Jegyzőkönyv (Magyar Floorball Szakszövetség- Versenybizottsági ülés)
Dátum: 2012.05.29. 18.30 Helyszín: Magyar Sport Háza, 2. emelet 207 Résztvevők: Vörös László (VB elnök), Tóth Dóra, Kiss Tibor, Német Balázs, Pász Mátyás (tagok) Jegyzőkönyvvezető: Vörös László, (elfogadva 3 igen, 2 tartózkodás mellett) Jegyzőkönyv-hitelesítő: Pász Mátyás, (elfogadva 3 igen, 2 tartózkodás mellett)
Napirendi pontok: 1.
Neumann FSE – Debreceni FSE, Erima fiú U19
A jelenlevő Vörös László és Német Balázs, valamint a távollevő Duró Norbert érintettek, így a 7 fős bizottságban a szavazásra jogosultak száma: 4. Jelen vannak: Tóth Dóra, Pász Mátyás, Kiss Tibor. Levezető elnök: Tóth Dóra (2 igen, 1 tartózkodás), jegyzőkönyvvezető: Kiss Tibor (2 igen, 1 tartózkodás)
A mérkőzés nem került lejátszásra, mivel a hazai csapat a termet nem tudta biztosítani; az előző foglalás a Versenyszabályzat (VSZ) várakozásra vonatkozó 20 perces határánál jobban elhúzódott. 2012/05/29/1. határozat: A mérkőzés győztese 5-0-s gólkülönbséggel a Debreceni FSE. A Neumann FSE a VSZ 23.§ szerinti kártérítést nem köteles fizetni, mivel önhibáján kívül nem tudta megrendezni a mérkőzést, valamint a Debreceni FSE számára több ajánlatot is tett a mérkőzés pótlására (lásd 2012/05/29/2. határozat). A határozat 3 igen mellett született.
2.
Debreceni FSE – Neumann FSE, Erima fiú U19
A jelenlevő Vörös László és Német Balázs, valamint a távollevő Duró Norbert érintettek, így a 7 fős bizottságban a szavazásra jogosultak száma: 4. Jelen vannak: Tóth Dóra, Pász Mátyás, Kiss Tibor.
Levezető elnök: Tóth Dóra (2 igen, 1 tartózkodás), jegyzőkönyvvezető: Kiss Tibor (2 igen, 1 tartózkodás)
A mérkőzést a Versenybizottság az U19 válogatott vezetésének kérésére elhalasztotta. A Debreceni FSE terem hiányában nem tudta későbbi időpontban megrendezni a mérkőzést. A Neumann FSE felajánlotta, hogy a mérkőzést, az odavágó pótlásával egyszerre Kartalon játsszák le, melynek terembérleti díját a Debreceni FSE utazási költségével a Neumann FSE állja. A Debreceni FSE nem tudott élni a felkínált lehetőséggel. 2012/05/29/2. határozat: Mivel a mérkőzést a Debreceni FSE nem rendezte meg, a mérkőzés győztese 5-0-s gólkülönbséggel a Neumann FSE. A Debreceni FSE a VSZ 23.§ szerinti kártérítést nem köteles fizetni. A határozat 3 igen mellett született.
3.
SZPK- NOKIA Komárom – Phoenix FSE, Erima fiú U16
A mérkőzést a Phoenix FSE azt több mint 48 órával megelőzően lemondta. 2012/05/29/3. határozat: A mérkőzés győztese az SZPK-NOKIA Komárom csapata 5-0-s gólkülönbséggel. A Phoenix FSE a VSZ 23.§ 3./ b./ pontja szerint átalány kártérítést köteles fizetni, melyből 10.000 Ft az SZPK-NOKIA Komáromot, 5.000 Ft a Magyar Floorball Szakszövetséget illet. A határozat 5 igen mellett született.
4.
SZPK- NOKIA Komárom – Phoenix FSE, Erima fiú U14
A mérkőzést a Phoenix FSE azt több mint 48 órával megelőzően lemondta. 2012/05/29/4. határozat: A mérkőzés győztese az SZPK-NOKIA Komárom csapata 5-0-s gólkülönbséggel. A Phoenix FSE a VSZ 23.§ 3./ b./ pontja szerint átalány kártérítést köteles fizetni, melyből 10.000 Ft az SZPK-NOKIA Komáromot, 5.000 Ft a Magyar Floorball Szakszövetséget illet. A határozat 5 igen mellett született.
5.
Torpedo Justitia – SZPK-NOKIA ’B’, Osztályozó az OB2-ért
Mivel az OB3 döntője elhúzódott, és mivel előreláthatólag mindkét csapatnak lesz lehetősége az OB2-ben való indulásra, ezért a VB az osztályozót nem írta ki. Amennyiben a jövő évi
OB2-es nevezések szükségessé teszik, a VB a csapatokkal egyeztetve kiírja az osztályozót a következő bajnokság előtt. 2012/05/29/5. határozat: A Torpedo Justitia és az SZPK-NOKIA is nevezhet a 2012/2013-as OB2 bajnokságba. Amennyiben a nevező csapatok száma indokolttá teszi, a Versenybizottság a két csapattal egyeztetve két mérkőzésből álló osztályozót ír ki a bajnokság kezdete előtt. A határozat 5 igen mellett született.
6.
Jegyzőkönyvek feltöltése
A bajnokságok lezárásához a jegyzőkönyvek teljes körű feltöltése szükséges. A Versenybizottság pár esetben megállapította, hogy a hazai csapat a versenykiírásban szereplő kötelezettségének nem tett eleget. Ezért a lent felsorolt esetekben a VB felszólítja a hazai csapatot, hogy a versenykiírás szerint a mérkőzés eredményét és eseményeit a hunfloorballra töltsék fel. 2012/05/29/6. határozat: A 7. napirendi pontban felsorolt esetekben (Hiányzó feltöltések alpont az egyes bajnokságoknál) a VB június 10-ig ad haladékot a hazai csapatoknak a jegyzőkönyv hunfloorballra való feltöltéséhez. Amennyiben a feltöltés eddig nem történik meg, a VB automatikusan (újabb határozat nélkül) 3-3 ezer forintra bünteti a hazai csapatot minden esetben. A határozat 5 igen mellett született.
7.
Bajnokságok lezárása
A Versenybizottság (egyes lent részletezett kivételekkel) megállapítja az egyes nagypályás bajnokságok végeredményeit, különdíjasait. 2012/05/29/7. határozat: A nagypályás bajnokságok végeredményeit és különdíjasait a VB az 1. sz. mellékletben szereplőek szerint állapítja meg. A határozat 5 igen mellett született.
1. számú melléklet
1. X3M férfi OB1: a. Hiányzó feltöltések: i. Felsőház: Dunai Krokodilok SE – SZPK-NOKIA Komárom – 19. ford, kiállítások ii. Alsóház: Ares HC ’94 – Szolnok CFK – 18. ford, kiállítások b. Végeredmény: a Hunfloorballnak megfelelően c. Kiesett: Dunaújvárosi Főiskola-Regale Energy Klíma-RFT; Osztályozó: (Szolnok CFK – Neumann FSE) - elnökségi döntés alapján d. Különdíjak: i. Év játékosa (csapatvezetők) – koordinátor irányításával június 10-ig ii. Bajnokság legeredményesebb játékosa: Rácz Domokos (Phoenix FSE, 66) iii. Év felfedezettje (VB választása): Pfneiszli Péter (SZPK NOKIA Komárom, 5 szavazat) további jelöltek: Csipkereki Roland, Dzienkowski Michal, Szobonya Kornél, Tóth Bence iv. Év játékvezetője (JT választása): A VB felkéri a JT-t az év játékvezetőjének megválasztására 2. Salming női OB: a. Hiányzó feltöltések i. Nincs hiányzó b. Végeredmény: a pontok és gólkülönbség a Hunfloorballnak megfelelően, a csapatok sorrendje: 1. Phoenix FSE 2. Tigger Eger 3. SZPK NOKIA Komárom 4. Szolnok Cannibals FK 5. IBK Cartoon Heroes 6. Ares HC ’94 7. Diamonds SK c. Különdíjak i. Év játékosa (csapatvezetők) – koordinátor irányításával június 10-ig ii. Bajnokság legeredményesebb játékosa: Szarvas Veronika (Phoenix FSE, 64) iii. Év felfedezettje: Kiss Dorina (Tigger Eger, 5 szavazat) további jelöltek: Krecz Veronika, Darai Szilvia, Pecsenye Liza, Bajzáth Noémi, Vladár Veronika 3. floorballer.hu OB2 a. Hiányzó feltöltések i. Nyugat: Ares HC 2030 – Kinizsi TTK (6. forduló)
ii. Felsőház: WS HC – Kinizsi TTK (pótolt mérkőzés) b. Végeredmény i. Felsőház: a Hunfloorballnak megfelelően ii. Alsóház: a Hunfloorballnak megfelelően iii. Feljutott az OB1-be: IBK Cartoon Heroes Kiesett az OB3-ba: Ares HC 2030 Osztályozó az OB1-ért: (Szolnok CFK – Neumann FSE) - elnökségi döntés alapján Osztályozó az OB2-ért: (Torpedo Justitia – SZPK NOKIA ’B’) - mivel az OB3 döntője elhúzódott, és mivel előreláthatólag mindkét csapatnak lesz lehetősége az OB2-ben való indulásra, ezért a VB az osztályozót nem írta ki. Amennyiben a jövő évi OB2-es nevezések szükségessé teszik, a VB a csapatokkal egyeztetve kiírja az osztályozót a következő bajnokság előtt. c. Különdíjak i. Év játékosa (csapatvezetők) – koordinátor irányításával június 10-ig ii. Legeredményesebb játékos: Balogh Bence (VESC Lizards, 80) 4. floorballer.hu OB3-OB4 a. Hiányzó feltöltések - nincs b. Végeredmény: floorballer.hu OB3 1. Dunai Krokodilok SE (feljutott az OB2-be) 2. SZPK NOKIA ’B’ (nevezhet az OB2-be az előbbi pont alapján) 3. Paksi FK 4. SZPK NOKIA ’C’ 5-6: Neumann FSE – White Sharks HC (A csapatok június 17-ig közös megegyezéssel lejátszhatják a mérkőzést. Amennyiben az nem történik meg, mindkét csapat a bajnokság 5. helyén végzett) 7-8: Theresa Town Glabers – Hevesi FSE (A csapatok június 17-ig közös megegyezéssel lejátszhatják a mérkőzést. Amennyiben az nem történik meg, mindkét csapat a bajnokság 7. helyén végzett) 9. Dunaújvárosi Főiskola-Regale Energy Klíma-RFT 10. Miskolci FE floorballer.hu OB4 1.: Szegedi FE 2. Fekete Ló Ajka FE 3. Corvinus FT 4. Siketek SC Határozat: Dombóvár – Diamonds SK: 5-0, egyhangú 5. Dombóvári FSE (A Diamonds SK és a Dombóvári FSE nem tudott megegyezni a helyosztó lejátszásáról, ezért a az 5. és 6. helyezésről a VB döntött) 6. Diamonds SK c. Különdíjak: i. Év legeredményesebb játékosa: a koordinátor közli a június 10. után
5. Erima Lány U16: a. Hiányzó feltöltések: i. Ares/Deák – Ares/Paks ii. Ares/Paks – Ares/Deák b. Végeredmény: a Hunfloorballnak megfelelően: 1. Phoenix FSE 2. Ares/Paks 3. Ares/Deák c. Különdíjak: Legeredményesebb játékos: a koordinátor közli a hiányzó jegyzőkönyvek feltöltése után 6. Erima Fiú U19 a. Hiányzó feltöltések: i. Neumann FSE – Phoenix FSE b. Végeredmény: a pontok és gólkülönbség a Hunfloorballnak megfelelően, a csapatok sorrendje: 1. Phoenix FSE 2. Neumann FSE 3. Szolnok CFK 4. Debreceni FSE 5. Miskolci FE 6. DF-REK-RFT c. Különdíjak: Legeredményesebb játékos: Tóth Bence (Szolnok CFK, 44) 7. Erima fiú U16 a. Hiányzó feltöltések: nincs b. Végeredmény: a Hunfloorballnak megfelelően c. Különdíjak: Legeredményesebb játékos: Pfneiszli Péter (SZPK-NOKIA Komárom, 30) 8. Erima fiú U14 a. Hiányzó feltöltések: i. Vajda-White Sharks – Dunai Krokodilok SE ii. Vajda-White Sharks – Torpedo Justitia iii. Vajda-White Sharks – Ares HC ’94 b. Végeredmény: i. Alapszakasz: a pontok és gólkülönbség a Hunfloorballnak megfelelően (a 1517. fordulók kivételével), a csapatok sorrendje: 1. Dunai Krokodilok SE 2. SZPK-NOKIA Komárom 3. Phoenix FSE 4. Torpedo Justitia 5. Vajda-White Sharks HC 6. IBK Cartoon Heroes 7. Lizards FT
8. Ares HC ’94 ii. Rájátszás: a pontok és gólkülönbség a Hunfloorballnak megfelelően (a felsőházban a 15-17. fordulók, az alsóház külön bajnokságban), a bajnokság végeredménye: 1. Dunai Krokodilok SE 2. SZPK-NOKIA Komárom 3. Phoenix FSE 4. Torpedo Justitia 5. Vajda-White Sharks HC 6. Lizards FT 7. IBK Cartoon Heroes 8. Ares HC ’94 c. Különdíjak: Legeredményesebb játékos: a koordinátor közli a hiányzó jegyzőkönyvek feltöltése után 9. Női Magyar Kupa: a. Hiányzó feltöltések: nincs b. Végeredmény: 1. Tigger Eger 2. Szolnok CFK c. Különdíjak: nincs 10. Férfi Magyar Kupa: a. Hiányzó feltöltések: i. Paksi FK – White Sharks HC b. Végeredmény: 1. SZPK NOKIA Komárom 2. IBK Cartoon Heroes c. Különdíjak: nincs