BUDAPESTI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNÜGYI FŐOSZTÁLY ÉLETVÉDELMI OSZTÁLY 1139 Budapest Teve utca 4-6 Postacím:1557 Bp. 138 Pf.:5 Tel:443-5000/31-738 Fax:443-5000/31-947 e-mail:
[email protected]
Szám: 01000/257/2011/ bü.
JEGYZŐKÖNYV tanúkihallgatásról Készült a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi osztály Életvédelmi Alosztály II-n, a Btk. 171. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés c. pontja szerint minősülő kettőnél több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének megalapozott gyanúja miatt Arató Tibor és társai ellen folyamatban lévő eljárásban Váradi Emil tanú kihallgatása alkalmával 1139 Budapest, Teve u. 4-6 alatti hivatali helyiségben 2011. január 18. napon 15 óra 47 perckor.
JELEN VANNAK A nyomozó hatóság részéről:
Eljárásban résztvevők és jogállásuk:
Ács Edina r.fhdgy
Váradi Emil tanú
A Be. 80.§ alapján tájékoztatom, hogy érdekében meghatalmazott ügyvéd járhat el, ha Ön jogairól való felvilágosítás céljából ezt szükségesnek tartja. Felhívom a figyelmét arra, hogy Be. 95.§ alapján életének, testi épségének vagy személyes szabadságának védelme, valamint annak érdekében, hogy vallomását megfélemlítés nélkül tegye meg, személyi adatainak zárt kezelése elrendelhető, illetőleg személyi védelem biztosítható. A figyelmeztetést megértettem, személyes adataim zárt kezelését nem kérem. Személyi védelem biztosítását nem kérem. ......................................... tanú A tanú nem kérte, valamint a nyomozó hatóság sem rendelte el a Be. 96. (1) bekezdése alapján történő tanú adatainak zárt kezelését.
A tanú adatai:
Név
: Váradi Emil
Születési hely, idő Anyja neve Állampolgárság Személyazonosító okmány száma Lakóhely címe Tartózkodási hely címe Telefonszáma Foglalkozása
: Budapest, 1974.07.28 : Ráti Ilona : magyar : 908587LA : 1094 Budapest, IX. ker. Ferenc körút 23. sz. 1. em. 6. ajtó : 1000 Budapest, II. ker. Lövőház 16/B. sz. 3. em. 27. ajtó : 36-30-8751920 : nem nyilatkozott a foglalkozására (Be.85.§(2))
A feljelentettel, vagy a sértettel rokoni viszonyban van-e: Nem. Az ügyben más okból érdekelt, vagy elfogult-e: Nem. Tájékoztatom, hogy mind szóban, mind írásban anyanyelvét használhatja. A Be. 82. § (2) bekezdése alapján figyelmeztetem hogy Ön nem hallgatható ki tanúként: *- a Be. 81.§ (1) bekezdés a) pontja alapján arról, amire lelkészként, illetőleg egyházi személyként, hivatásánál fogva titoktartási kötelezettsége áll fenn;* -* a Be. 81.§ (1) bekezdés b) pontja alapján arról, amiről, mint védő szerzett tudomást, vagy amit a terhelttel védői minőségében közölt;* -* a Be. 81.§ (1) bekezdés c) pontja alapján, ha Öntől testi, vagy szellemi állapota miatt nyilvánvalóan nem várható helyes vallomás;* - * a Be. 81.§ (2) bekezdése alapján, állam-, vagy szolgálati titoknak minősülő tényről, ha a titoktartási kötelezettsége alól nem kapott felmentést.* - * a Be. 81. § (1) bekezdés d) pontja alapján, ha Ön hatósági tanú, olyan tényekre, adatokra, körülményekre nézve, amelyekre titoktartási kötelezettség terheli, és ez alól a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság nem mentette fel.* *Ön a tanúvallomást megtagadhatja, -* a Be. 82.§ (1) bek. a./ pontja alapján, ha a terhelt hozzátartozója; Tájékoztatom arról, ha a mentességi jogával nem kíván élni, a Be. 82.§ (1) bek. b./ pontja alapján akkor is megtagadhatja a vallomást abban a kérdésben, amivel kapcsolatban magát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná.* - *a Be. 82.§ (1) bek. b./ pontja alapján önmagát, vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná, az ezzel kapcsolatos kérdésben.;* Kivéve, ha: - *a Be. 82.§ (4) bekezdése alapján a Be. 82.§ (1) bek. b./ pontjában meghatározott mentesség nem
illteti meg, így, a tanúvallomást nem tagadhatja meg: a) *ha a kérdésre adott válasszal önmagát olyan bűncselekmény elkövetésével vádolná, amelyre nézve Önnel szemben a feljelentést azért utasították el, mert Ön az ügy, illetőleg más büntetőügy felderítéséhez, bizonyításához hozzájárulva olyan mértékben együttműködött, hogy az együttműködéshez fűződő nemzetbiztonsági vagy bűnüldözési érdek jelentősebb volt, mint az, amely az állam büntetőjogi igényének érvényesítéséhez fűződött [ Be. 175.§ (1) bekezdés];* b) - *ha a kérdésre adott válasszal önmagát olyan bűncselekmény elkövetésével vádolná, amelyre nézve Önnel szemben az ügyész a törvényben meghatározott egyéb büntethetőséget megszüntető ok miatt szüntette meg a nyomozást [Be. 190.§ (1) bekezdés f) pontja];* - *ha a kérdésre adott válasszal önmagát olyan bűncselekmény elkövetésével vádolná, amelyre nézve Önnel szemben a nyomozást azért szüntették meg, mert Ön az ügy, illetőleg más büntetőügy felderítéséhez, bizonyításához hozzájárulva olyan mértékben együttműködött, hogy az együttműködéshez fűződő nemzetbiztonsági vagy bűnüldözési érdek jelentősebb volt, mint az, amely az állam büntetőjogi igényének érvényesítéséhez fűződött [Be. 192.§ (1) bekezdés];* c) *ha Önnel szemben a büntetőeljárást tevékeny megbánás miatt szüntették meg [Be. 221/A.§. (7) bek. 267.§. (1) bek. l) pont, 332.§. (1) bek. f) pont];* d) -
-
*Önnel szemben a büntetőeljárást azért szüntette meg az ügyész [Be. 226.§. (1)-(2) bek], mert o a vádemelés elhalasztásának tartama eredményesen telt el;* o a kábítószer-élvező gyanúsított igazolta, hogy legalább hat hónapig folyamatos, kábítószer-függőséget gyógyító kezelésben, kábítószerhasználatot kezelő más ellátásban részesült vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson vett részt;* o mert a tartás elmulasztása vétségének gyanúsítottja a tartási kötelezettségét teljesítette;* * Önnel szemben az eljárást a bíróság büntethetőséget megszüntető egyéb ok miatt megszüntette [Be. 332.§ (1) bekezdés g) pontja];*
e) Ön a Btk. Különös Része alapján a hatósággal történő együttműködése folytán nem büntethető *- A Be. 81. §-ában meghatározott titoktartási kötelezettség eseteit (lelkészi, egyházi, védői, államés szolgálati titok) ide nem értve, ha Ön foglalkozásánál, vagy közmegbízatásánál fogva titoktartásra köteles, és a tanúvallomásával e titoktartási kötelezettségét megsértené kivéve, ha a kötelezettsége alól a külön jogszabály szerint jogosult felmentette, vagy külön jogszabály szerint a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság megkeresésére a titoktartási kötelezettség alá eső adat továbbítása a felmentésre jogosult számára kötelező.* Tanú szó szerinti válasza
................................................................................................................................................................... ...................................................................................................................................................................
A figyelmeztetést megértettem, kijelentem, hogy tanúvallomásomnak akadálya nincs. ........................................... tanú Figyelmeztetem, hogy köteles a legjobb tudomása és lelkiismerete szerint az igazat vallani. Figyelmeztetem, hogy a Btk. 233. § (1) bekezdése alapján, aki a hatóság előtt mást bűncselekmény elkövetésével hamisan vádol, vagy más ellen bűncselekményre vonatkozó koholt bizonyítékot hoz a hatóság tudomására, a hamis vád bűntettét követi el, amit a törvény szabadságvesztéssel rendel büntetni. Figyelmeztetem, hogy a Btk. 238. § (1) bekezdése alapján, az a tanú, aki a bíróság, vagy más hatóság előtt az ügy lényeges körülményeire valótlan vallomást tesz, vagy a valót elhallgatja, hamis tanúzást követ el, amit a törvény szabadságvesztéssel rendel büntetni. Figyelmeztetem, hogy a Btk. 243. § (1) bekezdése alapján aki olyan tényt, amelytől a büntetőeljárás alá vont személy felmentése függhet, vele, védőjével vagy a hatósággal nem közöl, a mentő körülmény elhallgatása bűntettét követi el, amit a törvény szabadságvesztéssel rendel büntetni. A tanú szó szerinti válasza: ................................................................................................................................................................... ...................................................................................................................................................................
A hamis vád és a hamis tanúzás és a mentő körülmény elhallgatása törvényes következményeire tett figyelmeztetést tudomásul vettem, megértettem. .......................................... Váradi Emil tanú A tanú vallomása: Ea.: Közlöm Önnel, hogy a 2011.01.16-án a Budapest, VI. ker. Nyugati tér 1-2. sz. ai WestBalkan nevű szórakozóhelyen történtekkel kapcsolatosan hallgatom ki Önt tanúként. Kérem, nyilatkozzon arra vonatkozóan, hogy az általam elmondott figyelmeztetéseket megértett-e? Tanú: Igen. A Diesel Music 2010. Kft. alkalmazásában állok. Az én közvetlen főnököm, akinek én közvetlenül elszámoltam Matakovics György. Kérdésre elmondom, hogy eseti munkaszerződésben állok a Diesel Music 2010. Kft-vel, a rendezvényen pultosként dolgoztam, emellett abban segítettem, hogy maga az italkészlet megfelelő arányú legyen a korosztályhoz, a vendégszámhoz és a hely nagyságához mérten. Matakovics Györgyöt kb. 2-3 éve ismerem, vendéglátós munka által ismertem meg, együtt
dolgoztunk Törökbálinton. Az ismeretségünk folytán segített abban nekem, hogy amikor nem volt munkám, vagy plusz munkaként, akkor, ha ő rendezvényt szervezett, akkor szólt nekem és pultos munkára alkalmazott. Kb. 7 rendezvényen dolgoztam és segítettem neki pultosként. Ez nem rendszeresen, csupán időközönként történt. Kérdésre elmondom, hogy a West Balkanban egyszer már dolgoztam kb. 2-3 hónapja pultosként. Ea.: Kérem, nyilatkozzon arra vonatkozóan, hogy Matakovics György mivel foglalkozik pontosan? Tanú: Kimondottan a vendéglátás résszel, ezen belül az árurendeléssel, az alkalmazottak felvételével, szervezésével és a szükséges pulteszközök beszerzésével (pl. sörnyitó, mérőeszközök, vásárlók könyve). Ea.: Matakovics György rendszeresen szervezett rendezvényeket, illetve vett részt rendezvények szervezésében? Ő nem szervezte a rendezvényeket, hanem csak a vendéglátás lebonyolításában segített, pl. hogy meglegyen az árlista és minden egyéb ilyesmi, aminek egyébként meg kell felelni. Ea.: Kérem, nyilatkozzon arra vonatkozóan, hogy ő kinek az alkalmazásában állt? Tanú: gondolom, a Diesel Music 2010. alkalmazásában. Ea.: Ezt miből gondolja? Tanú: Mert mindig ugyanaz volt a cég, akinek a képviseletében eljárt. Ő intézte el a rendelést, de erre őt felkérték. Ea.: Kérem, nyilatkozzon arra vonatkozóan, hogy milyen szerepet töltött be a Diesel 2010. Kft-ben? Tanú: Szerintem ugyanolyan eseti megbízásos alkalmazott a cégben, mint én, csak több feladata volt. Ea.: Rendelkezik Ön olyan szerződéssel, amit eseti jelleggel kötött Önnel Matakovics György a Diesel Music 2010 Kft. részéről? Tanú: Nem rendelkezem vele. Ea.: De egyébként létrejött ilyen szerződés, csak Ön nem kapott belőle? Alá kellett Önnek írni bármit is? Tanú: Igen. Ea.: Mit tartalmazott az a szerződés, amit alá kellett írnia?
Tanú: A pultos feladatának leírását, az adataimat, tehát mindent, amit egy munkaszerződésben leír az ember. Ea.: Kérem, nyilatkozzon arra vonatkozóan, hogy a baleset estéjén mikor kezdődött az Ön munkája, mikor érkezett a helyszínre? Délután kettőkor érkeztem meg, mire odaértem, akkorra az áru egyik része le is volt pakolva. két helyről rendeltünk. A Coca Cola-tól és a Team Spirit Kft-től. Én azt ilyenkor szétszortírozom, én határozom meg effektíve, hogy melyik pultba miből mennyi kerüljön. A nehéz áru (uveges, kartonos áru) kerül ki legelőször és azokat vittük is a helyére. A Team Spirites áru felével én 16:00-17:00 óra körül végeztem, akkor jöttek a többiek és velük együtt csináltuk az áru elosztását a továbbiakban (a Coca Cola-t is). Utána ment a pultbetöltést, berendszerezem utána a pultokat, hogy az esztétikailag jól nézzen ki, ha papírhiány volt, vagy pulteszközök hiányoztak pl, akkor azokat pótoltam, vagy szóltam a hiányról. Legelőször a földszintes pulton kezdtünk, majd a IV. emeletre, mert az áru eredetileg is a III. emeletre került. Ea.: Kérem, nyilatkozzon arra vonatkozóan, hogy a beszállítóktól ki vette át papíron az árut? Tanú: Nem én, de nem tudom pontosan, szerintem a Matakovics György. Ea.: Mikor kezdődött a rendezvény? Tanú: 20.00 órára volt kiírva, de csak 20.30 órakor kezdték el beereszteni az embereket, de pontosan nem tudom megmondani, mert én a III. emeleti pultban voltam. Ea.: Tudomása szerint a szervezők hány embert vártak a rendezvényre? Tanú Nem volt erről szó. A Facebookon 3000 embert vártak, mi ezt vettük alapul a rendelésszámra. Ugyanis ennyien jelölték vissza a rendezvényt, hogy ott kívánnak lenni. Ea.: Hány pultos dolgozott az este folyamán? Tanú: Nyolcan. Ea.: Hány pult volt? Tanú: 5. A földszinten egy, a III. emeleten három és a IV. emeleten egy pult volt. Ea.: Nagy tömeg volt a West Balkanban? Tanú: Lehet at mondani, bár ezt a különböző termekhez lehet viszonytani. A IV. emeleten alig voltak, nálunk a Goa pultnál is elég kevesen voltak, de a mellettünk lévő terem például tele volt. A földszinten és a lépcsőn nem tudom, mennyien voltak. Ea.: Volt arra vonatkozóan jelzés, amely eljutott Önhöz, hogy tele van a hely és ne engedjenek be több embert a szórakozóhelyre?
Tanú: Nem. Ea.: Kivel tartotta a kapcsolatot az este folyamán, ki felé jelzett volna ha a saját feladatával gondja van? Tanú: Matakovics Györggyel, de neki is volt épp elég feladata az este folyamán, így én szóltam a többieknek, ha ő üzent, vagy akart valamit. Ea.: Matakovics György a rendezvényen mit csinált, hol tartózkodott? Tanú: Nézegette a pultokat kívülről, hogy minden rendben van-e, de igazából nem nagyon találkoztam vele az este folyamán, csak akkor, amikor szólt, hogy mi történt az 1-2. emeleten. Ea.: Amikor korábban volt rendezvény a West Balkanban, amin ön is részt vett pultosként, ott mekkora embertömeg lehetett? Tanú: Kb. 2000 ember. Ea.: Ezen a mostani rendezvényen kb. mennyi ember lehetett jelen? Tanú: Ezt nagyon nehéz megítélni, szerintem 2300-2500. Előző alkalomkor úgy emlékszem, negyedik emeleten nem volt pult. Ea.: Kérem, nyilatkozzon arra vonatkozóan, hogy Önnek a Papp László név ismerő-e? Tanú: Nem. Ea.: Kérem, nyilatkozzon arra vonatkozóan, hogy Önnek ismerős-e a Csanádi József név? Tanú: Nem. Ea.: Úgy, hogy Joe? Tanú: Igen. Őt onnan ismerem, hogy a Normafa Opener-eket szervezi. Vagy legalábbis ő foglalkozik vele, de engem csak a Matakovics György szokott hívni, ha kell pultos, de pl. a buli után szoktam vele találkozni, beszélni arról, hogy milyen volt a buli, mag ilyesmi. Ea.: Van arról tudomása, hogy ő milyen cég alkalmazásában áll? Tanú: Azt nem tudom. El kívánom mondani, hogy a West Balkanos balesetet követően, amikor miket pultosokat hazaengedtek, mivel nem láttunk semmit a balesetből, Parragh Petivel együtt ott maradtunk és lefotóztuk a pultokat és a hűtőket, hogy ha majd standolni kell, akkor azzal majd tisztában legyünk. Ezt követően bementünk az irodába, tanakodtunk, hogy mit csináljunk, elpakolni nem tudunk,
próbáltunk hívnia Gyurit, akit nem tudtunk utolérni telefonon, mert ő meg már ment be a rendőrségre. Eljöttünk végül az irodából, de onnan magammal hoztam a Diesel 2010. pecsétjét, a számlát, amin az árut rendelték és átvettél, a nyugtatömböt és úgy zártam be az ajtót. Kérdésre elmondom, hogy a pecsétet most át tudom adni, a számlákat pedig a holnapi napon behozom és szintén átadom. Ea.: Kérem, nyilatkozzon arra vonatkozóan, hogy kié a pecsét, azt ki használta? Tanú: Nem tudom. Kérdésre elmondom, hogy csak le volt rakva az asztalra. Kérdésre elmondom, hogy azt az este folyamán nem láttam senki kezében. Ea.: Korábban látta már ezt a pecsétet? Tanú: Gondolom igen. Kérdésre elmondom, hogy ezt egyedül egy dologra használták, áruátvételre. ezzel pl. már én is vettem át árut. Átvételnél kérnek egy pecsétet és egy aláírást. Ilyenkor a saját aláírásomat helyezem el a pecsét mellett. Általában rendszerint a Gyuri veszi át az árut, de ha ő egyéb elfoglaltsága miatt ezt nem tudja megtenni, akkor más veszi át. Gondolom a pecsétet a Gyuri kapta a Diesel 2010-től. Én később, amikor tudtam beszélni a Gyurival, mondtam is neki, hogy elhoztam a pecsétet, a számlákat és egyéb dolgokat. Ea.: Van arról tudomása, hogy ki a Diesel Music 2010. Kft. vezetője? Tanú: Nincs, mert én a Gyurival voltam kapcsolatban. Ea.: A West Balkanban végzett pultosi teendőkért megkapta a fizetését? Ha igen, kitől és mikor? Tanú: Nem még. Kérdésre elmondom, hogy a Gyuritól kapnám meg a pénzt.
A hatóság eljáró tagja felhívja figyelmét, hogy kérelmére a megjelenésével felmerült költséget a külön jogszabályban meghatározott mértékben az eljáró hatóság megállapítja és megtéríti. A(z) személy nyilatkozata a költségtérítési igényről: Költségtérítésre nem tartok igényt. ..........................................
Mást az üggyel kapcsolatban elmondani nem tudok, és nem is kívánok, a felvett jegyzőkönyv az általam elmondottakat helyesen tartalmazza, melyet elolvasás után helybenhagyólag aláírok. A jegyzőkönyv lezárva 2011. január 18. 17 óra 00 perckor.
........................................ Ács Edina r.fhdgy
........................................ Váradi Emil tanú
a nyomozó hatóság részéről
eljárásban résztvevők