Kertész István: Bakanóták Ignotus, kedves generálisom a Nyugatnál, kióhajtotta a parancsot, hogy bakanótákat szeretne karácsonyra hallani. Hát, ami azt illeti, az nálam nem nehéz, nálam jó helyre talált. Tudok én civilkoromból annyi bakanótát, hogy egy pesti kávéház is lekedélyesedik nekem, ha elüldögélek magamban, és mert már másként nem megy, fog alatt kifütyürészem a szomorúságom. Hanem hogy a bakanóta kottáját is adjam? Nagyon idegenül hat rám az eszme. Ez valahogy nem megy a fejembe. Bakanótát kottából? Hát hogy volna benne azokban a mákszem fekete pontokban az a százrét összehajtogatott, kigyötört gyönyörűség, amely nótát csattant ki a bakából, ha esti alkonyatban roskadó fáradtan messziről már látja a fehéren merevedő kaszárnyát a városban? Hát hogy lehet azt papírról levenni, mikor van nóta, amelyik oly szomorú, mint egy darab gyönyörű puha fekete bársony. Vagy olyan, amelyik más hangszeren ki nem hozható, mint masírozva csikorgó bakancson. De... Befehl ist Befehl! – tanultam katonáéknál és én ma – Istenemre – jó katona akarok lenni. Nem is bíztam hát magamban. Az az egy-két tiroli meg olasz bakanóta, amit azóta tanultam, hogy katona vagyok, bár gyönyörű, de mégsem rám valló, a szövege meg nem állt a számhoz, mert Tirolban nem tudnak „palócú”. Jelentem alássan: elmentem hát patrullban, haza Losoncra, hagy tanulok – mondom magamban – valami újat. Hej, jaj: jelentem alássan a generális úrnak, ellenség van odahaza a nótában. Nem mondom én, hogy nem szép a pesti nóta; hogy a „három a daloskönyv Fedák Sári és Ha elmentél, ne jöjj vissza összes dalaival” ne volna kedves nóta, de csak bizonyos fülek számára. De most háborút élünk és érdekes, mindig visszajöttnek érzem azokat az időket, amiket agyonra tapostunk borzasztó iskolakönyv mondatokkal, unalmas történelem órán. Én most stucnit hordok, nem mandzsettát. Ha reggel ébredek, az a csodálatos érzésem van, hogy minden szomorún érdekes ma és tán ma még minden pesti ügyvédből gombkötő lesz. Ezért, ez egyszerű lelki beképzelődésért szaladtam meg, mert nótás könyv dalokat is dalolnak a bakák. Elhoztam azért egynehányat a tarisznyámban. Parancsra kottát is vakarintattam melléje, és hogy az én igazam se legyen: muszka igazság, csak a kottázni érdemes melódiát adom, a többiben, ahol nincs kotta, benne van a versben a muzsika. 1
Kislyány, aki majd a fehér billentyűkön egy ujjacskával megpróbálod, próbálj felmelegedni arra a szent melegre, ami az én hátamon libabőrös úton szokott futkározni, ha belé csattan a mellembe az a valami, amitől vonagló szájjal bizonygatom, sugdosom magamnak, ha a pesti utcákon a háború narkózisában barangolok: hogy Magyar vagyok. Igenis, én torkon alul ordítozom: „Magyar” vagyok. De ha aztán igazam lenne és nem menne papírról a nóta? Hát akkor, ha januárba' megint beállok a sorba, örömömre, bánatomra, nagy szorongásaimra, levegőbe mélázásaimra majd eldalolom százszor meg ezerszer, újra meg újra: én. Nekem csodálatosan könnyű tőle mindig a lelkem. Kantinosné angyalom, Nem sokára itthagyom a bótját. Elmultak a szép napok, Hazafele ballagok, ballagok. Híjába' híj a század, Ölelem a babámat a karomba. Őrmester úr, kapitány, Nem stimel mán raportra ezután. Lehullott a falevél, Darúmadár útra kél, nagy útra. Ezredkürtös az időm, Hosszú katona időm lefújta – Nem látok már csillagot, Csak azt, aki fentragyog az égen. Nem izgassa a pofa Csámpáslábú regruta a vérem. *
Éldesanyám, csak aza kérésem: Cibil ruhát csináltasson nékem, Cibil ruhát piros zsinórt rája, Haza menek babám nemsokára.
2
Éldesapám, csak az a kérésem: Motorkocsit csinátasson nékem, Motorkocsit gumi kerekekvel – Haragba vagyok a kedvesemvel. * Akkor szép a baka, Akkor szép a baka, mikor masirozik, Minden csárda előtt, Minden csárda előtt nagyot káromkodik. Hej, de verje meg az Isten Suszter csizsmádiát, Mért varr a bakának, Mért varr a bakának Rövid szárú csizmát.
* Dombon lakok én, rózsafát tüzelek, Még ma éjjelen rózsámmal beszélek: Még ma éjjelen rózsámmal beszélek... Hónap délután a csatába megyek. Megjött a levél fekete pecséttel, Megjött a muszka százezer emberrel, 3
Kétszáz ágyúval áll a harc mezején. Így hát tubicám elmasirozok én. Hozd ki jó anyám pántlikás kalapom, Ez legyen hozzád az utolsó szavam. Ne sírd pirosra két öreg szemedet El kell eresszned árva gyerekedet. Bajtárs, ha meglátsz szenvedni engemet, Szállj le lovadról, szurj agyon engemet, Vagy fegyveredet szegezd a mellemnek, Ne hagyj sokáig kinlódni engemet.
* Ha elvisznek Kati-Kati Kati-Kati katonának Megüzenem a babámnak Kató-Kató Katókámnak Haj, veszek néjki keszkenőt, pirosat Rojtos kacskaringóssat, ringóssat... Mert elvittek Kati, Kati, Kati, Kati katonának. * 4
Boszniába' Hercegovinába' Csata akar lenni A huszonötös bakáknak El kék oda menni. Szólnak az ágyuk, a gépfegyverek, Mégse jön a, jön a... párom. Elvesztettem a legényéletemet, Míg élek sajnálom.
5
Orosz népdal Szállj el madár, szálj el rózsám ablakára, Dalold el ott, hogy a lelkem mindég őt várja. Ha meg kérdí, hogy vagyok Mond meg néki, beteg vagyok, Hull a könnyem, fáj a szivem, Mindennap hervadok. * Erdő-erdő, de szép kerek erdő Sárga rigó benne a kerülő – Sárga rigó meg a fülemüle Szép a babám, hogy váljak meg tüle. Sárga rigó ne szállj fel a fára, Inkább szállj a babám ablakjára Fütyüld el a szomorú nótáját Elvitték a babám katonáját. Édesanyám fia vótam eddig, De nem leszek három esztendejig, Mer' a császár fijává iratott, Jajistenem, de megszomoríjtott. Búza, búza, de szép tábla búza, Közepibe kinyíllott a rózsa – Széle piros, közepe fekete – Jaj de gyászos a baka életje. * A losonci kukorica, de sárga, de sárga, A huszonötös bakának nincs párja, nincs párja, A nemes Pokornyi nevit viseli, viseli, Horváth László ezredes úr vezeti, vezeti. Szemibe vágja a tiszti sapkáját, sapkáját, Muszka ellen vezeti a bakáját, bakáját. * 6
Sej haj Katona se' lettem volna soha, Ha az apám biró nem lett volna. Háromszor is leírt a császárnak, Sej, haj, Vigye el a fiamat, a Miskát, katonának. Sej, haj, Kiállok a kaszárnya-kapuba, Onnan nézem, merről jön a posta. Sírva kérdem a postás legénytől: Sej, haj, Hoz-e nekem levelet a régi szeretőmtől. * Három baka a csárdában, Angyalom ragyogós csillagom, Veres bort iszik bujába, Angyalom ragyogós csillagom. Hejde veres bort iszik bujába, Kapitány úr kontójára, Angyalom ragyogós csillagom. * Bárcsak lányokat is soroznának, Oszt vélünk egy századba rukkolnának, Kipucolnám a rüsztungját... bombját, Csókolom a babám száját. * Megy a gőzös ripeg ropog a kereke, Huszonötös baka hajlik ki belőle, A csákója szépen ragyog..., Látod babám én is Huszonötös baka vagyok. * Huszonötös, ha kimegy a városba, Kis bajnétját köti az ódalára. 7
Kiszalad a Julcsa, Marcsa, Jajistenem, jaj de szép a magyar baka, Míg én élek, mindég bakát szeretek. Hatos huszár, ha kimegy a városba, Hosszú lőcsét köti az ódalára. Csiszeg csoszog a csizmája, Mint valami karika a görbe lába, Míg én élek mindig bakát szeretek. * Kapitány úr kiadta a parancsot: Minden tüzér faszójjon ki bakancsot, A talpára negyven szöget veressen... Veressen, hej de – veressen, Minden kislyány tizenhatos tüzért szeressen. A csizsmámat ki akartam cseréni, Hej, de beláttam, magamnak kék viselni. Mert rövid vót a csizsmámnak a szára, A szára, hejde a szára, – Ihaj – köpök én a muszka király nyakára. Ha bemenek a vizitációra cióra, de cijóra, Letolom a gatyámat a pallóra, pallóra, de pallóra. Összevissza rángatják a kezemet, kezemet, de kezemet Nyajja ki a szerb király a szememet, szememet, de szememet. * Nyitva van az százados ur ablakja, Barna kislány sírva sétál alatta. Állj meg kislány, érted dobog a szivem, Nem tagadom, hogy igazán szeretlek. Nem állok meg százados úr szavára. Sietek a losonci kaszárnyába, Van már nékem az századba közlegény, Kit nem adnék százados úr magáért. 8
De a közlegényt lelövik a csatába Kinek borulsz barna kislány vállára? Ha lelövik, szálljon áldás porára. Mégse leszek százados ur babája. Barna kislány, mit viszel a kosárba? Orvosságot viszek én a csatába. Ellőtték a szeretőmnek az jobb kezit, Odamegyek, bekötözöm a sebit. * Szépen szól a, szépen szól a Losonci nagy harang. Mind azt mondják, mind azt mondják, Hogy én nékem szól az. Bárcsak igaz volna, Bárcsak nékem szólna... Lányok visznek temetőbe, Babám tesz a sírba. Kis kertemben de kis kertemben Kinyílott egy rózsa. Gyere kedves kis angyalom, Szakits egyet róla. Nem szakitok róla, Nem kell nekem rózsa. Te az enyém, én a tiéd Ugysem leszek soha. Az éccaka az éccaka De szépet álmodtam. Az árpába, de az árpába Szép hat ökröt láttam. Rámbecsülték sej, haj, Azt a tábla árpát, 9
Gyere kedves kis angyalom, Fizesd ki az árát. * Honvédbaka fekete subája, Barna kislány huzódik alája. Minél jobban huzódik alája, Annál jobban kilátszik a Fehér lába szára. Barna kislány kiment az erdőbe Epret szedni rózsás kötőjébe. Mig az epret szedegeti, Honvédbaka ölelgeti Erdő sürüjébe.
Nyugat · / · 1914. / 24. szám · / · Tábori posta
10
