STAVROS • NEA VRASNA • ASPROVALTA • SARTI • PEFKOCHORI • HANIOTI • POLYCHRONO • PARALIA • OLYMPIC BEACH • NEI PORI • PLATAMONAS • KAMENA VOURLA • TOLO • THESSALONIKI • ATHÉN • THASSOS • KORFU • ZAKYNTHOS • KEFALONIA • RODOSZ • KRÉTA • CIPRUS • MALLORCA - OLASZORSZÁG
DIAS
ZEUS Travel 1
Köszöntő Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük Önöket! Irodánk, a Dias Zeus Travel, 1997-ben alakult Magyarországon, azzal a céllal, hogy megmutassuk Görögország csodálatos történelmét, természeti szépségeit, kristálytiszta vizű tengerét, a görög emberek vendégszeretetét, az ország gazdag gasztronómiáját, az éjszakai élet varázsát. Az iroda neve a 12 olimposzi isten főistenére, Zeuszra utal, akit a görögök Diasnak hívnak. Zeuszra utalva szeretnénk isteni nyaralást nyújtani isteni árakon. Köszönetet mondunk azoknak a kedves ügyfeleinknek, barátainknak, akik utazásuk szervezését évről évre ránk bízzák, és bizalommal vannak irántunk. Ezt a bizalmat szeretnénk nekik meghálálni azzal, hogy tartjuk kedvező árainkat, míg a szolgáltatások színvonala emelkedik.
Tartalom Úgy gondoljuk, hogy a legjobb reklám az utazáson való személyes részvétel, a kellemes élmények és tapasztalatok szerzése és azok továbbadása ismerősöknek, barátoknak, családtagoknak. Hiszen, ahogy egy régi görög mondás tartja: „Amit a szív érez, a száj kimondja.” A szájpropagandának köszönhetően évről évre egyre több kedves vendégünket üdvözölhetjük. Kérjük, fogadják szeretettel Hellas 2016 prospektusunkat, melyben a tavalyinál sokkal kedvezőbb árakat kínálunk Önöknek. Reméljük, hogy mindenki megtalálja a számára kedvező ajánlatokat – utazzon autóbusszal, repülőgéppel vagy egyénileg.
VRASNA VR V RAS ASN ASPROVALTA STAVROS ST S T THES THESSALONIKI TH SSA S LO ON THASSOS
KORFU
POLYCHRONO HANIOTO PEFKOHORI
KAMENA VOURLA KEFALONIA
Várjuk Önöket Görögországban, a mielőbbi viszontlátásra! A Dias Zeus Travel munkatársai
SARTI
PARGA
Állandó kedvezményekkel, akciókkal, Super First Minute ajánlatokkal várjuk Önöket! Sok éves tapasztalatunk a garancia arra, hogy remekül fogják magukat érezni üdülésük során.
PARALIA PARA P PA ARA RALLLI LIA IA OLYMPIC PIIC BE P BEAC B BEA BEACH EA AC CH NEI PORI
ATHÉN ZAKYNTHOS
IRODÁINK ELÉRHETŐSÉGE ÉS NYITVA TARTÁSA: Főiroda: 1075 Budapest, Károly körút 5. Telefon: +36 1 413 2660, fax: + 36 1 413 2670
Budai iroda: 1024 Budapest, Széll Kálmán tér 5. Tel./fax: +36 1 346 0055
Nyitva tartás: 2016. január 24-ig és szeptember 19-től: hétfő-péntek: 9-17 óráig 2016. január 25-től szeptember 18-ig: hétfő-péntek: 9-18 óráig szombat: 9-13 óráig, vasárnap: zárva
Nyitva tartás: hétfő-péntek: 9-17 óráig Hétvégén: zárva E-mail:
[email protected] www.diaszeustravel.hu
Kiadja: Dias Zeus Travel Kft. GM regisztrációs szám: R-1600/1997/1999. Utazásszervezôk vagyoni biztosítékául szolgáló biztosítás: Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe. Összeállították és szerkesztették: a Dias Zeus Travel munkatársai. Tervezés, grafika, nyomdai kivitelezés: Hinora Marketing Group, www.hinora.hu
2
BUSZMENETREND. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4. OLDAL INFORMÁCIÓK EGYÉNILEG UTAZÓKNAK . . . . . . 6. OLDAL UTAZÁSI KEDVEZMÉNYEK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7. OLDAL FONTOS TUDNIVALÓK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 8. OLDAL FAKULTATÍV KIRÁNDULÁSOK. . . . . . . . . . . . . . . . . 12. OLDAL STAVROS . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 14. OLDAL NEA VRASNA . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 27. OLDAL ASPROVALTA . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 28. OLDAL SARTI . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 31. OLDAL PEFKOCHORI . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 37. OLDAL HANIOTI . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 39. OLDAL POLYCHRONO. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 41. OLDAL PARALIA. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 42. OLDAL OLYMPIC BEACH . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 46. OLDAL NEI PORI . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 48. OLDAL KAMENA VOURLA . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. OLDAL TOLO. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 58. OLDAL KLASSZIKUS GÖRÖG KÖRÚT . . . . . . . . . . . . . . . . . 61. OLDAL THESSALONIKI . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 62. OLDAL ATHÉN . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 63. OLDAL THASSOS. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 64. OLDAL KORFU . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 67. OLDAL ZAKYNTHOS . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 75. OLDAL KEFALONIA. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 78. OLDAL RODOSZ . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 81. OLDAL KRÉTA. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 84. OLDAL CIPRUS. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 88. OLDAL MALLORCA. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 90. OLDAL OLASZORSZÁG . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 92. OLDAL UTAZÁSI SZERZŐDÉS . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 97. OLDAL
RODOSZ KRÉTA - SANTORINI
3
Buszmenetrend
Buszmenetrend
Görögországi autóbuszjárataink menetrendje és útvonala Stavros, Asprovalta, Sarti, Paralia, Olympic Beach, Nei Pori üdülőhelyekre induló autóbuszjáratok menetrendje
4. GYŰJTŐJÁRAT INDULÁS/TALÁLKOZÁS HELYE
Indulás napja: PÉNTEK
INDULÁS IDEJE
Transzfer ára retúr/fő
INDULÁS/TALÁLKOZÁS HELYE
TALÁLKOZÓ IDEJE
INDULÁS IDEJE
NAGYKANIZSA OMV-benzinkút (7-es úton)
07:45
08:00
4.000 Ft
BUDAPEST Népliget/Planetárium
11:30
12:00
KAPOSVÁR TESCO parkoló
09:00
09:15
4.000 Ft
KECSKEMÉT Auchan parkoló
12:45
13:15
DOMBÓVÁR Templom tér (Erzsébet u. felől)
09:30
09:45
4.000 Ft
PÉCS Budai Vám TESCO parkoló
10:30
10:45
4.000 Ft
SZEKSZÁRD vasútállomás
11:30
11:45
3.000 Ft
TOLNA SPAR parkoló
12:00
12:15
3.000 Ft
BAJA TESCO parkoló
12:45
13:00
3.000 Ft
KISKUNFÉLEGYHÁZA Tesco parkoló SZEGED Tesco parkoló/Rókusi krt.
13:30
14:00
14:00
14:30
Csatlakozó transzferjáratok menetrendje és árai 1. GYŰJTŐJÁRAT INDULÁS/TALÁLKOZÁS HELYE
TALÁLKOZÓ IDEJE
INDULÁS IDEJE
Transzfer ára retúr/fő
MISKOLC Auchan parkoló (régi Cora)
07:30
07:45
4.000 Ft
MEZÖKÖVESD PROFI Áruház
08:15
08:30
4.000 Ft
EGER Mátyás király úti MOL-benzinkút
08:45
09:00
4.000 Ft
GYÖNGYÖS Pesti úti MOL-benzinkút
09:30
09:45
2.000 Ft
HATVAN Penny Áruház parkoló
10:15
10:30
2.000 Ft
BUDAPEST Népliget/Planetárium
11:30
12:00
-
2. GYŰJTŐJÁRAT INDULÁS/TALÁLKOZÁS HELYE
TALÁLKOZÓ IDEJE
INDULÁS IDEJE
Transzfer ára retúr/fő
MISKOLC Auchan parkoló (régi Cora)
06:45
07:00
4.000 Ft
TISZAÚJVÁROS TESCO parkoló
07:30
07:45
4.000 Ft
NYÍREGYHÁZA vasútállomás, PROFI parkoló
08:30
08:45
4.000 Ft
DEBRECEN TESCO parkoló
09:30
09:45
4.000 Ft
HAJDÚSZOBOSZLÓ autóbusz állomás
10:00
10:15
4.000 Ft
KARCAG 4-es út, MOL-benzinkút
10:45
11:00
3.000 Ft
SZOLNOK Szajoli úti MOL-benzinkút
11:45
12:00
3.000 Ft
MARTFŰ LIDL parkoló
12:15
12:30
3.000 Ft
SZENTES Attila úti MOL-benzinkút
13:00
13:15
2.000 Ft
SZEGED Rókusi TESCO parkoló
14:00
14:30
-
3. GYŰJTŐJÁRAT
4
Eger
TALÁLKOZÓ IDEJE
SZEGED Rókusi TESCO parkoló
14:00
5. GYŰJTŐJÁRAT TALÁLKOZÓ INDULÁS/TALÁLKOZÁS HELYE IDEJE SZOMBATHELY 06:45 Tesco parkoló (elkerülő melletti) SÁRVÁR Vár parkoló 07:15 PÁPA Tesco parkoló 08:00 GYŐR Szent István úti OMV kút 08:45 KOMÁROM Autóbusz állomás 09:15 TATABÁNYA 10:00 Határ úti McDonald’s parkoló BUDAPEST Népliget/Planetárium 11:30
14:30
-
INDULÁS IDEJE 07:00
4.000 Ft
07:30 08:15 09:00 09:30
4.000 Ft 4.000 Ft 4.000 Ft 2.000 Ft
10:15
2.000 Ft
12:00
-
INDULÁS/TALÁLKOZÁS HELYE
TALÁLKOZÓ IDEJE
INDULÁS IDEJE
BUDAPEST Népliget/Planetárium
07:30
08:00
KECSKEMÉT Auchan parkoló
08:45
09:15
KISKUNFÉLEGYHÁZA Tesco parkoló
09:30
10:00
SZEGED Tesco parkoló/Rókusi krt.
10:00
10:30
INDULÁS/TALÁLKOZÁS HELYE
TALÁLKOZÓ IDEJE
INDULÁS IDEJE
BUDAPEST
06:45
07:15
KECSKEMÉT Auchan parkoló
08:15
08:30
ZALAEGERSZEG Sportcsarnok
06:00
06:15
3.000 Ft
KISKUNFÉLEGYHÁZA Tesco parkoló
08:45
09:15
KESZTHELY TESCO parkoló
06:45
07:00
2.000 Ft
SZEGED Tesco parkoló/Rókusi krt.
09:45
10:00
TAPOLCA SPAR parkoló
07:45
07:30
2.000 Ft
08:30
2.000 Ft
09:15
2.000 Ft
VÁRPALOTA TESCO parkoló
09:30
09:45
2.000 Ft
SZÉKESFEHÉRVÁR Auchan parkoló
10:15
10:30
-
BUDAPEST Népliget/Planetárium
11:30
12:00
-
Pápa
Hajdúszoboszló
Szombathely Ajka
Veszprém
Szolnok Székesfehérvár
Zalaegerszeg Tapolca Keszthely Szentes Kaposvár
Szekszárd Szeged Baja Pécs
Belgrád
Szófia
Tolo és Kamena Vourla üdülőhelyekre induló autóbuszjáratok menetrendje Indulás napja: PÉNTEK
Transzfer ára retúr/fő
08:15
Debrecen
Korfu üdülőhelyeire induló autóbuszjáratok menetrendje Indulás napja: PÉNTEK
INDULÁS IDEJE
09:00
Budapest Tatabánya
Transzfer ára retúr/fő
TALÁLKOZÓ IDEJE
AJKA TESCO parkoló
Győr
Nagykanizsa
INDULÁS/TALÁLKOZÁS HELYE
VESZPRÉM Szikvíz parkolója
Nyíregyháza Gyöngyös
Komárom
Görögországba közlekedő autóbuszaink útvonala: Budapest – Kecskemét – Kiskunfélegyháza – Szeged – Röszke - Novi Sad – Belgrád – Nis – Szkopje – Evzoni – Thessaloniki – CÉLÁLLOMÁS
Tesszaloniki
Athén
Budapest – Kecskemét – Kiskunfélegyháza – Szeged – Röszke - Novi Sad – Belgrád– Nis – Szófia – Promachonas – CÉLÁLLOMÁS Az időpontok/helyszínek változásának jogát fenntartjuk!
5
Információk
Információk
Hasznos információk egyéni utazók számára (saját gépkocsival) AJÁNLOTT ÚTVONAL
AUTÓPÁLYADÍJAK
PÉNZVÁLTÁS, ÁRFOLYAMOK
Saját gépkocsival utazóknak az alábbi útvonalát ajánljuk:
Az autópályadíjakat Szerbiában, Macedóniában és Görögországban is szakaszonként, fízetőkapuknál kell fízetni. Nincs autópályamatrica! A fízetőkapuknál lehet EURO-ban is fízetni, - saját tapasztalataink alapján - pénzváltásból adódó nehézségek miatt javasoljuk, hogy legyen Önöknél mindkét ország fízetőszközéből aprópénz (Szerbia-Macedónia). Mindkét ország határátkelőhelyén lehet EURO-t az adott ország pénznemére váltani.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a megjelentetett árfolyamok tájékoztató jellegűek és a 2015. december árfolyamokat tartalmazzák
Szerbia 1. Subotica-Novi Sad 2. Novi Sad-Beograd 3. Beograd- egyéni Nis 4. Nis-Leskovac
330 dinár 240 dinár 730 dinár 190 dinár
Szerbiában, Macedóniában és Görögországban is nyugat-európai színvonalú MOL, ÖMV és EKO töltőállomások találhatók.
Macedónia (F.Y.R.O.M.) 1. Kumanova-Miladinovci 2. Petrovec-Veles 3. Veles-Gradsko
60 denár 80 denár 60 denár
Röszke (határátkelő) - Novi Sad – Belgrád – Nis – Presevo (határátkelő) – Szkopje – Evzoni (határátkelő) Görögország – Thessaloniki – célállomás (vagy Nis után Bulgária felé Szófián keresztül, Promachonas határátkelőhelynél érjük el Görögországot) Budapest és Thessaloniki között az útvonal megegyezik az Európai E75-ös autóúttal! Korfura utazóknak: Thessaloniki (A2/E90) – Veria – Kozani – Grevena - Igoumenitsa (komp) Toloba utazóknak: Thessaloniki (E75) – Katerini – Larissza – Lamia – Athén – (A8/E94) Nafplio – Tolo (szinte végig autópálya)
HIVATALOS IRATOK Felhívjuk Utasaink figyelmét, hogy indulás előtt ellenőrizzék gépkocsijuk zöldkártyáját. Saját érdekükben külföldi kellemetlenségek elkerülése érdekében, zöldkártya nélkül ne hagyják el az országot.
A görög autópályadijak útszakaszoktól függően kb. 1-3 EURO között változnak.
1 EURO = kb. 316 HUF 100 EURO = 12.200 RSD (szerb dínár) 100 EURO = 6.184 MKD (macedón denár)
ÜZEMANYAGÁRAK ÉS TANKOLÁS
Üzemanyagárak Az árak tájékoztató jellegűek! A töltőállomások árai között nagyobb eltérések is előfordulhatnak. Szerbia 95-ös ólommentes: Gázolaj:
kb. 137,90 dinár/liter kb. 147,90 dinár/liter
Macedónia 95-ös ólommentes: Gázolaj:
kb. 65 denár/liter kb. 50 denár/liter
Görögország 95-ös ólommentes: Gázolaj:
kb. 1,55 EUR/liter kb. 1,20 EUR/liter
Szerbiában és Macedóniában ügyeljenek a sebességkorlátozások betartására, különösen a lakott területeken!
UTAZÁSI KEDVEZMÉNYEK SUPER FIRST MINUTE ÁRAK 2016. MÁRCIUS 31-IG ÉRVÉNYESEK Teljes összeg befizetése esetén: -8 % január 31-ig -6 % február 29-ig -4 % március 31-ig Törzsutasainknak további 4 % kedvezményt adunk! 8% Dias Zeus Travel törzsutas kedvezmény a saját szervezésű görögországi egyéni utazások / szállások árából (teljes, katalógus ár) minden egyénileg utazó utasunknak, aki már legalább egyszer utazott irodánkkal (egyéni utazás esetén a mindenkor adható legnagyobb kedvezmény 8 %) 10% Dias Zeus Travel törzsutas kedvezmény a saját szervezésű teljes árú autóbuszos utazások árából annak, aki már legalább egyszer utazott irodánkkal. A kedvezmény nem érvényes a Klasszikus Görög Körutazásra, a repülős utakra, az olaszországi utazásokra, valamint az akciós, kedvezményes, First- és Last Minute utazásokra sem! 5% Nászutas-, Nyugdíjas- és Diákkedvezmény (igazolás bemutatásával) csak a saját szervezésű teljes árú autóbuszos utazásokból. A kedvezmény nem érvényes a Klasszikus Görög Körutazásra, a repülős utakra, az olaszországi utazásokra, valamint az akciós, kedvezményes, First- és Last Minute utazásokra sem!
CSOPORTOS KEDVEZMÉNYEK 20 FŐ FELETT MEGBESZÉLÉS SZERINT Egyágyas felár kedvezmény Májusban induló autóbuszos utazások esetén nem számolunk fel egyágyas felárat egyedül utazó vendégeinknek! A kedvezmények teljes árú utakra, ill. külön feltüntetve a First Minute árakra vonatkoznak, egymással össze nem vonhatók! Kedvezmény nem adható a felárakból és a foglalási díjból!
JELMAGYARÁZAT AZ APARTMANOK KATEGÓRIÁK SZERINTI BEOSZTÁSA: Az alábbi minőségi beosztást a választás megkönnyítése érdekében készítettük az általunk bérelt apartmanházakról. Δ Nagyon egyszerűen kialakított és berendezett, általában kis alapterületű és régebben épült apartmanok, amelyek minimálisan felszereltek. ΔΔ Közepes színvonalú és felszereltségű apartmanok, egyszerű, de barátságos berendezéssel. Újszerű és otthonosan, komfortosan kialakított és berendezett apartmanok, amelyek jól felszereltek és általában tágas szobákkal rendelkeznek. Néhány esetben recepció és úszómedence is tartozik hozzájuk.
6
Gyermekkedvezmények A legtöbb szálláshelyen - autóbuszos vagy egyéni utazás esetén -(be nem töltött) 18 éves korig ingyenes a szállás, ha legalább 2 fizetővel egy szobában alszik. Ilyenkor a gyermeknek csak az utazás költségét (autóbuszköltség) kell fizetni, és a két fő a kétágyas szoba árat fizeti. 4 ágyas stúdióban, ha 3 fő a 3 ágyas árat fizeti, a 4. ágyon történő elhelyezés 18 éves korig ingyenes. A kedvezmény nem érvényes a Klasszikus Görög Körutazásra, a repülős utakra, az olaszországi utazásokra!
A SZÁLLODÁK KATEGÓRIÁK SZERINTI BEOSZTÁSA: A szállodakategóriákat ezzel a rajzzal jelöljük, amelyek a görögországi minősítésnek, besorolásnak felelnek meg. A nemzetközi sztenderdekhez képest azonban előfordulhatnak eltérések. ** Nagyon egyszerű, általában panzió jellegű legű szállodák.
Befizethető felárak rövidítése: TF = tengerre néző felár AC = légkondicionálás Ellátások rövidítése: Ö = önellátás R = reggeli FP = félpanzió, TP = teljes panzió, ALL = all inclusive
*** Családias hangulatú szállodák, kevés szozobával, egyszerű berendezéssel. **** Középkategóriájú szállodák, jó ellátással, al, komfortos szobákkal és színvonalas szolgálta-tásokkal. ***** Nagyon jól felszerelt szállodák, bőséges ellátással, tágas szobákkal és magas szintű szolgáltatásokkal.
7
Fontos tudnivalók A RÉSZVÉTELI DÍJ KISZÁMÍTÁSA ÉS TUDNIVALÓK AZ UTAZÁSOK FOGLALÁSÁHOZ! A részvételi díj az alábbi költségekből áll össze: • Szállás költsége (szezontól függően, a megadott turnus szerint; több esetben a megadott árak tartalmazzák az utazás költségét is – ezt külön feltüntetjük) • Utazás költsége (amennyiben Ön autóbusszal vagy repülővel utazik) • Többhetes felár (csak buszjegy vásárlása esetén és repülőnél, amennyiben Ön két vagy több hétre utazik) • Egyéb felárak (egyágyas felár, tengerre néző felár, stb.) • 1,5 % sztornóbiztosítás (szállás, az utazás és a felárak költségéből számítjuk) • Adminisztrációs díj (1.000 Ft/fő foglalásonként egyszeri költség) • Repülőtéri illeték és reptéri transzfer (repülős utazásnál) • Üzemanyagpótlék (a légitársaság hivatalos közleménye alapján, abban az esetben, ha az üzemanyag ára jelentősen emelkedik) • Betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás (nem kötelező, ajánlott) FONTOS! Az árak 320 Ft = 1 Euro középárfolyamig érvényesek! Árfolyamváltozás esetén az árak ennek arányában emelkedhetnek! A foglaláshoz szükséges adatok: az összes utazó neve (mely az úti okmányban szerepel), lakcíme, születési dátuma, telefonszáma. Utasbiztosítás kötéséhez útlevél (vagy személyi igazolvány) kell! VÍZUM ÉS ÚTIOKMÁNYOK A Görögországba való belépéshez érvényes útlevél vagy (a Schengeni Megállapodás értelmében) új típusú, kártyás személyi igazolvány szükséges! Az autóbusszal utazó vendégek érvényes útlevéllel vagy új típusú, kártyás személyi igazolvánnyal léphetik át a tranzit országok (Szerbia és Macedónia vagy Bulgária) határait. Magyar állampolgárok vízummentesen 3 hónapig tartózkodhatnak Görögországban. A határrendészet hivatalos előírása szerint a belépéstől számított 6 hónapos érvényességet ír elő az útiokmányok esetében. A macedón határokon az BBP biztosítás meglétét is ellenőrizhetik. Az országba beutazók, illetve azon átutazók még elindulás előtt kössék meg és szerezzék be biztosításukat! Ha elvész vagy ellopják az útlevelüket, a legközelebbi magyar konzulátuson vagy nagykövetségen kérhetnek újat. Az a személy, akit esetlegesen bármely határon útlevelének/személyigazolványának érvénytelensége, vízumhiány vagy EU országokból való kitiltás miatt a határőrizeti szervek az utazásból kizárják, a buszról csomagjaival köteles leszállni, hazautazásáról saját magá-
8
nak gondoskodni. Magyar állampolgároknak jelenleg nincs szükségük vízumra, de az esetleges változásokról, kérjük, szíveskedjenek utazás előtt tájékozódni. Külföldi állampolgároknak a szükséges vízumokat egyénileg kell beszerezniük (információt a nagykövetségek adnak) és - a különböző határátlépést megszigorító intézkedések miatt - csak saját felelősségükre vehetnek részt autóbuszos utazásainkon. Irodánk nem foglalkozik vízumügyintézéssel! NÉHÁNY SZÓ GÖRÖGORSZÁGRÓL Görögország területe kb. 130 000 km2, szárazföldi része a Balkán-félsziget déli nyúlványát foglalja el, tájképe igen változatos és sokszínű. Területének nagy részét hegyek borítják, amelyből a legmagasabb a 2917 m magas Olimposz, az ókori görög istenek mítikus lakóhelye. Görögország szárazföldi részén bőven akad látnivaló, melyek közül a csodálatosan zöld Chalkidiki-félsziget, a Peloponnészosz-félsziget és a főváros, Athén emelkedik ki történelmi emlékeivel, gazdag múzeumi gyűjteményével, ásatásaival. Földrajzilag a görög szigetek az ország területének 1/5-ét foglalják el, kb. 25000 km2-rel. A mintegy 15021 km hosszú görög tengerpartból 11000 km veszi körül a több mint 2000 nagyobbrészt lakatlan szigetet. HELYI SZOKÁSOK A görögök kényelmes emberek, nem szeretik, ha siettetik őket, ezt udvariatlanságnak tartják. Figyeljünk a mértéktartó öltözködésre, ha nyilvános helyre megyünk. Fürdőruhában vagy meztelen felsőtesttel ne üljünk be étterembe (kivételt képeznek a szállodák saját, szabadtéri kávézói, snack-bárjai). A legtöbb üdülőhelyen nagyon komolyan veszik a szieszta idejét (minden nap 14-17 óráig), amikor a helyiek lepihennek, az üzletek zárva tartanak. Ne zavarjuk hangoskodással ezt az időszakot, inkább kövessük példájukat. A görögök udvariasak és rendkívül segítőkészek, ha észreveszik, hogy mi is azok vagyunk. Néhány esetlenül kimondott görög szó is csodákat tud tenni, ha segítségre van szükségünk, a helyiek az ilyen megnyilvánulásokat kifejezetten megtisztelésnek veszik. ILLEMHELYEK Görögországban a nyilvános illemhelyek nem jellemzőek, érdemes e célból a tavernákat felkeresni, bár előfordulhat, hogyha nem rendelünk semmit, fizetnünk kell használatáért. Fontos tudni, hogy a görög szennyvízelvezető csatornák az elmúlt 2000 évben semmit sem változtak. Keskeny, szabványon kívüli méretük miatt könnyen eldugulhatnak a WC-papírtól. Ezt elkerülendő, a görögországi szálláshelyeken, apartmanokban és szállodákban (ide tartoznak a legszínvonalasabb és legdrágább szállodák is) a WC-papírt külön szemétgyűjtőbe kell dobnunk.
KÖZLEKEDÉSI SZABÁLYOK Görögországban a nemzetközi közlekedési előírások érvényesek. A biztonsági öv használata menet közben kötelező. A személygépkocsikra vonatkozó sebességkorlátozások megegyeznek az itthoni szabályokkal. Fontos megemlíteni, hogy a görögök a déli emberektől megszokott temperamentummal vezetnek, sokkal agresszívabbak, mint általában a magyar vezetők, de az is igaz, hogy ez a stílus az esetek többségében nagyobb biztonságérzettel és rutinnal párosul. A nagyobb városokban, mindenekelőtt Athén belvárosában állandó csúcsforgalomra számítsanak. A további káosz elkerülése végett a tilosban parkoló gépkocsikat vagy azonnal elszállítják, vagy a büntetés kifizetéséig a rendszámtáblát leszerelik. Figyelem! A külföldiekkel sem tesznek kivételt! Ha bármiféle probléma lenne a kocsival, a görög autósok rendkívül segítőkészek. A görög autóklub rövidítése: ELPA, és sárga segélykocsikkal dolgozik. Nemzetközi jogosítvány nem kötelező, elegendő, ha a magyarországi okmányokat magunkkal visszük.
Fontos tudnivalók PÉNZESZKÖZÖK Görögország pénzneme 2002. márciusa óta az EURO. Pénzt váltani Görögországban a bankokban és általában a helyi partnerirodáknál, szállodákban és egyéb pénzváltó helyeken is lehet, ahol szinte mindenhol számolnak kezelési költséget. Forintot kevés helyen váltanak! 1 Euro kb. 316 Forint (árfolyamtól függ – 2015. decemberi adat). IDŐELTOLÓDÁS Görögországban kelet-európai időszámítás van, ezért az időeltolódás a magyarországi időhöz képest + 1 óra. Pl.: Ha Magyarországon 12 óra van, akkor Görögországban 13 óra. Kérjük, hogy megérkezés után állítsák előre óráikat, mert minden találkozási és indulási időpont a görögországi idő szerint lesz megadva. UTAZÁS AUTÓBUSSZAL
VESZÉLYEK Óvakodjunk az azonnali és hosszantartó napozástól! Az első napokban csak rövid ideig legyünk a napon, a napsugárzás erőssége az állandó szél miatt felmérhetetlen. Az étkezési szokások hirtelen megváltozása (pl. olívaolaj fogyasztása) heveny gyomorfájáshoz, gyomorrontáshoz vezethet, mely korlátozott mennyiségű ételek fogyasztásával elkerülhető. A nyaralók életét sokszor megkeserítik a szúnyogok, ezért szúnyogriasztó beszerzése indokolt. Sok apartmanházban nincs felszerelve szúnyogháló, ezért érdemes magunkkal vinni szúnyogriasztót. Tengeri fürdőzésnél vigyázzunk a tengeri sünökre és medúzákra. A tengeri sün kedveli a sziklák bemélyedéseit, búvóhelyeit, az úszáshoz ajánlatos strandcipő viselése. Ha mégis ráléptünk egy ilyen állatkára, a talpunkba fúródott tüskéket minél hamarabb el kell távolítani. A medúza ritkább, csípése néhány esetben mérges váladékot tartalmaz, ezért érdemes orvost felkeresni. AZ ELŐ-, UTÓSZEZON ÉS A FŐSZEZON KÖZÖTTI KÜLÖNBSÉGEK Mindegyik szezonnak vannak előnyei és hátrányai. Az elő- és utószezonban nyugodtabb a strandolás, kellemes az időjárás (nincs kánikula), olcsóbb árak és szolgáltatások várják utasainkat, s nincs zsúfoltság. Viszont kevesebb üzlet és szórakozóhely van nyitva és korlátozottabbak a sportolási lehetőségek is. Főszezonban az összes üdülőhelyre jellemző a zsúfoltság, az üzletek és szórakozóhelyek sokszor hajnalig nyitva tartanak, ezért nagyobb a zaj is. Kérjük, vegyék ezt figyelembe az utazási időpont kiválasztásánál!
Turnusok Az autóbuszos nyaralások időtartama 10 nap/7 éjszaka. Ez azt jelenti, hogy az üdülőhelyeken 8 napot/7 éjszakát töltenek el vendégeink, az utazásra pedig 1,5 – 1,5 napot számolunk. A turnusok hosszabbítására felár ellenében van lehetőség. Az utazás dátumának (oda- és visszautazás esetén is!) módosítása csak akkor lehetséges, ha újra megfizetik az új időpontra szóló jegy költségét (ebben az esetben az eredeti jegy érvényét veszti). Autóbuszok A Dias Zeus Travel vendégeit személyszállító vállalkozóktól bérelt nyugati típusú, légkondicionált autóbuszokkal szállítja a görögországi üdülőhelyekre. Az autóbuszok DVD-vel vagy videóval, felszereltek. A buszokon található WC is, de annak használata csak végszükség esetén lehetséges, mivel a buszok útközben 3-4 óránként tartanak technikai szünetet. Buszainkon tilos a dohányzás! Amennyiben valakinek olyan egészségügyi problémája van (pl. inkontinencia, pszichés problémák stb.), amely a hosszú autóbuszos utazás során kellemetlenséget okoz, illetve zavarja utastársait, úgy az utazásból azonnali hatállyal kizárható és hazautazásáról saját magának kell gondoskodnia. Ugyanez vonatkozik az erősen ittas utasra is! Gyermekek 18 éves korig csak felnőtt kíséretével, vagy szüleik/gyámjuk írásos engedélyével utazhatnak. Poggyászok szállítása Az utazásnál kérjük, vegyék figyelembe a poggyászmenynyiség korlátozását, mert autóbuszaink csomagbefogadó
képessége korlátozott. Fejenként 1 db nagyobb bőrönd vagy 2 db kisebb utazótáska szállítható a csomagtérben. Amennyiben az utas kettőnél több útipoggyásszal rendelkezik, a további poggyászokat csak szabad férőhely esetén szállítjuk el. Biztonságtechnikai okokból poggyász csak a csomagtérben szállítható. Rekeszben vagy kartonban üdítőt vagy egyéb italt, bútort, hűtőgépet, kerékpárt stb. nem áll módunkban elvinni. Családonként és társaságonként (4 fő) egy hűtőtáska fér el a buszon. A csomagtérben elhelyezett csomagokhoz útközben hozzáférni nem lehet! A meghatározott csomagmennyiség oda- és visszaútra egyaránt vonatkozik. Robbanásveszély miatt gázpalack szállítását nem vállaljuk! A szállításból kizárhatóak az utasok egészségét és a többi poggyász épségét veszélyeztető poggyászok (nem szállítható: veszélyes anyag, szennyezést okozó tárgy, kísérő nélküli csomag, kereskedelmi mennyiségű árú, minden behozatali, ill. kiviteli tilalom alatt álló tárgy). Autóbuszainkon háziállat szállítása tilos. Saját kényelmük érdekében és biztonságtechnikai okokból az útközben szükséges holmiknak csak olyan kézitáskát használjanak, ami az ülések alatt vagy a kalaptartóban elfér. Kézipoggyászként nem szállítható olyan tárgy, mely az utasoknak kényelmetlenséget okozhat. A kézipoggyász őrzése az utas feladata. A buszok utasterének folyosóján csomag elhelyezése szigorúan tilos! A csomagok bepakolásakor a bőröndök, táskák állapotát ellenőrizni nem áll módunkban, így azok esetleges, szállítás során bekövetkezett sérüléséért csak abban az esetben tudunk felelősséget vállalni, ha az egyértelműen bizonyítható az autóbuszon készült jegyzőkönyvvel. Utólag jegyzőkönyvet felvenni nem áll módunkban! Kérjük, ellenőrizzék leszálláskor, hogy minden poggyászuk megvan-e, mert az autóbuszon felejtett tárgyakért irodánk felelősséget nem vállal! Csomagküldés nem lehetséges autóbuszainkon! Javasoljuk, hogy utazásuk kényelmesebbé tétele érdekében kispárnát vigyenek magukkal. Ülésrend Irodánk emelt szintű és emeletes buszokkal egyaránt fuvaroztat. Az emelt szintű buszok általában 49-57 férőhelyesek, amely azt jelenti, hogy az utolsó sorban 5 ülés van egymás mellett, amit a telítettség függvényében a legtöbb esetben meg is tölt irodánk. Az emeletes buszokon, a földszinten csak korlátozott számú ülés van (általában 16-20 fő részére), a többségnek az emeleten kell helyet foglalnia, ahol szintén előfordulhat, hogy 5 ülés van a leghátsó sorban, amit általában értékesítünk. Az indulásnál az ülőhelyek az általunk előre elkészített ülésrend szerint foglalhatók el, a helyszínen változtatásra nincs lehetőség. Konkrét ülőhely foglalása még külön felár fizetése mellett sem lehetséges, mivel a végleges létszám kialakulása után kerülnek beosztásra a buszok, akkor dől el, hogy adott üdülőhelyre milyen típusú és beosztású busz indul.
Az ülésrenddel kapcsolatos esetleges kéréseket lehetőségeink szerint figyelembe vesszük, az alábbi szempontok alapján: az utazásra való jelentkezés és befizetés sorrendje, életkor, előre jelzett egészségügyi probléma, együtt utazók létszáma, de ezek teljesítésére nem áll módunkban garanciát vállalni. Együtt utazó családok, baráti társaságok ugyanazon buszon történő utaztatását és egymáshoz közeli leültetését csak abban az esetben garantáljuk, amennyiben mindannyian azonos szerződésszámon szerepelnek. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy előfordulhat, hogy utasainkat más ülőhelyre osztjuk be a visszautazásnál, mint ahol odafelé ültek! Utazás időtartama Az utazók végleges létszámának megállapítása az indulás előtt történik, ekkor készül el a buszok beosztása, az útvonaltervezés és az ülésrend is. Esetleges létszámváltozás vagy technikai okok miatt még az utolsó pillanatban is előfordulhat, hogy nem az eredetileg tervezett autóbusz indul az adott utazásra. Az autóbuszos utazás időtartama a határoktól és az útviszonyoktól valamint az érintett üdülőhelyektől is függ. Nemzetközi szabályozás szerint az autóbuszvezetőknek be kell tartaniuk a kötelező pihenő időt, mely alkalmanként hosszabb várakozásra adhat okot. Kérjük, legyenek tekintettel arra, hogy az esetleges hosszabb várakozások miatt jelentős késések is előfordulhatnak. Gazdasági megfontolásból sokszor előfordul, hogy az oda- vagy a visszaút során egy autóbusz több üdülőhelyet is érint, vagy át kell szállni egy gyűjtőbuszról arra, amely a végcélra szállítja utasainkat, ezért kérjük megértésüket és türelmüket! Tájékoztatjuk Önöket, hogy transzferjáratainkon utazó vendégeink a visszaúton nem biztos, hogy ugyanazon az autóbuszon utaznak, amelyen odafelé utaztak. Valamint, előfordulhat, hogy utasainkat más ülőhelyre osztjuk be a visszautazásnál, mint ahol odafelé ültek! A határokon a gyorsabb áthaladás érdekében fizetendő többletköltségek irodánkat terhelik! Irodánk állandó szerződésben áll bérelt buszokkal, amelyek utasainkat szállítják. Az autóbuszok jó műszaki állapota ellenére a zsúfolt menetrend mellett előfordulhat, hogy műszaki meghibásodás történik útközben. Ilyen esetben a gépkocsivezetők segítségével a busztulajdonosokon keresztül intézkedik irodánk a mielőbbi megoldásról. Ilyen esetekben kérjük szíves megértésüket és türelmüket! A beszállás menete Kérjük Önöket, hogy a megadott időpont szerint, tehát 30 perccel indulás előtt jelenjenek meg a felszállás helyszínén. Irodánk képviselője és a buszok is 30 perccel az indulás előtt érkeznek meg az indulási helyre. A busz esetleges késése esetén (pl. forgalmi akadály miatt) a helyszínen értesíti a vendégeket irodánk képviselője.
9
Fontos tudnivalók Amikor a busz megérkezik, a buszvezetők és az iroda képviselője egyeztetik az útvonalat, majd a buszokon feltűntetik az úti célt és az utasok névsorát (mely nem azonos az ülésrenddel). Kérjük, hogy minden esetben ezt vegyék figyelembe, és eszerint gyülekezzenek a megfelelő busznál. Kérjük, hogy a csomagokat szíveskedjenek az autóbuszvezetők tájékoztatása alapján a csomagtartóhoz vinni. A csomagokat mindig és kizárólag csak az autóbuszvezetők pakolják be a busz csomagtartójába! Ezután az iroda képviselőjénél kell jelentkezni, aki kéri a részvételi jegy felmutatását és közli az ülésrendet. Beszállás csak a részvételi jegy felmutatása után lehetséges! Mindenki köteles a kijelölt helyet elfoglalni. Módosításra ilyenkor már nincs lehetőség. Az esetleges késést (pl. forgalmi akadály miatt) kérjük, telefonon szíveskedjenek jelezni irodánknak. Az autóbusz a hiányzó utasokra az indulás megadott időpontja után 20 percet vár. Miután minden utas elfoglalta a helyét a buszon, az iroda képviselője vagy az autóbuszvezetők tájékoztatást adnak az útvonalról, vidéki felszállásokról, és egyéb fontos tudnivalókról. Vidéki felszállási lehetőségekről kérjük, tájékozódjon az ügyintézőknél! A feláras vidéki felszállási lehetőségeket az adott időpontokban csak minimum 10 fő jelentkezése esetén tudjuk biztosítani felár ellenében! Amennyiben az adott időpontra nem jön össze a minimális létszám, akkor a befizetett felárat természetesen visszafizetjük. A transzferjáratokon az autóbuszvezetők kísérik a csoportot, külön csoportkísérő vagy idegenvezető nem utazik a csoporttal. A vendégeket a helyi idegenvezetők a helyszínen várják és ők segítik a továbbiakban. Útlevél és vámszabályok Az utas köteles a hatóságok által előírt okmányokat beszerezni, valamint az utazás során érintett államok jogszabályaiban és egyéb előírásaiban foglaltakat teljesíteni. Ezen követelmények nem teljesítése miatt bekövetkezett károkért a Dias Zeus Travel felelősséget nem vállal. Amennyiben az utast az adott ország hatóságai nem engedik be az országba, az utas nem jogosult visszaigényelni a jegy árát vagy annak részét. Ebben az esetben az utasnak kell - saját költségére - a továbbutazásról gondoskodnia, s a menetjegy sem téríthető vissza. Magyarországról Görögországba Szerbián és Macedónián (FYROM) keresztül közlekednek a buszok. Azonban előfordulhat, hogy irodánkon kívül álló okokból a busz nem tud arra menni (pl. sztrájk, útlezárás, egyebek), és Macedónia helyett Bulgáriát kell érinteni. Kérjük, hogy minden esetben érdeklődjenek a tranzitországok követségein az aktuális szabályokról. Szerbia Nagykövetsége: 1068 Budapest, Dózsa György út 92/b. Tel.: 06 1 322 9838 Macedón Köztársaság Nagykövetsége: 1022 Budapest, Balogvár utca 9. Tel.: 336-0510 Bolgár Köztársaság Nagykövetsége: 1062 Budapest, Andrássy út 115. Tel.: 322-0824
10
UTAZÁS REPÜLŐVEL Repülős utazásaink menetrendszerinti/charterjáratokkal történnek, ahol minden esetben az adott légitársaság utazási feltételei érvényesek, így a járatok esetleges késéséért a Dias Zeus Travelt nem terheli felelősség. A menetrendet az adott légitársaság határozza meg, az esetleg kényelmetlen időpontok nem irodánk döntése. Az első és utolsó nap az utazásra szolgál. A repülővel szállított poggyászok megrongálódásáért, eltűnéséért a légitársaság vállalja a felelősséget. Az utazásnál kérjük, vegyék figyelembe a megadott poggyász-súlyhatárt, valamint a kézipogygyászokkal kapcsolatban bevezetett szabályokat. Állatok szállítása a járatokon tilos! A részvételi jegyen megadott találkozási időpontot kérjük pontosan betartani, mert ha esetleg lekésik az indulást, nem áll módunkban a részvételi díjat visszafizetni. A repülőtéren keressék irodánk képviselőjét, akinél a Részvételi jeggyel jelentkezni kell, és csak ezután fáradjanak a check-in pulthoz! Kérjük, vegyék figyelembe, hogy a repülőgépen az ülésrend beosztása érkezési sorrendben történik a check-in pultnál, így előfordulhat, hogy az utolsóként érkezők már nem tudnak egymás mellett ülni, ebbe irodánk munkatársainak beleszólása nincs. A csoportot megérkezéskor a helyi idegenvezető várja és segíti a transzferbuszokra való felszállásban. Az autóbuszos transzfer a repülőtértől a szálláshelyig és vissza légkondicionált, görög autóbuszokkal történik. UTAZÁS EGYÉNILEG Egyénileg utazó vendégeinknek az alábbi útvonalat ajánljuk: Budapest - Röszke - Horgos (Szerbia) - Novi Sad - Belgrád - Nis – Kumanovo (Macedónia) - Skopje – Gevgelija - Evzoni (Görögország) – Thessaloniki – Kavala (A2) vagy Athén (E75). Az üdülőhelyre történő megérkezéskor kérjük, hogy keressék fel a Voucheren megadott paraméterek szerint a partnerirodát vagy az idegenvezetőt, és jelezzék érkezésüket. A Voucher felmutatása után elfoglalhatják a szállást. Előfordulhat, hogy egy üdülőhelyen a partneriroda szieszta idő alatt zárva tart, ilyen esetben kérjük, türelmesen várják meg a nyitás időpontját, ami után elfoglalhatják szobájukat. Az egyénileg utazó vendégek is igénybe vehetik a helyi iroda szolgáltatásait (pl. fakultatív programok). Kérjük, a turnus utolsó napján szíveskedjenek reggel 9 óráig elhagyni az apartmant vagy a szállodai szobát! Egyéni vendégeink 7 és 10 éjszakás turnusokban nyaralhatnak a legtöbb üdülőhelyen. SZÁLLÁSHELYEKRŐL A görögországi apartmanok és szállodák minőségi besorolása még nem mindig egyezik meg az európai szabványokkal. A szobák elosztása a helyszínen történik a csoport megérkezése előtt. Szálláshely cseréjére sokszor rajtunk kívül álló okok miatt az utolsó percben is sor kerülhet. A Dias Zeus
Travel köteles ilyenkor utasainak ugyanolyan, vagy jobb kategóriájú szálláshelyet biztosítani. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy az egymással megegyező kategóriájú szálláshelyek között kisebb-nagyobb minőségi különbségek előfordulhatnak. Különleges kéréseket (pl. szálláshelyen földszinti vagy emeleti elhelyezés) figyelembe veszünk és annak érdekében mindent megteszünk, de a teljesítésre teljes garanciát nem áll módunkban vállalni (a kérések figyelembe vétele a befizetés sorrendje, és a kint töltött időszak hosszúsága, előre jelzett egészségügyi probléma alapján történik). Egyes szálláshelyek rendelkeznek tengerre néző szobákkal, ezt a programfüzetünkben minden esetben feltüntetjük. A tengerre néző szoba jelenthet oldalirányú kilátást is. Amennyiben lehetőség van tengerre néző szoba foglalására, azt csak felár befizetése ellenében tudjuk Önöknek garantálni. Felár fizetés hiányában a szoba elhelyezkedésével kapcsolatban reklamációt nem fogadunk el. Egyre elterjedtebbek a légkondicionáló berendezések az egyes szálláshelyeken. Amennyiben rendelkezik egy szálláshely légkondicionálóval, az minden esetben a helyszínen Euróban fizetett felárért vehető igénybe. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy ha a kiválasztott szálláshely az adott üdülőhely centrumában található, akkor az általában a késő esti órákig hangosabb utcazajjal és forgalommal jár. A pihenni vágyóknak elsősorban a központtól távolabb eső szálláshelyeinket ajánljuk. Az üdülőhelyek zsúfoltsága és a szűk utcák miatt előfordulhat, hogy egy-egy szálláshelyet az autóbusz nehezen tud megközelíteni, így utasainknak 100-200 métert gyalogosan kell megtenniük. Megértésüket köszönjük! APARTMANOK Az apartmanok helyiségei kisméretűek, egyszerűen berendezettek, csak annyi személy befogadására alkalmasak, ahány ágy van bennük. A 2+1 vagy a 3 ágyasok általában stúdió jellegűek, amely egy légterű lakást jelent, ahol a konyhasarok bent van a szobában, és általában egy franciaágy (120 cm széles) és egy normál méretű ágy van elhelyezve benne. A 4-6 ágyasok egy vagy két hálószobából és külön konyhából, fürdőszobából; vagy egy hálószobából és nappaliból, konyhasarokkal, fürdőszobából állnak. A konyhában sokszor csupán minimális a felszerelés, ezért érdemes kiegészítésről gondoskodni, és legtöbbször csak hidegvíz van bevezetve! A vendégeknek gondoskodniuk kell konyharuháról, törölközőről, WC-papírról, tisztítószerekről, felmosóruháról és szemeteszsákról. Ágynemű és takaró biztosítva van. Takarítás legtöbbször csak turnusváltáskor van. Az üdülés ideje alatt az apartmanok tisztántartásáról az utasok maguk gondoskodnak. A görög éghajlati sajátosságoknak megfelelően a melegvíz-szolgáltatást legtöbbször a házak tetején elhelyezett napelemek biztosítják, így rosszabb időjárás esetén akadozhat a melegvíz ellátás. A legmelegebb
Fontos tudnivalók időszakokban a nagy zsúfoltság miatt esetleges vízhiány is felmerülhet. Kérjük Önöket, hogy amennyiben az apartmanban nem a létszámnak megfelelő a felszereltség, a takarítással vagy mással problémájuk adódik, azonnal értesítsék a tulajdonost vagy az idegenvezetőt, hogy panaszukat mielőbb orvosolni tudják. Az apartmanok környékén szigorúan tilos a kóbor állatok etetése és azok az apartmanba bevitele (saját háziállat is)! Az apartmanokat a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a nyaralás első napján 14 órától lehet elfoglalni és utolsó napján reggel 9 óráig el kell hagyni. SZÁLLODÁK A görögországi szállodák kategorizálása nem mindig felel meg az európai szabványoknak, előfordulhat, hogy azokhoz képest kicsit alacsonyabb a minőségük. Az újabb építésű szállodák már megfelelnek a nemzetközi besorolásnak. A szállodai szobákban törölköző, sok helyen szappan és sampon is van. A kulcsot a recepción elutazáskor ne felejtsék el leadni. Az egyágyas szobák gyakran kisebb méretűek, felszerelésük egyszerűbb és sokszor hátrányosabb a fekvésük (pl. hátsó udvarra néznek). Kérjük, hogy minden esetben tartsák be a szállodák házirendjét! A szállodai szobákat a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a nyaralás első napján 14 órától lehet elfoglalni és utolsó napján reggel 9 óráig el kell hagyni. ELLÁTÁS Az üdülőhelyeken a helyi partnerirodáknál van lehetőség étkezés befizetésére, melynek elfogyasztása egy helyi étteremben, kötött időpontban történik. Általában reggeli és vacsora kérhető. A reggeli a legtöbb helyen egyszerű kontinentális, mely péksüteményt, vajat, lekvárt vagy mézet illetve kávét, teát tartalmaz. A vacsora egyféle menüből áll és italt nem tartalmaz! Ha fakultatív kiránduláson vesznek részt, az egész napos programoknál az igénybe nem vett étkezéseket (reggeli és vacsora) az étterem nem tudja pótolni. A szállodákban sok helyen hideg csomag igényelhető előre a kirándulásokra. Reklamáció esetén kérjük, forduljanak az étteremhez vagy a helyi partnerirodához. KÖRUTAZÁSOK Körutazásaink min. 30 fő jelentkezése esetén indulnak. A Dias Zeus Travel fenntartja a jogot, hogy különböző okok miatt a körutazások során meghirdetett programok sorrendjét felcserélje, vagy egy programot azonos értékben - másikkal helyettesítsen. A körutazások részvételi díja a múzeumi, ásatási és egyéb műemléki belépőket nem tartalmazza! Az ülésrend befizetési sorrendben készül el! A csoporttal utazó idegenvezető az autóbuszon tart előzetes ismertetést a nevezetességekről. A helyszínen
a látnivalók megtekintése egyénileg történik. Görögországban törvény rendelkezik arról, hogy a külföldi állampolgárságú idegenvezetők nem tarthatnak tájékoztatást a nevezetességeknél, ezért külön térítés ellenében lehetőség van helyi görög idegenvezetőt fogadni, aki végigvezeti a csoportot. IDEGENVEZETŐK Utasainkat a repülőgépen és az autóbuszon nem kíséri idegenvezető, de megérkezéskor (repülős útnál a repülőtéren, autóbuszos útnál a nyaralóhelyen) gyakorlott, magyar nyelvű idegenvezető várja Önöket, aki segít a szálláshelyek elfoglalásában. Első nap délután vagy másnap délelőtt vendégeink részt vehetnek az ún. Welcome meetingen (Üdvözlő összejövetelen), ahol tájékoztatást kapnak a helyi tudnivalókról és a programlehetőségekről. Képviselőink a nyaralás időtartama alatt több alkalommal tartanak fogadóórát, ahol minden kérésükre választ kapnak. Valamennyi idegenvezetőnk azon fáradozik, hogy Önök minél kellemesebben és gondtalanul töltsék el az év legszebb napjait. Ha kérdésük vagy problémájuk merül fel, minden esetben forduljanak hozzájuk. FAKULTATÍV PROGRAMOK A fakultatív programokat a helyi partnerirodáink szervezik, ezért reklamáció esetén telepített idegenvezetőnkhöz vagy képviselőnkhöz fordulhat. A Dias Zeus Travel a fakultatív kirándulásokért nem tartozik felelősséggel! Görög partnerirodánk a programváltozás jogát fenntartják. A kirándulások létszámtól függően indulnak (min. 20 fő), végleges létszámegyeztetés előző nap este történik. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy elő- ill. utószezonban gyakrabban előfordulhat, hogy a programok érdeklődés hiányában vagy a rossz időjárás miatt (pl. hajókirándulás esetében) nem indulnak. Az elmaradt program részvételi díja kint, a partnerirodánál kerül visszafizetésre (idegenvezetőnk által készített jegyzőkönyvvel kell igazolni a kirándulás elmaradását). Idegenvezetést csak kellő létszám esetén tudunk biztosítani. Görögországban törvény rendelkezik arról, hogy a külföldi állampolgárságú idegenvezetők nem tarthatnak tájékoztatást a nevezetességeknél, ezért külön térítés ellenében lehetőség van helyi görög idegenvezetőt fogadni. A kirándulások részvételi díja nem tartalmazza a múzeumi, ásatási és kolostori belépőket. Érvényes diákigazolvánnyal rendelkezőknek a legtöbb helyen ingyenes a belépés, 65 év felettieknek pedig útlevéllel 50 %-os kedvezményt biztosítanak. Figyelem! A Meteora kolostorok megtekintéséhez nőknek hosszú szoknya (nadrág nem jó), férfiaknak hosszú nadrág kötelező, ujjatlan felsőrész nem megengedett!
AUTÓ-, MOTORBÉRLÉS Az autó- és robogóbérléshez B típusú (nagyobb motorhoz A típusú) jogosítvány és útlevél szükséges. Autót csak minden 21. életévét betöltött, és legalább 1 éves jogosítvánnyal rendelkező személy bérelhet. Autóbérlés ára kb. 40 EURO/nap-tól, motor és robogóbérlés ára kb. 20 EURO/nap-tól. Sok helyen kerékpár vagy quad bérlésére is van lehetőség. Robogó használatakor kötelező a bukósisak viselése. REKLAMÁCIÓ Az utazási szerződés hibás teljesítése esetén az utasnak a kifogásait a kifogásra okot adó esemény helyszínen a Dias Zeus Travel képviselőjének (partnerirodájának) jelentenie kell, és arról a képviselőnek jegyzőkönyvet kell készítenie. A kifogás késedelmes előterjesztése vagy a jegyzőkönyv hiánya esetén sem a Dias Zeus Travel helyszíni partnere, sem a Dias Zeus Travel a kárigényért nem tartozik felelősséggel. A panaszlevél beküldésére a hazatérést követően 8 nap áll az utasok rendelkezésére. A panaszlevélre a Dias Zeus Travel 30 napon belül köteles válaszolni. NE FELEJTSE OTTHON • Útlevél vagy új típusú kártyás személyigazolvány, valuta és biztosítás • Részvételi jegy vagy Voucher • Jogosítvány robogó- és autóbérléshez • Fényképezőgép • Napozótej (Görögországban meglehetősen drága) • Gyógyszerek (főleg a rendszeresen szedettek!) • Ébresztőóra (fakultatív programokhoz) • Szúnyogriasztó és más rovarirtó szerek! • Napszemüveg, szalmakalap, esetleg napernyő • Kényelmes, erős talpú cipő a kirándulásokhoz
MAGYARORSZÁG GÖRÖGORSZÁGI NAGYKÖVETSÉGE 38. Vasileos Konstantinou Avenue 116 35 Athens Tel.: 00 30 210 7256 800, 7256 801, 7256 802 Fax: 00 30 210 7256 840 Ügyelet: 00 30 694 /8601792, /8601793 GÖRÖGORSZÁG MAGYARORSZÁGI NAGYKÖVETSÉGE 1065 Budapest, Szegfű u. 3. Tel.: 06 1 413 26 00
11
Fakultatív programok
Fakultatív programok
Fakultatív programok METEORA Egész napos autóbuszos kirándulás Görögország egyik legismertebb nevezetességéhez, melynek jelentése: „ég és föld között lebegő kolostorok”. Az odaúton elhaladunk Görögország legmagasabb hegye valamint a 12 ókori görög isten lakóhelye, az Olümposz mellett, majd első megállónkat az ország legnagyobb ikonfestőműhelyénél tartjuk Kalambakában, ahol megismerkedünk a szerzetesek fő foglalkozásával, az ikonfestészettel. Majd felmegyünk sziklákhoz és két kolostort tekintünk meg. A hölgyeknek hosszú szoknya és zárt felsőrész, az uraknak pedig hosszú nadrág a kötelező viselet. Ebédelési lehetőség Kalambakában. Hazafelé megállunk a Tempi-völgyében a híres Apollón forrásnál, ahol a Szt. Paraszkevi sziklatemploma található.
KISHAJÓ Félnapos fürdőzési lehetőség a Stavrostól kb. 15 km-re található lakatlan szigeten, mely során egy könnyű, helyben készített BBQ ebédet (grill kishalak és görögsaláta) is elfogyaszthatunk a kapitány jóvoltából. A Kishajó Stavros kikötőjéből indul reggel, és délután érkezik vissza.
THESSALONIKI Egész napos autóbuszos kirándulás Észak-Görögország legnagyobb városába, melynek során megtekintjük a Fellegvárat, majd a Szent Demetriosz Bazilikát, a buszból Galériusz császár idejéből fennmaradt emlékműveket: Rotundát, Galériusz diadalívét. Majd folytatjuk a látnivalókat a török idők emlékeivel: a török fürdő és Hamza Bég dzsámi megtekintésével, végül az autóbusz a város szimbólumánál, a Fehér Toronynál áll meg. Közös séta a Fehér Toronytól az Arisztotelész térig, majd kb. 2-3 órás
12
szabadidő során lehetőség van a bazár bebarangolására és vásárlásra is.
CSÚSZDAPARK Egész napos időtöltés a Thesszalonikitől néhány kilométerre található Waterlandban. Itt minden korosztály megtalálja a megfelelő elfoglaltságot. Különböző csúszdák, animációs programok és sportolási lehetőségek között válogathatnak az édesvízű medencék között.
bebarangolására vagy akár egy hűsítő reggeli frappéra. A városnézés után Keramotiból komppal átutazunk Észak-Görögország legnagyobb szigetére, Thassosra, ahol bebarangoljuk a sziget ókori antik település részét, mely után félnapos szabad program keretében strandolás, vásárlási és fakultatív ebédelési lehetőség is nyílik a kedves utasok számára.
ATHOS Az autóbusszal a tengerpart mentén utazunk a Chalkidiki-félsziget egyik gyönyörű településére, Ouranopolisba, ahonnan félnapos hajókirándulás veszi kezdetét, mely során a félsziget nyugati partja mentén a titokzatos és kizárólag férfiak által lakott Athos kolostorköztársaságot tekintjük meg. A nap folyamán érintjük Arisztotelész szülőhelyét, Stagirát és egy szerb szerzetesek által lakott kolostor kertjébe is elkirándulunk, ahol találkozhatunk még ott élő idős szerzetesekkel.
GÖRÖG EST Egy hangulatos zenés vacsoraest, ahol megismerkedhetnek a görög szokásokkal, megkóstolhatják a híres görög konyha ételeit és elsajátíthatják a görög táncok alaplépéseit. A vacsorát élő zene és táncbemutató kíséri.
KAVALA-THASSOS Egész napos autóbuszos kirándulás Észak-Görögország gyöngyszemébe, Kavalába, melyet építészetileg a legszebb fekvésű görög városként tartanak számon. Kavalában a műemlékké nyilvánított óváros és Mohammed Ali egyiptomi uralkodó szülőházát tekintjük meg, majd nyílik egy 1,5 órás szabad program a város szűk utcáinak
TERMÉSZET ÉS TRADÍCIÓ, EDESSA Utunk első állomása egy piciny falu, ahol egy tradícionális, helyi termékekből készített görög reggelit kóstolhatunk meg. Folytatásként egy igazi gyöngyszemhez látogatunk, a híres Edessa vízeséshez. Szabad program. Kirándulásunk egyik fénypontjával zárjuk a napot, Pozar Lutra-hoz látogatunk, ahol az egyedülálló hideg és meleg termál forrás jótékony hatásait élvezhetjük. Túránk alatt az idegenvezető a helyi szokásokról, tradíciókról mesél, hogyan éltek egykor, és hogy élnek ma a görögök. A „természet és tradíció” kirándulás kicsit azt az érzetet kelti bennünk, mintha egy napra mi magunk is görögök lennénk.
OLYMPOS Egész napos buszos kirándulás, melynek első állomása Litochoro falu. Keresztülsétálunk az Enipeas szurdokon. Az ösvény végén megpillanthatjuk Zeus kádját egy kis vízeséssel. Visszatérünk a faluba, szabadprogram, majd egy kirándulás keretében gyönyörködünk az Olympos hegy és folyó nyújtotta látványban. A kirándulás része egy könnyű ebéd is. Majd folytatjuk utunkat tovább egy tradicionális faluba, melyet Paleos Panteleimonas-nak hívnak. Szabadidőnkben körbejárhatjuk a gyönyörű falut, megtekinthetjük a régi kőházakat, élvezhetjük a hangulatos kávézókat, és vásárolgathatunk a souvenir shopokban.
SKIATHOS Felejthetetlen hajókirándulás a világhírű Mamma Mia mozifilm forgatási helyszínére. Transzfer busszal indulunk Nei Poriból az Achilleo kikötőbe, ahol hajóra szállunk és közvetlenül Skiathos szigete felé vesszük az irányt. A közel 2 órás hajóút alatt hamisítatlan görög zene, ouzo és tánc! Megérkezünk Skiathos-ra, ahol egy fél órás idegenvezetésben lesz részünk. Utána szabadprogram, melynek keretében érdemes felfedezni a festői városkát, a hófehér házakat, üzleteket, tavernákat, kávézókat. Visszatérünk a fedélzetre, és továbbhajózunk a Koukounaris Beach-re, a sziget híres és divatos strandjára. Itt szabadprogram keretében mindenki élvezheti a szikrázó napsütést és a gyönyörű kék tengert. Programunk végén visszahajózunk az Achilleo kikötőbe és onnan „hazatérünk” Nei Porira.
VERGINA - THESSALONIKI Nei Poriból egyenesen Verginába utazunk, mely a Makedón Birodalom egykori fővárosa volt. A 60’-as években híres makedón királyok sírjait tárták fel ezen a történelmi helyen. Ellátogatunk a Vergina-i múzeumba, ahol felejthetetlen kirándulást teszünk a nemrég feltárt évezredes történelmi múltban, és megtekintjük az említett makedón uralkodók és nemesek sírjait. Kirándulásunk második pontja Görögország második legnagyobb városa, a hangulatos Thessaloniki. Felfedezhetjük a város egyedülálló atmoszféráját, és a kiváló vásárlási lehetőségeket. Divatos üzletek, utcák, tengerparti kávézók, éttermek várják az igazi kozmopolitákat.
KASTORIA A történelem szerelmeseinek kínáljuk Kastoria városába szóló kirándulásunkat. A félszigetet szinte teljesen körbeveszi a Kastoriai-tó, így bármerre is indulunk az óváros keskeny sikátoraiban, bizonyosan a tópartra érkezünk. Megkapóan szép, mintegy 28 négyzetkilométeres területen fekszik, és maximális mélysége 9,5 méter. Ellátogatunk Kastoria leghíresebb templomába, a Panagia Koumperliki-be, amely a 11. század első felében épült. Kastoria mai arcát tekintve a „bundák városa”, számos üzlet kínálja a különböző modellek széles választékát. Egy kiállítást is megtekintünk, ahol mindenki kedvére gyönyörködhet, vagy akár meg is vásárolhatja álmai modelljét.
ATHÉN Egy napos kirándulás Görögország fővárosába, Athénba. Késő este indul buszunk, és rövid pihenőkkel érkezünk Pireusba, Európa legforgalmasabb kikötőjéhez. Egy rövid-
ke megállót teszünk néhány fotó erejéig, majd folytatjuk buszos utunkat, miközben idegenvezetőnk tartalmas előadást tart. Szintén egy rövid fotózásra megállunk Kalimarmaro-nál, a híres Márvány Stadionnál. Látogatást teszünk az Akropoliszon helyi idegenvezetővel, rövid szabadidő, majd lesétálunk a város ősi részére, az Agora-ra, az egyedülálló Plaka-hoz, egészen a Parlament épületéig, ahol láthatjuk a híres őrségváltást. Szabadidőnkben felfedezhetjük a nyüzsgő Athéni városközpontot, az Ermou bevásárló utcát, a Zeus Templomot, és a városi parkot. Délután búcsúzunk a fővárostól és az autópálya mentén még egy pihenővel egybekötött vacsorázási lehetőség is adódik.
SITHONIA TÚRA A körút során megismerkedhetünk a Sithonia félszigettel, falvaival, kikötőivel, ízeivel és az itteniek életével. Különböző virág- és gyógyhatású mézeket, illetve többszörös érmes borokat kóstolhatunk. Nem utolsó sorban pedig gyönyörű képeket készíthetünk Sithonia félsziget legmagasabb pontjáról.
TORONEOS Egy egész napos hajókirándulás Kassandra félsziget partjain. Utunk során érintjük a Teknősbéka-szigetet, melynek különlegessége a sziget alakja, amely olyan akár egy igazi teknősbékáé. Kikötünk Pefkochoriban, mely az üdülőfalukhoz hasonlóan igazi turista paradicsom. Majd ezt követően tovább hajózunk Roussou-beachre, ahol úszhatunk, búvárkodhatunk, napozhatunk. A nap végén pedig a visszaút alatt, egy igazi finom görög ebédet szolgálunk fel utasaink számára.
13
Stavros
Stavros Rendina Beach Hotel***
STAVROS Stavros Thessalonikitől 80 km-re, a Chalkidiki-félsziget keleti bejáratánál található és az utóbbi években a magyar vendégek törzshelyévé vált. Észak-Görögország egyik legnépszerűbb üdülőhelye, ahol a helyi boltosok udvariasságból már magyarul köszöntik a betérőket. Stavros az utóbbi években rohamos fejlődésnek indult és ma már a vonzó tengerpart mellett minden és mindenki a turisták fogadására és kiszolgálására rendezkedett be. Sokan évről-évre visszatérnek ide, mert a hangulatos városka minden korosztály számára tartogat szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget. Stavrosban sportpálya is található, ahol kosárlabdázni, teniszezni vagy akár futballozni is lehet. Étterem, taverna, üzlet és kávézó várja a turistákat, így nem csoda, hogy itt mindenki jól érzi magát. Az apartmanok önellátó jellegűek! Reggeli, vacsora, ill. félpanzió előre vagy a helyszínen befizethető. Étkezés egy hangulatos, tengerparthoz közeli étteremben.
Fekvése: A szálloda a homokos-kavicsos tengerparttól 50 méterre, Stavros centrumától 200 méterre, a Stavros Beach apartmanhotel szomszédságában található. Felszereltség: A családias hangulatú szállodához parkoló, lift, bár, édesvizű úszómedence, külön álló gyermekmedence, napozóterasz (a napozóágyak és napernyők használatáért nem kell fizetni) reggeliző terasz és recepció tartozik. Törülköző biztosítva van! A házban és a kertben WIFI van! Szobák: A 2-3 személyes, modern berendezésű szobákhoz TV, hűtőszekrény, zuhanyzós fürdőszoba, erkély és konyha tartozik. Légkondicionálás felár ellenében kérhető (5 Euro/nap), mely a helyszínen fizetendő
Étkezés
Büfé reggeli Menü vacsora Félpanzió
7 éjszakás turnusban 11.500 Ft 18.000 Ft 27.000 Ft
10 éjszakás turnusban 16.500 Ft 26.000 Ft 38.500 Ft
Fakultatív programok: • Meteora • Thessaloniki • Csúszdapark • Kavala-Thassos • Athos • Sithonia • Görög est • Kishajó Autóbusz indulási napok Stavros-ra (péntek) Indulási nap Máj. 13., 20., 27. Szept. 16., 23. Jún. 3., 10.,17., 24. Aug. 19., 26. Szept. 2., 9. Júl. 1., 8., 15., 22., 29. Aug. 5., 12.
Felnőtt 17 000
Gyermek (12 éven aluli) 13 900
SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal
Buszjegy egy útra Szobatípus
10 900
20 000
15 900
12 900
23 000
17 900
15 000
Busz útvonala: Budapest – Kecskemét – Kiskunfélegyháza – Szeged Csak buszjegy felár: 1 000 Ft/fő Többhetes felár csak buszjegy vásárlása esetén: 3 000 Ft/fő Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5% storno biztosítás díját és a 1000 Ft/fő adminisztrációs díjat!
14
Május 13. Szept. 30.
Május 20. Szept. 23.
Május 27. Szept. 16.
Június 3. Szept. 9.
Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19.
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
2 ágyas stúdió
33 000 Ft
34 000 Ft
36 000 Ft
39 000 Ft
45 000 Ft
55 000 Ft
65 000 Ft
73 000 Ft
3 ágyas stúdió
29 000 Ft
31 000 Ft
32 000 Ft
35 000 Ft
38 000 Ft
45 000 Ft
50 000 Ft
58 000 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, és tartalmazzák az autóbusz költségét. A megadott dátumok az autóbusz indulási napját jelzik! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények / Egyágyas felár: ld. Utazás egyénileg ártáblázat!
Utazás egyénileg
Május 21. Szept. 24.
Május 28. Szept. 17.
Június 4. Szept. 10.
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
Szobatípus
Május 14. Okt. 1.
2 ágyas stúdió
22 000 Ft
23 000 Ft
25 000 Ft
28 000 Ft
30 000 Ft
42 000 Ft
48 000 Ft
56 000 Ft
3 ágyas stúdió
18 000 Ft
19 000 Ft
21 000 Ft
23 000 Ft
25 000 Ft
30 000 Ft
36 000 Ft
42 000 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 és stúdióban 3. ágyon, ha 2 fő a 2 ágyas árat fizeti! / Egyágyas felár: 80 %
15
Stavros
Stavros
Stavros Beach Apartmanhotel**+
Stavros Beach Apartmanhotel**
Fekvése: Ez a közkedvelt két szárnyból álló apartmanhotel a főutcától néhány perc sétára (kb. 150 m), a homokos-aprókavicsos strandtól 40 m-re, a helyi partnerirodával szemben épült. 2012-ben az épület ezen része felújításra került! Felszereltség: A családias hangulatú szállodában kerthelység várja a vendégeket. A szomszédos Rendina Beach hotel édesvizű úszómedencéjét igénybe vehetik a vendégek. Légkondicionálás felár ellenében kérhető (5 Euro/nap), mely a helyszínen fizetendő. A házban és a kertben WIFI van! Szobák: A 2-4 személyes, modern berendezésű stúdiók és a 4 ágyas apartman fürdőszobával, kis főzősarokkal, hűtőszekrénnyel és erkéllyel vagy terasszal rendelkeznek. Törülköző biztosítva van! Takarítás csak turnusváltáskor van.
Fekvése: Ez a közkedvelt apartman hotel 2. szárnya, a főutcától néhány perc sétára (kb. 150 m), a homokos-aprókavicsos strandtól 40 m-re, a helyi partnerirodával szemben épült. Felszereltség: A családias hangulatú szállodában kerthelység várja a vendégeket. Az ide látogatók igénybe vehetik szomszédos Rendina Beach hotel szolgáltatásit. A házban és a kertben WIFI van! Szobák: A 2-3 személyes, egyszerűen berendezett stúdiók és a 4 ágyas apartman fürdőszobával, kis főzősarokkal, hűtőszekrénnyel és erkéllyel vagy terasszal rendelkeznek. Törülköző nincs biztosítva! Takarítás csak turnusváltáskor van.
SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal Szobatípus
Május 13. Szept. 30.
Május 20. Szept. 23.
Május 27. Szept. 16.
Június 3. Szept. 9.
Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19.
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
2 ágyas stúdió
33 000 Ft
34 000 Ft
36 000 Ft
39 000 Ft
43 000 Ft
53 000 Ft
61 000 Ft
69 000 Ft
3 ágyas stúdió
29 000 Ft
31 000 Ft
32 000 Ft
35 000 Ft
38 000 Ft
45 000 Ft
50 000 Ft
56 000 Ft
Szobatípus
4 ágyas stúdió
27 000 Ft
28 000 Ft
30 000 Ft
32 000 Ft
34 000 Ft
39 000 Ft
44 000 Ft
49 000 Ft
2 ágyas stúdió
4 ágyas apartman
30 000 Ft
32 000 Ft
34 000 Ft
37 000 Ft
41 000 Ft
49 000 Ft
55 000 Ft
63 000 Ft
3 ágyas stúdió 4 ágyas apartman
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, és tartalmazzák az autóbusz költségét. A megadott dátumok az autóbusz indulási napját jelzik! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények / Egyágyas felár: ld. Utazás egyénileg ártáblázat!
Utazás egyénileg
Május 21. Szept. 24.
Május 28. Szept. 17.
Június 4. Szept. 10.
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
Május 20. Szept. 23.
Május 27. Szept. 16.
Június 3. Szept. 9.
Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19.
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
21 000 Ft
23 000 Ft
26 000 Ft
30 000 Ft
36 000 Ft
44 000 Ft
53 000 Ft
59 000 Ft
20 000 Ft
21 000 Ft
25 000 Ft
27 000 Ft
31 000 Ft
38 000 Ft
42 000 Ft
46 000 Ft
21 000 Ft
22 000 Ft
26 000 Ft
28 000 Ft
33 000 Ft
42 000 Ft
50 000 Ft
54 000 Ft
Május 13. Szept. 30.
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, és tartalmazzák az autóbusz költségét. A megadott dátumok az autóbusz indulási napját jelzik! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények / Egyágyas felár: ld. Utazás egyénileg ártáblázat!
Szobatípus
Május 14. Okt. 1.
2 ágyas stúdió
22 000 Ft
23 000 Ft
25 000 Ft
28 000 Ft
30 000 Ft
40 000 Ft
45 000 Ft
54 000 Ft
Szobatípus
Május 14. Okt. 1.
3 ágyas stúdió
18 000 Ft
19 000 Ft
21 000 Ft
23 000 Ft
25 000 Ft
30 000 Ft
35 000 Ft
42 000 Ft
2 ágyas stúdió
4 ágyas stúdió
15 000 Ft
16 000 Ft
17 000 Ft
20 000 Ft
22 000 Ft
25 000 Ft
28 000 Ft
35 000 Ft
3 ágyas stúdió
4 ágyas apartman
20 000 Ft
21 000 Ft
23 000 Ft
26 000 Ft
28 000 Ft
35 000 Ft
40 000 Ft
50 000 Ft
4 ágyas apartman
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 ágyas stúdióban 3. ágyon, ha 2 fő a 2 ágyas árat fizeti ! / Egyágyas felár: 80 %
16
SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal
Utazás egyénileg
Május 21. Szept. 24.
Május 28. Szept. 17.
Június 4. Szept. 10.
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
11 000 Ft
12 000 Ft
13 000 Ft
19 000 Ft
25 000 Ft
32 000 Ft
41 000 Ft
45 000 Ft
9 000 Ft
10 000 Ft
11 000 Ft
15 000 Ft
19 000 Ft
24 000 Ft
29 000 Ft
34 000 Ft
10 000 Ft
11 000 Ft
12 000 Ft
17 000 Ft
22 000 Ft
26 000 Ft
35 000 Ft
42 000 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 ágyas stúdióban 3. ha 2 fő a 2 ágyas árat fizeti! / Egyágyas felár: 80 %
17
Stavros
Stavros +
Stratos apartmanház
Nick apartmanház
Fekvése: A modern, nagyon szép apartmanház 50 méterre fekszik a tengerparttól, és kb. 250 méterre van Stavros centrumától. A családias hangulatú apartmanház udvarán édesvizű úszómedence, napozóágyak és napernyők állnak a vendégek rendelkezésére díjmentesen. Szobák: A 2-3-4 fős, modern berendezésű szobák mindegyikéhez tartozik TV, fürdőszoba, konyha, erkély, valamint légkondicionáló berendezés, amely térítés ellenében vehető igénybe (5 Euro/nap).
Fekvése: Ez a 2005-ben épült nagyon szép apartmanház 50 méterre fekszik a tengerparttól, és kb. 250 méterre van Stavros centrumától. Az épület aljában kis társalgó és recepció van. Szobák: A 2-3 fős, modern berendezésű szobák mindegyikéhez tartozik TV, fürdőszoba, konyha, erkély (néhányról gyönyörű kilátás nyílik a tengerre), valamint az emeleti szobákban található légkondicionáló berendezés, amely térítés ellenében vehető igénybe (5 Euro/nap).
SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal Szobatípus
Május 13. Szept. 30.
Május 20. Szept. 23.
Május 27. Szept. 16.
Június 3. Szept. 9.
Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19.
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
2 ágyas stúdió
32 000 Ft
33 000 Ft
35 000 Ft
38 000 Ft
43 000 Ft
53 000 Ft
60 000 Ft
68 000 Ft
3 ágyas stúdió
28 000 Ft
29 000 Ft
30 000 Ft
32 000 Ft
38 000 Ft
45 000 Ft
48 000 Ft
55 000 Ft
4 ágyas stúdió
26 000 Ft
27 000 Ft
28 000 Ft
29 000 Ft
34 000 Ft
39 000 Ft
43 000 Ft
49 000 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, és tartalmazzák az autóbusz költségét. A megadott dátumok az autóbusz indulási napját jelzik! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények / Egyágyas felár: ld. Utazás egyénileg ártáblázat!
SUPER FIRST MINUTE Utazás egyénileg Szobatípus
Szobatípus
Május 13. Szept. 30.
Május 20. Szept. 23.
Május 27. Szept. 16.
Június 3. Szept. 9.
Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19.
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
2 ágyas stúdió
21 000 Ft
23 000 Ft
26 000 Ft
30 000 Ft
36 000 Ft
44 000 Ft
53 000 Ft
59 000 Ft
3 ágyas stúdió
20 000 Ft
21 000 Ft
25 000 Ft
27 000 Ft
31 000 Ft
38 000 Ft
42 000 Ft
46 000 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, és tartalmazzák az autóbusz költségét. A megadott dátumok az autóbusz indulási napját jelzik! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények / Egyágyas felár: ld. Utazás egyénileg ártáblázat!
Május 14. Okt. 1.
Május 21. Szept. 24.
Május 28. Szept. 17.
Június 4. Szept. 10.
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
Utazás egyénileg
Május 21. Szept. 24.
Május 28. Szept. 17.
Június 4. Szept. 10.
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
2 ágyas stúdió
18 000 Ft
21 000 Ft
23 000 Ft
25 000 Ft
38 000 Ft
42 000 Ft
48 000 Ft
54 000 Ft
Szobatípus
Május 14. Okt. 1.
3 ágyas stúdió
14 000 Ft
16 000 Ft
18 000 Ft
20 000 Ft
28 000 Ft
31 000 Ft
35 000 Ft
40 000 Ft
2 ágyas stúdió
11 000 Ft
12 000 Ft
13 000 Ft
19 000 Ft
25 000 Ft
32 000 Ft
39 000 Ft
45 000 Ft
4 ágyas stúdió
11 000 Ft
13 000 Ft
15 000 Ft
17 000 Ft
23 000 Ft
25 000 Ft
28 000 Ft
30 000 Ft
3 ágyas stúdió
9 000 Ft
10 000 Ft
11 000 Ft
15 000 Ft
19 000 Ft
24 000 Ft
29 000 Ft
34 000 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 ágyas stúdióban 3. ágyon, ha 2 fő a 2 ágyas árat fizeti! / Egyágyas felár: 80 %
18
SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 ágyas stúdióban, ha 2 fő a 2 ágyas árat fizeti! / Egyágyas felár: 80 %
19
Stavros
Stavros
Strimonikos apartmanház
+
Anita apartmanház
Fekvése: az igényes, modern apartmanház Stavros központjától 150 méterre található, a homokos-aprókavicsos strandtól kb. 20 méterre. Szobák: modern, szépen berendezett 2-3 ágyas stúdiók konyhasarokkal, erkéllyel, klímával, tv-vel felszereltek.
Fekvése: hangulatos, kibérelhető apartmanház, mely 2-9 főig akár nagyobb családoknak, vagy baráti társaságoknak is kivehető. A homokos-aprókavicsos strandtól mindössze 50 méterre található, Stavros központjától 250 méterre. Szobák: 2-9 főig bérelhető teljes ház, melyben nagyméretű, felszerelt konyha található étkezővel, önálló nappali, galéria, fürdőszoba káddal, erkélyes.
SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal Szobatípus SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal
Május 13. Szept. 30.
Május 20. Szept. 23.
Május 27. Szept. 16.
Június 3. Szept. 9.
Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19.
Szobatípus
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
2 ágyas stúdió
22 000 Ft
24 000 Ft
28 000 Ft
33 000 Ft
40 000 Ft
48 000 Ft
57 000 Ft
63 000 Ft
3 ágyas stúdió
21 000 Ft
22 000 Ft
26 000 Ft
28 000 Ft
34 000 Ft
40 000 Ft
46 000 Ft
51 000 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, és tartalmazzák az autóbusz költségét. A megadott dátumok az autóbusz indulási napját jelzik! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények / Egyágyas felár: ld. Utazás egyénileg ártáblázat!
Utazás egyénileg
Május 20. Szept. 23.
Május 27. Szept. 16.
Június 3. Szept. 9.
Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19.
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
4 ágyas apartman
25 000 Ft
26 000 Ft
27 000 Ft
40 000 Ft
50 000 Ft
55 000 Ft
60 000 Ft
73 000 Ft
5 ágyas apartman
24 000 Ft
25 000 Ft
26 000 Ft
37 000 Ft
47 000 Ft
50 000 Ft
55 000 Ft
68 000 Ft
6 ágyas apartman
24 000 Ft
25 000 Ft
26 000 Ft
35 000 Ft
44 000 Ft
47 000 Ft
52 000 Ft
63 000 Ft
7 ágyas apartman
23 000 Ft
24 000 Ft
25 000 Ft
34 000 Ft
42 000 Ft
45 000 Ft
50 000 Ft
60 000 Ft
8 ágyas apartman
23 000 Ft
24 000 Ft
25 000 Ft
33 000 Ft
40 000 Ft
43 000 Ft
48 000 Ft
57 000 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, és tartalmazzák az autóbusz költségét. A megadott dátumok az autóbusz indulási napját jelzik! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Utazás egyénileg Szobatípus
Május 14. Okt. 1.
Május 21. Szept. 24.
Május 28. Szept. 17.
Június 4. Szept. 10.
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
Május 14. Okt. 1.
Május 21. Szept. 24.
Május 28. Szept. 17.
Június 4. Szept. 10.
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
4 ágyas apartman
8 000 Ft
9 000 Ft
10 000 Ft
20 000 Ft
30 000 Ft
35 000 Ft
40 000 Ft
50 000 Ft
5 ágyas apartman
7 000 Ft
8 000 Ft
9 000 Ft
17 000 Ft
27 000 Ft
30 000 Ft
35 000 Ft
45 000 Ft
2 ágyas stúdió
11 000 Ft
12 000 Ft
14 000 Ft
23 000 Ft
27 000 Ft
35 000 Ft
43 000 Ft
49 000 Ft
6 ágyas apartman
7 000 Ft
8 000 Ft
9 000 Ft
15 000 Ft
24 000 Ft
27 000 Ft
32 000 Ft
40 000 Ft
3 ágyas stúdió
9 000 Ft
10 000 Ft
11 000 Ft
17 000 Ft
21 000 Ft
26 000 Ft
31 000 Ft
38 000 Ft
7 ágyas apartman
6 000 Ft
7 000 Ft
8 000 Ft
14 000 Ft
22 000 Ft
25 000 Ft
30 000 Ft
37 000 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 ágyas stúdióban 3. ágyon, ha 2 fő a 2 ágyas árat fizeti! / Egyágyas felár: 80 %
8 ágyas apartman
6 000 Ft
7 000 Ft
8 000 Ft
13 000 Ft
20 000 Ft
23 000 Ft
28 000 Ft
34 000 Ft
Szobatípus
20
Május 13. Szept. 30.
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat.
21
Stavros
Stavros
Vasilis apartmanház
Eva apartmanház
Fekvése: Az apartmanház Stavros centrumához és a homokos-aprókavicsos strandhoz egyaránt közel, mindössze kb. 200 méterre épült. Bevásárlási lehetőség (szupermarket, üzletek) és kikapacsolódási lehetőségek ( bárok , tavernák) néhány perc sétára találhatóak. Szobák: Az egyszerűen berendezett, tágas, egy légterű 2-3 személyes stúdiók konyhasarokkal, valamint hűtőszekrénnyel, fürdőszobával és erkéllyel rendelkeznek.
Fekvése: Az apartmanház Stavros centrumától és a homokos-aprókavicsos strandtól kb. 200 m-re épült,a fő út mellett. Bevásárlási és szórakozási lehetőségek (szupermarket, üzletek,) néhány perc sétára találhatóak. Ezt a rendkívül közkedvelt apartmanházat elsősorban baráti társaságoknak ajánljuk. Szobák: Az egyszerűen, barátságosan berendezett, 2 szobás, 4-5 személy befogadására alkalmas tágas apartmanok konyhával, valamint hűtőszekrénnyel, fürdőszobával és erkéllyel rendelkeznek.
SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal
Május 13. Szept. 30.
Május 20. Szept. 23.
Május 27. Szept. 16.
Június 3. Szept. 9.
Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19.
Szobatípus
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
2 ágyas stúdió
20 000 Ft
22 000 Ft
24 000 Ft
28 000 Ft
31 000 Ft
36 000 Ft
48 000 Ft
54 000 Ft
3 ágyas stúdió
19 000 Ft
20 000 Ft
22 000 Ft
25 000 Ft
27 000 Ft
33 000 Ft
39 000 Ft
43 000 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, és tartalmazzák az autóbusz költségét. A megadott dátumok az autóbusz indulási napját jelzik! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények / Egyágyas felár: ld. Utazás egyénileg ártáblázat!
Utazás egyénileg
Május 21. Szept. 24.
Május 28. Szept. 17.
Június 4. Szept. 10.
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
Szobatípus
Június 3. Szept. 9.
Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19.
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
20 000 Ft
25 000 Ft
28 000 Ft
31 000 Ft
40 000 Ft
45 000 Ft
49 000 Ft
5. ágy apartmanban
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
Szobatípus
9 000 Ft
10 000 Ft
12 000 Ft
14 000 Ft
18 000 Ft
23 000 Ft
35 000 Ft
40 000 Ft
Szobatípus
3 ágyas stúdió
7 000 Ft
8 000 Ft
9 000 Ft
10 000 Ft
13 000 Ft
18 000 Ft
25 000 Ft
30 000 Ft
4 ágyas apartman 5. ágy apartmanban
Utazás egyénileg
Május 21. Szept. 24.
Május 28. Szept. 17.
Június 4. Szept. 10.
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
7 000 Ft
8 000 Ft
11 000 Ft
12 000 Ft
17 000 Ft
23 000 Ft
28 000 Ft
34 000 Ft
ingyenes
ingyenes
ingyenes
ingyenes
ingyenes
ingyenes
ingyenes
ingyenes
Május 14. Okt. 1.
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. 5 ágyas apartmanban 5. ágyon a szállás ingyenes csak az autóbuszjegy fizetendő!
Tasos apartmanház Fekvése: Az apartmanház Stavros csendesebb részén és a homokos-aprókavicsos strandtól kb. 60 m-re épült. A üdülőfalú centruma mindössze 300 méterre található bevásárlási és szórakozási lehetőségekkel (szupermarketekkel és üzletekkel). Ezt a szép apartmanház ideális minden korosztály számára.
Szobatípus
Május 27. Szept. 16.
18 000 Ft
2 ágyas stúdió
SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal
Május 20. Szept. 23.
4 ágyas apartman
Május 14. Okt. 1.
Antonia apartmanház
Május 13. Szept. 30.
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, és tartalmazzák az autóbusz költségét. A megadott dátumok az autóbusz indulási napját jelzik! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. 5 ágyas apartmanban 5. ágyon a szállás ingyenes csak az autóbuszjegy fizetendő!
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 ágyas stúdióban 3. ágyon, ha 2 fő a 2 ágyas árat fizeti! / Egyágyas felár: 80 %
Fekvése: A 2003-ban épült apartmanház a főúttól kb. 50 méterre, a tengerparttól és a központtól egyaránt kb. 150 méterre található. Jó elhelyezkedése miatt egy könnyű sétával szinte minden elérhető, amire nyaralásunk alatt szükségünk lehet (pékség, szupermarket, ajándékbolt stb.). Az apartmanházat ajánljuk mindazoknak, akik a nyugodt pihenésre vágynak, ugyanakkor, ha kedvük támad, pár perc séta után a nyüzsgést is könnyen el tudják érni. Szobák: A 2-3 ágyas egyszerűen, barátságosan berendezett, stúdió jellegű szobák mindegyikéhez fürdőszoba, hűtőszekrény, konyhasarok és erkély (vagy terasz) tartozik.
SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal
Május 13. Szept. 30.
Május 20. Szept. 23.
Május 27. Szept. 16.
Június 3. Szept. 9.
Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19.
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
2 ágyas stúdió
20 000 Ft
22 000 Ft
24 000 Ft
28 000 Ft
31 000 Ft
36 000 Ft
48 000 Ft
54 000 Ft
3 ágyas stúdió
19 000 Ft
20 000 Ft
22 000 Ft
25 000 Ft
27 000 Ft
33 000 Ft
39 000 Ft
43 000 Ft
Szobák: Az szépen berendezett kényelmes, stúdiók a földszinten és a második emeleten találhatóak. 2, 3 és 4 fő befogadására alkalmasak. Minden szoba konyhával, hűtőszekrénnyel, fürdőszobával és erkéllyel rendelkezik, valamint légkondicionáló berendezéssel mely térítés ellenében használható (5 €/ nap) .
Soso apartmanház Fekvése: A homokos-aprókavicsos strandtól kb. 150 m-re épült, a központtól mindössze 250 méterre. Az új építésű modern apartmanháztól rövid sétára, bárok, tavernák és üzletek várják az ide látogatgatókat. Az apartmanház kertje pedig kiváló a délutáni szieszta eltöltésére. Szobák: A stúdiókban 2- 4 fő elszállásolása lehetséges A szobákhoz konyha hűtőszekrénynyel, fürdőszoba és erkély tartozik. Minden szobában van Tv és légkondicionáló mely térítés ellenében használható ( 5 €/ nap) .
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, és tartalmazzák az autóbusz költségét. A megadott dátumok az autóbusz indulási napját jelzik! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények / Egyágyas felár: ld. Utazás egyénileg ártáblázat!
Utazás egyénileg
Május 21. Szept. 24.
Május 28. Szept. 17.
Június 4. Szept. 10.
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
Szobatípus
Május 14. Okt. 1.
2 ágyas stúdió
9 000 Ft
11 000 Ft
12 000 Ft
14 000 Ft
18 000 Ft
23 000 Ft
35 000 Ft
40 000 Ft
3 ágyas stúdió
7 000 Ft
8 000 Ft
9 000 Ft
10 000 Ft
13 000 Ft
18 000 Ft
25 000 Ft
30 000 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 stúdióban 3. ágyon, ha 2 fő a 2 ágyas árat fizeti! / Egyágyas felár: 80 %
22
23
Stavros
Stavros
10 ÉJSZAKÁS TURNUSOKBAN FOGLALHATÓ SZÁLLÁSOK ÁRAI Rendina Beach
Május 23.
Június 2.
Június 12.
Június 22.
Július 02.
2 ágyas stúdió
30 400 Ft
41 600 Ft
57 600 Ft
64 000 Ft
75 200 Ft
3 ágyas stúdió
23 500 Ft
29 900 Ft
41 500 Ft
46 900 Ft
54 500 Ft
Július 12.
Július 22.
Aug.1
Aug. 11.
Aug. 21.
Aug. 31.
Szept. 10.
Szept. 20.
83 200 Ft
94 400 Ft
94 400 Ft
89 600 Ft
76 800 Ft
64 000 Ft
44 800 Ft
32 000 Ft
60 900 Ft
69 500 Ft
69 500 Ft
64 000 Ft
55 500 Ft
46 900 Ft
34 000 Ft
32 000 Ft
Az árak fejenként, 10 éjszakára, önellátással vonatkoznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornó biztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 ágyas stúdióban 3. ágyon, ha 2 fő a 2 ágyas árat fizeti! / Egyágyas felár: 80 %
Stavros Beach új
Május 23.
Június 2.
Június 12.
Június 22.
Július 02.
Július 12.
Július 22.
Aug.1
Aug. 11.
Aug. 21.
Aug. 31.
Szept. 10.
2 ágyas stúdió
30 400 Ft
41 600 Ft
57 600 Ft
64 000 Ft
75 200 Ft
83 200 Ft
94 400 Ft
94 400 Ft
89 600 Ft
76 800 Ft
64 000 Ft
44 800 Ft
32 000 Ft
3 ágyas stúdió
23 500 Ft
29 900 Ft
41 500 Ft
46 900 Ft
54 500 Ft
60 900 Ft
69 500 Ft
69 500 Ft
64 000 Ft
55 500 Ft
46 900 Ft
34 000 Ft
32 000 Ft
13 600 Ft
20 000 Ft
25 600 Ft
35 200 Ft
38 400 Ft
44 800 Ft
49 600 Ft
55 500 Ft
55 500 Ft
51 500 Ft
46 400 Ft
39 200 Ft
21 600 Ft
28 000 Ft
40 000 Ft
44 000 Ft
56 000 Ft
72 000 Ft
88 000 Ft
88 000 Ft
80 000 Ft
72 000 Ft
56 000 Ft
44 000 Ft
4 ágyas stúdió 4 ágyas apartman
Szept. 20.
30 400 Ft 32 000 Ft
Az árak fejenként, 10 éjszakára, önellátással vonatkoznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornó biztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 és 4 ágyas stúdióban 3. és 4. ágyon, ha 2 fő a 2 ágyas árat fizeti! / Egyágyas felár: 80 %
A DIAS ZEUS TRAVEL partneriroda fakultatív kirándulásokat és különböző szórakoztató programokat szervez minden kedves vendégünknek, akik Stavrost választják nyaralásuk úticéljául.
Stavros Beach régi
Május 23.
Június 2.
Június 12.
Június 22.
Július 02.
Július 12.
Július 22.
Aug.1
Aug. 11.
Aug. 21.
Aug. 31.
Szept. 10.
2 ágyas stúdió
16 000 Ft
25 600 Ft
32 000 Ft
46 400 Ft
51 200 Ft
56 000 Ft
67 200 Ft
78 400 Ft
78 400 Ft
72 000 Ft
65 600 Ft
52 800 Ft
Szept. 20. 30 400 Ft
3 ágyas stúdió
11 900 Ft
19 500 Ft
23 500 Ft
35 500 Ft
38 500 Ft
41 500 Ft
49 500 Ft
55 500 Ft
55 500 Ft
52 500 Ft
46 900 Ft
38 500 Ft
25 500 Ft
Az árak fejenként, 10 éjszakára, önellátással vonatkoznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornó biztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 ágyas stúdióban 3. ágyon, ha 2 fő a 2 ágyas árat fizeti! / Egyágyas felár: 80 %
Vasilis apartmanház
Május 23.
Június 2.
Június 12.
Június 22.
Július 02.
Július 12.
Július 22.
Aug.1
Aug. 11.
Aug. 21.
Aug. 31.
Szept. 10.
Szept. 20.
2 ágyas stúdió
12 800 Ft
35 200 Ft
44 800 Ft
54 400 Ft
57 600 Ft
65 600 Ft
70 400 Ft
75 200 Ft
75 200 Ft
70 400 Ft
56 000 Ft
46 400 Ft
12 800 Ft
3 ágyas stúdió
9 600 Ft
30 400 Ft
38 400 Ft
44 800 Ft
48 000 Ft
54 400 Ft
57 600 Ft
60 800 Ft
60 800 Ft
56 000 Ft
46 400 Ft
38 400 Ft
9 600 Ft
Szept. 20.
Az árak fejenként, 10 éjszakára, önellátással vonatkoznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornó biztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. / Egyágyas felár: 80 %
Soso apartmanház
Május 23.
Június 2.
Június 12.
Június 22.
Július 02.
Július 12.
Július 22.
Aug.1
Aug. 11.
Aug. 21.
Aug. 31.
Szept. 10.
2 ágyas stúdió
16 000 Ft
38 400 Ft
51 200 Ft
62 400 Ft
67 200 Ft
78 400 Ft
83 200 Ft
88 000 Ft
88 000 Ft
81 600 Ft
64 000 Ft
52 800 Ft
16 000 Ft
3 ágyas stúdió
12 800 Ft
33 600 Ft
43 200 Ft
51 200 Ft
54 400 Ft
62 400 Ft
65 600 Ft
70 400 Ft
70 400 Ft
65 600 Ft
52 800 Ft
43 200 Ft
12 800 Ft
4 ágyas stúdió
11 200 Ft
30 400 Ft
36 800 Ft
43 200 Ft
46 400 Ft
52 800 Ft
56 000 Ft
57 600 Ft
57 600 Ft
54 400 Ft
44 800 Ft
38 400 Ft
11 200 Ft
A DIAS ZEUS partneriroda mellett működik a megújult Il Mare étterem-pizzéria-kávézó, amely új formában mutatkozik be. Belső, önkiszolgáló étteremmé alakított részében a görög és magyar konyha ízeit próbálhatják ki sokféle szendviccsel, hot-doggal kiegészítve.
Az árak fejenként, 10 éjszakára, önellátással vonatkoznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornó biztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat/ Egyágyas felár: 80 %
Tasos apartmanház Május 23.
Június 2.
Június 12.
Június 22.
Július 02.
Július 12.
Július 22.
Aug.1
Aug. 11.
Aug. 21.
Aug. 31.
Szept. 10.
Szept. 20.
2 ágyas stúdió
16 000 Ft
24 000 Ft
38 400 Ft
51 200 Ft
56 000 Ft
67 200 Ft
73 600 Ft
80 000 Ft
80 000 Ft
72 000 Ft
52 800 Ft
38 400 Ft
16 000 Ft
3 ágyas stúdió
12 800 Ft
17 600 Ft
28 800 Ft
38 400 Ft
41 600 Ft
49 600 Ft
54 400 Ft
59 200 Ft
59 200 Ft
52 800 Ft
38 400 Ft
28 800 Ft
12 800 Ft
4 ágyas stúdió
11 200 Ft
14 400 Ft
24 000 Ft
30 400 Ft
33 600 Ft
40 000 Ft
44 800 Ft
48 000 Ft
48 000 Ft
43 200 Ft
32 000 Ft
24 000 Ft
11 200 Ft
ORVOSI RENDELŐNK A PARTNERIRODA MELLETT TALÁLHATÓ
Az árak fejenként, 10 éjszakára, önellátással vonatkoznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornó biztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. / Egyágyas felár: 80 %
Stratos apartmanház
Május 23.
Június 2.
Június 12.
Június 22.
Július 02.
Július 12.
Július 22.
Aug.1
Aug. 11.
Aug. 21.
Aug. 31.
Szept. 10.
2 ágyas stúdió
19 200 Ft
28 800 Ft
46 400 Ft
60 800 Ft
67 200 Ft
81 600 Ft
89 600 Ft
96 000 Ft
96 000 Ft
86 400 Ft
64 000 Ft
46 400 Ft
Szept. 20. 19 200 Ft
3 ágyas stúdió
16 000 Ft
22 400 Ft
35 200 Ft
44 800 Ft
49 600 Ft
60 800 Ft
67 200 Ft
70 400 Ft
70 400 Ft
64 000 Ft
48 000 Ft
35 200 Ft
16 000 Ft
4 ágyas stúdió
14 400 Ft
17 600 Ft
27 200 Ft
36 800 Ft
40 000 Ft
48 000 Ft
52 800 Ft
56 000 Ft
56 000 Ft
51 200 Ft
36 800 Ft
28 800 Ft
14 400 Ft
Strimonikos apartmanház Május 23.
Június 2.
Június 12.
Június 22.
Július 02.
Július 12.
Július 22.
Aug.1
Aug. 11.
ORVOSI ELLÁTÁS A NAP 24 ÓRÁJÁBAN! RENDELŐNK MINDEN TÍPUSÚ BIZTOSÍTÁST ELFOGAD!
Az árak fejenként, 10 éjszakára, önellátással vonatkoznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornó biztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. / Egyágyas felár: 80 %
HÉTFŐTŐL – VASÁRNAPIG MINDEN NAP NYITVA TARTUNK!
Aug. 21.
Aug. 31.
Szept. 10.
Szept. 20.
2 ágyas stúdió
19 200 Ft
24 000 Ft
40 000 Ft
52 800 Ft
57 600 Ft
70 400 Ft
76 800 Ft
81 600 Ft
81 600 Ft
75 200 Ft
54 400 Ft
40 000 Ft
19 200 Ft
3 ágyas stúdió
16 000 Ft
19 200 Ft
28 800 Ft
38 400 Ft
43 200 Ft
51 200 Ft
57 600 Ft
60 800 Ft
60 800 Ft
54 400 Ft
40 000 Ft
30 400 Ft
16 000 Ft
SÜRGŐS ESETBEN VÁLLALJUK A BETEG BESZÁLLÍTÁSÁT A THESSZALONIKI KÓRHÁZBA!
Az árak fejenként, 10 éjszakára, önellátással vonatkoznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornó biztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat/ Egyágyas felár: 80 %
24
25
Nea Vrasna
Stavros GYÓGYHATÁSÚ THERMAL FÜRDŐ
NEA VRASNA
APOLLONIA SPA
A Stavros és Asprovalta között elhelyezkedő apró település mára szinte egybeépült Asprovaltával. Mindenkinek ajánljuk, aki elsősorban a tengerparton, nyugodt strandolással szeretné nyaralását eltölteni. A széles, hosszú, homokos part tökéletes hátteret nyújt ehhez. Szeretné megkóstolni a helyi specialitásokat, elfogyasztani egy hűs italt a tengerparton? A városka nemrégiben kiépített tengerparti sétányán éttermek, tavernák, kávézók és bárok várják az idelátogatókat. A közeli Stavros és Asprovalta meglátogatása rövidebb-hoszszabb tengerparti sétákra csábítja majd Önt. Szervezett kirándulások keretében pedig lehetősége lesz Görögország nevezetességeinek felfedezésére.
Az Apollonia gyógyfürdő Thessalonikitől 50 km-re, keletre található Kavala irányában, a Volvi tó partján. A népszerű tengerparti üdülővárostól, Stavrostól mintegy 25 km-e fekszik. Érdekes és különleges kikapcsolódási lehetőséget kínál minden korosztály számára. Már Hippokrates korában is ismertek voltak a reumatikus betegségek, melyek tüneteit és lehetséges kezelési módszereit írásba is foglalták. Az emberiség már ősidőktől kezdve szenved reumatikus fájdalmaktól, viszont a gyógyhatású vizek felfedezése varázslatos eredményeket hozott, és ahogy évszázadokon keresztül, úgy napjainkban is az orvostudomány szolgálatába állítja a természet csodálatos erejét. A nemzetközi termálfürdők jegyzékének egy 1930-as kiadásában az Apollonia Spa-t a legjobbak között említik.
Két gyógyforrása: a, Első forrás: hőmérséklet 49-50o C , lúgos – kénes forrás b, Második forrás: egy elhagyott ősi bizánci fürdő, kénes, hőmérséklete 38o C A fürdőkomplexum igénybe vehető szolgáltatásai: wellness, iszap pakolás, masszázsterápia, gőzfürdő, környékén vízi sport lehetőségek, kirándulás, lovaglás. Az Apollonia Spa területén fedett medence és külön pezsgőfürdő kínál kellemes kikapcsolódást. Gőzfürdő és szauna is rendelkezésre áll. Masszázs kérésre igényelhető, külön említésre méltó az iszappakolás gyógyhatása. A gyógyvíz elsődlegesen az alábbi betegségek kezelésére ajánlott: reumatikus fájdalmak, Arthritis, perifériás idegi betegségek, nőgyógyászati problémák, törések, ficamok utókezelése, isiász, derékfájás, migrén, bőrbetegségek, légzőszervi megbetegedések, asztma. A szálloda tóra néző étterme görög ételeket és
a tóban fogott, friss halat kínál. Frissítő italok és borok a bárban fogyaszthatók. Már az ókori Hellas lakói is tudták… Teljes testi és lelki feltöltődés! A gyógyvíz ereje, a megnyugtató környezet, a tó szépséges látványa, a modern felszereltség, és a minden igényt kielégítő szolgáltatások. Különleges egyveleg, melyek segítségével Ön valamennyi gondját otthon felejtheti.
Étkezés
Büfé reggeli Menü vacsora Félpanzió
7 éjszakás turnusban 11.500 Ft 18.000 Ft 27.000 Ft
10 éjszakás turnusban 16.500 Ft 26.000 Ft 38.500 Ft
Fakultatív programok: • Meteora • Thessaloniki • Csúszdapark • Kavala-Thassos • Athos • Sithonia • Görög est • Kishajó
Xenia Palace Villa Fekvése: A kiváló fekvésű apartmanház mindössze 100 méterre található a homokos tengerparttól és rövid sétára a város központjától. Szobák: Földszinti 2-3 ágyas stúdiók állnak a vendégek rendelkezésére. Minden szobához terasz tartozik. A szobák fürdőszobával, konyhasarokkal, hűtővel, tv-vel és légkondicionálóval felszereltek, melynek használata díjmentes
Utazás egyénileg Szobatípus
Május 23.
Június 2.
Június 12.
Június 22.
Július 2.
Július 12
Július 22.
Aug. 1
Aug. 11.
Aug 21.
Aug. 31
Szept. 10.
Szept. 20.
2 ágyas stúdió
16 000 Ft
24 000 Ft
40 000Ft
52 800 Ft
57 600 Ft
70 400 Ft
76 800 Ft
81 600 Ft
81 600 Ft
75 200Ft
54 400 Ft
40 000 Ft
16 000 Ft
3 ágyas stúdió
12 800 Ft
19 200 Ft
28 800 Ft
38 400 Ft
43 200 Ft
51 200 Ft
57 600 Ft
60 800 Ft
60 800 Ft
54 400 Ft
40 000 Ft
30 400 Ft
12 800 Ft
Az árak fejenként, 10 éjszakára, önellátással vonatkoznak! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. / Egyágyas felár: 80 %
26
27
Asprovalta
Asprovalta ASPROVALTA
Nikos apartmanház
Asprovalta Thesszalonikitől és Kavalától egyaránt 80 km-re található, jól kiépült, nyüzsgő üdülőhely, amely egy felejthetetlen nyár ígéretével várja a pihenni vágyókat. A városka remek konyhájú vendéglőkkel, késő estig nyitva tartó tavernákkal, sok-sok apró üzlettel csábítja a görög ízek és hangulatok kedvelőit. A 2-3 km hosszan elnyúló szépen gondozott homokos-aprókavicsos tengerpart kellemes strandolási lehetőséget nyújt. A tengerparton végighúzódik egy szépen kialakított sétány, ahol éttermeket, bárokat, szórakozóhelyeket találunk. A programok fénypontja a görög vacsoraest, ahol mindenki kipróbálhatja a helyi étel- és italspecialitásokat egy barátságos görög étteremben, élőzenével, tánccal, folklórműsorral fűszerezve.
Fekvése: A családias apartmanház Asprovalta központjában, a strand mellett található, közvetlenül a pálmafákkal övezett tengerparti sétányon, ahol számtalan üzlet, étterem, cukrászda és szupermarket várja vendégeit. A ház aljában kellemes étterem működik. Remek fekvése miatt minden korosztálynak ajánljuk. Szobák: A 2-3 fős egyszerűen, kényelmesen berendezett stúdiók fürdőszobával, TV-vel, légkondicionálóval (térítés ellenében, kb. 5 €/nap), konyhasarokkal, hűtővel és erkéllyel rendelkeznek.
Fakultatív programok: • Meteora • Thessaloniki • Csúszdapark • Kavala-Thassos • Athos • Sithonia • Görög est • Kishajó
Autóbusz indulási napok Asporovalta-ra (péntek) Indulási nap Máj. 13., 20., 27. Szept. 16., 23., 30. Jún. 3., 10.,17., 24. Aug. 19., 26. Szept. 2., 9. Júl. 1., 8., 15., 22., 29. Aug. 5., 12.
Felnőtt
Gyermek (12 éven aluli)
17 000
13 900
Buszjegy egy útra
SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal Szobatípus
Május 20. Szept. 23.
Május 27. Szept. 16.
Június 3. Szept. 9.
Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19.
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
10 900
2 ágyas stúdió
22 000 Ft
27 000 Ft
30 000 Ft
37 000 Ft
44 000 Ft
53 000 Ft
59 000 Ft
3 ágyas stúdió
21 000 Ft
25 000 Ft
27 000 Ft
31 000 Ft
37 000 Ft
42 000 Ft
46 000 Ft
20 000
15 900
12 900
23 000
17 900
15 000
Busz útvonala: Budapest – Kecskemét – Kiskunfélegyháza – Szeged Csak buszjegy felár: 1 000 Ft/fő Többhetes felár csak buszjegy vásárlása esetén: 3 000 Ft/fő Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5% storno biztosítás díját és a 1000 Ft/fő adminisztrációs díjat!
28
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, és tartalmazzák az autóbusz költségét. A megadott dátumok az autóbusz indulási napját jelzik! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények / Egyágyas felár: ld. Utazás egyénileg ártáblázat!
Utazás egyénileg Szobatípus
Május 21. Szept. 24.
Május 28. Szept. 17.
Június 4. Szept. 10.
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
2 ágyas stúdió
12 000 Ft
13 000 Ft
19 000 Ft
25 000 Ft
32 000 Ft
39 000 Ft
45 000 Ft
3 ágyas stúdió
10 000 Ft
11 000 Ft
15 000 Ft
19 000 Ft
23 000 Ft
28 000 Ft
32 000 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 ágyas stúdióban 3. ágyon, ha 2 fő a 2 ágyas árat fizeti! / Egyágyas felár: 80 %
29
Sarti
Asprovalta SARTI
Panorama apartmanház
A Sithonia-félsziget kellemes üdülőfaluja régen egy eldugott halászfalu volt, mára már mozgalmas nyaralóhellyé fejlődött. A 900 lakosú település tiszta levegőjével, érintetlen környezetével, szikrázó napfényével és kristálytiszta tengerével nyáron igazi turista paradicsom. A közel négy kilométer hosszú homokos tengerpartja évről évre ide csábítja a vendégeket. Egy kis sétával felkereshetjük a vidék eldugott kis öbleit és a páratlan szépségű Narancspartot is. Sartin megtalálható minden, amire egy utazó vágyik: számtalan étterem a parton és környékén, tavernák, szupermarketek, pizzériák, bárok és persze diszkók, emellett a görögök vendégszeretete is igazi családias hangulat teremt. Mindezek biztosítják az utasok számára a nyugalmat és kikapcsolódást. Thessalonikitől 130 km-re fekvő egykori halászfalu, ma a turisták paradicsoma. Az ide látogató vendégek, számos fakultatív kirándulás nyújtotta élménnyel színesíthetik nyaralásukat.
Fekvése: Asprovalta központjától rövid sétára épült apartmanház, a közelben bárok, tavernák és számos szórakozási és kikapcsolódási lehetőség várja az idelátogatókat. A homokos-aprókavicsos 200 méterre található. Szobák: A modern, barátságosan berendezett 2-3 ágyas stúdiók konyhasarokkal, erkéllyel, tv-vel, klímával (térítés ellenében, kb. 5 €) felszereltek. Ingyenes wifi!
Szobatípus
Május 23.
Június 2.
Június 12.
Június 22.
Július 2.
Július 12
Július 22.
Aug. 1
Aug. 11.
Aug 21.
Aug. 31
Szept. 10.
Szept. 20.
2 ágyas stúdió
16 000 Ft
24 000 Ft
40 000 Ft
52 800 Ft
57 600 Ft
70 400 Ft
76 800 Ft
81 600 Ft
81 600 Ft
75 200 Ft
54 400 Ft
40 000 Ft
16 000 Ft
3 ágyas stúdió
12 800 Ft
19 200 Ft
30 400 Ft
38 400 Ft
43 200 Ft
51 200 Ft
57 600 Ft
60 800 Ft
60 800 Ft
56 000 Ft
41 600 Ft
30 400 Ft
12 800 Ft
Az árak fejenként, 10 éjszakára, önellátással vonatkoznak! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. / Egyágyas felár: 80 %
Saint George Hotel**** Fekvése: A szálloda Asprovalta központjában, a főutcán, kb. 200 m-re a központi strandtól található. Ideális lehetőséget nyújt egy felejthetetlen nyaraláshoz magas színvonalú kiszolgálással és barátságos személyzettel. Szolgáltatások: A szállodában lehetőség van konferenciaterem bérlésére, valamint esténként kellemes időtöltésként szolgálhat a hangulatos bárban elöltött idő, ahol koktélok iszogatása és élő zene teszik teljessé a kikapcsolódást. Szobák: A 2-3 ágyas, igényesen berendezett szobák mindegyike rendelkezik légkondicionáló berendezéssel (helyszínen fizetendő), TV-vel, minibárral, internet csatlakozási lehetőséggel és 24 órás szobaszervizzel.
A fakultatív programokra a görög partnerirodánkban lehet befizetni Autóbusz indulási napok Sarti-ra (péntek)
Utazás egyénileg Szobatípus
Május 21., 28., Június 4., 11., 17., 24., Július 2,. Szept. 24.
Július. 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13., 20.
Aug. 27. Szept. 3, 10, 17.
1 ágyas szoba
134 900
166 200
141 100
2 ágyas szoba
86 200
101 900
94 100
3 ágyas szoba
67 900
78 400
73 200
4 ágyas családi szoba
58 800
66 600
62 700
Az árak fejenként, 7 éjszakára, reggelivel vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Ebéd vagy vacsora felár: 25.000 Ft/fő/hét.
30
Fakultatív programok: • Egész napos időtöltés a Csúszdaparkban • Félnapos hajókirándulás az Athos kolostor-köztársaságnál • Egész napos autóbuszos kirándulás Thesszalonikibe • Egész napos autóbuszos kirándulás a Meteorákhoz • Görögest vacsorával, zenével és tánccal • Hajókirándulás a Toroneos-i öbölben és a Teknősbéka-szigethez strandolással, ebéddel • Hajókirándulás naplementekor a Narancsparthoz és Vourvourouhoz vacsorával, fürdéssel • Öszvértúra a sithoniai hegyekben • Félnapos strandolás a sziklás Narancsparton • Búvárkodás
Indulási nap
Felnőtt
Máj. 20., 27., Szept. 16., 23. Jún. 3., 10.,17., 24. Aug. 19., 26., Szept. 2., 9. Júl. 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
17 000
Gyermek (12 éven aluli) 13 900
20 000
15 900
Buszjegy egy útra 10 900 12 900
23 000 17 900 15 000 Busz útvonala: Budapest – Kecskemét – Kiskunfélegyháza – Szeged Csak buszjegy felár: 1 000 Ft/fő Többhetes felár csak buszjegy vásárlása esetén: 3 000 Ft/fő Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5% storno biztosítás díját és a 1000 Ft/fő adminisztrációs díjat!
31
Sarti
Sarti Jannis apartmanház Fekvése: kiváló fekvésű apartmanház 150 méterre a központtól, és 30 méterre a tengerparttól Sarti „új” Village részén. A közelben a bárok és tavernák mellett, szupermarket és pékség várja a vendégeket.
Arhon apartmanház
Szobák: a 2-3 ágyas stúdiók mindegyike konyhasarokkal, fürdőszobával, légkondicionálóval felszerelt mely felár ellenében vehető igénybe (kb 5€). Minden szobához erkély vagy terasz tartozik. A 4 ágyas SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal
apartmanokban egy hálószoba és egy nappali található konyhasarokkal, az 5 ágyas apartmanokban két hálószoba van, külön konyhasarok. Az erkélyek egy része oldalról tengerre néz. Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19.
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
Május 20. Szept. 23.
Május 27. Szept. 16.
Június 3. Szept. 9.
2 ágyas stúdió
25 000 Ft
29 000 Ft
35 000 Ft
47 000 Ft
55 000 Ft
61 000 Ft
68 000 Ft
3 ágyas stúdió
23 000 Ft
27 000 Ft
30 000 Ft
40 000 Ft
46 000 Ft
48 000 Ft
55 000 Ft
Szobatípus
4 ágyas apartman
24 000 Ft
28 000 Ft
32 000 Ft
44 000 Ft
50 000 Ft
55 000 Ft
62 000 Ft
5. ágy apartmanban
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
Fekvése: Sarti központjától 140 méterre, a homokos tengerparttól 70 méterre található apartmanház. .Az apartmanház közelében számos bár, taverna és kávézó található valamint szupermarket és ajándékboltok. Szobák: Az egyszerűen berendezett 2-3 ágyas szobák mindegyike rendelkezik Tv-vel, konyhával, hűtőszekrénnyel, fürdőszobával és erkéllyel valamint légkondicionálóval mely felár ellenében igénybe vehetőn (kb 5€). SUPER FIRST MINUTE
Május 21. Szept. 24.
Május 28. Szept. 17.
Június 4. Szept. 10.
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
2 ágyas stúdió
12 000 Ft
14 000 Ft
21 000 Ft
33 000 Ft
42 000 Ft
47 000 Ft
54 000 Ft
3 ágyas stúdió
10 000 Ft
12 000 Ft
16 000 Ft
24 000 Ft
31 000 Ft
35 000 Ft
40 000 Ft
Utazás egyénileg Szobatípus
Május 27. Szept. 16.
Június 3. Szept. 9.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19.
2 ágyas stúdió
25 000 Ft
29 000 Ft
35 000 Ft
47 000 Ft
55 000 Ft
61 000 Ft
68 000 Ft
3 ágyas stúdió
23 000 Ft
27 000 Ft
30 000 Ft
40 000 Ft
46 000 Ft
48 000 Ft
55 000 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, és tartalmazzák az autóbusz költségét. A megadott dátumok az autóbusz indulási napját jelzik! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények / Egyágyas felár: ld. Utazás egyénileg ártáblázat! Utazás egyénileg
Május 21. Szept. 24.
Május 28. Szept. 17.
Június 4. Szept. 10.
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
4 ágyas apartman
11 000 Ft
13 000 Ft
18 000 Ft
28 000 Ft
34 000 Ft
38 000 Ft
43 000 Ft
Szobatípus
5. ágy apartmanban
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
2 ágyas stúdió
12 000 Ft
14 000 Ft
21 000 Ft
33 000 Ft
42 000 Ft
47 000 Ft
54 000 Ft
3 ágyas stúdió
10 000 Ft
12 000 Ft
16 000 Ft
24 000 Ft
31 000 Ft
35 000 Ft
40 000 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 stúdióban 3. ágyon és 4 ágyas apartmanban 5. ágyon, ha 2 fő a 2 ágyas/4 ágyas árat fizeti! / 4 ágyas apartmanban 5. ágyon a szállás ingyenes csak az autóbuszjegy fizetendő! Egyágyas felár: 80 %
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 ágyas stúdióban 3., ha 2 fő a 2 ágyas árat fizeti.
Marita apartmanház
Malamas apartmanház
Fekvése: kiváló fekvésű apartmanház Sarti „új” village részén található a város központjától mind össze 100 méterre, a széles homokos tengerparttól 50 méterre. A közelben szupermarket és ajándékbolt mellett, számos taverna és bár várja az idelátogatókat. Szobák: 2-3 fő befogadására alkalmas egy légterű stúdiók és a 4 ágyas két hálószobás apartman várja a vendégeket. A szobák mindegyike konyhasarokkal, fürdőszobával felszerelt, a légkondicionáló térítés ellenében használható.
Fekvése: Sarti központjától 150 méterre, a homokos tengerparttól 100 méterre található apartmanház. A közelben szupermarket, bárok és tavernák találhatóak, a tengerparton pedig beach bár és számos vízi sport lehetősége várja az ide látogatókat. Szobák:Az egyszerűen berendezett 4-5 ágyas, tágas apartmanok mindegyike rendelkezik Tv-vel, konyhával, hűtőszekrénnyel, fürdőszobával és erkéllyel valamint légkondicionálóval mely térítés ellenében vehető igénybe.
SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal
Május 20. Szept. 23.
Május 27. Szept. 16.
Június 3. Szept. 9.
Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19.
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
2 ágyas stúdió
25 000 Ft
29 000 Ft
35 000 Ft
47 000 Ft
55 000 Ft
61 000 Ft
68 000 Ft
3 ágyas stúdió
23 000 Ft
27 000 Ft
30 000 Ft
40 000 Ft
46 000 Ft
48 000 Ft
55 000 Ft
4 ágyas apartman
24 000 Ft
28 000 Ft
32 000 Ft
44 000 Ft
50 000 Ft
55 000 Ft
62 000 Ft
Szobatípus
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, és tartalmazzák az autóbusz költségét. A megadott dátumok az autóbusz indulási napját jelzik! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények / Egyágyas felár: ld. Utazás egyénileg ártáblázat! Utazás egyénileg
SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal
Május 20. Szept. 23.
Május 27. Szept. 16.
Június 3. Szept. 9.
Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19.
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
4 ágyas apartman
24 000 Ft
28 000 Ft
32 000 Ft
44 000 Ft
48 000 Ft
53 000 Ft
58 000 Ft
5. ágy apartmanban
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
Szobatípus
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, és tartalmazzák az autóbusz költségét. A megadott dátumok az autóbusz indulási napját jelzik! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. 4 ágyas apartmanban 5. ágyon a szállás ingyenes csak az autóbuszjegy fizetendő!
Május 21. Szept. 24.
Május 28. Szept. 17.
Június 4. Szept. 10.
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
2 ágyas stúdió
12 000 Ft
14 000 Ft
21 000 Ft
33 000 Ft
42 000 Ft
47 000 Ft
54 000 Ft
Szobatípus
3 ágyas stúdió
10 000 Ft
12 000 Ft
16 000 Ft
24 000 Ft
31 000 Ft
35 000 Ft
40 000 Ft
4 ágyas apartman
11 000 Ft
13 000 Ft
18 000 Ft
28 000 Ft
34 000 Ft
38 000 Ft
43 000 Ft
Szobatípus
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 ágyas stúdióban 3. ágyon, ha 2 fő a 2 ágyas árat fizeti! / 4 ágyas apartmanban 5. ágyon a szállás ingyenes csak az autóbuszjegy fizetendő! Egyágyas felár: 80 %
32
Június 10. Szept. 2.
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
Május 20. Szept. 23.
Utazás busszal Szobatípus
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, és tartalmazzák az autóbusz költségét. A megadott dátumok az autóbusz indulási napját jelzik! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények / Egyágyas felár: ld. Utazás egyénileg ártáblázat! 4 ágyas apartmanban 5. ágyon a szállás ingyenes csak az autóbuszjegy fizetendő!
Utazás egyénileg
Május 21. Szept. 24.
Május 28. Szept. 17.
Június 4. Szept. 10.
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
4 ágyas apartman
11 000 Ft
13 000 Ft
18 000 Ft
30 000 Ft
34 000 Ft
37 000 Ft
42 000 Ft
5. ágy apartmanban
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. 4 ágyas apartmanban 5. ágyon a szállás ingyenes csak az autóbuszjegy fizetendő!
33
Sarti
Sarti Panorama apartmanház
Kiriakis apartmanház
Fekvése: Sarti központjában található, a főtér közelében. 70 m-re a homokos tengerparttól, az óvárosi részen. Bevásárlási és szórakozási lehetőség a közvetlen közelben található. Szobák: Az egyszerűen berendezett 2-3 ágyas és 4 ágyas egylégterű stúdiók közül néhány szobában van légkondicionáló berendezés, mely felár ellenében használható. Minden stúdió rendelkezik Tv-vel, konyhával, hűtőszekrénnyel, fürdőszobával és erkéllyel.
Fekvése: Az apartmanház Sarti központjában épült a nyüzsgő sétálóutcán található, 80 méterre a homokos tengerparttól. Az apartmanház a főutcáról nyíló kis előkerttel rendelkezik, ahol motorbérlés esetén a motorokat biztonságosan el tudjuk helyezni. A csomagok tárolása hazautazáskor megoldható. Szobák: A 2-3 ágyas szépen berendezett egy légterű szobák mindegyikében van TV, kávéfőző, valamint légkondicionáló berendezés, amely felár ellenében használható. A szobák mindegyike rendelkezik konyhasarokkal, hűtővel, fürdőszobával és erkéllyel.
SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal
Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19.
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
Május 20. Szept. 23.
Május 27. Szept. 16.
Június 3. Szept. 9.
2 ágyas stúdió
25 000 Ft
29 000 Ft
35 000 Ft
47 000 Ft
55 000 Ft
61 000 Ft
64 000 Ft
3 ágyas stúdió
23 000 Ft
27 000 Ft
30 000 Ft
40 000 Ft
43 000 Ft
48 000 Ft
55 000 Ft
4 ágyas stúdió
21 000 Ft
25 000 Ft
27 000 Ft
35 000 Ft
38 000 Ft
42 000 Ft
47 000 Ft
Szobatípus
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, és tartalmazzák az autóbusz költségét. A megadott dátumok az autóbusz indulási napját jelzik! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények / Egyágyas felár: ld. Utazás egyénileg ártáblázat! Utazás egyénileg
Május 21. Szept. 24.
Május 28. Szept. 17.
Június 4. Szept. 10.
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
2 ágyas stúdió
12 000 Ft
14 000 Ft
21 000 Ft
33 000 Ft
42 000 Ft
47 000 Ft
54 000 Ft
3 ágyas stúdió
10 000 Ft
12 000 Ft
16 000 Ft
24 000 Ft
31 000 Ft
35 000 Ft
40 000 Ft
4 ágyas stúdió
9 000 Ft
10 000 Ft
13 000 Ft
20 000 Ft
25 000 Ft
28 000 Ft
32 000 Ft
Szobatípus
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 ágyas stúdióban 3. ágyon, ha 2 fő a 2 ágyas árat fizeti!
Május 21.
Május 28.
Június 04.
Június 14.
Június 24.
Július 04.
Július 14.
Július 24., Aug. 03., 13
Aug. 23.
Szept. 2.
Szept. 12.
Szept. 22.
14 500 Ft
24 000 Ft
40 000 Ft
52 900 Ft
67 500 Ft
80 000 Ft
89 600 Ft
97 600 Ft
67 500 Ft
49 900 Ft
36 900 Ft
19 500 Ft
3 ágyas stúdió
11 500 Ft
19 500 Ft
28 900 Ft
38 500 Ft
48 000 Ft
57 900 Ft
64 000 Ft
70 500 Ft
48 000 Ft
35 500 Ft
27 500 Ft
16 000 Ft
Az árak fejenként, 10 éjszakára, önellátással vonatkoznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornó biztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. / Egyágyas felár: 80 %
Simos apartmanház
Sarti Inn apartmanház
Fekvése: A ház Sarti központjában helyezkedik el, kb: 70 m-re a homokos tengerparttól. Az épület 2 -3 ágyas stúdióival egy kellemes zöld pázsittal körül vett kert közepén áll. Közvetlenül a központban van, így a közelében több étterem, taverna, szupermarket, kávézó, pékség és különböző üzletek találhatók. Parkolás az épület mellett lehetséges. Szobák: egyszerűen, kényelmesen berendezett 2-3 fős szobák mindegyike rendelkezik konyhasarokkal, hűtővel és fürdőszobával, mindegyikhez tartozik erkély, vagy terasz.
Fekvése: a két épületből álló apartmanház Sarti ó-falujának csendesebb részén található a széles homokos tengerparttól mindössze 100 méterre. A közelben szupermarket és ajándékbolt mellett, számos taverna és bár, a tengerparton beach bár, kávézók és vízi sport lehetőségek biztosítják a kikapcsolódást. Szobák: A 2-3 ágyas stúdiók tágas, modern berendezésű szobák valamint 4 fő befogadásra alkalmas apartmanok mindegyike rendelkezik konyhasarokkal, fürdőszobával. Minden szobában található Sat Tv, légkondicionáló és szabad Wi-fi internet hozzáférés tartozik. A személyzet 3 naponta cseréli az ágyneműket és a törölközőket. Az erkélyek Sarti csodálatos hegyeire, ill. a medencére néznek.
SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal Szobatípus
Május 20. Szept. 23.
Május 27. Szept. 16.
Június 3. Szept. 9.
2 ágyas stúdió
25 000 Ft
29 000 Ft
3 ágyas stúdió
23 000 Ft
27 000 Ft
Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19.
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
35 000 Ft
47 000 Ft
55 000 Ft
61 000 Ft
68 000 Ft
30 000 Ft
40 000 Ft
46 000 Ft
48 000 Ft
55 000 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, és tartalmazzák az autóbusz költségét. A megadott dátumok az autóbusz indulási napját jelzik! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények / Egyágyas felár: ld. Utazás egyénileg ártáblázat! Utazás egyénileg Szobatípus
Május 21. Szept. 24.
Május 28. Szept. 17.
Június 4. Szept. 10.
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
2 ágyas stúdió
12 000 Ft
14 000 Ft
21 000 Ft
33 000 Ft
42 000 Ft
47 000 Ft
54 000 Ft
3 ágyas stúdió
10 000 Ft
12 000 Ft
16 000 Ft
24 000 Ft
31 000 Ft
35 000 Ft
40 000 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 ágyas stúdióban 3., ha 2 fő a 2 ágyas árat fizeti.
34
2 ágyas stúdió
Május 21.
Május 28.
Június 04.
Június 14.
Június 24.
Július 04.
Július 14.
Július 24., Aug. 03., 13
Aug. 23.
Szept. 2.
Szept. 12.
Szept. 22.
2 ágyas stúdió
22 500 Ft
32 000 Ft
51 000 Ft
67 500 Ft
86 500 Ft
102 500 Ft
113 900 Ft
124 900 Ft
86 500 Ft
64 000 Ft
48 000 Ft
27 500 Ft
3 ágyas stúdió
19 500 Ft
25 900 Ft
36 900 Ft
48 000 Ft
62 500 Ft
73 900 Ft
81 900 Ft
88 000 Ft
62 400 Ft
44 900 Ft
33 900 Ft
24 000 Ft
4 ágyas stúdió
16 000 Ft
22 500 Ft
30 500 Ft
38 500 Ft
49 900 Ft
59 500Ft
65 900 Ft
72 000 Ft
49 900 Ft
36 900 Ft
27 500 Ft
20 800 Ft
Az árak fejenként, 10 éjszakára, önellátással vonatkoznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornó biztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. / Egyágyas felár: 80 %
35
Pefkohori
Sarti PEFKOHORI
Kiratsi apartmanház
Pefkohori a Halkidiki-félsziget délkeleti részén, annak Kassandra nevű nyúlványán található. Pefkohori a fenyőfákról, fenyőerdőkről kapta a nevét, mely a környékre nagyon jellemző. Az üdülőhely az elmúlt években nyüzsgő, ám barátságos településsé fejlődött. Minden megtalálható, ami egy felejthetetlen nyaraláshoz szükséges: homokos-aprókavicsos tengerpart, éttermek, kávézók, üzletek, kirándulási lehetőségek, csodaszép környezet, kedves, vendégszerető helyi lakosok.
Fekvése: Az apartmanhátz Sarti új –Village- részén található a széles homokos tengerparttól 70 méterre, csendes barátságos környezetben. Rövid sétára szupermarketek, tavernák és bárok várják a kikapcsolódni, nyaralni vágyókat. A parti sétány mentén nem csak beach bárok és kávézók találhatóak, de a vízi sportok szerelmesei is megtalálják kikapcsolódásukat. Szobák: A tágas modern berendezésű egy légterű stúdiók a földszinten és emeleten helyezkednek el. A szobák mindegyikében van konyhasarok és födőszoba, TV, légkondicionáló berendezés, mely felár ellenében használható (5 €/ nap), valamint erkély vagy terasz. Május 21.
Május 28.
Június 04.
Június 14.
Június 24.
Július 04.
Július 14.
Július 24., Aug. 03., Aug. 13.
2 ágyas stúdió
16 000 Ft
25 900 Ft
43 500 Ft
56 000 Ft
72 000 Ft
84 900 Ft
94 500 Ft
104 000 Ft
72 000 Ft
52 900 Ft
40 000 Ft
20 900 Ft
3 ágyas stúdió
14 500 Ft
20 900 Ft
32 000 Ft
40 000 Ft
51 500 Ft
60 900 Ft
67 500 Ft
73 900 Ft
51 500 Ft
38 500 Ft
28 900 Ft
19 500 Ft
4 ágyas stúdió
11 500 Ft
17 900 Ft
25 900 Ft
32 000 Ft
41 900 Ft
49 900 Ft
54 500 Ft
59 500 Ft
41 900 Ft
30 500 Ft
22 500 Ft
16 000 Ft
4 ágyas mazonett
12 900 Ft
19 500 Ft
27 500 Ft
35 500 Ft
44 900 Ft
52 900 Ft
59 500 Ft
64 000 Ft
44 900 Ft
33 900 Ft
24 000 Ft
17 900 Ft
Aug. 23.
Szept. 2..
Szept. 12
Szept. 22.
Az árak fejenként, 10 éjszakára, önellátással vonatkoznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornó biztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 és 4 ágyas stúdióban 3.és 4. ágyon, ha 2 fő a 2 ágyas árat fizeti! / Egyágyas felár: 80 %
Fakultatív programok: • Egész napos időtöltés a Csúszdaparkban • Félnapos hajókirándulás az Athos kolostor-köztársaságnál • Egész napos autóbuszos kirándulás Thesszalonikibe • Egész napos autóbuszos kirándulás a Meteorákhoz • Görögest vacsorával, zenével és tánccal • Hajókirándulás a Toroneos-i öbölben és a Teknősbéka-szigethez strandolással, ebéddel • Hajókirándulás naplementekor a Narancsparthoz és Vourvourouhoz vacsorával, fürdéssel • Öszvértúra a sithoniai hegyekben • Félnapos strandolás a sziklás Narancsparton • Búvárkodás A fakultatív programokra a görög partnerirodánkban lehet befizetni
MARITA APARTMANHÁZ 10 ÉJSZAKÁS TURNUSBAN Utazás egyénileg
Május 18.
Május 28
Június 4
Június 14
Jún. 24.
Július 04
Július 14
Július 24.
Aug. 03.
Aug. 13.
Aug.. 23.
Szept. 2.
Szept. 12.
Szept.22.
2 ágyas stúdió
16 000 Ft
24 000 Ft
38 500 Ft
49 900 Ft
64 000 Ft
76 900 Ft
84 900 Ft
92 900 Ft
92 900 Ft
92 900 Ft
64 000 Ft
48 000 Ft
35 500 Ft
19 500 Ft
3 ágyas stúdió
12 900 Ft
19 500 Ft
28 900 Ft
35 500 Ft
46 500 Ft
54 500 Ft
60 900 Ft
67 500 Ft
67 500 Ft
67 500 Ft
46 500 Ft
35 500 Ft
25 900 Ft
16 000 Ft
Az árak fejenként, 10 éjszakára, önellátással vonatkoznak! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. / Egyágyas felár: 80 %
JANNIS APARTMANHÁZ 10 ÉJSZAKÁS TURNUSBAN Utazás egyénileg
Május 18.
Május 28
Június 4
Június 14
Jún. 24.
Július 04
Július 14
Július 24.
Aug. 03.
Aug. 13.
Aug.. 23.
Szept. 2
Szept. 12.
Szept.22..
2 ágyas stúdió
16 000 Ft
25 600 Ft
43 500 Ft
56 000 Ft
72 000 Ft
84 900 Ft
94 500 Ft
102 500 Ft
102 500 Ft
102 500 Ft
72 000 Ft
52 900 Ft
40 000 Ft
20 900 Ft
3 ágyas stúdió
12 900 Ft
20 900 Ft
30 500 Ft
40 000 Ft
51 500 Ft
60 900 Ft
67 500 Ft
73 900 Ft
73 900 Ft
73 900 Ft
51 500 Ft
38 500 Ft
28 900 Ft
17 600 Ft
4 ágyas apartman
12 900 Ft
19 500 Ft
30 500 Ft
38 500 Ft
49 900 Ft
59 500 Ft
65 900 Ft
72 000 Ft
72 000 Ft
72 000 Ft
49 900 Ft
36 900 Ft
27 500 Ft
17 600 Ft
Az árak fejenként, 10 éjszakára, önellátással vonatkoznak! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. / Egyágyas felár: 80 %
36
37
Hanioti
Pefkohori HANIOTI
Villar apartmanház Fekvése: Pefkohori központjában található villa, 80 méterre a strandtól és a sétálóutcától. Szobák: 2-3 ágyas stúdiók állnak a vendégek rendelkezésére. Minden szoba rendelkezik konyhasarokkal, fürdőszobával, TV-vel, erkélylyel, légkondicionálóval (helyben fizetendő).
Utazás egyénileg
Május 21. (7 éj!)
Május 28.
Június 4.
Június 14.
Június 24.
Július 4.
Július 14.
Július 24. Aug. 03.
Aug. 13.
Aug. 23.
Szept. 02.
Szept. 12.
Szept. 22.
2 ágyas stúdió
11 500 Ft
22 500 Ft
44 900 Ft
57 900 Ft
67 500 Ft
75 500 Ft
84 900 Ft
92 900 Ft
89 900 Ft
67 500 Ft
52 900 Ft
43 500 Ft
12 900 Ft
3 ágyas stúdió
9 600 Ft
19 200 Ft
36 900 Ft
46 500 Ft
54 500 Ft
59 500 Ft
67 500 Ft
70 500 Ft
68 900 Ft
52 900 Ft
41 900 Ft
35 500 Ft
11 500 Ft
Az árak fejenként, 7 ill. 10 éjszakára, önellátással vonatkoznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornó biztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 ágyas stúdióban 3. ágyon, ha 2 fő a 2 ágyas árat fizeti! / Egyágyas felár: 80 %
Adonis apartmanház Fekvése: Pefkohori központjában található villa, 60 méterre a strandtól és a sétálóutcától. A villának saját recepciója van. Emellett egy kávézóval és bárral várja vendégeit. Szobák: 2-3 ágyas stúdiók és egy 4 ágyas apartman áll a vendégek rendelkezésére. Minden szoba rendelkezik konyhasarokkal, fürdőszobával, TV-vel, erkéllyel, légkondicionálóval (júliusban és augusztusban benne van az árban, egyéb időszakokban helyben fizetendő).
Hanioti a Halkidiki-félsziget Kassandra nevű nyúlványán, a dél-keleti oldalán, Polychrono és Pefkohori között található, kb. ezer lakosú település. Thessaloniki 90 km-re található a falutól, ami autóval mindössze másfél óra. Hanioti életében nagy szerepet játszik az idegenforgalom. Turizmusa a 20. század közepén kezdett megnövekedni, az idevezető út megépítésével, amelyet aztán követtek a csatornahálózatok és telefonvonalak is, csakúgy, mint a kövezett utak 1980-ban. A településen ma már minden megtalálható, amire a vendégeknek szüksége lehet. Ajándéküzletek, ATM mellett orvosi rendelő is rendelkezésre áll. Az éjszakai élet Hanioti központjában, a főtéren és a mellékutcákban is élénk, a főtéren kávézók, bárok és vendéglők kelnek életre a naplementével. Rengeteg étterem, taverna közül lehet választani. Hanioti tengerpartja kék zászlóval kitüntetett, hosszú, finom, fehér homokos és kristálytiszta vízű part. Néhány helyen vizisport eszközök bérelhetők. Fakultatív programok: • Egész napos időtöltés a Csúszdaparkban • Félnapos hajókirándulás az Athos kolostor-köztársaságnál • Egész napos autóbuszos kirándulás Thesszalonikibe • Egész napos autóbuszos kirándulás a Meteorákhoz • Görögest vacsorával, zenével és tánccal • Hajókirándulás a Toroneos-i öbölben és a Teknősbéka-szigethez strandolással, ebéddel • Hajókirándulás naplementekor a Narancsparthoz és Vourvourouhoz vacsorával, fürdéssel • Öszvértúra a sithoniai hegyekben • Félnapos strandolás a sziklás Narancsparton • Búvárkodás A fakultatív programokra a görög partnerirodánkban lehet befizetni
Utazás egyénileg
Május 21. (7 éj!)
Május 28.
Június 4.
Június 14.
Június 24.
Július 4.
Július 14.
Július 24. Aug. 03.
Aug. 13.
Aug. 23.
Szept. 02.
Szept. 12.
Szept. 22. 14 500 Ft
2 ágyas stúdió
14 500 Ft
25 900 Ft
36 900 Ft
51 500 Ft
62 500 Ft
70 500 Ft
81 900 Ft
89 900 Ft
86 500 Ft
60 900 Ft
44 900 Ft
33 900 Ft
2+1 ágyas stúdió
14 500 Ft
25 900 Ft
38 500 Ft
54 500 Ft
65 900 Ft
75 500 Ft
88 000 Ft
96 000 Ft
92 900 Ft
65 900 Ft
48 000 Ft
36 900 Ft
14 400 Ft
3 ágyas stúdió
11 500 Ft
20 900 Ft
27 500 Ft
38 500 Ft
46 500 Ft
52 900 Ft
60 900 Ft
67 500 Ft
64 000 Ft
44 900 Ft
33 900 Ft
25 900 Ft
11 200 Ft
4 ágyas apartman
10 000 Ft
16 000 Ft
28 900 Ft
40 000 Ft
49 900 Ft
56 000 Ft
64 000 Ft
70 500 Ft
67 200 Ft
48 000 Ft
35 500 Ft
27 500 Ft
8 000 Ft
Az árak fejenként, 7 ill. 10 éjszakára, önellátással vonatkoznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornó biztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 ágyas stúdióban 3. ágyon, ha 2 fő a 2 ágyas árat fizeti! / Egyágyas felár: 80 %
38
39
Polychrono
Hanioti POLYCHRONO
Sousouras apartmanház
Polychrono kb. 1000 lakosú üdülőfalu, mely a Halkidiki-félsziget Kassandra nevű nyúlványán helyezkedik el. Hegyvidéki területeit erdők uralják, nyugati és délkeleti részeit fenyvesek borítják. Polychrono jelentése: “nagyon régi”. A név találó, hiszen a falu hagyományos stílusban épült, a házak piros tetejéről színes virágzuhatagok (bougainvillea) hajolnak meg a vendégek előtt, ám ennek ellenére a modern kor íze egyaránt megtalálható a faluban. Polychrono, mint szomszédai természeti szépségei miatt kedvelt üdülőhely, a turizmus jelentős részét képezi a helyiek megélhetésének. E domináns ágazatban szállodák, gyógyfürdők és vendéglők egyaránt megtalálhatóak. A falun túl olajfaligetek, és egy csodálatos kilátás nyílik a tengerre. A kb. fél mérföld hosszú tengerpart 30 méter széles, homokos, néhol kavicsos a part.
Fekvése: Az apartmanház a strandtól 250 méterre, a központtól pedig 500 méterre található. Szobák: Tágas 4-5 ágyas apartmanok állnak a vendégek rendelkezésére. Az apartmanok a ház 1. és 2. emeletén vannak, valamennyi külön hálószobával rendelkezik. Két normál és egy külön ágy található a nappaliban, a hálószobában pedig egy duplaágy. Konyhasarokkal, 2 erkéllyel, fürdőszobával, légkondicionálóval (helyszínen fizetendő) felszerelt. A ház rendelkezik parkolóval is.
Utazás egyénileg
Május 21. (7 éj!)
Május 28. (7 éj!)
Június 4.
Június 14.
Június 24.
Július 4.
Július 14.
Július 24. Aug. 03.
Aug. 13.
Aug. 23.
Szept. 02.
Szept. 12.
Szept. 22.
5 ágyas apartman
16 000 Ft
25 600 Ft
25 600 Ft
35 200 Ft
43 200 Ft
49 600 Ft
57 600 Ft
62 400 Ft
59 200 Ft
43 200 Ft
32 000 Ft
24 000 Ft
17 600 Ft
4 ágyas apartman
16 000 Ft
25 600 Ft
24 000 Ft
33 600 Ft
40 000 Ft
46 400 Ft
52 800 Ft
57 600 Ft
56 000 Ft
40 000 Ft
28 800 Ft
22 400 Ft
17 600 Ft
Az árak fejenként, 7 ill. 10 éjszakára, önellátással vonatkoznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornó biztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat.
Villa Livas
Magda apartmanház
Fekvése: Kiváló fekvésű villa 150 méterre a strandtól és 70 méterre a központtól, viszonylag csendes helyen található. Szobák: A 2-3 ágyas stúdiók mindegyike rendelkezik konyhasarokkal, fürdőszobával, erkéllyel és Tv-vel és légkondicionálóval (helyszínen fizetendő) felszereltek.
Fekvése: Polychrono falu csendes részén található apartmanház, a falu központjától mindössze 300 méterre. Szépen rendben tartott kert veszi körül. Szobák: 2-3 ágyas stúdiók és két hálószobás 4-5 ágyas apartmanok állnak a vendégek rendelkezésére. Minden szoba rendelkezik konyhasarokkal, fürdőszobával, Tv-vel, erkéllyel, légkondicionálóval, melynek költségét az ár tartalmazza.
Utazás egyénileg
Május 21. (7 éj!)
Május 28. (7 éj)
Június 4.
Június 14.
Június 24.
Július 4.
Július 14.
Július 24.
Aug. 03.
Aug. 13.
Aug. 23.
Szept. 02.
3 ágyas stúdió
16 000 Ft
25 600 Ft
38 400 Ft
48 000 Ft
57 600 Ft
62 400 Ft
70 400 Ft
76 800 Ft
76 800 Ft
73 600 Ft
56 000 Ft
44 800 Ft
36 800 Ft
2 ágyas stúdió
19 200 Ft
30 400 Ft
48 000 Ft
60 800 Ft
72 000 Ft
80 000 Ft
91 200 Ft
99 200 Ft
99 200 Ft
94 400 Ft
72 000 Ft
56 000 Ft
44 820 Ft
Az árak fejenként, 7 ill. 10 éjszakára, önellátással vonatkoznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornó biztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat.
40
Fakultatív programok: • Egész napos időtöltés a Csúszdaparkban • Félnapos hajókirándulás az Athos kolostor-köztársaságnál
• Egész napos autóbuszos kirándulás Thesszalonikibe • Egész napos autóbuszos kirándulás a Meteorákhoz • Görögest vacsorával, zenével és tánccal • Hajókirándulás a Toroneos-i öbölben és a Teknősbéka-szigethez strandolással, ebéddel
Szept. 02.
Utazás egyénileg
Máj. 21. (7 éj!)
Máj. 28.
Jún. 4.
Jún. 14.
Jún. 24.
Júl. 4.
Júl. 14.
Júl. 24. Aug. 03.
• Hajókirándulás naplementekor a Narancsparthoz és Vourvourouhoz vacsorával, fürdéssel • Öszvértúra a sithoniai hegyekben • Félnapos strandolás a sziklás Narancsparton • Búvárkodás A fakultatív programokra a görög partnerirodánkban lehet befizetni.
Aug. 13.
Aug. 23.
Szept. 02.
Szept. 12
Szept. 22.
2 ágyas stúdió
11 200 Ft
22 400 Ft
36 800 Ft
46 400 Ft
54 400 Ft
59 200 Ft
67 200 Ft
72 000 Ft
68 800 Ft
52 800 Ft
41 600 Ft
35 200 Ft
12 800 Ft
3 ágyas stúdió
8 000 Ft
17 600 Ft
30 400 Ft
36 800 Ft
41 600 Ft
46 400 Ft
51 200 Ft
54 400 Ft
54 400 Ft
41 600 Ft
35 200 Ft
28 800 Ft
11 200 Ft
17 600 Ft
4 ágyas stúdió
6 400 FT
16 000 Ft
27 200 Ft
33 600 Ft
36 800 Ft
40 000 Ft
44 800 Ft
48 000 Ft
46 400 Ft
36 800 Ft
30 400 Ft
25 600 Ft
9 600 Ft
20 800 Ft
4 ágyas apartman
6 400 Ft
16 000 Ft
30 400 Ft
36 800 Ft
43 200 Ft
46 400 Ft
52 800 Ft
56 000 Ft
54 400 Ft
43 200 Ft
35 200 Ft
28 800 Ft
9 600 Ft
Szept. 22.
Az árak fejenként, 7 ill. 10 éjszakára, önellátással vonatkoznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornó biztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. / Egyágyas felár: 80 %
41
Paralia
Paralia PARALIA
Galaxias apartmanház
Az üdülőváros 68 km-re található Thesszalonikitől, Katerini városától pedig néhány kilométer távolságra. A híres Olympos, az istenek hegye mintegy 30 kilométernyire magasodik a várostól. A tengerpart 2-3 km hosszú, finom, homokos stranddal. A városban posta és bank mellett számtalan üzlet, kellemes kávézó, diszkó, taverna és étterem található, tipikus görög konyhával. A főutca estére mozgalmas bevásárló- és sétálóutcává válik, ahol minden korosztály talál magának megfelelő szórakozási lehetőséget. A nyaralás alatt mindenképpen érdemes felkeresni Katerinit, amely hangulatos sétálóutcájával kiváló bevásárlási lehetőséget biztosít. Paralia üdülőhely jó fekvése miatt kedvező kiindulópont a környék felfedezéséhez.
Fekvése: kiváló fekvésű apartmanház Paralia mozgalmas főutcáján, közvetlenül a homokos tengerparton található!A közelben szupermarket, fagyizó, pizzéria, éttermek, bárok tavernák várják az ide látogatókat.
Szobák: A nemrég felújított, 2-4 személy befogadására alkalmas stúdiók és 5 ágyas apartmanok mindegyikéhez konyha, fürdőszoba és erkély tartozik. A kétszobás apartmanhoz külön bejáratú konyha tartozik. TVvel felszerelt, wifi van. Az apartmanházban nincs légkondicionáló.
Fakultatív programok: • Egész napos időtöltés a Csúszdaparkban • Egynapos autóbuszos kirándulás a fővárosba, Athénba • Egész napos autóbuszos kirándulás a Meteorákhoz • Görög est vacsorával, zenével és tánccal • Egésznapos buszos- és hajókirándulás Skiathos szigetére • Kirándulás a Olympos hegyre A fakultatív programokra a helyi partnerirodánknál lehet befizetni.
Autóbusz indulási napok Paraliara (péntek) Indulási nap Máj. 20., 27. Szept. 16., 23. Jún. 3., 10.,17., 24. Aug. 19., 26. Szept. 2., 9. Júl. 1., 8., 15., 22., 29. Aug. 5., 12.
Felnőtt
Gyermek (12 éven aluli)
Buszjegy egy útra
17 000
13 900
10 900
20 000 23 000
15 900 17 900
12 900 15 000
Busz útvonala: Budapest – Kecskemét – Kiskunfélegyháza – Szeged Csak buszjegy felár: 1 000 Ft/fő Többhetes felár csak buszjegy vásárlása esetén: 3 000 Ft/fő Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5% storno biztosítás díját és a 1000 Ft/fő adminisztrációs díjat!
42
SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal Szobatípus
Május 20. Szept. 23.
Május 27. Szept. 16.
Június 3. Szept. 9.
Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19.
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
2 ágyas stúdió
22 000 Ft
28 000 Ft
36 000 Ft
39 000 Ft
48 000 Ft
55 000 Ft
65 000 Ft
3 ágyas stúdió
21 000 Ft
26 000 Ft
32 000 Ft
34 000 Ft
39 000 Ft
45 000 Ft
54 000 Ft
4 ágyas stúdió
20 000 Ft
23 000 Ft
29 000 Ft
31 000 Ft
35 000 Ft
40 000 Ft
50 000 Ft
4 ágyas apartman
21 000 Ft
27 000 Ft
33 000 Ft
37 000 Ft
41 000 Ft
50 000 Ft
60 000 Ft
5. ágy apartman
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, és tartalmazzák az autóbusz költségét. A megadott dátumok az autóbusz indulási napját jelzik! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények / Egyágyas felár: ld. Utazás egyénileg ártáblázat! 5 ágyas apartmanban 5. ágyon a szállás ingyenes csak az autóbuszjegy fizetendő! Tengerre néző szoba felára: 5000 Ft /hét Utazás egyénileg Szobatípus
Május 21. Szept. 24.
Május 28. Szept. 17.
Június 4. Szept. 10.
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
2 ágyas stúdió
12 000 Ft
15 000 Ft
19 000 Ft
26 000 Ft
35 000 Ft
41 000 Ft
46 000 Ft
3 ágyas stúdió
9 000 Ft
12 000 Ft
14 000 Ft
20 000 Ft
26 000 Ft
32 000 Ft
34 000 Ft
4 ágyas stúdió
8 000 Ft
10 000 Ft
12 000 Ft
17 000 Ft
21 000 Ft
26 000 Ft
27 000 Ft
4 ágyas apartman
10 000 Ft
13 000 Ft
15 000 Ft
23 000 Ft
32 000 Ft
36 000 Ft
40 000 Ft
5. ágy apartman
ingyenes
ingyenes
ingyenes
ingyenes
ingyenes
ingyenes
ingyenes
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 ágyas stúdióban 3. ágyon, ha 2 fő a 2 ágyas árat fizeti! / 5 ágyas apartmanban 5. ágyon a szállás ingyenes csak az autóbuszjegy fizetendő! Egyágyas felár: 80 % Tengerre néző szoba felára: 5000 Ft//hét
43
Paralia
Paralia Riki apartmanház
Hotel Dion***
Fekvése: Paralia új építésű részén található felújított apartmanház, 250 méterre található a központtól és 80 méterre a tengertől. Rövid sétára található kávézók, tavernák, éttermek ajándék boltok és szupermarket biztosítja a gondtalan nyaralás kényelmét. Szobák: egyszerűen berendezett 2-3 ágyas stúdiók konyhasarokkal, légkondicionálóval rendelkeznek mely a helyszínen fizetett térítés ellenében használható. Minden szobához tartozik erkély. A 4 ágyas apartman külön hálószobával, légkondicionálóval (helyszínen térítés ellenében vehető igénybe), erkéllyel rendelkezik. Törölköző nincsen biztosítva.
Fekvése: Kiváló fekvésű szálloda Paralia központjában, közvetlenül a tengerparton, a sétálóutca mentén található. Felszereltség: A hotel erkéllyel rendelkező, légkondicionált szobákkal, és ingyenes Wi-Fi hozzáféréssel felszerelt 2 bárral várja vendégeit. A szálloda kávézó-bárja kávét és koktélokat kínál a tengernél lévő árnyékos teraszon. A snack bár elegáns társalgójában italok és könnyű ételek fogyaszthatók. Szobák: A Dion elegánsan berendezett szobái közül a sétáló utcára nézők foglalhatóak. Minden szoba műholdas LCD TV-vel, minibárral és hajszárítóval felszerelt. Ellátás: Büfé reggeli. Utazás egyénileg
ADAM APARTMANHÁZ
Május 21.
Május 28. Június 4., 11., 18., Szept. 17., 24.,
Aug. 27., Szept. 3., 10.
Június 25. Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13., 20.
2 ágyas szoba
62 900 Ft
62 900 Ft
78 500 Ft
78 500 Ft
3 ágyas szoba
53 500 Ft
53 500 Ft
62 900Ft
62 900Ft
4 ágyas szoba (suite)
54 900 Ft
62 900 Ft
54 900 Ft
62 900 Ft
Szobatípus
Az árak fejenként, 7 éjszakára, büfé reggelivel értendőek, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Egyágyas felár: 80 %
HOTEL ERATO INN
SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal
Május 20. Szept. 23.
Május 27. Szept. 16.
Június 3. Szept. 9.
Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19.
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
2 ágyas stúdió
23 000 Ft
27 000 Ft
30 000 Ft
36 000 Ft
44 000 Ft
53 000 Ft
59 000 Ft
3 ágyas stúdió
21 000 Ft
25 000 Ft
27 000 Ft
31 000 Ft
38 000 Ft
42 000 Ft
46 000 Ft
4 ágyas apartman
22 000 Ft
26 000 Ft
28 000 Ft
32 000 Ft
41 000 Ft
47 000 Ft
50 000 Ft
Szobatípus
ingyenes szállás
Utazás egyénileg
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, és tartalmazzák az autóbusz költségét. A megadott dátumok az autóbusz indulási napját jelzik! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények / Egyágyas felár: ld. Utazás egyénileg ártáblázat! 5 ágyas apartmanban 5 ágyon a szállás ingyenes, csak az autóbuszjegy fizetendő!
2 ágyas stúdió
11 200 Ft
19 200 Ft
22 400 Ft
27 200 Ft
38 400 Ft
46 400 Ft
54 400 Ft
57 600 Ft
68 800 Ft
68 800 Ft
60 800 Ft
44 800 Ft
35 200 Ft
17 600 Ft
2+1 ágyas stúdió
11 200 Ft
19 200 Ft
24 000 Ft
28 800 Ft
41 600 Ft
49 600 Ft
57 600 Ft
62 400 Ft
72 000 Ft
72 000 Ft
64 000 Ft
46 400 Ft
38 400 Ft
17 600 Ft
3 ágyas stúdió
9 600 Ft
16 000 Ft
17 600 Ft
20 800 Ft
28 800 Ft
35 200 Ft
41 600 Ft
44 800 Ft
51 200 Ft
51 200 Ft
46 400 Ft
33 600 Ft
27 200 Ft
14 400 Ft
5. ágy apartman
Utazás egyénileg
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
Május 21. Szept. 24.
Május 28. Szept. 17.
Június 4. Szept. 10.
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
2 ágyas stúdió
12 000 Ft
13 000 Ft
19 000 Ft
25 000 Ft
32 000 Ft
39 000 Ft
45 000 Ft
3 ágyas stúdió
10 000 Ft
11 000 Ft
15 000 Ft
19 000 Ft
24 000 Ft
29 000 Ft
34 000 Ft
4 ágyas apartman
11 000 Ft
12 000 Ft
17 000 Ft
22 000 Ft
28 000 Ft
32 000 Ft
35 000 Ft
Szobatípus
5. ágy apartman
ingyen
ingyen
ingyen
ingyen
ingyen
ingyen
ingyen
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 ágyas stúdióban 3. ágyon, ha 2 fő a 2 ágyas árat fizeti! 5 ágyas apartmanban 5 ágyon a szállás ingyenes, csak az autóbuszjegy fizetendő! / Egyágyas felár: 80 %
44
ADAM APARTMANHÁZ 10 ÉJSZAKÁS TURNUSBAN Május 16. (7 éj)
Május 23. (7 éj)
Május 30.
Június 9.
Június 19.
Június 29.
Július 9.
Július 19.
Július 29.
Aug. 8.
Aug. 18.
Aug. 28.
Szept. 7.
Szept. 17. (7 éj)
Az árak fejenként, 7 ill. 10 éjszakára, önellátással vonatkoznak! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. / Egyágyas felár: 80 % HOTEL ERATO INN - 10 ÉJSZAKÁS TURNUSBAN Utazás egyénileg
Május 16. (7 éj)
Május 23. (7 éj)
Május 30.
Június 9.
Június 19.
Június 29.
Július 9.
Július 19.
Július 29.
Aug. 8.
Aug. 18.
Aug. 28.
Szept. 7.
Szept. 17. (7 éj)
2+1 ágyas stúdió
9 600 Ft
16 000 Ft
30 400 Ft
36 800 Ft
41 600 Ft
48 000 Ft
52 800 Ft
57 600 Ft
64 000 Ft
64 000 Ft
57 600 Ft
44 800 Ft
38 400 Ft
14 400 Ft
3+1 ágyas stúdió
9 600 Ft
16 000 Ft
32 000 Ft
38 400 Ft
43 200 Ft
49 600 Ft
56 000 Ft
60 800 Ft
67 200 Ft
67 200 Ft
60 800 Ft
48 000 Ft
41 600 Ft
14 400 Ft
4 ágyas stúdió
6 400 Ft
12 800 Ft
27 200 Ft
33 600 Ft
36 800 Ft
41 600 Ft
46 400 Ft
49 600 Ft
56 000 Ft
56 000 Ft
51 200 Ft
40 000 Ft
33 600 Ft
11 200 Ft
5 ágyas stúdió
4 800 Ft
11 200 Ft
25 600 Ft
30 400 Ft
32 000 Ft
35 200 Ft
40 000 Ft
43 200 Ft
49 600 Ft
49 600 Ft
44 800 Ft
35 200 Ft
30 400 Ft
9 600 Ft
Az árak fejenként, 7 ill. 10 éjszakára, önellátással vonatkoznak! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. / Egyágyas felár: 80 %
45
Olympic Beach
Olympic Beach OLYMPIC BEACH
Maria apartmanház
Görögország egyik északi tartományában, Pieriában található üdülőhely, a 2917 méter magas Olympos-hegy lábánál. A legközelebbi nagyvárosok, Katerini kb. 5 km-re, Thessaloniki pedig 70 km-re találhatóak. Hosszú, homokos partszakaszok, hangulatos sétálóutcák, szép parkok és játszóterek jellemzik a népszerű üdülőhelyet, ahová a magyar vendégek is egyre nagyobb számban érkeznek. A mozgalmasabb éjszakai életre vágyók figyelmébe a szomszédos Paralia nyüzsgő szórakozóhelyeit ajánljuk. Csendesebb, nyugodtabb pihenésre vágyóknak, elsősorban kisgyermekes családoknak ideális nyaralóhely Olympic Beach.
Fekvése: Olympic Beach centrumában épült apartmanház, melyet a hosszú, homokos tengerparttól csak a kövezett parti sétány választ el. A ház alatt ajándéküzlet működik. A közvetlen közelben éttermek, és vásárlási, szórakozási lehetőségek vannak.
Szobák: A 2-3 személyes stúdiók és a 4 ágyas 2 szobás apartman konyhasarokkal, fürdőszobával és erkéllyel rendelkeznek. Minden szobában van TV és légkondicionáló-berendezés, mely felár ellenében vehető igénybe (helyszínen fizetendő). SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal
Május 20. Szept. 23.
Május 27. Szept. 16.
Június 3. Szept. 9.
Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19.
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
2 ágyas stúdió
23 000 Ft
27 000 Ft
30 000 Ft
36 000 Ft
44 000 Ft
53 000 Ft
59 000 Ft
3 ágyas stúdió
21 000 Ft
25 000 Ft
27 000 Ft
31 000 Ft
38 000 Ft
42 000 Ft
46 000 Ft
4 ágyas apartman
22 000 Ft
26 000 Ft
28 000 Ft
34 000 Ft
42 000 Ft
49 000 Ft
54 000 Ft
Szobatípus
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, és tartalmazzák az autóbusz költségét. A megadott dátumok az autóbusz indulási napját jelzik! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények / Egyágyas felár: ld. Utazás egyénileg ártáblázat!
A fakultatív programajánlatunk megegyezik a Paraliáról indulókkal, melyekre a paraliai görög partnerirodánkban lehet befizetni.
Utazás egyénileg
Május 21. Szept. 24.
Május 28. Szept. 17.
Június 4. Szept. 10.
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
2 ágyas stúdió
12 000 Ft
13 000 Ft
19 000 Ft
25 000 Ft
32 000 Ft
39 000 Ft
45 000 Ft
3 ágyas stúdió
10 000 Ft
11 000 Ft
15 000 Ft
19 000 Ft
24 000 Ft
29 000 Ft
34 000 Ft
4 ágyas apartman
11 000 Ft
12 000 Ft
17 000 Ft
22 000 Ft
30 000 Ft
35 000 Ft
40 000 Ft
Szobatípus
Az apartmanok önellátó jellegűek! Olympic Beach tengerpartján hangulatos éttermek várják Önöket!
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 stúdióban 3. ágyon, ha 2 fő a 2 ágyas árat fizeti! / Egyágyas felár: 80 %
Fakultatív programok: • Egész napos időtöltés a Csúszdaparkban • Egynapos autóbuszos kirándulás a fővárosba, Athénba • Egész napos autóbuszos kirándulás a Meteorákhoz • Görög est vacsorával, zenével és tánccal • Egésznapos buszos- és hajókirándulás Skiathos szigetére • Kirándulás a Olympos hegyre
Mardin apartmanház Fekvése: 2015-ben épült modern apartmanház Olympic Beach csendes részén található, a templom közelében. A homokos tengerpart mindöszsze 40 méter távolságra van, a közelben bárok, tavernák és szupermarket teszik a nyaralást kényelmessé és felejthetetlenné. Szobák: 2-3 fő befogadására alkalmas kényelmesen berendezett egylégterű stúdiók mindegyike rendelkezik konyhasarokkal, fürdővel, erkéllyel vagy terasszal. A szobákban Tv található, valamint Wifi és légkondicionáló, melyek térítés ellenében vehetőek igénybe (kb. 5€).
A fakultatív programokra a helyi partnerirodánknál lehet befizetni.
Autóbusz indulási napok Olympic Beach-re (péntek) Indulási nap Máj. 20., 27. Szept. 16., 23. Jún. 3., 10.,17., 24. Aug. 19., 26. Szept. 2., 9. Júl. 1., 8., 15., 22., 29. Aug. 5., 12.
Felnőtt
Gyermek (12 éven aluli)
Buszjegy egy útra
17 000
13 900
10 900
20 000
15 900
12 900
23 000
17 900
15 000
Busz útvonala: Budapest – Kecskemét – Kiskunfélegyháza – Szeged Csak buszjegy felár: 1 000 Ft/fő Többhetes felár csak buszjegy vásárlása esetén: 3 000 Ft/fő Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5% storno biztosítás díját és a 1000 Ft/fő adminisztrációs díjat!
46
Utazás egyénileg Szobatípus
Május 16. (7 éj)
Május 23. (7 éj)
Május 30.
Június 9.
Június 19.
Június 29.
Július 9.
Július 19.
Július 29.
Aug. 8.
Aug. 18.
Aug. 28.
Szept. 7.
Szept. 17.
2 ágyas stúdió
11 200 Ft
19 200 Ft
24 000 Ft
30 400 Ft
41 600 Ft
51 200 Ft
57 600 Ft
62 400 Ft
73 600 Ft
73 600 Ft
65 600 Ft
48 000 Ft
38 400 Ft
24 000 Ft
3 ágyas stúdió
9 600 Ft
16 000 Ft
19 200 Ft
22 400 Ft
32 000 Ft
38 400 Ft
44 800 Ft
48 000 Ft
56 000 Ft
56 000 Ft
49 600 Ft
36 800 Ft
28 800 Ft
20 800 Ft
Az árak fejenként, 7. ill. 10 éjszakára, önellátással vonatkoznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornó biztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. / Egyágyas felár: 80 %
47
Nei Pori
Nei Pori NEI PORI
Martha apartmanház
Az Olymposz hegy lábánál, Katerinitől 50 kmre délre található üdülőfalu. Több kilométer hosszan húzódó széles, homokos tengerpartja, a kristálytiszta, lassan mélyülő vize miatt nagyon népszerű a turisták körében. Az utóbbi időkben rohamosan fejlődő település - a jellegzetesen egymás mellett sorakozó apartmanokkal, éttermekkel és kávézókkal - számtalan kirándulási lehetőséget kínál az odalátogatóknak, többek közt a Nei Porival határos ófaluba, Platamonasba.
Fekvése: központi fekvésű, szép apartmanház, 100 méterre a templomtól, és 200 méterre a tengerparttól. A közelben számos kikapcsolódási lehetőség bárok, tavernák és kávézók valamint szupermarket várja az ide látogatókat. Szobák: a földszinten és az első emeleten 2-3 ágyas stúdiók, az emeleten 4-6 ágyas apartmanok állnak a vendégek rendelkezésére. Konyhasarokkal, tv-vel és tágas balkonnal felszereltek. A szobákban található légkondicionáló, mely térítés ellenében (kb.5 €) vehető igénybe.
Fakultatív programok: • Egésznapos időtöltés a Csúszdaparkban • Egynapos autóbuszos kirándulás a fővárosba, Athénba • Egésznapos autóbuszos kirándulás a Meteorákhoz • Görög est vacsorával, zenével és tánccal • Egésznapos hajókirándulás Skiathos szigetére • Kirándulás az Olympos hegységben A fakultatív programokra a görög partnerirodánknál lehet befizetni.
SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal
Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19.
Május 27. Szept. 16.
Június 3. Szept. 9.
2 ágyas stúdió
22 000 Ft
24 000 Ft
29 000 Ft
34 000 Ft
38 000 Ft
50 000 Ft
56 000 Ft
3 ágyas stúdió
21 000 Ft
22 000 Ft
26 000 Ft
29 000 Ft
33 000 Ft
41 000 Ft
45 000 Ft 40 000 Ft
Szobatípus
Autóbusz indulási napok Nei Pori-ra (péntek) Indulási nap Máj. 20., 27. Szept. 16., 23. Jún. 3., 10.,17., 24. Aug. 19., 26. Szept. 2., 9. Júl. 1., 8., 15., 22., 29. Aug. 5., 12.
Felnőtt
Gyermek (12 éven aluli)
Buszjegy egy útra
17 000
13 900
10 900
23 000
15 900 17 900
12 900 15 000
Busz útvonala: Budapest – Kecskemét – Kiskunfélegyháza – Szeged Csak buszjegy felár: 1 000 Ft/fő Többhetes felár csak buszjegy vásárlása esetén: 3 000 Ft/fő Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5% storno biztosítás díját és a 1000 Ft/fő adminisztrációs díjat!
48
4 ágyas stúdió
20 000 Ft
21 000 Ft
23 000 Ft
26 000 Ft
30 000 Ft
36 000 Ft
4 ágyas apartman
20 000 Ft
23 000 Ft
27 000 Ft
31 000 Ft
35 000 Ft
45 000 Ft
50 000 Ft
5.- 6. ágy apartmanban
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, és tartalmazzák az autóbusz költségét. A megadott dátumok az autóbusz indulási napját jelzik! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények / Egyágyas felár: ld. Utazás egyénileg ártáblázat! 5 és 6 ágyas apartmanban 5. és 6. ágyon a szállás ingyenes csak az autóbuszjegy fizetendő!
Utazás egyénileg
20 000
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
Május 20. Szept. 23.
Május 21. Szept. 24.
Május 28. Szept. 17.
Június 4. Szept. 10.
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
2 ágyas stúdió
14 000 Ft
13 000 Ft
15 000 Ft
20 000 Ft
26 000 Ft
38 000 Ft
44 000 Ft
3 ágyas stúdió
9 000 Ft
10 000 Ft
12 000 Ft
15 000 Ft
20 000 Ft
27 000 Ft
31 000 Ft
4 ágyas stúdió
8 000 Ft
9 000 Ft
10 000 Ft
13 000 Ft
17 000 Ft
21 000 Ft
24 000 Ft
Szobatípus
4 ágyas apartman
10 000 Ft
11 000 Ft
13 000 Ft
17 000 Ft
22 000 Ft
30 000 Ft
36 000 Ft
5- 6. ágy apartmanban
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 ágyas stúdióban 3. ágyon, ha 2 fő a 2 ágyas árat fizeti. 5 és 6 ágyas apartmanban 5. és 6. ágyon a szállás ingyenes csak az autóbuszjegy fizetendő! Egyágyas felár: 80 %
49
Nei Pori
Nei Pori Fotini apartmanház
Danos apartmanház
Fekvése: A családias hangulatú apartmanház a tengerparttól 250 méterre, csendes környezetben fekszik. A közelben vásárlási, szórakozási lehetőségek vannak. Rövid sétára bárok, tavernák, kávézók várják a kikapcsolódni, szórakozni vágyókat. Szobák: A 2-3 ágyas egyszerűen, praktikusan berendezett stúdiók mindegyike rendelkezik konyhával, fürdőszobával, Tv-vel és erkéllyel.
Fekvése: Központi fekvésű apartmanház, 100 méterre a templomtól, és 200 méterre a tengerparttól. A közelben számos kikapcsolódási lehetőség bárok, tavernák és kávézók valamint szupermarket várja az ide látogatókat. Szobák: 2-3-4 ágyas stúdiók alapfelszereltség konyhasarokkal, TV-vel és tágas balkonnal felszereltek. A szobákban található légkondicionáló, mely térítés ellenében (kb.5 €/nap) vehető igénybe.
SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal
Május 27. Szept. 16.
Június 3. Szept. 9.
Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19.
2 ágyas stúdió
21 000 Ft
23 000 Ft
28 000 Ft
33 000 Ft
37 000 Ft
49 000 Ft
55 000 Ft
3 ágyas stúdió
21 000 Ft
21 000 Ft
25 000 Ft
28 000 Ft
32 000 Ft
40 000 Ft
44 000 Ft
Szobatípus
SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal Szobatípus
Május 20. Szept. 23.
2 ágyas stúdió
21 000 Ft
23 000 Ft
28 000 Ft
32 000 Ft
36 000 Ft
48 000 Ft
54 000 Ft
3 ágyas stúdió
20 000 Ft
21 000 Ft
25 000 Ft
27 000 Ft
33 000 Ft
39 000 Ft
43 000 Ft
Május 27. Szept. 16.
Június 3. Szept. 9.
Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19.
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, és tartalmazzák az autóbusz költségét. A megadott dátumok az autóbusz indulási napját jelzik! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények / Egyágyas felár: ld. Utazás egyénileg ártáblázat! Utazás egyénileg Szobatípus
Május 21. Szept. 24.
Május 28. Szept. 17.
Június 4. Szept. 10.
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
2 ágyas stúdió
10 000 Ft
12 000 Ft
14 000 Ft
20 000 Ft
24 000 Ft
36 000 Ft
42 000 Ft
3 ágyas stúdió
8 000 Ft
9 000 Ft
10 000 Ft
15 000 Ft
18 000 Ft
26 000 Ft
30 000 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 stúdióban 3. ágyon, ha 2 fő a 2 ágyas árat fizeti! / Egyágyas felár: 80 %
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
Május 20. Szept. 23.
4 ágyas apartman
19 000 Ft
22 000 Ft
26 000 Ft
30 000 Ft
34 000 Ft
44 000 Ft
49 000 Ft
5.- 6. ágy apartmanban
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, és tartalmazzák az autóbusz költségét. A megadott dátumok az autóbusz indulási napját jelzik! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények / Egyágyas felár: ld. Utazás egyénileg ártáblázat! 5 és 6 ágyas apartmanban 5. és 6. ágyon a szállás ingyenes, csak az autóbuszjegy fizetendő! Utazás egyénileg
Május 21. Szept. 24.
Május 28. Szept. 17.
Június 4. Szept. 10.
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
2 ágyas stúdió
13 000 Ft
12 000 Ft
14 000 Ft
19 000 Ft
25 000 Ft
37 000 Ft
43 000 Ft
3 ágyas stúdió
8 000 Ft
9 000 Ft
11 000 Ft
14 000 Ft
19 000 Ft
26 000 Ft
30 000 Ft
4 ágyas apartman
9 000 Ft
10 000 Ft
12 000 Ft
16 000 Ft
21 000 Ft
29 000 Ft
35 000 Ft
5- 6. ágy apartmanban
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
ingyenes szállás
Szobatípus
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 ágyas stúdióban 3. ágyon, ha 2 fő a 2 ágyas árat fizeti. 5 és 6 ágyas apartmanban 5. és 6. ágyon a szállás ingyenes! Egyágyas felár: 80 %
50
51
Kamena Vourla
Nei Pori KAMENA VOURLA
Hotel Evdion****
Az Égei-tenger partján, az Evia-öböl mentén, Athéntól 175 km-re északra fekszik. A szép fekvésű üdülőhely az egyik legismertebb és legnépszerűbb Közép-Görögországban. A helység gyógyforrásairól is nevezetes. Tengerpartja kavicsos-köves, jól kiépített. Kikapcsolódásra, szórakozásra a számtalan üzlet, taverna és bár nyújt lehetőséget. Központi elhelyezkedése igen jó alkalmat teremt az ország leghíresebb nevezetességeinek megismeréséhez. Az egyik legkedveltebb kirándulás Kamena Vourlából Skiathos sziget megtekintése, amely valóságos gyöngyszeme Közép-Görögországnak.
Fekvése: Az akadálymentesített szálloda a központtól kb. 450 méterre, a falu déli részén, a tengerparttól kb. 90 méterre. A közelben számos vásárlási és szórakozási lehetőség várja az idelátogatókat. Szolgáltatás: Recepció, bár, pool- bár, étterem – ahol a vendégek belekóstolhatnak a hagyományos görög konyhai jellegzetes ízeibe -, valamint úszómedence napernyőkkel és napágyakkal. A teljes kikapcsolódást a szálloda wellness kezelései teszik teljessé. Parkolási lehetőség a hotel nyitott parkolójában. Elhelyezés: az elegánsan berendezett szobák mindegyike légkondicionáló berendezéssel felszerelt, található bennük hűtőszekrény, SAT Tv,minibár és fürdőszoba hajszárítóval. Minden szobához tartozik erkély, melyről csodás a kilátás hegyekre. Ellátás: Reggeli (büfé rendszerben), vacsora felár ellenében. Szobatípus
Május. 21.
Május 28. Június 4., 11.,18., Szept. 24.
Június 25., Július. 2., Szept. 3., 10., 17.
Július 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13., 20.,27.
2 ágyas szoba
94 000 Ft
112 900 Ft
131 700 Ft
150 500 Ft
Az árak 7 éjszakára 1 főre érvényesek, reggelivel. Pótágy kedvezmény (3. ágyon) 12 éves kortól: – 30 % kedvezmény. Gyermekkedvezmény pótágyon (2 felnőttel egy szobában, a 3. ágyon): 6 – 12 éves korig: – 50 %, 2-6 éves korig: – 70 % kedvezmény. 2 éves korig ingyenes. Vacsora felár: 25.000 Ft/fő/hét. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat.
A fakultatív programokra a helyszínen lehet befizetni. Kérjük, tájékozódjon az árakról!
Hotel Olimpion Melathron*** Fekvése: A családias szálloda Nei Pori központjától kb. 2 km-re, Platamonas üdülőhelyen, a hosszan elnyúló homokos tengerparttól kb. 150 méterre található. Szobák: A 2 ágyas, pótágyazható szobák mindegyike rendelkezik légkondícionálóval, TV-vel, fürdőszobával és terasszal vagy balkonnal. Ellátás: Félpanzió Szolgáltatás: Recepció, bár, étterem, úszómedence, napágyak napernyőkkel, parkoló.
Utazás autóbusszal Szobatípus
Június 3. Szept. 23.
Fakultatív programok: • Egésznapos kirándulás Athénba • Egésznapos kirándulás a Meteorákhoz • Egésznapos kirándulás Delfibe • Egésznapos hajókirándulás Skiathos szigetére • Lakatlan sziget BBQ-val • Egésznapos Argolis túra • Félnapos hajókirándulás Evia szigetére (Edipsos) • Görög est vacsorával, zenével, tánccal
Június 10. Szept. 16.
Június 17. Szept. 9
Június 24.. Szept. 2.
Július 1. Aug. 26.
Július 8. Aug. 19.
Július 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
2 ágyas szoba félpanzióval
98 000 Ft
98 000 Ft
101 000 Ft
119 000 Ft
119 000 Ft
119 000 Ft
119 000 Ft
3. fő pótágyon 12 év felett félpanzióval
73 000 Ft
73 000 Ft
82 100 Ft
92 950 Ft
92 950 Ft
92 950 Ft
92 950 Ft
gyermek pótágyon 6-12 éves korig félpanzióval
57 000 Ft
57 000 Ft
63 000 Ft
71 000 Ft
71 000 Ft
71 000 Ft
71 000 Ft
gyermek pótágyon 2-6 éves korig félpanzióval
41 000 Ft
41 000 Ft
44 900 Ft
49 550 Ft
49 550 Ft
49 550 Ft
49 550 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, félpanzióval vonatkoznak , és tartalmazzák az autóbuszjegy költségét is. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmény: 2 éves korig ingyenes csak az autóbuszjegy fizetendő Június 4. Szept. 24.
Június 11. Szept. 17.
Június 18. Szept. 10.
Június 25.. Szept. 3.
Július 2. Aug. 27.
Július 9. Aug. 20.
Július 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
Indulási nap
Felnőtt
Gyermek (12 éven aluli)
Máj. 20., Máj.27., Szept.16.,23
24 000 Ft
18 500 Ft
16 900 Ft
2 ágyas szoba félpanzióval
80 000 Ft
80 000 Ft
93 000 Ft
108 500 Ft
108 500 Ft
108 500 Ft
108.500 Ft
Jún.3.,10.,17. Jún.24., Aug.19.,26., Szept. 2.,9.
26 000 Ft
19 500 Ft
18 500 Ft
Júl.1.,8.,15.,22.,29. Aug.5.,12.
30 000 Ft
25 500 Ft
22 500 Ft
3. fő pótágyon 12 év felett félpanzióval
56 000 Ft
56 000 Ft
65 100 Ft
75 950 Ft
75 950 Ft
75 950 Ft
75 950 Ft
gyermek pótágyon 6-12 éves korig félpanzióval
40 000 Ft
40 000 Ft
46 500 Ft
54 250 Ft
54 250 Ft
54 250 Ft
54 250 Ft
gyermek pótágyon 2- 6 éves korig félpanzióval
24 000 Ft
24 000 Ft
27 900 Ft
32 550 Ft
32 550 Ft
32 550 Ft
32 550 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, egyéni utazással vonatkoznak, és tartalmazzák a félpanziós ellátást. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmény: 2 éves korig ingyenes
52
Autóbusz indulási napok Kamena Vourla (péntek)
Utazás egyénileg Szobatípus
Buszjegy egy útra
Busz útvonala: Budapest – Kecskemét – Kiskunfélegyháza – Szeged Csak buszjegy felár: 1 000 Ft/fő Többhetes felár csak buszjegy vásárlása esetén: 3 000 Ft/fő Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5% stornó biztosítás díját és a 1000 Ft/fő adminisztrációs díjat!
53
Kamena Vourla
Kamena Vourla Argiroula apartmanház
Villa Stathis
Fekvése: Az apartmanház a tengerparttól 100 mre, a centrumtól 400 m-re csendes helyen épült. Szobák: A 2-3 ágyas, pótágyazható, újszerűen berendezett stúdiók mindegyike rendelkezik konyhával, fürdőszobával, és erkéllyel. Légkondicionálás felára: 10 Euro/szoba/nap. A 4-6 fős lakások 2 szintesek, tetőteres lakások, melyekhez 2 hálószoba és egy nappali, konyhasarok, zuhanyozó és erkély tartozik. A lakások 2-2 normál ággyal és 2 pótágyazási lehetőséggel rendelkeznek. Légkondicionálás felára: 15 Euro/ lakás/nap.
Fekvése: A városközponttól és üzletektől kb. 10 percre, a tengerparttól kb. 150 m-re található apartmanház. A Hotel Sissy pár perces sétával elérhető. Szobák: Több légterű, tágas kényelmesen berendezett szobák ideális szállást kínálnak családoknak és baráti társaságoknak. Akár 4-8 fő befogadására is alkalmas több légterű apartmanokhoz tartozik konyha, fürdőszoba, TV, valamin 2 nagy terasz- egyik a kert és tenger fele néz, a másik hegyre néző. Légkondicionálás külön térítés ellenében kérhető. WIFI elérhetőség ingyenesen használható.
SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal Szobatípus
Május 20. Szept. 23.
Május 27. Szept. 16.
Június 3. Szept. 9.
Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19.
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
2 ágyas stúdió
29 000 Ft
31 000 Ft
36 000 Ft
44 000 Ft
55 000 Ft
61 000 Ft
67 000 Ft
3 ágyas stúdió
28 000 Ft
29 000 Ft
30 000 Ft
37 000 Ft
47 000 Ft
51 000 Ft
56 000 Ft
4 ágyas apartman
28 000 Ft
30 000 Ft
32 000 Ft
38 000 Ft
49 000 Ft
54 000 Ft
58 000 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, és tartalmazzák az autóbusz költségét. A megadott dátumok az autóbusz indulási napját jelzik! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények / Egyágyas felár: ld. Utazás egyénileg ártáblázat!
Máj.17., 24. ,31. Szept, 27., Okt.4.
Jún.7., 14., 21., 28. Szept.6., 13., 20.
Júl.5., 12. Aug, 30.
Júl.19., 26, Aug. 2., 9. Aug. 16., 23.
Egyéni utazással SZOMBATI TURNUSVÁLTÁS
Máj. 21., 28. Okt. 1.
Jún.4., 11., 18., 25. Szept. 10., 17., 24.
Júl.2., 9. Szept. 3.
Júl.16., 23. Aug. 6.,13.,20.,27.
Apartman 4 fő
16 000 Ft
23 500 Ft
35 500 Ft
39 500 Ft
Apartman 5 fő
16 000 Ft
22 000 Ft
34 500 Ft
38 000 Ft
Apartman 6 fő
16 000 Ft
21 000 Ft
31 500 Ft
34 000 Ft
Pótágyak
11 500 Ft
11 500 Ft
179 500 Ft
179 500 Ft
Utazás egyénileg Szobatípus
Május 21. Szept. 24.
Május 28. Szept. 17.
Június 4. Szept. 10.
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
2 ágyas stúdió
10 000 Ft
12 000 Ft
15 000 Ft
25 000 Ft
32 000 Ft
37 000 Ft
43 000 Ft
Légkondi felár/stúdió/nap
27 000 Ft
27 000 Ft
34 000 Ft
34 000 Ft
3 ágyas stúdió
8 000 Ft
10 000 Ft
11 000 Ft
20 000 Ft
24 000 Ft
27 000 Ft
32 000 Ft
4 ágyas apartman
9 000 Ft
11 000 Ft
12 000 Ft
22 000 Ft
26 000 Ft
30 000 Ft
34 000 Ft
Kisméretű kutyára felár/hét Helyszínen fízetendő
45 000 Ft
45 000 Ft
45 000 Ft
45 000 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 ágyas stúdióban 3. ágyon, ha 2 fő a 2 ágyas árat fizeti! / Egyágyas felár: 80 %
Az árak 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, per fő értendő, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Buszos utazás esetén a szombati dátumok szerint lehet utazni (a busz pénteken indul), az árakhoz kérjük, adják hozzá a busz költségét is!
Athina apartmanház
Hotel Diana**
Fekvése: A tengerparttól kb. 100 m-re, a városközponttól kb. 500 m-re található új építésű apartmanház. Modern épület, melynek lakásai légkondicionáltak (külön térítés ellenében) és TV-vel felszereltek. A meleg vizet napelem biztosítja. Parkolási lehetőség a ház előtti utcában. Szobák: A 2-3 fős lakás a második emeleten a tetőtérben található egy légterű, konyhasarokkal, modern berendezéssel, zuhanyozóval, 2 nagy erkéllyel (tengerre és hegyre néző) rendelkezik. A 4-5 fős lakások a földszinten, ill. a félemeleten találhatóak, igényesen berendezettek, melyekhez 1 külön hálószoba 2 ággyal és egy nappali-konyhasarok (itt egy kinyitható alacsony kanapé van további 2 fekvőhellyel), fürdőszoba ülőkáddal és erkély tartozik. A pótágyak minden esetben kinyitható kempingágyak.
Fekvése: A szálloda a városközpontban található, közel a gyógyfürdőhöz, 100 m-re a tengerparttól. A szállodának saját kis kertje és úszómedencéje is van. Továbbá étterem, bár, lift, recepció, kávézó, bár is a vendégek kényelmét szolgálja. Szobák: Minden szoba fürdőszobás, erkélyes, légkondicionált, Tv-vel és telefonnal felszerelt. Ellátás: Reggeli és vacsora büfé rendszerben.
SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal Szobatípus
Május 20. Szept. 23.
Május 27. Szept. 16.
Június 3. Szept. 9.
Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19.
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
2 ágyas stúdió
29 000 Ft
31 000 Ft
36 000 Ft
44 000 Ft
55 000 Ft
61 000 Ft
67 000 Ft
3 ágyas stúdió
28 000 Ft
30 000 Ft
32 000 Ft
39 000 Ft
46 000 Ft
51 000 Ft
56 000 Ft
4 ágyas stúdió
28 000 Ft
29 000 Ft
30 000 Ft
36 000 Ft
43 000 Ft
48 000 Ft
50 000 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, és tartalmazzák az autóbusz költségét. A megadott dátumok az autóbusz indulási napját jelzik! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények / Egyágyas felár: ld. Utazás egyénileg ártáblázat!
SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal Szobatípus félpanzióval
Május 20. Szept. 23.
Május 27 Szept. 16.
Június 3. Szept. 9.
Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 6.
Június 24.
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12., 19.
egy ágyas szoba
121 500 Ft
121 500 Ft
121 500 Ft
121 500 Ft
121 500 Ft
121 500 Ft
127 900 Ft
2 ágyas szoba
83 900 Ft
83 900 Ft
83 900 Ft
83 900 Ft
83 900 Ft
83 900 Ft
89 900 Ft
Gyermek 6-12 éves korig
55 900 Ft
55 900 Ft
55 900 Ft
55 900 Ft
55 900 Ft
55 900 Ft
59 900 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, félpanzióval vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 12 éves korig ingyenes, csak utazás költsége fizetendő.
Utazás egyénileg Szobatípus
Május 21. Szept. 24.
Május 28. Szept. 17.
Június 4. Szept. 10.
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
Utazás egyénileg Szobatípus félpanzióval
Május 21. Szept. 24.
Május 28 Szept. 17.
2 ágyas stúdió
10 000 Ft
12 000 Ft
15 000 Ft
25 000 Ft
32 000 Ft
37 000 Ft
43 000 Ft
egy ágyas szoba
100 500 Ft
100 500 Ft
3 ágyas stúdió
8 000 Ft
10 000 Ft
11 000 Ft
20 000 Ft
24 000 Ft
27 000 Ft
32 000 Ft
2 ágyas szoba
62 900 Ft
62 900 Ft
4 ágyas stúdió
7000 Ft
9000 Ft
10 000 Ft
17 000 Ft
20 000 Ft
24 000 Ft
26 000 Ft
Gyermek 12 éves korig
34 900 Ft
34 900 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 ágyas stúdióban 3. ágyon, ha 2 fő a 2 ágyas árat fizeti! / Egyágyas felár: 80 %
54
Egyéni utazással KEDDI TURNUSVÁLTÁS
Június 4. Szept. 10.
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13. 20.
100 500 Ft
100 500 Ft
100 500 Ft
100 500 Ft
106 900 Ft
62 900 Ft
62 900 Ft
62 900 Ft
62 900 Ft
68 900 Ft
34 900 Ft
34 900 Ft
34 900 Ft
38 900 Ft
34 900 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, félpanzióval vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 12 éves korig ingyenes, csak utazás költsége fizetendő.
55
Kamena Vourla
Kamena Vourla Hotel Pantheon**
Hotel Levendi***
Fekvése: A szálloda a régi főút mellett található, kb. 300 m-re a tengerparttól és 6-8 perces sétányira a központtól. Szobák: 29 szobával rendelkezik, mind légkondicionált, fürdőszobás, Tv-vel, telefonnal felszerelt. A szállodában továbbá recepció, bár, kávézó és reggeliző helyiség is található. Ellátás: A reggeli es vacsora büfé rendszerben.
Fekvése: Kamena Vourla központjától 6 km-re, Agios Konstantinos-tól 1,5 km- re épült szálloda. A tengerpart 50 m-re, a szálloda saját privát kavicsos strandja 150-200 m-re található, ahol a vendégek ingyenesen vehetik igénybe a nyugágyakat és napernyőket. Szolgáltatások: A szállodához úszómedence, gyermek medence, napozóterasz nyugágyakkal, napernyőkkel, étterem, bár, fitnesz-terem, kártyaszoba, szauna (külön térítés ellenében), konferenciaterem, pool-bár, két teniszpálya, kert is tartozik. Elhelyezés: A főépület 42 légkondicionált mini lakosztállyal rendelkezik, melyek 2-4 fő elhelyezésére alkalmasak (2 normál ágy a hálószobában és 1 kinyitható kanapé a nappali részben, melyet főként gyermekeknek ajánlunk). Minden szobához TV, telefon, rádió, hajszárító, hűtőszekrény, fürdőszoba káddal, és erkély is tartozik. A komplexumhoz továbbá 28 bungaló is tartozik, melyek 2-4 fő elhelyezésére alkalmasak. A bungalók szolgáltatásai megegyeznek a főépület szobáinak szolgáltatásaival. Ellátás: Svédasztalos félpanzió.
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12. ,19.
SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal Szobatípus
Május 20. Szept. 23.
Május 27 Szept. 16.
Június 3. Szept. 9.
Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. .
2 ágyas szoba
90 900 Ft
90 900 Ft
90 900 Ft
90 900 Ft
90 900 Ft
90 900 Ft
96 500 Ft
Gyermek 6-12 éves korig
34 500 Ft
34 500 Ft
34 500 Ft
34 500 Ft
34 500 Ft
34 500 Ft
58 900 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, félpanzióval vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 12 éves korig ingyenes, csak utazás költsége fizetendő. Utazás egyénileg
Május 21. Szept. 24.
Május 28 Szept. 17.
Június 4. Szept. 10.
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. .
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13. 20.
2 ágyas szoba
69 900 Ft
69 900 Ft
69 900 Ft
69 900 Ft
69 900 Ft
69 900 Ft
75 500 Ft
Gyermek 12 éves korig
34 500 Ft
34 500 Ft
34 500 Ft
34 500 Ft
34 500 Ft
34 500 Ft
37 900 Ft
Szobatípus félpanzióval
Az árak fejenként, 7 éjszakára, félpanzióval vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 12 éves korig ingyenes, csak utazás költsége fizetendő.
Május 20. Szept.16., 23.
Május 27.
Június 3.
Június 10. Szept. 2., 9
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19.
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
2 ágyas szoba
130 900 Ft
130 900 Ft
130 900 Ft
146 900 Ft
146 900 Ft
165 900 Ft
165 900 Ft
3 ágyas bungaló
118 900 Ft
118 900 Ft
118 900 Ft
130 900 Ft
130 900 Ft
146 900 Ft
146 900 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, félpanzióval vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 11 éves korig ingyenes, csak utazás költsége fizetendő. teljes panzió felár: 26 900 Ft / fő / hét Utazás egyénileg Szobatípus félpanzióval
Május 21. Szept.17., 24.
Május 28.
2 ágyas szoba
109 900 Ft
109 900 Ft
3 ágyas bungaló
97 900 Ft
97 500 Ft
Hotel Gallini De Luxe*****
Fekvése: Közvetlen a tengerparton (kavicsos, helyenként durva homokos), a városközponttól kb. 800 m-re található szálloda. A közelben szupermarket és éttermek szolgálják a felhőtlen kikapcsolódást. Szobák: Minden szoba légkondicionált, telefonnal, hűtővel, tv-vel (görög csatornák) felszerelt. A szobákhoz erkély tartozik, mely, tengerre, ill. részben tengerre néző. Szolgáltatások: étterem, bár, úszómedence, asztalitenisz, biliárd, kert napozóágyakkal. Ingyenes WIFI elérhetőség a szálloda társalgójában és néhány helyen, a tengerparton. Parkolási lehetőség a szálloda előtt kialakított parkolóban. Ellátás: Büfé jellegű félpanzió (elő és utószezonban a vacsora menü szerint)
Fekvése: Kamena Vourla központjában, 50 méterre a kavicsos tengerparttól épült a minden kényelmet kielégítő termálvizes úszómedencékkel felszerelt szálloda. Szolgáltatások: A szállodához étterem, konferanciatermek, 2 nyitott úszómedence (egyik gyógyvízű), bár, tornaterem (fizetős), teniszpálya, privát strand, ahol a nyugágyak és napernyők fizetés ellenében vehetők igénybe. A szálloda SPA részében külön térítés ellenében vehető igénybe a belső termálvizes medence, jacuzzi, szauna, gyógymasszázs, kozmetika, manikűr szolgáltatások is. Közvetlen közelében üzletek, tavernák, kávézók és mozi található. A szállodának saját parkja és parkolási lehetősége is van (nem fedett, nem őrzött). Szobák: A 200 teljesen új szoba mindegyike légkondicionált, rendelkezik fürdőszobával, hajszárítóval, TV-vel, rádióval, telefonnal, minibárral és széffel (felár ellenében). Minden szobához erkély vagy terasz tartozik, melyek tengerre vagy hegyre nézek. Ellátás: Félpanzió (büféreggeli és büfévacsora), igény esetén teljes is panzió kérhető.
SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal Szobatípus félpanzióval
Május 20.
Május 27 Szept. 16., 23
Június 3. Szept. 9.
Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19.
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
2 ágyas szoba
102 900 Ft
108 900 Ft
108 900 Ft
108 900 Ft
108 900 Ft
115 900 Ft
115 900 Ft
Gyermek 6-12 éves korig
61 900 Ft
64 900 Ft
64 900 Ft
64 900 Ft
64 900 Ft
68 900 Ft
68 900 Ft
Utazás egyénileg Szobatípus félpanzióval
Május 21.
Május 28 Szept. 17., 24
2 ágyas szoba
81 900 Ft
87 900 Ft
Gyermek 6-12 éves korig
40 900 Ft
43 900 Ft
Június 4. Szept. 10. 87 900 Ft 43 900 Ft
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
87 900 Ft
87 900 Ft
94 900 Ft
94 900 Ft
43 900 Ft
43 900 Ft
47 900 Ft
47 900 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, félpanzióval vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 6 éves korig ingyenes, csak utazás költsége fizetendő.
Június 4. 109 900 Ft 97 500 Ft
Június 11. Szept. 3 ,11
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
125 900 Ft
125 900 Ft
144 900 Ft
144 900 Ft
109 900 Ft
109 900 Ft
125 900 Ft
125 900 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, félpanzióval vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 11 éves korig ingyenes, csak utazás költsége fizetendő. teljes panzió felár: 26 900 Ft / fő / hét
Hotel Sissy***
Az árak fejenként, 7 éjszakára, félpanzióval vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 6 éves korig ingyenes, csak utazás költsége fizetendő.
56
SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal Szobatípus félpanzióval
SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal Szobatípus félpanzióval
Május 20. Szept.16., 23
Május 27.
Június 3. Szept. 9.
Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
2 ágyas szoba
133 900 Ft
152 900 Ft
152 900 Ft
152 900 Ft
152 900 Ft
152 900 Ft
218 900 Ft
felnőtt pótágy
133 900 Ft
140 500 Ft
140 500 Ft
140 500 Ft
140 500 Ft
140 500 Ft
146 500 Ft
gyermek pótágy
105 900 Ft
105 900 Ft
105 900 Ft
105 900 Ft
105 900 Ft
105 900 Ft
105 900 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, félpanzióval vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 6 éves korig ingyenes, csak utazás költsége fizetendő. tengere néző felár: 32 000 Ft /fő /hét all inclusive felár: 45 700 Ft /fő /hét Utazás egyénileg Szobatípus félpanzióval
Május 21. Szept.17., 24.
Május 28.
Június 4. Szept. 10. 131 900 Ft
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
2 ágyas szoba
112 900 Ft
131 900 Ft
131 900 Ft
131 900 Ft
131 900 Ft
197 900 Ft
felnőtt pótágy
112 900 Ft
119 500 Ft
119 500 Ft
119 500 Ft
119 500 Ft
119 500 Ft
125 500 Ft
gyermek pótágy 6-12 éves korig
84 900 Ft
84 900 Ft
84 900 Ft
84 900 Ft
84 900 Ft
84 900 Ft
84 900 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, félpanzióval vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 6 éves korig ingyenes, csak utazás költsége fizetendő. tengere néző felár: 32 000 Ft /fő /hét all inclusive felár: 45 700 Ft /fő /hét
57
Tolo
Tolo TOLO
Tolo apartmanház
Görögország déli részén, a Peloponnészosz-félszigeten fekszik, Athéntól 130, Korinthosztól 50 km-re. A település nemrég kis halászfalu volt, ma azonban a félsziget egyik legkedveltebb üdülőhelye, csodálatos homokos tengerpartjával és májustól októberig fürdésre alkalmas, lassan mélyülő vizével. Az öblöt körülölelő kis szigetek egyedülálló látványt nyújtanak. A város kedvező elhelyezkedése miatt sok kirándulásra nyílik lehetőség: Athén, Delphi, Epidavros, Olympia, Spárta és hajókirándulás keretében Hydra-Spetses-Poros szigetekre. Az üdülőhely igazi görög hangulatával, sok apró üzlettel és tavernával várja a turistákat. A nyaralás alatt mindenképpen érdemes felkeresni a szomszédos Nafplion várost (12 km), ahol az erőd, a velencei vár és a Régészeti Múzeum igazi látványosságnak számít.
Fekvése: Az apartmanház Tolo központjától és homokos tengerpartjától kb. 250 méterre épült a templom feletti utcában. A környéken minden vásárlási, szórakozási, sportolási, kirándulási lehetőség megtalálható! A főutcán és a parton tavernák várják a vendégeket! Szobák: A 2-3 ágyas stúdiók rendelkeznek jól felszerelt konyhával, zuhanyzós fürdőszobával, esetleg TV-vel, légkondícionálóval (felár ellenében).
Autóbusz indulási napok Tolo (péntek) Indulási nap
Felnőtt
Gyermek (12 éven aluli)
Buszjegy egy útra
Máj. 20., Máj.27., Szept.16.,23
26 000 Ft
19 500 Ft
18 500 Ft
Jún.3.,10.,17. Jún.24., Aug.19.,26., Szept. 2.,9.
28 000 Ft
21 900 Ft
19 500 Ft
Júl.1.,8.,15.,22.,29. Aug.5.,12.
32 000 Ft
24 900 Ft
24 500 Ft
SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal Szobatípus
Május 20. Szept. 23.
Május 27. Szept. 16.
Június 3. Szept. 9.
Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19.
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
2 ágyas stúdió
30 000 Ft
31 000 Ft
38 000 Ft
44 000 Ft
52 000 Ft
58 000 Ft
66 000 Ft
3 ágyas stúdió
29 000 Ft
30 000 Ft
35 000 Ft
39 000 Ft
46 000 Ft
48 000 Ft
63 000 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, és tartalmazzák az autóbusz költségét. A megadott dátumok az autóbusz indulási napját jelzik! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények / Egyágyas felár: ld. Utazás egyénileg ártáblázat!
Busz útvonala: Budapest – Kecskemét – Kiskunfélegyháza – Szeged Csak buszjegy felár: 1 000 Ft/fő Többhetes felár csak buszjegy vásárlása esetén: 3 000 Ft/fő Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5% stornó biztosítás díját és a 1000 Ft/fő adminisztrációs díjat!
Utazás egyénileg Szobatípus
Május 21. Szept. 24.
Május 28. Szept. 17.
Június 4. Szept. 10.
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
2 ágyas stúdió
10 000 Ft
11 000 Ft
16 000 Ft
22 000 Ft
30 000 Ft
36 000 Ft
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13. 43 000 Ft
3 ágyas stúdió
8 000 Ft
9 000 Ft
13 000 Ft
17 000 Ft
22 000 Ft
27 000 Ft
32 000 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 ágyas stúdióban 3. ágyon, ha 2 fő a 2 ágyas árat fizeti! Egyágyas felár: 80 %
Oazis apartmanház Fekvése: A közelmúltban teljesen felújított apartmanház a tengerparttól 200 méterre, Tolo egyik mellékutcájában található, csodálatos gyümölcsfás és virágos környezetben. Mosógép, vasaló, széf, babaágy, etetőszék, kiskád, a kertben kis játszótér és barbeque sarok áll a vendégek rendelkezésére. Szobák: A 2-3 ágyas stúdiók és a földszinti 4 ágyas két légterű apartmanok rendelkeznek jól felszerelt konyhával (hűtő, sütő, villanyrezsó, kenyérpirító, vízforraló, edények), zuhanyzós fürdőszobával, TV-vel, légkondícionálóval (felár ellenében).
Hotel Coronis**
SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal Szobatípus
Május 20. Szept. 23.
Május 27. Szept. 16.
Június 3. Szept. 9.
Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19.
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
2 ágyas stúdió
32 000 Ft
33 000 Ft
40 000 Ft
46 000 Ft
54 000 Ft
60 000 Ft
68 000 Ft
3 ágyas stúdió
31 000 Ft
32 000 Ft
37 000 Ft
41 000 Ft
48 000 Ft
50 000 Ft
65 000 Ft
4 ágyas apartman
31 000 Ft
32 000 Ft
38 000 Ft
43 000 Ft
52 000 Ft
55 000 Ft
60 000 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, és tartalmazzák az autóbusz költségét. A megadott dátumok az autóbusz indulási napját jelzik! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények / Egyágyas felár: ld. Utazás egyénileg ártáblázat! Utazás egyénileg Szobatípus
Május 21. Szept. 24.
Május 28. Szept. 17.
Június 4. Szept. 10.
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
2 ágyas stúdió
12 000 Ft
13 000 Ft
18 000 Ft
24 000 Ft
32 000 Ft
38 000 Ft
45 000 Ft
Utazás egyénileg Szobatípus
Május 21., 28., Június 4. 11., 18., 25., Szept. 3., 10.,17., 24.,
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13., 20., 27.
3 ágyas stúdió
10 000 Ft
11 000 Ft
15 000 Ft
19 000 Ft
24 000 Ft
29 000 Ft
34 000 Ft
2 ágyas szoba
63 000 Ft
71 000 Ft
4 ágyas apartman
11 000 Ft
12 000 Ft
16 000 Ft
22 000 Ft
30 000 Ft
33 000 Ft
40 000 Ft
3. ágy (pótágy)
25 000 Ft
30 000 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 ágyas stúdióban 3. ágyon, ha 2 fő a 2 ágyas árat fizeti! Egyágyas felár: 80 %
58
Fekvése: Tolo főutcájának csendesebb részén helyezkedik el a szálloda, és a homokos tengerpart 20 m-re található. Családi kézben lévő szálloda, melyet üzletek, kávézók, tavernák szomszédságában találjuk. Parkolási lehetőség a szálloda közelében lévő kis utcákban. Szolgáltatások: Recepció, étterem, a Hotel Romvi előtti parton a hotel vendégei használhatják a napernyőket és napágyakat. A szálloda közvetlen tengerparti étteremmel rendelkezik, ahol lehetőség van a görög ételspecialitások megkóstolására. Szobák: A két-három ágyas szobák, légkondicionáltak, TV-vel, mini hűtővel, zuhanyzós fürdőszobával, WC-vel, balkonnal, kerti bútorokkal felszereltek. Ellátás: Kontinentális reggeli.
Az árak fejenként, 7 éjszakára, reggelivel vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Autóbuszos utazás esetén a szállás árakhoz hozzá kell adni a buszjegy árát.
59
Körutazás
Tolo Hotel Apollon***
KLASSZIKUS GÖRÖG KÖRUTAZÁS 10 NAP/7 ÉJSZAKA, 2016. SZEPTEMBER 23–OKTÓBER 2.
Fekvése: A szálloda a homokos strandtól mindössze 50 méterre, Tolo központjától pedig egy rövid sétára fekszik. Trópusi növényzetű kertben játszótér, medence, bár várja a vendégeket. Szobák: Minden szobához saját erkély tartozik, nagyszerű kilátással a szálloda kertjére és a környékre. Ellátás: Svédasztalos reggeli.
Utazás egyénileg Szobatípus
Május 21., 28., Június 4. 11., 18., 25. Szept. 3., 10.,17., 24.,
Július 2., 9., 16., 23.
Július 30. Aug. 6., 13., 20., 27.
1 ágyas szoba
141 000 Ft
150 000 Ft
172 000 Ft
2 ágyas szoba
78 000 Ft
86 000 Ft
94 000 Ft
3 ágyas szoba
68 000 Ft
73 000 Ft
82 000 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, reggelivel vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Autóbuszos utazás esetén a szállás árakhoz hozzá kell adni a buszjegy árát. Tengerre néző szoba felár: 19 000 Ft/szoba/hét. Vacsora felár: 35 000 Ft/fő/hét
• 1. nap: Indulás a déli órákban. Felszállási lehetőségek: Budapest, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Szeged. Folyamatos utazás, éjszaka a buszon. • 2. nap: Megérkezés Stavrosba a reggeli órákban. Szálláshelyek elfoglalása. Szabadprogram. Lehetőség kirándulásra Stagirába, Arisztotelész városába, valamint wellness és gyógyfürdőzésre a Volvi-tó partján lévő Apollonia Spa fürdőben. Program és belépő külön fizetendő a helyszínen! • 3. nap: Egész napos autóbuszos kirándulás II. Philipposz városába, Philippibe (ásatási terület megtekintése), majd a festői Kavalába. Közös séta, szabadprogram. Várható visszaérkezés Stavrosba a késő délutáni órákban. • 4. nap: Indulás kora reggel Stavrosból. Megállunk a Tempé-völgyében, ahol ihatunk az örök ifjúság és egészség forrásvizéből. Kirándulás a Meteorákhoz, ahol két kolostorban teszünk látogatást. (Hölgyeknek hosszú szoknya, fedett vállak/uraknak hosszú nadrág kötelező) Délután továbbindulás, útközben rövid megálló a Thermopüléi emlékműnél, megérkezés Kamena Vourlába. Szálláshelyek elfoglalása. • 5. nap: Reggel indulás Athénba, ahol először buszos városnézést tartunk, majd gyalogosan megtekintjük az Akropoliszt és környékét. Este szabadprogram. Szállás Athénban. • 6. nap: Reggeli után indulás Athénból. Útközben a Korinthoszi-csatorna megtekintése. Kirándulás Mükénébe (Agamemnon várához), majd Epidavroszba (Aszklépiosz szentélyhez). Késő délután érkezés Toloba. Szálláshelyek elfoglalása. • 7. nap: Egész napos kirándulás Spártába, az ókori Hellász egyik legerősebb városállamába, majd Misztrászba, a középkorban jelentős bizánci városba, mely a Taigethosz hegy oldalában épült. Visszaérkezés Toloba a késő délutáni órákban.
• 8. nap: Indulás Toloból kora reggel. Kirándulás Delfibe, a Parnasszus-hegyen épült Apollon szentélyhez, mely az ókori világ közepe volt, itt működött a híres jósda is. Délután továbbindulás, majd megérkezés Paraliára az esti órákban. Szálláshelyek elfoglalása. • 9. nap: Indulás délelőtt, kirándulás Thessalonikibe. Rövid autóbuszos városnézés, majd szabadprogram. (Agios Dimitrios bazilika, Fehér torony, Aristoteles tér) Délután indulás hazafelé. Hazautazás rövid pihenőkkel. Éjszaka a buszon. • 10. nap: Hazaérkezés a reggeli-délelőtti órákban forgalomtól és határoktól függően. Ár: 109 900 Ft/fő Utazás: légkondicionált, luxus autóbusszal Elhelyezés: Stavrosban, Kamena Vourlában, Athénban, Toloban és Paralián szállodában Ellátás: reggeli Idegenvezető: a csoportot magyar idegenvezető kíséri, aki a buszon tart ismertetést a nevezetességekről, a helyszínen a belépőjegyek megvásárlása és a látnivalók megtekintése egyénileg történik Egyágyas felár: 30 000 Ft/7 éjszaka Az ár tartalmazza a szállás költségét 7 éjszakára szállodában reggelivel, az utazás költségét autóbusszal, a kirándulások költségét. Az ár nem tartalmazza a belépőjegyek árát (várhatóan kb. 60 (+ 10 gyógyfürdő) EURO/fő összesen), a foglalási díjat (1 000 Ft/fő), a 1,5 % stornó biztosítást és egyéb fakultatív programok árát. A BBP utasbiztosítás ajánlott, nem kötelező.
Hotel King Minos**** Fekvése: A Georgidakis család tulajdonában lévő szálloda 150 méterre a tengerparttól és 400 méterre a központtól, .a hegyoldalban fekszik, csodálatos kilátást biztosítva a tengerre és az öbölben lévő szigetekre. Szolgáltatások: Panorámás étterem, bár, medence, edzőterem, billiárdszoba, konferenciaterem audióvizuális felszereléssel, saját parkoló, wifi. Szobák: Minden 1-2-3 ágyas normal, és 4-5 fő befogadására alkalmas két hálószobás családi szobában van légkondícionáló, műholdas TV, telefon, széf, hajszárító, kis hűtő. A legfelső szinten luxus lakosztályokat alakítottak ki. Ellátás: Svédasztalos reggeli, vacsora befizethető.
Utazás egyénileg Szobatípus
Május 21., 28., Június 4. 11., 18., 25. Szept. 3., 10.,17., 24.,
Július 2., 9., 16., 23.
Július 30. Aug. 6., 13., 20., 27.
1 ágyas szoba
188 000 Ft
204 000 Ft
219 000 Ft
2 ágyas szoba
101 900 Ft
110 000 Ft
118 000 Ft
3 ágyas szoba
84 000 Ft
89 000 Ft
94 000 Ft
4 ágyas lakosztály
70 000 Ft
75 000 Ft
79 000 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, reggelivel vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Autóbuszos utazás esetén a szállás árakhoz hozzá kell adni a buszjegy árát. Tengerre néző szoba felár: 31 000 Ft/szoba/hét. Vacsora felár: 41 000 Ft/fő/hét
60
61
Athén
Thesszaloniki THESSZALONIKI Thesszaloniki, Görögország második legnagyobb és legsűrübben lakott városa az észak-görögországi Makedonia tartomány fővárosa. A várost i. e. 315-ben alapította Kaszszandrosz, makedón uralkodó, s a feleségéről – aki egyben Nagy Sándor húga is volt, Thesszalonikéről nevezte el. A történelem számos emléke felfedezhető a városban, főleg a bizánci és a török kor hagyott nyomott. Ahogy a modern épületek között bolyongunk a városban, szinte minden sarkon egy műemlékbe botlunk. Érdemes felkeresni a város
jelképének számító Fehér tornyot, Galériusz császár diadalívét, a Szent György Rotondát, a Szent Demetriosz bazilikát, a római agórát, a török fürdőket és dzsámikat, a bazárt, és a nyüzsgő, kávézókkal, üzletekkel teli Arisztotelész teret, mely a tengerpart felől nyitott.
Az árak egész évben érvényesek, kivéve a Nemzetközi Vásár (szept. 10-18.) és egyéb rendezvények idején. Hotel Egnatia Palace**** Szobatípus
Árak
1 ágyas szoba
27 000 Ft
2 ágyas szoba
16 000 Ft
3 ágyas szoba
13 000 Ft
Az árak fejenként, 1 éjszakára, reggelivel érvényesek, egyéni utazással. Külön fizetendő a 1,5 % stornó biztosítási díj és 1.000 Ft/fő foglalási díj. Hotel Aegeon***
Thesszalonikibe egyénileg lehet utazni! További ajánlatainkat megtalálják honlapunkon!
Szobatípus
Árak
1 ágyas szoba
16 000 Ft
2 ágyas szoba
9 000 Ft
3 ágyas szoba
8 000 Ft
Az árak fejenként, 1 éjszakára, reggelivel érvényesek, egyéni utazással. Külön fizetendő a 1,5 % stornó biztosítási díj és 1.000 Ft/fő foglalási díj. Hotel Egnatia*** Szobatípus
Árak
1 ágyas szoba
18 000 Ft
2 ágyas szoba
10 000 Ft
3 ágyas szoba
8 500 Ft
4 ágyas szoba
8 000 Ft
Az árak fejenként, 1 éjszakára, reggelivel érvényesek, egyéni utazással. Külön fizetendő a 1,5 % stornó biztosítási díj és 1.000 Ft/fő foglalási díj. Hotel Minerva Premier*** Szobatípus
Árak
1 ágyas szoba
18 500 Ft
2 ágyas szoba
12 000 Ft
3 ágyas szoba
10 000 Ft
Az árak fejenként, 1 éjszakára, reggelivel érvényesek, egyéni utazással. Külön fizetendő a 1,5 % stornó biztosítási díj és 1.000 Ft/fő foglalási díj. Hotel Queen Olga***
ATHÉN Athént, Görögország kb. 4000 éves fővárosát, az európai civilizáció és a kultúra bölcsőjének tartják, hiszen innen származik számos művészeti, filozófiai ágazat, valamint a demokrácia fogalma is az athéniakat illeti. Athén város védőszentje Pallasz Athéné, aki olajágat fakasztott az Akropolisz sziklaszirtjén, és a város lakói őt választották névadónak és védelmezőjüknek. Mára Athén hatalmas nyüzsgő várossá fejlődött, az ország lakosságának majdnem a fele, kb. 5 millió lakos él a fővárosban és a környéken. Rengeteg látnivalóval szolgál, hogy csak a legfontosabbakat említsük: Akropolisz, Agora, Lükavittosz-hegy, Parlament, Márványstadion, Nemzeti Kert, Olimpiai Zeusz templom, Hadriánusz kapu, Régészeti Múzeum. Athén kikötője, Pireusz 6 km-re van a városközponttól. Athénba egyénileg lehet utazni! További ajánlatainkat megtalálják honlapunkon!
Hotel Stanley**** Ft / szoba / éj reggelivel
2015. nov. 10– 2016. márc. 19.
2016. márc. 20. – 2016. okt. 15.
1 ágyas szoba
24 700 Ft
34 500 Ft
2 ágyas szoba
29 200 Ft
38 100 Ft
2+1 ágyas szoba
36 800 Ft
51 600 Ft
Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás. Best Western Candia Hotel****
Ft / szoba / éj reggelivel
2016. márc. 16– 2016. ápr. 30. 2016. júl. 16– 2016. aug. 31. 2016. okt. 01– 2016. okt. 31.
2016. máj. 01– 2016. júl. 15. 2016. szept. 01– 2016. szept. 30.
1 ágyas szoba
20 200 Ft
21 100 Ft
2 ágyas szoba
23 800 Ft
26 000 Ft
2+1 ágyas szoba
31 400 Ft
35 000 Ft
Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás. Crystal City Hotel*** & Athens Golden City Hotel *** Ft / fő / éj reggelivel
2016. ápr. 01. – 2016. okt. 31.
1 ágyas szoba
25 100 Ft
2 ágyas szoba
30 100 Ft
2+1 ágyas szoba
37 200 Ft
Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás. President Hotel**** Ft / szoba / éj
2015. nov. 01– 2016. ápr. 30. 2016. júl. 15– 2016. aug. 31.
2016. máj. 01– 2016. júl. 14. 2016. szept. 01. – 2016. okt. 31.
Szobatípus
Árak
1 ágyas szoba
18 000 Ft
1 ágyas szoba
31 000 Ft
38 100 Ft
2 ágyas szoba
12 500 Ft
2 ágyas szoba
34 100 Ft
40 400 Ft
3 ágyas szoba
10 500 Ft
2+1 ágyas szoba
49 300 Ft
56 500 Ft
Az árak fejenként, 1 éjszakára, reggelivel érvényesek, egyéni utazással. Külön fizetendő a 1,5 % stornó biztosítási díj és 1.000 Ft/fő foglalási díj.
Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás. Divani Palace Acropolis**** Ft / szoba/ éj reggelivel
2015. nov. 01– 2016. ápr. 30.
2016. máj. 01– 2016. jún. 30. 2016. szept. 01– 2016. okt. 31.
2016. júl. 01– 2016. aug. 31.
1 ágyas szoba
49 300 Ft
66 800 Ft
54 300 Ft
2 ágyas szoba
54 300 Ft
71 700 Ft
59 200 Ft
2+1 ágyas szoba
65 000 Ft
82 900 Ft
69 500 Ft
Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás.
62
63
Thassos
Thassos THASSOS Hosszan elnyúló, homokos és kavicsos tengerpartok, érintetlen természet hívja Önt. Látogasson el Thassos szigetére! A hegyoldalakat borító dús olívaligeteknek köszönhetően az Égei-tenger legészakibb szigetét, Thassost a zöld szigetnek is nevezik. Az eldugott, néptelen kis tengeröblök minden korosztály számára kellemes időtöltést ígérnek, az árnyas hegyoldalak kirándulásra csábítanak. A szigetet körbejárva felfedezhetik háborítatlan természeti szépségeit, megismerkedhetnek a helyiek mindennapjaival, megkóstolhatják az ókor óta méltán híres thassosi mézet, bort és egyéb helyi különlegességeket. Az ókori görög kultúra kedvelői meglátogathatják a főváros, Limenas kikötőjétől néhány percnyi sétára található Akropolisz és ókori színház romjait. A sziget üdülőhelyein változatos nappali és éjszakai élet zajlik. Az esti kikapcsolódásra vágyók számára tavernák, éttermek, kávézók, bárok biztosítanak szórakozási lehetőséget. A tengerparti nyaralóhelyek közül Skala Potamias települést ajánljuk, mely homokos, helyenként apró kavicsos tengerpartjával, kellemesen nyüzsgő mindennapjaival fiataloknak és gyermekes családoknak egyaránt felejthetetlen nyaralást ígér. Fakultatív programok: • Egésznapos időtöltés a Csúszdaparkban • Egynapos autóbuszos kirándulás a fővárosba, Athénba • Egésznapos autóbuszos kirándulás a Meteorákhoz • Görög est vacsorával, zenével és tánccal • Egésznapos hajókirándulás Skiathos szigetére • Kirándulás az Olympos hegységben A fakultatív programokra a görög partnerirodánknál lehet befizetni.
Villa Roxani Fekvése: Limenas-ban található villa 500 méterre a központtól, 100 méterre a legközelebbi strandtól, és nem messze a híres Palpas beach-től. Szobák: a 2 ágyas stúdiók utcára néznek, és 3 ágyas stúdiók és a 4 ágyas apartmanok pedig a hátsó udvar felé. A stúdiók és az apartmanok rendelkeznek konyhasarokkal, fürdőszobával, erkéllyel, légkondicionálóval, melynek költsége a helyszínen fizetendő. Wifi elérhetőség van.
Június 2.
Június 12.
Június 22.
Július 2.
Július 12.
Július 22.
Aug.1
Aug. 11.
Aug. 21.
Aug. 31.
Szept. 10.
Szept. 20.
2 ágyas stúdió
22 400 Ft
36 800 Ft
48 000 Ft
52 800 Ft
64 000 Ft
70 400 Ft
75 200 Ft
75 200 Ft
70 400 Ft
49 600 Ft
36 800 Ft
22 400 Ft
3 ágyas stúdió
16 000 Ft
27 200 Ft
35 200 Ft
38 400 Ft
48 000 Ft
51 200 Ft
56 000 Ft
56 000 Ft
51 200 Ft
36 800 Ft
27 200 Ft
17 600 Ft
4 ágyas stúdió
16 000 Ft
25 600 Ft
33 600 Ft
36 800 Ft
44 800 Ft
49 600 Ft
52 800 Ft
52 800 Ft
49 600 Ft
35 200 Ft
25 600 Ft
16 000 Ft
Az árak fejenként, 10 éjszakára, önellátással vonatkoznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornó biztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. / Egyágyas felár: 80 %
Villa Io Fekvése: Potos központjában található apartmanház 100 méterre épült a tengerparttól Potos központjában. A közelben pékség, bárok, tavernák és éttermek valamint szupermarket biztosítja a nyaralók kényelmét .A ház vendégei díjmentesen használhatják a100 méterre található Hotel Anna Star medencéjét. Szobák: két- és s három ágyas stúdiókban található konyhasarok és fürdőszoba, TV valamint erkély vagy terasz melyek utcára, udvarra vagy részben tengerre nézőek. A légkondicionáló felár ellenében használható. Wifi elérhetőség van.
Május 23.
Június 2.
Június 12.
Június 22.
Július 02.
Július 12.
Július 22.
Aug.1
Aug. 11.
Aug. 21.
Aug. 31.
Szept. 10.
Szept. 20.
2 ágyas stúdió
19 200 Ft
22 400 Ft
36 800 Ft
48 000 Ft
54 400 Ft
65 600 Ft
72 000 Ft
76 800 Ft
76 800 Ft
72 000 Ft
51 200 Ft
36 800 Ft
22 400 Ft
3 ágyas stúdió
16 000 Ft
17 600 Ft
27 200 Ft
35 200 Ft
40 000 Ft
48 000 Ft
52 800 Ft
57 600 Ft
57 600 Ft
52 800 Ft
38 400 Ft
28 800 Ft
17 600 Ft
Az árak fejenként, 10 éjszakára, önellátással vonatkoznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornó biztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. / Egyágyas felár: 80 %
64
65
Korfu
Thassos Philoxenia Inn Fekvése: Limenas-ban található apartmanház 200 méterre a régi kikötőtől, az Régészeti Múzeum közelében. Szobák: 2-3 ágyas stúdiók állnak a vendégek rendelkezésére. A stúdiók és az apartmanok rendelkeznek konyhasarokkal, fürdőszobával, erkéllyel, légkondicionálóval (helyben fizetendő). Wifi elérhetőség van.
Május 23.
Június 2.
Június 12.
Június 22.
Július 02.
Július 12.
Július 22.
Aug.1
Aug. 11.
Aug. 21.
Aug. 31.
Szept. 10.
Szept. 20.
2 ágyas stúdió
20 800 Ft
22 400 Ft
38 400 Ft
49 600 Ft
54 400 Ft
65 600 Ft
72 000 Ft
78 400 Ft
78 400 Ft
72 000 Ft
51 200 Ft
38 400 Ft
24 000 Ft
3 ágyas stúdió
17 600 Ft
17 600 Ft
28 800 Ft
36 800 Ft
41 600 Ft
48 000 Ft
54 400 Ft
57 600 Ft
57 600 Ft
54 400 Ft
38 400 Ft
28 800 Ft
19 200 Ft
Az árak fejenként, 10 éjszakára, önellátással vonatkoznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornó biztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. / Egyágyas felár: 80 %
Villa Sotiria Fekvése: Sotiria Villa 150 méterre épült a strandtól Limenas- ban. Az apartmanház dús zöld kertje kiváló pihenőhely a családok és baráti társaságok számára. A ház saját parkolóval is rendelkezik. Szobák: minden stúdióhoz tartozik konyha, erkély vagy terasz , fürdőszoba , műholdas TV. A légkondicionáló térítés ellenében vehető igénybe (5 €/nap A házban van WIFI, és lehetőség van babaágy bérlésére is .
KORFU
MORAITIKA
Jól tesszük, hogy Korfut választjuk, ha a napfény és a tenger szerelmesei vagyunk, ha rajongunk az építészeti csodákért, a mediterrán citrusligetekért, a lenyűgöző panorámákért, ha hobbink a fotózás vagy a természetjárás, ha megrészegít bennünket a rég letűnt korok és kultúrák varázsa. Korfu a legészakibb Jón-tengeri sziget, alakja egy kicsorbult sarlóhoz emlékeztet. Területe 600 km2, legnagyobb szélessége 25 km, hosszúsága 63 km. A sziget északi csücske mindössze 2,5 kilométernyire fekszik az albán partoktól. Az októbertől márciusig hulló sok csapadéknak köszönhetően a növényzet mindig zöld és üde. A sziget nevezetességei közé sorolhatjuk Korfu város velencei stílusú erődjét és hangulatos szűk utcácskáit; az Achilleont, Sissy királynő palotáját; Kassiopit, ahol Gerald Durrell élt és alkotott; a Kanoni félszigetet, ahol a repülőtér is található; valamint a Pontikonisit a Vlacherna kolostorral.
A Korfu déli részén található Moraitika a sziget legnépszerűbb, legdinamikusabban fejlődő üdülőhelyeinek egyike. Testvérfalujától csak a Messonghi folyó választja el, amely a tengerbe ömlik. A csodálatosan festői tengerparton fekvő Moraitika falu körülbelül 20 kilométer távolságra található a sziget fővárosától A település már régóta közkedvelt célpontja a Korfura érkező turistáknak. Kö-
szönheti mindezt természeti környezetének, hosszú strandjainak, központi fekvésének és leginkább talán a helyiek vendégszeretetének. Moraitika az éjszakai szórakozóhelyek széles választékát kínálja mindenkinek: fiataloknak és azoknak, akik szívükben még fiatalnak érzik magukat. A szórakozóhelyek főleg a központban, a főutcán találhatóak, de rábukkanhatunk néhány eldugottabb helyre is, egy esti séta alkalmával.
Fakultatív kirándulások Korfu szigetén: • Egész napos buszos kirándulás a sziget nevezetességeihez • Egész napos időtöltés Aqualandban • Egész napos kirándulás: Kanoni - Kalypso hajó - Korfu város – Glyfada • Egész napos kirándulás Albániába • Hajókirándulás a Kék lagúnához • BBQ hajókirándulás • Egész napos hajókirándulás Paxosra és Antipaxosra • Búvárkodás • Zenés táncos görög est vacsorával A fakultatív programokra a helyszínen lehet befizetni. Kérjük, tájékozódjon az árakról! Az apartmanok önellátó jellegűek! Félpanzió befizethető a helyszínen!
Autóbusz indulási napok Korfu (péntek)
Június 2.
Június 12.
Június 22.
Július 02.
Július 12.
Július 22.
Aug.1
Aug. 11.
Aug. 21.
Aug. 31.
Szept. 10.
Szept. 20.
2 ágyas stúdió
20 800 Ft
33 600 Ft
44 800 Ft
49 600 Ft
60 800 Ft
65 600 Ft
70 400 Ft
70 400 Ft
65 600 Ft
46 400 Ft
35 200 Ft
20 800 Ft
3 ágyas stúdió
16 000 Ft
25 600 Ft
33 600 Ft
36 800 Ft
44 800 Ft
48 000 Ft
52 800 Ft
52 800 Ft
48 000 Ft
35 200 Ft
25 600 Ft
16 000 Ft
Az árak fejenként, 10 éjszakára, önellátással vonatkoznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornó biztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. / Egyágyas felár: 80 %
66
Indulási nap
Felnőtt
Gyermek (12 éven aluli)
Máj. 20., Máj.27., Szept.16.,23
26 000 Ft
19 500 Ft
Buszjegy egy útra 18 500 Ft
Jún.3.,10.,17. Jún.24., Aug.19.,26., Szept. 2.,9.
28 000 Ft
21 900 Ft
19 500 Ft
Júl.1.,8.,15.,22.,29. Aug.5.,12.
32 000 Ft
24 900 Ft
24 500 Ft
Busz útvonala: Budapest – Kecskemét – Kiskunfélegyháza – Szeged Csak buszjegy felár: 1 000 Ft/fő Többhetes felár csak buszjegy vásárlása esetén: 3 000 Ft/fő Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5% stornó biztosítás díját és a 1000 Ft/fő adminisztrációs díjat!
67
Korfu
Korfu Anna Maria apartmanház
Zeus apartmanház
Fekvése: A Moraitika főutcáján lévő, barátságos apartmanház a tengerparttól mindössze 300 méterre épült. Közvetlen a ház bejárata mellett található buszmegálló a sziget többi üdülőhelyének és Korfu városnak felfedezésére csalogatja a vendégeket. A közeli étterem, a mindössze 50 méterre található szupermarket, pékség, számos bár és taverna, és szuvenír boltok biztosítják a felhőtlen nyaralás minden kelléklét Felszereltség: A családias hangulatú apartmanházhoz tartozik úszómedence és gyermekmedence is, melynek partján a napozóágyak és napernyők használata a vendégek részére ingyenes. A ház mellett található étteremben megtalálhatóak a helyi specialitások, friss halak és nemzetközi konyha ízei. Szobák: A 2-3 személyes, kényelmes stúdiók és tágas 4 ágyas apartmanok mindegyike rendelkezik műholdas TV-vel, hűtőszekrénnyel, fürdőszobával, erkéllyel és konyhával. Légkondicionálás felár ellenében kérhető (5 Euro/ nap), mely a helyszínen fizetendő.
Fekvése: A Moraitika, központjában épült komplexum minden korosztály számára ideális üdülőhely. A strandtól mindössze néhány percre fekszik, közelében üzletek találhatóak, a komplexum területén pedig étterem és bár, ahol a görög gasztronómia csodáiba is belekóstolhatnak, a medence partján pedig belemerülhetnek az igazi görög szieszta érzésébe. Szobák: Az apartmanház alsó szintjén találhatók a 2 fős egy légterű stúdiók, az emeleten pedig a 4 ágyas apartmanok, melyek igény szerint pótággyal bővíthetőek. Mindegyikben található konyhasarok és fürdőszoba, terasz és légkondicionáló berendezés. Villák: Egyenként 8-10 fő befogadására alkalmas, 4 hálószobával, 3 fürdőszobával, nagy nappalival, konyhával, étkezővel és terasszal rendelkező lakásokban van televízió és légkondicionáló berendezés. A házhoz ingyenes parkoló is tartozik, az egyénileg utazók, vagy az autót bérlők számára.
SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal Szobatípus
Május 20. Szept. 23.
Május 27. Szept. 16.
Június 3. Szept. 9.
Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19.
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
2 ágyas stúdió
31 000 Ft
33 000 Ft
38 000 Ft
44 000 Ft
59 000 Ft
62 000 Ft
65 000 Ft
3 ágyas stúdió
30 000 Ft
31 000 Ft
34 000 Ft
37 000 Ft
49 000 Ft
52 000 Ft
55 000 Ft
4 ágyas apartman
30 000 Ft
32 000 Ft
36 000 Ft
40 000 Ft
47 000 Ft
55 000 Ft
58 000 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, és tartalmazzák az autóbusz költségét. A megadott dátumok az autóbusz indulási napját jelzik! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat valamint a kompjegy díjat .Gyermekkedvezmények / Egyágyas felár: ld. Utazás egyénileg ártáblázat! Utazás egyénileg Szobatípus
Május 21. Szept. 24.
Május 28. Szept. 17.
Június 4. Szept. 10.
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
2 ágyas stúdió
10 000 Ft
16 000 Ft
18 000 Ft
24 000 Ft
34 000 Ft
38 000 Ft
43 000 Ft
3 ágyas stúdió
8 000 Ft
12 000 Ft
13 000 Ft
18 000 Ft
25 000 Ft
28 000 Ft
32 000 Ft
4 ágyas apartman
9 000 Ft
14 000 Ft
16 000 Ft
21 000 Ft
27 000 Ft
34 000 Ft
36 000 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 ágyas stúdióban 3. ágyon, ha 2 fő a 2 ágyas árat fizeti! / Egyágyas felár: 80 %
Május 20. Szept. 23.
Május 27. Szept. 16.
Június 3. Szept. 9.
Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19.
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
2 ágyas stúdió
34 000 Ft
36 000 Ft
41 000 Ft
47 000 Ft
62 000 Ft
65 000 Ft
68 000 Ft
3 ágyas stúdió
33 000 Ft
34 000 Ft
37 000 Ft
41 000 Ft
52 000 Ft
55 000 Ft
58 000 Ft
4 ágyas apartman
33 000 Ft
35 000 Ft
39 000 Ft
43 000 Ft
50 000 Ft
58 000 Ft
61 000 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, és tartalmazzák az autóbusz költségét. A megadott dátumok az autóbusz indulási napját jelzik! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat valamint a kompjegy díjat. Gyermekkedvezmények / Egyágyas felár: ld. Utazás egyénileg ártáblázat! Utazás egyénileg Szobatípus
Május 21. Szept. 24.
Május 28. Szept. 17.
Június 4. Szept. 10.
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
2 ágyas stúdió
13 000 Ft
19 000 Ft
21 000 Ft
27 000 Ft
37 000 Ft
41 000 Ft
46 000 Ft
3 ágyas stúdió
11 000 Ft
15 000 Ft
16 000 Ft
21 000 Ft
28 000 Ft
31 000 Ft
35 000 Ft
4 ágyas apartman
12 000 Ft
17 000 Ft
19 000 Ft
24 000 Ft
30 000 Ft
37 000 Ft
39 000 Ft
10 személyes villa
49 500 Ft
49 500 Ft
49 500 Ft
53 500 Ft
53 500 Ft
53 500 Ft
67 500 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: Stúdióban 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 ágyas stúdióban 3. ágyon, ha 2 fő a 2 ágyas árat fizeti! / Egyágyas felár: 80 %
Bella Grecia apartmanház
Korfu apartmanházak
Fekvése: Moraitikán, Korfu várostól 20 km-re található medencés villa. A strandtól 250 méterre, és centrum közelében fekszik. A villa vendégei használhatják a medence mellett található nyugágyakat és napernyőket. Szobák: 2-3-4 ágyas 1. és 2. emeleti stúdiók állnak a vendégek rendelkezésére. Minden szoba rendelkezik konyhasarokkal, fürdőszobával, Tv-vel, erkéllyel, légkondicionálóval, melynek költsége a helyszínen fizetendő. Törölköző van. Wifi elérhetőség van a recepción és a ház udvarán.
Fekvése: Az apartmanházak Moraitika, Messonghi, esetleg Sidari üdülőhelyeken találhatóak, a központ és a tengerpart közelében. A környéken számtalan vásárlási és szórakozási lehetőség van. Szobák: Az apartmanházakban 2-4 fő elhelyezésére alkalmas, pótágyazható, zuhanyzós, konyhás stúdiók illetve apartmanok várják a vendégeket.
SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal
Május 20. Szept. 23.
Május 27. Szept. 16.
Június 3. Szept. 9.
Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19.
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
2 ágyas stúdió
31 000 Ft
33 000 Ft
37 000 Ft
42 000 Ft
50 000 Ft
56 000 Ft
64 000 Ft
3 ágyas stúdió
30 000 Ft
31 000 Ft
34 000 Ft
38 000 Ft
43 000 Ft
48 000 Ft
54 000 Ft
Szobatípus
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, és tartalmazzák az autóbusz költségét. A megadott dátumok az autóbusz indulási napját jelzik! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat valamint a kompjegy díjat. Gyermekkedvezmények / Egyágyas felár: ld. Utazás egyénileg ártáblázat!
MINTA
MINTA Május 20. Szept. 23.
Május 27. Szept. 16.
Június 3. Szept. 9.
Június 10. Szept. 2.
Június 17. Aug. 26.
Június 24. Aug. 19.
Július 1., 8., 15., 22., 29., Aug. 5., 12.
2 ágyas stúdió
29 000 Ft
31 000 Ft
36 000 Ft
43 000 Ft
59 000 Ft
62 000 Ft
67 000 Ft
3 ágyas stúdió
28 000 Ft
29 000 Ft
30 000 Ft
37 000 Ft
45 000 Ft
52 000 Ft
56 000 Ft
4 ágyas apartman
28 000 Ft
30 000 Ft
32 000 Ft
40 000 Ft
47 000 Ft
55 000 Ft
58 000 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, és tartalmazzák az autóbusz költségét. A megadott dátumok az autóbusz indulási napját jelzik! Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények / Egyágyas felár: ld. Utazás egyénileg ártáblázat!
Június 4. Szept. 10.
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
Utazás egyénileg
Május 28. Szept. 17.
2 ágyas stúdió
10 000 Ft
14 000 Ft
18 000 Ft
20 000 Ft
25 000 Ft
32 000 Ft
42 000 Ft
3 ágyas stúdió
8 000 Ft
11 000 Ft
13 000 Ft
15 000 Ft
18 000 Ft
24 000 Ft
30 000 Ft
Szobatípus
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 ágyas stúdióban 3. ágyon, ha 2 fő a 2 ágyas árat fizeti! / Egyágyas felár: 80 %
MINTA
SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal Szobatípus
Május 21. Szept. 24.
Utazás egyénileg
68
SUPER FIRST MINUTE Utazás busszal Szobatípus
Május 21. Szept. 24.
Május 28. Szept. 17.
Június 4. Szept. 10.
Június 11. Szept. 3.
Június 18. Aug. 27.
Június 25. Aug. 20.
Július 2., 9., 16., 23., 30., Aug. 6., 13.
2 ágyas stúdió
10 000 Ft
11 000 Ft
14 000 Ft
24 000 Ft
34 000 Ft
39 000 Ft
45 000 Ft
3 ágyas stúdió
8 000 Ft
10 000 Ft
11 000 Ft
18 000 Ft
25 000 Ft
29 000 Ft
33 000 Ft
4 ágyas apartman
9 000 Ft
11 000 Ft
12 000 Ft
21 000 Ft
27 000 Ft
34 000 Ft
36 000 Ft
Szobatípus
MINTA
Az árak fejenként, 7 éjszakára, önellátással vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyermekkedvezmények: 18 éves korig ingyenes, érvényesíthető 3 ágyas stúdióban 3. ágyon ha 2 fő a 2 ágyas árat fizeti! / Egyágyas felár: 80 %
69
Korfu
Korfu Prassino Nisi Hotel**
Messonghi Beach Hotel***
Fekvése: Az épület Moraitika központjától néhány percre, a homokos-aprókavicsos tengerparttól kb. 60 m-re található. A közelben tavernák, bárok és szórakozóhelyek sokasága várja a kikapcsolódni vágyókat. Szobák: 2 ágyas, pótágyazható, egyszerűen berendezett szobák, zuhanyzóval, erkéllyel, telefonnal. A szobákhoz nem tartozik hűtőszekrény! Ellátás: Kontinentális reggeli, felár ellenében menüválasztásos vacsora igényelhető. Szolgáltatások: Étterem, társalgó, pool-bár, széf, TV-szoba, medence, napágyak.
Fekvése: Az üdülõközpont Moraitika és Messonghi település között, a Jon-tenger partján terül el, Korfu várostól 22 km-re. A fõépületbõl és melléképületekbõl álló üdülõtelep gyönyörû mediterrán kertben terül el, a hosszú homokos, és lapos kavicsos tengerparthoz romantikus sétányok vezetnek le. Az üdülõközpont hét épülete között egy kisvasút is szállítja a vendégeket. Szobák: 2-4 ágyas egyszerûen, de célszerûen berendezett szobák balkonnal vagy teraszszal, zuhannyal/WC-vel. Superior szobák, bungalók, családi szobák is vannak. Légkondicionálás és hûtõszekrény térítés ellenében bérelhetõ. Felszereltség: 3 recepció, mûholdas tv terem, Internet csatlakozás, 3 snack-bár, 2 pool-bár, 4 strand-bár, piano-bár, 4 étterem, hal és grill taverna, ékszerbolt, üzletek, fodrász, konferencia terem (150-200 fõig). A szálloda a mozgássérülteknek akadálymentes szobát, liftet biztosít, illetve az úszómedence és a strand akadálymentes megközelítése is
Utazás egyénileg Szobatípus
Máj. 21, 28.
Júni. 4, 11, 18, 25 Szept. 3, 10, 17, 24.
Júli. 2, 9, 16, 23, 30 Aug. 6, 13, 20, 27.
2 ágyas szoba
59 000 Ft
72 000 Ft
103 500 Ft
3 ágyas szoba
81 500 Ft
103 500 Ft
141 000 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, reggelivel vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat.
Utazás egyénileg
Máj. 21., 28., Jún. 4., Szept. 24.
2 ágyas szoba
100 500 Ft
Potamaki Beach Hotel***
Fekvése: A szép fekvésű szálloda kb. 16 km-re épült Korfu városától és 2,5 km-re Moraitika üdülőhelytől, közvetlenül a tengerparton. A teraszos kialakítású épületegyüttest szubtrópusi kert veszi körül. A szépen gondozott part homokos/aprókavicsos. Szobák: az ízlésesen kialakított, kényelmes szobákhoz fürdőszoba, hajszárító, minibár, légkondicionálás, telefon, TV, széf és erkély (vagy terasz) tartozik. Tengerre néző szoba felár ellenében igényelhető. Ellátás: félpanzió. Gazdag svédasztalos reggeli és vacsora (a főétel választásos). Szolgáltatások: recepció, társalgó, bár, konferenciaterem, több étterem, ajándéküzlet, egy nagy tengervizes medence snack-bárral és vízeséssel, gyerekmedence, játszótér, kölyökklub (4-12 év között), szabadtéri színpad és animáció várja vendégeinket. Babaágy ingyenesen igényelhető. Sport: asztalitenisz, darts, röplabdapálya, teniszpálya, fitness terem, szauna, masszázs és a strandon vízisport lehetőségek.
Fekvése: A szálloda Benitses üdülőhelyen található. Csak a parti út választja el a kavicsos strandtól. A központ kb. 200 m, Korfu-város kb. 10 km. A menetrend szerinti busz megállója a szállodánál található. Felszereltsége: A kedvelt szállodában a vendégek rendelkezésére áll társalgó recepcióval és bérelhető széfekkel, liftek, bár terasszal, TV-szoba és étterem. A szép kertben édesvizű úszómedence, külön gyermekmedence valamint napozóterasz napágyakkal és napernyőkkel (a strandon csak térítés ellenében). Összesen 169 szoba van a szállodában. Szobák: Zuhanyozó, WC, SAT-TV, telefon, hűtőszekrény és balkon. Légkondicionálás térítés ellenében. Foglalható tengerre néző szoba is. Egyágyas szoba foglalásakor elhelyezés nem tengerre néző, kétágyas szobában. Sport: Asztalitenisz. Térítés ellenében: billiárd és változatos vízi sportolási lehetőségek a strandon. Szórakozás: Alkalmanként folklór-estek és élőzene
Utazás egyénileg Szobatípus
Máj. 21., 28. Szept. 24.
Jún. 4., 11, 18., 25. Szept.10, 17.
Júl. 2., 9., 16., Aug. 20., 27., Szept. 3.
Júl. 23., 30. Aug. 6., 13.
2 ágyas szoba (kertre néző)
222 700 Ft
282 300 Ft
360 700 Ft
388 900 Ft
2 ágyas szoba (tengerre néző)
250 900 Ft
316 800 Ft
404 600 Ft
432 800 Ft
ball-, és teniszpályák, asztali tenisz, fitness terem és biliárd. A kisgyerekeknek miniklub, játszótér, videojáték terem, minidiszkó és animációs programok.
Jún.11., 18., 25., Júl. 2.,9., Aug. 27., Szept. 03.,10.,17. 123 500 Ft
Júl.16., 23., 30., Aug. 6., 13., 20. 163 000 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára vonatkoznak, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Gyereknek 2 éves korig ingyenes. 1. gyerek két felnőttel a teljes ár 70 %-át fizeti, 2. gyerek pedig az ár 50 %-át. Egyágyas felár : 60%
Marbella Corfu Hotel*****
Az árak fejenként, 7 éjszakára, félpanziós ellátással értendőek, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Felnőtt pótágy 50%-os felár ellenében igényelhető, gyermek pótágy 12 éves korig ingyenes (3.fő esetén)
70
biztosított. Négy úszómedence, három gyermekmedence, térítés ellenében napágyak és napernyõk vehetõk igénybe. Kis aquapark, aerobik, vízipóló, kosárlabda, röplabda, fut-
Utazás egyénileg Szobatípus
Máj. 21., 28., Jún. 4. Szept. 24.
Jún. 11, 18. Szept.10, 17.
Jún. 25., Júl. 2., 9., Aug. 27., Szept. 3.
Júl. 16., 23., 30. Aug. 6.,13., 20.
1 ágyas szoba
94 100 Ft
94 100 Ft
109 800 Ft
138 000 Ft
2 ágyas szoba
59 600 Ft
62 800 Ft
75 300 Ft
94 100 Ft
Az árak fejenként, 7 éjszakára, reggelivel értendőek, utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak nem tartalmazzák a kötelezően fizetendő 1,5 % stornóbiztosítást és az 1 000 Ft/fő adminisztrációs díjat. Felnőtt pótágy 30%-os kedvezménnyel igényelhető, gyermek pótágy 3 éves korig ingyenes (3.fő esetén). 3-6 év közötti gyermek számára félpanziós ellátással főszezonban 17.300 Ft/hét. 6-12 éves kor között félpanziós ellátás 17.300 Ft/hét. Büfévacsora igényelhető 34.500 Ft/fő/hét, 3-6 év közötti gyermeknek 50% kedvezmény.
71
Korfu repülővel
Korfu repülővel repülőjegy árak 8 napos charter járattal
Június 2., 8. Szept. 21., 28.
Jún. 15., 22. Szept. 7., 14.
Jún. 29. Aug. 31.
repülőjegy ára / fő
Hotel Hellinis ***+
Júl. 13., 20., 27., Aug. 3., 10., 17.
36 900 Ft
repülőtéri illeték: transzfer
Júl. 6. Aug. 24.,
26 900 Ft 5 900 Ft/6 900 Ft
üzemagyag felár:
2950 Ft
kéthetes felár:
4 900 Ft
Utazás az Aegean Air charter járatával, szerdai napokon Budapest- Korfu- Budapest útvonalon, fedélzeti ellátás: snack, italok ( kávé/ tea). Árak tartalmazzák a telepített magyar nyelvű asszisztencia díját is! Külön fizetendő: stornó 1,5 %, (csak stornó 2% ), és a BBP biztosítás. Poggyász infó: Az ár tartalmaz személyenként 1 feladható bőröndöt 15 kg-ig, illetve 1 fedélzetre vihető utazótáskát 5 kg-ig.
Zoe Apartmanház Fekvése: Kétszintes és két blokkból álló barátságos, stílusos üdülőház nagy kerttel, Messonghi központjától 100 m-re, a hosszú homokos strandtól 200 m-re található, Messonghi sétáló utcája 100-150 m-re, buszmegálló 50 m-re található. Elhelyezés: tágas 2 ágyas (pótágyazható 12 éven aluli számára) és nagy kertre/medencére néző terasszal rendelkező stúdiókban; légkondi (felár ellenében); fürdő/WC; szeparált konyhában hűtő, főző, sütő, kávé/tea gép, toaster. Ellátás: önellátás Szolgáltatások: úszómedence, napozóágyak a füvesített kertben, szupermarketek, tavernák megtalálhatók a közelben, Wifi ingyenes;
Zoi apartmanház Ft / fő / hét önellátással
Június 2., 8. Szept. 21., 28.
Jún. 15., 22. Szept. 7., 14.
Jún. 29. Aug. 31.
Júl. 6. Aug. 24.,
Júl. 13., 20., 27., Aug. 3., 10., 17.
2 ágyas stúdió
75 700 Ft
82 300 Ft
90 300 Ft
97 000 Ft
103 600 Ft
Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás. Légkondicionálás díja : 25- 35 €/ hét / stúdió
Alexis Apartman Fekvése: Benitses hangulatos, ódon központja feletti csendes, idilli domboldalon található kiváló minőségű üdülőház. Az üdülőváros tengerparti főtere és sétánya 250 m kellemes sétával elérhető az ófalu szűk utcácskáin. A központi aprókavicsos strand 300 m-re, üzletek, éttermek 200 m-re találhatóak. Elhelyezés: színvonalas kialakítású, légkondicionált (az ár tartalmazza) 2-3-4 fős, nagy erkélyes apartmanokban, melyekben TV, fürdő/WC, hajszárító; jól felszerelt konyha (hűtő, főző, sütő, étkészlet) és étkező áll rendelkezésre. * 2 és 3 fős stúdiók egy nagy légterűek * 4 fős apartman. 2 szobával rendelkezik. Ellátás: önellátás
Alexis apartmanház Ft / fő / hét önellátással
Június 2., 8. Szept. 21., 28.
Jún. 15., 22. Szept. 7., 14.
Jún. 29. Aug. 31.
Júl. 6. Aug. 24.,
Júl. 13., 20., 27., Aug. 3., 10., 17.
3 és 4 ágyas stúdió
75 700 Ft
82 300 Ft
90 300 Ft
97 000 Ft
103 600 Ft
Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás. Légkondicionálás díja kötelezően fizetendő: 4500 Ft /fő / hét , Gyermek részére: 2500 Ft/ fő / hét
72
Fekvés: Korfu szigetén, Kanoni területén, a tengerparttól 600 méterre és a Mon Repos-palotától 3 km-re található 4 szintes Hellinis Hotel nagy medencével, svédasztalos reggelivel, valamint tágas étkezővel várja vendégeit. Kanoni félsziget romantikus homokos strandja csak 350 m-re húzódik. A híres Vlacherna-kolostor 5 perc sétára, Korfu nemzetközi repülőtere pedig 2,5 km-re fekszik, helyi buszjárat (Korfu város) megállója 50 m-re található. Elhelyezés: A szálloda szobái földárnyalatú díszítéssel, járólapozott padlóval, légkondicionálással, TV-vel, légkondicionálóval (az ár tartalmazza) és erkéllyel rendelkeznek, medencei vagy domboldali kilátással; hűtő, széf (felár ellenében). A közös helyiségekben ingyenes Wi-Fi biztosított. Ellátás: büfé jellegű félpanzió a dekoratív étteremben; felár ellenében all inclusive ellátás. Szolgáltatások: nagyméretű úszómedence napozóval, gyermekek részére kialakított résszel, 24 órás recepció, elegáns tágas fogadó terem, 2 lift; ingyenes WiFi.
Hotel Hellinis ***+ Ft / fő / hét félpanzióval
Június 2., 8. Szept. 21., 28.
Jún. 22. Aug. 31.
Jún. 29. Júl. 6. Aug. 24.,
Júl. 13., 20., 27., Aug. 3., 10., 17.
2 ágyas szoba
124 900 Ft
3. fő
106 200 Ft
132 900 Ft
139 500 Ft
146 200 Ft
155 500 Ft
113 000 Ft
118 600 Ft
124 300 Ft
Gyermek 12 évig
59 800 Ft
62 800 Ft
132 200 Ft
65 800 Ft
67 800 Ft
69 800 Ft
Jún. 15., Szept. 7., 14.
Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás. All inclusive ellátás felára: 19.900 Ft/fő/hét.
Hotel Belvedere *** Fekvés: Az all inclusive Belvedere Hotel Benitsestől 3 km-re, Agios Ioannis városában, a kavicsos strand túloldalán helyezkedik el, és a Jón-tengerre nyújt kilátást. A szálloda szabadtéri sós vizű medencével rendelkezik, erkélyeiről a kertre, a hegyekre vagy a tengerre nyílik kilátás. A hotel aprókavicsos 250 m hosszú lugasos, napozóágyakkal/ernyőkkel (ingyenes) felszerelt stranddal rendelkezik, ahová kiépített lejáró vezet. Elhelyezés: A légkondicionált szobákban műholdas TV és mini hűtőszekrény is rendelkezésre áll. A saját, zuhanyzós fürdőszobákban hajszárító és piperecikkek biztosítják a kényelmet. Ellátás: All Inclusive ellátás a panorámás étteremben és bárban, mely tartalma: reggeli, ebéd, vacsora büfé rendszerben 10:00-23:00 között, fogyaszthatók: Snack ételek, Helyi alkoholos italok (sör, bor, Ouzo), üdítőitalok, tea, kávé. Szolgáltatások: nagyméretű úszómedence tágas napozóval, tengeri kilátással; teraszos kertek; biliárd, 24 órás recepció és társalgók; görög zenés-táncos estek; internet sarok és WIFI a közös helyiségekben (külön fizetendő díj ellenében); buszmegálló 100 m-re; szupermarket és motorbérlés közelben, ingyenes parkolási lehetőség.
Hotel Belvedere *** Ft / fő / hét all inclusive ellátás
Június 2., 8. Szept. 21., 28.
Jún. 15., Szept. 7., 14.
Jún. 22. Aug. 31.
Jún. 29. Júl. 6. Aug. 24.,
Júl. 13., 20., 27., Aug. 3., 10., 17.
2 ágyas szoba
152 800 Ft
159 500 Ft
168 800 Ft
178 100 Ft
186 100 Ft
3. fő
122 300 Ft
127 600 Ft
135 100 Ft
142 500 Ft
148 900 Ft
2. Gyermek 12 évig
79 800 Ft
82 800 Ft
84 800 Ft
86 800 Ft
89 800 Ft
Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás. 1.gyermek számára 12 éves korig a szállás ingyenes (2 felnőttel egy szobában történő elhelyezés esetén), fizetendő: repülőjegy, transzfer, illetékek.
73
Zakynthos
Korfu repülővel Hotel Paleo Art Nouveau**** Fekvése: Különlegesen szép fekvésű (öblök feletti domboldalon), elegáns szálloda a sziget legszebb helyén – pazar tengeri és hegyi körpanorámával. Paleokastritsa festői öblei, tavernái kellemes sétával elérhetőek. A homokos/aprókavicsos strand 300m-re, Paleokastritsa további 3 kitűnő homokfövenye pár perces sétára, sziklás öböl napozóval (La Grotta) 250 m-re található. Elhelyezés: Frissen felújított, dekoratív légkondicionálóval felszerelt (felár ellenében), nagy erkélyes szobákban, melyekben lapos TV; hűtő; tágas felújított fürdő hajszárítóval; széf (felár ellenében) áll rendelkezésre. A szoba részben tengerre nézőek (2. emelet) vagy teljes tengeri kilátással (3-6. emeletig) rendelkeznek. (*felár ellenében foglalható domboldali superior bungaló). Ellátás: büfé jellegű étkezések a stílusos, panorámás étteremben; félpanzió vagy all inclusive ellátás igényelhető felár ellenében. All inclusive ellátás háromszori főétkezést (reggeli, ebéd és vacsora büfé rendszerben), helyi alkoholos és alkoholmentes italfogyasztást (10:00-23:00 között), napközbeni snack ételeket tartalmazza.
ZAKYNTHOS
Szolgáltatások: tengerre panorámás front medencék, domboldali medence; sport-pályá (röpi, foci, kosár), boccia; biliárd, játékszoba, stílbútorokkal berendezett, elegáns panorámás recepció és társalgók; 2 lift, pool bár, belső bár; animáció (nappali és esti); internet sarok; ingyenes Wifi a recepciós térben!
Htl. Paleo Art Noveau **** Ft / fő / hét félpanzióval
Június 2., 8. Szept. 21., 28.
Jún. 15., 22. Szept. 7., 14.
Jún. 29. Aug. 31.
Júl. 6. Aug. 24.,
Júl. 13., 20., 27., Aug. 3., 10., 17.
2 ágyas szoba
146 200 Ft
156 800 Ft
168 800 Ft
180 700 Ft
192 700 Ft
3. fő
116 960 Ft
125 440 Ft
135 040 Ft
144 560 Ft
154 160 Ft
Gyermek 12 évig
69 800 Ft
74 800 Ft
77 800 Ft
82 800 Ft
84 800 Ft
Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás All inclusive felár: 39 900 Ft /fő / hét , front tengerre néző szoba : 4900 Ft / fő / hét
Hotel Mimosa ***+ Fekvése: Sidari tengerparti utcáján, abszolút a központban található kétemeletes, 3 blokkból álló hangulatos szálloda, az üdülőváros széles, kedvelt, homokos strandja mindössze 40 méter! 2 formatervezett úszómedence gyermekrészekkel és napozókkal; kiskert; minigolf; biliárd, fogadó terem, bár; Internet sarok, játékgépek; minden este zenés műsor (élőzene is), közelben üzletek, szórakozóhelyek sokasága. Szobák: Tágas felújított, ízlésesen berendezett erkélyes szobák; minőségi fürdő/WC; légkondi, hűtő és széf (felárasok); lapos TV; ingyenes Wifi a szobákban és a recepción! 3 és 4 ágyas (2 gyerek emeletes ágyon) családi szoba is foglalható! Ellátás: büfé félpanzió a hagyományőrző étteremben
Fakultatív kirándulások Zakynthoson: • Egész napos autóbuszos kirándulás a szigeten • Egész napos hajókirándulás a sziget körül • Hajókirándulás a Teknős-szigetre • Görög est • Egész napos kirándulás Olympiába A fakultatív programokra a helyszínen lehet befizetni. Kérjük, tájékozódjon az árakról!
repülőjegy árak 8 napos charter járattal
Hotel Mimosa *** Ft / fő / hét félpanzióval
Június 2., 8. Szept. 21., 28.
Jún. 15., 22. Szept. 7., 14.
Jún. 29. Aug. 31.
Júl. 6. Aug. 24.,
Júl. 13., 20., 27., Aug. 3., 10., 17.
2 ágyas szoba
119 600 Ft
128 900 Ft
140 800 Ft
150 200 Ft
159 500 Ft
repülőtéri illeték:
3. fő
89 700 Ft
96 675 Ft
105 600 Ft
112 650 Ft
119 625 Ft
transzfer
Gyermek 12 évig
59 800 Ft
62 800 Ft
65 800 Ft
67 800 Ft
69 800 Ft
Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás. Légkondicionálás díja kötelezően fizetendő: 5900 Ft /fő / hét
74
Zakynthos a Jón-tenger legdélibb gyöngyszeme, amely a zene, a költészet és a vendégszeretet szigete. Területe 406 km2 és állandó lakosainak száma kb. 30 ezer fő. A természeti szépségek mellett kulturális értékek és gazdag hagyományok teszik még érdekesebbé. Az üdülőhelyek a sziget lankásabb, déli és keleti oldalán a nagyrészt homokos tengerpart mellett helyezkednek el (Laganas, Argassi, Tsilivi). A mozgalmas kis településeken számtalan szórakozási lehetőség várja az idelátogatókat. A nyugati oldalán találhatóak azok a híres azúrkék kis öblöcskék, amelyek a meredek sziklák aljában csak kishajókkal közelíthetők meg (pl. Navagio). A sziget, a védett cserepes teknősök és a fókák hazája is. Zakynthos valóban az a sziget, amelyre igaz, hogy „meglátni és megszeretni”. Argassi mindössze 4 km-re található a sziget fővárosától. A településen sok kis üzlet, taverna és bár várja az idelátogató turistákat. Sekély, aprókavicsos - néhol homokos tengerpartja kiváló célpontja lehet kisgyermekkel utazó családoknak. A közelben találhatóak a helyiek között is népszerűségnek örvendő Porto Zoro és Porto Roma strandok. Laganas, Zakynthos legnagyobb és legnyüzsgőbb üdülőhelye, a sziget déli oldalán a Laganasi-öbölben fekszik. Mozgalmas éjszakai élete és több kilométer hosszú, finom homokos, sekély vizű tengerpartja idevonzza a látogatókat! Azoknak a vendégeknek ajánljuk, akik a mozgalmas nyaralást kedvelik. Érdemes felkeresni Agios Sostis nevű kis félszigetet, illetve áthajózni a szemben lévő Teknős-szigetre (Marathonissi).
Június 14. Szept. 20.
Jún. 21. Szept. 6., 13.
repülőjegy ára / fő
Jún. 28 Aug. 30.
Júl. 5. Aug. 23.,
Júl. 12., 19., 26., Aug. 2., 9., 16.
43 900 Ft 26 900 Ft 5 900 Ft
üzemagyag felár:
2950 Ft
kéthetes felár:
5 900 Ft
Utazás az Travel Service charter járatával, keddi napokon Budapest- Zakynthos- Budapest útvonalon, fedélzeti ellátás: snack, italok (kávé/ tea) Árak tartalmazzák a telepített magyar nyelvű asszisztencia díját is! Külön fizetendő: stornó 1,5 %, (csak stornó 2% ), és a BBP biztosítás Poggyász infó: Az ár tartalmaz személyenként 1 feladható bőröndöt 15 kg-ig, illetve 1 fedélzetre vihető utazótáskát 5 kg-ig.
75
Zakynthos
Zakynthos Vossos Apartmanhotel
Admiral Hotel****
Fekvése: Laganas abszolút központjában, a parttól 100 m-re található háromemeletes, barátságos apartmanhotel. A központi homokos strand csak 100 m-re van. Szobák: 2 vagy 3 ágyas stúdiókban terasszal; fürdővel, konyhasarokkal (főzőlap, hűtő, étkészlet); TV-vel, új bútorokkal. Légkondicionálás felár ellenében (helyszínen fizetendő) igényelhető. Ellátás: önellátás Szolgáltatások: a kertben nagyméretű medence gyerekek számára kialakított résszel és napozóval. Recepciónál: széf (felár ellenében); társalgó. Ingyenes Wifi a snack bárnál; a szobákban felár ellenében igényelhető! Szupermarket, szuvenír boltok, éttermek, tavernák, szórakozóhelyek sokasága a ház környékén megtalálható.
Fekvése: Argassi tengerpartja közelében, a zöldellő domboldalon található elegáns kétemeletes szálloda, amely kiválóan illeszkedik környezetébe. Központi, homokos strand 400 m-re található. Saját strand terület füves napozóval, ingyenes strand szervízzel, light All inc. fogyasztással. Elhelyezés: Színvonalasan berendezett, új bútorozású, tágas, légkondicionált szobákban, melyekben LCD-TV, igényes fürdő, erkély, hűtő, hajszárító, széf (felár ellenében) található. Családok részére: 2 szobás családi apartmanban történő elhelyezés megoldható. Ellátás: All Inclusive, mely büféreggelit, ebédet, vacsorát, napközbeni snackételeket, helyi alkoholos italokat (sör, bor, ouzo; 09:00-23:00 között), üdítők, víz, tea, kávé fogyasztását tartalmazza. Szolgáltatások: központi medence lassan mélyülő gyerekrésszel, napozóterasz, tágas recepció, étterem (benti és teraszos részek), nappali és esti animáció, görög est, mini disco. Ingyenes Wifi a recepciós térben!
Vossos apartman Ft / fő / hét
Június 14. Szept. 20.
Jún. 21. Szept. 6., 13.
Jún. 28 Aug. 30.
Júl. 5. Aug. 23.,
Júl. 12., 19., 26., Aug. 2., 9., 16.
2 ágyas stúdió
79 700 Ft
87 600 Ft
97 000 Ft
106 300 Ft
114 200 Ft
3 ágyas stúdió
66 400 Ft
73 000 Ft
79 700 Ft
89 000 Ft
97 000 Ft
egy ágyas felár:
22 900 Ft
22 900 Ft
29 900 Ft
29 900 Ft
29 900 Ft
Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás. Légkondicionálás díja: 7 €/ éj / stúdió
Június 14. Szept. 20.
Jún. 21. Szept. 6., 13.
Jún. 28 Aug. 30.
Júl. 5. Aug. 23.,
Júl. 12., 19., 26., Aug. 2., 9., 16.
2 ágyas stúdió új
159 500 Ft
170 100 Ft
180 700 Ft
190 100 Ft
199 400 Ft
3. fő
111 650 Ft
119 070 Ft
126 490 Ft
133 070 Ft
139 580 Ft
gyermek 7- 13 éves korig
64 800 Ft
67 800 Ft
72 800 Ft
76 800 Ft
79 800 Ft
Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás. Gyermek kedvezmény: 6 éves korig a szállás ingyenes , csak az utazás költsége fizetendő. Csalási szoba felára: 3900 Ft / fő/ hét
Krinas Apartmanhotel
Hotel Denise Beach ***+
Fekvése: Argassi zöldellő domboldalán, csendes helyen, 3 kétszintes blokkból álló apartmanhotel, amely mindössze 300 m-re található Argassi központjától, 150 m-re a üzletektől, a központi, kis homokos strandtól csak 450 m-re. Elhelyezés: Fenti blokkban 3 ágyas, új kialakítású, tágas, felszerelt stúdiók, illetve a központi (medence körüli) blokkban hagyományos 2 fős stúdiók kerültek kialakításra. Minden stúdió fürdővel és konyhával felszerelt. Felár ellenében légkondicionálás, illetve széf igényelhető. Ellátás: önellátó Szolgáltatások: nagyméretű úszómedence, gyerekmedence napozóval, recepció, pool bár, parkoló, szupermarket, üzletek a közelben. Ingyenes Wifi a medencénél!
Fekvése: Háromszintes főépületből és kerti/ partmenti blokkból álló barátságos, abszolút tengerparti szálloda az üdülőváros csendesebb részén! Laganas főutcája csak 350 m-re, strandolási lehetőség homok fövenyeken mindkét irányban 60-80 m-re található. Szobák: Valamennyi szoba erkélyes, konyharésszel, TV-vel, ízléses fürdőszobával, hajszárítóval felszerelve. Felár ellenében légkondicionálás és széf igényelhető. Ellátás: Büfé jellegű félpanzió a teraszos, lugasos étteremben Szolgáltatások: tengeri panorámás úszómedence, 4 napozóterasz, gyerekmedence, recepció, tengerre néző bár, gyerekjátszó, játékok; lift. Ingyenes Wifi a szobákban és a recepción!
Krinas apartman Ft / fő / hét
Június 14. Szept. 20.
Jún. 21. Szept. 6., 13.
Jún. 28 Aug. 30.
Júl. 5. Aug. 23.,
Júl. 12., 19., 26., Aug. 2., 9., 16.
H. Denis Beach***+ félpanzió Ft / fő / hét
Június 14. Szept. 20.
Jún. 21. Szept. 6., 13.
Jún. 28 Aug. 30.
Júl. 5. Aug. 23.,
Júl. 12., 19., 26., Aug. 2., 9., 16.
2 ágyas stúdió új
79 700 Ft
87 600 Ft
97 000 Ft
106 300 Ft
114 200 Ft
2 ágyas stúdió új
146 200 Ft
152 800 Ft
159 500 Ft
168 800 Ft
179 400 Ft
2 ágyas stúdió régi
73 000 Ft
79 700 Ft
89 000 Ft
98 300 Ft
106 300 Ft
3. fő
119 885 Ft
130 790 Ft
130 790 Ft
138 415 Ft
147 110 Ft
3 ágyas stúdió
66 400 Ft
73 000 Ft
79 700 Ft
89 000 Ft
97 000 Ft
gyermek 2- 12 éves korig
77 800 Ft
79 800 Ft
83 800 Ft
86 800 Ft
89 800 Ft
egy ágyas felár:
22 900 Ft
22 900 Ft
29 900 Ft
29 900 Ft
29 900 Ft
Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás. Légkondicionálás díja: 7 €/ éj / stúdió
76
Hotel Admiral **** All inclusive Ft / fő / hét
Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás. tengerre néző felár: 3500 Ft / fő / hét , front tengerre néző felár: 5900 Ft/ fő/ hét. Légkondicionálás: 8900 Ft / fő / hét
77
Kefalonia
Kefalonia KEFALÓNIA
Hotel Porto Skala****+
Ez az eddig kevésbé felfedezett jón sziget amely egyúttal az 5. legnagyobb görög sziget - az elkövetkező évek görög slágere lesz. Miért is? • érintetlen természeti szépség: öblökkel tagolt és magas hegyekkel szegélyezett tengerpart • a megálmodottak szerinti idillikus szépségű strandok (kiváló felszereltséggel) elsőrangú homokminőséggel! • a szigetvilág legmagasabb hegye (Aenos) nemzeti parkkal körülvéve; festői hegyi falvak, templomok • 2 különleges barlang: cseppkőbarlang és az egyedülálló Melissani tavasbarlang • hangulatos, szolgáltatásokkal teli üdülővárosok és halászkikötők (Lassi, Skala, Fiskardo) igazi „taverna” hangulattal • az ókori mitológiából ismert sziget, Ithaka közelsége LASSI Álomstranddal és lugasos, barátságos főutcával rendelkező, igényes üdülőhely, amely kiválóan harmonizál a környező festői tájjal (azaz nem túlságosan beépített). 4 csodás strandja közül nehéz választani. Kefalónia fővárosa csak 2 km, reptér 6 km.
Látnivalók • Természeti szépségek: Myrtos öböl, Melissani barlangtó, Dragorati csepkőbarlang • Hangulatos halászfalvak: Assos, Fiskardo, Lixouri • Ithaka szigete • Katavotres „víznyelő” – geológiai különlegesség Strandok Homokos strandok: Myrtos beach, Lassi / Ammes beach, Makris Gialos, Platis Gialos, Paliostafida, Minies/, Trapezaki beach, Platia Ammos beach, Vrachinari beach, Megali
Ammos (Argostoli közelében), Agios Thomas (Karavados közelében), Lepeda (Lixouri közelében), Megas Lakos (Vörös homok / Lixouri), Xi (Vörös homok / Lixouri), Kounopetra (Lixouri közelében), Skala beach, Petani beach, Koroni beach, Agios Nikolaos beach, Ai Helis beach, Avithos, Kaminia, Katelios Kavicsos strandok: Foki beach – Fiscardo, Emblisi beach – Fiscardo, Lagadakia beach (10 km Lixouri-tól), Limenia beach, Poros beach, Antisamos (Sámi közelében), Agia Efimia beach, Assos beach, Lourdas beach, Horgotta beach (Corelli kapitány mandolinja c. film forgatási helyszíne)
SKALA Kefalónia legkedveltebb üdülővárosa, ahol a 3 km hosszú és széles homokos strandon kívül minden megtalálható élénk központ tavernákkal, üzletekkel; parkok és zöldövezetek egyaránt! Reptértől 46 km.
standard szobában; 2 felnőtt+2 gyerek családi szobában kerül elhelyezésre dupla ágy és emeletes ágy beosztással. Ellátás: 5*-os csúcsszínvonalú ellátás, félpanzió vagy all inclusive, továbbá csak reggelivel is foglalható. Étkezések a tágas panorámás étteremben fogyaszthatók. Szolgáltatások: Hatalmas formatervezett központi medence, gyermekmedence, tengerre néző napozók; díszkert; nagy gyerekjátszó; shuttle óránként; ingyenes WiFi a recepció körül; minimarket; internet szoba; elegáns recepció és közös helyiségek; belső és medence bárok; hotel saját ingyenes transzferjárata Skala központjába (óránként többször) Hotel Porto Skala****+ félpanzió Ft / fő / hét
Június 17 Szept. 16.
Jún. 24. Szept. 9.
Júl. 1. Szept. 2.
Júl. 8. Aug. 26..
Júl. 15., 22.,29., Aug. 5., 12., 19.
2 ágyas szoba
178 100 Ft
186 100 Ft
195 400 Ft
204 700 Ft
212 700 Ft
3. fő
149 605 Ft
156 325 Ft
164 135 Ft
171 950 Ft
178 670 Ft
gyermek 13 éves korig
77 800 Ft
79 800 Ft
82 800 Ft
86 800 Ft
89 900 Ft
Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás. All inclusive felár: 47 900 Ft / fő / hét. Superior front tengerre néző szoba felára: 12 900 Ft / fő / hét
Pefanis Apartmanház Fekvése: Lassi főutcája feletti domboldalon épült egyszintes, családias nyaralóház, szép kilátással a tengerre és a környékre. Az üzletekkel, tavernákkal teli főutca csak 250 m-re található. Kellemes sétával 2 kiváló strand is elérhető: Kefalonia No.1. strandja a hosszú, finomhomokos Makris Yialos 500 m-re; míg a San Antonio öböl strandjai 700 m-re. Kert, üzletek, tavernák a közeli főutcán 3-400 m távolságra; kocsi beálló; Elhelyezés: Tágas, duplaágyas vagy 2 külön ágyas stúdió apartmanok (extra pótágy lehetőséggel); szeparált, jól felszerelt konyha étkezővel; fürdő/ WC; nagy terasz árnyékolóval, kerti bútorral és részleges tengerre néző kilátással; légkondicionáló (felár ellenében). Családok részére: 3 fős család részére megfelelő méretek (gyerek pótágyon) Ellátás: önellátó
KATELIOS Idillikusan szép környezetben fekvő, szolid léptékű, de 100 %-ig görögös üdülőhely! 800 m hosszú homokfövenyének központ felőli részét tavernák szegélyezik. A látványt a körbefutó magas hegytaréj még tovább fokozza. Reptér 38 km-re.
Repülőjegy árak 8 napos charter járattal
Június 17 Szept. 16.
Jún. 24. Szept. 9.
Júl. 1. Szept. 2.
repülőjegy ára / fő
45 900 Ft
repülőtéri illeték:
26 900 Ft
transzfer: 6 900 Ft /7 900 Ft, Lassi/ Skala
üzemagyag felár: 5 900 Ft
Júl. 8. Aug. 26..
Júl. 15., 22.,29., Aug. 5., 12., 19.
kéthetes felár: 5 900 Ft
Utazás az Travel Service charter járatával, pénteki napokon Budapest- Kefalonia- Budapest útvonalon, fedélzeti ellátás: snack, italok ( kávé/ tea) Árak tartalmazzák a telepített magyar nyelvű asszisztencia díját is! Külön fizetendő: stornó 1,5 %, (csak stornó 2% ), és a BBP biztosítás Poggyász infó: Az ár tartalmaz személyenként 1 feladható bőröndöt 15 kg-ig, illetve 1 fedélzetre vihető utazótáskát 5 kg-ig.
78
Fekvése: Skala hosszanti üdülőövezetének tengerpartján fekvő, újonnan épült villaszerű, színes épületekből álló elegáns üdülőfalu, 2,5 km-re Skala központjától. A hotel előtt romantikus sziklaöböl húzódik 2 kis kavicsos stranddal és kristálytiszta vízzel. Hatalmas formatervezett központi medence, gyermekmedence,napozó totális tengeri panorámával; díszkert; nagy gyerekjátszótér; shuttle óránként; ingyenes WiFi a recepció körül; minimarket; internet szoba; elegáns recepció és közös helyiségek; belső és medence bárok; hotel saját ingyenes transzferjárata Skala központjába (óránként többször) Elhelyezés: kétszintes villákban válaszható: • Standard: ízlésesen berendezett, légkondicionált szoba nagy erkéllyel és részleges tengerre néző kilátással; tágas fürdőszobával, hajszárítóval; SAT-TV-vel (Duna Tv-vel) felszerelt; hűtő és széf díjmentesen igénybe vehető. • Superior: tágasabb méretű szoba zavartalan tengerre néző panorámával Családok részére ajánlott: 2 felnőtt és 1 gyerek
Pefanis apartmanház Ft / fő / hét
Június 17 Szept. 16.
Jún. 24. Szept. 9.
Júl. 1. Szept. 2.
Júl. 8. Aug. 26..
Júl. 15., 22.,29., Aug. 5., 12., 19.
2 ágyas stúdió
79 700 Ft
89 000 Ft
98 300 Ft
106 300 Ft
116 900 Ft
3 ágyas stúdió
79 700 Ft
79 700 Ft
90 300 Ft
98 300 Ft
106 300 Ft
Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás. Légkondicionálás díja: 4 € / fő / nap. Vacsora felár: 25 900 Ft
79
Rodosz
Kefalonia RODOSZ
Villa Dizis Apartmanház Fekvése: Skala központjában, csendes utcában, de a központtól csak 150 m-re, a tengertől 2 percre helyezkedik el; a közelben éttermek, tavernák, bárok. Skala Beach homokos strandja csak 250 m-re található. Skala Beach strandján vízisport lehetőségek széles választéka várja a nyaralókat. Elhelyezés: egylégteres stúdióban 2 fő részére, illetve egy hálószobás (2 légteres) apartmanban 4 fő részére. A nagyobb méretű apartmanok terasszal; légkondícionálóval (az ár tartalmazza) rendelkeznek. Erkélyes, légkondícionált apartmanok (az ár tartalmazza) konyhasarokkal fürdő/WC-vel, hajszárítóval; TV-vel, hűtővel, széffel felszereltek. Skala Beach strandján vízisport lehetőségek széles választéka. Ellátás: önellátás. Fakultatív vacsora igényelhető a Makris Taverna-ban Étkezzen a barátságos, eredeti görög stílusú Makris Tavernában, mindössze 100-200 m-re a központi szállásoktól! (előétel: saláta, 6 féle választható főétel, mindez előre foglalással csak 22.900 Ft/ fő/hét!)
Méltán tartják a mediterrán térség egyik legvonzóbb úti céljának; egy sziget ennél többet már nem nyújthat a látogatóknak: álomszép tengeröblök, tökéletes homokfövenyek, vad hegyvidék és tagolt partszakaszok, különleges műemléki főváros, kedves kis hegyi falvak és kolostorok. Mindehhez képzeljük a hamisítatlan görög ízeket és vendéglátást!
Villa Dizis apartman Ft / fő / hét
Június 17 Szept. 16.
Jún. 24. Szept. 9.
Júl. 1. Szept. 2.
Júl. 8. Aug. 26..
Júl. 15., 22.,29., Aug. 5., 12., 19.
2 ágyas fszt. stúdió
75 700 Ft
83 700 Ft
93 000 Ft
100 900 Ft
110 300 Ft
2 ágyas emeleti stúdió
79 700 Ft
90 300 Ft
100 900 Ft
110 300 Ft
119 600 Ft
3 ágyas stúdió
75 700 Ft
83 700 Ft
93 000 Ft
100 900 Ft
110 300 Ft
4 ágyas apartman
70 400 Ft
77 000 Ft
86 300 Ft
93 000 Ft
103 600 Ft
Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás. Légkondicionálás díja kötelezően fizetendő: 4500 Ft / fő / hét, gyermek részére: 2250 Ft /fő/ hét. Vacsora felár: 22 900 Ft
Látnivalók • műemléki főváros: Rodosz város óvárosa, Akropolisz • Symi, a szivacshalászok szigete, az Égei-tenger ékszerdoboza • Pillangók-völgye: természeti különlegesség • Lindosz - látványos fekvésű, régi akropolisz • Templomok és kolostorok: Sianna, Tsambika • Monolithos vára- festői panoráma Strandok Homokos strandok: Faliraki, Kalithea, Tsambika, Lindosz, Prasonissi-fok, Lardos, Afandou Aprókavicsos strandok: Ialyssos, Rodosz város Fizetős strand: Kallithea Thereme
KALITHEA – Keleti part Rodoszhoz közel fekvő (csak 9 km) több öbölből álló tagolt partvonalú üdülőhely, amely szellősebben beépített, mint a szomszédos Faliraki. Kalithea tengeröblei több, egymástól elkülönült gyönyörű stranddal is rendelkeznek.
Hotel Irilena**+ Fekvése: Lassi abszolút központjában található, tradícionális stílusban épült, kényelmes, igazi görögös hangulatú családias szálloda. 500 mre fekszik a finom homokos Makris Yialos-tól, 600 m-re a szintén homokos Gradakia Beach-től. Recepció, bár, TV szoba; kert, tavernák, üzletek pár perces sétára; buszmegálló a közelben. Elhelyezés: légkondicionált (az ár tartalmazza), kellemes stílusban berendezett szobákban, melyek fürdő/WC-vel, hűtővel, erkéllyel vagy terasszal rendelkeznek. Családok részére: 2 felnőtt + 2 év alatti gyermek elhelyezése ingyenes. Ellátás: bővített kontinentális reggeli
IXIA / IALISSOS – Nyugati part (reptértől csak kb. 6 km) A sziget ÉNY-i tengerpartja főként nyugalmasabb tempójáról és minőségi szállodáiról nevezetes. Sekély, keverten homokos/kavicsos strandjai csábítják fürdésre a nyaralókat. A népszerű üdülővárosok kiváló összeköttetésben állnak a 10-12 km-re lévő történelmi Rodosz várostól.
Hotel Irilena** + reggeli Ft / fő / hét
Június 17 Szept. 16.
Jún. 24. Szept. 9.
Júl. 1. Szept. 2.
Júl. 8. Aug. 26..
Júl. 15., 22.,29., Aug. 5., 12., 19.
2 ágyas fszt. stúdió
119 600 Ft
126 200 Ft
132 900 Ft
139 500 Ft
146 200 Ft
Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás. Félpanziós felár: 25 900 Ft/ fő/ hét , emeleti szoba felára: 2900 Ft /fő / hét . Gyermek kedvezmény: 3 éves korig a szállás ingyenes, csak az utazás költsége fizetendő .
80
FALIRAKI – Keleti part (reptértől 22 km) A finomabb homokkal megáldott Keleti part, egyúttal egész Rodosz legnépszerűbb üdülővárosa, Rodosz várostól csak 15 km-re (rendszeres buszjárat). Legfőbb értéke az öbölben húzódó 3 km hosszú és széles szürke homokos strand (amely zuhanyokkal, WC-vel, öltözőkkel is felszerelt). Faliraki rendelkezik továbbá – az ilyen típusú kozmopolita üdülővárosokban mindenütt tapasztalt nyüzsgő, szolgáltató és sétáló központtal, ahol üzletek, éttermek, pub-ok sokasága várja a turistákat. Éjszakai élete szintén elsőrangú (disco-k, vidámpark stb.). Az új szállodaövezetben új dizájnos csúszdapark épült.
részére a felfedezés, a magas fokú kultúra és a tenger örömeinek korlátlan élvezetét! Kiváló strandjai és hangulatos esti élete is boldoggá teszik a turisták ezreit.
RODOSZ VÁROS Méltán tartják az egész Földközi-tengeri térség egyik csodálatos ékszerdobozának ezt az ősi, falakkal körbevett műemlék várost! Fontos történelmi korszakok (antik, johannita, török, velencei stb.) nyomait lépten-nyomon felfedezi a turista; szinte minden sarkon újabb ámulatba eshetünk. Rodosz város (amely erődített óvárosból és az azt körülvevő újvárosokból áll) egyszerre nyújtja utasaink
repülőjegy árak 8 napos charter járattal
Június 14 Szept. 20.
Jún. 21., 28., Szept. 13.
repülőjegy ára / fő
Júl. 12. Aug. 23., 30.
Júl. 19., 26., Aug. 2., 9., 16.
47 900 Ft
repülőtéri illeték: transzfer
Júl. 5. Szept. 6. 26 900 Ft
6 900 Ft
üzemagyag felár:
5 900 Ft
kéthetes felár:
4 900 Ft
Utazás az Aegean Air charter járatával, keddi napokon Budapest- Rodosz- Budapest útvonalon, fedélzeti ellátás: snack, italok ( kávé/ tea) Árak tartalmazzák a telepített magyar nyelvű asszisztencia díját is! Külön fizetendő: stornó 1,5 %, (csak stornó 2% ), és a BBP biztosítás Poggyász infó: Az ár tartalmaz személyenként 1 feladható bőröndöt 15 kg-ig, illetve 1 fedélzetre vihető utazótáskát 5 kg-ig.
81
Rodosz
Rodosz Hotel Matina ***
Hotel Pylea Beach ***+
Fekvés: Háromszintes, családias kis hotel a Faliraki öböl feletti villákkal, üdülőkkel beépített domboldalban fekszik, pazar kilátással. Az üdülőhely központja 800m, Faliraki déli szakaszának strandja 500 m távolságra található; kis kikötő mellett induló strand csak 650 m, kellemes sétával elérhető. Elhelyezés: korrekt méretű, barátságos légkondicionált szobák; minden szobában: hűtő, TV, erkély (medencére néző, vagy hegyi kilátással); széf (felár ellenében); fürdő/WC (hajszárító igényelhető). Ellátás: bőséges félpanzió keretében, svédasztalos reggeli és négyfogásos vacsora: választható főétel, leves, saláta-büfé, édesség v. gyümölcs Szolgáltatások: nagyméretű „L” alakú úszómedence, külön gyermekmedence, jakuzzi és napozóágyak, görög stílusú étterem; szépen gondozott, nagy kert; tágas hall; bár; pool-bár; internet; ingyenes wifi a közös helységekben, billiárd; saját mini market állnak a vendégek rendelkezésére.
Fekvés: Közvetlen tengerpartra, strand mellé épített családias szálloda. A két blokkból álló háromszintes épület együttes csendes, ligetes környezetben fekszik. Ialyssos kisváros központjától 1 km-re, a reptértől 5 km-re található. A buszmegálló a főúti elágazásnál 400 m-re található. Hosszú homokos (helyenként aprókavicsos) strand a hotel előtt ahol a strandszerviz ingyenes a hotel vendégei számára! Elhelyezés: új bútorozású, tágas, igényes légkondicionált erkéllyel rendelkező szobák, tengerre és medencére néző kilátással ; minden szobában található: hűtő, TV, széf (felár ellenében) Ellátás: büfé félpanzió - reggeli és vacsora a panorámás étteremben Szolgáltatások: nagyméretű medenc, gyerekmedence; napozó , kerti zuhany valamint vízi sport lehetőségek (jetski, kyte stb) várják a nyaralókat. Pazar virágos díszkert; recepció; bár és pool bár; WI-FI; biliárd, mini market; játékszoba áll a vendégek rendelkezésére.
Hotel Matina*** Ft / fő / hét
Június 14 Szept. 20.
Jún. 21., 28., Szept. 13.
Júl. 5. Szept. 6.
Júl. 12. Aug. 23., 30.
Júl. 19., 26., Aug. 2., 9., 16.
2 ágyas szoba
124 900 Ft
132 900 Ft
139 500 Ft
146 200 Ft
155 500 Ft
3. fő
106 165 Ft 112 965 Ft 158 575 Ft 124 270 Ft 132 175Ft Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás. Gyermek kedvezmény: 12 éves korig a szállás ingyenes, csak az utazás költsége fizetendő, Érvényesíthető 3 ágyas szobában ahol 2 felnőtt a 2 ágyas árat fizeti.
Hotel El Greco **
Hotel Evi ***
Fekvés: Rodosz város élénk belvárosában, központi helyen mindössze 300m-re az óvárosi kaputól és 100 m-re a híres Mandraki-kikötőtől található népszerű szálloda. A strand - elegáns sétánnyal a sziget csücske felé - csak 200 m . Elhelyezés: légkondicionált (jún. 15 - szept. 15. között) szobákban 2, vagy 4 fő részére egyszerűen berendezett; melyekben található: hűtő, kávé/teafőző a minikonyhában; fürdő/ WC; hajszárító, erkély, TV. (2 felnőtt + 2 gyerek elhelyezése (emeletes ágy a gyerekeknek) Ellátás: büfé félpanzió - reggeli és vacsora Szolgáltatások: kedves fogadóterem; társalgó; étterem az első emeleten; lift
Fekvés: 5 háromszintes épületblokkból álló hotel komplexum egy hatalmas kertben, üzletek közelében fekszik, jó közlekedéssel. Az Faliraki központja 400 m, a buszmegálló 100 m a hotel bejáratától (pl. Rodosz felé). A hosszú, széles homokos strand központi része 700 m-re található, kellemes sétával. Elhelyezés: erkélyes, jó méretű, rendezett légkondicionált (felár ellenében vehető igénybe), szobákban, mindegyikben található: fürdő/ WC, TV, telefon, rádió Ellátás: bőséges All Inclusive az étteremben és a bárokban (medencei és 2 benti) · büféreggeli, ebéd, vacsora · napközben snack ételek, szendvicsek, fagylalt · helyi alkoholos italok (sör, bor, rövidek) · szénsavas üdítők, kávé, tea Szolgáltatások: a központi kertben nagyméretű formatervezett medence, napozó ágyakkal áll a vendégek rendelkezésére, 2 úszó résszel+gyerekrésszel. Tágas recepció és társalgó (nagy plazma TV); étterem; biliárd, játékgépek; wifi (felár ellenében: 15 €/hét) teszik kényelmesebbé a nyaralást.
Hotel El Greco*** Ft / fő / hét
Június 14 Szept. 20.
Jún. 21., 28., Szept. 13.
Júl. 5. Szept. 6.
Júl. 12. Aug. 23., 30.
Júl. 19., 26., Aug. 2., 9., 16.
2 ágyas szoba
119 600 Ft
127 500 Ft
136 900 Ft
143 500 Ft
152 800 Ft
3. fő 95 680 Ft 102 000 Ft 109 520 Ft 114 800 Ft 122 240 Ft Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás. Gyermek kedvezmény: 17 éves korig a szállás ingyenes, csak az utazás költsége fizetendő, Érvényesíthető 3 ágyas szobában ahol 2 felnőtt a 2 ágyas árat fizeti.
82
Hotel Pleya Beach***+ Ft / fő / hét
Június 14 Szept. 20.
Jún. 21., 28., Szept. 13.
Júl. 5. Szept. 6.
Júl. 12. Aug. 23., 30.
Júl. 19., 26., Aug. 2., 9., 16.
2 ágyas szoba
146 200 Ft
159 500 Ft
170 100 Ft
182 100 Ft
191 400 Ft
3. fő
116 960 Ft
127 600 Ft
136 080 Ft
145 680 Ft
153 120 Ft
Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás. Gyermek kedvezmény: 7 éves korig a szállás ingyenes, csak az utazás költsége fizetendő, Érvényesíthető 3 ágyas szobában ahol 2 felnőtt a 2 ágyas árat fizeti.
Hotel Evi*** Ft / fő / hét
Június 14 Szept. 20.
Jún. 21., 28., Szept. 13.
Júl. 5. Szept. 6.
Júl. 12. Aug. 23., 30.
Júl. 19., 26., Aug. 2., 9., 16.
2 ágyas szoba
139 500 Ft
146 200 Ft
155 500 Ft
164 800 Ft
172 800 Ft
Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás. Gyermek kedvezmény: 14 éves korig a szállás ingyenes, csak az utazás költsége fizetendő, Érvényesíthető 3 ágyas szobában ahol 2 felnőtt a 2 ágyas árat fizeti.
83
Kréta
Kréta KRÉTA Kréta a legnagyobb és legkalandosabb görög sziget, egész Európában csupán négy sziget nagyobb nála. Az első nagy görög civilizáció, a mínoszi kultúra itt élte virágkorát: az évezredes múlt megszámlálhatatlan történelmi emléket hagyott ránk a különböző korokból. Kiváló klímájának köszönhetően napjainkra kedvelt nyaralási úticélja lett a világ számos országából ide érkezőknek, akik rengeteg emlékezetes pillanatot gyűjthetnek a szigeten. Csodálatos homokfövenyek és vadregényes partok váltakoznak, virágos lugasok és árnyas tavernák csábítják az utazókat. A krétai emberek büszkék saját identitásukra és ősi gyerekeikre. Kelet-Kréta: HERSONISSOS (reptértől 25 km) Kréta legnagyobb üdülővárosa egy régi kikötő körül épült ki a part mentén hegyek által övezve. A 3 km-es tagolt tengerpartján 5 strandszakasz váltakozik és ezzel párhuzamosan futnak a nyüzsgő parti sétány éttermei, bárjai mind fenséges kilátással és szórakozóhelyei. Az üdülőváros felett a hegyoldalban, gyönyörűen felújított, régi falvakban tölthetik idejüket a nyaralók. Szép fekvése valamint a szolgáltatások bősége miatt bátran kijelenthető: Hersonissosban senki nem tud unatkozni. STALIS (reptértől 30 km) Kelet-Kréta legjobb finomhomokos strandjával büszkélkedő népszerű üdülőváros, élénk főutcával. Méltán közkedvelt a magyar turisták körében is.
Hotel Ilios ***
Nyugat- Kréta: Rethymno Különleges szépségű, műemlékekben gazdag történelmi város, festői velencei kikötővel. Érdemes megismerkedi az északi part legszebb városának értékeivel, barangolni hangulatos utcáin, terein vagy meginni egy kávét az elbűbölő kikötőben. Rethymno tökéletes kiindulási hely a hosszú sziget nyugati felének bejárásához. Többek között kényelmesen felfedezhetjük az álomszép Elofonissi és Balos strandokat, a méltán világhírű Samaria Szurdokvölgyet. Hania velencei óvárosa, a döbbenetes látványt nyújtó déli parti Plakias és a strandok, apró hegyi falvak, kolostorok egyórás autózással vagy buszos kirándulás keretében elérhetők.
Fekvés: Az üdülőhely bevezető szakaszán épült színvonalas, igényes hotel. A parti sétány 200 m-re található. Két homokos strand is 350-400 m-re fekszik; köztük Hersonissos No.1 fövenye. Elhelyezés: Dekoratív légkondicionálóval felszerelt (felár ellenében) szobák; tágas fürdővel és kis erkéllyel; hűtő (kérésre díj ellenében); TV; hajszárító. Ellátás: Büfé jellegű félpanziós vagy all inclusive ellátással. Szolgáltatások: Tetőtéri medence (4. em), kiskert ás panorámás napozóterasz, tusoló; pool bár, ízléses recepció és tágas társalgó; kedves két részes étterem + 2 bár; ingyenes wifi (szobában is), lift; buszmegálló 100 m-re.
Kavros Egy nemrég fejlesztett, szellősen tervezett, éppen ezért nagyon népszerű tengerparti üdülőhely meseszép hosszú homokos stranddal; 20 km-re Rethymno és 30 km-re Hania központjától. Bali Kréta északi partjának legszebb részén fekvő Bali, apró halászfalu, ideális kiindulópont felfedezni a sziget középső és nyugati részének impozáns tájait.
84
Repülőjegy árak / 8 napos charter járattal Kelet Kréta szerdai napokon
Június 15 Szept. 21.
Jún. 22. Szept. 7., 14.
Jún. 29., Aug. 31.
Júl. 6., 13. Aug. 24..
Júl. 20., 27., Aug. 3., 10., 17.
Nyugat Kréta vasárnapi - napokon
Június 12. Szept. 18.
Jún. 29. Szept.4., 11.,
Jún. 26., Aug. 28.
Júl. 3., 10. Aug. 21..
Júl. 17., 24., 31. Aug. 7., 14.
49 900 Ft
repülőtéri illeték: transzfer:
26 900 Ft 6 900 Ft/7 900 Ft Kelet / Nyugat
Jún. 22. Szept. 7., 14.
Jún. 29., Aug. 31.
Júl. 6., 13. Aug. 24..
Júl. 20., 27., Aug. 3., 10., 17.
2 ágyas szoba Fp.
116 900 Ft
124 900 Ft
132 900 Ft
140 800 Ft
146 200 Ft
2 ágyas szoba All. Inc.
143 500 Ft
151 500 Ft
132 900 Ft
167 400 Ft
172 800 Ft
3. fő Fp.
99 365 Ft
106 165 Ft
112 965 Ft
119 680 Ft
124 270 Ft
3. fő All. Inc
121 975 Ft
128 775 Ft
112 965 Ft
142 290 Ft
146 880 Ft
Hotel Anthoula ****
Fakultatív programok • Knossos-i palota és Történeti Múzeum • Elafonissi – A rózsaszín tengerpart (+Falassarna) • Gramvousa-Balos • Szamaria szurdok • Krétai est
repülőjegy ára / fő
Június 15 Szept. 21.
Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás. Gyermek kedvezmény: 12 éves korig a szállás ingyenes, csak az utazás költsége fizetendő, Légkondicionáló díja: 7 €/ nap Hűtő bérlés 2,5 €/ hét
ANALIPSI / GOUVES (reptértől 22 km) Szellősebb elrendezésű, csendesebb üdülőhelyek, melyek kedves kis sétálóközponttal és hosszú homokos strandokkal rendelkeznek. Pihentető tengerparti sétákra is kiválóan alkalmasak. Legfőbb látnivalók: • Knosszoszi palota • Marathon velencei erődje • Rethymno és Chania festői velencei kikötőkkel • hegyi kolostorok • Spinalonga erdősziget • Samaria szurdok • Gramvousa álomsziget
Hotel Ilios***+ Ft / fő / hét
üzemagyag felár: 5 900 Ft
kéthetes felár: 6 900 Ft
Utazás az Travel Service charter járatával, Budapest- Kréta- Budapest útvonalon, fedélzeti ellátás: snack, italok ( kávé/ tea) Árak tartalmazzák a telepített magyar nyelvű asszisztencia díját is! Külön fizetendő: stornó 1,5 %, (csak stornó 2% ), és a BBP biztosítás Poggyász infó: Az ár tartalmaz személyenként 1 feladható bőröndöt 15 kg-ig, illetve 1 fedélzetre vihető utazótáskát 5 kg-ig.
Fekvés: a parttól 250 m-re csendes környezetben található villaszerű kétszintes blokkból álló színvonalas, új építésű üdülőfalu. A közelben üzletek, faluközpont 100 m-re, Analipsi hosszú (1,5 km) széles homokos (a vízben helyenként köves) és sekélyvízű strandja csak 250 m-re fekszik. Elhelyezés: * nagyméretű légkondicionált (felár ellenében) 3 ágyas stúdióban, melyhez konyhasarok és hűtő; nagyméretű fürdő, erkély/terasz tartozik *családi apartman: 4-5 főre, 2 szobával (4 ágy), konyhával; fürdővel, terasszal rendelkezik Ideális elhelyezés egy családnak: 2 felnőtt + 1 gyermek a stúdióban, míg 2 felnőtt + 2-3 gyermek a kétszobás, tágas apartmanban kényelmesen elhelyezhető. (1. gyermek szállása 12 éves korig ingyenes.) Ellátás: büfé jellegű félpanzió az igényes étteremben Szolgáltatások: nagyméretű medence, gyerekmedence napozóval, díszkert; ping-pong, gym, biliárd, kellemes recepció; étterem, pool bár
Hotel Anthoula **** Ft / fő / hét félpanzió
Június 15 Szept. 21.
Jún. 22. Szept. 7., 14.
Jún. 29., Aug. 31.
Júl. 6., 13. Aug. 24..
Júl. 20., 27., Aug. 3., 10., 17.
2 ágyas szoba
152 800 Ft
159 500 Ft
168 800 Ft
178 100 Ft
186 100 Ft
2. gyermek 12 évig
85 800 Ft
87 800 Ft
89 800 Ft
91 800 Ft
94 800Ft
Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás. Gyermek kedvezmény: 1. gyermek részére 12 éves korig a szállás ingyenes, csak az utazás költsége fizetendő, Légkondicionáló díja: 7 €/
85
Kréta
Kréta Hotel Alkyonides **+
Hotel Rethymno Sunset ***
Fekvés: Közvetlen a strand melletti barátságos, görög stílusú szálloda Stalis központjában helyezkedik el. Közvetlen kilépés a hosszú homokos strandra, ahol a hotel saját partszakasszal rendelkezik. Elhelyezés: ízlésesen berendezett, erkélyes szobák, felújított fürdőszobával, hajszárítóval. Légkondicionáló és hűtő felár ellenében igényelhető. Ellátás: büféreggeli a hangulatos étteremben. Fakultatívan félpanzió foglalható a 350 m-re lévő 4*-os Kyknos hotel éttermében. Szolgáltatások: nagy medence a strandtól 20 m-re napozóval, itt a napozóágy ernyővel ingyenesen használható! Ping-pong, gyerekjátszó, tágas, görög hangulatú fogadóterem, recepció, pool bár tengeri kilátásos terasszal; üzletek, tavernák kellemes sétára Stalis partmenti főutcáján
Fekvés: A különleges szépségű műemlékekben gazdag Rethymno történelmi központjától 6 km-re fekvő, partmenti üdülőövezetben felújított 3 szintes szálloda. A 9 km hosszú homokos- aprókavicsos strand 800 m-re található, üzletek 400 m-re, buszmegálló 500 m-re Elhelyezés: felújított, emeleti tengerre néző, erkélyes szobákban 2 ill. 3 fő kényelmesen elhelyezhető; fürdőszobával, légkondicionálóval, hűtővel, melyet az ár tartalmaz. Ingyenes wifi a szobákban. Ellátás: választható büféreggeli vagy svédasztalos félpanzió a tágas étteremben Szolgáltatások: édesvizű felnőtt és gyermek medence, nagyméretű napozó, kert, elegáns recepció és közös helyiségek; bár, pool bár. Rethymno Sunset *** Ft / fő / hét
Jún. 29. Szept.4., 11.,
Jún. 26., Aug. 28.
Júl. 3., 10. Aug. 21..
Júl. 17., 24., 31. Aug. 7., 14.
Hotel Alkyonides **+ Ft / fő / hét reggeli
2 ágyas szoba reggeli
98 300 Ft
106 300 Ft
112 900 Ft
119 600 Ft
126 200 Ft
Június 15 Szept. 21.
Jún. 22. Szept. 7., 14.
Jún. 29., Aug. 31.
Júl. 6., 13. Aug. 24..
Júl. 20., 27., Aug. 3., 10., 17.
2 ágyas szoba fp.
124 900 Ft
132 900 Ft
139 500 Ft
146 200 Ft
152 800 Ft
3 .fő reggeli
68 810 Ft
74 410 Ft
79 030 Ft
83 720 Ft
88 340 Ft
2 ágyas szoba
102 300 Ft
110 300 Ft
116 900 Ft
124 900 Ft
132 900 Ft
3 . fő fp.
87 430 Ft
93 030 Ft
97 650 Ft
102 340 Ft
106 960 Ft
3. fő:
86 955 Ft
93 755 Ft
99 365 Ft
106 165 Ft
112 965 Ft
Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás. Gyermek kedvezmény: 14 éves korig a szállás ingyenes, csak az utazás költsége fizetendő. Egyágyas felár 33 800 Ft / Font tengerre néző szoba : 3500 Ft /fő / hét
Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás. Gyermek kedvezmény: 13 éves korig a szállás ingyenes, csak az utazás költsége fizetendő, Légkondicionáló díja: 6 €/ nap, hűtő bérlés: 22.900 Ft / fő / hét
Irilena apartman
Hotel Talea Beach ***(*)
Fekvés: Stalis partközeli üdülőövezetében épült kétszintes apartmanház, 150 m-re a központtól, 250 m-re található a tengerparttól Elhelyezés: nagyméretű, kényelmes, rendkívül tágas stúdióapartmanok erkéllyel, melyben 2 ágy, kanapé, légkondicionáló (felár ellenében); felszerelt konyha: főző, hűtő, étkészlet; fürdő/ WC található. 3 fős családnak kényelmes elhelyezést nyújt Ellátás: önellátó; snack ételek a bárban Szolgáltatások: úszómedence napozóval, kis recepció, pool bár
Fekvés: csodás fekvésű, panorámás öböl közepén épült tágas 2-3 szintes villákból álló kertes üdülőfalu. Közvetlen előtte húzódik a romantikus Bali öböl finomhomokos fövénye, strandszerviz (díjköteles). A tenger lassan mélyül. Elhelyezés: közvetlen tengerparti szállás 2 felnőtt + 1 gyerek elhelyezésére alkalmas dekoratív, erkélyes, felújított szobákban igényes fürdővel. Légkondicionáló, sat TV, hűtő az árban. Ellátás: büfé jellegű félpanzióval vagy all inclusive ellátással kínálatunkban. Szolgáltatások: nagyméretű medence, ingyenes napágyak, napernyők, nagy kert, recepció ingyenes WIFIvel; dekoratív étterem, bár; buszmegálló a közelben.
Irilena Ft / fő / hét reggeli
Június 15 Szept. 21.
Jún. 22. Szept. 7., 14.
Jún. 29., Aug. 31.
2 ágyas stúdió
85 000 Ft
79 700 Ft
3 ágyas stúdió
74 300 Ft
93 755 Ft
Júl. 6., 13. Aug. 24..
Júl. 20., 27., Aug. 3., 10., 17.
89 000 Ft
97 000 Ft
103 600 Ft
2 ágyas stúdió Fp
132 900 Ft
138 200 Ft
143 500 Ft
151 500 Ft
159 500 Ft
99 365 Ft
106 165 Ft
112 965 Ft
2 ágyas stúdió all inc.
154 100 Ft
163 500 Ft
172 800 Ft
182 100 Ft
191 400 Ft
Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás. Légkondicionáló díja: 7 €/ nap, hűtő bérlés: 22.900 Ft / fő / hét
86
Június 12. Szept. 18.
Hotel Talea Beach ***+ Ft / fő / hét
Június 12. Szept. 18.
Jún. 29. Szept.4., 11.,
Jún. 26., Aug. 28.
Júl. 3., 10. Aug. 21..
Júl. 17., 24., 31. Aug. 7., 14.
Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás. Gyermek kedvezmény: 14 éves korig a szállás ingyenes, csak az utazás költsége fizetendő.
87
Ciprus
Ciprus CIPRUS CIPRUS - A szerelem és a szépség szigete Egyaránt nevezik a napfény és a szerelem szigetének - Aphrodité szülőhelye. A napfényes órák számában meghaladja a mediterrán térség bármely szigetét: a nyári szezon májustól október végéig tart. A kultúrák sokszínű keveredése, a csodálatos, homokos tengeröblök, a magas hegyek és a mélykék tenger éles hangulata helyi specialitásokkal, mind-mind rabul ejti a turistákat. Ciprust a sok-sok napfény és a tenger kékje mellett a különleges látnivalók miatt is érdemes felkeresni! Larnaca Az egykori kikötővárosból kellemes turistaközpont fejlődött, amely szerencsés arányban ötvözi a kisvárosi arculatot és a turistákat szolgáló infrastruktúrát. Virágokkal gazdagon
díszített széles parti sétánya Cipruson a legszebb, amely mentén húzódik a központi homokos strand. A ciprusi kultúrák sokszínűsége megjelenik a városban. A várostól távolabb kiépült üdülőövezetben minden a turisták kényelmét szolgálja. Strandja döntően homokos, helyenként apró kaviccsal keveredik. Larnaca számtalan történelmi emlékkel büszkélkedik, így tengerparti nyaralásunkat érdemes összekötni egy kis városnézéssel is. A legenda szerint Larnacát Kittim alapította, aki nem más, mint Noé dédunokája és a legrégebbi ciprusi város, mintegy 6000 éves. Érdekessége még, hogy alapításától kezdve ugyanazon a helyen létezik. Protaras Az utóbbi évek komoly fejlesztései nyomán - új parti sétány, központi sétálónegyed Ciprus egyik legnépszerűbb üdülővárosává
lépett elő, ahol csodás kis tengeröblök és hosszú aranysárga fövenyek váltogatják egymást. Kiváló strandolási és szórakozási lehetőségek várnak Protarason - kedvezőbb áron, mint eddig bármikor! Ciprus legfőbb látnivalói: • Larnaca belvárosa • Limassol belvárosa • Nicosia, az EU egyetlen kettéosztott fővárosa • Famagusta, a halott város • Kyrenia, a Földközi-tenger gyöngyszeme • Bella Pais, a korai gótika egyik legremekebb példája • Lefkara • Courium • Afrodité sziklája • Pafos mozaikok • Troodos-hegység • Capo Greco
Hotel Henipa ***+ Fekvés: Larnaca üdülőterületének a városhoz közelebbi déli részén, szellős helyen épült, nagy területű szálloda együttes, amely nemrégiben jelentős felújításon és bővítésen ment át. Larnaca hosszú homokos/kavicsos strandja mindössze 150 m-re húzódik, buszmegálló 200 m-re található, buszjárat Larnacába 30 percenként (főszezonban) indul. Elhelyezés: a főépület standard középkategóriás kényelmes fürdőszobával, erkéllyel, légkondicionálóval, TV-vel felszerelt szobáiban. Medencére/kertre néző szoba felár ellenében igényelhető. 3-4. ágyon vagy pótágyon 1 ill. 2 gyermek részére a szálloda 14 éves korig ingyenességet biztosít Ellátás: bőséges büfé jellegű félpanzió Szolgáltatások: 2 hatalmas úszómedence gyerekek számára kialakított résszel, tágas napozók, teniszpálya, fitneszterem, elegáns fogadóterem, több étterem és bár, pool bár, gondozott díszkert, pálmakert, gyerekjátszó. Szupermarket 300 m-re. Hűtő, széf, adapterárusítás, Internet térítés ellenében igényelhető.
Hotel Henipa*** Ft / fő / hét
Június 14 Szept. 27., Okt. 4.
Jún. 21., Szept. 13., 20. Okt. 20.
Jún. 28. Szept. 6.
Júl. 5., 12. Aug. 23., 30.
Júl. 19., 26., Aug. 2., 9., 16.
2 ágyas szoba
155 500 Ft
166 100 Ft
172 800 Ft
182 100 Ft
191 400 Ft
3. fő
116 625 Ft
124 575 Ft
129 600 Ft
136 575 Ft
143 550 Ft
Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás. Gyermek kedvezmény: 14 éves korig a szállás ingyenes, csak az utazás költsége fizetendő, Érvényesíthető 3 és 3+1 fős ágyas szobában ahol 2 felnőtt a 2 ágyas árat fizeti. Medencére néző felár: 3900 Ft / fő / hét . All inclusive ellátás felára: 39 900 Ft / fő / hét
Hotel Kapetanios ***+
Repülőjegy árak 8 napos charter járattal
Június 14 Szept. 27., Okt. 4.
repülőjegy ára / fő
Jún. 21., Szept. 13., 20. Okt. 20.
Jún. 28. Szept. 6.
Júl. 5., 12. Aug. 23., 30.
53 900 Ft
repülőtéri illeték:
29 900 Ft
Transzfer 7 900 Ft / 8 900 Ft, Larnaca/ Protaras Aya Napa
üzemagyag felár:
5 900 Ft
kéthetes felár: 6 900 Ft
Utazás az Wizz Air charter járatával, keddi napokon Budapest- Rodosz- Budapest útvonalon, Árak tartalmazzák a telepített magyar nyelvű asszisztencia díját is! Külön fizetendő: stornó 1,5 %, (csak stornó 2% ), és a BBP biztosítás Poggyász infó: Az ár tartalmaz személyenként 1 feladható bőröndöt 23 kg-ig, illetve 1 fedélzetre vihető utazótáskát 5 kg-ig (kisméretű kézi poggyász).
88
Júl. 19., 26., Aug. 2., 9., 16.
Fekvés: Protaras ízlésesen átépített üdülőközpontjának – sétáló/szolgáltató negyedének – abszolút centrumában található 4 emeletes szálloda. A hosszú, finomhomokos strand 400 m-re, 5-8 perces sétával kényelmesen elérhető. A látványos Fig Tree Bay 800 m-re fekszik. Buszmegálló a hotel előtt (Agia Napa, Nicosia). Elhelyezés: - légkondicionált, erkélyes standard szoba oldaltengeri kilátással: padlószőnyeg, fürdőszoba, hajszárító, tv, bérelhető hűtő - superior, tágasabb, légkondicionált szoba oldaltengeri kilátással (feláras): laminált burkolat, fürdőszoba, hűtő (az ár tartalmazza), kávé-, teafőző, tv, hajszárító. 3-4. ágyon vagy pótágyon 1 ill. 2 gyerek részére a szálloda 12 éves korig ingyenességet biztosít. Két gyermek esetén elhelyezés családi szobában történik (felár ellenében). Ellátás: bőséges büfé jellegű félpanziós ellátás az elegáns, dekoratív étteremben vagy a teraszon. Szolgáltatások: úszómedence, gyerekmedence, napozó, gyerekjátszó, asztalitenisz, tenisz, rtársalgó, lift, bár, Internetsarok (térítés ellenében), biliárd, ajándékbolt, bérelhető széf.
Hotel Kapetanios ***+ Ft / fő / hét
Június 14 Szept. 27., Okt. 4.
Jún. 21., Szept. 13., 20. Okt. 20.
Jún. 28. Szept. 6.
Júl. 5., 12. Aug. 23., 30.
Júl. 19., 26., Aug. 2., 9., 16.
2 ágyas szoba
154 100 Ft
164 800 Ft
172 800 Ft
183 400 Ft
192 700 Ft
3. fő
126 365 Ft
135 135 Ft
141 695 Ft
150 390 Ft
158 015 Ft
Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás. Gyermek kedvezmény: 12 éves korig a szállás ingyenes, csak az utazás költsége fizetendő, Érvényesíthető 3 fős ágyas szobában ahol 2 felnőtt a 2 ágyas árat fizeti. Superior szoba felára: 5 900 Ft /fő/ hét. Családi szoba felár: 12 900 Ft / fő/ hét . Egyágyas szoba felára: 39 900 Ft / fő / hét
89
Mallorca
Mallorca MALLORCA Kéklő tenger, fenséges tengeröblök finom homokfövényekkel, magas hegyek és vadregényes sziklás partok, elegáns sétányok és rengeteg látnivaló, műemlékek sokasága - mindezek, és ennél még sokkal több várja Utasainkat a Földközi-tenger legelegánsabb nyaralószigetén. Fakultatív kirándulások, illetve bérelt autó segítségével felfedezheti Mallorca varázsát - a pálmasoros tengerpartoktól a romantikus hegyi falvakig! Kiváló szállodák magas szintű komforttal és ellátással - speciálisan kialakított árakon! A sziget két fő - egymástól eltérő karakterű - turisztikai régiójában is kínálunk szálláshelyeket, széles szolgáltatási skálát átfedve. Palma-öböl (El Arsenal - Playa Palma) (10 percre a repülőtértől) A félkörben ívelt Palma-öböl mentén, a sziget fővárosával szemközt (attól mindössze 8-10 km-re) kiépült, egymással szinte összeépült üdülővárosok. El Arenal és Playa Palma nyüzsgő, eleven élete, a 7 km hosszú finom homokos, széles strand, a szolgáltatások és szórakozási
lehetőségek bősége joggal vonzza a nyaralók sokaságát. A kiváló helyi közlekedéssel gyorsan elérhető Palma de Mallorca és az Aquacity csúszdapark.
Hotel Geminis ***
Keleti part (Porto Colom - Cala Millor - Porto Cristo) (65 km-re a repülőtértől) A „Calas”, azaz a jellegzetes kelet-mallorcai mészkőszirt tengeröblök elbűvölő vidékén ajánlunk minőségi hoteleket és apartmanokat. A mélyen benyúló, fenyőligetekkel szegélyezett homokos tengerpartok idilli fürdésre, kikapcsolódásra csábítanak. Porto Colom - Porto Cristo: a régi halászfalvak arculatát megőrző, bájos partmenti városkák. Cala Millor: a keleti part legnagyobb üdülőhelye, melyet két hangulatos sétálóutca szel át üzletek és szórakozóhelyek sokaságával. Repülőjegy árak 8 napos charter járattal
Jún. 23., Szept. 15., 22.
Jún. 16.
Jún. 30., Júl. 7. Szept. 8.
repülőjegy ára / fő
57 900 Ft
repülőtéri illeték:
29 900 Ft
transzfer:
Palma-öböl 7 900 Ft
Júl. 14. Szept. 1.
Júl. 21., 28., Aug. 4., 11., 18., 25.
Keteli-part 9 900 Ft
üzemagyag felár: 5 900 Ft
kéthetes felár: 6 900 Ft
Utazás az Aegean Air charter járatával, keddi napokon Budapest- Rodosz- Budapest útvonalon, fedélzeti ellátás: snack, italok ( kávé/ tea) Árak tartalmazzák a telepített magyar nyelvű asszisztencia díját is! Külön fizetendő: stornó 1,5 %, (csak stornó 2% ), és a BBP biztosítás Poggyász infó: Az ár tartalmaz személyenként 1 feladható bőröndöt 15 kg-ig, illetve 1 fedélzetre vihető utazótáskát 5 kg-ig.
Hotel Geminis ***+ Ft / fő / hét
Jún. 16.
Jún. 23., Szept. 15., 22.
Jún. 30., Júl. 7. Szept. 8.
Júl. 14. Szept. 1.
Júl. 21., 28., Aug. 4., 11., 18., 25.
2 ágyas szoba
204 700 Ft
212 700 Ft
222 000 Ft
231 300 Ft
239 300 Ft
3. fő
173 995 Ft
180 795 Ft
188 700 Ft
196 605 Ft
203 405 Ft
2. gyermek 12 éves korig
109 800 Ft
109 800 Ft
115 800 Ft
115 800 Ft
119 800 Ft
Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás. Gyermek kedvezmény: 14 éves korig a szállás ingyenes, csak az utazás költsége fizetendő, Érvényesíthető 3 és 3+1 fős ágyas szobában ahol 2 felnőtt a 2 ágyas árat fizeti.
Hotel Ipanema Park ***+
Hotel Monteverde **+
Fekvés: az attraktív kialakítású, közkedvelt szálloda az üdülőváros központi részén, parkosított környezetben található, üzletek közelében. Mindössze 400 m-re található a 7 km hosszú finom homokos, széles strand
Fekvés: Porto Cristo híres cseppkőbarlangjának szomszédságában, parkosított övezetben épült, a festői Yacht kikötőtől 150 m-re fekvő szálloda. Üzletek, szolgáltatások pár perces sétával elérhetőek. Mallorca egyik legszebb öbölstrandja, kiváló homokfövennyel 700 m-re található, Porto Cristo központjában. További két közeli homokos öbölstrand rendszeres kisvonattal megközelíthető. Elhelyezés: Légkondicionált (árban); medencére néző erkélyes, tágas, kellemesen bútorozott, fürdő/WC-vel rendelkező szobákban; térítés ellenében széf, tv (távirányító kaució ellenében). 3-4. ágyon vagy pótágyon 1-2. gyermek 12 évig kedvezménnyel foglalható. Ellátás: büfé jellegű félpanziós ellátás az új építésű, dekoratív étteremben. Szolgáltatások: nagyméretű úszómedence, gyerekmedence, napozóterasz új napozóágyakkal, teniszpálya, minigolf, recepció, bár, pool bár, wifi (díjjal), esténként zenés szórakozás.
Elhelyezés: légkondicionált (az ár tartalmazza), ízlésesen berendezett standard szobák normál fürdő/WC-vel felszerelve; vagy felárral választható új bútorozású és kialakítású superior szoba hűtővel, új fürdőszobával. Minden szoba nagy erkéllyel, lapos, új tv-vel, széffel (díjköteles) felszerelt. 3. ágyon vagy pótágyon 1 gyerek részére 12 éves korig kedvezmény. 4 főre pótágyazható szobák (2 gyerekkel) korlátozott számban. Ellátás: svédasztalos félpanzió: bőséges büféreggeli és vacsora a tágas, világos, dekoratív étteremben. Szolgáltatások: nagyméretű úszómedence, gyerekmedence, napozó és játszótér parkosított környezetben, színvonalasan berendezett fogadóterem és társalgók, 2 lift, elegáns bár, fizetős wifi a közös helyiségekben; csomagszoba.
90
Fekvés: Playa de Palma élénk, partmenti és parkosított központjától csak 250 m-re épült, frissen felújított népszerű szálloda. Playa de Palma központi, hosszú homokfövenyes strandja csak 350 m-re található. Elhelyezés: dekoratívan berendezett légkondicionált, erkélyes, fürdőszoba/WC-vel, hajszárítóval, TV-vel felszerelt szobákban. Széf bérelhető, wi-fi térítés ellenében igényelhető. Superior szoba foglalható (felára 10.900 Ft/fő/ hét). 3-4. ágyon vagy pótágyon 1 ill. 2 gyerek részére 12 éves korig kedvezmény. Ellátás: bőséges All Inclusive büfé rendszerben, szép kialakítású étteremben Szolgáltatások: két úszómedence, gyerekmedence, kis vízesés és gyepes napozó, asztali tenisz, biliárd, darts, rendkívül elegáns, 4*-os szintű recepció és társalgók, két lift, bár és pool bár, wifi (ingyenes a közös helyiségekben)
H. Ipanema park***+/**** Ft / fő / hét
Jún. 16.
Jún. 23., Szept. 15., 22.
2 ágyas szoba std.
168 800 Ft
178 100 Ft
186 100 Ft
192 700 Ft
199 400 Ft
3. fő sdt.
151 920 Ft
160 290 Ft
167 490 Ft
173 430 Ft
179 460 Ft
2 ágyas szoba superior
183 400 Ft
192 700 Ft
202 000 Ft
210 000 Ft
218 000 Ft
3. fő sueprior
165 060 Ft
173 430 Ft
181 800 Ft
189 000 Ft
196 200 Ft
2. gyermek 12 éves korig std. szobában
94 800 Ft
96 800 Ft
Jún. 30., Júl. 7. Szept. 8.
99 800 Ft
Júl. 14. Szept. 1.
99 800 Ft
Júl. 21., 28., Aug. 4., 11., 18., 25.
103 800 Ft
Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás. Gyermek kedvezmény: 12 éves korig a szállás ingyenes, csak az utazás költsége fizetendő, Érvényesíthető 3 fős ágyas szobában ahol 2 felnőtt a 2 ágyas árat fizeti. Egyágyas felár 25 900 Ft / hét
Hotel Monteverde*** Ft / fő / hét
Jún. 16.
Jún. 23., Szept. 15., 22.
Jún. 30., Júl. 7. Szept. 8.
Júl. 14. Szept. 1.
Júl. 21., 28., Aug. 4., 11., 18., 25.
2 ágyas szoba
132 900 Ft
143 500 Ft
154 100 Ft
163 500 Ft
172 800 Ft
3. fő
112 965 Ft
121 975 Ft
130 985 Ft
138 975 Ft
146 880 Ft
2. gyermek 12 éves korig
109 800 Ft
112 800 Ft
114 800 Ft
117 800 Ft
119 800 Ft
Az árak tartalmazzák a szállást a megadott ellátással, külön fizetendő a reptéri illeték, a transzfer a kerozin pótdíj és a stornó biztosítás. Gyermek kedvezmény: 12 éves korig a szállás ingyenes, csak az utazás költsége fizetendő, Érvényesíthető 3 fős ágyas szobában ahol 2 felnőtt a 2 ágyas árat fizeti. Egyágyas felár: 17 900 Ft / hét
91
Olaszország
Olaszország Don Matteo nyomában
Nyaralás Elba szigetén és Korzika
2016. Március 24-29., 2016. Április 18-23., 2016. Augusztus 8-14.
2016. Július 20-26., 2016. Augusztus 30-Szeptember 5.
1. nap: Budapest-Rimini-San Marino Elutazás. Szálláshely elfoglalása Rimini környékén az esti órákban. Fakultatív kirándulás San Marinoba, mely a harmadik legkisebb állam Európában Monaco és a Vatikán után. Itália egyik legszebb történelmi emléke, a Titano hegyre épített erődítményrendszer esti kivilágításban feledhetetlen látványnyal örvendezteti meg a látogatókat. Felsétálunk a Szabadság térre, majd rövid szabadidő. (Ár: 15EUR/fő). Visszaérkezés a szállodába a késő esti órákban. (A mai napon nincs vacsora a szállodában!). 2. nap: Gubbio- Perugia Délelőtt Don Matteo városa vár ránk. A régió egyik legősibb városába, a hegyoldalba épült Gubbióba kirándulunk. Városnézésünket Don Matteo templomával, a San Giovanni épületével kezdjük, majd a filmből ismert helyszíneket keressük fel: Piazza Grande, Palazzo dei Consoli és a Via Piccardi, majd a Via Baldassini következik. A középkori hangulatot idéző utcákon járva megtekintjük a város legfontosabb nevezetességeit, majd a monumentális Bazilika felkeresésekor a város védőszentjének Szent Ubaldonak legendájával is megismerkedünk. Délután városnézés Perugiában, majd látogatás és kóstoló a Csokoládé Múzeumban. Szállás Assisi közelében. 3. nap: Assisi-Spello-Foligno Umbriai kirándulásunkat a Santa Maria degli Angeli Bazilikában található Porziuncola kápolna megtekintésével folytatjuk. Assisi városában a Bazilika épületében megtekintjük a Szent sírját, majd a Szent Klára templom következik. Rövid szabadidő, majd folytatjuk utazásunkat Spello elbűvölő kisvárosába. Az Assisi és Foligno között fekvő meseszép kisváros az umbriai reneszánsz egyik jelentős megállója. Megtekintjük a Santa Maria Maggiore templom épületét a híres Baglioni kápolnával, ahol Pinturicchio freskóit csodálhatjuk meg. Utolsó megállónk Foligno, majd viszszautazás a szállásra. 4. nap: Norcia-Cascia-Roccaporena-Spoleto Norciaba, Szent Benedek városába látogatunk. Belvárosi séta (Chiesa di San Benedetto, Palazzo Comunale, Duomo di Santa Maria Argentea), majd továbbutazunk Casciaba, ahol a templomban láthatjuk a lehetetlenségek, a reménytelen ügyek védőszentjének, Szent Ritának a sírját is. Délután Roccaporenaban megtekintjük Szent Rita szülőházát is, majd a tartomány egyik legbájosabb városa Spoleto következik. Felkeressük a Santa Maria Assunta Bazilika épületét, majd ismét Don Matteo nyomába szegődünk. Városnézésünkből nem maradhat ki a film szerinti Don Matteo templom sem, a Sant Eufemia Bazilika épülete, majd következik a Corso Mazzini, Corso Garibaldi, Piazzale Matteotti, Rocca Albornoziana és a Piazza Campello, a város legmagasabb pontja, ahonnan a völgyre nyíló panorámában gyönyörködhetünk. Látványos és izgalmas látnivaló lesz a Ponte delle Torri hídja is, ahol Don Matteo is gyakran kerékpározott. Szálláshely elfoglalása Terni közelében.
92
5.nap: Orvieto-Lagi di Bolsena-Cittá delle Pieve Orvieto városába utazunk. Megtekintjük a San Brizio kápolna falain Fra Angelico és Luca Signorelli freskóit, majd folytatjuk utunkat Bolsena városába. A Szent Krisztina templomban a Csodák kápolnáját keressük fel a bolsenai csoda története kapcsán, majd rövid séta a tóparton. Utazás Cittá delle Pieve városába. Itt született Raffaello mestere Perugino is. Rövid séta a terrakotta épületek jellemezte belvárosban érintve a Piazza del Plebiscito terét és a Katedrálist. Esti érkezés Chianciano Terme városába. 6.nap: Montepulciano-Budapest Montepulciano városából, egy felejthetetlen toszkán képpel veszünk búcsút Itáliától és megkezdjük utazásunkat Magyarországra. Érkezés Budapestre a késő éjszakai órákban.
Utazás: Szállás: Ellátás: Részvételi díj:
autóbusszal *** szálloda reggeli 89.900 Ft/fő (03. 24., 04. 18.) 95.900,- Ft/fő (07. 18.) Félpanzió: 17.500,- Ft/fő (4 vacsora) Egyágyas felár: 25.000,- Ft/fő BBP Biztosítás: 3.300,- Ft/fő, Sztornó biztosítás: 1,5%
1. nap: Budapest-Montecatini Terme Elutazás a kora reggeli órákban Budapestről. Folyamatos utazás rövid pihenőkkel Olaszországba. Szálláshely elfoglalása Montecatini Termeben az esti órákban. 2. nap: Piombino-Portoferraio Reggeli a szállodában, majd utazás Piombino kikötővárosába. Áthajózás a Tirrén-tenger gyöngyszemeként is gyakran emlegetett Elba szigetére (Hajójegy: 45EUR/fő). Komphajónkról már gyönyörködhetünk Elba vadregényes, sziklaszirtekkel, gyönyörű öblökkel tarkított partjaiban és megérezhetjük miért is nevezik ezt a festői szigetet a „zöld szigetnek” is. Kikötésünk után látogatás Portoferraio hangulatos városában, ahol Napóleon egykori rezidenciáját a Villa Mulini-t is megtekintjük. Rövid szabadidő, majd egy fantasztikus panoráma úton utazunk a szállásunkra. 3. nap: Pianosa szigete Egész napos szabadprogram vagy hajókirándulás Pianosa sík, zöldellő szigetére. A sziget csak 1999 óta látogatható előtte szigorúan őrzött börtönsziget volt 150 éven keresztül. Természeti kincseit tekintve talán a legértékesebb a szigetek közül. A szigeten egy rézkori nekropolisz maradványai, ősi katakombák és egy csodálatos római kori villa (Villa Romana) is megtalálható. Az egykori börtön szigetre érkezve azonnal magával ragadja a látogatót a sziget varázsa, a letűnt idők nyomai, az érintetlen természet, az azúrkék és smaragdzöld öböl… Fürdési lehetőség, majd visszautazás a szállásra. (Hajójegy: 40 EUR/fő). 4. nap: Giglio szigete Szabadprogram, pihenés a tengerparton vagy hajókirándulás fürdési lehetőséggel a romantikus Giglio szigetére. Hajózásunk alkalmával érdemes lesz figyelni a végtelen tengervizet hiszen a delfinek ezen a tengerszakaszon előszeretettel szegődnek a kiránduló hajók nyomába (Hajójegy: 40EUR/fő). A toszkán szigetvilág legendás történetű kis szigete változatos partjairól is nevezetes, gránit szirtek és homokos partok váltják egymást. Olaszország legtisztább tengervize, gazdag víz alatti világ, apró települések falusi hangulata, a béke és nyugalom szigete fogadja a látogatókat. A sziget egyetlen kikötője a rómaiak idejében épült, festői szépségű hely, színes házait szőlőkertekkel teli dombok veszik körül. Érkezésünk után minibuszokkal felmegyünk a 405m magasan fekvő Castello városrészbe, mely a szűk utcácskáival és jellegzetes boltíveivel a sziget központja. Délután szabadidő, fürdési lehetőség illetve vásárolhatunk a sziget ízletes borából az Ansonaco-ból és az egyéb jellegzetes helyi termékekből is. Délután visszautazás az Elba szigetén található szállásra. 5. nap: Korzika szigete – Bastia Szabadprogram vagy fakultatív kirándulási lehetőség a „Szépség szigetére”. Marciana Marina városából 2 órás hajóút után érkezünk meg Korzika szigetére. Látogatás Bastia városában Felső-Korzika tartományi székhelyén. Gyalogos belvárosi séta, majd szabadprogram, városnézés folytatása egyénileg vagy
fürdőzés Miomo strandján. (Hajójegy: 50EUR/fő). A késő délutáni órákban visszautazás a kikötőbe. 6. nap: Porto Azzurro-sziget körüli hajózás Látogatás Elba délkeleti partján, Porto Azzurro hangulatos kisvárosában, ahol betekintést nyerhetünk a sziget gazdag ásványvilágába. Az azúrkék vízű öbölben hajóra szállunk, hogy Elba vadregényes partjainak felfedezésére induljunk. Hajózásunk alkalmával fürdési lehetőség a szárazföldről el nem érhető csodálatos szépségű öblökben (Hajójegy: 20EUR/fő). 7. nap: Portoferraio-Budapest Elutazás Elba szigetéről a reggeli komphajóval. Folyamatos utazás rövid pihenőkkel Magyarországra, érkezés Budapestre az éjszakai órákban.
Utazás: Szállás: Ellátás: Részvételi díj:
autóbusszal *** szálloda reggeli 07. hó: 148.900,- Ft/fő, 08.hó: 136.900,- Ft/fő Félpanzió: 24.000,- Ft/fő (4 vacsora) Egyágyas felár: 45.000,- Ft/fő BBP Biztosítás: 3.850,- Ft/fő, Sztornó biztosítás: 1,5%
93
Olaszország
Olaszország
94
Bella Szicília
Nyaralójárat
Lignano
2016. Június 18-28.
Észak-Adria, Olaszország
Napfény, tengerpart, hegyek, füstölgő vulkánkúpok, szűk sikátorokat árnyékoló száradó ruhák, barátságos emberek. A történelem és a kultúrák valószínűtlen egyvelege, észak és dél, kelet és nyugat találkapontja, ahol a maffiáról szóló közhelyeket egy perc alatt elfelejthetjük. Szicíliába menni nem a maffia miatt veszélyes, hanem azért, mert utána egész életünkben visszakívánkozunk. 1. nap: Budapest-Montecatini Terme Elutazás a kora reggeli órákban Budapestről. Folyamatos utazás rövid pihenőkkel Toszkánába. Érkezés Montecatini városába a kora esti órákban, szálláshely elfoglalása. Látogatási lehetőség Montecatini Alto hangulatos óvárosában. 2. nap: Sorrentói félsziget-Positano Reggeli a szállodában, majd folytatjuk utunkat Dél-Olaszországba. Szállás elfoglalása a Sorrentói-félszigeten az esti órákban. Hosszú utazásunkat egy igazán különleges élménynyel koronázhatjuk meg. Korai vacsoránk elfogyasztása után fakultatív programlehetőség a félsziget legbájosabb kisvárosába, a salernói öböl felett fekvő Positano-ba. A festői kisváros az Amalfi-part gyöngyszeme, 1997 óta része a Világörökségnek. A városka számos nagy sikerű film helyszíneként is ismert, hiszen itt forgatták az Only you és a Napsütötte Toszkána egyes részleteit is. A romantikus szépségű, teraszos fekvésű kisváros a világ egyik legszebb, legtöbbet fényképezett városa. Látogatásunk után hamar megértjük John Steinbeck sorait is: „Positano mélyre hatol. Álomhely, amely nem tűnik valóságosnak, amíg ott vagy, de hívogatóan valóságossá válik, ha elhagytad.”Viszszaérkezés a szállodába a késő esti órákban. (Ár: 25EUR/fő) 3. nap: Szicília-Savoca-Taormina Reggeli után elutazás Calabria csodálatos tájain keresztül Szicíliába. Átkelés a Messinai-szoroson, majd a hegyek között megbújó Savoca kisvárosába indulunk. Itt forgatták a Keresztapa című film első részének egyes jeleneteit. Rövid fotózás idejére megállunk a híres Bar Vitelli-nél, ahol a fiatal Corleone esküvőjének néhány jelenetét forgatták. Innen utazás Szicília legszebb kisvárosába. Taormina fekvéséből adódóan a látnivalókon kívül a csodálatos panorámában is gyönyörködhetünk. Ismerkedés a belvárossal a sziget egyik legszebb táján, a Jón- tenger feletti teraszok lejtőjén, ahol a Csontváry által is megfestett Görög színházat is megtekintjük. Rövid szabadidő, és a híres szicíliai édességeket illetve az igazi Granita-t is megkóstoljuk. Szálláshely elfoglalása az esti órákban Taormina közelében. (Kompjegy: kb. 16 €/fő) 4. nap: Alcantara-Etna-Catania Délelőtt látogatás a festői Alcantara szurdokban, a lávatömbök által körülölelt vízesésnél, mely a sziget egyik legérdekesebb természeti jelensége, majd kirándulás Szicília jelképéhez az Etnához, amely Európa legnagyobb működő vulkánja. Az autóbusz az Etnán 1.700 m-ig megy fel, onnan felvonóval és dzsippel lehet továbbjutni. (Költsége a helyszínen fizetendő!) Pihenő a Silvestri krátereknél, a busszal érkezők számára elér-
Dolce Vita Itáliában…napfény, homokos tengerpart, pálmafák, pezsgő éjszakai élet… Az adriai tengerpart nyüzsgő üdülővárosai, a Dolomitok varázslatos tájai, a Garda tó partján fekvő kisvárosok, a magasba törő ciprusokkal tarkított toszkán dombvidék és Itália megannyi apró kisvárosa,szigetei,mind-mind életre szóló élménnyel ajándékozzák meg a látogatókat. A kockás abroszos hangulatos éttermek, az olasz konyha hamisíthatatlanul gazdag ízvilága, a régiók ízletes borai és specialitásai különleges gasztronómia élményt nyújtanak. Válassza a kényelmet és a biztonságot! Utazzon az Adriára autóbusszal és töltse gondtalanul nyaralását! Felkészült munkatársaink az igényeiknek legmegfelelőbb szálláshely kiválasztása mellett teljes körű információt nyújtanak Önnek a helyszínen rendelkezésre álló program lehetőségekkel kapcsolatban is. Használja ki az üdülés minden pillanatát és élvezze felhőtlenül a szabadságát. Mi mindenre gondolunk Ön helyet. Autóbuszunkon már a felszállás pillanatától kezdve igyekszünk minden információt és segítséget megadni ahhoz, hogy olaszországi üdülésük valóban teljes legyen. Kényelem, biztonság, pontosság! Irodánk 2016. Június 17 és szeptember 11. között elindítja olaszországi üdülőjáratát a legkedveltebb nyaralóhelyekre: Lignano, Bibione, Caorle, Porto Santa Margherita, Eraclea Mare és Lido di Jesolo. Az autóbuszunk péntek este indul és vasárnap a kora reggeli órákban érkezik vissza. A járat minden korosztály számára ideális megoldást nyújt, az egynapos adriai csobbanós programok mellett egy vagy akár több hetes szállodai vagy apartmanos nyaralásra is lehetőséget biztosít.
Casa Lorelay Az apartmanház a városközpontban helyezkedik el 80m-re a tengerparttól. Parkoló nincs. Az apartmanok modern bútorokkal felszereltek és az első vagy a második emeleten találhatók. A / 3fős: nappali konyhasarokkal és kétszemélyes díványággyal, illetve egyszemélyes díványággyal, fürdőszoba, erkély.
hető legnagyobb magasságban, bor- és „Etna tüze” likőrkóstolás, majd utazás Cataniaba, Szicília egyik legjelentősebb városába. Gyalogos városnézés a belvárosban, melynek építészetét elsősorban a mélyfekete “lávabarokk” uralja. Megtekintjük a Dóm épületét és az Elefántos kutat, majd visszautazás a szálláshelyre az esti órákban. 5. nap: Agrigento-Siracusa Fakultatív program lehetőség: Elutazás a görögök által alapított, hegytetőre épült Agrigento városába, a híres Templomok völgyébe mely a Világörökség része. Az ókori belvárosban megtekintjük a monumentális görög és római templomok maradványait, majd továbbutazás Siracusaba. Ismerkedés a keleti-part csodáival, városnézés a gyönyörű fekvésű városban, ahol Archimédesz “körein” kívül láthatjuk Dionüszosz fülét, az Amfiteátrumot, a Görög színházat és Hierón áldozati oltárát is. Visszautazás a szálláshelyre a késő esti órákban. (Ár: 30 EUR/fő) 6. nap: Lipari és Vulcano szigete Reggeli a szállodában, majd a Tirrén tenger paradicsomi szépségű szigeteinek felfedezésére indulunk. A szigetcsoport két kis vulkánikus eredetű szigetét Liparit és Vulcanot látogatjuk meg. Lipari szigetén a városnézés után szabadidő, vásárlási lehetőség, majd fakultatív program lehetőség a sziget körbehajózására. Továbbutazunk Vulcano szigetére, strandolás és iszapfürdőzés. (Hajójegy: 40 EUR/fő) Szálláshely elfoglalása Palermo környékén az esti órákban. 7. nap: Trapani-Egadi szigetek-Erice Szabadprogram pihenés a tengerparton vagy fakultatív kirándulás a Trapani és Marsal között fekvő Egadi szigetekhez. Trapani kikötőjéből indulunk hajóutunkra a Szicília partjaitól 7km-re fekvő gyönyörű kis szigetre, melyet formája miatt La Farfalla vagyis „Lepke szigetnek” is neveznek. Első megállónk a csodálatos Favignana szigete, ahol szigetkörüli hajózásunk alkalmával fürdési lehetőség a legszebb öblöknél.(Calarossa, Cala Azzurra) Ebéd a fedélzeten majd Levanzo szigetére utazunk. Látogatás a legkisebb Egadi szigeten, ahol megtekintjük Levanzo kis települését majd fürdési lehetőség a Cala Minnola kristálytiszta vizében. Visszautazás Trapani kikötőjébe a késő délutáni órákban majd városnézés a Monte Erice csúcsán épült festői Erice városában. Középkori hangulatú belvárosával, macskaköves kisutcáival a városka Szicília gyöngyszeme. Visszaérkezés a Palermo közeli szállásra az esti órákban.(Ár: 40EUR/fő) 8. nap: Palermo-Monreale Városnézés a sziget fővárosában, Palermóban. A Normann
palota, Dóm, a belváros és a hátborzongatóan különleges Kapucinusok kriptájának megtekintése után utazás Monreale városába, a mészkőhegyen épült, ősfákkal övezett érseki székhelyre. Az aranyozott mozaikokkal díszített Katedrális és a Kolostor megtekintésével a normann építészet egyik remekművét ismerhetjük. Visszautazás a szálláshelyre az esti órákban. 9. nap: Pompei A Vezúv legnagyobb pusztításának nyomainak felkutatására indulunk Pompei romvárosába, mely a Világörökség része. Látogatás részletes tárlatvezetéssel a világ legépebben maradt ókori romvárosában, amelyet Kr.u.79-ben a Vezúvból kitörő láva pusztított el. (Ár: 20 EUR/fő*) Este a Nápoly környéki szálláshely elfoglalása. (Kompjegy: kb. 16 €/fő) 10. nap: Nápoly-Caserta Városnézés Campania tartomány fővárosában Nápolyban. A város jellegzetes kis sikátorait bejárva megtekintjük Nápoly legfontosabb nevezetességeit , megismerjük a nápolyiak szokásait, babonáit és a világhírű nápolyi pizzát is megkóstoljuk. Gyalogos és buszos városnézésünk során felfedezzük a Piazza Plebiscito környékét (Királyi Palota, Galleria Umberto, San Carlo színház), megtekintjük az Anjou-sírokat a Santa Chiara templomban a híres majolikadíszítésű kerengővel, vásárolhatunk az „Aranyutcában”, majd programunkat a San Gennaro dómban tett látogatásunkkal zárjuk. Utána látogatás a Caserta-ban, a Királyi Palota megtekintése, mely a nápolyi Bourbon királyok egykori rezidenciája volt. A 18.század legnagyobb európai építkezése volt. A múzeum megtekintése (királyi lakosztályok, az udvari színház és a kertek). Pompájával, méreteivel és a hozzátartozó kertekkel a versailles-i, madridi és szentpétervári paloták mellett az egyik legnagyobb és legimpozánsabb királyi palota Európában. A palotát 1996-ban a felvették az UNESCO Világörökség listájára. Szállás elfoglalása Montecatiniben a késő esti órákban. 11. nap: Firenze-Budapest Belvárosi séta Toszkána tartomány fővárosában Firenzében majd hazautazás. Érkezés Budapestre a késő esti órákban.
FEL- ÉS LESZÁLLÁSI LEHETŐSÉGEK Felszállóhelyek
PÉNTEK Találkozó időpontja
Indulás időpontja
International Apartmanház Az apartmanház Lignano Sabbiadoro részén található, közvetlenül a homokos tengerparton. Lift, parkoló (kb. 50 m-re). Mindegyik apartmanban van Sat TV, elektromos kávéfőzőgép. A / 3fős: nappali konyhasarokkal, kétszemélyes díványággyal és egy mobilággyal 1 fő részére, felújított fürdőszoba, erkély. B / 4fős: hálószoba franciaággyal, nappali konyhasarokkal és kétszemélyes díványággyal, felújított fürdőszoba, erkély tengerre néző kilátással. Residence Shakespeare Az apartmanház 300 m-re található a legközelebbi üzletektől. Úszómedence (június elejétől szeptember közepéig), lift, kert, parkoló (szabad kapacitás függvényében). Az apartmanok teljesen felújítottak, új berendezésűek, TV-vel, és elektromos kávéfőző géppel, légkondicionálóval felszereltek. G / 3fős: nappali konyhasarokkal és kétszemélyes illetve egyszemélyes díványággyal, fürdőszoba, erkély. H / 4fős: hálószoba franciaággyal, nappali konyhasarokkal kétszemélyes díványággyal, fürdőszoba, erkély. I / 6fős: hálószoba franciaággyal, hálószoba 2 fő részére, nappali konyhasarokkal és kétszemélyes díványággyal, fürdőszoba, erkély.
Budapest – Déli pu. Koronaőr köz
21.15
21.30
Székesfehérvár – M7 SHELL benzinkút, 59 km
22.00
22.15
Balatonakarattya – Lukoil benzinkút
22.30
22.45
Apartman/hét önellátás
Siófok – szekszárdi lehajtó, pálya melletti TESCO
22.45
23.00
Casa Lorelay A3
58 900
75 900
99 900
109 900
128 900
152 900
Balatonlelle – M7 Mol/Marché
23.20
23.35
International A3
64 900
89 900
116 900
137 500
161 900
199 900
Nagykanizsa – TESCO parkoló
23.45
00.00
International B4
81 900
134 900
173 900
197 900
233 900
296 900
Shakespeare G3
56 900
74 900
97 900
111 900
131 900
166 900
Shakespeare H4
74 900
89 900
117 900
135 900
159 900
201 900
Shakespeare I6
89 900
118 900
155 900
182 900
214 900
273 900
Leszállóhelyek
SZOMBAT Várható érkezés
Visszaindulás
LIGNANO
06.30
21.30
BIBIONE
07.00
21.00
CAORLE
08.15
20.30
PORTO SANTA MARGHERITA
08.30
19.45
ERACLEA MARE
09.00
19.30
LIDO DI JESOLO
10.00
19.00
04.30-05.28. 09.03-09.24.
05.28-06.11.
06.11-06.25. 08.27-09.03.
06.25-07.02. 08.20-08.27.
07.02-08.06.
08.06-08.20.
A vidéki felszállásokat 30 perc eltéréssel tudjuk garantálni. A nagy távolságok és az előre nem látható váratlan események (torlódás, baleseti várakozás, stb.) miatt a menetrend és az útvonal megváltoztatásának jogát irodánk fenntartja.
Utazás: autóbusszal Szállás: *** szálloda reggeli (kontinentális reggeli) Ellátás: 179.900,-Ft Részvételi díj: Félpanzió: 30.000,- Ft/fő (4 vacsora) Egyágyas felár: 50.000,- Ft/fő BBP Biztosítás: 6.050,- Ft/fő, Sztornó biztosítás: 1,5%
95
ATLASZ
UTASBIZTOSÍTÁSOK
BIZTONSÁGBAN A VILÁGBAN
Utazási szerződés Utazási szerződés (Érvényes 2016. február 10-től visszavonásig)
Segítségnyújtási szolgáltatásokkal bővített betegség-, baleset- és poggyászbiztosítás külföldre utazóknak
ATLASZ
1. A DIAS-ZEUS TRAVEL Kft (a továbbiakban: DIAS-ZEUS TRAVEL Kft. vagy Iroda) által szervezett külföldi utazásokra a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:238-250. §-ai, valamint 254. §-a, az utazási szerződésről szóló 281/2008.(XI.28) kormányrendelet (továbbiakban R), valamint a jelen feltételekben foglaltak az irányadók. Az úti célt, az utazás módját, az indulás pontos helyét és időpontját, az igénybe vett szálláshely minőségét, az utazás időtartamát, az egyes részszolgáltatások meghatározását, minőségét, a teljesítés módját, a részvételi díj összegét és az utasbiztosítás összegét a DIAS-ZEUS TRAVEL Kft által kiadott utazási ajánlat (prospektus), a befizetett részvételi díj számlája, a visszaigazolás ill. a teljes összeg befizetésével egy időben kézhez kapott részvételi jegy tartalmazza. Mindezen dokumentumokban foglaltak jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik, így kizárólag együtt érvényesek. Az utas kijelenti, hogy jelen szerződés feltételeit elolvasta és azokat az egyidejűleg csatolt meghatalmazás, illetve törvényes képviseleti joga alapján általa képviselt utastársai nevében is tudomásul vette. 2. Az utazás megrendelésével, illetve a jelentkezés nyilvántartásba vételével és az előleg befizetésével létrejön az utas és a DIAS-ZEUS TRAVEL között az R. szerinti utazási szerződés. 3. A DIAS-ZEUS TRAVEL Kft működési engedély száma: R1600/97. Adószám: 11428400-2-42. A DIAS-ZEUS TRAVEL Kft a működéshez előírt vagyoni biztosítékot a Colonnade Insurance SA Magyarországi Fióktelepe biztosítónál letétbe helyezte és vele biztosítási jogviszonyban áll. 4. A szállítási költségek, az utazási szerződésben vállalt részszolgáltatásokkal kapcsolatos adó, illeték és egyéb kötelező terhek, vagy a deviza forintárfolyamának megváltozása miatt a DIAS-ZEUS TRAVEL Kft legkésőbb az utazás megkezdése előtt 20 nappal a részvételi díjat felemelheti. Az áremelés okának és mértékének közlésétől számított 5 napon belül az utas a szerződéstől díjmentesen elállhat, és az Iroda a már befizetett összeget visszatéríti. Az Iroda a teljes részvételi díj befizetése után árat nem emelhet. 5. Ha a DIAS-ZEUS TRAVEL a programot a szerződés megkötése után lényegesen megváltoztatta, az utas a változás írásbeli közlésétől számított 3 napon belül költségtérítés nélkül elállhat a szerződéstől. 6. A részvételi díj az utazás meghirdetett programjában szereplő szolgáltatások árát, ill. a DIAS-ZEUS TRAVEL Kft szervezési költségét foglalja magában. Az Iroda ezen felül 1000 Ft/fő adminisztrációs díjat számít fel. A részvételi díj nem tartalmazza a biztosítást. Mivel Magyarország és Görögország között nincsen díjmentes egészségügyi ellátást biztosító szerződés, ezért utazás előtt lehetőség van betegség-, baleset-és poggyászbiztosítást kötni az irodában, amennyiben az utas nem rendelkezik saját utasbiztosítással. 7. A részvételi díj megállapítása az előleg befizetésekor történik meg. Az előleg összege a részvételi díj 40 %-a. A DIAS-ZEUS TRAVEL Kft az utazás megkezdése előtt a később jelentkezők részére üzletpolitikai érdekből a részvételi díj csökkentésének jogát (pl. kedvezményes akció) fenntartja, erre vonatkozóan később reklamációt nem fogad el. A különböző kedvezmények (Last Minute, törzsutas kedvezmény, akciós utak, gyermekkedvezmény stb.) nem összevonhatók! A DIAS-ZEUS TRAVEL Kft által megállapított előleget a jelentkezéskor, a részvételi díj fennmaradó összegét pedig legkésőbb az utazás megkezdése előtt 30 nappal kell befizetni, külön felszólítás nélkül, ennek elmaradása esetén az utazási szerződés megszűnik és az utas bánatpénz megfizetésére köteles. Az Iroda a részvételi jegyet a teljes részvételi díj befizetése után adja át. 8. A jelen utazási szerződés megkötésének kötelező feltétele továbbá az útlemondási biztosítás megkötése a Colonnade Insurance SA Magyarországi Fióktelepe biztosítóval. A részvételi díj nem tartalmazza az útle-
mondási biztosítás díját. Biztosítási esemény a Biztosított utazásképtelensége. A biztosítási esemény akkor következik be, ha a Biztosított - a szabályzatban meghatározott - utazásképtelensége miatt a lefoglalt és részben vagy teljes összegben befizetett utazást megkezdeni nem tudja. A Biztosított utazásképtelen, ha az utazáson az alábbi okok miatt nem tud részt venni: ha a Biztosított saját maga, vagy gyermeke, vagy örökbefogadott, mostoha és nevelt gyermeke, szülője, házastársa vagy a vele azonos lakcímre bejelentett élettársa elhalálozik. Ugyancsak utazásképtelen, ha a Biztosított házastársa, gyermeke, örökbefogadott, mostoha és nevelt gyermeke, ill. a vele azonos lakcímen bejelentett élettársa heveny megbetegedése, vagy balesete miatt a Biztosított az utazást megkezdeni nem tudja (feltéve, ha ezek az okok az utazásra történt jelentkezéskor még nem álltak fenn), ha a Biztosított vagy a vele együtt utazó hozzátartozójának (hozzátartozónak minősül minden fent említett) krónikus betegségének akut állapotrosszabbodása miatt a Biztosított az utazást megkezdeni nem tudja, és ezt a tényt orvosi vélemény alátámasztja. Ha a Biztosított lakásában betöréses lopást követnek el, vagy a lakást tűz, villámcsapás, robbanás, árvíz, vihar, felhőszakadás, hónyomás, jégverés, földcsuszamlás, földrengés, kő és földomlás, légi jármű és műhold lezuhanása során kár érte és a Biztosított otthoni jelenléte az utazás időpontjában feltétlenül indokolt. Ebben az esetben az útlemondással kapcsolatos költségeket (az útlemondás költsége: a részvételi díjnak a sztornó díjtáblázat szerinti százaléka) a Colonnade Insurance SA Magyarországi Fióktelepe 20 (húsz) % önrész levonásával megtéríti. A felek megállapodnak, hogy Colonnade Insurance SA Magyarországi Fióktelepe az utazás megkezdése előtti 35 napon belüli utazáslemondás esetén 20 (húsz) % önrész levonásával csak abban az esetben téríti meg az útlemondással kapcsolatos költségeket, ha a szerződő fél az utazásképtelenségétől számított 2 (két) munkanapon belül az útlemondási szándékot személyesen az Utazási Irodánkban - számlával, utazási szerződéssel és orvosi igazolással együtt - és írásban a Biztosítónál bejelenti. A 35 napon túli lemondás esetén felszámolt költségekre az útlemondási biztosítási díj nem nyújt fedezetet. Az útlemondási biztosítás betegség és baleset tekintetében nem terjed ki: pszichiátriai és pszichés megbetegedésekre, öngyilkosság vagy annak kísérletére, kozmetikai sebészetre, nem sürgősségi jellegű orvosi kivizsgálásra, kezelésre és műtétre, krónikus megbetegedésre, alkoholos (0,8 ezrelékes véralkohol szint feletti) vagy kábítószeres befolyásoltság miatt vagy erre visszavezethető okokból szükségessé vált kórházi ellátásra, szexuális úton terjedő betegségekre, terhességre, az útlemondási biztosítás érvényesség hatálya után kiállított, de az azt megelőző időre is visszautaló orvosi igazolások vagy leletek esetére. Az utas elismeri, hogy az útlemondási biztosítási szabályzatot megismerte, az azzal kapcsolatos tájékoztatást megkapta. 9. A magyar és külföldi állampolgárok kötelesek az utazásra vonatkozó mindenkori jogszabályokat, előírásokat (pl. útlevél-, vízum-, vám-, devizajogszabályok, egészségügyi előírások stb.) külön felszólítás nélkül betartani. Ezek elmulasztásából, illetve megszegéséből eredő többletköltségek, valamint a DIAS-ZEUS TRAVEL Kft-nél keletkező összes kár az utast terhelik. Külföldi állampolgároknak - a különböző határátlépést megszigorító intézkedések miatt – az Iroda nem javasolja az autóbuszos utazást Görögországba. 10. A DIAS-ZEUS TRAVEL Kft legkésőbb az utazás megkezdése előtt húsz nappal írásban tett nyilatkozattal elállhat az utazási szerződéstől. Ha nem az utas érdekkörében felmerült okból áll el a szerződéstől, akkor a) az utas az eredetivel azonos vagy magasabb értékű helyettesítő szolgáltatásra tarthat igényt, ha ennek nyújtására az utazásszervezőnek lehetősége van, és b) ha az előzőek szerinti helyettesítő szolgáltatás nyújtására nem képes, vagy az utas a felkínált helyettesítő szolgáltatást nem fogadja el, az utazásszervező a teljes befizetett díj
azonnali visszafizetésére, és az után az utazási szerződés megkötésétől számított időre az érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamat megfizetésére köteles. Ha a felkínált fentiek szerinti helyettesítő szolgáltatás az eredetinél alacsonyabb értékű, az utazásszervező köteles a díjkülönbözetet az utasnak megtéríteni. Ha viszont a felkínált helyettesítő szolgáltatás magasabb értékű, akkor a különbözet az utast terheli. Ha az utazásszervező nem az utas érdekkörében felmerült okból áll el az utazási szerződéstől, a fentieken túlmenően köteles az utasnak az elállás következtében felmerült kárát (ideértve a nem vagyoni kárt is) megtéríteni, kivéve, ha a) a DIAS-ZEUS TRAVEL elállására általa nem befolyásolható (ellenőrzési körén kívül eső), ésszerűen el nem hárítható olyan külső körülmény miatt - ide nem értve valamely harmadik személy magatartását, illetve a túlfoglalás esetét - került sor, amelyet a szerződéskötés idején nem látott és ésszerű elvárhatóság mellett nem is láthatott előre (a továbbiakban: vis maior), vagy b) ha a jelentkezők száma a meghirdetett legalacsonyabb résztvevőszámot nem éri el, és az elállásáról az utast írásban, az utazási szerződésben megjelölt időtartamon belül tájékoztatták. 11. Az utas az utazási szerződéstől írásban tett nyilatkozattal az utazás megkezdése előtt bármikor elállhat. Ha a DIAS-ZEUS TRAVEL Kft az utazási szerződés lényeges feltételét az indulás előtt rajta kívül álló okból kívánja jelentősen módosítani, így különösen, ha a díjemelés mértéke a 8 (nyolc) százalékot meghaladja, köteles erről az utast haladéktalanul tájékoztatni. Ebben az esetben az utas a) elállhat a szerződéstől, vagy b) ha elfogadja a változtatásokat a szolgáltatás díja (részvételi díj) e változásokhoz kapcsolódó megváltoztatásával együtt, a felek módosítják a szerződést. Az utas az előzőek szerinti döntéséről köteles az utazásszervezőt haladéktalanul írásban tájékoztatni. Ha az utas a 8 %-ot meghaladó díjemelésre tekintettel eláll a szerződéstől, megilletik az R 9. § (2) bekezdésében, illetve a 9. § (4) bekezdésében meghatározott jogok. Ha az úti cél vagy az ahhoz vezető útvonal olyan területet érint, amely - az utazási szerződés megkötését követően - a külpolitikáért felelős miniszter által vezetett központi államigazgatási szerv honlapján az „utazásra nem javasolt” utazási célországokat és térségeket megjelölő felsorolásba felvételre kerül, az utazásszervező köteles azonos vagy magasabb értékű helyettesítő szolgáltatást nyújtani. Ha helyettesítő szolgáltatás az eredetinél alacsonyabb értékű, az utazásszervező köteles a díjkülönbözetet az utasnak megtéríteni. Ebben az esetben az utas a) ha elfogadja a helyettesítő szolgáltatást, a felek módosítják az utazási szerződést, vagy b) elállhat a szerződéstől. Ha az utas „az utazásra nem javasolt” minősítés miatt áll el a szerződéstől, az utazásszervező köteles a teljes befizetett díjat azonnal visszafizetni. 12. Ha a szerződés az utazás során szűnik meg, a DIAS-ZEUS TRAVEL Kft az utas érdekében szükséges intézkedéseket megteszi, és ennek költségeit megelőlegezheti. Az intézkedés költsége a DIAS-ZEUS TRAVEL Kft-t terheli, ha a szerződés neki felróható, vagy érdekkörében felmerült okokból szűnik meg. 13. a) Ha az utas nem az előző pontokban meghatározott okok miatt, az utazás megkezdése előtti 60 napon belül a szerződéstől eláll, úgy az elállástól számított 8 napon belül a 1,5 % stornóbiztosítási díjon és az adminisztratív díjon felül (1000 Ft/fő) az alábbi összegű költségeket (bánatpénzt) kell megfizetnie a DIAS-ZEUS TRAVEL Kft-nek: Lemondás az indulás előtt: Bánatpénz: 60-31 nappal a részvételi díj 10%-a 30-21 nappal a részvételi díj 30%-a 20-10 nappal a részvételi díj 60%-a 9-7 nappal a részvételi díj 80%-a 6-0 nappal ill. meg nem jelenés esetén a részvételi díj 100%-a
ASSISTANCE CARD 96
97
Partnerirodáink
Utazási szerződés A lemondási költség (bánatpénz) a teljes részvételi díjnak megfelelően kerül felszámításra és levonásra. A leelőlegezett utazásra a hely addig biztosított, amíg a befizetett előleg fedezi a felszámítható lemondási költséget. b) Ha a lemondásra az utazás megkezdése előtti 60 napon kívül kerül sor, úgy a 1,5 % stornóbiztosítási díjon és az adminisztratív díjon felül (1000 Ft/fő) az Iroda kezelési költséget számít fel (1500 Ft/fő). c) Átjelentkezés esetén 60 napon kívül (időpont, úti cél, vagy szálláshely változtatásánál) a költségtérítés összege 1000 Ft/fő. Időpont módosítása esetén a korábban már a biztosítónak elszámolt 1,5 % stornóbiztosítási díj is az irodánál marad. A fenti határidőkön belül időpontot, úti célt, szálláshelyet változtatni csak a feltüntetett bánatpénz megfizetésével lehetséges. Ha módosításra kerül sor, az újonnan választott szolgáltatás aktuálisan meghatározott ára (pl. kedvezmény megszűnése, vagy akció életbe lépése) lép életbe. Ha az utas az utazási szerződéstől - a bánatpénz megfizetése mellett - eláll, az utazásra (részvételre) vonatkozó jogai megszűnnek. A DIAS-ZEUS TRAVEL Kft utazási irodának jogában áll a visszamondott helyeket újból értékesíteni. Az út lemondásakor felszámítandó teljes összeg az utast terheli. Ha az utas az utazást lemondani kényszerül, köteles az irodát előzetesen megfelel időn belül értesíteni, annak érdekében, hogy a bánatpénz levonása utáni szükséges visszajáró öszszeget az Iroda előkészítse. Visszafizetési igény esetén az utas köteles minden lényeges információt megadni (pl. pénztárbizonylat száma, utazási szerződés kelte), a részvételi jegyet pedig eredetiben visszaszolgáltatni. Az eredeti részvételi jegy visszaszolgáltatása hiányában az Iroda nem kötelezhető a visszafizetés teljesítésére. 14. a) A DIAS-ZEUS TRAVEL Kft felel az utazási szerződés nem, vagy hibás teljesítéséből eredő károkért, kivéve, ha a nem, vagy hibás teljesítés sem az ő, sem az általa igénybevett közreműködő magatartására vezethető vissza, különösen ha - a szerződés teljesítésében mutatkozó hiányosságok az utas magatartására vezethetők vissza, vagy - a hibák olyan harmadik személy magatartására vezethetők vissza, aki az utazási szerződésben vállalt szolgáltatásokkal nincs kapcsolatban, s a hibát az utazási vállalkozó kellő gondossággal sem láthatta előre, ill. azt nem volt képes elhárítani, vagy - vis maior következett be. Ilyennek minősül az olyan szokatlan, előre nem látható körülmény, amely az utazási vállalkozó akaratán kívül áll, s amelynek következményeit az utazási vállalkozó a legkörültekintőbb gondoskodás mellett sem lett volna képes elhárítani. b) A DIAS-ZEUS TRAVEL nem köteles a részvételi díjat leszállítani, ha az utas valamely szolgáltatást saját elhatározásából vagy érdekkörében felmerült okokból nem vette igénybe. c) Az utazás során az utas az általa harmadik személynek okozott kárért közvetlenül tartozik felelősséggel. d) Az utas tudomásul veszi, hogy szálláshely cseréjére sokszor az irodán kívül álló ok miatt, bármikor sor kerülhet. A DIAS-ZEUS TRAVEL Kft köteles ilyen esetben utasainak ugyanolyan, vagy jobb kategóriájú szálláshelyet biztosítani. Az utas tudomásul veszi, hogy az egymással megegyező kategóriájú szálláshelyek között kisebb-nagyobb minőségi különbségek előfordulhatnak. Ilyen csere esetén az utas nem kötelezhető a különbözet megfizetésére, illetve ha a szálláshely eltér a szerződésben foglalttól, az utas kérheti a díj arányos leszállítását. Az utas a felajánlott rosszabb minőségű szolgáltatást nem köteles elfogadni. e) Az utazási szerződés hibás teljesítése esetén az utasnak a kifogásait a kifogásra okot adó esemény helyszínén a DIAS-ZEUS TRAVEL Kft képviselőjének (partnerirodájának) jelentenie kell, és arról jegyzőkönyvet kell készíttetnie, amelynek egy példánya az utast illeti meg. Amennyiben a szálláshelyet illetően az utas alapvető kifogással él, és cserét igényel, azt a megérkezéstől számított 24 órán belül, szintén a helyszínen, az Iroda képviselőjénél kell jeleznie. Ezek után az utazás
98
befejezését követő 8 napon belül írásban a DIAS-ZEUS TRAVEL Kft (1075 Budapest, Károly krt. 5.) tudomására kell hoznia, amelyhez a jegyzőkönyv másolatát csatolnia kell, amely kötelezettségeket az utas a Ptk. kölcsönös együttműködés elvéből fakadó kötelezettségeként elfogad. A kifogás késedelmes előterjesztése vagy jegyzőkönyv másolat hiánya esetén sem a helyszíni partneriroda, sem a DIAS-ZEUS TRAVEL Kft a kárigényért nem tartozik felelősséggel. A panaszlevélre az Iroda 30 napon belül válaszolni köteles. Személyes meghallgatáshoz előzetes egyeztetés, bejelentkezés szükséges. 15. Az Iroda autóbuszain, repülőjáratain élő állat szállítása nem megengedett, tilos továbbá bármilyen élő állat bevitele az apartmanokba is. Az ebből eredendő károkért az utast terheli a felelősség. 16. Az irodának a bőröndök, táskák állapotát ellenőrizni nem áll módjában, így azok szállítása során bekövetkezett esetleges sérülésért felelősséget nem vállal. (Azon utasok, akik poggyászbiztosítással rendelkeznek az utazás idejére, a bekövetkezett kárról a külön elkészített jegyzőkönyvvel - hazaérkezéskor – haladéktalanul a biztosítóhoz kell forduljanak.) 17. Az utas a poggyászának őrizetéről, felügyeletéről az utazás során maga gondoskodik. Autóbuszban, repülőn, szálláshelyen hagyott tárgyakért, elcserélt táskákért az Iroda nem vállal felelősséget. Az utas az értéktárgyak megőrzését - térítés ellenében – a partnerirodától vagy a szállodától kérheti. 18. Az utas köteles az apartmanokra és annak berendezési tárgyaira vigyázni. Az okozott kárért anyagi felelősséggel tartozik. 19. A DIAS-ZEUS TRAVEL Kft útjai döntő többségében saját szervezésűek. Előfordulhat azonban pl. az út telítettsége miatt, hogy más irodák ajánlatait is értékesíti, erről az adott utazási szerződés megkötésekor írásban ad tájékoztatást. Ha az utazást nem, vagy csak részben szervezi az Iroda, akkor az esetlegesen felmerülő kifogásokat csak továbbítani tudja az illetékes irodának, döntést hozni azonban nem áll módjában. Az ügyintézésben természetesen segítségnyújtást vállal az utasnak. 20. A különböző üdülőhelyeken található partnerirodák fakultatív kirándulásokat szerveznek, és egyéb szolgáltatásokat (pl. étkezés, autó- és motorkölcsönzés) nyújtanak. Az utas tudomásul veszi, hogy mielőtt igénybe veszi ezeket a lehetőségeket, célszerű tájékozódnia más helyi irodák ajánlatairól és árairól is. A helyszínen befizetett – az irodától független - programokkal és szolgáltatásokkal kapcsolatban az Iroda reklamációt nem fogad el. 21. a) Autóbuszos utazások esetén az Iroda és a fuvarozó vállalkozók mindent megtesznek annak érdekében, hogy az utas minél biztonságosabban és időben érje el úti célját. Az utazás időtartama azonban a határátkelők forgalmától és az útviszonyoktól is függ. Az esetleges hosszabb várakozások miatt jelentős késések is előfordulhatnak. Az Iroda vállakozóktól bérelt autóbuszai jó műszaki állapota ellenére a hosszú utazások során kisebb-nagyobb meghibásodások (légkondicionáló berendezés, kerékcsere stb.) elképzelhetők, de munkatársai megpróbálják - a lehetőségeket figyelembe véve – a hiba azonnali elhárítását. Gazdasági megfontolásokból előfordulhat, hogy az Iroda autóbuszai útvonalát, az indulás helyszínét vagy időpontját - az utasok értesítése mellett - kis mértékben megváltoztatja, és a célállomás mellett más üdülőhelyet is útba ejt. Ilyen esetben az új útvonalról legkésőbb az indulás helyszínén, míg az indulási helyszín, vagy időpont megváltoztatásáról előzetesen, megfelelő időpontban ad tájékoztatást az Iroda. Az Utazási Szerződés értelmében az üdülőhelyen töltött első és utolsó nap az utazásra szolgál, ezért pénzviszszatérítés igényét vagy reklamációt a tartózkodás lerövidítésért nem fogad el az Iroda. b) Repülővel történő utazás esetén az adott légitársaság utazási feltételei érvényesek, a járatok esetleges késéséért az irodát nem terheli felelősség (vis maior). A repülőúttal kapcsolatban az utas tudomásul veszi, hogy közbeeső leszállásra, repülőgép vagy a légitársaság cseréjére sor kerülhet. Előfordulhat, hogy charterjárat helyett menetrend szerinti já-
rattal történik az utazás (vagy fordítva), amely esetleg menetrend-változással is járhat. Az ebből adódó bármilyen kárért a DIAS TEUS TRAVEL Kft kártérítésre nem kötelezhető. A repülővel szállított poggyászok megrongálódásáért, eltűnéséért a DIAS TEUS TRAVEL Kft kártérítésre nem kötelezhető. Az elveszett poggyászokat az érkezés után azonnal a tranzitváróban kell bejelenteni, amihez az Iroda képviselője nem tud segítséget nyújtani. Az Utazási Szerződés értelmében az első és utolsó nap az utazásra szolgál, ezért pénzvisszatérítés igényt vagy reklamációt a tartózkodás lerövidítésért az Iroda nem fogad el. Az utas hibájából elmaradt szolgáltatásokért befizetett összeg utólag nem igényelhető vissza (pl. repülőgép lekésése). Az utas tudomásul veszi, hogy abban az esetben, ha az utas az utazást lemondja és a DIAS-ZEUS TRAVEL Kft az utas számára a repülőjegyet már megvásárolta, akkor a repülőjegy értékének visszafizetésére már nincs lehetőség. 22. Különleges kéréseket (pl. szálláshelyen földszinti vagy emeleti elhelyezés, egymás melletti szobák, direkt szobaszám kérése; illetve buszon ülés kérése, stb.) az Iroda figyelembe vesz és annak érdekében mindent megtesz, de teljesítésére garanciát nem vállal. 23. Egyes szálláshelyek rendelkeznek tengerre néző szobákkal, ezt az Iroda programfüzeteiben (az ártáblázatban) minden esetben feltünteti. A tengerre néző szoba jelenthet oldalirányú kilátást is. Amennyiben lehetőség van tengerre néző szoba foglalására, azt csak felár befizetése ellenében tudja garantálni az Iroda. Felár fizetés hiányában, a szoba elhelyezkedésével kapcsolatban reklamációt nem fogad el. 24. A részvételi jegyet a teljes összeg befizetése után adja ki az Iroda, amennyiben rendelkezésére áll a hivatalos és pontos menetrend. Ha az időpontokban változás áll be, arról a DIAS-ZEUS TRAVEL Kft utasait - előzetesen telefonon és - haladéktalanul írásban értesíti. 25. Az utas egyéni utazás esetén tudomásul veszi, hogy az Iroda külföldi partnerirodái főszezonban helyi idő szerint. 22 óráig, elő- és utószezonban 21 óráig tartanak nyitva (sok helyen a szieszta ideje alatt, 14 és 18 óra között is zárva tartanak). Ha ennél később érkeznek meg az üdülőhelyre, akkor a szálláshelyüket csak másnap tudják elfoglalni. Az egyénileg utazó utas tudomásul veszi, hogy az utazás tervezésénél a fentieket figyelembe kell, hogy vegye, és ebből eredően a DIAS-ZEUS TRAVEL Kft-vel szemben kártérítési igénnyel nem léphet fel. 26. Azon utasok, akik csak autóbuszjegyet vásároltak az irodától, minden nyaralóhelyen egy meghatározott központi helyig szállítja az Iroda, számukra a fel- és leszállás csak itt lehetséges. 27. Csak repülőjegyet, ill. autóbuszjegyet (szálláshely lekötése nélkül) vásárló utasok vállalják, hogy a hazautazás időpontja előtt 48 órával a hazautazási szándékukat az Iroda telepített idegenvezetőjénél, a helyi partneriroda magyar nyelvű képviselőjénél vagy a budapesti főirodánál megerősítik. Ennek elmulasztásából adódó károkért az Iroda nem vállal felelősséget. 28. A főszezonban az „extra” szobák árai eltérhetnek a prospektusban megjelentektől, és az akciós árak ezekre nem vonatkoznak. 29. A felek tudomásul veszik, hogy a hatályos eljárásjogi jogszabályok értelmében a DIAS-ZEUS TRAVEL Kft által szervezett utazással kapcsolatos, jelen szerződésből fakadó perben az illetékes bíróság a Pesti Központi Kerületi Bíróság, illetve értékhatártól függően a Fővárosi Törvényszék lesz. 30. A DIAS-ZEUS TRAVEL fenntartja jogát arra vonatkozóan, hogy indokolt esetben a szerződésben leírtaktól kisebb mértékben eltérjen. Ilyen esetben az utasokat tájékoztatja az eltérés okáról, mértékéről és az esetleges elállás jogáról. Dátum: . . . . . . . . . . . . . . . év . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . hó . . . . . . . nap
DIAS-ZEUS TRAVEL Kft képviselője
Szerződő Utas
Kiemelt partnerirodáink Budapesten
Nagy Utazási Iroda 6640 Csongrád, Fő u. 14. Telefon: 63/470 475
Dental Tours 2660 Balassagyarmat, Nádor u. 15. Telefon: 35/301 335
KM Tours 6720 Szeged, Jókai u.1. Telefon: 62/420 782
Nagy Utazási Iroda 5900 Orosháza, Kossuth u.28. Telefon: 68/472 294
Pécsi Dóm Tours Kft. 7621 Pécs, Teréz u.1. Telefon: 72/510 177
Utazásmánia.hu 6000 Kecskemét, Széchenyi tér 14. Telefon: 76/504 960
Panoráma Tourist Kft. 5100 Jászberény, Petőfi tér 2. Telefon: 57/412 855
Dóm Tourist Kft. 7400 Kaposvár, Irányi D. u. 9. Telefon: 82/410 039
Nagy Üdülésközvetítő Bt. 6000 Kecskemét, Lestár tér 2. Telefon: 76/485 497
Marco Polo Travel 3100 Salgótarján, Rákóczi út 1-9. Telefon: 32/423 424
Summer Time Travel 8060 Mór, Deák Ferenc u. 28. Telefon: 22/401 317
Pilistours Utazási Iroda 2084 Pilisszentiván, Szabadság út 76. Telefon: 26/356 412
Battex-Sziget 6400 Kiskunhalas, Szilády Áron u.3. Telefon: 77/424 988
Jolly Joker 2800 Tatabánya, Fő tér 34. Telefon: 34/312 246
Jági Utazás 2000 Szentendre, Kucsera Ferenc u.15. Telefon: 26/312 207
Palm Beach Utazási Iroda 1148, Budapest, Nagy Lajos király útja 97/B. Telefon: 789 1318
Nirva Tours 6800 Hódmezővásárhely, Deák F. u. 19. Telefon: 62/534 310
Neverland Travel 6724 Szeged, Felső Tisza-part 31-34. Telefon: 70/778 3072
Csep21 Travel 1211 Budapest, Rákóczi F. út 142. Telefon: 450 8418
Ace Travel 2030 Érd, Szabadság tér 12. Telefon: 23/898 231
Cartour 8000 Székesfehérvár, Rákóczi út 4. Telefon: 22/506 171
Theo Tours Kft. 1073 Budapest, Erzsébet krt. 14. Telefon: 352 3456
Echo Bt. 2400 Dunaújváros, Vasmű út 41. Telefon: 25/501-660
Autoclub Travel 6722 Szeged, Bartók tér 6. Telefon: 62/420 133
Amazon Travel 1092 Budapest, Ferenc krt. 8-10. Telefon: 217 0732
Polpex 2003 Utazási Ügynökség 3100 Salgótarján, Március 15. út 14. Telefon: 32/316 940
Vidéken
Szirtaki 2003 Utazási Ügynökség 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 3. Telefon: 62/245 551
Tavasz Travel 2600 Vác, Széchenyi u. 7. Telefon: 27/300 180
Alhambra Tours Kft. 2085 Pilisvörösvár, Fő út 18. Telefon: 26/330 978
Karibi Álom Utazási Ügynökség 5600 Békéscsaba, Andrássy u.8. Telefon: 66/445 809
Mistral Utazási Iroda 6000 Kecskemét, Zimay L. u. 16. Telefon: 76/481 614
Zenit Tours 5600 Békéscsaba, Andrássy út 4. Telefon: 66/453 210
Kalocsa Gold Tours Kft. 6300 Kalocsa, Hunyadi J.u.41. Telefon: 78/465 347
Age Travel Kft. 2400 Dunaújváros, Vasmű út 39. Telefon: 25/787 098
Top Tours 6722 Szeged, Szentháromság u. 15. Telefon: 62/423-734
Cathedralis Tours 2500 Esztergom, Bajcsy-Zsilinszky u.26. Telefon: 33/520 260
Koczka Tours 2600 Vác, Széchenyi I. u. 2. Telefon: 27/304 861
Sas Travel 6720 Szeged, Arany János u. 6-8. Telefon: 62/552 391
Atlantic Travel 6720 Szeged, Kálvária sgt.7. Telefon: 62/658 160
Télen-Nyáron Utazási Ügynökség 1063 Budapest, Szinyei Merse u.16. Telefon: 707 5675 Nettravel.hu Utazási Iroda 1042 Budapest, Árpád út 51-53. Telefon: 231 0345 Lastminute Központ Utazási Iroda 1173 Budapest, Cinkotai u. 6/17. Telefon: 256 3894 Esőerdő Utazási Iroda 1222 Budapest, Nagytétényi út 37-43. Campona Telefon: 424 0474
99
IRODÁINK ELÉRHETŐSÉGE: Főiroda: 1075 Budapest, Károly körút 5. Telefon: +36 1 413 26 60, fax: + 36 1 413 26 70 Budai iroda: 1024 Budapest, Széll Kálmán tér 5. Telefon/Fax: +36 1 346 00 55 E-mail:
[email protected] www.diaszeustravel.hu
DIAS
ZEUS Travel 100