A Z ugl ói R ef orm át us G y ül ek e z e t l a pj a 2016/1. szám
Jó életutat!
„Utaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem!” (Zsolt. 25:4)
Amikor hosszabb utazásra indulunk, szívesen kívánunk egymásnak jó utat! De mire gondolhatnánk, ha jó életutat kívánnánk egymásnak? Az ember Isten nélkül is jár valamilyen úton, de ezek sokszor nem adnak nyugalmat, csak valamilyen elérhetetlen célt, örömöt, gazdagságot kergetünk, és ebbe végül beleroppanhatunk. A világban körülnézve azt is láthatjuk, hogy az emberi utak mennyi háborúhoz, szenvedéshez, pusztuláshoz
Isten-emlékeink, amikor Isten valaminek útját állta, és nem engedte megtörténni, vagy amikor a döntéseink következményeit nem engedte ránk vetülni. Pedig mennyire akartuk, hogy az a lány legyen a feleségünk, és mennyire biztosak voltunk benne, hogy azt az állást nekünk találták ki! Majd a mennyben, amikor nem tükör által, homályosan látunk, egyszerre minden világos lesz. De addig sok nehéz leckén kell átvergődnünk. A 25. zsoltárban Dávid éppen ezért imádkozik Istenhez, hogy az Ő rejtett útjait mutassa meg, sőt tanítsa is meg ezeket neki. Ne csak egyszer tehát, hanem rendszeresen! Lehet, hogy ezek nem is nagyon látványos utak, és sokkal nehezebbnek tűnnek, mint amelyen a szomszédunk vagy barátunk jár. De Isten útja igazságot hoz és békét teremt, békességet és áldást ad saját magunknak és a környezetünknek. Hogyan indulhatunk el Isten útján? Bizalommal forduljunk Felé, valljuk meg gyengeségünket és kérjük, hogy Ő tanítson életünk kis és nagy dolgaira! Ha bizalomvezetnek, mert görcsösen ragaszkodunk saját iga- mal keressük Istent, be fog mutatkozni nekünk, és zunkhoz, elképzeléseinkhez, megoldásainkhoz. meg fog szólítani bennünket. Ha pedig komolyan Isten gondolatai mások, mint az ember gondo- vesszük Őt, és engedelmeskedünk annak, amit latai. „A ti utaitok nem az én utaim.” (Ézs. 55:8) megértettünk Igéjéből, akkor életünk új perspektíŐ tudja, hogy miért. Gyakran még utána sem vát kaphat. Nem késő ezt ma sem megtenni! értjük, hogy mi miért történt, néha pedig az ifj. Kovács Mihály események után sokkal jövünk rá, hogy így jobb presbiter, kántor volt. Érdemes elgondolkodni, vannak-e olyan
Gaál János
Örömmondó 2
„Mily szép, ha feltűnik a hegyeken az örömhírt hozó lába! Békességet hoz, örömhírt hoz, szabadulást hirdet. Azt mondja Sionnak: Istened uralkodik!” (Ézsaiás 52:7)
Ézsaiás örömüzenete a hazájától, templomától, otthonától 70 éve elszakított, babiloni fogságot túlélő népnek szól. Akkor, amikor Jeruzsálemhez hasonlóan az életük is romokban hever, az Úr a próféta által a legszebb üzenetet hirdeti meg. Elérkezett a szabadulás, a hazatérés ideje: a halálból életet támaszt! „Mily szép, ha feltűnik a hegyeken az örömhírt hozó lába!” Nemcsak egy szép költői kép ez. Milyen sóvárgó reménységgel várhatták Círus király szabadulást hirdető küldöttjét! Maga a hírnök pedig milyen túláradó örömmel szaporázhatta a lépteit, hogy a hét évtizedes nyomorúság végének, és a hazatérés lehetőségének a jóhírével mihamarabb megérkezzen! Ajándék, hogy az Úr MEGHIRDETTETI népe szabadulását. Az Ő küldöttje nem csak egy szót képes közölni. Nem hasonlít a maratoni győzelem jóhírét vivő katonához, aki Athénba érve – mielőtt meghalt – csak ennyit tudott kimondani: „Győztünk!”.
Kegyelem, hogy mi ennek az Igének már Jézus Krisztus felől örülhetünk! Izraelt egy idegen hatalom elnyomása alól-; minket a legnagyobb ellenség: a Sátán, a bűn rabságából szabadított meg. A mai világban, ahol a híradások többsége az ítélőképességünket, a türelmünket újra és újra próbára teszi; amikor nyűg az élet és megannyi felebarátunk vergődik reménytelenül: a mi szívünk ajtaján az Úr a prófécia beteljesülésének örömével zörget! Hogy egy csöppnyi kétségünk se legyen – noha szomorúan megvallotta, hogy „egy próféta sem kedves a maga hazájában” – mégis elment a názáreti zsinagógába. „És amikor átnyújtották neki Ézsaiás könyvét, Ő pedig megkeres-
te azt a helyet, ahol ez van megírva: ’Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek. Azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak…, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.’ Majd leült, és ezt mondta: „Most teljesedett be ez az írás fületek hallatára!” „Mily szép, ha feltűnik a hegyeken az örömhírt hozó lába! Békességet hoz, örömhírt hoz, szabadulást hirdet.” Nincs reményteljesebb üzenet annál, hogy a mi Urunk Jézus nemcsak beszélt a békességről, a szabadulás árát az életével fizette meg! Vállalta, hogy a kezét és a LÁBÁT a Golgota hegyén érettünk, miattunk és helyettünk szegezzék át. A BÉKESSÉGET nemcsak meghirdette, hanem megbékéltette az Atyát, és utolsó erejét összeszedve, kimondta a legszebb örömhírt, hogy: „Elvégeztetett”. Feltámadásával pedig megtörte a halál hatalmát, és ezzel végérvényesen beteljesítette az ézsaiási próféciát, hogy „Isten uralkodik”. Ez a gondviselésbe vetett hit alapja. Ezért tudhatjuk, hogy nincs az életünknek olyan területe, ami az Ő látóköréből kiesne; amire megoldást, amiben segítséget ne tudna adni. Ez a bizonyosság az, ami megerősít a szolgálatunkban, a hitharcainkban, megszenteli a hétköznapok istentiszteletét, és felvértez az Isten fiainak megjelenését váró világban. Krisztus kegyelme mindnyájunkat kötelez! Kötelez a békességteremtés nehéz, de áldott szolgálatának vállalására, a Krisztusban kapott szabadulás örömhírének továbbadására, és a hitből fakadó jócselekedetek munkálására. Kérjük és várjuk, hogy tegyen áldott eszközeivé abban, hogy a szolgálatunk nyomán minél többen dicsőítsék mennyei Édesatyánkat és megvallják: „Igen, most már én is tudom, hogy nem a végzet, a vaksors irányít, hanem ISTEN AZ, AKI URALKODIK!” A bizonyosság örömével, Assisi Ferenc imádságával könyörögjünk így: „Uram, tégy engem a békéd eszközévé, hogy szeretetet vigyek oda, ahol gyűlölet uralkodik, hogy a megbocsátás szellemét vigyem oda, ahol széthúzás van, hogy harmóniát vigyek oda, ahol békétlenség van, hogy hitet vigyek oda, ahol kételyek vannak, hogy örömöt vigyek oda, ahol szomorúság lakik.” ÁMEN. Szőke János és Szőke Noémi lelkipásztorok
Örömmondó 3
„Útaid, Uram, mutasd meg…”
Szinte lehetetlen, hogy az ember élete folyamán valamilyen irányba ne induljon el, értsük azt akár fizikálisan, akár lelkileg. Mindenki elindul egy úton, mert szüksége van valamire, el kell intéznie egy ügyet, meg kell látogatni valakit, vagy éppen a munkája része az utazás. Útközben találkozunk emberekkel, néha szemügyre vesszük őket, talán, ha olyan kedvünk van, amikor nem magunkkal vagyunk csupán elfoglalva, megpróbáljuk megfejteni, hogy milyen lelkiállapot lapul az utastársunk tekintete és arckifejezése mögött. Vannak helyzetek, amikor segítségre szorulunk, vagy éppen nekünk lenne lehetőség mások meg- illetve felsegítésére, esetleg egy kedves mosolyra, ami akár egy gondterhes napon egy kis erőt adna a másiknak. Isten Igéjében gyakran olvasunk utazásról. A teremtéstörténettől kezdődően a mindenkori ember utazik, vándorol, ez végigkíséri az Ó- és Újszövetségen, és természetesen ez ma sincs másként. Viszont az utazások mikéntje, célja és eseményei igen változatosak. Az első emberpárnak el kellett hagynia „otthonát” (1Móz. 3:23), az ősatyák otthon nélkül vándoroltak, nomád életmódot folytatva (1Móz. 12k.), az egyiptomi fogság után ismét a sivatag volt Isten választott népének ideiglenes otthona (5Móz. 1:19), továbbá az „Ígéret földjén” töltött néhány száz év után ismét maguk mögött kellett hagyni sokaknak szinte mindenüket (2Kir. 24:14). Ez hasonló formában többször megismétlődött a történelem folyamán.
Mi, keresztyének is hasonló útra tekinthetünk vissza, még ha nem is eképpen. Két kérdés jellegű gondolat fogalmazódott meg bennem, ami minden utazást meghatároz. – Tudjuk-e, hogy miért indulunk el, és látjuk-e magunk előtt a célt? Természetes számunkra a mindennapi életben a céltudatosság, nem indulunk el fölöslegesen, csak ha szükséges, és akkor is csak jól megtervezve azt, a hatékonyság kedvéért. Lelkileg is így van ez? Személyiségünk folyamatosan fejlődik, még ha nem is látványos módon, amit igen befolyásolnak a terveink, vágyaink, legyenek akár rövid- vagy hosszútávúak. Melyek azok a lelki célok az életünkben, amelyek meghatároznak minket és az életünket? Mi a mi bizonyos „életcélunk”? Az időseké is ez a kérdés, mert amíg e földön vagyunk, szükséges, hogy célunk legyen. Krisztus Urunk sem céltalanul járta földi életútját. Feladata volt, célja colt, küldetése volt. „…az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (Mt. 20:28). Ahogy pedig a Krisztus-himnuszban olvassuk: „…megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil. 2:8). Bár speciális küldetése volt Megváltó Urunknak, nekünk sem hagyott más példát: az Atyánál van életünk értelme és célja, mert Ő az élet adója, így Tőle kell elkérnünk azt és a nehéz időkben is rábízni minden léptünket, hiszen ahogy
„fel is magasztalta Őt (Jézust) Isten mindenek fölé”, úgy mi is részesei lehetünk a feltámadás és az örök élet ajándékának. – Milyen úton haladunk a célunk és a küldetésünk beteljesítése felé, valamint hogy viszonyulunk embertásainkhoz mindvégig? Miért fontos ez a kérdés? Már csak azért is, mert a híres mondás szerint „a cél szentesíti az eszközt”; ezzel ellentétben Jézus az evangéliumokban egyenes életre tanít, és ilyen példát is mutat. Sőt, egy fontos parancsot is ad tanítványainak, amely meg kell, hogy határozza minden utunkat, cselekedetünket, de még a gondolatainkat is: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást” (Jn. 13:34-35). „Szeress, és tégy, amit akarsz!” (Augustinus). Szeress, de ne csak a saját elképzelésed szerint, hanem úgy, ahogyan Krisztus szeretett és életét adta érted. Ha erre a szeretetre igyekszünk, akkor nem lesz kényelmetlen, fáradtságos és magányos az életutunk, mert ha mi tudunk adni, tudunk segíteni, tudunk szeretni, talán többszörösét kapjuk vissza, akár már a cél előtt. Mindenesetre az életünknek kell hiteles példának lennie embertársaink előtt, hisz csak így láthatják rajtunk, kihez is tartozunk és merre tartunk. Legyen hát Istentől elkért célunk, és Reá mutató életünk! Kovács Áron
Örömmondó 4
1. Pilátus halálra ítéli Jézust
Stációk
5. Cirenei Simon segít vinni
„Hát kit bocsássak el most már, Barabbást vagy a názáretit? És akkor ő intett nekik. És akkor zúgás támadt, és mint mennydörgés, zengett fel a sokaság. És a sokaság ezt kiáltotta: „Barabbást!” És rémülten néztek egymásra, mert külön-külön mindegyik ezt kiáltotta: „A názáretit!” A Mester pedig halovány lett, és megfordulván végignézett rajtuk… Pilátus pedig zavartan lesütötte az ő szemeit és mondá neki: „Te látod…” Ő pedig bólintott a fejével és csendesen felmenvén a lépcsőn, kinyújtotta kezeit a hóhér felé, hogy kötözze meg.” (Karinthy Frigyes: Barabbás)
2. Jézus vállára veszi a keresztet „Miért cselekedett így? Mert John megkért rá. Így értette, mikor azt mondta: „Henrietta”. Arra kért, védjem meg Gerdát. Mert szerette Gerdát. Jobban, mint engem. Tisztában volt vele, hogy csak én védhetem meg Gerdát a tette következményeitől. És azt is tudta, hogy mindent megteszek, amit kíván, mert szeretem őt.” (Agatha Christie)
3. Jézus először esik el „Végül az öreg kisasszony térdre esett a hóban, két kereszt között, az egyik november 9-ei, a másik november 10-ei volt. Germinie földi maradványainak itt kell lennie valahol. Puszta sír a puszta földön. Aki ezen a jeltelen síron akar imádkozni, két dátum között kell imádkoznia.” (Edmond és Jules Goncourt: Germinie Lacerteux)
4. Jézus anyjával találkozik „Mennyit sírt és hogy kesergett, Látva azt a nagy keservet, Azt a nagy kínt szent Fián.”
(Stabat Mater)
a keresztet
„Add a kezed, Angi – mondja az örökre elnémult Emil – gyere, vezetlek.” És megy Angéla, mikor már régi létformája kigurult alóla, mint egy gömb.” (Szabó Magda: Az őz)
6. Veronika (Veron eichon = igaz kép)
kendőt nyújt Jézusnak
„Állok az asztalnál, ahol apám az olvasnivalóját hagyta, ahogy elment a hivatalába, s készülök rá, hogy előszedjem a képet, a rózsás, gyönyörű és szelíd gyermekét, mert lehet, hogy ő igazi szépség, igazi és csodálatos valamivel takarták le a vállát, én meg zöld béka vagyok, kínai szemű, meghízlalhatatlanul sovány, ruhám is alig van, ám mégis én hasonlítok Földmérő Szabó Jánoshoz, nem ő. Felnyitom a könyvet, s meglódul a szívem: van benne könyvjelző, de a világos szemű gyermek eltűnt, saját fényképem néz rám, a negyedik születésnapomon felvett, nyakamban az ünnepi csipkegallér, fülemben korall fülbevaló.” (Szabó Magda : Ókút–képek)
7. Jézus másodszor esik el „Der springt noch auf – hangzott felettem, Sárral kevert vér száradt a fülemen.” (Radnóti Miklós: 4. Razglednica)
8. Jézus szól a síró asszonyokhoz „…szegény Jesunak szolgáltanak, mind az idegen asszonyok, Mentek utána, elhagyták házukat, eladták marhájukat, követték és szolgáltak neki mindenütt tartományokon keresztül barangoltában. Ő pedig egyaránt vetett vala jó szót nekik néhanap, és mindegyikre pillantott egyszer-másszor az ő két, kedves szemének tekintetével, amelytől felgerjedezett a szív, megmelegült a lélek.” (Kaffka Margit: Mirjam)
Örömmondó 5
9. Jézus harmadszor esik el „Másnap hajnalban két sötét alak igyekezett a Via Appián Campania rónái felé. Az egyik Nazarius volt, a másik Péter apostol, aki elhagyta Rómát és ott szenvedő hittestvéreit. …Péter megállt, s így szólt: Látod azt a fényt, ami felénk közeleg? Nem látok semmit – felelte Nazarius. Péter azonban kezét szeme fölé emelte, s kis idő múlva ismét megszólalt: Egy alak jön felénk a napfényben. – Rabbi, mi bajod? – kiáltotta nyugtalanul Nazarius. Péter kezéből kihullott a vándorbot, szeme előremeredt, szája kinyílt, s arcáról csodálkozás, öröm és rajongás tükröződött. Egyszerre térdre rogyott, kezét maga elé nyújtotta, s szájából feltört a kiáltás: Krisztusom! Krisztusom!” (Henrik Sienkiewicz: Quo Vadis)
10. Jézust megfosztják ruháitól „Cili már állt, s végre lassan vetkőzni kezdett, még mindig nehezen mozgó karjával lefejtette először a kötényét, küszködött sokáig a gombokkal, a ruháját is lekínlódta, alatta nadrágos ingecske volt, egybeszabott, levette azt is, ott állt ártatlanul és meztelenül a szoba közepén térdzokniban, vaskos árva-cipőben, amely formátlan volt és szintén fekete, és nyúlt a pokrócért, amelyet ismert, amiről azt gondolta, talán a tulajdona. Gyenge volt a súlyhoz, elejtette, akkor elindult az ajtó felé bakancsban, térdzokniban, pucéron, de amikor az ajtóhoz ért, leejtett ingét felemelte és odanyújtotta nekem, vegyem el azt is, neki nyilván se helye, se semmije, hiszen ez mind új holmi, amit most lassanként lefejtett magáról.” (Szabó Magda: Für Elise)
12. Jézus meghal „…Jesua felemelte a fejét, a legyek dörögve felröppentek, és előbukkant csípésektől dagadt, fölismerhetetlen arca, melyben szeme alig látszott felduzzadt szemhéja között. Nagy nehezen felnyitotta a szemét, és lenézett. Máskor oly tiszta tekintete most zavaros, tompa volt. – Mit kívánsz? Miért jöttél hozzám? – Nesze, igyál! – mondta a hóhér, és a lándzsa végére tűzött vizes spongya felemelkedett Jesua ajkához. A hóhér levette a szivacsot a kopja végéről. – Adj hálát a nagylelkű hegemonnak! – súgta hódolat teljesen, és szíven szúrta Jesuát. Jesua teste megvonaglott. A csuklyás ember nyomonkövette a hóhérlegényt. Megállt a keresztnél, szemügyre vette Jesua véres testét, fehér kezével megérintette a lábát, és így szólt: – Meghalt. Sötétség borult a vidékre, a fekete eget villámok barázdálták. Egyszer csak tűz csapott ki a felhőből, és elnyelte a vezényszavakat. Jerusalaimot elnyelte a sötétség.” (Mihail Bulgakov: Mester és Margarita)
13. Jézust leveszik a keresztről,
és anyja ölébe teszik
„Ki vágtat a szélben, az éjen át? Egy apa az, ő viszi kisfiát, Karjában tartja gyermekét, átadja teste melegét. … Borzongva az apa üget tovább, karolja nyöszörgő kisfiát. A ház kapuján bajjal bedobog; karjában a gyermek már halott.”
(J. W. Goethe: A rémkirály)
11. Jézust keresztre feszítik
14. Jézust sziklasírba teszik
„János atya ott függött a barlang előtt, a maga ácsolta kereszten, kifacsart karjainál fogva felkötözve, mezítelenül. Ahogy a karokat hátrafeszítették, a fej felfelé billent s úgy maradt, hátraesve a keresztfa oszlopának tetejére. Ritka, ősz fürtjeibe fekete vér tapadt a koponyáját bezúzó baromi csapás nyomán. Előbb leütötték, s aztán pogány gúnnyal felhúzták a keresztre, letépve róla csuháját.” (Makai Sándor: Magyarok csillaga)
„Az apátúr sietteté az apácákat, hogy vigyék le a koporsót a holt alakkal a nyílt sírboltba. Lászlónak nem volt már szabad őt oda követni. Akik e zárda sírboltjába nyugosznak, azoknak már nincs családja. …Meghalt a világnak, meghalt a férjének: lelkét még élve átadta az égnek.” (Jókai Mór: Minden poklokon keresztül) Összeállította: Szűcsné Aczél Júlia, presbiter
Örömmondó 6
Keresztúton a Zuglói Ifi
Az idei úrvacsorai előkészítő nagyheti ifin rendhagyó imasétára hívtuk a fiatalokat. Az Úr Jézus kereszten elhangzó szavai nyomán egy-egy állomáson imádsággal, önvizsgálattal gondolhatták végig a megváltás érettünk, miattunk
„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk. 23:34)
„Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban!” (Lk. 23:42-43)
és helyettünk vállalt áldozatát. Az utolsó állomásnál a gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással elkövetett bűnök megbánása jeléül egy-egy fonalat köthettek fel az egyszerű, fából készült keresztre...
„Elvégeztetett!” ( Jn. 19:30)
„…a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” (Ézs. 53:5)
„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt. 27:46)
„Atyám, a Te kezedbe teszem le az én lelkemet.” (Lk. 23:46)
„Szomjazom!” ( Jn. 19:28)
Örömmondó 7
A húsvét szó eredete a magyar és más nyelvekben
Grafika: Tóth Mónika Enikő
A húsvét szó jelentése Jézus Krisztus feltámadásának fényében sajnos meglehetősen hétköznapi: a hús vételére utal a negyvennapos böjt után, amely időszakban nem volt szabad húst enni. Ez a böjt emlékeztetett Jézus negyvennapos böjtjére (Mt. 4:1-11), más kérdés, hogy amikor a katolikus
egyház bevezette, valószínűleg a gazdasági szükségszerűség is életre hívhatta azt. Az európai társadalmakban az éhezés visszaszorulásával a böjtre vonatkozó, főként katolikus egyházi előírások jelentősen lazultak: ma már csak péntekenként nem szabad húst enni, bár halfélét akkor is lehet. A református hívő pedig böjtöljön azzal, ami valódi áldozattal jár, ezt kinek-kinek egyénileg kell eldöntenie magában: egy sokat beszélő ember például böjtöljön a nyelvével. Aki angolul vagy németül tanul, annak a két nyelvben egymáshoz is hasonló Easter illetve Oster szavak jutnak az eszébe. Az -er végződést levágva, az East illetve az Ost szavakat kapjuk, ami keletet jelent. De mi köze van húsvétnak a kelethez? Egy germán pogány istennőt hívtak Eostrenak (Ostara-nak), akit a hajnal istennőjeként ünnepeltek a pogányok a tavaszi napéjegyenlőség idején. Sok angolul beszélő keresztény éppen ezért nem is tartja helyesnek e szó használatát, ezért ők a húsvétot a Feltámadás Vasárnapjának (Resurrection Sunday) nevezik. Esetleg nálunk is
meg lehetne honosítani ezt a kifejezést, mivel a húsvét szó túlságosan is a testi szükségletek betöltésére utal. (E sorok írója mindazonáltal nem tartja valószínűnek, hogy egy hosszabb elnevezés terjedjen el egy rövidebb helyett.) Francia nyelvterületen a Pâques [e.: pák], a spanyol ajkú aknál a Pascua [e.: pászkuá], az oroszoknál a пасха [e.: pászhá] szó terjedt el. Magyar megfelelője a pászka (páska), s ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy görög katolikus testvéreink ma is tartják húsvétkor a pászkaszentelést, vagyis a húsvéti kalács megáldását. A pászka szónak már kétségkívül vannak bibliai alapjai: a páskabárány és a kovásztalan kenyér ünnepét jelentette az Ószövetségben. A héber pészah szó kikerülést, elkerülést jelent. Arra utal, hogy a kivonulás előtt a halál elkerülte a zsidóknak a bárány vérével megjelölt házait (2Móz. 12. rész). A húsvét valódi ígérete tehát ebben az ószövetségi képben van: aki hisz abban, hogy a Bárány, azaz Jézus Krisztus vére őérte is kiontatott, azt elkerüli a második halál, mert feltámad, és örök élete lesz a mennyországban. dr. Nagy Gábor István presbiter
Schrenk Éva
Jézus
Feltámadtál! Én is feltámadok... Nem győz le a halál! És Te vagy az Ok. Magadat adtad értünk; szabadjon újra élnünk. Mit Ádám s Éva eldobott; az Élet szíve feldobog. Ha ezt el tudod hinni, lesz miért Istenben bízni. Legyen ez a Húsvét a Tied: szülje újjá a hited!
Örömmondó 8
Az egykori Zuglói Ifi régi kedves éneke ez a dal. Akkor tanultuk, amikor sok évvel ezelőtt Balatonkenesén együtt nyaralt jó néhány Isten útján
Útaidon
A kenesei református gyülekezet éppen csak elinduló, Őt minél jobban megismerni akaró fiatal, ahogy ma- bibliaórájára – az ottlévők őszinte gunkat neveztük: a „Kenesei Örökif- megrökönyödésére, de nem ellenéjak Társasága”, a KÖT. re – zeneszerszámokkal toppantunk be, hogy együtt énekeljünk és imádkozzunk a helyi testvérekkel. Itt ismerkedtünk össze egy fiatal lánnyal, aki másnap felkeresett minket a nyaralónkban, ahonnan sokszor, sokáig áradt az Istent dicsérő énekszó. Álljon most itt egymásra találásunk és együttlétünk gyümölcse és emlékköve egy hajdani KÖT-tag tollából lekottázva, és segítsen tovább, előre Isten által rendelt útjainkon! Balla Eszter, az ajándékod nem merült feledésbe! Köszönjük!!! Clement Anita
Útaidon
1. Éjjel és nappal mindig egy magam jártam, annyira fájt a magány.
Hallottam énekelni embereket, és ámulva figyeltem én. Így zengett: Refr.: Útaidon, útaidon, boldogan indulok már! Jézusom, mindig veled megyek, csak őrizd az életemet.
2. Énekük éreztem, a szívemig ért el, bár minden oly furcsa volt még.
Csillogó szemmel mondták nékem a hírt: hogy Jézus ma engem is hív. Így szóltak: Refr.: Útaidon, útaidon…
3. Nem zavar már, ha rólam gúnyosan szólnak, szívük nem érezte még,
azt a nagy kincset, amit Jézus adott egy nap, mikor engem hívott. Így szóltam: Refr.: Útaidon, útaidon…
Örömmondó 9
Járom az utam
Grafika: Tóth Mónika Enikő
Az emberélet felén (akár innen, akár túl). De járom. Még akkor is, ha nincs. Vagy ha éppen túl sok van. Olykor vesztek vagy tévesztek. De járom. Néha mellette, néha kövek vagy tövisek közt. De járom. Sokszor nem látni: merre, hova? Csak egy jelzőtáblát. Vagy azt se. Vagy épp hamisat. Vezethet hegynek föl és völgybe
le. Nappalokon és éjjeleken át. Lehet egyenes vagy kanyargós, egyenetlen vagy sima. Lehet széles, országot behálózó, és keskeny, egy emberre szabott. De járom. Volt, hogy virágot leltem a szélén. Volt, hogy egy kocsi megelőzött. Volt, hogy enni kértem és volt, hogy adtam. Volt por és sár és hó és tűző
nap. Jártam egyedül és jártam párban, jártam gyermekek kezét fogva. Jártam másra támaszkodva és támaszt adva is. Akadt, hogy feküdni hagytak vérben, s csak sokára jött az irgalom. Akadt, hogy lehajoltam a fekvőhöz, kisimítva a ráncait. Tudom, míg tart, nincs megállás, legfeljebb pihenő. Tudom, hogy minden stációban ott van az eddig és a tovább. Tudom, minden keresztút választás, még ha a keresztjét senki sem maga választja. Tudom, hogy menni kell, egyszerre nézve az eget és a földet, az időt, s teret. Menni kell, ha várnak, ha üldöznek is. Menni, ha hívnak, ha küldenek. Menni szeretetben és gyűlöletben. Menni vágyak közt, nem botolva, menni árnyak közt, rettegés nélkül. Haladni legelöl, a sort vezetve, vagy leghátul, hogy más ne maradjon le. Haladni frissen és fáradtan, haladni, gyöngyöző nevetéssel, vagy ha könnyek fojtanak. Járom, ha mások állnak is rajta és néha várom, míg odaér a híd. Járom, ha le is térek néhanap, járom, hogy akkor visszatérjek. Járom, mert a bolyongásnak vége, járom, mert mégis vándor vagyok csak. Járom. Mert indíttattam és vezettetem. Járom, mert hiszem a célt. Hiszem: a vége nem a kereszt, de még csak nem is a sír. Hajlék az, hol ingyen mérik az élet vizét. Lélekbölcső, amely a felfoghatatlanba és a mérhetetlenbe nyit új utakat. Nagy György András presbiter
Örömmondó 10
Utazás és útkeresés
Az én életem útja nehezen kezdődött, de nagyon vártak. Ugyan még fiatal vagyok és nem éltem egy egész teljes életet, azért már tapasztaltam, milyen is tud lenni az az út, amit megkezdtem. Sokféle „arcuk” van az utaknak, lehet füves és sima, de lehet vargabetűs és göröngyös is. Egy állandó dolog van, és az a folytonosság, ami végigvezethet évek bizonytalan számán át oda, ahol már nem jut osztályrészül szenvedés. Egész eddigi életemben kerestem a saját utamat és megvallom őszintén, még most sem találtam meg teljesen. Kezdetben simának és biztosnak tűnt, minden szép volt és jó volt, de aztán elkezdtem felnőni, és ahogy nőttem, minden úgy lett egyre nehezebb és sokkal változékonyabb, akár az időjárás. Kezdheti az ember az életét nyitottan úgy, hogy minden érdekli, de az életútja első szakaszában már olyan gödrökbe eshet, amelyekből nehezen tud kimászni, miután pedig kimászott, vigaszt keres a sérüléseire, amelyek az
esés következményei. Számomra az első gödörből való kimászás után a zene adott vigaszt, bár akkor még nem tudtam, milyen nehéz is egy olyan pályán megmaradni, amiben a tehetség és a szorgalom nem egyenlő arányban érvényesül. A zene világában akartam megtalálni azt az utat, amit nekem szántak, de a Mindenható úgy gondolta, másfelé is terelnie kell. Ez pedig az irodalom és a történetírás világa. Ugyanakkor a zenének köszönhetően nagyon sok helyen járhattam a világban. Utazások szegélyezték a kanyarokat ez idáig, gyönyörű helyeken jártam a világban. A közben szerzett tapasztalatok alapján tudatosodott bennem, hogy – a Jóistennek köszönhetően – hatalmas világunk tele van kincsekkel! Gyönyörű városok és országok alkotják és örül a szívem, ha rágondolok, mennyire szerencsés is vagyok, hogy eljuthattam többek közt Rómába és Velencébe, de ezeken kívül Erdély szépséges tájait is láthattam. Sok dolgot jelentettek nekem ezek az
utak. Elsősorban a zenei fejlődésem és a kórusba való beilleszkedésem miatt fontosak, hiszen én igazán csak gimnazista koromban váltam a kórusom egyenjogú tagjává, másodsorban pedig azért, mert így olyan helyeken járhattam, olyan élményekkel gyarapodhattam egész fiatalon, amivel a korosztályomban csak kevesen. Ilyennek számít például, hogy a Szent Péter Székesegyházban is énekelhettem, igaz, hogy csak egy dal erejéig. Továbbá ezek az utak és az emlékek egy számomra nagyon kedves emberhez köthetőek, akitől lényegében a zene szeretetét és megbecsülését kaptam. Mivel még életem derekán járok, nem tudhatom előre, ez az út men�nyire lesz még göröngyös vagy sima, egy dologban azonban biztos vagyok: hogy Jézus Krisztus végigvezet rajta, bármilyen irányba is vigyen ez a csalóka útvonal! Nagy Júlia
Örömmondó 11
Vakon engedem, hogy vezessen
Számtalan bizonyságtétel, igehirdetés olvasható és hallható arról, hogy Isten miként vezet bennünket az Ő országa felé. Az út gyakran rögös, és bizony nem sok híja van, hogy lábunkat törjük a göröngyökben, de az Úr figyeli lépteinket és ha el is esnénk, az Ő keze megragad minket. Én magam fizikai értelemben vak ember vagyok, így állapotomból fakadóan többszörösen megéltem és megélem a vezetettség érzését amellett, hogy Isten kegyelméből hitoktatóként a gondjaimra bízott csoportok vezetője is lehetek, ami komoly felelősséget jelent számomra. Bizonyára nem ismeretlen a testvérek számára, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek, így nem tehetünk mást, mint hogy rábízzuk magunkat. Ez akkor is az egyetlen helyes döntés, ha megbotlunk: mert átélhetjük az Ő megújító erejének kegyelmét. Életem során megtapasztaltam, hogy Isten milyen sokféleképpen vezethet minket. Gyermekkoromban édesanyámat használta eszközül, hogy fizikailag és mentálisan egyaránt terelgessen engem, hogy egykor kész felnőtt emberré válhassak. Később a bátyám, majd a keresztszüleim által vezetett, akik megismertették velem az Igét, a templomba járás lehetőségét, hogy aztán tizenkét évesen saját döntésből, a Szentlélek indítására megkeresztelkedjem. Felismertem Isten mérhetetlen szeretetének ajándékát, Aki annyira szeretett minket, hogy Fiát áldozta bűneink bocsánatáért. Jézus megváltó munkája személyes. Egyaránt vonatkozik az olvasóra és rám, de a legnyomorultabb bűnözőre is. Ha azt a szót halljuk, hogy vezetettség, talán nyomban hozzákapcsoljuk a kiszolgáltatottságot is, pedig lehet vezetni úgyis, hogy a vezetett fél ezt ne alárendeltként élje meg, hanem egyenrangú társként, és közben biztonságban érezze magát. Ezt a vezetést kaptam meg édesanyámtól, aki a közelmúltban tért haza az Úrhoz, de ezt a szeretetteljes vezetést kapom immár a negyedik vakvezető kutyámtól is. Ahogyan nekem eszközül adja Isten a mindennapi életben a vakvezető kutyámat, hogy kikerülje velem az akadályokat, úgy ad mindnyájunknak megfelelő embereket az életünkbe, hogy lelki értelemben se zuhanjunk szakadékba. E vándorút során nem segít a fizikai látás: vakon és látón egyenlő esélyekkel haladunk a cél felé. Mi is lenne a cél? Nos, a cél Isten országa és az örök élet, ahol kegyelemből ránk is vár egy nekünk szánt hely. Hogy merre találjuk, arról iránymutatást kapunk a Szentírásból. Vajon elég figyelmesek vagyunk-e lelki látásunkkal ahhoz, hogy pontosan kövessük útmutatását? Vagy vakon botorkálunk, a „keskeny” helyett a „széles útra” tévedve, amely a
kárhozatba vezet?! Erre a kérdésre mindenkinek magának kell választ adnia. Egyben biztosak lehetünk: Isten megbocsátó szeretetével támogat bennünket. Végül: mi az én személyes utam? Nos, engedelmes vezetettként jó szeretnék vezetővé válni a szolgálataimban, és engedni, hogy majd egykoron talán a párkapcsolatomban is formáljon az Úr a Szentlélek által. Szeretnék jó bizonyság lenni arra, hogy fizikai vakságom ellenére eszköze lehetek Istennek, amiért a dicsőség egyedül az Övé! Kívánok minden kedves Olvasónak áldott Pünkösdöt, és azt, hogy kitartással, az Úr szándékát kutatva engedelmes vezetettként haladjon a maga útján! A legáldottabb példánk az Úr Jézus, aki mindvégig engedelmes maradt. Kövessük Őt! Durgonics Tamás
Örömmondó 12
Isten segítsége az úton
Igazi ökumenikus családban születtem. Édesapám után református lettem. Édesanyám családja katolikus. Mindkét ágon már kisgyermekként megismerkedhettem Isten szeretetével és Jézus életével, így természetes lett számomra az Istenhit. Nem sűrűn voltunk templomban az évek alatt,
Ő segít
Hol van, kibiztatón Fogja mindig kezem, s megbocsát akkor is, Ha ellene vétkezem? Egyenes irányt mutat, Hogy el ne tévesszem A célhoz vivő utat.
otthon viszont az idő haladtával egyre többet imádkoztunk, valamint hallgattuk rádión és televízión keresztül Isten Igéjét. Édesapám egészségi állapota másfél évvel ezelőtt hirtelen rosszabbra fordult. Szinte reménytelen és kilátástalan helyzetben kiáltottunk Istenhez. Elsősorban gyógyulásáért imádkoztunk, de ahogyan a helyzet egyre kritikusabbá vált, Istenre bíztuk a döntést. Karácsony után a Húsvét együtt
val, hitvesével, Noémivel, gyermekeivel, Annával és Karcsival. A vasárnapi gyönyörű istentiszteletek a lelkészházaspárral folyamatos gyógyulást jelentettek számunkra a „földrengés” után. Ősszel csatlakoztunk a Timóteus-körhöz, amelynek tagjai szintén sokat segítettek. Advent első vasárnapján édesanyámmal közösen Úrvacsorában részesültünk, amelyet nagy kiváltságként éltünk meg. A legnagyobb segítséget karácsony-
ünneplése is megadatott. Édesapám kórházba kerülve még az ágyán énekelve imádkozott. Rá egy hétre hívta magához az Úr. A templomi kolumbárium fedőlapjára ezt az Igét választottuk: „Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül” (Róm. 10:13). Apai nagymamám Bölcskei lány volt, így rokoni ágon Guszti bácsi segített rátalálni Jánosra, akivel közös volt a dédnagyapánk. Ezzel párhuzamosan édesanyám lábai is a zuglói református templom felé vették az irányt, ahol az első pillanattól fogva megható szeretettel és segítőkészséggel fogadott bennünket mindenki. János lélekemelően búcsúztatta édesapámat. Időközben megismerkedtünk szeretett családjá-
kor kaptuk a lelkészcsaládtól, amely a krisztusi szeretet igazi megnyilvánulása volt. Kiemelkedően fontos esemény volt az úton a januári ökumenikus imahét, amelyben személyes választ és megerősítést kaptam Istentől. A böjti időszakban elkezdtem a felnőtt konfirmációs képzést. Természetes volt ezek után, hogy hol és kiktől szeretnék tanulni és növekedni a hitben. Mindezt reformátusként, ökumenikus nyitottsággal.
Van-e ki felsegít, Ha előtte elbukom? Akadály vagyok, de Nem rúg belém az úton. Van-e ki önzetlen Csak önmagamért szeret? Ha nincs benne semmi, Még akkor is nyújt kezet. Üdvözölhetek-e Csak egyetlen hírhozót? A dzsungelt kivágta, Nincs már előttem bozót. Bármerre is vezet Göröngyös, gödrös utam, Csak Benned bízhatom, Csak Te segítesz, jó Uram! Egyedül Te vagy az, Ki mindig itt van velem, Vérben is pajzsom vagy, Tudom, drága Istenem! Balogh Gyula
Áldott Húsvétot a Zuglói Egyházközség minden tagjának! Sághy Kálmán
Örömmondó 13
Hatvan év
„Emlékezzél meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr” (5Móz. 8:2a) Minden út valahonnan valahová vezet. Lehet rajta eltévedni, vagy letérni róla, lehet kényelmes, vagy nehezen járható. „Az embernek nincs hatalmában az ő útja” (Jer. 10:23). Ilyen két ember közös útja, a házasság is! A mi közös utunk Kovács Mihállyal, gyülekezetünk korábbi lelkipásztorával 1956. március 25-én kezdődött. Ő volt akkoriban a martonvásári szórványgyülekezet lelkipásztora, én pedig az ottani gyermekotthon tanára. Régebbről a kelenföldi ifjúsági közösségből ismertük egymást. Mindkettőnk ifjúságára rányomta bélyegét a háború. Mihály édesapja életét bomba oltotta ki, az én édesapám „málenkij roboton” volt Szibériában. Körülöttünk általános volt a szegénység, reménytelenség, és az egyház elnyomása egyre erősödött. Mindketten hitben jártunk, és közös életcélunk volt Isten Igéjét minden körülmény között hirdetni. Megtapasztaltuk, hogy „mikor jóakarattal van az Úr valakinek az útaihoz, még annak ellenségeit is jóakaróivá teszi (Péld. 16:7). Martonvásári éveink nagy öröme volt, hogy 1957-ben mentesítették az államosítás alól az imaházat, amely előzőleg a Dreher-vagyon része volt. 1958-ban megszületett Zsuzsi lányunk, 1959-ben a tárnoki gyülekezetrész imaházat vásárolt. 1963-ban Budapestre költözhettünk saját építésű házba. Ez tette lehetővé, hogy férjem 10 évig beosztott lelkészként a zuglói gyülekezetben szolgáljon. 1971-ben megszületett Misi fiunk, akik jelenleg a gyülekezet presbitere és egyik kántora.
1975 végén férjem a külső-kelenföldi gyülekezet lelkipásztora lett, és megadatott az a ritka ajándék, hogy a diktatúra idején templomot építhettünk, amelynek felszentelésére 1981-ben került sor. 1983-ban a zuglói gyülekezet férjemet hívta meg lelkipásztorának, ahol 2000-ig szolgált. Ez idő alatt megtörtént a parókia és a templom teljes külső és belső felújítása, ekkor került a templom tetejére a váztorony is. 1995-ben Kovács Mihályt a Budapest-Északi Egyházmegye esperesének választotta. 2000-ben nyugdíjba vonult, de azóta is több helyen aktívan szolgált, jelenleg a Kálvin János Református Idősek Otthona lelkésze. 2007-ben Zugló önkormányzatától díszpolgári címet kapott. Az elmúlt 60 év alatt nemcsak hűséges segítőtársa próbáltam lenni lelkész férjemnek, de végig dolgoztam is. A tanárképző főiskolán kitüntetéses oklevéllel végeztem, de lelkészfeleségként nem taníthattam, csak napköziben alkalmaztak. 25 évig voltam az újbudai kerületi napközis munkaközösség vezetője, a rendszerváltozás után 7 évig pedig a zuglói gyülekezet egyik hitoktatója. Hat fiú unokánk van. Életünkre visszatekintve van miért hálát adnunk: „Az Úrnak minden útja kegyelem és hűség azoknak, akik szövetségét és bizonyságát megtartják” (Zsolt. 25:10). Kovács Mihályné
Örömmondó 14
„Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” (1Kor. 16:14)
Ideális család: fiatal házaspár, két szép gyermekkel. Hogyan vezetett ide az ő életútjuk? Dr. Kohlheb Norberttel és feleségével, Edinával beszélgettünk. – Először azt kérem, hogy mondjatok pár szót a gyerekkorotokról! Edina: – Pécsett gyerekeskedtem. Gyerekként is jártam templomba, az ottani református gyülekezetben konfirmáltam. Pécsett végeztem az egyetemet, angol-német szakon. Egy másoddiplomás képzés miatt jártam fel Pestre, ekkor ismerkedtünk meg Norberttel. Norbert: – Én Leányfalun nőttem fel. Gyerekként én is jártam hittanra. Mi fent laktunk a hegyen, hittanórára pedig le kellett menni a faluba. Sokszor nehéz volt az út….,– de a hittanórák nagyon emlékezetesek, bensőségesek voltak, csakúgy mint az istentiszteletek. Pócsmegyerre jártunk templomba, az ottani tiszteletes, Borzsák Sándor személye meghatározó volt a hitéletemben. Ő egyengette az utunkat szeretettel, kedvesen. Remekül és hitelesen tudta a Biblia üzenetét közvetíteni. A szentendrei Ferences Gimnázium erre csak ráerősített. – Hogyan kerültetek a zuglói gyülekezetbe? Norbert: – Megismerkedésünk után a munkalehetőségek miatt Pesten maradtunk, és a Szilágyi Dezső térre jártunk. Miután Zuglóba költöztünk, gyerekkel már nem tudtuk vállalni a hosszú utat a Szilágyi Dezső térre, így kerestünk egy közeli templomot. Edina: – A gyerekek érkezésével itt sokakkal megismerkedtünk, kezdtük azt érezni, hogy egy nagy családhoz tartozunk. Rolandot, nagyobb gyermekünket már itt kereszteltük, a kereszt-
szüleit is a gyülekezetből választottuk. Ekkor kerültünk szorosabb kapcsolatba a családos körrel is. A baba-mama kör kezdeti lépéseinél is ott voltam. (Edina egyik fő szervezője volt a Báránykák körének, sok alkalmat ő tartott. A szerk.) Korábban is volt kapcsolatom Istennel, de inkább magamban beszélgettem,
gondolkodtam, kértem útmutatást Tőle. Most már rendszeres igényem van arra, hogy eljöjjek, eljöjjünk, érzem, hogy ehhez a közösséghez tartozunk. Mivel már szülőként kerültünk ide, talán jobban éreztem, érzem annak a jelentőségét, hogy milyen fontos a gyerekeket is elindítani a hit útján. – Mivel foglalkoztok? Edina: – Az egyetem elvégzése után először egy cégnél helyezkedtem el, egy évig dolgoztam ott, és onnan mentem GYES-re. A két gyermekünk születése között nem mentem vissza, de az otthonlét ideje alatt is fordítottam, tanultam, magántanítványokat vállaltam. Amikor kislányunk, Adelin óvodás lett, akkor vetettem bele magam újra a munka világába. Nyelviskolában kezdtem dolgozni, emellett fordítottam. Később megkerestek a főiskoláról, ahol jelenleg is szakmai angolt tanítok, és elfogadtam az ajánlatot. Emellett most is fordítok,
nyelvvizsgáztatok, és persze egyengetem a gyerekek útját. Ahogy nőnek, egyre önállóbbak, egyre inkább el kell engedni a kezüket, de mégis úgy érzem, hogy egyre nagyobb a felelősség, hogy merre tereljük őket életútjukon, például hogy milyen iskolát, milyen pályát válasszanak. Norbert: – Én Gödöllőn végeztem agrármérnökként. Kisebb kitérők után visszakerültem az egyetemre, most ott tanítok. Elsősorban környe zetvédelemmel, azon belül is környezetgazdaságtannal és megújuló energiaforrásokkal foglalkozom. – Milyen szolgálataid vannak a gyülekezetben? Norbert: – Presbiterként a fűnyírás szervezését és kivitelezését vállaltam magamra. Ezenkívül a számvizsgáló bizottságnak is tagja vagyok, illetve nemrég az önkormányzathoz beadott pályázat elszámolásában is segítettem. – Van kedves Igétek? Edina: – Nekem az 1Kor. 13:8: „A szeretet soha el nem múlik.” Norbert: – Az én Igém is a korinthusi levélből van, a 16. rész 14. verse: „Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” Engem ez az Ige mindig abban erősít meg, hogy bármit csinálok, azt szeretettel tegyem, és ha valami nem megy szeretettel, akkor inkább hagyjak fel vagy várjak vele. A gyermekeink nevelésében is olyan korszakba értünk, amikor ezt különösen szem előtt kell tartanunk. Úgy gondolom, velük is sokkal többet érünk el szeretettel, mint tekintélyelvűséggel. – Köszönöm a beszélgetést! Hősné Buda Ágnes presbiter
Örömmondó 15
Látogatás skót testvérgyülekezetünknél 2016. január 31.
Amint arról már sokan értesülhettek, Hős Levente, Kovács Mihály és kísérőként Kovácsné Lukács Eszter 2016. január 31-én skót testvérgyülekezetünk, a forfari East&Old jubileumi ünnepségén vettek részt. A skót testvérek azért tartottak hálaadó istentiszteletet, mert templomuk 225 évvel ezelőtt épült. Küldöttségünk január 30-án érkezett Forfarba, ahol Barbara Ann Sweetin lelkipásztor és férje, Billy fogadtak bennünket nagy szeretettel. Két éjszakát a parókián töltöttünk, és az ottaniak vendégszeretetét élveztük. Aznap este a gyülekezet gondnoka, Bob Kidd is ellátogatott feleségével a parókiára, és ott közös vacsorán számoltunk be egymásnak az elmúlt időszak eseményeiről. A forfari gyülekezet életében az idei év sok nagy változással jár, ezek között személycserék is lesznek. Bob Kidd gondnok sokéves szolgálatot követően vasárnap köszönt le tisztségéről, korábban pedig idős pénztárosuk kérte felmentését 2016 végével. Az új szolgálattevők kiválasztása a közeljövő egyik nagy feladata. Vasárnap délelőtt az istentisztelet 11 órakor kezdődött, de előtte már 10 órától a templomban voltunk, hogy kedves barátainkkal beszélgethessünk. Sok ismerős arccal találkoztunk, akik már vagy jártak Budapesten, vagy 2014-es ottani látogatásunkról emlékeztek ránk. Az istentiszteleten a Skót Egyház moderátora (évente választott püspöke), Angus Morrison szolgált igehirdetéssel, majd Hős Levente gondnok adta át gyülekezetünk köszöntését, végül pedig a jelenlévők megtekintették a zuglóiak által ajándékba készített videóüzenetet, mely nagy sikert aratott. A nap további részében 150 fős ünnepi ebéden vehettünk részt a gyülekezeti teremben, délután pedig a környéken sétáltunk, ahol érdekes párhuzamot fedeztem fel Zugló és Forfar között: nálunk a kerületben több vakokkal és gyengénlátókkal foglalkozó intézmény található,
Forfarban pedig vakvezető kutyákat képeznek. Este a lelkipásztor tartott otthonában fogadást, ahová mindazok eljöhettek, akik velünk való találkozásra és további beszélgetésre vágytak, így ápoltuk a két gyülekezet közti kapcsolatokat. A forfari gyülekezetre a személyi változásokon kívül is nagy kihívások várnak. Húsvét után templomukat kb. fél évre felújítási célból bezárják, és a gyülekezeti teremben fogják az istentiszteleteket tartani. A felújítás során a teljes templombelső átalakul, hogy utána korszerűbb formában fogadhassa a gyülekezeti tagokat. Ez érinti a templomi orgonát is, mely nagyon rossz állapotban van, és javíttatása reménytelenül nagy összegbe kerülne. Ezért a forfariak úgy döntöttek, hogy azt elajándékozzák, és egy lengyelországi templomban fogják felállítani. Az orgona szétszerelésére és elszállítására is a tavaszi időszakban kerül sor. A januári hétvégét követően idén még más magyar vonatkozású eseményeik is voltak és lesznek testvérgyülekezetünkben. Március 16-án magyar estet tartottak, ahol többek között a fényképek vetítésére is sor került, és a március 15-i ünnepünkről is megemlékeztek. A még pontosítandó tervek szerint Barbara Ann Sweetin lelkipásztor szeptemberben egy konferencián vesz részt Budapesten, és igyekszünk majd a vele való találkozást az érdeklődő gyülekezeti tagoknak ismét megszervezni. Végül, a skóciai utazás kapcsán pedig egy saját jubileum jutott eszembe. Gyülekezetünket Keresztessy Sámuel 1893-ban alapította, és ez azt jelenti, hogy 2018-ban a zuglói gyülekezet 125 éves lesz. Érdemes volna ezt észben tartani, és majd annak idején méltó módon megünnepelni, és az ünnepségre a forfari gyülekezet képviselőit is meghívni. ifj. Kovács Mihály presbiter, kántor
Örömmondó 16
Melyik úton járjak?
Közeledik a nyár, ilyenkor mindannyian utazásokat tervezgetünk, merre, hova vigyen utunk. Elindulhatunk például az M3-on (ez itt van a közelben). Ezen az úton érkezhetünk meg MÁLYIba, gyülekezetünk téli-nyári törzshelyére. Odaérve már hívogatóan kacsintgat a kristálytiszta tó: „Gyere fürdeni!” És miután elhelyezkedtünk kellemes, kulturált szobáinkban (zuhany WC, mosdó a szobákon belül mintegy appartmanként), már megyünk is! Étkezések a hatalmas, régi bútorokkal berendezett ebédlőben, ahol sosem fogy ki a kávé az odakészített termoszokból. Emlékeztek: - az idő meleg; - a koszt jó. Ezt úgy hívják: MÁLYI GYÜLEKEZETI TÁBOR. A valós út ide vezet. Itt azonban az előadásoknak köszönhetően egy másfajta útra léphetünk. Ezt mi „keskeny útnak” nevezzük. Ez az út messze vezet, de a végén egy
jelentéséről, milyen izgalmas és fontos ez a Biblia fordításánál – hiszen ez a könyv az, amely legteljesebben adja elénk Isten mennyei birodalmát, és az odavezető keskeny út lehetőségeit, szabályait. Elindultunk gyógyult alkoholistákkal az úton felfelé, és megismertük a kórházban lévők küzdelmét azért, hogy le ne térjenek az útról nehézségeik közepette, hiszen hitben a gyógyulás egyszerűbb és könnyebb. Álltunk a repülőtér forgatagában, biztos pontként látva a zűrzavarban a Menny felé vezető utat. S amikor elvarázsolva, zúgó fejjel kijövünk az előadásról, Isten visszavezet az úton a Földre. Jön a délutáni lazítás, a nap, a víz, a fürdés. Este még egy rövid tanítás, aztán kötetlen beszélgetés a teraszon a hallottakról, vagy bármiről. Az öt napba belefér egy-egy kirándulás is a környékre. Míg a felnőttek különböző utakon igyekeznek Isten országa felé, a gyerekek sem lazsálnak. A foglalkozásokon ők is tanulnak arról a bizonyos útról, amelyen járni KELL. Mindenkit hívunk erre az útra, ahol: - a tanulás izgalom; - a lazítás édes; - a közösség egyre összetartóbb; - és amit úgy hívunk:
MÁLYI GYÜLEKEZETI TÁBOR Szűcsné Aczél Júlia presbiter
tágas, izgalmas országba lépünk, ahol szabadság, béke, ezer lehetőség várhat ránk. Megtudtuk, hogy ennek az országnak a létezése bizonyítható matematikával, fizikával, csillagászattal. Szájtátva hallgattuk, hogy a festmények, szobrok, amiket mi „csak úgy” megcsodálunk, milyen pontosan igazolják valóságát! Tanultunk a szavak
Örömmondó 17
Ifjúsági hétvége Mályiban 2016. február 19-21.
Erre a kirándulásra mindenki sokat készült: a felnőttek, akik szervezték a programokat, de ugyanakkor mi, fiatalok is, mert ez volt az első alkalom, hogy az ifisek a konfirmandusokkal tölthettek pár napot, és valamennyi-
játékot játszottunk, és nagyon sokat nevettünk. A játékos este végeztével a felnőttek sajnos takarodót fújtak, és fel kellett mennünk a szobáinkba (ahol a lányok természetesen összeköltöztek, a fiúk pedig kétágyas szobákban lettek
en készen álltunk új barátságok alakítására. Pénteken este 6-kor indult a Nyékládháza felé tartó vonat, hogy az iskola után még mindnyájan elérhessük. Mondanom sem kell, hogy a felnőttek jobban várták a leszállást, mint mi! Örömünkre szolgált, hogy a lelkészés a gondnokcsalád is nekünk ajándékozta a hétvégéjét. Este, mivel nagyon későn értünk Mályiba, a vacsorát otthon kellett elkészítenünk, hogy itt elfogyaszthassuk. Ezt követően lementünk az egyik nagyobb terembe, ahol Tiszteletes úr áhítattal és imádsággal nyitotta meg a hétvégét. Ezt követően – mivel nem mindenki ismert mindenkit, és még nem voltunk fáradtak – Tiszteletes néni vezetésével számos ismerkedős
elhelyezve). Nyugovóra térni azonban – a nyári táborokhoz hasonlóan – most sem sikerült… Szombat reggel gitárral ébresztettek minket, és nem volt mit tenni: kómásan kellett levánszorognunk reggelizni, aztán gyorsan össze kellett pakolni a hátizsákjainkat, mert a buszunk már megérkezett, és készen állt az egész napos kirándulásra. A felszálláskor beszállókártyákat kaptunk, amelyekbe jegyzetet kellett készítenünk mindazokról a helyekről, ahol a kirándulás során megfordultunk, ugyanis este a szálláson kvízjáték várt minket soksok megválaszolandó kérdéssel. Az első megállónk Vizsoly, a biblianyomtatás bölcsője volt, ahol megszemlélhettük a templomot és a bibliamúzeumot. Majd Sárospatakra indultunk
ebédelni egy kellemes étterembe, ahol természetesen mi mást ehettünk volna, mint rántott húst… Ezt követően megnéztük a várat, ahol sok mindent megtudhattunk a református kollégiumot támogató Rákóczi családról. Végül, de nem utolsó sorban betértünk a kollégiumba, ahol – a turistaszezon előtt – egy vérbeli történész tartott számunkra idegenvezetést. A hazafelé vezető úton filmet néztünk, vacsorára érkeztünk Mályiba. Az este a számonkérés ideje volt: csapatokat alakítottunk és kezdetét vette a kvízjáték, amit nagyon élveztünk, és aránylag sok kérdésre tudtuk a jó választ, pedig korántsem biztos az, hogy mindig figyeltünk.J Vasárnap ismét gitárpengetésre ébredtünk, és szintén fáradtan mentünk reggelizni. Délelőtt lelkipásztoraink szolgálatával a gyülekezetben kijelölt helyünkről láthattunk PowerPointos igei vetítést. A téma kapcsán a gondnok-házaspár bizonyságtétele következett. Erika és Áron vezetésével új énekeket tanultunk. A délelőtti program folytatásaként ismét csapatokat alkottunk, és plakátokat készítettünk a kirándulás állomásairól, amelyeket ki is tettek a gyülekezeti terem falára. A Mályiban töltött bő két nap ízletes ebéddel és hálaimával zárult, majd kivittek minket az állomásra. A vonat ablakából kitekintve döbbentünk rá, hogy milyen gyorsan eltelt ez a hétvége… Szőke Anna
Örömmondó 18
Egyetlen út
Mi emberek, hamar bedobjuk a törölközőt, összeveszünk, hátat fordítunk egymásnak, elválunk, lehúzzuk a rolót. Isten nem így tesz, kitart a szeretet útján, egészen a kereszthalálig. Ez példa számunkra is, hogy ne adjuk fel olyan könnyen a küzdelmeinket egymásért. Egy kollégám, aki nevelő volt, iszogatott, sőt az is meg-
történt, hogy berúgott. Nagyon bántott a dolog, mert iszákos ember nem nevelheti a gyerekeket. A kollégák is kérleltek, hogy küldjem el, tűrhetetlen, amit művel. Leültem a kápolnában, és hosszan végiggondoltam: ha én most elbocsátom, akkor ez egy üzenet, egy „prédikáció” a gyerekeknek arról, hogyha embertársad hibázik, rúgd ki, mert a pap bácsi is ezt tette. Azt a téves üzenetet küldöm ezáltal:
az ember olyan, mint egy egyszer használatos zsebkendő, ha összekenődik, el kell dobni… Elmentem ehhez az emberhez. Azt várta, hogy majd nagyon összeszidom őt és csodálkozott, hogy nem teszem. Elmondtam neki, nagyon fontos lenne, hogy a gyerekeket meggyőzzük arról, hogy nem szabad feladni, újra kell kezdeni, segíteni kell egymásnak talpra állni, és én megtennék mindent, hogy kigyógyuljon az alkoholfüggőségből. Elkeseredve válaszolta, hogy nem hiszi, hogy valaha is meg tudna szabadulni. Azt feleltem, én pedig nem hiszem, hogy Isten lehetetlent kérne tőlünk, hiszen így biztat: „Bármit kértek az Atyától a nevemben, megadja nektek”. Kértem, hogy imádkozzunk együtt. Letérdelt, őszintén meggyónt, én feloldoztam és elégtételül azt kértem, menjen el egy elvonókúrára. Biztosítottam, hogy én mellé állok, kettőnknek csak sikerül megszabadulni az őt fogságban tartó gonosztól! Az ötven kilométerre lévő kórházba ment. Rendszeresen látogattuk a kollégákkal, a gyerekek legalább nyolcvan levelet írtak neki, hogy bízunk benne, hogy hazavárjuk és imádkozunk érte! Több mint tíz éve történt mindez, és a férfi ma is nálunk dolgozik vezető beosztásban, azóta egy korty alkoholt sem ivott. Nagyon boldog vagyok, hogy mertünk szembemenni a sötétséggel. Az az igazi szeretet, ha kiállunk másokért a „sötétben” is. Jézus is ezt tette: akkor is szeretett minket, amikor zavaros fejjel, bűnösen magunkba roskadtunk és habzott a szánk a gyűlölettől. Hiszem, hogy a nagypénteki kitartásnak hihetetlenül sok gyümölcse volt a 2000 év alatt. Ez a mi utunk is, az egyetlen emberhez méltó út... Böjte Csaba testvér írása nyomán
Örömmondó 19
A jókedvű adakozót megáldja az Isten
Kedves Testvérek!
Ismételten szeretném megköszönni minden testvérünk adományát, akár pénzben, akár elvégzett szolgálatban megnyilvánuló hálaáldozat volt is az! Külön köszönöm azoknak, akik éltek tavaly év végéig a névszerinti adakozás lehetőségével, így segítve egyházközségünket – nem utolsó sorban – adminisztratív szempontból is! Köszönöm azoknak, akik havi rendszerességgel élnek ezzel a lehetőséggel, ilyen módon jelezve azt, hogy hálaáldozatukkal komolyan hozzá szeretnének járulni gyülekezetünk fenntartásához – hiszen a működési és személyi kiadások szintén havonta kerülnek rendezésre. Jómagam feleségemmel, szintén a rendszeres egyházfenntar-
tói járulék befizetésével is igyekszünk Isten iránti hálánkat kifejezni. Minél többen tudjuk így odaszánni nemcsak magunkat, de a pénztárcánkat is, a gyülekezet életének tervezése is megbízhatóbban elvégezhető lesz, gondolva itt többek között a gyülekezet missziói szolgálatának bővítésére. És szeretnék arról bizonyságot tenni, hogy én már megtapasztaltam azt, hogy az ilyen hálaáldozatot a mi Urunk és Istenünk megáldja személyes életünkben is! Ez évben is szeretnénk céladakozási lehetőségeket meghirdetni. Az egyházfilakás (a gyülekezeti ház hátsó részében lévő földszinti kis lakás) felújítása még folyamatban van, a befejezést nyár elejére tervezzük. Talán emlékeznek a testvérek, hogy
tavaly ősszel egy vasárnap nem szóltak a templomunk harangjai. Akkor egy S.O.S. javítással sikerült megol dani a problémát – ezúton is köszönöm Lovász Gyula presbiter testvéremnek a gyors intézkedést! Időszerű azonban, hogy a harangozó szerkezetet felújíttassuk, és így az a későbbiek ben megbízhatóan működhessen. A mechanikai karbantartás, felújítás, valamint az elektromos működtető modernizálása mintegy 350 000 Ft költséget jelentenek. Mindkét felújítási célra várjuk Testvéreink adományait! Isten áldását kérjük minden jókedvű adakozó életére! Hős Levente gondnok
Örömmondó 20 HÍREK, ESEMÉNYEK – amikért hálát adhatunk –
NYÁRI TÁBORAINK
Június 27–július 1. – Gyermektábor Tatán Január harmadik hetében városunk templomaiban-imahá- Július 20–24. – Gyülekezeti csendeshét Mályiban Augusztus 22–26. – Játszótéri missziós hét zaiban megtartottuk az Egyetemes imahét alkalmait. Február 19–21. között ifjúsági csendeshétvégét rendeztünk Szeptember 16–18. – Ifjúsági csendeshétvége Mályiban Mályiban. Március 3-án a Nők Világimanapjába kapcsolódtunk bele. Sok szeretettel várjuk a jelentkezéseket! Április 3-án Dr. Bölcskei Gusztáv, a DRHE rektora hirdetett Igét templomunkban. A Zuglói Református Hitélet Alapítvány célja, Április 15–17. között Házas-köri csendeshétvégét tartothogy támogassa az egyházközségünkhöz kötődő tunk Mátraházán. gyermekek, konfirmált fiatalok és idősek hitmélyítő Részletes beszámoló a következő számunkban. programjait, valamint segítse a gyülekezethez tartozó magányos idősek szociális gondozását. Ennek érdekében rendszeresen nyújtunk anyagi támogatást a alábbi programokhoz: gyermektáborok, csendeshetek, fiatalok és idősek kirándulása, idősek ajándékozása, bábszínház, valamint kézműves foglalkozások. Adományokat köszönettel fogadunk az alábbi számlaszámra:
11707024-20406594-00000000 Kérjük továbbá testvéreinket, hogy támogassák az alapítvány céljait személyi jövedelemadójuk 1%-ával! Az alapítvány adószáma:
18164859-1-42
Május 5-én, a mennybemenetel ünnepén került sor a korosztályos konfirmációs oktatásra járók vizsgájára, akik 8-án ünnepi istentiszteleten kötelezik el magukat Jézus Krisztus követésére.
A ZUGLÓI REF OR M ÁT US GYÜ LEK EZET LAPJA
Megjelenik 500 példányban Kiadja: Budapest-Zuglói Református Egyházközség 1145 Budapest, Róna u. 197-199. Lelkészi hivatal: 1149 Budapest, Limanova tér 9-11. Tel./Fax: 251-3447 •
[email protected] http://www.parokia.hu/lap/orommondo/ Felelős kiadó: Szőke János lelkipásztor Felelős szerkesztő: Clement Anita
[email protected] A szerkesztőbizottság tagjai: Szőke Noémi, Szűcsné Aczél Júlia, Clement Anita Tördelőszerkesztő: Schmidt Péter
Állandó gyülekezeti alkalmaink:
hétfő • 17.00 – Cserkészet Kedd • 17.00 – Felnőtt bibliaóra • 18.30 – 20.00 – Felnőtt konfirmációs foglalkozás Szerda • 16.00 – 18.00 – Lelkigondozói fogadóóra (bejelentkezéssel) Csütörtök • 9.00 – 10.30 – Báránykák–köre (a hónap 1. és 3. hetében) • 16.00 – Korosztályos konfirmációs foglalkozás • 18.00 – Hétköznapi istentisztelet • 19.00 – Timóteus-kör (a hónap 1. és 3. hetében) Péntek • 18.00 – Ifjúsági bibliaóra Vasárnap • 8.00 – Istentisztelet • 8.45 – Énekkari próba • 9.00 – Kórházi áhítat: hó 2. és 3. hetében • 10.00 – Istentisztelet, gyermekistentiszteletek párhuzamosan • 16.00 – Házas-kör (havonta egyszer, előzetes megbeszélés alapján)
