Közzététel: 2010. május 7. Következik: 2010. május 10. Külkereskedelmi termékforgalom, 2010. január–március (előzetes)
Sorszám:71.
Kereskedelmi szálláshelyek forgalma 2010. január–március 2010. január–márciusban a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek száma 4, a vendégéjszakák száma 5%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A szálláshelyek árbevétele folyó áron fél százalékkal mérséklődött. Bár a bázisévhez képest élénkült a vendégforgalom, a 2006. évi teljesítményt meghaladja ugyan, de 2008-hoz képest még mindig 8%-os a visszaesés. A szálláshely-szolgáltatási piacot 2008 vége óta visszaesés jellemezte. 2010 I. negyedévében azonban 499 ezer külföldi vendég 1333 ezer vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt nőtt (7, illetve 6%-kal). Ez a növekmény csak annyit jelentett, hogy a forgalom éppen csak meghaladta a 2006. évit. A vendégéjszakák számának tekintetében az öt legjelentősebb küldő ország közül (Németország, Ausztria, Olaszország, Nagy-Britannia és Oroszország) a brit vendégek által eltöltött éjszakák száma csökkent 2009-hez viszonyítva, a többi piac stagnált, vagy növekedést regisztrált. A külföldivendég-forgalom jelentős részét realizáló szállodákban, a magasabb kategóriákban növekedést regisztráltak (öt-, négycsillagos egységek), a többi kategóriában visszaesett az eltöltött éjszakák száma. Az időszak folyamán a kereskedelmi szálláshelyek 644 ezer belföldi vendéget és 1446 ezer belföldivendég-éjszakát jelentettek, a vendégek száma másfél, míg az éjszakák száma 4%-kal emelkedett, és ugyanilyen arányban haladta meg a 2006. évi vendégforgalmat. A belföldivendég-forgalom közel négyötödét fogadó szállodákban 5%-os növekedés figyelhető meg az éjszakák számában az előző évhez mérten. A vendégek körében szintén népszerű panziók esetében 8%-os elmaradás következett be. A Balatonon eltöltött vendégéjszakák száma a vizsgált időszakban 4, Budapesten pedig 5%-kal nőtt, zömében a visszatérőben lévő külföldivendég-forgalom bővülése miatt. A vendégforgalom visszaesése három turisztikai régiót érintett. Az első negyedévben a szállodák szobakihasználtsága átlagosan 35%-os volt (1 százalékponttal magasabb, mint 2009 azonos időszakában), ezen belül az ötcsillagos szállodák 47, a négycsillagos házak pedig 40%-os foglaltságot értek el. A legnagyobb kihasználtsági arány a gyógyszállodák esetében figyelhető meg (48%), bár kapacitáskihasználtságuk 2 százalékponttal maradt el az egy évvel korábbi szinttől. Az új kategóriaként megjelenő kastélyszállók az átlagosnál alacsonyabb kihasználtsággal működtek az év első három hónapjában (25%). A kereskedelmi szálláshelyek 2010. január–márciusban összesen 40 milliárd forint bruttó árbevételt értek el, ezen belül a szállásdíjbevétel 20 milliárd forint volt. Az összes bevétel a szálláshely-szolgáltatás fogyasztóiár-indexének stagnálása mellett folyó áron fél százalékkal csökkent az előző évhez képest. A kiadott szállodai szobák bruttó átlagára 13 099 forint, az egy kiadható szállodai szobára jutó árbevétel (bruttó REVPAR) pedig 4570 forint volt. A szállásdíjbevételek csökkenését a külföldivendég-forgalom tekintetében jelentősen befolyásolta az erősödő forint/euró árfolyam. Az első negyedévben 269 forint volt egy euró, ami a három hónap átlagában 9%-os erősödésnek felel meg. Az európai összehasonlításban is alacsony átlagárak 11%-os mérséklődése is hozzájárult mind a belföldi, mind a külföldi szállásdíjbevételek visszaeséséhez. A kereskedelmi szálláshelyek jelentése alapján az üdülési csekkek felhasználására az volt a jellemző az első negyedévben, hogy 2%-kal bővült az elfogadóhelyek száma, és 7%-kal nőtt a beváltott csekkek értéke is. A kereskedelmi szálláshelyek belföldi szállásdíjbevételeinek növekvő, közel 40%-os arányát fedezték üdülési csekkel. Bővebb információ: Részletes táblázatok Póka Orsolya; e-mail:
[email protected], tel.: 345–6742. A módszertani megjegyzések a: www.ksh.hu oldalon találhatóak.
A kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2010. január–áprilisi tájékoztatója: 2010. május 7-én jelenik meg.
1. A kereskedelmi szálláshelyek összefoglaló adatai Summary data of public accommodation establishments Kereskedelmi szálláshelyek Időszak
külföldi-
belföldi-
összes
Ebből: szállodák külföldi-
vendég-éjszakái, ezer Public accommodation establishments Period
international
domestic
total
2010.
január február március április május június július augusztus szeptember október november december
2010.
január– március
összes
vendég-éjszakái, ezer Out of this: hotels international
tourism nights 2001 2009
belföldi-
domestic
Szobakihasználtság, % ebből: szálloda négyötösszesen csillagos Occupancy rate of rooms, %
total hotel total
tourism nights
out of this: fivefourstar
10 894 9 029
7 754 9 258
18 648 18 287
7 640 7 213
3 985 5 743
11 626 12 956
46,6 43,0
61,4 53,8
58,6 48,5
393 377 563
429 465 551
821 842 1 115
362 350 519
335 365 412
697 715 931
30,2 34,7 39,7
39,4 47,5 55,5
35,6 39,8 44,4
1 333
1 446
2 778
1 231
1 112
2 343
34,9
47,4
40,0
Előző év azonos időszaka = 100,0 – Same period of the previous year = 100.0 2001 2009 2010
január február március április május június július augusztus szeptember október november december
2010
január– március
103,6 90,2
98,7 92,9
101,5 91,6
103,7 91,1
96,8 91,8
101,3 91,4
99,8 88,6
96,2 87,9
93,9 88,7
105,1 106,6 108,0
98,0 104,5 113,1
101,3 105,4 110,5
106,0 108,6 109,8
98,4 105,3 112,4
102,2 106,9 110,9
97,9 103,4 107,9
95,6 115,0 113,2
99,5 103,3 107,9
106,0
104,4
105,2
107,6
104,8
106,3
103,5
108,0
103,6
2
2. A kereskedelmi szálláshelyek kapacitása és a foglalkoztatottak száma Capacity of public accommodation establishments and the number of employed
Szállástípus
Foglalkoztatottak számaa)
Type of accommodation
Number of employed a)
Szálloda – Hotels ***** **** *** ** * Szállodából: – From hotels: gyógyszálloda – spa hotels wellness-szálloda – wellness hotels apartmanszálloda – apartment hotels kastélyszálló – mansion hotels Panzió – Boarding houses Turistaszálló – Tourist hostels Ifjúsági szálló – Youth hostels Üdülőház – Bungalows Kemping – Camping sites Összesen – Total
Működő férőhelyek
egységek
szobák/lakóegységek száma, 2010. március 31.
2009. március 31. operating bed-places on 31 March 2009
units rooms on 31 March 2010
Ország összesen – Country total 19 429 749 2 797 24 9 030 200 6 550 401 937 105 115 19
45 502 4 611 18 962 18 447 3 015 467
102 414 9 379 41 704 42 503 7 584 1 244
99 602 9 659 38 203 42 458 7 130 2 152
6 726 6 978 2 889 551 10 186 3 284 1 393 2 757 4 027 67 149
14 001 16 640 7 488 1 307 26 042 13 011 4 891 7 611 10 068 164 037
13 960 12 465 5 886 26 132 10 647 3 696 5 690 9 673 155 440
16 980 36 048 Szálloda – Hotels ***** 3 613 7 236 **** 7 912 16 213 *** 4 986 11 300 ** 403 1 084 * 66 215 Szállodából: – From hotels: gyógyszálloda – spa hotels 570 5 1 237 2 356 wellness-szálloda – wellness hotels 424 8 880 1 963 apartmanszálloda – apartment hotels 476 13 1 230 2 681 kastélyszálló – mansion hotels Panzió – Boarding houses 204 47 800 1 851 Turistaszálló – Tourist hostels 36 8 370 1 776 Ifjúsági szálló – Youth hostels 38 5 159 591 Üdülőház – Bungalows … 2 72 124 Kemping – Camping sites … 1 150 375 Összesen – Total 6 141 219 18 531 40 765 Balaton kiemelt üdülőkörzet b) – Lake Balaton Priority Resort Area b) 3 562 91 7 293 17 769 Szálloda – Hotels ***** … 2 243 475 **** 2 171 30 4 185 10 121 *** 1 017 48 2 557 6 426 ** 191 10 286 703 * … 1 22 44 Szállodából: – From hotels: gyógyszálloda – spa hotels 1 356 18 2 301 4 899 wellness-szálloda – wellness hotels 1 162 22 2 323 5 817 apartmanszálloda – apartment hotels 103 8 372 1 174 kastélyszálló – mansion hotels … 2 39 90 Panzió – Boarding houses 177 41 623 1 577 Turistaszálló – Tourist hostels 6 3 47 232 Ifjúsági szálló – Youth hostels … 2 173 582 Üdülőház – Bungalows 122 11 289 741 Kemping – Camping sites … 2 278 695 Összesen – Total 4 001 150 8 703 21 596
35 208 7 399 14 714 11 415 1 109 571
3 810 59 4 053 101 979 46 354 15 3 978 855 561 127 378 47 634 121 98 26 25 078 1 925 Budapest 5 852 156 1 983 15 2 614 56 1 147 74 76 7 32 4
2 356 1 305 2 680 2 015 685 601 625 39 134 16 571 445 9 378 6 089 545 114 5 337 3 772 121 1 438 80 406 465 943 19 903
a)
Az 1036-os "Jelentés a kereskedelmi szálláshelyekről" című felmérés alapján –On the basis of the " Collective Accommodation report" number 1036. http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/info/02osap/osap_0708.htm b)
Part közeli és háttértelepülések a 2000. évi CXII., „a Balaton kiemelt üdülőkörzet területrendezési tervének elfogadásáról és a balatoni területrendezési szabályzat megállapításáról" szóló törvény szerint.– Lakeside and background settlements in line with Act CXII of 2000 on Approving the LBPRA (Lake Balaton Priority Resort Area) Land Use Plan and Establishing Balaton Land Use Rules. 3
3. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma szállástípusonként Arrivals in public accommodation establishments by type of accommodation
száma, ezer Szállástípus március
Vendégek előző év azonos időszaka = 100,0
2010. január– március január– március március Same period of the Number of tourism previous year = 100.0 nights, thousands 2010. January– March January– March January– March March March Külföldi – International 463 110,7 108,9 519 1 231 113 125,5 121,0 98 241 217 114,9 116,0 256 624 123 98,2 93,4 155 342 10 80,7 80,6 9 21 1 64,4 53,6 1 2
január– március Number of tourist arrivals, thousands
Type of accommodation March
Szálloda – Hotels ***** **** *** ** * Szállodából: – From hotels: gyógyszálloda – spa hotels wellness-szálloda – wellness hotels apartmanszálloda – apartment hotels kastélyszálló – mansion hotels Panzió – Boarding houses Turistaszálló – Tourist hostels Ifjúsági szálló – Youth hostels Üdülőház – Bungalows Kemping – Camping sites Összesen – Total Szálloda – Hotels ***** **** *** ** * Szállodából: – From hotels: gyógyszálloda – spa hotels wellness-szálloda – wellness hotels apartmanszálloda – apartment hotels kastélyszálló – mansion hotels Panzió – Boarding houses Turistaszálló – Tourist hostels Ifjúsági szálló – Youth hostels Üdülőház – Bungalows Kemping – Camping sites Összesen – Total Szálloda – Hotels ***** **** *** ** * Szállodából: – From hotels: gyógyszálloda – spa hotels wellness-szálloda – wellness hotels apartmanszálloda – apartment hotels kastélyszálló – mansion hotels Panzió – Boarding houses Turistaszálló – Tourist hostels Ifjúsági szálló – Youth hostels Üdülőház – Bungalows Kemping – Camping sites Mindösszesen – Grand total
196 46 91 54 4 0 21 13 14 0 10 1 2 1 2 211 184 8 86 77 13 1 34 52 10 4 37 11 5 8 0 245 380 54 177 131 17 2 55 65 23 5 47 12 7 8 2 456
Vendégéjszakák száma, ezer előző év azonos időszaka = 100,0
március
53 33 36 1 27 2 4 2 3 499 Belföldi 498 24 241 199 31 3
98,1 149,3 106,7 92,8 101,5 79,4 168,5 122,9 109,5 – Domestic 107,7 108,5 114,2 105,3 95,6 48,8
100 110,1 148 132,6 25 142,7 11 92 100,6 24 102,2 11 100,3 19 138,5 1 91,6 644 106,9 Összesen – Total 961 109,2 136 122,8 458 114,6 321 102,2 41 91,5 4 52,4 154 181 61 12 119 26 14 20 3 1 144
105,3 135,7 119,0 98,8 102,2 94,4 140,2 116,5 108,1 4
március
január– március Same period of the previous year = 100.0 March
January– March
109,8 114,6 118,0 99,4 71,1 66,7
107,6 111,2 116,8 95,8 69,6 49,2
99,3 152,3 106,5 90,7 95,4 76,8 132,9 115,4 107,4
89 41 32 1 26 2 4 2 10 563
229 101 83 2 68 4 9 6 15 1 333
98,6 163,1 107,3 89,6 59,1 72,9 159,9 107,6 108,0
94,6 171,6 111,4 89,0 66,8 67,4 167,1 104,6 106,0
102,7 105,0 107,7 99,2 98,6 49,5
412 15 181 184 28 3
1 112 47 511 472 73 8
112,4 114,4 118,7 111,5 93,7 59,4
104,8 106,1 108,2 104,5 100,7 41,5
103,4 123,0 138,5 94,9 94,3 91,3 125,3 89,3 101,5
93 108 32 8 74 26 11 28 1 551
270 309 81 21 185 59 22 66 2 1 446
107,7 140,1 242,8 99,2 109,2 117,2 225,1 86,4 113,1
100,0 126,8 219,1 91,9 94,2 99,7 185,6 82,4 104,4
105,6 117,9 111,4 96,9 93,7 50,4
931 113 437 339 37 5
2 343 289 1 135 814 94 10
110,9 114,6 118,3 105,6 87,0 61,5
106,3 110,3 112,8 100,7 91,5 43,1
101,9 127,5 117,6 93,9 94,4 87,0 125,9 110,2 104,0
182 149 64 9 100 28 15 30 11 1 115
499 410 164 23 254 63 31 71 17 2 778
103,0 145,8 149,4 96,5 103,3 101,1 219,8 105,0 110,5
97,4 135,6 147,1 91,1 92,0 87,5 184,0 101,8 105,2
3. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma szállástípusonként (folytatás) Arrivals in public accommodation establishments by type of accommodation (continued)
száma, ezer Szállástípus
Vendégek előző év azonos időszaka = 100,0
március
január– március Number of tourist arrivals, thousands
Type of accommodation
Szálloda – Hotels ***** **** *** ** * Szállodából: – From hotels: gyógyszálloda – spa hotels wellness-szálloda – wellness hotels apartmanszálloda – apartment hotels kastélyszálló – mansion hotels Panzió – Boarding houses Turistaszálló – Tourist hostels Ifjúsági szálló – Youth hostels Üdülőház – Bungalows Kemping – Camping sites Összesen – Total Szálloda – Hotels ***** és **** *** ** * Szállodából: – From hotels: gyógyszálloda – spa hotels b)
wellness-szálloda – wellness hotels
March
January– March
167 105 44 379 75 739 44 033 2 589 365
392 353 110 067 177 260 97 530 6 379 1 117
10 799 8 066 13 433 5 673 1 532 2 099 … … 176 444
26 200 19 718 35 424 13 696 3 648 4 845 … … 414 682
Vendégéjszakák száma, ezer előző év azonos időszaka = 100,0
2010. január– március január– március március Same period of the Number of tourism previous year = 100.0 nights, thousands 2010. March January– March January– March March Budapest 109,7 108,7 383 851 911 874 127,8 122,9 87 898 218 644 113,8 115,8 187 417 447 901 97,8 93,2 100 261 223 445 59,3 61,2 7 588 19 591 22,7 34,4 687 2 293 március
March
January– March
105,4 112,6 116,0 93,6 52,6 22,6
106,4 111,8 117,7 92,2 63,4 29,4
73 751 43 501 79 440 33 919 12 412 10 423 … … 969 378
99,2 112,9 111,4 83,4 94,1 91,7 … … 104,2
100,1 122,8 114,4 87,1 87,3 81,9 … … 105,0
Balaton kiemelt üdülőkörzet a) - Lake Blaton Priority Area a) 49 535 131 239 104,7 97,9 153 091 33 624 94 189 116,6 105,8 101 990 13 575 33 280 82,8 82,3 46 382 2 334 3 765 164,9 159,5 4 717 … … … … …
387 617 274 054 105 903 7 655 …
113,5 125,7 94,5 151,7 …
100,9 107,1 90,2 137,5 …
98,9
90,2
apartmanszálloda c) – apartment hotels c) kastélyszálló – mansion hotels Panzió – Boarding houses Turistaszálló – Tourist hostels Ifjúsági szálló – Youth hostels Üdülőház – Bungalows Kemping – Camping sites Összesen – Total
105,6 122,6 103,5 89,7 104,2 85,6 … … 107,6
január– március Same period of the previous year = 100.0
28 358 17 258 29 646 14 072 5 428 4 623 … … 408 306
b)
116,0 127,2 104,6 88,6 107,1 89,9 … … 108,6
március
17 330
50 482
88,1
88,6
74 307
197 729
21 157
59 016
162,9
140,7
53 636
141 022
185,3
152,9
1 432 … 1 690 124 … 1 481 … 53 838
3 155 … 4 047 133 … 3 732 … 140 672
84,5 … 149,6 953,8 … 273,2 … 108,6
88,7 … 136,3 179,7 … 281,2 … 100,7
5 244 … 3 101 236 … 5 089 … 164 593
11 500 … 7 531 247 … 12 078 … 411 943
158,4 … 125,8 513,0 … 406,1 … 117,6
164,8 … 120,0 101,6 … 386,7 … 103,9
… Adatvédelmi korlátok miatt nem közölhető adat. … Confidential data closed with data security barriers. a)
Part közeli és háttértelepülések a 2000. évi CXII., „a Balaton kiemelt üdülőkörzet területrendezési tervének elfogadásáról és a balatoni területrendezési szabályzat megállapításáról" szóló törvény szerint.– Lakeside and background settlements in line with Act CXII of 2000 on Approving the LBPRA (Lake Balaton Priority Resort Area) Land Use Plan and Establishing Balaton Land Use Rules. b) 2009-hez képest a kapacitás közel duplájára emelkedett. - There was a nearly two-fold increase in capacity compared with 2009. c) A férőhely-kapacitás többszörösére emelkedett 2009-hez képest. -There was a manifold increase in accommodation capacity compared with 2009.
5
4. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma turisztikai régiónként Arrivals in public accommodation establishments by tourist region Kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakái száma, ezer előző év azonos időszaka=100,0 2010. január–március január–március külföldi belföldi összes külföldi belföldi összes Number of tourism nights in public Same period of the previous year accommodation establishments, thousands =100.0 2010 January – March January – March interdomestic total interdomestic total national national
Turisztikai régió
Tourist Region
Budapest–Közép-Duna-vidék - Budapest-CentralDanube Region Észak-Magyarország - Northern Hungary Észak-Alföld - Northern Great Plain Tisza-tó - Lake Tisza Dél-Alföld - Southern Great Plain Közép-Dunántúl - Central Transdanubia Balaton Dél-Dunántúl - Southern Transdanubia Nyugat-Dunántúl - Western Transdanubia Összesen - Total
839 19 71 2 27 36 151 22 166 1 333
260 176 185 18 125 78 261 90 253 1 446
1 099 195 255 20 152 113 412 113 419 2 778
106,3 80,7 130,4 72,5 84,1 101,6 106,1 69,0 114,3 106,0
98,8 117,7 95,0 88,2 102,4 118,6 102,7 94,3 115,3 104,4
1. ábra Vendégéjszakák számának alakulása a turisztikai régiókban, 2010 január–március (változás az előző év azonos időszakához képest) 40 30
külföldi
külföldi összesen
20
belföldi
10 0 -10 -20 belföldi összesen
-30 -40
6
Nyugat-Dunántúl
Dél-Dunántúl
Balaton
Közép-Dunántúl
Dél-Alföld
Tisza-tó
Észak-Alföld
ÉszakMagyarország
Budapest–Közé p-Duna-vidék
-50
104,4 112,7 102,7 85,9 98,6 112,7 103,9 88,0 114,9 105,2
5. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma országok szerint Arrivals in public accommodation establishments by countries Kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakáinak száma előző év azonos időszaka = 100,0 2010.
Ország
Country
március január–március Number of tourism nights in public accommodation establishments
március január–március Same period of the previous year = 100.0
Ebből: szállodák vendégéjszakáinak száma előző év azonos időszaka = 100,0 március
Number of tourism nights in hotels
január–március
március január–március Same period of the previous year = 100.0
March
March
2010. March Európa – Europe Ebből: – Of which: Ausztria – Austria Belgium – Belgium Bulgária – Bulgaria Ciprus – Cyprus Csehország – Czech Republic Dánia – Denmark Észtország – Estonia Finnország – Finland Franciaország – France Görögország – Greece Hollandia – The Netherlands Horvátország – Croatia Írország – Ireland Lengyelország – Poland Lettország – Latvia Litvánia – Lithuania Luxemburg – Luxembourg Málta – Malta Nagy-Britannia – United Kingdom Németország – Germany Norvégia – Norway Olaszország – Italy Oroszország – Russia Portugália – Portugal Románia – Romania Spanyolország – Spain Svájc – Switzerland Svédország – Sweden Szerbiaa) – Serbia a) Szlovákia – Slovakia Szlovénia – Slovenia Törökország – Turkey Ukrajna – Ukraine Egyéb európai országok, hontalanok – Other countries in Europe, stateless persons Európai Unió – EU Ázsia – Asia Ebből: – Of which: Izrael – Israel Japán – Japan Kína – China Koreai Köztársaság – Republic of Korea Egyéb ázsiai országok – Other countries in Asia Afrika – Africa Amerika – America Ebből: – Of which : Amerikai Egyesült Államok – USA Kanada – Canada Egyéb amerikai országok – Other countries in America Ausztrália és Óceánia – Australia and Oceania Külföld összesen – International Belföld összesen – Domestic Mindösszesen – Grand total a)
Jan–March
March
Jan–March
Jan–March
Jan–March
489 555
1 164 673
106,1
104,4
448 255
1 069 366
107,8
106,0
60 564 9 694 2 821 882 18 557 8 711 484 8 769 23 764 6 356 8 867 3 666 4 886 9 377 374 1 168 453 267 35 204 108 067 7 376 41 163 21 038 1 691 21 716 16 009 10 752 11 910
153 747 19 517 6 775 2 198 39 851 16 492 903 15 119 60 331 16 916 21 394 9 878 12 635 23 227 702 1 799 950 687 84 269 227 419 15 965 94 357 71 025 4 588 67 233 32 789 24 906 23 420
107,6 124,9 96,9 308,4 115,4 156,1 118,6 99,3 94,9 107,6 126,1 50,0 76,5 120,6 267,1 177,0 111,9 169,0 93,5 106,4 104,8 93,3 110,0 96,3 113,3 104,1 93,7 123,9
109,0 112,5 96,4 200,5 109,2 137,0 96,0 94,5 98,3 86,5 125,4 48,8 96,1 118,7 100,3 156,4 97,1 186,7 91,4 100,0 103,2 105,1 112,9 110,3 96,2 103,4 107,9 130,0
52 705 9 271 2 628 882 16 895 7 600 466 7 996 21 624 6 273 8 348 3 483 4 169 8 426 292 1 083 427 263 33 653 97 188 7 078 38 899 20 440 1 612 17 719 15 511 10 125 11 135
136 622 18 321 6 246 2 189 36 485 14 433 861 13 943 55 342 16 659 19 613 9 265 11 333 20 483 572 1 592 920 683 80 501 205 767 15 214 88 877 69 041 4 370 55 689 31 679 23 500 21 674
107,0 125,3 98,4 326,7 125,5 153,2 115,9 99,7 94,2 109,8 130,0 58,4 77,6 131,0 228,1 169,5 106,0 166,5 94,3 107,5 109,3 93,3 110,5 99,6 118,8 104,9 95,1 127,4
109,0 120,7 99,9 204,0 114,6 140,6 92,4 94,6 98,9 86,9 129,5 58,1 97,0 126,9 83,4 143,2 95,1 185,6 91,6 100,8 104,9 106,0 112,1 114,1 95,6 105,2 110,8 131,2
6 264 9 083 5 044 3 799 8 990 11 789
14 947 23 697 12 460 8 953 26 982 28 542
219,7 116,0 190,6 142,0 119,0 100,1
150,9 108,0 190,5 126,7 119,2 106,9
5 845 8 320 4 796 3 629 8 288 11 186
13 676 21 287 11 903 8 551 25 039 27 036
225,7 130,0 204,1 144,9 126,7 99,6
154,8 124,0 201,6 129,3 123,7 106,3
415 881 39 102
963 475 93 129
106,2 134,7
103,9 129,7
378 181 38 269
878 044 90 168
107,7 137,1
105,2 130,9
8 617 11 482 3 558 3 115
19 653 27 250 10 364 6 698
160,8 152,0 83,6 149,8
152,8 127,4 96,3 122,3
8 573 11 123 3 340 3 054
19 487 25 820 9 737 6 337
162,2 154,6 83,7 152,2
154,2 126,9 96,9 120,9
12 330 2 912 29 588
29 164 8 101 61 835
126,1 139,7 110,7
136,9 162,9 102,6
12 179 2 875 28 008
28 787 8 026 58 561
129,0 148,2 109,6
139,8 183,3 102,4
23 400 2 736 3 452
46 546 5 745 9 544
111,7 102,2 110,5
99,8 108,3 114,7
22 308 2 457 3 243
44 575 5 266 8 720
110,6 99,6 110,4
99,6 107,4 116,2
2 023 563 180 551 445 1 114 625
5 113 1 332 851 1 445 501 2 778 352
92,4 108,0 113,1 110,5
102,7 106,0 104,4 105,2
1 859 519 266 411 653 930 919
4 649 1 230 770 1 111 779 2 342 549
95,8 109,8 112,4 110,9
103,7 107,6 104,8 106,3
2006-ig Szerbia és Montenegró. Koszovó adatait is tartalmazza. – a) Till 2006 Serbia and Montenegro. Contains Kosovo's data too. 7
6. Szállodák kiemelt mutatói Main variables of hotels Öt-
Négy-
Három-
Két-
Egy-
Átlagosan
Időszak
Period
csillagos szállodák Hotel units fourthreetwostar
five-
On average one-
ebből: gyógywellnessszállodák of which: spawellnesshotels
Bruttó átlagár (forint) – Gross Average Room Rate (HUF) 2010.
január február március április május június július augusztus szeptember október november december
27 353 24 856 24 338
13 790 13 214 12 892
9 165 8 387 8 070
6 528 7 310 7 121
6 242 6 477 7 126
13 814 13 039 12 608
13 500 11 370 11 941
14 309 13 911 13 293
január – március
25 362
13 277
8 477
6 991
6 689
13 099
12 271
13 805
Bruttó átlagár (előző év azonos időszaka = 100,0) – Gross Average Room Rate (same period of the previous year = 100.0) 92,1 92,0 90,7 90,7 66,6 92,1 103,9 92,8 2010. január 82,6 92,4 86,9 98,1 118,9 90,8 94,4 100,0 február 75,9 84,9 85,1 90,9 100,2 83,6 89,3 93,4 március április május június július augusztus szeptember október november december január – március
82,5
89,4
87,4
92,3
111,6
88,5
95,8
94,9
Nettó átlagár (forint) – Net Average Room Rate (HUF) 2010.
január február március április május június július augusztus szeptember október november december
23 181 21 064 20 626
11 687 11 198 10 925
7 767 7 107 6 839
5 532 6 195 6 035
5 289 5 489 6 039
11 707 11 050 10 685
11 441 9 636 10 119
12 127 11 789 11 266
január – március
21 493
11 252
7 184
5 924
5 669
11 101
10 399
11 699
8
6. Szállodák kiemelt mutatói (folytatás) Main variables of hotels (continued) Öt-
Négy-
Három-
Két-
Egy-
Átlagosan
Időszak
Period
csillagos szállodák Hotel units fourthreetwostar
five-
On average one-
ebből: gyógywellnessszállodák of which: spawellnesshotels
Nettó átlagár (előző év azonos időszaka = 100,0) – Net Average Room Rate (same period of the previous year = 100.0) 93,7 93,6 92,2 92,2 67,8 93,7 105,6 94,4 2010. január 84,0 94,0 88,3 99,7 120,9 92,4 96,0 101,7 február 77,2 86,4 86,5 92,4 101,9 85,0 90,8 95,0 március április május június július augusztus szeptember október november december január – március
83,9
90,9
88,9
93,9
113,5
90,0
97,4
96,5
Egy kiadható szobára jutó bruttó szobaárbevétel (REVPAR) (forint) – Gross Room Revenue per Available Room (HUF) 10 776 4 914 2 274 1 197 775 4 190 6 071 4 443 2010. január 11 803 5 264 2 412 1 440 1 094 4 524 5 720 4 953 február 13 505 5 729 2 766 1 566 1 329 5 009 5 988 4 890 március április május június július augusztus szeptember október november december január – március
2010.
12 033
5 307
2 477
1 401
1 068
4 570
5 889
Egy kiadható szobára jutó bruttó szobaárbevétel (REVPAR) (előző év azonos időszaka = 100,0) – Gross Room Revenue per Available Room (same period of the previous year = 100.0) 88,1 91,7 89,0 78,8 33,9 90,7 101,2 január 95,0 95,5 86,6 86,3 82,1 93,9 88,4 február 85,9 91,6 91,2 77,3 101,0 90,2 90,4 március április május június július augusztus szeptember október november december január – március
89,1
92,6
89,2
9
79,2
84,3
91,6
92,5
4 757
91,0 106,6 108,5
101,4
6. Szállodák kiemelt mutatói (folytatás) Main variables of hotels (continued) Öt-
Négy-
Három-
Két-
Egy-
Átlagosan
Időszak
Period
csillagos szállodák Hotel units fourthreetwostar
five-
On average one-
ebből: gyógywellnessszállodák of which: spawellnesshotels
Egy kiadható szobára jutó nettó szobaárbevétel (REVPAR) (forint) – Net Room Revenue per Available Room (HUF) 2010. január február március április május június július augusztus szeptember október november december január – március
9 132 10 002 11 445
4 165 4 461 4 855
1 927 2 044 2 344
1 014 1 221 1 327
657 927 1 127
3 551 3 834 4 245
5 145 4 848 5 075
3 765 4 198 4 144
10 198
4 498
2 099
1 187
905
3 873
4 990
4 031
Egy kiadható szobára jutó nettó szobaárbevétel (REVPAR) (előző év azonos időszaka = 100,0) – Net Room Revenue per Available Room (same period of the previous year = 100.0) 89,6 93,3 90,5 80,1 34,5 92,2 102,9 2010. január 96,6 97,1 88,0 87,8 83,5 95,5 89,9 február 87,4 93,2 92,7 78,6 102,7 91,8 91,9 március április május június július augusztus szeptember október november december január – március
90,6
94,2
90,7
80,5
85,7
92,6 108,4 110,3
93,1
94,1
103,1
Szobafoglaltság (%) – Occupancy rate (%) 2010. január február március április május június július augusztus szeptember október november december január – március
39,4 47,5 55,5
35,6 39,8 44,4
24,5 28,8 34,3
18,4 19,7 22,0
12,4 16,9 18,7
30,2 34,7 39,7
44,8 50,3 50,1
31,0 35,6 36,8
47,4
40,0
29,2
20,0
16,0
34,9
48,0
34,5
10
7. A kereskedelmi szálláshelyek bruttó szállásdíjbevételei Gross revenue from accommodation fees at public accommodation establishments Szállástípus
Type of accommodation
Szálloda – Hotels ***** **** *** ** * Szállodából: – From hotels: gyógyszálloda – spa hotels wellness-szálloda – wellness hotels apartmanszálloda – apartment hotels kastélyszálló – mansion hotel Panzió – Boarding houses Turistaszálló – Tourist hostels Ifjúsági szálló – Youth hostels Üdülőház – Bungalows Kemping – Camping sites Összesen – Total
Ország összesen – Country total 11 159 7 136 18 296 4 292 719 5 012 4 989 3 879 8 868 1 756 2 260 4 016 108 249 357 14 29 43 1 725 704 991 28 404 10 27 29 27 11 658
89,8 85,9 96,1 85,3 70,2 57,3
98,2 105,1 105,2 88,6 85,7 51,0
92,9 88,3 99,9 87,1 80,3 52,9
3 498 2 968 1 257 233 1 323 123 84 184 31 20 040
83,4 173,2 88,3 83,6 92,2 65,6 169,3 106,0 89,7
104,2 118,3 105,7 91,4 78,8 98,8 99,3 90,1 97,1
92,8 127,9 91,5 88,9 79,8 84,9 106,2 104,0 92,6
8 046 3 911 3 319 781 32 2
1 773 2 264 267 205 918 113 57 156 3 8 383 Budapest 975 266 437 242 25 6
9 021 4 177 3 756 1 023 57 7
86,9 83,7 94,7 76,7 52,4 36,2
83,0 82,7 86,6 84,9 49,2 43,4
86,4 83,6 93,7 78,5 51,0 41,5
722 152 879 88 2 24 … … 8 165
101 99 70 63 24 8 … … 1 071
823 251 950 152 26 32 … … 9 236
83,5 181,8 84,5 71,2 112,6 66,8 … … 86,6
90,0 57,6 80,1 71,2 84,2 143,3 … … 82,5
84,2 98,2 84,2 71,2 85,8 77,4 … … 86,1
Balaton kiemelt üdülőkörzeta) – Lake Balaton Priority Resort Area a) 895 1 440 2 335 94,5 791 1 082 1 874 98,7 98 337 435 70,7 5 21 26 80,6 … … … …
95,2 106,1 78,3 85,5 …
94,9 102,8 76,4 84,6 …
Szálloda – Hotels ***** **** *** ** * Szállodából: – From hotels: gyógyszálloda – spa hotels wellness-szálloda – wellness hotels apartmanszálloda – apartment hotels kastélyszálló – mansion hotel Panzió – Boarding houses Turistaszálló – Tourist hostels Ifjúsági szálló – Youth hostels Üdülőház – Bungalows Kemping – Camping sites Összesen – Total Szálloda – Hotels ***** és **** *** ** * Szállodából: – From hotels: gyógyszálloda – spa hotels
Külföldi Belföldi Összes Külföldi Belföldi Összes bruttó szállásdíjbevétel, millió forint előző év azonos időszaka = 100,0 2010. január – március International Domestic Total International Domestic Total gross revenue from accommodation fee, same period of the previous year = 100.0 million HUF January – March, 2010
622
576
1 198
74,1
96,2
83,3
b) b) wellness-szálloda – wellness hotels
248
683
931
392,1
130,4
158,6
apartmanszállodac) – apartment hotels c) kastélyszálló – mansion hotel Panzió – Boarding houses Turistaszálló – Tourist hostels Ifjúsági szálló – Youth hostels Üdülőház – Bungalows Kemping – Camping sites Összesen – Total
2 … 6 … 2 … 903
21 … 52 1 … 33 … 1 537
23 … 57 1 … 35 … 2 440
92,5 … 83,6 … 78,8 … 94,3
69,5 … 148,6 132,7 … 272,1 … 98,1
71,0 … 137,8 132,7 … 239,6 … 96,7
… Adatvédelmi korlátok miatt nem közölhető adat. … Confidential data closed with data security barriers. X A mutató az adatok jelentős változása miatt nem értelmezhető. X Not applicable. a) Part közeli és háttértelepülések a 2000. évi CXII., „a Balaton kiemelt üdülőkörzet területrendezési tervének elfogadásáról és a balatoni területrendezési szabályzat megállapításáról" szóló törvény szerint. – Lakeside and background settlements in line with Act CXII of 2000 on Approving the LBPRA (Lake Balaton Priority Resort Area) Land Use Plan and Establishing Balaton Land Use Rules. b) 2009-hez képest a kapacitás közel duplájára emelkedett. There was a nearly two-fold increase in capacity compared with 2009. c) A férőhely-kapacitás többszörösére emelkedett 2009-hez képest. There was a manifold increase in accommodation capacity compared with 2009.
11
8. A kereskedelmi szálláshelyek bruttó árbevételeinek összetétele és a fogyasztóiár-index a) Composition of gross revenues at public accommodation establishments and the consumer price index Szállásdíjak Vendéglátás
Egyéb
Összesen b)
azonos időszaka = 100,0
árbevétel
Időszak
Accommodation fee
millió forint Catering Other b)
Total
Period million HUF 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010.
január február március április május június július augusztus szeptember október november december
2010.
január– március
Előző év
Same period of the previous year = 100.0
a)
Fogyasztóiár-index szálláshelynemzetszolgáltatás vendég- szálláshelygazdaság és látás szolgáltatás vendéglátás előző év azonos időszaka = 100,0 Consumer price index of national accommocatering accommodation services dation economy and catering services services same period of the previous year = 100.0
87 580 88 788 99 243 114 021 131 809 140 317 140 083 127 512
41 827 43 508 51 420 54 430 56 595 59 921 63 973 57 424
32 086 34 189 39 782 48 792 44 919 46 213 41 999 37 268
161 493 166 486 190 445 217 243 233 323 246 451 246 055 222 204
105,9 103,1 114,4 114,1 107,4 105,6 99,8 90,3
105,3 104,7 106,8 103,6 103,9 108,0 106,1 104,2
110,7 109,0 110,3 105,8 105,3 108,2 107,5 106,2
110,7 109,0 110,3 105,8 105,3 108,3 107,8 106,6
106,5 107,1 109,7 104,7 106,1 105,7 103,8 102,0
6 284 6 101 7 656
3 417 3 493 3 845
2 971 2 917 3 638
12 671 12 509 15 139
101,1 101,5 98,9
101,4 101,7 102,4
100,4 100,7 100,9
100,5 100,8 101,0
99,7 99,8 99,5
20 040
10 755
9 524
40 320
99,5
101,8
100,7
100,8
99,7
a) A fogyasztóiárindex-adatok a KSH Fogyasztóiár-összeírás című reprezentatív adatgyűjtéséből származnak. További információ: Fogyasztói árak című gyorstájékoztató. – Consumer price index (CPI) data are from a HCSO representative survey titled "Consumer Price Survey". More information: First release of Consumer prices. b)
2009-től a gyógy- és wellness-szolgáltatásokból származó bevételeket is tartalmazza. 2010-től nonprofit célú szálláshely-szolgáltatás igénybe vevőjétől származó, szállásdíjba foglalt egyéb bevételeket, valamint az üdülési jog után felszámított fenntartási költségeket is tartalmazza. - Revenues from spa and wellness services are also included from 2009. From 2010, other revenues that are included in accommodation fees from those using accommodation services as well as maintenance costs calculated based on timeshare rights are included too. forint/euró – HUF/EUR
2. ábra Forint/euró árfolyam, 2007–2010 Exchange rate of EUR, 2007–2010
2007 2008 2009 2010
320 310 300 290 280 270 260 250 240 230 220 jan.
febr.
márc.
ápr.
máj.
jún.
júl.
12
aug.
szept.
okt.
nov.
dec.
9. A kereskedelmi szálláshelyek nettó árbevételei, 2010. március Composition of net revenues at public accommodation establishments, March 2010 Szállásdíjak
Vendéglátás
Szálloda – Hotels ***** **** *** ** * Szállodából: – From hotels: gyógyszálloda – spa hotels wellness-szálloda – wellness hotels apartmanszálloda – apartment hotels kastélyszálló – mansion hotel Panzió – Boarding houses Turistaszálló – Tourist hostels Ifjúsági szálló – Youth hostels Üdülőház – Bungalows Kemping – Camping sites Mindösszesen – Grand total
Összesen b)
árbevétel
Szállástípus
Type of accommodation
Egyéb
Accommodation fee
millió forint b) Catering Other
Total
Átlagár
Egy kiadható
szobára jutó szobaárbevétel forint Average Room Revenue Room Rate per Available Room HUF
million HUF Ország összesen – Country total 5 915 2 503 2 882 1 636 696 623 2 816 1 164 1 504 1 328 584 718 118 56 36 16 3 1
11 300 2 956 5 484 2 630 211 20
10 685 20 626 10 925 6 839 6 035 6 039
4 245 11 445 4 855 2 344 1 327 1 127
1 058 896 368 74 422 45 34 58 15 6 488
2 296 1 927 683 129 1 026 62 45 101 20 12 555
10 119 11 266 9 883 15 530 7 343 4 090 5 750 4 064 10 103
5 075 4 144 4 112 4 360 1 348 510 863 697 3 385
472 483 166 29 537 9 2 25 0 3 076
766 547 149 25 67 8 10 18 5 2 991
b) A gyógy- és wellness-szolgáltatásokból, nonprofit célú szálláshely-szolgáltatás igénybe vevőjétől származó, szállásdíjba foglalt egyéb bevételeket, valamint az üdülési jog után felszámított fenntartási költségeket is tartalmazza. - Other revenues that are included in accommodation fees from spa and wellness services as well as from those using non-profit accommodation services, furthermore maintenance costs calculated based on timeshare rights are included.
A kereskedelmi szálláshelyek nettó árbevételei, 2010. január–március Composition of net revenues at public accommodation establishments, January–March 2010 Szállásdíjak
Vendéglátás
Szálloda – Hotels ***** **** *** ** * Szállodából: – From hotels: gyógyszálloda – spa hotels wellness-szálloda – wellness hotels apartmanszálloda – apartment hotels kastélyszálló – mansion hotel Panzió – Boarding houses Turistaszálló – Tourist hostels Ifjúsági szálló – Youth hostels Üdülőház – Bungalows Kemping – Camping sites Mindösszesen – Grand total
Összesen b)
Szállástípus
Type of accommodation
Egyéb árbevétel
Accommodation fee
millió forint Catering Other b)
Total
Átlagár
Egy kiadható
szobára jutó szobaárbevétel forint Average Room Revenue Room Rate per Available Room HUF
million HUF Ország összesen – Country total 15 505 7 045 7 541 4 247 2 037 1 533 7 515 3 303 4 138 3 404 1 544 1 781 302 153 87 36 8 2
30 091 7 818 14 957 6 728 543 46
11 101 21 493 11 252 7 184 5 924 5 669
3 873 10 198 4 498 2 099 1 187 905
2 964 2 516 1 066 197 1 121 104 71 156 26 16 983
6 539 5 514 1 920 346 2 757 146 89 282 43 33 408
10 399 11 699 11 291 16 049 7 499 3 684 5 110 4 907 10 482
4 990 4 031 4 160 4 029 1 255 442 599 691 3 101
1 520 1 380 438 83 1 466 28 4 57 4 8 604
2 054 1 618 417 65 170 14 14 69 12 7 820
b) A gyógy- és wellness-szolgáltatásokból, nonprofit célú szálláshely-szolgáltatás igénybe vevőjétől származó, szállásdíjba foglalt egyéb bevételeket, valamint az üdülési jog után felszámított fenntartási költségeket is tartalmazza. - Other revenues that are included in accommodation fees from spa and wellness services as well as from those using non-profit accommodation services, furthermore maintenance costs calculated based on timeshare rights are included.
13
10.Vendéglátóhelyek eladási forgalma Sales of catering units Kereskedelmi
Időszak
Period
2009 2010.
január február március április május június július augusztus szeptember október november december
2010.
január február
Munkahelyi vendéglátóhelyek bruttó bevétele, millió forint Public catering Canteens units gross revenue, million HUF
Összesen
Total
587 476
94 237
681 713
39 014 37 425
8 765 9 673
47 779 47 098
76 439
18 438
94 877
Előző év azonos időszaka = 100,0 – Same period of the previous year = 100.0 2009 2010.
január február március április május június július augusztus szeptember október november december
2010.
januárfebruár
91,6
102,1
92,9
97,4 92,3
105,2 105,1
98,7 94,7
95,0
105,2
96,9
14
11. A magyar gazdaság és a turizmus főbb mutatói, 2009–2010 Main variables of the Hungarian economy and tourism, 2009–2010 2009. Megnevezés
Denomination
QI Bruttó hazai termék, előző év azonos időszaka = 100,0
Gross domestic product, same period of the previous year = 100.0
Nemzetgazdaság Bruttó hozzáadott érték, előző év azonos időszaka = 100,0
National economy Gross value added, same period of the previous year = 100.0
I nemzetgazdasági ág
Section I
Beruházások, előző év azonos időszaka = 100,0
Investments, same period of the previous year = 100.0
Nemzetgazdaság ebből: I nemzetgazdasági ág
National economy of which: Section I
Fogyasztói árak, előző év azonos időszaka = 100,0
Consumer prices, same period of the previous year = 100.0
Nemzetgazdaság ebből: I nemzetgazdasági ág
National economy of which: Section I
Alkalmazásban állók létszáma (ezer fő)
a) b)
Nemzetgazdaság ebből: I nemzetgazdasági ág
Number of employees (institutional earnings survey data, thousand persons)
National economy of which: Section I
Folyó fizetési mérleg c)
Current account c)
Folyó fizetési mérleg egyenlege, milliárd forint Idegenforgalmi bevétel, milliárd forint Idegenforgalmi kiadás, milliárd forint Idegenforgalmi egyenleg, milliárd forint
Balance, HUF billion International tourism receipts, HUF billion International tourism expenditures, HUF billion International tourism net balance, HUF billion
Idegenforgalmi bevétel változása, előző év azonos időszaka = 100,0 Idegenforgalmi egyenleg változása, előző év azonos időszaka = 100,0
Change in international tourism receipts, same period of the previous year = 100.0 Change in international tourism net balance, same period of the previous year = 100.0
Idegenforgalmi bevételek aránya a szolgáltatás exportban, %
International tourism net balance in proportion to the export services, %
Euró átlagárfolyama
Average exchange rate of EUR
forint/euró
HUF/EUR
Budapesti Értéktőzsde záróindexe az időszak végén
Budapest Stock Exchange index at the end of the period
1991. január 2. = 1000 pont
2 January 1991 = 1000
Danubius-részvények záróárfolyama a BÉT-en az időszak végén
Closing price of Danubius shares at the end of the period
forint
HUF
Forrás: Magyar Nemzeti Bank - Source: National Bank of Hungary 15
Q IV
Year
QI
93,3
92,5
92,9
96,0
93,7
94,6
93,9
96,1
92,4
94,2
92,3 78,3
95,3 74,2
91,1 85,6
89,0 52,3
91,4 68,8
103,0 105,7
103,6 105,2
105,0 106,9
105,2 107,0
104,2 106,2
2 670,4 81,7
2 662,4 81,3
2 659,9 80,1
2 650,1 78,6
2 660,7 80,4
195 804 122 036
200 688 122 384
192 836 119 783
209 840 126 204
199 775 122 561
- 220,6 222 161 61
43,9 294 199 95
96,8 374 221 152
124,0 250 149 101
44,1 1139 730 409
125,4
120,0
109,0
97,3
111,4
122,0
110,5
142,1
92,5
107,0
26,1
32,2
37,4
28,0
31,2
294,57
290,75
271,36
270,90
280,58
268,57
11 071,9
15 320,1
20 226,3
21 227,0
21 227,0
24 245,6
3 900
3 670
3 590
3 540
3 540
3 675
Forrás: Intézményi munkaügy-statisztika - Source: Institutional Earnings Survey b)Megjegyzés: A legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások, ill. létszámnagyságtól függetlenül a költségvetési és társadalombiztosítási intézmények, valamint a kijelölt nonprofit szevezetek. Corporations with at least 5 employees, budgetary institutions on a full-scale basis, and designated non-profit institutions.
c)
Q III
101,8 100,7
a) b)
Nemzetgazdaság ebből: I nemzetgazdasági ág
a)
Q II
a) b)
National economy of which: Section I
Teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi bruttó átlagkeresete, forint a) b) Average gross monthly earnings of employees, HUF
2010.
I. II. III. IV. I. Év összesen negyedév negyedév negyedév negyedév negyedév
II. negyedév
III. negyedév
Q II
Q III
A külföldi- és a belföldivendég-forgalom szezonálisan kiigazított idősorai, 1999–2010 Original data, trends and seasonally adjusted series of tourist arrivals and tourism nights, 1999–2010
ezer fő – thousand persons 500
3. ábra Külföldi vendégek a kereskedelmi szálláshelyeken International arrivals in public accommodation establishments
450 400 350 300 250 200 150 100
19 99 .
ja 19 n. 99 .j 20 úl. 00 .j a 20 n. 00 .j 20 úl. 01 .j a 20 n. 01 .j 20 úl. 02 .j a 20 n. 02 .j 20 úl. 03 .j a 20 n. 03 .j 20 úl. 04 .j a 20 n. 04 .j 20 úl. 05 .j a 20 n. 05 .j 20 úl. 06 .j a 20 n. 06 .j 20 úl. 07 .j an . 20 07 .jú l. 20 08 .ja 20 n. 08 .j ú 20 l. 09 .ja n 20 09 .j úl . 20 10 .j an
50
Eredeti adatok – Original data
ezer fő – thousand persons 650
Trend – Trend
Szezonális kiigazítás – Seasonal adjustment
4. ábra Belföldi vendégek a kereskedelmi szálláshelyeken Domestic arrivals in public accommodation establishments
600 550 500 450 400 350 300 250 200 150
19 99 .
ja 19 n. 99 .j 20 úl. 00 .j a 20 n. 00 .j 20 úl. 01 .j a 20 n. 01 .j 20 úl. 02 .j a 20 n. 02 .j 20 úl. 03 .j a 20 n. 03 .j 20 úl. 04 .j a 20 n. 04 .j 20 úl. 05 .j a 20 n. 05 .j 20 úl. 06 .j a 20 n. 06 .j 20 úl. 07 .j a 20 n. 07 .j úl . 20 08 .ja n . 20 08 .j ú 20 l. 09 .ja n 20 09 .j úl . 20 10 .j an
100
Eredeti adatok – Original data
ezer éjszaka – thousand tourism nights 2 500
Trend – Trend
Szezonális kiigazítás – Seasonal adjustment
5. ábra Külföldivendég-éjszakák a kereskedelmi szálláshelyeken International tourism nights at public accommodation establishment s
2 000 1 500 1 000 500
19 99 .
ja 19 n. 99 .j 20 úl. 00 .j a 20 n. 00 .j 20 úl. 01 .j a 20 n. 01 .j 20 úl. 02 .j a 20 n. 02 .j 20 úl. 03 .j a 20 n. 03 .j 20 úl. 04 .j a 20 n. 04 .j 20 úl. 05 .j a 20 n. 05 .j 20 úl. 06 .j a 20 n. 06 .j 20 úl. 07 .j an . 20 07 .jú l. 20 08 .ja 20 n. 08 .j ú 20 l. 09 .ja 20 n 09 .j 20 úl 10 .j an
0
Eredeti adatok – Original data
Trend – Trend
Szezonális kiigazítás – Seasonal adjustment
16
A külföldi- és a belföldivendég-forgalom szezonálisan kiigazított idősorai, 1999–2010 (folytatás) Original data, trends and seasonally adjusted series of tourist arrivals and tourism nights, 1999–2010 (continued) ezer éjszaka – thousand tourism nights
6. ábra Belföldivendég-éjszakák a kereskedelmi szálláshelyeken Domestic tourism nights at public accommodation establishments
1 800 1 600 1 400 1 200 1 000 800 600 400
19 99 .
ja 19 n. 99 .j 20 úl. 00 .j a 20 n. 00 .j 20 úl. 01 .j a 20 n. 01 .j 20 úl. 02 .j a 20 n. 02 .j 20 úl. 03 .j a 20 n. 03 .j 20 úl. 04 .j a 20 n. 04 .j 20 úl. 05 .j a 20 n. 05 .j 20 úl. 06 .j a 20 n. 06 .j 20 úl. 07 .j an . 20 07 .jú l. 20 08 .ja 20 n. 08 .j ú 20 l. 09 .j 20 an 09 .j úl . 20 10 .j an
200
Eredeti adatok – Original data
Trend – Trend
Szezonális kiigazítás – Seasonal adjustment
millió forint – million HUF 18 000
7. ábra A kereskedelmi szálláshelyek szállásdíjbevétele Revenue from accommodation fee of public accommodation establishments
16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000
19 99 .
ja 19 n. 99 .j 20 úl. 00 .j a 20 n. 00 .j 20 úl. 01 .j a 20 n. 01 .j 20 úl. 02 .j a 20 n. 02 .j 20 úl. 03 .j a 20 n. 03 .j 20 úl. 04 .j a 20 n. 04 .j 20 úl. 05 .j a 20 n. 05 .j 20 úl. 06 .j a 20 n. 06 .j 20 úl. 07 .j an . 20 07 .jú l. 20 08 .ja 20 n. 08 .j ú 20 l. 09 .j 20 an 09 .j úl . 20 10 .j an
2 000
Eredeti adatok – Original data
Trend – Trend
17
Szezonális kiigazítás – Seasonal adjustment