Karácsony

NÕK VILÁGA Kiadja az Unitárius Nõk Országos Szövetsége

2007 / Karácsony

2

Nõk Világa – 2005. Karácsony

Tartalomjegyzék Sipos Mónika Rebeka: Ima • 1 • Rácz Mária: Karácsonyra készülve – a születésre várva • 2 •

SZÜLŐK ISKOLÁJA Asztalos Klára: Bemutatkozom unokámnak • 3• Benedek Enikő: Kicsi moly (IV.) • 5 • ***: „Csak anya…” • 7 • NAGYJAINK Zsakó Erzsébet: Csathó Pálné, Abrudbányai Ervine • 8• Paskucz Szathmáry Viola: Emlékezzünk Kiss Domokosné, Kocsis Rozsikára • 10 • HAGYOMÁNYŐRZÉS Martonossy Magda: A kalotaszegi vagdalásos hímzés • 13 • Benedek Enikő: Házasemberek tánca • 17 • TESTI-LELKI EGÉSZSÉGÜNK Ferenczi Enikő: Egészség-harmónia • 19 • OLVASÓINK ÍRJÁK Lőrincz Gizella: Tiszteljétek az öregeket! • 22 • Öregek vasárnapja: Nagyajta (Fekete Judit) – Felsőrákos (Molnár Margit) – Dicsőszentmárton (Szabó Rozália) • 23 • Adorjáni Gyöngyvér: Emlékezés • 26 • OLVASNIVALÓ Csáki Júlia: A tél szépsége • 27 • Sigmond Júlia: Mézeskalács házikóban laktam • 28 • Király Julianna: Az amarillisz hálája • 31 • VERSAJÁNDÉK Nyugdíjasoknak • 33 • Karácsonyi ráadás: Gábor Éva: Kicsi Jézus (részlet) • 33 • FŐZÖCSKE Stahl Judit karácsonyi receptjeiből • 35 •

Nõk Világa – 2007 Karácsony

1

Békességnek és szeretetnek Istene, gondviselő Atyánk! Karácsony ünnepén a szeretet fénypalástját öltöttük mindannyian magunkra jó Atyánk, és azzal a szándékkal indultunk el ma is, hogy annak melegével öleljük át egymást, és ennek fényében tükröződjön az ünnepért megtisztított lelkünk. Szívünk kimondhatatlan szépséggel telítődik, amikor lelkünk egybeforr végtelenségeddel, s egész énünket megérinti a téli világot átölelő szereteted melegsége. E melegség lángja gyúlt meg ma ezer és ezer emberi szívben, ez pattog ma elhagyatott hajlékok kályháiban, s indít ma mindannyiunkat arra, hogy elinduljunk szétszórni a fényességet, eloszlatni tenyerünkből a békességet. Kiszakadva a hétköznapok vágyakat, reményeket, érzéseket megbénító zuhatagából, ma úgy érezzük, jó Atyánk, hogy látásunk élesebb, érzésünk nemesebb. Ma úgy érezzük, hogy felelősséggel tartozunk nem csak saját magunkért, hanem felebarátainkért is. Ma nincs távolság ember és ember, felnőtt és gyermek között, ma nincs, mert hegyeket és völgyeket járunk be a szeretet nevében, és lélekben együtt ünnepelünk. Gondoskodásunkat a betlehemi csillag egész világot beragyogó fényére rákötve, testvérként akarunk átölelni barátot és ellenséget. Elindulunk az angyali szózat hallatára, bebarangoljuk múltunk keresztútjait, s a szeretet nevében megérkezve örömhírként adjuk át lélekben egymásnak a mindent megváltoztató gyermek születését. Köszönjük hogy évről évre – legyen az sáros vagy fehér – van karácsonyunk. Te, Atyánk mindenképpen elhozod mindent megtisztító, mindent megszépítő szereteted. Köszönjük az érzéseket, köszönjük, hogy ilyenkor újra gyermekek lehetünk: jók és szépek, hogy tisztára súrolt lelkünkben ma ismét tisztábban ragyog a jókedv, az ünnep. Kérünk, Istenünk, ne engedd, hogy ezek az érzések hiábavalóan tovatűnjenek az ünnep elmúltával, hanem add, hogy karácsony lángja örök tűzzé nőjön lelkünkben. Kérünk, segíts meg, hogy a karácsony által megszentelt hitünket, szeretetünket minél tovább tudjuk megőrizni, és képesek legyünk ennek fényében élni. Hogy amikor majd a betlehemi csillag már nem áll ott a jászolbölcső felett, és fénye sem lesz látható, akkor is tudjuk majd, merre találjuk meg azt a helyet, azt a tanítást, amely hétköznapjainkat is örök karácsonnyá tudja varázsolni.

2


Áldd meg közös ünneplésünket. Áldd meg azok karácsonyát is, akiket a háborúság vagy a gyász meggátol abban, hogy örvendezni tudjanak a kisded születésének. Maradj velünk jó Atyánk, és adj békés ünnepet minden gyermekednek! Ámen Sipos Mónika Rebeka

Karácsonyra készülve – a születésre várva A gyermek születésére való várakozás nem más, mint csodák sorozata. A fogamzás tényének felismerésétől, az első ultrahangos vizsgálaton keresztül, a magzat megmozdulásáig és majdani világra jöttéig, gyönyörűséges út a szülői feladatokra készülő emberpár: nő és férfi számára egyaránt. Amikor nemsokára megszületendő gyermekeimre gondolok, leggyakrabban egy szó fut az ajkamra: hihetetlen. Hihetetlen és kimondhatatlan nagy az ajándék, amivel Isten meglepett minket. Hihetetlen, hogy nem is egy, hanem két egészséges magzatot hordozok a szívem alatt. És szinte hihetetlen, bár naponként megtapasztalható valóság, hogy ez a két kis élet itt, a szívem alatt fejlődik, mocorog, még egyelőre öntudatlanul készülve a világ rájuk váró kihívásaira. Jó tudni, hogy örömünk nem csak a mienk, világszerte több millióan osztoznak benne. Hisz az évnek ebben az időszakában a kereszténység a születés örömének megünneplésére készül. A napokban a világ legtávolabbi zugaiból Máriák indulnak el, hogy megszületendő kis Jézusukat szívük jászlának biztonságos melegébe elhelyezzék, hogy ott nőjön nagyra. Olyan nagyra, amilyenre csak igaz eszmék által vezérelt ember nőhet. De ez a születés és növekedés nem történhet meg tőlünk függetlenül, akaratunk és hozzájárulásunk nélkül. A karácsony nem válhat igazi ünneppé, ha nem ismerjük fel lényegét, és nem várjuk olyan örvendezve, mint gyermekeink születését! Nem csak azért, mert a szeretet, ajándékozás és a család ünnepévé tettük, hanem elsősorban azért, mert karácsonykor a fénnyel együtt újraszületik bennünk az igaz ember eszményképe, Jézusé, akinek követése a mi életünket is teljessé teheti.


3

Adventben az új élet és vele együtt az új lehetőség születésére várakozás ideje negyven helyett négy hétre rövidült. De a csoda ugyanúgy megismétlődik. Lassan, szinte észrevétlenül lopja be magát életünkbe az idei karácsony. Nem a reklámok harsány színeiben és szavaiban, nem az üzletek kirakatainak csillogásában, hanem egyszerűen emberi életünk apró mozdulataiban: kalács illatában, a fenyő zöldjében vagy – miért ne – a születés csodájának megismétlődésében. Rácz Mária

Bemutatkozom az unokámnak Kedves Lilla baba, most már így szólítalak, mert több mint egy hónapja megláttad a napvilágot, és végérvényesen megtudtuk, hogy kislánynak születtél, és szüleid ezt a dallamos szépirodalmi nevet választották. Nekem mindig Csokonai Lillája jut eszembe róla. Én vagyok a kolozsvári nagyi. Látom, csodálkozol. Biztosan azt gondolod magadban, nekem már van nagyim, hát te honnan kerültél elő, eddig nem láttalak. Így van, Lilla, mindjárt megmagyarázom. Mindenkinek két nagyija van: az apukája és az anyukája édesanyja. Én az utóbbi vagyok neked. Már nagyon vágytam látni Téged, de hamarabb nem jöhettem, mert nem volt kivel hagynom a dédit. Tudod, ő már nagyon öreg és gyenge, egyedül nem boldogul, segítségre van szüksége a helyváltoztatásban, a táplálkozásnál és minden ügyes-bajos dolgában. Te biztosan megérted, hiszen Te sem boldogulnál anyukád nélkül.

4


Én nem is olyan messziről, az Óperenciás tengeren innenről jöttem Erdélyország fővárosából, Kolozsvárról. Ezt az országot hiába keresnéd a térképen, már több mint 300 éve megszűnt önálló országként, fejedelemségként létezni, de a mi szívünkben és azok lelkében, akik innen mentek el, mindig csak Erdélyország marad. A te anyukád is az egykor kincses Kolozsvárról indult el és a sors úgy hozta, hogy Budapesten találkozott apukáddal. Erdélyország gyönyörű tájai, zaklatott történelme sok művészt, írót és költőt ihletett, csak Petőfi nem kedvelte a Kárpátok fenyvesekkel vadregényes tájait. Mikor kicsit nagyobb leszel, és két lábon fogsz járni, akkor Te is megismerheted ezt a csodás „Tündérkertet”, melynek népét egykor „négy szél” vihara tépte, és ma is keményen küzd a megmaradásáért. Addig is elmondom, hogy az én őseim, akik a Te őseid is, itt éltek Erdélyország különböző vidékein: a székelyek Háromszéken Bölönben, mások a Székelykő lábánál Torockón vagy az aranyáról híres Verespatakon, a szászok Segesváron, és rendre mind Kolozsvárra jöttek. Így születtem és élek én ott már 63 éve, de nem egyedül, van ott szép nagy rokonság, sok fiatal és gyermek. Hat unokatestvéred: Eszti, Sári, Jánoska, Lőrincke, Lenke és a nálad is kisebb Matyi kíváncsian várja, hogy megismerjen téged és játszszatok együtt. Sokat fogok Neked mesélni Erdélyországról és a családunkról. Arra kérlek, jól jegyezz meg mindent, hogy majd Te is meséld el az unokáidnak. Én is sokat hallottam a nagymamámtól, és rendre mindent elmesélek neked. Látom, elfáradtál a figyelés közben, laposakat pislogsz, hagyom, hogy aludj, álmodj szépeket, jó éjszakát, kicsi Lilla. Szeretettel Klára mama U.i. Nagymamák, akik olvassátok az írásomat, arra kérlek Titeket, meséljetek az unokáitoknak őseitek szülőföldjéről, a családotokról, hogy tudatosodjon bennük az az örökség, valamint azok az értékek, amelyeket a génjeikben hordoznak. Asztalos Klára


5

A kicsi moly (IV.) „...fiaknak ékessége az Atyák.” (Péld. 17,6) „ Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában.” (Jer. siralmai 3,27) Képzeld, a minap csörög a telefon. Épp olyan munkát végeztem, amiről most és itt nem mesélnék Neked. Mire a készülékhez szaladtam, már minden szussz kifogyott belőlem. Szerencsére csak hallgatnom kellett és nem beszélnem. „Anya, szeretném kipróbálni magam ezen a nyáron, mondjuk… Görögországban – lelkendezik a gyermekem. Nem ér váratlanul a „dolog”, hisz a családunkban már többször beszélgettünk arról, hogy micsoda lehetőségek vannak napjainkban a tanulni vágyó fiataloknak. Tanulhatnak párhuzamosan két egyetemen is, próbálkozhatnak úgy is, hogy tanulnak és közben dolgoznak, vagy akár le is szerződhetik a nyarukat határokon, sőt óceánokon túlra. Pályázhatnak ösztöndíjakra, bentlakásokhoz, alapítványokhoz. „Tőlem kipróbálhatod – válaszoltam –, de először beszélj az Apával”. Igen, jól hallottad, ne nézz így rám: az apával. Tudod, az utóbbi időben családunk tagjai rendszeresen használják a határozott névelőt, amikor a harmadik személyről beszélnek. Például: Az Apa csak délutánra ér haza. A Gyermek a tegnap telefonált. Az Anya megígérte, hogy holnap csomagot küld. A határozott névelő használata még ma is: népies, táji jellegű, de nálunk a szerepe inkább arra való, hogy nyomatékosítson és fokozott érzelmi állapotot fejezzen ki. Az Apa, az Anya, a Gyermek: a Család. Jóban, rosszban egyek. „Ti még tudtok parancsolni neki?” – csodálkozik Erzsébet néni, amikor megtudja, hogy a gyermek mégsem megy el Görögországba, holott az ő lánya már egy jó hónapja Amerikából telefonálgat haza. „Nézd fiam – kezdi az apa – én is tudok munkát adni legalább egy hónapra. Nincs segédmunkásunk a fehéregyházi paplak építésénél. Nem találok olyan embert, aki hajlandó lenne ezért a csekély összegért naponta legkevesebb tíz órát dolgozni (3 RON órabérért). Van ételed, van szállásod. Az Anya lesz a reggeli ébresztő, a barátaidat minden nap láthatod, a »szép szőke kislányt« naponta hívhatod.” A gyermek a munkát elvállalta. Ő lett a te édesapád és az apa segédmunkása. Tudod, hogyan nézett ki a tenyere az első hét után? Tele volt apró

6


lyukacskákkal, mivel a vakolathoz szükséges habarcsot megkavarni az csakis a segédmunkás feladata. A válaszfalakon található réseket is ő tömködte be. Amikor pedig a nyolc köbméter homokot az ablakdaruval az emeletre felhúzatta, estére az ujjait nem tudta kiegyenesíteni. Gyógyszesszel dörzsölgettem, kenegettem. Reggelente pedig olyan álmos és fáradt volt, hogy a szívem szakadt meg, amikor költögetni kellett. Hajtott a kölyök és nem panaszkodott. Annyit dolgozott, amennyit csak bírt. Bizonyítani akart. Megfelelni akart. Az apa pedig kemény volt és hajthatatlan. Az agya tudta, hogy túl sok, amit követel a gyermektől. Hiába rimánkodtam, könyörögtem, hogy hagyja alább a „tempót”. Fölösleges volt. „Legalább engedd meg a Gyermeknek, hogy tízóraizzon rendesen, még akkor is, ha nektek nincs szükségetek erre. Éhezett eleget a bentlakásban, amikor több alkalommal loptak tőle az itthonról küldött csomagból!” Aztán elképzeled, amikor egy szép napon azon vettem észre magam, hogy lassacskán kimaradok az ő beszélgetéseiből. Hallom, amint vitatják, hogy hány négyzetméter is van még a földszinti szobákból meszeletlen, ahhoz hogy másnap teljesen kész lett. Az emeleten szárad a grund, a tincsnek fele és a bojándrugok sem látszanak már. Megmaradt valahai szaktudásomat már csak arra tudtam felhasználni, hogy helyesbítek: bojándrug értsd magyarul: nyílásáthidaló, grund egyenlő az alapréteggel, míg a tincs simítóréteget jelent. A kitűzött munkálatok befejeztével még arra „kihasználnak”, hogy megteríttetik velem az asztalt, de már a „sütnivaló” az ő birtokukban van, s én ismét csak a szívemet tépem. Hallom, amint az apa nagy szakértelemmel beavatja a gyermeket, hogyan is kell a kemény, nehéz húsokat bepácolni, majd megpuhítani. Hát te Csillukám, azért nekem sem volt mindig ilyen jó és könnyű dolgom. Aztán látom, amint koccintanak, lekezelnek (Mármint engem? Á, dehogy!). Megölelik egymást, vállon veregetik egymást, akárcsak a szövetségesek egymásra kacsintanak, boldogság sugárzik a tekintetükből, egyetértés, büszkeség és igazi férfiasság: Íme a Gyermek! Az én gyermekem! Íme az Apa! Az én Apám! Nos, hát én ebből alaposan kimaradtam, de azért felér Görögországgal! Majdnem elfelejtém, hogy megkérdezzelek: elfogadták-e a pályázati űrlapodat? Enikő néni


7

„Csak anya” Egy nőtől – miközben jogosítványát újította meg egy önkormányzati hivatalban – egy adatfelvevő hölgy megkérdezte: mi a foglalkozása. A megkérdezett egy ideig tétovázott. Bizonytalan volt, hová is sorolja magát. „Arra gondolok, magyarázta az adategyeztető, hogy van-e munkája, vagy csak… ?” „Természetesen van munkám! – csattant fel a nő. Anya vagyok!” „Nincs ’anya’ kategóriánk foglalkozásként. A ’háztartásbeli’ fedi ezt.” – mondta az adatfelvevő segítőkészen. Már el is felejtettem ezt a történetet, mígnem egyik nap ugyanilyen helyzetben találtam magam a városházán. A hivatalnok nyilvánvalóan egy karrierista nő volt. Magabiztosan, hatékonyan dolgozott, olyan jól csengő címet viselt, mint például „hivatali kikérdező” vagy „városi adatfelvevő”. „Mi a foglalkozása?” – kérdezte. Mi késztetett arra, hogy ezt mondjam? Nem tudom. A szavak egyszerűen kifakadtak belőlem: „Gyermekfejlődési és emberi kapcsolatok területén dolgozom társkutatóként.” A hivatalnok abbahagyta pillanatnyi munkáját, golyóstolla megállt a levegőben. Felnézett, mint aki rosszul hallott. Megismételtem a titulust, lassan, kihangsúlyozva a leglényegesebb szavakat. Aztán csodálkozva láttam, hogy ezt mind leírta nagy fekete betűkkel a hivatalos kérdőívre. „Megkérdezhetem – mondta a nő érdeklődve, – egész pontosan mit csinál ezen a területen?” Az izgalom legkisebb jele nélkül a hangomban, szinte kívülről hallottam, amint így válaszolok: „Folyamatos kutatási programban veszek részt (melyik anya nem) laboratóriumban és terepen is (normálisan azt mondtam volna kint és bent). Dolgozom a Felettesemnek (elsőként az Úrnak, aztán egész családomnak), és van már négy kreditem is (mindegyik lány). Természetesen a munkámhoz tartozó tevékenység igényli a legtöbb figyelmet az ember-szakmákban (melyik anya tagadja?) és gyakran dolgozom 14 órát egy nap (inkább 24-et). Ebben a munkában jóval több a kihívás, mint más, „átlagos” foglalkozások esetén. A jutalom inkább az elégedettség, mint pusztán a pénz. Érzékelhetően folyamatosan nőtt az elismerés a hivatalnok hangjában, amint kitöltötte a nyomtatványt. Felállt és személyesen kísért az ajtóig.

8


Miközben hazafelé vezettem, fényes új karrierem lebegett a szemem előtt. Otthon 13, 7 és 3 éves labor-asszisztenseim üdvözöltek. Az emeletről hallottam új (6 hónapos) kísérleti modellünket Gyermek-fejlesztési programunkból, amint új hangmintáit próbálgatja. Úgy éreztem, ütést mértem a bürokráciára. Hivatalos feljegyzés készült rólam egy, az emberek számára elfogadhatóbb foglalkozásról. „Egy újabb anya”, vagy „Anyaság” már nem hangzik elég jól. Micsoda pompás pálya! Különösen, ha van egy titulus is az ajtón. Netán ez teszi a nagymamákat „haladó” kutatási munkatárssá a gyermekfejlesztési és emberi kapcsolatok területén, a dédnagymamákat pedig a haladó kutatási munkatársak ellenőreivé? Szerintem igen! Még azt is gondolom, hogy a nagynénik kutatási munkatárs asszisztenssé

Csató Pálné Abrudbányai Ervine (1885–1961)

Országos Nőszövetségünk hőskorának szerény, meghúzódó hőse ő, akire szeretettel emlékeznek azok a kevesek, akik még ismerték. A kolozsvári Sétatér melletti csendes lakásban kerestem fel Stiborné Abrudbányai Juditot, hogy nagynénjéről, Ervine néniről érdeklődjem. Gyermekkoromban sokszor hallottam emlegetni, de nem maradt róla elég emlékem. Unokahúga röviden így jellemezte: „nagyon jó asszony volt!” 1885-ben született Szászsebesen, egy 13 gyermekes családba. Két kistestvére – ikrek – korán elhalálozott, a többi gyermek szétszóródott a nagyvilágban. Ő idős szülei mellett maradt, gondozta őket halálukig. Így későn


9

ment férjhez, saját gyermekei nem voltak. Férje két fia is külföldre távozott. Férjét elég korán elvesztette, 1931-ben már mint özvegy Csatóné írta alá a nőszövetségi jegyzőkönyveket. Két fiútestvére – Ede és Géza – Kolozsváron élt, szülei halála után ő is ide költözött. Ede – felesége révén – földbirtokos lett és politikusként dolgozott, a két világháború között parlamenti képviselőként tanácsadója volt az Unitárius Egyháznak is. Géza ügyvéd volt. 1922-ben – még mint Abrudbányai Ervine – az akkor újraszerveződő Unitárius Nőszövetség titkára lett és 1948-ig – a nőszövetség megszüntetéséig – állandó aktív tagja maradt a nőszövetségnek. 1930-ban megindult a nőszövetség önállósulása, különválása a Dávid Ferenc Egyletből. Ő is tagja annak a bizottságnak, amely a Dávid Ferenc Egylet és a nőszövetség viszonyáról tárgyalt, és ő is egyik aláírója annak az iratnak, amely a „négyek” akciójaként vonult be a kor történetébe. Ebben dr.Abrudbányai Ede tanácsára hivatkozva javasolják a nőszövetség önálló jótékonysági egyletként való hivatalos bejegyzését. (Erről a korról részletesen ír dr. Boros György püspök is naplójában, valamint e sorok írója a „Hinni és tenni” című könyvében.) Csató Pálné ebben a csapatban a törvénytudókkal való kapcsolatot jelenthette. Az önálló nőszövetség 1933-ban titkárává választja. Ő készíti el és mutatja be a nőszövetség munkaprogramját 1934-ben, ugyanekkor tagja a kolozsvári napközi otthon előkészítő bizottságának is. 1935-ben nagy részt vállal a Székelykeresztúron szervezett gazdasági tanfolyam előkészítésében és megrendezésében. Az 1938-as közgyűlés főtitkárnak választja. 1940-ben tagja a szociálismunkás-képzést előkészítő bizottságnak. Az 1941. februári közgyűlésen titkári jelentést mutat be, 1943 júniusában a körök tevékenységéről számol be. Végül 1945 szeptemberétől a kolozsvári nőszövetség elnöke lesz. 1948-ban a Nőszövetség megszűnik. Ezután életét testvérei háztartása és kedves kertje között osztja meg. Öregségére látását ugyan elveszíti, de fogait – egy híján – egészségesen megőrizte. Életét családjának és a köznek áldozta. Legyen emléke áldott! Zsakó Erzsébet

10


Emlékezzünk Kis Domokosné, Kocsis Rózsikára Amikor a Szerkesztőség felkérésére elvállaltam, hogy a Nők Világa „Ismerjük meg nagyjainkat” rovatában Kiss Rózsikáról írok, nem is gondoltam, hogy mekkora fába vágom a fejszémet… Hiszen nem vagyok író, sem kutató, az életrajz-írás nem a mesterségem! Kiss Rózsikával először csak a kilencvenes évek elején találkoztam. Viszont ez az ismeretség nagyon sokat jelentett: jósága és szeretete mellett a segítőkészség és a tenni akarás példaképét ismertem meg benne és ez az érzés az évek folyamán nem változott, csak megerősödött. Tudom, hogy sokan támadták – hiszen mindig azokat támadják, akik dolgoznak, tevékenyek, tesznek valamit – aki csak szép csendben leéli életét, anélkül, hogy másoknak hasznára lenne, soha nem kerül támadások kereszttüzébe. Éppen ezért elhatároztam, hogy nem szokványos életrajzot írok, hanem csak mesélek Kiss Rózsikáról, a szegények, öregek, elhagyottak gyámolító nagyasszonyáról. Azt hiszem, megérdemli ezt a jelzőt. Kezdődjék a mese! Volt egyszer, hol nem volt… Volt egy kicsi falu a Székelyföldön: Lókod, amelyik olyan kicsi volt, hogy már papja sem volt. Az emberek a jobb megélhetés reményében városra költöztek, a faluban jobbára csak az öregek maradtak. Üresen állt az iskola – nem voltak már iskoláskorú gyerekek – és üresen állt már több mint 25 éve az 1880-ban épített paplak. A szomszéd falu, Kénos lelkésze, Kiss Domokos szolgált a megfogyatkozott gyülekezetnek, útjára sokszor elkísérte felesége, Rózsika is. A tiszteletes asszony megdöbbenve tapasztalta, hogy a faluban nagyon sok magára hagyott idős ember él, akiknek nagy-nagy szükségük lenne egy kis segítségre, odafigyelésre, akik talán még saját magukat sem tudják ellátni, vagy azért, mert már nem képesek rá, vagy éppen azért, mert nincs miből. Próbált segíteni nekik, sokszor gyalog kelt át az erdőn a szomszéd faluból, hogy életüket valamiképpen könnyebbé tegye. Gyakorlatias asszony lévén, hamar tudatosodott benne, hogy a segítséget intézményesen sokkal hatékonyabbá tudná tenni, és elhatározta, hogy öregotthont alapít a rászoruló lókodi időseknek. Helyszínnek a legmegfelelőbb a lakatlan parókia épülete lett volna, de már első ránézésre is nyilvánvaló volt, hogy „komfortosítani” kell, illetve biztosítani a higiéniai feltételeket: fürdőszobát, mosókonyhát berendezni, megoldani a fűtésrendszert és


11

– nem utolsó sorban – a mindennapi meleg étel elkészítését, ezek mellett, természetesen a lakóhelyiségek rendbe hozását, festést, padolást. Hogy a tevékenység legitimitását biztosítsa, megalapította a Jakab Lajos Alapítványt és az alapítvány nevében azonnal munkához látott. Kapóra jött, hogy Gellérd Judit közbenjárására meghívást kapott Goslarba, az IALRW (az IARF nőszervezete) konferenciájára. Ide hatalmas csomaggal érkezett. A többi résztvevő el sem tudta képzelni, hogy a vidéki papné miért cipel akkora bőröndöket magával. Aztán fény derült a titokra: a csomagokból rengeteg saját készítésű gyönyörű szőttes került elő. Rózsika azután elmesélte, hogy öregotthont szeretne alapítani és a jótékony célra elárverezi szőtteseit. Kezdeményezése nagyon meghatotta a jelenlevőket, főleg akkor, amikor a nálunk is szegényebb indiai nők által szervezett árverésre is ajándékozott szőtteseiből. Mindennek akkora visszhangja lett, hogy 1993-ban svájci, angliai, holland támogatók segítségével megnyílhatott az első lókodi öregotthon. 10-12 idős embert tudtak elszállásolni a parókia felújított épületének három szobájában. Az épületben helyet kapott egy közösségi szoba, fürdőszoba, az alsó szinten pedig konyha, étkező és raktár működött. Svájci adomány segítségével készült el a vízvezeték, angol adományból a központi fűtés csőrendszere. Később Kiss Rózsika kezdeményezésére Lókodban létrejött és mai napig is működik egy másik alapítvány – a LIA –, amelyik az árvaházban nevelkedett fiataloknak próbál lakás- és megélhetési lehetőséget nyújtani, miután nagykorúságuk elérése után az árvaház elbocsátja őket. Rózsika tisztában volt vele, hogy a gyökértelen fiatalok kenyérkereset és lakás nélkül elkallódnának, a társadalom perifériájára kerülnének. Németországi támogatók segítségével vásároltak olyan házakat és földterületeket Lókodban, amelyek tulajdonosai elköltöztek. Az Alapítvány célkitűzései értelmében a fiatalok saját maguk tatarozták a házakat, mielőtt beköltöztek volna. Munkaközben megtanulták a kőművesmesterséget, művelték a földeket, állatokat tenyésztettek. A két alapítvány egymást is segíti. (Nagy hírverést kapott annakidején, hogy az Illyés Alapítvány akkori gazdasági szaktestületénél Kiss Rózsika fejőstehenek vásárlására, illetve mezőgazdasági gépek beszerzésére pályázott az Öregotthon részére. A négy fejőstehén gondozása és a kistraktor, az ekekapa kezelése szintén a fiatalok feladata lett.) Az idő bebizonyította, hogy az öregotthon hatalmas hiányt pótol. Csak az volt a „baj”, hogy a maximális 13 helyre többszörös volta túljelentkezés.

12


Ismét Kiss Rózsika volt, aki a bővítés, illetve egy új épület gondolatát felvetette, és ehhez megszerezte akkori püspökünk, dr. Erdő János hozzájárulását, aki kezdettől figyelemmel követte és segítette az öregotthon ügyét. Az előzetes terveket, a költségvetést bemutatta a Svájcban élő Gyarmathy házaspárnak, egyházunk lelkes jótevőinek, akiknek közvetítésével a Glaube in der 2. Welt svájci segélyszervezet Susanne Kummer vezetésével felvállalta az építési költségeket. Az új beruházás már túlnőtt a régi kuratórium erején, de a Jakab Lajos Alapítvány megújult vezetőségében is méltó helyet kapott Kiss Rózsika, akinek tapasztalata, helyismerete nélkül sokkal nehezebb lett volna a beruházás alkalmával felvetődött rengeteg probléma megoldása. Munkájának elismerése képen már a korszerű kétemeletes új épület átadása előtt felvetődött a gondolat, hogy róla nevezzék el az öregotthont, de akkor még ereje teljében, értékesebb volt a munkája, mint az, hogy csak a neve szerepeljen egy emléktáblán. Sajnos, senki nem számolt azzal, hogy ilyen hamar búcsút kell vennünk tőle. Először férjét, Kiss Domokos néhai lelkészt kísérték utolsó útjára 2001-ben, aztán hírt kaptunk Rózsika gyógyíthatatlan betegségéről. 2005. január 19-én, egy fagyos délutánon búcsúztak el Kiss Rózsikától a falu és az Öregotthon lakói, egyházunk vezetői, barátai, tisztelői. Sírja ott van a kénosi temetőben, nevét viszont ma már az új öregotthon épületében emléktábla őrzi, hiszen az idő nem állt meg halála után sem. Amit ő megálmodott, követői tovább folytatták és a nőszövetség kezdeményezésére 2007. május


13

19-én az öregotthon legújabb, még sokkal korszerűbb épületének avatásán leplezték le azt a márványtáblát, amely hirdeti az utókornak, hogy az Öregotthon Kiss Rozália nevét viseli. Számos személyes emlékem van róla: találkozások a nőszövetség konferenciáin, a Homoródszentmártonban tartott nőszövetségi tanfolyamokon, az Alapítvány kuratóriumi ülésein, a Lókodban tett látogatásaim alkalmával. Igaz embernek ismertem meg, akit személyes tragédiái még erősebbé tettek. Lányának fájdalmas elvesztését azzal pótolta, hogy az árvaházból mindig meghívott magához egy-egy fiatalt, akit aztán családtagként szeretett. Rosemarie, a kis félvér lány, akinek néger édesapja már lányának születése előtt visszatért Afrikába, és akiről Erdélyben élő édesanyja lemondott, jellemezte legjobban Rózsika önzetlen szeretetét. Amikor azt kérdeztem a lánytól, nem hiányzik-e neki a családja, így válaszolt, megölelve Kiss Rózsikát: „De hiszen az én édesanyám itt van mellettem.” Legyen ez a kis megemlékezés is egy szál virág a sírjára, szeretetem, megbecsülésem jeléül. Paskucz Szathmáry Viola

A kalotaszegi vagdalásos hímzés A vagdalásos hímzés a szálszámolásos kézimunkák közé tartozik. Mint a neve is mutatja, a minta az alapanyag szálainak számolásával alakul ki, egyes szálak helyenkénti kihúzásával, majd besodrásával áttört mintafelületeket alakítunk ki. Ezért a minták geometrikusak. A magyar hímző kultúrában igen jelentős mennyiségben fordulnak elő az ilyen technikával készített darabok, elsősorban az ünnepi textileket díszítették ezzel (párnavégek, nászi vagy sátoros lepedők végei, női és később a férfiingek, aratószoknyák, a halotti textíliák).

14


a.

b.

c.

Az alapanyag előállítása igen nehéz volt, mert az igazán szép munka érdekében mind a lánc-, mind a vetülékfonalaknak azonos vastagságúnak és sűrűségűnek kell lennük, különben a mértanias minták eltorzulnak. A régi anyagokon először kivágták a mintát, és azután varrták be, a mai foszlósabb anyagokon már nem tudjuk így készíteni munkánkat, hanem először az áttörendő felületeket körbe varrjuk cérnázó öltéssel. A vásznat nem kell előre beszegni, erre ráérünk a hímzés befejezésekor. Mindig hagyjuk nagyobbra az anyagot! Először a középtengelybe húzunk egy elütő színű szálat, kisegítőnek. Aki nagyon pontos munkát szeretne, előre ki is számolja, hogy hova fog esni a minta. A munkát a darab közepétől célszerű indítani. A vagdalás kétirányú szálhúzás: a felületen négyzetes hálózatot ad, amelyet besodró öltésekkel rögzítünk. A hálózat körüli vászonfelületen tömőöltésekkel alakítjuk ki a mintát. Minél apróbbak a kivágott négyzetek, annál jobban eltávolodik a minta a mértanias jellegtől. A minta elkészítése nagyon pontos munkát igényel, ellenőriznünk kell, hogy a felületek körbevarrásánál pontosan záródjék a minta, csak azután vágjuk el a kihúzandó szálakat, mert az egyszer kivágott szálakat nagyon nehéz pótolni!

d.

e.

f.


15

Tehát először körbevarrjuk a mintát cérnázó öltéssel (a. ábra), ezt nagyolásnak is nevezzük, majd kivarrjuk a leszámolható, szélesebb öltésekkel haladó hímzést, amit fogalásnak is nevezünk (b. ábra). A mintákat szépen kiemeli, ha paráma varrással keretezzük vagy díszítjük (c. ábra), ez a szálak összehúzásával azsúros hatást ad. Ezután kivagdaljuk a kihúzandó szálakat, kihúzzuk őket, majd az áttört felületeket kidolgozzuk. Azaz a bennmaradt szálakat rézsútosan haladva besodorjuk. Készíthetünk egyszerű sodrott rácsot (d. ábra) vagy hurkolt rácsot (e. ábra), ezeket díszíthetjük pikóval (f. ábra), csipkeöltéssel (g. ábra), vagy készíthetünk átcsavart kitöltést is (h. ábra). A régi kalotaszegi darabokon a leggyakoribb az ablakos és rostélyos töltés, de ismertek a hányva töltés, csipketöltés, mák, hurkolt rács is. Végül következik a darab beszegése, azsúrozása, a szegélyt gyakran borsóka (i. ábra) vagy más subrika díszíti. Az erdélyi népművészet bővelkedik a színben gazdag, formában változatos hímzésekben. Azonban egyetlen népi hímzésünk sem olyan ismert és annyira elterjedt, mint a többnyire tiszta fehér kalotaszegi vagdalásos hímzés vagy fehéres. A kalotaszegi asszonyok remekbe varrt csipkehatású finom vagdalásosai az írásos hímzésekkel együtt méltán híresek az ország határain túl is. Régen, amikor a kalotaszegi asszonyok még csak saját részükre varrtak, azok anyaga fehérítetlen kendervászon volt, melyet fénytelen pamutfonallal hímeztek ki. A szürkés fodorvásznon a fehér hímzés úgy hatott, mintha csipke lenne. Később az eladásra szánt munkához gyári pamut- vagy lenvásznat használtak, fonaluk pedig többnyire selyemfonal vagy fényezett pamut volt.

g.

h.

i.

16


Az eladásra szánt munkákat nemcsak fehér fonallal készítették, hanem gyakran alkalmaztak színes fonalakat is. A j. ábrán egy kalotaszegi terítő sarkának kockás papíron kiszerkesztett műhelyrajzát mutatjuk be. A kalotaszegi vagdalásos hímzés technikáját tekintve nem egyedülálló, más vidékeken is készítettek hasonló kivitelű munkákat, de ezeknek az anyaga finom lenvászon, hímzőfonala lencérna az áttört részeken, selyemszál a töltéseknél. A selyemfonal gyakran színes volt, mint a k. ábrán látható. Ezen bemutatjuk a darab műhelyrajzát is. Ezeknek az áttört hímzéseknek a mintája nagyon eltér a kalotaszegi vagdalásos hímzésektől. Legtöbbet szerepel a stilizált kakas, gyakoriak a reneszánsz indásminták, különféle csillagminták vagy elterülő virágmintás díszítések. Más népek művészetében is megtaláljuk ezt a hímzésfajtát. Norvégia délnyugati részén, a Hardanger-fjord szomszédságában elterülő hegyvidéken a lakosság hasonló technikájú hímzéseket készít. Martonossy Magda

j.

k.


17

Házas emberek tánca Ha most hirtelen egy felmérést kellene végeznem az emberek között, függetlenül kortól, nemtől arról, hogy egyáltalán „házas” vagy „nem házas” az illető és azt a kérdést kellene feltennem, hogy szeret-e vagy szeretett-e táncolni, a tíz megkérdezettből kilenc azt a válasz adja, hogy igen. Amikor megkérdeztem Édesapámat, Édesanyámat ők is igennel válaszoltak és elmesélték, hogy a tavaly egy japán táncmesternek még táncoltak is egy páran, idős „házas emberekként”. Mit táncoltak? – bújt elő belőlem a kérdés. „Hát mindenfélét – válaszoltak ők. – Olyan házas embereknek valót, mint a csárdás, cepel, négy lépetű, rezgős, kalupp (galopp).” Amikor megkérdeztem a férjem nyolcvannégy éves édesanyját, hogy járt-e kaluppot fiatal korában – a szeme felcsillant, egészen megfiataladott, és arról kezdett mesélni, hogy Birtalan Albert bácsi még ki is forgatta, valósággal repült... Szüleim elmondása szerint az ő „idejükben” a cepelt és a négylépetűt járták a legszívesebben. A náluk idősebbek pedig a rezgőst és a kaluppot. Ennél a két táncnál már nem emlékeznek a zenére, csak néhány figurára. Nemrég otthon volt a húgom is, és rávettük Édesanyámat, hogy táncoljon, mutassa be nekünk a régi táncokat. Nem kellett sok biztatás, könnyű volt Katit táncba vinni, ha ő is akart… Édesanyám ismét táncra perdült a húgommal és eljárták a cepelt, miközben Édesapám énekelt, én pedig „vertem a taktust”. Persze – amikor belestem az asztal alá – az Édesapám lába is egyfolytában járta a táncot. Így hát eldöntöttem, hogy mesélek a táncról. Most van itt az ideje! Szabad lesz? „Most következik a házas emberek tánca! Ezután a gyermekek hazamennek.” – jelenti be néhai László János tanító bácsi a homoródújfalusi kultúrház színpadáról, minden Újév estéjén, a hagyományos újévi bálon. Ez nagyon sokszor úgynevezett „színdarabos bál” is volt egyben, mivel valamilyen színművet is bemutatott a helybéli vagy vendégszereplő „fiatalság”. Erre a bejelentésre olyan csend lett, hogy a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani, mivel tél volt és hideg, a legyek már rég „elültek” így hát a fiatalok már csak a gyermeksereg „elülését” várták, hogy nagyobb hely legyen nekik táncolni. Mindez történt 1966 és 1973 között – utána már én is a na-

18


gyobb helyért szurkoltam! Aztán abban a nagy csöndben rázendített a híres Hucsi-banda, majd később Birtalan Zoltika és zenekara: „Egy, a kettő, három a négy. Egy, a kettő, három a négy, Egy, kettő, két kettő, Kétszer hat tizenkettő, Egy, kettő, két kettő, Kétszer hat tizenkettő…” Alig vártam, hogy Édesapám felkérje Édesanyámat: „Szabad lesz-e?”. Jó nyugodtan, ráérősen, magabiztosan indultak el a házasemberek a feleségük felé. Általában ekkor is néhai Birtalan Sanyi bácsi vezetett Ida nénivel, őket követték a többiek: Dakó Ferike bácsi Irén nénivel, Birtalan Mózsi bácsi Anna nénivel. Nini, már szüleim Benedek Gábor és Ilonka is táncolnak, őket követte Gódra Pista bácsi Irén nénivel, aztán Egyed Dani bácsi Magda nénivel... Becsukom a szemem és most is magam előtt látom ezeket a párokat, ahogyan járták a hagyományos házasember-táncot: a négylépetűt… És most kérlek, nagyon figyelj, mert különben a lábadra lépek. Tehát: jobbra négyet lépünk, de vigyázz, mert a lépések nagyon összeolvadnak, egy a kettővel, valamint három a néggyel. Aztán most balra ugyanígy lépsz, majd jobbra kettőt, balra kettőt. Nő vagy, nem szabad szűkölködnöd a lépésekben. Elég, ha a férfi azt teszi, hadd libbenjen, forduljon az a szoknya… Kétszer hat tizenkettő, erre forogni kell jobbra, majd ismétlésnél balra. Vigyázz, mert a forgásnál egész talppal érinted a földet és azonnal fel is emeled a lábad. Nem úgy, mint a csárdásnál, hogy az egyik lábad, mondjuk a jobb, elöl van a forgásnál és a balt leteszed mellé. A négylépetűnél mintha rendesen körbe járnál. Mintha a forgásnál most te szűkölködnél a lépésekben és a férfi az, aki valósággal „körbeudvarol” téged. Bocsáss meg, de én is, csak most járom először, csak épp azért, hogy bemutassam. Fogás közben jöttem rá arra, hogy miért is lehetett csak házastársaknak táncolni ezt a gyönyörű táncot. Ha ragaszkodsz hozzá, majd egyszer elmesélem, de most el ne felejtsem megemlíteni, hogy a férfiak mindig priccses nadrágot és keményszárú csizmát viseltek, inget, lájbit, zekét, sőt volt olyan is, aki a báránybőr sapkát is a fején hagyta ilyenkor. A nőkön vasárnapi viselet, általában szövetruha, vagy szoknya volt, viszont nem hiányozhatott a fejkendő és a magasszárú csizma. Csodálattal néztük, ahogyan táncoltak a párok, és ez valahogy kár-


19

pótlás volt a korai „kitessékelésért” a bálteremből. Később még az is megfordult a fejemben, hogy vajon nekünk lesz-e valaha lehetőségünk megtanulni ezt a táncot? És íme eljött az idő! Sikerült most együtt megtanulnunk. A cepel egy picivel mintha könnyebb lenne, pedig a ritmusa valamivel gyorsabb. A párok „összeállnak”, majd „megmutatják” magukat mindkét felé, aztán jobbra kettőt, balra kettőt és forgás. Próbáld csak meg! Nem is olyan nehéz! Ha még marad elég erőd, kedved, el lehet menni Vargyasra, ahol nagy szeretettel járták az úgynevezett balog táncot. Azért hívták így, mert mindig csak balra forogtak. Ha még most sem szédülsz, kipróbálhatod a bágyi dobbantóst, amit szívesen eljártak a „házasok” Homoródszentpéteren is. Itt aztán addig dobbanthatsz, ameddig bírja a csizmád talpa. Elfáradtam. Köszönöm a táncot. A rezgőst hagyjuk a jövő báli szezonra! Benedek Enikő

Egészség-harmónia Ha megkérdezzük valakitől, hogy egészséges-e, akkor arra gondol, hogy ha nem beteg, akkor igen egészséges! Az egészség ennél azonban sokkal több. Freud szerint: Az egészség az a képességünk, amikor szeretni és dolgozni tudunk. Az egészség azt jelenti, hogy az ember jól érzi magát, szabadon mozog, jó étvágya van, feladatait normálisan ellátja, és nem kell orvoshoz fordulnia – mondta Gandhi. Ilona Kickbusch a lelki egészséget az ember élet értelem kereséseként értelmezi. A mentálhigiéné (lelki egészséggel foglalkozó tudomány) meghatározása szerint testi–lelki–szellemi harmóniáról (egységről) beszél, ami szociális jóléttel és ökológiai elemmel bővült. Már kérdeznénk is, hogy milyen az egészséges személy? Válaszolnám is, hogy az, aki a fent említett harmóniát minél teljesebben megvalósítja!

20


Mivel tőlem is sokszor megkérdezik, hogy tényleg van ilyen? Ezért fontosnak tartom elmagyarázni, melyek azok a tényezők, amelyekre jó figyelnünk! Ezzel azt is tisztázzuk, hogy milyen sok múlik rajtunk is. A társadalmi környezet világszerte rohamosan változik. És az ember ennek függvényében alakítja át saját világát. Csak azt nem ellenőrzi, hogy mennyire tudja ezt elviselni. Mert azt láthatjuk, hogy az egység (harmónia) felbomlásában igen lényeges a magatartási kockázati tényezők szerepe: az értelmi funkciózavar, a szorongás, a depresszió. A ma leggyakrabban halálhoz vezető megbetegedésekben igen jelentős a magatartási kockázati tényezők szerepe. Egy életen át tanuljuk, tökéletesítjük a megküzdési mintákat, stratégiákat életnehézségek megoldására és feldolgozására. Ennek sikertelensége vagy sikeressége nagy mértékben függ a személyiségtől és a társadalmi környezettől. És nem is sejtjük, hogy a kudarc, a folyamatos szorongás, a célvesztés, az életvezetési képesség elvesztése mennyire erős háttértényezője a végzetes megbetegedéseknek. A személyiség és társadalmi tényezők mellett van egy harmadik rendkívül fontos tényező: az életszakasz meghatározó volta. Jól megfigyelhető, hogy bizonyos életszakaszokban gyakoribbak a lelki megbetegedések. Ezekben a szakaszokban fokozott érzékenység, sérülékenység figyelhető meg. Ezért amikor egészségről/harmóniáról beszélünk, vagy ennek megvalósítására törekszünk, szem előtt kell tartanunk ezeket a kritikus pontokat. Kritikus pontok: A születés életünk során a legnagyobb minőségi váltás! A függés és biztonság állapotából az újszülött az önálló lét állapotába kerül. A test függetlenné válásával megteremtődik az „én” biológiai alapja és megindul a fejlődés a lelki (pszichikus) én felé. Még hosszú ideig az anyától függ, s ennek az időszaknak legnehezebb felismerése, hogy az anyám és én nem egy vagyunk. Még is pont ez az, ami alapfeltétele fejlődésének. És ez a kötődés feltétele és mintája lesz minden későbbi kapcsolatnak! Az anya–gyermek kapcsolat minősége az egészséges személyiségfejlődés feltétele. Később a szülők magatartása (ami sokkal fontosabb, mint a szavak által kifejezett tanítás. Ezért nem okos dolgokat kell mondani, hanem példamutatóan kell élni!) dominál, mint egészségvédő-megőrző rendszer. Az óvodás és kisiskolás korban ezt már magával viszi a gyerek magatartásában.


21

Kisiskolás korban a játékot a munka váltja fel, és a gyerek harmóniájának része a sikerélmény, teljesítmény-öröm. A prepubertás kor zárja a gyerekkort, amire már a szülőktől, nevelőktől kapott értékrendszert stabilan beépíti saját meggyőződésébe, ítélőrendszerébe. Ez a belső értékrendszer későbbi szakaszokban megszilárdul és kibővül a viselkedési stratégiákkal (konfliktuskezelés, problémamegoldás, döntési technikák, kommunikáció). Ezért túl késő a serdülőre figyelni (mert ez már a függetlenedés). Jóval előtte kell segíteni neki, hogy úgy vágjon neki ennek a nehéz és életmeghatározó korszaknak, hogy legyen egy jó, stabil „batyuja”, amit magával visz. A felnőtté válás hosszú folyamatában az utolsó nagy biológiai és lelki átalakulás a pubertás idején zajlik. A szervezetben az addigi harmónia megbomlik, az alakváltás, az énkép módosítását igényli. Hiszen önmagunkról alkotott tudásunk első eleme a testkép. A változó test elfogadása érzelmi labilitást, hangulati ingadozást, visszahúzódást eredményezhet. És ez a lelki átalakulás próbára teszi a serdülőt és a családot egyaránt! Mert a keresés, a kutatás összeütközést, konfliktust eredményez nemcsak környezetével, hanem önmagával is. És hihetetlenül megnő a kortárscsoport ereje, hatása. Bonyolult feladatot kell megoldania a serdülőnek! S jó, ha szülőként ezt elismerjük, teret engedünk, és a legtöbb, amit tehetünk, hogy biztosítjuk őket, hogy ránk (szeretetünkre és nyitott kommunikációnkra) mindig számíthatnak! Ezért ebben az időszakban nagy hangsúlyt kap az ifjak mentálhigiénés prevenciója (pl. iskola részéről) és a szülők erősítése. Az egészségmagatartásban jelentős fordulatot hoz az öregedés folyamata. Itt bonyolult szomatikus, lelki és szociális folyamatok kerülnek előtérbe, amihez a személyiségnek alkalmazkodnia kell. Az elszakadás és viszszavonulás, ezek feldolgozása lesz az alapvető lelki feladat. Ez az életkor nagy hasonlóságot mutat a serdülőkorral! Jelentős alakváltás megy végbe, megváltozik a testkép. S amíg a serdülő első kínos meglepetését a kíváncsiság váltja fel, az idősödés folyamatában az első kínos meglepetést hosszan elnyújtott gyász követ. Mindkét életszakaszban nagyon változik a személyiség és környezet viszonya. Az új életre készülődés felerősítheti az egészséggel, az énnel való foglalkozást, a kiegyensúlyozott, harmonikus életmód újragondolását! A nyugdíjaskor nemcsak valaminek a végét jelzi, de lehet egy minőségi, nyugalmas és harmonikusabb élet kezdete is!

22


Az életminőséget, harmóniát jelentősen befolyásolja: az élményszabályozás képessége. Mely két faktorbál áll: nyitottság, az élmény befogadása és a konstruktív válasz megszervezésének képessége. A serdülő, ifjú személyisége nyitott az új élményekre, viszont nem mutat jártasságot a konstruktív élményreakció megszervezésében. Az öregedés időszakában viszont pont ez a konstruktív élményreakció kidolgozott, ellenben az élmény befogadása már szűkül, és a személyiség nyitottsága is korlátozott. Láthatjuk, hogy hány tényező jelenthet nehézséget, és bonthatja meg az egyensúlyt. De ezek ismeretében, jobban tudjuk, hogy mire is kell vagy kellene jobban figyelnünk. És talán világossá válik az is, hogy mennyire részesei vagyunk egészségünk, harmóniánk megteremtésének. Ferenczi Enikő

Tiszteljétek az öregeket! Sajnos, az embernek az a benyomása, hogy az utóbbi időben az öregkor lelki beállítottságának leírása sokszor nem mentes az előítéletektől, vagyis az öregekről gyakrabban negatív tulajdonságaik alapján írnak. Így, elvész a tapasztalt, megnyugodott emberek képe. Sok gyermek szemet huny afelett, hogy idős szülei egyedül vannak, gyakran fáznak, vagy éheznek, és talán azért, mert gyermekeiknek biztosítani akartak mindent. Az időseknek azonban legjobban hiányzik gyermekeik szeretete. Pedig tudjuk, hogy az öregek tiszteletet érdemelnek és életpéldájuk követésre méltó. Gazdag múltat és rengeteg tapasztalatot őriznek, amit a régebbi időkben átadtak a gondjaikra bízott fiataloknak. Ma ez utóbbiak a gyors műszaki fejlődést követik. Sajnos az idősektől nem tudnak tanulni, mert azok ezt az új technikát már


23

nem ismerik. Vagyis valamikor az ismereteket és az értékeket az idősektől vették át, ma pedig a tőlük távoli világból szerzik. Az öregek nem felejtik el, hogy ők is voltak fiatalok. De a fiataloknak gyakran nem jut eszükbe, hogy ők is lesznek öregek. Téves az a megállapítás, amely szerint, az idős ember már nem hasznos a társadalomnak vagy családjának, gyermekeinek. Mivel nagyon sokan tudjuk, és köztük jómagam is, hogy a harmadik generáció jelenléte a családban megváltoztatja a légkört, mégpedig pozitív irányba. Amikor a nagytata imádkozni tanítja unokáját, a nagymama mesél, a kellemes családi vacsora hangulata megváltozik. Más, erősebb, kellemesebb lesz a húsleves illata, a szeretet... Akárhogy is van, igyekezzünk őket megérteni. Becsüljük mindazt, amit értünk tettek és ragaszkodjunk hozzájuk. Befejezésül Paul Tournier szavait idézem: „Közelítsd meg ezeket az öregeket, szólj hozzájuk, és hallgasd meg őket. Győzd le magadban azt az előítéletet, hogy elavultak, hogy nem tudnak megérteni téged, és hogy mondanivalójukban nincs semmi érdekes. Magad is meg fogsz lepődni. Felfedezed őket… Ők azok, akik érzik annak a szeretetnek a hiányát, amit te is kifogásolsz, és ők is ugyanúgy a szeretet hiányának áldozatai, mint te.” Lőrinczi Gizella

Idősek vasárnapja Nagyajta Gyönyörű napsütésben, különös érzések között ballagtunk fel ősi vártemplomunkhoz azon a bizonyos vasárnapon: 2007. október 28-án. Első alkalommal szerveztük meg az idősek vasárnapját Nagyajtán. Jó érzés volt látni, hogy a templom közelében több kiskocsi sorakozott, amelyekből fiatalabbakra támaszkodva szép korú testvéreink lassan és méltóságteljesen vonultak fel a templomba. Sokan közülük már régóta nem tudtak a templomba jönni. A találkozás a szeretett templommal, a régi ülőhellyel, a festett kazettákkal, ismerős arcokkal könnyeket csalt a szemekbe, amíg a jól ismert zsoltárokat énekeltük. A 65 meghívott, 70. életévét betöltött kedves egyháztag közül 45-en jelentek meg a kivételes alkalomra.

24


„Boldog az az ember, aki reményét az Úrba veti…” hangzott a szószéki beszéd alapgondolata a Zsoltárok könyve 40. rész 5. verse alapján. A helyi lelkész, Fekete Levente beszédében megfogalmazta, hogy a hosszú élet egyik legfontosabb alapfeltétele a lelki erő, amelynek forrása az Istenbe vetett rendíthetetlen hit. A tisztes kort megért testvéreink, zűrzavaros, állandó változásoktól terhes történelmi korban hittel teljes, bölcs tapasztalatra tettek szert. A fiatalabb nemzedéknek ez hasznos útravaló a mindennapok, idegtépő forgatagában: megmaradhassunk szülőföldünkön, vagy a kenyérgondtól hajtva akár más tájakon is ősi kultúránkat értékelő magyaroknak, unitáriusoknak, Isten megbecsült és értékes gyermekeinek. Ezért kell őket megbecsülni, rájuk felnézni és tőlük eltanulni a megtartó hit gyakorlati alkalmazását a mindennapokban. Az istentiszteletet keretében ünnepi műsorra került sor. Toók Katalin asszonytestvérünk a „Beszélgessünk anyám” című verset szavalta, majd gyermekeink verses zenés köszöntése következett. Az ünnepi műsort az Áfonya gyermek citerazenekar zárta. A vidám népdalok után felcsendült a citerák húrjain mintegy záró akkordként „Hálát adok, Uram, az életért” című kedvelt ifjúsági ének. Ezt követően Marosi Imre, az egyházközség volt gondnoka szólt megható őszinteséggel e kivételes alkalomra egybegyűlt gyülekezethez. Ezt követően gyermekeink virágot osztottak idős testvéreinknek. Az ünnepi istentisztelet után a gyülekezet minden tagjával szeretetvendégségen vettünk részt, ahol asszonyaink süteményekkel dúsan terített asztalok mellé ültették le kedves öregjeinket. A meghitt asztalközösség jó alkalmat biztosított a régi és megszépült, olykor humoros és tanulságos emlékek felelevenítésére. A viszontlátás reményében váltunk el. Jövőben, újból, ugyanitt, hangzottak el a hittel teljes szavak. Fekete Judit

Felsőrákos 2007. október 28-án tartottuk Felsőrákoson az öregek vasárnapját. A Nőszövetség szervezése eredményeként egy különleges nappal lettünk gazdagabbak. Ünnepelni, találkozni, emlékezni hívtuk meg a falu minden 70 évet betöltött szépkorúját. 48-an tettek eleget a meghívásnak a szervezők nagy meglepetésére. Meghatódva, könnyes szemmel jöttek, ki botra támaszkodva, kit kísértek, ki pedig egyedül. Sok mindent megértek már, de


25

még ilyen meghívót nem kaptak. Kérdezgettek, érdeklődtek, várták, hogy hányan és ki jön még be a templomajtón. A harmadik harangszót várva magukba szállva bólogattak, emlékeztek, könnyes szemük sok mindent elárult, az eltelt 70, 80 sőt 87 évről. Az istentiszteletet Kotecz József helybéli lelkész tartotta. A prédikációban hangsúlyozta ennek a napnak a fontosságát, és felhívta a figyelmet, arra, hogy becsüljük meg, tiszteljük öregjeinket, figyeljünk jobban idős testvéreinkre, legyünk türelmesek hozzájuk. Az istentiszteletet műsor követte: a Nőszövetség köszöntője után versek, énekek, a dalárda műsora tette szebbé ünnepünket, majd minden meghívott kapott egy-egy virágot. A tanácsteremben tartott szeretetvendégségen jó volt együtt lenni, beszélgetni, felidézni a régi szép időket. A szendvics, kalács, tea mellett énekelgettünk a régi dalárda énekeiből, egyházi énekekből. Szervezőként tudjuk, hogy jövő októberben ugyanezt kell tennünk. Fel is vállaljuk, nem csak öregeinkért, hanem magunkért és főleg a fiatal nemzedéknek példamutatásként. Molnár Margit

Dicsőszentmárton 2007. november 4-én Dicsőszentmártonban, hosszabb előkészület után megtartottuk az Idősek Vasárnapját. Amint azt az ünnepi istentiszteleten Nagy Endre esperes kifejtette, mostanság napokat jelölnek meg különböző ember-kategóriák megünneplésére, esetleg helyzetükre való figyelemfelkeltésre. Ám a szeretet, a megbecsülés kifejezésére bármikor jó az alkalom. A mi egyházközségünkben idén sikerült, 75 évnél idősebb testvéreinknek ünnepet szerezni. Az amerikai testvéregyház céladományai idén új tétellel bővültek, az idős emberek megsegítésére 500 amerikai dollárt kaptunk. Az ünnepi szószéki szolgálat textusát Mózes 3. könyvéből választotta a lelkész: „Az ősz ember előtt kelj fel, és becsüld meg az öreg embert.” (3Móz 19,32) Próbáltunk szívünk minden melegével közeledni azokhoz, akik hordják az idők terhét, akik bölcs tanácsokkal sietnének mai gondjainkat megoldani, ha engednénk, ha hozzájuk fordulnánk tanácsért.

26


Az ünnepi istentiszteletet követően szavalatokkal tettük ünnepélyesebbé a napot, majd a gyermekek virágokat adtak idős testvéreinknek. Ezután a szeretetotthonban, a nőszövetség szervezésében, megvendégeltük az ünnepelteket, majd élelmiszercsomagokat adtunk. A meghívottak közül 30-an jelentek meg az ünnepségen. A többi 25 idős testvérünk otthon kapta meg csomagját. Reméljük az idei ünnepséggel gyülekezetünkben hagyományt teremtettünk. Szabó Rozália

Emlékezés November első, legelső napja. Levelek kórusa megszólal. Záróakkordként sírva, fáradtan hull a földre, sok színes tarka levél társaságába. A novemberi ködös fátylat a délutáni harangszó szaggatja szét. Szomorú, gondterhelt emberi arcok. Sír a természet, könnyeivel még a kint didergő utolsó szál virágokat megáztatja. Ezen a napon mindannyiunk útja a sírhantok, a temetők felé vezet. Minden temető kapuján ez a felirat áll: „Emlékezni annyit jelent, mint szívünkbe zárni szeretteinket.” Az emlékezés napján elindulunk a megnyugvás ösvényén, azon az úton, ahol valamikor őseink, szüleink, nagyszüleink jártak. Virágcsokorral kezünkben vagy kis koszorúval érkezünk szeretteink sírjához. Észrevétlenül könnyeinket is elerednek, hisz „Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.”(Máté 5,4) Könnyes szemmel emlékezünk az utolsó találkozásra, az utolsó ajándékra, az utolsó szóra: „Vigyázz magadra, fiam!” – egy aggódó szülő hangja. Közben égnek a meggyújtott gyertyák... Megvilágítják a temetőt. Az emlékezés pillanatiban a gyertyák rendre csonkig égnek. De mi még mindig ott maradunk, imára kulcsoljuk kezünket és hálát adunk, hogy újra eljöhettünk találkozni, meggyújtani a szeretet lángját. Azt a lángot, amelyet valamikor születéskor gyújtottak szüleink a mi szívünkben. Azt a lángot, amelyet szüleink, szeretteink elhalálozása után az ígérethez híven ezen a napon „táplálunk” az emlékezéssel. Ez a láng az emlékezés tiszta lángja. Csonkig égett gyertyák, imádság… Lassan a megnyugvás ösvényén hazafele indulunk búcsút intve a temetőnek.


27

Időm volt elgondolkodni azon, hogy Szentkirályon vasárnapról vasárnapra virágcsokrot helyeznek a sírokra. Igen, az emlékezés meghitt módját gyakorolják. Hamarabb indulnak a templomba, de először a sírokat keresik fel, hogy a vasárnapi csokorral szeretteiket köszöntsék. Aztán a sírhantok mellett együtt imádkoznak ki szüleivel, ki nagyszüleivel vagy fájó szívvel eltemetett gyermekükkel. Az utolsó harangszónál mintha egy mély, földi hang üzenete hallatszana: Köszönöm, hogy eljöttél. Menj az Isten házába, a templomba imádkozni! Ezen a napon mindannyiunk lelkében megszólal egy figyelmeztető hang: „Ma az emlékezés napja, ne feledd!” Igen, ne feledjük, sőt a szentkirályi csodálatos szokást is gyakorolhatjuk. Szeretteink emléke legyen áldott! Adorjáni Gyöngyvér

A tél szépsége Minden évszaknak megvan a maga szépsége és rendeltetése. Félünk a tél nehézségétől, valójában észre kellene vennünk annak szépségeit. Számomra a tél egy szép nagy ünnep. Mikor vége felé jár az esztendő, mindig úgy érzem: valami érkezik, és azt meg kell ünnepelni. Mindig munkával teli, nehéznek mondható esztendőt hagyunk magunk mögött, jól esik a pihenés. Olyan, mint egy fárasztó hét után a vasárnap. A tél szépsége a nyugalmat és békét hozza el számomra. Emlékeim között féltve őrzöm, és szeretettel emlékszem vissza gyermekkorom teleire. Tanyán laktunk, körülöttünk végelláthatatlan határ. A házunk mögött csörgedező kis patak télen mindig befagyott. A közepén mindig maradt rajta egy kis rés. Odahajoltam, és hallgattam csörgedezését.

28


Úgy tűnt, mintha mondott volna valamit. Messziről jött. Biztosan hoszszú útjáról mesélt. Legalábbis nekem úgy tűnt. A testvéremmel nagyon vigyáztunk hogy, az aprócska vékony jeget ne bántsuk rajta. Ez volt az akkori tél szépsége! A tél szépsége? Aligha lehet ezt leírni, elhinni. Ezt csak érezni, átélni lehet! A szürkeségbe burkolózó égboltból eredő, nagy pelyhekben hulló hó, vastag, meleg takarót borít a mezőkre. Ez alatt pihen a föld. A földanya ölén pihennek, téli álmukat alusszák az apró kis állatkák. Pihen a természet, várja a tavaszt, az újraéledést. Nálunk, Erdélyben gyönyörű a tél. A fenyőerdők akkor igazán szépek, amikor a tél fehér ruhába öltözteti. Ezt a szépséget nem lehet leírni. Csodálatos, ünnepélyes. Érződik a levegőben, hogy készül valami. Valami, ami még szebb az emberi lélek számára. Hiába a nagy hideg. A szeretet melege tölti be a szíveket. Készülünk a kis Jézuska születésére, a karácsony ünnepére. Aztán néha kisüt a fáradt nap. Sugarai megcsillannak a havas tájon. Mintha ezernyi csillag szállna alá! Lehet ennél szebbet elképzelni? Lelket simogató a gyerekek csilingelő hangja, kacaja, amint szánkójukról leesve, szinte összevegyülnek a hóval. Sajnálom, amikor olvadni kezd a hó, és elkezd múlni a tél. Ő is elfáradt! Visszahúzódik megpihenni. Átadja a helyét a fiatalabb testvérének, a TAVASZNAK. Csáki Júlia

Mézeskalács házikóban laktam – Szívből örvendtem, amikor megtudtam, hogy Amerikába mégy. Aztán az jutott eszembe, milyen jó lenne, ha egy interjút készítenék Veled, hogy az unitárius nők (és más olvasók) is tudjanak erről az érdekes utazásról, s az ott szerzett tapasztalataidról. Kedves Bálint-Benczédi Réka! Tulajdonképpen, ki hívott meg az Egyesült Államokba? – Egy kedves házaspár hívott meg, Betsey és Robert Detwiler. Már több mint hét éve ismerem őket. Eleinte csak levelezgettünk, aztán ahányszor jöttek meglátogatni a testvérgyülekezetüket (Kadácsot), mindig felkerestek bennünket is. Így történt, hogy az idén meghívtak, hogy töltsem velük a nyarat.


29

– Milyen volt az utazásod repülőgéppel? Hány órát utaztál és kivel? – Bukarestből indultam, és Münchenben szálltam át a bostoni járatra. A repülőzés szép élmény volt. Nagyon élveztem a repülést Bukarest és München között, gyönyörű volt az idő és láthattam a hegyeket, tavakat, településeket. Münchentől körülbelül 8 órai nappali repülés után érkeztem meg Bostonba. Visszafelé egy órával kevesebb volt a repülés, de fárasztó volt az időzónák közötti különbség miatt. Egyedül utaztam, de nem volt unalmas az utazás. – Melyik városban laktál? – Norwell-ben laktam. Ez a település Massachusetts államban van, Bostontól délre. Boston egyik elővárosa. A ház, amelyben laktam, az 1600as években épült, és olyan volt, mint egy mézeskalács-házikó. A ház jellegzetességét mindig igyekeztek megtartani az átalakítások során. – Milyen városokat látogattál meg? – Egy alkalom kivételével minden hétvégét Chathamben töltöttük, ahol a házigazdáimnak van egy nyaralójuk. Chatham, Cape Cod egyik nevezetes üdülőtelepe. Ezenkívül meglátogattuk Bostont és környékét, Winchestert, Lexingtont, Concord-ot, Province Townt, Salem-et, Plymouth Plantationt, valamint a Norwell közvetlen szomszédságában lévő településeket. Végigkocsikáztunk Cape Ann és Cape Cod félszigeten. Házigazdáim alkalmat teremtettek arra, hogy meglátogassam New Yorkot, ahol a Guggenheim és a Metropolitan Múzeum maradandó élményt nyújtott. – Mi volt utazásodnak különleges célja? – Nem mondhatom, hogy utazásomnak különleges célja lett volna. Azt hiszem, mélyebb barátság kötődött köztem és a Detwiler házaspár között. Megismertem az ő családjukat (öt fiuk és kilenc unokájuk van), azt, ahogyan ők élnek. Ismerkedtem az ottani unitárius gyülekezetek életével, tevékenységével. Betsey régóta így szeretett volna segíteni azon, hogy angol nyelvtudásom gyarapodjon. – Kik voltak a legérdekesebb/legértékesebb emberek az új ismerősök között? – Sok kedves régi ismerősömmel találkoztam. Meglepetésekben is volt részem: fölfedeztem, hogy egy pár évvel ezelőtt Amerikába kiköltözött barátnőm nem messze lakott tőlem, így ő is felkeresett engem. Azt hiszem a legérdekesebb új ismerőseim közé a Detwiler házaspár gyermekei és egy brazil nő tartozik, aki diákkorában egy évet a csereprogram keretében há-

30


zigazdáimnál lakott. Betseynek és Bobnak van egy szellemi fogyatékos fiuk. Chris őszintesége és ragaszkodása egyike a legértékesebb tapasztalataimnak. Bob és Betsey pedig gazdag és mélylelkű emberek. Csodáltam áldozatvállalásaikat és segítőkészségüket. – Csak unitárius családokkal ismerkedtél meg? – Nemcsak unitárius családokkal ismerkedtem meg. A különböző társaságokban, ahol megfordultam, más felekezetű emberek is voltak. – Kötöttél-e életre szóló barátságot egy vagy több emberrel? – Sok új emberrel ismerkedtem meg hat hét alatt és sok régi ismerőssel, kedves baráttal találkoztam. Azt hiszem az idő majd eldönti, melyek lesznek életre szóló barátságok. Most csak azt tudom mondani, hogy Betseyvel és Bobbal való barátságom/barátságunk, egy életre szól. Figyelemre méltó a társalgási készségük. – Melyik város, vagy táj volt a legnagyobb hatással rád? – Szerettem Norwelt nagyon. Élveztem a sok zöld övezetet, a faházakat, a széles utakat. Azt hiszem nagy hatással voltak rám a Chatham-ben töltött napok is. Jobban megismertem az óceánparti életet. Elvittek magukkal halászni, rákot fogni. Megmutatták, hogyan kell a kagylót kiásni és elkészíteni. Vagy csak egyszerűen figyeltük a madarakat. – Találtál-e valamit Amerikában, ami hasonló Erdélyhez? – Ezen a kérdésen sokat töprengtem. Amerika nagyon nagy. Biztos vannak olyan részei, ahol legalább a táj Erdélyre emlékeztet. Én végig az óceán közelében voltam. A települések, a házak (legalábbis ahol én jártam), az étkezési szokások, az emberek mások. – Mi volt a legfurcsább élményed? – Számomra furcsa volt, hogy nyáron csak kéthetente van istentisztelet, és azt is a világiak szervezik meg, és ők is tartják. Ugyanakkor tetszett az, hogy aktívan részt vesznek a gyülekezeti életben, és hogy úgymond világiak által szervezett istentiszteleteket tartanak. Ami számomra szokatlan volt, hogy a kisebb településeken csak a központ egy kis részén van járda. Nem szerettem, hogy majdnem mindenhová csak autóval lehetett eljutni. – Voltál-e olyan helyzetben, hogy félned kellett? Kitől vagy mitől? – Nem, amíg odakint tartózkodtam nem volt kellemetlen élményekben részem és nem kellett senkitől, semmitől sem félnem! – Hogy boldogultál az angol nyelvtudásoddal?


31

– Nem volt gondom az angol nyelvtudással. Nagyon örvendtem annak a lehetőségnek, hogy reggeltől estig angolul beszélgethettem és fejleszthettem a nyelvismeretem. – Mi érdekli az amerikaiakat a mi itteni életünkkel kapcsolatban? – A legtöbb amerikait az érdekelte, hogy milyen benyomást keltett bennem Amerika, hogy mi tetszik, és mi nem. Volt, akit az érdekelt, hogy mekkora Románia, hogy észleltünk-e változást Románia EU-s csatlakozása után. Mások az itteni unitárius egyházról érdeklődtek. Természetesen, ha mondtam, hogy Erdélyből vagyok, akkor volt, aki Drakulát emlegette. – Milyen ajándékokat vittél magaddal? – Olyan ajándékokat próbáltam vinni, amelyek valamennyire erdélyi jellegűek: székely öröknaptár, Erdélyről szóló angol nyelvű könyvet, a kolozsvári Belvárosi unitárius templomról képeket stb. – Milyen ajándékokat kaptál? Minek örvendtél a legjobban? – A legjobban két könyvnek és egy fotónak örvendtem, meg a képeknek, amelyeket kaptam. – Szeretnél máskor is elmenni Amerikába? Tudnál-e ott élni? – Máskor is szeretnék elmenni, de nem tudnék ott élni hosszabb ideig. Túl sok minden köt Erdélyhez. Itt nőttem fel, itt van a családom, ez az én életem. – Volt-e honvágyad? – Igen, bármennyire is jól éreztem magam és befogadtak mint egy családtagot, voltak olyan pillanatok, amikor szerettem volna, hogy a családom, barátaim ott lennének velem. – Hová szeretnél még eljutni Amerikán kívül? – Szeretek utazni, de azt hiszem a legtöbb ember szeret. Remélem, sikerül minél több helyre eljutnom, és ha a jó Isten megsegít, akkor egyszer Afrikába szeretnék utazni. Lejegyezte ’Sigmond Júlia

Az amarillisz hálája Nem tudom megtenni, hogy ne osszam meg a szépélményemet másokkal is, különösen azokkal, akik szeretik a virágokat. Ősszel nem a legszebb látvány az erkélyen a sok hervadt virág, elsárgult levél, a megrepedezett föld a cserepekben, de ez is hozzátartózik a vi-

32


rágok életéhez. Új földbe kell tenni azokat a gyökereket, amelyek felélték a táplálék utolsó erejét is, ami az eddigi életükhöz kellett. Szomorúan nézek egy amarilliszhagymát. Öreg, hiába, a virágok fölött is eljár az idő. De hátha még van értelme segíteni rajta, hogy bebizonyítsa ez is, mint a múlt évben, amikor hűvösre fordult az idő és a szobám egyik sarkába tömörítettem, helyeztem a virágokat és ez az egy kint maradt. Nem is volt valami mutatós, mert abban a cserépben a kardszerű levelek is hervadoztak, ígyhát kint maradt a teraszon. Már éjfélre járt az idő, amikor az égről hideget jósoltak a csillagok. Az ajtót be kellett csuknom, mert éreztem a hideg őszi szél fuvallatát. Nagyon hideg lesz az éjjel, gondoltam magamban, milyen jó, hogy bemenekítettem a virágokat a fagy elől, de azt az amarilliszt is meg kellene menteni – gondoltam magamban és máris pászítgattam a bent levő cserepeket közelebb egymáshoz és sikerült helyet szorítani annak is. Már sokkal nyugodtabban bújtam a paplan alá, megnyugodtam, hogy minden virág bent van. Néha-néha megvizsgáltam növényeimet, leszedtem az elszáradt leveleket, egy-egy kevés vizet is adtam nekik, amiért hálásak voltak. Február eleje lehetett, amikor észrevettem, hogy az amarilliszen egészséges levelek hajtanak. Vajon ez nem túl korai? – töprengtem. Ha neki jó, én örültem neki. Február 14-én ismét szedegettem a száraz leveleket és öntöztem a virágokat, amikor az amarillisz kardszerű levelei között egy majdnem kihasadó bimbót pillantottam meg. Szégyen vagy nem szégyen, de bevallom, elérzékenyültem, amikor arra gondoltam, hogyan menekítettem be az ősszel a fagy elől. Vajon ez csoda? Egy virág is hálás tud lenni, ha szeretik, ha sajnálják és segítenek rajta. Egy kicsi fáradsággal megmentettem az életét, és ő hálája jeléül gyönyörű virággal ajándékoz meg a nevem napjára. Talán ha mástól hallom ezt a történetet, azt hiszem, túloz, de én most, életem őszén átérzem, mit jelent a szeretet, a törődés. Érdemes óvni és ápolni a virágokat, olyan szépek, kedvesek és hálásak tudnak lenni, hogy megéri a fáradságot. Király Julianna


33

Versajándék Nyugdíjasoknak Elszaladtak az évek felettünk, Csendes szívvel nyugdíjasok lettünk. Felnevelve gyermeket, családot, Nyugdíjasként éljük a világot. Nyugdíjasnak nincsen semmi vágya, Boldoguljon mindig a családja. Szeretetben, békességben éljen Gyermekek és unokák körében. Nőszövetség, hova összejárunk, Benne szintén otthonra találunk. Legyen minden együtt töltött óra Békesség és öröm hordozója. Mi lehet a nyugdíjas dal vége? Legyen köztünk s a világon béke. Adjon a sors még sok boldog évet, Békességet, erőt, egészséget! (Dallam: Kis lak áll a nagy Duna mentében)

Karácsonyi ráadás

Gábor Éva: Kicsi Jézus (részlet) Napkeleti három király: Gáspár, Menyhért, Boldizsár Késő éjjel, vak sötétben ugyan bizony merre jár? Kincset visznek teveháton: tömjént, mirrhát, aranyat, Fejük felett fényes csillag, az mutatja az utat. Bandukolnak a pusztában, bennük béke, szeretet. Császárt mennek látogatni? Nem. Egy pici gyereket. Leborul a három király betlehemi jászolnál: – Ég küldötte, kicsi Jézus, a megváltónk Te volnál? Eléd tesszük a szívünket mi szegény, rossz emberek, Símogassad, gyógyítsad meg, Te menybéli kis gyerek.

34


Jászol mélyén, szalma között a kis Jézus felnevet, Áldás van a mosolyában, megbocsátás, szeretet: – Nem érheti baj és bánat, ki engem szívébe zár; Menjetek hát békességgel, Gáspár, Menyhért, Boldizsár! Elrohantak a királyhoz ősz szakállú, vén jósok, Nagysüveges, köpönyeges varázslók és tudósok. – Heródes úr, nagy királyunk! Jaj! Hatalmad odavan: Királya lesz a világnak, százszor nagyobb bárkinél Nem lesz nyugtod trónusodon, amíg a kis Jézus él! – Elő hát a katonákkal! Fusson a sok fegyveres! Nem bújhat el sehová sem, kit egész sereg keres! Tele is lett katonákkal minden utca, minden út, Minden házat átkutatnak, minden várost és falut. Ámde azért ne féljetek: Jézust ők meg nem lelik, Nem lelhetik, hisz haraggal, gyűlölettel keresik. Jézus Krisztust megtalálni rossz szándékkal nem lehet, De hit, jóság és megértés biztosan hozzá vezet! Jó Isten a mennyországból égi angyalt küldött le Akkoriban, hogy Heródes a kis Jézust üldözte, Megmenteni a gyermeket, kicsi fiát, Jézuskát S kikre bízta itt a földön: Józsefet és Máriát. Szólt az angyal József ácshoz: „Alázattal hallgasd hát, Amit mondok: jó Istenünk, a mi atyánk parancsát! Haragszik a gonosz király, kinek neve Heródes, Sok katona, egész sereg mind csak titeket keres. Még ma éjjel indulj útnak, amilyen gyorsan lehet, Egyiptomnak földjére vidd Máriát s a gyermeket. Ne félj, József, baj nem érhet az utadon semmilyen, Minden vészben, nagy veszélyben, megsegít az Úristen. Ő vigyáz rád, bármi bárhol történjék is teveled. Indulj bátran, benne bízzál, s van már néked fegyvered!” Kicsi Jézus családjával csacsiháton menekül, Üldözői vad kezére, ne féljetek, nem kerül. Mennek-mennek arrafelé, hol Egyiptom földje vár,


35

Drága terhét féltve viszi Fülesük, a hű szamár. Kis batyuba van bekötve minden földi vagyonuk, Pár szál ruha, ácsszerszámok, fúró, fűrész, szeg, gyaluk. Nincsen pénzük, földi kincsük, szegények ám ők nagyon, De akik egymást szeretik, minek azoknak vagyon? Gyermekére, Jézuskára rámosolyog Mária, Nem kell neki aranyékszer, – hisz itt van a kisfia. József, az ács nézi őket, jó Istennek hálát ád, Boldog, hogy így együtt lehet egymással a kis család. Bármennyit kell szenvedniök, a szeretet erőt ad. S akik hűek, akik bíznak, Isten azokkal marad. Igaz hite megmentette a bajtól József ácsot, Megmenekült, mert követte az isteni tanácsot. 1940 körül

Ebben a lapszámunkban Stahl Judit karácsonyi receptjei közül válogattam. Kívánom, hogy minden kedves olvasónak öröme teljen a sütemények elkészítésében! Mm

Havas fenyők Tészta. Hozzávalók: 30 dkg liszt, 2 tojás, csipetnyi só, 5 dkg puha vaj, 22 dkg porcukor, 1 evőkanál rum, 8 dkg finomra darált mandula, 1 mandulaízű sütőaroma. Töltelékhez szükséges: 10 dkg földimogyoró, 2 evőkanál méz, 1 evőkanál kakaópor.

36


A tésztához valókat összegyúrjuk, és fóliába csomagolva hűvös helyen, legalább fél órán át, pihentetjük. Ezután belisztezett deszkán 2-3 mm vastagra nyújtjuk, és kis fenyőformákat szúrunk ki belőle. Mindegyiket sütőpapírral borított tepsire fektetjük, és előmelegített sütőben közepes lángon 5-6 perc alatt világossárgára sütjük. A töltelékhez a földimogyorót finomra daráljuk, majd a mézzel és a kakaóval simára keverjük. 2-2 kihűlt fenyőkekszet a mogyorókrémmel öszszeragasztunk, porcukorral meghintjük. Kedvünk – és időnk – szerint cukormázzal is díszíthetjük.

Egyszerű mézeskalács Hozzávalók: 3 tojássárga, 1,5 kg liszt, 1 dkg szódabikarbóna, 30 dkg méz, 20 dkg cukor. A felforralt mézzel leöntjük a lisztet, összekeverjük a többi hozzávalóval, fahéjjal, citromhéjjal és egyéb fűszerrel. Ezt követően kinyújtjuk, mintázzuk és sütjük.

Gesztenyés kifli Hozzávalók: 48 dkg liszt, 28 dkg vaj vagy margarin, 8 dkg cukor, 1 tojás, 1,5 dkg élesztő, 2 kanál tejföl, só, 50 dkg kész gesztenyepüré. A lisztet a vajjal elmorzsoljuk, kevés langyos tejben megáztatott élesztővel, cukorral, tejföllel rétestészta keménységűre gyúrjuk, és rövid ideig pihentetjük. Ezután vékonyra nyújtjuk, kockára vágjuk, és egy kevés rummal, cukorral, vaníliával ízesített gesztenyepürével megtöltjük. Kiflialakra formáljuk, tepsibe rakjuk, felvert tojással megkenjük, 20-30 percig pihentetjük, kelesztjük, és mérsékelten meleg sütőben szép pirosra sütjük. Ha megsült, meghintjük vaníliás porcukorral.

HIRDETÉS A Nők Világa terjesztésére folytatjuk a 2007-ben bevált egyéni vagy csoportos előfizetéses rendszert. A 2008-ban megjelenő három számra az előfizetés postaköltséggel együtt 6 lej. Sigmond Júlia 2008. január 31-ig várja az előfizetők jelentkezését postán a következő címre: 400750 ClujNapoca O.P. 1, C.P. 200, személyesen vagy a köri elnökök közvetítésével.

Karácsony

Recommend Documents