ÉRETTSÉGI VIZSGA ● 2014. május 26.
Azonosító jel:
KATONAI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 26. 14:00
I. Időtartam: 80 perc
Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
Katonai alapismeretek
emelt szint — írásbeli vizsga 1311 I. összetevő
Katonai alapismeretek — emelt szint
Azonosító jel:
Fontos tudnivalók A feladatok megoldására 80 perc fordítható, az idő leteltével a munkát be kell fejeznie. A feladatok megoldási sorrendje tetszőleges. Az egyes feladatokra az ott feltüntetett pontszámnál több nem kapható. A feleletválasztásos típusú feladatoknál több helyes válasz is lehetséges! A válaszok kitöltésekor törekedjenek a precíz, pontos katonai szakkifejezések alkalmazására! Amennyiben a feleletválasztásos kérdéseknél a lehetséges válaszok mindegyikét bejelölte, nulla ponttal kell értékelni! A feladatok megoldását tollal készítse! Megoldásait alaposan gondolja át! Amennyiben valamilyen megoldást vagy választ áthúz, akkor az nem értékelhető! Egyes katonai tereptan tartalmú feladatoknál a szöveges válasz és annak rövidített (betűjeles) változata is elfogadható (pl.: északi vagy É-i; keleti vagy K-i) !
írásbeli vizsga, I. összetevő 1311
2 / 16
2014. május 26.
Katonai alapismeretek — emelt szint
Azonosító jel:
A feladatok a következő oldalon kezdődnek.
írásbeli vizsga, I. összetevő 1311
3 / 16
2014. május 26.
Katonai alapismeretek — emelt szint
Azonosító jel:
Magyarország biztonságpolitikai környezete 1.
Rendelje a táblázatban megadott fogalmakhoz a megfelelő szervezetet és annak definícióját!
4
Definíció A) Egy szövetség tagállamai kötelezik magukat arra, hogy külön és együtt katonai eszközök bevonásával segítségére lesznek egy vagy több tagállamnak a szövetségen kívülről jövő fenyegetés vagy támadás esetén. B) Tagjai arra kötelezik magukat, hogy a rendszer egy vagy több tagjának egy másik vagy több tag általi fenyegetettsége vagy megtámadása esetén katonai eszközök bevonásával közösen segítséget nyújtanak. Szervezet NATO ENSZ szervezet neve
definíció betűjele
Kollektív biztonság Kollektív védelem
2.
Írja be a táblázatba, hogy melyik NATO-szervezetről szól a fogalom!
3
Tényleges döntési jogkörrel rendelkezik a szervezeten belül, a tagállamok állandó képviselőiből áll, akik hetente legalább egy alkalommal üléseznek. Elnöke a NATO főtitkára, ülésein minden állam azonos jogokkal rendelkezik, és döntéseit egyhangúlag hozza, amelyek így a tagállamok közös akaratát fejezik ki.
Általában az állandó képviselőkből áll, de évente legalább két alkalommal a védelmi miniszterek szintjén ülésezik. A jelentősebb katonai és védelmi tervezési ügyekkel foglalkozik, gyakorlatilag a NATO legfontosabb katonai testülete. Franciaország 1966 és 2009 között nem vett részt a munkájában.
írásbeli vizsga, I. összetevő 1311
4 / 16
2014. május 26.
Katonai alapismeretek — emelt szint
Azonosító jel:
A NATO legmagasabb rangú katonai szerve. Felelős mindazon javaslatok megtételéért, amelyeket a közös védelem érdekében szükségesnek tartanak. Irányítja a NATO főparancsnokságait. Tagjai a tagországok haderőinek vezérkari főnökei. Évente legalább két alkalommal ülésezik.
3.
Írja be a táblázatba a fogalomhoz tartozó definíció betűjelét!
3
A) Két vagy több ország szerződést köt arról, hogy ipari termékeiket kölcsönösen vámmentesen szállíthatják egymás piacaira, de a többi országgal szemben mindenki önállóan alakíthatja ki vámpolitikáját. B) Akkor jön létre, ha a benne részt vevő országok nemcsak az egymás közötti vámokat bontják le, hanem a kívülálló országokból származó árukra közös vámokat is megállapítanak, ami általában a mezőgazdasági termékekre és a szolgáltatásokra is vonatkozik. C) Nem csak az egységes piacnál említett különbségek tűnnek el a partnerországok között, de az unió tagállamai közös gazdaságpolitikát követnek és közös az unió tagállamainak pénzneme is. Gazdasági unió Szabadkereskedelmi övezet Vámunió
4.
Az alábbi szövegben hibák találhatók. Húzza alá a hibás szövegrészeket és írja a vonalra a teljes szöveget helyesen!
1
1998. március 24. és június 10. között az Európai Unió légicsapásokkal kényszerítette rá Jugoszláviát a koszovói szerb katonai műveletek leállítására. A légi háborút követően az Európai Unió felhatalmazást kapott az ENSZ-től a koszovói stabilizálást célul tűző SFOR misszióra. …………………………………………………………………………………………………... …………………………………………………………………………………………………... …………………………………………………………………………………………………... …………………………………………………………………………………………………... írásbeli vizsga, I. összetevő 1311
5 / 16
2014. május 26.
Katonai alapismeretek — emelt szint
Azonosító jel:
A Magyar Honvédség felépítése, katonai szervezetek 5.
Párosítsa az összeillő félmondatokat!
4
1. A harckocsizó kötelékek nagy mozgékonyságúak, erős páncélvédettséggel és nagy tűzerővel rendelkeznek, 2. A harci feladatokat végző erőket közvetlenül vagy közvetve támogató erőket harci támogató erőknek nevezzük, 3. A szükséges ismeretek időbeni megszerzéséhez különlegesen kiképzett katonákat és felderítő eljárásokat alkalmaznak, 4. A tüzér eszközök nagy távolságokra képesek lőni, A) ezért ezen kötelékek alapvető feladata a csapásmérés. B) ezért alkalmasak a szembenálló fél mélységben lévő élőerőinek és technikai eszközeinek pusztítására. C) ide tartoznak a felderítő, a tüzér, a légvédelmi, a műszaki, a vegyivédelmi, valamint az elektronikai hadviselés kötelékek. D) és a megszerzett adatokat különböző módon, például rádión juttatják el a kiküldő parancsnokhoz. Első félmondat száma
Második félmondat betűjele
1 2 3 4 6.
A feladat a Magyar Honvédség külföldi szerepvállalásával kapcsolatos. Töltse ki helyesen az üres táblázatot a megadott adatok pontos párosításával! Küldő szervezet
Misszió megnevezése
NATO
UNFICYP
Afganisztán
1964
ENSZ
EUFOR ALTHEA
Bosznia-Hercegovina
2001
Európai Unió
ISAF
Ciprus
2004
írásbeli vizsga, I. összetevő 1311
Ország
3
6 / 16
Évszám
2014. május 26.
Azonosító jel:
Katonai alapismeretek — emelt szint
Küldő szervezet
Misszió megnevezése
Ország
Dátum
NATO ENSZ Európai Unió
7.
Válassza ki a szövegbe illő kifejezést a táblázatban megadottak közül és annak sorszámát írja a pontozott vonalra az alábbi szövegben! Egy helyre csak egy szám írható!
2
A raj a legkisebb szervezett kötelék. Egy ……….., vagy szakfeladat ellátására szervezik. A raj tevékenységét a ……….. vezeti. A rajok képesek önállóan és kötelékben is tevékenykedni. A rajok általában ……….. főt számláló kötelékek. Ha a rajt valamilyen technikai eszköz működtetésére hozzák létre, akkor létszáma ……….. fő is lehet. Például: a harckocsizó raj, ahol a technikai eszközben 3, egyes típusoknál 4 fő fér el, vagy egy lokátor, ahol szintén 3−4 fős kezelőszemélyzet van.
1
11−12
2
támadó
3
fegyvernemi
4
védekező
5
rajparancsnok
6
Rajparancsnok-helyettes
7
parancsnok
8
7−10
9
3−8
10
7−8
írásbeli vizsga, I. összetevő 1311
7 / 16
2014. május 26.
Katonai alapismeretek — emelt szint
Azonosító jel:
A modern háborúk jellemzői, különleges egységek 8.
Egészítse ki az alábbi mondatokat!
1,5
A harcok során az ember kiváltására egyre több ………………………………… fognak használni. Ilyenek például a pilóta nélküli repülők, a pilóta nélküli …………………………. repülők, vagy a jelenleg is használt aknamentesítő és felszerelést szállító robotok. A jövő háborúira egyre inkább az ………………….., a robottechnológia nyomja majd rá a bélyegét. Térkép- és tereptani ismeretek 9.
A táblázatba beírt megfelelő számmal párosítsa össze a felsorolt 1,5 domborzati elemeket a rájuk jellemző fogalmakkal! 1) vízválasztó domborzati idomok; 2) vízgyűjtő domborzati idomok; 3) részletidomok. Általában akadály-jellegűek, azonban a rejtett megközelítésre, fedezésre, rejtésre is alkalmat adnak. Elsősorban a megfigyeléshez, a tájékozódáshoz és a felderítéshez nyújtanak kedvező feltételeket. A rejtés és álcázás, valamint a rejtett mozgás lehetőségeit segítik.
10.
Írja be a táblázatba a megfelelő tájtípus megnevezését!
1,5
Átmenet a hullámos vidék és a hegyvidék között. Hosszan elnyúló dombsorok, dombcsoportok jellemzik, viszonylagos magasságkülönbsége többnyire 100 méterig terjed. Jellemzői a legömbölyített hegytetők, amelyeket teknő- és árokszerű völgyek kapcsolnak össze. A terepfelszín átlagos magasságkülönbsége jellemzően 100−300 m körüli, a tengerszint feletti magasságok 600 m-ig terjednek. A domborzat viszonylagos magasságkülönbségei 10 méternél nem nagyobbak, a lejtőszögek pedig a vízszinteshez képest nem haladják meg a 2°-ot.
írásbeli vizsga, I. összetevő 1311
8 / 16
2014. május 26.
Katonai alapismeretek — emelt szint
Azonosító jel:
Általános katonai ismeretek 11.
Töltse ki a táblázat hiányzó adatait!
6
megnevezés
adatok
Az AK-63 gépkarabély űrmérete Az AK-63 gyakorlati tűzgyorsasága Az AK-63 irányzott lőtávolsága A 96M NF támadó kézigránát tömege (gramm) A 96M NF támadó kézigránát késleltetési ideje A 96M NF támadó kézigránát sebesítő határa A P9RC pisztoly űrmérete A P9RC pisztoly hatásos célzott lőtávolsága A P9RC pisztoly tár befogadóképessége A 93M NF védő kézigránát robbanóanyagának típusa A 93M NF védő kézigránát ölőhatára A 93M NF védő kézigránát előre gyártott repeszeinek száma
írásbeli vizsga, I. összetevő 1311
9 / 16
2014. május 26.
Katonai alapismeretek — emelt szint
12.
Azonosító jel:
Írja be a táblázatba, hogy az állítások igazak (I) vagy hamisak (H)!
2
A nem háborús műveletekhez tartoznak a kitelepítő műveletek. A béketámogató műveletekhez tartozik a fegyverzetellenőrzés. A békefenntartó eljárásmódok egyike a személyek kísérése. A terrorizmus elleni műveletek aktív tevékenysége a laktanyák védelme.
13.
Írja be a táblázatba a lövés időszakainak megnevezését!
1,5
A lőportöltet elégésének befejezésétől a lövedék csőből történő kirepüléséig tart. A gáz nyomása ekkor oly mértékben növekszik, ami elegendő ahhoz, hogy a lövedéket elmozdítsa a helyéről, és besajtolja a cső huzagolt részébe. A gázok utóhatásának időszaka, a lőporgáz hatása a lövedékre a csőből való kirepülése után.
14.
Az alábbi mondatokban 2-2 kulcsszó hibásan szerepel. Írja le a mondatokat helyesen!
6
A) A hólyaghúzó hatású mérgező harcanyagok legfontosabb képviselője a szarin, a szomán és a "V" anyagok. Ezek gyorsan ható mérgező harcanyagok, a szervezetben az anyagcsere gátlása révén fejtik ki hatásukat. …………………………………………………………………………………………………... …………………………………………………………………………………………………... …………………………………………………………………………………………………... …………………………………………………………………………………………………...
írásbeli vizsga, I. összetevő 1311
10 / 16
2014. május 26.
Katonai alapismeretek — emelt szint
Azonosító jel:
B) A szarin kékes színű, könnyen párolgó, szagtalan vagy enyhén gyümölcsillatú gáz, hatását mind belégzés útján, mind a bőrön és az emésztőrendszeren keresztül képes kifejteni. …………………………………………………………………………………………………... …………………………………………………………………………………………………... …………………………………………………………………………………………………... …………………………………………………………………………………………………... C) A szomán színtelen, enyhén hagymaillatú folyadék, amely vízben nehezen, oldószerekben jól oldódik, hatását gőz és pára formájában fejti ki, a bőrre kerülve, belélegezve okoz sérülést, halált. …………………………………………………………………………………………………... …………………………………………………………………………………………………... …………………………………………………………………………………………………... …………………………………………………………………………………………………... A honvédelem rendszere, honvédelmi kötelezettségek 15.
Jelölje X-szel a Magyar Honvédség tényleges katonai állományába nem tartozókat! Csak négy jelölést tehet!
4
hivatásos katonák polgári alkalmazottak honvéd tiszthelyettes-jelöltek műveleti önkéntes tartalékosok köztisztviselők honvéd tisztjelöltek védelmi önkéntes tartalékosok szerződéses katonák
írásbeli vizsga, I. összetevő 1311
11 / 16
2014. május 26.
Katonai alapismeretek — emelt szint
16.
Azonosító jel:
A táblázat a három minősített időszak jellemzőit tartalmazza. Írja az egyes jellemzők elé a megfelelő betűjelet!
4
A) Szükségállapot B) Veszélyhelyzet C) Megelőző védelmi helyzet Az alkotmányos rend megdöntésére vagy a hatalom kizárólagos megszerzésére irányuló fegyveres cselekményeket jelenti. Természeti katasztrófát, elemi csapást jelent, amely az élet- és vagyonbiztonságot fenyegeti, ide tartozik az ipari katasztrófa is. Ebben az esetben bevezethető az általános hadkötelezettség is. Az Országgyűlés hirdeti ki a képviselők 2/3-ának szavazatával. A rendkívüli állapothoz hasonlít, kihirdetése az Országgyűlés feladata. A kormány hirdeti ki, és ilyenkor az Országgyűlés felhatalmazása alapján rendeleteket alkothat. Az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságát tömeges mértékben veszélyeztető, fegyveresen vagy felfegyverkezve elkövetett erőszakos cselekményeket jelenti. Külső fegyveres támadás közvetett veszélyét vagy szövetségi kötelezettség teljesítését jelenti.
Hadijogi alapismeretek 17.
Sorolja fel, hogy mikor harcképtelen egy személy!
1,5
…………………………………………………………………………………………………... …………………………………………………………………………………………………... …………………………………………………………………………………………………... …………………………………………………………………………………………………...
írásbeli vizsga, I. összetevő 1311
12 / 16
2014. május 26.
Katonai alapismeretek — emelt szint
Azonosító jel:
A szerződéses katonák élete a Magyar Honvédségben 18.
Húzza alá a szövegbe illő kifejezést!
4
A katonai szervezetek vezetése (intézkedések-utasítások-parancsok) segítségével valósul meg. A
parancs
meghatározott
(katonai-szolgálati-kiképzési)
tevékenység
vagy
feladat
végrehajtására vonatkozó, a(z) (parancsnok-elöljáró-vezető) által szóban vagy írásban kifejezett akaratnyilvánítás. A parancs kiadásakor általános szabály, hogy a parancsot kiadó katona felelősséggel tartozik a parancsáért. A parancsadás jogával visszaélni tilos, a parancs nem
irányulhat
a(z)
(beosztott-alárendelt-katona)
indokolatlan
zaklatására,
emberi
méltóságának megsértésére, bűncselekmény elkövetésére. Egészségügyi ismeretek 19.
Nevezze meg a képen látható fektetési módot, és írja le az ilyen beteg állapotának jellemzőit!
1,5
…………………………………. …………………………………………………………………………………………………... …………………………………………………………………………………………………... 20.
Jellemezze a ROLE I ellátási szakaszon történő sérültellátást!
5
…………………………………………………………………………………………………... …………………………………………………………………………………………………... …………………………………………………………………………………………………... …………………………………………………………………………………………………... …………………………………………………………………………………………………... …………………………………………………………………………………………………... írásbeli vizsga, I. összetevő 1311
13 / 16
2014. május 26.
Katonai alapismeretek — emelt szint
írásbeli vizsga, I. összetevő 1311
Azonosító jel:
14 / 16
2014. május 26.
Katonai alapismeretek — emelt szint
írásbeli vizsga, I. összetevő 1311
Azonosító jel:
15 / 16
2014. május 26.
Azonosító jel:
Katonai alapismeretek — emelt szint
feladat sorszáma
maximális pontszám
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13.
elért feladat pontszám sorszáma
14. 4 15. 3 16. 3 17. 1 18. 4 19. 3 20. 2 1,5 1,5 1,5 6 2 1,5 Az I. Feladatsor pontszáma Vizsgapont
maximális pontszám
elért pontszám
6 4 4 1,5 4 1,5 5
60 40
Dátum
javító tanár
___________________________________________________________________________
pontszáma programba egész beírt egész számra pontszám kerekítve
I. Feladatsor
javító tanár
Dátum: .........................................
jegyző
Dátum: ......................................
Megjegyzések: 1. Ha a vizsgázó a II. írásbeli összetevő megoldását elkezdte, akkor ez a táblázat és az aláírási rész üresen marad! 2. Ha a vizsga az I. összetevő teljesítése közben megszakad, illetve nem folytatódik a II. összetevővel, akkor ez a táblázat és az aláírási rész kitöltendő!
írásbeli vizsga, I. összetevő 1311
16 / 16
2014. május 26.
ÉRETTSÉGI VIZSGA ● 2014. május 26.
Azonosító jel:
KATONAI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 26. 14:00
II. Időtartam: 160 perc
Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
Katonai alapismeretek
emelt szint — írásbeli vizsga 1311 II. összetevő
Katonai alapismeretek — emelt szint
Azonosító jel:
Fontos tudnivalók A feladatok megoldására 160 perc fordítható, az idő leteltével a munkát be kell fejezni. A feladatok megoldási sorrendje tetszőleges. Az egyes feladatokra az ott feltüntetett pontszámnál több nem kapható. A válaszok kitöltésekor törekedjen a pontos katonai szakkifejezések alkalmazására! Figyeljen, hogy a megadott témakörök szerepeljenek a dolgozatban, és a kidolgozás során vegye figyelembe a megadott szempontokat. Törekedjen a megadott terjedelem betartására! A hosszú kifejtendő szöveges feladatok esetén az elvárt terjedelem kb. 170−180 szó, a rövid kifejtendő szöveges feladatok esetén kb. 60−70 szó. Indokolt esetben a kipontozott helyen megkezdett gondolat a lap üres helyein befejezhető, ami a feladatoknál +10%-ot jelenthet. A feladatok megoldását tollal készítse! Megoldásait alaposan gondolja át! Amennyiben valamilyen megoldást vagy választ áthúz, akkor az nem értékelhető! Egyes katonai tereptan tartalmú feladatoknál a szöveges válasz és annak rövidített (betűjeles) változata is elfogadható (pl.: északi vagy É-i; keleti vagy K-i)!
írásbeli vizsga, II. összetevő 1311
2 / 16
2014. május 26.
Katonai alapismeretek — emelt szint
Azonosító jel:
HOSSZÚ KIFEJTENDŐ SZÖVEGES FELADATOK 1. Mutassa be és rendszerezze a biztonsági kihívások típusait! A feladatban szerepeljenek az alábbi témakörök! • a biztonsági kihívás fogalma • a természetes eredetű biztonsági kihívások jellemzői • a mesterséges eredetű biztonsági kihívások jellemzői • a globális éghajlatváltozás, mint kockázati tényező • a nemzetközi terrorizmus, mint kockázati tényező
A kidolgozás során vegye figyelembe az alábbi információkat! A) John Mitchell, a brit meteorológiai intézet vezető klímakutatója arra emlékeztetett: az alKaida nemzetközi terrorhálózat vezetői a globális környezet súlyos károsítását is "az Egyesült Államok bűnei" közé sorolják. B) Szakértők szerint valóságos népvándorlás várható, hiszen az emberek megpróbálnak majd elmenekülni a tengerek emelkedő vízszintje miatt elmocsarasodó, vagy a tartós, általános hőmérséklet-emelkedés nyomán elsivatagosodó térségekből, és élhetőbb vidékeket próbálnak majd keresni maguknak. C) Ha tízmilliók akarnának onnan "világgá" menni, de erővel mégis visszatartanák őket, abból nemcsak leírhatatlan emberi szenvedés származna, de dühös emberek óriási tömege is, olyan tömeg, amelynek sem veszteni-, sem megfontolnivalója nincs már.
írásbeli vizsga, II. összetevő 1311
3 / 16
2014. május 26.
Katonai alapismeretek — emelt szint
Azonosító jel:
…………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… írásbeli vizsga, II. összetevő 1311
4 / 16
2014. május 26.
Katonai alapismeretek — emelt szint
Azonosító jel:
…………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………
elérhető
szempontok
elért pont
Feladatmegértés
9
Az információként megadott szempontok figyelembevétele
18
Szaknyelv alkalmazása
12
Megszerkesztettség, nyelvhelyesség
6
Összpontszám
45 osztószám 3
Vizsgapont
írásbeli vizsga, II. összetevő 1311
15
5 / 16
2014. május 26.
Katonai alapismeretek — emelt szint
Azonosító jel:
2. Jellemezze a nukleáris fegyvereket, és csoportosítsa azokat működési elvük szerint! A feladatban szerepeljenek az alábbi témakörök! • a nukleáris fegyverek megjelenése • a nukleáris fegyverek alkalmazása a II. világháborúban • a maghasadás és a magfúzió jelensége • a kétfázisú nukleáris fegyverek jellemzői • a háromfázisú nukleáris fegyverek jellemzői
A kidolgozás során vegye figyelembe az alábbi információkat! A) 1945. július 16. Los Alamos: az első kísérleti atomrobbantás. A robbanóanyag plutónium volt. A bombát egy 30 méter magas acélszerkezetre erősítették fel, amely a robbanás során elpárolgott. A robbanás fénye látható volt egész Új-Mexikó államban. B) A robbanás körzetében 1,2 kilométeres sugarú körben minden a földdel vált egyenlővé, az áldozatok pontos számát soha nem fogjuk megtudni. Csak becslések léteznek: a hirosimai emlékművön 61 ezer 443 név szerepel, élelmiszerjegyét 78 150 ember nem váltotta be soha többé, az amerikai felderítés 139 ezerre tette számukat. C) A csendes-óceáni Marshall-szigetek részét képező Bikini-szigetcsoporton 1954-ben próbálta ki az Egyesült Államok az általa készített legnagyobb bombát, egy hatalmas hidrogénbombát, amelynek kifejlesztésében a magyar származású Teller Ede kulcsszerepet játszott.
írásbeli vizsga, II. összetevő 1311
6 / 16
2014. május 26.
Katonai alapismeretek — emelt szint
Azonosító jel:
…………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… írásbeli vizsga, II. összetevő 1311
7 / 16
2014. május 26.
Katonai alapismeretek — emelt szint
Azonosító jel:
…………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………
elérhető
szempontok
elért pont
Feladatmegértés
9
Az információként megadott szempontok figyelembevétele
18
Szaknyelv alkalmazása
12
Megszerkesztettség, nyelvhelyesség
6
Összpontszám
45 osztószám 3
Vizsgapont
írásbeli vizsga, II. összetevő 1311
15
8 / 16
2014. május 26.
Katonai alapismeretek — emelt szint
Azonosító jel:
RÖVID KIFEJTENDŐ SZÖVEGES FELADATOK 1. Az alábbi szöveg felhasználásával mutassa be a harckocsizó kötelékek jellemző vonásait, feladatait, egészítse ki a képen látható eszköz felsorolt adatait! A harckocsi komplex fegyverrendszer, a közvetlen harci érintkezés feltételeinek megfelelően kifejlesztett páncélozott harcjármű, a tűzerő, a páncélvédettség és a mozgékonyság megfelelő kombinációja. A tűzerő a harckocsin elhelyezett fegyverzetet, a harckocsilöveget és a kiegészítő fegyverzetet jelenti. A páncélzat a személyzetet, a motort és a lőszert védi. A páncélvédettség függ a páncél vastagságától, anyagától, illesztésének módjától és nem utolsósorban a páncéllemezek dőlésszögétől is. A mozgékonyság legfőbb jellemzői a sebesség, a terepjáró képesség és a hatótávolság. A képen látható eszköz: • megnevezése • hatótávolsága • lövegének átmérője • lőszerkészletének mennyisége • a kezelőszemélyzet létszáma
…………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… írásbeli vizsga, II. összetevő 1311
9 / 16
2014. május 26.
Katonai alapismeretek — emelt szint
Azonosító jel:
…………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………. …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………. …………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………
elérhető
szempontok
elért pont
Feladatmegértés
8
A megadott forrás
16
Szaknyelv alkalmazása
12
Megszerkesztettség, nyelvhelyesség
4
Összpontszám
40 Osztószám 4
Vizsgapont
írásbeli vizsga, II. összetevő 1311
10
10 / 16
2014. május 26.
Katonai alapismeretek — emelt szint
Azonosító jel:
2. Jellemezze az alábbiakban leírtak felhasználásával a képen látható misszió feladatait! A) A Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoportja (MH PRT) Jelga járásban Ghori Sang településen július 5-én egy iskolaépületet adott át … Az iskolaigazgató és a járási titkár beszédében hangsúlyozta, hogy a közel 900 családot számláló településen hosszú idő óta ez az egyetlen fejlesztés. Megemlítették, hogy az árvízvédelmi fal mellé szeretnének még egy védőfalat, ami távol tartja az iskolától az illetékteleneket. B) A magyar újjáépítési csoport támogatja a Textilgyári Kórház oxigénpalackjainak utántöltését. A magyarok most takarókat, paplanokat, tárolóedényeket, ételhordókat és két darab generátort is adományoztak a kórháznak. A generátorokat, mint gyorssegélyt kapta a kórház, mivel a heves esőzések és a tavaszi hóolvadás következtében megáradt folyó elmosta az intézmény áramellátását biztosító erőmű zsilipkapuit, ami így nem tud elegendő elektromos áramot termelni. A magyarok segítségével a kórház ismét tud műtéteket és azonnali életmentő beavatkozásokat is végezni.
…………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… írásbeli vizsga, II. összetevő 1311
11 / 16
2014. május 26.
Katonai alapismeretek — emelt szint
Azonosító jel:
…………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………
elérhető
szempontok
elért pont
Feladatmegértés
8
A megadott forrás
16
Szaknyelv alkalmazása
12
Megszerkesztettség, nyelvhelyesség
4
Összpontszám
40 Osztószám 4
Vizsgapont
írásbeli vizsga, II. összetevő 1311
10
12 / 16
2014. május 26.
Katonai alapismeretek — emelt szint
Azonosító jel:
TÁJÉKOZÓDÁSI FELADATOK 1. Írja le, hogy mit azonosít a megadott síkkoordináta! Magyarázza meg, hogy mit jelentenek a megadott koordinátaérték egyes elemei. A feladat megoldásához használja fel a mellékelt térképszelvényt! (A térképszelvényre ne írjon!) 34T
370075 mE
5305550 mN
A térképi pont megnevezése: ………………..………………………………….. A megadott koordináták jelentése: 34T: ……………………………………………………………………………… 370075 mE: ……………………………………………………………...…….… 5305550 mN: ……………………………………………………………………..
elérhető
elért
pont vizsgapont
írásbeli vizsga, II. összetevő 1311
5
13 / 16
2014. május 26.
Katonai alapismeretek — emelt szint
Azonosító jel:
2. Határozza meg és írja le LEGÉND település templomtornyának földrajzi koordinátáit! A feladat megoldásához használja fel a mellékelt térképszelvényt! (A térképszelvényre ne írjon!)
………………………………………………………….. …………………………………………………………..
elérhető
elért
pont vizsgapont
írásbeli vizsga, II. összetevő 1311
5
14 / 16
2014. május 26.
Katonai alapismeretek — emelt szint
írásbeli vizsga, II. összetevő 1311
Azonosító jel:
15 / 16
2014. május 26.
Katonai alapismeretek — emelt szint
Azonosító jel:
maximális pontszám Az I. Feladatsor pontszáma
elért pontszám
40
HOSSZÚ KIFEJTENDŐ SZÖVEGES FELADATOK
1. 2.
15 15
RÖVID KIFEJTENDŐ SZÖVEGES FELADATOK
1. 2.
10 10
TÁJÉKOZÓDÁSI FELADATOK
1. 2. A II. Feladatsor pontszáma Az írásbeli vizsgarész pontszáma
5 5 60 100
Dátum
javító tanár
___________________________________________________________________________
pontszáma programba egész beírt egész számra pontszám kerekítve
I. Feladatsor II. Feladatsor
javító tanár
Dátum: .........................................
írásbeli vizsga, II. összetevő 1311
jegyző
Dátum: ......................................
16 / 16
2014. május 26.