Keresztény közéleti-kulturális folyóirat

A Bátorság az egyházért 2015-ös kitüntetettjei Az Egyházfórum Alapítvány Kuratóriuma a Fidentia pro ecclesia emlékérmét 2015-ben

Keresztény közéleti-kulturális folyóirat

dr. Pásztor János teológiai tanárnak és református lelkésznek posztumusz, dr. Török István volt egyházmegyei gondnoknak és Villányi Péter református lelkésznek ítélte oda. Dr. Pásztor János a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának dékánjaként a 1996-os tanévzáró ünnepségen hívta fel a figyelmet a református egyházban eluralkodó káros jelenségekre, majd ugyanazon év őszén megjelentette a Testvéri Szó című kiadványt, amelyben a szerzők felszólították az egyháztagokat a helyzet átgondolására és a hibák kijavítására.

X X X . ( V. ú j ) é v f o l y a m 2 0 1 5 / 2

Dr. Török István és Villányi Péter az említett nyilatkozat megjelenését követő egyházkormányzati intézkedésekre és az időközben folyó választási eljárások visszásságaira reagálva jelentették meg 1996 novemberében a Testvéri Szó II. című kiadványt, amelyben a Dunamelléki Lelkipásztorok és Presbiterek Közössége az egyházi választások törvényes lefolytatását és tanácskozási fórum létrehozását követelte. Az illetékes református egyházi bíróságok mindhármuk ellen fegyelmi eljárást indítottak, és feddésben részesítették őket. Röviddel később az új bíróságok megszüntették az eljárásokat, illetve hatályon kívül helyezték az ítéleteket. Dr. Pásztor János, dr. Török István és Villányi Péter az alábbi bibliai ige szellemében jártak el: „Hirdetem igazságodat a nagy gyülekezetben, és nem zárom be számat, jól tudod, Uram [...], beszélek hűségedről és szabadításodról.” (Zsolt 40,10–11) Egyházukért végzett áldozatos tevékenységüket a magunk részéről a Fidentia pro ecclesia emlékérem odaítélésével ismerjük el.

Feltétel nélkül hódolni kell Piłsudski emléke előtt

Az emlékplakettek ünnepélyes átadásra 2015. október 17-én, szombaton 10:30 órakor kerül sor a Wesley János Lelkészképző Főiskolán (1086 Budapest, Dankó u. 9–11.).

Papok lázadása a pápa ellen Politikai katolicizmus Magyarországon a két világháború között

A díjazottak tevékenységét dr. Szathmáry Béla egyetemi tanár mutatja be, majd dr. Márkus Mihály püspök tart kortörténeti jellegű előadást.

Elvitatott premontrei tulajdonok

Minden érdeklődőt szeretettel vár:

Élni kell, élni lehet, élni szabad? az Egyházfórum Alapítvány Kuratóriuma

700 Ft

egyhazforum_borito_03.indd 2-3

2015.09.16. 2:15:54

Tartalom SÚLYPONT Petneki Áron Feltétel nélkül hódolni kell Piłsudski emléke előtt A Piłsudski-kultusz néhány eleme Berthold Siegmar Papok lázadása a pápa ellen Korbuly Dezső Áttekintés a politikai katolicizmus két világháború közötti történetéről EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM Varga Andrea Tünde Folyamatok és visszahatások Elvitatott premontrei tulajdonok A szorongó többség mítoszai. Interjú Marsovszky Magdolnával VILÁG-NÉZET Bevezető a Világ-nézet rovathoz Wildmann János Menekültek az osztrák egyházban Kamarás István Olykor belép valaki

Keresztény közéleti-kulturális folyóirat Megjelenik évente négyszer. Egy szám ára: nyomtatott 700 Ft, PDF 350 Ft. 2015. évi előfizetési díj: nyomtatott 2600 Ft, PDF 1300 Ft. A folyóirat megrendelhető a szerkesztőség címén.

1 20

25

Alapítók Paul M. Zulehner és Wildmann János Kiadó Egyházfórum Alapítvány 2898 Kocs, Dózsa György u. 43. Adószám: 19667908–1–11 (Az szja 1 százalékának felajánlásához) Szerkesztőség 7635 Pécs, Sólyom dűlő 3. Telefon: (72) 213-454 E-mail: [email protected]

48

A szerkesztőbizottság tagjai Csiszár Klára Deák Dániel Jakab Attila Orosz Gábor Viktor Pongrácz Mária (főszerkesztő) – [email protected] Scharle Péter Szécsi József Vörös Imre Wildmann János

50

Tördelés: Szabó Zoltán

29 42

48

Nyomdai munkák: Molnár Nyomda és Kiadó Kft. Pécs, Légszeszgyár u. 28.

TEOLÓGIA Orosz Gábor Viktor Élni kell, élni lehet, élni szabad?

52

LIMBUS Balassi Bálint fragmentuminak Balassa Antal iratai között lévő másolata

54

Bankszámla: OTP Bank Rt. Budapest, József körút 33. 11708001-20523716 IBAN: HU31 1170 8001 2052 3716 0000 0000 Swift (BIC): OTPVHUHB ISSN 1215–0630

RECENZIÓ


62

Olvasóink leveleit a szerkesztőség címére kérjük. Minden írásért szerzője felelős, és nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét fejezi ki. Nem kért kéziratokat nem őrzünk meg, és csak kérésre küldünk vissza.

2015.09.16. 2:15:57

S ú l y p o n t

Feltétel nélkül hódolni kell Piłsudski emléke előtt A Piłsudski-kultusz néhány eleme Lukinich Imre, a budapesti egyetem történészprofesszora, egyébként a krakkói Lengyel Tudományos Akadémia kültagja, egy diákcsere-egyezmény alapján 1935-ben Lengyelországba utazó egyetemi hallgatóknak instrukciókat írt, miként kell odakinn viselkedniük. Tanácsaiban többek közt nem mulasztotta el megjegyezni: Hogy a lengyelek rokonszenvét megnyerjük, illetőleg biztosítsuk, vannak bizonyos tenniés tudnivalóink. 1. A mai Lengyelország lakossága és népessége 4-5-ször nagyobb, mint a mai Magyarországé. Ezt szem előtt kell tartanunk; nem szabad tehát őket lekezelni, félválról [sic!] venni. Tekintettel kell lenni érzékenységökre és részben hiúságukra is. Feltétel nélkül hódolni kell Pilsudski emléke előtt. Ez az írás nem feltétel nélküli hódolás Piłsudski emléke előtt, nem is foglalkozik a marsall életútjával. A róla írt lengyel – és külországi – művekkel tekintélyes könyvtár polcait lehetne megtölteni. Magyarul kevesebb életrajz olvasható, ám a megjelent művek közt a lelkes hangvételű brosúrától a tudományos elemzésig minden megtalálható. Mindjárt a lengyel–szovjetorosz háború után látott napvilágot magyar fordításban Sieroszewski Vencel, azaz Wacław Sieroszewski, egykori szibériai száműzött, néprajzkutató, a nagy háború idején a Lengyel Légió ulánus őrmestere, író, a Lengyel Irodalmi Akadémia későbbi elnöke tollából egy kis füzet. Többnyire azonban halála után jelentek meg vele foglalkozó munkák, Lipcsei Steiner Mihály és Erdős László közös műve és egy kisebb brosúra, Nagysólymosi Józseftől. Piłsudski érdemeiről olvasni lehetett a Huszár Károly által szerkesztett reprezentatív magyar–lengyel albumban is. (Piłsudski-beszédek kivonatai mellett például Wacław Lipiński, Raymund Korsak írásait stb.). A kiegyensúlyozott tudományos értékelés azonban elég soká váratott magára, hiszen még a múlt század hatvanas éveiben is (nem kis mértékben a szovjet historiográfia nyomán) sommásan „fasiszta” jelzővel intézték el. Műveihez, illetve mindazokhoz a kiadványokhoz, amelyeknek katalóguscéduláján a Piłsudski név előfordult, nem lehetett hozzáférni, tekintve, hogy a könyvtárak zárt anyagába osztották. (Lengyelországban 1951-ben rendeletet hoztak, hogy valamennyi könyvtárból el kell távolítani Piłsudski műveit, valamint a róla szóló munkákat.) Jobbadán csak 1989 után jutott hozzá a magyar olvasó ahhoz a szakirodalomhoz, amely már érdemben tárgyalta a Marsall személyét és működését (Szokolay Katalin, Kapronczay Károly, Kovács István stb.). Aránylag kevesen foglalkoztak Piłsudski kultuszával, és inkább kívülről – tehát objektívabban – szemlélték a jelenséget, amely a két háború közötti Lengyelország döntő többségének mentalitását nemcsak alakította, hanem megalapozta, s bár a háború után minden módon igyekeztek elfojtani, a Szolidaritás idején ismét része lett a nemzeti kánonnak, majd 1989 után, főként külsőségekben, ma is él. E szerzők közül külön ki kell emelni Heidi HeinKircher munkásságát, aki egyben a történeti mítosz- és kultuszkutatás, ezen belül a személyi

2 0 1 5 / 2

egyhazforum_beliv_03.indd 1

1

2015.09.16. 2:13:14

S ú l y p o n t

kultuszok kutatásának elvi alapvetését is jelentősen alakította. A témában írt legnagyobb összefoglalóját a lengyelek is nagyra értékelték, s az egyik jelentős varsói tudományos könyvkiadónál megjelentették lengyel nyelven. * Józef Klemens Piłsudski (Zułów, 1867. december 5. – Varsó, 1935. május 12; mozgalmi álnevei: Wiktor és Mieczysław), a Lengyel Szocialista Párt (Polska Partia Socjalistyczna, PPS) Központi Bizottságának (Centralny Komitet Robotniczy – Munkás Központi Bizottság) tagja, a párt harci osztagának vezetője, a lengyel függetlenségi mozgalom élharcosa, a lengyel lövészek, illetve e lövészekből az I. világháború kezdetén az Osztrák–Magyar Monarchia oldalán megalakított Lengyel Légiók (Legiony Polskie) megteremtője, 1918–1922 között a függetlenné vált Lengyelország államfője (Naczelnik Państwa), 1918-tól a lengyel hadsereg fővezére, 1920-tól Lengyelország Marsallja (Marszałek Polski), 1926–1928 között és 1930-ban Lengyelország miniszterelnöke, az 1926-os államcsíny, a „májusi fordulat” (przewrót majowy) után az úgynevezett szanációs politika (polityka sanacyjna) megalkotója és megvalósítója, kétséget kizáróan meghatározó személyisége volt a huszadik századi lengyel történelemnek. Kultusza már életében kialakult, hiszen őt tekintették a független lengyel állam megteremtőjének, és – különösen a lengyel–szovjet háború győztes varsói csatája, a „visztulai csoda” (cud nad Wisłą) után – Lengyelország megmentőjének. A lengyel légiókban szolgáló katonái és általában párthívei nemcsak tisztelték, sőt csodálták mint zseniális hadvezért, hanem a mindennapi beszédben bensőségesen csak Parancsnokként (Komendant), Apóként, Nagyapóként (Dziadek) vagy egyszerűen Marsallként (Marszałek) emlegették. (Megjegyzendő, hogy ebből a rétegből került ki a Második Köztársaság politikai elitje és vezető hivatalnokrétege.) Kultusza az 1926-os államcsíny után hivatalos színezetet öltött, arcképe nemcsak az állami hivatalokban, hanem valamennyi iskolában ott függött. Merészségét, akaraterejét a társadalom nagy része csodálta, de hatása alól nem vonták ki magukat olyan írók és költők sem, mint Żeromski vagy Witkiewicz, Tuwim, Staff, Asnyk, Lechoń vagy Iłłakowiczówna. Amikor tehát Piłsudski szerepéről beszélünk a politikai publicisztikától a költészetig, nem csupán a „kurzus-irodalom”-ra (például Kaden-Bandrowski) kell gondolnunk. Az állami ünnepeken, bajtársi összejöveteleken, megemlékezéseken, kórustalálkozókon felcsendültek a Piłsudskiról szóló katonadalok, a legionisták indulói, leggyakrabban az „Ének a kedves Vezérről” (Pieśń o Wodzu miłym; Wacław Kostek-Biernacki szövege, Zygmunt Pomarański dallama), mely szerint a Parancsnok többre értékeli a cifra tábornoki egyenruhánál a lövészek egyszerű mundérját, s a szürke posztó alatt arany szív dobog. Piłsudskinak nemcsak párthívei, hanem ellenzői, sőt ellenfelei is voltak. Elsősorban a Nemzeti Demokrácia (Narodowa Demokracja, ND, Endecja), élén Roman Dmowskival, aki a még a magánéletben is ellenfele volt, mivel mindketten udvaroltak Maria Juszkiewiczowának, és végül Dmowski kapott kosarat. A másik nagy politikai ellenfél a parasztpárti Wincenty Witos, akinek kormányát éppen Piłsudski fegyveres államcsínye döntötte meg. 1930-ban Witost a hírhedt brześći erődbe hurcoltatta, a balközép vezetői ellen pedig koncepciós pert indított. (Piłsudski személyesen véglegesítette a letartóztatandók listáját.) Witos az ítélet jogerőssé válása után emigrált. (Kérdéses, nincs-e szerepe a kultusznak abban, hogy 2005–2007 között több parasztpárti képviselő hiába próbálta megsemmisíttetni az ítéletet és rehabilitáltatni az elítélteket.)

2

2 0 1 5 / 2


2015.09.16. 2:13:15

S ú l y p o n t

A törvényes varsói kormány elleni 1926-os államcsíny 379 halálos áldozatot követelt (köztük 164 civil vesztette életét; a sebesültek száma 920 volt). A Varsó védelmében részt vevő tábornokokat internálták, majd börtönbe zárták. Zagórski tábornok rögtön kiszabadulása után a Varsóba induló vonatról tűnt el nyomtalanul (Witos emlékiratai szerint kövekkel terhelten a Visztulába dobták), Rozwadowski tábornokot pedig, akinek Piłsudskival már jóval korábban megromlott a viszonya, minden valószínűség szerint megmérgezték. A kultusz kialakulása szempontjából azonban az ellenfelek és ellenérdekű felek nem játszottak, nem játszhattak lényeges szerepet. Piłsudskihoz kötődően olyan személyi kultusz alakult ki Lengyelországban, amelyhez hasonló mértékűt sem nálunk, sem a kelet-közép-európai térségben nem lehetett megfigyelni. Minderre pedig az egykorúak tudatosan alkalmazták a kult (kultusz) kifejezést. (Tudomásom szerint a lengyel nyelvben a személyi kultusz [kult jednostki] kifejezést legelőször Antoni Potocki irodalomtörténész használta 1912-ben, a modern lengyel költészetet bemutató műve első kötetének címeként, természetesen még egyáltalán nem a mai értelemben.) Megjegyzendő, hogy 1945 után, a sztálini korszakban, a „legnagyobb lengyel tanítvány”, Bolesław Bierut személyi kultusza – mesterséges és idegen kreációként – minden tekintetben messze elmaradt a Piłsudskiétól. Nemcsak a kifejezés, hanem az általa takart folyamatok, cselekmények, tárgyak összessége is erősen szakrális kötődésű, még akkor is, ha már politikai vagy személyi kultuszként elszakad a valódi hitbéli dolgoktól, és profanizálódik. Az irodalomtörténet az irodalmi kultuszok kutatása során már korábban felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy – Dávidházi Pétert idézve –„legtöbbjük a vallási élet istentiszteleti módozatainak leszármazottja”. Óhatatlanul vallásos reminiszcenciákat érzünk a kultikus megnyilvánulásokkal kapcsolatban. Ilyenek például a liturgiához hasonlatos ünnepségek, a névtisztelet és ezzel kapcsolatban a blaszfémia elleni védelem, a test- és tárgyereklyék, a kultusz szent helyei (például a szülőház vagy a halál színhelye, lakás stb.), a kultuszképek, emlékművek, mauzóleumok, stb., de ide számít még sok minden más is, a dicshimnuszoktól az ajándéktárgyakig (az offerekhez hasonlítható ajándékok, mintegy votumok a kultusz tárgya számára). Nem feledkezhetünk meg a kultusz közösségteremtő erejéről sem, amely nem csupán szűk rajongói csoportot, hanem széles társadalmi bázist tud létrehozni. A továbbiakban néhány ilyen jelenséget vizsgálok meg. Hein megfogalmazása szerint a Piłsudski-kultusz sajátos formája a politikai kultuszoknak, és sokban különbözik a Hitler- és Sztálin-kultusztól. Valójában ez a személyi kultusz helyettesíti (vagy testesíti meg) az egész lengyel „szanációs rendszer” ideológiáját, szemben a többi autoriter rendszertől, ahol külön van állami/hatalmi ideológia és külön a vezér kultusza. Piłsudski mítoszának öt alapvető aspektusa van. Először is ő a lengyel hadsereg létrehozója, a nemzet diadalmas vezére (szerepe a világháborúban a légiók élén, valamint a bolsevikok elleni harcban, a Varsó alatti „visztulai csoda”). Ennek folyományaként ő a feltámasztott Lengyelország újjáépítője, a függetlenség megteremtője és Lengyelország dicsőségének őrzője (nemcsak a függetlenség védelme a németek, az ukránok, litvánok, illetőleg a bolsevikok ellen, hanem a Köztársaság „morális egészségé”-nek helyreállítása, a szanáció, amely elsősorban a „májusi fordulat”-ban testesül meg.) E kultusz kiteljesedésében ő a lengyel történelem legnagyobb alakja, aki egyesíti magában a nagy hősök és uralkodók erényeit, szerepe túlnő az ország határán, világtörténeti jelentőségre

2 0 1 5 / 2


3

2015.09.16. 2:13:15

S ú l y p o n t

emelkedik. E párhuzamok közül Hein elsősorban Sobieski (III.) János személyét említi, aki Bécs alatt a pogány muszlimoktól mentette meg Európát, míg Piłsudski ugyanezt tette Varsó alatt, megszabadítva az európai civilizációt a még rettenetesebb ellenségtől, a vörös veszedelemtől. E történeti párhuzamok szempontjából azonban – nem utolsósorban magyar szemszögből is – hozzá kell tennem Báthory Istvánt, akit „muszkaverő”-ként tekintettek Piłsudski előfutárának. A kultusz kialakulása és terjedése időben több periódusra osztható, a világháború éveitől kezdve a bolsevikok elleni harcokon át az 1926-os államcsínyig, majd haláláig (1935) és az utána következő időszakig. A kultusz annak arányában növekedett, minél több probléma mutatkozott a Piłsudski-táborban, és a Marsall, odahagyva a napi politizálást, egyre inkább visszavonult a közéletből. Végül a halál, a temetés adta a végső impulzust a kultusz kiteljesedésére.

A s z e n t n é v, ü n n e p e é s v é d e l m e A névnap Ma március tizenkilencedike van. Szent József napja. Milyen kedves nap ez! Romek, és Olek, és Ola is örül. Apjuk keresztneve József. Ma apjuk nevenapja van. A gyerekek jókívánságokkal köszöntik. Legyen Papa mindig egészséges, vidám és boldog! Teljen öröme Romekben, Olekben és Olában! Az apa megcsókolja a gyerekeket. Örül. Az egész házban vidámság van. A szöveg idézet egy lengyel elemi iskolai olvasókönyvből. E családi idill leírásából még nem derülne ki, miről is van szó tulajdonképpen, a tankönyv szerzői miért éppen a József-napot emlegették, holott a lengyel apukák nagyobb része Szaniszló, Tádé vagy Vencel – vagyis Stanisław, Tadeusz, Wacław – névre hallgatott. A szöveg fölötti illusztráció azonban mindent megvilágít: az Apa szerepében, marsalli egyenruhában, kezében virágcsokorral a nagy bajszú Józef Piłsudski öleli magához az apróságokat. A Lengyelország Első Marsallja Névnapjának Megünneplésére Felállított Társadalmi Főbizottság (Główny Obywatelski Komitet Obchodu Imienin Pierwszego Marszałka Polski Józefa Piłsudskiego) a Gazeta Polska 1933. március 19-i számának patetikus névnapi köszöntőjében definiálta is, mit jelent, mit testesít meg Piłsudski neve: Józef Piłsudski – Lengyelország fegyvere, melyet a világháború Légióinak dicsősége övez, Józef Piłsudski – élni és győzni akarás, mely a Haza függetlenségének küszöbén Lemberg és Vilna századokra szóló védelmében testesült meg, Józef Piłsudski – a mai Köztársaság határai, amelyeket a lengyel fegyverek ereje húzott meg, Józef Piłsudski – a dicsőséges béke, a Nemzet győzelmes Vezére munkájának gyümölcse, Józef Piłsudski – a közös munka jelszava, mely a Köztársaság erejének megszilárdítására törekszik az új lengyel társadalomban.

4

2 0 1 5 / 2


2015.09.16. 2:13:15

S ú l y p o n t

Piłsudski neve fontos része volt a kultusznak, lényegesnek tartották, hogy ez a név ott szerepeljen rendezvények fővédnökségében, társadalmi szervezetek díszelnökségében. Számos város tisztelte meg díszpolgári címmel, így emelve saját presztízsét. Közterek, utcák, iskolák viselték nevét. Mikor 1939 elején a lengyel csapatok bevonultak az 1919-ben egyszer már Lengyelországhoz csatolt, ám azután Csehszlovákiához tartozó Tescheni Sziléziába, Cieszyn túlparti részét (a mai Český Těšínt) a zömében lengyel lakosság rituálisan úgy vette birtokba, hogy leverte a cseh utcanévtáblákat. Fotók, filmhíradók dokumentálták (és propagálták) a főutca spontán táblacseréjét: a ház falára két kalapos civil férfi a Piłsudski marsall utca (Ulica Marsz. Piłsudskiego) feliratot szögezi föl. A két nagy, modern lengyel óceánjáró hajó egyikét is „Piłsudski”-ra keresztelték (a másik a „Batory” volt – a névpár nem a véletlen műve). A szejm 1938-ban külön törvényt hozott, amelynek értelmében Piłsudski nevének gyalázását börtönbüntetéssel sújtották. (Magyarországon a kormányzógyalázás bűntettéről, lásd 1920:I. tc. 14. §: „A kormányzó személye sérthetetlen, és ugyanolyan büntetőjogi védelemben részesül, mint törvényeink szerint a király.”) A törvény, amelyet a kötelező formaságok elhagyásával, sürgősséggel alkottak meg, egy könyvkritika és a körülötte kirobbant botrány nyomán született. Az ellenzéki Nemzeti Demokrácia egy vilnai lapja gúnyos bírálatot közölt Melchior Wańkowicz propagandaízű könyvéről, amelyben – név nélkül, egy „bizonyos ripacs”-ra utalva – olyan mondást idézett, amely valamikor Piłsudski száját hagyta el. A cikk átment a cenzúrán, ám egy szélsőséges lap feljelentése alapján a hadsereg vilnai főfelügyelője, Stefan Dąb-Biernacki tábornok arra utasította tisztjeit, hogy verjék össze nemcsak a kritikust, hanem a lap főszerkesztőjét és szerkesztőjét is. (Politikai indíttatású veréseket katonatisztek már korábban is elkövettek: Piłsudski személyes ajánlására így „félemlítették meg” saját lakásában Jerzy Zdziechowski képviselőt.) A súlyos önbíráskodás nyomán diáktüntetések törtek ki Vilnában, majd ellentüntetések a kormány szimpatizánsainak részvételével. Az összevert újságírókat letartóztatták, a rendőrség lefoglalta a szerkesztőséget, a szejm pedig a képviselők követelésére azonnal törvényt hozott. Az indokolás szerint szükség van Piłsudski nevének védelmére, annál is inkább, mert jelentéktelen emberekben, „akik nem értik Józef Piłsudskit, még él a fenntartás, sőt a gyűlölet, és az egész nemzet érzéseit merészelik semmibe venni”. Az egyik képviselő büntetési tételként egyenesen 15 évi börtönt javasolt. A törvény végleges szövege így hangzott (az eredeti nagybetűhasználat ismét csak szakrális párhuzamokat idéz): 1. § A Haza Függetlenségének Feltámasztója és a Nemzet Nevelője, JÓZEF PIŁSUDSKI tetteinek és érdemeinek emlékezete örök időkre a nemzeti szellem kincsestárába tartozik, és a jog különös védelme alatt áll. 2. § Aki gyalázza JÓZEF PIŁSUDSKI Nevét, öt évig terjedhető börtönbüntetéssel sújtandó. 3. § Jelen törvény végrehajtásáért az igazságügyi miniszter felelős. 4. § Ez a törvény a kihirdetés napján lép életbe. A törvény elleni vétség államilag üldözendő cselekménynek számított, tehát maga a hatóság lépett fel ellene. A büntetési tétel magasabb volt, mint a nemzetgyalázásért kiróható három év (a lengyel Btk. 152. §-a), és megegyezett a köztársasági elnök becsületének vagy hírnevének gyalázásáért

2 0 1 5 / 2


5

2015.09.16. 2:13:15

S ú l y p o n t

kiszabható tétellel (lengyel Btk. 125. § 2. bek.). Az ügyet kirobbantó újságírót azonban nem tudták ennek alapján elítélni, hiszen visszamenőleges hatállyal nem lehetett törvényt hozni, így enyhébb ítéletet kapott. Alkalmazták viszont a törvényt Zygmunt Felczak, az Ochrona Ludu szerkesztője és egy karikaturista ellen, gúnyrajz közlése miatt. (Zygmunt Felczak a II. világháború idején Magyarországon is működő Wacław Felczak, későbbi krakkói történészprofesszor bátyja volt). Ugyancsak ez alapján emeltek vádat egy paraszt ellen, aki Piłsudski-viccet mesélt, bár a háború kitörése miatt már nem tudtak ítéletet hozni. (Ez utóbbi műfaj alig egy évtized múlva nálunk is ismert lett, „ötéves vicc” néven – ti. öt évet lehetett érte kapni...) A törvénycikk az 1945-ös politikai változásokkal okafogyottá vált, de fura módon – netán elfelejtették? – egészen 1970-ig, az új lengyel büntető törvénykönyv életbe lépéséig nem törölték, holott Piłsudski emlékét hivatalosan mindenütt üldözték.

A kultusz képei A kultusz kifejeződésének talán legfontosabb vizuális formája a kultuszkép. Nemcsak megjeleníti, reprezentálja, hanem távollétében vagy holtában helyettesíti is a kultusz tárgyát, emlékeztet és figyelmeztet. Ilyen szerepet kap az uralkodói arcmás a császárkori Rómában, majd később az abszolutista európai államokban. A képek előtt szertartások játszódnak le, s a képet tiszteletlenséggel illetni, netán megrongálni egyet jelent az ábrázolt elleni merénylettel, vagyis a felségsértéssel. Az, hogy a Marsall arcképe valamennyi állami hivatalban és a tanintézményekben is ott függött, egyébként nem volt par excellence lengyel jelenség, hiszen a korábbi felosztó hatalmak uralkodói e tárgyból alapos leckét adtak. Miklós cár Vlagyivosztoktól Varsóig, Vilmos császár Berlintől a Dar-es-Salaam-i német missziós iskoláig az osztálytermek dísze volt. A Monarchiában a Ferenc József-portrék jelenléte mindenütt szokásos volt (még a Kehelyhez címzett prágai kocsmában is), a világháború után az utódállamok is ápolták e hagyományt. (Nemcsak a román és a szerb király, de még a polgári demokráciának mondott Csehszlovák Köztársaság elnöke is „iskolaköteles” volt – hogy a magyarországi viszonyokról most ne is beszéljünk.) A nagy európai és euro-ázsiai diktatúrák pedig minden korábbit felülmúló buzgósággal helyezték el minden elképzelhető helyen nagy vezetőik arcmását. A kor legismertebb, legkeresettebb festői szinte mindnyájan megfestették Piłsudski marsallt. Wojciech Kossak, csataképfestő, egy krakkói művészdinasztia tagja, maga is nyalka lovastiszt, aki korábban Ferenc Józsefet s a magyar arisztokratákat portretírozta a gödöllői vadászatokon és az alagi lóversenyen, a Vezért kedvenc lován, Kasztankán örökítette meg. Egyetlen nagy képzőművészeti tárlat sem nélkülözte a róla készült arcképeket és mellszobrokat, ami a lengyel kiállítókat nemcsak otthon, hanem külföldön is kötelezte. Így történt ez Budapesten is, az 1928-as nagy lengyel képzőművészeti tárlaton, ahol Konrad Krzyżanowski 1920-as Piłsudski-olajportréja szerepelt. (Lásd Magyar Művészet, 1928, 188). 1938-ban pedig Tadeusz Pruszkowski arcképe díszlett nemcsak a kiállítás fő helyén, hanem a Magyar Művészet lengyel számának élén is. (Széles körű válogatást közöl a publikált arcképekből Andrzej Garlicki a Lengyel Életrajzi Szótárban.)

6

2 0 1 5 / 2


2015.09.16. 2:13:15

S ú l y p o n t

Kazimierz Sichulski 1915-ös karikatúrája (amelyet 1917-ben már sokkal kevésbé humoros formában ismételt meg), egyenesen a Jan Matejko közismert festményén szereplő Báthory István alakjához hasonlította Piłsudskit, akaratlanul is a történeti nagyság igézetét fonva köréje. (Az első példány, ma a zakopanei Muzeum Tatrzańskieban található, az első világháború idején Stanisław Karpowicz helyi vendéglőjét díszítette. A második a krakkói Nemzeti Múzeumba került.) Ugyancsak a Matejko-kép kompozícióját követi egy másik karikatúra, Zdzisław Czermańskié. Piłsudskiról készült gúnyrajzai olyannyira tetszettek a Marsallnak, hogy a varsói Belweder-palotában kiakasztatta őket a falra.A Báthoryval való összehasonlítás egyébként más alkotásokban is manifesztálódott, például a vilnai Báthory István Egyetem (Uniwersytet Stefana Batorego) újraindításának emlékére vert, Henryk Giedroyć által 1929-ben tervezett érmen, amelyet a két államférfi szinte egymásba olvadó profilja díszített. Nem véletlenül ez az érem ékeskedett azután a Huszár Károly szerkesztésében, párhuzamosan magyarul és lengyelül megjelent díszalbum borítóján. A kultusz egyik legpregnánsabb kifejezője, egyben a két háború közötti lengyel alkalmazott grafika egyik jelentős műve Tadeusz Gronowski plakátja, amely 1930-ban, a szovjet-orosz hadsereg legyőzésének 10. évfordulójára készült. A Vezér sziluettje vörösen, a felkelő nap sugarainak ellenfényében magasodik katonái fölé, míg hátul a varsói királyi vár tornya és a hajdan Moszkvát bevevő III. Zsigmond király emlékoszlopa dereng a horizonton. A művészet peremvidékén sorakoznak azok a reprodukciók, amelyek képeslapok formájában nagyban hozzájárultak a Marsall kultuszához. Ezek közül a legtöbb, sajtófotók alapján harsány színekkel készült festmény, közkeletű sémák segítségével idézte fel a Vezér alakját, tetteit. A minden tekintetben legborzasztóbb giccs egy furcsa festmény volt, amely 1932-ben keletkezett, és a „Piłsudski apoteózisa” címet viselte. Népszerűségét annak köszönhette, hogy reprodukciója postai levelezőlapon terjedt. Az „alkotót” Marian Grużewskinek hívták (1885–1963), és csak „médiumfestő”-ként emlegették, ugyanis keresett és nagyra értékelt médium volt. 1919-ben egy orvos, Prosper Szmurło azt javasolta neki: mielőtt transzba esne a parapszichológiai kísérlet során, készítsen ki papírt, ceruzát, majd ébresszen magában erős akaratot arra, hogy valamit lerajzoljon. A propozíció annál is érdekesebb volt, mert Grużewski korábban egyáltalán nem foglalkozott képzőművészettel, tehetsége sem volt hozzá. Az ilyen üléseken készült képeket nemcsak tudományos vizsgálatnak vetették alá, hanem a húszas évek végén a „művész” maga is kiállította őket Európa nagyvárosaiban. Ez a körülmény adta meg a pikantériáját a Piłsudski-apoteózisnak, amelynek vásárlóit nem zavarta a kép immár karikatúrába hajló pátosza, technikai gyengesége, kompozíciós és ikonográfiai zűrzavara; a lényeg az volt, hogy különleges lelkiállapotban, transzban készült. A képes levelezőlapon a festmény nem kevésbé zavaros programja is olvasható: Piłsudski József marsall, Lengyelország Függetlenségének Megalkotója kikristályosítja történelmi küldetését. A Lengyel Nemzet Lelke gyászruhában feléje fordítja szemeit. Az Öreg a Nemzet Felszabadulásának jövőjébe tekint. Piłsudski József megszabadította Lengyelországot a rabság bilincseitől, felébresztette az Alvó Lovagot, feltámasztván a Lengyel Hadsereget nagy hagyományának hatalmában.

2 0 1 5 / 2


7

2015.09.16. 2:13:15

S ú l y p o n t

E szimbolista szóburjánzásból hiányzik viszont a kép további néhány szereplője: a tarka tollú szárnyakkal felszerelt, félmeztelen, ám annál szőkébb Mihály arkangyal, lengyel címeres pajzzsal, valamint egy ugyancsak ruhátlan s ugyancsak kardot forgató ifjú, nem beszélve a rózsaszín habos viharfellegek közt vágtató árnylovasokról (ők a feltámasztott Lengyel Hadsereg?), az alattuk elterülő rommezőről, a leomlott kövek között a megfeszített Krisztussal. Van itt minden, ami a „kikristályosodott” küldetéstudathoz szükségeltetik. A Piłsudskiról készült fotók, különösen a sajtófotók, a beállított propagandaképek, külön tanulmányt érdemelnének. (Az állam gondjait magára vevő Vezér hivatalos ténykedéseinek, protokolláris feladatai ellátásának témái mellett például az olyan, széles körben elterjedt fényképek, amelyek kedvenc pasziánsza közben vagy saját leányai, esetleg más gyermekek társaságában ábrázolták, azt szuggerálták, hogy a Nagyapó, a Dziadek jóságos, szeretetre méltó, és mindenkihez közel áll.

Szobrok Az első szobrokat még Piłsudski életében állították. A feltámadt lengyel állam egy kisebb tengerparti szakaszt is magáénak mondhatott, így a jövendő tengeri hatalom státuszáért is Piłsudskit illette a köszönet (holott ennek az ideának a propagátorai mások voltak, többek között Żeromski). A Marsallt 1928 márciusában a tengeri kikötővé kiépülő Gdynia díszpolgárává választották, 1933ban mellszobrot állítottak neki a Grunwaldi téren (plac Grunwaldski). Ezt a szerény, az antik hermákra emlékeztető emlékművet aztán egyre több követte, főként állami intézmények belsejében, 1934. március 19-én – tehát a névnapon – avatták Piłsudski mellszobrát a varsói Ipari és Kereskedelmi Minisztériumban, Ferdynand Zarzycki miniszter és Antoni Około-Kułak kanonok, pápai prelátus jelenlétében. Különösen megkapó dokumentuma az eseménynek az a fénykép, amelyen egy Hanka Zawadzka nevű kislány szaval a szobornak. A két háború közötti időszak kétségtelenül legeredetibb szobortervét Stanisław Szukalski készítette. Ez a szobrász– a Szczep Rogate Serce művészcsoport alapítója – ősi szláv képi világot vizionált, festményei, rajzai és főként monumentális szobrai expresszív erővel bírtak. A „Felszabadító” szoborterve (1936) alulnézetből ábrázolta a Marsall gigantikus alakját, aki kezében sast tart, fejére két angyal az aratóünnep (Dożynki) gabonakoszorújához hasonló hatalmas szalmakoronát illeszt, katonaruhája pedig csodás köpönyeggé alakul át. Szukalskinak a korai szláv és skandináv díszítőelemektől a mexikói prekolumbán művészetig sokfajta motívumot összeolvasztó, mégsem eklektikus művészetéért vagy nagyon rajongtak, vagy élesen kritizálták, sőt egyenesen nácinak minősítették. (Az igaz, hogy a szélsőjobboldali eszmék befolyása alatt álló és azoknak hangot is adó szobrász leghírhedtebb alkotása a toporzel, a mellén bárdokból összerakott svasztikát viselő sas volt, amelyet a keresztény kereskedők boltvédjegyének szánt – rövidítve ezt a tömörülést Szukalski „stílszerűen” GOJ-nak nevezte). Mindenesetre ez az emlékmű – ha megvalósult volna – sokkal eredetibb látványt nyújtott volna, mint az 1990 után létrejött, a szocreál legrosszabb emlékeit előhívó, monumentálisan unalmas vezéralakok, lóval vagy ló nélkül. (Szukalski tervét – nem véletlenül – a Második Köztársaság hivatalos kultúrpolitikája is elutasította, bár megjegyzendő, hogy ez a kultúrpolitika még mindig sokkal modernebb szemléletű volt, mint az egykorú magyar.)

8

2 0 1 5 / 2


2015.09.16. 2:13:15

S ú l y p o n t

Az utóbbi években, főként az ezredforduló óta, szinte minden lengyel város azért versenyez, kinek van reprezentatívabb Piłsudski-szobra. Elrettentő példája ezeknek a krakkói Piłsudski utcában a legionisták szoborcsoportja, amely a magyar szemlélőben a budai Vérmező hajdani Kun Béla-emlékművét idézi – naturalista megfogalmazásban… A legújabb alkotások közé tartozik a 2010-ben, Sulejówekban, a Parancsnok villájának közelében felállított „padocska” (Ławeczka Józefa Piłsudskiego). Karol Badyna szobra Józef Piłsudskit két lányával ábrázolja. Maga díszegyenruhában egy fotelban ül, kardjára támaszkodva. Ifjabb leánya, Jadwiga a padon egy repülőgépmodellt tart, az idősebb Wanda mellette áll, kezében babát szorongat. A szobrot csak „Piłsudski padocskája”-ként emlegetik – a szobrász a „Történelmi lecke” (Lekcja historyczna) címet adta művének. Történelmi lecke – de kinek? A kultusz legmarkánsabb szakrális megnyilvánulásai közé tartozik az a harang, amelyet a volhiniai noworodczycei plébániatemplom számára rendeltek meg az egyik legnevesebb (1808 óta máig létező) harangöntő műhelyben. A harangot azonban nem csupán Szent József, hanem védence, Piłsudski tiszteletére is öntötték; arcmását – barokk előképek nyomán – hadi trófeákkal díszítve. A II. világháború idején, a ma Ukrajnában található faluba (Новородчицы) benyomuló ukrán nacionalista UPA terrorlegényei a lengyel híveket gondozó adminisztrátort, egy idős ferences szerzetest lábánál fogva a katolikus templom csillárjára akasztották, majd a templomot is lerombolták. Ma a helyén szemétlerakó van. A nevezetes harang azonban máig megvan a falu pravoszláv templomában. A „transzláció” során nyilván a tárgyi érték fontosabb volt, mint a harang máig olvasható felirata: „Lengyelország feltámasztásának tizedik évfordulója emlékére, Lengyelország első marsallja, Józef Piłsudski tiszteletére, [a harang neve] »József«, az Úr 1931. évében, L[udwik]. Felczyński és Társa harangöntödéjében, Przemyślben.”

„Megszentelt helyek” A térhasználat során azok a helyek, ahol Piłsudski megfordult, szinte mindenütt emlékjelet kaptak, s főként halála után, majd hosszabb szünet után, a Szolidaritás idejét kivéve, 1990-től kezdődően részeseivé váltak a kultusznak. Fontosságuk, súlyuk természetesen nem mindig volt egyforma, de valamennyi a fanum kategóriájába tartozott (s tartozik ma is). Ténylegesen szakrális helyet jelölt meg 1927 óta az a tábla, amelyet a powiewiórkai (litvánul Pavoverė, régen a községet Sorokpolnak hívták) templom kórusán őriznek, s amelynek felirata: „Sorokpoli templom, Piłsudski József Marsall, a Nemzet Vezére keresztelésének helye. E föld fiaitól.” (Ez utóbbi, kissé tömör megfogalmazás azt jelenti, hogy a helyiek és a környékbeliek adományaiból készült.) Bár a leakasztható tábla (ma) nem szembetűnő helyen van, az ezüst keresztelőtál és az anyakönyv idevágó oldalának fénymásolata üveg alatt, a templomtérben őrzi annak emlékét, hogy születése után tíz nappal itt részesítették a keresztség szentségében Maria Billewicz és Józef Wincenty Piłsudski nemes rendű szülők negyedik gyermekét, Józef Klemenset. Ugyanígy a megszentelt helyek közé tartoznak profán épületek is, amelyek közül némelyik igen hamar a kultusz részévé vált. 1920-ban táblával jelölték meg azt a łódźi házat, ahol a szocialista

2 0 1 5 / 2


9

2015.09.16. 2:13:15

S ú l y p o n t

Piłsudski a Lengyel Szocialista Párt (PPS) illegális folyóiratát, a Robotnik („Munkás”) című lapot szerkesztette és nyomtatta. Az első táblát, amely eredetileg a házkapu fölött volt befalazva, 1945 után eltávolították, majd 1980-ban helyezték el újra. Az első emléktábla szövege igyekezett hallgatni Piłsudski szerepéről a Szocialista Pártban, magyar fordításban így hangzott (a sortörések jelölése nélkül): „Itt lakott, és 1900. febr. 21-én a cári hatalom szolgái itt tartóztatták le az Állam Vezetőjét, Józef Piłsudskit a Robotnik nyomdájában.” A második viszont – a Szolidaritás idejében vagyunk! – éppen a Szolidaritással mint mozgalommal való párhuzamokat húzta alá: illegális sajtótermék, titkos nyomda, letartóztatás stb. és Piłsudskiidézet; a párt említésével a munkásmozgalmi jelleget sem titkolja: „Józef Piłsudski e házban lakott 1889-ben. Itt szerkesztette és nyomtatta a Lengyel Szocialista Párt lapját, a Robotnikot. Letartóztatták 1900. febr. 21-én. »Legyőzve sem kerülni a győztesek hatalmába.«” Krakkóban a Topolowa utca 16. szám alatti lakását, ahol 1906–1910 között élt, az ifjúság 1937-ben jelölte meg egyszerű táblával. Varsói jelenléte igen sok helyhez köthető, ezek közül többet megjelöltek, még ha csak rövid időre ment is oda. Ilyen „egyéjszakás emlék” kötődött Julia Romanównának a Moniuszko utca 2. alatt egykor állott panziójához, ahol Piłsudski a magdeburgi erődből való kiszabadulása után, a második emelet egyik szobájában töltötte első varsói éjszakáját. A ház a varsói felkelés során elpusztult, de a tábla sértetlenül megmaradt, csak a népköztársasági időkben távolították el. (Ma a régi helyén álló épületen látható.) Lakonikus szövege csak a tényre és a dátumra utal. Zamość főterén (Rynek Wielki), a városház előtt az utcakövezeten jelölték meg táblával a helyet, ahol 1922. október 17-én ünnepi szentmise hallgatásakor állott. Ennek kétségtelen előképe az a kőlap, amely a krakkói Ryneken Kościuszko esküjének helyét jelöli, e gesztussal mintegy egyenlőségjelet téve a két vezető (Naczelnik), a nemzet két felszabadítója között.

„Nemzeti szentélyek” Az uomini famosi kultuszának szinte legfontosabb és leginkább szakrális helye a szülőház, ahol a tisztelet a leginkább kibontakozhat. Gondoljunk akár Kiskőrösre, akár Szimbirszkre vagy Gorira, a kultusz által a Vátesz születésének helye egyben az Eszme megtestesülésének helye is, tükör által, homályosan szinte egy betlehemi barlang vagy „rongyos istálló” képzetét kelti. A szülőház, Piłsudskiék majd tizenegyezer hektáros birtokának középpontja, a vörösfenyőből épült zułówi kúria nem maradt fenn. 1875-ben, amikor a kis Józef – vagy ahogy becézték: Ziuk – hétéves volt, az udvarház mindenestől: bútorokkal, könyvtárral, gazdasági épületekkel, istállókkal, jószággal egyetemben tűzvész martaléka lett. A tönkrement család egy ideig az épen maradt tiszttartói lakban húzódott meg, majd mindent eladva Vilnába költözött. A későbbi (orosz) tulajdonosok nem törődtek a puszta alapfalakkal, 1919 után pedig – miután a terület Vilnával együtt Lengyelországhoz került – a lengyel hadsereg gyakorlóterének része lett. 1934-ben a Tartalékosok Szövetsége (Związek Rezerwistów) megvásárolta a hajdani udvarház telkét, s tervbe vették az épület rekonstrukcióját, ám ezt a Marsall halálával már elvetették, inkább szimbolikus emlékparkot terveztek. Amikor 1937-ben a „zułówi rezervátum”-ot a legmagasabb állami vezetők és az özvegy jelenlétében felavatták, annak a szobának a helyén, ahol Piłsudski született, egy tölgyfát ültettek

10

2 0 1 5 / 2


2015.09.16. 2:13:16

S ú l y p o n t

emlékül. A teljes kiépítést már a háború, majd a Litván SzSzK megakadályozta. A szovjet időkben a szovhoz szinte mindent lerombolt, illetve takarmánytárolót építettek az emlékfalak fölé. A tölgyfa azonban szerencsésen megmaradt, mára tekintélyes koronát növesztett. Lakásként áll még az a faház is, amelyet eredetileg kiállítások számára emeltek. A terület mai gazdája, a Litvániai Lengyelek Szövetsége (Związek Polaków na Litwie), fekete márvány emlékkövet állított a tölgy mellé. Ismét napirendre került Zułów emlékparkként való újjáépítése, anyaországi segítséggel. A Varsó déli részéhez közeli Sulejówekban a Milusin-villát Piłsudski egykori katonái (Komitet Żołnierza Polskiego) és a lakosság adakozásából építették. Itt lakott a Marsall 1923–1926 között. A hajdani udvarházakat, a lengyel nemesek ősi fészkeit idéző, Kazimierz Skórewicz tervezte épület ma (ismét) emlékhely, átvette a hajdani varsói Belweder-palotai emlékmúzeum szerepét. Elsősorban a függetlenség ünnepén, november 11-én zarándokolnak el ide a varsóiak. A másik, Piłsudski személyéhez kapcsolódó villa – méghozzá a „kedvenc nyaraló” – ma Litvániában található. Pikieliszki (Pikeliškės) klasszicista udvarháza elég furcsa körülmények között jutott a Marsall birtokába. A légiók katonáinak járó ingyen föld osztásakor az egykori brigadéros is kapott telket, de az nem igazán felelt meg neki. Különféle cseréket ajánlottak fel, még fürdőhelyen is, de a Marsall hathetes nyári szabadsága idejére ragaszkodott a teljes csendhez, a falusi magányhoz. Így találtak rá az elhanyagolt kúriára, gyönyörű park közepén, tó partján, amely Vilnától sem esett túl messzire. Mivel azonban a litván államhatár közel húzódott, a biztonsági tényezőkre figyelemmel kellett lenni, főként a belügyminiszter meggyilkolása után, s mindezt úgy. hogy a magányosan sétáló Piłsudski ne vegye észre az őrséget. Pikieliszki csodával határos módon megúszta a rombolást (bár a berendezést széthordták), a helyi szovhoz irodái kerültek az épületbe. Talán az is közrejátszott a dologban, hogy a falu lakosai, a szovhoz dolgozói lengyelek voltak, s pontosan tudták, ki volt a korábbi lakó. Ma az épület a község könyvtáraként működik, de már néhány éve itt tartják – aratóünnep formájában – a kisebbségi népművészeti fesztivált is. A helyi önkormányzat és a lengyel kisebbség szervezetei szeretnék kulturális központként működtetni. Az anyaországból pedig mindig érkeznek turistacsoportok, amelyek a történeti emlékhely jellege miatt zarándokolnak ide. Litván nacionalisták viszont élénken tiltakoznak, mondván, hogy ilyen erővel Hitlert vagy Sztálint is tisztelhetnék itt. A kultusz szempontjából centrális helyzetű „nemzeti szentély”-nek a varsói Belweder-palota számított, ahol Piłsudski hivatalosan lakott, s ahol a halál is érte. Nincsen szentély ereklyék nélkül: egy 1936-os csendőrségi delegáció útibeszámolója még a személyes tárgyakat is felsorolja. 18 órakor a küldöttség Zamorski tábornok [a lengyel rendőrség főparancsnoka] társaságában megtekintette a lengyel nemzet szentélyét [kiemelés tőlem, P. Á.] – a Belvedere-palotát – ahol az új Lengyelország megteremtője, a nagy Pilsudski tábornagy élt, dolgozott és lehunyta a szemét. Imponáló és egyben megkapó az a kegyelet, amellyel lengyel testvéreink nemzetük nagy fiának emlékét őrzik. A Belvedere múzeummá vált. Mindent érintetlenül hagytak. A tábornagy íróasztalán ott fekszik egyszerű, néhány pengőnyi értékű zsebórája, betegágya mellett, az éjjeli szekrényen a hőmérő, mutatva az utolsó lázmérés eredményét, a térkép asztalon a nagyítóüveg úgy, ahogy azt a tábornagy hagyta. Érintetlenül áll az a fekete drapériákkal burkolt terem is, ahol a tábornagy holttestét felravatalozták. A katafalkon, a

2 0 1 5 / 2


11

2015.09.16. 2:13:16

S ú l y p o n t

koporsó helyén az a kristály urna áll, amelyben Pilsudski tábornagy szívét őrizték addig, amíg végrendelete értelmében ezüst urnába zárva, kedvenc városába, Vilnóba szállították, és édesanyja kriptájában helyezték el. A ravatal körül hervadnak a koszorúk százai, közöttük több piros-fehér-zöld szalagos magyar koszorú is. A tábornagy virágait gondosan ápolják, a virágvázákba mindennap friss virágot helyeznek, de mindennap odateszik a megszokott helyre azokat az újságokat is, amelyeket a tábornagy életében olvasni szokott. Az egyik terem magyar vonatkozású emléket őriz: a Báthory István nevét viselő m. kir. kerékpáros zászlóalj ajándékát. Pilsudski tábornagy nekünk, magyaroknak nagy barátunk volt. Sohasem felejtette el, hogy 1920-ban, midőn az orosz vörös hadsereg már Warszawa falaihoz közeledett, Európa népei közül csupán Magyarország volt az, amely annak ellenére, hogy földre tiporva maga is sok sebből vérzett, mégis segítő kezet nyújtott a testvéri lengyel nemzet felé.

A s í r é s a „ waw e l i a f f é r ” Piłsudski halála valóban megrázta az egész lengyel társadalmat. Ahogy Heidi Hein megjegyzi: a nemzeti identitás vesztesége volt. Az 1935. májusi gyászünnepségeket, amelyekhez legfeljebb a legnagyobb királytemetések pompája hasonlítható, önmagukban is érdemes lenne tanulmány tárgyává tenni, összehasonlítva például Báthory István pompa funebrisével. A végső nyugalom helyéül nem a politikai, hanem a történeti fővárost, Krakkót választották, hiszen a waweli székesegyház hagyományosan a lengyel királyok temetkezőhelye volt. Hogy ez a választás rögtön a kormánytól, illetve az államfőtől indult-e ki, vagy Piłsudski végrendeletének egy mondata sugallta, nem tudni. A mondat így hangzott: „Nem tudom, nem akarnak-e a Wawelban eltemetni. Akarjanak!” ( „Nie wiem, czy nie zechcą mnie pochować na Wawelu. Niech!”) A koporsó végig ágyútalpon utazott: a vonathoz speciálisan kiképzett platókocsit csatoltak, erre került a löveg, s körülötte állt kivont karddal a díszőrség. Krakkóban a hagyományos királyi útvonalon – a koronázási és temetési menetek útján – haladt a katonaság, a koporsót követő kormány, a külföldi és belföldi delegációk sora és a hatalmas tömeg a várbeli székesegyház felé. (Magyarországot a Horthy által személyesen delegált vitéz Nánássy-Megay Ernő altábornagy (1880–1964), Budapest városparancsnoka képviselte, katonai küldöttség élén. Hitler, aki Piłsudskit mint hadvezért nagyra tartotta, Ribbentroppot küldte maga helyett, viszont Berlinben, a Szent Hedvig-katedrálisban külön gyászmisét tartatott, lengyel zászlóval letakart katafalkkal, amelyen személyesen részt vett. Mikor 1939-ben a német csapatok elfoglalták Krakkót, megparancsolta, hogy Werner Kienitz tábornok koszorúzza meg Piłsudski sírját, és állíttasson a kriptához díszőrséget. Az egyházi szertartások után Piłsudski koporsóját, melyben akkor még a zarándokok kis üvegablakon át megtekinthették a mumifikált vezér arcát, ideiglenesen a krakkói székesegyház Szent Lénárd-kriptájában (krypta św. Leonarda) helyezték el, ahol Kościuszko szarkofágja is állott. A külön e célra létrehozott bizottság sokfajta tervet dolgozott ki, hol lehetne kialakítani a végleges mauzóleumot. Az egyik ötlet szerint a kincstár alatt, egy másik szerint a déli harangtorony, az „Ezüst harangok tornya” alatt. Az előbbit az egyház elutasította (már csak biztonsági szempontból is), a másikat viszont hosszas megfontolások után magáévá tette. Állami részről két éven át

12

2 0 1 5 / 2


2015.09.16. 2:13:16

S ú l y p o n t

húzódott az ügy, végül 1937 júniusában a krakkói érsek, Adam Sapieha herceg megelégelte a „procrastinatió”-t, s mint a székesegyház gazdája, önhatalmúlag döntött a holttest átviteléről a már majdnem kész kriptába. Hiába volt minden közbenjárás az átvitel elhalasztására, a főpásztor (aki később a németek, majd a kommunisták számára is kemény diónak bizonyult), még a köztársasági elnöknek is nemet mondott. A dologból nemcsak botrány, hanem kormányválság is lett, mert a miniszterelnök benyújtotta lemondását, azzal az indokkal, hogy „egy állampolgár” nem volt hajlandó az elnök utasítását végrehajtani, s ez a hallatlan dolog, „a Respublika felségének megsértése” az ő kormánya alatt történhetett meg, ezért levonja a konzekvenciát. Ráadásul Piłsudski tisztelői, a volt legionisták és a tisztikar nagy része mérhetetlenül felháborodott, tüntetéseket szerveztek, a korábban már említett Sieroszewski pedig nyílt levélben azt követelte, hogy a waweli székesegyházat, mint nemzeti pantheont, vegyék el az egyháztól, és az állam diszponáljon felette, az érseket meg rövid úton zárják börtönbe. („Kattanjon a bilincs…”) Mościcki államelnök azonban nem menesztette a kormányfőt, a Vatikánhoz fordult közvetítésért, mialatt a szejm mindkét háza rendkívüli ülésszakra készülődött. Sapieha azzal indokolta döntését, hogy a Szent Lénárd-kripta nedves, nem megfelelő hely, a sok látogató – akik közül nem is mindenki hívő katolikus – állandó jövés-menésével zavarja a templom csendjét és a liturgia nyugalmát, sőt beszennyezi a szent helyet, ezért méltó, a látogatók számára kívülről (tehát nem a székesegyházon keresztül) megközelíthető helyre kellett a Marsall koporsóját átszállítani. Feltehető azonban, hogy más megfontolások is közrejátszottak az új, egyébként állami jóváhagyással kialakított helyválasztásban. E kérdésnél egy kis kitérőt kell tennünk. A torony alapja s így a kripta nem a tényleges templombelső alatt fekszik, hanem kiugrik a déli oldalhajó vonalából. Sapieha elveihez ragaszkodó, következetes és kemény ember volt. Piłsudski vallásos élete kapcsán viszont már korán felmerültek bizonyos problémák, ugyanis még illegális szocialista tevékenysége idején, 1899. május 12/24-én hivatalosan áttért az evangélikus vallásra. A konverzió elsődleges oka az volt, hogy másképpen nem vehette volna el élet- és munkatársát, Maria Juszkiewiczowát, aki a katolikus egyház álláspontja szerint férjezett volt. Másrészt az is motiválta, hogy ha az illegális szocialista lap kiadása közben lebukna, az orosz büntetőjog szerint házastársát nem marasztalják el. Tizenhét évvel később, az első világháború idején, súlyos betegen, ágyban fekve, 1916. február 28-án Karasinban azonban visszatért a katolikus anyaszentegyház kebelére, tanúk előtt, de titokban. A tábori lelkész, aki előtt a hitvallást letette, a következőt jegyezte föl: „A Parancsnok saját kívánságára ezt az aktust nem vezettem be az első gyalogezred főkönyvébe, hanem a saját emlékkönyvébe, hogy az egész ügy titokban maradjon.” Hivatalos aktára viszont csak akkor lett szüksége Piłsudskinak, amikor első, már a háború idején elhagyott felesége halála után házasságot akart kötni Aleksandra Szczerbińskával 1921 novemberében. Egyébként nem igazán szívelte az egyházi méltóságok társaságát, az egyetlen püspök, akit közel engedett magához, Władysław Bandurski, a közép-litvániai haderők tábori főpapja volt; neki, nem mellesleg, igen rossz viszonya volt az egész lengyel püspöki karral. Az a hiedelem, hogy Piłsudski – legalábbis kezdetben – nemcsak szocialista, hanem szabadkőműves lett volna, nem fedi a valóságot. Viszont bátyja, a néprajztudós Bronisław és öccse, a jogász és pénzügyminiszter Jan, aktív páholytag volt, ahogy közvetlen katonai környezetében is sokan, például szárnysegédje, Bolesław Wieniawa-Długoszowski tábornok. A májusi fordulat utáni első

2 0 1 5 / 2


13

2015.09.16. 2:13:16

S ú l y p o n t

kormány elnöke, Kazimierz Bartl és a miniszterek kétharmada is közéjük tartozott. (Később a szabadkőművesség egyre inkább kritizálta a szanációs rendszert a szabadságjogok megnyirbálásáért.) Természetesen Sapieha érsek tisztában volt azzal: ha vannak is ilyen aggályai, azoknak nyíltan nem adhat hangot, sőt nyilatkozatában, amelyet végül kiadott, és ezután az országgyűlés a harcias hangulat ellenére elfogadott, s az ügyet lezártnak tekintette, kijelentette, hogy az új sírboltot, miután oda katolikus hívőt temettek, annak rendje és módja szerint beszenteltette. A Marsall sírja mindeközben (1937. június 22–24. kivételével) továbbra is célpontja maradt a Krakkóba látogató hivatalos és társadalmi delegációknak éppúgy, mint a Wawelba zarándokló egyszerű embereknek, volt legionistáknak, iskolásoknak, cserkészeknek. Az 1939. augusztus végéig Krakkóban megfordult valamennyi magyar küldöttség kötelező érvénnyel felkereste a kriptát, hogy ott tiszteletét tegye. Már 1935 júliusában (tehát két hónappal a temetés után) a spałai nagytáborba különvonaton utazó félezer magyar cserkész a pályaudvartól a Wawelig rendezett sorokban, magyar zászlók alatt vonult a székesegyházhoz a krakkóiak lelkes tetszésnyilvánítása mellett. Árvalányhajjal díszített, hatalmas koszorút hoztak magukkal, amelyet Piłsudski sírján helyeztek el. Érdekesség, hogy közvetlenül a háború kitörése előtt, 1939-ben ugyancsak cserkészek voltak az utolsók, akik lerótták kegyeletüket: a Magyar Cserkészszövetség küldöttsége Papp Antal egyetemi tanár, helyettes államtitkár, a szövetség elnöke vezetésével koszorúzott a kriptában. Végakaratának megfelelően a Marsall halála után – még Varsóban kivették szívét és agyát. Kívánsága az volt, hogy szíve Vilnában nyugodjon, anyja holttestével együtt. Ehhez azonban Litvániában exhumálni kellett Maria Piłsudska földi maradványait, ami a szertartás megrendezésében komoly késedelmet okozott. A szívtemetés is teljes katonai pompával ment végbe. A Rossa temetőben ma is látható a fekete márványlap: „Az Anya és a Fiú szíve” (Matka i Serce Syna) felirattal. Lengyel zarándokok virágokkal borítják, litván nacionalisták festékkel öntik le. Piłsudski agyának még kalandosabb a története. A huszadik század első felében fellendült agykutatás különös érdeklődést mutatott a nagy emberek agya iránt. Jelentős kutatóközpontok létesültek Berlinben, Moszkvában (ahol Lenin agyát is vizsgálták), Madridban. Lengyelországban a két háború között Vilnában működött ilyen tudományos intézet, Maksymilian Rose professzor vezetésével. A Marsall agyvelejéről fényképsorozatot, majd preparátumokat készített, kutatási eredményeiről azonban halála miatt csak munkájának első kötete jelent meg (címlapján nem nevezte meg közreműködő munkatársait). A háború megakadályozta a további kutatást. Vilna litván, majd szovjet megszállása után Piłsudski agya – a teljes dokumentációval és valamennyi eredeti fényképnegatívval együtt – egyszerűen eltűnt. Ma sem tudjuk, hová lett. Többféle teória is közszájon forog: a lengyel tudósok elrejtették, de a rejtekhelyet ismerők meghaltak; Varsóba vitték, ám az 1944-es felkelés során elpusztult; az oroszok Moszkvába vitték, ma is ott őrzik titokban; a németek Berlinbe vitték, ahol később megsemmisült; az oroszok bosszúból elpusztították stb. A kombinációk sorát még folytathatnánk, ez azonban már inkább a detektívregények műfajába illenék. Így viszont a kultuszhoz tartozik egy titokzatos testereklye; hollétének vagy nem-létének titka könnyebben bekapcsolja a kultuszba, mint ha egy laboratórium polcán vagy egy múzeumban bárki által látható lenne.

14

2 0 1 5 / 2


2015.09.16. 2:13:16

S ú l y p o n t

Piłsudski halma Legmonumentálisabb, máig látható emléke e kultusznak a Piłsudski halma (Kopiec Piłsudskiego, valójában a Lengyel Függetlenség Piłsudskiról elnevezett halma (Kopiec Niepodległości im. Józefa Piłsudskiego), amely a krakkói Lasek Wolski fái fölött 383 méter magasan emelkedik. Az emlékdomb eszméje még a Vezér életében megszületett: a „fegyveres tett” (czyn zbrojny), vagyis a világháború kezdetén az első legionárius lövészezred kivonulásának napjához kapcsolódva. 1934-ben a Lengyel Légiók Szövetségének (Związek Legionów Polskich, ZLP) delegátusai Krakkóban rendeztek találkozót, ekkor vetették fel a Sowiniec-hegyen emelendő halom tervét, azzal a megfontolással, hogy onnan az egész városból jól látható lesz, a több mint száz évvel korábban emelt Kościuszko-halom mellett. A rendezési munkálatokat a Marsall 1935-ben bekövetkezett halála meggyorsította. Tükrözte ezt a lelkesedést Aleksander Gałuszka himnusza a krakkói Piłsudski-halomról (Hymn o Kopcu Marszałka Józefa Piłsudskiego w Krakowie), amely 1935-ben jelent meg az Ilustrowany Kurjer Codzienny 144. számában: Emléket emelünk Néked a virágzó kertek fölé, gránitnál és ércnél maradandóbbat. A halom hazai földből őrködni fog Lengyelhon felett! Hallgatag Vezérünk! Győzelmes Vezérünk! Az építésben részt vett a társadalom minden rétege. A korabeli magyar filmhíradó tudósítása ugyancsak ezt sugallta: „Piłsudski emlékmű. A lengyel nemzet kegyelettel adózik nagy fia emlékének. Lengyel notabilitások hordják a földet a »Pilsudski-emlékhalom«-ra.” A halom építésében magyar cserkészek is részt vettek, akik 1935 júliusában a lengyel cserkészet fennállásának 25. évfordulója alkalmából a spałai nagytáborban vettek részt (például a későbbi népszerű muzsikus, Holéczy Ákos, a nyelvész Lőrincze Lajos, a művészettörténész Radocsay Dénes stb.). A csapatot Teleki Pál vezette. A munkáról Papp Antal számolt be Egy nemzet dombja címmel: Az épülő domb földtömegeinek a nagyobbik része a közvetlen környező területek talajrendezéséből kerül ki. A domb közepén azonban annak egész magasságában egy elég tágas aknát vezetnek, amelybe a lengyellakta helyekről jövő zarándokok hazai földet hordanak össze az ország minden részéből, sőt a külföldi lengyel telepekről is. A spalai jubiláris táborozásra utazó magyar cserkészek öregeiből és tisztjeiből egy százas csoport jelentkezett 1935. július 12-én az épülő Pilsudski-dombnál, hogy élükön a parancsnokkal, gróf Teleki Pál tb. főcserkésszel, maguk is leróják kegyeletüket a testvér lengyel nemzet halhatatlan vezérének. Az a száz talicska föld csak parányi része az addig már hatszázezeret meghaladó talicskaszámból került földtömegnek: de ott lesz majdan a kész dombnak éppen a közepén, annak a szívében, mint testvéri érzéseinknek és szeretetünknek szimbóluma.

2 0 1 5 / 2


15

2015.09.16. 2:13:16

S ú l y p o n t

Más magyarok is részt vettek a Kopiec építésében. 1935-ben az Újpest labdarúgó csapatának tagjai végeztek munkát. Amikor Hóman Bálint kultuszminiszter látogatást tett Krakkóban, ugyancsak jelentkezett munkára, a fotóriporterek meg is örökítették a korpulens minisztert talicskatolás közben. A halom számára Lengyelországból és külföldről nagyon sok emlékföldet, különféle csataterekről gyűjtött földdel teli urnát küldtek a lengyelek és a külföldi lengyelség szervezetei. Magyarországról Miklóssi Ferdinánd Leó kezdeményezésére a Magyar–Lengyel Szövetség küldött tablószerűen elrendezett, kis zacskókba töltött földet az akkori magyar vármegyék területéről. E zacskókat az adott megye címere díszítette. A felirat szerint: „Csonka-Magyarország összes vármegyéiből összegyűjtött emlékföld-zacskók, melyeket 1935. október 20-án a budapesti Magyar–Lengyel Szövetség küldöttsége hozott Krakkóba.” Az ereklye ma Krakkó Város Történeti Múzeumában van. A német megszállók mind Kościuszko, mind Piłsudski emlékhalmát el akarták tüntetni, sikertelenül. A sztálinista rendszer már hatékonyabbnak bizonyult, különösen a Piłsudski-dombot illetően: 1953-ban tankkal rántották le tetejéről azt a kőtömböt, amelyre a lengyel légiók keresztjét faragták ki, s csak 1991-ben helyezték vissza.

Piłsudski kultusz a és a szomszéd os k e l e t - kö z é p - e u ró pa i á l l a m o k Piłsudski kül- és védelmi politikájában a Kelet játszotta a döntő szerepet. Ebben származása, saját élettapasztalata, a világháború és az 1920-as bolsevik támadás nagymértékben befolyásolta: az oroszok voltak és maradtak a lengyelség első számú ellenségei. (Politikai ellenfelei mindig is szemére vetették: nem törődik az újjászülető állam nyugati határaival, negligálja a német veszélyt, sőt németbarát politikát folytat, és Sziléziában a határok kialakításakor nem torolta meg az Olża-vidék cseh megszállását.) Ebben a külpolitikában – a szovjet fenyegetés elleni katonai szövetségesként – a legfontosabb szerepet Románia játszotta. Piłsudski négyszer tett hivatalos látogatást délkeleti szomszédjánál. A szoros lengyel–román viszony magyarázza a tényt, hogy Magyarországra – a szóban sokszor hangoztatott hagyományos barátság ellenére – sohasem jött, s Horthy, bármennyire is szerette volna, egyszer sem kapott tőle meghívást. Csak a Marsall halála után látogatott el Lengyelországba, ám a lengyel fél az invitálás célját még így is csak vadászatban jelölte meg – noha ténylegesen az államfőknek kijáró pompával fogadták a kormányzót Krakkóban. Harmadik romániai látogatása alkalmával 1931-ben Piłsudskit kinevezték a moldvai Fălticeniben állomásozó 16. gyalogos darabont-ezred tiszteletbeli ezredesévé, az ezred felvette a Marsall nevét (Regimentul 16 dorobanţi „Baia Mareşal Iosif Pilsudski”), jelvényeiben szerepeltette a JP monogramot, a hajdani ezredtulajdonosok régi hagyományát követve. A román ezred Piłsudski krakkói temetésén díszszázaddal vett részt.

16

2 0 1 5 / 2


2015.09.16. 2:13:16

S ú l y p o n t

P i ł s u d s k i - k u lt u s z M ag ya r o r s z ág o n Piłsudskiról 1936-ban Buda XII. kerületében a korábbi Ince utcát nevezték el (a mai Apor Vilmos tér és Stromfeld Aurél utca). Ez alkalomból az államférfi portréjával díszített emléktáblát lepleztek le. A bronz domborművet Sződy Szilárd szobrászművész készítette. A korabeli filmhíradó megörökítette az avatási ünnepség néhány részletét. (Magyar Világhíradó, 640. 1936. május) 1945 után ezt eltávolították, csak a mellette lévő pillér maradt meg a sasos lengyel címerrel, a ház kerítésének elemeként. 1993-ban Pusztai Ágoston újra elkészítette az eredeti tervek szerint. Ma régi helyén, az Apor Vilmos tér 2. számú ház kerítésén látható. Bár nem közvetlenül hivatkozik Piłsudskira, ide tartozik a kőbányai lengyel templom felszentelésének emléktáblája (ma a templom belsejében). Augustyn Hlond bíboros. Lengyelország prímása 1930-ban, Nagyboldogasszony napján, „a nagy varsói csata” tizedik évfordulóján benedikálta a budapesti lengyel kolónia templomát. Az emléktábla szövege csak általánosságban „a lengyel vitézség”-et emlegette, amely „visszaverte a Vörös Hadsereg”-et. Azt hiszem, hogy a dicsőséges szovjet hadsereg legyőzésének kőbe vésett szövege 1989 előtt nemcsak Magyarországon, hanem az egész „béketábor”-ban egyedül állott. A Budapesti Emlékmű Felügyelőség minden tőle telhetőt megtett, hogy eltávolítsák, ám a templom belsejében lévő tárgyak nem tartoztak jurisdikciója alá. Ha nem is a Vörös Hadsereget, de az okvetetlenkedő hivatalnokokat sikerült visszaverni… Petneki Áron művelődéstörténész, nyugalmazott egyetemi tanár

Irodalom Czermaski, Zdzisław: Marszałek Piłsudski w 13 karykaturach (wstęp Jan Lecho), Paris, 1931; 2. kiad.: Warszawa, Wydawnictwo J. Przeworskiego, 1935; reprint: Warszawa, Graf_ika, 2010 Dávidházi Péter, „Isten másodszülöttje”. A magyar Shakespeare-kultusz természetrajza, Bp., Gondolat, 1989, 28. Garlicki, Andrzej, Józef Klemens Piłsudski, in Polski Słownik Biograficzny, XXVI, Kraków, PAN, 1981 Gliski, Mateusz (red.), Józef Piłsudski i jego legjony w muzyce i w pieśni. Monografja zbiorowa. Numer specjalny czasopisma „Muzyka” nr. 127–129. Warszawa, Muzyka, 1935 [A „Muzyka” címűfolyóirat különszáma] Hein, Heidi, Freiheitsheld und Symbolfigur. Der Piłsudski-Kult als Mittel nationaler Identitätsund Bewusstseinsbildung, Zeitenblicke III. (2004)/1,1–5. http://www.zeitenblicke.de/2004/01/ hein/Hein.pdf (2015-06-07) Hein, Heidi, Historische Kultforschung, in Digitales Handbuch zur Geschichte und Kultur Russlands und Osteuropas, 2005. https://www.vifaost.de/texte-materialien/digitale-reihen-undsammlungen/handbuch/handb-kultforsch/ (2015-06-09) Hein, Heidi, Historische Mythosforschung, in Digitales Handbuch zur Geschichte und Kultur Russlands und Osteuropas, 2005. http://epub.ub.uni-muenchen.de/639/1/hein-mythosforschung.pdf (2015-06-08)

2 0 1 5 / 2


17

2015.09.16. 2:13:16

S ú l y p o n t

Hein, Heidi, Historische Mythos- und Kulturforschung, in Politische Mythen, Tepe, Peter (Hrgs.), Würzburg, Königshausen & Neumann, 2006, 30–45. Hein-Kircher, Heidi, Piłsudski-Kult und seine Bedeutung für den polnischen Staat 1926–1939, Marburg, Herder-Institut, 2002 Hein-Kircher, Heidi, Kult Piłsudskiego i jego znaczenie dla państwa polskiego 1926–1939, ford. Owczarek, Zdzisław, Warszawa, Wydawnictwo Neriton, 2008 Huszár Károly (szerk.), Magyarország és Lengyelország / Polska i Węgry, Bp.–Warszawa, Athenaeum Nyomda, 1936 Józef Piłsudski apostatą? in http://www.jpilsudski.org/pisma-jozefa-pilsudskiego/itemlist/tag/ konwersja (2015-06-02) Kapronczay Károly, Józef Piłsudski (1867–1935), in Valóság XXXXVIII (2005)/6, 92–99. Kienzler, Iwona, Kobiety w życiu Marszałka Piłsudskiego, Warszawa, Bellona, 2012 Koprowski, Marek A., W Pikieliszkach Marszałka, in Współnota Polska, 2011. 07. 18. wspolnotapolska.org.pl/wiadomosci/W-Pikieliszkach-Marszalka,727.html (2015-06-10) Kovács István, Józef Piłsudski és a lengyel állam újjászületése, 1–2., Kortárs L. (2006)/5, 62– 92, L. (2006)/6, 46–76. http://www.kortarsonline.hu/2006/05/jozef-pilsudski-es-a-lengyel-allamujjaszuletese-4/6099, (2015-06-07), http://www.kortarsonline.hu/2006/05/jozef-pilsudski-es-a-lengyel-allam-ujjaszuletese-3/6097 (2015-06-07), http://www.kortarsonline.hu/2006/06/jozef-pilsudski-esa-lengyel-allam-ujjaszuletese-2/6066 (2015-06-07), http://www.kortarsonline.hu/2006/06/jozef-pilsudski-es-a-lengyel-allam-ujjaszuletese/6063 (2015-06-07), http://epa.oszk.hu/00300/00381/00105/ kovacs.htm (2015-06-07), http://epa.oszk.hu/00300/00381/00106/kovacs2.htm (2015-06-07) Lipcsei Steiner Mihály– Erds László, Pilsudski József, Bp., Magyar Mickiewicz Társaság, 1935 Lukinich Imre utasítása és tanácsai a csereakció keretében Lengyelországba küldött magyar diákoknak, gépirat, 1935 után, OSZK Kézirattár, Lukinich-hagyaték Nagysólymosi József, Pilsudski József, 1867–1935, Győr, Mercur Ny., 1939 Noworodczyce (parafia), in Wołyń – pamiątki polskich czasów, http://www.wolhynia.pl/index. php?option=com_content&view=article&id=110:noworodczyce-parafia&catid=25&Itemid=101 (2015-06-12) Obchody imienin Marszałka Józefa Piłsudskiego w II RP, http://tmwizw.republika.pl/pilsudski_imieniny.htm (2015-06-01) Olchváry-Milvius Attila, A magyar csendőrség és rendőrség küldöttsége Lengyelországban, in Csendőrségi Lapok, XXVI (1936)/23 (dec. 1.), 724–732. Papp Antal, Egy nemzet dombja, in Lengyel földön, Doró Gábor (szerk.), Bp., Magyar Cserkészszövetség, 1936, 65–66. Oltványi-Ártinger Imre, A mai lengyel festészet, in Magyar Művészet XIV (1938)/4, 97–113. (A Piłsudski-arckép a 97. lapon.) Polgár Tamás, Föderáció, kivel és hogyan? Józef Pilsudski föderációs elképzeléseinek létjogosultságáról (1918–1920), in „Önkényuralom, alkotmányosság, forradalom”. Előadások és tanulmányok az első orosz forradalom 100 éves évfordulója alkalmából, Polgár Tamás (szerk.), Pécs, PTE–BTK, 2006, 241 (MOSZT könyvek: Modern Oroszország és Szovjetunió történeti kutatócsoportjának közleményei, I.)

18

2 0 1 5 / 2


2015.09.16. 2:13:16

S ú l y p o n t

Romanowski, Andrzej, Piłsudski, Litvánia és „a bölcs belátással megtett szakaszok” in 2000 (2003)/11, 99–109. http://ketezer.hu/2003/11/pilsudski-litvania-es-a-bolcs-belatassal-megtettszakaszok/ (2015-06-05) Rose, [Maksymilian] Maximilien, Le cerveau de Joseph Piłsudski. Premiėre partie, Wilno, 1938. [Több nem jelent meg.] Roek, Michał, Krakowska katedra na Wawelu. Dzieje, ludzie, sztuka, zwyczaje (2. kiad.), Kraków, Petrus, 2012 Rumuński 16 pułk piechoty Marszałka Józefa Piłsudskiego, in JPiłsudski.org, http://jpilsudski.org/ artykuly-historyczne-pilsudski/patron-jozef-pilsudski/item/2175-rumunski-16-pulk-piechotymarszalka-jozefa-pilsudskiego (2015-05-30) Schaffer Károly, Beszámoló Pilsudski József agyvelejéről, in Mathematikai és Természettudományi Értesítő, LVIII (1939)/3, 794–801. Schlott, Wolfgang, Piłsudski-Kult. Die Wiedergeburt einer charismatischen Persönlichkeit in der Solidarnosc-Ära (1980 bis 1989), Forschungsstelle Osteuropa Bremen, Arbeitspapiere und Materialien, Nr. 48 – August 2003. http://www.forschungsstelle.uni-bremen.de/UserFiles/ file/06-Publikationen/Arbeitspapiere/fsoAP48.pdf (2015-06-06) Sieroszewski Vencel [Wacław], Pilsudski József, Bp., Toldi biz., 1921 Szablowska, Anna Agnieszka, Tadeusz Gronowski. Sztuka plakatu i reklamy, Warszawa, Instytut Sztuki PAN, 2005 Szokolay Katalin, Piłsudski, Józef (1867–1935), in A nemzetközi munkásmozgalom történetéből. Évkönyv 1992, Bp., Magyar Lajos Alapítvány–Politikatörténeti Alapítvány, 1992, 356–364. Szokolay Katalin, A Piłsudski-jelenség, Múltunk, XXXXIV (1999)/1, 3–43.

KÉPI FORRÁSOK Adolf Hitler attending memorial service of Polish First Marshall Jozef Pilsudski in Berlin, 1935. in Rare Historical Photos, http://rarehistoricalphotos.com/adolf-hitler-attending-memorialservice-polish-first-marshall-jozef-pilsudski-berlin-1935/ (2015-06-07) Gronowski, Tadeusz, Odparcia Najazdu Rosji Sowieckiej, lithographic poster http://image. invaluable.com/housePhotos/weschler/00/307400/H0143-L23780491.jpg (2015-06-07) Magyar Világhíradó 599. 1935. augusztus. Lengyel notabilitások hordják a földet a Piłsudski emlék-halomra. http://filmhiradok.nava.hu/watch.php?id=1560 (2012-08-20) Rumuński 16 pułk piechoty Marszałka Józefa Piłsudskiego, Narodowe Archiwum Cyfrowe,http:// jpilsudski.org/images/stories/grafiki_w_artykulach/ciekawostki/16-rumunski-pulkpilsudskiego.jpg Sichulski, Kazimierz, Karykatura Józefa Piłsudskiego, [1915. és 1917.] in Kazimierz Sichulski, Lwów 1879 – Lwów 1942, www.pinakoteka.zascianek.pl/Sichulski/Sichulski_5.htm (2015-06-07)

2 0 1 5 / 2


19

2015.09.16. 2:13:16

S ú l y p o n t

Papok lázadása a pápa ellen *1 Két évvel ezelőtt, 2013. március 13-án választották pápává Jorge Mario Bergoglio püspököt. Egyetlen országban sem bírálják őt olyan keményen, mint Lengyelországban. Egyetlen püspökkari konferencia sem annyira egységes Ferenc pápa reformjaival szemben, mint a lengyel. Sok lengyel kérdi: hová vezet minket a pápa? Néhány lengyel filozófus már attól tart, hogy hazájukban hamarosan ellenpápát választanak, és egy új, Rómától független egyház jön létre, amelynek Częstochowa vagy Krakkó lehet a székhelye. Egy pápának gyűrűt kell viselnie, és az egyházat méltóképpen kell reprezentálnia. Ferenc egy hotelben lakik a pápai palota helyett. Ugyanazt a cipőt viseli, mintha még mindig argentin püspök lenne. Nem pápának, hanem Róma püspökének akarja nevezni magát. Nekem ez túl kevés. Nem térdel le az oltáriszentség előtt, egy mohamedánnak mossa meg a lábát, az elváltaknak és újraházasodottaknak is ki akarja szolgáltatni a szentségeket. Ez bűn. Az egyház egyre inkább elveszti tekintélyét. A mi II. János Pál pápánk egészen más volt. Ő tudta, hogyan kell méltóképp képviselni az egyházat. Így fogalmazta meg kritikáját egy lengyel plébános (név a szerkesztőségben), aki 33 éve Ausztriában él. Magáról ezt mondja: „Én egy plébánia élén állok, és szeretném, ha ennek megfelelő tisztelet övezne. Inkább konzervatív vagyok, és Ferenc pápa sok szempontból nem felel meg a pápáról és pápaságról alkotott elképzeléseimnek.” Tipikus lengyel vélemény?

Fe re n c – s o k l e n g y e l pa p na k e g y ré m e s a l a k Egyre több lengyel klerikus bírálja nyíltan Ferenc pápát az interneten, mint például egy atya Białystokból. Ezt írja: Nem illik a pápának fehér reverendában mutatkoznia és alatta régi, kopott nadrágot viselnie. Különb szeretne lenni, mint maga Jézus. Ferenc olyan szavakkal üdvözli és búcsúztatja a zarándokokat, mint „Jó napot!”, „Jó éjszakát!”. Egy pápának olyan szófordulatokat kellene használnia, amelyekkel Krisztust dicséri. Ferenc megveti a pápai hagyományt, és ha kedve úgy hozza, nem akarja viselni ezt vagy azt a díszruhát, sőt gyűrűt sem. Nem a pápai palotában lakik, hanem egy hotelben; hála Istennek, hogy nem jutott eszébe egyszobás lakásba költözni valahol Róma külvárosában. Erőszakosan próbálkozik néhány, a szegény Argentínából származó ötletet átültetni Európába, de ezek itt nem válnak be.

*1 Forrás: Priester-Aufstand gegen den Papst, Kirche In, 2015/3, 20–23.

20

2 0 1 5 / 2


2015.09.16. 2:13:16

S ú l y p o n t

Nagypénteken Rómában fiatalkorú bűnözők börtönébe látogatott, ahol néhány rabnak megmosta és megcsókolta a lábát. Jézus a tanítványai lábát mosta meg, de sohasem csókolta meg azokat. Egy stargardi pap ezt írja a Twitteren: „Tudtam, hogy vissza fogom sírni Benedek pápát, csak azt nem gondoltam, hogy ez ilyen gyorsan bekövetkezik.” Miroslaw K. atya a következőt posztolta a Facebookon: „Egyre kevésbé hiszem, hogy a legutóbbi konklávét a Szentlélek vezette. Könyörgöm: Benedek pápa, térj vissza! A vatikáni szabadkőművesek készítettek ki téged. A végső győzelem azonban Istené és Máriáé.”

„Lépjetek a szegénység útjára!” Sok lengyel pap szemében szálka az is, hogy Ferenc pápa felszólítja őket: „Lépjetek a szegénység útjára!” Azt követeli, hogy ingyen szolgáltassák ki a szentségeket. „Ne kérjetek pénzt a hívőktől a szentségekért!” – mondta egyszer. „Hogyha azt látják az emberek, hogy az egyház pénzügyi haszonra törekszik, akkor eltávolodnak tőle…” „Ezek a szavak nem vonatkoznak a lengyel papságra. Minden munkát meg kell fizetni” – vélte egy wrocławi (Breslau) lelkész a Twitteren. Majd így folytatta: „Amit vasárnap gyűjtünk, annak egy része elmegy a templomi áramra és fűtésre. A pénz egy másik részét átutaljuk az egyházmegyének. A szentmisékért és a szentségekért befolyt összeg pedig a papot és a házvezetőnőjét illeti.” A lengyel katolikus papság rá van utalva a hívők támogatására, hiszen Lengyelországban nincs semmilyen egyházi adó. Az egyház 80 százalékban adományokból tartja fönn magát, a hiányzó rész olyan egyházi intézményektől jön össze, amelyek egészségügyi, oktatási, kulturális és karitatív területen tevékenykednek. Az interneten található adatok szerint egy szentmise 20 és 100 złoty közötti összegbe kerül (1 złoty körülbelül 75 forint). A keresztelés 300 złoty, a házasság szentségének kiszolgáltatása 500 és 1000 złoty között van, a temetés pedig 200-tól 300-ig terjed. Ha még kántort, sírásót és a falu temetőjében sírhelyet is kérnek hozzá, akkor mindez 2000 złotyba is kerülhet. (A nettó lengyel átlagkereset 2850 złoty.) Ezekkel az összegekkel azonban csak egy átlagos papnak kell számolnia Lengyelországban. Vannak ugyanis „életrevalóbb koponyák” is. Egyik mintapéldányuk a híres-hírhedt redemptorista szerzetes, Tadeusz Rydzyk, a Radio Maryja és a Trwam tévéállomás birtokosa. Sok lengyel értetlenkedik, hogy Ferenc pápa szegénységre hív, vagy például áthelyezte FranzPeter Tebartz-van Elst német püspököt, amiért 23 millió eurót költött püspöki palotájának átépítésére. Lengyelországban azt mondanák, hogy a „carrarai márvány”-nak meg kell adni az árát. Egy ilyen püspök már csak igazán sikeres!

2 0 1 5 / 2


21

2015.09.16. 2:13:16

S ú l y p o n t

C s a l á d i s z i n ó d u s : I I . J á n o s Pá l e l á r u l á s a Amikor Ferenc a legutóbbi szinóduson a Vatikánban a homoszexuálisok és leszbikusok értékeiről beszélt („A homoszexuálisok olyan adományokkal és tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek hasznosak lehetnek a keresztény hívő közösség számára.”), a Lengyel Püspökkari Konferencia elnöke, Stanisław Gądecki érsek egy interjúban azt vetette a pápa szemére, hogy enged a világ nyomásának. Hangsúlyozta, hogy Lengyelországban senki sem fogja megengedni a katolikusoknak, hogy még toleránsabbak legyenek a szexuális kisebbségekkel szemben. Majd hozzátette: ebben a kérdésben már más püspökökkel is vitáztak, és az volt a benyomása, hogy a püspökök többsége „egészségesen” gondolkodik. A legutóbbi, családdal foglalkozó szinódus Gądecki püspök szemében „elfordulás II. János Pál tanításától és elárulása annak”. Ferenc pápára egyre kevésbé hallgatnak a lengyel egyházban. Az egyházat jól ismerő Zbigniew Mikołejko filozófus és vallástudós úgy véli, hogy a lengyel püspökök częstochowai vagy krakkói székhellyel hamarosan egy „új, igaz egyház”-at alapítanának, és ellenpápát választanának, ha lenne bátorságuk az egyházszakadás végigviteléhez. Ez a folyamat még nem teljesen világos a lengyelek többsége előtt, de hát még csak a konfliktus elején vagyunk. A lengyel püspökök egyre nyíltabban kezdik kritizálni a Szentszéket és a világ más részeinek püspökeit. Belátták, hogy nem jött be az a tervük, miszerint „Ferenc pápa és Walter Kasper bíboros kormányzási idejét” elég csak kivárni – mondja Mikołejko. Kamil Sipowicz történelemprofesszor szerint a lengyel hívők viselik a felelősséget egy új, a vatikáni hatalomtól teljesen független egyház létrejöttéért, mert nem kényszerítik arra főpapjaikat, hogy Krisztus nyomdokaiban járjanak. Úgy véli, a lengyel katolikusok olyannyira és kritikátlanul szeretik püspökeiket, hogy szívesen hozzáfűznek még egyet a Tízparancsolathoz: „Tiszteld a püspököket!” A lengyel egyházat jól ismerők között olyan hangok is akadnak, amelyek figyelmeztetnek, hogy „Ferenc pápa emberi forradalmá”-nak nyílt bírálata sok lengyel püspök korai nyugdíjazásához vezethet. Attól tartanak, hogy Ferenc pápa is képes úgy viselkedni, mint II. János Pál, aki sok évvel ezelőtt egyszerűen lecserélte azokat a magyar főpapokat, akik a hívők szemében kompromittálódtak. A hatalmuktól megfosztott egyházi vezetők és az „új egyház”-ról szőtt álmuk pedig hamar feledésbe merülhetnek.

Vi s s z a a t ia r át ! A kérdés sok lengyelt foglalkoztat. Wojciech Cerjowski újságíró, a Lublini Katolikus Egyetem végzős hallgatója csalódott Ferenc pápában.

22

2 0 1 5 / 2


2015.09.16. 2:13:16

S ú l y p o n t

Nem fogok kilépni az egyházból, de szeretném, ha Jézus több tiszteletet kapna gesztussal, szóval, cselekedettel és öltözékkel. Ebben a tekintetben XVI. Benedek még II. János Pálnál is alaposabb volt. Elvárom, hogy a hordozható pápai trónt és a tiarát is újra használják. Elvárom, hogy az egyház vásárolja vissza ezeket a tárgyakat, amelyeket VI. Pál pápa megfontolatlanul eladott a Washingtoni Múzeumnak. A tiara azt a tényt szimbolizálja, hogy a pápai hatalom felette áll a világinak. A tiara hármas koronája azt jelzi, hogy a világi hatalomnak semmilyen joga sincs az egyházban, és fordítva. Az a véleményem, hogy az államnak nem lehet semmiféle joghatósága a papok fölött, vagyis a szenteléssel immunitást kell kapniuk az állami joggal szemben. XVI. Benedek kiváló teológus volt, de Ferenc ebben a tekintetben elég szánalmas. Prédikációi üresek, olyanok, mint a latin körök: se eleje, se vége. Ember, mondj már valami konkrétumot! Mindezek ellenére megmaradok az egyházban. Isten tudja ezt, Ferencet pedig azért küldi, hogy próbára tegyen.

„ Te j ó é g , h át t e va g y a pá pa ! ” Keményen bírálta Ferencet Rafał Ziemkiewicz konzervatív újságíró is, aki – miután az egyházfő Fülöp-szigeteki útja alkalmával azt mondta, hogy „katolikusoknak nem kell úgy szaporodniuk, mint a nyulaknak” – a Twitteren idiótának nevezte a pápát. „Azt még megértem, hogy itt-ott kicsúszik valami a pápa száján, de hogy rendszeresen ilyen kijelentésekre ragadtatja magát, az azt jelenti, hogy valami rossz dolog történik az egyházban, különösen is a pápa fejében.” Később, egy tévébeszélgetés során Ziemkiewicz bocsánatot kért ezekért a szavakért, de hozzátette: „Az egyház, amelyben hiszek, degenerálódik, enged a divatjelenségeknek, szégyelli a saját hagyományát, ahelyett, hogy igent és nemet mondana, kacsintgat a ferde hajlamúakra, az ellenségeinél keres elismerést, viszonylagossá teszi és megédesíti a parancsokat.” A Do Rzeczy című hetilapban folytatta kritikáját: Az egyház tanítása felhígul. Amikor egyszer megkérdezték a pápát, mi a véleménye arról, ha egy püspök homoszexuális, állítólag ezt mondta: „Ki vagyok én, hogy ítélkezzem felette?” Te jó ég, hát te vagy a pápa, Krisztus követője a Földön! Ki más hivatott arra, hogy ítéljen egy olyan püspök fölött, aki a romlás magját hinti szét? Úgy vélem, hogy a Szentatya nem meri megmondani a szegény katolikusoknak, hogy mi a jó és mi a rossz. Az újságíró Európa jelenlegi helyzetét a széthulló Rómához hasonlítja: Az első keresztényeknek sem tiltották meg, hogy higgyenek Krisztusban, csak azt nem mondhatták, hogy a kereszténység az egyetlen igaz vallás. A keresztények toleranciája addig terjedt, amíg a rómaiak nem követelték tőlük, hogy relativizálják hitüket. Ezért aztán elevenen megégették, az oroszlánok elé dobták, és halomra ölték őket.

2 0 1 5 / 2


23

2015.09.16. 2:13:16

S ú l y p o n t

„Égnek áll a hajam” A folyamatos bírálatok hatására sok lengyel katolikus kérdezi, hogy valójában törvényes pápa-e Ferenc. Ha XVI. Benedeket lemondásra kényszerítették volna, akkor Ferenc sem lehetne törvényes pápa. Lech Wałęsa, egykori lengyel államfő is elhatárolódik Ferenc pápától, akinek uralkodásáról egy interjúban így nyilatkozott: „Néhány hónap múlva bebizonyosodhat, hogy a Szentlélek tévedett.” Egy magát „Bernard teológus”-nak nevező lengyel blogger internetes oldalán olyan információkat gyűjt, amelyek megkérdőjelezik a pápa tanítását. Ilyen mondatokat találunk ott: A pápa – eretnek? Egy lengyel katolikus számára lényegi kérdés a pápa iránti hűség. Tisztelet és engedelmesség jár neki. Azért fontos ez a lengyel katolikusoknak, mert Lengyelországból származik a nagy Szent II. János Pál pápa. Bár nem gondolják a lengyelek, hogy Péter trónján jelenleg egy hamis pápa, netán egy ellenpápa ül, de tudják a történelemből, hogy ilyen már előfordult, ezért föl kell készülnünk arra, hogy ez meg fog ismétlődni. Talán épp tanúi vagyunk ennek a folyamatnak? Ferenc pápa teljesen meg akarja reformálni a római kúriát, és közben ki akarja cserélni a II. János Pál által 1988-ban hatályba helyezett Pastor Bonus apostoli alkotmányt. Az egyház hagyományos tanítása állítólag nem sérül, de új, korszerű lelkipásztori megoldások bevezetését tervezik. Szó van arról, hogy létrehoznak egy új kongregációt a laikusok ügyeinek kezelésére. Égnek áll a hajam… A ferenci reformok új időszaka köszönt az egyházra? A lengyel egyháznak sok arca van, de Ferenc pápáé ebben nem dominál. Itt sokkal inkább azonosulnak Tadeusz Rydzyk redemptorista atyával, a sikeres üzletemberrel, a Radio Maryja tulajdonosával. Lengyelországban nem fenyeget a „ferenci fertőzés” veszélye. Nem is lesz változás mindaddig, amíg a lengyel püspökök nem szembesülnek társadalmi befolyásuk tényleges elveszítésével. Berthold Siegmar

Németből fordította: Wi l d m a n n Já n o s

24

2 0 1 5 / 2


2015.09.16. 2:13:16

S ú l y p o n t

Áttekintés a politikai katolicizmus két világháború közötti történetéről A magyarországi politikai katolicizmus vezéregyénisége az I. világháború előtti és utáni években kétségtelenül Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök volt, aki ismételten és behatóan foglalkozott az úgynevezett „zsidókérdés”-sel is. Az Alkotmány című katolikus folyóirat 1918. szeptemberi számában „keresztény-nemzeti” politikát sürgetett, mely megakadályozhatná „Magyarország elzsidósodását”. „Nem akarom a zsidókat gettóba zárni – írja –, de nem akarom, hogy a gettó szelleme uralja szellemi életünket. Az én antiszemitizmusom nem gyűlöletet akar kelteni, hanem a nemzet felemelkedését és a nemzeti szellem ébredését akarja szolgálni.”1 A száz napig tartó Tanácsköztársaság után Horthy Miklós kormányzásával lényegében tekintélyuralmi rendszer jött létre, amely elsősorban az úgynevezett keresztény középosztályra igyekezett támaszkodni. A Tanácsköztársaság elrettentő hatása a politikai katolicizmus működésében is érezhető volt. Prohászka Ottokár szerint a forradalmi zavarok a liberalizmusra, valamint a zsidók káros tevékenységére vezethetők vissza.2 A jezsuita Bangha Béla szerkesztésében megjelenő Magyar Kultúra című folyóirat az ecclesia militans álláspontjáról kritizálta a keresztény nemzeti kurzust, főleg azért, mert ennek a kurzusnak még nem volt nyilvánosságra hozott programja. Véleménye szerint a kurzusnak ugyanis elsősorban a „rombolás ördögei”, a „liberalizmus”, az „atheista irodalom”, a „destruktív zsidóság” és a szociáldemokrácia ellen kellene küzdenie.3 Bangha Béla 1926 őszén vezércikkben foglalkozott a „megoldatlan zsidókérdés” problémáival. A gazdasági és kulturális életben tapasztalható „zsidó túlsúly” akadályozza a magyarországi katolicizmus fejlődését. A magyar zsidók nem értékelik a magasabb rendű keresztény kultúrát, hanem saját, materialista világnézetüket akarják rákényszeríteni keresztény környezetükre.4 A Magyar Kultúra az olaszországi fasizmust és Mussolini tevékenységét tekintette követendő példának. Az 1927-ben életbe léptetett Carta del Lavorót, amely az olasz szakszervezetek végét jelentette, a Magyar Kultúra XIII. Leó pápa Rerum novarum kezdetű enciklikájával hasonlította össze, mert Mussolini ezzel véget vetett a „demokratikus szabadságjogok babonájá”-nak.5

A K atol i k u s A kc i ó Az Actio Catholicát XI. Piusz pápa 1923-ban hozta létre azzal a céllal, hogy a katolikus hívek aktívan vehessenek részt az Egyház életében. A Magyar Püspökkari Konferencia 1929. október 25-én foglal1

Prohászka Ottokár, Összegyűjtött munkái, Bp., Szent István Társulat, 1928–1929, XXII, 190–193.

2 Prohászka, i. m., XXII, 251–254. 3 Bangha Béla, Összegyűjtött munkái, Bp., Szent István Társulat, 1941, XXVIII, 14–24. 4

Magyar Kultúra, 1926/9, 426.

5

Magyar Kultúra, 1927/9, 413–415.

2 0 1 5 / 2


25

2015.09.16. 2:13:16

S ú l y p o n t

kozott a Katolikus Akcióval, amelynek szerinte az egyházközségeken belül kell megalakulnia. Ezt az álláspontot képviselte gróf Apponyi Albert, neves katolikus politikus is. Ezzel szemben nemcsak Bangha Béla, hanem gróf Széchenyi György vezető liberális politikus is úgy vélte, hogy az egyházközségekhez kapcsolás megfojtaná a Katolikus Akciót, amelynek inkább önálló szervezetekre lenne szüksége. A Katolikus Akció központi szervezete 1932. október 19-én alakult meg. Elnöke Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás, alelnöke gróf Apponyi Albert lett. A helyi szervezetek az egyházközségek keretében alakultak meg azzal a céllal, hogy a magyar katolikusokat „a hit, az Egyház és a haza érdekében” fogják össze.6 Bangha Bélának ez a megoldás egyáltalán nem tetszett, mert szerinte a Katolikus Akcióban még mindig túl sokat beszélnek, és túl keveset tesznek.7

Szo ciális társadalomp olitika XIII. Leó pápa Rerum novarum enciklikájában irányt mutatott a katolikus szociálpolitikának, és ebbe az irányba haladt XI. Piusz pápa Quadragesimo anno kezdetű enciklikája is, amely a katolikus társadalompolitika egyik fontos céljaként az osztályharc megszüntetését jelölte meg. A szocializmus pedig, akár mint ideológia, akár mint mozgalom, összeegyeztethetetlen az Egyház tanításával. A Magyar Kultúra a Quadragesimo annót a katolikus társadalompolitika alaptörvényének nevezte.8 Ám a 30-as évek elején a konzervatív Magyar Kultúra már nem egyetlen orgánuma volt a magyarországi politikai katolicizmusnak. Két új folyóirat, a Korunk Szava és az Új Kor, gróf Széchenyi György, Katona Jenő, Aradi Zsolt, Balla Borisz és Posonyi László vezetésével korszerű válaszokat keresett a magyar társadalom égető problémáira. Magyarországon a parasztok nagy többsége szegénységben élt. 1935-ben a művelhető földek egyharmada 9000 nagybirtokos kezén volt (a lakosság 0,1%-a). 200 000 paraszt 5 és 10 hold közötti birtokkal rendelkezett, 1,4 millió parasztnak pedig csak 1 és 5 hold közötti birtoka volt, amelyből megélni nem lehetett. Rajtuk kívül dolgozott az országban 960 000 napszámos és 600 000 uradalmi béres. A falukutató népi írók (hogy csak néhányat említsünk: Illyés Gyula a Puszták népében; Féja Géza a Viharsarokban; Kovács Imre a Néma forradalomban) radikális földreformot követeltek, mert szerintük a paraszttömegek gazdasági felemelkedése nélkül demokratikus fejlődés elképzelhetetlen. A rendszer represszióval válaszolt, Féja Géza és Kovács Imre ellen bírósági eljárást indítottak. Bibó István Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem című tanulmányában erről így ír: [...] a magyar nemzet olyan politikai és társadalmi konstrukciókban élt, melyekben a dolgokat a maguk nevén nevezni nemcsak hogy nem lehetett, hanem nem is volt sza-

26

6


7


8


2 0 1 5 / 2


2015.09.16. 2:13:16

S ú l y p o n t

bad [...], ahol álbajokra kellett pazarolni jó erőket, s ráolvasással gyógyítani valóságos bajokat.9 A népi írók kezdeményezésére alakult meg 1937-ben a Márciusi Front és két évvel később a Nemzeti Parasztpárt. Balla Borisz az Új Korban magáévá tette a népi írók földreformtervét, amiért őt Bangha Béla a Magyar Kultúrában felelőtlen demagógiával vádolta, hiszen a Quadragesimo anno szociális programja nem jelent földreformot.10 A népi írók tevékenysége nagy hatással volt a katolikus parasztfiatalok 1936 végén megalakult egyletére, a KALOT-ra. Vezetőik, Kerkai Jenő és Nagy Töhötöm jezsuita atyák felkarolták a kezdeményezést, és 1939 tavaszán földreformtervezetet nyújtottak be a Püspökkari Konferenciának, javasolva, hogy a katolikus Egyház bocsássa birtokának jelentős részét egy földreform rendelkezésére, ellenszolgáltatás ellenében. Ezt javasolta Prohászka Ottokár már 1916-ban, de ő is, akkor is, hiába. A KALOT reformtervéről a püspökök még tárgyalni sem voltak hajlandók.

A n e m z e t i s z o c i a l i s ta k i h í vá s Az I. világháború után megcsonkított és külpolitikailag elszigetelt Magyarország a szükséges támogatást először a fasiszta Olaszországtól, majd a nemzetiszocialista Németországtól remélte. A magyar politikai vezetés abban reménykedett, hogy a hitleri Németország agresszív dinamikája segíteni tudja Magyarországot az elveszett területek visszaszerzésében. Hitler hatalomra jutását a magyar konzervatív katolicizmus is figyelemmel kísérte. Bangha Béla szerint Hitler sikert aratott a „marxista bálványimádás” és a „zsidó plutokrácia” elleni harcban. Ezért a nemzetiszocialista mozgalom lendülete követendő példa lehet a magyar katolicizmus számára is.11 Banghával ellentétben a szintén jezsuita Nyisztor Zoltán kritikus véleményt nyilvánított a Magyar Kultúrában. Szerinte a német nacionálszocializmus a barbárság győzelme, amely megmérgezi a német nép lelkét, és félő, hogy Európára szomorú sors vár.12 A liberális nézeteket valló gróf Széchenyi György határozottan elítélte mind az olasz fasizmust, mind a német nacionálszocializmust. Képviselőházi beszédében felszólította a magyar kormányt, járjon közben a német kormánynál a letartóztatott papok szabadon bocsájtása érdekében. Kánya Kálmán külügyminiszter kénytelen volt bocsánatot kérni a budapesti német nagykövettől egy „fanatikus katolikus” sajnálatos fellépése miatt...13

9

Bibó István, Harmadik út. Politikai és történeti tanulmányok, London, Magyar Könyves Céh, 1960, 213.

10


11


12


13

A Wilhelmstrasse és Magyarország. Német diplomáciai iratok Magyarországról 1933–1944, Ránki György (szerk.), Bp., Kossuth, 1968, 224.

2 0 1 5 / 2


27

2015.09.16. 2:13:16

S ú l y p o n t

K atol i c i z m u s é s z si d ók é rdé s A magyar társadalomfejlődés a két világháború között zsákutcába került. Erről szóltak a falukutatók írásai, erre mutatott rá Bibó István idézett tanulmányában. A magyar politikai vezetés pedig, a bajokat ráolvasással kezelve, megtalálta a bűnbakot, aki egyedül felelős a magyar társadalom valamennyi nehézségéért. Ez a bűnbak a zsidó volt, aki, legyen akár gyárigazgató, bankár vagy szociáldemokrata, a zsidóság hatalmának kiépítésén munkálkodik a magyarság kárára. Az úgynevezett első zsidótörvény tervezete 1938. április 14-én került a parlament elé; ez a zsidók számarányát a különböző értelmiségi, ipari és kereskedelmi foglalkozásokban 20%-ban szabta meg, hogy ezzel – úgymond – helyreállítsa a társadalmi és gazdasági egyensúlyt.14 A törvény ellen csak a szociáldemokrata frakció és gróf Széchenyi György szavazott. A Magyar Kultúra bírálata szerint ez a törvény nem elég hatásos, és szigorítani kellene az intézkedéseket.15 A szigorítás egy évvel később meg is történt. Az úgynevezett második zsidótörvény a zsidók számarányát a különböző foglalkozásokban 6%-ra csökkentette.16 Ezt a törvényt a Magyar Kultúra immár örömmel fogadta, és szemére vetette Kéthly Annának, a szociáldemokrata frakció vezetőjének, hogy ellenszavazatával a „zsidó kapitalisták”-at védi, elárulva ezzel a munkásság valódi érdekeit.17 Gróf Széchenyi György már nem tudta felemelni szavát, mert 1938 nyarán meghalt. Barankovics István újságíró és Szekfű Gyula történész viszont 1943-ban figyelmeztette a konzervatív Magyar Kultúrát és az antiliberális és antiszemita, konzervatív katolicizmust a súlyos iránytévesztésre. A katolikus politikának szerintük ugyanis a természetjogra kellene koncentrálnia.18 Minderre sajnos már nem jutott idő. Magyarország a hitleri Németország szövetségeseként megsemmisítő vereséget szenvedett, ami egyben az addig uralkodó rendszert is megsemmisítette. Korbuly Dezs történész, München

28

14

Magyar Törvénytár, 1938, 136–141.

15


16

Magyar Törvénytár, 1939, 134–135.

17


18

Független Magyarország, 1943. január 25.

2 0 1 5 / 2


2015.09.16. 2:13:16

E g y h á z

é s

t á rS sú al dy ap lo on mt

Folyamatok és visszahatások Elvitatott premontrei tulajdonok * Körülmények és feltételek Erdély, egyházak vagyona, elkobzott ingatlanok és ingóságok, a visszaigénylés akadályai, ellenérdekeltségek – a felelősség súlya minden érintetten. Az önként vállalt jogi képviselet, mivel évekig láthatóan önkéntes marad, már-már „természetes”-nek tetszik. Ám legott intézményesnek nyilvánítják, mihelyt haszon esélye mutatkozik benne. Folyamatábrázolásom korszakos veszteségekről szól, visszaható tanulságokkal, az egyház(ak) és államok közötti haszonvételek históriájába ágyazottan, kánonjogi ellentmondásoktól terhelten. A Nagyváradi Premontrei Prépostság vagyonjogi képviseletét egymagam látom el mintegy öt esztendeje a bíróságok előtt, támogató háttér nélkül, viszont nemcsak alkalmanként, hanem folyamatosan az érdekelt helyi román sajtó inszinuáló nyomása alatt, sőt 2012. október 17-e után már egy nyílt utcán elszenvedett inzultálás emlékével. És mert ortodox környezetben katolikus vagyont, a román államhatalomnak kiszolgáltatott értékeket és érdekeket (iskolát, kórházat, termálfürdőt) – egyáltalán a „katolikus vagyon”-t kell megmenteni, a helyi román sajtó valamennyi nyilvánossági fórumán örömmel él a befeketítés, a vádaskodás, a mumusformálás minden eszközével.1 A román nyelvű cikkek nem rejtik véka alá szándékukat, hogy permanens háborús állapotot alakítsanak ki, némi gyűlölet-bűncselekménnyel fűszerezve, midőn nem kímélik magát a katolikus egyházat, illetve a premontrei rend prelátusát, Fejes Rudolf Anzelm apátot sem. Nacionalista, sőt soviniszta stílusban katolikusellenes sztereotípiákra épített, inszinuáló megjegyzéseket sorolnak, amelyekkel – a véleményszabadság örve alatt – bőven kimerítik a sajtóvétség fogalmát, s teszik büntetlenül, az uralkodó akarat nevében rangrejtve. A közlések a több millió euró értékű ingatlanvagyonról azt állítják, hogy az mind román tulajdon volt, vagy *1 A következő írás annak a kitartó küzdelemnek a története, amelyet a romániai magyar premontrei rend vagyonának restitúciójáért folytat Varga Andrea Tünde, aki 1995 óta Bukarestben él és kutat. 2004-ben a Román Tudományos Akadémia Eudoxiu Hurmuzachi-díját, 1956-os román levéltári kutatásaiért 2008-ban a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét kapta. Önként vállalt, magányos harcának krónikája ez – saját elbeszélésében. 1 Lásd a Bihoreanul nagyváradi román nyelvű heti lapban többek közt a 2013. szeptember 11-i (http://www.ebihoreanul. ro/stiri/ultima-or-31-6/calugari-contra-statului-cumincearca-ordinul-premonstratens-sa-puna-mana-pe-1-000de-hectare-care-nu-ii-apartin--110399.html); a szeptember 19-i (http://www.ebihoreanul.ro/stiri/ultima-or-31-6/ razboi-pe-liceu-noi-dezvaluiri-dindosarul-retrocedarilor-pretinse-de-ordinul-calugaresc-premonstratens-110557. html), a szeptember 27-i, november 7-i (http://www.ebihoreanul.ro//stiri/ultima-or-31-1/procesul-premonstratensi-vsprimariepentru- cladirea-liceului-eminescu-trecut-la-secret-din-pricina-bihoreanului-111501.html), 2014. február 18-i (http://91.210.80.9/stiri/ultima-or-31-6/ramane-al-nostru-primaria-a-castigat-cu-scandal-procesul-pentru-colegiulmihai-eminescu-113175.html) és a 2015 február 15-i (http://www.bihorel.ro/ce-misto-ar-arata-colegiul-mihai-eminescurevendicat/ számokban elérhető írásokat. Ezekre válaszként 2015. március 5-én az alábbi nyílt levelet fogalmaztam meg: http://www.maszol.ro/index.php/kisebbsegben/43968-kisebbsegben-nyilt-level. A fenti internetes hivatkozások letöltve: 2015. 08. 29. A lap főszerkesztő-helyettese egy félelmetes kortárs Mata Harit mutat be a jogvédő állampolgár helyett: „Egy úgynevezett Varga Andrea […] magyar állampolgár […], budapesti lakos […] évek óta terrorizálja mind az Állami Levéltár nagyváradi és bukaresti vezetőit, mind a bukaresti minisztériumokat, illetve a Legfelsőbb Bíróság bíráit, feljelenti őket, mert nem adnak neki igazat [...], strasbourgi emberi jogi bírósággal fenyegetőzik [...].”

2 0 1 5 / 2


29

2015.09.16. 2:13:16

E S úg ly yh pá oz n ét s

t á r s a d a l o m

ha nem, hát azzá lehet majd, ha a „nemzeti igazságtétel”-re rászolgáló, „tévelygő” szerzetesek elnyerik végre méltó büntetésüket. Ekkora vagyon – már nem lehet tiszta ügy… Aki pedig a katolikus egyház szolgálatában vegzálja az államot, a bíróságokat és országos intézményeket, felemeli szavát az általuk elkövetett jogsértések ellen, az csakis „gyanús üzelmek”-et folytathat. Ráadásul magyar állampolgár és nő, s egymaga képviseli a szerzetesrendet, szemben az állítólagos történelmi „igazság”-gal és „tények”-kel. Pedig a közpolitikai és egyházjogi téren meglévő feltételek bizonyítják: itt nem személyes küszködésről van pusztán szó, hanem immár egy vagyonjogi végjátékról, amelynek vesztese az egész katolikus egyház, a magyar ajkú hívek közössége, a katolikusok egyetemes tulajdonosi közössége, végső soron az egyházi állam is lenne. A vagyonjogi kérdések felvetésével – amelyek nem politikai, még kevésbé sajtónyilvánosság előtt zajló huzavonában konkretizálhatók, hanem romániai, illetve magyarországi levéltári dokumentumokkal, jegyzőkönyvekkel, fennmaradt iratokkal birtokviszonyokat, kisajátításokat és jogtalanságokat bizonyítanak – megjelent olyan, sajátos érdekkörök igénye is, amely felébreszthetné az elvben korrektül eljáró bíróság gyanúját. De mégsem ébreszti fel, mert a vagyon nagysága és a tisztázatlan tulajdontörténeti fázisok ezt csak feltételesen serkentik, a helyi érdekek viszont egészen konkrétan megnevezhetők (személyhez és intézményhez köthetők). Annak ellenére, hogy a trianoni békeszerződés különbséget tett az állami és helyhatósági javak között, az egyházi vagyonok sorsát nem tisztázta, így a premontrei ingatlanvagyonét sem. A mai helyzet mégsem a „Trianon-probléma” része, hanem az Egyház és állam rektifikációs szerződéseinek következménye, önkényes kisajátítások és a főhatalommal szemben nem érvényesíthető egyházi érdekek kérdése inkább. Az elmúlt öt évben a premontrei ügyekben végzett jogvédő munkám során ingadozást, általános fogalomzavart, a szavakkal való tartalmatlan bűvészkedést kellett megtapasztalnom. Jóllehet a jogtudományi szakirodalom mind jobban bővül, a román bíróságok működésének legfontosabb területe: maga az igazságszolgáltatás, sajnos, következetlen, sőt tapasztalatom szerint nemegyszer sekélyes. Elméleti igazságok felett évszázadokon keresztül lehet vitázgatni; ebből nem lehet semmi baj. Ha azonban a bíró valamely rögeszméjét egy ítéletben kelti életre, ezzel helyrehozhatlanul megrendíti a jogkeresők belé helyezett bizalmát. Az ilyenfajta ítéletekre bőven volt példa az elmúlt öt évből. Csak példaképpen: a nagyváradi városi bíróság egyik prominens képviselője indoklásában azt írta egy peranyagban, hogy Onişifor Ghibu azért írta át önkényesen 1936-ban a román államra a római katolikus egyházi javakat, mert megszűnt a Romániai Római Katolikus Egyház, ezáltal már nem tudta ellátni az alapító okiratban vállalt kötelezettségeit. Ez természetesen akkor sem volt és ma sem igaz, noha az elkobzott/kisajátított ingatlanok mögött jócskán megfogyatkozott a hívő közösség ereje és aktivitása is. Tény, hogy az eltelt öt év alatt láthatóan nem érvényesült az az jogelv, amely minden polgári demokrácia egyik alapja: miszerint aki másnak kárt okoz, tartozik helyreállítani azt helyzetet, amely fennállana, ha a kár be nem következett volna. Foszlóban a remény, hogy a jogszerűség és alkotmányos egyenlőség előbb-utóbb a premontrei restitúciós ügyekben is kifejezésre jut majd.

30

2 0 1 5 / 2


2015.09.16. 2:13:16

E g y h á z

é s


E l  z m é n y e k é s v i s s z a hatás ok A jogi folyamatban (jóllehet az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról nemcsak európai ajánlások, uniós joggyakorlat és nemzetközi jogi kötelezettségvállalás alapján lehet „jogilag” beszélni, de lehet mellébeszélni magánvéleményekben és mocskolódó blogokban vagy akár tévinformációkat és félismereteket tartalmazó sajtócikkekben is, lehet kényszerképzetek rabjává válni és ezt népszerűsíteni is), talán egyszer elkövetkezik a partneri megoldások ideje. Jelen pillanatban az eurómilliárdokat érintő peres folyamatnak sajnálatosan nincs egyházi támogatója. Sem a nagyváradi, illetve szatmári püspökség, sem a magyarországi rendi társintézmények (a csornai, a gödöllői), sem az érintett térség (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Románia) nunciusai, sem a Szentszék általam levélben értesített képviselői nem mutatkoztak kapkodásra hajlamosnak, amikor a rövid időn belül bekövetkező (végső) vagyonvesztésre figyelmeztettük őket. 2014. március 5-án Fejes Rudolf Anzelm prépost listát nyújtott át Zákonyi Botond bukaresti nagykövetnek. Hivatalos átiratban kérte a Külügyminisztérium közvetítését, hogy hitelt érdemlő igazolást kapjon arról: a Prépostság által visszaigényelt ingatlanok egyházi ingatlanok voltak, és a rend nem használatba kapta a dualizmus korában a magyar államtól; illetve arról, hogy a Prépostság a magyar közoktatási törvénynek megfelelően jogi személyiséggel rendelkezett, vagyis rendelkezett önálló pénzügyi alappal, a rendi iskola fenntartására missziója, joga és eszközei is voltak. A prépost ezen átiratában méltányosnak tartotta, valamint a rend folyó peres ügyeiben, annak értékmentési céljaival összhangban szükségesnek látta, hogy Magyarország diplomáciai képviselete a Magyarország Alaptörvényében megfogalmazott elveknek megfelelően járjon el a Prépostság restitúciós pereivel kapcsolatban, elsősorban kultúrdiplomáciai téren – de itt sem történt semmi változás. A premontreiek egykori tulajdonában lévő Félix-fürdőt még 2000-ben privatizálták. Politikai korrupció történt: a vagyon bizonyos politikai, illetve gazdasági kapcsolatokkal rendelkező magánemberek kezébe került, akik számára az egész restitúciós törvény csak pusztán írott malaszt (és mintha korunk közgondolkodása számára is az volna); vagyis nem lesz alkalmas arra, hogy visszaszolgáltassa az elkobzott és átalakított egyházi vagyont, sem az iskolákat, sem az egyéb ingatlanokat, sem a földtulajdont stb. Az úgynevezett „közhangulat” mögé bújó „közérdek” ez esetben aligha a gazdasági és politikai korrupció leleplezése, annál is kevésbé, mivel magyar eredetű, katolikus vagyonról van szó, amelyet a román hatóságok és Román Ortodox Egyház érdeke veszni látni. Az egyoldalú beállítástól igyekszünk őrizkedni, akkor is, ha igaznak tetszik az érvelés. A helyzet alakulásának története mintegy százéves, megannyi furcsa kanyarral és jogi színezetű vitával tarkítva. Visszamenőlegesen azonban nem lehet sem ítélkezni, sem törvénykezni. Azonban, ha igazolható lesz a számos ügymeneti sérelem, a kisajátítások pártos és jogszerűtlen volta, akkor talán a visszaszolgáltatás vagy kompenzálás kérdése nem tehető ad acta, annál is kevésbé, mert még létező tulajdonosról, élő közösségről, javarészt létező vagyontárgyakról van szó, amelyek a polgári jog alapelveinek első körében élveznek védelmet, tulajdonosaikkal egyetemben.

2 0 1 5 / 2


31

2015.09.16. 2:13:16



S ki ne tudná végiggondolni végig: ha egy sokszáz éves egyházi intézményt így meg lehet fosztani tulajdonától, akkor a többit is, akkor az intézményen kívüli átlagpolgárt is, akkor akár a falusi vagy nagyvárosi lakost is, a hivatalviselőt, a főszerkesztőt, a kifliárust is. A magántulajdonok új kialakulási korszakában ez nem kivételes állapot, ám jogszerűtlensége közbotrány, egyházitulajdon-ellenes, súlyosan sérti a magyar kisebbségi hívők közösségének érdekeit. Tény, hogy a Párizsi Charta az új Európáért című okmánynak, amely garantálja az emberi jogokat, a tulajdonhoz való jogot és a vallásszabadságot, 1990. november 8. óta Románia is aláírója; 1996. szeptember 16-a óta pedig létezik egy Szerződés a Magyar Köztársaság és Románia között a megértésről, az együttműködésről és a jószomszédságról,2 amely ugyancsak nemzetközi érvényű, miként egyéb, például az ENSZ és más szervezetek kialakította nemzetközi egyezmények is kötelezően betartandók lennének a román állam és a magyar közösség viszonyrendszerében. E konvenciókat, az uniós csatlakozást megelőző jogi normák betartását, továbbá az egyházi vagyonok restitúciójának ajánlását Románia is elfogadta, aláírta.3 A mintegy másfél ezer egyházi tulajdon alig fele került azonban tárgyalási szakaszba, a többi körül sötét hallgatás, illetve némelyekről mutyi-gyanús és kényszer szülte alkumegoldások hírlenek. Mindezt az okiratok állítólagos hiánya, tulajdoni viták, földhivatali adathiányok, magánosító törekvések mentén egyre nehezebb tisztázási esélyek veszik körül, uniós sürgetés ide vagy oda. A premontreiek igazának tagadása jogászi nézőpontból éppen oly közömbös a román oldalon, mint aminő közömbösnek a román nyelvű médiumok hirdetik. 1936-ban a trianoni béke megvédi az egyházak magánbirtokait a román kisajátítástól, illetve ha Románia olyan törvényt hozna is, amely szerint minden birtok kisajátítandó, akkor a magyar és román egyházakra egyformán vonatkoznék ez a törvény. A békeszerződés védelme világosan kiterjed erre: bármely szuverén állam egyházai megfoszthatók birtokaiktól alkotmányos úton hozott törvények által. A jelen esetben katolikus egyházi javakról van szó, és Románia külön szerződést kötött, hogy ezek kisajátítását nem fogja kényszeríteni. Nem egy szuverén állam intézkedett tehát alkotmányos úton hozott törvény alapján, hanem egy magánember fosztotta meg jogsértő módon a premontrei rendet, illetve az erdélyi római katolikus egyházat a javaitól. Mivel azonban a szóban forgó egyházi (premontrei) földbirtokokat időközben privatizálták, illetve kiosztották/elosztották, az eredeti tulajdonviszonyok visszaállítása immár nem vihető keresztül. Marad a kártérítések lehetősége.

2

http://www.hungarian-human-rights.eu/Roman_Magyar_Alapszerzodes.pdf. Letöltve: 2015. 08. 29.

3 „Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 176/1993. számú Ajánlása, valamint 1123/1997. számú Határozata Románia kötelességévé tette az egyházi vagyonoknak a restitutio in integrum elve alapján való – maradéktalan – visszaszolgáltatását. 2005. május 23-án az Egyesült Államok Képviselőháza egyhangúlag elfogadott határozatban sürgette a romániai kisebbségi egyházak ingatlanjainak a visszaszolgáltatását. Egy évvel Románia európai uniós csatlakozása előtt az Európai Parlament annak szükségességét hangsúlyozta, hogy »gyorsítsák fel az ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkozó törvény gyakorlatba ültetését« (az Európai Parlament 2005. december 15-i, Romániáról szóló határozatának 21. cikkelye). Az Európai Parlament idézett határozata világosan rámutatott a romániai jogrendszer – ezen a téren is megmutatkozó – legszembeszökőbb hiányosságára: Romániában csak hosszas késedelemmel vagy éppenséggel egyáltalán nem ültetik gyakorlatba azokat a törvényeket, amelyeket az Európai Unió vagy az Amerikai Egyesült Államok nyomására hoztak meg. A hatályos törvények ráadásul a politikai széljárás kénye-kedve szerint változtathatók.” Interneten elérhető: http://www.reformatus. ro/memorandum-az-erdelyi-magyar-tortenelmi-egyhazak-ingatlanjainak-restituciojarol.html. Letöltve: 2015. 08. 29.

32

2 0 1 5 / 2


2015.09.16. 2:13:16

E g y h á z

é s


A h a l l g atá s s p i r á l j a é s Um b e r t o E c o p e r s p e k t í vá i A premontrei tulajdonokkal kapcsolatos furcsa hallgatás az átlagosnál is bonyolultabbá teszi a jogi tisztázást. Éppen ezért a közvéleményt is befolyásoló erejű lehet a tisztázás, ezt megelőzően pedig az együttérző figyelem és szolidaritás. Mert nem arról van szó a premontrei rend nagyváradi és környéki birtokainak visszajuttatása esetében, hogy új Kanonok-sort kellene életre kelteni. „Csupán” arról, hogy a tulajdon szentsége része az emberi és állampolgári jogoknak. Akkor is, ha korábban nem volt (mert nem lehetett) az. Ennek belátásához nem főszerkesztői, újságírói, besúgói vagy politikai szóvivői kinyilatkoztatások, olvasói blogok vezetnek, hanem a kérdés jogszerű kezelése. Szükséges volna, hogy tisztázódjék az egyházak és az állam/helyhatóság/önkormányzat/egyházközség érdekeltsége, és a külföldi állampolgárként egymaga (értő partnerek, szolidáris társegyházak és jogérvényes képviselettel rendelkező testületek nélkül) küszködő jogi képviselőnek ne kelljen egyedül állnia az ellene hömpölygő áradatot, nyílt utcai bántalmazást, lejárató sajtókampányt. Panasz nélküli szóval, puszta tényként állítható, hogy a premontrei tulajdonok esetében nem Varga Andrea Tünde „magánbulijá”-ról van szó, vagy jogi képviselői alkalmasságáról, hanem arról, hogy ez a tulajdon nem pusztán történeti értelemben, hanem mai jogértelmezés szerint is: 1. magyar tulajdon, 2. egyházi vagyon, 3. közhasznú intézményeket (iskola, kórház, kollégium, fürdő stb.) működtetett. Ami a tulajdonost illeti, semmivel sem kevésbé nevezhető károsultnak, mint a Mikó Kollégium. Más ingatlanok státuszváltozása esetében is nyilvánvaló jogtalanságok történtek, itt azonban jelentős anyagi felelősség kérdésének eliminálásáról van szó, állami szintű elkobzás ténye áll fenn, s a méltó jogvédelem forog kockán. A kérdés mindemellett nem pusztán uniós jogi, nemzeti törvénykezési, gazdasági érdekeltségi vagy jogi személyiségek alapjogait sértő törvénytelenség, avagy dokumentálható eljárási cseleknek kitett emberek panasza, hanem papok és hívek érintettségének kérdése is. Éppúgy kérdése ezért magának a katolikus egyháznak. Kérdése lehetne és érdekeltsége is a Román Püspökkari Konferenciának vagy a Magyar Püspökkari Konferenciának, a Mikó István Jogvédő Alapítványnak, a magyar egyházügyi politika irányítóinak és a társegyházaknak is. De valamiért nem tekintik annak… Miért? Ha Markó Attila RMDSZ-es képviselőt a román igazságszolgáltatás felfüggesztett börtönbüntetésre ítéli, akkor Magyarország diplomáciai segítséget nyújt neki, erről egy 2014. december 12-i sajtóhírből értesülhettünk: Magyarország és az Egyesült Államok kormányainak védelmét kérte Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője, akit Romániában felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása miatt. A politikus, aki ellen egy másik kárpótlási ügyben is vizsgálat folyik, ezt a Facebookon jelentette be. Nem részletezte, hogy mit ért védelmen. Markó Attila úgy véli, mind a Mikó-per, mind az ellene indított újabb bűnvádi eljárás igazságtalan, politikai indíttatású és koncepciós jellegű; alapvető emberi és közösségi jogokat sért.

2 0 1 5 / 2


33

2015.09.16. 2:13:16



A román parlament december 3-án hagyta jóvá az ügyészeknek Markó Attila őrizetbe vételére vonatkozó kérelmét. Másnap a vádhatóság beidézte a képviselőt, aki nem jelent meg. Ügyvédje közölte, hogy Magyarországra utazott a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumára. [...] A politikus úgy véli, hogy ebben a pillanatban Romániában a jogállam és a jogbiztonság veszélyben van, amire – a védelem kérése mellett – felhívta Magyarország és az Egyesült Államok kormányainak, valamint diplomatáinak figyelmét. Szándékában áll ugyanezt tenni az európai és egyéb nemzetközi szervezetek irányában is. „Követelem, hogy ennek az ügynek a nyomozásából azonnali hatállyal vonjanak ki, minden ellenem felhozott vádat ejtsenek, valamint vonják vissza az ellenem foganatosított biztonsági intézkedéseket” – írta Markó Attila.4 Ugyanez katolikus érdekképviseleti ügyben: a premontreiek képviselője (jómagam) 2014. augusztus 4-én magyar állampolgárként közérdekű adatigénylést nyújtott be a Külgazdasági és Külügyminisztériumba dr. Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter úr részére: Hivatkozással T. Minisztérium 2014. július 21-i, Sipos Zoltán közérdekű adatigénylésében benyújtott kérésére adott válaszuk 5. pontjára, az alábbi az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 2. § (1) és 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő:5 4 http://mno.hu/hatarontul/marko-attila-magyarorszag-es-az-usa-vedelmet-keri-1263043. Letöltve: 2015. 08. 29. 5 „Továbbá arról is szeretnénk közérdekű és nyilvános tájékoztatást kapni, hogy mit tett a magyar külügyminisztérium Varga Andrea Tünde magyar állampolgár ügyében, aki mint magyar állampolgár, Romániában jogtörténészként, a Nagyváradhegyfoki Premontrei Prépostság megbízott képviselőjeként tevékenykedik, viszont Romániában személye ellen erőszakra, előítéletre buzdító, magyar mivoltában rágalmazó vegzatúrának van kitéve, ellene hosszú ideje megfélemlítés folyik, továbbá tekintettel arra tényre, hogy a gyűlölet-bűncselekmény ellentétes a Magyar Köztársaság és Románia között a megértésről, az együttműködésről és a jószomszédságról szóló, Temesvárott, az 1996. év szeptember havának 16. napján aláírt szerződés 14 cikkelyével, mely szerint: »A Szerződő Felek elősegítik az országaik eltérő etnikai, vallási, kulturális és nyelvi eredetű állampolgárai közötti tolerancia és megértés légkörét. Elítélik az idegengyűlölet, a faji, etnikai és vallási alapú gyűlölet, diszkrimináció és előítéletek mindenfajta megnyilvánulását, és hatékony intézkedéseket tesznek ezek bármiféle megnyilvánulásának megelőzésére.« Varga Andrea Tünde nemcsak azonnali rendőrségi bejelentéssel élt, közvetlenül az inkriminált esetek után sajtónyilvánossághoz fordult, konzuli segítséget kért, mely minden magyar állampolgárt megillet a külképviselet tevékenységéhez legszorosabban tartozó módon is…, ennek dacára sem kapott érdemi megerősítést, sem szakhatóságoknak szóló átirat, sem személyi jogvédelem, sem egyéb formában. Érdemleges megoldást kínáló és védelmét (mint magyar állampolgárét) biztosító kezdeményezések ténye sem jutott el sem a rend, sem képviselője, sem a sajtó, sem a sértett kezeihez, válaszra sem méltatták a megkeresett hatóságok, köztük a Külügyminisztérium sem, amelynek évek óta tudomása van nevezett jogi képviselő tevékenységéről, megfigyeltetéséről, joghátrányos kezeléséről, s melynek definitíve is feladata mindazon emberekkel foglalkozás és érdekeik képviselete, akik külföldi tartózkodásuk során olyan helyzetbe kerültek, hogy saját országuk diplomáciai képviseletének közbenjárására van szükségük. S amennyiben mégis történt volna bármi a premontreiek jogi képviselőjével összefüggésben, az mi volt, mikor és miképpen dokumentálva – sőt, miképpen közölve az érintettel?” 2014. év augusztus 17-én kelt válaszlevelében a Külgazdasági és Külügyminisztérium részéről voltak szívesek tájékoztatni arról az érdekeltet, miszerint a konzuli védelemre irányuló kérelemmel kapcsolatosan 2014. február 20-án Benyovszky Anna konzul (bukaresti konzuli osztályvezető) felvilágosította 17/2001. (XI.15.) KÜM rendelet tartalmáról, s mintegy (egyúttal? vagy függetlenül ettől?) a 2012. október 17-én ért bukaresti atrocitást követően a román hatóságokkal felvett kapcsolat eredményeiről. Utóbbi – ezek szerint – 2013. január 24-e óta „nyomozati” szakaszban lenne? Illetve arról értesítették továbbá, hogy a román hatóságoktól nagykövetségünk nem kapott tájékoztatást a nyomozás megszüntetése vagy felfüggesztése tényéről sem. Végül válaszlevelük tájékoztatott arról, hogy a bukaresti nagykövetség újra felvette a kapcsolatot a rendőrség illetékes osztályával, és kérte, hogy írásban tájékoztassák a konzulátust az ügy állásáról. (2012-es ügyről beszélünk, és 2013ban egy „tájékozódás”-ról, amelyről 2015 márciusában még mindig nem volt semmiféle visszajelzés.)

34

2 0 1 5 / 2


2015.09.16. 2:13:16

E g y h á z

é s


Hivatkozással Magdó János Magyarország kolozsvári főkonzulja, a Nagyváradi Szent László Napok megnyitóján az alábbi, sajtóban megjelenő nyilatkozatára: http://www. erdon.ro/a-megmaradas-es-a-jovoepites-a-feladatunk/2588837, amely szerint: „Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja elmondta: hármas céllal érkezett Nagyváradra, a Szent László Napokra. Az ünnepélyes megnyitón való részvétel mellett állami kitüntetést adott át Ujvárossy László grafikusnak, a Partiumi Keresztény Egyetem professzorának az Alkalmazott víziók elnevezésű jubileumi tárlaton. Kitüntetést szeretett volna átnyújtani Fejes Rudolf Anzelm premontrei apátnak is, aki azonban úgy érezte, hogy nem érdemli meg, mivel elmondása szerint kudarcot vallott a premontrei rend egykori gimnáziumának restitúciója ügyében. Magdó reményét fejezte ki, hogy Fejes Rudolf Anzelm a későbbiekben elfogadja a magyar állam kitüntetését. Úgy vélekedett: »Nem mindig csak az eredményt kell értékelni, hanem néha a küzdelmet is.«” A fentiekkel kapcsolatban a premontreiek jogi képviselője, Varga Andrea Tünde 2014. augusztus 4-én kérte közérdekű és nyilvános tájékoztatás formájában, hogy Magyarország Külügyminisztériuma írásban adjon választ arra nézve, hogy mivel Magdó János 2014. június 26-án az 1961-es Bécsi Konvenció a diplomáciai kapcsolatokról (Magyarországon kihirdetve 1965. évi 22. tvr. alapján) Romániában képviseli a küldő államot a fogadó államban, ennek megfelelően, a sajtóban közölt állításával a küldő állam álláspontját tükrözte, mely szerint kudarcot vallott a premontrei rend egykori gimnáziumának eddigi eredményes restitúciója ügyében? Tekintettel a tényre, hogy a premontrei rend egykori gimnáziumának restitúciós ügyét a Nagyváradi Közigazgatási Bíróság alapfokon tárgyalja, a tárgyalás kimenetele ez idő szerint tükrözi a törekvést, a rend megmaradásának kérdését és az eredményes küzdelmet. A miniszteri szinttől kérhető lenne az intézkedések tételes listája, amelyeket a román hatalom által elkobzott nagyváradhegyfoki kanonokrend restitúciós pereit illetően foganatosítottak, de eddig e lista nem készült el, az utolsó peres nap előtt egy héttel sem. Ugyanakkor a T. Minisztérium azt sem volt hajlandó közölni, diplomáciai szinten milyen hivatalos megkereséssel fordult a román hatóságokhoz a nagyváradi román sajtóban 2013 szeptembere óta folyó, az érintetteket lelkiismereti szabadságukban, magyarságukban megfélemlítő, nyíltan uszító sajtókampányával összefüggésben, s erre milyen választ kapott. Úgy tűnik, hogy ha a magyar kormányzat szimbolikus politikájának megfelelő „erdélyi vallási tér”-ben történik jogfosztás, az már nem magyar nemzetpolitikai téma, nem hír, és nem közbenjárást igénylő helyzet. Ha a premontrei rend ellen több éve lejárató kampány, sőt karaktergyilkolás folyik a helyi sajtóban, az nem egyházi, személyiségjogi vagy lelkiismeretei szabadságot érintő sérelem? Ha katolikus tulajdonhoz való jog sérül, az egyházi téren nem jogsértés, polgári törvénykezés terén nem bűnelkövetés? Ha elfogult és az ítélkezési gyakorlattól is eltérő „különös” kezelés veszi körül az érintett katolikus szerzetesi ingatlanokat, az nem helyreigazítást, korrekciót követelő jogesemény? Többféle magyarázat is kínálkozik arra, hogy – lévén szó magyar érdekről, helyi érdekről, egyházi érdekről, egyszerre többről is tehát – miért nem szólal meg a püspöki kar. Talán nem

2 0 1 5 / 2


35

2015.09.16. 2:13:16



olvasnak újságot, nem tájékoztatja őket sajtófelelősük. Talán nem is érdekli őket. Vagy úgy sejtik: a mind szorongatottabb helyzetű romániai keresztény egyházak helyzete most óvatosságra int, bölcsebb hallgatni? Vagy főhatóságuk nem engedi a véleménynyilvánítást? Akkor miért nem nyilvánul meg maga a Vatikán e kérdésekben? Lehetséges, hogy azért nem rendel el fellépést közösség elleni gyűlöletkeltésre alapot adó sajtóvétség miatt a romániai főügyészség illetékes szerve, vagy a rendőrség, vagy a román Országos Diszkrimináció-ellenes Tanács állami szerve két magyar tagja hivatalból, mert ők sem olvasnak újságot, vagy nem érdekli őket, vagy alkalmasint egyet is értenek a megjelent újságcikkek tartalmával? Vagy nincs szakértőjük, aki elemzésre és értékelésre képes volna? Vagy a közlemények tónusából nem tisztán kivehető, hogy hátrányos megkülönböztetésre, közösség elleni izgatásra, hitelrontásra alkalmas, valótlan, illetve ellenőrizetlen adatokat tartalmazó publikációkról, egyoldalú tájékoztatásról, sőt esetenként rémhírterjesztésről van szó? További lehetőség, hogy mindezek együttese még állami vagy más főhatósági intézményi érdekek körét is érinti. Ha például nem államilag megtűrt, hallgatólagos beleegyezéssel kezelt katolikusellenesség működne, akkor talán más lenne a helyzet? Vagy a helyzet sosem „más”, csak alakul…? A premontrei rend pereinek jogtörténeti összefoglalóját Onişifor Ghibuval (1883–1972; akadémikus, politikus, a román nemzeti mozgalom harcos ideológusa) kell kezdeni, aki röpirataiban és előadásaiban már 1923-ban megkezdte az erdélyi katolikus egyház elleni harcot. Ghibu gyakorlati sikereket csak 1931-ben Nicolae Iorga miniszterelnöksége alatt tudott elérni, amikor régi programjához híven az Erdélyi Római Katolikus Státus ingatlanjainak a román állam javára való megszerzése melletti nyílt állásfoglalásra tudta rábírni kormányát. Politikai és közigazgatási zaklatások mellett ezeknek az akcióknak legjelentősebb lépése az volt, hogy az Erdélyi Római Katolikus Státus ingatlanait az 1855. december 15-i telekkönyvi rendtartás 168. paragrafusa alapján, helyesbítés/rektifikáció címén átírták a kolozsvári hatóságoknál a román állam javára, pontosabban a piarista épülettömböt a közoktatásügyi minisztérium javára, az egyéb kolozsvári és Kolozs megyei ingatlanokat pedig a Tanulmányi Alap számára játszották át, hozzáfűzve azt a bejegyzést, hogy „a román állam kezelésében”. Az erőszakos telekkönyvi átírások látszólagos jogalapja (valójában ürügye) az volt, hogy az Erdélyi Római Katolikus Státus a román törvények értelmében „nem rendelkezik jogi személyiséggel”, így Romániában ingatlanok tulajdonosa nem lehet. Ennek előzménye volt már az is, hogy 1933 nyarán a piaristák temesvári épülettömbjét kebelezték be ugyancsak telekkönyvi helyesbítés címén, s íratták át Temesvár városára. A piaristák ugyanazokat a jogorvoslati lépéseket tették, mint a Katolikus Státus, ezért ügyük a semmítőszéknél ugyancsak eldöntetlenül megakadt. A minorita rend szilágysomlyói ingatlana hasonló sorsra jutott, majd ez az ügy is eldöntetlenül megakadt a semmítőszéken. A piarista perekben Ghibu és társainak érvelése az volt, hogy a szerzetesrendek (így a piarista is) jogi személyisége külön engedélyezésre szorul, ezért ha az ez elismerés hiányzik, akkor a jogi személyiség a vallásügyi törvény alapján ipso jure nem tekinthető megszerzettnek. Következésképpen ingatlanokat sem birtokolhatnak.

36

2 0 1 5 / 2


2015.09.16. 2:13:16

E g y h á z

é s


1936-ban a premontrei rend nagyváradi épülettömbjét 7818/1936., illetve 6611/1936. jelzettel, augusztus 22-i dátummal Onişifor Ghibu a premontrei rend nevét önkényesen román államra írta át, majd a nagyváradi bíróság 3461/1937-es és 5301/1937-es végzésében jóváhagyta rektifikációval a BI 1-es 17-es szám alatti telekkönyvi bejegyzéseket Váradszentmártonban (Félix-fürdőn), az 1855. december 15-i telekkönyvi törvény6 168-as paragrafusával. Ezt követően akkor e bejegyzések ellen három fellebbezés történt: a nagyváradi premontrei prépostság, illetve a jászvásári premontreiek, továbbá a nagyváradi római katolikus püspök nevében. A nagyváradi törvényszék a másodfokú végzésben 1937-ben már azt a jogi érvelést használta, hogy Romániában csak olyan szerzetesrendeknek lehet jogi személyisége, amelyek kizárólag Románia területén működnek, de nem ismerhető el a jogi személyisége a világegyház szerzetesrendjének, amelynek Románia határain kívül is szervezetei vannak, és külföldön él legfőbb rendfőnökük. 1938-ban a román külügyminisztérium kérésére a bukaresti semmítőszéken a jogi eljárást felfüggesztették nemcsak a premontrei rend ügyében, hanem az összes kisebbségi katolikus, Ghibu-féle telekkönyvi törlési ügyben. A telekkönyvi rendtartás szerint „a jogerő bekövetkezte előtt” nincs helye a telekkönyvi bejegyzésnek, csak előjegyzésnek, mégis – a váradszentmártoni, illetve nagyváradi telekkönyvekből – jogerős bírósági ítélet nélkül törölték a premontrei rendet mint tulajdonost. A fentiekkel kapcsolatban köztudott, hogy a telekkönyvi rendtartásban a jóhiszeműség nem vezető szempont; maga a szó is alig fedezhető fel. Ugyanakkor az osztrák polgári törvénykönyvnek az ingatlanjogot tárgyazó szabályai sem épültek a jó- és rosszhiszeműség megkülönböztetésére mint alappillérre. Az általános szabály mégis az, hogy a telekkönyv a „rosszhiszemű” tulajdonszerzőt nem oltalmazza. A joggyakorlat régóta elvként tiszteli, hogy a telekkönyvi jogszerzés mindenkor csak jóhiszeműen történhet. 6 A modern telekkönyvi nyilvántartás kezdetei Magyarországon a neoabszolutizmus korára nyúlnak vissza, az igazságügy-miniszter 1855. december 15-i rendeletében telekjegyzőkönyvek készítésére adott utasítást. Központi rendtartásban megszabták azt is, hogy az országosan egységes telekjegyzőkönyveknek mit kell tartalmazniuk, és hogyan kell kinézniük. Eszerint a telekjegyzőkönyvek A, B és C lapokra tagozódnak. Az A, vagy birtokállási lap az ingatlan azonosító adatait tünteti fel. Tartalma: a község megnevezése, a telekjegyzőkönyv száma és a birtokos neve a helyszíneléskor. További rovatai: 1. sorszám, 2. helyrajzi szám (a parcella térképen megjelölt száma), 3. az ingatlan művelési ága, 4. területe, 5. jegyzet. A B lap a tulajdonos(ok)ról tájékoztat. Ide jegyezték fel, ha a tulajdonos kiskorú volt, vagy gondnokság alatt állt, ha az ingatlant eladták, vagy az eladást megszorították, ha az ingatlan terhelési tilalom alatt állt, ha valakinek elő- vagy visszavásárlási joga volt. A C lap az ingatlanra betáblázott terheket, pl. a jelzálogot, a szolgalmakat, a telki terheket tünteti fel. A birtokos az ingatlanokat, parcellákat telekkönyvi jószágtestekben foghatta össze, ezeket a lapokon kereszt jelzéssel látták el. A jószágtest olyan jogi egységet képezett, amelynek parcelláira vonatkozóan külön bejegyzésnek nem volt helye. Ha kivettek valamit a jószágtestből (ez volt a „lejegyzés”), az A lapon az ingatlant aláhúzták, s a megjegyzés rovatban tüntették fel a lap és sorszám megadásával a bejegyzés helyét. Hozzáadáskor a „hozzájegyzés”, más telekjegyzőkönyvbe való átvitelkor pedig az „átjegyzés” megjegyzéssel módosították az A lapot. A kiegyezés után a telekjegyzőkönyveket újraszerkesztették, ami a gyakorlatban a korábban vezetett lapok átvételével, hozzáfűzésével történt. A telekkönyvi nyilvántartások megújításáról az 1886:XXIX. tc. rendelkezett, amely a telekjegyzőkönyveket telekkönyvi betétek formájában szerkeszttette újjá. http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=6222. Letöltve: 2015. 08. 29. Az előrenyomtatott íveken a korábbi szerkezetet megtartva csak az A lap adatai változtak meg, kiegészülve az időközben elvégzett kataszteri felmérés adataival. Az A lap rovatai: 1. a részletek sorszáma, 2. a földadó-könyvekben foglalt helyrajzi száma(i), 3. a földadó-kataszterben szereplő művelési ág és helyi fekvés, 4. a terület nagysága a kataszteri felmérés alapján, 5. a kataszteri tiszta jövedelem összege, 6. megjegyzések. 1886. évi XXIX. t. a telekkönyvi betétek szerkesztéséről: I. RÉSZ Általános határozatok.

2 0 1 5 / 2


37

2015.09.16. 2:13:17



Nézzük meg, mi a célja az egész telekkönyvi intézménynek? A legfontosabb vagyonjogi tárgyak, az ingatlanok jogviszonyainak biztos, könnyű, likvid, precíz nyilvántartása és kezelése. Erre szánt eszköz a telekkönyv.7 A tulajdonos az, aki ott annak van írva; jelzálogos, hitelező szintúgy stb. Hogy a telekkönyvbe más legyen írva, mint ami jogilag igaz és irányadó, azt mindenképp kerülni kell, hiszen máskülönben az egész intézmény célját téveszti. A Szentszék 1938-ban a Ghibu-féle teljesen téves magyarázat ellen a legerélyesebben tiltakozott, kijelentve, hogy a Romániával megkötött konkordátum (1927) értelmében a román területen működő szerzetesrendek külön-külön jogi személyek, amelyek a római katolikus egyház fennhatósága alá tartoznak. Ennek folytán a premontrei rend vagyona egyházi vagyon, és mint ilyen, el nem kobozható, eredeti egyházi rendeltetésében megtartandó. A román kormány a Vatikánnal való nyílt konfliktust megelőzendő, a jogviták rendezése céljából 1939 novemberében négyes bizottságot hozott létre. A román egészségügyi minisztérium képviselője a négyes bizottság 1939. december 7–8-án megtartott ülésein azon a véleményen volt, hogy a premontrei rend félix-fürdői ingatlana nem morális, hanem materiális kérdés, államérdekből kell ezt a hatalmas vagyont megtartani. A Szentszék és a román kormány tárgyalásai 1940. március 1-jén nem zárultak le. Ugyanakkor hoztak egy rendeletet, amely kimondta, hogy az összes ilyen telekkönyvi átírást felfüggesztik, és egyenként vizsgálják meg.8 A második bécsi döntés után a magyar kormány hozott is egy miniszteri rendelkezést, amelynek értelmében a pereket azon a szinten kell befejezni, ahol Romániában elakadtak. Mivel a nagyváradi egyházmegye egy része román fennhatóság alatt maradt, a magyar kormány a be nem fejezett perekre a nemzetközi jog követelményeit alkalmazta.9 7 „13. § A B. lapon, a mennyiben a 12., 15–18. §-ok eltérő intézkedést nem tartalmaznak, csak az jegyeztetik be tulajdonosnak, ki az illető telekjegyzőkönyv szerint nyilvánkönyvi tulajdonosnak tekintendő. Ha a telekkönyvi tulajdonos az eredeti felvétel (helyszínelés) óta nem változott: a tulajdonos neve alá „Eredeti felvétel alapján” kitétel, ellenkező esetben pedig a tulajdonszerzésnek jogcíme (öröklés, adásvétel, ajándék stb.) a reá vonatkozó beadvány számának és érkezési időpontjának kitételével jegyzendő be. Ha valamely B lapbeli bekebelezés felfolyamodással (folyamodással, fellebbezéssel) van megtámadva: a felfolyamodás eredményétől függő telekkönyvi tételek is bejegyzendők, és a még jogerőre nem emelkedett bekebelezés, a sorrendben önálló tételként veendő fel. Ugyanily módon eszközlendő a bejegyzés a tulajdonjog előjegyzése esetében is és pedig akkor is, ha az előjegyzés felfolyamodással megtámadva nincsen. Ha az ingatlan előbb többeknek osztatlan közös tulajdonát képezte, és az egyes jutalékok zálogjogi bejegyzéssel vannak terhelve; a B lapra mindazon bejegyzések átvezetendők, a melyek a zálogjoggal terhelt jutalékok arányát és egymáshoz való viszonyát kimutatják.”

38

8

Decret-lege pentru modificarea art.36 din Legea pentru regimul general al cultelor din 2 octombrie 1940.

9

1940. augusztus 30-án, a második bécsi döntés után a szatmár-nagyváradi egyházmegye a régi egyházmegyei határok keretében kettévált, ismét a teljesen különálló, a püspökök személyében is elkülönített egyházmegyét alkotott, melyekhez a bécsi döntés előtti, Trianon utáni magyarországi apostoli adminisztratúrák is visszacsatoltattak. A nagyváradi egyházmegye egy része román fennhatóság alatt maradt, ennek megfelelően a magyar kormány ezen be nem fejezett perekre (helyesen) a nemzetközi kollíziós magánjog követelményét alkalmazta. A magyar országgyűlés október elején fogadta el az 1940. évi XXVI. tc.-et, amely A román uralom alól felszabadult keleti és erdélyi országrészeknek a Magyar Szent Koronához való visszacsatolásáról és az országgal történő egyesítéséről rendelkezett. A magyar kormányzat az észak-erdélyi területek visszacsatolásával kapcsolatosan a törvényhozás további rendezéséig megtehette mindazokat az intézkedéseket, amelyek a visszacsatolt terület közigazgatásának, törvénykezésének, közgazdaságának és általában egész jogrendszerének az ország fennálló jogrendszerébe való beillesztése végett szükségesek voltak. Mindaddig, amíg a törvényhozás vagy a visszacsatolási törvényben kapott felhatalmazás alapján a miniszterelnök másként nem rendelkezett, Észak-Erdélyben az 1940. augusztus 30-án érvényes jogszabályok maradtak hatályban, kivéve azokat, amelyek az állami főhatalom változása következtében nem voltak alkalmazhatók (M. kir. minisztérium 1940. évi 8.220 M.E. számú rendelete a magyar szent koronához visszacsatolt keleti és erdélyi országrészen a polgári peres eljárás és egyes nemperes eljárások szabályozásáról).

2 0 1 5 / 2


2015.09.16. 2:13:17

E g y h á z

é s


A második világháború után a Groza-kormány az 1945/260-as számú törvényében érvénytelenített a magyar kormány által hozott minden, a korábbi tulajdonviszonyok visszaállítására vonatkozó határozatot.10 Az egyházi iskolák államosítása idején hozott, 176/1948-as rendeletben egyértelműen benne van, hogy templomot, kolostort, vagyis ami az egyház működéséhez elengedhetetlenül szükséges, nem lehet államosítani. Ehhez képest a rend váradszentmártoni barokk műemlékkolostorát ugyancsak nem adták vissza a rendnek, mondván: nem fér bele a restitúciós törvénybe, mert nem 1945–1989 között, hanem még 1937-ben vette el telekkönyvi rektifikációval (törléssel) az állam. Kérdés ugyanakkor itt az is: ha elvette 1937-ben, akkor miért fizetett a kolostor használatáért a rendnek a belügyminisztérium bérleti díjat még 1958-ban is? Anno ugyanis a belügyi tárca a rend tulajdonát képező kolostorban képezte ki a munkakutyákat. Visszatérve a Ghibu-féle telekönyvi átíráshoz. Ahhoz, hogy a „premontrei rend”-ből, rektifikációval „román állam” legyen, az abszurditás ereje kell. Ugyanis 1130-ban, amikor a premontreieket az akkori magyar király, II. István a Laon melletti Prémontréből Váradszentmártonba hívta, román állam még nem létezett, így semmiképpen sem lehetett tulajdonos. Románia mint ország hivatalosan 1878-ban jött létre. A premontreiek vagyonával ellentétben a párhuzamosan zajló sepsiszentgyörgyi Mikó-ügy a restitúciós folyamat visszásságai, paradoxonai teljességének szimbólumává vált. A körülötte zajló médiafelhajtás és az érdekében létrejött széles összefogás jogos reményeket ébresztett a tekintetben, hogy a premontrei visszaszolgáltatási procedúra ordító ellentmondásai és a felszín alatt zajló szövevényes ügyletek a szélesebb közvélemény érdeklődését is felkeltik. Sajátos mozzanat, hogy a vita tárgyát képező egyik ingatlant a román titkosszolgálat használja. Az pedig, hogy 2012. október 17-én a rend jogi képviselőjét a nyílt utcán bántalmazták, nemcsak a kisebbségi képviseleti szerveket nem hatotta meg. Egyedül Tőkés László emelte fel szavát az Európai Parlamentben, senki más nem érezte érintettnek magát; jelzi ez, menynyire hiányzik kisebbségi világunkban a szolidaritás. A hallgatás spirálja most az egyházi vagyonok ügyében is mélyül: sem a magyar országgyűlésben, sem a vatikáni sajtóban, sem a diszkriminációs jelenségeket figyelő intézmények és szervezetek, sem a társegyházak ökumenikus közösségeiben nem hangzott el együttérző, a közös cselekvés fontosságára ébresztő hang! Egyetlen uniós (vagy más európai) alapokmány sem tiltja, hogy Romániában magyar állampolgárságú jogi képviselője legyen egy egyházi szervezet ügyeinek. Ám számos európai alapokmány, nemzetközi konvenció és ajánlás tiltja a gyűlöletbeszédet, a hátrányos megkülönböztetést, a jogfosztást, s nehezményezi az ezekkel szembeni nemzeti jogi szankciók hiá10 1945. február 10-én létrehozta a CASBI intézményét, amely zárolta az „ellenséges, hadviselő országok” és állampolgáraik minden ingó és ingatlan vagyonát. (A Moszkvában megkötött szovjet–román fegyverszüneti egyezmény 8. pontja előírta: „A román kormány és főparancsnokság kötelezi magát, hogy nem engedélyezi Németország, Magyarország, vagy ezek állampolgárai, vagy ezek területén, vagy az általuk elfoglalt területeken lakhellyel bírók tulajdonát képező bármilyen természetű vagyonnak […] a szövetséges (szovjet) főparancsnokság engedélye nélkül történő kivitelét vagy kisajátítását.” Ezzel az előírással Moszkva csupán annyit akart elérni, miszerint a még hadviselő ország(ok) ne tudják a Romániában található vagyonukat, erőforrásukat a további harcokhoz felhasználni, és szó sem volt arról, hogy Románia kezelési jogot vagy netalán tulajdoni jogot szerzett volna ezzel az „ellenséges vagyonok” fölött.

2 0 1 5 / 2


39

2015.09.16. 2:13:17



nyát. Ugyanakkor nem csupán a sértő szavak hatását félelmetesnek minősítő érzékenységről van szó. Nemcsak a közösségeinket, hívek gyülekezetét és egyházak misszióját elvitató, őket nincstelenségbe taszító állampolitikai gesztusokról. Hanem értő szóról, szolidaritásról, a jog érvényesítéséről, visszaperlésről, a közérzet méltóságáról. Nagyváradon is, Bukarestben, Rómában vagy Budapesten is. Ha a Mikó Kollégium folyamatos sajtótéma magyar oldalon, miért nem az a nagyváradi premontreieké? Miért nem lehet annyi együttérzés és közbuzgalom megnyilvánulására számítani e téren is, vatikáni, magyar és nemzetközi érdekvédelemre joggal építeni, mint az szükséges lenne a premontrei rend jelen helyzetében? Az egyházi szervezet és a politikai rendszer román mintázata aligha tér el az intézményi és kulturális konvencióktól, a nagyváradi politikai erők sem különböznek sokban. Haszonleső érdekkörök szintén mindenütt léteznek. Az eltékozolt egyházi tulajdon (nevezetesen a premontrei rendé, a helyi magyar kisebbségé) simán átkerülhet állami, önkormányzati, magán-, titkosszolgálati és kisvállalkozási gondozásba, bármilyen jogi, korrupciós vagy történeti (szocialista államosítási) aggály merülne is fel. Miért lehetséges ez? Úgy tűnik, hogy a katolikus értelemben vett „közjó” jelen esetben egy vallási kisebbség szabadságának korlátozását, pénzforrások vagy ingatlanértékek hűtlen kezelését megvalósító polgári ügyletet, nemzetpolitikai harcmezőt, legitim nyerészkedést jelenthet. Sajátos értelmezése a Ferenc pápa meghirdette „szegények Egyházá”-nak. A premontrei rend ügyén keresztül jól megfigyelhető, hogyan is működik a romániai „ABC” kapcsolat. Van egyrészt egy óriási vagyon. 1940-ben a rendnek Félix-fürdőn 47 épülete volt, szállodák, éttermek, gazdasági épületek stb. Váradszentmártonban volt egy temploma, gazdasági épülete, malma, kolostora stb. A tét nagy, és persze van „igénylő” is. Félix-fürdőt 2000-ben a Florin Serac volt bihar megyei prefektushoz tartozó érdekcsoport kapta meg.11 A rendi vagyonból kapott még egy Radu Tudorache-féle bukaresti csapat is. A Sanifarm SA ellen a bukaresti legfelsőbb bíróságon Varga Andrea Tünde 2011. február 17-én jogerősen, visszavonhatatlanul visszanyert a rendnek 349 m2-nyi területet Félix-fürdőn, vagyis ez azt jelenti, hogy ugyanazon a telekkönyvön most van a premontreieknek 349 m2-nyi tulajdonuk – a többi viszont nem az övék a peres felek szerint, holott a premontrei rend volt a primus a váradszentmártoni telekkönyvben… A kisebb befolyású csapattal szemben lehet pert nyerni, ám a Florin Serac-féle csapat ellenében ez valamiért „lehetetlen”, annak ellenére, hogy ugyanaz a telekkönyv, ugyanazok a bejegyzések. Noha Romániában a bírói tanács tagjait véletlen-generátorral számítógép sorsolja, a Legfelsőbb Bíróságon 7 ügyből 5-öt mégis ugyanaz a bíró tárgyalt e pertárgyban. Noha a polgári perrendtartás mindezt szabályozza, mégsem folyik ezen ügyekben megfelelő jogi eljárás. Lehetséges, hogy már mindenki a két világháború közötti pedagógus, Onişifor Ghibu könyveivel kel és fekszik? Ugyanez a helyzet a máramarosszigeti református kollégiummal, amely ellen szintén Ghibu lépett fel, vagy a gyulafehérvári státus-perben, amely szintén Ghibu ujjlenyomatát őrzi.

11

40

http://www.sctfelix.ro/

2 0 1 5 / 2


2015.09.16. 2:13:17

E g y h á z

é s


Nem mellékesen jegyzem meg: Onişifor Ghibu nevét három középiskola viseli Romániában. Hol van ilyenkor az RMDSZ, hol maradnak a helyi és megyei tanácsok, hol az oktatási minisztérium aradi RMDSZ-es államtitkára, az RMDSZ-es kisebbségügyi ombudsman etc. Pedig a román alkotmány 30. cikkelyének 7. bekezdése, valamint a 107/ 27.04.2006-os törvény, amely a 31. számú 2002-es sürgősségi kormányrendeletet engedélyezte, magukban foglalják azt is, hogy tilos a nemzetiségellenesség, az egyházellenes, fasiszta, rasszista, xenofób szimbólumok használata, következőleg ezek eszmei képviselete is. Hogyan fér meg a pedagógus Onişifor Ghibu nacionalizmusa és sovinizmusa, vallási türelmetlensége a mai értékrendben? Nem érvényes sem polgári modellként, sem tudományos értékként, sem morális példaként, noha oly előszeretettel idézik egyes hangadók, s mások elhallgatnak, többségbe kerülnek a meg-nem-szólalók. Egy olyan országban, amely NATO- és EU-tag, amely a Genfi Konvenciót nem erőfölény hatására, hanem egyetértve írta alá, miként az ENSZ emberi jogi alapokmányát is. Egy olyan országban, amely az utolsó azok között, ahol megsemmisítették a koncepciós politikai pereket. Romániában még priusszal halnak meg az emberek, kárpótlás nélkül, jogi számkivetettségben, s ahol hasonló sors vár talán még 25 évvel a rendszerváltás után is a morális elégtétel, a vagyoni kárpótlás jogosultjaira. Maga a tulajdonjogiper-történet (árnyaltságát és bonyodalmait tekintve egyértelműen) most már kezd Umberto Eco könyveire hasonlítani – ez azonban nem „elégtétel” az érintett rend számára, a katolikus Egyház és a hívők közössége tulajdonvesztésének, az általuk elszenvedett nyilvánvaló jogsérelmeknek tükrében. Va r g a A n d r e a T ü n d e jogtörténész

2 0 1 5 / 2


41

2015.09.16. 2:13:17



A szorongó többség mítoszai *1 Korunk egyik legfeszítőbb jelensége a szélsőséges társadalmi viszonyulások és ellenségképző ideológiák fölerősödése. Azt gondolhattuk, hogy a holokauszt megtapasztalása után többé nem merülnek föl kirekesztő eszmék, miközben – legalábbis „kicsiben” – szinte mindannyian hajlunk kategorizálni, megbélyegezni embertársainkat, igazodni a vezéreszmékhez. Marsovszky Magdolna antiszemitizmus- és anticiganizmus-kutatóval**1 a társadalmi paranoiákról és a rasszizmus működési mechanizmusáról beszélgettünk. Definiáljuk mindenekelőtt a rassz, a rasszizmus fogalmát az ön rendszerében! Elsőként tisztázni kell, hogy biológiai értelemben nem léteznek rasszok, az emberifajkonstrukcióknak nincs természettudományi alapjuk. Az emberek között nincsenek különböző fajok, csak egy faj van, mégpedig az emberiség maga. Az, amit mi rassznak vagy fajnak hiszünk, nem biológiai adottság, hanem szociális, illetve kulturális konstrukció. Azok a „fajbiológiai-természettudományi” kutatások, amelyeket a német nemzetiszocializmusban (német fasizmusban) végeztek a 20. század harmincas-negyvenes éveiben és amelyek alapján a rasszista emberek a másoknak vélt emberek genetikai másságát hangoztatják a mai napig, semmiféle kapcsolatban nem voltak a mai értelemben vett genetikával. A testi adottságok (például az arccsontok távolsága vagy a haj és a bőr színe) azt voltak hivatva alátámasztani, hogy a „germán faj” felsőbbrendű más „faj”-oknál, hogy a fehér bőrű ember felsőbbrendű, mondjuk, a színes bőrű embernél. Tehát az áltermészettudományi (biopolitikai) érvelés azt igyekszik alátámasztani, hogy valamely nép kulturálisan felsőbbrendű a többinél. Az antiszemiták generációinak sem sikerült a zsidó rasszjegyek feltérképezése. Hogy mennyire nem, igazolja Heinrich Himmler utasítása 1942-ből, amelyben „sürgős fontossággal” elrendeli: „Arról, ki is számít zsidónak, semmiféle rendelet ne kerüljön nyilvánosságra, mert ezekkel a balga meghatározásokkal csak a saját kezünket kötjük meg.” A biopolitikai érvelés a kulturális felsőbbrendűségi érvelés következő szintje, és az a célja, hogy a „más” emberek, embercsoportok kiirtását készítse elő. Hogy a dolog még komplikáltabb legyen: azok az emberek, akik diszkriminációnak vannak kitéve, nem azért célpontjai a verbális vagy tettleges támadásoknak, mert ilyenek vagy olyanok, így vagy úgy néznek ki, így vagy úgy viselkednek, hanem azért, mert a többségi társadalom őket ilyennek vagy olyannak látja, illetve akarja látni. A reálisan létező zsidók tehát nem szolgáltattak és szolgáltatnak semmiféle okot az antiszemitizmusra, mint ahogy a romák sem szolgáltatnak okot az anticiganizmusra. Ők mind a többségi társadalom projekciós célpontjai, ugyanúgy, ahogy a leszbikusok vagy a melegek. *1 Az interjú első változata megjelent a Csillagszálló, 2013/3, (Bélyeg című) számában, 28–32. ** Marsovszky Magdolna a Fulda University of Applied Sciences óaradója, a Villigster Forschungsforum zu Nationalsozialismus, Antisemitismus und Rassismus e.V., a Gesellschaft für Antiziganismusforschung (http://www.antiziganismus.de/) tagja, a Leipzig Korrektív Polgárjogi Kezdeményezés tudományos tanácsadója (http://not-illegal.vereine-leipzig.org/index.php/ buergerinitiative-leipzig-korrektiv.html) és a magyarországi Roma Mozgalom a Köztársaságért vezetőségi tagja. Kultúrpolitikus, korábban tíz éven át a Németországi Kultúrpolitikai Társaság Bajor Szekciójának vezetőségi tagja (www.kupoge.de).

42

2 0 1 5 / 2


2015.09.16. 2:13:17

E g y h á z

é s


Ezt főleg azoknak jó tudni, akik attól félnek, hogy „rasszjegyek” alapján látható rajtuk a hovatartozásuk. Természetesen senki sem rejtheti el a bőre színét, de tudnia kell, hogy a többségi társadalom félelmei nyilvánulnak meg abban, ha elítéli őket sötét vagy fekete bőrükért. A sötétséget a többségi társadalom a piszokkal azonosítja, a rendetlenséggel vagy a káosszal, s ennek hangsúlyozására azért van szüksége, hogy a maga fehérségét, tisztaságát, re kiszámíthatóságát, rendességét kiemelje. Annak a németországi folyamatnak, amelyet úgy szokás nevezni: „múltfeldolgozás”, alapját a Frankfurti Iskola filozófiája képezi, amelyet Adorno és Horkheimer nevéhez kötünk. Ők mondták ki kutatásaikban, hogy az antiszemitizmus nem csupán „zsidóellenesség”, hanem projekció. Az „idegenek”, illetve az „idegenség” elleni gyűlölet mindig kivetített öngyűlölet, amelyet szorongások és félelmek hoznak működésbe. Az ember azt gyűlöli, amit magában nem szeret. Ez tehát azt jelenti, hogy még abban az esetben is, ha egy ellenségképhez tartozó ember megfelel az arról kialakított sztereotípiának, ő akkor is a sztereotípiát alkotó ember félelmének a projekciója marad. Vagyis a sztereotípia akkor is sztereotípia marad, ha néhányan megfelelnek a sztereotípiában alkotott képnek. Erre két példa: ha egy zsidó identitású embernek nagy az orra, ez nem igazolja azt a rasszista-antiszemita tézist, hogy a zsidóknak nagy az orruk. Ha pedig egy roma uborkát lop, ez sem igazolja azt a rasszista-anticiganista tézist, hogy cigánybűnözés van. A probléma bonyolultságát tükrözik azok a kifejezések, amelyek egyre inkább leváltják a rasszizmus (valamint az antiszemitizmus, anticiganizmus vagy akár a homofóbia) szavakat. Az utóbbi évtizedben megjelentek olyan fogalmak, mint az Othering vagy a critical Whiteness, amelyek pontosan azt hivatottak egy szóban érzékeltetni, hogy egyértelműen a többségi társadalom dominanciáját, kényszerét kell a vizsgálat tárgyává tenni: rákérdezni, mi az oka annak, hogy kényszeresen „másság”-okat alkosson, vagy önmagát kényszeresen „fehér”-nek (jónak, tisztának, becsületesnek stb.) állítsa be. Összefoglalva: a rasszizmus tehát nem más, mint a MI és ŐK dichotómiájának mesterséges életben tartása, miszerint a MI-vel szemben állandóan jelen van az ŐK, akik „felelősek” azért, hogy nekünk ilyen rosszul megy a sorunk. A rasszizmus strukturálisan és intézményesülten jelen van a „fehér hegemóniá”-jú országokban, és akkor is újratermeli önmagát, ha nincs mögötte kifejezett diszkriminációs szándék. A rasszizmus társadalmi szintű hárítást is jelent, más szóval a társadalmi szembenézés hiányát. De hogyan lehet elkerülni a „fehér hegemónia” csapdáját? A németországi múltfeldolgozás legfontosabb lépése és érdeme, amelyből tanulni érdemes, hogy szakított az „egységes és homogén németség”-felfogással és fogalmával, majd ezt strukturális, intézményesített szinten is megvalósította. A „magyarság” kifejezés, amely etnikai alapú közösséget jelent (és az ethnos-ra vezethető vissza), völkisch-népnemzeti és homogenizáló fogalom; ellentétben áll a demokráciával (amelynek az alapja a démosz). Az etnonacionalista ideológia és nemzetkoncepció a nép fogalmán olyan organikusan összetartozó közösséget ért és feltételez, amely közös

2 0 1 5 / 2


43

2015.09.16. 2:13:17



származáson alapul, és amelyet a többi, organikusan létrejött és ezért természetesnek vélt közösségtől kulturális és szellemi, leggyakrabban nyelvi sajátságok, valamint egy sajátos közösségi tudat különböztet meg, s amelynek kohéziós ereje morális tradíciókon nyugszik. Az etnonacionalista ideológia kulturálisan érvel, miközben a társadalmi, szociális folyamatokat biologizálja. Az „etnikum” ugyanis olyan elképzelt közösség (imagined community [Benedict Anderson]), amely vérségi származást (is) feltételez. Vérségi leszármazás azonban a családon kívül nem létezik. Ezzel a feltételezett (vérségi és kulturális) konstrukcióval kezdődik a társadalmi, szociális folyamatok biologizálása, amely a rasszizmushoz vezető út első lépcsőfoka. A völkisch-népnemzeti koncepció amúgy is totalitarista logikájú, mert létét az határozza meg, hogy a csoportidentitást tekinti az egyéni identitás alapjának. Az etnikai közösség modellje antagonisztikus ellentéte a „társadalom”-felfogásnak. A nép mint társadalom demokratikus koncepciója ezzel szemben az egyenrangú individuumok egymás mellettiségét hangsúlyozza, amelyet szociális érintkezések hálózata kapcsol össze. A „magyarság”-fogalom homogenizál, „fehérít”, és minden idegennek érzett befolyást szennyezettségként, tisztátlanságként él meg, vagyis ez a gondolkodás ellenségképeket gyárt. A szegregációt készíti elő, megosztja a társadalmat. Automatizmusához tartozik, hogy a saját kultúráját mindig magasabb rendűnek ítéli meg (kulturális felsőbbrendűség), ezért a többi kultúrát mint idegenszerű beszivárgást utasítja el. Ahhoz, hogy a saját népnemzetének „tiszta” és „egységesen körülhatárolható” (zárt) kultúráját megtarthassa, minden érdekellentétet elhárít magától. Ezért tartja a kisebbségeket vagy a „mások”-nak vélteket állandó homogenizálási nyomás alatt. A kultúra tisztaságának megőrzése iránti igyekezet konfliktusok melegyágya, a kulturális identitásra történő hivatkozás pedig szeparatizmushoz és erőszakhoz vezet. Beszélgetésünk kezdetén az antiszemitizmus példáján vizsgáltuk a többségi társadalmi ellenségképzés mechanizmusát. Mennyiben vonatkoznak a megállapításai az anticiganizmusra? Az anticiganizmus kifejezést az antiszemitizmus szó mintájára kreálták néhány éve. A kutatás Németországban terjedt el az utóbbi időben. Szociálpszichológiai és kultúratudományi módszerekkel vizsgálja egyrészt a többségi társadalom mechanizmusait, hogy megértse, miért rekeszt ki egyes csoportokat, másrészt, hogy melyek azok a célcsoportok, amelyeket a többségi társadalom „cigány”-ként stigmatizál. A kutatások szerint az anticiganista struktúrák társadalmi hajtóerejének egyik fő ismérve az etnikai nacionalizmus, amely az ország lakosságát népi-nemzeti értelemben etnikai közösségként fogalmazza meg. Ez ellentétben áll a politikai értelemben vett „állam” és „társadalom” kifejezésekkel. A népi-nemzeti felfogás automatizmusára jellemző, hogy identitását csak egy másikkal szemben tudja erősíteni, tehát a kirekesztés szükségképpen alapja a működésének. Még az olyan, ártatlannak tűnő kifejezésekben is, mint „a magyarság védelme”, implicite benne rejlik az „ellenség” felvázolása, vagyis a koncepció automatikusan kirekeszti azokat, akik a többség által elképzelt homogén magyarság-

44

2 0 1 5 / 2


2015.09.16. 2:13:17

E g y h á z

é s


fogalomba nem férnek bele. Ez az oka annak, hogy hazaáruló „antimagyar”-rá vagy „élősködő”-vé válnak a népnemzetiek szemében azok az ellenségképek, amelyeket ők a „zsidók”-kal, a „cigányok”-kal, a „homoszexuálisok”-kal, a „komcsik”-kal, a „kozmopoliták”-kal vagy a „kritikus liberális értelmiség”-gel kapcsolnak össze, vagyis mindenki, aki nem felel meg az elképzelt népnemzeti ideálnak. Ez a kirekesztéses struktúrák legfőbb mozgatórugója. Mivel a „magyarság” etnikailag nem homogén, ez a felfogás mítosz; nincs semmi realitása. Nem létezik kulturálisan egységes nemzet. Ez fikció. Árja magyar sincsen, de az ideológia megvan, amelyhez más, az elméletet alátámasztó ideológiát kell keresnünk. Ehhez próbáljuk igazítani a történelmet, vagyis tulajdonképpen meghamisítani a múltat a mítoszok segítségével. Bizonyítani kezdjük, hogy mi voltunk az ősnép, a kiválasztott nép, mi, a magyarság. Keresni kezdjük ősi gyökereinket, mítoszokat kreálunk például arról, hogy szkíták voltak az őseink, hogy miénk a legősibb vallás, a sámánizmus, és miénk a legősibb írás, a rovásírás… Ezek mind a népnemzeti ideológia sajátosságai. Ugyanez volt Németországban a második világháború előtt. Az ősiséget keresték, visszanyúltak a Krisztus előtti időkre, hogy bizonyítsák, a germán a legősibb, a kiválasztott nép. A másik ismérv, amely az anticiganista struktúrákat élteti, a munka alapú társadalom megfogalmazása. Ez az ethosz csak a dolgozó embereket tartja értékesnek, akik pedig kiesnek a munkafolyamatból, azok parazitaként aposztrofáltatnak. Kutatásokból tudjuk, hogy a magyarok körülbelül nyolcvan százaléka anticiganista, nem alkalmaznak romákat a munkahelyeken, de már korábban, az iskolában is szegregálják őket. A munka alapú társadalom ethoszából következik még a szegényellenesség és a hajléktalanellenesség is, vagyis ebből a társadalmi ideálból nemcsak a romák szorulnak ki, hanem a hajléktalanok, a szegények és a koldusok is. Ezért nevezzük a szegényellenességet és a hontalanellenességet strukturális anticiganizmusnak. Adorno és Horkheimer antiszemitizmus-kutatásban elért eredményei nyomán (az antiszemitizmushoz hasonlóan) az anticiganizmus is a többségi társadalom kollektív paranoiájaként értelmezhető, amelyet kivetít bizonyos embercsoportokra. Milyen félelmek, szorongások vannak ennek a paranoiának a mélyén? Az anticiganizmusban elsősorban az a félelem ölt testet, hogy lecsúszunk a társadalmi létrán, hogy kihullunk a szociális hálón (az antiszemitizmust másfajta félelmek motiválják). Ezek a félelmek lehetnek reálisak vagy véltek, de ha ébren tartjuk őket, mint ahogy ezt Magyarországon a nemzeti érzelmű média hosszú évek óta teszi, akkor mobilizáljuk a rasszizmust is. Az anticiganista vezető kommunikáció elsősorban a romákat teszi felelőssé saját helyzetükért. Újra és újra el kell mondani: nem a romák tehetnek a megítélésükről, még akkor sem, ha vannak, akik közülük megfelelnek egy bizonyos sztereotípiának. Tudatában kell lennünk annak, hogy nem ők okozzák az anticiganizmus megerősödését Magyarországon, hanem kizárólag a többségi társadalom félelmei és a lefektetett ideológiai struktúrák.

2 0 1 5 / 2


45

2015.09.16. 2:13:17



Le kell azonban szögezni azt is, hogy amikor egy nyolcvan százalékban anticiganista társadalomról beszélünk, akkor nem azt állítjuk, hogy a társadalom nagy része rossz emberekből áll, hanem azt, hogy a társadalomban tömeges méretű a szorongás. Ennek okait szintén vizsgálják a kirekesztéskutatások. Sajnos, a magyarországi Romastratégiából tökéletesen hiányoznak ezek a kutatási összefüggések. Ezt én nem is nevezném Felzárkózási és Romastratégiának, sokkal inkább társadalmi integrációs stratégiának. Az integrációnak egyenrangú folyamatnak kellene lennie oda-vissza, de a program a változást nagyrészt a romáktól várja. Sőt, továbbmegyek: az integrációnak a többségi társadalomból kell kiindulnia, mert csak úgy tud automatizmussá válni a romák számára is. Az anticiganizmus a mi félelmünk eredménye, ezért mindenekelőtt nekünk, többségieknek kell bocsánatot kérnünk a kirekesztettektől. A társadalmi integráció érdekében a többségieknek kell minden lehetőséget és támogatást megadniuk azok számára, akiket évszázadok óta kirekesztettek. Az önmagában nem segít, hogy a rendőrség létszámát növelik egy térségben. Ehhez társulnia kell egy olyan folyamatnak, amelyben kultúrpolitikai eszközökkel önreflexióra hívjuk fel a társadalmat. A jelenlegi Romastratégia egyáltalán nem motivál arra, hogy felismerjük a saját részünket, felelősségünket abban, hogyan fajulhatott az anticiganizmus odáig, hogy a rasszista gyilkosságok során (2008–2009) sörétes puskával kisgyermekeket is lelőttek. A helyzet nagyon összetett. Hogyan mozdulhatnánk el a megoldások felé? A válaszokra részben már utaltam: lazítani a népi-nemzeti társadalmi felfogáson úgy, hogy kultúrpolitikai eszközökkel segítjük elő a többségi önreflexiót. A munka alapú társadalom ethoszát a szolidáris társadalom ethoszára kellene cserélni, hogy ne növeljük tovább a társadalmi kirekesztést. Ha azonban ez az ideológia megmarad, fennáll a társadalom folyamatos radikalizálódásának és a nyílt erőszaknak a veszélye, amely akár tömegessé is válhat. Ön szerint tehát nincs egészséges mértéke a nemzettudatnak? Az etnikai nemzettudatnak nincsen, nem is kell lennie. Sokan érvelnek azzal, hogy hiszen az Egyesült Államokban is minden második házon kint leng a zászló. Ez igaz, de ott nincsen etnikai nemzettudat, mint Közép-Európában. Az etnikai nemzettudatban benne van a nemzet megváltásának gondolata. Ilyen Németországtól nyugatra nem létezik, csak keletre, s ennek az oka a kulturális tradícióban keresendő. Egészséges énkép kell, nem magyarságtudat. Demokratikus énképünk legyen, s a demokrácia legyen az összetartó erő. Ez Nyugaton működik. Az individuum védelme az etnikai felfogással szemben áll. A német alkotmányban azt olvashatjuk elsőként: az emberi méltóság sérthetetlen. Magyarország Alaptörvénye bevezetőjét (Preambulumát) úgy hívják: Nemzeti Hitvallás. Ebből nagyon sok minden levezethető. Magyarországon a nemzet védelme a legfontosabb, Németországban az individuumé.

46

2 0 1 5 / 2


2015.09.16. 2:13:17

E g y h á z

é s


Az individuum védelmén minden ember védelme értendő: az immigráns orosz zsidóé, a török bevándorlóé ugyanúgy, mint a született németé. Az egyén védelme akár a többséggel szemben is. Magyarországon a többség védelme, a nemzetvédelem a fontos. Mivel az etnikainemzet-definíció a homogenitásra törekszik, kvázi meg akarja védeni a nemzetet mindentől, amiről úgy érzi, hogy veszélyezteti. Nagyon jó lenne, ha a német alkotmány mintájára az első pont az emberi méltóság sérthetetlensége lenne a magyar alkotmányban is. Ha ez az eszme átmenne a köztudatba, akkor el tudnánk fogadni, hogy az ellenfelünket is megilleti az univerzális emberi jogok tiszteletben tartása, és nem gázolnánk bele emberi méltóságába. Az egyén védelmével szemben Magyarországon a csoportszellem félelmetes agresszivitással tud megmutatkozni, még a kisebb csoportokban is. Aki nem gyűlölködő csoportban gondolkozik, azt lejáratják. Ez már valódi tömegpszichózis. A tagadás és kirekesztés szociálpszichológiai háttere, hogy együttesen próbáljuk hárítani a felelősséget. Ha kollektíven hárítjuk, kollektív paranoia lesz. Az egyéni hárítás, a tettes/áldozat szerep megfordulása nagyon fontos a kollektív paranoia, a pszichózis, a fanatizmus kialakulásában is. Az áldozatból végül elkövető lesz. Aki nem gyűlöl, azt azért gyűlölik, mert nem gyűlöl. A németek arra büszkék, hogy szakítottak ezzel a kollektív népnemzeti tudattal. Fel kell fogni, tudatosítani kell magunkban, hogy az etnikai nemzettudat egy idő után népirtáshoz vezet. Csak a demokráciában van a megoldás. Ha egyáltalán van mit tanulni Auschwitzból, akkor az az, hogy a fajelméletnek nem szabad teret adnunk. Soha, sehogyan!

Irodalom Anderson, Benedict, Imagined communities: reflections on the origin and spread of nationalism (Revised and extended ed.), London, Verso, 1991 Marsovszky, Magdalena, „Wir verteidigen das Magyarentum!“ Völkischer Ethnonationalismus, Ethnopluralismus, die Ideologie der Neuen Rechten und das neue Grundgesetz Ungarns in Drews-Sylla, Gesine–Makarska, Renata (Hg.), Neue alte Rassismen? Differenz und Exklusion in Europa nach 1989, Bielefeld, 2015, 103–132. Hentges, Gudrun–Nottbohm, Kristina–Jansen, Mechtild M.–Adamou, Jamila (Hg.), Sprache – Macht –Rassismus, Berlin, Metropol, 2014 Marsovszky Magdolna, Kirekesztők és kirekesztettek. Anticiganizmus Magyarországon (ford.: Nádori Lídia), Lipcse, Rosa Luxemburg Alapítvány, 2015 (http://www.sachsen. rosalux.de/news/41347/verfolger-und-verfolgte.html. Letöltve: 2015. augusztus 19.). Marsovszky Magdolna, Ha nem dolgozzuk fel a múltat, a történelem megismétli önmagát! in Galamus, 2014. március 02. (http://www.galamus.hu/index.php?option=com_ content&view=article&id=362556_ha_nem_dolgozzuk_fel_a_multat_a_tortenelem_ onmagat. Letöltve: 2015. augusztus 19.).

2 0 1 5 / 2


47

2015.09.16. 2:13:17

V S úi ll áy g p o- nn ét z e t

Bevezető a Világ-nézet rovathoz 2013/1. számunk előszavában tájékoztattuk Olvasóinkat, hogy az Egyházfórum honlapján internetes rovatot indítottunk Világ-nézet címmel. Ebben általában olyan rövid véleményeket jelentetünk meg, amelyek valamely aktuális egyházi vagy közéleti kérdéssel foglalkoznak, és éppen időszerűségük miatt nem célszerű több hónapot várnunk az Egyházfórum nyomtatott változatában való közlésükkel. Néha azonban előfordul, hogy egy téma negyed vagy fél évvel később sem válik idejétmúlttá, így a vele kapcsolatos írások a folyóiratban történő megjelentetésre is alkalmasak. Ilyennek tűnik számunkra a menekültek kérdése, ezért a következőkben bizonyos, ezzel kapcsolatos írásokat átveszünk az internetes rovatból. A Világ-nézet egyes cikkei közvetlenül az Egyházfórum honlapján vagy folyóiratunk Facebook-oldaláról érhetők el. Mindkét esetben lehetőség van a közlemények ajánlására és hozzászólásokra is, amelyekre buzdítjuk és kérjük Olvasóinkat.

Menekültek az osztrák egyházban Az Európai Unió egyik súlyos politikai és társadalmi problémáját jelentik a közösségen kívülről egyre nehezebben kezelhetően magas számban érkező menekültek. A kérdés komplexitása nem teszi lehetővé a különutas nemzeti eljárásokat és a túlzottan leegyszerűsítő válaszokat sem megengedő, sem kirekesztő értelemben. Amikor civil, karitatív, egyházi szervezetek és magánszemélyek segítséget nyújtanak a rászorulóknak származási országtól és vallástól függetlenül, akkor nem kívánják prejudikálni sem a politikai döntéseket, sem az egyes menekültkérelmek elbírálásának kimenetelét, csupán az emberi ínséget kívánják enyhíteni. „A migráns ember nem csupán megoldandó probléma, leküzdendő ellenség, betolakodó, akivel szemben védekeznünk kell. A migráns elsősorban olyan konkrét személy, akinek méltóságát tiszteletben kell tartanunk és védelmeznünk kell. A bevándorlók befogadása a keresztény ember számára elsősorban erkölcsi kötelesség” – jelentették ki egy hónapja Vilniusban tartott találkozójukon az Európai Püspökkari Konferenciák Tanácsának a migránsok pasztorációjával foglalkozó püspökei és országos igazgatói. Nyugati országok egyházi és egyházi szervezeteinek vezetői rendszeresen felhívják a politikusok figyelmét arra, hogy egyrészt kerüljék az idegengyűlölet szításának még a látszatát is, másrészt tegyenek meg mindent a menekültek fedélhez juttatása és egészségügyi ellátása érdekében. Ennek elmulasztása súlyos társadalmi konfliktushoz vezethet, amiért nem a bevándorlók, hanem a szükséges lépéseket elmulasztó illetékes állami szervek és a politikai haszonszerzésre törekvő politikusok a felelősek. Az egyházi vezetők azonban nemcsak figyelmeztetik a döntéshozókat, hanem szervezeteik maguk is élen járnak a segítségnyújtásban. Nézzük például Ausztriát! Az Osztrák Püspökkari Konferencia és a Karitász jó két hónapja hozta létre az egyházi menekültügyi tanácsot, amelynek a két testület képviselőin túl tagjai még az egyház-

48

2 0 1 5 / 2


2015.09.16. 2:13:17

V i l Sá úg l- yn pé oz ne t

megyei helynökök és gazdasági igazgatók, valamint a férfi és női szerzetesközösségek vezetői is. Peter Schipka, a püspöki kar főtitkára és a stáb vezetője a közelmúltban ismertette az elért eredményeket. Minden egyházmegyében megtalálták azt a személyt, aki a menekültszállásoknak alkalmas egyházi ingatlanokat fölkutatja, és koordinálja ezekben a menedékkérők elhelyezését. A Karitász egy év alatt 2700-ról 4400-ra emelte az alapellátásban részesülő migránsok férőhelyeinek számát, és augusztus végére el fogják érni az ötezret. Ezen kívül megduplázták (5000-ről 10370-re) a mozgóellátásban gondozottak férőhelyeinek számát is. Az egyházi menekültügyi tanács célja, hogy a Karitász professzionalitása, a hívek segítőkészsége, valamint az egyházmegyék, plébániák és rendházak ingatlanfelajánlása révén minél több menedékjogkérőnek biztosítsák a lakhatást, a teljes alapellátást, és segítsenek nekik az integrációban. Számos hívő társadalmi munkában foglalkozik velük, elkíséri őket a hivatalokba, németórákat tart vagy értelmes szabadidős tevékenységet szervez nekik. A bécsi katolikus sajtóhírügynökség (KathPress) 2015. július 31-én két egyházmegye erőfeszítéseiről számolt be. A lap Ludwig Schwarz linzi megyéspüspököt idézi, aki szerint a menekülteknek érezniük kell, hogy befogadják őket és „egy darab hazára” találnak. Egyházmegyéjében 59 épületben összesen 1299 bevándorlót helyeztek el, akikről a Karitász gondoskodik. A linzi Pedagógiai Főiskolán szeptembertől további 23 migránst látnak vendégül, és nagy készülődések folynak a kolostorokban is. Ciszterek, ferencesek és bencések már most is több tucat szír, afgán, iraki, iráni és afrikai menedékkérőt fogadtak be, egyedülállókat és családokat egyaránt. Megnyitotta ajtaját néhány plébánia is, az egyikbe 29, egy másikba 20, egy harmadikba 16 menekültet fogadtak be, akik között vannak Koszovóból, Tadzsikisztánból és Szomáliából érkezők is. Hasonló folyamatokról számolt be a KathPress a grazi egyházmegyében is, ahol 650 rászorulónak biztosítanak hajlékot. A migránsokat ott is plébániákon, kolostorokban és egyházi épületekben helyezték el, ellátásukról pedig szintén a Karitász gondoskodik. Hívők, bázisközösségek, kispapok programokat szerveznek nekik, hogy megismerjék egymást, egymás kultúráját, ezáltal közelebb kerüljenek egymáshoz. Itt is rendszeresen vannak német nyelvi kurzusok és sportrendezvények. A szerzetesrendek „genetikailag kódolva” vannak arra, hogy segítséget nyújtsanak a rászorulóknak, nyilatkozta Ferdinand Kaineder, az osztrák szerzetesi közösségek szóvivője. Szerzetesrendek mindig is ott jöttek létre, ahol súlyos szociális szükséghelyzet alakult ki. Ilyen most a menekültáradat, amelyben osztrák egyházi vezetők szerint a keresztényeknek az „Isten hozott” érzését kell közvetíteni a bajban lévők felé. Anélkül, hogy ezzel állást foglalnának az egyes menekültkérelmek elbírálásának kérdésében. Wi l d m a n n Já n o s

2 0 1 5 / 2


49

2015.09.16. 2:13:17

V S úi ll áy g p o- nn ét z e t

Olykor belép valaki P. János rendszergazdát, az ásotthalmi vadásztársaság alelnökét, járási bronzérmes amatőr versmondót ötvenedik születésnapjára barátai megajándékozták egy iPhone5-ös készülékhez csatlakoztatható Revelation típusú hiper-szuper hőkamerával, amely éjszakai vadászaton kívül fényes nappal is jól használható, például a nyílászárók szigetelésének vagy a padlófűtés működésének ellenőrzésére. Ki is próbálták mindjárt az ünneplésre összegyűltek, és a hiper-szuper készülék már elsőre tudása legjavát nyújtotta: meglátták vele P. János koromsötét kertjében az illegálisan belépő szomszéd macskát, továbbá egy illegális sünt és több hasonló státusú mezei egeret. Ezután az ünneplők közül valaki azt javasolta, próbálják ki a hiper-szuper készüléket élesben is, irányítsák a hőkamerát a határra, és mutassák meg, hogy ők, civilek, mire képesek. Az akció fényesen sikerült: onnan, a verandáról másfél óra leforgása alatt 229 illegális határsértőt rögzített a hiper-szuper készülék. Nem is akárhogyan. A Revelation ugyanis két külön kamerát használ, a hőképet pedig egy 80×60 pixeles felbontásra képes Revelation-Lepton érzékelő adja, emellé társul egy, a látható spektrumot feldolgozó kamera, mely a 80×60 pixeles képet képjavító eljárással 160×120 pixelesre növeli, és ezt olvasztja össze a VGA kamera által látott részletekkel, ezért a rögzített kép vagy videó felbontása is 640×480 pixel lesz. A baráti társaság határvédő rendőr tagja csak ámult és bámult, majd ő vette át a 229 színes arcképet tartalmazó pendrájvot. P. János rendszergazda, vadásztársasági alelnök és járási bronzérmes versmondó másnap világosban is kipróbálta a hiper-szuper készüléket. Ellenőrizte háza összes nyílászáróját, eresztékét és illesztékét, majd gondolt egyet, kiment a határra, hogy közvetlen közelről is kipróbálja a hiper-szuper hőkamerát az illegális belépőkön, akiket ő legbelül „háborús menekültek”-nek nevezett, de feleségének is csupán „szegény szerencsétlenek”-nek említette őket. Angol nyelven barátságosan megkérdezte a legelső útjába kerülő belépőt, egy pléhkrisztus arcú, afgán kinézetű férfit, hogy lefényképezheti-e, aki csak halálfáradtan legyintett: csináljon, amit akar, neki már úgyis minden mindegy. A portré remekül sikerült. Ezután egy szerencsétlen nőről készített képet, de amikor meglátta a hőkamera képernyőjén, megrázta, megkocogtatta a készüléket, és sűrű elnézéskérés közepette megismételte a felvételt. Bosszankodva vette tudomásul, hogy megint ugyanaz az arc jelent meg a képernyőn: a pléhkrisztus arcú afgáné. Ugyanez ismétlődött meg, amikor egy kamaszfiúról és egy pici kislányról készített hőkamerás képeket – ami valósággal sokkolta. Mivel alig kapott levegőt, az egyenruhások neki is hoztak vizet egy papírpohárban, a menekültekéből, és aggódva kérdezgették, nem kapott-e napszúrást a kutyamelegben. Ő először csak hebegett-habogott, majd csak annyit tudott kipréselni magából, hogy: „és mégis olykor belép valaki és ami van, hirtelenül kitárul”. A határrendészetiek tanácstalanul néztek egymásra, majd valaki megkérdezte a járási bronzérmes versmondót, hogy nem szorul-e segítségre, de ő csak annyit mondott, hogy: „haza szeretnék menni”, és rá is mutatott onnan is látható házukra. Hazaérve P. János azon nyomban kinyomtatta mind az öt, hőkamerával készített portrét, egymás mellé tette őket, és megállapíthatta, hogy mindegyikről ugyanaz a pléhkrisztus arcú afgán férfi néz rá. Bár nem volt templomba járó, csak afféle jóakaratú ember, szinte magától

50

2 0 1 5 / 2


2015.09.16. 2:13:17

V i l Sá úg l- yn pé oz ne t

született meg benne az elhatározás, hogy megmutatja a hiper-szuper felvételt a közelben lakó katolikus hitoktatónőnek, egy bizonyos Tilda néninek. Tilda néni éppen hogy csak rápillantott a képre, összecsapta kezét, és felsikoltott. Aztán hosszasan nézegette a képet, majd még egyszer összecsapta kezét. „Tudja, János – mondta aztán –, első pillanatra unokahúgom első férjére ismertem rá, aki, Isten bocsássa meg, cigányember volt, de most, másodjára már egészen bizonyosan az Úr Jézus Krisztust látom benne. Maga készítette?” Amikor P. János elmesélt neki mindent, Tilda néni azt javasolta, azonnal mutassák meg a hiper-szuper felvételt a plébános úrnak. A hőségtől szenvedő szívbeteg plébános levette fejéről a sósborszeszes borogatást, sűrű fejcsóválás közepette hallgatta P. János akkurátus beszámolóját, közben az ominózus felvétellel legyezgette magát, végül sajnálkozva kijelentette, hogy ő műszaki dolgokban úgyszólván analfabéta, majd szabadkozva visszatette turbánját a fejére, és áldással elbocsátotta őket. Az immár teljesen tanácstalan rendszergazda, vadásztársasági alelnök és járási bronzérmes versmondó estére elhívta néhány barátját azok közül, akik előző este megajándékozták a hiperszuper készülékkel. Köztük volt határvédő rendőr ismerősük is, aki előző este P. Jánostól átvette a 229 hőkamerával készített portrét tartalmazó adathordozót. „Az a helyzet, János – közölte fejét csóválva –, hogy alighanem elromolhatott a masinád, mert mind a 229 felvétel ugyanannak az illetőnek az arcképe.” Biztos, ami biztos, P. János gyorsan a 229 felvétel közül vétlenszerűen kiválasztott tucatnyit, képet készített róluk, és, valóban, tucatnyi pléhkrisztus arcú afgán nézett rájuk. Még azok is, akiket ez erősen nevetésre ingerelt, inkább sajnálkoztak, hogy ilyen masinát sóztak rájuk, ők meg a barátjukra. A tapasztalt rendszergazda továbbra is kizártnak tartotta, hogy a hiper-szuper készülékben lenne a hiba, ezért rájuk szegezte a meggyanúsított masinát, és egy géppisztolysorozattal rájuk kattogtatta, feleségével együtt mind a nyolcukra. Néhány perc múlva készen is voltak a képek: újra csak nyolc pléhkrisztus arcú afgán férfi. Barátai most ki akarták tépni P. János a kezéből a mégsem hiper-szuper hőkamerát, nehogy olyan kárt tegyen benne, amely megakadályozná visszacserélését, de ekkor P. Jánosnak mentő ötlete támadt: kutyája, macskája és kanárija. Ezzel mindenki egyetértett. Nagy nehezen befogták és lefogták az állatokat, és a pótvizsgára ítélt készülék látszólag tette a dolgát. Néma csendben eltelt percek múlva kiderült, hogy a hőkamera mégis csak hiper-szuper, ugyanis a pléhkrisztus arcú afgán férfi helyett ezúttal Cézárt, Cirmit és Csivitkét láthatták. A felszabadult sóhajokat mégis feszült csend követte, melyet a határvédő rendőr torokköszörülése szakított meg: „Én már, azt hiszem, kapiskálok valamit” – közölte nagyon halkan. Ekkor egymásra néztek, majd a tucatnyi, pléhkrisztus arcú afgánra, majd megint egymásra. Többen bólogatással jelezték, hogy már ők is kapiskálnak. Aztán csend támadt, afféle ünnepi csend. Ebben szólalt meg nagyon halkan, de nagyon jól érthetően a járási bronzérmes P. János: „És mégis olykor belép valaki és ami van, hirtelenül kitárul. Elég egy arc látványa, egy jelenlét, s a tapéták vérezni kezdenek.” K a m a r á s I s t vá n O J D író, szociológus

2 0 1 5 / 2


51

2015.09.16. 2:13:17

T S úe o l yl pó og ni at

Élni kell, élni lehet, élni szabad? Dietrich Bonhoeffer a Teremtés könyvéhez írt kommentárjában szól arról, hogy a „tudás fája, a halál fája”,1 amely közvetlenül az élet fája mellett áll. „Az élet fáját egyedül a halál fája veszélyezteti. Mindkettő érintetlen és érinthetetlen, határ és közép.”2 A tudás fája a kert közepén áll, az ember határát jelöli életterének közepén. Az élet peremén található határok az ember teremtettségének, technikai lehetőségének határai. A középen fellelhető határ az ember valóságának, jelenvaló létének határa. Ez a határ az ember teremtményisége, amely így is kifejezhető: „Ádám, te az vagy, aki általam vagy, a Teremtőd által; így legyél is az! Szabad teremtmény vagy, tehát legyél teremtmény!”3 Ádámnak ez az ismerete csak kifejezi középfelőliségét és arra irányultságát, tudását Isten előtti szabadság övezi, amely töretlen engedelmességben valósul meg: „tudás a tudatlanságban”.4 Ezért nem gondolhat a halálra sem, mégis van ismerete a határról, mert ismeri Istent. A határt nem átléphetetlenként ismeri, mert akkor tudna a rosszról is, hanem Istentől adott kegyelemként, amely a nemlét és a „nem teremtményiség” felett tart. Isten parancsolata számára nem kísértés, hanem kegyelem. Ádám semmit sem tud a jó és a rossz kettősségéről, ő „túl van jón és rosszon”.5 Bonhoeffer ezután a megismert jóról és rosszról ír. Az ember világának legvégső feszültségét fejezik ki. Mert a tob az, ami örömmel és a ra az, ami szenvedéssel teli. A jó és a rossz világunk alapvető kettősségébe és egyben feszültségébe állít minket, mégpedig együttes jelenlétük révén; szétválaszthatatlanságuk Ádámétól különböző létünk kínzó talánya. Nincs szenvedéssel teli rossz anélkül, hogy ne lenne jelen az öröm csillámfénye. A jó a rossztól elszakított, amely a rosszon keresztülhaladt, jóllehet a rossz meghaladása. Ám éppen így a rosszat „megnemesíti” a jó, ahonnan ered, és ezen a módon a szenvedés az öröm által nemesül, amelynek mélységéből egyedül lehetővé vált.6 A tudás fájának gyümölcsét megízlelt ember a szenvedéssel teliben hordozott és az örömtelivel táplált világában a jót áthatja a rossz, és a rosszat a jó.7 Az örömben megjelenő szenvedést az öröm örökkévalósága iránti vágy adja. De vajon mi lehet a szenvedés közepette örömteli? „Hogy az ember a szenvedés mélységében megérzi a mulandóság örömét, az örömöt a látszólag végtelen szenvedés kihunyása felett, a halál örömét.”8 A jóban az a rossz, hogy meghal. A rosszban az a jó, hogy meghal. Az emberi élet feszültsége éppen ebben a kettősségben ragadható meg: „Az ember szenvedéssel és

1 Bonhoeffer, Dietrich, Schöpfung und Fall, München, Chr. Kaiser Verlag, 1955, 65.

52

2

I. m., 65.

3

I. m., 62.

4

I. m., 63.

5

I. m., 64.

6

I. m., 65.

7

Uo.

8

I. m., 66.

2 0 1 5 / 2


2015.09.16. 2:13:17

ST úe lo yl pó og ni at

örömmel teli halálában.”9 És éppen ezen a ponton cserél bérelt helyet a halál és élet az általános vélekedés vitalizmustól áthatott amfiteátrumában. Mert az ember tudása a jóról és a rosszról halandóságának ismerete, sőt maga a halál. Az ember halott, mert tud a jóról és a rosszról. Ezért halottnak lenni annyit tesz: az ember az életet nem ajándékként, hanem parancsolatként kapja. Az ember a bűneset után abban az értelemben halott, hogy az életre van ítélve. Saját maga tartozik felelősséggel a jóért és a rosszért. Aki nem volt képes Istennel élni, annak Isten előtt kell élnie. Így érthető Bonhoeffer provokatív állítása:10 „Halottnak lenni azt jelenti: élni kell.”11 A halál spirituális értelemben az emberi élet abszolút ellensége, amelyet legyőzött a jó és a rossz világában megjelenő Jézus. Ezért a puszta vitalizmus kétségbeejtő varázslatát, az „élni kell” (a saját forrásainkból) imperatívuszát megtörte, és helyettesíti Krisztus könyörületes uralma, aki teremtményeinek az életet ajándékként adja vissza, és nem megparancsolja; az élet evangéliumát adja a törvény helyett.12 A halál – mint a földi létezés megszűnte – ellenség, de nem abszolút értelemben, hanem utolsó ellenségként, amely „eltöröltetik” (1Kor 15,26). Mindennek alapja, hogy az egyén életét ajándékként fogadhatja el, mert Krisztusban van örök élete,13 aki az új közép, aki által történelme van, és éppen ezért nincs ismerete a kezdetről, de van a középről.14 Aki ajándékként fogadja el földi életét, abban tudatosul, hogy eme ajándék nélkül is van élete. O r o s z G á b o r Vi k t o r evangélikus lelkész

9

Uo.

10 Wannenwetsch, Bernd, From ars moriendi to assisted suicide, in Studies in Christian ethics 2011/1, 443. 11 Bonhoeffer, 1955, 67: „Totsein heisst Leben-müssen.” 12 Wannenwetsch, 2011, 436. 13

I. m., 437.

14 Bonhoeffer, 1955, 69.

2 0 1 5 / 2


53

2015.09.16. 2:13:17

LS úi ml yb pu os n t

Balassi Bálint fragmentuminak Balassa Antal iratai között lévő másolata Ha megkérdeznék az irodalomtudomány történetével foglalkozókat, bizonnyal Szilády Áront (1837–1922), a kitűnő irodalomtörténészt és református lelkészt neveznék meg mint Balassi Bálint életének-költészetének első tudományos kutatóját. Mások pedig talán a költő első monográfusát, Erdélyi Pált (1864–1936). Jelen írás azt igyekszik bizonyítani, hogy eme derék férfiúk előtt már volt valaki, aki e téren jelentős, bár napjainkban alig ismert és méltányolt munkát végzett: Balassa Antal. A 19. század eme jellegzetes figurája mintha egy Jókai-műből lépett volna elő. Regényes életrajzát itt nincs lehetőségünk ismertetni, annyit jegyezzünk meg csupán, hogy atyjától, Balassa Sándor királyi kamarástól szép vagyont örökölt, s nejének, Szigethy Szerencsy István főpohárnok Anna nevű leányának a hozománya sem volt éppen jelentéktelen. Életét mégis teljesen elszegényedve fejezte be, külföldön, ahová vélhetőleg hitelezői elől menekült. Nagy Iván jellemzése szerint „a tudományoknak barátja”, s „két költő elődjének kiadásával készül irodalmunkat megajándékozni”. Balassa Antal, korának egyik legműveltebb magyarja, valóban igen szorgalmasan búvárolta a Balassi-levéltárat, és összeállított egy sajátos, magyar nyelvű forrásgyűjteményt. Sajátos, mert a Balassa-család levéltárában található, döntő többségében latin nyelvű iratokat magyarra fordította-kivonatolta, megjegyzetelte –, s megfogalmazások helyett e forráskompilációt hagyta az utókorra mint családtörténetét. Az írások jelenleg is itt találhatók meg, a Magyar Országos Levéltárban, a Balassa-levéltárban, a P szekcióban. Más részük már csak másolatból ismert, ezek egykoron Varjas Béla irodalomtörténész, neves Balassi-kutató tulajdonában voltak, ám nem Varjas Béla, hanem egy ismeretlen kezétől származnak, az íráskép alapján 20. századiak. Balassa Antal írásainak, mind a keze írásában fentmaradtaknak, mind a másolatoknak az ad különös jelentőséget, hogy számos esetben azok az eredeti iratok, amelyekből Balassa Antal dolgozott, mára elvesztek vagy lappanganak. Ugyanakkor a ma is meglévő források és Balassa Antal iratainak összevetése arról győzheti meg az olvasót, hogy e magyar nyelvű kompilációk, legalább részben, hitelesek. Most azt az iratot tesszük közzé, amelyet egy Balassi-kortárs, bizonyos Muraközy Mátyás másolt, ha hihetünk neki, Balassi Bálint saját kezű feljegyzéseiről. Muraközy írását a már említett 20. századi kéz másolta (amely tehát a legegyszerűbb esetben is az eredeti másolata másolatának másolata) alapján közöljük. A helyesírást egységesítettük, szövegközlésünk nem betűhív, ám a hangzóalakokban megőriztük a régies formát. Közzéteszi Kszeghy Péter irodalomtörténész *

54

2 0 1 5 / 2


2015.09.16. 2:13:17

S ú lL yi m p ob nu ts

Az Úr születése utáni 1596. év Szent Mihály havának 26. napján. Aggott lónak nem kell a cifra. Nem szép az öregség. Hazug, ki mást mond. A saeculum elejin szült anyám, inas voltam, mikor Lajos királyúr elveszejtette (ha ugyan bizony ő, szegény) ez kisded hazát. Anyám szoptatta Balassa János urat is, engem is: egy időben, ha nem is egy csillagzat alatt jöhettünk ez bűnös világra. Iszamodó vétkeink! János úr, nagyúr, már mindjárást húsz éve, hogy testit eltakarítottuk. Böcsületes nevem Muraközy Mátyás. Krisztus urunk születése utáni 1518. évben megszülettem tahát, s megszületett Balassa János uram is, Ferenc bán és Perényi Orsolya fia, Boldogasszony havában, Szent Pál fordulása napján. Én két nappal korábban láttam meg Isten világát, János úr, boros jókedvében, trufásan ezért sokszor a bátyjának mondott. És sokszor volt boros jókedve, nyugosztalja az Isten. Anyám mesélte, hogy cudar hideg volt akkoron, mondta azt is, hogy Orsik asszonynak attúl ment el a teje. Így anyám volt szoptatós dajkája János úrnak, tejtestvéremnek. Ifjú János úr, így hívták, mivel volt ekkor egy idősebb Balassa János is, a kapzsi Szklabonyai. Gyermekkoromban, nem lehet ezt feledni, erős lángon éltünk. János úr mellett testvérei, Menyhárt úr, Zsigmond úr, Imre úr. Vajh azokat szereti az Isten, azkiknek ily hosszúra nyújtja élete fonalát, mint énnékem is? Vagy Dobó Jákob urat, kit ifjonti életében ragadtatott ki ez árnyékvilágból? Szeret-e valakit is egyáltalán? Vagy csak ül az ő trónusán, oszt kakocsál e világra? Hogy is törődhetne mindahányunkkal! A kegyelem? A véghetetlen isteni szeretet? Krisztus urunk értünk kiontott vére? Adj, Istenem, foghatatlan Istenem, erőt, az aggságba még egy kicsiny erőt, növeld rég apadott hitemet! Írni szépen tudok. Egykoron, oszt hol van már ő is! Péter pap is megdicsért a szép írásomért. Amit én írok, azt ugyan nem nehéz olvasni. Előttem Bálint úr fragmentumi. Egy emléközet. Kisimítom a lapokat, öszverendezem, már amennyire lehet, s szépen lemásolom. Időmből telik. Balassi Bálint úr, az hazug úr, édes jó uram, mit szólna mindehhöz? Nézem a képit. Kis tömzsi, bajuszkás. Osztán hogy megnyúlt időnként! Nézem a képit. Bécsben metszettek. Jó munka, drága munka. De megérte a pénzit: ránézek – és látom. Bestye nímet metszője, de eltalálta a szemit! A duzzadt ajakát! Pünkösd havában lesz két éve, hogy immáron ő is halott. Rend kell az írásba. De ha nincs: én arról mit tehetek? Lépkedjünk az évek nyomába! *

2 0 1 5 / 2


55

2015.09.16. 2:13:17


Miért kell fölkelni napra nap? 1 Az ágyból. A földről. Az elesésből. Maradva lenni jó feküvésben, s holni kifelé ez széles világbúl. Úszva. Lassan szállva – imaként. Forró szó párája téli székesegyházban. Majd mit nem akarnék! Bűnös vagyok, Uram, kinek, mi tagadás, nem tetszék a büntetés. * Ágyamból csak az eget nézhetem. A betegségbéli hagymáz igen megnyomott. Fekve jobb. Hunyt szemekkel. Így minden lehet. Már csak így lehet minden. Ruszkai Dobó Krisztina. A neve is gőg! A gondos. Más lett az udvar. Vonszolom magam az ablakhoz, és kinézek, látom: mindig söpörnek. Söprő népek hajladozása. Ahogy kivillan a faros menyecskék húsafehérje! Halva is kívánni fogom. Hát még most, amikor bánatos eső mosogatja a fehér falakat, de hát még élek, nagyon is élek, a cseppek megpihennek a mészdarabokon, megcsillan rajtok a nap, majd a falba enyésznek, s most, e szivárványos nappalon, a menyecskék húsát, mészfehér húsa csillanását harapnám, kedvem szerint. Menyecskékbe enyészni tán jobb, mint mennyecskébe menni. Átkozott légyen ez nyavalya! * Sz. Jakab apostol ünnepe előtt harmadnapon, a Liptó megyei Újvárban, 1586-ban. Vasárnap van. Csönd, béke. Az Úr templomának harangja kondul, figyelmezzek, telik időm. Jó, hogy már megvolt a testámentum. Majd egy éve. Az Úr születése utáni 1585. évben, boldog Gallus hitvalló napja előtti szombaton, házamnál. A szepesi tisztelendő atyák voltak itt, őket várjuk most is. Az ismert formulát használták: testében gyenge, lélekben egészséges. Vagyok-é, vajon? Mondanám: testében, lelkében gyenge. Az utóbbiban kiváltképpen. De értette-e volna a két tisztelendő mester? Sárosi Tamás, a mindig szuszogó, hordóhasú Sárosi Tamás: talán. Hogy csak a lélek védelmezi az elme várát. Sohasem a test. A corpus csak hitvány szolga. Komár György, a másik, az csak scribált, a hiteles tanúságtévők komolyságával. Nem hinném, hogy gondolatok is jártak volna elméjére. Ajánlottam először az én lelkemet az én kegyelmes Istenemnek, de ha nem tettem volna is, Komár, ez a potrohos szúnyog, így írta volna. Ez a formula. Ebbe lakatolják a foghatatlan Istent. Aztán kértem mindenféle barátimot, bízott uraimot és ismérőimet, hogy azkinek mit vétettem volna, énnekem megbocsássanak. A folytatáson, tudom, eltátották szájukat a jó atyák. Mindent odahagytam Krisztinának. A szavakat számban lassan megforgatva, szép lassan diktáltam: „miképpen hogy minden halandó embernek maradékiról szükség gondot viselni, az én újvárbéli részemet és víglesi részemet, ki ingó marha és zálogos jószág, minden egyébféle ingó marhámval és ezüstmíveimvel egyetemben, azmi kevés vagyon, mind majorsággal egyetemben”. Meg mindent, ami csak interessére volt. És a zólyomi házamot is.

1

56

Piros tintával aláhúzva, a kézirat bal oldalán ugyanezzel a tintával: N.B.

2 0 1 5 / 2


2015.09.16. 2:13:17


Persze, hogy nem értik. Azt hiszik, az asszonyállat eszemet vesztette. Az sem lenne baj egyébként. De rossz helyen keresgélnek az uraim! Az 1568. esztendő tündökletes nyara! Akkor, ott, a pataki kertben, a Dobó ifjakkal! Ferke nálam egy évvel volt idősb, még csak 15 éves uracska, nem a nagyhatalmú Ruszkai Dobó Ferenc, Jákob, hatéves kisember, s Krisztina sem volt több kilencnél. Haj, Krisztinkám, gyerekleány létedre de nagyon bújtál akkoron hozzám! Azonban nékem, az éppenhogy 14 évemmel, az ifiasszony tetszett, le nem írom a férjes nevét, utána kakocsáltam napra nap. Célia, kis szívem, Zsuzsanna és Júlia társa, háromszótagú babóca. Anya és leánya! Julia, Anna! Julianna! Szabad-e mindent kipróbálni? S ha nem válaszol Isten? Hiszen kérdém én naponta, óránként. Hiszem, Atyám, de segíts, hogy hihessek! Gyorsabb lett ez a világ. Gerjedtebb, hazugb. Vissza- és visszatér a félelem. Hogy pedig félelmet emlegetek, s hogy azelőtt is azonban forgottam, bizonyságom reá minden atyafi, nem azért van, hogy árnyékomtól rettegnék. S nem is szörnyítem a dolgokat. Reggel és este és legkivált az alvás óráiban: fémíze, rozsdás kard íze van a félelemnek. Embertől nem félek. Istent félem, igaz, de másképpen, az jó. A máj-epe táji szorítás nem ember s nem Isten miatt van. Hanem az állapot, amelynek persze okozói az atyámfiai, jómagam s a végtelen irgalmú Isten akaratja. Hogy még megújulhatok-e? Betegségből lészen-e támadás? Újvár megmarad-e? Lesz-e pénz a váltságra? S Jánoska: történék-e az én magzatomnak holta? Verél, Uram, Te tudod, miért. Meg hát én is tudom. Csuda, mely fene ember voltam én gyermekségemtől fogva. Jóllehet nemes rendben születtem, nemtelen dolgokat cselekedtem. S még most is, vajudt tagjaimat itten ápolgatván, bizony még mostanság is, csak felhúznám, ha nem is az ujjamra, Phylelphus gyűrűjét! Krisztinkám azért mégis csalódottnak tetszett. Mert hogy amivel bátyja, Dobó Ferenc tartoznék, azt hagytam az én vitéz öcsémnek, Balassi Ferencnek, mind az interessével egyetemben. És a merő ezüst és aranyazott katonaszerszámokat is. Krisztina talán bizony azt gondolta volna, hogy ezek is az ő asszony-kezébe kerülnek! A hosszú iratnak is rövid a veleje: a successio száll először magzatomra, ha történnék holta, annak utána feleségemre, ha annak is holta történnék, avagy az az én nevemet megváltoztatná, annak utána minden az én öcsémre és maradékira szálljon, és az Balassy-famíliától el ne szakadjon. Feleségemnek főtutorul az felséges lengyel királt választám, tudom azt, hogy őfölsége nem fordítja szívét ellenem. Aztán hagytam még tutorul Barbarith György uramot, az öregbik Kubinyi Kristóf uramot, Kéri Ferencet és Andaházi Andrást, kérvén az élő Istenért őkegyelmeket, legyenek ez szegín árvának, feleségemnek gondviselők és oltalmok mindenben, azmiben őkegyelmeket megtalálja. Utólszor kértem azon az én vitéz öcsémet, tekintse az egy Istent és aztot is, hogy az én feleségem őkegyelmének kétképpen is attyafia, s ne háborgassa Krisztinát semmiben, hanem legyen egyik oltalmazója, kiért az Úristen mind jártábanköltében szerencséltesse és nagyra vigye dolgát. Intém még, hogy óvja magát a gonosztól, főképpen a gonosz tanácsoktól.

2 0 1 5 / 2


57

2015.09.16. 2:13:17


Jó kis Testámentumot írtunk. András Uramnak fölöttébb megfájdult a feje tőle; de Ferenc, vitéz úr, özvegyek és árvák lelkes oltalmazója, ki keveset használa nékem ügyes-bajos dolgaimban, nos, ez jámbornak tetszett. A kétképpen való atyafiságra hivatkozás főképpen. Meg aztán, én csak tudom, öcsémuram is szívesen ivott vóna Krisztina asszony pohárkájából. Nem feledkeztem meg vitéz társimról. Jámbor szolgámnak, Rácz Demjénnek, Nagylibercsét hagytam, Ujszászi Péternek kötöttem Szentét háromszáz forintban, úgy, ha feleségem magához akarja váltani, letevén az háromszáz forintot, magához válthassa; Hunyadi Nagy Pálnak Felső-Esztergárt háromszáz forintban ugyanilyen conditióval, Feltóti Jánosnak kötöttem Bussát, az én érettem való rabságáért, ötszáz forintban, ugyanez felől megírt conditio szerint. Jánosom, Bacchus isten buzgó szolgája, ebből ugyan buborékolhatsz a jó borokban, s napestig való hugyozással gyászolhatod urad! Item, az zabolalovamot és az pej paripát, minden ruhámot egy ezüstös csákánnyal és aranyozott szablyámval egyetemben, hagytam az én inasomnak, Hartyáni Imrének. Olyan énszabású, nem csak termetében, de természetében is: gyönyörűségkévánó a nyavalyás. Kinek tartoztam, hogy megadattassék, arról is megemlékeztem. * Az egész életben tanulni kell meghalni. Nagy úr a halál, de én nem félem. Már mért hazudnám mostan? Félem. Vagyis hát nem félelem ez, inkább a kerek nagy világ bűnös és túlontúlságos szeretete. A táncoló mellű asszonyoké. Az űző ínú lovaké, kacoláké vagy csikóké. A jószagú könyveké. Az innepeké. Harangzúgás és citerahang, tánc és tömjénfüst. A sátoros innepek íze: amikor annyi étkek, borok voltak minden asztalnál, kivált a farsang farkán, a sült kolbászba fulladt napokon. A padok teljesek kannákkal, pohárokkal, kupákkal, kocsonyákkal, sültekkel, sós heringekkel, sódarokkal, csupa jó sós és borsos étellel, amelyek előkészítik a torkot az ivásra. Roskadoznak a párálló fejér cipóktól és rétesektől. Jó húgaim szépséges lakodalma: csak a színben 50 asztal volt, bevonva szőnyegekkel. Síposok, trombitások, citerások, hegedűsök, dudások, dobosok, énekes inasok! Coemediae! Péter pap szerint az Úristent sértő hímes szavak. Ahogy János, a szolgám orálta: „Mert ímé, természet ellen, az nyárnak közepin reszketek, és téli időben verítékezem. Óh, Cupido, látom, hogy az eltűrhetetlen, nyakamon lévő igát el nem vethetem, és csak gyötrődöm.” Kis, pörge ember, oszt a lelke szállott, úgy mondta! A szerelem énekeit is ő tudta a legjobban. * Czobor Imre uram volt egyszer asztalunknál, apámuram gazdálkodott neki. Azt mondja Imre Úr: – Igaz keresztyén nem féli a halált! Apámuram mosolyogja: – Ez a világ, vendégfogadó házunk, szorosb annál, hogysem könnyen itthagyhatnánk. A pogányság ellen hadakkal indulván, sohasem is gondoltam a halálra. Hiszem: az Úristennek áldása volt rajtam. Oszt mégis maradnék, míg csak lehet, míg csak a vénség meg nem aszik, e földi korcsoma házban.

58

2 0 1 5 / 2


2015.09.16. 2:13:17


Pedig atyám nagy gerjedező szívvel vala az Isten dicsőségéhez, az isteni tiszteletre rendeltetett egyházbéli közönséges órákat is el nem múlatta, sőt azokon kívül is, reggel ágyából felkelvén, s ebéd előtt fél órával, estve hálóházában való bemenésekor magánoson is az isteni tiszteletről soha el nem feledkezett. A Bibliából minden este két-két caputot olvasott. Élte végéig az Ótestámentum könyveit tucatszor, az Újtestámentumot pedig huszonkétszer olvasta el. Lepirongatott publice, mikor gyermekfejjel kérdeztem, miért olvassa azt, mit már kívülről tud. * Már annyiszor megtörtént: felporzik mögötted az út, vágod a ló oldalát, a falusi szárnyasok riadtan térnek ki előled. De meddig lovagolhatsz? Meddig menekülhetsz? Ahogy Ruszkai Dobó Jákob is átnyargalt a másvilágra. Vágtass, csak vágtass, azután a vastag faág előtt kapd fel hirtelen a fejed: különbül leterít, mint a pogány lándzsája. Ezt megálmodtad, nem egyszer. * Imre mondja, hogy megjöttek a szepesi atyák: tisztelendő és nagyságos Odolinszki Miklós és Komár György. Sárosi Tamás, az éles elméjű, potrohos férfiú most nincs közöttük, Pozsonyban udvarolja az érseket. Kár!Tudom, hogy ő igazmondó, nem csetlő-botló beszédű: pápista papok között ritka madár. Csak az segít, ha nem marad ki semmi a hitlevélből. Cáfolandó a törökösség vádja, bizonyítandó igaz és ortodox katholikus hitvallásunk. V. Sixtus őszentségénél, Isten kegyelméből pápánknál és legfőbb pásztorunknál vádoltak azzal, hogy a keresztények ellenségeinek felekezetét és eretnekségét követjük, és hogy fiunkat török szertartás szerint kereszteltük, a Musztafa nevet adattunk neki. Tudom, kik terjesztik. Felette rossz időben élünk, hogy savanyodott gyomrú uraimnak némelyek szavukat fogadják. Az atyák tapogatták Jánoskát. Bőgött az istenadta. Anyja oda sem jött, az ágyat nyomta, rázta a hideg. Gyenge vagy, Krisztina! Én tartottam a kicsit, míg férfitagját nézegették, kibuggyant belőle a pisi, nehéz volt megállanom nevetés nélkül, a szent életű Komár atya reverendáját törölgette, s végre nyilatkozni méltóztatott, hogy az kisded szerszáma körülmetéletlennek és nem fityma híján valónak, egészségesnek és épnek találtatik. Megírtuk az esküformulát, Krisztina bármit aláírt volna, csak hagyják már visszafeküdni. Tagadtuk a mohamedánságot vagy bármely más eretnekségtől való megfertőződtetést. Hittük és vallottuk erős hittel mindazt, amit az apostoli, az Atanáz-féle és egyéb hitünkbeli zsinatok hitvallásai tartalmaznak, mellyel szent római Anyaszentegyházunk él, továbbá mit az eredendő bűnről és a megigazulásról a szent tridenti zsinat meghatározott és kijelentett. Et cetera. Az atyák többoldalas iratot fogalmaztak: mindent aláírtunk. Megmentette lelkünket Jánoska fitymája. * Sajnáltam a két öreg papot. Gyerekkoromtól ismertem őket. Nem voltak lángpallosok, mint Péter pap, igaz, nem is használtak el annyi feleséget; a deákkal nehezen boldogultak, de keresztényi kötelességüket

2 0 1 5 / 2


59

2015.09.16. 2:13:17


tisztességesen teljesítették. És most szabadság adatott nekik, hogy Hibbéről és Vihodnáról a legközelebbi ünnepig eltávozzanak, máskülönben kiutasíttatnak. Hiába is cirmolnak érette: nékem a végtelen irgalmú Úr nem pápista, nem is lutherista, nem is magyar hitű: csak van, mint az isteni kegyelem. Lelke van a pogánynak is. Valahogy istene is kell, hogy légyen. S ha egy Isten van, akkor ez az egy az övé is. * Jól emlékszem reá, mikor szamárnak titulált. Engem! Egy Szkárossy György! Még csak tizenkét éves voltam, de egyben húzám szemöldökömet, megütém az asztalt nagy haraggal, úgy mondtam: – Hátrább az agarakkal, kegyelmedtől az pirongást fel nem veszem! Csak folytatta. De már erre engem is elöntött a pirosság: – Lélek, bestye lélek, eb csinálta fattyú, kurva fia, az anyám hasában is igaz nagyságos úr voltam, tégedet pedig az ördög tudja, ki szart ez országba, s még te akarsz nekem parancsolni? Ha korodat nem nézném, az agyad velejéig rontanám buzogányomat kopasz fejedben! Eb nyalja fel véredet! S nagy furiával távozám. De hát: hiú az erő nélküli harag. A gyermek, az csak gyermek. S most haljak meg, úgy haljak meg, hogy meg nem bosszultam a bestye kurvafiat? Nem! * Péter pap félt a haláltól. Amikor temetett, láttam rajta. Fonnyadt, csirbék emberecske volt, aki a magányosság és csöndesség szerelméről leginkább sokaságban és zajgásban tudott beszélleni. De nagyon tudott beszélleni. Temetéskort orációiban halt a halottal, kinek nevében szólt. Búcsúzott a feleségtől, akit többnyire megfeddett, nagyon szerette feddeni híveit, kivált az aszonyállatokat, búcsúzott a fiaktól, lányoktól, házanéptől, lovaktól – s mindenkihöz volt egy rossz szava. Hozzám jó volt. Tőle tanultam, hogy a beszédnek vagyon valami édessége, amely bélopja magát és hízelkedik, és valamint a részegség vagy a szeretet, minden titkokat elárul. Azt vallotta, hogy: „egyfelől féltem, másfelől égett a szívem, s talám az oldalamon is kifakadt volna, ha számot fel nem tátottam volna”. Két éve takarították el tetemit. Ott voltam a temetésin. Méltó halotti prédikációt csak maga tarthatott volna magamagáról. * Mintha bizony igazságos lenne, más tanúság, más érv híján kínzással kicsalni az igazságot! Nyilvánvaló, hogy a legártatlanabb embert is könnyű önmaga vádolásának vallására kínzással rákényszeríteni! Ezért nem tetszék nékem a tanács, mit Kapy adott. Ha Isten nyavalyát nem bocsátott volna, sokkal könnyebben szenvedtem volna az rajtam forgó istenpróbáját. Sok emberek csudájára, magával megvallattatám, s kisujjal sem nyúlék hozzá. Meg találtam eskünni, nem öletem meg.

60

2 0 1 5 / 2


2015.09.16. 2:13:17


Megvallotta, hogy volt, de csak hétszer. Az sem kevés. Reménlette, visszavészem. De kinek van oly gyomra, hogy viselje, ha az maga fészkében más ganéllik? Isten kegyelméből légyen hát Pethő Gáspárné! Hiszen anyámnak is a Dobók miatt lett pendelye szösz vászonná! * Mi ez, mit írok? Nem más, ím, egy emléközet. Egy emléközet fragmentumi. A megholtakról becsülettel kell emlékezni. Rólam is így fognak? Hiszen volt nálamnál istentelenebb és minden szemérem nélkül lévő fajtalan ember sok, olyanok, kik böcsületes rendeknek feleségét avagy hajadon leányát megfertéztették, akit másképpen nem, erőszakkal is. Kik ilyennel vádoltanak, hazudtak azok, bestye kurvafiai! Szeméremmel elegyes szomorú emlékezet! De hogy bűnt töttem, és sokszor, nem tagadom. Talán a Katasszony, az tudta a legjobban, a bűbájos Kata asszony. Volt Újváron egy nagy, régi, romlott, omladólag álló ház, minden fedél nélkül, oda jártunk, lopva, de naponta. Sok keresztviselése után a Szent Klára szerzetén lévő apácák klastromában holt meg, apácai szerzetben, Kisasszony napján volt immár negyedik esztendeje, hogy e földi maradványait eltakarítottuk. Rá nem kell már hagynom semmit. Másé minden, mi ingó s ingatlan. Ősöd előtt az földet ki bírta? Övé a mondhatatlan és foghatatlan. Markolom szívemet, és jól megszorítom. Kezem alatt csendesedik jajgatása. Halott, földbe foszlott halott a bűbájos Katasszony, anyja leánygyermekemnek, az halott magzatnak. S az ő koszos legénye is, ki miatt elhagyott: ő is halott már. Fogadóhely nem vár rájuk, ellenség nyomukban nem tapod, testüket nedvesség marta szét, e világra gondot nem viselnek. Barátságosan, csendesen senyvedni, avagy földig megaláztatni, durvácska tréfákat hallgatni, porosan napokig mendegélni – nékik immár nem kelletik. És nyakon való szőke szőrpihe bennük vágyat nem gerjeszt. Untam csöndes időn kormányt tartani. Általmentem a csipás és kórságos korcsomárosnékon, tapogattam kormos altestük. Jó volt a pözsögés. Pára az ablakon, a testemen, a testén, nem izzadság, pára, orrom vére, szép, piros vére folyik, párálló piros ez is, meglobbanok, haját tépem, üvölt. Bocsásd meg, Úristen! Katácskám, szerelmem! Föloldódni benne: föloldozódni. Föloldozást kapni. Bűntelenné válni. Talán neki sikerült. Csöndes partra kell valaha érni. Én vagyok a feltámadás és az élet. Hiszem. Készen kell a halált várni.

2 0 1 5 / 2


61

2015.09.16. 2:13:17

R S úe lc ye pn oz ni ót k

Mar t in E . Mar t y Dietrich Bonhoeffer Börtönlevelei Az 1906. február 4-én Breslauban (ma Wrocław, Lengyelország) született evangélikus lelkész és teológus, a német Hitvalló Egyház tagja már a nemzetiszocializmus első éveiben szembekerült a hitleri rendszerrel. Hallgatásra ítélték, amiben szerepe volt Theodor Heckel evangélikus püspöknek is (†1967). Bonhoeffer nem taníthatott, nem prédikálhatott és nem publikálhatott. Sógorán, Hans von Dohnányin (Dohnányi Ernő fia) keresztül bekapcsolódott a német ellenállási mozgalomba. Ezért 1943-ban letartóztatták. Sokáig a berlini Tegel katonai börtön 92-es cellájában tartották fogva, ahonnan kiterjedt levelezést folytatott szüleivel, menyasszonyával, Maria von Wedemeyerrel és barátaival; többek között Eberhard Bethgével, aki később összegyűjtötte és kiadta ezeket az írásokat. Bonhoeffert Hitler személyes parancsára a flossenbürgi koncentrációs táborban rögtönítélő hadbíróság elé állították, halálra ítélték, és 1945. április 9-én hajnalban felakasztották.1 Marty amerikai evangélikus lelkész, történész és emberjogi aktivista szerző könyve ennek a bonhoefferi kötetnek az „életét” (ke1

62

Életét a Bonhoeffer: Isten szolgája című játékfilm dolgozta fel (http://keresztenyfilmek.uw.hu/index. php?option=com_content&view=article&id=77:b onhoeffer-isten-szolgaja-szinkronizalt-keresztenyfilm&catid=37:filmek&Itemid=1. Letöltve: 2015. 03.15). Életéről és munkásságáról magyar nyelven lásd Metaxas, Eric, Bonhoeffer. Pásztor, mártír, próféta, kém. Egy igaz „nem-zsidó” a Harmadik Birodalommal szemben, Szombathely, Immanuel Szószóró, 2014. Nemzetközi viszonylatban ma már könyvtárnyi (szak) irodalom tárgyalja/elemzi Bonhoeffer életművét. Lásd pl. www.dbonhoeffer.org; http://dietrichbonhoeffer.org. Letöltve: 2015. 03.15; Feil, Ernst (hrsg.)–Fink, Barbara E. (mitarb.), Internationale Bibliographie zu Dietrich Bonhoeffer = International bibliography on Dietrich Bonhoeffer, Gütersloh, Chr. Kaiser, 1998.

letkezését és recepcióját) mutatja be abban a sorozatban, amelyet a Princetoni Egyetemi Kiadó az emberiség történetében fontos szerepet betöltő vallási műveknek szentel.2 A hitre nagy hangsúlyt fektető bonhoefferi műben megjelenő „vallás nélküli kereszténység”,3 a német teológus egész eszmeisége ugyanis – amely a felnőtté vált immár nem vallásos világgal kereste a párbeszédet, benne a krisztusi tanúságtétel lehetőségét és módozatait – rendkívül sokrétű és változatos hatást gyakorolt, messze túlmutatva a szoros értelemben vett teológián és a keresztény lelkiségen. Marty könyve pontosan rekonstruálja a bonhoefferi börtönírások keletkezésének körülményeit. Az evangélikus lelkészt 1943. április 5-én tartóztatta le a Gestapo. Kezdetben szigorú körülmények között tartották fogva: magánzárkában és minden külső kapcsolattól megfosztva. Később azonban valamelyest enyhültek fogva tartása körülményei. Ez tette számára lehetővé, hogy 1944 áprilisa és augusztusa között a keresztény tanúságtételről és az egyház feladatáról, szerepéről elmélkedjen. Gondolatai azokban a levelekben maradtak fenn, amelyek az 1951ben Eberhard Bethge gondozásában megjelent Wiederstand und Ergebung4 (Ellenállás és beletörődés5) című könyv anyagát alkotják.6 2 http://press.princeton.edu/catalogs/series/lives-ofgreat-religious-books.html. Letöltve: 2015. 03.15. 3 Wüstenberg, Ralf K., Glauben als Leben; angol fordítás: A theology of life. Dietrich Bonhoeffer’s religionless christianity, Grand Rapids, W. B. Eerdmans, 1998. 4 Bethge, Eberhard, Widerstand und Ergebung. Die Briefe und Aufzeichnungen aus der Haft, München, Chr. Kaiser Verlag, 1951. 5 A szóban benne van az alávetettség állapotának engedelmes elfogadásába való belenyugvás. 6 A könyv még abban az évben megjelent franciául is: Résistance et soumission. Lettres et notes de captivité, Pa-

2 0 1 5 / 2


2015.09.16. 2:13:17

R Se úc le yn pz oi ón kt

Bethge fokozatosan jutott arra az elhatározásra, hogy a levelek nyilvánossá tételével bizonyítsa: Bonhoeffer kivégzésével a nemzetiszocialista rendszer egy ígéretes teológus életpályáját rövidítette meg. A vállalkozás már csak azért is kockázatos volt, mert a korabeli német protestánsok többsége a Hitler mint államfő elleni merényletben való részvétele miatt Bonhoeffert árulónak tartotta. Hans Meiser müncheni püspök például 1953-ban elutasította, hogy a flossenbürgi koncentrációs táborban megemlékezzék róla. Időnek kellett eltelnie ahhoz is, hogy a német közvélemény szemlélete a Hitlerrel szembeni ellenállásról megváltozzon! A német igazságszolgáltatásnak pedig kereken 40 évre volt szüksége Bonhoeffer rehabilitálásához. Bethge munkája már megjelenésekor indulatokat keltett. Egyesek új értelmezési lehetőséget láttak benne; mások számára azonban túlságosan zavarónak bizonyult. A könyv ugyanis rávilágított arra, hogy mit jelent csendben szenvedni; illetve hogyan lehet megélni a hitet és hittel élni (himnuszokat és imádságokat fogalmazva) egy kiszámíthatatlan és kiszolgáltatott léthelyzetben. Maga lenni „az alázatosság és a kedvesség”, jókedvet mutatni, örvendeni a legapróbb dolgoknak és hálásnak lenni azért, hogy még életben vagyunk; mindig szoros és valós kapcsolatban Istennel – ahogy Payne Best angol százados emlékezett Bonhoefferre, akivel a buchenwaldi konris, Librairie Protestante, 1951. Angol változata: Prisoner for God. Letters and papers from Prison, New York, Macmillan, 1958. Magyarul Bonhoeffer, Dietrich, Börtönlevelek. Fogságban írt levelek és feljegyzések, Harmat Kiadó, Bp., 1999. Legújabban Bonhoeffer, Dietrich, Werke, VIII, Widerstand und Ergebung. Briefe und Aufzeichnungen aus der Haft, München, Chr. Kaiser, 1998. Angol fordítás: Letters and papers from prison, Minneapolis, Fortress Press, 2010.

centrációs táborban találkozott, valamikor 1945. február 7-e után. A Bethge által megjelentetett mű sorsának első állomásai egy-egy országhoz és konkrét személyekhez kötődnek: Hanfried Müller professzorhoz Kelet-Berlinben, John A. T. Robinson woolwichi püspökhöz és William Hamilton professzorhoz Rochesterben (New York). Radikális nézetű keresztények (marxista értelmezők, Isten halála-teológiát követők) mind a katolikus, mind az evangéliumi keresztények felfigyeltek Bonhoefferre, és felfedezték az életművét. A Börtönlevelek elindultak világ körüli útjukra. Egyaránt merítettek belőlük a DélAfrikai Köztársaságban (John de Gruchy, H. Russel Botman), a latin-amerikai felszabadítási mozgalmak résztvevői soraiban (Gustavo Gutiérrez), Ázsiában (Chung Hyun Kyung Dél-Koreában) és az Egyesült Államokban. Ha meg akarjuk érteni a bonhoefferi mű időszerűségét és fokozatosan kiteljesedő sikerét, mindenképpen azt az örök kérdést kell szem előtt tartanunk, amelyet a lelkész-teológus 1944. április 30-i levelében fogalmazott meg: „Mi a kereszténység?” és „Ki nekünk Krisztus ma?” Ehhez kapcsolódik a következő kérdés: miképpen lehet keresztényként élni akkor is, ha Isten nem adatik meg (etsi deus non daretur)? Ezeket a kérdéseket egyéneknek, közösségeknek, intézményeknek maguknak kell megválaszolniuk! Bonhoeffer összetett személyisége, ellentmondásoktól sem mentes élete és befejezetlen munkássága további kérdések sokaságát veti fel, különösen a kereszténység és a politikai hatalom viszonyáról. Ő, aki első perctől felemelte a szavát a zsidókért – és nem csupán a megkereszteltekért (!) – értelemszerűen szembekerült azzal a (katolikus és

2 0 1 5 / 2


63

2015.09.16. 2:13:17

R S úe lc ye pn oz ni ót k

protestáns) német egyházi vezetéssel, amely a nemzetiszocialista politikai hatalommal való együttműködését7 azzal indokolta, hogy csak így biztosított az egyház intézményi folytonossága és a lelkipásztori tevékenység. Lényegében véve ez az együttműködési logika fogalmazódott meg Magyarországon is az államszocialista rendszer idején (katolikus békepapi mozgalom, evangélikus diakóniai teológia, református szolgálatteológia). Érthető tehát, hogy hazai viszonylatban Bonhoeffer tulajdonképpen ismeretlen ismerős; munkásságának tényleges magyar

7 Pl. Ericksen, Robert P. –Heschel, Susannah (eds.), Betrayal: German churches and the Holocaust, Minneapolis, Fortress Press, 1999; Spicer, Kevin P., Hitler’s priests. Catholic clergy and national socialism, DeKalb, Northern Illinois University Press, 2008; Ericksen, Robert P., Complicity in the Holocaust. Churches and Universities in Nazi Germany, New York, Cambridge University Press, 2012.

64

recepciójáról nem is igazán beszélhetünk.8 Pedig most éppen nagyon is időszerű lenne! Dietrich Bonhoeffer’s Letters and Papers from Prison. A Biography (Lives of Great Religious Books), Princeton–Oxford, Princeton University Press, 2011, 276 oldal Jakab At til a vallástörténész 8 Dietrich Bonhoeffer magyarul megjelent művei: Etika: szemelvények, Bp., Református Theológiai Akadémia, Rendszeres Theológiai Tanszék, 1983 (2. javított kiadás: Szentendre, Tillinger P.,); Hűség a világhoz. Szöveggyűjtemény Dietrich Bonhoeffer műveiből: meditációk, Debrecen, DEÁSZ Ny., 1984; Válogatás Bonhoeffer legismertebb műveiből, Bp., Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, 1988; Követés, Bp., Magyarországi Evangélikus Egyház, 1996 (2. javított kiadás: Bp., Luther Kiadó, 2007); Szentek közössége, Bp., Harmat Kiadó, 1997; A Szentírás imádságoskönyve, Kolozsvár, Koinónia, 2002; Vademecum: elmélkedések az év minden napjára, Bp., Kairosz, 2006; Közösségben, 2. javított kiadás: Bp., Harmat Kiadó, 2013; Az egyház lényege, Kolozsvár, Exit, 2013.

2 0 1 5 / 2


2015.09.16. 2:13:17

Tartalom SÚLYPONT Petneki Áron Feltétel nélkül hódolni kell Piłsudski emléke előtt A Piłsudski-kultusz néhány eleme Berthold Siegmar Papok lázadása a pápa ellen Korbuly Dezső Áttekintés a politikai katolicizmus két világháború közötti történetéről EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM Varga Andrea Tünde Folyamatok és visszahatások Elvitatott premontrei tulajdonok A szorongó többség mítoszai. Interjú Marsovszky Magdolnával VILÁG-NÉZET Bevezető a Világ-nézet rovathoz Wildmann János Menekültek az osztrák egyházban Kamarás István Olykor belép valaki

Keresztény közéleti-kulturális folyóirat Megjelenik évente négyszer. Egy szám ára: nyomtatott 700 Ft, PDF 350 Ft. 2015. évi előfizetési díj: nyomtatott 2600 Ft, PDF 1300 Ft. A folyóirat megrendelhető a szerkesztőség címén.

1 20

25

Alapítók Paul M. Zulehner és Wildmann János Kiadó Egyházfórum Alapítvány 2898 Kocs, Dózsa György u. 43. Adószám: 19667908–1–11 (Az szja 1 százalékának felajánlásához) Szerkesztőség 7635 Pécs, Sólyom dűlő 3. Telefon: (72) 213-454 E-mail: [email protected]

48

A szerkesztőbizottság tagjai Csiszár Klára Deák Dániel Jakab Attila Orosz Gábor Viktor Pongrácz Mária (főszerkesztő) – [email protected] Scharle Péter Szécsi József Vörös Imre Wildmann János

50

Tördelés: Szabó Zoltán

29 42

48

Nyomdai munkák: Molnár Nyomda és Kiadó Kft. Pécs, Légszeszgyár u. 28.

TEOLÓGIA Orosz Gábor Viktor Élni kell, élni lehet, élni szabad?

52

LIMBUS Balassi Bálint fragmentuminak Balassa Antal iratai között lévő másolata

54

Bankszámla: OTP Bank Rt. Budapest, József körút 33. 11708001-20523716 IBAN: HU31 1170 8001 2052 3716 0000 0000 Swift (BIC): OTPVHUHB ISSN 1215–0630

RECENZIÓ


62

Olvasóink leveleit a szerkesztőség címére kérjük. Minden írásért szerzője felelős, és nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét fejezi ki. Nem kért kéziratokat nem őrzünk meg, és csak kérésre küldünk vissza.

2015.09.16. 2:15:57

A Bátorság az egyházért 2015-ös kitüntetettjei Az Egyházfórum Alapítvány Kuratóriuma a Fidentia pro ecclesia emlékérmét 2015-ben

Keresztény közéleti-kulturális folyóirat

dr. Pásztor János teológiai tanárnak és református lelkésznek posztumusz, dr. Török István volt egyházmegyei gondnoknak és Villányi Péter református lelkésznek ítélte oda. Dr. Pásztor János a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának dékánjaként a 1996-os tanévzáró ünnepségen hívta fel a figyelmet a református egyházban eluralkodó káros jelenségekre, majd ugyanazon év őszén megjelentette a Testvéri Szó című kiadványt, amelyben a szerzők felszólították az egyháztagokat a helyzet átgondolására és a hibák kijavítására.

X X X . ( V. ú j ) é v f o l y a m 2 0 1 5 / 2

Dr. Török István és Villányi Péter az említett nyilatkozat megjelenését követő egyházkormányzati intézkedésekre és az időközben folyó választási eljárások visszásságaira reagálva jelentették meg 1996 novemberében a Testvéri Szó II. című kiadványt, amelyben a Dunamelléki Lelkipásztorok és Presbiterek Közössége az egyházi választások törvényes lefolytatását és tanácskozási fórum létrehozását követelte. Az illetékes református egyházi bíróságok mindhármuk ellen fegyelmi eljárást indítottak, és feddésben részesítették őket. Röviddel később az új bíróságok megszüntették az eljárásokat, illetve hatályon kívül helyezték az ítéleteket. Dr. Pásztor János, dr. Török István és Villányi Péter az alábbi bibliai ige szellemében jártak el: „Hirdetem igazságodat a nagy gyülekezetben, és nem zárom be számat, jól tudod, Uram [...], beszélek hűségedről és szabadításodról.” (Zsolt 40,10–11) Egyházukért végzett áldozatos tevékenységüket a magunk részéről a Fidentia pro ecclesia emlékérem odaítélésével ismerjük el.

Feltétel nélkül hódolni kell Piłsudski emléke előtt

Az emlékplakettek ünnepélyes átadásra 2015. október 17-én, szombaton 10:30 órakor kerül sor a Wesley János Lelkészképző Főiskolán (1086 Budapest, Dankó u. 9–11.).

Papok lázadása a pápa ellen Politikai katolicizmus Magyarországon a két világháború között

A díjazottak tevékenységét dr. Szathmáry Béla egyetemi tanár mutatja be, majd dr. Márkus Mihály püspök tart kortörténeti jellegű előadást.

Elvitatott premontrei tulajdonok

Minden érdeklődőt szeretettel vár:

Élni kell, élni lehet, élni szabad? az Egyházfórum Alapítvány Kuratóriuma

700 Ft


2015.09.16. 2:15:54

Keresztény közéleti-kulturális folyóirat

Recommend Documents