Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE ______________________________ 1239 Budapest, Grassalkovich út 162.
KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS
Javaslat a Soroksári Sportcsarnok NKft. alapító okiratának módosítására Előterjesztő:
Geiger Ferenc polgármester
Az előterjesztést készítette:
Györky Erika aljegyző
Az előterjesztés egyeztetve:
dr. László Jenő ügyvéd
Az előterjesztést megtárgyalja:
Jogi és Ügyrendi Bizottság Oktatási, Közművelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság
Testületi ülés időpontja:
2016. január 19.
Ellenjegyzők:
Vittmanné Gerencsér Judit Szervezési és Ügyviteli osztályvezető
Jogi szempontból ellenőrizte:
dr. Laza Margit jegyző
Tisztelt Képviselő-testület!
Budapest Főváros XXIII kerület Soroksár Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. december 11. napján az 543/2012. (XII.11.) Ök. határozatával döntött a kizárólagos önkormányzati tulajdonú Soroksári Sportcsarnok Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság megalapításáról. Ezt követően az alapító okirat módosítására 2013. szeptember 10-én illetve 2013. október 8-án került sor a Felügyelő Bizottság megválasztásakor.
A 2014. március 15-én hatályba lépett Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 3:161.§ (4) bekezdése alapján a korlátolt felelősségű társaságok esetében a törzsbetétek összege, azaz a törzstőke nem lehet kevesebb hárommillió forintnál. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény (a továbbiakban: Ptké.) 12-13.§-ai rendelkeznek többek között arról is, hogy a Ptk. hatálybalépésekor a cégjegyzékbe bejegyzett gazdasági társaságoknak a Ptk. rendelkezéseit 2016. március 15-étől kell alkalmaznia és ezt követően a létesítő okiratuk (alapító okiratuk) nem tartalmazhat a Ptk. rendelkezéseivel összhangban nem álló rendelkezést, valamint, hogy a korlátolt felelősségű társaság legkésőbb 2016. március 15-éig köteles a törzstőkéjét megemelni.
Fentieken túlmenően szükségessé vált még a Soroksári Sportcsarnok Nonprofit Kft. alapító okiratának módosítása a Ptk. módosult rendelkezései miatt.
Kérem a Tisztelt Képviselő-testülettől a döntés meghozatalát.
Tájékoztatom a tisztelt Képviselő-testületet, hogy az Alapító Okirat módosításáról szóló határozati javaslatokban a változás dőlt, a mellékletben pedig dőlt és félkövér betűszedettel jelöltem a változásokat. A határozati javaslat II. pontjában szereplő „jelen határozat melléklete” alatt jelen előterjesztés 1. sz. mellékletét kell érteni.
1. Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testületének ……/2016.(I.19.) határozata a Soroksári Sportcsarnok NKft. törzstőkéjének megemeléséről: A Képviselő-testület úgy dönt, hogy I. 2.500.000.- Ft-tal (azaz kettőmillió-ötszázezer forinttal) megemeli a Soroksári Sportcsarnok NKft. törzstőkéjét. II. Felkéri a Polgármestert, hogy gondoskodjon a megfizetési kötelezettség 8 napon belüli átutalásáról. Határidő: 2016. január 27. Felelős: Geiger Ferenc polgármester 2.
1
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testületének ……/2016.(I.19.) határozata a Soroksári Sportcsarnok NKft. Alapító Okiratának módosításáról, és egységes szerkezetének jóváhagyásáról: A Képviselő-testület úgy dönt, hogy I. a Soroksári Sportcsarnok NKft. Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja: 1. az Alapító Okirat preambuluma az alábbiak szerint módosul: „amely abból a célból készült, hogy Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata (a továbbiakban: Alapító) a hatályos Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) alapján egyszemélyes nonprofit korlátolt felelősségű társaság keretében Soroksár lakossága sportolási igényeinek fokozott kielégítését, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§-ban a helyi önkormányzatok feladataként előírt az egészséges életmód segítését célzó szolgáltatásokat, sport, ifjúsági ügyeket, mint helyben biztosítható közfeladatokat ellássa az alábbiak szerint:” ” 2. az Alapító Okirat 6.4. j) pontja az alábbira módosul: „j) a Ptk 3:123.§-ban foglalt kivétellel az ügyvezető megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása;” 3. az Alapító Okirat 6.4. l) pontja az alábbira módosul: „l) olyan szerződés megkötésének jóváhagyása, amelyet a társaság saját tagjával, ügyvezetőjével vagy azok közeli hozzátartozójával [Ptk.8:1.§ (1) 1. pont], illetve élettársával köt;” 4. az Alapító Okirat 6.4. zs) pontja az alábbira módosul: „zs) továbbá mindazon ügyek, amelyeket a Ptk. az Alapító kizárólagos hatáskörébe utal.” 5. az Alapító Okirat 7.2. pontja az alábbira módosul: „7.2. Ügyvezető nem lehet: a.) aki nem nagykorú, b.) az a nagykorú, akinek cselekvőlépességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben korlátozták, c.) akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesül, d.) akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak. Akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az eltiltás hatálya alatt amennyiben az ítéletben megjelölt tevékenységet a társaság folytatja, a társaság ügyvezetője nem lehet. Az eltiltást kimondó határozatban megszabott időtartamig nem lehet vezető tisztségviselő az, akit eltiltottak a vezető tisztségviselői tevékenységtől. e.) az Alapító tagja, illetve tagjának a Ptk.8:1.§ (1) 1. pontjában meghatározott közeli hozzátartozója, f.) a Társaság könyvvizsgálója és ezek közeli hozzátartozója, g.) az Alapító hozzájárulása nélkül nem folytathat a Társaság tevékenységi körébe eső üzletszerű gazdasági tevékenységet saját nevében, nem lehet tagja a társaságéhoz
2
hasonló tevékenységet végző más gazdasági társaságnak, egyidejűleg nem lehet vezető tisztségviselő a társaságéhoz hasonló tevékenységet végző más gazdasági társaságban, h.) az akinek tisztségviselését jogszabály kizárja.„
6. az Alapító Okirat 9.4. pontja az alábbira módosul: „9.4. Nem lehet a Felügyelő Bizottság elnöke vagy tagja: a) az Alapító tagja, b) a Társasággal a megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, c) a Társaság cél szerinti juttatásából részesül, kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, d) az a.)- c.) pontban meghatározott személyek hozzátartozója, e) akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesül, f) akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak. Akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az eltiltás hatálya alatt amennyiben az ítéletben megjelölt tevékenységet a társaság folytatja, a társaság felügyelő bizottsági elnöke vagy tagja nem lehet. Az eltiltást kimondó határozatban megszabott időtartamig nem lehet felügyelő bizottság elnöke vagy tagja az, akit eltiltottak felügyelő bizottsági elnöki vagy tagsági tevékenységtől. g) az ügyvezető, a könyvvizsgáló és azok Ptk.8:1.§ (1) 1. pont szerinti közeli hozzátartozója, h) az Alapító hozzájárulása nélkül nem folytathat a Társaság tevékenységi körébe eső üzletszerű gazdasági tevékenységet saját nevében, nem lehet tagja a társaságéhoz hasonló tevékenységet végző más gazdasági társaságnak, egyidejűleg nem lehet vezető tisztségviselő a társaságéhoz hasonló tevékenységet végző más gazdasági társaságban, i) jogszabályban meghatározott egyéb esetekben.” 7. az Alapító Okirat 10.1. pontja az alábbira módosul: „10.1. A Társaság törzstőkéje: 3.000.000.- Ft (azaz hárommillió forint) mely teljes egészében készpénzből áll. Az Alapító a törzstőkéjét a Társaság rendelkezésére bocsátotta.”
8. az Alapító Okirat 10.3. pontja az alábbira módosul: „10.3. A törzstőke leszállításáról az Alapító dönt, a törzstőke nem szállítható 3.000.000.- Ft-nál (azaz hárommillió forintnál) alacsonyabb összegre.” 9. az Alapító Okirat 11. pontja az alábbira módosul: „Az Alapító mellékszolgáltatásként a Társaság rendelkezésére bocsátja a 195325/36 hrsz-on felvett természetben a Budapest XXIII. Sportcsarnok u. 2. szám alatt található, valamint a funkcióhoz kapcsolódóan a 195325/42 hrsz-ú ¼ – ¾ hányadban az Önkormányzat és a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanon Soroksár Önkormányzat tulajdonában álló 123 db személygépkocsi, 4 db mozgássérült, valamint 4 db autóbusz részére kialakított parkolót ingyenes – ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel nem járó - használati jogát (haszonkölcsön jogcímén), valamint hozzájárul ahhoz, hogy az ingatlan a cégnyilvántartásban székhelyként feltüntetésre kerüljön.” 3
9. az Alapító Okirat 18. pontja az alábbira módosul: „18. Azokban az esetekben, amikor a Ptk. a társaságot kötelezi arra, hogy közleményt tegyen közzé, a társaság e kötelezettségének a társaság honlapján tesz eleget. Társaság az Alapító okirat szerinti tevékenységének és gazdálkodásának legfontosabb adatait a helyi sajtó, a Soroksári Hírlap útján is nyilvánosságra hozza.” 10. az Alapító Okirat 19. pontja az alábbira módosul: „19. Jelen Alapító Okiratban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben foglaltak az irányadók.”
II.
egyben elfogadja a Soroksári Sportcsarnok Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságnak a jelen határozat melléklete szerinti egységes szerkezetű Alapító Okiratát.
III. felhatalmazza a polgármestert, hogy a Soroksári Sportcsarnok Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság módosítással egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratát aláírja, és gondoskodjon arról, hogy a Fővárosi Törvényszékhez határidőn belül beterjesztésre kerüljön. Határidő: 2016. január 31. Felelős: Geiger Ferenc polgármester
Az előterjesztést a Képviselő-testület döntési hatáskörben tárgyalja. A határozati javaslat elfogadásához a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 50. §-a alapján minősített szótöbbség szükséges. Budapest, 2015. december 15.
Györky Erika aljegyző az előterjesztés készítője
Geiger Ferenc polgármester előterjesztő
Melléklet: 1. számú melléklet - Soroksári Sportcsarnok Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Alapító Okirata Egységes Szerkezetben 2. számú melléklet – Egyeztető lap
4