szakmunkásképző iskolában a géplakatos szakmát tanulta ki, gimnáziumi érettségit tett, majd munka mellett tanult, épületgépész képesítést, majd üzemszervező felsőfokú oklevelet szerzett. Különféle építőipari, mezőgazdasági társaságok szervezésében, irányításában vett részt. 1990 óta önálló vállalkozó, több ipari, kereskedelmi és agrárvállalkozás társtulajdonosa, irányítója. Egyik vállalkozásuk, a társaival létrehozott szövetkezet Királyhegyes határában mezőgazdasági termeléssel, állattenyésztéssel foglalkozik és vadásztársaságot működtet. Erdélyi András

(Nádudvar, 1901 -Apátfalva, 1949)

Királyhegyesen 1939-1945 között főjegyző volt. A háború alatt a legnehezebb években irányította a községi elöljáróság munkáját. Királyhegyesről Apátfalvára helyezték, ahol viszonylag fiatalon, 48 éves korában halt meg. Dr. Erdősy István

(Románia, Kolozsvár, 1960 -)

Orvos, a község körzeti orvosa. Értelmiségi, orvos családból származik. Gimnáziumot szülővárosában végzett, majd ugyanott orvosegyetemen tanult és 1986-ban szerzett orvosi diplomát. 1990-ben települt át Romániából. Először Nagylakon helyezkedett el. 1994 óta él Királyhegyesen és látja el a körzeti orvosi teendőket. Énekes Károly

(Töböréte, 1919 . Királyhegyes, 1954)

Tanító, iskolaigazgató.

Tanítóképzőt végzett. 1944-ben házasságot kötött a királyhegyesi Martonyi Ilona tanítónővel. A királyhegyesi általános iskola tanítója, 1946-54 között igazgatója. A községi önkéntes tűzoltócsapat alparancsnoka. Fiatalon, 35 éves korában halt meg. Farkas Ferenc

(Királyhegyes, 1951 -)

Esztergályos szakmunkás, gazdálkodó. Törpebirtokos családból származik. Szakmunkásképző iskolát végzett, ahol esztergályos szakképzettséget szerzett. Szakmunkásként szegedi és makói ipari vállalatoknál dolgozott, majd az 1990-es évek elején rokkantnyugdíjasként Királyhegyesen gazdálkodásba kezdett. 1994 óta önkormányzati képviselő. Dr. Farkas Márton

(Királyhegyes, 1934 -)

Szülész-nőgyógyász, az orvostudományok akadémiai doktora. Földműves-napszámos családból származik. Az általános iskolát Királyhegyesen, majd Makón végezte, s a makói gimnáziumban tanult tovább, s a József Attila népi kollégium lakója volt. 1950-53 között a szegedi Radnóti Gimnáziumban tanult és itt érettségizett. 1953-59 között a szegedi orvostudományi egyetem hallgatója volt, s 1959-ben szerzett szülész-nőgyógyász orvosi diplomát. 1956-57-ben az egyetemi ifjúsági mozgalomban vett részt kari titkárként. A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem női klinikáján 25 évig dolgozott. 1972-ben kutatómunkájával, tudományos értekezésének megvédésével kiérdemelte a kandidátusi tudományos fokozatot. 1974-ben egyetemi docenssé nevezték ki. 1984-ben az orvostudomány akadémiai doktora fokozatot érte el. Egerben megyei szakfőorvosként hat évig dolgozott, majd a Ruzsai Családvédelmi Központ vezetője volt. Szegeden él, nyugdíjas. A József Attila Tudományegyetem félállású egyetemi oktatója. Fazekas János

(Királyhegyes, 1905 - Királyhegyes, 1968)

Csendőr, gazdálkodó, téesztag. Gazdálkodó családból származott. Az 1930-as években és az 1940-es évek első felében csendőr volt. 1945 után hazaköltözött és gazdálkodott. Az 1950-es évek végén belépett a téeszbe. Fejes Mátyás

(Apátfalva, 1827 - Királyhegyes, 1904)

Földműves-napszámos családból származott. Szüleivel települt az újonnan alapított kertészközségbe. Földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkozott. Magas kort élt meg, 77 éves korában halt meg. Fekete István

(Dombegyház, 1921 -Királyhegyes, 1993)

Traktoros, tsz-tag. Sokgyermekes agrárproletár családból származott. 1945 után költözött NagyKirályhegyesre. Részt vett a helyi földművesszövetkezet szervezésétben, irányításában. 1949 óta a helyi, majd a makói gépállomáson dolgozott traktorosként. Később belépett a pitvarosi téeszbe. Tsz-nyugdíjasként Csikóspusztán élt. Fekete István

(Makó, 1950 -)

Mezőgazdasági gépszerelő, tsz-tag, gazdálkodó. Apja traktoros, tsz-tag volt. Az általános iskolát Makón, majd Királyhegyesen végezte. A makói szakmunkásképző iskolában a gépszerelő szakmát tanulta ki. 1971-től a tsz-ben dolgozott gépszerelőként, majd kombájnosként. Fokozatosan fejlesztette háztáji gazdaságát és önálló gazdálkodásra tért át. A helyi gazdakör vezetőségi tagja. Fekete József

(Magyarcsernye, 1906 - Királyhegyes, 1983)

Törpebirtokos. Az 1930-as években Erdei Ferenc ismerőse, barátja. Erdei leveleiben Fekete Jóskaként említi. 1945 után a Nemzeti Parasztpárt helyi szervezetének vezetője. 1956 októberében a helyi nemzeti tanács tagjává választják. Ferencsik András

(Királyhegyes, 1867 - Királyhegyes, 1957)

Gazdálkodó. Földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkozott. Szülei családja a falualapító famíliák egyike volt. Magas kort élt meg, 90 éves korában halt meg. Ferencsik András

(Királyhegyes, 1924 -)

Gazdálkodó, tsz-tag, tsz-nyugdíjas.

Gazdálkodó családból származik, apja a községi elöljáróság tagja volt. Gazdálkodott maga is. Az 1960-as évek elején belépett a téeszbe, ahol az állattenyésztésben dolgozott. 1989 óta a makói Agro-Maros Szövetkezet Igazgatóságának tagja. 1990 után megszervezte a községben az önvédelmi csoportot, amelynek elnöke. Önkormányzati képviselő volt 1990-1994 között. Egyházközségi képviselő. Ferencsik Antal

(Királyhegyes, 1854 - Királyhegyes, 1944)

Földműves, gazdálkodó. Már az új telepes községben született. Magas kort ért meg, 90 éves korában halt meg. Ferencsik Imre (Királyhegyes, 1934 -) Rendőr, ny. törzszászlós, kertész kisvállalkozó. Földműves-napszámos családból származik. Sorkatonai szolgálatának letöltése után Szegeden ipari üzemben dolgozott. 1960-ban felvették a rendőrséghez. Járőrként, körzeti megbízottként szolgált, majd a városi rendőrkapitányság alosztályvezető-helyettese lett. Törzszászlósként vonult nyugalomba 1989-ben. A Szegedhez tartozó Szőregen, családi házak körüli földterület megvásárlásával kertészeti gazdaságot alakított ki, amelyben zöldséget, valamint dísznövényt termel, kertész kisvállalkozóként gazdálkodik. Ferencsik Márton

(Királyhegyes, 1898 - Királyhegyes, 1949)

Kisbirtokos, gazdálkodó. Igyekvő, eredményes gazdálkodásával tekintélyt vívott ki magának. Hosszú időn keresztül a községi elöljáróság tagja, a község pénztárnoka volt. 1945-ben a háború utáni nehéz viszonyok között megtakarításából köl-csönnnel segítette a községi elöljáróság munkáját. Később a megalakult földművesszövetkezetnek is kölcsönt nyújtott. Ferencsik Mihály

(Apátfalva, 1834 - Királyhegyes, 1918)

Családjával Apátfalváról települt a faluba. Gazdálkodó. Az 1800-as évek utolsó évtizedeiben a legtöbb adót fizetők közé tartozott. Magas kort ért meg, 84 éves korában halt meg. Furák György

(Királyhegyes, 1897 - Királyhegyes, 1981)

Sokgyermekes zsellércsalád sarja. Földműves-napszámos, 1945 után újgazda, majd téesztag.

1945 után a kommunista pártszervezet alapító tagja. A földosztás megszervezésében és lebonyolításában vesz részt. Az 1950-60-as években a községi tanács végrehajtó bizottságának társadalmi elnökhelyettese. Idős korában téesznyugdfjasként élt. Háztáji gazdaságában kertészkedett és állattenyésztéssel foglalkozott. Furák György

(Királyhegyes 1920 -)

Földműves-napszámos, katonai testőr, tsz-elnök, tsz-nyugdíjas. Földműves-napszámos családból származik. Fiatal korában cselédként, napszámosként a Blaskovich-birtokra és makói nagygazdákhoz járt dolgozni. 1941-től sorkatonai szolgálatát töltötte, majd 1943-ban felvették Horthy kormányzó testőrségébe. 1944. október 15-én a németek a testőrség tagjait, őt is lefegyverezték és egy ideig munkaszolgálatra osztották be. Később fegyveres csapathoz sorolták és Komáromnál bevetették őket a fronton, ahol megsebesült. Németország nyugati részébe szállították, ahol amerikai, később francia fogságba került, s ahonnan 1946-ban tért haza. Újgazdaként élt és gazdálkodott, majd 1952-ben belépett a téeszbe, ahol 1953ban elnökké választották. Kisebb megszakításokkal téesz-elnök volt 1975-ig, amikor a falu szövetkezete a makói Lenin Tsz-szel egyesült. Őt az egyesült szövetkezet elnökhelyettesévé választották. 1980 óta nyugdíjas, Makón él. Furák István - M. P. Tibor

(Királyhegyes, 1926 - USA, Illinois, 1985)

Misszionárius pap, a szervita szerzetesrend tagja. Apja gépész, munkás volt. Családja elszegényedett, 1934-ben még házukat is elárverezték, ezért Királyhegyesről Makóra költöztek. A makói gimnáziumban tanult, ahol 1944-ben érettségizett. Teológiát Szegeden és Egerben végzett, majd 1949-ben Rómába ment, ahol 1950-ben pappá szentelték. A szervita szerzetesrend tagja lett, az M. P. Tibor szerzetesi nevet vette fel. Misszionáriusi papi tevékenységét 1952-ben Brazíliában kezdte, majd 1956-ban Kanadában, többek között Montreálban folytatta. 1975-ben az USA-ba küldték, ahol Illinois államban végezte papi szolgálatát. Itt halt meg 1985-ben, de Kanadában, Montreálban, a szervita rend temetőjében helyezték örök nyugalomra. Furák János

(Királyhegyes, 1862-Királyhegyes, 1928)

Zsellér családjával maga is zsellérként élt a faluban. Napszámosként, hónapos cselédként járt dolgozni a Blaskovich-birtokra.

Jószágtartással is foglalkozott. Majd földet bérelt, takarmányt termelt, hogy jószágállományát növelni tudja. Sokgyermekes család feje volt. Galcsik Istvánná (Varga Józsefné) Furák Mária Szeged, 1980)

(Királyhegyes, 1901-

Földműves-napszámos családból származott. Első férjével, Varga Józseffel néhány száz négyszögöles földjükön gyümölcsöst telepítettek az 1930-as évek végén. Gazdaságuk belterjesítésével akartak kitörni nehéz helyzetükből. 1939 után Kárpátaljára települtek, majd néhány év múlva visszaköltöztek. Idős korában lányánál élt Szegeden. Gazsó István

(Apátfalva, 1815 - Királyhegyes, 1873)

A falualapító családfők egyike. Apátfalváról 29 éves korában települt a községbe. Dohánytermeléssel, földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkozott. Gera Zoltán

(Makó, 1954 -)

Autóvillamossági szerelő, kereskedő vállalkozó. Makón szakmunkásképző iskolát végzett, ahol autóvillamossági szerelő szakképzettséget szerzett. A városban különféle kereskedelmi vállalkozásokban vett részt. Az 1990-es évek közepén Királyhegyesen feleségével mezőgazdasági, zöldségfelvásárló vállalkozásba kezdett és a faluba költöztek. Gémes (Szurok) Pál

(Mezőhegyes, 1890-Királyhegyes, 1958)

Törpebirtokos gazdálkodó. 1919-ben a községi direktórium tagja, amelyért az 1920-as évek elején üldöztetésben van része. 1942-ben a csendőrség eljárást indít ellene, majd 1944. áprilisában az ország német megszállása után Nagykanizsára internálják, ahonnan az év júniusában szabadul. 1945 után a kommunista pártszervezet tagja, 1947-1950 között a falu kommunista bírája. Gila Mihály

(Apátfalva, 1928-Csanádpalota, 1989)

Tanító, általános iskolai igazgató. A tanítóképzőt 1949-ben végezte el. Először apátfalvi tanyai iskolában, majd 1950-1957 között a királyhegyesi általános iskolában tanított. 1956. októberében a községi nemzeti tanács tagjává választották. 1957 után feleségével az apátfalvi tanyai iskolában tanított. 1962-1970 között a kövegyi, majd 1970-1989 között a csanádpalotai általános iskola igazgatója.

Gila Mihályné Szabó Veronika

(Budapest, 1928)

Tanítónő, nyugdíjas. Apja rendőr volt Budapesten, majd haaztérve Királyhegyesen gazdálkodott. Tanítónő. A tanítóképzőt 1947-ben végezte el. Először az apátfalvi tanyai iskolában, majd 1950-57 között a királyhegyesi általános iskolában tanított. 1957 után férjével együtt újra az apátfalvi tanyai iskolában, 1962-1970 között Kövegyen, majd 1970 után Csanádpalotán tanított. Jelenleg nyugdíjas tanítónő. Csanádpalotán él. Gomoin Filemon

(Erdély, 1902 - Királyhegyes, 1985)

Földműves-napszámos, újgazda, tsz-tag. Erdélyből származó román család sarja. Fiatal korában költözött Királyhegyesre, ahol ő maga és családja elmagyarosodott. 1945 előtt földműves-napszámosként élt a faluban, a földosztás után újgazda lett, majd később belépett a téeszbe, ahol nyugdíjazásáig dolgozott. Horváth Lajos

(Budapest, 1955 -)

Gépésztechnikus, tsz-tag, szövetkezeti középvezető, mezőgazdasági vállalkozó, polgármester. Földműves családból származik. Az általános iskolát Szentesen végezte, majd 1969-1971 között a szegedi Déri Miksa Szakközépiskolában tanult, ahol gépésztechnikusi oklevelet szerzett. 1975-től a makói Lenin, illetve Agro-Maros Szövetkezetben gépésztechnikusként, brigádvezetőként, majd telepvezetőként dolgozott. Munka mellett mérlegképes könyvelői szakképzettséget szerzett. Az 1990-es években gazdálkodásba, mezőgazdasági vállalkozásba kezdett. 1994-ben a község polgármesterévé választották. Hivatali munkája mellett a helyi Gazdakör elnöke. Horváth Lajosné Baka Rozália (Királyhegyes, 1955 -) Körzeti ápolónő, asszisztens. Földműves családból származik, szülei tsz-tagok. Az általános iskolát Királyhegyesen végezte. Szegeden egészségügyi középiskolában tanult, ahol 1973-ban érettségizett és ápolónői szakképesítést szerzett. 1980-ban asszisztensnői szakképzettségi vizsgát tett.

Körzeti ápolónőként (asszisztensként) dolgozik. 1990 előtt a Csongrád Megyei Tanács tagja volt. Jelenleg önkormányzati képviselő. Horváth Mihály

(?, 1789 - Apátfalva, 1869)

Római katolikus pap, plébános, tb. kanonok. 1811-ben szentelték pappá. 1813-ban plébános Pécskán, 1814-ben Kisjenőn, 1817-1835 között Kiszomboron. 1831-ben szentszéki és Csanád megyei (egyházi) bíróvá is kinevezik. 1835-től 1869-ben bekövetkezett haláláig Apátfalván plébános és 1835-ben megkapja a tiszteletbeli kanonoki címet is. Az 1844-ben létesült Kis-Királyhegyes telepes község római katolikus lakói az apátfalvi egyházközséghez tartoztak. Vallási életüket az apátfalvi plébános szervezte. Ő tartott misét az 1850-es években emelt régi templomban, imaházban. Igaz János

(Nagy-Királyhegyes, 1921 - Királyhegyes, 1957)

Gazdasági cseléd, katonatiszt. Agrárproletár családból származott. Maga is gazdasági cselédként dolgozott a nagy-királyhegyesi Blaskovich-birtokon. Az 1940-es évek elején sorkatonai szolgálatának letöltése után továbbszolgáló altiszt. Részt vett a II. világháborúban. 1945 után jelentkezett az új, demokratikus hadseregbe. Tiszti akadémiát végzett és tisztként szolgált a hadseregben. Fiatalon, 36 éves korában halt meg. Juhász János

(Királyhegyes, 1874 - Királyhegyes, 1945)

Kisbirtokos, gazdálkodó. Az 1930-as évek elején a község bírája volt. A templom mai harangjait ekkor vásárolták meg. A nyugati községi csordakutat új, korszerű betonvályúval látták el és sertésfürdető medencét építettek. Kakuja József

(Királyhegyes, 1914 - [Kárpátalja] Feketeháza, 1939)

Földműves-napszámos családből származott. A hentes szakmát tanulta ki. Hentessegédként dolgozott. Kárpátalja visszacsatolásakor honvéd örvezetőként rajával járőrszolgálat teljesítése közben Feketeardóról indulva Feketeházán hősi halált halt 1939. március 15-én. Királyhegyes lakosságának mély részvéte mellett, szülőfalujában temették el.

Kapitány Antal

(Királyhegyes, 1939-)

Szakmunkás, gépjárművezető, szállításvezető, kertész, kisvállalkozó. Földműves-napszámos családból származik. Az 1950-es évek végén költözött Szegedre. A postánál dolgozott majd szakmunkásképző iskolát végzett, ahol villanyszerelő és gépjárművezető szakképzettséget szerzett. Építőipari vállalatnál dolgozott gépjárművezetőként, később szállításvezetőként. A vállalatnál végzett munkája mellett a Szegedhez tartozó Kiskundorozsma kerti övezetében telket, földet vásárolt, amelyen kertészeti termelést folytat. 1991, rokkantnyugdíjazása óta családjával zöldség- és gyümölcstermelő gazdaságát növelte, kertész kisvállalkozássá fejlesztette. Katona Dénes

(Királyhegyes, 1981 -)

Gimnáziumi tanuló, az ifjúsági önkormányzat polgármestere. Apja tsz-tag, gazdálkodó, anyja vezető óvónő. Az általános iskolát Királyhegyesen, majd Makón végezte. A makói József Attila Gimnázium tanulója. 1997-ben a királyhegyesi ifjúsági önkormányzat polgármesterévé választották. Katona István

(Csikóspuszta, 1952 -)

Gépszerelő, tsz-tag, gazdálkodó. Szülei Nagy-Királyhegyesen gazdasági cselédek voltak, 1945 után újgazdák, később tsz-tagok lettek. Az általános iskola elvégzése után a traktoros, gépszerelő szakmát tanulta ki, s a tsz-ben kezdett dolgozni. Munka mellett elvégezte a szakközépiskolát és érettségi vizsgát tett. Az 1980-as évek végén átlépett a makói Kossuth Tsz-be. Háztáji gazdálkodását fokozatosan fejlesztette. Önkormányzati képviselő. Katona Mihály

(Csikóspuszta, 1956 - )

Tsz-tag, növényvédő szakmunkás, vállalkozó. Szülei gazdasági cselédek voltak. A tsz-ben traktorosként, később növényvédő szakmunkásként dolgozott. A makói Agro-Maros Szövetkezet tagja és egyben gépi szolgáltató vállalkozó. A szövetkezettől lízingelt gépekkel, traktorokkal, kombájnokkal munkatársaival, alkalmazottaival szolgáltatást végez a szövetkezetnek és a magángazdáknak. Makón lakik.

Kávai Károly

(Királyhegyes, 1959-)

Autószerelő. Általános iskolát Királyhegyesen végzett. Autószerelői szakképzettséget 1977-ben Makón szerzett. Önkormányzati képviselő. Kerekei András

(Békéssámson, 1928 - Királyhegyes, 1993)

Gazdasági cseléd, újgazda, katonatiszt, tsz-tag. Agrárproletár családból származott. Családjával 1942-ben költözött NagyKirályhegyesre, ahol gazdasági cselédként dolgozott. 1948-ban vonult be sorkatonai szolgálatra, amelynek letöltése után katonatisztnek jelentkezett. A tiszti akadémiát 1952-ben végezte el, s ezután tisztként szolgált a hadseregben. 1956-ban leszerelt, utána Csikóspusztán gazdákodott. 1957-ben belépett a tszbe. 1988 óta tsz-nyugdíjasként élt. Kerekes Imre

(Békéssámson, 1923 -)

Gazdasági cseléd, újgazda, tanácselnök, nyugdíjas. Agrárproletár családból származik. Családja 1942-ben költözik NagyKirályhegyesre. Itt uradalmi cseléd, 1945 után újgazda. A kommunista pártszervezet tagja, a nagylaki (csanádpalotai) járásban pártszervező munkát végez. Az 1950-es évek elején makói járási begyűjtési megbízott. 1954-ben a községi tanács vb-elnökévé választják. Munka mellett elvégzi a hódmezővásárhelyi mezőgazdasági technikumot és 1965-ben technikusi oklevelet szerez. Tanácselnöki funkciója mellett az önkéntes tűzoltó testület elnöke is volt. 1984-ben nyugdíjba vonul. A községi nyugdíjas klub titkára. Keresztúry Andrásné Kubinyi Rozália 1946)

(Királyhegyes, 1856 - Királyhegyes,

Már a betelepülés után született. Háztartásbeli. Férje földműves, gazdálkodó volt. Magas kort élt meg, 90 éves korában halt meg. Dr. Keresztúry Imre

(Királyhegyes, 1930 -)

Tüdő- és röntgneszakorvos, ny. főorvos.

Földműves családból származik. 1943-ban az ún. Falusi tehetségmentő akció keretében a felvételi vizsga sikeres letétele után falusi ösztöndíjasként a szegedi piarista gimnáziumban kezdi tanulmányait, majd 1945 után a makói gimnáziumban tanul. Egy ideig a népi kollégium lakója. 1951-ben érettségizik. 1951-57 között elvégzi a szegedi orvostudományi egyetemet és szerez orvosi diplomát. 1957-59 között Ópályiban, majd 1959-65 között Mátészalkán körzetiorvos, 1965-68 között felülvizsgáló főorvos. 1970-ben tüdőszakorvosi, 1975-ben röntgenszakorvosi vizsgát tesz és különféle vezető beosztásokban dolgozik, adjunktus, rendelőintézeti, majd osztályvezető főorvos. Nyugalmazott főorvosként Szegeden él. Keresztúri István

(Királyhegyes, 1940 -)

Agrármérnök, téesz-elnök, mezőgazdasági vállalkozó. Apja kereskedő volt. Általános iskolát Királyhegyesen és Makón végzett. A makói gimnáziumban 1959-ben érettségizett. A Debreceni Agrártuományi Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1963-ban szerzett agrármérnöki diplomát. Tanulmányai mellett sportolt, I. osztályú labdarúgó volt. Agronómusként 1965-71 között a sarkadi téeszben dolgozott, majd a makói Úttörő Tsz elnökhelyettesésé választották, ahol 1976-ig töltötte be ezt a posztot. 1976-1993 között a sándorfalvi téesz elnöke, majd a részvénytársasággá alakult gazdaság vezetője volt. Jelenleg mezőgazdasági vállalkozó. Szegeden él. Keresztúry István

(Királyhegyes, 1880 - Királyhegyes, 1945)

Kovácsmester, gazdálkodó. A cséplőgép tulajdonos Keresztúry-testvérek egyike. Fiát taníttatta, s szerette volna, ha tanítói képesítést szerez. Ehelyett a kereskedő szakmát választotta. Ezért az 1920-as évek közepén a zsidó kereskedő családnak a telkük szomszédságában lévő üzlet- és kocsmahelyiségét megvásárolták és ott fia boltot nyitott. Ekkortól kovácsmester tevékenységét abbahagyta és csak gazdálkodással foglalkozott. Keresztúry István

(Királyhegyes, 1909 - Királyhegyes, 1997)

Kereskedő. Apja kovácsmester és gazdálkodó volt, aki taníttatta. Szegeden polgári iskolát végzett, majd egy makói kereskedőnél egy évig kereskedő gyakornokként dolgozott. Az 1920-as évek közepén vegyesboltot nyitott. 1935-ben telkükön a Kis utca és a Nagy köz sarkán új épületet emeltek, amelyben a családi vegyesbolt is működött.

1949-ben a családot kuláklistára helyezték, az üzletet és lakóházukat kisajátították. Családjával 9 évig egy makói tanyán lakott. Szakmáját nem folytathatta. 1959-ben visszakapta családi házát. Visszaköltözött Királyhegyesre és 1972-ig, nyugdíjazásáig kereskedőként a földművesszövetkezet üzletében dolgozott. Keresztúri János

(Apátfalva, 1816 - Királyhegyes, 1905)

Kisbirtokos családból származott. Fiatal korában települt az újonnan alapított kertészközségbe. Kisbirtokosként földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkozott. Magas kort élt meg, 89 éves korában halt meg. Keresztúry János

(Királyhegyes, 1920 - Királyhegyes, 1989)

Kovácsmester. Földműves családból származott. Keresztúry József helyi kovácsmesternél tanulta ki a kovács szakmát. Három évig inasként, később segédként dolgozott és szerzett oklevelet. Makón, Kiskundorozsmán vállalt munkát segédként. A háború alatt katonaként szolgált, majd fogságba esett, ahonnal 1946-ban tért haza. Ezután önálló kovácsmesterként dolgozott a faluban. Keresztúry János

(Királyhegyes, 1965 - )

Állattenyésztő, színész, énekes. Apja kovácsmester volt. Az általános iskolát Királyhegyesen végezte, majd a hódmezővásárhelyi állattenyésztési szakközépiskolában tanult, ahol 1983-ban érettségizett. A makói Lenin Tsz-ben állattenyésztési középvezetőként dolgozott, majd Szegeden a Nemzeti Színházban hároméves színészképző stúdiót végzett. Jelenleg a színház opera társulatának tagja. Szegeden él Keresztúri József

(Királyhegyes, 1903 - Királyhegyes, 1973)

Kovácsmester. Sok fiatallal ismertette meg a kovács szakma csínját-bínját, akik később elismert mesterek lettek. Munkája mellett - amatőr falusi költőként - verseket is írt. Keresztúry László

(Királyhegyes, 1947 -)

Agár üzemmérnök. Apja kovácsmester volt. Az általános iskolát Királyhegyesen végezte, majd a makói József Attila Gimnáziumban tanult, ahol 1965-ben tett érettségi vizsgát. A szarvasi főiskolán 1971-ben szerzett öntözéses-meliorációs üzemmérnöki oklevelet. A királyhegyesi Árpád Tsz-ben, majd a kondorosi Lenin Tsz-ben dolgozott. Később az Állami Biztosító mezőgazdasági kárszakértője volt Békéscsabán. Jelenleg a szegedi Felszabadulás Szövetkezetben állattenyésztési üzemmérnök. Szegeden lakik. Kiss András

(Királyhegyes, 1929 -)

Okleveles mezőgazdász, állattenyésztő. Törpebirtokos családból származik. Mezőgazdasági főiskolát végzett, ahol általános mezőgazdász oklevelet, később állattenyésztési szakképzettséget szerzett. Tanulmányai befejezése után a Mezőhegyesi Állami Gazdaságban, majd Püspökladányban tsz-ben, később a Tatai Állami Gazdaságban mezőgazdasági állattenyésztő szakemberként dolgozott. Nyugdíjasként Békésszentandráson él. Kiss Gyuláné Vancsó Gizella

(Makó, 1965 - )

Bolti eladó, kereskedelmi vállalkozó. Földműves családból származik. Általános iskolát Királyhegyesen végzett. Bolti eladói, kereskedelmi szakképzettséget 1983-ban, Szegeden szerzett. Bolti eladóként dolgozott, jelenleg vállalkozó. A Királyhegyesért Közalapítvány titkára. Kiss Józsefné Keresztúri Anna

(Királyhegyes, 1949 -)

Földműves családból származik. Általános iskolát Királyhegyesen végzett, majd a makói kereskedelmi szakközépiskolában tanult, ahol 1967-ben érettségizett. Takarékszövetkezeti alkalmazott. Önkormányzati képviselő. Kiss Mihály

(Makó, 1813 - Királyhegyes, 1880)

A falualapító kertészek, földművesek egyike. Makóról 31 éves korában települt a községbe. Kisbirtokos. Földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkozott. Kiss Mihály

(Királyhegyes, 1921 - )

Földműves-napszámos, újgazda, tsz-tag, tsz-nyugdíjas. Földműves-napszámos családból származik. 1945 előtt földműves-napszámos volt, utána újgazdaként saját földjét művelte. Később tsz-tag lett' és a szövetkezetben dolgozott. Jelenleg nyugdíjas. Háztáji gazdaságában zöldségtermesztéssel, állattenyésztéssel foglalkozik. Szenvedélye a galambtenyésztés. Kocsis András

(Királyhegyes, 1932 - Szeged, 1988)

Gépészmérnök, főmérnök. Középparaszt családból származik. A makói gimnáziumban érettségizik. Elvégzi a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemet és 1957-ben szerez gépészmérnöki diplomát. 1957-1971 között a vásárhelyi Mérleggyár mérnöke, majd Szegeden a SzentGyörgyi Albert Orvostudományi Egyetem Gazdasági Igazgatóságának főmérnöke. Kocsis György

(Királyhegyes, 1851 - Királyhegyes, 1940)

Gazdálkodó. Családja a falualapító famíliák közé tartozott. Kisbirtokosként földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkozott. Magas kort élt meg, 89 éves korában halt meg. Kocsis János

(Királyhegyes, 1925 - Makó, 1988)

Gazdálkodó, villanyszerelő, üzemi dolgozó. Kisbirtokos családból származott. Fiatalkorában apjával együtt gazdálkodott földjükön. A gazdálkodás mellett, az 1940-es évek végén, ipari szakmát is választott magának: villanyszerelő lett. A faluban is vállalt villanyszerelő munkát. Az 1950-es évek elején a makói vasés fémipari szövetkezet tagja lett, ahol több évtizeden keresztül dolgozott. 1959ben családjával Makóra költözött. Kocsis József

(Királyhegyes, 1949 - )

Gépipari technikus, ipari középvállalkozó. Gazdálkodó, illetve üzemi dolgozó családból származik. Az általános iskolát Királyhegyesen, majd Makón végezte. Hód-mezővásárhelyen gépipari szakközépiskolában tanult, majd

1974-ben Budapesten technikumot végzett és forgácsoló szaktechnikusi oklevelet szerzett. Technikusként először a hódmezővásárhelyi Mérleggyárban dolgozott, majd a makói FÉG-ben vállalt munkát. 1990 óta önálló ipari vállalkozó. Vállalkozását fokozatosan fejlesztette. Üzeme, amely már közepes ipari vállalkozásnak számít, szerszámkészítéssel,fémalkatrészek gyártásával foglalkozik. Termékeinek mintegy 90%-át Németországba exportálja. Kókai József

(Királyhegyes, 1903 - Királyhegyes, 1941)

Föld nélküli dinnyekertész. A falu kertészeti hagyományainak folytatója dinnyekertészkedése révén. Mindig a faluhoz, sőt házához közel eső területen bérelt földet, s termelt dinnyét, mert a termés értékesítését így tudta megoldani. Olvasott, művelt, kertészkedő parasztember. Éveken keresztül a községi könyvtár kezelője, könyvtárosa a téli hónapokban. Édesanyja hosszú évtizedeken keresztül a falu szülésznője volt. Kókai Mártonná Selmeczi Veronika

(Óföldeák, 1867 - Királyhegyes, 1959)

Képzett szülésznő. Hosszú évtizedeken keresztül a királyhegyesi családok gyermekeinek százait segítette világra. A falu "Bába néni"-je. Nyugdíjasként halt meg 92 éves korában. Kovács István

(Királyhegyes, 1929 -)

Törpebirtokos, tsz-tag, traktoros, tsz-nyugdíjas. Törpebirtokos családból származik. Maga is törpebirtokosként gazdálkodott fiatalkorában. Az 1950-es évek végén lépett be a tsz-be. Kitanulta a traktorvezetést, gépszerelést és traktorosként, majd növényvédőként dolgozott. Háztáji gazdálkodását fokozatosan fejlesztette. 1980-ban családjával Makóra költözött, ahol emeletes házat építettek két generációs családjuk részére. Tsznyugdíjas, háztáji gazdaságában vörös- és fokhagymát, zöldséget termelnek. Kovács János

(Csanádpalota, 1953 -)

Mezőgazdasági gépésztechnikus, mezőgazdasági és gépi szolgáltató vállalkozó. Munkás- és tsz-tag-családból származik. Mezőgazdasági gépszerelő szakmunkásképző iskolát végzett, érettségit tett, majd techikumot végzett és technikus oklevelet szerzett. Csanádpalotán a tsz-ben dolgozott, majd 1977-ben házasságot kötött és Makóra költözött. A helyi Rákóczi Szakszövetkezetben anyagbeszerzőként dolgozott. 1989-tól mezőgazdasági szolgáltató vállalkozó. Traktorokból, kombájnokból, mezőgazdasági munkagépekből álló gépparkját fokozatosan növelte, amellyel

gépi szolgáltatást végez szövetkezeteknek, magángazdáknak. Vállalkozásának központja Csikóspusztán van, ahol állattenyésztő telepet is működtet, saját földjén takarmányt termel. Kozák István

(Makó, 1945 -)

Mezőgazdasági gépszerelő, tűzoltóparancsnok. Földműves családból származik, szülei tsz-tagok. Általános iskolát MakóRákoson végzett, majd Makón 1963-ban mezőgazdasági gépszerelői szakképzettséget szerzett. Községi tűzoltóparancsnok. Kozma Mihály

(Királyhegyes, 1930 - Szeged, 1989)

Határőrtiszt, ny. alezredes. Földműves-napszámos családból származott, 1945 után részt vett a helyi ifjúsági mozgalomban. 1950-től a határőrségnél teljesített szolgálatot. Továbbszolgáló altiszt lett, majd az 1950-es évek első felében elvégezte a BM tiszti akadémiáját. Tisztként a határőrség különböző egységeinél teljesített szolgálatot. Szegeden már alezredesi rendfokozatot ért el. Leszerelése után alkalmazottként dolgozott. Kurunczi Mihály

(Földeák, 1956 -)

Gépkocsivezető, tsz-tag, gazdálkodó. Szülei tsz-tagok. Az általános iskolát Rákoson végezte. A gépkocsivezetői szakmát tanulta ki, s gépkocsivezetőként a malomipari vállalatnál, a Volánnál, majd a makói Agro-Maros Szövetkezetben dolgozott. Királyhegyesre költözött és fokozatosan fejlesztette háztáji gazdálkodását, majd önálló gazdálkodásra tért át. A helyi gazdakör vezetőségi tagja. Langó Istvánná Ferencsík Rozália

(Apátfalva, 1840 - Királyhegyes, 1918)

Családjával Apátfalváról települt a faluba. Férje gazdálkodó volt. Magas kort élt meg, 78 éves korában halt meg. Langó János

(Apátfalva, 1816 - Királyhegyes, 1873)

A falualapító családfők egyike. Apátfalváról 28 éves korában települt a faluba. Kisbirtokosként dohánytermeléssel, földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkozott. Lúczó Ferenc Gazdálkodó.

(Királyhegyes, 1887 - Királyhegyes, 1941)

Katonaként részt vett az I. világháborúban, s vitézségi éremmel tüntettél: ki. A család földje a Királyhegyesi csatorna (Kiscsorgó) és a makói (rákosi) határ között terült el, ezért a területet a népnyelv Lúczó-dűlőnek nevezte el. A család földterületén tanyát épített. 1945 előtt e külterületi lakhely volt a falu egyetlen tanyája. Lukács Mihály

(Apátfalva, 1869- Királyhegyes, 1917)

Jegyző. Apátfalvi birtokos családból származott. Királyhegyes jegyzőjeként 1902-ben megszervezte az önkéntes tűzoltó egyesületet, amelynek működését 1917-ben bekövetkezett haláláig segítette, támogatta. A községben mintegy 3 évtizedes jegyzői munkáját közmegelégedés kíséret. Királyhegyesen halt meg 48 éves korában. Szülőfalujában, Apátfalván helyezték örök nyugalomra. Marosvölgyi Árpád

(Makó, 1967-)

Tüzelő- és építőanyag kereskedő, gépek és fémtömegcikkek gyártásával, javításával foglalkozó vállalkozó. Az általános iskola elvégzése után faipari szakközépiskolát végzett, később megszerezte a hegesztő szakképzettséget is. Kisvállalkozóknál, majd külföldön is dolgozott. 1993-ban vállalkozó lett és Királyhegyesen nyitotta meg vállalkozását. Máté József

(Nagy-Királyhegyes, 1929 -)

Katonatiszt, ny. alezredes. Szülei gazdasági cselédek voltak, akik az 1930-as évek végén a Blaskovich földbirtokos család Budapest környéki kastélyában szolgáltak. Polgári iskolában, majd kereskedelmi iskolában tanult. 1944 után visszaköltöztek Nagy-Királyhegyesre. Az újonnan szervezett földművesszövetkezet alkalmazottjaként, majd ügyvezetőjeként dolgozott. Sorkatonai szolgálatának teljesítése során tiszti iskolára jelentkezett, amelyet el is végzett. Tisztként Szegeden, Kiskunhalason, végül Hódmezővásárhelyen szolgált. Az 1970-es évek elején elvégezte a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát. 1984-ben, alezredesként vonult nyugállományba. Hódmezővásárhelyen él. Martonyi (Mátó) Zoltán

(Királyhegyes, 1900 - Dunaújváros, 1970)

Magántisztviselő, a királyhegyesi községi elöljáróságon hosszú ideig segédjegyzőként dolgozott. Autodidakta helytörténeti kutató. A községi önkéntes tűzoltó testület parancsnoka hosszú éveken keresztül. Az 1960-as években a helyi tsz alkalmazottja. Sokgyermekes család feje, minden gyermekét taníttatta. Marycz Győző

(Perbenyik, 1894 - Makó, 1963)

Római katolikus pap, plébános. 1917-ben szentelték pappá. Ekkortól káplán Torontál megye több községében, majd 1920-tól Csanádapácán, Földeákon és Szeged-Belvárosban. 1924-ben szervezőlelkész Királyhegyesen, önálló egyházközséget szervez a faluban, s plébánossá nevezik ki. 1933-ig Királyhegyes plébánosa, majd Püspökielén (Maroslele) és Mezőkovácsházán teljesít szolgálatot. 1948-tól öt évet internálásban tölt. 1953ban nyugdíjazzák. Marycz János

(Perbenyik, 1899 - Makó, 1984)

Római katolikus pap, plébános, c. esperes. 1922-ben szentelték pappá, s nevezték ki káplánnak Apátfalvára. 1923-ban Kunágotán és Mezőkovácsházán, 1925-től Csanádpalotán, 1927-től SzegedAlsóközponton teljesít egyházi szolgálatot. 1933-1947 között plébános Királyhegyesen, hosszú időn keresztül az iskolaszéknek is elnöke. 1947-től Kétegyházán plébános. 1960-ban címzetes esperessé nevezték ki. Mátó Balázs

(Apátfalva, 1813 - Királyhegyes, 1869)

A falualapító családfők egyike. Apátfalváról 31 éves korában települt az újonnan alapított kertészközségbe. Dohánytermeléssel, földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozott. Mátó Mihályné Ferencsik Rozália

(Királyhegyes, 1900 -)

Kisbirtokos családból származik. Férje is kisbirtokos gazdálkodó volt, aki földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkozott. A község legidősebb állampolgára. Mátó Antalné Veréb Rozália

(Apátfalva, 1829 - Királyhegyes, 1920)

Családjával települt a faluba. Férje földműves, gazdálkodó volt. Magas kort élt meg, 91 éves korában halt meg. Mátó Lukács János

(Királyhegyes, 1875 - Királyhegyes, 1944)

Italmérő, kocsmáros. Már a századforduló óta italmérést folytatott a község kocsmájában. Ekkoriban a legtöbb adót fizetők között található. Fiát taníttatta. Miklós Imre

(Királyhegyes, 1955 -)

Esztergályos szakmunkás, gazdálkodó. Általános iskolát Királyhegyesen végzett. Esztergályos szakképzettséget 1972-ben, Makón szerzett. Különböző munkahelyeken szakmájában dolgozott, majd az 1990-es években családjával gazdálkodásba kezdett. Önkormányzati képviselő. Nagy József

(Királyhegyes, 1904-Királyhegyes, 1973)

Hagymakertész, újgazda, majd téesztag. 1945 előtt földnélküli lévén - a makói hagymakertészek többségéhez hasonlóan - bérelt földön termelt hagymát. A makói zsidó hagymakereskedőkkel állt kapcsolatban, neki adta el termését. 1945 után a földosztás során kapott földjén folytatta hagymatermelő munkáját, gazdálkodását. Hagymakertész tevékenysége révén igyekezett gazdasági megerősödését elérni, bár az időnkénti értékesítési nehézségek mindig visszavetették családja anyagi előrehaladását. Egyik gyermekét, fiát taníttatta. 1959-ben tsz-tag lett, s a szövetkezetben dolgozott kertész tapasztalatait hasznosítva. Nagy József

(Királyhegyes, 1936 - Makó, 1966)

Tanácsi alkalmazott. Apja hagymakertész, újgazda, majd téesztag volt. Az átlalános iskolát Királyhegyesen végezte, majd a makói gimnáziumban tanult. Érettségi után a szegedi orvostudományi egyetemen folytatta tanulmányait. Két év után abbahagyta a tanulást, munkát vállalt, mert szüksége volt a keresetre. Először a királyhegyesi, később a rákosi községi tanácsnál, majd a makói városi tanácsnál dolgozott. Neducza Szvetiszláv

(Magyarcsanád, 1940 - )

Tanár, takarékszövetkezeti elnök.

Földműves családból származik. A makói József Attila Gimnáziumban érettségizett 1958-ban, majd elvégezte a szegedi Tanárképző Főiskolát és 1971-ben szerzett általános iskolai, matematika-fizika szakos tanári oklevelet. 1961-1975 között a királyhegyesi általános iskolában tanított, s egy ideig az iskola igazgatója volt. Munka mellett elvégezte a szegedi József Attila Tudományegyetem pedagógus szakát. 1975-től Makón, majd Magyarcsanádon tanított. 1990 óta az Apátfalvi Takarékszövetkezet elnöke. 1975 óta Magyarcsanádon lakik. Papp Ferenc

(Királyhegyes, 1932 -)

Közigazgatási alkalmazott, könyvelő, ny. tsz-főkönyvelő. Földműves-napszámos családból származik. A polgári iskola elvégzése után 1947-től a községi elöljáróságon dolgozik először kisegítőként, majd irodakezelőként. 1952-től a Begyűjtési Minisztérium Makói Járási Kirendeltségének dolgozója. 1952-54 között sorkatonai szolgálatot teljesít, leszerelése után 1957-ig a járási, később a megyei begyűjtési hivatal alkalmazottja. Az 1950-es évek végen a földműves szövetkezet ügyvezetője. Könyvelői képesítést szerez, s 1962-tól a helyi Árpád Tsz főkönyvelője. Leteszi a mérlegképes könyvelői vizsgát is. 1975-től pedig, amikor a királyhegyesi szövetkezet a makói Lenin Tsz-hez csatlakozik, e szövetkezet - amely utóbb az Agro-Maros nevet vette fel főkönyvelője 1992-ig, nyugdíjba vonulásáig. Makón lakik. Papp Ferencné Ambrus Mária

(Magyarbánhegyes, 1937 -)

Postahivatal-vezető, nyugdíjas. Mezőkovácsházán a gimnázium elvégzése után 1956-ban tesz érettségi vizsgát. 1957-től a királyhegyesi postahivatalban dolgozik, 1959-től 1992-ig, nyugdíjbavonulásáig a postahivatal vezetője. Makón lakik. Pántya István

(Nagy-Királyhegyes, 1905 - Csikóspuszta, 1972)

Gazdasági, uradalmi cseléd, tsz-tag. 1945 után újgazda, a kommunista pártszervezet tagja, a földosztás előkészítésében, végrehajtásátban vesz részt. Tsz-tag, majd tsz-nyugdíjas. Rédai László

(Makó, 1927 -)

Tanár, iskolaigazgató, tanácsi vezető, nyugdíjas.

A makói gimnáziumban 1946-ban érettségizett. Egy évig dolgozik, majd a szegedi tanítóképző intézetben tanul. 1948-1954 között a nagy-kiralyhegyesí, csikóspusztai általános iskolában tanít. 1954-1967 között a királyhegyesi általános iskola igazgatója. Már Nagy-Királyhegyesen iskolai tanulókból és felnőttekből dalárdát, énekkart szervez, amely több versenyen díjat nyer. Munka mellett, levelező tagozaton elvégzi a szegedi Tanárképző Főiskolát, majd a szegedi egyetem bölcsész karán történelemtanári diplomát szerez. 1967-1975 között a járási tanács vb művelődési osztályának vezetője, 19751988 között újra a királyhegyesi általános iskola igazgatója. Nyugdíjba vonulása óta Makón lakik, de a királyhegyesi amatőr énekkar vezetője, s a falu művelődési mozgalmának szervezője. Roja Ferenc

(Nagy-Királyhegyes, 1949 -)

Mezőgazdasági gépésztechnikus, tsz-tag, mezőgazdasági vállalkozó. Agrárproletár, tsz-tag családból származik. Szakmunkásképző iskolában a mezőgazdasági gépszerelő szakmát tanulta ki, majd mezőgazdasági gépésztechnikumot végzett és technikusi oklevelet szerzett. A makói gépjavító állomáson, majd tsz-ben dolgozott, különféle műszaki és középvezetői beosztásban. Az 1980-as években a makói Lenin Tsz-ben az egyik önelszámoló egység vezetője volt. Az 1990-es évek elején egy mezőgazdasági kft társtulajdonosa. A dohány- és zöldségtermeléssel foglalkozó Királyhegyes Agro BT megalakítója, vezetője. Tsz-tag, háztáji gazdaságában hagyma- és zöldségtermeléssel foglalkozik. Makón lakik. Roja István

(Királyhegyes, 1890 - Csikóspuszta, 1981)

Gazdasági, uradalmi cseléd, 1945 után újgazda. A helyi földművesszövetkezet megalakítását támogatja, az 1950-es években a Földművesszövetkezetek Csongrád Megyei Szövetsége választmányának tagja választmányának tagja. A falu legidősebb embereként, 91 éves korában halt meg. Sarró András

(Királyhegyes, 1906 - Királyhegyes, 1986)

Mezőgazdasági munkás, napszámos. Agrárproletár, napszámos. Az 1920-as évek végén, az 1930-as években munkát vállal a falu határához közeli, anyai örökségű tanyai Erdei Ferencgazdaságban. A két Erdei-fiú, Ferenc és Sándor egyenrangú társként, barátként fogadja. A barátság életük végéig fennmarad. 1945 után újgazda, majd tsz-tag, tsz-nyugdíjas.

Sarró Ferenc

(Királyhegyes, 1900 - Királyhegyes, 1968)

Földműves-napszámos, újgazda, tsz-tag, tsz-nyugdíjas. Zsellércsaládból származott. 1945 után a kommunista pártszervezet tagja, a földosztás szervezésében és végrehajtásában vett részt. Sokgyermekes család feje. Sarró Ferenc

(Királyhegyes, 1925 - Makó, 1989)

Földműves-napszámos, újgazda, tanácsi vezető. Sokgyermekes, földműves-napszámos család elsőszülött gyermeke. Fiatal korában helyi nagygazdáknál és a Blaskovich-birtokon napszámosként, béresként dolgozott. 1944 őszén a Dunántúlon leventeként orosz fogságba esett. Fogsága idején, 1945 tavaszán önként jelentkezett az új magyar demokratikus hadseregbe. Leszerelése után újgazdaként dolgozott a faluban. A földmunkás szak szervezet szervezője, a kommunista pártszervezet tagja volt. 1950-ben a községi tanács végrehajtó bizottságának első elnökévé választották. 1953-1955 között Maroslelén tanácselnök, majd a makói járási, később a városi tanács vb munkaügyi osztályának vezetője. Az 1970-es évek végétől 1985-ig, nyugdíjazásáig a makói városgazdálkodási vállalat osztályvezetője Sarró Ferenc

(Királyhegyes, 1946 - )

Agrármérnök, városi tanácselnök, tanár. Apja tanácselnök, majd tanácsi és vállalati osztályvezető volt. Általános iskolai tanulmányait Királyhegyesen, Maroslelén majd Makón végezte. 1961-1965 között a makói József Attila Gimnáziumban tanult, s itt érettségizett. A Debreceni Agrártudományi Főiskolán 1969-ben, tanulmányai befejeztével agrármérnöki oklevelet szerzett. Makón pártbizottsági munkatársként, később vezetőként dolgozott. 1981-ben a városi tanács elnökhelyettese lett, majd 1982-ben tanácselnökké választották. Ezt a posztot 1990-ig töltötte be. Ezután egy ideig munkanélküli volt, majd a Juhász Gyula Szakközépiskola tanáraként dolgozott. Munka mellett elvégezte a Gödöllői Agrártudományi Egyetemet és agrármérnöki diplomát szerzett. A Galamb József Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola tanára. Az Erdei Ferenc Társaság titkára.

Sarró Mihály

(Királyhegyes, 1961 -)

Bútorasztalos szakmunkás, libatenyésztő vállalkozó. A sokgyermekes zsellér Sarró Ferenc-család leszármazottja. Bútorasztalos szakmunkás, mezőgazdasági őstermelő, libatenyésztő vállalkozó. Az általános iskola elvégzése után szakmunkásképző iskolát végzett, ahol bútorasztalos szakképzettséget szerzett. Nem szakmájában, hanem a gáz- és olajszállító vállalatnál dolgozott. Munkanélküliként kezdett mezőgazdasági vállalkozásba szülőfalujában, Királyhegyesen. Családjának, rokonságának téesz-üzletrészjegyeivel megvásárolta a szövetkezet állattenyésztő telepét, amelyen libatenyésztő vállalkozását folytatja. A helyi gazdakör alelnöke. Sarró Sándor

(Királyhegyes, 1903 - Királyhegyes, 1961)

Mezőgazdasági munkás, majd 1945 után újgazda. A kommunista pártszervezet tagja, majd a földigénylő, illetve földosztó bizottság elnöke. Sokgyermekes család feje. Simondán István

(Királyhegyes, 1915 - Királyhegyes, 1980)

Földműves-napszámos, újgazda, tsz-tag, Agrárproletár családól származott. Katonaként részt vett a II. világháborúban, s a Don-kanyarban a visszavonulás során súlyos fagysérülést szenvedett. 1946-ban a kommunista pártszervezet titkára lett. E funkciót néhány évig töltötte be. Az 1950-es években belépett a tsz-be. Tsz-tagként, majd tsz-nyugdíjasként élt. Simondán Márton

(Nagy-Királyhegyes, 1918 - Szeged, 1976)

Gazdasági cseléd, újgazda, téesztag, majd munkás. Zsellércsaládból származott. 1945 után a földosztás során kapott földjén gazdálkodott. 1956 októberében a községi nemzeti tanács elnökévé választották. Az 1950-es évek végén belépett a téeszbe. 1963-ban családjával Szegedre költözött. A Dél-Alföldi Áramszolgáltató Vállalatnál dolgozott betanított munkásként, majd az újszegedi téesz tagja lett. Később, haláláig a Szegedi Biológiai Kutatóközpont alkalmazottja volt. Simon Ferenc

(Szemlak, 1844 - Királyhegyes, 1921)

Arad megyéből egyénileg települt családjával a faluba. Zsellérként, napszámosként élt. 77 éves korában halt meg. Dr. Simon János

(Makó, 1949 -)

Munkás, tanácsi alkalmazott, szövetkezeti vezető, jegyző. A makói gimnáziumban 1967-ben tett érettségi vizsgát, utána segédmunkásként, meósként dolgozott, volt igazgatási osztályvezető, majd szövetkezeti elnök és ügyvezető. Munka mellett a szegedi József Attila Tudományegyetem Jogi Karán tanult és 1978-ban szerzett jogi diplomát, doktorátust. A községi önkormányzat jegyzője 1993 óta. Simon Mihály

(Apátfalva, 1821 - Királyhegyes, 1902)

Apátfalváról az 1850-es években települt az újonnan alapított kertészközségbe. Kisbirtokos családból származott, maga is kisbirtokosként élt a faluban. Földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkozott. Magas kort élt meg, 81 éves korában halt meg. Suhajda Jánosné Takács Erzsébet

(Királyhegyes, 1949 -)

Téesztag, majd mezőgazdasági kistermelő, vállalkozó. Már 18 éves korában belépett a téeszbe, ahol több mint két évtizedig dolgozott. Az 1990-es évek elején mezőgazdasági vállalkozásba kezdett, amelyben téesztag férje és fia is részt vesz. Több mint tízhektáros gazdaságukban takarmányt, hagymát, zöldséget, fűszerpaprikát termelnek, sertést hizlalnak. Suhajda Mihályné Sarró Ilona

(Királyhegyes, 1945 -)

Bolti eladó, boltvezető, alpolgármester. Földműves-napszámos családból származik. Az általános iskolát Királyhegyesen végezte el 1959-ben. Bolti eladóként dolgozott, jelenleg boltvezető. 1994 óta önkormányzati képviselő és alpolgármester. Szabó János

(Királyhegyes, 1900 - Királyhegyes, 1945)

Rendőr, gazdálkodó. Gazdálkodó családból származott. 1920-1939 között a rendőrségnél szolgált, rendőr volt Budapesten. 1939-ben kilépett a rendőrségtől és családjával hazatért szülőfalujába, Királyhegyesre. Családi birtokán gazdálkodott. 1942-ben társaival megszervezte a községben a Parasztszövetség helyi csoportját, amelynek egyik vezetője lett. Fiatalabb lányát taníttatta. Szabó Mátyásné Börcsök Erzsébet

(Bökény, 1840 - Királyhegyes 1920)

A Magyarcsanádhoz tartozó Bökényből (Bekából) települt a faluba. A Börcsök-család a magyarcsanádi határban birtokolt földet. Családja

földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkozott. Magas kort élt meg, 80 éves korában halt meg. Szabó Mátyás

(Királyhegyes, 1902 - Királyhegyes, 1958)

Kisbirtokos gazdálkodó. Az 1930-as évek végén megszervezte a Független Kisgazdapárt helyi szervezetét, amelynek vezetőjévé őt választották. Az 1939. májusi országgyűlési választások előtt ő fogadta a faluba látogató Eckhardt Tibort, a párt országos elnökét, a párt megyei listavezetőjét. Szántó Istvánné Mágori Anna

(Makó, 1822 - Királyhegyes, 1918)

A falu alapítása után férjével Makóról települt a kertészközségbe. Férje földműves-napszámos volt. Magas kort élt meg, 96 éves korában halt meg. Szekeres Ferenc

(Makó, 1900 - Makó, 1972)

Papnövendék, újságíró, gazdálkodó. Makói törpebirtokos családból származott. Szülei taníttatták. Római katolikus hittudományi főiskolán tanult, amelyet azonban liberális elvei miatt abbahagyott és az 1920-as években a fővárosban újságíróként tevékenykedett. Ismerte Reisz (Rejtő) Jenőt, a későbbi híres regényírót, baráti viszonyban volt Páger Antallal, Erdei Ferenccel. A nagy gazdasági válság idején Jugoszláviába települt át, ahonnan azonban hamarosan visszatért. 1932-ben házasságot kötött a királyhegyesi birtokos Ferencsik Pápai-család nőtagjával, és ekkortól a faluban élt, a család birtokán gazdálkodott. A II. világháborúban katonatisztként vett részt, ahonnan 1944 őszén megszökött, és a front áthaladása után hazatért Királyhegyesre. Megszervezte a rendőrséget, amelynek parancsnoka lett. Részt vett a kommunista pártszervezet megalakításában, amelynek egy ideig titkára volt. Az 1950-es években feleségét kuláklistára helyezték, így családjuk élete nehézzé vált. Makón a Homokkitermelő Vállalatnál, amelynek illegális kommunista múlttal rendelkező ismerőse volt az igazgatója, munkát kapott. Idős korában Makón élt. Dr. Szekeres Istvánná Simondán Erzsébet

(Nagy-Királyhegyes, 1948 - )

Közalkalmazott, igazgatási főelőadó. Apja 1956 októberében a Királyhegyesi Nemzeti Tanács elnöke volt. Általános iskolát Királyhegyesen végzett. Gimnáziumi tanulmányait Makón kezdte, majd Szegeden folytatta. Az újszegedi Rózsa Ferenc Gimnáziumban érettségizett.

Tanulmányai befejezése után a Szegedi Pincegazdaságban, majd a KIOSZ Makói Csoportjánál dolgozott alkalmazottként. 1982 óta Pusztamérgesen él és dolgozik. A helyi tanács, majd a polgármesteri hivatal alkalmazottja. Jelenleg igazgatási főelőadó. Szpák János

(?, 1822 - Királyhegyes, 1887)

Lengyel származású tanító. 1846-ban költözött a faluba. A községben élő családok gyermekeit tanította, s egyben a jegyzői feladatokat is végezte. 1848ban kötött szerződést vele a községi önkormányzat, tanítói, kántori, harangozói és jegyzői feladatairól, továbbá járandóságáról. 1873-tól jegyzői megbízatása megszűnt, de tanítói munkáját tovább folytatta egészen 1887-ben bekövetkezett haláláig. Szögi Ferenc

(Torda, 1833 - Királyhegyes, 1920)

Nem a szervezett betelepítés során, hanem családjával önállóan települt a faluba. Zsellérként, napszámosként élt. Magas kort ért meg, 87 éves korában halt meg. Szűcs János

(Szeged, 1855 - Apátfalva, 1908)

Római katolikus pap, plébános, tb. kanonok. 1878-ban szentelték pappá. 1881ben szemináriumi tanár a Csanádi egyházmegye (püspökség) székhelyén, Temesvárod 1884-től zsinati vizsgáztató, 1885-től káptalani jegyző is. 1889ben egyházmegyei ügyész. 1900-ban már tiszteletbeli kanonok, s ekkor Apátfalvára helyezik plébánosnak. Királyhegyes római katolikus lakosai még ekkor is az apátfalvi egyházmegyéhez tartoznak. A falu új templomának építését irányítja. Ő tart misét az 1901-ben felépült új királyhegyesi templomban. 1908-ban bekövetkezet haláláig apátfalvi plébánosként Királyhegyesen is a vallási életet irányítja. Tamasi Antal

(Királyhegyes, 1937 -)

Tsz-tag, szövetkezeti középvezető, tsz-nyugdíjas. Földműves-napszámos családból származik. Az általános iskolát Királyhegyesen végezte, majd egészen fiatalon a tsz-ben kezdett dolgozni. 1975-1979 között munka mellett élelmiszeripari szakközépiskolában tanult, ahol érettségi vizsgát tett. Ezután a szövetkezetben üzemvezető-helyettesként, majd magtárosként dolgozott. 1965-75 között pálttitkár volt a helyi tsz-ben. Tsz-tagként háztáji gazdaságában zöldségtermesztéssel és sertéshízlalással foglalkozik. 1967-1990 között a községi tanács társadalmi elnökhelyettese volt. 1994-től tsz-nyugdíjas. Tamasi János

(Apátfalva, 1842 - Királyhegyes, 1905)

Apjával, id. Tamasi Jánossal települt az újonnan alapított kertészközségbe. Kisbirtokos, majd földműves-napszámos. Gazdálkodási nehézségei miatt bérelt földjét elvesztette és elszegényedett. Sokgyermekes családapa. Gyermekei, leszármazottai zsellérek, napszámosok voltak. Dr. Tamasi Mihály

(Királyhegyes, 1931 -)

Tanár, újságíró, főszerkesztő, a történelemtudomány kandidátusa. Földműves-napszámos családból származik. 1943-ban a falusi tehetségmentő akció során, sikeres felvételi vizsgája nyomán falusi ösztöndíjasként a szegedi piarista gimnáziumban kezdte tanulmányait. 1948-ban átjelentkezett a makói gimnáziumba, s a népi kollégium lakója volt. 1951-ben érettségizett a szegedi Radnóti Gimnáziumban. Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd a Lenin Intézetben tanult, ahonnan 1955-ben politikai okokból egy évre kizárták. 1956-ban államvizsgázott és szerzett tanári diplomát. Általános iskolákban tanított, 1957-1965 között a Csongrád Megyei Hírlap újságírója volt, később a megyei pártapparátusban dolgozott. Legújabbkori történeti kutatással foglalkozik. Tanulmányai jelentek meg Makó, Szeged, Csongrád megye legújabbkori történetéről. 1980-ban a parasztság legújabbkori történetéről írott dolgozatával elnyerte a történettudomány kandidátusa címet. 1980-1989 között a Csongrád Megyei Hírlap főszerkesztője volt. Az Erdei Ferenc Társaság alapító tagja, ellenőrző bizottságának elnöke. Szegeden él. Tápai Istvánná Ferencsik Anna Királyhegyes, 1948 - ) Tanárnő, igazgatóhelyettes. Gazdálkodó, téesztag családból származik. Az általános iskola első hat osztályát Királyhegyesen, a 7-8. osztályt pedig Makón végezte. A makói gimnáziumban tanult és tett érettségi vizsgát. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol 1970-ben szerzett tanári diplomát. Kiszomboron, majd Makón általános iskolában tanított, később szülőfalujába, Királyhegyesre tért vissza tanítani. A helyi általános iskola tanára, 1993 óta igazgató-helyettese. Makón lakik. Tari István

(Királyhegyes, 1904 - Királyhegyes, 1974)

Kisbirtokos. 1945 előtt az ellenzéki független kisgazdapárt támogatója volt. Az 1945 utáni években a kommunista pártszervezet tagja, az 1950-es évek elején titkára.

Tóth András

(Kövegy, 1857 - Királyhegyes, 1949)

Családjával Kövegyről települt a faluba. Katonaként részt vett a boszniai okkupácíóban, amiről a gyerekeknek is szívesen mesélt. Zsellérként, napszámosként élt a faluban. Idős korában a sportpályát is magába foglaló Levente tér és Lőtér gondnoka volt. Feleségével, Sarró Máriával hivatalosan nem kötött házasságot, ezért gyermekei - köztük két fia, Ferenc és Sándor - hivatalosan, anyjuk révén a Sarró nevet kapta. Magas kort élt meg, 92 éves korában halt meg. Tóth István

(Nagy-Királyhegyes, 1925 -)

Csizmadia, traktoros, szövetkezeti vezető, nyugdíjas. Apja a Blaskovichbirtokon kerékgyártó segédként élt. A kommunista pártszervezet alapító tagja, majd apja után titkára. 1948-ban traktorosnak jelentkezett, s gépállomásokon dolgozott. 1952-ben a gépállomások megyei központjának munkatársa lett Szekszárdon. 1956-ban az MDP Csongrád Megyei Bizottságának munkatársa Hódmezővásárhelyen. 1960-ban ipari szövetkezeti elnök, 1965-tól az egyik hódmezővásárhelyi mezőgazdasági termelőszövetkezetben dolgozott. 1985 óta nyugdíjas, Hódmezővásárhelyen él. Tóth József

(Tüskös, 1831 - Királyhegyes, 1898)

Zsellérként települt a Maros áradása következtében elpusztult Tüskös községből a faluba. Családja házhelyet a település délkeleti részén kapott, ahol házát felépítette. Földműves-napszámosként élt a kertészközségben. Tóth L. Menyhért

(Királyhegyes, 1870 - Királyhegyes, 1959)

Gazdálkodó. Idős koráig a régi, múlt századi parasztöltözékben, fehér ingben, bő gatyában, mellényben, csizmában járt. Öltözékével,felfogásával, erkölcsével a múlt századi paraszti világot képviselte. Tóth Pál

(Nagy-Királyhegyes, 1901 - Deszk, 1980)

Kerékgyártó segéd, gazdasági cseléd, újgazda. Agrárproletár családból származott. A kerékgyártó szakmát tanulta ki. Segédként Csanád és Békés megye több városában, községében kisiparosoknál dolgozott. 1942-től a nagy-királyhegyesi Blaskovich-birtokon vállalt munkát.

1945-ben a kommunista pártszervezet alapító tagja, titkára. A földosztó bizottság elnökeként irányította a földosztást. Nyugdíjasként Deszken élt. Varga Jánosné Gerkó Anna

(Apátfalva, 1816 - Királyhegyes, 1900)

Férjével, a falualapító családok egyikeként települtek Apátfalváról a kertészközségbe. Dohánytermeléssel, földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoztak. Magas kort ért meg, 84 éves korában halt meg. Varga Pálné Szentesi Rozália

(Királyhegyes, 1852 - Királyhegyes, 1943)

Már a betelepülés után született. Háztartásbeli, férje földműves, gazdálkodó volt. Magas kort ért meg, 91 éves korában halt meg. Varga Sz. Pál

(Királyhegyes, 1890 - Királyhegyes, 1948)

Géplakatos, gazdálkodó, cséplőgép-tulajdonos. Felesége Gróza Erzsébet, a vallásos, templomba járó asszonyok képviselője volt. Veréb János

(Apátfalva, 1841 - Királyhegyes, 1919)

Családjával települt a faluba. Gazdálkodó, földműves. 78 éves korában halt meg. Vígh István

(Apátfalva, 1829 - Királyhegyes, 1924)

1848-49-es honvéd. Családjával Apátfalváról települt a faluba. Tizenkilenc évesen részt vett honvédként az 1848-49-es szabadságharcban. Földműves, gazdálkodó. Az 1800-as évek végén a legtöbb adót fizetők sorába tartozott. Mint 1848-as honvédnek, megbecsülésben volt része. Magas kort ért meg, 95 éves korában halt meg. Vízhányó István

(Tüskös, 1821 -Királyhegyes, 1898)

A Maros áradása következtében elpusztult Tüskös községből települt a faluba az 1850-es években. Kisbirtokosként földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkozott. 77 éves korában halt meg. Vízi István

(Makó, 1948 -)

Növényvédelmi szakmérnök, szövetkezeti elnök. Gazdálkodó családból származik. Szegeden mezőgazdasági technikumot végzett, s 1967-ben érettségizett. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen tanult, 1973-ban szerzett növényvédelmi szakmérnöki diplomát. A makói Lenin Tsz-ben kezdett dolgozni, ahol néhány év után a növényvédelmi ágazat vezetője lett.

1980-ban a tsz elnökévé választották, s e posztot azóta tölti be. A szövetkezet (az 1990-es évek elején az Agro-Maros nevet vette fel) működése a kiralyhegyesi határ jelentős részére kiterjed. Zsiga József

(Makó, 1838 - Királyhegyes, 1921)

Családjával Makóról települt a faluba. Zsellérként, napszámosként élt. 83 éves korában halt meg. Zsoltész András

(Királyhegyes, 1892 - Mórahalom, 1966)

Dinnyekertész, újgazda. Mint neve is bizonyítja, régi kertész família leszármazottja. 1945 előtt bérelt földön folytatta dinnyekertész tevékenységét. Művelt, olvasott parasztember. 1942-ben Szabó Jánossal megszervezték a Parasztszövetség helyi csoportját, amelynek társelnöke lett. 1945 után a földosztás során juttatott földjén folytatta kertész gazdálkodását. Agglegényként élt. Idős korában a mórahalmi szociális otthon lakója volt. WeiszÁbrahámné

(Makó, 1856 - Királyhegyes, 1917)

Italmérő, kocsmáros. Családja a múlt században a faluba települt kereskedő, kocsmáros zsidó famíliák egyike. Özvegyen is folytatta tevékenységét. Fia hősi halált halt az I. világháborúban.

FÜGGELÉK Erdei Ferenc Királyhegyes Művelődésrajz. Gazdasági és társadalmi rajz.

Hatodik évfolyam Hatodik kötet 1931

Királyhegyes. 1. Művelődésrajz1 Iskolák, könyvtáruk, újságok nem jellemzik egy falu egész kulturális életét. Egy részét igen, azt a részét, amelyik az általános európai magyar műveltségnek a nyúlványa. A másiknak, a nagyobb résznek semmi köze ehhez; ez az igazi falusi műveltség, szóban, hagyományban élő, miigyűr és ugyanakkora mértékben paraszt. Erről a falusi műveltségről az első megállapítás csak egy lehel: válságban van. Pusztul. Kiszorítja a városi kultúra. A jelenségek mindenütt ugyanazok: a népviselet levetése, dísztelen gyári bútor stb. Ma minden magyar falu átmenet az önmagában élő, kezdetleges, de igazán faji műveltségből a polgáriasodon, sőt világpolgáriasodott farmer-műveltségbe. Csak az egyik elébb van egy-két állomással, a másik hátrább. Az út ugyanaz. Sajnálhatjuk ennek az értékes műveltségnek a pusztulását, de ha csak sajnáljuk, ez azt jelenti, hogy nem tudjuk micsoda folyamattal állunk szemben. Pedig ez a folyamat természetes és történelmi.

Az a színes népmüveltség különös életkörülményekből fakadt. A nép, amelyik kitermelte, először is mindentől elszigetelve és magára hagyatva természetes, szinte állati életet élt. Másodszor pedig és ez az előbbi oka, egész életét másokért való folytonos és embertelen munkában töltölte. Ha még maradt ideje és ereje a munkán felül, csak akkor nyilatkozhatott meg benne fix ember. Természetes, hogy ez a megnyilatkozás: a műveltség magán viseli annak az életnek a nyomait, amelyikből fakadt, Következésképpen a „nép-müveltség" csak ennek a másokért való kezdetleges életnek a tormája lehet. Termékeny is csak addig lehet, amig megvan a harmónia az élet és az életforma között. Akár külső, akár belső okból ha megbomlik a harmónia. a parasztélet válságba jut. És ma válságban van. A harmóniát külső és belső okok egyaránt felborították. Belső ok: az életviszonyok tágulása, olyannyira, hogy a paraszti-let utm fért bele a paraszt formákba. Egy rész megvagyonosodott. Az életszükségletek megteremtésének a gondját elvetette és ha a mégtöbbet szerzés vágya nem sarkalta ezután is megleszltett munkára, szabadabb szemmel nézhetett körül a világban. Tudva vagy öntudatlan összehasonlította a maga életét az „urakéval". Arra nem gondolhatott, az egész folyamai nem volt annyira tudatos, hogy a saját parasztéletét emelje olyan fokra, mint a/ „uraké"' vagy legalább is igyekezzen felemelni. Tehetsége sem volt hozzá, ideje sem. Csinálta hál a legtermészetesebbel: utánozta az „urakat". Nem másolt semmit, hiszen azért paraszt maradt, hanem magára vette a városi formákat olyan változtatásokkal, amilyenekkel magára vehette. A kezdet alighanem a ruha volt. Azután jött a bútor, ház, szokások, majd a nyelviskolába adta a fiát, azután a lányát is. Így a vagyonosabbaknál történt és azoknál a szegényebbeknél, akik valami módon felül tudtak emelkedni az életszükségletek megteremtésének a gondjain, pl. értelmesebbek voltak a többinél. Efolyamat nem volt tudatos, nem is lehetett, de természetes volt. Azok pedig, akikben az átalakulás nem mehetett végbe, inert hiányzottak a föltételei, utánozták a többieket; hiszen nemcsak most utánozták, máskor is, mindég. Ilyeformán a változás kiterjedt a parasztság min-den rétegére. A belső átalakulás tette lehetővé azt, hogy a külső okok hatása is érvényesüljön. Külső okok pedig: sűrűbb és szorosabb érintkezés nem parasztokkal,katonáskodás, a világháború és a falu, városvezetők népművelő munkája. Az alapokig ható külső ok volt a világháború. Nemcsak azokkal a hatásaival, amelyek a katonáskodással járnak, hanem, mint külön önmagában álló jelenség. Egy furcsa keresztemetszetét látta társadalmának a világháborúban küzdő parasztember, akiben már úgyis megvolt a változás csirája. Sok a békebeli katonáskodás után még olyan maradt, mint az apja, a világháború azonban kizökkentette régi életéből. Akármilyen egyoldalról látta is a világháború jelenségeit és akármilyen könnyen meg is lehetett volna cáfolni vélekedéseit, a hatás történelmi valóság. Határ lett a világháború. Más a paraszt azóta. Régi életformáját elrúgta magától és mássá szerelné tenni az életét. Ez a felismerés végtelen utat nyit meg. Egyik felöl kulturális csőd, nemzeti megfeneklés, tehát várnak valami megújhodást, másik felöl új élet keresése és lehetősége, lehdt kínálják a megújhodást. Tudatos elégületlenség és öntudatlan keresés jellemzi ma a paraszt éle-lét. A keresés most még kispolgári minták utánzásával elégül ki. A paraszt-műveltség formái ma már nem élö valóságok, hanem múzeumi ériékek. De értékek, mert a jövő életének az alapjai. A falurajz írója elölt kettős a feladat tehát: összegyűjteni a régi művelt ségböl ami még megvan és a változást leírni, ahogy egy faluban ma is történik. Mert ugyanaz történik mindenütt, csak egyik falu elébb van egy-két állomással, a másik hátrább. Királyhegyes kezdeti állomás. Minden ok, amely másutt a parasztélel átváltozását előidézte, itt vagy hiányzik, vagy kisebb mértékben van meg. Hiányzik a belső ok: a parasztélet kiszélesedése a vagyonosodás folytán. A királyhegyesi paraszt sohasem tudott a kenyérharc és a földszerzés béklyóiból szabadabb világba emelkedni. Megkötötte a földje, amelynek a

megváltása még ma sincs befejezve. Állandó és kemény munkával tudtak csak élni is, váltságot is fizetni. Nem lévén meg bennük a változás csirája, a kívülről jövő hatások is más eredménnyel jártak rájuk nézve, nevezetesen az érintkezés változott vagy nem parasztokkal, a világháború és a faluvezetők paraszt-művelő munkája. A városiakkal való érintkezésük Makón történt és történik ma is, A férfinép bejár terményt, állatot eladni, az asszonynép ruhát és más egyebet venni. Itt azonban éppen nem elegyednek a makóiakkal. Bizonyos utcákban kifognak és ott tanyáznak a kocsi körül. Ha valamelyiknek dolga van, elmegy, de mentül előbb jön is vissza a kocsijához. Épígy intézik el törvényes dolgaikat és a család szolgálatba állítását. A szegény zsellérembernek valahány lánya van, mind megfordul városi szolgálatban, többnyire zsidóknál. Itt azonban olyan idegen világba jut, hogy ha bele is illeszkedik annak formáiba, belülről meg marad olyannak, amilyen volt és ha hazamegy, változás nélkül folytatja régi életét. A fiát hasonlóképpen szolgálatba állilja a kiralyhegyesi zsellér, legtöbbször Makóra és maga is sokat jár napszámra makói gazdákhoz. Kétségtelenül más műveltséget ismer meg a királyhegyesi paraszt, akár Makón jár adni-venni, akár zsidóúri házaknál vagy makói gazdánál szolgál. De csak megismeri és egyes elemeket átvesz belőle; egészben marad régi paraszt-műveltségében A piacon olyan ruhát vesz, amilyet a kereskedő árul, tehát nem paraszt stílusút, a zsidóháznál olyan ételt főz, amilyet otthon nem szokott és a makói gazdánál olyan termelést lát, amelyik különbözik az otthonitól. Mikor hazamegv, magára veszi az ujmódi ruhát, otthon is főz olyan ételt, amilyet a zsidóiknál is otthon is termeszt olyat, amilyet béreskorában látott. Ezt azonban mind külön-külön megalkuvással és egymástól függetlenül teszi. A világháborúban ugyanez történt. Csak részletekben változott az élete. Katonáéknál kényelmesebb fehérneműt viselt, naponta mosdott derékig, azután hallotta a szocialista csizmadia bírálatát a háborúról és a fennálló világrendről. Mikor hazakerül, szűkszárú gatyát szabatott, egy darabig de rékig mosdott és ha sok adót vetettek ki rá, elgondolkozott a csizmadia elvein. Ilyenformán azonban egyre szaporodott a sok „idegen" elem és végre is bekövetkezett az egész műveltség válsága és az átalakulás kezdete. A világháború utáni általános népművelő törekvés már ilyen változó állapotban érte Királyhegyes népét. Hz az oka annak, hogy más a világháború utáni népművelés eredménye és más a világháború előttié. A háború előttié ugyanis az írás-olvasás megtanításán kívül semmi volt. Azonban mégse higyjük, hogy ma rohamlépésben halad előre a népművelés ügye. Nem. Először is a parasztságban magában történő változás általánosságban egészen kezdeti, másodszor nem részese mindenki, harmad szor pedig akiknél megvan, azoknál sem egyforma. Hogy a változás kezdetén van még, az azt jelenti, hogy nincs meg a teljes kizökkenés a régi műveltség ből, tehát kicsiny a fogékonyság az "új" műveltség iránt. Csak éppen, hogy megvan. Hogy gyökeret is verjen ez a műveltség ahhoz idő és állandó hatás kell. A megoszlást tekintve pedig mentesek a változástól mindenekelőtt az öregek. A kort azoktól számítva, akik már nem járlak a háborúban, Ezek ellenkezve minden újjal, a régit őrizve, csendes tragédiában élik életüket. A háborút jártak és a fiatalabbak kő/t is vannak azonban ellenzői a változásnak Ezeket maguk a falubeliek vaskalaposoknak, maradiaknak titulálják és nem becsülik őket sokra. Valóban nem az értelmesebbek ezek. Akik „haladnak "a korral" és részesei a változásnak, azok sem egyformák. Az egyik rész lojálisán művelődő. Ezeket megnyugtatja és kielégíti a polgári műveltségnek az a része, amelyik a jegyzőn, tanítón keresztül hozzájuk jut. Nem kételkednek ezek jószándékában és tekintélytisztelők. Az elöljáróság „jóembereknek" hívja őket. A másik résznél azonban válság a változás. Kételkednek a vezetők jószándékában, éppen ezért nem lekintélytisztelök és a faluvezetők népművelő munkájában nem vesznek részi. Saját útjaikon történik változásuk és művelődésük.

Ez a megoszlás nem követi a birtokviszonyon alapuló társadalmi rétegeződést. A jó-gazdák között is épúgy vannak vaskalaposok, "jóemberek" és meghasonlottak, mint a zsellérek közt. Egymáshoz viszonyítva körülbelül egyenlő számban vannak mind a három fajta emberek. A népművelő munka lassúbb menete nemcsak a parasztságon múlik azon ban, hanem a vezetőkön is, vagy a vezetők másfajta műveltsége az oka a parasztság megoszlásának. Amikor a tanító, jegyző a műveltség alapelemeit akarja megismertetni a parasztsággal, akkor ezt olyan alkalmazásokban teszi, amelyek idegenek a parasztésznek, tehát nem veszi be. Az iskola, levente, továbbképző előadások mind a parasztmüveltségtől eltérő természetű műveltség elemeiként akarják megismertetni a műveltség alapjait a paraszttal. Aminek az a következménye, hogy a falu népe megoszlik velük szemben. Elemi iskola egy van: 3 tanteremmel és 3 tanítóval. A tanulók száma 140. (Az összlakosság ezer lélek.) Iskolakerülő egy sincs. Az elemi iskolával szemben megszűnt minden ellenkezés. Alighanem azért, mert olyan régóta van már, hogy megszokták. Meg írni-olvasni a szülök is majd mind tudnak és gyermekeik számára is szükségesnek tartják a megtanulását. írástudatlan tehát ma nem nő fel. A középkorúak és az öregek közt van még néhány, összesen 20. Ezek mind zsellérek, a legöregebbek közt van néhány gazda is. Azért maradhattak írástudatlanok, mert gyermekkorukban odavol-tak más vidéken dolgozni vagy félreeső tanyákon szolgáltak, kanász- és béresképpen. Az ismétlőiskolát már másképpen nézik. Úgy különböznek a megítélésében, ahogy megoszlanak általában a művelődéssel szemben. A „maradi" he szontalannak tartja és nem is engedné el a fiát, unokáját, ha nem kénysze rítenék. A "jó ember" sem eseng érte, de ha már van, nem ellenkezik és szívesebben engedi a fiát. Az "ellenzéki" azzal palástolja a művelődéstől való húzódását, hogy azt mondja: úgyis ellenünk fordítja tudásunkat a kormány Ha egyáltalán kiván, más művelést kívánna. Kívülről mindezekből az látszik, hogy van 21 ismétlőiskolás és ez mind szorgalmasan eljár. Köztük is van ugyan némi lázadás, de ez a lustaság és haszontalanság lábadozása, amely mihamarabb elcsitul és minden tanuló törekvő és szorgalmas lesz. A leventével éppígy áll a helyzet. A vaskalapos ellenzi, mert koptatja a gyerek a csizmát és a dolgát mulasztja semmi haszonért. Az ellenzéki, aki vérig utálta a háborút, egy új háború rémét látja a leventében és bár elismeri fegyelmező hatását, ellenzi. A jóember több-kevesebb beleegyezéssel engedi a fiát és gyönyörködik bennük, hu vasárnap sort állnak a templomajtó előtt A leventék pedig fegyelmezettek és igyekvők. Mindent úgy csinálnak, mintha fizetnének nekik érte. Eleinte lázongtak az öregebbek és el elmaradtak, de ma mind eljár és mind lelkes. Mint művelődési tényezőnek kiváló hatása, hogy az ismétlőiskola után a kamaszodú gyereket továbbra is benne tartja, be-bevonja abba a műveltségbe, amelyet az iskola kezdett el. Téli összejöve-lclciknckiesli.es szellemi művelődés az eredménye. A királyhegyesi faluvezetőség szorgalmasan tart továbbképző előadásokat. Az elmúlt télen {1929—30) Milyen előadást tartottuk, Az előadások tár gya törvénymagyarázás, egészségügy, gazdaságtan és történelem volt és a jegyző, a tanítók, meg az orvos adták elő. Az előadásokon 120—130 ember vett részt. Éspedig elsősorban a leventék, akiknél ezek a továbbképző elő adásuk kiegészítik a leventeoktatásnak az a munkáját, hogy benne tartják a fiatalembert a „műveltségben". Később, mikor kikerül a leventéből, ezek az előadások a művelődési lehetőségek számára. A hallgatóság lobbi része a "jó emberek" közül került ki. De hogy menynyire gyenge az ő művelődési fogékonyságuk is, az itt tűnt ki legjobban. Ha nem tartottak olyan színdarabeőadást, amelyeken a gyermekeik is részt-vettek, felényien se mentek el. A falunak igen jól összeválogatott könyvtára van. A könyvtár egy rész-ben a földmívelésügyi és a kultuszminisztérium ajándéka, másik részben a községsaját beszerzése. Összesen 422

kötetből áll. Mindenfajta müvek képviselve vannak, de az egészen megérzik a "hazafias" és nevelő célzat, ami nem segíti elő a könyvek olvasását. A magyar szépirodalmat Jósika (Abafi), Vörösmarty (Csongor és Tünde), Tompa és Petőfi (összes költeményei), Madách (Az ember tragédiája), Arany (Toldi-trilógia), Jókai (tizenöt legismertebb regénye), Gárdonyi (Egri csillagok, Bor, Láthatatlan ember), Mikszáth (tíz művel), Benedek E. (öt müvel), Baksay (Szederindák), Gaal Mózes (hat művel), Móricz Zsigmond (Légy jó mindhalálig, Kerek Ferkó stb., összesen hat művel), Zilahy (Süt a nap), Herezug fő), Törnör-hény (Jegenyék alatt), Rákosi Viktor (3), Komáromi, Gvallni, Csalhó, Bársony. Tomay C, Voinovich, Barlóky, Bethlem M., Szabolcska képviselik. — Az idegent Verne (tizenötéves kapitány), Conan Doyle, Mark Twain, Tolsztoj (Hadzsi Murat). Nem szépirodalmi müvek közül megvan Gabányi, Horváth M. és Domanovszkv magyar történelme, Herman O. leírásai és Tóth Tihamér jellemnevelő könyvei és sok gazdasági szakkönyv. — A gazdasági szakkönyvek gyűjteménye a falu viszonyaihoz képest teljes. Gazdaságok berendezését, növény- és állattenyésztést tárgyaló művek egyaránt bőséggel vannak. Hatvan kötet összesen. Ezek egy része továbbképzésre is alkalmas tudományos jellegű munka (Winkler, Mahács, Gyárfás művei). Vasárnaponként mise utón szoktak könyvtárórát tartani. Nyáron a jegyzőn, papon kívül senki se olvas. Télen a parasztság is visz ki könyveket. Elsősorban aleventék, akiknek az oktató ajánl egyes könyveket. Ezt aztán vagy elolvassák, vagy nem. A Toldinak például nagy sikere volt. Minden levente elolvasta. Tóth Tihamérnak a könyveit viszont egy se. A felnőttek közül olvasnak az iparosok és a „jó emberek". Olvasnak pedig „meséskönyveket". Meséskönyveknek hívják itt a regényt, elsősorban a történelmi regényt, sőt a történelmet is. (Legtöbbet olvassák A lőcsei fehér asszonyt. Egri csillagokat, Szent Péter esernyőjét és Prakovszky, a siket kovácsot.) A királyhegyesi és általában minden parasztátalakulás, ahol nincs meg a változás belső oka, különös, de egyúttal természetes jelenséget mutat: az akaratnak nincs szerepe a változásban. Ami történik, azt nem akarják, csak engednek a hatásnak. A falusi parasztmüveltségből át is juthatnak a városi kultúrába, természetesen annak megfelelő alsó rétegébe, akarat nélkül, de itt felemelkedni csak akarattal lehet. Ez pedig a királyhegyesi parasztban csak csirájában van még meg, akiben meg is van. A következmény az, hogy semmi olyat nem hallgat vagy olvas szívesen, ami az akaratát akarja befolyásolni A népművelés folytonosságának (ismétlő-, leventeelőadások, egyesület) éppen az a feladata, hogy a művelődési akaratot felébressze. Most még a levente nem olvassa Tóth T. könyveit, mert az mássá akarja tenni, mint amilyen. A gazda nem olvas szakkönyvei, mert az meg akarja változtatni a gazdálkodását. Az újságolvasás szintén szegényes. Három gazda járatja a Magyar Falut és két zsellér a Pesti Újságot. Mind lojális művelődök, akik elolvassák, amit számukra Írtak, de a gyakorlatba lanyha buzgalommal ültetik fit. Folyóiratok csak a község részére járnak: Vasárnapi könyv, a Falu és a Levente. Az egyesületi életet két egyesület képviseli. A Polgári Lövész Egylet és az Önkéntes Tűzoltó Egyesület: Mind a keltőnek azok a tagjai, akik eljárnak a továbbképző előadásokra, akik könyvet visznek ki a könyvtárból és pártolják a leventét: az iparosok és a „jó emberek". Az egyiknek ötven működő és ötven pártoló, a másiknak huszonöt működő és 50—60 pártoló tagja van. A vallásos élet ugyanazokat a változásokat mutatja, mint a műveltség többi része. Általánosságban a „régi vallás", a hagyományos katolikus az uralkodó. A változást a megújhodott katolicizmus és a hitetlenség terjedése jelzi. A vaskalapos hite olyan, mint az

apjáé volt. Éppen olyan buzgó is, mint az apja. A „jó cmber"-ben talajra találnak a pap új, öntudatosabb hitre buzdító szavai és az ő hite némileg más, mint az apjáé. A meghason-iott hitetlen. Tiszta negatívum ez nála. Kételkedik a pap szavában. A hit helyét nem tölti be semmi; csak hitetlenkedik. A templomba azért eljár; mit csinálhatna vasárnap délelőtt? A falu tiszta katolikus. 987 katolikus és kilenc református van. 1024 óta van saját plébániája. Azelőtt, még Apát-falvához tartozott, a baptisták szerezlek híveket; ma azonban megszűnt a baptista felekezet élete. A művelődés, bármely téren, csak akkor halad előre, ha van, aki tevékenyen hasson a parasztságra. A polgári műveltségre való áttérés is azért kezdődik most, mert a háborúban járt és a városban mindig ilyen hatások érik. A műveltségben való fölemelkedés is csak úgy lehetséges, hogyha van akarat, amelyik egyre sarkalja. Tanító, orvos, jegyző, pap ilyen mozgatók. (És Királyhegyesen csakugyan ilyenek.) De nem bírja sokáig egy ember azt a harcot, amit itt kell folytatni. Az orvos már második 1926 óta Ez is, aki most van, ha csak teheti, elmegy. Az öregebb tanító az feladta a küzdelmet. A két fiatalabb még buzgón törekszik, szintúgy a plébános és az aljegyző. Az ember kérdése, hogy bírja-e sokáig, mert könnyen odajuthat, hogy nem érdemes ... A különböző rétegeket egymáshoz viszonyítva, bizonyos, hogy a gazdáknál volt — és ahol megvan ma is — a legfejlettebb a parasztműveltség. Viszont a változás és a művelődés is ezeknél áll legelőbb. Azonban Királyhegyesen nincs éles elhatárolódás és nagy különbség. Csak ha mindenáron mérleget akarunk felállítani, akkor hajlik egy kicsit a gazdák felé. A különbség ma még elenyészőbb, mint régebben volt. A megélhetés gondjai épp úgy gyötrik a gazdát is, mint a szegény embert. A változás, amely a világháború után megindult, lassúbbá lett és a népművelési munka megfeneklik a parasztság közömbösségén. Az anyagi meg élhetés gondja és a gazdasági nyomorúság betöltik az emberek lelkét. A megtevő parasztmüveltség vizsgálata a néprajz feladata. Ezt tökéletesen kell elvégezni és pedig minél hamarabb, mert egyre pusztul. A legsürgetőbb megismerés pedig az hogy a parasztság régi műveltségei elhagyja és a helyébe városi kispolgári kultúrát vesz fel. Megvan tehát az uj élet keresése, amit most csak azért elégít ki kispolgári minták utánzása, mert nincs más. Akik azt hiszik, hogy a parasztból lehet és kell újjáépíteni földünket azoknak út ez.

2. Gazdasági, társadalmi rajz. Királyhegyes a Tisza—Maros szögéhez tartozik. Küldje nem eszményi sík felszínű. Erek ágazzák be, amelyekben esős őszön és télen megáll, vagy folyik a víz, nyáron azonban a sás is kiszárad. Az erek partján szikes a föld, másutt középkötött vályogos humusz. Termi a búzát, kukoricát, hagymát egyaránt jól, krumplit, káposztát, céklát kevésbé jól, a lucernát alig. Öntikéiról szó sem lehet a termés mindig az időjárás szeszélyétől függ. Vasút csak egy van, Makó-Battonya között. Ennek a vonalnak Királyhegyeshez legközelebb esö állomása Csanádpalota, 12 kilométerre a falutól. Az egész gazdasági életnek az alapja itt természetesen a föld. A terme lést végzi a lakosság mintegy 70%-a. Ez a termelés az ország más részein szokásos paraszttermeléshez képest elég fejlett. A növénytermelést küzdel messé teszi a száraz és szélsőséges idő, mégis a tisza— marosszögi búza minőségre kitűnő, mennyiségre pedig legalábbis kielégítő. A makókörnyéki kertszerű hagymatermelés pedig a földmívelésnek magas foka ahhoz képest. ami parasztbirtokon hazánkban általában történik. Az állattenyésztésmegszervezése még a

legkezdetén áll, de eredmények máris mutatkoznak. Legfejlettebb a lótenyésztés, amit Mezőhegyes közelsége magyaráz. Általában véve elmondható tehát, hogy az itt való termelés, tehát a parasztság gazdasági műveltsége viszonylag meglehetősen fejlett. Ez a fejlettség azonban nem az okszerű termelés fejlettsége, hanem egy hagyományos, tapasztalati termelési rend kifejlesztése, amely épp úgy áll az okszerű termelés mellett, mint a parasztműveltség a „városi'' kultúra mellett. És ahogy a parasztműveltséget kiszorítja a városi, épp úgy kiszorítja az okszerű termelés a tapasztalati paraszltermelést. Ma ez a változás folyik. A vidék kereskedelmi életét az jellemzi, hogy a mezőgazdaság függ-vénye és 90%-ban a zsidók kezében van. Egészen szervezetlen és szabad a kereskedelem, fsak a zsidó kereskedők hallgatólagos összetartozása köti Szövetkezet mindössze néhány Hangya-fiók működik és most alakult Makón egy hagymaértékesítő szövetkezet. A mai Kirányhegyes története 1844-ben kezdődik. A Makó, Apátfalva. Csanád palota között elterülő pusztára, amely kincstári birtok volt, kilencven zsellércsaládot telepítettek Apátfalva és Magyarcsanád (Tüskös) szegényeiből. Minden család kapuit egy telepföldet, amely áll 10.5 kh. szántóból, egy kishold ház-helyet és a legelőből részt. A földi megváltozása, az örökváltság a következő képpen történt: Holdjáért számítottak 120—140 forintot minőség szerint. Az ösz szeget részletekben kellett törleszteni 25% kamattal. Harminc esztendőre osztották be a fizetést. Aki tudta, fizette, azonban eltelt a harminc esztendő és még sokan nem fizették be a vállságot. Egy darabig várt a kincstár, már-már úgy volt, hogy el is engedik, mikor egy birtokperböl kifolyólag felújították a dolgot és a fenn maradt összeget újra felosztották évi részietekre, de most már 35 esztendőre Ez 1904-ben történt. 1911-hen a gazdasági válság folytán megint új beosztási Kelleti csinálni szinte 35 esztendőre. A világháború után pedig valorizálni kellet a még be nem fizetett részt. Ez meg is történt: a koronaszámítás idejében ezres szorzószámmal, a pengő idejében pedig hatvan pengőfilléres alapon. Ma is így fizeti, akik még hátra vannak, mintegy tizenöt gazda, akik összesen barom telepnyi föld váltságával tartoznak. A falu határán belül minden birtok ilyen eredetű. A királyhegyesiek birtoka azonban túlterjed a falu határán; részint házasodás, részint vétel útján Apátfalva, Magyarcsanád, Csanádpalota és Makó határában széjjel ugyanannyi földjük van, mint a falujuk határa. Újabb intézményes földhözjutás volt az 1924-ikii földosztás. Ekkor Nagykirály-hegyesen a Blaskovich-féle földből kapott 42 földtelen 1/2, 1, 1, 1/2 és 2 holdnyi parcellákat. Félholdat egy kapott, egy holdat kettő, két holdat is kettő, a többi másfelet. A teltételük a következik voltak: Tiz éven át haszonbért fizetnek a földtől és pedig holdanként 33 pengőt, közben a vételárat egyesség útján megállapítják. l928-ban azonban a haszonbírt felemelték 50 pengőre, a vételár iránti egyesség pedig még ma sem történt meg. Ilyenformán teljes bizonytalanságban vannak a földhözjutottak. Amíg 33 pengő volt a haszonbér, addig mind befizette egytől-efiyig. Ahogy felemeltek 60 pengőre, kérvényt adlak be a csökkentés iránt, mivel azonban ezt nem fogadták el, csak haladékot kérlek egy esztendőre. Azelőtt ugyanis előrefizették a haszonbért, most tehát hátratolódott a fizetés. Ez a határidő most járt le 1930 októberében. Szinte bizonyosan meg lehel állapítani, hogy egy se tudja fizetni. Kivált most, hogy a termés nagyon gyenge. Közepes termés esetén is nehezen, vagy sehogy se tudná. Ugyanis mind olyan emberek kaplak, akiknek nincs lova, ekéje, mindent pénzért kell csináltatniok. Hozzájárul ehhez az is, hogy a föld meglehetősen silány, szikes. Míg 33 pengő volt a haszonbér, addig csak jelentett valami könnyebbséget, de 56i pengő melleit semmi cselre. Vissza azonban egy se adja a földet, hacsak cl nem veszik tőle. Az igazi bérlet, mint a íöldhözjutás egy módja, nem szokásos Király hegyesen. Olyan, akinek csak bérelt földje volna, nincs, inkább ahhoz bérel nek néhány holdat, ami már van 3-4 q búza haszonbérért.

A legelő, amely a szántóföldek között kanyargó ereket foglalja magában, máig közös tulajdon. Az egésznek a területe 83 kh. Minden telepre esik 12/1240 rész Egy rész négy járás, vagyis négy számos marha kihajlásának a joga. Ha disznót hajt ki valaki, négyet hajthat egy számba. A csordás és a kanász bére közösen terheli a kihajtókat. A felsorolt különböző módon a királyhegyesiek kezén levő föld körül-belül 2200 hold. Ebből a falu halárában van 1200 hold, a többi más hatá rokban széjjel. A lakosok száma 1000. Körülbelül 300 család, illetve családfő. A föld megoszlása a következő: Földtelen van 100, törpebirtokos, egy holdtól féltelepig, 120, egésztelepes kisgazda 30, kisbirtokos egy telepnél több földdel 50. Nagybirtok nincs Királyhegyesen, de a szomszédságban levő Blaskovichuradalom a falubeliek munkahelye. A társadalmi rétegeződéi természetesen a birtokmegoszláson alapszik. Legzártabb réteg a zselléreké. Maguk közt házasodnak, ami kis társadalmi élétük van, az egymásközt folyik le. Nyári, őszi és tavaszi életük embertelen munka, a téli életük pedig pihenés és unatkozás. A törpebirtokosok csak úgy járnak napszámba, mint a zsellérek, de földjük egy kicsit könnyebbé teszi az életüket. Mindenben egy árnyalattal jobban élnek, mint a zsellérek, azért szegény emberek. Féltelepestől az egésztelepesig éppen úgy élnek, mint a napszámba járó törpebirtokos, csakhogy nem dolgoznak másnak, kocsijuk, lovuk van. Életviszonyaik nem különbek, mint azoké, jövedelmük se több, de gazdák. Egész telepnél több földdel igazi gazemberek. Ezek közt élt igazán a parasztműveltség és ezeknél terjed ma a ,,kultúra". A különböző rétegek nem kasztok, kocsmában, mulatságban együtt vannak, de nem házasodnak össze és aszerint mérik az embert, mennyi földje van. A földtől távolállók, az értelmiség és az iparosok úgy szerepelnek, mint a kultúra terjesztői, de a gazdasági éleiben nem számottevők. Az előadott arányban megosztó földön olyan a termelési rend, mint a vidéken általában. A jellemző itt is, mint a művelődésnél, hogy a változás még kezdetén van és széliében virul még a régi gazdálkodás. Fennáll első sorban a nyomásrendszer. A határ egyik részében búzát termei mindenki, a másikban kapást. Kétffclől kezdik ki ezt a vetésforgót. A szegény törpebirtokos, akinek egyhelyt van a földje, kényszerűségből szegi meg. A több-földes gazda nem szegi ugyan meg, de folyton agitál ellene, ha okszerűbb termelést akar. A nyomásos rendszer rákényszeríti minden gazdára az ilyen hármas forgót: búza—rozs—kukorica. A búzaföld egy részében árpa, a kukoricaföld egy részében krumpli és hagyma. Ilyenformán a szántóföld kétharmada mindig búza, egyharmada kukorica, 70—80 hold hagymával, egy kis krumpli, csalamádé. A hagymatermelés már változás a régi gazdálkodással szemben. A föld kertszerű megmunkálása és a köztes vetemény már az okszerű termelés elveinek az érvényrejutása. Termelését a makóiaktól tanulták, de eredményben még elmaradnak azok mögött. A régi termények közül legtöbb változást mutat a búzatermelés. A haladóbbak műtrágyát szórnak alá, még kevesen, de kivétel nélkül géppel csépelnek. Öt cséplő van a faluban, 10 velőgép és van egy szelektor. Az utóbbi évek átlagos termése 8—9 q kat. holdankint. A kuikoricatermelés kevesebb változást mutat. Négyzetes ültetés, többszöri kapálás, almaművelés egészen ismeretlen. Többévi áltagos termés 10—15 q szem. Vetőgép öt van és vagy húsz morzsoló A takarménytermelés elhanyagolt. Lucerna nem terem jól, mást meg nem is igen ismernek. Néhány holdnyi muhar és csalamádé az összes szántóföldön termeszted takarmányuk. Ellenben a kertet többnyire bevetik árpával, csa-lamádéval. Amilyen a takarmánytermesztés, olyan az állattenyésztés. Számra ugyan vau elég: 217 ló, 198 szarvasmarha, 570 sertés. Ezer számos jószág elé trágyát termelhetne, ha kellő takarmányozásban részesülne. Így azonban kukoricaszáron, polyván, egy kis kukoricán nemcsak trágyát nem termel eleget, hanem hasznot sem hajt. A lótenyésztés, mint említettem, a legkülünb; ugyanis belekapcsolódik a makói tenyésztésbe és részben a makói méntelep ellenőrzése alatt áll. Annyi lovat mindenesetre nevelnek, amennyi a föld megmunkálására szükséges. A szarvasmarhatenyésztés változása mindössze annyi, hogy igyekeznek szép félvér szimmentáli bikákat venni. Ennek az a következménye, hogy a marhaállomány jobbanjobban szimmentálizálódik Tejel nem termelnek annyit, amennyi a falu lakosságának elég lenne A makói piacra csak azért jut mégis, mert elhúzzák maguktól. A disznó-lenyt'szlés

egészen az ősi módon történik. Csuk mangalicát nevelnek, első sorban saját fogyasztásra, kevés jut eladásra. A baromfi az asszony dolga, aki ok és rendszer nélkül tenyészti. Nincs haszon egy fillér se belőle egyéb, minthogy a család húsételét szolgáltatja. Az állattenyésztés hű képét mutatják az. istállók, ólak. Ló , tehénistálló még csak valamilyen, ablak ugyan ritkán van rajta jó állás, trágyalévezető-csatorna pedig sehol. A disznóól azonban kivétel nélkül rossz és piszkos. Vagy világos, de télen hideg, vagy meleg de sötét, mindkét cselben piszkos. Baromfiól sokhelyt egyáltalán nincs. Fán, vagy a disznóól padlásán van a baromfi helye. Vígasztalás csak egy van: ha lassú is, csak van változás Ahogy az egyének végzik a termelést, éppúgy kezelik a közületek az utakat. Királyhegyesnek egyetlen kövezett útja van Makóra. Másfelé egy sem, Ez is azon a részen, amelyik letérve a makó--palotai útról a faluba visz, kifejezhetetlenül rossz maradékkövekből van kirakva. A másik, 6 km-rel rövidebb Makóra vezető út kövezetlen, de gondozzál; egy kicsit. A lobbi utat azonban sehogy. Ősszel, télen csak keservesen járhatók. Pedig a Makóra vezető útakon vasárnap és hetipiacos napon nagy a forgalom. Minden terményt és állatot Makóra visznek eladni a királyhegyesiek. Az értékesítésszempontjából egészen Makóhoz tartoznak. Magának a falu nak csak egy piaca van. Az egészen helyi jellegű. Idevaló gazdasszonyok árulnak élelmiszert és idevaló zsellérek veszik. Az értékesítési lehetősége általában megvannak a falunak. Mivel azonban főterménye a búza, a gazdasági válság ismert okoknál fogva nagy súllyal nehezedik Királyhegyes gazdasági életére és a legtöbb gazda kölcsönt kénytelen felvenni. Kölcsönhöz szintén Makón juthat. Egy hitelszövetkezet és 6—8 bank áll a rendelkezésére. Azonban a királyhegyesi ember nem megy egyenesen a bankba, hanem a nagyhangon hirdető ügynökökhöz fordul, akik természetesen nagyon elő zékenyen fogadják és kieszközlik a kölcsönt, A kölcsön mindig váltókőlcsön a házra, vagy a földre. Hosszúlejáratú kölcsönt nem vesznek fel, a 30—35 évig való tartozás elriasztja őket. A kamat ma 12 százalékos. Esztendővel ezelőtt 14, régebben szintén 12 százalék volt. Majd minden esetben hozzászámíthatjuk még ehhez a kamathoz a közvetítő tekintélyes közbenjárási díját is. Szokásos Királyhegyesen a búzakölcsön is. Tehetősebb gazdák ad-nuk kölcsön újig, vagy egész esztendőre is, rendesen 10 százalékos kamatra. Az így kölcsönadott és vett búza 150— 200 q lehet. Az eladósodás egyébként szinte kétségbeejtő. Olyan gazda, aki nem tartozik, 35—40 ha van. A többiek adóssága meghaladja a 400.000 pengőt. Egy hold földre átlag 200 pengő esik. Az idei szűk termés még jobban sietteti az eladósodást. Az eladósodás utolsó jelensége a gazdasági romlásnak. Előttt.-már minden eladhatót eladtak. Ma ez a leépítés dominál. Kevesebb jószág, kevesebb befektetés, olcsóbb ruha, sőt rosszabb táplálkozás. Az eladósodás síettetője és fokozójakép szerepel itt Királyhegyesen az adófizetés és a közmunkamegváltás Királyhegyesnek 30.000 pengő közterhe van. És ezt 99 százalékban befizetik, Adóvégrehajtás nincs, hanem ezenkívül mindent megmozgat az elöljáróság, hogy befizessék. Be is fizetik, még ha kölcsönből is. Akiknek sem tulajdonföldjük, sem bérletük nincs, azok nem találnak mindnyájan megélhetést a faluban. A makói tanyák és a Blaskovich-urada-lom a két fő munkahelyük. A szegény zsellérember iskolásgyereket is elállltja, hacsak el tudja, kanásznak, libapásztornak a szünidőben. 0.5—1 q búzát és valami ruhaneműt fizetnek ilyen gyereknek. Ha lemarad az iskolából, a lány Makóra megy szolgálónak, havi 20—30 pengő bérért, a fiú makói tanyára béresnek, 15—25 q búza évi bérért. A királyhegyesi munkásokat mindenütt szívesen fogadják meg. Meghízható, szorgalmas és ügyes munkások. Egyaránt értenek a hagynia, kukorica és bú/a munkáihoz. Az idén, 1930-ban a napszáméppen felényi, mint tavaly volt. Hagymarakásban, kaparásban, szedésben 1.50—1.60 pengőt fizettek. Más munkában, pl. kapálásban vagy ennyi és koszt, vagy 2 pengőt. Legtöbb napszámot fizettek Kivágásban: 3— 4 pengői is kosztot. Elvétve aratást is végeznek napszámért: 25 kg. búzáért, szintúgy kukoricaszedést fél múzsa kukoricáért.

Aratásra és kukoricaszedésre azonban részes, vagy szakmánymunka szokásos. Részibe tizenkettedén vágják a búzát. Ehhez konvenció 8—10 kg. kenyér és fél, vagy egy kiló szalonna holdankint. Átaljában (szakmányban) 60—80 kg. búzát adnak holdjától és konvenciót. Csépiéiben százalékos részesedés a munkabér. A cséplő rendesen 8—10 százalékért csépel, ebből 1 százalék benzinre, 1 százalék a gépészé, a megmaradt 0 vagy 8 százaléknak fele a géptulajdonosé, fele a munkásoké, akik 18—20-an osztoznak rajta. Ilyen alapon 3—4 heti munka után 4—6 q búzát kap egy munkás. A kukorica munkálatait vagy egyszerre fogják fel: kapálást, szedést; ebben az esetben a termés ötöde, vagy hatoda a munkabér, vagy csak a szedést külön tizedén. Szokás átaljában is szedni holdját 3 q kukoricáért. A Blaskovkh-uradalom általában kevesebb bért fizet, de több munkát biztosit. Egy-egy munkára, vagy egész nyárra szerződlel munkásokat. A répát átlag hat hétig kapálják. Kapnak egy napra 1.80 pengőt és minden hétre 6 kg. kenyeret. 1 kg. szalonnát és 5 kg. krumplit konvencióképpen. Aki nem szerződik, az csak 1.80 pengőt kap. Az egész nyárra szóló szerződéssel a búza és a kukorica munkáit vállalják fel. Egy családfő, illetve család kap 6 hold búzát aratni. Amit levág, annak a cséplésében is részi kell vennie; így aratásért, cséplésért együtt kap 10 százalékot. Ha tovább csépel (erre is kötelezi a szerződés), 4 százalékot kap huszadmagával, mert húszan vannak egy gépnél. Konvenció aratásra, cséplésre 125 kg búza, 3 kg. szalonna, 4 liter pálinka, só és kása. (6. év. 1. sz. 1931. I. ) Kukoricaföldet 3 holdat kapnak. Ezt háromszor meg kell kapálni és leszedni. A munkabér a termés egyharmada. A részt mindig a munkás szállítja el Az egész-hez járul egy fél hold szabadföld. Ebben azt lennel a munkás, amit akar. Az uradalom béreseket is fogad egész esztendőre. Ilyenek is vannak Királyhegyesről. Bér: 12 q búza, 4 q árpa, fél m. hold kukorica, ezt az uradalom bevetve adja át, 50 kg. szalonna. A béres lakást is kap. A munkaidő az évszaktól függ. Tavasszal hagymarakásban 10 óra kaparásban és répakapálásban 12, nyáron kapálásban 14. aratásban, cséplésben 16—18, ősszel kukoricaszedésben szintén 16—18, mert a szárat éjszaka vágják. Munkanélküliség Királyhegyesen nincsen. Télen ugyan nem dolgozik senki, de nyáron van mindenkinek munkaalkalma, aki dolgozni akar. Dolgozik is a királyhegyesi munkás olyan rengeteg sokat, hogy a csekély munkabér mellett is biztosítani tudja családjának a télirevalót. Az elmúlt télen két család kért csak községi segítséget. Gyenge eredményű termelés és rosszul fizetett munka szűkre szabja a fogyasztás és az élet kereteit. Lakás, táplálkozás hiányos és nem kielégítő. Ami a lakásviszonyokat illeti, tudni kell, hogy Királyhegyesén 268 ház van 426 szobával. A legtöbb a bennelakónak tulajdona. Házatlan zsellér 80 van; ezek árendás házban laknak. 3—5 q búza bérért. A házhelyosztás során 4 házatlan jutott házhelyhez. Ezt a négy házhelyet kisbirtokosok földjéből kapták. Egyegy 300 négyszögölel. A vételár meghatározása szabad egyesség útján történt, 7 kg. búzában négyzetölenkint. Fizetés: fele mindjárt (1924), fele jövőre. Mind a négy épített. Az ujonnan épített házak másak. mint a régiek. Vármegyei szabályrendelet is előírja az építési módot: egy szobát ki kell padolni és meghatározott nagyságú két ablakot kell rá vágni. A zsellér, aki csak egy szobát épít, így csinálja. Erre kényszeríthetik. Arra azonban nem. hogy benne is lakjon. Csinál egy nyárikonyha nevezetű vityillót az udvarra, vagy a házvégihez és abban lakik télennyáron. A nagyablakos padolt szobát nem állja, nem az ő testéhez szabott. A gazda, akiben él a változás csírája, kényszerítés nélkül is nagy ablakot csináltat és kipadoltatja a szobáit, hármat is utcahosszába építve. De ő sem tud mit kezdeni vele. Egyben lakik. Az olyan, mint a többi parasztszoba, csak padott és világosabb, a másik kettőben pedig szétosztja azt. ami szegényebb helyen együtt van a tiszta szobában. Összesen 12 padolt szoba van a faluban parasztházaknál.

A régibb részeken kétfajta ház van. A zsellér és a gazda háza. A zsellér-házban egy szoba van az utca felöl. Az utcára néz egy vagy kél ablak, az eresz alá egy. Itt történik ősszel, télen, tavasszal minden, itt alszanak. ahányan vannak, néhol nyolc-tizen is. itt esznek, sokhelyt itt is főznek, hogy a meleget megtakarítsák. Nyáron kihurcolkodnak az eresz alá. Ebbe a szobába a kispitvaron ál lehet jutni az eresz alól. Ez konyha, de sokhelyt nem főznek benne, hanem teleaggatják a falát tányérokkal. Gazdahelyen két szoba van. Az utcafelöli a tiszta szoba, ide csak a vendéget vezetik be A pitvar itt is konyha és innen nyílik a zsellérház kamrája helyén a lakó szoba. Ez ép olyan, mint a zselléreknél.A lakásviszonyokhoz hasonlóan a táplálkozás is tökéletlen. Két oka van a ki nem elégítő táplálkozásnak. A gazdának volna ugyan, inert termeli, vagy termelhetné, de mindennek a színét-javát eladja, vagy nem is termeli Tejet, baromfit termel, de jórészét eladja; gyümölcsöt, zöldséget nem is termel. Kenyeret, disznóhust eszik, mert az — olcsó. A szegény zsellérnek nincs is amiből kielégítően táplálkozzon. Mert bár olcsó általában az élelmiszer, a mégolcsóbb munkabérből nem igen futja. Királyhegyesen általában drágább az élelmiszer, mint Makón. Kicsi a kínálat és nagy a kereslet. Az árak: kenyér 30—35, tej 20 fillér, zsir 2 pengő, szalonna 2 pengő, marhahús 1.80 pengő kilogrammonként, egypár csirke 2—3 pengő, alma 20—30, szilva 30— 40, krumpli 10—20 fillér kilogrammonkint. A legszegényebb napszámos is arra törekszik, hogy legalább egy malacot vághasson. 1929—1930 telén kb. húsz család nem vágott. A jövő télen bizonyosan sokkal kevesebben vágnak. Tejet rendszeresen nem isznak. Nagy munkában a családfő számára vesznek. A gyermek ritkán kap. Gyümölcs a faluban nem terem, legfeljebb kevés rossz szilva és meggy. Amit hoznak, azt csak kívánságból vehetik a gyereknek. A gazda se vesz többet, mint a zsellér, azért, hogy vehetne. Haszontalanságnak tartja. Az egészségügy terén keveset változott különben is a szokás. Jellemző az itt való tisztaság. Kívül mindent mosnak, súrolnak, meszelnek és festenek. Belül pedig minden piszkos, a testük legkivált. Sok a légy mindenütt. A vas-kalaposak mindenütt közös tálból esznek, a haladóbbak is csak a levest eszik meg külön tányérból. Abroszt sokhelyt nem használnak. Orvos 1926 óta van. Azelőtt és részben ma is a hagyományos gyógyítás virágzik, kuruzslók, ráolvasok és kenőasszonyok kezén; csak a legsúlyosabb esetben viszik most is orvoshoz a beteget. Azok fordulnak inkább orvoshoz, akikben nagyobb a változás másképpen is. Az orvos igénybevevésének természetesen els5 és legnagyobb akadálya a gazdasági képtelenség. Ugy, hogy ma ez a helyzet a faluban: vannak betegek, akik orvoslás nélkül sínylődnek és von egy orvos, aki nem tudna megélni, ha a szülei nem segítenék. A faluból nézve az egész gazdasápi életet, bizonyosnak látszik, hogy nagy változásnak a küszöbén vagyunk. Hogy azonban ebbe a változásba számbeli súlyához képest beleszólna a parasztság, arról szó sem lehet. Aktív szerepre jóideig képtelen még. Makó, 1930 szeptember 5. Erdei Ferenc joghallgató Lábjegyzet: 1. E tanulmány írója kezdő; gondolkozásának társadalomtudományi alapjai, szociográfiai tapasztalatai többirányú kiegészítésre és elmélyítésre varnak. Mégis Szívesen közöljük feljegyzéseit, mint egészséges ítélőképességre vallanak és így is sok vonatkozásban jól jellemzik állapotainkat.

TARTALOM ELŐSZÓ ADATOK, TÉNYEK, DOKUMENTUMOK A FALU TÖRTÉNETÉBŐL Földrajzi nevek, jellegzetes családi és ragadványnevek A KÖZSÉG TÁRSADALMA A múltból a mába A civi lizálódás szakaszai Feltörekvési vágyak, felemelkedési utak A politikai élet és a társadalmi mozgások Államszocialista függőség, féloldalas polgárosodás A rendszerváltozás sodrában Politika, kárpótlás, szövetkezet, háztáji Vállalkozások és vállalkozók Kapitalizálódás, polgárosodás, visszaparasztosodás, proletarizálódás Társadalmi rétegződés Életmód, művelődés, civil szerveződések, önkormányzat ÉLETRAJZI LEXIKON FÜGGELÉK Erdei Ferenc: Királyhegyes