Az év méze lett a keceli
FLORA után - FLORA előtt
Keceli hegymászó a Mont Blanc-on
Új buszjáratok Kecelen
Keceli Hírek
KECEL VÁROS KÖZÉLETI LAPJA VI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2016. JANUÁR
Újévi operett és musical gála - 2016
INGYENES www.kecel.hu
Fotó: Városi Anett
Keceli Hírek
Sok boldogságot!
Pálinkás Krisztián és Pálinkásné Csavari Ágnes
Kedves Ifjú Házasok! Küldjétek el esküvői fotótokat e-mail címünkre, s mi díjmentesen közzétesszük a Keceli Hírekben! (
[email protected])
2
2016. január
Az év méze lett a keceli Országos sikert ért el Bóna Zoltán és felesége. A családi vállalkozás – amelybe már gyermekeik is bekapcsolódtak – egyik terméke ugyanis Az év méze lett 2015-ben. A méhészek a VIII. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon két másik díjat is megkaptak. Bóna Zoltán és Bóna Zoltánné 14 éve méhészkedik Kecelen. 5 családdal kezdték, de ma már 260 áll náluk a mézgyűjtés szolgálatában. Évről évre gyarapodó sikereikről a Bogárzó Média, majd a KecelMédia is folyamatosan beszámolt. Lekvárjaik – merthogy ezek készítésével is foglalkoznak – rendre kiérdemlik a nemzeti park védjegyét, mézeik pedig sorra nyerik a versenyeket. A legutóbbi, s egyben legnagyobb sikerüket december 12-én a VIII. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon érték el, ahol bejelentették, hogy 2015-ben az ő mézük lett az év méze hazánkban. A méhészek azt mondják, ezzel az elismeréssel mindent elértek, amit csak lehetett. Azt hiszem, innen már nincs tovább. Büszkék vagyunk arra, amit az értékeléskor hallottunk, hogy 100 %-os, hibátlan, zöldes árnyalatú akácmézet állítottunk elő. – nyilatkozta lapunknak Bóna Zoltánné, akitől megtudtuk azt is, hogy a jó minőségű, tiszta méz titka a megfelelő évjárat és az időben történő pergetés. A keceli termelők triplán örülhettek a mézfesztiválon, mivel nagydíjat nyert akácmézük a legjobb akácméz kategóriában is megosztott első helyen végzett, vegyes virágmézük pedig Magyarország második legjobbja lett, egy valamenynyi kategóriára jellemző, hoszszadalmas és aprólékos bírálati eljárás eredményeként. Bóna Zoltán nemrég megszerezte a méhanya tenyésztő minősítést, és ezzel bekerült a szakma „elit klubjába”. Tevékenységükre pedig már kutatók is felfigyeltek. Hamarosan azt tanulmányozzák náluk, hogyan teleltetik sikeresen állományukat zárt térben. H.A.
Keceli Hírek
2016. január
Aktuális
FLORA után - FLORA előtt
Támogatást nyert a tűzoltóság
Szép remények. Így lehetne összefoglalni, illetve értékelni a virágkiállítást, szubjektíven, némi elfogultsággal. Többen voltak kíváncsiak a FLORA rendezvényeire 2015ben, mint egy évvel korábban. A látogatók viszszajelzései pozitívak. Ha a Flora korábbi fényét nem is, de valamit talán sikerült megvillantani Kecelen abból, milyen lehetne egy olyan kiállítás, amelyen a főszerep sajnos már nem kizárólag a virágoké. Ha csak a számokat nézzük, 2014-ben 6606, idén 6851 belépőt adtak el a szervezők. A látogatók száma ettől jóval magasabb volt, hiszen a tiszteletjeggyel rendelkezők, illetve a 6 év alatti gyermekek nem voltak regisztrálva. A XXIX. FLORA VIRÁGFESZTIVÁL és XIII. KECELI ORSZÁGOS FAZEKAS KIÁLLÍTÁS idei közel félszáz programja látszatra is nagyon sok előkészítő és lebonyolító munkát követelt a szervezőktől. A három nap során a régi, valamint a már hagyományosnak tekinthető programok mellett ezúttal is akadtak újdonságok. Az idei téma a „Mesevilág” úgy tűnik, célba talált a gyerekek és a „gyermeklelkű” idősebb korosztály körében egyaránt. A bemutatkozók és kiállítók törekedtek az újításokra, valami mást, valami többet szerettek volna adni. A lelkes fazekasok ezúttal is kitettek magukért, mint ahogy a mezőgazdasági gépek kiállítása is jó hírét vitte a rendezvénynek. Mindent összegezve elmondható, hogy a 2015-ös FLORA színvonalasabb volt az előzőnél. A 2016-os, jubileumi rendezvény pedig remélhetőleg ezt is túl tudja majd szárnyalni.
Idén összesen félmilliárd forintra pályázhattak országos szinten az önkéntes tűzoltók. A Bács-Kiskun megyei szervezetek is sikeresen éltek a lehetőséggel, derült ki a katasztrófavédelem évzáró ünnepségén. A támogatás az egyéni védőeszközökön túl a beavatkozások során nélkülözhetetlen felszerelésekre használható fel. Kecel Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete összesen 799 276 forintos pályázati forrást nyert el, amelyből Mobil EDR rádió, 5 légzőkészülékhez tartalékálarc, mászó öv, 3 pár védőkesztyű és 5 tömlőtartó kötél beszerzésére kerül majd sor.
Újabb elismerés Korábban már hírt adtunk arról, hogy november 27én rendezték meg a XII. Aranyszem Operatőr Fesztivált, amelyen Szőke Dániel a Záridő című alkotás fényképezéséért vehetett át elismerést. A keceli származású operatőr december 8-án a 2015-ös Kreatív Craft Awardon vett részt, amelyen az HBO többek között pályázott operatőr kategóriában is, nemrég indult sorozatának, az Aranyélet című alkotásnak a promójával. A kisfilmet Szőke Dániel jegyzi, aki a „Legjobb operatőri munka” kategóriában bronzérmet nyert alkotásával. Gratulálunk!
2015 utolsó önkormányzati ülése December 17én tartotta ez évi utolsó munkanapját Kecel Önkormányzata. A tanácskozás a hagyományoknak megfelelően az óvodások karácsonyi műsorával kezdődött. A képviselők ezt követően megtárgyalták és elfogadták 2016. évi munkatervüket. Ebben többek között az áll, hogy lehetőség szerint szerdai napokon, 14 órai kezdéssel üléseznek majd. Szintén egyhangú támogatást kapott az iskolai felvételi körzetek véleményezéséről szóló előterjesztés, amely rögzíti, hogy mivel jelenleg egyetlen általános iskolája van a városnak, így az intézménynek Kecel teljes közigazgatási területe a beiskolázási körzete. Beszámolt 2015-ös tevékenységéről az ebrendészeti telep is. Az anyagból kiderül, hogy a befogott állatok táplálását a helyi SPAR biztosítja lejárt szavatosságú élelmiszerekkel. Az összefoglalóban olvasható az is, hogy a lakossági jelzések alapján idén csökkent a kóbor kutyák száma Kecelen. Az ülést követően közös vacsorán vettek részt a képviselő-testület tagjai.
Figyelem! Csalók térségünkben! Az elmúlt hónapokban megszaporodtak a bejelentések, melyekben arról értesítették a Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft.-t, hogy valakik a nevükben csatornatisztítás, illetve csatornarendszer ellenőrzése végett jelentek meg az ingatlantulajdonosoknál. A magukat a szolgáltató alkalmazottainak kiadó személyek munkaruhában, hitelesnek tűnő okokra hivatkozva csengettek be a családokhoz. Feltehetően több helyen már pénzt is kértek, illetve kaptak tevékenységükért. A vízszolgáltató az esetek kapcsán arra hívja fel a lakosság figyelmét, hogy otthonaikba csak olyan személyeket engedjenek be, akik a cég emblémás öltözetét viselik, és rendelkeznek fényképes igazolvánnyal, amely bizonyítja, hogy a társaságot képviselik. H.A. 3
Városfejlesztés Kicsi az esély a Leader forrásra Több településre kevesebb Leader forrás jut 2014 és 2020 között. Többek között ez hangzott el Kecelen azon a fórumon, amelyen a Felső-Bácska Vidékfejlesztési Egyesület tájékoztatta az érdeklődőket. A Felső-Bácska Vidékfejlesztési Helyi Akciócsoport tájékoztatója szerint a térség 34 településén 2007-2014 között 465 projekt valósult meg 3,6 milliárd forint támogatással. A mostani időszakban az újonnan csatlakozó településekkel együtt (Kecel is köztük van) 46-ra nőtt az önkormányzatok száma, a rendelkezésre álló forrás pedig 960 millióra csökkent. Az érdeklődők számára két fő célterület van. Az „Életminőség Javítására - a Mélyszegénységben Élők Felzárkóztatására”, valamint „A Helyi Gazdaságfejlesztésre” egyaránt 480-480 millió forint jut majd. Az első pályázatokat 2016 közepén írják ki. A Felső-Bácska Vidékfejlesztési Egyesület keceli rendezvényén elhangzott, hogy a civil pályázóknak érdemes átgondolniuk, mire hová pályáznak, azaz a Leader támogatások mellett milyen egyéb forrásokat részesítenek előnyben.
Új buszjáratok Kecelen
December 13-án új – Kecelt is érintő – buszjáratokat indított térségünkben a Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt., néhány jármű pedig meghosszabbított útvonalon közlekedik. A részletek a DAKK tájékoztatása szerint: 225 sz. járat (Kecskemétről indul, Kecelre érkezik) módosított útvonalon, Kaskantyú település érintésével közlekedik. Kecskemét, autóbusz 4
Keceli Hírek állomásról indul 13:00 órakor, Kaskantyúról indul 14:03 órakor, Kecelre érkezik 14:45 órakor. Új 356 sz. járat (Bajáról indul 9:45 órakor, Kecelre érkezik 10:53 órakor) kerül meghirdetésre. (2016. április 2-ig kísérleti jelleggel közlekedik.) Új 451 sz. járat (Kecelről indul 11:15 órakor, Bajára érkezik 12:15 órakor) kerül meghirdetésre. (2016. április 2-ig kísérleti jelleggel közlekedik.) 5315 sz. járat (Bajáról indul 9:45 órakor, Császártöltés felsőre érkezik 10:37 órakor) meghosszabbított útvonalon Kecelig közlekedik. Bajáról indul 9:45 órakor, Kecelre érkezik 10:53 órakor. 358 sz. járat (Császártöltés felsőről indul 11:30 órakor, Bajára érkezik 12:15 órakor) meghosszabbított útvonalon Kecelről indul. A járat az 5226 Kecskemét – Izsák Kiskőrös – Baja autóbuszvonalon 451 járatszámmal kerül meghirdetésre, Kecelről indul 11:15 órakor, Bajára érkezik 12:15 órakor. 121 sz. járat (Kalocsáról indul 5:20 órakor, Szegedre érkezik 7:55 órakor) 5:51 órakor Kecel, fürdőtelep megállóhelyen megállításra kerül. Az új buszmenetrend elérhető a könyvtárban.
Mentesülhet a talajterhelési díj megfizetése alól Január 1-jén lépett életbe az a helyi rendelet, amely bizonyos esetekben lehetővé teszi, hogy az ingatlantulajdonosok mentesüljenek a talajterhelési díjfizetés alól. Kecel Város Képviselő-testülete felülvizsgálta és - nagyrészt jogszabály szerkesztési okokból - újraszövegezte a talajterhelési díjról szóló 2004-es önkormányzati rendeletét. Az elfogadott előterjesztés szerint az a személy mentesülhet a talajterhelési díj megfizetése alól, aki 70. életévét a tárgyév január 1. napja előtt betöltötte, egyszemélyes háztartásban lakik, és a vízfogyasztása nem haladja meg az évi 40 m3-t. A rendelkezés szerint a csatorna-hálózatra még rá nem csatlakozott, vagyis a házi bekötéseket még el nem végzett in-
2016. január gatlantulajdonosoknak március 31-ig írásban kell kérelmezniük a mentességet. A Városháza szerint fontos tudni, hogy - amennyiben a közcsatornát év közben helyezik üzembe - a díjfizetési kötelezettség a kibocsátót a közcsatorna üzembe helyezését követő 90. naptól terheli.
Már nem feltétlenül kopogtat vízmérő-leolvasó Egy, a fogyasztóknál felszerelt jeladó révén gyorsabbá válik a vízmérő-leolvasás Kecelen. A Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. által alkalmazott rendszer akár a vízelfolyásra is felhívhatja a figyelmet. A rádiómodullal szerelt vízmérővel rendelkező felhasználási helyekre nem kopogtat a vízmérő-leolvasó, hiszen a rádiójeleken kapott fogyasztási adatok a megfelelő informatikai eszközök segítségével az utcáról begyűjthetők. A jeladók szivárgásriasztási funkcióval rendelkeznek, ami segít észlelni az esetleges meghibásodást. A jeladó modul bizonyos típusú társasházi mellékmérőkre is felszerelhető. Távleolvasás esetén megszűnik a részszámlázás, kéthavonta tényleges leolvasást végez a szolgáltató ezzel a módszerrel. További tudnivalók: www.kiskunviz.hu.
Segített a hátralékkezelő program
Az EDF–DÉMÁSZ, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közös hátralékkezelő programja 2015-ben 43 keceli fogyasztónak nyújtott segítséget számlatartozása kiegyenlítéséhez. 36 pályázó család teljes egészében megszabadult adósságától, míg 7-en a következő hónapokban törlesztik azt a támogatás segítségével. 4 rendszeresen fizető, de szociálisan rászoruló fogyasztó pedig havi segítséget kap az áramdíj rendezéséhez. H.A.
Keceli Hírek
2016. január
Tavaszi pályázatok
Kecel Város Önkormányzata „Erre is emlékezem” címmel 2016-ban is meghirdeti hagyományos pályázatát, amelyen részt vehet minden keceli és volt keceli lakos. Pályázni lehet irodalmi és tudományos kategóriában az alábbi témákkal: - teljes önéletírással, - életünk egy-egy sorsfordító, az utókor számára különösen tanulságos szakaszának bemutatásával, - az emberi élet természetes fordulóival, - ipari, mezőgazdasági, egyéb munkák bemutatásával, - a pályázó hozzátartozója életét befolyásoló események emlékeivel foglalkozó írással, - egyletek, vendéglők, műkedvelő csoportok ismertetésével, - helyi hiedelmek, mondák, történetek feldolgozásával, - egyéb, Kecelhez kötődő munkával. Felhívjuk figyelmüket, hogy az elmúlt években beadott művek ismételten nem küldhetők be! A pályamunkákat két példányban, postai úton vagy személyesen kell eljuttatni a Keceli Közös Önkormányzati Hivatalba (6237 Kecel, Fő tér 1.) Haszilló Ferenc polgármesternek címezve, továbbá – amennyiben a pályázónak lehetősége van rá – Word csatolmányként a rendezveny@kecel. hu e-mail címre. A pályázók írásuk mellett kérjük, tüntessék fel nevüket, telefonszámukat és lakáscímüket. Díjazás kategóriánként: első díj: 20.000 Ft, második díj: 15.000 Ft, harmadik díj: 10.000 Ft Beküldési határidő: 2016. március 16. (szerda) 12.00. Az eredményhirdetésre április 22-én (pénteken), Kecel újratelepítésének és várossá nyilvánításának évfordulóján kerül sor. Információ: 78/420-211/126 mellék, 20/96-56-888
Kecel Város Önkormányzata riportés versíró pályázatot hirdet az általános iskola tanulói számára. Riport készíthető bármely témában, így például ismert vagy érdekes emberekkel munkájukról, hobbijukról, általuk szervezett eseményekről, helyi közösségek tevékenységéről. Vers szabadon választott témában küldhető. A pályázatokat jeligével kérjük ellátni, mellé zárt borítékban csatolva a pályázó nevét, címét, osztályát.
Önkormányzat
„Az Év Polgárőre” 2015 díj A Keceli Polgárőr Egyesület minden évben kitünteti azon, évente minimum 12 szolgálatot teljesítő tagjait, akik Kecel Város közrendjének és közbiztonságának érdekében kimagasló társadalmi tevékenységet végeznek. Kérem, javaslatával segítse elő eme díj odaítélését arra érdemes polgárőrtársunk részére! Javaslatát eljuttathatja 2016. január 30. napjáig a Keceli Polgárőr Egyesület elnökéhez az alábbi elérhetőségeken: Orcsik István, telefonszám: 20/9440599, e-mail cím:
[email protected], cím: 6237 Kecel, Dankó Pista utca 1. Kérem, a javaslattétel esetében térjen ki az odaítélés indokára is! Köszönettel: Orcsik István elnök, Keceli Polgárőr Egyesület
FLORA fotópályázat
A helyi óvodások és általános iskolások rajzpályázatra is jelentkezhetnek az alábbi – szabadon választható – témákban: - Az én óvodám (a rajz az épületről és a hozzá kötődő élményekről is készülhet) - Látogatás a múzeumban (a múzeum foglalkozásai, kiállításai és a hozzá kötődő élmények örökíthetők meg) - Séta a városban (A rajzon a város bármely könnyen beazonosítható részlete szerepeljen!) A pályaműveket a Városi Könyvtár és Művelődési Házban személyesen lehet leadni Ferróné Mencsik Rita gyermek-könyvtárosnál. Beadási határidő: 2016. március 16. (szerda) 12.00. Az eredményhirdetés a magyar költészet napján, április 11-én (hétfő) 15 órakor lesz a Városi Könyvtár és Művelődési Házban. Információ: 78/420-344, 78/420211/126 mellék
Kecel Város Önkormányzata szeretettel várja a város lakosait, a FLORA fotópályázat résztvevőit és az érdeklődőket a magyar kultúra napja alkalmából megrendezésre kerülő ünnepségre 2016. január 22-én (péntek) 17 órakor a Városi Könyvtár és Művelődési Ház kiállítótermébe. Az eseményen Lennék én folyóvíz című műsorával közreműködik a kiskunhalasi Lyra Együttes, valamint sor kerül a FLORA 2015. fotópályázat eredményhirdetésére is. A kiállítás február 5-ig tekinthető meg.
Helyreigazítás A Keceli Hírek 2015. decemberi számában a 6. oldalon 90 év című köszöntőnkben elírás történt. Kiss Ferencné születési neve Dulinafka Mária. A tévedésért elnézést kérünk! A szerkesztőség 5
Keceli Hírek
Vidék Okostelepülés lett Kiskőrös! Mostantól minden eddiginél gyorsabban informálódhatnak Kiskőrös eseményeiről a régióban élők. Domonyi László polgármester közleménye szerint a MeandAPP Okostelepülés alkalmazás az androidos okostelefont használók természetes igényéhez alkalmazkodva teszi lehetővé, hogy koncentráltan, egy applikáción belül elérjék településük legfontosabb információit. A programot letöltők folyamatosan értesülhetnek a legaktuálisabb tudnivalókról, a vészriasztás funkció pedig biztonságérzetet adhat a kiskőrösieknek. A szolgáltatáshoz hozzátartozik az azonnali értesítés, ha a települést érinti természeti katasztrófa vagy más vészhelyzet. Az alkalmazás a város honlapjáról tölthető le.
Itt a szuper traffipax
Az összes fix telepítésű Véda közúti intelligens kamera felszerelési helyét véglegesítette a rendőrség. Megyénkben 7 helyen működik a berendezés, amely a sebesség mellett azt is képes figyelni, hogy a biztonsági övek be vannak-e kapcsolva. A közúti halálesetek és sérülések számának csökkentése érdekében létesülő rendszer rögzített kamerái üzemszerűen még nem működnek – a rendőrség időben tájékoztatást ad azok „élesítési” időpontjáról. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a KRESZ szabályait addig az időpontig nem kell betartaniuk a közlekedőknek. Kecel közelében Kiskőrösön, illetve Kiskunhalason, az 53-as főút mentén telepítették a Véda berendezést.
intézmény a Vizuális Művészetek Kollégiuma pályázatán szerepelt sikeresen, amelynek eredményeként a Városi Mozi (ART Mozi) infrastrukturális fejlesztésre kapott 500 000 forint vissza nem térítendő állami forrást. Az intézmény vezetője szerint a pénzt a nézők élményének fokozására használják majd fel. Szeretnénk javítani a hangrendszeren és a vetítőgép korszerűsítésére is sor kerül. – tájékoztatta lapunkat Galántai Hilda igazgató.
vadkert, Bócsa betegellátásában vesz részt. A beruházás 22,5 millió forintból valósult meg. A kivitelezés keretében többek között elvégezték a homlokzati hőszigetelést, napkollektorokat szereltek fel, és egy új, teljesen felszerelt mentőgépjármű is beszerzésre került.
60 milliárdos vasúti fejlesztés indul térségünkben
Új gépek a halasi kórházban Pályázati támogatással 372 millió forint értékben modern, energiatakarékos berendezésekkel gazdagodott a Semmelweis Kórház decemberben. Új berendezések segítik a betegek korszerűbb és hatékonyabb ellátását ezentúl a halasi kórházban. Az új mammográf már digitális berendezés, nem kell filmet, kazettát előhívni, mint az előző technikánál. Gyorsabb, pontosabb eredményt kapnak az orvosok a korábbinál. Javult a képminőség és a hölgyeknek is valamivel kényelmesebb a vizsgálat, hiszen nem kell annyira komprimálni, vagyis öszszenyomni a melleket. Az új, digitális mobil röntgen oda gurítható, ahol épp szükség van rá. Főként az intenzív osztályon, a traumatológián vagy az osztályos felvételeknél látják nagy hasznát.
Az új, digitális képerősítő berendezés pedig a műtőben segíti a munkát. A halasi kórház a közeljövőben több pályázatra is készül. Szeretnék lecserélni a nyílászárókat, illetve a még hátralévő épületeket felújítani, beleértve a nővér és orvos szállót is.
Fejleszthet a mozi Soltvadkerten
Átadták a felújított mentőállomást Kiskőrösön
A Nemzeti Kulturális Alaptól nyert támogatást Soltvadkerten a Városi Művelődési Ház, Könyvtár és Szabadidő Központ. A NKA tájékoztatása szerint az
December 16-án átadták a megújult Kiskőrösi Mentőállomást, amely helyi feladatai mellett Akasztó, Csengőd, Tabdi, Páhi, Kaskantyú, Kecel, Solt-
6
2016. január
2016-ban kezdődik meg a Budapest-Belgrád vasútvonal átfogó felújítása, mely a tervek szerint 2018 végére készül el, és jelentősége egyrészt abban rejlik, hogy még gyorsabb és közvetlenebb lesz az összeköttetés Szerbiával, másrészt pedig ez lesz a kínai áruk fő útvonala a pireuszi kikötőből Nyugat-Európa felé. A projekt kínai hitelből valósul meg, és egyediségét egyebek mellett az adja, hogy Kína, valamint egy uniós és egy nem uniós ország vesz benne részt. A vasútvonalon óránként 160 kilométeres sebességgel tudnak majd közlekedni a vonatok. A kivitelező munkák már jövőre elindulnak. Magyar oldalon a projekt a tervek szerint 472 milliárd forintos költséggel valósulhat meg 27 települést érintően. Térségünkben Kiskőrösön 15.5, Soltvadkerten 10.2 milliárdos munka indul el, amely az újabb pályaszakasz megépítése, illetve a már meglévő rekonstrukciója mellett tartalmazza többek között a biztosítóberendezések, a távközlés, a magasépítmények, illetve utak építését is. Kiskunhalason mindezeken felül a tervek szerint új helyre kerül majd a váróterem, illetve egy új pályaudvar is épül a TESCO közelében összesen mintegy 33.8 milliárd forintból. H.A.
2016. január
Keceli Hírek
Nyertek a tanyaprogramban Keceli, imrehegyi, soltvadkerti, kiskőrösi magánszemélyek is nyertek állami támogatást a Tanyaprogram keretében. A Földművelésügyi Minisztérium háttérintézményeként működő Herman Ottó Intézet tájékoztatása szerint eddig idén érkezett a programba a legtöbb pályázat, több mint 1700. A tanyagazdaságok fejlesztésére több mint 400 millió forint állt rendelkezésre. Ebből támogatást kaphattak a gazdálkodók az állatállomány kialakítására, az állomány bővítésére, a szükséges szaporítóanyag biztosítására; továbbá a lakó- és gazdasági épületek felújítására, az egészséges ivóvíz biztosítására. Az igényelhető támogatás felső összege hárommillió forint volt, 75 százalékos támogatási aránnyal. A fiatalgazdák esetében a támogatás mértéke elérhette a 90 százalékot. A tanyagazdaságok indító támogatására mintegy 150 millió forint állt rendelkezésre az alapban. A villamosenergia-ellátás fejlesztésére a gazdálkodók egyénileg is pályázhattak támogatásért. Erre összesen 170 millió forintot biztosított a program. Az igényelhető támogatás maximális mértéke 10 millió forint volt, 100 százalékos támogatással. A Herman Ottó Intézet közleménye szerint az idei Tanyaprogram keretében térségünkből 4 keceli, 2 imrehegyi, 2 soltvadkerti és 6 kiskőrösi magánszemély kapott, illetve nyert el támogatást. H.A.
Lesz villany a tanyákon Folytatódhat Kecelen és Soltvadkerten is a tanyavillamosítási program, az önkormányzatok ugyanis állami támogatást nyertek a Tanyaprogram keretében. A tanyák és az alföldi tanyás térségek megőrzését és fejlesztését célzó Tanyafejlesztési Programban idén közel 360 pályázat nyert az 1,4 milliárd forintos alapból. A támogatás iránt komoly érdeklődés mutatkozik mind a tanyán élő gazdálkodók, mind az önkormányzatok részéről. A program többletlehetőséget jelent a tanyán élők számára termékeik piacra juttatásához, gazdálkodásuk, infrastrukturális lehetőségeik fejlesztéséhez, emellett megvalósulhatnak közlekedési fejlesztések is a segítségével. A külterületeken élők száma mára elérte a 300 ezer főt. Az elmúlt évekhez hasonlóan Kecel és Soltvadkert is a pályázók között volt. Mindkét település nyert forrást „Villany nélküli tanyák villamosenergia-ellátását biztosító fejlesztések” megvalósításához. Kecel Város Önkormányzata 9 596 258, míg Soltvadkert kereken 50 milliós támogatást kapott a 2015-ös Tanyaprogram keretében. H.A.
Gazdaság
Keceli lokálpatriótáknak településünk értékeiről Tisztelt településük jövőjéért felelősséget érző keceliek: Vállalkozók, Termelők, Gyűjtők, Alkotók, Érdeklődők! Február 10-én (szerdán) 18 órakor a Városi Könyvtár és Művelődési Házban szeretettel várunk mindenkit, akit érdekel és akinek fontos lakóhelye múltja, jelene és jövője, egy olyan tájékoztatóra, ahol Kecel egykori, mai és jövőbeni értékeiről, nevezetességeiről beszélgetünk. Rövid felvezető előadásokat kínálunk az értékek jelentőségéről, szélesebb körben való megismertetésük fontosságáról (Imre Károly), egy készülő képes keceli kiadvány terveiről (Kiss Csaba, a Keceli Értéktár Bizottság elnöke) és a keceli vallási örökség ápolásának helyzetéről, jelentőségéről, jövőjéről (dr. Suhajda János). Várjuk Önöket, számítunk ismereteikre, hozzászólásaikra, véleményükre!
Balesetbiztosítás a véradóknak Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) az UNION Biztosítóval együttműködve 2016. január elsejétől speciális balesetbiztosítást ajándékoz minden véradója számára. Az OVSZ napidíjjal járul hozzá a család baleset miatt felmerülő költségeinek fedezéséhez. A kezdeményezés célja kettős: egyrészt a véradók önzetlen segítségének viszonzása, másrészt új donorok megszólítása és bevonása a véradók körébe. Magyarországon mintegy 4 millióra tehető a potenciális véradók száma, ám közülük mindössze 250 ezren adnak vért. Ez a negyedmillió ember a bázisa a hazai biztonságos vérellátásnak, ezért fontos, hogy minden lehetséges eszközzel visszajelezzük feléjük, mennyire nélkülözhetetlen szerepük van az életmentésben és gyógyításban. Az önkéntes véradók rengeteget tesznek az egészségügyért, most végre az egészségügy is tesz értük. Ez a balesetbiztosítás azokat támogatja majd a felépülésben, akik segítettek másokon, amikor egészségesek voltak. A véradókat akár otthon, akár utcán éri baleset, vagy extrém sport űzése közben sérülnek meg, nem kell aggódniuk, mert az OVSZ napidíjjal járul hozzá a család baleset miatt felmerülő költségeinek fedezéséhez, amely egy évre szóló, évente hosszabbítható biztosítást jelent, akár 50 napon keresztül is. Ehhez nem kell mást tenniük az embereknek „csak” vért adniuk évente legalább egy alkalommal! - hangsúlyozta dr. Jákó Kinga, az OVSZ főigazgatója az új szolgáltatásról szóló sajtótájékoztatón. A január elsejétől kezdődő biztosítás kockázatviselése mindazokra kiterjed, akik 2015-ben akár egyetlen alkalommal is vért adtak. Örömmel vállalunk szerepet az Országos Vérellátó Szolgálat kezdeményezésében. Egy modern, előrelátóan gondolkodó biztosítónak a bajban ott a helye azok mellett, akik maguk is önzetlenül segítenek másoknak. Reméljük, hogy ezzel a lépéssel ahhoz is hozzájárulunk, hogy a véradók száma a jövőben tovább növekedjen. - jelentette ki Lehel Gábor, az UNION Biztosító elnök-vezérigazgatója. 7
Diákélet
Keceli Hírek
2016. január
Ünnepvárás az iskolában Decemberben felolvasó verseny volt az alsó tagozaton, ahol Tél és ünnepei témakörben hallhattunk elbeszéléseket a gyerekektől. A legszebben olvasó tanulók oklevelet kaptak. 2. évfolyam: I. Vata Enzó 2.a, II. Antóni Hanna 2.a, III. Szeg Zsófia 2.c 3. évfolyam: I. Orcsik Zsófia 3.a, II. Tóth Tamara Alexa 3.c, III. Szabó Virág 3.a 4. évfolyam: I. Németh Anna 4.b, II. Grúber Noémi 4.a, III. Velker Vivien 4.a 31 éve, hogy Kecelen újra betlehemesek jelentek meg az utcákon. A betlehemes hagyományt Pap József diakónus vezetésével elevenítik fel az ötödik osztályos hittanos gyerekek. Sok száz családhoz eljutott az évek folyamán a betlehemi kis Jézus öröme. Több mint 500 gyermek volt már szereplője a szép hagyománynak a hosszú idő alatt. Az idei évben, december 5-én és 7-én indult útnak egy csoport, hogy bekopogtassanak a családok otthonaiba. Felhangzott a betlehemesek jól ismert beköszöntője: „Örülj és örvendezz, nemes házigazda, mert felragyogott Betlehem csillaga. Örülj és örvendezz, kedves háznak népe, mert idevezérelt a csillagnak fénye. Szabad-e bejönni a betlehemeseknek?”
Az idei betlehemes játék szereplői: Barna Edit, Csík Roland, Farkas Vanessza, Fejes Zénó, Görcsi Beatrix, Hack Róza, Herczeg Péter, Kántor Aletta, Kocsi Kitti, Kolompár Anasztázia, Németh Dorina, Pintér Máté, Polyák Zsanett, Sendula Rebeka, Vámos Sándor és Villányi Viktória 5.b és 5.c osztályos tanulók. Az advent hangulatát a várakozás, a bűnbánat és az öröm jellemzi. Liturgikus színe a lila. 8
Iskolánkban a karácsonyt megelőző hetekben az osztályok adventi koszorúkat, karácsonyfadíszeket készítettek, mézeskalácsot sütöttek. Azonban a lelki ráhangolódás sem maradt el. A katolikus tanulók a hittanórák keretében elvégezték a szent gyónást. Adventi szokás a hajnali „roráte” szentmise is, ahol iskolánk tanulói ismét szép számmal megjelentek. Volt olyan gyermek, aki vállalva a korán kelés fáradalmait, minden hajnali szentmisén ott volt. A plébánián minden alkalommal forró tea és zsíros kenyér várta a gyerekeket. December 17-én az 5. évfolyam karácsonyi műsorral kedveskedett az intézmény tanulóinak, dolgozóinak, valamint a város meghívott vendégeinek. A díszletben felállított hatalmas fenyőfát Kiss Katalin és fia, Szőke Dávid ajánlotta fel, mely az ünnepség után a Polgármesteri Hivatal dolgozóinak segítségével átkerült a Szentháromság templomba. Ezen a napon élő betlehem is várta az iskola udvarában a vendégeket és gyerekeket Hatvani Gáborné jóvoltából. Schaffer Ferencné pedig szaloncukorral lepte meg a tanulókat. A felajánlásokat ezúton is köszönjük. December 18-án folytatódott az ünnepre hangolódás. Hogy az ünnep lényegét is megismerjük, lelki napon vettek részt tanulóink. Változatos programokkal tekinthettek bele az advent tartalmába, érthették meg annak lényegét: Jézus megtestesülésének titkait. A Szent Angéla bábcsoport György Attila - A negyedik napkeleti bölcs meséjének előadásával kedveskedett a kicsiknek, majd Csiszér László és Tóth Péter adventi dalokkal melengették a szíveket. Ezt követően a tanító nénikkel karácsonyi foglalkozásokat tartottak. A felső tagozatosoknak Bobek Tamás atya, lelki vezető, valamint a Jézus szíve népleányai nővérek tartottak előadást. Végül egy adventi kvíz várta őket. A napot 12 órakor ünnepi szentmise zárta a Városi Sportcsarnokban. Ajándékot tartogatott az utolsó nap néhány keceli diák számára Kiskunhalason. A karácsonyi ünnepség keretein belül hirdette ki versenyeinek
eredményeit a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium. A ma-TEKO-ló versenyben második helyen Gombkötő Gábor (8.a), az ötödiken holtversenyben Grúber Balázs (8.a) és Sárvári Nándor (8.a) végeztek.
Az Internetes nyelvi verseny angol kategóriájában Nagy Rebeka (8.b) bizonyult a legjobbnak. Zöldi Roland (8.b) kiskunhalasi társával megosztott harmadik helyet ért el. A németesek között Grúber Balázs (8.a) a dobogós harmadik helyet szerezte meg.
Köszönetnyilvánítás
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat keceli csoportja, a Szentháromság Plébánia és a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda a rászoruló családok nevében hálásan köszöni a Spar áruházban és a Plébánián felajánlott adományokat a keceli lakosságnak, akik ezáltal nagyon sok család boldog karácsonyához járultak hozzá. A jó Isten áldja meg nagylelkűségüket. Pap József - diakónus Burányi Roland - plébános Berger József - iskolaigazgató
2016. január
Keceli Hírek
Adományozott a keceli Jobbik Soha ennyi adomány nem gyűlt még össze, és soha ennyi gyereknek, szülőnek nem sikerült még örömet szerezni, mint idén. Röviden így lehetne összefoglalni a Jobbik Keceli Szervezete és a Jobbik Keceli Ifjúsági Tagozata közös karácsony előtti jótékonysági akcióját. A szervezők az előző évekbeli adventi programhoz hasonlóan idén is karácsonyi foglalkozásokkal készültek a gyerkőcöknek, egyben pedig finomabbnál finomabb ételekkel vendégelték meg őket. Oly sokan fogadták el idén a meghívást, hogy az iroda kicsinek bizonyult. A program végén minden gyermek neméhez és korához illő játékot, ill. édességet és gyümölcsöt kapott. A szülők tartós élelmiszerekből összeállított csomagokat vehettek át.
Ismét segítettek a keceli kupakgyűjtők Kecel legrászorultabb gyermekeinek és családjainak segített karácsony alkalmából a helyi műanyag kupakgyűjtő közösség. Ezúttal egy adventi programot támogattak, amelynek keretében 20 keceli gyermeknek adtak édességcsomagot. Másrészt a Máltai Szeretetszolgálat keceli csoportjának vásároltak tartós élelmiszereket, amelyet a jótékonysági szervezet rászoruló családok között osztott szét. H.A.
Emberség
„A jótéteményben meg ne restüljünk!” Idén is megrendezte karácsonyi csomagosztással egybekötött ünnepségét a Magyar Pünkösdi Egyház Keceli Gyülekezete. Az eseményen 150 gyermeket láttak vendégül, s ajándékoztak meg. A csomagok évről évre a gyülekezet tagjainak adományaiból készülnek, az énekekkel és vidámsággal teli színes műsort a közösség gyermekei és fiataljai biztosítják. „A jótéteményben meg ne restüljünk!” - olvashatjuk a Biblia egyszerű és világos útmutatását. Igyekszünk nem csak karácsonykor, hanem az év minden napján szem előtt tartani ezt. – nyilatkozta az egyik szervező. V.A.
Köszönet a Máltai Szeretetszolgálatnak A Csendes Ősz Idősek Otthona ellátásában lévő időseknek és gyermekes családoknak szerzett örömet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportja. A karácsonyi ünnepek előtt tartós élelmiszerekből álló csomagot vehetett át több mint negyven egyedülálló, illetve család. Az adományokat a Spar üzletben gyűjtötték. Támogatásukért ezúton is köszönetet mondunk. Gombkötőné dr. Sendula Judit intézményvezető A 2015. év végén ismét számos családon segített a Máltai Szeretetszolgálat városunkban is. Élelmiszercsomagokkal, az apróbbaknak bébiétellel, tápszerrel lett gazdagabb a karácsony. Ezúton is köszönjük, hogy a kisgyermekes családok is részesülhettek ajándékokban. Köszönettel: Védőnői Szolgálat
Civilek a rászorulókért
A forralt boros este sikere
A tavalyi akcióhoz hasonlóan Kecel leginkább rászoruló családjainak segítettek azok a civilek, akik december 23-án rendeztek jótékonysági akciót a Platán büfénél. A szervezők (köztük: Hatvani Gáborné, Horváth István, Antóni György, Szabó András, Közép-Magyarországi Pincegazdaság Kft.) ezúttal is meleg étellel, valamint karácsonyi csomaggal várták azokat, akiknek az év utolsó napjaiban is gondot jelent az étkezés. Sajnos Kecelen is sokan élnek mélyszegénységben, köztük kisgyermekes családok is. H.A.
Kedves Keceliek! Örömmel köszönöm meg, hogy a december 19-én megrendezett jótékony célú, kellemes hangulatú estén sokan részt vettek, szívesen, önzetlenül segítettek! Bízom benne, hogy aki eljött, valóban jól érezte magát, hiszen nem titkolt vágyunk a hagyomány megteremtése a jövőben! Köszönöm mindenki támogatását, segítségét, mivel az est komoly összefogással jött létre. Sikerét tükrözi, hogy 29 családhoz tudtunk eljutni, számukra gyermekruhákat, játékokat, tisztasági és élelmiszer csomagokat vásároltunk. Köszönettel: Csutora Dohány Bt., Kókusz Pizzéria 9
Sport
Keceli Hírek
2016. január
Grappling siker Szegeden November 28-án rendezték meg a Szegedi Global GRAPPLING versenyt, amelyre 40 egyesület 356 nevezést nyújtott be. A megmérettetés ismét kemény küzdelmeket hozott a keceliek számára. A Bács Team csapata ezúttal is szép eredményeket ért el. A 19 versenyző 14 arany, 9 ezüst és 10 bronz éremmel tért haza. Gratulálunk! H.A.
A legjobbak között Tamaskó Ádám nevét városunkban valószínűleg már mindenki ismeri. A profi karrier küszöbén álló fiatal futballista december 19-én rangos elismerésben részesült. Klubcsapata, a Dunaújváros PASE évzáró rendezvényén őt választották az év legjobb ´97-es játékosának, melynek apropóján beszélgetésre hívtam. Rengeteg internetes posztot, cikket olvashattunk rólad az utóbbi néhány évben. Egyik képen a legendás Roberto Carlossal láthatunk, aztán a Magyar Futball Akadémia színeiben játszol, majd a Dunaújváros PASE csapatképén köszönsz vissza… De ugorjunk az elejére! Hogyan kezdődött a történeted? Négy éves koromban kezdtem a labdarúgást Kecelen, ahol Verba Józseffel dolgoztam, de sokat segített nekem Császár Ferenc és Doszpod Ferenc is. Az edzések mellett rengeteget foglalkozott velem nagybátyám és édesapám is, ami azért is érdekes, mert apa kapusként számolt velem. Az edzőm azonban meglátta, hogy gólerős vagyok, így csatár lettem, de kipróbált a középpályán és hátul is. Egy évvel később a Bozsik program kiválasztóján figyelt fel rám Kitl József, a Kiskunmajsa edzője, és elhívott a csapatába, ahol már az elejétől kezdve a védelemben kaptam helyet. Nagyon fontos megemlítenem, hogy a szüleim hét éven át, heti 3-4 alkalommal vittek edzésre, nem kis anyagi terhet a nyakukba véve. Ezután kezdődtek meg a budapesti évek a Honvédnál. Milyen érzés volt a 13 éves fiúnak belecsöppenni egy egészen más világba? 2010 nyarán jött a változás, felvettek a Magyar Futball Akadémiára. Annak ellenére, hogy teljesen új légkörbe csöppentem, könnyű volt beilleszkedni, hiszen a majsai csapatból heten kerültünk oda. Persze voltak napok, mikor haza vágyódtam, de a szüleim és a nagybátyám, Attila nagyon sokat segítettek. Aztán egyre jobban alakultak az események, hiszen majdnem minden poszton bevethető vagyok. Volt, hogy szélső támadót játszottam, támadó-, irányító-, védekező-középpályást, végül kialakult a jelenlegi posztom, a jobb oldali hátvéd. 10
Ezt követően Dunaújvárosba vitt az utad. Mi volt a váltás oka? Kihagytam négy hónapot egy lábtörés miatt, de jól sikerült a visszatérés. Nyáron új edzőt kapott a csapat, aki hozott a posztomra egy srácot. Végül kiderült, hogy a rokona, és őt játszatta. Úgy éreztem, hogy amikor lehetőséghez jutottam, éltem vele, de mégsem én kaptam helyet a kezdőben. Ezzel elvették a focihoz való kedvem és az önbizalmam; összetörtem lelkileg. Ekkor jött képbe a Dunaújváros labdarúgó csapata. Hogy érzed magad a PASE csapatánál? Merre tart a karriered? Nagyon jól érzem magam, hiszen kiváló sportolók között dolgozhatok, és bejárhatom az országot. A bajnokság elején, bár a felnőtt csapattal edzettem, nem kaptam sok lehetőséget, így az U19-ben játszottam, ahol négy meccs alatt hat alkalommal voltam eredményes. Az idény közepére azonban Artner Tamás vezetőedző komolyabban számolt velem, azóta az első számú csapatnál szerepelek az NBII-ben. Hogyan zajlik egy átlagos hét nálatok? Heti három alkalommal van délelőtt, kétszer pedig délután edzésünk, így magántanulói státuszban vagyok. Amikor tudok, bejárok az iskolába, hogy jegyet szerezhessek, és ne legyen szükség osztályozó vizsgákra. Az alapozás viszont sokkal keményebb, napi két tréninggel, komoly irammal. Sok fotón szerepelsz a családoddal, édesapád pedig maga is futballista volt. Milyen szerepet töltenek be az életedben? Apának köszönhetem a legtöbbet a foci szempontjából. Nem elég, ha tanuljuk a futballt és edzünk. Kell a tehetség is, amit tőle örököltem, emellett rendkívül fontos a kemény munka, ezt szintén ő és a nagybátyám nevelte belém. A labdarúgás mellett a családom a legfontosabb. Nekik köszönhetek mindent, és úgymond fel vannak osztva a feladatok köztük. Apa értelemszerűen a focival foglalkozik, anya az iskolával. Az idő múlásával az öcsém és köztem lévő rivalizálás is a múltba veszett, példakép lettem számára. A húgomat pedig egyszerűen imádom, remekül kijövünk. Egyik legfontosabb célom, hogy segíthessem őket a későbbiekben. Vissza szeretném adni nekik mindazt, amit kaptam. Ötvös Ferenc
Keceli Hírek
2016. január
Sport
Kézilabdás évértékelő
Utánpótlás szinten U14-es fiú csapatunk a megyei rangsorban 6 győzelemmel és 8 vereséggel a 6. helyen végzett, így sajnos a régió alsóházában folytatja. Két legeredményesebb játékosunk Drenkovics Márk és Liska Bálint 70,
ill. 68 találattal, valamint Laki Gábor kapus, aki ismét meghívót kapott a korosztályos megyei válogatottba. U13-as lány csapatunk a bajnokságban 5. helyen végzett, legeredményesebb játékosunk Herczeg Kitti. Ugyanezen csapatunk legjobbjai csatlakozhattak az U14-es gárdához is, akik a megyei serdülő bajnokságban csoportjukban a 3. helyen állnak, valamint december 19-21. közt részt vettek címvédőként a Ferenczy-kupán. Sajnos a csoportunkban rengeteg sportiskola volt, így a továbbjutás kiharcolása
a jobb képességű ellenféllel szemben nem sikerült. U12-es fiaink szintén 5. helyen zárták csoportjukat, a regionális helyosztók január közepén kezdődnek. 80 góljával a megyei csoportban Almási Gerold a góllövő lista 2. helyén végzett. Felnőtt csapatunk a megyei I. osztályban 7 győzelemmel, 1 döntetlennel és 1 vereséggel a 2. helyen áll. Tavasszal a helyzetük kedvezőbbnek ígérkezik, ugyanis minden riválisuk Kecelre látogat. A bajnokság február 13-án kezdődik. P.N.
Hatodszor is együtt a kézilabdások Már megszokhattuk, hogy az év első nagyrendezvényét a kézilabda sport szolgáltatja. A január 9-i ASTRON Kézilabda Találkozón 12 csapat (8 férfi és 4 női) vett részt. A női csapatok összesen két mérkőzést játszottak, míg a férfiaknál két csoportba sorolták a csapatokat, és egy mini-bajnokságot rendeztek. A kiemelt csoportot a hat éve veretlen Sendula Attila csapata (1975-ös születésűek), míg az alap csoportot Fejes Andor csapata (1970-72-es születésűek) nyerte. Ismét láthattunk gyönyörű
dolgokat: cundert, láb közötti passzt, Lavati Zoltán egész pályás kapufáját, Fejes Andor 9 méteres ejtését. Meggyőződhettünk arról is, hogy Kardos Endre mindkét kézzel ugyanolyan hatékonyan lő, Árvai Péter még mindig remekül cselez, Laki Gábornak pedig képtelenség gólt lőni… A mérkőzések után a játékosok kö-
zös vacsorán vehettek részt, ahol a 2015. év legjobb teljesítményt nyújtó játékosait is díjazták. Lány U13: Árvai Laura Lány serdülő: Szabó Flóra Fiú U12: Almási Gerold Fiú U14: Földes Bertold Férfi felnőtt: Fejes Ádám P.N.
Pintér Kupa
Gőzerővel szerveződik
November 28-án Kecelen, a Városi Könyvtár és Művelődési Házban tartották a 2015. évi Pintér Kupa Díjátadó Gáláját. A versenyeredményekről a www.kecel.hu oldalon tájékozódhatnak.
Máris megkezdődtek az egyeztetések a IV. Pünkösdi ASTRON Tornával kapcsolatban. A magyar kézilabda-utánpótlás egyik MÁJUS 13-16. legrangosabb tornájaként számon tartott rendezvényt a Kecel KC 2016-ban is a budapesti Csanádi Sportiskolával együtt rendezi meg. Az idei évben is a 2007 után és 2000 előtt született fiú- és lánycsapatok jelentkezhetnek, tehát 14 kategóriában tudunk bajnokot hirdetni. A hazánkban szinte egyedülálló eseményre új helyszíneket és szálláshelyeket is sikerült bevonni, így a tavalyi 124-ről 150-160 csapatra tudjuk növelni a felső korlátot, ami plusz 300-350-nel emelheti a tavaly valamivel kevesebb, mint 1300 főre duzzadt résztvevők számát. A szállást igénylők száma már meghaladhatja az 1000 főt, az összes látogató a napi 2000 főt, a mérkőzések száma pedig a 300-at. P.N. 11
Közelkép
Keceli Hírek
2016. január
Benedeczki Tamás: „Kellő kitartással a tériszony is leküzdhető” Augusztus 21-én sikerült megmászni Benedeczki Tamásnak az Alpok, Nyugat-Európa és egyben az Európai Unió legmagasabb hegyét, a 4810 méteres Mont Blanc-t. A keceli hegymászónak ez volt a második kísérlete. Tamás lapunknak adott interjújában nem mindennapi teljesítménye mellett elmeséli azt is, hogyan lett tériszonyos gyermekből a csúcsok megszállottja. Azt hiszem, sokakat meglepett a teljesítményed. Szerintem a keceliek nagy része nem is tudta, hogy van egy hegymászója a városnak. Elképzelhető. A természetjárás szeretete a nagymamám révén már gyerekkoromban kialakult bennem, de a komolyabban vett hegymászással csak pár éve foglalkozom. Sportos gyerek voltál. Érezted, hogy egyszer kimagasló teljesítményre leszel képes? Mindig szerettem mozogni, amatőr szinten fociztam Kecelen, de a versenysportig azért nem jutottam el. Meg kell mondanom, nagyon sokáig tériszonyos voltam. Akkor ezt sikeresen leküzdötted! Igen, elszántsággal és kellő kitartással a tériszony is leküzdhető. Tettem a dolgom, és közben elmúlt. Nekem a 2000 méter alatti hegyek megmászása és a sziklamászás volt a recept. Mennyi ideig, milyen módon készültél a nagy mászásra? Fél év volt az, amit tudatos edzéssel töltöttem. Heti 3 alkalommal 10-15 kilométert futottam, és e mellett rendszeresebben úsztam. A feleségemmel együtt elvégeztünk egy alapfokú sziklamászó és egy magashegyi hegymászó tanfolyamot is. Fokozatosan beszereztük, megvásároltuk a szükséges felszerelést. 2014-ben egyszer már megpróbáltam feljutni a Mont Blancra, de nem sikerült. Az időjárás akkor sajnos meghiúsította a csúcstámadást. Kiszámítható előre a kedvező időjárás? Július és augusztus hónapokban van nagyobb biztonsággal olyan időjárás, amely kedvez a hegymászásnak. De abban a magasságban bármikor, bármi történhet. Mi 12
augusztus 20-át választottuk. Általában 4 naposak a túrák, de nekünk 3 nap alatt kellett teljesítenünk az időjárás-előrejelzések miatt. Hogyan történt a Mont Blanc megmászása? A hegy lábánál van egy camping, innen kisvasúttal úgy 2400 méterig lehet feljutni. Ezt követően 3100 méterig tulajdonképpen köves, sziklás terepen kell menetelni. Vagyis valójában nem köteleken lógva, sziklafalakon át vezet az út? Több útvonal is vezet a hegyre, a mi csapatunk hegyi vezető segítségével az egyik legkönnyebbnek mondott francia normál utat választotta. A könnyű szakaszt azért senki ne úgy képzelje el, hogy erőfeszítés nélküli. Ez 40 %-os emelkedőket jelent, olykor jégen és havon, ráadásul ebben a magasságban már ritkább a levegő is. 3100 méter körül kezdődik a hóhatár,
innen már biztosítókötéllel kapcsolódtunk össze, majd 3800 méterig meredek, sziklamászással nehezített terep következik. Ezen a részen van az egyik legveszélyesebb szakasz, az úgynevezett „tekepálya” is, itt rendszeresek a kőlavinák. Át kell futni ezen a területen két kőhullás között. Lehet azért tartani pihenőket? Igen, meg-meg lehet állni. Hosszabb pihenőre 3800 méternél van lehetőség, ahol az utolsó menedékház található. Az első napon idáig jutottunk. Innen történnek a csúcstámadások. Egy évvel korábban ide feljutottam már, de a rosszra fordult időjárás miatt túl kockázatos lett volna felmenni. Most szerencsére minden körülmény adott volt. Mikor indultatok? Tapasztalt vezetőnk tanácsára hajnali fél háromkor indultunk. Lassú tempóban mentünk, itt már tényleg nagyon veszé-
lyes szakaszokon haladtunk, minden lépésünkre oda kellett figyelni, plusz a levegő is fogyott. Pihenőre innentől már nincs lehetőség, 4300 méternél van egy vészbivak, ahová veszély esetén be lehet húzódni vagy meg lehet állni kicsit pihenni. Ennyi! Milyen volt az utolsó néhány méter? Felemelő. Fél nyolcra értünk fel a csúcsra, nem sokkal korábban kelt fel a nap. Mesélj, milyen volt ott állni, kezedben Kecel zászlajával! Nehéz szavakba önteni azt a 15 percet. Páratlan, megható érzés volt ott állni Nyugat-Európa legmagasabb pontján. Mínusz 10 fok, alattam 60 méter vastag hó, felettem a tiszta égbolt, előttem pedig a hegyek között felkelő nap. Bevallom megkönnyeztem. Én még csak maratont futottam, de gondolom ez a teljesítmény még inkább az emberi teljesítőképesség határát súrolja. Igen! Akkor gondol bele az ember abba, hogy mire is vállalkozott, amikor mászás közben látja a kereszteket. Azoknak az emlékművét, akiknek mindez nem sikerült. Folytatod a hegymászást, vagy ez egyszeri élmény volt? Vannak további terveim. A következő célpont Európa legmagasabb csúcsa, az Elbrusz lesz szeptember 1-10. között. Ez a Kaukázusban található és 5642 méter magas. Valamint feleségemmel szeretnénk megmászni a Kilimandzsárót, Afrika csúcsát, ami 5895 méter magas. Közben többekkel közösen létrehoztátok a Kunsági Öko Fitt Természetjáró Sportegyesületet Kecelen. Túrákat is szerveztetek. Ez azt jelenti, hogy hosszútávon itt telepedtek le? Igen, év elején hazaköltözünk. Októberben vettünk házat, amit hétvégenként csinosítunk. Hegyes Attila
2016. január
Keceli Hírek
Hitélet
Reményt vittek a börtönbe A Magyar Pünkösdi Egyház börtönmissziós szolgálati csoportjának munkájában városunkból többen évek óta rendszeresen részt vesznek. December 29-én a gyülekezet 13 fős ének-zenei csoportja látogatott el a Kalocsai Fegyház és Börtönbe. A rendezvényen több mint százan vettek részt. Többször énekeltem már börtönökben, de azt a hangulatot, ami ott uralkodik, nem lehet megszokni. Az ember, ahogy belép, szinte fogvatartottnak érzi magát, s ösztönösen várja, hogy szabaduljon. Mindig rám ül a teher, ami az
ott lakók arcán is látható. Legtöbbjük persze a jogos büntetését tölti, de úgy gondolom, az ilyen embernek is joga van ahhoz, hogy ne csak a bűne súlyát
érezze, hanem azt is, hogy van kiút, lehet jó a folytatás. Ezt a jó hírt elvinni a börtönbe azért is fontos, mert azok, akik már a büntetésük letöltése idején reményhez jutnak, szabadulásuk után könnyebben találják meg helyüket a nagyvilágban, és jóval kevesebb esetben válnak visszaeső bűnözővé. – mesélte a szolgálócsoport egyik résztvevője. A hangulat remek volt, a műsort könnyes, mosolygós arcokkal és vastapssal hálálták meg a fogvatartottak, akiktől egy-egy saját készítésű hímzett képet is kaptunk. V.A.
„Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra…” (Apcsel. 20:28) Rémán Dániel neve ma már sokak számára ismerősen cseng Kecelen. Az erdélyi származású, tanulmányait Budapesten végző ifjú teológus 2009-ben költözött városunkba, hogy 9 hónapos lelkészi gyakorlatát teljesítse a Magyar Pünkösdi Egyház Keceli Gyülekezetében. A munka során szívéhez nőtt a város és a gyülekezet, így újabb két évig folytatta szolgálatát nálunk. 2012-ben aztán úgy hozták a körülmények, hogy visszaköltözött Erdélybe, szülővárosába, ahol a helyi pünkösdi gyülekezet megbízott vezetője lett. 2015. év elején kapott ismét meghívást Kecelre. A meghívásra igent mondott, s november 15-én közösségünk elnöke, számos vendég és az ünneplő gyülekezet jelenlétében megtörtént ifjúsági lelkészi beiktatása. Jól érezted magad Kecelen az első 3 éves szolgálatod alatt. Miért döntöttél úgy, hogy visszatérsz Erdélybe? Nagyon sokat köszönhetek a bethleni Béthel Magyar Pünkösdi Gyülekezetnek. Ott hallottam az evangélium üzenetét, illetve ott született meg bennem a döntés is, hogy Krisztus követő akarok lenni. Ezen túlmenően viszont van még egy fontos tényező: a gyülekezet elöljárói felismerték és elősegítették a bennem rejlő szolgálati ajándékok kibontakozását, s az istentiszteletek bátorító és elfogadó közegében lehetőségem nyílt azok gyakorlására is. Amikor Magyarországra jöttem teológiát tanulni, egész idő alatt élt bennem a vágy, hogy abból a sok jóból, amiben ne-
kem részem lehetett a tanulmányaim és az azt követő gyakorlati idő alatt, valamit az otthoniak is kapjanak. Amikor a bethleni gyülekezet vezetősége 2011 végén meghívott, akkor úgy döntöttem, hogy elfogadom ezt a szolgálati felkérést. Ezzel a szándékkal költöztem haza 2012 őszén.
Hogy élted meg a váltást? Alig néhány hónappal miután elfogadtam a bethleni gyülekezet meghívását, a gyülekezet akkori vezetőpresbitere egy nagyon gyors leforgású betegség következtében elhunyt. Az ő hiánya igen nagy űrt hagyott a közösség életében. Ennek fényében mindannyian Isten gondviselését ismertük fel a hazaköltözésemben, hiszen ezek a körülmények már túlmutattak az emberi hatáskörön. Mindezek ellenére már a költözéskor éreztem, hogy ez nem egy végleges döntés, de nem tudtam megfogalmazni, hogy pontosan mennyi időre is szól. Így aztán a bethleni gyülekezet vezetőivel két éves időszakban állapodtunk meg, amely után újragondolhatjuk a folytatást. A két év alatt sokszor kértem Istentől bölcsességet, hogy felismerjem az Ő tanácsát és elég bátor legyek az annak megfelelő
cselekvéshez. A második év vége felé éreztem, hogy a bethleni szolgálatom a végéhez közelít. Ekkor érkezett a keceli gyülekezet meghívása, amelyet hosszas gondolkodás és imádságos időszak után jó szívvel el is fogadtam. Ifjúsági lelkész vagy. Mit jelent ez pontosan? Elsődleges feladatom a gyülekezet felnövekvő generációjával kapcsolatos, az óvodás korú gyermekektől a fiatal felnőttekig koordinálom a foglalkozásokat. Emellett szeretnék odafigyelni a hatáskörömbe tartozók családjaira is. Hiszem, hogy ez a kölcsönös támogatás még eredményesebbé teheti a szolgálatunkat. Van konkrét várakozásod, terved, amit kitűztél magad elé az ifjúsági lelkészi szolgálatoddal kapcsolatosan? Nagyon szeretném, hogy a gyermekek, tinik, fiatal felnőttek a koruknak megfelelően megértsék és átéljék az Isten üzenetét! Minden lehetőséget szeretnék megragadni ennek megvalósulásához. Az iskolai hitoktatás például egy igen alkalmas keret lehet a hittel kapcsolatos információk átadására. Az egyházi közegnek pedig segítenie kell, hogy a hétköznapokban ezt az információt megtapasztalhatóvá, életszerűvé tegyük. Érdemes tehát átgondolni, hogy milyen módon tudunk szorosabb együttműködésbe lépni a város oktatási intézményeivel, illetve a fiatal generáció nevelésében érdekelt intézményekkel, hiszen közös érdekünk az értékközvetítés a jövő nemzedékének. Városi Anett 13
Szivárvány
Keceli Hírek
Diakónus-szentelést tartottak Kecelen December 26-án, szombaton a keceli Szentháromság templomban, a 11 órakor kezdődő szentmisén Marton Gábort diakónussá szentelte Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek. Az állandó diakónus hivatása - az ide vonatkozó szabályok szerint - végleges, és nem egy magasabb rendre - a papságra - előkészítő fokozat. A tisztségnek nagyon jól körülhatárolható hivatása van az egyházban, amelyet ez a hármas feladatkör jelez: az igehirdetés, az eukarisztia (oltáriszentség) és a szeretet szolgálata. Az állandó diakónus Fotó: Varga Eszter nem „paphelyettes”, hanem saját feladatköre van. E tisztségbe iktatták be a keceli Marton Gábort karácsony másnapján, amikor Szent Istvánt, az első diakónust és vértanút ünnepli a katolikus egyház. Mint a szentmisén elhangzott az egyházi szolgálattételre felszentelt diakónusnak a papi rend segítőjének kell lennie, egészen Krisztusnak kell szentelnie életét, vállalnia kell a cölibátust, az imádságos lelkületet, és példás életet kell élnie. Az ünnepi szentmisén Burányi Roland plébános a helyi egyházközség ajándékaként egy ikont adott át Marton Gábornak. H.A.
Megszentelték az új borokat A Keceli Borrend 11. éve ünnepli Szent János vértanú ünnepét, a bor- és kalácsszentelés napját. Ahogy a Burányi Roland plébános által celebrált szentmisén elhangzott, az itt élő embereknek mindig is fontos megélhetési forrás volt a szőlő- és bortermelés, amelyhez folyamatosan szükséges az égi hatalmasságok segítsége. A szentmisén az újbor megszentelése mellett imádkoztak a gazdákért, és Szent János apostol segítségét kérték a résztvevők annak érdekében, hogy legyen összefogás az ágazatban. H.A.
14
2016. január
Téli pihenőn a Kecel FC Szünetre vonultak a megyei csapatok, így a Kecel FC is. Az első osztály idei kiírása az utóbbi évek legerősebbike, de a helyi gárda jobban szerepel, mint tavaly vagy azelőtt. A továbbiakat illetően egyetlen kifejezés a helytálló: senki nem tud semmit. A megye 2-ből történt feljutás óta az idei évben áll legjobban a klub, ami nem meglepő, hiszen lokális szinten elismert játékosok érkeztek Kecelre. Többen dobogó közeli helyekről beszéltek, míg mások az építkezés éveként harangozták be az első szezont a Vanó-érában. Ez idáig az utóbbi tűnik valószínűnek; a csapat az első tizenöt forduló végeztével a hatodik helyen áll, 23 egységet begyűjtve. A bajnokság eleje az összeszokás jegyében telt, néhány emlékezetes vereséggel. Ezt egy szép időszak követte nagyarányú győzelmekkel, bravúros pontszerzésekkel. Szöllősi Tamás elvesztése azonban a lehető legsúlyosabb veszteség volt a támadó szekciónak, és lelkiekben is összetörte az egyébként egységes csapatot. Kiskunhalason gól nélküli döntetlenre futotta, a Félegyháza 1-5-re nyert a sporttelepen. Egy elmaradt fordulót pótolva Soltvadkertről három pontot hoztunk haza 1-2-es győzelemmel. Mindkét gólt a tiszakécskei Hegedűs Roland szerezte. A folytatás az egység és az összeszokottság ellenére is ingatag lábakon áll. Vanó Sándor edző így nyilatkozott erről a bacskiskunfoci.hu-nak: ...Ami viszont a pályán kívül történik Kecelen, az számomra elfogadhatatlan, és összeegyeztethetetlen az én erkölcsi elvárásaimmal. Amennyiben a tréner elhagyja a Kecelt, több kérdés is felmerül a játékosállománnyal kapcsolatban, hiszen a nyári igazolások nagy része vele érkezett. A bizonytalanság okán a felkészülés kezdetéről sincs információnk. Amint új hírekről értesülünk, megosztjuk Önökkel lapunkban és Facebook oldalunkon. Hajrá Kecel! Ötvös Ferenc
Országos Ifi Napok Kecelen! Ha szereted a jó zenét, vidám társaságot, játékokat, tartalmas beszélgetéseket, közöttünk a helyed! 2016. február 5-én és 6-án 18 órától a Városi Sportcsarnokban! Szeretettel várunk!
2016. január
Keceli Hírek
„Túl az Óperencián boldogok leszünk....” Rövid kis időre a tapsoló közönség el is hitte, amikor a Kultúrház tenyérnyi színpadán megjelent a Csárdáskirálynő, majd Marica grófnő. A Mosoly országa hercege kis lyuk öltözőben öltötte magára uralkodói ruházatát. Az idősebbek még emlékeznek a hajdani fergeteges népi táncos bemutatókra, a főként tanítókból alakult szimfonikus zenekar előadásaira. János vitézre és Iluskájára, de máig emlegetjük Csipkerózsikát, az iskolások, óvodások színvonalas előadásait, évzáró műsorait, az iskolai énekkar fellépéseit, amint Jónás tanár bácsi intésére zengett a terem a daloktól. Vetélkedők, kultúrműsorok is voltak. Helyet adott a nagyterem az aktuális gyűléseknek, értekezleteknek, ahol az akkori illetékes elvtársak elmondhatták ünnepi beszédeiket. Gyakran volt itt szüreti bál, vállalati rendezvény, ÁFÉSZ-, KTSZ-, tűzoltó-, sport klub-vacsora, 400 darab csővázas széken ülhetett a közönség. Bál volt minden vasárnap az 50-es, 60-as években az „esztrád” zenekar közreműködésével. A lányok csak anyai kísérettel mehettek oda. Klubok szerveződtek, tanfolyamokon tanulhattak az érdeklődők varrni, főzni, géppel írni. Volt kiállítások színhelye. Itt volt az évenkénti kötelező tüdőszűrő. A mozi átépítése idejében a filmvetítések is itt zajlottak. A kultúrkordé is innen vitte a „szellem napvilágát” a tanyákon élőknek a külterületi iskolákba. A Kisa-kocsmát 1948-ban államosították több keceli épülettel együtt. Itt nyílt meg az 1950-es években a községi művelődési ház, a Kultúrház. 1967-ben Erkel Ferencről nevezték el. Egészen addig volt a sokféle rendezvény színhelye, míg fel nem épült a Nevelési Központ, amelynek átadása után minden közművelődési program az új épületbe került, csak a lakodalmak maradtak a régi helyen. Az épületet Lakodalmas Háznak nevezték el. Az önkormányzat tulajdona a keceli tűzoltóság kezelésébe került. Régen a vendéglátás két helyszínen, a lányos és a legényes háznál volt. A múlt század húszas-harmincas évei táján jött divatba,
hogy bérelt kocsmákban, egy helyen ünnepelt a násznép. Itt együtt elfért a sok rokon, barát, ismerős. Mostanában már új helyszíneken, megváltozott szokásokkal zajlik a vendégség. Részletek a Kecel monográfiában a „vőfények” elbeszélése alapján leírt 1970-es évek emlékeiből: Csendesen hallgattassék meg a vendég, Jézus neve dicsértessék! Érdemes vendégeim nem üresen jöttem Étkekkel terhelve vagyon mindkét kezem... ...Vegyék el hát kezemből ezt a forró tálat, Mert ujjam már tovább nem állja. Dicsértessék a Jézus.
Vajon hányszor hangozhatott el ez a vendégköszöntő a Lakodalmas Házban? Sokszor a nagy hangzavarban 3-400 vendéges lakodalomban alig hallatszott a „vőfény” szava. Hosszú verseit nem is tudta mindig elmondani. Az előkészületek már egy héttel előbb elkezdődtek. Borjút, birkákat, vagy disznót, tyúkokat vágtak. Sör, bor, likőr, pálinka, szörp, kávé volt elkészítve. Csak kelt tésztát sütöttek az alkalomra. „Cimetes”, diós, kakaós „kuglókot” sütöttek szombaton a Kosóczky péknél. Süteményeket, tortákat a vendégek hoztak magukkal a Zentai cukrászdából. Mellé írták a nevüket, „Az este azt kapja névre.” A „vőfény” a szombati napon kora reggeltől a kultúrházban volt. Hiszen a termet 300-400 személy részére kétszer kellett berendezni és megteríteni. Hat sor asztal volt méteres fehér papírral takarva. Tányér, kanál, villa került az asztalra. Kést mindenki magának hozott otthon-
Múltidéző „Az a hely, ahol élsz, világnak világa” - Koltay Gergely ról. Minden vendég csak egy tányérból evett, csupán az új pár elé tettek dupla tányért. A fehér kötényes „vőfény” szolgálta fel az ételeket segítők vagy pincérek segítségével. Az ő ügyességén múlt, hogy mindenkinek egyformán jusson. A szakácsnéval jól meg kell érteniük egymást, összeszokott páros esetében megegyezésen alapuló jelekkel tájékoztatják egymást. „Hozzák a tálat, rakjuk le, ha láb van a tetejin, az má annyi, hogy nyúccsuk, a szakácsné üzeni, ritkábban rakják le a tálakat.” „Itten nem a gazda a gazda, hanem én. Hiába, ő nem tudja, hogy mi van... Itt a Feri bácsi, meg a szakácsné. Ez a kettő...” A kultúrház udvarán felállított bográcsokban főzték az ebédet és a vacsorát. Legtöbbször 12 bográcsban főztek. Öt bográcsban levest, egyben krumplit, egyben tésztavizet, a többiben pedig pörköltet. 1978-ban az egyik lakodalomban 87 kuglóf, 67 rúd kalács sütéséhez 110 kiló lisztet használtak fel. Egy téli lakodalmi étlap ebből az időből: ebédre becsinált leves, leveshús paradicsomszósszal, birkapörkölt krumplival, vegyes savanyúság, mákos és diós kuglóf. Vacsora: becsinált leves, csirkepörkölt tésztával, fasírozott, disznó pecsenye, alma-, körtekompóttal. A vendégek által hozott torta, sütemény. Éjfél után feketekávé, hajnalban főtt kolbász. Az étkezés kezdetét, a leves érkezését köszöntő vőfély verse után a vendégek fennhangon imádkoztak. Ebéd és vacsora után a zenészek eljátszották a Himnuszt. Ez az épület a szórakozás, szórakoztatás több évtizedes helyszíne volt, ebbéli minőségében „lecserélték” egy jobbra, szebbre, mert az idő ugyancsak eljárt felette. Többször átépítették, fúrták, faragták, bővítették, a kor követelményeinek megfelelően alakították. Napjainkban ismét fiatalítottak rajta. Mint fitness center - átalakítva, megújulva - szolgálja tovább a kecelieket. V.J. 15
Elmúlás
16
Keceli Hírek
2016. január
2016. január
Keceli Hírek
Közérdekű
Anyakönyvi hírek
2015. november 20. – december 20.
Születtek:
In memoriam Ritter János Ritter János Soltvadkerten született 1936-ban. A család nagy szegénységben élt, ő egy tüskösi gazdához szegődött szolgálni. 1955-ben vette feleségül Flaisz Terézt. Hatvan évet éltek le együtt, hat gyermeket neveltek fel gondban, örömben. Családösszetartó, gyermekszerető volt. Sok munkával emberibb életet teremtett családjának, mint amilyen neki volt gyermekkorában. Sikeres vállalkozó lett. Kezdetben bérelt területen, állatokat tartott, lovakat vásárolt, fuvarozni kezdett először Kiskunhalason, majd Kecelen. 1962 óta volt fuvarozó kisiparos. 1981-ben tüzelő- és építőanyag kereskedést nyitott, házat épített Kecelen. 1992-ben Dömötörben jól működő gazdaságot, juhászatot hozott létre. Nem csak saját gyarapodására gondolt, ahol szükség volt, mindenütt számíthattak rá. A település közintézményeinek építését sok társadalmi munkával, s anyagiakkal is támogatta. Gyakran lepte meg ajándékokkal az óvodásokat, az idősek otthonának lakóit. Tanyáján szeretettel látta vendégül a gyerekcsoportokat. Ha kellett, az ország bármely részén segített a bajbajutottakon. A közösségért végzett munkája elismeréseként 1994-ben Kecel Város Díszpolgára címet kapott. A Csendes Ősz Idősek Otthonának örökös támogatója és kuratóriumi tagja volt. A harang, amelyet tanyáján állíttatott, most érte szól valahol. 79 éves korában köszöntek el tőle hozzátartozói, s mindazok, akik ismerték, szerették, tisztelték. Nyugodjon békében!
Keceli programajánló Polgárőr bál Ideje: január 23. (szombat) Helye: Városi Könyvtár és Művelődési Ház
Kolompár Szeréna Violetta (an.: Kolompár Nikolett) Györgye Zsófia (an.: Androvics Nikolett) Ötvös – Lavati Róza (an.: Lavati Anett) Herczeg Gergő (an.: Lehoczki Emőke) Csiszér Joel (an.: Lengyel Erika Ágnes) Németh Ivett (an.: Bodonyi Tímea) Tóth János (an.: Lőz Mária)
Keceli vadász bál Ideje: január 30. (szombat) Helye: Városi Könyvtár és Művelődési Ház Családi Sportnap Ideje: január 31. (vasárnap) 14.00 Helye: Városi Sportcsarnok Szülők-nevelők bálja Ideje: 2016. február 6. (szombat) Helye: Városi Könyvtár és Művelődési Ház
Házasságot kötöttek: Pálinkás Krisztián - Csavari Ágnes Farkas Gusztáv - Ajtai Ágnes
Elhunytak: Pásztor Józsefné (szül.: Árvai Mária Magdolna) 89 éves Tamás Gáborné (szül.: Flaisz Erzsébet) 90 éves Márkus András 54 éves Gápelné Tusor Márta 58 éves
Aprók „B” kategóriás jogosítvánnyal rendelkezők számára munkalehetőség. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal. Cím:
[email protected] Adminisztrátori munkakörbe munkavállalót keresünk. Önéletrajzot a palastiboraszat@ gmail.com e-mail címre kérjük megküldeni. Palásti - Borászat Kft. KECEL Családi ház eladó Kecelen a Pénzesköz utca 3. szám alatt. Érdeklődni a 20/5545706-os telefonszámon, illetve az esti órákban a helyszínen lehet. Gázfűtéses családi ház nagy kerttel eladó a Bem J. u. 22. szám alatt. Tel.: 30/731-5646 Szilosban külön helyrajzi számon (külön és egyben is) eladó egy építési telek, valamint egy családi ház 4 szobával, bútorozottan. Tel.: 20/663-7962
Lignit és barnaszén, valamint tűzifa eladó. Fer-Ren Ker. Kft., Kecel Tel.: 30/580-6455 200 kg feletti hízók eladók. Tel.: 70/367-8105 Szalagfűrész eladó. Tel.: 70/3317-153 Bőr ülőgarnitúra, valamint színes televízió eladó. Tel.: 70/3694-740 30-40 kg-os malacok eladók. Tel.:70/3694-740 Hasított akác, tölgy, gyertyán tűzifa gyors határidővel, kiszállítva rendelhető. Stenczel Tűzifa Kft. Tel.: 70/866-5292 Hízók eladók. Tel.: 70/332-9897 90 szál gyökeres bodzavessző eladó. Tel.: 70/597-0868 17
Keceli Hírek
Szabadidő
2016. január
Rejtvény MEGFEJTÉS: a keceli Kultúrház elődje. Megfejtését szerkesztőségünkben (Városi Könyvtár és Művelődési Ház, 6237 Kecel, Szabadság tér 17.) vagy a
[email protected] e-mail címre várjuk. Beérkezési határidő: január 27. (vasárnap). NYEREMÉNY: 5 000 Ft-os utalvány a Fit-Body Center (Palásti Tibor) felajánlásában. Decemberi rejtvényünk megfejtése: Erkel Ferenc Szerencsés megfejtőnk: Magyar Orsolya. Nyereményét – 5 000 Ft-os vásárlási utalvány az Astron Kft. felajánlásában – átveheti szerkesztőségünkben.
Gyerekszáj - Gabi, tényleg bárányhimlős voltál? - Igen. - És hol voltak a pöttyök? - Hát itt, erre a testemen, meg a hátam mögött... Balázs allergiateszten volt. Látszik a karján a jelölés, mutatja a többieknek: Hát, én voltam bőrvételen... Viki a kezén lévő érre mutat: Van ám nekem erőm!
Különdíjas a KecelBeat December végén fejeződött be Kiskunhalason a helyi televízió Pont című műsorának karaokeversenye. A díjazottak között keceliek is vannak. 2015-ben már hetedik alkalommal rendezte meg a Halas Televízió a Pont Karaokeversenyt. Mint arról már beszámoltunk, a versenynek, illetve a döntőnek is több keceli fiatal résztve-
vője volt. Az évad abszolút győztese, az Év Hangja ezúttal a szegedi Oláh Maja lett. Az eredményhirdetésen kiderült az is, hogy a közönség kedvence Szőke Janka lett, aki online szavazáson több mint 300 voksot gyűjtött össze. Különdíjat kapott a mezőny egyetlen duett produkciója (KecelBeat - Paplanos Péter, Lengyel Sándor) és Kurcz Alexandra. Gratulálunk!
Elérhetőségeink Hirdetésfelvétel és ügyfélszolgálat: Városi Könyvtár és Művelődési Ház Kecel, Szabadság tér 17. Hétfő, szerda, csütörtök: 8-16 Kedd: 8-17 Péntek: 8-12 Lapzárta: minden hónap 20-án. Bővebb információ: www.kecel.hu 18
Impresszum Keceli Hírek Kecel város közéleti havilapja Kiadó: Vállalkozók a Városért Média Nonprofit Kft. 6237 Kecel, Császártöltési u. 20. Telefon: 30/820-82-27 Főszerkesztő: Fenyvesi Zoltán Felelős szerkesztő: Widnerné Fenyvesi Bernadett Állandó munkatársaink: Gyalogné Klajkó Eszter, Hegyes Attila, Ötvös Ferenc, Ridegné Szilágyi Bettina, Varga Józsefné, Városi Anett. Hirdetésszervező: Kecskés Tamás E-mail:
[email protected] Telefon: 70/6740-471 Nyomdai munkák: DRUK-KER Kft. 6200 Kiskőrös, Csokonai u. 47. Megjelenik havonta 3450 példányban. ISSN 2062-7300
Keceli Hírek
20
2016. január