Járási múzeum – programkínálat A Hansági Múzeum a járási múzeum mintaprojektben számos területen kínálja fel támogatását az önkormányzatok számára. Ez magában foglalja előadások, játszóházak tartását, kiállítások szervezését, új állandó kiállítások létrehozásában való közreműködést, konferenciaszervezést, óvodás, iskolás és nyugdíjas programokat, amelyek helyszíne lehet mind a Hansági Múzeum, mind az adott település. A programokra jelentkezésüket a múzeum részéről Bencsikné Kardos Anett felé szíveskedjenek jelezni, s hozzá fordulhatnak kérdéseikkel, felvétéseikkel is. Elérhetőség:
[email protected], mobil: + 36 0670 43 22 296 A napokban került meghirdetésre a „A szépség a részletekben lakozik – Moson vármegye fotós szemmel” c. fotópályázata a Műemléki Világnap alkalmából. A pályázatra az egykori Moson vármegye, a jelenlegi mosonmagyaróvári járás településeiről várunk pályamunkákat, amely az épített örökségünk olyan apró részleteit fedezi fel, amely mellett hajlamosak vagyunk elsétálni. A pályázatot a Hansági Múzeum a mosonmagyaróvári Széchenyi Polgári Kör, a mosonmagyaróvári Fotósarok – profi és amatőr fotósok boltja illetve a duoinfomovar.hu támogatásával bonyolítja le. A pályázatot ifjúsági és felnőtt kategóriában hirdettük meg s mindkét kategóriában az első három-három helyezettet díjazzuk. Pályázat beérkezési határideje: április 4.; kiállításnyitás: április 18. 2014. október 18-án „Genius loci” című konferencia, amely a helytörténetírás és a helytörténeti kiállítások (falumúzeum, tájház) illetve az ezekhez kapcsolódó gyűjtés módszertani problémáit járja körül. A felkért történész, levéltáros, könyvtáros és muzeológus előadók áttekintést adnak a helytörténetírás járásbeli helyzetéről, a helytörténetírás műfajairól (archontológiától a falumonográfiáig), a szakirodalmi tájékozódás lehetőségeiről, a (megyei, városi, egyházi) levéltárak forrásbázisáról, a múzeumi gyűjtemények hasznosíthatóságáról, a helytörténeti gyűjtemények járásbeli helyzetéről, a nemzetiségi (német, horvát) anyag gyűjtésének s bemutatásának specifikumáról. A konferencia célcsoportját a járás településeinek helytörténészei, történelemtanárai, a helytörténeti gyűjtemények működtetői (művelődési ház, faluház munkatársai) és fenntartói (önkormányzatok kulturális bizottságainak tagjai), és a civil kulturális/hagyományőrző szervezetek tagjai alkotják. 2014. október 4-én területi generációs vetélkedő: a nemzedékek közötti szolidaritás jegyében nyugdíjas és általános iskolás korosztály összefogását célzó komplex program, amely lehetőséget nyújt a résztvevő települések bemutatkozására, játékos vetélkedőre helytörténetinéprajzi témakörben, mindezt összekötve a szellemi kulturális örökség gyűjtésével (a bemutatkozás részét képező szellemi javak azután a múzeumi honlapon hozzáférhető adatbázisban rögzíthetők). 2014. november 6-án Moson Megyei Tárlat. A járás területén élő képző- és iparművészek számára meghirdetett kiállítás, amely mind a professzionális, mind az amatőr művészek számára bemutatkozási lehetőséget teremt, s egyben keresztmetszetét nyújtja a térség művészetének.
Vándorkiállítás a Hansági Múzeum anyagából „Szent sarok” címmel, amely a népi vallásosság tárgyi emlékanyagát – a csatos imakönyvtől a szentképekig – mutatja be a néprajzi, valamint a képző- és iparművészeti gyűjtemények műtárgyain keresztül. Múzeumpedagógiai hasznosítási terv: nyugdíjasoknak, iskolásoknak. Szokásanyag gyűjtése. Figyelemfelhívás: a népi vallásosság emlékei gyakorta kerülnek a szemétbe, holott a népi kultúra fontos értékei. Helyre szabott kísérő program a népi vallásosság szokásrendszeréből. Időtartam: alkalmanként min. 3-4 hét. A Hansági Múzeum 2014-től átveszi a Moson Megyei Műhely folyóirat kiadását és szerkesztését a Flesch Károly Kulturális Központ Nonprofit Kft-től. Az évente egyszer megjelentetni tervezett folyóirat a szélesen értelmezett történeti (honismereti) stúdiumok mellett a jelenkorkutatás számára is publikációs fórumot biztosít. A megújuló lapban kiemelt szerepet kapnak a járás (az egykori Moson Vármegye) településeinek művészettörténetét, néprajzát, történetét feldolgozó írások. Előadások a római limesről a világörökség projekthez kapcsolódva, elsősorban a világörökségi helyszínként érintett településeken (Bezenye, Kimle, Máriakálnok, Lébény, Rajka). A járási települések nagyobb rendezvényein (falunap, fesztivál etc.) való megjelenés. Történeti/művészettörténeti/néprajzi előadás, múzeumpedagógiai játszóház tartása. Ez utóbbi lehet egy történeti kort megidéző históriás játszóház, vagy egy kortárs képzőművészeti játék, hagyományos játékok bemutatója, vagy egy néprajzi jeles naphoz kötődő hagyományos kézműveskedés. A múzeum szakemberei: néprajzkutató, történész, művészettörténész, régész muzeológusai, restaurátora, könyvtárosa és múzeumpedagógusa támogatást nyújtanak a települések helytörténeti/honismereti kiállításainak rendezéséhez, felújításához, karbantartásához. Szakmai támogatás nyújtása a gyűjtemények dokumentálásához, nyilvántartások felfektetéséhez.
Múzeumi órák kínálata Az együttműködési megállapodást kötő oktatási intézmények számára kedvezményes múzeumbérletet (25.000,- Ft/félév intézményenként) kínál a múzeum, mely tetszőleges számú látogatást tesz lehetővé. Múzeumpedagógiai foglalkozások igénylése esetén az iskolák tanulói csak a 100 Ft/fő anyagköltséget fizetik. A járás területén található óvodák csak anyagköltséget fizetnek.
Óvodások számára Program címe
Rövid leírás
Helyszín
Időtartam
Hol lakik a királylány?
Mesét hallgatunk, majd a múzeum barokk Cselley-ház 20 perc bútorai között a mesebeli királylány (Fő út 19.) játékos nyomait, tárgyait keressük meg a ismeretközlés gyerekekkel. A foglalkozás második felében + 40 perc
a gyerekek is részesévé válnak a mesének, aranyozott koronát készítünk a kis királylányoknak és királyfiaknak.
alkotó tevékenység
Egész évben kérhető program. „Anyám tyúkja”
Ismert gyermekversek segítségével Cselley-ház 20 perc fedezzük fel a Gyurkovich-gyűjtemény (Fő út 19.) játékos állatábrázolásait, festményeket és ismeretközlés porcelánokat. A legkedvesebb állatfigurát a + 40 perc múzeumi műhelyben agyagból mintázzuk alkotó meg. tevékenység Egész évben kérhető program.
„Orrom krumpli, szemem szén”
Aba-Novák Vilmos Cirkuszban című festményéről beszélgetünk, megismerjük a bohóc, a műlovarnő és az állatidomár alakját. Saját cirkuszt is készítünk dobozszínház formájában, mozgatható figurákkal.
Cselley-ház 20 perc (Fő út 19.) játékos ismeretközlés + 40 perc alkotó tevékenység
Egész évben kérhető program. SZÍN-FOLT
A színekről hallgatnak mesét a gyerekek, majd a Gyurkovich-gyűjtemény gyönyörű festményein keresik meg a történet szereplőit. A foglalkozás második felében forgatható papírvirágot festenek a résztvevők.
Cselley-ház 20 perc (Fő út 19.) játékos ismeretközlés + 40 perc alkotó tevékenység
Egész évben kérhető program. „Erdő szélén házikó”
A régi parasztházak helyiségeivel, bútoraival, használati tárgyaival ismerkednek meg a gyerekek. A hagyományos falusi élet egy-egy jellemző jelenetét agyagdomborművön jelenítik meg a résztvevők.
Hansági Múzeum (Szent István király út 1.)
20 perc játékos ismeretközlés + 40 perc alkotó tevékenység
Hansági Múzeum (Szent István király út 1.)
20 perc játékos ismeretközlés + 40 perc alkotó tevékenység
Egész évben kérhető program. „Én elmentem a vásárba...”
A Hansági Múzeum régészeti és történeti kiállításának tárgyairól, azok formájáról és funkciójáról beszélgetünk a gyerekekkel. Az ismert gyermekdal rigmusait és egy kedves bábot követve járjuk körbe a termeket, választjuk ki a „megvásárolandó”
értékeket. A foglalkozás végén fémdomborítással készítjük el saját „félpénzünket”. Egész évben kérhető program. Húsvétoló
A húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó hagyományokról, szokásokról, ételekről, díszekről beszélgetünk a múzeum néprajzi kiállításában. Tojást festünk és tojástartót készítünk papírból a gyerekekkel. Ünnep előtt kérhető program.
Advent idején
A karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó hagyományokról, szokásokról, ételekről, díszekről beszélgetünk a múzeum néprajzi kiállításában. Agyagból készítünk angyalt, vagy betlehemes figurákat. Ünnep előtt kérhető program.
Hansági Múzeum (Szent István király út 1.)
20 perc játékos ismeretközlés + 40 perc alkotó tevékenység
Helyszín
Időtartam
7‒11 éves kisiskolások számára Program címe
Rövid leírás
Szépapus, nagymami, kuzin
A foglalkozás első felében a GyurkovichCselley-ház 30 perc játékos gyűjtemény 19. századi portréit (Fő út 19.) ismeretközlés tanulmányozzuk. A műfaj megismerése + 30 perc után a családi ősgalériákról, a rokonsági alkotó fokokról beszélgetünk a gyerekekkel. Az tevékenység ezt követő alkotó tevékenység keretében egyedi családfát készíthetnek a résztvevők. Egész évben kérhető program.
Barokk szoba
A múzeum barokk szobájában a kor jellemző bútoraival ismerkednek meg a gyerekek. A barokk stílus jellemző díszítőmotívumait rajzban gyűjtik össze, majd papírsablonos nyomatot készítenek a rajzok felhasználásával. Egész évben kérhető program.
Cselley-ház 30 perc játékos (Fő út 19.) ismeretközlés + 30 perc alkotó tevékenység
Mesélő képek
Zichy Mihály klasszikus irodalmi illusztrációinak megismerése után kép és szöveg összefüggéseiről, az illusztráció műfajáról beszélgetünk. A múzeumi óra második felében magyar népmesékhez készítünk illusztrációt. Egész évben kérhető program.
Cselley-ház 30 perc játékos (Fő út 19.) ismeretközlés + 30 perc alkotó tevékenység
Tájak és Tárgyak
A csendélet és a tájkép műfajával
Cselley-ház 30 perc játékos ismeretközlés
ismerkednek meg a gyerekek a Gyurkovich-gyűjtemény festményeinek segítségével. A műalkotások közös megbeszélése után saját csendéletet festenek a résztvevők. Egész évben kérhető program.
(Fő út 19.)
+ 30 perc alkotó tevékenység
Évszakos
A múzeumlátogatás idején aktuális Cselley-ház 30 perc játékos évszakot versekkel és egy-egy csodálatos (Fő út 19.) ismeretközlés + 30 perc festmény közös elemzésével ismerjük meg alkotó (TÉL - Gyárfás Jenő: Székelyek a havason, tevékenység TAVASZ - Vaszary János: Virágok fehér vázában, NYÁR - Rippl-Rónai József: Akt teraszon, ŐSZ - Mednyánszky László: Őszi erdő). A választott évszaknak megfelelő alkotó tevékenységgel zárul a foglalkozás: tél – hópihe nyomat, tavasz – virágos fémdomborítás, nyár – akvarell, ősz – tuskimosásos faleveles kép készítése. Az aktuális évszaknak megfelelően kérhető program.
Széltoló Tavasz – Lángsugarú Nyár – Hulló Hajú Ősz – Jégcsipkés Tél
Gyurkovics Tibor gyermekverseivel ismerkedünk meg az író hagyatékát őrző emlékszobában. A játékos verssorokhoz a Gyurkovich-gyűjtemény festményei, szobrai közül választunk „illusztrációt”. A foglalkozás végén rajzos naptárt készítünk Gyurkovics Tibor verseinek felhasználásával. Egész évben kérhető program.
Cselley-ház 30 perc játékos (Fő út 19.) ismeretközlés + 30 perc alkotó tevékenység
A csillagszemű juhász háza
A parasztház berendezését, tárgyait, a régi falusi öltözékeket bemutató néprajzi kiállításban a mindennapi életet, az ünnepeket, és a népmesék világát is felidézzük. A foglalkozás második felében hagyományos népi játékokat készítünk rongyból, nemezből, csuhéból. Egész évben kérhető program.
Hansági Múzeum (Szent István király út 1.)
30 perc játékos ismeretközlés + 30 perc alkotó tevékenység
Régészkedő
A múzeum régészeti kiállításában a régmúlt korok tárgyi emlékein túl a régészek és restaurátorok munkájával is ismerkedhetnek a gyerekek. Megtudják, hogyan éltek, hol laktak, mit és miből ettek, hogyan harcoltak eleink, majd elkészítik saját „leletüket”
Hansági Múzeum (Szent István király út 1.)
30 perc játékos ismeretközlés + 30 perc alkotó tevékenység
(őskori agyagedény vagy római érme). Egész évben kérhető program. Köszöntünk a Czéh nyomdában!
Az érdeklődő kis nyomdászinasokat bevezetjük a szakma rejtelmeibe. Megismerik a betűöntés, a betűszedés, nyomtatás és könyvkötés fogásait. Száz éves nyomdai kliséket próbálhatnak ki, vagy saját tervezésű borítóval noteszt fűzhetnek. Egész évben kérhető program.
Hansági Múzeum (Szent István király út 1.)
30 perc játékos ismeretközlés + 30 perc alkotó tevékenység
Mesés mesterségek
Ma már talán csak a népmesékből, iskolai olvasókönyvek történeteiből ismerhetik a gyerekek a csizmadia, kádár, molnár, takács, varga mesterségét. A múzeum gazdag ipartörténeti gyűjteményében szerszámok és szerkezetek, céhes emlékek sokasága mutatja be a régi mesterségeket. A gyerekek, mint szakmát kereső inas jelöltek járják végig a kiállítást, majd cégért készítenek a választott hivatáshoz. Egész évben kérhető program.
Hansági Múzeum (Szent István király út 1.)
30 perc játékos ismeretközlés + 30 perc alkotó tevékenység
„Föltámadott a tenger...”
A nevezetes 1848-as márciusra emlékezünk a múzeum korabeli tárgyai között. Petőfiékhez hasonlóan nyomdagépet keresünk a kiállításban, majd felolvassuk a 12 pontot. Megvizsgáljuk a nemzetőrök ruházatát és fegyverzetét, majd huszárcsákót készítünk papírból. Az ünnep előtti hetekben kérhető program.
Hansági Múzeum (Szent István király út 1.)
30 perc játékos ismeretközlés + 30 perc alkotó tevékenység
Helyszín
Időtartam
12–18 éves diákok számára Program címe
Rövid leírás
Mesélő tárgyak
A 19. században Bécsben, Pozsonyban, Cselley-ház 30 perc valamint helyi műhelyekben készült (Fő út 19.) ismeretközlés bútorok, a bemutatott korabeli öltözékek és + 30 perc használati tárgyak között a biedermeier alkotó stílusával ismerkedünk. A múzeumi óra tevékenység második felében a lányok díszes táncrendet, a fiúk noteszt készíthetnek.
Reformkor képekben A „táblabíró világ” művészete
Cselley-ház 30 perc A 19. század első felének művészetével és a (Fő út 19.) ismeretközlés + 30 perc kor hangulatával Barabás Miklós, Borsos alkotó József és Sterio Károly képei segítségével tevékenység ismerkedünk meg. A foglalkozás második felében „reformkori újságokba”, korabeli cikkekhez készítünk grafikai nyomatokat.
„Dobozi és hitvese”
A történeti festészet társadalmi hátteréről, stílusjegyeiről, kiemelkedő alkotásairól beszélgetünk, majd Székely Bertalan drámai művét elemezzük. Végezetül elkészítjük a híres festmény színvázlatát.
Cselley-ház 30 perc (Fő út 19.) ismeretközlés + 30 perc alkotó tevékenység
Táj – Kép
A reformkor idealizált tájképeivel (Ifj. Markó Károly, Brodszky Sándor) és a modern festészet két nagy úttörőjének hasonló témájú műveivel (Szinyei Merse Pál és Mednyánszky László) ismerkedünk meg. Az óra befejező részében tájképet festünk képkiegészítéssel.
Cselley-ház 30 perc (Fő út 19.) ismeretközlés + 30 perc alkotó tevékenység
Csendes szépség
A csendélet műfajával ismerkedünk a Cselley-ház 30 perc Cselley-ház festményei között sétálva. A (Fő út 19.) ismeretközlés + 30 perc 18. századi vadászcsendélet és 19. századi alkotó biedermeier csendéletek után Csók István, tevékenység Koszta József, Vaszary János és Domanovszky Endre műveivel találkozunk. A nagy mesterek alkotásainak elemzése után saját csendéletet festenek a diákok.
LYUKASÓRA
Gyurkovics Tibor íróra emlékezünk Cselley-ház 30 perc műveinek felidézésével a tiszteletére (Fő út 19.) ismeretközlés + 30 perc berendezett emlékszobában. Irodalmi kvízalkotó játék formájában frissítjük fel a diákok tevékenység verstani és irodalomtörténeti ismereteit.
Barlangolás a kőkorszakban
Hogyan éltek az őskori emberek? Egy újkőkori sír 7000 éves lakóját „faggatjuk” mindennapjairól. A tárgyi leletek alapján rekonstruáljuk az ősi világot. A foglalkozás végén „őskori” kerámiaedényt készítünk vonaldíszes mintázattal.
Hansági Múzeum (Szent István király út 1.)
30 perc ismeretközlés + 30 perc alkotó tevékenység
Hogyan kezdték eleink használni a fémeket? Tapintjuk és megismerjük a réz, a A rézkor, bronzkor és bronz és a vas tulajdonságait, vaskor embere. használhatóságukat, a múzeumi vitrinekben felfedezzük a belőlük készült tárgyakat. Fémes mindennapok
Hansági Múzeum (Szent István király út 1.)
30 perc ismeretközlés + 30 perc alkotó tevékenység
Hansági Múzeum (Szent István király út 1.)
30 perc ismeretközlés + 30 perc alkotó tevékenység
Hansági Múzeum (Szent István király út 1.)
30 perc ismeretközlés + 30 perc alkotó tevékenység
Hansági Múzeum (Szent István király út 1.)
30 perc ismeretközlés + 30 perc alkotó tevékenység
A foglalkozás második felében díszes ruhakapcsoló tűt, fibulát készítünk fémdomborítással. Időutazás Ad Flexum A XIV. Gemina (iker) római légió egyik egységét látogatjuk meg a katonai táborban, táborába majd egy római villagazdasággal ismerkedünk. A tárgyi emlékek sokasága segít elképzelni a virágzó ókori település mindennapjait, a légiósok életét, a korabeli divatot, a konyha- és lakáskultúrát. A múzeumi óra második felében választani lehet alkotó tevékenységet: agyagmécses, légiós sisak papírból vagy római érme készítése fémdomborítással. HARCI FORGATAGBAN A népvándorlás kora
Mi a kapcsolat Mosonmagyaróvár és az olaszországi Lombardia tartomány között? Milyen volt az „avar csodafegyver”? Izgalmas régészeti leletek segítenek megfejteni a titokzatos hun, langobard és avar birodalmak rejtélyeit. A múzeumi foglalkozás második felében rúna feliratos langobard fibula vagy avar szíjvég rekonstrukcióját készítjük el fémdomborítással.
A középkori város
A mosoni ispáni vár, majd Óvár történetével ismerkednek meg a tanulók. Hogyan működött egy középkori város? A közigazgatás és a mindennapi élet emlékeit vesszük számba, majd Moson vármegye címerének ürügyén a heraldika alapjait tanuljuk meg. A foglalkozás második felében saját „nemesi” címert terveznek a
tanulók, vagy díszes középkori oklevelet írnak. Kőbaltától a dobtáras Mivel harcoltak a hunok és az avarok? Milyen volt egy római légiós és milyen egy géppisztolyig középkori katona fegyverzete? A tanulók a Hansági Múzeum régészeti és helytörténeti kiállításában fellelhető fegyverekkel ismerkednek meg az ősember kőeszközeitől az 1956-os sortűz során használt modern gépfegyverekig. A felsős diákok papírból római sisakot, a középiskolások fémdomborítással kardhüvelydíszt készíthetnek.
Hansági Múzeum (Szent István király út 1.)
30 perc ismeretközlés + 30 perc alkotó tevékenység
A kádár, a szűrszabó és a csizmadia
A céhes ipar emlékei, a fontosabb magyaróvári céhek mutatkoznak be tárgyi emlékeiken keresztül. A régi mesterségek megismerése után a magyaróvári gyáripar fénykorába pillanthatnak be a tanulók, majd céhjelvényeket vagy modern logókat terveznek és készítenek el grafikai nyomat formájában.
Hansági Múzeum (Szent István király út 1.)
30 perc ismeretközlés + 30 perc alkotó tevékenység
Az üvegnegatívtól a digitális technikáig
A másfél évszázaddal ezelőtti nyomdatechnikákkal és a fényképezés hőskorával találkoznak a tanulók a kiállítótérben. A betűszedés és a rézkarc, a litográfia, a camera obscura és az üvegnegatív technikáját tanulják. A foglalkozás végén a régi nyomdaklisék ki is próbálhatóak, sőt képet hozunk létre egy kilyukasztott cipős doboz segítségével.
Hansági Múzeum (Szent István király út 1.)
30 perc ismeretközlés + 30 perc alkotó tevékenység
1956, Mosonmagyaróvár
A város XX. századi történetének egyik legsötétebb pillanatáról, az 1956-os mosonmagyaróvári sortűz történetéről, az áldozatokról, gyászról és megtorlásról beszélgetünk a korabeli emlékanyag megismerése után. A múzeumi óra befejező részében a megemlékezésre felszólító plakátot készítünk.
Hansági Múzeum (Szent István király út 1.)
30 perc ismeretközlés + 30 perc alkotó tevékenység
Várostörténeti órasorozat
6x45 percben várostörténeti filmsorozatot néznek meg a diákok a múzeumban, amelyet csoportmunkában dolgoznak fel, majd megtekintik a korszakhoz kapcsolódó múzeumi emlékeket. A foglalkozások és a megtekinthető filmek címe: 1. Múzeumi tevékenységünk bemutatása (Hogyan rekonstruáljuk a múltat?) 2. Moson az Árpád-korban 3. Magyaróvár a középkorban (10-15.század) 4. Magyaróvár a 17-18. században 5. Moson és Magyaróvár a 19. században 6. Városegyesítés.
Hansági Múzeum (Szent István király út 1.)
30 perc ismeretközlés + 30 perc alkotó tevékenység
Utazó múzeum Az utazó múzeum foglalkozásának igénylése esetében az iskolába, tanítási óra, de akár informális alkalom (szakkör, napközi, projekt-nap) keretében érkezik a múzeumpedagógus. Múzeumi tárgyi anyagot, de szükséges esetén laptopot, projektort is a vetítéshez, kész feladatlapokat, szakmai anyagokat visz magával. A fogadó iskolának csak a helyszínt kell biztosítania. A mintaprojekt keretében, ingyenesen vehető igénybe.
Program címe
Rövid leírás
Kapcsolódó tantárgy
Ajánlott Időtartam korosztály
Élet falun
Eredeti műtárgyak és műtárgymásolatok, valamint vetített előadás segítségével a 19. század és a századforduló falusi mindennapjait idézzük meg. A tárgyak felfedezésétől jutunk el elődeink életmódjához, ünnepekhez és hétköznapokhoz. A foglalkozás rövid feladatlap megoldásával zárul.
Történelem, hon- és népismeret, rajz és vizuális kultúra
Alsós évfolyamok, 5. osztály
45 perc
Kőbaltától a lőfegyverig
Izgalmas válogatás, élményszerű bemutató a különböző történeti korok fegyvereiből, tapintható tárgyak és vetített ismertetők segítségével. Igény szerint (anyagköltség fizetése mellett) papírból római sisak, vagy fémdomborításos díszítésű kard
Történelem, hon- és népismeret
Felsős osztályok
45 perc + 15 perc kézműves tevékenysé g
készíthető. Történelem, Régész - képző Eredeti tárgyak bemutatásával színesített interaktív előadás a régészek hon- és munkájáról. Híres leletek, feltárások, és népismeret a közelben folyó régészeti munka. Kirakós játékkal ízelítő a restaurátorok feladataiból. Igény szerint (anyagköltség fizetése mellett) fémdomborításos „honfoglalás kori” tarsolylemez készíthető.
Felsős osztályok
45 perc + 15 perc kézműves tevékenysé g
Mesterkedő
A régi magyar mesterségek Történelem, mutatkoznak be egy-egy eszközön, kész hon- és tárgyon vagy céhes emléken keresztül. népismeret Megfejtjük a mesterségeket őrző családneveket is (kádár, pintér, csizmadia). Igény szerint (anyagköltség fizetése mellett) céhes cégért lehet tervezni, s grafikai nyomatot készíteni róla.
Alsós osztályok
45 perc + 15 perc kézműves tevékenysé g
Virtuális képtár
Vetített képek bemutatásával a Gyurkovich-gyűjtemény kiemelkedő alkotásaival ismerteti meg a gyerekeket a múzeumpedagógus. Egy eredeti grafika megtekintése után egyszerű grafikai nyomatot, monotípiát készíthetnek a gyerekek.
Minden 45 perc + korosztály 15 perc alkotó tevékenysé g
rajz és vizuális kultúra, történelem, irodalom