Keresztény közéleti-kulturális folyóirat

Keresztény közéleti-kulturális folyóirat

XXV. (XI. új) évfolyam – 2010/3

A szent Oroszország Ipiapi atya boldoggáavatása Szeretet nélkül semmi sem igaz A tudományok történelmi viszonyáról

420 Ft

ELŐSZÓ Wildmann János: Számunk elé

3

Alapítók: Paul M. Zulehner és Wildmann János

SÚLYPONT Kamarás István: Ipiapi atya posztulációja

4

Kiadó: Egyházfórum Alapítvány, 1048 Budapest, Kordován tér 5. V/25. Telefon: (1) 230 34 35 Adószám: 19667908 – 2 – 41 (Az szja 1 százalékának felajánlásához)

10

Szerkesztőség és Kiadóhivatal: 7635 Pécs, Sólyom dűlő 3. Telefon: (72) 213-454

TEOLÓGIA P. Gábor Mózes: A filozófia, a teológia és a szaktudományok történelmi viszonyáról

LELKISÉG Interjú Richard Rohr amerikai ferencessel: „Szeretet nélkül semmi sem igaz”

13

ÖKUMENÉ Dimitrij Mihajlovics Vologyihin: A vallási élet és a keresztény kezdeményező erő megújulása Oroszországban Bódis Emese: Melanchton, a humanista reformátor

15 19

TANULMÁNY Szabó Róbert – Szakolczai György: A magyar keresztény politika nagy kísérlete. Az üldöztetés, a forradalom és a megtorlás IV. 22

RECENZIÓ OLVASÓI LEVELEK

Keresztény közéleti – kulturális folyóirat Megjelenik évente hatszor Egy szám ára: 420 Ft 2010. évi előfizetési díj: 2200 Ft A folyóirat megrendelhető a kiadó címén.

A szerkesztőbizottság tagjai: Deák Dániel Jakab Attila [email protected] Orosz Gábor Viktor Szécsi József Végvári Vazul ofm. Wildmann János (főszerkesztő) [email protected] Bankszámla: OTP Bank Rt. Budapest, József körút 33. 11708001-20523716 IBAN: HU31 1170 8001 2052 3716 0000 0000 Swift (BIC): OTPVHUHB Lapterv, tördelés: Szabó Zoltán Nyomdai munkák: Molnár Nyomda és Kiadó Kft. Pécs, Légszeszgyár u. 28.

32

ISSN 1215–0630

33

Olvasóink leveleit a szerkesztőség címére kérjük. Minden írásért szerzője felelős, és nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét fejezi ki. Nem kért kéziratokat nem őrzünk meg, és csak kérésre küldünk vissza. Címlap: Medvegyev orosz elnök ortodox egyházi vezetőkkel

ELŐSZÓ

Számunk elé mikor jelen számunkat sajtó alá rendezzük, nyár és meleg van. Remélem, hogy Olvasóinknak is jutott a szabadságból és pihenésből. Ilyenkor azonban „hol lubickol a lélek?” Talán Legalsószentbenedeken, ahol Bolond Pista, Kanalas Rozália és két csodaszép gyermeke Ipiapi atya, az Isten Bohócai Rend egyik elhunyt tagjának boldoggá avatását kezdeményezik. Mindezt azok alapján, amit Kamarás István, a rend egy másik tagja írt meg az atyáról szóló könyvében. Bár van, aki a könyvet csak legendának vagy mesének tartja, a szerzőnek szimpatikusabb a posztmodern fikció kifejezés. A boldoggá avatás pedig közel sem lehetetlen, hiszen a könyv – legalábbis a szerző szerint – a nyíregyházi görög katolikus hittudományi főiskolán ajánlott olvasmány lett, sőt még egy református lelkésznő is pozitívan nyilatkozott róla. Igaz, a római katolikus papnevelő intézetekben még kivárnak. Isten bohócai azonban nem ismernek akadályt! „A mai európai/nyugati gondolkodásban sem a filozófia mint ideológia, sem a teológia mint hittudomány nem játszik már jelentős szerepet. Így nélkülük végső fokon csak kreatív természet- és társadalomtudományról lehet szó, és nem beszélhetünk többé az emberi tudás átfogó egészéről, bölcseletről, tehát igazi, kortárs filozófiáról sem”, állítja P. Gábor Mózes az említett tudományok történeti viszonyáról szóló írásában. A filozófia a haszonelvű szaktudományok szolgája lett, a teológia is csődöt mondott, mert „a steril, egyházi dogmatizmus gátolta a hiteles, lelki tapasztalatokon nyugvó, belső, teológiai megújulást”. A középkori egyház morális válsága pedig „már korábban szekularizálódást indított el a formálisan keresztény világban”. A szerző fő kérdése ezért így hangzik: „Vajon lehetséges-e egy új, vallási szervezetektől független teológia?”. A vallások és egyházak egyik problémája az, hogy makacsul képviselik a maguk igazságát, ami viszont dogmatizmushoz, sőt fundamentalizmushoz vezet. A korai ferences misztikusok viszont „nem az igazságot tekintették az élet legfőbb eszményének, hanem a szeretetet. Meggyőződésük volt, hogy spirituális szempontból semmi sem lehet igaz, ha nem szeretetből történik”, mondja Richard Rohr amerikai ferences szerzetes. Csak a szeretet képes a szembenállás megszüntetésére, és új összetartozások megteremtésére. Az egyházaknak fel kell ismerniük, hogy ők csupán eszközök, de nem célok. „Így én is hálás vagyok azért, hogy a katolikus egyházban nevelkedtem, és az evangéliummal értem felnőtté. De ma ugyanúgy tudom azt is, hogy a katolikus kereszténység csak egy »tartály«, nem maga tartalom.” Más egyházi szemlélet sugárzik Dimitrij Mihajlovics Vologyihin a Moszkvai Állami Egyetem Történelem Tanszéke professzorának írásából az Orosz Ortodox 2010 /3

Egyházról. Szerinte a sztálinizmust sem csak az egyházüldözés jellemezte, hanem a II. világháború után inkább a politikai haszonszerzés, aminek fejébe „számos ortodox püspököt és papot szabadon bocsátottak a börtönökből és a Gulágról”. Az igazi felszabadulást azonban Oroszországban is Gorbacsov hatalomra kerülése, illetve a szovjet birodalom összeomlása jelentette, a 90-es évek pedig a „kereszténység diadalát” hozták, amikor is „emberek milliói jutottak hitre nagyszüleik révén”. A diadalhoz azonban a szerző szerint nem csak lelkipásztori eredmények, újra kinyitott kolostorok és templomok és a papság létszámának jelentős emelkedése, hanem politikai sikerek is kellenek. Az 1990 utáni pátriárkák ezért fokozottan és eredményesen erősítették „az együttműködést a hatalom struktúráival”. 450 éve hunyt el Philipp Melanchton, nagy humanista reformátor. A wittenbergi teológusról, aki egyben Luther munkatársa is volt, Bódi Emese az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanára emlékezik meg. Melanchton a Biblia után a klasszikus görög drámák tanulmányozását ajánlotta hallgatóinak. Meggyőződése volt, hogy Szophoklész tragédiái a valóságos életet mutatják be, az emberi esendőséget, a fékevesztett indulatokat, az önmérséklet hiányát, az istenek megvetését. Keresztényként értelmezte a tragédiákat, ezért különösen is ostorozta a házasságtörést, és erőteljesen hangsúlyozta a törvényes, tiszta házasság fontosságát. A Demokrata Néppárttal foglalkozó sorozatunk negyedik részében Szabó Róbert és Szakolczai György a párt 1949-es feloszlatása utáni üldözésről, képviselőinek 1956os szerepéről, valamint a forradalom utáni kommunista bosszúhadjáratról számolnak be. Bepillantást nyerhetünk a Rákosi-terror széles eszköztárába, a megaláztatásoktól kezdve az összeveréseken, letartóztatásokon át az egzisztenciális ellehetetlenítésig vagy fizikai megsemmisítésig. Volt, akinek felesége a megpróbáltatások hatására öngyilkos lett, másnak meg kellett tagadnia férjét, hogy gyerekeit el tudja tartani. Volt olyan KALOT főtitkár, akiből sertésgondozó lett, másnak a vagyonát, házát, lakását kobozták el, vagy nyugdíját vonták meg. Szerencsésnek mondhatták magukat azok, akiket magasan képzett értelmiségiként bár megfosztottak állásuktól, de valamilyen beosztásban mégis értelmiségi pályán maradhattak. Remélem, Olvasóink ebben a számban is találnak egy-két figyelemre méltó írást! Wildmann János 3

SÚLYPONT: IPIAPI ATYA POSZTULÁCIÓJA

Ipiapi atya posztulációja Bevezet magyarázkodás

egyetlen egy fikció található: a második részben szereplő Kamarás István nevű nyugdíjas religiográfus. Én (vagyis a Semmiképpen sem gondoltam könyvem folytatására, hi- valóságos Kamarás István) ugyanis éppen tíz évvel később, szen ez a történet lezárult: egyfelől Ipiapi atya halálával és csak 2005-ben mentem nyugdíjba, a könyvben szereplő a másik létbe való átlépésével, másfelől könyvem megjele- ebben az időpontban, vagyis 1995-ben a Janus Pannonius nésével. Elkezdődött azonban egy másik történet: írásom Tudományegyetem Tanárképző Intézetének oktatója volfogadtatásnak, hatásának és értelmezésnek története, ám tam7, emellett még javában aktív religiográfus, aki éppen a ez a szerény, csöndes történet csupán a legszűkebb szakma hazai Krisna-hívők körében vizsgálódott. Míg Trencsényi, Ölbei és Korda írásai gyengítették, számára lett volna − és abban a körben is csak mérsékelten − érdemleges. Ki gondolta volna, hogy könyvem fogadta- mondhatnám, hatálytalanították könyvemet mint Ipiapi tásának és befogadásának dokumentumai hamarosan fon- atya boldoggáavatása mellett felhozható argumentációt, tos szerepet kapnak, méghozzá Ipiapi atya boldoggáavatási Zolnai Anett református lelkésznő írása8 viszont mellette perében mint a pro és kontra argumentáció. A könyvem szólt, ugyanis írásában könyvem mint religiográfia szerealcímében1 szereplő „dokumentum” ebben a folyamatban pelt. Igaz, a boldoggáavatási perekben eleddig nem igen súlyos propozíciónak számított, annak ellenére, hogy csu- volt szokásos protestánsok, még kevésbé lelkésznők vélepán egy legenda dokumentumairól van szó. Ez persze tel- ményét figyelembe venni. Mérhető súllyal szólt könyvem jességgel érthető, hiszen jó néhány szent esetében csupán (és közvetve Ipiapi atya) mellett az a tény, hogy a nyíregycsak a legendájuk maradt fenn, tények, dokumentumok házi görög katolikus hittudományi főiskolán könyvemből alig-alig, vagy még annyi sem. Csakhogy könyvem − pon- ajánlott olvasmánya lett a pasztorális kurzusnak. Termétosabban vagyis a könyvemre reflektáló írások egyike- szetesen még ennél is többet nyomott volna a latban, ha másika − nem csak az Ipiapi atya római katolikus papnevelő intézboldoggáavatása mellett felhozott ményről lett volna szó. Fejes Ildiérvek, hanem az ellenérvnek közé kó éppen egy katolikus lapban9 2 érvel azok ellen − és teszi le voksát is besorolódott a posztulációs eljárásban. Így például Trencsényi Ipiapi atya (és a róla szóló könyv) László Apokrif legenda című írása3, mellett −, „akik szerint a nevetés vagy Ölbei Livia Hol lubickol a léés a bohóckodás az ördög lépes lek? című recenziója4. Trencsényi mézzel körbevont pajzán csalétlegendának, Ölbei mesének nevezi ke, mely kivetkőzteti az embert könyvem. Korda Eszternek kétemberségéből, hiszen maga Jézus ségkívül legmélyebbre hatoló és szomorúan és elgondolkodva hirlegszakszerűbb elemzése már csak dette az örömhírt”. Ezzel szemben Kamarás István – a rend tagja olaj volt a tűzre, hiszen Szövegjáa recenzens − „ismét csak egy nő”, ték nézőpontokkal című írásában5 a állapították meg az üggyel foglalposztmodern regény kategóriájába sorolja könyvemet. Mon- kozó komoly egyházi férfiak − a „Nagy Humorú Gondvidanom sem kell, hogy a magamfajta szociológustól ter- selőt” emlegeti. Ipiapi atyáról pedig így ír: „a tisztaszívűek mészetesen teljesen idegen a „gondolta a fene”-mentalitás. örömével és ás egyszerűségével járja az országot, mindvégig Be kell látnom, hogy könyvem efféle olvasata (mármint, bekötött szemmel táncolva a szenttéavatás és a kiközösítés hogy posztmodern fikció) teljességgel lehetséges; annak közt”. Nos, az ilyenfajta írások természetesen legalább anyellenére az, hogy kizárólag dokumentumokkal operáltam, nyi érvet szolgáltathattak Ipiapi atya kanonizálása ellene, nevezetesen: Ipiapi atya leveleivel, egy religiográfus meg- mint mellette. Ugyanez mondható el a neves jezsuita Pálos bízójának6 küldött kutatási jelentéseivel, végül pedig egy Antal reagálásáról, aki ezt írta, hogy „csak lassan olvasom, nyugalmazott megyei egyházügyi megbízott által készített hogy tovább tartson. Nem jó az ilyen nagyszerű könyvvel jegyzőkönyvvel. Megjegyzem, könyvemben mindössze sietni. Ez a Legalsószentbenedek kitűnő hely lehet, de aligha lehet érte Pro Ecclesia et Pontifice kitüntetést kapni”.10 1 Egy legenda dokumentumai. 2

Szenttéavatási

3 Köznevelés, 2001. nov. 25. 19. old.

7 Ahol pedagógiai filozófia, embertan, vallásszociológia és művészetszociológia kurzusokat tartottam

4 Vas Népe 2001. jan. 3.

8 Egyházfórum, 2000. 4. sz.

5

9

Literatúra 2003. 2. sz.

6 Az Országos Lelkipásztori Intézetnek.

4

10

Keresztény Szó, 2000. augusztus 2000. június 1-jén keltezett levelében.

2010/3

SÚLYPONT: IPIAPI ATYA POSZTULÁCIÓJA Meglepő módon sokkal inkább tolták előre Ipiapi atya szekerét könyvem azon méltatói, akik a magukat vallástalannak vagy kifejezetten ateistának tartották. „Akit ez a könyv nem térít meg − legalább egy kicsikét, legalább a maga módján, de hát mi egyébben reménykedhetünk, mint ami kinek-kinek rendeltetett −, az meg is érdemli”, írja Lányi András filozófus, aki ezután felvételét kérte az Ordo Joculatorum Dei-be.11 „Bármilyen furcsa, de úgy éreztem, hogy e mögött az (akár keserűen is értelmezhető) szatíra mögött egy mindenre kiterjedő szeretet érezhető. Nekem ehhez semmi közöm, tudniillik a katolikus egyházhoz, de a szeretet lenyűgöző emberi tulajdonság”, így reflektált Kovalcsik József művelődéstörténész. Simon Zoltán irodalomkritikus előbb hosszasan taglalja, hogy bármennyire is rokonszenvez figurájával és pasztorációs technikájával, kibékíthetetlen világnézeti ellentét van könyvem hőse és őmaga között, majd így fejezi be írását: „Következésképpen, ha rajtam múlna, én ezen dokumentumok alapján boldoggá avatnám Ipiapi atyát, követőit pedig renddé szervezném.”12 Ugyanebben az időben, vagyis 2005 karácsonyán13 két helyen (Legalsószentbenedeken és Naurun) kezdeményezték Ipiapi OJD, vagyis Ipiapi atya boldoggáavatását. Így válhattak − számomra teljesen váratlanul és tőlem függetlenül − a könyvemmel kapcsolatos publikált vagy magánlevélként elküldött írások a posztulációs procedúra sűrűn idézett dokumentumaivá. Mivel a rendkívül rövid ideig (mindössze másfél évig) tartó és egy perdöntő csodával végződő procedúrába magam nem kapcsolódtam bele14, megmaradhattam többé-kevésbé tárgyilagosságra képes külső szemlélőnek, és megírhattam a boldoggáavatási eljárás religiográfiáját könyvem utolsó utáni fejezeteként.

A kezdeményezések Legalsószentbenedeken heves vita előzte meg a kezdeményezést. Az Ordo Joculatorum Dei rendi gyűlésén négyen (Bolond Pista, Kanalas Rozália és két csodaszép gyermeke) terjesztették elő Ipiapi atya kanonizálását. „Most komolyan hülyéskedtek?”, kérdezte Pepe, majd kézzel-lábbal ágált a glória ellen. A rendi gyűlés jegyzőkönyve szerint Pepe legfontosabb ellenérvei a következők voltak: 1) Vagy bohóc valaki, vagy szent, 2) vagy epeletupulu, vagy glória, 3) ha pedig glória, azzal vagy gurigázni fog, vagy az első alkalommal elhagyja. Bolond Pista ezzel szemben azzal érvelt, hogy egyfelől van már Bolond Szent András is, másfelől az epeletupulu pedig nagyon is jól illik a glóriához, ugyanis az epeletupulu ugyanúgy szent hangszer, mint Dávid hárfája, Szent Cecilia triangulumja vagy Garbarek szaxofonja. Amikor felhívták a figyelmét arra, hogy Jan 11

2000. július 3-án keltezett levelében.

Garberek még nem avattatott sem boldoggá, sem szentté, Bolond Pista roppant módon elcsodálkozott, majd javasolta, hogy akkor „egy szuszra” Garbareket is terjesszék föl szentnek. Pepe Garbarek kanonizálását hajlandó lett volna támogatni, de Ipiapi atya „felglóriázálását”15 semmiképpen sem, mert az szerinte „tiszta röhej” lenne. Hilária nővér és Pimpa azzal ellenérveltek, hogy ugyan éppen Ipiapi atya az, aki tiszta röhej Isten és ember előtt, ám ez egyáltalán nem indok arra, hogy szentté avassák. Pimpa úgy vélte, hogy teljesen elegendő lenne az, ha a Vatikán „kerek perec kimondja, hogy Ipiapi atya jó fej”. Hilária nővér hevesen bólogatott, majd nyomatékul még azt is hozzátette, hogy „ha bearanyozzák, megfullad szegény”. Vigyori erre keservesen jajgatni kezdett, alig győzték megnyugtatni, hogy igazán senki sem akarja bántani Ipiapi atyát, legfeljebb szentté avatni. Terebessy Olivér ökumenikus vasútmodellező mint zsidó semmiképpen sem akart ebben a „katolikus ügyben” voksolni, csak hosszas unszolásra volt hajlandó annyit megjegyezni, hogy az esetben támogatja a „projectet”, ha már Ipiapi atyával „egy füst alatt”16 avassák szentté Luther Mártont, Kálvin Jánost, Albert Schweitzert, Martin Luther Kinget és Martin Bubert is. Ekkor Kanalas Rozália odasúgta Hilária nővérnek − és ez szó szerint bekerült a jegyzőkönyvbe −, hogy „Terebessy Olivér is megérdemelne egy kis szenttéavatást, hiszen ő a vasútmodellező egyesületben mindenkinek a mindene, aki mindenét szétosztogatta, még az utoljára megmaradt vakvágányát is egy látássérült tagtárásnak” 17. Végül is Vigyorival együtt öt támogatással, két ellenszavazattal és két tartózkodással, vagyis éppenhogytöbbséggel felterjesztették az illetékes egyházi hatóságnak a boldoggáavatási kérelmet, melynek záradékában18 Luther Márton, Kálvin János, Albert Schweitzer, Martin Luther King, Martin Buber és Jan Garbarek szentté avatásának − Bolond Pista megfogalmazásában − „sürgelmezése” is szerepelt. Ugyanebben az időben Naurun az ország felnőtt19 lakosságának 32 %-át kitevő 961 katolikus egyhangúan megszavazta Ipiapi atya boldoggáavatásának felterjesztését, amit Tiakitai OJD így öntött szavakba: „Isten vándorló népének naurui katolikus hívei ellenszavazat nélkül támogatják Nauru leendő első szentjének, Magyarország apostolának Ipiapi-Tupuapati OJD-nek kanonizálását”. Teofil OJD provinciális csak annyi módosítást eszközölt a Rómába küldött kérelmen, hogy Ipiapi-Tupuapati OJD helyett egyszerűen Cosinus OJD néven szerepeltette a jelöltet, azzal indokolva, hogy a naurui nevet még a száznegyven nyelven köszöntő Szentatya sem tudná rendesen kiejteni. 15

Bolond Pista kifejezése.

16 Ez alkalommal kivételesen nem mozdony-, hanem tömjénfüstre gondolt

12 2000. november 25-én keltezett levelében.

17 Eredetileg „elvtársat” mondott, de Hilária nővér − ezt szignójával jelezte is − először „szaktársra” vagy „tagtársra” javította.

13

18

Vagyis a szentszéki előírás szerint öt évvel Ipiapi atya halála után.

14 Mert nem is kapcsoltak be.

2010 /3

Amelyet Bolond Pista „szenttéavatási sérelemnek” nevezett.

19 Ott sem a gyermekek, sem a gyermetegek nem szavazhattak, mint Legalsószentbenedeken

5

SÚLYPONT: IPIAPI ATYA POSZTULÁCIÓJA Legalsószentbenedekről Tannenbaum atyának küldték el a felterjesztést, aki − miután a záradékot gondosan lecsippentette − a jelölt halála helye szerint illetékes főpásztorhoz küldte. Akkorra már a naurui kezdeményezést20 is az illetékes magyarországi egyházmegyébe küldték Rómából. Nem ismerve eléggé az előzményeket, az ügyben illetékes Főpásztor atya teológiai, történettudományi és a szenttéavatások gyakorlati kérdéseiben való jártassága alapján Prominens atyát21 jelölte ki posztulátornak. Arra még eléggé jól emlékezett Főpásztor atya, hogy Prominens atya volt az, aki „nyomásgyakorló imahadjárattal” szorgalmazta Ipiapi atya kanonizálását, és hogy Vizitátor atyától kézhez kapva a Jegyzőkönyv Ipiapi atya bámulatra méltó működéséről Hábriel őrangyal üzenetei alapján című iratot, elhatározta, hogy személyesen fogja Rómában kijárni, hogy a már a szükséges öt év letelte előtt megindíthassák a posztulációt. Arra viszont már nem emlékezett, hogy amikor − éppen Rómába indulása előtt egy nappal − megtudta, hogy Hábriel őrangyal éppen egy volt megyei egyházügyisnek22 jelent meg, olvasatlanul visszaküldte a kéziratot Vizitátor atyának, azonnali elégetésre.

„Pusztuló” posztulátorok Prominens atya természetesen tudta jól, hogy az egyházmegyei Főpászor atya által kinevezett bíróság munkájára kell támaszkodnia. Már csak azért is, mert eléggé általános tapasztalat, hogy a kanonizációs ügyek „vegyes jellegűek”, ami azt jelenti, hogy rendszerint az élet második szakaszára vannak tanúk, az életút megelőző része pedig dokumentumok alapján vizsgálható. Azt is pontosan tudta, hogy történész szakértőkre is szükség van, akik már az egyházmegyei szakaszban nyilatkoznak az illető személyiségről az összegyűlt dokumentáció alapján. Csakhogy Prominens atya legelőször is azt tartotta szent kötelességének, hogy mindezt megelőzően az avatásra jelölt Isten szolgájának (ez esetben Ipiapi atyának) írásait kell megvizsgálni azzal a céllal, hogy azok mindenben megegyeznek-e a katolikus hittel és erkölccsel. Ezzel Ipiapi atyának könyvemben olvasható levelei alapján hamar végzett, és arra napnál is világosabb következtetésre jutott, hogy „Ipiapi atya minimum eretnek”, rosszabb esetben egyházmegyei Antikrisztus, és erről azonnal tájékoztatta Főpásztor atyát. Mielőtt a bíróság (melynek tagjai a betonbarcikai Töhötöm atya, a gagyapáti Tannenbaum atya és a bakonyszentlőrinci Balambér atya voltak) munkához láthatott volna, Főpásztor atya már azon gondolkodhatott, hogy ad acta tegye-e az ügyet, vagy egy másik posztulátorral próbálkozzon. Végül is az utóbbi mellett döntött. Ő is tudja jól, mondta Töhötöm atyának megbízólevele átadásakor, hogy a zsinat utáni szellemben civil, sőt − „urambocsá” − még nő is lehetne posztulátor, de ő úgy gondolta,

hogy mindenkinek, még Ipiapi atyának is jobb lenne, ha ez esetben egy „papi ember” veszi kezébe az ügyet. Ebben a szakaszban már a bíróság is teljes gőzzel működött, különösen Kucseráné Felleghajtó Facélia23 volt elemében, aki aktívái24 segítségével egyre-másra derítette ki Ipiapi atya addig ismeretlen csodáit, szám szerint harminchármat25. Töhötöm atya ezt a rakás csodát tette a mérleg egyik serpenyőjébe, a másikba meg csupán Ipiapi atyával kapcsolatos személyes emlékeit. És ez utóbbiak jóval többet nyomtak a latban, ugyanis elég volt Töhötöm atyának érzékletesen maga elé idézni Ipiapi atya kazincbarcikai szerepléséből csupán a misébe beépített óvódás hittant, a kanalas gémeket a szentélyben, a hölgyfelmutatást, a liturgikus mókát és a szotyola-szentelményt, és máris kínálkozott a verdikt: „a jelölt pasztorációs újításaival megbotránkoztatta az egyházmegyei kisdedeket”. Becsületére legyen mondva Töhötöm atyának, ezután elment gyónni. Az történt ugyanis, hogy annak idején Töhötöm atya is megkóstolta azt a híres szotyola-szentelményt, amit anynyira megkedvelt, hogy azóta is erősen szotyolázott, még breviáriumozás alatt is. Lelkiismerete azt súgta, hogy ha a szotyola-szentelmény botránkoztatás, akkor, bizony, a szotyolázás is. Megbánta, erősen megfogadta és megtartotta, csakhogy ebből kifolyólag (pontosabban: kifogyólag) olyan súlyos elvonási tünetei jelentkeztek, hogy a legrafináltabb pszicho-tréningekkel kombinált lelkigyakorlatok sem enyhítették egyre növekvő kínjait. Végül is Töhötöm atya beadta derekát, és Tannenbaum atya tanácsára Ipiapi atyához fohászkodott, aki meg is jelent álmában, és azt javasolta, térjen át tökmagra, ezzel ugyanis, így mondta „a kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad”. Így is történt: a tökmag-szentelmény megmentette Töhötöm atyát mind a kárhozattól (ha megszegi erős fogadalmát), mind az elviselhetetlen testi-lelki fájdalomtól (ha nem szegi meg). Miután egyházmegyei Főpásztor atya is értesült erről a „csodáról”, amiről már egyházmegyeszerte beszéltek, kénytelen volt felkérni egy harmadik posztulátort is, ezúttal − hogy ne érje szó a ház (vagyis az egyház) elejét − egy hitbuzgó civilt, aki még hetven éves korában is ministrált neki, méghozzá − erről sehogyan sem lehetett lebeszélni − latinul. Dr. A.B.26 foglalkozására nézve büntetőjogász volt, aki kíméletlenül kiszimatolta még a legártatlanabb bárányban is a vétket, még a bocsánatosat is. Ő már nem tehette meg, hogy ne mérlegelje a bíróság által összegyűjtött tanúvallomásokat, melyek egy része naurui, másik része hazai volt. A naurui vallomásokkal könnyű dolga volt, ugyanis a naurui katolikusok számára27 úgyszólván minden csodának számított: attól kezdve, hogy minden reg23

25 20

Egy bódítóan fűszerillatú beadványt.

21

Aki egyházmegyei ajánlásra részt vett a Szenttéavatási Kongregáció posztulátor-képző kurzusán.

22 Ahogyan annak idején nevezték: „bajszos püspöknek”.

6

A győri belvárosi plébánia és a RÖTYE képviseletében

24 Akik rendszeresen kaptak üzeneteket nem csak Szűzmáriától, hanem kevéssé ismert és favorizált angyaloktól és szentektől is. Ami ugyebár éppen Jézus életéveinek száma.

26 Személyiségi jogaira hivatkozva, csak ily módon engedte, hogy szerepeltessem. 27

Részben régi „pogány” beidegződéseik, részben az ott működő OJD-testvérek és nővérek hatására

2010/3

SÚLYPONT: IPIAPI ATYA POSZTULÁCIÓJA gel felragyog a nap, egészen a naurui nemzeti labdarugó válogatott győzelméig.28 Nyilvánvaló, hogy ezek a lelkes hívek Ipiapia atyának szinte mindegyik megmozdulását csodásnak tartották. Mind a napig Ipiapi atya üzeneteit vélik kihallani a naurui miséken felzúgó csurunga vagy a felzengő epeletupulu hangjából. Nehezen lehetett rosszindulatú elfogultsággal vádolni dr. A.B.-t azért , hogy ezeket nem csodának, hanem csupán egy fajta kultusznak, egyfajta lelkiségnek minősítette. A hazai csodák cáfolata már igazi szakmai kihívást volt számára. Dr. A. B. ugyanis − és hogyan másképpen is tehette volna egy posztulációs eljárásban − szentül meg volt arról győződve, hogy Ipiapi atya egyszerűen sültbolond, akinek csodái bolondságok, és az ezeket csodának tartók úgyszintén bolondok, méghozzá az egy bolond százat csinál elv alapján. És ez ellen hiába ágált Bolond Pista azzal, hogy az a legigazibb csoda, ha egy bolond százat csinál. Hiába bizonygatták a csodálatos lángosszaporítás önként jelentkező tanúi, hogy ők is ettek belőle, dr. A. B bebizonyította, hogy ők a szomszédjukkal elfelezett lángosból ettek, és ez nem csoda, csupán a felebaráti (pontosabban „felezőbaráti”) szeretet tanújele. Hiába bizonygatta a katolikus karizmatikus mozgalom három tucatnyi papja29, hogy szemük láttára emelkedett föl Ipiapi atya, amikor elhangzott az, hogy „emeljük föl szívünket”. „És tisztelendő atyák is felemelték a magukét?” – kérdezte dr. A. B. kellő tisztelettel, de egyúttal kellő szigorral. Igenlő választ kapott. „És akkor tisztelendő atyák vajon miért nem emelkedtek föl?” – faggatta őt továbbra is nagy tisztelettel, de még nagyobb szigorral. „Talán azért, mert nem emeltük föl eléggé” – felelte Varga László atya halkan és szomorúan. „És bizonyára ezért látták maguk fölött az illető atyát, nemde?” És mielőtt ők válaszoltak volta, diadalmasan kijelentette: „Quod erat demonstrandum”. Ami ez esetben annyit jelentett, hogy a téma le van zárva, de ha akarják, elimádkozhatnak együtt egy Miatyánkot, de az igazit, nem az Ipiapi-atyaféle Cirip-Miatyánkot30. A Pannonhalmán táncra perdült papi lelkigyakorlat állítólagos csodáját azért is könnyű volt megcáfolni, mert a táncra perdültek döntő többsége egyszerűn nem volt hajlandó erről se pro, se kontra nyilatkozni. Hiába idézte föl a döntő kisebbség nevében Anzelm atya a számára felejthetetlen esetet, amikor még − először és utoljára az apátság történetében − a vecsernyét is áttáncolták, és csak akkor sikerült abbahagyniuk, amikor kompletórium idején valaki elkiáltotta magát, hogy „Nóta állj! Imához!”. dr. A. B. ekkor egy kis gondolkodási időt kért, négy és fél perc múlva azonban diadalittasan azzal zárta le az ügyet, hogy Ipiapi atya csak bolondította a tisztelendő atyákat, a csodát, ha valóban az volt, az az atya tehette, aki véget

vetett ennek a csodának hitt őrületnek. Hiába perdült táncra dr. A. B. szeme láttára a döntő kisebbség, a rettenthetetlen posztulátor nem ingott meg hitében, hanem most ő kiáltott föl, hogy „Nóta állj! Imához!”, amire az atyák szemmel láthatóan elkedvetlenedtek. Hiába kapacitálta őket dr. A.B., hogy legalább misézzenek egyet, amihez ő szíves-örömest latinul ministrál, azt felelték, már késő van, és kompletóriumra haza akarnak érni Pannonhalmára. Dr. A.B. rögtön ezután megírta az elutasító jelentést, mielőtt azonban nyugovóra tért volna, annak rendje és módja szerint az elejétől a végéig31 elmondta a ministrálás régi szép latin szövegét. Ez a képzeletbeli misézés lett a veszte, ugyanis álmában is folytatta: latinul ministrált Ipiapi atyának, aki egy kukkot sem értett belőle, ami csak újabb bizonyítékul szolgált számára, hogy, ha nem is sültbolond, súlyosan együgyű. Ám ekkor váratlan dolog történt: amikor Ipiapi atya azrt mondta − persze csak magyarul −, hogy Isten báránya, akkor valahonnan előlépett egy hófehér bárány, odabújt Ipiapi atyához és emberi hangon azt bégette: „Miatyánk, ki vagy a mennyekbeeeeee! Bégettessék a te neved! Jöjjön el a te jászolod, egyem meg a te abrakod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapit tenyeredből add megennem ma. Bocsásd meg bégetésem, miképpen én is megbocsátok az ellenem bégetőknek! Adj írt minden kis sértésre, és szabadíts meg a farkastól! Mert tiéd a jószág, az abrak és a minőség!” Ámen, felelte Ipiapi atya, amire dr. A. B. felébredt. Elhadarta reggeli imáját, majd íróasztalához ült, levelet írt Főpásztorának, és megroggyant idegállapotára hivatkozva azonnali felmentését kérte posztulátori megbízatása alól.

28 Ezek közé számították a jobb csapatok ellen elért döntetleneket, továbbá indokolt esetben a csupán egy, kettő vagy három gólos vereségeket is.

31 Onnantól kezdve, hogy „Introibo ad altare Dei” egészen a „Deo gratias”-ig, ami a ministrtánsok utolsó szava volt a pap utolsó szavaira, az „Ite missa est”-re.

29

Akik ama bizonyos karizmatikus találkozón együtt miséztek Ipiapi atyával.

32 Így nevezte őt el a társulat egyetlen és ezért igen nagyra becsült férfi tagja, egy megözvegyült nyugdíjas épületgépész.

30

Ipiapi atya egyik kedvenc imáját, mely a később sorra kerülő bizonyítékok között szerepel.

33

„Hogy az a magasságos ég…”

34

Vagyis az örvendetes, a fájdalmas és a dicsőséges.

2010 /3

Sínre kerül a posztuláció Egyházmegyei Főpásztor atyát állandó fejfájás gyötörte a meg-megakadó posztuláció folytatása hogyanja és mikéntje miatt. Irodavezetője, Consilia nővér, aki emellett a székesegyház rózsafüzér társulatának „lendkereke”32 volt, azt tanácsolta neki, üljön be közéjük, és „imádkozzák meg”, így mondta, együtt a folytatást. Többszöri unszolás után Főpásztor atya egy nagyot sóhajtott33, és a következő alkalommal beült közéjük, méghozzá szó szerint: Özv. Szelestyák Dezsőné és az épületgépész Vanek úr közé. „Kezdhetjük” -mondta, és megnézte óráját, ám kellemesen meglepte az, ami történt. Mindössze tizenkét percet vett igénybe mindhárom34 rózsafüzér elimádkozása, méghozzá Vanek úr újításának köszönhetően. Ez pedig abból állt, hogy az „Üdvözlégy Mária” után mindjárt a titok, utána pedig a „most és halálunk óráján, ámen” következett, így aztán mindig maradt egy kis idő a kedvenc imáikra. Ez alkalommal erre: „Uram, ma nekem minden sikerült!!!!

7

SÚLYPONT: IPIAPI ATYA POSZTULÁCIÓJA Vagy mégis inkább Neked? Általad? Veled? Benned? Csak ez a hálaadás nem sikeredik. Uram, irgalmazz! Krisztus kegyelmezz!”, meg erre: „Istenem, hála Neked ezért a háláért!”, meg erre: „Látod, Uram, hányan vagyunk, azt is tudod, mit akarunk. Hát akkor mire vársz?” − Hát ezek meg micsodák, Krisztusban kedves testvéreim? − kérdezte Főpásztor atya élénken érdeklődve. − Ezek, kérem szépen, röpimák − világosította föl Vanek úr. − És honnan a csudából szedték-vették őket? − kérdezte Főpásztor atya lelkesen. − Ezek, bizony, Főpásztor atya, akár hiszi, akár nem, Ipiapi atya imái! − bizonygatta Consilia nővér. És a többiek is egybehangzón bizonygatták. − Van még belőlük? − kérdezte Főpásztor atya. − Van ám, a mindenségit neki! − rikkantotta Vanek úr, amire többen keresztet vetettek, de Vanek úr már mondta is: − Uram, kérlek szépen, szállj le rólam! Most igazán nem vagyok olyan hangulatban! Majd megkérdezte: − Mondhatok még? − Hát hogyne, Krisztusban kedves testvérem! − biztatta a főpásztor. − Hát akkor hadd jöjjön a kedvencem: Uram, Jézus, ne csak a kenyeret és a halat, hanem a nagyfröccsöt is, ha már ilyen szép számmal összejöttünk! − Én is mondhatok egyet, Főpásztor atya? − kérdezte egy reszkető kezű nénike. − Mondjon csak, Krisztusban kedves nővérem! − biztatta őt is főpásztor. − Hát akkor én azt mondom, hogy: Uram, ne szeress engem ennyire, mert megint megfájdul a fejem! − Van még ennél viccesebb is! − kiabálta egy talpig gyászban lévő idős asszony. − Rajta! − rikkantotta Főpásztor Atya. A talpig gyászban lévő kuncogva mondta: − Uram, Istenem, szállj le rólam! Most nem vagyok olyan hangulatban! − Ámen! − rikkantotta Főpásztor atya, − Van-e még? Harapófogóval kell kihúznom? − nógatta a társulatot. − Hát, éppenséggel lenne még egy, Isten bocsássa meg − emelkedett szólásra özv. Szelestyák Dezsőné. − Az Isten szerelmére, ne tartsa vissza − könyörögte Főpásztor atya. Az özvegyasszony kihúzta magát és Főpásztor atya szemébe mondta: − Istenkém, kérlek szépen, ne hülyéskedj! − Remek. Mindent értek − összegezte Főpásztor atya, majd megkérdezte: − Őtőle magától hallották? − Sajnos nem, már csak Tannenbaum atyától hallhattuk − tájékoztatta Consilia nővér. Főpásztor atya homlokát ráncolva erőltette emlékezetét: − Tannenbaum…, várjunk csak… − Hát a Vizitáror atya − emlékeztette Consilia nővér. Főpásztor atya arca megenyhült, majd felderült. − A Szepi? Együtt nyögtük…, bocsánat, koptattuk a szeminárium papjait…, bocsánat, padjait. És még aznap felkérte Tannenbaum atyát posztulátornak. 8

Így aztán a posztuláció végre-valahára sínre került. Az új bíróság35 tanúk százait hallgatta meg, köztük: Yualayi és Yagara ügyvédeket36, Bindes Ferenc soproni plébánost, Vargacz Krisztina szegény iskolanővért, Jan Garbarek jazzzenészt, Göncz Árpád köztársasági elnököt, Jelenits Istvánt a piaristát, Debrecenyi István Gábor református lelkészt, Janáky Gábor építészt, Bartos Gergő gimnazistát37, a fóti evangélikus gyülekezet tizenhárom egykori ifjúsági hittanosát38 és Zákány Lajos nyugalmazott elvtársat, egykori a megyei egyházügyi megbízottat. Mindannyian39 hitet tettek amellett, hogy Ipiapi atya csodálatos figurája egyházunknak, méltó arra, hogy előbb helyi, majd világegyházi kultusza lehessen. Összeállt az anyag, melyet előbb akkurátusan lefordítottak latin és német nyelvre, majd hitelesítésük után az egyházmegyei illetékes székesegyházban tartott ünnepi nagymise keretében ünnepélyesen lezárták és lepecsételték az aktacsomagot, hogy azt majd Rómába küldjék. Mellékletként küldték el a Szentatyának (ugyancsak latin és német fordításban) Ipiapi atya kedvenc imáját, a tücsök Miatyánkját, amit ezerkétszáz hívő ciripelt el az ünnepi nagymisén: „Miatyánk, cirip a mennyekben, ciripeltessék a Te neved! Ciripelje a Te Országod, ciripelje a Te akaratod! Cirip a mennyben, cirip a földön is. Mindennapi ciriplésünk add meg nekünk ma, és bocsásd meg ciriptelenségünket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk ciripelőknek. Te vigy minket a ciriplésbe, Te szabadíts meg a ciriptelenségtől, mert tiéd a dal, a zene és, a ciripelés, ámen.” Rómában nyugtázták az egyházmegyei eljárás szabályszerűségét, majd többlépcsős eljárás keretében vizsgálták az összegyűlt anyagot. Az iratok alapján elkészült az összefoglaló munka, vagyis a positio. Az ekkor még szürke színű positiot először a történészek kapták kézhez, akik az életutat vizsgálták, és a dokumentációról a teljességéről, megbízhatóságáról, hitelességéről nyilatkoztak, Amikor ők mindent rendben találtak, ahogyan ez szokásos, arany betűs piros dossziéba került az iratanyag, és a teológusok következtek, akiknek a jelölt hősies erénygyakorlatáról és életszentségéről kellett nyilatkozniuk. Ez már jóval keményebb menet lehetett, legalább is a hivatalosan kiszivárogtatott és nem hivatalosan kiszivárgott hírek alapján. Előbbiek az avatási procedúrák hét nyelven megjelenő hivatalos folyóiratában, a Totus Tuusban láttak napvilágot, és arra utaltak, hogy ez az ügy alaposan feladta a leckét a posztulációban legjártasabb teológusoknak is. Végül is lezárult az életszentségre vonatkozó rész 35 Ezúttal Anzelm OSB, Bolond Pista OJD, Kanalas Rozália OJD, Kucseráné Felleghajtó Facélia RÖTYE, Révay Edit Sacre-CoeurOJD, Sajgó Szabolcs SJ, Terebessy Olivér OJD összetételben 36 Ipiapi atya bérmagyermekeit Naururól. 37

„A napban van egy icipici sárga...” kezdetű költemény szerzőjét

38 Akik Cserháti Péter sebészorvos és Smidéliusz Gábor kistarcsai evangélikus lelkész vezetésével megalkották és előadták az Ipiapi atya című musicalt. 39

Ők, és még háromszátizenkilencen.

2010/3

SÚLYPONT: IPIAPI ATYA POSZTULÁCIÓJA is, méghozzá pozitívan, különben nem kerülhetett volna sor a csoda kivizsgálására, méghozzá, ahogyan szokásos, három lépcsőben. A csodának a hitvalló halála után, az ő igazolható közbenjárására kellett megtörténnie, méghozzá oly módon, hogy a hívő közösségben a hit megerősödését szolgálja. Az Ipiapi atyának tulajdonított sok-sok csodás esemény közül egyházmegyei Főpásztor atya Töhötöm atya tökmag-szentelmény csodáját választotta ki, hiszen az egyszerre mentette őt meg a szotyola-elvonási tünetektől és a kárhozattól, és adta őt vissza híveinek, akik alig ismertek rá, mert azóta egy dörgedelmes-töredelmes Isten ostora helyett egy joviális-kegyelmes Isten szolgája mosolygott rájuk. Az első lépcsőben a szotyolát, a másodikban a tökmagot, a harmadikban magát Töhötöm atyát vizsgálták meg, aki elmesélte a kongregáció tagjainak Ipiapi atya számtalan betonbarcikai csodáját, miközben tökmag-szentelménnyel kínálta őket, melynek csodás hatását a szenttéavatási kongregáció több tagja azonnal igazolta. Az aktához egy tasak tökmagot is mellékeltek40 , és így adták át a kongregáció bíboros-prefektusának. A bíboros-prefektus előbb a tökmagba, majd az aktába kóstolt bele, azután felváltva ebbe-abba, mindaddig, amíg utolsó szemig el nem fogyott a szentelmény-csatolmány. Mivel a nagy adat tökmag-szentelmény magához vétele után alaposan megszomjazott, néhány pohár Szent Donát rozét hajtott föl, miközben azt dúdolta, hogy „Ép testben, hej, épp hogy élek, ha nem árad rám a Lélek”, ami − mint ez már köztudott − a szentségre felterjesztett Cosinus-Tupuapati-Ipiapi OJD egyik kedvenc énekes imája volt. A biboros-prefektus egyre kellemesebben érezte magát, sok minden szép és jó eszébe jutott, ami eddigi élete során Isten bőven áradó kegyelméből ővele történt. Ezekbe a történésekbe trappolt bele a kétésfélpúpú41 teve. Eléggé közel jött hozzá, annyira, hogy lehelletén érezni lehetett a rozé illatát. ”Bibliai szent állat” -motyogta, és belátta, hogy, bizony neki is eléggé nehéz lenne a tű fokán való átjutás. Mire eljutott erre a következtetésre, a kétésfélpúpú teve mellett már ott egy szamár, szintén bibliai állat, Jézus hordozója és egy harmadik, de ilyen szerzetet még életében nem látott. Olyan volt, mint egy óriási fenyőtoboz, kilenc sorban tekeredtek rá pikkelyei, ami éppen meggyezett az angyali kar számával42. Mire a számolást befejezte futva-lihegve megérkezett maga Ipiapi atya, aki így kiabált: − Megmondtam, hogy ne szaladjatok előre, nehogy megijesszétek a bíboros-prefektus atyát! 40 Mint szentelmény-csatolmányt. 41 Többször is utána számolt, ennyi volt. 42

Pontos leírása − erről híres volt a bíboros-prefektus atya − alapján a vatikáni természettudósok a szamarat az öszvérrel, pontosabban szamáröszvérrel (Equus hiunus), a fenyőtobozhoz hasonlító lényt pedig a kilencőves tatuval (dasypus novemcinctus) azonosították. Mindhármat pedig − a positio-akták alapján − Cosinuns-Tupuapati OJD liturgikus cirkuszi társulatával, Ábrahámmal, Vikáriussal és Sekrestyéssel azonosították.

2010 /3

A bíboros-prefektus enyhén reszkető kézzel megáldotta előbb az előörsöt, majd Ipiapi atyát, jelezve, hogy nem ijedt meg, sőt. − Laudétur Jézus Krisztus − köszönt Ipiapi atya, összeszedve minden latin tudását. − In aeternum. Mi járatban, kedves atya? Szeretné tudni, hogyan áll az ügye? Nos, a lehető legjobban. És még ez a csodás jelenés is nyomhat valamit a latban. Ipiapi atya egy kissé elkomorult, mintha nem erre számított volna. − Nagyon boldog lennék, bíboros-prefektus atya ha… − kezdte halkan, de a bíboros-prefektus félbeszakította: − Boldog is lehetsz fiam, mert hamarosan boldog lehetsz. Ipiapi atya azonban most már egészen elkomorult. − De én akkor lennék igazán boldog, bíboros-prefektus atya, ha nem lennék boldog. − De miért, kedves fiam, az Isten szerelmére? − kérdezte a bíboros-prefektus. − Mert én már így is, most is és mindörökké nagyon boldog vagyok. − Amen! – szaladt ki a száján a prefektus-bíborosnak, majd gyorsan helyesbített − Vagyis pontosabban: úgy legyen, ahogyan az Úr akarja. − Így akarja. Tőle tudom. És, higgye el, bíboros-prefektus atya, nem lesz semmi baj − nyugtatgatta Ipiapi atya a levegő után kapkodó bíboros-prefektust. − És a tökmag-csoda? A csodás tökmag? Komolyan viccel? − kérdezte a bíboros-prefektus. − Így van, mindig a legkomolyabban vicceltem − nevetett Ipiapi atya. − Bizonyos hát, hogy testvérem Krisztusban szent dolgokkal tréfát sosem űzött? − Csakis szentelményekkel, bíboros-prefektus atya, szentségekkel sosem. − Értem. Márpedig szentség és szentelmény annyira nem ugyanaz, mint ahogyan csoda sem azonos a csodálatossal, és boldog sem a boldoggal. − Én sosem tudtam volna ilyen pontosan megfogalmazni, bíboros-prefektus Atya. Azt hiszem, most már nyugodtan hazamehetünk, ugye? Cosinus-Tupuapati-Ipiapi OJD boldoggáavatási procedúrájának bíboros-prefektusa egy nagyot sóhajtott, és megkönnyebbülve fogadta el Ipiapi atya javaslatát, hogy imádkozzanak egyet. Kettő lett belőle, mert a bíboros-prefektus azzal kezdte, hogy „Ép testben, hej, épp hogy élek, ha nem árad rám a Lélek”, Ipiapi atya meg ezzel folytatta, hogy „Szentlélek Úristen, mit szólsz ehhez? Szépen összehoztuk, mi?”, majd amikor a bíboros-prefektus rábólintott, Ipiapi atya így fejezte be: „Uram, Istenem, ne birizgálj már, végy tenyeredbe, ringass el! Aztán aludj Te is. Ámen.” Így aztán végül is nem lett boldog, vagyis végül is így lett boldog Ipiapi atya. Mindörökkön örökké. Ámen! Kamarás István OJD 43 OJD: Ordo Joculatorum Dei – Isten Bohócai Rend

9

TEOLÓGIA

A filozófia, a teológia és a szaktudományok történelmi viszonyáról mai európai/nyugati gondolkodásban sem a filozófia mint ideológia, sem a teológia mint hittudomány nem játszik már jelentős szerepet. Így nélkülük végső fokon csak kreatív természet- és társadalomtudományról lehet szó, és nem beszélhetünk többé az emberi tudás átfogó egészéről, bölcseletről, tehát igazi, kortárs filozófiáról sem. Önmagában véve pl. a pszichológia nagy része csak vitatható, sehová sem köthető teória, a filozófia szubjektív inspirációja pedig még kevésbé „objektiválható”. Ugyanakkor bármennyire titkolják, még a szaktudományok mögött/ előtt is kell lennie valamilyen ki nem mondott célkitűzésnek, mondjuk ki nyíltan: ideológiának. Az alábbiakban az emberi tudás három hagyományos formájának a rövid történetét szeretném fölvázolni, ami rávilágíthat kapcsolatuk genezisére, önállósulásukra, mai válságukra, sőt még annak megoldására is. Teológusként természetesen saját szempontomból értelmezem és értékelem viszonyukat.

mondott szándéka sem kétséges: a sorsunkat formáló, emberfölötti hatások nem hagyhatók figyelmen kívül. Mivel minden megfigyelés praktikus célokat szolgált, etikus következtetéseket vontak le belőlük pl. a pedagógiában, orvoslásban, művészetben. Jól fölfogott, közös emberi érdekből. A bölcselet irányultsága így kétféle lehetett: a végső elvek kutatása a fizikai jelenségek mögé nézett (ebből lett a metafizika), majd befelé fordult a misztérion révén és szellemi törvényeket keresett a psziché, a núsz, a lógosz elhatárolásával és tapasztalatával. Másrészt a bölcselet a későbbi szaktudományok felé is differenciálódott, így született meg a „gyakorlati” filozófia, a kifelé irányuló, Homérosz – a harmonikus egészet látta aprópénzre váltott A görög bölcselet szofisztika, melyből retorika, dialektika (vitatkozás), logika, heuKezdetben volt az ókori görög bölcselet, amely risztika lett. A bölcsek iskolákat alapítottak, még nem filozófia és nem tudomány, hanem ahol geometriával, matematikával, asztrológiáazok egységes forrása. Mint minden gyermek, val, kozmológiával is foglalkoztak, gépeket taminden jelenségre rákérdezett, magyarázatot láltak föl stb. Az ezoterikus teleológiát (cél-okságot) nem a keresett, de a végső okokat is kutatta, mint Kelet rokon bölcsességei. Az ógörög kultúrát egy- naiv mitológia szülte, hanem az arché kutatárészt a közös, archaikus szakralitás egyesítette: a sa, hiszen a görögök a kozmoszt egységes, harjóslástól, a sorsot vizsgáló drámán át az önural- monikus egésznek látták. Az ősanyagot kereső mat edző aszkézisig és az olimpiákig minden is- hilozoisták után Anaximandrosz jutott el a nem teni példákat, hősöket utánzott. Másrészt gon- anyagi, határtalan/meghatározhatatlan apeirondolkodásában az arché-tól (alapelv) a techné-ig ig, Pitagorasz a számmisztikáig, Xenofanész pe(megvalósítása) minden az embert szolgálta. dig a monoteizmus első, panteista megfogalmaA teológia kezdetben nem jelentett többet, mint zásáig. Gyakorlatiasabb teológia felé közelített az olümposziak mítoszait. Homérosz két epo- Szókratész, aki daimónjának (intuíciójának) szában pl. az emberi események fölött párhuza- engedelmeskedett. A tőle utólag megkülönbözmosan zajlottak az isteniek, és az utóbbiak dön- tethetetlen Platón a kikövetkeztetett, majd köztötték el az emberi sorsokat. A teória (istenlátás) vetlenül megérzhető ideák eredetét és egységét még nem absztrakt elmélet, hanem inkább „le- kereste, Plótinosz már a zsidó-keresztény monoselkedés” a rendkívüli csodák után. De ki nem teizmus felé tartott: emanációs ontológiájában igyekezett a teóriát empíriával, szimbólumai segítségével is támogatni. 1 Az alcímek a szerkesztő kiegészítései. 10

2010/3

TEOLÓGIA

A keresztény dogmatizmus Az új, keresztény vallás sajátos teológiát fejlesztett ki a zsidó kinyilatkoztatásból és a gnosztikus filozófiából, amelyben már nincs szerepe az evangéliumok beavatást igénylő misztériumainak (mennyek országa, a metanoia paradoxonai). Origenész keresztény gnózisát és a ka riz matikusok fokozatosan beavató mysztagógiáját (Jeru zsálemi Ki rillosz előtt) fölváltja a klerikusok türelmetlen dogmatizmusa (Athanásziosz, Teofilosz, Ki rillosz alexandriai monofizitizmusa), természetesen a birodalom hathatós politikai támogatásával. A korai platonikus teológia (Ágoston, Dionüsziosz Areiopagita, Scotus Eriugena) nyugaton skolasztikus spekulációvá laposodott, de Arisztotelész (újra)fölfedezése megnyitotta az utat a profán tudományok felé (Albertus Magnus), valamint a hit és tudomány racionális kibékítéséhez Origenész – az igényes gnosztikus (Aquinói Tamás). A nominalisták és a realisták vitája ennek a törékeny és bonyolult kompromisszumnak kibékíthetetlenül véget vetett. A nyugati misztikusok (Eckhart, Ruysbroek) marginalizálódása a hivatalos teológiában, valamint a devotio moderna (Kempis Tamás) érzelmessége, de racionális igénytelensége miatt a későközépkori filozófia fölszabadította magát szolgai helyzetéből (ancilla theologiae), de az arisztoteliánus fogalmi apparátusból és elemzésekből hiányzott a platoni idealizmus integratív szemlélete. A szélsőséges nominalisták már nem látták a „fától az erdőt”, empirizmusokkal kiüresítették, lejáratták a kognitív filozófiát, de egyúttal előkészítették és fokozták a természettudományos érdeklődést. Mivel a steril, egyházi dogmatizmus gátolta a hiteles, lelki tapasztalatokon nyugvó, belső, teológiai megújulást, a protestáns reformáció visszanyúlt a Bibliához. De sem a racionális páli megközelítéssel (megváltástan), sem ennek pietista, szentimentális ellenhatásával nem tudott visszatérni az evangéliumi eredethez. Egy radikálisabb reformáció eredményesebb végigvitelét az is gátolta, hogy a középkori egyház morális válsága már korábban szekularizálódást indított el a formálisan keresztény világban, amiből önálló (természet) filozófiák sokfélesége jött létre, de együttesen 2010 /3

sem pótolták a teológia korábbi, intellektuálisan/kulturálisan egyesítő szerepét. A természettudományok így fokozatosan kiszakadtak az empirista filozófiákból (F. Bacon), bár nem veszítették el igényüket a hit bizonyosságára (B. Pascal).

Az újkori filozófia Az újkori, európai filozófia nagy korszaka Descartes-tól Hegelig a középkori realizmus folytatásának tekinthető, s egyben tiltakozásnak a destruktív nominalizmus és szenzualizmus ellen. Tekintélyét az adta, hogy a felekezeti vitákba bonyolódott, fundamentalista teológia már nem töltötte be orientáló funkcióját az európai kultúrában. Új, racionális, de egyúttal transzcendens inspirációra volt szükségük (Spinoza, Leibniz, Kant, Schelling stb.). Az objektív idealista nagy rendszereknek növekvő kihívást jelentettek az új természet- és társadalomtudományi elméletek, ezért tudatosan egzakt logikai, matematikai megfogalmazásra törekedtek. Intellektuális rangjukat azonban aláásta az elméletekkel egyre kevésbé törődő materiális, haszonelvű gyakorlat. Elvont, meddő vitáknál meggyőzőbb lett a közvélemény előtt a szekularizmus „realizmusa”, mely jobban hitt a legfrissebb tudományos teóriáknak, mint a legősibb vallásnak és az idealista filozófiáknak. A Hegel utáni „filozófia nyomora” (pozitívizmus, marxizmus, fenomenológia, egzisztencializmus stb.) abból a szerencsétlen igyekezetből eredt, hogy a bölcseletet a minél egzaktabb tudományok közé szorítsák. Ezzel azonban nem szerezték vissza a filozófia korábbi rangját, hanem éppen ellenkezőleg: újabb szolgaságra juttatták. Az objektív tudományok kísértése ancilla scientiae-vé tette, így a filozófia nagy része elvesztette a fölfedezéseket tudássá minősítő, humanizáló szerepét, kulturális küldetését. Korunkban a részekre hulló európai filozófia önfelszámoló zsákutcába segíti az egész emberi gondolkodást, hiszen az elszabadult, morálisan fékevesztett szaktudományok a profitábilis technológiát szolgálják, és leginkább annak is a legártalmasabb húzóágazatát, a hadiipart. A szavakkal űzhető, figyelmet elterelő, hatalmi manipuláció a média közreműködésével máris kollektív tudatzavarhoz vezetett, kommunikációs csődhöz, az információk elértéktelenedéséhez. Amiből csak szellemi anarchia lehet, ha nem talál magára mind a filozófia, mind a teológia.

11

TEOLÓGIA

A filozófia és teológia feladata

A jövő teológiája akkor lesz néhány küldetéses ember élő, kreatív foglalkozása, ha nem Kevés lenne, ha a filozófia a legjobb szándékkal korlátozódik kanonizált (és lezárt) szent hagyoezután csak befelé fordulna, hogy az ismeret- mányokra, hanem minden új inspirációra tud elméletre és az ontológiáreagálni. Amikor nem elégszik meg kera koncentrálva próbáljon vesebbel, mint mennyiségileg a teljessel visszatalálni klasszikus gyöés minőségileg a tökéletessel, amelyek kereihez. Társadalmi hiteegységben szentet alkotnak. Filozófilességét, szükségességét és ai szempontból sem csekélység, hogy az létértelmét akkor szerezigazi teológia egységben törekszik fölfogni hetné vissza, ha a szaktuaz objektív és a szubjektív abszolútumot, a dományok prostituálódása vallások Istenét. Sajátos módszereit nem ellen koncentrálná kritikáa filozófiától vagy a szaktudományoktól ját. Ha venné a bátorságot, kölcsönzi, hanem a legjobb spirituális hogy a józan, gyakorlati hagyományokból meríti. Paradoxonokész és a humánum nevében kal, analógiákkal, negációkkal, intuitív lépjen föl az emberellenes, fogékonysággal töri át a profánt a szakdestruktív érdekek ellen. Az rális felé, hogy visszahelyezze „jogaikba” ehhez szükséges tisztánlátáspl. evangéliumi misztériumokat és a kihoz nagyobb morális integrimondhatatlan, végső valóság egyéb úttás, szinte halált megvető, Karl Marx – a filozófia nyomorítója mutatóit. vagy a nyomor filozófusa? Összefoglalásul úgy látom, hogy az szokráteszi elkötelezettség emberi tudás három fő formájának kölenne szükséges, ami új szövetséget kívánna ráció és az intuíció, a filozófia zelítésével újra remény nyílhat az ember alatti és egy felekezeteken felüli teológia között. Té- (természeti), az emberi (és társadalmi), valamint mám fő kérdése tehát: vajon lehetséges-e egy új, az emberfölötti szféra harmonizálására, a bölcselet eredeti céljának megvalósítására. Ehhez azonvallási szervezetektől független teológia? Ha a filozófia a középkorban a teológiát szol- ban az embertől elidegenedett tudományoknak gálta, a teológia pedig az egyházat, föltehető a meg kellene tagadniuk az embertelen érdekek kényes kérdés: mit szolgált az egykiszolgálását, a filozófiának ház? Istent? Embert? Önmagát? Is-is? a tudományosság hiú kísérSzekuláris korunkban a válasz már tését, a teológiának pedig a lényegtelennek tűnik, mert hagyomáhybrisztől és a világi hatalnyos formában az egyház aligha jelent maktól való függését. „Szép-szép – mondhatja alternatívát, kiutat az általános válságvalaki, – de mennyi realitása ból. Akinek még van illúziója, az a klévan ennek a X XI. sz. szellerus láttán bizonyára el fogja veszíteni, mi zűrzavarában?” És főleg: mert történelmi tény, hogy nem töltötmit tehet ezért a filozófia? te be azt a profetikus, kritikus funkBefejezésül emlékeztetni szeciót, ami a világban hitelesítette volna retném a szkeptikusokat H. és a jövőben is nélkülözhetetlenné tenBergson pszicho-filozófiáné. A jövő újrafogalmazott teológiáját jára. Alig száz évvel ezelőtt ezért meg kellene tisztítani a felekezeti volt olyan bátor és zseniális, dogmatikák antropomorf istenképétől, hogy nemet mondjon kora hogy tágabb értelemben vett teleolószinte minden tudományos gia vagy eszkhatológia lehessen, vagyis tendenciájára. És a pozitívmint végső dolgokra irányuló, transzcenizmussal szemben új metafidens tapasztalatokkal igazolt, egyetemes Henri Bergson – a szellemi zikát talált új módszerekkel. tudásforrás legyen. Ami úgy valósíthamegismerés eszköze az intuíció Intuitív megismerésében az tó meg, ha egyaránt lesz racionális és szupraracionális (és soha nem irracionális), to- ismeret alanya fogalmi közvetítések, sőt szimvábbá empirikus és misztikus, amihez egyesíte- bólumok nélkül is azonosulhat tárgyával, ami a ni kell az erkölcsi perfekcionizmust a szakralitás tárgytól függően éppúgy lehet fölemelő erkölcsi egyetemes törvényeivel. Természetesen merítenie eszmény, mint lehúzó materiális érdeklődés. Vákell a három világvallás közös tapasztalatából is, lasztása és példája ma is követhető. amint harmonizáló, jó hatással lehet azok közös P. Gábor Mózes lényegére is. 12

2010/3

LELKISÉG

„Szeretet nélkül semmi sem igaz” Interjú R ICHARD ROHR amerikai ferencessel A ferences mozgalom 2009-ben ünnepelte 800 éves jubileumát. Aktuális-e ma még a ferences lelkiség?1 Ferenc messze megelőzte a korát. Az erőszakmentesség melletti síkraszállásával évszázadokkal előbb járt, mint az akkori egyház fő sodra. Ugyanez érvényes ökológiai lelkiségére, a Föld és az összes teremtmények melletti elkötelezettségére. Assisi Szent Ferencnek és a korai ferenceseknek egész jellegű („holisztikus”) felfogásuk volt a lelkiségről. Ez teszi ma igen korszerűvé lelkiségüket.

Nem. A különböző vallások minden misztikus hagyományában megtaláljuk, mert a misztika mindig a szeretet elsődlegességét hangsúlyozta – a szufizmusban, a spirituális zsidóságban, a hinduizmusban csakúgy, mint a kereszténységben. A misztikus szeretettudat ugyanakkor a „nem-kettősség” felismeréséhez vezet. Ez a tudatnak az a magasan fejlett formája, amely már nem ismer semmiféle dualizmust, tehát olyasmit, hogy vagy-vagy, minden vagy semmi, enyém vagy tiéd, értem vagy ellenem. Ez a tudat új összetartozásokat és csoportokat teremt.

Mit javasolna ma Ferenc, tekintettel a pénzügyi válságra, az éghajlatváltozásra, a világban uralkodó szegénységre?

Hol lát a kereszténységben – túl a misztikán – ilyen nemduális tudatot?

Ferenc tudta, mennyire nehéz egyszerűen élni. Erre használta a „szegénység” szót – azt a szót, amelyet többnyire sajnos félreértenek, és aszkézisként fogják fel. De ő nem aszkézisre törekedett. Ferenc mindenegyes embert arra bátorított, hogy foglalja el sajátos helyét az élet nagy hálózatában. S ez mindig azt is jelentette számára: ne fogyasszunk többet, mint amennyi szükséges. Ezért ma alighanem radikális egyszerűséget ajánlana: „fenntartható” életet, amelylyel nem pazaroljuk el könnyelműen a világ javait.

Magánál a názáreti Jézusnál.

Mi alkotja a ferences lelkiség lényegét? A szeretet! A korai ferences misztikusok, mint például Bonaventura, nem az igazságot tekintették az élet legfőbb eszményének, hanem a szeretetet. Meggyőződésük volt, hogy spirituális szempontból semmi sem lehet igaz, ha nem szeretetből történik. Számomra változatlanul nagyon aktuális jelentősége van a szeretetnek.

Csakhogy ily módon a lehető legritkábban érzékelik őt. Miért? Éppen azért, mert ő magasabb tudati síkon mozgott. Ebből a tudati síkból kiindulva tanított, épített hidakat, rombolt le határokat. Gondoljon csak a Hegyi beszéd „boldogmondásaira”! Ezek hatásos tanúságai Jézus nem-duális lelkiségének. Jézus Hegyi beszédét sajnos többnyire semmibe veszik, mivel az azt hangsúlyozza, ami összeköt, nem pedig azt, ami szétválaszt. A keresztények azt mondják ugyan: „Ez az Isten igéje”, de nem tudnak mit kezdeni vele. Mert ebből semmiféle dogmát nem lehet levezetni. „Boldogok a békességre törekvők, boldogok, akik szenvednek…” – mit kezdjen az ember ilyen kijelentésekkel? Ezekre nem lehet egyházat építeni. Tehát költészetté, szép szavakká nyilvánítják a boldogmondásokat.

Meg tudná világítani ezt egy példával? Az Egyesült Államokban mostanság kultúrharc folyik. „Identitás-politikáról” beszélnek: az emberek egymás ellen foglalnak állást. Makacsul és szeretetlenül képviseli mindenki a maga igazságát. Az igazságnak adják az elsőbbséget – illetve annak, amit ők igazságnak tartanak –, nem pedig a szeretetnek. De hát a szeretet tudata mégsem a kereszténység sajátossága?

1

Forrás: Publik-Forum, 2009/18. Magyarul megjelent az „Érted vagyok” 2010. júniusi számában.

2010 /3

Vagyis tévesen értelmezzük Jézust, ha vallásalapítónak tartjuk? Jézus nem azért jött, hogy versenyre keljen más vallásokkal. Azért jött, hogy mindenkinek elmondja: a vallások és intézményeik csupán eszközök, nem célok. Azért ítélte meg olyan keményen a zsidó hitet, mivel korának zsidósága öncélúvá nyilvánította önmagát: olyan vallássá, amely más vallásokkal verseng. Alighanem ez az oka annak is, hogy meggyilkolták, mert ha valaki viszonylagossá teszi saját vallását, akkor mindig magára vonja azok haragját, akik abszolút módon azonosulnak vallásukkal. 13

LELKISÉG Akkor tehát helytálló az a kritikus ellenvetés, hogy Jézus nem másik vallást prédikált, hanem „Isten országát”?

lizmus jön létre, amelyet minden vallásban meg lehet találni, s amely megöli a spiritualitást.

Igen – csak „Isten országa” nem földrajzi hely, hanem egyfajta tudatállapot. Nagy kép ez. Itt és most van érvényben, nem valamikor a jövőben. Ha ön ebben a tudatban él, akkor felismeri, hogy a buddhisták és a hinduk, a muszlimok és a keresztények valamennyien felvétettek Isten országába.

A fundamentalizmus a kereszténységben is elterjedt. Mit állítsanak szembe vele az egyházak?

Nevezhetnénk globális spiritualitásnak is a nem-dualista, misztikus lelkiséget? Nagyon is. Olyan spiritualitás ez, amelyben az ember telve van hálával a származásáért és azért az útért, amelyet megtehetett. Így én is hálás vagyok azért, hogy a katolikus egyházban nevelkedtem, és az evangéliummal értem felnőtté. De ma ugyanúgy tudom azt is, hogy a katolikus kereszténység csak egy „tartály”, nem maga tartalom. A kereszténység olyan ujj, amely a Holdra mutat, de nem maga a Hold. Olyan útbaigazítás ez, amely más vallások szempontjából is fontos? A zsidó hit megreformálására irányuló kísérletével Jézus útmutatást adott arra nézve, hogyan lehet megreformálni minden más vallást is. Hasonlóképpen tett Ferenc.

A bensőségességet kellene a középpontba állítaniuk, a belső tapasztalatot, Isten megismerésének képességét. Amíg kultúránk a külsőhöz rögzül, s a külsőséges morált és a külsőséges státusszimbólumokat tekintjük mércének, sohasem jutunk el ebbe a belső térbe. És sajnos gyakran éppen az egyházak akadályozzák az embereket ebben a változásban. A katolicizmus mindig túlhangsúlyozta a külsőségeket, pápák, püspökök és papok egyaránt. A protestantizmus túlhangsúlyozta a bibliai szövegek korrekt értelmezését; a Bibliához való hűség így belső vallási tapasztalatnak tűnik, de nem az, hanem csupán kísérlet arra, hogy egy hitvallás révén felértékeljék magukat. Ez a veszély nem fenyeget akkor, ha belső tapasztalatokra teszünk szert? A szavak mindig duálisak, a tapasztalatok ellenben mindig nem-duálisak. Teret kell adnunk a szavakon túli tapasztalatoknak – olyan tapasztalatoknak, amelyek megelőzik a szavakat, s amelyek nagyobbak a szavaknál. Mit ajánl Ön azoknak, akik manapság a belső spiritualitást keresik?

Hogyan? Én gyakorlatokat tanítok, nem hitrendszereket; olyan gyakorlatokat, amelyeket A 13. században még nagyobb volt az bárki elvégezhet, hogy újból eljuthasson elutasítás a kereszténység és az iszlám saját belsejéhez. Például kontemplatív meközött, mint ma. Ennek a korszaknak Richard Rohr – az egyházak ditációt, vagy a Jahve-imát, amelyben az Ferenc az egyetlen olyan alakja, aki gyakran a változás akadályai ember teljesen azonosul saját lélegzésével. legalább kétszer, de talán háromszor Arra tanítom meg az embereket, hogyan is vállalkozott arra, hogy elutazzék a muszlim Egyiptomba. Ezen nincs mit ámulni, ha tu- alakíthatják ki magukban a „belső tanút”, hogyan tartdatosítjuk, hogy Ferenc nem-duálisan gondolkodott és hatnak távolságot önmaguktól, és hogyan figyelhetik érzett. Mindenütt Istent látta, nem csupán saját cso- meg magukat életük drámai helyzeteiben. portjában vagy vallásában. Ferenc azt mondta: „Ha valahol észreveszed a Korán egy lapját a földön – emeld Ily módon kitörhetnek önmagukra irányultságuk strukföl, csókold meg és helyezd az oltárra!” Csodálatos túráiból? mondás, amely arra szólít fel, hogy vessünk véget a régi viszálykodásnak. De ettől még mindig nagyon messze Igen. Az Én uralma ugyanis megakadályoz minden szellemi növekedést. Ám az egyházak még mindig távagyunk. Ehhez társul, hogy az ún. posztmodern korban sok mogatják az Én uralmát. Azt prédikálják az emberekember elveszítette belső kapaszkodóját. Ehelyett vala- nek, hogy önerejükből a mennybe jutnak, ha morális mi külsődleges identitást keresnek, amely jelentőséggel szempontból tökéletes Énre tesznek szert. Mintha létezruházza fel életüket. Következésképpen sok fiatal a si- hetne tökéletes Én! Nevetséges! Valójában az Éntől való ker, a hatalom, a pénz vagy a vonzó külső képei sze- megszabadulásra lenne szükség, hogy az emberek megrint tájékozódik. Ám mindez törékeny. Ha ezt egyszer tapasztalhassák, mire gondolt Jézus, amikor azt mondmegértik, akkor gyakran az olyan csoporthoz tartozást ta: „Én és az Atya egy vagyunk.” Ez az egységtudat keresik, amely azt mondja nekik: „Te oké vagy, mivel szükségképpen elérhetetlen az autonóm Én számára. Fordította: Gergely G. András velünk együtt tiéd az igazság!” Így aztán fundamenta14

2010/3

ÖKUMENÉ

A vallási élet és a keresztény kezdeményez er megújulása Oroszországban

A

keresztény világ és a politikai hatalom közötti összefüggések perspektívájából szemlélve, a szovjet éra négy periódusra osztható Oroszország történelmében.1

A szovjet éra 1. Szankcionálás és elnyomás A múlt század 20-as és 30as éveiben, a bolsevik párt a vallási élet teljes megszüntetésére törekedett abban a társadalomban, amelynek felépítését tervezte. Első lépésJoszif Visszarionovics Sztálin – korbács és mézesmadzag ben megkísérelte elpusztítani az Orosz Ortodox Egyházat Hruscsov, Sztálin utódjaként az állampárta klérus és a hívek szisztematikus szankcionálásával, kolostorok bezárásával illetve templomok ban (a Szovjetunió Kommunista Pártja), mivel lerombolásával, a kereszténység lejáratásával oly a Kommunista Párt vezető frakciójának liberális módon, hogy azt „a kulturális elmaradottság és szárnyához tartozott, újfent az elnyomás politihaladásellenesség megnyilvánulása”-ként defini- káját alkalmazta a klérussal és a hívekkel szemálta. A Nagy Honvédő Háború alatt (1941-45) ben, valamint az Orosz Ortodox Egyházzal – épSztálin úgy határozott, hogy véget vet ennek pen úgy, mint más vallásfelekezetekkel szemben a politikának tekintettel az ortodox püspökök és – kulturális kirekesztéshez folyamodott (anélkül, papok hazafias gondolkodására (azaz a szovjet hogy a 20-as és 30-as évek erőszakos kormánypolitikai rendszer felé tanúsított támogatásuk- zását, illetve szankcionálását alkalmazta volna). ra komoly veszély idején), továbbá azért is, mert Az állampártnak az Orosz Ortodox Egyház felé Hitler és a náci vezetők megpróbálták integrálni tanúsított látszólagos toleranciája alig tudta lepaz Orosz Ortodox Egyházat geopolitikai pro- lezni azt az ellenséges hozzáállást, amely alapjektjükbe Oroszország, Ukrajna és Belorusszia vetően nem mutatott változást az elkövetkező megszállt területein. Ezen okok miatt számos or- hozzávetőleg negyven esztendőn át tartó periótodox püspököt és papot szabadon bocsátottak a dusban a peresztrojka megjelenéséig. G. Elisseev börtönökből és a Gulágról. 1943-ban a püspöki történész – az időszakot elemezve – a követkekonklávé megválasztotta a moszkvai pátriárkát. ző észrevételeket tette: „A szovjet állam elnyomó A háború után az Orosz Ortodox Egyház igen és szigorú ellenőrzése a klérus és a hívek számára kedvező feltételeket tudott a maga hasznára for- gyakorlatilag lehetetlenné tett bármilyen valódi dítani; e periódus hozzávetőleg egy évtizeden át szerepvállalást a társadalomban. A hatalom szemében ők csupán másodrendű állampolgárok voltak. A tartott, Sztálin 1953-as haláláig. Kommunista Párt vezetői úgy tekintettek az Orosz Ortodox Egyházra, mint amelyik egy olyan intézmény, amelynek nincs jövője, illetve amelyet a kihalás veszélye fenyeget.” 1 Elhangzott az „Egyház és misszió a sokvallású évezredben” című konferencián Aarhusban (Dánia) 2010 januárjában.

2010 /3

15

ÖKUMENÉ 2. Fordulópont a ’80-as és ‘90-es években

festőt és szerzetest, Szent Maximust, a teológust, a moszkvai metropolitát, Makaríjt (XVI. század) és Paisszíj Velicekovszkíj Az államnak ez a fajta sziszerzetest.4 1988 és 1990 között a szovjet kormány 30 kolostort és számos templomot gorú és mindenre kiterjedő adott vissza az Orosz Ortodox Egyháznak, ellenőrzése a 80-as években amelyeket a 20-as és a 30-as években vettek megszűnt, miután megváel. lasztották Gorbacsovot az 1990-ben a püspöki konklávé új pátriSZKP főtitkárává. V. Zipin, árkát választott II. Alexij (Rüdiger) szea kereszténységgel foglalkomélyében. A konklávé e lépése, amint az zó történész és a Moszkvai nyilvánvaló ma, Isten által elrendelt eseTeológiai Akadémia promény volt Oroszország keresztény népe, az fesszora, összegzi annak Ortodox Egyház, valamint a társadalom a drámai időszaknak a legfontosabb szociokulturális Mihail Szergejevics Gorbacsov – számára is, mivel II. Alexij nemcsak tudós és szeretetre méltó pásztornak bizonyult, jelenségeit és eseményeit: peresztrojka és glasznoszty hanem óvatos és kitartó politikusnak is. „A csernobili katasztrófa Oroszországban (1986 áprilisában) apokaliptikus Első hivatalos beszédében, beiktatása után, töbvárakozások hullámát keltette az állam és a pártve- bek között a következőket mondta: „Először is zetők bátorító kijelentései ellenére. A szovjet politi- hadd hívjalak benneteket, püspököket és papokat, kai rendszer nagyon kemény kritikája, amely rágal- szerzeteseket és laikus keresztényeket arra, hogy mazással keveredett, nagymértékben ösztönözte a megtegyünk mindent, amit csak képesek vagyunk, lakosság érdeklődését az Ortodox Egyház irányába, hogy megőrizzük Krisztus egyházának egységét. amelyre úgy tekintettek, mint a forradalom előtti Amíg itt vagyunk e társadalomban, amelyben Oroszország autentikus intézményére; amely csodá- élünk, látva az ellentétes oldalon lévők hajthatatlatos módon sértetlen maradt a destruktív politikai lanságát, mint keresztényeknek kötelességünk pélés társadalmi megrázkódtatások ellenére… 1987- dát mutatni a testvériséggel, az együttműködéssel ben a hivatalos szovjet ideológia, a maga specifikus és egymás megértésével kapcsolatban. A szeretetkomponensével – a tudományos ateizmussal – már nek egyesíteni kell minket, mint Isten és az Anyanem volt többé az Ortodox Egyház leghajthatatla- szentegyház szolgáit.” nabb és legvehemensebb ellensége, gyengesége nyilvánvaló volt.” A Szovjetúnió összeomlása után Kihasználva a kedvező politikai helyzetet, az Orosz Ortodox Egyház pompával ünnepelte meg 1988-ban Oroszország keresztségének millenniu- A szovjet politikai rendszer összeomlása hatalmát. 2 Ezt az ünnepet úgy szervezték meg, hogy mas impulzust adott Oroszországban az embeegyrészt vallási szertartásokat vezettek be számos rek evangelizációjának (ugyanez a jelenség volt nagyvárosban szerte az országban, másrészt, tu- megfigyelhető Ukrajnában és Belorussziában dományos konferenciák és kulturális események is). A 90-es évek elején Oroszországban haszsorozatát tartották, és rengeteg kiadványt adtak nálták a „kereszténység diadala” kifejezést – nem ki. Mindez hatalmas fellendülést jelentett az Egy- ok nélkül; abban az időszakban emberek milliház presztízsének, annyira hogy néhány ortodox ói jutottak hitre nagyszüleik révén. E folyamat püspököt és papot képviselővé választottak az még ma is tart, noha már nem hasonlítható egy SZSZKSZ Legfelsőbb Tanácsába. Azon a konk- olyan áradathoz, mint amilyen a közelmúltban lávén, amelyet az előbb említett keresztény jubi- volt. Megbízható statisztikai adatok nem létezleumnak szenteltek, boldoggá avatták Dimitrij nek, ezért az oroszországi hívek számát szociolóDonszkoj herceget,3 Andrej Rubljevet a híres 4 2

Kijev (Oroszország vezető nagyvárosa 900-ban) lakosainak kollektív megkeresztelését Vlagyimir herceg rendelte el 988 nyarán, egy évvel azután, hogy ő maga keresztény hitre tért. Vlagyimir herceget az Orosz Ortodox Egyház boldoggá avatta, mint aki „egyenlő az apostolokkal.” Ez volt a jele történelmi szerepe elismerésének.

3

A moszkvai Dimitrij herceg legyőzte azt a nomád hadsereget, amelyet tatárokként ismertek a középkori Oroszországban; ez volt a kulikovói csata a Don-folyó partján 1380-ban.

16

A moszkvai Makarij metropolita volt tanácsosa és lelki mentora a fiatal moszkvai hercegnek és első orosz cárnak, IV. Ivánnak (Európában Rettegett Ivánként ismerik), uralkodásának első 17 évében, 1564-es haláláig. IV. Iván cár hatalommal való viszszaélései, valamint szélsőséges kegyetlenségéről tanúskodó tettei 1565 és 1584 közé estek. Paisszij Velicekovkij ukrán származású szerzetes 17 évig tartózkodott egy görög kolostorban, amikor kinevezték perjelnek először a dragomirnai kolostor élére, majd azután a namêhei élére (mindkettő Moldovában található); ő jól ismert és nagyrabecsült fordító volt, 1794-ben halt meg.

2010/3

ÖKUMENÉ giai felmérések alapján gondoz. A Rádió R ADONEGE kalkulálják. Az eredhallgatóinak a száma hatalmas. mények divergensek. A A legnépszerűbb keresztény pap válaszadók 50-70%-a Oroszországban, már csak a telekereszténynek vallotta vízió miatt is, minden bizonnyal magát, ám csak egyharAndrej Kurajev, a Moszkvai Akamaduk jár rendszeresen démia professzora, történész és misére (eltérő periodicikulturológus (saját weboldallal is tással), olvas keresztény rendelkezik). témájú könyveket és folyóiratokat, és tartja be a II. Alexij pátriárka Putyinnal és Medvegyevvel 3. A 2000-es konklávé és a két orosz keresztény élet normáit. – egyház és politika összefonódása egyház újraegyesülése A keresztény emberek e kifejezés abszolút értelmében azok, akik valóban keresztény értékektől 2000-ben Moszkvában hívták össze a püspöki motiváltak életükben, általában társadalmilag konklávé speciális ülését, hogy megünnepeljék elkötelezettek, a szociológusok becslése szerint Krisztus Jubileumát. E komoly szertartás alkalmat adott több mint 1200 személy boldoggá avaa válaszadók 2-7%-át tették ki. Sokkal könnyebb „mérni” az Ortodox Egy- tására is: püspökök, szerzetesek, papok és laikus ház jelenlétét a poszt-szovjet orosz társadalom- keresztények, a 20-as és 30-as évek szankcióinak ban intézményei révén. 2005 decemberében, az áldozatai. Az utolsó orosz cárról, II. Miklósról, Orosz Ortodox Egyház 433 kolostort, 12665 és családjáról, akiket 1918 júliusában a bolsevik egyházmegyét, öt akadémiát (Moszkvában, rezsim parancsára végeztek ki, a konklávé kereszSzent pétervárott, Kijevben, Belorussziában, tény mártírként tett említést. A hívek egy része Moldová ban), keresztény szülők gyermekei szá- ma úgy érvel, hogy a bolsevikok Isten ostora volmára vasárnapi iskolahálózatot, valamint számos tak, s Oroszország íly módon lett megbüntetve a szociális otthont működtetett. Néhány kolostor nép bűnei miatt, a kevélység és a hitehagyás miés zárda újra megnyílt, amelyek évszázadokon att. A szenteknek, a hóhérok áldozatainak mártíkeresztül vallási zarándoklatok célállomásai vol- romságára, ezek az emberek úgy tekintenek, mint tak, de a szovjet rezsim alatt elkobozták őket, a megváltásra.5 A konklávé ugyanezen ülése jóváhagyott egy mint például a híres Optina Pusztina kolostort. Ide sok orosz író, filozófus, vállalkozó szelle- rendkívül fontos dokumentumot, melynek címe: mű ember, valamint értelmiségi járt az 1800- Az Orosz Ortodox Egyház társadalmi koncepcióas években, hogy megvitassák egzisztenciális jának alapelvei. E dokumentum szerint a hívek problémáikat az idős, tudós szerzetesekkel, akik engedelmességgel tartoznak a világi hatalommindig készek voltak e világ hatalmas indulatai nak, de abban az esetben, ha e hatalom rossz útra által gerjesztett kétségek terhének enyhítésére. fordul, azaz nem tisztelné Istent és a keresztény 1991 nyarán, Szerafim Szarovszkíj tisztelendő értékeket, a keresztényeknek kötelessége a civil úr földi maradványait ünnepélyes keretek kö- engedetlenség. Szakértőkből álló csapat készítetzött átszállították Leningrádból a Diveevszkíj te el ezt a dokumentumot, amely csapatot Kiril, kolostorba, Nizsnij-Novgorod régiójában. A Szmolenszk és Kalinyingrád metropolitája állíszovjet állam által lerombolt, majd később új- tott össze és irányított. A polgárháború idején, valamint a 20-as évekjáépített templomok listáján az első számú vitathatatlanul a Megváltó Krisztus-székesegyház ben, hozzávetőlegesen kétmillió orosz emigráns hagyta el az országot, akik között volt néhány volt Moszkvában. A hívek növekvő létszáma arra ösztönözte püspök és számos ortodox pap is, akik külföldön a Zsinatot, amely az Ortodox Egyház admi- alkották az Orosz Ortodox Egyházat. Az Orosz nisztratív struktúráját irányítja, hogy új egy- Ortodox Egyház eme megosztottságát 2007-ben, házmegyéket szervezzen meg. 2005-ben a püs- hosszadalmas tárgyalásokat követően orvosolták. pökök száma 140 volt, míg a papság több mint A megtalált egységet úgy ünnepelték Moszk14000 főből állt (a duplája az 1988-as létszámnak). Az Ortodox Egyház számos nemzeti, regionális, havi és heti periodikát ad ki; a Patriarchia. 5 A szovjet éra e teológiai értelmezését néhány ortodox egyházi ember kijelentése és publikációja követte, amelyeket „virulens ru nevű hivatalos internet portálon kívül találantiszovjetizmus” hatott át. Ez kritikai reakciót váltott ki törható még néhány népszerű keresztény portál, ténészek és újságírok részéről, akik ugyanahhoz a keresztény vimint pl. Pravoslavie.ru, amelyet a moszkvai lághoz tartoztak. Ezen a ponton a vita az orosz keresztények két Szretenszkíj Kolostor és Tihon Sevkunov perjel áramlata között folytatódik. 2010 /3

17

ÖKUMENÉ lasztották pátriárkává. Kiril pátriárka elkötelezett a missziós evangelizáció olyan jellegű fejlesztése és fölerősítése mellett, hogy erősítse az együttműködést a hatalom struktúráival. A nagyközönségnek szánt tanulmányai, illetve néhány lényeges előterjesztés és ajánlás öszszegzése lehetővé teszi, hogy az Egyház jobban megjelenjen a médiában, és csoportok, klubok, kulturális és szociális központok alakuljanak, melyek ugyan autonóm módon működnek, de mégiscsak az Egyházhoz kapcsolódnak. Az oktatás és a tudományos ismeretek terjesztésének területén is számítani lehet bizonyos változásokra. Elsősorban az orosz kultúrtörténeti ismeretek növelésére van szükség, mert az emberek, főleg a fiatalok, olyan kulcsfontosságú személyről sem tudnak, mint pl. Radonyezsi Szent Szergij, 6 Makarij és Filip moszkvai metropoliták,7 Ghermoghen8 és Tihon9 pátriárkák és Szent Szerafim Szarovszkíj. Összegezve elmondhatjuk, hogy a kereszténység és az Ortodox Egyház a Szovjetunióban 1917-től 1990-ig (két „szünet” kivételével, a háború után és a peresztrojka alatt) el volt nyomva. A poszt-szovjet Oroszországban olyan új világban élnek, amely veszélyes ugyan, de mégiscsak szabadságot jelent. Dimitrij Mihajlovics Vologyihin10 Kiril pátriárka – tudós, pásztor és politikus 6

vában, mint az orosz keresztények nagy ünnepét (habár a hívek némely csoportja külföldön a megállapodást elutasította). Azóta az Ortodox Egyház minden évben fontos világtalálkozót szervez, ahol meg lehet vitatni a legégetőbb társadalmi problémákat. E találkozón ott vannak a kormány képviselői, az Állami Duma képviselői, politikai pártok és szakszervezetek vezetői, tudósok és művészek. A keresztények aktív részvételének az orosz társadalom életében sajnos tragikus aspektusa is van: rengeteg pap és szerzetes esik szélsőségesek, fanatikusok és bűnözők áldozatául. Az első személy ezen a szomorú listán Alexander Men, a jól ismert prédikátor, misszionárius és keresztény szerző, akit 1990-ben gyilkoltak meg. A múlt év novemberében és decemberében két ortodox papot, Danil Szisszojevet és Alexander Filippovot, öltek meg. 4. Az új pátriárka és a Kereszténység feladatai Egy esztendővel ezelőtt, II. Alexíj halála után, Smolenszk és Kalinyingrád metropolitáját, vá18

Szerghij, a mai Szergijev Poszad város terültén lévő egykori kolostor perjele, 1380-ban áldását adta Dimitrij hercegre és hadseregére, sőt – ami többnyire kivételes az orosz kereszténység történetében – két fiatal szerzetesnek, Pereszvetnek és Oszlabának azt tanácsolta, hogy harcoljanak a herceg oldalán. Mindketten elestek Kulikovó mezején. E tényt még a második világháború utáni szovjet tankönyvek is megemlítették.

7 Filip, Szolovezkij kolostorának perjele, amely kolostor a Fehér-tenger egyik szigetén található, Moszkva metropolitája volt 1566-tól 1568-ig. Miután megtagadta IV. Iván cár hatalommal való visszaélését, erőszakosságát, illetve kegyetlenségét, bebörtönözték, majd 1569-ben Maluta Szkuratov kivégeztette, aki IV. Iván híres hóhéra és hűséges szolgája volt. 8

Ghermoghen pátriárka a lengyel megszállás alatt (1605-1612) leveleket küldött a kolostorokba, ellenállásra szólítva fel az orosz keresztényeket az agresszorok ellen. Miután bebörtönözték a lengyelek, 1612-ben, röviddel Moszkva felszabadulása előtt meghalt.

9 Tihon (Bellavin) pátriárkát 1917 novemberében az úgynevezett zsinati periódus után választották meg, amikor egy kinevezett hivatalnok az Orosz Ortodox Egyházat úgy irányította, mint egy minisztériumot. Tihon pátriárka, a klérussal és a hívekkel egyetemben, a bolsevik rezsim részéről elnyomásnak és szankcióknak volt alávetve. 1925-ben halt meg. 10

A Moszkvai Állami Egyetem Történelem Tanszékének profeszszora, az Orosz Tudományos Akadémia Vallásközi Tanulmányok Tudományos Tanácsának tagja. – A lábjegyzetek Jevgheny Novoszelovtól származnak.

2010/3

ÖKUMENÉ

Melanchton, a humanista reformátor

A

wittenbergi egyetem hallgatóértelmezte, ezeket az irodalmi alkoinak körében közismert volt tásokat a reformátori teológia szolMelanchtonnak az a kijelentégálatába állította. A Tróját ostromló görögök főse, hogy a Biblia olvasása után leghaszvezére, Agamemnón győztesen tér nosabb a klasszikus görög drámák haza, felesége, Klytaimnésztra és az tanulmányozása, mivel ezek fontos asszony szeretője, Aigisztosz megerkölcsi mondanivalót tartalmaznak. ölik. Agamemnón és Klütaimnésztra A wittenbergi mestert leginkább a közös lánya, Élektra kis öccsét egy Krisztus előtti V. századi tragédianevelőre bízza, hogy vigye messzire, költő, Szophoklész foglalkoztatta. nehogy az anya és annak szeretője őt Ismeretes Melanchton tanári hiris megölje. Mikor ez a fiú, Oresztész detménye, amelyet 1545. január 18felnő, hazamegy, nővére egyetértéán adott ki. Ebben közli, hogy Szosével megöli anyját és annak szerephoklész Aiasz című tragédiáját már Philipp Melanchton – a görög tőjét. Szophoklész a hazatérést és az olvasták, most ugyanennek a szerződrámák keresztény értelmezője anyagyilkosságot dolgozza fel. Ebnek Élektra című tragédiáját fogják olvasni. Melanchtonnak ez a hirdetménye véletle- ből a vázlatos összefoglalásból is kiderül, hogy a nül kimaradt abból a hatalmas, sok kötetes szöveg- tragédia szereplői a fent említett két parancs ellen gyűjteményből, amely a Corpus Reformatorum vétenek. Melanchton egyértelmű tanulságot von címet viseli, de a wittenbergi egyetem nyilvános le a tragédia elemzése során. A bűnt feltétlenül hirdetései között megjelent. (Melanchton többi követi a büntetés, ezt Isten későbbre halaszthatmunkáját tartalmazza a Corpus Reformatorum, ja, de feltétlenül be kell következnie. A büntetés a cikk során C.R. rövidítéssel hivatkozom a gyűj- minél később éri el a bűnöst, annál rettenetesebb teményre.) Ugyanebben az esztendőben látott lesz. A tragédiák olvasása során az egyén és a közösség is felismerheti saját bűnét, napvilágot Melanchtonnak egy nagy tehát a klasszikus görög dráma, jelentőségű műve, amely a Buzdítás amelynek tárgya valamelyik mitoa tragédiák és komédiák olvasására lógiai történet, kortól függetlenül címet viseli. Az említett két írásból minden ember számára hordozhat pontosabban megtudhatjuk, mi is mondanivalót. az az erkölcsi mondanivaló, ami a Mik azok a szabályok, amelyeket wittembergi mestert foglalkoztatta. be kell tartania minden embernek? (C.R. V. 167-68.)1 Melanchton szerint, SzophokMelanchton válasza egyértelmű, a lész tragédiái a valóságos életet mutíz parancsolatot tartsuk be. Ennél tatják be, az emberi esendőséget, a azonban többet is mond, de ez az fékevesztett indulatokat, az önmérutasítás áll első helyen. Szabály az is, séklet hiányát, az istenek megvetéamit Vergilius, Augustus császár kosét. Egyszóval azt is mondhatjuk, rának nagy római költője lelkünkhogy az emberi bűnökkel szembere köt: „Tanuljatok igazságosságot, Szofoklész – sülhetünk. Melanchtont különösen akik figyelmeztetést kaptatok, és nem ismerte Mózes tábláit az foglalkoztatja, hogy a két táblán ne vessétek meg az isteneket”. Ez az lévő tíz parancs közül melyek ellen idézet az Aeneis című eposzból való vétenek a tragédiák szereplői. „Ne ölj!”, „ne pa- (VI. ének, 620. s), a legnagyobb trójai hős, Aeráználkodjál!”- ez az a két parancs, amit semmibe neas új hazája, Itália felé tart, útközben leszáll az vesznek az Élektra című tragédia szereplői. Azon alvilágba, hogy halott apjával találkozzon, ekkor ne akadjunk fenn, hogy Szophoklész nem ismer- hallja a kimondhatatlan bűnöket elkövető mitote a Mózesnek átadott táblákat, Melanchton az lógiai személyek üvöltését, akiknek holtan is ezeantik tragédiákat sajátosan keresztény módon ket a szavakat kell kiáltani. Melanchtonnál ez az idézet szinte mindig valamelyik nagy bibliai parancsolat mellett szerepel. Tudnunk kell, hogy a 1 450 éve halt meg a nagy humanista reformátor. tragédiákban elkövetett bűnöket az ókori közvé2010 /3

19

ÖKUMENÉ lemény is borzadva fogadÉlektrával szemben. Borta, attól függetlenül, hogy nemisza álláspontja kisa Szent Írás egyik részét sé árnyaltabb. Ő Élektra sem ismerte. hősi lelkületéről beszél, A Biblia és a klasszikutovábbá arról, hogy nem sok elválaszthatatlanságát vonakodik a veszélyek nem csupán Melanchton vállalásától. Bornemisza vallotta, hanem mindenszámára a törökök euróki, aki a nagy wittenbergi pai jelenléte kézzelfogmester tanítványa volt. Így ható valóság volt, ebben volt ezzel Georg Tanner a helyzetben a fegyveres is, aki 1546 novemberékonf liktus lehetőségét ben kapta meg a wittenegészen nem vetette el, bergi egyetem látogatását de teljes egyértelműségigazoló okiratot. Tanner gel sem fogalmaz. 3. Isten a kevélyekaz 1550-es évek végén a nek ellenáll, az alázatobécsi egyetemre került soknak kegyelmét adja tanítani, itt volt hallgató(Jak. 4,6). Az antik traja az a Bornemisza Péter, gédiák szereplői gyakran aki Szophoklész Élektra kevélyek, megvetik az című tragédiáját magyaríisteneket, azt hiszik gőgtotta. Most bennünket az jükben, hogy mindent az utószó érdekel, amelyet megtehetnek. Bornemisza latin nyelven 4. Tanuljatok igazírt, és a fordítás után köságosságot, akik figyelzölt. Tanner mindazt közBornemisza Péter meztetést kaptatok, és vetítette Bornemisza száegyik prédiációs könyvének első oldala ne vessétek meg az istemára, amit Melanchtontól neket! Vergilius híres tanult. Ez az utószó a lehető legpontosabban tükrözi Melanchton elveit. soráról korábban már szóltam, Bornemisza utóLáthatjuk azoknak a szabályoknak a felsorolását, szavában ez a negyedik szabály. Itt kell emlékezamelyeket a keresztényeknek feltétlenül be kell tetnem az olvasót az első szabályra, Pindarosz sorára, amelyben az Erinniszeket emlegeti. Ezek tartani. 1. A szörnyű bűnöknek mindig az Erinniszek bosszúálló fúriák, boszorkák a görög mitológiés a kegyetlen csapások a kísérői (az idézet ában. Pindaroszt és Vergiliust Melanchton is Pindarosztól, a nagy görög ódaköltőtől való, II. egymás mellett idézi a tragédiák olvasására buzphythói óda 24. s). dító értekezésében. Így jegyzetelhette le ezeket 2. Aki fegyvert fog (nem Isten és a törvények Bornemisza Tanner óráin, és így dolgozta bele rendeléséből), fegyvertől vész (Mt. 26,52). Az saját utószavába. Az Erinniszek és az istenek evangélistától vett idézetet Bornemisza kibővíti többes számban szerepelnek Bornemiszánál és a zárójeles megjegyzéssel, ez a kibővítés nem a Melanchtonnál, ez azért fontos, mert mindketmagyar reformátor ötlete, Melanchton is ugyan- ten keresztény tartalommal töltik meg az ókori így fogalmaz. A wittenbergi mester egy kis bi- klasszikusokat. Azonban mindketten humaniszánci krónikát (világtörténet) kivonatolt, amely ták is, ezért a nem keresztény klasszikusokat szó 1558 tavaszán jelent meg. Ennek a krónikának szerint idézik. előszavában Melanchton leszögezi egyik legfőbb 5. Lassan bár, de nesztelen léptekkel jön a alapelvét: Legyen az élet normája a tíz parancso- büntetés. Bornemisza ötödik szabálya Vergilius lat. Ugyanitt azt a kérdést is felveti, szabad-e ölni fiatalabb kortársától, Tibullustól származik, aki bizonyos rendkívüli helyzetekben, ad-e erre fel- híres elégiaköltő volt (Elégiák, I. könyv 9, 4). Arhatalmazást Isten, vagy a törvény (C.R. IX. 533- ról már szóltunk, hogy a bűnt feltétlenül bünte34). Melanchton szinte minden esetben elítéli a tés követi. gyilkosságot, de még a háborúkat is. Szophok6. Ne tévelyegjetek: Paráznák és házasságtölész tragédiájában Élektra húga, Khryszothemisz rők stb. nem öröklik Isten országát (I. Kor. 6,9soha sem akarja anyjukat és annak szeretőjét 10). 7. A paráznákat és házasságtörőket megítéli az megölni, az ő alapelve az alkalmazkodás, az idő meghozhatja a változást. Melanchton ro- Isten (Zsid. 13,4). A szabályok közt ókori klaszkonszenve mindig Khryszothemiszé az izgága szikus és bibliai bölcsességeket egyaránt találunk. 20

2010/3

ÖKUMENÉ A klasszikusok közt olyanoa házasságban és azon kívül kat, amelyeket valahogy összis, ekkor idézi a Melanchton hangba lehet hozni a Biblia által versbe öntött sorokat. tanításával. Így állítja a teolóBornemisza kiemeli, hogy gia szolgálatába Melanchton bármennyire fontosak is a és Bornemisza a klasszikus klasszikus példák, nekünk szerzőket. Nem is egyszerűen a Szent Írást kell leginkább a teológia, hanem a reformászem előtt tartanunk. A tori teológia szolgálatába. Ez tárgyalt vers előtt közvetleutóbbi kijelentésemet egy künül Pál apostolt idézi Borlönleges idézettel szeretném nemisza: Ez Isten akarata megvilágítani, amelyre tisztelt a ti szentté tételetek, hogy professzorom, Borzsák István megőrizzétek magatokat hívta fel figyelmemet. a paráznaságtól, s hogy Melanchton és a reformámindegyikőtök szentségben tori teológia többi képviselő(azaz tisztaságban) bírja a je igen keményen ostorozta maga edényét, nem a bujaa házasságtörést, nem csak a ság indulatában (I. Thessz. tragédiák elemzése során, ha4,3-4). Ez utóbbi szentnem minden elképzelhető alírási helyre Melanchton kalommal. Amennyire ezt a is utal az ágostai hitvallás bűnt elítélték, legalább olyan védő iratában (Apológia). erőteljesen hangsúlyozták a Az Apológia XXIII. cikke törvényes, tiszta házasság fona papok házasságával fogtosságát. Témánk szempontlalkozik, ebben olvashatjából különösen nagy jelenjuk, hogy a házasság isteni tősége van Melanchton egyik és természeti jogon alapul, levelének, amelyet 1555. októezért a házasságkötés jogát Bornemisza Péter berében írt (C.R. VIII. 588). nem lehet senkitől elvitatni. egy másik prédiációs könyve Ebben a levélben egy Nicolaus Először: Mózes első könynevű igehirdető házasságának megáldásáról van ve [1Móz 1,28] azt tanítja, hogy Isten az embert szó. Részletes fejtegetést olvashatunk a szemér- termékenységre teremtette, és hogy az egyik nem messég fontosságáról, ez olyan erény, amelyet helyes módon vonzódjék a másikhoz. Az Aponéhányan még az ókori pogányok közül is fi gye- lógiában Pál apostol híres szavaira is hivatkozik lembe vettek. A szemérmességet még a keresztény Melanchton: Jobb megházasodni, mint égni (I. hitet megtagadó Julianus római császár is fontos- Kor. 7,9). A házasságot Isten igéje hagyta jóvá, nak tartotta. Ez az uralkodó Nagy Constantinus ezért megengedett dolog, és tiszta, mert minden unokaöccse volt, de nagybátyjával ellentétben tiszta, amit Isten igéje jóváhagy. Ez Melanchton gyűlölte a keresztényeket. Julianus történetírója gondolatmenete, az ilyen tisztaságot kérik számon és feltétlen híve, Ammianus Marcellinus azt írja, a humanista reformátorok, persze nem csak a trahogy a haldokló Julianusnak szüntelenül ajkán gédiák szereplőin, hanem mindenkin, aki Isten voltak a nagy görög költőnek, Bakkhylidésznek a parancsa ellen vét. Végezetül azt kívánom nyomatékosítani, hogy szemérmességet dicsérő sorai: a klasszikus görög tragédiák, a konkrét történeMint mikor áll a szobor, de hiányzik róla a szép arc, ten keresztül is az általánost, az emberit mutatSzéppé nem teszi még törzse a többi tagot, ják be. Ezért is alkalmasak arra, hogy minden Épp így a többi tulajdonságnak nincs becse, dísze, korszak gondolkodója saját problémáira keressen Hogyha szemérmesség bája nem ékíti fel. bennük választ. Melanchton és Bornemisza teológusok voltak, méghozzá a reformátori teológia Ez az idézet nem maradt ránk görög eredetiben, képviselői, mély hitű gondolkodók, a problémákcsak Marcellinus latin prózai összefoglalásából is- ra adott válaszuk is ennek megfelelő, egyértelműmerjük, Melanchton ennek alapján öntötte vers- en keresztény. be. Melanchton levelén kívül csupán egy helyen Bódi Emese 2 találkoztam ezzel az idézettel, mégpedig Bornemiszánál, a fent elemzett utószóban. Az említett hét szabály után kifejti Bornemisza, hogy a tisztaság és a szemérmesség megőrzése mennyire fontos 2 A szerző latintanár az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. 2010 /3

21

TANULMÁNY

A magyar keresztény politika nagy kísérlete – Az üldöztetés, a forradalom és a megtorlás – (negyedik rész) Ez a cikksorozat szorosan kapcsolódik a szerzők idősebbikének e folyóiratban megjelent korábbi cikksorozatához (Szakolczai 2008−2009). Az ennek az újabb cikksorozatnak az e folyóirat múlt évi utolsó számában megjelent első részében: „A DNP országgyűlési képviselőcsoportja” (Szabó–Szakolczai 2009−2010., első rész) leírtuk az 1947. évi DNP képviselőcsoport egészen páratlan összetételét, és joggal állapítottuk meg, hogy, a Nemzeti Parasztpárt mellett, amely 1946−1948-ban néha súlyosan helyteleníthető szerepet vállalt, s nevét 1956-ban Petőfi Pártra változatta, ez volt minden idők legnépibb és egyben legintellektuálisabb magyar képviselőcsoportja. A folyóirat ez évi első számában megjelent második részben: „A DNP parlamenti szerepe” a képviselőcsoport 1947−1949. évi parlamenti szereplését írtuk le a párt 1949. évi önfeloszlatásáig, és ismét joggal állapítottuk meg, hogy a képviselőcsoport eleget tett kötelezettségeinek, megtette mindazt, ami akkor megtehető volt. Az ez évi második számban megjelent harmadik rész: „A DNP országos politikai szerepe a forradalom idején” a párt nem köztudott, de nagy jelentőségű 1956. évi országos szerepét ismerteti. Ez a negyedik rész: „Az üldöztetés, a forradalom és a megtorlás” a feloszlatás utáni üldöztetést, a DNP egyes képviselőinek 1956. évi helyi szerepét, valamint a forradalom utáni megtorlást írja le. Az ötödik rész: „Az úgynevezett »kádári konszolidáció« és a késői elismerés” a képviselőcsoport egyes tagjainak további és még súlyosabb üldöztetését, valamennyiük személyes sorsát és a rendszerváltást megélők egy részének adott késői elismerést mutatja be. E negyedik rész szerkezetét már e rész címe megadja: először az 1949−1956. évi üldöztetéssel vagy, néhány szerencsés esetben ennek elmaradásával, ezután 1956-tal, egyes volt képviselők helyi szerepével, majd az ez utáni megtorlással foglalkozunk. Az ún. »kádári konszolidáció« idején történtek, annak a kornak más eseményei, valamint a képviselők személyes sorsa, az ötödik részre maradnak. Ez esetben sem végeztünk újabb levéltári kutatást, az adatok és életleírások megtalálhatók a parlamenti almanachokban (Marelyin Kiss József és Vida István 2005), (Vida István 1999), valamint Csicskó Mária és Szabó Róbert (1996) munkájában. Amint ez e cikksorozat második részében (Szabó– Szakolczai 2009−2010, második rész. 14-15., illetve 18. o.) leírtuk, a képviselőcsoportnak, a mandátumukról, egyházi feletteseik utasítására már a képviselőcsoport 22

megalakulása előtt lemondott két papképviselővel és az 1948-ban behívott pótképviselőkkel együtt összesen 71 tagja volt, és róluk kell számot adnunk.

Az −. évi üldöztetés E sorok íróitól mi sem áll távolabb, mint a bosszúnak és a leszámolásnak vagy akár a múlt felhánytorgatásának szelleme. A történelem most is úgy hozta, mint már annyiszor, hogy egy országban kell élniük az egykori üldözőknek és az egykori üldözötteknek, gyermekeiknek és unokáiknak, és főként az unokák esetében az a szerencsés, ha már nincs is vagy legföljebb egészen halvány a különbség az egykori üldözők és az egykori üldözöttek utódai között, akik egymás mellett ülnek az iskolapadban. A DNP képviselőcsoport történetének mégis integráns része az 1949 utáni üldöztetés, ezt tárgyalnunk kell, mégpedig nemcsak azért, mert tárgyalása elhagyhatatlan, hanem azért is, mert fontos tanulságokkal is szolgál.

A külföldrfe menekülk Először azokról kell beszámolnunk, akik sikerrel kikerülték, vagy legalábbis megpróbálták kikerülni az üldöztetést, és a külföldre menekülést választották. 1948−49-ben tizenegyen voltak, akiknek ez sikerült, és ketten, akiknek nem. A külföldre menekülés vagy ennek kísérlete már a párt feloszlásának bejelentése előtt megkezdődött. Elsőnek Kolbert János, akit 1948. február 24-én megfosztottak mandátumától, kísérelte meg családjával együtt a nyugati határ átlépését, de letartóztatták őket. Börtönbe került. Őt Varga László követte, aki Belső Gyula segítségével és feleségével együtt 1948. november 3-án menekült Ausztriába. Pócza Lajos családjával együtt 1949. január 13-án menekült ugyanide, és ugyanezekben a napokban – a pontos dátumot nem ismerjük – került sor Zoltán Pál határátlépésére. Barankovics és felesége 1949. február 2-i sikeres határátlépéséről már volt szó. A legnagyobb akcióra 1949. február 22-én került sor, amikor Mézes Miklós vezetésével Babóthy Ferenc, Eszterhás György, Kovács K. Zoltán és menyaszszonya, Pethe Ferenc, valamint Villányi Miklós hagyta el együtt az országot. Kovács József 1949. március 12-i sikertelen távozási kísérlete és ezt követő bebörtönzése, valamint Belső Gyula 1949. március 15-i kalandos, 2010/3

TANULMÁNY de végül mégis sikeres távozása zárta le a kimenekülési kísérleteket. (Jugoszláviában letartóztatták, három hét múlva megszökött, és így jutott át Ausztriába.) Mézes Miklós két évvel később, fizetett embercsempésszel tudta kivitetni maga után feleségét és kisfiát, Eszterhás György felesége és két kislánya 1956-ban jutott ki Nyugatra, és egyesülhetett a család, és már itt is meg kell említenünk, hogy 1956-ban választotta az emigránssorsot, tizenkettedikként, Koczor János. A Mézes Miklós által szervezett és vezetett csoport menekülésének körülményeit ő írja le (Mézes 1991). A többiek egy részéről e sorok íróinak idősebbike az ő elbeszélésük alapján a következőket közölheti. Varga László elmondta, hogy fizetett embercsempészek, magyarul tudó vendek vitték át őt és feleségét a határon, és a senki földjére érve mindenükből kifosztották őket, még jegygyűrűjüket is el akarták venni, de ezt már nem voltak hajlandók átadni. A határátlépés és a kifosztás izgalmait meghurcoltatás, menekülttáborból menekülttáborba való küldés követte, mert az osztrákok szabadulni akartak a magyar menekültektől, nyilvánvaló politikai okokból nem akarták növelni az ott élő magyarok számát. Varga László felesége, feltehetőleg e megpróbáltatások hatására, később öngyilkos lett. Eszterhás György feleségének, amint ezt nekem elmesélték, 1949 után idehaza még férje nevét is el kellett hagynia, mert következetesen Eszterházynénak nevezték és tekintették, és ennek megfelelően bántak vele. A körülményekből úgy látszik, hogy feleségének tagadnia kellett, hogy házasságukat fennállónak tekinti, és leánykori nevét kellett használnia azért, hogy megtarthassa szerény állását, és eltarthassa két kicsi gyerekét.

Az azonnal letartóztatottak Először P. Kerkaival, aki nem volt a képviselőcsoport tagja, de szellemisége miatt nyilvánvalóan hozzájuk tartozott, valamint Matheovits Ferenccel kell foglalkoznunk, mert az ő sorsuk volt a legszörnyűbb. Korábban lett volna lehetőségük a menekülésre, mert tudjuk, hogy P. Kerkainak, 1948. évi római útjai alkalmával, a jezsuita generális fölajánlotta, hogy maradjon fontos beosztásban külföldön, ám ő ezt elutasította, mert vállalni akarta népe, az itthon maradó egyszerű magyarok sorsát. A külföldre menekülés lehetősége valamikor korábban Matheovits Ferenc számára is nyilván megvolt. Amint már ismételten leírtuk, P. Kerkait négy nappal Mindszenty elítélése után tartóztatták le, Matheovitsot pedig 12 nappal a Mindszenty-per lezárása után, 1949. január 16-án vették rendőrhatósági őrizetbe, amikor már mandátumáról való lemondása miatt nem volt országgyűlési képviselő. P. Kerkai Jenő sorsát már leírtuk, (Szakolczai 2008−2009, harmadik rész: 11-12. és az ott megadott irodalom). Kiegészítésként csak annyit, hogy a Nagy Imre első kormánya alatti enyhülés idején sem szaba2010 /3

dult, hanem csak 1956. október 23. után. Matheovits Ferencet l949 áprilisában Gróh Józseffel és Kisházi Mihállyal együtt a demokratikus államrend és köztársaság megdöntésére irányuló mozgalom vezetésének feltételezett bűntette miatt bíróság elé állították. Gróh József esztergomi volt, közel állt a hercegprímáshoz, és képviselője volt a Slachta Margit vezette Keresztény Női Tábornak; ennek a pernek tehát a rendszer logikája szerint többszörösen is megvolt az értelme. Matheovitsot e konstruált per elsőrendű vádlottjaként 1949 szeptemberében jogerősen 12 év fegyházra és vagyonának elkobzására ítélték, Vácott, a budapesti Gyűjtőfogházban és Márianosztrán raboskodott. Ügyét 1956-ban újravizsgálták, és a hátralevő büntetést az eljárás során elkövetett törvénysértések miatt elengedték. 1956. szeptember 4-én szabadult. A leginkább figyelemreméltó azonban nem is az, ami ekkor megtörtént, hanem ami nem történt meg. P. Kerkai letartóztatása még csak nem is a politika, hanem az egyházpolitika körébe tartozik. Róla nyilván nem lehetett feltételezni, hogy elfogadja azt a szerepet, amelyet a hatalom előírt a számára: szépen csöndben megtartja a szertartásokat, kiszolgáltatja a szentségeket, ezután bezárkózik, és még a hívekkel való véletlenszerű találkozást is kerüli. Letartóztatása tehát beillett a rendszer logikájába. Matheovits a DNP képviselőinek egyik legradikálisabbja volt, az, hogy nem maradhatott szabadlábon, ugyancsak beleillett a rendszer logikájába; és az, hogy Gróh Józseffel együtt ítélték el, ugyancsak. Ami igazán meglepő, az az, hogy ezt a két letartóztatást és elítélést akkor nem követte több, nem követte még a DNP többi radikálisának letartóztatása sem. Logikus lett volna ugyanis, hogy Kerkai letartóztatását kövesse legközelebbi munkatársaié, Farkas Györgyé és Ugrin Józsefé, Matheovitsét a pécsi jogászoké, Abay Nemes Oszkáré és Keleti Péter Istváné, akik közül az utóbbi később vádlottársa lett (l. az ez utáni számban közlendő ötödik részt), és hogy ne hagyják szabadlábon Fehér Ferencet. Azt jelentette volna ez, hogy Rákosiék ezt az ügyet a párt feloszlatásának kimondásával, Barankovics távozásával és a többiek passzivitásba vonulásával lezártnak tekintették, és nem kezdeményeztek volna más lépést, nem tiltva ugyan meg a többiek elleni eljárást, de nem adva rá egyértelmű utasítást? Sohasem fogjuk megtudni a teljes igazságot, de az események alátámasztják ezt az értelmezést. Itt nyilatkoznunk kell a felső pártvezetés, Barankovics és társai szerepéről. Ha elfogadjuk Nagy Töhötöm „hidegvérű angolszászainak” azt az ítéletét, hogy „egy parancsnoknak az az elsődleges kötelessége, hogy megőrizze embereit”, (Szakolczai 2008-2009, 4. rész: 16), nem pedig az, hogy hősi halottakat és mártírokat gyártson, amennyiben ez elkerülhető, akkor Barankovics és társai jól oldották meg feladatukat, legalábbis a párt önfeloszlatásáig eltelt és azt közvetlenül követő időben történtek szerint. Kitartottak a 23

TANULMÁNY végsőkig, közvetlenül a Mindszenty-per kezdetéig, a már teljesen reménytelen helyzetben is megkísérelve a végkifejlet elhárítását, és, legalábbis az ezt követő idő első szakaszában, megőrizték embereiket. Nem terheli őket felelősség sem P. Kerkai, sem pedig Matheovits sorsáért, sem pedig a sikertelen határátlépési kísérletekért és ennek következményeiért. A többiek sorsát, hogy áttekinthetőbbé tegyük, csoportokra bontva mutatjuk be, de ez a csoportosítás részben önkényes, többen több helyre is sorolhatók lennének.

A bebörtönzöttek A bebörtönzöttek sorát a határátlépést sikertelenül megkísérlőkkel kell kezdenünk, és a többiekkel időrendben foglalkozunk, ezt az eljárást követve az ez utáni csoportokban is. Kolbert János gazdálkodó, mandátumától való megfosztása, 1948. február 24. után kísérelte meg családjával együtt, a határátlépést, de letartóztatták őket. Feleségét rendőri felügyelet alá helyezték. Őt maradandó fejsérüléseket okozva összeverték, és Buda-Délre, majd Kistarcsára, végül Recskre internálták. A recski táborból Dobi Istvánnak írt egy memorandumot, ettől nyilván a velük szembeni bánásmód enyhítését remélte, de ennek az lett az eredménye, hogy izgatás vádjával 5 év börtönre ítélték, és Márianosztrára szállították. 1954. június 16-án, a fellebbezési tárgyaláson fejsérülése miatti egyre rosszabb egészségi állapota miatt börtönbüntetését biztonsági őrizetre változtatták, és így élt a forradalomig. Kovács József tisztviselő, 1949. március 12-én Sopronnál kísérelte meg az ország elhagyását, de az ÁVH letartóztatta. A Budapesti Népbíróság 1949. május 20-án hazaárulás címén 12 és fél évre ítélte. A másodfokú ítéletben büntetését 10 és fél évre mérsékelték. A Markó utcai fogházban, a Gyűjtőfogházban és Márianosztrán raboskodott, majd szénbányában, KÖMI-munkatáborban dolgoztatták. 1954-ben Várpalotáról szabadult. Ezután a forradalomig mint segédmunkás dolgozott. P. Károlyi Bernát ferences szerzetest 1949. november 28-án tartóztatták le. A Gyűjtőfogház rabkórházában érte a halál, és a hírek szerint a rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában temették el. Holttestét mindmáig nem találták meg. Bebörtönzésének oka nyilván ugyanaz volt, mint P. Kerkaié, nem lehetett feltételezni róla, hogy beéri azzal a szereppel, amit a Rákosi-kor a papságnak engedélyezett, ráadásul komoly nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkezett, ami akkor szintén elítélendő volt. Id. Tóth László gazdálkodót 1950 júniusában a közellátás veszélyeztetése címén letartóztatták. Megverték, két hónapig a győri börtönben tartották fogva, de nem ítélték el, majd kiengedését követően másfél évig rendőri felügyelet alatt állt. 24

Vitéz Nagy Lajos, aki tekintélyes paraszti családból származott, 1939-ben mezőgazdász diplomát szerzett, és ezt követően a FUTURÁ-nál dolgozott. 1945-ben az FKgP nemzetgyűlési képviselője lett, és 1947-ben a Magyar Parasztszövetség utolsó elnöke volt. 1949 májusa után elkobozták a fővárosban található ingóságait, és kitiltották Budapestről. 1950. július 5. és augusztus 18. között „mezőgazdasági szabotázs” vádjával bebörtönözték, de nem ítélték el. Állami beszolgáltatás elmulasztása címén apja 100 holdas birtokát és tanyáját lefoglalták. Ettől kezdve a forradalomig alkalmi munkákból élt. Horváth Ferencet, aki vendéglős, hentes és gazdálkodó volt, és mint pótképviselő lett képviselő, 1951ben feljelentési kötelezettség elmulasztása címén, falujában, Csáfordon letartóztatták, majd a következő évben államellenes bűncselekmények miatt 5 év börtönre ítélték. A Fő utcában, Márianosztrán, majd Oroszlányban tartották fogva. 1954-ben kiszabadult, a felesége jogán megmaradt földön gazdálkodott. Barkóczy Józsefet, gazdálkodót, községi bírót és egyházközségi elnököt, majd ugyancsak az DNP országgyűlési képviselőjét, először falujában, Tengődön, rendőri megfigyelés alá helyezték, majd 1952. október 10-én letartóztatták, és a rendőrségen megverték. Öt nap múlva, a beszolgáltatási kötelezettség elmulasztása és izgatás címén a Tabi Járásbíróság elítélte. Másodfokon a Kaposvári Megyei Bíróság izgatás vádja miatt 6 évi börtönbüntetésre ítélte. Oroszlányban és Márianosztrán raboskodott, 1956 májusában feltételesen szabadlábra helyezték. Időközben családja bekényszerült a helyi termelőszövetkezetbe, ő is ott dolgozott a forradalomig. Tasler Lajos gazdálkodót, korábbi községi bírót, akit 1945-ben az FKgP listáján pótképviselővé választottak, de nem került be a parlamentbe, 1952. július 24-én letartóztatták, a zalaegerszegi börtönbe zárták, majd a várpalotai internálótáborba vitték, ahol egy évig őrizték. Szabadlábra helyezése után is, hogy elkerülje az otthoni zaklatásokat, az erőmű raktárosa maradt. Fehér Ferencet, kőművest, aki 1949 májusa után ismét kőművesként próbált megélni, 1951-ben zalaegerszegi házukból Kispáliba lakoltatták ki. 1954 márciusában vették őrizetbe. Budapesten „szervezkedés és fegyverrejtegetés” vádjával 6 év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Zomborszky Jánost, aki 150 holdon gazdálkodott, 1952-ben a tanyájáról is kiköltöztették, városi rokonainál kapott szállást, majd Debrecenbe ment, és kőművesek mellett helyezkedett el. 1953. március 11-én letartóztatták, a nyíregyházi ÁVH épületében vizsgálati fogságba helyezték. Őrizetben tartása alatt feleségével közös tulajdonban lévő 120 hold földjüket elhagyott területnek minősítve állami tulajdonná nyilvánították. 1954. február 19-én a Fővárosi Bíróság hírhedt Jónás-tanácsa a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés feljelentésének elmulasztása 2010/3

TANULMÁNY és mezőgazdasági ingatlan tiltott forgalma címén 2 év és 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte. 1954. december 2-án Márianosztráról engedték haza. Ezután néhány hónapig Sárospatakon volt segédmunkás, majd, 1955ben, egy nyíregyházi állattenyésztő szakcsoportnál helyezkedett el. Bátor Imre, aki földművescsaládból származott, könyvelő volt, de gazdálkodott is. Valójában ő irányította a várpalotai tsz munkáját, noha formálisan csak könyvelő volt. 1953 júniusában – amikor a jobb gazdák sorra kiléptek – őt vonták felelősségre a szövetkezet felbomlásáért. Végül két évig tartó jogi huzavona után 1955. január 29-én letartóztatták, két hétig Várpalotán és Veszprémben őrizték. A gazdasági bűncselekmények vádja alól az 1955. március 10-én tartott tárgyaláson felmentették, de ügyészi fellebbezés folytán a második tárgyaláson tanács elleni izgatás címén 8 hónapi börtönbüntetésre ítélték. Fellebbezésére a Legfelsőbb Bíróság 1956. január 24-én a büntetését felére mérsékelte, és ezt Veszprémben töltötte le. Az itt leírtak, összességükben, megerősítik azt, hogy a hatalomnak semmiféle elgondolása és konzekvensen követett központi utasítása sem volt a volt DNP képviselők problémájának kezelésére. Az, hogy az illegális határátlépést sikertelenül megkísérelők börtönbe kerültek, az akkori viszonyok között természetes volt, és hogy a ferences rendtartomány egyik legtekintélyesebb és legaktívabb tagja nem maradhatott szabadlábon, érhető volt. Elvben érhető lenne, hogy Nagy Lajost és Barkóczy Józsefet, volt kisgazda képviselőket, bebörtönözték, de miért tették ezt az egyikkel 1950-ben és a másikkal 1952-ben. Továbbá: miért nem tették meg ugyanezt a többi itthon maradt volt kisgazdapárti képviselővel, Bodnár János Antallal – akit ugyan egzisztenciálisan tönkretettek, amint ezt azonnal látni fogjuk, de mégsem börtönözték be −, Hajdú Kálmánnal, valamennyiük közül a legtekintélyesebbel, Kováts Ferenccel, valamint Pécsi Józseffel? Miért került sor feltűnően későn Fehér Ferenc letartóztatására, és miért került börtönbe a teljesen jelentéktelen politikai szerepet betöltő id. Tóth László, Horváth Ferenc és Tasler Lajos? Elsősorban az utolsónak letartóztatott két volt képviselő, Zomborszky János és Bátor Imre már „a birtokos parasztság mint osztály likvidálásának” elemeként kapta meg börtönbüntetését, de ennek az oknak valószínűleg szerepe volt a többiek nagy részének bebörtönzésében is.

Az internáltak és kitelepítetettek A bebörtönzésnél nem volt sokkal kevésbé rossz az internálás és kitelepítés, ez a sors négyüknek jutott. Iszak Kálmánt, aki hivatásos katona, tizedes, majd vasutas, pályamunkás, váltókezelő és állomáskezelő volt, 1948. július 9-én megfosztották mandátumától, azzal vádolva, hogy a Magyar Élet Pártja szervezőtitkára volt. 1949. január 31-én, munka helyén felmon2010 /3

dással nyugdíjazták, majd letartóztatták, Szombathelyen 10 napig őrizetben tartották, de nem indítottak ellene bírósági eljárást. A kényszerlakhelynek kijelölt Vas vármegyei Vásárosmiskén kellett élnie. Balogh Andrást, aki KALOT-vezető és törpebirtokos volt, 1949 májusában felszólították, hogy lépjen be az MDP-be. Amikor ezt visszautasította, internálással fenyegették, de ezt akkor még nem tették meg. 1951 végéig favágóként dolgozott Somogyszob-Kaszópusztán, december 19-én marhavagonban a Hajdú-Bihar megyei Tedejpusztára szállították már korábban oda internált családja után. Távollétük alatt házát, földjüket és egyéb értékeiket kártérítés nélkül elvették. Táborukat 1953. október 17-én feloszlatták. Előbb a budapest-hárosi Falemezműveknél kapott munkát, de elbocsátották, amikor kiderült politikai múltja. Ezután Bicskén szőlőmunkás volt, majd 1954 tavaszától két esztendőn át a Bakonyban fakitermelést és mészégetést vállalt. Pörneczi József, aki apjától, az eredetileg átlagos birtokkal rendelkező dunántúli földművestől 500 holdas birtokot örökölt, 1948. július 7-én lemondott mandátumáról, mert a MÉP-ben és a Hivatásszervezetben betöltött funkciója ürügyén összeférhetetlenségi ügyet kezdeményeztek ellene. 1950-ben internálták, majd arra hivatkozva, hogy magatartása a közrend és a közbiztonság szempontjából káros, évekre elszakították családjától, és Salgótarjánban, Tatabányán, illetve Sztálinvárosban kényszerült dolgozni. Az internálótáborok feloszlatása után hazatért, és apósa birtokán gazdálkodott. 1954-ben elhelyezkedett a Marcalvölgyi Állami Gazdaságban, szaktudását elismerve itt állt alkalmazásban korán, 1956. szeptember 3-án bekövetkezett haláláig Hajdú Kálmánt, aki gazdálkodó és 1945-től az FKgP nemzetgyűlési képviselője volt, egy időre Nagyfán internálták, de ezelőtt és ezután megmaradt földjén gazdálkodhatott.

Az egzisztenciálisan tönkretettek Célszerű az ezután következő részekben tárgyaltak sorsát az e cikksorozat első részérnek (Szabó-Szakolczai 2009−10, első rész) csoportosítása szerint áttekinteni. Farkas György dr., a KALOT, majd a Hivatásszervezet Agrártagozatának főtitkára, 1947 és 1949 között az Országgyűlés jegyzője, 1949-től 1953-ig szülőfalujában, Gödöllőn mezőgazdasági napszámos, illetve levélhordó, 1954-től a forradalomig pedig sertésgondozó volt. Bodnár János Antalt, módos paraszti családból származó kántortanítót majd iskolaigazgatót, az FKgP Zemplén megyei szervezőjét, a Magyar Parasztszövetség Zemplén megyei elnökét és az FKgP 1945. évi nemzetgyűlési képviselőjét 1949-ben, mandátuma lejártával fegyelmi úton eltávolították tanítói állásából. 1949-től 1957-ig a mezőzombori katolikus egyházközség kántora, és mellékállásban fizikai munkás volt 25

TANULMÁNY a Betonútépítő Vállalatnál, a Magyar Államvasutak Hídépítő Vállalatnál, illetve a helybeli téesznél. Radó Gyula, ügyvéd, praxisát nem tudta folytatni. 1949 májusa után az ÁVH megfigyelés alá helyezte, társadalmilag is megbélyegezték, számtalan atrocitás érte. 1953 februárjában városi házát lefoglalták, családjával együtt a szekszárdi szőlőhegyen lévő komfort nélküli présházba telepítették. Kilakoltatásuk 1956 októberében ért véget, saját házuk megüresedett szoba-konyhájába költözhettek be. Rózsavölgyi Lászlót, ugyancsak ügyvédet, 1950-ben kizárták a nyíregyházi Ügyvédi Kamarából. Képzettségének megfelelő munkát nem kapott, még fizikai munkát is csak lakhelyváltoztatással tudott szerezni. Gyulán lett tejporgyári segédmunkás, majd sertéshizlaldában állatgondozó, és végül a vízügyi igazgatóság festő-mázoló részlegéhez került. Székely Imre Kálmán, ugyancsak ügyvéd, ugyancsak nem tudta folytatni praxisát. Felesége 1953-ban kiváltotta az iparengedélyt, sálszövő kisiparos lett, és a család elsősorban ebből élt. Csépe Jenőt, magyar-történelem szakos tanárt, aki több helyütt, utoljára Miskolcon, polgári iskolákban tanított, 1949. július 15-én állásából felfüggesztették, fegyelmi vizsgálat alá helyezték, múltja és nézetei miatt a nevelői munka folytatására alkalmatlannak minősítették. Helyzetét nem rendezték, sem nem foglalkoztatták, sem nem nyugdíjazták, nem kapott sem fizetést, sem nyugdíjat. Mészáros Ödönt, matematika-fizika szakos tanárt és a kaposvári polgári leányiskola igazgatóját felfüggesztették állásából, majd bűnvádi eljárást indítottak ellene. Az 1950-es évek első felében többször letartóztatták, de egészségi állapota miatt mindig szabadon engedték. Az eljárást sohasem zárták le. Nyugdíjasnak minősült, de nyugdíjat nem kapott, családja támogatta. Szabó Ferenc postatisztviselőt, pótképviselőt mandátumának lejárta után ”jobboldali magatartása” miatt elbocsátották munkahelyéről, a zalaegerszegi postától. 1950-ben a fővárosban helyezkedett el, a 72. számú posta tisztviselője volt. Hamarosan hazatért Zalaegerszegre, és gyantamunkás lett. 1952-ben családjával a Zalaegerszeg melletti Pipahegyre telepítették ki. A forradalomig kisiparosoknál, könyvelőként dolgozott. Gábriel Jánost, kocsifényező-mestert és pótképviselőt 1949-ben, mandátumának az országgyűlés feloszlatása miatti megszűnését követően felszólították, hogy lépjen be az MDP-be. Amikor ezt elutasította, főbérleti lakásától megfosztották, iparának gyakorlását megakadályozták, felesége varrodáját is bezárták. 1952-ben tudott elhelyezkedni a Kaposvári Vaskombinátban, ahol a festőrészleg vezetésével bízták meg. Szabados Pál szabó-, illetve szűcsmestert 1948. július 7-én megfosztották mandátumától, mert az EMSZO, illetve a Hivatásszervezet tisztségviselője volt. Lakásuk felét kiigényelték. Műhelye a magánke26

reskedőket és a kisiparosokat megfojtó rendelkezések következtében nem kapott munkát, hatalmas adó- és SZTK-hátralékkal vádolták. Szigetszentmártonba költözött, és ott, 1956-ig, egy horgásztanyán dolgozott.

A teljesen visszavonulók Az üldöztetéstől való menekülés legegyszerűbb módja a teljes visszavonulás és, lehetőség szerint, a más helyre költözés volt. Ez, többek esetében, sikerült. Tóth László, ügyvéd ellen 1950-ben ügyvédi kamarai vizsgálatokat indítottak. Ezért 1953 nyarán hivatását feladva nyugdíjba ment, és teljes visszavonultságban élt haláláig. Ezután nem zaklatták. Nagy László, Veszprém főjegyzője majd polgármestere mandátumának lejárta után minden tisztségéről, gazdasági érdekeltségéről és funkciójáról lemondott, és 1951-ben feleségével Balatonlellére költözött. Nem zaklatták. Rónaszéki Lajos uradalmi tisztviselőt, számtartót majd szövetkezeti igazgatót 1950-ben osztályidegennek nyilvánították, és ezután képzettségének megfelelő vezető beosztáshoz nem juthatott. Haláláig háztáji gazdasága jövedelméből élt, de ekkor már nem zaklatták. Farkas Dénest, földbirtokost azok után, ami őt érte, talán furcsa ide sorolni, de ez nem teljesen alaptalan. Az Országgyűlés 1949-ben történt feloszlatása után nemcsak földjétől, hanem utolsó házingatlanától is megfosztották, és kitelepítették faluja, Söjtör szélére, ahol súlyosan méltatlan körülmények között, de a falu lakóinak segítségével és támogatásával élt felesége haláláig. Ez a helyzet nyilván tarthatatlan volt, izgatás címén letartóztatták, és kétévi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Ekkor Budapestre költözött a lányához, és itt már nem zaklatták. Bús Imrét, aki kiskunhalasi gazda volt, tekintélyes paraszti ősökkel, a törvényhozás feloszlatása után rendőri felügyelet alá helyezték. 1951-ben a növekvő beadási terhek miatt földjét felajánlotta az államnak, ezután felesége tanári fizetésből s megmaradt 1200 négyszögöl kertjük jövedelméből éltek. Ekkor már nem zaklatták. Pusztai Sándor földtulajdonnal is bíró építőmester volt Orosházán, több középület építésében vett részt. Családi örökségként kapott földje miatt kuláklistára helyezték. A hatósági kellemetlenkedések, a sorozatos házkutatások miatt feladta iparát, Miskolcra költözött, a diósgyőri vasgyárban lett építésvezető, és itt már őt sem zaklatták.

Az értelmiségi foglalkozást folytatni tudók A képzett vagy különösképpen a magasan képzett emberek teljes félreállítása a legnagyobb ostobaság, amit a hatalom megtehet, és a teljes félreállítást ez a hatalom is nagyrészt elkerülte. 2010/3

TANULMÁNY Bálint Sándor egyetemi tanár 1948–1949-ben a bölcsészettudományi kar prodékánja volt. 1951-ben eltiltották a tanítástól, és áthelyezték a szegedi egyetemi könyvtárba, ahol tudományos kutatóként dolgozhatott. Eckhardt Sándort, egyetemi tanárt, akadémikust a Magyar Tudományos Akadémia 1949. évi átszervezésekor megfosztották tagságától, (tanácsadó taggá minősítették vissza), de a francia nyelv- és irodalomtörténet egyetemi tanára maradt, és a francia-magyar szótár szerkesztője lett, tehát folytatni tudta tudományos munkáját. Mihelics Vid újságíró, szerkesztő, esszéista, mandátumának elvesztése után a katolikus újságírás területére húzódott vissza, és döntő szerepe volt ennek fenntartásában. 1949 májusától haláláig az Új Ember belső munkatársa, majd főmunkatársa, és végül 1963tól felelős szerkesztője volt. Rónay György költő, szerkesztő, esszéista 1950-től helyettes tanárként francia nyelvet és irodalmat tanított a budapesti piarista gimnáziumban. Még versfordításai sem jelenhettek meg, meséket dolgozott át magyar nyelvre a Móra Kiadó felkérésére. 1956 szeptemberében kapta vissza írószövetségi tagságát. Keresztes Sándort, több katolikus szociális mozgalom, elsősorban a Hivatásszervezet főfoglalkozású munkatársát 1948. július 7-én megfosztották mandátumától. Családját háziipari tevékenységként folytatott harisnyakötésből tartotta el. 1950-ben sikerült elhelyezkednie az Új Embernél. Először pénzbeszedőként, majd fűtőként dolgozott, végül az előfizetők nyilvántartását vezette. 1953-ban Czapik Gyula egri érsek felkérésére megszervezte a Solidaritas Háziipari Szövetkezetet, amely számos volt szerzetesnek adott megélhetési lehetőséget. Egy békepappá lett budafoki lelkész feljelentése folytán 1953-tól rendőri felügyelet alatt állt. Papp Béla tanító, a hajdúdorogi görögkatolikus egyházmegye KALOT-titkára, a hajdúdorogi népfőiskola vezetője, több sikertelen próbálkozás után az 1950-es évek elején az Állami Biztosító alkalmazottja lett. Kováts László erdőgazdasági mérnök, 1946. január 20-tól az FKgP nemzetgyűlési, majd 1947-től a DNP országgyűlési képviselője 1949 májusától az apósa után maradt 96 kat. holdas birtokon gazdálkodott. 1950 januárjában „a közellátást veszélyeztető bűntett” miatt a Balassagyarmati Járási Bíróság hat hónapos szabadságvesztésre ítélte. Míg börtönbüntetését töltötte, a családját kilakoltatták, majd kitelepítették, birtokát elkobozták. Szabadulása után, 1951-ben Visegrádra költözött. Fizikai munkát vállalt a Váci Magasépítő Vállalatnál, majd a Pilisi Állami Erdőgazdaság esztergomi kirendeltségén alkalmazták adminisztrátorként, később erdőgazdasági mérnökként. Bartha Béla római katolikus lelkész, miután kiutasították Csehszlovákiából, Hollóházán, majd Sárospatakon volt plébános. 1949-ben a Vallás- és Közok2010 /3

tatásügyi Minisztérium eltiltotta az iskolai hitoktatás folytatásától. Püspöke 1955-ben a legeldugottabb plébániára, Fáj községbe helyezte. Abay Nemes Oszkár ügyvéd volt az egyetlen, aki – nyilván el akarva kerülni Matheovits Ferenc sorsát – 1949 után is folytatta a politikai tevékenységet. 1949. március 10-én hírül adta csatlakozását a Független Magyar Demokrata Párthoz (FMDP), Balogh István pártjához. Még az országgyűlési képviselőjelöltséget is elfogadta, de – nyilván szándékosan – a lista olyan helyén jelölték, hogy csak pótképviselővé választására kerülhetett sor. Tagja lett viszont, 1950-től, a Baranya Megyei Tanácsnak. Ügyvédi praxisát folytathatta. Keleti Péter István, ügyvéd, pécsi ingatlanait 1951ben államosították, de az ügyvédi praxist folytathatta. Berkes János, tanító, 1949 áprilisáig a falujában taníthatott, de ekkor őt Nyírádra, később Ukkra, feleségét pedig Egeraracsára helyezték. A Nagy Imre-féle új szakasz idején újra bekapcsolódott a helyi közéletbe, 1954-től a forradalomig, majd azután is a Hazafias Népfront ukki titkára volt. Búzási Sándor 1951 és 1955 között a veszprémvarsányi téglagyárban előbb adminisztrátor volt, majd gyárvezető lett. Később a Budai Tégla- és Cementipari Vállalathoz került, és a későbbiekben még magasabb pozícióba emelkedett. Keszler Aladár vegyész, vállalkozó még apjától örökölt vállalatát 1952 júniusában államosították, de szakértelme és találmányai miatt állásában maradhatott. A kuláklistára helyezést szőlőbirtoka és a rajta fekvő ingatlan állami célra történő felajánlásával tudta elkerülni. Bakó Mátyás agronómus, pótképviselő elutasította az MDP-be való belépést, de segédagronómus, majd főagronómus, később üzemegység-vezető lehetett.

A paraszti foglalkozást folytatni tudók Viszonylag sokan képesek voltak arra, hogy fenntartsák a forradalomig az önálló paraszti foglalkozást. Ugrin József, a KALOT főtitkára, az után, hogy 1948. július 7-én megfosztották mandátumától, először Hunya községbe költözött, és ottani kilenc hold saját földjén próbálta megvalósítani a maga Kert-Magyarországát. Kezdeményezései a falu tanácsi vezetőinek ellenállásába ütköztek, végül arra kényszerült, hogy földjét felajánlja az államnak. Ezután Endrődre költöztek, és ott a megmaradt családi gazdaság jövedelméből, valamint mezőgazdasági alkalmi munkákkal, rizsöntözéssel, faiskolai munkával tartotta el családját. Bodor György KALOT-vezető mandátumának lejárta után is a mezőgazdaságból élt. Gáspár Mihályt, ugyancsak KALOT-vezetőt 1950ben családjával együtt kuláklistára tették, 18 holdas birtokát táblásították, távolabb fekvő és rosszabb mi27

TANULMÁNY nőségű csereföldet kapott helyette, azon gazdálkodott a forradalomig. Tuba István ugyancsak KALOT-vezető, magángazdaságának fenntartását úgy próbálták megakadályozni, hogy fakitermelői munkára kötelezték, majd Sztálinvárosba irányították. Végül sikerült visszatérnie szülőfalujába, és vezette a családi gazdaságot. Kováts Ferenc, aki paraszti érdekképviseleti vezető, kisgazdapárti programmal már az Ideiglenes Nemzetgyűlés majd a Nemzetgyűlés tagja is volt, az 1960-as évek elejéig tudta fenntartani önálló gazdaságát. Bocskay István törpebirtokos, aki a földosztáskor kapta három hold földjét, 1961-ig feleségével önállóan tudott gazdálkodni, noha érték zaklatások. Kántor József földműves, ugyancsak folytatni tudta az önálló gazdálkodást. 1952-ben letartóztatták, de kihallgatása után szabadlábra helyezték. Pusztai Ferenc elismert kertgazda, folytatni tudta Gödöllőn szakmai munkáját. Vörös Lajos gazdálkodó, noha zaklatták, fenn tudta tartani saját gazdaságát. A Nagy Imre kezdeményezte népfrontmozgalom országos kiépülésekor felkérték a közreműködésre, beválasztották a Hazafias Népfront Vas megyei bizottságába, valamint az elnökségbe.

A birtokos parasztság likvidálásának áldozatai Míg a képviselők egy része fenn tudta tartani önálló paraszti egzisztenciáját a forradalomig, másoknak ez nem sikerült. A bebörtönzötteket már tárgyaltuk, és közöttük nagy a parasztok aránya. Ezért többek, így Tóth László, Nagy Lajos, Horváth Ferenc, Barkóczy József, Tasler Lajos, Zomborszky János és Bátor Imre esetében a bebörtönzés egyik vagy akár fő oka paraszti származásuk vagy mivoltuk lehetett. Ezt alátámasztja az, ami ekkor a be nem börtönzött parasztok nagy részével történt. Pécsi József gazdálkodó, kisgazda programmal az 1945. évi Nemzetgyűlés tagja, 1949 után a megmaradt 25 holdas birtokán próbált gazdálkodni. Kulákká nyilvánították, földjét 1951-ben betagosították, a sorozatos zaklatások miatt megrendült az egészsége, és 1952-ben meghalt. Domonkos János gazdálkodó 1949 áprilisa után folytatni próbálta korábbi foglalkozását, de adóhátraléka fejében lefoglalták ingóságait, kuláklistára tették, fegyverrejtegetés címén házkutatást tartottak nála, végül birtokát 1952-ben államosították, bekényszerítették a tsz-be, sertéstelepen állatgondozó lett. Harnóczy Kálmán érettségizett gazdálkodó, pótképviselő városi házát lefoglalták, földjét betagosították. Rokonoknál telepedett meg családjával, alkalmi munkákból élt, felesben kukoricát termesztett egy hold bérelt földterületen. Csontos Tamás, érettségizett gazdálkodó, pótképviselő, az ötvenes évek elején kuláklistára került, és kár28

talanítás nélkül megfosztották földjétől. Ezután, 1959 márciusáig, mezőgazdasági napszámos munkából tartotta el családját. Koczor János gazdálkodó, pótképviselő 1949-ben folytatni próbálta az egyéni gazdálkodást, de 1951ben kisajátították birtokát a tsz számára. Tiltakozása miatt letartóztatták, és eljárást kezdeményeztek ellene. Két hónapig Csurgón, majd Pécsett tartották fogva, végül Kaposvárról, családi kapcsolat révén, bírósági tárgyalás megtartása nélkül szabadon bocsátották, de rendőri felügyelet alá helyezték. A pécsi TEFU gépkocsivezetője lett.

A tanulságok és a következtetések Összefoglalásként is csak azt írhatjuk le, amit már ismételten leírtunk. A jelek szerint a Rákosi-kornak nem volt kialakult koncepciója és ennek alapján az alacsonyabb pártszerveknek és a végrehajtó hatalomnak egyértelműen kiadott utasítása arról, hogy mit tegyenek a DNP volt képviselőivel. Számos esetben kideríthetetlen rejtély, hogy miért tartóztatták le azokat, akiket letartóztattak, miért ítélték el őket, és miért ítélték el őket annyira, amennyire elítélték. Minden jel arra utal, hogy mindez a helyi pártvezetők és a helyi tanácsi-államhatalmi szervek vezetőinek önkényétől függött. Ezt az is megerősíti, hogy aki teljesen visszavonult, sőt elköltözött, minél messzebbre szülőföldjétől, új életet kezdhetett, és még sikeressé is válhatott az akkor adott szerény keretek között. Az itt leírtakból azonban az következik, hogy a Rákosi-rendszernek gazdaságilag meg kellett buknia, és a gazdasági bukásból eredő tömegnyomor szükségképpen vezetett a forradalomhoz. Kezdjük a kisiparosokon. Ha Szabados Pál, ez a nyilvánvalóan ügyes és tehetséges, mozgássérült és ezért ülő foglalkozásra kényszerült szűcsmester nem tarthatta fenn iparát, mert ezt a politika nem engedte meg neki, és el kellett mennie Szigetszentmiklósra halőrnek, akkor ennek a rendszernek meg kellett buknia. Ha Gábriel János, az ugyancsak nyilvánvalóan ügyes és tehetséges kocsifényező-mester és szabóságot fenntartó, ugyancsak nyilvánvalóan ügyes és tehetséges felesége nem tarthatta fenn iparát, elvették még a lakásukat is, felesége rokonai adtak nekik átmeneti szállást, majd albérletbe költöztek, akkor ennek a rendszernek meg kellett buknia. Ez még inkább igaz a parasztok, a mezőgazdászok esetében. Ha Bús Imre, tekintélyes gazda, presbiter, a városi képviselőtestület tagja, akinek ősei tekintélyes gazdák voltak generációkra visszamenően, aki hadifogságból hazajövet megjárta Szibériát, Mongóliát, Kínát és Japánt, akit néhány társával együtt Bajorországba küldtek ki tanulmányútra, akinek cikkei jelentek meg az OMGE (Országos Magyar Gazdasági Egyesület) Köztelek című lapjában, és akire rábízták, noha nem volt felsőfokú mezőgazdasági képzettsége, a református egyházra szállt 160 holdas birtok kezelését, csak 2010/3

TANULMÁNY úgy tudta megváltani személyes szabadságát és nyugalmát, hogy felajánlotta földjét az államnak, és felesége tanárnői fizetéséből, valamint abból éltek meg, hogy megtermelték kertjükben, ami a saját fogyasztásukra kellett, akkor ennek a rendszernek meg kellett buknia. Ez azonban csak egy példa. Ezt folytathatjuk például Zomborszky Jánossal. Ő először szülei 150 holdján, majd saját 70 holdján, majd saját maga és felesége 120 holdján gazdálkodott, a lehető legsikeresebben, tenyészállataival díjakat nyert. Tagja volt a városi képviselőtestületnek és a megyei törvényhatósági bizottságnak, és vezetője több érdekképviseleti testületnek Ezek után birtokukat mint „elhagyott területet” állami tulajdonnak nyilvánították, és a hírhedt Jónás-tanáccsal 2 év és hat hónap börtönre ítéltették el. Itt nem csak Szabados Pál, Gábriel János és felesége, Bús Imre és Zomborszky Pál ment tönkre, hanem az ország, előkészítve és elkerülhetetlenné téve a forradalmat. Ha lehet, még ennél is szörnyűbb a paraszti polgárosodásnak az a megtörése, amit ez a rendszer végbevitt. Míg az előző bekezdésben konkrét eseteket soroltunk fel, itt mindazokra az életrajzokra hivatkozunk, amelyeket e cikksorozat első és második részében, és röviden itt is ismertettünk. Mindvégig gyerekeiket taníttató parasztokat és kisiparosokat, valamint paraszti és kisiparosi származású értelmiségieket, továbbá tanult, iskolát járt, számos esetben érettségizett parasztokat láttunk, vagy iskolát alig járt, de mégis művelt, az ország dolgával foglalkozó parasztokat. Olyan parasztokat és iparosokat, akik egyházközségi elnökök, presbiterek, bírók, városi tanácstagok és megyei törvényhatósági tagok, a paraszti érdekvédelmi szervezetek vezetői és nemzetgyűlési vagy országgyűlési képviselők voltak, sokan közülük, az FKgP színeiben, még DNP tagságuk és az 1947-es választások előtt. A Rákosi-rendszer nemcsak gazdaságilag tette tönkre az országot, hanem megtörte a harmincas években megindult és lendületet vett paraszti polgárosodást és felemelkedést, sajnos, azt kell látnunk, hogy talán mindörökre. Ez a felemelkedő paraszti osztály, a nemzet egészének fontos támasza, már nem lesz helyreállítható soha többé vagy csak nagyon nehezen, és a nemzet mai súlyos bajainak is ez az egyik legfőbb oka.

A forradalom és a megtorlás A továbbiakban megkülönböztetjük – amint ezt a Kádár-rendszer is tette –, és külön tárgyaljuk az országos politikai rendezési kísérletekben, a helyi politikai eseményekben és a szervezetek helyreállításának kísérleteiben részt vettek személyét, szerepét és sorsát.

Az országos politikai rendezési kísérletek Az országos politikai rendezési kísérletek fő szereplői Mihelics Vid, Keresztes Sándor és Székely Imre Kálmán, a párt nevében eljárók voltak, valamint rajtuk 2010 /3

kívül Karcsay Sándor, a közvetítő. Az ő szerepük és sorsuk csak további levéltári kutatással tisztázható, és ezért itt velük csak az országos események kisebb súlyú szereplőivel együtt foglalkozhatunk. Mihelics Vid lapszerkesztő, 1956-ban részt vett a DNP újjászervezésében. A forradalom alatt az ismét elinduló Hazánk felelős szerkesztője lett. A Bibó Istvánhoz köthető memorandumakció keretében fogalmazott kibontakozási javaslat egyik aláírója. Ezért is 1957-ben három hónapig vizsgálati fogságban volt. Keresztes Sándor dr., a Hivatásszervezet volt főfoglalkozású munkatársa, 1950-től az Új Ember pénzbeszedője, majd fűtője volt. 1956 októberében részt vett a Demokrata Néppárt újjászervezésében. Ő is aláírta a Bibó István fogalmazta kibontakozási javaslatot. Emiatt letartóztatták, és 1957 júliusától 1957 októberéig internálták. Székely Imre Kálmán dr., ügyvéd, sorsáról annyit tudunk, hogy – nyilván e rendezési kísérletben való részvétele miatt – 1957 márciusában letartóztatták, de egy héttel később szabadlábra helyezték, bíróság elé nem állították. Farkas György dr., a katolikus szociális mozgalmak vezető, hivatásos szervezője, 1956-ban beteg volt, de részt vett a párt elindításával kapcsolatos megbeszéléseken, szerepet azonban nem vállalt. Ezért zaklatás tudtunkkal nem érte, de erről levéltári kutatást még senki sem végzett. Matheovits Ferenc dr., járásbíró, 1956. november 2-án felutazott a fővárosba, részt vett a DNP szervezésében, de az újjáalakításban nem volt jelentősebb szerepe. Ismerte a Bibó-féle rendezési javaslatokat. 1957 júliusában internálták, tizenhárom hónapig Kistarcsán, illetve Tökölön őrizték. Későbbi sorsával a következő részben foglalkozunk. Papp Béla tanító, a hajdúdorogi görögkatolikus egyházmegye KALOT-titkára, a hajdúdorogi népfőiskola volt vezetője megjelent a DNP 1956. október 30-i újjáalakuló ülésén, de szerepet nem vállalt. Emiatti zaklatásáról nem tudunk. Farkas Dénes földbirtokos, mint a DNP akkor Budapesten jelenlévő képviselőinek legidősebbje, 1956. november 1-jén a Kossuth Rádióban, amint erről részletesen beszámoltunk a harmadik részben, felhívta volt képviselőtársait a párt újjáalakítására. Bár személyéhez más cselekményt nem köthettek, 1957-ben internálták, majd 1956-os börtönbüntetéséből is le kellett töltenie három hónapot Márianosztrán. Keszler Aladár vegyész, vállalkozó, pótképviselő 1956 októberében a fővárosban volt, részt vett a DNP újjászervezésének kísérletében, és egyik aláírója volt a Nagy Imre miniszterelnöknek írt levélnek, amelyben bejelentették a párt működésének újraindítását. 1956. november 4. után azonnal hazatért Tapolcára, de 1957 júniusában letartóztatták, Kistarcsára, majd Tökölre internálták. 1957. december 5-én szabadult, de még évekig rendőri megfigyelés alatt állt. 29

TANULMÁNY

A helyi forradalmi események A Kádár-rendszer általában azokkal szemben lépett fel nagyon keményen, akiknek bármi részük volt a forradalom idején létrehozott szervezetekben, még akkor is, ha ez a szerep a békítés és az indulatok lecsendesítése volt. Bodor György KALOT-vezetőt 1956. október végén közfelkiáltással választották meg faluja forradalmi tanácsának elnökévé. 1956. december 8-án letartóztatták, három hétig Békéscsabán raboskodott. Az év utolsó napján engedték haza, de három nap múlva újból érte mentek. Családja és rokonai elbújtatták, és egészen az 1963. évi amnesztiáig Érden, Bánkúton és a saját házában rejtegették. Hajdú Kálmánt, aki gazdálkodó és 1945-tól az FKgP színeiben nemzetgyűlési képviselő volt, 1956. októberében falujában, Egerfarmoson a helyi forradalmi bizottság tagja lett, és hozzákezdett a Demokrata Néppárt újjászervezéséhez. 1956 novemberében Debrecenben megverték, Tökölre és Kistarcsára internálták. Kiszabadulása után egy évig rendőri felügyelet alatt ált. Barkóczy József gazdálkodót, községi bírót és egyházközségi elnököt, majd a DNP országgyűlési képviselőjét a Rákosi-rendszer idején izgatás vádjával 6 évi börtönbüntetésre ítélték, és 1956 májusában helyezték feltételesen szabadlábra. A forradalom idején beválasztották a Tengődi Nemzeti Bizottságba. 1957. május 13-án karhatalmisták letartóztatták, Kánya községbe hurcolták, összeverték, bordája is eltört. Tizenhárom hónapon keresztül Kistarcsán és Tökölön tartották internálva, 1958. október 20-án engedték haza. Az elszenvedett megpróbáltatások után agyvérzést kapott, és 1961-ben meghalt. Kováts Ferenc, aki paraszti érdekképviseleti vezető, kisgazdapárti programmal már az Ideiglenes Nemzetgyűlés, majd a Nemzetgyűlés tagja is volt, tagja lett a Zala Megyei Forradalmi Bizottságnak, és 1956. november 1-jén az újjáalakult DNP tagsága újra megyei elnökké választotta. 1956. november 4. után néhány hétig őrizetben tartották, de nem indítottak ellene bírósági eljárást. Kováts László 1956. október 23-án a Független Kisgazdapárt képviseletében tagja lett az aznap megalakult Visegrádi Nemzeti Bizottságnak, és mint küldött részt vett a Szentendrei Járási Nemzeti Bizottság első összejövetelén, ahol elnökké választották. 1957-ben a Szentendrei Járási Bíróság izgatás vádjával húsz hónapos börtönbüntetésre ítélte, és pénzbírsággal sújtotta. Nyolc hónapot töltött le Baracskán és Mátyáspusztán. Rózsavölgyi László dr.-t, ügyvédet, 1956 októberében akkori munkahelyén, a gyulai vízügyi igazgatóságon, ahol a festőrészlegen dolgozott, a munkástanács elnökének választották. 1957. február 28-án letartóztatták, elsőfokon június 18-án a Gyulai Megyei Bíróság, másodfokon október 14-én a Legfelsőbb Bíróság tárgyalta az ügyét. A népi demokratikus államrend el30

leni folytatólagosan elkövetett izgatás bűntettével vádolták, 2 év börtönbüntetésre, részleges vagyonelkobzásra és állampolgári jogainak korlátozására ítélték. 1959. február 28-án szabadult Márianosztráról. Berkes János tanító az indulatokat próbálta mérsékelni lakóhelyén, később mégis ellenforradalmi vádakkal illették, de bírósági eljárást nem kezdeményeztek ellene. 1956. november 1-jén a Zala megyében is újjászerveződő DNP ideiglenes vezető testületébe választották társelnöknek. A vele szembeni kíméletnek talán az lehetett az oka, hogy az első Nagy Imre-kormány idejében újra bekapcsolódott a helyi közéletbe, és 1954től 1963-ig a Hazafias Népfront ukki titkára volt. Bocskay István törpebirtokos, aki a földosztáskor kapta három hold földjét, 1956-ban nem vállalt politikai szerepet. A forradalom leverése után mégis elhurcolták, megverték, rendőri felügyelet alá helyezték, de bírósági eljárást nem indítottak ellene. Kántor József gazdálkodó, az egyházközségi képviselőtestület elnöke 1956-ban megpróbálta távol tartani magát az eseményektől. Tekintélyének és higgadt fellépésének is köszönhető, hogy falujukban, Kajdacson, nem történt különösebb rendbontás. 1957 áprilisában mégis letartóztatták, Pakson több napon át kihallgatták. Nem állították bíróság elé, de bűnügyi nyilvántartásba vették, és rendőri felügyelet alá helyezték. Szabados Pál szabó-, illetve szűcsmester akkori lakóhelyén, Szigetszentmártonban, környezete nyomására részt vállalt a rend fenntartásában. A forradalom után beidézték a rendőrségre, semmit sem tudtak rábizonyítani, munkahelyét azonban elveszítette. Id. Tóth László gazdálkodó, egyházközségi elnök nem vállalt szerepet a forradalom gyömörei eseményeiben. 1957 februárjában mégis letartóztatták, bántalmazták, és Győrben 2 hónapra internálták, majd fél évre rendőri felügyelet alá helyezték. Gábriel János kocsifényező-mestert és pótképviselőt, 1956. október 25-én a vállalati munkástanács, két nappal később a Somogy Megyei Forradalmi Bizottság tagjává választották. 1956. október 29-én a megyei forradalmi intézőbizottság elnöke lett. 1956. november 4-én a szovjet katonai hatóságok letartóztatták, Ungvárra szállították. Egy hét múlva a Belügyminisztérium őrizetében került haza. A Legfőbb Ügyészség bűncselekmény hiányában 1957. január 18-án szabadlábra helyezte, de március 4-én közbiztonsági őrizetbe került, Kistarcsán és Tökölön raboskodott. A katonai ügyészség 1957 őszén „bűnszövetkezetben elkövetett lopással” vádolta, de a Kaposvári Megyei Bíróság 1958. január 9-én már szervezkedés bűntettében találta bűnösnek, és két és fél évre ítélte el. Másodfokon a Legfelsőbb Bíróság 1958. március 21-én fél évvel csökkentve büntetését, két évre ítélte. 1958. június 11-én feltételesen szabadult a váci börtönből, de december 11-ig rendőri felügyelet alatt állt. Horváth Ferenc, aki vendéglős, hentes és gazdálkodó volt, és mint pótképviselő lett képviselő, a zalaszentgróti 2010/3

TANULMÁNY járási nemzeti bizottság elnöke lett, és ezért a megyei forradalmi bizottságba is bekerült. Amikor a Demokrata Néppárt megyei szervezete 1956. november 1-jén újjáalakult, a párt ideiglenes megyei és városi vezetőségének társelnöke lett. 1957 tavaszán letartóztatták, a Zala Megyei Bíróság 1957. szeptember 14-én a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetése miatt ítélte el. 1958. május 28-án a Legfelsőbb Bíróság másodfokon büntetését 12 évre emelte. Vácott, Kaposvárott, Márianosztrán raboskodott, 1963-ban egyéni kegyelemmel szabadult Zalaegerszegről.

A szervezetek helyreállításának kísérlete A Kádár-rendszer viszonylag elnéző volt azokkal szemben, akik csupán a proletárdiktatúra előtti szervezetek helyreállításának megkísérlésére törekedtek. Mészáros Ödön tanárt, iskolaigazgatót 1956 októberében felkérték a DNP győri szervezetének vezetésére, de ezt betegségére hivatkozva elhárította. 1957. december 30-án mint a győri értelmiségi per ötödrendű vádlottját a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés előkészítésével vádolták. 1958. január 17-én egy év börtönre ítélték, amelynek végrehajtását három esztendőre felfüggesztették. Szabó Ferenc dr. postatisztviselő, pótképviselő 1956. november 1-jén a DNP újjászervezésekor a párt ideiglenes megyei és városi vezetőségének a titkára lett. Ezt követő zaklatásáról nem tudunk. Bús Imre 1956-ban részt vett a Független Kisgazdapárt helyi szervezetének újjáalakuló ülésén, de vezető szerepet nem vállalt. Az 1960-as évek elején mégis zaklatták, mert személye még mindig az egyéni gazdálkodást testesítette meg. Zomborszky János, aki korábban 150 holdon gazdálkodott, 1956 októberében részt vett az FKgP nyíregyházi újjászervezését előkészítő tanácskozáson, tekintélyével a szélsőségek megfékezésére törekedett. A forradalom leverése után többször kihallgatták. Koczor János gazdálkodó, pótképviselő 1956 októberében barátaival elkezdte a KALOT újjászervezését. 1956. november 30-án Ausztriába menekült.

Tanulságok és következtetések Az események és sorsok leírása itt megszakad, és a tanulságok és következtetések összefoglalására inkább majd a Kádár-kor egészének értékelése során, az ötödik részben kerülhet sor. Az a kevés, amit most leírhatunk, a következő. Az országos politikai ügyek rendezési kísérletében való részvételéért senkit sem ért nagyobb retorzió, de meg kell ismételnünk, hogy ez az ügy nincs feltárva, fontossága miatt alapos további kutatást igényel. Az ugyanakkor egyértelmű, hogy mindazok, akik részt vettek a helyi forradalmi eseményekben, az indulatok mérséklésére törekedtek, a DNP helyi politikai 2010 /3

szereplésének szelleme tehát megfelelt az országosnak. Az ezért kiosztott büntetések ezért súlyosan méltánytalanok. Nemcsak méltánytalanok, hanem nagy részükben érthetetlenül, sőt ordítóan aránytalanok. Elég itt a két legszélsőségesebb esetre utalni. Kováts Ferencet, aki a Zala Megyei Forradalmi Bizottság tagja lett, és akit a DNP újjáalakult Zala megyei szervezetének elnökévé választottak, néhány heti őrizet után szabadon engedték. Ugyanakkor a nála sokkal kisebb politikai súlyú Horváth Ferenc, aki a zalaszentgróti járási nemzeti bizottság elnöke lett, így került be a megyei forradalmi bizottságba, és lett emellett a DNP ideiglenes megyei és városi vezetőségének társelnöke, 12 évet kapott. Azok viszont, akik csak a szervezetek helyreállítására törekedtek, csak mérsékelt büntetést kaptak, vagy nem is került sor elítélésükre. Mindez azonban csak a Kádár-rendszer kezdete, igazi ítélet csak a rendszer egészéről alkotható. Szabó Róbert – Szakolczai György

Irodalom Csicskó Mária – Szabó Róbert (1996): A Demokrata Néppárt képviselői. In: Kovács – Rosdy (1996) 119-188. o. Kovács K. Zoltán és Rosdy Pál (szerk.) (1996): Az idő élén jártak. Kereszténydemokrácia Magyarországon (1944-1949). Barankovics István Alapítvány, Budapest, 1996, 221 o. Marelyin Kiss József és Vida István (főszerk.) (2005): Az 1947. évi szeptember 16-ra Budapestre összehívott Országgyűlés almanachja. 1947. szeptember 16. – 1949. április 12. Budapest, 747 o. Mézes Miklós (1991): A kalászba szökkenő vetés. A szerző kiadása, Budapest, 264 o. Szabó Róbert és Szakolczai György (2009-2010): A magyar keresztény politika nagy évei. A DNP országgyűlési képviselőcsoportja (első rész). Egyházfórum, XXIV. (X. új) évf. 5-6. szám. (2009) 2640. o. A DNP parlamenti szerepe (második rész). Uo., XXV. (XI. új) évf., 1. szám (2010) 14-22.o., előkészületben. A DNP országos politikai szerepe a forradalom idején. Uo., XXV. (XI. új) évf., 2. szám (2010), 16-27. o. Szakolczai György (2008-2009): A nagy vita a magyar keresztény politikáról. A helyzet kialakulása (első rész). Egyházfórum, XXIII. (X. új) évf. 5. szám. (2008) 3-13. o. A nagy összeütközés (második rész). Uo., XXIII. (X. új) évf. 6. szám. (2008) 3-12. o. Kísérlet a tragédia elhárítására és a végkifejlet (harmadik rész). Uo., XXIV. (XI. új) évf. 1. szám. (2009) 3-14. o. A tanulságok és a következtetések (negyedik rész). Uo., XXIV. (XI. új) évf. 2. szám. (2009) 3-17. o.. Vida István (főszerk.) (1999): Az 1945. évi november 29-re Budapestre összehívott Nemzetgyűlés almanachja. 1945. november 29. – 1947. július 25. Multiszolg BT., Vác, 887 o. 31

RECENZIÓ

Kókai Nagy Viktor (szerk.) Morfondír Az egyházi újságírás állandó kérdőjeleket vet fel. Kiknek szól, kiknek szóljon egy egyházi lap: hívőknek, keresőknek, esetleg mindenkinek, beleértve a hitetleneket is? Mi legyen a tartalma: az egyházi protokoll, a vallási események vagy a közélet legtágabban vett témái? Milyen a megfelelő forma, stílus: a jámbor és egyházias nyelvezet, vagy akár a legprovokatívabb, világias, kifelé is érthető nyelviség? A vallásos lapok mind-mind keresik arculatukat, hol teljes kifelé való megnyílással, tartalmi és stiláris szabadsággal, hol pedig épp ellenkezőleg: bezárulva, mintegy a vallási „belvilág” szűk kereteihez igazodva. Így születik meg egy sokszínű paletta, amelynek elemeit egy gondolat köti össze: Istenről szólni, Istenről gondolkodni. A Reformátusok lapja ebben a közegben indított el egy nagyszerű gondolatból forrásozott kezdeményezést, egyszerre szólva a hívőkhöz és mindenkihez, a stílusok sokféleségében lehetőség szerint mindenkihez. Kókai Nagy Viktor ötletgazda így fogalmazta meg az elgondolást: „Egy hívő ember minden élethelyzetben eljuthat arra a pontra, hogy Istenről gondolkodjon. Ezek az írások ilyen élethelyzeteknek betűbe dermedt lecsapódásai. Ebből adódóan viszont »teológussá« is válhat bárki abban a pillanatban, hogy Isten dolgaival foglalkozik, ha pedig ezt teszi, alapjában véve mindegy, hogy ezt mi hívja életre, a Biblia, egy igehirdetés, egy zsoltár vagy egy dal szövege, egy reklámfelirat, egy kép, film vagy éppen mások továbbgondolásra méltónak talált szavai” (5). Innen is kitűnik, hogy az így született, előbb a Reformátusok lapjának keretében külön-külön megjelent, most pedig egy kötetben kiadott írások indító kérdésünkre a lehető legszintetikusabb választ adják: hívőként szólni a valóságról (amely egyszersmind Isten valósága), minden ember számára érthető módon, szakítva ezzel a „mi” és „ők”, a „hívők világa” és a „hiten kívüli világ” sztereotípiaszerű szembeállításaival. Ha igaz az, hogy minden ember született filozófus, akkor ebben a kötetben a legegyszerűbb, leghétköznapibb tapasztalatok révén az is világossá válik, hogy az egzisztenciális megérintettség, a végső kérdések feltevése révén mindenki potenciális teológus is egyben. 32

Ha elkezdjük lapozni a fekete-fehér nyomtatási technikával készült, mégis rendkívüli igényes képiségű, fotókban gazdag, ötletes grafikai megoldású kötetet, a mindennapok teológiájának megannyi elgondolkodtató elemére bukkanunk. A morfondírokat elindító gondolatok között vannak irodalmi idézetek, dalszövegek, szentírási szakaszok. Pecsuk Ottó morfondírjában az Eminem szövege – „Lose yourself!” – egybefonódik Jézus mondásával – „… aki meg akarja menteni az életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt”. Tegez Ferenc a Sziget-fesztiválon gyűjtötte be gondolatindítóját egy fiataltól: „Olyan bűntudatom volt, hogy már-már azt hittem, van lelkiismeretem”. Minden lehet kiindulópont: a kóma definíciója egy orvosi honlapon, egy bruges-i ház felirata (Plues est en vous – Több van bennetek), vagy Barth megfontolása (Az ember istentelenségével sem képes az Istent embertelenné tenni). Az ilyen jellegű valóságból növő „ős-teológia” ugyanakkor kellemetlen kérdésekkel is szembesít bennünket, keresztényeket. Hajdú Szabolcs Koppány írása mottójául egy kenyai politikus szavait választotta: „Mielőtt a fehér emberek idejöttek volna, miénk volt a föld, övék a Biblia. Aztán megtanítottak minket csukott szemmel imádkozni. Mikor kinyitottuk a szemünket, övék volt a föld, miénk a Biblia.” Zsengellér József pedig a jól ismert mondatból indul ki: „Ecclesia reformata semper reformanda”. Mi a kötet legnagyobb érdeme? Az, hogy kiemel a mindennapok mindennapiságából. Minden pillanatban, a legegyszerűbben és legunalmasabban is ott rejtezik a felfedezés, a valódi meglátás lehetősége, egy sajátos teofánia, istenjelenés lehetősége. Nézve a képeket, olvasva a szövegeket megértjük, hogy embervilágunk valóban esélyt ad nekünk az önmagánál, önmagunknál többre: a látásra. Görgey Etelka vette mottóként Francis Thompson mondatát, s ez a könyv egészére is áll: „Mine eyes saw not and I saw” – „A szemeim nem láttak, és én láttam”. A valóságban meglátni a valóságon túli valóságot, ez a Morfondír című kötet igazi értéke. Mi mással zárhatnánk ajánlásunkat, ha nem Csinády Melinda írásának ihletőjével, egy csomagolóanyag-reklámmal: „Ami benne van, jó formában van.” Így igaz ez az egész könyvre. Kálvin Kiadó, Budapest, 2009. Dr. Török Csaba 2010/3

OLVASÓI LEVELEK

Olvasói levelek Mindenkiért vagy sokakért Egyházi szempontból ez most nagyon nehéz időszak, a választás nagy tehertétel nekünk az idei nagyböjtön. Minden baj előkerül. A mi templomunkban pár hete a hirdetések közt konferálta be a plébános a KDNP küldöttét, az áldás előtt, tehát voltaképpen a misében. Aki aztán elmondta, hogy ki a keresztény, és hogy ő itt gyűjti a szelvényeket. Azt is tette több vasárnap, hátul egy kis asztalnál, belül a templomban. (A téma azóta is folyamatosan előkerül. A következő vasárnap elmagyarázták, hogy a KDNP természetesen közös a Fidesszel. Máskor, hogy márc. 15-én a hazáért és a pártkoalíció győzelméért imádkozunk majd.) Egy hétig töprengtem, hogy szóljak-e érte. Az elődjénél ilyesmi nem fordult elő. Ő sokkal körültekintőbb volt, tehetségesebb szellemileg (vagy hogy is mondjam), csak a templomi hirdetőtáblára tett ki „pártos” szöveget. Annak idején mégis szóvá tettem. Először megpróbált lerázni: - „Hallgasson a tanítókra!” - „Hallgattam volna akkor is, amikor a tsz-ért és a begyűjtésért agitált a körlevél?” - „Akkor elnyomás volt!” - „A társadalmi nyomás, az elvárások is elnyomás!” Megértette, és hasonló esetben legalább elmondta mindig, hogy akinek más a véleménye, annak is van itt helye, ne érezze rosszul magát. De hát azóta a helyzet is sokat romlott. Közben megtudtam, hogy ami nálunk történt nem egyedüli eset, másutt magába a prédikációba is belekerül a pártszimpátia, illetve az ellenségeskedés. Kiss-Rigó püspök egyenest pártrendezvényen szólalt fel. Szinte a zsinat óta tapasztalható a visszarendeződés, a tekintélyuralmat, a hatalmi pozíciót célzó múltba forduló törekvések a világ-, de különösen a magyar egyházban. Ezek következtében a jelen problémái elsikkadnak. (Egy vidéki város görög katolikus iskolájába pl. hallgatólagosan nem vesznek fel cigány gyereket.) A nyelv, a stílus, a vállalt szerepminták, amelyek idegenek a mai embertől. (Egy rokonunk válásában is volt szerepe a hazugnak érzett „hagyományos”, szép szokásos vallásosságtól szabadulás szándékának.) Ügynökügy és egyéb nagy elhallgatások. Úgy látjuk, hogy a magyar egyházi vezetés egy nagy lehetőséget elmulasztva, az elnyomásból, üldözésből szabadulva önként belement egy másik rabságba. Szerencsétlen a rendszerváltás után választott irány! A harc az épületekért és a névleg működtetett intézményekért. Kezdettől megalá2010 /3

zó huzakodás a pénzért. Most már imádkoznunk is kellene azért, aki többet ígér. Néha kapunk küldeményeket egy papi levelező listáról. Sokszor elképesztően ízléstelen, primitív zsidó- és cigányvicceket, kötekedős, szellemeskedő és demagóg politikai szövegeket. Kocsmai színvonal! Az egyik barátunk, amikor már nem bírta, néhányszor megpróbált írni a küldőjének. Kifejtette, hogy a jelenleg működő, nem szélsőséges politikai irányzatok mindegyike, a konzervativizmus, a liberalizmus és a szociális demokrácia egyaránt keresztény gyökerű. Attól függ, ki mit jelenít meg, hogy tevékenykedik. Persze, falra hányt borsó volt! Mi csak szenvedünk a nagyböjt és a párthatalmi harcok ellentmondásai miatt. (Férjem talált magának egy szerzetes kápolnát, ott „népiesebb”, egyszerűbb embereknek szóló ugyan a prédikáció, de nincs politika. A szerzetesek a külföldi kapcsolataik miatt is, általában nyitottabbak, inkább a mában élnek. Lehet, hogy én is oda kényszerülök.) Ezért sokan be sem teszik a lábukat a templomba. Így érzik becsületesnek. Nekik van igazuk? Ki a felelős értük? Mivé lett a magyar egyház! Volt egyáltalán a II Vatikáni zsinat? A Nyíri Alapítvány kiadta karácsonyra Nyíri Tamás előadásait, cikkeit, az utolsó tíz év terméséből Vendégszerető egyház címen. Hol vagyunk ettől? Minek nézik itt az embert? – Most egy rövid, a papságtól a pártpolitikától távol maradást megkívánó, a hívek választási döntését felnőtt emberek lévén mindenki lelkiismeretére bízó püspökkari körlevéllel elejét lehetett volna venni ennek az újabb hitelvesztésnek. Ha vallásosnak ismert emberekkel kerülünk új kapcsolatba, már az elején igyekszünk éreztetni, hogy látjuk a világot. Aztán vagy fagyos udvariasság vagy boldog egymásra találás következik. Mert Isten azért nem hagyott el bennünket, működik most is az övéi által. Gyönyörű dolgok történnek új vagy megújult közösségekben (pl. a különböző szeretetszolgálatokban vagy a kis pénzért is hősies kötelességteljesítések, az önzetlen másért mozdulások által) és sok magányos, „egyszemélyes intézményben”. Vannak köztük rózsafüzérezők, zsolozsmázók és bibliások, de sokan csak a legtágabb értelemben mondhatók kereszténynek, beleértve az anonim keresztényeket, akik esetleg még ateistának is gondolják magukat, és bőven a keresőket, agnosztikusokat (ki nem az néha?). Van, aki meghatározott egyházi gyakorlat szerint keresi, építi a kapcsolatot föl33

OLVASÓI LEVELEK felé, van, aki, a maga módján vallásos, van, aki hallani sem szeret ilyesmiről, csak teszi a magáét hősiesen. Sok jó szándékú, gyarló, korlátok közt vergődő ember. Valaha az ötvenes években ahhoz közeledtünk bizalommal, akit templomban láttunk, papismerőstől hallottunk róla. Akkor sem tudtuk jól, mert köztük voltak az ügynökök is. De most aztán igazán mások a viszonyítási pontok! A Lélek ott fúj, ahol akar, illetve egy barátunk játékosabb megfogalmazása szerint „ahol nem szégyell”. Úgy jártunk, mint szegény Szent Péter az Ap. Cselekedeteiben: bennük a Szentlélek, meg kell őket keresztelni! A mi esetünkben: őket kell kereszténynek tartanunk. A magam primitív módján azt találtam ki próbának, hol és kivel érezné jól magát a mi Urunk. Nekem ott van az egyház. Mégis sokszor imádkozom az intézmény-egyházért, amelyet Urunk végül is maga helyett hagyott itt a földön, hogy közvetítse a szeretetét, irgalmát, hogy legyen a testvériség, az egymás elfogadása, a szabadság szigete. Illetve talán pontosabb, ha azt mondom: Urunk jelenlétében álmodom a vágyaimról. Az egyházról, ahol „mennek, és nem vonulnak a papok” (egy ismerősünk mondta így a párizsi Notre Dameról). Ahol nem csak a tisztáknak, hősöknek, szenteknek, illetve a magukat annak tartóknak van hely, hanem mindenkinek, aki ott szeretne lenni. Ahol Isten jelenlétét és nem a jelenlétére való hivatkozást lehet érezni (Esterházy Péter). Ahol nem elsikkasztani akarják a túlhaladottnak, csak bajt okozónak tartott II Vatikáni zsinatot, hanem együtt készülünk a folytatására vagy a harmadikra. Lehetne sokat kívánni, de végül: ahol ismét úgy valljuk, hogy Urunk vére MINDENKIÉRT, az EGÉSZ világ üdvére ontatik, és nem számolgatjuk, hogy SOKAKÉRT. M.N., Budapest

***

Tisztelettel köszöntöm ismeretlenül a szerkesztőséget! A minap hozzám került a 2010/2. számuk néhány oldala atyai jóbarátomtól, Hagemann Frigyestől, és meg kell vallanom, fellélegeztem. Végre magyar nyelven is olvasható olyan, ami fölött nem lebeg a „nihil obstat” árnyéka.

ológiai spanyolfalat, ami mögött egyértelműen felszínre jut az egyház (reményem szerint csak) jelenlegi vezetésének önző és felelősségvállalás nélküli lelkülete. Ez az a lelkület, amelynek lényege az elhatárolódás és az önüdvözítés, éppen ezért tökéletesen idegen a jézusitól, hiszen ha valami vitathatatlan a jézusi életből, az a másokértvalóság, a másokért való felelősségvállalás és a kor gyűlölködése, anatemikus gondolkozásmódja helyett a másokkal való mindent kockáztató azonosulás. Az egyház „hivatalos” és „apostoli” megnyilvánulásai jobbára az önigazolásról és önüdvözítésről szólnak, a mások iránti közönyről, a világért, az emberiségért való felelőtlen, nemtörődöm önigazolásról. Úgy vélem, hogy az egyháznak, minden egyháznak és istenkereső közösségnek az volna a feladata, hogy megkeresse és megfogja azt a kezet, amely a sajátjához hasonlóan az isteni kezet keresi a másik emberben. Ehelyett a falakat, amit a bizalmatlanság és az önhittség emelt az évezredek során, most még újabb és újabb falakkal növeli, reszketve a saját üdvössége miatt, nem véve észre, hogy ezzel Istent teszi kispályás vállalkozóvá, aki szüntelen aggodalommal rágja a körmét, hogy mikor fucscsol be az üdvterve az emberek ügyetlensége, vagy ostobasága, időnként gonoszsága miatt. Valóban föl kellene ébrednünk ebből a gyártott álomból, amelynek a lényege, hogy mi, a mindenkori egyház mint tévedhetetlen etalon, meghatározza a világot és az Istenhez vezető utat, fel se tételezve, hogy önmagán kívül létezhet más út, és legalább annyira tiszta szándék. Természetesen ez nem csupán az ún. katolikus és kevésbé katolikus egyházakra vonatkozik, de ha valakire igen, akkor rájuk bizonyosan, és ha valakik nem, akkor jézusi egyházak soha sem bújhatnak ki felelősségük alól! Jézus azért jött – állítólag –, hogy keresse és üdvözítse azokat, akik nem találják az Istent, mi pedig vizenyős tekintettel nézünk a világba, kezünkben dörzsölgetve a bölcsesség kövét, amivel természetesen csak mi rendelkezünk, mert velünk van az Istennek terve, másokhoz azonban nem sok közünk van! Mi, sajnos, még Isten ügyéért sem vagyunk hajlandók kockáztatni saját, már megszerzettnek hitt üdvünket, már pedig Jézus éppen ezt tette! Ha mindenképpen fölülről várjuk a megoldásokat, elég sokáig kell várni, hiszen az üdvösség nélkülünk megvalósuló pillanata, vagyis a világ vége még eléggé messze van. Tisztelettel és üdvözlettel:

Különös hatással volt rám Hans Küng „kiáltványa”, amely végre megkísérli lebontani az a te34

Sulyok Gábor 2010/3

Miről beszélgetne ön vacsora közben Jézussal? Ezzel a kérdéssel szembesül Nick Cominsky, a cinikus, de sikeres üzletember, amikor elfogad egy elegáns étterembe szóló meghívást a Názáreti Jézussal elköltendő vacsorára. Biztos abban, hogy munkatársai akarják felültetni, leleplezésre készül. Asztaltársa megérti a gyanakvást, de azt javasolja, hogy folytassák a vacsorát mégis úgy, mintha ő tényleg Jézus lenne. A remek vacsora közben lebilincselő beszélgetés alakul ki, amely egyebek között kiterjed családi ügyekre, világvallásokra, halál utáni életre. Nick ráébred saját szunnyadó vágyaira, lelki és szellemi bizonytalanságaira, Isten iránt érzett neheztelésére – és egyre kevésbé csodálkozik azon, hogy a lelke mélyéből feltörő kérdésekre a vele szemben ülő férfi válaszokat tud adni. David Gregory: Vacsora egy tökéletes idegennel (108 oldal, keménykötés) Eredeti ár: 1890,- Ft

A KÖNYVEK MEGRENDELHETŐK AZ EGYHÁZFÓRUM SZERKESZTŐSÉGÉNEK CÍMÉN. A feltüntetett árakból az előfizetők 30% kedvezményben részesülnek. „Wildmann János és Korpics Márta a mai vallásosság felmérésére irányuló empirikus, kikérdezésen alapuló vizsgálata a magyar társadalmat foglalkoztató, a döntéshozókat és a tudományosságot egyaránt megmozgató kérdésekre összpontosul. Aligha véletlen, hogy e témakört a szaktudományos folyóiratok mellett a színvonalas napiés hetilapok és az elektronikus média is élénk érdeklődéssel kíséri. Nyilván nem tiszte egy efféle kutatásnak „igazságot tenni” a sokféle értékrend és törekvés áthatotta vitában. Az azonban biztos, hogy a tapasztalati alapú felmérésekből fakadó ismeretanyagot sem a kormányzás, sem a megismerés, sem pedig a közállapotokat alakítani kívánó jó szándékú polgári törekvés nem mellőzheti.” Csaba László akadémikus Az egyes fejezeteket kommentálták: Aczél Petra, Andok Mónika, Ádám Antal, Béres István, Bokor Tamás, Csaba László, Deák Dániel, Fazekas Csaba, Gábor J. Dzsingisz, Kamarás István, P. Szilczl Dóra, Scharle Péter, Török Csaba Korpics Márta és Wildmann János: Vallások és egyházak az egyesült Európában. Magyarország (338 oldal, puhakötés) Eredeti ár: 3800,- Ft. 2010. június elején Varsóban boldoggá avatták Jerzy Popiełuszkot. A fiatal lengyel papot a múlt század 80-as éveiben a hazáért mondott miséi és prédikációi tették ismertté. A lengyelországi rendkívüli állapot alatt is kiállt az igazságosság, a szabadság és az emberi méltóság mellett. Nem uszított, hanem épp ellenkezőleg, mindenkit békére, bölcsességre és türelemre intett. Utolsó szentmiséjén 1884 októberében arra kérte a híveket, imádkozzanak, hogy megszabaduljanak a félelemtől és főleg a bosszúvágytól. A mise után a lengyel titkosszolgálat emberei elrabolták és meggyilkolták. Az Egyházfórum már 1989-ben külön kötetben állított emléket a legendás lengyel papnak, amelyből még néhány darab van a raktáron. Jerzy Popiełuszko. Dokumentáció (76 oldal, puha kötés) Ára: 420,- Ft