JEGYZŐKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK 2015. június 17-én 14,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye:
Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében
Jelen vannak: Katanics Sándor Baumgartner Lajos Dr. Strenner Zoltán Halmay György Takács László Szilárd Darvas Bence Sárándi Balázs
a a a a a a a
Bizottság Bizottság Bizottság Bizottság Bizottság Bizottság Bizottság
elnöke alelnöke tagja tagja tagja tagja tagja
A Bizottsági ülésen részt vettek: Némedi Lajos Scher Ágota Horváthné Csere Anikó Dr. Dancs Judit Darida Zsuzsa Kőhegyi Imre Józsa Tamás Győrffy József Kovács Zoltán
alpolgármester irodavezető csoportvezető csoportvezető személyzeti referens közterület hasznosítási ügyintéző kabinetfőnök, irodavezető Intézmény Szolgáltató Szervezet igazgatója irodavezető
Katanics Sándor, a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság elnöke köszöntötte a megjelenteket. Megállapította, hogy a Bizottság 7 tagjából 7 tag jelen van, így a Bizottság határozatképes. Jelezte, hogy kettő sürgősségi indítvány érkezett a Bizottsághoz tegnapelőtt, illetve a tegnapi nap folyamán. Bízik abban, hogy mindenkinek sikerült áttanulmányozni. Az első sürgősségi indítvány a már meglévő egyik előterjesztéshez kapcsolódik, mely részben a költségvetés módosításáról, részben a közösségi közlekedés központi költségvetés általi támogatásáról, részben a Veszprémi Petőfi Színház által nyújtott támogatás jóváhagyásáról szól, ehhez jött D./ pontként a „Döntés a városi lap kiadásával kapcsolatos pénzügyi kötelezettségvállalásról” tárgyú előterjesztés. Kérte a Bizottság tagjainak állásfoglalását abban, elfogadják-e a sürgősségi indítványt és a Bizottság felveszi-e az ülés napirendi pontjai közé az előterjesztést. A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság jelenlévő 7 tagja 7 igen szavazattal, egyhangúan meghozta a következő határozatot.
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Költségvetési Bizottságának
78/2015. (VI. 17.) számú határozata a „D./ Döntés a városi lap kiadásával kapcsolatos pénzügyi kötelezettségvállalásról” tárgyú előterjesztés megtárgyalására vonatkozó sürgősségi indítványról Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága megtárgyalta a „D./ Döntés a városi lap kiadásával kapcsolatos pénzügyi kötelezettségvállalásról” tárgyú előterjesztés megtárgyalására vonatkozó sürgősségi indítványt, azt elfogadja. Az előterjesztést felveszi a Bizottság 2015. június 17-i napirendjei közé.
Katanics Sándor, a Bizottság elnöke: A másik sürgősségi indítvánnyal beterjesztett előterjesztés a „Döntés és előzetes pénzügyi kötelezettségvállalás a Vetési Albert Gimnáziumnak helyet adó ingatlan fejlesztésére irányuló beruházás tárgyában” tárgyú előterjesztés. Kérte a Bizottság tagjait foglaljanak állást a sürgősségi indítvánnyal és a napirendi pontok közé való felvétellel kapcsolatban. A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság jelenlévő 7 tagja 7 igen szavazattal, egyhangúan meghozta a következő határozatot. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Költségvetési Bizottságának
79/2015. (VI. 17.) számú határozata a „Döntés és előzetes pénzügyi kötelezettségvállalás a Vetési Albert Gimnáziumnak helyet adó ingatlan fejlesztésére irányuló beruházás tárgyában” tárgyú előterjesztés megtárgyalására vonatkozó sürgősségi indítványról
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága megtárgyalta a „Döntés és előzetes pénzügyi kötelezettségvállalás a Vetési Albert Gimnáziumnak helyet adó ingatlan fejlesztésére irányuló beruházás tárgyában” tárgyú előterjesztés megtárgyalására vonatkozó sürgősségi indítványt, azt elfogadja. Az előterjesztést felveszi a Bizottság 2015. június 17-i napirendjei közé.
Katanics Sándor, a Bizottság elnöke kérte a Bizottság tagjait foglaljanak állást a Bizottsági ülés napirendjével kapcsolatban, figyelembe véve a előzőekben felvett két napirendi pontot is.
2
A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság jelenlévő 7 tagja 7 igen szavazattal, egyhangúan meghozta a következő határozatot. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Költségvetési Bizottságának
80/2015. (VI. 17.) számú határozata a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság 2015. június 17-i ülésének napirendjéről Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Pénzügyi Költségvetési Bizottsága jelen ülés napirendjét a következők szerint fogadja el:
és
1. D./ Döntés a városi lap kiadásával kapcsolatos pénzügyi kötelezettségvállalásról Az előterjesztés előadója:
Porga Gyula polgármester
2. Döntés és előzetes pénzügyi kötelezettségvállalás a Vetési Albert Gimnáziumnak helyet adó ingatlan fejlesztésére irányuló beruházás tárgyában Az előterjesztés előadója:
Porga Gyula polgármester
3. Választókerületi Keret felhasználása Az előterjesztés előadója:
Kovács Zoltán irodavezető
4. A./ Döntés Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 2015. évi költségvetésről szóló 8/2015. (II. 26.) önkormányzati rendeletének módosításáról B./ Döntés a helyi közösségi közlekedés központi költségvetés által biztosított támogatásának igényléséről C./ Döntés a Veszprémi Petőfi Színház által a Veszprémi AutiSpektrum Egyesületnek nyújtandó támogatás jóváhagyásáról Az előterjesztés előadója:
Porga Gyula polgármester
5. A./ VMJV Egyesített Bölcsődéje Alapító okiratának módosítása B./ Az Intézményi Szolgáltató Szervezet Alapító okiratának módosítása Az előterjesztés előadója:
Porga Gyula polgármester
6. Döntés Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Magyarországi Evangélikus Egyház között létrejött haszonkölcsön szerződés átruházásáról Az előterjesztés előadója:
Némedi Lajos alpolgármester
3
7. Döntés a közétkeztetés haszonkölcsönbe adásáról Az előterjesztés előadója:
közfeladat
ellátásához
szükséges
helyiségek
Porga Gyula polgármester
8. Döntés az „Otthon Melege Program” pályázati felhívás módosításáról Az előterjesztés előadója:
Porga Gyula polgármester
9. Döntés a Veszprém, 071/6, 071/7, 071/8, 071/11 és 071/15 hrsz alatti (Pápai út mögötti Sósköves) ingatlanok más célú hasznosításának kezdeményezéséről Az előterjesztés előadója:
Brányi Mária alpolgármester
10. Döntés Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Program intézkedési terv részének felülvizsgálatáról Az előterjesztés előadója:
Porga Gyula polgármester
11. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2015. II. félévi munkatervének meghatározása Az előterjesztés előadója: 12. Beszámoló a Veszprémi tevékenységéről Az előterjesztés előadója:
Porga Gyula polgármester Települési
Bizottság
2015.
I.
félévi
Brányi Mária alpolgármester
13.Pénzügyi és Költségvetési meghatározása Az előterjesztés előadója:
Értéktár
Bizottság
2015.
II.
félévi
munkatervének
Katanics Sándor, Pénzügyi és Költségvetési Bizottság elnöke
14. Egyebek
Az előterjesztések az alábbi portálon http://www.veszprem.hu/veszpremieknek/önkormanyzat/ eloterjesztesek
rendelkezésre álltak: bizottsagok/bizottsagi-
NAPIREND TÁRGYALÁSA 1. D./ Döntés a városi lap kiadásával kapcsolatos pénzügyi
kötelezettségvállalásról 4
Előterjesztő: Porga Gyula polgármester
Az előterjesztéssel kapcsolatban észrevétel, kérdés, vélemény nem merült fel, így a Bizottság Elnöke kérte jelenlévőket, foglaljanak állást az előterjesztés megtárgyalásával, illetve a határozati javaslattal kapcsolatban A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság jelenlévő 7 tagja 5 igen szavazattal, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett meghozta a következő határozatot. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Költségvetési Bizottságának
81/2015. (VI. 17.) számú határozata „D./ Döntés a városi lap kiadásával kapcsolatos pénzügyi kötelezettségvállalásról” tárgyú előterjesztésről Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága megtárgyalta a „D./ Döntés a városi lap kiadásával kapcsolatos pénzügyi kötelezettségvállalásról” tárgyú előterjesztést. A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek az előterjesztés megtárgyalását és az előterjesztéshez tartozó, a városi lap kiadásával kapcsolatos pénzügyi kötelezettségvállalásról szóló határozati javaslat elfogadását.
2. Döntés és előzetes pénzügyi kötelezettségvállalás a Vetési Albert Gimnáziumnak helyet adó ingatlan fejlesztésére irányuló beruházás tárgyában Előterjesztő:
Porga Gyula polgármester
Katanics Sándor, a Bizottság elnöke: A címmel kapcsolatban, - nem kötözködésként, - ha szabad megjegyezni, amikor először végigolvasta, olyan következtetést vont le, vesz az Önkormányzat egy ingatlant és a Vetési Albert Gimnázium oda fog átkerülni. Sejti, hogy miért akart ez a bonyolult cím ilyen formát ölteni, de egészen egyszerűen arról van szó, - elolvasva az előterjesztést, hogy egy rendkívüli lehetőség adódik a Vetési Albert Gimnázium tornatermének, öltözőinek a felújítására, 102 millió forint TAO-pénzből. Nyilván ehhez a következő költségvetési évre majdnem 30 millió forint előzetes kötelezettségvállalást kell az Önkormányzatnak elfogadnia, hiszen a felújítási költség 30 %-át az Önkormányzatnak kell vállalni. Akarják ezt a megújulást és abban az ingatlanban, ami a Vetési Albert Gimnázium nevet viseli. Az lenne a tiszteletteljes javaslata, ha ennek lehet egy kicsit jobb címet adni, - nem valami jogszabályi előírás, - akkor szerencsés lenne, mert akik elolvasták az előterjesztést megértették mit takar, de egy laikus nem biztos, hogy érti, miről van szó. Sokszor szerencsés, ha már a 5
címből is kiderül, miről akarnak dönteni. Elnézést kér, nem magyar tanár, de az igazat megvallva megmutatta magyar tanároknak is a címet és rendkívül sikeresnek tűnt, ők is nagyot néztek. Baumgartner Lajos, a Bizottság alelnöke: Ő egyáltalán nem akadt meg a nyelvtani, vagy magyartalanság tekintetében, ő inkább örömét fejezte ki abbéli szándékuknak, - mivel nagyon régóta tesznek már kísérletet, - hogy történne ott valamiféle fejlesztés, hiszen a Vetési Gimnázium tornacsarnoka nem egy XXI. századnak megfelelő tornacsarnok. Emiatt őt nem igazán a cím érdekli, hanem maga a fejlesztés és az, hogy ekkora összeget tudnak az intézménybe hozni, az meg különösen nagyon fontos számára, hiszen a körzetéhez tartozik maga az intézmény és hál’ istennek történik ott valami. Azt kéri a Tisztelt Bizottságtól, messzemenőkig támogassák, hiszen a pályázati forrásból ezt a beruházást meg tudják valósítani. Ez számukra nagyon fontos, hiszen a sportcsarnok kihasználtsága is nagyon magas. Lehet, hogy még több sportbéli dolgot kellene bevinni és nem egyházi dolgokra bérbe adni, Ő inkább annak örülne jobban, ha ebbéli kihasználtsága lenne nagyobb a sportcsarnoknak. Természetesen minden bevétel bevétel, s erre kötelezték intézményeiket és cégüket, hogy minél több bevételt produkáljon, de örüljenek ennek a lehetőségnek és bízik abban, hogy sikeres lesz a pályázat. Sárándi Balázs, a Bizottság tagja: Ő is örül a Vetési Gimnázium sportcsarnokánál történő felújításnak, támogatandónak érzi ezt a tevékenységet. Megnézve a számokat azonban sok-sok furcsaságot talált, ugyanis itt nem új épületről van szó, hanem felújításról és felújításnál itt költségbecslés van. Igazából nem lát részletezve műszaki tartalmat, ezért nem érti, hogy pl. öltözőknél mi kerül m2-ként 150 eFt-ba, az orvosi+ tanárinál úgyszintén? Tudvalevő, hogy kb. 300 eFt-ból m2-ként újonnan fel lehet építeni egy létesítményt, itt meg 150 eFt csak a felújítás. Vagy pl. a parkettacsiszolás, lakkozás 5 eFt/m2, óriási felületen, ahol gazdaságosan lehet csiszolni nagy gépekkel. Sok olyan tételt lát az előterjesztés mellékletében, amiért fel kell vetnie azt a gyanút, hogy adott esetben lehetőség van túlszámlázásra, vagy ha már a költségvetési összeget elnyeri az adott létesítmény, akkor rá is kényszerül gyakorlatilag az Önkormányzat, a vállalkozó is, hogy túlszámlázzon, hiszen az elnyert összeget fel kell használni. Még egyszer hangsúlyozza, örül a Vetési Albert Sportcsarnok felújításának csak ezek a számok ellenérzéseket keltettek benne, természetesen meg lehet ezt cáfolni. Baumgartner Lajos, a Bizottság alelnöke: Vitatkozni szeretne Szakértő úrral. Az építőiparos múltból kifolyólag tudni lehet, hogy néha egy felújítás drágább, mint egy új kivitelezés, ezért azt kéri, hogy előzetesen ne tételezzenek fel semmit, s ne vonjanak le olyan következtetéseket, hogy már alapba beépítenek bizonyos dolgokat, arról nem is beszélve, hogy itt egy közbeszerzési eljárás lesz, tehát még semmi nincs kőbe vésve. Szeretnék, ha egy XXI. századnak megfelelő létesítményegység alakulna itt ki és bizonyos technikai dolgok is bele fognak itt kerülni. Mélyen elzárkózik ilyen feltételezésektől és kéri Szakértő urat is ne feltételezzen fel ilyen dolgokat.
6
Halmay György, a Bizottság tagja: Csatlakozna Alelnök úrhoz. Abban a szerencsés helyzetben van, hogy sportcsarnokot működtethet és el tudja mondani azt, hogy egy olyan sportcsarnokot, melyben több csoport tartja testnevelés óráját. Tudja, hogy hányszor nyitják meg a csapot, hányszor zárják el, hányszor romlik el, hányszor romlik el a villanykapcsoló, villanyvezeték és micsoda terhelésnek van kitéve a sportpadló. Az nem olyan, mint egy nappaliban a parketta. Ahogy az árakat megnézte, belegondolt abba, hogy vizesblokknál a vízvezeték cseréjéhez meg a szennyvízelvezető cseréjéhez fel kell szedni a csempét, járólapot, komoly bontási költségek is vannak. Ő ezeket nem pénzügyi, vagy építészeti szakemberként a gyakorlati életből szedett tapasztalatai alapján egyáltalán nem látja irreálisan. Véleményként ez az egyik, amit hozzá kívánt szólni, a másik, hogy kevés ilyen nagyméretű tornacsarnokkal rendelkezik a város. Egy ilyen nagyméretű tornacsarnok, amelyik NB I-es kosárlabda-mérkőzés megrendezéséhez is, NB I-es kézilabda-mérkőzés megrendezéséhez is megfelelő. Megfelel a sportszakmai előírásoknak a vonalak faltól-falig tartó távolsága, az öltöző megadott m2 nagyságú, stb. és megfelel a különböző előírásoknak. Azzal hogy egy ilyet fel tudnak újítani, azzal a minőségi sport lehetőségeit tovább tudják biztosítani, s számára ez nagyon nagy öröm. Főleg azért, mert a városban sajnos a létesítmények, sportági létesítmények helyzete a város sportolóinak a sportteljesítménye alatt van és jó lenne, ha legalább megközelítené azt a szintet, amit a város sportolói nyújtanak. Sárándi Balázs, a Bizottság tagja: Azzal fejezte be előző hozzászólását, hogy természetesen meglehet cáfolni, ahogy hallott is cáfolatot. Attól függetlenül ő úgy érzi, hogy a számok mögött, - annak ellenére, hogy ennek a résznek az a neve, hogy Vetési műszaki tartalom, - azt a műszaki tartalmat, amit egyébként elvárna egy ilyen előterjesztéstől, nem látja. Nem látja azt, hogy az öltöző 251,6 m2-énél a 150 eFt/m2 árban mi van benne, pl. csempe leszedés ennyi m2, akkor az ember tudja mondani jogos, nem jogos. Nem látja mögötte a valódi, részletes műszaki tartalmat, ezért mondta azt, hogy a veszély fennáll. Nem azt mondta, hogy ez így lesz, azt mondta a veszély fennáll. Ha látja mögötte, hogy hány m2 ebből ennyi, akkor nem lehet mellébeszélni, akkor ott annyi van, stb. Ha van mögötte egy konkrét költségvetés, akkor azt mondja az ember, hogy rendben. Ez egy előterjesztés, azért mondta, hogy itt bizony hiányzik ez, mert nem szeretné, ha így lenne. Józsa Tamás kabinetfőnök, irodavezető: Szakirodák vannak a Hivatalba, ezért a megfelelő szakiroda készítette ezt a költségbecslést és a piaci viszonyoknak megfelel. Egyébként van hozzá egy részletes műszaki leírás is, ez egy olyan részletes és olyan terjedelmű dokumentum, ami idegen az előterjesztések műfajától. Ettől függetlenül egyeztet az előterjesztővel, ha úgy dönt, akkor be tudják csatolni az előterjesztéshez. Katanics Sándor, a Bizottság elnöke: A betekintés lehetősége adott, úgy gondolja, hogy akinek igénye van rá az meg tudja tekinteni. Köszöni a választ és annyival kiegészítené, hogy gyakorló képviselőként tudja, ha az ember a részletes számításba be akar tekinteni betekinthet, ő is ezt javasolja. Magának, egyébként a mellékletnek egészen pontosan költségbecslés a címe, ezt ő is akceptálja. 7
Ellenzéki képviselőként majd, amikor megvalósul megnézi, megfelel-e az előzetes elképzeléseknek, akkor ellenőrzi, ahogy lehetősége van, - ahogy már többször megtette, és ha úgy alakul, akkor megteszi. Előre nem menne. Itt egy teljesen általános, - az eddigi tapasztalatokat figyelembe véve - egy olyan költségbecslés készült, ami nincs kőbe vésve, ennél remélhetőleg olcsóbban is megvalósul. A közbeszerzésnek is pont ez a lényege, esetleg sikerüljön ez alá az ár alá menni és ilyen módon az Önkormányzatnak is kevesebbe kerül. Most azt látják, hogy a 70:30 arányban TAO pénz és az Önkormányzat előzetes kötelezettségvállalása fogja a pénzügyi fedezetet megadni ahhoz, hogy ez az elképzelés megvalósuljon és ezt ő maximálisan támogatja. Magával a címmel kapcsolatban, - ha szabad röviden visszatérni rá, - csak jobbító szándékú volt a felvetése, semmiféle kötözködés nincs benne. Kíváncsi, hogy van-e valami előírás, hogy ilyen címet kell adni, mert ide se úgy jöttek, hogy Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingatlana Polgármesteri Hivatal, a Lovassy László Gimnázium is ingatlanon fekszik, stb. Ez számára egy kicsit furcsa, de ha így kell leírni, így írják le - de ezt nem értette, azért vetette fel. Az viszont sokkal inkább érdekli, - az előterjesztésből nem derül ki -, hogy a következő tanévben – de ezt biztos a holnapi bizottsági ülésen Elnök úrék vizsgálni fogják – mennyire fogja zavarni a nevelési – oktatási munkát a felújítás, hiszen, ha jól értelmezi 2016-ban, a tanév egy részében lesz a megvalósulás időszaka. Beszéltek-e az iskolával, megoldhatóe közben a mindennapos testnevelés? Ez érdekelné. Halmay György, a Bizottság tagja: Még nem beszélték meg, majd holnap a bizottsági ülésen megbeszélik. Józsa Tamás kabinetfőnök, irodavezető: A KLIK, mint az intézmény fenntartója tisztában van a fejlesztéssel. Úgy tudja, hogy a helyszíni bejárások alkalmával a tantestület képviselői is részt vettek az egyeztetéseken és ez már egy túlhaladott kérdéssé vált. Nyilván a Bizottság ezt követően fog tárgyalni, a szakbizottságnak is ugyanezt a tájékoztatást fogják adni. Ő úgy gondolja, hogy körbe van járva ez a kérdéskör. Jegyzői utasítás vonatkozik egyébként az előterjesztések technikai elkészítésére. Abban az van nyilvánvalóan, hogy a címnek a tartalmat kell tükröznie. Az a hiba lehet, hogy elkövetődött, hogy minél több információt szerettek volna a címbe belefoglalni és ezért a tartalom kicsit furcsán jelenik meg, de át fogják gondolni a jobbító szándékú javaslatot. Katanics Sándor, a Bizottság elnöke: Csak annyit, hogy az előterjesztésből világosan kiderül, hogy a KLIK pénzt ugyan nem ad, de rábólintott a felújításra. Számára fontos volt, hogy az iskola hogyan tudja mindennapos feladatait megoldani. Scher Ágota irodavezető: Nem akar nyelvészkedni, biztos mindenkinek igaza van, aki ebben a témakörben felszólalt, de jogi szempontból ez az egzakt elnevezés, ugyanis itt az intézmény, mint oktatási intézmény és az épület két különálló jogviszonyt képvisel, hiszen az ingatlan az Önkormányzat tulajdona, az intézmény fenntartója pedig a KLIK és valószínű, hogy ezért született ez a fajta elnevezés.
8
Katanics Sándor, a Bizottság elnöke: Akkor ez nem is nyelvészkedés, hanem óriási szakmai tapasztalat. Köszöni a segítőszándékú megjegyzést. Az előterjesztéssel kapcsolatban több észrevétel, kérdés, vélemény nem merült fel, így Katanics Sándor, a Bizottság Elnöke kérte jelenlévőket, foglaljanak állást az előterjesztéssel és az előterjesztéshez tartozó határozati javaslattal kapcsolatban. A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság jelenlévő 7 tagja 6 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett meghozta a következő határozatot. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Költségvetési Bizottságának
82/2015. (VI. 17.) számú határozata „Döntés és előzetes pénzügyi kötelezettségvállalás a Vetési Albert Gimnáziumnak helyet adó ingatlan fejlesztésére irányuló beruházás tárgyában” tárgyú előterjesztésről Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága megtárgyalta a „Döntés és előzetes pénzügyi kötelezettségvállalás a Vetési Albert Gimnáziumnak helyet adó ingatlan fejlesztésére irányuló beruházás tárgyában” tárgyú előterjesztést. A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek az előterjesztés megtárgyalását és az előterjesztéshez tartozó határozati javaslat elfogadását.
3. Választókerületi Keret felhasználása Előterjesztő:
Kovács Zoltán irodavezető
Az előterjesztéssel kapcsolatban észrevétel, kérdés, vélemény nem merült fel, így a Bizottság Elnöke kérte jelenlévőket, hogy foglaljanak állást az előterjesztéssel és az előterjesztéshez tartozó határozati javaslattal kapcsolatban. A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság jelenlévő 7 tagja 5 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett meghozta a következő határozatot. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Költségvetési Bizottságának
83/2015. (VI. 17.) számú határozata „Választókerületi Keret felhasználása” tárgyú előterjesztésről
9
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága átruházott hatáskörében eljárva a Választókerületi Keret felhasználásával kapcsolatban elfogadja az alábbiakban felsorolt képviselői javaslatokat: 1. sz. választókerület, képviselő: Czaun János 1. VMK támogatása: (Rendezvények költségeire)
130 000,- Ft
1. sz. vk. összesen:
130 000,- Ft
2. sz. választókerület, képviselő: Takács László 1. Növények beszerzésére:
17 000,- Ft
2. sz. vk. összesen:
17 000,- Ft
7. sz. választókerület, képviselő: Tóth Györgyi 1. Rendezvények költségeire: (Kolostorok és Kertek Kft. területén) 7. sz. vk. összesen:
200 000,- Ft
200 000,- Ft
8. sz. választókerület, képviselő: Ovádi Péter 1. Villanyszerelési munkák költségeire: (Botev Ált. Isk. részére) 8. sz. vk. összesen:
100 000,- Ft
100 000,- Ft
9. sz. választókerület, képviselő: Baumgartner Lajos 1. Villanyszerelési munkák költségeire: (Botev Ált. Isk. részére) 9. sz. vk. összesen:
100 000,- Ft
100 000,- Ft
10. sz. választókerület, képviselő: Némedi Lajos 1. Hulladékgyűjtő zsákok beszerzésére: 2. VMK támogatása: (Nyugdíjas rendezvények költségeire) 10. sz. vk. összesen:
150 000,- Ft 100 000,- Ft
250 000,- Ft
11. sz. választókerület, képviselő: Halmay György 1. VMK támogatása: (Nyugdíjas rendezvények költségeire) 11. sz. vk. összesen:
170 000,- Ft
170 000,- Ft
10
Határidő: 2015. december 31. Felelős: Kovács Zoltán irodavezető
4. A./ Döntés Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 2015. évi költségvetésről szóló 8/2015. (II. 26.) önkormányzati rendeletének módosításáról B./ Döntés a helyi közösségi közlekedés központi költségvetés által biztosított támogatásának igényléséről C./ Döntés a Veszprémi Petőfi Színház által a Veszprémi AutiSpektrum Egyesületnek nyújtandó támogatás jóváhagyásáról Előterjesztő:
Porga Gyula polgármester
Sárándi Balázs, a Bizottság tagja: A számoknál talált érdekességeket. Az egyik, ahol jelentős mértékben nőtt az előirányzat az az Utcazene fesztiválon túl a különböző városi rendezvényeknek a támogatása, egyéb rendezvények címszónál. Milyen plusz rendezvények jöttek be, hogy megnőtt a költségvetés? Másik kérdése, hogy kb. 10 millió forinttal megnőtt a kártérítésre fordítható összeg. Milyen kártérítési ügyek jöttek be, amiért 10 millió forinttal meg kellett emelni? A harmadik észrevétele a kéményseprési tevékenységnél jelentős mértékben megnőtt az előirányzat, akkor, amikor tudomása szerint a kéményseprési tevékenységet most akarják máshová átrakni, nem önkormányzati feladat lesz. Katanics Sándor, a Bizottság elnöke: Ő elsősorban a személyi juttatás oldalt nézte, hogy az intézményeknél a személyi juttatások a tavalyi költségvetési évhez képest hogyan módosultak és konkrétan az Intézményi Szolgáltató Szervezet is érdekelte. Nagyon érdekelné, hogy tavaly februárban, amikor indult 226 millió forint volt a személyi juttatás, most lassan eléri a 270 millió forintot a módosítás eredményeként. Ez nem végkielégítés vagy jubileumi jutalomból ered, de - tanulni szeretne, - mi okozza a majdnem 20 %-os emelkedést egy, másfél év alatt a személyi juttatások esetében? Scher Ágota irodavezető: Nem tudja Sárándi úr milyen táblázatokat nézett meg, mert a kéményseprői tevékenységnél semmiféle módosítás nem történt a mostani költségvetés módosításban. Erre a kérdésre nem tud válaszolni. Egyébként, ha a mellékleteket megnézi, az úgynevezett összefoglaló melléklet, amivel indul az összes melléklet, abban az összes kiadás részletezve van, minden egyes jogcímen, ezért nem igazán tudja, mire gondol Sárándi úr. Sárándi Balázs, a Bizottság tagja: Az 5-ös táblában volt, a 68. sorban van költségvetés módosítás. Scher Ágota irodavezető: Igen, de ott nem módosult a költségvetés. Ha megnézi a 68-as sort, ott semmilyen módosítás nincs. Módosított előirányzat van, 11
ami még áprilisban, a pénzmaradvány következtében történt, mivel áthúzódott egy kifizetés tavalyról, annak a forrásaként. A mostani költségvetés módosításnál nincs ott semmi. A „módosítás” sorban nulla szerepel. Elnök úr által feltett kérdésre nem igazán tud válaszolni, utána kell néznie. Az biztos, hogy a jubileumi jutalom, soros előrelépések, korrekció, minimálbér változása ott, abban az intézményben, ahol meglehetősen magas a takarítói létszám okozott változást, de összességében most nem tudja megmondani. Később tud erre a kérdésre válaszolni. Katanics Sándor, a Bizottság elnöke: Köszöni, neki megfelel a válasz később is. A helyi közösségi közlekedés támogatásával kapcsolatban jól vélelmezi-e, hogy van remény a támogatásra? Scher Ágota irodavezető: Igen, van rá remény, de ez a bírálati szempontok függvénye, sok tényező befolyásolja, hogy mennyi támogatást kap a város. Körülbelül annyit, mint eddig, 40 millió forintot. Hosszú évek óta körülbelül ez a nagyságrend, ami körül a támogatás van. Katanics Sándor, a Bizottság elnöke: A város sokkal többet fordít erre a célra, mint amennyit kap, de ez így szokott lenni. Scher Ágota irodavezető: A Petőfi Színházzal kapcsolatos előterjesztés egy nagyon érdekes eset. A Színházban színházi jegyértékesítési rendszeren keresztül ment az előadás, s innentől fogva nem tudja más jogcímen odaadni a befolyt összeget annak, akinek a javára rendezték a jótékonysági estet, csak támogatás formájában. Költségvetési szerv pedig támogatást csak úgy adhat, hogy a fenntartó hozzájárul. A Színház a rendezvénynek a helyet biztosította és a lebonyolítást végezte. Katanics Sándor, a Bizottság elnöke: Ha emlékei nem csalnak régebben nem voltak ilyen jellegű előterjesztések. Scher Ágota irodavezető: Ezek a rendezvények vagy nem a jegyértékesítési rendszeren keresztül történtek, vagy az adott szervezet kibérelte a színháztermet, aki a jótékonysági rendezvény jogosultja volt. Az egy számlás tevékenység volt. Ebben az esetben a Színház jegyrendszerén keresztül ment, így fel kellett tüntetni a Színház költségvetésében és úgy odaadni a jogosultnak, mintha támogatás lenne. A hatályos jogszabályok értelmében a támogatás a fenntartó hozzájárulásával történhet. Az előterjesztéssel kapcsolatban több észrevétel, kérdés, vélemény nem merült fel, így a Bizottság Elnöke kérte jelenlévőket, hogy foglaljanak állást „A./ Döntés Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 2015. évi költségvetésről szóló 8/2015. (II. 26.) önkormányzati rendeletének módosításáról” tárgyú előterjesztéssel és az előterjesztéshez tartozó rendelettervezettel kapcsolatban.
12
A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság jelenlévő 7 tagja 5 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett meghozta a következő határozatot. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Költségvetési Bizottságának
84/2015. (VI. 17.) számú határozata „A./ Döntés Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 2015. évi költségvetésről szóló 8/2015. (II. 26.) önkormányzati rendeletének módosításáról” tárgyú előterjesztésről Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága megtárgyalta a „A./ Döntés Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 2015. évi költségvetésről szóló 8/2015. (II. 26.) önkormányzati rendeletének módosításáról” tárgyú előterjesztést. A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek az előterjesztés megtárgyalását és az előterjesztéshez tartozó, az Önkormányzat 2015. évi költségvetésről szóló 8/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló rendelet-tervezet elfogadását.
A Bizottság Elnöke kérte jelenlévőket, hogy foglaljanak állást a „B./ Döntés a helyi közösségi közlekedés központi költségvetés által biztosított támogatásának igényléséről” tárgyú előterjesztéssel és az előterjesztéshez tartozó határozati javaslattal kapcsolatban. A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság jelenlévő 7 tagja 7 igen szavazattal, egyhangúlag meghozta a következő határozatot. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Költségvetési Bizottságának
85/2015. (VI. 17.) számú határozata „B./ Döntés a helyi közösségi közlekedés központi költségvetés által biztosított támogatásának igényléséről” tárgyú előterjesztésről Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága megtárgyalta a „B./ Döntés a helyi közösségi közlekedés központi költségvetés által biztosított támogatásának igényléséről” tárgyú előterjesztést. A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek az előterjesztés megtárgyalását és az előterjesztéshez tartozó, a helyi közösségi közlekedés központi költségvetés által biztosított támogatásának igényléséről szóló határozati javaslat elfogadását.
13
A Bizottság Elnöke kérte jelenlévőket, hogy foglaljanak állást a „C./ Döntés a Veszprémi Petőfi Színház által a Veszprémi AutiSpektrum Egyesületnek nyújtandó támogatás jóváhagyásáról” tárgyú előterjesztéssel és az előterjesztéshez tartozó határozati javaslattal kapcsolatban. A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság jelenlévő 7 tagja 7 igen szavazattal, egyhangúlag meghozta a következő határozatot. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Költségvetési Bizottságának
86/2015. (VI. 17.) számú határozata „C./ Döntés a Veszprémi Petőfi Színház által a Veszprémi AutiSpektrum Egyesületnek nyújtandó támogatás jóváhagyásáról” tárgyú előterjesztésről Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága megtárgyalta a „C./ Döntés a Veszprémi Petőfi Színház által a Veszprémi AutiSpektrum Egyesületnek nyújtandó támogatás jóváhagyásáról” tárgyú előterjesztést. A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek az előterjesztés megtárgyalását és az előterjesztéshez tartozó, a Veszprémi Petőfi Színház által a Veszprémi AutiSpektrum Egyesületnek nyújtandó támogatás jóváhagyásáról szóló határozati javaslat elfogadását.
5. A./ VMJV Egyesített Bölcsődéje Alapító okiratának módosítása B./ Az Intézményi Szolgáltató Szervezet Alapító okiratának módosítás Előterjesztő:
Porga Gyula polgármester
Katanics Sándor, a Bizottság elnöke: Körbenézett a neten és nem talált más ilyen nevű intézményt, szolgáltatót. Látja, hogy Intézményvezető úrnak ez a javaslata, Polgármester úr befogadta, hogy legyen Veszprémi Intézményi Szolgáltató Szervezet, így a névváltozás is megtörténik az egyéb jogszabályváltozások miatt szükségessé vált alapító okirati módosítással. Van-e plusz költsége a névváltozásnak? Közbeszerzési eljárásnál is úgy szerepel, kisbetűvel, hogy „veszprémi Intézményi Szolgáltató Szervezet”, nem a nevében hordozta, hogy „veszprémi”. Szükséges-e a névváltozás? Szeretne ezzel kapcsolatban és a költségére vonatkozóan információt. Győrffy József, az Intézményi Szolgáltató Szervezet igazgatója: Igazából a rövidítések miatt javasolta a névváltoztatást. Sokan ISZSZ-nek, ők maguk INSZOL-nak szokták rövidíteni, de mind az ISZSZ, mind az INSZOL rövidítés már
14
foglalt. Az ISZSZ rövidítést az Igazságügyi Szakértők Szövetsége 1994. óta használja, az INSZOL rövidítés pedig egy veszprémi önkormányzati cégnek, ingatlanszolgáltató cégnek a rövidítése és innen jött az, hogy legyen VEINSZOL a rövidítés. Költségvonzata igazából nincs. Nincs reklám, a nyomtatványok pedig számítógépen vannak. Katanics Sándor, a Bizottság elnöke: Szerinte ez fontos kérdés, ugyan az utcanév elnevezés más, de a változások nagyon mélyen érintik azokat, akiket érint. Az előterjesztéssel kapcsolatban több észrevétel, kérdés, vélemény nem merült fel, így a Bizottság Elnöke kérte jelenlévőket, hogy foglaljanak állást az előterjesztéssel és az előterjesztéshez tartozó, a VMJV Egyesített Bölcsődéje alapító okiratának módosításáról szóló határozati javaslattal kapcsolatban. A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság jelenlévő 7 tagja 7 igen szavazattal egyhangúlag meghozta a következő határozatot. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Költségvetési Bizottságának
87/2015. (VI. 17.) számú határozata „A./ VMJV Egyesített Bölcsődéje Alapító okiratának módosítása B./ Az Intézményi Szolgáltató Szervezet Alapító okiratának módosítása” tárgyú előterjesztésről Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága megtárgyalta „A./ VMJV Egyesített Bölcsődéje Alapító okiratának módosítása B./ Az Intézményi Szolgáltató Szervezet Alapító okiratának módosítása” tárgyú előterjesztést. A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek az előterjesztés megtárgyalását és az előterjesztéshez tartozó, VMJV Egyesített Bölcsődéje alapító okiratának módosításáról szóló határozati javaslat elfogadását.
Az előterjesztéssel kapcsolatban több észrevétel, kérdés, vélemény nem merült fel, így a Bizottság Elnöke kérte jelenlévőket, hogy foglaljanak állást az előterjesztéshez tartozó, az Intézményi Szolgáltató Szervezet alapító okirat módosításáról szóló határozati javaslattal kapcsolatban. A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság jelenlévő 7 tagja 7 igen szavazattal egyhangúlag meghozta a következő határozatot. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Költségvetési Bizottságának
88/2015. (VI. 17.) számú határozata 15
„az Intézményi Szolgáltató Szervezet alapító okirat módosításáról” tárgyú előterjesztésről Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága megtárgyalta „az Intézményi Szolgáltató Szervezet alapító okirat módosításáról” szóló határozati javaslatot. A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek határozati javaslat elfogadását.
6. Döntés Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Magyarországi Evangélikus Egyház között létrejött haszonkölcsön szerződés átruházásáról Előterjesztő:
Némedi Lajos alpolgármester
Az előterjesztéssel kapcsolatban észrevétel, kérdés, vélemény nem merült fel, így a Bizottság Elnöke kérte jelenlévőket, hogy foglaljanak állást az előterjesztéssel és az előterjesztéshez tartozó határozati javaslattal kapcsolatban. A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság jelenlévő 7 tagja 7 igen szavazattal, tartózkodás meghozta a következő határozatot. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Költségvetési Bizottságának
89/2015. (VI. 17.) számú határozata „Döntés Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Magyarországi Evangélikus Egyház között létrejött haszonkölcsön szerződés átruházásáról” tárgyú előterjesztésről Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága megtárgyalta „Döntés Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Magyarországi Evangélikus Egyház között létrejött haszonkölcsön szerződés átruházásáról” tárgyú előterjesztést. A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek az előterjesztés megtárgyalását és az előterjesztéshez tartozó határozati javaslat elfogadását.
7. Döntés a közétkeztetés közfeladat ellátásához szükséges helyiségek haszonkölcsönbe adásáról Előterjesztő:
Porga Gyula polgármester
16
Katanics Sándor, a Bizottság elnöke: Holnap megtörténik a szerződés aláírása, a Bakony Gaszt lesz az étkeztető. A Cserhát Kft, aki eddig egyfajta alternatíva, konkurencia volt nem tudja részt vett-e a közbeszerzési eljáráson? Némedi Lajos alpolgármester: Egy pályázó volt. Az előterjesztéssel kapcsolatban több észrevétel, kérdés, vélemény nem merült fel, így a Bizottság Elnöke kérte jelenlévőket, hogy foglaljanak állást az előterjesztéssel és az előterjesztéshez tartozó határozati javaslattal kapcsolatban. A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság jelenlévő 7 tagja 6 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett meghozta a következő határozatot. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Költségvetési Bizottságának
90/2015. (VI. 17.) számú határozata „Döntés a közétkeztetés közfeladat ellátásához szükséges helyiségek haszonkölcsönbe adásáról” tárgyú előterjesztésről
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága megtárgyalta „Döntés a közétkeztetés közfeladat ellátásához szükséges helyiségek haszonkölcsönbe adásáról” tárgyú előterjesztést. A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek az előterjesztés megtárgyalását és az előterjesztéshez tartozó határozati javaslat elfogadását.
8. Döntés az „Otthon Melege Program” pályázati felhívás módosításáról Előterjesztő:
Porga Gyula polgármester
Az előterjesztéssel kapcsolatban észrevétel, kérdés, vélemény nem merült fel, így a Bizottság Elnöke kérte jelenlévőket, hogy foglaljanak állást az előterjesztéssel és az előterjesztéshez tartozó határozati javaslattal kapcsolatban. A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság jelenlévő 7 tagja 7 igen szavazattal, egyhangúlag meghozta a következő határozatot. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Költségvetési Bizottságának
91/2015. (VI. 17.) számú határozata 17
„Döntés az „Otthon Melege Program” pályázati felhívás módosításáról” tárgyú előterjesztésről Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága megtárgyalta „Döntés az „Otthon Melege Program” pályázati felhívás módosításáról” tárgyú előterjesztést. A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek az előterjesztés megtárgyalását és az előterjesztéshez tartozó határozati javaslat elfogadását.
9. Döntés a Veszprém, 071/6, 071/7, 071/8, 071/11 és 071/15 hrsz alatti (Pápai út mögötti Sósköves) ingatlanok más célú hasznosításának kezdeményezéséről Előterjesztő:
Brányi Mária alpolgármester
Sárándi Balázs, a Bizottság tagja: A térképet nézve azt látja, hogy a 071/11 hrsz-ú terület és a 071/15 hrsz-ú terület, a 071/6 hrsz-ú terület között van sok más terület, ami nem önkormányzati. Lehet-e tudni kik vannak ott, illetve pontosan mi lesz ezzel a területtel? Hiszen nagyon úgy néz ki, mintha egybe kellene hasznosulnia. Abban az esetben gondolja, kisajátítja az Önkormányzat. Józsa Tamás kabinetfőnök, irodavezető: Kisajátítás olyan közfeladathoz kapcsolódhat csak, ami valamilyen törvényben, jogszabályban kötelezettségként szerepel. Itt ezeknek a területeknek egy üzleti célú hasznosításáról beszélünk, az ITP területi programban az Önkormányzat egy napelempark beruházás létesítésére irányozta elő, ez egy előkészítő lépés ennek a fejlesztésnek az érdekében. Sárándi Balázs, a Bizottság tagja: A kérdés arra irányult, hogy a két területet hogyan tudja hasznosítani az Önkormányzat, ha közbe van egy elég nagy terület, ami magántulajdonban van? Józsa Tamás kabinetfőnök, irodavezető: A napelem beruházás során – nincs előtte térkép, a nagyobbik területről beszélnek –2 db erőmű helyezhető el, illetve a jelen tudásuk szerint ez a kettő erőmű azokat a kapacitásokat, illetve igényeket, amire szükség lehet, ki tudja elégíteni. Hosszú távú cél lehet esetleg, hogy a másik területen is ilyen, vagy ehhez hasonló létesítmények, energetikai beruházások megvalósuljanak. A két területnek a kivonása a mezőgazdasági művelés alól azonban egy ütemben történne meg, hiszen ezek teljesen alkalmatlanok művelésre. Ezek nagyon jó déli benapozású kopár területek, ahol a termőtalaj nem marad meg, mert van benne egy olyan dőlés, ami azt lemossa, ez pont alkalmas erre a beruházásra. A megvalósítás azonban valószínűleg kettő ütemben, viszonylag nagy távolságra, más-más időben fog megvalósulni.
18
Baumgartner Lajos, a Bizottság alelnöke: Egyetért Sárándi úrral. Célszerű lenne az Önkormányzatnak megvizsgálnia azt a lehetőséget, hogy akár megvásárolja azt a területet, mert most akár olcsóbban meg tudná venni. Nagy valószínűséggel olcsóbban hozzá lehetne jutni, mert, ha ott elkezdődik egy fejlesztés abban a pillanatban értéknövelés indul el. Ő inkább azt megelőzően kezdene valamit, de természetesen az előkészítés során ezt meglehet vizsgálni. Egy próbát mindenképpen megérne. Mennyiért lehetne megvenni esetlegesen? Ha valóban elindulnak bizonyos fejlesztések, pl. út, stb. utána már nehezebb hozzájutni. Egy vizsgálatot mindenképp megérne. Javasolja ezt a Bizottság a Tulajdonosi bizottságnak. Katanics Sándor, a Bizottság elnöke: Kéri Irodavezető urat, - jegyzőkönyv is készül róla, valószínűleg Brányi Mária alpolgármester asszony is megnézi, mint előterjesztő, - ha esetleg van erre egyfajta adat, akkor a Tulajdonosi Bizottság is vizsgálja meg a lehetőséget. Ő maga is úgy gondolja, hogy a napenergia hasznosítása során sajnos egy hosszú távú megtérülésről van szó. Fontos, hasznos dolog, de nem biztos, hogy annak ellenére, - ha egy-két helyen ez a beruházás elkezdődik - mindenki ilyenben fog gondolkodni. Nem olyan könnyű ma a piacon boldogulni, kezdőlépéseket már láttak, van rá példa, sőt az önkormányzati intézmények is bekapcsolódnak ebbe. Igaz, az egy kicsit más, a napi energia biztosítása érdekében történt a Deák Iskolában előrelépés. Az előterjesztéssel kapcsolatban több észrevétel, kérdés, vélemény nem merült fel, így a Bizottság Elnöke kérte jelenlévőket, hogy foglaljanak állást az előterjesztéssel és az előterjesztéshez tartozó határozati javaslattal kapcsolatban. A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság jelenlévő 7 tagja 6 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett meghozta a következő határozatot. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Költségvetési Bizottságának
92/2015. (VI. 17.) számú határozata „Döntés a Veszprém, 071/6, 071/7, 071/8, 071/11 és 071/15 hrsz alatti (Pápai út mögötti Sósköves) ingatlanok más célú hasznosításának kezdeményezéséről” tárgyú előterjesztésről Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága megtárgyalta a „Döntés a Veszprém, 071/6, 071/7, 071/8, 071/11 és 071/15 hrsz alatti (Pápai út mögötti Sósköves) ingatlanok más célú hasznosításának kezdeményezéséről” tárgyú előterjesztést. A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek az előterjesztés megtárgyalását és az előterjesztéshez tartozó határozati javaslat elfogadását.
19
10.Döntés Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Program intézkedési terv részének felülvizsgálatáról Előterjesztő:
Porga Gyula polgármester
Az előterjesztéssel kapcsolatban észrevétel, kérdés, vélemény nem merült fel, így a Bizottság Elnöke kérte jelenlévőket, hogy foglaljanak állást az előterjesztéssel és az előterjesztéshez tartozó határozati javaslattal kapcsolatban. A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság jelenlévő 7 tagja 7 igen szavazattal, egyhangúlag meghozta a következő határozatot. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Költségvetési Bizottságának
93/2015. (VI. 17.) számú határozata „Döntés Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Program intézkedési terv részének felülvizsgálatáról” tárgyú előterjesztésről Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága megtárgyalta „Döntés Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Program intézkedési terv részének felülvizsgálatáról” tárgyú előterjesztést. A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek az előterjesztés megtárgyalását és az előterjesztéshez tartozó határozati javaslat elfogadását.
11.Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2015. II. félévi munkatervének meghatározása Előterjesztő:
Porga Gyula polgármester
Az előterjesztéssel kapcsolatban észrevétel, kérdés, vélemény nem merült fel, így a Bizottság Elnöke kérte jelenlévőket, hogy foglaljanak állást az előterjesztéssel és az előterjesztéshez tartozó határozati javaslattal kapcsolatban. A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság jelenlévő 7 tagja 7 igen szavazattal, egyhangúlag meghozta a következő határozatot. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Költségvetési Bizottságának
94/2015. (VI. 17.) számú határozata
20
„Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2015. II. félévi munkatervének meghatározása” tárgyú előterjesztésről Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága megtárgyalta a „Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2015. II. félévi munkatervének meghatározása” tárgyú előterjesztést. A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek az előterjesztés megtárgyalását és az előterjesztéshez tartozó határozati javaslat elfogadását.
12.Beszámoló a Veszprémi Települési Értéktár Bizottság 2015. I. félévi tevékenységéről Előterjesztő: Brányi Mária alpolgármester Az előterjesztéssel kapcsolatban észrevétel, kérdés, vélemény nem merült fel, így a Bizottság Elnöke kérte jelenlévőket, hogy foglaljanak állást az előterjesztéssel és az előterjesztéshez tartozó határozati javaslattal kapcsolatban. A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság jelenlévő 7 tagja 7 igen szavazattal, egyhangúlag meghozta a következő határozatot. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Költségvetési Bizottságának
95/2015. (VI. 17.) számú határozata „Beszámoló a Veszprémi Települési Értéktár Bizottság 2015. I. félévi tevékenységéről” tárgyú előterjesztésről
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága megtárgyalta a „Beszámoló a Veszprémi Települési Értéktár Bizottság 2015. I. félévi tevékenységéről” tárgyú előterjesztést. A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek az előterjesztés megtárgyalását és az előterjesztéshez tartozó határozati javaslat elfogadását.
13.Pénzügyi és Költségvetési Bizottság munkatervének meghatározása
2015.
II.
félévi
Előterjesztő: Katanics Sándor, Pénzügyi és Költségvetési Bizottság elnöke
21
Az előterjesztéssel kapcsolatban észrevétel, kérdés, vélemény nem merült fel, így a Bizottság Elnöke kérte jelenlévőket, hogy foglaljanak állást az előterjesztéssel és az előterjesztéshez tartozó határozati javaslattal kapcsolatban. A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság jelenlévő 7 tagja 7 igen szavazattal, egyhangúlag meghozta a következő határozatot. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Költségvetési Bizottságának
96/2015. (VI. 17.) számú határozata Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Költségvetési Bizottságának 2015. II. félévi munkatervéről
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága a Bizottság 2015. II. félévi munkatervét az 1. sz. mellékletben leírtak szerint elfogadja. A Bizottság felkéri az Elnököt, hogy a munkatervet a Bizottság tagjainak küldje meg. Határidő:
2015. június 25.
Felelős: Katanics Sándor, a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság elnöke A határozatban foglaltak végrehajtásáért felelős köztisztviselő: Heinbach Anikó bizottsági referens
Katanics Sándor, a Bizottság elnöke megköszönte a részvételt és több napirendi pont nem lévén a Bizottság ülését 14,48 órakor bezárta.
K.m.f.
Katanics Sándor a Bizottság elnöke
Baumgartner Lajos a Bizottság alelnöke
22