04juhasz_95_116.qxd
2008.06.10.
12:08
Page 95
Juhász Sándor EGY GYÛJTÔ PORTRÉJA Dr. Elischer Gyula és gyûjteménye
Dr. Elischer Gyula mûgyûjteményének metszetanyaga kora egyik legjelentôsebb kollekciója volt, melybôl a századfordulón több száz Dürer- és Rembrandt-lap került vásárlás útján az Országos Képtár (a Szépmûvészeti Múzeum jogelôdje) grafikai gyûjteményébe. A jelenleg is a múzeum tulajdonában található anyag alapján nem lehet megítélni a teljes gyûjteményt, és még kevésbé Elischer személyének jelentôségét, hiszen egy gyûjtemény nem mûalkotások szeszélyes halmaza, hanem koherens egységre való törekvés eredménye, mely a gyûjtô habitusából fakad – Sinkó Katalin találó megfogalmazása szerint: „egy ember szellemi portréjának lenyomata”.1 A mûgyûjtemények többsége elôbb-utóbb felbomlik, anyaguk szétszóródik, ahogy az Elischer-gyûjteménnyel is történt. Ekkor nemcsak egyes alkotások vesznek el, akár örökre, de a gyûjtô szellemisége is. Egy gyûjtemény rekonstruálásához a mûvekre utaló információk mellett elengedhetetlenül szükséges a gyûjtô személyiségének minél szélesebb körû megismerése, életútjának, tevékenységének feltérképezésével. A kutató – bízva a szerencsében, a véletlenben és a fellelhetô dokumentumokban – a tényekre alapozva próbál meg összerakni egy már elfeledett gyûjteményt, és felidézni annak az embernek a szellemiségét, aki mindezt létrehozta. Ez egy puzzle kirakásához hasonlítható, azzal a különbséggel, hogy a dobozban csak a legritkább esetben található meg a kép összes darabkája. Elischer Gyula egyetemi tanár a századforduló hazai orvosi közéletének ismert és köztiszteletben álló egyénisége volt, tudományos cikkei és értekezései szakfolyóiratokban jelentek meg, de hivatása mellett tanult zenész, mûkedvelô festô és nem utolsósorban kiváló mûgyûjtô volt. Aktív szerepet vállalt kora kulturális életében, fôleg a képzômûvészet területén, de sokrétû érdeklôdése az irodalom mûfajára is kiterjedt. Ezt mutatja Herczeg Ferencnek2 küldött, 1904. szeptember 8-án kelt képeslapja, amelyben az író Bizánc címû színdarabjának német nyelvû fordításáról számol be.3 A német származású Elischer család, mely eredetileg az Oelloescher4 nevet viselte, már a 17. század végétôl, a ma Szlovákiához tartozó Gölnicbányán élt. Ott született Gyula nagyapja, Elischer Boldizsár (1794–1831), aki mészáros mesterséget folytatott Eperjesen. Repaszki Annával kötött házasságából három fia született: a késôbb ügyvédként Budapesten praktizáló és egyetemi tanárként mûködô Boldizsár (1818–1895), a korán meghalt ügyvédjelölt Gábor (1828–1852) és a középsô fiú, Károly (1822–1885), aki kiváló zongorista
04juhasz_95_116.qxd
2008.06.10.
12:08
Page 96
96 volt és Lipcsében tanult zenekiadást. Ô a kassaiak kapitányaként vett részt az 1848-as szabadságharcban, amiért öt év várfogságra ítélték, melynek egy részét Krakkóban töltötte le. Kassára visszatérve megalapította az Elischer & Haltenberg céget, mely egész Európában ismert volt a „Kassai Sódar” nevû hústermékrôl. Az üzleti tevékenység mellett a zenéhez sem maradt hûtlen; barátságot tartott korának több kitûnô zenészével, és nevét ott találjuk a Magyar Zeneakadémia alapítói között. Elischer Károly 1845-ben vette feleségül Okrutszky Károly ügyvéd lányát, Laviniát (1826–1910), akitôl hat fia született. A legidôsebb, Elischer Gyula Eperjesen látta meg a napvilágot 1846. október 15-én. Elemi és középiskoláit szülôvárosában és Kassán végezte, majd a bécsi egyetemen szerzett orvosi diplomát 1871-ben. Doktorrá avatása évében feleségül vette egy eperjesi kereskedô lányát, Thrór Vilmát (1847–1923), akitôl késôbb két fia született: az orvosi pályát választó Gyula Károly (1875– 1929) és az ügyvéddé lett Vilmos (1877–1938). A házaspár az esküvô után Budapestre költözött.5 Elischer 1871-tôl a Kórszövettani Tanszéket vezetô Scheuthauer doktornál asszisztens, majd 1873–1875 között gyakornok lett Korányi Frigyes klinikáján, ahol végleg a nôgyógyászat mellett döntött. Választott szakterületének tanulmányozására állami ösztöndíjjal külföldre utazott, két évig képezte magát németországi és londoni klinikákon. Hazatérése után, 1877-ben magántanári képesítést nyert nôgyógyászatból, és a Budapesti Tudományegyetem klinikáján vállalt tanári állást. 1884-tôl a Vöröskereszt Erzsébet-kórházának, majd a Poliklinika nôgyógyászatának fôorvosa volt. 1893-ban nevezték ki a székesfôváros kezelésében lévô Szent Rókuskórház IV. számú Szülészeti és Nôgyógyászati Osztályának fôorvosává, mely tisztséget egészen haláláig betöltötte.6 Gyógyító és oktató munkája mellett több szakmai szervezet munkájában vett részt, többek között tagja volt az Országos Közegészségügyi Egyesületnek, a Budapesti Orvosi Körnek, a Kórházi Orvos Társulatnak, a Magyar Nôorvos Társaságnak, a Budapesti Orvosszövetségnek. Pénztárnoka volt a Budapesten rendezett VIII. Nemzetközi Közegészségügyi (1894) és az 1909es XVI. Nemzetközi Orvosi Kongresszusnak. A Semmelweis-emlékbizottság tagjaként jelentôs szerepe volt a Semmelweis-szobor felállításában, amiért 1909 nyarán a Berán-féle ezüstplakettet vehette át.7 Ez nagy elismerés volt, mivel rajta kívül ezt a fokozatot csak hat személy kapta meg. Szakmai munkája elismeréseként az orvoskari tanártestület javaslatára 1895-ben rendkívüli tanári címmel ruházták fel, majd 1898-ban a Vöröskereszt körül szerzett érdemeiért a III. osztályú Vaskoronarenddel tüntették ki.8 1903. április 5-én „Elischer Gyula dr.-nak a Budapesti tudomány-egyetem rendkívüli tanárának és a Szt. Rókus-kórház fôorvosának és törvényes utódainak a közegészségügy terén szerzett érdemei elismeréséül ô Fensége a király a magyar nemességet adományozta.”9 Ekkortól viselte a thurzóbányai elônevet, amely egy Gölnicbánya melletti kis arany- és rézbánya nevébôl ered. A nemes-
04juhasz_95_116.qxd
2008.06.10.
12:08
Page 97
97
1. Bartholomeus Breenbergh: Tivoli táj pásztor párral (mgt.)
séghez járó címert a gyûjtô közeli barátja, a festô Benczúr Gyula tervezte, melynek egyik vázlata a mai napig fennmaradt.10 A Budapesti Orvosszövetség alelnökeként meghatározó személyisége volt a szövetség védnöksége alatt 1902-ben, a Mûcsarnokban megrendezett kiállításnak. „Ez év tavaszán az Orvosszövetség alelnöke id. dr. Elischer Gyula tanár indítványára elhatározta, hogy özvegyeinek és árváinak segélyalapja javára magántulajdonban lévô régi és modern képekbôl és szobrokból álló mûkiállítást rendez. Az indítványozó a külföldön is ismert jeles és fáradhatatlan gyûjtô és mûbarát, meg volt gyôzôdve arról, hogy sok mûkincs van a fôvárosban, mely a nagyközönség elôtt még ismeretlen”.11 Az Orvosszövetség tagjaiból alakult végrehajtó bizottság elnökeként Elischer levélben kereste meg a gyûjtôket. „Az Országos Képzômûvészeti Társulat igazgatóságával való megállapodásunk alapján 1902. évi szeptember hó 20-tól 1902. évi november hó 1-ig a városligeti Mûcsarnok helyiségeiben és egy ezen alkalomból felkért mûvészbizottság támogatásával, kiállítást óhajtunk rendezni a magántulajdonban lévô mûremekekbôl. E kiállítás érdekében kérjük, hogy maradandó becsû képeit és szobrait vagy egyéb mûtárgyait tárlatunk tartamára kölcsön adni kegyeskedjék. […] A tárgyakra nézve a bizottság kritika nélkül elfogadja és közli a bejelentett mûtörténelmi s egyéb adatokat.”12 A
04juhasz_95_116.qxd
2008.06.10.
12:08
Page 98
98 mûalkotások vizsgálatának mellôzése helyes megoldásnak bizonyult, mivel nem elriasztani, hanem megnyerni akarták a gyûjtôket. A korabeli Vasárnapi Újság cikkírója is hasonló álláspontot képviselt: „A rendezôség helyesen cselekedett, midôn nem bocsátkozott mûbírálatokba, tegyék ezt a mûkritikusok s igazítsák helyre, ha helylyel-közzel egy nagyhangzású, de tévesen alkalmazott névvel találkoznak.”13 Néhány kritikus meg is tette ezt, például Diner-Dénes,14 de voltak, akik inkább a kiállítás korszakos jelentôségét hangsúlyozták, mint Lyka Károly a Mûvészet hasábjain. „Talán sohasem nyílt meg fôvárosunkban képkiállítás, a mely annyira fölcsigázta volna érdeklôdésünket, mint a Budapesti Orvos-Szövetség mûtárlata, a mely szeptember elejétôl fogva két hónapon át a Mûcsarnokba vonzotta a közönséget. Szegény árvák és özvegyek felsegítésére rendezték s a nemes cél a legóvatosabb mûbarátok gyûjteményébôl is meg tudta szerezni a féltett kincseket, a melyek, szám szerint mintegy 870 darab, elfoglalták a Mûcsarnok összes kiállítási helységeit. A szövetség végrehajtó bizottságának, de legfôképen dr. id. Elischer Gyulának érdeme, hogy most egyszeribe megösmerkedtünk a fôváros képgyûjtôivel. Általában csak néhány gyûjtô képtára volt eddig ismeretes, a többi elrejtôzött a nyilvánosság elôl, nem nagyon mutogatta kincseit, nem beszéltetett róluk. S most íme a kiállítás katalógusa arra tanít minket, hogy szép fôvárosunkban legalább százharminc olyan mûbarát él, a ki rendszeresen gyûjti a mûtárgyakat.”15 A kiállításon Elischer saját gyûjteményébôl is szerepelt néhány alkotás.16 A mûcsarnoki esemény megszervezésén túl Elischer Gyula széles körû kulturális tevékenységet fejtett ki a Mûbarátok Köre és az Országos Képzômûvészeti Tanács tagjaként is. A Mûbarátok Köre 1890-ben alakult irodalmi és mûvészeti egyesület volt, célja a nemzeti irodalom és mûvészet iránti érdeklôdés felkeltése; elôadásokat, kiállításokat, hangversenyeket rendezett. Elischer Gyula a tagjegyzék szerint 1903 elején lépett be a több mint háromszáz fôt számláló körbe (tagjegy száma: 334), melyben hamarosan választmányi tisztséget töltött be.17 A Kör helyiségében már a belépése évében kiállítást rendezett a saját gyûjteményében lévô Rembrandt rézkarcokból,18 amelyhez katalógus is készült.19 A tárlathoz kapcsolódóan két elôadást tartott a kör tagjai számára „Rembrandt és ritkább grafikai alkotásai” címmel,20 amelyrôl fennmaradt vázlata alapján alkothatunk képet: „A 17. század legnagyobb hollandi festômûvészének életrajza elég ismeretes, miért elôadó ezt mellôzve inkább Rembrandt magas mûvészi felfogásának, kedélye mélységét és rajzbeli nagy mûvészetét kimutató rézkarcairól kívánja azokat bemutatni, melyek ritkaságuk folytán nem igen kerülnek közszemlére; és melyeknek eredetiben való bemutatása a mûvészi alkotások elmélyedô tanulmányozását célozza. Elôadó értekezik a nyomások különféle állapotairól, és kiemeli a gyûjteményben levô próba lenyomások unicumait és általában a Rembrandt korában kezdôdô gyûjtés történetét. Ezek után áttér Rembrandt minôségi fejlôdésére, tanoncz éveire. Értekezik a Hollandi, különösen am-
04juhasz_95_116.qxd
2008.06.10.
12:08
Page 99
99 2. Elischer Gyula a Vaskoronarend kitüntetéssel (MNM Történeti Fényképtár)
sterdami mind politikai, mind társadalmi viszonyokról és ezeknek Rembrandtra való kihatását fejtegeti. Rembrandt kortársainak szellemi életét ismerteti, elôadja mily befolyással volt mûvészünkre a Biblia ismerete, melyet mint mennonita követô nem csak tökéletesen tanult, de egészen új felfogással mûveiben kitárt. Rembrandtot a megszokott renaissance-beli modorral szemben, mint az új irány áttörését bemutatva, szól a mesterrôl mint arckép és tájképfestôrôl. A mûvész életének utolsó szakaszai ismertetése után elôadó a rézkarcok gyûjtésére tér át; fejtegeti miképpen vándorolnak a mûkincsek a privat gyûjteményekbôl kifelé három század óta, hogy végre a nyilvános gyûjteményekben összesítve culturalis missiójukat befejezzék. A katalogizálás fontosságának részletbeni ismertetése után, Elischer rövid bírálatba bocsátkozik a mester mûveinek valódisága iránt; szól a tanítványi és a kétes lapokról és végre áttér
04juhasz_95_116.qxd
2008.06.10.
12:08
Page 100
100 az egyes kifüggesztett lapok ismertetésére. A nagy szakértelemmel és ízléssel kiadott, és Rembrandt 4 karcainak másolatával díszített katalogus 58 számából kiemeljük mint különlegességet: Lázár feltámadását, Rembrandt arcképét a sólyommal, ugyan ilyet rajzolva, Krisztus bemutatását, Az irgalmas szamaritanus, A phoenix, Omval látképe, Jan Lutma, Asselijn elsô nyomásait, Rembrandt anyja arcképét (a mester elsô) és a Nyilat tartó nôt (a mester utolsó) karcát; végre a Három kunyhó tájképét, a gyûjtemény nagy ritkaságú elsô lenyomat kiválloságát.”21 Elischer az elôadáson elmondottakra alapozta azt a Rembrandt-tanulmányát, amely 1903 júniusában jelent meg a Pester Lloydban.22 1906. március 30-án egy másik 17. századi holland mûvész, Adriaen van Ostade munkásságáról tartott elôadást a kör tagjainak, melynek illusztrálására a tulajdonát képezô Ostade-metszetek szolgáltak.23 Mint látható, Elischer gyûjtôi tevékenységének szerves részét képezte az elméleti, mûvészettörténeti kérdésekben való elmélyülés. Tervezte a grafikagyûjtés kézikönyvének megírását, amelyhez sok érdekes anyagot gyûjtött össze a mûvek hátoldalán található gyûjtôi jelzésekrôl. Feljegyzéseit már özvegye bocsátotta az ismert tudós és gyûjtô, Frits Lugt rendelkezésére, aki ezeket felhasználta a gyûjteményi jelzéseket feldolgozó munkájában, melyben Elischer Gyula a 807. sorszám alatt szerepel.24 Elischer hat évig volt tevékeny tagja a Mûbarátok Körének, távozásának oka az elnökségnek 1908. december 30-án írt levelébôl derül ki: „Tekintetes Elnökség! Az utolsó évadban meggyôzôdtem arról, hogy foglalkozásomat a t. Kör munkálkodásával semmiképpen nem bírom összeegyeztetni. Nehogy pedig terminus elszalasztása miatt differenciákba jöjjek, kényszerülök a Tekintetes Elnökséget arra mély tisztelettel kérni, hogy engem – a mint a kötelezettségem ill. a három évi idôm lejár, a tagok sorából törölni szíveskedjék.25 Ezen alkalommal, – hivatkozva a már egyszer elôadottakra, de különösen a XVI. orvosi congressus által én reám, mint pénztárosra háruló nagy munkára – a választmányi tagságról is kényszerülök lemondani, – biztos vagyok benne hogy a Kör tagjai között elég fog találtatni ki helyemet jobban és munkálkodás által fogja betölteni. Fogadja a Tekintetes Elnökség külön tiszteletem kifejezéseit, maradván kiváló nagyrabecsüléssel, alázatos szolgája, id. Elischer Gyula”26 A tagságról való lemondásban valószínûleg nemcsak a közelgô szakmai kongresszus játszott szerepet, de egyre romló egészségi állapota is. Az Országos Magyar Képzômûvészeti Tanácsot 1871-ben hozták létre, a képzômûvészet felvirágoztatására. Szervezetileg a Magyar Királyi Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium mûvészeti ügyosztályához tartozott. A kultuszminiszter által kinevezett tagoknak jelentôs befolyásuk volt az állami mûtárgyvásárlásokra, amiért a tanács nem egyszer került a kritikák középpontjába. „Botrányos esetek további elkerülésére Wlassics Gyula27 1901-ben
04juhasz_95_116.qxd
2008.06.10.
12:08
Page 101
101 végül is újjászervezte az Országos Képzômûvészeti Tanácsot. Ennek a szervezetnek az lett a feladata, hogy tanácsaival támogassa döntéseiben a minisztert. Az új szervezeti szabályzat szerint a Tanács élén a mindenkori miniszter állt, s örökös tagjaivá lettek mindazon mûvészek is, akik 1886-tól kezdôdôen elnyerték az állami aranyérmet.”28 A szakosztályok keretében mûködô tanácsban a mûvészek mellett, politikusok és közéleti szereplôk is helyet kaptak. Elischer Gyula az átszervezés után, 1902-ben lett tagja a festômûvészeti szakosztálynak, számos prominens személyiséggel együtt.29 Hét éven keresztül vett részt a szakosztály munkájában, melynek döntései jelentôs hatással voltak a kor kulturális életére, de ennek mértéke a dokumentumok hiányában ma már megítélhetetlen.30 Elischer Gyula nemcsak sokrétû és fáradhatatlan tevékenységével írta be nevét a kor kultúrtörténetébe, de nagylelkû ajándékozása révén is. Ügyvéd nagybátyja, Elischer Boldizsár németországi tanulmányai alatt kezdett el Goethe-kéziratokat, relikviákat gyûjteni, és évtizedek során Európa egyik legjelentôsebb anyagát hozta létre ebben a tárgykörben. 1895-ben bekövetkezett halála után a gyûjtemény Elischer Gyula tulajdonába került, aki még abban az évben levelet írt Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszternek, felajánlva az anyagot az állam számára: „Nagyméltóságú Miniszter Úr! Nagybátyám, Elischer Boldizsár úr, folyó év március hó 25-én elhalálozván végrendeletében reám hagyta, a tôle több mint 40 éven át kiváló szakértelemmel és valódi odaadással összeállított Goethe-gyûjteményt, azzal a megbízással, hogy az ô szelleméhez és utasításai értelmében tetszés szerint rendelkezzem vele. […] Boldogult Nagybátyám szándékainak megfelelôen, kegyeletes, hogy én e gyûjteményt semmi szín alatt el nem adom, feltéve, hogy szeretett hazámnak szolgálatot tehetek vele.[…] A föntiekben elôadtam feltételeimet, melyek mellett kész volnék hazám valamelyik kulturális közintézetének Goethe gyûjteményemet átengedni. Miután pedig teljesen meg vagyok gyôzôdve, hogy e gyûjtemény elhelyezésére, megôrzésére, rendben tartására és a nagyközönségnek hozzáférhetôvé tételére megfelelôbb és alkalmasabb közintézmény nincs, mint a Magyar Tudományos Akadémia, bátorkodom Excellenciádhoz azon tiszteletteljes kérelmet intézni, méltóztassék engem kegyesen értesíteni, hajlandó lenne-e feltételeim elfogadása mellett a gyûjteményt tôlem elfogadni, s azt a Magyar Tudományos Akadémiának tulajdonába átadni, mely esetben kötelezem magam a fentnevezett gyûjteményt az Akadémia könyvtárának, és a 2000 frtnyi alapítványomat az Akadémia pénztárába közvetlenül beszolgáltatni. Kegyes válaszát kérve, maradtam hódoló tisztelettel. Excellenciádnak alázatos szolgája: Dr. Elischer Gyula Budapest, 1895. június hó 10-én”31
04juhasz_95_116.qxd
2008.06.10.
12:08
Page 102
102 Az Akadémia épületében 1896 májusában nyílt meg a Goethe-szoba, ahol a másfél ezer kötet könyvbôl, kéziratokból, metszetekbôl, kortársak leveleibôl, kottákból, a karlsbadi ásványgyûjteménybôl és az egyéb tárgyi emlékekbôl álló gyûjteményt elhelyezték. Az anyag 4100 darabból állt, a Heller Ágost által készített katalógus szerint.32 Elischer Gyula 1909-ben bekövetkezett haláláról több újság is megemlékezett, többek között az Orvosi Hetilap: „A budapesti orvosi kar egyik kiválósága, Elischer Gyula dr. szeptember 28.-án hosszas betegség után meghalt. Benne a fôvárosi orvosok egyik legszeretetreméltóbbja szállott sírba, ki nagy általános mûveltsége s az emberi mûvelôdés legkülönbözôbb irányai iránt való élénk, activ érdeklôdése mellett tudományát mindvégig kötelességtudással és szeretettel ápolta, és korábbi éveiben értékes adatokkal gyarapította is. […] Hivatalos teendôi, irodalmi munkássága s kiterjedt orvosi gyakorlata mellett idôt talált arra is, hogy a mûvészetekkel foglalkozzék. Jeles zenész volt, de élete utolsó évtizedeiben különösen a festészet és reproduktív mûvészet iránt érdeklôdött s e téren mint autodidakta elsôrangú szaktekintéllyé képezte ki magát. Szenvedélyes gyûjtô volt. […] Emlékét kegyelettel és tisztelettel fogjuk megôrizni.”33 Az Elischer-gyûjtemény, a kor más gyûjteményeihez hasonlóan, vegyes képet mutatott, amit jól szemléltet az Elischer Gyula dolgozószobájáról készült korabeli fényképfelvétel.34 A bejárati ajtó feletti polcon kerámia- és üvegtárgyak, a könyvszekrény tetején porcelánfigurák, az íróasztalon kisplasztikák, a falakon olajfestmények és miniatûrök láthatók. A szobában lévô szobrok egyike Európa, a másik a Szabin nôk elrablását ábrázolja Giambologna kompozíciója után. A gyûjtemény enteriôrben való elhelyezésére a 19. század utolsó harmadában divatba jött, ún. Makart-stílusú35 lakberendezés a jellemzô, mely a korábbi stílusegység és áttekinthetôség helyett a különbözô korokból származó mûvek zsúfolt és aszimmetrikus elrendezésre törekedett. Az Elischer-gyûjteményben lévô mûtárgyakról (néhány kisplasztika kivételével) semmilyen írásos anyag nem került elô, de 70 körüli festmény és több mint 500 metszet elég jól dokumentálható. A miniatûrök száma is jelentôs lehetett, mivel a Mûbarátok Köre által 1902 áprilisában megrendezett „Szelence, óra és miniatûr” kiállításon Elischer nagyobb önálló anyaggal vett részt, de ennek összetétele ismeretlen.36 A gyûjteményben szerepelt egyedi alkotásokról a legtöbb információt az Elischer Gyula által írt GYÛJTEMÉNYI LISTA tartalmazza.37 Festmények, metszetek és rajzok, bronz- és szobormûvek kategóriákba osztva sorolja fel a mûveket; a legtöbb tételnél szerepel a mûvész neve (a keresztnév általában csak kezdôbetûvel jelölve), az alkotás címe, a technika (a méret nem) és az érték, mely koronában van meghatározva. A metszetek országok szerint vannak csoportosítva, mint például német vagy olasz iskola, de nincsenek részletezve. A dokumentumon évszám nem szerepel, de keletkezésének legvalószínûbb dátuma az 1900 és 1902 közötti idôszak. Ezt egyrészt Benczúr Gyula Elischer
04juhasz_95_116.qxd
2008.06.10.
12:08
Page 103
103
3. Elischer Gyula dolgozószobája a Petôfi téri lakásban (fotó mgt.)
doktorról festett portréja támasztja alá, mely 1900-ban készült (Lista 1). Másrészt az Orvosszövetség szervezésében a Mûcsarnokban megrendezett kiállítás katalógusa szerint Elischer fiai tulajdonában olyan alkotások is voltak, melyek szerepelnek a listában. Ilyen például Gerbrand van den Eeckhout tollrajza (Lista 63), mely Elischer Vilmos, vagy Rudolf Alt akvarellje (Lista 71), mely ifj. Elischer Gyula neve alatt szerepel a katalógusban. A mûvek nyilván ajándékozás útján kerültek a fiúk birtokába, melyre csak a kiállítás 1902-es megnyitása elôtt kerülhetett sor. A GYÛJTEMÉNYI LISTA 68 olaj- vagy akvarell-képet sorol fel tételesen, melynek több mint a fele magyar mûvész munkája. Többségük Elischer kortársa volt, mint például Benczúr Gyula, Brodszky Sándor, Ligeti Antal, Spányi Béla, Zichy Mihály, de hangsúlyt láthatóan a Markó család és Mészöly Géza festészete kapott. A gyûjteménybe nemcsak Elischer vásárlásainak eredményeként kerültek mûvek, hanem örökség és házasság révén is. Ez utóbbira a legjobb példa August Piepenhagen három festménye, melyek Elischer felesége tulajdonaiként szerepeltek az Orvosszövetség 1902-ben megrendezett kiállításán.38 Az örökségbôl származó mûvekre elsôsorban családi vonatko-
04juhasz_95_116.qxd
2008.06.10.
12:08
Page 104
104 zású képek nyújtanak bizonyosságot. Az Elischer nagymamát (Lista 53) és a Goethe-relikviákat gyûjtô Elischer Boldizsárt (Lista 54) ábrázoló portrék nyilvánvalóan családi eredetûek, ahogy Flandorferné arcképe is (Lista 52). A festmény bizonyára Elischer Boldizsár felesége, Flandorfer Vilma által került a gyûjteménybe. A téma miatt könnyen elképzelhetô továbbá, hogy Johann Nepomuk Geiger osztrák festô Goethét ábrázoló festménye (Lista 10) szintén Elischer Boldizsár anyagából származik. A külföldi mûvészek képei közül igen érdekes története van a Thomas Lawrence által festett, Metternich herceget ábrázoló portrénak (Lista 34), melyre az örökös, Elischer Vilmos 1936-ban írt feljegyzése derít fényt: „A kancellárnak az utolsó felesége egy gróf Zichy Ferraris leány volt, aki viszont nagynénje volt a Budapesten meghalt Zichy Ferraris Lajos és Zichy Ferraris Manó grófoknak. Lawrence a kancellárt portraitirozta és ezen portraitnak színes vázlatát képezi ez a kép. Errôl készített Lawrence 3 teljes nagyságú portrait, melyek közül: az 1. A Ballhausplatzi minisztériumban Wienben, a 2. A Windsor-i kastélyban, a 3. Amerikában van. Az kétségtelennek látszik, hogy a színes vázlatot a kancellár özvegyétôl ismét a Zichy Ferraris grófi család örökölte. És így került az Zichy Ferraris Manó gróf tulajdonába. Zichy Ferraris Manó felette nyegle és haszontalan ember volt, aki végül is mint teljesen lecsúszott és tönkrement ember pusztult el. Az 1900-as évek elején a Deák-Ferenc utcában lévô lakásának az egész berendezése árverésre volt kitûzve, és ez az árverés meg is tartatott és az egész lakásberendezés eladatott. A lakáson lévô ingók közül bizonyos tárgyakra Dr. Elischer Gyula egyetemi rk. tanár is árverelt. Többek között árverelt erre a képre is. A kép ugyanabban a keretben volt, mint amelyben ma is van és a képbôl, amely egy kandalló fölött függött, jóformán semmit sem lehetett látni, annyira belepte a korom, füst és por. Elischer tanárnak a keret tetszett és tulajdonképen azt kívánta megvenni. Miután a képbôl mit sem lehetett látni, a kép keretestül együtt nevetséges kikiáltási áron szerepelt és 5–10 korona közötti összegben maradt Elischer tanáron, aki hazatérve szappanos vízzel maga kezdte lemosni a képet és midôn a kancellár contourjai kirajzolódtak, visszaemlékezve a Ballhausplatz-i Metternich képre, abbahagyta a mosást és a képet az öreg Baerhez vitte el. Ez azután legi artis kimosdatta a képet, amelyet ebben az állapotában azután kétségtelen Lawrence színes vázlatnak minôsítettek. A kép az angol repräsentativ kiállításon is ki volt állítva, amikor az ott kiállított más Lawrencekkel is össze volt hasonlítható és ezen összehasonlítás után sem merült fel kételkedô szó arravonatkozóan, hogy az bár nincs signálva, nem volna eredeti Lawrence.”39 Elischer Vilmos az eredetiség kérdésében kikérte Petrovics Elek mûvészettörténész véleményét, aki 1914 és 1935 között a Szépmûvészeti Múzeum fôigazgatója volt:
04juhasz_95_116.qxd
2008.06.10.
12:08
Page 105
105 „Kedves Barátom! A tulajdonodban lévô Metternich arckép, melyet szíves voltál tanulmányozás végett nekem átadni, nagyon érdekelt. Összehasonlítva azt Thomas Lawrence Metternich herceg kancellárról festett, Bécsben lévô képének reprodukciójával, megállapítható volt, hogy a tulajdonodban lévô kis kép a bécsi festménnyel majdnem teljesen megegyezik. Lényegesebb eltérés csak a karosszék támlájában mutatkozik. Ugyanis a bécsi kép reprodukcióján határozottan ki lehet venni a széktámlának fakeretét, a Te képeden ellenben ez hiányzik. Mivel azonban éppen a támlásszéknél a restaurációval kapcsolatban történt többféle javítás nyomai látszanak, feltehetô, hogy ugy az a különbség, mint néhány más, a ruha rajzában még megállapítható kisebb eltérés a restaurációnak következménye. Ami a tulajdonodban lévô kép mûvészi kivitelezését illeti, az egészen kiválónak mondható. A kép olyan biztonsággal van festve, kezelése olyan bravuros és szabad, egyes részletekben (így különösen a balkéz, a fül stb. ábrázolásában) olyan finomságokat mutat, hogy a festmény a mester sajátkezû munkájának benyomását kelti, s azt a nézetet érlelte meg bennem, hogy Lawrence által készített kis példányról van szó. Legközelebbi bécsi tartózkodásomat fel fogom használni arra, hogy az ott lévô festményt megtekintsem és ezzel mostani véleményemet ellenôrizzem, azonban nem tartom valószínûnek, hogy ez a szemle fent elôadott nézetemnek megváltozatását eredményezze. Régi barátsággal igaz híved Petrovics Elek.”40 A festmények és az akvarellek száma az említett 68 darabot bizonyára jóval meghaladta, erre utal Elischer megjegyzése a lista végén: „Ezeken kívül 79 darab festmény, rajz és szobormû, különbözô tárgyak mindegyike 50 korona alatti értékben.” Ezek közé tartozhattak azon alkotások, melyeket a KIEGÉSZÍTÔ LISTA tartalmaz. A jelenleg a Magyar Nemzeti Galéria grafikai gyûjteményében lévô Zichy Mihály Barátnôk címû akvarelljét (Kieg. Lista 2) Géber Antal41 sorolja az Elischer-gyûjteménybe42; a Greguss Imre mûveinek lajstromát elkészítô Lyka Károly pedig egy 1892-ben készült alkotást (Kieg. Lista 3).43 A GYÛJTEMÉNYI LISTÁBAN szereplô kisplasztikák közül Kövesházi Kalmár Elza Mefisztóját (Lista 94) Elischer valószínûleg 1901-ben vásárolta, amikor a mû 120 koronás eladási áron szerepelt a Mûbarátok Köre egyik kiállításán.44 (Az alkotás a dolgozószobát ábrázoló fényképen, az íróasztalon álló két gyertyatartó között látható.) Ezzel szemben két rajz megszerzésének idôpontja pontosan meghatározható. Elischer Gyula a bécsi Artaria 1896 májusában megrendezett árverésén vásárolta meg a Rembrandt-iskolának tulajdonított, Az irgalmas szamaritánus címû biszterrajzot (Lista 62) és egy másik 17. századi tollrajzot, a már korábban említett Eeckhout-kompozíciót (Lista 63).45 Ezeken kívül tételesen csak négy rajz található a listában – Feszty Árpád, Simay Imre, Zichy Mihály és az egyik Carracci mûve46 –, a töb-
04juhasz_95_116.qxd
2008.06.10.
12:08
Page 106
106 bit a „kézi rajzok” csoportjában említi a gyûjtô, mindenféle részletezés nélkül. A rajzok mennyiségét csak az 1904-ben készült, s az ELISCHER-FÉLE RÉZ47 METSZETGYÛJTEMÉNY ÁLLOMÁNYA címet viselô dokumentum határozza meg hatvan darabban. Géber Antal szerint, „a gyûjtésnek zömét XVII–XVIII. századi olasz és németalföldi mesterek alkotásai tették ki.”48 Ezt támasztják alá azok a magángyûjteményben található rajzok (Kieg. Lista 6–7), melyek a gyûjtô unokája, Elischer Edit49 szerint egyértelmûen Elischer Gyula gyûjteményébôl származnak. Az ismeretlen férfiportré valószínûleg flamand vagy francia mûvész alkotása. Az 1620-as években, Rómában készült „Tivoli táj pásztor párral” a holland Bartholomeus Breenbergh munkája, aki éveket töltött tanulmányúton Itáliában. A mû jelentôségét növeli, hogy a mûvésznek egy szinte teljesen azonos rajza található a New York-i Metropolitan Museum gyûjteményében. A különbség mindössze annyi, hogy a tájban nem szerepelnek pásztorok és állatok. Ez az eltérés azonban egy késôbbi belerajzolás eredménye, amelyre a Mûvészettörténeti Értesítôben 1983-ban megjelent tanulmány világít rá: „Elképzelhetô, hogy a mesternek kedve támadt Rómából hazatérte után alakokat és állatokat belekomponálni. […] E feltételezések ellen szólnak az utólagos lavírozások és tollrajzolások Breenberghtôl eltérô sajátosságai, amelyeket sorra vettünk. Ennek végleges eldöntése további szakvizsgálatot igényel azzal együtt, hogy a táj kidolgozásának finomsága Breenberghnek tulajdonítható.”50 A gyûjtemény legfontosabb részérôl, a nemzetközileg is jelentôs metszetanyagról a GYÛJTEMÉNYI LISTA csak nagyon szûkszavúan nyilatkozik, ennél valamivel több információt tartalmaz az 1904-ben készült az ELISCHER FÉLE RÉZMETSZETGYÛJTEMÉNY ÁLLOMÁNYA, amely „circa” 1300 darabban határozza meg a lapok számát, de „számszerint több, mivel a seriesek egy darabnak vannak számítva”.51 A felsorolás természetesen nem tartalmazza azt a Düreranyagot, melyet Elischer Gyula 1900-ban ajánlott fel megvételre az Országos Képtárnak. Ezek a metszetek jelentôs hiányt pótoltak a közgyûjteményben, ez derül ki Térey Gábor52 1900. május 19-én a Vallás- és Közoktatásügyi miniszterhez címzett levelébôl. „Sajnálatos hiány volt eddig az Országos Képtár grafikai gyûjteményében, hogy a Dürer-féle rézmetszet-collectióból egyrészt a legnevezetesebb lapok hiányoztak, másrészt a meglévôknek nagyobb része nincs oly állapotban, melyek egy nyilvános gyûjtemény színvonalának megfelelne.” A továbbiakban javasolja a gyûjtô által kért 30 000 koronáért az anyag megvásárlását, mivel most „a piac jelenlegi áraihoz képest igen olcsó áron juthatunk az Elischer Gyula dr. fôorvos, egyetemi tanár egy lap kivételével teljes Dürer-féle metszetgyûjteményéhez”.53 Az állam igen kedvezô fizetési konstrukcióban vásárolta meg a 119 lapból álló kollekciót (IV. Melléklet), mivel az összeget négy részletben, három év alatt fizette ki.54 A gyûjtemény valódi értékére világít rá a Mûcsarnok címû lap névtelen írója: „A kormány 30 000 koronát fizetett érte, ami nem tulságos magas ár, ha tekintetbe vesszük, hogy két héttel ezelôtt árverezték el Stuttgartban a Cornill d’Orville-féle ennél
04juhasz_95_116.qxd
2008.06.10.
12:08
Page 107
107 4. Özv. Elischer Gyuláné lakása a Szentkirályi utcában, 1923 (fotó mgt.)
kisebbszabásu gyûjteményt s ezért 57 000 márkát, vagyis 68 000 koronát fizettek a mûbarátok.”55 Az Országos Képtár még abban az évben nagyszabású Dürer grafikai kiállítást rendezett, ahol már láthatók voltak az Elischer-gyûjteménybôl vásárolt lapok, sôt a katalógus megírásában Elischer maga is tevékeny részt vállalt. A kiállításon szerepelt néhány olyan, Dürer személyére vonatkozó, más mûvész által készített metszet és litográfia,56 amelyeket szintén Elischer Gyulától vásárolt az Országos Képtár 1900 júliusában, öt Dürer fametszet és A nagy fortuna címû rézmetszet elsô fázisának levonatával együtt.57 A kiállítás katalógusának elôszavában Térey külön kitér a gyûjtô személyére: „Évek hosszú során át nagy szeretettel és mûértelemmel gyûjtötte Dr. Elischer Gyula egyetemi tanár úr Dürer rézmetszeteit, látható volt a külföld minden Dürer-auktióján, gyakorlott szemét semmi sem kerülte ki, nem kímélt fáradságot, hogy a legszebb levonatokat vásárlás és csere útján megszerezze. Az évek folyamán így gyûjtötte össze Dürer összes rézmetszeteit s hazafiságának volt köszönhetô, a mi különben a Goethe-gyûjtemény adomá-
04juhasz_95_116.qxd
2008.06.10.
12:08
Page 108
108 nyozása alkalmával is megnyilatkozott, hogy a Dürer-gyûjtemény vétel útján az Országos Képtár tulajdonába ment át. […] Köszönetet mondok Dr. Elischer Gyula egyetemi tanár úrnak, ki, miután gyûjteményétôl megvált, még mindig meleg érdeklôdéssel van iránta, s a 30–146. számokhoz a szöveget elkészítette.”58 A már említett ELISCHER-FÉLE RÉZMETSZETGYÛJTEMÉNY ÁLLOMÁNYA csak darabszámokat tartalmaz, „Rembrandt, Rembrandt tanítványok (Bol, Livens, Vliet), Rembrandt utánzók, Ostade, Németalföldiek, Németek, Franziák, Olaszok, Vegyes nagy folio, Vegyes kis folio, Dürer arczkép gyûjtemény, Kézi rajzok” felosztásban. Az összeállítás valószínûleg a teljes akkori grafikai gyûjteményt magában foglalta, melyet Elischer 1904-ben felajánlott az Országos Képtárnak megvételre. Ezt támasztja alá Térey Gábor és Meller Simon59 jelentése a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez. „A körülbelül 1300 darabból álló metszet és kézrajzgyûjteményének csupán egy része, a 431 lapból álló Rembrandt karckollektió bír az Országos Képtár metszetgyûjteményére nézve kiváló fontossággal, ugy annyira, hogy csak ezeknek megvételérôl lehet szó. A felajánlott Elischer-féle gyûjteménynek ezen legjelentékenyebb részét a Rembrandt karczgyûjteményt összehasonlítottuk lapról lapra az Országos Képtár metszetgyûjteményében jelenleg ôrizett 470 Rembrandt rézkarczal. Összehasonlításnak eredménye azt mutatta, hogy a mi gyûjteményünkben lévô hiányok pótlására az Elischer-féle gyûjteménybôl 163 lap szükséges, a melyek a gyûjteményünkbôl teljesen hiányoznak, vagy egy két esetben oly rossz példányokban vannak képviselve, hogy azok számba egyáltalában nem jöhetnek. Továbbá van az Elischer-féle gyûjteményben 82 olyan lap, melyek megvétele azért volna kívánatos, minthogy a mi jelenlegi példányaink sokkal gyengébbek s így ezeknek a jobbakkal való kicserélése által gyûjteményünk színvonala jelentékenyen emelkednék. […] Tekintettel arra, hogy a felajánlott Rembrandt rézkarczgyûjtemény, úgy lapjainak ritkasága és kitûnô állapota, mint az egyes lapoknak többnyire régi híres gyûjteményekbôl való származása folytán ma az egész világon létezô Rembrandt-magángyûjtemények között egyike a legkiválóbbaknak s hazánkban az egyetlen […] a gyûjteménynek az Országos Képtár metszetgyûjteménye számára való megszerzését legmelegebben ajánlhatjuk”.60 A jelentéshez csatolt „A” melléklet az Elischer-gyûjteményben lévô összes Rembrandt rézkarcot felsorolja Bartsch sorszámok61 és Rovinski état számok62 szerint, megjelölve az Országos Képtár számára szükséges és kívánatos, összesen 245 darab lapot. A „B” mellékletben a gyûjtô a ritkább és értékesebb karcokat ismerteti, míg a „C” mellékletben a lapok beszerzési árát, és az egyes metszetek különbözô aukciókon elért eladási árait tünteti fel.63 Térey leveleibôl kiolvasható, hogy az Országos Képtár grafikai gyûjteményében jelentôs lapok hiányoztak Rembrandt rézkarcoló munkásságából, de ezt láthattuk Dürer esetében is. Elsôre nehezen érthetô, hogy a sokszorosított grafika területének e két meghatározó mûvésze miért volt ennyire alul-
04juhasz_95_116.qxd
2008.06.10.
12:08
Page 109
109 reprezentálva abban a grafikai gyûjteményben, melynek magvát az 1871ben megvásárolt nagy hírû Esterházy-gyûjtemény 3535 darab rajza és 51 301 darab metszete alkotta. Ennek magyarázata, Meller Simon az Esterházy-képtár történetét leíró munkájában található meg: „1855 január 1-étôl kezdôdôleg Joseph Altenkopf bécsi születésû festôt nevezte ki a herczeg a képtár és metszetgyûjtemény kusztoszának. A választás nagyon szerencsétlen volt. Altenkopf eladósodott, könnyelmû ember létére súlyos bajoknak vált okozójává. Már egy év mulva, 1856 február 12-én a herczeg kénytelen erélyesen megróni ôt, mert engedelem nélkül tetemes költséget okozó átalakításokat rendelt el a képtári helyiségekben. Pár hónap mulva Dunkl herczegi titkár Artaria üzletében egy Meckenem-metszetet nézegetve, meglátja rajta a félig kivakart herczegi bélyeget. A rögtön megejtett leltározás szomorú eredményt állapított meg; Altenkopf másfél évi mûködése alatt 40 festményt és nagymennyiségû értékes metszetet tulajdonított el a reábízott gyûjteményekbôl. A képek szerencsére kevésbé jelentékenyek s nem a kiállított, hanem a raktáron kezelt darabok közül valók voltak; annál érzékenyebb volt a metszetgyûjtemény megdézsmálása. 11 Schongauer, 21 Meckenem, 61 Dürer, 81 Lucas von Leyden, 98 Rembrandt lap hiányzott, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Amellett Altenkopf éppen a legszebb és legértékesebb lapokat vette ki az illetô mester oeuvre-jébôl, úgy hogy a gyûjteményt színe-javától fosztotta meg. […] A bûnösök elvették méltó büntetésüket, de az ellopott metszetek, sajnos, nem kerültek vissza a gyûjteménybe.”64 Késôbb Pulszky Károly65 101 darab Rembrandt-rézkarcot vásárolt, amikor a létesítendô Szépmûvészeti Múzeum számára gyûjtött anyagot, de a mester összes rézkarcának megszerzése csak az Elischer-gyûjteménybôl megvásárolt 245 darab Rembrandt-rézkarccal vált teljessé. Elischer 92 000 koronát (a lapok beszerzési ára plusz öt százalék) kért a Rembrandt-rézkarcokért, ami nagyon jutányos összegnek tekinthetô, mivel szakértelmét és hosszú évek gyûjtôi munkáját az árban csak jelképes öt százalékban jelenítette meg. Az állam végül 90 000 koronáért vásárolta meg az anyagot, amely 1905 februárjában került kifizetésre.66 Az Elischer-gyûjteménybôl megszerzett rézkarcokkal a nagyközönség elôször 1908-ban találkozhatott a Szépmûvészeti Múzeumban megrendezett Rembrandt-grafikai kiállításon. A tárlat kapcsán megjelent írásokból kiderül, hogy nem mindenki értett egyet a Rembrandt karcok megvásárlásával. „A rajzokon kívül kiállítattott a mester 149 eredeti rézkarcza is, és pedig többnyire igen jó levonatokban, amelyek túlnyomórészt a Pulszky Károly vásárlásaival és az állam által 1904-ben megszerzett dr. Elischer Gyula-féle kollekczióval jutottak a múzeum tulajdonába. [...] Bizonyára öszinte örömet kelt mindenfelé, hogy a Szépmûvészeti Múzeumban végre ilyen jelentékeny Rembrandt-kiállítás létesülhetett. S ennek az útját legnagyobb mértékben az imént említett 1904. évi nagy vásárlás egyengette, a melyért tudvalevôen utólag támadások érték az akkori közoktatásügyi minisztert és közvetve a Szépmûvészeti Múzeum grafikai osztályának jelenlegi
04juhasz_95_116.qxd
2008.06.10.
12:08
Page 110
110 vezetôségét – részben a vétel drágasága miatt, részben pedig azért, mert Rembrandt velünk, magyarokkal semmiféle nemzeti kapcsolatban nem áll s így bennünket csak másodsorban érdekel. Nos, nyugtassa meg az illetôk lelkiismeretét, hogy az akkor megvett lapok ma legalább kétszeresét, háromszorosát érik meg az értük fizetett összegnek s hogy elvégre az igazi magyar mûértô elôtt is csak mellékes szerepet játszhatik az a körülmény: vannak-e valamely kiváló mûtárgynak bennünket érintô nemzeti vonatkozásai vagy sem.”67 A múzeum számára megvásárolt Dürer- és Rembrandt-metszetek tételes felsorolását egyrészt a Szépmûvészeti Múzeum leltárkönyvei,68 másrészt az Elischer Gyula által készített „Dürer – Collection Elischer”69 és az „Elischergyûjtemény – Rembrandt Harmensz van Ryn”70 címû összeállítások leírókartonjai tartalmazzák. Ez utóbbi 427 Rembrandt-rézkarcot sorol fel, külön jelölve az állam által megvásárolt lapokat. A leírókartonok nemcsak az egyes mûvek címét és állapotát jelzik, de számos esetben a provenienciát is. Számos lap származik híres gyûjteményekbôl, mint például Dürer A boldogságos szûz rövid hajjal címû metszete, mely „az Ortelius (Dürer korabeli), Fries, Verstolk és Sträter gyûjtemények díszét képezte.”71 Elischer a metszetet az utóbbi gyûjteménybôl vásárolta meg 1898. május 14-én Stuttgartban, a H. G. Gutekunst cég által szervezett aukción,72 és késôbb eladta az Országos Képtárnak. A jelenleg a Szépmûvészeti Múzeum gyûjteményében található metszet tulajdonjoga meghatározható az 1500-as évek elsô felében és az 1800-as évek elejétôl napjainkig. Ehhez hasonlóan még jó néhány, az Elischer-gyûjteménybôl a múzeumba került metszet útja követhetô nyomon, akár több száz évre visszamenôleg. A leírókartonokból még az is kiderül, hogy egyes metszeteket Elischer hol és mikor vásárolt meg. A Dürer-lapok jelentôs részét 1896 és 1899 között, fôleg a berlini Amsler & Ruthardt, a bécsi Artaria, a lipcsei Boerner és a stuttgarti Gutekunst cégek által rendezett aukciókon. Bizonyíthatóan jelen volt az aacheni metszetgyûjtô, August Straeter anyagának stuttgarti árverésén 1898. május 14-én. Ezt támasztja alá az Elischer által használt katalógus – címlapján autográf szignóval –, amely megtalálható a Szépmûvészeti Múzeum könyvtárában.73 A gyûjtô a katalógusban bejelölte az általa vásárolt tételeket, sôt a lapokra rajzokat készített az aukció résztvevôirôl. A Rembrandtanyagra vonatkozó leírókartonok sokkal hiányosabbak a vásárlást illetôen. Némi támpontot nyújt az 1904-es Rembrandt rézkarcok eladásához készült „B” melléklet, mely ugyan ritkaság tekintetében emel ki néhány rézkarcot, de azért némi utalás a vásárlásokra is található. Segít tisztázni például a Jan Lutmát ábrázoló rézkarc (B. 276. I.)74 megszerzésének történetét. A metszet az Artaria 1896. májusi árverésnek 817. tétele volt. A Dürer leírókartonok alapján megállapítható, hogy Elischer jelen volt ezen az aukción, és a 36 darab Dürer-lapon túl más mûveket is vásárolt, például a már említett Gerbrand van den Eeckhout tollrajzot. Kézenfekvônek tûnik, hogy a Lutmát ábrázoló Rembrandt-lapot az ekkori vásárlások közé számítsuk. De a „B” mellékletben a
04juhasz_95_116.qxd
2008.06.10.
12:08
Page 111
111
5. Elischer Vilmos lakása a Gerbeaud-házban, 1928 (fotó mgt.)
következô információ található erre a metszetre vonatkozólag: „A Rossi-Debois gyûjteménybôl H. Weber vette meg, tôle Artaria. A lap csak is a Buccleuch és Artaria árverésen jelent meg a piacon. A Buccleuchi példány Angliába maradt 3520 márkáért, az Artaria példány kéz alatt lett eladva, mert az árverésen a cég visszavette.”75 Ez alapján megállapítható, hogy Elischer a rézkarcot csak valamikor késôbb, 1901-ben szerezte meg „kéz alatt”, 3280 koronáért. Az összeg már az említett dokumentum „C” mellékletébôl derül ki, amely az egyes Rembrandt-lapok beszerzési árát tünteti fel. A gyûjtô ennek több mint a dupláját, 6930 koronát fizetett ki a „Tájkép három kunyhóval” címû híres Rembrandt-lapért76, amely Elischer szerint: „A gyûjtemény legszebb és legértékesebb lapja. Az 1872 év óta nem volt piacon, és vagy Pole Carew vagy a Buccleuch-gyûjteménybôl jutott Sträter birtokába. Standard lapja volt a Sheepshanks (1836) Baring (1838) és Weber (1859) gyûjteményeknek. Rovinsky szerint az ismert lapok között talán az ötödik példány.”77 A közgyûjteménybe került metszeteken kívül az Elischer-kollekció még nagyjából ezer metszetet tartalmazhatott, ha az ELISCHER-FÉLE RÉZMETSZETGYÛJTEMÉNY ÁLLOMÁNYA címû dokumentumban megjelölt darabszámot veszszük alapul. Ez az anyag már nem dokumentálható olyan jól, mint a múzeumba került rész, de némi tájékoztatást ad a gyûjtô által vezetett REGISZ-
04juhasz_95_116.qxd
2008.06.10.
12:08
Page 112
112 FÜZET,78 amely 335 mûvész 856 darab metszetét sorolja fel. A mûvek általában német nyelvû címen szerepelnek, néha Bartsch vagy más által össszeállított katalógusszámokkal jelölve. A bejegyzésekbôl nem derül ki, vajon a gyûjtô mettôl meddig vezette a füzetet, de a darabszám alapján valószínûsíthetô, hogy a gyûjtemény 1904 körüli állapotát mutatja. Elischer Gyula halála után metszetgyûjteménye a nevével fémjelzett aukción került értékesítésre a lipcsei Boerner cégnél 1911-ben.79 De mivel más forrásból származó metszetek is szerepeltek ezen az aukción, nehéz pontosan megállapítani, hogy az 1220 tételbôl melyek származtak az Elischer-gyûjteménybôl, mivel a katalógus nem jelzi az egyes metszetek tulajdonosát, és a Boerner cég aukcióra vonatkozó feljegyzései a II. világháború alatt megsemmisültek. Az árverési katalógusban található metszetek címeit összehasonlítva a füzetben felsoroltakkal, majd kétszáz mûrôl mondhatjuk teljes bizonyossággal, hogy az Elischer-gyûjteménybôl kerültek kalapács alá. A valós szám ennél jóval magasabb lehet, hiszen például a rézmetszetgyûjteményben név szerint megemlített alkotók (Bol-, Livens-, Vliet-, Ostade- és a Rembrandt-utánzók) metszeteinek száma nagyjából megegyezik az árverésre került lapok számával. A füzetben említett metszetek nem mindegyike került aukcióra, ezek valószínûleg az örökösök birtokában maradtak, vagy más módon kerültek eladásra. Ezt támasztja alá az a három metszet (Kieg. Lista 8–10), amely Elischer provenienciával bukkant fel a budapesti Nagyházi Galéria árverésén 2005ben. Ezek közül kettôt, Bolswert és Drevet munkáját, a füzet is megemlíti. Elischer Gyula 1909-ben bekövetkezett halála után gyûjteményének darabjai özvegye és két fia között oszlottak meg, melynek konkrétumai nem ismertek. Egyes mûvek útja azonban régi fényképek és néhány dokumentum segítségével követhetô. Az özvegy Szentkirályi utcai lakásában80 1923-ban készült fénykép szerint többek között nála maradt a Benczúr Gyula által festett Elischer Gyula-portré (Lista 1), a Szabin nôk elrablását ábrázoló szobor (Lista 92), és a belga Charles van der Stappen által jegyzett nôi bronzfej (Lista 93). Greguss Imre A helyszínén címû festménye (Kieg. Lista 3) a mûvész alkotásait tárgyaló lexikon szerint81 szintén az ô tulajdonában volt. Elischer Vilmos 1905-ben vette feleségül a cukrászdájáról közismert Gerbeaud Emil lányát, Marcellet és a budapesti Vörösmarty téren ma is álló Gerbeaud-házba költözött. Az ebben a lakásban készült fényképek bizonyítják, hogy Elischer Vilmoshoz került Markó Ferenc festményei közül az Incselkedés a pataknál (Lista 22), a Búzaföld zivatar elôtt (Lista 21), a Diana és kísérete (Lista 19), a Pihenô olasz öszvérrel (Lista 25), a Várakozó tiroli leány (Lista 26), továbbá Thomas Lawrencenak Metternich herceget (Lista 34) és Kern Árminnak Elischernét ábrázoló portréja (Lista 33). Mivel a felvételek 1928-ban, öt évvel özv. Elischer Gyuláné halálát követôen készültek, nem dönthetô el, hogy az említett mûvek közvetlenül apja halála után, vagy csak késôbb jutottak a birtokába. Ez vonatkozik Feszty Árpád Nôrablás címû rajzára (Lista 50) és Zichy Mihály barátnôket ábrázoló akvarelljére is (Kieg. TERES
04juhasz_95_116.qxd
2008.06.10.
12:08
Page 113
113 Lista 2), melyek az 1940-es Gerbeaud-hagyaték árverésén kerültek eladásra.82 Elischer Vilmos 1938-ban halt meg, felesége nyilván a Gerbeaud-árverésen értékesítette a férjétôl örökölt mûalkotások egy részét. Feszty és Zichy alkotásain kívül sejthetôen más mûvek is szerepelhettek ezen az árverésen Elischer Gyula gyûjteményébôl, de errôl egyértelmû bizonyíték nem áll rendelkezésre. Az ifj. Elischer Gyulához került anyagról semmilyen információ nem került elô, leszámítva Géber Antal rajzokra vonatkozó megjegyzését: „Ezek közül 78 drb régi olasz rajzot idôsebbik fia, Gyula, debreczeni egyetemi tanár örökölt. Özvegye ezeket is Bajoton igyekezett biztonságba hozni, ahol, 1945-ben nyomuk veszett.”83 A Szépmûvészeti Múzeumban található metszeteken kívül néhány, az Elischer-gyûjteménybôl származó mûalkotást sikerült magángyûjteményekben azonosítani, de az anyag jelentôs része a mai napig lappang, vagy megsemmisült. Elischer Gyula egyike volt azon önzetlen, a közösségért tenni akaró pesti polgároknak, akik Budapestet a századfordulóra Európa egyik jelentôs városává tették. Orvosi hivatása és számtalan szakmai, társadalmi szerepvállalása mellett tevékeny tagja volt kora kulturális életének. Megszállott mûgyûjtô volt, aki autodidaktaként vált grafikai szakértôvé. Tudását nemcsak gyûjtôként hasznosította, hanem kiállítások és elôadások szervezésével a mûbarátok tág körével is megosztotta. Gyûjtôi hitvallását Térey Gábor mûvészettörténész fogalmazta meg egy Rembrandt-kiállítás katalógusában: „Ez a gyûjtemény végsô eredménye egy jeles mûkedvelônk dr. Elischer Gyula egyetemi tanár éveken át folytatott fáradozásának, ki Rembrandt karcoló mûvészete iránt érzett lelkesedésében sem idôt sem pénzt nem kímélve hozta ezt össze és mikor munkája véget ért, kollekcióját megvételre ajánlá föl az államnak, kiindulva azon helyes álláspontból, hogy a magánosok legkiválóbb mûkincseinek az ország birtokába kell átmenniök.”84 Ezt a szemléletet tükrözi az Akadémiának ajándékozott Goethe-gyûjtemény, és az igen jelentôs Dürer- és Rembrandt-kollekciók jóval értékén aluli összegért való közgyûjteménybe juttatása. Elischer Gyula kora legjelentôsebb grafikagyûjtôi közé tartozott, akinek arcképét a világhírû Boerner cég „özvegyétôl elkérte és irodájában, a legnagyobb metszetgyûjtôk sorozatában függesztette ki.”85 JEGYZETEK 11
12
13
SINKÓ Katalin: Gyûjtemények változó világa. In: A magyar festészet rejtôzködô csodái, Válogatás magyar magángyûjteményekbôl I. (Szerk.: Dr. VIRÁG Judit–TÖRÔ István) Mû-Terem Galéria, Budapest, 2004. 35. Herczeg Ferenc (1863–1954) Bizánc címû történelmi tragédiáját 1904. április 25-én mutatta be a Nemzeti Színház. „Mélyen tisztelt Mester, Nagyságos Uram!
Szívbôl gratulálok a mandátumhoz és tisztelettel jelentem hogy a szünidô alatt a Bizáncz német fordításán dolgozva, most már a „csiszolásnál” tartok; a mint evvel kész leszek, rögtön lekopogtatom és lesz szerencsém rendelkezésére bocsátani. Addig is fogadja ôszinte tiszteletem és nagyrabecsülésem nyilatkozását, igaz híve, id. Elischer Gyula dr.” (Országos Széchényi
04juhasz_95_116.qxd
2008.06.10.
12:08
Page 114
114
14
15
16
17
18
19 10
11 12
13 14
15
16
Könyvtár, Kézirattár, B.1, Elischer Gyula Herczeg Ferenchez.) Az „Olajoltó” név a bányászathoz kapcsolódó tevékenységre utal. Lakcíme csak 1880-tól dokumentálható, amikor a „Budapesti Czím- és Lakjegyzék” elsô kiadása megjelent. Eszerint a IV. kerület Szervita tér 4-ben lakott, ahonnan 1893-ban költözött át a közelben lévô Petôfi tér 1 szám alá, ahol haláláig élt. (Budapesti Czím- és Lakjegyzék. Budapest 1880–81 és 1893.) A családtörténethez és Elischer Gyula életrajzához felhasznált irodalom: Magyar orvoséletrajzi lexikon. Budapest, 2004; Julius William Elischer de Thurzobanya: Brief family history. Kézirat, é. n. (magántulajdon); Révai nagy lexikona. VI. kötet, Budapest, 1911–1935; Magyar múzeumi arcképcsarnok. Budapest, 2002; GÉBER Antal: Magyar gyûjtôk I–II.(Szerk. TÓTH Melinda) Kézirat, é. n. (Szépmûvészeti Múzeum, Könyvtár, kat.sz. 15331/1–2); Dr. PÉTER Mózes: Thurzóbányai Elischer Gyula, A debreceni orvosképzés nagy alakjai. 14. füzet, Debrecen, 1998. A Semmelweis-plakettet Berán Lajos (1882–1943) szobrász és éremmûvész készítette 1908-ban. A Vaskoronarend osztrák császári érdemrend, melynek három osztályát I. Ferenc császár alapította meg 1816-ban. Orvosi Hetilap 1903. 16. szám, 261. A thurzóbányai Elischer-címer: vörös mezôben a pajzs bal alsó szögletébôl felnyúló vaskesztyûs, ökölbe szorított kar; felül és alul egy-egy aranycsillag; Sisakdísz: szemközt ülô, kiterjesztett szárnyú természetes színû bagoly, mellén ötágú aranycsillag; Takarók: fekete-ezüst. (KEMPELEN Béla: Magyar nemes családok. Budapest, 1912, III. kötet, 428.) Vasárnapi Újság 1902. szeptember 28. 645. Budapest Fôváros Levéltára, törzsszám: IV. 1407/B; jelzet: VII-2377/1902. Vasárnapi Újság 1902. szeptember 28. 645. DINER-DÉNES József: Budapest magánképtárai. Mûvészet, 1902. 6. sz. 403–411. LYKA Károly: Budapest magánképtárai. Mûvészet, 1902. 5. sz. 328. A kiállítás katalógusa szerint Dr. id. Elischer Gyula tulajdona volt: Lawrence,
17
18
19
20 21
22
23 24
25
26
27
28
29
Thomas: Metternich Clément herceg arcképe (kat.sz. 84), Toorenvliet, Jacob: Zöldségárus (kat.sz. 210), Benczúr Gyula: Dr. Elischer Gyula arcképe (kat. sz. 557), Mészöly Géza: Balatoni részlet borús idôben (kat. sz. 780), Mészöly Géza: Búzaföld (kat. sz. 795), Mészöly Géza: Keskeny út (kat. sz. 807), Mészöly Géza: Libapásztornô (kat. sz. 814), Fadrusz János: Krisztus, gipsz (kat. sz. 851). A Mûbarátok Köre tagjainak névsora 1902. Budapest, é. n. DALMADY Sándor: A Mûbarátok Köre huszonöt éves története (1890–1914). Budapest, 1915, 136. A Mûbarátok Köre Rembrandt rézkarcz kiállitásának katalogusa (Elischer-gyûjtemény). Budapest, 1903. DALMADY 137. Iparmûvészeti Múzeum, Adattár, Mûbarátok Köre iratanyaga, 135/903. ELISCHER Gyula: Rembrandt und seine graphische Kunst. Pester Lloyd 1903. június 3. DALMADY 168. Frits LUGT: Les Marques de collections de dessins et d’estampes. Amsterdam, 1921. A szerzô a bevezetô VIII. oldalán mond köszönetet az Elischer-féle jegyzetekért. A tagoknak hároméves periódusokra kellett elkötelezniük magukat a tagságra. Iparmûvészeti Múzeum, Adattár, Mûbarátok Köre iratanyaga, 300/908. Wlassics Gyula (1852–1937) jogász, vallásés közoktatásügyi miniszter volt 1895 és 1903 között. Aranyérmek, ezüstkoszorúk – Mûvészkultusz és mûpártolás Magyarországon a 19. században. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1995, 367. Magyarország Tiszti Czím- és Névtára szerint 1902-ben a festômûvész szakosztály tagjai a következôk voltak: Andrássy Gyula és Tivadar fôrendházi tagok, Berzeviczy Albert országgyûlési képviselô, Elischer Gyula fôorvos, Fraknói Vilmos püspök, a múzeumok és könyvtárak országos fôfelügyelôje, Kammerer Ernô, az Országos Képtár igazgatója, Kohner Adolf mûgyûjtô és mûpártoló, Ráth György, az Iparmûvészeti Társulat elnöke, Zichy Jenô országgyûlési képviselô. Festômûvészek: Baditz
04juhasz_95_116.qxd
2008.06.10.
12:08
Page 115
115
30
31
32
33
34
35
36 37 38
39
40
41
Ottó, Benczúr Gyula, Bihari Sándor, Csók István, Eisenhut Ferenc, Ébner Lajos, Feszty Árpád, Horovitz Lipót, Jendrassik Jenô, Kelety Gusztáv, László Fülöp, Lotz Károly, Mednyánszky László, Spányi Béla, Székely Bertalan, Vastagh Géza, Zemplényi Tivadar. A szakosztály elôadója Térey Gábor, az Országos Képtár ôre volt. (Magyarország Tiszti Czím- és Névtára. Budapest, 1902) Dávid Katalin: A Mûvészettörténeti Dokumentációs Központ Adattára, 318–323 címû, 1957-es munkabeszámolója szerint (319. o.) az 1896 és 1915 között lerakott akták regesztái is elkészültek, más adatok szerint viszont éppen ezen idôszak közötti iratok égtek el már 1945. január 25-én a Magyar Országos Levéltárban. A Képzômûvészeti Tanács 1902 és 1909 közötti idôszakának tevékenységérôl mindenesetre, sem az eredeti dokumentumok, sem az arról készült feljegyzések nem találhatók a levéltár gyûjteményében. BORBÁS György: Wlassics Gyula és a mûvészetek. Budapest, 2004. 56–57. HELLER Ágost: Az Elischer-féle Goethegyûjtemény katalógusa. Budapest, 1896. (A gyûjteményrôl lásd még – MARTH Hildegard: A Goethe-gyûjtemény (K.115-K.124). A Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárának katalógusai. 7. kötet. Budapest, 1974). Orvosi Hetilap 1909. október 3. (40. sz.) 702. A fénykép készítésének idôpontja ismeretlen. A stílust Hans Makart osztrák festô 1870ben felépített bécsi mûtermének enteriôrje után nevezték el. DALMADY 131. Magántulajdon. A Budapesti Orvos-Szövetség Mû-kiállítása. (katalógus) Budapesti Orvos-Szövetség, 1902, kat.sz. 652, 654, 655. Dr. Elischer Vilmos saját kezûleg írt feljegyzése, Budapest, 1936. április 14. (magántulajdon). Petrovics Elek levele Elischer Vilmosnak, Budapest, 1936. április 27. (magántulajdon). Dr. Géber Antal (1879–1962) jogász, mûgyûjtô. A magyar gyûjtemények történetét
42
43
44
45
46
47 48 49
50
51 52
53 54 55 56
57
58
59
60 61
az 1950-es években kezdte el írni. Jól ismerhette az Elischer gyûjteményt, mivel baráti kapcsolatban volt Elischer Vilmossal, akivel azonos idôben hallgatott jogot a berlini egyetemen. (Anthony GEBER: Dr. Géber Antal életrajza. Kézirat, é. n., magántulajdon). GÉBER Antal: Magyar gyûjtôk I–II. (Szerk. TÓTH Melinda) Kézirat, é. n. 160–161. LYKA Károly: Greguss Imre mûveinek lajstroma. 68. tétel. (MTA Mûvészettörténeti Kutató Intézet, Adattár, MDK-c-I-17/551.) A Mûbarátok Köre kiállításának kalauza II. Katona Nándor és Kalmár Elza kiállítása. Budapest, 1901. kat.sz. 1. Katalog der Privat-Sammlung August Artaria, Wien, Artaria, 1896. május 6. 1011 és 1031. tétel. A listából nem derül ki egyértelmûen, hogy a Carracci család mely tagjának alkotásáról van szó. Szépmûvészeti Múzeum, Irattár, 890/1904. GÉBER 160. Elischer Edit (1906–2004) a gyûjtô fiának, Elischer Vilmosnak volt a lánya. DOMBROVSZKY Ninette: Bartholomeus Breenberg egy rajza. Mûvészettörténeti Értesítô 1983. XXXII. évf. 1–2. sz. 86. Szépmûvészeti Múzeum, Irattár, 890/1904. Dr. Térey Gábor mûvészettörténész, 1896tól az Országos Képtár vezetôje, majd a Szépmûvészeti Múzeum Régi Képtárának igazgatója volt. Szépmûvészeti Múzeum, Irattár, 258/1900. Szépmûvészeti Múzeum, Irattár, 403/1900. Mûcsarnok, 1900. június 3. 300. Dürer grafikai kiállítás. (katalógus) Országos Képtár, Budapest, 1900, kat.sz. 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25. Szépmûvészeti Múzeum Irattára, 368/ 1900. Dürer grafikai kiállítás. (katalógus) Országos Képtár, Budapest, 1900, V–VII. Dr. Meller Simon mûvészettörténész, 1901 és 1924 között az Országos Képtár, késôbb a Szépmûvészeti Múzeum grafikai osztályának a vezetôje volt. Szépmûvészeti Múzeum, Irattár, 890/1904. Adam BARTSCH: Catalogue raisonné de toutes les estampes qui forment l’oeuvre de Rembrandt, et ceux de ces principaux imitateurs. Vienna, 1797.
04juhasz_95_116.qxd
2008.06.10.
12:08
Page 116
116 62
63
64
65
66 67
68
69 70
71
72
Dimitri ROVINSKI: L’oeuvre gravé de Rembrandt. St. Petersburg, 1890. Az A, B, és C melléklet: Szépmûvészeti Múzeum, Irattár, 890/1904. MELLER Simon: Az Esterházy képtár története. Budapest, 1915, LXVIII–LXIX. Pulszky Károly (1853–1899) mûvészettörténész, 1884 és 1896 között az Országos Képtár igazgatója volt. Szépmûvészeti Múzeum, Irattár, 119/1905. Dr. POGÁNY Kálmán: Rembrandt kiállítás a Szépmûvészeti Múzeumban. Vasárnapi Újság, 1908. 49. sz. 985–986. A Dürer-metszetek bekerülésük évében, 1900-ban kerültek leltározásra. A Rembrandt rézkarcokat csak késôbb, a más forrásokból származó lapokkal együtt (Esterházy, Pulszky, Delhaes stb.) leltározták be, Bartsch-sorszám alapján. Elischer neve mellett kevesebb, mint 245 darab karc szerepel. A hiányzók vagy az ismeretlen származásúak között található, vagy egy korábbi felülvizsgálat nem találta azokat Rembrandt eredeti alkotásainak. Szépmûvészeti Múzeum, Könyvtár, M 263. Szépmûvészeti Múzeum, Könyvtár, jelzet nélkül. A Dürer-kiállítás (Országos Képtár, 1900) katalógusában, a 67. tételhez írt Elischer szöveg részlete. Sammlung Dr. August Straeter. (katalógus) H. G. Gutekunst, Stuttgart, 1898, 94. tétel.
73
74
75 76
77 78 79
80
81
82
83 84
85
Szépmûvészeti Múzeum, Könyvtár, Stuttgart, Gutekunst, 1898. Szépmûvészeti Múzeum, grafikai gyûjtemény, Ltsz.: 31619. Szépmûvészeti Múzeum, Irattár, 890/1904. Szépmûvészeti Múzeum, grafikai gyûjtemény, Ltsz.: 31560. Szépmûvészeti Múzeum, Irattár, 890/1904. Magántulajdon. Kupferstichsammlung zumeist aus dem Nachlass des verstorbenen Herrn Professor JULIUS von ELISCHER Budapest. (katalógus) C. G. Boerner, Leipzig, 1911. március 9–11. Elischer Gyuláné a gyûjtô halála után (1909) költözött a VII. kerületi Szentkirályi utcában lévô lakásba. Magyar képzômûvészek lexikona. (Szerk. SZENDREI János–SZENTIVÁNYI Gyula) Budapest, 1915, I/598. A Gerbeaud-hagyaték aukciója. (katalógus) M. Kir. Postatakarékpénztár, Budapest, 1940. 17. és 73. tételek. GÉBER 160. TÉREY Gábor: Rembrandt eredeti kézrajzainak és rézkarcainak kiállítása. (katalógus) Szépmûvészeti Múzeum, Budapest, 1908, 4–5. GÉBER 160.
