JÁNOS NAGYEVANGÉLIUMA

János evangélium 14/21 ígérete alapján prófétai módon kapta és írta:

LORBER

JAKAB

JÁNOS NAGYEVANGÉLIUMA VII. kötet

Forrás: www.jezusatyank.hu javított kia dás, 2013

JÁNOS APOSTOL NAGYEVANGÉLIUMA

Az Úr Jézus Krisztus tanítói működésének rövidítetlen kinyilatkoztatása

Benső Istenige útján német nyelven hallotta: Lorber Jakab Élt Grácban 1800-1864 VII. kötet

Lorber Jakab: János Nagyevangélium 1. Fejezet:

VII. kötet

2

A szép napkelte, amely gyönyörűen megfelel az ember szellemi újjászületése fejlődésének. Tanítások egy boldog elmúlásról. Az igazi kincsek és az igazi okosság. Életintelmek a helyes adakozásról. Ami Isten előtt jól van megtéve. Adni nagyobb boldogság, mint elfogadni.

1. Mindnyájan szemeiket a napkelte felé fordították és megcsodálták a gyönyörű hajnalpírt, először rendkívül kedves felhőcsoportok tűntek fel a láthatár fölött, amelyek mindegyre fényesebbek, fényesebbek lettek, és mindegyik azt mondotta, hogy már régóta nem látott ilyen gyönyörű reggelt és Én azt mondtam a sok körülöttem állóhoz: „Lássátok, a napnak ilyen hajnalhasadása nagyon hasonlít az ember szellemi élete reggeléhez, s a lelkében hajnalodó mennyei Szellemi Naphoz. 2. Ha az ember az Isten igéit hallgatja, hajnalodni kezd a lelkében, és ha a hallott igében hisz és bízik is, akkor mindegyre nagyobb világosság lesz benne. Ezután pedig mindegyre nagyobb örömöt érez a tanításokon és elkezd eszerint tevékenykedni, s akkor ezeket a cselekedeteket azokhoz a kedves hajnali felhőcskékhez hasonlóan elönti a szeretet pírja, s ezáltal mindegyre nagyobb és nagyobb világosság lesz az emberben. Az Istenből áradó jó és igaz iránti örömteljes vonzódásából az ember mindegyre világosabb isteni megismeréshez jut, és szíve szeretetében lángra gyullad Isten iránt, s ez éppen olyan, mint most ez a ragyogó fényes hajnalpír; az isteni és az abból eredő önmaga megismerése és nagy rendeltetésének tudata annyira fokozódik, mint most a hajnali pír fokozódó fényessége elárasztja körös-körül a vidékeket. 3. De a világosság és fényesség még mindig fokozódik, s a Nap közvetlen közelében álló felhőcskék úgy ragyognak az Isten iránti szeretetből véghezvitt cselekedetekhez hasonlóan, mint a fényesen ragyogó arany! Végül a Nap teljes fenségében kigyullad a láthatáron, és fényglóriáját elárasztja az egész láthatár fölött. S amiképpen az új nap a napfény ereje által az éjszakából újjászületik, azonképpen születik újjá az ember is az Isten igéjének ereje által, s az abból fakadó és folyton fokozódó Isten iránti és a felebarátok iránti szeretet által; tehát abban áll az ember szellemi újjászületése, hogy Istent mindegyre jobban és jobban megismeri és Őt egyre jobban, és jobban szereti. 4. S ha ez a szeretet a szívében izzóvá lett, akkor a világosság is folyton fokozódik benne, az izzó parázs a legfényesebb lobogó lánggá lesz benne, s akkor Isten szelleme a reggeli Naphoz hasonlóan felvirrad benne, s akkor az emberben már világos nappal lett. 5. De ez nem olyan nappal, mint ennek a Földnek nappala, amely este ismét megszűnik, hanem az egy örök nappal, tehát Isten szellemének újjászületése az emberi lélekben. 6. Bizony mondom nektek: akinek lelkében egy ilyen nap fog megvirradni, az a halált többé nem fogja sem látni, sem érezni, sem megismerni soha többé, s a testéből való kilépése hasonlítani fog a börtönben sínylődő fogolyhoz, akinek megkegyelmeztek, s a börtönőr örömteli arccal nyitja meg a börtön ajtaját, s azt mondja a fogolynak: „Nagy kegyelem ért téged, mert szabad vagy! Öltsd magadra a dicsőség köntösét, hagyd el ezt a börtönt és járj ezentúl szabadon Annak arca előtt, Aki téged ilyen nagy kegyelemben részesített. 7. És amiképpen egy ilyen fogoly egész szívéből örvendezni fog az ilyen kegyelem fölött, azonképpen, de még annál sokkal jobban fog örvendezni a szellemben újjászületett ember, amikor az Én angyalom odamegy majd hozzá, és azt mondja neki: Halhatatlan testvérem! Kelj fel börtönödből, öltsd magadra az Isteni dicsőség fénylő köntösét, jöjj és járj ezentúl szabadon és önállóan az örök élet teljességében Isten orcája előtt, Akinek nagy szeretete részesített ilyen nagy kegyelemben! Mert ezután nem kell többé ilyen nehéz és halandó testet viselned. 8. Úgy vélitek tehát, hogy egy lélek el fog szomorodni akkor, ha az Én angyalom ilyen módon fog hozzá szólni?” 9. Mondja a mellettem álló római: „Uram! Ki fog ilyenformán még szomorúságot érezni? Ezt csak bizonyára olyan világi emberek érezhetnék, akik telve vannak önzéssel, önszeretettel, s -2 -

Lorber Jakab: János Nagyevangélium

VII. kötet

3

úgy élnek, hogy lelkükben semmi tudomásuk sincs Istenről, mert ezek a léleknek a testi halál utáni életéről mit sem tudnak, és ha valamikor hallottak is róla, nem hiszik el, – amilyen esetet mi is nagyon sokat ismerünk. Én pedig csak pogány voltam és látszatra még most is az vagyok, de az emberi lélek halhatatlanságában már gyermekkorom óta hittem és a tapasztalt látomások után a testi halál utáni lélek élete kétségtelen bizonyossággá lett. De ha ezt az ember más világi embereknek elmondja, vagy nevetnek fölötte, s vonogatják vállukat, vagy pedig végeredményben az egészet az élénk képzelet játékának mondják. Csak az olyan embereknek lehet a testi halál valami borzalmas dolog, akik nagyon szeretnek élni; s különösen mostantól kezdve, amikor Tőled az összes életek Urától a legnagyobb bizonyságot szereztük a lélek örök életéről. A testi halál nem okozhat többé szorongó érzést, különösen, ha azt nem előzik meg túl nagy testi szenvedések, amelyek a testet halálig gyötrik és kínozzák! De még akkor is igen szívesen látott jelenség a súlyos börtön ajtaját megnyitó börtönőr! Ez az én nézetem és szilárd hitem is; másnak lehet a hite és nézete, amint akarja!” 10. Mondják mindnyájan: „Ugyanez a nézetünk és hitünk nekünk is, mert ki örvendezhetne ebben a világban még az életének, amely nem egyéb a pokolnál, amely teljes virágzásában és bőségében uralkodik!” 11. Mondom Én: „Valóban így van ez, azért mondom is nektek: aki ennek a világnak az életét szereti, az a lélek igaz életét el fogja veszíteni; de aki nem szereti, hanem menekül előle, az megtartja azt, azaz elnyeri a lélek örök életét! 12. Ne vakítson meg benneteket a világ ragyogása, és ne hallgassatok csábításaira, mert javai hiúk és mulandók. De ha már ebben a világban kincseket gyűjtötök magatoknak, akkor olyanokat gyűjtsetek, amelyet a rozsda meg nem támad és a molyok meg nem emésztik. Ezek a kincsek a szellem kincsei, amelyek az örök életet szolgálják, s amelynek teljes megszerzésére minden erőtőkből törekedjetek. De akik földi kincsekben részesedtek, azok úgy használják fel azokat, mint Lázár testvér, és érette a mennyek kincseit fogja aratni. Mert akinek sok van, az adjon sokat, de akinek kevés van, az keveset adjon. 13. Aki egy szomjasnak kútjából igaz felebaráti szeretetből nyújt egy ital friss vizet, annak az már visszaadatik a túlvilágon, mert aki felebarátjával szemben szeretetet tanúsít, az odaát is szeretetet fog találni. Nem azon múlik, hogy mennyit ad valaki, hanem főleg azon múlik, hogy hogyan ad valaki valamit a szegény felebarátjának! 14. Egy szeretettel és barátságosan adakozó kétszeresen ad és a túlvilágon is ugyanúgy fizetnek meg neki. 15. Ha sokkal bírsz, akkor – amint mondtam – sokat adhatsz; s ha örömmel és barátságos arccal adtad, akkor kétszeresen segítettél a szegényen, de ha magadnak sincs sok és nálad még szegényebb felebarátodnak a kevesedből is örömmel, és szívesen adtál egy részt, akkor tízszeresen adtál, a túlvilágon is ugyanígy fizetnek meg neked. Mert ha így cselekedtek a szegényekkel az Én nevemben, az éppen olyan, mintha Énvelem tettétek volna. 16. De ha minden adakozásánál vagy nemes tettnél meg akarjátok tudni, hogy Én Magam tetszésemet találom-e benne, akkor csak nézzetek az arcába annak, akivel szemben ti az Én nevemben úgy cselekedtetek jót, ahogy Én azt most megmagyaráztam, az Én tetszésemnek fokát tisztán és világosan meg fogja az mutatni nektek. 17. Csak egyedül az az igazi jócselekedet Isten előtt, amit az igazi szeretet tesz, de amit csak az értelem mértéke szerint cselekszetek, annak kevés értéke van az elfogadó előtt, de még kevesebb az adakozó előtt. Én mondom azt nektek, nagyobb boldogság adni, mint elvenni.

-3 -


VII. kötet

4

De most menjünk egy kissé előre és nézzük meg a vidéket Bethánia irányában: ott egy egész nagy menetet fogunk látni, amely különféle kereskedőkből áll, miután ma kezdődik a nagyvásár és öt napig fog tartani.

1. Ezután elmentünk arra a helyre, ahonnan Bethánia egész környékét látni lehetett, de azon kívül még igen sok olyan utat, amely még Jeruzsálembe vezetett. Az utakon és utcákon vámházak voltak fölépítve, amelyeknél az idegenek a kívánt vámot lefizetni tartoztak. A mi oldalunkra eső vámépületek vámszedői szolgáikkal együtt már tegnap óta nálunk voltak. 2. Erre megkérdezte az írástudó, hogy nem lennének szívesebben ott lent, ahol sok pénzt szedhetnének be? Erre így szólt az egyik vámszedő: „Barátom ezt a kérdést valóban megtakaríthattad volna, mert ha ez a materiális nyereségbevétel fontosabb lett volna, mint ez a szellemi, akkor már biztosan helyünkön volnánk, amelyet otthagytunk, sőt már régen elmehettünk volna, mert senki sem állott volna utunkba, de mivel ez az életnyereség itt kedvesebb előttünk, mint a materiális ott lent a vámházaknál, tehát itt maradunk és semmit sem törődünk az elvonuló kereskedő karavánnal. Ami pedig azt a kis úti- vámot illeti, vannak még otthon embereink, akik ezt majd el fogják látni. De majd nemsokára megkezdődik a kalmárkodás a ti templomotokban is! Jólesne az neked, ha én azt mondanám, nézz csak oda, milyen nagy az élénkség már a templom csarnokai előtt, nem érdekelnek téged az ott elvárható nyereségek? Sok lesz ott a tiszta arany, ezüst, drágakő és igazgyöngy, és nektek mindenből le kell fizetni a tizedet, vajon kaptok-e belőle, ha nem lesztek jelen? De mi vámszedők – és előttetek nagy bűnösök – most már tudjuk, hogy templomotoknak mindörökre hátat fordítottatok, s így részünkről egy ilyen kérdés a legnagyobb tapintatlanság volna. De mi most amúgy is elhatároztuk, hogy az Úr iránti szeretetből mindenkinek visszaadjuk a tizedrészét annak, amivel tudtunkkal valamikor megrövidítettük, s éppen ezért az a sok kereskedő legalább a mi vámsorompóink előtt menjen el anélkül, hogy fizessenek és mi azért még nem fogunk éhen halni. Hagyjuk tehát őket nyugodtan elvonulni!” A vámszedő erélyes válaszára az írástudó nem felelt semmit, de magában megcsodálta a vámszedő és társainak nagylelkűségét. 3. Lázár azonban így szólt: „Ezek az idegenek estefelé egészen biztosan feljönnek ide, s így kénytelen vagyok gondoskodni arról, hogy először a pince rendben legyen, ugyanúgy a konyha és az éléskamra is, s azon kívül még több asztalt és padot is kell tétetnem a szabadba, mert különben nem férnénk el.” 4. Mondom Én: „Hagyd ezeket, mert amíg Én itt vagyok, addig mindennel a lehető legjobban és leggazdagabban el vagy látva, és ha még annyian is jönnének, a legjobban el lesznek látva! Menjünk csak egészen nyugodtan az őrült világhajsza elé! Mennyi megterhelt teve, ló, szamár és ökör jár ide-oda az utakon és utcákon s viszik uraik kincseit és javait; s mindezeket el fogják adni. 5. De ott ezen a széles úton, amely Galileából Jeruzsálembe vezet, ökrökkel befogott kocsikat és targoncákat látunk, azok Pontus vidékeiről rabszolgákat hoznak ide eladásra! 14-18 év körüli gyönyörű testalkatú ifjakból és leányokból áll, szám szerint 120 fiú és 170 leány. Ezt az eladást fogjuk megakadályozni, s ezeknek a szegényeknek tanításáról és szabadságáról gondoskodni. Az ilyen emberi vásárok a város falán belül nem fordulhatnak elő, ez a hegy azonban már a város falán kívül esik és mégis igen közel van a városhoz, s majd mindjárt meglátjátok, hogy a kocsik és a targoncák éppen ennek a hegynek a lábánál fogják sátraikat felütni, s azután a kínálókat és kikiáltókat mindenfelé ki fogják küldeni, de mi eléjük megyünk, elvesszük tőlük az árukat, s a galád árusoknak majd olyat mondunk, hogy az ilyen kereskedelemtől majd elmegy a kedvük!” 6. Mondja Agrikola: „Uram! Mi volna, ha az ezektől az emberárusoktól a férfi és női rabszolgákat én megvenném a kívánt áron, s magammal vinném őket Rómába, ott rendesen neveltetném őket, azután megadnám nekik teljes szabadságukat és a római polgárjogot?” -4 -


VII. kötet

5

7. Mondom Én: „A te eszméd és akaratod jó, de az Én eszmém és az Én akaratom mégis jobb lesz. Minek pénzt adni olyan valamiért, amit teljes joggal pénz nélkül is meg lehet kapni, és birtokba venni? Neked nem ugyanez a véleményed? Ilyen embereknek nyereséget adni annyit jelentene, mint őket gonoszságaikban még jobban megerősíteni, de ha több ilyen tapasztalatot szerzenek, akkor majd tartózkodni fognak attól, hogy ilyen embertelen kereseti forráshoz forduljanak!” 8. Mondja Agricola: „Uram” Még valamit szemügyre kell vennünk, t.i. úgy emlékszem, hogy az emberkereskedelemre vonatkozólag Rómából minden ország részére egy egész külön törvény áll fenn, amelynek értelmében idegen, s nem római országból Róma országaiba, a római főhelytartó beleegyezése nélkül rabszolgákat behozni nem szabad! Ez a jóváhagyás azonban sokba kerül! Igen gyakran megtörténik tehát, hogy a rabszolgakereskedők rabszolgáikat gyakran hamis beleegyező okmányokkal kezükben országaikba becsempészik, ha ezeknél a rabszolgakereskedőknél ez az eset áll fenn, akkor könnyű volna tőlük az árut elvenni, de abban az esetben, ha a fent említett jogosítvány tulajdonában volnának, akkor természetes úton nem lehet más egyebet tenni, mint a kereskedőknek a kívánt pénzt megadni és megengedni,hogy akadálytalanul továbbmenjenek, mert ebben az esetben a törvény védelme alatt állnak!” 9. Mondom Én:”Nagyon helyesen ítéltél, de tudod, Én azonban Az vagyok, Aki az örökkévalóságnak a törvényeket előírom, s ebből megértheted, hogy Én itt, ahol az ellenkezőjére van szükség, nem fogom a Róma törvényeihez kötni magam, habár Én egyébként, mint ember alattuk állok. 10. Ezek az emberek, akik az említett rabszolgákat erre a vásárra hozzák, bár nagyon kapzsi és nyereségvágyók, de amellett a legnagyobb mértékben babonásak, s ez a sötét babona a legnagyobb ellenségük, ennélfogva előre tudom, hogy minek kell itt történni, hogy ezeket az embereket annyira megbüntessük, hogy nemcsak áruikat, hanem még többet is készséggel oda fognak adni, csakhogy épp bőrrel elmenekülhessenek. Majd ha itt lesznek, akkor tapasztalni fogjátok, hogy Isten bölcsessége és hatalma mi mindenre képes. 11- De most térjünk vissza a házba, s erősítsük tagjainkat egy jó reggelivel, mert az asztalok már meg vannak terítve, s a reggeli alatt rabszolgakereskedőink is már helyükön lesznek, s majd azután meglátogatjuk őket.” 12. Mondja az írástudó: „Uram! A templomot ma nem fogod meglátogatni? Mert ma igazán rút dolgok mennek ott végbe!” Mondom Én: „Mit törődöm Én a gyilkosok barlangjával ott lent a pokolban! Ott van Jehova igazi temploma, ahol az emberben olyan szív van, amely Istent mindenek fölött szereti és felebarátját, mint önmagát. De most menjünk a reggelihez!” 13. Azután mindnyájan bementünk a házba, leültünk az asztalok köré, amelyeken már minden készen volt, ami kinek-kinek a maga módja szerint a legjobban ízlett és a legjobb borokban sem volt hiány. A rómaiak csak most világos nappal csodálták meg igazán a pompás ivópoharakat, amelyek a legtisztább aranyból voltak és ezüsttálakat; a vén farizeus is közelebb jött, s nem tudott eléggé csodálkozni az ívópoharak és edények tisztasága fölött. De Lázár figyelmeztette őket,hogy fogjanak hozzá, mert a halak kihűlnek, s akkor azonnal nekiálltak, - a hét farizeus is – ettek és ittak, dicsérték az ételek és borok kitűnőségét. A 70 és egynéhány szegény, s köztük az asszony nem szűntek meg dicsérni az ételek és a bor jóságát, ugyanúgy a vámszedők és társaik is. Az egyik római így szólt: „Megértem már 60 esztendőt, de ilyen jó eledelek s ilyen valóságos isteni bor még nem volt a számban!” S a sok hálának és dicséretnek nem akart végeszakadni.

-5 -


VII. kötet

6

Hirtelen villámlás és hatalmas mennydörgés és annak jó hatása a babonás rabszolgakereskedőkre. Annak rendezésének magyarázata. Rafael megjelenik az Úr előtt: annak jó étvágya nagy és nehéz munkájához. Az Úr az övéivel meglátogatja a rabszolgakereskedőket.

1. Mialatt itt ültünk, ettünk, egyszer csak a tiszta és felhőtlen égből egy hatalmas villámlás történt, amelyet egy mindent megrázkódtató mennydörgés követett. Mindnyájan megrémültek, és azt kérdezték, hogy mit jelentsen ez? Mondom Én: „Ezt majd mindjárt meglátjátok! Ez a jelenség a mi rabszolgakereskedőinknek a dolog kezdetét jelenti; mert mialatt mi itt ettünk és ittunk, ideérkeztek a hegy lábához, összes kocsijuk és targoncájuk itt is van már. Áruikat azonnal le is rakták volna, ha ez a villám ettől meg nem óvta volna őket! 2. Az északi Pontus népeinek is van a maguk módja szerint isteni tanuk, amely természetesen a legnagyobb mértékben hézagos és még ez is bizonyos igazmondók kezében van, akik a más népektől egészen elkülönítve élnek, s akiknek a saját birtokaik és bőséges nyájaik vannak és többnyire a hegyeken igen nehezen megközelíthető fennsíkon laknak. Ezek az igazmondók leginkább az indusoktól származnak, s így mindenféle mágiában és varázslatban otthonosak, s ezért sohasem, vagy igen ritkán mennek a nagy völgyekben lakó népekhez; de ezek széltébenhosszában tudnak róluk, és fontosabb alkalmakkor elmennek ezekhez az igazmondókhoz és jövendöltetnek maguknak, természetes hogy nem csekély áldozat ellenében. Ilyen alkalmakkor ezek a hegyi bölcsek néha- néha a kérdezősködőknek beszélnek magasabbrendű és hatalmas láthatatlan lényekről, amelyek őket és az összes elemeket uralják, és hogy éppen ők, mint a hegyek bölcsei az alsóbb természeti hatalmaknak legközelebbi szolgáik és uralkodóik! Ez természetesen a vak zarándoklót mindig a legnagyobb csodálkozásba ejti, különösen, ha egy ilyen igazmondó a kérdezősködők előtt még egy csoda varázslatot is művel. 3. A mi rabszolgakereskedőink áruikkal együtt éppen onnan valók éspedig már hetedszer, habár Jeruzsálemben csak most először, mert máskor áruikat Líbiában, Kapadóciában, Tyrenusban és Sidonban, továbbá Damaszkuszban adták el; ezúttal idemerészkedtek Jeruzsálembe, s most sem jöttek volna ide, ha ez nem az Én akaratom lett volna. 4. Még mielőtt otthon elindultak áruikkal megkérdeztek egy igazmondót, hogy üzletük szerencsés lesz-e? S az igen komoly arccal ezt mondta: Ha nem fogtok villámot látni és mennydörgés hallani, akkor áruitokra hamar fogtok vevőt találni. Ez volt minden, amit az igazmondó nekik mondott. A rabszolgakereskedők ezt a jövendölést igen jónak találták, mert úgy vélték, hogy ebben a késői évszakban zivatar már nem jöhet. S most ez a hatalmas villámlás és mennydörgés megmásította nézetüket, s most tanácstalanul állnak a hegy lábánál. De még mielőtt kimegyünk még egynéhány villám fog következni, amelyek a mi rabszolga kereskedőinket még jobban meg fogják félemlíteni, s azután könnyen végzünk velük!” 5. Mondja erre régi tanítványaim egyike: „Ki tudja, hogy milyen nyelven beszélnek?” Mondom Én: „Az egyelőre nem tartozik rád; az egész világban nem létezik Előttem idegen nyelv! Ezek az emberek nagyobbrészt indus nyelven beszélnek, amely nagyon hasonlít az őshéber nyelvhez.” Erre a tanítvány nem szólt semmit és megjött a második villámlás és a hatalmas mennydörgés is, s mihamar a harmadik. De valamennyi a földbe vágódott és nem okozott kárt. 6. A harmadik villámlás után egyszerre csak betoppant a szobába egy csodaszép ifjú (angyal) mélyen meghajolt Előttem és kedves, de férfiasan erős hangon így szólt: „Uram! Hívásodra itt vagyok, hogy betöltsem szent akaratodat!” Mondom Én: „”Te most Cyréniustól és Járától jössz.” Mondja az ifjú: „Igen Uram, szent akaratod szerint!” 7. Erre a régi tanítványaim mind felismerték Rafaelt, odamentek hozzá és üdvözölték őt. Az ifjú pedig így szólt hozzájuk: „Óh ti boldogok, akik állandóan az Úr mellett lehettek! De még mielőtt egy nagy és fontos munkához fognánk, adjatok valamit nekem is enni és inni!” Erre mindnyájan versenyeztek abban, hogy az ifjúnak enni és inni adjanak. A rómaiak magukhoz hív-6 -


VII. kötet

7

ták s a többiek is felajánlották az ifjúnak szolgálataikat, mert nem tudták az ifjú bájosságát eléggé megcsodálni. Akik nem ismerték, azok egy földi anya csodaszép gyermekének nézték, aki értésére jutott kívánságomra utánam utazott. Csak régi tanítványaim tudták, hogy ki volt az ifjú. Úgy evett és ivott, mint aki borzasztóan éhes. S mindenki csodálkozott rajta, hogy az ifjú hova tünteti azt a sok ennivalót. 8. De Rafael mosolygott és így szólt: „Kedves barátaim, aki sokat dolgozik, annak sokat is kell ennie és innia! Nem így van?” Mondja Agricola: „Óh mindenesetre, te gyönyörű ifjú! De mondd el ki a te atyád és anyád, és melyik országból származol?” Mondja Rafael: „Ráérsz te még erre, még néhány napig itt maradok, s ez alatt majd közelebbről megismersz engem. Most nagy munka áll előttünk kedves barátom, tehát jól össze kell szedni magunkat!” 9. Mondja Agricola: „De kedves gyönyörű ifjú barátom! Mit fogsz te dolgozni ezekkel a gyöngéd leányos kis kezekkel? Hiszen te még soha nehéz munkát nem végeztél. És te akarsz nagy és súlyos munkára készülni?” Mondja Rafael: „Én még azért nem végeztem soha nehéz munkát, mert előtted még oly nehéznek látszó munka nagyon könnyű nekem! Majd a jövő ezt bebizonyítja neked!” 10. Mondom erre Én: „Most már itt van az ideje annak, hogy ezeket a foglyokat megváltsuk és felszabadítsuk, menjünk tehát, aki itt akar maradni, az maradjon!” De mindnyájan arra kértek, hogy ők is jöhessenek, és Én megengedtem azt nekik. Erre azután lesiettünk a hegyről, s mihamar rabszolga kereskedőinknél voltunk, akik köré egész néptömeg gyűlt már, hogy rabszolgákat és a kereskedőket megbámulják. 11. Én erre intettem Rafaelnek, hogy a bámész népet távolítsa el innen, s az úgy szétszórta a népet, mint a pelyvát, mindegyik úgy szalad, ahogyan csak tudott, mert vad oroszlánokat pillantottak meg maguk körül, s elrohantak hogy szét ne szaggassák őket. 4. Fejezet:

Az Úr és a rabszolga-kereskedő. Az utóbbi mihamar felismeri Jézusban az Istent. Összehasonlítás a rabszolga-kereskedő és a templomosok között. A jó csereüzlet. A rabszolgák felszabadulnak az örök élet megtartása ellenében. A számlafizetés elengedése.

1. Amikor a nép ily módon szétoszlott, akkor Én Rafaellel, Agricolával és Lázárral odaléptek a főkereskedőhöz, s az ő nyelvén így szóltam hozzá: „Ki adott nektek jogot arra, hogy az embereket és a ti saját gyermekeiteket, mint árukat a vásárokon a világnak eladjátok és egy tyrannikus buja vevő rabszolgáivá tegyétek?” 2. Mondja a főkereskedő: „Ha te akarod őket megvenni, akkor megmutatom neked, hogy jogom van hozzá, de ha nem veszed meg őket, akkor mondom csak meg, ha akarod az ország helytartója előtt, hogy jogom van hozzá. Egykor engem is, mint rabszolgát adtak el, de az én uram, akit hűségesen szolgáltam, visszaadta szabadságomat és még sok pénzt is, én erre visszamentem hazámba és most magam is ugyanilyen árukkal kereskedem, mint amilyen áru én magam is húsz éven át szolgáltam mást. Én, mint rabszolga boldog voltam, miért ne lehetnének ezek is? A mi országainkban ez a régi szokás, és bölcseink ezért sohasem vontak bennünket felelősségre. A mi országaink törvényei ellen ezzel mi nem vétünk, s a ti országotokban pedig váltságdíjat fizetünk. Ennélfogva a mi jogaink értelmében senkinek sem tartozunk felelősséggel.” 3. Mondom Én: „De te harminc nappal ezelőtt fönt voltál a hegyekben és 30 juhot, 10 ökröt és 10 tehenet, 10 borjút áldoztál, és a te jövendőmondód azt mondta neked: Ha te az egész utazásod alatt nem fogsz villámlást látni és mennydörgést hallani, akkor szerencsés leszel! De te a dolgot egészen jóra magyaráztad, mert úgy vélted, hogy ilyen késői évszakban már nem létezhet zivataros idő, villámlással és mennydörgéssel, s nyugodtan útra keltél kereskedőtársaiddal; és most mégis mennydörgött és előtte villámlott és most mit fogsz tenni?” -7 -


VII. kötet

8

4. Erre a kereskedő nagy szemeket meresztett Rám és így szólt: „Ha te olyan ember volnál csak, mint én vagyok, akkor ezeket nem tudhatnád! Mert először még soha nem voltál a mi országunkban, és másodszor az egész világon csaknem egy ember sem ismeri azt a helyet, ahol az első és a leghíresebb igazmondó lakik. El sem árulhatta ezt neked senki, mert mi nem áruljuk el magunkat a világ minden kincséért sem. Honnan ismered tehát az én legmélyebb titkomat? Barátom! Mondd meg ezt nekem, s az összes rabszolga a tiéd!” 5. Mondom Én: „Nem mondta azt nektek egyszer a ti igazmondótok, hogy létezik még egy nagyobb Isten is, Akiről ő csak régi titkos írásokból hallott?! De ez a halandók előtt túl nagy és érthetetlen, s ennélfogva a dologgal ne törődjetek tovább! Nem így beszélt a ti igazmondótok?” 6. Erre a nagy kereskedő egészen magánkívül mondotta: „Én már mondottam és mégegyszer mondom: „Te nem vagy ember, hanem te Isten vagy! S mit tehetek én a Föld gyenge férge ellened, Aki engem egyetlen leheleteddel megsemmisíthetsz! Igaz ugyan, hogy földileg véve rossz üzletet csinálok! De ha még egyszer annyi rabszolgám volna, amennyi itt van, akiket valóban drága és nagy pénzért vásároltam, az legyen mind a Te tulajdonod! Mert tudod nagy és felfoghatatlanul fennkölt barátom, az én országomban mi tudjuk azt a legjobban, hogy a kemény medvebőr hol szorítja a lábunkat a legjobban, de segíteni nem tudunk magunkon! Segíts Te rajtunk barátom! És nemcsak ezek, hanem még ezerszer ennyi is a Tied és még azon felül annyi, amennyit akarsz, mert Te nem vagy ember, hanem egy tökéletes és igaz isten!” 7. Mondom Én a körülállóknak: „Vegyetek mindnyájan példát! Ezek a legsötétebb fajtából való rabszolgakereskedők és milyen hamar felismertek Engem, és ott fenn áll a templom, amelyet Dávid és Salamon nagy költségek árán Nekem építettek és milyen nagy a különbség ezek között a rabszolgakereskedők között, akik csak emberi testeket adnak el, és ezek között a lélekkufárok között, akik a lelkeket eladják a pokolnak. 8. Lássátok! Ezek a rabszolgakereskedők valóságos Illések ezekkel a nyomorult lélek orgyilkosokkal szemben ott fent! Azért egykor még Szodomának és Gomorrának a sorsa is jobb lesz Én előttem, mint ezé a nyomorult pokoli fajzaté ott fenn! Mert ha Szodomában és Gomorrában az történt volna, ami itt történik, akkor zsákban és hamuban vezekeltek volna, és üdvözültek volna! Ámde most Én vagyok itt magam, s ők mégis az életemre törnek! 9. Lássátok! Itt az oldalam mellett ál Rafael az én kedvenc Angyalom, és Én azt mondom nektek: Sokkal több a hasonlatosság őközötte és a rabszolga-kereskedők között, mint közötte és azok között az Istenszolgái között ott fent! Én azt mondom nektek, ez a rabszolgakereskedő már egy angyal, de azok ott fent ördögök!” 10. Erre Én ismét a rabszolga-kereskedőhöz fordultam, és így szóltam hozzá: „Barátom, mennyit kérsz az összes rabszolgáért? Beszélj!” Mondja a nagy kereskedő: „Én Istenem! Mit kérjek én gyenge ember Tőled? Mindezeket és még ezer ennyit adok Neked, ha méltónak találsz arra a kegyelemre, hogy elmondjam, miben szenvedünk hiányt, és miben szűkölködünk. 11. Mondom Én: „Akkor tedd szabaddá őket és Én ezért megadom neked a lelketek örök szabadságát és az örök életet!” 12. Mondja erre a nagy kereskedő: „Az üzlet kész, s meg van kötve! Mert Istenekkel könnyű üzletet kötni. Szabadítsátok fel az összes rabszolgákat! Mert most csináltuk a legjobb üzletet. Hogy rabszolgáink nem járnak rosszul, arról előre meg vagyok győződve; de mi nyertük a legtöbbet, mert mi ezáltal Istentől megvettük az örök életet! Ti is beleegyetek társaim?” 13. Mondják mindnyájan: „Igen! Hibrám, ennél nagyobb nyereségünk még soha nem volt, de ami igazmondónk ezúttal nagyon tévedett! Mert éppen a villám és a mennydörgés segített bennünket a legnagyobb szerencséhez! Szabadítsátok föl a megkötözötteket és ők ingyen tulajdonai ennek a tiszta Istennek! Mi pedig azonnal térjünk vissza! 14. Mondom Én: „óh nem! A megkötözötteket elfogadom ugyan, de ti még három napig itt fogtok maradni, de anélkül, hogy az nektek költségetekbe kerülne, mert ti érettetek Én fogok fizetni most és mindörökké! -8 -


VII. kötet

9

Rafael felszabadítja a rabszolgákat az Úr nevében. Hibrám, a rabszolgakereskedő szép beszéde és kérdése Rafaelhez, hogy ki ő? Annak válasza. A boldog rabszolgakereskedő hálája az Úrhoz és megható jelenet a kedves üdvözítő és a felszabadított fiatal rabszolgák között.

1. Erre Én Rafaelnek ismét jelt adtam a foglyok felszabadítására, mire azok egy pillanat alatt felszabadultak és teljesen fel voltak öltözve, mert azelőtt meztelenek voltak. Az ifjú rabszolgáknak ez a hirtelen felszabadulása könnyen érthető okoknál fogva óriási szenzációt idézett elő és a nagy kereskedő, aki nem hitt szemeinek, odament hozzájuk és megtapogatta a felöltözött rabszolgákat és látta, hogy a ruhák valóban ruhaszövetekből készültek, s a rabszolgák tényleg az övéi voltak. Erre a rabszolgakereskedő fölemelte mind a két kezét és így szólt: „Most látom csak igazán, hogy ti valóban az Istennek kezeiben vagytok! De kérjétek ti is őket, hogy kegyelmesen fogadjanak el ők is titeket. És ha majd igazán boldogok lesztek, gondoljatok a ti szüleitekre otthon, akik odahaza sovány országunkban dolgoznak, és nehéz fáradsággal keresik meg szűkös és sovány kenyerüket, és akik igen szegényes és nyomorult anyagból és szalmából készült kunyhókban laknak. Gyűjtsetek tudásokat magatoknak, s azután jöjjetek ismét vissza hozzánk, hogy általatok egyszer közöttünk is világosság legyen, és jobb élet! Mert mostantól kezdve a mi országainkból többé nem szállítunk és nem adunk el többé embereket.” 2. Ekkor Hibrám Rafaelhez fordult, akinek szépségét és gyöngédségét nem tudta eléggé csodálni és így szólt: „Óh te felfoghatatlan ritka szépség! Ifjú! Talán te is Isten vagy, hogy képes voltál ilyen csodálatos cselekedetre? Hogy tudtad azokat a kötelékeket, amelyekkel a rabszolgák voltak megkötözve olyan gyorsan feloldozni, s honnan szerezted azokat a drága ruhákat az ifjak és leányok számára?” 3. Mondja Rafael: „Én nem vagyok Isten, hanem Isten kegyelméből csak az Ő szolgája! Én önmagamból éppen olyan kevésre vagyok képes, mint te, és ha Isten mindenható akarata áthat engem, akkor mindenre képes vagyok, s nincs előttem semmi, ami lehetetlen volna. De mit fogsz kezdeni azzal a kétszáz otthon maradt rabszolgával, akik a kereskedelemre még nincsenek eléggé kihizlalva?” 4. Mondja Hibrám: „Erről is tudsz te, mindenható ifjú? Mit tehetnék egyebet velük, felnevelem őket hasznos és jó emberekké, s ezentúl úgy fogom őket tekinteni, mint saját gyermekeimet; de téged arra foglak kérni, hogy azok számára is teremts ruhákat, hogy azokat majd magammal vigyem.” 5. Mondja Rafael: „Erre még most nincs szükség, de, majd ha néhány nap múlva innen hazamégy, és megmaradsz becsületes szándékodban, akkor társaiddal együtt otthon mindent meg fogsz találni, amire neked és társaidnak szükségetek lesz. 6. Ebbe Hibrám belenyugodott és ugyanúgy társai is, s mindnyájan köszönetet mondtak neki, de még inkább Nekem, az Úrnak! Mert azt az összes kereskedő elismerte, hogy egyedül Én vagyok az Úr. Ezután a meglehetősen sok kocsira és targoncára gondoltak, – amelyet a jelen idő kocsijával nem lehet összehasonlítani – és nagyon kifáradt igavonó állataikra, és Hibrám így szólt Rafaelhez: „Te mindenható csodaifjú! Hová fogjuk kocsijainkat, targoncáinkat elhelyezni, és honnan fogunk az állatok számára takarmányt szerezni?” Mondja Rafael: „Itt ezen a falon belül, amely ezt a hegyet körülkeríti, s amely annak az embernek a tulajdona, aki most az Úrral beszél, van elég kunyhó és istálló, és takarmány készlet is van elég állataitok számára, s így azokat jól elhelyezhetitek.” 7. Ezzel a legnagyobb mértékben meg voltak elégedve; a felszabadított rabszolgák örömükben nem tudták, hogy mihez fogjanak. Mindnyájan oda akartak jönni Hozzám, hogy köszönetet mondjanak, és mivel nagy számuk miatt egyszerre nem volt helyük, tehát a legszebb rendben körbeálltak körém és nyelvükön arra kértek, hogy tekintsek rájuk és hallgassam meg őket! Erre nyájasan megnéztem valamennyit, s intettem, hogy beszélhetnek. Erre a felszabadult ifjú rabszolgák mélyen meghatva így szóltak: „Óh jó Atya, szívünk mélyéből köszönjük Neked, hogy -9 -


VII. kötet

10

megmentettél bennünket és feloldottad nehéz kötelékeinket. Nekünk nincs ugyan semmink, hogy ezt megfizethetnénk Neked, de ezentúl úgy akarunk szolgálni Neked, mintha lábaid, kezeid, szemeid, füleid, orrod és szád mi volnánk; óh engedd, hogy szeressünk jó Atyánk és légy ezentúl is a mi Atyánk a Te szeretetedben és jóságodban, és ne hagyj el bennünket soha többé.” 8. Ezután körben mindegyikhez külön odamentem, megöleltem és szívemre szorítottam, és közben ezt mondottam: „Béke legyen veled fiam, leányom!” Erre az a sok szőkefürtös ifjú és gyöngéd, bájos és igen kedves leány sírt örömében és örömkönnyeikkel megnedvesítették kezeimet és lábaimat. 6. Fejezet:

A rabszolgaságtól felszabadított gyermekek táplálása. Az Úr a világban dúskáló emberekről. Agricola kételyét és a kereskedelem védelmezését az Úr helyesli. Csak az uzsora kárhozatos, nem a becsületes üzleti forgalom. Lázár kérdi, hogy kicsoda Rafael, akit ő még nem ismer. Az Úr bejelent egy megkövezési jelenetet. Agricola kérdése a templomosok vértörvény szolgáltatásáról.

1. Ezután az ünnepélyes és minden szívet megindító jelenet után, - amelyet az összes jelenlévők könnyekkel telt szemekkel néztek végig – így szóltam Én Rafaelhez: „Most pedig vezesd őket fel előttünk és lásd el őket; s majd azután, ha utánatok megyünk, fogunk magunkról gondoskodni!” Rafael a felszabadultakat erre fölvezette, s amikor a nagyterembe értek, ott már három hosszú asztal meg volt terítve és ezek a felszabadult volt rabszolgák, – akik még igazi gyermekek voltak – örömmel és vidáman fogyasztották el a számukra elkészített eledeleket s egy kevés bort is ittak vízzel, s telve voltak örömmel és jókedvvel. 2. Mi egy ideig még az úton maradtunk és néztük azt a sok kereskedőt és kalmárt, akik állatokkal, árukkal és gyümölcsökkel vonultak el előttünk a nagy úton a város felé. Ekkor a római így szólt Hozzám: „Hiszen ezek között olyan sok zsidó van, nem tudnak ezek még semmit sem Rólad? Mégis csak különös, hogy milyen közönyösen vonulnak el előttünk az emberek!” Mondom Én: „Úgy, ahogy ezek még sokan fognak elvonulni Előttem, s nem fognak Rám sem nézni, sem megismerni, hanem csak tovább túrnak majd világiasságukban mindaddig, amíg a halál a sírba dobja őket, s lelküket a pokolba! Az ilyen kereskedők üzleti emberek, kalmárok, vásárosok túlságosan eltávolodtak a szellemiektől és a jobb emberek között ezek éppen olyanok, mint a fattyúhajtások a nemes gyümölcsfák ágain és a konkoly a búza között. Hadd menjenek sírjuk és haláluk elébe!” Mondja Agricola: „De én Uram és én Istenem! Az emberek között mégis csak fenn kell, hogy álljon a kölcsönös kereskedelem, mert különben az olyan embereknél, akik rossz és sovány országok lakói nem volnának képesek megélni. Beszéljünk csak Európa országairól, amelyek leírhatatlan hegyes vidékek, nincs egyebük csak sziklákra halmozott sziklák. Ezeknek az embereknek életszükségleteit csakis a kereskedelem által lehet megszerezni. Szüntesd meg ezt a feltétlenül szükséges forgalmat, egy egész nép éhenhal. Neked, mint a mennyek, és az összes világok Urának szintén be kell látnod, hogy az ilyen emberek csakis bizonyos üzleti forgalom által élhetnek és létezhetnek. Ennélfogva nagyon csodálkozom, hogy ezt a te legnagyobb isteni bölcsességed annyira kárhoztatja! A legnagyobb tisztelet a legtisztább isteniségednek, de ezért az ítéletedért az én – egyébként egészséges emberi értelmemmel – nem tudok tetszéssel adózni!” 3. Mondom Én: „Barátom, amit te tudsz, és te értesz, – azt engedd meg – Én már azelőtt is régen tudtam és értettem még mielőtt egy őscentrális Nap egy hüvelybolygóban világított! Bizony mondom neked: 4. Én nem ellenzem, és nem kifogásolom az embereknek egymással való igazságos és jótékony érintkezését, mert úgy akarom ezt Én magam is, hogy az egyik ember bizonyos tekintetben függjön a másiktól, s akkor az ember és ember között igazságos érintkezés teljesen a felebaráti szeretet rendje szerint van. De remélhetőleg azt is be fogod látni, hogy Én a legszeretetlenebb - 10 -


VII. kötet

11

uzsorásról dicsérő módon nem beszélhetek! A becsületes kereskedő munkájáért és fáradságáért megfelelő jutalomban részesüljön; de ne akarjon tíz garasért ezer garast, sőt még többet is nyerni! Érted ezt? 5. Én csak az uzsorát kárhoztatom, de nem a szükséges és jogos érintkezést! Értsd meg ezt jól, hogy kellemetlen kísértésbe ne essél!” Erre a római bocsánatot kért Tőlem és bevallotta, hogy nagyon tévedett. 6. Ezután Lázár lép Hozzám és így szól: „Uram! Miután úgyis fölmegyünk a magaslatra, mert itt már nincs mit csinálnunk, tehát szeretném Tőled megtudni, hogyan áll a dolog ezzel a csodálatos ifjúval? Ki ő és honnan való? Viselete szerint galileainak látszik, de mikor jutott ekkora bölcsességhez és csodaerőhöz? Hiszen külseje szerint ítélve alig látszik 16 évesnek, és mégis messze felülmúlja régi tanítványaidat. Kérlek, adj nekem erre felvilágosítást!” 7. Mondom Én: „Nincsen-e megírva: Abban az időben Isten angyalait látjátok a menynyekből a Földre szállni az embereket szolgálni. S ha ez ismert dolog előtted, nemsokára azt is be fogod látni, hogy miképpen áll a dolog ezzel az ifjúval. De egyelőre ezt tartasd meg magadnak, a többieknek maguktól kell erre rájönniük. 8. Régi tanítványaim ismerik már őt, de idő előtt ők sem ismertethetik meg. Te úgy véled, hogy nemsokára vissza kell mennünk szállástanyáidra, de erre egy óra múlva is ráérünk még. Most csak várakozzunk itt tovább az utcán, mert nemsokára olyan dolog fog történni, amelynél a mi jelenlétünkre igen nagy szükség lesz.” Kérdi Lázár: „Uram! Valami rossz dolog fog történni?” 9. Mondom Én: „Barátom, ebben a világban az emberek között kevés jót várhatunk! A kereskedők beözönlése már gyengül, s a farizeusok szolgái nemsokára idehurcolnak egy szegény bűnöst, aki egy órával ezelőtt éhségében a templomban közszemlére kitett kenyérből egyet ellopott, s ott a magas fal alatt lévő helyen bűnéért megkövezik! Ezt fogjuk megakadályozni. És most már tudod, hogy miért kell itt maradnunk!” 10. Meghallotta ezt Agricola is, odalépett Hozzám és így szólt: „Uram! Hallottam szavaidat, amelyek valóban nem hangzottak valami épületes módon! A templomosoknak is van Jus gládii-juk? Én ismerem jól azokat a privilégiumokat, amelyeket Róma a népeinek adott, de ilyen privilégiumról én nem tudok! Óh, erről a dologról majd közelebbről fogok tudakozódni. Mondd, óh Uram és Mesterem, hogyan áll ez a dolog?” 11. Mondom Én: „Amikor a rómaiak a zsidók országainak urai lettek, hajszálpontosan átvizsgálták a zsidók isteni tanait, Mózes és a többi zsidó próféták törvényeit és úgy találták, hogy Mózes a templomot, azaz annak papjait felhatalmazta arra, hogy bizonyos túl nagy gonosztevőket megkövezzenek, de a papoknak maguknak nincs joguk ahhoz, hogy valakit halálra ítéljenek, hanem a gonosztevőket ki kell szolgáltassák a törvénynek és az ítélkezik a papok tanúbizonysága alapján, és azok adják át a nagy gonosztevőt a megkövezőknek. De ez itt nem történt meg, a papok önhatalmúlag cselekszenek, és bért fizetnek Heródesnek azért, hogy bizonyos fokban nekik is legyen önhatalmú Jus gládii- juk, amellyel a legnagyobb mértékben visszaélnek, amit éppen ez az eset is igazolni fog. De most figyeljünk jól, mert mindjárt itt lesznek. 7. Fejezet:

A tömeg megjelenik a megkövezővel; Agricola mint Róma követe kihallgatja a templom főnökét. Ez utóbbi és a poroszlók el akarnak menekülni, de maradniuk kell.

1. Alig mondottam ezt el, máris egy nagy néptömeg közeledett, amely a szerencsétlent borzalmas módon vonszolta előre. Én erre mondom Agricolának: „Menjünk mi ketten a poroszlók elébe, akiket egy templomfőnök vezet.” Mi éppen a nagykapu kijáratánál értünk eléjük és Én a rómainak a nyelvére helyeztem a szavakat, mire az egy római szigorú hangjával és arcával így kiáltott a főnökre! „Mi történik itt!” Mondja a főnök: „Nekünk megvan a régi jogunk Mózestől s - 11 -


VII. kötet

12

a pallós jogunk is, s egy ilyen nagy gonosztevővel szemben azt saját hatalmunknál fogva végre is hajtjuk!” Mondja a római: „De én Rómából, mint a császár küldötte éppen azért jöttem ide, hogy vizsgálatot tartsak a Rómától kapott privilégiumokkal való visszaéléstek felett. Hol van a világi bíró ítélete?” 2. A templomfőnököt ez a kérdés nagyon kellemetlenül érintette és így szólt: „Mutasd meg előbb te, hogy valóban római küldött vagy-e? Mert akárki felöltözhet római ruhába, és a császár nevében előírhat nekünk törvényeket!” Erre Agricola egy aranytokból kihúz egy pergamentekercset, amely minden pecséttel úgy el volt látva, hogy a főnök egy pillanatig sem kételkedhetett többé, hogy az okmány tulajdonosa valóban hatalmas és magasrangú római! Erre aztán Agricola a legnagyobb komolysággal kérdi: „Én az okmányt kívánságodra azonnal felmutattam, hol van a kívánt világi bíró ítélete?” 3. Mondja a főnök: „Én már az imént mondottam neked, hogy a templom Mózestől bírja a régi jogot, hogy a templom ellen való nagy bűnöst halállal büntessük, s ezt a jogot Róma is szentesítette! S így a templom egészen helyesen cselekszik, ha elrettentő példaképpen egy ilyen gonosztevőt, aki Isten és annak temploma ellen vétett, Mózestől elrendelt megkövezés által bünteti.” 4. Mondja Agricola mind komolyabban: „Ez a templom már Mózes idejében is fennállott?” Mondja a főnök: „Az éppen nem, de Mózes próféta volt és szellemében bizonyára tudott arról, hogy Salamon a bölcs és nagy király Istennek templomot fog építeni, ennélfogva aki a templom és annak megszentelt berendezései ellen vét, az éppen úgy büntetendő, mint aki Isten ellen vét!” 5. Mondja Agricola: „Miért állított fel akkor Mózes az ilyen esetekre különbíróságot, és miért nem adta az ilyen ítéleteket a papok kezébe? Hogyan lettetek ti életre-halálra bírái az embereknek? Mózes csak papokká tett benneteket és Róma azért, mert Saul királyotok idejében a világi bíráitoktól ugyanazt a jogot szerezte meg magának, nektek mindnyájatoknak is egy világi bírói hivatalt adott éspedig azzal a kifejezett utasítással, hogy minden gonosztevőt, különösen, ha az halált érdemel, mindenkor a község világi bíróságának kell átadni, és semmiféle pap nem tartozik törődni azzal, hogy a törvény miképpen rendelkezett a gonosztevővel. Ennélfogva benneteket nem illet meg valaki fölött bíráskodni, vagy valakit elítélni, sőt még az ítéletet végre is hajtani! 6. Ennélfogva tehát ezt a gonosztevőt azonnal bocsássátok szabadon! Majd én fogom őt kihallgatni, s majd abból kitűnik, hogy vétke megérdemelte-e a halált, vagy nem! És jaj nektek, ha részetekről ennek az embernek az ügyében bármilyen igazságtalanságot is fogok hallani.” 7. Erre a szigorú fenyegetésre a templom poroszlói és a szolgák a gonosztevőt szabadon bocsátották, odaállították Agricola elé és a főnök ezt mondta: „Itt a gazember, hallgasd ki őt magad! Én, és ezek a szolgák remélem elég tanúk leszünk, és konok hazugságaival szemben mi is felléphetünk? 8. Mondja Agricola: „Természetesen! De a legigazabb és legmegbízhatóbb tanúm itt van az én oldalam mellett és előre kijelentem, hogy minden hazugságot úgy a gonosztevő részéről, mint a ti részetekről a legszigorúbban meg fogok torolni. De még szigorúbban fogok azokkal eljárni, akik e fölött a szegény fölött bosszúból egy ilyen megbüntetendő ítéletet hoztak!” 9. A rómainak erre a nem nagyon barátságos felszólítására a főnököt szolgáival együtt igen nagy félelem lepte meg és mindenáron arra törekedett, hogy valami módon elmeneküljön, és a szolgák is azt mondták: „Mi dolgunk legyen itt? Nekünk nincs akaratunk, nekünk engedelmeskedni kell a templom parancsának. Ezt a dolgot intézze el veled maga a főnök, fenséges parancsolónk! Ha egy gonosztevőt meg kell büntetni, akkor mi vagyunk az ítélet végrehajtói, de hogy valakit miért ítéltek el tulajdonképpen arról mi nem tudunk, csak annyit, amit a bíró röviden tudtunkra adott. Hogyan tanúskodhatnánk tehát ez ellen a gonosztevő ellen? Engedd meg fenséges parancsolónk, hogy innen eltávozzunk! - 12 -


VII. kötet

13

10. Mondja erre Agricola: „Erről szó sem lehet, ti itt maradtok a főnök miatt éppen úgy, ahogy neki is itt kell maradnia mindaddig, míg a gonosztevőt ki nem hallgattam.” 8. Fejezet:

Agricola tovább vallatja a főnököt a gonosztevő ügyében, s bölcsen és világosan beszél a törvény kezeléséről. Leleplezi az undok templomi törvényeket a Mózesi törvényekkel szemben és azután a gonosztevőhöz fordul.

1. Amikor ezt a szentenciát meghallották és Agricola először kérdi a főnököt: „Mit vétett ez az ember, hogy tőletek halált érdemelt!” Mondja a főnök nagyon merészen: „Ő tegnap délután a közszemlére kitett megszentelt kenyereket szemtelen kézzel megragadni merészelte, sőt evett is belőle, amit büntetlenül csak a főpap tehet, imádság és zsoltáréneklések között. De tetten érték és a törvények értelmében megérdemelt halálra ítélték és nincsen szükség további kihallgatásra, mert maga a tett igazolja a legjobban a gonosztevő bűncselekményét!” 2. Mondja Agricola: „Úgy. Ez nagyon dicséretes jogszolgáltatás! Vajon a mi törvényeink értelmében minden gonosztevőnél elsősorban nem azt kell-e először tekintetbe vennünk, hogy a gonosztevő egyik vagy másik gonosztetténél mennyire beszámítható? Ha egy hülye ember még oly nagy gonosztettet visz is véghez – ami egy intelligensebb embernél a törvények szerint halálbüntetést vonna maga után, – ugyanakkor a hülyét őrizetbe kell venni, hogy a jövőben az emberi társadalomra ne legyen veszedelmes, és ha megjavult, vagy szabadon kell bocsátani, vagy ellenkező esetben gályarabnak kell felhasználni, hogy bűneit levezekelje és az embernek mégis valamennyire hasznára legyen! 3. Továbbá a gonosztevőnél azt is tekintetbe kell venni, hogy milyen körülmények kényszerítettek egy ilyen embert, – amelynek valósággal a hajánál fogva húzták a gaztett elkövetéséhez – amelyek a gonosztettet nagyon is enyhítik! Mert hiszen igen nagy különbség az, ha egy ember leesik a háztetőről, s ezáltal egy véletlen alatta álló embert agyonüt, vagy ha valaki szándékosan megöl egy embert, s mind a két esetben mégis lehetnek olyan mellékkörülmények, amelyeket minden igazságos bíró megszívlelni tartozik, mert azok egy és ugyanazon bűnügyben, vagy enyhítő, vagy súlyosbító körülményül szolgálhatnak. 4. Ha valaki, mint vádló elmenne hozzátok és azt mondaná: Ez az ember megölte a testvéredet és ha ti anélkül, hogy a vádlottat továbbra is kihallgatnátok azonnal halálra ítélnétek, milyen nyomorult bírák lennétek ti akkor? A mi törvényeink szerint nincsenek kifejezetten minden bírónak szigorúan megparancsolva, hogy mindenek előtt a cur quomodo quando ext quibus auxiliis (miért, hogyan, mikor és milyen körülmények között) kérdéseit és csak azután ítélni.” Megtettétek ezt ezzel a gonosztevővel szemben?” Mondja a főnök: „De nálunk, a templomban nincsenek római törvények, hanem mózesi törvények és azok másképpen szólnak!” 5. Mondja Agricola: „Úgy! Ha a ti Mózesetek olyan bírói törvényeket adott, ahogy ti azokat a templomotokban követitek, akkor a ti Mózesetek a legkegyetlenebb és legbutább törvényhozó kellett, hogy legyen, akivel szemben mi rómaiak valóságos Istenek lennénk! De én nagyon is jól ismerem Mózes szelíd törvényeit és törvényeiteket is azok szerint alakítottuk, és ti templomosok Isten és mindenki előtt a legnagyobb büntetésre méltó hazugok vagytok, ha szemembe meritek mondani, hogy legbutább tyrannikus és legkegyetlenebb templomtörvényeitek Mózestől származnak. Ezek a ti törvényeitek, amelyeket önakaratúlag, Istent elfelejtve értelem és lelkiismeret nélkül írtatok össze, és az undok törvényeitekkel kényetek, kedvetek szerint kínozzátok a szegény népet. Ti képesek vagytok azokat egy bölcs Isten által megszentelt törvényekképpen elismerni?” 6. Mondja a főnök: „Hiszen nem én csináltam a templom törvényeit. S ha már egyszer megvannak, ahhoz kell tartanunk magunkat, akár Mózestől, akár mástól származnak!” Mondja Agricola: „Majd mi rómaiak azon leszünk, hogy az ilyen visszaéléseknek gátat vessünk! De most Audiatur et altera pars (hallgassuk ki a másik részt)!” - 13 -


VII. kötet

14

7. Erre Agricola barátságos arccal a gonosztevőhöz fordulva így szól: „És most mondd el őszintén teljesen az igazság szerint, hogyan követted el ezt a gonosztetted, ne tagadj semmit és vallj be mindent! Mert én meg is menthetlek, de meg is ölhetlek, ha gonosztetted halált érdemel!” 9. Fejezet:

A gonosztevő nyílt vallomása a papok új gyalázatosságait hozza napvilágra. Agricola vigasztalja őt.

1. Erre a gonosztevő fölemelkedik és nyíltan, szabadon, minden tartózkodás nélkül így szól: „Nagy és hatalmas igazságos uram és bírám! Én épp oly kevéssé vagyok gonosztevő, mint te és Az, Aki itt veled van! 2. Én egy szegény napszámos vagyok, és a két kezem munkájával kell eltartanom atyámat és anyámat, akik csaknem mindig betegek és munkaképtelenek; azonkívül van még egy fiatalabb testvérem is, aki csak 17 éves és 8 hónapos; őt is el kell tartanom, mert ő nem kereshet semmit, mert otthon a beteg szülőket kell ápolnia. Ez az én kedves és derék testvérem – habár nagyon szegény – de természettől fogva nagyon szép és bájos és sajnos ezt a templomosok nagyon jól tudják, s egyesek mindent elkövettek, hogy elcsábítsák. De nem tudtak semmit sem elérni, s ezért fenyegetésekkel illették szüleimet mondván: Várj csak büszke koldusfajzat! Majd nemsokára szelídebb és alázatosabb leszel!” 3. A következő napon ismerős házaknál munkát kerestem, és azt mondták nekem, hogy a papok nagy bűnösnek nyilvánítottak ki, mert testvéremmel vérfertőzést űzök, s ezért mindenki ajtót mutatott és nem kaptam munkát. 4. Én erre elmentem néhány pogányhoz és előadtam nagy bajomat, azok megajándékoztak néhány fillérrel, hogy kevés kenyeret vehessek magunknak, de az a néhány fillér hamar elfogyott és nekem és enyéimnek már két nap óta nem volt mit ennünk. Nem tudtam keresni sem és senkitől kérni sem mertem valamit. Hogy munkát nem kaptam, ennek az ünnep is oka volt, mert az ünnepek alatt munkát nem lehet kapni. Erre azt gondoltam magamban: Ha te, mint bűntelen zsidó, azt tennéd, amit egyszer Dávid tett, amikor nagyon éhes volt, az talán nem lenne Isten előtt olyan nagy bűn. 5. És amikor tegnap késő délután nagy ínségtől hajtva bementem a templomba, megláttam a közszemlére kiállított kenyereket, az egyik felé nyúltam, s annak egyik részével a magam éhségét akartam csillapítani, a másik részét éhes szüleimnek, s nem kevésbé éhes tervéremnek akartam vinni, de abban a pillanatban felfedeztek a leskelődő őrök, és gonosztettet gonosztettre kiáltoztak és könyörtelenül a papok elé hurcoltak; ezek természetesen azonnal felismertek és így kiáltottak: Hiszen ez az a büszke koldus, a vérfertőző, s most a kenyereink ellen követte el a gaztettet, s ezért holnap még délelőtt megköveztetik. 6. Ezután mindenféle kínzások és borzalmas szidalmazások között egy sötét odúba dobtak, ahol máig sínylődtem. S hogy onnan hogy hurcoltak idáig, azt nagy bíró, már magad is láthattad! De hogy mi történt szegény szüleimmel és szegény testvéremmel, és még mi fog történni, azt csak Jehova tudja. Felséges bíró! Ez minden, amit gonosztettemről őszintén elmondhattam, oh ne ítélj olyan szigorúan, mint ez a főnök ítélt! Mert nyíltan szólva éppen ő volt az, aki az én ártatlan testvéremet el akarta csábítani, amire megesküdhetek Isten és minden ember előtt. És erre több hűséges és igaz tanút is jelölhetek meg, akik ebben a szomorú ügyben esküvel erősítenék meg az én igazamat!” 7. Erre Agricola, aki a templomos gazsága fölött egészen felháborodott, így felelt: „Barátom! Aki olyan nyíltan beszél, mint te, annak valóban nincs szüksége több bizonyítékra. Azonkívül van itt mellettem még egy igen fontos tanú, aki ellenőrzi a te vallomásod igazságát. De majd azonnal itt lesz valaki, aki szüleidet és testvéredet egészen megerősítve ide fogja vezetni, és még valakit, akire nekem a templomra vonatkozólag nagy szükségem lesz.” - 14 -


VII. kötet

15

Rafael elővezeti a szegény szüleit és testvérét, valamint a római bírót és a katonákat. A szülők és a testvér vallomása. Az infámis főnök vallomása. Agricola felszólítja a családot, hogy ítélkezzenek a főnök fölött; a szegény atya nemes ítélete.

1. Az Én benső kívánságomra Rafael már meg is jelent, akihez Én bensőleg így szóltam: „Engedelmeskedj a római kívánságának, mert most neki adom át a gondolatokat, szavakat és az akaratot!” 2. Amikor Agricola észrevette Rafaelt, ezt mondotta: „Mindjárt gondoltam, hogy sokáig nem váratsz magadra!” Mondja Rafael: „Én már tudom, hogy mit akarsz, s néhány pillanat múlva minden rendben lesz; mert ők nincsenek messze innen, s ezért hamar ide is teremtem őket!” Mondja a főnök: „Minek az?” Mondja Agricola: „Akkor fogsz beszélni, majd ha kérdeznek, most hallgass!” Erre az angyal gyorsan eltávozott és nemsokára elővezette a két szülőt és a fiatal, nagyon szegényes, de külsőleg valóban nagyon szép testvért, s egyben tíz római katonát és Pilátus képviseletében egy bírót. És Rafael így szólt Agricolához: „Barátom, így jó lesz?” Mondja Agricola: „Egészen biztosan, mert éppen így akartam én is.” Erre Rafael visszalépett és teljes készenlétben volt, hogy intésem szerint cselekedjen. 3. Agricola most a három tanúhoz fordult s azt kérdezte tőlük, hogy ezt az összegyötört embert ismerik-e? Mondja a testvér: „Óh Jehova! Mi történt az én szegény fivéremmel? Ő tegnap délután elment valahova kenyeret hozni, mivel már teljes két nap óta semmit sem ettünk, de nem tért többé vissza. Nagyon aggódtunk érte, imádkoztunk, hogy semmi baj ne érje őt! És most az ifjú hírnök szerint itt olyan állapotban találjuk őt, ami mögött semmi jó nem lehet!” A leány még tovább akart beszélni, de Agricola nyájas hangos figyelmeztette őt, mondván: „Hagyd el, Cion bájos leánya a további kérdezősködést, mert fivéred most már a legjobb kezekben van. De én majd bemutatom neked azt a templomfőnököt, aki fejét most éppen elfordította tőlünk és te őszintén és teljes igazság szerint be kell, hogy valljad, hogy ismered-e őt és hogyan?” 4. Mondja a testvér „Óh Uram! Ne fáradj! Mert ezt a nyomorultat idejövetelemkor legnagyobb borzalmamra már messziről felismertem! Mondja Agricola: „Az nem baj! Annál jobb nektek mindnyájatoknak!” 5. Erre a római parancsoló hangon odaszólítja a főnököt, mondván: „Lépj közelebb nyílt arccal és beszélj! Mit hozhatsz fel az ellened felhozott vádakkal szemben? Valld be az igazságot, vagy izzó kereszten foglak vallatni, hogy közelebbről ismerd meg a rómaiak igazságosságát! Mert mi rómaiak semmiféle pappal nem teszünk kivételt! Állj elő és beszélj! „ 6. Erre megfordult a templomfőnök és reszkető hangon így szólt: „Uram, aki telve vagy hatalommal és méltósággal! Mit hozhatok fel még?! Sajnos úgy van, ahogy ez a szegény az imént vallotta, s én megérdemlem azt a büntetést, amit rám fogsz mérni! Ha még megszabadulhatnék, akkor embertelen eljárásomat ezzel a szegény családdal ezerszeresen jóvátenném, de én az igazságos büntetéstől való felmentést nem érdemlem meg, s így nehéz lesz a szegény és igen becsületes és derék családdal szemben jóvátenni azt, amit vele szemben elkövettem.” 7. Mondja Agricola: „Én nem vagyok hozzátok hasonló bíró, akit a szenvedély vezet, hanem az igazság mértéke szerint való bíró vagyok, de én azt mondom itt, hogy a te fő bíráid ez a négy olyan embertelenül, mélyen megsértett ember! Ahogy ezek ítélkeznek majd feletted, ugyanúgy fogok majd én is ítélkezni, de amit ez a szegény éhes a templomban a szemlére kitett kenyerek ellen vétett, afölött ítéljen az Isten; ha Ő megbocsát neki, akkor mi is megbocsátunk, mert ellenünk nem vétett!” 8. Erre Agricola a szegény családhoz fordulva mondja: „Határozzátok meg ti, hogy mit tegyek ezzel a nagy gonosztevővel? Mert ő nemcsak a ti házatokat sértette meg kétszeresen, mert ártatlan leányotokat meg akarta gyalázni, s mert az nem sikerült neki, gonosz szájával elérte, hogy fiatok sehol munkát nem kapott, hanem fiatokat azért, mert éhségét a közszemlére kitett - 15 -


VII. kötet

16

kenyérrel akarta csillapítani, megkövezésre ítélte. És ha az összes emberbarátoknak ez az emberbarátja nem lett volna itt, akkor a ti fiatok már halott volna, és soha többé nem láttátok volna viszont. Ott elől állnak még az állati templomporoszlók, akiknek meg kellett volna őt kövezniük, és éppen ez a templomfőnök volt az a könyörtelen és igazságtalan bíró, aki fiatokat megkövezésre ítélte, mert a közszemlére kitett kenyerek érintésének törvénye nem ismeretlen előttem. A halálbüntetést Mózes csak a megátalkodott gonoszság esetére rendelte el, és nem az éhínség esetére, amikor minden zsidónak joga van még a közszemlére kitett kenyérrel is megelégíteni magát, ha nagyon éhes, éppen úgy, ahogy azt a ti nagy királyotok Dávid tette, amikor éhes volt, mert Mózes törvényét jobban ismerte, mint akkori főpapjai. Ezzel a ti fiatokat fel is mentem minden vád alól, s most rajtatok múlik, hogy ítéletet mondjatok efölött a nagy gonosztevő fölött, aki anynyit vétett ellenetek!” 9. Mondja a fiú és a szép leány atyja: „Uram, te hatalmas bíró! Mi mindnyájan köszönjük a nagy Istennek, neked és a te barátodnak, hogy ebből a veszedelemből ilyen csodálatos módon megmenekültünk. De amiképpen az Isten a jót és igazat végül mindenkor megvédi, azonképpen bünteti mindenkor a megátalkodott bűnös gonoszságát, hogyha bűnbánat és vezeklés nélkül megátalkodik gonoszságában! De ha komolyan megjavul, akkor még Isten is megbocsátja még oly nagy és még oly sok bűnét; azért én nem ítélem el ezt az embert, hanem átengedem őt az Isten akaratának; mert egyedül Isten a legigazságosabb bíró! Így ítélkezünk mi, a mi legnagyobb ellenségünk fölött. Mindnyájan teljes szívből megbocsátjuk neki mindazt, amit ellenünk elkövetett!” 11. Fejezet:

Egy jobb érzés megnyilatkozása a főnöknél. Agricola ítélete. A főnök jótékony ajánlatát elutasítják, s helyette egy igen jó és komoly tanácsot kap. Az Úr a szegények számára felüdítést rendel el. Agricola a szegény családért és a felszabadított rabszolgákért a számla megfizetését magára vállalja.

1. Amikor a templomfőnök a becsületes és szegény atyának ezt az ítéletét meghallotta, könnyekben tört ki és így szólt: „Óh nagy Isten! Milyen jók a Te igaz gyermekeid és milyen borzalmasan gonoszak vagyunk mi, mint a pokol igazi kígyófajzatai! Óh Isten! Büntess engem gonosz érdemem szerint!” 2. Mondja Agricola: „Ha ezek nem ítélkeztek feletted, akiknek teljes joguk lett volna hozzá, akkor én sem ítéllek el, de azért hozattam ide a bírót, hogy neked és az egész templomnak szigorúan tiltsa meg, hogy ezentúl bárki fölött is ítéletet mondjatok, mert különben sem te, sem az egész templom nem lesz felmentve. Ezeket, a poroszlókat itt önkényes kajánságuk miatt, amelyet ezekkel, a szegényekkel szemben tanúsítottak, fejenként száz botütéssel fenyíttetem meg, hogy ők is érezzék, hogy ilyen embertelen kajánság hogy eshet egy ilyen szegény ártatlannak. A katonák azonnal vigyék őket a fegyházba és vesszőzzék meg őket, úgy legyen!” Erre ezek elkezdtek bőgni és ordítani és könyörögni. 3. Mondja Agricola: „Ezek a szegények nem könyörögtek-e, hogy ne kínozzátok őket, amikor ott őrködtetek mellette és a könyörgését ti semmibe sem vettétek és éppen azért, mert olyat tettetek, amihez semmi jogotok nem volt, tehát egyetlen korbácsütést sem engedek el nektek, sőt gyötrőiteknek szigorúan értésére adatom, hogy minden ütés erősebb legyen! És most kotródjatok, mert a ti számotokra sem Istennél, sem nálam nincs kegyelem!” Erre a katonák körülzárták a 15 templomi poroszlót és pribéket, és maguk előtt hajtották őket. 4. A templomfőnök erre remegő hódolattal így szólt a rómaihoz mondván: „Fenséges és hatalmas parancsolóm! Mi az, amit nekem ezzel a bíróval el kell intéznem?” Mondja Agricola: „Azt én már bejelentettem neked, de ha nem értetted meg, akkor mégegyszer megmondom: Te a bíróval elmégy a Tanácsházba, s ott majd megkapod az utasítást arra, hogy a jövőben a templom a Mózesi törvényekkel szemben miképpen tartozik viselkedni, s annak az utasításnak az áthágá- 16 -


VII. kötet

17

sát Róma mindenkor a legszigorúbban fogja megtorolni! Pilátus az én parancsomra ezt a rendelkezést alá fogja írni, s te azzal elmégy a templomba és kihirdeted!” 5. Mondja a főnök: „De ha Pilátus közelebb érdeklődik felőled, mit mondjak neki?” Mondja Agricola: „Ezt Pilátus nem fogja megtenni, mert én már néhány nappal ezelőtt nála voltam, s engem nagyon is jól ismer, s nagyon jól tudta, hogy ezeket az országokat a császár nevében miért utazom most be, és most te is mehetsz! Erre a bíró és a főnök mélyen meghajol Agricola előtt, és a bíró figyelmezteti a főnököt, hogy kövesse őt! 6. Mondja a főnök: „Még egy kérdésem volna a császár küldöttjéhez, várj még egy kissé!” Mondja a bíró: „Kérdezz tehát gyorsan, mert mi bírók ebben az időben nem érünk rá.” Erre a főnök Agricolához fordulva így szólt: „Hatalmas császár küldötte! Én nagyon gazdag vagyok, és undorodom kincseimtől, s ha ezzel a szegény családdal szemben már elkövettem azt az égbekiáltó igazságtalanságot, tehát az összes kincsem lemondásával szeretném ezt az igazságtalanságot velük szemben valamennyire jóvátenni! Ha megengeded, egyúttal ezzel a bíróval kiállíttatnék egy ajándékozó levelet, s azt kincseimmel együtt kézbesíttetném nekik, hogy senki se kérdezhesse, hogy azt honnan szerezték.” 7. Mondja Agricola: „Találsz te még elég szegény családot, akikkel szemben gyakorolhatod a felebaráti szeretet régen elmulasztott cselekedeteit. De ez a család már a legjobban el van látva, s így nyugodtan mehetsz. De a jövőben cselekedj igazságosan, féld Istent és nem ér többet ilyesmi! Legyen!” Erre mind a ketten ismét meghajoltak és eltávoztak. 8. Mi erre a megmentett családdal visszatértünk a mieinkhez, akik kíváncsiak voltak már megtudni, hogy mi történt. De Én így szóltam Lázárhoz: „Barátom, mindenek előtt legsürgősebb ennek a négynek testi erősítést adni, minden egyebet majd megbeszélünk fent. Mert ezek már több mint két nap óta semmit sem ettek. A két öreg igen beteg és gyenge volt, de már meggyógyultak, s ez az egyébként erőteljes fiatalember, aki oly meggyötörtnek néz ki, az, akit ma meg kellett volna, hogy kövezzenek, s ez a kedves szűz a testvére, s mind a ketten ennek a szegény, de becsületes házaspárnak a gyermekei. És most már tudod, hogy kivel van dolgod!” 9. Mondja Agricola is: „És amit pedig itt tartózkodásuk alatt el fognak fogyasztani, az az én számlámra jön, s az a kívánságom, hogy az én asztalom mellett a lehető legjobb ellátásban részesüljenek, és azután majd elviszem őket magammal Rómába. Ugyanígy az összes rabszolgát is az én számlámra kérem, s azután további neveltetésüket, úgy szellemi fejlődésüket, mint testi ellátásukat magamra vállalom!” 10. Mondja Lázár: „Barátom! De néhányat én is szeretném belőlük megtartani, mert lásd, nekem nincsen asszonyom, sem gyermekeim, s így néhányat gyermekem helyett örökbe fogadnék!” Mondja Agricola: „Ez teljesen szabadságodban áll, s szívesen átengedek annyit, amennyit kívánsz!” Ezzel Lázár meg volt elégedve, s mi elindultunk a hegyre vezető úton, s mihamar a helyszínen is voltunk. 12. Fejezet:

A fiatal felszabadult rabszolgák hála és köszönő szavai. Lázár és a szegények. Az Úr intelme mindezeken keresztül a tanítványokhoz. Párbeszéd az atyai házban való életről.

1. Amikor megérkeztünk, a rabszolgák már szép rendben voltak felállítva és már messziről így üdvözöltek Engem: „Üdv Neked kedves jó Atyánk, Aki megváltottál bennünket és felszabadítottál nehéz kötelékeink alól! Milyen szép ruhákat adtál Te nekünk, úgy hogy most örömmel nézhet ránk mindenki, eledeleket és édes ízű italt adtál nekünk, óh Te jóságos kedves Atyánk, jöjj, jöjj! Hogy szívünk forró szeretetével adhassunk hálát neked!"”S amikor egészen a közelükbe értem, minden oldalról felém tódultak és ott csókoltak, ahol értek. 2. A tanítványok erre értésükre adták, hogy ne tolongjanak oly nagyon és oly hevesen! Amire Én így szóltam tanítványaimhoz: „Hagyjátok meg ártatlan örömeiket, mert bizony mon- 17 -


VII. kötet

18

dom nektek, aki nem úgy fog szeretni Engem, mint egy ezek közül az igaz gyermekek közül, az nem fog Hozzám jönni! Mert akit Bennem az Atya nem vonz, az nem jöhet a Fiúhoz sem. De ezeket az Atya vonzza, azért tódulnak annyira körém. Ezek még nem tudják, hogy Én Ki vagyok, de az Atyát Bennem már sokkal jobban megismerték, mint ti ez óráig! És mit szóltok hozzá?” Erre a tanítványok sem feleltek semmit, mert jól érezték, hogy soha még ilyen szeretettel nem fogadtak, mint szívükben ezek a gyermekek, akik egyébként a hideg északról jöttek. 3. Amikor a gyermekek ily módon kedveskedtek és hálálkodtak Nekem, ismét szép rendben visszavonultak és mi bementünk a házba, leültünk az asztalhoz abban a rendben, mint az előző napon, csak a négy szegény foglalt helyet a rómaiak asztalánál Agricola jó kívánsága szerint. A rabszolgakereskedők Hibrámmal a 7 farizeus mellé ültek, s amikor minden el volt rendezve, ételeket, borokat és kenyeret hordtak fel olyan mennyiségben, hogy a rabszolgakereskedők nem tudtak eléggé csodálkozni a gazdag lakoma fölött. Rafael mellettem ült, hogy minél hamarabb kéznél legyen, ha szolgálatára szükségem volna. A négy szegény igen könnyen érthető okoknál fogva igen szegény és rongyos ruhákba volt öltözve, ami Lázárnak, aki szintén mellettem ült, nagyon fájt. S ezért így szólt Hozzám: „Nekem otthon olyan sok ruhám van, mi volna, ha én valakit átküldenék Bethániába és ezeknek, a szegényeknek ruhákat hozatnék ide, talán eljönne Mária testvérem is, akinek itt bizonyára igen nagy volna az öröme?” Mondom Én: „Barátom, a te gondoskodások a szegényekért mindig nagyon kedves előttem és éppen ezért is vetem lakhelyet nálad. De ezúttal Én fogok gondoskodni róluk éppen úgy, mint az imént a gyermekekről – akik most odakint játszadoznak vidáman – gondoskodtam, testvéreidnek pedig a sok idegennel most sok dolguk van, és házadban szükség van reájuk. De ha majd innen elmegyek, előtte még hozzád megyek Bethániába, s akkor megláthatom testvéreidet és beszélhetek velük. Ezt a négy szegényt pedig nemsokára jobb éspedig római ruhákban fogod látni. Először hagyjuk, hogy erősítsék meg belső testüket és tagjaikat, s majd azután gondoskodunk a külső testről is! Meg vagy ezzel elégedve?” 4. Mondja Lázár: „Uram! Tökéletesen! Mert csak az a jó és tökéletesen helyes, amit Te akarsz, és amit Te rendelsz el. De most együnk és igyunk, s ha mindnyájan megerősödtünk, majd beszélhetünk különféle dolgokról!” 5. Erre azután mindnyájan jókedvűen ettek, ittak, és nem győzték a barátságos kiszolgálást, a jóízű eledeleket, a kitűnő bort eléggé dicsérni. A rabszolgakereskedők valósággal magukon kívül voltak örömükben és bevallották, hogy előbbi utazásaik alkalmával a föld déli országaiban soha ilyen rendkívüli jót még nem élveztek. 6. Ugyanennél az asztalnál az egyik farizeus így szólt Hozzám: „Bizony, kedves barátaim, az Atya házában az elfajult gyermekek néha jobban élnek, mint az Atya házától eltávolodva valahol messze az el nem fajultak!” Mondja Hibrám: „Hogy értsük ezt?” Mondja a farizeus, aki persze most már egészen megtért, Rám utalva: „Lásd! Ott ül az örök igaz Atya közöttünk az Ő hűtlen gyermekei között, mert azok vagyunk, mi emberek ezen a Földön. 7. Azok, akik Hozzá jönnek, Őt felismerik és szeretik is, azok az Ő jobb gyermekei, s Ő az Ő bölcsességével és mindenható akaratával mindenben gondoskodik róluk, hogy a sorsuk már ezen a Földön, és testi életük után még jobb legyen az örök szellemek birodalmában, ahol sohasem halnak meg, hanem örökké ének. És lásd, ezt értettem az alatt, amikor azt mondottam, hogy még az el nem fajult gyermekeknek sem megy jobban a sorsuk, mint az Ő igaz Atyjuk házában. Most már megértetted ezt?!” 8. Mondja Hibrám: „Igen, igen most már értem, te pedig tökéletesen jól és igaz módon beszéltél: ha az a férfiú valóban Isten, akkor túl fennkölt Ő ahhoz, hogy Atyánk legyen nekünk rossz embereknek, én ezt igen nagy merészségnek is tartanám, hogy Őt Atyánknak nevezzük!” 9. Mondja a farizeus: „Részint igazad van, de Ő maga tanítja nekünk, és mindazokat megfenyegeti az üdvözülés kizárásával, aki szívében ezt nem hinné és Ő mutatja azt meg nekünk, hogy minden embernek Ő az egyedüli teremtője és igaz Atyja, s így el is kell azt hinnünk, de az - 18 -


VII. kötet

19

Ő megígért szent akarata szerint ebben a világban úgy is kell élnünk, hogy azáltal legyünk méltóvá arra, hogy gyermekei legyünk. 10. Tehát ha Ő maga tanítja ezt nekünk, akkor azt szívünk egész szeretetével és hálájával kell fogadnunk, és meg is kell azt tennünk, amire bennünket tanít, mert egyedül Ő tudja, hogy hogyan áll a dolog velünk, emberekkel, és hogy mi célból hívott minket létre!” 11. Ezzel az egészen jó tanítással rabszolgakereskedőink tökéleten meg voltak elégedve, s azután tovább ettek és ittak, s elbeszélgettek a farizeusokkal, már amennyire ezt nyelvük megengedte. De idővel mindegyre jobban megértették egymást, mert az egyik farizeus az ős-héber nyelvben meglehetősen jártas volt, s ebből az ó-héber nyelvből maradt fenn annak egy kevéssé romlott válfaja, amelyben az észak- indiai sarjak (indogermán) gondolataiknak teret és formát adtak. 13. Fejezet:

Agricola és a szegény család. A szegény zsidó leány nemes sejtelme. Agricola óvatosan ráutal az Úr és angyalának hatalmára. A szegény család háztartási viszonyai. A pompás asztali edények és azok keletkezése. Az ó-testamentum Istene és Jézus. Tépelődés a fölött, hogy egy bűnös szeretheti-e Istent? Az Úr erre vonatkozó magyarázata.

1. Ezután nagy csend lett az asztalok körül, mert mindenki arra figyelt, hogy Én magam fogok-e beszélni. De mivel Én inkább a pihenésnek adtam át magam, tehát a többi asztalnál a tanítványaim kezdtek egy kissé jobban mozogni. A rómaiak a szegény családdal egy kissé bizalmasabbak lettek, s Agricola a bájos kinézésű leánytól azt kérdezte, hogy nem volna-e jobb ruhájuk, mint ami a testükön van? 2. A leány pedig így szólt: „Nemes fenséges Uram! Van ugyan nyomorúságos otthonunkban egy felsőruhám, de az még sokkal rosszabb, mint ez a vászonruha, amely rajtam van. Mi azelőtt nem voltunk ilyen borzalmasan szegények, amikor még szüleink egészségesek voltak és dolgozni tudtak. De amikor néhány évvel ezelőtt súlyosan megbetegedtek, mindegyre rosszabb és rosszabb lett a helyzetünk. Testvérem minden igyekezete dacára nem tudott annyit keresni, hogy a szűkös kenyéren kívül még mást szerezhettünk volna, s így önhibánkon kívül jutottunk ilyen nagy szegénységbe, és mindnyájan legkésőbb két nap alatt elpusztultunk volna, ha te, és az a barátod ott ilyen csodálatos módon meg nem mentett volna bennünket. Mert még most sem tudom megérteni, hogy az a szép ifjú ott hogyan találhatta meg a mi nyomorúságos lakásunkat úgy, mintha Isten tudja mennyire ismerte volna ennek a városnak legtitkosabb zugait. Ki lehet az a dicsőségteljes férfiú, s az a csodaszép ifjú az oldala mellett? Nem lennél szíves ezt megmagyarázni nekünk?” 3. Mondja Agricola: „Óh, te bájos és Cionnak valóban legszebb leánya, ennek magyarázata valóban nem rajtam múlik, mert lásd, én az egész római birodalomnak elég nagy és hatalmas ura vagyok, és mégsem vagyok semmi azzal a dicsőségteljes férfiúval és gyönyörű ifjúval szemben! Én még ma küldhetnék a római császárhoz egy hiteles küldöncöt a sajátkezem írásával, s ő egész légiókat küldene, s én azokkal az egész nagy Ázsiával háborút űzhetnék, és győzedelmesen átvonulhatnék rajta, de mi volna az ennek a dicsőségteljes férfiúnak végtelen hatalmával szemben? Ha Ő akar valamit a következő pillanatban az már egy létrejött cselekedet is. 4. Cion kedves leánya! Nem sejted, hogy mit mondanak ezek a szavak? Lásd, mint te mondottad szüleid több mint két éven át súlyosan betegek voltak! És annak a dicsőségteljes férfiúnak akarata egy pillanat alatt meggyógyította őket és éppen Ő jelölte meg annak az ifjúnak pontosan a ti lakásotokat is, amellyel kétségtelenül meg is kellett, hogy találjon. Azonkívül éppen az a dicsőségteljes férfiú volt az, Aki 3 órával ezelőtt bejelentette, hogy mi vár a te testvéredre, és csak azután tudtam én a te testvéredet az Ő kegyelméből megmenteni, tehát nem én, hanem egyedül Ő mentett meg benneteket; mert én csak vak eszköz voltam a kezében. - 19 -


VII. kötet

20

5. Láttad az imént kint azt a sok gyönyörű ifjút és leányt? Lásd, azokat a gyönyörű lényeket, mint nyomorult rabszolgákat akarták eladni; és lásd, azokat is az a férfiú szabadította meg, és szépen felöltöztette őket tetőtől talpig, és mindezt egy pillanat alatt tette, s azért üdvözölték őket kedves atyjukként. És mivel mindez minden kétséget kizáró igazság, tehát az én összes hatalmam mi lehet akkor az Ő akaratának egy leheletéhez képest? Tehát ennélfogva minden pillantásotokat egyedül csak Őreá irányítsátok, mert amit az a férfiú csupán csak az akaratával képes létrehozni, arról az emberek soha még csak nem is álmodhattak. Amit én most neked ilyen nyíltszívűen elmondottam, az a tejes igazság. De mit szólsz te ehhez?” 6. Mondják mind a négyen: „Hát, ha ez a férfiú ott mindarra képes, amit te, mint szavahihető tanú most elmondtál nekünk, akkor az a férfiú csak egy nagy próféta lehet! Mert lásd, mi zsidók várunk egy Messiást, Aki nagy lesz szavaiban és cselekedeteiben, de még mielőtt jönni fog előtte Illésnek a nagy prófétának kell jönnie, és sok ember véleménye szerint tanítványának Elizeusnak is: talán Ő éppen Illés és tanítványa Elizeus?!” 7. Mondja Agricola: „Ezt a ti írásotokat én nem nagyon ismerem, de a Messiástokét igen, mert főleg érette jöttem Rómából Jeruzsálembe. Nem hallottatok még semmit a mindenütt oly híressé vált galileai megváltóról?” 8. Mondja az öreg: „Nagyrabecsült uram és barátom! Mi szegény napszámos emberek évenként legfeljebb tízszer jutunk el a templomba, ott meghozzuk a magunk kicsiny áldozatát, meghallgatunk egy prédikációt, amelyet nemigen értünk meg, és ha valami új, vagy rendkívüli dolog adja elő magát, a mi elvonultságunkban csak igen keveset, vagy semmit sem tudunk. Azonkívül több mint két év óta ágyban fekvő betegek voltunk, s fiunknak napról- napra a szombatot sem kivéve, dolgoznia kellett, hogy nekünk a legszükségesebb ellátásunkat megszerezze. A szombat napokon vagy egy görögnél, agy egy rómainál dolgozott, akik a mi szombatunkat nem ünnepelték és nem szentelték meg, és ez valóságos szerencse volt számunkra, mert enélkül mi minden szombatot –különösen a két utóbbi évben – tökéletesen átböjtölhettük volna. 9. S ha te ezt, felséges uram és barátom egybeveted, akkor könnyen be fogod látni, hogy egy szegény család ebben a nagyvárosban lakva a legnagyobb eseményekről és jelenségekről is oly keveset tud, mintha valahol a világ végén lakna! Tehát, ha az előadott okoknál fogva arról a híres és mindenfelé ismert galileairól csaknem semmit sem tudunk itt, azt nem lehet bűnünkül felróni. 10. Annyit halottunk egy évvel ezelőtt, hogy egy bizonyos próféta, névszerint János a Jordán mellett a pusztában a farizeusok ellen prédikált és nagy igazságokat mondott nekik. De hogy azután mi történt vele, az már nem jutott tudomásunkra. Talán éppen ez a dicsőségteljes férfiú az a próféta?” 11. Mondja Agricola: „Ez a dicsőségteljes férfiú nem az, de szerencsétekre ma még közelebbről megismeritek őt. Egyetek és igyatok hát most, hogy megfelelő módon megerősödjetek, hogy elviselhessétek azt a nagy leleplezést, amiben részetek lesz! Mert nem kicsiny dolog azt a nagy férfiút közelebbről megismerni!” Azután a szegények tovább ettek és ittak. 12. Mialatt ettek, és többször ittak, feltűnt nekik az a sok szép és nehéz tál, de még inkább az arany boroskorsók és ivópoharak. A leány mindegyre fokozódó érdeklődéssel nézegette és végül így szólt Agricolához: „Te nagy és hatalmas úr! Talán csak nem tiszta arany és ezüst ez? Bizonyára Rómából hoztad ezeket ide, óh milyen borzasztó sok pénzbe kerülhettek ezek!” 13. Mondja Agricola: „Bizony Cion szép leánya, ez igen sokba került volna, ha meg kellene venni az aranyat és az ezüstöt, s abból kellene készíttetni ezeket, az edényeket, de ezek az edények nekem semmibe sem kerültek és annak, Aki csodálatos módon ideállította őket, szintén nem kerültek semmibe, és mégis megbecsülhetetlen az értékük, mert lásd, aki mindenható, annak semmi sem lehetetlen. Érted ezt?” 14. Mondja a szép zsidónő: „Talán maga az Isten volt itt, vagy egy angyalát küldte ide, hogy itt ilyen csodákat művelt? Mert ilyen dolgok sokszor történnek a zsidó nép között.” - 20 -


VII. kötet

21

15. Mondja Agricola: „Kedves és bájos leánykám! Igen, igen, Isten maga volt itt és még most is itt van, és csodálatos módon megismerteti magát azokkal, akik Őt valóban és tisztán szeretik. Ha szíved megtelik szeretettel Iránta, akkor megismerteti magát veled és mindnyájatokkal. Elhiszed ezt nekem te bájos kislány?” 16. Mondja a fiatal zsidó leány, akinek szépsége mindegyre fokozódott: „De hiszen Isten szellem, Akit ember nem láthat úgy, hogy közben megtartja az életét, mert így van Mózes könyvében megírva: Istent élve senki sem láthatja!” 17. Mondja Agricola: „De más próféták könyvében az van írva, hogy Isten örök szelleme, tehát maga az Isten ebben az időben az emberekért fel fogja ölteni magára a földi emberek testét, s mint ember jár majd közöttünk, és Ő maga fogja tanítani az élet igaz útjait! S így egy igaz ember láthatja és hallhatja is Istent, s nemcsak ezt a földi életét tarthatja meg, hanem a lélek örök életét is, úgy hogy azután soha többé nem fogja a halált látni, sem érezni; tehát ha ez a test idővel lehullik, akkor az ember lelke tovább él örökké, s aközben a legnagyobb üdvösségteli boldogságot élvezi. És hogyan tetszik ez neked?” 18. Mondja a szép zsidónő: „Ez mindnyájunknak nagyon is tetszene, de ilyen hallatlan nagy kegyelemre mi nagyon kicsinyek vagyunk, s méghozzá nagy bűnösök, mert először a szombatnapot már régóta nem tudtuk megszentelni, s már ezért is régóta a nagy bűnösök sorába tartozunk, s abból nem tudtuk megtisztítani magunkat, mert soha nem volt módunk arra, s így ha Isten valahol testben el is jön valahol az emberek közé, bennünket bizonyára nem fog észre sem venni! Ő eljut ugyan Ábrahámhoz, Izsákhoz és Jákobhoz, de azok nagyon jámbor és bűntelen emberek voltak, de mi volnánk mi azokkal szemben? Szeretni tudnám én az Istent tiszta szívemből, de Ő túlságosan szent ahhoz, hogy egy bűnös szeretetét elfogadja!” 19. Akkor Én az asztalon át így szóltam a zsidónőhöz: „Óh kedves leány! Az Isten nem nézi az emberek bűneit, különösen az olyanokét, mint a tied, hanem csak a szívre, Aki Istent igazán szereti, annak minden bűne elengedtetik, még ha annyi volna is, mint a fű a földön és a homokszem a tenger mélyén. A te bűneid csak képzeletedben vannak, de nem a valóságban. Isten előtt borzalom az, ami a világ előtt nagy. De te kicsiny vagy a világ előtt, s így nem vagy Isten előtt borzalom! Szeresd csak az Istent teljes erődből, s akkor Ő is fog szeretni téged, s megadja neked az örök életet. Megértetted ezt?” 20. Mondja a zsidónő: „Ezt megértettem, vezessetek tehát oda, ahol az Isten van, hogy lássam, szeressem és imádjam Őt!” 14. Fejezet:

Lázár és szolgái bajban, hogyan helyezzék el a sok idegent. Az Úr segítő intelme és utasítása Rafaelnek, s Rafael alapos segítsége. Az ember maga a legnagyobb csoda. Lázár zavarban a vendégek előtt, mert azok a csodabor beszerzési forrása iránt érdeklődnek. Lázár kérdi Rafaelt, mi módon tud csodát tenni?

1. A szép zsidónő még tovább beszélt volna, de félbeszakították Lázár szolgái, akik sietve jöttek be a terembe és jelentették, hogy egész tömeg idegen ember jön fel a hegyen, s a szolgák nem tudják, hogy a megérkezőket hová helyezzék el? 2. Mondja Nekem Lázár: „Uram, mitévők legyünk, én egyedül csak Benned bízom!” Mondom Én: „Mennyien lehetnek azok, akik érkeznek, és akik még érkezhetnének?” Mondja Lázár: „Uram! A múlt év után ítélve 5. 6. sőt 7 százan is jöhetnek. Ma lesz a tolongás a legnagyobb.” Mondom Én: „Nos jól van! Menj ki szolgámmal s ő kint a szabadban mindent úgy el fog rendezni, hogy a vendégeket egészen jól elhelyezheted. A fiatalokat vezessétek a kisterembe, hogy az idegenek bámészkodásának és buja kívánságának ne legyenek kitéve!” 3. Mikor Lázár ezt meghallotta, Rafaellel azonnal kiment a szabadba, ahol Rafael először a fiatalokat a mellettünk lévő kisterembe vezette, s azután így szólt Lázárhoz: „Van elég széked - 21 -


VII. kötet

22

és asztalod?” Mondja Lázár: „Te kedves és hatalmas barátom, aki telve vagy isteni üdvvel! Éppen itt van a legnagyobb bökkenő, Bethániában ezekből igen nagy készletem van, de onnan egyhamar nem tudom azokat ideteremteni. Mitévő legyek tehát?” 4. Mondja Rafael: „Sose törd ezen a fejedet. Miután te bízol az Úrban és Őt mindenek fölött szereted, tehát azonnal segítve lesz rajtad! Lásd én, az Úr kegyelméből egy egészen jó ács és asztalos vagyok és így minden itt lesz, rögtön amire csak szükséged van.” Alig mondotta ki Rafael ezeket, a szavakat, máris ott állt megfelelő asztal és pad, és minden asztal fölött egy sátor volt kifeszítve, s az egész igen kedves látványt nyújtott. 5. Eközben már meg is érkeztek az idegen vendégek, s azt kérdezték, hogy kaphatnának-e ellátást. Mondja Lázár: „Óh mindenesetre, a szolgák azonnal itt lesznek, s mindenkit kedve szerint ki fogunk szolgálni.” Mondja Rafael Lázárnak: „Elég szolgád lesz ennyi ember számára?” Mondja Lázár: „Szükség esetén talán igen, de rengeteg dolguk lesz!” Mondja Rafael: „Jó! Tehát hogy ne legyen bennük hiány, akkor én is fogok nekik segíteni!” Mondja Lázár: „Lám! Te üdvteli Isten szolgája. Amit te most az Úr nevében ideteremtettél, az csodák csodája. De már ott tartok, hogy nemigen csodálkozom valamin, mert az Urat ismerem és sok csodájának tanúja voltam már, amelyek közül egyik nagyobb volt a másiknál” 6. Mondja Rafael: „Ez most ugyanolyan, mert minden, amit látsz, hallasz és gondolsz, az még nagyobb csodája az Úrnak, és maga az ember a legnagyobb. Az Úr akár egy villámot teremt, amely a felhőkből pillanatok alatt repül a földre, akár egy olyan napot, amely arconszor arcon földi év alatt sok földet világít meg az Úr bölcsességének és hatalmának teljesen mindegy, s ennélfogva jól teszed, ha ebből a jelenlegi csodából sem csinálsz nagyot, s ez a sok kíváncsi idegen előtt nem is volna nagyon okos dolog. De most már gondoskodhatsz arról, hogy a sok vendég el legyen látva, különben nagy lármát fognak csapni.” 7. Mondja Lázár: „Igen, üdvteli szolgája az Úrnak, igazad van, mert csak a legkedvesebb része van még csak kiszolgálva! Mit fogunk itt tenni?” Mondja Rafael: „Hogy mit fogunk tenni? Segíteni fogunk a szolgáidnak, mert különben az a sok és még mindig szaporodó vendég semmit sem kap.” 8. Erre Rafael egy pillanatra otthagyta Lázárt, s ugyanilyen rövid idő alatt minden asztalon, amelyek előtt vendégek voltak, ott volt a bor, kenyér, só és más eledelek. 9. Ez a kiszolgálás némely vendégnek feltűnt ugyan, de a vendégek azt gondolták, hogy beszélgetésük közben nemigen figyeltek a kenyér, a bor és más eledelek felszolgálására, s így nekifogtak, s ettek és ittak, de ami mégis feltűnt, az a bor rendkívüli jósága volt, amelyhez hasonlót soha még nem ittak. Ezért közülük néhányan felálltak az asztaloktól s odamentek Lázárhoz s megkérdezték, hogy milyen bor az és hogy nem adna el ebből nagyobb mennyiségeket?” 10. Mondja Lázár: „Ezt a bort magam is valósággal az Isten kegyelme által kapom. Ezzel az alkalommal mértékletesen ihattok belőle, de eladásra nincs semmiféle borom!” S erre a vendégek ismét visszamentek helyükre. Akik már ott voltak, nem mentek el, s mindegyre újabbak jöttek, úgy hogy Lázár már valósággal szédülni kezdett és így szólt Rafaelhez: „Legkedvesebb, isteni üdvvel teljes barátom! Ha ez így megy tovább, akkor végül mégis csak kevés lesz az asztal meg az ölőhely.” Mondja Rafael: „Akkor még egynéhányat oda kell majd, hogy állítsunk a többi mellé!” 11. És alig mondta ezt ki Rafael, már ott is álltak újabb asztalok, padok és sátrak, és a vendégek százai közül mégse vette észre senki, hogy az a sok asztal, pad és sátor hogyan keletkezett. A vendégek tovább özönlöttek és mindenkit hasonló módon láttak el. 12. Amikor néhány óra alatt mindazok az idegenek, akik az előbbi években is ezt a vendégfogadót szokták felkeresni, megérkeztek és bőségesen el voltak látva mindennel, Lázár Rafaelhez fordult és azt kérdezte tőle: „Legkedvesebb és isteni üdvvel teljes szolgája az Úrnak! Árulj el csak egy kicsit abból, hogyan tudod ezt létrehozni, mégpedig egy pillanat alatt?

- 22 -


VII. kötet

23

13. Mondja Rafael: „Ha én mindezeknek a lehetőségét még oly pontosan is elmagyaráznám, abból mégis csak keveset, vagy csaknem semmit nem értenél, s így egyelőre nem mondhatok egyebet csak azt, hogy Isten előtt minden lehetséges.” 15. Fejezet:

Rafael anyagi teste a levegőből véve, az angyalok hogyan vesznek részt az Isten mindenhatóságában. Arra valóutalás, hogy minden megteremtett dolga Isten csodája. Mi mindent rejt a levegő. A természeti szellemek felhasználásának magyarázata.

1. Rafael: „Én önmagamból s a magam számára épp oly kevéssé tudnék valamit létrehozni, mint te, én egy tiszta szellem vagyok, aki testét a levegőből tömörítettem össze. De mint szellemet teljesen megtöltet az Úr akaratszelleme, s akkor épp úgy cselekedhetek, mint az Úr maga! S ha engem megtölt az Úr szelleme, akkor nincs is más akaratom, mint az Úré, s akkor nem akarhatok mást, mint egyedül csak azt, amit az Úr akar! És amit az Úr akar, az már itt is van. 2. Lásd, mindaz, ami itt vagy egy más földön van és növekedik, az szintén csoda az Úr akaratából, csak az Úr az intelligenciák fejlesztése miatt a teremtményeknél bizonyos szükségszerű lépcsőfokozatokat vesz tekintetbe, s egyiket a másik után lassan, fokozatosan hozza létre az akaratából. Ha ezt az Úr az Ő éltetett és intelligens teremtményei fejlődése és megerősítése céljából nem tenné meg, akkor az Ő mindenhatóságából egy világot pillanatok alatt is úgy létre tudna hozni, mint ahogy létrehozza a villámot! 3. Lásd, a föld levegőjében egy egész föld alkatrészei és anyagai feloldott állapotban megvannak, te azokat földi érzékeiddel nem veheted észre ugyan, de egy tökéletes szellem előtt az éppen olyan könnyű, mint amilyen könnyű neked egy követ felemelni a földről és megállapítani, hogy az nem hal, vagy nem egy darab kenyér! Ugyanúgy könnyű a szellemnek például egyik vagy másik tárgyhoz szükséges anyagot a levegőből összetömöríteni és azokat pillanatok alatt azzá összeállítani, amivé a természet rendje szerint csak lassan fokozatosan lett volna. 4. De hogy ezt egy tökéletes szellem hogyan tudja létrehozni, az olyan dolog, amit a természetes ember, amíg szellemben teljesen újjá nem született, nem képes felfogni és megérteni, és ezt közelebbről nem magyarázhatom meg neked. De azért röviden mégis rámutatok néhány természeti jelenségre. 5. Lásd, a növények, és fák csírájában egy picinyke burok alatt külön-külön intelligencia lakik egy szikra formájában, amely oly kicsiny, hogy a te szemeiddel már nem látható, ez a picinyke szikra a maga első természeti élete, s azután az egész növényé. S most képzeld el a legkülönfélébb növények és fák csakhamar megszámlálhatatlan mennyiségét, amelyek természetesen mind különböző magvakat hordanak, amelyek csírahüvelyeiben ugyanolyan különböző szellemi intelligencia szikrácskák laknak. 6. Ha ti most különféle magvakat teszek a földbe, azok a meleg és a földből felszívott levegő nedvessége által megpuhulnak, a szellemi szikrácska tevékenykedni kezd, és egészen határozottan felismeri az őt körülvevő levegőben a neki szükséges anyagokat, s azokat a saját akaraterejével magához vonzza, és azokból formálja, és termésükkel együtt azt a növényt fejleszti ki, amelynek fejlesztésére az Úrtól kapta a megfelelő intelligenciát és akaraterőt. 7. Vajon te, az értelmeddel, érzékeddel és akaratoddal ki tudnád-e keresni egy bizonyos magnak meghatározott anyagát a magot környező levegőből? Bizonyára nem. Mert te is eszel és iszol azért, hogy magad tápláld, és sejtelmed sincs arról, hogy a te eddig még teljesen ismeretlen szellemed, amely mint Isten titkos szeretetakarata a te lelked szívében lakozik, és az előtted még eddig ismeretlen akarata a magas intelligenciája által a magadhoz vett eledelekből azokat az anyagokat vonzza magához, amelyekre a te igen különböző testrészeid fejlesztésére múlhatatlanul szükség van! - 23 -


VII. kötet

24

8. S ha a most elmondottakat alaposan megszívleled, akkor ugyanazokat a csodákat mindenütt látni fogod éppen úgy, mint ezeket itt, amelyeket szemeid előtt az Úr akaratából egy pillanat alatt hoztam létre! Csakhogy én, mint tökéletes szellem az Úr akaratából, a levegőből egy pillanat alatt össze tudtam tömöríteni, amit egy tökéletlen szellem korlátolt intelligenciájával s ugyanolyan korlátolt akarathatalmával csak lassan egymás után tud megcsinálni. 16. Fejezet:

Mi mindent láthatnak a tökéletes szellemek, és mi mindent tartalmaz a levegő. A természeti szellemek munkája a földben a fémek képződésénél. Az aranycsinálás természeti csodája gyakorlati úton megmutatva. Rafael háztartási utasításai Lázárnak.

1. Rafael: „Te bizonyára nem látod azt a tiszta anyagot, amelyből a színarany áll, s amely itt úszkál fölöttünk a levegőben! De én látom és attól a megszámlálhatatlan sok más anyagtól nagyon jól meg tudom különböztetni, és mivel én ezt meg tudom tenni, s mivel akaratomat minden irányban ki tudom terjeszteni, tehát a levegőben lévő színarany anyagokat pillanatok alatt egy látható tömeggé össze tudom tömöríteni, vagy ugyanilyen könnyen megfelelő formává is illeszthetem össze, mint például egy ivópohár, és te azonnal tetszésed szerint vagy egy nagy aranytömböt vagy egy aranyedényt láthatsz magad előtt, és az éppen olyan természetes arany lesz, mint amilyen természetes az az arany, amelyet az emberek a hegyekből bányásznak ki, s az idegen anyagoktól megtisztítják, a tűzben felolvasztják, és abból mindenféle drága tárgyakat készítenek. 2. Mert a hegyekben vannak bizonyos természeti szellemek, amelyek levegőben szabadon lévő arany anyagokkal a legközelebb lévő rokonságban állnak, s azok igen csekély intelligenciájuk s azzal szoros összeköttetésben lévő akaraterejük által, amelyet vonzóerőnek is nevezhetünk, a levegőben lévő aranyat magukhoz vonzzák, ami több évszázadon át szüntelenül megtörténik, s így lesz egy bizonyos helyen a sok összegyűjtött arany láthatóvá. 3. De hogy az aranynak a levegőből való összegyűjtése lassan megy végbe, annak oka a szükségszerűen törvényben lekötött természeti szellemek igen csekély intelligenciája és éppen oly csekély akarathatalma. 4. Én azonban, amint teljesen szabad tökéletes, a legmagasabb intelligenciával bíró, és azonkívül az isteni akarat hatalmával teljes szellem, ezt pillanatok alatt végre tudom hajtani, amint már meg is mutattam, hogy azt egyoldalú gyenge intelligenciájú és korlátolt akaratú szellemek csak lassan tudják létrehozni. 5. Most jól figyelj ide, hogy egy ilyen csodát hogy fogok én a szemed előtt végrehajtani. Én a te kedvedért egy kissé lassabban fogok eljárni ezzel a csodával, hogy könnyebben megfigyelhesd, hogy én az aranyat a szabad levegőből hogyan fogom éppen a te kezedbe összegyűjteni. Lásd, tehát én most akarom – és máris láthatod a tenyered és az aranynak vékony rétegét, s most nézd, hogy az arany hogy gyarapodik folyton a tenyereden. S most már egész tekintélyes súlyú aranykorong van a tenyereden, amely fölött egészen jól megformált kör kezd emelkedni, s folyvást nő, és íme néhány pillanat alatt egy kész edény van a kezedben a legtisztább, hogy úgy mondjam egészen természetes aranyból, amelyet egy szellem hatalma ismét ős akaratrészeire tud felbontani, de más természeti erő ezt nem egykönnyen tudná megtenni. De én ezt az edényt meghagyom neked úgy, amint van, és azt értékesítheted, vagy az aranyművessel pedig mást is csináltathatsz belőle, vagy így is megtarthatod. 6. Te most láttad, hogy én lassan hogy tettem ezt a csodát előtted, de most terjeszd ki a másik kezedet, s én egy hasonló csodát egy pillanat alatt fogok létrehozni. Íme én akarom! És lásd, most egy pillanat alatt ugyanilyen edény van a balkezedben! 7. És amiképpen a bennem lakozó erő által ezt meg tudom tenni, azonképpen minden egyebet is, amit itt a vendégeid számára is tettem; de azért az eledeleket nem kell odaajándékoz- 24 -


VII. kötet

25

nod a vendégeidnek, mert azok mind gazdag kereskedők, s így megfizethetik azt, amit ettek és ittak, nemsokára vissza is térnek eddig elzárt bódéikba és kiabálásaikkal maguk köré fogják csődíteni a vevőket. Küldd ki tehát szolgáidat, hogy a pénzt összeszedjék.” 8. Erre Lázár összehívta a szolgáit, azt mondta nekik, hogy minden vendégtől csak egy garast kérjenek! A szolgák ezt meg is tették, és minden vendég szívesen megfizette a kívánt garast és még meg is köszönték a jó ellátást és kérték, hogy este a következő két napon visszatérhessenek, amit Lázár természetesen nagyon szívesen megengedett. 9. Amikor a sok vendég a hegyről lement és elszéledt a városban, a szolgák az asztalokat szokás szerint le akarták szedni, de Rafael azt mondotta, hogy ezt a munkát takarítsák meg maguknak, mert ha ugyanazok a vendégek este visszatérnek, akkor nem kell mással törődniük, mint hogy a szolgák a vacsora után a pénzt újból összeszedjék, s azután az asztalokat éppen úgy, mint most megterítve hagyják. És a következő két napon keresztül az a sok vendég el volt látva eledelekkel és italokkal anélkül, hogy Lázárnak szüksége lett volna készletéből csak egy halat, egy darab kenyeret és egy pohár bort is elhasználni. 17. Fejezet:

Rafael magyarázata a teremtés kezdetéről, az ős teremtés mély egyszerű és világos magyarázata egészen az emberig. A különböző világok szellemi élet eredménye közötti különbség a földi iskola előnye. Rafael szerénysége – még az arkangyalok sem tudnak mindent. Lázár érdeklődése Jehova háborúi felől.

1. Amikor az összes vendégek elszéledtek, kérdi a mi Lázár barátunk Rafaelt: „Halld te isteni üdvvel teljes emberi szellem! Te azt mondottad az imént, hogy a levegőben a különféle ősanyagok és szubsztanciák megszámlálhatatlan tömege létezik szabadon lebegve és kötetlen állapotban, amelyeket egy tökéletes szellem bölcsessége és akarata, mint olyanokat felismerve egy szilárdabb testté tudja összetömöríteni és összekötni. Példák által ez a dolog igen világos előttem. De amellett egy igen fontos kérdés merült fel az agyamban és ez ebben áll: Lásd, az ősanyagok és szubsztanciák jelen lehetnek a föld levegőjében úgy, ahogy azt te nekem igen világosan megmutattad. De hogyan keletkeznek azok eredetileg? Hogyan kerülnek számtalan sokféleségük szerint földünk levegőjébe? És hogyan jutnak valószínűleg még sokkal változatosabb formában a számtalan sok más föld és világ levegőjébe, amelyeket velem és a sok tanítvánnyal maga az Úr ismertetett meg kegyelmesen! Magyarázd meg nekem ezt is!” 2. Mondja Rafael: „Ejnye, ejnye, hogy erre nem jössz rá magad! Létezik-e Istenek kívül valami, ami nem belőle származott volna? Vajon mindaz, ami a végtelen űrt öröktől fogva betölti nem az Ő gondolata, eszméje, bölcsessége és akarata-e? 3. Lásd, az Ő gondolatainak végtelen és kiapadhatatlan teljessége egyik örökkévalóságtól a másikig azok a tulajdonképpeni ős szubsztanciák és ősanyagok, amelyekből az isteni akarat osztatlan és örök hatalmával minden, ami a földön és a mennyekben létezik, készült. 4. Egyetlen egy gondolat vagy eszme sem keletkezhet és nem állhat fenn még Istenben sem az Ő akarata nélkül. De azáltal, hogy minden gondolat és minden eszme, amely Isten legmagasabb rendű intelligenciájából ered és amely az Ő akaratából úgy önmagában, mint minden különálló intelligenciában az isteni akaratnak megfelelő részét foglalja magában, tehát az Isteni akaratot magában hordozó minden egyes isteni gondolat, vagy nagyobb eszme épp oly kevéssé szűnhet meg egykor, mint maga Isten, mint ahogy az Ő legvilágosabb öntudatának szférájában sohasem felejtheti el többé a már egyszer elgondolt gondolatokat és mély eszméket! 5. De mivel Istennél a legteljesebb lehetetlenség volna egy meglévő gondolatot vagy eszmét elfelejteni, tehát Istennek még oly csekélynek látszó gondolata ős szellemi mivoltánál fogva soha el nem pusztítható! - 25 -


VII. kötet

26

6. De mivel – mint az imént már mondottam – Isten minden gondolata és eszméje mint részleges isteni intelligenciaszikra szükségszerűen az isteni akaratot is magában hordozza és kell is, hogy hordozza, mert anélkül ki sem gondolhatta volna, tehát Istennek minden ilyen különös gondolata és külön eszméje több bölcs és egymással összeköttetésben lévő gondolattal – amely azután egy eszmét képez – mint egy önmagában álló, a maga fajtája és szférája szerint kifejlesztheti magát és tökéletesítheti a maga mivoltát, s azt a végtelenségig szaporíthatja és más ősanyagok és szubsztanciákkal való bölcs egyesülése mindegyre nemesebbé és tökéletesebbé válhat. 7. Egy leendő nap tehát először csak egy ragyogó fényéter, vagy Istennek sok gondolata és eszméje a bennük különös módon alapul fekvő isteni akarat által önmagukat ragadják meg. Ezek azután a bennük lévő isteni akarat által a hozzájuk hasonlókat a végtelen éterből folyton folyvást magukhoz vonzzák, ami által az imént alig fénylő éter sűrűbbé válik, és lassan fokozatosan eléri a Föld levegőjének sűrűségét. Azután ez is tovább sűrűsödik, egyszerre csak víz is keletkezik rajta, de az is fokozatosan sűrűbbé lesz, s így lesz belőle iszap, agyag, kő, tehát szilárdabb földréteg. 8. Az ilyen módon mindegyre sűrűsödő és szilárduló, egymáshoz kötött eredeti szellemi ősanyagok ilyen nagykiterjedésű tömeges állapotukban mindegyre kellemetlenebbül érzik magukat, s minden erejükből azon dolgoznak, hogy szabaddá tegyék magukat, ami által egy ilyen világtestben, különösen annak a nehéz és szilárd részeiben tüzesedni kezdenek az elnyomott eredeti szabad és ősanyagok és ős szubsztanciák tüzes buzgalmukban egy új világtest szilárdabb részeit szétszaggatják, gyakran annak legbensőbb részét kifelé és megfordítva, a legszélső részeit befelé szorítják és sok ilyen küzdelem után egy ilyen új világtest nyugalmasabb állapotba kerül és a bennük lekötött isteni gondolatok, és eszmék más utat találnak arra, hogy a nagy nyomás alól megszabaduljanak! 9. És lásd, így keletkeznek azután mindenfélenövények és állatok és ez így megy egészen fel az emberig, akiben azután Istennek igen sok ilyen ős gondolata és ős eszméje megtalálta régi törvényétől való megváltását, s ezek aztán felismerik Istent, mint minden létnek és életnek ős okát és azután, mint önálló és szabad lények – feltéve, ha az ő felismert akarata szerint éltek – ismét visszatérnek hozzá. 10. De ebben a tiszta szabad és önálló szellemi visszatérésben a számtalan sok és egymástól oly sokban különböző világtesteken éppen olyan nagy a különbség, mint maguk a világtestek között. De egy világtestről való visszatérésre Istenhez a legtökéletesebb ez a Föld és az is marad, mert itt minden ember lelke és szelleme a szerint tökéletesen hasonlóvá lehet Istenhez, ha akarja. 11. Mert aki itt ezen a Földön Isten felé törekszik, az el is jut majd Istenhez. Érted ezeket a dolgokat?” 12. Mondja Lázár: „Ezeket értem, mert az egész világegyetem felépítésére vonatkozólag az Úrtól már megkaptam a legértékesebb előtanulmányokat; de még van egynémely dolog, amit nem tudok megérteni, s azért van még egynéhány kérdésem.” 13. Mondja Rafael: „Óh kedves barátom! Ez az eset nálam is fennáll. Istenben még végtelen sok olyan dolog van elrejtve, amiről még mi, a legmagasabb rendű és legtisztább szellemek sem tudunk, mert Istennek a jó és tiszta szellemek számára olyan kimeríthetetlen nagy készlete van, hogy őket a bölcsességéből és irántuk való szeretetéből soha nem sejtett új teremtésekkel lepheti meg, hogy azzal mindegyre fokozza üdvösségteli boldogságukat. S így bizony könnyen megtörténhet, hogy olyan dolgot kérdezhetsz tőlem, amire nem tudnék felvilágosítást adni!” 14. Mondja Lázár: „Óh, ezt el is hiszem neked, de amit az én nagyon is korlátolt emberi értelmem kérdezni képes tőled, arról egészen bizonyosan megadhatod a felvilágosítást! 15. Nézd, én olvastam egyszer egy könyvet Jehova háborúi címmel, és abban természetesen igen misztikus nyelven ős teremtett angyalok bukásáról volt szó. 16. Kezdetben minden világ teremtése előtt Istennek hét nagy szelleme volt, amelyeket Isten a benne lévő hét szellemnek megfelelően teremtett meg. Felruházta őket nagy hatalommal, éppen olyan nagy bölcsességgel, úgy hogy azáltal ők is képesek voltak Istenhez hasonló módon - 26 -


VII. kötet

27

kisebb, s hozzájuk teljesen hasonló szellemeket a legnagyobb mennyiségben is megteremteni, s ily módon az egész örök világűr megszámlálhatatlan szellemseregekkel volt megtöltve. 17. De a hét ős teremtett szellem közül a legnagyobb és a leghatalmasabb volt a régi írás szerint Lucifer. De ő nagyságában és hatalmasságában túlságosan elbizakodott, nemcsak hogy Istennel egyenlő akart lenni, hanem uralkodni akart fölötte, s ekkor Isten haragra gyúlt, megragadta az árulót és magától mindörökre a törvénybe taszította. A többi hat nagy szellem azonban számtalan alárendelt szellemeikkel együtt Isten mellett maradt, s egyedül ők szolgálták Istent örökkön örökké, míg Lucifer alárendelt szellemei, mint Istentől elvetemedett lények Luciferrel együtt, mint gonosz ördögök Isten haragjának örök tüzében égnek, s mindenkor a legnagyobb gyötrelmeket kell elszenvedniük minden enyhülés nélkül, s mit szólsz te ehhez, aki bizonyára Isten első angyala vagy?” 18. Fejezet:

Rafael megmagyarázza Isten hét szellemét.

1. Mondja Rafael: „Ez csak megfelelő képe annak, amit az imént az egész világtest megteremtéséről, illetve fokozatos fejlődéséről mondottam. 2. Az ős teremtett nagy szellemek a gondolatok Istenben és gondolatokból létrejött eszmék. 3. A misztikus hetes szám alatt a belőle kiáradó gondolatok és mintegy önmagából kihelyezett eszmék tökéletes és őseredeti Istensége és Istenhez való hasonlósága értődik. 4. Az Istenben az első a SZERETET, ezt megtaláljuk minden teremtett dolgában: mert anélkül semmi sem volna elképzelhető (ATYA). 5. A második a BÖLCSESSÉG, mint a szeretetből keletkező világosság; ezt minden lény formájában láthatod, mert valamely lény minél fogékonyabb a világossággal szemben, annál fejlettebb, határozottabb és szebb a formája (FIÚ). 6. A harmadik, amely a szeretetből és a bölcsességből jön létre, az az Isten működő AKARATA, mert csak azáltal valósulnak meg az Isten elgondolt lényei, mert csak azáltal érzik, hogy tényleg léteznek, mert Isten minden gondolata és eszméje az Ő cselekvő akarata nélkül épp olyan lenne, mint a te üres gondolataid és eszméid, amelyek sohasem válnak valóra (SZENTLÉLEK). 7. A negyedik, amely ismét ebből a háromból jön létre, a REND, enélkül a rend nélkül semmiféle lénynek nem lehetne sem állandó formája, sem meghatározott célja. Mert ha te egy ökröt az eke elé fognál és az alakját megváltoztatná, mondjuk pl. egy hallá, vagy madárrá, vajon elérhetnéd vele a célodat? Vagy ha egy gyümölcsöt akarnál megenni, és az a szádban kővé változnék, mit használna neked akkor a gyümölcs? Vagy elmennél valahová egy szilárd úton, és az út lábad alatt vízzé változnék, vajon használna-e neked valamit az a szilárd út? S lásd, mind, mind ettől és még sok minden egyébtől megment az isteni rend, mint az Isten negyedik szelleme (az isteni rend centruma). 8. Az ötödik isteni szellem az isteni KOMOLYSÁG, amely nélkül semmi dolog s annak maradandósága nem volna elképzelhető, mert az egy az isteni IGAZSÁGGAL, s az adja meg minden lények a fennállását, a továbbfejlődését, és végül tökéletességét. Az Istennek e szelleme nélkül minden lény nagyon rosszul állna, mert olyanok volnának, mint a délibáb képei, amelyek valaminek lenni látszanak, amíg nézik azokat, de mihamar megváltoznak, mert nem uralkodik bennük komolyság, és a szép és csodálatos képződmények semmivé folynak szét. Azok úgy jelennek meg szemeink előtt, mintha jól el volnának rendezve, de mivel az őket létrehozó okokban nem uralkodik komolyság, tehát nem egyebek, mint üres és mulandó képződmények, amelyekben nem lehet maradandóságuk. 9. És lásd, ezzel már együtt is volna Isten öt ős szelleme. És most áttérünk mg a két utolsóra, s így hallgass meg tovább!” - 27 -


VII. kötet

28

10. Ahol jelen van a legnagyobb szeretet, a legnagyobb bölcsesség, a mindenható akarat, a legtökéletesebb rend, s a változatlanul szilárd komolyság, ott nyilván jelen kell, hogy legyen az örök és soha el nem érhető nagy TÜRELEM is, mert anélkül mindenki mindent elsietne, s végül a régi bölcsek kibogozhatatlan káoszává lenne! 11. Ha pl. egy építőmester házat épít, akkor minden erre szükséges tulajdonsága mellett a türelmet nem hagyhatja figyelmen kívül, mert ha az nincs, hidd el nekem, a házát sohasem fogja felépíteni. Én mondom azt neked, ha Istennek nem volna meg ez a szelleme, akkor már régóta nem sütné a Nap a földet, az egész végtelen űrben, és a szellemek világa különösképpen teljesen üres volna, s nem volna abban egy lény sem! 12. A türelem Isten örök és változtathatatlan könyörületességének anyja, és ha ez a hatodik szellem nem volna Istenben, hol és mik volnának akkor a teremtmények a mindenható Istennel szemben? 13. S ha valami módon vétünk, vagy tévedünk, ami által ki lennénk szolgáltatva az isteni szeretet, bölcsesség, az isteni akarat – amelyet az Ő nagy komolysága követ – s az isteni rend átkának, akkor mindig találkozunk az isteni türelemmel, amely idővel mégis mindent egyensúlyba hoz és kell is, hogy hozzon, mert anélkül még a legtökéletesebb teremtmények is a pusztulás örök törvényére volnának bízva. 14. De az isteni türelem az előtte járó öt szellemmel egy, vagy megszámlálhatatlan sok embert megteremthetne a világtesteken, és azokat fenntarthatná ugyan, de akkor, egy vagy az a sok számtalan ember súlyos testben járna végtelen időkön keresztül, s a léleknek az anya kötelékeiből való felszabadulásáról szó sem lehetne. 15. Azonkívül annyi állat, növény és ember szaporodna el, hogy egy korlátolt területű világtesten végül olyan összeszorulva laknának, hogy az egyik a másikat ki sem kerülhetné! Ezt úgy kell értelmezni, ha egy világtest a végtelen Isteni türelem uralkodása alatt valamikor annyira megérlelődne, hogy a növényeket, állatokat és embereket hordozhatná és táplálhatná. Tehát az eddig ismertetett 6 szellemmel egy materiális világ megteremtése is végtelenül lassan menne végbe, s nagyon sokat kellene gondolkozni azon, hogy egy világ látható anyagi világgá lesz-e? 16. De mivel a türelem, amint már mondottam az isteni könyörületesség anyja, tehát a hetedik szellem Istenben a KÖNYÖRÜLETESSÉG, amelyet szelídségnek is nevezhetünk. Az mindent létrehoz, elrendezi az előbbi szellemeket, létrehozza egy világ megfelelő időben való megérlelését és a rajta lévő teremtmények érlelését is. Minden számára meghatározott időt állított és az éretté lett szellemek a szerint könnyen elvárhatják megváltásukat és elérhetik örök szabadságukat és teljes életönállóságukat. 17. Az Istenben ez a hetedik szellem eszközölte ki azt, hogy Isten maga öltött testet, hogy ezáltal a lekötött szellemeket az anyag törvényének kötelékeiből a lehető legrövidebb idő alatt megváltsa, amiért ezt a művét – a MEGVÁLTÁST a mennyek és világok újjáteremtésének, így Isten legnagyobb művének nevezhetjük, mert abban Isten hét szelleme teljesen egyforma mértékben működik, amely eset addig nem állt fenn az Istenben lévő rend szellemének következtében. 18. Mert azelőtt ez a hetedik szellem Istenben a többi szellemmel csak annyiban működött együtt, amennyiben az isteni gondolatok és eszmék valósággá váltak, de mostantól kezdve már hatalmasabban működik, s éppen annak a következménye a tökéletes megváltás. 19. És lásd, itt áll most előtted Isten hét szelleme, amelyeket nem értettél meg, Isten hét szelleméből megteremtett minden dolog mindenben megfelel ennek a hét szellemnek, és azokat mind önmagában rejti. És az örökös teremtést s a folyton tartó teremtés munkája az, amit e föld ős-bölcsei „Jehova háborúi”- nak neveztek!”

- 28 -


VII. kötet

29

Isten 7 szellemének és „Jehova háborúinak” folytatása.

1. S amiképpen Isten hét szelleme, vagy Isten hét fő tulajdonsága egymással folytonos küzdelemben állnak, mert az egyik a másik tevékenységét mindig kiköveteli, azonképpen ugyanilyen küzdelmet többé vagy kevésbé megtalálhatsz Isten minden teremtményénél is. 2. A szeretet önmagában vak és törekvése mindent magához vonzani, de ebben a törekvésében meggyújtja önmagát és akkor világosság, megértés és megismerés lesz benne. S nem látod most, hogy a világosság mennyire küzd a szeretet egyes igyekezetével szemben, s azt rendre és eszméletre téríti? 3. Ebből a küzdelemből vagy harcból támad egy időben az akarat, mint a szeretetnek és világosságnak működő keze, amely azt, amit a világosság bölcsen elrendezett, tettre váltja, s ugyanekkor a szeretet megismerése a világossága és a kettőnek ereje által létrejön a rend, és ez folyton küzd a rendetlenség ellen, amelyet a világosság és a szeretet akarata idéz elő, s ebben ismét láthatod „Jehova háborúját” önmagában és minden teremtményében. 4. De minden jó volna, ha az ember jót állhatna arról, hogy az, amit ez a négy szellem olyan szépen elrendezve tettre váltott, állandó is volna, de az első négy szellem még oly nagyszerű műve még nagyon hasonlít a gyermekek játékszereihez, akik sok mindent nagy kedvvel és örömmel és mesteri módon elrendezve hoznak létre, de rövid idő múlva saját munkájukon nem találnak már örömet és nagyobb kedvvel pusztítják el azokat, mint amilyen kedvvel megcsinálták. És bizony barátom, akkor a megteremtett dolgok állandósága igen nehezen megoldható dolog volna. 5. De hogy ez meg legyen akadályozva, a négy szellemből éspedig a művek tökéletes sikere fölött való nagy tetszés következtében feltámad Istenben, valamint teremtményeiben, mint ötödik szellem: a komolyság, s ez a szellem állandóan küzd a már létrejött szellemek elpusztítása ellen éppen úgy, mint egy értelmes komoly ember, aki házat épített és szőlőt telepített magának , mindent a háza és a szőlője hasznára fog fordítani, és nem arra fog törekedni, hogy házát és szőlőjét ismét elpusztítsa oly módon, ahogy az imént például felhozott gyermekek teszik játékszereikkel, és ez, amint már mondottam ismét „Jehova háborúja!” 6. De a felépített ház idővel mégis hiányokat mutat, és a szőlő nem akarja meghozni a kívánt szüretet. Az építő megbánja fáradságát és tevékenykedő buzgalmának komolyságát és művét is szeretné elpusztítani, s helyette mást és újat létesíteni, s ekkor az ilyen komoly elhatározással szembe kerül a türelem és lásd, az fenntartja a házat továbbra is a szőlőheggyel együtt és ez ismét „Jehova háborúja”. 7. Ámde a türelem önmagában, vagy a többi szellemmel egyesülve a házon nem eszközölne javításokat, hanem mindent úgy hagyna, amint van: s ekkor jön a hetedik szellem, a könyörületesség, amely magában rejti a szelídséget, az aggodalmaskodást, a szorgalmat, a szeretet tevékenységét, s az adakozást. És lásd, az ember szépen kijavítja a házát, hogy semmi hiba ne legyen rajta, s addig ássa és trágyázza a szőlőjét, míg az gazdag termést hoz neki, és lásd, ez ismét küzdelem, vagy „Jehova háborúja” az emberben és éppen úgy Istenben és az angyalokban is. S így az igaz és tökéletes élet Istenben, az angyalban és az emberben nem egyéb, mint a neked megmutatott hét szellemeknek egymással való folytonos küzdelme. 8. De ez a küzdelem úgy Istenben, mint angyalban nem olyan mintha a hét szellem közül egyik vagy másik arra törekedne, hogy a többi szellemeket elnyomja és tétlenné tegye, hanem a küzdelem mindvégig oda irányul, hogy az egyik szellem a másikat minden erejével és hatalmával védje, s így mindegyik szellem jelen van a másikban, s ilyenformán a világosság és bölcsesség benne van a szeretetben, és a többi szellemben és így tovább, úgy hogy minden egyes szellemben a többi is állandóan tevékenykedve jelen van, és magukat a legjobb mértékben védelmezik.”

- 29 -


VII. kötet

30

A „Jehova háborújához” hasonló az emberekben is, s az emberekben lévő hét isteni szellem harmóniájának hiányairól példákkal.

1. Rafael: „Ugyanígy kellene ennek lennie bennetek, emberekben is, a képesség megadatott az embernek, amely nélkül sohasem fejlődhetne ki! Csak kevés olyan ember van, akik mind a hét szellemet egyforma tevékenységre ösztönzi, s azáltal hasonló lesznek Istenhez és az angyalokhoz, de amint mondottam sokan vannak, akik elfordultak tőlük, s mit sem törődnek velük, s így a bennük lévő élet titkait egyáltalán nem ismerik! Az ilyen vak és félhalott emberek az életük célját nem ismerik fel, mert csak a hét szellem közül vagy csak az egyikkel, vagy a másikkal vezettetik és uraltatják magukat! 2. Az egyik csupán a szeretet szelleméből él és a többi szellemre ügyet sem vet, s mi egy ilyen ember? Nem egyéb, mint egy ragadozó, falánk állat, akinek soha semmiből sincs elege! Az ilyen emberek mindig telve vannak önszeretettel, irigységgel, fösvénységgel, és minden felebarátjukkal szemben keményszívűek. 3. Másoknak ismét megvilágított szeretetük van, s így eléggé bölcsek is és embertársaiknak egészen jó tanítást is tudnak adni, de akaratuk gyenge és így nem tudnak semmit megvalósítani. 4. Vannak ismét olyanok, akikben a szeretet a világosság és akarat szelleme egyenlőmódon tevékenykedik, de a rend és a komolyság szelleme igen gyengén van bennük képviselve, s az ilyen emberek igen okosan s néha igen bölcsen is fognak beszélni, s itt-ott valamit tettre is fognak váltani, de egy olyan ember, akiben mind a hét szellem egyenlő fokban működik, mihamar ki fogja venni szavaiból, beszédéből és cselekedeteiből, hogy azokban semmi rend és összefüggés nincs. 5. S akadnak ismét olyan emberek, akiknél a szeretet a világosság, a rend és akarat megvan, csak a komolyság szelleme hiányzik, s ezek miatt félénkek és bátortalanok és műveiknek ritkán tudnak teljes hatást szerezni. 6. Mások ismét telve vannak komolysággal és bátorsággal, de türelem nincs bennük, az ilyen emberek mindent elsietnek, s türelmetlen buzgalmukban mindent elrontanak, s többet csinálnak rosszul, mint jól. Bizony barátom! Megfelelő türelem nélkül semmire sem lehet menni! Mert akinek nincs megfelelő türelme, az önmaga mondja ki saját maga fölött a halálos ítéletet! Mert az embernek várni kell addig, míg a szőlő teljesen megérik, ha jó termést akar, s ha ez kellemetlenül érinti, akkor magára vessen, hogyha nemes bor helyett ihatatlan savanyúvizet szüretelt. 7. A türelem először tehát mindenben nagyon szükséges szellem a végtelenségbe menni akaró komolyság szellemének fegyelmezésére, mert ez a szellem a szeretettel, bölcsességgel és akarattal egyesülve a legnagyobb gőggé fajulhat, amely tudvalevőleg az emberben nem ismer határt, és másodszor, mert a türelem, amint már mondottam a könyörületesség szellemének anyja, amely visszahatva minden szellemnek megszerzi az Isten szellemi tökéletességet, és az emberi lelket a szellemben való újjászületéséhez segíti. 8. Az Úr azért kötötte tehát szívetekre mindenek előtt az Isten és felebarátod iránti szeretetet, és azért mondotta, hogy „legyetek könyörületesek, mint a ti Atyátok a mennyben, s legyetek szelídek és alázatosak, mint amilyen szelíd és alázatos vagyok én is szívem egész mélyéből!” 9. Az Úr tehát nektek embereknek azért parancsolja meg, hogy mindenek előtt a hetedik szellemet fejlesszétek ki magatokban, mert éppen ebben az utolsó szellemben fejleszthetik ki az előzőeket is. Aki tehát ezt az utolsó szellemet nagy buzgalommal fejleszti és erősíti, az az előtte való szellemeket is fejleszti és erősíti, s azáltal lesz a leghamarabb és legbiztosabban tökéletes, de aki a saját fejlesztését az egyik, vagy több szellemmel kezdi, az nehezen vagy egyáltalán nem jut teljes élet-tökéletességéhez, mert az első szellemek nem tartalmazzák magukban a hetedikszellemet, de a hetedik az összes előtte valókat magában tartalmazza. - 30 -


VII. kötet

31

10. És lásd, mindaddig fennáll az angyalok bukása, amíg összességükben, az emberi lényekben a hetedik szellemet a legmagasabbfokú tökéletességre nem vitték, mert az előbbi szellemek a teremtményeknek többé-kevésbé ingyen adattak, de a hetedik szellemet minden ember csak saját szorgalmával és buzgalmával nyerheti meg. 11. És amiképpen az előbbi hat szellem is a hetedik által érheti el igaz jelentőségét és életcélját, azonképpen az ember is csak Ő általa érheti el teljes élet-szabadságát és önállóságát. És most azt kérdezem tőled, hogy mindezt jól megértetted-e?” 12. Mondja Lázár: „Igen, te isteni szellemmel teljes szolgája az Úrnak! Valóban nem tudom eléggé megköszönni nagy türelmedet és kegyelmedet. Csak most értem igazán a régi bölcs könyveket! Csak az a kár, hogy ezt egyedül csak én értem, aki rossz író vagyok ahhoz, hogy ezeket, a tanításokat egy könyvbe följegyezhetném. Ezt el kellene mondanod az Úr többi tanítványának is, mert azok között van néhány jó író, s hogy azok ezt a népek számára följegyezzék, mert erről még ők sem tudnak semmit!” 13. Mondja Rafael: „Sose aggódj te emiatt! Mert éppen ebben az órában, amikor magyarázatot tartottam neked a csodákról, a Jehova küzdelmeiről, Isten hét szelleméről, bent a teremben az Úr hajszálra ugyanezt elmagyarázta mindenkinek és János és Máté a fő pontokat fel is jegyezték. De ha van egy üres könyved, én feljegyzem ezeket neked szóról-szóra!” 14. Mondja Lázár: „Éppen van egy ilyen könyvem, hozzam ide neked?” Mondja Rafael: „Nem szükséges! Menjünk csak be a házba, s könyvedet már teleírva fogod ott megtalálni.” Ennek Lázár nagyon megörült, s mind a ketten bejöttek hozzánk a nagyterembe. 21. Fejezet:

Az Úr egyidejűleg tanítja a vendégeket úgy, mint Rafael kint Lázárt „Jehova küzdelmeiről”. Isten hét szelleme, az angyalok bukása, csodálatos kiszolgálás. A csodálatos módon megírt könyvet felolvassa Agricola.

1. Amikor Lázár Rafaellel belép a terembe, még hallja a csodálkozást tanításaim felett, amelyet a csodákról, „Jehova küzdelmeiről”, az Istenben lévő hét ősszellemről, s az angyalok bukásáról adtam a vendégeknek és Agricola sajnálja Lázárt, hogy nem lehetett jelen szent és igen fontos tanításomnál! 2. Amire Lázár így szólt hozzá: „Köszönöm neked ezt a különös figyelmedet, de amit az Úr az Ő végtelen kegyelmével itt a házban magyarázott meg nektek, ugyanazt magyarázta meg nekem kint ez a nagybölcsességű és az Úr akaratából oly hatalmas ifjú. Itt van bizonyítékul ez a két színarany serleg, amelyek közül az egyiket – hogy egy tökéletes szellem működését annál szemléltetőbbé és megérthetőbbé tegye – a talpától egészen a legfelső széléig egészen lassan, míg a másikat itt a kezemben egy pillanat alatt teremtette meg. Erre az okot és alkalmat a sok asztal, pad, sátor, asztali edények, asztalterítők, a különböző ételek, italok hirtelen előteremtése adta. Csaknem 800-900 ember részesült itt a maga módja és szokása, nemzetisége szerint a legjobb ellátásban és az én készleteimből annyit sem adtunk az idegenek elé, amennyi elfér egy köröm alatt. S mivel mindez az én szemeim előtt történt, tehát érthető, hogy megkérdeztem tőle, hogy tudja mindezeket létrehozni, s ő mindent olyan jól és tisztán elmagyarázott, hogy mindent jól megértettem. Eközben rátértünk „Jehova küzdelmeinek” könyvére és Isten hét szellemére, a Lucifer fejedelem angyallal, és lásd ez a látszólagos ifjú mindent megmagyarázott nekem és még azt is megtette, hogy egy óránál tovább tartó nagyfontosságú beszédét följegyezte egy könyvbe, amelyet mint második bizonyítékát annak, hogy mindazt, amit ti hallottatok én is hallottam, azonnal fel fogom mutatni, s azt elolvashatod és belőle összehasonlításokat tehetsz." 3. Mondja Agricola: „Ezt nagyon jól teszed és igen okos és bölcs dolog volt tőled, hogy a csodálatos ifjút rábeszélted, mert ez a tanítás nagyon fontos és megérdemelte, hogy szóról szóra feljegyezzék. Az Úrnak két tanítványa is írt itt, de csak az Úr nagy beszédének főbb pontjait jegyezték fel. Hozd csak elő a könyveket, hogy mindnyájan lássuk és összehasonlíthassuk!” - 31 -


VII. kötet

32

4. Erre Lázár Hozzám fordul és így szól: „Óh Uram, mondd Te is, hogy itt van-e az ideje annak, hogy a rómainak a könyvet megmutassam?” Mondom Én: „óh, mindenesetre. Menj csak és hozd ide, nem fog az senkinek sem ártani, ha ilyen fontos tanítást mégegyszer hall.” 5. Erre Lázár bemegy a szobájába és nagy csodálkozások között és nagy örömmel hozza elő a könyvet, s azt odateszi a római elé az asztalra és azt mondja: „Íme barátom! Itt van a csodálatosan megírt könyv! Olvasd el hangosan az elejétől a végéig, hogy az összes jelenlévők mégegyszer hallják ezt a fontos tanítást, amelyet az Úr és Rafael nekünk kinyilatkoztatott!” Mondja Agricola: „Ezt azonnal meg is teszem, ha az írás jól olvasható.” Erre felütötte a könyvet, s az írást görög nyelven nagyon tisztának és olvashatónak találta, és a megírt igét felolvasta elejétől a végéig, ami csaknem szintén egy óráig tartott, és a jelenlévők, akiknek legnagyobb része otthon volt a görög nyelvben, nem tudtak eléggé csodálkozni, hogy előbbi tanításomat szórólszóra tartalmazta. 22. Fejezet:

A zsidónő kérdése a felől, hogy kicsoda Jézus? A római óvatos és helyes válasza. Az értelmes zsidó leány ügyesen elmondja a szegények állapotát. A római válasza; és a Megváltóra utal. A zsidónő védekezése.

1. A zsidónő most kezdte csak Agricolát komoly kérdéseivel ostromolni, hogy tulajdonképpen ki is volnék Én és ki ez a csodálatos ifjú, miért neveznek mindnyájan Engem mindig Uruknak és Mesterüknek? S azt már látja, hogy Én egy alapos bölcs vagyok, de mégsem tudja, hogy honnan jöttem és Ki vagyok? És Agricola így válaszolt: „Szép leányom! Te csak figyelj meg mindent jól szüleiddel és testvéreddel, s majd rájössz, hogy ki az a dicső Férfiú és honnan jött, és ugyanúgy az az ifjú is.” 2. Mondja a zsidónő: „Talán ti sem tudjátok még egészen biztosan, hogy tulajdonképpen ki az a dicső Férfiú? És ha tudjátok miért nem mondjátok meg nekem?” 3. Mondja Agricola: „Óh kedves leánykám! A ti bölcs királyotok, Salamon azt mondotta egykor: ezen a világon mindennek megvan a maga ideje és az ember időről- időre gyakoroljon türelmet, mert amíg a szőlő nem érett meg, addig ne szedjék le a tőkéről! És lásd, még te sem vagy elég érett ahhoz, hogy arról a dicső férfiúról közelebbit tudj meg, de majd ha erre megértél, akkor majd ennek tudomására fogsz jönni. De most egyelőre jól figyeld meg mindazt, amit az a dicső férfiú beszélni és tenni fog, s majd akkor a szíved megmondja neked, hogy ki Ő. Megértettél?” 5. Erre a leány atyja így szól Agricolához: „Uram! Uram! Bocsáss meg ennek a szegény gyermeknek, mert néha minden jószívűsége mellett egy kis tudásvágy van benne, és ha az ember valamit helyes okoknál fogva megtagad tőle, könnyen elkedvetlenedik. De ha ez a hiú kíváncsiság elmúlik felette, akkor ismét telve van türelemmel, szelídséggel és szívesen beletörődik néha még a legkeserűbb dolgokba is! Azért kérlek felséges uram, bocsásd meg ennek a gyermeknek ezt a kis félrelépését!” 6. Mondja Agricola: „óh, mi jut eszedbe! A ti leányotok beszéde nagyon is tetszik nekem, mert nyíltan és elfogulatlanul megmondja az igazságot! Mostantól kezdve még inkább barátotok vagyok, mint eddig voltam. Ebben a tekintetben teljesen nyugodtak lehettek. A leányotok ezután is ilyen módon beszéljen, s ez által rájövünk a teljes igazságra.” Ebbe belenyugodtak a szülők, s a leány ezen túl úgy beszélhetett, ahogy akart. 7. A zsidónő erre ismét a rómaihoz fordulva így szólt: „óh te kedves nagy urunk és barátunk! Te igen jó ember vagy, s úgy látszik társaid is azok, de a te nagy világi boldogságodban soha nem érezheted át azt egészen, amit a szegénység nagy ínségében és gyámoltalanságában érez! És ha az ember – mint fiatal és az isteni természet által el nem hanyagolt leány mindjárt nem nyugszik bele abba, amit a nagyok és gazdagok kívánnak, akkor már el is van veszve. Senki sem néz ránk többé, csak szidalmaznak és hiú, ostoba és büszke lénynek tartják, és ha ínségük- 32 -


VII. kötet

33

ben valakihez segítségül megyünk, ajtót mutatnak, s ilyen ajtó előtt többé nem mutathatjuk magunkat! És ez mindenkor nagyon kellemetlen és az is marad, és minden bizalmát elveszi az embernek, még a jobb emberekkel szemben is. Hiszen mindnyájan emberek vagyunk, telve gyarlóságokkal és tökéletlenségekkel. Igaz ez vagy nem?” 8. Mondja Agricola: „Te helyesen beszéltél ugyan, de mégis van valami, amit a te szegénységednek és ínségednek vázolásánál elfelejtettél. Lásd, aki Istent szereti, azt először alaposan megpróbálja, még mielőtt segít rajta, s úgy látszik ugyanezt tette veletek is az Isten. S amikor ínségetek a legmagasabb fokát elérte, akkor jött az Ő segítsége és most van csak igazán segítve rajtatok! Mert én ezt az Istent a ti és az én Uram nevében ígértem meg, és a nektek adott szavamat meg is fogom tartani és ez tisztán csak a ti Istenetek iránt való szeretetemből és hálámból, és nem az irántad való vonzalmamból vagy szeretetemből teszem; talán azért, mert egy igen szép zsidó leány vagy. Mert az én szeretetem az isten iránt sokkal nagyobb, mint amit valaha a világ minden szépsége és dicsősége iránt éreztem. Tehát emiatt nem lehetnek aggodalmaid, de hogy annak a dicső férfiúnak közelebbi megismerését még késleltetjük, annak igen bölcs oka van, s azáltal nem vagyunk mindjárt kegyetlenek veled szemben, ha azonnal nem is mondunk meg mindent, amit mint tökéletes igazságot Tőle tudunk. 9. Hogy valami egész rendkívüli dolog rejlik mögötte, azt elképzelheted, de hogy az a rendkívüli miben áll, arra legnagyobbrészt magad fogsz rájönni, hogyha – úgy amint mondottam – a legnagyobb figyelemmel leszel minden iránt, amit Ő beszél és tenni fog. Hiszen én már kezdetben is felhívtam figyelmedet az asztalunknál álló edényekre, amelyeket Ő csupán akaratával teremtett meg; azonkívül magad is tanúja voltál, hogy csodatételeinek magyarázata közben azt a két arany serleget hívta létre, amelyek még ott állanak előtte, s amelyek tökéletesen hasonlítanak ahhoz a kettőhöz, amelyet Lázár, a házigazdánk behozott és elbeszélte, hogy az az ifjú, aki most ott ül a kis asztal mellett és Lázárral együtt eszik és iszik, a levegőből éppen olyan csodálatos módon teremtette meg, mint idebent az a dicső férfiú! S ha te mindezeket láttad és hallottad, akkor szüleiddel és testvéreddel együtt világosabb fogalmatok kellene, hogy legyen arról a dicső férfiúról, aki oly nagy bölcsességgel beszél, Aki ilyen rendkívüli dolgokat tud véghezvinni!” 10. Mondja a zsidónő: „Igen, igen nagyon helyesen beszéltél, és igazad is van, de olyan akadály van előttünk, amelyet nem egykönnyen tudunk átugrani. Igaz, hogy olyan világosan és bölcsen beszél, hogy a legnagyobb prófétát is felülmúlja, és soha nem hallott rendkívüli dolgot cselekszik! Nektek rómaiaknak könnyű, mert ti egy ilyen rendkívüli embert rögtön Istennek tartotok, s azt rögtön el is fogadjátok annak és tisztelhetitek és imádhatjátok; de ez nálunk zsidóknál nem megy, mert mi csak egyedül egy Istenben hiszünk, Akit senki sem láthat anélkül, hogy életben maradjon! Ennek a dicső férfiúnak a bölcsessége természetesen az ember eddigi fogalmait messze felülmúlja, s ugyanúgy cselekedetei is; s így igen sok tiszta isteni szellem lehet benne. De azért mi zsidók nem fogadhatjuk el Őt Istennek! S mit szólsz ehhez a véleményemhez?” 23. Fejezet:

A római a zsidónőt a Messiás felől kérdezi. A zsidó leány kritikus véleménye a Messiás-jövendölésekről.

1. Mondja Agricola: „Jeruzsálem bájos leánya! A te véleményeddel szemben egyelőre nem lehet sok ellenvetésem, de majd eljön az óra, amikor arról a dicső férfiúról egészen másképpen fogsz ítélni és beszélni. 2. Te, mint zsidónő még sohasem hallottál a zsidók Messiásáról beszélni? Akinek el kell jönnie, hogy megváltsa népét a bűn fertőjéből, amely az egész világot örök megsemmisüléssel fenyegeti? Vajon egészen véletlenül nem lehetne éppen az a dicső férfiú, a zsidók s egyben a világ összes emberének a Messiása? Hogyan vélekedsz erről?” 3. Mondja a zsidónő: „óh barátom! Egy ilyen jövendölés nagyon vigasztalóan hangzik, de ezek a jövendölések úgy vannak megírva, hogy azokat a papok sem értik, s még kevésbé mi lai- 33 -


VII. kötet

34

kusok. S azon felül a prófétáknak erre vonatkozó jövendölései annyira bizonytalanok, hogy abból senki sem okosodhat ki. Hogy mikor fog a Messiás eljönni, milyen a kinézése, milyen tulajdonságokkal fog bírni és miről lehet Őt leginkább és legkönnyebben megismerni, azt senki sem tudja. 4. Először gyermeknek mondják, máskor báránynak, majd Juda oroszlánjának, aztán az örök főpapnak, a Melchizedek szerint Dávid utódjának, s a zsidók királyának, Aki uralkodásának sohasem lesz vége, és még több efféle név és jelentőség alatt van megírva, úgy hogy az ember végül nem ismeri ki magát, hogy milyen emberi formában s milyen emberi méltóságban fog eljönni hozzánk, zsidókhoz. 5. Nekem semmi kifogásom nem lenne az ellen, hogy éppen az a dicső férfiú, ott a megígért Messiás, csak azt nem tudom megérteni, hogy éppen a mi papjaink, akiknek már a nép miatt is, amely először neki hisz – kellene, hogy tudomásuk legyen róla – s ezzel a tényleges Messiással egyáltalában nem látszanak törődni. Mert hiszen Ő veled együtt volt a nagyváros kapujánál, amikor te a templomfőnökkel az én testvérem miatt perlekedtél és lásd, úgy látszott, mintha nem is ismerte volna. Miért van ez?” 6. Mondja Agricola: „Ez azért van, mert a templomosok túlságosan gőgösek, kapzsik és telve vannak uralomvággyal, és nincs más a fejükben, mint hogy a jólét minden nemében dúskáljanak, amit magad is tapasztaltál. És hogy ezt elérjék, a templomosok mindenféle hazugsághoz és csaláshoz folyamodnak, és amiről magam is meggyőződtem, minden igazságnak és minden igaznak ellenségei. Ezek hangoztatják ugyan Mózest és a többi prófétát, de azok tanait és törvényeit megvetik, ami leginkább tanúskodik az ilyen farizeusok nagy gonoszsága mellett, akik mint papok és írástudók szerepelnek a nép előtt, és Isten szolgáinak adják ki magukat, akiben nem is hisznek, s akit nem is ismernek, és nem is akarnak megismerni. Maguknak mély tiszteletet adnak, és valósággal imádtatják magukat. S így érthető, hogy Istennek ellenségei is, s nem is akarnak arról semmit sem tudni, ami a napnál is fényesebben áll előttük. Én néhány nappal ezelőtt megérkezésemkor azonnal meggyőződtem arról, hogy amikor Ő a templomban tanított, meg akarták kövezni, mert a teljes igazságot prédikálta. S miután ezt most már tudod, tehát be fogod látni az okát annak is, hogy a ti templomotok papjai ezt a dicső férfiút miért nem akarják a megígért Messiásként, s mint a világ Megváltóját elfogadni. Ami azonban a fő dolgon mégsem változtat, mert akár elfogadják a templomosok, akár nem, Ő mégis megmarad annak Aki! És most megérted ezt bájos leánykám?” 7. Mondja a zsidónő: „óh igen, nagyon jól megértem és igazad is lehet! Ezeknek itt lenn, ha Mózes és Illés most szállna le a fénylő egekből és rámutatna gyalázatosságaikra, s őket bűnbánatra intené, s idevezetnék, s megmutatnák nekik azt a dicső férfiút a megígért és eljött Messiást, még akkor sem hinnének ennek a két legnagyobb prófétának, hanem gyaláznák és üldöznék őket! Óh ezt a dolgot mi nagyon jól tudjuk. De most hagyjuk ezt a beszédet, mert úgy veszem észre, hogy más is akar beszélni, s az a dicső férfiú úgy látszik, hogy valamit tenni akar, tehát minden figyelmünket irányítsuk felé!” 24. Fejezet:

Rafael az Úr serény szolgája elhozza a szegényeknek elzálogosított ruháit. A zsidó leány nemeslelkűsége és annak jutalma.

1. Én magam elé intettem Rafaelt és elrendeltem, hogy a zsidó leánynak, testvérének és szüleinek megfelelő ruhákat szerezzen. Erre Rafael rögtön odasietett ahhoz az asztalhoz, hogy a négy családtag ült és így szólt hozzájuk: „Miféle ruháitok vannak otthon?” Mondja a zsidónő: „Óh te kedves mennyei szépségű hatalmas ifjú, aki annak a dicső férfiúnak szolgája vagy! Hiszen te úgyis tudod azt, hogy régóta milyen rosszul állunk mi ruházat tekintetében, s mindez önhibánkon kívül van. S úgy vélem, hogy jóságos kérdésedre kénytelenek vagyunk adósok maradni, annál is inkább, mert már egyszer megtudtad, hogy hogyan állunk ruházat dolgában, de menj és győződj meg magad.” - 34 -


VII. kötet

35

2. Mondja Rafael: „Hiszen nem is ez iránt érdeklődtem én, amit te kissé korai becsületérzésedből szívesen elhallgatnál. De látod, előttünk nem lehet semmit sem eltitkolni, mert mi úgyis tudunk mindent. Te a szüleid és testvéreid iránti szeretetből a te jó, sőt igen drága ruháidat elzálogosítottad egy évre egy görög zálogosnál száz garasért. A záloglevél otthon van és lásd, ez az, amiről semmit sem említettél. S ha most megvolnának ezek a ruháid, nem örülnél nekik? A szüleidről és a testvéreidről majd itt gondoskodunk. 3. Erre a fiatal zsidó leány elpirult, s kisebb szünet múlva zavartan így szólt: „Igen, igen igazat mondottál, de mit használhat ez nekem? Azokat a jó ruhákat egy gazdag rokonunktól ajándékba kaptam, aki sajnos meghalt, s többé nem segélyezhetett bennünket. S azok a ruhák, amelyeket még életében kaptam, volt az összes örökség, ami mindnyájunknak jutott, minden egyebet három fia örökölt, akik igen rideg emberek, s a szegényeket látni sem akarják. Azokat a drága ruhákat én még sohasem hordtam, mert először nem illenek egy szegény leányhoz és másodszor nagyok voltak. De a mi nagy szegénységünk egy más megoldást mutatott. Nem akartam eladni azokat, mert emlékek voltak, tehát elzálogosítottam azzal a gondolattal, hogy egy év múlva talán mégis annyira javul a helyzetünk, hogy visszaválthatnám őket. De az egyre fokozódó nyomorúság miatt a kiváltásról még csak szó sem lehetett, dacára annak, hogy a záloglevél a kezeimben van, s így inkább nem is szóltam róla senkinek; és az a körülmény is visszatartott, hogy erről bárkinek is említést tegyek, mert az elzálogosítás nálunk nem tartozik a dicséretes erények közé. És ezzel nagyrabecsült ifjú barátom mindent tudsz is, most csak az a kérdés, hogy mitévők legyünk?” Mondja az angyal nyájas arccal: „Mit tehetnénk egyebet, mint a ruhákat kiváltani! De ez neked kedves testvérem az Úrban sok utat és kellemetlenséget okozna, s így én fogom azt megtenni helyetted. Jó lesz így?” 4. Mondja a zsidónő: „Nagyon is jó volna, de először a záloglevél nincs nálam, és másodszor a görög nagyon messze lakik innen, és csak minden hónapban egyszer jön Jeruzsálembe, itt elintézi üzleti ügyeit, s azután ismét hazautazik. Azt hiszem talán Tyrusba, vagy Sidonba. Lehet, hogy most is itt van Jeruzsálemben, de ezt nem tudom biztosan, csak azt tudom, hogy legbiztosabban a húsvéti ünnepek alkalmával jön Jeruzsálembe, s akkor intézi el legfőbb üzleti ügyeit.” 5. Mondja Rafael: „Mindez nem fontos, de mivel te szeretnéd ruháidat, tehát zálogleveleddel majd csak megtalálom valahol a görögödet, s majd kiváltom a ruhákat, s magam hozom ide. Mennyi idő alatt szeretnéd azokat?” 6. Mondja a zsidónő: „Óh kegyes barátom, ha ezt természetes úton akarnád végrehajtani, akkor több napi dolgod lesz, míg ezt az üzletet a göröggel elintézed, de mivel én téged minden csodálatosra képesnek tartalak, tehát sokkal rövidebb idő alatt is el tudnád intézni.” Mondja erre Rafael: „Számláld tehát azokat a pillanatokat, amelyekre szükségem van, hogy elhozzam a záloglevelet. Megkezdted már a számlálást?” Mondja a zsidónő: „Hogyan kezdtem volna el, ha még itt vagy?” Mondja Rafael mosolyogva: „De én már el is mentem és vissza is hoztam a záloglevelet. Itt van a kezemben, nézd meg, hogy ez-e az?” 7. Erre mindnyájan a legnagyobb ámulatba estek ilyen hallatlan gyorsaság fölött és Agricola a többi rómaival együtt így szólt: „De barátom, egy pillanatig sem voltál távol, hogy tudtad ezt megcsinálni? Te ezt a záloglevelet valószínűleg már előbb elhoztad, talán ugyanakkor, amikor a családot elhoztad a lakásból, mert tudtad, hogy annak most is hasznát veheted, mert az hihetetlen, hogy ilyen gyors pillanatban oda és visszajöhettél” Mondja Rafael. „Ebben a materiális világban s az emberek között sok olyan lehetetlen dolog van, ami Isten és hatalma előtt mégis lehetséges. Te most már tudod ennek a testvérnek a szájából, hogy az a görög, akinél ruhái el vannak zálogosítva, jelenleg Tyrusban tartózkodik, de üzleti megbízottja itt van, s itt intézi el üzleti ügyeit. A bódéja itt áll kétórányira a várostól Betlehem irányába, s ezeknek, a szegényeknek a ruháit éppen olyan gyorsan ideteremtem, mint azt a záloglevelet és te észre sem fogod venni, hogy a ruhákat valóban elhoztam. Számláld tehát a pillanatokat, amelyekre ehhez a munkához szükség lesz. Már megszámláltad?” 8. Mondja Agricola: „Hogyan számláltam volna, amikor még el sem távoztál innen?” Mondja Rafael: „Akkor nézz oda! Ott vannak azon a padon az ajtó mellett ennek a szegény zsidó - 35 -


VII. kötet

36

leánynak a kiváltott ruhái egy kendőbe bekötözve. Nézd meg jól azokat és mondd meg, hogy azok valóban az ő ruhái-e?” 9. Erre a zsidónő azonnal felkel helyéről, nagy csodálkozások között megnézi ruháit, s azonnal megismerte azokat, de mivel anyja rosszabb ruhákba volt öltözve, mint ő maga, tehát így szólt Rafaelhez: „Halld, te csodálatos ifjú barátom! Nem is kérdezem már, hogy hogyan tudtad ezeket a ruhákat egy pillanat alatt ideteremteni, amelyekkel egy női lényt teljesen fel lehet öltöztetni, de nekem és anyámnak nem volnának elegendők, s ezért inkább neki adom, hogy öltözzön fel teljesen. Én pedig felveszem az ő ruháit, amellyel betakarhatom meztelenségemet addig, amíg ennek a hatalmas rómainak jósága által valamivel jobb ruhához jutok. Engedjétek meg, hogy anyámmal átmenjünk egy szobába, hogy átöltözhessünk. De még azt kérdezem tőled, te felfoghatatlanul csoda hatalmú ifjú, hogy ezeket a ruhákat tisztáknak tekinthetjük-e? Mert nemrég egy pogány kezeiben volt, akik előttünk zsidók előtt tisztátalanok! S én inkább nem fogok egy jobb ruhát az én anyámra ölteni, mint hogy általa csak egy napig is tisztátalanná legyen!” 10. Mondja Rafael: „Gyermekem, amit te a ruhákkal tenni szándékozol az nagyon helyes, cselekedj szíved szerint, s az jó gyümölcsöket hoz számodra. De a ruhadarabok tisztasága miatt ne aggódj, mert ami egyszer azén kezeimben volt, az már teljesen megtisztult. Lázár majd ad neked és anyádnak egy szobát, amelyen átöltözködhettek.” Erre mind a ketten köszönetet mondtak, vették a ruháikat, és Lázár átvezette őket rögtön egy kis szobába, ahol átöltözködtek. 11. Amikor az anya felöltötte a pompás ruhákat, s a leány a levetett kopott ruháját magára öltötte, kimondhatatlan örömet érzett a jól felöltözött édesanyja öröme fölött, ügyet sem vetett arra, hogy ő maga nagyon szegényesen volt felöltözve. De abban a pillanatban, amikor beléptek az étkezőterembe, a leány éppen olyan gyönyörűen fel volt öltözve, mint az édesanyja. De még jobban fokozódott szűnni nem akaró csodálkozásuk, amikor a római asztalánál meglátták, hogy az apa és a fiú is ünnepi ruhába van öltözve. 25. Fejezet:

A zsidónő jó sejtelme az Úrról, az Ő intő beszéde a szegény családhoz. Jézus és Jehova.

1. Erre a leány szívében világosabb fogalom kezdett Felőlem ébredezni úgy, hogy anyjával együtt Hozzám lépett és így szólt: „Óh Uram és Mesterem! A szívem súgja azt nekem, hogy Te egyedül voltál az, Aki ezt megtetted, amit sem ember, sem próféta, a Te akaratod nélkül még angyal sem, csak egyedül Isten tud megtenni. Így te is csak Isten lehetsz! S ezért egyedül Téged illessen, a mi legnagyobb hódolatunk és szeretetünk egész életünkön keresztül: dicséret és dicsőítés legyen Neked!” 2. Mondom Én: „Aki hisz, és aki az Én szavaim szerint cselekszik, az üdvözülni fog! Ti most hisztek, mert jeleket láttatok, s azt mondjátok, hogy Isten vagyok; de ha nem láttatok volna jeleket, akkor nem is hittetek volna, és nem mondtátok volna azt sem, hogy Isten vagyok. Miért van ez? 3. Lássátok, ez azért van, mert mindez ideig nem volt bennetek igazság, s nem is lehetett, mert még eddig az igazságról nem is hallottatok! De Én azt mondom most nektek: „Szorgalmazzátok magatokban az igazságot, mert csak az teheti szabaddá úgy testeteket, mint lelketeket. Testeteket azért, mert az igazság megmondja majd nektek, hogy miért adatott a test, hogy azt hordozzátok, és a lelketeket azért, mert a lélek az igazságból fogja megmondani nektek, hogy a teljes szabadságért és önállóságért van itt. 4. Kedves bájos gyermekem, Én ezt nem mondtam volna meg neked, ha nem tudnám, hogy minden tekintetben egy jól nevelt gyermek vagy, s azt mondom neked, hogy Én néha jobban szeretem az olyan embereket, akik jobb megismerésükben egy kissé konokabbak, mint azokat, akik csekély bizonyítékok vagy jelek után, mint egy nádszál a viharban megfordulnak, s a vihar irányába hajlanak, ami leginkább azt bizonyítja,hogy semmi különös önerejük nincs. - 36 -


VII. kötet

37

5. De akinek önereje nincs és saját értelméből nem képes helyesen ítélni, az épp oly kevéssé alkalmas az Isten országára, mint az olyan, aki szántóföldjét megszántja és aközben folyton hátrafelé tekint. 6. És lásd bájos leány, ugyanaz az eset áll fenn, most Veled is! Te az imént Istennek nyilvánítottál ugyan, mert erre a csodák, az Én bölcsességem késztetett téged, és ugyanabban a pillanatban elvetetted Ábrahám, Izsák, és Jákob Istenét, mert azt gondoltad magadban: Aki ilyen bölcsen tud beszélni és ilyen felfoghatatlan csodákat is tud tenni, az csak Isten lehet! De a szívedben máris feltámadt a megbánás, hogy ezt kimondottad, mert Mózes törvényei felébredtek emlékezetedben, s most félelem van benned, mert felbuzdulásodban el tudtad felejteni Jehovát, és Nekem adtad az igaz Istent megillető tiszteletet. És lásd, ez jelenti a kezet az ekére tenni és folyton viszszafelé tekinteni. 7. De ha Engem, te Istennek látsz, akkor egész szíveddel Istennek kell, hogy megismerj, Énmellettem más Istenre nem gondolhatsz, mert ha Te Engem Istennek nyilvánítasz, s amellett mégis a régi Istenre gondolsz és félsz tőle, hogy ezáltal Mózes törvényei szerint vétkeztél Ellene, akkor a Velem szemben tett beismerésed hiábavaló, s ezáltal semmivel sem vagy jobb egy pogány nőnél, aki hisz Mózes Istenében is, de amellett jobban hisz Jupiterben, Apollóban, Merkúrban és sok más Istenben. 8. Lásd, amikor te Hozzám léptél, azt gondoltad, hogy egyike lehetek a pogányok Isteneinek, s a magasrangú római miatt adtad Nekem ezt a tiszteletet. De azonnal Mózes Istenére gondoltál, Aki azt mondotta: „Csak egy Istenben higgy és ne legyenek énelőttem idegen isteneid!” És lásd, ez nem volt helyes tőled! Mert ha te Ábrahám, Izsák és Jákob Istenében hiszel, akkor Engem nem üdvözölhetsz Istenként! S ha te komolyan és valóban hiszed, hogy Én Isten vagyok, akkor a régi Istent el kell hagynod, mert csak egy Isten létezhet és nem kettő vagy több, mint ahogy nem lehet csak egy végtelen űr, és csak egy örök időfolyás, amelyen minden létezik és történik. 9. Ha hinni tudnád, hogy Én és a régi Isten egy és ugyanaz vagyok, habár írva van, hogy Istent senki sem láthatja, úgy hogy éljen, akkor legalább a lelkiismereted nyugodtabb volna és a régi Istentől való félelmed csökkenne. És most mondd, mint fogsz tenni?” 26. Fejezet:

Az anya mentsége a leány érdekében. A leány helyes közbeszólása az isteni igéről és a Messiásról. A leány őszintesége. Az anya megfeddi a leányt túl okossága miatt. Az Úr tanácsot ad a leánynak.

1. A leány erre egy kissé elgondolkozott azon, hogy mit is feleljen. Mert egészen találva érezte magát. Erre a higgadtabb anyja ki akarta segíteni leányát a zavarából és ezt mondta neki: „Miért gondolkozol olyan zavartan és félénken azon, hogy mit felelj? Látta már valaki Ábrahám, Izsák és Jákob Istenét? Senki sem tud egyebet róla, mint amit emberi kezek által megírt írásokból olvashat róla, vagy amit a papoktól beszélni hallott felőle. De a papok, akik a leginkább ismerik a régi Istent, és akiknek a parancsait mindenben a leginkább követniük kellene, éppen az ellenkezőjét teszik és cselekvésük által minden gondolkodó ember előtt azt akarják bebizonyítani, hogy a zsidók Istene éppen olyan költött, mint a pogányok valamennyi Istene, amelyeket soha földi ember még nem látott. De ezt az Istent látjuk, s hallgatjuk bölcs beszédeit és megcsodáljuk rendkívüli cselekedeteit, amelyekre csak egy mindenhatósággal teljes Isten képes: mi tarthat vissza bennünket, hogy Őt igaz Istennek ismerjük el, s egyedül neki adózzunk tiszteletünkkel?” 2. Mondja erre a leány: „Igen, igen anyám, ez jó is volna, ha a legnagyobb határozottsággal megállapíthatnánk, hogy soha sem létezett sem Mózes, sem próféta, s Mózes írásai nem egyebek, mint a farizeusok kitalálása. De mivel ezt nem lehet teljesen bebizonyítani, s mivel tudvalevőleg Mózesben és a többi prófétákban mégis igen sok olyan dolog van, amelyek rendkívül jók és igazak, és amelyeknek tudtommal mindig ellene voltak a farizeusok, mert azokat sohasem - 37 -


VII. kötet

38

követték, azért mégsem fogadhatjuk el, hogy az un. Szent Írást az egymás után következő farizeusok állították össze különböző koholt név alatt, hanem nyilván Isten szellemében teljes férfiak írták azt, ennél fogva isteni szó, amely benne van még akkor is, ha azok az Isten szellemével teljes férfiak Istent soha nem is látták! S ennél fogva igen merész dolognak tartom egy embert beszéde és kétségtelenül csodálatos tettei miatt azonnal, mint Istent imádni és dicsőíteni! Ezt első meglepetésemben megtettem ugyan, s nem vettem tekintetbe szívem nagy vakságát, amely miatt mindjárt két Istent kezdtem volna imádni. De a dicső férfiú rögtön a helyes útra térített engem, miután világosan és igen érthető módon tudomásomra adta, hogy Ő nem Isten, hanem csak Isten szellemével telt próféta, egyébre nincs szükségünk. Nem tudjuk azt, hogy először Illés prófétának kell eljönnie, még mielőtt eljön a nagy Messiás? És én, –amint te anyám azt jól tudod – nem egykönnyen tévedek és így kimondom, hogy ez a dicső férfiú a visszaküldött Illés, s az a bájos ifjú Elizeus az Ő tanítványa, de mostantól kezdve nem kell már soká várnunk a nagy Messiásra. Ez az én véleményem és mivel ez a dicsőségteljes bölcs és csodatevő ember azt hiszi, hogy én a hitben nádszál vagyok, tehát ennek a nézetének megmutatom én a teljes ellenkezőjét! Mert amiképpen a világban nem minden arany, ami annak látszik, és ami fénylik, azonképpen fogom én is megmutatni, hogy nem gyenge azért valaki, ha úgy is néz ki. 3. Isten csak egy van, de próféta igen sok lehet, s ezekhez számítom teljes bizonysággal ezt a dicső férfiút is! S úgy vélem, hogy ennek a dicső férfiúnak hozzám intézett kérdésére meg is adtam a legjobb választ. Az Ő Ábrahám, Izsák és Jákob Istenére vonatkozó megjegyzése nagyon jó volt, s én az által megintve éreztem magam, s ezért az intésért és minden egyéb jótettért hálás vagyok neki, de hogy Ő legyen a megígért Messiás – Annak az eljövetelére csak várjunk még sokáig! Óh minden egyéb lehetek csak egy gyenge nádszál nem!” 4. Erre az anya figyelmeztette a leányt, hogy ne legyen olyan hiú és csökönyös! Erre azt mondta a leány: „Én nem vagyok csökönyös és még kevésbé hiú, hanem megszívlelem ennek a dicső férfiúnak és nagy Mesternek az oktatását, és egész szívemből hálás vagyok ezekért a jótettekért, amelyeket velünk szemben tanúsított és ennél többet mindnyájan együttvéve nem tehetünk. De én abban sem lehetek csökönyös, hogy ezt a dicső Mestert Messiásnak és az emberek megváltójának tekintsem, mert bizonyos tekintetben minden nagy és kis prófétának az volt a rendeltetése, hogy az élet éjszakájába süllyedt embereket kihozza az életigazságoknak világosságára, és az érzékiség fertőjéből a tiszta szellemi igazságokkal teli élet magasságokra emelje. És ugyanezt teszi – amint nagyon jól látom – ez az ember is, aki telve van dicsőséggel, isteni erővel és hatalommal, és ezért lehetne igaz Messiása is azoknak az embereknek, akik Tőle kapnak oktatásokat. S ezzel a bírálatommal nem lehetek tévedésben, mert én csak azután ítélek, amit magam láttam és hallottam tőle. Lehet, hogy a dolog másképpen áll, amit mi nem tudhatunk, de azzal nem véthetünk, ha most csak azt fogadjuk el, amit a látottak és hallottak után fogadhatunk. Az Isten szelleme, ereje és kegyelme vezesse Őt ezután is az emberek javára!” 5. Mondja az anya: „Kedves leányom, sokkal jobban szeretnélek, ha nem lennél olyan túl okos! Az öreg rabbi két éven át jól teletömte a fejedet mindazzal, amit egy embernek ezen a világon tudnia kell, s azután már mindent jobban tudtál, mint mi, a te szüleid, s emiatt sokszor kiállhatatlan voltál, és most már észreveszem, hogy a nagy Mester előtt is utálatos lettél! S ezért nagyon tanácsosnak tartanám, hogy előbb kérjünk Tőle bocsánatot, azután menjünk vissza asztalunkhoz!” 6. Mondom Én: „Ó erre nincs szükség! Mert Én leányoddal Héliással még semmit sem beszélhettem, mert te, az anyja beszéltél vele. Hagyd, hogy Én is beszéljek a szép Héliással, hogy ő, mint felébresztett szűz, úgy a maga, mint sokak számára, akikkel érintkezni fog, a teljes igazság szerint megtudja, hogy az Én személyemben kivel van dolga, mert eddig ő még semmit nem tud, és te, mint anyja, még kevesebbet. Ezután tehát akkor beszélj majd, ha Én téged beszédre felszólítalak!” 7. Erre az anya nem felelt semmit, csak arra kért, hogy közelemben maradhasson, amit Én neki meg is engedtem. - 38 -


VII. kötet

39

Az Úr és a szép zsidóleány Héliás a Messiásról; Ézsaiás is ugyanarról. Illés és János.

1. És csak ezután fordultam Én ismét Héliáshoz és így kezdtem beszélni: „Halld tehát szép Héliás! Az imént azt mondottad, hogy Én mint egy nagy próféta, Én is épp úgy lehetnék Messiás, mint akármelyik nagy vagy kis próféta, mert a te figyelemre méltó véleményed szerint minden olyan ember Messiása vagy Megváltója lehet az embernek, aki őket a hazugság és csalás fertőjéből és a sötét tévhitből az igazság világossága által felszabadítja, s mivel Én most éppen ezt teszem, tehát valóban Messiása is lehetek azoknak az embereknek, akik Engem hallgatnak, s akik az Én tanításaim által megtérnek. Ez egészen helyes ítélet tőled egy fiatal s egy becsületes öreg rabbi által nevelt zsidónőtől, csak ami a te egy igaz Istenben való hitedet illeti, megmaradsz és teljes joggal Ábrahám, Izsák és Jákob régi Istenénél. 2. És mégis felhívom figyelmedet a próféták írásainak több részére, amelyeknek tartalma éppen Velem foglalkozik. Azokból talán jobban el fogsz igazodni, mind eddig. Lásd, többek között ezt találod Ézsaiásban: „Egy szűz méhében fogan, és fiat szül, akit Immánuelnek neveznek (Isten velünk). Fiú adatik nékünk és az uralom az Ő vállán lészen, és hívják nevét csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, s a békesség fejedelmének. Lásd, Ő a mi Istenünk, Akit vártunk, hogy megszabadítana bennünket. Jehova Ő, Akit mi várunk, örvendezzünk az Ő dicsőségének. Hívó szó Ő a pusztában, készítsétek el Jehova útját, rendezzetek a pusztában utat, a mi Istenünknek és minden test látni fogja Őt. Íme Jehova jön az Ő erősségében, vele lesz a jutalom, mint egy pásztor fogja juhait legeltetni (Ézsaiás 9.5-40.3)!” 3. És Jehova szól: Örvendezz Cion leánya! Én jövök, hogy közeledben lakozzam, mert akkor Jehova népei az ő napjához fognak csoportosulni! Jehova az Igazságosságban hív téged és a népet szövetségbe egyesíti. Én Jehova, mert az a nevem, a dicsőségemet nem adom át másnak. Az eljövendő napon Dávidnak sarjat támasztok, amely mint király, uralkodni, s törvényt fog tenni a földön, és neve lesz: Jehova, ami igazságunk! 4. Lásd, kedves Héliás, így hirdettek Engem a próféták, a régi és a jelen időkben is, keresztelő János prédikátor volt a „Pusztában a hívó szó”, aki egyengette az utamat, és aki Rólam azt mondotta: Íme itt jön az Isten báránya, Aki elveszi a világ bűneit! 5. S az a véleményed, hogy a Messiás előtt Illésnek is el kell jönnie, hogy minden testet előkészítsen a Messiás nagy eljövetelére, akit Jehovának fognak nevezni, erre azt mondom neked: Illés keresztelő Jánosban már itt is volt és Én Magam is itt vagyok. Én eljöttem a saját tulajdonomba és lásd, az enyéim nem ismernek fel Engem! S most mit szólsz ehhez a dologhoz?” 28. Fejezet:

Héliás csodálkozása. Az Úr tanácsa, s Héliás kérdése, hogy a szeretetnek két fő parancsolata megszünteti-e Mózes tíz parancsolatát? A két első parancsolat, valamint a harmadiknak megvilágítása az igazi szombat ünnepléséről.

1. Mondja Héliás: „Uram és Mesterem! Valóságos szédülés fog el attól, amit most nekem mondottál! Ha Te valóban Az vagy, Akiről a próféták ily módon jövendöltek, mit kezdjünk mi szegény bűnösök, óh Uram?” 2. Mondom Én: „Semmit, csak hallgassátok tanításaimat, tartsátok meg azokat, éljetek azok szerint. Szeressétek Istent mindenek felett, felebarátotokat, mint önmagatokat, s ez által felébresztitek magatokban Isten hét szellemét, és eljuttok az örök élethez, úgy ahogy azt Én az imént megmagyaráztam. Meg vagy ezzel elégedve?” 3. Mondja Héliás: „Óh Uram, óh Jehova, ki ne legyen ezzel megelégedve, és ki ne kövesse a Te tanításaidat és szeretetteljes parancsolataidat? De most az a kérdés,hogy Te Uram a sze- 39 -


VII. kötet

40

retetnek e két parancsolatával megszünteted a próféták tíz parancsolatát, mivel azt mondtad, hogy ez a két parancsolat magában foglalja Mózes és a többi próféták összes parancsait?” 4. Mondom Én: „Kedves Héliásom, hogy tudsz ilyet kérdezni? Ha Mózes és az összes próféták törvényei a szeretet két törvényében bele volna foglalva, hogyan szűnhetnének meg: Lásd! Amiképpen Isten hetedik szelleme az emberben a hat megelőző szellemet is áthatja és betölti, és valamennyit magába fogadja, azonképpen az Isten iránti és a felebarát iránti szeretet magába foglalja Mózes és a próféták összes írásait. 5. Mert amikor Mózes azt mondja: Csak egy Istent higgyél, és a pogányok idegen és semmis istenei ne legyenek az igaz Isten mellett, akkor Mózesnek ezt az első parancsolatát tökéletesen betartod azzal, hogy ha Istent mindenek fölött szereted! Mert szeretnéd-e az Istent mindenek fölött, ha előzőleg minden kétséget kizáróan nem hinnél benne? És ha iránta való szeretetednek minél nagyobb és világosabb bizonyítékát nyújtod, s annak, hogy egy Istent hiszel, akkor bizonyára iránta való szeretetből nem fogod Őt gyalázni és megszentségteleníteni. 6. Mert amit az ember igazán szeret, azt tiszteli a legjobban, sőt mindenkivel szemben szigorúan fel fog lépni, ha azt, aki neki a legkedvesebb, tiszteletlenséggel fogja illetni. Vagy nem háborodnál-e fel azon, ha valaki a te atyádat, akit nagyon szeretsz, tiszteletlenséggel illetné? 7. És ha te Istent mindenek fölött szereted, képes lennél-e valaha arra, hogy nevét megszentségtelenítsd? S ha ezt magadban jól megfontolod, első pillanatra tisztában leszel azzal, hogy Mózes első és második törvényét menyire magában foglalja az isten első szeretet törvénye. 8. S ha te, kedves Héliásom Istent mindenek fölött szereted, s éppen ezért mindenek fölött tiszteled is, vajon igen gyakran nem fogsz-e szívesen visszavonulni világi dolgaidtól, hogy legforróbb szereteted tárgyával foglakozhass? Egészen biztosan! És lásd, éppen ebben áll a szombat igaz és Isten előtt egyedül érvényben lévő ünneplése, amelyet Mózes megparancsolt! Mert magán a napon igazán nem múlik, hanem azon, hogy nappal vagy éjszaka van a szívedben és szereteteddel szívesen gondolsz Istenre, vagy örömmel foglalkozol-e vele. És lásd, hogy Mózes harmadik parancsolata is benne foglaltatik a szeretet első parancsolatában. 9. Tehát ha valaki mindenek fölött és igazán szeret, az fel is ismerte Őt s élő hite van, s minden tiszteletet megad neki és mindenkor Őrá fog a leginkább gondolni. S aki ezt teszi, az nem fog Isten ellen bűnt elkövetni. Vagy a menyasszony, aki vőlegényét teljes szívéből szereti, és vőlegénye még jobban szereti őt – képes volna-e ellene bűnt elkövetni? Nem, mert mind a ketten szívükben eggyé lettek a szeretet által. De aki Istent mindenek fölött szereti és ezzel a szeretettel eggyé lett vele, az a felebarátját is, mint Isten egyenrangú gyermekeit éppen úgy fogja szeretni, mint saját magát, ugyanezt fogja nekik megtenni, amit tiszta értelemmel kíván, hogy az emberek tegyenek meg neki.” 29. Fejezet:

A negyedik parancsolat megvilágítása, a gyerekeknek szüleikkel szemben való kötelességeikről. Héliás beismeri, hogy a parancsolatok isteniségében kételkedett.

1. „Lásd, a negyedik parancsolat a gyermekeknek a szüleik iránt való szeretetét foglalja magában. A szülők ezen a Földön az első legközelebb állók a gyermekekhez, s azokat kimondhatatlanul szeretik. Ők táplálják, oltalmazzák és nevelik őket, s éppen ezért minden szeretetet és tiszteletet megérdemelnek a gyermekektől. 2. Ha egy jól nevelt gyermek szereti és tiszteli a szüleit, akkor azon fog fáradozni, hogy mindent megtegyen, ami szüleinek örömet szerez, s egy ilyen gyermek hosszú és egészséges életet és a lehető legjobb életet fog készíteni magának itt ezen a Földön, s egy olyan gyermek, aki szülőit szereti és tiszteli, a testvéreit is szeretni és tisztelni fogja, és mindenkor kész lesz nekik jót tenni. - 40 -


VII. kötet

41

3. És egy olyan gyermek, vagy ember, aki szülőit és testvéreit szereti és tiszteli, az más embert is szeretni fog, mert tudja, hogy valamennyien egy és ugyanazon mennyei atyának a gyermekei. 4. A szülők iránt érzett első és igaz szeretetből jut az ember az isteni megismeréshez, s a saját és embertársainak a megismeréséhez, s mihamar könnyen belátja, hogy az Isten az embert miért teremtette és mindnyájuknak mivé kell lenniük. S ezáltal szeretete mindegyre fokozódik Isten iránt, s ezáltal jut saját benső szellemi életének tökéletességéhez. 5. És ha valaki szülőit, testvéreit és más embertársait ily módon szereti és tiszteli, azért Istent is mindenekfölött szereti, képes lesz-e valaki ellen bűnt elkövetni? Én mondom azt neked, nem! Mert az ilyen ember senkit sem fog irigyelni, senkit sem fog gyűlölni és átkozni, senkit sem fog megölni, sem testileg, vagy botránkoztatások által lelkileg: mindenkivel szemben tiszta és erkölcsös lesz, mindenkinek meghagyja a magáét, senkinek sem fog hazudni és senkit sem fog megcsalni, és ha törvényes úton egy asszony férje lett, vagy szemérmes szűz egy férfi felesége, akkor nem fogja megkívánni felebarátjának feleségét és a felesége nem fogja megkívánni szomszédnőjének az urát, s mindezekből jól kiveheted, hogy Mózes és a többi próféták törvényei milyen módon foglaltatnak benne a szeretet két parancsolatában, és hogy az Általam adott két parancsolat nem szünteti meg Mózes és a többi próféták parancsolatait, hanem csak teljesen betöltik azokat. Érted ezt most már?” 6. Mondja Héliás: „óh Uram, Te végtelen bölcsességű és jóságos teremtője és atyja minden embernek! Most értem csak Mózes parancsolatait! Mert nyíltan bevallom Előtted, hogy én Mózes törvényeit eddig nemigen értettem meg, de még kevésbé a többi próféták mondásait és tanításait, és minél többször beszéltem erről mindent mérlegelve a szüleimmel, annál több hézagot és tökéletlenséget fedeztem fel bennük, ami nem ritka esetben arra a gondolatra térített, hogy a tökéletlennek látszó Mózes törvénye vagy nem származhat egy bölcs Istentől, vagy a későbbi papság a Mózesi törvényeket megszüntették és anyagi javuk érdekében hézagos emberi csinálmányt állítottak fel! Az én jóságos öreg rabbimnak emiatt sokszor meggyűlt velem a baja, mert a Mózesi törvények látható fogyatékosságait valósággal az ujjaimmal bizonyítottam be neki. De most a te magyarázatod után, óh Uram, a Mózesi törvényeknek egészen más kinézésük van, és mindenki örömmel és könnyen teljesítheti azokat!” 7. Mondom Én igen barátságos arccal: „Nos, te fő kritikusa a Mózesi törvényeknek, milyen tökéletlenséget és fogyatékosságokat találtál a Mózesi törvényekben? Halljuk a bírálatodat.” 8. Mondja Héliás az összes jelenlévők figyelme és érdeklődése mellett: „óh Uram! Mit beszéljek én Előtted, Aki gondolataimat már sokkal előbb ismerted, még mielőtt kigondoltam azokat. Sőt az a mindenható és mindentudó ifjú is hajszálpontosan tudni fogja, s így azt hiszem, hogy a Mózesi törvényekről szóló hangos bírálatom elmaradhatna.” 9. Mondom Én: „óh nem, kedves Héliásom, a dolog itt egészen másképpen áll. Én és az ifjú természetesen nagyon jól tudjuk, hogy miben áll a te kritikád a Mózesi törvényekről és a prófétákról, és a többiek – a szüleid és testvéreid kivételével – nem tudják, s így mivel te magad keltetted fel bennük a kíváncsiságot, szeretnék tudni. Éppen ezért szólítottalak fel, hogy mondd el bírálatodat a Mózesi törvényekről és a prófétákról. Tehát nyisd meg a szádat, és tartózkodás nélkül mondd el, hogy mit találsz a Mózesi törvényeken és a prófétákon hiányosnak, és bátor szívvel mutasd meg nekünk azok fogyatékosságait!”

- 41 -


VII. kötet

42

Azok az okok, amelyek Héliást arra indították, hogy a negyedik parancsolatot ne tartsa isteninek. Az Úr erre vonatkozó magyarázata, felszólítja Héliást, hogy a többi parancsolatot is bírálja.

1. Mondja Héliás: „Uram! Ha én azt megtenném, amit Te kívánsz tőlem, akkor bizonyára nem fogok vétkezni, s így nyíltan elmondom a Mózes törvényei és a prófétákon talált fogyatékosságokat. 2. Lásd! Az első és a legnagyobbnak látszó hézagot és fogyatékosságot mindjárt Mózes negyedik parancsolatában találtam, – mégpedig mint koraérett és meglehetősen tisztán gondolkodó gyermek – hogy Isten a fogalom; a szegény és gyenge gyermekeknek a szülők iránt való szeretetet, engedelmességet és tiszteletet lelkükre köti ugyan, de azzal szemben a szülőknek gyermekeikkel szemben csaknem semmi kötelességet nem ír elő, s így egy ilyen törvény egy kissé különösnek tetszik, mert léteznek olyan szülők is, akiknek gyermekei sokszor még a bölcsőben is okosabbak és jobbak voltak, mint buta és minden gonoszsággal telt szüleik. 3. Egy gyermeknek néha természettől fogva jó és nemes érzülete van, és ha azt tovább művelnék benne, jó és nemes emberré válhatna! De a gyermeknek Mózes törvénye értelmében egyszer s mindenkor, minden ésszerű kivétel nélkül engedelmeskednie kell a buta és gonosz szülőknek úgy, hogy végül is maga is olyan buta és gonosz kell, hogy legyen, mint szülői! Az Isten férfiának – ilyen esetben a szülőknek – is kötelességévé kellene tennie, hogy gyermekeiket azok szerint neveljék, s csak annak lelkiismeretes teljesítése esetén lennének a gyermekek is szüleikkel szemben engedelmességre és tiszteletre kötelezve. 4. Vagy Mózes szerint a rablók gyermekei is engedelmeskedni tartoznak szüleiknek, s őket szeretni, tisztelni és nyomdokaiba lépni tartoznak? És ha – ami már igen gyakran előfordult – a rossz és gonosz szülők értelmes gyermekei előtt azok sötét garázdálkodása fel kellett, hogy tűnjön és gonosz szüleikkel szemben megtagadták a szeretetet és engedelmességet, azokat elhagyták s alkalmat kerestek máshol jobb emberek között arra, hogy maguk is jobb emberekké váljanak: az ilyen gyermekek vétettek-e a Mózesi törvény ellen, ha a szülők iránti szeretet és engedelmesség által maguk is nem lettek tolvajokká, rablókká, gyilkosokká, álnok, hazug, csalókká? Ha Mózes és a próféták az ilyen jobb gyermekeket is büntetésre ítélik és szeretetlenségüket, és jogos engedetlenségüket gonosz szüleikkel szemben bűnnek számítják, akkor Mózes és az összes próféták még sokkal butább és vakabb emberek voltak, mint én, és írásaikkal és jövendöléseikkel az isteni igazságnak nem szereztek valami nagy dicsőséget. Uram! Rossz vagyok én azért, mert Mózes és a próféták törvényeit így bíráltam meg?” 5. Mondom Én: „Óh, egyáltalában nem, mert ilyen esetben igazságosan és helyesen ítéltél; de a bírálatod azért nincs egészen rendben, mert Mózes az Én szellemem által nagyon is világosan belátta, hogy nincs szükség arra, hogy a szülők szeretetét gyermekeikkel szemben külön megparancsolja, mert ezt Én valósággal ösztönszerűen beléjük oltottam; ami a gyermekeknél – akik születésükkor kerülnek a földi élet iskolájába – ez nem áll fenn, mert ezekben az igazi és tiszta szeretetet először nevelni kell. 6. Azért jön minden ember oly gyengén, gyámolatlanul minden megismerés és szeretet nélkül ebbe a világba, hogy minden kényszer nélkül, mintha Istentől teljesen el volna hagyatva, külső tanításaik és törvények által, a saját, önként engedelmessége által fejlődjön egészen önálló emberré! 7. És lásd, ezért kellett különösen a gyermekeknek tanításokat és törvényeket adni, és nem a szülőknek, akik egykor szintén gyermekek voltak és tanítások és törvények által lettek szabad és önálló emberekké. 8. Ami pedig a szülők kötelességét illeti gyermekeikkel szemben, arról Mózes és a próféták az állami törvényekben gondoskodtak, de amelyeket te még nem olvastál. De mindenről kellő időben gondoskodás történt és két ember addig nem házasodhat össze, amíg előbb a pap előtt ki nem jelentik, hogy a házassághoz szükséges állami törvényekkel tisztában vannak. - 42 -


VII. kötet

43

9. S így kedves Héliásom, a te – Mózes negyedik parancsolatára vonatkozó bírálatod – nem volt helyes, és Én a hézagaidat és fogyatékosságaidat megvilágítottam, s így meg is szüntettem, de csak folytasd a többi törvények bírálatát, s majd megmondom, hogy mennyiben van igazad és mennyiben nincs!” 10. Mondja Héliás: „óh Uram, miért folytassam ostoba bírálataimat? Mert már előre belátom, hogy újból hajszálpontosan rá fogsz mutatni, hogy milyen helytelenül ítéltem!” 11. Mondom Én: „Mit árthat az neked, vagy más valakinek? Hiszen azért jöttem Én ebbe a világba, hogy az élő világosság és igazság által számos tévelygésetekből felszabadítsalak benneteket. 12. Ha te látszólag helyesen és jól megokolt bírálatodat nem hozod napvilágra, akkor azok benned maradnak, és igen sokszor elkeserítik a te lelked életét. De ha nem, túladsz azokon, akkor meg is szabadultál tőlük, és helyettük az örök igazság világossága költözik szívedbe. Beszélj és kritizált tovább tartózkodás nélkül, s majd Én újból helyesen fogom azt megvilágítani! Mert lásd, erre annál is inkább szükség van, mert sokan vannak itt, akik Mózesben és a prófétákban már régóta hozzád hasonlóan fogyatékosságokat találtak, azért hát nyisd fel csak bátran szép szádat és beszélj a te ügyes nyelveddel!” 31. Fejezet:

Mózes ötödik parancsolatának bírálata Héliás által. Isten által szentesített mészárlások az ó-szövetségben. Az Úr megvilágítja ezt a parancsolatot, s egyben felszólítja Héliást, hogy a hatodik parancsolatot is bírálja meg.

1. Mondja Héliás: óh Uram! Amint az imént, ugyanúgy mondom most is: Aki azt teszi, amit Te akarsz, az nem vétkezik, tehát rátérek Mózes ötödik parancsolatára, amely így szól: Ne ölj! Én most csak az egyszerű törvényekre terjesztem ki bírálatomat, és egyelőre nem törődöm azzal, hogy Mózes, vagy egy más próféta később ezt megmagyarázva mit mondott, vagy mit írt. Mert egy igazi isteni parancsolat még a legnagyobb egyszerűségében magában kell, hogy foglalja azt, ami minden embernek javára válhat, de ez a parancsolat azt egyáltalában nem tartalmazza, s így minden gondolkodó ember, csak azt állapíthatja meg róla, hogy vagy emberi találmány, vagy később talán a háborúk alatt az emberek kihagytak belőle valamit. 2. Ne ölj! Ki az elsősorban, akit ne ölj meg? Minden emberre vonatkozik ez nem, kor vagy rangkülönbség nélkül, vagy csak a férfiakra vonatkozik, arra is csak bizonyos korban, vagy bizonyos rangban? És másodszor: Kit, vagy mit nem szabad megölni? Csak az embereket, vagy az állatokat sem? Az én véleményem szerint sem az egyiket, sem a másikat nem érthette. Az ember ölését azért nem, mert Józsua Jerikó falait elpusztította és a népet megölte, mégpedig Jehova parancsára. 3. A bálványpapok legyilkoltatása Illés nagy próféta saját keze által ismert dolog; azután nézzük Dávid királyt, aki Isten szíve szerint való férfiú volt, a többit nem is említve. Hány ezret, sőt hány százezret öletett ő meg és hányat ölne meg még most is minden esztendőben? A Föld hatalmasainak az Isten által kategorikusan kimondott parancsolat ellenére meg van az Istentől kapott teljes joguk arra, hogy embertársaikat megöljék, s így ez a törvény csak a szorongattatott szegény emberre vonatkozik, s hogy ez a törvény mennyiben érinti az asszonyt, azt nem lehet megállapítani, habár a krónika ezt is bebizonyította, hogy az asszonyok is mennyit garázdálkodtak a karddal. 4. És hogy mi szegény emberek ne öljük az állatokat, az még említésre sem máltó, mert arra a természet tanítja az embereket, hogy rang, nem és korkülönbség nélkül életre, halálra védekezzenek a ragadozó állatokkal szemben, hogyha nem akarják, hogy az elszaporodott vad bestiák megtámadják, széttépjék és felfalják. 5. Ne ölj! Ha engem egy vad útonálló megtámad, aki egészen biztosan ki fog rabolni és meg fog ölni, mit tegyek akkor? Nekem, mint megtámadottnak van annyi erőm, bátorságom és - 43 -


VII. kötet

44

fegyverem, hogy előbb megöljem őt, még mielőtt rám mérné a halálos csapást. Miért nincs tehát a törvényben ilyen esetben az önvédelem kifejezve, amely így hangzana: Ne ölj, csak a legszükségesebb önvédelem esetében! Ne ölj! De ha az egyszerű törvény csak így szól, hol rejti magában az isteni szeretetet és bölcsességet, amelynek tudnia kellene, hogy az embereknek a Földön milyen szánalmas viszonyok között kell életüket leélniük. 6. Miért adott Isten egy ilyen törvényt, s azzal szemben Ő maga parancsolta meg Dávidnak, hogy a filiszteusokat, morbitákat kiirtsa? Miért volt szabad Juditnak Holofornest megölni? És miért nem szabad nekem valakinek az életét büntetlenül elvennem? Miért volt joguk egyiptomiaknak, görögöknek és rómaiaknak mindenkit megölni, akik törvényeik ellen vétettek?” Erre Héliás körülnézett, hogy a jelenlévő milyen arcot vágnak bírálatához? 7. Csaknem mindnyájan igazat adtak neki, csak egy farizeus, aki egyben írástudó volt, mondta ezt: „Igen, igen emberi értelemmel bírálva ennek a szép gyermeknek igazat kell adnunk, mert a fő törvény szóról-szóra valóban úgy is hangzik, habár Mózes többi könyvében utólagosan minden meg van magyarázva, és rámutat, hogy ezt a törvényt hogyan kell értelmezni és megtartani, de egy primitív fő és alaptörvény a lényeget – már tudniillik, hogy mit kívánt és mit akar, legalább a legszükségesebb mellék körülményeket ki kellene hogy fejezze, vagy magában kellene, hogy foglalja, mert az egyszer már megadott törvénynek későbbi, vagy utólagos megvilágítása és kiegészítése azt látszik igazolni, hogy a törvényhozó, amikor ezt az alaptörvényt megadta, nem gondolt arra, hogy az adott parancsolatban mit akart megparancsolni, vagy eltiltani. 8. Ha az emberek hoznak törvényeket, ez érthető, mert gondolkozásukban, akarásukban nem lehet isteni világos tökéletesség, s így egészen természetes, hogyha az emberi törvényeket mindenféle utólagos póttörvények és magyarázatok követik; de egy isteni törvénynél semmiféle fogyatékosság nem kellene, hogy előforduljon, amelyet utólagosan kell mindenféle függelékkel és magyarázattal helyreigazítani. A dolgot ilyen módon vizsgálva a Mózesi törvényeknél valóban arra a gondolatra jöhetne az ember, hogy azok vagy nem tisztán isteniek, vagy azokat az emberek rosszindulata önkényüleg torzították el. De én ezzel nem akartam a törvény felett bírálatot mondani, csupán az én nézetem ez, amely valószínűleg még igen vak. 9. Mondom Én: „Az bizonyos! Mert ha ti az Én törvényeimet emberi elmével bíráljátok, akkor természetes, hogy azokban hiányokat és fogyatékosságokat kell, hogy találjatok. Ha te felebarátodat úgy fogod szeretni, mint önmagadat, akkor nem fogod gyűlölni, nem fogsz vele ellenségeskedni, s nem fogsz neki kárt okozni; és ha ezt teszed, akkor annál kevésbé fogsz arra törekedni, hogy mindenféle bosszú, vagy harag által akár testileg, akár lelkileg megöld. 10. Ne ölj! Nagyon jól és helyesen hangzik ez a törvény, és miért? Mert az ölés alatt már a legkésőbbi ókorban is az irigységet, kajánságot, haragot, gyűlöletet és bosszút értették. 11. Ne ölj tehát annyit jelent: senkit se irigyelj, a boldogokra ne nézz kaján szemekkel, ne gyúlj haragra embertársait ellen, mert a haragból keletkezik a gyűlölet, és a gyűlöletből a gonosz és mindent elpusztító bosszú jön létre! 12. Írva van az is: enyém a harag, enyém a bosszú – mondja az Úr. De ti emberek a legnagyobb szeretettel tiszteljétek egymást, s egyik a másikával szemben csak jót cselekedjen! Mert ti mindnyájan atyát bírtok Bennem, s így egyenlőek vagytok előttem! 13. Ti egymás között ne gyalázzátok és botránkoztassátok meg egymást és gonosz rágalmakkal ne törjetek egymás becsületére, mert aki ezt teszi, az megöli felebarátjának lelkét. És lássátok, mindez röviden ki van fejezve ezzel: Ne ölj! Salamon idejében az első zsidók ezt a törvényt nem értelmezték másképpen, és a szamaritánusok, mint ó-zsidók a mai napig is így értelmezték. És mivel ezt a törvényt már alapjában véve így kell értelmezni, hogyan gondolhatja tehát valaki, hogy ezáltal a törvény által a gonosz emberkekel szemben, sőt a ragadozó vadállatokkal szemben való önvédelem is meg van tiltva?” 14. Mondja Héliás: „Igen Uram, így már belátjuk ennek az igazságát, mert azt a legtökéletesebb és legigazibb oldaláról világítottad meg, de a Te kegyes magyarázatod nélkül ezzel nemigen jöttem volna tisztába. Miért nem adott Mózes a törvénnyel egyidejűleg ilyen magyará- 44 -


VII. kötet

45

zatot? Mert ő, mint próféta már jó előre beláthatta, hogy a későbbi zsidók ezt az egyszerű törvényt nem fogják úgy értelmezni, mint korának zsidói?” 15. Mondom Én: „Kedves kritikusom, ezt Mózes be is látta, s azért írt le a jövőre nézve annyi magyarázatot, de arról nem tehet se Mózes, sem Én, hogy te azokat eddig még nem olvastad. 16. De azért mégis jó volt a te bírálatod, mert azokat a hiányokat és fogyatékosságokat tüntetted fel, amelyek nem a törvényben, hanem a ti megismerésetekben vannak, és éppen ezért kívánom a Mózesi törvények bírálatát, hogy azokat a hiányosságokat Én kitöltsem. 17. És mivel az ötödik parancsolatot ilyen módon tisztáztuk, tehát áttérhetsz a hatodikhoz, és rámutathatsz azok hiányaira és fogyatékosságaira, hogyha ilyeneket fedeztél fel bennük. És most beszélj! 32. Fejezet:

Héliás kritikája a hatodik parancsolatról. Igazi értelmének megvilágítása az Úr által.

1. Mondja Héliás: „óh Uram és Mesterem! Én még fiatal leány vagyok, s férfit még sohasem ismertem, s így nem volna illő dolog, hogyha a hatodik parancsolatra megtenném megjegyzéseimet. Arra kérnélek tehát, hogy engednéd el nekem, óh Uram, hogy erről beszéljek!” 2. Mondom Én: „óh kedves leánykám! Ha magadban nem volna erről a törvényről semmi tudomásod, akkor nem is engedném meg, hogy beszélj róla. De mivel ezt a törvényt nagyon is jól ismered, dacára annak, hogy egy férfival még soha semmi dolgot nem volt, tehát illendő módon beszélhetsz róla. Tehát mondd el véleményedet a te módod szerint!” 3. Erre Héliás így folytatta beszédét: „óh Uram! Aki a Te akaratodat cselekszi, az nem vét, így tehát illedelmes módon akarok róla beszélni. Ne paráználkodjál, vagy ne kövess el házasságtörést. Így szól szóról-szóra a hatodik parancsolat. Azonkívül – amint az én öreg rabbim is tanította – így is szól: Tiszta és ártatlan légy Istenhez és az emberek előtt, mert aki tisztátalanul él és cselekszik, az épen olyan vétkes, mint egy házasságtörő parázna ember! Ezek voltak az én rabbim oktató szavai. 4. Én nekem abban nincs más kifogásom, mint hogy Mózes második könyvének huszadik részében felállított alaptörvényében csak a házasságtörést tiltja, habár a harmadik könyvének 18. részében talán nagyon terjedelmesen beszél erről, de amit én még nem olvastam, mert a rabbim nem engedte azt meg nekem, és másodszor Isten Mózes által ezt, valamint a többi törvényt csak a férfinemnek adta és ritkán gondolt a női nemre. 5. Ki legyen tehát az, aki ne kövessen el házasságtörést? Ebben a törvényben csak egy emberről, vagy egy nemről van szó, s nyilvánvalóan a férfiakról és nem a nőkről. De azt is lehetne mondani: ha a férfinak nem szabad házasságtörést elkövetni, akkor azt nem teheti az asszony sem, aki férfi nélkül nem vétkezhet! De az én véleményem szerint éppen az asszony az, aki a bájai által a leginkább házasságtörésre csábítja a férfit, s ennél fogva különösen az asszonynak kellene megtiltani, hogy a férfit házasságtörésre ne csábítsa, s ő maga ne kövessen el házasságtörést, mert ahol az asszony teljesen hű urához, ott házasságtörésről soha szó sem lesz! De az alaptörvényben az asszony valóságos kivételt képez, s erről csak Mózes későbbi rendelkezéseiben van szó. 6. Csak azt szeretném tudni, hogy miért történt ez így, és hogy Mózes miért gondolt törvényében sokkal ritkábban az asszonyra, mint a férfira? Talán az asszony kevésbé tartozik az emberi nemhez, mint a férfi?” 7. Mondom Én: „Ezt a kifogásodat még meg lehet hallgatni, habár az is csak az igazság mellett jár. Lásd, ebben az esetben is az igaz és tiszta felebaráti szeretet van az előtérben, s ez éppen úgy vonatkozik asszonyra, mint a férfira. - 45 -


VII. kötet

46

8. Így például, ha te egy rendes férfi felesége volnál örömödre szolgálna az, ha a szomszédod felesége megkívánná a te férjedet és azt cselekedné vele, ami nem volna helyénvaló? És ha szíved mélyén nem kívánnád azt, hogy ilyesmi történjen vele, akkor neked is ugyanúgy kell viselkedned szomszédnőddel szemben, mint ahogy te kívánnád, hogy az viselkedjen veled szemben, s az, ami a törvényben a férfira vonatkozik, ugyanaz vonatkozik az asszonyra is. 9. Isten pedig az alaptörvények szószerinti értelme szerint azonképpen adta a férfinak, amiképpen az ember fejének adta a fő érzékeket, s azok által az agyban székelő értelemnek. S amikor Isten az ember értelméhez beszél, akkor a férfihoz beszél, aki feje az asszonynak, s az asszony a férfi teste. S ha egy ember feje megvilágítva igen értelmes, vajon ugyanolyan mértékben nem lesz-e értelmes az egész teste? 10. Ha az emberi értelem meg van világítva, akkor meg van világítva az ember szíve is, amely szívesen fog alkalmazkodni az értelem rendjéhez. De az asszony megfelel a férfi szívének is, és ha a férfi, mint fő, jól meg van világítva, akkor az asszony, mint a férfi szíve éppen olyan jól meg kell, hogy legyen világítva. 11. Milyen fogyatékosságokat találsz, vagy legalábbis előtted értelmetlen a hetedik parancsolatban? Beszélj csak bátran, mert a te kételyeid és kifogásaid sok jelenlévő kételye és kifogása. Hogyan szól tehát Mózes hetedik alaptörvénye?” 33. Fejezet:

A hetedik parancsolat megtárgyalása és megvilágítása, felszólítás a nyolcadik parancsolat megbírálására.

1. Mondja Héliás: „óh Uram! Miután megkaptam Tőled a helyes világosságot, ennél a parancsolatnál már nem is találok hiányosságokat és fogyatékosságokat! A hetedik parancsolat azt mondja: Ne lopj! Ebben a parancsolatban is a felülről jövő felebaráti szeretetet kell szem előtt tartani, mert amit értelemmel nem kívánhatok, hogy velem történjen, ugyanezt nem tehetem meg embertársaimmal sem, s újból azt láthatom, hogy Mózes és bizonyára az összes próféták törvényei a szeretet két törvényében vannak foglalva. Azt is látom, hogy a felebaráti szeretet a könyörületességből, mint Isten hetedik és leghatalmasabb törvényéből, az emberi szívből indul ki, s az előbbi hat szellemet áthatja, élteti, s így teszi az egész embert jóvá és igazán bölccsé. És ha valaki jó és bölcs, az soha nem fog ahhoz nyúlni, ami az ő felebarátjáé. S így a hetedik parancsolat is rendben van, s nem találok semmit, ami abban hézagos volna.” 2. Mondom Én: „Jól van Héliásom, aki most már kedvesebb vagy előttem! Lásd, ez a mostani bírálatod a Mózesi tiszta isteni és makulátlanul bölcs törvényekről, amely az ember igaz javára adatott, sokkal értékesebb, mint az előbbi bírálataid. De ez egyáltalában ne tartson vissza benneteket, hogy a többi három parancsolat éles kritikájának alá ne vessük magunkat, s így térjünk rögtön a nyolcadik parancsolatra. Hogyan szól ez? Beszélj csak egészen szabadon, mert azzal igaz örömet szerzel Nekem.” 3. Erre a leány jobban megbátorodott és egészen bizalmas pillantással így szólt: „Szeretetre méltó Uram! Ha én Téged, aki oly végtelenül mélyen belenőttél a szívembe, meg nem sértenélek, akkor én még mondanék neked valamit a nyolcadik parancsolatról; de előtted, óh Uram – Jehova – Aki testben vagy előttünk az embernek össze kell szednie magát, hogy isteni szentségedet az ember ne érintse. S akkor nagyon nehéz az embernek szíve szerint nyíltan beszélni.” 4. Mondom Én: „óh te kedves bájos lélek! Ettől igazán nincs mit tartanod. Beszélj hát csak bátran, szíved szerint!”.

- 46 -


VII. kötet

47

Héliás eredeti beszéde a nyolcadik parancsolatról (a betű holt, csak a szellem rejt életet). Izsák feleségének csalása. Ennek megvilágítása az Úr által.

1. Mondja Héliás végtelenül kedves arccal: „óh Uram! Aki a Te akaratodat teszi, az nem vétkezik. Beszélek tehát! A nyolcadik parancsolat egyszerűen így szól: Hamis tanúságot ne tégy! És mivel az írás nem határozza meg közelebbről, hogy kiről szabad hamis tanúságot tenni, tehát magától értetődik, hogy az ember saját magáról ne tegyen hamis tanúságot! Mert azt az én öreg rabbim is nagyon gyakran mondotta, hogy a hazugság a legutálatosabb bűn, mert abból származik minden gonosz ravaszság, csalás, minden egyenetlenség, veszekedés, perlekedés, háború és gyilkosság. Mindenkor az igazság legyen az ember szájában, és mindig csak azt mondja, amit határozottan tud és érez, még akkor is, ha az földileg hátrányunkat szolgálná is, mert egy igaz szónak Isten előtt nagyobb értéke van, mint egy egész világnak telve arannyal és drágakövekkel. Ennél fogva minden hazug szó egy Istentől megtiltott hamis tanúbizonyság önmagunkról! S így nem habozok kimondani előtted, óh Uram, hogy én Téged valóban mindenek fölött szeretlek. Óh – ha én úgy a szívemre szoríthatnálak, mint ahogy szeretném, meghalnék a legforróbb boldogságtól! Lásd, óh Uram! Most magamról bizonyára nem tettem hamis tanúbizonyságot, s amiképpen magamról nem teszek hamis tanúbizonyságot, azonképpen nem teszek soha a felebarátomról sem, s ebben is éppen úgy tevékenykednie kell az Isten hetedik parancsolatának, mint a többi parancsolatnál! Óh Uram! Én most nem sértettelek meg egy kissé?” 2. Mondom Én: „óh a világért sem te kedves leánykám! Mert amilyen nagyon is szeretsz Engem, Én téged előtted felfoghatatlanul, annál jobban szeretlek. Tehát a mi kölcsönös szeretetünkkel mi különösen tisztában is volnánk, de a nyolcadik parancsolattal még nem, s így hallgass meg. Én valamire figyelmeztetni akarlak. 3. Például egy bíró azt kérdezné tőled, hogy nem tudsz-e egy titkos nagy gaztettről, amelyet mondjuk egy igen drága és kedves rokonod követett volna el, és azért tudomásod lehetne az egész dologról, és hogy nem tudnád-e megmondani, hogy a gonosztevő hol tartózkodik, mert eddig még nem tudták elfogni. Most tegyük fel, hogy neked a közeli rokonod gonosztettéről, s annak rejtekhelyéről biztos tudomásod van, mint felelnél a bírónak, ha abban az irányban kérdezősködne?” 4. Mondja bátor szívvel Héliás: „Uram! Ha ez a nyolcadik parancsolat is a tiszta felebaráti szereteten alapul, hogy azért ne tegyünk senkiről hamis tanúságot, hogy azáltal ne ártsunk neki, akkor megfordítva nem ehetne a nyolcadik parancsolathoz olyan feltételt szabni, hogy egy tapintatlan igazsággal ne ártsunk felebarátunknak: ilyen esetben én az igazsággal sohasem lépnék a napvilágra, mert kinek használnék ezzel? A büntetést osztogató bírónak bizonyára nem, mert azzal semmit sem nyer, hogy a gonosztevő a kezeibe esik, vagy nem! De a szegény gonosztevő, aki gonosztettét megbánta és komolyan megjavul, még kevésbé. Mert ha kiszolgáltatom őt a bíró kezeibe, akkor el van veszve, talán mindörökre, akit még annak sem kívánhatnék, aki a gonosztettet énvelem követte el. Ebben az esetben nyilvánvaló, hogy az igazságnak hátat fordítanék, s annak a szegény gonosztevőnek még az életem árán sem lennék árulója! 5. Ha a Te magyarázatod szerint, óh Uram abból áll a felebaráti szeretet, hogy az ember a felebarátjának mindazt megtegye, amit önmagának kíván, akkor még a legigazságosabb Isten sem veheti tőlem rossznéven, ha én még a legnagyobb ellenségemmel sem akarom megtenni, amit az ő helyében tőle sem kívánhatnék, hogy egy másik felebarát az én árulóm legyen. S azon kívül Istennek, hogy egy súlyos bűnöst megfenyítsen, nincs szüksége világi bíróra, még kevésbé egy áruló rágalmazóra: ő a legbölcsebb, a legigazságosabb Mindenható, tudni fogja, hogy a gonosztevőt világi bíró, s az Én szám nélkül kell megfenyíteni, előle még senki sem szökött meg és ezután sem fog megszökni. 6. S most azt kérdezem Tőled, óh Uram, hogy Izsák felesége vétkezett-e azzal Isten előtt, amiért a vak Izsák előtt nyilvánvalóan hazudott és őt megcsalta azáltal, hogy az elsőszülöttségi jog elnyerésére elsőszülött fia Ézsau helyett Jákobot állította elé? Én ezt nyilvánvaló csalásnak - 47 -


VII. kötet

48

tartom, és az írás mégis azt mondja, hogy ez Jehova akaratából történt! De igaz és igazságos dolog volt ez Isten előtt? Mert akkor igaz és igazságos dolog lesz előtted is, óh Uram, ha én az igazságot elhallgatom, akkor, ha én azáltal felebarátomnak, aki sohasem vétett ellenem, nem használhatnék, hanem óriási fokban árthatnék! 7. Én azon a véleményen vagyok, hogyha Isten és Mózes a nyolcadik parancsolatban sem állított fel kivételeket, akkor éppen ebben a parancsolatban jött létre egy olyan fogyatékosság, amelyet csak a felebaráti szeretet parancsolatával lehet és kell kitölteni. Igazam van vagy nincs?” 8. Mondom Én: „Részben igen, de részben nem! Mert lásd, a gonosztevő az elmenekülése után sem javult volna meg, hanem ismeretlen helyen még nagyobb gonosztetteket követett volna el, és sok embernek lett volna kárára. De ha a törvénynek tudtára adnád, hogy a gonosztevő hol tartózkodik, és hogy a törvény biztosan elfoghatná, s ezáltal sok embert megmentenél sok szerencsétlenségtől, s ezzel tennél szeretetszolgálatot. S mi a véleményed ebben az esetben, ami igen könnyen előfordulhat?” 9. Erre Héliás meghökkent és nem tudta, hogy mit válaszoljon, csak hosszas és mély gondolkodás után szólt így: „Nos, abban az esetben, ha egy rossz és javíthatatlan ember, aki miatt sok ártatlannak kellene szenvedni, akkor az értelem azt mondja, hogy jobb, ha egy ilyen jól megérdemelt módon szenved. S akkor az igazi felebaráti szeretet ismét megmutatja, hogy ha úgy kívánják, meg kell mondani az igazságot. De hogy az ember ilyen alkalmakkor önként legyen árulóvá, azt, óh Uram egyedül Neked kell meghatároznod!” 10. Mondom Én: „Ettől Én nem tartok vissza senkit, ez mindenkinek szabadságában áll, és most térjünk a kilencedik parancsolatra! Hogyan hangzik ez?” 35. Fejezet:

Az Úr és Héliás megtárgyalja a kilencedik parancsolatot. Megvolt-e már kezdetben is a kilencedik és tizedik parancsolat? A kilencedik és a tizedik parancsolat éles bírálata.

1. Mondja Héliás: „Uram és Mesterem! A kilencedik és tizedik parancsolatnál már legelöl találok egy nem lényegtelen kifogást és ez abban áll, hogy nekünk új zsidóknak kilencedik és tizedik parancsolatunk van, míg Mózes az ő alaptörvényeinek befejezéséül csak a kilencedik parancsolatot adta. A kilencedik parancsolat pedig így szól: Felebarátod feleségét meg ne kívánjad, sem annak házát, sem szolgáját, sem szolgálóleányát, sem ökrét, sem szamarát, sem egyéb jószágát. S ezzel az alaptörvény a végéhez is ért, mert rögtön ezután így beszélte el Mózes: a nép a villámoktól, a mennydörgésektől, harsonaszótól és a hegy füstölgésétől elfutott és kérte Mózest, hogy ő egyedül, beszéljen Istennel, mert ha még tovább kellene hallgatniuk Istennek mindent megrázó hangját, akkor az egész népnek meg kellene halnia ijedtségében és félelmében! Amire Mózes a népet megnyugtatta és megvigasztalta. És a további tizedik parancsolatról ezután nem esik többé szó. 2. De nálunk az, hogy „Felebarátod feleségét meg ne kívánjad” a 9. parancsolatból kimaradt és abból készült a 10. parancsolat, de sokan azt még a kilencedikhez csatolják és a többit a tizedikhez. Most az a kérdés, hogy Isten Mózestől 10 parancsolatot kapott, vagy csak kilencet?” 3. Mondom Én: „Kezdetben – kedves Héliásom – valóban csak kilenc volt, de később, amikor az eltört első kőtörvénytáblák helyett kényszerülve volt újakat készíteni, az utolsó parancsolatot két részre osztotta, hogy a felebarátok felesége iránt a házasságtörő vágyakat - amiket a zsidók Egyiptomban nagy előszeretettel űztek, s ami miatt állandó veszekedésben és egyenetlenségben álltak, és egymásnak halálos ellenségei lettek, alaposan szemlélhetővé tegye, sőt végül a házasságtörésre a halálbüntetést rótta, mert még a legbölcsebb intelem sem használt az érzékiségbe süllyedt zsidóknál! S így tudod most már, hogy az utolsó kilencedik parancsolatból mikor, mi módon és miért keletkezett a tizedik. De a számon nem múlik úgysem semmi, hanem egyedül csak a lényegen és így kritikádat, vagy az összesített kilencedik, vagy pedig az elkülönített - 48 -


VII. kötet

49

tizediken gyakorolhatod, ez most már teljesen tőled függ, hogy hogyan tetszik jobban! S most már el is kezdheted!” 4. Mondja Héliás: „óh Uram és Mesterem, mindenek fölött! A beszéd az én születésemtől kezdve igen folyékony nyelvemnek, nem volna nehéz dolog, de már előre belátom, hogy hiába beszélek! Mert ki volna képes nagy butaságából valamit kihozni, amit Te azonnal ezerszeresen meg nem tudnál cáfolni, és ha ez így van, miért beszéljek?” 5. Mondom Én: „Lásd kedves leányom, te szeretnéd, hogy egyszer már neked is igazad legyen, ami a legtöbb asszonynál így van. De itt nem az okvetetlenkedésről van szó, hanem a legnagyobb életkomolyságról! S ennél fogva régi tévelygéseitekkel ki kell lépnetek a napvilágra, hogy azokat az Én élő és igaz világosságomnál annál tökéletesebben megismerjétek. És ezért engedem, hogy valamennyi nevében te beszélj, mert nagyon jól tudom, hogy először igen jó és erős emlékezőtehetséged van, s a mellé igen hajlékony nyelved, és hogy a te öreg rabbid által éppen te tanultad meg a legjobban a mózesi törvények hiányait és fogyatékosságait! Ezért hát beszélj úgy, amint az imént, s mondd meg nyíltan, hogy ezekben a törvényekben mit nem találsz rendjén valónak?” 6. Mondja Héliás: „Uram! Ha az ember azt teszi, amit Te akarsz, akkor bizonyára nem vétkezik, erre támaszkodva nyíltan be kell vallanom, hogy az egész kilencedik parancsolattal egyáltalában nem egyezem, mert a benne megtiltottak minden világos értelmet megcsúfolnak! Először, mert amit tartalmaz, azt már a hatodik és hetedik parancsolat amúgy is magában foglalja, és másodszor mert az embernek abban a gondolkozás, érzés és kívánság meg van tiltva. 7. Mi bűn van abban, hogyha egy szegény ember, aki egész életén át szolgálatra, nehéz munkára, sovány táplálékra, ínséges bérre van a születésétől ítélve, s néha- néha vágya van, hogy bárcsak egy kis háza, vagy egy kedves felesége, ökre, vagy szamara lenne, s azokat, mint saját tulajdonául bírná. Mert hiszen jámbor kívánsága amúgy sem teljesedik soha. De ha soha ilyesmi iránt nem vágyakoznék, akkor el kellene venni gondolkodását, érzését és érzelmeit. 8. Valóban, ez az együgyű parancsolat úgy tűnik előttem, mintha Mózes az embereknek meg akarta volna tiltani érzéseiknek, sőt kezeiknek, lábaiknak használatát, ami még szerényebb kívánság volna azzal szemben, hogy a legbensőbb életfunkcióit meg akarja tiltani, amiről valóban nem tehet az ember, amikor azok különböző életkörülményektől felébresztve és felserkentve végbemennek. 9. Én azt itt nem is akarom megpendíteni, hogy ez a parancsolat különösképpen a férfinak adatott, erről már volt szó, s a legnagyobb bizonyossággal elfogadható az, hogy minden törvény épp úgy vonatkozik az asszonyra, vagy férfira, s az asszonynak is ugyanazt lehet mondani: hogy meg ne kívánd a felebarátod férjét! A parancsolat tehát rendben van, de hogy az ember ne gondolkozzon, ne érezzen, semmit se kívánjon, és semmit se érezzen, itt minden megszűnik. 10. Igaz ugyan, hogy a gondolatokból, kívánságokból és vágyakozásokból mindenféle jó és rossz szándék és cselekedet keletkezik, de az előző gondolkozás nélkül, amelyekből persze rossz cselekedetek is keletkezhetnek, de jó elhatározások és tettek sem jöhetnének napvilágra, az minden angyal, s minden még oly csekély értelmű ember előtt is világos és érthető! S így azt mondom, hogy ez az utolsó parancsolat, amennyiben az embernek rossz cselekedeteket megtiltja, teljesen rendben van, habár nézetem szerint fölösleges, mert az, amint már az imént is megjegyeztem, a hatodik és hetedik parancsolatban már amúgy is megtörtént. De nincs rendjén az, hogy az embernek megtiltja a gondolkozást, érzést, az érzelmeket, s az abból keletkező kívánságokat és vágyakat. 11. Például, mondjuk én a szüleim, és testvérem önhibánkon kívül elvesztettük volna vagyonunkat, és meztelen életünkön kívül, és a Te kegyelmedből, óh Urunk, nem volna egyebünk, csak jó barátaink, és ha mi nagy ínségünkben a gazdagokat és hatalmasokat fölöslegeikben tobzódni látnánk, vétkeznénk-e azzal, ha az volna a vágyunk, hogy fölöslegüknek csak egy kicsiny részét nevezhetnénk magunkénak? De ha szívünkben még csak vágyat sem volna szabad érezni - 49 -


VII. kötet

50

aziránt, hogy a teli tálakból csak gondolatban lakhatnánk egyszer jól, akkor már minden megszűnik! 12. Azon kívül előtérbe lép még egy nagy kérdés, hogy abból, amit ez a Föld hordoz, ami tulajdonképpen Isten tulajdona, az önhibájukon kívül erre a Földre helyezett emberek legalább annyi természetes részt bírjanak, hogy szükségből testüket ellássák? Miért van az, hogy némely ember olyan sokat nevezhet magáénak, mégpedig törvényes védelem alatt, és ezzel szemben a legnagyobb része semmit, és el kell viselnie még az isteni parancsolatot is, hogy ne legyen kívánsága a gazdagok fölöslege iránt, s így mint koldus még nem is kérheti azt! Mert a kérés feltételezi az ínség által kényszeritett kívánságát, a gazdag felebarát vagyonának egy része után! 13. Nekünk szegényeknek csak az van megengedve, hogy elmenjünk a gazdagokhoz, tőlük munkát kérjünk, s meg kell elégednünk a sovány bérrel, mert minden további kívánság törvényellenes sóvárgás volna az után, amit a gazdag felebarát magáénak nevezhet! Óh Uram és Mesterem! Ezt egy szeretetteljes Teremtő soha sem akarhatta és rendelhette így el! Ezt csak az ókorban a kapzsi emberek akarták és rendelték el így az isteni gondviselés címe alatt, hogy a szegények még gondolataikkal se zavarják őket jólétükben! 14. Óh Uram és Mesterem! Aki olyan nagy bölcs és mindenható vagy, mit szólsz Te ehhez? Mert én elmondottam és vázoltam, hogy ebben az utolsó alaptörvényben az én emberi értelmemmel mit találtam hiányosnak úgy, amint én azt az öreg rabbimtól kaptam! Óh add meg nekünk mindnyájunknak ennek helyes megvilágítását! Mert én azt gondolom, hogy éppen ez a be nem tartható törvény volt az, amely az embereket mindenféle bűnre és gonosztettre csábította, mert nagyon jól tudom, hogy éppen ez az utolsó törvény volt az, amelyet az értelmes zsidók nem ismertek el isteninek! Óh nyisd szóra szentséges szádat és add tudtunkra szent akaratodat!” 36. Fejezet:

Az Úr megvilágítja a kilencedik és tizedik parancsolatot. A gondolat ellenőrzésének fontossága.

1. Mondom Én: „Hiszen te egy borzasztóan éles eszű leány vagy, az utolsó Mózesi törvényt alaposan megragadtad! Igen, igen a világ gyermekei néha okosabbak, mint a világosság gyermekei. De ennél a parancsolatnál is éles értelmed ellenére éppen úgy felsültél, mint a többieknél. 2. Bármit is gondolhatsz, azzal nem vétkezhetsz, ha szíved nem találja tetszését valamely rendetlen gondolaton. De ha egy rossz gondolat tetszésedre talál, akkor összekötöd akaratodat a rossz és minden felebaráti szeretetet nélkülöző gondolattal, és már közel vagy ahhoz, hogy azt a gondolatot, amely tetszésedet és akaratodat felkeltette, tettre váltsd, ha a körülmények kedvezőknek látszanak, és a tett minden külső veszedelem nélkül végrehajtható. 3. Ezért tehát az emberi szívben támadó gondolatok az értelem megtisztult világosságával való ellenőrzése a lehető legnagyobb fontosságú, mert a gondolat a cselekedet magva, s a gondolatok szükségszerű bölcs ellenőrzését találóbb módon nem lehetne kifejezni, mint amikor Mózes azt mondja: Ne vágyakozzál ez vagy az után! Mert hogyha a vágyakozás fokozódik benned, akkor gondolatod tetszésed és akaratod által életre serken és meggyűlik a bajod, amíg egy ilyen életre kelt gondolatot teljesen elfojtasz magadban. A gondolat és az eszme, amint az imént mondottam a cselekedet magva, s a cselekedet a mag gyümölcse, amilyen a mag, olyan a gyümölcs is. 4. Gondolhatsz tehát, amit akarsz, de addig egyetlen egy gondolatodat vagy eszmédet se serkentsd gyümölccsé, míg nem állítottad a te értelmed bírói széke elé, s azt kellőképpen át nem vizsgáltad, ha a gondolat kiállotta a világosság és a tűz próbáját, akkor válthatod tettre, vagy akkor lehet gyümölccsé, s akkor már vágyakozhatsz valami jó és igaz után, de valami rendetlen dolog után, ami ellenkezik a felebaráti szeretettel, ne vágyakozzál és ez az, amit Mózes az utolsó parancsolatában ki akart fejezni és nem áll ellentmondásban azokkal a benső életfunkciókkal, - 50 -


VII. kötet

51

amelyeket a te éles eszű rabbid segítségével véltél felfedezni. Mivé váljon egy ember, ha idejekorán meg nem tanulja gondolatait vizsgálni, rendezni és abból minden tisztátalant, gonoszat és hamisat kiválasztani! Én mondom azt neked, egy ilyen ember rosszabbá és gonoszabbá lenne, mint a ragadozó vadállat! 5. Hiszen a gondolatok jó és bölcs rendjében rejlik egy ember egész életértéke, s ha Mózes a gondolatok, vágyak és kívánságok szabályozására is adott egy parancsolatot, egy magát bölcsnek képzelő rabbi meggyanúsíthatja-e azzal, hogy a legfigyelemreméltóbb parancsolatot nem Isten szellemétől kapta? Látod, látod, te kedves leánykám, mennyire túllőtt a célon a te rabbid!” 37. Fejezet:

Az Úr a földi viszonyokról, s annak szükségességéről, hogy szegények és gazdagok legyenek.

1. Az Úr: „Hogy ennek a Földnek javai igen egyenlőtlenül vannak szétosztva, s így léteznek gazdagok és szegények, ez az Isten bölcs akarata, s azért hagyja, hogy ilyen állapotok legyenek az emberek között, mert azok nélkül csak nehezen, vagy egyáltalában nem léteznének! 2. Képzeld magad elé a dolgot úgy, hogy az egész Földön minden ember már születésétől kezdve úgy el volna látva mindennel, hogy senkire nem szorulna és a legcsekélyebbre sem volna semmi szüksége, akkor nemsokára úgy élne, mint az erdők vadjai és a levegő madarai, ezek sem építenek házakat maguknak, nem ültetnek szőlőhegyeket, s nem vetik be a szántóföldeket, nem kell ruházatról gondoskodniuk, s ha barlangjaikban és fészkeikben megfelelő mennyiségű táplálékuk volna, akkor sohasem hagynák el azokat, hanem úgy nyugodnának, mint a polipok a tenger mélyén, s akkor falnának csak, amikor éhséget éreznének, de mivel az állatoknak táplálékukat először keresniük kell, tehát állandóan mozognak, csak akkor pihennek, ha éhségük lecsillapodott. 3. És lásd, ezért rendezte el Isten igen bölcsen az emberek között úgy, hogy a földi javakat közöttük igen egyenlőtlenül osztotta szét, és igen különböző képességekkel látta el őket. S ezáltal van az egyik ember múlhatatlanul ráutalva a másikra. A gazdag nemigen alkalmas arra, hogy a nehéz, de igen szükséges munkát elvégezzen, de öröme van benne, hogy mindent a saját tudása és szerzett tapasztalata szerint rendezhet el, és szolgáinak, szolgálóinak megmutatja, hogy mit kell tenniük. Ezek azután nekifognak a munkának, és szívesen dolgoznak, készségesen szolgálják a gazdagot a megállapított bérért. És hogy a saját meggazdagodásuk és jólét iránti vágyból a gazdag szolgálatadó urukat meg ne támadhassák, tehát védik úgy a világi, mint az isteni törvények, de természetesen csak bizonyos fokig, amelyen túl a gazdagoknak is igen éles és bölcs törvényeik vannak. 4. Azonkívül a gazdag birtokosnak mindenféle mesteremberre is szüksége van, el kell mennie a kovácshoz, az ácshoz, a kőműveshez, az asztaloshoz, a fazekashoz, a takácshoz, a szabóhoz, és sok máshoz, mert egyik szolgálja a másikat, és csak ilyen módon lehet a Földön az emberi nemet fenntartani, és nagyon jól élhetne, ha néhányan határtalan kapzsiságuk és uralomvágyuk miatt nem akarnának mindent a maguk számára harácsolni. De ezeket Isten mindenkor súlyosan meglátogatja, s már ezen a Földön is megfenyíti és igazságtalanul összeharácsolt gazdagságuk legfeljebb a harmadik ízre megy át. 5. Mindezekből azt láthatod, hogy ebben a világban kell, hogy legyenek szegények is és gazdagok is, s így beláthatod azt is, hogy Mózes az utolsó parancsolatot nem hiányosan, hanem oly tökéletesen, amennyire csak elképzelhető, adta a zsidóknak és általuk az embereknek, és hogy éppen ebben a törvényben van meg leginkább a tiszta felebaráti szeretet és az Isten könyörületessége szellemének benső tökéletességének alapja, az emberi szívekben lefektetve.

- 51 -


VII. kötet

52

6. És ha tagadhatatlanul így van, akkor annak a feltételét is magában foglalja, hogy mindenki lelkének igaz megtisztulása érdekében ezt az utolsó parancsolatot szívlelje meg és kövesse a lehető legjobban. 7. Mert amíg az ember nem teljesen ura gondolatainak, addig nem lehet ura szenvedélyeinek és az abból létrejött tetteinek, és aki nem úr és mester önmagában és önmaga felett, az még távol van az Isten országától és szolgája azoknak a bűnöknek, amelyek a rendetlen gondolatokból és az azokból fakadó vágyakból születtek, és az egész embert beszennyezik. Jól megértetted ezt? S most rajtad a sor, hogy beszélj!” 38. Fejezet:

Az isteni rendelkezések rövidlátó emberi bírálatának beismerése. Az ilyen emberien buta nyilvánítások jó célja. Az Úr magával hívja Lázárt, Agricolát és Hibrámot a felszabadult ifjak látogatására. Az Úr Héliást Jára példájára i nti az Istennel való benső érintkezésre vonatkozólag.

1. Mondja Héliás: óh Uram és szellemedben öröktől fogva Mesterem! Mit beszéljek én még szegény leány! Mert Veled isteni dolgokról beszélni most már úgy tűnik fel, mintha egy együgyű bolond elhatározná, hogy a mérhetetlen nagy tengert egy evőkanállal akarná kimeríteni egy vizesvödörbe! Amit Te mondasz, óh Uram, az mind igazság; mi emberek együttvéve semmit sem tudunk; az utolsó parancsolatra vonatkozó kifogásom olyan alaposnak és helyesnek tűnik fel előttem, mint valami megdönthetetlen igazság ezen a Földön, és mi lett ebből a kifogásból? Nemcsak hogy semmi, hanem egy olyan kimondott valami, hogy az ember azért, amit oly ostoba módon kimondott, egy egész örökkévalóságon keresztül szégyellhetné magát, ami által butaságát még csak igazán közszemlére bocsátotta. Uram és Mesterem! Mit fognak az itt összegyülekezett bölcs férfiak egy ilyen kotnyeles, tudálékos, elbizakodott leányról gondolni. Óh Uram és Mesterem! Borzasztóan szégyellem magamat!” 2. Mondom Én: „De tulajdonképpen miért? Hiszen Én magam szólítottalak fel arra, és te magad mindenkor ezzel kezdted: aki azt teszi, amit Én akarok, az nem vétkezik, s te éppen azt tetted, amit Én akartam, ennél fogva nem vétkeztél. És ha nem vétkeztél, akkor nincs okod Előttem szégyenkezni! Mert amit te beszéltél, az nemcsak a magad érdekében nagy fontosságú, hanem mások érdekében is, mert ők is ugyanazt a kételyt hordozzák bensőjükben, és most alaposan meggyógyultak abból. És lásd, ezt többé-kevésbé a te valóban igen bátor nyelved is hozta létre, tehát inkább jó volt, mint rossz, amit tettél, s nem kell szégyenkezni azért, amit beszéltél. Neked a csekély korodnál fogva igen tiszta értelmed van, az pedig a szívnek kezdődő világossága, s akinek szívében megfelelő világosság van, az mihamar könnyen megtalálhatja az élet igaz világosságát. Megértetted, hogy mit akartam ezzel mondani?” 3. Mondja Héliás: „óh Uram és Mesterem! Jól megértettem, amit mondottál, de attól eltekintve mégis tudatával bírok annak, hogy semmiben tökéletes semmi vagyok, és Te pedig a legtökéletesebb minden mindenben. Most pedig arra kérlek, óh Uram, ne szólíts fel többé beszédre, mert én még nagyon vak vagyok!” 4. Mondom Én: „Pedig még tovább kellene beszélned, mert te még a prófétákat is meggyanúsítottad, de mivel belátod, hogy Mózes törvényei tiszta isteni törvények, és semmiféle hiányosságot vagy fogyatékosságot nem rejt magában oly módon, mintha az emberi dolog volna, tehát a további beszéded elengedem neked; de ha a jövőben valami kétellyel tölt el, akkor kérdezz, és a világosság megadatik neked. 5. Itt ülnek körülöttem régi tanítványaim és az a látszólagos ifjú az Én szolgám, amilyen Nekem igen sok van: őt is kérdezheted, ő éppen úgy fog válaszolni, amint Én magam és tanítványaim és mindenre nézve felvilágosítást adnak majd. Én magam most elmegyek az Én ifjaimhoz, akik ennek a vendégfogadónak túlsó felén egy szobában vannak, s majd kivezetem őket a szabadba. De csak Lázár, a római Agricola, Hibrám, és a rabszolgakereskedő kísérhetnek el. - 52 -


VII. kötet

53

6. Most már tudod Héliásom, hogy mit kell tenned, ha több világosságot akarsz, mert most mást kell tennem, mert a nap csak még egy félóráig marad az égen. A naplemente után visszatér az a sok idegen vendég, akik kint a sátrak alatt fogják vacsorájukat elfogyasztani, s akkor már nincs idő arra, hogy Én kint a világi emberek között járjak-keljek, hanem akkor ismét köztetek leszek. De, majd ha az idegenek vacsora után ismét elszélednek lakókunyhóikba, akkor majd együtt kimegyünk a szabadba és sok csodálatosat fogtok látni, tehát maradjatok itt és épüljetek szellemileg, amíg ismét visszatérek hozzátok!” 7. Mondja Héliás szomorú hangon: „óh Uram és Mesterem, miért nem mehetek én is ki a szabadba? Úgy szeretnék a Te közvetlen közeledben lenni!” 8. Mondom Én: „Ez nagyon dicséretes tőled, de te az Én személyem nélkül is mindig közvetlen közelemben lehetsz, ha szívedben közel vagy Hozzám. Lásd, Genezáretben él egy igen kedves leány, a neve Jára, ő Engem csaknem egy egész év óta nem látott, és szívében mégis sokkal közelebb van most Hozzám, mint te most. Minden pillanatban beszélhetek vele, és szívében minden szavamat pontosan hallja és szigorúan azok szerint igazodik. Cselekedj te is így, akkor éppen úgy leszel mindig az Én közvetlen közelemben, mint Jára még akkor is, ha már nem leszek testben itt ezen a Földön! Értsd meg ezt, s az egész életedet eszerint irányítsd, s akkor az örök élet lesz benned!” 39. Fejezet:

Látogatás az ifjaknál, azok szeretetteljes üdvözlő beszéde. Séta a szabadban, a szép kilátás. A vidék összehasonlítása az ifjak hideg északi hazájával. Szigorú intelem a rabszolga-kereskedőhöz. Az ifjú szónok kérelme, s az Úr válasza. Jövendölés Oroszországról.

1. Ezután gyorsan felemelkedtem helyemről és a három meghívott velem együtt, és kimentünk ifjainkhoz, akiket egész nyugodt és derűs kedélyben találtunk, mert az egyiknek sok beszélnivalója volt a másikhoz, s mindegyik elmondotta, hogy a távoli úton mit látott és mit tapasztalt, ami a jelenlegi felszabadulásra vonatkozott! Egyeseknek álmaik voltak, másoknak más tüneményeik és látomásaik voltak, majd a Földön, majd az égen, s így szórakoztak az ifjak egymással azon a néhány órán keresztül, úgy hogy észre sem vették, hogy beesteledett. 2. Amikor beléptünk tágas szobájukba, valamennyiükből egyszerre kitört az öröm és kiáltoztak: Üdvözlégy Te egyedül igaz, jóságos Atyánk! Mert Te adtál nekünk jó kenyeret és jó italt, Te szabadítottál fel súlyos kötelékeink alól, és Te öltöztetted fel meztelen testünket. Ezért vagy Te egyedül a mi igaz Atyánk, s mi mindnyájan mindenek fölött szeretünk Téged! De szüleinket már nem tudjuk oly nagyon szeretni, mert jót sohasem tettek velünk, kivéve, hogy egy ideig hizlaltak, hogy annál drágábban adhassanak el! Azért mi nem kívánunk nekik semmi rosszat, csak azt kívánjuk, hogy minél előbb belássák, így igazságtalan dolog embereket embereknek, sőt szülőknek gyermekeiket háziállatokhoz hasonlóan kapzsi kereskedőknek eladni! De mivel most már mindnyájan ilyen végtelen jóságú atyát találtunk, tehát az a gyalázat, amit szüleink ártatlan gyermekeikkel szemben elkövettek, legyen megbocsátva, amit Te kegyetlen kereskedő, Hibrám otthon elmondhatsz nekik, ha még egy becsületes vércsepp folyik ereidben. 3. Lázár és Agricola elbámult a Hozzám intézett üdvöző beszéd fölött, és amit Hibrámhoz, a rabszolga-kereskedőhöz intéztek, mert Én a kettőnek megadtam a képességet, hogy ezt az északi nyelvet megértsék, és hogy beszéljenek is velük, amire nagy szükség volt, de különösen, hogy a római jobban megértesse magát velük. Én ezt a képességet az összes ifjúnak megadhattam volna, de ez nem lett volna olyan jó, mert egy tökéletesebb nyelvvel sokkal hamarabb megtanultak volna mindenféle illetlenséget, erénytelenséget, bűnt és vétket, de hogyha a római idegen nyelvét csak fokozatosan kellett megtanulniuk, előzőleg a római – aki végül az ifjakat mind elvitte Rómába és Lázárnak egyet sem hagyott – a saját nyelvükön oktatta őket az - 53 -


VII. kötet

54

Én tanításaimban, amely állandó védelmet nyújtott nekik Róma balgaságaival szemben. Úgy volt tehát jó, ahogy ezt a dolgot elrendeztem. 4. Amikor az ifjak velünk illedelmesen beszélgettek és Hibrám biztosította őket, hogy otthonmaradt társaikról gondoskodni fog, s hogy ezentúl nem fog többé emberkereskedelmet űzni, amely ígéretért a fiatalok hálájukat fejezték ki, Én azt mondottam, hogy menjünk ki mindnyájan a szabadba, ami nekik kimondhatatlan örömet okozott. 5. Amikor kint voltunk a szabadban, szemünkbe tűnt a naplemente szépséges tája, és a fiatalok gyönyörittasan azt mondották, hogy soha ilyen szép tájat még nem láttak, s az egyik ifjú, akinek különös kiváló gondolkodó- és beszélőképessége volt, így szólt: „Valóban, ebben az országban, ahol olyan meleg van és minden oly szép, az emberek a jó Istenhez sokkal közelebb lehetnek, mint mi, ahol mi születtünk, mert ott egy ideig olyan hideg van, hogy a víz a nagy hidegben kővé válik, és az egész ország nagyon szomorúan néz ki! S ezért ott az emberek közelebb vannak a gonosz Istenhez, s azért olyan gonoszak és rosszak! Mert ott az emberek nem szeretik egymást, s mindenki csak arra törekszik, hogy embertársának csak rosszat tegyen! Mert a legerősebb ott egy félelmetes úr, a többi szegény emberrel szemben, akiket arra kényszerít, hogy a legnehezebb szolgálatokat tegyék neki, s ezért semmi bért nem fizet, és ezt csak a gonosz Isten idézheti elő! És te Hibrám ott szintén egy ilyen erős úr vagy ezért azután otthon ne engedd, hogy a gonosz Isten beköltözzék a te lelkivilágodba és értelmedbe, és ne hozz többé neki áldozatot, hanem áldozz ennek az országnak az Istenének, s akkor a mi országunk is olyan szép és meleg lesz, mint ez itt. 6. Mert én úgy vélem, hogy a jó Isten sokkal hatalmasabb, mint a gonosz Isten, aki a vizet megöli, és kővé változtatja, de ismét nem tudja feloldani, és élővé tenni. Itt megtaláltad az igazi és a leghatalmasabb Istent: vidd Őt magaddal a szívedben, és egyedül neki áldozz! S akkor majd megáldja a mi nagy országunkat is, de ha otthon csak a gonosz Istennek fogsz áldozni, akkor a mi országunk sohasem fog hasonlóvá válni ehhez a szép és meleg országhoz!” 7. Az ifjúnak ezek a gyermekesen bölcs szavai Hibrámot könnyekre indították, s ünnepélyesen megfogadta az ifjúnak, hogy tanácsát és kívánságát a legpontosabban követni fogja és a gonosz Istennek soha többé nem fog áldozatot bemutatni. Helyette az alattvalóinak ki fogja hirdetni azt a jó Istent, Akit itt megismert, és meg fogja mutatni, hogy hogyan kell Neki tetsző áldozatot hozni. 8. De ugyanezzel az alkalommal az egész fiatalságot arra figyelmeztette, hogy mindenekelőtt arra törekedjenek a legbuzgóbban, hogy az egyedül egy igaz Istent mindig közelebb és közelebb megismerjék, s Őt mindenek fölött tiszteljék és szeressék. És ha az egyedüli egy igaz Isten megismerésében tökéletességre jutottak, ne feledkezzenek meg hazájukról! 9. Ezt meg is fogadták az ifjak, és szószólójuk ezt mondotta: „Ha majd egyszer az egyedül egy igaz Isten áldását és erejét úgy fogjuk bírni, mint ezek az emberek itt, amikről mindnyájan az álmélkodásig meggyőződést szereztünk, akkor könnyen hazatalálunk és haza is megyünk; mert akkor az Ő szelleme fogja nekünk megmutatni az igaz és a legközelebbi utat, és Ő fog vezetni is! De egy ilyen mindenek fölött hatalmas vezető és oltalmazó nélkül innen sohasem találnánk vissza abba a messze fekvő országba, sőt annál nehezebben, mert hazánkból négy napon keresztül bekötött szemekkel és agyaggal bedugott fülekkel utaztunk a kocsikon és targoncákon! Azért hagyjátok el gonosz szokásaitokat, mert borzalmas dolog vakon és süketen, mint rabszolga a hazáját, – ha mégoly barátságtalan is – mindörökre elhagyni! Tehát – ezt is jól jegyezd meg magadnak Hibrám – aki otthon erős és a szegény emberek fölött széltében és hosszában uralkodó vagy!” 10. Erre az ifjú igen kedves és nyájas arccal Hozzám fordulva mondja: „óh Te jóságos Atyánk, Aki a legbölcsebb s a jóságos Istentől telt férfiú vagy, telve hatalommal és minden erővel! Mondd Te is Hibrámnak, hogy tegye meg, amit mi szegények az én számon keresztül nyíltszívűen tanácsoltunk neki, mert akkor biztosabban megteszi, mert úgy látszik,ő is sokat ad Rád! És ha majd otthon ezt megteszi, akkor a mi országunk is olyan szép és olyan meleg lesz, mint ez - 54 -


VII. kötet

55

itt, s akkor a gonosz Isten nem lesz képes többé a vizet megölni, s az egész nagy országot hideg hóval borítani, ami az ottani embereknek olyan rossz életet okoz. Óh Te jó Atyánk, ne csak velünk légy irgalmas, hanem azokkal is, akik a mi rossz országunkban élnek, s gyakran nincs mit egyenek, csak vadállatok megszárított húsát és halakat! S ha én mindazok nevében, akik Téged itt, mint jóságos atyát dicsőítenek, helytelen kéréssel jöttem, akkor büntess meg érte, mert hatalomban és erőben nincs hiányod Te kedves jóságos Atyánk, mert erről már mindnyájan meggyőződtünk!” 11. Mondom Én: „Én még öröktől fogva soha lényt meg nem büntettem, kivéve, ha önmagát nem büntette, annál kevésbé foglak téged büntetni jó és nemes szívedért. Ellenkezőleg, azt mondom Én neked. Te hétév múlva visszatérsz országodba és Én a te ágyékodban egy olyan nemzetséget fogok támasztani, amely észak messze országai fölött ezer évnél tovább fog az Én nevemben uralkodni. De későbbi utódaid az uralmat nem fogják tartani, mert nyers és zsarnok emberek lesznek, de azzal neked nem kell törődnöd, mert Én minden időben fogok vezetőket választani úgy, ahogy azt a helyzet megkívánja! De az ország kevés változással ugyanaz marad, de a vezetők a későbbi években nem Ázsiában, hanem Európában fogják maradandó lakhelyüket felütni! Azért legyetek mindnyájan különös módon szorgalmasak, tanuljatok minden jót és igazat és vigyétek el az Én világosságomat a sötét éjszakába is. 12. A tél ott éppen úgy, mint most uralni fogja a földet, de ezzel ne törődjetek, az a fő, hogy szívetek legyen meleg az Isten és felebarátotok iránti szeretettől, s akkor holt folyóitok felolvadnak majd és sok áldást hoznak országotokba! Jól megértettétek ezt?” Mindnyájan igenlőleg feleltek és megígérték, hogy mindent meg fognak tartani. 13. És Én mondom: „S ezzel ismét elértünk egy jó célt, most pedig térjünk vissza a házba!” Ebbe mindnyájan belenyugodtak, s a megérkezendő idegenek előtt ismét visszatértünk a házba, ahol Héliást forró beszélgetésben találtuk az angyallal. 40. Fejezet:

Lázár és Rafael kiszolgálják az idegeneket. Lázár a szolgáinál arra céloz, hogy kicsoda Jézus. Néhány vendég csodálkozó kérdéseket intéz Lázárhoz, aki őket Rafaelhez utasítja.

1. Amikor helyet foglaltam az asztalnál, magamhoz hívtam Rafaelt és Lázárt, bejelentettem, hogy az idegenek a városból már elindultak, s gondoskodjanak róla, hogy a sátrakban elhelyezzék és elássák őket, s hogy ne jöjjenek be a ház helyiségeibe. Ekkor kérdezi Lázár: „Uram, már sötét van, mert a Nap lement, hogyan fogunk a világítással kijönni? A házban van elég lámpánk, de a sátrakban még eddig egy sincs, s ezért szeretnélek Téged, óh Uram megkérni, hogy segíts nekem, mert ha a sátrak sötétek, akkor az idegenek bejönnek a házba, ahol világosságot fognak találni!” Mondom Én: „Ebből a célból odaadom neked Rafaelt, s ő majd megteszi, amire szükség van, éppen úgy, mint délben is megtette. Tehát egészen nyugodtan kimehetsz, menjetek már, most a vendégek megérkeztek.” 2. Erre Lázár Rafaellel és fogadósával kimegy és legnagyobb csodálkozására a sátrakat fényesen kivilágítva, s az asztalokat borral és kenyérrel, mindenféle eledellel megterítve látja. Erre eléjöttek a ház szolgái és szolgálói és kérdezték Lázárt és a fogadóst, hogy az eledelek és a bor honnan kerültek elő, mert ők, mint a ház szolgái, mit sem tudnak ezekről? Mondja erre Lázár: „hiszen ti is emberek vagytok, miért törődtök olyan keveset azzal, ami most a házamban történik? Mi nagyon jól tudjuk azt, hogy ezek a sátrak, asztalok, asztali eszközök, a bor és az eledelek honnan valók, és ha ti magatok is jobban törődtetek volna ezzel, ti is tudnátok. De mindezekkel keveset törődtök, s így vagy keveset, vagy semmit sem tudtok a dologról. 3. Ki az, Aki tanítványaival már négy nap óta itt lakik házamban?” Mondják a szakácsok és szolgák: „óh, most már tudjuk! Az a nagy próféta Galileából? Könnyen megbocsátható, ha mi eddig keveset tudtunk és még kevesebbet értettünk abból, hogy hogyan áll a dolog ezzel a prófé- 55 -


VII. kötet

56

tával, mert mind a két kezünk mindig tele volt munkával, és ma délutánig bizony kevés időnk volt arra, hogy az ilyen dolgok után nézzünk, s nem is lett volna illő dolog egy vagy másfelől kérdezősködni, ha itt-ott némely dolog fel is tűnt. De mostantól kezdve már mindennel jobban fogunk törődni, mert hiszen mi is emberek vagyunk – amint magad is mondottad – akinek nem árthat, ha többet tudnak, mint amennyit eddig tudtak és tapasztaltak. Nem igaz, házunk és sok más birtokok ura?” 4. Mondja Lázár: „óh, mindenesetre, de most mindegyik menjen a dolgára, hogy a házban a sok vendég számára jó vacsorát készítsetek, ti szolgák pedig menjetek a sátrakhoz, mutassátok meg a vendégeknek helyeiket, és ha megvacsoráztak, szedjétek be tőlük a pénzeket úgy, mint délben. Menjetek hamar, mert a vendégek jönnek már!” Erre mindegyik munkájához sietett, Lázár pedig a fogadóssal fogadta a tömegesen megérkező vendégeket. 5. Az idegenek közül az egyik megkérdezte Lázárt, hogy ugyan hogy tudhatta, hogy éppen ugyanannyi vendég fog megérkezni, amennyi sátrat, padot, asztalt, ételt és italt készített? Mert nagyon feltűnt neki, hogy ő, mint fogadós ezt olyan pontosan kitalálta. Más fogadókban ez csaknem sohasem fordult elő, mert leginkább az történik, hogy a vendégfogadós vagy túl sokat, vagy túl keveset készít vendégei számára. 6. Erre a kérdésre Lázár – mert ez egy kissé meglepte – egyelőre nem felelt, csak annyit mondott, hogy a tisztelt vendég menjen a legközelebbi sátorba és ott egyen és igyon, és majd azután, ha kívánja, megadja a megfelelő felvilágosítást. 7. Ezzel a vendég meg volt elégedve, bement sátrába, leült az asztalához, s jóízűen nekilátott az evésnek, és az ivásnak, és nem győzte az ételek és italok ízét eléggé dicsérni. Ugyanabban a sátorban egy másik vendég azt mondta: „Valóban ezeket, az eledeleket Istennek készíthették, olyan mesésen jóízűek, a bor pedig egy valóságok nektár, amely csak Istennek való!” A görög kereskedő még több ilyen és ehhez hasonló megjegyzést tett. Az egyik közülük sok pénzt akart fizetni azért, hogy ennek a kitűnő főzésnek a titkát megtudja! Mivel Lázár e megjegyzéseket jól hallotta, de nemigen tudta, hogy mit feleljen rá, tehát arról beszélgetett az angyallal, hogy mit szóljon, ha ilyen kérdéseket intéznek majd hozzá? 8. Mondja Rafael: „Hagyd ezt a dolgot, majd én elintézem ezekkel az emberekkel, mert te esetleg zavarba jöhetsz, s vagy sokat, vagy keveset mondanál és egyik sem volna helyes! Azért mondom, hogy hagyd békében ezt a dolgot, majd mindent én magam fogok elintézni!” Ezt Lázár nagy örömmel vette és hagyta, hogy a vendégek tovább is tegyék megjegyzéseiket. De azután eljött az ideje, amikor a vendégek teljesen jóllaktak, megfizették szálájukat és felkészültek a városba, ahol rendesen árusbódéikban töltötték az éjszakát. 9. De azok a kereskedők, akik az első sátorban voltak, s akik Lázárt mindjárt kezdetben zavarba hozták kíváncsiságukkal, elölről kezdték őt gyötörni, de ő Rafaelhez utasította őket és mondta: „Tudjátok mit! Hogy máshol bizonyára jobban nem látnak el benneteket, mint nálam, az kérdéseitekből egészen tisztán kiviláglik! De minden becsületes fogadósnak megvannak a maga titkai, amelyeket semmi áron nem szeretne nyilvánosságra hozni, nehogy más is tudomást szerezzen róluk! De ez a dicső fiatalember meg fogja nektek mondani, amit megtudni mindenkor szükségetek van. Ő majd megadja nektek a megfelelő felvilágosítást.” 41. Fejezet:

A görögök és Rafael, Isten gyermekeinek isteniségéről és azok hatalmi köréről.

1. Lázár e beszéde után a görög Rafaelhez fordulva így szólt: „A fogadós bennünket ügyünkkel hozzád utasított, hogy te fogod nekünk az igazat tudtunkra adni, hogy mi körül forog a kérdés, azt már bizonyára megtudtad, s így rögtön kezdheted is beszédedet! 2. Mondja az angyal: „Kedveseim, ez nem megy olyan hamar, mint ahogy azt elképzelitek, mert írva van a mi könyveinkben, amely előttetek nem ismeretlen: Kánaán földje Jehova - 56 -


VII. kötet

57

gyermekeinek adatott és ti Istenek benne fogtok lakozni. S ti most az Istenek földjén vagytok, s ennél fogva Istenekkel van dolgotok, s nem olyan világi emberekkel, mint ti vagytok. De ha az Istenektől valamit el akartok érni, akkor meg kell tanulnotok először igen komolyan és alázatosan kérni őket, mert különben az Istenek bezárják szájukat, és nem adnak nektek sem tanításokat, sem tanácsokat! Megérettetek engem?” 3. A görög erre nagy szemeket meresztett, s így szólt az ifjúhoz: „Kedves fiatal zsidó barátom! A ti Istenségetek nem nagyon sokat érhet, mert ha ti Istenek volnátok, akkor a rómaiak nem igáztak volna le benneteket! De az nem baj, ha te, mint egy fiatal, s valószínűleg nem nagyon tapasztalt zsidó, régi misztikus írásotokat javadra írod, és Istennek képzeled magad. Azért én megkérhetlek, hogy árulj el valamit a ti főzőművészetetekből, legyen az tehát egészen komolyan és alázatosan kérve!” 4. Mondja az angyal: „Most már neked és mindnyájatoknak még kevésbé árulok el valamit főzőművészetünkből, mint az imént, mert most már egy kissé goromba is voltál, és gorombasággal nálunk Isteneknél semmire sem lehet menni! Mert nektek embereknek most utánunk kell igazodnotok és nem nekünk utánatok, mert mi nélkületek nagyon jól élhetünk, és örökre fennállhatunk, de ti nélkülünk soha! Ezt is megértettétek?” 5. Mondja a görög: „Óh igen – nagyon is jól, s abból azt látjuk, hogy te, mint pelyhes állú ifjú igen különös fickó vagy! De ha már olyan nagyra vagy az Istenségeddel, akkor bizonyítsd azt be nekünk, akkor tudni fogjuk, hogy mit kell tenni veled szemben. Mert egyedül csak szavakkal egy embernek látszó lény előttünk, Istennek nem jelentheti ki magát, hanem csak tett által, amelyet a minden művészetben és tudományban jártas ember bizonyára a szerint tud csak egy Istenhez méltónak elismerni. Megértetted ezt, aki mindenáron Istenként akarod dicsőíttetni magad?” 6. Mondja Rafael: „óh igen. Csakhogy az ilyenféle görög bölcs szóvirágokkal nem lehet nálunk semmire sem menni! Mert nekem hatalmam, és erőm van, s nem félek sem egy embertől, sőt az egész Föld emberiségétől sem! Ha valaki tőlem valamit kapni akar, azt tőlem tiszta és alázatossággal teli szívvel kell kérnie. De a ti bölcsesség cselekedeteikkel nem kaptok soha tőlem semmit. Megértettétek?!” 7. Mondja a görög: „Halld!” Hiszen te egy nagyon rakoncátlan fickó vagy, s ha valóban vannak titkaid, akkor semmiféle emberi értelemmel nem lehet veled semmire sem menni, ezt megállapítottuk! Jól betanultad, hogy az emberek előtt az Istent játszd, folytasd így tovább, s akkor még híres ember válhat belőled, de ha komolyan ilyen isteni mindenható természeted van, de amellett zsidó vagy, akkor nem lehetsz barátja egy rómainak, mert hiszen könnyű volna akkor az összes rómaiakat egy éjszakán át kiűzni ebből az isteni országból, miért tűritek tehát a szigorú törvényeket?” 8. Mondja az angyal: „A római törvények szigorúak ugyan, de igazságosak, és minden jobb zsidónak védelméül szolgál azokkal a gonosz zsidókkal szemben, akik bár zsidóknak nevezik magukat, de szívük szerint nem zsidók, és még kevésbé Isten gyermekei, s ennél fogva a rómaiak a mi barátaink, és már régóta nem ellenségeink és fegyelmet tartanak ennek az országnak elvetemült emberei között, akik szívesen kiűznék őket ebből az országból. 9. De hogy mi a nagyon hatalmas rómaiakat is úgy ki tudnánk hajtani ebből az országból, mint a szélvihar a polyvát, ebből egy kis próbamintát fogok nektek adni, figyeljetek tehát jól ide!” 10. Mondja a görög: „Ifjú! Mit akarsz nekünk mutatni, vagy varázslattal csinálni?” Mondja Rafael: „A megjegyzéseiteket elengedem, csak a cselekedet után ítéljetek!” Mondja a görög: „Jól van tehát, ítéljünk a cselekedet után.” Mondja Rafael: „Jó, tehát ítéljetek a cselekedet után, s amint világosan megmondottam már, ítéljetek a ti nagy bölcsességű görög értelmetek szerint, s azután mondjátok, hogy az mit szól hozzá!” Mondja a görög: „Jól van hát, adj nekünk egy kis próbát, s majd meglátjuk, hogy az mit ér, mert nálunk Athénban nagyon sokféle bölcs létezett, s mi görögök nagyon jól meg tudjuk ítélni, hogy mi az a varázslat, és mi az igazi isteni - 57 -


VII. kötet

58

csoda! Ki tehát azzal az isteni mindenhatóság próbájával!” Mondja az angyal: „De nagyon vigyázzatok, hogy a lélegzetetek el ne álljon mellette!”

42. Fejezet:

Rafael mindenhatóságáról bizonyságot nyújt a kíváncsi görögöknek. A kő megsemmisítésének csodája. Hogyan lehet ilyen hatalom művészethez jutni. Egy kis evangélium. Történelmi visszapillantás a régi kultúrnépek szellemi bukására. A kissé felébresztett görögök visszavonulnak.

1. Ekkor Rafael fölemel a földről egy tíz font súlyú követ és így szól: „Azt hiszem, ez a kő elég nagy és nehéz ahhoz, hogy azzal előttetek egy alapos kísérletet tegyek?” Mondja a görög: „Mindenesetre! De mi legyen vele?” Mondja Rafael: „Hogy ne tartsatok valami sületlen mágusnak, tehát vedd a kezedbe, emeld meg és add oda társaidnak, hogy ők is meggyőződjenek, hogy valóban olyan legszilárdabb kő, ami ezen a vidéken csak előfordul. Vegyétek tehát a követ kezetekbe és vizsgáljátok jól meg.” Erre a görög a követ kezébe veszi, minden oldalról megvizsgálja, majd átadja a társainak, s azok is ugyanezt teszik. 2. S amikor valamennyien kellőképpen meggyőződtek arról, hogy a kő valóban természetes és valódi kő, azt újból átadták az angyalnak, és a görög ezt mondta: „Ez a kő teljesen kő, s ebben többé senki sem kételkedik, de mit akarsz ezzel a kővel csinálni?” Mondja Rafael: „Vegyétek ezt a követ mégegyszer kezetekbe és vegyetek több hasonló nagyságú követ fel, s csak azután fogjátok az én isteni erőmet megismerni, de azért ne féljetek, mert egy hajatok szála sem fog meggörbülni. Azután összeszedtek még igen sok olyan követ, s úgy tartották a kezükben, mintha az ifjút meg akarnák kövezni. Ekkor az angyal így szólt hozzájuk: „Ti most látjátok, hogy én ezeket a köveket kezetekben egy ujjal sem érintem, de amikor az akaratommal azt fogom mondani: Oldódjatok fel éterikus ősanyagotokba, akkor ne legyen kezetekben ezekből a kövekből egy porszemecske sem.” 3. Mondja a görög: „Ifjú barátom, ez csak egy olyan szójáték lesz tőled. Egy porszemecske természetesen nem fog ezekből a kövekből a kezeinkben maradni, de annál inkább az egész kő, és feloldva is lesznek, mert feloldottuk őket a földtől, s az éterbe is átmennek, mert itt a kezeinkben a levegőéterben tartjuk őket! Igazam van vagy nincs? Megengeded te zsidó Isten, hogy ezeket a köveket, ha akaratoddal feloldottad, ilyen módon megsemmisítetted, utánad dobhassuk?” Mondja az angyal: „Mindenesetre csak dobjátok! Csak jól vigyázzatok, hogy a kövek meg ne szökjenek, s azután nem lesz mit utánam dobnotok! Akarom tehát, hogy a kövek megsemmisüljenek! És most dobjátok a súlyos köveket utánam, ha még van valami a kezetekben!” 4. Erre a körülbelül 30 görög álmélkodva nézett egymásra, s az első így szólt: „Halld te bájos ifjú! Te többet tudsz, mint amennyit mi sokat tapasztalt és sokat látott görögök felfogni képesek vagyunk! Ehhez valóban egy benső erő kell, mert ez nem mehet végbe természetes úton, Egy alig észrevehető szempillantás alatt a kövek mind megsemmisültek! Hogyan tudtad ezt megtenni?” Mondja az angyal: „Hogy hogyan, ezt még hosszú ideig nem fogjátok megérteni, de én már az imént megmondtam nektek, hogy nektek itt igaz és romlatlan zsidókkal, ilyenformán Isten gyermekeivel van dolgotok, s azok isteni erővel bírnak, uralják az egész természeti világot és halhatatlanok! S azért mondtam neked, hogy mi Istennek semmiféle ellenségétől nem félünk, és urai vagyunk az egész világnak, s aki tőlünk valamit kíván, annak azt komoly alázatossággal kérnie kell, mert különben semmit sem kap tőlünk. Most már jobban érted ezt?” 5. Mondja a görög: „De hogyan lettetek valóságos Istenekké és mégis éppen úgy emberek vagytok, mint mi?” Mondja Rafael: „Mert mi mindenekelőtt és mindenkor csak az egyedül egy igaz Isten tiszta és igaz megismerésére törekedtünk és nem a világ hiú és holt kincsei után, és így az egyedül egy igaz Istentől megkaptuk a szellem élő kincseit, az ő erejével együtt és nem az - 58 -


VII. kötet

59

anyag holt kincseit, amelyek a világgal együtt mulandók, s ezeket a kincseket sohasem fogjuk elveszíteni, hanem még mindegyre jobban fognak gyarapodni. 6. De hogy a szellem élő kincseit megkapjuk, előzőleg meg kell kapnunk az egyedül egy igaz Istentől az arra szolgáló utakat és eszközöket, ami nálunk zsidóknál az első pátriárkák, de főleg Mózes, a nagy próféta által, valamint még sok más próféta és tanító által történt. Aki a zsidóktól kapott eszközöket magáévá tette és a megmutatott utakon járt, az az Isten gyermekségére méltóvá tette magát, s azzal együtt elérte a szellem benső erejét. De mivel ez az eset nálatok még sohasem állt fenn, tehát az egyedül egy igaz Istenről nem is tudtok semmit, s e Földön az isten gyermekségéről sem, s így arról sem, hogy mit képesek létrehozni. Értitek ezt?” 7. Mondja a görög: „Igen, igen, lehet, hogy ez nálatok így is van, de ha ez a bizonyos egy igaz Isten nektek ilyen eszközöket adott, s ilyen utakat mutatott, miért nem tette ugyanezt velünk is, hiszen mi is éppen olyan emberek vagyunk, mit ti zsidók? Hiszen nekünk, görögöknek is van eszünk és értelmünk, s minden időben a Föld legszellemdúsabb és legműveltebb népeinek ismertek el, hogy benső szellemi erőkben mögöttetek állunk ennek valóban nem mi vagyunk az okai! Ha ez a bizonyos egy igaz Isten a zsidóknak, mint olyat kinyilatkoztathatta, miért nem tette ezt velünk, görögökkel is? 8. Mondja Rafael: „Barátom! Ez távolról sincs úgy, amint azt te képzeled, hanem egészen másképpen! Ti görögök valamint a rómaiak és a régi egyiptomiak is, egykor ugyanazon a fokon állottatok, mint amelyen még kevés zsidó áll. De ők elhagyták az egyedül egy igaz Istent, amint most is igen sok zsidó hagyta el és egészen önként eltávolodott tőle, és akik ily módon hagyják el az egy igaz Istent, azt Ő is elhagyja és átengedi őket a világ forgatagának. 9. De ha majd egykor szívükben vissza akarnak térni Hozzá, akkor visszafogadja majd őket, és újból megmutatja nekik azokat az utakat és eszközöket, amelyek által tökéletes, igaz zsidók és Isten gyermekei lehetnek. Megfelelő időben ismét jönnek majd hozzátok, s a Föld többi népéhez hírnökök és tanítók, és megmutatják a régi utakat és eszközöket. Boldogok azok, akik megtérnek!” 10. Mondja a görög: „De miért nem történik ez meg most?” Mondja az angyal: „Mert ti éppen most vagytok telve a világ dolgaival, majd ha ezeket lassan- lassan levetitek és helyettük a tiszta, szellemiekre meg fogtok érni, s akkor az, amiről én most beszéltem hozzátok is, el fog jönni. De most már eleget mondottam és mutattam. Talán beszéljünk erről holnap tovább!” Mondja a görög: „Igen, holnap már el akartam ezekkel együtt utazni, mert a magukkal hozott árukat nagyon jól eladtuk, de a te kedvedért a holnapi napot délutánig itt akarom tölteni, és tőled néhány szellemi kincset kérni, hogy azokat magammal vigyem Görögországba. Holnap fogom megtudni akkor isteni ízű eledeleitek készítését is?” 11. Mondja az angyal: „Majd meglátjuk. De úgy vélem, hogy az eledeleink elkészítési módját épp oly kevéssé fogod felfogni, mint a kemény kövek megsemmisítését, de ezen nem múlik sok, vannak itt egészen más dolgok, amelyekkel megismerkedhetsz, és azok hasznosabbak lesznek számodra, mint tudni, hogyan készítjük eledeleinket! Ha az egyezik a te nézeteddel is, akkor gyere vissza holnap, de az eledelek elkészítése módjáért szükségtelen visszajönnöd, mert már mondottam, hogy azzal hogyan áll a dolog!” Mondja a görög: „Az eledelek elkészítéséről már nem akarok egy szót sem vesztegetni, fő az, hogy olyasmit tudhatok meg, ami mindnyájunknak jobban hasznára van, mint az eledelek elkészítése. Most elmegyünk tehát, de holnap délfelé visszajövünk, mert a többi vendég is elment már! Később még jobban elsötétedhet az idő, s a hegy egy kissé meredek.” Mondja az angyal: „A hegy annyira meg lesz világítva, hogy minden veszedelem nélkül lejuthattok, s így mehettek az egy igaz Isten nevében.” 12. Az angyalnak e szavaira a görögök eltávoztak, és mihamar elérték árusbódéikat, amelyekben rendesen eltöltötték az éjszakát. De kunyhóikban igen keveset aludtak, mert egész éjszaka a kövek megsemmisüléséről gondolkoztak, erről-arról tanácskoztak, és egyik sem volt képes a dologról felvilágosítást adni, mert ez a jelenség úgy felizgatta őket, hogy nem tudtak megnyugodni, s alig várták a hajnalt, hogy a jelenségről felvilágosítást nyerjenek. Reggel összecsoma- 59 -


VII. kötet

60

golták dolgaikat, és elutazásra teljesen elkészítették, de utazásukat mindnyájan a következő napra halasztották, mert elhatározták, hogy ennek a csodálatos dolognak mindenáron a nyitjára fognak jönni. S elhatározták, hogy a következő napot egészen ennek a dolognak fogják szentelni, s alig várták a delet. 13. De hagyjuk most azt a 30 és egynéhány görögöt, hadd gondolkozzanak és bírálgassanak, és menjünk Rafaellel, Lázárral és a fogadóssal a nagy étkezőterembe, amelyben mindnyájan az asztalok körül jóízűen ettünk és ittunk. 43. Fejezet:

Lakoma a nagyteremben. Az Úr az éjszakára nagy ígéretet tesz. Agricola kérdő beszédet intéz az Úrhoz Rafaellel kapcsolatban, amire türelemre intik. A türelem áldása. „Lassan járj, tovább érsz!”

1. Amikor mind a hárman beléptek az étkezőterembe, Lázár rögtön beszélni kezdte, hogy kint a görögökkel mi minden történt. De Én azt mondtam neki: „Testvér! Sose fáradj, mert lásd, mi mindent pontosan tudunk, s az a 30 és egynéhány görög nyilvánvalóan jó lelet volt a mi ügyünk számára, de először teljesen helyre kell hozni őket! A kemény pogány kételyköveket ugyanúgy fel kell oszlatni, mint Rafael semmisítette meg kezeikben a köveket. Akkor majd megyünk velük valamire, s országukban jó előfutárai lesznek az Én tanítványomnak. De most üljetek le az asztalokhoz, egyetek és igyatok. 2. S ha majd megerősödtök, kimegyünk a szabadba, s majd éjfél körül az Isten dicsőségének köréből egynémely dolog szemetek elé tárul majd! Mert néhány kivételével érettek vagytok már arra, hogy magasabbrendű isteni kinyilatkoztatásokat el tudjatok viselni, s erre az éjszaka legyen olyan kedvező alkalom, amilyenhez hasonló nem egyhamar lesz!” 3. E szavaim után mindnyájan siettek a vacsorával, mert az összes jelenlévők kíváncsiságát nagyon felcsigáztam ezzel a beszédemmel, hogy vajon mi lesz az, ami majd a szemük elé tárul? 4. Ezután Agricola lép Hozzám és kérdezi Tőlem: „Uram és Mesterem! Mondd meg már nekem, hogy ki tulajdonképpen ez a csodálatos ifjú? Egyszer már kérdeztem ezt Tőled, de Te azt válaszoltad, hogy idővel magam fogom megismerni őt. De eddig még magamtól nem tudtam kiokoskodni, hogy ki lehet, úgy eszik és iszik ő, mint mi, sőt sokkal nagyobb mértékben, amely alkalommal teljesen emberi kinézést nyer. De egészen másképpen néz ki, amikor beszél, működik és cselekszik, mert akkor nem ismer tréfát, s olyan csodadolgokat hoz létre, amitől egy gyengébb ember, ha félig- meddig a papsághoz tartozik is, mármint ami a mi római papságunkat illeti, tisztára megsemmisülhet! 5. Mert nekem éppen ez a magas hivatásom, hogy a nagy római császár birodalmában lévő papságok működési körét ellenőrizzem, és ilyen alkalmakkor szereztem tudomást az összes isteni tanokról, amelyek az egész birodalomban előfordulnak, ami abból is kiviláglik, hogy a zsidó tanokban is oktatásokat vettem, s mint ilyen ember, aki előtt mindenféle titkot fel kell tárni, ezen a földön itt-ott megismerhettem fiatal és öreg embereket, akik olyan különös tehetségekkel és képességekkel voltak megáldva, hogy azok hallatára az én nem csekély értelmemmel is napokig elgondolkoztam! De ez mind semmi sem volt ezzel az ifjúval szemben, akinek külső s igen leányos kinézése a mi római kritikánk szerint ritkán jele a nagy szellemeknek. Nálunk az un. Adoniszok és Vénuszok mindig a legszellemnélkülibb embereknek tekintendők, és kivétel csak nagyon kevés volt közöttük. Ez a fiatalember a legszebb, akivel találkoztam, s ha női ruhákat öltene magára, akkor ő volna a legszebb leány az egész földgömbön. S ez az ifjú mégis olyan nagy isteni szellemmel bír, hogy ő éppen úgy létre tud hozni mindent, mint Te magad, óh Uram és Mesterem. Te látod, óh Uram, hogy nem tudom elfojtani magamban a kíváncsiságot ezzel a különös fiatalemberrel szemben, s így arra kérlek, hogy mondd meg mégis, hogyan áll a dolog ezzel az ifjúval?” - 60 -


VII. kötet

61

6. Mondom Én: „Barátom, ha olyan emberi gyarlóságokkal volnánk megtelve, mint ti emberek, akkor nyíltan kimondanám, hogyan áll a dolog ezzel az ifjúval. De mivel nincsenek emberi gyöngeségeim és szellememben öröktől fogva látom, hogy minden ember lelki fejlődésének körében mi a legüdvösebb, tehát nem mondok soha senkinek egy olyan szót, amit néhány nap múlva nem tudnék betartani, s így amellett maradok, hogy te ezt a fiatalembert önmagadból fogod egészen biztosan megismerni. Hiszen hallottad, hogy a türelem szintén Isten egyik ős szelleme az emberben, s a többi hat szellem által kell, hogy megerősödjék és kifejlődjék, ha az ember el akarja érni igazi élet-tökéletességét. Így nálad is azt akarom, hogy a te türelmed a túlzott komolyságodat és buzgalmadat egy kissé csökkentse. És lásd, ebből a nagyon fontos okból nem mondom meg azt, amit olyan sürgősen szeretnél megtudni, mert a türelem az emberben az, ami a csendes eső a földnek, az lecsendesíti az emberi szívekben élő vágyakat, hogy az vad, viharos és mindent pusztító szenvedélyekké ne fajuljon. S ha ezt meg tudod érteni, akkor gyakorold a türelmet, és minden megadatik, ami iránt nemes szomjúságot érzel lelkedben!” 7. Mondja a római: „Igen Uram, Mesterem és Istenem! Veled szemben még a Föld legbölcsebb embereinek sem lehet ellenvetése, mert Te magad vagy az örök szeretet, bölcsesség és igazság, s így most is igazad van, mert egy olyan Isten, Akivel úgy lehet alkudozni, mint egy görög gyümölcskereskedővel, nem volna Isten, hanem egy gyenge köpönyegforgató ember, s ki bízhatna meg akkor egy gyenge és köpönyegforgató Isten ígéretében is?” 8. Mondom Én: „Lásd, most ismét nagyon helyesen beszéltél, maradj meg amellett, és gyakorold magad a türelemben, s akkor el fogsz jutni a belső életvilágosságához. Nektek rómaiaknak már az ókorban volt egy jó közmondásotok, amely szerint tovább ér az ember, ha lassan jár, ami annyit jelent, hogy az ember gyakorolja magát a türelemben. De most menjünk ki mindnyájan a szabadba, ahol sok mindent fogtok látni.” 44. Fejezet:

A társaság az olajfák hegyén kint a szabadban nézi az emlékezetes éjszaka csodálatos fényjelenségeit. A tíz felhőoszlop. Ennek a borzalmas jelnek szép hatása a jeruzsálemi népnél. A prófétikus rabbi és a világi emberek. A templomi tanács, stb.

1. Amint ezt kimondottam, mindenki fölemelkedett a maga helyéről és Velem együtt kivonult a szabadba. Amikor kint álltunk a szabadban, mindnyájan megcsodálták a szép sátrakat célszerű berendezésükkel és álmélkodtak a gyors összeállításokon, mert reggel még semmit sem vettek észre azokból, de ez a csodálkozás nemsokára véget ért, mert a jelenlevők figyelmét más irányba tereltem. De mi volt az, amire a jelenlévők figyelmét rátereltem? 2. Ugyanis Kelet felől egy izzó felhőoszlop tűnt fel, amely egyre magasabbra és magasabbra szállott, úgy hogy akik látták, azoknak úgy tűnt fel, mintha már egészen a csillagokig nyúlt volna. Az oszlop egyre világosabb és világosabb lett, amíg a Hold fényét el nem érte, s az egész környéket csaknem nappali világossággal töltötte be. Erre mindnyájan azt kérdezték, hogy mi ennek a jelentősége. 3. Én pedig így szóltam: „Kedves barátaim, még egyéb is következik, majd ha mindent láttatok, akkor fogjuk majd megmagyarázni, hogy miért van ez, és mi a jelentősége. Addig csak figyeljetek meg mindent, hogy mi fog szemeitek elé tárulni, mert írva van a prófétákban, hogy nemcsak a földön, hanem az égen is történnek majd jelek; s mivel most saját testi szemeitekkel látjátok a jeleket, tehát egyben a régi igazmondásokat is látjátok betölteni. De most figyeljetek, hogy mi minden fog még szemeitek előtt elvonulni.” 4. Erre mindnyájan ismét Kelet felé néztek és látták, hogy egy második oszlop emelkedik fel és az is elérte a Hold fényének az erejét, s azzal is világosabb lett az egész vidék. Alig tartott így néhány pillanatig, amikor a harmadik felhőoszlop is feltűnt, s az egész környéket mind erősebben világította meg. De ezt nemcsak azok látták, akik velünk voltak fenn a hegyen, hanem - 61 -


VII. kötet

62

sokan Jeruzsálemből és egyéb zsidó országban is, ami által egy nagy zsivaj keletkezett a városban, annak útjain és utcáin úgy, hogy az jól felhallatszott a hegyre is. 5. Mondja Lázár Nekem: „Uram, ha ez még tovább is így tart, akkor ez a hegy nemsokára tele lesz emberekkel, ezért itt volna az ideje, hogy lent lezárjuk a kaput!” 6. Mondom Én: „Ne törődj testvér semmivel, amíg Én melletted vagyok, mert az Én akaratom nélkül még egy légy sem jöhet be ebbe a kertbe, nemhogy egy ember! Figyelj csak jól, mert még hét ilyen oszlop fog elszállni!” 7. Alig mondottam ki ezeket a szavakat, máris feltűnt a negyedik, azután az ötödik, hatodik, hetedik, nyolcadik, kilencedik és tizedik oszlop egymástól kimért távolságokban, s ez a tíz oszlop, amelyeknek fénye egyenlő volt a Hold fényével, olyannyira fokozódott s végül olyan hatalmas fényt terjesztett az egész környéken, hogy a középtenger partjain is egészen erősen látható volt, s fél Kisázsia vidékére is kiterjedt. Most már magánkívül is volt az egész város. A pogányok ezt malum omen- nek (a szerencsétlenség jelének) tartották. A zsidók az utolsó ítéletről beszéltek. Az un. jelmagyarázók pedig tíz félelmetes évet jövendöltek, másik ismét tíz igen forró és terméketlen évet. 8. Egy öreg rabbi pedig így kiáltozott végig az utcákon: „Ez a Messiás megérkezését jelenti, a tíz oszlop az Ő erejének szimbóluma, s mivel az oszlopok Keleten állnak, azt jelenti, hogy a Messiás abból az irányból fog Jeruzsálembe jönni.” De ez a rabbinus nem talált hitre és többen, akik hallották, kinevették, és a világi emberek azt mondták neki: „Hallgass a te régi Messiás óbégatásoddal, mert te már régóta miden felhőben, amelyet megvilágít a Hold, látod jönni a Messiást! Néhány nap előtt, amikor holdfogyatkozás volt, ami szintén sok zavart idézett elő, szintén kijelentetted a Messiás eljövetelét, s a ravasz esszeusok, akik éppen e vidéken űzték varázslataikat, ezt az elmúlt holdfogyatkozást már egy évvel ezelőtt pontosan kiszámították, és te az eljövendő Messiásodat szőröstől-bőröstül felfedezted benne. Majd a Messiás mindjárt feltalál neked valamit! Ez a tíz oszlop nagyon szép látvány és nem egyéb, mint az esszeusok varázslóművészetének terméke. Menj csak az esszeusokhoz, azok majd kiűzik belőled a Messiást.” Ez a radikális természeti és világias magyarázat a rabbinusra semmi hatással nem volt, s tovább kiáltozott ily módon: „Beszélhettek, amit akartok, majd a jövő megmutatja, hogy helyesen ítéltem-e? Az Isten nem igazodik az ilyen világias emberek világi beszéde után, hanem a saját maga igazmondása szerint, amelyet prófétái által jelentett ki az embereknek! Vigyázzatok gyalázatos fiatalok, hogy ne jöjjön az ördög, és mindnyájatokat el ne vigyen; ne vétkezzetek egy szegény öreg rabbi ellen!” Én elbeszéltem a hegyen az enyéimnek is, hogy ez a jelenség lent a városban milyen véleményeket és bírálatokat idézett elő, ami mindnyájukat derűs kedvre hangolta. 9. Lázárnak és tanítványainak az volt véleménye, hogy a rabbinak alapjában véve igaza van, és hogy igen galád dolog Jeruzsálem fiatal aszfaltbetyárjaitól, hogy az öreget így kicsúfolják! Mondom Én: „Részint igazatok van, de az öreg a templomnak egy vén rókája, és felhasználja az ilyen alkalmakat, amely ekkor mindig szorgalmasan hirdeti a Messiás eljövetelét, hogy álúton áldozatot szerezzen magának. De ő nagyon is örül annak, ha utcai jövendöléseinek teljesedése végül mégis csak elmarad és tovább várat magára, mert ebben a természeti tüneményekben gazdag országban mihamar feltűnhet ismét egy ilyen jelenség, amelyet megint a népen kihasználhat. Jeruzsálem természetesen igen helytelen ifjúsága ilyen utcai prófétának ismeri őt, s ha már túl hangos lett, útját állja és kigúnyolja, s így maga a próféta nem sokkal jobb, mint azok, akik kigúnyolják! És Én azt mondom nektek, hogy ez a sikamlós ifjúság mégis sokkal előbb követőm lesz, mint az az öreg rabbi, aki mindenkor csak azon fáradozik, hogy bele jövendöljön a saját zsebébe, maga pedig alapjában véve semmit sem hisz. De most hagyjátok ezt a dolgot, mert a jelenség további lefolyása még sokkal nagyobb zajt fog előidézni. 10. Nem halljátok a templom harangjait?” Mondják mindnyájan: „Igen, igen, nagyon jól halljuk!” Mondom Én: „Ez azt jelenti, hogy a templomosok is felébredtek már és nem tudják, hogy a jelenséget mire magyarázzák. Harsonáikkal azért hívják össze a templomon kívül lakó farizeusokat és írástudókat, hogy azonnal összeüljenek és megvitassák, hogy mit tegyenek. És hogy a jelenségek a népnek természetesen igen nagy áldozat ellenében hogyan magyarázzák - 62 -


VII. kötet

63

meg. Hagyjuk, hogy rövid tanácsot tartsanak, és amikor a népnek, amely már a templom köré sereglett, kihirdetik a magyarázatot, akkor Én ezt a jelenséget azonnal meg fogom változtatni, s a templom ismét tanácsot fog tartani és hazudozni fog a népnek. S az egész tünemény magyarázatát majd annak végén röviden el fogom nektek mondani. De most nézzetek le, hogy az ostoba és vak nép hogy körülözönli a templomot! Egy negyedóra múlva a jelenség egészen más formát fog ölteni, s majd akkor látjátok meg a nagyobb felfordulást. Most pedig pihenjünk egy negyedóráig.”

45. Fejezet:

A római jó megjegyzése a zsidókról. A templomosok magyarázata a népnek. A megváltozott tünemény és a farizeusok zavara. A nép beszéde azokhoz. A főnök megnyugtató válasza. Nikodémus jó beszéde a templom tanácsában.

1. Mondja a mellettem álló római: „Óh ennek a sok népnek ez a felfoghatatlan vaksága! Hogy rohannak a bolondok, és ezek akarnak felvilágosodott zsidók, hogy úgy mondjam: Isten népe lenni! És mi vak pogányok az élet és a világosság ősforrásánál az örök ős igazság forrásánál állunk. Valóban különös! Mi utolsók – és mondjon bárki, amit akar – most az elsők vagyunk, és ezek az Ábrahám gyermekei itt lent disznók módjára fetrengenek a pocsolyában! Ez, óh én Uram nekünk pogányoknak egy soha fel sem fogható kegyelem, amelyet soha még a legcsekélyebb mértékben sem érdemeltünk meg, nos igazán kíváncsi vagyok ennek az érdekes dolognak a további lefolyására, és hogy mi fog ennek a végén kisülni, azt bizonyára Te fogod tudni, óh Uram a legjobban!” 2. Mondom Én: „óh a dolog nem fog rosszul kisülni! Valóban Itt van az ideje, hogy ezeket a világkalmárokat nagyon érezhető úton és módon zavarba hozni, ami által ismét sokat fognak veszíteni a jobb népnél. Tanácsukat most a lehető legrövidebben tartották meg, s a jelenséget úgy magyarázzák, hogy a tíz oszlop a templomhoz még hű maradt Izrael tíz nemzetségét jelenti, s a két nemzetség eldobatott, amelyekből a szamaritánusok és a galileaiak származtak, s minden zsidó egy egész esztendőre beszennyezi magát, ha ezt a két elvetemült nemzetséget hangosan meri megnevezni! A nép erre ökleivel üti mellét és esküdözik, hogy ezt a két nemzetséget soha sem nevezi többé a nevén! De most jól vigyázzatok, mert a két oszlop mellé fog felszállani még kettő, s akkor nézzétek meg ezt a nagy felfordulást! Az óra itt van tehát, menjen végbe a változás!” 3. Most mindnyájan feszülten figyeltek, s ugyanabban az időben Kelet felől a legnagyobb pompában feltűnt még két oszlop, de ez a kettő tízszerte jobban ragyogott, mint az előbbi tíz együttvéve, s az egyik az előbbi tíznek a jobboldalán, a másik a baloldalán állott, s erős fényüket még Európa felé is észrevették, 400 mérföld távolságban. De most már magán kívül is volt a nép, és még inkább nagyobb bajban voltak a templomosok. A templom párkányzatán a harsonák hatalmas erővel szólaltak meg ismét, hogy még több templomost, tanácsnokot ébresszenek fel, habár az első harsonahívásnál a Jeruzsálemben lakó papok már az első tanácsban jelen voltak. Nem jött ugyan újabb tanácstag, de mégis összeültek még egy tanácskozásra. De a templomtanács az utoljára feltűnt ragyogó világosságú oszloppal nem tudott sehogyan sem zöldágra vergődni, mert az első tíz megmagyarázásával máris szégyenteljesen felsült. 4. A sokaság pedig így kiáltozott: „Ez az a két nemzetség, amelyről azt mondottátok, hogy el vannak vetve, és ha nem így van, akkor magyarázzátok meg másképpen, vagy visszaköveteljük a nektek hozott áldozatot, mert különben megostromlunk benneteket!” Erre a templomosokat rémület szállta meg. Ez a dolog egészen rövid ideig tartott, akkor egyikük előállt egy igen ostoba kifogással, amely fölött a nép között kitört a nevetés, s egy vaskos zsidó hangosan így szólt a farizeusokhoz: „Ha ti a mi nagy bajunkban, rémületünkben nem vagytok képesek kielégítő felvilágosítást adni, akkor nincs szükségünk rátok, ha az égen nem tűnnek fel ilyen szívet nyugtalanító és rémületet keltő jelek! Ha ti nem tudtok most vigasztalást adni nekünk, miért - 63 -


VII. kötet

64

vagytok akkor? Ti nem tudtok egyebet, mint tizedeket és nagy áldozatokat követelni, azokat elnyelni és elpazarolni, és bölcs embereket kövekkel tudtok kiűzni a templomból, akik az igazságot megmondják a szemetekbe, s akik betegeket csodálatos módon gyógyítanak. De most, amikor az Isten minden kétséget kizáró ítélete borzalmas világossággal ragyog felénk, olyan némák vagytok, mint a hal, és nem mertek egy szót sem szólni? Óh –menjetek ki ahhoz a tizenkét borzalmas oszlophoz, amelyek az utolsó ítélet napjának fényét fenyegetően terjesztik ki az egész nép fölött, és nemsokára legborzalmasabb tűzviharral söpör el mindent, ami él ezen a Földön és dobjátok meg magatokat átkozott köveitekkel, és öntsétek le az átok vizével, s majd meglátjuk, hogy a tizenkét borzalmas tűzoszlop alázatosan meg fog-e hajolni a ti papi hatalmatok előtt! Óh ti nyomorult, gőgös kegyetlen képmutatók és népámítók! Most mutassátok meg, hogy Istennek igaz szolgái vagytok, mert különben mi a nép, meg fogunk bosszulni minden méltatlanságot, amelyet tőletek el kellett tűrnünk!” 5. Ekkor föllép egy főnök és így szól: „Te népszónok, légy türelemmel! A főpap már megszaggatott ruhában imádkozik a szentélyben, és ha szükség lesz rá, mi is társulunk hozzá, s akkor majd minden jóra fordul. Nem kell mindig mindjárt kétségbeesnetek, ha Jehova bennünket meg is látogat egy csapással, amelyet valószínűleg meg is érdemeltünk. Ahelyett, hogy ti bennünket, papokat mindenféle szidalommal és fenyegetéssel illettek, imádkozzatok Istenhez, hogy kegyelmet adjon nekünk! Ez jobb lesz, mint a ti viselkedésetek velünk szemben, mert bajban minden ember eredményesen imádkozhat Istenhez!” 6. Ez a beszéd egy kissé lecsendesítette a népet, s imádkozni kezdett. A papok eközben bölcs módon visszavonultak és egymás között tanácsot ültek a fölött, hogy mi is lehet ez a különös jelenség. De nem tudtak semmi sem határozni, s így csak nőtt bennük a rémület. Ez sajátságos ellentétben volt azok között, akik Velem voltak a hegyen, s a templomosok között és a hozzájuk menekült sokaság között. Az enyéim telve voltak a fényoszlopok nagyszerű látványa fölött örömteli elragadtatással, a templomban pedig a legnagyobb rémület uralkodott. 7. A templomi tanácsban részt vett az ismert Nikodémus is, akinek szintén kikérték véleményét. Ő pedig azt mondta: „Ti sohasem adtatok az én tanácsomra, mert már többször megvádoltatok azzal, hogy titokban a galileaival tartok, s ezért ennél a soha sem látott alkalomnál is fölöslegesnek tartom a tanácsomat. Mert ha Jehova jól megérdemelt módon egy nagy büntetést, vagy a teljes bukást határozta el számunkra, akkor az ellen semmiféle emberi tanács nem tehet semmit. S akkor a mi semmitmondó hivatalunk is örök időkre befejeződött! De ha a próféta a tizenkét borzalmas tűzoszlopot figyelmeztető jel gyanánt igaz bűnbánatért állította oda, akkor kellő időben meg fogjuk tudni, hogy Isten milyen vezeklést és milyen áldozatot fog kívánni tőlünk. Mert mégis csak gondoljátok meg! Zakariást megöltétek, aki láthatólag próféta volt, azután a Jordán melletti prédikátornak – a ti közvetítésetek által –börtönbe kellett jutnia, és Heródes által lefejeztetnie! S ha ti Jehova szellemével teljes férfiakkal tovább is így akartok eljárni, akkor a mi biztos bukásunk megóvására Istentől nem várhattok tanácsot és tőlem még kevésbé, habár a templom legvénebbjei közé tartozom!” 8. Mondja a főpap, aki a tanácsban elnökölt: „Ki bizonyíthatja azt be nekünk, hogy az általad említett férfiak Istentől valók voltak?” Mondja Nikodémus: „Éppen úgy, mint te most, kérdezősködtek azoknak az igaz prófétáknak idejében a főpapok a főtanácsban és a szomorú befejezés mindig oda irányult, hogy az utólagosan megismert igaz prófétákat, legnagyobb részt megkövezték, vagy megfojtották! És amiképpen akkor volt, ugyanúgy, sőt még sokkal rosszabbul van most, amit legnagyobb sajnálatomra nyíltan be kell vallanom, de mivel sajnos így van, tehát az Úr türelme valószínűleg megszűnt felettünk, amit 12 rémes oszlop nagyon is szemmel láthatólag igazol. És ez ellen valószínűleg semmiféle emberi tanács nem fog használni! Nézzétek hogyan nagyobbodnak és sűrűsödnek, ami azért van, mert folyton közelebb és közelebb jönnek! Óh milyen borzalmas nappal az éjszakában! Alig vagyunk még az éjszaka ötödik órájában, és olyan világosság van, mint a legfényesebb nappalon! Azért elhagylak most benneteket, visszavonulok a házamba az enyéimhez, hogy minden erőmmel vigasztaljam őket!"”A nagytanács vissza akarta tartani, de Nikodémus így szólt: "„ha valamiben segítségetekre lehetnék, akkor maradnék. De - 64 -


VII. kötet

65

mivel olyan kevéssé segíthetek rajtatok, mint ti rajtam, tehát megyek, s inkább otthon halok meg, mint itt ezek között a többször megszentelt falak között! 46. Fejezet:

Nikodémus felmegy az Olajfák hegyére barátjához, Lázárhoz. Nikodémus és az őrszem. Nikodémus és Lázár az éjszaka élményéről. Lázár isteni bizalomra int.

1. Ezután otthagyta a tanácsülést s a nép miatt, amely ismét háborogni kezdett, titkos úton igyekezett hazajutni. De amikor közelébe ért, ott is nagy sokaságot talált, amely tőle akart szorongattatásában tanácsot kérni. Amikor ezt meglátta így okoskodott: „Ha én most hazamegyek, a nép meg fog ostromolni, én pedig erre a tüneményre nézve a legjobb akaratom mellett sem tudok kielégítő felvilágosítást adni. De már tudom, hogy mit fogok tenni. Fölmegyek az Olajfák hegyére Lázárhoz, s vele fogok erről a jelenségről beszélni; ő mindig Isten szíve szerint való férfiú volt, ha a templommal némelykor perben is állt, bizonyára többet fog tudni, mint én és az egész templom!” S ahogy gondolta úgy is tett. 2. S amikor a nagy nyitott kertkapuhoz ért, az őrszem ott azt kérdezte tőle, hogy mit keres itt? És ő így felelt: „Fontos beszédem van a házban Lázárral, engedj be hozzá!” Az őrszem megkérdezte a nevét, és amikor azt megtudta, bebocsátotta Nikodémust. Mert mindenki előtt jó hírben állt. Az őrszem előbb megkérdezte tőle, hogy nem mondhatná-e meg neki, hogy ezek a csodálatos tünemények mit jelentenek? És Nikodémus barátságosan így szólt az őrszemhez: „Kedves barátom, éppen azért akarok fölmenni Lázárhoz a hegyre, mert tudom, hogy az ünnep és a vásár alkalmával ő mindig ezen a hegyen lakik a vendégfogadójában. Ő ezekben a dolgokban nagyon jártas, és bizonyára a lehető legjobb felvilágosítást tudja adni. De annyit mondhatok neked, mint Jeruzsálem egyik véne, hogy ez a rendkívüli jelenség a jók számára jót és a rosszak számára rosszat jelent, mert ez már nem a természet közönséges megszokott játéka. Tehát ha jó vagy, akkor velem együtt ne legyenek aggodalmaid, mert kettőnket semmi baj nem fog érni!” Ezt nagyon szépen megköszönte a félénkké lett őrszem, és ami után Nikodémusunk sietős lépésekkel igyekezett fel a hegyre. Amikor felérkezett, nem kevésbé csodálkozott, amikor egy olyan nagy, egészen vidám hangulatú embertömeget talált, akik az innen nagyszerűen kivehető tüneményt megcsodálták, s annak pompáját boldog arccal szemlélték. 3. Én azonban így szóltam Lázárhoz: „hallod-e Lázár testvér! A legvénebb, Nikodémus erős félelemtől űzve idejött hozzád, hogy veled beszéljen arról, hogy mit jelentsen ez a tünemény. Menj és fogadd őt, s Én majd a nyelvedre helyezem azt, amit egyelőre mondani fogsz neki. S most menj, de mindjárt ne mondd meg neki, hogy Én itt vagyok! Lázár szívéből örült, mert Nikodémust mindig, mint egyetlen barátját nagyon szerette. Azonnal elé sietett, s megtette mindazt, amit Én tanácsoltam neki. 4. Amikor a mi Nikodémusunk Lázárt a szokatlan nappali fénynél több lépés távolságról felismerte, már messziről üdvözölte és így szólt: „Testvér bocsáss meg nekem, hogy ilyen késő éjszaka kereslek fel! Csak meg kell nézned keleten azt a 12 tűzoszlopot, s könnyen ki fogod találni, hogy tulajdonképpen mi vezetett fel hozzád. Én azt mondom neked: az egész város, az egész templom magánkívül van! Nem csoda, mert ez olyan valami, ami tudtunkkal még sohasem létezett! A városban a zsidók és a pogányok össze-vissza szaladgálnak, a bátrabb ifjúság tréfát űz, s az egész tüneményt az esszeusokra fogja. S eközben egy öreg rabbi azt kiáltozza útonútfélen: „a Messiás fog jönni!” De ez nem nyugtatja meg az embereket. A pogányok egy Istenháborútól tartanak, s a szűkszívű zsidók, vagy a megígért Messiás megérkezését látják, vagy Dániel utolsó ítélete van szemeik előtt! A papok tanácstalanok, a nép kérdéseire nem tudnak egy megnyugtató szót sem mondani! A nép a templomban bosszús, s a papságot hallatlan módon gúnyolja, s így olyan felfordulás van a városban, amilyet még sohasem láttam. Én is csaknem egy óráig ültem a tanácsban, s minden oldalról faggattak, de ki képes egy ilyen hallatlan jelenségnél valakinek bölcs tanácsot adni? Én a magam részéről meglehetősen rájuk olvastam, de - 65 -


VII. kötet

66

ennek nem volt semmi eredménye! Mit tehet az ember egyebet? Az állatok ártatlan ösztönük szerint élnek, de a papoknak a templomban – én mondom azt neked – nincsen sem ösztönük, de még sokkal kevésbé értelmük! S így ezekkel a fél-emberekkel, vagy teljesen embertelen lényekkel semmire sem lehet menni! Így jöttem tehát ezzel a rendkívüli alkalommal fel hozzád, mert lent a városban, valamint a templomban magunkfajta nem is létezhet. Ha volna kevés időd, beszélhetnél valamit életedről, ami részemre annál kívánatosabb volna, mert az én szívem is tele van szorongó érzésekkel. Mondd nyíltan, amikor Perzsiában és Arábiában utaztál, nem láttál soha ehhez hasonló tüneményeket? És ha láttál ilyet, milyen következményei voltak, vagy azokat egyidejűleg milyen események kísérték:” 5. Mondja Lázár: „Emiatt a valóban gyönyörű és rendkívül pompás fényjelenség miatt sose legyenek aggodalmaid, mert nem jelez ez semmi rossz következményt, legalábbis nekünk, jobb embereknek, akik régi szilárd hittel hiszünk Istenben, és iránta való hűségünket megőriztük szívünkben, s akik lehetőség szerint követtük törvényeit. Akik Tőle elpártoltak, azoknak jó figyelmeztetésül szolgál, s arra inti őket, hogy az örök Jehova még él és hatalma van arra, hogy a bűnösöket megfenyítse úgy és akkor, amikor akarja! Ha te ezt a jelenséget ebből a szempontból tekinted, akkor nem foghat el szorongó érzés. Nézd ott azt a néhány száz embert! Ők ezt a jelenséget mind ebből a szempontból szemlélik, egészen nyugodtak, telve vannak bátorsággal, s így neked, s a te Isten és ember előtt kipróbált igazságosságoddal csak nem fogsz okot találni arra, hogy ettől a tüneménytől félj? Igazam van, nincs?” 6. Mondja Nikodémus: „Igen, igen, nagyon helyesen és jól válaszoltál, és nyájas szavaiddal nagyon felüdítetted szívemet, amiért egész lelkemből hálás vagyok neked. De még arról semmit sem mondtál, hogy Perzsiában és Arábiában való utazásaid alkalmával nem láttál soha ehhez hasonlót?” Mondja Lázár: „Sem Perzsiában, sem Arábiában nem láttam soha ilyen jelenségeket, más igen különös jelenséget sokat láttam nappal és éjszaka is, amelyek az embert, ha először látja megdöbbentik, de mivel bizonyos időkben ismétlődnek, tehát a bennszülöttekre semmi hatással nincsenek. De ez a jelenség még a legbátrabb arabokat is megrémítené, mert ehhez hasonlót ezen a Földön soha még senki nem látott, kivéve egy prófétát prófétikus elragadtatásában, amit még mai napig elmondanak az öreg Kenán atyáról, Hénochról, Mózesről, Illésről és Dánielről. De testi szemmel ilyen jelenséget ember még soha nem látott. De én úgy érzem, hogy ez a jelenség nem lesz mindig egyforma, hanem alakját többször változtatni fogja!” Mondja Nikodémus: „Komolyan gondolod?” Mondja Lázár: „Mindenesetre! A tizenkét fényoszlop, ha lassan nagyobbodnak is, végig nem fognak ebben a formájukban maradni.” Mondja Nikodémus: „Óh, akkor még nagyobb lesz a felfordulás a városban és az egész környéken! Mit fog a te két testvéred otthon csinálni? Tönkre mennek a nagy ijedségtől, úgy, mint az én családom is!” 7. Mondja Lázár: „óh inkább mással törődj, erről az Úr már gondoskodott. Mert Ő nem engedi az övéit elpusztulni, bármi is jöjjön erre a Földre, mert az Úrnak hatalma van az ilyen jelenségek fölött is. Létrehozza őket, megváltoztatja, majd újból elmúlnak s ezt mindig a Föld emberei üdvössége javára teszi. Tehát ne legyenek aggodalmaid, mert Isten akarata őrködik mindnyájunk fölött!” 47. Fejezet:

Nikodémus aggodalmait az ilyen természeti jelenségekkel szemben rossz tapasztalatai indokolják. A fényjelenség alakját változtatja. Nikodémus sejti, hogy azt egy intelligens akarat irányítja, sőt a valóságot sejti. Lázár érinti a Jézusban hívő Nikodémus félelmét a világ előtt. Nikodémus védekezése és csodálkozása, hogy a Megváltó olyan nagy befogadást talál a rómaiaknál. A megváltozott fényjelenség.

1. Mondja Nikodémus: „Teljesen igazad van testvérem, aki Istenben bízik, azt semmi baj nem érheti, habár Istentől gyakran éri az embert olyasmi, amelyet mint az isteni gondviselésből - 66 -


VII. kötet

67

eredőt, a mi értelmünkkel nem vesszük észre! Velem is történt néhányszor ilyesmi, s azért vagyok az ilyen nagy tüneményekkel szemben olyan, mint egy gyermek, aki azért fél a tűztől, mert egyszer már megétette az ujját. Így jártam én is, sőt többször, egyszer egy villám ért, amely egészen elkábított, amely hosszú időre igen nagy fájdalmakat hagyott vissza tagjaimban! Egy alkalommal egy forgószél ragadott meg, s két ember magasságnyira felemelt a levegőbe, s azután nem valami gyöngéden tett vissza ismét a földre! Azután két esetben a vihar utolért a galileai tengeren és öt órán keresztülhajtott ide-oda élet és halál között, s újból egy más esetben az én egyébként szelíd és jól idomított öszvérem megvadult, rohanni kezdett mindaddig, amíg fáradtan össze nem roskadt és egyik lábamat összezúzta. S ennek is egy hatalmas villámlás és mennydörgés volt az oka! 2. És lásd, ilyen és még több baleset ért engem, csupán természeti jelenségek által, így érthető, hogy megijedek, ha ilyen különös tüneményt látok. Az ilyen balesetek alkalmával földi életemet nem vesztettem el ugyan, ami hasonló alkalmakkor sok emberrel megtörtént, de mindig telve vagyok félelemmel, hogyha a Föld természetében Isten jóváhagyásával olyan jelenségek tűnnek fel, amelyeket nem egyeztethettünk össze emberi erőinkkel, s ugyanez az eset áll fenn most is, amikor ott keleten az a 12 óriási tűz és fényes oszlop az egész földgömbön mindent elpusztítani látszanak! Én hiszek Istenben és tökéletesen megbízom, hogy minden nagy szerencsétlenségtől meg fog oltalmazni bennünket, de ott, ahol a fenyegetőbbnek látszó oszlopok éppen a földet érintik, nem szeretnék lenni! Mert ott bizonyára nagyon tűzviharos lehet a levegő!” 3. Mondja Lázárunk Én általam: „Még az Eufrátesz környékén sem lesz senkinek baja az oszlopok által, amiről meg lehetsz győződve, s ezért egyáltalában nincs okod félni! Nézd most a középső tíz oszlop közeledik egymáshoz, csak a két külső marad még mozdulatlanul! Lásd, ez már egy változás. És most kettő és kettő egészen egymáshoz ér, s úgy egybeolvadnak, hogy most már öt nagy középső oszlopot látunk anélkül, hogy a fény erősödne, vagy csökkenne, lásd ez is egy változás, és a külső két oszlop még mindig nem mozdul.” 4. Mondja Nikodémus: „Én úgy veszem észre, hogy ezt a sajátságos változást egy gondolkodó lény vezeti, mert különben az ilyen jelenségek lomhán és tervszerűtlen összevisszaságban találkoznának, majd egybeolvadnának, majd szétfolynának, vagy egészen eltűnnének. Nézzük csak a felhők ügyetlen tervszerűtlenségét a viharoknál, és a tervszerűtlenül cikázó villámokat! De e mögött a nagyszerű jelenség mögött mindenesetre egy igen okosan gondolkodó lény kell, hogy elrejtve legyen úgy, hogy csakhamar arra gondolhat az ember, hogy ez csak az esszeusoknak lehet egy újabb varázslata, mert azon a vidéken vannak biztosan új birtokaik? Mert ezek az emberek varázslataikat egy pontra összpontosítják, s igen találékonyak az ilyen rendkívüli dolgokban! Nézz csak oda, most az 5 oszlop egyesült! Mozdulatuk gyors, s íme már egybe is olvadtak. Óh, ez a templomosokat és a népet valósággal kétségbe fogja ejteni, a gyengéket őrületbe fogja kergetni!"” 5. Mondja Lázár: „Most kevésbé, mint az imént, mert most már ezt a dolgot sokan az indiai mágusok utolsó idejének tekintik, mert a jelenség változása igen tervszerűnek és szabályszerűnek látszik előttük!” 6. Mondja Nikodémus: „De minek tartod te ezt a valóban igen sajátságos jelenséget? Mert ha bár mágusok is elő tudnák idézni, de óriási pompájuk miatt inkább eredhet Jehova akaratából, vagy legalább jóváhagyásából, hogy azzal nekünk zsidóknak egy eljövendő ítéletet, vagy Istennek valamely elrejtett tervét jelentse be, amit Isten velünk megtenni szándékozik. De tudode, hogy ki lehet e mögött a jelenség mögött?” Mondja Lázár: „Kire gondolsz?” Mondja Nikodémus: „A csodálatos názáreti Megváltóra! Ő most az ünnepen úgy hiszem kétszer volt a templomban, amikor a farizeusoknak úgy a szemükbe vágta az igazságot, hogy azok meg akarták kövezni. Erre Ő bizonyára továbbutazott, s nem lehet messze attól a helytől, ahol ez a tünemény felszállt. Nekem ezúttal sajnos nem volt alkalmam arra, hogy Őt ismét titkon felkerestem volna, mert tudod, hogy a templomnak mi a szándéka! De ez nem tesz semmit, mert köztünk legyen mondva, én hiszek Benne és az Ő küldetésében, mert ha nem Ő a Messiás, akkor ezen túl még egy nem jön ebbe a világba! De ezt jól értsd meg, csak négyszemközt mondhatom meg neked, - 67 -


VII. kötet

68

mert jól tudom, hogy te is az én véleményemen leszel, mint sokan a nép közül. De ezt nem lehet Jeruzsálemben nagyon hangoztatni! Tehát barátom az említett Megváltónak biztosan tudomása lehet erről a jelenségről. De hogy mit jelent, azt is csak Ő fogja tudni. Mit szólsz ehhez a véleményemhez?” 7. Mondja Lázár: „Igen, igen, igazad lehet. Csak azt az egyet nem tudom még megérteni, hogy te azt mondod, hogy hiszed azt, hogy a názáreti Megváltó valóban a megígért Messiás, és mégis félsz Őt, mint ilyet hangosan az egész világ előtt elismerni. Ha Ő a Messiás, akkor Mózes, Illés, Ézsaiás és más próféták előtted jól ismert mondásai szerint az. És ha kétségtelenül az, akkor mit tehet az egész világ ellene?! Nem tudja elfojtani egyetlen egy leheletével, ha ezt megunná, és ha az emberek gonoszsága türelmét túl nagy próbára tenné? És ha Ő az egész teremtés mindenható ura, és te hiszed is, hogyan félhetsz még az ostoba és vak világtól?! Lásd, ez az, amit én nem tudok kellőképpen megérteni. Hogy te első alkalomkor éjszaka kerested Őt fel, az nagyon érthető. De Ő azóta már egynéhányszor itt volt, s te sem éjjel, s még kevésbé nappal nem kerested fel Őt, és ez nem volt helyes tőled! Csak ha nem hitted volna teljesen, hogy Ő az igazi Messiás ez még menthetné félelmedet és lanyhaságodat, s az elmulasztottat még pótolhatod. Megértetted azt, amit ezzel mondottam?” 8. Mondja Nikodémus: „Testvér, tökéletesen igazad van, de mit tehet az ember, ha sajnos a templom tagja és minden igyekezete abban kerül ki, hogy a templomot úgy hangolja, hogy az emberek jogaival szemben kirívó túlkapásokba ne bocsátkozzon. S hogy ezt az ember létre tudja hozni, bizony sokszor együtt kell üvölteni a farkasokkal és okosan titokban elfordítani a nyájtól, hogy szét ne szaggassák és föl ne falják azt. És ilyen módon nem volt könnyű megszabadulnom a templomtól, hogy a Megváltóval illő módon foglalkozzak, éppen úgy, mint veled, – mint legjobban kipróbált barátommal – már csaknem két év óta nem találkozhattam a templomon kívül. Mert éppen János próféta és a názáreti Megváltó okozta a templomnak a legnagyobb aggodalmakat, úgy hogy tanításai és cselekedetei miatt hetenként tanácsot tartottak és minden eszközt megragadtak, hogy őt elnémítsák. De mindez ideig nem volt semmi eredménye, mert a nép részint nagy prófétának, részint komolyan egy új királynak, de leginkább a Messiásnak tartja, ami őszintén szólva az én véleményem is. 9. A legsajátságosabb a dologban az, hogy a rómaiak annyira pártján vannak, és tanításainak terjesztése elé semmi akadályt nem tesznek, s ez igazolja leginkább az Ő messiási mivoltát! De nem tudsz arról semmit, hogy Jeruzsálemből hová ment? Ez alkalommal nagy kedvem volna Őt felkeresni és Vele beszélgetni!” 10. Mondja Lázár: „Barátom! Nézd csak ismét a három tűzoszlopot! Most már a két szélső oszlop is megmozdult, és közeledik ahhoz az egy középső oszlophoz. Lássuk csak mi lesz belőle? Lásd, a Dél felől álló már egyesült a középső oszloppal, de amelyik Észak felől van állva maradt, s így most már csak kettőt látunk de ez a kettő oly erősen fénylik, mint az előbbi tizenkettő, mert fényük erősebb és fényesebb lett. Nem tudom elképzelni, hogy fényes nappal világosabb lehetne-e csak az égboltozat sötétebb, s itt-ott Dél felé még látható egy-egy nagy csillag. És most nézz le a városba, hogy össze-vissza rohannak az emberek, még a házak tetején is állnak és úgy merednek a tünemény felé! De most már az Észak felőli oszlop is közeledik a középső oszlophoz és egyesül vele! Most már csak egy oszloppal van dolgunk!” Mondja Nikodémus: „Ez valóban emlékezetes lesz! Vajon mi fog még történni?”

- 68 -


VII. kötet

69

A fényoszlop eltűnése. Nikodémus elmélkedései erről a jelenségről. Lázár rámutat a megszabadításra és egy megszabadítóra. Nikodémus megijed Jézustól. Az ő alázatos beismerése. Az Úr társalgása Nikodémussal. Magyarázat erről a jelenségről.

1. Alig mondotta ki Nikodémus ezt a kérdést, az egy oszlop is emelkedni kezdett, mindig feljebb és feljebb, mindaddig és olyan gyorsan, hogy egyszerre csak teljesen eltűnt, és ismét nagy sötétség volt az egész Földön! És Nikodémus azt mondta: „Most már vége van, mi volt tehát ez a tünemény és mi volt a jelentősége? Hogy ez az Istentől jóváhagyott dolog volt, az teljesen világos, mert semmiféle földi hatalom nem lett volna képes azt az égboltozat magasságaiba felhúzni. Óh te emberi bölcsesség, milyen meztelenül állsz itt oly mozdulatlanul, tanácstalanul, gyámolatlanul, mint egy újszülött gyermek! Lázár barátom! Mit gondolsz erről a jelenségről, amely csaknem két óráig az emberek kedélyét félelemmel és ijedelemmel töltötte be? Ha isteni akaratból történt, akkor nagy dolgok állnak előttünk, és ha földi vagy levegőszellemek játéka volt, akkor sem várhatunk semmi jót, mi szegény gyenge földi emberek! Mert a nagy tüzes jelenségek után rendesen nagy földi viharok, zivatarok, földrengések, sőt háború, éhínség és pestis is szokott következni! S ezek sem vigasztaló kilátások szegény emberek számára! De mi a te véleményed?” 2. Mondja Lázár: „Én a magam részéről ugyanannyit tudok, mint te. De mi ne törődjünk ezzel. Nézd ott a sátrak mögött azt a nagy embertömeget! Ezek mind az én vendégeim és kétszáznál többen vannak a házban elhelyezve, akik ebből a jelenségből vajmi keveset láttak. De a sok ember közül, akik a sátrak túlsó felén vannak, lesznek olyanok, akik ezt a jelenséget jobban értik, mint mi ketten!” Mondja Nikodémus: „Ez meglehet, de hogyan jutok hozzájuk?” Mondja az Én benső parancsomra Lázár: „Jöjj csak velem, majd én az igazinak foglak bemutatni.” Mondja Nikodémus: „Ez nagyon helyes is lenne, csak legalább ismeretlenül maradhatnék, hogy el ne áruljanak a templomban.” Mondja Lázár: „Óh, aggódj inkább egyébért, azok az emberek, akik itt vannak, maguk is ellenségei a templomnak, mert egy jobb templomot találtak. Tehát nem kell aggódnod azoktól az emberektől, s jöjj bátran velem!” Csak ekkor határozta el magát Nikodémus arra, hogy Lázárral együtt Hozzánk jöjjön. 3. Amikor a közelembe ért, valósággal megijedt, mert sejtelme sem volt arról, hogy Engem itt talál. Én azonban hozzáléptem, kezet nyújtottam neki és így szóltam: „Miért ijedsz meg Tőlem, mintha kísértet volnék? Hiszen utánam akartál jönni, ha megtudtad volna Lázártól, hogy hová mentem, és most itt vagyok előtted. Nem kedvesebb ez így neked?” Mondja Nikodémus: „óh Uram, mindenesetre! De Te Isten szentje, én pedig egy vén templomi bűnös vagyok; s ez szorongó érzéssel tölti el szívemet, s alig van bátorságom, hogy Veled beszéljek.” Mondom Én: „Ha majd Én fogom a bűnt szemed elé állítani, akkor mondhatod: Uram! Bocsásd meg bűneim! De mivel nincs okom ezt tenni, tehát szabad vagy és szíved szerint beszélhetsz. Mit szólsz ehhez a jelenséghez, amelyek fölött a templomosok még mindig nem tudnak megnyugodni?” 4. Mondja Nikodémus: „Óh Uram, ez a jelenség világ kezdete óta soha nem létezett hallatlan dolog volt! De hogy mit jelent, azt Te bizonyára jobban fogod tudni, mint itt valamennyien, s ezért szeretném Tőled ezt megkérdezni, mert az imént azon a nézeten voltam, hogy ez Tőled ered, mert hiszen éppen ott is lehetnél, azon a vidéken! Mert kb. egy évvel ezelőtt – amint azt később hallottam, Cezärea-Filippi mellett a Te jelenlétedben hasonló dolog történt, s az volt tulajdonképpeni oka a város leégésének, s úgy véltem, hogy most megismétlődhetett a CezäreaFilippi-beli tünemény, ha Te azon a vidéken tartózkodsz. De itt vagy velünk Jeruzsálemben, s így nincs okunk a jelenség alatt még tovább is félnünk. De mi itt a jelenség önmagában véve? Te fogod azt Uram a legjobban tudni, amint azt már egyszer megjegyeztem, ha ezt Te is úgy akarod, kérünk, mondj el nekünk valamit felőle!” 5. Mondom Én: „Ez az égi tünemény az Én akaratom volt, s így az Én művem is, de lesz még időnk később többet beszélni róla. Most maradj még nyugodtan, mert az általad látott jelenség nem volt az utolsó abból, amit ez az éjszaka nyújtani fog, s azután a házban következni fog a - 69 -


VII. kötet

70

magyarázata is. Most pedig emeljétek fel szemeiteket, és nézzétek, hogy milyen kép fog elétek tárulni?” 49. Fejezet:

További jelek az égboltozaton: Jeruzsálem pusztulásának képe. Magyarázat erről az időről s annak lefolyásáról. Egy újabb kedves kép: az új Jeruzsálem megjelenése, s a jelentőségteljes felírat. A társaság visszatér a házba. Nikodémus beismert félelme. Az Úrtól a látottak magyarázatát kéri.

1. Amikor az összes jelenlévő szemeiket felfelé irányították, az egész mennyboltozat egyszerre izzó vörös lett, s egyszerre az izzó alapon feltűnt egész Jeruzsálem városa ellepve római katonákkal, a város kapuiból vér folyt. Majd azután a város fénylő lángokból állt, s egy füstgomoly vonult végig a távoli messze láthatáron, majd az egész láthatáron, ezután a város nem látszott többé, csak egy füstölgő romhalmaz. Utoljára ez is eltűnt, csak egy terméketlen pusztaság látszott, amelyen vad hordák telepedtek le. Azután eltűnt ez a kép is, a városból hangos rémkiáltások hallatszottak és Nikodémus úgy vélte, hogy a városban zendülés tört ki. De Én megnyugtatom őt, és azt mondom: „Az még messze van, de mostantól számítva negyven és ötven év között ebben az országban ez fog történni, és ez a város, mert nagy kegyelmének idejét nem akarta felismerni, teljesen el fog pusztulni. De most figyeljetek még oda, hogy mit fogtok látni!” 2. Erre az ígéretemre ismét mindnyájan feltekintettek az égboltozatra, s akkor a fényoszlop a magasból ismét leereszkedett a földre, de nem azon a helyen, ahol az imént a tizenkét oszlopból keletkezett, hanem egészen ellenkező irányban nyugat felé, és sokkal fényesebben ragyogott, mint az imént. Majd ismét szétoszlott, de nem tizenkét oszloppá, hanem számtalan sok részéből egy igen nagyváros keletkezett, amelynek falai tizenkét fő drágakőfajból állottak és igen különböző fényt árasztottak mindenfelé. A városnak láthatólag tizenkét kapuja volt, amelyeken a föld minden részéből idesereglett emberek jártak ki és be. 3. A város felett fönt a levegőben, mint egy rubinból és smaragdból képezve egy írás volt olvasható héber nyelven, s a szavak így hangzottak: Ez az Isten új városa, az új Jeruzsálem, amely egyszer a mennyekből száll alá az emberekhez, akik tiszta szívűek, s akik jóakaraton vannak. Abban fognak Istennel lakni és dicsőíteni az Ő nevét. – Ezt az írást és az egész jelenséget csak azok látták, akik Velem voltak a hegyen, és senki más az egész országban. 4. És amikor a jelenlévők valóságos örömujjongásban törtek ki, Engem hangosan imádni kezdtek, eltűnt az egész jelenség és Én figyelmeztettem mindnyájukat, hogy Istent szívükben és csendesen imádják és nem hangos lármázó szavakkal, mint a farizeusok, aminek Isten előtt semmi értéke nincs. Ekkor lecsendesedtek, és csendben folytatták szemlélődéseiket. 5. Kisebb szünet után így szóltam: „Itt van az éjfél, menjünk be a házba, s ott fogyaszszunk el egy kevés kenyeret és bort. S azután röviden megvilágítom ezeket a jelenségeket.” E szavak után mindenki ismét bevonult a házba, amelynek nagy étkezőterme jól meg volt világítva. 6. S amikor a teremben elhelyezkedtünk, az asztalok körül, és Lázár és Nikodémus mellettem foglaltak helyet, megfelelő mennyiségben kenyeret és bort hordtak körül, s mindenkit felszólítottam, hogy egy kis erősítést vegyenek magukhoz! És mindnyájan vettek kenyeret és bort, s jókedvűen ettek és ittak. 7. S amikor kellőképpen megerősítettük magunkat, Nikodémusunk közelebbről megnézte az asztal körül ülő vendégeket és észrevette a 7 templomost, akik a rabszolga-kereskedőkkel egy kis asztal körül ültek, s egy kissé zavartan így szólt Hozzám: „Uram! Ott igen ismerős templomi papokat látok! Hogyan kerültek ezek ide? Nem fognak bennünket elárulni? Meg lehet bízni bennük?” Mondom Én: „Barátom, akik Velem vannak, azoknak itt lent a templommal semmi közösségük sincs többé. Őket álöltözetben iderendelte ugyan a templom, hogy Engem és cselekedeteimet figyeljék, de ők felismerték az igazságot és elhagyták a templomot mindörökre. Néhány nap múlva még többekkel együtt, azokkal a magasrangú rómaiakkal ott elutaznak Rómába, s ott majd - 70 -


VII. kötet

71

gondoskodás történik róluk. Így nem kell senkitől sem tartanod, hogy elárulhatná, hogy itt vagy, emiatt tehát egészen nyugodt lehetsz!” 8. Nikodémus megköszönte ezt a felvilágosítást és még egy darab kenyeret vett, azt minden aggodalom nélkül elfogyasztotta, s azután fogta poharát, azt teljesen kiürítette. 9. Miután Nikodémus is egészen megerősödött, így szólt Hozzám: „Uram és Mesterem! Miután mindenki csendben van és Te megígérted, hogy röviden megvilágítod azokat a jelenségeket, amelyek ma oly csodálatos módon történtek, tehát kérlek, hogy ígéretedet teljesítenéd!” Mondom Én: „Azt meg is fogom tenni, de ha majd kibeszéltem magam, akkor ne kérdezzetek többé róla semmit, hanem mindenki gondolkozzon a hallottak fölött, s az több hasznára lesz, mint a sok kérdezősködés! És most hallgassatok ide!” 50. Fejezet:

Az Úr megmagyarázza a fényjelenségeket és rámutat azok mély értelmére. Nagyszerű prófétikus intelmek, amelyek részint szomorúak, részint vigasztalók. Ami Istennek lehetséges, és ami még neki is lehetetlen. Tanítás az emberek akaratszabadságáról, s a templom zsidók borzalmairól; a templom vak pártjáról.

1. Az Úr: „12 tűzoszlop keleten tényleg Izrael 12 nemzetségét ábrázolja, s az erős középtörzs Juda volt, és a két legszélső Benjámin és Lévi. A különféle események által a tizenkét törzs az utolsó egy zsidó törzzsé olvadt, és az Én vagyok, Aki azért jöttem, hogy a többi törzseket magamba, mint Juda egyedül igaz törzsébe olvasszam, hogy Bennem úgy legyenek eggyé, mint Én és az Atya a menyben teljesen egyek vagyunk, örökkön örökké! 2. Amikor láttátok a hét oszlopot, ezzel láttátok az előttetek már ismert Isten hét szellemét, s amikor három lett, akkor Benjáminban láttátok a Fiút, Léviben a Szentlelket és középen Judát, mint az Atyát! És lássátok, az Atya, Fiú és Szentlélek eggyé lett és öröktől fogva egyek voltak és mindörökké egy marad! S ez az egy Én vagyok Önmagamban, s aki az Én igémet hallgatja, és a szerint cselekszik, tesz és él, az egyé lesz Velem és Énbennem! Az Hozzám hasonlóan fog elszállni az Isten országába és Velem együtt örök élete lesz. Ez tehát az első jelenségnek teljesen igaz jelentősége. 3. Ami pedig a második jelenséget illeti, az ennek a népnek, bűn borzalmainak teljes értékét mutatta, amely fényes nappalon, amely felvirrad felettük, mégis teljes sötétségben jár, és járni akar, s azért fogja cselekedeteinek gyümölcsét aratni, mégpedig abban az időben, amelyet kint a szabadban neked barátom megjelöltem, azaz legföljebb tíz és hét évet számítunk hozzá, s akkor ennek a népnek időtlen időkig vége van. S még azt is mondom nektek, ez a Föld és a látható mennyek el fognak múlni, korhadtak és törékenyek lesznek, mint egy elhasznált ruha, de az Én szavaim beteljesedve soha nem fognak elmúlni! Mert Én vagyok az Úr! Ki akar Velem perlekedni, ki akar karddal és lándzsával jönni ellenem? Ezt is meg fogják tenni, és testem a kereszten fogja a halált megtalálni, de éppen ez fogja a mértéküket megtelíteni és bukásukat megpecsételni! Mert a vakság uralkodni akar, s meg akarja ölni Istenét! És ezt meg is fogja tenni, nem is sokára. S ez a borzalmas tett is jóváhagyatik, hogy bukásuk örök időkre annál tökéletesebb, biztosabb és elmaradhatatlanabb legyen! De ami ennek a népnek bukására fog szolgálni, ugyanaz nektek legnagyobb üdvötökre, és az örök élet legtökéletesebb elérésére fog szolgálni. 4. De ne törődjetek vele, ha ezt előre meg is mondtam nektek, mert ez a gonosz fajzat itt lent megölheti ugyan a testemet, de Azt nem, Aki Bennem él, s Aki örökké működik, teremt, és mindent kormányoz! Én azonban még a testet sem fogom a sírban hagyni, mert harmadnapon ezt a testet újból fel fogom támasztani, s az idők végezetéig fogok azokkal lenni, akik Bennem hisznek, Engem szeretnek, s akik az Én szavaimat meg fogják tartani! S ti testvéreim éppen úgy fogtok látni és beszélni Velem, mint most, amikor még át nem szellemült testben járok köztetek! - 71 -


VII. kötet

72

5. S ha ti mindezt jól meggondoljátok, akkor majd belátjátok azt is, hogy a második szomorú jelenségnek megvan a maga oka! De ne mondja közületek senki: Uram! Ezt Te a mindenhatóságoddal megváltoztathatod! Vagy: Ezt másképpen csinálhatod! Mert bizony mondom nektek, hogy Én úgyis a legvégsőt teszem meg, amit az Én örök isteni bölcsességem mutat, és ez ennek a népnek itt lent mégsem használ! Mert a saját megnevezhetetlen gonoszságában annyira megátalkodott, hogy semmiféle isteni hatalom nem segíthet már rajta. 6. Most azt gondoljátok magatokban: Hogyan lehetséges ez, hiszen Isten mindent megtehet, amit csak akar! Úgy van, valóban meg is teheti! 7. De az emberi akarat tökéletes szabadságánál Isten nem teheti meg amit akar, mert ha Isten csak a legcsekélyebb mértékben útját állná az emberi akaratnak, akkor az ember egy bábbá lenne, amelyet a fix isteni akarat zsinórjával vezetnének, s így sohasem juthatna életönállóságához! És ha önmagából nem juthat ahhoz, akkor lelke örök életének mindörökre vége van. 8. Az embernek tehát meg kell, hogy legyen a legtökéletesebb szabadakarata, amely csak külső törvények, és önkéntes engedelmesség által juthat igaz előnyeihez, s emellett az isteni mindenhatóságnak kevés, sőt tulajdonképpen semmi dolga nincs, s az embernek önállósága érdekében meg kell, hogy mindent engedjen, bármit kíván is, s így az Én legártatlanabb testem megöletését is! 9. És mivel ezek az emberek itt Jeruzsálemben az isteni törvényeket csaknem teljesen elvetették és helyettük világi érdekeiket nagyon is szolgáló törvényeiket állították fel, amelyek az Én törvényeimmel, amiket Mózes és a többi próféták által adtam az embereknek, homlokegyenest ellenkeznek, s azokat teljesen el akarják fojtani, Én pedig a most ellenük és Istennel és az emberekkel szemben tanúsított nagy igazságtanságaik ellen teszek tanúbizonyságot, tehát gyűlölnek, s meg akarnak mindenáron ölni! És ez is sikerülni fog nekik, de akkor az elkövetett gaztetteik mértéke meg is telik, s akkor az fog megtörténni ezzel a néppel, amit a második jelenségen láttatok!” 10. Mondja Nikodémus: „Uram és Mesterem! Én azon a nézeten vagyok, hogy a két jelenség a templomosokat nagyon kijózaníthatta, s azt hiszem, a jövőben őrizkedni fognak attól, hogy a jövőben valakire kezet emeljenek, mert én a templomban nagyon jól hallottam, hogy a nép mennyire szemükre vetette a papoknak, hogy Isten hogyan fog ítélkezni felettük, mert mint papok a legtöbb prófétát egészen Zakariásig és Jánosig megölték! Még a főpap is hallgatott s nem tudott a népnek semmit sem válaszolni, habár a templomnak hozott áldozatot szemtelenül visszakövetelik, ami egyébként igen nagy bűnnek számít! És mivel mindezt megfigyeltem, tehát úgy vélem, hogy nem igen fognak ezután Veled szemben, óh Uram és Mesterem különös módon gyűlölködni! Eljön az ideje annak is, hogy barátságosan fognak eljárni Veled! Azon kívül a templomban a nagy római törvényszék részéről a Jus gládii- ra vonatkozó igen szigorú figyelmeztetés jött a templom főnökéhez, amelyben mindörökre elveszik a kedvét attól, hogy valakit római törvényszék ítélete nélkül halálra ítéljenek!” 11. Mondom Én: „Ezt nem is fogják megtenni, hanem haragjukban és gyilkolási vágyukban a római bírót addig fogják gyötörni és megfizetett tanúkat olyan tömegekben fognak bérelni, hogy végeredményben a bíró kénytelen lesz megtenni azt, amit ők akarnak: A nép közül sokan hisznek Bennem és tanításaimban, de a templomnak is van egy igen nagy, habár teljesen vak pártja, és azzal mindent elérhet! És hogy a templomnak igaz pártja van, azt az a csaknem megszámlálhatatlan néptömeg igazolja, amely ünnepek alkalmával a templomba zarándokol. S ezek a nagy és emberben gazdag zarándoklatok túlontúl bizonyítják, hogy még mennyien csüggnek a templomon, és mennyi vak van még egész zsidó országban, akik azt hiszik, hogy azzal tesznek Istennek tetsző szolgálatot, ha a legnagyobb lelkiismerettel megteszik azt, amit nekik a templom fog parancsolni. S ha mindezt jól szemügyre veszed, akkor nagyon kevés kezességet fogsz találni a zsidók között az Én testi életemért!”

- 72 -


VII. kötet

73

A római Agricola igazságos felháborodása, s az Úr beszéde a borzalmak jóváhagyásának okairól, sőt amit a saját személye ellen követnek el a gonosz templomosok. Magyarázat az egyes emberek és népek vezetéséről és az emberi gonoszság által kitalált törvények jóváhagyásának céljáról. A zsidók jövője.

1. Ezt a beszédet a rómaiak is hallották és Agricola egészen felháborodva így szólt: „Uram, Aki a mennyek és világok Mestere vagy! Ha ez a fajzat itt lent valamikor ilyen tervet eszelne ki Ellened, akkor azt a Te mindenhatóságod idejekorán tudtunkra fogja adni, amire Én Pilátusnak már holnap fel fogom hívni a figyelmét!” Mondom Én: „Szeretet kedves barátom! Te már idejöveteled első napján megismerted hatalmamat, s csak egyetlen intésembe kerülne, s a leghatalmasabb angyalok egész serege rendelkezésemre állna, akik közül egy is elég volna arra, hogy az egész földet és mennyet egy pillanat alatt megsemmisítse! De Én nem azért jöttem ebbe a világba, hogy Én ítéljem és megsemmisítsem őket, hanem azért, hogy Általam a végső pusztulástól megmeneküljenek, ennélfogva az embereknek meg kell hagynom a szabadakaratát úgy, mint van, sőt még akkor is, ha saját testemet akarják megtámadni, mert ha az Atyától kapott akarathatalommal ellenük szegülők, akkor az megöli minden ember lelkét, s így a test levetése után senki sem gondolhatna az örökéletre, s még kevésbé hihetné vagy remélhetné azt! 2. Óh igen – az embereknek nem volna szükségük arra, hogy testemet megtámadják, és megkaphatnák lelkük örök életét éppen úgy, mint ahogy ti is meg fogjátok kapni, ha földi életetek végéig megmaradtok tanításaimban anélkül, hogy valaki kezet emelne Rám, mert aki egyszer tettleg bántalmazna Engem, az nem is érnél el az örök életet. 3. De ezek a világi embereknél itt lent a dolog egészen másképpen áll, mert azok mind a pokol és hazugság fejedelmének szolgái lettek, s annak zsoldjában állanak, bűnt bűnre, borzalmat borzalomra halmoznak, paráznaságot és vérfertőzés minden faját űzik, és mindenben arra törekszenek, hogy mindenkit hitsorsosukká tegyenek és mennyországot, örök életet ígérnek, de ha aztán sikerült valakit hitsorsosukká tenni, csaknem teljesen megfosztják mindenétől, hogy megvásárolja magának a mennyet és az örök életet! 4. S ha egy vak pogányt egyszer megfosztottak teljesen minden vagyonától, akkor álszenteskedő arccal azt mondják neki: „Úgy, úgy barátom! Lásd, most már a menny és az örök élet útján vagy, eddig mi helyetted működtünk közre, de most magadnak kell a törvények szerint működnöd, úgy ahogy mutattuk, mert a mi előkészítő működésünk és Istennek hozott áldozatnak semmi értéke sem volna! 5. Így rabolják ki az egyiket a másik után, s azután semmit sem tesznek érte, és ha tanácsért megy hozzájuk, akkor, ha a tanácsot nem tudja megfizetni, prédikációkra utasítják; ha valaki a tanácsot jól meg tudja fizetni, akkor kap is tanácsot, de amely nem egyéb szemenszedett hazugságnál! 6. És amiképpen ezek a menny és örökélet árusok maguk sem jutnak a mennyországba, mert maguk nem hisznek abban, és soha nem is hittek, azonképpen ők sem bocsátanak be senkit, mert az odavezető utat sötét hazugságaikkal eltorlaszolják. 7. És ha valaki ezt világosabb értelemmel meglátja és még hozzá az igazságot is kezdi kutatni, ezt azonnal, mint eretneket és Istengyalázót bélyegzik meg, s az utolsó csepp véréig üldözik, mint ahogy ugyanilyen oknál fogva ölték meg az Isten szellemével telt próféták legnagyobb részét, akiknek sírjait most csak a látszat kedvéért tisztelik, s bizonyos emléknapokon fehérre meszelik! De ők maguk is éppen olyanok, mint a fehérre meszelt sírjaik, amelyek külsőleg épületes látványt nyújtanak ugyan, de belül telve vannak undok, s dögletes bűzzel! 8. Ti most azt gondoljátok magatokban: Ha ez a fajzat már régóta ilyen volt, akkor Isten már régen kiirthatta volna őket! Igen, ezt Isten meg is tehette volna, és különféle ítéletek által részint meg is tette, sőt egy időben annyira ment, hogy a zsidó nép teljes negyven esztendeig - 73 -


VII. kötet

74

babiloni fogságba esett és Salamon templomának és Jeruzsálem városának legnagyobb része el is pusztult. 9. Akkor a nép ismét bűnbánatot tartott és visszatért Istenhez, ismét szabaddá lett és az ígéret földjére tért vissza, a várost és a templomot újból felépítette, s egy ideig teljesen rendben élt, de amikor újból elérte külső ragyogását és tekintélyét, akkor már az igazi útról ismét eltántorodott, maga csinált – de főleg a templom – törvényeket, azokat az isteni törvények helyébe állította, s a népet arra kényszerítette hogy ezeket az emberi törvényeket szigorúan kövesse, míg a papok nyíltan és fennhangon ezt tanították: Sokkal hasznosabb ezeket az új törvényeket követni, mint a régieket! És így ment ez folyton folyvást tovább, s rosszabb és istentelenebb lett, mint a bírák és királyok idejében. 10. Figyelmeztetésekben és részint komoly csapásokban sosem volt hiány, amelyek azonban nem találtak termékeny talajra. Amikor a nép a királyokkal és papokkal az élő Istenre már nem is gondolt, és tejesen beleélte magát a világ forgatagába, akkor Isten ismét prófétákat küldött és szigorúan megfenyegette, hogy egy hatalmas ellenség fog az országba jönni, s le fogja igázni a zsidókat, és foglyul ejtik a királyaikat és túszul elviszik majd a zsidók asszonyait, leányait, ökreit, teheneit, borjait, juhait, s elveszi majd aranyukat, ezüstjüket, drágaköveiket, gyöngyeiket, és mindörökre leigázza majd őket! Szóval mindent érthető beszédekben szemük elé állította, úgy amint meg fog történni, hogyha világi törvényeiktől és világiasságuktól el nem tántorodnak! De minden hiábavaló volt, és a jövendölés teljesedésbe ment: mert a rómaiak behatoltak az országba, meghódították azt, s a jövendölések szerint cselekedtek. 11. A zsidók országába ekkor igen sok világi törvény jutott, és életre-halálra követniük kellett azokat. A templom néhány jámbor papja alatt időnként ismét visszatért Istenhez, de ebben nem állapodott meg, s kb. 30 esztendő óta valóságos rablók és gyilkosok barlangjává süllyedt le, és rosszabb, mint a hajdankor, vagy e jelenkor bármely bálványtemploma! 12. És habár Én most, mint az Úr testet öltve Magam a legnyilvánvalóbb jelek kíséretében a népnek és templom zsidóknak tanítom az igazságot, ez mégsem használ, és a farizeusok csalásaikat és hazugságaikat még sokkal nagyobb mértékben űzik, mint bármikor, és szüntelenül azon tanácskoznak, hogy hogyan irthatnának ki Engem a világból. S még az is megengedtetik majd, hogy azt is végrehajtsák rajtam, hogy borzalmuknak mértéke megteljék! S akkor következik be a nektek megmutatott második ítélet, s ezzel minden megszűnik, de a nép szétszóródik, mint a polyva az egész világban! És nevük, amely oly dicsőségteljes volt az egész világ előtt, megvetett lesz és a világ gúnyául fog szolgálni. 13. Ha ők ezt a nagy kegyelemidőt felismerték volna, akkor az egész végtelengében ők lettek volna az első nép, és az is maradt volna! De mivel az időknek ezt a nagy idejét nem akarják felismerni, tehát a nagy ítélet után lassan a Föld utolsó népévé fog válni. A Föld mindenféle népei között elszórva, a madarakhoz hasonlóan mindenféle üldöztetés között lesznek kénytelenek kenyerüket megkeresni, és mindenütt alá lesznek rendelve! 14. De, majd ha a későbbi időkben, hegymagasságú mammont fognak összeharácsolni, de a Földön országot, birodalmat, vagy királyságot soha nem lesznek képesek megvásárolni. S így maradjanak az Én jövendőmondásom bizonyságaképpen a Föld időinek végezetéig!” 52. Fejezet:

Tévtanok az isteni rendeltetésről, amely a pokol szüleménye; rendeltetéseket az emberek maguk találják ki, és Isten azokat jóváhagyja. Az ember benső lényéről és akaratszabadságáról példákkal. Tanítások az emberi lélek vezetéséről. A zsidók végcélja.

1. Az Úr: „De ne gondoljátok, hogy ez olyasmi, amit bizonyosan vak világbölcsek rendeltetésnek neveznek, és mintha Isten minden embernek előre elhatározva volna, hogy hosszabb, vagy rövidebb földi élete alatt mi vár rá! Ilyet gondolni, vagy hinni a lélek halálát okozhatja, - 74 -


VII. kötet

75

mert ez olyan tévtan, ami titkon csak a pokolból származott, mert az azokkal az életelvekkel, amelyeket Isten az emberekkel szemben gondolt el, legnagyobb ellentétben állnak! Az emberek saját szabadakaratuk fonáksága által csinálnak maguknak rendeltetéseket. S mert nem akarják magukban a hét szellemet felébreszteni, s az által nem juthatnak igazi benső és elmúlhatatlan életkincsük szemléletére, ezáltal jutnak tévutakra és szeretnék egyben a világ világosságában az élet benső világosságát felkeresni, s a szerint szeretnének élni és cselekedni. 2. De ha egy emberi lélek saját maga által megteremtett világi képzelgéseinek legsűrűbb éjszakájában él, akkor benső akaratszabadságuk meghagyása mellett a mennyeknek minden angyala sem képes nekik más irányt adni, s akkor senki sem mondhatja: lássátok, így volt ez elrendelve! Mindenesetre rendeltetés volt, de az nem Istentől származott, hanem magától az embertől! 3. Isten csak megengedte, éspedig az ember tökéletes szabadakaratának következményeképpen. És ami egy emberre vonatkozik, ugyanaz vonatkozik egy egész népre: Ő tehát saját időleges és örök sorsának önteremtője, és az is marad! 4. Így nagyon téves volna azt hinni, hogy Isten öröktől fogva úgy rendelte el, hogy mindannak, amit Én most ezekkel a jelenségekkel mutattam, és a számmal megjövendöltem, így kell bekövetkeznie! Óh egyáltalában nem! És mégis, így fog megtörténni, mert az emberek akarják így, mert legnagyobb részük a pokol sötétségében van, és abban igen jól érzi magát, és meg is átalkodik benne, sőt még hatalmas hívásomra sem akarja a halálnak ezt az éjszakáját elhagyni! 5. Mert annál többet, amit Én magam teszek most, amit tettem, amit tenni fogok, az emberi akaratszabadságának teljes meghagyása mellett nem lehet tenni, és akinek nem nyílnak fel a szemei, s aki ezektől meg nem tér, annak vakságát és szívének vaskonokságát semmi eszközzel nem lehet meggyógyítani, úgy hogy arról mindenki azt mondhatja: hogy az igaz, jó és szelíd, s így az ítéletnek be kell következnie, s mint utolsó eszköz működésbe kell lépnie! De hogy ez az ítélet kitörjön, ahhoz először az azt előidéző mértéknek meg kell telni, ami ennél a népnél – amint mondottam – hamar be fog következni! S így aggódó módon ne sokat gondolkozzatok felette, mert nem Én, hanem a megtérni nem akaró emberek akarják így!” 6. Mondja most Nikodémus: „De Uram és Mesterem! Akkor az embereknek igazán igen rossz kilátásaik vannak! Ha az ilyen emberek ostoba akaratán és makacsságán még Isten sem segíthet, ki segítsen akkor rajta?” 7. Mondom Én: „Barátom! Te még igen sok földi dolgot nem értesz, amit látsz, és amit érintesz, hogyan akarsz tehát akkor tiszta szellemi dolgokat megérteni, és felfogni, amelyeket nem látsz, és nem érzel? Én már azt mondottam, hogy Isten az emberek benső szellemi fejlődésük érdekében mindenhatóságával vezetve és irányítva, az Ő örök isteni rendjén keresztül nem lehet behatással, mert ha Isten ezt tenné, akkor az ember önmagában egy holt gép lenne, és soha nem juthatna szabad életönállóságához. 8. Hozd ide elém a leggonoszabb gyilkost, és Én egy pillanat alatt a világosság angyalává fogom őt átváltoztatni. De aközben az Ő egyénisége teljesen holt lesz! S amikor az Én mindenható akaratom szellemét visszavonom tőle, akkor az egyénisége ismét tevékenykedni kezd, s a régi gyilkos fog előtted állni! Mert az ő szeretete a rablás és a gyilkosság vágya, s így az az ő élete is. S ha ezt elveszik tőle, akkor halott és egyáltalában megszűnt létezni! 9. Egy ilyen embert azért meg lehet javítani, mégpedig azzal a rendkívül rossz állapottal, amelyben saját gonosz szeretete által jutott, mert az emberi lélek csak akkor kezd szerencsétlen állapotának okáról gondoskodni, ha már az önmaga által készített súlyos ítéletben van, és ha az emberi lélek az okot fel kezdi ismerni, egyben annak vágyát is érzi, hogy rossz állapotától megszabaduljon, s az utakon és eszközökön fogja törni az eszét, hogy súlyos ítéletétől hogy menekülhetne meg. 10. És ha a lélekben már felébredt a vágy és akarat, akkor már alkalmas is arra, hogy befogadja azt a világosságot, amit mindenféle alkalmas eszköz által felülről nyújtanak neki. 11. Ha a lélek megragadja a neki kínált eszközöket, akkor gonosz szeretete önmagából jóvá kezd alakulni, s mindegyre nagyobb lesz a világosság benne, és fokról- fokra magasabb élet- 75 -


VII. kötet

76

tökéletességbe megy át, és ez csak egy igen súlyos ítélet jóváhagyása mellett lehetséges; s ennélfogva a zsidók fölött is, ha majd borzalmaik mértéke megtelik, bekövetkezik egy súlyos ítélet úgy itt, mint a túlvilágon, s az majd megalázza őket időtlen időkig, mert soha sem jutnak többé oda, hogy egy népet uraljanak.” 53. Fejezet:

Nikodémus kérdése, hogy miért van ez? Az Úr a jó és a rossz mérték beteléséről. Az emberi lélek ördögi fokig való bukásáról. Természeti példák a tűz, stb. Minden anyag törvényben van, csak a szellem szabad, Jézus bizonysága önmagáról.

1. Mondja Nikodémus: „Uram és Mesterem! Miért kell, hogy a népre bekövetkezzen az ítélet, ha azt a bizonyos mértékét a bűnnek mindenféle fajával megtelítette, és miféle mérték az, és miben áll?” 2. Mondom Én: „Mégis csak különös, hogy te, mint a templom és a város vénje, nem érted ezt! És Salamon bölcs mondásait is elolvastad úgy saját magadnak, mint másoknak. Ha egy gyermek az anyatestben megérett, akkor, mint magzat megtelt a mértéke és kiszületik a külvilágra. A gyümölcsnek a fán megtelt a mértéke, ha teljesen megérett és lehullt a fáról. Ha egy ember jól ismeri a törvényeket, és az Isten és felebarát iránti szeretetből egyet sem hág át, ezáltal betelítette saját élettökéletességének mértékét, ami által már itt polgára lett a mennyországnak, mert a szellemi halált önmagában legyőzte. És megtelt az Istenből áradó örök élettel! 3. De egy olyan ember, aki először soha életében nemigen fáradozott azzal, hogy Isten élettörvényeit közelebbről és világosabban megismerje, mert a világ gyönyörei eltántorították, és aki az egyik érzéki mámorból a másikba dobta magát, akkor Istent feledni kezdi és a Benne való hit azáltal mindegyre jobban, és jobban csökken. S ahogy az Istenben való hite megszűnt, akkor már szülei is terhére vannak, többé nem engedelmeskedik nekik, hanem minden elképzelhető engedetlenség által csak haragítja őket, sőt végül meg is veri, sőt meg is lopja, s úgy hagyja el őket. S amiképpen nem becsülte a szüleit sem, azonképpen felebarátját űzte, tolvajjá, majd rablóvá, majd gyilkossá lett, hogy módot szerezzen arra, hogy érzékeinek és gonosz szenvedélyeinek hódolhasson! S ez az ember végül minden élettörvénytől függetlenítette magát, csak saját gonosz és rossz természete törvényei szerint cselekedett, s ilyenformán az összes törvények ellen vétett; de ezzel meg is telítette a gonoszok mértékét, ördöggé lett, az ítéletet önmagában, önmagából és önmag felett annak kitörésére érlelte meg, s kínjában és gyötrelmében magát kell, hogy okolja, mert senki sem oka, csak saját maga. 4. Hogy a megtelt bűn mértéke után egészen biztosan bekövetkezik az ítélet, amely a tulajdonképpeni szellemi halál, az Isten már öröktől fogva így rendelte el, és az elkövetkezendő örökkévalóságok számára változtathatatlanul így állapította meg. Mert ha nem így volna, akkor nem volna sem tűz, sem víz, sem Föld, sem Nap, sem Hold, és teremtmény sem volna rajtuk! 5. A tűz veszedelmes elem ugyan, és ha téged megragadna, az halálodat okozná. De azért ne legyen tűz, mert az emberekre könnyen gyakorolhat halálos hatást? S lásd, a Földnek bizonyos vonzóereje van, amely által minden test nehéz és feltartóztathatatlanul annak középpontja felé igyekszik. A Földnek e tulajdonsága alatt leugorhatsz-e a magasból, hogy az halálodat okozza? S ezért a Föld ne bírjon ezzel a tulajdonságával, mert az embernek halálát okozhatja? Óh, akkor mihamar vége volna az egész Földnek, mert széthullana, és sokkal inkább feloldódna, mint egy darab jég a Napon, s rajta minden teremtmény elpusztulna! Mert hogyan létezhetnének, ha nem volna alattuk szilárd alapzat? És lásd, a Föld és minden anyagának ez a szükségszerű tulajdonsága szintén ítélet Istentől minden anyag számára, ami nélkül semmiféle anyag nem létezhetne. 6. S így minden ítélet Istentől van elrendezve, amit ebben a világban láthatsz, és aki a szellemektől s így Istentől eltávolodik és lelkében a világ anyagához tér, az lehetetlen hogy más- 76 -


VII. kötet

77

hová jusson, mint a régi törvénybe és annak halálába. Mert a szabadság és a legteljesebb törvénynélküliség az istenből áradó tiszta szellemben van, amelyet mindenki elérhet és el is ér, aki az Én tanításaim szerint él, és elhiszi, hogy Én ebbe a világba Istentől, mint Isten jöttem, hogy minden embernek megadjam az igazi életvilágosságot és az örök életet! Mert Én vagyok az Igazság, a Világosság, az Út és az Élet! Érted ezt?” 54. Fejezet:

A harmadik fényjelenség magyarázata – vagy a mi időnkben – Krisztus viszszatérése rendkívüli eseményeivel nagyon fontos! A mennyei Jeruzsálem magyarázata. Fontos életintelmek.

1. Mondja Nikodémus: „Uram és Mesterem! Ezt nagyon jól értem, és szívem mélyéből köszönöm neked ezt a nagyfontosságú tanítást. Most azonban, hogy megmagyaráztad nekünk a két jelenséget, tehát nagyon kérnénk, hogy a harmadik jelenséget is világítsd meg, mert a mögött biztosan valami nagy dolog rejlik!” 2. Mondom Én: „Igen, Én a harmadik jelenséget is meg fogom világítani, de azt nem fogjátok jól megérteni, mert amit még csak a távoli jövő fog csak meghozni, azt csak akkor fogjátok világosabban megérteni, ha majd szellemileg újjászülettek! De azért valamit mégis mondok róla, s így hallgassatok ide: 3. A mennyekből a Földre visszatért fényoszlop az Én vagyok az Én élő igéim szellemében, amelyeket belehintek a jövőben azoknak az embereknek a szívébe, akik Engem szeretnek, s akik az Igéimet meg fogják tartani, s azokhoz eljövök majd Én magam és kinyilatkoztatom magam nekik. 4. S ilyen módon fognak újból Istentől tanításokat kapni. 5. Az oszlopnak sok részre való osztódása az Én szavaimnak és tanításaim benső szellemi értelmének szétterjedését jelenti, amelyeket Én az emberi nem kezdete óta az ősatyák, próféták, látnokok szája által és most magam adok az embereknek. 6. Az isteni Igék benső szellemi életének részeire való osztódásából kialakul majd egy igaz és nagy világosság – és élettanítás. És ez a tan lesz majd a nagy és az új Jeruzsálem, amely a mennyekből jön le a Földre az emberekhez, és akik a tan szerint fognak élni és az új Jeruzsálemben fognak járni-kelni, és abban fognak lakozni örökké, azok az üdvösség minden elképzelhető gyönyörét fogják élvezni, amelynek sohasem lesz vége! Mert Én magam leszek velük, és szemlélni fogják az Én szeretetemnek, bölcsességemnek és hatalmamnak megszámlálhatatlan jelenségeit. 7. Ennek a régi Jeruzsálem városának bukásától Isten új városának keletkezéséig kevés lesz a világosság a Földön az emberek között, mert a hamis próféták és papok egész tömege fog támadni az Én nevemben, akik hamis csodákat tesznek majd, s elámítják és elvakítják az embereket. Igaz, az Antikrisztus a Föld királyainak segítségével ilyen dolgokat fog tenni, sőt kiválasztottaimat is elcsábítanák, ha Én azt jóváhagynám, s meghajlítanák térdüket az új Baal előtt. De akkor Én ismét egy olyan ínséget bocsátok majd az emberek közé, amilyen még sohasem volt a Nap alatt, s akkor a Baal a nagy Bábellel együtt összeomlik és az élő Igének világossága fog sok ember szívében felgyulladni, amely talpra állítja és megváltja a szorongattatottakat és meghalottakat és mindnyájan örvendezni fognak az új világosságnak, és dicsőíteni fogják az Én Nevemet. 8. S abban az időben az emberek érintkezésben lesznek az Én mennyeim tiszta szellemeivel, s azok lesznek tanítóik, s azok fognak oktatásokat adni az Istenben lévő örök élet titkairól, amit a harmadik jelenség azáltal mutatott nektek, hogy embereket láttatok a tizenkét kapun ki- és bejárni. 9. A tizenkét kapu nem azt jelenti, hogy az új város Izrael tizenkét törzséből van felépítve, hanem tanításaim tizenkét fő alaptételétől, amelyek Mózes tízparancsolatából, az Én két új - 77 -


VII. kötet

78

szeretet törvényemből áll. S ezekből állnak a kapuk, amelyeken az emberek Isten új világossággal és élettel teli városába fognak ki- és bejárni. 10. De csak az mehet be ebbe az új városba, aki az Én parancsolataimat megtartja, és annak adatik majd a világosság és az élet is. De aki a parancsolatokat nem tartja meg, az nem is juthat soha ebbe a városba. A tizenkét drágakőfaj is ugyanezt a tizenkét parancsolatot jelenti, amelyekből a nagy város falai épülnek. 11. A tizenkét parancsolat tehát az ember számára nemcsak a világosság és élethez vezető bejáratokat jelentik, hanem annak elpusztíthatatlan védelmét és oltalmazóját is, amit a pokol, vagy a materiális világosság hatalmai nem lesznek képesek soha többé legyőzni, vagy elpusztítani! Egyben azt is észrevehettétek ennél a jelenségnél, hogy a falak tövei erős fényes színt bocsátanak magukból. Ez azt is jelentette, hogy a nektek adott tizenkét parancsolat az isteni bölcsesség minden fokát tartalmazza, s így az ember csak a tizenkét parancsolat megtartása által juthat a tökéletes bölcsességhez, mivel a parancsolatokban Istennek minden bölcsessége jelen van, s mivel így van, tehát minden isteni hatalom és erő is jelen van, éspedig azért, mert ezekben a parancsolatokban Isten legbölcsebb és leghatalmasabb akarata, és azáltal annak legnagyobb fokú szabadsága is jelen van. 12. Aki tehát a parancsolatok megtartásával az isteni akaratot magáévá tette, az magáévá tette az isteni hatalmat és isteni szabadságot is, ezzel elérte a szellemi újjászületés állapotát, és mint igaz Isten gyermeke olyan tökéletes, amilyen tökéletes az Atya mennyekben. 13. És Én azt mondom nektek mindnyájatoknak, hogy a törvények pontos betartása által mindenek előtt arra törekedjetek, hogy már itt a Földön is olyan tökéletesek legyetek, mint az Atya a mennyekben, s akkor még nagyobbat is képesek lesztek tenni, mint Én teszek most. És ha majd ebben az állapotban lesztek, akkor már jó előre polgárai lesztek az új Jeruzsálemnek. Ez a harmadik jelenség értelme, vajon jól felfogtátok-e és megértettétek-e?” 14. A harmadik jelenség magyarázatára mindnyájan nagy szemeket meresztettek, s egy ideig elgondolkoztak rajta, és nem tudták, hogy mennyire értették meg ezt a magyarázatot és mennyire nem.” 55. Fejezet:

A természetes világi bölcsesség és a szellemi megismerés vagy racionalizmus lényegének és az igazi áldásdús misztikumnak különbségéről. Életintelmek. Nikodémus egész éjjel az Olajfák hegyén marad. Rafael, mint az északi gyermekek védangyala, szép álmokkal ajándékozza meg őket.

1. Nikodémus egy ideig elgondolkozott, s azután így szólt: „Uram és Mesterem. Végtelen nagy és mély az, amit nekünk oly fényesen elmagyaráztál, s nem tudok ezért Neked eléggé hálát adni. De mivel az Általad elmondottak és megmagyarázottak túl nagy és túl mély dolgok, tehát én, és többen már nem is tudtuk azt teljes mélységében megérteni, de azt is belátom, hogy ez a dolog még további magyarázattal nem lesz világosabbá, s így nem mondom azt Uram, tedd ezt még érthetőbbé és világosabbá.” 2. Mondom Én: „Ebben tökéletesen igazad van! Ezt a dolgot nem lehet sem előtted, sem mások előtt tisztábban ábrázolni, de majd mindent megértesz akkor, ha majd szellemben újjá fogsz születni. 3. Az Én Igéimet és prédikációimat nem lehet az emberek és világi bölcsességük beszédmodorában elmondani, mert az előttetek teljesen ismeretlen szellem, és erőinek bebizonyításában áll; áll, tehát hiteteket és jövő tudomástokat ne alapítsátok a szellemileg vak emberek bölcsességére, hanem az istenből áradó szellem csodálatos erejére! 4. Az Én tanításom és beszédem modora a nép és a világ szemében balgaságnak tűnik, mert a szellemről és annak erejéről mit sem tudnak, és durva érzékeikkel azokból mit sem vesz- 78 -


VII. kötet

79

nek észre. De az Én tanításom mégis a legmélyebb bölcsességből ered, a tökéletes emberek szemei, fülei és szíve előtt, akiknek érzékeik helyesek és Isten parancsolatait mindenkor megtartották. 5. De a világ bölcsei és nagyjai számára, amely éppen úgy elmúlik, mint a bölcsességük, az Én tanításaim persze nem ezt jelentik! 6. Én nektek csak Isten rejtett bölcsességéről beszélek, amelyet Ő ennek a materiális világnak megteremtése előtt rendelt el, a ti örök élet dicsőségetek érdekében, amely rejtett bölcsességet az írásból egyetlen egy farizeus írástudó, vagy vén, vagy templomfőnök nem ismert föl világi értelmével. Mert ha ezt a rejtett bölcsességet valamikor megismerték volna, akkor nem tanácskoznának folyton azon, hogy Engem, az örökkévalóság urát miképpen öljenek, vagy rontsanak meg! De hagyjuk őket tanácskozni, mert amilyen a cselekedetük, olyan lesz jutalmuk is. 7. Nektek azonban úgy mondom, ahogy írva van: Emberi szem nem látta, fül nem hallotta, és egy ember szíve sem érezte még azt, hogy Isten mit fog készíteni azoknak, akik Őt szeretik, és akik parancsolatait megtartják. 8. Amit Én nektek most kinyilatkoztatok, azt az Isten szelleme nyilatkoztatja ki a ti szellemeteknek, hogy a ti szellemetek is kutassa és megismerje az isteni mélységeket! Mert csak a szellem látja át és kutatja át a dolgokat, és azáltal megtisztulva az Istenben lévő mélységeket is. 9. S ezért Tőlem nem kapjátok meg a világ szellemét, amelyre soha semmi szükségetek nincs, hanem az isteni szellemet, hogy általa értsétek és tudjátok meg, hogy Tőlem, mint Istentől mit kaptatok. 10. S ezért Én veletek nem beszélhetek az emberi bölcsesség hangján, hanem azokkal a szavakkal, amelyeket az isteni bölcsesség tanít, és minden dolgot szellemileg igazgat, és azért nem tudtok Engem teljesen megérteni, mert szellemetek még nem hatotta át egészen lelketeket. De ha a ti lelketek egész szeretetével és szabad akaratával egyesülni fog azzal a szellemmel, amelyet most Tőlem kaptok, akkor ti önmagatokon keresztül is mindent szellemileg fogtok igazgatni, és mindazt meg fogjátok ismerni és érteni, ami még most homályosnak és érthetetlennek látszik! 11. De ti most hallotok valamit Isten örök Szelleméről, s így már egynémely dolgot tudtok szellemileg igazgatni, de az egészen természet szerint élő ember az Isten szelleméből semmit sem érez magában, és ha arról beszélnek neki, az balgaság, mert semmi sincs benne, amit lelke szellemileg tudna igazgatni, mert ha egy ember szellemi dolgot akar felfogni és megérteni, akkor először a saját lelke kell, hogy szellemileg igazgatva legyen. Mert minden élet, minden világosság és minden erő csak a szellemben van, amely egyedül igazgat mindent, és senki sem szabhat gátat elé. 12. A természetes és szellem nélküli ember azonban csak anyag az igazgatásában, és természeti élete az Isten szelleme által eszközül adatott neki, hogy általa magában a szellemi életet felébressze ha akarja, és így a természetes értelmével az isteni parancsolatokat, mint olyanokat már felismerheti és felkeltheti akaratát, hogy azokat kövesse, azok szerint éljen és cselekedjék, és ha ezt megteszi, akkor az Isten szelleme már annyira behatol a lelkébe, amennyire az hat Isten parancsolatainak megtartásában, hogy egy Istenben való hit, s az Iránta és felebarátja iránti szeretete mennyire haladt előre. 13. És ha a lélek a visszaesés lehetőségének teljes kizárásával mindezekben megerősödött, az már látható bizonyítéka annak, hogy az Isten szelleme teljesen áthatotta, és szellemileg igazgatja minden megismerését és tudását, s egy ilyen lélek azután az előző holt anyagát mindörökre leküzdötte, és azzal a szellemmel, amely őt áthatotta egy szellemmé, egy erővé, egy világossággá és egy soha el nem pusztítható életté válik, amit senki többé nem igazgathat. 14. Ezért mindenek előtt arra törekedjetek, hogy magatokban felépítsétek az Isten országát, és az Ő igazságosságát, és minden egyéb majd hozzáadatik nektek, mert azt már bennetek az Isten szelleme fogja megtenni. - 79 -


VII. kötet

80

15. Ne törődjetek a földi dolgokkal, még azzal sem, hogy a következő napon mit fogtok enni és inni, és hogy mibe fogjátok öltöztetni testeteket, mert azzal csak a pogányok és világi emberek törődnek, akik az igaz Istent még sohasem ismerték. Ha majd szellemetek bennetek elérte a teljes újjászületését, akkor általa mindent elértek, amire szükségetek van. 16. Ha az Én utaimon jártok és maradtok, úgy ahogy Én azt tanítom és tanítottam, akkor megmaradtok Bennem és az Én szellemem bennetek; és azzal mindenre képesek lesztek, amit Annak bölcsessége nektek mondani, s amit az Ő akarata nektek akarni fog. És ezzel a földi életetek idejében, a legbusásabb mértékben gondoskodva van minden elképzelhető világi ellátástokról, nektek csak azt kell Tőlem megtudnotok, hogy a szellem mi mindenre képes. Amire az Én szellemem képes, ugyanarra lesz képes a ti szellemetek is, ha egy lett Velem! 17. És hogy hogyan lehet Velem eggyé, arra már igen sokszor rámutattam, cselekedjetek tehát úgy, és ígéretem bennetek be fog teljesülni. 18. Most azonban, miután ma sokat tettünk és működtünk, tehát miután már éjfél után is eltelt egy pár óra, pihenjünk meg egy kissé, hogy holnap újból megkezdhessük napi működésünket.” 19. Mondja Lázár: „Uram! A fekvőhelyekkel ilyen sok ember számára kissé szűken leszünk!” Mondom Én: „De miért? Mindenki maradjon ülve a helyén, támaszkodjon a karjára és pihenjen, és ez nagyon jól fog tenni neki!” Ezzel Lázár nagyon meg volt elégedve, és maga is ugyanazt tette. 20. Nikodémus azonban haza kart menni, hogy nappal ne vegyék észre a hegyen, mert fél a farizeusoktól. De Én azt mondtam neki: „Ne félj azoktól, akik nem árthatnak neked! Ha Én úgy akarom, és te hiszed is, akkor fényes nappal is elhagyhatod ezt a hegyet és elmehetsz hivatalodba anélkül, hogy valaki meglásson!” Mondja Nikodémus: „Akkor itt maradok, mert családom úgyis azt hiszi, hogy a templomban dolgozom!” Mondom Én: „Mindenesetre, maradj tehát, és pihenj meg te is egy kissé”. Szavaimra csend lett a teremben és mindenki átadta testét az üdítő pihenésnek. 21. Rafaelünk benső parancsomra a rabszolgákhoz ment, akik még nem pihentek és azokat hasonló módon pihenésre szólította, és napkeltéig velük maradt, s előidézte, hogy valamennyiűknek gyönyörű álmaik legyenek. Mert azoknak az északi gyermekeknek tulajdonuk volt az, hogy igazmondó álmaik voltak, és ha álmaikban szép és csodálatos dolgokat láttak, akkor egész nap boldogok, türelmesek és vidámak voltak, s így mindenkinek meg lett a maga szép álma. 56. Fejezet:

Az Úr elrendeli reggel az általános mosakodást, hogy Nikodémust meg ne botránkoztassák. Nikodémus kérd, hogy Rafael kicsoda. Az angyalok külső formájáról és lényegéről. Az angyalszárnyak jelentősége. Az angyal fel és leszállása az ég és a Föld között.

1. Még javában pihentünk és aludtunk, amikor a Nap már feltűnt a távoli láthatáron. Erre Lázár és a fogadósa felébredt, az utóbbi azonnal fölkelt székéről és kiment, hogy a szolgaszemélyzetet fölébressze, s hogy hozzáfogjanak egy jó és gazdag reggeli előkészítéséhez. Így nemsokára nagy élénkség volt az egész házban, amire mi is fölkeltünk helyünkről és kimentünk a szabadba. 2. A ház előtt egy kút volt, amelyen igen jó és tiszta víz volt, és Én mondom Lázárnak: „Hogy Nikodémusunknak ne adjunk okot a megbotránkozásra, hozass korsókat és töltesd meg vízzel, hogy megmossuk kezeinket, hogy ne mondják azt, hogy a kenyeret mosdatlan kézzel eszszük!” Mindez meg is történt s mindnyájan megmosták kezüket, arcukat, sőt lábaikat is, amire tiszta kendőket hordtak fel a bőr felszárítására. - 80 -


VII. kötet

81

3. Amikor a mosakodással elkészültünk Rafael is odajött és jelentette Lázárnak, hogy az ifjúság még nagyon is alszik és álmodik, s még néhány óráig ne ébresszék fel őket. Ez meg is történt, mert a hosszú és rossz utazás következtében a fáradt ifjúságnak erre nagy szüksége volt. 4. Ekkor vette észre Nikodémus a fényes nappalon Rafael ragyogó szépségét és nem tudott betelni attól. Amikor egy ideig így álmélkodott magában, így szólt Hozzám: „De Uram és Mesterem! Honnan való ez a földöntúli szépségű ifjú, és mi a neve? Soha életemben még hozzáhasonló ifjat nem láttam! Tőle nem messze egy igen bájos leányka áll, de mennyire földi emellett a mennyei szépségű ifjú mellett. Ezek az aranyfürtök! Milyen gyönyörűen van elrendezve éterikus lágy nyaka körül, amely csaknem hófehér! S milyen kimondhatatlan báj ömlik el az arcán! Milyen lágy és finom vonalúak a karjai és lábai! Minden olyan választékos és oly rendezett rajta, ha egészen egyszerű is, hogy én, mint a város és a templom vénje soha még álmomban sem láttam hasonlót! Nem is lehet ez az ifjú ennek a Földnek szülöttje! Ha a kerubok mintájára, – amelyek a templom szentélyében a frigyládát őrzik – szárnyakkal bírna, akkor egy tökéletes Isten angyala lenne!” 5. Mondom Én: „Azt hiszed, hogy az Isten angyalainak feltétlenül szárnyakkal kell bírniuk, hogy angyalok legyenek? Akkor igen nagy tévedésben vagy! Annak a három angyalnak, akik Ábrahám idejében jöttek, voltak szárnyaik? Vagy azoknak, akik Lóthot megmentették! Vagy annak az angyalnak, aki az ifjú Tóbiást vezette? Én nem tudok róla, hogy az írásban szárnyakról történt volna említés! Sőt, ennek az angyalnak, aki megjelent Ábrahámnak, amikor egyetlen fiát, Izsákot fel akarta áldozni és őt visszatartotta tőle, az írás szerint szintén nem voltak szárnyai, csak a két vas kerubot kellett Mózesnek példaképül jelentőségüknek megfelelően szárnyakkal ellátni, hogy az akkor még igen érzéki zsidóknak megérzékítve állítsa szemük elé, hogy az Isten mennyeiből való tiszta szellemek mindenben igen gyorsan mozognak, úgy a gondolkodásukban, határozásukban, cselekvésükben és a végrehajtásban. A természetes ember a Földön nem ismer gyorsabb mozgást, mint a madarak repülését, páros szárnyak által, s így szárnyakat kellett adnia a keruboknak Isten parancsára! De a valóságban az Isten angyalainak soha nem gondoltak szárnyakra. 6. A szárnya tehát szellemi értelemben a bölcsességnek és erőnek igen magas fokát jelenti, de nem azt, hogy egy tiszta szellemnek Isten parancsára madárhoz hasonlóan kellene az égből a Földre, majd onnan visszarepülni. Egyébként az igazi mennyben soha sem létezett egy olyan angyal, aki először mint ember, valamely Földön ne lett volna, de az amit ti, mint tiszta szellemeknek teremtett angyalok alatt képzeltek, nem egyéb, mint Isten működő ereje és hatalma, amely által Isten mindenütt való jelenléte az egész végtelenségben működve igazolódik be, amelyet ember semmiféle formában nem képzelhet el, mert az Istenből áradó végtelenség minden korlátolt lény előtt elképzelhetetlen, amit nem is nehéz megérteni!” 7. De mivel minden ember lelke szerint arra van hivatva, hogy Isten mennyországának angyalává legyen, tehát ez a szép és ártatlan ifjú szárnyak nélkül is lehet angyal, itt a Földön épp úgy, ahogy Én magam itt lehetek testben közöttetek, s amellett mégis az egész végtelenséget fenntartom. 8. Egyébként írva van az is: Abban az Időben Isten angyalait fogjátok látni fel és alászállni, akik az Úrnak szolgálni fognak! S így ez az ifjú is egészen jól lehet angyal. Mi a te véleményed?” 9. Mondja Nikodémus: „Nyilvánvaló, hogy elég szép ahhoz, hogy angyal legyen, de ő nem száll fel és alá az ég és a Föld között!” Mondom Én: „Óh te nagy emberi vakság! Hogyan tudod te, mint tapasztalatokkal bíró ember azt elfogadni, hogy az angyalok a materiális égből szintén a materiális földre fognak le és fölszállni, és azt az emberek így fogják látni, és azt is, hogy így szolgálnak Nekem? Az angyalok fel és alászállása csak a szeretettel az igaz bölcsességhez való felszállást, és bölcsességgel a szeretethez való visszatérést jelenti, amely az igazi élő isteni szellemben mutatkozik!

- 81 -


VII. kötet

82

10. Ha egy ember szívében megfelelő módon fölébreszti az Isten iránt és a felebarátja iránt a szeretetet, ezáltal fölszáll a bölcsesség magaslatára és a dolgok igaz és mély megismerésére. S ha egy ember eljutott erre a megismerési magaslatra és Isten határtalan szeretetét, bölcsességét és hatalmát teljes mélységeiben megértette, akkor megtelik alázatossággal és Isten iránt való határtalan mély szeretettel; s ebben az esetben ismét leszáll a szívbe, megvilágítja azt és világosabbá, és forróbbá teszi az Isten iránti szeretetét. Erre te azt gondolod magadban: Hogyan ábrázolja ez a Föld a szeretet és a menny a bölcsességet, amikor ezen a Földön annyi a szeretetlenség és a mennyből csak jó jön, ritkán valami kevésbé jó? 11. Igen, az emberi szív, mint a szeretet székhelye néha nagyon szeretetlen, és mégis a szív a szeretet székhelye, de a szívben lévő szeretet pusztán önmagában épp oly kevésbé hozná az élet gyümölcseit, mint a Föld a világosság és Nap nélkül. A mennyek Napja az emberi szívnek az ő természetes értelme, s az rendezett, jó gondolatokkal, eszmékkel és fogalmakkal leszáll a szívbe, vagy az ember földjére, megvilágítja azt és a csírákat jó, és nemes tettekre serkenti. Ha az értelem világossága még gyenge, mint pl. a Nap fénye télen, akkor a szív értelmesebb és okosabb lesz, de ha az önszeretetében megátalkodik, akkor a nemes csírák nem élednek fel benne, nem nőnek és nem hoznak élettel teli érett cselekedet gyümölcsöket. De ha egy ember szorgalmával és képességeinek helyes felhasználásával értelme megvilágosodik, akkor az értelem világossága hatalmasabb erővel fogja felébreszteni a szívben az élet melegét, és a szívben elvetett magvakat jó cselekedetekre fogja csíráztatni, amelyek nagyra nőnek, virágoznak, és nemsokára a nemes cselekedetek gyümölcseinek gazdag aratását fogja hozni. 12. S így az angyalok alatt a világos értelem gondolatait, eszméit és fogalmait, amely az ember bölcsesség mennyországa, de természetesen csak kicsiny fokban értendők. Ezek szállnak föl és le, és szolgálják az emberi szívben elrejtett Isten szellemét, amelynek neve a szeretet, Isten és a felebarát iránt! És miképpen Istenből áradt élő szellemet az emberi szívekben sok ember nem ismeri fel és nem veszi figyelembe – míg az ember egész időleges és örök élete ettől a szellemtől függ, – azonképpen nem ismernek fel Engem sem a mindenség ősokát, habár jól látják, hogy Általam milyen nagy gondolatok, eszmék és fogalmak szállnak az Isten mennyeiből fel és le, amelyek a szívet megvilágítják, s az élő cselekedet gyümölcsének hordozására fölmelegítik és életre kelteik. 13. Azért vannak sokan, akik hivatottak, de kevesek azok a kiválasztottak, akik az Én szavaimat felfogják, megszívlelik, és gazdag élettel teli cselekedet aratásra juttatják. 14. Most már egy kissé világosabban kiismered magad, hogy elsősorban mit is értünk az angyalok alatt, akik a mennyből a Földre és a Földről ismét visszaszállnak, és Nekem, mint az örökkévalóság urának szolgálnak, és itt a Földön időlegesen az embereknek, akik mint hivatott Isten gyermekei az Ő szíve s az Ő földje vagytok?” 57. Fejezet:

Jákob álombeli mennyei létráról. Rafael lényéről, hogy az valóság-e? Tanítás az emberek teremtőképességéről. Az elhaltak túlvilági világát saját maguk teremtik meg. Példa: különbség a földi és a túlvilági állapotok között – mint a börtön és a szabadság.

1. Mondja Nikodémus: „Uram és Mesterem! Most látom be a maga teljes valóságában, hogy Te Krisztus, Isten felkentje vagy, Aki teljességében lakozik Benned! Mert így ezen a Földön soha még próféta nem tanított! De ha már ilyen nagy dolgot fedtél fel előttünk, akkor, ha az a Te akaratod is volna, arra kérnénk, hogy Jákob atyánk mennyei létráját is világítanád meg, amelyen éppen a menny angyalai szálltak fel és alá; ezt a látomást sohasem tudtam megérteni, hogy Jehova, Aki a létra legfelsőbb foka fölött látható volt, mit akart Jákobnak azzal jelezni? Mert ezt az álomlátást Jákob sokkal jobban megértette, mint én, mert eddig ennek a látomásnak - 82 -


VII. kötet

83

közelebbi jelentőségéhez nem juthattuk! Uram! Az Irántad érzett nagy szeretetemből kérlek, magyarázd ezt meg nekünk!” 2. Mondom Én: „Amit Jákob álmában látott, az ugyanaz, amit Én most eléggé világosan megmagyaráztam nektek. A létra a kötelék az ember szíve és megvilágított agya között. A szív ugyancsak az a föld, amely akkor Jákobnál is nagyon puszta, sivár és kevésbé megvilágított volt, amikor nagy ínségben és zavarodott állapotban volt. De éppen ebben az állapotában kezdett nagyon Istenre gondolni, s azon gondolkozott, hogy mit tehetett, hogy ilyen zavart állapotba jutott? Ekkor nyílt mezőn elaludt és összeköttetést látott a szív földje és az agyában lévő világosság mennye között. Ekkor látta, hogy gondolatai, eszméi és fogalmai az agyából, mint egy létrán leszállnak szívébe, azt megvigasztalják, s megvilágítják, és a szív fokozott szeretete által maguk is megvilágítva, megerősödve ismét fölszállnak Istenhez, hogy ott ismét több és mélyebb világosságot nyerjenek. És nézd meg Jákob további életfolyását, és azt látod, hogy mindig jobban és jobban gondolt Istenre, s mindig szigorúbban élt az Isten akarata szerint. 3. Az emlékezetes álom még azt is jelenti, hogy belőle egy nemzedék létrafokozta, mint egy összekötő kapocs fog keletkezni közte és Isten között, amelyen Isten gyermekei majd fokozódó, majd ismét csökkenő Isten megismerésben gyarapodnak, vagy fogyatkoznak; és az ő nemzedék létrafokának végén az Én személyem, Jehova maga, mint ember fog megnyilvánulni. És így van előtted és mindnyájatok előtt a Jákob létrája kétszeresen, sőt háromszorosan is megvilágítva, s tudjátok így azt is, hogy az Isten angyala szellemi fogalma alatt mi mindent kell értenetek, de mégis, azt kérdezem a saját magatok érdekében, mindent jól megértettetek-e?” 4. Mondja Nikodémus: „Ebben a kérdésben is bővült a világosság bennem, és így is van, mert nem lehet másképpen, de ami ezt a látható angyalt illeti itt, az a kérdés, hogy ő egy tényleges valóság-e, vagy pedig csak egy Általad megszilárdított gondolat, amely a Te szeretetedből, bölcsességedből és mindenhatóságodból ered?” 5. Mondom Én: „Ez valóban nagyon gyerekes kérdés tőled! Én mondom azt neked: Ő éppen olyan, mint te, s az összes emberek, és az egész végtelen teremtés, kettő egyben. Mert az egész végtelenségben Rajtam kívül más valóság nem létezik, mint az Én gondolataim, eszméim és fogalmaim. Ezeket az Én szeretetem életre kelti, s az Én akaratom mindörökre fenntartja és megtartja. Amit Én, mint Isten megtehetek és öröktől fogva megtettem, és ezután is örökké tenni fogok, azt egykor ti is tenni fogjátok majd az Én országomban. 6. És hogy bennetek, emberekben is vannak ilyen képességek, azt könnyen láthatjátok világos álomlátásaitokban. Mert azokban a ti benső gondolataitok, eszméitek és fogalmaitok valóságokká válnak, élőkké lesznek, alakot öltenek, s ti úgy érintkezhettek velük, mint igaz tárgyakkal. Ti azt természetesen nem tudjátok, hogy ez hogy megy végbe bennetek, hogy álmaitokban egy egészen rendes világban emberek között vagytok, akik veletek gyakran igen bölcsen beszélnek, s ezt vagy azt teszik és végzik el! De az egyelőre nem tesz semmit, ha nem is tudjátok megérteni oly módon, ahogy Én azt megmagyaráztam, de ha szellemben Általam újjászülettek majd, akkor életetek minden titka és oka világossá lesz előttetek. Egyelőre azonban fényes igazságként fogadjátok azt el, hogy az emberben minden életjelenségnek igen bölcs oka van, mert különben az emberben soha nem jött volna létre. 7. Ha az ember teste szerint meghal, akkor a lélek, annak lényege szerint még térben él, de más világ nem szolgál talapzatául és lakhelyéül, mint az, amelyet saját maga teremtett magának, s ezzel a külső világgal semmi lényeges összeköttetésben nem áll, mert nagyon is világosan belátja, hogy az egész materiális világ nem egyéb, mint egy szükséges, de nagyon nehezen elviselhető törvény, és hogy a szabad és lekötetlen élet sokkal előnyösebb, mint egy minden oldalról lekötött.” 8. Mondja Nikodémus: „Uram! Ha én egyszer meg leszek halva, akkor az én tovább élő lelkem azt a földet többé nem fogja látni, hanem tovább fog élni saját maga által megteremtett világban? És mégis sok olyan dolog van ezen a földön, amit egy magasabb megismerés után szomjúhozó lélek szívesen megnézne közelebbről! Néha a csillagos mennyboltozatot is nagy - 83 -


VII. kötet

84

vágyakozással nézzük, és szeretnénk tudni azt, hogy mi a Hold, a Nap, s a bolygók és a többi csillagok és szeretnénk a tenger mélyére hatolni! De ha a lélek a testi halál után csak a saját képzeletéből eredő álomvilágban fog élni és cselekedni, és csak olyan látszólagos emberi alakokkal fog érintkezni, amelyek csak saját fantáziájának szüleményei, akkor ez az én gyenge nézetem szerint az örökké élő léleknek – feltételezve, ha teljes visszaemlékezése megmard – nem szerezhet valami nagy örömet. De ha a léleknek a visszaemlékezéséből csak annyi marad meg, mint egy világosabb álom, amelyben az ember önmagát megismeri ugyan, de a földi dolgokra nemigen emlékszik, akkor a lélek egész vidáman élhet tovább, mert ami testével együtt elvétetett tőle, azután nemigen fog már vágyakozni! Én természetesen úgy beszélek, ahogy értem ezt a dolgot, azért kérlek Téged, hogy ebben a kérdésben mélyebb felvilágosítást adj nekünk!" 9. Mondom Én: „Hogy te nagyon gyenge vagy még, azt világosan látom, de a te fogalmaid a test halála után a lélek életéről még sokkal sivárabb, sötétebb és gyengébb, mint érzéseid és benső észleléseid. Csak arra az egy kérdésemre felelj: Mikor és hol lát az ember a természetes szemeivel jobban: egy sötét börtönben, éjszakának idején, vagy egy minden oldalról szabad magas hegy tetején fényes nappal? És ha egy ember, aki teljes szabadsággal mindennel ellátva a legjobb barátai társaságában van azon a hegyen, vajon vissza fog-e vágyakozni a régi sötét börtönbe, és kedve lesz-e kikutatni és vizsgálni annak sötét zugait és üregeit? Gondolkozz e kérdésem fölött, s kérdezd meg a te nyílt érzéseidet, s akkor felelj rá, s csak azután fogok kételyedre világosságot adni!” 58. Fejezet:

Lelki-szellemi magyarázat az ember lényegéről. Egy elvilágiasodott lélek szellemi halála, s annak élete a túlvilágon; ehhez hasonlóan az érett lélek, s annak képességei. A teremtés szemlélete szomnambul állapotban. Gondolatolvasás. A Hold-szellemek. Nikodémus kérdi Rafaelt: ki ő?

1. Mondja Nikodémus: „óh Uram! Erre a kegyes kérdésedre minden ember érzése felel meg, mert itt a választ már a kérdésben rejlik, s így szükségtelen arra más választ adni. De én azt veszem ki belőle, hogy egy tökéletes lélek a test levetése után az egész teremtést sokkal tisztább világításban láthatja, mint az testi életében lett volna lehetséges, és hogy egy ilyen lélek mindazt, amit ezen a Földön megért és tapasztalt, azt sokkal világosabban megtartja emlékezetében, mint azt valaha testben tehette volna meg. Óh Uram! Helyesen válaszoltam?” 2. Mondom Én: „Tökéletesen, és Én ennek is meg fogom magyarázni az okát, hogy idővel senki se mondhassa: Igen – Ő, Aki legigazabb volt, parancsolta ezt meg nekünk, hogy higygyük és bizonyára minden úgy is lesz, ahogy azt Ő nekünk tanította anélkül, hogy a dolog mikéntjét vagy okát megmagyarázta volna! Nem így nem akarlak benneteket tanítani! Mert éppen nektek akarom megadni azt, hogy az Isten országának titkait megértsétek, s így hallgassatok Rám! 3. A test úgy, amint van, mint anyag sem nem láthatna, hallhatna, érezhetne, szagolhatna, vagy ízlelhetne anélkül, hogy élő lélek nem volna benne. A test tehát csak szegényes eszköze a léleknek, amely úgy van megépítve és berendezve, hogy a lélek a külvilág behatásaira felhasználhassa; a szem segítségével tehát kifelé láthat, hallhat és érezhet, kellemeset vagy kellemetlent, egyik helyről a másikra mozoghat, és kezeivel különféle munkát tud végezni. 4. A test tagjainak az irányítója a szív értelme, és annak akarata, mert a testnek nincs sem értelme, sem akarata, kivéve ha a lélek világias és érzéki gyönyörei következtében maga is eltestiesedett, és annyira eltévedt a testében, hogy szellemi énjének öntudatát teljesen elveszíti; ebben az esetben a lélek, mint egy teljesen halott, és eszelősségnek tűnik előtte, hogyha szellemi önállóságról és a testi halál után a szellemi életről hall beszélni. 5. De még egy ilyen eltestiesedett lélek sem hal meg fájdalommal teli testi halál után, hanem tovább él a szellemvilágban, de az ő további élete éppen olyan szegényes, mint megismeré- 84 -


VII. kötet

85

se és önállósága a tiszta szellemi szférában! S egy ilyen lélek a túlvilágban természetesen csak úgy él tovább, mint egy világosabb álomban, és nem tud arról, hogy egyszer már élt egy más világon, s csak megszokott érzékiségéhez mérten él; és ha magukat kinyilatkoztató világos szellemek abban az irányban tanítják és figyelmeztetik őt, hogy már egy más szellemi világban van, azt nem hiszi el, kigúnyolja és kicsúfolja azokat, akik neki az igazságot mondják. 6. Nagyon hosszú időre van szükség, míg a túlvilágon egy ilyen elvilágiasodott, és eltestiesedett lélek, magasabb megismeréshez jut. De amikor világosabb lesz, akkor a visszaemlékezése is világosodásának arányában visszatér, s akkor már ő is láthatja, hallhatja, érezheti mindazt, ami a földön, a föld fölött és a földben történik. 7. De ha egy lélek már itt, ebben a világban a szellemi újjászületés által egészen tökéletes lett és már itt jut a tiszta szellemi dolgok szemléletéhez, akkor önmagában szemlélheti az egész materiális teremtést és azt is tudja, hogy mi történik a Holdban, a Napon, mik a csillagok, mi célból vannak megteremtve, mi minden van rajtuk és bennük. 8. De ha egy ilyen tökéletes lélek nehéz testétől megszabadul, akkor az ő szemlélete már teljesen Istenhez hasonló, és ha akarja, mindent látóvá és mindent megértővé lesz. És ha ez így van, azért mert Istenhez hasonlóan maga lesz teremtője lakóvilágának, miért kell, hogy elveszítse minden visszaemlékezését? 9. De hogy lásd, és még mélyebben megismerd, hogy az Általam elmondottak a teljes valóságot képezik, tehát néhány pillanatra a te és a jelenlévők közül néhány lelkét szabaddá teszem, s abban az állapotban megmondhatod, mit láttál, mit hallottál, és mit észleltél! Tehát legyen! 10. Erre többen magnetikus állapotba jutottak és először egy ismeretlen tájon találták magukat, ami kimondhatatlanul tetszett nekik, és arra kértek, hogy hagyjam meg őket továbbra is ezen a gyönyörű vidéken és nem is kívánnak többé visszatérni erre a vidékre. 11. Én erre azt kérdeztem, hogy ezt a világot látják-e? Erre mindnyájan így válaszoltak: „Igen Urunk! De úgy látjuk, mintha mögöttünk volna, és keresztül-kasul átlátunk rajta.” Erre azt kérdeztem, hogy látják-e Róma városát? Erre mindnyájan igenlően feleltek és pontosak leírták mindazt, ami abban van. 12. Amikor a jelenlévő rómaiak ezt hallották, nem győztek eléggé csodálkozni azon, hogy az elragadtatott álomban lévők Róma formáját milyen pontosan vázolták, habár közülük soha senki sem volt Rómában, annak képét sem látták sehol. 13. Erre Én azt is kérdeztem, hogy látják-e Ázsia legszélső keleti részét? S ők mindnyájan azt felelték: „Igen Urunk, még ennek a nagy világrésznek a végé is látjuk, mert Keleten túl nem látunk egyebet, csak vizet és vizet, néhány sziget kivételével. Látunk egy nagy birodalmat, egy óriás várost, amely egynapi járóföld terjedelmű fallal van körülvéve, s abban számtalan sok embert!” 14. Mondom Én: „Hogy vannak azok öltözve?” Erre hajszálra leírták azoknak az embereknek a viseletét és a régi farizeusok és később zsidó görögök közül az egyik nagyon csodálkozott, mert alkalma volt India legszélső keleti részén több kínait látni. 15. Ezután megengedtem, hogy egy pillantást vessenek a holdba, s ők röviden leírták azt, a szomorú kinézésű szürke koboldon kívül azon semmit sem láttak, nem volt ott sem fű, sem fa, még kevésbé állat látható. Erre ismét felébresztettem őket a látottakra való visszaemlékezés meghagyásával. 16. Amikor ismét a természetes állapotban voltak, így szólt Nikodémus: „Óh Uram! Ez a csodálatosnál is csodálatosabb! Mi itt voltunk, láttunk Téged és a többieket, és mégis mindent pontosan és világosan láttunk, amit leírtunk, így tökéletesen meggyőződtem hogy milyen leírhatatlanul tisztább a szabad lélek látása, mint amikor a testtel van összeköttetésben! De nemcsak mindent tisztábban láttunk úgy közelről, mint a legnagyobb távolságban, hanem mindent hallottunk is, és ha egy fát, egy házat vagy egy hajót a tengeren, vagy egy embert vagy állatot láttunk, - 85 -


VII. kötet

86

akkor nemcsak természetes külső formája szerint láttuk, hanem teljesen átláttunk rajta, habár a tárgy nem volt átlátszó. 17. Sőt, az embereknél még a gondolatokat is láttuk, amelyek először, mint kicsiny képek jelentek meg szívünkben, amikor az agyban szúnyograjhoz hasonlóan szálltak fel; ott világosabbak és kifejezettebbek lettek, majd ismét visszatértek a szívhez, ott nagyobbak és megkülönböztetettebbek lettek, és azután kiléptek az ember szféráján kívül, ahol mindegyre nagyobbodtak, s egy valóságos világot képeztek az ember fölé. De az állatoknál ilyenhez hasonlót nem lehetett felfedezni. 18. De mi van a szegényes holddal? Hogy az egy materiális világ, az bizonyos, de olyan kopár puszta és sivár, mint az Ararát hegyének legfelső csúcsa! És kik azok a nyomorúságos kicsiny szürke koboldok? Alakjuk hasonlít ugyan az emberhez, de amellett mégis inkább annak a világtestnek valamely állatfajához látszanak tartozni, habár mégis inkább szellemeknek, mint materiális lényeknek látszanak. Mert én észrevettem, hogy egy ilyen kobold majd nagyon megnagyobbodott, majd olyan kicsire húzódott össze, mint egy báb. Ha egy ilyen kobold tisztán materiális volna, akkor azt hiszem, hogy testének megnagyobbítása és kicsinyítése sem volna lehetséges. Tehát Uram és Mesterem! Mit képzeljünk a Holdról?” 19. Mondom Én: „Barátom, ezt még elég korán meg fogod tudni, s akkor beszélhetsz róla a tanítványaimmal, akiknek mindezekről pontos tudásuk van. Én ennél még sokkal fontosabbakat fogok nektek mutatni és mondani, de majd csak a reggeli után. Most úgyis a harminc görög fog feljönni a reggelihez, hogy ezzel az ifjúval egynémely dolgot megbeszéljenek. Ők korábban fognak jönni, mert ez a természeti jelenség őket is felizgatta.” 20. Mondja Nikodémus: „Nagyon jó, nagyon jó Uram és Mesterem! Egyedül csak a Te akaratod legyen meg! Csak azt szeretném előtte megtudni, hogy ki ez a csodálatos ifjú és honnan való?” Mondom Én: „Ezt is ez alkalommal fogod megtudni. A neve: Rafael.” Mondja Nikodémus: „Ugyanígy hívnak az írásban egy arkangyalt! Talán éppen ő az az arkangyal? Ha így van, akkor nagy félelem lephet meg előtte! Igen, igen, már kezdetben gondoltam! 21. Mondom Én: „És Én nem cáfoltam azt meg, hanem egyben megmutattam neked és mindnyájatoknak, hogy ki és mi egy Isten angyala! És ha így van, akkor miért lephetne meg félelem ezzel az angyallal szemben, amikor te is arra vagy hivatva, hogy magad is egy ilyen arkangyallá légy? De hogy ezzel az angyallal szemben ne legyenek kételyeid, tehát tudd meg, hogy ő Énoch szelleme! Az ő teste most az Én akaratom, azért mondottam, hogy a mennyekben más arkangyalok nem léteznek és nem fognak létezni, mint olyanok, akik már testben éltek valamely világon. De most ne beszéljünk többet róla, mert a görögök jönnek már! Engem senki se említsen előttük, mert még nem jött el az ideje annak, hogy Engem megismerhessenek.” Erre Én egy kissé előre mentem és a megérkezett görögök a legközelebbi sátorban telepedtek le. Hogy a reggeli a harminc görög számára már készen állott a sátorban, azt nem kell említenem, amit mihamar el is fogyasztottak. 59. Fejezet:

A görögök és Rafael. A görög Rafaelt imádni akarja és neki áldozatot bemutatni. Az angyal jó tanítása. Egy rövid evangélium az idegeneknek. A görög jóakarata.

1. Amikor a reggelizéssel elkészültek, az a görög, aki előző este a szót vitte, feljött Lázárhoz és Rafaelhez és azonnal beszélni akart, de annyira meglepődött az angyal szépségétől, hogy mintegy megkövülten állt előtte, s egy szót sem tudott szólni. A legnagyobb álmélkodások után mintegy magában így beszélt a görög: „Igen, igen, valóban itt van az Olimposz, amelyen Istenek laknak! Ha tegnap nem tanítottatok volna, hogy csak egyetlen egy igaz Isten létezik, akkor én téged, te csoda szépségű ifjú, kétségtelenül a mi Apollónknak tartanálak. De mivel a ti valószínűleg egészen biztos állításotok szerint csak egy igaz Isten létezik, Akinek ti nyilván gyermekei - 86 -


VII. kötet

87

vagytok, így te bájos ifjú, bizonyára igen kedves fia lehetsz Neki. S mivel kétségtelenül Isten gyermekei és halhatatlanok vagytok, amit hittünk is az istenekről, tehát engedjétek meg, hogy mi halandó emberek imádhassunk benneteket, és kegyelmesen fogadjatok el tőlünk áldozatot!” 2. Erre a görögök magukkal hozott erszényükbe nyúltak, abból aranypénzeket vettek elő és áldozatképpen az angyallábai elé akarták tenni, de az angyal így szólt: „Kedves barátaim, tegyétek aranyaitokat oda vissza, ahonnan kivettétek! Mert lássátok és halljátok azt, amit én most nektek mondani fogok: az igazi Istenek az emberek által nem imádtatják magukat, még kevésbé kívánnak tőlük anyagi áldozatokat. Az Istennek legbölcsebb és szeretettel legteljesebb akarata veletek, világi emberekkel szemben abban áll, hogy egyedül egy igaz örök és mindenható Istenben higgyetek, s Őt minden erőtökből szeressétek, felebarátotokat pedig, mint közületek mindenki önmagát, úgy szeresse, ami annyit jelent: amit te kívánsz, hogy felebarátod neked tegyen meg, ugyanazt tegyétek meg ti is neki! 3. S ha ezt megszívlelitek, és ezt hiszitek, és eszerint cselekszetek, akkor ezáltal imádjátok a legméltóbb és legillőbb módon az egyedül egy igaz Istent, és ezzel hozzátok meg neki az egyedül tetsző áldozatot. És ha ti világi emberek ezt fogjátok tenni, akkor az egy igaz Isten benneteket is hozzánk hasonló módon fog halhatatlan gyermekeivé tenni, és a halál ereje és hatalma elkerüli lelketeket. 4. A szájjal való imádkozást és az áldozatok minden nemét és fajtáját csak a gonosz és uralkodni vágyó királyok és papok találták ki, ők dicsőíttetik magukat és túl nagy áldozatokat kívánnak az emberektől, akiknek mindig azt kiáltozzák füleikbe, hogy nagy bűnösök, és azért kell nagy áldozatokat hozni az Isteneknek, mert különben azok szigorú és súlyos csapásokkal látogatnák meg őket! Ámde a papok ezt nem az Istennek kedvéért, hanem a sajátmagúk kedvéért teszik, hogy gazdagokká és hatalmasokká legyenek, hogy a szegény vak embereket annál inkább leigázhassák. 5. De az egy igaz Isten csak azt akarja, hogy az emberek egymás között, mint testvérek szeressék egymást szabadon és leigázatlanul járjanak, keljenek a Földön, és az egy igaz Isten kegyelméből minden dologban mindegyre bölcsebbekké váljanak! S miután az én számból nyíltan és hűségesen hallottátok, hogy az egyedüli egy igaz Isten mit kíván az emberektől, tehát vegyétek vissza az aranyat, mert erre a földi trágyára az igaz embereknek és az igaz Istennek nincs szüksége!” 6. Erre a görögök aranyaikat ismét visszatették erszényeikbe, de a szóvivőjük igen barátságos arccal így szólt: „Óh te szeretetre legméltóbb Istenember! A te szavaid oly szelídek, üdítők, és édesek voltak, mint a lépesméz, és mi követni fogjuk azokat, de ha már nem kívánsz áldozatot, akkor mégsem tudom megérteni, hogy ti tőlünk, emberektől kitűnő eledeleitekért és italaitokért miért fogadtok el pénzt? Mi szükségetek van nektek pénzre?” Mondja az angyal mosolyogva: „Nektek embereknek még az Isten sem tehet igazat! Tudtátok ti már azt tegnap, hogy mi Isten gyermekei vagyunk? Nem, ezt nem tudtátok és csak közönséges embereknek hittetek, akik ételeiket, italaikat és a kiszolgálást megfizettetik. És mivel ezt jól tudtuk, tehát úgy cselekedtünk, mint az emberek és tegnap este sok beszédbe és bizonyítékba került, míg más véleményt alkottatok rólunk, de mivel most már tudjátok, hogy itt kivel van dolgotok, tehát ha ettetek és ittatok is, és senki tőletek pénzt még nem kért és nem is fog kérni! És lássátok, így áll a dolog! Nálunk csak az idegenek fizetnek vámot, de a bennszülöttek, a régi törvények szerint szabadon járhatnak, kelhetnek. Nálunk pedig az az idegen, aki a mi Istenünket és törvényeit nem ismeri, és a bálványt szolgálja. De aki a mi egyedül egy igaz Istenünkben hisz és törvényeit ismeri, azokban hisz és a szerint él, tesz és cselekszik, az már nálunk bennszülött, s így mint igaz zsidóknál vámmentes és nem kell számlát fizetnie. 7. Igaz ugyan, hogy nálunk is igen sokan vannak, akik zsidók ugyan, de már semmiféle Istent nem hisznek, és parancsolatait nem tartják meg, csak élvezeteiknek élnek és cselekszenek. Ezek is vámot és a számla megfizetését épp úgy kívánják a bennszülöttektől, mint az idegenektől. De azokat mi már nem tartjuk bennszülötteknek, hanem idegeneknek, és úgy is bánunk velük. Most már tisztában vagy ezzel?” - 87 -


VII. kötet

88

A görög kérdése az éjszakai fénytünemény s a templom és Istenének jelentőségéről, amelyre Rafael választ ad. Rafael az Istenben való bizalomra utal. Rafael mindenhatóságának próbáját adja, és óva int a rablástól, stb.

1. Mondja a görög: „Óh most már teljesen tisztában vagyok ezzel, és nyíltan be kell ismernem, hogy ez valóban isteni módon van így elrendezve. De ha már erről beszélünk, akkor tőletek, Istenemberektől arról szeretnénk felvilágosítást kapni, hogy az éjszakai fénytüneményeknek mi lehet a jelentősége? Az egész város még ma is nagy izgalomban van, és a legtöbb kereskedő árukészletével még éjszaka elhagyta a várost, mert nem tudhatták, hogy ez a jelenség milyen következményekkel járhat. Nem is vásárol senki semmit, s mindenki telve van félelemmel a borzalmas dolgok bekövetkezése miatt, amelyek a második jelenség következtében érhetik ezt a várost és egész Zsidóországot. S ha mi tegnap nem ismertünk volna meg benneteket közelebbről, akkor már mi is hegyen- völgyön túl volnánk, de mi rátok gondoltunk, s azzal vigasztaltuk magunkat, hogy ma bizonyára kielégítő felvilágosítást kapunk majd tőletek; és kérünk is arra benneteket!” 2. Mondja az angyal: „Nézzetek ránk és arra a sokaságra, amely itt van, és sehol sem fogsz látni félelmet, vagy izgalmat, és miért van ez? Mert nagyon jól tudjuk, hogy ez a tünemény mit jelent. S mi ezt azért tudjuk, mert Isten világosságában tisztán látunk, de akik itt lent vannak, azok vakok, nem látnak, és nem értenek semmit, és ez a félelem igazságos fenyítés egyben önakaratú vakságuk és gonoszságuk miatt. 3. Ezek a jelenségek a jóknak jók, de a gonoszoknak rosszat is jelentenek, s így a jelenségek szerint a jók jót várhatnak, s ezért nyugodtak és vidám kedélyűek lehetnek. S ha majd ti a nektek adott tanításaim szerint jó emberekké lesztek, akkor ti is jót várhattok itt és a túlvilágon is! Ha ezt jól megértettétek most, akkor már most is nyugodtak és vidám kedélyűek lehettek, s ennél többre egyelőre nincs is szükségetek. Mert amit én most itt mondottam nektek, az a legtökéletesebb igazság!” 4. Mondja a szóvivő: „Nyájas és egyben legbölcsebb ifjú barátom! Mindnyájunk nevében hálásan köszönöm neked ezeket a szavakat, mert te és a barátságos vendégfogadós, aki valószínűleg a te atyád, vagy valami közeli rokonod, tegnap este híven megígértétek,hogy ma közelebbről megismertetitek velünk az egyedül egy igaz Istent, s azt most becsületesen meg is tettétek, s mi ezért igen boldogok és derűs kedélyűek vagyunk, mégegyszer egész szívünk mélyéből köszönetet mondunk érte, és megfogadjuk, hogy a tanításokat a legpontosabban követni is fogjuk. 5. De most még egy kérdésük volna, és azután nyugodtan tovább utazhatunk. Itt lent van nektek egy templomotok, és abban amint hallottuk, a zsidók egyedül egy igaz Istenét tisztelik. Mi van ezzel az Istennel, abban is van valami? Az ugyanaz az Isten, akit te most közelebbről megismertettél velünk? Vagy az is csak olyan holt bálvány, amilyen nálunk, óriási mennyiségben található?” 6. Mondja Rafael: „Egykor a templomban is egyedül egy igaz Istent tisztelték, s az embereknek az Ő parancsolatait prédikálták, és akik ellene cselekedetek, azokat az isteni tanokkal figyelmeztették, hogy javuljanak meg, tartsanak bűnbánatot és térjenek vissza Istenhez, Akitől bűneik által eltávolodtak. Erre a bűnösök megtértek és Isten kegyelme és szeretete ismét lakhelyet vett náluk, akik pedig nem tértek meg, azokat Isten azáltal fenyítette meg, hogy kegyelmét nélkülözniük kellett, néha egész életükön át, sok szenvedésben volt részük, s amikor életük végén a halál következett rájuk, nem volt semmi vigasztalásuk és nagy fájdalmak, halálfélelem és haláltusák között haltak meg. 7. De akik Isten parancsolatait megtartották, az Isten kegyelmét sohasem veszítették el, mindig egészséges és Istenben derűs életet éltek, és a testi halál nem jelentett számukra halálfélelmet, tusát, vagy szenvedéseket. 8. De ahogy akkor volt, ma már nincs úgy: az isteni tanítók pusztán világi emberek lettek! Ők az egyedül igaz Isten nevét a szájukban hordozták ugyan, de szívükben a hitnek és a szeretet- 88 -


VII. kötet

89

nek legkisebb szikrája sincs iránta, s így templomukkal együtt telve vannak a legsötétebb istentelenséggel. S éppen ezért jelentette ki Isten nekik ezen az éjszakán, hogy teljes istentelenségük miatt mire legyenek elkészülve! Azért mondottam az imént, hogy a jók ebből a jelenségből jót, és a gonosz istentelen emberek csak rosszat várhatnak! 9. Itt lent, valamint az egész országban születésük szerint zsidók laknak ugyan, de hitük és cselekedetük szerint rosszabbak, mint a legsötétebb pogányok, és ezért vétetik el tőlük Istennek minden kegyelme és világossága, és átadatik a pogányoknak. Azért mondottam nektek el egynémely dolgot az egy igaz Istenről, és ha majd hazamentek, mondjátok el rokonaitoknak és barátaitoknak mindazt, amit itt hallottatok és láttatok! Néhány év múlva tőlünk majd küldöttek mennek hozzátok, akik, az isteni világosságot és hatalommal teli igazságaimat szélesebb körben fogják ismertetni. És mivel ti ezt tőlem, mint Istenküldöttjétől hallottátok, tehát most az egy igaz Isten nevében békével mehettek vissza hazátokba, és ha a tengeren vihar ér utol benneteket, akkor hívjátok csak segítségül az egy igaz Istent, s a vihar majd lecsendesedik és egészen hosszú utazásotok alatt nem fog semmi baj érni. És ez szolgáljon bizonyságul, hogy az egy igaz Isten hatalmával és szellemével, mint a természet és elemek ura, mindenütt jelen van és hogy a természetnek minden erői az Ő mindenható akaratának hatalma alatt állnak!” Erre a görögök szívükből adtak hálát az angyalnak ezért a tanításért és ígéretért. 10. De még mielőtt elkészültek volna az útra, kérdi a szóvivő, mondván: „Legkedvesebb ifjú barátom, aki telve vagy isteni erővel! De az egyedül igaz Isten, – Aki bizonyára egy ember személyében itt köztettek jelen van – fog-e tudni arról, ha mi távol, minden parttól a nagy tenger közepén a gonosz viharok között szorongunk?” 11. Mondja az angyal: „S ha már én fogok tudni róla, mennyivel inkább Isten legmagasságosabb szelleme! Lásd én, mint előttetek álló zsidó a jelen személyemmel még sohasem voltam Athénban, ahol ti laktok, és szellememnek mégis sok mindenről van tudomása, ami a ti nagy városotokban van, sőt mindarról, ami nevezetesen a ti házatokban fordul elő, és ami abban mindenkor történik. Elhiszed ezt nekem?” 12. Mondja a görög egy kissé zavartan: „Óh igen, és el is hiszem neked, hogy csodálatos bensőd erőinél fogva mindezt tudhatod; de az én nagy házam alatt van…” és közbevág az angyal: „Egy nagy katakomba, és abban igen sok aranyat, ezüstöt és drágakövet őrzöl, amelyet a te bátor és igen ravasz kalózaid hét évvel ezelőtt egy római kereskedőhajóról zsákmányoltak! A mi törvényeink szerint egy ilyen tett igen nagy bűn volna Isten előtt, mert te soha ne tedd meg felebarátodnak azt, amit nem akarsz, hogy felebarátod megtegyen veled! De te még nem ismerted a mi isteni törvényeinket és szerencsésen sikerült rablásodért Merkúr Istenednek áldozatokat hoztál, s így nem véthettél a mi isteni törvényeink ellen, mert nem ismerted azokat. 13. De a jövőben sem te, sem ti ilyen mesterséget ne űzzetek, mert ha ismét űzni fogjátok, akkor az egy igaz Isten kegyelmében sohasem lesz részetek. Azon kívül ti Róma igen bölcs államtörvényei alatt álltok, amelyek a rablást és a lopást szigorúan tiltják, és ha a római államtörvényekhez igazodtok, akkor nemigen fogtok véteni az egy igaz Isten parancsolatai ellen sem. Érted ezt?” 14. Mondja a görög: „Most már látom, hogy előttetek Isten gyermekei előtt semmi sem ismeretlen, és ha már akkor úgy ismertem volna a tiszta isteni törvényeket, mint most, akkor ezt a rablást soha nem követtem volna el, amint soha nem is fogom azt mégegyszer elkövetni. De mivel az ember a Földön az egyszer megtörténtet meg nem történtté nem teheti, tehát azt kérdezem tőled, hogy mit tegyek a rablott kincsekkel?” 15. Mondja az angyal: „Az, akitől a kincset elraboltad, anélkül is sokkal gazdagabb, mint te, így nincs szüksége ezekre, a kincsekre. De országotokban igen sok szegény van, akikkel jót tehettek, mert így szól az Úr: Amit a szegényeknek tettetek, azt Nekem tettétek, s ezt Én megfizetem nektek itt, és az országomban pedig százszorosan, értékesítsétek, tehát fölösleges kincseiteket és osszátok szét szegényeitek között, és ezzel levezekelitek bűneiteket Isten és az emberek - 89 -


VII. kötet

90

előtt, és most békével hazamehettek!” Erre a görögök ismét hálás köszönetet mondtak és felkészültek az útra. 61. Fejezet:

Nikodémus kérdését, hogy az angyalok is esznek-e, megválaszolja az Úr. Mi egy szellem? Az Úr rámutat Mózes hatodik és hetedik könyvére.

1. Eközben a reggeli is elkészült és Lázár odajött Hozzám és meghívott mindnyájunkat a reggelihez. Mi azonnal mentünk is, és a reggelit mihamar el is fogyasztottuk. Nikodémus nagyon elcsodálkozott, amikor az angyalt serényen enni és inni látta, s azt kérdezte Tőlem, hogy a menynyek szellemei is éppúgy esznek és isznak-e, mint a Föld materiális emberei? Mondom Én: „Először jól látod azt, hogy ez a szellem épp úgy eszik és iszik, mint Én magam, Aki lényegében véve mégis csak a legmagasságosabb szellem vagyok, és mivel ennek a szellemnek ittléte idejére testet kell öltenie, hogy előttetek láthatóvá tegye magát, tehát azt a testet, ha az éterikusan gyöngéd és finom is, ennek a Földnek eledeleivel kell, hogy táplálnom, hogy előttetek látható maradjon, amíg arra szükség van. De ha erre már nem lesz szükség, akkor ezt a testét ő maga villámgyorsan fel fogja oldani, s mint tiszta szellem nem lesz látható többé. 2. A tiszta szellemek mennyországában is esznek és isznak, de szellemileg és nem anyagilag; a szellemi eledelek pedig az Istenből áradó tiszta szeretetből és bölcsességből áll, ez áthatja az egész végtelenséget, és táplálja azt a megszámlálhatatlan sokaságú lényt, éspedig először a szellemeket, s azokon át az egész materiális teremtést, s ezek közül először a mérhetetlen éter űrt, amelyben a miriád napok, bolygók, vagy földek, mint a halak a tengerben és a madarak a levegőben úszkálnak, s az étertől kapják szükséges táplálékukat és a világtestekből azután a rajtuk és bennük lévő teremtmények. 3. A világtesteknél először a levegő az őt körülvevő éterből veszi táplálékát, s csak azon keresztül maga a világtest. Jól megértetted ezt?” 4. Mondja Nikodémus: „Igen uram és Mesterem, amennyire ember a Te határtalan bölcsességedet megérteni képes, de majd ha egykor jobban átszellemiesülök, akkor az ilyen szellemi dolgokat világosabban meg fogom érteni, de még most hiányosan értek meg mindent, mert tulajdonképpen azt sem tudom, hogy mi az a tiszta szellem, milyen a kinézése, s azt sem tudom, hogy mi a különbség az éter és a levegő között, s épp olyan kevésbé lehet fogalmam arról, hogy mi tulajdonképpen egy Nap, milyen nagy az, mekkora a tömbtartalma, s milyen távolságban van a Földtől? S te még több Napról is beszélsz, amelyekről bizonyára tud a te bölcsességed, de honnan tudjak én róla? Mert ha én azt, ami ehhez a világhoz tartozik még oly jól tudnám is, de azt, ami tiszta szellemi, lehetetlen, hogy tudjam, mert materiális érzékeimmel hozzáférhetetlen, s így emberi értelmünkkel felfogni nem vagyunk képesek. 5. Hogy mi egy szellem? Milyen alakja van? Hol és hogyan él? Mindezek olyan kérdések, amelyekre halandó ember nem tud kielégítő választ adni! Igazam van-e, vagy nincs?” 6. Mondom Én: „Óh igen, nagyon helyesen beszéltél, mert mindaddig, amíg az ember halandó kérdéseire nem lesz képes világos feleletet adni, de ha az Én tanításaim követése által szellemének újjászületését és azáltal halhatatlanságát eléri, akkor kissé különös kérdéseidre a napnál világosabb feleletet megtalálja önmagában, mert csak a szellem hatja át önmagát, s így az Istenben lévő szellemi mélységeket, amint azt már tegnap éjszaka is megmagyaráztam! De mivel a te emlékezőképességed nem tartozik a legerősebbek közé, tehát ismét olyan dolgokat kérdezel, amelyeket már úgyis megvilágítottam. De ha már földi dolgokat nem vagy képes felfogni és megérteni, akkor ne csodálkozz azon, ha a szellemi, mennyei dolgokat és állapotokat még kevésbé érted meg. 7. Miért vetettétek el Mózes hatodik és hetedik könyvét, és annak prófétikus függelékét? Miért tettétek azt félre és miért nem olvastátok azt soha? Azokban igen sok van, amiben nektek a szellemvilágról, s annak létéről igen sok világosságot nyújtott volna. Keresd elő azokat a köny- 90 -


VII. kötet

91

veket és olvasd, s akkor egyre nagyobb lesz a világosság a szívedben. Vajon létezne-e anyag, ha nem a szellemi erő és akarat teremtette, igazgatta volna és tartaná fenn?”

62. Fejezet:

Nikodémus azt kívánja, hogy több ember tudomást szerezzen a szellemekről és a szellemvilágról. Az Úr válasza az életre keltett tél példájával. Az emberek akaratszabadságának nagy értékéről. A próféták, azok lénye és missziója. Az üdvösségről és annak feltételéről.

1. Mondja Nikodémus: „Igen, igen, egyedül neked van igazad örökké, s nekünk embereknek nem lehet igazunk, mert bennünk nem uralkodik az igazság, a bölcsesség, és az igaz életerő! De a világ környezetében élő embereknek nagyon nehéz a világtól teljesen elszakadni, s azután a szellemiekbe átmenni, s a legbölcsebb tanításoknak csupán meghallgatása mit sem használ a vakká lett embernek, ha saját szemlélete és tapasztalata által nem juthat a szellemi dolgok igazságához. 2. De ha csak egy ember a maga részéről szerez tapasztalatokat, de körülötte ezren nem, akkor ez is kevés hasznára van az emberiségnek, mert csak egy tapasztalatnak kell, hogy higgyen anélkül, hogy szemlélhető módon megerősítést találjon arra nézve, amit hinni kénytelen. Egészen másképpen volna, ha minden ember szemléleteket és tapasztalatokat gyűjthetne, s akkor az emberek szellemi fejlődése könnyebben haladna előre. 3. Mondom Én: „Úgy ítélsz az isteni dolgokról, mint a vak a színekről! De Én úgy vélem, hogy éppen az, Aki az embereket megteremtette, fogja a legjobban tudni, hogy hogyan kell az emberekkel bánni, hogy rövidebb vagy hosszabb idő alatt elérjék azt a célt, amelyet Ő tűzött ki eléjük. Én olyan jeleket tettem előttetek, amelyek benneteket arra kényszerítettek, hogy Én vagyok és nem más a megígért Messiás! De ez a kényszer nem szolgál lelketek üdvére, csak akkor üdvözöltök, ha az Én tanításaim szerint éltek (János 7.17.). 4. Hidd azt nekem, ha Én benneteket embereket gépekké akarnálak nevelni, az nekem csak egy akaratommal összekötött gondolatomba kerülne, és az egész templom és az egész Jeruzsálem és az egész nagy ország, amelyben zsidók laknak, nem ismerhetnének fel másnak, mint a Messiásnak, Jehovának, seregek Urának! De mi haszna volna ebből a zsidóknak vagy a pogányoknak? Én mondom azt neked: egy hajszállal sem több, mint ennek a fatálnak itt, amely mint rögtön látni fogod, az Én akaratomra minden irányban ide-oda fog mozogni. 5. Lásd, már él is a tál, s úgy lebeg a levegőben, mint egy madár! Elcserélnéd vele a te létedet? Lásd, teljesen él és minden irányban mozogni tud, de öntudata nincs, csak az Én öntudatom hatja át és teszi élővé. 6. Sőt, még kérdéseket is intézhetnél a tálhoz, és az száj és nyelv nélkül felelni is fog neked. De el tudod-e hinni, hogy a tál önmagában véve valóban él, bölcsen gondolkodik és száj, és nyelv nélkül beszél? Sőt még többet mondok neked: Mindenhatóságom segélyével ennek a tálnak mindörökre meghagyhatom ezt a látszólagos életét, de vajon lesz-e azért olyan önálló, szabad élete, mint nekem? Sohasem! Mert ameddig Én pusztán hatalmammal életet adok neki, addig önmagában véve holt ugyan, mert az a látszólagos élet csak az Én akaratom hatalma benne, azaz az Én életem! S ha Én ezt visszavonom tőle, akkor már itt is van a régi halál, s minden anyagnak szükségszerű törvénye, nem fogsz benne többé életet felfedezni, akár milyen vidáman mozog ide-oda és minden irányban. És lásd ugyanilyen életük lenne az embereknek is, ha kényszeríteném őket hatalmammal, vagy olyan jelek által, amelyek megbénítják szabad gondolkodását. - 91 -


VII. kötet

92

7. S eszerint százszorta jobb az embernek a szabad hitetlenség, mint a csodaeszközök által kikényszerített hit. Mert az emberben a legteljesebb és legönállóbb akaratszabadság az Isten nagy terve az emberben, az Isten taníthatja ugyan az embert ártatlanul arra, hogy mit kell tennie, hogy az élettökéletességét elérje, de sem Isten, sem más szellem hatalmával soha nem kényszerítheti! Mert ha ezt megteszi, akkor az ember törvényben van, s így önmagában véve, szóval a maga egyénisége teljesen halott, és mint szabad önálló lény nem létezik többé. 8. És lásd, éppen ez oknál fogva a lehető legritkább esetben engedem meg, hogy az emberek általad kívánt szemléleteket és tapasztalatokat szerezzenek a tiszta szellemi dolgokban, és ha az néha olyan emberek számára meg is engedtetik, akik arra, mint a próféták ki vannak választva, akkor ezek a kiválasztott emberek, akik felülről valók és már valamely más világon a testi élet próbáját megjárták, a túlvilágról ilyen szemléleteket és tapasztalatokat már tehetnek, mert az nekik már nem árthat, de más embertársaiknak ez azért nem engedtetik meg, mert ezek hihetnek a prófétáknak is, ha akarnak, de ha nem akarnak, ami sajnos igen gyakori eset, akkor mégis szabadok maradnak gondolkodásukban és cselekvésük önmeghatározásában, s ez inkább javukra van, int egy külső vagy benső kényszerítés a hitre. 9. Az ember Isten által vagy Istenben üdvözülhet, de csak annyira, amennyire a sajátakarata által magáévá tette az Isten akaratát és öntudatosan lett eggyé Istennel. De ha Isten az ember szabadakaratát elvonná, és helyette a mindenhatósága által a saját akaratát plántálná az ember szívébe, akkor az ember – amint már mondtam, holt volna, mert a rákényszeríttet mindenható isteni akarat éppen úgy éltetné az embert, mint az Én akaratom ezt a tálat. De Isten az embert megteremtette, s életet adott neki, s úgy rendezte be, hogy lassan önmaga ereje által bontakozzék ki, és ez így bölcsen van, hogy az ember saját értelmével és eszével ennél még bölcsebbet el sem képzelhet. S ezzel úgy vélem, hogy a dolgot eléggé érthetővé tettem előtted! S ha ezt érted most, akkor keljünk fel az asztaloktól, menjünk ki a szabadba és nézzük meg, hogy mi minden történik odakint.” 63. Fejezet:

Pillantás Emaus felé. A kenyérvásár. A templomosok zavara a felvilágosodott néppel szemben, azok beszéde és ellenvetései. Nikodémus után néhány tanítvány, mint tanú megy a templomba.

1. Erre a felszólításomra mindnyájan fölemelkedtek az asztalok mellől és kimentünk a szabadba, mégpedig arra a helyre, ahol már reggel voltunk. Innen el lehetett látni Emaus felé, amely egy község volt Jeruzsálem közelében. Jeruzsálemből több út vezetett oda, de csak gyalogosok számára; országút azonban nem vezetett, kivéve kerülő utakon úgy, hogy az ember gyalog sokkal hamarabb odaérhetett, mint egy fuvaros. Az emberek ma csütörtöki napon tömegesen vonultak a község felé, mert a mai napon kenyérvásár volt ott, s onnan látták el magukat kenyérrel egész hétre. De a községben az éjszaka történt jelenségek miatt nem sütöttek kenyeret, a sok ember pedig éppen kenyér miatt ment oda. 2. Amikor Nikodémus ezt Tőlem megtudta, így szólt: „óh Uram és Mesterem! Ebből nagy baj lesz! Mert éppen ebben a községben vannak a templom sütődéi és hetenként több, mint ezer ezüst garas római pénzt visznek oda, és ha nincs kenyér, a nép háborogva fogja követelni a kenyeret! Óh, itt olyan zendülés fog kitörni, hogy lehetetlen lesz azt megfékezni, mitévők legyünk? S a dologban még az a legrosszabb, hogy az Emausbeli sütödéknek éppen én vagyok a főellenőre, és a templommal szemben megfelelő mennyiségű kenyér kellő időben való készenlétéről én vagyok felelős! Óh jaj, óh jaj! Ez a dolog rosszul fog kisülni! Óh Uram és Mesterem! Mitévő legyek? Honnan szerezzünk kenyeret annyi ember számára? Óh Uram egyedül csak Te segíthetsz rajtam, ha az a Te szent akaratod is volna!” 3. Mondom Én: „Majd rajtad segítve lesz, de azt hozzáfűzöm neked és mindnyájatoknak, ha folyton nem láttok jeleket és csodákat, akkor nem hisztek még akkor sem, ha az előadott igazság, mint olyan, már valósággal kézzelfogható. A nép a kenyér hiánya miatt nem fog lármát - 92 -


VII. kötet

93

csapni, mert az is látta éjjel a tüneményeket és az egész városban és annak távoli környékén csaknem senki sincs, aki a látott tünemények miatt ma és még több napon át ne lenne állandó félelemben, így az általad rettegett zendülés Emausban nem fog kitörni még akkor sem, ha a nép egyáltalában nem kapna kenyeret. De majd találni fog ott megfelelő kenyérkészletet. 4. De Én majd mindjárt másra fogom felhívni a figyelmeteket, amiből ma és holnap a templomosok számára nagyobb kellemetlenség fog kialakulni, mint az esetleges emausi kenyérszükségből. Nézzétek hogy Jeruzsálem felé vezető utakon micsoda néptömeg áramlik. A sokaság a vidékekről jön, és a templomtól akar tanácsot hallani, a papok szájából az éjszakai tüneményekre vonatkozólag. És akkor a templom igen nagy bajba kerül. Ezek a népnek bűnbánati prédikációkat fognak tartani, ugyan Isten haragjáról beszélnek majd, és hogy Istent már csak szigorú bűnbánattal, és nagy áldozatokkal lehet kibékíteni. 5. De a nép azt fogja mondani: Miért mondjátok ezt csak most nekünk, amikor régen megtudhattátok volna Istentől, hogy mi vár ránk? Mert mi azt már régóta tudjuk, hogy Isten az Ő népét, ha könnyelmű módon elfelejtkezett róla, próféták, és látók által már évekkel ezelőtt figyelmezteti, hogy mi vár rá, hogyha nem fordul ismét vissza Istenhez. De ezúttal nem jöttek próféták, hogy kijelentették volna, hogyanállunk Isten előtt, és ha az utóbbi időben támadtak is próféták, akik bennünket bűnbánatra és javulásra indítottak, akkor hamisaknak nyilvánítottátok őket és üldöztétek azokkal együtt, akik őket meghallgatták, s akik intésükre megtérni akartak! És mivel ti most velünk együtt láttátok ezeket, a borzalmas jeleket, amelyekből kézzelfoghatóan kitűnik, hogy Isten haragja a legsúlyosabb mértékben elkövetkezett ránk, tehát az okot most egészen ránk akarjátok hárítani; de mi ezt nem fogadjuk el, hanem a ti imátok nélkül magunk fordulunk Istenhez, és kérni fogjuk Őt, hogy bocsássa meg bűneinket és ezt azért fogjuk tenni, mert jó előre nem mondtátok meg, hogyan állunk Jehova szemei előtt! 6. S a népnek ilyen beszéde a papokat nagyon zavarba fogja hozni és lesznek papok, akik majd azt mondják a népnek: Isten csak azért haragudott meg rátok, mert nem akartok bennünket hallgatni és nem akartok hinni nekünk, hanem azokhoz a hamis prófétákhoz fordultok, akik ellenünk vannak és azon törekszenek, hogy tőlünk eltántorítsanak benneteket. 7. A nép pedig azt feleli majd erre: Nagy tévedésben vagytok, mert mi még egyetlen egy hamis próféta hangját és igazmondó szavát sem hallottuk! De akiket hallottunk, azok nem voltak hamis próféták, mert nyíltan tanítottak és fennhangon, az egész világ előtt kihirdették, hogy az Isten országa elközelített hozzájuk. De ti üldöztétek őket, mint ahogy az ilyen emberekkel minden időben tettétek, és ez lesz az oka annak, amiért Isten az Ő nagy haragját megmutatta nekünk, s hogy hogyan fog Ő bennünket súlyos fenyítésképpen átadni ellenségeink kezébe. Hogy ti papok vagytok és nem próféták, ezt világosan látjuk abból, hogy mindez ideig nem tudtátok, hogyan állunk Isten színe előtt! 8. Erre újból egy pap fog szólni: „Ha ti annak tartotok bennünket, és azt vélitek, hogy semmit sem tudtunk és a nép számára már semmik sem volnánk, akkor miért jöttetek ide a templomba? Ilyenformán otthon is maradhattatok volna! – S erre a nép ezt fogja felelni: Miattatok nem is jöttünk, hanem a templom és az Istenért, Akit szívünk mélyéből akarunk kérni, hogy bocsássa meg bűneinket! Ti azonban imádkozhattok velünk, ha akartok, de áldozatot nem fogunk nektek hozni, és amit áldozni akarunk, azt majd áldozzuk a szegényeknek és a szorongatottaknak! Erre a papok visszavonulnak majd és a nép nagy lármát fog csinálni a templomban, és annak előcsarnokaiban. Nikodémus barátom, ha akarsz, lemehetsz és mindarról, amit Én most elmondottam nektek, magad győződhetsz meg, s ez alkalommal mondhatsz a népnek néhány igaz vigasztalószót, de az Én itt tartózkodásomról ne említs a népnek semmit! ” 9. Amikor Én ezt Nikodémusnak mondottam, hálás köszönetet mondott és még ezt fűzte hozzá: „Ezt pontosan meg is fogom tartani, és lehetőség szerint arra fogok törekedni, hogy a népet megnyugtassam, de mit feleljek a főpapoknak, farizeusoknak és véneknek, ha azt kérdezik tőlem, hogy ezt a rémek éjszakáját hol töltöttem, miután eddig már biztosan tudják, hogy sem a templomban, sem otthon nem voltam? Ha meg kell mondanom az igazságot, akkor elárulom saját magamat és Téged!” - 93 -


VII. kötet

94

10. Mondom Én: „Menj csak le nyugodtan, és ne tarts semmiktől, senki sem fogja ezt kérdezni tőled, és majd amit beszélned kell, az majd a nyelvedre tétetik. De este, ha akarod, ismét visszajöhetsz, mert ma még itt leszek!” 11. Erre Nikodémus lement, de útközben mindig körülnézett, hogy nem látja-e meg egy zsidó? De Én utána küldtem Rafaelt és elkísértettem egészen a város kapujáig, hogy Nikodémust senki se lássa meg. A kapunál az angyal hirtelen eltűnt és abban a pillanatban ismét közöttünk volt. 12. Ezután felszólítottam néhányat tanítványaim közül, hogy ha akarnak, ők is menjenek el a templomba, hogy tanúi legyenek annak, ami történni fog ott. Erre a tanítványok is lementek és délig ottmaradtak a templomban. Azután ismét visszatértek hozzánk és elbeszélték, hogy mit láttak és mit hallottak. 13. S ekkor Lázár így szólt Hozzám: „Uram! Arra is egy kissé kíváncsi volnék, hogy ez a dolog, hogy fog végződni a templomban? Mert én még igen sok népet látok az utcákról özönleni, ha az megtölti a templomot, ott olyan tolongás és kiáltozás lesz, hogy ahhoz hasonlót bizonyára már régóta nem tapasztaltak! Itt még Nikodémus erős hangja sem fog sokat érni! Igen könnyen nagy tumultus lehet ebből!” 14. Mondom Én: „Inkább mással törődj! Van még elég eszköz a kezeimben arra, hogy egy túl nagy tumultust megakadályozzak, de a dolog bizonyára nem fog idáig fajulni.” 64. Fejezet:

Rafael és az Úr a megszabadított ifjaknál. Azok hálája, szeretete és okossága.

1. Az Úr: De most már a mi ifjaink is felébredtek és éhesek. Rafaelem, menj hát hozzájuk és adj nekik enni, adj egy kevés bort, de kétharmad vízzel!” Rafael gyorsan gondoskodott mindenről, ami az ifjaknak nagy örömet szerzett, s alig várták, hogy szívélyes és gyermeki hálájukat kifejezzék Előttem. 2. Rövid idő alatt mindnyájan jól megerősödve kiléptek a házból, és Rafael odavezette őket Hozzám. Erre hosszú sorban felállottak Előttem és fennhangon megköszönték a jó ellátást, és arra kértek, hogy jöjjek oda hozzájuk, hogy egyenként bebizonyíthassák szeretetüket! Mert mivel olyan sokan vannak, tehát egyszerre nem tudnak Hozzám jönni, hogy bebizonyíthassák szeretetüket! Erre Én így szóltam hozzájuk: „Kedves gyermekeim! Erre nincs szükség, ha ezt meg akarjátok tenni, akkor inkább egyenként jöjjetek hozzám szereteteteket bebizonyítani, mert ha Én mennék hozzátok, akkor könnyen féltékenység támadhatna közöttetek, amire azt mondhatnátok egymás között: Miért nem fordult a jó Atya hozzám, vagy ehhez, vagy ahhoz? Az egyiket, vagy a másikat bizonyára jobban szereti, mint engem, vagy szomszédomat és hogy ilyen vélemény ne jöjjön létre köztetek, tehát jöjjetek egyenként vagy párosan Hozzám és bizonyítsátok be szereteteteket, és akkor nem mondhatjátok: Íme, ezt vagy amazt jobban kitüntette a jó Atya! Mert az most már tőletek függ, hogy ki legyen közületek az első, aki Hozzám akar jönni!” 3. Mondják a fiatalok: „De jó Atyánk! Mi mindnyájan az elsők szeretnénk lenni, s abból számodra egy igen terhes tolongás lenne! Azért hát jelöld meg te, hogy sorunk melyik végéről kezdjük meg? Mert még a szeretetben is rendnek kell lennie, mert a rendetlenség a szeretetben sem szép, mert ha a jó Isten ebben a szép országban mindent olyan szépen elrendezett, akkor Iránta való hódolatból nekünk is mindent bizonyos rendben kell elintéznünk!” 4. Mondom Én: „nos jól van hát, ha mindenáron úgy akarjátok, akkor kezdjétek sorotok jobboldali végén! Jöjjetek hát!” Ez az intézkedés nagyon tetszett a fiataloknak, s így a jobboldali sor végéről egyik pár a másik után, éspedig először az ifjak, azután a leányok siettek Hozzám, s mélyen meghajoltak Előttem, azután megragadták kezeimet, szívükhöz szorították, s ismét helyes rendben visszatértek előbbi helyükre. 5. S amikor szeretetükről mindnyájan ily módon tettek tanúbizonyságot, akkor szép rendben ismét visszatértek a régi helyükre s azután mindnyájan mégegyszer meghajoltak Előttem és - 94 -


VII. kötet

95

azt kérdezték, hogy most mit szabad tenniük. És Én így szóltam nekik: „Üdítsétek fel kedélyeteket hasznos szemléletekkel, nézzétek meg ezt a szép vidéket, szemléljétek a virágokat és sok más egyebet, és gondoljátok aközben, hogy mindezt egy jó Isten teremtette önmagából az Ő bölcsessége és mindenhatósága segélyével, és ébredjen iránta hála a szívetekben. S ezzel időtöket a leghasznosabban fogjátok eltölteni, és nagy örömöt éreztek majd szívetekben. De aközben nem kell mindig így sorban állni, vagy menni, hanem szabadon, úgy, mint Tőlem és a többi embertől látjátok, és akkor sokkal jobban fogtok szórakozni, mintha folyton a merev vonalrendet figyelitek. És most menjetek és cselekedjetek tanácsom szerint!” Erre a fiatalok megköszönték ezt a jó tanácsot, felbontották a sort és szétszóródtak a hegy minden irányában, s így mulatoztak a friss és szabad természetben. 65. Fejezet:

Az Úr és övéi az Olajfák hegyének csúcsán, a szép kilátás. Agricola a meghalás keserűségéről. Tanítás a halál utáni életről. A túlvilági állapotok különbözőségéről. A lélek érettsége a szerint, hogy a lélek mennyire érett, vagy éretlen. A vámszedők elbúcsúznak és hazamennek.

1. Mi pedig még előbbre mentünk, mégpedig ennek a hegynek a legfelsőbb csúcsára. Ott egy valóságos kis erdő volt olajfákból, amelyek alatt padok és ülések voltak, amire mindenki helyet foglalt és dicsérték Lázárt, hogy azt a helyet milyen célszerűen rendezte be kedves nyugvópadokkal és ülésekkel. Lázár megköszönte a jó véleményeket és igaz örömöt érzett szívében. Innen a szabad magaslatról minden irányban a legszebb kilátást élveztük; innen láttuk az egész Jordánt, s körülötte a völgyeket, s a messze távolban a Holt-tenger egy részét. 2. Mindnyájan a legnagyobb elragadtatással szemlélték a szép vidéket, a körös-körül elterülő városokat, falvakat és községeket anélkül, hogy hosszú időn keresztül egy szót is szóltak volna. Csak Agricola szólalt meg, amikor mindent jól végignézett: „Kedveseim, akik mindnyájan együtt vagytok itt, és mindenekelőtt Te, óh Uram és Mesterem! Nyíltan be kell ismernem, hogy az én országomban ilyen csodálatosan gyönyörű vidéket és tájat még sohasem láttam, valóban egy ilyen pompás vidék láttára az embernek még a meghalás is nehezebbnek és keserűbbnek látszik, mint egy kevésbé szép és puszta táj láttára. Mert az ember örökké szeretne élni és szemeit ilyen látványon gyönyörködtetni. Mit szólt Te Uram ehhez a nézetemhez?” 3. Mondom Én: „Barátom, igazad is volna a te véleményeddel, ha a léleknek a testi halál után az Istentől kapott lélekkel egyesülve nem nyílna alkalma arra, hogy ennél sokkal szebb vidékeket, vagy más világokat szemléljen és élvezzen, ha a csodálatos szépségű vidékek, és tájak szemlélete egy léleknek a legnagyobb üdvösséggel teli élvezete kellene, hogy legyen. De Én úgy vélem, hogy a test levetése után egy tökéletes lélek számára sokkal nagyobb üdvösségteli élvezetek léteznek, mint csupán a szép tájak szemlélete! Tegyük fel, hogy neked mondjuk száz éven keresztül kellene folytonosan ezt a tájat szemlélni, de amellett mindenféle életszükséglettel gazdagon el volnál látva. Én jót állok érte, hogy ez a szép táj nemsokára annyira untatni fog téged, hogy az egész életedben nem kívánnád többé látni. Igen, jó barátok körében néha- néha egy szép vidék látása az emberi kedélyvilágra igen felemelő hatást gyakorol, de azután a lélek változatosság után vágyódik, hogy nagyobb és szélesebb körű tapasztalatokat tegyen, s azokból mindig újat tanuljon. És amiképpen egy tökéletes lélek most a test szemeivel látni képes azt, ami most őt körülveszi, a tiszta szellemi állapotában a látást, hallást és érzést sokkal magasabb fokban és mértékben fogja bírni, mint most nehéz és fáradságos testében. Én már az imént lent a ház előtt megmutattam nektek, hogy a lélek benső látása miképpen van megalkotva, ami fölött te csodálkoztál a legjobban, amikor azt a néhány embert rövid időre szellemben elragadtatott állapotba helyeztem, és akik a te szülővárosodat, Rómát – ahol soha életükben nem voltak – mégis olyan pontosan leírták, hogy azt soha pontosabban még te sem láthattad volna saját szemeddel. 4. Ebből aztán beláthatod, hogy a lélek szabad, és tiszta szellemi állapotában sokkal nagyobb látóképességgel bír, mint a korlátozott testben. És ha ez be van bizonyítva, akkor ha te az - 95 -


VII. kötet

96

Én szavaimnak és csodatételeimnek, s a lelki, szellemi téren szerzett tapasztalataimnak egész lelkeddel hiszel, akkor nem mondhatod azt, hogy egy ilyen vidék láttára nehezebb meghalni, mint egy sivár, vagy komor táj láttára, és hogy a lélek a test halála után tovább él és életének elgtisztább öntudatával bír, abban remélem nem fogsz kételkedni?” 5. Mondja Agricola: „Uram és Mesterem! Bizonyára nem, miután már előzőleg Spanyolországban, Szicíliában és Egyiptomban meggyőződtem a test levetése után a lélek további életéről, mégpedig a legcsalhatatlanabb módon. De itt egészen más körül forog a szó és éppen az az, amiért az imént azt a megjegyzést megengedtem magamnak. Mondom Én: „És miben áll az a más dolog? Beszélj csak bátran! Mert sok időnk van még délig, s addig még sok mindent megtárgyalhatunk!” 6. Erre Hozzám lépett a jelenlévő vámszedő és arra kért, hogy nem haragudnék-e meg azért, ha estig hazamennének, hogy megnézzék minden rendben van-e, és hogy a szolgák ez alkalommal nem szorongattatják-e az utcákon özönlő népet?” 7. Mondom Én: „Tegyétek meg és cselekedjetek jót, egy némely rosszért, amit sok éven keresztül követtetek el az emberekkel szemben, s akkor megbocsáttatnak bűneitek. S amiképpen zavartalanul elvonultatok, azonképpen jöhettek ismét zavartalanul vissza.” Ezzel a sok vámszedő mélyen meghajolt előttem, hálásan megköszönték mindazt, amiben részük volt és azután gyorsan eltávoztak. 66. Fejezet:

A tapasztalt Agricola kérdései a túlvilág hollétéről, a lélek és a szellem lényegéről, amire az Úr világos magyarázatot ad. A lélek alakja és látható volta. Egy éretlen lélek nehéz és lassú haladása a túlvilágon.

1. Én pedig újból mondom Agricolának: „Nos, add elő a dolgaidat – beszélj tehát.” Mondja Agricola: „Uram és Mesterem! Hogy az ember lelke a test halála után tovább él, az teljesen befejezett tény. De hová jut? És mi a lélek lényegileg? És mi a tiszta szellem lényege? Miután a Te tanításod szerint az Úr végtelen, tehát a lelkek, sőt még a legtisztább szellemek is a végtelen űr belső területén kell, hogy legyenek, mert külső területe egyáltalában nem is lehet. 2. Azután még egy kérdés: Önmagában véve milyen alakja van a léleknek, vagy egy tiszta szellemnek, és a természetes ember miért nem láthatja mindig a lelkeket és szellemeket? Uram! Csak ezekre, a kérdésekre adj még nekem megvilágító választ, s azután nem kérdezek Tőled többé semmit, mert éppen ezekben a dolgokban teljes tudatlanságunk okozza azt, ami a meghalást olyan keserűvé és félelmetessé teszi! De ha előttünk emberek előtt ez a kérdés is kellő világítást kap, akkor könnyebben meg fogunk halni, s nem fogunk annyira ragaszkodni a test életéhez!” 3. Mondom Én: „Nagyon könnyű volna ezt neked megmagyaráznom, ha értelmed szabad volna; de az még nem szabad, habár ittléted óta éppen erre vonatkozólag sokat láttál és tapasztaltál Tőlem, s így nehezebb ezt a dolgot jobban megvilágítani, mint ahogy már eddig megvilágítva lett. 4. A lélek az emberben egy tiszta éterikus alkotmány, azaz ha ezt jól meg tudod érteni, az Isten bölcsességéből és mindenható akaratából végtelen sok fényatomból és picinyke részecskékből van egy emberi formába összetömörítve. A tiszta szellem pedig az Istenből kiáradó akarat, amely a legtisztább Istenben lévő szeretet tüze. 5. A tiszta szellem Istennek egy gondolata, amely az Ő szeretetéből és bölcsességéből származik, és Isten gondolata által lesz létté. 6. De mivel Isten önmagában véve szeretetéből és bölcsességéből valóságos tűz, tehát egy külön létbe megvalósult az istenből áradó gondolat is az.

- 96 -


VII. kötet

97

7. De amiképpen a tűz egy erő, azonképpen egy ilyen isteni gondolat is egy erő önmagában véve teljes öntudattal bír, s önmagában is éppen olyan tisztán működhet, mint az, amelyből áradt. 8. Mint tiszta erő, a szellem mindent áthat, amit te anyagnak nevezel, de az anyag nem hatolhat át rajta, mert az anyag további folyamatában semmi egyéb, mint Isten szellemének kifelé való megnyilvánulása. 9. A lélek szelleme által ismét feloszlatott anyag, amely a szellem erejétől késztetve saját ős formájába megy át, és így szellemével egyesülve annak fény éterikus szubsztanciális testét teszi ki, éppen úgy, mint a lélek az őt körülvevő test anyagából, amikor az feloszlik az ő tiszta szellemi akarata által, saját ruháját formálja és képezi. 10. Itt van tehát előtted rövid, de teljesen igaz ábrázolása annak, hogy mi a lélek önmagában véve, és mi a tiszta szellem. 11. S hogy a lélek testéből való kilépésekor hová jut, a hely és tér szerint meghatározni, azt megérteni még sokkal nehezebb lesz, de attól eltekintve mégis csak adok egy magyarázatot róla, amiből valamelyes világosságot mégis nyerni fogsz. A tulajdonképpeni lényeget csak akkor fogod megtudni, ha önmagadban a teljes újjászületéshez, azaz lelkednek szellemével való egyesüléséhez fogsz jutni, mert ezt a lélek addig nem képes teljesen felfogni, míg a benne lévő szellem ereje által úgy át nem alakult, hogy alkalmassá lesz a szellemmel teljesen egyesülni. 12. És hogy hely szerint a lélek a testének levetése után, különösen létének első időszakában rendszerint ott tartózkodik, ahol testben tartózkodott a Földön, kivéve, ha teljesen tökéletes állapotban azonnal a túlvilági birodalomba át nem lépett. 13. Ebben az esetben arról a természeti világról, amelyben lakott semmit sem hall és lát, még akkor sem, ha térben azon a világon is van, az ő léte többé-kevésbé olyan, mint egy világos álom, amelyben a lélek az általa lakott vidéken vagy tájon él és éppen úgy tesz és cselekszik, mint a természetes világban, és az elhagyott természeti világ egyáltalában nem hiányzik neki. De az Isten jóváhagyásából az a vidék, amelyben lakik megsemmisül, és a lélek egy más vidéken találja magát, amely benső állapotának teljesen megfelel. Egy ilyen léleknél hosszú idő eltelik, amíg tanítások által oda jut, hogy felismerje, hogy mindaz, amit maga körül bírni vél, hiú és semmis. S ha egynémely tapasztalat és jelenség által ennek tudatára jut, akkor kezdi komolyabban állapotát szemlélni és abból egyre jobban tudatára ébred annak, hogy az előbbi földi világot elhagyta, s felébred benne a vágy, hogy maradandóbb és változhatatlanabb lakóhelyet találjon magának. 15. Ebben az állapotában már tökéletesebb szellemektől kap tanításokat arra nézve, hogy mit kell tennie, és ha megteszi, akkor a világosság már fokozódni kezd benne, mert benső szelleme egyre jobban áthat rajta. S benső szelleme minél inkább áthatja, és minél inkább növekszik benne úgy, mint gyermek az anyatestben, annál inkább állandósul minden körülötte. 16. És amikor a lélek egyszer odajut, hogy benső szelleme teljesen áthatja, akkor már megkapja teljes tisztánlátását és világos megismerését, teljes öntudatát és mindenre való visszaemlékezését, hogy mi volt a világ, amelyben élt, s hogyan volt az megalkotva. 17. Egy ilyen lélek azután láthatja ezt a Földet, vagy a Holdat, a Napot, s a Nap körül forgó bolygókat és földeket, amit eddig még sem csillagász, sem görög, vagy egy régi egyiptomi ptoloneus fel nem ismert, vagy más napokat egy vagy több hüvelybolygóban, amelyeket tegnap kellő módon megmagyaráztam nektek, és gyönyörködhet azok csodálatos formájában és berendezésében, és a legnagyobb örömet érezheti az egy Isten szeretete, bölcsessége és hatalma fölött.”

- 97 -


VII. kötet

98

Az isteni módon tökéletes lelkek üdvösségének különböző foka, vagy a tökéletes emberek nagysága és fensége. Egy tiszta szellem. Példa: Rafael – Énoch, az arkangyal. Agricola ámulata.

1. Az Úr: „ezt a képességet egészen biztosan elvárhatja egy tökéletes lélek, és a tökéletes léleknek ez a tulajdonsága mégis a legkisebb foknak tekinthető a tulajdonképpeni nagy üdvösséggel szemben, mert ez a képesség maga a tökéletes lelket idővel éppen úgy untatná, mint téged az, hogyha ezt a szép tájat legalább száz éven keresztül állandóan csodálnod kellene. 2. Egy léleknek a legnagyobb üdvössége abban áll, hogy mint tökéletes lélek, isteni teremtőerővel van felruházva, és Istenhez hasonló bölcsességével mindent létre tud hozni, amit Isten maga ugyanolyan úton és módon létrehoz. 3. De egy tökéletes lélek üdvösségének legmagasabb foka abban áll, hogy Isten a végtelenség Teremtője és egyedüli Ura, mint legmagasabb rendű élet barátja szüntelenül, körülötte van, őt határtalanul szeretheti, és vele együtt egy pillanat alatt áttekintheti az egész szellemi és materiális teremtést. 4. De a tökéletes lélek üdvösségének legmagasabb foka mégis abban áll, hogy Istennel a szeretetben teljesen egyesülve a legtökéletesebb isteni szabadságban van. 5. S hogy ezek az elmondott dolgok mennyire igazak, arról saját testi szemeiddel meggyőződhetsz az Én ifjú szolgámnál: már egynéhányszor kérdezted Tőlem, hogy hogyan is áll a dolog ezzel az ifjúval, honnan származik? És Ki Ő? És most tudtodra fogom adni. 6. Lásd, ez az ifjú már régóta tiszta szellem, s egyszer már ezen a Földön, mint ember testben járt, neve Énoch volt, és Ádám első utódainak első prófétája és isteni tanítója volt. 7. És mivel lelke a Föld embereinek akkor időjében Isten iránt a legtisztább szeretetre gyulladt, tehát szeretete testét feloldotta éterikus alkatrészeire, amelyre szabad lelke felöltöztetve volt, s azonnal mindörökre arkangyallá lett Isten legmagasságosabb mennyországában, azaz a legmagasságosabb isteni szabadságában, amit abból láthatsz, hogy szüntelenül itt van közvetlen közelemben!” 8. Erre Agricola tágranyílt szemekkel így szólt: „Hogyan? Ez egy szellem volna, s méghozzá egy tiszta és tökéletes szellem? Hiszen látható teste, húsa, vére van, s úgy eszik és iszik, mint közülünk bárki! 9. Hogy ő Hozzád hasonló csodálatos dolgot tud létrehozni, azt úgy magyaráztam, hogy bizonyára már régóta tanítványod, s mint ilyen, Tőled kapta a megfelelő bölcsességet és hatalmat hozzá; mint egészen tiszta szellemet mi emberek nem láthatnánk őt! Ha az ember megtapintja őt, mindent úgy talál, mint egy természetes embernél! De Te mondottad, s így el kell Neked hinnem, habár ez gondolataimat még jobban megzavarja! Hogy van ez tehát, hogy ennek a tiszta szellemnek teste van?” 10. Mondom Én: „Már az imént mondottam, hogy sok mindent megtárgyalhatunk, mert van elég időnk hozzá, s talán ezzel a kérdéssel is tisztába tudunk jönni. Lásd, már itt is áll mellettem az Én Rafael-Énochom, s azt mondom, hogy a továbbiakat, amit még akarsz tudni, tárgyald meg ővele. Mert ő ugyanazt a felvilágosítást fogja adni neked, mint Én adnám, és amit ő mondani és mutatni fog, azt az ő teljesen önálló szabadságából, hatalmából, bölcsességéből és erejéből fogja mondani neked, mert ő azt Istenből tette magáévá. 11. S így már meg is kezdheted kutatásaidat.”

- 98 -


VII. kötet

99

Agricola vizsgálja Rafael szellemiségét és hatalmát. Annak meggyőző tanítása a tiszta szellemek és angyalok lényegéről. Még a legmagasabbrendű angyalok előtt is vannak Istenben kifürkészhetetlen mélységek. A szellem az egyedül reális és tulajdonképpeni valami. Példa a kővel.

1. Mondja erre Agricola Rafaelnek: „A mi Istenünknek, Urunknak és Mesterünknek te végtelenül kedves szolgája! Miféle tested van neked itt, mint tiszta szellemnek? Ez is hús és vér, úgy, mint az enyém?” Mondja Rafael: „Tapogass meg és győződj meg magad!” Ekkor a római megtapogatja az angyalkezeit, lábait és úgy találja, hogy azok teljesen húsból és vérből vannak, éppen úgy, mint más emberéi. Amire így szólt: „Itt bizony semmi szellemit nem lehet érezni, és te mégis tiszta szellemlény vagy, mégpedig olyan régóta, amióta a Föld emberi neme fennáll?” 2. Mondja most az angyal: „Most tapogass meg mégegyszer, s majd meglátjuk, hogy azután hogy fogsz ítélni!” Ekkor a római újból megtapogatta az angyalt, és nem érez semmiféle testet, és ahol az angyalt megfogta, ujjai mintha levegőt érintettek volna. Ennél a tapasztalatánál a legnagyobb csodálkozással így szólt: „Ah! Itt még a legokosabb ember is megbolondulhatna! Az imént még minden erőteljes test volt, most pedig minden levegő, tehát olyan, mintha semmi sem volna! Mondd, ha te, mint egy ilyen levegőből lévő fenomén még beszélni tudsz, hová tetted az előbb jól kitapogatható testedet?” 3. Mondja az angyal: „Sehová sem, mert éppen úgy van, amint az imént volt. Hogy te azt az előbbit szilárd testnek érezted, ez az én szabad akaratom, és hogy most másodszor semmit sem éreztél, azt is az én akaratom akarta így! Mert amit mi, tökéletes szellemek akarunk, az történik meg és úgy, amint azt szabadságunkból és bölcsességünkből akarjuk, akarhatjuk azt pillanatok alatt, vagy lassan, fokozatosan, meghatározott bölcs rendben. Mert mi az Isten iránti szeretetünk által teljesen benne vagyunk az Ő jól megismerhető bölcsességében és hatalmában, így az Isten szeretete a mi szeretetünk, az Ő bölcsessége a mi bölcsességünk, az Ő akarata a mi akaratunk, és az Ő hatalma a mi hatalmunk. 4. És mégis léteznek Istenben kifürkészhetetlen mélységek, amelyeket teremtett szellem sohasem lesz képes kifürkészni, mert ha meg tudná tenni, akkor nem érhetné el üdvösségét, mert akkor istentől fokozódó üdvösséget nem várhatna többé. Értitek ezt rómaiak?” 5. Mondja több római? „Igen, barátunk, ha mindjárt szellem vagy is, de ezt tökéletesen felfogni és megérteni több kell, mint a mi római értelmünk. Valószínűleg így is lesz minden, de hogy miért, azt majd megtudhatjuk akkor, amikor magunk is tökéletes lelkek leszünk. 6. Mondja az angyal: „Halljátok! Én most Agricolával beszélek és nem mindnyájatokkal, mert amúgy is tudom, hogy nem vagytok egyformán értelmesek. A többiek hallgassanak és legyenek figyelmesek arra, amit én közületek a legértelmesebbnek mondok, és neki mutatok. Tehát Agricola beszélj te egyedül!” 7. „Igen, igen, tiszta szellemi barátom! Félig megértettem, amit mondani akartál, de teljes egészében éppen úgy nem értettem meg, mint a többiek. S így én is az Úr ígérete szerint megvárom annak az idejét. De azt szeretném most tőled megtudni, éspedig azzal a feltétellel, hogy sok minden másról lemondok. Hogyan tudtad akaratoddal testedet levetni, és mégis úgy állsz előttünk, mint az imént megtapogatható testtel? Mert ez a legmegfoghatatlanabb dolog előttem! Először egy valóságos valami vagy, s a következő pillanatban érintésre valósággal semmi sem vagy. És az a semmi ismét mégis az előbbi tökéletes valami! Hogyan lehetséges ez?!” 8. Mondja az angyal: „Ez pedig nagyon érthető! Mi szellemek, az előttetek teljesen súlytalan tiszta szellemi szféránkban vagyunk egyedül a valóságos és eredeti valami, minden egyéb a materiális világon csak a mi akaratunk által létrehozott látszat, hogy a ti materiális lelketeknek állandó eszközötök legyen itt, amelynek segélyével megszerezhetitek a legteljesebb és legigazabb életszabadságot. De hogy ezt előtted még kézzelfoghatóbbá tegyem, tehát Agricola te végy fel egy követ a földről és vedd a kezedbe. Jól van, szóval neked most egy kemény terméskő van - 99 -


VII. kötet

100

a kezedben. Te most azt fogod mondani: Íme, ez a kő itt a legnyilvánvalóbb valóság, mert a kezedben érzed a súlyát és számodra megsemmisíthetetlen keménységét, én azt mondom neked, hogy ezzel a te létező valamiddel a dolog éppen úgy áll, mint az imént az én testemmel, és ezzel az egyformán egyenlő szellemi testemmel. Mert ennek a kőnek a súlya és keménysége, amelyet most itt tartasz szorosan a kezedben, egyedül a mi akaratunk állandóságától függ. Mindaddig, amíg ezt a kemény és súlyos követ akarjuk fenntartani, addig az is fog maradni, de ha én azt akarom, hogy a köved hozzám hasonlóvá legyen, akkor a kövön éppen úgy keresztül fogsz tudni hatolni, mint az imént rajtam, és ha ez így lesz, akkor a kő a mi szelem akaratunk által létrehozott anyaga elérte a valóságát anélkül, hogy az én akaratom állandósága által előtted kemény és súlyos kőnek látszanék. De hogy ezt könnyebben megértesd, tapintsd meg még egyszer a kövedet, hogy ugyanaz-e?” Mondja Agricola: „Még olyan, amilyen volt.” Mondja az angyal: „És milyen most?” Mondja Agricola: „Ah! Én látom még, de csak, mint felhőcskét a tenyeremen, de súlya és keménysége semmivé vált. Ez mégis csak különös dolog! Minden egyebet előbb elképzeltem volna, mint hogy ez lehetséges lenne! De hogyan lehet ezt végrehajtani.

69. Fejezet:

Rafael tovább tanítja Agricolát a szellem lényegéről és az angyalok hatalmáról. Miért nem tud a tökéletlen ember a benne lakozó szellem dacára csodálatosan teremteni? Az ember lényege és életfeladatának célja.

1. Mondja az angyal: „Hiszen az imént már megmondtam, hogy az csak a mi akaratunk állandóságától függ, és hogy az egész anyag nem egyéb, mint Isten szellemének állandósága akármilyen különböző formában jelenik is meg a szemeim előtt, mert az anyag különféle anyaga az elemekkel együtt, amelyekből a szemeid előtt keletkezni és fennállni látszik, a mi gondolataink, formáink és színeink a gondolatainkból kialakult eszméink, és célszerűségük az eszmékből fejlődött fogalmaink és egy magasabb szellemi cél elérése minden érdekében, ami anyag, a mi szándékaink, amelyekből minden anyag szerencsés végcélja fog létrejönni. 2. Ezért az igazi és reális lét csak nálunk halhatatlan szellemeknél létezik, az anyag léte pedig csak általunk létrehozott minden pillanatban, függő viszonyban van, amint azt a kőnél is látnod kellett. De az a felhőcske még mindig a tenyereden van, s én meg fogom tölteni azt az én akaratom állandóságával, s ismét az előző követ fogod a tenyeredben tartani.” Az angyal meg is teszi ezt, és a római kezében ismét ott volt az előbbi kemény és súlyos kő. 3. Ez a rómaira még nagyobb hatással volt, és így szólt az angyalhoz: „Ezt a követ elteszem annak emlékéül, hogy olyan csodálatos dolog történt vele. De most még egy kérdést. Lásd, bennem is lakozik egy lélek és abban a ti tanításaitok szerint egy tejesen egyenrangú szellem; miért nem tudom az én szellememmel ugyanazt létrehozni, amire te, mint szellem vagy képes?” 4. Mondja az angyal: „Mert a te lelked még nem elég érett és a te benső szellemed még nem hatotta át teljesen a te szellemedet. De a te szellemed a te lelked előtt még teljesen ismeretlen akaratának állandósága által mégis létrehoz valamit, és ez a te tested felépítése, és időnkénti fenntartása, de ezt a te lelked nem veheti észre, amiképpen azt sem veszi észre, hogy teste miképpen van felépítve, mert az ő benső tiszta és túlvilági építőmestere ezt nem nyilatkoztathatja és nem mutathatja meg neki, mert a lélek mint mondottam még nem elég érett arra. A benső szellem, bár szüntelenül azon dolgozik, hogy a lelket minél hamarabb éretté és teljesen szabaddá tegye, de a legcsekélyebb kényszert sem gyakorolhatja rá, mert a lélek ilyenformán még sokkal anyagiasabbá és éretlenebbé válnék, mint amilyen a külvilág mindenféle fajta befolyása által lehetne. Ezért adatott a léleknek külső testébe egy külön akarat, és egy külön értelem, hogy a külső oktatások által a saját maga elhatározásából és saját akaratából minden világiasságtól megszabaduljon, és magába vonulva a mindegyre tisztább és tisztább szellemi utakra lépjen.

- 100 -


VII. kötet

101

5. S a lélek amilyen mértékben járja meg tevékenykedve a mindegyre tisztább szellemi utakat, ugyanolyan mértékben egyesül vele benső tiszta túlvilági szelleme, és ha egyre jobban tisztuló értelmével s azáltal mindegyre szabadabbá lett akaratával teljesen megszabadult a világtól, akkor már szellemével hasonló és eggyé lett vele, amely egyesülést mi a szellemi újjászületésnek fogunk nevezni, és akkor szellemével egyesültem akár testben van még, ugyanarra lesz képes, amire én most szemed előtt, mint szellememmel egyesült lélek képes vagyok.”

70. Fejezet:

Rafael elmondja az ő szellemi fejlődésének folyamatát, mint egykori emberben (Énoch) az angyal, mint szellem, és mint testi ember. A levegő lényegéről, annak anyagiasságáról és gazdag alapanyag tartalmáról. Bebizonyítva egy csoda által az óriás gránitoszlopon.

1. Rafael: „Amikor Én, mint emberi lélek sok éven keresztül egy testben laktam az Úr kegyelme által, tudatára jöttem ennek a benső életútnak, és egyre fokozódó állhatatossággal jártam azon. S így történt meg azután az én utolsó időmben, hogy szellemem és lelkem eggyé lett, és olyan hatalmat szereztem a földi testem fölött, hogy én azt ugyanolyan hírtelen tudtam elemeire bontani, mint ezt a követ, és a tapintható testemet oldottam fel, s abból csak annyit tartottam meg, hogy azt testi szemeiddel láthattad. 2. Ha én most hozzád hasonló testet kívánnék, akkor azt csak akarnom kellene, és a test már meg is volna! Íme, és most akarom ezt, s most tapogass meg, a testemet újból olyan szilárdnak fogod találni, mint amilyen most az imént volt!” A római meg is tette ezt, s úgy találta, hogy Rafael ugyanolyan ember, mint amilyen azelőtt volt. 3. Erre Agricola ismét kérdi az angyalt: „Amikor te, mint tökéletes ember itt a Földön éltél és testedet elemeire bontottad, azt is úgy visszateremthetted, mint most?” Mondja Rafael: „Éppen úgy, mint most, de én azt nem akartam, mert egy tiszta szellemi test nélküli lét sokkal tökéletesebb, mint a testben lévő, még akkor is, ha saját akaratommal kötöm le! 4. Lásd, én ebben a testben sokkal nehezebben tudok működni, mint nélküle. S amikor azt látod, hogy csodát teszek, akkor ez a test már nincs itt, s csak a tett után teremtem azt ismét meg. Testben is mindent meg tudok tenni, de nem oly tökéletesen, mint testen kívül. Vannak még kérdéseid? Akkor add elő azokat, és én felelni fogok!” 5. Mondja Agricola: „óh, kérdésem egész tömegben volna! Képes volnál akaratod lekötésével a szabad levegőt is anyaggá változtatni?” Mondja az angyal: „Mindenesetre, mert először már a levegő is anyag, és az is minden elképzelhető anyagot tartalmaz, s annál inkább lehet mindenféle tetszés szerinti anyaggá változtatni, és másodszor szellememnek valósággal szabadságágában áll akaratomat a legnagyobb mértékben működtetni, s így a levegőt is, úgy amint te mondottad, pillanatok alatt anyaggá változtatni. Csak jelöld meg, hogy a levegőt mivé változtassam?” Mondja Agricola: „Barátom! Ezt átengedem a legjobb és legbölcsebb belátásodnak, tégy, amit akarsz, nekem minden jó lesz!” 6. Mondja az angyal: „Jól van tehát! A levegő, amely itt lebeg előttünk, tőlünk 12 lépés távolságban egy pillanat alatt változzon át egy öt embermagasságú és egy ember átmérőjű tökéletesen kerek oszloppá! Úgy legyen! És most menj oda és vizsgáld meg a már álló oszlopot, hogy az levegő-e vagy a legszilárdabb gránitoszlop?” 7. Erre az összes római odasietett az oszlophoz és megvizsgálta azt, és így kiáltottak fel: „óh csodák csodája! Valóban bámulatra méltó! Ez valóban olyan szilárd gránit oszlop, hogy még Rómában sem tudunk ehhez hasonlót felmutatni! Igen, igen, a tiszta szellemben van a lényeg és az anyag csak egy tiszta szellem szabad akarata állandóságának következménye!”

- 101 -


VII. kötet

102

8. Erre mondja az angyal: „Kb. milyen nehéznek találjátok ezt az oszlopot? Mondja Agricola: „Barátom, nehéz volna ezt nekünk meghatározni! De körülbelül, meg lehet állapítani, hogy ez az oszlop egészen biztosan megvan százezer font, és ezer ember aligha tudná fölemelni.” Mondja az angyal: „Meglehetősen helyesen ítéltél, és mégis azt mondom neked, hogy nekem, mint tiszta szellemnek igen könnyű volna ezt a nehéz oszlopot csupán akaratom által olyan magasra fölemelni, amilyenre akarod! Határozd meg a magasságot, vagy a távolságot, hogy csupán akaratommal hová emeljem innen ezt, azonnal meg is fog történni!” Mondja Agricola: „Ha mindenáron úgy akarod, akkor azt mondom, emeld az oszlopot egyenesen a levegőbe száz méter magasságra és tedd le oda a mezőre, hogy az Emaus felé vezető út távolságának éppen a felén álljon!” Mondja az angyal: „Jól van hát! Legyen meg tehát azonnal!” 9. Alig mondotta ki az angyal e szavakat, az oszlop máris a levegőben volt a kívánt magasságban, és azután már ott is állt a mezőn Emaus felé. Természetes, hogy mindenki magánkívül volt, de különösen a rómaiak, mert nem tudtak eléggé csodálkozni! Mondja az angyal: „Hogyan tudtok ennyire csodálkozni? Van olyasmi, ami a tiszta szellemnek lehetetlen volna? 10. Minden csak egy tiszta szelem szilárd akaratán alapszik! És mi, tiszta szellemek egész földeket, napokat, s a centrális napok mindenféle fajtáját képesek vagyunk az űrben ide-oda hordozni, sőt egész hüvelybolygókat is mennyivel könnyebb lehet nekem, vagy minden tiszta szellemnek, egy ilyen oszlopot pillanatok alatt odateremteni, ahová akarják! Aki az oroszlánokkal úgy játszik, mint a legyekkel, annak a szúnyogok nem fognak szorongó érzést okozni!” 71. Fejezet:

Rafael a levegőből egy datolyapálmát és két fügefát teremt gyümölcsökkel és egy juhnyájat is. Agricola rámutat, hogy mennyire felismeri az anyag semmis mivoltát, s egy tökéletes szellem akaratának hatalmát. Milyen anyagból van a szellem? Isten mindennek alapszelleme és alapanyaga. A szellem tűz, világosság, szeretet és bölcsesség.

1. Rafael: „De mivel van még időnk, tehát még egyebet fogok nektek mutatni, hogy ne jöjjetek arra a gondolatra, hogy én kizárólag csak kövekkel dolgozom. Az oszlop tehát kész, s el van látva, s maradjon évszázadokon keresztül azon a ponton, amelyen most áll, és szabd akaratom állandósítsa őt ezer éven keresztül; de hogy ti, különösen rómaiak lássátok,hogy nem létezik olyan dolog, amely egy szellem előtt lehetetlen volna, tehát azon a helyen, ahol az imént a levegőben az a hatalmas gránitoszlop keletkezett, álljon egy nagy és érett gyümölcsökkel megrakott datolyapálma és két oldalán egy-egy fügefa, amelyen szintén ne legyen hiány érett gyümölcsökben. 2. Lássátok, én így akartam ezt, és a három fa már ott is áll bőségesen megrakva gyümölcseivel! És most menjetek mindnyájan oda, vizsgáljátok meg a gyümölcsöket saját ínyetekkel, és én azt hiszem, hogy nagyon fognak ízleni nektek.” 3. Erre mindenki fölkel helyéről és odasiet a csodát közelebbről megvizsgálni, s mindnyájuknak egybehangzó volt a véleménye, amely szerint ennél nemesebb és tökéletesebb fajtát még sohasem élveztek! Mondja az angyal: „És most még egy tucat juhot teremtsünk oda, a mi kedves Lázár barátunknak és testvérünknek a levegőből, a háza előtti szép zöld legelőbe. 4. Íme, már ott is vannak, és vidáman legelésznek, és tulajdonát képezik a mi kedves Lázárunknak! S ezzel úgy vélem, hogy ezek a jelek meggyőznek benneteket arról, hogy egy tiszta és tökéletes akaratban gazdag szellem mindenre képes. Gondolkozzatok ezen egy kissé, s azután mondjátok meg, hogy hogyan értettétek meg ezt a dolgot? S azután majd még nagyobb világosságot kaptok az Úr részéről. Gondolkozzatok tehát!” 5. Mondja Agricola: „óh mennyei barátom! Nem volna nehéz ezen gondolkozni, ha már mi is a te fennkölt szférádban volnánk, de a mi életünk útja még meglehetősen hosszú lesz odáig. Azt, amit nekünk mennyei barátunk az Úr kegyelmes jóváhagyásával kinyilatkoztattál, azt leg- 102 -


VII. kötet

103

alább én, emberi módon jól megértem, de hogy a szellem állandóan lekötött akarata a Föld legkülönbözőbb anyagát, sőt még a végtelen űrben annak a megszámlálhatatlan világnak az anyagát, hogy tudja lekötni, azt lehetetlen, hogy úgy meg tudjuk érteni, ahogy azt te, mennyei barátom érted. 6. Az anyag tehát semmi, és a lélek, mint egy anyag terméke önmagában szintén semmi: csupán a tiszta szellem önmagában véve egy reális valami! Miféle anyagból van tehát önmagában véve a szellem? Micsoda valami azt? Ez olyan kérdés, amire halandó ember, aki még fél materiális lelkén és anyagi testén keresztül gondolkodik és akar, addig nem fog tudni megválaszolni, amíg maga is teljesen át nem szellemiesül, s ennélfogva kedves mennyei barátom, egy kissé türelemmel kell lenni, ha magyarázataidból ebben a kényes életkérdésben – dacára ebből a célból létrehozott csodatételeidnek – nem tudunk annyi világosságot szerezni, hogy teljesen tisztába jöhetnénk, hogy tulajdonképpen önmagában véve milyen anyagból van az élő tiszta szellem, és miféle valami legyen az? 7. Ezt a szót „szellem” könnyen kimondhatjuk, de hol van az értelem, amely ezt megmagyarázza? Tehát a kérdés fölötti hosszabb, vagy rövidebb gondolkozás mindenképpen haszontalan és eredménytelen, s így kedves mennyei barátom, a tiszta szellem lényiségéről újból elkezdheted a magyarázataidat, ha a mi értelmetlenségünk nem válik terhedre!” 8. Mondja Rafael: „Istent mindenek fölött szeretni, és benneteket, embereket – akik arra vagytok hivatva, hogy hozzánk tiszta szellemekhez hasonlóan az Ő gyermekei legyetek – szolgálni, az a mi legnagyobb boldogságunk, és üdvösségünk! Hogyan lenne tehát terhemre az, ami nektek nagyobb világosságot adhat? Figyeljetek tehát jól ide, hogy mit fogok nektek még a tiszta szellem lényegéről magyarázni. 9. Alapjában véve valamennyi meglévő szellemnek Isten az egyedüli legtisztább és legtökéletesebb szelleme, s Ő, mint olyan az összes elemek alapanyaga és örök ősanyaga. 10. A legtisztább szellem önmagában, mint anyag és elem, tűz és világosság, vagy szeretet és bölcsesség, de ez alatt ne képzeljetek anyagi tüzet és érzéki szeretetet, sem olyan világosságot, mint ennek a földi napnak, vagy egy égő lámpának a világossága, habár az egyik megfelelhet a másiknak. Mert a szellem tüze a tiszta élet és annak világossága a bölcsessége.” 72. Fejezet:

Rafael példákat ad. Mi a levegő és mi a víz? Az éter lényegéről, annak hasonlósága a lélek szubsztanciájával, a legkülönfélébb dolgok hogyan tudnak egy célt szolgálni? Az ős létalap igazságainak magyarázta.

1. Rafael: „Itt van előttetek az átlátszó levegő, ti úgy vélitek, hogy az semmi, de ha ez a levegő olyan erős mozgásba jut, hogy vihar, szél formájában a leghatalmasabb cédrusokat képes gyökerestől kitépni, s a tengert olyan nyugtalan helyzetbe juttatni, hogy az hegymagasságú hullámokat dob, mégis csak be kell ismernetek, hogy a levegő hatalmas valami! A levegő tehát test és az anyagok és testek minden elképzelhető nemét és faját lekötetlen ős állapotában hordozza magában. 2. A víz, de különösen az eső és forrásvíz ugyanaz, ami a levegő, csak már inkább lekötött állapotában, és a tenger sós vize természetesen még sűrűbben lekötött. De szálljunk kb. 10 órányira a Föld fölé, ott már nem fogunk olyan levegőt találni, amilyen bennünket vesz körül, hanem a legtisztább étert, amely a ti szemeitek előtt valóságos semmi volna, mert ha a Föld fölött több órányi távolságba néztek, akkor az a levegő, amely az űrt köztetek és a távoli hegyek között megtölti, kékes ködnek fog látszani; de ha ezt a tért tiszta éter töltené be, akkor a hegyet nem kékesnek, hanem a legtisztább színeiben láthatnátok. Lássátok, a Föld és a Nap között olyan nagy a távolság, hogy nem tudok ezen a Földön megfelelő és megérthető mértéket megjelölni, amellyel ezt a távolságot megérthetnétek úgy, amint azt már az Úr maga is megmagyarázta. S ez - 103 -


VII. kötet

104

az – a ti értelmetek előtt végtelen távolságú – űr ilyen éterrel van megtöltve, amely az érzékeitek előtt semminek látszana. 3. De ez az éter látszólagos semmi volta ellenére mégsem olyan semmi, mint hinnétek, mert abban az anyagok és elemek megszámlálhatatlan mennyisége még sokkal kötetlenebb állapotban található, mint ennek a Földnek legtisztább atmoszférikus levegőjében. De ezek még szabadabb erők, és az ős tűzhöz és a világossághoz közelebb állnak és azzal rokonságban vannak, és táplálják a Föld levegőjét, s ha a vizet, a víz a földet és mindent, ami rajta él és növekedik. És ha ennyi minden van az éterben, tehát az alapos valami és nem semmi, ha érzékeitek előtt annak látszik is. 4. De az éter még távolról sem tiszta szellemi, csak több a hasonlósága a lélek szubsztanciájával, csak annyiban; mert egy térbeni eszköz, amelyben az Istenből áradó számtalan őserők találkoznak, egyesülnek, s mintegy egyesülten működnek. 5. Te most erre természetesen azt fogod kérdezni: hogyan lehet elképzelni ennyi különféle erő egynemű működését? És én azt felelem erre: semmi sem természetesebb és könnyebb ennél! Lásd, az Úr földjén a tengerek és más vizek alatt a növények, bozótok, fák, állatok és ásványok olyan felfoghatatlan mennyiségét és faját találhatjuk, hogy azt a jelenkor leghíresebb tudósa sem volna képes sem kimondani, sem feljegyezni, s ezek az egész földdel egy egyesült egészet tesznek ki, és egy fő célt szolgálnak, és mégis, a földön és a földben olyan különböző a fajuk és elrendezésük, hogy első pillantásra nem tudnád úgy összetéveszteni őket, hogy végül nem tudnád a fügefát a tüskebozóttól, az ökröt az oroszlántól, a kecskét a tyúktól, s a halat a teknősbékától, s az ólmot az aranytól megkülönböztetni. 6. De a földön ezeket a különbségeket könnyen észreveszed, de az éterben, a levegőben és a vízben nem veheted észre, sem látásod, sem hallásod, sem szaglásod, nem ízlelésed, sem összes ideged tapintása által, habár az erők és általuk termelt anyagok és elemek legkülönbözőbb faja az éterben, a vízben és ebben a levegőben sokkal megkülönböztethetőbb módon vannak egymástól elkülönítve, amilyen különbségeket, mint a materiális föld tud felmutatni. 7. Tehát az éter szubsztanciája mögött a te érzékeid által nem látható szellemi tűz, az örök működő erő, amely Istenből áradva betölti a végtelen űrt, és abban folyton működik és teremt. Isten maga pedig, az örök ősidő és az örök ősember egy centrumban, és a belőle keletkezett végtelenséget betölti az Ő nagy gondolataival és eszméivel, amelyeket megtölt végtelen szeretetével, s egy Hozzá teljesen hasonló élettűzzel, s az Ő bölcsességével rendezett formákká alakítja, és akarata által egymástól elkülöníthető, mintegy önmagában különálló lényekké lesznek, amelyekbe belehelyezi azt a képességet, hogy mindegyik külön önmagát, mint olyant tovább terjessze, tenyéssze és fejlessze, és Isten örök rendjének foklétráján idővel elérje Istenhez hasonlóságát.” 73. Fejezet:

Rafael az ősteremtésről szóló tanításait példákkal kíséri. A kertben ugyanabból a földből, levegőből, és vízből a legkülönfélébb növények keletkeznek, amely mint szerves anyagban igazolja a tiszta szellemit.

1. Rafael: „De hogy te, Agricola ezt még jobban megértsd, tehát majd néhány példát mutatok neked, amit Lázár testvérünknek már mutattam ugyan, és az Úr is, de mivel az Úr által magyarázottakat csak kevéssé fogtátok fel, tehát az Ő akarata szerint a dolgot még jobban meg fogom világítani, ezért jól figyeld meg mindazt, amit mondani fogok. 2. Lásd, te magad is nagy kertész vagy, Rómában nagy kertjeid vannak, amelyekben nagy örömöd van. Ezerféle növényt, fát és gyümölcsfajt termelnek abban. Nincs abban hiány a különféle fajú szőlőkben, fügékben, almákban, narancsokban, citromokban, gesztenyékben, és a dinynyék minden elképzelhető fajtájában sem. De hogy kertedet, amely valóban igen nagy, ismét újból mindennel bevesd, össze kell gyűjtened különféle magvak készletét, hogy azt kellő időben - 104 -


VII. kötet

105

elvesd a kerted földjébe. A mag most a földben van, és nagy örömödre gazdag és egészséges hajtásokat hoz. 3. Minden nagyon szép, jó és örömmel nézi azt az ember, de van-e a kerted földjébe elvetett különféle magvak számára különféle földed is, s megadtad-e az ezerféle fajtának a maga külön földjét? Erre te azt feleled: az egész kertben, amely egészen odáig terjed, ahol a Tiber beletorkollik a nagy tengerbe, egy és ugyanaz a jó és termékeny föld van, amelyen minden gyümölcs kitűnően tenyészik! Jól van, mondom én neked, de ha egész nyáron nem esik az eső, amely eset Rómában csaknem mindig fennállt, tehát szolgáidnak öntözőkannákkal kell kertedet megöntözni. Vajon minden növényfajtádra külön vizet használsz? Te erre újból azt feleld: Nem! Ezt nem teszem meg, és minden növényt, bokrot, fát egy és ugyanazzal a vízzel öntöztetek, amelyet a vízvezetékek visznek szét a kertben. Jól van, újból azt mondom tehát: az édesvíznek egy és ugyanazt a fajtáját használod, mert a tenger vize a szántóföldi növények nevelésére nem volna alkalmas. 4. Tehát most már tudjuk, hogy a te nagy kerted, csak egy földfajtából áll, és egy és ugyanazzal a vízzel öntözik. E kerted levegője is egy és ugyanaz, és a Napból kiáradó fény és meleg ugyancsak változatlanul egy és ugyanaz, és a te kerted egész területén nem csökkenhet annak ereje sem, kivéve az évszakokban, de mindenkor egyenlően oszlik szét az egész kertben. Tehát ha a különböző növények, bokrok és fák egy formájukra, alakjukra, mint ízükre és illatukra nézve is teljesen egyenlő hatást kellene, hogy gyakoroljanak. És lásd, milyen óriási mégis a különbség! Ha te egy citrom magvát szétharapod, azt keserűnek találod, s honnan veszi a gyümölcs mégis kellemes savanyúságát? 5. S ugyanez az eset áll fenn a lények egész sorozatával is: mindegyik hihetetlen nagyságban különbözik a másiktól! – hogyan fér ez össze az egy és ugyanazon táplálással? A szőlőtőkének más a kinézése, mint a fügefának és mindenben mennyire különbözik a szőlőtőke gyümölcse a fügefáétól! S ha betennéd egy töknek és egy dinnyének a magvát a földbe, az elsőnél íz és illat nélküli tököt hoznál létre, a dinnyének a magva becsületes fáradságodat méznél édesebb gyümölccsel jutalmazná, és mégis mind a kettőnél ugyanaz a föld ugyanaz a víz, ugyanaz a levegő, s a Napból ugyanaz a meleg segítette elő a termést. 6. S ha mindezek felett elgondolkozol, akkor magad kell, hogy kérdezd: hogyan képesek egy és ugyanazon erők a legkülönbözőbb hatásokat létrehozni. Én az imént azt mondottam neked, hogy a végtelen sokaságú alkatrészek először az éterben, azután a levegőben és vízben találhatók; de a legélesebb emberi szem és a legérzékenyebb ízlelő és szaglóérzék sem találja meg az egyik vagy a másik ős általános elemben egyik, vagy másik növény édes, vagy keserű, vagy savanyú gyümölcs ízét, illatát, a külső formájáról, vagy színéről nem is beszélve. Nos, hogyan lehet az, hogy minden különböző mag egy és ugyanazon földből, vízből, levegőből, s a Nap fényéből és melegéből csak azokat az ősanyag szubsztanciákat vonzza magához, és azokat magában, a maga neme szerint testesíti meg, amint azt, mint egy és ugyanazt és változatlan már évezredek óta vonzotta és testesítette meg? 7. Lásd, a tiszta szellemi még a szerves anyagban is feltűnik és a felébresztett értelmű és érett eszű kutatónak azt igazolja, hogy csak a tiszta szellemi az igaz valami, és az, amit az ember külső érzékeivel valaminek lát és szemlél, az semmi, hanem csak az, ami a vetőmagban elrejtve van, az az igazi valami, mert az tiszta szellemi. 8. S ez a picinyke hüvelyecskébe bezárt tiszta szellemi egy szeretetteljes világossággal és akaraterővel telített gondolat, vagy eszme, amely teljes izoláltságban van a többi megszámlálhatatlan sokaságú éppen ilyen módon elkülönített és lezárt gondolattól és eszmétől” 74. Fejezet:

A szellem a csíra-hüvelyecskében és az anyagra való hatása. Minden igazság és valóság csak a tiszta szellemiekben van és minden anyag csak látszata an-

- 105 -


VII. kötet

106

nak, amit a szellem akar. A helyes természet tanulmányozására való helyes utasítás. 1. Rafael: „Tehát a csírahüvelyben elkülönített szellem az ő világos intelligenciájának birtokában, s az ő tulajdonképpeni mivoltát kitevő erejének öntudatában könnyen észreveszi azt, hogy a mag, mint az általa épített materiális lakóház mikor kerül abba a helyzetbe, amikor szellemi tevékenységét meg kell kezdenie. 2. Ha a mag a nedves földbe kerül, és külső szubsztanciális materiális öltözéke leázik róla, miután lelki szubsztanciális része az őt körülvevő külső részekkel a föld nedvessége által érintkezésbe jut, a benne rejlő tiszta szellem intelligenciáját és akarat hatalmát működésbe hozza: azonnal felismeri a földben, a levegőben, a világosságban és a Nap melegében a neki megfelelő részecskéket, azokat magához vonzza és azokból a belé helyezett rend szerint megteremti azt, ami az ő lényegének megfelel, s ekkor látod a növényt a föld talajából fölfelé növekedni, a maga mindig egyforma sajátosságával; a füvet, vagy a növény valóságos külső testét a gyökerétől annak legfelsőbb szárának hegyéig a szellem neveli öntudatosan, hogy a tiszta szellem az új magvakban teremtő módon sokszorosíthassa magát, és amikor saját énje a végtelenségig elszaporodott, akkor ő maga a magához vonzott lélekrészekkel magasabb és tökéletesebb formákká vagy lényekké megy át. 3. S amit én most neked a növényekről mondottam, ugyanaz vonatkozik az állatokra, végül az emberekre is. Őskezdetben ugyanez minden világtest hüvelybolygó, s az óriás világember fejlődésére is vonatkozik, amit az Úr egyszer nektek kellőképpen megmagyarázott. 4. Mindezekből világosan láthatod, hogy minden igazság és valóság tiszta szellemiekben van, és az anyag nem egyéb, mint a szellemnek lekötött akarata, amelyet fokozatosan finomíthat és oldhat fel egy hasonló szubsztanciális lelki testté hosszabb vagy rövidebb idő alatt a szerint, ahogy egy lélek szubsztancia a benne felébredt szabadakarat következtében többé vagy kevésbé alkalmazkodónak bizonyul a szellem benső élő rendjéhez. 5. Figyeld meg ezentúl az egész természetet, s mindazt meg fogod találni benne, amit én most neked elmagyaráztam. Mert rövid együttlétünk alatt nem kívánhatod tőlem, hogy az összes ásványokat, növényeket és állatokat külön-külön megmagyarázzam neked, hogy mennyiben tartalmaznak tiszta szellemit és mennyiben szubsztanciális lelki részt. Mert elég, hogy világosan szemed elé állítottam, hogy minden tiszta szellemi és lelki szubsztanciális, és végül minden anyagi hogyan viszonyul egymáshoz. Mert a neked most adott szabályok az egész örökkévalóságra és az egész végtelenségre vonatkoznak, mert ha megérted az Alfát, akkor megérted az Omegát is. S ami aközött van, az teljesen egyezik a kettővel, eltekintve azt a számtalan sokféle formát. És most – miután mindezeket rendkívüli úton- módon világítottam meg előtted, tehát nyíltan megmondhatod, hogy az értelmeddel hogyan fogtad fel. Van még elég időnk, egynémely dolgot még megbeszélhetünk. Most ismét beszélhetsz, és mindnyájunk előtt nyíltan megmondhatod, hogy ezt a dolgot miképpen értelmezted?” 75. Fejezet:

Agricola a szellemi és az anyag kérdésében több példát kér. Rafael tovább beszél a szellemről, mint mindennek legbensőbb erejéről. Ráutal az Úr tanítványaira, hogyan jutottak érettségükhöz. A szellemi útmérő – a szeretet. Az Isten országa az emberben. Az isteni igazság az öntapasztalaton nyugszik. A szellem, mint ős valami.

1. Mondja Agricola: „Mennyei barátom! Ezt a dolgot valaki előtt még világosabbá és megérthetőbbé tenni, mint ahogy te tetted előttem és mindnyájunk előtt tetted, valóban lehetetlen. De hogy mi mindezt még teljes mélységében nem tudjuk felfogni és megérteni úgy, ahogy azt te látod és érted, azt te sokkal világosabban meg fogod érteni, mint mi. Mert amire nézve a - 106 -


VII. kötet

107

földi embernek nincs meg a kellő fogalma, azt a legjobb akarata mellett sem tudja helyesen megérteni. De az mégis világossá lett előttem, hogy lényegileg minden valóság, csak egyedül a tiszta szellemiekben kereshető és minden kétséget kizáróan csak ott található meg. Én csak arra szeretnélek még kérni kedves mennyei barátom, hogy a tiszta szellemi tanok világosabb megértése céljából még néhány kézzelfoghatóbb példát adj nekünk. Mert lásd, nekünk rómaiaknak van egy régi közmondásunk, amely így szól: Longum iter per praecopta brevis et elficax per exemple (az út, tanítás által hosszú, de példák által rövid). Ez egy igen régi, de nagyon igaz közmondásunk, egy egészen kicsiny és rövid példa a kutató embernek mindig többet mutat, mint amit az összes teoretikus tanok és alaptételek megmagyarázni képesek, és éppen ez okból kérlek, mondj el nekünk néhány jó példát.” 2. Mondja Rafael: „Kedves barátom! El lehetne mondani a legkézzelfoghatóbban tiszta példák egész sorozatát, de a tiszta szellemeket mégsem fogod teljesen megérteni a te természetes érzékeiddel. A szellem, mint mindenütt a legbensőbb erő, mindent áthat, mindent lát és mindent meg tud tenni, amit szellemed csak tenni akar; de nem ma, sem holnap, hanem majd akkor, ha benned minden a teljes igazság szerint lesz elrendezve. 3. Nézd, ott az Úr tanítványait, akik közül kettő a templomban van, most a kettő közül az egyik a világiasságban tobzódik még, ezek a tanítványok annak az egynek kivételével már csaknem azon a ponton vannak, amelyen én állok, mint tiszta szellem, de egyáltalán nem volt ezt oly könnyű elérni, mint képzelnéd. Ők többnyire halászok voltak a Galileai tengeren Kapernaum közelében, a legtöbbje háztulajdonos volt és birtokaik is voltak, feleségük, gyermekeik is, és lásd, ők mindent otthagytak s a legnagyobb készséggel, és örömmel követték az Urat az Isten országának, s az Ő erejének és hatalmának elérése végett! És mivel csupán Isten országának eléréséért fordítottak hátat a világnak, tehát rövid idő alatt elérték azt önmagukban, amit te, mint nagyvilági férfiú, csak lassan, lassan érhetsz el, de el fogod érni, a mi Urunk és Istenünk iránti szereteted mértékének arányában, és felebarátaid iránt gyakorolt szereteted arányában. S majd az Isten és a felebaráti szeretetednek ereje fogja neked megmutatni, hogy Isten országa mennyire ébredt fel és fejlődött benned? 4. Az Isten országa benned pedig a benned élő szeretet egyben a te szellemed, amely az egyedüli igazság, valóság és örök, elpusztíthatatlan élet. És mivel ez úgy van, ahogy elmondottam, tehát nem adhatok erre még oly választékos példát sem, mert azt magad kell magadban megérezned, de a saját tapasztaltig hinni és remélni kell annak beteljesedésében, amit az Úr, mint az ős örök igazság neked és mindnyájatoknak hűségesen megígért. 5. De azért ettől eltekintve példaképpen mégis fogok néhány olyan jelt tenni, amiből valamivel világosabban megtudhatod, hogy egyedül csak a szellemben van minden anyag és minden valóság. Nektek van még egy közmondásotok, amelyet itt igen jól felhasználhatunk, és lásd, a ti közmondásotok így hangzik: Quod a principio non valot aut valora regit etiam in szuccesu non aliqid valere poteszt, ex nihilo nihol orit (aminek kezdettől fogva nincs ereje, annak a további fejlődése folyamatában sem lesz, mert semmiből semmi sem keletkezhet). Az emberi értelem világosan megbírálhatja ebből, hogy a tiszta szelleminek egy igaz valaminek kell lennie, mert ha az ember materiális fogalmai szerint egy bizonyos öntudattal nem bíró semmi volna, hogyan válhatna akkor egy teljes öntudattal bíró valamivé? 6. De hogy a tiszta szellemiekből mindaz, ami van, legyen, keletkezzen és fennálljon, tehát a tiszta szelleminek mindenekelőtt mégis egy igaz valaminek kell lennie, hogy abból minden egyéb valami létrejöhessen. 7. Tehát a vetőmagban picinyke csíra-hüvelyecskében rejlő szellem az egy igaz valami, míg a többi magtest önmagában véve semmi, hanem az, ami csupán a benne rejlő szellem által lett. Ez a szellem a benne rejlő intelligenciája révén és akaratának ereje által dolgozik, s ezáltal egy növény, egy bokor, egy fa és egy állat, sőt egy egész világ jöhet létre. 8. De hogy a szellem önmagában micsoda, ezt már gyakrabban megmagyaráztam. De te még sem tudsz annak teljesen mélyére hatolni, éspedig azért, mert szellemed még nem hatott át - 107 -


VII. kötet

108

téged teljesen. De annyit érzékelhetsz belőle a lelkedben, hogy a szellem egy élő és tökéletes öntudattal bíró tűz és világosság, tehát maga a legnagyobb szeretet és a legnagyobb bölcsesség. Ennél többet még maga az Úr sem mondhat neked róla!” 76. Fejezet:

Agricola és Rafael Isten szellemi lényéről. Platón és a szellem. A levegő láthatatlan élő gazdagsága. Agricola címerének állatai: a madár és hal. Egy angyali csoda. Az intelem a megváltásról.

1. Mondja Agricola: lásd, most ismét lényegesen nagyobb a világosság bennem, és emlékezem az öreg bölcs Platón mondásaira, aki sokáig kutatta Isten szellemi lényét, és egyszer, mint egy világos álmában látomása lett. Abban tudomására hozták, hogy látni fogja az Isten szellemi lényét. Ekkor úgy tűnt fel előtte, hogy körülötte minden tűz és fény lett, ő maga pedig mintegy fel volt oldva anélkül, hogy öntudatát elvesztette volna. Ebben a tűzben azonban nem érzett égést, hanem egy hatalmas felemelő és jóleső szeretet életmeleget. És egy az eolhárfához hasonló hang a tűz és fénytengerből így szólt hozzá: „Szemléld és érezd Isten szellemi lényét, szemléld és érezd Őt önmagadban és Ő általa!” És Plátó látta az Ő alakját, mint embert és körülötte számtalan hozzá hasonlót. De ezekben a formákban Ő picinyke képekben, amelyek mind éltek, más formák számtalan tömegét, amelyek mind együttvéve egy emberi formát tettek ki. És lásd, a te magyarázatod nagyon hasonlít annak a nagy világbölcsnek az érzéseihez, akit az egész művelt világ jól ismer. 2. Tehát a Platón által látott tüzet és fényt bizonyára nem testi szemeivel, hanem szellemi szemével látta, s most úgy gondolom, ha én egykor magam is átszellemülök, akkor Platónhoz hasonlóan ugyanazt a tüzet és fényt fogom szellemben látni, amit ő látott és érzett. Helyen vagy helytelenül ítéltem?” 3. Mondja Rafael: „óh nagyon jól és helyesen ítéltél, és nem mondhatok hozzá egyebet, mint ezt: a dolog kb. így áll. De Platón pogány volt, s így nem juthatott tiszta szemléletére annak, amihez egy ember, az Úr tanításai által juthat. És hogy szemmel látható bizonyítékot nyújtsak, hogy csak a tiszta szellem egyedül a legigazibb valóság, tehát a tiszta szellemiekből néhány mutatványt fogok neked nyújtani, és így újból vigyázz mindenre, amit az Úr legkegyelmesebb jóváhagyásából mutatni fogok. 4. Lásd, ami most bennünket körülvesz, az egészen jól átlátszó levegő, s érzékeidet megerőltetheted úgy, ahogy akarod, és mégsem fogsz benne egyebet felfedezni legföljebb a szúnyogok és különféle legyek raját, majd itt-ott egy-egy nagyobb bogarat, vagy egy madarat, de én rövid időre megnyitom a lelked benső látását, és bámulni fogsz, hogy a mi atmoszférikus levegőnkben mi minden kerül szemeid elé!” 5. Mondja Agricola: „Menyei barátom! Tedd azt, és ami nekem javamra válik, az rövid idő alatt váljék ezrek javára.” Mondja Rafael: „Jól van tehát, hiszen csak akarnom kell és már azon a ponton vagy, amelyen én akarom, hogy légy. 6. Nos, mi mindent látsz a levegőben?” 7. Mondja Agricola: Ah! Hiszen ez leírhatatlan! Hiszen ez a lények, növények, állatok, tájak, sőt emberi alakok egész végtelen tömege! Látom egész kicsiny világító bogarak egész seregét ide-oda cikázni és lobogni, s majd itt, majd ott megragadja magát egy kis tömeg, és egy pillanat alatt egy teljes forma válik belőle, de nem marad meg, hanem azonnal egy más formát ölt. Mindenütt világosság van, csak a dolgoknak nincsen állandóságuk, hanem folyton változnak, csak némely alak tartja meg hosszabb ideig formáját. Óh, ennél a látványnál még a legerősebb fejet is szédülés fogná el. 8. De mi ez a miriád világító bogárka és mik ezek a számtalan sok újból és újból keletkező formák és alakok mindenféle neme és faja? És ha utánuk nyúlok, és egy ilyen formát vagy - 108 -


VII. kötet

109

alakot meg akarok fogni, akkor nincs semmi a kezemben! Óh, ez valósággal kötekedés!” Mondja Rafael: „Várj még egy kissé, s mindjárt részed lesz valami állandóságban.” 9. Akkor mindenféle madár, sőt hal, mintegy a levegőben úszva jött a római közelébe, s ez fogott egy madarat, s egy igen különös kinézésű halat, s a kezeiben tartotta. Amikor a rómainak ez a fogása sikerült, így szólt az angyalhoz: „Halld mennyei barátom! Én már megcsináltam a magam fogását! Tedd, hogy a levegőt ismét a maga természetességében lássam, és én meg akarok győződni, hogy a madár és a hal kezeimben van-e még?” 10. Mondja az angyal: „óh mindjárt megtörténhet. Lásd, most ismét testi szemeiddel láthatod, s fogásodat kedved szerint nézheted.” 11. Agricola ismét természetes állapotban volt és azonnal szemügyre akarta venni halát és madarát, és nem volt a kezében sem madár, sem hal. E fölött meglepődve így szólt a római az angyalhoz: „De mi lett a madárral és a hallal? Hol vannak azok most? Az én egész látásom tehát csak inkább álomvolt, mint valóság!” 12. Mondja az angyal: „Talán éppen fordítva: Sokkal közelebb voltál a valósághoz, mint most. A te madarad és halad megvan még, de nem a testi kezedben és én mondom azt neked, hogy ezeket a neked nagyon megfelelő állatokat nem egyhamar fogod elhagyni, és azok sem téged! Lásd, neked otthon Rómában, mint régi égbeli patríciusnak van egy címered, amelyen ugyanilyen madár van egy kalásszal a csőrében, és ugyanilyen hal bogárral a szájában aranyba vésve. És mivel te az ilyen világi díszjelvényekre nagyon sokat adsz, tehát nem egykönnyen fogsz megszabadulni tőle. 13. Te sok alakot és formát láttál ugyan lelki szemeiddel, s ezek a te új tapasztalataidnak megfelelő jelenségek voltak, és azokat még nem tudtad megrögzíteni, és amiképpen folyton átalakultak a te gondolataid, azonképpen váltakoztak az alakok is mindenféle formákká. S úgy jelentek meg szemléltető módon lelki szemeid előtt is, csak a te becsületes díszjelvényeden lévő madár és hal, amelyekben igen nagy tetszésedet találod, marad szorosan és változatlanul a lelked kezében, de amely vágy a lelkedben egyenlő a levegővel. De ha természetességében látni akarod azt is megtehetem.” 14. Mondja Agricola: „Ha ezt bizonyára meg is tudod tenni, akkor kérlek, tedd meg, mert szeretném látni, hogy az valóban az én madaram, és az én halam-e? Talán akkor könnyebben megszabadulhatnék az ilyen nyilvánvaló butaságtól?” Mondja az angyal: „Nézd meg a két kezedet és meglátod világi díszjelvényeidet! Erre Agricola megnézi kezeit, és jobbjában meglátja főnixszerű madarát és baljában egy kicsiny delfint. Erre rendkívül elcsodálkozott a jelenség fölött, de azonnal megkérdezte, hogy a leghamarabb hogyan szabadulhatna meg ezektől a terhes állatoktól? 15. Mondja az angyal: „Ettől a két haszontalan állattól igen könnyen megszabadulhatsz, ha szívedet teljesen elfordítod tőlük, s azt teljesen az Úrnak adod át. Ha ezt meg tudod tenni, akkor a két állat lelkedben mihamar elhagy majd téged; a testi kezeidben pedig csak addig maradhatnak meg, amíg én fenn akarom tartani őket. S íme most azt akarom, hogy tűnjenek el! És lásd, kezeid ismét szabadok! Én tehát mindent megmutattam, amit a benső igazság egyre jobban megvilágíthat benned; a továbbiakat most már önmagadnak kell magadban megkeresned és megtalálnod.”

- 109 -


VII. kötet

110

Agricola kérdése saját magától való elidegenüléséről. Az Úr vigasztaló szavai az emberben lévő benső élet folyamatáról. A halhatatlanságnak még egy bizonyítéka. A szellemi meghalás még a testben. Az angyalok áldásos befolyásáról. A tiszta szellem hatalma. Az anyag áthatásáról.

1. Erre az angyal, intésemre Lázár mellé ment, hogy utána nézzen az ifjak részére – akiknek legnagyobb része a sátrakban mulatozott – ebédet és a juhok számára – amelyeket Rafael teremtett meg – kellő mennyiségű eleséget készítsenek. 2. Agricola pedig Hozzám fordulva így szólt: „Uram és Mesterem! Ezek a szellemi magyarázatok olyan különös érzést váltanak ki belőlem, s úgy tűnik fel, mintha teljesen ki volnék cserélve. Tőled oly sokat és meggyőzőt hallottam és láttam már, de azok magyarázata mellett mindig otthonosabbnak éreztem magam, míg az angyal magyarázatánál mintegy önmagamtól idegenedtem el. Miért van ez így, és mit jelentsen ez?” 3. Mondom Én: „Kedves barátom, pedig ez mind a legnagyobb rendben történt! Mert mindaddig, amíg saját magad nem leszel idegen magad előtt, akkor még nemigen vagy közel az Isten országához, de ha egyszer saját magad előtt idegennek fogsz tetszeni, az annak a jele, hogy szellemedet egy kissé felrázták, és az lelkedben egy kicsiny lépéssel előre haladt, s mivel te életedben ezt most érezted először, tehát éppen ez a jele annak, hogy szellemed egy kissé megmozdult benned. S ezt mindig jó jelnek tarthatod, s ez még többször elő fog fordulni, de mindig megkülönböztethető formában. 4. Tehát ha ilyen tapasztalatot teszel, akkor légy mindig boldog és örülj neki, mert éppen a fő jele annak, hogy benső szellemed egyesülni kezdett lelkeddel. Mindaddig, amíg a mindennapiságban otthonosan érzed magad, addig, még a világhoz tartozol, s addig nincs meg a képesség benned, hogy Isten országához közeledj. Mert amikor az emberben a tiszta szellem felébred, s az életével és világosságával az egész embert át kezdi hatni, akkor az emberben egy egészen új élet kezdődik, egy olyan, amelyről azelőtt még sejtelme sem volt. S ezt az bizonyítja a legjobban, hogy az ember testének levetése után egy teljesen új és testi életében soha nem sejtett, s még kevésbé ismert életet kezd. 5. Ami pedig az ember testének a lélektől való levetését illeti, ezzel nem akarom az igazi testi halált megjelölni, hanem az embernek azt az állapotát, amikor világi és érzéki vágyait teljesen kiküszöbölte magából, és egészen a szellemi életnek adta át magát. 6. A szellem ekkor hatalmas erővel egyesülni kezd a lélekkel, és az egyre szorosabb öszszeköttetésbe lép az egyedül igaz szellemvilággal. Ez pedig azelőtt nem sejtve, és nem ismerve az emberi szív mélyén rejlik éppen úgy, mint a valóság szellemcsírája a csíra-hüvelyecskében. 7. Amíg a vetőmag a földben el nem hal és szét nem hull, és magát fel nem oszlatja, úgy hogy előbbi szilárd részei a szellem hasonlatosságába át nem kezd menni, addig a szellem benne elrejtve és tétlen marad. De amikor a vetőmag húsa a földben meglágyul és kezd feloszlani, és egyre éterikusabbá váló részecskéi a csírában lakozó szellemhez hasonlóvá válik, akkor a szellem a hozzá hasonló részeket rendezni kezdi, s azokat egyre jobban és jobban áthatja és akkor, amint már minden csírázó és fejlődő növénynél tapasztalhatod, egy egészen új létállapot következik be, és amit kicsiny mértékben láthatsz egyik vagy másik növénynél, ugyanaz történik nagy és hatalmasabb terjedelemben az embernél, ha testi és lelki vágyait és gyönyöreit a külvilággal szemben komoly akarattal elpusztítja magában, szétoszlatja, és magát mindenben a benne lévő szellemhez egyre hasonlóbbá tenni törekszik. 8. Természetes tehát, hogy a világhoz szokott ember ilyen érzéseiben nem érezheti magát nagyon otthonosan, de, majd ha idővel benső és egyedül igaz életvilágában otthonosan kezdi érezni magát, akkor a külvilágban ugyanilyen arányban idegenül kezdi érezni magát. S ezért mit se törődj azzal, hogy ha az én Rafaelem a szokottnál egy kissé jobban felrázott téged, mert az igen nagy hasznodra van. - 110 -


VII. kötet

111

9. Ő a lényege szerint már tiszta szellem, s így közvetlenebbül behatolhatott szellemedbe, mint azt más még oly felébresztett ember tehette volna, még mielőtt szellemi újjászületését el nem érte; és ez így nem vált volna lelked hátrányára, hanem nagy előnyére, s ezt Én akartam így. S ezért mit se törődj vele, amint már mondtam, ha egy kissé idegenül érzed magad, s ha ez az érzés még gyakrabban meglep téged, akkor ujjongj a szívedben, mert ez mindig lelked szívében nagyobb közeledést jelent az Isten országához. Jól megértetted ezt?” 10. Mondja Agricola: „Óh Uram, lelkem mélyéből mondok köszönetet ezért a vigasztaló magyarázatért! Ez az érzésem még megvan, de már nem idegenít el annyira, mint az imént. Csak azt az egyet szeretném még tudni, hogyan tudhatta azt az angyal, hogy az én régi tiszteletjelvényemen milyen állatok vannak? Mert a címer jól megőrizve Rómában van, mi pedig itt vagyunk. Hogyan tud innen olyan messzire látni?” 11. Mondom Én: „Erre semmi szüksége nincsen, mert ő, mint tiszta szellem azt lelkében, mint picinyke képeket láthatta, egyébként, mint tiszta szellem az egész címeredet pillanatok alatt elhozhatta volna ide Rómából.” Mondja Agricola: „Ez egy kissé nehezen menne, mert ha egy tiszta szellem minden anyagot át is tud hatni, és fel is tud oldani, de az anyag az anyagot még nem képes áthatni. Az én címerem pedig egy kőszekrényben van, amely egy vasfödéllel van szorosan lezárva, először tehát az egész szekrényt el kellene pusztítania, hogy a címert onnan kiemelhesse; és ha a címer a levegőn keresztül villámgyors mozgást kellene, hogy tegyen, akkor el kellene pusztulnia.” 12. Mondom Én: „Úgy ítélsz, ahogy érted a dolgot, de a szellemek ezt egészen másképpen értik. Lásd, az angyalnak még arra sem volna szüksége, hogy innen Rómába menjen, teljesen elég volna az akarata és mindent átható megismerése. Ő Rómában teljesen feloldja címeredet éppen úgy, amint az imént a követ oldotta fel, s azután akaratával éppen úgy összeállítja, mint a követ, amely még mindig a kezedben van. És lásd, ilyenformán semmi sem lehetetlen a tiszta szellem előtt! S ha ezt meg tudod érteni, akkor gondolkozz felette, és ismét nagyobb lesz a világosság lelkedben. 13. De már jön a két tanítvány a templomból, és még néhány más férfi velük, majd meghallgatjuk, hogy mit beszélnek ezek arról, hogy mi megy végbe a templomban. Pihenjünk tehát, amíg ideérnek.” 78. Fejezet:

A völgybeli fogadós elbeszélése, hogy mi megy végbe a templomban. Júdás tolakodó beszéde. Egy sötét farizeusi prédikáció, a nép világos válasza.

1. Rövid idő múlva a két tanítvány hozzánk érkezett, s velük együtt a két férfi is, akik közül az egyik az ismert völgybeli vendégfogadós volt, Lázár szomszédja Bethánia közelében, akihez már egynéhányszor betérem; a másik férfi pedig annak jó ismerőse, szintén vendégfogadós, de Betlehem közelében, aki a fő országút közelében bírta nagy vendégfogadóját, akihez egyszer Én is betértem és sok beteget gyógyítottam. 2. A két tanítvány Tamás és Iskarióth Júdás volt. Az utóbbi azonnal el akarta mondani, hogy mi minden történt a templomban, de Én megtiltottam tolakodását, s azt mondottam neki: „Te csak akkor beszélj, ha majd Én felszólítalak arra, mert még eddig mindig Én vagyok mindnyájatok Ura és Mestere, aki a legjobban tudom, hogy négyetek közül az itt jelenlévő sokaság miatt kire bízzam az elbeszélés tisztaságát. 3. Erre az intelemre Júdás mogorván visszavonult, és így szólt Tamáshoz: „Már jó előre tudtam, hogy ismét vissza leszek szorítva.” Mondja Tamás: „Én pedig már lent megmondottam neked, hogy ne tolakodj előre, már az Úrnak abból a sok ezer tanításából tudhatnád, hogy csak az ér előtte valamit, aki magát mindenütt megalázza. Látod, én nem tolakodtam előre, s így rendreutasítást sem kaptam az Úrtól. Jegyezd meg ezt egyszer már magadnak! Van itt még velünk két férfi, akik már előttünk mindent hallottak a templomban és mindent megfigyeltek, ami ott tör- 111 -


VII. kötet

112

tént. Tehát ők többet tudnak, mint mi ketten, és a sokaság miatt inkább velük fog mindent elbeszéltetni, bennünket legfeljebb tanúbizonyságul fog felszólítani, ha arra szükség lesz. Menjünk tehát vissza régi helyünkre, és nézzük meg jól a vidéket, mert van itt ezerféle dolog, amit megfigyelhetünk, s amiből jó tanulságot vonhatunk le a magunk számára.” Tamásnak ezzel a rendreutasításával Iskarióth Júdás ez egyszer meg volt elégedve, s leült régi helyére, épp úgy Tamás is. 4. Én pedig a völgybeli vendégfogadóshoz fordultam, aki Bethánia közelében lakik, és így szóltam hozzá: „Barátom, az itt lévő sokaság kedvéért beszéld el, hogy mi minden történt a templomban. Mert te községedből sokadmagaddal már napkelte előtt a templomban voltál. Mit szólnak a templomosok az éjjeli tüneményekhez? Mit szól a nép, s végül te mit szólsz magad hozzá?” Mondja a vendégfogadós: „Uram és Mesterem” Én valóban már napkelte előtt a templomban voltam, éspedig az éjjeli tünemények miatt, amelyek olyan rendkívüliek voltak, hogy ahhoz hasonlót soha sem zsidó, sem pogány nem látott még. De ha csak sejthettem volna, hogy Te még Jeruzsálemben tartózkodsz, mégpedig itt az Olajfák hegyén, akkor ezzel a barátommal, aki szintén jól ismer Téged, a templom helyett a rémes tünemények alatt idesiettem volna. De ez a barátom az éjszakát nálam töltötte és ma reggel haza akart utazni. Galileából jött, ahol üzleti ügyeit intézte el, de az éjjel hirtelen feltűnő jelenségek megakadályozták további utazásaiban, s így együtt felmentünk Jeruzsálembe, hogy valami felvilágosítást kapjunk. S amikor siető lépésekkel beértünk a templomba, abban már olyan lárma és felfordulás volt, hogy az ember a saját szavát sem volt képes megérteni. 5. Majd ez, majd az a pap állt föl a nagy szószékbe, hogy ezt vagy azt megmagyarázza, de a nép az előadottak esztelenségét mihamar belátva nem akart a prédikációból semmit sem hallani, és más papot követelt. A nép eleinte nyugodtan hallgatta a másik papot, de amikor az is szigorú vezeklésről és nagy áldozatokról kezdett beszélni, akkor a nép ismét háborogni kezdett, és így szólt: Ti súlyos bűneiteket mindig reánk, a szegény népre toljátok, s mi legyünk mindig a bűnbakok? Mennyi áldozatot hoztunk mi már a templomnak, milyen borzalmas vezekléseket végeztünk! Mert ti azt mondtátok, hogy Jehova csak így nézi népét kegyelmes szemekkel! Ezen az éjszakán nagyon is jól láttuk az irántunk való kegyelmét, mert nagyon tisztán kiviláglott, hogy a templomnak hozott áldozataink és véres vezekléseink semmire sem valók voltak, és nem látszat az, hanem a legnyilvánvalóbb igazság, hogy nektek adott áldozatok és vezekléseink – mert azok esztelenek voltak, mivel a Mózesi törvények ellen történtek – Isten igazságos haragját sokkal inkább tüzelték, mint szelíddé tették! És ennek nem annyira mi vagyunk az okai, hanem ti papok, akik ebben az időben a ti papi uralomvágyatok miatt bennünket már igen sok szégyenteljes és borzalmas tettre csábítottatok, mert mindig azt mondtátok: Ha majd ezt, vagy azt teszitek, akkor egyenesen a Mennyországba juttok! Így csak ti vagytok azok, akik Isten haragját fellobbantottátok, nem pedig mi, akik sajnos mindig hűségesen betartottuk azt, amit tanítottatok, s mindig azt tettük meg, amit tőlünk kívántatok! Most ti hozzatok áldozatokat és tartsatok bűnbánatot azért a sok bűnért, amelyeket ellenünk, és az Isten által küldött próféták ellen elkövettetek, s akkor Isten ismét elfogad majd bennünket! Ezen a véleményen van tehát a nép.” 79. Fejezet:

A nép a templomban leleplezi a farizeusok borzalmait és Jézus üldöztetését, s rámutat arra, hogy Lázár hogy szabadította meg magát a templomtól. A templomosok bűneinek bebizonyítása. Vox polui – vox dei.

1. A fogadós: Erre a pap azt mondotta, hogy ő még sohasem ölt prófétát, és paptársai sem! Erre a nép ismét lármázni kezdett és ezt kiáltozta: Te már negyven év óta vagy pap és nem lettél volna jelen, amikor a jámbor Zakariást a nagy áldozati oltár és a szentély között feldühödött kezeitekkel kb. 25 évvel ezelőtt megfojtottátok? 2. Alig egy esztendeje annak, hogy a Jordán folyó puszta vidékén Jánost – az általatok megfojtott Zakariás egyik fiát – a fáradozásaitok és megvesztegetéseitek által Heródes poroszlói elfogták. De Heródes, amikor mihamar észrevette, hogy János egy bölcs férfiú, és szavaiból az - 112 -


VII. kötet

113

Isten szelleme sugárzott, jobban bánt vele, mint saját barátjával és megengedte, hogy a próféta tanítványai szabadon és akadálytalanul járjanak ki és be hozzá. De a sátán mihamar értesített benneteket Jánosnak jó helyzetéről, s azután éjjel- nappal azon történtek a fejeteket, hogy Heródest miképpen indíthatnátok arra, hogy megölesse a jámbor prófétát! Sok gondolkodás és tanácskozás után a szép Heródiás gonosz anyjában, akinek leányát Heródes nagyon szerette, alkalmas eszközt találtatok arra, hogy a prófétát eltegye az útból. S így ezt a prófétát is, mert minden nép előtt az igazságot hirdette, ti öltétek meg! 3. És most él és tanít közöttünk egy nagy próféta, aki Galileából jött hozzánk, akiről még János is azt mondotta, hogy arra sem méltó, hogy a sarúja szíját megoldja, és hogy ő csak egy kiáltó szó a pusztában, hogy előkészítse annak a nagy prófétának az útját, akiről általában azt mondják az ő rendkívüli tanítása és tettei miatt, hogy ő a megígért Messiás! De mit mondtok ti? 4. Ti azt mondjátok: Írva van, hogy Galileából nem támadhat próféta, de az sehol sem áll, hogy Galileából nem származhat Messiás! És ez a nagy próféta legutóbb az ünnep alkalmával itt tanított a templomban, mégpedig olyan bölcs módon, hogy még gonosz szolgáitok – akiknek meg kellett volna Őt ragadniuk és elhurcolniuk – kénytelenek voltak beismerni, hogy soha ember még így nem beszélt! De a ti haragotok és bosszútok egyre növekedett! És amikor Ő isteni hatalommal szemetekbe vágta az igazságot, úgy felháborodtatok, hogy ott akartátok megkövezni a templomban! De Ő láthatatlanná vált és a felemelt köveket szépen visszatettétek a földre! 5. Lázár, a bethániai úr, tanácsotok tagja volt és mint egész Zsidóország egyik leggazdagabb embere, mindig nagy áldozatot hozott a templomnak, de mikor minden nagy áldozata nem volt elég nektek, s éjjel-nappal ott ültetek a nyakán és különösen, amikor a legkomolyabban azt mondtátok neki, hogy sokkal jobban tenné, ha inkább mindent a templomnak adna, mint a szegényeknek, s hogy a szegény csőcselék csak dolgozzon, majd akkor kap valamit enni is, mert Isten színe előtt sem tetsző dolog, ha a gazdag ember helytelen irgalmasságával a szegény embert haszontalan tétlenekké teszi. Így beszéltetek neki, amit a saját szájából hallottunk. Erre Lázár megelégelte a dolgot, habár félig- meddig látszólag beleegyezett, és két testvérének beleegyezésével elhatározta magát és azt mondotta: Nekünk van még sok műveletlen földünk, megszüntetem tehát a templomban a szabad alamizsnaosztást és helyette a nyomorékokat kivéve, megkérdezem a hozzánk alamizsnáért jövő emberektől, hogy nem akarnának-e jó bér ellenében egy vagy más munkát elvégezni? 6. S ezt meg is tette Lázár, felfogadott sok munkást és megműveltette velük nagy széles kiterjedésű birtokait; de még mindig sok áldozatot hozott a templomnak, amit mi nagyon jól tudunk. De ti ezt nemsokára megtudtátok, s habár a derék emberrel szemben lényeges dolgot nem hozhattatok fel, mert főleg a ti akaratotokat követte, de magatok között a sok munkás mégis szemet szúrt nektek, s mindenképpen azon fáradoztatok, hogy szolgáit és munkásait tőletek minden elképzelhető módon és minden rendelkezésre álló eszköz által elidegenítsétek tőle. Hűséges szolgáitok által majd itt, majd ott megjelentetek és azt mondtátok: hogyan tudtok itt dolgozni? Nem tudjátok, hogy ez a darab föld meg van átkozva, mert annak egykori istentelen tulajdonosa tízszer tagadta meg a templomtól az őt megillető tizedet? 7. De a munkások nem törődtek velük, a templom küldötteinek azt mondották: Ez meglehet, habár sehol nincs ez megírva, de ezt a földet most olyan ember bírja, aki a templomtól még sohasem tagadta meg a tizedet, és majd akkor, ha ez a föld is teremni fog, nem fogja megtagadni; hagyjatok tehát bennünket dolgozni, hogy meglássuk, vajon Jehova megtagadja-e ettől a földtől az áldását?! 8. S ha küldönceitek ilyen módon nem tudtak célt elérni, akkor elmentek annak a becsületes embernek egy másik birtokára és más eszközökkel próbálták a munkásokat eltántorítani. Az egész olajfák hegyére kimondtátok átkotokat, mert nem akarta azt nektek ajándékozni, amelyet nagy pénzért azonnal eladtatok volna egy gazdag görögnek, vagy rómainak. 9. S mindezt Isten akarata szerint cselekedtétek? Aki Mózes által és neki magának ezt mondotta: Ne kívánd a másét! S végül, mert az a becsületes ember a vele szemben tanúsított bá- 113 -


VII. kötet

114

násmódotokat erélyesen visszautasította, akkor akartátok megmutatni neki, hogy milyen hatalmatok van vele szemben! De ez a jó ember okosabb volt ám, mint ti. Nemsokára minden birtokával együtt római alattvaló és római polgár lett, most teljesen az ő védelmük alatt áll, sokkal kevesebb adót fizet nekik, s a ti szolgáitok előtt a bejáratot római katonaság, sőt az utóbbi időben hatalmas gonosz kutyákkal őrizteti. Csak néha-néha látogathatja meg közületek egy öreg, s valamivel becsületesebb farizeus vagy írástudó! 10. És most mondd te szegény gyenge prédikátor, mit értetek el ezzel? Keresztülvittétek jogaitokat a római törvény előtt? Azért mutatta meg nektek Isten ezen az éjszakán, hogy mit fog Ő Jeruzsálemmel és a templomotokkal - és lehet, hogy már a legközelebbi időben – tenni. Tedd meg ellenvetéseidet, ha tudod! A szegény özvegyeknek és árváknak mennyi kincsét, pénzét és javait nyeltétek már el és azt mondtátok nekik, hogy időleges és örök boldogságukról gondoskodni fogtok? De amikor a karmaitok között voltak, akkor mindörökre gondoskodtatok már róla! Hogy mimódon? Azt is nagyrészt tudjuk, gonosz lelkiismeretetek bizonyára még többet fog tudni! 11. Ha egy szegény szűzről, vagy egy fiatalasszonyról tudtok valamit, akkor egy templomost álruhába öltöztettetek, s annak el kellett mennie, hogy a szüzet a ti bujaságtok számára elcsábítsa, vagy a fiatalasszonyt házasságtörésre indítsa, hogy azután a megkövezés veszedelme mellett megmaradjon ágyasotoknak. Óh szégyen, gyalázat! 12. Ti már régóta nem hittétek Istent, de azért esztelen jogot formáltok arra, hogy a nép előtt, mint Isten szolgái szerepeltek és Isten nevében a ti kielégíthetetlen uralomvágyatokat és mértéktelen falánkságotokat szolgáló törvényeket szerkesztettetek, amelyektől még a pogányok is undorodnak; de ezen az éjszakán ismét feltűnt a mi Istenünk, és nektek és a népnek nagyszerű és világos jelekkel megmutatta, hogy Ő még mindig ugyanaz, Aki Ábrahám, Izsák és Jákob idejében volt. És így mi a népnek teljes jogunk van Isten és az emberek előtt nyíltan szemetekbe megmondani, hogy nem mi, hanem egyedül csak ti voltatok minden bűnnek szerzői, amelyek idővel istentelen törvényeitek által mindennaposokká váltak közöttünk. Mert valósággal bűnre hajszoltatok bennünket, hogy elkövetett vétkeinkért még többet áldozzunk, hogy azoktól a ti rothadt égő áldozatotok és teljesen üres imátok által megszabaduljunk! Így egyedül ti vagytok mindennek az okai, ami a második rémületet keltő jelből nagyon is világosan kitűnik. És most, hogy olyan hatalmasnak képzelitek magatokat az Isten és a nép előtt, egyszerűen elintéztek bennünket és azt mondjátok, hogy mit fog Isten velünk tenni! 13. Íme Uram és Mesterem! Szóról-szóra így beszélt a nép a legnagyobb zavarban és félelemben lévő prédikátorral, aki mint egy öntött borjú némán és mozdulatlanul hallgatta végig a népet, s a végén nem tudott egyebet felelni, mint: Ilyen nép számára én gyenge vagyok, ide egy írástudónak kell jönnie! És a nép így szólt: Csak hadd jöjjön, majd neki is megmutatjuk, hogy a nép szava sokkal inkább az Isten szava, mint egy uralomvágyó és kapzsi templomos buta üres és minden jogot nélkülöző szava. Ezután eltűnt a szónok és csaknem egy félóráig kellett várnunk, míg az írástudó megjelent. 80. Fejezet:

Egy írástudó prédikációja a templomban és a betlehemi óriás alapos válasza, amely az öreget kiűzi a szószékből.

1. Amikor ez a nagy bölcs a szószékbe lépett, szigorú arccal és hangon így kezdte beszédét: Isten csak Mózessel és Áronnal beszélt, de az sehol sincs megírva, hogy Isten valaha közvetlenül beszélt volna a néphez, mert a nép mindenkor igen szentségtelen volt vele szemben, amelyet Mózes csodavesszeje alatt azáltal igazol, hogy a magával vitt aranyból aranyborjút öntött és azt imádta, azért Isten többé nem állt szóba a néppel, aki ezáltal megszentségtelenítette őt, hanem csak külön arra a célra felébresztett próféták által, és általunk papok által beszélt, s így jegyezzétek meg jól, hogy a nép hangja sohasem lehet annyi, mintha Isten hangja volna. És ha ezt állítjátok magatokról, ezzel egy igen nagy és átokra méltó bűnt követtek el Isten előtt és előttünk az Ő - 114 -


VII. kötet

115

papjai előtt! De mi papok mégis elnézéssel vagyunk nagy butaságtok és gyengeségetekkel szemben, és megbocsátjuk ezt a bűnötöket, de hogy Isten megbocsátja-e az más kérdés. 2. Ez a bevezető beszéd elég is volt a népnek! Ekkor közülük előlépett egy hatalmas termetű ember, viselete szerint betlehemi, s a nép nevében így szólt az írástudóhoz: Hogy Isten Mózessel és Áronnal beszélt, azt mi éppen olyan jól tudjuk, mint te, elbizakodott írástudó! De mi tudjuk azt is, hogy kezdetben Isten csak a néppel beszélt; de mivel a nép félni kezdett Isten hatalmas mennydörgő szavától, tehát arra kérte, hogy Isten az Ő legszentségesebb akaratát egyedül csak Mózessel közölné, és a nép meg fogja tenni még akkor is, ha nem fogja hallani dörgő szavát. S ekkor a nép a sinai völgy túlsó felére vonult. És csak ettől az időtől kezdve kapta Mózes egyedül Istentől a parancsolatokat. De hagyjuk ezt, majd én mindjárt egy más dologra fogom a figyelmedet felhívni, te elbizakodott írástudó. 3. Te azt mondottad, hogy Isten a szentségtelen néppel nem beszélt, hanem csak Mózessel, Áronnal, s azután a prófétákkal, és végül veletek papokkal? Ezt mi nem is akarjuk elvitatni, de arra kérünk téged, hogy magyarázd meg nekünk, hogy miért távolodtatok el csaknem teljesen Mózes törvényeitől, és azok helyébe a ti önző és zsarnok törvényeiteket állítottátok, és éppen a papok megölték a próféták legtöbbjét, sőt az utóbbi időben Zakariást és Jánost is! És miért törekedtek arra, hogy a názáreti prófétát is megöljétek, aki nagyobb csodákat tesz, mint amilyeneket valaha próféta tett, és az embereknek Isten igaz szavait prédikálja? 4. Ha mi magunk nem hallottuk volna már gyakrabban az Ő igazi isteni szavait és nem láttunk volna Tőle olyan jeleket, amilyenekhez hasonlót Istenen kívül senki sem tehet, akkor nem is beszélnénk, de közülünk több ezren vannak, akik mindezt maguk tapasztalták rajta, s így most, amikor Isten haragja annyira láthatóvá lett fölöttetek, mint a fényes nap az égen, minden tartózkodás és félelem nélkül nyíltan elmondhatunk mindent úgy, ahogy tudjuk, érezzük, és ahogy belátjuk. Én kérdéseket intéztem hozzád, és te, mint egy elbizakodott írástudó felelni fogsz azokra, különben meg fogod ízlelni a szentségtelen nép ökleinek erejét, hogy te és a nyomorult társaid, a mi szentségtelenségünket és átkozottságunkat megérezzétek! 5. Amikor a hatalmas termetű betlehemi ezeket a szavakat kimondotta, az imént még oly szigorú arccal a szónoki emelvények álló írástudót nagy félelem lepte meg, sápadtan és remegve állt ott, s annyi bátorsága sem volt, hogy mint öregember, egy hirtelen rosszulléttel védekezzen, s azért nincs ereje a népnek kérdéseire válaszolni. A szónok pedig így szólt: Menj te vén gyalázatos az Isten szentélyébe! Mert azt már régóta tudjuk, hogy milyen egy húron pendülő fajzat vagytok! Mert különben ökleinkkel áldunk meg téged! Amikor az írástudó a betlehemi szájából ezt a parancsszót meghallotta, a legnagyobb gyorsasággal elhagyta a szónoki emelvényt és elrejtőzött a templom valamelyik oldalcsarnokában. 81. Fejezet:

Az érdemes öreg rabbi jó beszéde, a zsidó nép rövid története, annak jó fejlődése és tévelygései. Ez a rabbi, mint Simeon barátja metélte körül Jézust. Ez helyesen megmagyarázza az éjszakai tűz jeleit.

1. Erre nemsokára megjelent a szónoki emelvényen egy érdemes öreg rabbi, aki ismert módon jó barátja volt a jámbor öreg Simeonnak, és a később megfojtott Zakariásnak. Amikor megjelent, a nép azonnal lecsendesedet, üdvözölte őt és arra kérte, hogy szorongatott helyzetében megfelelő vigasztalást adna nekik. És a rabbi így szólt: „Kedves testvéreim Ábrahám kebeléből: Bocsássátok meg magas koromnak, hogy nyelvemmel nem rendelkezem már úgy, mint egykor, amikor beszédemet minden jóban és igazban hangoztattam. De a jóakaratomban még mindig nincs hiány, hogy nektek megfelelő vigasztalást nyújtsak! Azok a jelek, amelyeket ezen az éjszakán láttunk, mindenható Isten határozata folytán, valóban olyanok voltak, hogy attól még a pogányok is megremegtek, és egy zsidó, sőt egy szadduceus és egy szamaritánus sem tudja azt félelem nélkül végignézni. De én ezt gondoltam a magam öreg egyszerűségében: - 115 -


VII. kötet

116

2. Kedves Jehova! Ezeket a borzalmas jeleket bizonyára nem az én személyemért tüntetted fel a csillagos égen, valamint a Te kedves Napodat sem egyedül az én kedvemért hagyod felkelni és sütni, mert már évezredekkel ezelőtt is megvilágította ezt a Földet, és utánam is ki tudja hány évezreden keresztül fogja még megvilágítani. Én, mint csaknem száz esztendős aggastyán már nem sokáig fogom az Isten kedves Napjának jótéteményeit élvezni, mert a feloszlás sírjaiba a Nap fénye nem hatol be, és ha be is hatolna, a holt hullákat úgysem örvendeztetné meg! Ezen a minden józan gondolkodó ember előtt teljesen örömtelen világon minden mulandó, csak az Isten hatalma nem, az örök marad; a mi lelkünk pedig csak a Mindenható akaratától függ! Hogy a testi halál után tovább él-e, azt egy ember sem tudja, mint tisztán megérthető igazságot sem elfogadni sem megérteni. De Mózes és a későbbi próféták azt tanították, s nekünk el kell azt hinnünk, mert ha nem hinnénk el, akkor hasonlítanánk a szadduceusokhoz, akik eltávolodtak tőlünk, mert a görög filozófusok tántorították el őket. 3. De sajnos közöttünk, sőt itt a templomban több a szadduceus, mint közöttetek itt kint. Tehát a nagyvárosban is, ahol a gazdagok nagy gazdagságuk közepette semmit sem hisznek, és amit a hit ügyeiben még tesznek, azt csak a látszat kedvéért teszik, hogy a közönséges nép csak egyedül Istentől féljen; de szívük mélyén nincs sem hitük, sem Istenük! 4. A szolgáló szegény és közönséges nép azért észreveszi ezt a gazdagoknál, és azt gondolja magában: Ah! Ha ti gazdagok, akik gazdagságotok, tapasztalatotok és tudásotok ellenére sem Mózesben, sem a prófétákban, s így Istenben sem hisztek, miért higgyünk mi szegények a ti kedvetekért abban, ami a gazdagok számára semmi? S így éri az egyik gonosz a másikát, s mi valamennyien csaknem azon a ponton állunk, amelyen az emberek Noé és Lót idejében állottak. 5. Abban az időben Isten kiválasztott küldötteket küldött erre a Földre, akik az Istenről megfelejtkezett népet szavakkal és tettekkel beható módon figyelmeztették, és konokságuk elmaradhatatlan következményeit pontosan szemük elé állították; de az emberek túlságosan belemélyedtek a halálthozó világba, s a küldötteket vagy egyáltalában nem hallgatták meg, vagy üldözték őket, rosszul bántak vele, sőt igen gyakran a legborzalmasabb módon meg is ölték őket! És lássátok kedves barátaim, és testvéreim; köztünk szólva ugyanígy áll a helyzet, most közöttünk, és nevezetesen itt a templomban még talán rosszabbul is. A zsidók ilyenek voltak egészen a bírák idejének feléig, akkor még az egész országban nem volt város, csak községek szegényes házakkal és kunyhókkal, és az ország közepén Hóreb hegyén volt felépítve egy szentély, amelyben Mózes frigyládája volt, és az éltette Jákob atyánk országát. 6. Akkor a zsidóknak még nem volt szükségük erős várra, hogy megvédjék magukat a külső ellenségtől, mert egyedül Jehova volt erős várunk, az Ő áthághatatlan szilárd gátjuk, és éles fegyverük; az Istenen kívül más urat nem ismertek, a legnagyobb békében éltek testben és lélekben egészségesek voltak, és ínséget nem ismertek. De az utolsó bírák idejének vége felé már mindenben lanyhábbak és lustábbak lettek. A parancsolatokat és más törvényeket kevésbé figyelték, sőt gyakran át is hágták. Akkor mindenféle figyelmeztetést is kaptak rögtön, amelyek után a jobbak ismét megtértek, de a világiasabbak inkább csak a látszatért tettek valamit, de a szívükben mégis csak a holt világnak nyújtottak előnyt. Az ilyen világias zsidók nemsokára gazdag és tekintélyes emberekké lettek, s egyszerű lakókunyhóikkal már nem voltak megelégedve, s az Isten által nekik rendelt bírákkal sem, hanem a pogányokhoz hasonlóan ragyogással teljes hatalmas királyt kívántak és várost, erős várral! Sámuel alatt mindenképpen királyt akartak, és az Isten, az Úr szólt: „Nézd csak a hálátlan népet! Az Én atyai uralkodásommal, amely alatt egészséges, gazdag és tekintélyes lett, nincs többé megelégedve; ahhoz a sok bűnhöz, amelyet szemeim előtt elkövetett, még ezt a legnagyobbat is el akarja követni, hogy királyt kíván magának! Legyen tehát királya, városa és várai, de nem váljék javára, hanem szolgáljon a király éles és keményül fenyítő korbácsául!” 7. Én mindezt csak röviden mondom el nektek, hogy az igaz régi és valódi zsidóságnak ezt a jelenlegi teljes bukását meg tudjátok érteni. Saulnak már szilárd várának kellett hogy legyen, ha nem is városának, s ekkor már megkezdődtek a háborúk a filiszteusokkal, és az atyáknak meg kellett engedniük, hogy fiaikat és legjobb szolgáikat a király elvegye, s oda kellett adni- 116 -


VII. kötet

117

uk a legjobb ökreiket, szamaraikat, teheneiket, borjaikat és juhaikat! Ez volt tehát a zsidó király első áldása, mialatt Sámuel még élt, aki Sault Isten parancsára kente fel királlyá. Sámuel azt gondolta, hogy a nép ilyen fenyítés után magába vonul, és ismét visszatér majd bűnbánóan az Isten kormányzásához. Óh, de erről szó sem volt! A nép még egy hatalmasabb és bölcsebb királyt kívánt, és Sámuel felkente Dávidot, aki nemsokára fölépítette Betlehem városát, és Jeruzsálem városának letette az alapkövét. 8. Fia, Salamon nagy költségekkel és hatalmas pompával építette ki a várost, és a templomot, ugyanakkor a nép már nagy szegénységbe süllyedt, és mindenféle szorongattatást el kellett tűrnie. 9. S hogy a népnek sorsa a későbbi királyok alatt a babiloni fogságig milyen volt, azt már a krónikák könyvéből tudjuk. Az ember azt hihette volna, hogy a negyven esztendeig tartó fogság az abból kiszabadult zsidókat más érzületre fogja téríteni. Óh nem! Ismét királyokat és a pogányokhoz hasonlóan papokat és főpapokat kívántak! 10. Abban az időben – egészen a mi időnkig – az Úr a legtöbb prófétát küldte le, hogy a népet hívja vissza Istenhez. De a királyok és papok által sötétté és süketté tett nép semmit sem hallott és értett abból, amit a próféták kijelentettek, s azonkívül a királyok és papok is felháborodott vak bosszúval és haraggal üldözték a prófétákat, amelyekhez hasonló jeleneteket magatok is láthattatok ebben az időben, sőt már jóval ezelőtt, a zsidóknak nincs már királyuk, hanem el kell viselniük a pogányok vas szigorúságú uralmát. 11. Isten ezúttal is megkönyörült a népén és a názáreti bölcs személyében az ígéret szerint egy Messiás küldött, Akit én már Simeon idejében felismertem a templomban, Őt körülmetéltem és Jézus nevet adtam neki. Én ezt nektek csak ebben a rendkívüli ínséges időben mondhatom el, és amit én, mint aggastyán most mondtam nektek, az szent igazság! De ezek a kapzsi templomosok mindenkit a legnagyobb bosszúvággyal üldöznek, aki ilyet egy más alkalommal mondana ki! 12. És lássátok, miután ezeket a szükséges dolgokat röviden előre bocsátottam, tehát most már megmondhatom nektek, hogy azt az éjszakai borzalmas tüneményt Isten miért engedte megtörténni! A templomzsidók bűneinek és gyalázatosságainak nagysága az Istentől eléjük állított mértéket egészen a széléig megtelítette, és Jehova türelme már csak hajszálon függ! S ha a mérték betelik, akkor Jeruzsálemmel valóban meg is fog történni az, amit a második jelnél láttatok, talán még mielőtt ötven esztendő el fog múlni. 13. A tizenkét tűzoszlop, amelyek végül eggyé olvadtak, nyilván Izrael tizenkét törzsének eggyé olvadását jelenti, tudniillik a megérkezett Messiásban való egybeolvadását, Aki miután a gonosz és vak templomzsidók nem fogadták el, ismét felszállt oda, ahonnét jött. 14. De később nyugati irányban, amint azt a bölcs Nikodémus az imént nekem elmondotta, még egy harmadik jel is feltűnt, amely nagyon vigasztaló volt, de csak azok számára, akik a Messiást elfogadták, Benne hittek és tanításait –amelyek istenien bölcsek – cselekedték. De erről később Nikodémus többet mondhat nektek, mert a harmadik jelenséget ő maga is látta.” Erre az aggastyán türelmet ajánlott a népnek és lelépett a szónoki emelvényről. 15. És az egész nép dicsőítette a szónokot, és a betlehemi így szólt: „Ez még Áron fajtájából való öreg, de ő egyedül mit sem ehet a többivel szemben! De ami igen sokat jelent, az az, hogy a templomban a farizeusok és írástudók közül mégis vannak olyanok, akik a názáreti Megváltóban hisznek!” Ezután még több ilyen szemléletet végeztek, s azután nehezen várták a becsületes Nikodémust, aki még egy kissé váratott magára. 82. Fejezet:

Egy farizeus pap és annak fogadtatása a nép által. Egy római biztos a népet mérsékletre inti. Nikodémus beszéde a templomban a néphez.

1. Valamelyik függöny mögül végighallgatta egy igazi óhitű farizeus a népben mutatkozó erős hitet a názáreti Megváltó iránt, amire hirtelen előlépett, fellépett a kis szónoki emelvényre és - 117 -


VII. kötet

118

így szólt: „Az én főpapi hatalmam teljességéből szólók hozzátok! Aki a názáreti Megváltóban hisz és azt állítja, hogy Ő a megígért Messiás, az a templomból ki van átkozva! – De alig mondta ki ezt a gyalázó szentenciát, a nép teljes erejéből ily módon kezdett kiáltozni: Mi pedig minden kétséget kizáróan mondjuk, aki nem hiszi, hogy a názáreti Megváltó mindent kétséget kizáróan a megígért Messiás, azt mi átkozzuk meg! És ha egy ilyen gaz disznó főpap, aki az igaz Messiást előbb fel kellene, hogy ismerje, mint a nép, határozatot mer mondani vak zsarnoki dühében, azt mi hétszeresen megátkozzuk, és az megérdemli a halált! Te disznó kutya te! Nem láttad a jeleket ez éjszakán? Azok sem voltak képesek a te gubancos bőrödön áthatolni? Megállj csak te disznó kutya farizeus! Majd megvékonyítjuk, és áthatóbbá tesszük a te vastag bőrödet! Éppen jó is hogy itt vagy, te nyomorult, rád már úgyis régóta fenjük a fogunkat!” 2. Amikor a fő farizeus a népnek ezt a barátságtalan üdvözlését meghallotta, elkezdett segítségért kiabálni, de a nép még jobban kiáltozott: Le az Istengyalázóval! Erre a mi betlehemi óriásunk, aki valóságos Góliát, odarohant a kis szónoki emelvényhez, erőteljes kezével megragadta a fő farizeus, s úgy megrázta, hogy egy ideig se nem látott, se nem hallott! Azután leemelte a szónoki emelvényről, s odavitte ahhoz a függönyhöz, amelyen át az imént belépett a nagy templomcsarnokba, ott egy pár rendes pofont mért ki neki, azután valóságos dörgő hangon így szólt hozzá: Így fogja a nép a jövőben – akinek a szeme kinyílt – az olyanfajta papoknak, mint te vagy, az áldozatot és a tizedet megfizetni! Most pedig takarodj, és ne lássunk többé, mert az az életedbe fog kerülni! Erre a szédülő pap alig tudta összeszedni magát, s azután sietve elillant, és házának valamely zugában elbújt. 3. Ezután az esemény után azonnal megjelent az ország helytartójától egy római küldött, fellépett egy szószékre, amely világi szónokok számára volt fenntartva, és így szólt a néphez: Az ország helytartója a törvény nevében figyelmeztet benneteket, hogy minden tettlegességtől tartózkodjatok! Beszélni beszélhettek, ahogy tudtok és akartok, de gondoljátok meg, hogy ez a templom Isten tiszteletére épült, s így minden nem illőt kerülni kell. És ha valakit egy buta templom pap, vagy szolga részéről valami igazságtalanság ér, az jöjjön hozzánk, s mi teljes jogát el fogjuk ismerni! 4. A mi betlehemi óriásunk megköszönte ezt a jóakaratú figyelmeztetést, de hozzáfűzte: A te figyelmeztetésed, amelyért a nép nevében köszönetet mondtam, kétségtelenül jó volt. De ha a mennyek erői akaratukat már oda kezdik rajzolni a hatalmas égboltozatra, akkor az emberi parancsolgatás megszűnt ezen a Földön! 5. Ezt mi is nagyon jól tudjuk, mert nagyon jól ismerjük ezt az igaz mondást: Contra Joven fulminantem tonantemquo mon valett viss ensis, et contra vim calorum vane frustraeve pugnat arx mortalius – de a halandó emberek egymásközti brutalitással az ég hatalmainak halhatatlan és legyőzhetetlen erőit egy hajszállal sem fogják megváltoztatni. A kimért és határozott rend illik még a legjobban nekünk halandó embereknek, s egy rendes és nyugodt ember még akkor sem fog elcsüggedni, ha az egész Föld romokba dől is! Ez az én véleményem! Kövessétek tehát az ország helytartójának kívánságát! Dixi! Erre a római ajánlotta magát, s a nép megígérte, hogy nyugodtan fog viselkedni. 6. Ezután rögtön feltűnt a nagy szónoki emelvényen Nikodémus, akit a nép nagy ujjongással üdvözölt. Ő pedig így kezdett beszélni: Barátaim és testvéreim! Igaz ugyan, hogy semmi újat nem mondhatok, mert én csak azért jöttem, hogy megerősítsem, amit testvérem, az öreg rabbi mondott; úgy van minden, ahogy ő mondotta, amiért saját testi életemmel kezeskedhetek, és nagyon örülök, hogy itt, a megszentelt nagy templomcsarnokban olyan emberekkel van dolgom, akik nézeteimben, valamint legbensőbb tejes meggyőződésemben tökéletesen osztoznak. 7. Az imént a kisebb emelvényen jogot formált magának egy farizeus, hogy előttetek igen méltatlan módon viselje magát anélkül, hogy tanácsunkból bárki is egy szóval felszólította volna. De tudtommal méltó módon elbántatok vele. Ő a nagytanácsban panaszt tett ugyan ezért, de ez a jelen időben semmit sem jelent, és ott is ezt a határozatot kapta; mindaz, ami nem kellő időben történik szenvedést, és fájdalmat okoz! A nép könnyen érthető felindultságában a legnagyobb esztelenség volt olyasmit előhozni, amelyet teljesen nyugodt állapotában sohasem fogadna ked- 118 -


VII. kötet

119

vezőtlenül! Amikor a szerénytelen főpap ezt a határozatot meghallgatta, meglehetősen feldagadt ábrázatával ajánlotta magát. Így a nagytanács elrendelte, hogy maradjatok meg amellett, amit az elődöm mondott nektek. 8. És mivel itt a templomban mindnyájan megtaláltátok a vigasztalást, tehát mondjatok szívetekben rövid hálát az Istennek, s azután menjetek nyugodtan haza! És ha útközben találkoztok valakivel, mondjátok el azoknak is ugyanezt, hogy a hosszú utat ne tegyék meg ide hiába, mert ma délután és holnap még, szombat előnapján a templom még mindig zárva marad. 9. A nép erre Nikodémust a harmadik tünemény jelentőségéről kérdezte, amelyet az előző agg szónok mondása szerint ő láthatott. De Nikodémus így szólt: Majd ezt is elmondom nektek, de csak egymás közt, halkan szólva, mert a mi falainknak sok füle van. Várjatok engem délután azon az úton, amely Emaus felé vezet, majd elmegyek oda, és hűségesen elmondom, megmagyarázom a harmadik jelt is, amennyire csak tőlem telik. Ezzel a nép teljesen meg volt elégedve és lassan elhagyta a templomot. 10. Én és barátom is elindultunk és útközben találkoztunk ezzel a két tanítvánnyal, akik Rólad adtak hírt nekünk, amelynek következtében azonnal idesiettünk. Ez minden tehát, ami ma a templomban történt. Uram! Bocsásd meg rossz elbeszélésemet!” 83. Fejezet:

Az Úr bírálta a templomban történtekről. További események a farizeus és főpapok tanácsában. Nikodémus őszintesége és okossága. Kajafás leplezetlen egyenes farizeusi ítélete: „A hamis galileai prófétának vesznie kell.” Az öreg rabbi felelete. Nikodémus búcsúja.

1. Mondom Én: „Kedves barátom! A templomi eseményeket te nagyon jól beszélted el, és beszédeddel azt bizonyítottad, hogy mindent a legnagyobb figyelemmel hallgattál, ami ott történt, főleg azt, ami rám vonatkozik. De elárulom neked, hogy az Én akaratom sokban segítségedre volt, mert nélkülem minden gyenge az emberben, de Velem erős és hatalmas. 2. A mi jó és igaz ügyünk érdekében valóban sok történt a templomban. A nép, az öreg rabbi és Nikodémus teljesen annak ábrázoltak, Aki valóban vagyok, s az ember azt hihetné, hogy most már az egész templom megtért. De ne beszéljünk erről! Hanem a rabbinusnak és Nikodémusnak meggyült a baja a többi farizeussal és a főpappal, mégpedig azért, mert Engem a nép előtt a megígért Messiásnak nyilvánítottak ki! De Én mind a kettőnek a szájába helyeztem a szavakat, és Nikodémus most a főpapnak egy olyín égő beszédet vágott a szemébe, hogy a farizeusokkal együtt nem volt képes egy szót sem felelni. 3. A főpap ugyanis az öreg rabbinak és Nikodémusnak szemére vetette, hogy még ők is nyíltan elismerték a nép előtt az Én nevemet, és minden terhet a templomra róttak, míg ez alkalommal mindenek előtt azon kellett volna igyekezniük, hogy a nép előtt Engem gyanússá tegyenek, s a legnagyobb komolysággal azt kellett volna a nép előtt kijelenteni,hogy az Isten azért haragudott meg a népre,mert az ilyen tévtanokat hirdető és népbolondítók után szalad, elcsábíttatja magát, s ezért átkozott! 4. De Nikodémus így felelt a főpapnak, akit Kajafásnak hívnak: „Ha ti már ennyire bölcsek és okosak vagytok, akkor lépjetek magatok a templomba, amely még most is tele van emberekkel, habár beszédem után annak igen nagy része kiment a templomból és hazaindult; s beszéljetek a ti módotok szerint a néppel, s nemsokára érezni fogjátok, hogy milyen fogadtatásban részesültök. Talán mi voltunk ketten az elsők, akik a néphez beszéltünk? Közületek százan is prédikáltak a nép előtt a ti módotok szerint és mi volt minden prédikációnak az eredménye? Az eredmény az volt, hogy a prédikátornak el kellett menekülnie, hogy laposan el ne bánjanak vele. De mit tettetek volna, ha a nép – ha előzőleg bölcs módon le nem csendesítettük volna – tömegekben tört volna rátok, és talán soha sem hallott módon megkínzott volna benneteket?!” - 119 -


VII. kötet

120

5. Nem okosabb-e, ha az ember a szükség idején a gonosz játékhoz jó arcot vág, s amellett ép bőrrel tovább jut, vagy valamit rá akar erőszakolni, amiről még hallani sem akart? 6. Ez az éjszaka igazán nem volt alkalmas arra, hogy a felháborodott és kétségbeesett népnek még dorgáló beszédet is tartsunk, azt csak vigasztalni és csendesíteni lehetett, ezt pedig mi ketten megtettük, ami által nem követtünk el semmi vétséget. De hogy ti nem követtetek-e el vétséget a nép előtt, az más kérdés! Menjetek csak ki a templom nagycsarnokába és próbáljátok meg, a népet más véleményre indítani, és jótállók érte, hogy rosszabbul jártok, mint az imént a fő farizeus és írástudó, amikor szót emelt ellenünk és a nép fennhangon azt mondotta, hogy a néphangja az Isten hangja! 7. Azonkívül éppen te, Kajafás voltál az, aki Engem és az öreg rabbit magad kértél fel, hogy mi, mint a nép által leginkább kedvelt férfiak lépjünk ki közéjük, s minden elképzelhető úton és módon igyekezzünk azt lecsendesíteni. Nos, mi ezt megtettük, s most, amikor lecsendesedet, miért tesztek ezért szemrehányásokat?! De még mindig szabadságotokban áll a népet, amely biztosan még délig a templomban fog tartózkodni, más meggyőződésre hozni, de mi ketten egyáltalában nem fogunk a néppel foglalkozni. De jól vigyázzatok, mert a nép ismeri bűneiteket! 8. Mondja a főpap: „Ha már félnünk kell a néptől, akkor már nem is vagyunk papok. Mi egy hajszálnyit sem engedhetünk a népnek, jöjjön ránk, ami akar! Ez az én szigorú akaratom és cselekvéseimnek alapelve!” 9. Erre így felelt Nikodémus: „Te már főpap vagy és sok dologban azt teheted, amit akarsz; de hogyha – amint most látszik – nemsokára minden nép eltávolodik tőlünk, és Róma védelme alá megy, mit fogsz akkor tenni? Akkor a népet egy lélegzettel átkozhatod éjjel- nappal, és éppúgy fog rád hallgatni, mint ahogy a szamaritánusok és szadduceusok hallgatnak. Milyen eszközökkel akarod a templomtól elpártolókat ismét a számunkra, vagy a templom számára hangolni? 10. Mit értél a konokságoddal, a gazdag bethániai Lázárral szemben, és mit nyertél vele? Ő most minden vagyonával együtt római lett, s nincs többé hatalmad felette. Azonkívül évenként legalább száz font aranyat és ötszáz font ezüstöt fizetett a templomnak, most pedig lényegesen kevesebbet fizet a romiaknak, a templomnak pedig nem fizet egy statert sem. Eddig csak a tizedet fizette, de a jövőben valószínűleg azt sem fogja fizetni, mert tudtommal erre nézve is kiegyezett a rómaiakkal, tehát ha a te főpapi konokságod miatt sokan fogják Lázár példáját követni, akkor nemsokára egyedül maradunk a templomban. 11. Lásd, ez az én véleményem és sziklaszilárd meggyőződésem! A jövő majd megmutatja, hogy én itt az elért igazságot mondottam, s ez lesz a kezdete annak a második szomorú és borzalmas tünemény beteljesedésének, amit ezen az éjszakán láttunk, s ami nem sokáig fog váratni magára, csak folytassátok így, és mindnyájan mihamar elkészülünk mindennel! Beszédemet befejeztem.” Hogy ezek a szavak a főpapnak nagyon nem tetszettek, az könnyen elképzelhető, de csak kevés, vagy semmi ellenvetése sem lehetett. Mert a templom és Jeruzsálem több vénje is igazat adott Nikodémusnak. 12. De kis idő múlva a főpap mégis bizonyos mértékben felindulva így szólt: „És mégis tudom, hogy minek kell megtörténnie, hogy ismét szilárd talajon álljunk. A galileai hamis prófétának is vesznie kell éppen úgy, mint Jánosnak és a nép ismét hozzánk fog özönleni. Igazat beszéltem, vagy nem?!” 13. Sok farizeus és írástudó egyezett Kajafással, de Nikodémus, az öreg rabbi és még több vén csóválta a fejét, és az öreg rabbi így szólt: „Én a legvénebb köztetek, jól tudom azt, hogy nyolcvan év óta mi történik a templomban és az egész Zsidóországban! Igen gyakran megtörtént már, hogy a nép között és a templomban is jámbor és Isten szellemével telt férfiak támadtak, akik bölcsen tanítottak és cselekedtek. De a templom uralomvággyal telt része mindenkor minden rendelkezésére álló eszközzel üldözte, s ha lehetett megölte őket. De kérdezzétek meg saját magatokat, kérdezzétek meg egész Zsidóország vénjeit, és nézzétek meg a mi évi naplóin- 120 -


VII. kötet

121

kat, és látni fogjátok, hogy a templom ezáltal régi tekintélyében sohasem gyarapodott, hanem minden ilyen cselekedet által olyan sokat veszítet, és oly módon, hogy azt soha többé vissza nem nyerte. 14. Hol van a sok szamaritánus, hol vannak a szadduceusok és hol lesz nemsokára egész Galilea? Hányan lettek közülük esszeusok és hányan görögök, és rómaiak? Egynéhány görög kereskedőt kivéve, ki látogat meg bennünket Tyrusból, Sidonból, vagy a nagy Kapadóciából és Szíriából, és az Eufrát sok parti városából! Lássátok, az én ifjúkoromban mindez még szigorúan a templomhoz ragaszkodott, azt valósággal elhalmozták az áldozatok minden nemével, s a templom most elbizakodott és kegyetlen lett! A papok megtörték Istennek ezt a parancsolatát: Ne ölj! S annak bebizonyosodott következménye az országok és városok teljes elpártolása lett! 15. De ha ti, elődeitek kegyetlen útját folytatni fogjátok, akkor – amint a második jelenség az égen világosan mutatta nektek, rövid idő alatt még azt is el fogjátok veszíteni, ami eddig is elég lazán csüngött a templomon. Ez az én véleményem, de ti tehetitek azt, amit akartok.” A rabbinak ezt a jó beszédét sokan tetszéssel fogadták, de a fiatalabbak nem mertek szembeszállni. 16. Erre Kajafás ismét Nikodémushoz fordult és azt kérdezte tőle, hogy ő is jóváhagyja, vagy méltányolja az öreg rabbi véleményét? De Nikodémus ezt felelte: Én beszédemet már befejeztem, és még egyszer azt mondom, hogy én a ti tanácsotokban többé sem mellettetek, sem ellenetek nem fogok semmit sem mondani! Ahogy az én öreg barátom mondotta az úgy is van! Az én benső meggyőződésemről pedig senkinek sem tartozom számadással, és nyilvánosan a mai naptól fogva keveset fogok beszélni. 17. Én egész Jeruzsálem városának fő embere vagyok, és a császár által hitelesített, minden polgár elöljárója, és szükség esetén még a Jus gladii is a kezemben van! Ti tehettek, amit akartok, de én és barátom ma szombatig elhagyunk benneteket. Aki velem és öreg barátommal értelmes szavakat akar beszélni, az megtalál birtokaimon Emmausban! És most Istennek ajánllak benneteket.” 18. E komoly szavak után mind a ketten elhagyták a nagytanácsot, habár a főpap még szerette volna őket feltartóztatni.” 84. Fejezet:

A templomszolga és a betlehemi óriás. Bepillantás a templomosok gonosz tanácsába. Agricola efölötti felháborodását az Úr lecsendesíti. Tanítás a szabadakaratról, amelyet csak tanítások által lehet vezetni.

1. A nagy templomosok most dugták csak igazán össze a fejüket és nem tudták, hogy mit kezdjenek. Kajafás azt indítványozta, hogy közülük valamelyik mégis kísérelje meg a népet egy jó beszéddel más meggyőződésre téríteni, de senkinek sem volt bátorsága hozzá. De mivel már nagyon közeledett a dél, tehát felszólítottak egy templomszolgát, hogy menjen ki a csarnokba, valahogy adja tudtára a népnek, hogy távozzanak el a templomból, mert a szombat előnapja miatt szükséges tisztogatásért a templomot be kell zárni. A szolga kiment és a megbízatást kihirdette a templomban várakozó, még meglehetősen vak emberek előtt. De igen rossz fogadtatásban részesült. 2. A betlehemi óriás még jelen volt, s valóságos mennydörgő hangon így förmedt rá a szolgára: „Mi tudjuk jól, hogy mikor kell elhagyni a templomot! Nemsokára úgy el fogjuk hagyni, hogy nagyon valószínű, soha többé nem is térünk abba vissza, mert a templom és annak lakói egyedül oka annak a nagy csapásnak, ami az ígéret földjét a közeljövőben érni fogja! Menj viszsza az uraidhoz, s mondd meg nekik, hogy most így beszél a nép, és akinek nem tetszik, az jöjjön ki és számoljon velünk!” 3. Amikor a szolga ezt a választ meghallotta, nem felelt rá semmit, bement és szórólszóra jelentette azt a tanácsnak! És Kajafás így szólt: „Úgy van, amint azt már régen megmondottam! Mi a Názáreti által el vagyunk árulva! Ő a rómaiakat mágiája által mind barátaivá teszi, - 121 -


VII. kötet

122

ezek legalább egy fél Istennek tartják, és ha ez így megy tovább, akkor még a zsidók vice királyává is teszik, azután nézhetjük, hogy miből élünk meg! Azért hát szedjük össze minden erőnket, hogy ezt a veszedelmes embert eltakarítsuk az útból, mert ha a fejünkre nő, akkor mindnyájan elvesztünk! 4. Mondja erre egy vén: „Én nem mondok nektek egyebet, mint azt, hogy úgy az egyik, mint a másik igen veszedelmes játék! Mert ha Ő valóban barátja a rómaiaknak, akkor tanítványai által hamar meg fogják tudni, hogy mit csináltunk vele, és akkor, jaj nekünk mindörökre. És ha megengedjük, hogy tovább garázdálkodjon, és nem csatlakozunk Hozzá, akkor legfeljebb két év alatt teljesen fölöslegessé válunk egész Zsidóországban. Most pedig melyik megoldás a helyesebb?” Mondja tovább a vén: Mi most egészen magunk között vagyunk, és így nyíltan beszélhetek, s ha érdemesnek találjátok, meghallgathattok! Mi Mózesnek és Jehovának, az összes prófétákkal együtt igazság szerint már régóta hátat fordítottunk, s csak a nép és a jövedelem kedvéért ragaszkodunk a formákhoz, mert itt közülünk úgy, ahogy együtt vagyunk, senki sem hisz Istenben és Mózesben, még kevésbé valamelyik prófétában! De ha azt látjuk, hogy az egész nép a názáretiben hisz, Ő utána szalad, pro forma mi is tegyünk úgy, s így a népnél és a rómaiaknál is igen sokat fogunk nyerni.” 5. Erre Kajafás valósággal felugrik a helyéről és így kiált: „Te is el akarsz mindnyájunkat árulni? Aki komolyan úgy beszél, mint ahogy te beszéltél, most azt én megátkozom!” Mondja a vén: „Mondd ezt nekem a nép előtt! Mert itt a tanácsban nincs jogod ezt a szemembe vágni! Ezt jól jegyezd meg, mert különben még ma a helytartó előtt látjuk egymást!” Erre még egy másik vén is hozzáfűzi: „Amikor itt vagyunk egybegyűlve a nagytanácsban, akkor mindenkinek joga van ahhoz, hogy nyíltan beszéljen, különben az egész tanács nem ér semmit. De ha a nép előtt állunk, akkor tudjuk, hogy hogyan kell beszélni. Ha te, mint jelenlegi főpap egyedül csak a te akaratodat akarod keresztülvinni, akkor a mi tanácskozásunk teljesen fölösleges, s a leghelyesebben tesszük, ha a jövőben nem is tartunk többé tanácsot! 6. Mennyi mindent elkövetett már a templom, hogy a názáretit valamiképpen elfogja és meg sem lehetett Őt közelíteni! Az ünnepnapokon itt volt a templomban és a népet szabadon és nyíltan tanította, miért nem fogattad el akkor?” Mondja a vén: „És ha ez így van, miért átkozol egy vént, aki neked azt mondja, hogy mi a galileaival szemben, a mi nyomorult hatalmunkkal semmit sem tudunk tenni? Ha valamit tervezünk ellene, és komolyan vállalkozunk elfogatására, azzal már meg is ástuk a saját sírjainkat! Amit világosan be is látok, de ha nem teszünk ellene semmit, és garázdálkodásait inkább közömbös szemekkel nézzük, akkor még hosszabb ideig fennállhatunk, különösen, ha magunk is reformokat hozunk be a templom szolgálatba és magunk is működésbe akarunk lépni. De a te terveid szerint nemsokára mindnyájan kényszerítve leszünk innen elmenekülni! Beszédemet befejeztem.” 7. Erre azután teljes lett a meghasonlás a nagytanácsban: egyik rész a vénekkel, a másik rész a főpappal tartott, amely folytonos veszekedéshez vezetet. Erre a vének fölemelkedtek helyükről és hazamentek, mert ezeknek házaik és birtokaik voltak, csak a farizeusok maradtak Kajafás mellett, de azok is nemsokára ajánlották magukat, mert már dél volt. 8. Így állnak tehát a dolgok a templomban, s ezt azért mondottam pontosan el nektek, hogy megtudjátok, hogy az éjszakai figyelmeztető jelek milyen kicsiny hatással voltak erre a kígyófajzatra. Ezek javíthatatlanok, és azok is maradnak, amilyenek mindenkor voltak, és ezért vétetik el tőlük a világosság és átadatik a pogányoknak. De már jön a mi Lázárunk Rafaellel, hogy ebédhez hívjanak bennünket, s ebéd idejére visszamegyünk a házba!” 9. Ekkor mondja Agricola: „Uram és Mesterem! A Te elbeszélésed fölött, valamint a fogadós elbeszélése fölött, hogy bizonyos papok hogyan vélekedtek Felőled, úgy felháborodtam, hogy nagy kedvem volna az egész dolgot a helytartóval közölni, s egy hírnököt a főhelytartóhoz, Cyréniuszhoz küldeni, hogy nyíljanak meg a főpap szemei, lássa, hogy miképpen állnak a dolgok!”

- 122 -


VII. kötet

123

10. Mondom Én: „Barátom! Hiszen te tudod, hogy milyen hatalom lakozik Bennem! Ha Én ezeket itt lent hatalommal akarnám elítélni, az nem használna nekik, mert Én mindenhatóságom – amint már többször megmutattam – egy embernek sem tudja szabadakaratát megjavítani. Ezt az embernél csak a tanítások tudják megtenni, amelyekhez azután a saját akaratából igazodik, és maga határozza meg, hogy így vagy úgy cselekedjék! Hogyha egy ember egy tanításból a jót és igazat nem akarja belátni, és még kevésbé akar a szerint cselekedni, akkor már gonosz, s önmagában fogja megtalálni azt, ami őt el fogja ítélni! Azért hagyjuk hát ezt, és menjünk be a házba!” Ezután elindultunk és bementünk a nagy étkezőterembe, ahol a jó ebéd már várt reánk. 85. Fejezet:

Tanítás az igazi böjtölésről és a hatásos imádkozásról.

1. Mivel reggel a sok vámszedő mindjárt a reggeli után elhagyott bennünket, természetesen több hely volt a teremben, s így a rabszolga ifjak közül az idősebbek és komolyabbak bejöhettek hozzánk, a terembe, és a mi nagy társaságunkban fogyaszthatták el ebédjüket. Harmincan voltak, akik velünk étkeztek és megadatott a képesség nekik, hogy nyelvünket megértsék, és ők is beszéljék azt, éspedig azért, hogy maguk és társaik érdekében megértsék azt, amiről az ebéd alatt beszélünk. 2. Mi egészen jókedvűen ettünk és ittunk, és amikor a bor a vendégek nyelvét mindinkább megoldotta, az ismert zsidó görögök egymás között a zsidó böjti parancsolatokról kezdtek beszélni, az egyik azt a megjegyzést tette: „Mózestől kezdve a zsidóknak az évben bizonyos napjaik voltak, amelyeken böjtölniük kellett. A prófétáknak igen sokat kellett böjtölniük, mert az által a test inkább háttérbe szorult, és szellemük nyíltabb és tisztább lett, a látóknak is sokat kellett böjtölniük, hogy álmaik világosabbak, és látásuk tiszta legyen. Aki Istentől bizonyos kegyelemben akart részesülni, annak Istennek fogadalmat kellett tennie, hogy ennyi vagy annyi ideig imádkozni vagy böjtölnie fog, hogy Isten meghallgassa őt, és aki Istennek ilyen fogadalmat tett, és azt meg is tartotta, az Istentől mindig megkapta a kért kegyelmet, amit az Írásból jól tudunk. 3. De most ebben a körben itt böjtölésről szó sincs többé, és úgy látszik, hogy az Úr és Mester a régi böjtparancsolatot meg akarja szüntetni, ugyanúgy a fogadalomtételeket is. Mert már hosszú idő óta itt együtt vagyunk Vele és körülötte, és sok tiszta isteni tanítást hallottunk és sok csodatételt láttunk Tőle, de a régi böjtparancsolatokról semmi különös említést nem tett, és sem mi, sem régi tanítványai, még soha sehol sem böjtöltünk, sem imádkoztunk! Ennél fogva nagyon jó volna, hogyha az Ő szájából kapnánk tanítást arra nézve, hogy mit tartsunk a régi böjtparancsolatokról?” 4. Ezután a beszéd után az egyik közülük kérdést intézett Hozzám, hogy hogyan is áll a dolog a régi böjtparancsolatokkal? Én ekkor ránéztem és így szóltam: „Egy alkalommal Én már tettem erről említést, csakhogy elfelejtettétek azt, mint sok egyebet, azért mégegyszer elmondom nektek. Én a régi böjtparancsolatot sem szüntetem meg, aki jó szándékkal böjtöl, azzal a saját érdekében jót tesz, mert helyes böjtölés és Istenhez való imádkozás által a lélek szabaddá és szellemiesebbé válik, de csupán böjtölés és imádkozás által senki sem üdvözülhet, csupán azáltal, hogy Bennem hisz, és úgy teljesíti a mennyei Atya akaratát, amint azt nektek Én hirdetem és hirdettem. Ezt pedig mindenki megteheti anélkül, hogy bizonyos napokon böjtöljön, vagy bizonyos eledelektől vagy italoktól megtartóztassa magát. 5. De akinek fölöslege van, és azzal gyakorolja az igazi felebaráti szeretetet, az helyes módon böjtöl, és ez a böjtölés tetsző Isten előtt, és az ember örök életének hasznára válik. Akinek sok van, az adjon sokat, és akinek kevés van, keveset adjon, azt a keveset is ossza meg még szegényebb felebarátjával, s ezáltal kincseket fog gyűjteni a mennyekben. Az adás már magában véve is sokkal boldogabb érzés, mint az adakozást elfogadni. 6. De aki Isten előtt és lelke örök életének érdekében érdemszerűen akar böjtölni, az Isten és felebarátja iránti szeretetből tartózkodjon a bűntől, mert a bűnök súlyossá teszik a lelket úgy, hogy az nehezen tud Istenhez felemelkedni. Aki a farizeusokhoz és más gazdagokhoz hasonló - 123 -


VII. kötet

124

módon a falánkságban tobzódik és a szegények könyörgésével szemben süket, az vét a böjtparancsolat ellen, ugyanúgy minden paráználkodó és házasságtörő is. 7. Ha téged egy szűz, vagy egy asszony teste vesz, vagy csábít, fordítsd el a szemeidet róla és tartóztasd meg tested vágyait, s ezáltal valóban böjtöltél! 8. Ha téged valaki megsértett és felharagított, bocsáss meg neki, és egyezz ki vele, s ezzel ismét böjtöltél. 9. Ha te annak, aki neked rosszat tett, jót teszel és áldod azt, aki téged átkoz, ezzel igazmódon böjtölsz. 10. Ami a szájon a test táplálása és erősítése céljából bemegy, az nem szennyezi meg az embert, csak az, ami a szájon kijön, mint rágalmazás, becsületbe gázolás, szennyes szavak és beszédek, átok, hamis tanúság, a hazugságok mindenféle faja, Istenkáromlások, szabad és beszédek, átkok, hamis tanúság, a hazugságok mindenféle faja szennyezik be az embert, és aki ezt teszi, az az, aki e böjtöt megtöri, mert böjtölni annyit jelent, mint magát mindenben megtagadni, a rárótt terhet türelmesen viselni a vállain és Engem követni, mert egész szívem mélyéből szelíd és alázatos vagyok! 11. De hogy valaki, hogy magát táplálja, ezt vagy azt eszi, az teljesen mindegy, csak mindenki arra törekedjék, hogy az eledelek tiszták és élvezhetők legyenek, különösen az állatok húsának élvezésénél legyetek elővigyázatosak, ha azt akarjátok, hogy testetek hosszú ideig egészséges legyen: a megfulladt állatok húsa egy embernek sem szolgál egészségére, mert gonosz szellemeket termel a test idegeiben, és a tisztátalanoknak megjelölt állatok húsát csak úgy lehet egészségesre hasznos módon élvezni, ha azt úgy készítik el, amint Én azt már egyszer elmondottam. 12. De majd, ha az Én nevemben kimentek a világ minden tájára és különböző népek közé, akkor egyétek meg mindig, amit elétek tálalnak. De soha ne egyetek és ne igyatok mértéken felül, és akkor igaz böjtöt fogtok tartani. 13. Minden egyéb az emberek babonája és nagy ostobasága, amelytől meg kell őket szabadítani, ha ők maguk is akarják. 14. De ami az Istenhez való imádkozást a zsidók módja szerint illeti, annak nemcsak hogy semmi értéke nincs Isten előtt, hanem borzalmas Előtte! Mit tudna az a sok hosszas szájóbégatás a legbölcsebb Istennél előidézni, de különösen akkor, amikor azt bizonyos felbérelt imádkozóknál meg kell fizetni, hogy azok imádkozzanak mások helyett, mert csak azok imájának van ereje, és csak azokat hallgatja meg Isten. Én pedig az mondom nektek: ha ilyen imádkozók évezredeken keresztül óbégatnák imáikat Isten felé, azt sokkal kevésbé hallgatná meg Isten, mint egy éhes szamár ordítását. Mert az ilyen ima nem ima, hanem a mocsárbeli békák brekegése, mert nincs abban semmi szándék, sem értelem, és soha nem is volt. 15. Az Isten önmagában véve szellem, és telve van a legnagyobb bölcsességgel, legmélyebb és legvilágosabb értelemmel bír, és Ő maga az örök igazság. Tehát, ha valaki eredményesen akar Istenhez imádkozni, annak szellemben is igazságban kell Őhozzá imádkoznia. 16. Szellemben és igazságban pedig az imádkozik, aki bevonul szívének szeretetkamrácskájába, és ott imádkozik és fohászkodik Istenhez. Isten pedig, Aki a szíveket és a veséket vizsgálja, a ti szíveteket is vizsgálja, vizsgálni fogja és kiolvassa majd, hogy hogyan és miért imádkoztatok Hozzá, és meg is adja nektek, amit ily módon szellemben és igazságban kértetek Tőle. 17. De a legtökéletesebb ima abban áll, hogy Isten parancsolatait megtartjátok, és Iránta való szeretetből teljesítitek akaratát! Aki így imádkozik, az igaz módon imádkozik és szünet nélkül! Ily módon imádkoznak szüntelenül a mennybéli angyalok is, mert mindenkor megteszik Isten akaratát.

- 124 -


VII. kötet

125

18. Isten nem akarja, hogy zsoltárokkal, hárfákkal, cimbalmokkal és harsonákkal, hanem az Ő szavainak és akarata szerint való, szerény és készséges cselekedetek által tiszteljék és imádjátok Őt. 19. Ha Isten műveit szemlélitek és azokban mindig több és több szeretetét, és bölcsességét fedezitek föl, s ezáltal az Iránta való szeretet növekedik szívetekben, és közben a ti bölcsességetek is gyarapodik, ezzel is igaz módon imádjátok, és Istent szívetek mélyéből dicsőítitek. Minden egyéb, ami alatt eddig az imát értették, teljesen üres és értéktelen Isten előtt. 20. Most már tudjátok, mit jelent igaz módon böjtölni és imádkozni, és ne kérdezzétek többé, hogy Én és tanítványaim miért nem böjtölünk, és miért nem imádkozunk a vak zsidók és farizeusok módja szerint! Mert mi szünet nélkül imádkozunk szellemben és igazságban, s így balgaság Tőlem kérdezni, hogy miért hagytuk el az imádkozást és böjtölést a ti régi és értéktelen módotok szerint. 21. Az Én tanítványaim ne böjtöljenek addig, míg Én, mint lelkük igaz vőlegénye itt vagyok velük és közöttük, de majd ha egykor nem leszek közöttük, úgy, mint most, akkor már böjtölhetnek a gyomrukkal, akkor ha az emberek szeretetlensége keveset, sőt gyakran semmit sem ad nekik. De amíg Velem vannak, ne szomjazzanak, és ne éhezzenek. Most már megértettétek ezt?” 22. Mondják mindnyájan: „óh Urunk és Mesterünk! Egyedül Téged illet minden hálánk, ezért a bölcs tanításért, amelyet mindnyájan jól megértettünk! Dicsőítve legyen a Te szentséges Neved!” Mondom erre Én: „Cselekedjetek tehát így és élni fogtok. És most egyetek és igyatok és erősítsétek tagjaitokat!” Erre mindnyájan újból nekifogtak, és vidám kedéllyel ettek és ittak. 86. Fejezet:

Jelenet az álruhás templomporoszlókkal. Lázár és Rafael leleplezik és megnyerik őket. Mit csinál most a templomtanács?

1. Amikor mindnyájan megfelelően jóllaktak, egyszerre csak bejön Lázár egyik szolgája és jelenti: „Házunk ura! Néhány ember van kint, akik egyedül csak veled akarnak beszélni. Én betlehemieknek tartom őket, de nagyon hiányosan és nyomorúságosan vannak öltözve. Tégy akaratod szerint!” Erre Lázár Engem kérdez: „Uram! Mit akarhatnak ezek tőlem? Ha először Tőled utasítást kaphatnék, akkor könnyű volna beszélnem velük!” 2. Mondom Én: „Ne bízzál meg bennük, ezek nem betlehemiek, hanem álruhás templomosok, akik fonom és udvarias módon meg akarják tőled tudni, hogy nem tudod-e, Én hol tartózkodom. Arról fognak biztosítani, hogy szeretnének tanítványaim lenni, ha megtudhatnák, hogy Én hol tartózkodom. De ruháik alatt köteleket és fegyvereket rejtenek, hogy Engem elfoghassanak és megkötözzenek és odahurcoljanak Kajafás elé, ha megtaláltak, mert ez a gonosz házasságtörő fajzat itt lent, amikor a nép nagy része elszéledt, ismét elhatározta, hogy Engem elpusztít. De az Én órám még nem jött el, s ezért menj ki Rafaelemmel, s majd a nyelvetekre helyezem, amit beszélnetek kell. Rafael pedig majd megteszi a magáét.” 3. Erre Lázár Rafaellel együtt gyorsan kimegy és kb. húsz embert talált az első sátrak egyikében, akik ott ültek, és rájuk várakoztak. Amikor odaértek, felkeltek helyükről és közülük az egyik, aki a szót vitte, előzetes mély hajlongások után így szólt: „Kedves jó barátom! Mi valamennyien a régi Dávid városának környékéről valók vagyunk, és az éjszakán történt borzalmas jelek miatt jöttünk ide, hogy valamelyik bölcstől megtudjuk, hogy mi vár reánk. Ebből a célból azonnal bementünk a nyitott templomba is, ahol mindenfélét hallottunk ugyan, de az nem tud bennünket sem megvigasztalni, sem kielégíteni. 4. S amikor a nép nagyon türelmetlen lett a templomban, egyszer csak fellépett egy öreg rabbi, oktatta a népet és az okok legnagyobb részét a templomosokra hárította, és szemére vetette Mózes törvényeivel való eljárását, amit mi itt együttvéve, mint teljes igazságot beláttunk. Végül - 125 -


VII. kötet

126

rátért a galileai prófétára, névleg Jézusra, és egészen nyíltan kimondotta, hogy az a názáreti a megígért Messiás. És lásd, az egész nép a legnagyobb örömmel fogadta ezt. 5. Erre azután gondoltuk magunkban, az öregnek igaza van és elhatároztuk magunkban, hogy valahol felkeressük Őt, hogy mi is tanítványaivá legyünk. Mindjárt reggel megtudakoltuk, hogy ebben az időben hol is tartózkodhat, s egy ismerős embertől megtudtuk, hogy erre nézve is tudnál felvilágosítást adni, mert általában tudott dolog, hogy barátja házadnak, ennél fogva neked kell a legbiztosabban tudnod, hogy a nagy isteni férfiú hol tartózkodik. Ha erről tudomásod van, kérünk, közöld azt velünk, hogy azonnal elmennénk hozzá, hogy mi legyünk a legbuzgóbb tanítványai!” 6. Mondja Lázár: Ti nagyon jól tudjátok azt, hogy Én azelőtt milyen nagy híve és pártfogója voltam a templomnak, de annak mohósága és kapzsisága, amely velem szemben mindig fokozódott, végül mindent el akart venni tőlem, s koldussá akart tenni. De amikor már helyesen megindokolt ellenvetéseim semmit sem használtak, nem maradt más hátra, mint hogy római polgárrá legyek, s római védelem alatt álljak, hogy a templom szűnni nem akaró üldözései elől biztosítsam magam, és a templom minden támadását Róma fegyverével utasítsam vissza. Nektek tehát a templom hatalmának csak egy ujjával kell, hogy megérintsetek és holnap már római bíróság kérlelhetetlen szigora előtt álltok, s olyan büntetésben részesültök, amit egy egész életre megjegyezhettek magatoknak. Így van ez megírva az én római védlevelemben! Ezt a dolgot azért bocsátottam előre, hogy az említett kérdésben kissé könnyebben beszélhessek veletek. 7. Lássátok, a ti végig gyalázatos hazug beszédeteket nagyon finoman kieszeltétek, de azt elfelejtettétek, hogy Lázárnak meg van az a képessége, hogy első pillanatra átlássa, hogy az előtte álló ember mit forgat a fejében, s így első pillanatban rajtatok is átláttam és azonnal felismertem, hogy miféle szellem lakozik bennetek. 8. Ti az imént azt mondtátok, hogy a régi Dávid városának környékéről jöttetek, ti pedig innen jöttetek és ezeknek a zsarnok és kapzsi farizeusoknak megvesztegethető, kapzsi szolgái vagytok. Milyen jogon és milyen oknál fogva hazudtatok így nekem? Ti azt adtátok elő, hogy azt a bizonyos názáreti Jézust keresitek, hogy kövessétek Őt, ti pedig fegyverekkel és kötelekkel vagytok ellátva, hogy a prófétát elfogjátok, Őt vagy azonnal megfojtsátok, vagy a magas tanács elé hurcoljátok. Hát ilyen módon kell Lázárhoz jönni? Megálljatok, ezt a pokoli esztelenséget majd megjegyzitek ti is magatoknak, meg a magas tanács is! Óh ti istentelen poroszlók, nagytanácsotokkal együtt. Ez a szemtelenség olyan nagy, hogy azt egy római polgár büntetlenül nem engedheti magán száradni! 9. Mondjátok, melyik ördög volt az, aki ezt a gondolatot tette az agyatokba, hogy engem a bethániai Lázárt, akit itt minden ember jól ismer és becsül, egy Istentől megáldott, határtalan jó és becsületes ember árulójává tegyétek? Ezt én még egy, a házamnak ellenségével sem tettem meg, és most tegyem meg a legjobb és legártatlanabb emberrel csak azért, mert Ő útját vágja galád hazug politikátoknak, és mert a miattatok Istentől eltávolodott embereket ismét visszavezeti Istenhez, és újból megismerteti velük azt az igazságot, amit már oly régóta nélkülöznek? Beszéljetek nyomorultak! Miért tettétek ezt velem? Ki mondta azt nektek, hogy éppen én tudom a legjobban, hogy a galileai Megváltó hol tartózkodik?” 10. Erre az álruhás poroszlók megdöbbentek nagyon, és az előbbi szóvivő így szólt: „De hogyan tudod ezt rólunk megállapítani, amikor meg sem vizsgáltál bennünket?” Erre hangos és felháborodott hangon így kiáltott Lázár: „Mit?! Ti még el akarjátok tagadni, hogy Istentől elrugaszkodott hazugok és kémek vagytok? Várjatok, ezt drágán fogjátok megfizetni! Nekem mindenfelé vannak vendégfogadóim és soha még egy szegény vándortól sem kívántam egy fillért sem azért, amit elfogyasztott, a római törvények szerint nekem minden vándor meg kell, hogy feleljen, akár zsidó, akár pogány, ha én egyszer a galileai prófétát vendégfogadómban elláttam, emiatt ti engem felelősségre vonhattok? Én, mint zsidó és jelenleg, mint római polgár mindig teljesítem a kötelességemet, és nem szolgálok rá, hogy ilyen nyomorult fickók, mint ti vagytok, vizsgálatot tartsanak nálam. - 126 -


VII. kötet

127

11. Ti láttátok a nagy jeleket ezen az éjszakán, amelyek minden ember szívét szorongó érzésekkel kellett, hogy megtöltsék, de ti tigris szívetek konok maradt, és nagy tanácsotokkal együtt nem féltek a borzalmas jelek után ma mindjárt az első bűnt bűnre halmozni. És most be fogom bizonyítani, hogy igazam volt azzal, amit mondottam nektek!” 12. Erre Rafael a húsz poroszló elé állt és így szólt nekik: „Fedjétek fel magatokat Lázár kívánsága és akarata szerint, különben mi leplezünk le benneteket!” Mondja a szóvivő: „Akkor sok ilyen gyenge ifjúnak kellene idejönni, míg arra kényszeríthetnének, hogy meglebegtessük kabátunkat! Megértetted nyálasszájú?” Mondja most Rafael: „Mivel azt hiszitek, hogy az én hatalmam olyan jelentéktelen, tehát majd be fogom bizonyítani az én hatalmamat. Le a köpenyekkel, amelyek betakarják előttünk fegyvereiteket és köteleiteket!” 13. Alig mondotta ki Rafael a szavakat, a köpenyek teljesen meg voltak semmisülve és a húsz úgy állt ott, mintha villámsújtotta volna, mert a leleplezésnek ilyen módjával életükben még sohasem találkoztak. 14. Mondja erre Lázár: „Még most is azt állítjátok, hogy ti Betlehemiek vagytok, hogy tőlem megtudjátok, hol tartózkodik a názáreti Megváltó, s hogy utána utazzatok és tanítványaivá legyetek? Gyönyörű tanítványok azok, akik kötelekkel és fegyverekkel utaznának utána, és akiknek ruháin ott van a jelvénye annak, hogy a templomnak és a magas tanácsnak valóban szolgái és kémjei! Most mit akartok tenni? Ti most az én hatalmamban vagytok, az ifjú mindnyájatokat éppúgy megsemmisíthet, mint ahogy nyomorult köpönyegeiteket semmisítette meg! Azért kérdem mégegyszer, mit akartok most tenni?!” 15. Mondja a szóvivő remegő hangon: „Hallgass meg bennünket Lázár atyánk! Mi leteszszük fegyvereinket és köteleinket és megadjuk magunkat neked! Mi rosszak és nyomorultak vagyunk, de nem annyira önmaguktól, hanem a magas tanács megbízásából, amelyet nekünk szűk zsoldért szolgálni kellett. Mi már születésünktől kezdve nagyon szegények vagyunk és sohasem volt alkalmunk jobbat tanulni, de mivel erősek lettünk, tehát a templom mihamar azzá tett bennünket, amik vagyunk. Ha valami módon megszabadulhatnánk a templomtól, és máshol kaphatnánk szolgálatot, nagyon boldogok volnánk! Hogy mi az imént olyan ördögi ravaszsággal viseltettünk veled szemben, ez a magas tanács megbízatása volt, de a saját akartunkból ezt sohasem tettük volna meg! Most tehát a te foglyaid vagyunk, tégy tehát velünk, amit akarsz; mi megismertük ennek az ifjúnak a hatalmát, amelynek nem voltunk képesek ellenszegülni, így teljesen megadjuk magunkat, mi soha nem fogunk többé a templomnak szolgálni, és soha nem fogunk kezet emelni a názáreti Megváltóra!” 16. Mondja Lázár: „Akkor tépjétek le ruháitok jelvényeit, menjetek el Betlehem vidékére, ahol szintén vagy egy nagy birtokom, lépjetek szolgálatomba, s nagyobb lesz a béretek, mint amilyen a templomban volt. De hogy az én gondnokom felvegyen benneteket, egy jelvényt adok nektek, amit ez az ifjú barátom azonnal elő fog teremteni.” 17. Amikor Lázár ezt kimondotta, Rafael a jelvényekkel már itt is volt és amikor a húsz ember a templomjelvényeket levetette, akkor Lázár átadta nekik a szolgálatra felvételi jelvényeket, s azonkívül mindegyiknek hét garas ellátási és utazási költséget új rendeltetési helyükig, s azután ezt mondta nekik: „Ha becsületesen fogtok szolgálni és Mózes igazi parancsolatai szerint fogtok élni, akkor közületek mindegyik testi ellátásán kívül évenként száz ezüst jutalmat fog kapni, most pedig készüljetek fel az útra, hogy későn ne érkezzetek oda. Nemsokára elmegyek majd én is, s majd meglátom, hogy töltitek be szolgálatotokat!” Erre mindnyájan hálás köszönetet mondtak, majd gyorsan elindultak, s vidám kedvvel elmentek Betlehembe. 18. Útközben majd széttörték a fejüket, hogy ki lehetett az a gyöngéd és mégis oly csodálatosan hatalmas ifjú, és mindenféléről tanácskoztak. Szóvivőjük azonban így szólt: „Ez a mi gyanítgatásunk semmit sem ér, és semmihez sem vezet, majd ha Lázár eljön hozzánk, ő megmondja! Ezzel a vita véget ért és a húsz nyugodtan továbbment. Lázár pedig szolgáival a fegyvereket és köteleket bevitte a házba, és Rafaellel bejött az étkezőterembe. - 127 -


VII. kötet

128

19. Amikor mind a ketten ismét velünk voltak, így szóltam Lázárhoz: „Te a dolgodat nagyon jól végezted, mert húsz lelket mentettél meg a pokoltól. De a magas tanács nem fog megmenekülni a pokxoltól! A szóvivőnek hírt kellett volna vinni a magas tanácsnak, hogy felőlem mit tudott meg itt, s csak azután történtek volna rendelkezések az elfogattatásomra nézve, de mivel a kiküldött ravasz kémek közül egy sem fog többé visszatérni a templomba, akiknek hírére a tanács feszülten vár, tehát a magas tanács terve egyelőre meghiúsult. És éppen ez az, amit elérni szükséges volt, s mindennek így kellett megtörténnie, hogy elérjük azt, amit elértünk. 20. És mit fog most tenni a magas tanács? Ebéd után egy része kimegy Emausba Nikodémushoz, hogy a harmadik jel felől is halljanak valamit. De N ikodémus, az öreg rabbi és a legidősebb, Arimathiai József nagyon okos emberek, és a magas tanács kiküldöttei nemigen fognak olyasmit hallani, ami beleillenék az ő gonosz lomjaik közé. Így állnak most a dolgok, és így van jól. Most pedig ismét menjünk ki a szabadba, hogy zavartalanul töltsük el az egész délutánt estig, ott azon a helyen, ahol ma reggel voltunk!” 87. Fejezet:

Az Úr övéivel az Olajfák hegyén látják, amint a templom tanácsnok urak Emaus felé zarándokolnak Nikodémushoz. Azok szórakozása az úton. A fogadtatás Nikodémusnál. Azok gonosz szándékának beismerése.

1. Az Úr: „E szavaimra mindnyájan felkeltek helyükről és az összes jelenlévők – Velem együtt – fölmentünk a magaslatra. Az a néhány rabszolga ifjú is velünk jött, társaik pedig együtt maradtak és nagy örömüket találták a juhokban, amelyeknek keletkezését már ismerjük. Amikor fönt voltunk, és ott szép rendben elhelyezkedtünk, egyszerre csak azt láttuk, hogy az Emaus felé vezető úton a nagytanács képviselői mennek, és az előtt a bizonyos csodaoszlop előtt megállnak és azt minden oldalról nagy csodálkozások között bámulják, mert nem tudták elképzelni, hogy az a gyönyörű oszlop hogyan került oda, ugyanis egy ilyen oszlopnak a felépítése és felállítása több hónapot venne igénybe, ők pedig néhány nappal ezelőtt erre jártak, s ennek az oszlopnak még a nyomát sem látták! Erre nézve is Nikodémustól remélték a legjobb felvilágosítást, mert az oszlop teljesen az ő földjén állott. Ezt azonnal közöltem a jelenlévőkkel és mindnyájan igen derűsek lettek, figyelmesen nézték, hogy a farizeusok és a többi óhitű zsidó mennyire nem tudott az oszloptól megválni. 2. Erre Agricola így szólt Hozzám: „Uram és Mesterem! Nem is volna rossz, ha az ember hallhatná, hogy azok a fekete és istentelen képviselők milyen buta és egyben milyen gonosz ítéleteket mondanak ennek az oszlopnak a keletkezéséről és céljáról!” Mondom Én: „Kedves barátaim! Hogy bírálataik buták, azt elképzelhetitek anélkül, hogy hallanátok, mert honnan volnának képesek ezek valamiről bölcs ítéletet mondani? 3. Aki valamiről jó és igaz ítéletet akar mondani, annak magának is jónak és igaznak kell lennie. De azok ott telve vannak gonoszsággal és hamissággal, hogyan kerülhetne így szájukból, tehát egy jó bírálat? De hogy magad is meggyőződj arról, hogy milyen határtalanul vak és ostoba bírálatot mondanak ezek a képmutató vak buzgólkodók, elmondom neked bírálataikat, hallgasd meg tehát. 4. Lásd, az egyik azt mondta: Ezt az oszlopot az ördög a pokolból tolta fel, mert ha az ember megtapogatja még forró (mert az oszlop a Nap rásütő sugaraitól valóban egészen meleg volt); ez csak azért történt, mert Nikodémus minden kérdésben nem tart a tanáccsal! Lásd, ez a bírálata annak a nagy templom bölcsnek, és ezzel még néhány ostobaság hozzáadásával, teljesen egyeznek a többiek is. 5. De az egyik, aki Nikodémust egy kissé a védelmébe veszi, így szól: Én ennek az oszlopnak ilyen módon való keletkezésének lehetőségét nem akarom elvitatni, de ezt a bírálatot, mint minden kétséget kizáró teljes igazságot mégsem fogadhatom el, mert ha a templom minden vénjének a földjén, aki nem mindenben egyezik velünk, mint pl. a bethániai Lázár, egy ilyen - 128 -


VII. kötet

129

oszlopot nyomnak ki a pokolból a földre, akkor az egész Zsidóországban már nagyon sok ilyen oszlop volna! De nekem más a véleményem! Nikodémus mindig barátja volt annak, amit rendkívülinek ismert el, s ennél fogva mindenféle mágus bárhonnan jött is, befogadást talált nála. Talán néhány valódi indiai, vagy perzsa varázsló titkos művészetükkel és tudásukkal, az elemek erőivel egyesülve – mint a levegő, víz, föld és tűz szellemek csupa hálából ideállított egy ilyen emlékoszlopot, aminek bizonyára nagyon örült! Az ilyen fő varázslók előtt az ilyesmi nem lehetetlen. Ennek a bírálatnak is megvoltak a maga pártjai. Erre az első bíráló még hozzáfűzi ezt a bölcs megjegyzést mondván: Hiszen ez csaknem egy és ugyanaz, mert jól tudjuk, hogy az ilyen varázslók a pokol kötelékében állnak, és az ördög segítségével hajtják végre műveleteiket. Mondja a második bíráló: Mi nem tudjuk azt, hogy az elemi szellemek mi mindenre képesek. Bizonyára növényekben is vannak rejtett erők. Ezzel a véleménnyel is többen egyeznek. 6. Most hozzájuk lép egy harmadik, az meg ezt mondja: Bizonyos tekintetben én is egyezem véleményetekkel, de a magam részéről egy más véleményem is van. Ez az oszlop a rómaiaktól is származhat, akik talán éjszakának idején kitüntetésképpen azért állították ide Nikodémusnak, mert titokban, barátságban van velük, s a rómaiaknak az ilyesmi nem lehetetlen. Kocsijuk és más közlekedési eszközük igen sok van, és hatalmas erejű embereik is! S ha minden el van készítve, akkor egy ilyen oszlopot egy éjjel könnyen ide lehet állítani! De hogy a mi különféle nézetünknek a templomra nézve semmi barátságos jelentősége nincs, az kétségtelen, de most hagyjuk ezt, menjünk Emausba, majd ott közelebbit megtudunk ennek az oszlopnak az eredetéről és céljáról. 7. Nézzetek most oda, hogy a fekete társaság hogyan kezdi most elhagyni az oszlopot és még többször hátrafordulva az oszlop felé, majd ismét Emaus irányába vonul, amit minden élesebb szem jól kivehet. De még útközben is tettek néhány igen buta és rosszindulatú megjegyzést az oszlop céljáról és keletkezéséről, de annak elbeszélésére egy pillanatnyi időt is kár vesztegetni, mert abból senki semmit sem nyerhet lelke javának érdekében. Inkább előre elmondom azt, hogy a templom tanácsainak képviselőit hogyan fogadta Nikodémus és hogy mit fognak ott elintézni. A könnyebb megértés kedvéért a dolgot röviden úgy fogom vázolni, mintha az már meg is történt volna, s így hallgassatok meg. 8. Nikodémus már messziről látja, amint a képviselők közelednek lakóházához, aminek sem ő, sem kevés barátja, akik közül kettő római, egyáltalában nem örül, de itt arról van szó, legyetek okosak, mint a kígyó, és szelídek, mint a galamb. 9. Az öreg rabbi ezt mondja: „Valami különös dolog kellett, hogy történjen a templomban, hogy az ózsidók és farizeusok arra határozták magukat, hogy ingyen kijöjjenek ide, mert máskülönben minden lépést jól megfizettetnek maguknak.” 10. Mondja erre Nikodémus: „Nagyon helyesen ítéltél. Tehát ma jól össze kell szednünk magunkat, mert ezek a templom ravaszabb rókái. Ti maradjatok itt, én, mint a ház ura, a világ legbarátságosabb ábrázatával megyek eléjük, mert ha ezt nem tenném meg, azt nagy vétségnek tekintenék a templom tekintélye ellen.” 11. Nikodémus tehát sietve és barátságos arccal megy az érkezők elé, s a templomszokása szerint üdvözli őket, amely üdvözlést ők is azonnal viszonoznak. Amikor már mindnyájan együtt vannak, Nikodémus azonnal azt kérdezi, hogy minek köszönheti ezt a nagy szerencsét? S az egyik mindjárt így szólt: „Erről a te szép és pompával teli házadban könnyebben fogok beszélni, mint itt, mert a nagy út meglehetősen kifárasztott bennünket. Mindenek előtt az a kérdés, hogy milyen vendégek vannak nálad?” Mondja Nikodémus: „Csak az öreg rabbi és az Arimathiai József, és két római, akik szomszédaim, és akiket ilyen alkalommal nem lehet mellőzni, azonkívül itt van a családom, hogy az éjszakai ijedelmükből egy kissé magukhoz térjenek, tehát csupa ismerős ember.” 12. Mondja egy farizeus: „Ha másvalaki nincs nálad, az nem jelent semmit, mert ezek előtt beszélhetünk, s a két római jelenléte bizonyos tekintetben még nagyon kívánatos is! A többit majd a házban fogjuk elintézni.” - 129 -


VII. kötet

130

13. Erre beléptek a házba és Nikodémus a szokásos szertartások közepette bevezette őket a jelenlévő társasághoz, akik szintén igen barátságosan és nagy hódolattal üdvözölték és köszöntötték, és azonnal átadták nekik az asztalnál az első helyet. Mire a farizeusok mindig igen sokat adtak, amit már magatok is jól tudtok. 14. Azonnal a legkitűnőbb borokat szolgálták fel ezüstpoharakban, mellé kenyeret, tojást és sót. Azonnal nekiláttak enni és inni, ami szintén a farizeusok jól ismert erénye volt, mert a lakomákra, ahol alaposan lehetett enni és inni, a templomosok mindig különösen sokat adtak. 15. És most szorgalmasan ürítgették a poharakat, s nyelvük is mozgékonyabb lett, s az egyik farizeus mondja: „Mivel most már alaposan megerősítettük magunkat, tehát a mi személyes idejövetelünk különféle okát minden tartózkodás nélkül nyíltan el fogjuk mondani s azután véleményeteket a legjobb tudástok, akaratotok és lelkiismeretetek szerint mondhatjátok ki. Amikor ti ma még közvetlen délelőtt néhány véleménykülönbség miatt elhagytátok a tanácsot, amihez nektek, mint a templom legvénebbjeinek teljes jogotok van, sok mindent megtárgyaltunk még s természetes, hogy leginkább a názáreti békezavaróról. 16. Hogy ez az ember nagy dolgokat tesz, azt közülünk egyik sem vittja el, s beszéde is bölcs és valós. De ezek még mindig olyan dolgok, amelyeket alkalomadtán minden tehetséges ember megtanulhat; láttunk mi már elég keleti mágust, akik hihetetlen csodákat tudtak tenni, sőt a pogányok néha isteneknek is tartották őket, mert tudták, hogy a húsból és vérből lévő isteneik varázslataikat titkos eszközökkel hozzák létre. Ezeket az eszközöket azonban a varázslók soha senkinek sem mutatták meg, s nem lehetett azoknak kezelését megismerni! És amiképpen van ezekkel a varázslókkal, bizonyára azonképpen lesz ezzel a názáretivel is! De őnála különösen ránk, zsidókra nézve az a veszedelmes, hogy ő minden embernek tartózkodás nélkül azt mondja a szemébe, hogy a zsidók megígért Messiása, és csak azok nyerik el az örökéletet, akik Benne hisznek. 17. De mi átláttuk a terveit, és jól tudjuk, hogy idővel a zsidók királyává fogja megtenni magát, ami aztán országunkban háborút háborúra fog előidézni, mert a hatalmas rómaiak akkor nem fognak velünk könyörületesen bánni, s hogy ezt megakadályozzuk, arra határoztuk magunkat, hogy ezt az embert minden eszközzel kinyomozzuk, azután átadjuk a római vértörvényszéknek. 18. Ha valóban Ő a Messiás, akkor, mint Istent úgysem lehet megölni, s akkor már hihetünk is benne, de ha megölik, akkor kézenfekvő igazság, hogy csak egy varázsló, aki varázslataival Zsidóországban trónt akar emelni magának. 19. És hogy ezt a veszedelmes embert el tudjuk fogni, tudnunk kell, hogy hol tartózkodik. Ebből a célból a tanács határozata szerint a legerősebb és legravaszabb kémjeink közül húszat elküldtünk Lázárhoz, aki tudtunkkal az ünnepi héten mindig az Olajfák hegyén tartózkodik, és a kémeket azért küldtük Lázárhoz, mert tudomásunkra jutott, hogy ő egész biztosan tudni fogja, hogy a názáreti varázsló hol tartózkodik. A kémeknek azonnal hírt kellett volna hozniuk, hogy ravaszságukkal Lázárnál mire mentek. Ennek egy rövid óra alatt meg kellett volna történnie, de a kémek közül eddig még egy sem jött vissza, s azért jöttünk ki hozzád, hogy Lázár a kémeket talán hozzád küldte abban a véleményben, hogy te, mint Jeruzsálem polgármestere, a te sok felügyelőd révén a legbiztosabban megtudhatod. De mi éppen az ellenkezőjéről győződünk most meg. 20. De ha már itt vagyunk, hát megkérdezünk téged, magad, hogy nem tudnád-e, hol tartózkodik a názáreti, mert ha ezt tudjuk, akkor azt is tudjuk, hogy mit kell tennünk. Az éjszakai jeleket lehet, hogy ő maga hozta létre az esszeusokkal egyetemben, mert ezek bizonyos árkádiai tükrökkel képesek ilyen dolgokat létrehozni. Úgy gyanítjuk, hogy Ő most az esszeusokhoz ment; de ha ez az eset állna fenn, akkor a mi tervünkből semmi sem lenne. Mit tanácsolsz nekünk ehhez Nikodémus barátunk!”

- 130 -


VII. kötet

131

Nikodémus, mint Jeruzsálem polgármesterének beszéde a templomos társasághoz; a két római beszéde ugyanazokhoz; a különös ember FelsőEgyiptomból.

1. Az Úr: „Hogy eközben Nikodémust elfogta a harag, az magától is könnyen érthető. Egy ideig mélyen elgondolkozott, s azután így szólt: „Kedves barátaim! Ez olyan dolog, amelyben igen nehéz tanácsot adni. Mert amikor legutoljára a templomban volt, magatok láttátok, hogy amikor azért az állításáért, hogy Ő Ábrahám előtt volt, meg akartátok kövezni, a templom kellős közepén hirtelen láthatatlanná vált, s a köveket kénytelenek voltatok letenni! Én az egész dolgot nyugodtan és érett ésszel megfontoltam, és úgy találtam, hogy egy olyan ember előtt, aki előtt semmi sem lehetetlen – amiről magam is meggyőződtem – s amiről, mint a város polgármestere meg is kellett győződnöm, erőszakkal semmire sem lehet menni! S mivel én sok dolgot tudok, amit ti nem tudhattok, tehát bölcsen óvakodni fogok, hogy ilyen emberrel szemben ellenséges vállalkozásokba bocsátkozzam, hanem az egész dolgot nyugodtan be fogom várni, hogy a végén tulajdonképpen mi fog kisülni. 2. Mert ha a dolog valóban tiszta isteni, akkor úgy is hiába támadnak ellene, de ha földi emberi, akkor úgyis magától szét fog hullani. De ha ez az ember idővel a rómaiak előtt politikailag veszedelmessé fog válni, akkor az éles szemű rómaiak hamar el fogják csípni! Eddig politikailag még nem mutatkozott veszedelmesnek és tudtommal a rómaiaknál igen nagy tekintélyben van, és mindenütt rendkívül szívesen fogadják. És ameddig ez az eset áll fenn, igen helytelen volna, ha a hatalmas rómaiakat meg akarnánk előzni – ha mindenkor hiába is. 3. Azt a szikrát, amely engem nem éget, nem semmisítem meg. Ti jól gyanítjátok, és helyesen jegyeztétek meg, hogy az éjszakai jeleket talán éppen a názáreti hozta létre, és én azt mondom nektek, hogy én már éjjel egyenesen e véleményen voltam; de ha a dolog valóban így áll, akkor tiszta értelmi okok alapján azt kérdezem tőletek, hogy mire szolgálhat a názáretinek ez a vak üldözési dühötök? Ő azok ellen, az Ő felfoghatatlan hatalmával még sokkal nagyobb zavarba fog hozni benneteket, mint most, és ti semmit sem tehettek ellene, miről most csaknem két teljes esztendő óta meggyőződhettetek. Mennyi pénzt és embert áldoztatok már érte, és milyen eredményre jutottatok? Ma is ugyanazon a ponton vagytok, amelyen két évvel ezelőtt álltatok. 4. Most ismét utána küldtétek a legjobb húsz kémeteket. Hol vannak azok? Bizonyára már azok is éppen olyan jól el vannak látva, mint azok, akiket ti kiküldtetek nyomozásra! De kérlek benneteket, legyetek okosak és hagyjátok el egy olyan ember üldöztetését, akinek – mint a tapasztalat mutatja – nem vagytok képesek ártani. Ellenben Ő teljesen kipusztíthat és megsemmisíthet bennünket anélkül, hogy vele szemben védekezhetnénk. 5. Ti sem tudjátok Őt sem szavakkal, még kevésbé kötelekkel megfogni, mire való tehát az a sok tanácskozás és szüntelen fáradozás? Amikor kint eljöttetek az én földjeim előtt, biztosan láttatok egy oszlopot, amelyen emberi kéz sohasem dolgozott! Senki más, csak a názáreti teremthette oda valahonnan, mert azelőtt sohasem volt ott, s ma reggel már ott állt. Emberi erők nem állíthatták oda, mert ez volna az az eset, amikor az oszlop körül széltében- hosszában minden össze volna taposva. Mert egy ilyen óriási oszlop felállítása több száz emberi kezet vett volna igénybe. S ha a názáreti ilyen dolgokat képes megtenni –úgy mondjam – csupán az akarata által, mit tehettek akkor ellene minden erőtökkel és hatalmatokkal? 6. Legyen akár az az eset, hogy Ő mindent egy benne lakozó erő által, akár a mágiának egy új módja által tudja mindezt létrehozni, az teljesen mindegy, mert mi sem így, sem úgy nem bocsátkozhatunk vele küzdelembe, mert különben mindenestől elpusztulhatunk! Én a magam részéről őrizkedni fogok bármit is vállalni ellene. Ez az én nyílt tanácsom, és kérdem ezt a két rómait is, hogy igazam van-e, vagy nincs?” 7. Mondja a két római: „Mi is ugyanezen a véleményen vagyunk, némely ember csodálatos isteni akaraterejével szemben semmiféle materiális földi hatalom sem tud semmit sem tenni! - 131 -


VII. kötet

132

8. Amikor egyszer Felső-Egyiptomban dolgunk volt, Memphis fölött kétnapi járóföld távolságban megismerkedtünk egy emberrel, akinek igen egyiptomi módon barna arcbőre volt, de mégsem volt tulajdonképpen mór. Karavánunk kétszáz férfiből állt, és szándékunk volt a feketék tulajdonképpeni országát felkeresni. 9. Amikor a Nílus folyó nehezen járható keskeny részére jutottunk, egyszer csak egy barlangból előlépett a fent leírt férfi, mégpedig igen gyengén öltözött állapotban. Alakja mindnyájunknak feltűnt, és tekintete egy pillanat alatt annyira megbénította a lábainkat, hogy nem voltunk képesek egy lépést sem tenni sem előre, sem hátra. 10. Ekkor ez az ember jól érthető görög nyelven így szólított meg bennünket: Mit kerestek ebben a sivár pusztaságban? Erre közülünk egyik így szólt: Szeretnénk a feketék országát felkeresni, és szeretnénk látni, hogyan laknak és élnek ezek az emberek. Milyenek a szokásaik és hogy nem lehetne-e velük ritka természeti üzleti összeköttetésbe jutni? 11. És az ember így szólt: Az az ország még soknapi járóföld távolságban van innen, ha azt a ti mozgásotok szerint számítjuk; de nekem az sokkal rövidebb idő alatt lehetséges, mert a természetnek előttetek ismeretlen erői a rendelkezésemre állnak! De én azt mondom nektek, hódításra vágyakozó rómaiaknak, hogy ti azt a boldog és ártatlan országot addig nem fogjátok elérni, míg én állok itt őrt. És ha mégegyszer annyian is volnátok, akkor sem tudnátok az én akaratom nélkül egyetlen egy lépéssel sem tovább haladni! Tehát azt tanácsolom nektek, hogy forduljatok meg és menjetek vissza oda, ahonnan jöttetek, mert különben idebűvöllek benneteket, és húsotok váljon az oroszlánok és sasok eledelévé. Annak a különös embernek a kategorikus beszéde olyan hatással volt ránk, hogy magunkkal hozott fegyvereink ellenére a világ minden kincséért sem mertünk volna egyetlen egy lépést sem előre tenni. 12. De mivel ez az ember erre valamivel kedélyesebb arcot mutatott, tehát közülünk egyik, a legnagyobb alázattal így szólt hozzá: Hallgass meg minket, te talányos, kedves ember! Mondd ki vagy te? S hogy jutottál akaratodnak ilyen hatalmához? S majd azután kívánságod és akaratod szerint azonnal visszamegyünk. 89. Fejezet:

A különös núbiai beszéde a rómaiakhoz: az igazi ember mivoltáról és annak a természet és a szellemvilág fölötti hatalmáról. Az igazi emberi méltóság elérésére szolgáló alapfeltételekről.

1. Mondja erre a talányos ember: Én még egy olyan tiszta és igaz ember vagyok, amilyen az ősidőkben igen sok volt, akiknek életfeladata az volt, hogy magukban a benső szellemet teljes erőre emeljék, és hogy lelküket ne fojtsák el a materiális testi szenvedélyek fertőjébe. 2. De ti már régóta nem vagytok emberek, csak emberi álcák, akinek vasfegyvereket kell használniuk, hogy a külső ellenségtől megvédjék magukat, de legnagyobb ellenségüket, testüknek érzéki szenvedélyeit nem tudják legyőzni, hogy szellemük felébredjen, felszabaduljon, és hatalmassá lenne bennük! 3. Mit használ külső testi életetek, ha általa nem tudjátok szellemeteket felébreszteni, szabaddá tenni és hatalmassá nevelni? Az ember csak akkor válik igazán emberré, ha saját szellemében megtalálta önmagát, de ez a ti életmódotok mellett sohasem fog bekövetkezni, mert azáltal attól a céltól, hogy igaz emberekké legyetek, inkább eltávolodtok, mint közelednétek. 4. Időközben támadnak ugyan időről- időre emberek, akik a helyes úton volnának, ha nem is a teljes cél előtt, de ezeket elnyomni és üldözni igyekeztek minden erőtökkel, s így nem tudnak az igazi életvilágosságához jutni, ti pedig szellemben teljesen halottak maradtok, s végül rövid szenvedésekkel teli földi életetek után állatokhoz hasonlóan haltok meg, sorsotok pedig az örök halál. 5. Ti most nagy vakságotokban úgy vélitek, hogy én most, mint visszavonultságban élő egyiptomi bölcs, ezt csak azért mondom nektek, hogy nagyobb tekintélyt szerezzek előttetek, én - 132 -


VII. kötet

133

erre azt mondom, hogy igen nagy tévedésben vagytok! De hogy azt lássátok, hogy a teljes igazságot mondottam, és hogy egy igaz ember benső szellemének akaratával sokkal nagyobb dologra képes, tehát hogy visszavezető utatokon mélyebb gondolatokkal foglalkozhassatok, egy igaz ember életerejének néhány próbáját fogom előttetek bemutatni. 6. Lássátok, ott fent a magasban van egy óriási sas! Én azt akarom, hogy ereszkedjék ide a lábaim elé és tegye meg azt, amit én neki parancsolni fogok! Íme, lássátok, mint egy nyíl repül a magasból, és itt is van már! – Mi erre a jelenségre mintegy megkövülten állottunk és az ember megparancsolta a sasnak, hogy a Nílus folyóból egy nemes halat fogjon ki számára, és pillanatok alatt a hal is előtte volt, és az ember így szólt: Lássátok, egy igaz embernek így szolgál az egész természet! – Erre megtisztította, felbontotta a halat és a meglehetősen nagy hal pillanatok alatt teljesen megsült, amit abból állapítottunk meg, hogy az ember megkóstoltatta velünk a halat, s az teljesen meg volt sülve, s ízletes is volt. 7. Erre azután ismét így szólalt meg: Lássátok, az egész néma természet így szolgálja az igaz embert! De én még több próbáját is adom annak, hogy az igaz ember mennyire uralhatja az egész természetet. Ti láttátok ezt a halat, amelyet a sas a Nílusból idehozott, s amelyet ezen a kőlapon megsütöttem, de ti most körülnéztek, és azt kérdezitek, hogy a zavaros Nílus vízén kívül milyen ivóvizem lehet? Ezt is megmutatom nektek. Nézzétek ezt a sziklát. Itt áll előttünk izzóan, amint a Nap átmelegítette, és mégis adjon kívánságomra bőséges friss vizet. Akarom, s máris itt van a víz bőséges mennyiségben. Menjetek és oltsátok szomjatokat! Mi erre azután odamentünk, s az valóban a legtisztább és legfrissebb víz volt. S a különös ember ismét így szólt: Lássátok, így szolgálják az elemek is az igaz embert! 8. Erre megkérdeztük őt, hogy itt él-e egyedül ebben a vadonban, vagy van-e valahol még társasága, vagy tanítványai, akik az ő vezetése által gyakorolják magukat az igaz életben? Amire ő így felelt: Ez a pusztaság nektek pusztaság, de nekem több mint a ti álmodott Elyziumotok, amely vak képzeleteteken kívül sehol sem létezik! Az én számomra a ti városotok a szellem legkiállhatatlanabb pusztasága volna, mert abban egy igaz ember sincs! 9. Én itt, mint személy egyedül vagyok ugyan, de mint tiszta szellem-ember egyáltalában nem, mert egyszer tanítványaim vesznek körül, akiknek az igaz benső élet teljes igaz életfeladatukká lett, s ők ebben a pusztaságban nagyon jól érzik magukat. Ők is ugyanilyen palotákban laknak, mint amilyen ez itt, amelyben már 50 év óta lakom, és amelyet előttem már több igaz ember lakott. Tanítványaim, akik mindkét nembeliek, időről- időre idejönnek hozzám, hogy tőlem új életszabályokat kapjanak, amelyek szerint benső életüket kell, hogy tökéletesítsék. Tehát ez az egyedüli társaság, amely a közelemben tartózkodik, de nem ebben a barlangban, amelyben teljesen egyedül lakom. A ti szemeteknek ebben a barlangban teljes sötétség volna, de az én szemeimnek nagyobb a világosság benne, mint a ti szemeiteknek itt a legfényesebb nappalon! Mert ha az ember bensőjét örök szelleme, amelyet az egy igaz Istentől kapott, s amely az ősvilágosság fényéből származik, teljesen átvilágította és áthatotta, akkor az igaz ember számára sehol sincsen többé sem éjszaka, sem sötétség. De nálatok már a benső életvilágosság maga a legsűrűbb sötétség, mennyire sötét lehet tehát a ti tulajdonképpeni sötétségetek? Ezért van nálatok érvényben az a szólásmondás, hogy a legsűrűbb erdőt sem látjátok a fától. 10. Én, az én barlangomból látom az egész Földet, annak egész mivoltával, látom teremtményeit, az embereket, gőggel teli világvárosait és tudomásom van mindenről, ami történik, és ami mindenütt végbemegy. Azonkívül megvan az a képességem, hogy más világokat, amelyeket ti csillagoknak neveztek, szemléljek és gyönyörködhetem az egy igaz Isten tiszta szeretetében, bölcsességében és hatalmában! És lássátok, ez képezi az én második társaságomat. 11. Azonkívül minden időben az összes szellemekkel érintkezhetek, s általuk mindig bölcsebbé lehetek, ez képezi harmadik társaságomat. 12. És mivel az igaz ember akarata ezen a Földön előttetek felfoghatatlan erőt rejt magában, tehát hogyha gonosz világi ellenség törne ránk, még egy negyedik társaságot is szerezhetek magamnak, amit be is mutathatok nektek, de azzal a biztosítással, hogy mint az én védelmem - 133 -


VII. kötet

134

alatt állva, semmi okotok sincs tőlük félni, mert egy hajatok szála sem fog meggörbülni. Íme én akarom és már itt is vannak! 13. Néhány pillanat alatt egész oroszlán és párduccsordával voltunk körülvéve, amelyekkel szemben több száz legvitézebb harcos sem tudta volna magát megvédelmezni! Bennünket valóságos borzalom és iszonyat szállt meg, de az ember, parancsoló hangon rájuk kiáltott, mire valamennyien elszéledtek, és az ember így szólt: Ha szükség volna rá, még sokkal nagyobb csordákat is előhívnék ezekből a harcosokból. Ebből eléggé meggyőződhettetek, hogy egy igaz ember mennyire ura az egész természetnek és erőinek, és ezzel el is bocsátalak békében oda, ahonnan jöttetek. 14. Közülünk azután az egyik még megkérdezte, hogy nem adhat-e utasításokat, amelyeket szigorúan betartva közülünk egyik vagy másik az igaz emberi méltóság útját elérhetné? 15. És az igaz ember így felelt: Ez nektek, akik telve vagytok már a világgal és gyönyöreivel, s a leghalványabb sejtelmetek sincs az egy igaz Istenről, nagyon nehezen fog menni! Mert az első feltétel az egy igaz Istent megismerni, s abból saját magát és a benne lévő isteni szellemből megismerni azokat a törvényeket, amelyeknek legszigorúbb betartásával lehet csak az igaz benső élethez jutni, de akkor a világgal és annak gyönyöreivel teljesen szakítani kell, ez pedig a ti megszokott életmódotok mellett igen nehezen lesz keresztülvihető! 16. De nemsokára Ázsiából tanítók támadnak majd, eljönnek közétek, akik oktatni fognak benneteket az egy igaz Istenről és megismertetik veletek törvényeit, ezeket hallgassátok és higygyetek nekik! Ha felismeritek őket, és a szerint cselekedtek, akkor megtaláljátok az igaz utat, amelyen tovább haladhattok, hogy testetek levetése után, mint lelkek elérhetitek tökéletességeteket. S ezzel mindent elmondottam, ami javatokat szolgálja, menjetek tehát békében innen, s mint világi embereknek ne jusson többé eszetekbe, hogy ezen a vidéken előrehatoljatok! Csak tökéletes és Istentől kiválasztott emberek mehetnek át büntetlenül. 17. Amikor ez a különös ember ezt kimondotta, többé nem voltunk képesek megállni, mert egy titkos erő valósággal megragadott bennünket és feltartóztathatatlanul annyira hajtott, hogy a vidéket jóformán nem is nézhettük meg, amelyen azzal a rendkívüli emberrel találkoztunk. S így Memphis öreg városát már a következő napon meglehetősen korán reggel értük el. Hogy ez a jelenség egész visszautazásunk ideje alatt a legnagyobb mértékben foglalkoztatott bennünket, az magától értetődik.” 90. Fejezet:

A római óva inti a templomosokat az Úr Jézus hatalmától. A farizeusok Kajafás és Heródes parancsára hivatkoznak. A rómaiak visszavonulnak. Nikodémus okos beszéde, amire a farizeus deputáció elvonul. Agricola ezek fölötti haragja. Az Úr megjövendöli a felső-egyiptomi igaz ember jövetelét.

1. A római: Amikor ismét visszatértünk Rómába, az egész város valóban pusztaságnak tűnt előttünk, és amikor meghallottuk, hogy nálatok zsidók is vannak olyan emberek, akik ugyanezt tanítják és tudják, amit az a különös ember Felső-Egyiptom legszélső részén tudott, tehát elhagytuk Rómát, s itt vásároltunk magunknak birtokot, hogy a nagyvilágtól elvonultan benső énünkről gondoskodhassunk. Ámde a ti felmagasztalt templomotokban mi ezt valóban nem találtuk meg, de annál inkább a szóban forgó Embernél, Aki egymaga többet tesz, mint mindazt, amit eddig láttunk és tapasztaltunk, és ezt az Embert akarjátok ti elfogatni? Óh, százezerszerte nagyobb legyen a ti örömötök, hogy Ő nem akar benneteket elfogni, mert ha egyszer Ő tenné meg azt, akkor el is vesztetek úgy, most, mint mindörökre! 2. Mert amit az ilyen igaz és tökéletes emberek meg tudnak tenni, azt mi már tapasztaltuk és saját szemeinkkel láttuk! Mit tennétek akkor, ha Ő például a legdühösebb oroszlánok, párducok, hiénák, és tigrisek ezreit vonultatná föl városotokban és környékén? Valóban, ezek néhány - 134 -


VII. kötet

135

hét alatt felfalnának benneteket úgy anélkül, hogy egy pillanatra is védekezhetnétek ellene, amihez hasonlót a galileai hírek szerint Ő már meg is tett, és amit elhiszünk Neki. 3. Tehát ha a természetnek egy ilyen Ura már belőlünk, rómaiakból ilyen nagy tekintélyt vált ki, mit tehettek akkor ti valóságos szúnyogok Vele szemben?! Ha szándékotoktól nem tértek el, a legborzalmasabb kellemetlenségbe kerülhettek, amiről mi rómaiak jótállhatunk nektek. 4. Amikor a farizeusok a rómaiaktól ezeket hallották, nem tudták, hogy mit feleljenek rá. Egy kis idő múlva az egyik, aki egy kissé világosabban gondolkozott, mint a többiek, így szólt: Lehet, hogy a dolog így áll, mit tehetünk akkor? Kajafás a főpap Heródessel egyezve szilárdan és változhatatlanul így határozott, nekünk pedig azt kell akarnunk, amit az a kettő akar! Mert ha ez a dolog csak rajtunk múlna, akkor a maga menetére bíznánk, s az eredményt nyugodtan kivárnánk! De a mi főpapunkkal semmire sem lehet menni, s így kénytelenek vagyunk a gonosz játékhoz jó arcot vágni akár akarjuk, akár nem! 5. Mondják a rómaiak: Aki nem fogadja el a tanácsot, azon lehetetlen segíteni! De rövid idő múlva belátjátok szavaink igazságát, mert amit ilyen emberek képesek megtenni, arra egész seregek nem képesek! Mert erről mi meggyőződtünk, hogy ezt elhiszitek vagy nem, az teljesen mindegy, de a biztos jövő hamarabb, vagy később be fogja bizonyítani azt, hogy mi rómaiak a teljes igazságot mondtuk; mert mi már igen sokat láttunk és tapasztaltunk. Erre mindkét római felkelt a helyéről és elhagyták a társaságot, mert a farizeusok vaksága és gonoszsága elviselhetetlen volt előttük. 6. Ekkor a farizeusok azt kérdezték Nikodémustól, hogy a két római miért távozott el olyan hírtelen? Erre Nikodémus mondja: Erre nehezen tudok kellő felvilágosítást nyújtani, mert ez nekem is nagyon feltűnt! Heródesről nem kellett volna említést tennetek, mert azt ezek a rómaiak még a legnagyobb távolságról sem tudják kiállani, mégpedig János galád kivégeztetése óta, akire ez a két római és rajtuk kívül még több igen sokat adott, mert megállapították, hogy ő is igaz ember! Elárulom nektek, hogy Heródes a rómaiak előtt nem jól áll! Mondja az egyik farizeus: Szóval te úgy véled, hogy így áll a dolog? Mondja Nikodémus: „Igen! Igen! Éppen így! Mert máskülönben nem tudom megmagyarázni, hogy mi indította őket ilyen hirtelen távozásra. Még azt is hozzáfűzöm: vigyázzatok a rómaiakkal, mert ezekkel nem lehet tréfát űzni. 7. Amikor a farizeusok ezt Nikodémustól meghallották, így szóltak: Barátom! Köszönjük a szíves vendéglátásodat! Mi is felkészülünk, hogy még napvilágnál a templomba juthassunk, mert az éjszaka mindig ellensége az embernek! Erre a farizeusok felkeltek és sietve eltávoztak. 8. Nikodémus és a jelenlévő nagyon örültek, s a két római is újból visszatért Nikodémushoz és szívükből örültek, hogy ezektől a hívatlan vendégektől szerencsésen megszabadultak. Nikodémus erre leírja és elmagyarázza a jelenlévőknek a harmadik jelenséget, ami felett mindnyájan nagyon örvendtek. 9. És most Agricola barátom, hogyan tetszik neked ez az eset?” 10. Mondja Agricola: „Ez az eset annyira tetszik nekem, hogy a legszívesebben egy egész sereggel bevonulnék Jeruzsálembe, s mintegy dühős oroszlán vernék szét ezek között a becstelen és istentelen gazok között! De azért örülök annak, hogy két római olyan tekintélyt szerzett a templom- gazok között Veled szemben, és velünk szemben, rómaiakkal is, s úgy vélem, hogy további törekvésük, hogy Téged üldözzenek egy kissé lanyhulni fog, de a két honfitársamat valóban szeretném egyszer Emusban meglátogatni!” 11. Mondom Én: „Ez már holnap meg is fog történni! Én magam is nagyon vágyom utánuk. De ha azt gondolod, hogy ezek a templom-gazok itt lent kevesebb buzgalommal fognak üldözni, akkor nagyon tévedsz, látszat szerint lanyhulni fog szándékuk, de egymás között annál pokolibb módon és ravaszabbul. De mindez nem tesz semmit, mert úgysem érinthetnek meg, kivéve, ha majd az ítéletük az ajtajuk előtt lesz! De most hagyjuk ezt, s azt kérdezem tőletek, hogyan tetszett nektek az az igaz Ember, akiről a két római beszélt?” 12. Mondja Agricola: „Nagyon jól emlékszem arra, hogy erről az esetről Rómában többször hallottam, s engem is nagy csodálkozásba ejtett. Én a két rómait is bizonyára személyesen - 135 -


VII. kötet

136

ismerem. Óh, ez az eset igazán csodálatos és nagyszerű! Ha sok ilyen igaz ember volna ezen a Földön, akkor az egész emberiség élete jobb volna!” 13. Mondom Én: „óh igen! Az az ember él még, sőt holnap tanítványaival együtt ide fog érkezni, mert szellemében tőlem értesülést kapott, hogy Én testben itt járok az emberek között, s meghívtam őt néhány tanítványával együtt, s ő fel is készült az útra, s így holnapi napunk igen emlékezetes lesz!” 91. Fejezet:

Kenyér és bor kellő mennyiségben. Héliás az oszlop körül álló farizeusokról. Az Úr válasza. Mi felel meg egy olyan akaratnak, amely az Úr akaratának veti alá magát? A hét felső-egyiptomiról. Magyarázat a Noé idejebeli nagy vízözönről és a valóságos bűnözőkről.

1. Amikor Én ezt kijelentettem, mindnyájan végtelenül megörvendeztek! Azután így szóltam Lázárhoz: „Hozass ide kenyeret és bort, mert most azt akarom, hogy mindnyájan jókedvűek legyetek!” Ekkor kellő mennyiségben hoztak kenyeret és bort, amire mindnyájan jókedvűen ettünk és ittunk, és mindnyájan dicsőítették Bennem a kitűnő kenyérnek és bornak adóját. 2. Miközben így ettünk és ittunk, egyszer csak Héliásunk éles szemeivel észrevette a hazaigyekvő farizeusokat, akik újból megálltak a nagy oszlop előtt, s erre rögtön fel is hívta figyelmünket. De Én így szóltam: „Óh hagyjuk őket, menjenek és szemlélgessenek lelkük üdvének érdekében, úgysem találnak rajta semmit, csak megátalkodott szívük meg fog maradni egészen halálukig, a maga gonosz mivoltában!” Mondja Héliás: „Óh, ha én egy kissé mindenható volnék, akkor ezeknek a gazoknak kígyókon, viperákon, skorpiókon és mérges gyíkokon kellene hazasétálniuk!” 3. Mondom Én: „Óh, a rómaiak üldöztetésétől való félelem sokkal jobb, mint az, amit te akarnál velük megtenni. Nem fognak ők sokáig az oszlop körül maradni, mert máris tovább sietnek. A hátuk mögött ugyanis fölfedeztek néhány embert, ezeket rómaiaknak tartják és valósággal futni kezdenek. És lásd, ez jobb, mint a te kígyóid, viperáid, mérges gyíkjaid és skorpióid.” Erre azután Héliás megnyugodott és nyugodtan tovább evett és ivott. 4. Én ezután ismét Lázárhoz fordultam azzal a kéréssel, hogy a volt rabszolgákról is gondoskodjanak, hogy kenyeret és vízzel vegyített bort kapjanak inni. Ekkor Lázár Rafael kíséretében jön és teljesíti kívánságomat. De amikor a sátrakhoz értek, amelyekben az ifjúság tartózkodott, azok már mindennel el voltak látva! Lázár erre így szólt: „Itt van ni! Mit tegyünk már most?” 5. Mondja Rafael: „Menjünk ismét szépen jókedvűen vissza! Mert aki olyan szívesen és készségesen teljesíti az Úr akaratát, attól az Úr nem kíván cselekedetet. Mert egy tökéletes, és az Úrnak alárendelt akarat az Úr előtt már maga a cselekedet. Mert akkor a cselekedetet már maga az Úr viszi véghez, éppen úgy, mint itt. Óh, ha az emberek ezt belátnák, és szívük szerint úgy cselekednének, milyen könnyű és gondtalan életük lenne már itt, és mennyi üdvösség nyílna számukra már itt a Földön! De így vakok, belemerülnek az anyagiakba és az megfojtja őket. Néha arcuk verejtékével kell a kenyerüket megkeresniük, míg azt minden fáradozás nélkül megkaphatnák az Úrtól, mégpedig sokkal jobbat és tisztábbat, mint amilyet ők készítenek maguknak. 6. Holnap Emausban meg fogod ismerni a felső-egyiptomi igaz embereket és álmélkodni fogsz akaratuknak hatalma fölött! Csak heten lesznek, akik már tökéletesek, az asszonyok, gyermekek és a kevésbé tökéletesek otthon maradtak egy tökéletes vezetése mellett, mert az asszonyokat, gyermekeket és a kevésbé tökéletesek enélkül nem létezhetnének. Mesterük, aki a benső és egyiptomi bölcsesség iskolájából való, hat fő tanítványával meg fog érkezni Emausba. De most térjünk vissza az Úrhoz!” 7. A kettő ismét visszatért Hozzák, s Én megkérdeztem Lázárt, hogy az ifjúság jól el vane látva? Mondja Lázár: „Óh igen Uram és Mesterem, az ifjúság már a lehető legjobban el van - 136 -


VII. kötet

137

látva, de nekünk kettőnknek semmi dolgunk nem volt, mert amikor odaértünk a sátrakhoz, akkor a kedves fiatalság már a lehető legjobban el volt látva. Te, óh Uram az akaratomat csak egy kissé megpróbáltad, és cselekedni Te cselekedtél, mint mindig! Egyedül a Tiéd legyen érte minden hálánk! Mert nélküled mi semmik sem vagyunk és semmire nem vagyunk képesek. Egyedül csak te vagy minden a mindenben!” Mondom Én: „Jól van kedves Lázár barátom és testvérem! Most jöjj és ülj közénk és örvendezzél velünk! 8. Lázár erre Rafaellel együtt ismét elfoglalta mellettem előbbi helyét és a holnap Emausba érkezendő felső-egyiptomi igaz emberekről kezdett volna beszélni, de a két ismert fogadós megelőzte őt és arra kért, hogy Velem maradhatnának-e még néhány napig, hogy ezt az igaz embert Felső-Egyiptom legszélső határáról Emausban láthassák? 9. Mondom Én: „Óh, mindenesetre! Aki Engem és tanítványaimat szeretettel befogadta, az mindenkor Nálam is be van fogadva, s mindenkor Mellettem lehet. Minél több tanú van körülöttem, annál megszenteltebb az a terjesztésre szánt Evangélium, amelyet hirdetek. Azokon az embereken, akik most még oly egyszerűen élnek, mint egykor a Föld és pátriárkái, valóságos csodákat fogtok tapasztalni.” 10. Mondja Lázár: „Uram és Mesterem! Ezek bizonyára Noé lemenő ágából származhatnak, nem pedig közvetlenül Ádám ágából, mert Noé idejében a nagy vízözön Egyiptomot is el kellett, hogy árassza.” Mondom Én: „Kedves barátom és testvérem, amint Én azt már neked egyszer megmagyaráztam a nagy özönvizet, amelynek okai abban az időben a hatalmas hanochiták voltak, nem kell összetéveszteni a bűnök általános elözönlésével, mert különben sosem leszel ezzel a kérdéssel tisztában. 11. Ázsia nyugti részén történt a nagy vízözön, amely által Noé idejében nagyon sok ember elpusztult ugyan, mert a víz még a magas Ararát hegyét is felülmúlta. De a természetes víz nem árasztotta el az egész földet, mert az nem volt minden lakható részén benépesítve, de a bűnök árja, mint az Istenről való megfelejtkezés, paráznaság, gőg, fösvénység, irigység, zsarnokság és szeretetlenség elárasztotta az egész emberi nemet, amely alatt a szellemi földet kell érteni, és ez az, amely alatt Mózes az általános bűnárat értette. 12. A legmagasabb hegyek, amelyeket az ár elborított, az az akkori emberek gőgje, akik akkor a népek fölött uralkodtak és az elárasztása a megaláztatás volt, amely akkor az uralkodókra jött, és minden országban más megfelelő módon. A többit majd Emausban fogjuk holnap megbeszélni. De most ismét vegyünk kenyeret és bort, és erősítsük velük tagjainkat.” 92. Fejezet:

A hetven munkás közül az egyik, annak dicsérete, hálája és kívánsága. Az Úr az embereknek az Isteni gondviselés általi vezetéséről. Ígéret a jótevők számára.

1. Amikor a mi szép olíva- ligetünkben kedélyesen eltöltöttük az időt, a hetven munkás közül az egyik, akik között az a bizonyos házasságtörő asszony is volt, ezt mondta: Óh, milyen jól érezzük itt magunkat! A legnagyobb szellemi táplálék a mi lelkeinknek és a legkitűnőbb eledelek testünknek! Milyen boldogok vagyunk! Óh, bár mindazok, akik hozzánk hasonlóan önhibájukon kívül élnek nagy nyomorúságban, ilyen boldog helyzetbe kerülnének! Én úgy szeretném, ha lehetséges volna, hogy segíteni lehetne azokon az embereken úgy testileg, mint szellemileg, akik szükséget szenvednek!” 2. Mondom Én: „Barátom! Lehetségesnek minden lehetséges volna, de igen sok oknál fogva nem volna tanácsos és célszerű, mert létezik igen sok ínségben és mindenféle bajban élő ember, akin a te Nekem oly nagyon tetsző szíveddel készségesen segítenél, és lásd, amikor legjobb akarattal és lelkiismerettel segítenél rajtuk, mégsem volna rajtuk segítve, mert azzal éppen az ellenkezőjét érted el! - 137 -


VII. kötet

138

3. Mindenesetre nagyon dicséretes tőled, hogy jólétedben az ínségesekre és a nyomorultakra gondolsz, és vágy ébred a szívedben, hogy segíts rajtuk. De mégsem volna mindazokon segítve, akiken segíteni akarnál. 4. Lásd, senki sem ismeri jobban az emberek ínségét és nyomorúságát, mint Én, és senki sem könyörületesebb és szeretettel teljesebb, mint Én, de minden emberen az Én egyedüli szeretetemmel és könyörületességemmel nemigen lehetne segíteni, ha az Én legnagyobb bölcsességem a szeretetemmel és irgalmasságommal nem működne együtt. 5. Mondjuk pl. egy szegény családot, amelynek igen nehéz a sorsa, munkát nem kap, nincs földje, foglalkozása, nincsen kenyere, éhezik, szomjazik, házról-házra jár koldulni, egyik helységből a másikba, s egy nap alatt alig tud annyit összeszerezni, hogy szegényesen megelégítse magát, míg mások teljes feleslegben élnek és dúskálnak, s egy ilyen szegény családnak ajtót mutatnak, hogyha tőlük kérni merészkednek. 6. Nagyon gonosz dolog az a gazdagoktól, egy ilyen szegény családot keményszívűséggel illetni, s ilyenkor bizonyára azt mondanánk: Óh, te nagy jóságú mindenható Isten! Miért engeded meg, hogy ilyen égbekiáltó irgalmatlanság büntetlenül történjen! Semmisítsd meg az ilyen embereket villámmal és tűzzel! És lásd, Isten mégsem hallgatná meg kívánságodat és miért nem? 7. Vajon az emberek szeretetlensége tovább terjedjen ezen a földön, mint a gaz? Óh, nem, mondom Én neked, ez távol legyen! De lásd, Isten bölcs végzése folytán ezen a Földön mindennek meg kell hogy legyen az ideje ahhoz, hogy az ember megérjen arra, hogy Isten gyermekévé váljék, s így a gazdagnak még van ideje arra, hogy gazdag legyen, és hogy fölöslegével a szegénnyel szemben irgalmasságot gyakoroljon, a szegénynek meg van ideje arra, hogy magát türelemben és önmegtagadásban gyakorolja, és a maga szegénységét, nyomorúságát Istennek feláldozza, és Isten ezen a szegényen annak lelki üdvössége érdekében a lehető legjobb módon fog segíteni; az irgalmatlan gazdagot pedig kellő időben ugyanilyen módon meg fogja büntetni, mert a gazdag éppen úgy, mint a szegény, Isten gyermekségére van hivatva! 8. De a mi például felhozott családunk egyszer szintén gazdag volt, és az is irgalmatlan volt más szegényekkel szemben, és lelkük üdvének érdekében földi szerencséjük kockájának egyszer meg kellett fordulnia; ha hirtelen segítenél rajtuk, akkor elbizakodna, és bosszút koholna azokkal szemben, akik keményszívűek voltak hozzá, de ha rajtuk lassanként segítesz, ami által Isten gondoskodását jobban és világosabban meg fogja ismerni, mintha máról- holnapra boldog jólétbe került volna. 9. De a keményszívű gazdag lassan, fokozatosan fokról- fokra kedvezőtlenebb helyzetbe fog kerülni, spekulációiban majd itt, majd ott tesz egy balfogást, majd rossz lesz az aratása, azután nyájaiban fog veszteséget szenvedni, azután vagy ő maga, vagy felesége, vagy legkedvesebb gyermekeinek egyike megbetegszik, szóval csapást csapás fog követni. 10. Ha magába száll és belátja igazságtalanságát, akkor ismét segítve lesz rajta, de ha nem száll magába, és nem látja be igazságtalanságát, akkor mindenét elveszíti, s akkor koldusbotra jut, vagy a körülményekhez képest még nagyobb csapást is meg kell majd ízlelnie. Aki szegénységében vigasztalni és gyámolítani fogja, azt megjutalmazza és megvigasztalja Isten is; de egészen nem segíthet rajta senki addig, amíg azt az Isten akarata meg nem engedi. Tehát kedves barátom légy te csak nyugodt és vidám, mert Én tudom azt, hogy egy segítségre ki érik meg a legjobban!” 93. Fejezet:

Az asszony helyes beszéde. Az Úr, a pokol és a gonosz szellemek, az angyal és a jó szellemek lényegéről. Az előbbi megjavulásának nehézségei, s az arra szolgáló nehéz út. Tanítás bírák számára és valami a halálbüntetésről.

1. Amikor az ember ezt meghallotta, nagyon derűs és vidám lett, jókedvűen evett és ivott, és társai követték példáját. Az asszony pedig, aki férjével együtt közöttük volt, meghatva ezt - 138 -


VII. kötet

139

mondotta: „óh, milyen jó és igazságos az Úr. Aki Őt valóban felismerte, annak kell is, hogy mindenek fölött szeresse is Őt! Óh, ha a templomosok itt lent felismernék Őt, akkor ők is mindenek fölött szeretnék, és megtartanák nagybölcsességű törvényeit! De az ördög ezt nem engedi meg, mert annak hűséges szolgái ők, s ezért nem méltók az Úr kegyelmére! Óh, miért engedtük meg, hogy az ördög ennyire megvakítson bennünket? De ott nem használ majd nekik a bűnbánat! Óh Uram, hálásan köszönjük Neked, hogy nekünk szegényeknek és méltatlanoknak kinyilatkoztattad a Te kegyelmed országát és megtagadtad ezt a világi bölcsek előtt!” 2. Mondom Én: „Helyesen beszéltél, mégpedig úgy, ahogy érted, de azt jegyezd meg magadnak, hogy a pokolban nem létezik egy pokoli szellem javulására szolgáló bűnbánat, amely oda irányulna, hogy valóban megbánná, hogy a Földön gonosztetteket követett el, mert ha egy pokoli szellemnek valóban eszébe jutna a bűnbánat, abból mégsem származna javulás, vagy megváltás, mert egy egész gonosz szellemben, tehát egy ördögben soha nem ébredhet fel olyan megbánás, amely jó volna, hanem csak mindig olyan megbánás, amely már alapjában véve rossz, mert mindig csak azt bánja, hogy miért nem követett el a világban sokkal több és sokkal nagyobb gonoszságot. 3. S hogy egy ilyen megbánás mellett nem származhat a lélek számára javulás, sem megváltás, azt minden ember könnyen beláthatja, akármilyen csekély értelme is van. 4. S amiképpen a mennyek angyalainál alapjában véve is minden jó, azonképpen az ördögnél alapjában véve minden a legrosszabb. Minél mélyebben gondolkozik, vagy akar egy angyal, annál Istenhez hasonlóbb, szabadabb és hatalmasabb, és minél mélyebben gondolkodik és akar az ördög, annál kevésbé hasonlít Istenhez, szabadságáról szó sem lehet, és annál tehetetlenebb, mert a rosszaság meggátolja erejét, s az a törvénye és az a halála. 5. Igen, kedvesem! Mert ha az ördög bensejéből kifelé jó megbánásra képes volna, akkor nem volna ördög, és nem volna a pokolban. Az ördög tehát bensőjéből, saját önmagából soha nem javulhat meg, hanem elképzelhetetlenül hosszú idők folyamán idegen behatások által kívülről lehetséges ez. De ezek a behatások mindig az ördög bensejével – amely mint mondottam alapjában véve rossz – tökéletesen meg kell, hogy feleljen, s így a kívülről beható gonoszság megfojtja az ördögben a rosszaságot, és csak ezáltal válhat egy teljesen gonosz lélekben lassan fokozatosan egy kevés világosság, s így válhat valamivel jobbá. 6. Azért a pokoli szellemek gyötrelmei mintegy kívülről jönnek, amint az a gonosz embereknél ezen a Földön is meg szokott történni. 7. Ha a gonosz embernél tanítások, figyelmeztetések és bölcs törvények semmit sem használnak, és egyre jobban törekszik arra, hogy a rend törvényei ellen cselekedjék, akkor már bensejéből mintegy önmagából sem javulhat meg, s akkor a kérlelhetetlen bírák kezeibe kerül, akik a gonosztevőt fájdalmas külső büntetésekben részesítik. Ha a gonosztevőnek túl sok fájdalmat kell elviselni, akkor mégis magába kezd szállni, és szenvedéseinek okairól gondolkozni kezd. Ha felismeri tehetetlenségét és a törvény kérlelhetetlenségét, végül kezdi belátni, hogy teljesen ő maga az alapja és oka szenvedéseinek, éspedig gonosz tettei által, amelyeket önként és azzal a gonosz szándékkal tesz, hogy az általános rend törvényei ellen cselekedjék! De ha belátja, hogy éppen a gonosztettei a gyötrő szellemei, kezdi azokat megutálni, és az a kívánsága, hogy bár soha ne követte volna el! És lásd, ez máris egy lépés a javulás felé. De akkor a külső büntetések még nem szűnhetnek meg, mert a gonosztevő a gonoszságot csak a szerint kezdi megutálni, hogy gonosz gyümölcsöket hoz. Csak ezután kell külső tanítások által, hogy megismerje önmagában, hogy a gonoszság benne valóban gonoszság, s egyedül csak azoknál fogva megvetendő és nem azért, mert a gonosztevő szükségszerűen gonosz következményeket von maga után. 8. Ha ezt a gonosztevő belátja, és a gonoszt magáért a gonoszért kezdi megutálni, és a jót a jóért választja helyette, akkor már a büntetéseiben is türelmesebb lesz, mert szenvedéseit igazságosaknak és valóságos jótéteményeknek fogja találni, hogy azáltal élete megjavul, és türelmesen el fogja viselni. Ha a gonosztevő arra a pontra jutott, hogy bensője valóban javulni kezd, ak- 139 -


VII. kötet

140

kor itt az ideje annak is, hogy a külső büntetések annyira szüneteljenek, amennyire az előző gonosztevő bensője megjavult. 9. Ha a világi bírák ezt megértenék, akkor igen sok megátalkodott gonosztevőből jó embereket teremtenének; de azok a nagy gonosztevőkkel szemben mindjárt készek a halálbüntetéssel, és ezáltal a javíthatatlan gonosztevőkből a szellemvilág számára tökéletes ördögöt csinálnak! De a jövőben köztetek ilyesmi többé ne forduljon elő! 10. Ha már mindenképpen ítélnetek kell, akkor ítéljetek úgy, amint Én most mutattam, igazságosan a bűnös igaz és lehetőleg biztos javulása érdekében, de ne úgy, hogy még nagyobb ördöggé váljon!” 94. Fejezet:

Hol és mikor engedhető meg a halálbüntetés? Tanítás Rómáról, mint Bábelről. A római borzalmakról. Igazi humanitásra való intés. A puha szív boldoggá tesz. Felebaráti szeretetre való intés. Példa a szegény gyermekről. Óva intés az állatkínzástól. A jó ügy megérdemli a komoly küzdelmet. Vigasztalással teli ígéret a nemes szívűek számára.

1. Mondja Agricola: „Uram és Mesterem! Ezeket a nagyon is igaz és szent szavaidat mélyen bele fogom vésni szívembe, és lehetőleg a szerint is fogok cselekedni, de mégis azt kérdezem, hogy a halálbüntetést minden esetben meg lehet-e szüntetni?” 2. Mondom Én: „óh Barátom! Nagyon jól tudom Én azt, hogy mit akarsz kérdezni, lásd te tanítványaim közül az egyiktől megtudtad, hogy egy évvel ezelőtt Cesarea Filippi közelében egyszer a Galileai tenger partján Én magam is rögtön ítéletet végeztem néhány teljesen romlott és javíthatatlan poroszló felett, akik Engem üldözőbe vettek, s ebből az okból tetted fel kérdésedet. Én azt mondom neked, ha te Hozzám hasonló módon úgy fel tudod ismerni a gonosztevőt, hogy az már földi testében egy tökéletes ördög, akkor azt azonnal halálra ítélheted, amiképpen ezt Mózes is felismerte az Én szellememen keresztül. De ha Hozzám és Mózeshez hasonlóan azonnal nem ismered fel a gonosztevő lelki mivoltát, akkor soha el ne siesd a halálbüntetést! Nekem öröktől fogva meg van úgy a jogom arra, hogy az egész emberi nemet teste szerint megöljem, s egyben megölője lehetek az egész örök végtelenségben minden anyagi teremtménynek, de amit Én ölök meg anyaga szerint, azt Én szellemileg újból élővé teszem a magam számára. Ha ezt te is meg tudod tenni, akkor kellő időben te is ölhetsz, amikor akarsz! De mivel te ezt nem tudod megtenni, tehát ne is ölj, kivéve a legnagyobb szükség esetén, például, mikor valakinek megvédelmezéséről van szó, vagy az Isten által elrendelt büntető háborúkban, amelyeket javíthatatlan és gonosz népekkel szemben kell megvívni, vagy önvédelem esetén gonosz gyilkos, vagy útonálló rablóval szemben. Semmiféle más esetben ne ölj, és ne is öless meg senkit, míg Tőlem meg nem kapod a teljes világosságot. Jól megértetted ezt?” 3. Mondja Agricola: „Köszönöm neked ezt Uram és Mesterem! Most már ezzel is teljesen tisztában vagyok, s én, mint bíró, lehetőleg ehhez tartom magam, habár a császárnak nincs módomban semmit sem előírni, de néha négyszemközt ő is elfogadja a jó tanácsot.” 4. Mondom Én: „Ezt megteheted, habár sokat nem fogsz érni vele, mert Rómátokban vannak ugyan jó törvényeitek is, de azok mellett igen sok és gonosz szokásotok, amelyek mellett a tiszta, a jó és az igaz nehezen fog valaha gyökeret verni! 5. Én mondom ezt neked, Róma nem egyéb, mint Bábel, amely világcéda fog maradni minden csapás ellenére, ami érni fogja, habár tanításaimnak sok serény követője lesz ott. 6. Ti a rablásra, gyilkolásra és ölésre és sok gonosz tettre halálbüntetést róttatok ki, de nagy ünnepi szokásaitok alkalmával a ti legnagyobb élvezetetekre bizonyos gladiátoroknak életre-halálra kell megküzdeniük, és a győzőt azután kitüntetitek. És lásd, ez igen nagy baj, és semmiféle népnek nem hozhat áldást! Azonkívül, vannak mindenféle állati küzdelmeitek, amelyeknél az emberek igen borzalmas módon fejezik be életüket, és emellett mégis a legnagyobb gyö- 140 -


VII. kötet

141

nyörűségeteket találjátok benne. És lásd, ez is igen nagy baj! Ilyen esetekért nemigen várhatjátok felülről az áldást, amely nélkül egy állam és egy nép sem állhat fenn tartósan, amit elhihetsz nekem. 7. És ha hatáskörödben ezt végre tudod hajtani, akkor mindent kövess el, hogy az ilyen nagy bajok megszűnjenek városotokban és nagy országotokban, és legalább ti, akik már látókká lettetek, ne vegyetek benne részt, és még kevésbé ez a fiatalság itt, amelyet most Rómába akarsz magaddal vinni, és akkor minden időben és mindenütt örvendezhetsz az Én áldásomnak. 8. Én mindnyájatoknak megadtam a szeretetnek két parancsolatát, amelyet hűségesen kövessetek; de ha ezt a két parancsolatot követni akarjátok, akkor már ne keressetek gyönyörűséget a vad küzdelmekben. 9. Aki egy embert, vagy akár egy állatot is közönyösen tud elpusztulni látni, annak szívében kevés a szeretet! Mert ahol igaz és élő szeretet lakozik, ott az igazi részvét és könyörületesség is otthon van, de hogyan lehet valakiben felebaráti szeretet, ha embertársának fájdalmas meghalása is nagy gyönyörűséget okoz! El tehát minden olyan dologgal, ami nem méltó a jobb emberi szívhez! 10. Ha felebarátodat sírni látod, akkor ne nevess, mert ha nevetsz, tudtára adod, hogy fájdalma közömbös előtted, s ugyanúgy szenvedő embertársad is, aki pedig testvéred! 11. Hogyha a te testvéred vidám és örvendez a boldogságának, ne sajnáld kicsiny földi boldogsága fölötti örömét, ne légy mogorva, hanem örvendezz vele együtt, mert ezáltal szíved nem lesz rosszabb, hanem csak nemesebb. 12. Ha látsz egy éheset mialatt te jóllaktál, akkor ne tűnjön fel az neked úgy, mintha az az éhes is éppen olyan jól érezné magát, mint a te teli gyomrod, hanem képzeld magad is nagyon éhesnek és adj neki bőségesen enni, s akkor szívedben nagy megelégedettséget fogsz érezni, ami sokkal jólesőbb érzés lesz, mint a teli gyomrod érzése, mert a teli szív az embert sokkal boldogabbá teszi, mint a teli has. 13. Ha arannyal és ezüsttel telt zsebbel jársz-kelsz, s otthon még sokkal több van, és egy szegénnyel találkozol, s az üdvözöl téged és beszélni akar veled, akkor ne fordítsd el, tőle arcodat és ne éreztesd vele, hogy te gazdag ember vagy, ő pedig szegény, hanem légy vele barátságos és segítsd ki örömmel valamelyik bajából, ha ezt teszed, akkor szíved megtelik boldog érzéssel, s a szegény mindvégig jó barátod marad és igazi baráti eljárásodat soha nem fogja elfelejteni. 14. Azért áll az igazi felebaráti szeretet abban, hogy az ember felebarátjának azt tegye meg, amit az ember épp eszével kívánna, hogy azt vele tenné meg. 15. Ha téged egy szegény gyermek szólít meg valamiért, ne told félre magadtól, hanem állj meg és üdítsd fel a szívét, s akkor egykor az egekben az Én angyalaim is felüdítenek téged. Mert akkor mondd Velem együtt: Engedjétek a kisdedeket hozzám jönni, és ne akadályozzátok meg őket abban, mert az övék a mennyeknek országa! Mert bizony mondom mindnyájatoknak: ha szívetekben nem lesztek olyanok, mint a kicsiny gyermekek, akkor nem jöhettek az Én országomba, mert Én mondom azt nektek, hogy a mennyország mindenek előtt az övék! 16. Tudomásom van arról is, hogy nálatok fennáll egy gonosz szokás, amely szerint a teljesen szegény gyermekeket titokban kínozzák, hogy a kínzás következében szájukból mérges tajték kezd folyni, s ebből a ti gonosz papjaitok és mágusaitok veszedelmes mérget készítenek. Bizony barátom! Ilyesmi történik még ma is Rómában! Ahol ilyen borzalmakat közönyösséggel végeznek, ott a pokol még nagyban tevékenykedik, s az Én kegyelmem onnan még nagyon messze van! A bölcs és igazságos bíráknak ilyen égbekiáltó gaztetteket már régóta példásan meg kellett volna büntetni, de eddig ebben a tekintetben még igen kevés, vagy semmi rendelkezés nem történt. 17. Én azt mondom neked, hogy Én haragvó szemekkel fogom nézni még azt is, aki ilyen gaztetteket csak az állatokkal szemben is el fog követni, mert az állatok is az Én teremtményeim, amelyeknek életük és érzésük van, és az értelmes ember ne űzzön velük csupa pajzánságból gaz- 141 -


VII. kötet

142

ságot. És mennyivel magasabb fokon áll még a legszegényebb gyermek is, mint a Föld valamennyi állatja, aki tehát egy gyermekkel követ el ilyen tetteket, az ördög és átkozott! 18. És még elmondhatnék neked több ilyen gonosz római sajátosságot, amelyek előtted sem ismeretlenek, s amelyeket egy bizonyos váltságdíj ellenében titokban tűrtök is, és éppen a ti dolgotok volna az ilyen istentelen visszaéléseket megszüntetni, és ha erre erős akaratotok lesz, akkor az Én segítségemben sem lesz hiány! De ezt először magatoknak kell komolyan akarnotok. 19. Mert az Én akaratom ezen a Földön, amint azt már kellőképpen többször is megmagyaráztam, sohasem vág egy ember akaratába, kivéve az ítélettel, de amelyet mindig sok figyelmeztetés előz meg! Sok küzdelemre lesz szükségetek, míg ezeket a dolgokat megszüntetitek, de egy jó ügy mindenkor megéri a nagy küzdelmet! Jól megértettél mindent?” 20. Mondja Agricola: „Uram és Mesterem! Jól megértettem, és sajnos a dolog valóban úgy is áll, ahogy az imént leírtad. A mi részünkről, mint jobb rómaiak részéről mi már a legnagyobb mértékben elleneztük ezeket, és titokban meg is tiltottuk a papoknak, különösen pedig a titkos méreg készítését. De mégis előfordulnak esetek, s a mi papságunkkal szemben nemigen lehet eredményesen valamit tenni, mert a közönséges nép mellettük van, s könnyen fellázíthatják a császár ellen vagy mi ellenünk akkor, amikor akarja. 21. Csak a bika és egyéb állatviadalokat szüntethetjük meg könnyebben, és a gladiátorság, ami a régi rómaiaknál igen szokásos volt, már szűnőfélben van, mert már nem egykönnyen adja magát valaki ilyen küzdelmekre. A nagy ünnepi lakomák alkalmával néha történik ugyan ilyesmi, de inkább csak proforma, mint a régi valódi borzalmakkal. Csak a bikaviadalok állnak még fenn, ami még a rómaiaknak kedvenc játéka, de mindent el fogunk követni, hogy azok egyre ritkábbak legyenek, és helyükbe nemesebb szokásokat fogunk hozni. 22. Hogy az ilyen régi bajokat és visszaéléseket a gordiusi csomóhoz hasonlóan nem lehet egycsapással kettévágni, és egy igazi Augias istállójának megtisztításához herkulesi erő kell, az bizonyos. S ha mi rómaiak nem is vagyunk már Herkulesek, sem Nagy Sándorok, de idővel mégis létre tudunk valamit hozni, s komoly akaratban és szándékban nem is lesz hiány!” 23. Ezt a többi római is biztosította, és Én ezt mondtam: „Jól van így, és ha majd összegyűltök igaz szándékkal az Én nevemben, akkor Én szellemben köztetek leszek, és kivitelre fogom segíteni a jót és igazat! De amit Én mondok nektek, az örök igazság és az is marad! Mert bizony, bizony mondom nektek, az ég és föld el fog múlni, de az Én szavaim és azok beteljesedése soha! Azért cselekedjetek hát mindig az Én nevemben, Én mindenkor segíteni foglak benneteket és megadom az örök életet!” 24. Amikor Én ezt kimondottam, mindnyájan hálákat mondtak ezért a vigasztaló ígéretért, s azután poharat emeltek és minden jó embernek és gyermekeiknek javára ittak. 95. Fejezet:

A három indiai mágus és három próbamutatványa. Rafael erélyes tiltakozása az ilyen csalás ellen.

1. Ekkor ismét egy szolga jött a fogadóba, és jelentette a ház urának, Lázárnak: „Házunk ura! Három férfi jött fel, akik veled akarnak beszélni, hogy kik ők és mit akarnak, ezt nem tudom, de kinézésük szerint keletiek lehetnek! Mondja Lázár: „Én nem megyek oda hozzájuk, de ők idejöhetnek, s adják elő szándékukat. Menj és mondd meg ezt nekik, és vezesd őket ide.” Erre a szolga kimegy és megmondja ezt a három idegennek. Erre azok elhatározták magukat, s a szolgákkal együtt nemsokára megjelentek előttünk. Lázár zsidó szokás szerint hét lépéssel eléjük ment és így szólt: „Mit kívántok és mi a kérelmetek? Mert én vagyok ennek a fogadónak a tulajdonosa. Beszéljetek!” 2. Mondja az egyik nagyon barátságos hangon: „Urunk! Mi hárman rendkívüli mágusok és indiai művészek vagyunk, és szeretnénk ebben a városban előadást tartani költségeink megnyerése érdekében, miután szándékunk innen még nyugat felé menni, és ott a Föld végén kiku- 142 -


VII. kötet

143

tatni a Nap, a Hold és a csillagok nyugtát. Mi már messze ettől a várostól megtudtuk, hogy te ennek a városnak egyik leggazdagabb embere vagy, és ritka nagy barátja minden rendkívüli és csodás dolognak, s miután megmutatták az idevezető utat, így felbátorodtunk és idejöttünk hozzád, hogy kérelmünket eléd terjesszük! Megengednéd, hogy próbaképpen itt előtted és vendégeid előtt néhány csodálatos mutatványt adjunk elő?” 3. Mondja Lázár: „Érdemes művészeim, az én vendégeim jelenlétében ez nem annyira rajtam múlik, mint inkább tiszteletreméltó vendégeimen, én majd beszélek velük, és tudtodra adjuk akaratunkat.” Ezt helyeselték a mágusok, Lázár pedig odajött Hozzám és megkérdezte, hogy mit tegyen? 4. Mondom Én: „Engedd meg, hogy művészetükből néhány próbát tegyenek, hogy a rómaiak, akik az ilyen varázslatokra még rendkívül sokat adnak, ismerjék a kézzelfogható különbséget az Én jeleim és tetteim, és ezeknek a varázslóknak csodatettei között. Mert ez nagyon sokban fog hozzájárulni a Bennem való hitük megerősítéséhez, és így holnap is könnyebben meg fogják érteni, hogy az igaz ember mi mindent tud véghezvinni akaratának hatalmával, és hogy milyen semmitmondók az ilyen varázslatok egy igaz ember akaratának tetteivel szemben! Menj tehát, engedd meg, hogy a felajánlott próbát végigcsinálják.” Ekkor Lázár megteszi ismét azt a néhány lépést hozzájuk, s megmondja nekik azt, amit Én mondottam, s azután ismét visszatér Hozzám. 5. Ekkor a három mágus széles köpenyegeik alól előveszik varázslópálcáikat, s azután maguk körül három kört rajzolnak a földre, azután a levegőbe. A rómaiak természetesen csupa szem és fül voltak. Az első, mint főmágus ezután megnyitotta a száját és hangos szóval így kezdett beszélni: „Lássátok, ti nagy urak! Ezek a pálcák a mi legmagasabb hegyeinken termő csodafákból készültek, amelyek igen ritkán teremnek, akinek megvan a tudása és szerencséje ahhoz, hogy ezt a csodafát megtalálja és bizonyos meghatározott időben arról három ágat vágjon, az képes az akaratával, ha ezt a pálcát a kezében tartja, csaknem mindent létrehozni, amit egy ember akar. S mi ebből azonnal egy kísérletet fogunk nektek mutatni!” 6. Ekkor az egyik a köpenyege alól elővesz egy holt madarat és így szólt: „Nézzétek ezt a tökéletesen holt maradat! Én ezt most kis darabokra fogom széttépni, s azután két kő között teljesen szét fogom morzsolni, s azután meggyújtom, s hamuvá égetem, végül hamuból ezzel a csodapálcával a teljesen holt madarat újból életre keltem, s a madár szemeitek előtt egészen vidáman fog tovarepülni! 7. Erre a mágus mindent megtett úgy, ahogy azt bejelentette: a két segéd megcsinálta a tüzet, mert foszfort hordtak maguknál, s néhány gyantás faforgácsot. A teljesen szétmorzsolt madarat hamuvá égették, s a főmágus pálcájával mélyen lehajolt a földre, s érthetetlen szavak mormolása közben piszkálni kezdte a madarat és egyszer csak egy hasonló madár kezdett ugrándozni a földön, majd hirtelen elrepült. Erre a mágus azt kérdezte, hogy meg vagyunk-e elégedve ezzel a mutatvánnyal? 8. Erre a római azt mondja, hogy ez igazán rendkívüli volt! Mutassatok nekünk még egy csodát, s mi úgy megjutalmazunk benneteket, hogy meg lesztek elégedve! Mondja a mágus: „K ívánságotok azonnal teljesedjék!’ Erre a széles köpenyege alól elővesz egy kis batyuból egészen száraznak látszó virágokat és így szólt: „Amiképpen ez a pálca az imént képes volt egy teljesen halott és szétmorzsolt madarat ismét élővé tenni, azonképpen fogja ezeket az elszáradt virágokat is felélénkíteni, s olyan üdévé teszi, mintha egy kertben volnának a friss földben.” Ekkor a virágokat egy ideig balkezében tartotta és megérintette a pálcával és a virágok egyszer csak egészen friss és üde kinézésűek voltak. Ekkor különösen a rómaiak felé fordulva megmutatta az egészen friss virágcsokrot és így szólt: „Lássátok! Az én pálcámnak hatalma által ezen a földön minden, ami vén és hervadttá lett, megifjodik, s egy új és egy friss életre kel! Ha a mélyen tisztelt vendégek megengedik, akkor az én pálcám hatalmának még egy próbáját bemutatnám, de csak még egyet, mert az én nagy csodatételeimet csak az emberek ezrei előtt mutathatom meg.” Mondják a rómaiak, de Agricola nélkül: „Igen, igen, a dolog feltűnően jó, s így a harmadik próbát is megteheted!” - 143 -


VII. kötet

144

9. „Nagyon örülök, hogy ezen a szép hegyen annyi hívet találtam, az eddig még teljesen ismeretlen mágiának, és remélem, hogy a nagy urak és vendégek meg fogják az én nagy előadásaimat is tekinteni! Most pedig azonnal jöjjön a harmadik mutatvány!” 10. Ekkor a mágus elővett felsőkabátja zsebéből egy darabka kenyeret és így szólt: „Mindenki meggyőződhet közületek arról, hogy ez valóban egy darab kenyér! Én ezt mégis egy kemény kővé fogom változtatni, csupán varázspálcám megérintésével és hatalmam szava által!” Mondja erre néhány római: Csináld tehát a csodádat.” Ekkor a mágus pálcájával megérinti a kenyeret (amely tulajdonképpen már előbb is kő volt, a kenyérmorzsákat csak mellette hullatta le a földre) és azután így szólt: „Magasrangú uraim! Most pedig vizsgálják meg a kenyeret, hogy az kenyér-e még?” E szavak után a látszólagos kenyérdarabot a rómaiak elé nyújtotta, és rendkívül elcsodálkoztak, hogy a darab kenyér valóban kővé vált. Azonnal tekintélyes összeget akartak átadni a mágusnak. 11. De Én intettem Rafaelnek, aki hirtelen odaállt a meglehetősen vak rómaiak és a három mágus közé és jobbját felemelve így szólt: „Soha többé ne jutalmaztassék meg a csalás, hanem példás módon büntettessék, mert az ilyen csalás a legalkalmasabb arra, hogy az emberi lelkeket elfogulttá tegye és megölje. Ezek mind hamis csodák voltak, és ti vak pogányok nem vettétek észre a csalást! De én majd mindjárt megmutatom nektek!” 96. Fejezet:

Rafael leleplezi a mágusokat, és a sarokba szorítja őket.

1. Erre a varázslókról azonnal lehullott a köpönyeg és mindenféle táskából és zacskókból még több halott és élő madár, kiszáradt és friss virágcsokor került elő, s Rafael a rómaiaknak azonnal megmutatta, hogy az indiai mágusok hogyan csinálták csodáikat, amit a rómaiak is rögtön átláttak. S akkor így szólt: „És még ezért a nyomorult csalásért akartátok ezeket az embereket megjutalmazni?” Erre a rómaiak visszavonultak, s a mágusok pedig azt mondották: „Kedves szépséges barátunk, ennél jobban nem értjük a dolgot.” És Rafael így felelt: „Akkor maradjatok otthon és keressétek meg kenyereteket becsületes úton, de nem ilyen gyalázatos csalással!” 2. Erre a mágusok menni akartak, de az angyal így szólt: „Ti majd csak akkor fogtok menni, ha majd mi megengedjük, de most én tárgyalok veletek, tegyétek fel ismét a köpenyegeiteket, s majd azután tovább beszélünk!” 3. Erre a megrökönyödött mágusok összeszedték a földön körülöttük heverő köpönyegüket, s azokat ismét magukra öltötték, és a főmágus így szólt Rafaelhez: „Te hogyan tudsz bennünket, te bájos ifjú egy ilyen tiszteletreméltó társaság előtt semmiért így megszégyeníteni? Hiszen mi ezért a három mutatványért úgysem kívántunk semmit, az önkéntes adományt pedig köszönettel fogadtuk volna. Hiszen mi még sokkal többet tudunk, mint ez a három mutatvány volt.” 4. Mondja Rafael: „Nagyon jól tudom én azt, hogy ti mit tudtok, minden tudástok csak csalásra van alapozva, amiért még meg is fizettetitek magatokat, és világhírűnek nevezitek magatokat azért, mert ti vagytok a legravaszabb csalók! De tudomásom szerint nektek is van törvényetek, amely szerint a hazugságra és csalásra szigorú büntetés van kiróva. És mégis, hazugságban és a legutolsó csalásban éltek, mert mint csalók, még tisztelnek és meg is fizetnek benneteket, míg egy más csalót hogyha fölfedeznek, nem kerüli ki az igazságos büntetést és benneteket pedig nem büntetnek meg, akik pedig megrontjátok az emberek lelkét, mert ti, a ti csalástok titkaiba be nem avatott emberek szeme előtt csodákat tesztek, s előzőleg nagy hangon kihirdetitek, hogy pálcátok szavatok és akaratok hatalmával csodákat fogtok tenni. 5. És egy ilyen csoda nem egyéb, mint a legszégyenteljesebb csalás, ami sokkal rosszabb, mint akármelyik más csalás, mert egy más és közönséges csalás a csalót a becsületes emberek előtt megvetésre méltóvá teszi, s a világ törvénye elé állítja, míg a ti csalásaitok a vak emberek előtt tiszteletet és tekintélyt szereznek nektek, és voltak már esetek, amikor ti, mint magasabbrendű isteni lényeket mutattátok be magatokat az emberek előtt, és a néptől áldozato- 144 -


VII. kötet

145

kat, sőt imádást fogadtatok el, sőt országotokban még templomot is építettek nektek és képeteket tiszteletadásért és imádásért állították be! De én azt mondom nektek, hogy ez csak a pokol és a leggonoszabb szellemeinek műve, s így teljes összeköttetésben álltok vele, de nem azáltal, hogy csodacsalásaitokban segítségetekre volnának, hanem azért, mert ti a földön teszitek ugyanazt, amit ők a pokolban, mert az ördögöknél minden hazugság és csalás! 6. Ti ezeket a gonosz csalásokat papjaitoktól tanultátok meg, mert ti magatok is ahhoz a gyalázatos papi kaszthoz tartoztok, s mint az ő apostolaik, kimentek a világba, hogy a sok embert hálóitokba csaljátok. De ide hiába jöttetek, s itt a gonosz munkátoknak végét szakítjuk, arról jót állok! Ti mindjárt kezdetben azt adtátok elő, hogy a legtávolibb nyugatra vonultok, hogy ott a Föld végén a Nap, a Hold, és a csillagok lementét közvetlenül közelről figyeljétek és vizsgáljátok. A Föld alakja pedig nem ismeretlen előttetek, mert már akadtak köztetek emberek, akik a Földet alaposan megvizsgálták, kutatták, és nagyon jól tudták, hogy mit tartsanak a Napról, a Holdról, a bolygókról és állócsillagokról. De ezt sohasem közöltétek a néppel, hanem azt mindig nagy büntetésekkel fenyegettétek, hogyha a csillagzatról és Földről mást mer gondolni, beszélni és tartani, mint azt, amit hazudtatok róluk! 7. S az ilyen szégyenteljes hazugságokért a szegény népnek még mindig a legnagyobb áldozatot kellett hoznia, és meg kellett engednie, hogy minden elképzelhető borzalmas módon kínozzátok és gyötörjétek! 8. Nem jutott az még soha az eszetekbe, hogy az embertársaitokkal való ilyen eljárás a legnagyobb igazságtalanság? Ti a népnek kihirdettetek ugyan egy magasságos Istent, és egy rosszat is, aki azzal a magasságos és jó Istennel állandó közdelemben áll! De ti magatok sohasem hittetek egy ilyen Istenben, de a nép által, mint valóságos Isten-fiakat tiszteltetitek és imádtatjátok magatokat! Miféle lények vagytok ti itt előttem? Én azt mondom nektek: Ti sokkal gonoszabbak vagytok, mint a Föld leggonoszabb állati. Mert ezek élnek és úgy cselekszenek, ahogy benső rendjük tanítja, és igazgatja, de ti, mint ésszel és tiszta értelemmel, tökéletes szabadakarattal megáldott lények gonoszabbak vagytok embertársaitokkal szemben, mint egymás között a legvadabb ragadozó állatok. Hogyan tetszik ez nektek, és mit szóltok hozzá?” 97. Fejezet:

A főmágus mentegető védekezése a papi népcsalás miatt.

1. Mondja a főmágus: „Mi egyáltalában nem vitatjuk el, hogy a dolog nálunk sajnos így van, de nem mi vezettük be azt így, hanem úgy találtuk, amint vannak! Aki ezt eredetileg így találta föl, így vezette be, az legyen felelős az igaz Isten előtt, mindazért a bajért, ami nálunk van! Engem, mint papi gyermeket már így tanítottak és így neveltek, és nem tehetek róla, ha most az vagyok, ki vagyok! Nálunk az ilyen jámbor csalás kiváló erénynek számít, mert a közönséges embert mindenféle titkos művészettel csak szilárd és kétségtelen hitre kell hozni, ami pedig egyáltalában nem nehéz, ha a dolgot megfelelő módon alkalmazzuk, s az ember amellett teljesen boldog, és egy meghatározott rendben él, és nem fél a testi haláltól, mert a test halála utáni életben szilárdan és kétségtelenül hisz, és ha elvennék tőle ezt a hitet, akkor pillanatok alatt szerencsétlenebb lenne, mint a legelhagyatottabb állat, s amíg oda jutnánk, hogy minden emberből világbölcset csináljunk, addig már régen áldozatul esnénk a nép dühének! Egyelőre nem tehetünk egyebet, mint a dolgot tovább vezetni úgy, ahogy az már megkezdve van. Ha ennek másképpen kell lennie, akkor azt egy mindenható Istennek kell megváltoztatni, mert mi emberek gyengék vagyunk hozzá! 2. Én a tudásommal és művészetemmel már sokfelé jártam a világban, sőt a nagyvilág fél birodalmában is voltam, de sehol sem találtam olyan embereket, ahol a bizonyos tiszta világbölcsesség általános lett volna. Az rendesen csak a papság tulajdona, a nép nyugodtan és békében él, és ez a vak hit következménye, amiben a papok által részesül. És még mindig az a legjobb, a népet bizonyos rendben tartani, és a föld szorgalmas megmunkálására szorítani. - 145 -


VII. kötet

146

3. Hogy az ember él és hogy meg is kell halnia, azt jól tudja, s ha az ember egészséges és jól ellátva él, akkor szívesen is él, s akkor már természettől fogva ellensége a halálnak, és mindig nagy félelemmel gondol rá. Ez az állandó félelem idővel úgy elhatalmasodna, hogy minden munkára és minden szellemi fejlődésre alkalmatlanná válna, s legnagyobb ellensége lenne az életnek, amiképpen nálunk is létezik egy olyan nép, amely az életét megátkozza, s amely nem nemz gyermekeket, hogy szerencsétlen lényeget ne tegyen ebbe a világba, hanem csak későbbi bevándorlások által gyarapodik asszonyok nélkül, mert e között a nép között asszonyt nem lehet találni. Akkor azután megjelenik a magát mindenben megtagadó papság, s a néppel megismerteti a láthatatlan hatalmas Isteneket, s magát is az Isten küldöttének és szolgálójának mutatja be a népnek azáltal, hogy a nép szemei előtt csodát tesz, és fülei előtt bölcsen beszél. 4. A csodatettek szavainak tanúbizonyságai, és a nép hisz, mert ezeket a megerősítéseket saját szemeivel látta, és azután boldog lesz, mert hite megszüntette a haláltól való félelmét, és biztosította a testi halál után egy jobb és örökélet kétségtelen kilátását. 5. És lásd, ez az eredménye a papság munkájának, amit nem lehet eléggé tisztelni, aki önmagában sajnos mindig abban a szomorú meggyőződésben él, hogy az ember testének a halála éppen úgy, mint az állat és növény halála az utolsó, de hogy a nép hitét mindig fenntartsa, tehát a papok titkaiba még a legtávolabbról sem szabad, hogy beavattassanak. S a papokat, mint magasabbrendű lényeket kell tekinteni, akinek bölcsességét és hatalmát az ember jámbor lelke csak a halála után fogja megismerni, mert ha ezt testi életükben tehetnék, az halálukat okozná! S ezt hiszik is az emberek, és a papok bölcsességét és hatalmát szentnek tartják, amellett nyugodt, rendes és lehetőleg boldog életet élnek. Ez okból nálunk a papokon kívülálló csodatevőket szigorúan üldözik, s mint egy gonosz lénytől küldött csábítóját a boldog népnek, súlyos büntetésekkel illetik! Mert még mindig jobb, ha egy szenved a népért, mintha az egész nép szenvedne egy emberért. 6. De vannak néhányan köztünk papok között is, akiknek a halál utáni lélek életéről tényleges bizonyítékaik vannak, de ezek a bizonyítékok nem alkalmasak egy általános nép számára, csak kevesek számára, akik már a legbensőbb életmisztériumokba mélyen be vannak avatva. 7. Az általános nyers, de a hitben erős nép előtt csak szemmel látható bizonyítékok érnek valamit, lehetőleg nagy és misztikus pompával körítve; ezt a nép mindenkor bámuló szemekkel, a legnagyobb csodálkozással, legmélyebb hódolattal nézi, azután hisz, áldoz, és örömmel dolgozik! Ez pedig nem olyan rossz dolog, amint azt bájos ifjú barátom az imént oly éles szavakkal ábrázoltad, s most arra kérlek, hogy erről adj nekem bírálatot.” 98. Fejezet:

Rafael válasza és további leleplezései. A fő mágus okos válasza és fogyatékosságainak beismerése.

1. Mondja Rafael: „Durva földi és materiális értelemben véve legyen igazad, mert a nagy és gyakori lárma s a nagy zsivajjal járó felfordulásra még az erdők állatai is figyelmessé lesznek, és félelmükben elmenekülnek. Ugyanígy hatnak a ti nagy varázsló csodáitok a népre, annál is inkább, mert a nép a nyelveteket és prédikációtokat jól érti, mert ha a ti népeitek nem tudnának beszélni, s nem tudnák megérteni csaló beszédeiteket, akkor állítólagos Istent szolgáló fölényes szertartásos varázsló műveleteitek elől éppen úgy, mint az állatok, el kellene, hogy meneküljenek félelmükben a Föld barlangjaiba, hasadékaiba és lyukaiba. De én mégegyszer azt mondom, hogy vak eszméitekben legyen igazatok, de miért utaztok akkor országotokból ki a világba, és miért adjátok előttünk, fölébresztettebb emberek előtt semmitmondó csodáitokat és csaló művészeteteket, mit akartok ezzel nálunk elérni? Talán mi is hatalmas közvetítőknek tartsunk benneteket Isten és az emberek között, vagy higgyük azt, hogy ti valóban Istenek vagytok? Otthon a ti országotokban, amely elég nagy, amúgy is megtehetitek, amit akartok, és vak népeitekkel imádtathatjátok magatokat. De mi hajt benneteket ide hozzánk, s mit akartok itt a ti csaló művészeitekkel elérni? Az aranyért, ezüstért, igazgyöngyökért nem jöhettek ide hozzánk, mert az ilyen kin- 146 -


VII. kötet

147

csekben a legnagyobb fölöslegeitek vannak, vagy talán meg akartok bennünket is téríteni, s el akarjátok velünk hitetni, hogy ti Isten küldöttei vagytok? Igen, igen, lássátok, ez a ti titkos tervetek, mert az egész Föld kedvesebb volna előttetek, mint a ti Indiátok egyedül. De én azt mondom nektek, hogy ilyen titkos szándékkal semmire sem mentek nálunk, sőt nagyon rosszul járhattok! Azért hát most az egyszer büntetlenül utazzatok vissza hazátokba, és ne merészeljetek többé ilyen szándékkal jönni hozzánk, otthon pedig dolgaitokat túlzásba ne űzzétek, mert a mi egyedül igaz örök Istenünk és Atyánk elvesztheti veletek szemben türelmét és megfenyíthet benneteket igazságos haragjában! Megértettél engem, te bolond varázsló?” 2. Mondja a mágus: „Bájos bölcs ifjú! Mi elismerjük, hogy neked mindenben igazad van, s hogy mi indusok nagy sötétségben járunk, de azért mi mégis nagyon boldog nép vagyunk, mert mindenünk megvan, ami az embert ezen a Földön boldoggá teheti. A nép szilárd hite által élvezi a javakat, mert nincs halál előtte, s így nem is fél tőle. Csupán a test halála után a lélek boldogtalan állapotától fél, melyet neki kihirdettünk, amit a törvények be nem tartása által érdemel ki. De hogy a nép ezt hiszi, és a halál után féli ezt az állapotot, ezt az indiai nép vezeklő cselekedetei bizonyítják, amelyet mindenkori bűnéért végez. 3. A nép tehát boldog, csak hogy az előírt törvényeket követheti; és ha a mi jó tudomásunk és lelkiismeretünk szerint a nép úgy anyagilag, mint lelkileg véve boldog, s a mi csaló művészeteink járulnak ahhoz mindenben, tehát az egy igaz, nagy és bölcs mindenható Isten ezért nem haragudhat meg ránk, és nem éreztetheti azt velünk, mert ő nem kívánhatja, hogy az emberek boldogtalanul éljenek a Földön? Ha nem tetszene neki annak a módja, amellyel a mi okosságuk és ügyességünk által az egész népet boldoggá tesszük, mégpedig örök időkre tartósan, akkor bizonyára nem lesz az lehetetlen előtte, hogy akaratát abba az irányban nyilatkoztassa ki, hogy miképpen akarja az indiai népet vezetni és irányítani. 4. És hogy mi időnként más országokat utazunk be, annak a mi számunkra többszörös jó célja van. Azért bizonyára nem utazunk, hogy aranyat és más kincseket szerezzünk, mert otthon szántóföldjeinket aranyekével munkáljuk meg, a ti vasatok sokkal értékesebb volna, mint a mi sok aranyunk! Az a vágy sem hajt bennünket, hogy kifelé produkáljuk magunkat, mert otthon van a tisztelőink legnagyobb száma. Az isteni tanaink számára sem akarunk idegen országokban senkit sem megnyerni, mert mi sohasem utazunk, mint papok, hanem mint távoli keleti bölcsek és mágusok. De mivel önmagunkban, titokban magunk érezzük a legjobban, hogy miben szenvedünk fogyatkozást, tehát idegen országokban keressük azt, amiben mi papok a leginkább szenvedünk fogyatkozást. 5. Mi sejtjük ugyan, hogy egy bölcs és mindenható Isten kell, hogy létezzen, Aki akaratával mindent megteremtett, amit érzékeinkkel észrevehetünk! Sőt, a mi öreg bölcsünktől megtudtuk, hogy a távoli nyugaton, amely a Napot, a Holdat és a csillagokat veszi föl, létezik egy nép, amely az egyedül igaz Istennel állandó összeköttetésben áll, ennélfogva Őt jól ismeri, s felőle nekünk közelebbit tudna mondani! De mi a mi rejtett szándékunkkal már nagyon előre haladtunk nyugt felé, de azt a bizonyos népet, amely a Földön a legboldogabb, mindeddig még nem találtuk meg. És úgy találtuk, hogy a mi sejtelmünk ellenére egy igaz Istennek léteznie kell, és a mi csaló művészeteinkkel, amint azokat te, bájos ifjú nevezted, még mindig boldogabbak vagyunk, mint annak a sok országnak minden bölcse, amelyeken már eddig áthaladtunk. 6. Te bájos ifjú, én egészen nyíltan bevallom neked, hogy a között az ezer és még egyszer ezer bölcs között, akivel eddig találkozunk, még nem találtunk nálad bölcsebbet! 7. Mi azt gyanítjuk, hogy neked biztos tudomásod kell, hogy legyen az egyedül egy igaz Istenről, s így végtelenül örülnénk, ha veled erről még közelebb beszélhetnénk, mert eddig te voltál az egyetlen, aki a csodáinkat a maga valóságukban ismerted meg. Te pedig heves ifjú buzgalmadban alaposan rám olvastál, amihez teljes jogod is volt. De mi azzal a három jellel, amelylyel kísérletet tettünk szemeitek előtt, és amelyek miatt te csalóknak neveztél bennünket, mégis elértük titkos célunkat és a mi hamis csodáink is végeredményben jók voltak valamire! És ha itt, a sokáig és fáradozással sokáig keresettet megtalálnánk, akkor biztosítunk téged, hogy egy idegen országban sem fogunk hamis csodát tenni. De ha veled szemben is csalódtunk, akkor rejtett - 147 -


VII. kötet

148

szándékunkat más módon leszünk kénytelenek keresni, és úgy véljük, hogy senki sem mondhatja azt, hogy helytelenül cselekedtünk. Hamisak nem vagyunk, hanem okosak, s ez már a mi természetünkben rejlik, hogy mi azt, amit keresünk, többnyire meg is találjuk, ha az valahol egyáltalában még található! Bájos, bölcs ifjú! Ne haragudj ezért ránk és engedd meg azt nekünk, hogy holnap ismét felkereshessünk, és már nem, mint mágusok, hanem mint Istent keresők!” 99. Fejezet:

Rafael komoly intelme a feltétlen igazságra. Hogyan kell Istent keresni. Az indiai birmanok, azok ereje és bölcsessége. A mágusok az indiai szellemhatalomról. Szanszkrit. Hol van Isten. Mi az igazság? Kételkedés az Istenben. Példa a rejtett kincsekről. Egy meghallgatatlan kiáltás Istenhez: Miért nem engedi magát megtalálni?

1. Mondja Rafael: „Én nem haragszom rátok, mert ismerem mivoltotokat. De azt mondom nektek, és ezt jól jegyezzétek meg, hogy az Isten önmagában az örök igazság és a bölcsesség maga, s nem lehet Őt csaló művészetekkel megkeresni, sem megérteni. Mert az Isten szent, a csalás pedig bármilyen nemű legyen is, vagy bármely indító oknál fogva gyakoroljátok: szentségtelen és kárhozatos, és a szentséges Istenhez a legnagyobb mértékben méltatlan. 2. Aki Istent, mint a legnagyobb igazságot keresi és meg akarja találni, annak Őt a legnagyobb alázatossággal és igazságban kell keresnie, és így meg is fogja találni; de mindenféle hazugsággal, csalással Istent soha nem lehet megtalálni. 3. De nektek vannak rejtett bölcseitek országotokban, akiket ti birmanoknak neveztek: ezek még ismerik az egy igaz Istent, miért nem engeditek meg nekik, hogy Istenről adjanak nektek oktatásokat?” 4. Mondja az első mágus: „Mi jól tudjuk azt, hogy azoknak mélyebb tudásuk van, de ki mehet hozzájuk? Rendszerint olyan vidékeken laknak, hogy azokat csak a sasok tudják megközelíteni, de más halandó nem! Mi csak annyit tudunk róluk, hogy fennsíkokon tartózkodnak, de hogy hol, az már más kérdés; mi már egynéhányat megismertünk személyesen és beszéltünk is már velük, de minden okosság ellenére nem tudtunk semmit sem kivenni belőlük. 5. Mi arról ismertük meg őket, hogy pontosan elmondották, hogy gyermekéveink óta mi minden történt velünk, és előre megmondták azt is, hogy a jövőben mi fog velünk történni, ez pedig tíz évvel ezelőtt történt. És amit megjövendöltek az, mindeddig hajszálpontosan bekövetkezett. 6. És amikor egy igaz Isten létezéséről kezdtünk nekik beszélni, akkor kerülő választ adtak, és semmi határozottat nem mondtak. Mi erre kényszeríteni akartuk őket és tudtukra adtuk, hogy ők a mi hatalmunkban vannak. Erre azután azt felelték: de mi az egy igaz Isten hatalma alatt állunk, a fölött pedig nem áll ennek a világnak semmiféle hatalma! Erre hírtelen otthagytak bennünket, s valósággal eltűntek szemeink elől. Csak annyit nyertünk az egész beszédből, hogy erősebb lett a sejtelmünk az egy igaz Istenről, de egy világosabb fogalomról már szó sem lehetett. 7. S amiképpen ez a dolog velünk szemben áll, ugyanúgy áll a főpapunkkal is, mert ő éppen annyit tud, mint mi; de éppen ezért küldi ki évenként a legalaposabb papjait a világba, hogy megbízható értesülést szerezzenek az egy igaz Istenről, Akiről a mi öreg könyvünk azt mondja: Ja sean akrit (én el vagyok rejtve) de hova? Éppen ebben rejlik a fatális oka annak, hogy az elrejtettet folyton keressük, de sehol sem találjuk! A népünknek könnyű? Mert az szilárdan hiszi, hogy ő a mi magas és megmászhatatlan szent hegyünk tetején egy arany várban van elrejtve, és a népet mi csodatételeink által meg is tartjuk ebben a hitében. De hol van elrejtve az egy igaz Isten a mi számunkra? Ez más kérdés! 8. Mi már a Föld minden zugában és szakadékában, a levegőben és a csillagok alatt úgy kerestük, mint egy házban, amelynek berendezése azt mutatja, hogy egy igen jó és bölcsességgel - 148 -


VII. kötet

149

teli háznak gazdája van. De ha az ember utána kérdezősködik, s őt közelebbről szeretné megismerni, akkor már nincs sehol, és senki sem dicsekedhet azzal, hogy valaki látta volna és beszélt vele, és mégis lennie kell valahol, ahol gondoskodik az Ő házáról. Lásd kedves ifjú bölcs barátom, most értünk az igazi pontra! 9. Nem a legnemesebb dolog éppen egy embernek, vagy idővel egy egész népnek ínséges helyzetében vigasztalója lenni, s azt mindenkor komoly arccal tenni, és önmaga mégis mindenkor az utolsó leheletéig nélkülöz minden vigasztalást. Nem veheti tehát az Isten, ha valahol létezik azt tőlünk rossznéven, hogy mi régóta kipróbált népvigasztalók, végül magunk is vigasztalást keresünk, ami elképzelhetetlen idők óta a vak népnek megadatott. Hogy mi ezt a vigasztalást – a te mondásod szerint – eredménytelen eszközökkel kerestük, abban nem kételkedünk, de hol vannak a tulajdonképpeni igaz eszközök megjelölve? 10. De kijelentetted ugyan, hogy Istent, mint az örök igazságot csak igazsággal lehet megtalálni! Ezt bájos barátunk, könnyű és szép kimondani, de mi az igazság és hol találjuk ezt meg ebben a világban? Boldog és ritka ember az, akinek egy ilyen igazságról még csak sejtelme is lehet; de hol van az az ember, aki azt teljes mértékben magáénak nevezheti? Óh jelöld meg nekünk ezt az embert, és mi elmegyünk utána a világ végére, s mi felajánljuk neki a mi nagy országunknak minden kincsét, hogy közölje velünk szellemi kincseinek egy kicsiny részét! 11. Te pedig gondolhatsz rólunk, amit akarsz, de azt nyíltan, minden tartózkodás nélkül megmondom neked, még abban az esetben is, ha éppen te magad volnál az az Elrejtett, Akit mi már olyan régóta keresünk, hogy végeredményen az az ember, aki ezt minden rendelkezésére álló eszközzel és minden elképzelhető nehézségeken keresztül, ami csak e világon előfordulhat, az igazságot szüntelenül keresi, talán még sokkal többet ér, mint egy olyan szerencsés ember, aki az igazságot valamely kiszámíthatatlan véletlen folytán megtalálta és azt szegény embertársai előtt, akik az igazságot keresik, konok módon megtagadja és éhesen, szomjasan továbbengedi, míg talán néhány szóval évezredekre megnyugtathatta és megelégíthette volna. Sőt még többet is mondok neked: 12. Mi éppen ezért kételkedünk leginkább az egy igaz Isten létezésében, mert mi már olyan régóta keressük Őt, és éppen úgy keresteti magát általunk, mint évezredekkel ezelőtt! Mennyivel vagytok ti előnyben? Azért, mert ti talán az egy igaz Istent megtaláltátok? Ki tudja azt, hogy te serényebben kerested-e Őt, mint mi? Kedves barátunk, velünk, indusokkal ebben a kérdésben igen nehéz beszélni, mert mi nem vagyunk olyan emberek, akik máról- holnapra keletkeztek, hanem úgy, amint vagyunk, már elképzelhetetlen idők óta létezünk! Hogy még mindig a régi ponton állunk, és talán még évezredek múlva is ugyanott fogunk állni, azt nem tudhatjuk bizonyosan, de légyen bármiképpen is, ennek az okát nem lehet a mi vállainkra róni. Vagy mondjuk például te elrejtettél valahová egy nagy kincset, és azt mondod szolgálóidnak: hozzátok elő elrejtett kincsemet; ha megtaláljátok, legyen nagy érte a jutalmatok, de ha méghozzá bekötött szemekkel nem találjátok meg, akkor örök büntetésben lesz részetek! Óh, ez valóban olyan igazságosság volna, amihez hasonlót a mi tigriseink és hiénáink között kereshetnénk. 13. Ha egy bölcsességgel és jósággal teljes Isten léteznék, Aki tőlünk tehetetlen földi férgektől ezt kívánná, akkor jobb lett volna, ha soha nem is teremtett volna! Ha valaki egy ismeretlen helység felé vezető út iránt kérdezősködik, akkor legszentebb kötelességemnek tartom, hogy készséges útmutatója legyek, amit én még egy embertől soha nem tagadtam meg, ha abban a helyzetben voltam, hogy útmutatója legyek. De ha mi Istent és az Ő igazságát ennyi buzgalommal és minden rendelkezésünkre álló eszközzel keressük, és magunkban folyton ezt kiáltjuk: Isten, Teremtő és Úr! Hol vagy? Te elrejtett! – És Ő nem méltat bennünket egy szó válaszra sem, akkor három eset állhat fenn: vagy egyáltalában nem létezik és minden örökké csak egy bizonyos irányelv szerint történik, amely a természetben önmagától véletlenül képződött, s azután elrendeződött, vagy Isten olyan lény, aki csak a végtelen nagy dolgokkal törődik, vagy pedig Isten egy olyan süket és keményszívű lény, hogy az emberek éppen azt jelentik neki, mint nekünk a levél pondrói és a szúnyogok a levegőben! És barátom, ebben a három esetben egy Istent mi nagyon jól tudunk nélkülözni, mert akkor Ő az állatoknak nagyobb hasznára van, mint nekünk, szegény - 149 -


VII. kötet

150

ésszel és értelemmel ellátott embereknek. De azért mégis sajátságos az, hogy valahol mégis lennie kell! És mi még sem találhatjuk meg Őt! Mit szólsz te ezekhez az igaz szavaimhoz? Mert én most elmondottam az okát annak, hogy hogyan és miért kételkedünk mi az egy igaz Isten létezésében! Ha akarsz és tudsz, akkor újból beszélhetsz!” 100. Fejezet:

Rafael válasza az Istent kereső kérdésére. A gőg a fő akadálya a szellemi haladásnak. Az igazi Istenhez vezető út. Illyés példája, hogy az Úr hogyan jön az emberekhez.

1. Mondja Rafael: „Lássátok, csak most mondtátok a teljes igazságot, és most kerestétek Istent, mint az örök igazságot a teljes igazsággal, és én mondhatom nektek, hogy még sohasem jutottatok annyira a közelébe, mint éppen most! De van még egynémely dolog bennetek, ami az egy igaz Isten teljes megtalálására nem alkalmas, és mindaddig, amíg ezt a fekete foltot nem veszitek észre, és nem találjátok meg magatokban, s nem irtjátok ki magatokból, addig az elrejtettet még nem találjátok meg, ha még oly közel is van hozzátok. 2. Mondja a mágus: „És mi volna az a folt?” 3. Mondja Rafael: „Az a ti papi gőgötök! Mert jaj annak, aki a nép közül találkozna veletek, és véletlenül nem köszönne nektek, ezt ti mindjárt nagy vétségnek számítjátok fel, ha az illető szegény, annak azonnal egy nagy vezeklésnek kell magát alávetnie, amely gyakran borzalmat keltő testi sanyargatásból áll, a gazdagnál pedig nagy áldozatban, ami nálatok nem ritka esetben meseszerű! És látjátok, ez egy igen súlyos fekete folt, mindaddig, míg ez nálatok, szokásban marad, addig Istent nem találhatjátok meg, mert Istent csak azok az emberek találhatják meg, akik arra törekszenek, hogy hozzá lélekben hasonlóvá legyenek, vagy hozzá mindegyre jobban hasonlítsanak. 4. Istenhez hasonlóvá lenni pedig annyit jelent: legyetek teljes szeretettel felebarátaitokkal szemben, s szívetek legyen telve alázatossággal, szelídséggel, és könyörületességgel mindenkivel szemben, akkor Isten is meg fog könyörülni rajtatok, és megtaláljátok Őt a szeretet és az örök igazság szellemében. 5. Ha ti Istent egyedül csak az igazsággal keresitek, azzal közelebb juttok Hozzá ugyan, de tulajdonképpeni lényét nem szemlélhetitek, még kevésbé érthetitek meg. De ha Istent a tiszta szeretetben, alázatosságban, szelídségben, türelemben és könyörületességben keresitek, akkor Őt meg is fogjátok találni, s meg fogjátok ismerni, és aratni fogjátok lelketek örök életét. 6. Élt egyszer ebben az országban itt a nép között egy nagy próféta, aki telve volt Isten szellemével, az igazság és világosság voltak útjai és isteni erő rejlett szavaiban! Isten különös rendelkezései folytán egyszer idegen országba kellett menekülnie, mert saját országában az emberek életére törtek. Az idegen országban egy hegy barlangjában kellett laknia, amely elrejtette őt az emberek szemei előtt. Amikor hosszabb ideig ebben a barlangban lakott, amelyben gyökerekkel táplálta magát, arra kérte Istent, hogy csak egyetlen egyszer mutatná meg magát neki, s akkor örömmel meg fog halni a hegyi barlangban. Ekkor szózatot hallott, amely azt mondta neki: Állj tehát a barlang nyílásához, mert én el fogok vonulni előtted. Erre a próféta a barlang nyílásához állt és várta, hogy Isten elvonuljon előtte, és íme! Amint a próféta így várakozott, egyszerre csak hatalmas vihar vonult el a barlang előtt, mely sziklatömböket úgy lökött maga előtt, mint könnyű polyvát! S a próféta így vélekedett: Ez volt tehát az Isten? Tehát a hatalmas viharban van az Isten, és így ismerteti meg magát az emberekkel? De az előbbi szózat így felelt: Te tévedsz, a viharban nem volt Isten, várj az Isten ezután fog elvonulni előtted! És a próféta tovább várakozott, és íme, a nagy vihar után egy hatalmas tűzoszlop vonult előtte, és a próféta azt mondotta: Talán te Isten a tűzben nyilatkoztatod ki magad nekünk embereknek? És újból megszólalt egy világos hang: Nem! A tűzben nem vonult el Isten a barlangod előtt! De figyelj csak, most fog elvonulni Isten előtted! És a próféta remegések között, és félelemmel várt tovább. És amikor így - 150 -


VII. kötet

151

várakozott, egyszerre csak lágy szellő vonult el a barlang előtt és ennek a lágy szellőnek a suttogásában volt Isten. 7. És a szózat újból azt mondta: Aki Istent szemlélni akarja, az keresse őt szeretetben, alázatosságban, szelídségben, türelemben és igazságban; de aki Őt máshol és más eszközökkel és más utakon keresi, az nem találja meg Őt sehol. És lássátok, amit az a hang a prófétának abban a barlangban mondott, ugyanezt mondom én nektek, és ezzel megmutattam az igaz utat. Ha az egy igaz Istent ezen az úton fogjátok keresni, akkor meg is fogjátok találni, de a ti utatokon sehol. Ezt én mondom nektek! Jól megértettétek?” 101. Fejezet:

A mágus csodálkozása az ifjú korai bölcsessége fölött. Rafael válasza és utasítása az indiaiaknak. A mágus védekezése és megható búcsúbeszéde.

1. Mondja a mágus: „Igen, te bájos ifjú barátom, aki egészen megfoghatatlanul vagy ilyen fiatalon oly nagy bölcs, hiszen te alig számlálsz tizenhat évet, hogyan lehet az, hogy te ilyen fiatalon olyan nagy bölcsességre tettél szert, mert hogy a komoly férfikorban sem találkoztam életemben ilyen bölcs emberrel? Hol jártál te iskolába, és ki volt a mestered?” 2. Mondja Rafael: „Ezt nem tanítja mester világi iskolában, hanem ezt az Isten szelleme tanítja abban az emberben, aki Őt mindenek fölött szereti és felebarátját, mint önmagát. Ti is azt mondjátok, hogy népeteknek szeretetből hazudtok, és szeretetből csaljátok őket, s ezáltal nagy jótéteményben részesítitek, amely nélkül a ti véleményetek szerint kétségbe kellene esnie. De én azt mondom nektek, hogy igen nagy tévedésben vagytok, és vannak népetek között Istentől megvilágosodott emberek, akik szívük mélyén egy hajszállal sem adnak többet rátok, mint én. De félnek a ti büntető és vezeklő törvényeitektől és látszat szerint úgy tesznek, mintha nagyon is sokat adnának rátok, de lelkük mélyén jobban megvetnek benneteket, mint magát a halált, és ehhez megvan az okuk is! De ha idővel elhagyjátok ostobaságaitokat és üres borzalmaitokat, és helyükbe azt állítjátok, amit én mondtam nektek, akkor a nép jobban fog dicsőíteni és becsülni benneteket, mint most.” 3. Mondja a mágus: „Igen, igen, ebben teljesen igazad van, ha csak rajtunk múlna az egész, mert mi a Zienta Viesta (tiszta ábrázat) és a Sansquit tanítványai nem vagyunk olyan kegyetlenek, és igen sok szánalmat érzünk az emberek iránt; de Zéureusz tó tanítványai, akik az istenséget a tűzbe helyezték tulajdonképpen azok, akiknek tanításai, szokásai mindenféle kegyetlenséggel vannak telve a néppel szemben. Mi ugyan kiszorítottuk már őket, a nagy óceán partjaira, de tönkretenni mégsem tudtuk őket, és mivel ők a mi főpapunkat részint megtartották, és magukat nekünk alárendelték, tehát megtűrjük őket, de nem tartjuk őket törvényeseknek. Ami pedig a mi felső- indiai népünket illeti, azokat még lassan folyamatosan valamire rá lehetne bírni, de a parti lakosokat és a bujtogatók pártját nehezen, mert ezek balhitűek lettek. 4. De mi, akik most tőled a tiszta igazságot meghallottuk, mindent el fogunk követni, hogy az igazságot lassan- lassan a többi embernek is eljuttassuk. De természetesen a nekünk adott tanítások igazságát először saját magunkon kell kipróbálnunk, ha mindaz beigazolódik, akkor a mi buzgalmunkban nem lesz hiány; de ha várakozásunkkal ellentétbe a te tanításaid nem igazolódnak be rajtunk, akkor téged mi mindig a legnagyobb tiszteletben fogunk megtartani emlékezetünkben, és azt fogjuk gondolni, hogy mi annak megvalósulására még távolról sem vagyunk méltók, amit te nekünk megígértél. De az eddig nyugodt néphitet egyelőre nem fogjuk felrázni. 5. De ha majd csak valamennyire is maradandó nyomára akadunk az egy igaz Istennek, akkor azt kellő módon közölni fogjuk először a nép jobb és világosabb részével. És így ezt a dolgot örök időkre elintéztük és te, ifjú bölcs komoly fáradságodért fogadd hálás köszönetünket, és engedd meg, hogy ezt az órát, mint megszentelt emléket őrizzük meg hűségesen szívünkben, és szolgáljon vigasztalásunkul további fáradságos életutunkon! - 151 -


VII. kötet

152

6. Te pedig, akit az a kimondhatatlan szerencse ért, hogy oly kora ifjúságodban megismerhetted az egyedül egy igaz Istent, és a halhatatlanságot, amikor ott állsz a te szentséges örök Teremtőd előtt, gondolj a mi szellemi szegénységünkre is, légy a mi szószólónk, hogy küldje el nekünk, szegény indiaiaknak is a mi lelkünk életének igaz világosságát, és tudassa velünk is az Ő szent akaratát!” 102. Fejezet:

Az Úr kegyelmének és könyörületességének egy vonása. Ő visszatartja az indusokat, hogy Őt egészen megismerjék. Rafael különc-csodája. A három mágus nagy sejtelme. A gazdag adományozó. Rafael további csodája, a nagy gyémánt elhozatala Indiából.

1. A mágus búcsúzó beszédére úgy a jelenlévőknek, mint nekem könnyek gyűltek szemeinkbe és Én intettem Rafaelnek és Lázárnak, hogy ne engedjék őket elmenni, mert az a kívánságom, hogy ezen az estén megtalálják az Elrejtettet, és közelebbről ismerjék meg! 2. Ekkor Rafael és Lázár odalépett a három mágushoz, akik éppen távozni akartak és Rafael valóságos mennyei nyájassággal így szólt hozzájuk: „Hova akartok menni? Lássátok, már a Nap a láthatár szélén van, kíséretetek pedig a városban jól el van látva, maradjatok itt velünk ezen az éjszakán, mert itt is jó vendégfogadó van” Mondja a mágus: Óh te kedves ifjú, mennyei barátom! Nemcsak ezt az éjszakát, hanem igen sok nappalt és éjszakát szeretnénk a közeledben eltölteni! S szádból még több igazságot hallani, de mi túl méltatlannak tartjuk magunkat arra, hogy szentséges jelenlétedet továbbra is elviselhessük, és téged, s ezt a bizonyra szintén Istenbaráti társaságot terheljük. De ha ti úgy kívánjátok, akkor a legnagyobb örömmel teljesítjük kívánságotokat! Amit el fogunk fogyasztani, azt hűségesen meg is fogjuk fizetni, amint az becsületes emberekhez illik!” Mondja most Lázár: „Nálam könnyen megfizethetitek a számlát, ellátásotokról a legjobb gondoskodás fog történni.” 3. Ezzel a három mágus teljesen meg volt elégedve, csak a főmágus úgy vélte, hogy a két mágus közül az egyik lemehetne a városba, hogy a többieknek tudtára adja: ők hárman az éjszakát a hegyen fogják eltölteni. De Rafael így szólt: „Erre nincsen semmi szükség, mert ez már rég meg is történt!” Mondja a mágus: „De hogyan volt ez lehetséges? Mert biztos tudomásom szerint mi küldöncöt nem küldtünk le a városba, de ha ez meg is történt, azt mégsem tudhatta, melyik szállástanyára mentek!” Mondja Rafael: „Sose törődjetek ezzel, mert Isten igaz barátainak semmi sem lehetetlen ezen a Földön. Én már értesítettem társaitokat, s itt van a te aranypoharad is, amelynek széle gyémánttal, rubinnal és smaragddal van díszítve, s ebből ihatod velünk borodat, a talpán vannak bevésve a te neved jelei!” 4. Amikor a mágus ezt meglátta, így szólt: „Most már igazán célnál vagyunk, mert ilyesmire csak Isten képes! Itt már végtelen nagy dolgok várnak ránk!” Mondja Rafael: „Igazad is lehet! De engem ne tarts annak, akit már régóta keresel, ám itt megtalálhatjátok Őt. De most már ne beszéljünk többet erről.” Ebbe egyelőre belenyugodtak a mágusok, és sokat gondolkoztak a mondottak felett. 5. Amikor a Nap már a látóhatár alá ereszkedett, így szólt Lázár a mágusokhoz: „Ezek a jelenségek itt elidegenítenek benneteket ugyan, de én azt mondom nektek, hogy ez csak csekély kezdete mindazoknak, amiket ti egészen jó kedélyállapototok mellett itt tapasztalni fogtok. De addig gyakoroljátok magatokat a türelemben, a szelídségben és igaz alázatosságban, s akkor sok áldást fogtok innen vinni messze hazátokba, és amit itt fogyasztani fogtok, az már busásan meg van fizetve.” Mondja a mágus: „Házadnak ura! Ki fizette meg helyettünk?” Mondja Lázár: „Azt ne kérdezzétek! Azt már kifizette Az, Aki a Föld minden kincsének a tulajdonosa!” Mondja a mágus: „A mi hatalmas országunk kincse is?” Mondja Lázár: „Igen a ti hatalmas országotoké is!” Mondja a mágus: „Ismered a mi mérhetetlen földi kincseinket?” Mondja Lázár: „Én nem ismerem, de itt ez az ifjú egészen biztosan ismeri, és még más valaki ebben a társaságban még - 152 -


VII. kötet

153

sokkal jobban!” Mondja a mágus Rafaelnek: „Mikor voltál te nálunk, hogy olyan jól tudsz mindenről?” 6. Mondja Rafael: „Lásd, van neked otthon egy megbecsülhetetlen értékű gyémántod már, mint földi értékhez viszonyítva, s ezt a követ egy olyan tokban őrzöd, hogy rajtad kívül egész Indiában nem tudnak róla!” Erre az első mágus nagy szemeket meresztve így szól: „Ez igaz! S te bájos ifjú azt is le tudod írni, hogy az milyen?” Mondja Rafael: „Az lesz a leghelyesebb leírása, ha én értékes kövedet pillanatok alatt idehozom és éppen úgy, int az imént az aranypoharadat a kezedbe teszem. Jól vigyázz, hogy ennél a megbízatásnál mennyi ideig leszek távol.” Mondja a mágus: „Ifjú, ha te erre képes vagy, akkor nem vagy ember, hanem Isten! Mert a mi országunk innen hetvennapi járóföldre van, és te a követ egy pillanat alatt akarod kézbesíteni? Ha ezt te meg tudnád tenni, akkor az a legtisztább isteni csoda volna!” Mondja Rafael: „nos, mennyi ideig voltam távol?” Mondja a mágus: „Eddig még egy pillanatig sem!” Mondja Rafael, mégis itt van a te értékes köved! Vizsgáld meg azt pontosan, hogy ugyanaz-e, amiről az imént beszéltünk?” 7. Erre Rafael átnyújtotta a mágusnak a követ, aki csaknem ájulásba esett, amikor a jól ismert követ megpillantotta. Hosszú ideig nem tudta összeszedni magát, csak csodálkozott, majd újból csodálkozott, s egyszer a követ, majd Rafaelt nézte és nem tudta magát semmiképpen sem összeszedni. 103. Fejezet:

A mágus csodálkozása Rafael hatalma fölött. Annak szerénysége és alázatossága, s az igazira utal. Az élettökéletesség magyarázta. Szép példázatok a bölcsesség világosságáról és az igaz cselekvő életről, és annak következményéről. Példa: Rafael maga.

1. Meglehetősen hosszú idő telt el a nagy csodálkozásokkal, s azután így szólalt meg a mágus: „Csoda-hatalmú ifjú! Ha te nem vagy Isten, akkor már mást nem képzelhetek el magamnak. Mert ezt a te két cselekedetedet nem tudja egy teremtett, s egy asszony által szült ember létrehozni, ehhez Isten mindenható ereje szükséges! Itt van a kezemben a poharam és azén óriási értékű nagy gyémántom, amelyhez hasonló kevés van. Ezeknek a levegőn keresztül kellett idejönnie, s a hosszú utat a villámnál gyorsabban kellett megtenniük és akkor, megérkezésükkor legalább valami zúgást kellett volna hallani, de semmi sem volt. A legnagyobb csendben és a legnagyobb gyorsasággal itt is volt már a kő! Hogyan képzelhető, hogy ezt egy ember képes legyen megtenni? Szóval mi benned találtuk meg végre azt, aki előttünk eddig el volt rejtve. De a te mindenható erődön kívül nem is visz el innen bennünket semmi sem!” 2. Mondja Rafael: „óh – barátaim és testvéreim! Ne tartsatok ti engem többnek, mint Isten kegyelme által egy tökéletesebb embernek, mint ti vagytok még most! Mi vagyok én Istennel szemben? A semminek tehetetlen romja! Amit én teszek, azt az Isten szelleme által teszem, amely bensőmet azáltal tölti be, hogy az telve van Isten iránti szeretettel, s ezért telve van az Isten akaratával. Amit tehát ez az isteni akarat akar bennem, az történik meg, mert az isteni szó és az isteni akarat a tulajdonképpeni igaz lényeg, az a léte és fennállása minden dolognak és lénynek, és az mindenfelé maga a bevégzett cselekedet. 3. Bennem az isteni szellemnek csak egy piciny szikrája van, de ez állandóan összeköttetésben van Isten örök végtelen szellemével, és amit Isten örök, és végtelen szelleme akar, ugyanazt akarja a vele szoros összeköttetésben álló piciny szikra bennem, amelynek én mindenkor tudatára jövök, s így semmi mást nem akarhatok, csak amit Isten akar, s így ugyanabban a pillanatban meg is történik ez, amit Isten szelleme bennem akar. 4. Bennetek is ugyanez a szikra van elrejtve, de még úgy, mint a vetőmagban az élő csíra, de amíg a vetőmag nem kerül a földbe, holt marad. Ám amikor a földben minden külső és materiális dolog lehull róla, és csak annak lelki szubsztanciális része egyesül az élő csíra szellemmel, - 153 -


VII. kötet

154

akkor kezd a szellem tevékenykedni, és csodákat tesz, amint azt már számtalan esetben tapasztalhattátok. 5. Ugyanúgy van a materiális ember lelkének szabadakaratával. Minden materiális törekvés önmagában hasonló módon meg kell, hogy öljön, és megsemmisítsen, s a világi dolgokon már nem csügghet szeretettel, egyedüli törekvése az legyen, hogy Istent egyre jobban megismerje, Őt szeresse, és Isten kinyilatkoztatott akaratát mindenben teljesítse, kerüljön az a léleknek vagy testének még oly nagy áldozatába is. 6. Ezáltal azután az emberben lévő isteni szellem tevékenykedni kezd, majd betölti az egész embert, azt Istenhez hasonlóvá teszi, s megad neki minden erőt és hatalmat, s az elpusztíthatatlan örök életet. 7. Azért mondottam az imént, hogy az ember Istent, mint az örök szeretetet, bölcsességet és igazságot csak az Iránta való szeretettel és az abból áradó igazsággal kereshet, de semmiféle más úton nem. 8. Akassz te egy vetőmagot a levegőbe és engedd, hogy a Nap ragyogó fénye süsse, és az el fog száradni, nem fog csírát hajtani, és nem fog gyümölcsöt hozni! És lásd, ugyanígy van ez azzal az emberrel, aki Isten a külső világbölcsesség világosságánál keresi, elszárad és elnyomorodik mellette, és hiábavaló fáradsága és munkája eredménytelen volt. 9. De hogyha az egészséges vetőmagot bevetik a földbe, akkor ez a kép és példázat megfelelőképen annyit mond: az ember kezdje meg érzéki, világi vágyait megtagadni, teljen meg alázatossággal, szelídséggel, türelemmel, szeretettel és könyörületességgel embertársai iránt, s ez által telve lesz szeretettel Isten iránt is. Ha ezt az ember elérte, akkor már csíraképes vetőmaggá lett, s mint ilyen belejuthat az igaz élet földjébe, s a benne lévő isteni szellem teljesen áthatja őt, az fejlődik és növekedik, és megérik az örök életre, Isten szemléletére. 10. Aki ezt önmagában meg tudja valósítani, az az egyébként elrejtett Istent megtalálta magában, és soha nem is fogja elveszíteni! Ugyanígy tettem én is, s így azzá lettem, ami vagyok, és ezek itt, akiket magatok előtt láttok, legnagyobbrészt szintén azok, sőt többek, mint én! Ha így fogtok cselekedni, ugyanezt fogjátok elérni és akkor még nagyon sok világit száműzni kell magatoktól! Jól megértettetek engem?” 104. Fejezet:

A mágus kérdése, hogy nekik, mint Istent keresőknek, eddig miért nem volt részük kinyilatkoztatásban? Rafael magyarázata, hogy miért voltak ennek ők maguk okai, utalva gőgjükre. Az angyal tanúságtétele az angyal lényegéről, s rámutat fogyatékosságaik alázatos beismerésére.

1. Mondja a főmágus: „Igen, valami már derengeni kezdett az agyamban, de még mindig az a kérdés merül fel bennem, hogy ezt a legfennköltebb és isteni igazságot az egy igaz és bizonyára mindentudó Isten jóváhagyása mellett kinyilatkoztatásképpen miért nem kaptuk eddig? Elképzelhetetlen idők óta sínylődünk a mi éjszakánkban és sötétségünkben, pedig azt, amit most megtaláltunk, minden időben kerestük! Hiszen mi is emberek vagyunk és Istent a dalai láma neve alatt mindenkor imádtuk és tiszteltük, és a Zarousztó tanításait nem fogadtuk el, és mint papok, mégsem részesültünk sohasem kinyilatkoztatásban, és éppen ez az oka annak, hogy mi papok elvesztettük minden hitünket, habár a népet folyton megtartottuk hitében. Mi volt ennek a tulajdonképpeni oka? Talán mindegyikünkön egy bizonyos titkos átok volt? Vagy talán akartunkon kívül magunk voltunk ennek okai, vagy a mi éghajlatuk?” 2. Mondja Rafael: „Sem egy régi átok, s még kevésbé az éghajlatotok, de éppen ti magatok! Nem egyszer, hanem gyakran, sőt sokszor támadtak köztetek emberek, hogy megmutassák nektek, hogy gonosz utakon jártok. De mit tettetek ezekkel az emberekkel? Mint eretnekeket – buta tanaitok ellen – kárhoztattátok, és hogyha kezetekbe kerülhettek volna, akkor nem lett volna olyan mártírhalál, amely elég lett volna arra, hogy elrettentő példaképpen kiirtsátok a világból. S - 154 -


VII. kötet

155

ennek a ti határtalan gőgötök volt az oka és kielégíthetetlen uralomvágyatok. Az Isten, a végtelenség Ura kellett volna, hogy kinyilatkoztassa magát előttetek, hogy azután a kinyilatkoztatást tetszésetek szerint cseppenként adhattátok volna be a népnek, kb. egy órában alig annyit, amit ti egy egész évezred számára kaptatok volna egy pillanat alatt. De ebben az Isten, az Úr sohasem egyezett veletek, s a mennyek világossága helyett a pokol sötétségét kaptátok, s amelyben legnagyobb részt még most is vagytok, s ennek nem volt senki az oka, mint ti egyedül! 3. Mert az Isten az Ő lényiségében maga a legnagyobb és a legtisztább szeretet, Ő a legnagyobb mértékben leereszkedő, alázatos, hosszútűrő, telve van szelídséggel, türelemmel és könyörületességgel. Ő megveti mindenki világi pompáját, az ember gőgje valóságos borzalom előtte, s az uralomvágy pedig a pokol általános tulajdona, amelyről a ti népeteknek annyit prédikáltok. Mert a pokolban is minden gonosz szellem uralkodó akar lenni, mert hazugság, csalás, gőg és uralomvágy nélkül az ördögnek a pokolban nincsen sem léte, sem élete, s kérdezzétek meg önmagatokat, hogy valaha másképp volt-e ez nálatok? És ha így volt, hogyan tudott volna nálatok egy isteni kinyilatkoztatás tért hódítani? 4. Ti persze a ti jólétetekben és világi vakságotokban azt vélitek, hogy egy Isten, mint legfennköltebb lény, csak az elbizakodott, s hatalmas föld uralkodóinak nyilatkoztathatja ki magát. Mert a nép embere értéke szerint előttetek alatta áll az állatnak! Pedig mennyire tévedtek! Mert Isten maga az alázatosság, s szelídség, a türelem és a könyörületesség, és mindazoknak a segítségére van, akik olyanok, amilyen Ő öröktől fogva, és az Ő örök szent jeligéje így szól: Engedjétek a kicsinyeket Hozzám jönni, mert övék a mennyeknek országa, amely a bölcsesség, az igazság, a szeretet és az örök élet országa! És lássátok, népeitek közül a kicsinyek ezt még az égő máglyákról is hirdették nektek, és ti ezért kövekkel ütöttétek be a szájukat, és amikor még a börtönben voltak, a ti kezeitek között, ahelyett hogy meghallgattátok volna őket, nyelvüket izzó vassal kitéptétek a szájukból! Mondjátok, mit tehetett volna Isten értetek, ha a ti határtalan uralomvágyatok így járt el azokkal, akiket Isten értetek vakokért támasztott? 5. Hány ezren voltak azok, akiket ti a legborzalmasabb módon kínoztatok, s akiket Isten a ti számotokra támasztott? És még kérdezni meritek, hogy ki és mi az oka annak, hogy csak most és itt találtátok meg részint az elrejtettet? 6. Olvassátok el népetek történelmét, és beigazolva fogjátok találni azt, amit én nektek mondottam. De akkor mondjátok azt: Óh nagy Isten! Bocsáss meg nekünk határtalan vakságunkért, hogy ilyen pokoli módon vétkeztünk ellened! Egyedül mi vagyunk okai hosszas vakságunknak! Add meg nekünk a te világosságodat, hogy Téged a legszentebbet megtalálhassuk! És akkor az Úr meg fogja bűneiteket bocsátani és ítélet helyett kegyelmet fog adni. Most már megértettetek engem?! 105. Fejezet:

A mágus kérdése, hogy miért nem adott Isten kinyilatkoztatást egy főpap által, hogy az inkább hitre találjon, mint az alsó néposztály által adott.

1. Mondja a mágus: „Most már jobban értjük ezt a dolgot, mert mi eddig a mi régi megszokott emberi fogalmaink szerint gondolkoztunk, amelyek szerint mi a dolgot úgy képzeltük el, hogy az Isten, mint a legmagasságosabb, talán a csillagok fölött lakozó lény, s ezen a Földön csak azoknak az embereknek nyilatkoztatja ki magát, akik a Földön a lehető legmagasabb állást betöltve hozzá rangban hasonlóak volnának. Tehát ha egy egészen alacsonyrendű ember előadta, hogy ő Istentől közvetlenül kinyilatkoztatásban részesült, azt a legsúlyosabb büntetést érdemlő gyalázatnak tekintettük, Isten fenségességének végtelen szentsége ellen, s a papok, mint ilyent nyilvánították ki, és a közönséges prófétának gyalázatáért rendesen halálával kellett megfizetnie. Ez sajnos, nagyon is igaz! 2. De hiszen Isten tudhatta, hogy az a dolog köztünk papok között így áll, nem nyilatkoztathatta volna ki magát egy főpap előtt oly módon, hogy a főpap az ilyen kinyilatkoztatást min- 155 -


VII. kötet

156

den kétséget kizáróan Istentől eredőnek ismerje fel, és az ilyen kinyilatkoztatásban az Isten az akaratát világosan kifejezte volna ebben az irányban, hogy egy papnak vagy laikus embernek mit kell tennie? Ha ez így történt volna meg, akkor egy kicsiny próféta a neki adott isteni kinyilatkoztatás miatt sohasem ítéltetett volna halálra, mert hiszen akkor minden pap felülről tudhatta volna meg, hogy egy egész közönséges ember, vagy még egy rabszolga, sőt még egy asszony is kaphat Istentől kinyilatkoztatást. S akkor az ilyen emberek a papok részéről nem részesültek volna üldöztetésben, hanem ellenkezőleg, mindenki tisztelte volna őket, s mint mindenkihez tartozó mindenki hívő lett volna! De én nem emlékszem arra, hogy nálunk valaha egy főpap ilyen kinyilatkoztatásban vagy isteni utasításokban részesült volna! 3. De mivel ez soha nem történt meg, tehát kénytelenek voltunk megmaradni azok mellett a szokások mellett, amelyek voltak, és amelyek már régi időktől fogva így voltak bevezetve. S ha én mindezeket nyugodt értelmem világosságánál mérlegelem, akkor úgy tűnik, hogy nem egyedül mi papok vagyunk okai a mi hosszas életsötétségünknek, hanem a magasabbrendű kinyilatkoztatás csaknem, örökös megtagadása, amelyeknek Istentől eredve teljesen félreismerhetetlen módon kellett volna egy főpap vagy király, vagy egyszerre mind a két személyhez jönnie, ami még hatalmasabb lett volna! Ez természetesen csak az én nézetem, de távol vagyok tőle, hogy ezt, mint feltétlenül érvénnyel bíró tényt állítsam fel. De az én emberi értelmemmel szemlélve ez a dolog mégis úgy tűnik fel előttem, hogy az ilyen magasrangú emberek által adott isteni kinyilatkoztatás feltétlenül nagyobb hatással lett volna a nép előtt, akik előtt ezek az emberek mindenkor a legnagyobb tekintélynek örvendnek, minthogy olyan embereknek adassék, akik még a nép között is a legalsóbb fokon állnak, akiknek még módjuk sincs arra, hogy azt a kinyilatkoztatást ha az még oly igaz és helyes is, más emberek között terjesszék, még kevésbé a papok és királyok között. 4. Ha a kinyilatkoztatás az útját fent kezdené meg, s onnan terjedne a nép közé, ezzel igen sokat, sőt mindent megnyerhetne! Mit szólsz te, isteni bölcs és hatalmas ifjú barátom ehhez?” 106. Fejezet:

Rafael válasza, amelyben történelmileg ráutal az indiai nép isteni vezetésére, annak vezetőinek viszonyai szerint. A birmanok keletkezése (elmenekült próféták). A mágus és Rafael tanácskozása, hogy mi volna a legjobb, amit tehetnének?

1. Mondja Rafael: „Hogy te itt most nem éppen értelmetlen nézetedet nyilvánítottad, ez azért van, mert mindenféle hiábavaló tudományt és művészetet tanultatok, de a ti történelmi könyveiteken ökölnyi vastagon áll a por, és mivel ti ezt a port szentnek tartottátok, tehát a történelmeteket nem olvastátok, s így nem tudhattátok, hogy előttetek mi minden történt. De én mondom azt neked: hogy az igaz Isten már keletkezésetek idején ezer éven keresztül állandóan kinyilatkoztatta magát véneiteknek és pátriárkáitoknak. 2. Egy ideig ez egészen jól is ment, de amikor a vének, a pátriárkák már nagyon gazdagok és tekintélyesek lettek, akkor Isten parancsolatai mellett a saját törvényeiket is, mint szintén isteni kinyilatkoztatásokat kezdték a népnek beadni, a nép pedig hitt és azok szerint igazodott. 3. Ámde a világi törvények az isteni törvényeket mihamar kezdték elnyomni, mégpedig annyira, hogy a zsarnokokká és kapzsikká lett gazdagoknak, papoknak és pátriárkáknak az igaz istenhez való visszatérésre irányuló figyelmeztetések semmi eredménnyel sem jártak, s csak akkor kezdett Isten a nép között látókat és prófétákat támasztani, hogy azok intsék meg a nagyokat és hatalmasokat, akik világi gyönyöreik miatt teljesen eltávolodtak az Istentől és a szegény népet elviselhetetlen módon terhelték meg világi törvényeikkel. 4. De a nagyok és hatalmasok megragadták a prófétákat, s eleinte csak megvesszőzték, és még keményebb büntetésekkel fenyegették, hogyha még egyszer, mint az igaz Istentől támasztott és hivatott látók és próféták előttük vagy más ember előtt fellépni és prédikálni merészelnek. - 156 -


VII. kötet

157

5. A látók és próféták csodákat tettek és megjövendölték, hogy a nagyokkal és hatalmasokkal mi fog történni, hogyha megátalkodnak istentelenségükben! De ez sem használt semmit, a prófétákat elfogták, megkínozták és megölték, de többen elmenekültek, és Isten szelleme olyan helyre vezette őket, ahol senki sem találhatja meg. 6. Ezekből keletkeztek a tulajdonképpeni birmanok, habár megközelíthetetlen völgyeikben már előbb is laktak egyszerű természeti emberek. 7. És lásd, ez már előttetek régóta így ment végbe, és mivel ti Istent így elhagytátok, tehát Isten is elhagyott benneteket, és ez az oka a ti tartós sötétségeteknek, amelyet a törvény éjszakája idéz elő a ti lelketek halálának. 8. Ti a magatok részéről megtaláltátok ugyan az élet világosságát, de országotokban és birodalmatokban még sokáig nem lesz világosság! Mert ha ti, mint papok, csak a magatok számára fogjátok használni, akkor ez a világosság vajmi keveset használ majd nektek, de ha ezt a világosságot a népre is ki akarjátok terjeszteni, akkor majd megbotránkoztok a népen és annak uralkodóin, ők nem fognak benneteket hallgatni, és ha kötitek magatokat ahhoz, akkor éppen úgy fognak üldözni benneteket, mint ahogy ti üldöztétek a látókat és a prófétákat.” 9. Mondja a mágus: „Mi belátjuk szavaid teljes igazságát, de mi hárman a magunk és kíséretünk részéről, nem vagyunk okai a mi isteni tanaink elpusztításának, mert mi a bajt már régóta látjuk, és éppen ezért mentünk ki a világba, hogy keressük és megtaláljuk azt az igazságot, amelyet itt csodálatos módon meg is találtunk. 10. Tehát ha a dolog a mi országunkban és birodalmunkban annyira rosszul áll, amiben egy pillanatig sem kételkedünk, most az a kérdés, hogy mit tehetünk mi otthon? Azt, amit itt megtaláltunk tartsuk meg magunknak? Vagy társainkkal és hitsorosainkkal kellő időben és helyen közölhetünk abból valamit? Mert ha mi most ismerjük az igazságot, és szigorúan a szerint akarunk élni és cselekedni, de otthon mégis gonosz esztelenségeinket leszünk kénytelenek tovább gyakorolni, akkor mi még sokkal gonoszabb népcsalók leszünk, mint akkor voltunk, amikor még az igazságot nem ismertük. Mert akkor azt hittük, hogy jót teszünk a néppel, ha azt amenynyire csak lehet, megcsaljuk és hazudunk nekik! De most a dolog egészen megváltozott, mi most bírjuk az igaz és teljes életvilágosságot, és otthon mégis a régi hazugok és csalók legyünk, csak mi egyedül titokban járjunk a világos életutakon? Nem, nem barátom, ez így egyáltalában nem megy! Akkor inkább magunkkal hozott kincseinkkel, asszonyainkkal, gyermekeinkkel és szolgáinkkal a világ nyugati oldalának végére költözünk, hogy ott zavartalanul éljünk a megismert igazság szerint! Mit szólsz te ehhez hatalmas és bölcs barátom? Adj nekünk egy jó tanácsot, te hatalmas isteni és bölcs ifjú!” 11. Mondja Rafael: „Igen, barátaim, akik most már ti is kedvesek lettetek nekem. A tanács most már nekünk is nehezünkre esik! A ti országotokban és birodalmatokban sokan vannak még, akik szeretnék megtalálni azt, amit ti most kis részben megtaláltatok, de ha tőletek megtudnak mindent, akkor ők sem bírják ki tovább a ti országotokban és birodalmatokban, mert a tökéletes pokol van nálatok, és a pokolban nehéz az emberben a mennyországot elérni, mert az igazság szerint megtérni akaró ember minden lépésnél ezer titkon leselkedő akadályba ütközik, amelyek ellenséges módon állják útját, s minden oldalról üldözik. 12. Ti visszamehettek Indiába, és a legnagyobb óvatossággal közölhetitek az igazságot azokkal a társaitokkal, akiknek valamely jobb oldalát ismeritek, s megkísérelhetitek, hogy el tudják-e viselni az igazságot, és aki azt befogadja, az ne maradjon többé a pokol törvénye éjszakájának országában, mert az mihamar újból elnyeli! De hogy a saját élet-tökéletességetek miatt nem akartok többé visszatérni hazátokba, akkor holnap, vagy holnapután egész sereg kivezető utat fogtok találni, ahová elmehettek, és ahova letelepedhettek. Ez az én tanácsom, s ti azt tehettek, amit jónak láttok!” 13. Mondja a mágus: „Akkor a választásunk nem lesz nehéz! Ha társainknak is éppen olyan fontos az élet világossága, mint nekünk, és ha nekik is ugyanaz a sejtelmük, hogy ezt a világosságot a távoli nyugaton lehet megtalálni, akkor majd útra kelnek, hogy ők is megkeressék, - 157 -


VII. kötet

158

de ha vágyuk nem olyan komoly, ezután a világosság után, akkor maradjanak éjszakájukban és halálukban! De üdvük érdekében mégis tehetünk valamit: mi nagy szolgaszemélyzetet hoztunk magunkkal, ezek közül néhányat hazaküldhetünk, s titkos leveleket adunk nekik olyan írással megírva, amelyet a papokon kívül senki sem ért meg. Ha hitsorosaink megtérnek, akkor kövessenek bennünket a célhoz, de ha nem térnek meg, akkor maradjanak meg éjszakájukban. Helyesen ítéltem vagy nem?” 14. Mondja Rafael: „Ezúttal helyesen ítéltél. De nektek otthon még igen sok kincsetek van, mi történjék azokkal?” Mondja a mágus: „Isteni barátom! Kincseink legnagyobb részét magunkkal hoztuk, a legnagyobb kincset pedig itt találtuk meg, ami kedvesebb nekünk, mint az egész világ minden országa, birodalma és kincse! De ami még otthon van, azt az Indiába visszatérő szolgáink a mi utasításaink szerint osszák el egymás között, hogy vita és veszekedés ne támadjon közöttük, s azután ők is utánunk jöhetnek. Itt majd megtudják, hogy innen hova mentünk! S úgy vélem, hogy ez így egészen helyes lesz?!” 15. Mondja Rafael: „Mindenesetre ez így jól van, cselekedjetek így, és akkor áldásban lesz részetek! Most pedig gondolkozzatok a hallottak felett, és szíveteket készítsétek elő még sokkal nagyobbra, én és barátom pedig most megyünk, hogy egy jó vacsoráról gondoskodjunk.” Ekkor Rafael és Lázár bementek a házba és mindent elrendeztek, miután már meglehetősen sötétre vált az idő. 107. Fejezet:

Agricola csodálkozása az indiai sötét állapotokon, s az Úr magyarázata és ígérete felőle. Jézus bizonysága az Ő bölcsőjénél három napkeleti bölcs látogatásáról. A gazdag esti lakoma, Lázár, mint okos házigazda.

1. Ekkor Agricola így szólt Hozzám: „Uram és Mesterem. Én Indiát eddig úgy képzeltem el, hogy az a csodák s a régi egyiptomi iskola szerint való legnagyobb műveltség országa és birodalma, amely csak hemzseg a tudományoktól és a felvilágosodottságtól. És éppen homlokegyenest az ellenkezője annak, amit én a nagy Indiáról gondoltam! Óh Uram! Mikor fog ez a nép az élet világosságához jutni?” 2. Mondom Én. „Arról a népről is gondoskodás történik! De még távolról sem ért meg arra. A nép nagyon engedelmes és türelmes, és jámbor a maga nemében, és a hite szilárd. Ha ezt elvennék tőle, azzal meg volna ölve, s ez nagy baj volna a nép lelke számára. Ennélfogva tanácsosabb Indiát idő előtt nem nagyon felvilágosítani, időről időre, csupán cseppenként részesüljenek abban, amiben eddig is részesültek, azért vannak közöttük állandóan olyan bölcsek és látók, amilyenek a tulajdonképpeni zsidók között ma már nemigen akad, és ezek a bölcsek és látók egészen jól derengő világosságot terjesztenek egynémely emberek között, amiképpen ez a három bölcs sem találta volna meg enélkül a derengő világosság nélkül az idevezető utat. 3. Amikor Én Betlehemben egy istállóban erre a világra születtem, akkor szintén ugyanabból a keleti országból három bölcs jött, ők hozták nekem az első üdvözletet, aranyat, tömjént és mirhát, és ismét visszatértek hazájukba. Nemrég ugyanazok a bölcsek újból eljöttek és ez a vendégfogadós, Lázár szomszédja látta is, és meg is vendégelte őket, tehát vannak még bölcsek, de csak kevés. 4. Azonkívül az indiai papok az ilyen rejtett bölcsekkel és látókkal szemben már nem olyan szigorúak, mint amilyenek száz, sőt három, négy és ötszáz évvel ezelőtt voltak: néhány nagy ragály, amelyeket a látók jövendöltek meg, s amelyek által a nagyok és hatalmasok kétharmad része elpusztult, néhány nagy földrengés, vihar és árvíz a papokat a királyokkal együtt kissé szelídebbé és türelmesebbé tették, habár általánosságban az engedetlenség és vezeklő borzalmak alapelveit még gyakorolják, s így ennek az érzéki népnek még távolról sem jött meg az ideje arra, hogy egy magasabbrendű világosságra megérjen. - 158 -


VII. kötet

159

5. Rafael a három mágust teljesen az Én akaratom szerint kezelte, s a szerint hamar meg is nyerte, s ez így volt jó. De a holnapi nap előtt ne áruljatok el előttük. De most már jön Rafael Lázárral s azonnal a vacsorához fognak hívni bennünket. De vacsora után ismét visszajövünk ide, hogy szemléljük a teremtést.” 6. Amikor Én ezt kimondottam, Lázár már mellettünk is volt, és vacsorára hívott bennünket. Rafael pedig a három mágust vitte magával, és amikor a házban megszokott rendben elhelyezkedtünk az asztal körül, a mágusok csodálkozásukat fejezték ki a nagy étkezőterem pompás berendezése fölött, de még inkább az ő számukra megterített asztal fölött, amely valósággal roskadozott a valódi indiai gazdag pompa alatt, s amelyen a legdrágább indiai esti eledelek voltak feltálalva. 7. A főmágus felemelkedett helyéről és így szólt Lázárhoz: „De nemes barátom! Miért ez a pazarlás hármunk számára? Ezzel az arannyal ezer szegényt el lehetne látni sok éven keresztül. Nincsenek szegényeitek ebben az országban, vagy ebben a városban? 8. Mondja Lázár: „óh igen, van nekünk elég szegényünk, és magam is sokat látok el közülük! Nézd azt a hosszú asztalt a terem széles falánál. Ott látsz mindjárt 70 és egynéhányat, s azon kívül még sok van. Birtokaimon ezrek találnak ellátást és foglalkozást, és ha új szegények jönnek hozzám minden házam ajtaja nyitva áll előttük. Ne aggódj tehát ezért a kis tiszteletért, amelyen benneteket, mint idegeneket részesítek azzal, hogy otthonotok szokása szerint látlak el benneteket. Egyetek és igyatok szívetek szerint!” 9. A három ezt meg is teszi, és nem tud eléggé csodálkozni az ételek és bor kitűnő íze fölött, és szüntelenül arról biztosították a házigazdát, hogy ők még soha ilyen kitűnő dolgokat nem ettek. 108. Fejezet:

Lázár vendégszeretete az indiai mágusokkal szemben, és rámutat, hogy a hála egyedül csak az Istent illeti. A mágusok vágyakozása az egy igaz Isten után.

1. Mi ezután derűs kedvvel ettünk és ittunk, de evés közben kevés szó esett. A rómaiak egymás között latin nyelven beszéltek meg egy s más dolgokat, egyébként minden asztalnál csendben ment végbe minden. 2. Amikor a vacsorával elkészültünk, a mágus újból fölemelkedett helyéről és így szólt Lázárhoz: „Barátom! Mi hárman valóban kitűnő ellátásban részesültünk, és ezt meg kell fizetnünk! Mondd meg, hogy mennyivel tartozunk, s azt azonnal hiánytalanul meg fogjuk fizetni!” Mondja Lázár: Talán nem kaptatok sót a kenyér mellé?” Mondja a mágus: „Óh igen, itt van még az arany sótartóban a maradék.” Mondja Lázár: „Akkor jól van, mert akkor már minden meg van fizetve, mert nálunk az a szokás, hogy ha az idegen vendég elé külön sót teszünk, az annyit jelent, hogy nem kell fizetnie! Dicsérjétek tehát az egyedül egy igaz Istent, mert Ő az én fizetőm mindörökre!” 3. Mondja a mágus: „Igen barátom! Teljesen igazad van. Ha legalább mi is úgy megtaláltuk volna Őt, mint ahogy ti mindnyájan megtaláltátok, akkor még sokkal jobban dicsőítenénk Őt, mint ahogy azt most képesek vagyunk megtenni, de mi már azzal is tökéletesen meg vagyunk elégedve, hogy itt annak teljes bizonyosságához jutottunk, hogy valóban létezik egy igaz Isten. Mert enélkül az Isten nélkül az a bájos ifjú sem tudott volna szemeink előtt olyan jeleket tenni, amelyekre egyedül csak az Isten képes, s úgy beszélni, ahogy eddig a legnagyobb bölcsek szájából sem hallottuk! 4. Tehát egész lelkünk mélyéből dicsőítve legyen az a végtelen jóságú Isten, Akit most már egyre jobban kezdünk megismerni. Mert bizonyára Ő volt, Aki szent akaratával megmutatta nekünk az idevezető utat, és előttünk vak kutatók előtt világosabban kinyilatkoztatta magát, mint akkor, amikor évek hosszú során át hiába kutattuk létezését! - 159 -


VII. kötet

160

5. Lásd barátom, ez a te házad is minden tekintetben olyan kitűnően van ellátva, hogy az ember abból kénytelen arra következtetni – ha az ember rólad nem is tudna – hogy itt egy igen gazdag és bölcs házigazdának kell lennie. De ha az ember a házad népétől a holléted felől tudakozódna és a legjobb akaratuk mellett nem tudnánk arra semmiféle felvilágosítást adni, ez igen kellemetlen volna, és nagyon elszomorítaná az ember kedélyét, mert ha egy ház minden kétséget kizáróan azt árulja el, hogy azt egy igen bölcs házigazda rendezte be oly módon, hogy minden világosabb gondolkodású embert a legnagyobb ámulatba és csodálkozásba ejt, s így nagyon megbocsátható, ha az ember mindenáron arra törekszik, hogy a bölcs házigazdát közelebbről megismerje! 6. De inkább elszomorítja a buzgólkodót, ha hosszas kutatás és keresés után mégsem talál egyebet, mint a bölcs házigazda jelenlétének csalhatatlan és hangosan mellette szóló jeleit, csak őt magát nem lehet egyáltalában megtalálni! 7. Időközben olyan érzés lepi meg az embert, mint egy olyan fiút, aki atyját mindenek fölött szereti, s akinek atyja egykor elutazott a messze lévő birtokaira, és onnan még mindig nem tért vissza. A fiú napról- napra szomorúbbá lesz, és a világi társaságokban igyekszik bánatát elűzni. De azután egyik keserű éjszaka és egyik nap a másik után eltelik, és az atya mégsem tér viszsza sem éjjel, sem nappal a fiához! Ekkor a fiú fájdalma már elviselhetetlenné válik, s elindul ő maga, hogy forrón szeretett atyját megkeresse, s Ő eközben megérkezik atyjának birtokaira és megtalálja félreérthetetlenül nyomait, amelyekből felismerheti, hogy atyjának itt kell lennie, és ő mindent megtalál, csak az édesatyját nem! Leszáll a föld mélységeibe, fölkapaszkodik a hegyek legmagasabb csúcsaira, s kiáltja: Óh kedves atyám, hol vagy? Miért nem találhat meg téged többé a te fiad? Talán vétett parancsolataid ellen, amelyeket oly ritkán hallott tőle, s ha így van, bocsáss meg a szegényeknek, a gyengének és a vaknak, és engedd, hogy hallgassa fenn atyai hangodat! 8. Így keresi a fiú az atyját, így kiáltoz utána; mindent megtalál, hallja a szél suttogását az erdőkön keresztül, hallja a mezőkön és tengereken a vihar tombolását, sőt hallja a vidám légi énekesek ezerhangú harmóniáját, látja a villámok cikázását, a felhők között: csak az édesatyja jóságos arca nem tűnik fel sehol, s a fiú kiáltó hangja sehol sem talál visszhangra! 9. És lássátok, ilyen a sorsa már régóta a nagy India fiainak és közülük senki sem tudja már, hogy a Ja sam skrit könyveit ki adta az embereknek. Csak könyveinkből az az egy igazság marad fenn, hogy a minden emberek Atyja a mi országunk előtt mindörökre rejtve marad; mert ha már a kutatók nem képesek Őt megtalálni, hogyan találhatják meg akkor azok, akik nem is keresik őt? 10. De mi olyan szerencsések vagyunk, hogy legközelebb jutottunk létének nyomához, s már ezért is túl boldogok vagyunk. De mennyire boldogok lennénk akkor, ha Őt megtalálnánk, látnánk, és szívünk teljes alázatosságával és szeretetével közeledhetnénk hozzá és beszélhetnénk vele! De ha erre a kegyelemre mégsem volnánk méltók, amit be is látunk, és meg is tudunk érteni, úgy benneteket kérünk kedves barátaink arra, hogy ne feledkezzetek meg rólunk akkor, ha majd szent arculata előtt álltok. 11. S ezzel újból szívünk legmélyéből mégegyszer forró köszönetet mondunk nektek, és dicséret és dicsőség legyen érte Neki, ezért az estéért.” 109. Fejezet:

Az isteni szeretet és bölcsesség nem gyenge és hangulatos, hanem örökké csalhatatlan. A mágus vágyódását az Úr felé Rafael lecsendesíti.

1. Ez a beszéd az összes jelenlévőre ismét igen nagy hatással volt és Péter halkan így szólt Hozzám: „Uram! Nézd, mennyire vágyakoznak ezek Utánad, miért nem feded fel magadat előttük?” Mondom Én: „Ezt Én tudom a legjobban, így nem neked kell ezzel törődnöd! Ti mindnyájan nagyon tapasztalatlanok vagytok és hasonlíttok olyan gyermekekhez, akik már sokkal - 160 -


VII. kötet

161

előbb vágyakoznak a fa gyümölcse után, még mielőtt az megért. Nem tudod azt, hogy ezen a Földön mindennek meg kell, hogy legyen az ideje? Én magamban is nagy vágyat érzek, hogy a három mágussal megismertessem magam, de a bennem élő szeretet és a belőle fakadó örök bölcsesség azt mondja Nekem: még ne a kellő idő előtt! Mert ha csak egy pillanattal is korábban – azzal sok minden el lenne rontva, amit csak hosszú ideig tartó akaratszabadság próbával lehetne jóvátenni! Elég az, ha a teremtett emberek gyengesége már olyan gyakran vétkezik! Mi volna, ha a változhatatlan teremtő rend örök mestere saját maga ellen lépne ki a rendből? 2. Hidd el nekem, hogy Én bizonyára sokkal többet érzek itt, mint ti valamennyien együttvéve, de ismerem az én örök rendemet is, amely ellen bizonyos tekintetben minden ember, sőt angyal is vétkezett, de Én soha, mert ha Én kilépek az örök rendemből, ennek következménye az volna, hogy minden teremtménynek azzal meg kellene szűnnie! Mert ha egy templom, vagy ház alapkövet széthullana, ha korhadt vagy rothadttá lett, mi válnék akkor az egész templomból vagy házból? Én dicsérem a hitedet és szívedet is, de a te fájdalmad egyelőre nem érint Engem! Gondolkozz és érezz Velem együtt, s akkor könnyű lépésekkel fogsz haladni!” Amikor Péter ezt Tőlem meghallotta, többé nem szólt egy szót sem, hanem a szavakat mélyen belevéste a szívébe. 3. De a mágus mégis észrevette, hogy Én Péternek ezt mondtam, amire azonnal Rafaelhez fordult és azt mondta: „Te kedves csodálatos ifjú barátom! Én ebben a pillanatban észrevettem egy hódolatot parancsoló külsejű férfiút, aki egy öregemberrel igen figyelemreméltóan jelentőségteljes szavakat váltott. Ez igen nagy bölcs kell, hogy legyen, nem mondhatnád meg, hogy ki az, mert nyíltan be kell vallanom, hogy úgy engem, mint társaimat valami titkos és megmagyarázhatatlan erő kezd felé vonzani. Ezt a férfiút mindenáron meg akarom közelebbről ismerni, ha te ezt meg tudnád tenni, szívesen igen nagy áldozatot hoznék neked!” 4. Mondja Rafael: „Csak türelem, mert mindent nem lehet olyan hirtelen elintézni, mint ahogy én a gyémántodat hoztam el India közepéből. Mert ahol az embernek szabadakarata kell, hogy érvényesüljön, ott a mindenhatóság kényszerítő ereje nem léphet útjába! Légy tehát türelemmel. Mi mindjárt ismét kimegyünk a szabadba, s majd elég alkalmad lesz arra, hogy azt a feltűnő férfiút közelebbről megismerd, csak várd meg türelemmel mindennek az idejét.” 5. Ebbe a mágus belenyugodott, s mi ismét elindultunk előbbi helyünkre, s a magaslaton elfoglaltuk régi helyünket. A mágusok szintén közöttünk helyezkedtek el. 110. Fejezet:

A heves északi szél és annak jó oka. Rafael, mint bölcs természettudós magyarázatokat ad a természetben előforduló dolgok logikus és célszerű összefüggéseiről. A Holt-tenger, annak oka és célja. Az igazi természettudomány áldása.

1. Tehát amikor ismét az előbbi rendben voltunk a magaslaton, egyszer csak észak felől egy igen hideg szél kezdett fújni, s Lázár igen halk hangon így szólt Hozzám: „Uram, ha ez a szél fokozódni fog, akkor kénytelenek leszünk nemsokára ismét bemenni a házba.” Mondom Én: „Barátom, ha Én nem akarnám, akkor ez a szél nem is fújna, de mivel éppen Én akarom, tehát fúj, mert Én hívtam ide, s azért jó, hogy fúj, mert Én akarom úgy. Mert minden, amit a természet rajtam keresztül akar, az jó! S ezért senki ne is féljen attól, hogy a kissé hideg szélben meghűl, egyébként nemsokára be fogod látni, hogy miért akarom, hogy ez a szél most fújjon.” 2. Alig mondottam ki ezt Lázárnak, a szél máris erősebben kezdett fújni, és az indiaiak Rafaelhez fordulva így szóltak: „Halld, te igen bájos és igen bölcs ifjú! Hogy egy ember a velünk közölt tanításaid szerint az Istenből áradó tiszta élet szellemével egyesülve olyan akarathatalommal bír, valóban csodadolgokat tud létrehozni, azt mi nagyon érthetőnek és világosnak találjuk, de a világ természetében néha olyan jelenségek merülnek fel, amelyen ellen még a legtökéletesebb ember sem tud akaratának hatalmával küzdeni. Ez a kellemetlen szél nyújtja most az első - 161 -


VII. kötet

162

példát! Nekünk úgy tűnik fel, hogy az elemek a leginkább némák, s ha akaratunk még oly hatalmas is, azok a legkevésbé veszik azt tekintetbe!” 3. Mondja Rafael: „óh ebben nagyon tévedsz! Mert ha az Istennel egyesített akarat hatalmához még a legkeményebb kő is kell, hogy alkalmazkodjék, mennyivel inkább a levegő, amely telítve van lélek alkatrészekkel, s így a benső szellemiekkel bizonyára közelebbi rokonságban állanak, mint egy közönséges materiális kő. 4. És én azt is mondom, hogy az a kellemetlennek látszó szél éppen azért fúj ilyen erősen, mert mi akarjuk azt úgy, de hogy miért akarjuk azt, majd a következmények meg fogják mutatni. Irányítsátok tekinteteteket arrafelé, ahonnan a szél fúj, s nemsokára be fogjátok látni, hogy miért kell a szélnek mindig erősebben fújnia!” 5. Erre nemcsak a három mágus, hanem az összes jelenlévők a szél iránya felé fordították tekintetüket, s nemsokára a Holt-tenger felől, amely nem volt messze Jeruzsálemtől mit vettek észre? Sűrű füstből valóságos felhőhöz hasonló tömegek tűntek fel, amelyek teljesen eltakarták a déli látóhatárt s időről- időre tűzoszlopok voltak láthatók, amelyek azonban ismét elaludtak. 6. Amikor a főmágus társaival ezt észrevette, ezt kérdezte Rafaeltől: „Vajon mi történik ott? Talán egy helység az vagy város, amely kigyulladt?” Mondja Rafael: „óh nem, kedves barátaim, ott egy meglehetősen nagy tenger terül el, amelyet itt a zsidók azért neveztek Holttengernek, mert benne és fölötte az atmoszférikus levegőben bármilyen magasan egy állat sem képes életét csak egy óráig is megtartani! 7. A hal és egyéb víziállat elpusztult annak a tengernek a vizében, s így a madarak is a tenger fölötti levegőben. S ez okból nem is lehet látni,hogy a tenger fölött egy madár is elrepüljön, sőt a növények semmiféle faja sem tud sem a medrében, sem a partjain hosszú ideig nőni, mert a tenger medre egészen a föld mélyéig kén és földszurok telep, amely időről- időre meggyullad, s helyenként természetesen a víz alatt hatalmas erővel szakítja fel a tenger medrét, és a tűz előtör a vízből, de természetesen azonnal ki kell, hogy aludjon, mert a víz behatol a felszakított részekbe és megakadályozza a kén és a földszurok továbbégését. De ha egy szakadék a víz által el is szorul, vagy azáltal, hogy saját maga elzáródik, de helyette más ponton új kitörések keletkeznek, melyek szintén hasonló módon zárulnak el. 8. Hogyha a tűz a tenger alatt egyszer működésbe jön, annak tombolása mindenkor legalább egy óráig tart, de az utóhatás, amely rendesen a különböző részein a tengernek gőzzé fejlődött füstből áll, folytonos csökkenés közben több napig tart, s ilyenkor nem tanácsos a tengerhez közelíteni, de legkevésbé szél ellenében, mert az a mérges levegő, amely ilyenkor a tenger fölött fejlődik ki, mind az embert, mind az állatot megfojtaná. 9. És lássátok! Miután ez a kitörés most rendkívül erős, és ha az a mérges gőzgomoly a szél levegőjével idejönne, s igen nagy bajt okozna, tehát az egy igaz Isten mindenható akarta ezt a hideg és életanyagokkal teli szelet erre hozta észak felől, amely annak arányában fokozódik, amely arányban a tenger alatti tűz látható módon növekedik, és másodszor a gőzgomoly Arábia pusztái felé hajtja, ahol senkiben kárt nem tehet, mert ott különösen a tenger közvetlen közelében élőlény nem lakik. 10. És ha a mondottak fölött egy kissé mélyebben gondolkozni akartok, akkor be fogjátok látni az okát annak, hogy a hideg északi szél miért kezdett fújni és nem véletlenül jutott eszébe, hogy magától kezdjen fújni, hanem azt egy igen bölcs és hatalmas akarat parancsolta meg neki! És ha a dolog így van, akkor az is világos, hogy egy tökéletes ember akarata minden elemnek parancsolhat, s azok tartoznak engedelmeskedni. 11. Azáltal is meggyőződhetsz az isteni bölcsességről, hogy rámutatok arra, hogy ennek a veszedelmes tengernek minden oldalról vannak áramlásai, de a Föld felületén lefolyása nincs. S miért van ez így? Mert ennek a tengernek – mint többnek is ezen a Földön – az a rendeltetése, hogy vize a medre alatt lévő tüzet elszorítsa, és másodszor egy ilyen mérges víznek a lefolyása a Földet messze kiterjedésben terméketlenné és lakhatatlanná tenné. S ennélfogva az Isten szeretete, bölcsessége és akarata gondoskodik arról, amit a vak ember észre sem vesz, és nem is vehet - 162 -


VII. kötet

163

észre. De aki a teremtés és a világ berendezését a szellem szemével figyeli, az mindenütt fel fogja fedezni Isten akaratának működését, s ilyenformán könnyen meg fogja találni a világok, az emberek és a szellemek nagy és szent Atyját és rendezőjét, s önmagában próbára teheti a mindenható Isten akaratának hatalmát; és nem lesz oka azt kérdezni, hogy az ember Istennel egyesített akarata képes-e az elemeknek parancsolni. Mindent megértettél?” 111. Fejezet:

Az indiai mágus kételkedő kérdései, és hogy miért kell a természetben rossznak is lenni, amikor egy jó Isten a teremtő. Miképpen tud az egyoldalú természeti tudomány kárt okozni a lélekben.

1. Mondja a főmágus: „Megérteni jól megértettem, s ugyanúgy az én két társam is, de azért volna még ebben a kérdésben több kérdezni valóm, hogy az emberben az egy igaz Isten legmagasabbrendű igazságáról alkotott véleményem teljesen makulátlan legyen! Mert a nagy természetben a sok bölcsen elrendezett dolog között olyanok is akadnak, amelyek önmagukban sok csodálatos bölcsességet árulnak el, de más dolgokhoz viszonyítva semmi megérthető célszerűséget nem árulnak el. 2. És lásd ifjú barátom, az ilyen szemléletek azokat az embereket, akik a leginkább bölcs és hatalmas Isten keresésével foglalkoznak, teljesen félrevezetik, és ahelyett, hogy Istennek tudatára jutnának, éppen az ellenkezőjét érnék el, mert erőt és hatalmat találnak, amely külön-külön mindent csodálatos művészettel állított elő és rendezett el, de saját magának nem volt képes számot adni arról, hogy egyiket vagy a másikat miért állította össze így, és hogy semmi sincs az egyik a másikért? 3. Én belátom azt, hogy ez tőlem egy igen ügyetlen kérdés, de aki magában sohasem érzett kételyt, ezt leginkább azzal árulja el, hogy keveset, vagy semmit nem törődik azzal, hogy létezik-e Isten, s hogy Az milyen, és hogy az ember lelke a test halála után, mint tiszta öntudattal bíró individuum tovább él-e, hol és hogyan? 4. De mivel én egy öreg kutató, tehát egy öreg kételkedő is vagyok, s mint ilyen tele kérdésekkel; s így az imént annak a veszedelmes tengernek a leírását, annak földalatti szurok és kéntelepét, annak időnkénti meggyulladását, s a hideg északi szél fújását, az egy igaz Isten hatalmával és bölcsességével teljesen összeegyeztethetőnek találom, valamint a veszedelmes tenger célszerű berendezését is, hogy annak kigőzölgése ne legyen az élő teremtmények veszedelmére. Mindez önmagában véve a legnagyobb rendben volna; de most a veszedelmes tenger körül egy egészen más kérdés merül fel, amelyre a választ mi önmagunkból nehezen találjuk meg. 5. Miért teremtett a bölcs és jó Isten egy ilyen veszedelmes tengert? Mi igen sok nagy és gazdag országot ismerünk, amelyek fennállnak ilyen tenger nélkül is. Miért kell, hogy éppen itt legyen egy ilyen tenger? Mire szolgál annak földalatti szurok és kéntelepe? Mire szolgál annak veszedelmes kigőzölgése? Amelyek mellett sem ember, sem állat, sem növény, sem fa nem létezhet? Az ilyen veszedelmes tengerek a Földön mégis csak jók valamire? S rejlik mögöttük valamilyen bölcs cél? Vagy csak véletlenül keletkeztek és Isten létük miatt tett olyan intézkedéseket, hogy a szomszédos nemesebb teremtményeknek ne tudjon ártani? 6. Vajon egy nagy bölcsességű és jó Isten egy jó célt nem tudott másképp, mint csak egy rossz eszközzel elérni? Lásd ifjú és Istennel teli bölcs és hatalmas barátom! Minél jobban gondolkozom és tépelődöm e fölött, annál inkább juthat az ember különös következtéseihez. 7. Egyszer azt mondhatja az ember: Egy igazán jó Isten semmi rosszat nem teremthet, mert a mézben nincs keserűség. Tehát akkor egy gonosz ellenistennek is kell léteznie, aki állandó küzdelemben van a jó Istennel, Akit azonban nehezen tud legyőzni, amiképpen a jó Isten sem gonoszat, a jó Isten folyton csak jót teremt, de a gonosz mindig elpusztítja az Isten jó műveit. 8. De ha az ember ezt elfogadja, akkor igen szomorú dolog úgy a teremtménynek, de még sokkal szomorúbb egy bűntudattal teli embernek lenni, mert a biztos pusztulás folyton a szemei - 163 -


VII. kötet

164

előtt van. Mert hogyan örüljek az életnek, vagy az ittlétnek, ha folyton az a kilátásom, hogy rövid idő alatt azt örökre elveszíthetem, mégpedig kétségbeesett félelmek és nagy fájdalmak küzdelmei között. 9. De mondjuk, az ember elveti ezt a feltevést is, és azt mondja, hogy vagy egyáltalában nincs Isten, vagy olyan sok van, amennyi teremtmény, és minden Isten megteremti a maga teremtményét, és többé semmivel sem törődik! Vagy egyáltalában nem létezik Isten, csak egy természeti erő anélkül, hogy az tudná, hogy van, és mégis folyton működik, mert a belőle áradó vak és véletlenül alakult körülmények így vagy úgy működni kényszerítik éppen úgy, mint a szél, vakon, minden akarat és minden intelligencia nélkül fúj, és irányt változtat, hogyha véletlenül beleütközik egy sziklafalba, amely arra kényszeríti, hogy más irányt vegyen. Hasonló jelenséget láthatunk patakoknál és folyóknál is, amelyeknek irányukat gyakran meg kell változtatniuk, ha vakságukban olyan tárgyakba ütköznek, amelyek erre kényszerítik őket. 10. A vetőmag belehull a jó földbe és gazdag aratást hoz, míg egy ugyanolyan egészséges vetőmag, ha sovány földbe kerül, elnyomorodik és semmiféle aratást nem hoz sem a vetőmag, sem a talaj nem bír erejének és képességének tudatával; de valamely körülmény, amelyet ismét más véletlen körülmény hozott létre, az egyik talajt kövérré, a másiakt sovánnyá tette, és ez a körülmény hozta létre azt, hogy az egyik mag jól, a másik egészen rosszul fejlődik! 11. Az ember gondolkozhat, ahogy akar, és tapasztalatokat gyűjthet az egész Földön, de sehol sem talál határozott és jól kiszámított rendet, hanem csupa véletlenséget, amikor az egyik a másiktól függ. 12. És az ilyen kutatásoknál elvész az emberben az Istenség és nem egykönnyen tudja azután megtalálni. 13. És így igazam van, ha azt mondom, hogy az ember pontos kutatásai közben olyan dolgokba ütközik, amelyeknek semmi közük sincs a jól kiszámított rendhez, s így az egyedül igaz bölcs, jó és hatalmas Isten létezését kétségbe vonják, mint azt a tenger alatti szurok és kéntelep is igazolja. Mert barátom, ha az ember nem segíthet magán, akkor Isten kell, hogy segítsen rajta, ha létezik; de ha nem segít rajta, akkor vagy nem létezik a valóságban, s így nem törődik az emberekkel, vagy pedig nem alkalmas arra, hogy bizonyos előfeltételek nélkül segítsen az emberen, amit mindennapos tapasztalataimból láthatok. 14. Magyarázd meg tehát annak a veszedelmes tengernek az okát, s akkor könnyen fogunk tovább is beszélni erről a fontos pontról.”

112. Fejezet:

A makacs előítéletekkel szemben nagyon nehéz és fáradságos helyes magyarázatokat adni. Rafael bizonyítékokkal szolgál a teleológia igazságáról, vagy minden megteremtett dolog célszerűségéről.

1. Mondja Rafael: „Tudod barátom, erről a pontról nemigen könnyen tudunk mi beszélni, mert itt még te nagyon el vagy maradva, és nagyon el vagy telve a te indiai világbölcsességeddel, nekem meg kellene mutatnom az egész benső organikus élet berendezését és a világ egész organizmusát célszerűségével együtt teljesen fel kellene fednem, s ez nem megy oly hamar, amint te azt indiai fantáziáddal elképzeled, mert ahhoz igazán több kell, mint a ti indiai előkészítő iskolátok! Egy néhány magyarázatot azért mégis fogok adni, amelyekből bizonyos dolgokat gyaníthatsz, figyelj tehát jól ide! 2. Te egy ember vagy, tested csaknem számtalan előtted teljesen ismeretlen szervekből áll. Testednek ilyen organikus berendezése nélkül abban a lelked élete el sem képzelhető, és testednek legfontosabb szervei nem a legnagyobb rendben vannak testedben elhelyezve, nézd meg - 164 -


VII. kötet

165

az eredet, hogy milyen szabálytalanul látszanak karjaidban kereszteződni, és mégis a legnagyobb célszerű rend van bennünk. Figyeld meg a hajadnak állását! Lásd, egészen rendetlenül állnak a fejeden, valamint egész testeden és mégis mind megszámlálta az Isten és mindegyik a megfelelő helyén van. Más embernél ismét másképpen vannak elhelyezve, mint nálad, és azok is a megfelelő helyen vannak, mert az Úr bölcsességének úgy tetszett, hogy csaknem minden embernek más alakot és más kedélyvilágot adjon, hogy egymás között jobban felismerjék és azután, mint emberek jobban szeressék egymást. 3. Az Úr még a háziállatoknak is egy kissé megváltoztatta a formáját, hogy az emberek könnyebben megismerhessék háziállataikat, míg a vadállatok teljesen hasonlítanak egymáshoz, mert az embernek nem kell az okát a saját haszna miatt felismerni. Nézd meg a házi baromfiakat és a házi madarakat a levegőben, és ugyanezt fogod azokon is tapasztalni. 4. Mondjuk, hogy ezen a Földön minden táj annyira hasonlítana egymáshoz, mint egy szem a másikhoz, és minden háznak egyformának kellene lennie, sem nagyobb, sem kisebb nem lehetne, s akkor szeretném megtudni tőled, hogy már messziről hogyan ismerhetnéd meg a te házadat, vagy otthonodat? 5. Figyeld meg továbbá azokat a gyümölcsfákat, amelyek egy házhoz tartoznak és mellette azokat, amelyek egy másik házhoz tartoznak, és alakulásukban is különbözőséget fogsz felfedezni, habár azok is ugyanazok a fajták, s ezt Isten azért engedi meg, hogy minden birtokos a fáit épp úgy, mint régi jó barátját már messziről megismerhesse. 6. És most, mielőtt a tárgyra térnénk át, még egy példát fogok mondani, és így hallgass meg. Mi volna, ha minden leány, akár fiatal, akár vén, hajszálra egyforma volna, ugyanaz az arca, ugyanaz a kinézése, ruházata volna, éppen úgy, mint a madaraknak a levegőben, vagy a vadállatoknak a mezőn, vagy az erdőben. Vajon meg fogod-e tudni különböztetni leányodat a feleségedtől, vagy szomszédod leányaitól, vagy testvéreidtől? Ha a te anyád éppen úgy nézne ki, mint te, a fiad ugyanúgy, hogyan tetszene az neked, mint gondolkodó embernek? Teljesen egyforma tájak, egyforma emberi alakok és formák, minden hajszálra egyforma, akár fiatal, akár vén, egy és ugyanaz volna. Hogyan tetszene az neked?” 7. Mondja a mágus: „óh barátom! Ez a magunkfajta embereknek még az élő testben is halált jelentené. Óh szűnj meg ezzel az átkozott példával! Óh hiszen az ember akkor meg is szűnne gondolkozni, mert az összehasonlítás nélkül nem is lehetséges! De most már sejtem, hogy hová akarsz kilyukadni. De csak folytasd, mert szádnak minden szava ezerszer ezer font tiszta aranyat megér!” 113. Fejezet:

Rafael az összes teremtett dolgok különféleségének szükségességéről. Az ember szellemének felébresztése céljából. További példák. A természetben a látszólagos rendetlenség. Leghűségesebb tanúbizonysága az Isten létezésének.

1. Mondja Rafael: „Helyesen feleltél, mert a teremtmények ilyen egyformasága mellett minden érdeklődés és minden életkedv azzal együtt minden gondolkozás megszűnne, mert hiszen a gondolkodás onnan indul ki, hogy az ember egészséges érzékeivel szemléli a különböző dolgokat, s azoknak változatos és különféle formáit. Azokat összehasonlítja, és célszerű viszonyairól gondolkozik, bírálatokat tesz, és azt a sok különböző formát megjegyzi magának, azoknak különböző elnevezést ad, amiből az ember beszéde és később az írásjelek keletkeznek. 2. De ha az egyik tárgy teljesen hasonlítana a másikhoz, s minden ember férfi, asszony, szülők, gyermekek, ifjú vagy vén, mind egyforma volna, gyakorolna-e mindez ingert az ember érzékeire? Bizonyára a legcsekélyebb mértékben sem, s igen keveset kellene magának megjegyeznie, és még kevesebbről kellene gondolkoznia, a beszélőképesség is igen szegényes lenne, az írásjelek tudománya is, és lásd, ez volna szükségszerű következménye annak, hogy ha az álta- 165 -


VII. kötet

166

lános bölcsességű Isten a világokat és teremtményeket mind a te szigorú rendfogalmaid szerint teremtette volna. 3. De mivel Isten még sokkal bölcsebb, mint azt mi elképelni képesek vagyunk, tehát minden még sokkal jobb rendben teremtetett meg, mint azt mi valaha elképzelni képesek lennénk. S ennél fogva Ő már azáltal is az emberek állandó tanítója és mestere, hogy teremtményeiben olyan végtelen változatosságot rendelt el, hogy az ember, akinek kedvéért teremtett mindent, gyönyörködhessen a teremtmények minden fajtájának sokféleségében, s azokat jobban felismerje, megnevezze, s azok fölött gondolkodjon, s azután saját hasznára vagy kárára használhassa, amit a te rended módjával sohasem lehetett volna megtenni. 4. Vajon éreznél-e valaha megkülönböztetett szeretetet egy olyan asszony iránt, aki úgy hasonlítana a többi asszonyhoz, mint egyik házi légy a másihoz? Nem is tudnád a feleségedet megjegyezni, amiképpen egy házi legyet sem tudnál megjegyezni, amire azt mondhatnád, ez az én kedvesem, mert amikor a te kedves legyed elvegyült a többi között, akkor többet fel nem ismerheted, s ugyanígy járnál a feleségeddel és a feleséged veled. 5. Mindezekből pedig azt láthatod, hogy az Isten teremtényeinek világába a te szemeiddel látott rendetlenség a legigazibb módon bizonyítja a Teremtő létezését, s minden elárulja az Ő határtalan szeretetét és bölcsességét, mint egy olyan rend, amelyet már régóta keresel, de nem tudtál megtalálni. 6. Én már felhívtam a figyelmedet arra, hogy a vérereid, amelyeket kezeiden és lábaidon és fejeden megfigyelhetsz, nincsenek abban a teljesen szimmetrikus rendben bőröd alatt elhelyezve, mint ahogy te szeretnéd, hanem azok mind nálad, mind minden más embernél egészen jól észrevehető különbségben látható. De miért ez a látszólagos rendetlenség? 7. Aligha fogsz a Földön két olyan embert látni, akik teljesen hasonlítanak egymáshoz! És hogyha Isten, az Úr a neked megmutatott okoknál fogva a külső formákat is egymástól megkülönböztethető módon alakítja, ugyanolyan különböző módon formálja az ember szervezetét s, azonképpen minden lélek képességeit is. Mert ha minden embernek hajszálpontosan egy és ugyanazon képességei volnának, akkor nemsokára tökéletesen nélkülözhetnék egymást, s akkor a felebaráti szeretet csak üres szó maradna. 8. S ezzel láthatod, hogy a látszólagos rendetlenség mennyire hűségesen bizonyítja Isten jelenlétét, és amely a legnagyobb, legbölcsebb és szeretettel legteljesebb Istentől áradó rend. Most pedig visszatérhetünk a mi veszedelmes tengerünkhöz. 9. Lásd, ennek és hozzá más hasonló tengereknek a berendezése a Teremtő részéről éppen olyan bölcs, mint amilyen bölcs minden munkája, amit eddig neked mutattam, és amit eddig veled közöltem!” 114. Fejezet:

Rafael további tanításai a teremtmény teleológiájáról. Példa az emberi test. A világtest organikus belső berendezéséről, amely lelkileg élő. Minden természeti földi berendezés célszerűsége és szükségessége. Magyarázat, hogy ki a pogány és ki az eretnek, és hogyan kell az ilyenekkel eljárni?

1. Rafael: „Például vegyük a te saját testedet, amely eledelekkel, italokkal és a tiszta levegő szabályszerű belégzése által kapja táplálékát, s ezáltal él és áll fenn. Az eledelekben és italokban a tápláló részek csak csekély mértékben vannak képviselve, éppen úgy, mint a belélegzett levegőben. Te belélegzed a levegőt, de ugyanannyit kell kilélegezned, csak egy igen kicsiny, alig megérezhető rész kerül a tüdőbe, mint életedhez szükséges fő táplálék. Minden egyebet kileheltél. Te különféle ételeket eszel, és ugyanúgy különféle italokat iszol. De az elfogyasztottak általánosan nem tisztán testi tápanyag, hanem annak csak hordozója, csak egy éterikus minimum marad benned, mind táplálék. Minden egyebet azon a bizonyos úton ki kell dobni a testből. - 166 -


VII. kötet

167

2. És mivel ez az embereknél, állatoknál, sőt növényeknél is a legfontosabb szükségesség, mert különben nem tudnák életüket fenntartani, éppen olyan fontos szükségesség ez egy világtestnél is. A világtest is el kell, hogy legyen látva olyan szervekkel, amelyek által a fölösleges salakot kidobhatja magából a föld felületére. És most nézzük meg újból a mi veszedelmes tengerünket, és úgy fogjuk találni, hogy az a földnek éppen olyan fontos szerve a belső és haszontalan salakjának kidobására, amilyen szerveket az emberi testen bizonyára nagyon jól ismerünk. 3. A Föld maga éppen olyan szerves, sőt lelkileg éppen olyan élőlény, mint te, és minden teremtmény, amely itt él és lélegzik a végtelen teremtésűrben. 4. Tapasztalatból bizonyára tudod, hogy az emberek, állatok, növények salakja a mezők, szántóföldek, rétek, és szőlőhegyek trágyájául szolgál. Én pedig azt mondom neked: ami az állatok és emberek salakja kicsinyben, ugyanaz a Föld salakja nagyban és általánosságban. 5. A Föld talaja azon kívül a hegyek és tengerek alapjában véve a Föld salakjai, de természetesen előtted elképzelhetetlen hosszú idők óta mindaz, ami a Föld felületére kerül, mint kén, szurok, só, víz, s mindenféle ásvány és fém, a földtalaj termékenységének fejlesztésére szolgál, amely nélkül sem növény, sem fa, de még kevésbé egy állat, sőt ember sem létezhetne. 6. Ennél fogva tehát, hogyha a Föld saját szervei és pórusai által még ma is ugyanazt teszi, amit az örök nagy Teremtő nagy bölcsesség-rendelkezése folytán már elképzelhetetlen hoszszú idők óta tett, és amit tennie kellett, ezt nem nevezhetjük rossznak, mert amit Ő elrendel, az mindig jól van. 7. S ha egy ilyen talaj, vagy tenger a növények, állatok és emberek természeti életével megközelíthetetlen, azért abban semmi rossz sincs, az embernek van esze és értelme, így kikerülheti az olyan helyeket, amelyek nem érettek arra, hogy közelében lakhassanak. Ha a Földön elég lakható rész van és az emberek tökéletesen meg lehetnek velük elégedve, akkor, ha a tenger sokkal nagyobb helyet foglal el a Földön, mint a szárazföld, ki mondhatja azt: lám, mennyire esztelenül cselekedett Isten, hogy a Földnek nem a nagyobb részét teremtette termékeny szárazfölddé, mint hogy annyi terméketlen vizet adott! Nekünk embereknek, s a legtöbb gazdasági állatnak és a növényeknek túlon-túl elég az a sok tó, folyó, folyam, patak, forrás, eső és víz. 8. Úgy van, és ez igaz is volna, ha az összes tó, folyam, folyó, patak, forrás, eső és hó nem venné eredetét éppen a nagy óceánból, s ha az nem állna úgy fenn, mint ahogy fennáll, akkor nem volna édesvíz az egész szárazföldön. 9. És most úgy vélem, hogy kételyedet egészen természetes úton megszüntettem, s ha ezeket mérlegelni fogod, akkor teljesen tisztában leszel az egy igaz Istennel, s az Ő szeretetének, jóságának, bölcsességének és hatalmának létezésével. És a világon semmi jelenség nem fog téged megingatni, az egy igaz Isten megismerésében és benne való hitedben. 10. De hogyha valaki ügyes beszélőképességgel erre vonatkozólag más tant akar rád kényszeríteni, akkor mutasd meg neki az igazságot olyan formában, ahogy én mutattam azt meg neked, ha azután elfogadja a te megismerésedet, akkor tekintsd őt olyan embernek, aki az igazságot keresi, és kezeld úgy, mint testvéredet. És ha a szemmel látható igazságot nem fogadja el, akkor tekintsd őt világtalannak, aki pogány és eretnek, mert a világos igazságot nem akarja elfogadni, s így kerüld a társaságát! 11. Azonban különbséget kell tenni olyan ember között, aki az igazságot nem akarja elfogadni és olyan között, aki szellemi szegénységénél fogva az igazságot nem tudja megérteni és elfogadni. Az előbbi nem érdemli meg a türelmet, mert gőgből és elbizakodottságból nem akarja az igazságot elfogadni, és azt kívánja, hogy mindenki őszerinte igazodjék. 12. De az utóbbival légy türelemmel, mert a jóakaratában nincs fogyatkozás, hanem értelmében, ha türelmed és szereteted által értelme fokozódik, akkor majd elfogadja az igazságot is. 13. S ezzel sokat megmutattam neked, s ha szükséged van rá, akkor a nagyobb dolgokat megtalálod majd önmagadban, a benned élő isteni szellem majd megmutatja neked az igazság - 167 -


VII. kötet

168

mélységeit és magaslatait. Most pedig kérdezd meg a szívedet, hogy a mondottakat jól megértette-e?” 115. Fejezet:

Mire jók az indiai mérges növények? A Földnek némely része miért érik meg előbb arra, hogy az emberek lakhassák és némelyek miért érnek meg később? Rafael magyarázata a Föld és talaja fejlődésének isteni rendszerű folyamatáról. A tenger vándorlásának időszakai a Földön. A mágus beszélni kíván az Úrral.

1. Mondja a mágus: „Már dereng bennem egy kis világosság éppen úgy, mint korán reggel a napkelte előtt. De ezek olyan dolgok, amelyeknek először gyökeret kell bennem verniük, míg életemnek tulajdonaivá lesznek. De hogy mindez úgy van, ahogy nekem elmondottad, abban egy pillanatig sem kételkedem többé! Csak még egy egészen rövid kis kérdésem volna, s ha a te nagy türelmed velem szemben meg nem szűnt meg teljesen, akkor arra kérnélek, hogy erre a piciny kérdésemre is adnál választ mélyebb tanításom érdekében!” 2. Mondja Rafael: „Add tehát elő kérdésedet, mi legyen az?” 3. Mondja a mágus: „Lásd te bájos és igen bölcs ifjú! Nálunk Indiában, mégpedig egy igen nagy szigeten, valamint néhány tengermelléki völgyben, amelyek nagyon is buja növényzetűek lehetnének, nő egy különös cserje, amely valóságos réme az országnak! De ez a cserje anynyira veszedelmes és mérges, hogy kipárolgása ahová elterjed, mindent megöl és azt is, aki hozzá közeledik. Az még sokkal veszedelmesebb, mint ez az imént leírt tenger és nem lehet kiirtani. Az olyan emberek, akik nem tudnak róla, néha-néha közelébe jutnak ennek a növénynek, s akkor nyomorult halált kell halniuk! 4. Mire szolgál az ilyen valóságos pokoli növény?” Mondja Rafael: „óh kedves barátom! Egy ilyen növények igen nagy és fontos jelentősége van az emberek számára abban az országban, ahol a Mennyek és Föld Ura azt növekedni engedi, mert mint hűséges őre az embereknek, azért adatott abban az országban, hogy megóvja őket attól, hogy olyan földrészeken lakjanak, amelyeknek a Föld fenntartása érdekében az Úrnak egészen más célja van. 5. De az ősatyáitoknak hűségesen ki lett nyilatkoztatva, hogy ezeket a tengermelléki völgyeket kerüljék, és ne telepítsék be, mert lakhatóságára még távolról sem értek meg, és hogy alattuk még nyers elemi erők uralkodnak, s arról is tudomásuk van, hogy ezek a cserjék azért vannak itt, hogy a Föld mélyéből kiáradó mérget magukba szívják, hogy más távoli országrészeket meg ne mérgezzen, és lakhatatlanná ne tegyen! 6. De ha az embereknek az ilyesmi ki van jelentve, és a tanítók évezredeken keresztül folyton tanítják, tehát senki sem ütközhet meg azon, ha az intéseket és figyelmeztetéseket semmibe sem veszik, mégis olyan helyekre megy, amelyekről tudnia kellene, hogy az emberek és állatok telepítésére még nem érett meg! És most már érted ezt?” 7. Mondja a mágus: „Ezt most már értem, de hogyan lehet az, hogy egynémely része előbb érik meg a Földnek, mint a többi?” 8. Mondja Rafael: „Te még meglehetősen vak vagy! Láttál életedben olyan embert, akinek minden testrésze egyszerre érett lett? Mennyi idő kell ahhoz, amíg az embernek csak a teste teljesen megérik? Azt hiszed, hogy a nagy bölcsességű Isten az Ő örök rendjét valahol átugorja? Óh a világért sem! Isten maga a legtökéletesebb rend és Ő tudja a legjobban, hogy Ő mit, miért és hogyan cselekszik! 9. Nézd meg körülöttünk ezeket a magas hegyeket, ezek évezredekkel ezelőtt mégegyszer ilyen magasak voltak, s a völgyek még sokkal mélyebbek, mint mégegyszer ilyen mélyek, mint most a magas hegyről nézve; de ezek a völgymélységek még teljesen lakatlanok voltak, csak tengerek töltötték ki azokat óriási víziállatokkal. - 168 -


VII. kötet

169

10. Ekkor az örökkévalóság nagy Mestere borzasztó viharokat, villámokat és mennydörgéseket, hatalmas földrengéseket bocsátott a Földre, ezek elpusztították a magas hegyeket, és romjaikkal kitöltötték a völgyek mélyeit, s a tengerek helyett nemsokára hatalmas folyamok hullámoztak a völgy síkságain, s hatalmas erejükkel a kisebb hegytörmelékeket tovább gördítették a medrükben, ami által szétmorzsolódtak, s igen kicsinyekké váltak. Mert a folyamok, patakok és a tenger nedveinek fövénye az ősidők óriási hegységeinek szétporladásából jött létre! S amikor a völgyek ilyen módon ki voltak töltve, akkor az Úr a folyamokat elzárta, megkisebbítette és partjai termékeny szárazfölddé lettek. 11. És ami az ősidőkben a Földdel megtörtént, ugyanaz történik ma is, habár kisebb mértékben, és ebből láthatod, hogy Isten, az Úr, Önmagában maga az örök Rend, és nincs szüksége arra, hogy bármit is elsiessen, mert az Ő legmagasabbrendű gyönyörűségét éppen abban találja, hogy az egész örök végtelenségben minden a legnagyobb rendben keletkezett, egyik a másikból! És ha így áll a dolog, akkor a kérdésed, hogy a vidékek a szárazföldön miért nem lakhatók egyszerre, igen fölösleges volt. 12. És még egyebet fűzök hozzá: a nagy óceán kb. 14 ezer esztendő múlva a Föld déli részéről észak felé fog tolódni, majd ismét visszafelé, s a mai naptól számítva 8-9 ezer esztendő múlva e fölött a hegy fölött, amelyen mi most állunk, lesz a nagy óceán, ennek ellenében hatalmas földfelületek felszabadulnak, az emberek és állatok ott fognak megfelelő mennyiségű táplálékot találni, s ez alkalommal a Föld északi felének jelenleg még éretlen és lakhatatlan részei válnak éretté és lakhatóvá a jövő emberi generációk számára, természetesen akkor, ha a Föld északi része a tengertől fel fog szabadulni! S ezzel úgy vélem, hogy mint természettudós többet mondottam a kelleténél, s azt meg is mondhattam, mert jól tudom, hogy ti, mint keleti bölcsek, ennek a Földnek alakját és lényegét jól ismeritek, habár ezt a tudásotokat minden már ember előtt elrejtve tartjátok! Van-e még más kérdésed?!” 13. Mondja a mágus: „Nem, te felfoghatatlan bölcsességű ifjú! Te erről az egész Földről úgy beszélsz, mintha őskezdettől fogva jelen lettél volna megteremtésénél, s mindazt láttad volna, ami eközben történt. A legsajátosabb a dologban az, hogy legjobb akaratunk és lelkiismeretünk mellett sem vagyunk képesek neked ellentmondani, mert az egész Földön szerzett tapasztalataink igazolják, hogy valóban úgy áll a dolog, ahogy azt nekünk elmondottad, s így az egy igaz Isten létezése a Napnál is világosabban beigazolódott, és ennél többre nincs szükségünk, mert tőled megtudtuk, hogy mit kell tennünk, hogy magát az Istent valóban megtaláljuk! 14. Mennyire szeretnénk téged nagy jóságodért királyi módon megjutalmazni, ha jutalmat elfogadnál tőlünk, de ez ellen már a legszigorúbban védekeztél, s így nem marad más hátra, mint szívünk legmélyéből hálás köszönetet mondani neked, s újból arra kérni téged, hogy ne feledkezzél meg rólunk, ha majd az Isten, az örökkévalóságok Ura előtt állsz! 15. És most szeretnék még néhány szót váltani azzal a férfiúval, akihez az imént a vacsora közben olyan nagy vonzalmat éreztem, s azután szívesen és teljesen megvigasztalódva, boldogan el fogjuk hagyni ezt a helyet, s visszatérünk mieinkhez és nekik is elmondjuk és bebizonyítjuk, amit itt egész teljességében megtaláltunk, és amit ennyi ideig hiába kerestünk. Szabad nekem azzal a férfiúval néhány szót váltani?!” 116. Fejezet:

Az Úr és az indiai mágus. Aki az Úrhoz való vonzódás okát kérdi tőle. Tanítás a világosság, az élet és a szeretet lényegéről. A mágus csodálkozása a fölött a nagy bölcsesség fölött. Egy az, amire szükség van, és ez az igazság. Hol van az igazság, hogyan és hol lehet azt megtalálni?

1. Mondom most Én: „óh igen! Lépj csak közelebb! Ha ez az éjszaka egy kissé sötét is, de azért remélem, hogy az éjszakában is egy kissé közelebbről megismerhetjük egymást. Mi a - 169 -


VII. kötet

170

tulajdonképpeni kérelmed hozzám, mit akarsz még Tőlem megtudni azon kívül, amit neked az Én ifjúnak látszó szolgám mondott és mutatott? Szólj, de ne szaporítsd a szót!” 2. Mondja a mágus: „Te bizonyára egy igen nagy és bölcs férfiú vagy, te már a teremben feltűntél nekem és a szívem látásodnál igen meg volt hatva, s olyan nagy vonzódást éreztem, hogy fékeznem kellett magam, hogy illetlen ne legyek, s valósággal Hozzád ne ugorjak, hogy Téged teljes erőmből a szívemre szorítsalak! Ez olyan érzés volt, amelyet én azelőtt sohasem éreztem, s most azt akarom Tőled megkérdezni, hogy én és két társam miért éreztünk oly hatalmas vonzódást Hozzád, míg a te bájos szolgádat teljes közönnyel tudtuk megcsodálni. Óh Te kedves férfiú! Oldd meg nekünk ezt a talányt!” 3. Mondom Én: „A világosság világosságot támaszt, a szeretet szeretetet és az élet életet! Mert a holt nem tud holtat támasztani, és a vak nem vezethet világtalant! Ez az oka annak, amit Velem szemben éreztél, s a többit majd később fogjátok megtudni!” 4. Ezek a szavak a három mágusra némi hatást gyakoroltak, azután hallgatásba mélyedtek és elgondolkoztak a mondottak felett. Mi pedig a jelenséget délen nyugodtan tovább figyeltük. Amikor a fölött a néhány szó fölött, amelyet a mágus az Én számból hallott, egy ideig elgondolkozott, s így szólt két társához: „Halljátok! Ez lehet még csak igazán egy nagy bölcs! Mert néhány szóval olyan sokat mondott, hogy azok fölött évekig el lehetne gondolkozni és beszélni! Óh még egy pár szót mondana, milyen boldogok lennénk akkor! De Ő minden nagy bölcshöz hasonlóan szófukarnak látszik, mert az nem ritka esetben igen együgyűnek és kicsinyesnek látszik, amit a tudatlan ember kérdez tőlük, még ha kérdéseink a mi értelmünk előtt bölcseknek is látszanak. De hiszen éppen Ő mondotta, hogy a szeretet szeretetet támaszt, és mi annyira szeretjük már Őt, s így még mielőtt lemennénk a mi vendégfogadónkba, még valamit szeretnék kérdezni Tőle!” 5. Ebbe a másik kettő is belegyezett és a mágus ismét a közelembe jött és ezt mondta: „Óh te kedves bölcs férfiú! Miután szavaidból azt vettem ki, hogy Te egy igen nagy bölcs lehetsz, tehát szívem benső indíttatásának nem tudok tovább ellenállni, hogy még egy kérdéssel megterheljelek! De hiszen te magad mondtad, hogy a szeretet újból szeretetet támaszt és én ebből azt következtetem, hogy Te szeretsz bennünket, és bizonyára a Te szereteted ébresztette fel a mi benső nagy szeretetünket Irántad, mert másképpen nem tudnánk mi téged úgy szeretni, ahogy szeretünk! De ha szeretsz bennünket, amiképpen mi is nagyon szeretünk Téged, tehát nem fogsz ránk megharagudni, ha még egy szerény kérdéssel terhellek?” 6. Mondom Én: „óh egyáltalán nem! Mert van elég időtök Tőlem valamit kérdezni, és ahhoz is van elég időtök, hogy Engem meghallgassatok, valamint Nekem is elég időm van arra, hogy nektek válaszoljak, s így kérdezhetsz, s Én felelni fogok neked a magam módja szerint. 7. De kérdezz olyan dolgokat, amelyek egy igaz emberhez méltók! Mert az ember sokszor mindenféle haszontalan dologgal foglalkozik, de csak egy dolog az, amire szüksége van, s ez az egy az igazság! Ha az ember mindent bírna ezen a Földön, de az igazság hiányzana, akkor mégis ő volna a legszegényebb lény a világon! 8. Az ember tehát mindenekelőtt az igazságot keresse, amely Isten igaz országa ezen a Földön, ha azt egyszer megtalálta, akkor azzal mindent megtalált! Tehát ne kérdezz egyebet, csak az igazságot! Mert ez az egyedüli, amire szükségetek van!” 9. Mondj a mágus: „Igen, Te nemes, bölcs férfiú, teljesen igazad van, és nagyon bölcsen szóltál. Az igazság minden dologban és szférában a legfőbb java a gondolkodó és létének tudatával bíró embernek. Minden fogyatékosságot jobban nélkülöz a gondolkodó és kutató, mint az igazsággal való szomorú fogyatékosságot, de hol találja azt meg? 10. Mi az igazságot már teljes harminc év óta keressük, és csak itt jutottunk nyomára, de őt magát a maga világosságában még mindig nem találtuk meg. Azért kérdezünk meg Téged, Aki az igazságot már teljességében megtalálni látszol, mi az igazság? Hol van az, és hol találhatjuk meg? 11. A keveset vagy egyáltalában nem gondolkodó embert könnyű kielégíteni, mert Ő a hazugságot is igazságnak fogadja el, ő hisz és vak hite teszi őt elégedetté és boldoggá! De egé- 170 -


VII. kötet

171

szen másképpen van ez a kutató és gondolkodó emberrel, az nem tud vakon hinni, az a világosságba akar nézni, s az igazságot kezeivel akarja megfogni, ha azt akarja, hogy élete érjen valamit, mert ilyen bizonyíték nélkül a gondolkodó és a kutató a legnyomorultabb lény, nyomorultabb, mint a semmiség porában széttaposott féreg, akinek alig van tudata arról, hogy létezik. 12. Mi pedig gondolkodók és kutatók vagyunk, és nagyon nyomorúságosnak érezzük magunkat, mert nem tudjuk megtalálni az igazságot. De mivel itt az ifjú bölcs és isteni hatalommal bíró ifjú vezetett bennünket és te magad is arra hívtad fel figyelmünket, hogy egyedül csak az igazságról gondoskodjunk, és azzal törődjünk, és ha az igazság birtokába jutunk, akkor mindenünk megvan, tehát mégegyszer azt kérdezzük, mint az imént, hogy mi az igazság? Hol van, és hol találjuk meg őt?” 117. Fejezet:

Az igazi bölcsesség szava az Úr szájából az igazságról, életről és szeretetről. A három bölcs beismeri saját fogyatékosságait. A zsidók írásai; mire képes a szellemileg tökéletes ember? A bölcs Hiram. Kérdések a Messiás felől.

1. Mondom Én: „Ti annak a templomnak a küszöbén álltok, amelyben az igazság lakozik! Mert ha igazság létezik, akkor annak az életben kell megnyilatkoznia, nem a halálban. Mert a halálnak az igazság nincs hasznára! 2. Ha az ember az igazságot keresi, azt önmagában kell keresnie és nem önmagán kívül, mert az igazság az élet, az élet pedig a szeretet, akinek Isten iránt és a felebarátja iránt tiszta és hamisság nélküli szeretete van, annak élete is van, és ez az élet az igazság, és az emberben lakozik. 3. Azért mondtam az imént, hogy ti az igazság templomának a küszöbén álltok, s így az ember önmagában az igazság, a hozzá vezető út, és az élet. Értitek ezt?!” 4. Mondja a mágus: „Igen, igen, Te bölcs férfiú, Neked teljesen igazad lehet, de csak a te saját személyedet tekintve, de nálunk ez az eset még távolról sem áll fenn. Mi már tudjuk az ifjú szájából és most a tiedből, hogy mit kell tennünk, hogy Istent megtaláljuk, és Istennel minden igazságot, s mi már megkaptuk a búzaszemet, és el fogjuk vetni a mi szívünk völgyébe. De hogy miképpen fog az kikelni és milyen gyümölcsöt fog hozni, azt majd csak a jövőben fogjuk meglátni, mert hiszen az ember korábban nem arathat, mint vetett. 5. Mibennünk tehát még nincs élet, sem igaz szeretet, s így igazság sem! Minket csak az a gondolat vigasztal, hogy ti, mint emberek megtaláltátok az igazi Istent, s így a teljes igazságot is, mert azt az ifjú tettei világosan megmutatták és nem kevésbé szavai. Kellő szorgalommal ugyanezt mi is elérhetjük, de eddig még nem értük el. Mutasd meg tehát nekünk a célhoz vezető rövidebb utat, és mi örökre hálásak leszünk érte!” 6. Mondom Én: „Ti olvastátok a zsidók írásait Babilonban és megcsodáltátok Mózes bölcsességét, ismeritek a zsidók törvényeit, és azt mondjátok: ezek aztán igazi törvények, aki ezeket követi, az valóban üdvözülhet. Kövessétek tehát ti is, s ti is üdvözölni fogtok!” 7. Mondja a mágus: „Barátom, láttál Te már bennünket a régi Babilonban, amely egykor a világ legnagyobb városa volt és ismertél bennünket? Mi valóban nem tudunk erre visszaemlékezni.” 8. Mondom Én: „Amiképpen az Én szolgám tudta azt, hogy a nagy gyémántodat hol őrzöd otthonodban, annál inkább tudhatom Én, mint az Ő Ura, hogy ezelőtt tíz évvel éppen ebben az időben mit tettetek Babilonban anélkül, hogy szükségem lett volna arra, hogy valaha is abban az elpusztult városban lettem volna. 9. Én mondom azt nektek, hogy egy olyan ember, akinek szelleme a lelkét teljesen áthatotta, nem szükséges, hogy mindenütt személyesen is jelen legyen, hogy tudomást szerezzen ar- 171 -


VII. kötet

172

ról, ami valahol történik, de ha eggyé lett Isten szellemével, akkor ebben és ez által a szent szellem által mindenütt jelen van, s mindent lát és hall, és mindenről tud. 10. Ezt az Én szolgám is megmondta már nektek, de Én mégegyszer mondom, hogy megmaradjon bennetek, hogy azután a szerint cselekedhessetek! 11. És hogy mit kell tennetek, azt tudjátok, s így a jövőre nézve nincs mit mondanom. De ha van még valami kérelmetek, szóljatok!” 12. Mondja a mágus: „Hogy Te egy tökéletes bölcs ember vagy, azt már azonnal felismertük; mert ilyen mindentudó és mindent látó tulajdonságot Felső-Indiában egyszer egy birmannál már tapasztaltunk, de aki nem adott felvilágosítást arra nézve, hogy ezt egy ember hogyan tudja létrehozni. Mi ezt, amikor alkalom kínálkozott rá, megkérdeztük, de ő ezt a feleletet adta: Ti erre még nem vagytok érettek, és nem tudtok az ember benső életéről semmit. De utazzatok oda, ahol az Orion leáldozik és a többi csillagok, akik őt változatlan örök rendben kísérik, ott majd közelebbről megismeritek Őt! S ez volt minden, amit az öreg bölcsből ki tudtunk hozni. Azután nemsokára elindultunk nyugat irányában és sok fáradozás és veszedelem, hosszas kutatás után benneteket találtunk meg, akik a benső bölcsességhez vezető utat már sokkal közelebbről határoztátok meg. Ha mi most utazásainkban még jobban közeledünk nyugat felé, akkor fáradozásainkért egészen megtalálhatjuk az ember benső bölcsességét, és talán magunkban elérhetjük? 13. Mert azt már utazásunk alatt a csillagok útján észrevettük, hogy minél közelebb jutottunk nyugat felé, annál bölcsebb, hatalmasabb és amellett mindig jobb emberekre találtunk és tankönyveik mindegyre mélyebb, habár nagyon elrejtett bölcsességet tartalmaztak, amint mi azt tíz évvel ezelőtt Babilonban a könyvekből megtudtuk, amelybe a ti törzsetekből származó férfiú engedett betekintést. 14. Azok természetesen óhéber nyelven voltak írva, amelyet nem beszélünk olyan folyékonyan, mint azt, amelyet ti most beszéltek, de hasonlít a mi régi nyelvünkhöz, s így könnyen megértettük és az írásjeleket is egészen jól el tudtuk olvasni, mert a mieinkkel nagy hasonlatosságban vannak. 15. De mi abban egy jövendölést is találtunk, hogy Isten szelleme egy Messiást ígért Isten és a zsidók között, mi azt a férfiút esedezve kérdeztük, de nagyon kevés felvilágosítást tudott adni, mert azt mondotta, hogy annak ideje és órája igen homályosan és határozatlanul van megjelölve, és az is írva van, hogy Isten előtt ezer esztendő alig tesz ki egy napot, s így a zsidók még hosszú ideig várhatják a Messiást! Ő maga pedig úgy véli, hogy a próféta az ő képletes beszédében egészen mást értett, mint egy eljövendő Istenhez hasonló közvetítő tényleges megjelenését! 16. De mivel már ehhez a tárgyhoz jutottunk és másfelől, néhény óra alatt teljesen meggyőződhettünk arról, hogy ti itt valóban felfoghatatlanul nagy bölcsességű emberek vagytok, és Te a leginkább, tehát szeretnénk Tőled véleményt hallani a megígért közvetítőről. Mi van vele? Hogyan lehet tehát az írás látóját és annak jövendölését értelmezni?” 118. Fejezet:

A három napkeleti bölcs a kis Jézus jászolánál. A Messiás missziója. A mágusok csodálkoznak az Úr nagy bölcsessége fölött, és azon tanácskoznak, hogy mitévők legyenek.

1. Mondom Én: „Messiás születése alkalmával ezelőtt harminc évvel országotokból jártak itt bölcsek, s aranyat, tömjént, mirhát adtak neki ajándékul. Azoktól nem hallottatok semmit?” 2. Mondja a mágus: „Igen, igen, teljesen igazad van, de akkor mi még fiatalok voltunk, s még tanulók, akik az ilyen dolgokkal keveset törődtek, s azon kívül azok a bölcsek, csak a hozzájuk hasonlókkal közölték azokat a dolgokat, és akiknél ez nem gyakorolt olyan benyomást, mint - 172 -


VII. kötet

173

a három fő bölcs remélte, s így mi is igen keveset tudhattunk meg erről. Nálunk csak azt beszélték, hogy nyugaton egy nagy és hatalmas nép között egy új király született, akinek karja a nép ellenségeit és elnyomóit meg fogja fékezni, és el fogja űzni; de arról, hogy az az újonnan született király a megígért Messiás kell legyen, semmit sem hallottunk. 3. Hogy az a három bölcs néhány év múlva ismét hosszú útra kelt, arról van tudomásunk, de azóta sem hallottuk, hogy hová jutottak, és hogy utazásaikat milyen jelenségek kísérték, csak azt tudjuk, hogy látszat szerint ugyanúgy utaztak, mint mi, és állítólag, mint mágusok nagyon ügyesek. 4. Amit én Neked, te kedves bölcs férfiú itt elmondottam, az a teljes igazság, s az igazolhatja a legjobban, hogy a megígért Messiás kérdésében miért fordultam Hozzád. Ha erről valami közelebbit mondhatsz nekünk, úgy egész szívünkből hálásak leszünk Neked!” 5. Mondom Én: „Halljátok tehát: éppen az az újonnan született király volt a megígért Messiás, Aki azért jött ebbe a világba, hogy nemcsak a zsidóknak, hanem a Föld minden emberének, akik jóakaraton vannak, meghozza az Istenből áradó élet igaz világosságát. 6. Aki Őt hallgatni fogja és tanításai szerint fog cselekedni, az önmagában fogja aratni az örök életet! 7. Lássátok, mi itt vagyunk és előttünk áll felfedve az egész nagy ígéret! 8. A mennyek, és az örök élet napja felvirrad a népek előtt és már ezrek melegszenek annak éltető sugaraiban, és ti azért jöttetek a távoli keletről, mert ti is megéreztétek ennek a napnak a sugarát. 9. De mivel szívetek még vak, tehát kutatjátok az élet napját, még nem vagytok képesek felismerni, hogy hol van, de az a kis derengő fény már közelebb hozott benneteket hozzá, nyissátok meg tehát szívetek látását, s kérdezzétek meg csillagzataitokat, hogy mutassa meg nektek annak a napnak állását!” 10. Mondja a mágus a társainak: „Halljátok! Ez az ember csodálatos dolgokat beszél. Neki tudnia kell, hogy miképpen állnak a dolgok! Ő még jobban fogja magyarázni nekünk, hogy mit értett annak a bizonyos életnapnak közeli állásán, s úgy látszik, hogy minden csak ebben rejlik! 11. Azt mondja, hogy a csillagzatokat kérdezzük meg, hogy mutassák meg nekünk annak a napnak az állását, amelyhez közel jutottunk ugyan, de szívünk vaksága miatt nem vesszük észre? Mit mondhatnak nekünk a néma csillagok? Kérdezhetjük mi azokat szüntelenül, de választ mégsem fogunk tőlük kapni. Én úgy vélem, hogy ettől a csodálatosan bölcs férfiútól biztosabbat megtudhatunk az általa jelzett életnapról, mint a csillagoktól, amelyek nekünk még soha semmit nem jelentettek, habár amikor az emberek előtt gyakoroltuk mutatványainkat, gyakran kérdeztek olyan dolgokról és helyzetekről, amelyekről már régen tudtunk, de komoly bölcs arccal azt mondtuk a népnek, hogy a csillagokból olvassuk azokat. A vak nép el is hitte azt, csak mi magunk nem és ezek még kevésbé fogják elhinni, mert ők a legtökéletesebb igazság világosságában vannak. 12. A csillagzatoktól való kérdezősködésből tehát semmit sem tudhatunk meg, mert nagyon is jól tudjuk, hogy hogyan áll a dolog a csillagokkal, és ezektől a bölcsektől már kérdezhetünk valamit, csak azt nagyon okosan kell kieszelni, mert különben éppen olyan keveset tudunk meg, mint a csillagoktól.” 13. Mondja a másik mágus: „Nagyon jó volna azt okosan kieszelni, csak tudnánk! Mit kezdhetünk mi a mi minden okosságunkkal? Ezek a bölcsek már jóval előbb tudják azt, amit a mi okosságunk, hogy milyen gondolat születik meg az agyunkban! Én úgy gondolom, hogy a magunk részéről a legokosabb volna, ha megelégednénk azzal, amit eddig megtudtunk, s a többit engedjük át az Ő jóakaratuknak. Mert bizonyos késztetéssel nem sokat fogunk belőlük kihozni, s amellett én magam is most már világosan látom, hogy magasabb és mélyebb igazságok, és az - 173 -


VII. kötet

174

egy igaz Isteni lény megértésére és az ember benső szellemi életének felfogására még nem vagyunk eléggé érettek. 14. De arra megkérhetjük őket, hogy a benső igazság és életvilágosság eléréséhez vezető legközelebbi utat mutassák meg, és azt saját tapasztalatunkból tudjuk, hogy egy ember a saját gondolkodása és kutatása által sok mindent elérhet; de egy bölcs és gazdag tapasztalattal bíró vezető segítségével biztosabban és hamarabb fog mindenféle tudáshoz és tapasztalathoz jutni. S az a véleményem, hogy ebben az esetben is egy egészen rövid, de alapos utasítás többet használna, mint egy sereg haszontalanul feltett kérdés, amelyeknek megválaszolása, ha még oly jó és igaz is, kevés hasznunkra lehet, mert nem tudjuk megérteni. Sőt azt sem kérdezhetjük, hogy mire van szükségünk, mert saját maguk sem ismerjük magunkat, s így azt sem tudjuk, hogy miben szenvedünk fogyatkozást. Ezek a bölcsek ezt bizonyára jobban tudják, mint mi, s így az a nézetem, hogy engedjük ezt át az ő sokkal bölcsebb belátásuknak!” 15. Mondja az első mágus: „Te valóban a magad egyszerűségében bölcsebb vagy, mint én a sok tudásommal és tapasztalatommal. Maradjunk tehát a te nézeted mellett, mert a kéréssel mindenkor sokkal többre megy az ember, mint a követeléssel. De most azon múlik, hogy még hosszabb ideig tartózkodjunk-e vagy menjünk le a városba?” Mondja az imént beszélő mágus: „A bölcs ifjú véleménye szerint tulajdonképpen maradnunk kellene, mivel hozzánk tartózóink már úgyis tudják, hogy a mai napra el vagyunk látva, de te vagy a mi főnökünk, s így jogod van meghatározni, hogy ebben az esetben mit tegyünk?” 16. Mondja az első mágus: „Ebben az esetben egyedül az értelmünk határozza meg, hogy mit tegyünk. Ha a mieink otthon el vannak látva, akkor mégis csak maradni fogunk, dacára annak, hogy itt meglehetősen hideg van, de legalább addig itt maradunk, amíg ezek a bölcsek nem fognak pihenőre térni, s ez alatt az idő alatt már sokat nyerhetünk jelenlétükben.” 17. Mondja a másik kettő: „Mi is osztjuk véleményedet, de semmit sem kérdezünk, csak kellő alkalommal kérjük meg őket, hogy adják értésünkre, hogy mire van szükségünk, hogy a tiszta igazságot megismerhessük.” Ebben mind a hárman teljesen megegyeztek, azután elhallgattak. 119. Fejezet:

Nevezetes jelenségek a Holt-tenger vidékén. Agricola szellemi látásával látja azok különös lefolyását. Pokoli jelenet és mennyei őrség. Utasítás a gonosszá lett lelkekkel való eljárásról. Az egyes szellemek üdvösség különbségéről.

1. Eközben a Holt-tenger környékén időnként feltűnő fény egyre erősebbé vált, és gyakrabban ismétlődött, mint kezdetben. Ez a természeti jelenség hasonlított egy távoli és erős villogáshoz; s ezért sok tárgy akadt a különféle beszélgetéshez. Maga Lázár is úgy vélte, hogy ilyen erős mértékben ilyet még soha nem látott, s a zsidó görögök is ugyanezt állították. A szegény munkások és szolgálók a még mindig jelenlévő házasságtörő nővel és a szép Héliás hozzátartozóival ugyanezt mondották, és rendkívül csodálkoztak e fölött a jelenség fölött. 2. Csak a rómaiak figyelték ezt a természeti jelenetet egészen közömbös arccal, és Agricola így szólalt meg: „Uram! Ezt a természeti jelenséget nem rossz innen figyelni, de otthon a mi égi hegyeink mégis egészen más képet mutatnak!” 3. Mondom Én: „Óh az bizonyos, de nem nevezetesebbek, mint ez a tenger, mert ebben a tengerben egy igen nagy és rendkívül szomorú emberi történet van eltemetve éppen úgy, mint az általatok, rómaiak által nagyon jól ismert Kaspi tenger. Ennél fogva ezek a jelenségek sokkal nevezetesebbek, mint égő hegyeitek, amelyeket Én nagyon jól ismerek, és azt is tudom, hogy néhány évtized előtt a ti Vezúvotok kitörésekor egynéhány város teljesen elpusztult. 4. De ez a jelenség azért nevezetesebb, mert ebben a természeti küzdelemben sok ezer emberi lélek is részt vesz, amelyeket a természeti lelkek hiú küzdelemre ragadnak Ellenem. Az - 174 -


VII. kötet

175

égő hegyeknél a természeti lelkek csupán az Én rendem törvényei ellen küzdenek, és lásd, ebben áll a nagy különbség. 5. És hogy ezt jobban meg tudd ítélni, megnyitom néhány pillanatra benső látásodat, s majd bámulni fogsz, hogy milyen rendkívüli dolgok tárulnak majd szemeid elé!” 6. Ebben a pillanatban Agricolának már meg is nyílt a második látása, amikor hangosan felkiáltott: „Uram, szabadíts meg ettől a látványtól! Mert én itt borzalmakat borzalmakra halmozva látok! Óh micsoda rémalakok! Kik volnának a mi képzelt fúriáink ezekhez képest! Hiszen az egész tenger és a levegő egész a felhőlégiókig a legborzalmasabb torz képekkel van telítve! Óh – hiszen valóságos pusztító háború van itt, s úgy telve van borzalmakkal, amilyet ez a Föld még sohasem viselt! Milyen célt akarnak ezek a lények elérni? 7. De most azt látom, hogy egy sereg fehér és igen szép, de nagyon komoly lény siet oda, s azok a valóságos szörnyetegek menekülnek előlük, kik ezek a fehér emberi alakok, akik a borzalmak helyére sietnek?” 8. Mondom Én: „Azok a borzalmas alakok a tulajdonképpeni szodomiták, akik az által a küzdelem által, amelyet Ellenem akarnak megvívni, egyre szelídebbé válnak, s a hozzájuk siető fehér szellemek által is, akiket, mint a béke és a rend szellemeinek nevezünk, akik még inkább rendbe hozzák őket. 9. Ez a szél pedig, amely érzés szerint hűvösen fúj észak felől, nem más, mint az a sok fehér szellem, akik elől a tengerből jövő gonosz tűzszellemek elmenekülnek. Ha már elég lesz ebből a látványból, akkor térj vissza előbbi természetes éber állapotodba.” Erre Agricola ismét természetes helyzetébe jutott, azután így szólt Hozzám: Uram! Uram! Amióta Szodoma és Gomorrha a körülötte lévő tíz várossal elsüllyedt, másfél évezred telt el, s az akkor élt lelkek a szellemvilágban még az óta sem jutottak világosabb megismeréshez?” 10. Mondom Én: „Igen, barátom! Most magad tényekben meggyőződhettél arról, hogy a túlvilágon mennyire nehéz egy lelket csak annyira megjavítani, hogy felismerje önmagában, hogy gonosz és hogy, mint ilyen szabad és üdvösségteli állapotba nem juthat! 11. És ha a lélek ezt egyszer kezdi belátni, akkor saját gonoszságának ellenségévé válik, megvetni és megutálni kezdi magát, a javulás útjára lép. S ha néha, néha visszaesik régi bűnébe, de nem átalkodik meg abban, hanem megbánja, és nem kívánja azt újból elkövetni, s akkor gonosz szenvedélyei is csökkennek, lehűlnek, s azután nagyobb lesz a világosság is egy ilyen lélekben. 12. És mivel az ilyen gonosz lélek javulásáról fehér békeszellemek gondoskodnak, a megjavult lélek először ezekhez, a szellemekhez megy át, gyakorolja magát a türelemben, a helyes rendben és nyugalomban. 13. S ha abban teljesen megerősödött, akkor már jobb állapotba mehet át, amelynek azonban nem szabad úgy feltűnnie, mintha javulásának jutalma volna, hanem benső rendjének természetes következményeként! Mert ha az ilyen módon észrevétlenül javuló lélek tudatára jön annak, hogy jobb állapota jutalomképpen adatott Tőlem fáradozásaiért, amiképpen ez igazság szerint így is van, akkor mihamar fölébredne benne az önzés, s habár arra fog törekedni, hogy jobb és világosabbá legyen, de csak azért, hogy nagyobb jutalmat kapjon érte, de nem azért, hogy magáért a jóért legyen tisztább és világosabb! 14. S ennél a könnyen megérthető oknál fogva megy az elfajult lelkek túlvilági haladása oly nehezen. Mert ha egy léleknek a létét meg akarjuk tartani, akkor az én hatalmam csak annyiban hathat rá, hogy életének olyan helyzeteibe jusson, amelyek gonosz cselekedeteinek szükségszerű következményeiként kell, hogy tűnjenek előtte, mert csak ily módon lehetséges egy ilyen lelket önmagában és önmaga által tökéletesen megjavítani, hogy előbb vagy később, az Előttem teljesen mindegy, az örökkévalósághoz viszonyítva, amelyben az elmúlt és a jövő időfolyamok teljesen kiegyenlítődnek, valamint az is teljesen mindegy Előttem, hogy egy ember sok ezer évvel ezelőtt, vagy később élt testben itt a Földön, mert az örökkévalóságban az az ember, aki elsőnek született ezen a Földön semmivel sem lesz előbbre, mint az, aki utolsó napon születik meg. - 175 -


VII. kötet

176

15. De magának a léleknek mégis kimondhatatlanul sokkal jobb, ha élettökéletességét a lehető leghamarabb eléri, mert először sokkal kevesebbet kell szenvednie, és másodszor mert egy buzgó lélek sokkal előbbre van, mint egy rest és ingadozó lélek, éppen úgy, mint itt ezen a Földön az a vándor, aki vándorlásait több nappal előbb a legnagyobb buzgalommal kezdi meg, mint egy más késlekedő és lusta ember, aki erre a vándorútra nem tudja elhatározni magát! Míg a másik serény és buzgó vándor már teljes mértékben élvezi szorgalmának és buzgalmának előnyeit, addig a lusta vándor útjának még első lépéseit próbálgatja csak, s közben is folyton visszatekintve meggondolja, hogy megtegye-e a második lépést is, vagy maradjon még tovább otthon? Tehát ha a lusta vállalkozó szellem kénytelen nagy szegénységben sínylődni, míg serény szomszédja megelőzte, s nagy birtokokat szerzett magának, akkor a lusta a serénnyel szemben nem szerzett irigylésre méltó előnyöket, hanem éppen fordítva: mert aki elől van, az mindörökké elől van, s akit az utána sántikáló soha sem fog utolérni. 15. Nekem ez természetesen mindegy, mert Én mindvégig maradok annak, aki öröktől fogva voltam, de a szellemek üdvösségének foka között igen nagy lesz a különbség! Érted ezt barátom?” 120. Fejezet:

Agricola csodálkozása, s az Úrtól mindezen dolgok keserű okát kérdezi az emberi lelkekkel kapcsolatosan.

1. Erre Agricola csodálkozó szemekkel így szólt: „Uram, csak Te, mint az egész végtelenség legönállóbb és legszabadabb lénye, mondhatsz ilyen szavakat! Ha Én elképzelhetetlen hosszú idők múlva bizonyos fokú üdvösséget érek el, s akkor még előttem áll az örök üdvösséggel teli jövő, ezzel szemben a hosszú évekig tartó üdvtelen földi lét egyenlő a semmivel, de egy nap, amely engem kínozott és gyötört, mégis csak jelent valamit az embernél, s a megmaradt emlékezés alapján felmerül az a kérdés, hogy egy örökkévalóság tud-e pótolni kiállott szenvedéseimért? Mert az ember csak a Te mindenható akaratodból lett ennek a világnak nyomorult polgára, az embernek nevezett ragadozó vadállatok közé jutott. Nevelést nem kapott az önző és uralomvággyal teli pogányságnál, amely nem egyéb, mint a hazugságok és csalások mindenféle neme és fajtája, amelyet szent igazságoknak kellett elfogadni, és ha azokat érettebb és világosabb elmével az ember nem fogadta volna el, vagy fellépett volna ellenük, akkor, mint nyomorult férget eltaposták volna, mert az ehhez hasonló kiáltó példák ezrei nagyon is ismeretesek előttem! 2. Az ilyen szellem és istentelen nevelés mellett végeredményben belőlem sem lehet más, mint ragadozó vadállat emberi lakban, és mivel az lettem, mert lehetetlen hogy más lehettem volna, akkor én előtted hosszú időre el vagyok dobva, és nincs semmi módom arra, hogy nagy ínségemben segíthessek magamon! 3. S így önmagamtól felmerül az a kérdés Veled, mint az egy igaz Istennel szemben, miért kellett, hogy a Te mindenható akaratodból emberré legyek ezen a Földön? Hiszen én azelőtt egy teljes semmi voltam, soha nem léteztem és soha nem is akartam létezni! Miért lettem tehát? De ha már lettem, de nem a magam, hanem mindenképpen csak a Te mindenható akaratod által, úgy azt kérdezem, hogy a Te bölcs gondolkodásod révén miért nem jöttem ebbe a világba mindjárt olyan körülmények közé, hogy a Te rended és tetszésed szerint való igaz emberré lehettem volna?! Miért kellett, hogy először ragadozó állattá legyek, gonoszabb, mint minden oroszlán, párduc, tigris és hiéna! 4. Lásd Uram! Ez egy nagyon fontos kérdés és minden embernek egyszer meg kell ízlelni a test halálát! De a legszomorúbb az, hogy ezért a túlvilágon csaknem végtelenségig tartó lelki halált kell elszenvedni, amit Te nekünk, szegény halandóknak mindenhatóságod által visszavonhatatlanul rendeltél el! Az én rövidlátó bölcsességem előtt valóban ez igen különösnek tetszik! Mert én, mint Róma főbírája az én értelmi elveim szerint nem tudnék elkárhoztatni egy olyan gyermeket, aki szülei ellen vétett, s annál kevésbé, mert a gyermeken múlik, ha az önhibáján kívül rossz, sőt néha igen nyomorúságos nevelésben részesült. Ha a szülők másképpen, mondjuk - 176 -


VII. kötet

177

helyesen nevelték volna, akkor a gyermek másképpen járt volna el velük szemben! De végeredményben a szegény szülők nem tehetnek róla, mert ők maguk sem kaptak más nevelést, így gyermekeiknek sem adhattak jobbat, mint amivel ők maguk bírtak! 5. De Te, óh Uram és Istenem már öröktől fogva a legjobbat bírod és nekünk szegény embereknek a Te teremtményeidnek szíve és lelke érdekében a legjobbat adhatod: de ezt, amint jól tudjuk Te nem teszed, s az embereknek először a legborzalmasabb ragadozó állatokká kell lenniük, azután jönnek a Te szigorú ítéleteid, s csak igen kevesen mondhatják azt: a mennyek és föld Ura végre egyszer ismét megkönyörült rajtunk! 6. Uram! Bocsáss meg, hogy ilyen nyíltan a szívem szerint beszéltem! De erre a három mágussal szemben való titokzatos viselkedésed indított, tehetnek ők arról, ha olyanok, amilyenek? Hiszen ők már hosszú idő óta keresnek Téged és nem tudnak megtalálni, és most itt vannak a közeledben és még mindig nem nyilatkoztatod ki magadat előttük. Óh Uram, miért kell ennek a Te határtalan bölcsességedből kiindulva így lennie, s a Te atyai szereteted és jóságod másrészt azt akarja, hogy minden ember boldog és bölcs legyen és üdvözüljön! Mert az emberek egymás közötti folytonos dühöngése és tombolása mellett elképzelhetetlen, hogy valamikor el tudják érni azt az életcélt, amelyet eléjük állítottál! Uram! Erre vonatkozólag kérek Tőled felvilágosítást!” 121. Fejezet:

Az Úr válasza ezekre az emberi rövidlátó botránkoztatásokra. Az ember vezetéséről az ő tökéletessége érdekében. Az ember akaratszabadsága. Az embernek először megismerésekre van szüksége, azután következik az isteni akarat kinyilatkoztatása. Visszapillantás az első emberpárra és vezetésükre.

1. Mondom Én: „Ha a te emlékezésed erősebb volna, mint amilyen, akkor jól visszaemlékezhetnél arra, hogy éppen ezt a kérdést gyakrabban szőnyegre vetették már, s azt Én mindenkor a legkönnyebben megérthető módon megmagyaráztam. De a te emlékezőképességed egy kissé gyengébb lett, mint egykor volt, de ez nem tesz semmit, hiszen van még elég időnk, így mégegyszer beszélhetek róla, hallgassátok meg tehát! 2. Aki még sohasem teremtett Napot vagy Holdat, egy lakható Földet, növényt, állatot és embert, az nem tudhatja, hogy ezeket a teremtményeket miképpen kell vezetni, fenntartani és végső fő rendeltetésének céljához vezetni! De Én mindezt jól tudom, s ezért állítottam fel egy örök rendet, amelyen kívül soha senki semmit el nem érhet. 3. Az embernek, mint az Én képmásomnak tökéletes szabadakaratának kell lennie, amelylyel önmagát szellemi részeivé át kell, hogy alakítsa. Abban megszilárdítsa, magát az Én mindenhatóságomtól felszabadítsa, hogy egykor, mint erős, szabad, önálló és hatalmas lény üdvözülten álljon meg, éljen és cselekedjen mellettem. 4. Lásd, minden teremtmény az Én kényszertő törvényem alatt áll, az ember is teste szerint, csak az ember lelke és szelleme nem! Azaz, ami az akaratára és szabad megismerésére vonatkozik; a lélek formája és életberendezése minden részében természetes egy Tőlem eredő változtathatatlan mű, amelyet az ember szabadakarata által, vagy nagyon nemessé és szilárddá, vagy durvává és gyengévé tehet. 5. De az embernek a szabadakarat, vagy igen keveset, vagy semmit sem használna a szabad megismerés képessége és a megismerésből levezetett értelme nélkül, amely az akaratnak megmutatja, hogy mi a jó és igaz, és mi a hamisság és gonoszság. 6. Ha az ember megismeréseket gyűjt és értelmét felébresztette és megerősítette, akkor jön csak hozzá a kinyilatkoztatott isteni akarat, amely az embernek megmutatja az örök élethez és az Istenhez vezető helyes utat.

- 177 -


VII. kötet

178

7. Az ember ezt a kinyilatkoztatást elfogadhatja, vagy nem. Miután még Velem szemben is meg kell, hogy legyen a szabad akarata, amely nélkül nem volna ember, hanem állat, amelynek nincsen szabad akarata, hanem csak az ösztöne hajtja, amelynek ellent állni nem tud. 8. Kezdetben csak egy emberpár teremtetett erre a Földre, a férfi neve Ádám, az asszony neve Éva volt. 9. Ezt az első emberpárt Isten minden képességgel felruházta, igen mély megismerése, igen tiszta értelme és hatalommal teli szabadakarata volt, amely előtt minden más teremtmény meg kellett, hogy hajoljon. 10. Ezekhez a képességekhez Isten szájából megkapta a legvilágosabb és legérthetőbb kinyilatkoztatást, amely nyíltan megmutatta, hogy mit kell tennie, hogy azt a rendeltetést, amit Isten kiszabott neki, a legrövidebb és a legkönnyebben járható úton elérje. De megmutatta Isten azt is, hogy teljesen szabad és Isten kinyilatkoztatott akaratának ellen is szegülhet, ha a test indíttatásának és a világi anyag szerint akar cselekedni, de azzal önmaga fogja az ítéletet önmaga ellen kiérdemelni, s azzal együtt a halált fogja a maga számára előkészíteni. 11. A dolog kezdetben egy ideig egészen jól ment, de nemsokára győzött az érzéki vágy a Mózes által felállított kígyó képében, az Isten által kinyilatkoztatott jó megismerések fölött, s megszegte a parancsolatot, hogy megtudja, hogy mi lesz belőle. 12. És lásd, ez volt az első emberpár bűntette, s ugyanezt teszi most csaknem minden ember. 13. Isten még sohasem engedte meg, hogy kisebb, vagy nagyobb kinyilatkoztatások meg ne történjenek, de azzal szemben soha embert nem kényszeritett arra, hogy azokat kövesse, de boldog az, aki azokat követi és életével azok szerint igazodik! 14. Az első emberpár Istentől bizonyára legtisztább és a legjobb nevelést kapta, s azt minden utódjára hamisítatlanul átvihette volna, és nézd meg az embereket kétezer esztendővel később, Noé idejében, s azt látod, hogy a leggonoszabb ördögökké változtak. 15. Vajon a Föld első emberei nélkülözték-e valaha a jó nevelést? Óh nem! Vagy talán nem adták ugyanazt a gyermekeiknek? Óh igen, és mindig a legtisztább értelemben. De az emberek arra is éreztek magukban indíttatást, hogy Isten parancsolatainak ellenszegüljenek, mert ez így esett jól a testüknek, s ezáltal süllyedtek a legnagyobb romlásba, s ezáltal felejtették el Istent egészen, és ha Isten férfiakat küldött hozzájuk, s őket atyai módon arra figyelmeztette, hogy térjenek vissza Hozzá, akkor ezeket a férfiakat mihamar számkivetették, elűzték, sőt néhányat a legborzalmasabb módon megöltek! 16. S végül az Istentől eltávolodott emberek a Föld elpusztítására vetették magukat, s ekekor megtelt a mértékük. Ők maguk nyitották meg a földalatti vizek zsilipjeit, amelyek elárasztották és megfullasztották a gyalázókat! 17. És ez nem volt szigorúan Isten akaratából keletkező ítélet, hanem csak jóváhagyott ítélet, amelynek a Föld belső berendezése folytán is kellett, hogy bekövetkezzék, mert ha te egy magas sziklafalról leugrasz, s magadat halálra zúzod, az egy rajtad bekövetkezett ítélet ugyan, de nem az Isten akaratából származott, hanem a Föld berendezése és mivolta miatt, amit az ember értelme alapján jól megismerhet, mert tudnia kell, hogy minden nehéznek le kell esnie a Földre! 18. Ennél fogva a földön egy ember sincs úgy elhagyatva, hogy ne segíthetne magán, ha igazán akarná, de mivel már gyermekéveitől kezdve nem akarja, tehát magára kell vetnie, ha nyomorúságba jut! És amit Én most egy emberről mondottam, ugyanaz vonatkozik egy egész népre is. 19. Tehát az egész földön nem létezik egy nép sem, amely nem tudna magán segíteni, ha akarná, de hol van az akarat?! A rosszhoz és gonoszhoz van akarata, de a tiszta szellemi jóhoz és igazhoz hiányzik a jóakarata, mert az utóbbi a test érzékeinek nem hódol, s az ilyen jóakaratot nélkülöző ember lelke úgy, mint egy egész nép lelke átmegy az ítéletbe és az anyag halálába, s akkor már semmit sem képes meghallani, megérteni, és felfogni abból, ami a szellemre, annak - 178 -


VII. kötet

179

világosságára és életére vonatkozik, és ha az ember az ilyen testlelkeket álmából fel akarja rázni, akkor mindjárt eszeveszettek, dühösek, vadak lesznek, és felébresztőjükre úgy rátámadnak, mint a farkasok a bárányokra, s minden irgalom, és kímélet nélkül megfojtják, és széttépik őket. 20. Vajon az Isten az oka annak, ha az ilyen emberek a fönt elmondott okoknál fogva a legnagyobb és legistentelenebb lelki vakságba kerülnek és abban évezredeken keresztül megátalkodnak? S ha az után Isten megengedi, hogy az ilyen emberekre figyelmeztető törvény jöjjön, akkor az bizonyára atyailag jó és bölcs, mert csak a test ínsége képes a lelket az anyagtól eltántorítani és azt szellemi felé fordítani. Érted ezt?” 21. Mondja Agricola: „Óh igen, ez most már teljesen világos előttem, bocsáss meg nekem, hogy az imént Téged felelősségre vonni merészeltelek, mert én még nagyon vak voltam!” 22. Mondom Én: „Én szeretem a hozzád hasonló jellemű embereket, ők komolyan veszik az igazságot! De most figyeljük ismét a tüzet!” Ekkor ismét csend állott be, a három mágus pedig kissé oldalra vonult és ott beszélgettek Rólam. 122. Fejezet:

Az indiai mágusok nagy sejtelme. Ki rejlik Jézus mögött? Az Úr és a mágus. Az utóbbi helyes kérdése. Mit tegyünk örök üdvösségünk érdekében? A mágus szép bizonysága az Úr felől. Az Úr próba kérdése: hogyan lehet az Isten ember? A mágus helyes válasza. Jézus Istenségének legnagyobb jele az Ő szavai. A legmagasabb célhoz vezető élettanítás.

1. A főmágus így szólt a két másikhoz: „Legyünk csendesek, mert úgy tűnik fel előttem, hogy ebben a bölcs férfiúban megtaláltuk az Isten szellemét! Mert ahogy Ő, úgy ember önmagáról még sohasem beszélt!” És így beszélgettek tovább egy ideig. Mi pedig csendben voltunk és szemléltük a folyton váltakozó tűzjelenségeket. 2. S amikor Én ismét beszélni kezdtem, akkor közeledtek a mágusok ismét, s hallgatták szavaimat a Föld berendezéséről, s a benne és rajta előforduló jelenségekről. S amikor ezeket a gyakrabban előforduló magyarázatokat befejeztem, így szólt a mágus társaihoz: „Ezt csak az tudhatja ennyire világosan, aki a Földet megteremtette, s azért ismeri olyan jól úgy belülről, mint kívülről!” 3. A mágus most szeretett volna több kérdésével Hozzám fordulni, de nem volt hozzá bátorsága. Ekkor Én odahívtam őt magamhoz és megengedtem neki, hogy kérdezzen Tőlem, amit akar, s Én felelni fogok neki. Erre azután hódolattal telve odalép Hozzám és így szólt: „Uram, Uram! Mit kérdezhetek én még Tőled? Minden eddigi kérdésem oda irányult, hogy az egy igaz Istent megtaláljam, Őt megismerjem, s azután Őt szívemben imádjam! De én éppen Benned vélem az eddig hiába keresettet megtalálni, s így nem lehet többé kérdésem, legfeljebb arra kérhetlek, hogy nekünk idegeneknek is nyilatkoztatnád ki akaratodat! Az lesz a legszentebb életfeladatunk, hogy azt a legszigorúbban kövessük. 4. Mit tegyünk, hogy irgalmadra és kegyelmedre méltókká tegyük magunkat, hogy testünk halála után részesei lehessünk az örök életnek? Óh Urunk, csak ezt kérjük Tőled! 5. Mondom Én: „Teljesen bizonyosak vagytok abban, hogy Énbennem Az rejlik, Akit már olyan régóta kerestek, és akit nem tudtatok megtalálni?” 6. Mondja a mágus: „Már akkor, amikor szent szavaiddal a melletted lévő férfiúval nyíltan kibeszélted magad, megmondta az érzésem, hogy Te ki vagy! S így nincs bennem semmi kétely az iránt, hogy Te valóban Az vagy, Akinek mi Téged szívünkben imádunk. 7. Nem hiába hívta fel ifjú szolgád a figyelmünket arra, hogy az igazsághoz közelebb jutottunk, Te magad vagy a legnagyobb és a legfényesebb igazság, és Te magad vagy a közvetítő a Te szellemed és az emberek között! Aki téged bír, annak mindene megvan, a világosság, az élet, a bölcsesség és az erő! - 179 -


VII. kötet

180

8. De Téged csak úgy bírhatunk, ha akaratodat felismerjük, s a szerint kezdünk tevékenykedni. A Te lényedet nem bírhatja a teremtett véges ember, mert Te önmagadban Isten vagy örökkön örökké. De a Te szent kinyilatkoztatott akaratodat bírhatja az ember, és minden erejével tevékenykedhet a szerint. És ha az ember ezt bírja, akkor bír Téged is, fölismer Téged, szeret Téged és imád Téged! 9. S így mégegyszer esedezve kérlek nyilatkoztasd ki a Te szent akaratodat, hogy azután elmondhassuk magunkban: Óh Urunk és örök Atyánk, hogy szentséges szemeid tetszését találja bennünk, a Te teremtményeidben, s a Te szereteted gyermekeiben!” 10. Mondom Én: „Igen, igen, kedves barátom, igen jól és helyesen gondolkoztál, s éppen azért beszéltél is ilyen helyesen. De te Bennem hozzád teljesen hasonló földi emberben látod az egy igaz Istent, nem látod azt, hogy Én is születtem, húsból, vérből és lélekből állok, mint akármelyik hozzám hasonló ember, vajon Istennek volt-e valaha kezdete, és születhetett-e mint ember?” 11. Mondja a mágus: „Az örök Isten, Akinek szelleme hatalmi teljessége minden kétséget kizáróan Benned lakozik, természetes soha kezdetét nem vette, s mint ember-asszony által nem születhetett erre a Földre, de Isten mégis testet adott Rád, mint igaz közvetítőt ide küldött ebbe a világba, és megtöltött téged az Ő szellemének teljességével. 12. S aki eszerint Téged lát és megismer, az azt is látja, Aki Benned van, s Aki a Te akaratodat teszi, az Őt mihamar önmagában fogja megismerni! 13. Te egészen bizonyosan az vagy, Akit mi hárman oly régóta hiába kerestünk! És mi ettől a véleményünktől többé nem tántorodunk el. 14. S azon kívül Te az imént azzal a barátoddal, aki rómainak látszik, –mert ehhez hasonló férfiakat római elnevezéssel mi más helyeken is láttunk már – úgy beszéltél, ahogy egyedül csak Isten beszélhet: s ez még inkább megerősíti a mi feltevésünk igazságát, s ezt a legfényesebb igazságot minden kételyen kívül helyezi. Bizonyára meg lesz a bölcs okod arra, amelynek következtében nem akarod magad még teljesen felfedni. Mi ezt nem is kívánjuk Tőled, mert nem is tartjuk magunkat arra eléggé méltóknak, s mi nem is kívánjuk Tőled, óh Uram a jeleket, amelyek által tisztába jöhetnénk, hogy Te vagy az általunk oly régóta kereset és megtalált. Elég jel az, amit először a Te ifjú szolgád előttünk beszélt és tett. 15. A legnagyobb és legérvényesebb jelek a Te szentséges szavaid, amelyeket szádból hallottunk, mert azok tisztán és világosan mondották: így ember nem beszélhet önmagából, csak Isten! 16. És mivel ezt világosan belátjuk, tehát minden érdemtelenségünk ellenére arra kérünk, hogy nyilatkoztatnád ki nekünk, mit kell tennünk, hogy lelkünk örök életét elnyerjük, s a Te szent kegyelmednek részesei lehessünk?” 17. Mondom Én: „Jól van tehát! Ha már mindenáron abban a hitben vagytok, hogy Én vagyok az Úr, akkor cselekedjetek úgy, hogy az imént az Én szolgám mondotta, s akkor élni és üdvözülni fogtok: szeressétek Istent mindenek fölött és felebarátotokat, mint önmagatokat, és tanítsátok erre gyermekeiteket és hozzátartozóitokat, és mint emberek ne tartsátok többre magatokat busás földi kincseitek végett, mint a felebarátaitok. Tegyétek nekik azt, amit értelmetek szerint megkívántok, hogy nektek is ugyanazt tegyék, élni fogtok és az Isten kegyelme veletek lesz mindenkor. 18. S ha már ismeritek Mózes parancsolatait, kövessétek azokat, mert ezekben, a parancsolatokban a legjobb és a legtisztább rend van kijelölve az embereknek. Ha az ember ezeket követi, akkor Istent mindenek fölött szereti és felebarátját, mint önmagát, s ezekben, a parancsolatokban minden életbölcsesség meg van parancsolva, amelyről más és idősebb bölcsek az embereknek csak beszéltek.

- 180 -


VII. kötet

181

19. S mivel a szó, mint az isteni küldetésemnek legmagasabbrendű jele érvényesül, tehát maradjatok meg a szónál, s legyetek annak tevékenykedői, s élni fogtok, de Én nem ezt a földi életet értem, hanem lelketek örök életét. Jól értitek ezt?!” 123. Fejezet:

Az Úr a három mágusnak speciális és gyakorlati utasításokat ad, s azok csodálkozása fölött, hogy a zsidók Őt nagyrészt nem ismerik fel. Valami a hivatottakról és a kiválasztottakról.

1. Mondja a mágus: „Mert Te mondottad ezeket nekünk óh Uram, szilárdan el is hisszük és úgy fogunk azok szerint tevékenykedni, ahogy más nép még sohasem ezen a Földön, de most felmerül egy másik kérdés, ami ebben áll: térjünk ismét vissza Indiába, vagy kerüljük ezt a régi bűnös országot úgy, mint leggonoszabb ellenségeinket, vagy térjünk inkább haza, és a vakoknak mutassuk meg azt a világosságot, amelyet hosszas keresés után végre megtaláltunk? Mi elhatároztunk ugyan, hogy hazánkat, amelynek viszonyait nagyon jól ismerjük, mindörökre elkerüljük, s életünket idegen népek között tökéletesítjük, de mivel Benned Azt találtuk meg, Akiért országunkat már régen elhagytuk, ez megváltoztatja első elhatározásunkat és szeretnénk a Te akaratodat teljesíteni!” 2. Mondom Én: „Ezt jól jegyezzétek meg! A próféta sehol sem érvényesül kevésbé, mint a saját hazájában. Benneteket társaitok kissé túlzóknak ismernek, s éppen ezért küldtek ki benneteket ilyen messze útra, mert néha egy kissé nagyon belemarkoltatok lelkiismeretükbe! S ha most az igazi világossággal mennétek haza, igen rossz fogadtatásban részesítenének, s a teljesen elbutult népnél még sokkal rosszabban. S így, lelketek üdve érdekében sokkal jobb, ha megmaradtok első elhatározástok mellett. Küldjétek szolgáitokat vissza országotokba, hogy ügyeiteket nevetekben elintézzék, s azután térjenek vissza hozzátok, egyébbel ne törődjetek, mert a ti országotok az Én világosságom befogadására még legalább kétezer esztendővel fiatalabb, azaz vak és buta. De ti nyugaton is fogtok olyan embereket találni, akik nagyon vonzódnak az Én tanításaimhoz, ezekkel közölhetitek azt, amit itt kaptatok. 3. A jövőben majd bekövetkezik az, hogy a régi kelet, amelynek egykor minden világosság megadatott, hosszú ideig tartó sötétségbe fog süllyedni és az élet világossága majd a nyugat fölött fog kiterjedni! Sőt még ez a hely, ahol most az élet világossága kiindult kivettetik az éjszaka sötétségébe! Mert ez a nép – kevés ember kivételével – sem ismeri fel a legnagyobb és legüdvösebb látogatásának nagy idejét. S jaj neki, ha majd a világosság elvétetik tőle, és átadatik a pogányoknak! 4. Ti a messze keleti országból származó idegenek vagytok és mégis megtaláltatok és felismertetek Engem, és a ti országotokból jövő emberek voltak azok is, akik – amidőn ennek a világnak testét magamra öltöttem – elsők voltak, akik Engem felkerestek, és már, mint újszülött gyermekben felismertek. De a kiválasztott népek közül eddig még igen kevesen ismertek fel; de annál többen üldöztek még eddig, ahol és amennyire üldözni csak tudtak. Ezért vétetik el tőlük a világosság és átadatik a pogányoknak. 5. De még mielőtt ez a világosság ismét visszatér erre a világra, el fog hatni az országotok óceánjaira! Értitek ezt? 6. Mondja a mágus: „Én megértem ezt, óh Uram! De mégis csak csodálatosnak tűnik fel, hogy ennek az országnak gyermekei nem ismernek fel Téged, mi idegenek pedig olyan könnyen és oly hamar felismertünk. Te ennek az országnak gyermekei előtt bizonyára már igen sok és nagy csodát tettél, és ők nem ismernek fel Téged! Óh ilyen vakok még az én legbutább hazámfiai sem lennének! Nálunk, sokaknál egyedül a Te szód is elég lett volna, és hogyha még a legfőbb papunk is olyan jelt látna Tőled, amilyent az imént a szolgád tett, akkor még ő is elfogadta volna a Te világodat, habár a népre nem árasztotta volna ki, mert a nép már elképzelhetetlen hosszú - 181 -


VII. kötet

182

idők óta vak hitébe van elmerülve, s így nem alkalmas arra, hogy ilyen világosságot befogadjon! Ám de ennek nem mi vagyunk az okai, hanem az idő és önző elődeink egész serege. 7. A mi népünk vaksága könnyen megmagyarázható, mert körében még ilyen világosság sohasem ragyogott! De ennek a népnek a vaksága igazán megmagyarázhatatlan, mert zenitjén a legmagasságosabb nap ragyog, és mégis az éjszakát keresi, amely csak a Föld hegyeinek nagy barlangjaiban található. Mi a világosságot nagy fáradsággal kerestük, most végtelenül boldogok vagyunk, hogy végre megtaláltuk! Ezeknek pedig itt van a szemeink előtt a saját országukban, s megvetik, üldözik és elmenekülnek előle! Óh – hiszen ezek igen gonosz és teljesen vak emberek kell, hogy legyenek, akik nem érdemlik meg azt, hogy embernek nevezzék őket! S ha a dolog valóban így áll, akkor egészen méltányosan cselekszel, ha elveszed tőlük a világosságot és átadod azt a pogányoknak, akik nyíltan érdemesebbek rá, mert ez csak a Te örök igazságodat igazolja a legfényesebben! S ez újabb bizonyítéka annak, hogy Te valóban Az vagy, Akit eddig hiába kerestünk!” 8. Mondom Én: „Igen, igen sajnos így van ez az Én népemmel! S éppen azért már most más népeket fogok támasztani, s a jövőben még többeket, de mindig úgy lesz, ahogy a sok hivatott között kevés lesz a kiválasztott!” 9. Mondja a mágus: „óh Urunk, hogyan értsük ezt? Mindig sok lesz a hivatott, de kevés a kiválasztott? A Te isteni szádból az emberek jövő üdve érdekében ezek a szavak nem hangzanak nagyon örvendetesen, ha azokat úgy vesszük, ahogy kimondottad, mert én a kevés kiválasztott alatt azokat az embereket értem, akiknek az élet világossága szüntelenül ragyogni fog, s a sok hivatott alatt pedig azokat az embereket, akiknek el kell ugyan jutni a világossághoz, de ezer ok és körülmény meg fogja akadályozni őket, hogy részesüljenek benne, s így a mi hazánkfiaihoz hasonlóan soha nem juthatnak teljesen az igazi világossághoz. 10. Mi itt kevesen tehát úgy tekinthetjük magunkat, hogy mi is kiválasztottak vagyunk, de népünk nagy száma azok közé a szerencsétlenek közé tartozik, amely még a hivatottak sorába sem juthat, s mi lesz ezek sorsa testük elvetése után? 11. Ez a nép itt nyilvánvaló, hogy a hivatottak közé tartozik, de mindig voltak közöttük kiválasztottak, akiktől tanácsot lehetett kérni, ha arra szüksége volt, de nálunk nincsenek kiválasztottak, sőt hivatottak sem, s így a nagy indiai nép sorsa igen szánalmas, hogyha a Te mondásodat úgy kell értelmezni, ahogy azt az egész világ és minden idők számára kimondottad.” 12. Mondom Én: „Te az Én kijelentésemet nem fogtad fel helyesen, így azt közelebbről kell megmagyaráznom. Lásd, a dolgot így kell értelmezni, és felfogni.” 124. Fejezet:

Az Úr megmagyarázza a hivatottak, a kiválasztottak és azok missziójának fogalmát, példázat a kikölcsönzött fontokról. „Akinek van, annak adatik, és akinek nincs, az is elvétetik tőle, amije van.”

1. Az Úr: „Ezen a Földön minden ember hivatva és elrendelve van a világosságra és az életre. De az emberek tanítására nem lehet mindenki kiválasztott, mert ez még az emberek között sem volna jó, vagy jó volna-e az emberek között, akiknek az a legfőbb rendeltetése, hogy egymást szolgálják, ha mindenük megvolna és mindent képesek volnának megtenni? Ezáltal az egyik ember a másikat igen könnyen nélkülözhetné, s akkor a felebaráti szeretet csak egy üres szó volna, amint Én azt tanítványaimnak már gyakran elmagyaráztam. Ilyen esetben az embereknek még beszédre sem volna szükségük, mert mire szolgálhatna az nekik, ha egyik sem lenne kénytelen a másik előtt szükségleteit előhozni. 2. Én mondom azt neked, hogy az emberek egyforma képességük, tehetségük, alakjuk, lakóhelyeik és birtokaik mellett minden tiszta világosságuk ellenére az állatok fokára, sőt az alá süllyednének! - 182 -


VII. kötet

183

3. De mivel az emberek nem állatok, tehát egymás között minden igen nagy változatosságban van szétosztva: az egyik ezt, a másik azt bírja, s így az egyik kénytelen a másikhoz menni, hogy egyik vagy másik dologban legyen mestere vagy segítője. 4. S ugyanígy a benső életvilágosság megismerésének szférájában is kell, hogy legyen néhány kiválasztott, aki a sok hivatottnak megmutatja az élet világosságát, a hivatottaknak pedig hallgatni, hinni és a szerint cselekedni kell, amit a kiválasztott világosság tulajdonosok tanítanak! 5. Ha a hivatottak hittel elfogadják azt, amit nekik tanítanak, akkor sokszor még jobban járnak, mint a kiválasztottak, mert az olyan kiválasztott, aki az élővilágosságot magában hordozza, de pontosan nem cselekszik a szerint, annak egykor rosszul felhasznált képességei miatt sokkal szigorúbb számadást kell majd letenni, mint a csak hivatottnak, akinek őt csak hallani, hinni és a szerint cselekedni volt kötelessége. 6. Lássátok, a kiválasztottak az Én szolgáim, a hivatottak pedig az Én inasaim és gyermekeim. 7. De hogy világosabban megértsd, hogy egy kiválasztottnak ezen a Földön semmivel sincs jobb dolga, mint egy hivatottnak, tehát egy példázattal fogom ezt még érthetőbbé tenni, hallgass meg tehát! 8. Volt egyszer egy király, akinek tíz fő szolgája volt, az ő személyes háztartásában. Ennek a királynak egyszer messze világba kellett mennie, hogy ott átvegyen egy új országot. De még mielőtt elutazott, maga elé rendelte tíz szolgáját, átadott nekik tíz fontot és azt mondta: Jól sáfárkodjatok ezzel, amíg visszajövök! S amikor polgárai erről tudomást szereztek dörmögtek e fölött, a királynak ellenségeivé lettek, mert elhagyta őket és elutazásakor nem adott át nekik fontokat és talentumokat. Sőt még küldötteket is küldtek a király után ezzel az üzenettel: Mi nem akarjuk, hogy a jövőben az a király uraljon bennünket, mert miért legyünk mi kevesebbek előtte, mint szolgái, amikor szolgáihoz hasonló módon szolgáltuk őt! 9. Történt azonban, hogy a király miután új országát elfoglalta, újra visszatért. Amikor bevonult várába maga elé hivatta ugyanazokat a szolgákat, akikre elutazásakor rábízta a pénzt, hogy azt lássa, miként sáfárkodtak azzal? Ekkor az egyik előlép és így szól: Íme Uram, a te fontod 10 fontot hozott nekem. Erre a király így szólt hozzá: Derék szolgám! Mivel kicsinyben voltál hű hozzám, legyen tehát hatalmad tíz város fölött! Ezután jött a másik és így szólt: „Uram! A te fontod 5 fontot hozott nekem. És a király így szólt: Ezért öt város fölé helyezlek téged! Ekkor előlépett a harmadik, aki a tíz szolga közül az utolsó volt, s ezt mondta: Uram, a reám bízott fontot bekötöttem a kendőmbe, míg visszajössz, féltem tőled, mivel szigorú ember vagy, mert elveszed azt is, amit nem tettél oda, és aratod azt is, amit nem vetettél! Ekkor a király így válaszolt: Halld, saját száddal ítélek fölötted. Te gonosz vagy, ha azt tudtad, hogy én szigorú ember vagyok és onnan is elveszek, ahova semmit sem tettem, ott is aratok, ahol nem vetettem. Miért nem tetted pénzemet a váltóbankba? S mikor visszajöttem volna, pénzemet uzsorakamattal kaptam volna vissza? Ezután a király azokhoz fordult, akik körülötte, mint szolgák állottak. Vegyétek el ettől a gonosz fickótól a fontot és adjátok át az elsőnek, akinek már tíz fontja van. És a szolgák így szóltak az Úrhoz: Óh király, hiszen annak már van tíz fontja, minek adjuk át még azt az egyet is? 10. Én pedig magam azt mondom nektek mindnyájatoknak: Akinek van annak még több adatik, hogy egész teljességében legyen neki, de akinek nincs, az is elvétetik tőle, amije van! Akik pedig nem akarták, hogy a király uralkodjon felettük, azok vétkeztek, s azért fojtsa meg őket a törvény sötétsége és a lélek halála. 11. Lásd barátom! Így állnak a dolgok nálam változhatatlanul! Akinek van, annak még sokkal több adatik, hogy egész teljességében legyen neki, de akinek nincs attól a reá bízott kicsiny is elvétetik és odaadatik annak, akinek már sok van. 12. Az a sok hivatott pedig, akik nem figyelnek a szolgák szavára és nem akarták a világosság és élet urát, hogy mindegyiket éltetve uralkodjon felettük, azokat megfojtja saját szívűk sötét- 183 -


VII. kötet

184

sége, s a rest szolga pedig sokáig várhat, amíg ismét rábíznak egy fontot. Most pedig az kérdem tőled, hogyan tetszik neked ez a példázat? Egyezel-e a királlyal, vagy sem?” 125. Fejezet:

A mágus kételye a példázat fölött, az Úr további magyarázata a fontok példázatáról. A mágus további kételkedő kérdései. Példa az olyan gyermekekről, akik nem egyforma tanításban részesülnek.

1. Mondja a mágus: „Uram! Most arra a pontra jutottam, amikor az ember értelme felmondja a szolgálatot, s amitől még a legtürelmesebbnek is az égnek mered a haja. Te semmi esetre sem vagy az a király, aki mint egy tirannus onnan is vesz, ahova nem tett és onnan is aratni akar, ahová nem vetett, mert előttem úgy tűnik föl, hogy minden Tőled ered és Te voltál az, aki mindenhová vetett, ezért mindenünnen vehetsz és arathatsz, mert minden a Te tulajdonod, és a tied is kell, hogy legyen! Hogy a gyalázók megfenyítettek, az a legteljesebb rendben van, mert itt éppen az isteni hosszútűrés az elviselhetetlen, amely által a gonosz mindig több tért és időt nyer borzalmainak keresztülviteléhez, míg a rendes ember mindig nagyobb nyomorúságba süllyed, s végül minden hitét elveszíti, és kényszerítve van arra, hogy a reábízott fontot ínségének kendőjébe burkolja és azt könyörtelen urának hiánytalanul, és becsületesen visszaadja. Ilyen esetben és vonatkozásban természetesen jobb hivatottnak lenni, mint szolgának! 2. Mindenesetre rendben van az, hogy a tevékenykedő szolgát munkája szerint megjutalmazzák, de hogy ha valamivel restebb és félénkebb szolga fontjának hiánytalan visszaadása következtében üresen kénytelen elmenni, az a te királyod részéről igen nagy kegyetlenségnek tűnik fel előttem! 3. Én nagy emberbarát vagyok, és nem tudok senkit se szenvedni látni, különösen akkor, ha szenvedéseit nem, mint gonosz gazember érdemelte meg! Az a szolga, aki azt az egy fontot ismét úgy adta vissza az urának, ahogy tőle megkapta, bizonyára nem bírt olyan értelemmel és betekintő képességgel, mint az első vagy a második, aki egy fonttal ötöt nyert. Mert ha annak is ugyanolyan értelme lett volna, akkor ő is legalább öt, vagy tíz fontot nyerhetett volna, de a világosság s a helyes értelem, és az ahhoz szükséges bátorság hiánya miatt nem mert azzal az egy fonttal egyebet tenni, mint azt urának sértetlenül visszaadni; Uram, azzal a szolgával, akit a király gonosz fickónak nevezett, mi történt tovább?” 4. Mondom Én: „Az továbbra is ugyanaz maradt, aki azelőtt volt, mint egészen egyszerű és közönséges szolga, mert önmagából magasabbrendű feladatra nem volt képes. Mert a kiválasztott is minden más emberhez hasonlóan megkapja a képességet és talentumot, amelyet saját maga kell, hogy kifejlesszen, hogy szabadakarata kárt ne szenvedjen. 5. Aki a neki kölcsönzött talentumot minden szorgalmával kifejleszti, annak igazi kincse van, amelyhez még mindig több hozzáadatik, de aki ezt nem fejleszti ki, és restségétől nem tud megszabadulni, az magára vessen, hogyha végül butább lesz a kendőbe bekötött fontjával együtt, mint azok, akik nem akarják, hogy a világosság királya uralkodjék felettük! És éppen ebben rejlik az oka annak, hogy az ilyen rest szolgák miért nem haladnak előre, és amiért az elhivatott szolgák megmaradnak éjszakájukban, s végeredményben semmi sem lehet bosszantóbb a számukra, mint ha a fényes Nap lármája rest álmukból felébreszti. Vagy a Nap küldöncöket küldjön-e a hosszú alvókhoz, hogy megkérdezze tőlük, hogy nem volna-e kellemetlen nekik, ha a hegyek fölé emelkedne? Lásd, ezt a Nap világokat fenntartó általános rend következtében épp oly kevéssé fogja megtenni, mint a világosság és élet királya. 6. Aki a fontot megkapta, az a király rendjét is átvette, aszerint való igazodás a saját szabadakaratában rejlik, s a király nem oka a szolga restségének, hanem maga a szolga, mert a világosság királya nagyon jól tudja, hogy milyen képességeket adott szolgáinak, s ennél fogva mindenkor csak a királynak van igaza és sohasem a rest és lusta szolgának! Gondolkozz ezen - 184 -


VII. kötet

185

érett ésszel, értsd meg jól a példázatot, s azután mondd, hogy a király valóban könyörtelen szívű tirannus-e? És most megértettél? 7. Mondja a mágus: „Igen, óh Uram, most már jól megértettem, a magyarázatod által példázatod teljes fényoldalt nyert, míg mint puszta képet nehezen lehetett megérteni. Tehát ha valaki valami különös talentumot érez magában, azt teljes szorgalommal fejlessze ki, mégpedig saját maga által és saját magából. Ha ezt megtette, a többit a világosság királyától fogja megkapni, hogy azután sok ember, akiket Te hivatottaknak jelöltél meg, tanítója és oktatója lehessen. Mert aki egyszer önmagának igaz tanítója volt, az könnyen lehet sok másé is. De aki önmagáért is rest, az annál inkább lesz a más érdekében, s így semmi olyannal nem fog bírni, amire embertársát taníthatná, s így nagyon igaz és helyes, hogy annak, akinek van, még hozzáadatik, hogy egész teljességében legyen neki. De akinek nincs, az is elvétetik tőle, amije volt. Ez most már teljesen világos, de van mögötte egy bizonyos valami, amit még nem tudok teljesen megérteni, s ezért bátorságot veszek magamnak, hogy Előtted, óh Uram kimondjam, hogy ez a pont még nagyon homályos előttem. 8. Lásd, az igazi buzgalom és szorgalom minden jóban és igazban egy soha nem eléggé dicsérendő erény, a restség pedig minden elképzelhető bűnnek az alapja. De ki adja az egyik embernek a szorgalmat és buzgalmat, és a másiknak a restséget? Én úgy vélem, hogy sem az egyiket, sem a másikat nem küzdötte ki az ember magának, hanem azt egy magasabb rend – isteni akarathatalom adhatja csak. 9. Nekem magamnak is több gyermekem van, és azt tapasztaltam náluk, hogy közülük kettő éspedig az én legidősebb fiam és az egyik leányom, anélkül, hogy a tudományos művészetek tanulásában ösztönözném, rendkívül szorgalmasak, míg a többi gyermekek lusták és restek, és szigorúan rá kell őket szorítani a tanulásra! Ők pedig mind egy szülőnek a gyermekei, természettől fogva egészségesek, egyforma tanításban részesülnek és mégis képességeikben és felfogásuk között óriási a különbség. Miben rejlik ennek az oka, mert minden gyermekünkkel egyformán bánunk és egyiket sem kényeztetjük el. A magunk és gyermekeink egészségén sem múlik, mert hála legyen Neked, óh Uram, valamennyien részesülünk benne, és mégis milyen nagy különbség van egy és ugyanazon családban. Hogyan magyarázható ez meg?” 126. Fejezet:

Az Úr fontos nevelési szabályokat ad, különösen a hivatás választására vonatkozólag. A gyermekek általános előzetes neveléséről, s az egyénileg különbözőképen megválasztandó speciális hivatásokról. De az örök fő feladat az Isten országa felé való törekvés marad, amelynek elérésére a legnagyobb erő szükséges.

1. Mondom Én: „Semmi sem könnyebb ennél, mégpedig azon az alapon, amire az imént rámutattam, azaz arra, hogy az emberek között mindenféle különbözőség kell, hogy fennálljon, hogy az egyik a másikának nélkülözhetetlenné váljon, hogy az egyik a másikát szolgálhassa. 2. Ha minden ember egyformán szorgalmas volna, és egyforma tehetségekkel bírna, akkor mihamar nélkülözhetővé válnának egymásra nézve, de így még egy és ugyanazon szülőpár gyermekeinek is különböző tehetsége és képességei vannak, s a nevelőjüknek azokat jól fel kell ismernie, és megtalálnia, s a gyermekeknek tehetségeik és képességeik szerint kell oktatásokat adni; s végeredményben mindegyiket céljához lehet vezetni. 3. De ha a különböző tehetségek és hajlamok mellett azt kívánod például, hogy gyermekeid mind ruhakészítők, vagy szövők legyenek, akkor természetes, hogy csak azoknál fogsz szorgalmat és buzgalmat tapasztalni, ha ahhoz, ami tanulnak, megvan a tehetségük is, de akik kevés, vagy semmi tehetséget nem fognak mutatni, azok kevés buzgalommal is fogják a mesterséget tanulni. Az ilyen gyermekek azután, amikor önálló emberekké lesznek, embertársaik javára is kevés üdvösséget fognak tudni tenni, mert megfelelő tehetség nélkül a nehezen megtanultat - 185 -


VII. kötet

186

sohasem bírhatják olyan alaposan, mint azok, akik a tanultak iránt már születésüktől fogva tehetséget mutattak. 4. Tehát a gyermekek nagyobb vagy csekélyebb buzgalmának oka legfőképpen az ifjúság szüleiben és tanítójában rejlik, ami kézzelfogható is. A szőlőtőke szőlőt hoz, a fügefának pedig a füge a gyümölcse, s mind a két gyümölcs édes ízű. De ha a fügefát éppen úgy kezeled, mint a szőlőtőkét, akkor a fügefa kevés gyümölcsöt fog hozni és ha a szőlőtőkét megmetszetlenül úgy hagyod nőni, mint a fügét, akkor a szőlőtőke mihamar elnyomorodik, s csak igen kevés gyümölcsöt hoz. Jól megértetted ezt? 5. Mondja a mágus: „Óh igen, köszönöm Neked az igen nagy és bölcs felvilágosítást. Csak most látja be az ember, hogy minden képzelt bölcsessége ellenére mennyire buta! Mennyire beképzelt egynémely világbölcs, végül a sok fától nem látja az erdőt! Pedig mindez milyen közel áll az emberhez, s könnyen megláthatja, ha a szemét csak egy kissé is felnyitja. Minden gyermeknek más alakja van, az egyik nagyobb, mint a másik, az egyik rideg, a másik egészen szelíd és gyöngéd, s így egy és ugyanazon szülőpár gyermekei külsőjében is milyen nagy különbség van. Milyen nagy lehet a különbség akkor bensőleg közöttük? S a külsőjelek nem elegek egy gondolkodó ember előtt, hogy azok különbözőségéből ne következtessen az emberben lévő tehetségek és képességek különbözőségére, hogy azután a bölcsnek látszani akaró tanító vagy mester az embert figyelmessé tegye képességeire és tanáccsal, tettel segítségére legyen abban, hogy képességeit nemes és eredményes módon kifejlessze? Óh nem! Ez nem elég a vak bölcsnek, amilyen én magam is voltam, sőt vagyok is. Ő azt akarja, hogy minden ember egyforma legyen, mind úgy gondolkozzon és cselekedjen, mint ő és készséggel viseljék azokat az igákat, amelyekhez kevés az eredjük, ami által az embereket ahelyett, hogy igaz bölcsekké, bolondokká nevelik, akik sem maguknak, sem másnak nincsenek hasznára. Ezt a tanítást mégegyszer köszönöm Neked szívem mélyéből, mert ezt elsősorban gyermekeinknél fogjuk áldásthozóan alkalmazni.” 6. Mondja erre Agricola: „Igen, ez valóban aranyakat érő tanítás, s mi rómaiak is hasznunkra fogjuk fordítani, és különösen én, akinek először magamnak is gyermekeim vannak, másodszor ezeknél az ifjú embereknél is, akiket most magammal viszek Rómába, éppen úgy fogom taníttatni, ahogy azt képességeik mutatni fogják! De természetesen először az alapműveltség kell, hogy mindent megelőzzön, mint az írás, olvasás és számolás, valamint azoknak a nyelveknek a megértése, amelyeket a római országokban beszélnek. Mert ezek nélkül a szükséges előtanulmányok nélkül az ember nem sokra mehet. És azután minden ember kimagasló tehetsége szerint nyerjen továbbképzést. Uram! Jól van így?” 7. Mondom Én: „Mindenesetre, mert minden embernek először járni, kezeivel fogni, szemeivel látni és füleivel hallani kell tudni, míg valamely dolog elvégzésére alkalmassá lesz, s így az általad jelzett bizonyos előtanulmányokra szüksége van az embernek, hogy azok segítségével könnyebben juthasson az igaz élet bölcsességéhez. De amellett tekintettel kell lennie arra, hogy az emberek ezeket az előtanulmányokat és azok megtanulását fő feladatukká ne tegyék, és amellett meg ne felejtkezzenek a szellemet felébresztő tanulmányokról, mert hiszen végeredményben egyedül abban rejlik az életnek minden értéke! Mert mit használna az embernek, ha az egész világ írásait megértené, és a Föld minden nyelvét beszélné is, lelke pedig ennek kárát vallaná? 8. Ennél fogva mindenekelőtt keressétek ezen a Földön önmagatokban az Isten országát, s minden egyéb a bennetek megtalált Isten országával adatik meg nektek! Mert enélkül az embernek – és ha a Föld minden kincsét és a világbölcseknek minden tudományát bírná is – mégsem volna semmije. 9. De aki szívében bírja az Isten országát, az mindent elbír, mert magában hordozza a legmagasabb és legmélyebb tudományokat, bírja az örök életet, s annak erejét és hatalmát, s az mindenesetre több mint mindaz, amit az emberek a Földön valaha jónak és értékesnek ismertek el!

- 186 -


VII. kötet

187

10. Ti holnap Emmausban mindnyájan meg fogtok győződni arról, hogy mit jelent tökéletes embernek lenni! Én mondom ezt nektek. Egy valóban tökéletes ember többre képes, mint a Föld minden tökéletes embere együttvéve. 11. Azért hát mindenek előtt arra törekedjetek, hogy tökéletes emberekké váljatok! Mert ha azok vagytok, akkor mindenek vagytok, és mindenetek megvan! 12. Én mondom azt nektek: hogy az Isten országának elérésére a leghatalmasabb erőt kell alkalmazni. Akik bírni akarják, valósággal magukhoz kell, hogy ragadják, de akik nem ezt fogják tenni, azok vajmi nehezen fognak ezen a Földön annak tökéletes birtokába jutni!” 127. Fejezet:

Mi bennünk az Isten országa? Evangéliumi életintelmek. A szellemi félmunka és lanyhaság veszedelméről. Hogy kell az Urat a világ előtt elismerni? Kicsoda Jézus Atyja és hol van a Mennyország?

1. Mondja erre a mágus: „Hogyan képes a gyenge és semmis ember az Isten országával szemben hatalmat gyakorolni, s azt valósággal magához ragadni? Mert az a kérdés még, hogy hol van az Isten országa, amit az embernek meg kell fogni, és magához kell ragadnia?” 2. Mondom Én: „Te most ittléted néhány órája alatt sok mindent hallottál, sőt Engem is felismertél, és mégsem tudod, hogy mi az Isten országa és miben áll az? 3. Isten felismert akaratának tökéletes követése az Isten országa bennetek! De Isten felismert akaratának követése nem olyan könnyű, mint képzeled, mert a világi emberek nagyon is védekeznek ellene és üldözik az Isten országa felé törekvőket. S ezért az, aki az Isten országát teljesen magáévá akarja tenni, nem kell, hogy féljen azoktól, akik az ember testét megölik, de lelkükben kárt nem tehetnek. Az ember sokkal inkább félje Istent, Aki változhatatlan rendje szerint a lelket is a pokolba taszíthatja. 4. Aki inkább féli Istent, mint az embert, és az emberek minden üldöztetése ellenére az Isten felismert akaratát teszi, az az, aki Isten országát erővel magához ragadja, s aki ezt teszi, az minden kétséget kizáróan el is fogja érni! 5. De ehhez még valamire szükség van, ami szintén az Isten országának magához ragadásához szükséges, és ez abban áll, hogy az ember lehetőleg a világ minden dolgában tagadja meg önmagát, minden sértőjének szívéből megbocsásson, senkire ne haragudjon, imádkozzon azokért, akik őt átkozzák, tegyen jót azokkal, akik neki rosszat tettek, ne kerekedjen felül senkivel szemben sem, s a néha rákövetkező kísértéseket viselje türelemmel, falánkságtól, tobzódástól, paráznaságtól és házasságtöréstől óvakodjon, s aki mindezekben gyakorolja magát, az is hatalmas erővel magához ragadja az Isten országát! 6. De aki Istent megismeri, Őt mindenek fölött tiszteli és szereti és felebarátját, mint önmagát, de amellett a világot is tiszteli és féli, és nem meri az Én nevemet nyíltan beismerni, mert az esetleg világi értelemben hátrányára lehetne, az nem ragadja magához az Isten országát, s ilyenformán ezen a világon azt nem is érheti el, s odaát is sok küzdelmet kell majd kiállnia, amíg tökéletessé válik! 7. Aki tudja és hiszi, hogy Én a megígért Messiás vagyok, annak meg is kell tenni, amit Én tanítok, és ezután is tanítani fogok, mert különben nem méltó Hozzám és Én a benső életének kifejlődéséhez különös módon nem leszek segítségére. De a lélek élete Én vagyok, a benne lévő szellemem által, ez pedig az Isten iránti szeretet: és aki eszerint szereti Istent mindenek fölött, és ennek a szeretetnek alapján cselekszi mindenkor az Ő akaratát, annak lelke telve van az Én szellememmel, az pedig a lélek örök élete és tökéletessége. De ha valaki ismer Engem, de amellett mégis a világot féli, magában pedig azt mondja: „Én nagyon is elismerem a Messiást, és magamban hiszem is azt, amit Ő tanít, sőt meg is teszem, de mivel a világ már ilyen, s az embernek vele kell élnie, akkor majd úgy teszek, hogy a világ kívülről ne vegye észre, amit Én magamban elismerek, hogy rólam senki rosszat ne mondhasson!” – az az Én nevemnek és lényemnek nem igazi - 187 -


VII. kötet

188

híve, és abban nincs igaz és élettel teli szeretet Isten iránt, s ilyenformán ebben a földi életében nehezen fogja önmagában Isten országának teljességét elérni. Mert Isten országának teljessége a legnagyobb isteni szeretetben áll, az pedig nem fél a világtól! 8. Ha valaki Rólam, ha szükség van erre – vallást tesz a világ előtt, arról Én is vallást teszek Atyám előtt a mennyekben, de aki – ha arra szükség van – nem fog vallást tenni Rólam a világ előtt, arról Én sem fogok vallást tenni az Én Atyám előtt a mennyekben!” 9. Erre a mágus azonnal azt kérdi, mondván: „Ki a Te Atyád és hol van a menny? Neked, mint az örökkévalóság Urának Atyja is lehet?” 10. Mondom Én: „Az Istenben az örök szeretet az Atya, és az Ő határtalan bölcsessége a mennyország! 11. Aki Istent mindenek fölött szereti, az vallást tesz Istenről, és így Rólam az egész világ előtt, és Én is vallást teszek róla az Én szeretetemből, és éppen ebben áll az emberek lelkének igaz és örök élete, mivel az ember az Isten iránt érzett élő szeretet által a legnagyobb bölcsességhez jut, és kell is, hogy jusson. Ez a bölcsesség pedig a Mennyország, azaz az Isten országa, s így érte el az ember önmagában az Isten országát, amit soha nem lehet többé elvenni tőle. S miután ezt most már megmagyaráztam nektek, tartsátok meg azt, véssétek bele szívetekbe, cselekedjetek aszerint, s az örök élet bennetek lesz! De most szánjatok Nekem egy rövid pihenést, gondolkozzatok a mondottak fölött!” 128. Fejezet:

A zsidó görögök szóvitája, azoknak helyes megdorgálása, hogy az egyik hogyan ne akarjon felülkerekedni mások fölött. Az ember teremtő erejéről és az álomélet.

1. Erre egy általános, de rövid ideig tartó csend állt be; de ilyen sok embernél hosszabb nyugalomról nem egykönnyen lehet szó, különösen olyan éjszakán, amelyen annyi látnivaló akad, s így azok a bizonyos zsidó görögök nemsokára vitatkozni kezdtek egymás között afölött, hogy egyik jobban meg akart volna Engem érteni, mint a másik. De közülük az egyik így szólt az okvetetlenkedőhöz: „Halljátok! Aki azt állítja, hogy a Mester szavait és tanításait a legjobban megértette, az értette meg a legkevésbé. Mert a tanításaiban az is előfordult, hogy senki se akarjon a másik fölé kerekedni, hanem mindenben legyen szerény és alázatos! De ha az egyik testvér azt mondja a másiknak: nézd, te ezt nem érted, te ezt helytelenül fogtad fel, az az Úr tanításával éppen ellentétben testvérén felülkerekedik, és azt igazolja, hogy éppen ő volt az, aki a tanítást nem jól értette! Egészen más az, ha az egyik azt mondja a testvérének: én ezeket, vagy azokat a szavakat nem jól értettem meg, hogyan fogtad fel azokat te? Aki azután szeretettel és szerénységgel megmondja testvérének, hogy a dolgot ő hogyan fogta fel, azzal saját világosabb értelmével nem kerekedett testvére fölé, hanem igaz felebaráti szeretetet gyakorolt. De a ti vitatkozásaitokkal nem tudok egyezni!” 2. Erre a jól alkalmazott rendreutasításra a nyugalom ismét helyreállt és a zsidó görögök belátták, hogy a szószólónak teljesen igaza volt, s utána sokkal könnyebben megértették egymást. 3. A három mágus is talált még valamit, amit tanításaimban nem tudtak megérteni, és az a mennyország helye volt. Mert azt mondották: „Hogy az Isten megismerése az Ő akaratának, szeretetének és bölcsességének megismerése, s Isten megismert akarata szerint való cselekvés és élet teszik ki az Isten országát, az az Úr tanításai szerint nagyon világos, valamint az is, hogy egy olyan, aki mindezt önmagában véghezvitte, az a lelke szerint máris az Isten országában van, s bírja az örök életet, s mint ilyen tökéletes emberként áll előttünk, de hol van az a hely, amelyben a lélek lesz, ha majd egykor megválik testétől?” 4. Az első mágus ezzel a kérdéssel Hozzám akart fordulni, de Én megelőztem őt és így szóltam: „Én tudom már, hogy mit akarsz tudni. De azt te még nem fognád fel, mert lelked még - 188 -


VII. kötet

189

nem szabadult fel teljesen a test anyagától, de, majd ha jobban egyesülni fog benned az Én szeretetem szellemével, akkor majd a saját szellemed meg fogja mutatni a helyét annak az országnak, amelyben lelked azután teljes szabadságban fog élni, működni és uralkodni mindörökké, de a tested ezt még most nem értheti meg. 5. Hol vagyok Én most? Lásd, a magamból megteremtett világban. De, majd ha te az élet benső tökéletességét eléred és tested, mint az Én törvényem, vagy mint a benső élet kifejlődésére szolgáló eszköz elvétetik tőle, akkor Hozzám hasonlóan mindent képes leszel önmagadból megteremteni, és Hozzám hasonlóan abban a világban és azon a helyen leszel, amelyet saját magad teremtesz meg önmagadból. 6. És hogy a te még nagyon materiális lelkedben teremtő erő lakozik, ezt világosan kiveheted álmaidból, mert hol van az a világ, amelyben élénk álmaidban lakozol, az csak a te lelked intelligenciájában és akaratában létezik, amely az álmaidban is akar, habár éber állapotban a tested a dolgot inkább véletlen játéknak tekinti. Gondolkozz ezen, s akkor ebben a kérdésben is fokozódni fog benned a világosság! De a mai napra befejeztem munkámat és most holnapig nem a házban fogunk pihenőre térni, hanem ezekben a jól berendezett sátrakban. Holnap még nagyobb dolgokat fogok feltárni előttetek!” 7. Erre Én fölemelkedtem tanítványaimmal helyemről, és az egyik nagy sátorban táboroztunk le, s mindenki átadta magát az éjszakai pihenésnek. 129. Fejezet:

A szép reggel és annak lélekemelő jelenete. János gyermekes kérdései. Magyarázatok az apostolok és Isten gyermekeinek túlvilági missziójáról.

1. Mi a sátrakban nagyon jól kipihentük magunkat, s a következő nap reggel derűs volt. Én, Péterrel, Jánossal és Jakabbal már napkelte előtt egy félórával talpon voltunk és szemléltük az álmából ébredező természetet, a madarak már nagy munkában voltak, és változatos énekeikkel köszöntötték a felkelő Napot. Keleten aranyos szélű felhőcskék pompáztak, a hegységek teteje izzott és a Jordán völgyét fehér köd borította, amely fokozatosan emelkedni kezdett. Egyszer csak Galilea felől jól elrendezett csapat varjú vonult errefelé, majd hirtelen nyugat felé vette irányát, mert megérezte a Holt-tenger szagát, amely még nagyon gőzölgött, s az kényszerítette az éles szimatú légi állatokat nyugat felé. S még több ehhez hasonló szép őszi hajnalt kísérő jelenség adódott, amelyekből a hosszú ideig alvók semmit sem láttak, mert ilyen jelenségek csak a felkelő Nap előtt szoktak történni. 2. János a pompás reggel fölött így szólt: „Uram! Egykor a Te mennyországodban is ilyen pompás reggelek lesznek?” 3. Mondom Én: „Ilyenek éppen nem, még sokkal gyönyörűbbek és tartósabbak, mert ezt a hajnalt te nem tudod meghosszabbítani, de a mennyei hajnal örök lesz! És azt mondom nektek, amit már gyakran mondottam: emberi szem nem látta, és emberi szív nem érezte, amilyen üdvösségeket készített azok számára, akik Őt szeretik! Ebben a földi állapototokban annak legkisebb részét sem tudnátok elviselni, de majd egykor, ha az Én szellemem át fog hatni benneteket, akkor meg lesz a képességetek arra, hogy az Én mennyországom üdvösségteli boldogságát a legnagyobb mértékben élvezni fogjátok!” 4. Mondja János: „Uram! A mennyből is látni fogjuk mi ezt a Földet? 5. Mondom Én: „Nemcsak ezt, hanem még végtelenül sok mást is, mert ti, akik az Én gyermekeim és test szerint testvéreim vagytok, az egész végtelenséget uralni fogjátok Velem együtt, s így kénytelenek lesztek látni azt, ami fölött uralkodni fogtok!” 6. Mondja János: „Uram! Az általad elrendelt szellemeknek milyen csoportja igazgatja most a Te teremtményeidet? Mert a fő és az ősrégens kétségtelenül Te vagy, de oldalad mellett a Rafaelhez hasonló hatalmas angyalok megszámlálhatatlan légiói állnak, ezek azok, akik akaratod szerint gondoskodnak a végtelen teremtésedről, vagy van még azokon kívül végtelen sok más is? - 189 -


VII. kötet

190

Mit fognak azok tenni, ha egykor abban a kegyelemben részesülünk, hogy a végtelen teremtést a Te oldalad mellett uraljuk!” 7. Mondom Én: „Óh Te kedves Jánosom! Óh gyenge és gyerekes vagy te még az Én országom dolgaiban! Vajon az Én Atyám szelleme, Aki Énbennem van, nem régens-e örökkévalóságok óta mindennek? Minden angyal telítve van azzal a szellemmel, amely mindenütt minden és úgy is kell lennie! Ha ti majd tökéletesek lesztek, vajon más szellemek által lehettek-e tökéletesek, nem az Atyám által?” 8. Lássátok! Végtelen sok teremtett lélek létezik, de a tökéletes lelkeket, csak egy szellem hatja át, s Ő általa van örök életük, bölcsességük, szeretetük és hatalmuk, s erejük, amely által éppen úgy, mint Én, működnek a mennyekben, mint a világok s azok teremtményeinek társvezetői. 9. Ezt, de ennél még sokkal többet csak akkor fogsz megérteni, ha majd eléred tökéletességedet, ami majd nemsokára azután fog megtörténni, amikor ebből a világból ismét felmegyek az Én Isteni birodalmamba, amely a ti isteni birodalmatok, azaz az Én Istenembe és ti Istenetekhez! 10. Mert Nekem először önmagamban, tehát Istenben, mint az örökkévalóság Atyjában kell lennem, hogy azután elküldhessem nektek az Én szellememet. Ha majd az eljön hozzátok, Ő fog benneteket az eddig még meg nem értett igazságokon átvezetni, akkor majd sokkal nagyobbat lesztek képesek tenni, mint amilyet Én teszek most! És hogy ez miképpen lesz lehetséges, azt is az Én szellemem fogja nektek megmutatni, amely lelketeket át fogja szellemesíteni. 11. Most már a többiek is mozgolódni kezdenek, s nemsokára talpon lesznek. A Nap éppen most ér a láthatárhoz, azért maradjunk egy kissé csendben és figyeljük a jelenségeket, amelyek a felkelő Nap közben szoktak előfordulni, de amelyek mindenkor újaknak, vagy olyan ritkáknak látszanak, amelyhez hasonló alig akad ezen a Földön. 12. De már közeledik a három mágus, akik – amikor mi pihenőre tértünk – lementek a városba az övéikhez és még néhány óráig elbeszélgettek arról, amit itt láttak, tapasztaltak és hallottak. Ez a három ember még ma néhány vak farizeussal szemben, akik délután Jeruzsálemből, mint hívatlan vendégek jönnek majd Emmausba, igen jó szolgálatot fognak tenni, s meg fognak barátkozni azzal a tökéletes emberrel, aki Egyiptom belsejéből jön majd hozzánk! Tehát pihenjünk egy kissé!” 13. Erre teljesen csendben voltunk, a többi vendég azonban egyre élénkebb és nyugtalanabb lett. 130. Fejezet:

Lázár által és Rafael segítségével készített reggeli lakoma az Olajfák hegyén. Agricola az Úr mai sietségének oka felől kérdezősködik. Az Úr rendelkezéseket tesz az Emmausba való utazásra vonatkozólag. Legyetek óvatosak, okosak, de tiszta szívűek.

1. Az Úr: „Ebben a pillanatban Lázár is kilépett a házból Rafael társaságában. Egyenesen felénk tartva éppen meg akart szólalni, de Rafael intett neki, hogy Én még egy kissé pihenni akarok. Ekkor Lázár megállt és kivárta, míg közeledhetett Hozzám. Pihenésem, csak még néhány pillanatig tartott, s Én magam hívtam Lázárt magamhoz, s csak egyszerűen azt mondtam neki, hogy mindenekelőtt egy jó és teljesen tiszta reggeliről gondoskodjék. Ezt azonnal meg is tette és nyomban az egész házat mozgásba hozta. Nem is tartott egy óráig sem, és a reggeli már készen is volt. 2. Rafael ez alkalommal ismét nagy segítségére volt, de ezúttal sokkal természetesebb módon, mint egyébként, s így Lázárnak is gyorsabban ment minden, mint máskor, mert egészen természetes módon állított elő egy ilyen nagy lakomát. - 190 -


VII. kötet

191

3. Teljesen érzék fölötti módon a mágusok miatt nem lehetett ezt létrehozni, mert mindent éles szemmel figyeltek, amikor azt sejtették, hogy a dolgokat a háttérben esetleg Én támogatom. 4. Amikor a reggeli az asztalokon a legnagyobb rendben fel volt tálalva, előjött Lázár fogadósa és intett neki, hogy a reggeli már az asztalon áll. Lázár ekkor Nekem intett, Én pedig azt mondtam neki: „Testvérem! Ezt Én a te intésed nélkül is megértettem volna, de az intés mégis jó volt az idegenek miatt, s így emelkedjünk fel, menjünk be a házba, hogy elfogyasszuk a reggeli lakomát!” 5. Amikor ezt kimondtam fölkeltem az imént nevezett tanítványaimmal a helyemről, bementem a nagy étkezőterembe, s az összes jelenlévő, Lázár hívására követte példámat. 6. Tanítványaim közül néhányan egymás között úgy vélték, hogy ma bizonyára van valami szándékom, mert minden bizonyos sietséget árul el. De erre az üres kérdésre nem kaptak Tőlem választ, szóval Én az asztal mellett ültem, ettem és ittam, de senkinek nem adtam feleletet bárminemű kérdésére. 7. Amikor a reggelivel elkészültem, a mi Agricolánk is kérdi: „De Uram és Mesterem! Én ma nem tudlak Téged megérteni, máskor mindig olyan higgadt és türelmes vagy, ma pedig minden olyan sebbel- lobbal megy végbe, hogy még arra sem veszel időt magadnak, hogy a reggelit a megszokott nyugodtsággal fogyaszd el. Mi a terved tulajdonképpen?” 8. Mondom Én: „Már tegnap megmondottam, hogy Én ma Nikodémusnál akarok lenni Emmausban, ahol – s egyedül általam ismert okoknál fogva – lennem kell, de az út odáig ennyi ember számára, amennyien itt együtt vagyunk, egy kissé bajos, mert bizonyos dolgokra való tekintettel csak különböző utakon legfeljebb tízes csoportokban mehetünk oda. Mert ha mi egyszerre egy karavánban megyünk oda, az elárul bennünket a templomosoknak, s megzavarnak Engem abban a munkában, amelyet ma tenni akarok. S ezért Én három tanítványommal előre megyek, mégpedig olyan szokatlan úton, hogy a templomosok ne vegyenek észre. Ti azonban oszoljatok csoportokba úgy, amint mondottam és különböző utakon menjetek oda, s három óra leforgása alatt együtt leszünk Nikodémus házában. Én pedig mindnyájatoknak még egyszer azt ismétlem: legyetek okosak, mint a kígyók, de szívetek legyen szelíd, mint a galamb, mert itt lent egy valóságos kígyó és viperafajzat garázdálkodik, s ezeket csak hozzájuk hasonlókkal lehet megfékezni! De Én azonnal indulni fogok, Velem jön Péter, Jakab és János. Rafael a szolgám és Lázár a rabszolga ifjakat vezetik ide. Ha ti hárman indiaiak szintén Velem akartok jönni, akkor felkészülhettek Velem együtt az útra!” S amikor a három mágus ezt meghallotta, örömmel fölkeltek helyükről s Velem együtt azonnal felkészültek az útra. 9. Amikor ezt Agricola meglátta, ő is azt kérdezte, hogy baj lenne-e, ha ő is mindjárt velünk jönne Emmausba? A többi római egyedül más úton menne oda? Én pedig mondom: „Ha kedved tartja, jöjj, de akkor a mi létszámunk elég nagy.” Efölött aztán Agricola nagyon örvendezett. 10. Mi erre azonnal elindultunk lefelé az Olajfák hegyén, s mihamar az Emmaus felé vezető nagy úton találtuk magunkat, amely ezen a napon – mint pénteken – kevéssé volt forgalomban! 131. Fejezet:

Élmények az Emmaus felé vezető úton. Jelenet a szellemileg világos vakkal, s annak félbéna vezetőjével. Azok gyógyítása és gondoskodás róluk az Úr által.

1. Amikor Jeruzsálem teljesen mögöttünk volt, s mikor annak az oszlopnak a közelébe értünk, amelyet Rafael állított oda, egyszer csak találkoztunk két szegény emberrel, akik Jeruzsálembe mentek, hogy ott alamizsnát kolduljanak. A kettő közül az egyik teljesen vak volt, de a másik látott és vezette a vakot. Mind a ketten igen nyomorúságosan néztek ki, s könyörögtek, hogy nem volnánk-e hajlandók nekik alamizsnát adni, mivel olyan nagy ínségben vannak! Mon- 191 -


VII. kötet

192

dom Én nekik: „Mondjátok, mit szeretnétek jobban: egészséget és erőt, hogy koldulás helyett ismét dolgozhassatok és megkereshetnétek kenyereteket, vagy ha megfelelő alamizsnát adnánk nektek? Mondják mind a ketten: „Urunk, mi nem ismerünk téged, ha képes volnál nekünk az elsőt megadni, azt sokkal szívesebben vennénk, de mivel az teljesen lehetetlen, tehát inkább alamizsnát kérünk tetszésetek szerint!” Mondom Én: „Ha hinni tudnátok, akkor az első is lehetséges lenne nálatok!” Mondja vak: „Hogy Istennél minden lehetséges, azt tudjuk és hisszük mind a ketten. De Isten már nem művel csodát, mert az emberek rosszak és gonoszak lettek, a főpaptól kezdve egészen hozzánk le, mert az ember elvetette Isten parancsolatait és helyettük rosszabbakat és nyomorultabbakat adott. És ha a törvények rosszak, akkor az emberek is olyanok lesznek, mert a rossz törvényeket kell követniük! Mert amilyen a tanítás, olyan a hit, és olyan az emberek megismerése is. Az emberek tehát Istent elvetették, s ismét csak az aranyborjút imádják. Ezért Isten is elvetette őket, s nemsokára súlyos ítéletet fog rájuk bocsátani! Mert ez az én vezetőm, aki lát, leírta nekem a tegnapi éjszaka jeleit, s ezek semmi jót nem jelentenek, az Istentől eltávolodott emberek számára. És lásd, Te, Aki hangod után ítélve barátságos ember vagy, Isten ebben a rossz időben nem fog és nem akar többé csodát tenni.” 2. Mondom Én: „Ember! Te a szemed világát tíz évvel ezelőtt a te féltékeny szomszédod gonoszsága által elveszítetted, és ármánykodása által mindenedet, ami volt; de szíved világosságát jól megőrizted, s ezért nyerd vissza ismét a szemed világát is! Én azt akarom, hogy ismét láss, s visszanyerd teljes testi erődet!” A vak ebben a pillanatban teljesen visszanyerte látását és teljes emberi erejét is. Erre, annyira meglepődött, hogy nem volt képes magát összeszedni, egy ideig tétovázott, majd néhány pillanat múlva lábaim elé roskadt, s a meggyógyult vak igen megható szavakkal így szólt: 3. „Uram! Hogy ki vagy, nem tudom, csak azt tudom, hogy ismét látóvá tettél. De ehhez több kell, mint hogy valaki csupán emberi módon orvos legyen. Neked nincs kenetekre szükséged, szemeimet nem érintetted egy ujjaddal sem, Te csak akartál, s én látok! Uram! – Ez azt jelenti, hogy Isten szellemével vagy telítve, mint a legnagyobb régi próféták! Igen Uram! Te látásomat csodálatos módon adtad vissza, mit tegyek én, mint szegény Neked ezzel szemben?” 4. Mondom Én: „Semmi egyebet, tartsd meg Isten parancsolatait, menj és dolgozz, maradj az országban, és becsületes úton tápláld magad! És te, az ő volt vezetője tedd ugyanezt és légy te is erős és egészséges!” 5. És ez, aki egy kissé béna volt, szintén egy pillanat alatt teljesen erősnek és egészségesnek érezte magát és ő is térden állva adott hálát Nekem, és kérdez Engem: „Uram, Te csodálatos nagy próféta! Ha Te már ilyen csodákat teszel, jól tudtad azt is, hogy az én társam hogyan vesztette el szemevilágát, akkor azt is meg fogod jelölni, hogy hová forduljunk, hogy mérsékelt bér mellett hol kaphatnánk munkát? Mert ebben az időben nehéz valahol munkát kapni!” 6. Mondom Én: „Menjetek Bethániába Lázárhoz és mondjátok meg két testvérének, akik most maguk vannak otthon, hogy mi történt veletek, és hogy Én küldtelek benneteket oda. És ők azonnal felfogadnak és ellátnak benneteket. Most pedig keljetek fel és tegyétek azt, amit mondottam nektek!” Erre mind a ketten köszönetet mondtak, felemelkedtek a földről és továbbmentek. A Bethánia felé vezető úton nagyon sokat tanácskoztak felőlem és azok felől, akik Velem voltak, hogy ki lehetek Én és kik a többiek? Rólam úgy vélekedtek, hogy Én csak egy nagy próféta lehetek, talán az újból visszatért Illés? De társaim igen jellegzetes mivoltával nem tudtak tisztába jönni, s mindent a bethániai megérkezésig halasztottak el. De Nekem meggyűlt a bajom a három mágussal, mert nekik ez volt az első jel, amit Tőlem láttak! És az első mágus így szólt: „Uram! Most láttam csak igazán, hogy csak Isten lehetsz, mert ilyen tettekre egyedül csak Isten képes!” Én pedig így szóltam az Emmaus felé vezető úton: „Hallgassatok el már, ti most csak azért beszéltek így, mert nem tudjátok, hogy mi rejlik az emberben, de ezt ma Emmausban meg fogjátok közelebbről is tudni.” Ezután a három mágus nem kérdezett többé semmit!

- 192 -


VII. kötet

193

Jelenet a körmönfont koldusnővel, annak ikreivel és batyujával, az Úr leleplezi, és lelkileg meggyógyítja a koldusnőt. Az Úr tanítása az emberek vezetéséről. Hogy Isten valóban süket-e? És miért látszik némelyek előtt annak?

1. Emmaus közelében ismét találkoztunk egy koldusnővel, aki abban a pillanatban, amidőn meglátott bennünket, elkezdett kiáltozni, s elmondotta, hogy milyen szegény özvegyasszony ő, két gyermek anyja, akiket karjain kénytelen egyik községből a másikba koldulva hordozni, hogy legalább annyi alamizsnát gyűjtsön, hogy maga és gyermekei számára a legínségesebb táplálékot megszerezhesse. S könyörgött, hogy ne engedjük tovább anélkül, hogy segítenénk rajta. 2. Erre így szóltam hozzá: „De miért kiáltozol ennyire esztelenül? Hiszen mi nem vagyunk süketek és úgy is segíthetünk rajtad, ha kérésedet szerényebben és csendesebben adod elő.” Mondja az asszony: „Én már azt is megtettem, de a legtöbb ember szíve olyan kőkemény, és süketté lett, hogy ügyet sem vetnek a szegény szerénységére. Csak feltűnő lármával lehet még valakiből egy kis szűkös alamizsnát kiijeszteni, és ez az oka annak, amiért kérésemet ilyen nagy hangon tártam elétek.” Mondom Én: „Hogy te ilyen szegény vagy, annak legfőképpen az az oka, hogy szívesebben koldulsz, mint dolgozol. Mert lásd, még sok idő múlva leszel 30 éves, erős és egészséges vagy, s dolgozhatnál, és ikreidnek munkával kereshetnéd meg a kenyeret. De neked a koldulás jobban ízlik, mint a munka, s így ebben a mesterségedbe nagyon jól beletanultál, és tudod jól, hogy kell egy közönséges világi embertől az alamizsnát kicsalni. De nálam az ilyen lármás álszenteskedéssel semmire sem mégy, csak a legvilágosabb igazsággal. Azután még egyebet is mondok neked!” 3. Mondja az asszony: „no jó, barátom igazán nem tudom, hogy mi az, amit mondhatsz nekem.” Mondom Én barátságos, de igen komoly hangon: „Óh kedvesem, igen sokat mondhatnék neked. Én szívesen segítek majd rajtad, ha megjavulsz, s bűneidet elhagyod, de ha ezt nem teszed meg, akkor nem is segítek rajtad, még ha százszor jobban kiáltozol is, mint most, mert nem foglak meghallgatni! Most pedig értsd meg jól azt, amit mondani fogok neked! 4. Van a hátadon egy kis batyu, mi van abban? Lásd, én jól tudom, hogy abban egy szép ruha van perzsa selyemből, ami neked egy font tiszta ezüstbe került abban az időben, amikor még jól bírtad magad. Amikor te a vendégfogadóba kerülsz, ott leteszed ikreidet pihenni, azután magadra öltöd e szép ruhát, s azután, mint igen bájos és vágyat keltő szépasszony jelensz meg, s azon igyekszel, hogy mint idegen valakinek eladd magad! S amikor a következő napra ébredsz, ugyanúgy nézel ki, mint most, s minden embert alamizsnáért szólítasz meg. Most mondd magad, hogy ez Isten és ember előtt helyénvaló dolog? Én ezért nem kárhoztatlak téged, csak a saját bírálatodat akarom hallani! Szólj! Mit felelsz erre?” E felszólításra a szemtelen koldusnő nagy zavarba jött, és hirtelen nem tudta, hogy mit feleljen. Rövid idő múlva kissé összeszedte magát, és könnyelmű hangon ezt mondotta: „De Uram! Én még soha nem láttalak Téged és soha nem beszéltem Veled, hogyan tudhatod ezeket? Talán valami titkos kémek árultak el Engem? Igen! Sajnos így van! De mit tehet egy szegény elhagyatott özvegy, ha néha nagy ínségben olyan dologra vetemedik, amelyek természetesen Isten előtt nincsenek rendjén; de azért ez a szegény özvegyasszony a maga személyében még távolról sem teljesen romlott. Mert csak meg kell nézni a sok írástudó, sőt a léviták feleségeit, akiknek tisztáknak kellene lenniük, akiknél egészen más okokat lehet találni, hogy őket felelősségre vonják, vagy rendreutasítsák, mint nálam, akit az ínség néha annyira gyötör, amiről nem tudsz még fogalmat alkotni sem magadnak! Egyébként nyíltan bevallom, hogy rólam a teljes igazságot mondottad! De segíts rajtam, és én sohasem fogok többé ilyen eszközökhöz menekülni, hogy eltartsam magam és gyermekeimet barátom! Ítélni és büntetni könnyű, de segíteni senki nem akar!” 5. Mondom Én: „Én nem akarlak sem ítélni, még kevésbé büntetni, habár nagyon is meg volna a hatalmam hozzá, de a hibás te vagy, hogy a nehezebb munka nem tetszik neked úgy, mint a könnyelmű élet, amelynek semmi rendeltetése nincs, és éppen ebben rejlik legfőképpen az - 193 -


VII. kötet

194

oka annak, hogy olyan szegény és nyomorult vagy. És én ezt azért állítottam szemed elé, hogy már komolyan javulj meg! Mert Isten az ilyen határozatlan könnyelmű embereken nem segít! Te még sohasem kérted Istent teljes komolysággal és bizalommal, hogy segítsen rajtad?” 6. Mondja a koldusasszony: „óh barátom! Hallgass a zsidók könyörületlen és süket Istenéről, mert előbb meghallgat egy kő bennünket, mint a Te Istened! Mert ha én még oly könyörtelen szívű emberek előtt alamizsnáért kiáltozom, mégis figyelmessé lesznek reám és adnak egyegy fillért, de az Isten olyan süket, mint egy kő!” 7. Mondom Én: „Óh az Isten egyáltalában nem az, mert te Istent még soha igazán nem ismerted, Benne nem hittél, s Őt még kevésbé szeretted, s ennélfogva még soha komolyan nem fordultál Hozzá őszintén és igaz kéréssel, hogy ínségedben segítsen rajtad; s éppen ezért bocsátotta rád ezt a szegénységet, hogy ínségedben keresd az Istent, és amikor legkevésbé gondolod, akkor jön eléd az Isten, hogy segítsen rajtad, és mégis azt mondod, hogy Isten még a kőnél is keményebb és süketebb. 8. S lásd, ezzel igazságtalan vagy Istennel szemben, és Ő ezért mégsem ítél téged, hanem segíteni akar rajtad úgy testileg, mint lelkileg, hogy lelked mindörökre el ne vesszen. 9. Amikor te még leány voltál és szüleid még éltek, akkor igen derék, istenfélő gyermek voltál, s Istennek és a szüleidnek igaz öröme telt benned. Azután felnőttél és egy igen derék ember kérte meg a kezedet és feleségül vett. De amikor a felesége lettél, már nem voltál az, ami leánykorodban! 10. Az uradat nem szeretted, elhidegültél szüleiddel szemben is, és szemrehányásokat tettél nekik, mert olyan emberhez adtak, akit nem tudtál szeretni. És szüleid, akik már úgyis öregek és betegesek voltak, még jobban emésztették magukat, nemsokára meg is haltak, amire még ridegebb lettél férjeddel szemben, aki bántában az ivásnak adta magát, s ő maga is betegségbe esett és meghalt, így lettél te egy szegény özvegyasszony. 11. De ezt a nyomasztó szegénységet azért bocsátotta rád az Isten, mert először megtörted azt az isteni parancsolatot, amely szerint a gyermek szüleit tisztelni tartozik, hogy hosszú élete legyen ezen a Földön, és másodszor, mert szüleid által kiválasztott derék férjedet nem szeretted, és egyik keserű órát a másik után szerezted neki. Azóta már eltelt egy esztendő, de még soha nem gondoltál arra, hogy hibádat belásd, megad, és Isten bocsánatát kérd, és mégis azt mondod, hogy Isten még a kőnél is keményebb és süketebb, és nem könyörül meg az embereken, ha még oly kitartóan imádkoznak is Hozzá. És most mi a véleményed a könyörtelen Istenről?" 12. Erre a koldusasszony egészen megtörve így szólt: „Uram! Akárki légy is, de Isten küldött elém! Te világosságot gyújtottál bennem, és én most már tudom, hogy mit fogok tenni. Ezt a nyomorult ruhát itt a batyumban el fogom adni, és pénzért vezeklőruhát veszek majd, mert amíg bűneimet le nem vezekeltem, addig Isten nem hallgatja meg kérésemet!” 13. Mondom Én: „A vezeklő ruha nemigen fogja bűneidet elpusztítani, de azért a selyemruhádat eladhatod, de kenyeret vegyél rajta. A te kolduló ruhád úgyis elég vezeklőruha; bánd meg abban a te bűneidet, és a jövőben tartózkodj azoktól, s akkor a régi bűneidet, amelyeket meg nem történtté nem tehetsz ugyan, de Isten meg fogja bocsátani.” 14. Mondja a koldusasszony: „De most már azt is mondd meg barátom, hogy ki vagy Te tulajdonképpen, hogy egész életem folyásáról oly pontos tudomásod van, és még azt is megmondhatod, hogy mit tegyek, hogy Isten megbocsássa bűneimet? Talán pap vagy, vagy egy próféta, vagy talán egy esszeus, akiről azt mondják, hogy minden emberről, aki hozzájuk megy, pontosan tudják, hogy életében mit tett, s minden embert megváltanak bűnei alól, a betegeket meggyógyítják, sőt még halottakat is fel tudnak támasztani! Én azért szeretném tudni, hogy kellő tiszteletet adhassak Neked!” 15. Mondom Én: „Erre neked nincs szükséged! Te csak tedd azt, amit én tanácsoltam neked, s azzal fogsz Engem a legjobban tisztelni bárki legyek is! És most menj tovább békével!” Erre szíve mélyéből hálát adott a tanításért, és a mi Agricolánk és a három mágus gazdagon - 194 -


VII. kötet

195

megajándékozta őt, és azután elindult Jeruzsálem felé. Mi is tovább mentünk és nemsokára Emmaus falai közelébe jutottunk. 133. Fejezet:

Jelenet a hét koldusgyermekkel és azok köszvényes szüleivel. E gyermekek tiszta jámborsága és gyöngédsége.

1. Amikor a nagykapu bejárata előtt voltunk, egyszer csak a helységből hét, csaknem egész meztelen hat-tizenegy év körüli gyermek szaladt elénk és kenyeret kért tőlünk, mivel nagyon éhesek. 2. Én pedig így szóltam hozzájuk: „De kedves kicsinyeim! Honnan vegyünk itt a nyílt utcán kenyeret, hogy nektek adhassunk?” Mondja a legidősebb gyermek, egy fiú: „Óh te kedves jó atya, ha Te meg akarsz könyörülni rajtunk, akkor találnál kenyeret és ruhát is! Ebben a helységben nagyon sok a kenyér, de ha elmegyünk valakihez, és kenyeret kérünk, akkor korbáccsal kergetnek el, de kenyeret nem adnak; de Te és azok, akik Veled vannak, olyan jóknak látszanak, s így kérünk benneteket, hogy adjatok egy kis kenyeret nekünk!” 3. Mondja Agricola: „Ti szegény picinyek! Nincsenek szüleitek, akik kenyeret adhatnának nektek?” Mondja a fiú: „Szüleink vannak, atyánk is, anyánk is, de mind a ketten nagyon betegek, nem tudnak kenyeret keresni, s nekünk kell még az ő számukra is koldulni, hogy éhen ne haljanak. Óh, ti kedves atyák! Milyen szomorú ilyen nagyon szegénynek lenni, sem lakás, sem kenyér, sem ruha!” 4. Mondja Agricola: „Hol vannak beteg szüleitek, ha nincs lakásotok?” Mondja a fiú: „Ott van egy régi juhpásztor kunyhó, amely egy idevaló polgár tulajdona, most már nincs rá szüksége, mert újat épített magának és megengedte, hogy a régiben lakhassunk. Jöjjetek velünk és győződjetek meg magatok a mi nagy ínségünkről” 5. Mondja újból Agricola: „De ebben a községben lakik Nikodémus, aki a szegények jó atyja hírében áll. Még soha nem voltatok nála?” Mondja a fiú: „Mi ismerjük őt jól, és sok jót hallottunk felőle, de nem merünk hozzá menni, mert igen nagy úr ő! Most még több olyan nagy úr van nála, akik szintén jó atyák lesznek, de mit használ az nekünk, ha nem merünk hozzájuk közelíteni!” 6. „Hiszen mi is nagy urak lehetünk, és mégis megmertetek bennünket szólítani?” Mondja a fiú: „Erre már a nagy éhségünk kényszeritett és mert nagyon szelíd és könyörületes embereknek látszotok. Ha mi Nikodémust csak egyszer láthatnánk az utcán, akkor meg is mernénk őt szólítani, de ő leginkább bent van a városban, azt meg nem tudjuk, hogy hol lakik, és ilyen meztelenül nem is mernénk bemenni a városba, mert bajunk lehetne.” 7. Mondom erre Én a gyermekeknek: „Legyetek nyugodtak kicsinyeim, mert segíteni fogunk rajtatok. Vezessetek bennünket szegény szüleitekhez, majd Én segítek rajtatok, s kenyérről és ruházatról is fogok gondoskodni!” 8. Mondják erre a gyermekek: „Mi minden nap kértük a jó Istent, hogy segítsen rajtunk, s mikor ma reggel ismét imádkoztunk Hozzá, mintha egy hang azt mondta volna nekünk: Még ma segítve lesz rajtatok! Ezt elmondtuk szüleinknek, és ők azt mondták: Istennél minden lehetséges, de rajtunk már csak a halál fog segíteni. Erre amennyire tudtuk megvigasztaltuk szüleinket és azután elmentünk koldulni és lássátok, ti kedves jó emberek, mégsem imádkoztunk hiába, mert benneteket a szentséges jó Isten küldött a mennyekből hozzánk, s most mindjárt még mielőtt egyetlen egy lépést tennénk szüleinkhez, meg kell köszönnünk a mi kedves jó mennyei Atyánknak, hogy ennyire megkönyörült rajtunk!” 9. Erre a kicsinyek sorban letérdeltek és kezüket felemelve az ég felé, így imádkoztak: „Óh te nagy, Te jóságos, szentséges mennyei Atyánk! Szívünk mélyéből köszönjük Neked, hogy ilyen jó embereket küldtél hozzánk, hogy ínségünkben segítsenek rajtunk. Fogadd hálánkat ke- 195 -


VII. kötet

196

gyelmesen, Te végtelen kedves, jó szentséges Atyánk!” Ezután felemelkedtek és arra kértek bennünket, hogy kövessük őket! 10. Mi ettől az imától mélyen meghatva követtük a kicsinyeket és nemsokára elértük az említett kunyhót, amely egy előreugró sziklafal tövében állt. Odaérve a szülőpár teljesen összezsugorodva, s csaknem csonttá aszalódva feküdt a teljesen puszta földön. 11. Amikor Agricola a két embert ebben a határtalan nyomorúságban meglátta, felháborodva így szólt: „Hát ilyet még nálunk a kegyetlennek és könyörtelennek ismert pogányoknál sem lehet találni! Azoknak a rest zsidóknak nem volna annyi idejük, hogy időnként kifáradnának ide, hogy körülnézzenek, nem tartózkodik-e itt valahol egy nyomorult vagy segítségre szoruló ember? Hiszen pásztorok is vannak itt a közelben, nem tudnának legalább egyszer ezek körülnézni, hogy mit tesznek itt ezek a szegény emberek. Hiszen láthatták, hogy a gyermekek ki és bejárnak itt. Óh, ilyen szívtelenséggel még soha nem találkoztam.” 12. Mondom Én: „Tudod kedves barátom, először majd segítünk ezeken az embereken, s azután megbeszéljük a továbbiakat!” 134. Fejezet:

Az Úr és a két köszvényes, azok meggyógyítása és igaz hálája. A szegény családot ellátják ruhával és eledelekkel. A nehéz sorsok magyarázata.

1. Ekkor Én a betegekhez fordulva ezeket mondtam: „Hogyan jutottatok ilyen nyomorúságba? Mondjátok el azok kedvéért, akik itt vannak Velem!” 2. Mondja a köszvénytől teljesen elnyomorodott ember: „Uram! Mi mindenkor szegény emberek voltunk és kenyerünket kezünk munkájával kerestük meg, de amellett egészen jól ment sorunk. Három évvel ezelőtt megtámadott bennünket a köszvény, először engem, később feleségemet, mert nagyon meg kellett erőltetni magát a sok munkával. Ez év húsvétjáig a községben találtunk elhelyezést, de jótevőnk meghalt, és helyette más került a házba, aki bennünket, mint haszontalan embereket nem akart tovább megtűrni. Mi azután más embereknél akartunk lakást könyörögni, de senki sem akart betegségünk és gyermekeink miatt befogadni, és így nem maradt más hátra, mint ebbe a kunyhóba költözni, amelyet úgy engedtek át nekünk, hogy ne legyünk kénytelenek teljesen a szabadban lenni, úgy hogy még az eső vagy vihar ellen se legyen semmi védelmünk. Hogy betegségünk ebben a kunyhóban nem javult, hanem napról- napra csak roszszabbodott, azt a mi kinézésünk bizonyítja a legjobban. S hogy mi magunk csaknem teljesen ruhátlanul vagyunk, az onnan ered, hogy azt a keveset, ami még volt, kénytelenek voltunk eladni, hogy egy kevés kenyeret vehessünk rajta. De most már teljesen lerongyolódtunk, és ki vagyunk szolgáltatva az éhenhalásnak, ha semmi segítség nem jön. Sorsunkat feláldozzuk a mindenható bölcs Istennek, Ő bizonyára tudni fogja, hogy miért bocsátott ránk ilyen nagy nyomorúságot. 3. Jóbnak az írás szerint sok mindent el kellett szenvednie, de nekünk sokkal többet! Mert már gyermekkorunk óta szenvednünk kellett, s igen kevés boldog napot értünk meg. És most, hogy már idősebbek és fáradtabbak lettünk, most értük el földi szerencsétlenségünk legmagasabb fokát. Ha ti urak valamivel segíteni tudtok, könyörüljetek meg és segítsetek rajtunk, a mennyei Atya majd megfizet nektek érte! 4. Mondom Én: „Hiszen éppen azért jöttünk ide, hogy meghozzuk nektek a régóta várt segítséget, de ezt jól jegyezzétek meg magatoknak: 5. Akit Isten szeret és a szellemek országában nagy dolgokra hivatott, azokat Ő sokkal erősebben próbálja meg, mint olyan embereket, akiket csak kis dolgokra hivatott. 6. De ti már betöltöttétek földi megpróbáltatásotok idejét, s így legyetek ti is egyszer boldogok ezen a földön és neveljétek a hét gyermeketeket, akik most még tiszták, mint az angyalok, hogy majd egykor a későbbi időkben, mint férfiak ne váljanak tisztátalanokká.

- 196 -


VII. kötet

197

7. Ezek után pedig azt mondom nektek: „Keljetek fel és járatok!” A következő pillanatban a szülőpár, mint teljesen egészséges emberek felkeltek a földről, s mint olyanok, természetes hogy jól is néztek ki. 8. Csodálkozásukban nem tudták, hogy mit kezdjenek s egy idő múlva a férfi így szólt: „óh Te csodálatos férfiú, mit tettél Te velünk? Mert ilyen egészségesek és erőteljesek még azelőtt sem voltunk soha! – Ki és mi vagy Te tulajdonképpen, hogy ilyesmire vagy képes? Te vagy egy Istentől küldött próféta vagy, vagy egy megtestesült angyal, mert ilyet Izraelben még sohasem hallottak. Mennyi orvosságot elhasználtak már a köszvényesek, velük együtt mi is, és mégsem gyógyultak meg. Te pedig csak annyit mondtál: Keljetek fel és járjatok! És mi abban a pillanatban már teljesen egészségesek lettünk! Óh dicsérjétek mindnyájan Izrael Istenét, hogy egy embernek ilyen tiszta isteni hatalmat adott!” 9. A hét gyermek sem tudott hova lenni örömében, sírtak boldogságukban, amikor szüleiket oly egészségesnek látták maguk előtt. És a legidősebb fiú ezt mondta: „óh kedves szüleim, én azt oly sokszor hallottam már és nektek is annyiszor mondtam: ahol az ínség elérte a legnagyobb fokát, akkor az isteni segítség azok számára, akik azt Őnála keresték, a legközelebb van! A mi földi nyomorúságunk éppen ma érte el a tetőfokát és már itt is van az isteni segítség. A mi kedves jó és szentséges mennyei Atyánkat illesse a mi forró hálánk, tiszteletünk és dicsőítésünk! Annak örömére, hogy a mi drága szüleink ismét meggyógyultak és megerősödtek, valósággal elmúlt a mi nagy éhségünk, óh hogyha még csak a legszükségesebb ruházatunk megvolna, akkor még egy darab jó kenyeret is megkereshetnénk magunknak!” 10. Mondom Én erre a fiúnak: „Menj ide a szikla mögé, amelynek barlangszerű előrehajlása eddig lakásul szolgált nektek, ott fogsz három batyut találni, ebből mindnyájan felöltözködhettek!” 11. Amikor ezt a fiú meghallotta, rögtön sietett, testvéreinek kísérete mellett, és nemsokára visszatértek a három batyuval a kunyhóba. A szülők azonnal kibontották azokat és maguk és gyermekeik számára megfelelő ruhákat találtak. Ezután nem volt a hálának, dicsőítésnek és örömkönnyeknek vége, s a csodálkozásokban sem volt hiány. 12. De ezek a szegény emberek már csaknem három nap óta semmit sem ettek, s így igen éhesek voltak. Én újból így szóltam a gyermekekhez: „Gyermekek, menjetek még egyszer vissza oda, ahol ezeket a batyukat találtátok, ugyanott fogtok kenyeret és bort is találni, hozzátok be és erősítsétek magatokat!” 13. Ekkor a kicsinyek ismét kiszaladtak és egy nagy kosár kenyeret és több korsó kitűnő bort találtak. Azt is behozták a kunyhóba, és mindnyájan jóllaktak és megerősödtek a kosár tartalmából. A szülők öröm és hálakönnyek között mondották, hogy ilyen jó kenyeret és kitűnő bort még sohasem ettek és ittak. Ezt a kenyeret és bort tisztára csak az Isten mennyországából hozhatták az angyalok, mert a Földön ilyen kitűnő ízű dolog nem terem, mert ahhoz az emberek túl rosszak és túlságosan elfelejtkeztek Istenről. 14. Én pedig így szóltam hozzájuk: „Kedves gyermekeim, egyetek és igyatok, gondtalanul és legyetek vidámak, mert Isten nagyon megpróbált benneteket és ti minden panasz szó nélkül, megadással nyugodtatok meg Isten akaratában és elviseltétek azt, amit reátok bocsátott, és Isten éppen azért, amikor ínségetek elérte a tetőfokát, csodálatos módon segített rajtatok és ez a segítség meg fog maradni nemcsak a földi életetek végéig, hanem a síron túl is mindörökké! És hogy miért kellett Istentől itt a Földön ezt a nagy megpróbáltatást kiállnotok, azt majd a másik életetekben fogjátok megtudni.”

- 197 -


VII. kötet

198

Agricola és a keményszívű pásztorok. Közülük az egyik jószívű jutalmazásban részesül.

1. Miközben így szóltam a szegényekhez, egyszer csak néhány pásztor jött a kunyhóba, hogy megnézzék, a betegek nem haltak-e még meg? Amikor bennünket megláttak, el akartak távozni, de a mi Agricolánk kilépett a kunyhóból és megszólította a pásztorokat: „Talán ételeket és italokat hoztatok ezeknek a szegényeknek? Vagy segíteni, vagy vigasztalni akarjátok őket?” Mondják a pásztorok: „Uram, sem az egyiket, sem a másikat, mert mi szolgái vagyunk a mi urunknak, aki igen szigorú ember és megparancsolta nekünk, hogy még a mai napon nézzünk utánuk, hogy ez a család még mindig itt van-e, vagy talán már meg is haltak? Ebben az esetben ezt a régi kunyhót még a mai napon ki kell takarítani, mert szombat után következő napon építőmunkásokat rendelt ide, hogy ezt a régi kunyhót átalakítsa, s ezért kell ezt a meztelen népséget innen kidobni!” 2. Mondja Agricola: „Hogy ti a szolgálatadó uratok akarata szerint cselekedtek, azt nem vehetem tőletek rossznéven, de hiszen ti tudtátok, hogy ez a család milyen ínségben élt itt. Miért nem tettetek semmi jót ezzel a szegény családdal?” Mondják a pásztorok: „Uram! Elég gondunk van saját magunkkal, hogyan segítsünk még más szegényen is? A mi szolgálatadó urunk sokkal fukarabb ember ahhoz, hogy nekünk, az ő szolgáinak annyit adjon, hogy abból még más szegénynek is jusson. Alig tudunk még magunk is élni, hogyan adjunk abból még másnak is?!” 3. Mondja Agricola: „Nagyon sajnállak benneteket! Lásd te, aki a szószólójuk vagy, ezt a családot most egyszerre királyimódon felsegítettük és minden jótevőjükön ugyanolyan módon segítve lett volna, de mivel ti a szolgálatadó uratokhoz hasonlóan keményszívű és érzéstelen emberek voltatok, tehát nem számíthattok semmiféle jutalomra. Egyébként mondjátok el uratoknak, hogy én, mint a legmagasabb rangú és leggazdagabb, leghatalmasabb római, ha ezen a szegény családon segített volna, neki egy új kunyhó helyett egy királyi palotát építettem volna, s azon kívül megajándékoztam volna 10.000 hold földdel. De most a könyörületességéért a jutalmat megoszthatja veletek, amiben majd részesülni fogtok! Szégyelljétek magatokat! Benneteket, zsidókat, akik magatokat Isten gyermekeinek nevezitek, mi pogányok felülmúlunk a könyörületességben! Hogy hívják derék uratokat és mi a foglalkozása?” Mondja megdöbbenve az egyik pásztor: „A mi urunk egy igen gazdag jeruzsálemi polgár és a neve Barrabás, egyéb foglalkozása nincs. 4. Mondja Agricola: „Nagyon jól van! Mondjátok meg neki, hogy ez a szegény család most azonnal velünk fog jönni, a ti szép uratok ezzel a kunyhóval veletek együtt azt teheti, amit akar, de hogy ezzel semmi szerencsétek nem lesz, arról jót állok! Most pedig várjatok egy kissé, hogy lássátok azt, hogy ez a szegény család, hogy hagyja el a kunyhót, hogy hírül vihessétek gazdátoknak, hogy a kunyhó teljesen kiürült!” 5. Agricola erre ismét belépett a kunyhóba, s a pásztorok nagy szemekkel bámultak egymásra és az egyik így szólt: „Látjátok ugye? Amikor elmondtam álmomat erről a szegény családról, kinevettetek, és még szidtatok, amikor néhányszor az én fukarul kimért kenyeremet megosztottam ezekkel a meztelen gyermekekkel, és később, amikor ismét vissza akartak jönni hozzám, megfenyegettétek és elűztétek őket! Most itt van! Én mindig mondtam, hogy ezzel a családdal egyszer még csoda fog történni és jó volna valami jót cselekedni velük szemben, de ti mindig kinevettetek, és most én nevetek rajtatok, hogy fényes értelmetekért ilyen jó jutalomban részesültetek!” Így beszélgettek a pásztorok még egy ideig, míg a kunyhóból elindultunk a felöltöztetett családdal együtt. 6. Amikor a pásztorok a rendes kinézésű családot meglátták, nem győztek eléggé csodálkozni, mert feltűnt a szülők teljes egészséges állapota. 7. A legidősebb fiú pedig odament a jószívű pásztorhoz és azt mondotta neki: „Amit a kunyhóban fogsz találni, az a tied!” A kunyhóban ott maradt a kosár még egy kenyérrel és egy - 198 -


VII. kötet

199

korsó borral, és a kendőkben, amelyekbe a ruhák voltak bekötözve, néhány nagy értékű aranypénz volt becsavarva! 8. Amikor néhány lépéssel elől jártunk, már a többi pásztor is be akart menni a kunyhóba és osztozni akart az ott maradt tárgyakon. Agricola azonban észrevette ezt, gyorsan visszafordult, s így szólt a szemtelen pásztorokhoz: „Ha ettől az egy jószívű társatoktól csak egyetlen egy kenyérmorzsát merészeltek elvenni, akkor még ma keresztre feszíttetlek benneteket! Megétettétek? S egy római megtartja a szavát!” Amikor a pásztorok meghallották ezt a szentenciát, ijedtükben elmenekültek. 9. Ahhoz az egy pásztorhoz pedig így szólt Agricola: „Vedd ezt, amit itt találtál, és menj be a községbe, mert ezentúl nem lesz szükséged arra, hogy szolgálj!” Ezután Agricola ismét visszatért hozzánk, mi pedig bementünk a községbe. A kapu előtt már sokan vártak reánk, akik az Olajfák hegyéről követtek bennünket és köszöntöttek minket. Agricola pedig a szegény családra utalva így szólt: „Az Úr lépéseit mindenkor csodák és jótettek kísérik!” 136. Fejezet:

Az Úr övéivel Emmausban. Az Úr panaszt tesz Nikodémusnál az emmausbeliek könyörtelensége miatt, és nagy eseményeket jelent be.

1. Ekkor Nikodémus és barátja Arimathiai József, megláttak bennünket, és elénk siettek. Amikor odaértek hozzánk, a legbarátságosabban köszöntöttek bennünket és Nikodémus így szólt: „Óh Uram! Milyen áldást hoztál erre a helységre, hogy meglátogattad! Ma olyan sejtelmem volt, hogy Te ma el fogsz ide jönni, és lásd, a sejtelmem valóra vált! Óh Uram, engedd meg, hogy meghívjalak házamba, hogy a mi körünkben ebédelj meg!” 2. Mondom Én: „Barátom! Mi sokan vagyunk, és alig férnénk el házadban. Azonkívül délután még néhány farizeus meg fog látogatni, akikkel nem szeretnék találkozni, s így inkább betérek a nagy vendégfogadóba, amely szintén a Te tulajdonod. Oda te is eljöhetsz barátoddal, Arimathiai Józseffel és a te becsületes öreg rabbi barátoddal, valamint feleségeddel és gyermekeiddel is, hogy ők is lássák a világ üdvét. A két római ott lakik a vendégfogadód mellett a saját házukban, szintén eljönnek majd hozzám, mert legfőképpen értük jöttem ide!” 3. Mondja Nikodémus: „Óh Uram, Neked mindenben tökéletesen igazad van, de azért én mégis úgy szeretném, hogy lakóházamat megérintenéd lábaiddal, hogy ezáltal megáldassék!” 4. Mondom Én: „Ezzel házad nem lesz áldásosabb, és ha valóban azt hinnéd, az hiú babona volna. 5. De azért Én mégis meg fogom házadat látogatni, de csak akkor, ha a farizeusok délután hazamennek. De itt most bevárom az utánam jövőket, hogy megtudják, hol fogok tartózkodni a mai napon.” Erre Nikodémus kérdi, hogy kik fognak még utánam jönni? 6. Mondom Én: „A vámszedőket kivéve mindazok, akik tegnap együtt voltak Velem az Olajfák hegyén, akiket ott te is láttál: Lázár és Rafael a sok rabszolgaifjúval mindjárt itt lesz, csak más úton jönnek, így egy óra alatt több száz ember fog ide Emusba érkezni, akiket nem lehetne egykönnyen lakóházadban elhelyezni, de a vendégfogadóban könnyen, mert ott több ezer ember is elfér.” 7. Erre Nikodémus érdeklődött a család iránt, amelyet meglátott közöttünk és Én így szóltam Nikodémushoz: „Barátom! Ez a család teljes joggal megvádolhatná az emmausbelieket előtted! Mert ha szemeteket nem kerülte el az, hogy itt gyakran meztelen és éhségtől síró gyermekek járnak a községben, és az emberektől kenyeret kérnek, megtudakolhattátok volna, honnan jönnek az ilyen gyermekek, és mi lehet az oka annak, hogy ilyen gyermekek olyan nagyon elhagyatva járnak-kelnek? De ezt nem tettétek meg, ami nem válik nagy dicsőségetekre, és nem várhattok ezért valami nagy kitüntetést! Te magad bár kevésbé tehetsz róla, mert te magad a városban élsz és úgy barátod Arimathiai József sem, de van itt még igen sok polgár, aki nem szegény, és egy - 199 -


VII. kötet

200

ilyen szegény családot könnyen elláthatott volna! De ők ezt nem tették meg, s így én sem teszek nekik semmit, habár sokan vannak közöttük, akik rászorulnának segítségemre! 8. Te ismered itt kint azt a régi jó pásztorkunyhót, amely egy bizonyos Barrabás nevű jeruzsálemi polgáré. Lásd ebben a kunyhóban találtam meg ezt a családot a lehető legnagyobb nyomorúságban! Az ember és az asszony a nedves földön feküdt, tele köszvénnyel, s érthető, hogy nem voltak képesek kenyerüket megkeresni. A hét gyermek meztelenül koldult kenyeret a könyörtelen szívű emmausbelieknél, de a legutóbbi két napon már azt sem kapott, és a gazdag Barrabás tudatta velük, hogy az öreg kunyhót is hagyják el! Ha Én nem jöttem volna ide, és nem segítettem volna rajtuk, azt kérdezem tőletek, hogy az a szegény család a ti könyörületességetek mellett mit kezdhetett volna? Most természetesen mindörökre segítve van rajtuk, de a könyörtelen emmausbeliek éppen ezért nem fognak segítségben részesülni! És most tudod, hogy hogyan áll a dolog ezzel a szegény családdal!” 9. Mondja egészen lehangoltan Nikodémus: „Óh Uram, ha csak sejtelmem lett volna erről, már régen szívesen segítettem volna rajtuk. De én most is kész vagyok mindent megtenni, hogy a hibát csak valamennyire is jóvátegyem!” 10. Mondom Én: „Neked nincs hibád, amelyet jóvá kellene tenned, mert alapjában véve te hibát nem követtél el! Ez a család már el van látva, és nem fog többé egy emmausbelinek sem terhére válni. De ha ezen az alapon kutatni akarsz, akkor nem messze innen és Jeruzsálem közelében még néhány olyan családot fogsz találni, akik segítségedet igen szívesen fogják fogadni. De most beszéljünk másról! 11. Mi van azzal a két rómaival, aki itt él köztetek? Van-e módod őket értesíteni, hogy a római Agricola itt van, és hogy társai is nemsokára ideérkeznek, ha igen, akkor üzend meg nekik azt is, hogy az a felső-egyiptomi, akivel ők annak idején azon a bizonyos helyen találkoztak, egy óra múlva ide fog érkezni. De Rólam és az Én lényemről még ne beszélj egyelőre semmit, mert erre megvan az Én titkos okom, amit majd később ti is megtudtok. De most intézkedj, hogy a két római mielőbb idejöjjön, mert még előzőleg szeretnék velük valamit megbeszélni. 12. Ez a mai nap legyen nagy és soha nem sejtett kinyilatkoztatások napja, ezért menj és intézz el mindent a legnagyobb rendben!” Erre Nikodémusunk a rómaiakhoz siet, hogy értesítse mindazokról, amit neki mondottam, s a két rómainak nem volt sietősebb dolga, mint hogy azonnal Nikodémussal hozzánk jöjjenek. 137. Fejezet:

A két emmausbeli római lakos és Agricola. Nikodémus elijeszti a kíváncsi emmausbeli polgárokat. Az Úr tanítása az emberi fejlődés folyamatától a megismerésig – „az éjszakától a világosságig!” A hét felső-egyiptomi megérkezése.

1. Amikor a két római a közelünkbe ért, s az általuk jól ismert Agricolát megpillantották, nagy örömükben nem tudták, hogy mit tegyenek! Mert minden földi boldogságukat tisztán Agricolának köszönhették, s azért jöttek Zsidóországba, hogy ott megismerjék az egy igaz Istent és akaratát. Természetes, hogy azonnal mindenféle dolog elbeszélésébe fogtak, amit már eddig tapasztaltak; de Agricola azt mondotta, hogy ez mind semmi azzal szemben, amit ma fognak látni, hallani és tapasztalni. Erre a két római valósággal megdöbbent és azt kérdezték tőle, hogy tudja-e azt, hogy még ma az a néhány felső-egyiptomi ide fog érkezni, amire Agricola nem felelt mást, csak: „Kedves régi barátaim, amit ti ma hallani fogtok, azt sziklaszilárdsággal higgyétek, mert mindaz a legpontosabban teljesedésbe fog menni, amiről mihamar meg fogtok győződni,ha azok a különös felső-egyiptomiak ideérkeznek.” Mondja erre a két római: „Csodálatos! Igazán minden egyebet elképzeltünk volna, mint azt, hogy ma ilyen nagy meglepetésben lesz részünk!” 2. Még sok mindent megbeszéltek itt a szabad téren, de időről- időre mindig újabb csapat érkezett meg, ami által igen nagy lett az élénkség a téren. Végül megérkezett Lázár Rafaellel és a - 200 -


VII. kötet

201

rabszolga ifjúsággal, akiknek szépségét és kellemét az rómaiak nem tudták eléggé megcsodálni. Rafaelt mindjárt istennek tartották! De Agricola és a többi római társa azt mondotta: „Látszat szerint annak is néz ki, a valóság azonban egészen más! De most ne kérdezősködjetek semmiről, mert kellő időben mindenről felvilágosítást fogtok nyerni!” A két római belenyugodott ebbe, de azért mégis azt kérdezték, hogy nem volna-e sokkal jobb valamelyik vendégfogadóba menni, mert ilyen sok ember a szabadban ilyen szokatlan időben nagy feltűnést okoz ilyen kis helységben! Tanácsosabb volna tehát egy nagy vendégfogadóba menni. Ez az indítvány helyes volt, amire elmentünk Nikodémus nagy fogadójába. 3. A polgárok közül azonban többen mégis észrevették, hogy a nagy vendégfogadóba mentünk, s egyik a másik után kíváncsian utánunk jöttek, hogy megnézzék, mi is történik itt. De a mi Nikodémusunk ezt észrevette, és azt mondotta nekik: „Barátaim, itt nem történik ma olyasmi, ami benneteket érdekelne. Annyit láthattatok, hogy itt magasrangú rómaiak fontos tanácskozást akarnak tartani, amelynél csak mi, első zsidók lehetünk jelen, s így szép szerényen menjetek haza, mert különben kellemetlenség érhetne benneteket annál inkább, mert a rómaiak ezek miatt a szegények miatt, amint hallottam, nem nagy szeretettel vannak irántatok. Vonuljatok tehát mielőbb vissza, és lehetőleg egész nap ne mutassátok magatokat!” Nikodémusnak erre a figyelmeztető szavára a kíváncsiak amilyen gyorsan csak tehették, elvonultak, mi pedig egész napra megszabadultunk a kíváncsiak tolakodásától. Mert ha az emmausbeliek magasrangú rómaiakról hallottak beszélni, akkor mindig úgy elrejtőztek, vagy egésznapra úgy elutaztak, hogy csak késő éjszaka tértek ismét vissza. 4. S amikor Nikodémus a kíváncsi polgárokat így elijesztette, ismét visszatért hozzánk és így szólt: „Most már szabadabban mozoghatunk, mert ezek a kíváncsiak egész nap békében fognak hagyni bennünket, s egészen bizonyos, hogy még távolról sem fognak mutatkozni! De most az a kérdés, hogy helyesen cselekedtem-e, hogy inkább egy okos csel, mint a tiszta igazság által távolítottam el őket egész napra? Ez természetesen egészen más kérdés. De Én azon a nézeten vagyok, ha az ember egy nem egészen rossz eszköz által elérhet egy jó célt, akkor azt minden gondolkodás nélkül alkalmazza. Okos és bölcs szülőknek saját gyermekeiket is gyakran mindenféle csellel kell vezetniük, ha belőlük igaz embereket akarnak nevelni. A tiszta és meztelen igazsággal nem sokra mehetnénk a gyermekek nevelésében.” 5. Mondom Én: „Te most igen jó és igaz eszközt használtál, s ezzel a mai napra igen jó célt szolgáltál is! 6. Aki az igazság teljes életvilágosságához akar jutni, annak először meg kell járni a hazugság s a csalódások útját, mert enélkül senki sem juthat a tiszta igazsághoz. 7. Mert lásd, az egész világ, sőt az ember teste és minden egyéb testi dolog a lélek és a szellem számára csak látszat, tehát hazugság is. 8. De a testi világ alapjában véve mégsem látszat, sem hazugság, hanem teljes igazság, de ez nem áll szem előtt, hanem annak mélyén van elrejtve, és csak szellemi jelentőségeiben lehet azokat megtalálni. 9. S így a te képzelt cseled alapjában véve nem hazugság, hanem igazság, mert itt főképpen a pogányok megnyeréséről van szó, és nem a zsidók megnyeréséről, akik amúgy is bírják Mózestől a kellő világosságot. Ha azt nem akarják használni, ennek ők maguk az okai, s így magukra vessenek, ha elsüllyednek ebben az éjszakában, amelyben elsüllyedni ők maguk akarnak. És lásd, nagyon helyesen beszéltél, amikor a polgároknak azt mondottad, hogy itt a rómaiak tanácskozást ülnek, s így dolgodat egészen jól intézted el. De ugyanakkor a felső-egyiptomiak számszerint heten, már meg is érkeztek. Mondd meg a rómaiaknak, készüljenek fogadtatásukra.” 10. Nikodémus erre azonnal bemegy a rómaiakhoz, akik egy nagy asztal köré telepedtek és elmondotta nekik üzenetemet. A két római sietve felkelt helyéről, és megkérdezte Nikodémust, hogy kijelentette ezt neki? És Nikodémus így felelt: „Az, Aki ezt és ennél még sokkal több mindent is tud, és Akit ti még ma közelebbről meg fogtok ismerni. De most már ne kérdezősködjetek tovább, hanem menjetek és fogadjátok az érkezőket.” - 201 -


VII. kötet

202

A hét felső-egyiptomi megérkezése s azok fogadtatása a két ismerős római által. Az első nagyjelentőségű beszéde az Úrhoz és az Úr válasza. Az egyiptomiak bölcsessége, a kenyér és bor élvezésénél, s annak jó hatása a jelenlévőkre.

1. Erre a rómaiak kisiettek, és amikor az ajtó küszöbéhez értek, a hét felső-egyiptomi már ott állt a nagy vendégfogadó tornáca előtt és az első, – aki mint tudjuk, a római expedíciót több évvel ezelőtti útjában feltartóztatta – a jól ismert római elé lépett, felé nyújtotta sötétbarna kezét és így szólt: „Üdvözöllek benneteket, mint barátaimat, olyképpen, amint több évvel ezelőtt Felső-Egyiptomban, mint barátaimat bocsátottalak útra. Ti sokszor elítéltetek engem és annak alapján, amit én mondottam nektek, költöztetek ide, hogy az igazi ember lényegét mélyebben kutassátok, és önmagatokban megismerjétek. De arról még sejtelmetek sem lehetett, hogy ti egykor engem ebben az országban látni fogtok. De én nem annyira értetek, mint sokkal inkább egy ember miatt jöttem ide, akit azonban ti még nem ismertek, hogy Ő bennünket is kereszteljen meg szelleme örök igazságának tüzével! 2. Ő volt az, Aki tegnap nekünk, mint az ő tanítványainak kifejezte kívánságát, hogy jöjjünk ide, hogy bizonyságot tegyünk róla! És Ő tanítványaival azért jött ma ide, mert tudta, hogy mi jövünk, miután Ő mindenható akaratával ide rendelt bennünket. Engedjétek meg tehát, hogy belépjünk ebbe a fogadóba, hogy mélyen meghajoljunk Az előtt, Akinek mi még igen tehetetlen gyermekei vagyunk!” 3. Mondja a két római: „Talán csak nem azt a híres galileai Megváltót értitek, Akiről mi annyi különféle dolgot hallottunk, s Akit mi személyesen még sohasem láttunk?!” Mondja az egyiptomi: „Igen, igen barátaink, éppen Őt értjük! Engedjétek meg tehát, hogy Hozzá siessünk! 4. Ekkor a rómaiak feltárták a nagy étkezőterem ajtaját, s a hét egyiptomi a legmélyebb hódolattal belépett a terembe, azonnal Hozzám léptek, mélyen meghajoltak Előttem és közülük az első így szólt: „Óh Uram öröktől fogva, Aki tetszésed szerint Magadra öltötted embereid testi alakját, örökké dicsőíttessél minden teremtményed szeme láttára, akik előtt megnyitottad a nagykaput, hogy bevonuljanak az élet örök nagy birodalmába. 5. Amidőn Te és örök szellemed hatalmával az egész végtelenséget betöltötted, és Önmagamból számtalan mennyiségű lényt teremtettél, akkor még bölcsességednek és hatalmadnak egyetlen egy teremtménye sem volt szabad, mert alá volt vetve akaratodnak, amely lekötötte őket. 6. De most Te önmagadat béklyóztad le az emberek, a Te teremtményeid testébe, hogy ezáltal felszabadítsd az összes teremtményedet, hogy bevezethesd őket a Te szabad isteni életed birodalmába! 7. S ezért légy áldva és magasztalva, óh Uram, Aki öröktől fogva vagy! 8. Ilyen szabadnak, s önállónak teremtetted meg Te szellemileg a Te teremtményeidet, hogy hallhassák szavaidat és Te, mint az Ő teremtőjük, most egyben a tanítójuk is vagy, és megmutatod nekik ezt az utat, amelyen haladva teljesen hasonlókká válhatnak Hozzád, s ezért dicsőítsen Téged örökké örök végtelenségednek minden atomja, mert az is arra van hivatva, hogy egykor szabad életté váljon! 9. Most pedig engedd meg Te nagy örök Istenünk, Urunk és Teremtőnk, hogy egy ideig legeltessük szemeinket a Te orcádon! 10. Mert halljátok, ti teremtmények, ti emberek mindnyájan! Örökkévalóságok múltak el és megszámlálhatatlan teremtmények keletkeztek belőle, amelyekben Ő mint saját gondolataiban gyönyörködött, s amelyek ismét visszatértek Őhozzá, de soha teremtmény szeme nem láthatta az Ő végtelen örök Teremtőjét; és most, amikor ez az Ő örök végzésének az úgy tetszett, hogy magát örök lényiségében láthatóvá és megérthetővé tegye teremtményei előtt, Ő az örök, a végtelen, az Ő hatalmának és nagyságának megváltoztatása nélkül, mint látható Isten, emberi alakban je- 202 -


VII. kötet

203

lent meg köztetek, és ti látjátok Őt, beszélhettek vele és mégsem tudjátok azt felfogni és megérteni, hogy Ki van közöttetek! Óh, gondoljátok meg azt, amit mondottam, és azután mondjátok mindannyian velem együtt: 11. Óh Uram, nem vagyok méltó arra, hogy egy fedél alatt álljak Veled együtt, de szólj hozzám csak egyetlen egy szót, s én abból az egy szóból elnyerem lelkem örök életét!” 12. Ezután az egyiptomi kezeit keresztbe tette a mellén és Engem mély gondolatok között szemlélt a fejemtől a lábamig, s a társai ugyanezt tették. Ebben a pillanatban senki sem mert egy szót sem szólni, és a szemét mindenki Reám irányította. 13. Néhány perc múlva Én aztán így szóltam az egyiptomiakhoz: 14. „Üdvözöllek benneteket barátaim, akik idegen országból jöttetek ide hozzák. Ti még mai napon az itt lévő testvéreknek tanítása és lelküknek megerősítése céljából igen fontos szolgálatokat fogtok teljesíteni! De ti két napon keresztül csaknem minden eledel nélkül vándoroltatok és csak szellemetek táplált benneteket; de most testeteket annak megerősítése céljából e Föld terményeivel kell, hogy tápláljátok, s ezt rögtön kenyér és bor alakjában fogjátok megkapni.” 15. Az egyiptomi nagyon védekezett ugyan, s azt mondotta, hogy a bornak a látása is megfelelő módon megerősítette őt, de Én így szóltam: „Azt Én jól tudom, hogy egy szellemmel teljes lélek nem érzi a test éhségét, de attól eltekintve a testnek meg kell kapni a természetes táplálékot, mert máskülönben nem lehet a léleknek tökéletes eszköze, s így nektek is először rendes táplálékot kell magatokhoz vennetek, hogy annál erősebbek legyetek arra, hogy Nekem, a ti testvéreitek érdekében szolgálatot tegyetek!” 16. E szavaimra szívesen beleegyeztek, hogy táplálékot vegyenek magukhoz, és Nikodémus abban a pillanatban gondoskodott arról, hogy a legkitűnőbb bort, kenyeret és sót hozzanak elő. 17. Amikor a kenyér, a bor és a só egy külön asztalon ki volt tálalva, Én ismét így szóltam hozzájuk: „Gyermekeim, akik a messze távolból jöttetek, üljetek le, egyetek és igyatok.” Ekkor a hét egyiptomi azonnal helyet foglalt az asztal körül és derűs lélekkel ettek és ittak, mert valóban most már ők is érezni kezdték, hogy éhesek és szomjasak lettek. A kenyér és a bor jóságát nem győzték dicsérni, s valóságos mennyekből jövő életeledeleknek nyilvánították azokat. 18. Az első, miközben még evett és időről- időre ivott a borból, így szólt: 19. „A lelkemben gyakran éreztem ilyen kenyér és ilyen ital ízét, de a nyelvem elé még sohasem kerültek ilyen testi eledelek. Ezekben valóban egyesülve vannak az összes éltető anyagok, s így nemcsak a testet, hanem a lelket is erősítik! 20. Óh, milyen mélyre hatolhatnának az emberek az élet mélységeinek szférájában, ilyen táplálék mellett, ha tudnák azt, hogy mit élveznek, és hogy ez a táplálék mit tartalmaz! De ők nem tudják ezt, és a nagy világosságtól nem látják a nappalt! De majd lassan, fokozatosan rájönnek arra és be fogják látni, hogy ők ezekben az eledelekben Isten élő igéjét és akaratát élvezik. 21. Ha ezt önmagukban fel tudnák oldani és meg tudnák érteni, akkor ismét tökéletes emberekké válnának, de mivel erre még távolról sem képesek, tehát mindaddig tanítványok kell, hogy legyenek, és maradjanak, míg azt önmagukban megértik, és amíg azt benső életükben érvényesíteni tudják!” 22. Az összes jelenlévők megdöbbentek az egyiptominak erre a megjegyzésére, aki mindezt oly egyszerű és oly igénytelen módon hozta elő. Sőt még régi tanítványaim lelkében is új világosság keletkezett, de egyiknek sem volt bátorsága ahhoz, hogy az egyiptomiakkal szóvitába bocsátkozzon. 23. A három mágusunk egymás közt ezt mondotta: „Most látjuk csak világosan, hogy miben szenvedünk mi fogyatkozást. Óh, milyen nagy a különbség közöttünk és e között a hét ember között!”

- 203 -


VII. kötet

204

24. Lázár erre az utolsó sorból odajött Hozzám és így szólt: „Óh Uram! Ennek az egynek a bölcsessége egészen elbátortalanít. Mi most az első ősforrás előtt állunk és milyen óriási távolságban van ő előttünk!” 25. Mondom Én: „Ne törődj ezzel, majd nemsokára ti is eljuttok oda, sőt még tovább is, csak legyetek türelmesek és a munkátokban serények, mert egy csapással egy fa sem dől le az erdőben. Én ezt a néhány igaz embert nem megszégyenítésetekre, hanem okulástok és tanítástok céljából hívtam ide. Majd meglátjátok, hogy igaz emberek mire képesek, és hogy mire lesztek képesek ti is, ha majd az Én tanításaim követése által igaz emberekké alakultok. De most hagyjuk őket enni és inni, mert két nap óta semmit sem ettek, s igen keveset ittak. Nikodémus most arról is szeretne gondoskodni, hogy mi is nemsokára enni és innivalót kapjunk, de nemcsak mi, hanem az ifjúság is itt a mellék teremben, ahová Rafael és te vezetted be őket!” 26. Amikor Lázárnak ezt elmondottam, ő már Nikodémus mellett is volt, és tudtára adta neki ezt; és Nikodémus az egész vendégfogadót azonnal mozgásba hozta. 139. Fejezet:

A két római vallástétele az Istennek felismert Úr Jézus előtt. Az Úr kegyelme és intelme, hogy óvakodjanak a világtól. Az Úr, mint Mester rámutat arra, hogy mik vagyunk és mivé kell lennünk.

1. Erre azután a két római is, névszerint Agripha és Laius, Agricola kíséretében odajött Hozzám, mélyen meghajolt Előttem, és Agripha, aki szintén előkelő királyi származású volt, így szólt Hozzám: „Uram! Szorongó érzés fogta el a lelkünket, amikor meghallottuk az általunk jól ismert felső-egyiptomiak köszöntő beszédét! Valóban, ha ezek más egyiptomiak volnának és nem azok, akiket több évvel ezelőtt sivár otthonukban megismertünk, azt gondolhattuk volna – ami a világban az emberek megtévesztésére lehetséges is – hogy Te egyszer valahol együtt voltál velük és jó jutalom ellenében tanúbizonyság céljából rendelted ide őket; de ezekkel az emberekkel ilyen szerződést lehetetlen lett volna kötni, mert ők a természet urai, amely mindent meg kell, hogy adjon nekik, amire szükségük van, és minden jutalmat megvetnek, ami az emberek részéről érhetné őket. 2. Én tegnap magam is – amikor néhány vak farizeus Felőled gonosz szavakat és üldöző szándékát nyilvánította ki, – mint a tökéletes emberek mintaképét ábrázoltam ezeket előtte, mert saját tapasztalataim köréből példákkal akartam érthetővé tenni azt, hogy Te is éppen ilyen tökéletes ember lehetsz, Akivel szemben mi emberek, a mi fegyvereinkkel semmit sem tehetünk. Ezáltal én és Laius testvérem a fekete kaftánosokat legalább arra bírtuk, hogy gondolkozzanak ezen, ami szintén jó eredmény volt. De azt még álmomban sem képzeltem, hogy ezeket az embereket Agricola barátom elbeszélése szerint, a farizeussal való vitámat ezekről a tökéletes emberekről Te Jeruzsálemben az Olajfák hegyén ugyanabban a pillanatban szóról-szóra úgy elmondottad, ahogy azt én mondottam Emmausban a farizeusoknak! 3. Ebből mindketten azt következtetjük, hogy Te külső emberformád és alakod ellenére benső szellemed szerint megmásíthatatlanul Istene és Teremtője vagy öröktől fogva minden lénynek! 4. Mert ha Te a Te szellemedben magad már öröktől fogva kezdet nélkül nem lettél volna, akkor egy másnak, Akiből Te keletkeztél volna, kellett volna lennie, Aki egy ős örök és időben lévő Isten kellene, hogy legyen, ami azonban lehetetlennek látszik előttünk, mert az igaz Isten ősléte is magában kell, hogy foglalja azt az általános erőt és hatalmat, amely saját tapasztaltunk és hallomásuk szerint kétségtelenül megvan Benned. És mivel ez a csodálatos dolog így áll, és ezt ezek a tökéletes emberek is szellemük éles felfogásával azonnal felismertek, tehát mi ketten is ide siettünk Hozzád, hogy Téged, mint Istent s az örök Urat és az érzékelhető és szellemvilág teremtőjét és Atyját üdvözöljünk, és az összes jelenlévők előtt vallást tegyünk arról, hogy tökéle- 204 -


VII. kötet

205

tesen hisszük azt, amit most nyíltan kimondottunk Előtted Uram! Bocsáss meg nekünk, ha ezzel vétettünk!” 5. Mondom Én barátságos arccal: „Óh, kedves barátaim! Aki úgy jön elém, ahogy most ti jöttetek, az nem követ el hibát, s így nincs neki mit megbocsátanom! De amit most ti tudtok, azt egyelőre tartsátok meg magatokban, mert a világ még nem elég érett arra, hogy ilyen mély igazságokat megértsen, mert ha ezt megmondanák előtte, megbotránkoznék és még sokkal sötétebbé és gonoszabbá lenne (I. János 21. 25.). 6. De majd, ha meghalljátok, hogy felmagasztaltatom a mennyekben, akkor majd felettetek is kiárasztom az Én szent lelkemet és akkor majd hangosan kihirdethetitek minden ember előtt, amiről most nyíltan vallást tettetek. 7. És most beszéljünk egymással úgy, mint egészen természetes emberek, s mintha nem volna közöttünk semmi különbség csak az, hogy ti az Én tanítványaim és Én a ti Mesteretek vagyok. Ámde egy tanítvány sem olyan tökéletes abban, amit még tanulnia kell, mint amilyen tökéletes a mestere; de majd ha a tanítvány Mesterétől mindent megtanult, akkor ő is olyan tökéletes lesz, mint Mestere. Én pedig éppen azért jöttem ebbe a világba, hogy az emberek Tőlem megtanulják, hogy olyan tökéletessé legyenek, mint amilyen tökéletes az Atya a mennyekben! 8. És mivel ennek a Földnek az emberei arra vannak hivatva, hogy Isten gyermekeivé legyenek, tehát mindenben hasonlóvá váljanak Istenhez. Aki nem válik teljesen hasonlóvá Istenhez, az nem is lehet Isten gyermeke, és nem juthat Istenhez mindaddig, amíg Hozzá teljesen hasonlóvá nem válik. S az Én tanításaim éppen azért képeznek igaz evangéliumot, mert kihirdeti az embereknek és megmutatja az utat, hogyan juthatunk az Istenhez való hasonlatossághoz. Aki tehát az Én igéimet hallgatja azokat hiszi, azokat megtartja és azok szerint cselekszik, azáltal fogja elérni az Istenhez való hasonlóságot, az magában fogja hordozni az örök életet és az örök üdvösséget!” 140. Fejezet:

Az Úr az embernek ama feladatáról, hogy Istenhez hasonlóvá legyen, s az Ő testetöltésének céljáról. Jézus isteniségében való hit nem elégséges, azt az önkéntes cselekedet által kell megerősíteni.

1. Az Úr: „De ezt nem úgy kell elképzelnetek, hogy ezt rendkívül nehéz elérni, hanem éppen fordítva, tehát nagyon könnyű, mert az Én igém, amelyet parancsolataimban a vállaitokra helyezek könnyű és az Én terhemet gyönyörűséges viselni; de a jelen sötét idők napjaiban az Isten országát nem olyan könnyű elérni, és azok akik bírni akarják, erőszakkal kell, hogy magukhoz ragadják, ami annyit jelent, hogy nagyon nehéz a régi és berozsdásodott szokásokat – amelyek a világ csábításai és ingerei következtében vertek gyökeret az emberben – lemondani, tehát a régi embert teljesen levetni úgy, mint egy régi elszakadozott öltözetet és az Én tanításaimból, mint egy teljesen új embert magára ölteni. 2. De majd, ha a későbbi időkben a gyermekeket az Én tanításaim szerint fogjátok nevelni, akkor, mint férfiak, telve jó és erős akarattal könnyen fogják tanításaim terhét viselni. 3. Az Én tanításaim pedig rövidek és könnyű azokat megérteni, mert nem kívánnak egyebet az embertől, mint hogy az egy igaz Istent higgyék, s Őt, mint egy jó Atyát és Teremtőt mindenek felett szeressék, és felebarátaikat, mint önmagukat, és azoknak azt tegyék, amit helyes értelemmel kívánhatnak, hogy embertársaik velük tegyenek meg! 4. Mert annyi önszeretete minden embernek van, hogy nem kívánhatja, hogy embertársa rosszat tegyen vele szemben, s így ugyanezt tegye Ő is embertársával szemben. 5. A rosszat soha ne fizessétek rosszal, sőt még ellenségeitekkel is jót tegyetek, s akkor az Istenben való hasonlatosságban nagy lépésekkel fogtok előre haladni, ki az Ő Napját a jókra és gonoszakra egyaránt sütteti. - 205 -


VII. kötet

206

6. A harag és bosszú el kell, hogy kerülje szíveteket, és helyükbe az irgalom, a jóság, a szelídség kell hogy lépjen! Ahol ez bekövetkezett, ott az Istenhez való hasonlatosság már nincs messze, és ez a cél, amelynek elérésére mindnyájan törekedjetek! 7. De mint már mondottam, ez a dolog éppen most, ebben az időben nem olyan könnyű, mint azt bárki is elképzelné, mert ez mindenkinek elmaradhatatlan megerőltetésébe fog kerülni. De aki bátran fog küzdeni, az biztos lehet a győzelemben, és a győző jutalma nem fog elmaradni. De aki bátortalan és gyávának fog beigazolódni, az a gyáva jutalmát fogja aratni. 8. S akkor majd hallhatja ezeket a szavakat: Ha küzdöttél volna, akkor győztél is volna; de mivel féltél a küzdelemtől, tehát a győző jutalmára sem számíthatsz, s így magad vagy az oka annak, hogy mint gyáva, jutalom nélkül kellett távoznod az élet mezejéről! 9. De Én úgy vélem, hogy érdemes megküzdeni, mert a győző jutalma igen nagy! 10. Én vagyok az, Aki ezt nektek mondom, a ti érdeketekben mondom ezt a véleményemet, hogy ennél nagyobb bizonyítékra ne legyen szükségetek. Ha igazán hiszitek, hogy Én Az vagyok, Akinek ti Engem elismertetek!” 11. Mondja a két római: „Uram, lehetnek gyávák, s magunk is többeket ismerünk, de mi, akik már sokszor megküzdöttünk a halállal, elvesztettük tőle a félelmünket! Aki a háborúba megy és féli a halált, az rossz katona, de aki a halált és annak fájdalmait megveti, az igaz hős, és mindenkor győzni fog, és jutalma nem fog elmaradni! Óh Uram és Mesterem, Aki szellemedben öröktől fogva vagy! – igazat mondottunk, vagy nem?” 12. Mondom Én: „Tökéletesen igazad! De sokan vannak a világban, akik félnek a test halálától, és ezért szívesen ragaszkodnak a világ hazugságához és csalásaihoz, hogy azzal testük gyönyöreinek hódolhassanak! Ők félnek azoktól, akik megölhetik testüket, de lelkükkel nem törődnek. De azt nem félik, Akik lelküket a pokolba és az örök kárhozatba dobhatja! 13. De hagyjuk ezt, mert Én nem azért jöttem ebbe a világba, hogy abban ítéletet tartsak, hanem hogy boldoggá és élővé tegyem mindazokat, akik Bennem hisznek, akik az Én tanításaim szerint élnek. De lesznek majd egykor sokan, akik így kiáltanak Hozzám: „Uram, Uram! De Én szívükben így fogok felelni: Mit kiáltoztok idegenek! Nem ismerlek benneteket! Ti tudtátok azt jól, hogy az Úr Én vagyok és ismertétek akaratomat, miért nem cselekedtetek aszerint?!” 14. Azért mondom Én nektek: nem elég az, ha valaki Engem megismer és hiszi, hogy Én vagyok az Úr, hanem meg is kell azt tenni, amit Én tanítok, mert csak a tett által juthat az ember az Istenhez való teljes hasonlatossághoz. 15. S az Én tanításaim szerint való cselekvés nem fog nehezére esni annak, aki Engem megismert és Engem jobban szeret, mint bármit ezen a világon; és ha valaki így szeret Engem, az Engem szellemben máris a szívében hordoz és vele együtt az élet tökéletességét. Tehát az Istenhez való hasonlóságot és az örökélet minden üdvösségét! 16. És lássátok, ezzel röviden megmutattam, hogy miképpen áll a dolog Velem és az emberekkel, és aki ezt fogja tenni, annak örök élete lesz. De most az ebéd előtt ne beszéljünk többet erről!” 141. Fejezet:

Az Isten emberek iránti szeretetének lényegéről és az igazi alázatosságról. Az Úr viszonya az emberekhez. Az igazi szombat ünnepléséről, a bűnök bocsánatáról és az igazi imáról.

1. Mondja Agripha: „Óh Uram, Te végtelenül bölcs Mester öröktől fogva! Mily végtelen nagy lehet a Te szereteted az emberek, a Te teremtményeid iránt, hogy képes voltál ilyen mélyre lealacsonyodni, hogy a Te magasságos mennyeidből emberi alakba jöjj le hozzánk, férgekhez, ebbe a szennyes világba, hogy taníts bennünket, és megmutasd azokat az utakat, amelyen haladnunk kell, hogyha el akarjuk érni az örök életet!” - 206 -


VII. kötet

207

2. Mondom Én: „Kedves barátom! A te kérdésed a szívedből árad és az jó, mert szíved is jó, de az értelmedben csak most kezd kissé derengeni, és azért látszik az Istennek szeretete veletek emberekkel szemben olyan felfoghatatlanul csodálatosnak, mert ti Istent mint a legnagyobb és leghatalmasabb császárt képzeltétek el, aki csak legritkább esetben mutatja magát a közönséges ember előtt, s még ritkábban áll azzal szóba. 3. S ha ti Istent ilyen szempontból szemlélitek, akkor nagyon tévedtek, mert Isten minden lénynek és dolognak a teremtője és nem egy végtelenül büszke császár, aki aranytrónján ülve alattvalóit csupa utálatos és megvetendő férgeknek tekinti, és mindazt halállal fenyegeti, aki előzetesen kérelmezett és megadott engedély nélkül merészel a császár trónjához közelíteni. 4. De ha minden lény Isten műve, akkor az bizonyára az Ő szeretetének is műve, s azt Ő legmagasabbrendű isteni bölcsességének a műve, amely a lényeknek megfelelő formát ad, és azokat fenntartja. 5. És hogyha Isten szeretete és bölcsessége nélkül soha egy teremtmény sem létezhetne, hogyan tűnik tehát csodálatosnak előtted, ha Isten benneteket, embereket olyan nagyon szeret? 6. Ti magatok is az Istenből áradó és Benne lévő tiszta szeretet vagytok, és a ti létetek önmagában Isten szeretetének akarta által Istennek megtestesített szeretete vagytok; és ha ez megdönthetetlenül is így van, mi csodálatos van abban, hogy Isten úgy szeret benneteket, hogy emberi alakban eljött hozzátok és megmutatja a szabad, s mintegy önmagatokból áradó, Istenhez hasonló önálló élethez vezető utat? Nem vagytok-e Isten művei? Bizony azok vagytok! 7. Isten pedig öröktől fogva a legtökéletesebb Mester úgy a legnagyobban, mint a legkisebben, soha nem volt semminek elrontója, soha nem volt kontár, s így nincs oka arra, hogy műveiért szégyellje magát! 8. Az ember pedig a megszámlálhatatlan sokaságú és legkülönbözőbb teremtmények között a legtökéletesebb, tehát az Ő isteni szeretetének és bölcsességének kulminációja, és arra van hivatva, hogy maga is istenné legyen. Miért szégyellje tehát Isten ezt a művét, amely valamennyi között a legtöbb előnnyel bír, és miért tartsa ezt méltatlannak arra, hogy hozzá közeledjék? 9. Lásd kedves barátom: Ilyen külső világias képzeleteket Isten felől el kell hagynod, mert először hamisak, és másodszor nem szolgálnak arra, hogy általuk jobban közeledj Istenhez, mert az ilyen képzetek mindegyre jobban eltávolítanak Tőlem, sőt idővel annyira, hogy hamis hódolatodban nem is mernéd Őt szeretni, amint ezen a Földön sajnos vannak olyan emberek, sőt népek is akik maguk, mint az isteni szeretetnek és bölcsességnek látható művei, abban a téves hitben vannak, hogy Isten az Ő teremtményei fölött annyira fennkölt, hogy csak a legmagasabb rangú pap, s az is csak bizonyos időkben és bizonyos imák, és pompásan ragyogó szertartások közelíthet Hozzá, és egy ilyen megközelítés után a főpap már magát is olyan szentségesnek tartja, hogy még egy alsóbbrendű pap sem közeledhet hozzá, nem hogy egy más közönséges ember, mert abban a véleményben vannak, hogy Isten legnagyobb szentségéhez semmi szentségtelen nem közelíthet, mert azáltal Isten legnagyobb szentsége megszentségteleníttetnék, ami a szegény és vak embernek olyan bűn lehet, amit csak tűzhalállal lehet megbüntetni. Óh te önkényes ostoba emberi vakság! 10. Ide tekintsetek Rám, Én vagyok egyedül az örökkévalóság Ura! S miképpen vagyok Én most itt köztetek? Lássátok, Én gyermekeimnek, barátaimnak és testvéreimnek nevezlek benneteket, és amíg ti vagytok Velem szemben, azok vagytok ti emberek rendeltetésetek szerint egymással szemben, és nem létezik sem kevesebb, sem több! Mert minden ember az Én tökéletes művem, amely mint ilyennek tartozik egymást megismerni és tisztelni, és nem félreismerni, s a legutolsó szörnynél is jobban megvetni, mert aki félreismerhetetlen módon megveti az Én művemet, az természetesen megvet Engem is, a Mesterét! És mire lehet ez jó? 11. Barátaim! Az emberek alázatossága a szív legszükségesebb erénye, amely által a legelőbb juthattok az élet benső világosságához, és ez az erény legfőképpen az Isten és a felebarát iránt való szeretetből áll. S az a szívnek szelíd türelme, amely által az ember felismeri ugyan a maga előnyeit, de nem kerekedik gyengébb testvérein felül zsarnoki módon, hanem annál na- 207 -


VII. kötet

208

gyobb szeretettel veszi körül, s a saját maga tökéletessége érdekében tanítással, tanáccsal és tettel törekszik őt emelni! S ebben áll a tulajdonképpeni egyedül igaz alázatosság – de a mások megvetésében soha! 12. Én Magam is egész szívből alázatos és szelíd vagyok, az Én türelmem felülmúl minden határt, de azt még soha nem tapasztaltátok, hogy Én magam az embereket valaha megvetettem volna. Aki önmagát, mint Isten művét nem tiszteli, az a felebarátját sem tisztelheti, sőt igazság szerint Istent sem, csak valami teljesen helytelen alapon. 13. S amiképpen hiba az, hogy az ember önmagát túlbecsüli, ami által igen gyakran válik felebarátjának üldözőjévé, vagy őt elnyomni igyekszik, és a szeretet, mint az élet isteni eleme teljesen kihal a szívéből; azonképpen hiba az is, ha az ember önmagát lebecsüli. S ennek okát már megmutattam, s így maradjatok vidám kedélyben, mert ha Előttem, Akit felismertetek, túlságosan meghódoltok, és bátortalanul viselkedtek, akkor mihamar arra sem lesztek alkalmasak, hogy Tőlem tanítást fogadjatok el! 14. Tehát tekintsetek Engem egy tökéletes embernek, Aki az Isten szellemét egész teljességében hordozza magában, és ezért a Ti Mesteretek és Tanítótok, s így a legjobban, s a ti érdeketekben a leghasznosabban fogtok kijönni Velem. Jól megértettétek ezt?” 15. Mondja Agripha: „Uram és Mesterem! Ezt nagyon jól megértettük, mert minden beszéded egyszerű és leplezetlen igazság. De azt mond meg nekünk, hogy mit gondoljunk a zsidók imáiról és zsoltárairól, amelyek oly nagy szokásban vannak nálunk! Nem kívánod Te, mint a felismert egyedül igaz Isten, hogy imádjanak Téged?” 16. Mondom Én: „Igaz, hogy Mózes írásaiban írva van: a szombat Isten napja, azaz tartózkodj minden nehéz szolgai munkától, és tiszta szívvel imádkozzál Istenhez, a te Uradhoz! Én pedig azt mondom nektek, hogy mostantól kezdve minden nap az Úr napja, amelyen minden igaz ember az Én tanításaim szerint jót cselekedjék! 17. Aki pedig az Én tanításaim szerint jót cselekszik, az végzi az igazi szombat ünneplését, és Istent az imádja szüntelenül, és Én a tetszésemet fogom benne találni. 18. Ha valaki tudatában van annak, hogy valaki ellen vétett, az béküljön ki azzal, aki ellen vétett, és a jövőben ne vétsen ellene többé, s akkor az ő vétkei megbocsáttatnak: de bizonyos imák, sanyargatások és böjtölések által soha senkinek bűnei meg nem bocsáttatnak mindaddig, amíg bűneit ő maga el nem hagyja. 19. De mindaddig, amíg valaki bűnében megátalkodik, nem alkalmas arra, hogy az igazság országába felvétessék, mert a bűn mindenkor a hazugság és a csalás körébe tartozik! És lássátok így áll ez a dolog. De már itt az ebéd ideje. Ha majd azt elfogyasztottuk, akkor fogunk az igazság útján tovább haladni!” 142. Fejezet:

A teremtmények külső formájáról, azok értékéről vagy értéktelenségéről. Az Úr magyarázata a felső-egyiptomiak számára a harmóniáról és a szívharmóniáról. Rafael, mint arkangyal és Énoch emberi alakban.

1. Ekkor a kitűnően elkészített eledeleket az asztalokra tálalták, és mindnyájan szép rendben elhelyezkedtek az asztalok körül, és jóízűen ettek és ittak. A felső-egyiptomiak az Én kívánságomra az Én asztalom mellett ültek, és velünk együtt ettek és ittak. Itt egyszer ismét halat kaptunk, méghozzá a legnemesebb fajtákat a Jordán folyóból, s amelyek kitűnően és ízletesen voltak elkészítve. Minden vendégnek nagyon ízlettek; a hét egyiptomi nem győzte az elkészítését eléggé dicsérni, s kitűnő étvággyal fogyasztották a halakat, habár előzőleg egy kevés kenyeret és bort fogyasztottak.

- 208 -


VII. kötet

209

2. S amikor egy ideig már így ebédeltünk, Lázár és Rafael odajött asztalunkhoz és mind e kettő serényen hozzálátott az evéshez, mert először ellátták az ifjúságot, s csak azután jöttek be hozzánk. 3. Az első felső-egyiptomi nagy tetszését találta Rafaelben, akit tetőtől-talpig szemlélt, majd így szólt Hozzám: „Uram és örök Mesterem! Amikor ez a szolgád még ezelőtt 4000 földi esztendővel testben járt itt e Földön, akkor külső alakja nem volt ilyen felfoghatatlan szépségű, mint most tiszta szellemi állapotában. Majd ha egykor méltónak találsz arra, hogy bejuthatok a Te országodba, én is nemesebb formát kapok majd Tőled? Be kell ismernem, hogy az én külső alakom a szolgáidhoz képest kimondhatatlanul rút; alkalmas ugyan a mi klímánknak, de sem szép, sem nem nemes. Én tudom bár, hogy ezen a Földön a külsőn semmi sem múlik, hanem egyedül csak a lélek tökéletességén, de a Te országodban minden a külső formán múlik, mert különben a tiszta szellemeket nem szemlélhetnék a legnemesebb és a legszebb formában. Ebben a világban a bőr színe és a külső forma az ember benső értékére nézve semmi jelentőséggel nem bír, ellenben a Te mennyországodban igen nagy a jelentősége; de én szeretném ennek az okát is tudni! Valami kevés sejtelmem van róla, de ebben a kérdésben mégsem vagyok teljesen tisztában. 4. Én a lelkemben mindig szemlélem ugyan az egész Földet, annak teremtményeit, állapotát és ismerem jól az emberek könnyelmű fajtáját, s mindent látok a Földnek egész középpontjáig, s az elemek szellemeinek miriádjai nem ismeretlenek előttem, valamint örök szellemednek minden lényre való befolyása sem; de materiális teremtményeid oly változatos külső formájának okával, de különösen szellemi teremtményed szférájában még eddig nem tudtam tisztán eligazodni. Ha Te, óh Uram és Mesterem ebben a kérdésben egy kicsiny világosságot juttatnál nekünk, az nagyon megnyugtatná lelkünket!” 5. Mondom Én: „Kedves barátaim! Nektek az igazság keresése és megtalálása igen sok fáradtságotokba és munkátokba került, de a bátor küzdelemmel azt a keresett célt minden kiállott nehézség és küzdelmetek ellenére legnagyobb részt szerencsésen elértétek, és az életnek ez a tulajdonképpeni fő feladata! 6. Ami pedig a többi dolgot illeti, különösen, amiről az előbb érdeklődtél, attól nem függ az élet üdvössége, és a lélek megtudja majd akkor, ha szellemében újjászületik és azzal egyesülni fog, de azért mégis adok nektek erről magyarázatot, a további magától fog előttetek megvilágosodni. 7. Az emberek már az őskorban bizonyos hangokat előidéző szerszámokat készítettek maguknak. Nálunk a hárfát, a fuvolát, harsonát és cimbalmot. Nektek görögöknek Lyrátok, sípotok és seol hárfátok van. S ha ezek és még egyéb hangszerek tisztán vannak hangolva, használatuk alkalmával tiszta melódiát és igen kellemes harmóniát lehet azokból kihozni. 8. Most képzeld el az emberi lelket, ha az minden viszonylatában teljes harmóniában áll testével, akkor tökéletes az életharmóniája is, és ez a harmónia adja a léleknek a szépségét, amely természetesen a maga teljességében csak akkor érvényesül, ha a lélek a testén kívül, vagyis az én országomban van már. De aki még itt földi testében figyelmes pillantást vet még ebben a világban a jó és rossz emberekre, mihamar észre fogja venni, hogy a jóember mindig kellemes, és barátságos külsőt mutat, míg egy gonosz ember már messziről taszító, barátságtalan, s így rút külsőt mutat a szembejövő előtt, s tulajdonságait nem tudja elrejteni. Ennek oka a benső lélek harmóniájában rejlik, vagy a gonosz embernél az ő diszharmóniájában. 9. Ilyen különbségeket tapasztalhat az állatok, sőt még a növények világában is. 10. Természetes, hogy mindezek forma- és alakkülönbségek a szellemek birodalmában tűnnek fel a leginkább, míg a földi test világában ennek csak a jelentősége van meg. Ha ezt alkalomadtán vizsgálni akarjátok, a többire magatok fogtok rájönni. Ti a természeti világ, s azok elemeinek erőibe amúgy is be vagytok avatva, s a benső lélek intelligencia körében az okokat és hatásokat könnyen megtalálhatjátok, ha foglalkozni akartok ezzel. De ezt és sok egyéb mást tökéletesen csak akkor fog az ember megérteni, ha szellemében teljesen újjá fog születni, s így kár - 209 -


VII. kötet

210

több szót vesztegetni ebben a kérdésben. Most pedig fogyasszuk el ebédünket, és majd azután meglátjuk, hogy mit tehetünk még?” 11. Ezt a tanítást a hét egyiptomi nagyon szívesen fogadta, s közülük az első így szólt: „Óh Uram és Mesterem! Hálásan köszönjük Neked ezt az értékes tanítást, teljesen elég ez nekünk, mert most már tudjuk, hogy ebben a szférában hányadán vagyunk, s tudjuk, mit kell tennünk, ha ezt a dolgot vizsgálni és kutatni akarjuk!” Ezután még elfogyasztottuk ebédünk maradékát, és azután felemelkedtünk az asztal mellől, Én megáldottam az összes jelenlévőket. 143. Fejezet:

További rendelkezések erre a napra nézve. Intelmek Lázár és Nikodémus számára, hogy mihez tartsák magukat. Az Emmaus melletti domb. A négy farizeus megérkezése.

1. Erre Lázár azt kérdezte, hogy mit szándékozom tenni? Mondom Én: „Ki fogunk menni a szabadba és le fogunk telepedni azon a dombon, amely innen Kelet felé fekszik, s ott ma még rendkívüli dolgokat fogunk átélni, ami földi emberi módunk szerint!” 2. Ezzel a határozatommal Nikodémus kivételével mindnyájan meg voltak elégedve, mert hiszen ő tudta azt, hogy őt ma két farizeus meg fogja látogatni, s ezért Hozzám fordulva így szólt: „Uram és Mesterem! Te belelátsz a szívembe és tudod, hogy mennyire szeretnék mindennek szem- és fültanúja lenni! De ha Te most kimész arra a dombra, amely természetesen, amíg élek az én tulajdonom, én is szeretnék Veled menni, de a bejelentett két farizeus miatt kénytelen vagyok itthon maradni, s így a lelkem érdekében kimondhatatlanul nagy lesz a veszteségem. Mondd Uram, mit tegyek? Egyrészt nagyon helyes az, hogy ezek elől a fekete kaftánosok elől elvonulsz, de hogy azért az Én szemeim ne lássanak, az én füleim ne halljanak Téged az én lelkem üdvére, ez nem helyes! S ezért mégegyszer azt kérdezem, hogy mit volna a leghelyesebb tenni: talán az volna a legjobb, ha egyáltalán meg sem várnám a farizeusokat, és Veletek együtt én is kimennék a dombra, vagy maradjak itt, hogy megtudjam milyen ügyben jöttek ide? De az utóbbi nem látszik előttem keresztülvihetőnek, de Te Uram mindent tudsz, így bizonyára azt is, hogy mi lehet az, ami a két farizeust ide kivezeti hozzánk. Ha az ügy semmi fontossággal nem bír, akkor csak jöjjön a két farizeus, de azután mielőbb haza is mehetnek, de ha jövetelük célja Reád vonatkozik, akkor talán mégis jobb volna, ha otthon maradnék? Mit szólsz Te, Uram és Mesterem hozzá?” 3. Mondom Én: „Te velünk jössz, a két farizeus majd megtudja, hogy mi hova mentünk, s mihamar utánunk jönnek és majd ott meg fogjuk tudni, hogy a Reánk vonatkozó céljukkal hogyan áll a dolog, mert Én akarom azt úgy, hogy lássák, mi minden fog történni ott azon a kényelmes magaslaton, s szájukat egy időre egész különös módon két rómaival, Rafaellel és a hét felső-egyiptomival fogjuk majd megmunkálni őket, s a kettő úgy fog hallgatni, mint egy kőfal! Engem nem fognak felismerni és nem is fognak Utánam kérdezősködni, mert a sok száz ember között egyet nem igen lehet megtalálni. Otthon még csak üzenetet sem kell hátrahagynod, hogy hova mentél, mert ebben a kis községben gyermekektől, szolgáktól és szolgálóktól is megtudhatják, hogy hova mentél, s így nemsokára sarkunkban lesznek. De miattuk egyáltalában ne aggódj, mert nem lesznek árulóid! Azok pedig, akik helyettem fognak cselekedni és beszélni, azok majd sugalmazás útján tudni fogják, hogy mit kell beszélniük és tenniük! És most ne aggódj, és ne félj, jöjj velünk bátran és vidáman föl arra a szép dombra úgy, amint már kezdetben is indítványoztam!” 4. Amikor Nikodémus ezt Tőlem meghallotta, egész vidám lett és megparancsolta embereinek, hogy körülbelül három óra múlva megfelelő mennyiségű kenyeret és bort hozzanak fel a magaslatra.

- 210 -


VII. kötet

211

5. Erre Lázár azt kérdezte, hogy aközben mi történjék az ifjúsággal? Mondom Én: „Nekik is velünk kell jönniük a dombra, mert azt akarom, hogy az ifjúság is részesüljön magasabbrendű tapasztalatokban, s így ők is szép rendben kövessenek bennünket.” 6. Erre mindnyájan útra készen voltak, s azután elindultunk arra a bizonyos magaslatra, amelyet mihamar elértünk, mert nem volt messze a községtől és csak néhány gyermek vett észre bennünket. 7. A domb csak alig 30 embernyi magasságra emelkedett Emmaus község fölé, de a tetején nagy és szabad terület volt, amely gazdagon be volt nőve gyeppel és észak felé egy kis erdő terület el rajta. A gyepes talaj közepéből egy sziklacsoport emelkedett fel, amely kb. kétembernyi magasságú volt és minden oldalról könnyen meg lehetett mászni. Ennek a csoportnak a tetején az akkori idők ízlése szerint Nikodémus egy igen csinos és tágas kunyhót épített, amelyből éppen úgy, mint az Olajfák hegyéről, igen szép volt a kilátás. Én néhány tanítványommal azonnal elfoglaltam a kunyhót, amelyből minden oldalról szabad kilátás nyílt, a többiek pedig a sziklacsoport köré telepedtek, és feszülten figyelték, hogy mi fog történni, vagy hogy Én fogok-e valamit tenni, vagy beszélni. 8. Amikor az összes jelenlévők szép rendben elhelyezkedtek a sziklacsoport köré, Magamhoz hívtam Nikodémust, s így szóltam hozzá: „ Jól figyelj, mert a két fő farizeus két lévita kíséretében azonnal itt lesz, amit neked, Lázárnak, a rómaiaknak, Rafaelnek, a hét felsőegyiptominak beszélni vagy cselekedni kell, azt majd Én ráhelyezem a ti szívetek érzelmeire, de Rólam egyelőre ne beszéljetek semmit a vakoknak!” 9. Ezután Nikodémus ismét a helyére ment, amelyet Arimathiai Józseffel, Lázárral, a rómaiakkal, Rafaellel és a hét felső-egyiptomival foglalt el, és ott várták a bejelentett farizeusokat, akik igen durcás hangulatban már meg is jelentek a domb alsó részén. 144. Fejezet:

Nikodémus és a farizeusok. Az utóbbiak és a felső-egyiptomi. Annak erélyes beszéde ezekhez a nyomorultakhoz, s fényes kérdése.

1. Amikor Nikodémust megpillantották, és azonnal odamentek hozzá, a négy farizeus ily módon kezdett beszélni: „Mivel jól tudtad, hogy mi ma délután fontos ügyben meg fogunk téged látogatni, tehát becsülethez illő módon otthon várhattál volna bennünket! De mivel látjuk, hogy egész vendégsereg van körülötted, amelynek bizonyára kellemes délutánt akarsz szerezni, tehát megbocsátjuk mulasztásodat! Ki ez a sok idegen itt? Talán valami ünnep van Emmausban, amit nekünk nem jelentettek be?” 2. Mondja Nikodémus: „Vannak itt magasrangú rómaiak, görögök, egyiptomiak, indiaiak, akik ma ide érkeztek, és akiket ide vezettem, hogy ezen a derűs napon élvezzék a kilátást és szórakozzanak itt a szabad levegőn, de ha ennél többet akartok tudni, akkor beszéljetek magatok velük, mert minden nyelvet értenek!” 3. Erre előlép Agricola és így szól: „Ha ti már, mint a templom kémjei jöttetek ide, akkor bizonyára szíveteken fekszik, hogy minél több újat és rendkívülit megtudjatok és itt meg is tudhattok. Én, aki most itt veletek beszélek Agricola vagyok, Rómából jöttem, és a császár egyik első szolgája vagyok, felruházva teljhatalommal, én a császár nevében mindent elrendelhetek és elintézhetek és mindannak meg kell történnie, amit én a császár nevében parancsolok. Akik itt mögöttem körülvesznek bennünket, azok az én kísérőim és szintén a császár szolgái; a két barátomat itt Agriphát és Laiust már ismeritek. A sziklacsoport mögött láttok néhány száz, mindkét nemhez tartozó ifjú embert, ezek az én testőrségemhez tartoznak, a többi férfiak szintén védőrségemhez tartoznak. Itt elől három bölcset láthattok Indiából, akiknek nagy kísérete a város közelében van elhelyezve, ezek is hozzám tartoznak. Itt van ez az ifjú, aki pusztán akaratával többre képes, mint a Földnek minden hatalma. S itt közvetlen mellettünk állanak azok a csodahatalmú felső-egyiptomiak, akikről tegnap délután a két római egészen különös dolgokat beszélt - 211 -


VII. kötet

212

nektek. Ezek azért jöttek ide, hogy a két rómait meglátogassák. S most már tudjátok, hogy milyen társaságban vagyok, és hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és mire vagyunk képesek. De ha ti ezeket a sajátságos, de tökéletes embereket közelebbről akarjátok megismerni, akkor forduljatok hozzájuk, mert ezeknek én semmit sem parancsolhatok, mert ők teljesen urai önmaguknak és minden hatalom meg van akaratukban. Én a beszédemet befejeztem, a sor most rajtatok van!” 4. Ekkor a két farizeus felpislantott a kunyhóra, amely a sziklacsoport tetejére volt építve, s azt kérdezték Nikodémustól, hogy ki van a kunyhóban? És Nikodémus így felelt: írva van, hogy nem jó, ha az ember mindent tud, ezt a mondást most magatokkal szemben alkalmazhatjátok, ha azt kívánjátok, hogy ezeket a magasrangú rómaiakat magatok ellen ne bosszantsátok fel, mert amennyire kivettem szavaiból a templom nem a legjobb tekintélynek örvend náluk!” 5. Erre a válaszra a farizeusok többé nem érdeklődtek, hogy ki van a kunyhóban, hanem odafordultak a hét felső-egyiptomi közül az elsőhöz és azt kérdezték tőle, hogy talán éppen ő az az ember, akiről a két római tegnap oly csodálatos és alig hihető dolgokat beszélt? 6. Mondja a felső-egyiptomi erőteljes hangon: „Mit akartok tőlem? Ti, akikben egy parányi isteni szikra sincs, és akik a többi embernek megmutatták az élő igazság világos útjait! Beszéljetek, mit akartok tőlem?” 7. A felső-egyiptominak ez az erélyes beszéde nem igen tetszett a farizeusoknak, s azon gondolkoztak, hogy tanácsos volna-e tőle egy jelt kérni? Rövid gondolkodás után így szóltak a felső-egyiptomihoz: „Te kedves ember mi csak arra akartunk kérni téged, hogy nem volnál-e szíves a te hatalmadból, hitedből és akaratodból nekünk itt egy csodát tenni, mert ha szavahihető tanuktól annyi csodálatos dolgokat hallhattunk felőled és te itt vagy közöttünk, szeretnénk benső hatalmadról tényleges meggyőződést szerezni. Tehát tégy egy jelt előttünk!” 8. Mondja a felső-egyiptomi: „Igen, én fogok jelt tenni, de először tudtomra kell adnotok, hogy milyen fontos ügyben – amint magatok is mondtátok Nikodémusnak még beszédetek kezdetén – jöttetek segédeitekkel ide, holott a holnapi szombatnap miatt otthon kellett volna maradnotok, hogy a holnapi napra előkészületeket tegyetek, mivel szombatnapon semmit sem szabad tennetek. Mondjátok el tehát idejöveteletek okát világosan és őszintén, s akkor majd fogok előttetek jelt tenni, de nem az üdvötökre, hanem a megrontásotokra.” 9. Mondja erre az egyik farizeus, látom már, hogy veled nem lehet alattomosan eljárni, s így nem félek az igazságot nyíltan kimondani. 10. Lásd, Galileában, amely szintén a zsidók tulajdona, és amely Jeruzsálem alatt terül el, egy próféta támadt, aki szintén mindenféle csodát tesz, s egy tant hirdet ellenünk és a templom ellen! Elcsábítja a népet és fellázítja ellenünk! Mi jól tudjuk azt, hogy ő Isten Fiának adja ki magát, s mint a megígért Messiás dicsőítteti magát és velünk szemben, akik Mózes régi tanai szerint élünk, mindenkor ellenséges indulattal viseltetik! De mi nagyon jól tudjuk, hogy Ő egy öreg ács fia, aki feleségével együtt egy egészen természetes ember volt. De mivel az említett próféta mindenfelé üldöz bennünket, tehát remélem teljesen rendben van, hogy mi is üldözzük és nyomozzuk őt! Mi néhány kiküldött kém által még ezen az éjszakán megtudtuk, hogy Jeruzsálem környékén nagyszámú tanítványaival űzi ellenséges garázdálkodásait, ami egyáltalán nem lehet közömbös előttünk. Biztosítottak bennünket arról, hogy Nikodémus, ez a mi hivataltársunk biztos tudomással bír tartózkodóhelyéről, s azért jöttünk ide ki, hogy erről megbeszélést folytassunk Nikodémussal, hogy hogyan áll ez a dolog, és hogy mit kell tennünk? Ez tehát az a pontos ok, amely bennünket ide kivezetett.” 11. Mondja a felső-egyiptomi igen komoly arccal: „És mit tennétek azzal a prófétával, ha valahol megfognátok Őt?” Mondja a farizeus: „Azonnal kiszolgáltatnánk Őt a törvénynek, szigorú vizsgálatot indítanánk ellene, és tanúbizonyságot tennénk, bebizonyítanánk azt, hogy milyen gaztetteket követett el velünk szemben; és ha bebizonyosodik, hogy a templom és a törvényeink ellen vétett, – miről a legnagyobbrészt teljesen meg vagyunk győződve –, akkor a törvények értelmében egészen bizonyosan halálra fogják ítélni!” - 212 -


VII. kötet

213

A felső-egyiptomi bizonyságot tesz őserejű lényegiségéről és leleplezi a farizeusok mivoltát. A felső-egyiptomi 12 óriás sast hív elő és megbűvöli a feltüzelt farizeusokat, s ráutal Salamonra.

1. Mondja a felső-egyiptomi: „Lássátok, én még egy egészen tökéletesen természeti ember vagyok, és bírom azokat az isteni adományokat, amely által az ember, mint az egész teremtés befejező és tökéletességi pontja, az egész természet, azok szellemeinek urává lett, és sok mindent képes vagyok megtenni, mert ismerem az egész Föld emberi, állati, növényi és ásványi dolgait, keletkezésétől egykori teljes megsemmisülésükig, sőt ismerem erkölcsi, teozófiai és állami viszonyaitokat, értem az összes nyelveteket, sőt még az állatokét is anélkül, hogy azokat valaha valamely írásból tanultam volna, mert mindezekre az én szellemem tanít engem, amelyet Istentől nyertem már 19 éves koromban! S így bátran elmondhatom, hogy ti magatok Mózest már régóta megsemmisítettétek a felebarátaitok való uralkodás iránti hajlamotok, s a nagy restségetek, jó életetek, paráználkodástok és házasságtöréseitek miatt, magatok csinálttok törvényeket, amelyekkel kínozzátok és gyötritek embertársaitokat. Valósággal elviselhetetlen terheket róttok rájuk, amelyeket Isten kedvéért ti még egy újjal sem érintetek, mert magatok között nem is hiszitek már Istent; mert ha hinnétek az egy igaz Istent, mint egykor a ti Ábrahám atyátok hitt benne, akkor Mózes törvényeit nem semmisíthettétek volna meg, s az ő Istentől kapott törvényeit nem forgattátok volna ki, és nem öltétek volna meg kövekkel azokat a prófétákat, akiket Isten támasztott közöttetek abból a célból, hogy mindenkor rámutasson előttetek arra, hogy mennyire eltávolodtatok az Isten útjaitól! 2. Most pedig valóban a legnagyobb próféta támadt fel közöttetek éppen abban az időben, amelyet prófétáitól jövendöltek meg. Ő az igazságot tanítja és rámutat arra, hogy ti nem vagytok már Isten gyermekei, hanem az ördög gyermekei; mert annyit vétettetek az Isten akarata ellen. Érthető tehát, hogy ez haraggal és bosszúval tölt el benneteket, ezért szövetkeztek arra, hogy Őt elfogjátok és megöljétek. 3. Én azonban, mint idegen bölcs, azt mondom nektek, hogy az Ő hozzájárulása mellett ezt a szándékokat ki is vihetitek és gonosz akaratotokkal ki is fogjátok vinni! De ti csupán a testét fogjátok 3 napra megölni, de örök mindenható Szellemét, amelyet a testtel együtt nem lesztek képesek megölni, 3 nap múlva fel fogja Ő támasztani! S akkor boldogok lesznek azok, akik Benne hittek; de ezerszeres jaj nektek, gonosz képmutatóknak, csalóknak, az emberek elnyomóinak. Az fog veletek megtörténni, ami tegnapelőtt éjszaka az égboltozaton megmutattatott nektek! Megértettétek?” 4. Mondja felháborodott arccal a farizeus: „Hogy mersz nekünk te idegen ilyeneket a szemünkbe vágni? Nem ismered a mi hatalmunkat? Nem tudod a te mindentudások mellett, mily hatalommal bírunk mi?” 5. Mondja felső-egyiptomi: „Én mindezeket éppen azon az alapon mondottam nektek, mert a ti hatalmatok teljese semmis voltát, s az én hatalmam teljes igazságát, amelyet ezerszer ezer harcos nem volna képes megreszkettetni, nagyon is jól ismerem! Én nektek csak az igazságot mondottam. Miért nem akarjátok azt a ti üdvötökre megismerni, mikor még nem volna késő, csak azért, mert nem vagytok már Isten gyermekei, hanem a ti ördögötök gyermekei! Azért tölt el benneteket haraggal az, amit én most mondottam, s azért akarjátok a szentséges Istent megölni! De ne higgyétek azt, hogy félek a ti haragotoktól, izzó arcotoktól, s ennek okát az előttetek végrehajtandó jelen fogja felfedni. Nézzetek föl a levegőbe, ahol több óriási sast fogtok látni!” 6. A farizeusok és léviták felpillantottak a levegőbe és 12 rettegett óriási sast láttak meg és az egyik farizeus így szólt: „És mit jelentenek ezek az állatok?” 7. Mondja az egyiptomi: „Ezeket az állatokat én abból a célból hívtam ide, hogy nektek megmutassák, hogy egy tökéletes ember mennyire ura az egész természetnek: de én azonnal idehívom őket, hogy közelebbről pontosabban megfigyelhessétek.” - 213 -


VII. kötet

214

8. Erre az egyiptomi a jobb kezével egy vonalat húzott a levegőben és az óriási sasok, mint nyilak repültek le és körülállták a templomosokat. Erre megrémültek a farizeusok és kérték az egyiptomit, hogy ezeknek a büdös és vad ragadozó állatoknak parancsolja meg, nehogy bántsák őket! 9. Mondja az egyiptomi: „Már most ennyire megrémültetek ezektől az állatoktól? Hogyan lehet tehát az, hogy nem félitek Azt, Akit ti üldöztök, s Aki még sokkal többet képes megtenni, mint én? 10. Lássátok milyen borzalmasan vakok, buták és ostobák vagytok és ezért a legnagyobb mértékben gonoszok és bosszúállók is. Egy igazi bölcs sohasem lehet ilyen, ő a bolond illetlenségét szigorúan rendreutasíthatja, sőt fenyítő ítéletet is bocsáthat rájuk, ha annyira megátalkodottak, rosszak és gonoszak lettek, hogy saját javulásuk érdekében nem lehet őket megközelíteni, épp úgy, ahogyan most nálatok is fennáll. Mi történhet velem, ha ezek a nekem engedelmes állatokkal széttépetlek benneteket? Én mondom azt nektek, a legcsekélyebb baj sem érhet! 11. Ti erre azt vélitek, hogy veletek hamar elkészülök, de mi lesz akkor, ha egy egész felfegyverzett sereg vesz körül, és éles nyilakkal lőne utánam? Akkor az egész sereggel ugyanazt tenném, amit pusztán csak akaratommal néhány pillanatra – hogy ennek bizonyítékát adjam – veletek teszek, sőt már megtettem! Próbáljatok tovább menni, vagy kezeiteket használni. A nyelveteknek meghagyom a teljes szabadságát, egyébként azonban hasonlítatok a sóbálványhoz, azaz Lóth feleségéhez, aki engedetlenné lett.” 12. Erre a négy farizeus lábait fel akarta emelni a földről, s kezeit mozgatni akarta, de az lehetetlen volt. Erre azután esedezve könyörögtek az egyiptominak, hogy szabadítsa meg ebből a gyötrelmes állapotból, mert elhatározták, hogy szándékaikat megváltoztatják. Erre mondja az egyiptomi: „Azt nem fogjátok ugyan megtenni, de én azért mégis szabaddá teszlek benneteket.” 13. Erre ismét meg tudták mozdítani kezeiket és lábaikat és az egyik farizeus így szólt: „Mivel ilyen megfoghatatlan hatalom tulajdonában vagy, nyugodtan lehetnél az egész világ uralkodója, és ki volna képes neked ellenállni?” 14. Mondja az egyiptomi: „De én nem vagyok egy vak világ bolondja, mint ti vagytok. Ez nálam azért van csupán, mert megismertem az egy igaz Istent, s bírom az Ő élő kegyelmét és szeretetét, és hogy pontosan ismerem az örök Atya szentséges Akaratát és minden erőmből arra törekszem, hogy aszerint cselekedjek. És lássátok ez több, mint a Föld valamennyi kincse! 15. És lássátok, ti akik papok akartok lenni, ha ugyanezt tennétek az többet használna nektek, mint az a sok arany és ezüst és drágakő, amivel birtok! 16. Amíg a ti egykori királyotok Salamon nem ült aranytrónuson, és amíg nem voltak aranyos lakosztályai, addig bölcs volt és akartában nagy hatalom rejlett. De amikor később az arany ragyogása vette őt körül, elveszítette bölcsességét és hatalmát, és kincseit Isten nagy kegyelméből; s mit használt akkor már a gyengének mérhetetlen világi kincse, amikor végül még Isten létezésében is kezdett kételkedni? 17. De Salamon minden kételkedése ellenére az utóbbi időben mégis jobb volt, mint ti vagytok most. Az ő pompája és asszonyok utáni sóvárgása által elveszítette az Úr tetszését és Salamon annak ellenére, hogy az Úr kétszer megjelent előtte és vele beszélt, s őt megintette, hogy útjairól térjen le, Őt semmibe sem vette, így ennek következménye az volt, hogy hatalmas birodalmát megosztották és csak Jeruzsálem körül a kisebbik rész maradt fiának és ezt a kegyelmet is atyja Dávid kedvéért kapta, de ti semmiféle kegyelemben nem fogtok részesülni, hanem el fogtok süllyedni javíthatatlan bűneitek fertőjében.”

- 214 -


VII. kötet

215

A felső-egyiptomi és a négy farizeus társalgásának folytatása. Rámutat a gazdag Barrabás pásztorkunyhójában talált szegény család esetére, s a gazdag Barrabás megbüntetése hatalmas nyájának elpusztulása által, mely a felső-egyiptomi akaratából sasok, farkasok és medvék által történik meg.

1. Mondja az egyik farizeus: „Hogyan tudod ezt rólunk oly pontosan megállapítani? Miért ne javulhatnánk meg mi is, ha még oly nagy bűnösök is vagyunk? Bizonyítsd be, hogy a galileai próféta valóban a zsidók üdvösségéért jött, és mi hinni fogunk neki.” 2. Mondja az egyiptomi a 12 sasra mutatva: „Lássátok, ez a 12 ragadozó madár előbb fog Benne hinni, mint ti. Hányszor tanított Ő már nálatok a templomban, és hányszor művelte a legnagyobb jeleket a szemeitek előtt? Minél többet tanított és minél nagyobb csodákat tett, annál jobban fokozódott Ellene bosszúvágyatok! És ha kétségtelenül így áll az eset, hogyan állíthatjátok, hogy ti ezt csak azért teszitek, hogy a teljes igazságot megismerjétek, hogy megbizonyosodjatok arról, hogy Ő valóban Izrael megszabadítója, Akiben azután hinni fogtok. De én azt kérdem tőletek, hogy ebben a világban ki ismerhet benneteket jobban, mint éppen Ő maga, s ha Neki nem hittetek, kinek akartok akkor hinni, s hogy kartok akkor megjavulni?” 3. Mondja a farizeus: „Az ember sokszor hisz egy másik tanúnak, mint a prófétának.” Mondja az egyiptomi: „Azokban sem volt hiányotok, mert először Mózestől kezdve az összes próféták tanúskodtak mellette, azonkívül ebben az időben élő tanútok is elég volt; miért nem hittetek azoknak? Ők kihirdették előttetek Őt, és ti kövekkel öltétek meg, s a legutolsónak fejét levágattátok testéről! És ti még azt mondjátok: inkább hiszünk a tanúknak, mint magának a prófétának? Ahol a Mester semmire sem megy, mit tehetnek ott gyenge tanúi? 4. Előttem pokoli félelmetek van, mert én, mint teljesen idegen bebizonyítottam azt nektek, hogy egy tökéletes ember mire képes. De a legelső és a legnagyobb embertől, Aki Isten, nem féltek, mert benneteket az Ő mérhetetlen szeretetéből, türelméből és irgalmából eddig még mindig úgy kezelt, mint első gyermekeit! De Én azt mondom nektek, hogy én, mint tökéletes ember, tulajdonképpen semmi sem vagyok Vele szemben! Mert egyedül Ő az Ura az én és a ti életeteknek és üdvünknek! Ez pedig az örök igazság és az is marad! S a ti iránta való haragotok és boszszúvágyatok nem fog soha csökkenni. 5. Nézzétek meg ezeket az állatokat! Valahányszor említem Őt, mindannyiszor fejüket a földig meghajtják, és a ti szívetekben pedig fokozódik iránta a kiolthatatlan bosszú! Ezek az állatok tehát megszégyenítik a bölcsességeteket és méltóságotokat, hiszen így egyre jobban belesülylyedtek romlástok fertőjébe! És ti mondjátok még azt, hogy meg tudnátok javulni, ha az igazságot megismernétek! De hogyan tudja a vak a világosságot nézni és megismerni, ha nincs benne világosság és nem is lehet, mert teljesen vak? Ugyanígy nem tudjátok ti az igazságot megérteni, mert még soha nem volt bennetek igazság! 6. Aki az igazságot megérteni és felfogni akarja, annak magának is igazságból kell keletkeznie! De ti már ősszüleitektől kezdve a hazugság gyermekei voltatok, hogyan akarjátok a legnagyobb és a legszentségesebb igazságot egyszerre felfogni és megérteni? Ti megmaradtok régi bűneitekben, s meg fogjátok a cselekedeteitek jutalmát kapni.” 7. Erre az óriás sasok igen kétértelmű mozdulatokat kezdtek csinálni a farizeusok körül, amire azokat ismét nagy rémület szállta meg és újból kérték az egyiptomit, közölje velük, hogy ne bántsa őket. 8. Mondja az egyiptomi: „Valóban a ti nyomorult húsotok túl rossz volna ezeknek a nemes állatoknak! De lássátok, itt lent, ennek a magaslatnak a lábánál egy juhnyáj legel, amely egy bizonyos Barrabás tulajdona, aki egy rendkívül gazdag jeruzsálemi polgár, aki egy szegény családot, amely egykor az ő szolgálatában állt, ott abban a roskadozó kunyhóban csaknem elpusztulni engedte! Megengedte ugyan, hogy abban a düledező kunyhóban lakjanak egy ideig, de mivel súlyos betegségük hosszabb ideig tartott, s ebben az időben annyira rosszabbodott, hogy nem - 215 -


VII. kötet

216

volt kilátás arra, hogy a kunyhóból kiköltözzenek, vagy meggyógyuljanak, tehát megunta a dolgot és azon ürüggyel, hogy a kunyhót nyájának szaporodása miatt jó állapotba akarja hozni, kiadta a parancsot, hogy a szegény család még a mai napon takarodjon ki a kunyhóból! Óh milyen nemes és könyörülete fia ez Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak! 9. S ekkor az általatok oly nagyon gyűlölt galileai próféta, Aki mindent tud, eljött ahhoz a teljesen elhagyatott családhoz, akinek gyermekei meztelenül koldultak egy kis kenyérért, de sehol sem kaptak, habár ez a helység csaknem egész Jeruzsálem sütőkemencéje és a szülőknek az Ő mindenható akarata által visszaadta egészségét; azután a családnak kenyeret, bort és rendes ruházatot adott, s azok által a magasrangú rómaiak által, kivezettette nyomorúságos szállástanyájukról. 10. Ott a magasrangú rómaiak között állnak a szülők és a szegény gyermekeik és már a lehető legjobban el vannak látva. És lássátok mindezt a ti gyűlölt prófétátok tette. 11. Nektek, akik mindenáron Isten szolgái akartok lenni, nem volt sürgősebb és fontosabb dolgotok, mint éjjel- nappal a ti rabló és gyilkosok barlangjában, amit ti Isten templomának neveztek, azon tanácskozni, hogy a szegény emberiségnek ezt a legnagyobb jótevőjét hogyan öljétek és semmisítsétek meg? 12. Mondjátok ki, hogy milyen ragadozó erdő-, vagy puszta bestiáival lehet benneteket összehasonlítani? Valóban Barrabás polgár nyomorult és rossz, de ti még ezerszer rosszabbak vagytok, mert Barrabás még hálás lesz a nagy prófétával szemben azért, mert kunyhóját kiürítette, de bennetek a titkos harag nőttön-nő, mert a hatalmas próféta végtelen magasságban felülmúlja a ti semmis erőtöket, hatalmatokat és irgalmatokat, s ezért Barrabás mérsékeltebb fenyítésben fog részesülni könyörtelenségéért. 13. Nézzétek ezeket, az óriás sasokat! Miután amint már megjegyeztem a ti húsotok az ő számukra túl nyomorult és rossz volna, tehát eledelül kapják meg a túl jószívű Barrabás nyájait! És hogy a nyájjal hamarabb elkészüljenek, tehát ugyanannyi farkas és medve legyen segítségükre! Én akarom így, legyen tehát!” 14. Alig mondotta ki az egyiptomi ezeket, a szavakat, egyszerre csak hírtelen a levegőbe emelkednek az óriás sasok, és azután lecsapnak a legelésző juhokra és mindegyik felkapott egyet karmai közé, és elrepült vele a hegyek irányába, de ugyanakkor feltűnt a legelőn egy egész csoda farkas és medve, amelyek a nagy nyájat teljesen elpusztították. A pásztorok pedig rémülten elmenekültek. 15. A templomosok megdöbbenve néztek le a völgybe, és közülük egyik sem mert sem a dolog mellet, sem a dolog ellen nyilatkozni! 147. Fejezet:

A farizeusok és a többi egyiptomi társalgásának folytatása. Az utóbbi az elsőnek szigorúan közeledik a lelkiismeretéhez. Tanítás a csodák és a tanítások hatásának különbözőségéről. A farizeusok megígérik, hogy a Názáreti tanításait vizsgálat tárgyává fogják tenni. Rafael fellépése ellenük a lakoma után.

1. Az egyiptomi akkor kérdezi őket: „Nos, hogyan tetszenek nektek ezek a jelek, amelyeket én tettem előttetek?” S egyik sem mert ennek a csoda- férfiúnak a kérdésére feleletet adni, mert magukban tudatára ébredtek gyalázatuknak, s nagy félelmet éreztek vele szemben! 2. Ő azonban így szólt: „Óh, ti nyomorult képmutatók! Velem szemben éreztek félelmet, mert ilyen jeleket láttatok és tapasztaltatok tőlem, de azt nyomozzátok, és el akarjátok fogni, meg akarjátok ölni, Akinek a mindenható akaratából tettem ezeket a jeleket!

- 216 -


VII. kötet

217

3. Óh, ti nyomorult vak bolondok! Kicsoda több? Az úr-e, vagy a szolga, a mester-e, vagy annak gyenge tanítványai? Ha most már tőlem annyira reszkettek, hogyan fogtok akkor az Ő orcája előtt megállni?” 4. Mondják egészen csüggedt hangon a farizeusok: „Igen, igen te rendkívüli hatalmas férfiú, te igen helyesen és igaz módon beszéltél most, de mi végeredményben és alapjában véve nem tehetünk róla, hogy a templom oly ellenséges indulattal van a galileai prófétával szemben. A templom az ő berendezéseivel együtt még mindig világi módon hatalmas, hogy mi pedig ennek az árnak a közepében vagyunk, és képtelenek vagyunk hullámai ellen úszni! De ha már az a hatalmas Próféta nem tudja, vagy nem akarja a templomot megváltoztatni, mit tehetünk tehát akkor mi annak tehetetlen tagjai vele szemben? Ha nekünk megvolna a te felfoghatatlan hatalmad, akkor mihamar átformálnánk az egész papi tanácsot, de egyedül, pusztán csak szavakkal ez teljes lehetetlenség. A jövőben legfeljebb a hozzájárulásunktól fogunk tartózkodni a Prófétával szemben, vagy a templomot el is hagyhatjuk, azaz mindinkább visszavonulnánk a magános életbe, de ezzel nem változtatjuk meg a templomot, amit te valóban nagy bölcsességeddel be is fogsz látni! De te, sőt a nagy Próféta ilyen jelekkel könnyen megváltoztathatnátok a templomot, és annak szolgáit. De mi egyedül erre nem vagyunk képesek!” 5. Mondja az egyiptomi: „Azt, amit ti most védekezésül felhoztatok, azt én nagyon jól tudom, de azt is tudom, hogy a ti főpapotok oldalán éppen ti voltatok és vagytok azok, akik ellenségeskedés magvát a legnagyobb prófétával szemben – Akit valaha ez a Föld hordozott – megteremtettétek, és ez a legnagyobb gonoszság tőletek! De én a bennem élő isteni bölcsesség alapján azt mondom nektek: 6. A nagy Mester, Aki telve van Isten szellemével és erejével és hatalmával, az embereknek nem csupán jelekkel, hanem az Ő legtisztább és bölcsességgel teljes tanításaival akarja a világosság és az élet útjait megmutatni, mert a jelek az embereket még kényszerítik arra, hogy az Ő szavaiban higgyenek, de azzal senkinek sem szerzik meg a nagy igazságok szabad és élő meggyőződését; és mindaddig, ameddig ebben hiányt szenved az ember, amit csupán a tanítások szerint való cselekvés által érhet el, addig a lélek még teljesen holtnak tekinthető. Mert a kényszeritett vak hit az embernek nem adja meg a benső igaz életét, hanem csupán az élő hit szerint való cselekvés által. És ezt nem lehet külső csodajelek által, hanem csupán az Istenből áradó örök igazságok élő igéi által érheti el egy olyan ember, aki azt, mint ilyen igazságot fogadja el, s aszerint kezd tevékenykedni. 7. És mivel a nagy galileai Mester a legjobban tudja és látja be, hogy embereinek mi válik igaz üdvére, tehát nyíltan a világ szemei előtt csak kevés csodát tesz, s inkább arra tanít, hogy az Isten akaratát a maga tökéletes igazságában elismerje és felbátorítsa, hogy azt teljesítse is. Jeleket csak azok előtt tesz, akikről felismeri, hogy lelkében kárt nem tehet! 8. S ez az oka annak, hogy a templomot sem akarja kényszeríteni, s engedi, hogy szabadon működjék. De ha a templom nem szűnik meg garázdálkodásait folytatni, az egész pártjával együtt átengedi a teljes bukásnak. Ezt jegyezzétek meg jól, s írjátok a fületek mögé! 9. Mert Istennel, Aki van, Aki öröktől fogva volt és örökké lenni fog tréfálni nem lehet, mert Ő a maga legmagasabb isteni komolyságában rendelte el az embert az örök üdvösségre! Mert ha az ember csak semmitmondó kérdés volna Előtte, akkor először nem rendezte volna be oly csodálatos művészettel az egész embert, hogy csak teste szerint is az egész materiális teremtés legnagyobb mesterműve és másodszor nem adott volna neki lelket, hogy az Őhozzá, a Teremtőhöz mindenben hasonlóvá váljék, ha azt komolyan akarja, és harmadszor nem beszélt volna oly gyakran Ő maga az emberrel és nem tanította volna, és nem mutatott volna rá, hogy mi az akarata és milyen szándéka van az emberekkel, és mi mindent érhetnek el! 10. Ha ti mindezt belátjátok, és visszás életeteket ilyen szemekkel vizsgáljátok, akkor mihamar belátjátok, hogy tettben és cselekedetben és szavatokkal mindig az isteni akarat ellen cselekedtek, s ebből világosan megtudhatjátok azt is, hogy éppen azért, mert mindenkor ellenszegültök az Isten akaratának, azért üldözitek és gyűlölitek a nagy galileai Mestert, Aki mindenkor rá- 217 -


VII. kötet

218

mutat arra, hogy cselekedeteitek ellenkeznek az isteni akarattal s azok ilyenformán teljesen roszszak! Jól megértettétek?!” 11. Mondják a farizeusok: „Óh, igen, megértettük, s amit mondottál az teljesen igaz is volt; de sajnos azt is belátjuk, hogy ezáltal a templomban mi nem fogunk nagy változást előidézni, hogyha a tanácsban mindazt, amit itt láttunk és tapasztaltunk szóról-szóra el is mondjuk! Mi a tanácsban nem fogjuk a nyelvüket lekötni engedni, és nyíltan ezután többé nem leszünk a galileai nagy Mester ellenségei! Mert a te személyedben meggyőződtünk arról, hogy egy ember mennyire viheti, ha az utakat ismeri és ha komoly akarata van; és ha te, mint ember ennyire vitted, miért ne vihetné a galileai még többre! Mi majd a tanításait, amelyekből eddig már többet hallottunk, miután a templomban is többször tanított, magunkban összehasonlítva az írással, át fogjuk vizsgálni, s a saját életünk zsinórmértékévé fogjuk tenni. Helyes lesz így?” 12. Ekkor előlép Rafael és így szólt: „De akkor igen sok jóvátennivalótok lesz abból, amit a szegény emberiséggel szemben cselekedtetek, anélkül pedig a bűnöknek bocsánata el sem képzelhető. Mert ha az emberek nem bocsátják meg azt a sok rosszat és azt a sok gonoszságot, amit velük szemben elkövettetek, akkor Isten nektek sem bocsáthat meg!” 13. Mondja az egyik farizeus: „Micsoda nagy gonoszságot követtünk mi el az emberiséggel szemben? Igaz, hogy szigorúan a templom törvényei szerint cselekedtünk, de egyébként valóban nem tudjuk, hogy ezen kívül micsoda gonoszságot követhettünk el az emberiséggel szemben?” 14. Mondja Rafael: „Várjatok csak, Nikodémus emberei éppen hoznak egy kis testi erősítést, ha majd azokat elfogyasztottuk, akkor majd néhány bizonyítékot fogok elmondani, amelyek rámutatnak majd arra, hogy mit tettetek ti a szegény emberiséggel szemben, csak egy kis türelem!” 15. Mondja a farizeus: „Mi türelmesen várni fogunk, de hogy testi erősítőt magunkhoz veszünk-e, azon nagyon kételkedem! Mert semmi vigasztalót vagy örvendetest nem helyeztél nekünk kilátásba. Mindez együttvéve, amit az egyiptomi mondott és tett, nem hatott ránk annyira, mint az, amit most te mondottál!" 16. Az igaz, hogy a templom részéről elnyomatások történtek, amit sajnos mi voltunk kénytelenek elrendelni, mert a templom legfelső hatalomvivői közé tartozunk. De azok törvények, amelyeknek foganatosítói és végrehajtói mi voltunk, már régen előttünk fennállottak, s így nem tehetünk róla, hogy nálunk ilyen törvények léteznek! És ha törvényes úton valakinek kárt okoztunk, ami bizony nem ritka esetben fordult elő, az a kérdés, hogy mi ezeket a károkat tartozunk-e jóvátenni?” Mondja Rafael: „Csak egy kis türelmet, míg a kenyeret, és azt a néhány halat elfogyasztottuk, majd azután felelni fogok.” Ezután a kosarakat kenyérrel, borral és a halakkal a különböző vendégcsoportok közé helyezték, mindnyájan megerősítették magukat, csak a négy templomos nem vett részt az étkezésben, minden rábeszélés ellenére, mert az egyik ezt mondta: „Ha egy zsidó bűnös, akkor böjtölnie, vezekelnie és zsákban és hamuban bűnbánatot kell tartania, és nem ehet, és nem ihat, mint más becsületes, tiszta és igazságos ember Isten és minden ember előtt. Mi nem eszünk és nem iszunk addig, míg meg nem tudjuk, hogy mi által lettünk mi bűnösökké! 148. Fejezet:

Rafael, mint mennyei közvádló leleplezi a négy farizeus bűneit. Annak jó eredménye, s azok beismerik benső megváltozásukat, jobb irányba való törekvésüket, de amellett még utolsó kísérlett tesznek egy kis politikával.

1. Amikor Rafael az emberek szemei előtt kenyeret, néhány halat, egy pohár bort is elfogyasztott, odalépett a négy elé és így szólt: „Én már kész vagyok, s így azonnal kisegítelek benneteket igazságotok képzeleteiből. - 218 -


VII. kötet

219

2. Ti az imént a templom szigorú törvényeivel védekeztetek, amelyeket ti nem szerkesztettetek, és nem készítettetek; de arra ki adott törvényt nektek, hogy cinkostársaitokat álruhában kiküldjétek az emberek közé, hogy mindenféle csellel és csábítással Isten és a templom ellen különféle bűnre és gaztettre vegyétek rá őket? S ha cinkostársaitoknak sikerült az embereket bűnre csábítani, akkor a csábítók ezt azonnal jelentették nektek, ti pedig nyomban odaküldtétek kémeiteket és poroszlóitokat, azok pedig elétek hurcolták őket, ti pedig, ha az illető jómódú volt, olyan büntetéseket róttatok rá, hogy azokat minden ereje ellenére nem volt képes előteremteni, juhokat, borjakat, teheneket, ökröket, bikákat, szamarakat, gabonát, baromfiakat, bort, pénzt kellett nektek adnia, bűneinek megváltásaképpen, vagy ha szép leánya volt, azt vagy fel kellett áldoznia a templomnak, vagy nagy váltságdíjat kellett érte fizetnie! Mondjátok tehát, hogy nem volt-e ez bűn, amit égbekiáltó módon követtetek el az emberiséggel szemben?! 3. De az utóbbi időben még sokkal jobban rendeztétek be: már nem volt többé szükségetek csábítókra, akik az embereket mindenféle bűnre vették rá, hanem egyszerűen kiküldtétek kémeiteket és poroszlóitokat, akiknek az volt a kötelességük, hogy a gazdag embereket azzal az ürüggyel sarcolják meg, hogy a templom tudomására jutott annak, hogy Isten, a templom és szolgái ellen kárhozatos módon vétkeztek, s ők minden vagyonukat elvenni tartoznak; és aki vonakodik, azt azonnal meg kell fenyíteni. 4. Vajon a szegény emberiséggel szemben való ilyen eljárás szintén benne van-e elrendelve a Mózesi törvényekben? Vagy talán ez nem bűn az emberiséggel és az Istennel szemben? 5. S ha valahol ismertetek egy kellemes kinézésű asszonyt, akkor a házasságtörésre csábították és ha általatok azzá lett, akkor már mindenkinek tudomása volt róla, hogy azután mi mindent tettetek vele. 6. Szóval én mondom azt nektek, hogy nálatok a templomban olyan garázdálkodás történt, amihez hasonló Szodomában és Gomorrában nem történt és mégis azt meritek a szemembe mondani, hogy ti a néppel csak azon törvények szerint jártatok el, amelyeket nem ti szerkesztettetek! 7. Mivel védhetitek a terméketlen asszonyokkal azt a vérkereskedelmet, amit az északi zsidó országok vásárain űztetek? Továbbá nincs tudomásotok a ti zsoldotokban álló útonálló rablókról sem, akik római ruhákba öltözve, a karavánok kincseit elrabolták, megtartották maguknak, azaz kiszolgáltatták a templomnak? 8. Ez az eljárástok az én tudomásom szerint semmiféle törvényben nem áll, de az írva van, hogy minden idegennel szemben igazságosnak kell lenni, és meg kell azt engedni, hogy az utakon és utcákon végigvonuljanak, ha nem ellenséges indulattal lépnek az országba, és ha ti, mint zsidók úgy a bennszülöttekkel szemben, mint az idegenekkel szemben ilyen igazságtalanságokat követtek el, hogyan akarjátok vagy fogjátok ezeket és ezenkívül még sok ezer más igazságtalanságot, amit annyi kajánsággal követtetek el, a szegény emberiséggel szemben valaha jóvátenni? 9. Hogyan fognak azok nektek valaha megbocsátani, akiket a legborzalmasabb módon megöltetek mind testileg, mind szellemileg, s hogyan fogjátok a sok idegentől elrabolt javakat visszaadni, s a bennszülöttek igazságtalanul beszedett bűnbánati áldozata, amelyeket általatok költött bűneitekért kellett fizetniük. 10. Én beszédemet ezzel befejeztem,és mit hozhatok fel, ha még hozzáfűzöm azt is, hogy ti és elődeitek mindenkor a legbuzgóbban azon fáradoztatok, hogy a prófétákat üldözzétek és megöljétek, mert borzalmaitokat szemeitek elé állították, és a népet a ti hamis és hazug tanításotoktól és törvényeitektől óva intették, és most ugyanilyen oknál fogva a legnagyobb prófétát igyekeztek megrontani, mert Ő hozzám, és ezekhez a felső-egyiptomi idegenekhez hasonlóan ellenetek tesz tanúbizonyságot! És most beszéljetek és védjétek magatokat! Mert én Isten, az örökkévaló Úr küldötte vagyok!” 11. Mondja az egyik farizeus: „Lehetséges, hogy az vagy, csak azt nem tudom megérteni, hogy te, aki alig vagy még ifjú korban, mégis ekkora bölcsességre tettél szert! Talán te is galileai - 219 -


VII. kötet

220

vagy? Mindezt a nagy prófétától tanultad, hogy fellépj ellenünk és tudtunkkal még soha nem vétettünk ellened! 12. Te nem átallottad, hogy a hatalmas római urak előtt vádoltál meg bennünket ilyen nagy bűnökkel és égbekiáltó igazságtalanságokkal, amelyeket a legjobb akaratunk mellett sem vagyunk képesek soha jóvátenni, de ha tekintetbe vennénk azokat a sajnálatos körülményeket, amelyekben élünk, akkor a te bölcsességeddel beláthatnád, hogy az hogy ellen egy ember sem tud úszni, s hogy minden embernek a köpönyegét a szél irányába kell forgatni. 13. Mi most ennek a felső-egyiptomi csodaembernek a beszéde által s a te szigorú vádbeszéded által, te fennkölt ifjú, első esetben jutottunk arra a meggyőződésre, hogy az emberben valóban kell, hogy legyen egy magasabbrendű élet. Jól van tehát. Annak az embernek, akinek ez a meggyőződés világosan és élő módon benne él a lelkében, annak könnyű beszélni és cselekedni! 14. De mi életünkben ma értünk meg először olyan dolgokat, amelyek azt igazolják előttünk, hogy Mózes és a többi próféták nem voltak a feltüzelt emberi képzeletnek fantomjai, hanem valóban meglévő igazságok, amelyekről azelőtt sejtelmünk sem volt, és most látjuk be csak, hogy a tiszta mózesi törvények szerint mi borzasztó bűnöket követtünk el az emberiséggel szemben, de lehetetlen azokat ismét jóvátenni, valamint lehetetlen az is, hogy mi, akik magunk belátáshoz jutottunk, ezt a belátást az egész templommal s egész Zsidóországban élő összes farizeusokkal, mint élő igazságot közölhessük! 15. Az Isten az égben tudja azt, hogy miért vert meg Ő bennünket eddig a legsűrűbb vaksággal, de azon a nézeten vagyunk, hogy igazságos módon Ő nem kárhoztathat el bennünket azért, mert mint vakok a szakadékba estünk. Mi minden erőnkből és minden eszközzel azon leszünk, hogy mindent megtegyünk, amit meg lehet tenni; de mindazt, amit vakságunk következtében alkalmunk volt elkövetni, jóvátenni nem lehet. 16. Ilyenformán a templomban is oda fogunk hatni, hogy legalább a mi részünkről ne üldözzük többé a nagy Prófétát, mert a magas, de tulajdonképpen gonosz tanácsban többé nem fogunk részt venni, de hogy a magas tanács ezért meg fog szűnni a nagy és hatalmas Prófétát üldözni, azt valóban nem tudhatjuk. Azok után, amit te és a felső-egyiptomi csoda hatalmas férfi felőle mondottatok, Ő bizonyára még sokkal kevésbé fog a magas tanácstól tartani, mint ti ketten, mert mire mehet a magas tanács minden ravaszsága, és elhatározásával egy olyan emberrel szemben, aki Isten szellemének és hatalmának birtokában van? Beszédemet ezzel befejezetem, s most a sor rajtad van, hogy tudtunkra add, hogy helyesen szóltam-e?” 149. Fejezet:

Rafael, mint gondolatolvasó rámutat a négy farizeusnál arra, hogy csak a felét mondották ki annak, amit gondoltak, azaz ők magukban Rafaelt és Jézust csak varázslónak tartják és félnek tőlük. Rafael meggyőző csodája. Egy gyümölcsökkel telt fügefa megteremtése a farizeusokat jobb gondolatokra indítja.

1. Mondja Rafael: „Beszélni beszéltél ugyan, s nekem nincsenek ellenvetéseim arra nézve, ami pusztán a beszédedet illeti; de nálunk tökéletes embereknél rátok nézve az a fatális dolog áll fenn, hogy mi még a legtitkosabb gondolataitokat is látjuk, és azok nem egyeznek a te szavaiddal! 2. Mondja a farizeus: „Hogyan lehet az, hogyan tud az ember mást gondolni és mást beszélni? Maga a szó vajon nem megtestesült gondolat-e?” 3. Mondja Rafael: „Igen, igen, annak kellene lennie, de ez nálatok soha nem volt így, s ezúttal sem! Ha a szó a te legbenső gondolataidnak hangos megnyilatkozása, akkor igazság. De ha te a száddal kimondod ugyan a beismerésedet, de a kedélyvilágodban éppen annak ellenkezőjét gondolod, akkor a te szavad nem igazság már, hanem hazugság, amit a te magadfajta embe- 220 -


VII. kötet

221

reknek beadhatsz, mint igazságot, de a magunkfajta embereknek nem, mert nekünk megvan a képességünk, hogy az emberek gondolatait látjuk és halljuk, s így velünk a hazugsággal semmire sem lehet meni! 4. Te abban a pontban némi igazat is mondottál, hogy a magas tanácsban, ha a nagy próféta üldöztetéséről lesz szó, nem fogtok részt venni, valamint hogy az általatok elkövetett gonoszságot jóvátenni már nem tudjátok, és hogy mindent el fogtok követni, hogy valamit jóvátegyetek, de mindezt csak azért akarjátok tenni, mert ti bennünket a nagy Prófétával együtt csak valami nagy varázslóknak és nem Isten küldötteinek tartotok. S mint nagy varázslóktól, féltek tőlünk s azért nem akartok semmit ellenünk tenni. De én azt mondom nektek, hogy mi bizony nem vagyunk varázslók, hanem Istennek valóságos küldöttei, és a galileai nagy próféta tulajdonképpen nem próféta, hanem Ő az, Akiről valamennyi próféta jövendölt! 5. Ha ti hinnétek Benne, akkor remélhetnétek bűneitek bocsánatát is, de ha nem hisztek Benne, nem fogadjátok el tanításait, és még kevésbé cselekedtek aszerint, akkor a bűn megmarad bennetek és azokkal együtt örök halálotok is! Egyedül Ő az Úr, amint az összes próféták megjövendöltél Róla, és akihez Ő eljön, annak megbocsáthatja bűneit. De mint általatok vélt fővarázsló, nem fogja súlyos bűneiteket sohasem elengedni, sem megbocsátani. 6. De hogy mi valóban nem vagyunk varázslók, mint hiszitek, azt azonnal be fogom bizonyítani. Nézzetek meg jól, hogy van-e egyéb nálam könnyű öltözékemen kívül? S azt kérdezem tőletek, mit kívántok, hogy pusztán akaratommal ide teremtsek nektek? De amit választotok, az legyen jó, igaz és értelmes dolog!” 7. Erre a két farizeus azon gondolkozott, hogy mit válasszon, amit az ifjú varázslónak nem volna könnyű előteremteni. Kis idő múlva így szóltak: „Jól van tehát bájos barátunk, teremts tehát elénk egy teljesen fejlett fügefát, gazdagon megrakva gyümölccsel. De úgy, hogy megmaradjon, és évekig hozzon gyümölcsöt! De a gyümölcsét meg fogjuk ám ízlelni!” 8. Mondja Rafael: „Írva van ugyan, hogy ne kísértesd a te Uradat, Istenedet, hanem Őt szolgáld! De mivel itt csupán azon múlik, hogy a varázsló és egy olyan ember közötti különbséget kell megmutatni, aki Isten szellemével teljes, tehát kívánságod teljesüljön, és kívánságotok szerint hol álljon az a fa?” 9. Mondja a farizeus: „Ott az emelkedés irányában, ahol az a barna kő áll, oda állíthatod bátran!’ 10. Mondja Rafael: „Jól van tehát, akarom, hogy a ti kívánságotok szerint a megjelölt helyen azonnal egy fügefa álljon! Úgy legyen!” A következő pillanatban a fügefa már ott is állt a jelzett helyen. Ez annyira megrémítette a farizeusokat és levitákat, hogy ijedtükben és csodálkozásukban nem voltak képesek szóhoz jutni. 11. Rafael pedig így szólt hozzájuk: „Nos, a kívánt fa a helyén van. Roskadozik a sok édes gyümölcstől, menjetek és ízleljétek meg a fügéket, hogy varázslat-e vagy teljes igazság?” 12. Mondja erre az egyik farizeus: „Óh, Jehovánk te mindenható küldöttje te; óh látjuk már, hogy ez nem közönséges varázslat, hanem Isten szelleme és hatalma az emberben. Isten bocsássa meg nekünk, hogy mindenható ereje ellen vétkeztünk. Nem merjük azt a gyümölcsöt megízlelni, amit Isten mindenhatósága oly csodálatos módon teremtett nekünk, mert ez Isten még nagyobb megkísértését jelentené.” 13. Mondja Rafael: „Óh, óh! Még távolról sem vagytok ennyire jámborok! Ti csak attól féltek, hogy az a gyümölcs megárthatna nektek, s ezért nem meritek megízlelni! Gondoljátok magatokban, hogy előbb mások menjenek a gyümölcsöt megízlelni, és majd azután meglátjátok, hogy ártanak-e?” 14. Nikodémus, Arimathiai József és még néhányan a fához siettek, s ágairól letéptek néhány fügét, s a legnagyobb élvezettel fogyasztották el, és magasztalták kitűnő ízét. Erre a farizeusok is odamentek s megízlelték a gyönyörű kinézésű s csalogató fügéket, és nem tudták annak kitűnő ízét eléggé dicsérni. - 221 -


VII. kötet

222

15. Amikor a fügékből néhányat elfogyasztottak, telve csodálkozással ismét az angyalhoz siettek, tetőtől-talpig végignézték, azután kis idő múlva így szóltak a farizeusok: „Te ifjú ember, te valóban éppen olyan ember vagy, mint mi, vagy egy magasabbrendű lény?” 16. Mondja Rafael: „Igen, én valóban ember vagyok, de nem hozzátok hasonló, mert ti eddig még nem voltatok emberek, hanem csak félig éltetett emberi alakok, és még igen sok kell addig, amíg tökéletes emberekké válhattok. Mit akartok, hogy még mutassak nektek?” 17. Mondják a farizeusok, akiknek lelkében végre világosság támadt: „Óh, te kedves ifjú, aki Sámuelhez és Dávidhoz hasonlóan vagy megtelve Isten szellemével! Ez a jel elég nekünk és nagyon sajnáljuk, hogy egyszer is megkísértettük Istent és jelt kívántunk tőled; te magad azonban, aki Isten kegyelmében állsz, saját akaratod szerint tehetsz, ami neked tetszik. Most már azt is elhisszük, hogy ott a szabad téren annak az oszlopnak is te vagy a csodálatos építője, amit még innen is jól láthatunk, mert az sem került természetes úton és módon oda, mert a legcsekélyebb nyomát sem lehet felfedezni annak a nehéz oszlop felállításának, ami feltétlenül a talajnak és gyepnek megrongálásával járt volna. Az csak csodálatos módon jöhetett létre, és ha Isten erejéből és kegyelméből képes voltál egy ilyen fát kitűnő ízű gyümölcsökkel megteremteni, miért ne volnál képes hasonló ódon egy oszlopot létrehívni? Mert Istennél, Aki az egész Földet mindennel, amit hordoz és táplál, a semmiből megteremtette, minden lehetséges! És benned Isten kegyelme és hatalma működik, s így te is mindenre képes kell hogy légy! Neked csak szilárdan akarnod kell, és minden itt van, amit akarsz. Erről most már teljesen meg vagyunk győződve, s így nem kívánunk mi más jelt tőled. De neked van hatalmad és bölcsességed, s így aszerint tehetsz, ami neked tetszésedre van.” 150. Fejezet:

Rafael fontos beszéde az ember benső lényéről és arról, hogyan lehet teremtőerőhöz jutni. A távolba való hatás példája – egy szikla elpusztítása. Fontos tanítások az ember szellemi lényéről és annak fejlődéséről, az akarat szférájának kiterjesztéséről.

1. Mondja Rafael: „Jól van tehát, úgy is fogok cselekedni. Miután azt is felfogtátok, hogy annak az oszlopnak a Jeruzsálem felé néző úton is én vagyok a megépítője, tehát hozzáteszem, hogy ez valóban úgy is van. S ezzel bebizonyosodik az, hogy az ember legbensőbb szelleme minden természeti erő fölött úr, amelyek az elemben működnek, és az is kell, hogy legyen, mert azok a természeti erők az Istenből áradó szellem nélkül, amely mindenütt jelen van, nem is léteznének. És ha ez így van, akkor az isteni rend örök törvényei szerint minden lehetséges előtte! 2. De még mielőtt az ember ilyen képességhez juthat, az isteni akarat, amely Mózes és a próféták által kinyilatkoztatott, legpontosabb követése által éppen ezt az isteni akaratot annyira magáévá kell tenni, hogy soha másképpen nem cselekedhet, mint amilyen utasításokat ad az isteni akarat az ő szívében, ami nem nehéz egy olyan embernek, aki Istent felismerte és aki Őt mindenek felett szereti, mert az Isten iránt való szeretet az erejét annak arányában fokozza, amilyen arányban fokozódik az ő szeretete Isten iránt, s azon a szereteten át a felebarátja iránt is. 3. S ha az ember ilyen módon egyesült Istennel, akkor már telítve is van az Istenből áradó szellemmel; mert az Isten iránt való szeretet s az Ő szent akaratának teljesítése már az emberben lévő Isteni Szellem teljes egészében való cselekvése, mert annak akarata nem az emberi testnek gyenge és tehetetlen akarata, hanem a mindenható tiszta Isteni Akarat! 4. S aki ilyen akaratot rejt magában, az bármit is akar, mindent keresztül tud vinni! Mert amit ő akar, azt benne az Isten is akarja, és Isten bizonyára mindenre képes! 5. S ezért ne csodálkozzatok azon, ha a régi próféták olyan nagy jeleket tudtak létrehozni, mert ők pusztán, mint emberek oly kevéssé tudnának csodákat tenni, mint ti, de mivel tiszta életük által gyakran már a bölcsőtől kezdve telve voltak az Istenből áradó szellemmel, tehát ez a mindenható szellem tette azokat a csoda jeleket, s ugyanez a szellem töltötte be szívüket isteni - 222 -


VII. kötet

223

bölcsességgel. És amikor ilyen bölcsességgel beszéltek a néphez, az nem volt többé emberi, hanem isteni beszéd! 6. És mivel Én, valamint még néhányan az itt lévő emberek közül éppen ilyen módon vagyunk az isteni szellemmel és az isteni akarattal megtöltve, tehát mindennek meg kell történnie, amit az isteni akarat bennem akar, és semmi sem állhat ellent akaratomnak! Ha én ezt az egész Földet romba akarnám dönteni, vagy teljesen el akarnám pusztítani, s ha ezt komolyan akarnám, az éppen úgy sikerülne, mint ahogy sikerült az az előreugró sziklát ott annak a tőlünk meglehetősen messze lévő hegynek az oldaláról egy pillanat alatt elpusztítani! 7. Nézzetek arra Észak, és Kelet között van az az imént említett, előreugró szikla, amelynek megsemmisülése senkinek sem fog kárára válni, mert annak a hegynek tulajdonosainak és erdőségeinek inkább szolgál kárára, mint hasznára. Én akarom, és úgy legyen! És lássátok! A szikla már nincs ott! Az egész tömegében innen kb. 1000 napi járóföld távolságban egy nagy tenger mélyében van!” 8. Mondják a farizeusok álmélkodva: „De mi nem láttuk, hogy innen felemelkedett volna és elrepült volna a levegőn át!” Mondja Rafael: „Azelőtt azt sem láttátok, hogy ez a fa lassan kinőtt volna a földből!” 9. Amit az isteni szellem akar, az úgy történik, ahogy akarja, mert az idő és tér nála mit sem számít. S mivel Ő úgy akarja, hogy miden egymás után következő rendben történjen, amint ennek a Föld dolgainak természeténél is tapasztalhatjátok, tehát úgy is történik, ahogy Ő akarja, mert a tér és idő is olyan dolgok, amelyek mindenkor az Ő akaratából és az Ő rendjéből keletkeznek! A cédrus az Ő akaratából néha évszázadokon keresztül nő, amíg eléri legnagyobb nagyságát és erejét, a herefű tökéletes kifejlődésével néhány nap alatt elkészül; s amikor látod a villámot a felhőből cikázni, annak igen kevés idő fog kelleni, amíg a felhőből a földig ér, s ebből azt láthatod, hogy az Isten szelleme előtt minden lehetséges. Értettetek-e ebből valamit?” 10. Mondják a még mindig álmélkodó farizeusok: „Igen, igen most már megértjük, mint hogy magunkfajta régi vaksággal ilyesmit megérteni lehet; de az isteni akarat óriási gyorsaságát az emberben úgy, ahogy az benned is jelen van, nehezen fogjuk valaha megérteni! Azt a bizonyos, itt- és ott- nak egy időben való fogalmát emberi értelem sohasem lesz képes felfogni, az bármily világos is!” 11. Mondja Rafael: „De miért nem? Nem tudjátok például gondolatotokat otthonotokba áttenni?” Mondja az egyik farizeus: „Óh, azt igen. De természetesen a legcsekélyebb eredmény nélkül.” Mondja Rafael: „Ez természetes, mert nem vagytok egyek a mindent betöltő, s mindent átható és mindenütt működő isteni szellemmel, ez a szellem, bár lelketeknek legbensőbb centrumában nyugszik, de az teljesen izolálva van az általános szellemtől, mert az Isten iránt érzett igen csekély szeretetetek által túlságosan kevés a tápláléka ahhoz, hogy a lélekben kiterjeszkedhessen, azt áthassa, s ily módon az egész lényeteket betölthesse, de nem térben, hanem az akaratképesség szférájában, amely éppen úgy jelen van benned, mint magában Istenben, Akitől, mint elpusztíthatatlan életszikra, helyeztetett az emberi lélek szívébe. 12. Az akarat szférának elterjedése azt jelenti, hogy a lélek a saját akaratát a felismert isteni akaratnak alárendeli és attól teljesen uralni engedi magát. 13. S ha az eset áll fenn, hogy a lelket mintegy kívülről befelé, a felismert és pontosan követett isteni akarat annak legbensőbb mélységét áthatja, akkor ez a felismert és pontosan követett isteni akarat, a lélek bensőjében pihenő és szunnyadozó isteni szellemet felébreszti, s egyesül a hozzá hasonló, s az egész lelket átható isteni szellemmel, amely tulajdonképpen az Isten szelleme, akkor az emberben lévő benső szellem már eggyé is lett Istennel mindenben, és ugyanez van Istenben is, habár egy végtelen és felfoghatatlan fokban, amiképpen egyik szem egy a másikkal, habár az embernek az egyik szeme mindig élesebb és könnyebben lát, mint a másik. 14. S ha az ember idáig jutott, akkor annak gondolata, ha azt még oly messze is irányította, nem üres és hatásnélküli, mert az a gondolat egy tökéletes ember mindent létrehozni képes lényegiségét szellemileg odaviszi arra a helyre, s az mindent lát, hall és érez, mert végtelen aka- 223 -


VII. kötet

224

ratszellemével mindent áthat és ural anélkül, hogy individuális önállóságát egy pillanatra is elveszítené, és mivel minden áthat és ural, létre tud hozni, amit a tökéletes ember akar. 15. De amíg az ember ezt az igaz üdvösségteljes boldogsággal teli életállapotát nem éri el, addig gondolatait, és eszméit csupán csak testének tagjai által tudja tökéletlen megvalósulásához juttatni, s azt is a törvényben lekötött természetszerűség útjain; a gondolat pedig önmagában véve nem egyéb, mint képmásod a tükörben minden lényiség, erő és hatalom nélkül. De azt mégis mondja neked, hogy benne magad pillanatok alatt még a legtávolabbi helyre is elviheted, ha jelen adott magyarázat szerint minden lényeges hatás nélkül is. 16. S így meg fogod érteni azt is, hogy volt lehetséges nekem azt a sziklát arról a meglehetősen távoli helyről leválasztani és egy távollévő tengerbe süllyeszteni. 17. De én ezt a jelt nem azért tettem előttetek, hogy bennetek a félelmet felkeltsem, vagy hogy azzal benneteket egy új tan – amely tulajdonképpen a legrégibb ezen a Földön – elfogadására kényszerítselek, hanem csak azért tettem ezt a csodát, hogy megmutassam nektek azt az utat, amelyen elnyerhetitek az Istenből áradó tökéletes életerőt, amely nélkül az emberi lélek halottnak tekinthető mindaddig, amíg azon az úton, amelyet megmutattam nektek, teljesen eggyé nem váltok az isteni akarattal!” 151. Fejezet:

Rafaelnek a farizeusokhoz intézett beszédének folytatása visszás nézetekről, különösen a Messiásra vonatkozólag. Magyarázatok az emberek isteni vezetéséről. Példa a későn kelő gyermekekről, az emberi restség fenyítő mesterei: a nyomorúság, az ínség, stb.

1. Rafael: „A ti teljesen visszás és Istentől teljesen eltávolodott templomi garázdálkodásaitokkal ettől még igen távol álltok, és egyre jobban és jobban el fogtok attól távolodni. Ti egy világi Messiást reméltek, aki benneteket a rómaiak mindenek felett gyűlölt uralmától szabadítson meg, és benneteket ismét nagy és rettegett néppé tegyen, de ilyen Messiás soha nem fog hozzátok jönni. 2. Az igazi megígért Messiás azonban az általatok olyan nagyon gyűlölt galileaiban jött hozzátok, Aki a szellemi országot akarta a Földön megalapítani, s vissza akarta adni nektek az elveszett paradicsomot, amely a nálatok teljesen elvesztett az egy igaz Isten és az Ő akaratának megismerése, ami elérhetetlenül nagyobb magasságban áll, mint ennek a Földnek minden kincsei és gazdagsága, de ti ezt nem akarjátok és a szentek legszentebbjét üldözitek, sőt meg akarjátok fogni és ölni! 3. Ítéljétek ti magatok meg, hogy ilyen gondolkodás és cselekvésmóddal valaha eljuthattok-e egy ember igaz és tökéletes életállapotába? Beszéljetek tehát és adjatok nekem őszinte választ!” 4. Mondja az egyik farizeus: „Igen, igen, te valóban mindenben helyesen beszéltél és mi belátjuk azt a nagy igazságot, hogy csak a mi saját bűneink által jutottunk ilyen távol az emberi élet igaz céljától, de azt is belátjuk, hogy ilyen módon menthetetlenül el vagyunk veszve! Mert a templom az ő túlzott vakságában szándékait soha nem fogja megváltoztatni, s így el vagyunk veszve, mert az előző éjszakán, az égen feltűnt tünemények jelentősége a Napnál is világosabb lett előttünk. 5. Ami bennünket, négyünket illet, minden erőnkből azon az úton fogunk járni, amelyet most megmutattál, de rajtunk kívül még több ezren vannak, akik még sokkal sötétebbek és gonoszabbak, mint mi voltunk valaha, akinél ez a szövétnek sohasem kezd világítani. Mi lesz ezekkel, ha gonoszságukban megátalkodnak?” 6. Mondja Rafael: „Az alkalom itt van és rövid ideig még itt lesz. Aki önként jön, az elfogadtatik, de aki nem jön, hanem megátalkodik, vakságában az elpusztul, mert a tanítást a benső - 224 -


VII. kötet

225

élet elnyerésére sem kényszerítik rá, mert az nem lenne lelkének semmi hasznára. A természetes élet megadatik az embernek ezen a földön, de a benső életet saját tevékenysége által kell elnyernie. 7. Én mondom azt neked, a benső tökéletes élet titka és szükséglete minden ember előtt oly közel van, s oly világosan, olyan kézenfekvő, hogy valóban a Nap a legfényesebb nappalon sem tud tisztábban sütni; de ez az emberi lélek önmeghatározásának szabadsága mellett semmit sem használ, mert az ember természettől fogva rest, így tétlen, amire szintén szükség van, mert az embernek máskülönben nem volna alkalma arra, hogy magát az életre felébressze, hogy ilyen módon legyen önálló mestere saját igazi életének! 8. De a Föld embereinek legnagyobb része még annyira sem engedi magát édes rest álmából felrázni, hogy legalább egyszer megtudná azt milyen csodálatosan szép a felkelő Nap! Inkább átalusszák a fél napot, és ha egyszer mégis felébrednek, azon bosszankodnak, hogy már világos nappal van, és nem tudnak még egy ideig tovább nyugodni. 9. Azt kérdezem tehát az Úr nevében, mivel lehetne az ilyen emberi nemet összehasonlítani? Az állatoknak megvan az idejük a pihenésre és az alvásra, s ha felébrednek, mindegyik a maga módja szerint tevékenykedik úgy, mint a hangya, a méh, s hűségesen gondoskodik jövőjéről, mert az az ösztönében rejlik! De ha az ember minden kinyilatkoztatás ellenére csak azért, mert szabadakarata van, tetszeleg magának a maga restségében, és nem akarja a világosságot, hanem csak az éjszakát és a teljes sötétséget, hogy halálthozó alvását annál jobban ápolhassa tovább. 10. De mit tehet Isten egyebet, Aki mindenhatóságával, az ember életébe nem hathat úgy be, mint a növények, vagy állatok életébe, hogy a szabad és önállónak lenni akaró emberi életet ne változtassa törvényben lekötött állati vagy növényi lekötött életté, mint amit gondos szülők tesznek álomkóros gyermekeikkel, ha azoknak üdve és jóléte a szívűkön fekszik. 11. Először mindenféle lármával igyekeznek a gyermekeket felébreszteni, de Ha azok az ágyat még mindig nem akarják elhagyni, akkor kénytelenek vesszőhöz folyamodni, és az álomittas gyermekeknek azzal néhány kellemetlen tanácsot kiosztani; s azok kézzelfogható és hatásos módon adják tudtukra, hogy már nagyon itt az ideje, hogy felkeljenek, s a munkájuk után lássanak! És lássátok! Ugyanezt teszi mindenkor az Úr is az emberekkel. 12. Mily gyakran elküldi az Ő megvilágított küldötteit, s azok mily gyakran ébresztgetik, s teljesen világos napra keltegetik, de a gyermekek ügyet sem vetnek a küldött hívására, szidalmazzák, elkergetik a házból, sőt bántalmazzák is. Ekkor az Atya maga jön és hangosan így szól: De gyermekek! Már fényes nappal lett, menjetek és végezzétek el könnyű napi munkátokat! Akkor a gyermekek úgy tesznek, mint az izraeliták Mózes idejében, mintha egy pillanat alatt fel akarnának kelni, hogy elvégezzék könnyű napi munkájukat. 13. De ha az Atya elhagyja hálószobájukat ismét rövid időre, akkor a gyermekek ügyet sem vetnek többé hívására, hanem még sokkal mélyebben alszanak, mint az előbb; ekkor az atya ismét küldötteket küld, hogy nézzen utána, a gyermekek kint vannak-e már az ágyukból, de a küldöttek visszajönnek és jelentik: atyám, a te gyermekeid még sokkal mélyebben alszanak, mint valaha. Akkor az atya így szól: óh, ez nem járja! Erről le kell őket szoktatnunk, mert különben mind elpusztulnak! Mert már csak a korbácsot lehet alkalmazni! Az atya ekkor mégegyszer jön a fenyítő korbáccsal, és íme a gyermekek kiugranak a korbácstól való félelmükben a halál ágyából, hirtelen felöltöznek, és álomittasan nekifognak napi munkájuknak és dörmögnek közben, mert az atya korbáccsal ébresztett fel őket és kergette munkára! De a gyermekeknek legnagyobb része elnézi, hogy a korbács lecsap rá, azután vak haragra lobban, hirtelen felugrik, az atyára veti magát és megöli őt. Mit érdemelnek az ilyen gyermekek? 14. Mondják a farizeusok: „Óh jaj, az olyan gyermekeknek! Az ilyenek felett a megsértett atya haragra lobban, ki fogja tiltani a házából, és sohasem fogja többé gyermekeinek elismerni őket. Azok kénytelenek lesznek a föld vadonjában kutyákhoz hasonlóan a kegyetlen pogányok - 225 -


VII. kötet

226

között tévelyegni, s mint a legnyomorultabb rabszolgák lesznek kénytelenek hol itt, hol ott szolgálatot elfogadni, ki fog megkönyörülni rajtuk? 15. Mondja Rafael: „Csak az atya egyedül, ha bűnbánattal visszatérnek hozzá, de akik nem akarnak hozzá visszamenni, azokat az atya nem fogja külön felkeresni, és a visszatérésre figyelmeztetni, hanem addig hagyja őket nyomorogni, amíg az a visszatérésre fogja kényszeríteni őket! De ti olyan gyermekek közé tartoztok, akiket az atya nagy fáradozással s a ti részetekről nagy dörmögések között fényes nappalon mégis kihajtott az ágyból. De ha már kint vagytok az ágyból, ne menjetek abba ismét vissza, hanem maradjatok az atya napjának nyílt mezején, s akkor az atya megszeret benneteket, és segíteni fog a ti életetek tökéletesítésének munkájában; de ha visszatértek régi fészketekbe, akkor átadattok a szívtelen fenyítő mestereknek, akiknek neve a szegénység, ínség, nyomorúság, vakság, elhagyatottság, fájdalom és kétségbeesés! 16. Mert az ember magában rejti Istennek hét szellemét, amelyek Benne elkészíthetik a legüdvösségteljesebb örök életet, de magában rejti a pokol hét szelemét is, amint azokat az imént neveztem; ezek pedig a saját kikötéseik mellett elkészítik gyötrelmeik és az örök halálát. 17. Amit pedig most elmondottam nektek, az Istentől eredő örök igazság, ha megtértek, akkor bűneitek megbocsáttatnak, s el fogjátok érni lelketek életének tökéletességét.” 152. Fejezet:

A szellemi adományok különbözőségéről. Utasítások a célhoz. Példa az emberi test szerveiről és azok összműködéséről. Az immár megtért farizeusok az Urat kívánják látni.

1. Erre a második farizeus kérdezi mondván: „Óh, te isteni szellemtől teljes ifjú, hogy úgy mondjam, második Sámuel! Hogyha mi is elérjük benső életünk tökéletességét, mi is ugyanolyan erő birtokába jutunk, mint amilyet rajtad s a felső-egyiptomi tökéletes emberen kipróbáltunk?” 2. Mondja Rafael: „Nem létezik olyan tökéletes élet, amelyben a benső erő szoros összeköttetésben nem volna, mert a tökéletes élet maga a tökéletes erő is. Ámde az Istentől kapott szellemi adományok az emberben benső sajátosságuk szerint szükségszerűen nagyfokú különbözőséget és változatosságot tapasztalunk, s ez a különbözőség azért van, hogy az örökkévalóságban az üdvözült szellemek kölcsönösen szolgálják egymást az Isten iránt érzett szeretetük és az abból fakadó egymás iránt érzett kölcsönös szeretetük értékéül. 3. Ennélfogva az egyik benső életének tökéletessége céljából a gondviseléstől a beszédés a szó kifejezésének adományában részesül, a másik a feltalálás és a teremtés adományában és ismét a harmadik az akarat erejének adományában, s egy másik a szeretet erejének, és ismét egy másik a komolyság hatalmának, majd egy másik a türelem adományában, egy másikban ismét a könyörületesség hatalma nyilvánul meg adományképpen, egy másikban az alázatosság hatalma, s így megy ez végtelenségig, hogy az egyikben majd ez, majd az a tulajdonság a túlnyomó, hogy – amint már mondottam – egyik szellem a másikának ebben, vagy abban lehessen oltalmára. De szükség esetén minden szellemben egyesülve van minden képesség, és minden elképzelhető, s még oly különleges szellemi adományban is képes működni. 4. Tehát ha benső életetek tökéletességénél nem éppen az én adományomban részesültök, de részesültök azzal szemben egy más adományban és kegyelemben, s azzal épp úgy szolgáljátok az embertársaitokat, mint én szolgálom most az én adományommal. 5. És ha egyszer valaki már részesült egy különös kegyelemben és adományban, ez a többi adományban sem lesz mostohagyermek. 6. S hogy ez valóban így áll, ezt a Föld embereinek különféle képességeiből, tehetségeiből és tulajdonságaiból következtethetitek. Az egyik egy különös jó szónok, a másik festő, egy harmadik énekes, a negyedik egy kiváló számoló, majd ismét egy másik elsőrendű mechanikus vagy építőmester, vagy szerszámkészítő, vagy szövő, vagy gyógyszerész, vagy bányász, s így minden ember egy különös képességgel van Istentől megáldva; de minden különös és mástól - 226 -


VII. kötet

227

megkülönböztethető tehetség ellenére minden más emberi képességgel is meg van áldva, ha kisebb fokban is és fáradsággal és szorgalommal azokat is tökéletességig fejlesztheti. 7. És amiképpen ezt a különbözőséget már itt a Földön is tapasztalhatjátok, azonképpen elfogadhatjátok azt is, hogy az Isten szellemi adományai, amelyek az élet tökéletességéhez feltétlenül szükségesek, sokkal nagyobb változatosságban kell, hogy legyen, mert enélkül a változatosság nélkül igazi üdvösségteljes boldogságot nem lehetne elképzelni. 8. Az élet tökéletesség útja mindenki számára egyforma, amely teljesen hasonlít a Nap fényének kiáradásához és az eső hullásához; de azután figyeld meg az egyforma napfénynek és esőnek végtelenségbe menő hatásának különbözőségét, úgy az ásványvilágban, mint a növényés állatvilágban, és amiképpen ezt a nagy különbözőséget és változatosságot már az anyagi világok teremtményeinél tapasztalnod kell, annál nagyobb változatosság áll fenn az üdvözült angyalok tökéletes birodalmában és ezt Isten legmagasabb bölcsessége és szeretete azért rendelte el így, hogy a szellemnek üdvössége annál nagyobb legyen! 9. Ne kérdezzétek tehát, hogy a ti élet tökéletességetekben részetek lesz az én tulajdonságaimban is, hanem feltartóztathatatlanul alázatossággal és szelídséggel járjatok a megismert világosság útján, akkor teljes világossággal tudatára jöttök majd annak, hogy Isten milyen szellemi tulajdonságokban részesített benneteket! 10. Az emberi testnek is különböző részei és tagjai vannak, amelyek mind élnek a maguk neme szerint az ember egész testének fenntartásában részt vesznek, de tapasztalhattátok-e a ti testetek részei vagy tagjai között olyanféle panasz szavakat, hogy a balkéz szívesen lenne a jobb, vagy a láb szívesebben lenne fej, vagy a fül szívesebben lenne szem, vagy megfordítva? 11. Ha az egész test egészséges, akkor minden része és tagja tökéletesen meg van elégedve helyzetével, rendeltetésével és tulajdonságával, és nem kíván semmiféle cserét. 12. És lássátok, ugyanígy van ez az emberi és a szellemi társadalomban, amely egész öszszességében hasonlít egy emberhez, az egyik része a szemét képviseli, ezek a látnokok, egy másik része a fület, ezek a hallók, egy része a kezet, ezek a tetterősek, egyik része a lábat, ezek mindig magasabb világosság felé haladók, egy része a szívet, ezek a szeretetben hatalmasak, egyik része a gyomrot, ezek befogadják az Istentől áradó jót és igazat, és azzal táplálják az egész társadalmat; egy része itt még az agyat, ezek a bölcsek, akik rendezik az egész szellemi társadalmat, s így megy ez a legkisebbtől a legnagyobbig, a végtelenségig és a szellemi társadalomnak még oly kicsiny tagja vagy része a maga nemében tökéletesen és hatalmas, és üdvösséggel teli, és részese az egész szellemi társadalom képességeinek és tulajdonságainak éppen úgy, amint a te lábaid is részesei a te szemeid fényének és a te szemeid a lábaid tulajdonságainak: a te szemed örvendez, hogy lábaid az egész testeddel együtt hordozzák őt olyan helyekre, ahol újabb csodákat és újabb dolgokat szemlélhet, s amelyek felett a szív értelmében örvendezhet: s ebben az örömben a láb is éppen úgy részt vesz, mintha a láb maga is tökéletesen szem, fül, értelem vagy szív volna. 13. S ha mindazt meggondoljátok, akkor ti is a tökéletesnél is jobban, meg lesztek elégedve az Isten szellemének minden adományával, bármi legyen is az. Jól megértettétek ezt?” 14. Mondják a farizeusok elálmélkodva Rafael bölcsessége felett: „Óh, te valóságos mennyei Sámuel! Mily nagy a te bölcsességed! Csak most értettünk meg téged igazán! És mindezeket a nagy és bölcs Galileaitól tanultad?” Mondja Rafael: „Mindent örökké egyedül csak Tőle!” 15. Mondja a farizeus: „Most már szeretnénk Őt magát is látni és Vele beszélni. Már nem vagyunk többé ellenségei, hanem nagyon is bűnbánó barátai! Mondd meg nekünk, hogy hol tartózkodik, hogy elmennénk Hozzá, kifejeznénk Előtte mélységes hálákat. Mi otthagyjuk a templomot, és Őt fogjuk követni!”

- 227 -


VII. kötet

228

Rafael a négy farizeust bemutatja Lázárnak és rámutat, hogy mennyi roszszat követtek el vele szemben. Ők a jóvátételt megígérik és ragaszkodnak vágyukhoz, hogy az Úr Jézust lássák és beszéljenek Vele.

1. Rafael azonban ahelyett, hogy a farizeusok irántam való érdeklődésére válaszolt volna, odahívja Lázárt és Nikodémust magához, s azután így szól a két farizeushoz: „Ismeritek ezt a férfiút, akinek annyi üldöztetésben volt része, mert nem akarta és nem tudta már mindazt teljesíteni, amit ti tőle követeltetek?” 2. Mondja a két farizeus: „Óh, hogyne ismernénk a dúsgazdag Lázárt, s azt is jól tudjuk, hogy mit vétettünk ellene; amit kárpótolni képesek leszünk, azt legközelebb saját kincseinkből fogjuk kárpótolni. Ámde mi az Olajfák hegyén lévő vendégfogadóját átokkal illettük, amely a templomba be van vezetve, azt pedig nem lehet másképpen, mint igen tekintélyes váltságdíjjal a feketekönyvből kiirtani. De mi a pénzt a jó Lázárnak a saját kincseinkből fogjuk megfizetni, s ezzel megválthatja magát a terhes átok alól!” 3. Mondja Rafael Lázárnak: „Elfogadod ezt az ajánlatot?” Mondja Lázár: „Én meg vagyok az ajánlattal elégedve, habár az őszinte szándékot is cselekedetként fogom elfogadni, s így mindkettőtöknek legjobb barátja akarok lenni, s az is leszek. Egyébként kedves barátaim, nyíltan be kell vallanom, hogy a ti átkotok sokkal inkább hasznomra volt, mint káromra, mert éppen emiatt özönlöttek hozzám a vendégek, s leginkább, amikor a vámszedőktől megtudták, hogy az én vendégfogadóm a templom kegyelméből ki van tiltva! Mert az idegenek így ítéltek: Jeruzsálem városának vendégfogadóinak, mint ismeretes a legjobb és a legolcsóbb hegyi fogadó már régen szemet szúrt, s egyrészt mindenféle áldozat árán, másrészt pedig hazug rágalmakkal az áldozatra éhes templom mögé rejtőztek, és azok idézték azt elő! Most már csak azért is elmegyünk ebbe a becsületes vendégfogadóba, és pénzünket inkább kiadjuk a legjobb és a legolcsóbb kiszolgálásért! 4. S ebből láthatjátok kedves barátaim, hogy az átok által nem ártottatok, hanem csak használtatok nekem, s így semmi okom sincs, hogy ezért rátok megharagudjam! Arra sincsen semmi szükségem, hogy az átkot a könyvből kitöröljétek, mert az az én vendégfogadómnak csak a legnagyobb hasznára van. Azonkívül még azt is szem előtt kell tartani, hogy velem is megtörténhet az, ami már igen sokkal megtörtént: ugyanis az átok alól kiváltották magukat, de egy esztendő leforgása után, sőt korábban is, a templom ismét okot talált arra, hogy egy vendégfogadót ismét újabb átokkal illessen. Akit ez a kár ért, annak dupla váltságdíjat kellett fizetni, ha azt akarta, hogy átoktalanítsák! Mert a ti szabályotok ezt mondja: ha az első átok kellő áldozat árán töröltetik, de indokolt esetben ugyanazt az ügyet a templom még egy átokkal illeti, az az első átkot ismét érvényesíti, aminél fogva két átkot kell megváltania! S a dolog ilyen módon egészen a tizedik átokig fokozódhat. 5. És hogy ezt a fölösleges nagy pénzkiadást az ember elkerülje, tehát békében hagyja az első átkot, különösen, ha az embereknek inkább használ, mint árt, s közben hűséges római polgárrá lesz, a templom pedig időről- időre a feketekönyvben összeadhatja az átkokat, közben azt gondolhatja, hogy milyen jó volna azt a nagy áldozati szekrénybe beletenni, ha azt valaki megfizetné. 6. Tehát ahelyett, hogy ti kedves barátaim, a ti kincseitekből akarjátok a váltságdíjat megfizetni, tegyetek inkább más szegénnyel jót, mert én azt a templomi átkot valóban nagyon jól használhatom! Azzal a pénzzel tehát, amivel a nekem okozott károkat akarjátok visszafizetni, ugyanezt tehetitek. Mert én – az Úrnak hála legyen érte – már mindenért ezerszeresen kárpótolva vagyok! Ti pedig, ha valóban azt akarjátok tenni, amit ennek az ifjú barátomnak ígértetek, akkor mindörökre a legjobb barátok fogunk maradni!” 7. Mondja az egyik farizeus: „Azt meg is fogjuk tenni! Mert mi olyan dolgokat értünk meg, amelyek bennünket a legnagyobb csodálkozásba ejtettek, és amelyek minden irányból tekintve a legtisztább igazságok, míg a mi egész templomunk már egészen a sátáné! Minden - 228 -


VII. kötet

229

erőnkből azon fogunk fáradozni, hogy a templomból minél előbb eltávozzunk, mint ahogy azt már többen megtették, és azután egészen benső meggyőződésünk szerint fogunk élni. 8. Mert ez az Istenhez hasonló barátunk, aki előtt még a legbensőbb gondolataink sincsenek biztonságban, mondhatja neked, hogy mi erre sziklaszilárdan elhatároztuk magunkat. De most még a híres Galileait szeretnénk látni és Vele beszélni, és az Ő szájából néhány utasítást hallani, hogy mit kell tennünk, hogy még előbb a legkisebb mértékben is elérhetnénk élettökéletességünket, még mielőtt az időlegest az örökkévalósággal elcserélnénk!” 9. Mondja Lázár: „Hiszen a mi ifjú barátunk, aki az Úrnak igazi szolgája, úgy is mindent megmutatott és megmondott, hogy benső élettökéletességetek elérése céljából mit kell tennetek; ennél többet az Úr sem fog nektek mondani. 10. Mondják a farizeusok: „Barátom ebben teljesen igazad van, mert csak egy igazság létezhet! De ezt az isteni férfiút látni, s abban, aki Őbenne hinni kezdett még nagyobb bizalmat kell, hogy ébresszen, mintha az ember csupán szolgáival vagy tanítványaival beszél. Ez nem hiú kíváncsiság tőlünk, hogy Őt látni és Vele beszélni kívánunk, de mivel mi már annyit hallottunk és most láttunk is Tőle, s mindaz nagy és hatalmas szeretetet ébresztett fel Bennünk Iránta, és ez az oka annak, amiért oly nagyon szeretnénk Őt valahol látni és Vele beszélni! Ez az isteni szellemmel teljes ifjú bizonyára tudni fogja, hogy Ő, az Isten megszenteltje, hol tartózkodik? Ha Ő most valahol Galileában volna, akkor azonnal utána mennénk, felkeresnénk Őt és tanítást, és tanácsokat kérnénk Tőle.” Mondja Lázár: „Hiszen Ő már oly gyakran tanította a népet a templomban. Nem láttátok Őt, nem beszéltetek Vele?” 12. Mondja Lázár: „De én tudom, hogy sok farizeus, írástudó és vén látta Őt a templomban és beszélt is vele, és ellenséges indulattal is vannak irányában, mert igazságtalanságaikat és csalásaikat szemükbe vágta a nép előtt; s így annál különösebb, hogy a nagy tanácsban nem volt serényebb dolgotok, mint azt elhatározni, hogy az Urat hogyan foghatnátok el, s azonnal hogyan ölhetnétek meg; és ti, akik a főpap után az első hatalomvivők vagytok, eddig mégsem láttátok volna Őt és nem beszéltetek volna Vele? Valóban, ez egy kissé különösen hangzik!” 13. Mondja a farizeus: „Ez biztos, de mégis így van. Még azt is mondom neked, hogy a nagy Üdvözítő itt is jelen lehet, és nem ismernénk Őt fel, ha Ő saját maga nem ismertetné meg magát velünk! Mi magunkban ezt a valóságos második Sámuelt annak tartottuk, csak arra még egy kissé fiatalnak tűnt fel előttünk, miután azt hallottuk, hogy az a nagy Üdvözítő férfiú 30 év körül lehet, de amit szintén nem tudunk pontosan. De annyi bizonyos, hogy a legnagyobb vágy a szívünkben az, hogy Őt mielőbb lássuk és beszélhessünk Vele! Mondd meg tehát, hogy hol láthatjuk Őt, és hol beszélhetünk Vele! 14. Erre elhallgatott Lázár, mert ebben a pillanatban észrevette, hogy Én kiléptem a kunyhóból és lejövök hozzá. 154. Fejezet:

Az Úr és a farizeusok. Kifogások ezek szellemi fejlődése miatt.

1. De a farizeusok miután Lázár nem adott felvilágosítást nekik, ismét Rafaelhez fordulva így szóltak: „Mondjátok hát, miért nem szabad azt megtudni tőletek, hogy a nagy Galileai Üdvözítő hol tartózkodik?” 2. Ekkor Én a farizeusok elé léptem és így szóltam: „Itt vagyok Én, mint jó pásztor a bárányaim között és akkor sem menekülök, ha a farkasok közelednek nyájaimhoz: mert ezek a bárányok az Enyémek. Én nem vagyok bérenc, aki elmenekül, ha látja, hogy a farkasok a nyájához közelednek. A bérenc elmenekül, mert a juhok nem az övéi, mit törődik ő szolgálatadó urának tulajdonával? 3. De Én magam vagyok az Úr, szeretem az Én juhaimat, mert az enyémek ők, ismernek Engem, az Én hangomat megismerik, ha hívom őket. - 229 -


VII. kötet

230

4. Ti is pásztorok vagytok bár, de a juhok nem a tulajdonaitok, fő hogy a gyapjaikat megkapjátok, mit törődtök azután, hogy az oly gyakran megnyírt juhokat széttépik-e a farkasok vagy a medvék, mert hiszen a juhok húsa már egy sem a tietek! 5. Ti eleinte szintén, mint ragadozó farkasok jöttetek ide az Én nyájamba, de Én, mint jó pásztor nem menekültem el és nem hagytam el a nyájamat, mert inkább az életemet adom értük, minthogy elhagyjam őket! Megtennétek ezt ti is a nyájatokért?” 6. Mondja az egyik farizeus: „Uram és Mesterem! Bizony mindez óráig ezt nem tettük volna meg. De most, amikor ebben a nagy kegyelemben részesültünk, hogy Téged személyesen megismerhetünk, most, mint a Te utolsó bérenceid, mi is odaadnánk az életünket a Te juhaid biztonsága érdekében. Bizony mi mindez ideig nem voltunk egyebek az emberekkel szemben, mint ragadozó farkasok, báránybőrben; de itt nagy világosság gyulladt fel bennünk, s így szándékainkat teljesen megváltoztattuk, mostantól kezdve a Te tanítványaid akarunk lenni! Mert a mi templomtanainkban csak halál és ítélet van, s az élet legnagyobb éjszakája és sötétsége; de a Te tanításaidban világosság, élet és annak soha le nem győzhető ereje van, amiről a legmeggyőzőbb bizonyítékokat láttuk! 7. Éppen ezért szilárdan elhatároztuk magunkban, hogy a templomot mindörökre elhagyjuk és csak a Te tanításaid szerint fogunk igazodni, hogy azok által a benső élettökéletességnek csak a legkisebb fokát is elérjük, amelyhez az utat a Te ifjú szolgád, valamint az a férfiú FelsőEgyiptomból fényesen megmutatta és megvilágította. De mi azért Téged is meg akartunk közelebbről ismerni, hogy még közelebbi utasításokat kapjunk Tőled, hogy mi mindent tegyünk, hogy a Te kegyelmedben részesülhessünk, ha a legcsekélyebb mértékben is! 8. De először bocsásd meg a mi sok és nagy bűnűnket, különösen azokat, amelyeket soha többé jóvá nem tehetünk! De amit jóvátehetünk, azt Irántad való szeretetből jóvá is fogjuk tenni és minden erőnkből arra fogunk törekedni, hogy megtegyük azt, amit a Te jóságod és kegyelmed elrendel majd számunkra! Egyben arra is kérünk Téged, óh Urunk és Mesterünk, hogy bocsásd meg nekünk, hogy mi itt terhedre voltunk!” 9. Mondom Én: „Igen, igen, hiszen minden jó is volna, ha oly sokat és oly lelkiismeretlen módon nem vétkeztetek volna! Az a sokesztendei szüntelen vétkezés Isten, az emberek, sőt az egész természet ellen lelketeket annyira elgyengítette és eltorzította, hogy az nektek igen sok fáradságotokba fog kerülni, amíg lelketek emberi kinézést fog újra kapni. 10. Ti persze felfuvalkodott világi vakságotokban nem tudtátok, hogy mit tesztek, ezzel valamennyire védhetitek magatokat, de a részemről a szívetekbe helyezett figyelmeztetésekben sohasem szenvedtetek hiányt, amelyek hangosan azt mondták nektek: féld Istent, és ne tégy igazságtalanságot az emberrel szemben! De ezeket, a figyelmeztetéseket ti semmibe sem vettétek, s egyik a másikának a szeme elé állította gonosz emberi törvényeiteket, és azt mondottátok: sokkal okosabb szigorúan a felállított törvények szerint cselekedni, mint idő előtt átengedni magunkat az irgalmasság érzéseinek, hogy azután az ország tekintélyeinek és hatalmasainak csúfságára váljék! Ez volt az, ami egészen kivetkőztetett benneteket emberi mivoltotokból, s akkor lettetek lelketekben a legvadabb és legragadozóbb állatok! És lássátok! Itt van a baj nálatok. Hogyan fogtok a ti vérszomjas tigris-lelketekből emberi lelkeket csinálni?” 11. Mondja csüggedten mind a két farizeus: „Igen, Urunk és Mesterünk, Aki átlátod bensőnket, ez valóban így is van, ahogy azt Te kegyelmesen kinyilatkoztattad, de éppen azért szeretnénk Tőled tanácsot kérni, hogy miképpen lehetne rajtunk segíteni. Amint a Te szolgáidtól hallottuk, Előtted minden lehetséges! S mi telve vagyunk bizalommal, hogy segíteni is fogsz rajtunk, ha akarsz, Urunk és Mesterünk, mi teljesen készek vagyunk mindent megtenni, amit Te nekünk lelkünk javulása érdekében tanácsolni fogsz!”

- 230 -


VII. kötet

231

Az Úr igen fontos tanítása az eltévelyedett bűnösöknek az igaz világossághoz való visszatérése útjáról, amely az örökélet eléréséhez vezet. A benső élettökéletesség három foka.

1. Mondom Én: „Valamit megígérni sokkal könnyebb, mint az ígéretet megtartani. Ti még nagyon csüggtök a világon és kincseitekben, amelyekhez az özvegyeknek és árvának sok vére tapad, ez pedig a világi embereknek egy igen nagy szakadéka, amin igen nehéz átjutni. 2. Ámde Istennél minden lehetséges, s így az ilyen megátalkodott világi embereknek és bűnösöknek is lehetséges megváltozni, hogyha Istenben való teljes hittel és bizalommal azt teszik, amit az isteni bölcsesség tanácsol nekik: a bűnösnek az ő akaratának hirtelen megváltoztatásával valóságos csodát kell tenni önmagán, mégpedig gyengeségeinek, szokásainak, szenvedélyeinek teljes megtagadásával, mert ezeknek a szenvedélyeknek következtében az igen tisztátalan természeti szellemek testéből a lelkébe mennek át, s azt beszennyezik, megfertőzik és eltorzítják. 3. De most vizsgáljátok meg önmagatokat, hogy hányféle szenvedélyetek van? Határozzátok el szilárd akarattal, hogy azokat mind egyszerre hagyjátok el, azután kövessetek Engem! Ha ezt meg tudjátok tenni, akkor még elérhetitek benső élettökéletességeteket, de anélkül nehezen, vagy igen sok fáradozással.” 4. Mondják a farizeusok: „Ami a szilárd akaratot illeti, abban nálunk ne legyen hiány: ha szilárd akartunk a bűn elkövetéséhez bőségben volt bennünk, miért ne legyen tehát a jó gyakorlásához?” 5. Mondom Én: „Igen, igen helyesen beszéltetek: de az ember akarata a bűnhöz mindig nagyobb támaszt talál magában, mégpedig testének ingereiben és szenvedélyeiben; de a jóhoz nem talál testében semmi támaszt, hanem csupán az egy igaz Istenben való hitet, különösen az Iránta való szeretetben és abban a reményben, hogy az Isten az adott ígéreteit teljesíteni fogja. 6. Aki tehát szilárd élő hit által és az Isten és felebarátja iránt való szeretet által és az Isten által megígért segítségének kétségtelen reménye által testének minden gonosz szenvedélyét legyőzi, s ilyenformán úr lesz önmaga felett, az mihamar ura lesz az egész külső természetnek, s azáltal, hogy úr lett önmaga felett, már megkezdte a benső élettökéletességnek az első lépcsőfokát, habár a megkísértések gyakran látogatni fogják, amelyek egyik vagy másik könnyebb bűn elkövetésére fogják ingerelni. 7. S ha minden érzékével egyezséget tud kötni, hogy minden földi csábítástól elfordul, és csak a tiszta szellemieknek szenteli minden gondolatát, az már fényes jele annak, hogy az Isteni szellem benne a lelket már áthatotta, s akkor az ember már a benső élettökéletességnek második lépcsőfokán áll. 8. Ezen a fokon az ember életszabadságának olyan erejéhez jutott, hogy ő – mert lelke teljesen át van hatva az Isten akaratával – csak aszerint tud cselekedni, s így már nem tud bűnt elkövetni, mert miután ő maga is tisztává lett, tehát előtte is minden tiszta. 9. De ha az ember az egész természetnek tökéletes urává is lett, és magában hordozza annak meggyőződését, hogy soha többé nem vétkezhet, mert minden cselekvését az Istenből áradó bölcsesség vezeti, azért égis megmarad a benső élettökéletességnek második fokán; de látszik a benső élettökéletességének még egy harmadik, legtökéletesebb foka is. 10. Miben áll az és hogyan érheti el azt az ember? 11. Ez abban áll, hogy a tökéletes ember jól tudva azt, hogy ő mint az egész természet ura, bűn nélkül megtehet bármit is akar, de akaratának és hatalmának erejét alázatosan és szelíden fékentartja, és minden tettét és cselekedetét Isten iránt való tiszta szeretetből addig nem hajtja végre míg ő közvetlen Istentől arra rendeltetést nem kap, ami a természet tökéletes urának szintén erős feladat, mivel Ő a maga teljes bölcsességében mindenkor felismeri, hogy a benne lakozó isteni akarat által csak jól és helyesen cselekedhet (1 Kor. 10.23, és Rom. 12.1.). - 231 -


VII. kötet

232

12. Egy mélyreható szellem felismeri azt is, hogy a benne lévő különálló isteni akarat és a végtelen általánosságú isteni akarat között igen nagy különbség van, amiért ő a saját különálló akaratát az általános isteni akaratnak teljesen alárendeli, és a maga erejéből csak akkor tesz valamit, hogyha az egyedüli isteni akarat azt elrendeli; aki ezt teszi, az önmagában a legbensőbb és a legmagasabb élettökéletességet elérte, s ez az élettökéletességnek a harmadik foka. 13. Aki ezt eléri, az teljesen eggyé vált Istennel, és Istenhez hasonlóan bírja a legnagyobb hatalmat és erőt mindenek fölött úgy a mennyben, mint a földön és azt soha senki el nem veheti tőle, mert tökéletesen eggyé vált Istennel. 14. De ezt a legmagasabb élettökéletességet, amelyben az arkangyalok vannak, addig el nem érheti senki, amíg az elsőt és a másodikat el nem érte. 15. Minden arkangyalnak megvan a hatalma arra, hogy azt egy pillanat alatt végre tudja hajtani, amit Isten maga végre tud hajtani, de ettől eltekintve azt önmagából egy arkangyal sem teszi, hanem csak akkor, ha erre Isten szólította fel. 16. Azért még a legmagasabbrendű arkangyal is minden időben kéri Istent, hogy ha fogyatékosságokat lát, különösen ennek a Földnek embereinél, hogy Isten szólítaná fel őt, hogy vagy ezt, vagy azt tegye meg. 17. Nézzétek meg ezt az ifjút! Ez a benső tökéletességnek harmadik fokán áll, s az ő akarata végrehajtott cselekedet. De ő önmagából a maga saját akaratából semmit sem tesz, csak azt, amit Én akarok. Ha Én azt mondom neki, most cselekedj csupán önmagadból, akkor fogja csak megmutatni, hogy mi van őbenne.” 156. Fejezet:

Az Úr Jézus a kolostori és a remete élet balgaságairól. Példa a hadvezetésről, s az ellenségtől való elsáncolástól. Az ember éljen a világban és szolgálja az embertársát, és így gyakorolja magát az önmegtagadás művészetében. Tanítások a túlvilágon az éretlen lelkek még sokkal nehezebb megkísértéséről. A lelkek általános nagy veszedelme a világi élvezetek következményei miatt.

1. Mondják a farizeusok: „Urunk és Mesterünk. Mi a benső élettökéletesség eléréséhez szolgáló nehézségeket, de azok végtelen előnyeit is hallottuk isteni szádból, a nehézségek nem vették el bátorságunkat attól, hogy mindent megtegyünk, amit Te nekünk elő fogsz írni! Ha arról van szó, hogy a legnagyobb kínok között megcsonkítsák testünket, akkor is készek vagyunk rá” 2. Mondom Én: „Óh, ez a legnagyobb balgaság volna! Mert aki az ellenséget valóban le akarja győzni, annak ki kell állnia a nyílt mezőre, nem pedig hogy elsáncolja magát mindenféle védőbástya mögött, mert ha az ellenség meglátja a sáncokat, akkor egy időre eltér a nyílt támadástól, mert látja, hogy a jól elsáncolt ellenségével szemben nincsen hatalma. De azután akkor minden oldalról erősítéseket von maga mellé, azután megostromolja a jól elsáncolt ellenséget. Ha az ellenség azután elég erősnek érzi magát, akkor megtámadja a még mindig jól elsáncolt ellenségét, és könnyűszerrel legyőzi. 3. De tegyük fel azt az esetet, hogy az ellenség a jól elsáncolt ellenségében mégsem tud kárt tenni, amíg az erős sánca mögött marad; de az ellenfél nem fog erősebb ellenségétől való félelmében mindig a sánca mögött maradni, azt kénytelen lesz egyszer elhagyni és a nyílt csatatérre kiállni. De mi történik vele, ha a titkon leselkedő ellenség megtámadja? Én mondom azt nektek, hogy ez a második nyílt küzdelem sokkal nehezebb lesz, mintha az ellenséget első alkalommal nyíltan támadta volna meg! 4. Az ember ezen a világon elvonulhat teljesen a világtól, úgy mint a carmeli és sioni remeték, akik nem néznek asszonyra és csak igen szegényesen táplálkoznak gyökerekkel, bogyókkal, vadmézzel és Szentjános kenyérrel, sőt az Isten országáért ki is herélik magukat, mert akkor - 232 -


VII. kötet

233

nem juthatnak kísértésbe, amellyel Mózes valamelyik törvényét megszeghetnék; ezeknek nincs tehát sem vagyonuk, sem szüleik, sem feleségük, sem gyermekeik, sem férfiasságuk, vad hegyi szakadékokban, barlangokban laknak, hogy a Föld virágainak szépsége és bujasága ne ingerelje őket, nem beszélnek egymással, hogy valakinek szavából meg ne tudják, hogy őt vagy szomszédját botránkoztathatják. 5. Az ilyen ostoba életkörülmények között s a bűn elkövetésének lehetőségétől való ilyen óvintézkedések mellett azután megtartják Mózes törvényeit, de kinek hasznára és javára? Én mondom nektek, ez nekik mit sem használt és más embereknek még kevesebbet. 6. Mert Isten az embereknek a különböző erőket, hajlamokat és képességeket nem azért adta, hogy valahol, mint remete, egy barlangban elaludja azokat, hanem hogy Isten kinyilatkoztatott akarata szerint tevékenykedjenek, ezáltal legyenek felebarátjuknak hasznára! 7. És Isten soha nem mondotta azt az embernek: heréld ki, vagy vagdald ki magadat, hogy téged az asszony teste ne ingereljen, és úgy tartózkodj a paráznaságtól, és házasságtöréstől! Hanem Isten Ádámnak feleséget adott, azt mondotta: menjetek és szaporodjatok és népesítsétek be a Földet. Mózes pedig azt mondotta: ne paráználkodjál, és felebarátod feleségét meg ne kívánd, és ne kövess el házasságtörést! 8. Az emberek között tehát kint a világban kell tevékenykednie, és önként önakaratából kell a világ csábításainak ellenállnia; ezáltal fog lelked megerősödni és az Isten szellemének ereje fogja áthatni! Ámde az igaz örökélethez – amely a legmagasabb fokú és a legtökéletesebb tevékenységet követeli meg az élet minden ágában és szférájában – soha nem jut az ember a lajhárnak az élete által. 9. Az ilyen emberek persze olyan keveset vétkeznek, mint valamelyik kő, de érdeme-e az a kőnek? Azt a megcsonkított testét egyszer majd le kell vetnie, mit fog akkor a lélek tenni a túlvilágon a maga gyengeségében és tétlenségében? 10. Mert ott a megpróbáltatások minden faja érni fogja, amelyek a teljes és igaz élettevékenységre fogják buzdítani, s ezek a megpróbáltatások a földi képességekkel felruházott léleknek megfelelően ugyanazok lesznek, amelyek itt voltak, de a tiszta lélek számára még sokkal erősebb mértékben, mint itt, mert amit egy lélek a túlvilágon akar és gondol, az már mintegy előtte is áll valóságban. 11. Itt csak láthatatlan gondolataival és eszméivel van dolga, amelyeket könnyebben legyőz, és könnyen megszabadulhat tőlük, de amikor a gondolatok és eszmék látható valósággá lesznek, azt kérdezem, hogy a gyenge lélek hogy fogja a saját maga által megteremtett világot legyőzni? Mert ha itt, a szomszéd szép fiatal feleségének már csak a gondolata is égő szenvedéllyel tölti el, mit fog akkor tenni, ha a szomszéd feleségére való gondolatakarata és kívánsága szerint – habár látszólag is –, de valóságban megjelenik előtte? 12. Ilyenformán odaát a kísértések is sokkal rosszabbak lesznek, mint itt, s mit adna a lélek, ha saját gonosz szenvedélyeinek súlyos fogságából kiszabadulhatna és mégis, odaát sokkal inkább a maga erejére lesz utalva, hogy magát saját gondolatai, eszméi, és képzetei tévelygéseiből megszabadítsa, mert amíg ő maga el nem kezdi, addig Isten közvetlen könyörületességéről vagy valamely más szellem közbenjárására nem számíthat, amit már itt a Földön is tapasztalni lehet. 13. Mert aki Istent nem teljes komolysággal keresi, hanem csak a világ gyönyörei után fut, az elveszíti Istent, s Isten nem fog neki jeleket adni, amelyekből megismerheti, hogy mennyire eltávolodott Tőle. Csak amikor a saját indíttatására és lelki szükségletéből Istent ismét keresni fogja, akkor kezd közeledni hozzá, és a keresőtől oly mértékben fogja megtaláltatni magát, amilyen mértékben komoly a szándéka a keresőnek Istent keresni és megismerni! 14. Azért tehát azzal a bizonyos jámbor restséggel semmire sem lehet menni, mert annak előttem semmi életértéke nincs!”

- 233 -


VII. kötet

234

Az ember szellemi tökéletességére vonatkozó fontos magyarázatok folytatása. A megtért farizeusoknak az Úr azt tanácsolja, hogy adjanak túl kincseiken, mert egyedül csak a megbánás használ, csak az igaz vezeklés szolgálhat kárpótlásul az elkövetett igazságtalanságokért. Az Úr az igazságos úton szerzett gazdagságról.

1. Az Úr: „Aki csak azt mondja Nekem: „Uram, Uram – az még messze van az Isten igaz országától, de aki Bennem hisz és azt cselekszi, amit Én cselekedni neki tanítottam, az el is fogja érni azt, amit ígértem, és amit itt láttatok; és csupán a tanítások szerint való cselekedetek által fog magában tudatára ébredni annak, hogy azok a szavak, amelyeket Én beszéltem, nem emberi szavak, hanem valóban isteni szavak! Mert az Én szavain önmagukban véve a szeretet, az erő és az élet. 2. Az Én szavaim nyíltan kimondják az Én akaratomat, és aki az Én akaratomat befogadja, és aszerint cselekszik, az magában fogja hordozni az örök életet, és akkor is élni fog, ha test szerint sok százszor meghalna is! 3. Tehát ha komolyan szíveteken fekszik az, hogy minél előbb a benső élet tökéletességnek legalább az első fokára jussatok, akkor menjetek haza, fölösleges kincseiteket osszátok szét a szegények között, azután jöjjetek vissza,kövessetek Engem, s akkor az eddig még igen hosszú utat az Isten országához nagyon meg fogom rövidíteni; de mint az Én követőim, épp oly egyszerűen járjatok, mint amilyen egyszerűen Engem és az Én igaz tanítványaimat járni látjátok, nektek nincsen semmi szükségetek sem botra, s ruhátokba, vagy köpönyegeteken ne hordjatok zsebeket, hanem csupán nyílt és készséges szívet: miden egyébről az Atya a mennyekben fog gondoskodni!” 4. Ennél a tanácsnál a két farizeus igen savanyú arcot vágott, valamint a két lévita is. Az egyik farizeus így szólt: „Uram és Mesterem! Én belátom azt, hogy igazat mondtál, de gondold meg, hogy asszonyaink és gyermekeink vannak, akiket először el kell látnunk, s akiknek legalább a legszükségesebb dolgaikról gondoskodnunk kell; s hogyha ennek eleget tettünk, akkor a felesleget szét fogjuk osztani a szegények között, és Téged készséges szívvel fogunk követni!” 5. Mondom Én: „A ti feleségeitek és gyermekeitek talán jobbak, mint az a sok özvegy és árva, akiket minden javaiktól megfosztottatok, akiket a legnagyobb nyomorba és ínségbe sodortatok? S hogyha ezek nehéz napi munkával kénytelenek ínséges kenyerüket megkeresni, míg a ti asszonyaitok és gyermekeitek igazságtalan fölöslegben dúskálnak, a nagy gőgjükben nem tudják, hogy hova legyenek, s a legnagyobb megvetéssel köpnek oda, ahol a szegény özvegyek és félmeztelen, s az éhségtől lesoványodott gyermekeik éhbéréét dolgoznak, s akiknek birtokait a legigazságtalanabb és leszeretetlenebb módon raboltátok el tőlük! Miféle igazságtalanság volna abban, ha büszke és gőgös feleségeitek és gyermekeitek egyszer már ebben a világban is szűkölködnének, s lelkük mélyén arra a hasznos meggyőződésre jutnának, hogy mennyi rosszat követtek el a szegény özvegyekkel és árvákkal szemben, amikor kiköptek előttük, és rongyos csőcseléknek neveztétek őket, akik arra sem méltók, hogy a Nap rájuk süssön. 6. De Én nem akarlak benneteket arra kényszeríteni, hogy ezt valóban meg is tegyétek, mert a ti akaratotok éppen olyan szabad, mint az Enyém, de mivel ti tanácsot kértetek Tőlem arra nézve, mit tegyetek, tehát Én a lehető legjobb és legigazibb tanáccsal szolgáltam nektek. 7. De Én már jó előre megmondottam azt is, hogy valamit megígérni sokkal könnyebb, mint azt megtartani! De ha még azt is hozzáfűzöm: aki az Én nevemért nem tudja elhagyni házát, szántóföldjét, asszonyát és gyermekét, az még távolról sem méltó Hozzám! És aki a kezét az Én országom ekéjére teszi, de amellett folyton hátratekint a világ dolgaira, az még távolról sem alkalmas az Én országomra! Most már tudjátok ezt, és cselekedjetek, amint akartok!”

- 234 -


VII. kötet

235

8. Mondja a farizeus: „De Uram és Mesterem! Lásd, a Te Lázár barátod, valamint Nikodémus és Arimathiai József sokkal gazdagabb emberek, mint mi vagyunk. Miért nem kívánod tőlük azt, amit tőlünk kívántál?” 9. Mondom Én: „Ezek, és a ti vagyonotok között égig érő nagy különbség van! Az ő javaik az utolsó fillérig igazságos úton szerzett vagyonok. Azok mind igazságos törzs javak, s a bennük lévő valóban királyi kincsek igazságos úton szerzett és önzetlen mennyei áldással jutalmazott szorgalmas termékei. 10. De egyben a három nevezettnek a vagyona annak a sok ezernek az egyetlen oltalmazója, akik a ti istentelen garázdálkodásaitok és üzérkedéseitek révén jutottak nyomorba és ínségbe! Tehát ők Istennek igaz ügyvivői ezen a Földön a reájuk bízott javak fölött, és vagyonukat nem tartják egyébnek, mint Istentől kapott ajándéknak, amelyet a sok szegény ellátása miatt tartoznak gondozni és ellátni! 11. S vajon a ti összerablott javaitoknál ugyanez az eset áll fenn?! Az ilyen emberek még sokkal több vagyon felett kellene, hogy rendelkezzenek, s amilyen igazságos és Istennek tetsző úton és módon szerezték, rendelkezhetnének is, ha a ti ravaszságtok, csalástok és erőszakoskodásotok által már csaknem a felét nem vettétek volna el tőlük! De ti azzal hizlaltátok magatokat, s így kénytelenek voltak egynémely szegénytől megvonni ezért a segítséget! S talán ez is Istennek tetsző cselekedet volt tőletek?! Vajon Isten megáldhatja-e az ilyen módon szerzett vagyont? A pokol áldása rajta van, de az Istenáldása nem! Mert ha Isten áldása volna rajta, Én volnék az első, aki ezt nektek értésetekre adná! Ne hasonlítsátok össze magatokat tehát ezzel a hárommal, sem ezekkel a magasrangú rómaiakkal itt, akik szintén gazdagok, de gazdagságuk igazságos és ők is sok ezrek jótevői, s így a felülről jövő áldásban nekik is bőséges részük van, habár pogányok; de ezért kimondhatatlanul közelebb állnak Istenhez, mint ti zsidók. 12. S csak az ilyen igazságtalanul szerzett gazdagságban élő embereknek, mint ti vagytok, mondom Én teljes isteni hatalmamnál és erőmnél fogva, amint azt már egy hozzátok hasonló gazdagnak egyszer mondottam: könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint egy ilyen gazdagnak az Isten országába. Hallottátok ezt?” 13. Mondják erre a farizeusok: „Óh Urunk és Mesterünk! Mi nagyon jól meg tudjuk érteni a Te szavaid igazságát, s szívünk mélyén elhatároztuk, hogy tanácsodat pontosan követni fogjuk: csak arra kérünk Téged, hogy add meg nekünk hozzá a kellő erőt és bátorságot! Mert csak most jutunk teljesen tudatára annak, hogy milyen nehéz egy olyan léleknek, aki a pokol hatalmába jutott, attól megszabadulni! S ha Te, óh Mindenható Urunk és Mesterünk, egy ilyen fogolynak nem sietsz segítségére, akkor az mindörökre fogoly marad!” 14. Mondom Én: „Ezt helyesen mondtátok! Azért minden igazságtalanul szerzett fillért adjatok vissza azoknak, akiket azzal megcsaltatok! Mert ha ezt nem teszitek, nem mehettek be az Isten országába. Amiképpen egy hozzátok hasonló sem! 15. De mivel azoknak, akiket ti megcsaltatok, az okozott kárt lehetetlen ismét jóvátenni, tehát osszátok szét mindazt, mivel birtok, jó szívvel és jó akarattal a szegények között, s ne legyen emiatt félelmetek a világ előtt! S akkor az a sok bűnötök megbocsáttatnak, s akkor jöhettek és kövessetek Engem! És hogy Én hol leszek, azt könnyen megtudhatjátok, ha komoly lesz az a szándékotok, hogy Engem kövessetek! 16. Nagy küzdelmetekbe fog ez kerülni, de aki igazságosan és okosan küzd, az győzni is fog, s a biztos győzelem megéri a küzdelmet! Most pedig mindent elmondottam, amit tennetek kell, s így nem védekezhettek többé azzal, hogy nem tudtátok azt, hogy mit kell tennetek. Ezután minden a ti akaratotokon és okosságotokon múlik!”

- 235 -


VII. kötet

236

Minden cselekedetnél van az okos megfontolásra és óvatosságra. Különös utasítások a megtért farizeusok és leviták számára.

1. Mondja az egyik farizeus: „Urunk és Mesterünk! Mi a Te szavaid szerint tehát kincseinknek a szegények között való szétosztása közben alkalmazhatjuk az óvatosságot és kellő okosságot?” 2. Mondom Én: „Amit Én egyszer kimondottam, az az egész örökkévalóságra érvényben van! Mert ez a látható ég és ez a Föld el fognak múlni, de az Én szavaim soha! 3. Ha valaki a legjobb szándékot akarja kivinni, de annak kivitelét bután kezdi el, akkor az egész dolognak semmi értéke sincs, mert a jó célt szükség nem éri el vele. De ha valaki felebarátjával szemben jót akar tenni, ne tegye azt a világ szemei előtt, s ne engedje, hogy ezért nyilvánosan megdicsérjék és magasztalják, hanem titokban tegye azt olyformán, hogy ne tudja azt a bal keze, hogy mit tesz a jobb keze; de Isten, Aki még a legtitkosabb dolgot is látja, szándékát áldásaival fogja megjutalmazni! 4. Vajon okos dolog volna az tőletek, ha kincseiteket azért adnátok át a templomnak, hogy az ossza szét szegények között? A templom ezért nyíltan az egész világ előtt felmagasztalna benneteket, de a szegényeken ezzel nem volna segítve! De keressetek magatoknak egy becsületes közvetítőt, s így fogtok a leghelyesebben cselekedni. A nevetek ismeretlen marad, és ti elkerülitek a világ előtt a dicséretet és a magasztalást, s a szegényeken pedig a legjobb módon segítettetek! 5. Mert sokkal jobb egy becsületes közvetítőnél a sok szegény ellátását szükségleteik és annak mértéke szerint megalapozni, mint egy vagy más szegények egyszerre sok pénzt a kezébe adni! Mert a szegény és igen alázatossá lett embert ez könnyen gőgössé és elbizakodottá tehetné és türelemben és Istenben megadással szenvedő lelket könnyen megronthatná. Egy ilyen közvetítőt könnyen találhattok! Én már itt is ötöt tudnék megjelölni. 6. Itt van Nikodémus vagy Arimathiai József, itt van Lázár barátom, itt van első Bethániának völgyében lévő vendégfogadós, vagy a mellette ülő vendégfogadós, akinek fogadója Betlehemtől nem messze a nagy országúton van! S ilyenformán ezt az utat megmutattam nektek. S ha a tieitek ínségbe kerülnének, akkor itt találnának a legbiztosabban a Nekem leginkább tetsző ellátást úgy testük, mint lelkük számára. 7. Mondják a farizeusok: „Urunk is és Mesterünk, köszönjük Neked, hogy erre nézve is tanácsot adtál nekünk, annak egy részét még a mai napon, s az egész részét a szombatot követő napon el fogjuk intézni! Ezáltal a tanácsod által olyan nehéz kő esett le szívünkről! Most már könnyű cselekedni! 8. Mi lenne, óh Urunk és Mesterünk, ha megjelölt barátaink közül mindegyiknek átadnánk kincseink egy részét, hogy egyre ne jöjjön annyi fáradozás és gondoskodás?” Mondom Én: „Ez csak tőletek függ, az egyik szándék éppen olyan jó, mint a másik!” Ebben a két teljesen megtért farizeus tökéletesen belenyugodott, odamentek az öt jó baráthoz és megbeszélték velük a dolgokat. 9. Ekkor a léviták is hozzánk lépve így szóltak: „Urunk és Mesterünk! És mit tegyünk mi? A mi vagyonunk még kicsiny, és amivel bírunk, azt örököltük. Ilyenformák azok a javak, amelyekkel bírunk igazságosak. De ha megengeded, hogy mi is kövessünk Téged, ekkor mi is azt tesszük, amit a két főnökünk tett! 10. Mondom Én: „Ez szabadságotokban áll, de nézzétek az Én régi tanítványaimat, ezeknek is vannak igazságos birtokaik otthon, van feleségük és gyermekeik, de ők az Isten országáért mindent elhagytak és követtek Engem, ugyanezt ti is megtehetitek. 11. De Én még azt is hozzáfűzöm: A madaraknak fészkeik s a rókáknak barlangjaik vannak, de Nekem ezen a Földön, mint emberfiának, test szerint, annyi saját vagyonom sincs, amire a fejemet lehajtanám!” - 236 -


VII. kötet

237

12. Mondja a két lévita: „És mégis a mennyország a Te trónod és a Föld lábaid zsámolya!” Mondom Én: „Ezt nem a ti testetek, hanem a ti örök szellemetek sugallta nektek. Maradjatok meg ebben a megismerésben, gyűjtsetek türelmet, s könnyen fogtok az élet benső tökéletességéhez jutni! Menjetek tehát, s beszéljétek meg a dolgot Lázárral!” Ezt azonnal megtette a két lévita, elment Lázárhoz. 159. Fejezet:

Az Úr Pétert, Jakabot és Jánost odaküldi a hét felső-egyiptomihoz, hogy tapasztalataikat egymással kicseréljék. Az első egyiptomi szellemi látásának terjedelme.

1. Ekkor Nikodémus Hozzám lépve így szólt: „Uram! Lelkem mélyéből mondok köszönetet Neked, ennek a két farizeus főnöknek a megtéréséért, mert ezzel megszűnt az én nagy félelmem is, mert éppen ettől a kettőtől tartottam a legjobban.” 2. Mondom Én: „Hagyjuk ezt most. Én most egy kissé kipihenem magam, majd azután a kettő előtt egy jelt fogok tenni, s az fogja őket a Bennem való hitükben még jobban megszilárdítani. Most pedig beszélgessetek!” Erre Én visszamentem a kunyhómba és egy kissé megpihentem. 3. Rövid félóráig maradtam a kunyhóban, de Pétert, Jakabot és Jánost, akik Velem együtt voltak, kiküldöttem a hét egyiptomihoz, hogy mondják el nekik az Evangélium főbb alapszabályait, hogy elő legyenek készítve arra a csodára, amelyet Én teszek majd előttük. 4. A három tanítvány megtette ezt, és a hét egyiptomi nagyon szívesen fogadta őket. De Péter nem győzött eléggé csodálkozni, amikor azt tapasztalta, hogy közülük – különösen az első –, az Én tanításaimból, tetteimből, sőt gyermekkori történetemből sokkal többet tudott, mint ő maga. Jakab és János, akik az Én ifjúkoromból, miután Velem nőttek fel, s a legtöbbet tudtak, kénytelenek voltak a felső-egyiptomi elbeszéléseit a legnagyobb csodálkozással helyben hagyni. Péter azonban azt gondolta magában: az Úr ez egyszer ismét alaposan felültetett bennünket! Ezeknek beszéljünk mi az Evangéliumról, ők jobban tudják, mint mi hárman együttvéve. Vajon miért tehette ezt velünk az Úr? 5. A felső-egyiptomi azonban észrevette, hogy Péter mit gondolt magában, és ezért így szólt hozzá: „Miért gondolkozol oly buzgón azon, hogy az Úr benneteket miért küldött hozzánk, amikor mi az Ő tanításait jobban ismerjük és értjük, mint ti? Óh, lássátok kedves testvérek, az Úr világosan tudta azt, hogy ti egynémely dolgot elfelejtettetek és azért küldött benneteket egy félórai beszélgetésre, hogy azt az elfelejtett keveset ismét visszakapjátok. 6. Hiszen saját könyveitekben írva van ily módon: Akik az Úrral vannak, némelyeket elveszítettek, s akkor jövének idegen országokból, s az Ő gyermekeinek visszaadá az elveszett igazgyöngyöket és megbecsülhetetlen értékű drágaköveket. És az Úr azért fogadja oly barátságosan az idegeneket, és azért fogadja be gyermekeinek otthonába. 7. Lássátok kedves testvérek, az Úr gondviselése ezt a lényegtelennek látszó esetet előre látta, s mivel a legkisebbtől a legnagyobbig be kell teljesedni mindannak, amit a próféták Róla jövendöltek, tehát ennek a kicsiny jövendölésnek is be kellett teljesednie.” 8. Mondja Péter: „Óh, kedves barátom! Mondd el, hogyan jutottál te mindezek tudásához?” 9. Mondja a felső-egyiptomi: „Majd ha szellemed és lelked eggyé lesz, amit ti az Ő kiválasztottai mihamar elvárhattok, akkor ezt világosan meg fogod érteni; de egy olyan lélek, amely még szorosan összeköttetésben van lelkével, az még nem tudja belátni és megérteni. 10. De én nemcsak azt tudom, ami a ti könyveitekben van megírva, hanem ismerem az egyiptomiak, perzsák, héberek, indusok, kínaiak régi írásait, valamint az öreg Meduhed írásait Ihipenésen mellett. Szóval, ami ezen a Földön az északi pólustól a déli pólusig létezik, azt én - 237 -


VII. kötet

238

olyan világosan ismerem, mint te a halászkunyhódat Kapernaum mellett, amelyben az Úr már annyi csodát tett és mégis a legkevesebben hisznek Benne, mert az emberek vak kalmárok, kufárok és pénzuzsorások. Tehát, amit ez a Föld hordoz, tartalmaz, és magában foglal, azt én jól ismerem, de a Földön túl már gyengén látok. 11. Én ismerem jól az álló és bolygócsillagokat külön-külön, s az utóbbiak állását és útját jól ki tudom számítani, miután már kora ifjúságomtól fogva tisztában voltam az ó-egyiptomi földméréstannal, szilárd sejtelem él bennem, hogy a bolygócsillagokat is ehhez a Földhöz hasonló világoknak kell tekintenünk, de szellememmel eddig még nem tudtam odáig hatni; de az Úr itt majd megadja nekem ezeket a képességeket is, s akkor én már túlon-túl boldog leszek. Ti erre vonatkozólag az Úrtól, az Ő beszéde által a legtökéletesebb tanítást kaptátok, így erről is tudtok, s így a csillagos mennyboltozatról is van tudomásom; ámde én szeretném a szellemben az egész világmindenséget úgy látni a saját szemeimmel, mint ahogy ezt az egész Földet láthatom! De még ebben is részem lesz úgy nekem, mint hat társamnak! Csak akkor érem el igazi tökéletességemet, s csak akkor fogom megérteni egyre jobban az Úr örök nagyságát!” 160. Fejezet:

A hit és a szemlélet különbségéről. A szemlélés a hitnek koronája. A felsőegyiptomi szellemi fejlődésének folyamatáról; annak tanítói évei és oktató érintkezése elhalt atyjával, s a kapott oktatások gyakorlati felhasználása.

1. Mondja Péter: „De barátom! Ha te ugyanazt tudod, amit mi tudunk, miért akarsz akkor még többet tudni? A szilárd és kétségtelen hit nem ugyanannyi, mint a szellemben való szemlélődés?” 2. Mondja erre a felső-egyiptomi: „Egyrészt igazad van, de mégsem tökéletesen. A lélekben a kétségtelen hit az emberben felébreszti ugyan a bizalommal teli reménységgel azt a törekvést, hogy azt amit hiszel, egykor a valóságban látni is szeretnéd és látni is fogod; de amikor a hit erőben és szilárdságban növekedik, azzal együtt növekedik annak a vágya is, hogy ha a hit elhitte, akkor a maga tökéletességében szemlélhesse is, s azt a legnagyobb mértékben élvezze is és lásd barátom, ezért van az, hogy a szemlélődés elérhetetlen magasságban áll a puszta hit felett, mert a szemlélődés a hitnek örök koronája!” 3. Mondja Péter: „Igen, ebben tökéletesen igazad van, de az Úr nem nagyon adakozó a szemlélődés kegyelmével. Néha, néha pillanatokra nem sajnálja tőlünk a szemlélés kegyelmét, de a léleknek erről az üdvösségteli boldogságának maradandóságáról eddig még szó sem volt!” 4. Mondja a felső-egyiptomi: „Ah! Ugyanez az én véleményem is! Ezt Ő ugyan már többször megígérte, de ezt a képességet csak akkor fogjátok megkapni, ha szellemben újjászülettetek! De ezt mi, akik még itt testben járunk, nem így kell, hogy felfogjuk, hogy nincs nekünk ezen a Földön más dolgunk, minthogy az Ő végtelen teremtményeinek csodáját végtelenül szemléljük; mert nekünk itt a Földön Iránta és felebarátaink iránt való szeretetből sok mindenféle kötelességet kell teljesítenünk, ami azt jelenti, hogy nem gyönyörködhetünk folyton, de az ember időről- időre szánjon magának szombat ünneplést, s akkor szemlélődhet, vagy legalábbis benső szellemi szemlélődésben gyakorolja magát! A maradandó teljes szemlélődést az ember csak testének levetése után érheti el. Te nem vagy ugyanezen a véleményen?” 5. Mondja Péter: „Egészen tökéletesen, csak azon csodálkozom, hogy te a ti vadonotokban hogy jutottál ilyen életbölcsességhez?! Ki volt a tanítód?” 6. Mondja a felső-egyiptomi: „Leginkább én magam, szüntelen kutatásom és keresésem által; az atyám földmérő volt Memphisben, Thébában és Diaderiában, amely tudományt én is megtanultam tőle. 7. S amikor már abban a tudományban teljesen otthon voltam, akkor kezdett engem a Jabu-sim-bil templomának nagy és rejtett titkaiba beavatni, de meghalt, még mielőtt mindenbe teljesen beavatott volna. - 238 -


VII. kötet

239

8. Az én atyám halála ezer életveszteséget jelentett számomra: s ezért társaimmal a Nílus ellenében fölfelé mentem oly messzire, amennyire lehetséges volt, ahol barlangokat találtunk, amelyek a Nap forró sugarai ellen megfelelő védelmet nyújtottak. A barlangok közvetlenül a Nílus partján voltak, amely hatalmas sziklafalak között ezer vízesésben oszlik szét. 9. Tovább már nem juthattunk a Nílus partján, kivéve ha a folyamot elhagyva jobbra letértünk volna a nagy pusztába, s tovább haladtunk volna a núbiaiak útján; de akkor a magukkal hozott kecskék víz nélkül elpusztultak volna. 10. Szóval barlangjaink körül találtunk egy fűvel szegényesen benőtt kicsiny területet, amely állatink számára elegendő táplálékot adott, s így elhatároztuk magunkban, hogy kicsiny családunkkal ott fogunk letelepedni. 11. Amikor az első éjszakán a nagy Isten oltalmába ajánlottam magamat, álmomban megjelent Atyám és oktatott engem, hogy mit tegyek és mihez tartsam magam, hogy itt megélhessek; tudtomra adta, hogy ezen a vidéken igen sok ragadozó vadállat él, mint oroszlánok, párducok, óriási nagyságú sasok és arra tanított, hogy minden fegyver nélkül, csak Istenben való szilárd hittel és bizalommal erős és félelem nélküli akarattal hogyan lehetek úrrá az ilyen állatok fölött. 12. Amikor reggel felébredtem és a barlangból kiléptem a szabadba, egyszer csak egy hatalmas oroszlán közeledett a barlang felé, amely bizonyára a lakása volt. Amikor engem megpillantott, hirtelen megállt és farkával csapkodni kezdett a levegőben. Én erre félelem nélkül, szilárd akarattal mentem elé és szigorú pillantásommal megparancsoltam, hogy ezt a tájat mindörökre hagyja el! És íme, az oroszlán megfordult és elszéledt valahol a pusztában. Ugyanaz nemsokára megtörtént két párduccal, ugyanazon a napon egy óriás sassal is, amelynek szemet szúrtak legelő kecskéim. 13. Én tehát az első napon meggyőződtem arról, hogy az ember az egy igaz Istenben való szilárd hittel és bizalommal, félelmet nem ismerő akaratával mi mindent képes megtenni! Ugyanaznap este a barlang elé álltam és mindent a mindenható nagy Isten és az egész természet védelmébe ajánlottam, azután mindnyájan pihenőre tértünk, ami azonnal meg is történt.” 161. Fejezet:

A felső-egyiptomi szellemi fejlődése, iskolájának folytatása, úgy a tanításban, mint a cselekedetben; az isteni kinyilatkoztatás, amelyben részük volt. Az egyiptomiak vezetőjének benső szava. Az akarat hatalma az állatok fölött. A hét egyiptomi útja az Úrhoz.

1. Ezen az éjszakán atyám újból eljött hozzám és elmondotta, hogy így helyesen cselekedtem, és egyben megismertetett engem a nagy Isten akaratával és felszólított, hogy azt pontosan kövessem, s tegyem azt teljesen a magam akaratává, mert csak így leszek a természet és elemei fölött úr, éppen úgy, mint az első emberek az akkor még sokkal veszedelmesebb Földön! 2. Amikor reggel felébredtünk, álmomat mindenkinek elbeszéltem és felszólítottam, hogy a nagy Istennek köszönjük meg védelmét, s szívünk mélyén kérjük őt, hogy védelmét soha többé ne vonja meg tőlünk. 3. Ez meg is történt, mire én mindegyikkel közöltem az álmomban atyám által felfedett Isten akaratát, és mindenkit felszólítottam, hogy az Isten iránt való legnagyobb szeretetből, tiszteletből és hálából a legszigorúbban kövessék. 4. Mindnyájan megfogadták ezt, s íme egyszerre csak fényes világosság lett a barlangunkban, amely még fényes nappal is sötét volt és mi abban megpillantottunk még több folyosót, amelyeket bátran átkutattunk és még több barlangot találtunk, amelyeknek víz ellenében felfelé több, vagy kevésbé kényelmes bejáratuk volt, s így kitűnő lakásokat találtunk, amelyekben később társaink laktak. - 239 -


VII. kötet

240

5. Ezekben a barlangokban néhány tiszta naphta forrást is találtunk, amelyekkel megtöltöttük magukkal hozott lámpáinkat, s így tudtuk természetes lakásainkat egészen jól megvilágítani. Mi tudatára ébredtünk annak, hogy ez a lelet csak felülről jövő kegyelem volt, és szívünk mélyéből adtunk hálát érte. 6. Amikor forró hálaimánkat elmondtuk, egyszerre csak egy tiszta hangot hallottunk, amely jól érthető szavakkal így beszélt hozzánk: Cselekedjetek mindent a nektek kinyilatkoztatott akarat szerint, s akkor ennek a vadonnak állatai akaratotok szerint fognak szolgálni benneteket, de csak azt kívánjátok tőlük, ami testeteknek táplálására szükséges, de készletet ne gyűjtsetek magatoknak. 7. A barlang középső részében nagymennyiségű sót fogtok találni, azzal sózzátok meg halaitokat, amelyeket sasok fognak ki nektek a Nílusból! Tegyétek azokat a Nap által izzó kőlapokra, így fogyasszátok. 8. Az első barlang kijáratánál egy szürkés kő alatt friss vízforrás található, törjétek át a puha követ, és jó ivóvizet kellő mennyiségben találtok. 9. Az oroszlánokat, párducokat, valamint ennek a vidéknek más állatait ne üldözzétek, s azok szolgálatotokra lesznek, ha szolgálatukra szükségetek lesz! 10. Ekkor a hang elhallgatott, mi pedig újból hálát adtunk Istennek ezért a kinyilatkoztatásért, s ebből tudatára jöttünk annak is, hogy Isten akarata volt az, hogy ezt a vidéket válasszuk ki lakóhelyünkül. Mindez hatalmas erővel hatott szívünkre és kedélyvilágunkra, mert minden cselekedetben megerősítette azt, amit nekünk kinyilatkoztatott. 11. Én erre kutatásaimat folytatni kezdtem, amire benső hang támadt bennem és aszerint cselekedtem, ahogy azt magamban hallottam. Terveim legnagyobb része sikerült, csak akkor nem, ha néha- néha a siker fölött egy kis kétely ébredt fel bennem, s így a legkisebb kételyt is ki kellett irtanom magamból, ami után annyira sikerült minden, úgy hogy kételyre többé nem is gondolhattam, s néhány esztendő múlva azt tapasztaltam magamban, amit az imént Énoch szelleme mondott a farizeusoknak. 12. Mert gondolataimat a Földnek bármely pontjára irányítottam, ugyanott voltam szemeimmel, füleimmel, számmal, orrommal, kezeimmel és lábaimmal működő módon. 13. Társaim, egy kivételével még nem jutottak idáig, de a legjobb úton vannak, azért hoztam ide őket magammal, hogy itt a legnagyobbat meghallhassák és az egy igaz nagy Istent, Akihez én őket szellememmel elvezettem, itt egy hozzánk hasonló ember nemében szemléljék és hallgassák! Ők tehát velem együtt telve vannak a legnagyobb örömmel és boldogsággal. Te pedig rövid elbeszélésem által megtudhattad, hogy én és társaim hogyan jutottunk benső élettökéletességünkhöz! 14. Nektek itt könnyebb a dolgotok, mint az Úr igaz gyermekeinek; de mi idegenek vagyunk, hogy az Úr bennünket is gyermekeivé fogadjon! Meg vagy elégedve elbeszélésemmel?” 15. Mondja Péter: „A tökéletesnél is jobban. Nagy örömöt találok abban, hogy az Úr még a legnagyobb távolságban is kinyilatkoztatta magát azoknak, akik Őt valóban keresik, szeretik, és teljes bizalommal vannak irányában! 16. De éppen most lépett ki a kunyhóból, hogy jelt tegyen nekünk a két megtért farizeus miatt. Tehát tekintetünket irányítsuk Rá, legyünk csupa szív, szem és fül.” 17. Ekkor Én Péterhez lépve így szóltam: „Nos Juda hogyan teljesítettétek megbízatásomat ezeknél az idegeneknél?” 18. Mondja Péter: „Uram! Te jól tudtad azt, hogy az idegenek prédikálhatják nekünk a Te Evangéliumodat, és nem mi őnekik, s éppen ezért küldtél bennünket hozzájuk, hogy ők mondják el azt nekünk, miben szenvedünk fogyatkozást éspedig abból az okból, mert tanításaidból és tetteidből sokat elfelejtettünk már. Köszönjük Neked ezt, óh Uram, mert mi ezektől az idegenektől igen sokat tanultunk!” - 240 -


VII. kötet

241

19. Mondom Én: „Ez jól is van így, s most tegyünk egy jelt ennek a négy templomos hitének megerősítésére. Menj és mondd nekik, hogy jöjjenek ide.” 162. Fejezet:

A megtért farizeusok az Úrnál. Ábrahám szelleme megjelenik előttük és az Úr Jézusról, a Messiásról tesz tanúbizonyságot. Az Úr válasza.

1. Péter erre elmegy, és tudatára adja a templomosoknak megbízásomat, ezek sietve Hozzám jönnek és mondják. „Uram! Te már legnagyobb bizonyítékát adtad úgy, hogy a legcsekélyebb kétely sem lehet bennünk az iránt, hogy Ki és Mi vagy, és jelt sem kívánunk Tőled; de ha jelt tenni akarsz, azért szívünk mélyéből hálát fogunk Neked érte adni.” 2. Mondom Én: „Ti belátjátok most ugyan, hogy a megígért Messiás Én vagyok, és hogy utánam még egy nem fog létezni! De azt még nem fogadjátok el, hogy a Messiás senki más, mint ugyanaz a Jehova, Aki a Sinai hegyén Mózesnek a törvényeket adta, és Aki a legutóbbi ünnepnapon méltán mondhatta önmagáról a templomban: még mielőtt Ábrahám lett volna, voltam Én! Amiért meg akartatok kövezni Engem. De hogy ezt is belássátok, megtudjátok, és szilárdan higygyétek is, tehát ezért akarok nektek egy különös jelt tenni! Jól figyeljetek tehát ide mindnyájan, hogy mi minden fog történni! 3. Én azt akarom, mint a szellemvilágnak is Ura, hogy Ábrahám megjelenjen itt, és bizonyságot tegyen Rólam. S ha majd itt lesz ő maga, akkor beszéljetek ti vele.” 4. Ekkor egy fénylő ködszerű felhő ereszkedett le a magaslatra és a ködből kibontakozott Ábrahám szellem; mélyen meghajolt Előttem és így kezdett beszélni: „Mily végtelen hosszú idők óta örvendeztem a Te lejöveteled napjának, s az örvendezésem felülmúl minden határt, mert Napodat láthattam ezen a Földön! De milyen nagy az örömöm Feletted, a seregek Ura fölött, oly kevés okom van örvendezni utódaim fölött. Valóban! Hágár utódainak jobb a maguk nemében, mint Zachra utódainak. 5. Óh Uram! A Te türelmed az elvetemedett fajzattal szemben felülmúlja végtelen teremtményeid minden határát. 6. Amikor arra kértelek Téged egykor, hogy Szodomával, Gomorrával és a tíz várossal tégy kegyelmet a néhány igaz miatt, a Te keserű válaszod ez volt: Te megkímélnéd azokat a városokat, ha azokban legalább két vagy három igaz találtatnék, de csak az egyetlen Lóth volt igaz, őt megkímélted, de a tíz várost a kettővel együtt nem mentetted meg, csak Lóthot minden egyéb a tűz martalékává lett! 7. Ha én most utódaimat tekintem, akkor a tíz város egykori lakóinak háromszorosára alig jut egy igaz ember, s Te, óh Uram, mégis megkíméled ezt a parázna és házasságtörő fajzatot! S a Te határtalan szeretetedért és hosszútérésedért még üldöznek Téged a nyomorultak, s az a gonosz őrület tölti be őket, hogy Téged még meg is öljenek! 8. Óh Uram! Szüntesd meg a Te nagy türelmedet! Óh Uram, milyen hosszú ideig vártam én Izsákra, csak a Te erőd nemzette őt Zachra testében! S amikor már szép erős gyermek volt, azt kívántad tőlem, hogy hitem és engedelmességemet megpróbáld, hogy áldozzam fel őt Neked. Én alávetettem magam akaratodnak és Te tartottál vissza engem a megparancsolt cselekedet kivitelében, amire aztán Izsák helyett egy kecskebakot áldoztam, Izsákot újból visszaadtad. Óh, milyen kimondhatatlanul jót tett az az én szívemnek. 9. És mégis jobb lett volna, ha én a kecskebak helyett mégis Izsákot áldoztam volna fel, hogy abból nem támadt volna egy nemzedék, amely a Sinai alatt a pusztában, a Te szentséges jelenlétedben imádni kezdte az aranyborjút és rosszabb lett, mint a legsötétebb pogányok, a világ más gyermekeinél, akiket kígyók nemzettek, s akik Bábel parázna útján járnak. Óh Uram, nyújts ki egyszer jobbodat és semmisítsd meg ellenségeidet!” 10. Ezeket a szavakat Ábrahám szelleme hatalmas szigorú hangján hangsúlyozta! - 241 -


VII. kötet

242

11. Én azonban így szóltam hozzá: „Te tudod jól, hogy Én ezentúl az embereket nem a magam buzgalmából, hanem saját maguk által fogom ítélni, annak a néhány igaznak kedvéért, akik a világ mammonja előtt térdeiket még nem hajtották meg. 12. Engedjük tehát, hogy önként néma és vak világ járja a maga útját, s hogy magára hárítsa az ítéletet, hogy elkészítse önmagának saját hanyatlását és bukását. 13. De az Én igaz gyermekeimet saját magam akarom vezetni a világosság életösvényén! Ami megmenthető, az most meg is mentetik; de akik nem engedik magukat megmenteni, és nem engedik magukat felszabadítani a saját maguk által megteremtett halál törvénye alól, azok részesedjenek abban, amiben részesülni akarnak. 14. Ha valaki a szabadságot és azzal az örök életet akarja, legyen abban része. Mert mostantól kezdve egy zsidó sem mondhatja többé: én magam is már régen a világosság útjára léptem volna, ha tudomásom lett volna róla. Én mindenütt magam tanítottam, és még a mai napon hetven és egynéhány tanítványt fogok kiküldeni, hogy tanításaimat az egész régi Zsidóország minden részébe kivigyék és hirdessék ki azokat a pogányoknak és zsidóknak, és egy esztendő múlva az Én első és legrégibb tanítványaim fogják ezt az Evangéliumot kivinni az egész világba. Boldogok lesznek mindazok, akik azokat elfogadják, és életüket azok szerint igazítják!” 15. Erre Ábrahám szelleme ismét mélyen meghajolt Előttem, hódolattal köszöntött Engem és eltűnt. 16. Erre így szólt a két farizeus: „Uram, Uram és örök Mesterem! Ez hatalmas jel volt! Mi úgy véljük, ha ezt a többi farizeus látta volna, ők is éppen olyan hívőkké lettek volna, mint mi; miért nem teszel ilyen jeleket előttük?” 17. Mondom Én: „Mert éppen Én tudom azt a legjobban, hogy egy ilyen jelt hogyan fogadnának. Ti négyen voltatok az utolsók, akiket a templomból még meg lehetett menteni, de a többiekkel minden fáradozás hiábavaló! De ettől eltekintve, még gyakrabban fogok a templomban tganítani és jeleket tenni. Akkor magatok is meggyőződhettek, hogy az milyen benyomást fog gyakorolni a templomosokra! A nép között sokan lesznek, akik hinni fognak Bennem, de a templom nagyjai ezen a világon soha!” 163. Fejezet:

Az Úr megjelenteti a megtért farizeusok előtt Mózest és Illést. Azok szigorú magatartása a farizeusokkal szemben. Az Úr figyelmeztető szavai az újonnan megtértekhez.

1. Az Úr: Még tovább figyeljetek ide! A ti teljes megnyugtatásotokra még több tanút hívok elő a túlvilágból, hogy azok mondják meg nektek, hogy a zsidók Messiása Én vagyok, és általuk e Föld minden emberének! De ti válasszátok meg magatok, hogy kit akartok látni, és kivel akarnátok beszélni?” 2. Mondják mind a ketten: „Urunk, ha Te ezt így akarod, akkor engedd meg, hogy Mózest és Illést lássuk, mert kétségtelenül ezek voltak a Te legnagyobb prófétáid. 3. Mondom Én: „Mindesetre! És mivel ti választottátok őket, tehát Én is akarom, hogy itt jelenjenek meg!” 4. Amikor kimondottam e szavakat, a levegőn át egy erős villámlás lett láthatóvá, és a két tanú már ott is állt igen szigorú arccal a farizeusok előtt. Először mélyen meghajoltak Előttem, azután Mózes tüzet szóró pillantásokkal mutatott jobbjával Illésre és dörgő hangon így szólt: „Ismeritek ti ezt?” Erre a két farizeus annyira megijedt, hogy félelmükben nem voltak képesek Mózesnek feleletet adni, mert Illésben felismerték Keresztelő Jánost, akinek elfogatását és lefejeztetését legfőképpen ők ketten idézték elő!” 5. De Illés így szólt: „Csak akkor ismeritek fel, hogy az ítélet az ajtótok előtt áll, amikor az éles fejsze már a gyökereteken van! A legfőbb ideje annak, hogy megértetek, és mivel a Min- 242 -


VII. kötet

243

denható Úr maga volt kegyelmes hozzátok, tehát én is megbocsátom nektek a rajtam elkövetett gyalázatot! De ezerszeresen jaj azoknak, akik gonosz kezeiket az Úr testére fogják emelni. Az ítélet és átok máris a homlokukra van írva!” 6. Erre a beszédre az egyik farizeus kissé megbátorodott és remegő hangon így szólt: „Óh, nagy próféta! Ki sejthette azt, hogy benned Illés szelleme rejlik?” 7. Mondja Illés: „Nincsen-e megírva, hogy először Illés fog jönni, hogy elkészítse az Úr útjait? Nem olvastátok-e: Íme, kiáltó szó a pusztában készíti elő az Úr útjait! Íme, Én elküldöm Előtted az Én angyalaimat, hogy egyengessék lábnyomdokaidat.” Ti ezt tudtátok és mégsem hittétek, és mért üldöztetek engem, és miért üldöztétek mindez ideig magát az Urat?!” 8. Mondja rémülettel telve a farizeus: „Óh, nagy próféta! Légy türelemmel a mi nagy vakságunkkal szemben, mert csak az a fő oka a mi elkövetett gonoszságainknak!” 9. Mondja Illés: „Amit az Úr bocsátott meg nektek, azt mi is megbocsátjuk! De őrizkedjetek attól, hogy újabb kísértés megvakítson benneteket! Mert egy újabb örvényből nehezen fogtok ismét a világosság útjára kerülni!” 10. Erre a két próféta ismét eltűnt és a farizeusok kérőleg fordultak Hozzám, hogy hasonló jelt ne tegyek többé, nehogy az újabb rémületbe ejtse őket! 11. Mondom Én: „Ha már ez is ilyen nagy rémületbe ejtett benneteket, mit tennétek akkor, ha azoknak nagy számát állítanám szemeitek elé, akiket bosszú és üldözési vágyaktól a legnyomorultabb módon irtottatok ki ebből a világból?” 12. Mondják a farizeusok: „Óh Uram és Mesterem! Csak ezt ne tedd velünk! Mert ez halálunkat okozná!” 13. Mondom Én: „Azt éppen nem, amíg hitetek érdekében magam vagyok mellettetek. De gondoljatok arra, hogy egykor a nagy túlvilágon mindazokkal a lelkekkel találkozni fogtok. Mit fogtok tudni nekik felelni, ha majd az Isten trónja előtt fognak felelősségre vonni benneteket?” 14. Mondják a farizeusok: „Óh Urunk és örök Mesterünk! Mi még ezen a világon mindent el akarunk követni, amit Te parancsolsz nekünk, de ne engedd meg azt, hogy a túlvilágon ilyen felelősségre vonjanak bennünket! Mert hiszen ezer kérdésre nem leszünk képesek egy feleletet adni! De adj nekünk a Te jóságod és könyörületességed nevében tanácsot, hogy mit tegyünk, hogy egykor a túlvilágon ilyen rémülettől és gyötrelmes kíntól meg legyünk kímélve!” 15. Mondom Én: „Már megmondottam, hogy mit kell tennetek, s azáltal az élet világosságához fogtok jutni, de azt is megmondom nektek, hogy nagy szükségetek van arra, és javatokra fog szolgálni, ha lelkiismereteteket pontosan átkutatjátok, és átvizsgáljátok elkövetett vétkeiteknek és gonoszságaitoknak egész nagyságát. 16. Mert ha ezt megtettétek, akkor először bűnötöktől megszabadultok, valóságos undort fogtok érezni irántuk, s szívetek mélyéből megbánjátok azokat, és másodszor könnyű lesz a szilárd elhatározásotok, hogy soha többé bűnt nem követtek el, és a vágy egyre fokozódni fog bennetek, minden erőtökből ismét jóvátegyétek azokat! Ezt természetesen a maga egész teljességében nem lesztek képesek megtenni, de Én erős akaratotokat a végrehajtott cselekedetnek fogom elfogadni, s Én fogom mindazt jóvátenni, ami rosszat ti tettetek. 17. De ezeket igen szigorúan kell elhatároznotok, s amit mondottam, komolyan kell megszívlelnetek, mert különben az fog veletek történni, amit Illés próféta mondott nektek! Mert még sok megkísértésben lesz részetek! Egy öreg test régi szokásait nem egykönnyen veti le, amint azt valaki komoly és jó szándékában elképzeli! 18. Ti Velem lesztek bár, és mindaddig, amíg Én itt járok még ezen a Földön, a többi tanítványhoz hasonlóan sok kísértésben lesz részetek, s akkor majd kitűnik, hogy milyen gyenge még a testetek, ha majd a szellem bennetek megfelelő módon megerősödik. És éppen azért van arra szükség, hogy mindent elkövessetek, hogy a lélek a test fogságából megszabaduljon! S ez csak azáltal történhet meg, ha mindazt megteszitek, amit nektek tanácsoltam, mert a bűn, a lelket - 243 -


VII. kötet

244

abban az arányban hagyja el, amely arányban a lélek felismeri, megbánja és megutálja a bűnt, és azt többé nem követi el. Jól megértettétek ezt?” 164. Fejezet:

Rafael küldönc csodája az újonnan megtért farizeusok számára. Annak magyarázata.

1. Mondják a farizeusok: „Köszönjük Neked, óh Uram ezt a tiszta és igaz tanítást, ez sokkal kedvesebb előttünk, mint azok a rémületet keltő jelek, amelyek kedélyvilágunkat félelemmel töltik be! Mi szent tanácsaidat minden erőnkből és törekvésünkkel igyekszünk betölteni, de mivel ez a Nap már csak néhány óráig tart, tehát be fogunk menni a városba, hogy kincseinkkel és családunkkal terveinket elintézzük, hogy holnap, szombat napon ismét itt lehessünk Veled.” 2. Mondom Én: „Ha ez az elhatározástok és tervetek komoly, akkor csak maradjatok itt, mert a dolgot egészen másképp el lehet intézni! Én majd megbízást adok az Én fiatalnak látszó szolgámnak, hogy dolgaitokat helyettetek intézze el, és családotokat vezesse Lázár bethániai házába, a kincseiteket pedig ide; így minden a legnagyobb rendben lesz. Jó lesz így?” 3. Mondják a farizeusok: „Igen Urunk, ha ez így lehetséges volna, akkor így volna a legjobb!” Mondom Én: „Istennél minden dolog lehetséges, és hogy az Én szolgám mire képes, azt már az imént megmutatta. De menjetek hozzá és beszéljétek meg vele magatok a dolgot.” 4. Mondják a farizeusok: Óh Urunk és Mesterünk! Beszélj inkább Te vele, mert akkor minden jobb rendben fog megtörténni, mintha mi adnánk neki ügyetlen, és minden bölcsességet nélkülöző megbízatásokat!” 5. Mondom Én: „Jól van tehát! Mivel ti ezt szívetek mélyén felismeritek, és magatok kívánjátok, Én meg is fogom tenni! 6. Ekkor Én Rafaelt magam elé hívtam, és bensőleg megadtam neki az utasításokat, hogy azokat végrehajtsa! Ekkor Rafael kérdi a farizeusokat, hogy mennyi idő alatt kívánják az egész munkát befejezni? Mondják a farizeusok: Óh, Jehovának te kedves szolgája! Ez teljesen tőled függ, de ha az még este előtt megtörténhetne, az nagyon kedves volna nekünk, mert holnap szombat van, amikor semmiféle ilyen munkát rendezni nem lehet és nem szabad!” 7. Mondja Rafael: „És mit szólnátok hozzá, ha én dolgaitokat és ügyeiteket már a legpontosabban és legnagyobb rendben el is intéztem volna?” 8. Mondják a farizeusok: „Hogyan volna ez lehetséges? Hiszen te egy pillanatig sem voltál innen távol. Hogyan lehetne a mi családunk Bethániában? Mert hiszen csak a nagyvároson keresztül egy jó óráig kell menniük, s a városból az út Bethániáig gyenge lábak számára szintén kitesz római időszámítás szerint jó két órát! S így az egész dolog lehetetlennek látszik!” 9. Mondja Rafael: „Én azt már órákkal ezelőtt tudtam, hogy az egész dolog így fog alakulni, és családotokat megfelelő utasításokkal továbbítottam, amely már egy félóra óta Bethániában van, kincseitek pedig már azok kezében vannak, akiket az Úr tanácsa szerint ti megjelöltetek, s így már az egész ügy el van intézve. 10. De hogy erről ti is meggyőződjetek, jöjjetek velem fel a kunyhóba, s azt a részt, amely Nikodémusra esett, szemügyre vehetitek!” 11. Ekkor a két farizeus a két lévitával és Rafaellel felment a kunyhóba, a jól ismert kincseket szépen elrendezve megtalálták egy asztalon. Amikor mindezt meglátták, kezeiket összecsapták fejük felett és így kiáltottak: „Igen, igen, itt Isten ereje működik! Ezek mind olyan dolgok, amelyeket ember nem képes létrehozni! De mondd el nekünk te, aki az egyedül egy igaz és mindenható Istennek ilyen kedves szolgája vagy, mi módon tudtad ezt végrehajtani?” Mondja Rafael: „Teljesen ugyanazon módon, ahogy azt az imént már megmutattam nektek. Mert az én gondolatom egyesítve az akaratommal, amely teljesen az Isten akarata, annyi, mint én magam, én Általa magam mindenütt tökéletesen cselekvő módon megjelenhetek. Aki erre képes, annak ben- 244 -


VII. kötet

245

ső élete Istenhez hasonlóan tökéletes. Ugyanilyen módon Isten, mint lény, személyben csak egy és csak itt az Úr személyében van jelen, és az egész végtelenségben, személy szerint sehol máshol nincs jelen, de akaratával és színtiszta gondolataival az egész végtelenségben működő módon jelen van, mert ha nem így volna, nem létezne sem Föld, sem Hold, sem Nap, sem csillagok, sem teremtmények bennük és rajtuk! Mert az összes világtestek és teremtmények alfától Omegáig az Ő akarata által megszilárdított és változtathatatlanul formába alakított gondolatai és eszméi, amelyeket Ő az emberben önálló lényekké alakit, mégpedig oly formán, hogy mindenben teljesen hasonlókká legyenek Hozzá, ami természetesen csakis az Ő szeretettének és örök bölcsességének műve. S ilyenformán elmondottam nektek, hogyan állnak a dolgok, és most elhagyjuk ezt a helyet!” Ezután mind az öten lejöttek Hozzám, és az egyik farizeus odalépett Nikodémus elé és jelentette neki, hogy mi van a kunyhóban. És Nikodémus így felelt: „Barátom! Nekem már tudomásom van róla, és az Úr tanácsa szerint minden úgy fog történni, ahogy a legjobb lesz! De most legyünk ismét mindnyájan csendben, mert úgy látom, hogy az Úrnak ismét van valami terve, ami az Ő rendje szerint a mai napra szükségesnek látszik. 165. Fejezet:

Az Úr a volt rabszolgakereskedőt, Hibrámot elküldi hazájába, és utasításokat ad neki és övéinek, hogy azokhoz tartsák magukat.

1. Nikodémus szavaira mindenki elcsendesedett. Én pedig Hibrámot, a rabszolgakereskedőt társaival együtt odahívtam magam elé, és így szóltam hozzájuk: „Ti ez alatt a néhány nap alatt sokat hallottatok, láttatok és tapasztaltatok. Most már épp úgy, mint tanítványaim, jól tudjátok, hogy minden embernek mit kell tennie, hogy elérje lelkének örök életét! Hogyha a kapott tanítások szerint fogtok élni és cselekedni, akkor teljes bizonysággal eléritek azt, amit Én mindazoknak megígértem, akik az Én tanításaim szerint beszélni és cselekedni fognak!” 2. Nektek is van otthon jóvátenni valótok, amit mint sötét pogányok meg is ígértetek, tehát lehetőleg mindent kövessetek el, hogy embertársaitok ellen elkövetett igazságtalanságokat ismét jóvátegyétek, s akkor méltók lesztek az Én igaz kegyelmemre! 3. Azután ara törekedjetek, hogy a Tőlem kapott tanításokat a többi embernek is tudtára adjátok, és hassatok oda, hogy azokat tettben is gyakorolják! 4. Fordítsátok el füleiteket és szíveteket a ti jövendőmondóitoktól, és arra törekedjetek, hogy az ottani emberek a ti dolgaitok után igazodjanak, s így lesztek embertársaitoknak igazpapjai, aminek ellenében nagy szellemi kincsekben fogtok a közeljövőben részesülni. 5. De utatokon hazafelé ne híreszteljetek Engem, mert ahol szükség volt Rám, és ahol az Én tanításaim számára érett emberekről tudtam, oda már amúgy is elmentem magam, és úgy szavakkal, mint jelekkel megismertettem velük mindazt, s egyelőre ennél többre szükségük nincs; de ha majd itt lesz az ideje annak, akkor szellememet elárasztom majd felettük, amely majd igazságban fogja vezetni őket! Szóval az úton ne beszéljetek semmit, és hiú lármát és feltűnést ne okozzatok! Otthon a népet rendszeresen taníthatjátok, jelekről ne beszéljetek sokat, csupán tanításaimat tartsátok szem előtt, mert azokban rejlik az emberek üdvössége, nem a jelekben, de legfőképpen azok tevékeny követése által. 6. És ha majd az Én nevemben tanítani fogtok, előzetesen ne gondolkozzatok félelemmel és bátortalanul azon, hogy mit fogtok beszélni, mert ha az Én nevemben fogtok az emberekhez szólni, akkor az Én szellemem a megfelelő szavakat a szívetekbe és a nyelvetekre helyezi majd! Ez mindazok számára érvényben van, akik a népet az Én nevemben fogják oktatni. 7. De az eszetekbe ne jusson, hogy az Én számomra templomot építsetek, s a pogányokhoz hasonlóan ne jelöljetek meg az évben bizonyos napokat ünnepnapokká, hanem jelöljetek meg minden héten egy tanító napot, amelyik nektek a legkedvezőbbnek látszik, és hagyjátok, hogy az emberek jöjjenek el házatokba, oktassátok őket, osszátok meg kenyereteket a szegé- 245 -


VII. kötet

246

nyekkel, s azért külön ne tiszteltessétek magatokat, és ne kívánjatok senkitől jutalmat vagy áldozatot, mert ingyen kaptátok, s ingyen osszátok ki felebarátotok között! Mindezekért a jutalmat pedig Tőlem várjátok! 8. De ha a gazdagok közül valaki önként hálaáldozatot hoz nektek, azt elfogadhatjátok és osszátok meg a szegényekkel! De aki az Én nevemben áldozatot hoz nektek, azt azért ne becsüljétek jobban, mint szegény testvéreteket, hogy el ne bizakodjék, és szegény testvérei fölé ne kerekedjen, hanem csak a szeretete fokozódjon irántuk, akkor áldozata kedves lesz Előttem, s az Én kegyelmem lesz érte a jutalom, az Én áldásom gazdagon meg fog fizetni áldozatáért! Mert aki így fog áldozni nektek, az Én felfogadott munkásaimnak, az Nekem fog áldozni, s a jutalom nem fog azért elmaradni. 9. És ha a népet az Én nevemben ezek alapján fogjátok tanítani, akkor majd egy nagy apostolt küldök hozzátok, akik azoknak, akik az Én nevemben hisznek, feje fölé fogja kezeit emelni, és ily módon fogja megkeresztelni az Én szeretetemben, bölcsességemben és erőben, és ily módon fogják befogadni az Istenből áradó szent Lelket és általa fogják elérni lelkükben élő szellemüknek teljes újjászületését, és azáltal az örök életet és annak minden erejét. 10. És így most már rövid foglalatban tudjátok azt, hogy a jövőben mit kell tennetek, és amit meg is fogtok tenni, most pedig fogadjátok áldásomat, és még a mai napon menjetek haza, mert holnap, mint a zsidók szombatján, nehezen fogtok innen továbbjutni. Menjetek azon a széles úton, amely Galilea felé vezet, és az éjszakának harmadik órájában egy kicsiny helyiséget fogtok elérni, maradjatok ott reggelig, mert ott szívesen befogadnak majd benneteket. 11. Onnan majd a szívetekbe és az értelmetekbe helyezem azt, hogy merre menjetek tovább, hogy minden kellemetlenség nélkül jussatok haza! Erre Hibrám minden kegyelemért forró hálát mondott, azután tovább is az Én kegyelmembe ajánlotta magát, és társaival együtt eltávozott. 12. Erre Lázár még azt a megjegyzést tette, hogy nagyon csodálkozik azon, hogy ezek a rabszolgakereskedők az idehozott ifjaktól nem búcsúztak el, amire Én így szóltam: „Ezt Én nem akartam, amire megvan az igen bölcs okom. Az ifjúság ennek a dombnak északi lejtőjén játszik és nem lett volna okos dolog őket abban megzavarni. Ezeket az embereket is az Én nevemben küldöttem haza, és az így volt jó, mert ők világosságot fognak terjeszteni az ő vidékükön! 13. És most hozassatok ismét egy kevés kenyeret és bort, és Én még másokat is ki fogok választani, meg fogok erősíteni, és ki fogok küldeni a világba. Tegyétek tehát, amit kívánok. 166. Fejezet:

A hetven munkás kiküldése, mint a megváltó küldöttei, s mint az Ő szőlőjének arató munkásai. Fontos szabályok az ilyen küldöttek és misszionáriusok számára arra nézve, hogy mihez tartsák magukat. Az Úr erejét és áldását osztja a hetvenre, s azok eltávozása.

1. Nikodémus erre rögtön előhívja a jelenlévő szolgáit és leküldi őket, hogy hozzanak kenyeret és bort kellő mennyiségben. Ezek azonnal lesietnek, és kellő mennyiségben hozzák a kenyeret úgy, ahogy azt nekik megparancsolták. 2. Amikor a kenyeret és a bort ily módon széthordták, Magam elé hívtam a még mindig jelenlévő hetven munkást és így szóltam hozzájuk: „Itt van kenyér és bor. Vegyétek, egyetek és igyatok, és erősítsétek magatokat! Mert azután kiküldelek benneteket innen városokba, falvakba, községekbe, hogy az embereket előkészítsétek jövetelemre! De most egyetek, igyatok, majd azután többet beszélünk erről a fontos kérdésről.” 3. Ekkor az elhívottak vették a kenyeret és a bort, és megerősítették magukat. S amikor ezzel elkészültek, hálákat mondtak, és közülük az egyik így szólt: „Urunk és Mesterünk! Most

- 246 -


VII. kötet

247

már készek vagyunk Tőled utasításokat elfogadni, amelyeket kegyesen megadsz nekünk, legyen meg a Te akaratod! Egyedül az legyen a mi jövő tetterőnk!” 4. Mondom Én: „Jól van tehát, nézzétek az aratást, nagy a termés, kiterjeszkedik már az egész Földön, de még mindig kevés a munkás. Kérjétek tehát az aratók Urát, hogy sok munkást küldjön ki az aratásra!” 5. Mondja a szószóló: „Igen Urunk, erre kérünk mi Téged! Mert te vagy egyedül az aratás nagy Ura!” 6. Mondom Én: „Tehát menjetek kettesével Zsidóország városaiba és a szamaritánusok országába is. 7. Én benneteket, mint bárányokat küldelek a farkasok közé, de nem kell félnetek tőlük, mert az Én erőm bátorságot fog adni velük szemben. Ne viseljetek tarisznyát, sem cipőt a lábatokon, és soha ne legyen két kabátotok. Legyetek komolyak és szelídek, ne köszöntsetek senkit sem az utcákon, de ne kívánjátok azt sem, hogy nektek köszönjenek, mert ti mindnyájan egyforma gyermekei vagytok ugyanazon mennyei Atyának! Csak egy az Úr és a Mester, de ti mindnyájan csak testvérek vagytok, a ti köszöntésetek legyen a kölcsönös igazi testvéri és felebaráti szeretet. Ami azon alul, vagy azon felül van, az már a gonosztól ered. 8. Arról fognak benneteket megismerni, hogy ti az Én igaz tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást úgy, amint Én szeretlek benneteket. 9. S amikor egy helységben betértek egy házba, akkor mondjátok: Béke legyen ebben a hajlékban! Mert ha ott a békének egy gyermekét megtaláljátok, azon nyugodni fog a békétek is, de ahol nincs béke, ott a ti békétek is visszafordul hozzátok. De amely házban békét találtok, abban a házban megmaradhattok, s megehetitek és megihatjátok, amivel megkínálnak, mert ha mint Isten országának munkásai vagytok egy házban, akkor, mint minden szorgalmas munkás, méltók lesztek jutalmatokra. 10. És ha kettesével itt vagy ott valamely házban befogadnak benneteket, akkor maradjatok is ugyanabban a házban, és ellátástok miatt ne költözetek egyik házból a másikba! Mert ez nem szép dolog, mivel ti valamely helységbe, vagy házba nem, mint munkakerülő koldusok jöttök, hanem mint az Én igéimnek gazdag képességekkel megáldott küldöttei, s az Én igéim által az Isten igaz országának, s az Ő örök áldásának is! 11. S ha még olyan városba is kerültök, ahol nagyobbrészt pogányok laknak, de szívesen fogadnak, akkor maradjatok ott és fogyasszátok el, amit nektek feltálalnak! Mert ami a szájon bemegy, az nem szennyezi meg az embert, hanem csak az, ami a szájon kijön, amint azt az Olajfák hegyén világosan meg is magyaráztam, hogy miben áll az, ami az emberi szájból kijőve megszennyezheti az embert. 12. De ha eljuttok egy olyan városba, vagy más helységbe, ahol egy házba sem fogadnak be benneteket, akkor menjetek ki a nyílt utcákra és mondjátok ezt: még azt a port is, amely a ti városotok utcájáról tapadt lábainkra, lerázzuk nektek, de azt is tujátok meg, hogy általunk közel volt hozzátok az Isten országa! S Én mondom azt nektek, hogy azon a napon, amelyet Én az Olajfák hegyén jelöltem meg előttetek, Szodoma városának jobb sorsa lesz, mint egy olyan városnak, amely nem fog befogadni benneteket! Jaj neked Chorazin, s jaj neked Betethsaida! Ha Tyrusban és Szidonban azok a csodák történtek volna, amelyek nálatok történtek, akkor zsákban és hamuban vezekeltetek volna ott; s azért az ítélet napján Tyrusnak sorsa különb lesz, mint a tietek! És te Kapernaum, amely az egekig magasztaltad fel magad, taszíttassál le a pokol fenekéig!” 13. Ekkor régi tanítványaim közül egyesek így szóltak egymás között: „Vajon miért buzdul fel Ő ismét annyira azok ellen a városok ellen, amelyeket Kisben Kisjonahnál hasonló felbuzdulással fenyegetett meg? Igaz, hogy Ő ott találta a legkevesebb hitet, de voltak egyesek, akik mégis befogadták Őt, s mint igaz Isten Fiát a zsidók, - hogy némely napon mennyire megharagszik Kapernaumra!” - 247 -


VII. kötet

248

14. Mondom Én a csodálkozó tanítványoknak: „Miért zsörtölődtök egymás között, hogy micsoda Chorazin, Betethsaida és Kapernaum? Ezek azok a városok, amelyek tanításaimat nem akarják elfogadni, és minden csodatétel ellenére sem hiszik el, hogy Én a megígért és ebbe a világba jött Messiás vagyok! Én már titeket is magam előtt elküldtelek ezekbe a városokba és más községekbe, és hogy fogadtak ott benneteket? Ti az égből tüzet bocsátottatok rájuk! Csodálkozhattok tehát azon, ha Én ez alkalommal, amikor ismét kimondottam, – hogy megtudják – hogy olyan emberekkel szemben hogyan kell viselkedniük, annak a városnak a nevével jelölöm meg, amelyekben oly rosszul ment sorsotok! 15. S ezért mondom azt nektek mindnyájatoknak, és nemcsak ennek a hetvennek, aki benneteket hallgat, az Engem is hallgat, és aki benneteket megvet, az Engem is megvet. És aki Engem megvet, az kétségtelenül azt is megveti, Aki Engem ebbe a világba küldött, mert Én és Ő egyek vagyunk!” 16. Erre Én kezeimet a hetven fölé terjesztettem és így szóltam: „Vegyétek az Én akaratom hatalmát, ha beteg és nyomorék emberek közé kerültök, emeljétek kezeiteket föléjük az Én nevemben és meg fognak gyógyulni, és ha ördögöktől megszálltakhoz kerültök, azoknak is parancsoljátok meg az Én nevemben, hogy hagyják el a meggyötört ember testét, és azonnal el fogják hagyni és odamennek, ahová ti fogjátok meghatározni. 17. Ugyanúgy megadom nektek a levegőben, a vizekben s a Föld barlangjaiban élő gonosz szellemek fölötti hatalmat is. 18. Továbbá megadom a hatalmat ahhoz, hogy skorpiókon és kígyókon járjatok, valamint, hogy kiűzzetek minden ellenséget és senki sem lesz képes ártani nektek. 19. Ne féljetek az éjszaka sötétjében járni, és ne féljetek a vihartól, villámlástól vagy mennydörgéstől, mert azok fölött is fogtok tudni uralkodni, és az erdők és a puszták vadjai menekülni fognak szemeitek elől. Ilyen képességekkel bátran kimehettek a világba abban az öltözetben, amelyben itt álltok! 20. De még azt is jegyezzétek meg magatoknak: ingyen adtam mindezeket nektek, s ugyanúgy adjátok azt arra méltó embereknek is; de emberi disznók elé ne dobjátok ezeket az igazgyöngyöket! És most induljatok oda, ahová a szellemetek vezetni fog benneteket!” 21. Erre a hetven megköszönte ezeket, a nagy kegyelemajándékokat és kettesével elindultak minden irányban. 167. Fejezet:

A megtért farizeusok az Úrtól ugyanilyen missziót kérnek. Az Úr válasza. A feladatok különböznek, és mindennek meg van a maga ideje.

1. Amikor a farizeusok és az ismert zsidógörögök ezt meglátták, ők is odajöttek Hozzám és így szóltak: „Uram! Hiszen mi épp olyan szilárdan hiszünk Benned, mint azok, akiket Te most kiküldöttél, és mi is éppen olyan tökéletesen ismerjük tanításaidat. Nem küldenél ki bennünket is ilyen módon a világba?” 2. Mondom Én: „Rátok is kerül majd a sor, most elég ez a hetven is! Majd ha Én felmagasztaltatom és felmegyek a mennyekbe, akkor benneteket és sok mást is kiküldök majd, hogy az embereknek hirdessétek Isten országának Evangéliumát, de most maradjatok Mellettem, mint az Én szavaim és cselekedeteim hűséges tanúi! Mert itt is éppen olyan szükség van reátok, mint kint a kiküldöttekre. 3. A tegnapelőtti éjszakai égi tüneményeket igen sok ember látta és most is nagy rémületben vannak, mert a nagy égi tünemények jelentőségét nem ismerik. Tehát ha a kiküldöttek hozzájuk mennek, a szorongóknak és a bánatosaknak vigasztalást vihetnek. És lássátok, ez a fő oka annak, amiért ezt a hetvenet kiküldöttem, értitek már a mennyek bölcs szándékait?” Amikor ezt meghallották, megnyugodtak és az egész magaslaton senki sem kérdezett többé semmit. - 248 -


VII. kötet

249

4. Ekkor Lázár odalép Hozzám és kérdi Tőlem: „Óh te legkedvesebb barátom, Aki minden embernek Ura és Mestere vagy! Nézd, a Nap közeledik lealkonyodásához, az éjszakát itt akarod-e tölteni, vagy pedig vissza akarsz menni az én hegyemre hozzám? S ha szívem vágya szerint az utóbbi volna a Te kívánságod is, akkor azonnal oda küldenék valakit, hogy embereimnek rendelkezéseket adjon!” 5. Mondom Én: „Mi mindnyájan visszatérünk a te Olajhegyedre, de csak éjszaka, mert nappal megérkezésünket könnyen felfedezhetnék a templomosok. De ami testi ellátásunkat illeti, itt egészen jól ellátnak majd minket, mert a mi Nikodémus barátunknak szintén van egy nagy vendégfogadója, s egy nagy lakóháza, s így csak éjfél felé fogunk a legnagyobb csendben visszatérni a te Olajhegyedre, hogy senki meg ne botránkozzék rajtunk.” Ezzel a válasszal Lázár teljesen meg volt elégedve és belenyugodott. 6. Én pedig felszólítottam Rafaelt, lássa el az ifjúságot, miután egy kissé éhesek. Erre Nikodémus úgy vélte, nem volna-e jó, ha az ifjúság a vendégfogadóba menne, ahol könnyebben jutna megfelelő erősítőkhöz? Mondom Én: „Hagyd ezt, az Én szolgám tudja jól, hogy mit kell tennie! Minden a legnagyobb rendben meg fog történni és úgy is legyen! 168. Fejezet:

Agricola utasításokat kap az Úrtól hazautazásának idejéről és módjáról, valamint a császártól kapott jövő misszióiról. A hitet és bizalmat gyakorlással kell megerősíteni. A lélek érettségének állapotáról, hogy különös kegyelem adományok befogadására alkalmas legyen. A kereskedő karaván megérkezése Damaszkuszba.

1. Ezután a római Agricola lép elő és így szól: „Miután innen mindenki távozni készül, tehát nekünk rómaiaknak is gondolnunk kell arra, hogy mikor és hogyan tervezzük hazaindulásunkat? De mivel most itt a Te tanácsod nélkül semmiféle vállalkozásba nem fogok, tehát erre vonatkozólag kérném Tőled a Te isteni bölcs tanácsodat!” 2. Mondom Én: „Téged barátom nem sürget az idő, miután a császártól azt az utasítást kaptad, hogy szükség esetén egy fél esztendőnél is tovább távol maradhatsz Rómától. 3. S itt Zsidóországban, valamint a hozzátok, rómaiakhoz tartozó Ázsiában semmi olyan különös fontos államügy nincs, s így hazautazásodat megkezdheted, amikor neked tetszik; s ha ezt holnapután tennéd meg, úgy vélem, hogy ha azt az időt Mellettem töltöd, semmit sem fogsz veszíteni. 4. Csak egy esztendő múlva fog a császár téged egy misszióval Britanniába küldeni, amely alkalommal a te legidősebb fiad, aki szintén a te nevedet viseli, el fog kísérni téged, ahol hosszabb időre magas hivatallal fogják megbízni. Tehát ha most egy egész hónappal később térsz vissza Rómába, az nem jelent semmit, mert még akkor is elég korán érsz haza. 5. De arra nézve majd adok neked tanácsot, hogy hajóiddal hogyan juthatsz a legbiztosabban haza. Lásd, nemsokára bekövetkeznek a napéjegyenlőséggel járó viharok, amelyek – mivel rendesen Nyugat felől jönnek, azokat a hajókat, amelyek Keletről Nyugat felé mennek, nagyon akadályozzák. S így a nagy középtengeren nem egykönnyen jutnál tovább, azért azt tanácsolom, hogy inkább Kis-Ázsián keresztül, szárazföldön térjetek haza, s hajóidat hagyd, hogy felhajózzanak az első tengerszorosig. Cyrénius majd erre a legbiztosabb és a legjobb alkalmat fogja neked megszerezni. Ott azután a keskeny tengeren minden veszedelem nélkül áthajózhatsz, s onnan Görögország partjának mentén eljuthatsz Dalmáciáig, és onnan az Adriai-tenger legkeskenyebb részét könnyen áthajózhatod. Onnan pedig Rómáig úgyis ismered a biztos utat, de hajóidat csak néhány hónappal később fogod tudni Róma alatt egy déli kikötőbe hozatni, de az is még elég korán lesz. Én ezt a tanácsot csak azért közöltem veled, hogy földi anyagi tekintetben kár ne érjen!” - 249 -


VII. kötet

250

6. Mondja Agricola: „Uram! Hálásan köszönöm Neked ezt az igen jó tanácsot, amelyet a legpontosabban követni fogok. De ez alkalommal mégis nyíltan kimondom azt a megjegyzésemet, hogy a középtenger minden ellenszele ellenére a Te mindenható segítségedben való legszilárdabb hittel és bizalommal, a középtengeren is minden veszély nélkül eljuthatunk Rómába! Mert Előtted, óh Uram, – erről már tökéletesen meggyőződhettem – minden lehetséges, s miért ne volna ez is lehetséges? Vagy talán nem tetsző dolog ez Neked, de azért én mégis az első tanácsodat fogom pontosan követni, a kérdést csupán azért tettem fel, hogy tudjam magam mihez tartani.” 7. Mondom Én: „Nagyon helyesen tetted, hogy ezt kérdezted Tőlem, mert az első tanácsot is azért adtam neked, hogy alkalmat adjak arra, hogy önmagadat megvizsgáld, hogy milyen nagy a hited és bizalmad az Én szeretetemben, bölcsességemben, erőmben és hatalmamban. 8. Ha a te Bennem való hited és bizalmad olyan szilárd, hogy még a legnagyobb fenyegető veszélyben sem ébred benned a legcsekélyebb kétely sem, még olyformán sem, még ha Én valamely titkos oknál fogna nem akarnék rajtad segíteni, akkor a tengeren még a legnagyobb viharokkal szemben is nyugodtan kormányozhatsz, mert ha az Én nevemben megparancsolod a viharnak, hogy némuljon el, az el is fog némulni abban a pillanatban, amikor azt neki megparancsolod! De ebben barátom a te hited és bizalmad minden jóakaratod ellenére még egy kissé gyenge. 9. De abban a legcsekélyebb mértékben sem kételkedsz, hogy Előttem minden lehetséges, de abban kételkednél, hogy Én azt, amit te Tőlem kérnél mindenkor teljesíteném-e? És lásd, ez az un. szerény kétely is, ellenére annak, hogy Én segítenék rajtad, ha arra kérnél Engem, egyre nagyobb ijedelembe és rémületbe ejtene, s ezért jobb, ha az első tanácsomat követed. 10. A hitet és a bizalmat először gyakorolni kell, amíg teljesen alkalmasak arra, hogy a saját akaratod az Enyémmel annyira egyesítenéd, hogy az akart dolog a legcsekélyebb sikertelenség nélkül történjék meg! Mert csak a teljes és élő hit által és ugyanolyan bizalom által képes az ember szellemben és az Én nevemben mindenütt tökéletes eredménnyel működni, és mindennek meg kell történnie, amit akar! 11. De idővel hitben és bizalomban el fogod érni azt a fokot, amely által az akaratod eléri teljes erejét, s akkor az elemeknek is eredményesen fogsz tudni az Én nevemben parancsolni. 12. Az Általam tanácsolt utadon is kisebb veszedelmek fognak majd érni téged, de nem lesznek képesek ártani neked, mert mindenütt megvédelek. 13. Egy esztendő múlva azonban, amikor majd Hispániába, Galileába és Britanniába utazol, a hitnek és akaraterődnek már azon a fokán fogsz állni, amellyel szemben semmiféle ellenség nem fog tudni szembeszállni; de most még nem vagy ezen a fokon!” 14. Mondja ismét Agricola: „Uram és Mesterem! Az a 70 munkás, akiket Te az imént, mint tanítványokat küldtél ki a világba, bizonyára semmivel sem erősebbek a hitben és bizalomban, mint én és társaim, és Te mégis olyan képességekkel ruháztad fel őket, amelyek bizony semmi kívánnivalót nem hagytak maguk után. A nekik kiosztott adományok, az ő megbízatásukhoz szükségesebbek, mint a magunkhoz hasonlóknak, de egyedül csak ennek a szükségessége mégsem lehet feltétele az ilyen csodálatos képességek kiosztásának. Hogy a Te szavaiddal éljek, én is ugyanezen a nézeten vagyok, hogy arra is a hittel és bizalommal kell a képességeket megszerezni?! De hogy ez a 70 ember erre teljesen képes volt, az természetesen más kérdés, amelyre csak Te adhatsz igaz és kielégítő választ.” 15. Mondom Én: „Ennek a hetven embernek már teljesen megvolt erre a képessége, mert ezek az egyszerű emberek már ifjúságuktól fogva szilárdak voltak hitükben és bizalmukban. Ők, amikor a különféle jeleket meglátták, melyeket szemeik előtt hajtottam végre, nem kérdezték azt, hogy ez vagy az hogyan lehetséges Előttem? Hanem szilárdan hitték azt, hogy semmi lehetetlen nincs Előttem, és szükség esetén nekik is mindennek sikerülnie kell, amit az Én nevemben akarnak! És lásd, az ilyen minden kétséget kizáró hit és bizalom birtokában könnyű volt nekik a mindnyájatok által hallott képességeket kiosztani közöttük! - 250 -


VII. kötet

251

16. Náluk a hit megelőzte a tudást, de nálatok a tudás előzi meg a hitet, és ez az igazi benső szellemi képességek befogadásának nagy különbségét teszi! De ez, mit sem tesz, mert idővel, ha időközben hitetek nem gyengül, ti is részesülni fogtok ugyanilyen képességekben. Megértettél Engem, Agricola?” 17. Mondja Agricola: „Óh igen, most már tökéletesen megértettelek, s szívemnek egész mélységéből köszönetet mondok Neked ezért a fontos tanításért: minden erőmből azon leszek, hogy azt meg is valósítsam! 18. De nézd Uram, ott az úton, amely Kelet felől vezet ide, egy karavánt látok erre jönni. Ha ezek itt akarják az éjszakát tölteni, akkor a vendégfogadóban nem sok hely fog maradni. Zsidók, görögök, vagy talán perzsák azok?” 19. Mondom Én: „Nem törődöm Én ezzel a kereskedő népséggel, de ha mindenáron tudni akarod, hogy mi ez a karaván és honnan jött, megmondhatom neked. Ez a karaván Damaszkuszból jött ide és holnapután Szidonba megy innen, mindenféle fémből készült szerszámot visz magával a vásárra, az emberei pedig zsidókból és görögökből állnak. Ha még a mai napon venni akarsz tőlük valamit, azt ma még megteheted, mert holnap már nem tarthatnak vásárt.” 20. Mondja Agricola: „Azt már nem fogom megtenni, mert az ilyen tárgyakkal a hajóm és háztartásom otthon gazdagon el van látva. De mit fogunk mi tenni? A Nap már a láthatáron van!” Mondom Én: „Ha ott van, akkor álljon ott! Mi most az est kezdetén egy kissé majd megpihenünk, mert ma eleget dolgoztunk. S majd kitűnik, hogy mit várhatunk még a mai estétől!” 169. Fejezet:

Az Úr intő beszéde az északvidéki ifjúsághoz. Megnyitja benső látásukat, hogy a mennyet és a poklot láthassák. Hol van a mennyország?

1. Ezután Én egy kissé előre mentem a fügefához, amelyről levettem néhány fügét és elfogyasztottam, ezután felkerestem az ifjúságot, amely szép rendben éppen a kenyér és a kitűnő gyümölcsök elfogyasztásával volt elfoglalva, de amikor Engem megláttak, mindnyájan felemelkedtek és igen szívélyes, és kedves módon köszönetet mondtak mindazokért a jókért, amelyekben részük volt. 2. Egyesek hűségesen el akarták beszélni, hogy tanításaimból és tetteimből mi mindent jegyeztek meg maguknak, és az a hét, akik időnként Velem voltak az O lajfák-hegyén, és akinek Én megadtam azt a képességet, hogy megérthessék és beszéljék a héber nyelvet, hangosan kezdtek vallást tenni arról, hogy Én a mennyek és a Föld Ura vagyok, és hogy ezt a társaiknak is tudomásukra hozták! 3. Én valamennyiüket megdicsértem és azt ajánlottam nekik, hogy ezt a hitüket hűségesen megőrizzék a szívükben, és amikor Rómában, a nagy világvárosban lesznek, ne engedjék magukat annak világi pompájától, gőgjétől, bálványaitól és csábításaitól behálózni, hanem hűségesen kövessék mindenben a rómait – aki mint igaz atya az ő gyermekeit, úgy fogja őket néhány nap múlva magával vinni Rómába – tanításait és figyelmeztetéseit, s mindenkor rendesen és tisztességesen viselkedjenek, s Én mindenkor tetszésemet fogom találni bennük és különös adományokkal fogom őket felruházni! 4. Azt pedig sohase tévesszétek szem elől, hogy Én mindent látó és mindent tudó vagyok, sőt még azt a gondolatot is tudom, amit az ember még oly titkon gondol magában. És ez tartsa vissza őket mindenkor attól, hogy az igaz életrend törvényei ellen vétsenek, mert amiképpen Én minden olyan embernek, akinek szíve tiszta, szívesen osztogatok mennyei adományokat, azonképpen az olyan ember, aki az igaz életrend bölcs törvényeit megszegi, fenyítő korbácsomra teszi méltóvá magát! 5. Eddig olyan tiszták voltatok, mint az Én angyalaim a mennyországban, és éppen ez volt az oka annak, amiért benneteket a rabszolgaság kemény kötelékei alól felszabadítottalak, de maradjatok a jövőben is ilyen tiszták, s akkor az Én angyalaim fognak vezetni benneteket az élet - 251 -


VII. kötet

252

útjain, amelyek az Én mennyországomba vezetnek benneteket. Jól megjegyezzétek ezt, kedves kicsinyeim!” 6. Mondjátok mindnyájan, de különösen a hét első: „Óh, Te kedves Atyánk és Urunk! Jól megjegyeztük ezt és hűségesen követni is fogjuk, de milyenek a Te angyalaid, és hol van tulajdonképpen a Te mennyországod?” 7. Mondom Én: „Lássátok, az a látszólagos ifjú, aki az Én nevemben látott el benneteket eddig, egyike az első angyalaimnak, neki az emberek miatt szintén teste van ugyan, de azt ő feloldhatja, amikor akarja. És amikor azt teszi, nem hal meg, hanem mint tiszta szellem Hozzám hasonlóan tovább él, teremt és működik örökké. És amiképpen egy ilyen erővel és hatalommal teljes angyal áll előttünk, ugyanilyen az Én országomban megszámlálhatatlanul sok van. 8. Mivel azt kérdeztétek, hogy az Én mennyországom hol van, erre azt felelem: az Én mennyországom mindenütt megtalálható, ahol jámbor, tiszta és jó emberek és szellemek léteznek. Ez az egész látható űr, amelynek sehol sincs vége, a mennyország kezdet és vég nélkül, de csak a jó emberek és szellemek számára, de ahol gonosz emberek és szellemek garázdálkodnak, az a terület nem mennyország többé, hanem pokol, amely a törvény és az örök halál, amelyet itt ebben a világban az anyag ábrázol, amely önmagában is örvény, tehát a halál! 9. Aki tehát ennek a világnak kincsei után sóvárog, amely pusztán csak anyag, törvény, pokol és halál, az a lelkével is a halálba jut, és ott tartózkodnak többnyire a Föld anyagában az összes gonosz szellemek is. A jó és tiszta szellemek azonban a szabad éterűr tiszta fényterületein laknak. 10. De hogy ti, kedves és tiszta kicsinyeim erről maradandó fogalmat alkothassatok, tehát néhány pillanatra meg fogom nyitni benső szellemi látásotokat, mert úgy is különös hajlamot mutattok erre, s így bepillantást nyerhettek innen a Földről a mennyországba!” 11. Erre az egyik ifjú kérdi: „Óh, Te kedves Atyánk és Urunk! Mi az a benső szellemi látás?” 12. Mondom Én: „Lássátok kicsinyeim! Amikor ti alusztok, testi szemeitek le vannak zárva, és világos álmaitokban mégis csodálatos vidékeket, embereket, állatokat, fákat, virágokat, bokrokat, csillagokat és még más világosabb és tisztább dolgot láttok, mint e világ dolgai, amelyeket testi szemeitekkel láttok! És lássátok, az, amit ti álmotokban láttok, az szellemi dolog, és amit benső szellemi látásotokkal szemléltek, amely éber állapototokban le van zárva, és zárva is marad, és amelyet közönséges ember a test szemeihez hasonlóan, kedve szerint fel nem nyithat, és hogy azt Én így rendeztem el, annak megvan a bölcs oka. 13. Én azonban, ha akarom, minden embernek, minden időben megnyithatom a benső látását úgy, hogy a szellemieket és természetszerűeket egyidejűleg láthatja; és Én azt a ti mélyebb tanításotok érdekében veletek is meg fogom tenni, hogy az mélyen bevésődjék lelketekbe. És most akarom, hogy lássátok az Én mennyországomat!” 14. Amikor ezt kimondottam, mindnyájan egész angyalsereget láttak maguk körül, akik barátságosan beszélgettek velük, s a jóra serkentették őket, ugyanakkor a Föld anyaga fölött lebegve, megláttak egy egész sereg rút kinézésű lényt, akiknek minden törekvése az volt, hogy még mélyebbre süllyedjenek az anyagba. Az éterűrben gyönyörű tájakat láttak, s itt-ott gyönyörű és csodálatos szépségű épületeket, amelyek fölött nem tudtak eléggé csodálkozni, s szellemben az angyalok körül is vezették őket ezeken a tájakon, miközben sokat mutattak és magyaráztak nekik. 15. Egy bizonyos idő múlva ismét visszahelyeztem őket természetes látásukba, s megkérdeztem tőlük, hogy a látottak hogyan tetszettek nekik? Az ifjúság nem tudott szavakat találni, hogy leírhatta volna azokat a csodálatos szépségeket, amelyeket láttak, s arra kértek, különösen a női része, hogy még egy ideig engedném meg, hogy ilyen mennyei szépségekben gyönyörködhessenek! De Én így szóltam: „Amíg akaratotok szabadsága, fejlődésének érdekében ebben a világban kell élnetek, hogy egykor szabad és önálló szellemekké váljatok, az, amit eddig láttatok, - 252 -


VII. kötet

253

tökéletesen elég, mert ez felébreszti majd bennetek azt a buzgalmat, hogy az Én tanítványaim legyetek és parancsolataim szerint éljetek és cselekedjetek! 16. Ha majd az Én akaratom teljesítésében tökéletesek lesztek, akkor még ez életben eléritek azt a tulajdonságot, hogy benső szellemi látástoknak, valamint benső szellemi hallástoknak teljesen birtokában lesztek. 17. És hogy az Én tanításaim és az emberekkel szemben való akaratom miben áll, arról már hallottatok, de majd Rómában a rómaitól még többet fogtok hallani. 18. S ha majd minden oktatást megkaptatok, akkor majd ti is taníthattok olyanokat, akik majd azt kérdezik tőletek, hogy milyen hiten vagytok, milyen tanítás szerint éltek és miért? 19. Most pedig készüljetek fel, mert az angyalom el fog vezetni benneteket a községbe, a vendégfogadóba, ott pedig elszórakozhattok azzal, amit itt láttatok és hallottatok, és az Én angyalom sok mindent meg fog nektek magyarázni, amit értelmetek még nem tudott eléggé felfogni.” Ezután ismét hálás köszönetet mondottak, Én pedig visszatértem a magaslat előterében lévő társaságomhoz. 20. Amikor odaértem, Lázár megkérdezte, hogy mit tesz az ifjúság ott a magaslat hátterében, és hogy nem kellene őket azonnal az Olajfák hegyére vezetni? 21. Mondom Én: „Kedves barátom, Én már mindenről gondoskodtam, az ifjúságnak megadtam az utasításokat, s ezzel felmentettelek gondoskodásod alól, mert ha jó emberek gondoskodnak is embertársaikról, de Én azt már jóval megelőztem, mert ha Én jó előre nem gondoskodnék mindenről, akkor a világok hamar kifordulnának a sarkukból. De most hagyjuk ezt, mert mindjárt valami más fog itt feltűnni!” 170. Fejezet:

Borzalmas jelenség a damaszkuszi karaván mögött. A kalmárlelkek benső lényei. A pokolnak és a mennyországnak elválasztva kell lennie. A materiális burok bölcs célja az emberi lelkek üdvére példákkal. A világ hasonlít a pokolhoz, csak be van burkolva. A mennyországnak és a pokolnak is van három fokozata.

1. Alig mondottam ki ezeket a szavakat, a köztünk lévő Héliás rémült arccal odajön hozzánk és így szól: „De Uram, Uram! Az istenért! Mit jelentsen ez? Én nézegettem a Keletről errefelé közeledő karavánt, amint tevéikkel és öszvéreikkel errefelé tartanak, de mögöttük egy egészen borzalmas kinézésű karaván vonul tevék és öszvérek helyett, borzalmat keltő tüzes sárkányok láthatók, és emberek helyett valóságos ördögi alakok, amelyekre égő kígyók vannak csavarva, és mellüket halálfej díszíti! Óh Uram, Uram! Mit jelentsem ez?” 2. Héliás mindezt egy lélegzetre mondotta el, és beszédére valamennyien az emelkedés északi szélére siettek, s valamennyien ugyanazt a nem éppen kellemesnek nevezhető jelenséget pillantották meg, amire valamennyien azzal az aggódó kérdéssel léptek Elém, hogy mit jelentsem ez? 3. Mondom Én: „Lássátok, és értsétek meg! Hogy az elől elhúzódó karaván csupa igen világi és nyereségvágyó kereskedőből áll, azt remélhetőleg régóta tudjátok! Mert egy damaszkuszi kereskedő semmivel sem jobb, mint egy tolvaj, vagy egy útonálló rabló! 4. Ezek a kereskedők a vevőiket a legnagyobb udvariassággal kezelik, hogy minél többet és minél drágább pénzen vásároljanak tőlük, de ha áruikat elvették, s ha nem félnének a világi törvényektől, ott azonnal meggyilkolnák és visszavennék tőle az eladott árut, s a tetejébe még elrabolnák többi pénzét és minden egyéb ingóságát! De minden ilyen benső tulajdonságuk ellenére a világ előtt mégis tekintélyes és nagyrabecsült emberek, és embertársaik nem tudnak előttük eléggé mélyen meghajolni. - 253 -


VII. kötet

254

5. És hogy ti mindnyájan, mint az Én tanítványaim és barátaim, ezt a fajzatot valódi benső formájukban egy kissé jobban megismerjétek, mint ahogy eddig ismertétek, tehát erre az alkalomra megnyitottam benső látásotokat, s így testi szemeitekkel láthatjátok ezt a világi karavánt a maga valóságában és lelki mivoltában úgy, mintha az egészséges emberi szemetekkel néznétek, mögöttük pedig láthatjátok az ő benső mivoltuknak megfelelő szellemi karavánokat. 6. Az égő sárkányok azt az égő sóvárgást jelzik, hogy ennek a Földnek minden kincsét magukhoz ragadják; a sárkányokon lovagló ördögök pedig maguk a kereskedők és világi emberek. Az őket övező kígyók a kereskedői furfangot, okosságot és ravaszságot jelzik, s a halálfejek az ilyen valóságos világi ördögök gyilkossági vágyát jelzik. Mert ha lehetséges volna, akkor ezek minden gazdag embert megölnének, hogy a legkényelmesebben juthassanak e Földnek minden vagyona bírásához, s mivel ezek a kereskedők ilyen veszedelmesek és Én tudom jól, hogy ti az ilyen emberekre néha még igen sokat adtok, tehát le kellett lepleznem azokat a lelketek előtt; most pedig a maguk teljes valóságában láttátok őket, tehát lezárom ismét benső látásotokat, s most már csak a karavánt látjátok itt elvonulni előttünk. Hogyan tetszik nektek ez a kép?” 7. Mondja Nikodémus: „Uram! Én szolgámat már le is küldtem a vendégfogadómba azzal a megbízatással, hogy ez a karaván az én vendégfogadómban semmi pénzért nem kaphat szállást. Jól néznék ki, ha ilyen embereknek szállást adnék! Sőt, mint polgármester azonnal rendelkezni fogok, hogy csak ettől a községtől messze kaphassanak szállást. Az ilyen lények a mi barátságos községünket annyira megfertőznék, hogy senki sem létezhetne itt többé! Azonnal minden eszközt megragadok, és mozgásba hozok, hogy községünkről elhárítsam ezt a nagy veszedelmet! Uram! Jó lesz így?” 8. Mondom Én: „Hogy te nem fogadod be őket a szállástanyádra azt nagyon jól teszed, de az egész karavánt az egész községből kiutasítani nem volna okos dolog mert először a karaván a római és minden kereskedő számára megadatott szabad átvonulás törvényének védelme alatt áll, másodszor ebben a községben meglehetősen sok ember van, akik benső érzületük szerint egy hajszállal sem jobbak, mint ezek a kereskedők, aminél fogva nincsenek kitéve annak a veszedelemnek, hogy egy hajszállal is rosszabbakká legyenek, mint az ilyenek, és végül harmadszor, még talán a damaszkuszbeliek között is, lehetne kísérletet tenni, hogy érzületük, ha csak egyeseknél is, megváltozhatna. 9. Mert ebben a világban még a leggonoszabb embernél is előbb bekövetkezhet a javulás, és az könnyebben lehetséges, mint egykor a túlvilágon a meztelen lélek javulása. Azért tehát a második szándékodtól térj el, de ami az elsőt illeti, s amint már kezdetben mondtam is, azzal Én is egyetértek, mert mi és ők egy fedél alatt sehogy sem tudtunk volna meglenni. A mennyország és a pokol el kell, hogy legyenek egymástól választva. Egyezel ezzel a tanácsommal?” 10. Mondja Nikodémus: „Óh Uram! Mindenesetre, csak az keserít és bosszant, hogy az én kedvenc helyemet is olyan emberek lakják, akiknek érzülete teljesen egyezik a damaszkuszi kereskedők érzületével!” 11. Mondom Én: „Lásd! Ott, egy kissé hátul áll még az a hét emberből álló család, amelyet Én a gazdag Barrabás öreg viskójában az éhhaláltól megmentettem; a szülők elküldték a gyermekeket ennek a községnek a polgáraihoz, hogy az egyik, vagy a másik könyörülne meg rajtuk, de a gyermekek kőszívekre találtak, s ha ez így van, akkor ne csodálkozz azon, ha ennek a községnek polgárairól nem adhatok jobb tanúbizonyságot! Mit szólnál akkor, ha Én a jeruzsálemi papi hatalmasokat állítanám benső látásod elé? 12. Azért mondom azt nektek: ez a világ mindenben hasonlít a pokolhoz, csak el van rejtve az emberek szemei előtt, éppen ahogy a mennyország is el van rejtve a szavak és cselekedetekben. Itt a menny üdvöt hozóan tud behatni a pokolba, de ha mind a kettő fel van fedve, akkor a behatás rosszul megy, vagy egyáltalában nem! 13. Amikor ez a két farizeus idejött, velük együtt elburkolva a pokol is tökéletesen itt volt; de anélkül, hogy sejtették volna, idejött a teljes mennyországba. 14. De a mennyországnak is éppen úgy három fokozata van, mint a pokolnak. - 254 -


VII. kötet

255

15. A hét felső-egyiptomi a tiszta bölcsesség mennyországának legalsóbb fokát ábrázolják, a jeruzsálemi pokoli szellemek csak ide léphettek be először. Itt megkapták a kellő világosságot és tudatára ébredtek annak, hogy teljesen a pokol gonoszságában vannak! S amidőn ennek egyre jobban és jobban tudatára ébredtek, ez a világosság rájuk szállt a második mennyei fokozatban, Rafael személyében; amire feltámadt a lelkükben a vágy, hogy a gonoszságot levetkőzzék, és hogy a világossághoz térjenek; és amikor a mennyország második fokozatának fényes bölcsessége és szeretet világosságánál szemlélték önmagukat, akkor hatotta át őket az igazi bűnbánat, és a hatalmas vonzalom az Én személyem felé, mint a mennyország legmagasabb foka felé, és amikor Én magam eljöttem hozzájuk, mihamar meg is tértek és most mint az első mennyfokozat jelöltjei állnak itt. 16. De ha mi őket hatalmunknál fogva, mint igazi ördögöket, amikor idejöttek, azonnal elűztük volna innen, akkor bizonyára nem állnának ezen a szerencsés ponton, amelyen most állnak! És lásd, ugyanezen eset állhat fenn a damaszkuszi kereskedőknél is, akik most itt vannak ebben a községben, de sejtelmük sincs arról, hogy fogunk alkalmat találni arra, hogy ebből észrevetessünk valamit. Majd kitűnik, hogy lehet-e még valamit remélni. Most pedig, minthogy a kereskedők legnagyobb része már megtalálta a szállását, mi is elhagyhatjuk ezt a dombot, és egy órára elmehetünk lakóházadba, és csak azután megyünk át vendégfogadódba, hogy ott a vacsorát elfogyasszuk, s majd ott magától kitűnik, hogy mi mindent lehet tenni.” 17. Mondja ismét Agricola: „Uram! A mi ifjainkat nem látom sehol, talán lementek valahová?” Mondom Én: „De kedves barátom! Nem hallottad az imént, hogy mit mondtam Én Lázárnak? Hogyan kérdezheted tehát még egyszer? Az ifjúság már a lehető legjobban el van látva, és már a fogadóban is van Rafael hűséges őrizete alatt. Hogy semmiben sem fognak hiányt szenvedni, arról biztosítva lehetsz! De most felkészülünk mindnyájan és lemegyünk a községbe! Itt a dombon senki sem kérdezzen Tőlem semmit! Így legyen!” 171. Fejezet:

Agricola gyarlósága – a heveskedés. Az Úr megmagyarázza Ézsaiás második részét, hogy a „Cion hegye” mi, „Jeruzsálem városa” a hegyen az Úr és az Ő igéje. Életintelmek. Mit jelentenek Ézsaiásban a „pogányok” és a „népek”.

1. Az Úr: Erre a rendelkezésemre mindenki felemelkedett helyéről és lesiettünk a községbe, mégpedig Nikodémus lakóházába, hogy azt titkos vágya szerint megáldjam. Nemsokára odaértünk házába, ahol egyszerre csak a piactérnél nagy lárma hallatszott, a mi Agricolánk erre valóságos diktátori hangon azt kérdi, hogy mi történik ott kint a piactéren? 2. Mondom Én: „Barátom! Amíg Én melletted vagyok, addig nincs mit kérdezned, még mindig nem tudod azt, hogy milyen hatalom áll mindenkor a rendelkezésemre? Arról is tudomásom van, hogy mi történik ott kint, és ne törődj az ilyen dolgokkal legalább az Én jelenlétemben!” 3. Mondja Agricola: „Óh Uram! Köszönöm Neked ezt a rendreutasítást, ezt mindenesetre meg fogom jegyezni magamnak! Mert az ilyen esetekben a hevesség még mindig az én fő hibám! Oly gyakran gondolok az Általad oly nagyon ajánlott türelemre, és azt valóban egészen magamévá akarom tenni, de ha hirtelen ér ilyen kísértés, akkor régi bűnöm ismét előtérbe lép! De mostantól kezdve mindörökre búcsút veszek tőle!” Mondom Én: „Nagyon jól van. A szándék jó, habár ezt a régi bűnödet még sokszor el fogod követni. 4. Most azonban adjátok elő Ézsaiás prófétának könyvét, amelyben egy helyet meg akarok világítani!” Ekkor Nikodémus azonnal Elém tette a könyvet, Én azt azonnal fellapoztam, s annak második részét a jelenlévők előtt hangosan így olvastam: Ézsaiásnak, Ámos fiának beszéde, amelyet látott Juda és Jeruzsálem felől, lészen az utolsó időkben, hogy erősen fog állni az Úr házának hegye, hegyeknek felette, és magasabb lészen a halmoknál és özönleni fognak hozzá minden pogányok! - 255 -


VII. kötet

256

5. Erre Nikodémus és a két farizeus kérdi: „Hol van Urunknak hegye, s azon az Úrnak háza?” Mondom Én: „Óh lássátok! Milyen világiasak, érzékiek és anyagiasak vagytok még, vajon nem Én vagyok-e minden hegyeknek hegye, amelyben Isten igaz háza áll? És mi az a lakályos ház? Az az Én igém, amit a próféták szája által nektek zsidóknak több évszázadok óta mondottam, és most egy ember fia szájából Én magam mondom. 6. Én vagyok tehát a hegy, és az Én igém a hegyen a lakályos ház, és itt körülöttünk állnak a Föld minden részéből a pogányok, akik ide özönlöttek, hogy megtekintsék a hegyet, és lakhelyet vegyenek az Ő tágas házában. 7. De a zsidók számára a jelenlegi mivoltukban ez valóban az utolsó idő, mert elmenekülnek a hegyről, és a hatalmasok meg elpusztítani akarják, és fenyegetik azt. Értitek most már a verset?” 8. Mondják mindnyájan: „Igen, Urunk, már teljesen világos és érthető, de ennek a résznek még több verse van, amit még nem tudunk megérteni; magyarázd meg tehát azokat is!” Mondom Én: „Legyetek türelemmel, mert a egy fújással nem lehet egy fát kidönteni! 9. Ézsaiás pedig ily módon beszélt tovább: És eljönnek sok népek, mondván: jertek, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének házához, hogy megtanítson minket az Ő utaira, és mi járjunk az ő ösvényein, mert a tanítás Sionból jő, és Jeruzsálemből az Úrnak beszéde. 10. Hogy itt Cion – (Z’eon = Ő akarja) alatt szintén a hegy, tehát az Úr, vagyis Én, és Jeruzsálem alatt az Isten háza a hegyen, tehát az Én beszédem és tanításaim értendők most, és az egész jövőben, az magától értetődő dolog. 11. És kik azok a népek, akik mondják: jöjjetek és menjünk az Úrnak hegyére, azaz az ember fiához, vagy Isten-emberhez, Jákob Istenének házába, hogy megmutassa az Ő utait, hogy járjunk az Ő ösvényein? 12. Lássátok! Ezek a népek azok az emberek, akik a jövőben Hozzám térnek, s magukévá teszik az Én beszédeimet és akaratomat. Mert hiszen az Én beszédeim mutatják az életbe vezető utat, és az ösvények a beszédeim által a néppel megismertetett akaratom, amelynek pontos követése sokkal kényelmetlenebb dolog, mint beszédeimnek puszta meghallgatása, amiképpen sokkal kényelmesebb dolog a széles és sima úton járni, mint a keskeny és meredek ösvényeken. 13. De aki önmagában a hegyek legmagasabbjára és ott az Én élő beszédembe, amely a hegy tetején az Isten háza, jönni akar, az nem maradhat csupán azon az úton, amely a hegyhez vezet, és nem maradhat állva annak a sík felületén, hanem a keskeny és néha nagyon meredek hegyet kell megmásznia! Mert csak azon az úton jutnak el a hegyre, ahol az Isten élő háza van. 14. Tehát megmagyarázom most már, hogy ez mit jelent, és azt is, hogy a próféta mit értett tulajdonképpen Cion és Jeruzsálem alatt. Mert azért mondja, hogy a törvény, tehát az Én akaratom Cionból és Jeruzsálemből, tehát az Én számból s így természetesen az Én beszédemből jön. 15. Tehát az Én igémet, amelyet minden időben a próféták száján keresztül hirdettem az emberek között, hallgatja, befogadja és aszerint él, az azáltal Hozzám jön, tehát az élő beszédhez, és annak erejéhez, mert Én magam vagyok az élő Ige, és annak ereje és minden, amit a végtelen űr magában foglal, az Én élő Igém, és annak örök ereje és örök hatalma! Jól megértettétek ezt?” 16. Erre mondja azon farizeusok közül az egyik, akik az Olajfák hegyére jöttek fel Hozzám, aki írástudó volt: „Erre a két versre vonatkozó magyarázatod, óh Uram és Mesterem, olyan világos volt, mint a Nap a fényes nappalon, minden tisztán meg van világítva előttem. De most jön a negyedik vers, amely így szól: „Ki ítéletet tesz a pogányok között és bíráskodik sok nép felett, és csinálnak fegyvereikből kapákat és dárdáikból metsző késeket, és nép népre kardot nem emel és hadakozást többé nem tanul! 17. Kik a pogányok és kik a népek, akik ha egyszer elérik büntetésüket, egymással többé nem hadakoznak? Ezek a népek csak majd a távoli jövőben születnek? Mert a jelenlegi generáció büszke, kapzsi és uralomvágyó királyaikkal hadakozni fognak a világ végéig!” - 256 -


VII. kötet

257

18. Mondom Én: „Te jó írástudó vagy ugyan, miután a törvények és az összes próféták egészen jól emlékezetedben vannak, de azoknak igaz szellemük szerint való megértéséről nálad soha szó sem volt! Te ráléptél ugyan a széles és sima útra, de a keskeny ösvényre, amely az igaz megismerés hegyére vezet, mégsem tetted egyik lábadat sem! 19. Aki a törvények szerint való cselekedetek által önmagába nem jut, az Úr hegyének tetejére és Isten házába, vagy az Istenből áradó benső igéhez, az nem ismerheti fel a törvények és próféták igaz benső szellemét sem!” 172. Fejezet:

Miért van a próféták írásainak értelme annyira elfedve? Ezt a kérdést megmagyarázza az Úr. Képek a jövőből, amely a mi jelen időnkre vonatkozik, pillantások a későbbi, az ítéletre következő békeállapotokra.

1. Mondja az írástudó: „De miért beszéltek és írtak az összes próféták ennyire burkoltan? Hiszen legfőképpen azt kellett volna szem előtt tartaniuk, hogy szavaikat az emberek megértsék!” 2. Mondom Én: „Ehhez hasonló közbeszólások már néhány nappal ezelőtt, az Olajfák hegyén is történtek, s az egyszer már elmondottakat nem tartom szükségesnek újból ismételni. 3. Milyen isteni szó legyen az, amelynek semmi benső értelme nincs? Vagy elképzelsz olyan embert, akinek benső részei olyan átlátszóak volnának, mint egy vízcsepp, és az ember úgy láthatná egész benső berendezését, hogy minden művészi berendezése ellenére a legnagyobb undort kelthetne benne? 4. Óh, tanuljatok már egyszer bölcsen gondolkozni! És most előttünk fekvő Ézsaiás próféta negyedik versét fogom megmagyarázni. Figyeljetek tehát ide! 5. Az Úr, Aki beszédeim szerint Én magam vagyok, ítélkezni fog a pogányok között és büntetni fog minden népeket. Kik a pogányok és kik a népek? A pogányok azok, akik az egy igaz Istent nem ismerik és helyette bálványokat, s annak a világnak mammonját imádják, s azt tisztelik a legjobban; az egész zsidóság még ilyenekkel van körülvéve és bárhova mentek a világba, akár Észak felé, akár Kelet elé, akár Dél felé, vagy Nyugt felé, mindenütt a pogányoknak mindenféle nemét és faját fogjátok megtalálni. De tudjátok azt is, hogy a világ minden részéről mennyire özönlöttek Hozzá a pogányok, magas rangúak és az alsó néposztályokból, közelről és távolról is? Ők hallgatták beszédeimet, látták csodáimat, megteltek hittel, elfogadták tanításaimat, és az Én beszédeim izgatják most őket, ami által megszűntek pogányok lenni és áttérnek az Isten felkentjeinek és Isten igaz népeinek számához. 6. Ámde nem fognak ők megmaradni úgy, amilyenek a tanítások által lettek, mert nemsokára hamis próféták fognak támadni közöttük, s olyan jeleket tesznek, amelyek megtévesztik a királyokat és fejedelmeket, ami által nagy világi hatalomhoz jutnak, és akik nem akarnak pártjukhoz csatlakozni, azokat tűzzel- vassal fogják üldözni, akiket Én fogok megbüntetni szeretetlenségük, hamisságuk, önzésük, konokságuk, uralomvágyuk, gonosz perlekedésük, üldözésük és háborúskodásuk miatt. De amíg ez az idő elkövetkezik, annyi idő fog eltelni, amennyi Noétól a mai napig telt el. 7. És amiképpen volt Noé idejében, amikor az emberek meghódoltak és hódolatot követeltek, nagy ünnepélyeket és vendéglakomákat ültek, nagy tiszteletet adattak maguknak, és pusztító háborúkat vívtak olyanokkal szemben, akik bálványaik előtt nem akartak meghajolni, amire azután jött az özönvíz és a gyalázatok okozóit mind elpusztította. Ugyanígy lesz a jövőidőben is! De ekkor az Úr az Ő haragjának és felbuzdulásának tüzével fog jönni és az ilyen bajok okozóit el fogja söpörni a Földről. 8. És be fog következni az is, hogy a megkímélt tiszták és igazak s az igazság és az Istenből áradó világosság igaz barátai fegyvereikből kapákat és dárdáikból metszőkéseket fognak készíteni, és a háborúskodás művészetét teljesen meg fogják szüntetni, és Istennek igaz felkent né- 257 -


VII. kötet

258

pe nem fog többé egy más néppel szemben fegyvert emelni, kivéve csak a Föld pusztaságaiban maradt népek, de ezek is figyelmeztetéseket kapnak majd, azután elsöpörtetnek erről a Földről. 9. Azután ez az egész Föld ismét újból megáldatik! Földje százszoros aratást fog hozni mindenből és a legvénebbeknek hatalom adatik az elemek felett. És lásd, szellemi értelemben így kell felfogni a negyedik verset, amelyet te, mint írástudó annyira értelmetlennek találtál. 10. Ennek a természetes és igaz szellemi értelme mögött még egy sokkal mélyebb tiszta szellemi és mennyei értelem van elrejtve, amit ti csupán világi értelmetekkel nem vagytok képesek felfogni, s amelyeket szavakkal ábrázolni nem lehet, de, majd ha az Úr hegyén bementek az Isten házába, és amint a próféta rövid ötödik versben mondja: az Úrnak világosságában fogtok járni Jákob házában, akkor fogtok az Istenből áradó szellem igaz világosságában járni. És most mondd, hogy mindezt jobban megértetted-e, mint az imént?” 173. Fejezet:

Több miért – amelyek az emberben felmerülnek, fényesen megmagyarázva az Úr által, különösen a gyakran oly felfoghatatlan és látszólag igazságtalan isteni sorsokra vonatkozólag. Erre szolgáló példa a szegény család és a bölcs király Keleten.

1. Mondja az írástudó: „Igen, Uram és Mesterem! Így már jól meg lehet érteni a prófétát, s az értelme tiszta, világos és igaz, habár fölmerül a kérdés, hogy miért engeded meg, óh Uram, hogy kb. kétezer esztendő múlva az emberek oly rosszá legyenek, mint Noé idejében voltak? És miért kell leginkább a szegény embernek szenvedni még akkor is, ha minden tekintetben Istennek a lehető legtetszőbb életet él? 2. Így például magam is emlékszem egy esetre, amikor egy szegény és szigorúan az Isten parancsolatai szerint élő családnak volt egy egészen kicsiny birtoka. Tőlük nem messze élt egy gazdag és világi értelemben véve igen tekintélyes család, amelynek nagy birtoka volt. Ez igen keményszívű volt, és soha nem adott szegénynek alamizsnát, míg a szegény család mindenkor kész volt szűkös kenyerét más szegénnyel megosztani. Egyszer egy forró, fülledt nyári napon hatalmas vihar jött és a villám lesújtott a becsületes család kunyhójára, amely ebben az időben a szántóföldjén tartózkodott és árpáját összegyűjtötte. A viskó természetesen leégett mindazzal, ami benne volt. Ruházat, élelmiszerkészletek, s a szükséges házi és gazdasági szerszámokkal együtt. Az a vihar elvonult a gazdag és kegyetlen szívű család nagy háza felett is, de azt nem érte a felhőből villám, és megkímélte a gazdag birtokost! Miért lett itt a keményszívű gazdag megkímélve és miért nem inkább a szegény? 3. És ehhez hasonló dolog igen gyakran megtörténik, ami által az emberek könnyen arra a gondolatra jutnak, hogy vagy egyáltalában nem létezik Isten, vagy nem törődik az emberekkel, s így a hit szétomlásának fő okát ebben találom! Mert minden embernek megvan a természetes jogi érzéke, amely egy igazságos Istenben való hitével, szoros összeköttetésben áll, s ha ez néha felháborító módon sérelmet szenved, akkor idővel maga a hit is sérelmet szenved, meggyöngül, s az emberiség mindegyre jobban belesüllyed a hitetlenség éjszakájába és ínségében ott keres segítséget és vigasztalást, ahol kínálkozik, ilyen módon megy át a bálványimádásba és a sztoicizmusba. 4. És ha ilyen úton- módon az emberiség több évszázadon keresztül olyan rosszá és elvetemültté lett, amennyire csak lehet, akkor természetesen egyik büntető ítélet a másikat éri; az én nézetem az, hogy az ilyesmire soha nem volna szükség, ha az emberek bizonyos események által nem állíttatnának oly súlyos hitpróbák elé. 5. Én itt csak, mint természetes ember bírálok, de ahogy én bíráltam most, úgy igen sok ember ítél, és ezáltal is romlik a helyzet. Mit szólsz Te, óh Uram és Mesterem hozzá?” Mondom Én: „Azt mondd meg, hogy a te szegény családod a szerencsétlenség után is szerencsétlen maradt-e? És azután is nagy nyomorúságban kellett-e sínylődnie?” - 258 -


VII. kötet

259

6. Mondja az írástudó: „Nem, azt éppen nem, mert a szerencsétlenség meglágyította a szomszéd szívét és úgy megajándékozta a szegény családot, hogy azután még többje volt, mint a szerencsétlenség előtt. 7. De vannak olyan esetek, amikor önhibáján kívül meglátogatott család mindvégig szerencsétlen maradt. És éppen ezek a gyakran előforduló esetek azok, amelyek által az én nézetem szerint az emberiség a leginkább elromlik, vagy talán ebben is helytelenül ítéltem?” 8. Mondom Én: „Először ilyen esetek igen ritkán fordulnak elő, de ha előfordulnak, akkor annak megvan a maga bölcs oka; a például felhozott szegény család esetének, azaz szerencsétlenségének oka ebben rejlett: a viskója már egészen korhadt volt, s már a legkisebb megrázkódtatásnál is beomlott volna; így becsületes jámbor lakóit könnyen agyonütötte volna. Ez a szegény család éppen ennél az oknál fogva többször kérte gazdag szomszédját, hogy legyen segítségükre, hogy egy újabb viskót építhessen magának. De kérése mindig meghallgatás nélkül maradt. Egy napon tehát megengedtetett, hogy egy villám a régi és korhadt viskót elpusztítsa. Ez meglágyította s szomszéd szívét, összegyűjtöttek egy kis tőkét, és a szegény családnak egy új és erős lakókunyhót építtetett, és gazdagon úgy ellátta mindenféle élelmiszerrel, hogy a szegény családnak a szerencsétlenség után sokkal jobb volt sorsa, mint annak előtte, s könnyebben segíthetett a nála szegényebbeken, mint azelőtt. 9. S így a te vélt szerencsétlenséged a jámbor szegény családnak valóságos szerencsét jelentett, amelyet az Én gondviselésem rendezett és engedett meg így. 10. Ami pedig a többi latolatásaidat illeti, amelyek mintegy az emberhez tapadva maradandóak, az ilyen család mindenkor a saját hibája által jutott a szegénységbe. Ha szegénysége még egy sokkal súlyosabb csapás által régi megszokott restségéből való felrázása miatt még fokozódik, akkor magára vessen, ha még tovább is megátalkodik restségében, s ily módon megmarad tovább is szerencsétlen állapotában. Az ilyen emberek természetesen mindig azon a véleményen vannak, hogy az Isten nem hallgatja meg kérésüket, és nem is törődik az emberekkel, pedig ezek az emberek túl restek, nem mutatnak semmi komolyságot sem a világi munkában, sem az Isteni parancsolatok követésében, lanyha és bizalom nélküli kéréseiket Isten nem hallgatja meg, s ez oknál maradnak meg állandó szerencsétlen állapotukban mindaddig, míg az egyre fokozódó ínség végül mégis csak tevékenységre ébreszti őket, ami által sorsuk jobbra fordul. 11. Lásd, élt Keleten egy király, aki egy nagy népnek volt uralkodója, ámde a nép, amely a termékeny országot lakta, rest volt, és évről-évre egyre jobban elszegényedett. Erre a király elgondolkozott azon, hogy ezen a bajon hogyan segíthetne? 12, Ekkor igen jó gondolat támadt, és azt mondta magában: Én a népet még nagyobb és nehezen előteremthető adókkal fogom sújtani, és katonáim által elengedhetetlen szigorral fogom zsarolni mindaddig, amíg a nép tevékenyebbé válik. És ahogy elgondolta, úgy is tett. Kezdetben a nép dörmögött, borzalmasan jajgatott s csaknem fellázadt az általuk keményszívűnek vélt király ellen, ha restségétől ezt megtehette volna. De az égető ínség a népet a legnagyobb tevékenységre buzdította, s ezáltal nemsokára jómódú lett, s a királynak a kívánt nagy adókat könnyebben megfizette, mint azelőtt a kisebbet! 13. Amikor a király néhány év múlva észrevette, hogy népe tevékeny és szorgalmas munkás nép lett, kiküldötte heroldjait birodalmának minden részébe és kihirdette adóinak lényeges csökkentését! De akkor így szóltak a nép vénei: Mi köszönjük a királynak azt a nagy kegyelmet, de egyben arra kérjük, hogy a jelenlegi adókat a nép igaz javának érdekében hagyja meg úgy, amint vannak; mert ha a népnek kevesebb lesz az adója, akkor mihamar ismét ellustul, tétlen lesz, s végül a kisebb adókat is nehezen fogja megfizetni! 14. Amikor a király népe véneinek ezt a nyilatkozatát meghallotta, megdicsérte bölcsességük miatt őket, és azt látta, hogy népe egyre tevékenyebbé lesz, azáltal jólétben és gazdagságban, boldogságban egyre gyarapodott, és amikor a nép a véneitől megtudta, hogy a bölcs király éppen azért sújtotta őket nagy adókkal, hogy tevékenyebbé és boldogabbá tegye, megdicsérte a király bölcsességét és önként még többet fizetett, mint amennyi elő volt írva. - 259 -


VII. kötet

260

15. És lásd, ugyanezt teszem Én magam is a rest és tétlen emberekkel, és igazságtalan vagyok ezért valakivel szemben?” 16. Mondja az írástudó: „Uram! Ismét teljesen tisztában vagyok ezzel, és szívem mélyéből hálás köszönetet mondok Ézsaiás megvilágításáért. De a hatodik vers még homályosabb, mint az előző öt, ezért lelkünk mélyéből kérünk, hogy további magyarázatot adnál nekünk!” 174. Fejezet:

Az Úr tovább magyarázza Ézsaiást. Képek a keresztény templomok elfajulásáról, s azok visszaéléseiről hiú uralkodóik által. Vigasztaló pillantás az új világosság jelenlegi kegyelmi kinyilatkoztatásaira Az emberiség legnagyobb baja a restség: erre vonatkozó vezető utasítások az emberek számára.

1. Mondom Én: „Jól van, halljátok tehát az Igét tovább! A próféta szavai így hangzanak tehát (6. vers): Mert elhagytad Uram a te népedet, Jákob házát, mivel telvék napkeleti erkölcsökkel és szemfényvesztőkkel, mint a Filiszteusok, és idegenek fiaival kötnek szövetséget; (7. vers). És betelt földje ezüsttel és arannyal és nincs szere-száma kincseinek; betelt földje lovakkal és nincs szere-száma szekereinek (8. vers), és betelt földje bálványokkal és kezei csinálmányának hajolnak meg, mit ujjaik csinálnak. (9. vers) Azért porba hajtatik a közember és megaláztatik a fő ember, és meg nem bocsátasz nékik. (10. vers) Menj be a kősziklába és rejtőzzél el az Úr félelme elől, és az Ő nagyságának dicsősége előtt. 2. Ez az öt vers egy területre tartozik, mert Isten templomának vagy országának nyomorult állapotát jelzi ezen a Földön, és azoknak a zsidóknak a nyomorult állapotát, akik ezelőtt voltak, és akik utánuk fognak jönni! 3. És éppen az Isten parancsolatainak gyakorlása iránt tanúsított restség az oka annak, amiért Én megengedem, hogy az Én népem a Jákob házát az Úr hegyén elhagyja és a legdurvább és legrestebb népek cselekedeteit, akik a keleti országokban vadállatok módjára garázdálkodnak, hűségesen utánozza, és amit most a farizeusok és hozzájuk hasonló zsidók tesznek ugyanezt fogják a mi utódaink is tenni: ezek a népnek az évnek mindenféle napját ki fogják jelölni, amelyeknek különös erőket és hatásokat fognak tulajdonítani, és akik ezek ellen fognak tanúbizonyságot tenni, azokat tűzzel és vassal fogják üldözni! 4. Támadnak közöttük majd jelmagyarázók is, akik az embereknek pénzért szerencséjüket, vagy szerencsétlenségüket előre meg fogják jövendölni, amiért busásan megfizettetik és felmagasztaltatják magukat, mert a tétlen munka végül többet jövedelmez, mint a kapa, vagy a sarló. De hogy restségük jövedelme még nagyobb legyen, mint most a farizeusoknak, apostolaikat fogják kiküldeni a világba s az idegeneket fogják hivőikké tenni. Azok pedig, mint sötét pogányok sem voltak semmire valók: de ha elérik az igazi világi filiszterséget, akkor még százszorta gonoszabbakká lesznek, mint azelőtt voltak! De ezáltal sötét országaik megtelnek arannyal és ezüsttel, de a földi kincsek utáni vágyuknak nem lesz se vége, se határa, s uralomvágyuknak és háborúskodó dühüknek sem, amit a próféta a lovakban és szekerek sokaságában fejez ki. De az ő uralkodó területük is telve lesz bálványokkal és templomokkal, amit dacára Isten személyes intelmeinek, már a bölcs Salamon is megkezdett, aki idegen feleségei miatt bálványtemplomokat építtetett Jeruzsálemben. Az ilyen bálványok előtt meghajolnak majd a vak bolondok, s imádni fogják saját kezük és ujjaik csinálmányát, abban az ostoba véleményben, hogy ezáltal kellemessé lesznek Isten előtt, s aki ezt nem fogja megtenni, azt teste szerint üldözni fogják életre-halálra! Mert sok király trónjuknak még nagyobb ragyogása érdekében meg fogja tartani a világ filiszterek esztelenségeit! És a világosság és élő igazság barátainak mindegyre csökkenő számát tűzzelvassal fogják üldözni. 5. És lássátok, akkor fog jönni az Úr és meg fogja büntetni az olyan népeket, akik az Ő nevében annyi embert megszédítettek! - 260 -


VII. kötet

261

6. S akkor majd minden oldalról egyszerre fog feltámadni az élő világosság és az éjszaka barátai mindörökre elpusztíttatnak! Ők ugyan menekülni fognak a sziklához (a Föld nagyjaihoz és hatalmasaihoz), és el fogják ásni magukat az igazsága és dicsősége előtt terméketlen Föld talajának rejtekeibe, de mindez mit sem használ majd nekik. 7. És a próféta tovább szól: (11. vers) A kevély szemű közember (uralkodó gőg) megaláztatik és a főemberek magassága porba hajtatik, és csak az Úr magasztaltatik fel ama napon. (12. vers) 8. Mert a seregek Urának napja (világossága) eljő minden kevély, és magas ellen, és minden felemelkedett ellen, és az megaláztatik (13. vers). És Libanon minden cédrusai (papok) ellen, amelyek magasak és felemelkedettek, a Básánnak minden tölgyfái ellen (a bálvány papság főtámaszai minden időkben) (14. vers). Minden magas hegyek ellen (régensek) és minden felemelkedett halmok ellen (udvaroncok) (15. vers). Minden erős torony ellen és minden erős kőfal ellen (hadseregek) (16. vers), és Tarsisnak minden hajói ellen (akik az állam kormányrúdja előtt ülnek) és minden gyönyörűségek és drágaságok ellen (és minden nagy államipar)! 9. (17. vers) És porba hajtatik a közember kevélysége és megaláztatik a főemberek magassága, és egyedül az Úr magasztaltatik fel ama napon! 10. (18. vers) És a bálványokat teljességgel elveszti (19. vers). 11. És bemennek a sziklák barlangjaiba és a Föld hasadékaiba (a név rejtekébe) az Úr félelme elől és nagyságának dicsősége előtt (az örök igazság világossága) mikor felkél, hogy megrettentse a Földet (amikor megbünteti a Földet) (20. vers). Ama napon odadobja az ember ezüst bálványait és arany bálványait, miket magának csinált, hogy azok előtt meghajoljon, a vakondoknak és denevéreknek (21. vers) hogy elmenjen a sziklák lyukaiba és a hegyek hasadékaiba, az Úr félelme elől és az Ő nagyságának dicsősége előtt, mikor felkél, hogy megrettentse a Földet. De ez mit sem fog használni nekik. 12. Kerüljetek tehát minden olyan embert, akinek lehelet van az orrában (magasan hordja az orrát világi gőgjében), mert nem tudjátok, hogy milyen fokon áll ő a világban! (III.1.v.) 13. Itt van tehát előttetek Ézsaiás próféta második és igen figyelemre méltó részének igen könnyen felfogható magyarázata! Az utolsó versek önmagukat magyarázzák meg, ha az elsők jelentőségét már megértettétek. 14. Én tehát azt mondom nektek, hogy ez valóban így fog történni a legközelebbi időben és azután tizenkilenc százesztendő múlva ismét a legteljesebb mértékben, mert ha az embereknek meg akarom hagyni a teljes akaratszabadságát, akkor még az Én tanácsomban sem lehet más eszköz, mint az az egyedüli, amellyel időről- időre az emberi restséget eredményesen megtámadhatom. Az a gyökere minden bűnnek és véteknek! Jól megértettétek ezt? 15. Érthető, hogy kevés örömöt fogtok magatokban ezek felett érezni, de annál többet a jövő népek, ha ez tudomásukra jut nagy szomorúságukban, abban az időben, amikor az egyik nép a másik ellen támad, hogy megrontsa! Erre nézve a következő rész adjon bővebb világosságot! Most pedig mondjátok, hogyan fogtátok fel ennek a dolognak nagy fontosságát? 16. Én azért mondom azt, hogy nagy fontosságát, mert Én mindenek előtt az Én jövő követőimnek is szívére akarom kötni, de nektek, mint legelső tanítványaimnak a leginkább, hogy tartózkodjatok a restségtől. És most beszélhettek arról a szellemről, amelyet Ézsaiásban találtatok, s akkor könnyen áttérhetünk a harmadik részre!” 17. Mondják a tanítványok és velük egybehangzóan a többi jelenlévők: „Urunk! Amit Te elrendelsz, akarsz és jóváhagysz, az bizonyára jó, bölcs és igazságos dolog, mert Te, mint az emberek és a világokon lévő minden dolgok Teremtője és Mestere, tudod a legjobban, hogy mi van az embernek a leginkább hasznára. Mert ha az ezüst, az arany, a drágakő és igazgyöngyök embereknek csupán hátrányára lennének, akkor bizonyára az ilyen gonosz dolgokat soha nem is teremtetted volna! - 261 -


VII. kötet

262

18. Ki tudja azt rajtad kívül, hogy az emberek ilyen ingerlőszere nélkül nem lettek volnae sokkal restebbek, mint amilyenek ilyen ezer és ezerféle ingerlő eszközzel, és amilyenek idővel még sokkal inkább lesznek. De hogy igen sokan csupán az ingerlő eszközök iránti nagy szeretetük következtében lettek valóságos ördögökké az emberek között, mert megvakíttatták magukat az arany hiú fényétől, tehát ezzel szemben rendelkezésedre állnak a fenyítő eszközök végtelen sokaságai is, és mi azon a véleményen vagyunk, hogy az idők végezetén, a Te titkos és örök végzésed szerint jól fog végződni. 19. Mi a Te kiválasztott tanítványaid a magunk részéről mindent el fogunk követni, hogy a Te végzésed szerint igazságos tevékenységben tartsuk az embereket, s azokat a Te igéid számára lelkesítsük és éltessük. 20. De hogy a legkésőbbi jövőben utódaink szintén így fogják azokat követni, természetesen az egészen más kérdés. De akkor Magad fogsz mindent elkövetni, amit az emberek javára legalkalmasabbnak találsz, akár háborúval, járványokkal, drágaságokkal, éhínségekkel, akár békével, egészséggel, s megáldod a termékeny évekkel! S ezzel kimondottuk véleményünket Előtted, óh Uram, és ara kérünk, hogy folytasd a próféta megvilágítását.” 21. Mondom Én: „Nyilatkozatotokkal ezúttal teljesen meg vagyok elégedve, s miután a próféta második részének magyarázatát jól megértettétek, tehát röviden összefoglalva áttérhetünk a harmadik részre is. És most hallgassatok ide.” 175. Fejezet:

Az Úr megmagyarázza Ézsaiás próféta könyvének harmadik részét és annak a mostani időknek megfelelő képeit. Minden jól elrendezett községnek 50 közigazgatási ága van.

1. Az Úr: „Ennek a következő résznek is megvan a maga igazmondó érvénye mind a jelen, mind pedig azokra a jövő időkre nézve, amelyet az imént megjelöltem előttetek. A harmadik résznek első és igen jelentőségteljes verse így hangzik: 2. 3. rész 2. vers: Mert imé az Úr, a seregeknek Ura elveszi Jeruzsálemből és Judából a támaszt és a táplálót, a kenyerének minden erejét és a víznek minden erejét! 3. A Jeruzsálem kifejezés alatt értjük itt a zsidóságot a maga jelenlegi és előző mivoltában. Juda alatt pedig értsétek azokat a jövő generációkat, akik tanításaim elfogadása által a Juda nemzetségéhez számíttatnak. Ezek a nagy restségük következtében még sokkal nagyobb mértékben várhatják ugyanazt a sorsot, mint szűkebb mértékben a zsidók. 4. A kenyérkészlet megvonása alatt értsétek a szeretet és az irgalom megvonását, és a víz elvétele által az Istenből áradó igaz bölcsesség megvonását! S ennek következménye az lesz, hogy ők valamennyien a lélek nagy sötétségében fognak tévelyegni és egyik sem lesz képes a másiknak tanácsot adni, és ha az egyik a másikának fog is tanáccsal szolgálni, annak a tanácsra és világosságra szoruló nem fog hinni, és nem fog Bennem megbízni, s azt fogja mondani: hogyan beszélhetsz te velem a világosságról, amikor te is ugyanabban a sötétségben vagy, amelyben én? Hogy azután az emberek saját hibájukból, restségük következtében minden segítség nélkül állnak majd itt, azt a próféta a következő versben így adja tudtotokra: 5. 3. vers: És elveszik tőlük az erőst és a hadakozót a bírók és próféták, a jóst és öreget, az ügyes mestert a varázsláshoz értőt, az ötvenedik hadnagyot és a tisztes embert. 6. És az ötvenedes hadnagyokat és a tisztes embert készakarva tettem a harmadik vers végére, amire megvan az okom. És most halljátok a vers megvilágítását! 7. Kik tehát az „erősek és hadakozók”? Ezek olyanok, amilyen egyszer Dávid volt, telve Bennem való hittel és bizalommal, a „hadakozók” pedig olyan emberek, akik lelkesülnek az Egynek hitétől és bizalmától, hogy mindenkor győzedelmeskedhessenek, az Istenből eredő jó és igaz ellenségei fölött! - 262 -


VII. kötet

263

8. De ha az embereknél a mennyekből áradó szellemi víz teljes hiánya bekövetkezett és anyagi teste lelkével a legsűrűbb sötétségben van, ki lehet akkor az emberek között igazságos bíró? Kinek lesz meg az igazmondás adománya? De ha volna is, ki hinne neki minden benső értelem nélkül? Ki lesz képes a szellemi vakok és süketek előtt igazmondást tenni? És hogyan fog a sötét emberiség valakit kimagasló bölcsessége miatt tisztes emberének kiválasztani, s őt pásztorává tenni. Ennél fogva ismerjétek jól meg ezt a pontot! 9. A szellemi jelentőségében a kenyér és víz elvétetik az embertől, ezzel minden elvétetett tőle, mert akit Isten szellemi vaksággal büntet és fenyít, az van a legjobban megbüntetve és megfenyítve. Mert ez által minden elvétetett tőle, és teljesen tanács és segítség nélkül áll itt. De ez már a legvégső eszköz, amellyel az embernek teljesen elharapódzott restségét a leghatásosabb és legeredményesebb módon támadja, annak minden bűnével együtt. 10. És hogy az emberek a szellemi kenyér és víz elvétele által a legnyomorultabbaknak kell, hogy érezzék magukat, és hogy ezáltal még mi minden vétetik el tőlük, ezt a próféta még inkább a következő versében fejezi ki, amikor azt mondja: Az emberektől elvétetnek a tanácsosok és tanácsadók, az emberi szükségletek minden ágában ügyes mesterek, tehát az ügyes szónokok is, akik bölcsességükkel sok jót hoztak létre (4.v.). 11. De a dolgokban az elvételek között a legsúlyosabb az ötven fő ember elvétele! És kik azok? És mi a jelentősége itt az ötvenes számnak? Ezt majd mindjárt meg fogjuk látni. 12. Ha egy nagy és tökéletesen rendezett emberi gyülekezetet, vagy községet képzelünk magunk elé, az ha minden tekintetben jól ellátva akar lenni, s számszerint az életszükségleteknek ötven ágában kell mindenről gondoskodni, ami ezen felül van, az már a nagyravágyás körébe tartozik, ami pedig azon alul van, az gyengeség, szükség és szegénység. Ámde, hogy a kiszámított szükségletek minden egyes ága hasznot hozó módon kezeltessék, annak élére, mint előjárót és vezetőt, egy hozzáértő főembert kell állítani, aki a reá bízott szakmában kezdettől végig kiismeri magát. Ha ez hiányzik és helyébe tudatlan áll, akkor ez a szükségleti ág az egész gyülekezetre vagy rossz, vagy semmiféle gyümölcsöt nem fog hozni. 13. De mi lesz azzal a nagy gyülekezettel vagy községgel, ha restsége és hanyagsága miatt mind az ötven fő emberét elveszíti? Én mondom azt nektek: ugyanaz, ami a zsidók mostani gyülekezetével lesz, amelyekben még csak bizonyos tolvajok és rablók bírnak valamivel, akik csak a szegények költségein hizlalják magukat, és csak hasukról gondoskodnak, de hogy emiatt ezrek a legnagyobb szegénységben sínylődnek segítség nélkül, azzal nem törődnek! Mert hol van az a bölcs fő emberük, aki gondoskodna róluk és munkát, vagy kenyeret adna nekik egyik vagy másik iparágban? Lássátok! Sok ágnak nincs itt a fő embere, akik különböző ágak élén állnak, de nem a nép érdekében, hanem a saját maguk érdekében s ezért csak tolvajok és rablók, és nem igaz fő emberek, mint az Én bíráim idejében! 14. S ebből láthattátok most, hogy az ember külső és benső java mennyire függ egy nagy gyülekezet különböző szükségletének fő vezető embereitől; és egy olyan országban, amely fölött fejedelem, vagy király uralkodik, mitől és kitől függ az imént elmondott ötven fő ember lehelyezése egy nagy emberi társadalomban? Lássátok éppen egy bölcs királytól függ! És mit mond a mi prófétánk, hogy az Úr a rest és Istenről megfeledkezett községekkel mit fog tenni? Halljátok, tehát az Ő szavai így hangzanak az ötödik versben: 15. És szól az Úr, adok nékik gyerkőcöket fejedelmekül, és gyermekek uralkodnak rajtok (5.v.). És nyomorba jut a nép, egyik a másik ellen, ki-ki az ő társa ellen támad, a gyermek az öreg ellen, becstelen a tiszta ellen! 16. A próféta szavai itt magukba véve oly tiszták és világosak, hogy semmi további magyarázatra nem szorulnak. Csak a nagy és kétségtelenül a legrosszabb következményekre hívtam fel figyelmeteket, habár azokat könnyű magatoknál is megtalálni. Tehát ha egy országban az ilyen zűrzavarban az életállapotok a legnagyobb rendetlenségbe jutnak, és az emberiséget ínséges szegénysége miatt a legnagyobb elégedetlenség lepi meg, érthető, hogy egyik kíméletlen - 263 -


VII. kötet

264

felháborodás a másikat követi. A nép fellázad, és a fejedelmeket, önző fő embereket kikergeti, vagy meg is öli, és ez az, amit a próféta ezzel fejez ki: Egyik nép a másik ellen támad! 17. Mert az ember rest mivoltánál fogva minden elképzelhető nyomást mindaddig elvisel, amíg vakságában a gyomrát megtöltheti, még ha a legsoványabb eledelekkel is; de ha egyszer ez is megszűnik, az éhhalál van a szeme előtt, akkor felébred, és éhes hiénává válik! És idáig kell, hogy jusson, hogy az ember felébredjen.” 176. Fejezet:

Ézsaiás próféta könyve magyarázatának folytatása, amely megfelel a mai időkkel. Az Úr óva int a szellemi restségtől, mint a legnagyobb bajtól.

1. Az Úr: „Odajutottunk tehát, hogy minden elpusztul, fel van koncolva, s akit azzal meg lehet vádolni, hogy könyörtelen önzéséből a nép általános szerencsétlenségének oka, az sajnos az általános népbosszúnak áldozatául esik. De mi lesz azután? Az embereknek immár nincs semmiféle sem jó, sem rossz vezetője. Kitör közöttük a teljes anarchia, amelyben végül mindenki azt teheti, amit akar, de az erősebb mégis megbüntetheti kedve szerint! 2. Ekkor a bölcsebbek összeülnek, és azt mondják: Így nem mehet tovább! Mi bölcsebbek és hatalmasabbak egyesülten hangoljuk a népet arra, hogy velünk együtt válasszon egy bölcs fejedelmet. És van egy nagy ház, amely általánosan tudvalevőleg két testvér tulajdona. Mi történik akkor és abban? – A próféta mondja meg azt nekünk! És mit mond a próféta? Halljátok! Ő ezt mondja. 3. (7.v.) És ha valaki megragadja atyanemzetségéből való rokonát, mondván: Néked ruhád van, tudásod és tapasztalataid. Légy fejedelmünk, s e romlás kezed alatt legyen (8.v.). Ez ama napon így fog felkiáltani: Nem leszek sebkötöző, nincs sem kenyér (jó hit) és nincs ruha házamban (igaz hit) ne tegyetek engem e nép fejedelmévé (9.vers). Mert megromlott Jeruzsálem és Juda elesett, mert nyelvük és cselekedeteik az Úr ellen vannak, hogy az Ő dicsőséges szemeit ingereljék (bölcsességének világosságát). (10.v.) Arcuk tekintete tesz ellenük bizonyságot, bűneikkel Sodoma módjára kérkednek, nem hogy eltitkolnák: jaj lelküknek, mert maguk szereztek maguknak gonoszt. 4. De a kiválasztott fejedelem, amely szintén Én magam vagyok, így szól tovább. (11.v.) Mondjátok az igaznak, hogy jól lészen dolga, mert cselekedeteik gyümölcsével élnek. 5. (12. vers) Jaj a gonosznak, gonoszul lesz dolga, mert kezeik cselekedete szerint fizetnek neki. 6. (13. vers) Népem nyomorgatói gyermekek, és asszonyok uralkodnak rajta, népem! A te vezéreid hitetők (lásd Rómát) és ösvényeidnek útját elrejtik előled. 7. (14. vers) Előálla perelni az Úr és itt áll ítélni népeket. (15. vers) Az Úr törvénye megy népe véneivel és fejedelmeivel (a legutóbbi kor felébresztettjei). Hiszen ti (farizeusok és rómaiak) legeltétek a szőlőt, szegénytől rablott marha van házaitokban! 8. (16. vers) Mi dolog, hogy népemet összezúztátok, és a szegények orcáját összetöritek? Ezt mondja az Úr, a seregeknek Ura. 9. (17. vers) És szól az Úr: mivel Sion leányai felfuvalkodtak (Bábel cédájának hamis tanai) és felemelt nyakkal és festett arccal járnak, szemeikkel pillognak, és aprókat lépve járnak (mint hasonlóan az éhes kutyákhoz) és lábokkal drága cipőkben nagy zengést-bongást szereznek! 10. (18. vers) Megkopasztja az Úr Sion leányainak fejtetőjét (elveszi az eszét) és az ő szemérmöket megmezteleníti! 11. (19. vers) Ama napon eltávolítja az Úr az ő lábaik zengő ékességét, a napocskákat és holdacskákat. (20. vers) A fülönfüggőket, (különféle rendjeleket) a karpereceket és a fátyolokat (a babonás céh-rendszert). (21. vers) Az ünneplő ruhákat, a palástokat, a nagy kendőket és az erszényeket. (23. vers) A tükröket, a gyolcsingeket, a főkötőket és a keczeléket. (25. vers) Bábel - 264 -


VII. kötet

265

cédájának minden ragyogó versmondóját. És lesz a balzsamillat helyén büdösség, az öv helyén kötél és a feltornyozott haj helyén (Bábel cédájának kígyó bölcsessége) kopaszság, a szép köpenynek helyén zsákruha és a szépség helyén homlokra sütött bélyeg. (26. vers) Férfiak fegyver által hullnak el és vitézlő harcokban. (27. vers) És sírnak és gyászolnak kapui (mert senki sem fog akarni azokon keresztülmenni) és ő elpusztíttatván a földön ül! 12. (28. vers) És megragad hét asszony egy férfit ama napon (vagy a 7 szakramentumból csak egy marad) mondván: A magunk kenyerét esszük, és a mi ruháinkba öltözködünk, csak hadd neveztessünk a te nevedről és vedd le rólunk a gyalázatunkat. 13. És lássátok kedves barátaim, amit a próféta mondott, az olyan teljes bizonyossággal be fog következni, amilyen bizonyos és igaz, hogy ezt most Én magyaráztam meg nektek! Mert az emberek az igazságot hosszabb ideig nem tudják elviselni, kifáradnak, és mindenkor belesülylyednek régi ítéletet és halált hozó restségükbe, s akkor nem marad más hátra, mint az embereket a legvégső eszközökkel felébreszteni és a régi tevékenység által a világosság és élet útjaira és ösvényeire helyezni. 14. Azért mondom nektek mégegyszer: mindenek előtt óva intsétek az embereket a szellemi restségtől! Mert azzal következik reájuk mindaz a baj, amelyről a próféta beszélt, és Én kénytelen vagyok azt jóváhagyni! Gondolkozzatok ezen, s majd a vendégfogadóban beszélünk még róla. De most azonnal menjük is oda, mert ezen az éjszakán több dolgunk akad még!” 177. Fejezet:

A gőg és az alázatosság: aki magát felemeli, megaláztatik… Az öndicséret büdös. A zsidók sorsáról. Az embereket úgy kormányozzák, ahogy szükségük van rá.

1. Amikor ismét visszatérünk Nikodémus vendégfogadójába, ott már jól elkészített vacsora várt ránk. De mivel tanítványaim között meglehetősen sok templomos is volt, akik egymás között a templomi rangsorrendre nagyon sokat tartottak, amiért egymás között egy kis vita támadt, hogy a nagy asztal mellett ki foglalja el az első helyet, és ki üljön annak közelébe, aminek következtében a mi írástudónk és a délután megtért két farizeus szokása szerint azonnal elfoglalták az első helyeket, miközben ügyet sem vetettek arra, hogy elsősorban Én magam sem foglaltam még helyet; s a rómaiak, a három mágus, az indiaiak, s a felső-egyiptomiak sem, ami sehogy sem tetszett sem Nikodémusnak, sem Lázárnak. Ekkor Én odamentem hozzájuk és így szóltam: Halljátok! Az Én országomban nem léteznek rangfokozatok, mert ott csak az van érvényben, aki magát felmagasztalja, megaláztatik, aki pedig magát szerényen megalázza, az felmagasztaltatik. 2. Ha valahol vendégül hívnak téged, és a terített asztalhoz vezetnek, akkor ne foglald el azonnal fent az első helyet, mert nem tudhatod, hogy a vendéglátó urad nem szánta-e azt egy előkelőbb vendégnek? S ha az megérkeznék, a vendéglátó gazda azt mondaná neked: barátom, ülj te csak tovább arra lefelé, mert ezeket a helyeket nálad előkelőbbeknek szántam! – nem fog-e az téged kellemetlenül érinteni, ha a vendéglátó gazda az egész társaság előtt volna kénytelen téged megszégyeníteni? 3. Ha azonban, mint hívott vendég, az asztal alsóbb helyei egyikét foglalod el szép szerényen, és a vendéglátógazda odajön hozzád, és azt mondja: „Barátom! Menj és foglald el az első helyet, mert ezek a helyek közönségesebb vendégek számára vannak fenntartva, bizonyára örömöt fogsz efölött érezni! S ez legyen a jövőben közöttetek a fő tanító és életszabályok egyike: aki magát felemeli, megaláztatik, aki pedig önmagát megalázza, az magasztaltassék fel! 4. Mert ugyanígy lesz egykor az Én országomban is: aki ott a legkisebb és legcsekélyebb lesz, az lesz a legnagyobb. Mert a mennyországban ennek a világnak a rendjével szemben minden fordítva van. Ami a világ szemében nagy és ragyogó, az a mennyországban igen kicsiny, és minden ragyogás és pompa nélkül van! Ezt a tanítást jegyezzétek föl, és ahol az Én evangéliumomat prédikáljátok, ott ezt is minden népnek prédikálni kell. - 265 -


VII. kötet

266

5. Lássátok! Én magam vagyok az Úr és egész szívemből szelíd, és alázatos vagyok. Legyetek ti is ugyanilyenek, és ez fogja a leginkább elárulni, hogy ti valóban az Én tanítványaim vagytok!” 6. Erre a néhány farizeus láthatóan kellemetlenül érintve felemelkedett helyéről és azonnal az utolsó helyre akart ülni, de erre Én azt mondtam: „Maradjatok ott ahová leültetek! Nekünk az teljesen mindegy itt, hogy ki hol ül, mert a helynek elsőbbsége attól a személytől függ, aki azt elfoglalta. Ha Én az Úr vagyok, akkor az vagyok minden helyen, amelyet elfoglalok és az a hely, amelyet valaki elfoglal, senkinek sem fog dicsőséget szerezni! 7. Mit használna az neked, ha elutaznál pl. Rómába és a császár trónjára ülnél, ő is hozzájárulna a tréfához és melléd ülne egy közönséges fapadra, te azért mégsem leszel sohasem császár, ő pedig a közönséges fapadon mégis a hatalmas császár marad! Tehát a helynek rangja nem a helytől, hanem egyedül csak attól függ, aki azt elfoglalja. És így maradjatok tehát az első helyeiteken!” 8. Erre Én tanítványaimmal, Rafaellel, Lázárral és Nikodémussal helyet foglaltam az asztal legalsó részénél, és Agricola így szólt: „Óh Uram és Mesterem! Most látom be azt igazán, hogy hol van minden embernek az első helye. Az igazi alázatos szeretetben van minden igaz ember első ranghelye elrejtve! Nekünk rómaiaknak is van egy régi közmondásunk, amely így hangzik: Laus proproa sordat (öndicséret büdös); s most úgy találom a Te szavaidban, hogy ez valóban így van, és nagyon boldog vagyok, hogy mi rómaiak minden kinyilatkoztatás nélkül, gondolkodás és vizsgálódás által jutottunk ennek birtokába. De hogy ez most a Te bölcsességed világossága mellett sokkal tisztábban megérthető, mint a templom új intézményeinél nálatok, ahol a templomokat a Föld legbölcsebb királya építette!” 9. Mondom Én: „Lásd, és éppen ezért vétetik el a világosság a zsidóktól és általadatik a pogányoknak, amint az meg van írva a prófétákban!” 10. Mondja az egyik farizeus: „És mi fog a zsidókkal történni?” Mondom Én: „Azt Én már megmutattam és kellőképpen leírtam, és az éjszakai jelekből kiolvashattátok, mert ti ezerszerte inkább pogányok lettetek, mint bárhol ezen a Földön pogányok léteznek! S ezért a zsidók, mint a polyva a szélviharban, úgy szétszóródnak a Föld népei közé, és sohasem lesz sem országuk, sem királyuk többé!” 11. Mondja az írástudó: „De az Úr Dávidnak örök trónust ígért.” Mondom Én: „Óh, azt igen és úgy is lesz, de nem anyagi értelemben, ahogy ti vélitek, hanem szellemi értelemben! 12. Az Én szavaim szerint mindenki önmagában Dávid lesz az Én örök országomban, de ebben a világban azt mondom nektek: tartózkodjatok minden világi nagyságtól és akár jó, akár gonosz, legyetek alárendeltek; mert az a hatalom, amellyel bír, felülről adatott! 13. Senki se törekedjen közületek arra, hogy uralkodó legyen ezen a Földön, mert akinek uralkodnia kell az emberek felett, az erre felülről fogja a hívást megkapni, és a szívébe helyeztetik az, hogy népeit miképpen kell uralni. A gőgös és büszke embereket csak büszke és gőgös király uralhatja, a jó és alázatos népek ugyanilyen uralkodót kapnak, s annak jogara alatt jól és boldogan fognak élni! 14. A jövőben teljesen az emberektől függ az, hogy milyenek lesznek az uralkodóik! Ezt jegezzétek meg magatoknak a leginkább! Most azonban, hogy az eledelek fel vannak tálalva, együnk és igyunk és erősítsük tagjainkat!” Erre mindenki lecsendesedett és mindenki evett és ivott abból, ami eléje volt tálalva. 178. Fejezet:

Vitatkozó jelenet a damaszkuszi kalmárok és Emmaus kapzsi fogadósai között. Az Úr, mint békebíró közöttük.

1. A vacsora jó félóráig tartott, s amikor mindnyájan megfelelően jóllaktunk és megerősödtünk, egyszerre csak kint az utcán ismét nagy lárma és tumultus keletkezett, amire nemsokára - 266 -


VII. kötet

267

több ember bejött hozzák a nagy étterembe és Nikodémussal akart beszélni. Ez felemelkedett helyéről és komoly arccal azt kérdezte, hogy mi történt és mit akarnak tőle ilyen késő este? Ekkor az egyik damaszkuszi odalépett hozzá és így szólt: „Uram, csak most tudtuk meg, hogy te vagy ennek a községnek a feje. Azért jöttünk hozzád, hogy kifogást emeljünk előtted, amiért itt, mint utazó kereskedőket oly rosszul fogadtak bennünket. Mi jog és méltányosság szerint mindent meg akarunk fizetni, amit elfogyasztottunk, de már a bőrünket nem engedjük lehúzatni ezektől a nyomorult kapzsi Emmusbeliektől! Itt meg kell védeni az igazunkat, különben apellálunk a császárhoz, akinek hűséges alattvalói vagyunk!” 2. Mondja Nikodémus: „És miben áll tulajdonképpen az a nagy igazságtalanság, amely ebben a községben ért benneteket?” Mondja a szószóló: „Szigorúan igazságos Uram! Mi szekereinket és igavonó állatainkat egy nagy szabad téren hagytuk és azután csoportonként ennek a helységnek különféle fogadóiba mentünk, mert ebben a nagy vendégfogadóban már nem kaphattunk szállást. Mi azután igen sovány eledelemmel úgy, ahogy megerősítettük magukat, azután illően jog és méltányosság szerint azonnal mindent meg akartunk fizetni, amit elfogyasztottunk. Erre ezek a fogadósok olyan számlát adtak nekünk, amilyet mi Damaszkuszban – habár mi sem ajándékozunk senkinek semmit – egy vendégnek még akkor sem adnánk, ha egy egész évet töltene nálunk! Ah, ilyet még nem hallott az egész világ!” 3. Mondja Nikodémus: „Mit ettetek és ittatok és mit kívántak ezért tőletek?” Mondja a szóvivő: „Szigorúan igazságos Urunk! Mindnyájan egy közepes nagyságú halat, egy darab savanyú kenyeret és egy pohár egészen középminőségű bort kaptunk, ennél sem többet, sem kevesebbet, és ezért ezek az uzsorások mindegyikünktől 100 garast követelnek, tehát annyi pénzt, amennyivel innen Indiába és onnan vissza lehetne utazni! Ilyen hallatlan dolog még sohasem történt velünk! Mit szólsz te, szigorú és igazságos urunk ehhez?” 4. Mondja Nikodémus: „Adtatok a kívánt pénzbár már valamit a fogadósoknak?” Mondja erre a szóvivő: „Szigorúan igazságos urunk! Hiszen ekkor a legnagyobb bolondok lettünk volna! Hiszen éppen azért, mert a kívánt összeget bölcs ódon megtagadtuk tőlük, történt ez a tumultus kint a nyílt utcán! Ők áruinkat akarták ezért utcai rablók módjára elvenni, s ez okból kerestünk igazságos védelmet az ilyen nyers erőszak ellen tenálad! De ha ezt nem kapjuk meg, akkor majd megismerik ezek a nyomorult Emmausbeliek a damaszkuszbelieket!” 5. Mondja Nikodémus: „Ti most előadtátok itt ügyeteket, és ha valóban minden úgy is van, ahogy azt nekem jelentettétek, akkor jogosan és igazságosan fogom elintézni. De még mielőtt ez megtörténik, meg kell hallgatnom az ellenfeleket is, hogy azok mit fognak a váddal szemben felhozni? Ezt el kell, hogy viseljétek!” Mondja a szóvivő: „Ez egészen jogos is, s csak álljanak ők is ide!” 6. Mondja Nikodémus: „Ha valaki a méltánytalan fogadósok, és szállásadó gazdák közül itt van, az lépjen elő és beszéljen.” Három fogadós volt az idegen vádlók között, akik azonnal előléptek és így szóltak: „Mi nem tagadjuk azt, hogy a vacsoráért valóban követeltük a jelzett összeget, ami tényleg több a soknál, de mi is gyakran voltunk már Damaszkuszban, ahová árunkat elvittük a vásárra. Mindenkor csak három napot töltöttünk ott, s a vendégfogadóban mindenütt mindent ugyanilyen hajmeresztő drágán fizettünk meg! Tehát ha mi most tízszer drágábban tartjuk őket, mint más utazót, ezzel csak azt vesszük vissza tőlük, amit oly régóta vettek ők mitőlünk el! És amikor ezt tesszük, úgy véljük, hogy nem vétünk Mózes törvényei ellen, amely azt mondja, szemet szemért, fogat fogért.” 7. Mondja Nikodémus: „Akkor nehéz lesz akár az egyik, akár a másik pártnak igazat adni! Mert ti damaszkuszbeliek szeretetlenül viselkedtek az Emmausbeliekkel szemben, ők pedig most igazságtalanok veletek szemben, s így érthető, hogy nehéz igazságos ítéletet mondani. Egyezzetek ki valahogyan és kárpótoljátok egymást kölcsönösen, s akkor vitátok Isten és minden igazságosan gondolkodó ember előtt befejeződik!” 8. Mondja a damaszkuszi szóvivő: „Szigorúan igazságos urunk! Mi csak egy igazságot ismerünk, ezt nálunk méltányosságnak hívják. Az igaz ugyan, hogy a nyílt vásári napokon, a mi - 267 -


VII. kötet

268

nagy városunkban a kereskedőket drágábban tartják el, mint azokat, akik tőlünk vásárolnak, de az is igaz, hogy ezek az Emmausbeliek együttvéve azt követelték tőlünk, amivel mindenkor, tíz év alatt fizettek nálunk többet, és amiről mi nem tehetünk, mert mi nem tartunk vendégfogadókat, hanem csak egyszerű kereskedő emberek vagyunk, akik az egész világban kereskedelmet űznek abból, amit a két kezünk munkájával elkészíteni tudunk. De ha az Emmausbeli uzsorások tőlünk, damaszkuszbeliektől akarnak kárpótlást, akkor menjenek oda és követeljenek kárpótlást a vendégfogadósoktól, de nem tőlünk, akik sohasem tartottuk magasra az áruink értékét azokkal szemben, akik tőlünk vásároltak.” 9. Mondják erre az Emmausbeliek: „Nem fogjuk megtenni, mert megesküdtünk arra, hogy soha többé nem fogunk elmenni Damaszkuszba! Ezek fizessék meg, amit kívántunk tőlük, s azután otthon egyezzenek ki drága vendégfogadósaikkal helyettünk!” 10. Erre Nikodémus odalép Hozzám és megkérdi, hogy mit tegyen. Amire Én mondom: „A damaszkuszbelieknek van igazuk, az emmausbeliek igen méltánytalan uzsorások. Ők azt követelhetik csak, ami jogos és aszerint mindegyik kereskedő fizessen magáért két garast, de egy fillérrel sem többet. Ha az emmausbeliek Damaszkuszban sokat számítottak, annak bizonyára ők voltak az okai, mert gazdagoknak akartak ott mutatkozni, s olyan könnyelmű módon dőzsöltek ott gyakran, hogy a damaszkuszbeliek egészen jól tették, ha alaposan megfizettették magukat. De ha az emmasusbelieknek Damaszkuszban a számla túl nagynak látszott, már ott panaszt emelhettek volna az ottani bírák előtt. Ha tehát akkor gőgös nagyzolásaik következtében a számlát jónak találták, az most is jó kell, hogy legyen! De ha ezekkel a damaszkuszbeliekkel erőszakoskodni akarnak, akkor ők is erőszakban fognak részesülni! Csak az egyiket, vagy a másikat választhatják, azután tehetnek, amit akarnak, de akkor majd mi is megtesszük, amit mi akarunk majd!” 11. A damaszkuszbeliek jól hallották ezeket a szavakat, de a három emmausbeli is. A damaszkuszbeliek elém léptek és a szóvivő így szólt: „Halld, Te ismeretlen barátunk! Te mondottad a legtisztább igazságot! Éppen így is volt. Ezek az emberek, mert a nagyvárosnak Jeruzsálemnek közelében laknak és gazdálkodnak, bennünket damaszkuszbelieket csaknem semmibe sem vettek és könnyelmű dőzsölésük által akarták megmutatni nekünk azt, hogy pénzben és gazdagságban milyen hatalmasok ők velünk szemben. Ők meg is kaptak mindent, amit fogadósainktól követeltek, és akkor semmi sem volt drága előttük. Úgy látszik, hogy a dőzsölésüket most bánhatták meg és velünk, ártatlanokkal szemben akarják kártalanítani magukat, amit a tényállás világosan bizonyít! De Te nemes és igaz barátunk! A legigazságosabb ítéletet mondottad, és mi csak azt a kérést fűzzük hozzá, hogy ez tényleg meg is történjék!” 12. Erre a három fogadós szemtelenül előlép és így szól: „Ennek az ítéletnek a végrehajtásában majd mi védekezni fogunk! Ki vagy Te, aki felmersz lépni ellenünk? S aki védelmedbe mered venni a csaló damaszkuszbelieket?” Mondom Én: „Itt jobbom mellett ülnek Róma hatalmasai, akik miattam még Rómából is ideutaztak, majd ezek megmondják nektek, hogy ki vagyok Én tulajdonképpen, ha nem fogtok az Én ítéletemhez alkalmazkodni. De akkor, jaj lesz a ti uzsorás lelketeknek! Amit Én mondottam, amellett maradok, most pedig cselekedjetek úgy, amint akartok!” 13. E szavaimra a három fogadós gyorsan eltávozott, mert elhatározták, hogy társaikkal, szolgáikkal és cinkostársaikkal megtámadják a szabadban lévő karavánt, és fizetésre kényszerítik. De Én ezt azonnal tudtára adtam Nikodémusnak és Agricolának. 14. Agricola, aki a keményszívű emmausbelieket sehogy sem tudta szívlelni, rögtön megkérdezte Nikodémust, hogy van-e a községben katonaság. És Nikodémus így felelt: „Hatalmas barátom! Állandóan itt tartózkodik kb. száz római katona!” Mondja Agricola: „Kérlek, rendeld ide a parancsnokukat!” 15. Mondom Én: „Barátom! Ha veszedelem van készülőben, ami egészen bizonyos, akkor a te rendelkezésed már késő. Én Rafaelnél már mindenről gondoskodtam, és a római katonaság már el is intézi, amit neki parancsoltak. Azok majd a konok és nyakas fogadósokat mindjárt idehozzák, mert amikor azok a cinkosaikkal a szekerekhez és igavonó állatokhoz közeledtek, az - 268 -


VII. kötet

269

ott felállított katonaság bekerítette és elfogta őket. Mindjárt idehozzák a fogadó elé, és a parancsnok Nikodémus elé fog lépni, hogy ítéletét kikérje ebben az ügyben.” 16. Agricolának ez természetesen tökéletesen megfelelt, és Nikodémus Engem kérdezett meg, hogy a kérdésben milyen ítéletet hozzon? Mondom Én: „Hiszen már hallottad, hogy mit mondottam az imént a damaszkuszbelieknek? Ha a vendégfogadósok ebbe nem akarnak belenyugodni, akkor vedd át te a damaszkuszbeliek pénzét és megfelelő alkalomkor oszd ki a szegények között, a gonosz fogadósok pedig 3 napig börtönt kapnak, és kiszabadulásukkor pedig szigorú dorgálásban és fenyítésben legyen részük; és ez elég lesz, hogy a következő esetekben józanságra és méltányosságra legyenek hangolva.” 17. Mialatt Nikodémusnak megadtam ezeket, a tanácsokat a római parancsnok már előttünk is állt az étteremben és jelentette Nikodémusnak, hogy mi történt, és ítéletet kért tőle. És Nikodémus ugyanazt mondotta a parancsnoknak, amit Én mondottam az imént neki. Ez az ítéletet azonnal kihirdette a fogadósok között, akik azt különféle ürügy alatt nem akarták elfogadni. A parancsnok azonnal teljes szigorúságot alkalmazott és börtönbe záratta őket, a damaszkuszbeliek pedig az Általam kimondott tartozásukat az elfogyasztott vacsoráért Nikodémus kezébe helyezték, és nem győztek köszönetet mondani az Általam kimondott ítéletért!” 179. Fejezet:

Mit kíván az Úr jutalomképpen a damaszkuszbeliektől? Egy kicsiny életevangélium. Szent Pál Damaszkuszba való elküldésének ígérete.

1. A damaszkuszi karaván szóvivője még külön megkérdezte Tőlem, hogy mivel jutalmazhatna meg azért, hogy javukra ilyen kedvező ítéletet mondottam ki; ők ugyanis Engem a község bírájának tartottak. 2. Én pedig így szóltam a szóvivőhöz: „Én a tanításaimért és ítéleteimért senkitől sem veszek jutalmat! De Én azt mondom most nektek, eltekintve attól, hogy ebben az ügyben igazságotok van, hogy a jövőben ti is legyetek méltányosak és igazságosak mindazokkal szemben, akikkel bárhol értekeztek. Mert a méltánytalanság és igazságtalanság a Földön az emberek között a legnagyobb ok, amely ebben a világban a fi- és nőtestvéreket szétválasztja, és ellenségeskedést idéz elő; és ahol egyszer ez gyökeret vert, akkor már nincs boldogság az emberek között, csak irigység, gyűlölködés, rablás, gyilkosság és háború! Ha legközelebb elmennek hozzátok az Én tanítványaim, azokat fogadjátok szívesen, és amit tanítani fognak, fogadjátok el és cselekedjetek aszerint, és amit nekik adni fogtok, azt úgy fogom tekinteni, mintha Nekem adtátok volna! Ez a jutalom, amit Én igazságos ítéletemért kívánok tőletek! Jól megértettétek?” 3. Mondja a szóvivő: „Igen, igen Te igazságos Bíró! Jól megértettünk Téged, mert mi mint kereskedők és gyárosok, hasznos termékeinkkel csaknem minden néppel érintkezünk, s ezért értjük csaknem minden népnek a nyelvét, habár itt mindenekelőtt a Te szavaidnak értelmét tartjuk szem előtt. De, majd ha tanítványaid Damaszkuszban felkeresnek bennünket, mondd meg, hogy miről fogjuk őket felismerni, nehogy hamisakat fogadjunk be az igaziak helyett!” 4. Mondom Én: „A tanítványaim itt ülnek körülöttem, nézzétek meg jól őket. Vagy az egyik, vagy a másik elmegy majd hozzátok, és hirdetni fogja a lélek üdvének tanait! De néhány esztendő múlva a ti városotok számára a pogányok miatt egy apostolt fogok támasztani, az fogja nektek megmutatni a teljes igazságot! Ő eleinte ellensége lesz ugyan az Én világosságomnak, de, majd ha felébresztem őt, annál nagyobb buzgólkodója lesz annak. De előbb még több más, akiket ő üldözni fog, jön majd hozzátok. Ezeket fogadjátok be szívesen és jutalmatok nem lesz kicsiny. 5. Mert aki egy prófétát hittel fogad be, az is egy próféta jutalmát fogja aratni! S az Én tanítványaim és apostolaim igazi próféták lesznek, s így az Úr Istennek igaz szolgái, akitől Én is elküldettem ebbe a világba, mindazoknak üdvéért, akik Bennem hisznek, akik az Én tanításaim szerint élni és cselekedni fognak! Ezt is megértettétek?” - 269 -


VII. kötet

270

6. Mondja a szószoló: „Igen, igen, Te bölcs és igazságos Bíró! De amint azt így mellékesen szavaidból észrevettük, Te nemcsak egy rendkívül bölcs és igazságos bíró vagy, hanem a zsidóknak igazprófétája! És akkor szívünk egész mélyéből sajnálunk Téged, mert a zsidók a mai mivoltukban a legnagyobb ellenségei lettek a régi, de még sokkal inkább az új prófétáknak, kielégíthetetlen kapzsiságuk miatt. A pásztoroknak (farizeusok), véneknek (papok), és írástudóknak Mózes törvényei szerint teljesen szegényeknek kellene lenniük, s csak tizedekből és mérsékelt áldozatokból kellene élniük, de ezek a farizeusok, vének és írástudók szeretnék az egész országot magukénak nevezni, s azt, mint ilyet szeretnék használni és uralni, a nép pedig csak dolgozzon értük, és amellett Isten egyre nagyobb dicsőségére mondjon le mindenről, éhezzen, szomjazzon a kétségbeesésig. 7. Óh, mi damaszkuszbeliek részint még jó és igaz zsidók voltunk, de Jeruzsálemből ne jöjjön közénk küldött, hogy bennünket a rossz és csaló város pártjára hangoljon, mert aki ezt tenné, nem tehetné lábát be hozzánk! Mert ha egy ilyen jön hozzánk, azonnal kiutasítjuk a városból és mehet, amerre tetszik. De ha próféták és hozzá hasonló bírák jönnek hozzánk, azokat mi mindenkor szívesen fogadjuk, ha legnagyobb részt görögök, ó-szíriaiak és babiloniak vagyunk is. Mert az igaz prófétáktól mindenki tanulhat igazat és így jót is. S így, ha Te elküldöd hozzánk igaz tanítványaidat, azokat mi szívesen és örömmel fogadjuk!” 8. Mondom Én: „Mivel van még elég időtök, tehát maradjatok itt, s még több mindent fogtok látni és hallani. Itt van még kenyér, bor és néhány hal is, üljetek le, egyetek és igyatok! Mert ebben a fogadóban senki sem fog tőletek azért 100 garast kívánni!” Erre a néhány kereskedő helyet foglalt és serényen nekilátott enni és inni, nem győzték eléggé dicsérni a kenyérnek és bornak, a kitűnően elkészített halaknak jóságát. 180. Fejezet:

Jelenet a foglyul eset szolga miatt megbetegedett özvegy leányával. Az Úr feltámasztja és meggyógyítja az eközben meghalt asszonyt. A leány bizonyságtétele az Úr Jézusról. Tanítások az Istennek tetsző alamizsnaadásról.

1. Miközben még ettek és ittak, egy egész sereg asszony és gyerek lépett be sírva és panaszkodva a terembe, és arra kérték Nikodémust, hogy férjeiket és szolgáikat szabadítaná ki, akiket a római katonák az imént bezártak. De Nikodémus így szólt: „Férjeitek és szolgáitok három nap múlva kiszabadulnak, de egy szempillantással sem előbb! Engedékenységet tanácsoltunk nekik, de mivel nem akarták elfogadni, tehát bűnhődjenek meg konokságukért!” 2. Ekkor előlép egy leány és szól: „Uram! Anyám otthon halálos betegen fekszik. Ő özvegyasszony és van egy egyébként igen hűséges szolgája, aki ellátta egész házukat, ez a szolga véletlenül akkor jött oda, amikor az utcán az a tumultus keletkezett, és csak annyi volt a bűne, hogy ő, mint emmausbeli a mi vendégfogadósunk javára néhány szót emelt. És mivel ezt tette, tehát a katonák őt is megragadták, megkötözték, és a börtönbe vetették. Kérlek benneteket, ti kedves bírák, és urak, az én halálos beteg anyámért, hogy szolgánkat, aki egészen ártatlanul került a börtönbe, szabadítsátok ki!” 3. Mondja Nikodémus: „Hogy szolgátoknak kevesebb köze volt a tumultushoz, mint a fogadósoknak és azok saját szolgáinak, abban nem kételkedem, de ő is cinkos volt, s ezért nem történt vele igazságtalanság, ha a többiekkel együtt börtönbe jutott! De ha a te anyáddal, akit nagyon jól ismerek, valóban úgy áll a dolog, s ő valóban halálos beteg, majd megkérdezem a fő bíránkat, megengedi-e, hogy szolgátokat szabadon bocsássam? Várj tehát türelemmel egy kissé!” 4. Erre Nikodémus természetesen Hozzám fordult, és kérdést intézett a szolgára vonatkozólag, hogy mit lehetne tenni? Én pedig így szóltam: „Az említett szolgát azért nem lehet a börtönből kiszabadítani, mert egyáltalában nincs is ott, mert amikor észrevette, hogy a vendégfogadósok és szolgáik makacsságuk által a te fenyegetésed szerint a börtönbe kerülnek, még idejekorán megszökött és elrejtőzött ugyanabban a kunyhóban, amelyben ma reggel a szegény beteg - 270 -


VII. kötet

271

családot találtuk! Azonnal elküldöm érte Rafaelt, aki majd rögtön ide is vezeti őt, s majd a továbbiakat ezután tárgyaljuk meg. 5. Én erre Rafaelnek jelt adtam, aki azonnal eltávozott a teremből s néhány pillanat múlva visszatért hozzánk, a terembe. Amikor a szolga ott állt Előttem, mindnyájunktól bocsánatot kért, hogy a tumultusban csupán kíváncsiságból részt vett egy kissé. 6. Mondom Én: „Légy tehát a jövőben okosabb, és ne vegyél részt semmiféle tumultusban, mert egyszer nagy baj érhet. De most menj ezzel a leánnyal annak beteg anyjához, akinek szolgálatában állsz, azután vezessétek ide a beteg asszonyt, s majd meglátom, hogy segíthetek-e rajta!” 7. Ekkor mind a ketten gyorsan eltávoztak, de rövid idő múlva sírva visszatértek, és a szolga így szólt: „Óh, Te jóságos Bíró, Aki bizonyára ugyanilyen jó orvos is vagy! Ennek a leánynak az édesanyja, s az én szolgálatadó asszonyom meghalt. Amikor a házba értünk, már holtan találtuk ágyán! Őrajta már nem igen lehet segíteni!” 8. Mondom Én: „Ha hitetek erős volna, megláthatnátok az emberben az Isten hatalmát és dicsőségét” Mondják mind a ketten: „Óh Urunk! Az Úr hatalma nagy és dicsőséggel teljes, de a halál ellen még nem teremtett gyógyfüvet! Vannak ugyan csodálatos szerek, amelyekkel a legsúlyosabb betegséget meg lehet gyógyítani, de melyik az, a szer, amely a halottat újból élővé teszi? Mi hisszük azt, hogy az ember lelke a test halála után tovább él, de hogy a holt testet ismét életre lehet kelteni, azt nehéz elhinni, beszélnek egy utolsó napról is, amelyen mindnyájan, akik sírjaikban már régóta elporladtak, ismét fel fognak támadni. De ez csak üres vigasztalásnak tűnik fel előttünk, hogy az emberek ne féljenek nagyon a haláltól! De mi úgy véljük, hogy ha valaki egyszer már meghalt, feltámadni soha többé nem fog! 9. De hogy mi lesz a test halála után a lélekkel, vagy mi fog vele történni, azt egyedül csak Isten tudja! Mert tudtunkkal onnan még nem tért vissza senki, aki elmondhatta volna, hogy odaát a másvilágon milyen az élet! Köszönjük tehát Neked, Te jóságos bíró és Megváltó, azt a jó akaratodat, hogy anyánkat ismét egészségessé tedd, de mivel már meghalt, úgysem lehet rajta segíteni, s így a kegyelet ellen vétettünk volna, ha holtan hoztuk volna ide!” 10. „Az a meghalt lehet tetszhalott is, ebben az esetben vissza lehet őt hívni az életre!” 11. „Óh, Te jóságos Megváltó! Az én anyám sorvadásban halt meg, amelyben teljes öt esztendeig szenvedett, és aki ilyen betegségben hal meg, az nem tetszhalott már, hanem valóban halott! Hagyjuk tehát őt pihenni, mert őt csak Isten hívhatná vissza az életre, de emberi tudás és hatalom soha többé!” 12. Mondom Én: „A te megismerésed szerint egyrészt igazad van, és azért is, mert nem ismersz Engem. De valami mégis feltűnhetett neked, éspedig az, hogy az imént a legnagyobb pontossággal meg tudtam neked mondani, hogy szolgád hova rejtőzött, habár a tumultus alatt ezt a helyemet egy pillanatra sem hagytam el! S ha erre képes voltam, akkor talán még mást is képes vagyok létrehozni, ha hinnétek ebben, és fáradságot vennétek magatoknak arra, hogy az elhaltat idehoznátok!” 13. Mondják mind a ketten: „Óh, Te jóságos Megváltó! Óh, ha ez Neked és a többi vendégnek nem volna kellemetlen, akkor a halottat azonnal elhozzuk! De ti itt kedélyes lakománál ültök, nem illik ide egy halott!” 14. Mondom Én: „Hogy illik-e vagy nem, azt majd a tapasztalat fogja megmutatni, menjetek tehát, és hozzátok ide a halottat!” Ekkor mind a ketten eltávoztak, és néhány szolgálóleány segítségével behozzák a halottat az ágyával együtt a tágas terembe. 15. Amikor a halott ott feküdt előttünk, az összes jelenlévők megrendülve álltak fel, s majd Engem, majd a halott nézték. Én pedig felemelkedtem helyemről, és ezt mondtam: „Ha van köztetek egy hozzáértő, az lépjen a halotthoz, és vizsgálja meg, hogy teljesen meg van-e halva?” Mondják legtöbben: „Óh Urunk és Mesterünk! Ezt már szükségtelen megvizsgálni, mert már - 271 -


VII. kötet

272

messziről látszik róla, hogy teljesen halott!” Mondom Én: „Nos, jól van hát! Én pedig azt akarom, hogy ő éljen! Felkeljen, legyen egészséges és maradjon egész késő vénségéig!” 16. Amikor ezeket a szavakat kimondottam, a holt asszony felült, majd kilépett ágyából, körülnézett, nézte a vendégeket, majd részint ijedt, részint csodálkozó leányától ezt kérdi: „Hol vagyok, mi történt velem?” 17. És a leány elragadtatott örömmel így kiáltott fel: „Drága anyám! Te halálos beteg voltál! Egy órával ezelőtt legnagyobb fájdalmamra meg is haltál! És íme, ez a csodálatos Megváltó feltámasztott téged, visszaadta egészségedet, s még hozzá hosszú életet ígért, és bizonyára meg is adja neked!” 18. Mondja a feltámasztott: „Igen, én élek és teljesen jól és egészségesnek érzem magam! De hogyan leszünk képesek ezt a csodálatos Megváltót illő módon megjutalmazni, amikor alapjában véve csak egy szegény polgárnak vagyok az özvegye? 19. Mondom Én: „Hogy ha javaitokból valamit adtok más szegényeknek is, az éppen anynyi, mintha azt Nekem adnátok! És te még mindig az a könyörületes szívű asszony voltál, aki szegénységéből a legtöbbet és a leggyakrabban és szívesen adott valamit a szűkölködőknek. És mivel te könyörületes voltál felebarátaiddal szemben, tehát könyörületességet találtál Nálam is. Most pedig ülj ide az asztalhoz, egyél és igyál, hogy tagjaid és belső részeid megerősödjenek!” Ekkor az asszony leányával és szolgájával együtt leült az asztal mellé és frissen készített halakat, bort és kenyeret tálaltak eléjük. Valamennyien boldogan nekiláttak, és nem győztek eléggé hálálkodni a velük tanúsított jótettért. 20. S amikor megerősödtek, mindnyájan Engem dicsérve és magasztalva és Nekem hálákat adva, felkeltek az asztal mellől, s a szolganépség vette az ágyat és hazavitte azt, de a leány és az asszony még maradt, s még tovább halmoztak el dicséreteikkel. 21. Én pedig így szóltam a leányhoz: „Mit szólsz ehhez most te, kicsinyhitű? Föl lehet egy halottat támasztani, vagy nem? „Mondja mélyen meghatva a leány: „Óh, Uram és Mesterem! Erre egyedül csak Te voltál képes. S ezért bizonyára több is vagy Te, mint csupán emberi orvos. Téged egész nemzetségek fognak dicsérni és magasztalni ennek a világnak a végéig! Mert az ilyen cselekedetek nem maradhatnak elrejtve a világ előtt! Mondom Én: „Helyesen szóltál, de egyelőre ne vigyétek híremet községetekbe. Most pedig ti is hazamehettek!” 22. Erre mégegyszer hálás köszönetet mondtak, azután ők is eltávoztak. Nikodémus és Arimatheai József elkísérte őket házukig, amely alkalommal mind a ketten megígérték gazdag pártfogásukat, és ígéretüket hűségesen meg is tartották. 23. Amikor ők ketten ismét visszatértek Hozzám, így szólt Nikodémus: „Mi ennek a feltámasztott özvegynek megígértük pártfogásukat, úgy vélem, hogy ezzel nem vétettünk!” 24. Mondom Én: „Ki vétet valaha azzal, ha a könyörületesség cselekedeteit gyakorolta? De amit tesztek, tegyétek csendben, és ne várjatok dicséretet ezért a világ előtt, mert teljesen elég, ha Isten – Aki előtt semmi sem ismeretlen és semmi sem marad elrejtve – látja azt és tudja, hogy valaki jót tesz titokban! De aki azért a jóért, amit tett, felmagasztaltatja magát a világ előtt – az már elnyeri a jó cselekedeteinek jutalmát –, ezért egykor az Én országomban csak igen csekély jutalmat fog találni! Azért a jobb kezed sohase tudja, hogy mit tesz a balkezed. Ezért ezt zárjátok szívetekbe és cselekedjetek úgy, és jutalmatokat megtaláljátok a mennyekben!” Erre a kettő nem felelt semmit, mert észrevette, hogy nem egyezett az Én érzéseimmel az, hogy hangosan mindenki jelenlétében elmondották, hogy jót szándékoznak tenni. 25. A damaszkuszbeli kereskedők ez alkalommal telve voltak csodálkozással, s a szóvivő mély hódolattal így szólt Hozzám: „Urunk és Mesterünk! Te valóban több vagy, mint ember. Küldd el tanítványaidat mielőbb hozzánk, és mi is hallgatni és tisztelni fogjuk őket, s mindazt megtesszük, amit tanítani fognak a Te nevedben. Most pedig köszönjük Neked azt, amiben itt részünk volt, és amit láthattunk. Most eltávozunk szállástanyáinkra, és vak társainkkal közölni fogjuk, hogy itt egy óra leforgása alatt mi mindent tapasztaltunk. És most a Te kegyelmedbe ajánljuk magunkat!” Erre elhagytak bennünket ezek a kereskedők. - 272 -


VII. kötet

273

Rafael megmagyarázza a Noé idejebeli özönvizet. A társaság visszatérése Emmausból az Olajfák hegyére. A fogadós jelentése, hogy aközben mi történt. Magdaléna látogatásáról. Az Úr örömteljes elismerése Lázár és fogadósának, Jordánnak cselekvési módja felett. A restség az emberiség baja, és annak következményei. Erre szolgáló példa a házigazdáról.

1. Én pedig így szóltam Nikodémushoz: „Tegnap az Olajfák hegyén ígéretet tettem neked, hogy a Noébeli özönvíznek ma meg fogom adni a magyarázatát, legyen tehát. Rafaelem meg fogja ezt tenni, aközben pedig Én pihenni fogok. 2. Ekkor Rafael megmagyarázta az özönvizet éppen úgy, amint az Én a háztartásom könyvében megmagyaráztam, és erre mindenki telve volt csodálkozással. 3. És amikor Rafael kb. egy óráig tartó magyarázattal elkészült, s amikor mint már említettem, a többiek nem győztek eléggé csodálkozni, így szóltam én: „Halljátok! Elérkeztünk az éjszakának csaknem a közepére, s ezzel itt van az ideje indulásunknak is. Menjünk tehát ismét vissza az Olajfák hegyére, mert most alszanak ellenségeink, és láthatatlanul visszamehetünk a városba. De mégse menjünk egyszerre mindnyájan, hanem inkább szétszórtan, és senki se beszéljen semmit az úton, mert a templomosok kémeket küldtek ki részint Miattam, részint a vissza nem tért két farizeus és a két lévita miatt, de a kémek telve vannak rettegéssel, hogy az éjszakán át valami baj érheti őket! S ezért nem is fognak senkit sem megszólítani, még akkor sem, ha valaki közvetlen közelükben lenne, de természetesen úgy, ha szótlanul megy el mellette; de ha ketten beszélgetni fognak egymással, azonnal fel fogják ismerni, hogy az jeruzsálemi zsidó-e vagy görög, galileai vagy római és akkor odalépnének hozzá és megkérdeznék, hogy honnan jön éjszakának idején? Tehát az óvatosságot tartsa mindenki szem előtt!’ 4. Mondja a felső-egyiptomi: „Urunk és Mesterünk! Ha szabad volna nekünk is veletek menni, akkor engedd meg kegyelmesen, hogy mi előre menjünk, s akkor a gonosz kémek úgy elmenekülnek majd tőlünk, mint az üldözött nyúl a kutyák elől. Mert ha sötétbarna arcszínünket meglátják, amely holdfényben egészen feketének látszik, rémületükben eszeveszetten fognak elmenekülni, mert valóságos ördögöknek fognak tartani. De ha meg akarnak támadni, akkor ugyanazt tesszük meg velük, amit a római Agrippa és Laius beszélt el, hogy mi történt velük a mi országunkban. Odabűvöljük őket hét napra arra a helyre, amelyen állnak, vagy annyi időre, ameddig az szent akaratodnak tetszik.” 5. Mondom Én: „Kedves Barátaim! Amit ti tennétek Értem, ugyanazt megtehetném Én is, ha az helyes volna, és ha arra szükség volna, amint ilyet Én már megtettem több esetben, amikor arra szükség volt. De itt ez sem helyes, sem szükséges nem volna, így hagyjuk és menjünk nyugodtan innen úgy, ahogy már első alkalommal mondottam. És mivel a két római is, akik itt laknak Emmausban, felkísérnek bennünket az Olajfák hegyére, tehát jöjjetek ti is töltsétek ezt az éjszakát és a holnapi napot – amely mint jól tudjátok, a zsidóknak szigorú ünnepnapja – Velem; mert holnap Én ismét tanítani fogok a templomban! De az utána következő napon a rómaiakkal ismét hazamehettek!” A felső-egyiptomiak erre megköszönték ezt az utasítást és visszavonultak. 6. Én pedig felemelkedtem helyemről és így szóltam: „Aki tehát jönni akar, az jöjjön Velem.” Erre mindnyájan felemelkedtek, az asszony és Nikodémus gyermekeinek kivételével, akik szintén nagyon szívesen jöttek volna, de tudtukra adatott, hogy itt kell maradniuk. Én elindultam és mindnyájan követtek Engem! 7. Erre azután Agricola érdeklődött az ifjúság felől, és Én így szóltam: „Légy csendben és légy nyugodt, mert az ifjúságot szolgám már elvitte, és valamennyit ott fogod találni az Olajfák hegyén!” Ettől kezdve senki sem szólt semmit és gyors lépésekkel a legnagyobb csendben haladtunk előre. 8. Rövid félóra alatt már Jeruzsálem közelében voltunk, s találkoztunk néhány őrrel, de azok zavartalanul tovább engedtek bennünket, mivel sokan voltunk, rómaiaknak és görögöknek - 273 -


VII. kötet

274

tartottak bennünket, akikkel nem óhajtottak konfliktusba keveredni. Ezt pedig abból következtették, mert római és görög szokás szerint csoportokban mentünk, s egyetlen egy szót sem váltottunk, ami a római őrség cirkálásainál is szokásban volt. Eközben nemsokára elértük a kert falának kapuját, majd mihamar felértünk az Olajfák-hegyén lévő fogadóba, s azonnal a nagy étkezőterembe mentünk, amely teljesen kivilágítva várt reánk. 9. Lázár vendégfogadósa pedig odalépett Hozzám, s azt kérdezte, hogy tálaljon-e ételeket és italokat, amire Én így feleltem: „Ebben az időben nem válik egészségére az embernek, ha eledeleket vesz magához, mert az ember belső részeinek is meg kell pihenniük! De holnap gondoskodj bőséges reggeliről.” 10. A fogadós ezzel a válasszal teljesen meg volt elégedve, majd odament Lázárhoz és átadott neki egy nagy összegű pénzt, amelyet távollétünkben beszedett és azt mondotta neki, hogy abból a legtöbbet az elutazott rabszolgakereskedők fizették, amire Lázár ezt mondta: „Abból nem lett volna szabad semmit sem elfogadnod!” Mondja a fogadós: „Kedves barátom! Én nem is akartam, mert hiszen én jól tudtam azt, hogy ők csak barátságból vendégeink, de ők azt felelték, hogy: mi az élet legnagyobb kincseit kaptuk meg itt, amelyet a világ minden aranyával sem tudnánk megfizetni. Hogyan engedhetnénk meg, hogy minket, sőt még a szolgáinkat is ingyen tartsanak el?! Fogadd el tehát, ezt a csekélységet nyugodtan úgy a te urad, mint a magad számára! Erre hét zsákot nehéz aranypénzekkel telve letettek az asztalra, azután gyorsan eltávoztak. Én tehát nem tehettem egyebet, minthogy megtartottam azt a te számodra, ezt a néhány száz garast pedig a többi vendégtől vettem be, mert nemsokára ismét igen sok idegen vendég jött fel, sokat fogyasztottak és jól fizettek. Többen szerették volna az éjszakát itt tölteni, de én engedelmet kértem tőlük azáltal, hogy hűségesen elmondottam, több száz vendéget várok estére vissza, akik e napon csak ide rándultak ki Emmausba, de estére ismét visszajönnek. Csak egy öreg fáradt zarándokot tartottam itt, s annak az én szobámban adtam szükségből fekhelyet. 11. Többek között délután itt volt az a nőszemély is, aki a magasrangú rómaiakat először idevezette. Itt evett és ivott és nagyon érdeklődött az Úr és Mester iránt. Ő fizette ezt a tíz ezüstpénzt, de én nem bíztam meg személyében, mert könnyen a templom megbízottja is lehet, mert az ilyenfajta ledér személyek pénzért mindenre kaphatók, s mindenre felhasználhatók, s ezért nem is mondtam meg neki, hogy a mi Urunk és Mesterünk innen hova ment! 12. Ámde ezt a személyt annyira lehangolta az, hogy nem tudhatta meg, hová ment a Megváltó, hogy sírni kezdett, amire én magam is zavarba jöttem, hogy ne mondjam-e meg mégis, hogy az Úr hol tartózkodik, de akkor hírtelen jó gondolat ötlött az eszembe: te vagy egy megvesztegethető ledér személy, vagy pedig egy igen bosszantó rajongó -amilyen benyomást első pillanatban tett rám- s az Úr és Mester sem az egyik, sem a másik formában nem állhatna ki téged, s így mégsem mondtam neki semmit, csak jóindulattal ennyit mondtam: ha már olyan nagy vágyat érzel a mi Urunk és Mesterünk iránt, aki téged meggyógyított, akkor élj az Ő szavai szerint, és akkor Ő, Aki a mi legtitkosabb gondolatainkat is ismeri, meg fogja engedni azt neked, hogy időnként találkozhass Vele! Ezt a tanácsomat nagyon helyeselte, azután tovább ment. Ezzel mindent el is mondottam, ami távollétedben jelentőségteljes dolog történt! És most mondd el te, hogy mindenben helyesen cselekedtem-e?” 13. Mondja Lázár: „Mint mindenkor, úgy most is! Barátom! Én hiszem, hogy a mi mindnyájunk Barátja és a mi Urunk és Mesterünk veled épp úgy meg lesz elégedve, mint én vagyok; ezt a néhány száz garast és ezüstöt tartsd meg fáradságodért!” 14. Mondja a fogadós: „Barátom! Hiszen én úgyis annyi jutalmat kapok tőled, s még azon felül is fogadjak el valamit? De mivel tudom, hogy minden kimondott szód esküvel egyenlő, tehát kénytelen vagyok ezt a pénzt elfogadni. De nem a magam számára, mert van már nekem arra sok szegényem!” 15. Erre Én odaléptem a kettőhöz, s miután először kezeimet vállaikra tettem, így szóltam: „Így van ez jól kedves barátaim! Teljesen az Én akaratom szerint láttad el ma ezt a házat! S - 274 -


VII. kötet

275

bizony, bizony mondom nektek, te Jordán barátom, Lázár testvéremmel együtt kedvesebbek vagytok Előttem, mint száz ország telve önzéssel és igazságtalansággal! 16. Valóban, ha nem találtam volna itt olyan férfiakat, mint ti vagytok és élükön benneteket, Én nem tartózkodnék itt ezen a helyen! Járjatok tovább is úgy az Én utaimon, s akkor mint most, nemcsak Uratok és Mesteretek leszek, hanem igaz édes testvéretek, és ami az Enyém öröktől fogva, az tietek is lesz mindörökre! 17. Óh, bár minden ember olyan lenne, mint ti vagytok! Milyen más volna akkor ez az egész Föld. De az emberek restsége régi hálája a sátánnak, amellyel készségesen megfoghatja őket örök romlásukra! Pedig az emberek tökéletesebbek már nem is lehetnének, mint ahogy meg vannak teremtve! Van eszük, értelmük, szabad akaratuk, s őket folyton figyelmeztető lelkiismeretük, s minden időben, mindenütt általam felébresztett tevékeny angyalokhoz hasonló bölcs férfiak, és tanítók veszik körül őket. 18. Ámde bűnös restségük minden jótól és igaztól eltántorítja őket; s így a romlás országában pusztulnak el, és semmi sem segíthet rajtuk, mint csak az egyik ítélet követi a másikat, egyik büntetés a másikat! És ez is csak a legkevesebbeken segít. 19. Bizony, ezen az egész Földön nem volna soha egyetlen egy rossz aratás, sem rossz termés, ha az emberek csak valamennyire is hasonlítanának hozzátok, de egész Zsidóországban még ezren sincsenek, akik olyanok volnának, amilyennek lenniük kellene. De ezért sem akarom az országot teljes elpusztulással sújtani. 20. A jók mindabban a mértékben kíméltessenek minden csapástól, amilyen mértékben valóban jók, de mihelyt azok is a világgal együtt cselekszik a gonoszt, ők is részesüljenek a világ csapásaiból! 21. Higgyétek el nekem, hogy nem találom örömömet abban, hogy meg kell engednem itt a Földön, hogy a rest embereket ezerféle csapás látogassa. De hiába, nem megy másképpen, mert ha egy úr az ő folytonosan álmos szolgáit, akik már egészen átengedték magukat a restségnek, minden nap nem ébreszthetők fel a szükséges munkához; akkor szomorú lenne az az aratása és a nyeresége! Csak az Úr biztatása és szolgáinak, munkásainak kellő időben való felébresztése hozza meg neki és a nekik kellő hasznot. De akik elrejtőznek, hogy tovább alhassanak, és ne dolgozzanak, azok magukra vessenek, ha elpusztulnak. 22. Minden erőtökből arra törekedjetek tehát, hogy azokat, akik körülöttetek vannak, minden rendelkezésetekre álló eszközzel tevékenységre bírjátok, mert azzal az Én vetéseimnek jó magvát hintitek el, amelyek egykor százszoros aratást fognak hozni, ti pedig az aratásnak nagy részében lesztek részesei. 23. De mivel most már késő éjszaka lett, tehát reggelig pihenjük jól ki magunkat, mert a holnapi nap ellenére annak, hogy szombat lesz, erőinket nagyon igénybe fogják venni!” Ebbe az összes jelenlévők belenyugodtak, s mindnyájan elfoglalták pihenőhelyeiket. Én magam támlásszékemen maradtam ülve, s úgy pihentem egész éjszakán át. 182. Fejezet:

Mire van a felébresztetteknek mindenekelőtt szükségük? A mi jelen időnkre vonatkozó jövendölés. Annak magyarázata, hogy minden természetszerűnek az alapja hogyan van meg a szellemiekben. Egy csodálatos napkelte, a két melléknappal. A felső-egyiptomiak benső állapotának magyarázata, mint a Neobeli templom tagjai. Az Úr Jézus, mint apostolainak tanítója.

1. Szombat reggelén a napkelte előtt egy negyedórával felemelkedtem a székről és kimentem a szabadba. Ezt mihamar észrevette Péter, Jakab és János és utánam jöttek még mielőtt felkelt a Nap. Mi azonnal felmentünk együtt a magaslatra, de nem voltunk ott sokáig egyedül, mert a hét felső-egyiptomi is utánunk jött, s az első így szólt: „Urunk! Bocsásd meg, hogy oly hamar - 275 -


VII. kötet

276

követtünk Téged, mert itt ezen a Földön testben már nemigen lesz alkalmunk Téged követni, és ezt a Földet sem fogja soha többé az a nagy szerencse érni, hogy Teremtője lábai érintsék! De nekünk megvan az a leírhatatlan nagy szerencsénk, hogy örök csodatetteid legnagyobbikának szem- és fültanúi lehessünk, s így a legnagyobb bűn volna Téged csak egy pillanatra is szem elől téveszteni, és nem hallgatni szádnak minden egyes szavát!” 2. Mondom Én: „Aki Engem követ, az sohasem vét és boldog az, aki a ti véleményeteken van; de amint magatok is láthatjátok, még igen sokan vannak itt, akik még mélyen alszanak, habár a Nap már közeledik felkeléséhez. De hagyjuk őket pihenni, ők még kellő időben fel fognak ébredni, de sokan lesznek, akik életük alkonyán ébrednek majd fel és az élet éjszakájában való felébredés kevés vigasztalást fog nekik szerezni. 3. De még mindig boldogabbak lesznek azok, akik fényes csillagos éjszakában ébrednek, mint azok, akik sűrű, felhős, borús éjszakában ébrednek, mert ezek kénytelenek lesznek egy hosszú, sötét és vigasztalan éjszakát átvirrasztani! És ha tovább akarnának aludni, a sötét éjszakában, álom mégsem fog szemeikre jönni! És rossz idő lesz ez ezen a Földön! Ámde aki a legsötétebb éjszakát földi napjának végéig átvirrasztja, az üdvözülni fog!” 4. Ekkor Péter így szólalt meg: „Uram! Akkor mindazoknak rossz dolguk lesz, akik szeretnek a nap közepéig aludni, vagy akik álomkórságukban átalusszák az egész napot! Nem lehetne ezeken kellő időben segíteni?” 5. Mondom Én neki: „De Simon Juda! Meddig tűrjelek el még ostobaságodban? Vajon Én a természetes testi álomról beszéltem? Nézd meg ez a hét pogányt! Hányszor kell még, hogy téged, mint óhitű zsidót megszégyenítsenek, mert ők jól megértettek Engem, s miért nem értettél meg te, aki már oly régóta körülöttem vagy?” 6. Mondja Péter: „Uram! Légy hát türelemmel, nagy értelmetlenségemmel szemben!” Mondom Én: „Az megvan nekem és te mégis meg fogsz maradni Péternek; de a magasabb megismerésre csak az Én szellemem fog téged emelni, majd ha felmagasztaltatom, de a te tested soha. 7. Most pedig mindnyájan jól figyeljétek meg a mai napkeltét, amely a Földnek ezen a vidékén ritka jelenség lesz. Utána pedig mindenki kérdezze meg önmagát, hogy annak szellemi értelmét megértette-e? 8. Mert ami ezen a természetszerű világon megtörténik, az soha másképpen nem történhet meg, mint Isten mennyeinek folytonos behatása által, és ami a mennyek angyalai által árad a természeti világokba, az eredetileg Belőlem árad! Jól figyeljetek tehát! Mert a természetnek is bizonyságot kell tennie előttetek Rólam!” 9. Amikor ezeket a szavakat elmondottam, a Nap máris feltűnt a láthatáron, és amikor félig a láthatár fölött volt, egy második Nap tűnt fel egy egész fokkal északi irányban, amely az elsőhöz tökéletesen hasonló volt, a második ugyanígy egy teljesen kifejlődött melléknap volt, amely igen ritkán előforduló események közé tartozik. A felső-egyiptomiak azonban rögtön tisztában voltak a jelenséggel és az egyik így szólt: „Az ilyen jelenségek nálunk ritkán fordulnak elő, én egyszer az esős évszakunk után láttam egy ilyent, de azóta negyven esztendő telt el. Én a jelenség fölött benső úton annak szellemi értelmét is el tudnám mondani!” 10. Mondom Én: „Ezt jól tudom, mert még tisztán és érintetlenül álltok a régi Neobeli templomban, amelyben az emberek szoros összeköttetésben álltak az angyalokkal egészen Ábrahám idejéig, kivéve Nimród utódait, akik először a világnak éltek, és azáltal süllyedni is kezdtek, s így bennetek van a tiszta kinyilatkoztatás is, s ezért tudjátok megérteni ennek a jelenségnek legbensőbb értelmét. Ámde nem így áll a dolog az Én tanítványaimmal, ők telve vannak hittel és jóakarattal, de a teljes világosság csak akkor fogja elárasztani őket, ha Istennek hét szelleme teljesen rendeződni fog bennük. 11. Ezért kell Nekem őket minden népek java érdekében külsőleg tanítanom, hogy cselekedeteiket az Én örök rendem szerint, saját akaratuk által rendezzék el, és azért akarom, hogy ők maguk nyilvánítsanak véleményt erről a jelenségről. Beszélj tehát te Simon Juda!” - 276 -


VII. kötet

277

12. Mondja Péter: „óh Uram. Ha ezt önmagamból kell megmagyaráznom, az valóban rosszul fog sikerülni! Két tökéletes Napot látok magam előtt, még azt sem tudom, hogy melyik az igazi. Itt lent az utcán egész embertömeg áll, s nézi ezt a jelenséget, s bizonyára még sokkal kevesebbet tud, mint én. Én, aki bölcs akarok lenni, semmit sem értek belőle, minek nézhetik tehát ezek itt lent, ezt a jelenséget?” Péter ezzel akarta a kérdésemre a választ kikerülni, de én így szóltam: „Ezekhez itt lent nekünk semmi közünk! Nekem itt csak veletek van dolgom, s azt látom, hogy ezt a jelenséget nem érted meg, tehát kénytelen vagyok az Én Jakabomhoz fordulni!” 13. S Jakab is így szólt: „Én Uram és Mesterem! Nekem hajszálra ugyanaz a véleményem, mint Simon Juda testvéremnek! Magam sem tudom, hogy a két Nap közül tulajdonképpen melyik az igazi? Mert az egyik éppen olyan nagy, mint a másik, és fénye éppen olyan erős, mint a másiknak! Úgy látszik, hogy ez feltűnt a lég madarainak is, mert hallgatnak, s egyik sem mer megszólalni, s úgy tűnik fel, mintha azt mondanák: melyik az igazi, mert a hamisat nem akarjuk énekünkkel üdvözölni!” 14. Mondom Én: „Megjegyzésed helyes volt, habár magad sem értetted meg, de ha már ezt a jelenséget sem tudjátok megérteni, mit fogtok akkor szólni, ha déli irányban még egy harmadik Nap is fel fog tűnni? Nézzetek csak oda, a hajlamot már mutatja egy ködtömeg a levegőben, s azonnal ezt a két Napot egy teljesen hasonló harmadik Nap is fogja követni. Íme, lássátok! Már ragyog is!” 15. Akkor egy harmadik és teljesen kifejlődött Nap tűnt fel az égen, de akkor az embereket az utcán nagy félelem lepte meg, s a legtöbbje beszaladt a legközelebbi házba, a bátrabbak azonban állva maradtak és szemlélték ezt a ritka természeti tüneményt. A madarakat a levegőben nagy nyugtalanság lepte meg, nemsokára egész sereg sas és keselyű repkedett körül a levegőben, egyik kergette a másikat, és amikor a galambok és más kisebb madarak észrevették maguk fölött hatalmas ellenségeiket, azok is elmenekültek, amennyire tudtak. 16. Erre a felső-egyiptomi ezt a megjegyzést tette: „Mégis csak különös! Amikor negyven esztendővel ezelőtt egy melléknapot, tehát ehhez hasonló jelenséget szemléltem otthon, akkor is feltűnt a levegőben egy egész sereg ragadozó madár, és látható módon küzdöttek egymással, ami egyébként igen ritka eset! Ma talán ismét oroszlánok és párducok is csatát vívnak egymással? A harmadik Napnak jelenségét azonban én sem tudom egészen tisztán megérteni, ha meglehetősen tiszta sejtelmet érzek is magamban felőle!” 183. Fejezet:

Kísérő körülmények a két melléknap megjelenésénél. Ezeknek a természeti jelenségeknek okáról. A helyes természettudomány nagy értéke az érzékfölötti dolgok könnyebb megértésére, Mózes hatodik és hetedik könyvéről és azok eltűnéséről. Az ember legfőbb dolga az újjászületés felé való törekvés legyen. A puszta tudás öncsalásáról az élet igazságok tanúsításának hiányainál.

1. Miközben utánunk jöttek a többi tanítványok is – Iskarióth Júdás kivételével – s velük együtt Lázár, Nikodémus és Jordán a vendégfogadós. Amikor ezek megláttak bennünket, nem tudtak eléggé gyorsan kérdezősködni, hogy mi lehet, és mit jelentsen ez, és Lázár tette még hozzá ezt a megjegyzést: „Uram! Mégis csak sajátságos dolog: három Nap süt egyszerre, és mégis olyan szorongó érzést keltő borút látok úgy a levegőben, mint a Föld felett, s a magas hegyek csúcsai sötétnek látszanak, a levegő pedig fagyosan hűvös! Hiszen három Napnak több világosságot és meleget kellene létrehoznia, mint annak az egynek! Hogyan lehet ez?” 2. Mondja erre a felső-egyiptomi: „Lázár barátunk, a te megjegyzésed természetes észleleteid alapján egészen helyes, és én negyven évvel ezelőtt hasonló jelenségnél FelsőEgyiptomban ugyanezt tapasztaltam, aminek természetes okát is megmondhatnám, de a benső szellemi értelmét nem, s a két melléknapnak éppenséggel szintén nem.” - 277 -


VII. kötet

278

3. Mondja Lázár: „Mondd el tehát legalább a természetes okát.” Mondja a felsőegyiptomi: „Nézd barátom! A legfelső levegő régiókban kb. tíz Libanon magasságnyira a Föld szilárd talaja fölött bizonyos időben, és bizonyos években finom köd keletkezik. Ha ez a köd bizonyos szilárdságát eléri, akkor a nagy levegőtengerrel a Föld fölött teljes nyugalomba kerül, ha csak részlegesen is, amit bizonyos időkben a nagy óceánon is meg lehet figyelni, amikor a tenger felülete bizonyos részeken teljesen nyugodt, míg körös-körül hullámzik. S ha egy ilyen részleges nyugalom időnként a levegőtengernek a felületén is előfordul, az a Napnak a képét éppen olyan tisztán visszatükrözi, mint egy teljesen tiszta tengeri víztükör, s ennek következtében egy egészen természetes oknál fogva látjuk a melléknapot, és ha több ilyen nyugodt terület van, akkor ugyanannyi melléknapot fogunk látni, amennyi nyugodt terület a levegő-tengerének felületén képződött. Feltéve, hogy ha a nyugalmi pontok olyan helyzetben vannak, hogy a visszatükröződő kép egyenes irányban van a vele teljesen megegyező nyugalmi ponttal, amely őt ismét visszatükrözheti. Ha a nyugalmi pont helyzete megváltozik, akkor ennek a vidéknek melléknapja vagy megszűnik, vagy annak csak egy kicsiny fénye látható, és ha a nyugalmi helyzet hullámzani kezd, akkor a melléknap teljesen megszűnik. 4. Az ilyen jelenségek után, amelyek az imént említett finom ködszerű gőzből jönnek létre a levegő legmagasabb régióiban, amely a fénynek és melegnek csökkentését is előidézi, nemsokára sűrűbb felhőcskék tűnnek fel, majd egyre súlyosabbak, amire azután megindul az esőzés is. Én ezzel röviden megmagyaráztam ennek a jelenségnek természetes okát. De a tulajdonképpeni tiszta szellemi okot egyedül csak az Úr ismeri és azután az, akinek Ő kinyilatkoztatni akarja. S a sejtelmeim megvannak ugyan, de még távolról sem tudom teljes bizonyossággal azt, amit a jövő elrejtett előttünk. Jól megértetted ezt?” 5. Mondja Lázár: „Igen, megértettem barátom, akit immár nagyra becsülök! Kénytelen is vagyok ezt a megjegyzést tenni, hogy mi zsidók a nagy természet jelenségeinek tiszta megítéléseiben s okainak megismerésében eddig még soha semmiféle oktatást nem kaptunk! Lehet, hogy vannak egyesek, akik egynémely dolgot felfedeztek, és egynémely jelenségnek mélyére tudtak hatolni, de azok megtartották azt önmaguknak és bölcs módon senkivel sem közölték; mert először az jó hasznot hozott nekik, különösen a világosabb pogányok között, és másodszor a farizeusoktól való félelmükben az ilyen tudósokat és tudományokat el kellett rejteni, hogy a végsőkig ne üldözzék őket. De én ezen a véleményen vagyok: 6. Ha az ember a természeti jelenségek ezerféle megnyilatkozásait ismerné, vagy meg tudná ítélni, az előbb eltántorítaná mindenféle tévhittől, és annak mindenféle következményétől, s így a jövőre nézve igen kívánatos volna, hogy ha az emberek ebben a kérdésben is alapos oktatásokat nyerhetnének. Uram és Mesterem. Te nem ugyanezen a véleményen vagy-e?” 7. Mondom Én: „Senki sem jobban, mint Én. Mert az ember soha nem lenne képes az érzékfölötti igazságokat a maguk teljes mélységében felfogni és megérteni, ha még azt a Földet sem ismeri, amelyen áll, és amelyen jár! Én magam is olyan sok magyarázatot adtam nektek ennek a természeti világnak különös jelenségeiről. 8. Gyakorlatilag megmutattam nektek a Föld alakját, hogyan keletkezik a nappal és az éjszaka; megmutattam az okát a Nap- és holdfogyatkozásoknak, a hulló csillagoknak, megmutattam a Holdat, a Napot, az összes bolygókat és a végtelen messzeségű csillagos mennyboltozatot. 9. Azt is megmondottam, hogy az ember az Istent csak akkor szeretheti igazán, ha Őt megszámlálhatatlan sokaságú műveiből egyre tisztábban megismerte. És ha Én mondottam ezt nektek, magától értetődik tehát, hogy jó véleményeddel csakis egyezhetek, és Mózes sem írta volna meg akkor a hatodik és hetedik könyvét a természet jelenségeiről és dolgairól, és azonkívül még egy prófétikus függeléket is a természet és szellemvilág egymással vonatkozásban álló tanával együtt, ha az összes zsidók tökéletes műveltségét nem tartotta volna oly nagyon szükségesnek. 10. De már a királyok alatt az előképzettségnek ez az igen fontos ága, a jóban és igazban egyre sötétedő kapzsi papok között, s másrészt a királyok között teljes elhanyagolásban részesült. - 278 -


VII. kötet

279

És amikor az első utódok után a birodalom megoszlott, akkor ez a tudomány annyira elveszett, hogy még tudomásotok sincs arról, hogy egykor ezt a tudományt a zsidóknál Mózestől egészen Sámuelig mennyire ápolták. 11. S éppen ezért magyaráztam Én meg nektek oly sok dolgot, és ti sok mindent meg is értettetek már, de a fő dolog mindig az a szüntelen törekvés marad, hogy a lélekben élő szellemetek teljes újjászületését elérjétek, mert az ember csak akkor jut a teljes igazsághoz és a bölcsességhez, mert megvan az összefüggő világossága a földitől a tiszta mennyei szellemi állapotig, s azzal a világossággal bírja az örök életet is, amely többet jelent, mint a természeti dolgokban minden elképzelhető tudomány. 12. Mert mit használna az az embernek, hogyha az egész természeti világ minden dolgát és jelenségét a legnagyobbtól a legkisebbig a legpontosabban ismerné, s élesen képes volna azt megítélni, és a lelkében élő szellemének újjászületésétől mégis oly távol lenne, mint ez a Föld a mennytől. Vajon az a sok tudomány megszerezheti-e neki az örök életet? Most ítélj magad, azután mondd el a saját véleményedet!” 13. Mondja Lázár: „óh Uram és Mesterem! Akkor jobb lett volna, ha az ember soha meg se született volna! Mert egy teljes öntudattal bíró élet, amely gondolkozni, következtetni, sok mindent megérteni és létrehozni képes, és amelynek a Te műveidben óh Uram, oly csodálatos tetszését leli, és bennük oly boldognak érzi magát, az örök élet biztos kilátása nélkül ezerszerte nyomorultabb volna, mint a legutolsó féreg élete, amely a Föld bűzös és mocskos posványaiban él és aki az embert a bölcsőtől kezdve világos gondolkozás képességére neveli az emberiséggel a legnagyobb gaztettet követné el. Mert az az embert duplán, sőt még többszörösen is a leggyötrelmesebb halállal ölné meg! Mert ez ezáltal az emberből a legnyomorultabb teremtményt nevelné! Az állat is él, de csak a legcsekélyebb és tompa öntudattal bír, nem tud gondolkozni, nem ismeri a halált, nem tudja megbecsülni az élet értékét és aki azt tudja, hogy testének halála után minden megszűnik, annak kétségbe kellene esnie és életét ezerszeresen meg kellene átkoznia, s az emberiség legnagyobb jótevője az volna, akinek hatalma és ereje volna arra ezen a Földön, hogy az egész emberiséget és önmagát megölje és ilyenformán teljesen kiirtsa, vagy meg volna a képessége arra, hogy az embereket öntudat nélküli hülyeségbe sodorja, ami végeredményen ugyanaz volna, mintha valamennyit megölte volna. Továbbá, ha az embernek nem volna semmi kilátása, sőt semmi reménye sem az örök életre, akkor elsősorban Istent, – ha egyáltalában hinne létezésében, egész életén keresztül ahelyett, hogy dicsérné és magasztalná – csak átkozhatná; Mózest, és a többi prófétát pedig, mint az ember legnagyobb ellenségeit, kívánná a pokol fenekére, s az volna a legnagyobb bolond, aki a törvényből csak egy jottányit is megtartana! 14. S ebből világosan kitűnik az, hogy az ember a lelkében élő szellemének újjászületésére való törekvése, – ha egyszer már megismerte az utakat – a legnagyobb szükséglet! Mert enélkül minden még oly tiszta tudása ellenére, teljesen megszűnik embernek lenni! Mert nem egyéb, mint egy értelmes, sokat tudó, de annál nyomorultabb emberi alakban! Uram és Mesterem! Igazam van-e, vagy nincs?” 184. Fejezet:

A világi ember lényegének magyarázata. A két melléknap megjelenésének magyarázata, a jelenlegi keresztény templomok 3 istenségének megfelelve. Magyarázatok a görög és római templomokról. Fontos tanítások és intelmek az apostoloknak és misszionáriusoknak.

1. Mondom Én: „Mindenesetre; és lásd, mégis van igen sok ember ezen a Földön, akik egyáltalában nem hisznek az Istenben, vagy Teremtőben, s így legkevésbé a lélek örök életében, csak élnek boldogan, ujjonganak, örvendeznek, telve vannak gőggel, kapzsisággal, másokat dolgoztatnak maguk helyett, és aki őket a lélek örök életére emlékeztetné, azt kinevetnék, kicsúfolnák és azt mondanák neki: majd ha meghaltál, akkor gyere és taníts bennünket, s majd akkor - 279 -


VII. kötet

280

hinni fogunk neked, de ameddig magad is velünk együtt várod itt a halált, addig nem hiszünk a te képzeletbeli várakozásaidban! S mit felelnél te az ilyen beszédre!” 2. Mondja Lázár: „Uram! Erre természetesen keveset, sőt semmit sem lehetne felelni! Mert ha az emberek az anyag halálában már oly mélyen süllyedtek, azokat aligha lehet igaz hitre, sőt még kevésbé szellemben életre kelteni! S ezért inkább arra kérnélek Téged, hogy ennek a három Napnak a szellemi jelentőségét magyaráznád meg nekünk!” 3. Mondom Én: „Ezt meg is fogom tenni, de először azt kellett megmondanom neked, hogy az emberek az örök élet kilátása nélkül is teljesen meg vannak elégedve ezzel az időleges földi életükkel, és olyan emberek, akiknek az örök életre biztos kilátásuk van, mint neked, és tanítványaimnak, ebben az időben még igen kevés van, és sohasem lesz sok ezen a Földön. És hogy a dolog valóban így áll, és sajnos a későbbi jövőben is ugyanígy fog állni – éppen azt mutatja ennek a három Napnak megjelenése. 4. Te és ti valamennyien tudjátok azt, hogy az égboltozaton csak egy Nap világit, most pedig hármat láttok! Azonkívül tudjátok azt is, hogy csak egy igaz Isten és Teremtő létezik, és a jövőben a buta emberek mindenféle fondorlata által az egy igaz Istenből három Istent fognak csinálni! 5. S akkor az emberek között a Földön csökkenni fog az életvilágosság, s az Isten és a felebarát iránti szeretet ki fog hűlni, s akkor azt a kevés tiszta hívőt ezekhez a kicsiny madarakhoz hasonlóan nagy félelem lepi meg, s a Föld királyai hasonlítani fognak ezekhez a hatalmas ragadozó madarakhoz, s állandó gyilkoló csatát fognak vívni egymással, de akik a három Istenhez fognak imádkozni, nem fognak meghallgatásra találni! 6. Az első melléknap, amely Észak irányban, csaknem egyidejűleg kél az igazi Nappal, amely utóbbi az Én személyemnek megfelelve, Engem ábrázol, az ellenprófétát, vagy ellenfelemet jelzi, amely támadni fog és ezt fogja mondani: Íme, én vagyok Isten felkentje, s ha üdvözülni akartok, engem hallgassatok! Ámde Én azt mondom nektek, hogy közületek senki se tántoríttassa el magát, mert az a pokol küldöttje lesz, s mindenféle hamis csodát fog tenni előttetek, amihez jámbor arcot fog vágni, s imádkozni és áldozni fog. De szíve telve lesz keserű gyűlölettel minden igazsággal szemben, amelyet tűzzel- vassal üldözni is fog; és mindenkit átokkal fog illetni, aki nem fog az ő előírásai szerint élni, s ez fogja kitalálni a három istenséget is, s azokat fogja imádtatni. Én, mint a világ Megváltója, szintén köztük leszek, de három személyre osztva. Egy Istenről fognak beszélni bár, de egy Istenben mégis három személyt fognak imádni, akik közül mindegyik külön-külön tökéletes Isten lesz, de mindegyiket külön imádni fogják. 7. De nemsokára egy második melléknap, vagy második ellenfelkent fog támadni, amely az elsőt mindenben el fogja sötétíteni, de ez tízszerte gonoszabb lesz, mint az első, mert az első az Én szavaimnak nem fogja gátlólag útját állni, de a Délről keletkezett, az Én beszédeimet és tanításaimat teljes egészében meg fogja tiltani, és csak azokat fogja kivonni belőlük, amelyek megfelelnek az ő gonosz tanainak. Ő az Én jelemet bár minden utcasarkon fel fogja állítani és tiszteltetni, de amellett még sok ezer más fog díszleni, s azok mind olyanok lesznek, amelyben ő találja tetszését. 8. S abban az időben a gőg, az egyenetlenség és a kölcsönös gyűlölet a legmagasabb fokát fogja elérni; egy nép a másik ellen fog támadni, egyik háború a másikat fogja követni, majd nagy földrengések, terméketlen évek, drágaságok, éhínségek és járványok fognak keletkezni, s akkor majd Én az ellenfelkentnek megrontom gyökereit úgy, hogy úgy fog hervadni, mint az a fa, amelynek minden gyökerét levágták! Sok lesz akkor a sírás, jajgatás, átkozódás és panasz szó és lássátok, akkor majd a gonosz és semmis melléknappal az fog történni, – habár hamis ragyogásukat Tőlem fogják kölcsönözni – amint most a saját szemeitek előtt történik. Lássátok, egyre homályosabbá és homályosabbá lesznek a Napnak formái, már gyengén fénylő köddé ment át, s helyettük annál pompásabban, ragyogóbban és melegebben lép elő az egy igaz Nap. Most már láthatjátok, hogy a madárkák is előjönnek rejtekhelyeikből és telve bátorsággal üdvözlik énekükkel az egy igaz Napot, s a nagy ragadozó madarak pedig elszélednek sötét erdeikben! - 280 -


VII. kötet

281

9. S ugyanígy fog történni majd abban az időben is! Mind, ami magas, annak le kell alacsonyodnia, a hegyek csúcsai sok termékeny talajjá lesznek! S akkor senki sem fogja kérdezni és azt mondani, ki ennek az országnak a királya, hanem ki az első és legnagyobb jótevője ennek a boldog népnek? Engedjétek, hogy hozzá menjünk, hogy megismerjük Isten rendje szerint az ő bölcsességét! 10. Ha majd eljön ez a boldog idő, akkor a farkasok, medvék, bárányok és nyulak békében fognak egymással élni, s egy forrásból fognak inni. Jól megértettétek?” 11. Mondja erre Nikodémus: „Megérteni megértettük volna, ámde ez a jövendölés nem hangzik éppen kellemesen. Az ember azt kérdezhetné, és azt mondhatná: de Uram! Miért kell mindenek így történnie, mindaddig, amíg a Te igazság világosságod teljesen felszabadulhat, és akadálytalanul ragyoghat az egész Föld felett? Mi most Tőled kaptuk a legtisztább beszédet és világosságot, és mi azt úgy is fogjuk terjeszteni, s annak üdvösségteli következményei azt fogják mutatni az embereknek, hogy csak az általunk prédikált ige az egyedül igaz és valódi! S így nem látom be, hogy miért merészelne valaki ez ellen hamis tanokkal fellépni!” 12. Mondom Én: „Hidd el, hogy könnyebb jól beszélni, mint jól cselekedni, s a cselekedetben rejlik a konkoly magva, amely észrevétlenül kerül tiszta búza vetésekor az emberi szív talajába. Az pedig gyökeret ver és hatalmas erővel fog burjánzani a tiszta búza között, s elfojtja, s tönkreteszi azt! Azért ne legyetek csupán hallgatói, hanem az Én igéimnek sokkal inkább cselekvői! De még ti magatok is a cselekvésben tartózkodók lesztek a világ előtt, s ha titokban, magatokban el is ismertek Engem, de a világtól való félelmetekben nem fogtok merni az Én nevemben beszélni, és még kevésbé cselekedni; mert észrevehetné a világ, s felelősségre vonhatna érte benneteket, mert tudatára jött annak, hogy ti is Utánam igazodtatok, mert cselekedeteitek tesznek róla tanúbizonyságot! És lássátok, akkor majd nem azon a kérdésen múlik, hogy miért kellett mindannak, amit Én most megjövendöltem megtörténnie, s csak a legkésőbb időkben szabadulhat fel az igazság teljesen, áldja meg a népeket, hanem azon fog múlni, hogy ti fogtok inkább félni a világtól, vagy szeretni Engem? 13. A világtól való félelmetek által a gonosz mag a búzaszemmel együtt vettetik el, s abból fog keletkezni a két melléknap; s éppen ebből az okból engedtem meg, hogy ez így keletkezzék, és adtam ezt a jövendölést, hogy majd annak idején akár itt, akár a túlvilágon, ha majd mindez bekövetkezik, emlékezzetek vissza arra, hogy Én mindezt előre megjövendöltem! 14. Azért mondom nektek mégegyszer, amint már egyszer mondottam, ne féljétek azokat, akik testeteket megölhetik ugyan, de lelketekben kárt nem okozhatnak, hanem ha már féltek, féljétek inkább Azt, Akinek hatalmában van a ti lelketek élete, vagy halála! 15. Lesznek sokan, akik igaz bátorsággal lesznek, de nem mindnyájan, sőt még közületek is többen megbotránkoznak majd Bennem. 16. A pásztort megkötözik és megölik, a juhok pedig elszélednek a nagy félelem, szomorúság és szorongó érzés lepi meg őket. De Én majd ismét felkeresem, összegyűjtögetem őket, bátorságot és erőt fogok adni nekik a mennyekből áradó világosság ellenségei ellen. De most már ne beszéljünk erről többet, mert Én ezt csak azért mutattam meg nektek, hogy még idejekorán emlékezzetek vissza erre, és azután igaz módon cselekedjetek, hogy be ne teljék rajtatok egy régi mondás: Addig gondol rá, amíg látja! De most már itt az ideje annak, hogy megebédeljünk! Menjünk tehát a házba!” 185. Fejezet:

A szombat ünneplésre vonatkozó utasítás. Az igazi visszatéréstől. Az Úr rendelkezéseket ad az övéinek a templomlátogatásra vonatkozólag.

1. Nikodémus, Arimathiai József, valamint az öreg rabbi egy kissé zavarba jött, amikor arról volt szó, hogy napkelte után vegyenek részt szombat napon a reggelin. De Én azt mondtam nekik: „Ha már most tétováztok a szombat nap miatt, amikor tudnotok kell, hogy Ura vagyok a - 281 -


VII. kötet

282

szombatnak is, meg Mózesnek is, mi lesz akkor veletek, ha majd ismét a farizeusok és a vének között fogtok ülni a jeruzsálemi templomban!” E szavaimra megemberelték magukat és ők is velünk jöttek a házba, velünk ettek és ittak, s jókevűek voltak, és a rabbi így szólt: „Igen, igen, a mi Urunknak és Mesterünknek mindenben igaza van! Egy régi szokás olyan, mint egy rozsdás kulcs: az ember minden törekvése ellenére sohasem képes többé tisztává tenni.” Mondom Én: „Ebben teljesen igazad van, mert a régi ember semmire sem jó többé. De egyetek és igyatok, mert azután a templomba fogunk menni!” 2. Mondja erre Nikodémus: „El mersz még egyszer menni az ádáz templomosok közé?” Mondom Én: „Nem is őérettük megyek Én a templomba, hanem a népért, amely ma miattam megy a templomba; s ezért nem félek az ádáz templomosoktól! De most azon igyekezzünk, hogy mielőbb a templomba jussunk!” 3. Erre a megjegyzésemre senki sem mert többé megjegyzést tenni! Mert mindenki gondolta magában: Neki megvan a hatalma mennyek és poklok felett, és nincs oka arra, hogy az ádáz templomosoktól tartson, vagy féljen. 4. De még mielőtt elindultam volna, azt kérdezték tőlem a rómaiak és a tanítványok, hogy ők is eljöhetnek-e a templomba, és hogy mi történik közben az ifjúsággal? Mondom Én: „Közületek senkinek sem akadályozhatja meg azt valaki, hogy a templomba lépjetek. Az ifjúság azonban itt marad, a szolgám tudja, hogy mit kell tennie. De ha mentek a templomba, menjetek előre és válasszátok ki a jobboldali helyeket. Én nemsokára utánatok megyek. 5. Régi tanítványaim Velem jönnek, mert nekik szükségük van arra, hogy minden szónak és cselekedetnek tanúi legyenek!” 6. Mondja a római Agricola: „Én is szeretnék az lenni! De legyen meg mindenkor és mindenütt egyedül a Te szent akaratod!” 7. Mondom Én: „Ha éppenséggel te is tanúm akarsz lenni, csatlakozhatsz régi tanítványaimhoz, mert még mielőtt a zsidók előtt szóra nyitnám számat, egy jelt fogok tenni. Egy vakon született, akit a templom közelében fogunk találni, legyen látóvá és éppen ma szombaton! Menjetek tehát ti többiek előre, de ti négyen, akik csak tegnap pártoltatok mellém, jobban teszitek, ha itt maradtok, mert a templomban felismernének, és üldözni kezdenének benneteket.” Ezt mind a négyen belátták és ott is maradtak az Olajfák hegyén. 8. Ekkor Nikodémus lép hozzám s azt kérdezi, hogy két társával együtt észrevétlenül hogyan juthatna le? Mondom Én: „csatlakozzatok a felső-egyiptomiakhoz, majd levezetnek benneteket úgy, hogy senki sem fog észrevenni.” Ez a megoldás ezeknek is megfelelt. A felsőegyiptomiakkal azonnal el is indultak, a többiek követték őket, csak a három mágus, akik még mindig mellettünk voltak, készültek szintén Utánam jönni. 9. Ekkor mondja Simon Juda, aki Péternek neveztetik: „Uram! Te akaratod az, hogy a három mágus is velünk jöjjön?” Mondom Én: Mit törődsz te ezzel? Amikor elrendeltem, hogy a többiek előre menjenek, Én ezt a hármat nem vettem ki; de akaratukat és szívüket sem kényszerítettem, s tehetik, amit akarnak, és amire szívük indítja őket, s ami nekem jó, te abba ne avatkozz bele úgy, mintha az Nekem helytelen volna! Mert akik bennünket követnek, nem járnak tévutakon.” Ebbe Péter is belenyugodott, mi pedig felkészültünk az útra. 10. Végül Jordán, a fogadós is Hozzám lép és az ebéd miatt érdeklődött. De Én így szóltam hozzá: „Jordán barátom! Most arról van szó, hogy a szellemi éhezőket és szomjazókat tápláljuk és megitassuk, aminek sokkal nagyobb az értéke, mint a testi eledeleknek és az ital a száraz gégének! Ezért ne gondoskodj ebédről! De majd ha visszatérek, kellő időben megtalálunk majd mindent!” Ezzel a rövid határozattal a fogadós is teljesen meg volt elégedve, majd összehívta a ház szolgáit és mindenféle jó tanítást adott nekik, amire mindnyájan számszerint harmincan hittek Bennem; mert azelőtt, habár sok mindenféle jelt láttak Tőlem, mégsem tudták, hogy ki lehetek Én. S ezzel az Én tanácsom értelmében Jordán is táplálta és megitatta az Én nevemben a szellemileg éheseket és szomjúhozókat. - 282 -


VII. kötet

283

11. Én pedig tanítványaimmal, miután Jordánnak ezt a tanácsod adtam, azonnal lementem a városba, ahol úton-útfélen hatalmas embertömegek hullámoztak (János 9.r. 1. vers). 186. Fejezet:

A vakon született meggyógyítása a templom előtt. Az ember vaksága okának magyarázata – Isten dicsőségére. A nagy szellem Napot követő (jelenlegi) éjszakáról. Megjegyzés az akkori szertartásokról, összehasonlítva a mai római templomokkal. Jelenet a meggyógyult és a farizeusok között.

1. Amikor a templom előtt lévő nagy térségre értünk nemsokára megpillantottunk egy kövön ülő, s egészen fiatal, alig húszéves koldust, aki vakon született a világra. 2. (2. vers) Amikor tanítványaim meglátták, már tudták, hogy ez lesz az a vakon született, akiről már a hegyen említést tettem, s kérdeztek Engem mondván: „Urunk és Mesterünk! Ki vétkezett, ez vagy az ő szülei, hogy vakon kellett a világra születnie?” (3. vers:) Mondom Én: „Hogyan tudtok ilyen esztelen kérdéseket Hozzám intézni? Miképpen vétkezhetett ez az anyatestben, hogy azért vakon szülessen a világra? De Én azt mondom nektek, nem ez a vak, sem szülei nem vétkeztek, hanem megengedtetett, hogy Isten művei nyilvánvalókká legyenek benne az emberek előtt. (4. vers:) Mert Nekem annak műveit kell cselekednem, Aki Engem elküldött, amíg nappal van (amíg az Úr személyes jelenléte tart a Földön), de majd eljön az éjszaka, amelyről már anynyit beszéltem nektek, s akkor senki sem fog többé semmit sem tenni. (5. vers:) Mert amíg Én ebben a világban vagyok, addig kétségtelenül Én vagyok a világ Világossága. Utánam az éjszaka következik!” 3. Erre a tanítványok összenéztek és így szóltak: „Mit használ az embereknek a mostani szellemi nappal, ha az Ő hazatérése után ismét éjszaka következik, sőt sokkal nagyobb, mint amilyen most van?” Mondom Én: „Én akarom azt talán, hogy azután éjszaka legyen? Óh nem, az emberek restsége fogja azt akarni, s az emberek szabad akaratát meg kell hagyni még akkor is, ha általa tízszeres ördöggé lesz is, mert az ember szabadakarat nélkül megszűnt ember lenni, s nem egyéb, mint közönséges gép, amit már oly sokszor megmondtam nektek!” Erre nem felelt senki, (6. vers) miután látták nagy komolyságomat. 4. Mialatt ezt mondottam tanítványaimnak lehajoltam a földre, onnan kevés agyagot vettem fel, megnedvesítgettem nyálammal (7. vers) ily módon sarat készítgettem és bekentem vele a vak szemét. Erre így szóltam a vakhoz: „Menj el Siloán tavához (Én odaküldtem bár, de kísérője vezette oda) és mosakodjál meg benne.” (8. v.) Akkor elment, megmosakodott és mire visszajött látott. 5. Szomszédjai, amikor meglátták, tudták, hogy előzőleg vak koldus volt, így szóltak: „Vajon nem ez-e a vak, aki a kövön ült és koldult?” (9. v.) Amire egyesek azt mondták: „Igen, ő az” – Mások ismét ezt mondták: „Hiszen ez vakon született, s olyat még soha senki sem hallott, hogy a vakon született látóvá lett volna! De ő kell, hogy legyen, mert mindenben hasonlít hozzá!” 6. Ekkor a vak koldus végül maga szólalt meg: „Mit vitatkoztok felettem! Én vagyok az, aki vak voltam, s aki immár látok!” (10. v.) Ekkor kérdezik tőle a körülötte lévők: „Hogyan nyíltak meg látásra szemeid? (11. v.) Ki tette ezt veled?” És ő így felelt: „Egy ember, aki csendesen azt súgta nekem, Jézus a neve (Üdvözítő, Megváltó), sarat csinált, avval bekente a szemeimet, azután azt mondotta, hogy menjek el Siloán tavához, ott mossam meg szemeimet! És ezt meg is tettem elmentem oda, megmostam a szemeimet és látóvá lettem!” 7. (12. v.) Ekkor tovább így szóltak hozzá: „Hol van most az a bizonyos Jézus?” Mondja ő: „Micsoda különös kérdés ez tőletek! Hiszen ti látók voltatok, amikor szemeimet sárral megkente s mégsem vettétek észre Őt, hogyan vehettem észre én Őt vakon? S mivel erre képtelen voltam, tehát azt sem tudhatom, hogy hol van Ő, habár én magam szeretném tudni, hogy hol van és ki Ő, hogy hálámat kifejezhetném Neki!” (13. v.) - 283 -


VII. kötet

284

8. Amikor ez az ember a kérdezősködőknek ilyen feleletet adott, így szóltak azok, akik körülötte voltak: „Óh ez valóságos csoda s az az ember, aki téged látóvá tett, nagy próféta kell, hogy legyen! Ezt meg kell tudniuk a mi óhitű zsidóinknak és a farizeusoknak, akik azt állítják, hogy ebben az időben a pogányok miatt addig nem fog próféta támadni, míg a zsidók az összes pogányokat ki nem űzték az országból, és azt is, hogy úgy most, mint azelőtt is, léteznek országunkban nagy próféták, dacára hogy pogányok vannak ott! Engedd meg, hogy a farizeusok elé vezessünk téged! Mi mindnyájan tanúid leszünk!” Ebbe az előzőleg vak ember beleegyezett (14. v.) és a farizeusok elé vezettette magát a templomba. 9. N.b. Még külön meg kell jegyezni azt, hogy nemcsak szombat nap volt, amelyen ezt a vakot meggyógyítottam, hanem ünnep utáni szombat, amelyet sokkal szigorúbban meg kell ünnepelni, mint akármelyik más közönséges szombat napot. Ugyanis akkor a zsidóknál ugyanaz a helytelen szokás volt, mint most nálatok katolikusoknál, a nagy ünnepnapok után követő 8. napon. Az ilyen szombat napon a farizeusoknál még sokkal nagyobb vétség volt, ha valaki bármiféle munkát végzett is. 10. (15. v.) Amikor a meggyógyult ott állt a farizeusok előtt, azok, akik őt odakísérték, elbeszélték azt a nagy csodát, ami megtörtént. Amikor a farizeusok ezt meghallották, a meggyógyulthoz intéztek kérdéseket, habár a tanúktól mindent megtudtak, és ismételten faggatták, nagyobb megerősítés céljából újból a tanúkat is, hogy miképpen lett látóvá? És ő így szólt: „Sarat tett a szemeimre és azután tanácsa szerint megmostam szemeimet a Siloán tavában és látóvá lettem (16. v.) úgy, ahogy most vagyok látó előttetek!” 11. Erre a farizeusok közül néhányan így szóltak: „Az az ember, Aki ezt a vakot meggyógyította, nem lehet Istentől támasztott próféta, mert ilyen nagy szombatnapot nem tartja meg, és nem szenteli meg!” Ennek ellenében így szóltak a tanúk, s néhány világosabban gondolkozó zsidó és farizeus: „Hogyan képes bűnös ember ilyen jelt tenni?” S ezáltal nagy vita és egyenetlenség keletkezett köztük (17. v.). 12. Amikor egy ideig így vitatkoztak egymás között, és véleményeik nem tudtak egezni, ismét azok, akik Engem bűnös embernek nyilvánítottak, s ismét a meggyógyulthoz fordultak és így faggatták tovább (a farizeusok): „Mit szólsz te magad arról, Aki szemeidet megnyitotta, ki lehet Ő?” És ő így szólt: „Én ugyanazt mondom, amit azok, akik idevezettek engem (18. v.). Próféta Ő.” Erre azok, akik Engem bűnös embernek nyilvánítottak, így szóltak: „Mi nem is hisszük el, hogy ez valaha vak lehetett, ti úgy beszéltétek meg egymással, hogy ellenünk cselekedjetek!” 13. Erre mondják a tanúk erőteljes nyomatékkal: „Ennek az embernek még megvannak szülei, azt is tudják, hogy hol laknak, hozassátok őket ide, ők fogják a legjobban tudni, hogy ez az ember látott-e valaha!” Ekkor elhozatták annak szüleit, akik még mit sem tudtak arról, hogy fiúk látóvá lett. S amikor (19. v.) ezek odaérkeztek, azonnal ravasz módon azt kérdezték tőlük: „Ez a ti fiatok, akiről azt állítjátok, hogy vakon született (20. v.)? S ha így van, miképpen lett látóvá, és ki nyitotta meg szemeit?” A szülők pedig szerényen és egyszerűen így feleltek: „Hogy ez az ember valóban a mi fiúnk, és hogy ő vakon született, azt mi tudjuk a legjobban (21. v.), de hogy miképpen lett látóvá és ki nyitotta meg szemeit, azt nem tudjuk! De hiszen ő elég nagy már (22. v.), engedjétek, hogy beszéljen maga helyett!” 14. Így beszéltek a szülők, – akik Engem már jól ismertek és sejtették, hogy Én tehettem látóvá fiúkat – a farizeusok előtt, mert féltek tőlük. Tudták jól, hogy a főpapok és zsidók megegyeztek abban az ítéletben, hogy mindazokat, akik Engem Isten felkentjének ismernek el, szigorú fogságba tesznek (23. v.) és ez volt az oka annak, amiért a szülők a farizeusoknak és zsidóknak azt mondották: (24. v.) ő elég nagy ahhoz, kérdezzétek őt magát! 15. Ekkor a farizeusok másodszor is odahívták az embert, aki vak volt, s így szóltak hozzá: „Egyedül Istennek adj hálát! Mert mi jól tudjuk azt, hogy az az ember, aki téged látóvá tett (25. v.) bűnös ember!” Erre a meggyógyult ember így szólt: „Hogy az az ember bűnös, vagy nem, azt én valóban nem tudom, de azt az egyet nagyon is jól tudom, hogy születésemtől kezdve teljesen vak voltam, s a nappalt az éjszakától soha nem tudtam megkülönböztetni (26. v.), és - 284 -


VII. kötet

285

most oly tökéletesen látok mindent, mint ti magatok!” Ekkor a farizeusok ismét így szóltak hozzá: „Mondd meg tehát őszintén és igazán, mit tett veled az az ember (27. v.), hogyan nyitotta meg szemeidet?” Amire az imént meggyógyult láthatóan türelmetlenül így szólt: „Én már az imént elmondottam, nem hallottátok? Miért akarjátok ugyanazt mégegyszer hallani, talán bizony a tanítványai akartok lenni? Ami valóban nem ártana nektek.” (28. v.) 16. Erre a farizeusok és a templomzsidók haragra gyúltak, s az embert már csak a kérdéseiért is megátkozták, s azután telve haraggal így szóltak: „Te lehetsz az Ő tanítványa! De mi (29. v.) Mózes tanítványai vagyunk, s tudjuk jól, hogy Isten Mózessel beszélt. De erről az emberről, Aki téged látóvá tett, nem tudjuk (31. v.), hogy honnan való!” 17. A meggyógyult erre valamennyit kutató szemekkel vizsgálta, azután így szólt: „Valóban csodálatos dolog, hogy nem tudjátok, hogy ez a csodálatos Ember honnan való, pedig szemmel láthatóan láthatjátok rajtam, hogy Ő nekem, vakon születettnek visszaadta látását! Ez az ember már bizonyára többekkel tett jelt, és mégis azt mondjátok, hogy nem tudjátok, honnan való Ő (31. v.).” Mondják erre felindult hangon a farizeusok és a templomzsidók: „De azt tudjuk, hogy az Isten a bűnösöket nem hallgatja meg! Isten csak az Istenfélőt hallgatja meg (31. v.), akinek bűne nincs, és mindenben Isten akaratát cselekszi.” 18. Mondja erre a meggyógyult: „Különös! Az egész világon soha még senki sem hallotta, hogy valaki (33. v.) egy vakon születettnek szemeit megnyitotta volna! Ha ez az ember nem Istentől lenne ilyen hatalommal és erővel teljes, valóban Ő ilyet nem volna képes megnyitni! Mert ha erre ti képesek volnátok (34. v.) arról már tudna az egész világ, házaitok a pincétől a padlásig tele volnának tömve arannyal.” 19. A meggyógyultnak erre a beszédére a farizeusok és templomzsidók még dühösebbek lettek, s valósággal kiáltoztak dühökben: „Mit? Te már bűnnel jöttél erre a világra, és még bennünket akarsz tanítani?” Erre megragadták őt, és a szüleivel és a tanúival együtt kidobták a templomból! 20. Amikor már kívül voltak, a meggyógyult még visszakiáltott: „Isten fizessen meg nektek, ti elbizakodottak s az Isten világítsa meg vakságotokat.” Ekkor az ajtót becsapták szemük előtt, s nem törődtek többé a meggyógyulttal, aki az igazságot szárazon a szemükbe vágta. 187. Fejezet:

Az Úr övéivel keresi a meggyógyultat a templomban. Jelenet Jézus és a meggyógyult vak között. Az Úr bizonyságot tesz magáról a farizeusok előtt.

1. Az ember természetesen mindazokkal, akik vele voltak, kikerült a nagy templomcsarnokba, ahová a nép összegyűlt, s azt kérdezték tőle, hogy mi történt vele a farizeusok és templomzsidók tanácsa csarnokában? És az ember egészen szabadon és nyíltan elbeszélt mindent, s a jelenlévők felháborodtak a farizeusok és templomzsidók ellen (35. v.), s így jutott el a tanítványaim és az Én füleimhez is, hogy a meggyógyultat egész kíséretével együtt kivetették a templomból. 2. Én erre így szóltam a tanítványaimhoz: „Keressük fel őt, hogy megismerje Azt, Aki neki visszaadta szemevilágát!” És mi bementünk és megtaláltuk őt a sokaság között. 3. Néhány farizeus is követte őt a nagy előcsarnokba, akik nem oly szigorúan bírálták el a dolgát, hogy hallják, mit fog a nép előtt beszélni és a nép miképpen fog nyilatkozni. 4. De Én azonnal a meggyógyult elé léptem és így szóltam hozzá: „Hallgass meg Engem, akit a farizeusok és templomzsidók kivetettek (36. v.). Hiszel-e Isten Fiában?” 5. S a meggyógyult így válaszolt: „Uram! Melyik az? Talán Ő volt az, Aki a szemem világát visszaadta? (37. v.) Mutasd meg Őt nekem, hogy higgyek benne!” 6. Mondom Én: (38. v.) Te már láttad Őt, de nem ismerted fel. De Ő az, aki most veled beszél!” - 285 -


VII. kötet

286

7. Mondja a meggyógyult: „Igen, Uram. Hiszek Benned! Te vagy Az! Amikor visszatértem a tóról, láttalak, de nem ismertelek fel! Ha Te nem volnál Isten Fia, ha Te nem volnál Krisztus, a megígért, soha nem lettél volna képes engem vakon születettet látóvá tenni! Hiszem tehát egész lelkemből, hogy Te Isten Fia vagy!” Ekkor térdre esett Előttem és imádni kezdett. Ámde Én felszólítottam, hogy keljen fel (39. v.). 8. Amikor a körülálló farizeusok és több templomzsidó is – habár a mérsékeltebb párthoz tartoztak – meghallották, hogy a meggyógyult azt mondotta, hogy Én Isten felkentje vagyok, fintorogni kezdték orrukat és titkon harag és méreg lepte meg őket, és mivel Én azt azonnal észrevettem, fennhangon így szóltam: „Én ítélet miatt jöttem ebbe a világba, hogy azok, akik nem látnak, látókká legyenek (40. v.) és azok, akik látnak, vakok legyenek!” 9. Amikor a körülöttem álló farizeusok és templomzsidók ezt hallották, nem tudták tovább tartóztatni magukat, hanem felnyitották szájukat és így kezdtek beszélni: „Talán mi is vakok vagyunk már, vagy kijelentésed szerint csak ezután leszünk vakok (41. v.), habár még látunk?” 10. Mondom Én: „Ha elismernétek, hogy lelketek vak, akkor nem is volna bűn rajtatok. De mivel önmagatok adtatok bizonyságot magatokról, hogy látók vagytok, tehát bűnötök ott ragad rajtatok és azokkal együtt az ítélet és az örök halál! Mert Én Istentől küldve, mint az igazság, világosság és az élet jöttem ebbe a világba. Aki Énbennem hisz és az Én beszédeim szerint cselekszik, az elnyeri az örök életet, és nem fogja sem látni, sem érezni a halált.” 11. (N.B.) Ami most a templomban történt, annak egy részét a többi evangéliumíró feljegezte, de nem megfelelő sorrendben, azért nevezik ezeket a feljegyzéseket nem egyezőknek. János pedig a további történéseket nem jegyezte fel, mert ahhoz hasonló dolgok az Én beszédeimben gyakran előfordultak, s azok főbb pontjai már fel is voltak jegyezve. A következő tizedik rész 3 hónappal később történt télen ugyancsak a jeruzsálemi templomban, az un. templomszentelői ünnepélyen. Erre a megjegyzésre azért volt szükség, hogy megtudjátok, hogy az Én beszédeim a zsidókhoz és a farizeusokhoz milyen sorrendben történtek. S mivel most ez ily módon megmagyaráztatott, tehát következzék a templomban a további tárgyalás a farizeusokkal és zsidókkal. 188. Fejezet:

A farizeus bölcselkedése, amelynek most igen sok követője akadna, s az Úr válasza. Rávilágít a farizeus ellentmondásaira, s Jézus Messiási missziójáról beszél.

1. Erre mondják a farizeusok: „Belátjuk azt, hogy különösen a különböző súlyos emberi betegségek gyógyítása körül – amelyeket orvos egyébként meggyógyítani nem volna képes – szokatlan erő van Benned, amit a jelen időig még soha senki sem tapasztalt. Sőt még az sem ismeretlen dolog előttünk, hogy meghalt fiatalembereket vissza tudsz hívni az életre, vagy fel tudsz támasztani! Hallottuk azt is, hogy Te egyébként igen józan és erkölcsös és rendkívül jótékony ember vagy és rendkívüli gyógyításaidért soha még senkitől sem kértél semmit! – Íme ezek a Te elvitathatatlan jó és kitűnő oldalaid, de hogy emellett az egész világ előtt Isten Fiának adod ki magad, s azt állítod, hogy Te a megígért Isten Felkentje vagy, miközben Mózes törvényeit semmibe sem veszed, a pogányokkal, vámszedőkkel és a bűnösök mindenféle nemével és fajával érintkezel. Lásd, ezek a Te rossz és igen elítélendő oldalaid, amelyeket a templom, amely szigorúan megtartja Mózes törvényeit, sohasem hagyhat jóvá! Miért magasztalod fel magad a nép előtt a Te különös tulajdonságaid miatt ennyire, míg láthatólag Te is csak ember vagy! Ki tisztelhet közülünk Téged, ha még tőlünk is azt kívánod, hogy elhiggyük, hogy Te Isten Fia vagy, és a megígért Isten Felkentje, és elkárhoztatod azt, aki egynémely oknál fogva ezt nem tudja elhinni! Te azt mondottad ugyan, hogy Te vagy az igazság, a világosság és az élet! De mivel tudod azt bebizonyítani, hogy a dolgok valóban így is állnak? Bizonyítsd azt be nekünk és győzz meg bennünket erről, s mi hinni fogunk Benned!” - 286 -


VII. kötet

287

2. Mondom Én: „Nézzétek meg ezeket a köveket, amelyek itt a földön szétszórva fekszenek. Előbb győzőm Én meg ezeket a köveket, hogy Én az Vagyok, Akiről Mózes és a próféták jövendöltek, mint benneteket! 3. Én olyan jeleket cselekszem, amelyeket Előttem soha ember még a legnagyobb próféta sem tett, és ezek láttán szemeiteknek meg kellene nyílni, hogy felismerjétek lelketek üdvére ennek az időnek jeleit! De ti vakok, süketek vagytok, és szívetek megátalkodott és ezért nem láttok, nem hallotok és nem éreztek semmit! És éppen ebben rejlik bennetek ez ítélet, és azzal együtt lelketek biztos halála is! 4. Ti minden esztendőben bemeszelitek és feldíszítitek atyáitok és a próféták sírjait ugyan, s amilyenek az átmeszelt sírok, olyanok vagytok ti is! Kívülről jól fel vagytok öltözve Mózes és Áron rendje szerint, akiknek székein ültök, de belülről telve vagytok rothadással és undok bűzzel! 5. Ti most azt mondottátok, hogy rossz és elítélendő oldalam az, hogy Én pogányokkal, vámszedőkkel és bűnösökkel érintkezem, és hogy Én szombatgyalázó vagyok, és Mózes törvényeit nem tartom be! De hogyan tartjátok meg ti Mózes törvényeit? Én mondom azt nektek, hogy Mózes törvényeit ti még a látszat kedvéért sem tartjátok meg rendesen, ellenben ti szerkesztettetek mindenféle semmis és értéktelen törvényt, amelyeket földi javatok érdekében megtartattok, és amellett a szegény népet szorongatjátok és szipolyozzátok! Talán ezt is Mózes parancsolta meg? De ha Mózes törvénye értelmében meg van engedve, sőt meg van parancsolva, hogy a szamarat, ökröt és juhokat szombatnapon is táplálni, s a vizes vályúhoz kell vezetni, s ha egy szamár verembe, vagy kútba esnék, ki kell abból emelni, mennyivel inkább méltányos, és helyes dolog tehát a szorongattatott emberen szombatnapon segíteni! Óh, ti vakok és süketek, akiknek szíve és értelme balga! Vajon az ember kevesebb Isten előtt, mint az állat? 6. Nem mondotta-e Mózes: Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életed legyen ezen a Földön? Miért mondjátok ezzel szemben a gyermekeknek: Jöjjetek ide és hozzatok áldozatot a templomnak. Az nagyobb hasznotokra lesz! – Ha ilyesmit taníttok és cselekedtek, azzal Mózes törvényeit tartjátok meg? S vajon Mózes nem a legszigorúbban megtiltotta-e azt mindenkinek, hogy az özvegyeket és árvákat nem szabad elnyomni? Amikor sírva tettek ezért panaszt nálatok, kidobtátok, és azt mondtátok, mert bűnösök, azért nem hallgatja meg Isten erőteljes imáitokat! Vajon Mózes parancsolta ezeket a garázdaságokat is? Ti mindenben Mózes törvényei ellen cselekszetek! És még Nekem mondjátok azt, hogy Én cselekszem Mózes törvényei ellen? 8. Lássátok! Éppen azért, mert Mózestől teljesen eltávolodtatok, vagytok vaksággal megverve, s a legfényesebb napot sem vagytok képesek meglátni. És ez a ti ítéletetek, halálotok, s a ti elkárhozásotok! Mintha szúnyogokat szívnátok üres és drágán megfizetett imáitokkal és helyettük egész tevéket nyeltek le, és mégis azt állítjátok, hogy Mózes tanítványai vagytok; de hogyan lehettek Mózes tanítványai, ha mint már mondottam, sokkal inkább cselekszetek Mózes törvényei ellen, mint az összes pogányok együttvéve. 9. S ezért vétetik el tőletek a világosság és adatik át a pogányoknak! 10. Én ezért jöttem ebbe a világba, hogy a legbarátságosabb és szeretettel legteljesebb úton tanítások és cselekedetek által vezesselek az élet ösvényére, de ti úton-útfélen üldöztök Engem, meg akartok fogni és meg akartok ölni, mert az állítjátok Rólam, hogy Én népcsábító és néplázító vagyok! 11. De Nekem is vannak tanúim és Isten maga, Aki Bennem van és Én Őbenne, tanúm arra, hogy ti gonosz hazugok vagytok Isten és a nép előtt! 12. A rómaiak, akik most földi urai, az un. „Isten gyermekeinek” éles szemükkel mindent meglátnak és észrevesznek, ami uralmukat csak a legcsekélyebb mértékben is veszélyeztethetné, ha azok Bennem a néplázítót fedezték volna fel, már régen törvény elé hurcoltak volna! De mivel Ők mindazokból, amelyekkel ti vádoltatok Engem, soha még csak a legcsekélyebbet sem fedezték fel, tehát minden utamon a legnagyobb szeretettel fogadnak, s mint emberek hittel, szeretettel és tisztelettel viseltetnek irántam, tanításaimmal és cselekedeteimmel szemben, s éppen ezért - 287 -


VII. kötet

288

vétetnek ők fel az Én világosságomba és életembe, ti pedig kidobattok a legszélső sötétségbe, ahol – mint írva van - lesz sírás és fogaknak csikorgatása!” 13. Amikor Én ezeket elmondottam, még a mérsékeltebb farizeusok és zsidók is megteltek haraggal, és így szóltak: Lásd, mily esztelenségeket beszélsz. Ki üldöz Téged, és ki akar Téged megölni? Amikor jót tanítasz, s az emberekkel jót teszel, azért Téged senki sem akar megölni, de amikor azt adod elő, hogy Te, mint olyan ember, mint mi vagyunk, Isten Fia vagy, tehát a megígért Isten Felkentje, ami annyit jelent a próféták mondása szerint, hogy maga vagy Jehova! Akkor magadnak is be kell látnod, hogy ezt mindaddig kénytelenek vagyunk a leggonoszabb Isten-gyalázásnak tekinteni, amíg vagy kielégítő bizonyítékát nem adod annak, hogy Te valóban Isten Felkentje vagy, úgy hogy mi azt el is hihessük, vagy előttünk, vagy az egész nép előtt a magad személyéről tett tanúbizonyságodat meg kell cáfolnod! De mindaddig, amíg sem az egyiket, sem a másikat nem fogod megtenni, el kell viselned, hogy Téged is a templom, mint istengyalázót üldözni fog! Nincs-e igazunk, ha ezt az egész nép előtt mondjuk meg a szemedbe?!” 14. Mondom Én: „Úgy! Ti most beszéltetek, mégpedig úgy beszéltetek, mint amikor a teljesen vak a színekről beszél és ítél; és éppen azért, mert így beszéltetek és ítéltetek, azzal saját magatok mondjátok ki kárhozatotok ítéletét! 15. Én nem foglak benneteket elítélni, hanem az a szó, amelyet oly gyakran hiába mondtak el nektek, az fog ítélni benneteket! 16. Ha olvastátok Ézsaiást, és annak csak egy csekély részét értettétek meg, akkor tudnotok kell, mit jelentenek ezek a szavak: „Egy szűz fiat fog szűlni és neve lesz: Emánuel, azaz Isten velünk” Vajon ez nem következett be rajtam, mint sok más is? S ha ez nem így van és másképpen soha nem lesz, nem volnék-e hozzátok hasonlóan hazug, ha sötét véleményetek kedvéért elismerném, hogy nem vagyok az, aki Isten előtt az összes mennyek és földi teremtmények fölött vagyok? 17. Másrészt pedig bizonyítékot akartok Tőlem arra nézve, amely minden kétséget kizáróan és a Napnál világosabban meggyőzne benneteket, hogy Én Isten felkentje vagyok? 18. Magyarázzátok meg azt, hogyan tegyem Én ezt a ti tökéletes vakságotokkal szemben? Ha olyan jeleket és tetteket hajtok végre szemeitek előtt, amilyeneket ember soha sem tesz; ha bénákat és nyomorultakat úgy gyógyítok, hogy teljesen egészségesen és erőteljesen ugrándoznak, mint az őz; továbbá ha a köszvényeseket, bélpoklosokat meggyógyítom, a süketeknek viszszaadom hallását, a némáknak a beszédét, a vakokat látókká teszem, az ördöngösöket megszabadítom gyötrő szellemeiktől, a halottakat élő szavam hatalmával életre keltem és alkalomadtán sok olyan tettet hajtok végre, amelyre Istenen kívül senki sem képes, s amellett a lelki szegényeknek az Isten országának földre jövetelének evangéliumát hirdetem, és Engem ember soha semmiféle bűnnel nem vádolhat, és ti mégis azt mondjátok, hogy Én mindezt Belzebub, az ördögök fejedelmének segítségével hozom létre, azt kérdem tőletek, hogy miféle jeleket tegyek még szemeitek előtt, hogy elhiggyétek azután, hogy én valóban Isten Felkentje vagyok?! 19. Ha Én ezer és mégegyszer ezer más jelt tennék a szemeitek előtt, akkor is azt mondanátok, hogy Én azokat az ördögök fejedelmének segítségével tettem! Mit használnának a ti vak véleményetek előtt az Én további jeleim is? De Én azt mondom nektek, amilyen kevésbé lehet a vakon szülött előtt a színekről fogalmat adni, épp oly kevésbé lehet előttetek megérthető bizonyítékot adni arról, hogy Én teljes bizonyossággal az Isten Felkentje vagyok. 20. És lássátok! Lelketeknek ez a sötét éjszakája lesz oka teljes bukástoknak, saját ítéleteteknek és örök halálotoknak! 21. Mert egyedül Én vagyok az Út, a Világosság, az Igazság és az örök Élet! Aki Bennem hisz, s az Én beszédeim szerint él és cselekszik, az Tőlem megkapja szellemének örök életét, és Én fogom feltámasztani az utolsó napon őt az Én országomban; de aki Előlem elmenekül, aki Engem megvet és üldöz, az megveti a saját életét és soha senkitől sem kaphatja meg újból, mint egyedül csak Tőlem! - 288 -


VII. kötet

289

22. Aki tehát lelkének örökéletét Tőlem nem akarja elfogadni, és vonakodik mindazt elfogadni, ami Belőllem ered, az mindörökké holt marad! 23. De aki élni akar, annak az életet attól kell elnyerni, Aki maga az élet, s Akinek élete van, és Aki életet adhat, ha adni akar! De Ő az életet csak annak adja, aki azt egész lelkével szomjúhozza! 24. Az Én beszédeim, az Én tanításaim az embereknek felkínált élet. Aki tehát, amint már mondottam, az Én beszédeimet és tanításaimat tettben elfogadja, az Tőlem befogadja egyben lelkének örök életét is! 25. És ha nincsen másképpen, csak úgy, ahogy Én most nektek és mindenkinek itt megmutattam, hogy az örök élet dolga miben áll, honnan fogjátok tehát a ti lelketeknek örök életét venni?!” 189. Fejezet:

Az önhitt farizeusok világnézete, egy olyan szó, amely sok visszhangra talál.

1. Mondja az egyik farizeus, aki igen nagy bölcsnek képzelte magát: „Lásd! Ebből a beszédedből vettem ki csak igazán, hogy azért beszélsz így, mert tébolyodott vagy, akinek Isten lényéről, az Ő végtelen bölcsességéről, hatalmáról és nagyságáról, s e világ és teremtményeinek viszonyáról és berendezéséről fogalmad sincs, és nem is lehet! Mert ha egy emberi lélek örök élete csupán a Benned, a Te beszédeidben és tanításaidban való hithez van kötve és minden lélek, aki Benned nem hisz, s aki a Te tanításaid után nem igazodik, vagy amely eset a leggyakrabban előfordulhat, hogy Rólad a maga hibáján kívül mit sem tud, és nem is tudhat, csak az örök halált várhatja, akkor Te az Isteneddel együtt, Aki Téged ebbe a világba küldött, olyan igazságtalan és minden bölcsességet nélkülöző hatalmi lény vagy, amilyet egy világosabban gondolkodó emberi értelem el sem képzelhet magának. 2. Mit tehetnek olyan emberek róla, akik évszázadokkal és évezredekkel éltek előttünk és a Te minden lelket egyedül éltető tanításaidról soha semmit sem hallhattak? Ezek a szegények tehát a Te szavaid szerint mind együttvéve az örök haláléi? 3. Továbbá, mit tehetnek azok a megszámlálhatatlan sokaságú népek arról, akik a nagy Föld túlsó részében élnek, s a Te tanításaidról évezredeken keresztül sem hallottak egy szót sem? Ezeket is örök halottaknak kell tekinteni? Hiszen akkor a Te Istenednek minden megokolhatatlan mély bölcsessége és jósága ellenére az általa megteremtett lényekkel szemben az volna a legnagyobb öröme, hogy az olyan bölcsen berendezett teremtményeket létük után újból megölje, és teljesen megsemmisítse! 4. Mi célból jöttek tehát Mózes és a többi próféták? Mire szolgálnak Mózesnek oly nehezen megtartható törvényei, és mire a gyakori és nagy csapások, amelyekkel Isten a zsidókat és más népeket sújtotta, ha nem cselekedtek, és éltek az Úr kinyilatkoztatott akarata szerint? 5. Nekem ez a véleményem: a test halála után a lélek örök halálának elérésére minden közönséges kutya élete is elég lett volna., Mi szükség embereket nevelni és szellemileg művelni? Az ember testi halála után a lélek biztos örök halálának elnyerésére nem kellene egyéb, minthogy az állatokhoz hasonlóan megismerje mindennapi falnivalóját. Mi szükség van arra, hogy megtanítsák gondolkozni, bírálni és következtetni? Hiszen ez csak elkeseríti nyomorult életét! Aki sajnos szellemileg felébresztettebb, annak gyermekét mindjárt születése után meg kellene fojtani, hogy később, amikor már felnőtt, gondolkozó és öntudattal bíró embert mindenféle gyötrelemmel ne kínozzák, és ne rettegjen folyton attól, hogy az édes életet egykor végképp el fogja veszíteni! 6. Én nyíltan bevallom itt Előtted, hogy Én a Te tanításaid szerint prédikált Istennek, még a legtávolabbról sem érzem a legcsekélyebb hálát sem, mert Ő nem a boldogságért, hanem az - 289 -


VII. kötet

290

egész életemet keserűséggel megtöltő boldogtalanságért teremtett ebbe a világba! És minél előbb semmisít meg, annál nagyobb jótéteményt gyakorol velem! 7. És őszintén szólva! A léleknek egy kiváltságos örök életét a Benned, s a beszédeiben és tanításaidban való hit által már csak azért sem szeretném, mert mint örökké élő lélek, azon kellene gondolkoznom, hogy megszámlálhatatlan emberseregeket semmisített meg a Te Istened anélkül, hogy arra okot szolgáltattak volna, s akkor az örök megsemmisülés sokkal kedvesebb előttem, mint egy ilyen kínos örök élet. 8. E szavaimból, ha csak egyetlen egy egészséges gondolatra vagy képes, vak tanítványaiddal együtt beláthatod, hogy a Te tanításaid az emberek igaz boldogítása érdekében még sokkal alkalmatlanabbak, mint a sadduceusok tanai, amelyeket a görög Diogenes világbölcs tanai alapján változtattak meg, amelyek az emberek számára sokkal több vigasztalást rejtenek, minta a te élet-tanaid, amely szerint egyedül csak a Benned való hit által lehet a lélek örök életéhez jutni! Valóban! Ilyen tanokért egy igaz emberbarát sohasem lesz Neked hálás! És most a nép úgy a templomban, mint a templomon kívül ítélje meg, hogy igaztalan szót szóltam-e Veled szemben. Felelj tehát, ha tudsz!” 190. Fejezet:

Az Úr válasza erre a rövidlátó világbölcs kételkedésre. A lélek túlvilági örök életéről, az ítéletről és örök halálról, az Úr testetöltésének céljáról. Az Úr oktatja a népet.

1. Mondom Én komoly arccal: „Te sok igazságtalanságot és igaztalan szót merészelsz a nép előtt szemembe mondani. Ha én hozzátok és a farizeusokhoz hasonlóan haragvó szívű volnék, akkor ezért a szemtelen, igazság és ész nélküli, de gőggel teli beszédedért olyan jutalmat kapnál Tőlem, hogy az egész nép megborzadna tőle, s azáltal jutna a leggyorsabban annak belátására, hogy Nekem az égen és Földön nagy hatalom adatott; de egész szívem szelíd, magam pedig telve vagyok alázatossággal, a nép előtt csupán szavaimmal foglak büntetni téged! 2. Te Engem tébolyodottnak neveztél, mert azt tanítom, hogy aki Bennem hisz, s az Én tanításaim szerint él, az örök életet rejti magában, de aki Bennem nem hisz és nem él az Én szavaim szerint, az az ítéletet és azzal együtt az örök halált rejti magában! 3. Te buta, vak farizeus! Milyen lehet a határtalan materiális fogalmad az Én országomban a lélek örök életéről? Az az ország nem ebből a világból való, és mi az az ítélet és mi az az örök halál? 4. Ha értenéd ezt a titkot, másképp ítélnél, és másképp beszélnél; de mivel lelked vak, és szíved sötét, tehát szellemi dolgokról úgy ítélsz, mint a vakon született a színekről!” 5. A te felfogásod szerint a lélek örök halála és annak teljes örök megsemmisülése – amely kizárt eset – egy és ugyanaz? Lásd, úgy te, mint egész intézeted lélekben már régóta teljes szellemi halottak vagytok! S ezért meg vagytok semmisülve? Ó nem! Ti soha nem is lesztek megsemmisülve, de megmaradtok úgy, amint most vagytok állandóan és szüntelenül a bűneitekben, ami azért a lélek halála, mert ilyen állapotában sohasem emelkedhet fel a tisztább és magasabb megismeréshez, hanem meg kell maradnia a maga sötétségében és régi világi kételyeiben, amellyel lelketek telve van. 6. De ebben a világban azok kevésbé szorongatnak benneteket, mert a világ mindenféle gyönyörével kárpótol, és vigasztalni tudjátok magatokat; de majd ha lelketek földi testük nélkül a saját, belőlük áradó szellemi világszférában lesznek, szeretet és világosság nélkül, hogy fogják abban érezni magukat?! 7. De Én azt nagyon jól tudom, ismerem azt a helyzetet, és világosan tudom, hogy valamennyien eltávolodtatok az isteni igétől! És azért jöttem Én magam – Aki szellemben ugyanaz vagyok, Aki Sinai hegyén Mózesnek a törvényeket adta, valamint egykor Ádámnak – és Aki később Noénak az özönvizet és Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak és Mózes után a sok prófétá- 290 -


VII. kötet

291

nak is megígérve egy földi ember testében jöttem ebbe a világba, hogy tanításokkal és tettekkel benneteket mindnyájatokat megszabadítsalak a halál ítéletétől, mert dacára ősatyáitoknak, Mózesnek és az összes prófétáknak, a bűn és a halál súlyos fogságába jutottatok! 8. És ha most Én magam tanítalak benneteket, mert minden megelőző, Előttem küldött követek semmire sem mentek, azért Én most tébolyodott vagyok? Óh te kígyó és viperafajzat, meddig tűrjelek még régi ítéletedben és halálodban?! 9. Te azt hiszed, hogy azok az emberek, akik Előttem éltek s az Én mostani, hozzátok intézett beszédeimet nem hallgatják, s emiatt nem hihetnek Bennem, s így az örök életet sem arathatják, valamint azok sem, akik most a távoli országokban élnek, s a legtöbbje pogány, s most azért megsemmisülnek? Óh te vak farizeus! Nézd meg itt ezt a hét férfiút a legtávolabbi FelsőEgyiptomból! Ők ismernek Engem jól s az Én akaratom szerint éltek, és lelküknek már régóta megvan az örök élete, és annak legyőzhetetlen hatalma és ereje! Ők adjanak neked jelt!” 10. Ekkor előlép közülük az első és így szól: „Te nyomorult, parázna gazember és te házasságtörő! A tíz atya, akiktől származol, jelenjenek meg itt a szemeid előtt és mondják el neked, hogy milyen nyomorult az életük a túlvilágban és mégsincsenek megsemmisülve!” 11. Ebben a pillanatban tíz igen nyomorúságos kinézésű szellem állt a farizeus előtt és az atya, akit ő jól megismert, így szólt: „Mivel én is olyan voltam, mint te, most azért vagyok oly nyomorult, amilyennek látsz, és te is ugyanilyen nyomorult leszel egykor, mint elődeid itt, akik bizonyára ilyenek maradnak, mert nekünk nem világít sem a hit, sem a remény!” 12. Kérdi a farizeus egészen elcsodálkozva: „Hát nem lehet rajtatok segíteni? „Mondja a szellem: „Óh igen, ha akarnánk, de nekünk nincs meg ehhez az akaratunk, amiképpen már neked sincs itt a világban, és Azt üldözöd, Aki rajtad segíthetne, és mi ugyanazt tesszük!” 13. Erre eltűntek a szellemek és Én így szóltam: „Nos, mi a véleményed?” Mondja a farizeus: „Ti valamennyien varázslók és mágusok vagytok, és ezt a jelenséget idevarázsoltátok, azért nem foglalkozom tovább veletek, és vissza fogok vonulni!” 14. A nép pedig ezt mondta: „Óh, óh! Az Ő nagy bölcsessége lelepleztetett, azért távozik eltelve szégyennel!” A templomzsidók erre figyelmeztették a hangos népet, de az még hangosabb lett, majd sziszegni és fütyülni kezdett. Erre azután az összes farizeusok és templomzsidók gyorsan visszavonultak. 15. A nép arra kért Engem, hogy oktatnám őket! Amire Én magam csendre intettem őket, s nemsokára teljes csend állt be. Csak azután kezdtem a népet az Isten és a felebaráti szeretetre tanítani, és óva intettem őket a farizeusok tévtanaitól. 191. Fejezet:

A farizeusok tanácskozása, hogy miképpen foghatnák el Jézust.

1. A nép között elrejtőzött farizeusi kémek révén a farizeusok fülébe jutott az, hogy Én a népet ily módon tanítottam, mire azután tanácsot ültek, hogyan járjanak el Velem szemben, hogy elfogjanak és elpusztítsanak. De a mérsékeltebb párt így szólt: „Ti azt tehettek bár, amit akartok, de jó előre biztosítunk benneteket, hogy semmire sem mentek Vele! Mert először a nép legtöbb része ragaszkodik Hozzá, és másodszor valami megfoghatatlan varázshatalom van Benne, amely által a természet és a szellemvilág minden ereje és hatalma engedelmeskedni látszanak Neki, és harmadszor olyan jártas az írásban, hogy mi Vele szemben mind csupa kontárok vagyunk, és negyedszer minden magasrangú római mellette áll, akik valóságos félistennek tartják. Azonkívül körülötte vannak a régi csodákban jártas egyiptomiak, perzsák, arabok, indusok és még más napkeleti országokból valók, s így igen nehéz lesz eredményesen fellépni Ellene! De ha nem akartok nekünk hinni, menjetek ki, érdeklődjetek és győződjetek meg mindenről magatok! 2. Vajon tegnap délután nem a legmegbízhatóbb két farizeus ment ki Emmausból, a mi két legravaszabb lévitánkkal? Hová lettek? Mit sem tudunk róluk! Tegnapelőtt a legmegbízhatóbb kémeinket és poroszlóinkat küldtük ki Utána, és szigorú utasítást adtunk nekik, hogy még - 291 -


VII. kötet

292

az este előtt hozzanak hírt Róla, bármit is tudjanak meg felőle, és még ez óráig egyik sem tért vissza! Hová lettek? Micsoda borzalmas és kínos kellemetlenséget okoztak nekünk a tegnapelőtti éjszakai jelenségek? Ki idézhette azokat elő, ha nem Ő és cinkostársai?! 3. Ma reggel a három felkelő Nap úgy bennünket, mint a népet a legnagyobb zavarba hozott! Úgy látszik, hogy ezt is Ő tette! Úgy látszik, hogy minden beigazolódik, amit másfelől Róla és működéséről hallottunk, s így hiábavaló dolog, ha azt tervezzük, hogy hatalmunkba kerítjük! Mert ha csak a legcsekélyebb félelmet érezné tőlünk, akkor nem merne többé a templomban nyíltan fellépve tanítani! Mert az ilyen emberekkel szemben tanúsított szigorúságunkat éppen olyan jól ismerheti, mint bennünket! Ez a mi józan felfogásunk. Ti azonban a ti felfogástok szerint azt tehetitek, amit jónak láttok, és mi nem fogjuk utatokat állni! De a mi józan gondolkodásunk és felfogásunk szerint azt hisszük: ha küldetését valóban Isten rendelte el titkon, akkor nem leszünk képesek azt elnyomni! De ha csak tisztán emberi találmány, akkor ismét önmagától fog a feledés porába hullani. Ha szavainkkal nem tudunk Vele szemben semmire sem menni, akkor tetteinkkel még kevésbé!” 4. Mondja az egyik Kaifás főpártjából: „Hogyha valóban minden tekintetben úgy áll a dolog, ahogy ti most előhoztátok, akkor adjatok ti tanácsot, hogy mit volna leghelyesebb tenni? Mert akadálytalan nem maradhat egy ilyen dolog, amely bukásunkat idézhetné elő!” 5. Mondja erre a mérsékeltebb párt: „Ha mi Őt okos és jól kiszámított kérdésekkel és beszédekkel a nép és a rómaiak előtt nem tudjuk leleplezni és gyanússá tenni, akkor mással is vesztünk; tettekkel nem leszünk képesek ártani Neki! Ez a mi szilárd és megokolt véleményünk!” 6. Mondja erre a főfarizeus: „A tanács jó, s azt meg is tartjuk, és kísérletet is fogunk vele tenni! Mert ravasz és jó szószólókban nálunk nincs hiány, habár a leginkább bevált szónokaink legnagyobb része elveszett, amit valószínűleg ennek a hírhedt Názáretinek köszönhetünk. Ki meri közülünk nagy jutalom ellenében ezt a hivatalt elvállalni?” 7. Erre előlépett egy írástudó és egy farizeus, aki a római törvényeket is jól ismerte, a kettő így szólt: „Bízzátok reánk ezt a tisztséget, s mi mihamar könnyen megfogjuk Őt! Mert előttünk még senki sem menekülhetett el!” Ebbe az egész tanács belegyezett és Kaifás nagy méltósággal így szólt: „Jó, öltözzetek tehát álruhába, hogy a nép fel ne ismerjen benneteket, s a nagy népkapun keresztül lépjetek a templomba és tegyétek jól dolgotokat, s az én és Isten tetszése rajtatok lesz!” 8. Ekkor a kettő átöltözött és Kaifás utasítása szerint bementek a templomba, ahol a népet az Isten és felebaráti szeretetre tanítottam, ámde a főpapok, farizeusok és néhány írástudó nem bízott meg a kettőben teljesen, ők is álruhába öltöztek és bementek a templomba, hogy tanúi legyenek, hogy a kettő mire megy majd Velem és csatlakoztak hozzájuk a templomban.” 192. Fejezet:

A két farizeusi követ kérdései Jézust a sarokba igyekeznek szorítani. Az Úr bölcs válaszai. Példázat a ház atyáról és a kétféle fiáról. A farizeus elbizakodott kérdései.

1. A kettő azonnal Elém is lépett és mindjárt szemtelenül így kezdte beszédét, amikor Én egy kissé megpihentem: „Mester! Mi tudjuk azt, hogy Te olyan rendkívüli dolgokat cselekszel, amilyeneket ember Előtted még sohasem cselekedett, mondd meg tehát milyen hatalomnál fogva tudod Te azokat létrehozni? Mert Te, mint Mester bizonyára a legjobban fogod tudni, hogy milyen erők és eszközök által vagy képes csodatetteidet végrehajtani!” 2. Mondom Én: „Óh igen, ezt Én nagyon is jól tudom, és meg is fogom nektek mondani. De előbb majd Én is kérdezek tőletek valamit; feleljetek először az Én kérdésemre őszintén, s majd azután megmondom, hogy milyen hatalomnál fogva hozom Én létre tetteimet!” 3. Mondja a kettő: „Csak kérdezz bátran, mi nem fogunk adósok maradni a válasszal. - 292 -


VII. kötet

293

4. Mondom Én: „Jól van tehát, mondjátok tehát nyíltan és őszintén itt a nép előtt, honnan nyerte János a keresztséget, aki Zachariás fia volt, s akit ti ebben a templomban az áldozati oltár és a szentély között megfojtottatok? János a keresztséget a mennyektől vagy az emberektől nyerte? Mert rajtatok múlik, hogy a nép előtt erre vonatkozólag biztosat mondjatok! Ti álruhában vagytok bár, s a többi zarándokhoz hasonlóan a nagy népbejáraton jöttetek be a templomba, de attól eltekintve, Én mégis azonnal felismertelek benneteket! De most igyekezzetek dolgotokat jól végezni, mert különben a megígért jó jutalom el talál maradni, amelyet azért vártok, ha sikerül Engem a sarokba szorítonotok.” 5. Erre a farizeusok csendben így beszéltek egymás között: „Hát ezt a kétségbeejtő kérdést jól kigondolta! Mert ha a nép miatt azt mondjuk: János keresztsége az égtől való volt, akkor a nép azt fogja mondani: Ha így volt, miért nem hittetek neki; és miért üldöztétek őt, és miért beszéltétek rá Heródest, hogy vesse a börtönbe, s ezután fejeztesse le? De ha azt mondjuk, hogy János keresztsége az emberektől való volt, akkor a nép azonnal ellenünk fog támadni! Mert a nép Jánost továbbra is igaz prófétának tartja, s azonnal ellenünk támadna, ha ilyet mondanánk Jánosról. Azért nehéz ennek az embernek kielégítő választ adni!” 6. Mondja titkon egy másik: „Nekem egy jó gondolatom támadt, akár az egyiket, akár a másikat mondjuk, mindenképpen megfog bennünket, tegyünk úgy, mintha a teljesen elromlott zsidóság elfajulásairól mit sem tudnánk, mert az mélyen alatta áll méltóságunknak, és hogy a hosszú beszédnek rövid értelmet adjunk, mondjuk egyszerűen ezt, nem tudjuk, mert ilyen jelentéktelen esettel a templom egyáltalában nem törődik!” Miután ezt elhatározták egymás között, ismét odajöttek Hozzám és így szóltak: „Most kérdésedre nem tudunk választ adni, mert nem tudjuk, hogy honnan volt János keresztsége! Mert nyíltan szólva, ezzel mi nem is törődtünk!” 7. Mondom Én nekik: „Jól van, miután ti nem akarjátok ezt Nekem megmondani, tehát Én sem mondom meg, hogy milyen hatalom alapján hajtom végre cselekedeteimet. 8. De mondok nektek egy példázatot, hallgassatok tehát ide: Egy embernek volt két fia, az egyiknek így szólt az atyja: Fiam, menj ma a szőlőmbe és dolgozzál ott egész nap! A fiú azonban így szólt: Atyám! Én nem fogom ezt megtenni, mert félek a súlyos munkától! Ekkor az Atya előrement, s a fiú megbánta, amit mondott, s ő is felkerekedett, elment a szőlőbe, ott egész napon át a legnagyobb buzgalommal és szorgalommal dolgozott. Ekkor az atya a másik fiához ment és annak is ugyanezt mondta, amit az elsőnek, az pedig így válaszolt: Uram és Atyám! Azonnal elmegyek és kívánságod szerint egész nap dolgozni fogok! Amikor az atya elment tőle, a fiú mégis otthon maradt és nem ment ki a szőlőbe, hogy ott munkálkodjék! A két fiú közül melyik volt az, aki az atya akaratát teljesítette?” 9. Mondják a kérdezettek: „Valóban gyerekes kérdés! Nyilvánvaló hogy az első fiú teljesítette atyja akaratát, mert a visszautasító válasszal az atyjának csak meglepő örömet akart szerezni, mert hiszen a szón semmi sem múlik, csak a cselekedeten! De mire legyen jó ez a példázat, mit akar ezzel nekünk mondani és mutatni?” 10. „Majd megmagyarázom nektek, ha már annyira vakok vagytok, hogy magatok nem tudtok a mélyére hatolni! Az ATYA” Ábrahám, Izsák és Jákob Istene. A két fiú pedig: az első az Istentől elhivatott igaz próféták, akik kezdetben nem voltak megelégedve elhivatottságukkal, amit Mózes is azzal bizonyított be, hogy vonakodott nehéz beszélőképessége miatt nagy hivatalát átvenni, és Istent arra kérte, hogy fivérét Áront adná mellé tolmácsul! De dolgozni csak Mózes dolgozott. A második elhivatott csak a szót vitte, Mózes pedig dolgozott. És így lett ez mindegyre rosszabb egészen a mai napig! Mert azok, akik a második csoporthoz tartoztak, csak ígéreteket és fogadalmakat tettek, hogy Isten szőlőjében dolgozni fognak, mindig csak az ígéret mellett maradtak, de semmit sem tettek, ennélfogva Isten kénytelen volt a nehéz nyelvűekhez fordulni. Ezek nem tettek ugyan ígéreteket, hanem dolgoztak, és mivel dolgoztak, a második csoport rájuk támadott és féltékenységükben üldözni kezdték őket, s munkájukban egyre akadályozták: az igaz munkásoknak tekintélyük ne legyen a szőlősgazda előtt.

- 293 -


VII. kötet

294

11. A legutóbbi időben ugyanilyen munkás volt Zachariás és azután a fia János, az Úr szőlőjében, habár benső elhivatásuk kezdetén mind a ketten vonakodtak azt a hivatalt átvenni, mert nagyon jól ismerték azoknak nagy restségét és izzó féltékenységét, akik Istennek ígéretet és fogadalmat tettek, hogy a szőlőben dolgozni fognak, de azután kezeiket gőgösen rest ölükbe tették és nemcsak, hogy maguk sem dolgoztak, hanem a buzgó és szorgalmas munkásoknak is tűzzel- vassal megtiltották,hogy dolgozzanak. 12. Azért mondom Én nektek: Bizony, bizony! Vámszedők és cédák előbb jutnak a mennyeknek országába, mint ti! János eljött hozzátok és tanításaival mutatta nektek az igaz utat, de ti nem hittetek benne, amiképpen elődeitek sem hittek a régi prófétáknak: de a vámszedők és cédák hittek Jánosnak, bűnbánatot tettek és megjavultak. Ti láttátok ezt jól és láttátok a magatok igazságtalanságát is, de mégsem tettétek azt, amit a vámszedők tettek, hogy híre ne menjen annak, hogy ti is hittetek? És ezért a vámszedők és cédák előbb bemennek az Isten országába, mint ti, akik sokkal többet tartotok hivatásotokra, s úgy pöffeszkedtek vele az egész világ előtt, mintha Istennek segítettek volna ezt a Földet és mennyországot megteremteni! 13. De Én azt mondom nektek: „Éppen emiatt vagytok ti a legutolsók az Isten előtt! Mert mindaz, ami a világ előtt ragyogó és hatalmas, az borzalom az Isten előtt! Ti nem akartok a mennyországba jutni, de azoknak is útját álljátok, akik be akarnak menni. És éppen ezért egykor még sokkal nagyobb kárhozatban lesz részetek! 14. S ezt Én azért mondom nektek, mert megvan hozzá a jogom és hatalmam, és nem félek ennek a világnak az embereitől, mert Én Istent jól ismerem s az Ő akaratának hatalmát is, amely most Bennem van, Bennem akar, és cselekszik! De ti Istent nem ismeritek, s az Ő akarata nincs bennetek, s azért félitek a világot, és azt cselekszitek, amit előír szívetekben, s mivel ezt teszitek, tehát magatok készítitek elő ítéleteteket, kárhozatotokat és azzal együtt örök halálotokat! Ez pedig abban áll, hogy rabszolgái maradtok egyre fokozódó restségeteknek és érzékiségeteknek, s annak fogjátok galád és rossz gyümölcseit aratni!” 15. Mondja a kettő közül az egyik: „Te nyíltan beszélsz velünk, akik éppen olyan emberek vagyunk, mint Te! Ha a mindenható Istennek úgy tetszett, hogy bennünket, embereket csak a pokolnak teremtsen, ezt a fáradságot megtakaríthatta volna magának! Mert ezért Őt egy lélek sem fogja dicsérni. Mi azonban még mindig úgy véljük, hogy az Isten az embert mégis valami jobbra is teremtette, és reméljük, hogy Ő, mint a legbölcsebb és legtökéletesebb Lény, bennünket, embereket azért, mert mi elháríthatatlan körülményeink következtében kényszerítve vagyunk így, vagy úgy cselekedni, nem fog a pokol gyötrelmeiben örök időkön keresztül kínoztatni! 16. Hogy mi egynémely embernek, aki nekünk prófétának adja ki magát, mindjárt nem tudunk hinni, annak oka nagyon is érthető, mert ha a templom ezt tenné, akkor már régóta nem lenne a Mózesben hívő zsidók gyülekezési helye! Miért engedi meg az Isten hatalmával teljes próféta, hogy a zsidók megragadják, sőt megöljék, s ha ez megtörténik, akkor tanítványai cserben is hagyják, amint azt a tapasztalat tanítja, és ismét olyan zsidók lesznek, amilyenek a próféták előtt voltak? Miért engedi ezt Isten megtörténni? 17. Ha a próféták az Ő különös módon támasztott és elhívatott munkásai, mi pedig az Ő rest fiait ábrázoljuk, aki az atyának csak azt ígérte, hogy szőlőjében munkálkodni fog, de szavát nem tartotta meg! Miért van az mégis, hogy az Isten által oly nagyon előnyben részesített munkásokat mi rest, semmittevők mégis minden időben legyőztük? Miért engedte ezt meg a Te Istened?”

- 294 -


VII. kötet

295

Az Úr az ember lényegéről és azok Isteni vezetéséről. Az érzékiség mámorában szunnyadó emberek különböző ébresztői. Példázat a ház atyjáról, a szőlőjéről, szőlőmunkásairól, azok gyalázata, a követek és a ház atyjának fia ellen. Hogyan felel meg ez a parabola a zsidók történetének és legfőképpen a zsidó papságnak. Az Úr tiszta bizonyságtétele magáról.

1. Mondom Én: „Isten mindenkinek tökéletesen szabad akaratot, értelmet s egy őt folyton intő és rendreutasító lelkiismeretet adott, amely három dolog nélkül az ember csak állat volna. 2. Az ember a szabadakaratának megpróbálása céljából az önzésnek és a restségnek is vele kell születnie, mert az ember teste ezen a világon ezekben érzi magát a legjobban. 3. Az ember azonban ezt a saját erejéből ismerje fel a lélek legnagyobb bajának, és az Istentől kapott eszközökkel addig küzdjön ellenük, míg tökéletesen ura nem lesz testi szenvedélyeinek. 4. Természetes, hogy az érzéki és rest ember előtt az kényelmetlennek és kellemetlennek tűnik fel! Sokkal szívesebben átadja magát folytonosan fokozódó érzéki szenvedélyeinek, amelyekkel ezreket magával húz, mert testének az esik a legjobban, hogy restségének, érzéki élvezeteinek átadja magát! 5. És mi ennek a következménye? A lélek ahelyett, hogy az anyag kötelékeiből felszabadulva, az Isten által megmutatott utakon folytonos tevékenység által felszabaduljon, hogy végül mindazt, ami benne anyagi, átszellemesítse, és életre keltse, egyre jobban és jobban belesüllyed anyagának halálába! 6. S amikor ezek a tulajdonságok már egészen elterjedtek az emberek között az Isten újból megkönyörül rajtuk, és mindig kellő időben ébresztőket küld a rest emberek közé. S amikor ezek megkezdik a munkájukat, a sok rest az ébresztők ellen felháborodik, nekik esnek, s vak dühükben kínozzák, gyötrik, sőt meg is fojtják, hogy testüknek oly nagyon jóleső restségükben ismét tovább alhassanak! 7. És mivel az Isten az embereket az örök életre és nem az örök halálra teremtette, tehát nem szűnik meg a rest és érzéki emberek közé ébresztőket küldeni, hogy a rest emberek felébredjenek, talpra álljanak, s a lelket éltető igaz tevékenységhez fogjanak. 8. Ha az intő próféták nem találnak meghallgatásra, hanem csak üldözik őket, akkor Isten ismét más és szigorú ébresztőket küld, mint terméketlen éveket, drágaságot, háborút, éhínséget, járványokat és egyéb csapásokat. 9. S ha az emberek ismét munkálkodni kezdenek és beismerik ennek az isteni tanácsnak a céljait, akkor Isten ismét megszűnteti az emberek felett a csapásokat, de ha azok nem térítik meg az embereket, akkor Istennek még nagyobb ébresztői vannak készletében, amelyek igen hasonlítanak a Noébeli vízözönhöz, vagy Sodoma és Gomorrha elpusztításához. Tehát ha bűneitekben tovább is megátalkodtok, míg az adott mérték megtelik, akkor már elvárhatjátok a legnagyobb és a legborzalmasabb ébresztőket. S Én ezt most azért mondottam nektek, hogy ha azok majd bekövetkeznek rajtatok, visszaemlékezzetek szavaimra. 10. Mondják erre mind a ketten: „Milyen gonoszságot követünk el, amiért ezeknek a bekövetkezését várhatjuk?” 11. Mondom Én: „Amit ti cselekszetek, és mindenkor cselekedtetek, azt azonnal egy példázatban fogom elmondani. Hallgassatok tehát ide! Élt egyszer egy igen bölcs házatya, aki betelepített egy nagy szőlőt, erős kerítéssel vette körül, s ajtót ásott hozzá, nagy és erős tornyot épített fölé, hogy abban sok ember ellakhasson. S amikor minden kész volt, mindent átadott szőlőmunkásainak, akik előzőleg hűséget, őszinteséget, szorgalmat és buzgalmat ígértek neki, ő pedig mindezekért igen jó jutalmat helyezett kilátásba, ami fölött a szőlőmunkások nagyon meg voltak elégedve, a házatya, akinek másfelé is sok munkája volt, nyugodtan elutazott földjéről, mert mindent a legnagyobb rendben hagyott hátra. S amikor elkövetkezett az aratás ideje, a házatya - 295 -


VII. kötet

296

elküldte szolgáit (prófétáit és tanítóit), hogy vegyék át a szőlő termését. De amikor a szőlőmunkások, akik a házatyának hűséget, őszinteséget, szorgalmat és buzgalmat ígértek meglátták a szolgákat, ily módon tanácskoztak egymás között: Ugyan mit! Mi sokan vagyunk s urunknak néhány szolgáját hamar elintézzük, az aratást pedig szépen elosztjuk magunk között. Ebben a gonosz szőlőmunkások mind megegyeztek, megragadták a szolgákat, akiket az Úr azért küldött, hogy a termést átvegyék; az egyiket megvesszőzték, a másikat megölték, a harmadikat megkövezték. Amikor ez a házatyának tudomására jutott, haragra gyulladt, s újból szolgákat küldött, de többet, mint először. És lássátok a szőlőmunkások ezeket is legyőzték, ugyanazt tették velük, amit az elsőkkel tettek. Amikor ez is a házatyának tudomására jutott valósággal elszomorodott, azt gondolta magában, hogy tartson-e a szőlőmunkások fölött súlyos ítéletet, vagy nagy jósága és türelme következtében kísérelje-e meg mégegyszer szőlőmunkásait termésének önként való kiszolgáltatására felszólítani? Ekkor gondolt valamit és így szólt magában: Most már tudom, hogy mit fogok tenni! Elküldöm hozzájuk egyetlen fiamat, attól majd megijednek és eleget fognak tenni! De amikor a szőlőmunkások meglátták, így szóltak egymás között: Ez az örökös! Menjünk és öljük meg őt, s akkor egész öröksége a miénk lesz! S ők megragadták a fiút, kilökték a szőlőből s ott meg is ölték. 13. És most mit gondoltok, ha a szőlő ura ezután nagy hatalom kíséretében visszamegy a szőlőmunkásokhoz, mit fog velük tenni?” 14. Mondják mind a ketten: „Kétségtelen, hogy a förtelmes gazembereket mind meg fogja öletni, és szőlőjét olyan szőlőmunkásokra fogja bízni, akik termését kellő időben mindig ki fogják szolgáltatni!” 15. Mondom Én: „Igen jól és helyesen ítéltetek, de tudjátok-e azt, hogy a szőlő alatt az a templom értendő, amelyeket Isten, mint házatya, Mózes által alapított meg, ti pedig, mint papok, azok a gonosz szőlőmunkások vagytok, akik a szolgákat, azaz azt a sok prófétát, akiket Isten küldött hozzátok, s az Atya egyedüli örököse és egyetlen Fia éppen Én vagyok, Akit Isten elküldött hozzátok. Aki fölött most napról-napra tanácsot tartotok, hogyan fogjátok meg, hogyan dobjátok ki saját tulajdonából, és hogyan ölhetnétek őt meg, hogy trónján zavartalanul uralkodhassatok, a szőlő terméseit hogyan osszátok szét egymás között?” 16. Mondják erre mind a ketten: „Hol vannak tehát azok, akik Téged, – ha valóban Te vagy az egyedüli örökös – megölni törekednek? Mi nem azért jöttünk ide, hogy Téged most elfogjunk és megöljünk, hanem azért jöttünk ide, hogy Téged komolyan megvizsgáljunk, hogy a teljes igazság szerint Az vagy-e, Aki nekünk megígértetett? Nekünk az a kötelességünk, hogy a régi templom küszöbe előtt őrködjünk, hogy ebben a csodákban ínséges időben, amelyben az esszeusok, és mágusok bőséges aratást élveznek, egy hamis Krisztus be ne lopakodjék, s a könynyen hívő vak népet hamis tanaival és csodatetteivel be ne hálózza, és el ne csábítsa! Aki tehát előttünk a tűzpróbát nem állja ki, az egy betolakodó, csaló, s ilyenformán teljes jogunk van őt megragadni és kidobni! És ha Te vagy az igazi Krisztus, miért botránkozol meg azon, hogy ha mi megvizsgálunk Téged az egész nép előtt? S ha úgy találjuk, hogy semmiféle csalás nem ragad Hozzád, akkor az egész nép előtt mi fogunk Téged Annak kijelenteni, Aminek Te jelented ki magad előttünk, de ha éles értelmünkkel azt fogjuk megállapítani, hogy Te magad csinálsz magadból valamit, talán titkos varázslataid árán, akkor Istentől adott kötelességünk Téged, mint csalót és Istengyalázót kirekeszteni és a törvények szerint megbüntetni! És ha így cselekszünk, hogyan tudsz bennünket a gonosz szőlőmunkásokkal összehasonlítani, és bennünket az egész nép előtt gyanússá tenni?” 17. Mondom Én: „Mert minden okom megvan rá, és mert nem félek tőletek! De én az okot még közelebbről is meg fogom világítani! Amilyenek ti vagytok, és ahogy ti viselkedtek, úgy volt az már igen régóta. Azok is mindig Isten országának igaz őreinek és munkásainak tartották magukat; de ahol, és amikor munkálkodtak, a termést mindig megtartották maguknak, Isten törvényeit megváltoztatták és felcserélték világi törvényekkel, amelyek földi javaikat szolgálták. - 296 -


VII. kötet

297

18. Ekkor Isten prófétákat küldött hozzájuk, akiket mindig tűzzel- vassal üldöztek, mert mindig hamis prófétáknak nyilvánították őket a nép előtt, és azokat az embereket pedig, akik a próféták tanait elfogadták, és aszerint cselekedtek, istengyalázóknak jelentették ki! 19. Csak száz évvel később ismerték el a papok az üldözött prófétákat igaz prófétáknak, amire szobrokat emeltek nekik, és amelyeket ti külső látszat szerinti hódolatotokból minden esztendőben átmeszeltek, de szavaikban még ma is épp oly kevéssé hisztek, mint korukbeli papjaik hittek, és amiképpen azok üldözték régi prófétáikat, ugyanúgy üldözitek ti is a hozzátok elküldött prófétákat, s ugyanúgy jelentitek ki őket hamisaknak, s dobjátok ki és ölitek meg! 20. És ha ezt teszitek, amit nem tagadhattok le, nincs-e igazam, ha benneteket azoknak a gonosz szőlőmunkásoknak nyilvánítalak, akiket a saját magatok ítélete szerint a szőlő ura nemsokára el fog pusztítani! Jól mondjátok, hogy őrök vagytok, de abból a rablófajtából valók, akik a rablóbarlangok előtt állnak őrt! 21. Mit törődtök ti Isten tetszésével, Akiben ti sohasem hittetek! Bennetek csak a ti világi tanaitok érdekelnek, mert azok sok aranyat, ezüstöt, drágaköveket szereznek nektek, s azon kívül mindennek a színét és javát, amit ez az ország termel és hordoz! 22. Mert ha hinnétek Istenben, akkor megtartanátok az Ő törvényeit is, amelyben ez áll: Ne kívánd azt, ami a felebarátodé és ne ölj! De ti mindent megkívántok, ami a felebarátotoké, nem törődve azzal, hogy javait arcának verejtékével szerezte. Aki pedig a megkívántat nem akarja nektek odaadni, azt jobban üldözitek, mint az éhes farkasok a bárányt, s aki Istentől felébresztve figyelmeztet benneteket arra, hogy igazságtalanul cselekedtek, azt mihamar elfogjátok és megölitek. 23. És mivel ti így cselekedtek és nem másképpen, azt nemcsak Én tudom, hanem tudja már minden ember és sír és panaszkodik kíméletlen keményszívűségetek fölött! 24. Ti elviselhetetlen terheket róttok a szegény emberekre, de ti a terhet egyetlen egy ujjal sem érintitek. Mondjátok meg itt a nép előtt, hogy az ilyen szemtelen és lelkiismeretlen viselkedésre adott-e Mózes, vagy más próféta törvényt? 25. Hol áll az megírva, hogy ígért hosszú imáitokért az özvegyek és árvák javait magatoknak harácsoljátok és mikor parancsolta meg azt Mózes, hogy az igaz prófétákat hamisaknak nyilvánítsátok és üldözzétek és öljétek meg? 26. És ha mindezt megteszitek, amit nem tudtok letagadni, akkor a napnál is világosabban áll az egész világ előtt, hogy éppen ti vagytok azok a gonosz szőlőmunkások, akikről Én most beszéltem!” 27. Erre a két farizeus a többivel együtt nagyon felháborodott, hogy ezt a szemük elé állítottam, a nép pedig így szólt: „Igen, igen, ez csak a legmeztelenebb igazságot beszéli! S így van ez és egy hajszállal sem másképpen!” 28. Miközben a nép hangosan így vélekedett, a kettő fenyegető arccal így szólt: „Mondd, kicsoda vagy Te, hogy a nép előtt ilyeneket mersz a szemünkbe vágni? Nem ismered jogainkat és hatalmunkat? Meddig akarod még a türelmünket próbára tenni?” 29. Mondom Én: „Én csak Az vagyok, Aki veletek beszélek, azonkívül a legcsekélyebb félelmet sem érzem hatalmatok előtt, mert képzelt jogotok Isten és minden becsületes ember előtt a legnagyobb igazságtalanság, Ami pedig a türelmet illeti, sokkal inkább van nekem kérdezni okom, hogy meddig teszitek próbára az Én türelmemet, amelyet ti véltek Velem gyakorolni? Mert Nekem a mennyekből minden hatalom megadatott itt a Földön! Az Én akaratom megronthat, s haragom tűzébe vethet benneteket, de ti nem tehettek Velem semmit, mert sokkal előbb elpusztíthatlak benneteket, mint mielőtt képesek volnátok Engem egyetlen ujjatokkal is érinteni, s majd amikor meg fogom engedni gonoszságtok miatt, hogy mocskos kezeiteket Rám tegyétek, akkor el is érkezett a ti ítéletetek és pusztulástok napja!”

- 297 -


VII. kötet

298

Jelenet a templomban. Az Úr és a farizeusok. Példázat az eldobott sarokkőről. A farizeusok kérdése az Isten országáról. Az Úr hatalmas bevezető i ntelmei azokhoz.

1. Mondja a kettő közül az egyik: „Mit beszélsz itt annyi Istengyalázó esztelenséget öszsze- vissza? Vajon nem mi vagyunk-e Mózes és Áron által felfogadott Isten házának építőmunkásai ezen a Földön, amint az írva is van?! 2. Mondom Én: „Igen, igen! Valóban ez meg is van írva: de még valami más is meg van írva, ezt azért fogom elmondani nektek, mivel már építőmunkásokról tettetek említést, s ami pedig általatok jól ismert módon megírva áll, az éppen úgy van megírva, ahogy az írásban olvashattátok: 3. Az a kő, amelyet az építőmunkások eldobnak, botránykővé lett: Az Úrral történt ez meg és most itt áll szemetek előtt, hogy csodálatos módon szemléljétek Őt! Azért mondom ezt nektek: az Isten országa elvétetik tőletek és átadatik a pogányoknak, s azoknál majd meghozza a maga gyümölcseit!” 4. Erre mondja a kettő: „Mi legyen tehát a botránykővel, amelynek Te magadat tartani látszol?” 5. Mondom Én: „Az általatok eldobott kővel, amely sarokkővé lett, a jövőben így áll a dolog: Aki belebotránkozik, azt el fogja pusztítani; akire pedig ez a kő ráhull, amit ti méltán elvárhattok, azt szét fogja morzsolni. Megérettétek most már?” 6. Erre a magyarázatomra kezdték a főpapok és farizeusok is megérteni, hogy éppen ők azok, akiket a rájuk hulló botránykő szét fog morzsolni, erre aztán rendkívül felháborodtak, s azon kezdtek tanácskozni, hogy hogyan ragadhatnának és rohanhatnának meg? De a mérsékeltebb párt lebeszélte őket erről, s figyelmeztette őket a sok népre, amely nagy prófétának tart Engem, és hogy Én a nép előtt azért mondottam el, hogy a főpapok és a farizeusok mindenkor mit tettek a prófétákkal. S ezért sokkal inkább az volna tanácsosabb, hogy Engem a beszéddel megfogni, sarokba szorítani, hogy azután teljes joguk legyen Engem a nép előtt csalónak és hazugnak nyilvánítani, s csak azután fognának el és szolgáltatnának ki a törvénynek, amire a nép már nem mondhatna semmit. De amíg nem tudnak Engem beszédjükkel megfogni, igen merész dolog volna Engem megragadni, amikor a nép az éjszakai mennyei jelek miatt még mindig nagyon felindult! A főpapok és farizeusok ezt mihamar be is látták, elfojtották haragjukat és elhatározták, hogy továbbra is beszédjükkel igyekeznek megfogni Engem. 7. Ezután az elhatározásuk után ismét Hozzám fordultak a jóság leple alatt, mert a nép előtt féltek, és így kérdeztek Engem: „Mester, miután már ennyire jártas vagy az írásban, tehát szeretnénk megtudni Tőled, hogy mivel is áll az az Isten országa, amely majdan elvétetik tőlünk és átadatik a pogányoknak, s amely náluk fogja meghozni a kívánt gyümölcsöket? Egyáltalában mi az „Isten országa”, mit értesz Te az alatt? Talán a mennyország az, amelybe a testi halál után minden hívő jutni remél, vagy pedig már ezen a Földön fennáll, amely eset a Te beszéded szerint fennállni látszik, mert különben nem adhatnék a pogányoknak, akik előtt igazi szellemi mennyországról szó sem lehet, mert az sehol sem áll, hogy egykor a sötét pogányok is befogadtatnak a mennyországba. Ez a beszéded a Te prófétai szádból kissé talányosan hangzik, azért kérünk Téged arra, hogy ezt a dolgot egy kissé közelebbről magyaráznád meg!” 8. Máris ujjongnak magukban, mert úgy vélték, hogy ezzel a beszéddel már meg is fogtak, hogy erre a ravasz kérdésre feltétlenül adós fogok maradni a kellő válasszal. Maga a nép is aggódó arcot vágott, és feszülten figyelt, hogy ebből a hurokból hogyan fogok kikerülni? 9. Én azonban felegyenesedtem, mint egy hős s olyan arccal néztem rájuk, amiből semmiféle zavar nem volt kiolvasható, s azután ismét példázatban kezdtem beszélni, mint ahogy alább következik: - 298 -


VII. kötet

299

10. „Mivel ti telve vagytok restséggel, érzékiséggel, s a legnagyobb önző gőggel, tehát képtelenség előttetek Isten országának titkait és igazságait megértetni, ti a remélt mennyországot valami gyönyörű nagy területnek képzelitek a csillagok fölött, amelybe a test halála után a jámbor lelkek, vagy mint közületek egyesek abban az esztelen véleményben vannak, hogy csak több ezer év múlva, az általatok soha meg nem értett utolsó napon vétetnek föl, ahol a legnagyobb jólétben fognak dőzsölni mindörökké! És ebből a mennyországból, amely sehol sem létezik, csak a ti buta fantáziátokban, zárassanak ki a ti nagyfokú önző hitetek alapján a sötét pogányok? Igen! Én mondom azt nektek, hogy az ilyen mennyországból, amely csak a tietek, mindörökre zárassanak is ki, mert lehetetlen, hogy olyan mennyországba vétessenek fel, amely valóságban sehol nem létezik! 11. De hogy egykor senki se védekezhessék azzal, hogy nem volt tudomása arról, miben áll az igaz mennyország, tehát a nép kedvéért példázatokban fogok rámutatni arra, hogy az igazi mennyország mindenütt, az egész végtelenségben és itt a Földön, a csillagokban és azok felett egészen egyformán, mi módon létezik. Hallgassatok tehát ide:” 195. Fejezet:

Az Úr beszéde az Isten országáról. Példázat a királyról és a menyegzői lakomáról. A háromszoros meghívásról, s a vendég menyegzői ruha nélkül.

1. Az Úr: „A menny, vagy az Isten országa hasonlít ahhoz a királyhoz, aki a fiának menyegzőjét tartotta. Kiküldötte szolgáit és inasait, hogy hívják meg az előkelő vendégeket a királyi menyegzőhöz, de a meghívottak így szóltak egymás között: Mi szükségünk van nekünk egy királyi menyegzői asztalra? Otthon nekünk jobb, s így nem kell senkinek sem köszönetet mondanunk! – S így a meghívottak közül senki sem akart a királyi menyegzőre menni! 2. Amikor a királynak tudomására jutott, hogy az első meghívott vendégek közül senki sem akar jönni, újból kiküldött, de más szolgákat, s előzőleg azt mondta azoknak: mondjátok a vendégeknek, a menyegző már elő van készítve, ökreimet s hízott állataimat már levágtam, minden készen van, jöjjetek tehát a menyegzői lakomára. Erre a szolgák elmentek s hűségesen szóról-szóra így mondották el az üzenetet a meghívott vendégeknek. De a meghívottak megint csak nem jöttek el, hanem megvetéssel fogadták az üzenetet, az egyik elment a szántóföldjére, másik más egyéb dolgára, mások pedig megragadták a szolgákat, kicsúfolták, sőt néhányat meg is öltek belőlük! Amikor a király ezt meghallotta, igazságos haragjában kiküldte seregeit, a gyilkosokat megölette, a városaikat felgyújtotta, és egészen elpusztította. 3. Ekkor a király ilymódon ismét így szólt szolgáihoz: A menyegző el van ugyan készítve, de a meghívott vendégek nem voltak arra méltók! Menjetek tehát ki az utakra, és utcákra és hívjátok meg azokat, akik utatokba kerülnek. Erre a szolgák kimentek és összeszedtek mindenkit, aki csak útjukba akadt, jót, gonoszat és lássátok, az asztal tele volt vendégekkel. 4. Amikor az asztal ily módon telve volt vendégekkel, a király bement a nagy étterembe, hogy lássa vendégeit. Akkor meglátott közülük egyet, aki úgy volt felruházva, hogy távolról sem lehetett volna menyegzői lakomára alkalmas ruhának nevezni, míg a többiek, akiket meghívtak, hazasiettek, s amennyire csak tehették, sietve menyegzői lakomára alkalmas öltözéket vettek magukra, s amennyire csak tehették, feldíszítették magukat. 5. Ekkor a király kérdi a szolgákat: az az egy ember miért nem ékesítette fel magát menyegzői lakomához méltóan, hogy láttán az én szemeim is felüdüljenek, s a többi vendég meg ne botránkozzék? A szolgák pedig így szóltak: „óh, hatalmas király! Az egyike azoknak, akiket először hívtunk meg, és akik nem akartak eljönni. Most a harmadik meghívás alkalmával ott találtuk az utcán, újból meghívtuk, s ajánlottuk neki, hogy ő is ékesítse fel magát menyegzői ruháival! De ő azt mondta: Bizony én a menyegző miatt nem fárasztom magam, úgy megyek el a menyegzőre, amint vagyok! S úgy is jött el, ahogy az utcán találkoztunk vele, a többi vendéggel együtt, mi pedig nem akadályoztuk meg őt, mert tőled nem kaptunk erre felhatalmazást! - 299 -


VII. kötet

300

6. Amikor a király a szolgáktól ezt meghallotta, odament ahhoz az emberhez, aki nem volt menyegzői ruhában, s így szólt hozzá: Hogy voltál képes ide bejönni, menyegzői ékesség és menyegzői ünnepi ruha nélkül? Lásd, az asztal tele van szegénnyel, akiknek egy része gonosz volt, s csak kis része jó. De azért mindnyájan úgy felékesítették magukat, hogy szememet tetszéssel nyugtatom rajtuk. Téged pedig először hívtalak meg, s a meghívást nem akartad elfogadni és most, amikor a harmadik általános meghívás megtörtént, akkor szántad rá te is magad, hogy eljöjj, de minden menyegzői ékesség nélkül, pedig van elég vagyonod arra, hogy menyegzői ünneplő ruhát végy magadnak. Miért tettél ilyen szégyent nekem?” 7. Erre a kérdezett bosszús lett a királyra és még csak nem is védekezett, s nem kért a királytól bocsánatot, hanem ülve maradt és semmiféle feleletet nem adott a királynak, habár a király először őt, mint barátját szólította meg. 8. Ez a gonosz konokság annyira bosszantotta a királyt, hogy így szólt a szolgáihoz: Mivel ez az ember annyira konok, s az én hozzá való leereszkedésemet és barátságomat bosszúval, haraggal és megvetéssel jutalmazza, kössétek meg a kezeit és lábait (szeretet-készség és bölcsesség) és dobjátok ki a legkülső sötétségbe (puszta világi értelem és anyag) és ott lesz sírás és fogak csikorgatása (világi tépelődések és vitatkozások jobb igazság és élet fölött). 9. S ezzel azt akarom nektek mondani, hogy az igaz „Isten országába” Isten felébresztett szolgái által sokan közületek is meghívattak, de csak kevesen választattak ki, mert először is a meghívásnak egyáltalában nem is akartak eleget tenni, másodszor is ellenszegültek, amely eset most is fennáll, és harmadszor amikor minden pogány meghívatott a menyegzőre, s magukat felékesítették, akkor az első meghívottak közül csak egy jött el felékesítetlenül, ez pedig a ti konokságotoknak a példázata, ami benneteket a legkülső világi sötétségbe és ínségbe fog taszítani. És éppen ezért a már kezdettől hívottak között kevés kiválasztott találtatik, s ily módon vétetik el tőletek Isten országa, és adatok át a pogányoknak. Ti pedig legkülső világi sötétségetekben fogtok veszekedni és perlekedni, s tőletek eltávolodott és elvesztett Isten országát bármennyire is keresitek, nem fogjátok megtalálni a világ végéig sem. 10. Az Isten igaz és élő országa nem áll a szemmel látható külső pompában, hanem az ember legbensőbb világában, s akiben nincs ez benne, annak számára nincs az sehol az egész végtelenségben! 11. S az Isten országa az emberben abból áll, hogy megtartja Isten parancsolatait, és ez időtől kezdve hisz Abban, Aki Bennem hozzátok küldetett! 12. Bizony mondom nektek: Aki Énbennem hisz, s az Én dolgaimat cselekszi, abban benne van az örökélet, s azzal együtt Isten igaz országa is, mert Én vagyok az igazság, a világosság, az út és az örök élet! 13. Aki tehát beszédeimet vagy az Én számból, vagy azoknak szájából, akiket Én, mint igaz és megbízható tanúimat már most kiküldöm, a jövőben még sokkal inkább ki fogok küldeni, hallgatja, és nem hiszi, hogy csak így lehet és nem másképpen, mert az nem jön be az Isten országába, hanem megmarad saját világi ítéletének éjszakájában. Én ezeket most elmondottam nektek, boldogok azok, akik szavaimtól megtérnek!” 196. Fejezet:

A farizeusok további tervei, hogy Jézust miképpen foghatnák el. Kérdés az adógaras miatt.

1. Amikor a főpapok, írástudók és farizeusok ezt hallották, nem tudták, hogy mit találjanak még ki, hogy Engem beszédjükkel megfogjanak! Mert az Isten Országának kérdésével semmire sem mentek, mert nem voltak képesek semmit sem felelni rá, mert a nép úgy vélekedett, hogy tökéletes igazságot beszéltem és tanítottam. A jelenlévő mérsékeltebb párt is ezt mondotta: „Már megmondtuk az imént, hogy az írásra vonatkozó kérdésekkel nem lehet megközelíteni, mert jártasabb abban, mint mi vagyunk! Most még a római törvényekben –amelyeket ha próféta - 300 -


VII. kötet

301

akar lenni, Mózes törvényeivel szemben nem méltányolhat – lehet Tőle tanácsot és véleményt kikérni, talán azokban lehetne Őt a legjobban megfogni? De akkor olyan intézhet Hozzá kérdéseket, aki azokban a törvényekben teljesen jártas!” Ebben aztán mindnyájan megegyeztek, de most már azon tanácskoztak, hogy ezt hogyan hajtsák végre, hogy ilyen módon a beszédjük által fogjanak meg, vagy szorítsanak sarokba. 2. Ekkor egyesek kimentek, felkeresték a római jog tanítványait és Heródes jogban jártas szolgáit, s nagy jutalmat ígértek nekik, ha azok Engem beszédjük által sarokba tudnak szorítani. Nemsokára jöttek azok is, és nyájas arccal így szóltak Hozzám ezek a kémek: „Mester! Mi tudjuk jól, hogy igaz vagy és tanítod az Isten útjait, és nem kérdezel meg senkit, hogy tanításaid nem kellemetlenek-e? Mert Te csak az igazságot tiszteled és sohasem a személy tekintélyét, s ennélfogva Te minden időben csak nyílt ítéletet mondhatsz, lásd mi jártasak vagyunk a jogtudományban, s igen különösnek tűnik előttünk, hogy nekünk zsidóknak is, akiknek Mózes törvényei szerint adómenteseknek kellene lennünk, mégis meg kell fizetnünk a római császárnak az adót, dacára annak, hogy egy okmány van a kezünkben, amelynek értelmében a római felsőbb hatalom dacára adómentesek lehetnénk a mózesi törvények szerint! Mit szólsz Te ehhez? 3. Amikor Én mindjárt belépésükkor észrevettem kaján ravaszságukat, komoly arccal rájuk néztem és hangosan így szóltam: „Képmutatók! Miért kísértetek meg Engem? Mutassátok elő egy adópénzdarabot! Kinek a képe és kinek az aláírása ez?” S ők így feleltek: „Amint látod, a császáré!” 4. Mondom Én: „Tehát akkor adjátok a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!” 5. Amikor ezt meghallották, elcsodálkoztak bölcsességem felett s azután így szóltak a papokhoz: „Ezt a bölcsességet ti magatok vizsgáljátok meg, mert nem ér fel a mi bölcsességünk Hozzá.” Erre elsiettek. 6. Amikor Én újból szabadon beszélhettem a néppel az emberi lélek halhatatlanságáról, ami néhány jelenlévő szadduceust odavonzott, akikkel amint következik, mihamar érintkezésbe jutottam. 7. E tárgyalások közben természetesen eljött a dél, s tanítványaim azt kérdezték, hogy miután a farizeusokat teljesen legyőztem, s minden nép az Én pártomon van, és Bennem hisz, nem volna-e tanácsos a templomból kimenni s ebéd után nézni? 8. Mondom Én: „Addig még igen sok idő van. Mert az ember nemcsak kenyérből él, hanem azokból az igékből, amelyek Isten szájából jönnek! Nekem dolgoznom kell addig, amíg nappal van, mert amikor az éjszaka eljön, ezzel a néppel nem lehet sem dolgozni, sem valamire menni. A farizeusok kimentek ugyan, hogy újból tanácskozzanak afölött, hogy más módon nem lehetne-e Engem megfogni? De nemsokára újból visszatérnek, s itt forgolódnak majd körülöttem, de ott áll egy csoport farizeus, akik szintén már régóta rossz szemmel néznek Rám, s akik nemsokára beszélni kezdenek majd Velem! Ez alkalommal a farizeusok és írástudók jelenlétében sem lesz hiány, maradjunk tehát a templomban, mert addig a nép is itt marad. De ha közületek valaki menni akar, hogy testéről gondoskodjék, az megteheti, de szívesebben venném, ha maradna!” Amikor a tanítványok ezt Tőlem meghallották maradtak, és egyik sem ment ki közülük a templomból. 197. Fejezet:

Templomi jelenet. Jézus és a sadduceusok. Azok kérdése. A hét ura közül kié lesz az asszony a túlvilágon. Az Úr a menybéli házasságról. Az Úr ráutal az élő Istenre, mint Ábrahám Istenére. „Én vagyok a feltámadás!” A nép jó sejtelme Jézus Istenségéről.

1. Ezután rögtön Elém is léptek a sadduceusok, akik tiszta cinikus nézeten vannak, s a feltámadásban, s a test halála után a lélek továbbélésében nem hisznek, s kérdeznek Engem mond- 301 -


VII. kötet

302

ván: „Mester! Mózes azt mondotta, habár nem kifejezetten megparancsolta: „Ha egy asszony férje meghal gyermekek nélkül, akkor férjének testvérbátyja megkérheti az asszonyt, és magzatot támaszthat testvérbátyjának. De nálunk 7 fiútestvér volt. Az első megkért egy asszonyt, de nemsokára meghalt anélkül, hogy az asszonynak magzatot támasztott volna. Az özvegyasszony Mózes tanácsa szerint így jutott a másik fiútestvérhez. De az is éppen úgy járt, mint előző elhalt testvére, s az asszony így jutott egészen a hetedikig, amikor ő maga is meghalt. Tehát ha a test halála után a feltámadás valóságos, az a kérdés, hogy a másik életben kinek a felesége lesz az asszony, mert itt a Földön mind a hét fiútestvérnek a felsége volt?" 2. Mondom Én: „Akkor ti nagyon tévedtek, az írást nem ismeritek, de még sokkal kevésbé Isten erejét! Az általatok most meg nem értett feltámadáskor az emberek teljesen hasonlítani fognak Isten angyalaihoz és sem maguk nem fognak megkérni senkit, sem senki nem fogja magát megkéretni, mert a házasság a mennyekben egészen más, mint a tietek itt a Földön. 3. Amiképpen itt a Földön egy tisztességes férfi és egy tisztességes asszony van egymással összekötve, azonképpen a mennyországban a szeretet és a bölcsesség van egymással összekötve. 4. És ha már ennyire jártasak vagytok az írásban, akkor bizonyára azt is olvastátok, ahol írva van, hogy Isten érthető módon így beszélt: Én vagyok Ábrahám, Izsák és Jákob Istene! Isten tehát nem a holtak, hanem az élők Istene! Tehát ha Isten az élők és nem a holtak, tehát a ti fogalmatok szerint a teljesen megsemmisültek Istene, akkor Ábrahám, Izsák és Jákobnak még most is élnie kell, s már régen fel kellett támadniuk az igaz és örök életre. Mert ha nem ez az eset állna fenn, akkor az Isten a lényei előtt nem mondott volna igazat akkor, amikor azt mondotta: Én Ábrahám, Izsák és Jákob Istene vagyok. Mert Isten csak azoknak lehet Istene, akik valahol élnek és vannak, nem pedig azok Istene, akik nem élnek és sehol sincsenek! Mert ilyet állítani és hinni a világ legnagyobb esztelensége volna! 5. Amikor Ábrahám még ennek a Földnek testében járt és megjövendöltetett neki, hogy Én majd egykor, amint be is teljesedett, szintén földi testben, mint ember fia fogok megjelenni, s ez is megígértetett neki, hogy az Én napomat és időmet ebben a világban ő maga is szemlélni fogja, akkor afölött nagy öröm lepte meg szívét! 6. És Én a legteljesebb igazság szerint biztosíthatlak benneteket, hogy ő az Én napomat és az Én időmet látta is ezen a Földön és egész szívéből örvendezett annak! Vajon meg tudná ezt tenni, ha már régen fel nem támadott volna, vagy ha teljesen halott volna, vagy ahogy ti vélitek, mindörökre megsemmisült volna?” 7. Mondják a legyőzött sadduceusok: „Mutasd meg tehát a feltámadott Ábrahám atyát és mi elhisszük azt is, amit mondottál nekünk!” 8. Mondom Én: „Ha szavaimban nem hisztek, akkor nem hinnétek Ábrahám megjelenésében sem, ami pedig nagyon könnyen lehetséges, és azt mondanátok: „Lássátok, ez az ember mágus, így akar bennünket megvakítani! Én azonban azt mondom nektek: Én vagyok az élet és a feltámadás. Aki Énbennem hisz, az magában hordozza az életet és feltámadást. 9. Nézzetek itt körül, sokan vannak itt, akik testben járnak és szellemben már feltámadtak, és ezek a halált nem fogják sem megérezni, sem megízlelni, hanem élni fognak mindörökké. 10. Ezek már látták Ábrahámot, Izsákot és Jákobot és beszéltek is velük és tudják jól, hogy hányadán vannak, de ti még távolról sem tudjátok, hogy hányadán vagytok, habár éltek, gondolkodtok és akartok! Megértettétek?” Amikor a sadduceusok ezt a leckét megkapták Tőlem, nem feleltek semmit, hanem visszavonultak. 11. A nép azonban valósággal megborzadt nagy bölcsességem fölött és ezt mondotta magában: „Ez valóban több egy prófétánál, mert úgy beszél, mint egy hatalmas Úr. Ha Ő csupán csak próféta volna, nem beszélne úgy, mint aki telve van a legnagyobb isteni hatalommal. Mert aki azt mondja: Én magam vagyok az élet és a feltámadás, aki Énbennem hisz az a halált nem fogja sem látni, sem érezni, sem megízlelni! – Abban már benne is van az élet és a feltámadás! Ezt Istenen kívül senki sem állíthatja magáról! De mi tudjuk, hogy a zsidóknak megígértetett egy - 302 -


VII. kötet

303

Messiás, Akinek nagy lesz hatalma, mert nevét hívják Immánuelnek, ami annyit jelent: Isten velünk! Ez pedig csak ez az ember lehet, mert honnan jönne egyébként ez a nagy hatalma és bölcsessége?” 198. Fejezet:

Az Úr kérdi a farizeusoktól, hogy mit tartanak Krisztusról? Dávid „Ura és Fia” az ember lényegéről és Isten hármas egységének lényegéről. A farizeusok zavarban: azok gonosz cselfogását leplezi le az Úr.

1. Ily módon beszélt a nép egymás között, de a farizeusok és írástudók, akik ismét megjelentek, mit sem hallottak abból, hogy a nép milyen véleményt mondott ki Rólam, hanem csak annak volt fültanúja, amikor a sadduceusoknak betömtem a száját, ami fölött titokban nagy örömöt éreztek, mert szívükből gyűlölték a sadduceusokat. 2. Ettől azonban ismét felbátorodtak, hogy Engem tovább is vizsgáljanak, s hogy sikerüle mégis Engem beszédjükkel megfogni, amire elő is állt az egyik farizeus, Hozzám lépett és így szólt: „Mester! Valóban meggyőződtem arról, hogy Te valóban egy igen komoly, ritka bölcsességű s az írásban teljesen jártas férfiú vagy. Mondd meg tehát, hogy az összes törvények közül melyik a legkimagaslóbb?” Mondom Én: „A legkimagaslóbb és mindent magában foglaló törvény így hangzik: Szeresd Istent mindenek felett egész szívedből, egész lelkedből, és teljes elmédből! Lásd, ez a legnagyobb és valamennyi közül a legkimagaslóbb törvény! A második pedig hasonlít ehhez, s így szól: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat, azaz minden időben ugyanazt tedd meg a felebarátodnak a legnagyobb örömmel, amit te kívánsz, hogy ugyanazt tegye meg veled, és ha szükséged van rá, ebben a két törvényben van összefoglalva az egész törvény és az összes próféták! Vagy talán ismertek ennél kimagaslóbb törvényt?” Mondja az írástudó: „Én nem ismerek kimagaslóbbat, s így helyesen feleltél!” 3. Eközben egy egész sereg farizeus és írástudó gyűlt körém, s arról tanácskozott, hogy mit kérdezzenek Tőlem, hogy sarokba szoríthatnának, vagy felülnék nekik, vagy megfoghatnának! De Én így szóltam hozzájuk: „Halljátok, hogy ti folyton kérdéseket intéztek Hozzám, amelyekkel azt remélitek, hogy Engem zavarba hoztok, vagy beszédetekkel megfogtok, azt már minden jelenlévő észrevette itt, Én pedig minden kérdésetekre megfeleltem már, bebizonyítottam azt is, hogy nem foghattok meg! Most azonban Én intézek ismét egy kérdést hozzátok, ha arra helyesen megfeleltek, akkor ismét rajtatok a sor, hogy egy vagy más kérdést tegyetek fel.” 4. Mondják a farizeusok: „Jól van, kérdezz tehát, mi sem fogunk a felelettel adós maradni!” 5. Mondom Én: „Nos, jól van tehát. Mit képzeltek ti Krisztusról. Kinek a Fia lesz Ő?” Mondják a farizeusok: „Amint írva van, Dávid Fia!” 6. Mondom Én: „Hm, különös! S ha így van, miért nevezi Őt Dávid maga szellemben Úrnak? Amidőn ezt mondja: „Az Úr mondá az én Uramnak: Ülj jobbomra, míg ellenségeidet zsámolyul teszem lábaid alá! Tehát ha Dávid Őt Úrnak nevezte, hogyan lehet akkor Fia?” 7. Mondja erre az egyik farizeus: „Mi tudjuk azt jól, hogy Dávid szellemben ily módon beszélt Krisztussal, de ki érti azt, hogy az Úr alatt Kit értett, Aki az Ő Urához szólt és ki legyen az az Úr, Akit Dávid az Urának nevezett? Mert hiszen Mózes tanításai szerint nem tehetjük fel azt, hogy Dávid idejében két Úrra – akik közül mind a ketten mindegyik maga az Isten is lehetett – gondoltak, vagy hittek. Az az Úr tehát, Aki Dávid idejében Dávid Urához szólt, nyilvánvalóan más kellett, hogy legyen, mint az az Úr, Akit Dávid Urának nevezett. Mert különben hogy mondhatta Dávid: Az Úr szólott az én Uramhoz.” De ki képes azt megérteni? Ha Te érted, magyarázd azt meg nekünk, s akkor elhisszük Neked, hogy Te Isten szelleméből beszélsz!” 8. Mondom Én: „Hogyha ti, akik írástudók akartok lenni, a hébernek régi írásmódját nem értitek, hogyan akarjátok akkor annak szellemét megérteni? - 303 -


VII. kötet

304

9. Az Úr, tehát Jehova, talán mégis Úr, tehát Dávid Ura, ily módon nem tévedett Dávid, amikor azt mondotta: az Én Uram szól az Én Uramhoz, s ha ily módon beszélt, akkor világos, hogy a szófűzésben látszólagos két Úr alapjában véve egy és ugyanazon Úr! Vagy nem mondjátok ti magatok is: az Én szellemem így szólt az én lelkem értelméhez? Vajon egy ember szelleme annak lelkében lakva nem egy-e a lélekkel, habár, mint a tulajdonképpeni életerő a lélekben nemesebb és tökéletesebb, mint, önmagában véve a szubsztanciális lélek? 10. Istenben is megkülönböztethető módon két lényiség van, habár annak őslétét és annak oszthatatlan egy őslétét teszik ki. 11. Az egyik megkülönböztethető lényiség a szeretet, mint Istenben az örökélet lángja, s a másik megkülönböztethető lényisége, mint a legfényesebb életláng következménye, a világosság, vagy bölcsesség az Istenben. 12. S ha így van és megcáfolhatatlanul nem másképpen, tehát akkor a szeretet Istenben nem ugyanaz a dicsősége Istennek, mint annak bölcsessége? 13. És amikor Dávid így szólt: „Az Úr így szólt az én Uramhoz – ezzel azt akarta mondani, hogy Istenben az irgalmassággal teljes szeretet mélyen behatolt annak bölcsességébe, és ezt mondotta neki: Ülj jobbomra, légy Igévé és Lényiséggé s légy eggyé az Én teljes élethatalmammal és mindannak, ami a világosság ellensége, meg kell hajolnia a szeretet élethatalmának világossága előtt! 14. És amit akkor Dávid szellemben mondott, az most csodálatos módon megtestesülve áll szemeitek előtt! De miért zárjátok le szemeiteket, és miért nem akartok tudatára ébredni annak, hogy a nagy ígéret most testesülve áll előttetek, szól hozzátok, és arra tanít benneteket, hogy az Istenből áradó igaz élet útjait Istenben megismerjétek?” 15. Amikor a farizeusok ezeket az Én számból meghallották, bölcsességem előtt valóságos borzalom szállta meg őket úgy, hogy egyik sem mert többé kérdést feltenni, hogy Engem még tovább vizsgáljon, s a templomosok mérsékeltebb pártja így szólt az ádázabbak pártjához: „Jó előre megmondtuk és jó szándékkal, hogy ezzel az emberrel semmire sem fogunk menni! Mert először akaratában olyan felfoghatatlan csodálatos hatalom van, amellyel hegyeket képes elpusztítani, vagy máshová helyezni, másodszor pedig a nép és a rómaiak sziklaszilárdan mellette állanak, és harmadszor olyan felfoghatatlanul bölcs, hogy mi Őt minden bölcsességünk és ravaszul feltett kérdéseink dacára annyira sem tudjuk sarokba szorítani, hogy legalább a nép előtt meggyanúsíthatnánk! Mert minél többet gyötörjük Őt kérdéseinkkel, annál inkább tesszük magunkat gyanússá a nép előtt, amely már úgyis lépten-nyomon kinevet bennünket! És mi hasznunk van ebből? Sokkal jobban tettük volna, ha soha szóba sem álltunk volna Vele. Most azonban már benne vagyunk a bajban, mit tehetünk egyebet? A mi véleményünk az, a legokosabb volna az egész dolognak hátat fordítani és egyáltalában nem törődni vele többé! 16. S ha ez valóban isteni rendelkezés, akkor hiába teszünk bármit is ellene, de ha nem az, akkor úgy meg fog szűnni az egész, hogy rövid idő alatt semmi sem marad belőle az emberek emlékezetében, ami már igen gyakran megtörtént. Ez a mi nézetünk, de azért ti tehetitek azt, amit jónak láttok, habár magatok is meggyőződhettetek eddig, hogy igazunk van!” 17. Mondja titkon az egyik főpap, hogy a nép nem hallott belőle semmit: „Igen, igen, igazatok van, de tűrjük azt, hogy Ő bennünket a nép előtt, amely a mi legjobb fejőstehenünk, ennyire becsméreljen?” 18. Mondja a mérsékelt pártból az egyik: „Ez igaz és nagyon helyes is, de nyújtsatok módot arra, hogy az elrontott dolgot hogyan lehet megváltoztatni, s mi mindenben szívesen segítségetekre leszünk! De mi azon a nézeten vagyunk, hogy erre nehezen akad alkalmas mód, és alkalmatlan eszközökkel ennek a dolognak még sokkal több fényt fogunk gyújtani, s a mi helyzetünket pedig rosszabbá tesszük!” 19. Mondja az egyik főpap: „Mi volna, ha mi arra kérnénk Őt, hogy Ő bennünket a nép előtt annak ábrázolna, amik Mózes szerint tulajdonképpen vagyunk?” Mondja a mérsékelt pártból az egyik: „Ez talán még többet érne, mint az a sok csapda, amit felállítottunk Neki. Kísérelje - 304 -


VII. kötet

305

ezt meg tehát valaki, de komolyan és őszintén, talán ez használna valamit? Mert amint látszik, Ő alapjában véve nem gonosz és bosszúálló ember, mert minden oldalról csak azt hallottuk, hogy a szegényekkel szemben sok jót cselekedett, mert különben a szegény nép nem is tartana Róla olyan sokat!” 20. Ekkor ismét tanácskoztak egymás között, hogy ki vállalná azt magára, hogy Velem erre vonatkozólag beszéljen. Erre a mérsékelt pártból az egyik késznek mutatkozott, amit mindenki elfogadott. Azután Hozzám lépett és ügyét elő akarta adni!” 21. De Én nem engedtem őt szóhoz jutni, s azonnal szemébe mondottam: „Amit te Nekem mondani akarsz, azt Én nagyon is világosan és határozottan tudom, s így megtakaríthatod a fáradságot magadnak, hogy itt szándékodból akár egy szót is vesztegess. Hogy mit kell érdeketekben vagy ellenetek a nép előtt és tanítványaim előtt beszélnem, azt tudom Én, s így vagy mehetsz, vagy maradhatsz és hallgathatod, amit beszélni fogok.” 22. Amikor a farizeus ezt meghallotta, megfordult és ismét visszament az övéihez, ahol mindnyájan fülüket kezdték hegyeni, hogy mellettük, vagy ellenük mit fogok a néphez beszélni. 199. Fejezet:

Jézus beszéde az akkori prédikátorokról s életintelmek az Ő követői számára. Aki magát felmagasztalja, az aláztassék meg. A nép bizonysága.

1. Én pedig mihamar szóra nyitottam számat és így szóltam: „Mózes székén ülnek az írástudók és farizeusok, mindazt, amit ők mondanak nektek, mint Mózestől és a prófétáktól eredőt, hogy azokat megtegyétek, azt tegyétek is meg, és tartsátok be. De az ő cselekedeteik szerint ne igazodjatok, és ne cselekedjetek úgy, amiképpen ők cselekszenek! 2. Ők rendszerint azt mondják nektek, hogy ti jót és igazat cselekedjetek, de ők maguk nem cselekszik azt, amit tanítanak. Ők nehéz, sőt gyakran elviselhetetlen terheket rónak rátok, és súlyos igákat tesznek az emberek nyakába, de ők azokat még egy ujjal sem érintik. 3. Csak azokat a cselekedeteket gyakorolják, amelyek jóknak látszanak, de csak azért, hogy Isten szolgáinak nézzék őket! Azért tartják oly nagyra emlékjeleiket (az emlékjelek olyan feljegyzések voltak azok számára, akiknek boldogulására nagy és hosszú imákat drága áldozatokkal fizették meg), és ruháik nagy szegélyeit (a ruhákon a nagy szegélyek a tartós áldozati és imádkozó készséget jelezték, amelyeknek azonban csak viselésében állott!), 4. Szívesen ülnek ők asztalaik főhelyén, valamint iskoláik főhelyén és szívesen veszik, ha valaki őket a vásáron üdvözli (egy nagy térség, amelyen sok ember érintkezik egymással) és hogy a nép rabbinak nevezze őket (mint ma professzor, vagy doktor). 5. De ti, ha az Én tanítványaim vagytok, vagy lenni akartok, ne neveztessétek így magatokat! Mert csak Egy az igaz Mester, s az Én vagyok (Krisztus), ti pedig egymás között, mint teljesen egyforma testvérek vagytok! 6. A jövőben ezen a Földön közületek senki se nevezzen az igazság teljes értelme szerint senkit sem atyának, mert csak egy a ti Atyátok, az örök Atya a mennyekben! 7. És mégegyszer mondom azt nektek, hogy soha senki által mesternek ne neveztessétek magatokat, és ne tiszteltessétek magatokat, mert most már tudjátok, hogy Ki a ti Mesteretek! 8. Azonkívül semmiféle rang se álljon fenn köztetek, amint az fennáll a templomban és az emberek világában, hanem a legnagyobb, és a legmagasabb köztetek, legyen a másik testvére és szolgája! 9. Mert aki magát felmagasztalja, az aláztassék meg, de aki magát a testvérei iránt való szeretetből megalázza, az magasztaltassék fel!” 10. A farizeusok és írástudók pedig mind hallották ezeket a tanításokat, és látták s hallották, hogy a nép fennhangon így kiáltott Felém: „Óh, Mester! Egyedül Te vagy Igaz! Így kellene lenni az emberek között, s akkor már ez a Föld is valóságos mennyország volna! De ahogy most - 305 -


VII. kötet

306

van az emberek között, amikor mindegyik nagyobb és több akar lenni felebarátjánál, így az egész Föld valóságos pokol! Mert elbizakodott fensőbbségének tudatában egyik ember üldözi a másikat, és soha ki nem elégíthető gőgös buzgalmában elnyomja a gyengéket! Óh jaj, ez a Föld szegény és gyenge emberiségének; sokkal jobb lett volna, ha soha nem is született volna erre a világra! 11. Óh Mester! Mi felismerjük azt, hogy a Te beszéded valóságos isteni beszéd; de akik azt hallgatják, azok szőröstől-bőröstől a pokolban vannak, ezért a Te isteni beszédednek semmi haszna sem lesz! Mert akiknek a leginkább szól, azok fognak azok hallatára legkevésbé megtérni, vagy azok szerint igazodni. Már vicsorítják megrögzött haragjukban fogaikat, s mint a farkasok és hiénák, leskelődnek a legelőn a bárányra!” 200. Fejezet:

A szóban forgó farizeusok álnoksága s az Úr bűntető beszéde. Különbség az Atya és a nemző között. A képmutató papok, mint átmeszelt sírok.

1. A népnek erre a beszédére a farizeusok és írástudók nagyon elfintorították az orrukat, néhány szónok felállt, hogy a felizgatott néphez megnyugtató szavakat intézzen, miközben nem szűntek meg előttük Engem és tanításaimat meggyanúsítani és befeketíteni, méltatlan bitorlással gyanúsítottak, azt mondották, hogy Mózes törvényeit éppen azáltal szüntetem meg, hogy azt követelem, mostantól kezdve többé gyermek a szüleit ne tisztelje s ne üdvözölje az atya, vagy anya megszólításával, ezzel szemben pedig Mózes kifejezetten megparancsolta, hogy a gyermek tisztelje az atyját és anyját! 2. A nép ezáltal mindenféle kétséges kérdést intézett egymáshoz, egyesek ezt mondták: Igen, igen, most az egyszer igazuk is van a farizeusoknak és írástudóknak, úgy látszik, hogy buzgalmában ez egyszer mégis túllép a célon!” 3. Ekkor a farizeusok mérsékeltebb pártjából az egyik Hozzám lépve így szólt: „Hallod, hogy beszél most a nép? Lásd, Te meggyanúsítottál bennünket a nép előtt úgy, hogy véleményével ellenünk támadt, mi azonban észrevettük, hogy beszéded közben Mózessel szemben túlléptél a határon, s így eljött az ideje annak, hogy a népet felvilágosítsuk. A nép most már belátja tévedését, s így azt kérdezem most Tőled, mit akarsz itt még tenni?” 4. Mondom Én: „Tőletek nem fogok tanácsot kérni arra nézve, hogy mit fogok még tenni, vagy beszélni! Amikor János oktatta, és bűnbánatra intette a népet, ugyanezt tettétek világi jogaitok érvényesítése érdekében. Ti azonban bűnbánatot nem tartottatok s képmutató beszédetekkel a népet is megakadályoztátok ebben. És éppen ezért még több kárhozatot zúdítottatok a saját fejetekre! 5. És ezt Az mondja neked, Akinek hatalma van arra, hogy vagy megtartson, vagy elpusztítson benneteket aszerint, hogy cselekedeteitekkel vagy az egyiket, vagy a másikat kívánjátok. 6. Óh, ti, akik szívetek és agyatok szerint bolondok vagytok! Amikor Istent ti nevezitek Atyátoknak, és azt mondjátok, hogy Isten nevét hiába ne vegye fel, hogyan akarjátok akkor az Istent az emberekkel összehasonlítani, megvan-e akkor a különbség, ha Istent is Atyátoknak nevezitek és azt is, aki egy asszony testében nemzett benneteket? 7. Ti írástudók akartok lenni, és nem ismeritek ennek a két ó-héber szónak a különbségét sem: Jeoua – és Jeouza? Az egyik atyát jelent, a másik pedig nemzőt! És ha így áll a dolog és nem másképpen, ki volt az, aki a népet a legborzalmasabb tévedésekbe hozta, ha nem ti? 8. Azért jaj nektek, ti farizeusok és írástudók, ti bolond képmutatók! Akik nagy restségetekkel, butaságotokkal és gonoszságotokkal mindig elzárjátok a nép előtt az igaz mennyország ajtaját. Bizony Én mondom azt nektek, hogy ti nem fogtok oda bejutni sem azok, akik a jövőben úgy fognak cselekedni, mint ti!

- 306 -


VII. kötet

307

9. Ti nem fogtok bejutni az igazság és az élet országába, és akik be akarnának jutni, azokat nem engeditek be, hanem eltorlaszoljátok az igazsághoz és örök élethez vezető utat! És éppen ezért fog benneteket a legnagyobb kárhozat érni! 10. Jaj nektek továbbá, ti írástudók, farizeusok és képmutatók! Akik felfaljátok az özvegyek és árvák házait s helyettük hosszú, és erőteljes imákat kényszeríttek rájuk! Ezekért is még nagyobb kárhozatban lesz részetek! 11. Jaj nektek, ti írástudók, farizeusok és képmutatók! Bejártok országokat és tengereket, hogy a pogányokat hitsorsotokká tegyétek, s ha azzá lettek, rövid idő alatt kétszeresen pokol gyermekeivé formáljátok, sokkal nagyobbá, mint ti vagytok! S ezért a pokol jutalmát fogjátok aratni! 12. És százszorosan jaj nektek, ti elvakult vezetők, akik azt mondjátok: Aki a templomra esküszik, az mit sem tesz, mert az nem bűn, de aki hamis esküt tesz a templom aranyára, az a büntetésre méltóbb! Óh, ti bolondok és vakok, micsoda nagyobb, a templom, amely által az arany szentesíttetik, vagy pedig magában véve az arany? 13. Azt tanítjátok továbbá: bűn az, ha valaki csak az oltárra esküszik, de ha valaki hamis esküt mond arra az áldozatra, amely az oltáron fekszik, az a büntetésre méltó! Óh, ti bolondok és vakok! Mi nagyobb? Az áldozat-e, vagy az oltár, amely az áldozatot szentesíti?! 14. Nem, az az igaz, hogy az, aki az oltár előtt esküszik, mindarra esküszik, ami az oltáron van, és aki a templomra esküszik, azzal mindarra esküszik, ami a templomban van? És végül, aki az égre esküszik, az egyben esküszik, az Isten trónjára is, tehát arra, Aki azon ül és uralkodik? 15. És ismételten jaj nektek, ti írástudók, farizeusok, ti nagy képmutatók! Ti, akik megtizedelitek a munkabér tallérokat és a zsidó kereskedők tallérjait, természetesen a régi törvényetek alapján a ti előnyötökre, de amellett a legnehezebbet és a legnagyobbat, az igaz és a méltányos törvényt, a hitet és a könyörületességet semmibe sem veszitek, hogy előttetek mindenkinek igazságban lenne része. Én ezzel azonban nem azt mondom, hogy az elsőt az ember meg ne tegye, de azt mondom, hogy azért a másodikat a sokkal fontosabbat el ne hagyjátok, mint eddig tettétek! 16. Óh, ti tökéletesen vak vezetők, a szúnyogokat szidjátok és helyettük tevéket nyeltek el! Óh, jaj nektek, ti írástudók és farizeusok, akik képmutatók vagytok mindenben, ti, akik a templomban megszentelt serlegeket és szent edényeket kívülről tisztántartjátok ugyan, de abból nem tesztek lelkiismereti kérdést, ha ezek az edények belülről telve vannak rablással és buja falánksággal! Óh, te vak farizeus! Tisztogasd meg először a serleg és az edény bensejét, hogy az igazság külső része is megtisztuljon! 17. És még tovább – Jaj nektek, ti írástudók és farizeusok, akik egyben képmutatók vagytok! Olyanok vagytok, mint az átmeszelt sírok, amelyek kívülről csinosak ugyan, de belülről telve vannak hullacsontokkal és undok trágyával. Ezek a sírok a ti tökéletes hasonmásotok! Ti is külsőleg jámboroknak látszotok az emberek előtt, bensőleg pedig tele vagytok képmutatással, s az erénytelenségek minden nemével és fajával! 18. És jaj nektek ti írástudók, farizeusok, akik keresztül-kasul képmutatók vagytok, ti a régi prófétáknak síremlékeket állíttok és felékesítitek az igazak sírját és így panaszkodtok: Óh, bár a mi atyáink idejében éltünk volna ezen a világon! Akkor a vak atyákkal együtt nem lehetnénk részesek ártatlanul elfolyt vérükben és éppen ezáltal mondtok önmagatokról bizonyságot, hogy valóban gyermekei vagytok azoknak, akik a prófétákat megölték! Fel tehát! Töltsétek be rajtam is atyáitok mértékét úgy, amint azt Zachariáson és Jánoson betöltöttétek! Ti kígyók, ti viperafajzat! De hogyan akarjátok ilyen szándékaitok mellett a pokol kárhozatát elkerülni?”

- 307 -


VII. kötet

308

Az Úr megnyugtató szavai a farizeusok gonoszsága miatt felháborodott néphez. Tanítások az ember általános életfeladatáról és az Istennek az emberekkel szemben való akaratáról.

1. Erre a kíméletlen beszédemre a nép ismét így szólt: Ha ez az ember valóban Krisztus nem volna, és nem bírna a legteljesebb isteni erővel, nem lehetne bátorsága arra, hogy ezeknek az ádáz gazembereknek ilyen igazságokat a szemükbe vágjon! Eddig mindenki mást már régen megragadtak és szétszaggattak volna! De Ez előtt, mint bűntudatos gonosztevők állnak kérlelhetetlen bírájuk előtt! Igen, igen, így van ez! Nem mondott Ő nekik semmi egyebet, csak a legteljesebb igazságot mondotta ki előttük nyíltan, s mint az Úr megmutatta nekik a régóta megérdemelt jutalmukat. Ez a templomi fajzat nem is érdemel egyebet, minthogy minden meggondolás nélkül megragadják és kihajítsák a Jordánra, s az egész nagy Zsidóország előtt belefullasszák, mint a legigazibb bűnbakot! 2. Mondom Én a népnek: „Ne ítéljetek úgy, mintha a ti bírói kötelességetek volna büntetések végrehajtása, hanem legyetek türelemmel a bűnösökkel szemben. Mert az Isten szájából írva van: A harag és a bosszú az Enyém, de ti emberek gondoljatok mindig arra, hogy egyedül csak az Isten és az Úr a legigazságosabb bíró, Aki a jót és a rosszat mindig kellő időben tudja megbüntetni és megjutalmazni. A ti kötelességetek, hogy mindig csak türelemmel legyetek a bűnösökkel szemben, mert ha valakinek súlyos beteg teste van, mégis csak oktalanság volna egy embert azért megbüntetni. Mert ő maga az oka annak, amiért beteg és nyomorult lett! És ha jönne egy megbízható orvos, aki azt mondaná a betegnek, hogy még segíteni lehet rajta, ha aláveti magát egy rendes orvosi kezelésnek, s a beteg az orvos tanácsa szerint cselekednék, ámde a beteg nem akar az orvos tanácsa szerint eljárni, akkor természetesen ő az oka annak, ha konokságában megátalkodva nyomorultul tönkre megy! 3. És lássátok, ugyanígy van ez ezekkel, a vak írástudókkal és farizeusokkal is! Én, mint orvos megmutattam most lelküknek nagy fogyatékosságait és ezzel együtt elrendeltem a gyógyszereket is. De ha azokat csak megvetik, és használni sohasem fogják, Én azért nem ítélem el őket, hanem konokságuk következménye ítéli el őket és dönti a nyomorúságba és romlásba! 4. Az Isten az embereknek lelkük üdve érdekében adott törvényeket, ha követni akarják azokat, élni fognak és mindörökre boldogok lesznek, de ha egyáltalában nem akarják követni, önmagukat fogják azzal megbüntetni. 5. Mert Isten egy szilárd és változhatatlan rendet állított fel, amely nélkül egyetlen egy teremtmény létét sem lehetne elképzelni! 6. Ezt a rendet az Isten a szabad embernek mindenféle kinyilatkoztatása által hűségesen megmutatta, az ember a jövőben a szabad akarata által maga igazodjék aszerint, maga vezesse és fejlessze azok szerint önmagát! Ha az ember ezt megteszi, akkor az Isten akarata szerint saját magát fogja tökéletesíteni, ami által szabad, önálló és Istenhez hasonló lénnyé lesz, felruházva az isteni szeretettel, bölcsességgel, hatalommal és erővel, mert csak azáltal lehet örököse Isten igaz gyermekségének, de ennek másképpen részese semmiképpen nem lehet, csak azáltal, hogy arra a célra az utat mindenkor hűségesen megmutattátok neki. 7. Az embernél tehát minden az igaz hiten, azután a saját szabad akaratán múlik, ha hisz és aszerint cselekszik, akkor ő lesz a legboldogabb teremtmény az egész végtelenségben! De ha nem hisz és nem cselekszik aszerint, akkor magára vessen, ha lelke mindegyre nyomorultabb, vakabb és holtabb lesz. 8. Hiszen Én éppen ezért jöttem Magam, mint ember ide hozzátok, hogy megmutassam nektek az igaz utakat, mert az Én küldötteimben még soha teljesen nem hittetek, s így nem is cselekedhettetek szavaik szerint!

- 308 -


VII. kötet

309

9. De ha most még nekem sem hisztek, és nem cselekedtek az Én szavaim szerint, akkor azt kérdezem tőletek, hogy ki jöjjön még Én utánam, akinek hinni fogtok, és akinek tanításai szerint cselekszetek? 10. Ha Nekem, a minden életek Mesterének nem tudtok hinni, kinek fogtok hinni Én utánam, s kinek szavai szerint fogtok cselekedni és üdvözülni? 11. És hogy Bennem nem hisznek, és hogy nem akarnak cselekedni az Én tanításaim szerint, arról a templomosok adják a legkiáltóbb bizonyságot!” 202. Fejezet:

Egy szép hitbizonyság a népköréből. Az Úr jóságos felelete. Élet- és vezető utasításai.

1. Mondja az egyik a nép közül, aki szintén jártas volt az írásban: „Uram és Mesterem! Sokan vannak közöttünk, akik a Te tanításaidat hallották, jeleidet látták és mélyen megcsodálták, s az a vélemény keletkezett közöttünk: Ha ez az ember minden, soha nem hallott bölcsessége és látható módon Istenhez teljesen hasonló csodatévő hatalma és ugyanilyen ereje mellett, amely előtt még a merev halálnak is meg kell hajlania, nem a megígért Messiás, akkor a legnagyobb komolysággal azt kérdezzük, hogy hol van akkor az igazi Messiás ha el fog jönni, tud-e majd ennél nagyobb csodákat tenni? Mert mi nem hisszük és nem is fogjuk hinni! Mert ha egy ember minden eszköz nélkül s mindig csak egyedül a szava által képes a legsúlyosabb betegségeket meggyógyítani, sőt még hiányzó tagokat is képes pótolni, mint azt Betlehem mellett láthattuk, s képes holt embereket feltámasztani, parancsol a szeleknek és viharoknak, s akaratát a Napon, a Holdon és a csillagokon is érvényesíti, Az Isten és nem ember többé! 2. Lásd Uram és Mesterem! Az ilyen beszédek napirenden vannak közöttünk, és ezért nem azt hiszik, hogy Te vagy egyike a legnagyobb prófétáknak, hanem azt, hogy Magad vagy az Úr! 3. Neked olyan tested van ugyan, mint nekünk, de ebben a testben az Istenség egész teljessége van elrejtve, és a Te szavaid és tetteid tanúbizonyságai annak, hogy mindezek csodálatosan jelen vannak Benned. Ezt szilárdan hisszük és a gonosz templom- gazoktól többé nem engedjük magunkat félrevezettetni! 4. De van nekünk egy kérésünk Hozzád, óh Urunk! Rövidítsd meg a Te szent türelmedet és szorítsd egyszer már a Te javíthatatlan ellenségeidet lábaid zsámolya elé, és fenyítsd meg őket azzal a korbáccsal, amelyet már oly régóta megérdemeltek!” 5. Mondom Én: „Ha valóban hisztek Bennem, akkor ne akarjatok Engem a bölcsességben, amely a világban mindent vezet és rendez megelőzni, hanem egyesítsétek türelmeteket az enyémmel és gondoljátok magatokban: Ebben az élet-szabadság próbavilágban a rend egyszer s mindenkorra úgy van felállítva, hogy minden ember azt teheti, amit akar, mert csupán akaratának teljes szabadsága által tudja lelkének örök életét kiküzdeni! S amiképpen szabad akarata van, azonképpen megvan a tiszta értelme és esze is, amely által minden jót és igazat fel tud ismerni és meg tud bírálni, és miután minden erő megadatik hozzá, tehát azok szerint cselekedhet is! 6. Ha tehát az ember a jót és igazat felismeri, és mégis önakaratából az ellen cselekszik, ezzel saját maga érdemli ki a saját ítéletét és építi fel a saját poklát, s ezért már abban a világban egy tökéletes ördög! És lássátok, éppen ez az a büntetés, amit az ember az Én akaratom nélkül önmagának érdemel ki. 7. Ne törődjetek tehát az Én nagy türelmemmel és az emberek iránt érzett nagy szeretetemmel, akár jók, akár rosszak ők! Én csak figyelmeztetem őket, amikor saját hibájukból tévútra kerülnek. De Én mindenhatóságommal nem ragadhatom meg őket, és nem állíthatom őket vissza az élet helyes útjára, mert az annyit jelentene, mint elvonni akaratuk szabadságát, ami pedig lelkük életének elvesztését jelentené. - 309 -


VII. kötet

310

8. Ennélfogva menjen mindenki úgy, ahogy menni akar; a kelleténél is több az az embernél, hogy ismeri az utakat és ismeri a biztos következményeket, amelyeket el kell, hogy érjen akár jó, akár rossz! Mert minden ember tudja, amikor eszének és értelmének használásához jut, hogy a mennyei kinyilatkoztatás szerint mi a jó és mi a rossz, mi a helytelen és mi a gonosz; s az a választás, hogy hogyan cselekedjék, teljesen a szabad akaratára van bízva. 9. S ha ezt jól megértitek, akkor nem szabad panaszkodnotok az Én türelmem és hosszútűrésem miatt; mert ennek így kell lennie ezen a Földön, amely Isten leendő igaz gyermekeinek nevelőintézete. 10. Ahol az embereknek az a hivatásuk, hogy teljesen Istenhez hasonló szellemekké és lényekké legyenek, akkor akaratszabadságuknak megfordítva is a végtelenségbe menő szabad játszóteret kell biztosítani, hogy a legtökéletesebb ördögökké is fejlődhessenek, de aki természetesen önhibájából a pokolnak nyomorult hordozója lesz, az a saját akaratának köszönheti azt! 11. Én ezért gonosz tettei miatt mindenhatóságomnál fogva senkit sem fogok ítélni és büntetni, hanem mindenki önmagát és örök rendemnek változhatatlan törvénye, amely annak a sok kinyilatkoztatásnak világos útjain mindenkinek, ennek a Földnek emberi létének kezdetén tudtul adatott! 12. Tehát ha ezt most jól megértettétek, akkor gyakoroljátok magatokban a türelmet, s legyen bennetek igaz szánalom nemcsak a beteg test, hanem sokkal inkább az ember beteg és vak lelkével szemben, s akkor így juttok a legkönnyebben és a leghamarabb a teljes Isteni hasonlósághoz, és egyenlők lesztek a mennybéli angyalokkal!” 203. Fejezet:

Néhány világrendbeli kérdés magyarázata. Hogyan keletkeztek a királyok. A nép javait célzó utasítások. Az emberi lényeg talánya. Jeruzsálem és a zsidók jövőjéről.

1. Mondja ismét a mérsékelt pártból az egyik farizeus: „Mester! Én és közülünk még többen jól látjuk azt, hogy Te egy igen hatalmas tanító vagy, szabadon és nyíltan beszélsz anélkül, hogy csak a legcsekélyebb mértékben is tekintettel lennél egy ember tekintélyére és tökéletesen igaz az is, hogy minden embernek a próféták által kinyilatkoztatott az élet igaz útja. Ez a kinyilatkoztatás is teljesen elég lett volna az embereknek, miért van szükség még arra, hogy földi királyok és hatalmasok a saját gonosz világi törvényeikkel gyötörjék a népet, s többnyire azáltal rontsák meg a szegény emberiséget? Nekem az a véleményem, hogy erre valóban semmi szükség nincs, mert hogy az embereknek Isten változhatatlan rendje szerint miképpen kell cselekedniük, és élniük, azt a kinyilatkoztatások már úgyis megmutatják, mi szükség van tehát arra, hogy Isten megengedje az uralomvágyó és kapzsi fejedelmek, királyok, sőt császárok uralmát?” 2. Mondom Én: „Isten kezdetben ezt nem rendelte, vagy határozta meg kinyilatkoztatásaiban, mert Ő az emberiségnek csak szellemben felébresztett igaz és igazságos vezetőket és bírákat adott. 3. De idővel, amikor a népnek már nagyon jól ment a dolga, és dúsgazdag lett mindabban, amit ez a Föld jóban és drágában hordoz, akkor már nem volt megelégedve a szerény vezetőkkel és bírákkal, dörmögni kezdett, s a hű Sámuel alatt királyt akart magának, hogy az éppen úgy ragyogjon, mint más pogány népek királyai, akik királyaikkal bálványimádást űztek. 4. Amikor Sámuel szellemében ezt Istennek előadta, hogy a nép tőle nagy háborgások között királyt követel, akkor Isten haragjában így szólt Sámuelhez: „Ez a nép már annyi súlyos bűnt követett el, mint a fűszál az egész földön és a föveny a tengerben! És most a sok és súlyos bűne mellé még a legnagyobbat is el akarja követni azzal, hogy nincs megelégedve az Én kormányzásommal, s az istentelen pogányokhoz hasonlóan világi királyt követel magának! Legyen tehát ennek a hálátlan népnek királya, de legyen az súlyos korbács, akinek uralma alatt sírni és jajgatni fog! - 310 -


VII. kötet

311

5. Lásd, így és még ennél sokkal többet mondott intő módon Isten a népnek, hogy eltérítse balga kívánságától. 6. De amikor mindez semmit sem ért, s a nép konok módon ragaszkodott követeléséhez, akkor parancsolta meg Isten az Ő szolgájának, Sámuelnek, hogy Sault kenje föl a zsidók királyául! 7. És lásd, így keletkeztek mindenütt királyok, ahol a nép már nem volt megelégedve a szelíd uralkodással, és mindenáron embert kívántak királyul maguk között! 8. Vajon nem az emberek gonosz akarata volt-e a Sátán, aki őket gyakran a legelviselhetetlenebb nyomorúságba döntötte? 9. Isten ennek a Földnek legkülönbözőbb részén elég hosszú ideig intette az embereket attól, hogy közöttük minden földi hatalommal felruházott embert válasszanak királyokul, s megmutatta annak gonosz következményeit, ami abból feltétlenül származni fog; ámde az emberek az Isten haragjával szemben betömték fülüket és szívüket, és így készítették el maguk a saját nyomorúságukat. Tehát, amit maguk készítettek, azt viseljék is el. 10. Ha újból egy egész nép egy érzéssel és egy akarattal kérné Istent, hogy ismét Ő vezesse, irányítsa és uralja őket, úgy mint az kezdetben volt, valóban, Isten a nép komoly könyörgését nem hagyná meghallgatatlanul, de mivel éppen a királyok a népnek mindig az ő saját érdekeit képviselő kegyelme és azok a népnek, amelynek mindig más a kívánsága, nem engednek semmi szabadságot, és már a bölcsőtől kezdve a gyermekeket a király javára nevelik, s így jól érzi a nép a király elnyomatását, de nem tudja, hogy hová forduljon segítségért. Mert a hatalmasok már uralkodásuk kezdetén belátták azt, hogy egy Istentől megvilágított nép azon fog törekedni, hogy megszabaduljon tőlük. Azért törekszenek mindig hamis próféták segítségével – aminek még sajnos ti is szomorú maradékai vagytok – a népet elámítani, s az egy igaz Istennel szemben vakká tenni! S mint ilyen, az Istenhez vezető igaz utat Isten által feltámasztott emberek segítsége nélkül maga már nem képes megtalálni; csak a maga megszokott bálványimádásban él, és arra törekszik, hogy királyától vagy annak kegyenceitől mindenféle anyagi előnyt szerezzen magának, bármilyen eszközökkel is. S ha most egy Isten által felébresztett igaz próféta tűnik fel, azt nem ismerik fel annak, hanem mint Istengyalázót üldözik, sőt gyakran meg is ölik, amely eset nálatok is gyakran előfordult! 11. És ha ez így van, hogy tudjon akkor Isten egy ilyen mélyre lesüllyedt népen segíteni, amikor a nép minden nyomorúsága ellenére az Isten által kínált segítséget csökönyösen elutasítja magától? És ha így áll a dolog, amint most is nálatok, akkor hiú az a kérdés, hogy Isten a kinyilatkoztatások mellett miért engedi meg a világi régensek uralmát, akik világi törvényeikkel megrontják az emberiséget. 12. Vajon mást akarnak-e az emberek, vagy talán ti? 13. Mert ha ti akarnátok ezt, akkor Engem most hittel meghallgatnátok és cselekednétek tanításaim szerint, mert Én, mint a titeket megmenteni akaró Úr, magam jöttem el hozzátok! De mit tesztek ti? Egyik tanácsot ülitek a másik után arra nézve, hogyan foghatnátok és ölhetnétek meg? De ha ti és veletek együtt sok ezren ezt teszitek, mondjátok meg saját magatok, hogy rajtam kívül ki segítsen rajtatok, és ki mentsen meg benneteket?” 14. Mondja a farizeus: „Mester! Te mindig úgy vádolsz bennünket, mintha mi magunk mocskoltuk volna be kezeinket a próféták vérével! Mit tehetünk mi arról, amit vak atyáink tettek? Hogyha mi, jelenlegi megismerésünkkel és betekintő képességünkkel a próféták idejében éltünk volna, bizonyára nem köveztük volna meg őket; valamint Sámuel idejében nem kívántunk volna királyt magunknak, de hogyha már büntetésünkre királyt kellett kapnunk, akkor már egy zsidó kedvesebb lett volna, mint egy pogány! Én ebben a kérdésben csak megvilágítást kértem Tőled, hogy miért kell, hogy pogány törvények és császár uralkodjon felettünk?” 15. Mondom Én: „Ennek oka abban rejlik, hogy ti Mózes és a próféták törvényeit már régóta elvetettétek és helyükbe a ti gonosz, és esztelen törvényeiteket állítottátok! Nektek is kedvesebbek voltak a világi törvények, mint a bölcs isteni törvények és így Isten teljes egészében - 311 -


VII. kötet

312

megtörténni engedte azt, amit akartatok, és még mindig akartok. Mert ha inkább akarnátok Isten törvényeit és a próféták tanításait, mint a világi törvényeket, akkor hallgatnátok Engem, megtérnétek, s az Én tanításaim szerint cselekednétek, mert hiszen Én nem prédikálok egyebet, mint Isten régi igéit, amelyektől már annyira eltávolodtatok, hogy azokat az Én számból eredve már nem vagytok képesek felismerni, és mivel úgy gyűlöltök és üldöztök Engem, mint egy közönséges bűnöst és gonosztevőt, tehát a pogányok korbácsa és pallosa ott marad felettetek! 16. Ámde írva van az is: Íme prófétákat, bölcseket és igaz írástudókat küldök hozzátok, akik közül néhányat meg fogtok ölni, sőt a pogányokhoz hasonlóan keresztre fogtok feszíteni, néhányat pedig iskolátokban meg fogtok vesszőztetni s üldözni fogjátok egyik várostól a másikig, hogy vezekeljetek mindazért az igazságos vérért a jámbor Ábeltől – akit Káin megölt – egészen János véréig, aki a jámbor Zachariás fia volt, és akit ti megöltetek a templom kárpitja és az áldozati oltár között! Bizony mondom nektek: mivel ti így cselekedtetek és most is így cselekszetek, azért jött minden rátok és még sokkal súlyosabb csapás fog jönni rátok, mert ti magatok akarjátok ezt így, és magatok készítitek elő mindezt! 17. Óh Jeruzsálem, Jeruzsálem! Te, aki megölted a prófétákat és megkövezted azokat, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam Én a te gyermekeidet összegyűjteni, amint a tyúk gyűjti össze csibéit szárnyai alá, és ti gyermekek nem engedtétek összegyűjteni magatokat védőszárnyaim alá! Azért a ti házatok puszta és sivár lesz annyira, hogy annak falai között még az éjjeli baglyok és varjak sem fognak lakni! Jegyezzétek ezt jól meg magatoknak, hogy majd ha a közeljövőben ez rátok és gyermekeitekre el fog következni, visszaemlékezzetek, hogy Én jövendöltem meg ezt nektek úgy, amint az éjszakai jelenség egy képben meg is mutatta nektek!” 18. Erre a farizeus azt kérdezte Tőlem, honnan tudom Én azt, hogy a városnak ilyen gonosz dolgokat jelentek ki? És ha most elhagyom Jeruzsálemet, mikor térek ismét vissza, mert ő a főpapoknál érdekemben szót akar emelni! 19. Mondom Én: „Én az enyéimmel a templomot mihamar el fogom hagyni, és addig nem fogok visszatérni, amíg nem így fogtok üdvözölni: „Üdv Annak, Aki jő az Úrnak nevében!” 20. Erre a farizeus ismét visszavonult a többiekhez és így szólt: „Barátaim, Ezzel mi hiába küzdünk, amint ezt már kezdetben mindjárt megjegyeztem. Most is öt óránál tovább foglalkoztunk Vele, és semmire sem mentünk, csak makacsságunkkal még jobban magunk ellen ingereltük a népet. Most az a kérdés, hogy ki fogja a népet ismét mellénk állítani?” A farizeus e megjegyzésére senki sem felelt, s mindnyájan elhagyták a templomot. 21. Én pedig újból megintettem és megvigasztaltam a népet, és azután Én is kimentem a templomból mindazokkal, akik Hozzám tartoztak és felmentünk az Olajfák hegyére, ahol egy jól elkészített ebéd várt reánk. 204. Fejezet:

Jézus övéivel az Olajfák hegyén. Nikodémus öröme a templomban történtek felett. Rendelkezések a templomosok legközelebbi megtámadására vonatkozólag. Rafael, mint nyelvmester.

1. Amikor ismét fent voltunk az Olajfák hegyén, nemsokára utánunk jött Nikodémus, Arimathiai József, az öreg rabbi, és Nikodémus azonnal így szólt Hozzám: „Óh Uram! Te, Aki minden szeretetemben az első helyet foglalod el! Ma vágtad még csak igazán ezeknek a gazoknak az igazságot egészen leplezetlenül a szemükbe! A legnagyobb csodák csodája, hogy ma nem ragadtak köveket, úgy, mint a legutóbbi esetben! De én minden szent és igaz szavadnál olyan nagy örömet éreztem, mint amilyet még sohasem, s a dologban az volt a legfelemelőbb, hogy először csaknem az egész jelenlévő nép elfogadta szent élettanításodat és másodszor, hogy a farizeusok és írástudók minden Hozzád intézett fogas kérdésükkel mindig saját magukat fogták meg, a nép pedig a bennük való hitének és bizalmának legutolsó szikráját is elvesztette! - 312 -


VII. kötet

313

2. Óh, ez nagyon jó volt ezeknek a bitorló, uralomvágyó, álszenteskedő, képmutató, önző zelotáknak, akik nagyobbnak képzelik már magukat, mint Isten és Mózes! Mennyire értették azt a népnek tudomására hozni, hogy Isten csak rajtuk keresztül érintkezik a néppel, s csak az ő hangjukat és imájukat hallgatja meg! De ma világosan tudtukra adatott nép előtt, hogy milyen tekintélynek örvendenek ők az Isten előtt, s ez már maga olyan kitűnő dolog volt, hogy ennél nagyszerűbbet elképzelni sem lehet! Most fogják még csak igazán az egyik tanácsot a másik után ülni, amelyek közül az egyik butább lesz, mint a másik! A legjobb a dologban az, hogy egymás között sem egyeznek véleményeik: a mérsékeltebb párt legalább belátja azt, hogy Veled szemben semmire sem megy, de a tulajdonképpeni fő templomosok nem látják ezt be, habár ma ők is kénytelenek voltak teljes tehetetlenségüket tapasztalni! Szóval én a magam részéről annyira örvendek ezeknek a gonoszoknak teljes legyőzése fölött, hogy hangosan szeretném azt kiáltani: Üdv Annak, Aki eljött az Úr nevében!” 3. Mondom Én: „Igen, igen, helyesen éreztél és beszéltél, de az egész dologban azt szerettem volna Én a legjobban, ha a farizeusok és írástudók mind felismerték volna az igazságot és megváltoztatnák érzelmeiket, de éppen olyan megátalkodottak most is, mint amilyenek voltak. Ők kémjeik által észrevették most, hogy tanítványaimmal és barátaimmal idejöttem fel a hegyre, s alig fog két óra eltelni, újabb szolgáikat és poroszlóikat fogjuk látni! Ámde az Én órám, amelyről már említést tettem nektek, még nincs itt, s így Rafaelem által de először még a jelenlévő hét felső-egyiptomi által alapos fenyítésben fogom őket részesíteni, amire ismét egy ideig békében hagynak bennünket. Most pedig üljünk asztalainkhoz és erősítsük meg tagjainkat. Ezek lent pedig tegyenek, amit akarnak!” 4. Ekkor előjön Rafael is a reá bízott sereggel és Agricolának jelenti, hogy az Én akaratom szerint az ifjúságot megtanította a római, a görög és a zsidó nyelvre, s így Rómában majd nagyon jól fel lehet őket használni, mert a nevezett nyelveket nemcsak, hogy tökéletesen beszélik, hanem azokat írni és olvasni is tudják! E fölött Agricola rendkívül örült, mert ez által igen sok gondtól és munkától mentette fel. Az ifjúság ekkor zsidónyelven üdvözölt Engem, s azután utasításomra visszavonult a sátrakba, ahol az asztalok az ő számukra is jól meg volt terítve. Mi pedig haladéktalanul bementünk étkezőtermünkbe, s a régi rendben letelepedtünk az asztalok köré és elfogyasztottuk a kitűnően elkészített ételeket és a rendkívül jó bort. 205. Fejezet:

Egy epizód Jézus ifjúságából. Hogy minden embernek mi a fő értéke.

1. Egy óra múlva a nyelvek megoldódtak s nagy lett az élénkség a teremben. 2. Én magam a vendégeknek sok mindent elmeséltem ifjú koromból, ami fölött a jelenlévők nagy gyönyörűséget éreztek, s a megtért farizeusok és írástudók meg is erősítettek mindent, sőt közülük az egyik röviden elbeszélte azt a jelenetet a templomban, amikor 12 éves koromban a templomban a bölcsességemmel a főpapokat, véneket, írástudókat és farizeusokat a legnagyobb bámulatba ejtettem; és hozzáfűzte még azt a megjegyzést is, hogy már abban az időben, sőt a templomban is néhány esztendeig az volt a vélemény, hogy nem lehetetlen az, hogy Én lennék a megígért Messiás! De mivel azután semmit sem hallottak többé Felőlem, azt hitték, hogy Én, mint szellemileg oly korán érett fiúgyermek talán meghaltam, vagy talán megismertek valaha az esszeusok és bevettek iskolájukba, természetesen csakis földi szüleim beleegyezésével, s azután ez a dolog a templomban teljesen feledébe ment, csak a legutóbbi időben, az Én nyilvános fellépésem által ébredt ez fel ismét emlékezetükben. 3. S amikor a farizeus elbeszélését befejezte, János, Jakab és még a többi tanítvány is, beszélt ifjúkoromról és Jakab – Máriának csodálatos teherbeeséséről s az Én születésemről, Egyiptomba való menekülésemről és három esztendei ott tartózkodásomról, s elmondotta, hogy mi minden történt ott, ami fölött mindnyájan a legnagyobb mértékben csodálkoztak. Mindnyájan megirigyelték Jakabot azért a nagy szerencséért, hogy mindig körülöttem lehetett. - 313 -


VII. kötet

314

4. Ekkor Lázár is így szólt: „Uram és Mesterem! Leírhatatlan az én örömöm, hogy szívem mélyéből barátodnak nevezhetem magam, de még boldogabb lennék, ha Jakab lehetnék, aki valósággal az égből látott alászállni Téged és szüntelenül a Te oldalad mellett volt!” 5. Mondom Én: „Jakab mindenesetre tökéletesen boldog ember, s még a mennybéli angyalok is gyakran megirigyelték, természetesen csak a szó legnemesebb értelmében, de azért nincs semmi előnyben más emberrel szemben, az ő értéke egyedül csak abban van, hogy az Én beszédeimet hallgatja, hiszi, és Irántam való szeretetéből azok szerint cselekszik, aki pedig azt teszi, az ugyanolyan előnyben van, amilyenben az Én kedves Jakab testvérem van. 6. De most hallgassatok meg egy ritka élményt, amely az Én 12. évem után következett be, amikor semmi különöset nem hallottak Rólam, Én az Én nevelőatyámnak, Józsefnek, aki ács volt, egyébként mindig szorgalmasan és készséggel segítettem dolgozni, s amikor Én részt vettem a munkában, a munka mindig kitűnően sikerült. 7. Egyszer egy görög, aki egyben pogány is volt, eljött Józsefhez, s egy új ház, s egy nagy disznóól építését akarta rábízni, ami igen előnyös üzlet lett volna. 8. József azonban tiszta és szigorú zsidó volt és így szólt a göröghöz: „Nézd, van nekünk egy törvényünk, amely megtiltja nekünk, hogy pogányokkal érintkezzünk, és bármilyen szolgálatot tegyünk nekik. Ha te zsidó volnál, akkor könnyen megegyeznénk veled, de mivel te egy sötét pogány vagy, tehát a világ minden kincséért sem teljesíthetem kérésedet, egy disznóólat pedig soha nem vennék munkába, még akkor sem, ha zsidó volnál.” 9. Ekkor a pogány egészen felindulva így szólt Józsefhez: „Milyen különös ember vagy te! Igaz, hogy én görög vagyok, de én magam egész házam népével együtt az Isteneinket már régen túladtunk, és most már ugyanabban az Istenben hiszünk, Akiben te hiszel, s már egynémely félremagyarázhatatlan kegyelmet kaptam Tőle! Hogy a körülmetélésnek nem akarjuk alávetni magukat, annak oka abban rejlik, hogy nem akarunk a ti kielégíthetetlen templomotoknak alattvalói lenni, hanem egyedül csak az Istennek, Akit sehol sem szentségtelenítenek és tisztelnek a legkevésbé, mint éppen a ti templomotokban, amelynek galád berendezését mi pogányok jobban ismerjük, mint ti a ti templomtok által teljesen megbutított zsidók! És ha a ti egyedül igaz Istenetek fölöttünk pogányok fölött is sütteti a napját, miért akartok akkor bennünket megvetni?” 10. Ekkor mondja József: „Te nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy mi zsidók benneteket megvetünk, de nekünk Mózestől törvényünk van arra, amely a pogányokkal való érintkezést megtiltja, továbbá megtiltja velük kereskedelmet űzni; s ha ezt egy tiszta zsidó teszi, beszennyezi magát hosszú időre és lásd, én még olyan zsidó vagyok, aki az egész törvényt gyermekkorom óta követtem, s így öreg koromban sem fogok kezdeni ellene cselekedni!” 11. Mondja a görög: „Jól van barátom, én téged arra nem is akarlak csábítani; én magam is olyan idős vagyok, mint te, s régebben ismerlek, mint képzeled. De Ha már velünk, pogányokkal szemben oly szigorúan alkalmazod a törvényt, most ebben az időben, miért nem vetted akkor szigorúan, amikor ifjú feleségeddel és gyermekeiddel a te hitsorsosaid üldöztetése miatt hozzánk, pogányokhoz menekültél Egyiptomba? 12. Lásd, barátom, a ti törvényeitek jók és igazak, de azokat a benső igazság szellemével kell felfogni, és csak azután lehet cselekedetekben átvinni az életbe! Aki csak a törvény betűihez köti magát, az még nagyon távol van az igazság országától. Amikor Egyiptomban voltál, ott nekünk pogányoknak is dolgoztál, és amellett mégis megmaradtál tiszta zsidónak, miért kell tehát hogy most tisztátalanná légy? 13. Neked volt akkor egy csodálatos kisfiad, akit mi csodás tulajdonságai miatt csaknem istenként tiszteltünk. Mi lett abból a gyermekből, ha az óta nem halt meg, akkor már felnőtt ifjúnak kell lennie?” 14. Mondja József kissé zavartan, mert most ismerte meg a görögöt: „Igen, hallgasd csak barátom, te nekem Osztracinében valóban sok jót tettél és nem volna méltányos dolog tőlem, ha kívánságodat nem teljesíteném. De mint hithű igaz zsidó először mégis beszélni fogok ennek a városnak véneivel, s azután fogok veled tárgyalni azok tanácsa szerint!” - 314 -


VII. kötet

315

15. Mondja a görög: „Az én tudtommal te Osztracinében mindig a kisfiadtól kértél tanácsot, ha valamit tenni akartál. Ha az a fiú él még, most még bölcsebb lesz, mint akkor volt, most már nem őt kérdezed, hogy mi a helyes, hogyha - mint mondottam – él még?!” 206. Fejezet:

József bizonysága Jézus működéséről, mint ifjúnak. Az Úr és a görög. József aggodalmait a görög munkája körül Jézus elhárítja. Magyarázat a papokhoz való viszonyáról.

1. Ekkor József kezével Rám mutatott, mert néhánylépésnyi távolságra voltam a műhelyben, ahol egy deszkát kellett átfűrészelnem és így szólt: „Ott a műhelyben látod Őt dolgozni. Nagyon különös gyermek Ő. Mint kisgyermek a 12. életévéig én is, s anyja is, aki most a konyhában van elfoglalva, azon a véleményen voltunk, hogy Ő kétségtelenül a nekünk megígért Messiás lesz. Ámde mióta betöltötte 12. esztendejét, az eddig isteninek látszó rajta annyira eltűnt, hogy még csak nyomát sem találjuk annak! Ő egyébként igen jámbor, készséges és szorgalmas, és minden dörmögés nélkül szívesen megtesz mindent, amit erejéhez képest rábízunk, de amint mondottam, azokból a csodálatos jelenségekből, amit kiskorában elárult, mit sem lehet felfedezni! De ha akarsz, beszélhetsz Vele személyesen, s mindarról, amit mondottam, magad győződhetsz meg!” 2. Erre a görög odajött Hozzám és így szólt: „Halld Te kedves ifjú! Én már 18 évvel ezelőtt ismertelek Téged és megcsodáltam az akkori tiszta isteni tulajdonságaidat, amelyek épp úgy, mint szavaid, indítottak engem a leginkább arra, hogy a ti hitetekre térjek, habár a körülmetélésnek nem vetettem alá magam. De a ti hitetek miatt hagytam el Egyiptomot, hogy itt mélyebben behatolhassak bölcsességgel teli tanaitokba, és mindezekhez Te szolgáltattad a legfőbb okot! És most azt hallom atyádtól, akit már régen nem láttam, s akivel már régen nem beszéltem, hogy Te mindazt a csodálatos istenit, amit kisgyermek korodban elárultál, teljesen elveszítetted. Hogyan mehetett ez végbe? 3. Én erre a görögöt csodálkozó szemekkel nézve így szóltam: „Ha te a mi tanainkba valóban jól be vagy avatva, akkor Salamon bölcs mondásai sem lehetnek ismeretlenek előtted. És lásd, azok közül az egyik azt mondja, hogy ebben a világban mindennek megvan a maga ideje. Amikor még gyermek voltam, nem voltam erőteljes ifjú, s mivel most erőteljes ifjú vagyok, tehát nem vagyok gyermek többé, s mint minden más ifjúhoz illik, szorgalmasan és buzgalommal dolgozom, mert az Én Atyám a mennyekben így akarja. Én jól ismerem Őt, s mindenkor csak azt cselekszem, amit Ő akar, és lásd, ez tetsző dolog a mennyei Atya előtt. Mint kicsiny gyermek valóban nagy jeleket tettem, hogy az embereknek kijelentsem, hogy Én, mint az Úr jöttem a mennyekből ebbe a világba. Ámde az emberek idővel nem sokat adtak erre, sőt meg is botránkoztak, ha szemeik előtt csodát tettem, azért Én mégis ugyanaz maradtam, aki vagyok, és majd ismét fogok csodát tenni az emberek előtt, és kijelentem nekik, hogy elközelített hozzájuk az Istennek országa! S hogy ezt Én mikor fogom tenni, azt majd kellő időben Én magam fogom meghatározni. Boldog lesz az, aki Bennem hinni fog és nem fog Bennem megbotránkozni. 4. Te azonban azt szeretnéd, hogy az Én nevelőatyám egy új házat és egy nagy disznóólat építsen neked, ezt ő tegye is meg. Mert ami Nekem megfelel, az Isten előtt sem lehet bűn, a zsidóknak pedig az üzleti érintkezés becsületes pogányokkal sohasem volt megtiltva, a zsidóknak a pogányokkal való érintkezés közben csupán a bálványimádásuk gonosz tanaik, szokásaik és cselekedeteik vannak megtiltva. De ha egy pogány zsidó hitre tér és az egyedüli egy igaz Istenben való hite által körülmetéltetett a szívében és lelkében, akkor a vele való érintkezést minél inkább gyakorolni kell.” 5. Mondja erre József: „Szokatlan előttünk, hogy Te egyszerre ily sokat és bölcsen beszéltél, és be kell teljesen ismernem, hogy teljesen igazad is van: a papokat azonban mégsem lehet csak úgy félrelökni, először velük kell tanácskozni, hogy az embert eretneknek ne nézzék. De ha az ember először velük tárgyal egy munka kérdésében, amely szószerint véve törvényes - 315 -


VII. kötet

316

alapokon áll, és ha az ember egy kis áldozatot is ad, akkor egy bölcs pap mindenkor szívesen megengedi azt a munkát, ha azt a törvény kifogásolja is. Azért mindjárt el is megyek az egyik vénhez, s elő fogom adni neki a dolgot.” 6. Mondom Én: „De mit fogsz akkor tenni, ha a felajánlott áldozat dacára sem fogja megengedni, hogy a munkát elfogadd?” Mondja József: „Nyilvánvaló, hogy a munkát akkor nem vehetjük át!” Mondom Én: „Halld! Ha majd egykor megkezdem az Én nagy munkámat, nem fogom kérdezni a papokat, hogy Én azt a nagy munkát, amely nagyon is ellenkezni fog az ő hiú templomi törvényeikkel, vállalhatom-e vagy nem. Ezt a nagy és nehéz munkát az Én saját hatalmamból és erőmből fogom megkezdeni! Mert ami Isten előtt jó, az az egész emberiség előtt jó kell, hogy legyen, akár akarják a jót, akár nem!” 7. Mondja újból József: „Kedves fiam! Ha Te így fogsz cselekedni, akkor kevés örömöd lesz ebben a világban!” Mondom Én: „Aki félve törekszik a világ barátságát elnyerni, az azáltal könnyen eljátssza Isten barátságát! Én ebben az esetben azt a tanácsot adom neked: mi bizonyítjuk barátságunkat ezzel a göröggel szemben, és a mi uralomvágyó és kapzsi papjainkat meg sem kérdezzük, hogy beleegyeznek-e vagy nem, mi pedig azt tesszük, ami helyénvaló, mert ez az ember igen sok jót tett velünk, és mi papjaink miatt tagadjuk meg tőle a szívességet? Nem, ezt nem fogjuk megtenni! És ha te nem mered megtenni, akkor majd Én egyedül fogom a házat és az istállót felépíteni!” 8. Mondja erre József: „Mi van Veled ma? Ilyen makacsnak és csökönyösnek már régen nem láttalak, s így beszélni még sohasem hallottalak! Ha engem meglátogatnak majd a tekintélyes zsidók és vének, és gyakran szívesen szót váltanának Veled is, akkor egészen szófukar vagy, de ilyen parancsolóan még sohasem léptél fel. Most pedig jön egy pogány, s egyszerre mindent meg akarsz neki tenni, amit kíván. Hogyan történt ez Nálad egyszerre? Csaknem azt kezdeném hinni, hogy talán ennek a görögnek csodát akarnál újból tenni, amit pedig régóta egy zsidónak sem tettél?!” 9. Mondom Én: „Ne buzdulj fel azon, te öreg, becsületes és igazságos barátom, ha Én a zsidók elől visszavonulok, annak bizonyára megvan a bölcs oka! Vajon van-e itt csak egyetlen egy zsidó rajtad kívül, akinek hite van? Amikor Én, mint kisgyermek néha- néha egy-egy jelt tettem, azt mondták, hogy ördöngös vagyok, s az ördög segítségével hozok létre olyan csodálatos dolgokat, amilyeneket egyébként ember nem volna képes létrehozni. 10. Amikor te egyszer az egyik véntől azt kérdezted, hogy nincsen-e Bennem egy nagy próféta szelleme elrejtve, mivel születésemkor oly nagy jelek történtek, akkor a vak farizeus telve haraggal azt mondta: „Írva van, hogy Galileából próféta soha nem támadhat. Ennélfogva már maga a kérdés is elitélendőnek tekinthető! De ez a görög, barátja az igaz benső életvilágosságnak, aki nem botránkozik meg azon, ha jelt teszek előtte, s ezért érthető az, ha vele szemben másképp viselkedem, mint a sötét zsidókkal szemben. 11. Én mondom azt neked, mert ilyenek a zsidók, tehát az élet világossága elvétetik tőlük és átadatik a pogányoknak! Igaz ugyan, hogy a népek üdve zsidóktól származik, az pedig Én vagyok, és mivel a zsidók Engem nem akarnak elfogadni és elismerni, tehát az üdvösség elvétetik tőlük és átadatik a pogányoknak!” 207. Fejezet:

A görög tanúságot tesz arról, hogy a zsidók mennyire pontosan ragaszkodnak a pogányokkal szemben a külső formákhoz. Az ifjú Jézus megmutatja ismét Józsefnek, hogy Ki rejtőzik Benne. Mária és Jézus.

1. Erre a görög így szólt Józsefhez: „Most ismerek rá ismét Fiadra, és ismét nagy örömöt érzek a fölött, hogy bennünket, pogányokat nem úgy ítél meg, mint a többi zsidó, akik magukat Isten legtisztább gyermekeinek tartják, s mint emberek valósággal bűzlenek a gőgtől, s egymás között jobban üldözik egymást, mint a kutya a macskát. A te Fiad már zsenge kicsiny korában - 316 -


VII. kötet

317

gyakran keserűen panaszkodott a zsidóságra a maga jelenlegi mivoltában, s most, mint felnőtt ifjúember erre nézve már világosabban nyilatkozott és rámutatott arra, hogy hogyan is áll a dolog a zsidósággal. S ítéletének annál is inkább örülök, mert valósággal lelkem mélyéből szedte a szavakat. Méltó dolog az az Isten első népéhez, ha minden pogányt, aki szintén ember, kárhoztatnak, sőt még akkor is, ha a legnagyobb jótéteményt gyakorolja velük az ember? Miért nem kárhoztatják aranyunkat és ezüstünket? Vagy az elég nekik? Ha mi házunk tornácára lépünk, akkor már az egész házat magunkkal együtt egy egész napra beszennyezve látják. Óh, a bolondok, ilyen esztelen hittel szemben nem találok szavakat arra, hogy azt eléggé butának és rossznak nyilvánítsam! És lásd, ugyanezt megerősítette most a te Istenhez hasonlóan csodálatos Fiad, és ezzel olyan nagy örömet szerzett nekem, hogy ennél nagyobb semmi mást nem szerezhetett. 2. És mivel most ezt a dolgot már megbeszéltük, tudjuk azt, hogy mit tartsunk a zsidók világi törvényeiről, másrészt pedig nagyon jól tudom azt, hogy te a sok zsidó között a legigazabb és a legbecsületesebb vagy, s nem kötöd magad az üres külső formákhoz, tehát most már megbeszélhetjük, hogyan és milyen feltételek mellett építenéd fel lakóházamat és a nagy disznóólamat? A Te csodálatos Fiad majd elintézi, hogy semmiféle oldalról emiatt kellemetlenséged ne legyen. És most mondd barátom, mit gondolsz?” 3. Mondja József: „Az én csodálatos Fiamnak s neked is tökéletesen igazad van, és hogyha a dolog kitudódik, csak engem vonnak felelősségre. A költségekkel azonban hamar elkészülünk!” 4. Mondom Én: „Halld József! Te, aki földi táplálóm vagy! Egyedül az Én akaratomtól függ az, hogy jó és becsületes munkádért elárulhat-e valaki, mert ha Én az itt elmondott okoknál fogva már régóta nem is tettem jelt, Én mégis teljesen ugyanaz vagyok, Aki kezdettől fogva voltam, Nekem pedig minden dolog lehetséges. A Nap, a Hold, a csillagok, az egész Föld, a menynyek, a pokol tartozik Nekem engedelmeskedni, s az Én akaratom szerint igazodni, s Én féljek még a mi zsinagógánk vak és sötét papjaitól? 5. Tegyed meg te csak nyugodtan ezzel a becsületes emberrel az építkezésre vonatkozó szerződést, a többit engedd át Nekem! Az építkezéssel könnyen el fogunk készülni, mert akinek lehetséges volt mennyeket és ezt a Földet felépíteni, talán lehetséges lesz ennek a becsületes görögnek – aki szíve mélyén tökéletes zsidó már –, megfelelő lakóházat és disznóólat építeni! Azt mondom azonban, hogy egy disznóól nem azokhoz az építkezésekhez tartozik, amelyek az emberi szellemnek dicsőséget szerez, de még a legpiszkosabb disznóól is kedvesebb most előttem, mint a jeruzsálemi templom és egynémely zsinagóga a nagy Zsidóországban!” 6. Mondja József: „De kedves Fiam, milyen szavakat merészelsz itt kimondani? Ha ezt valaki a városból hallotta volna, és feljelentett volna, mi lenne akkor belőlünk? A legborzalmasabb Istengyalázással vádolnának, irgalmatlanul megköveznének Bennünket!” 7. Mondom Én: „Aggódj te inkább másért! Ki hallhat bennünket, ha Én nem akarom, és ki kövezhet meg bennünket, amikor minden kőnek is Én vagyok az Ura? Nézd meg ezt a követ, amelyet most felemeltem! Én azt akarom, hogy ez a világ érzékei számára teljesen megsemmisüljön! És íme már meg is semmisült! Ha most egy ostoba zsidó egy ilyen követ dobna utánunk, vajon árthatna-e az nekünk? Tekints fel a Napra! Látod, milyen fényesen ragyog? S mivel Én a Nap fölött is Úr vagyok, tehát azt akarom, hogy most néhány pillanatig semmi fényt ne adjon! És lásd, most olyan sötét van, mint a legsötétebb éjszakában!” 8. Erre József és a görög rendkívül megijedt, s akik a házban voltak rémülettel jöttek elő, hogy mi történhetett, és mit jelenthet ez a sötétség? 9. Én pedig mondom: „Milyen régóta vagyok köztetek, s még mindig nem ismertek! Ez az Én akaratom! Most pedig ismét világosságot akarok! És lássátok, a Nap ismét éppen olyan fényesen ragyog, mint az imént. Jelenteni egyébként semmit sem jelent mást, mint hogy ti mindnyájan megtudjátok és megismerjétek, hogy Én vagyok köztetek!” 10. Erre mondják mindnyájan: „Egyedül az Urat illeti a dicsőség! A mi Jézusunk ismét visszanyerte erejét az istentől!” Mondom Én: „Én nem kaptam semmit sem vissza, mert minden - 317 -


VII. kötet

318

hatalom és erő az Enyém! Én és Az, Aki Bennem él, egy Énvelem és nem kettő! És most mondd József, hogy félsz-e még a zsinagóga vénjeitől és a zsidóktól?” 11. Mondja József: „Én legkedvesebb Fiam és én Uram! Ilyen körülmények között természetesen semmi félelem nem lehet többé, csak most láttam teljesen az én üdvömet, s most minden további aggodalom nélkül azonnal neki is fogok ennek a munkának, s még ma elmegyünk oda, ahol a mi régi barátunk házát és istállóját fel akarja építeni!” 12. Mondja a görög: „Előre is köszönöm nektek, jutalmatok busás lesz. Az a hely, ahol az építkezés történni fog, nincs nagyon messze innen, s mivel igavonó állataim a fogadó előtt állnak, tehát még ma naplemente előtt elérjük azt a helyet, ahol enyéimmel lakom.” 13. Erre József azonnal előhívta a többi fiútestvéreket és kiadta a rendelkezéseket, hogy minek kell megtörténnie. József azonban úgy vélte, hogy mégis jó volna, ha egyik itthon maradna, mert a községben is minden nap akadhatna munka. Azonkívül nemigen tűnne fel, s a zsinagóga felügyelői, akik ezt a házat az én személyem miatt mindig szem előtt tartják, József eltávozását kevésbé fogják észrevenni, s nem fognak kérdezősködni, hogy hol és kinél vállalt munkát. 14. Amire Én így szóltam: „Neked is legyen egyszer igazad, de nem teljesen. Én azonban azt rendelem el, hogy Jakabon kívül senkinek sem kell velünk jönnie. Mi csak hármunk számára visszük el a legszükségesebb szerszámokat, s azt is csak azért, mert tudják, hogy mint ácsok mentünk ki ebből a házból. Jakab készülj fel az útra!” Jakab erre felkészült és előszedte a szükséges szerszámokat. 15. Amikor mi hárman a göröggel éppen indulni készültünk, előjött Mária, az Én testem anyja, s azt kérdezte, hogy mennyi ideig leszünk távol? Mondja József: „Asszony! Egy ilyen nagy munkánál azt előre nem lehet tudni!” Amire Én így szóltam: „Az emberek ezt persze nem tudhatják, de Én ezt is tudom.” Mondja Mária: „Mondd tehát Te, hogy meddig lesztek távol?” Mondom Én: „Teljes három napig, ma, holnap és holnapután.” 16. Mondják mindnyájan: „Hogyan fogtok ti hárman két nap alatt egy nagy lakóházat és egy nagy disznóistállót felépíteni?” Mondom Én: „Az a mi dolgunk lesz! Ti csak azzal törődjetek, hogy munkátok itthon rendben legyen!” 17. Erre Mária így szólt Hozzám: „De kedves Fiam! Ma ismét oly különösnek tetszel előttem! Ma valósággal parancsoló modorban beszélsz velünk! Miért van ez?” Mondom Én: „Mert ennek a ti üdvötök érdekében így kell lenni! De most már ne tarts fel bennünket tovább, mert ezzel a beszéddel egyikünknek sincs haszna, s az embernek az ideje drága!” 18. Mondja Mária: „Igen, igen, Veled nem lehet ellenkezni, Neked mindenkor igazad van, utazzatok tehát, és jöjjetek vissza szerencsésen.” 208. Fejezet:

Jézus, József és Jakab kikísérik a görögöt a házába, s nekifognak a munkának. Az utazás alatt betérnek a görög vendégfogadóshoz, ahol József disznóhúst eszik. Az ifjú Jézus a görög fogadósnak egy kincset mutat házában. Jézus, mint gondolatolvasó. A legjobb tanács a pogányoknak. Megérkezés az építkezés helyére.

1. Elsősorban elmentünk abba a vendégfogadóba, ahol a görög igavonó állatai várakoztak reánk. Amikor odaértünk, mindjárt akadtak kíváncsiak, akik kérdéseikkel terheltek bennünket, és a vendégfogadós, Józsefnek egyik jó ismerőse így szólt hozzá: „Barátom! Én ma nem mernék útra kelni, mert ma elsötétült a Nap, s az ilyen nap már a régi öregeknél is szerencsétlen volt!” 2. Mondom Én: „Milyen okos emberek vagytok ti! Az ilyen üres és minden igazságot nélkülöző mondákra sokat adtok, de mindaz, ami tiszta és igaz, azt sárba tapossátok, és hallani sem akartok róla. Ne tarts fel, tehát bennünket az ilyen üres dolgokkal!” Mondja a fogadós: „Óh, - 318 -


VII. kötet

319

kedves legénykém! A régi öregek okos emberek voltak, s a fiataloknak is tanácsos az öregek tapasztalatait követni, mert különben egynémely kellemetlenségben lesz részük!” 3. Mondom Én: „Kövesd te csak azt, amit Mózes és a próféták tartottak: ebből sokkal több hasznod lesz, mintha bármit is adsz az újholdra, a szerencsés és szerencsétlen napokra! Aki Isten parancsolatait megtartja, Istent mindenek felett szeret és felebarátját, mint önmagát, annak nincsen oka félni a szerencsétlen napoktól. Aki pedig ezt nem teszi meg, annak már amúgy is minden napja szerencsétlen!” Mondja a fogadós: „Jó, jó! Ezt én is tudom, de a régi öregek mondásaira is lehet adni.” Azután újból üdvözölte Józsefet és sok szerencsét kívánt az útra és munkájára, mi pedig felültünk az igavonó állatokra s az utazás gyorsan haladt előre hegyen-völgyön át, nyugat felé a Tyrushoz vezető úton. 4. Amikor fele úton voltunk, s egy vendégfogadhoz értünk, amely szintén egy görög tulajdona volt, s a mi görögünk így szólt: „Barátaim! Majd itt egy kissé megerősítjük magunkat, s megetetjük állatainkat!” Ezt az ajánlatot József szívesen fogadta, habár az volt az első kérdése, hogy vajon lehet-e itt olyan eledeleket kapni, amilyeneket zsidók is ehetnek? Mondja a fogadós: „Kedves barátom! Itt akkor egy kis baj lesz! Füstölt disznóhúsom van elég, kovászos kenyerem is, sóm és borsom, de egyéb most nincs készletben.” Mondja József: „Ez elég baj nekünk! Mert a disznók húsát mi zsidók nem ehetjük, s ebben az időben kovászos kenyeret sem, mert nálunk már bekövetkezett a kovásztalan kenyér ideje. Nincsenek halaid, tyúkjaid, vagy tojásaid?” 5. Mondja a vendégfogadós: „Nézd, ez a fogadó magasan áll egy hegytetőn! Honnan vegyek én itt halat? A tyúkok tenyésztése is nehezen megy itt, mert először megfelelő takarmány híján nem fejlődnek és másodszor a ragadozó madarak annyiféle fajtája van itt, hogy nemcsak a baromfinak, hanem a juh tenyésztést is megnehezítik, mert a bárányok egy pillanatra sincsenek biztosítva a levegő bestiáitól, van néhány szarvasmarhám, meg bikáim, ökreim és teheneim, és természetesen néhány borjam is, s néhány disznóm, amelyek itt jól fejlődnek. A bort azonban magamnak kell vennem Tyrusban! Így áll a dolog, de ami itt van, abból gazdagon tálalok nektek és olcsón.” 6. Mondom Én: „Hozd csak elő, amid van, s mi mindent meg fogunk enni!” Mondja József: „De Fiam! Mit fog ehhez Mózes törvénye szólni?” Mondom Én: „Te ismét elfelejtetted, hogy Ki vagyon Én? Aki Mózesnek a törvényeket adta, Az lakozik Énbennem, és ugyanaz mondja most neked: Ha másképpen nem lehetséges, edd meg azt, amit az asztalodra tálalnak, mert a tisztának minden tiszta! 7. Mózes a tisztátalan állatok húsának evését csak azért tiltotta meg a zsidóknak, hogy ne legyenek még tisztátalanabbak, mint amilyenek már születésüktől kezdve voltak; de szükség esetén a zsidók is megehették a tisztátalannak megjelölt állatok húsát. Mi magunk azonban sohasem voltunk tisztátalanok és soha nem is leszünk, s így semmiféle étel, ha az jól el van készítve, nem szennyezhet be bennünket!” 8. Ezzel a magyarázattal József és Jakab meg voltak elégedve, s a fogadós azonnal előhozta a jól megfüstölt disznóhúst, kenyeret, bort és mi mindent kitűnő étvággyal elfogyasztottunk. A számlát természetesen a mi görögünk fizette, akinek nagy öröme volt afölött, hogy megelégedtünk lakomájával. 9. Az elfogyasztott ételek után így szóltam Én a fogadóshoz: „A te fogadódat nagy szerencse érte! A mai naptól kezdve tenyészthetsz annyi baromfit és juhot, amennyit csak tudsz, mert Én úgy akarom, hogy ezt a vidéket többé ragadozó állat ne látogassa, sem a földön, sem a levegőben mindaddig, amíg te és utódaid bírjátok ezt a vidéket. Majd ha egykor ezt a fogadót és vidékét más és rossz fogadós fogja átvenni, látogassa újból ez a régi csapás!” 10. Mondja a fogadós: „Ifjú barátom! Mivel tudod bebizonyítani, hogy valóban meg is fog történni, amit most olyan komolyan mondtál? Mintha a legcsekélyebb mértékben sem kételkednél abban, amit ígértél?” 11. Mondom Én: „Az éppen olyan biztosan be fog következni, mint amilyen biztos, hogy kincs van a te házadban, amelyről sem neked, sem hozzátartozóidnak de még elődeidnek sem - 319 -


VII. kötet

320

volt tudomása. Végy egy ásót és áss le három araszra éppen azon a helyen, ahol most állsz, le a földbe, amely agyagból áll, s ha kiemelted ott a földet, majd meglátod a kincset, amelyet azután majd kedved szerint használhatsz fel!” 12. A fogadós azonnal előhozott egy ásót és szolgái segítségével felásta a földet a megjelölt mélységig és a legnagyobb csodálkozására több nehéz aranyedényt talált, amelyek együttvéve 200 fontnál is nehezebbek voltak. Természetes, hogy azonnal azt kérdezte, hogy ezek a nagy értékű dolgok mikor és hogyankerültek oda?” 13. Mondom Én: „Te már a hetedik tulajdonosa vagy ennek a vendégfogadónak, azóta, hogy ezeket a dolgokat, amelyeket akkor egy keltvidéki karavántól szedtek el, itt ásták el ezen a helyen attól való félelmükben, hogy felfedezik a lopást. Ennél többet nem kell tudnod. De azok, akik ezt a kincset itt elásták, nem származtak a te törzsedből és te nem vagy azok utóda, mert te Athénből származol, azok a tulajdonosok azonban Ciprus sziget lakói és tolvajok voltak, ha nem is rablógyilkosok!” 14. Mondja újból a fogadós: „De hogyan tudod mindezt pontosan ennyire? Ki mondta ezt Neked?” Mondom Én: „Amiképpen Önmagamban és Önmagamból minden legtitkosabb gondolatodat ismerem, azonképpen ezt is Önmagamban és Önmagamból! De hogy minden legtitkosabb gondolatodat is ismerem, tehát elmondom neked, hogy ma reggel mi volt a gondolatod. Te azt gondoltad: Ezt az én vendégfogadómat időről- időre egész jól látogatják és szép hasznot is hoz, de ha akadna egy vevő, és annyit adna érte, hogy én Tyrusban egy jobb fogadót rendezhetnék be rajta, akkor én olyan boldog volnék, mint senki más ezen a Földön! Lásd ez volt a te legfőbb gondolatod. Azután még azt is gondoltad, hogy ez a gondolatot közlöd a feleségeddel is, de úgy találtad, hogy ennek még nincs itt az ideje, mert feleséged erre talán türelmetlenné lenne, s a türelmetlenség megnehezítené, hogy gondolatodat valóra is váltsd! És most mondd, hogy tudome pontosan mit gondoltál, vagy nem?” 15. Erre a fogadós valósággal magánkívül lett csodálkozásában, s azután így szólt: „Hát én már sokat láttam, hallottam és tapasztaltam, de ilyesmi még soha nem történt velem, most már kétségtelenül hiszem, hogy ez a vidék teljesen meg is fog tisztulni minden ragadozó állattól. De Te annyi jót tettél velem, hogyan legyek képes azt megjutalmazni? Mit kívánsz, hogy tegyek Neked?” 16. Mondom Én: „Hallgass tehát ide! Te pogány vagy ugyan, de nem hiszel isteneidben, s azért ismerkedtél meg a mi tanításainkkal, amit nagyon helyesen tettél. Én pedig azt mondom neked: Szilárd hittel higgy a zsidók egy igaz Istenében, szeresd Őt mindenek felett, de szeresd embertársaidat is úgy, mint saját magadat. Cselekedj velük ugyanúgy, amint kívánhatod, hogy ők cselekedjenek veled, s így eleget tettél mindazokért, amit Én most tettem neked. De anyagi jutalomra Én nem számítok!” 17. A fogadós erre újra elcsodálkozott teljes önzetlenségem felett, s a mi görögünktől nem akarta elfogadni a fizetést azért, amit nála fogyasztottunk; de a mi görögünk ezt nem fogadta el, s mindent megfizetett ezzel a megjegyzéssel: „Ha fölösleged van, azt oszd szét a szegények között, s a zsidók egyedül igaz Istene tetszését találja majd benned.” A fogadó tulajdonosa erre ünnepélyesen megígérte, hogy mindezt meg fogja tenni és egész háza népét a zsidók hitére fogja téríteni. 18. Ekkor felemelkedtünk helyünkről, újból felültünk igavonó állatainkra s tovább mentünk. Az előttünk álló út igen kellemes volt, s napnyugta előtt egy órával rendeltetési helyünkre értünk.

- 320 -


VII. kötet

321

A három ács megbeszéli a munkát. A szép kilátás a hegycsúcsról, amely Józsefből szép gondolatokat vált ki. Jézus megerősíti azokat. Az emberi lélek haláláról a szerint, ahogy cselekedett testi életében. A lélek alakjáról és ősanyagáról. Az estebéd.

1. Az pedig egy helység volt, amely egy meglehetősen magas hegy tetején terült el, s annak legfelsőbb csúcsáról derűs napon egészen a nagy tengerig el lehetett látni! 2. A helység legmagasabb részén állottak görögünk omladozó házai és istállói, amelyeket le kellett bontani, s helyükre újakat építeni. 3. Amikor József mindent jól átvizsgált, így szólt Hozzám: „Fiam! Ha mi mindezt természetes úton akarjuk lebontani, s újból felépíteni, ahhoz legalább egy évre volna szükség!” 4. Mondom Én: „Sose aggódj emiatt! Amit Én mondtam, az meg is fog történni, de sem ma, sem holnap, majd holnapután minden a legnagyobb rendben fog itt állani!” 5. Kérdi a görög: „Szeretnélek benneteket ma este zsidó szokás szerint ellátni, de hal dolgában – a zsidók kedvenc eledelében – egy hajszállal sem állok jobban, mint az a fogadós, akinél megebédeltünk, mert nincs itt valamire való patak, vagy tó, a tengerig pedig már egy kissé hoszszú volna az út. De tyúkjaim, tojásaim, bárányaim és borjaim vannak, van kovászos kenyerem, sóm, jó borom, amelyet én magam termelek nagy szőlőimben. Csak rajttok múlik, hogy válasszatok és mindent kellő időben el fogok készíttetni!” 6. Mondja József: „Készíttess tehát egy bárányt, minden egyéb jó és rendben lesz.” Mondja a görög: „Nagyon jó! Levágatom a sok bárányom közül a legszebbet és a legkövérebbet. Most azonban az a kérdés, hogy estig mit tegyünk, hogy meg ne unjuk magunkat!” Mondom Én: „Menjünk tehát hegyednek a legfelső csúcsára, s nézzük meg egy kissé a környéket, amely nagyon szép, s lehet, hogy sok minden megtörténhet, ami anyagot szolgáltathat a gondolkozásra és megbeszélésre. 7. Ezt a kívánságomat mindnyájan nagyon helyeselték, és mindnyájan beleegyeztek. Erre azután felkészültünk s nemsokára már fent is voltunk a hegyen, azaz annak legfelsőbb csúcsán. Innen elénk tárult a nagy Óceán, mert tiszta derűs nyári nap volt, s valamennyien el voltunk ragadtatva a nagyszerű látványtól. József mélyen meghatva így szólt: „óh! Már maga ez a Föld, mint Isten gyermekeinek nevelőhelye, olyan szép, hogy ennél szebbet és gyönyörűbbet kívánni sem lehet! Hát még milyen szép lehet a mennyország, amelyet testi halálunk után az utolsó napon való feltámadásunkkor láthatunk meg! A szomorú földi élet és a dicsőségteljes feltámadás között igaz, hogy igen hosszú és élettelen sötét éjszaka van, de én a dolgot így ítélem meg: ha valakinek egy egész éjszakát testi életében át kellene virrasztania, milyen hosszúnak kellene annak tűnnie, de mivel az ember az egész hosszú éjszakát édesen átalussza, az reggel még rövidnek is látszik. S így úgy vélem, hogy a feltámadás napján nekünk sem fog a hosszú éjszaka hosszúnak tűnni. 8. A mi jó Istenünk mindent a legjobban rendezett el úgy, hogy azok, akik parancsolatait megtartják, és teljes bizalommal vannak iránta, minden a legnagyobb boldogságra és üdvére szolgál!” Józsefnek ezt a véleményét a mi görögünk is jóváhagyta, de azért Engem is megkérdezett, hogy Én mit szólok hozzá?” 9. Én pedig így szóltam: „Óh, ezek igen szép és igen bölcsen hangzó szavak. A képzelet nagyon szép volt, csak a dologban az a fatális, hogy nem így igaz, amilyen szépen és épületesen volt elmondva! És ha itt vagyok köztetek, miért nem kérdeztek Engem, hogy a test halála után mi lesz a lélek életével? Én azt bizonyára jobban fogom tudni, mint ti! De Én nem tudok semmit a test halála után egy csaknem örökké tartó hosszú éjszakáról, hanem abban a pillanatban, amikor a nehéz test leesik rólad, máris feltámadtál, s tovább élsz és működsz mindörökké, feltéve, ha Én, mint Isten előtt, igaz ember hagyod el ezt a világot. - 321 -


VII. kötet

322

10. De ha mint Isten előtt nem igaz ember halsz meg, akkor a testi halál és az igazi feltámadásod között igen hosszú éjszakád lesz; de nem öntudatlan, hanem nagyon is tudatos és ez lesz a léleknek igazi és hosszantartó halála! Mert az a halál, amelyről a léleknek nincs tudomása, nem halál; de az a halál, amelynek a lélek a tisztátalan szellemek birodalmában tudatával lesz, nagy gyötrelmére és szenvedésére fog szolgálni! Lássátok tehát, így állnak a dolgok. S mivel ti ezt most tudjátok, tehát máskor okosabban és világosabban gondolkozzatok és beszéljetek; de amit nem tudtok, azt kérdezzétek meg Tőlem, hogy szavaitok által mindenféle tévedésbe ne jussatok! Ezt mindnyájan jól jegyezzétek meg!” 11. Mondja erre a görög: „Igen így van ez és így kell lennie, mert másképpen nem lehet. De ha már élvezzük itt ezt a gyönyörű kilátást, és amit élő és érző lelkünk a test szemein át mint időlegesen éltetett mozgó házának, amit mi testnek nevezünk, mintegy ablak üvegén keresztül nézi, s felette elgondolkozik, s annak dicsőségében gyönyörködik, az a kérdés, hogy a lélek a test levetése után fogja-e látni ezt a világot, s annak szépségeit meg fogja-e tudni bírálni, feltéve, ha ennek a Földnek a talján állna? Milyen felvilágosítást adhatnál nekünk erre nézve, Te isteni ifjú?” 12. Mondom Én: „A tökéletes és igaz ember lelke egyetlen egy pillantásával nemcsak ezt az egész Földet fogja keresztül-kasul átlátni, hanem ennél még kimondhatatlanul többet és nagyobbat, mert ez a Föld nem az egyetlen bolygó a végtelen teremtésűrben, hanem rajta kívül megszámlálhatatlan sokaságú létezik, nála még sokkal nagyobb; és amilyen végtelenül sok van a teremtésűrben, ugyanannyi van annak megfelelően a tiszta szellemek birodalmában! 13. De erről az ember csak akkor képes tiszta fogalmat alkotni magának, ha azt lelkének szívében Isten szellemétől hallja, s a benső látóköre teljesen kiszélesedett. 14. Szóval a tökéletes lélek mindent képes látni; csak tökéletlen lélek, amely szellemileg vak, az nem láthat egyebet, mint hiú képzeletének üres és lény nélküli szüleményeit! De ha egy lélek a másik testnélküli életében magába száll és megjavul, azáltal is megjön a világos látása, de természetesen hosszabb és sokkal nehezebb úton, mint itt. És most már ebben a tekintetben is tudjátok a legfontosabbat: higgyétek, hogy ez valóban így van, és nem másképpen, s tartsátok meg a törvényeket, és lelketek eléri tökéletességét!” 15. Mondja erre ismét a görög: „Ezt én kétségtelenül hiszem is, és meg is vagyok győződve, hogy így is van; de nekünk görögöknek még nincs képzeletünk a léleknek alakjáról, formájáról. Adnál-e nekünk erre nézve is megfelelő magyarázatot?” 16. Mondom Én: „Óh igen, ami javatokat szolgálja, azt mindig szívesen megteszem. Lásd, a léleknek ugyanaz az alakja és formája, mint a testnek, csak sokkal tökéletesebb mértékben; de most csak tökéletes lélekről beszélek. Mindene megvan, ami a testében van, de természetesen egészen más célt szolgál, a szellemi test azonban nem anyagi, hanem tiszta substancia. 17. A substancia pedig hasonló a Napból áradó fényhez, amely nem látszik anyagnak, és mégis alapanyaga az anyagnak anélkül, hogy vele egy és ugyanaz legyen; mert minden alapanyag szabad és kötetlen! S így most már ezt is tudjátok. 18. De hogy még világosabb fogalmat szerezzetek erről, arra figyelmeztetlek benneteket, hogy gondoljatok az elhalt emberek megjelenéseire, amit ti pillanatokra már gyakran láttatok, sőt beszéltetek is velük: vajon más volt-e a kinézésük, mint testi életükben volt?” 19. Mondja a görög: „Igen, igen, most tudom csak, hogy mindenben teljes igazságot mondtál: nekem is voltak ilyen látomásaim, és több elhalttal beszéltem, sőt oktatásokat is nyertem tőlük, és sohasem láttam őket másképpen, mint tökéletes emberi alakjukban. Köszönöm Neked tehát ezt a tanítást.” József és Jakab is ugyanezt a bizonyságot tették, amit Jakab, mint itt az Én tanítványom is bizonyíthat.” 20. Tanításom közben lealkonyodott, mi pedig mindnyájan boldogan és derűs kedéllyel hagytuk el a szép magaslatot és bemenetünk a görög házába, ahol jól elkészített vacsora várt reánk, amit kitűnő étvággyal elfogyasztottunk, s azután pihenőre tértünk, amire leginkább Józsefnek volt szüksége. - 322 -


VII. kötet

323

József, Jézus és Jakab reggeli látogatása a magaslaton a görög építtetővel, annak utazása Tyrusba. Az ifjú Jézus megmenti a viharban Cyréniust!

1. Reggel már napkelte előtt egy órával kimentünk a szabadba, mégpedig újból az ismert magaslatra, amelyről a környéket a hajnali pirkadásnál jól szemlélhettük: nevezetesen a hajnali világosság mellett sokkal jobban ki lehetett venni Tyrus felett a tengeri vidékeket, mint az esti világítás mellett. Hozzá jött még az újjáébredt természet, valamint az újjáébredt növényzet, de annál inkább az állatvilág, s így élveztük a szabad természetet egy órán át. 2. Azután, József a göröggel a szükséges építőanyagról kezdett beszélni s megkérdezte tőle, hogy van-e kellő mennyiségű fája, és az jól meg van-e száradva? Erre mondja a görög: „József mester! Valami van, de hogy az elég lesz-e, azt majd te fogod meghatározni, ha mindent megnéztél. Ha majd valami hiányozni fog, van itt egy szép cédruserdőm, amely a hiányokat pótolni fogja. Reggeli után az összegyűjtött építkezési anyagaimat megtekintheted! Az én felfogásom szerint azt hiszem, hogy az építőanyag elég lesz!” Mondja József: „Jól van, azt majd reggeli után mindjárt elintézzük, azután elkészítjük a tervet.” 3. Mondom Én: „Ezt a munkát és fáradságot ma megtakaríthatjuk: holnap pedig nem lesz semmi szükségünk sem építőanyagra, s még kevésbé építőtervre! Az Én véleményem az volna, hogy még ma menjünk Tyrusba, s itt nézzünk szét, hogy nem akad-e ott valaki, aki segítségünkre szorulna.” Ebbe a görög is beleegyezett és így szólt: „De akkor arra kell törekednünk, hogy igavonó barmainkon mielőbb felkészüljünk az útra, mert jó hét óra eltelik, mire innen Tyrusig az ember eljut.” 4. Az ajánlata nekünk megfelelt, s a reggeli után egy rövid óra múlva már a Tyrus felé vezető úton jártunk. Rövid menetünk pihenés nélkül haladt előre, úgy hogy a várost már öt óra múlva elértük, ami a görögöt is nagy csodálkozásba ejtette és nyíltan beismerte, hogy ezt az utat ilyen rövid idő alatt még sohasem tette meg. Mert egy közönséges karavánnak erre a hosszú útra legalább egy napra volna szüksége. Ennélfogva ez az utazás a görögnek valóságos kis csodát jelentett. 5. Amikor Tyrusba érkeztünk, betértünk egy vendégfogadóba, s a görög azonnal megrendelte az ebédet zsidó szokás szerint, mert ott már volt elég hal, és kitűnő borban – amelyet Görögországból hoztak – sem volt hiány. Egy kissé megpihentünk, mert az út mindnyájunkat kifárasztott; miközben ebédünk is elkészült, amit mihamar el is fogyasztottunk. A görög azonnal mindent kifizetett, azután velünk együtt kijött a tengerpartra, ahonnan az egész tengert és a sok hajót be lehetett látni. 6. Amikor szemeinket egy ideig a tengerparton, annak hullámain s a hajók mindenféle fajtáján legeltettük, egyszer csak így szólt József: „Miután ennek a városnak sajátosságait láttuk és miután az út, ahonnan jöttünk idáig éppen olyan hosszú, mint innen odáig, itt lesz az ideje annak, hogy a hazatérésre gondoljuk!” 7. Mondom Én: „óh József! Erre ma van még elég időnk, de itt nemsokára nagy szükség lesz jelenlétünkre, nézzetek csak ki a tengerre, ott a messze távolban, hogy küzd az a nagy hajó az egyre növekvő viharral! Azon a hajón van Cyrénius! Őt nem engedhetjük elpusztulni! Ő is Ázsiában volt és most hazatérőben van, de a vihar nem engedi, hogy partra szállhasson! Ő egykor bebizonyította velünk szemben nagy barátságát, tehát most rajtunk a sor, hogy segítsünk rajta és éppen ez a legfőbb oka annak, amiért Én ma itt akartam lenni Tyrusban!” 8. Mondja József: „De hogy jutunk innen oda a tomboló tengerre, hogy segítsünk a főhelytartónak?” 9. Mondom Én: „Nem tapasztaltátok azt tegnap, hogy az Én akaratom a Napig is elhat? Ha parancsolni tudtam a Napnak, akkor bizonyára parancsolni fogok a tengernek is! Megtehettem volna ezt távolból is, de mégis jobb, ha itt vagyunk helyben, aminek okát később be fogjátok látni. Most azonban mindenek előtt segíteni kell, majd azután beszélünk!” - 323 -


VII. kötet

324

10. Ezután karjaimat, a tomboló tenger fölött kiterjesztettem és fennhangon így szóltam: „Csendesedj te tomboló szörnyeteg! Én akarom, és úgy legyen!” 11. Alig mondottam ki ezeket, a szavakat, hirtelen tökéletes csend állt be a tengeren, és Cyrénius hajóját láthatatlan hatalom vonta a biztos part felé, s ily módon menekült meg a hajón lévőkkel együtt a biztos pusztulástól. 12. Ennek a jelenetnek több ember tanúja volt, és a legnagyobb csodálkozással kérdezősködtek egymás között, hogy miféle ember lehetek Én, hogy Nekem még az elemek is engedelmeskednek? Egyesek úgy vélték, hogy valami híres mágus lehetek. Mások ismét, hogy valami jámbor ember lehetek, ezért állok az Istenek kegyelmében, akik meghallgatják azt, amit kérek tőlük! Mások ismét ezt a megjegyzést tették: Én zsidó lehetek, akiknek hatalmas prófétáik vannak, s Én is bizonyára a zsidóknak vagyok egy látnoka, és lehet, hogy esszeus vagyok. Mindenféle beszéd keletkezett tehát azon a helyen, ahol állottunk, de senki sem mert a közelembe jönni, hogy Tőlem kérdezze meg, ki vagyok? 13. Eközben a hajó is a partra érkezett és mindenki odasietett, hogy a főhelytartót üdvözölje. De mi helyünkön maradtunk! 211. Fejezet:

Cyrénius visszaemlékszik József családjára, és őhozzá utasítják Cyréniust. Cyrénius, József és a 20 esztendős Jézus. Szép viszontlátási jelenet. Jézus Anasztoklesznek, a görögnek, az övéinek és Cyréniusnak megmutatja a tenger csodálatos világát.

1. Amikor Cyrénius a partra ért, így szólt azokhoz a magasrangú urakhoz, akik őt szerencsekívánatokkal halmozták el: „Hálásan köszönöm azt az őszinte részvétet, amellyel csaknem egészen biztos szerencsétlenségem iránt éreztetek! Valóban csodálatos, hogy az a hatalmas vihar egyszerre olyan hírtelen lecsendesedett! Ez élénken emlékeztet engem egy hasonló eseményre, amelyet Egyiptomban Ostracinében értem meg; volt ott egy odamenekült zsidó családnak egy csodálatos kisfia, aki a vihart szintén ilyen hirtelen lecsendesítette, más esetben pedig ugyanilyen vihart létre tudott hívni! Ennek körülbelül húsz esztendeje. Én eddig már mindenfelé kutattam azt a családot, de mindezideig hiábavaló volt fáradságom. Most már régóta nem is gondoltam arra a családra, de ennek a viharnak hirtelen lecsendesülése az akkori hasonló jelenséget felébresztette emlékezetemben, amelyet, mint mondottam, egyszer már tapasztaltam az életben. 2. Sajátságos igazán! Ha itt egyszer elkezd egy vihar tombolni, több napig eltart, míg a tenger legalább annyira megnyugszik, hogy az ember a tenger felszínére merjen menni a hajóval, és most nézzetek oda, ilyen csendes a tenger, a legkisebb hullám sem mutatkozik az egész felületén. Az is olyan csodálatosan érintett, hogy abban a pillanatban a hajóm egy titkos erőtől vontatva gyorsan a parthoz közeledett. Én azt mondom, hogy ez nem ment természetes úton végbe!” 3. Mondja az egyik magasrangú úr Cyréniusnak: „Nézz csak oda arra a szabad térre, amely belenyúlik a tengerbe! Ott látsz négy embert! Közülük az egyik kb. 20 éves fiatalember, a vihar alatt kinyújtotta a karjait és megparancsolta a viharnak, hogy csendesedjék le, s az azonnal megszűnt tombolni! Mi nem tudjuk, ki Ő, és ezek alapján csakis a zsidók egyik prófétájának tarthatjuk. Mert ruházata után ítélve Ő valóban zsidó. Hogy a vihart hatalmas szavaival csendesítette-e le, azt nem mernénk biztosan állítani, de az mégis csak csodálatos, hogy a vihar éppen az Ő hangosan kiejtett parancsára csendesedett le! Megérdemelné a fáradságot, ezt az embert akárki, vagy mi legyen is, közelebbről megismerni!” 4. Mondja Cyrénius: „Megállj csak! Most támad világosság a fejemben. Könnyen meglehet, hogy éppen ez az ember, az imént említett zsidó család csodálatos Fia! S ha igen, akkor személyesen kell velük beszélnem!” 5. Ekkor Cyrénius odasietett arra a helyre, ahol mi négyen álltunk, és ahonnan mi az immár nyugodt tenger különböző jelenségeivel figyeltük és szemléltük azt a sokféle tengeri halat és - 324 -


VII. kötet

325

egyéb víziállatot, amelyek az Én akaratom által késztetve mutatkoztak előttünk. Amikor Cyrénius Hozzánk ért és így szólt Józsefhez, aki még leginkább megmaradt emlékezetében: „Barátom! Nem vagy te ugyanaz a zsidó, aki kb. húsz esztendővel ezelőtt, Heródes üldöztetése elől Egyiptomba menekültél, és az akkori kicsiny családoddal Ostracinében tartózkodtál, és ha te volnál az az ember, akkor mond meg azt is, hogy mi lett abból a csodálatos kisfiúból, Akit én valósággal Istennek tartottam?” 6. Erre József mélyen meghajolt Cyrénius előtt és azután így szólt: „Fenséges parancsolónk! Túlságosan nagy az a tisztelet, amelyet velünk szegény názáreti ácsokkal szemben azzal tanúsítottál, hogy magad fáradtál ide hozzánk, holott csak parancsot kellett volna kiadnod arra, hogy mi keressünk fel téged. De ha már itt vagy, szívem mélyéből hálás köszönetet mondok neked mindazért a sok jóért, amelyben engem és családomat kb. 20 évvel ezelőtt már itt is, és azután Egyiptomban részesítettél. Magam pedig valóban ugyanaz a József ács vagyok, és a mellettem álló felnőtt ifjú, Aki szintén ács, valóban Ugyanaz, Akit akkor, mint csodagyermeket ismertél meg.” 7. Amikor ezt Cyrénius meghallotta, az arca valósággal ragyogott örömében, azután először átölelte Józsefet, és összevissza csókolta, s azután odalépett Hozzám és így szólt: „Óh Uram! Méltónak találsz engem, nagy bűnöst arra, hogy meg merjelek Téged csókolni?” 8. Mondom Én: „Boldog vagy te és veled minden pogány, hogy sokkal előbb megismertetek Engem a ti bűneitek sötétségében, mint a zsidók az ő világosságukban! És éppen ezért az élet világossága elvétetik a zsidóktól és átadatik a pogányoknak. Te pedig jöjj és csókolj meg Engem! Mert aki a te szereteteddel közeledik Hozzám, még ha lelkén annyi bűn volna is, mint fűszál az egész Földön és homokszem a tenger medrében, nem fogom őt eltaszítani Magamtól, hanem befogadom úgy, mint az atya fogadja be az elveszettnek vélt, de újból megtalált fiát!” 9. Amikor a mi Cyréniusunk ezeket a szavakat hallotta a számból, könnyekig meg volt hatva, Hozzám lépett, átölelt és csókolt ott ahol ért! Csak azután köszönte meg csodálatos megmentését a nagy életveszedelemből, s azonnal meghívott rezidenciájára, ahol meg akart vendégelni bennünket, s hogy mondjunk el neki mindent, hogy eddig mi minden történt velünk? De Én így szóltam: „Kedves Cyrénius! Ezt az estét kívánságod szerint nálad fogjuk tölteni. De holnap reggel ennél a görögnél, aki hétórányi távolságban lakik innen, kell lennünk, mert egy új lakóházat és egy nagy disznóistállót kell nála építenünk!” 10. Mondja Cyrénius: „Nagyon jól van isteni Barátom! Én magam kísérlek oda benneteket, s mivel van egy kevés szabad időm, tehát néhány napot veletek fogok tölteni! Mert ha egyszer ismét megtaláltalak benneteket, nem egykönnyen foglak szemeim elől elbocsátani benneteket!” 11. Mondom Én: „Ez nagyon jó és nagyon szép tőled, és meghívásodat szívesen el is fogadjuk. Most azonban maradjunk itt egy kissé, mert szeretném Jakab testvéremnek és ennek a becsületes görögnek Anasztoklesznek a tenger különböző állatait megmutatni, amire néhány órai időre lesz szükségem!” 12. Mondja Cyrénius: „Ezt én magam is szívesen megnézném és bizonyára a többiek is ott, akik a kicsiny kikötőben várnak engem!” 13. Mondom Én: „Nagyon jól van, hivasd tehát mindnyájukat ide, mert erre ez a hely a legkedvezőbb.” Ekkor Cyrénius a többieket, számszerint mintegy hetven embert felhívott oda, ahol mi állottunk, s valamennyien körülálltak a tengerbe nyúló kis terület szélén, s nem győztek csodálkozni, amikor a tenger tükörsima felületén a soha nem látott tengeri állatokat meglátták. 14. Cyrénius telve csodálkozással így kiáltott fel: „Óh, micsoda végtelen a fantáziája az egyedül egy igaz Istennek! Az Isten megtestesült gondolatainak mily végtelen teljessége vonul el szemeink előtt, ez a szűnni nem akaró változatosság! A tengeri szörnyeknek micsoda kolosszusai jönnek újból és újból elő egy láthatatlan teremtő erő vonzására! Csaknem egy órája tart már ez a csodálatos felvonulás, s a vége még távolról sem látható! Mi ezek ezredrészének sem ismerjük a nevét, és Te Uram, akaratoddal és bölcsességed által bizonyára valamennyit a nevéről szólítod - 325 -


VII. kötet

326

ide, és mindegyik engedelmeskedik mindenható hívásodnak! Óh, nézzétek, és jól figyeljétek meg mindazok, akik itt vagytok, mert olyasmit láttok most, amilyet halandó ember szeme még sohasem látott!” 15. Ekkor azt kérdezi a Cyrénius kíséretéhez tartozó egyik magasrangú úr, hogy mindezt Én idézem-e elő? 16. Mondja Cyrénius: „Ki más, mi ketten bizonyára nem!” Mondja a magasrangú: „Ha ez az ember ilyet tud, akkor csak Isten lehet, s akkor mi papjaink révén Isteni tiszteletet kell, hogy adjunk neki!” Mondja Cyrénius: „Hagyjátok ezt! Én már régóta ismerem Őt, és én tudom legjobban, hogy mit akar Ő és mi Előtte a legkellemesebb. Egy pappal csak elkergetnénk Őt innen!” Amikor Cyrénius ezt mondotta a magasrangú kísérőjének, az többé papról nem tett egy szó említést sem. 17. Ezután a legritkább kagylók és teknősök vonultak el szemeink előtt, és Cyréniusnak az volt a kívánsága, hogy ezekből, a gyönyörű kagylókból és csigákból szeretne néhányat ennek a csodanapnak az emlékére. Mondom Én erre: „Szólj tehát szolgáid egyikének, hogy egy csónakkal a vízen jöjjön ide, s majd Én innen megmutatom neki, hogy milyen példányokat – amelyek már arra érettek – szedjen ki a vízből!” Ez azonnal meg is történt és néhány pillanat múlva a benyúló földrész alatt három hatalmas csónak volt, s a bátor halászok kiemelték a vízből azokat a pompás példányokat, amelyeket Én mutattam, és megtöltötték velük csónakjaikat. 18. Erre azután így szóltam Én Cyréniushoz: „Tetesd egy éjszakán át meszes vízbe, azután holnap minden darabot óvatosan vegyetek ki belőle, tisztogassátok meg a szép házat húsos tartalmától, azután szárítsátok meg, és azután belülről egy kevés nárciszolajjal kenjétek ki; azután beleteheted kincseskamrádba, s ott emlékül megőrizheted!” Mindezt pontosan követték és Cyrénius olyan kincshez jutott, amely több ezer font aranyat megért. 19. Két óra múlva az egész felvonulásnak vége volt és mi lassan elhagytuk helyünket. 212. Fejezet:

Jézus megígéri a görög Anasztoklesznek építő munkájának csodálatos kivitelét. A szent társaság Tyrusban, Cyrénius palotájában. Tanítás a gazdagságról és annak céljáról.

1. A görög Anasztoklesz azonban engedelmet kért, hogy ő aligha jöhet velünk Cyréniushoz, miután vendégfogadójában még sok elintéznivalója van.” 2. Én azonban így szóltam hozzá: „Hagyd a vendégfogadódat békében! Az majd tudni fogja, hogy mit tegyen, de amiben nálunk részed lesz, abból több hasznod lesz, mint a vendégfogadódból. A házad pedig, miután most már tudod, hogy az Én személyemben Kivel van dolgod, holnap előtt kész lesz, míg innen hazaérünk. 3. Ezen az éjszakán a házadban az átváltozás úgy fog végbemenni, hogy házad népéből senki sem fogja azt észrevenni. Reggel majd csodálkozó szemekkel fognak álmélkodni, ha majd egy egészen új házban fogják találni magukat, amely a régihez teljesen hasonló lesz ugyan, csak mindenben nagyobb és kényelmesebb lesz, s ugyanígy lesz az istállóval is. S mivel most ezt az Én számból tudod, tehát nyugodt lehetsz, s eljöhetsz velünk Cyréniushoz, ahol mindnyájan nagyon jól fogjuk érezni magunkat!” 4. Mondja erre Anasztoklesz: „Hát ha így van, akkor természetes, hogy a vendégfogadót békében hagyom, és örömmel megyek veletek Cyréniushoz. Talán még rám is emlékezni fog Ostracinéből?” Mondom Én: „Bízd ezt csak Rám, majd Én ezt is elintézem! Mert Én mindent meg tudok tenni, amit akarok!” Erre azután Anasztoklesz is megnyugodott és eljött velünk Cyrénius pompás palotájába, ahol magasrangú tanácsnokaival, minisztereivel és hadvezéreivel lakott.

- 326 -


VII. kötet

327

5. Amikor Cyrénius lakosztályaiba léptünk, a görögnek csodálkozásában szeme-szája tátva maradt, mert ilyen pompát és gazdagságot szemei azelőtt még sohasem láttak. És suttogva így szólt Hozzám: „De Mester, Aki telve vagy isteni erővel! Ez valóban emberfeletti, hogy mennyi kincs és hallatlan gazdagság van itt! Mennyi mindene van egy embernek, és ezzel szemben százezreknek alig van valamije!” 6. Mondom Én: „Hidd el, hogy így van ez a legjobban! Mert ha minden embernek ennyi kincse volna, akkor már ezeknek a kincseknek semmi értékük nem lenne, s másodszor az emberek elveszítenék minden munkakedvüket, s állatok módjára élnének teljes restségben – csupán az éhség és szomjúság keltené fel bennük a szükséges tevékenységet, semmi más azonban nem keltene bennük semmi ingert, sem buzgalmat! De ha ilyen ragyogó kincsek és gazdagságok csupán kevés okos ember birtokában vannak, azok ritkaságuk miatt más ember előtt is megbecsülhetetlen értékűek. S az emberek tevékenykednek, munkálkodnak, hogy a gazdagoknál ők is szerezzenek valami csekélységet értékes kincseikből! És lásd, így van ez jól! 7. Te itt az aranyat, ezüstöt nagy tömegekben látod és megszámlálhatatlan mennyiségű drágakövet, és igazgyöngyöt, s ha Cyrénius gyönyörű gyöngyeiből csak egyet kínálna neked, hogy valami munkát tégy meg ezért neki, bizonyára minden erődet megfeszíted, hogy ezt az igazgyöngyöt megszerezd magadnak! De ha ilyen gyönyörű gyöngy amúgy is nagy mennyiségben volna, akkor egy gyöngy miatt erőidet bizonyára nem feszítenéd meg, hanem azt mondanád: óh, ezért az egy gyöngyért dolgozzon, aki akar, nekem úgyis van elég és nincs szükségem érte dolgozni; s ebből is azt láthatod, hogy ebben a világban úgy van az jól elrendezve, hogy az ilyen kincsek és gazdagságok csak kevesek kezeiben vannak! Belátod most már ezt?” 8. Mondja a görög: „Ki ne látná azt be, amit Te magyarázol meg? Cyrénius pedig szigorú, de amellett igen igazságos és jó régens és mindenkor gondol a szegényekre, habár előzőleg megvizsgálja, hogy valóban szegény-e, vagy – ami a leggyakoribb eset – egy olyan rest, akinek a munka nem ízlik! És mivel ilyen ember ő, tehát igazságos és méltányos is, hogy ennyi gazdagsága és kincse van.” Ezzel azután a görög is megnyugodott s a palota pompáját könnyebben és közömbösebben tudta végigszemlélni. 9. Mialatt Én a göröggel beszélgettem, eközben Cyrénius Józseffel beszélt Felőlem arról, hogy eddig mi mindent tettem. József és Jakab röviden mindent elmondott neki, ami fölött nagy volt az öröme. Jó két óráig eltartott a kérdezősködés és beszélgetés, amelyen a magasrangú tanács tagjai és miniszterek is résztvettek, és nem tudtak Felettem eléggé csodálkozni. 213. Fejezet:

Az igazi Istentiszteletről. Jézus, mint az emberek példaképe.

1. József elbeszéléseinek a végén az egyik magasrangú tanácsnok így szólt Cyréniushoz: „Ha ennél az embernél valóban mindaz beigazolódik, amit beszélnek Róla, akkor minden további nélkül csak Istennek tekinthetjük! Mert természetes emberről azt még soha senki sem hallotta, hogy pusztán csak akaratának hatalmával ilyen dolgokat hozott volna létre! Mi is láttunk már életünkben egész sereg mágust, akik mindenféle csodálatos dolgot tettek, de az ember rövidesen átlátta, hogy hogyan és milyen eszközökkel. Hátsó-Egyiptomban is léteznek olyan emberek, akik akaratukkal és tekintetükkel állítólag minden állatot képesek megfékezni, de, mindez semmi ennek az Embernek képességeivel szemben! Neki csak akarnia kell, s az elemek meghajolnak akarata előtt. Ő csak parancsol a tenger állatainak, akárcsak a hadvezér, a hadseregének, és engedelmeskednek parancsának! Nekem a magam részéről nincsen több jelre szükségem ennek bizonyítására, hogy egész lénye isteni természetű kell, hogy legyen! Mert Aki erre képes, Az minden egyébre is képes! Erről az emberről feltételezem azt is, hogy képes lenne egy világot megteremteni, ha akarná! S ezért tanúsítsunk Vele szemben isteni tiszteletet! 2. Mondom Én a tanácsnoknak: „Hogyan tanúsítanátok ti Nekem isteni tiszteletet?” Mondja a tanácsnok: „Úgy, ahogy a mi legfőbb istenünknek, Jupiternek szoktunk, vagy a ti papotok szoktak az Ő alaknélküli Jehovájának.” - 327 -


VII. kötet

328

3. Mondom Én: „Barátom! Lásd, pedig a két istentiszteletből egyiknek sem veszem hasznát, mert sem az egyik, sem a másik nem igazi istentisztelet. 4. Az igazi és Istennek tetsző tisztelet abban áll: először, hogy az ember csak egy igaz Istent, Aki a mennyet, a Földet és mindent, ami csak van megteremtett, minden kétséget kizáróan higgye és másodszor ezt az egy és hit által megismert Istent, az ember mindenek felett szeresse, az Ő akarata szerint éljen és cselekedjen, és harmadszor, hogy az ember embertársát úgy szeresse, mint önmagát. 5. Lásd, ebben a három dologban áll az igazi istentisztelet. Minden egyéb hiú, és Isten előtt a legcsekélyebb értékkel sem bír! 6. Csak amit a szeretet cselekszik, az van megtéve, s az az igaz valami Isten előtt. De ha valaki isten hatalmától való félelméből tesz valamit, hogy Isten haragját megenyhítse, és engesztelésre hangolja, az valóságos borzalom Isten előtt! A képzelt istentisztelet végrehajtására, amelyeket minden elképzelhető ceremóniával hajtanak végre, papokat állítanak, s azok emiatt már sokkal többnek és méltóbbaknak képzelik magukat, mint minden más ember, s ezért nagy tiszteletben részesíttetik magukat, s minden más embert mélyen maguk alá helyeznek, telve vannak bűzös gőggel, sőt Istennel képzelik egyenrangúaknak magukat, önkényesen ítélik el szegény embertársaikat, akik néha ezerszer jobbak, mint a büszke és uralkodni vágyó papjaik. Mit gondolsz, hogy Isten az ilyen szertartásos, pompás és díszes tiszteletekben, amelyeket papok végeznek, s amelyeket a szegény nép gazdagon megfizet, örömét vagy kedvét leli? 7. Én mondom azt neked, amikor Isten tiszteletére ilyen szertartást végeznek, és Isten az Ő legnagyobb bölcsességében örömét lelné benne, akkor Ő nem is volna Isten, hanem a szertartást végző papokhoz hasonlóan egy ostoba és vak ember, telve uralomvággyal. De ki képes ilyet az egy igaz Istenről feltételezni, Aki örök szeretetéből, bölcsességéből és hatalmából mindent Önmagából megteremtet és örök jóságából, és irgalmából mindent örökké fenntart? De hol van az egész végtelenségben egy olyan lény, aki ellenszegülhetne Istennek és felvehetné Vele a versenyt? Hiszen az Isten gondolata és akarata az, ami a végtelen teremtésűrben mindent fenntart. Ha az Isten nem akarná azt, hogy ez a Föld fennálljon, ha bárki Ővele akarna megküzdeni, akkor csak akarnia kellene azt, hogy ne legyen többé, és már nem is létezne! 8. És éppen ezért az Istennek, Aki az embereket igaz gyermekivé akarja nevelni, nincs szüksége más tiszteletre, mint hogy Őt, mint egy igaz, szentséges atyát mindenekfelett szeressék, és mindenkor szívesen megtegyék, amit akarata által tudtukra ad. 9. Ezért mondom ezt itt nektek: Ami a világ előtt nagy, az Isten előtt valóságos borzalom! De valóban nagy az Isten előtt egy alázatos ember, aki Őt mindenek felett szereti és felebarátját, mint önmagát; és nem akar föléjük kerekedni, mint egy úr, hanem csak jót cselekedni akaró barát! 10. Vegyetek Rólam példát. Énhozzám hasonló nincsen ebben a világban, az Én hatalmam alatt áll a menny és a Föld, és mégis szívem szelíd és alázatos, és azért vagyok itt mindenki előtt, úgy a hatalmasok és a kicsinyek előtt, hogy szolgáljam őket. Cselekedjetek ti is így, és ezzel fogtok Engem a legszebben és legjobban tisztelni!” 214. Fejezet:

Cyrénius bizonyságtétele a Jézus szájából eredő isteni szó fölött. Cyrénius kérése a papság és bálványimádás megváltásáért. Az Úr rámutat arra, hogy az isteni bölcsesség hogyan vezeti az embert. Az ember akaratszabadsága: hogyan juthatunk az igazi szellemi szabadsághoz.

1. Amikor az összes jelenlévők ezeket a szavakat hallották, mindnyájan elbámultak bölcsességem felett és Cyrénius így szólt: „Igen, igen, ezek nem olyan szavak, amilyeneket emberek szoktak mondani, hanem ezek valóságos isteni szavak! Mert minden egyes szóból az igazság a - 328 -


VII. kötet

329

Napnál is ragyogóbban világlik ki! Amellyel szemben még a legélesebb emberi értelem sem képes ellenvetést tenni. 2. Nézzük csak meg a mi isteneinket és papjainkat! Mennyi esztelenség és mennyi gonosz balgaság! Itt pedig az igazság oly fényesen ragyog, mint a Nap! Így nem mondhatok egyebet, mint Uram! Segíts ki bennünket minél előbb a mi nagy bajunkból! 3. Van ugyan közöttünk sok fizikailag szegény ember, akin mi gazdagok és földi hatalmasok miden időben segíthetünk, amikor csak akarunk, de szellemileg mindnyájan szegények vagyunk és ez a szegénység sokkal rosszabb, mint a fizikai, mert egyik sem képes a másikon segíteni, mert amije az embernek magának nincs, azt másnak sem adhatja. 4. De Te szellemben túlon-túl gazdag vagy és végtelen nagy feleslegedből annyit juttathatsz nekünk is, amennyire segítségünkre szükségünk van! 5. Mindenekelőtt engedd, hogy az igazság behatoljon az emberek szívébe és mutasd meg nekünk, hogy a mi lelkünk legnagyobb bajából hogyan szabadulhatunk meg ezen a Földön. 6. Mert lelkünknek legnagyobb baja a mi bálványimádásunk és papságunk! Ezek az emberek ezerszeresen ezerszer privilegizált csalói értik a mágiát, a varázslatot, jobban mondva mindenféle szemfényvesztő művészetet űznek, ami által teljesen megvakítják az amúgy is vakságra hajlamos néptömegeket, és mivel ők érintkeznek a leginkább a néppel, tehát teljes birtokukban a nép hatalma, ami nekünk a nép felvilágosítását végtelenül megnehezíti. Mert ha még maga a császár is jobb iskolákat akarna létesíteni a nép számára, a gonosz papság mihamar a császár ellen ingerelné a népet, aki egész hadseregével együtt elveszne! 7. S ezért mi jobb és világosabb rómaiak és görögök kimondhatatlanul szenvedünk, s olykor bajban vagyunk, amelytől a világ minden kincsével sem tudjuk megváltani magunkat. Adj nekünk ez ellen eszközöket, s akkor nálunk is világosság lesz, mert sok ezerszer ezer emberen segítve lesz!” 8. Mondom Én: „A gondolatod és szándékod jó, és amit kívánsz, az meg is fog történni. De olyan hirtelen, amint a tengeri vihart megfékeztem, nem megy a szellemi segítség. Mert itt olyan szellemekkel és erőkkel volt dolgom, akiknek még távolról sincs szabad akaratuk, s így feltétlenül engedelmeskedni tartoznak Nekem! 9. De minden embernek megvan a tökéletes szabadakarata, amely szerint szabadon azt teheti, amit akar, s így az engedelmessége feltételekhez van kötve; maga az Isten sem kényszerítheti az embert a sajt mindenhatóságával, csak olyan helyzetekbe és olyan körülmények közé vezeti, amely által mintegy önmagából a tapasztalatai útján nyert tisztább megismerést, és így a saját értelme által vezetheti saját szabad akaratát. 10. De ha Isten mindenhatósága által a saját bölcsességén keresztül a saját akaratával vezethetné az embert, akkor az ember semmivel sem volna jobb az állatnál, sőt még mélyebben alatta is állna, mert még az állatnak is adatott valamelyes akaratszabadság, amellyel értelmét és emlékezetét irányíthatja, mert amikor éhes, szomjas és fájdalmat érez, s ha tompa gondolataival bíró képességével is, de hangjával és mozdulataival ki tudja fejezni, hogy szükségletei mit akarnak. 11. De hogyha az ember akarata csupán az isteni mindenhatóságtól és akarattól függne, olyan volna, mint egy fa, amelynek úgy kellene nőnie és léteznie, ahogy azt az isteni akarat elrendelte! 12. S ebből világosan kiveheted, hogy az ember megfelelő fejlesztése egészen más, mint a tengeri viharnak hirtelen való lecsendesítése. Mert ha az emberekkel is csak ily módon lehetne eljárni, valóban balgaság volna Tőlem, veletek bölcs módon és igazság teljes beszédekkel oktató módon beszélni, mert hiszen a legvilágosabb gondolatokat rögtön belehelyezhetném lelketekbe, és hatalmammal kényszeríthetném a ti akaratotokat, hogy az ne akarjon, és ne cselekedjék másképpen, mint csak úgy, ahogy Én magam akarom. - 329 -


VII. kötet

330

13. De vajon segítene-e az valakin, vagy hasznára lenne-e, ha őt mindenható akaratom által csupán géppé tenném? 14. S a ti gonosz és önző papjaitok is emberek, teljes szabadakarattal, s azt tehetik, amit akarnak, sőt annál inkább, mert a ti világi törvényeitek semmiféle gátat nem szabnak eléjük, és mert másrészt a maguk mivoltában ti is használhatjátok őket a néppel szemben. 15. Márpedig, aki az igájától meg akar szabadulni, az keresse az igazságot, és ahhoz tartsa magát. Mert minden ember csak önmagában megtalált igazság által szabadulhat meg a sötétség igájától, amely az ezerfejű tévhiteknek és vallási őrületeknek szüleményei! 16. És ha ezt megértettétek, akkor cselekedjetek ti is így, és akkor papjaitok először nem lesznek képesek ellenetek semmit sem tenni, és másodszor őket, magukat is magatok mellé emelhetitek, hogyha majd az igazság világos mezején bolondságaikra nem találnak követőket!” 215. Fejezet:

Magyarázat az Isten útjairól, az emberek nevelésénél. Az éjszakán át a világosságba. József az ifjú Jézusról.

1. Mondja erre ismét a magasrangú tanácsos: „De hogyan árthatna az, különösen a főpapoknak, hogy a Te Istened legalább néhány éven keresztül kényszerítené őket mindenhatósága és bölcsessége által, hogy a bálványimádástól eltérjenek, és a népnek az igazságot tanítsák? És ha akkor, amikor Isten mindenhatósága ismét felszabadítaná őket, újból visszatérnének a régi bálványimádáshoz, a felvilágosodott nép majd rendreutasítaná őket oly módon, hogy elmenne mindörökre a kedvük a bálványimádástól!” 2. Mondom Én: „Ha az ajánlatos, vagy az emberek számára üdvös volna, akkor Istennek nem volna semmi szüksége papokra, mert akkor a fákkal és kövekkel is beszéltethetne Magáról, ami még nagyobb hatást gyakorolna a népre, de ez az ember akaratszabadságának nemcsak hogy mit sem használna, hanem a lélek önálló benső életének szabad fejlesztésének csak ártana, mert ha papjaitok a hamis irányba vezetett és tévhitben élőnép előtt a régi istenek és bálványképek ellen kezdenének feltűnő módon prédikálni, akkor a nép régi isteneinek ellenségeiként tekintené őket, megragadná és megfojtaná őket, de ha a fák és kövek kezdenék az embereket tanítani, ezáltal hatalmas volna az a kényszerítő erő, amely akaratát és megismerését kényszerítené, hogy bálványait és papjait mielőbb megtámadja és elpusztítsa. 3. De mondd, kinek használna ez? A népnek nem, mert az törvényben lekötött és ezáltal keresztül-kasul kényszeritett hitben, megismerésben és akarásban élne, ami által lelke épp oly kevésbé lenne szabad, mint a régi tévhite által, amely pedig közöttetek a saját kutatás és gondolkozás által már nagyon is átlátszóvá lett. 4. És amiképpen mit sem használna az embernek a csodák által reá kényszeritett világos hit, mert az éppen úgy, mint a régi, csak tévhit volna, azonképpen, de még sokkal kevésbé használna a papságnak, de nektek sem. Mivel bizonyíthatod be azt, hogy te valóban bölcs vagy, ha csak a magad által feltett kérdésekre tudsz válaszolni? 5. Mert ha én például ebben a palotában lévő oszlopoknak, igen könnyen megadnám a beszélőképességüket, s olyan igaz és bölcs kérdéseket adnék nekik, amilyeneket földi ember nem volna képes adni, sőt semmiféle angyali szellem sem az égben, mit szólnál te ahhoz?” 6. Mondja a magasrangú tanácsnok: „Ez mindenesetre igen csodálatos volna, de az oszlopok végeredményben mégis csak a Te akaratod és megismerésed szerint lennének képesek válaszolni, s éppen annyi volna, mintha Te magad tennéd fel a kérdéseket, és Te válaszolnál azokra.” 7. Mondom Én: „Ezt nagyon helyesen ítélted meg, és lásd, ugyanígy volna ez az emberrel is, hogyha örök életrendjét mindenható akaratommal akarnám belevésni. Mert akkor az emberben Isten akarna, és Ő maga cselekedne is, de az ilyen körülmények között mi válnék akkor az ember szabad élet önállóságából? - 330 -


VII. kötet

331

8. Isten pedig az embereket nem játékbábokká, hanem Önmagához teljesen hasonló hasonmásokká teremtette, akik nem csupán az Ő mindenható hangulatának teremtményei, hanem az Ő örök atyai szeretete önmagából, mint igaz gyermekeket hívta életre, és a saját teremtő tulajdonságaival ruházta fel, hogy teljesen szabadon, saját életerejéből és saját szabad akaratából fejlessze önmagát az Istenhez való teljes hasonlatosságig, s ezért nem lehet az emberek fejlődésében a saját szabad akaratukat bármiféle isteni eszközzel megakadályozni, hanem még a legroszszabb, és a leggonoszabb körülmények között is meg kell hagyni teljes szabad akaratát, sőt még akkor is, ha ez még az Én földi életembe fog kerülni a keresztfán. 9. Lássátok, az isteni bölcsesség annyi szeretetet rejt az emberek számára, amely őket, mint az Ő gyermekeit helyezte ebbe a világba, saját szabadakaratuk megpróbálása végett. Gondolkozzatok tehát ezen, értsétek meg, és ne intézzetek haszontalan kérdéseket Hozzám! Mert Isten Önmagából örök rendet állított fel, és attól soha nem fog eltérni. És most, ha ti is úgy akarjátok, beszéljünk másról!” 10. Mondja Cyrénius: „De kedves Uram és Mesterem! Talán nem fogsz ezért neheztelni ránk? Mi mint földi emberek, még igen nehéz felfogásúak vagyunk, így türelmedet érjük!” 11. Mondja most József: „Az soha nem tart Nála sokáig. Tanácsosabb Őt békében hagyni, mert most igazán eleget mondott és eleget beszélt. És amikor ily módon lép fel, akkor legjobb, ha az ember békében hagyja, és azt teszi, amit Ő tanácsolt. Ilyenkor még én sem megyek Vele semmire, aki pedig apja vagyok. Ilyenkor el szokott hallgatni s hagyja, hogy beszéljünk, amit akarunk! Hagyjátok tehát barátaim és jótevőim Őt egy kissé nyugodni, majd azután Ő maga fog ismét valamivel előjönni!” 12. Mondja Cyrénius: „Ugyan mondd csak, nem szokott Ő soha Önmagának ellentmondani?” 13. Mondja József: „Még soha! Amit Ő egyszer kimond, az olyan, mintha az egész örökkévalóságra érvényben volna. Sőt néha a legkisebb és legcsekélyebbnek látszó dologban is! Ezt én a teljes igazság szerint bizonyíthatom!” 14. Mondja erre Cyrénius: „Mindenesetre az a legtanácsosabb akkor, úgy viselkedni, ahogy Ő kívánja, mert az Ő bensője isteni szellemmel teljes és az történik, amit Ő akar. Mi mint gyenge emberek nem vehetjük fel Vele a küzdelmet, amiről már húsz évvel ezelőtt is meggyőződtem. Most azonban az a kérdés, hogy mi másról beszéljünk, amikor Ő ennek az időnek legnevezetesebb jelensége, s az lesz mindenkor ennek a világnak végezetéig?!” 216. Fejezet:

Különböző népek véleménye az első emberpárról. A római tanácsnok kritikája a földi állapotokról, s egyéb kételyek.

1. Mondja erre József: „Óh, majd adok én neked egy olyan anyagot, amely Őt ismét vonzani fogja. 2. Halljátok ti, akik egynémely titokba be vagytok avatva, milyen fogalmatok van nektek az első emberpár megteremtéséről itt ezen a Földön?” 3. Mondja erre a magasrangú tanácsnok: „Barátom, ami ezt illeti, azt hiszem ebben a világban semmi sem olyan talányos, mint ez a kérdéspont, mert erről valami biztosat vagy határozottat mondani teljes lehetetlenség, mert minél inkább kutat az ember a Föld ismert népei között, annál nagyobb bizonytalanságba és labirintusba jut. Az jár a legjobban, aki egyik, vagy másik népmonda, vak hitének karjai közé dobta magát, amikor az igazsághoz nem lehet eljutni, akkor legjobb az élénk képzelet, mert az élénk álmodozásban az ember néha sokkal boldogabb, mint az igazságnak folytonos keresése, amelyet sohasem lehet megtalálni. A perzsáknak egész más mondájuk van, mint az indusoknak, s nektek zsidóknak, s a szkítáknak ismét más, a rómaiaknak és görögöknek újból más, azonképpen a hátsó-indiaiaknak, mint az általunk ismert germánoknak - 331 -


VII. kötet

332

ismét egészen más! Óh, itt sokat lehetne beszélni, de végeredményben mégis csak ugyanazon a ponton állna az ember. 4. Én tehát azon a véleményen vagyok, hogy ezt a meddő témát ejtsük el egészen, mert ebben a kérdésben épp oly kevésbé jutunk tisztába, mint az asztronómusok az égboltozaton lévő csillagok lényegének kérdésében. 5. Nekem az a nézetem, hogy ha a test levetése után valóban létezik egy tökéletesebb és magasabbrendű élet, akkor képesek leszünk majd abban az életben mélyebb igazságokat is megérteni. De ha a testi halál után a lélek élete is megszűnik, akkor mit sem veszítettünk azzal, ha nem is lettünk valami nagy bölcsek. Így gondolkozunk mi sokat tapasztalt rómaiak. 6. Nehéz azt is bebizonyítani, hogy az ember lelke a test halála után tovább él, de még mindig könnyebb, mint a legnagyobb határozottsággal bebizonyítani, hogy egy vagy több emberpár, egy vagy több különböző időben helyeztetett-e erre a Földre, és ha igen, mikor és hogyan? Ezt csak Isten tudhatja, de egy rövidlátó és rövidéletű ember soha. Mert amikor tapasztalatai alapján a mélyebb igazságok megismerésére juthatna, akkor itt kell hagynia a világot! S mivel én ezt jól tudom, tehát nem is kutatom már az ilyen dolgokat! Szóval ez az egész élet-berendezés itt a Földön a gondolkodó embereknek igen rossz, és az is marad! 7. S ha arra is vagyunk hivatva, hogy Isten gyermekeivé legyünk, azt is csak az emberek legcsekélyebb része érheti el! Miért nem mindnyájan? Miért kell a Földön élő emberek egyharmadának még kiskorában meghalnia? Mit tudnak ezek az Istenről, s egykori rendeltetésükről? S hogy szabad akaratuknak felhasználásával, hogyan juthatnak Istenhez való hasonlóságukhoz? 8. Azért állítom és állapítom meg azt, hogy a legvakabb bolond is ezerszerte boldogabb, mint a legnagyobb bölcs, és sokkal okosabban tennénk, ha itt más dolgokkal szórakoznánk, mint az ilyen meddő szemléletekkel! Mert az ember minél többet tud és ért, annál inkább tudatára ébred annak, hogy tulajdonképpen semmit sem tud, s az ilyen unalmas szórakozást köszönöm szépen! Beszédemet befejeztem!” 9. Mondja Cyrénius: „Igen, igen a dolgot természetes eszünkkel bírálva teljesen igazad van, de…” 10. Mondja a tanácsnok: „De ide, de oda, hol van a természetes eszünkön kívül még más értelmünk?! Ha ez nem elégséges, hol vesszük a természetfölöttit? Az ember önmaga áll magához a legközelebb és mégsem ismeri önmagát, hogyan ismerheti tehát a tőle távolabb állót? Engem hagyjatok ki a játékból! Az ember természete az ő akarata és tudása nélkül vagy teljesen el van romolva és semmire nem való, vagy az ember arra van kárhoztatva, hogy folytonosan érezze a saját tökéletlenségét, s a fölött olyan szerencsétlennek érezze magát, amennyire csak lehet! Mert Én még soha nem láttam egy igazán boldog bölcset, mert minél bölcsebb valaki, annál szerencsétlenebb napjainak vége felé. A legnagyobb barátja azonban maga a halál. Mondhatom, hogy különös szeretet ez egy mindenható és bölcs Istentől, folytonosan teremteni és folytonosan pusztítani!" 217. Fejezet:

Tanítás Isten bölcs és szent, komoly céljáról az emberekkel. Ezeknek istengyermekségre való hivatásáról és túlvilági örök üdvösségéről. Az Úr megnyitja a római tanácsnok szellemi látását, bepillantás a túlvilágra.

1. Mondom erre Én: „Barátom, te egy kissé ingerült vagy, mert Én az imént mindnyájatoknak az ember rendeltetésének igazságait adtam elő. De ez nem tesz semmit, Én láttam benned ezeket a kételyszirteket, és Én akartam, hogy ilyen nyíltan elmond azokat. Azért kellett Józsefnek ezzel a témával előjönnie, hogy nyelvedet éppen a legmegfelelőbb kérdésben oldja meg. Te jól is beszéltél, amikor előadtad kételyeidet és az ember természet fogyatékosságait. Most pedig Rajtam a sor, Én pedig egészen mást mondhatok neked, mint amit ebben a kérdésben gondolsz. - 332 -


VII. kötet

333

2. Ha az Isten az embert csak ennek a Földnek teremtette volna, ez valóban különös kedvtelés volna az Ő részéről, folyton csak teremteni, és azután folyton csak pusztítani. De mivel Ő az embereket egy magasabbrendű és örök életre teremtette, s csak addig engedi itt ezen a Földön élni, míg a legszükségesebb akarat szabadság próbáját, vagy legalább az átmenetet a testen keresztül megszerezte, tehát ez valóban Istennek élő szeretete az Ő embereivel szemben, hogy csak addig hagyja testben ebben a siralomvölgyében, amíg egyik vagy másik embernek arra szüksége van, s amikor a tulajdonképpeni ember elhagyja ezt a földet, a túlvilágon olyan iskolába kerül, ahol a magasabb és igazi élet tökéletességét elérheti, s ugyanakkor a Föld első embereinek geneziséről is kellő felvilágosítást fog kapni. 3. Lesznek azonban némelyek, akik már ezen a Földön Hozzám hasonlóan elérik tökéletességüket, de kizárólag az igazi istentiszteletnek azon az útján, amelyet az imént megmutattam nektek, amikor azon tanácskoztatok, hogy isteni tisztelettel adóztok Nekem. 4. De hogy ezen túl ne legyen többé okod kételkedni a test halála után a lélek egészen bizonyos további életéről, tehát megnyitom lelked szemeit, s az után magad fogod nekünk elmondani, hogy mi mindent láttál. De ezt is csak akkor fogom megtenni, ha te is akarod!” Mondja a tanácsnok: „Óh, igen, nagyon szeretném, tedd meg ezt!” 5. Erre József félrehív Engem és suttogva így szólt: „Halld én legkedvesebb Fiam! Aki egyben Ama Legmagasságosabbnak Fia vagy! Ne túlozd el a dolgot a rómaiakkal, mert úgy tűnik előttem, hogy félremagyarázzák dolgaidat. A magasrangú tanácsnok az imént ezt meglehetősen az értésünkre adta, habár kezdetben azon volt, hogy Téged isteni tiszteletben részesítsen!” Mondom Én: „Sose törődj ezzel! Az a látomás, amelyet készítek számára, más meggyőződésre fogja téríteni.” Mondja József: „Tedd azt, amit jónak látsz!” 6. Ekkor csupán benső, de fennhangon ki nem mondott akaratom által a tanácsnokot az un. második látásába helyeztem, s azonnal körül volt véve elhalt rokonaival, barátaival, ismerőseivel, s legvégül megjelent előtte még Julius Caesar is, ami fölött a tanácsnok rendkívül csodálkozni kezdett, és mohón kérdezte: Valóban igazság ez, vagy képzelet?” Mondom Én: „Beszélj velük, ők majd megmondják neked, mert egy csalékony alak nem tud beszélni.” 218. Fejezet:

Jelenet a római tanácsnok és a szellemek között, miért veszítették el a jelenlegi kultúremberek azt a képességet, hogy szellemet lássanak. A szellemek tudósítása a túlvilágról, s annak a mi földünktől valókülönbségéről. Julius Caesar a túlvilági tapasztalatairól.

1. Erre a tanácsnok azt kérdezte az előtte megjelent szellemektől, hogy ők valóságosak-e, vagy csak talán elvarázsolt érzékeinek csalékony játéka? Amire a szellemek így válaszoltak: „Mi valóságosan vagyunk, de ha te ezt nem akarod megérteni, akkor önmagadat csalod meg.” 2. Mondja a tanácsnok: „Miért láthatlak most benneteket, és máskor miért nem? Miért nem mutatjátok magatokat, hiszen oly gyakran vágyakoztam utánatok!” 3. Mondják a szellemek: „Te gyakrabban is láthatnál bennünket és beszélhetnél velünk, ha lelked nem volna elvakulva a materiális világ érzéki gyönyörei által! 4. Ennek a Földnek egyszeri őslakói erre képesek voltak; de amikor a későbbi utódok egyre jobban elsüllyedtek a világ anyagában, elveszítették azt a képességet is, hogy elhalt lelkeket lássanak, és velük érintkezzenek. 5. S éppen emiatt következett rájuk a kétely éjszakája, ami által még a test halála utáni életben való hitüket is elveszítették, s félve kérdezgették egymás között, hogy a test halála után létezik-e a léleknek élete? 6. És lásd, a durva érzéki embernek ez a kételkedő állapota az igazi büntetés erkölcsi romlottsága miatt, és ez jól is van így, mert anélkül a keserű büntetés nélkül az emberek még - 333 -


VII. kötet

334

jobban és még mélyebben belesüllyednek az anyag ítéletébe; így legalább visszatartja őket a test halálától való félelem, mert nem tudják, hogy a testük halála után mi fog történni! 7. Mi ezen a világon a mi testi életünkben a büntetést éreztük és tele voltunk mindenféle kétellyel: csak a testünktől való elszakadás hozta meg azt a meggyőződést, hogy az ember a testi halála után tovább él. De ez a továbbélés csak annak jó, aki ebben a világban a testében igaz volt, és jó cselekedeteket gyakorolt. Az igaztalannak, a rágalmazónak, kegyetlennek és szeretetlennek ott rossz dolga volna, ezerszerte rosszabb, mint itt azoknak, akik a sötét börtönökben sínylődnek! 8. Te igaz ember vagy ugyan, de sokszor kegyetlen és kérlelhetetlen, s ha ide hozzánk is ezekkel a tulajdonságokkal fogsz átjönni, itt is szigorú és kérlelhetetlen igazságosságot fogsz találni és nem szeretetet és irgalmasságot, mert egy lélek sem talál nálunk egyebet, mint azt, amit szívében magával hozott ide. Csak itt a túlvilágon áll az ember a saját maga talaján! Értsd ezt meg, és eszerint igazodj, hogy tanácsokkal jól ellátva kerülj ide hozzánk! Mert neked jobb alkalmad van a tanácsokat gyakorolni, mint nekünk volt!” 9. Mondja erre a tanácsnok: „Most már elhiszem, hogy ti valóság vagytok, s nem csupán látszat! Most pedig mondjátok meg nekem, ki az az ifjú zsidó, aki oly csodálatos cselekedeteket tesz?” 10. Mondják a szellemek: „Ő Az, Aki, és Aki volt, és Aki mindig lesz! Ennél többet nem mondhatunk Róla, mert azt az Ő akarata tiltja meg nekünk. De Ő ott van veletek, tehát magad kérdezheted ezt meg Tőle!” 11. Erre a tanácsnok egészen külön odafordult Julius Caesarhoz és ezt kérdezte tőle: „Te ezen a Földön egy igen okos és hatalmas hős voltál, s a te parancsod előtt mindennek meg kellett hajolnia. Hogyan élsz most a szellemek világában?” 12. Mondja a szellem: „Én már ebben a világban megkaptam gonosz jutalmát annak, amit dicsőségem érdekében tettem, s ezért kevés jót hoztam magammal át. A jutalom nagy szegénység volt, s világi dicsőségem hasonlított itt a sötét éjszakához, amelyben csak itt-ott láttam, mint egy sűrű fekete felhőn keresztül néhány csillag bágyadt ragyogását. 13. Sokáig voltam így, teljesen egyedül minden társaság nélkül, és senkim sem volt, csak én magam. Hívhattam, könyöröghettem, segítségül hívtam az összes isteneket, de választ nem kaptam! 14. Az én nyomorúságos állapotomban hosszú és kétségbeesett tartama alatt arra a gondolatra jutottam, hogy a zsidók Istenéhez forduljak, s akkor egyszerre nagyobb lett a világosság körülöttem, s az a néhány kicsiny csillag is világosabb lett, s úgy tűnt fel előttem, mintha közelebb jöttek volna. 15. Amikor én ezt észrevettem, teljes lett a bizalmam a zsidók Istene iránt, és szívem mélyéből esedeztem Hozzá, hogy segítsen ki engem nagy gyötrelmemből és ínségemből. Ekkor még nagyobb lett a világosság körülöttem, s egy csillag egészen közelemben leereszkedett, s egyszer csak azt láttam, hogy a csillag egy tökéletes emberi alakot ölt, s ez az ember az volt, Akivel szemben egyszer életemben jót tettem, s az így szólt hozzám: Boldog lehetsz, hogy a te éjszakádban megtaláltad a zsidók igazi Istenét! Száműzd a te hamis bálványaidat, és száműzd a te saját legnagyobb bálványodat, a te császári dicsőségedet, add át magad a teljes alázatosságnak, és én elviszlek az én otthonomba! – Ekkor újból kértem a zsidók Istenét, hogy vegye el tőlem a dicsőséget és a hamis bálványokat! 16. Erre a többi kis csillag is odajött hozzám, mind, mint emberek, akik így szóltak: Mi is emberek voltunk a Földön éppen úgy, mint te, de mi szegények voltunk, a te papjaid által üldözött zsidók. De te megvédtél, megajándékoztál bennünket és segítettél rajtunk, hogy ismét eljuthattunk országunkba. Most te vagy szegény, s a te földi kincseidből nincs meg egyéb, csak az, ami jót tettél velünk, s mi most Isten engedelmével eljöttünk ide hozzád, hogy megfizessük neked azt a jót, amit velünk tettél. Ha minden dicsőség nélkül velünk akarsz jönni, kövess bennünket, és menedéket fogsz találni nálunk! - 334 -


VII. kötet

335

17. Erre elindultam velük, nemsokára csodálatosan kedves vidékre jutottam, egy széles völgybe, szép nagy tóval, s a völgy egész széltében-hosszában magas és gyönyörködtető látványt nyújtó hegyekkel volt körülvéve. Az előtérben néhány lakóházikó állt, amelyeket ebben a világban halászkunyhó elnevezéssel ismernek, a távolban is még több hasonló házikót láttam, de annál több gyümölcsöt. 18. Abba a kunyhóba, amely megérkezésemkor jobboldalamon volt, költöztem be, mégpedig ahhoz a barátomhoz, aki legnagyobb ínségemben először hozzám jött, s nála azonnal találtam enni és innivalót. De minden igen egyszerű volt, és mégis sokkal jobban örültem mindennek, mint abban a világban nagy kincseimnek és palotámnak. 19. Amikor ott voltam boldogan a kunyhóban, s ott kellőképpen megerősödtem, akkor az én barátom ismét kivezetett a kunyhóból, onnan megláttunk a tó tiszta tükrén egy csónakot, amelyben egy ember ült és kézi evezővel felénk evezett. Azt kérdeztem barátomtól, hogy ki lehet az a hajós, és barátom ezt mondta: Ez időnként ezen a végtelen hosszú tavon néha-néha idejön hozzánk, és barátságosan tudtunkra adja, hogy ezentúl mi lesz a feladatunk, s azután ismét dolgozni kezdünk. Elkezdjük a ránk bízott munkát, szorgalmasan, örömmel és kedvvel dolgozunk, és munkánkat a zsidók Istene mindenkor megáldja. Amikor idejöttünk erre a vidékre éppen úgy, mint most te, az még igen puszta és sivár volt, csak a mi szorgalmunk és buzgalmunk által jutott jelenlegi állapotába. Ugyan így fogsz te ezután velünk együtt dolgozni, s azután te is élvezni fogod az áldás sok gyümölcsét. 219. Fejezet:

Julius Caesar túlvilági történetének folytatása.

1. Én rendkívül megörültem ennek, és barátommal a tó partjára siettem. A hajós nemsokára kilépett a partra és így szólt: Erre fent, a tónak jobb partján, a szárazföld irányában van még egy veszedelmes mocsár, amelyben mindenféle féreg tartózkodik, és időnként megmételyezi ennek a vidéknek a levegőjét. Ezt a mocsarat szárítsátok ki, és hordjatok annyi földet belé, amíg a mocsár területe, amely nem nagy, nincs teljesen kitöltve, s azáltal ezt a vidéket lényegesen meg fogjátok javítani s egy darab termékeny földdel több lesz. Barátom és én nagy örömmel köszöntük meg ezt a tanácsot. Ő erre ismét elhajózott, mi pedig nekifogtunk a nehéz munkának. 2. A házban azonnal megtaláltuk a munkához szükséges szerszámokat, s jó kedvvel vettük azokat, kimentünk a megjelölt helyre és dolgozni kezdtünk. A meglehetősen nagy mocsár láttára azonban engem még félelem lepett meg, mert a borzalmas kinézésű férgeknek minden fajtája oly óriási mennyiségben tűnt szemünk elé, hogy így szóltam barátomhoz: Hallod barátom! Amíg mi ezt a mocsarat kiszárítjuk, a Földön legalább száz esztendő telik el! És a barátom így szólt: Mit törődünk mi a Föld elmúlt éveivel! Itt nincs ilyen időszámítás, mert itt egy és ugyanaz az örök nap van, s a mi időnk egyedül a mi akaratunktól függ. Ez a mocsár azonban a te benső és a szívedhez tapadó tisztátalanság szükségszerű jelensége, és itt mindenekelőtt a te feladatod az, hogy magad attól megtisztítsd komoly akaratod és türelmed által, amit a Földön egyáltalában nem ismertél! De én segítségedre akarok lenni, s így ez az undorító mocsár is mihamar termékeny földdé fog változni! 3. Amikor én ezt meghallottam, megerősítettem akaratomat és a legnagyobb türelemmel dolgozni kezdtem. Kezdetben a dolognak az volt a látszata, mintha a mocsár soha nem akarna megtelni, de lassan- lassan mégis csak meglátszott, hogy nem hiába dolgozunk, és a mocsár nemsokára mégis megtelt jó földdel, a sok férget agyonnyomta a föld súlya, és mindörökre el volt ásva. Mi pedig egy szép darab földdel többet nyertünk, és helyére egy szép új lakókunyhót építettünk, amelyet az érkező idegenek számára tartottunk készenlétben, s akiknek ugyanolyan módon segítettünk, mint az említett barátom nekem segített. 4. A hajós azóta többször ott járt nálunk, s mindenkor új munkát adott, amelyet elvégeztünk, s amellyel vidékünket valóságos édenné változtattuk. Én még most is ott lakom és nem kívánok soha annál nagyobbat, szebbet és jobbat. Neked is azt tanácsolom, hogy ebben a világ- 335 -


VII. kötet

336

ban hagyj el mindent, ami földi értelemben nagy és értékes, mert odaát csakis az igaz, nemes és jó cselekedeteknek van értéke!” 5. Mondja erre elképedve a szigorú magasrangú tanácsnok Julius Caesar szellemének: „Hol található földi értelemben az általad oly hűségesen leírt vidék?” 6. Mondja Julius Caesar: „Ezen a Földön az a leírt vidék sehol sem létezik ugyan, és mégis mindenütt megtalálható! Mert ahol én vagyok, ugyanott van az a vidék is. Ezt lassan, fokozatosan megtanultam, hogy az a hely, az a vidék és minden, ami engem a mi világunkban, mint látszólag élettelen anyag vesz körül, belőlem valósággal, mint egy fa a földből nőtt ki; vagy én magam vagyok a teremtője annak a világnak, amelyben lakom. Én és barátom, mert hasonló a szeretetünk, egy az akaratunk, s így egy a gondolkozásmódunk is, azért lakjuk egy és ugyanazt a tájat, egy és ugyanazon a ponton megszámlálhatatlanul sok más szellem is lakhat, de mindegyik egy más vidéken. S ez a nagy különbség van köztünk szellemek és közöttetek, még földi emberek között!” 7. Mondja a tanácsnok: „Ezt nem értem! Hogyan lehet egy és ugyanazon a ponton több vidék és több táj?” 8. Mondja Julius Caesar: „Óh igen könnyen, s ez végül még nagyon természetes is! Mondjuk, hogy egy és ugyanazon helyiségben alszik száz ember, és valamennyi álmodik: az egyik Rómában van, a másik Athénban, a harmadik Jeruzsálemben, a negyedik Alexandriában és mindegyik máshol van, mégpedig olyan élénken, hogy nappal nem tud róla eleget beszélni. És hogyan lehetséges ez? Mind a százan egy és ugyanabban a hálóteremben, és mégis mindegyik egy egészen más vidéken? És hogyan lehetséges az, hogyha egy mezőn az emberek ezrei vannak és mindegyik külön-külön egy és ugyanabban a pillanatban mást lát? 9. És lásd kb. így állnak a dolgok a mi szellemi világunkban; a különbség a mi és a ti világotok között ebben áll: mi szellemek, a mi teljesen saját világunkban élünk, ti pedig az Isten világában, mert a mi világunk a mi gondolataink, eszméink, vágyaink és akartunk műve, az a világ azonban Isten szeretetének, gondolatának, eszméjének és akaratának műve. 10. Az ember azért Isten hasonmása. Teremtő tulajdonságok vannak benne, és tiszta szellemi állapotában maga teremtheti meg a maga világát, s így lakhat azután az ő saját tulajdonában. Ezt talán így megértetted.” 11. Mondja a tanácsnok: „Tehát akkor azok az emberek, akik téged körülvesznek, és akik veled érintkeznek, szintén a te műveid s a te tulajdonaid abban a világban, amelyek belőled úgy jöttek létre, mintegy álomkép?” 12. Mondja Julius Caesar: „Ez is csak részben, de az ő akaratuk nélkül nem tudnám őket megjeleníteni és még kevésbé velük érintkezni, s nem tudnám őket látni, hallani és velük beszélni! S ez igen nagy hasonlatosságban van a földi embertársaink meglátásával, hallásával és megérzésével. Mert te sem látod az igazi embert, hanem csak az ő hasonmását magadban, s csak a saját érzésed által érzed őt, s beszédének hangját hallod a füledben, amely úgy van berendezve, hogy a levegő által hozzá jutott hangokat utánozza. De hogyha vak, süket és érzéstelen vagy, akkor nem létezik számodra embertárs, még akkor sem, ha közvetlen közeledben volna, s ha hallasz, látsz és érzel is, és képzeletedben még oly sok embert állítsz magad elé, mégsem fogsz egyet sem látni, sem hallani, sem érezni. 13. S ugyanígy van ez a szellemi világban is. A szellemnek legalább akaratával, szeretetével és megismerésével kell jelen lenni, ha érintkezni akarsz vele, anélkül te egyedül vagy, vagy azok az emberek, kiket pillanatokra látsz, nem egyéb, mint kölcsönös érzések megnyilvánulása, egyébként érintkezésbe sem léphetnek veled, mert létük te magad vagy. 14. És ebben rejlik az örökké egyforma és végtelen nagy különbség Isten és köztünk, hozzád hasonló emberek között, hogy egyedül csak Isten képes az Ő nagy gondolataiból embereket a tökéletes önálló és teljesen szabad létre hívni, míg mi szellemek csak fantomokat, de valóságokat nem tudunk megteremteni! S így az a világ, amelyben a szellem lakik, inkább fantom, mint valóság, mert nekem tökéletesebb szellemek is megmutatták világaikat, amelyek egy és - 336 -


VII. kötet

337

ugyanazon ponton vannak, de az ő világuk egészen más, mint az, amelyet én lakom! De ezt teljesen majd csak akkor fogod megérteni és belátni, ha magad is a te benső szellemi világod lakója leszel. És most úgy vélem, eléggé megmutattam, hogy milyen az élet a test levetése után, ne kérdezz tehát tőlünk ennél többet!” 220. Fejezet:

Az Úr rámutat az ember magas céljára. A hitről és a szemléletről. Vacsora Cyréniusnál.

1. Ebben a pillanatban megszüntettem a tanácsnok benső látását és nem látott többé szellemet. 2. Erre egészen félelemmel azt kérdezte, hogy hova lettek a szellemek, mert nem lát egyet sem, és nem hallja őket, beszélni sem tud velük. 3. Mondom Én: „Ők még most is éppen úgy itt vannak, mint az imént voltak, de te már nem láthatod és nem hallhatod őket, és nem beszélhetsz velük, mert lelked a testeddel és nem a benned lévő isteni szellemmel van egyesülve. De ha majd erre fogsz törekedni, hogy a benned lévő szellemmel egyesülj, akkor azokkal a szellemekkel, akik körülötted vannak, mindenkor beszélhetsz, láthatod, érezheted őket. Megéretted ezt?” Mondja a tanácsnok: „Igen, jól megértettem, de én olyan vagyok még, mint az ittas, aki néha egészen okos, majd a következő pillanatban egészen buta, és ostobaságokat beszél. Több évre lesz szükségem, míg ebben a kérdésben teljesen tisztán fogok látni!” 4. Mondom Én: „Aki buzgalommal keres, az meg is találja, amit keres, ha az ember egész életén át arra törekszik – amint az a leggyakoribb eset – hogy megrontsa testét és még jobban a lelkét, akkor talán törekedhetne annak ellenkezőjére is, ami lelkének örök előnyét szolgálná. 5. Az emberek annyi mindent mernek tenni testük érdekében, amely rövid idő alatt úgy is meg fog halni, miért nem tesznek valamit a lelkük érdekében, amely arra van hivatva, hogy örökké éljen. A jövőben légy te is tevékenyebb a te lelked érdekében, mint tested érdekében, s akkor nagyobb lesz a világosság benned!” Ezzel a tanításommal mindnyájan meg voltak elégedve, s egyhangúlag dicsérték bölcsességemet. 6. Cyrénius pedig így szólt Hozzám: „Uram! Miért nem láthattuk mi is azokat a szellemeket, akiket az én tanácsnokom látott, és akikkel beszélt?” 7. Mondom Én: „Közöttetek egy sincs, aki hitetlenebb volna, mint éppen a te tanácsnokod, neki szüksége volt kézzel fogható bizonyítékra. Most már hisz ő is, mert belátta kételyének alaptalanságát. Ámde abban semmi érdeme sincs, hogy a jövőben nincs szüksége arra, hogy önmagában fáradozással keresse azt, hogy a lélek a test halála után tovább él. 8. De aki nem látta azt, amit ő látott most, és mégis elhiszi azt amit Én mondok, az boldog lesz, mert a hit sokkal üdvösebb a lélek számára, mint a szemlélés, mert a lélek a hitben sokkal szabadabban mozog, mint a szemlélésben. A te hitedet azonban én ismerem, és tudom jól, hogy azok a cselekedetek, amelyeket Tőlem láttál, a legtökéletesebb bizonyítékot nyújtják neked arra nézve, hogy az a legteljesebb igazság, amit neked mondottam, hogy Én a teljes igazságot mondottam neked. 9. De, majd ha saját fáradozásod által telve leszel élő hittel, akkor majd önmagadból fogod elérni szabad látásodat, és nem lesz szükséged többé, hogy a lelkedet bármi is kényszerít- 337 -


VII. kötet

338

se. És lásd, ebben rejlik az oka annak, hogy ti nem vettetek részt a szellemek látásában, s nem láttátok azt, amit a kétellyel teli tanácsnok látott!” 10. Amikor Cyrénius és a többi vendég ezt meghallotta, megköszönték szívük mélyéből ezt a felvilágosítást, és nagyon örültek annak, hogy a megjelent szellemeket nem látták és nem beszéltek velük. 11. S miután eközben beesteledett, mindenféle világot gyújtottak és jelentették, hogy a vacsora a nagy étteremben fel van tálalva. Erre Cyrénius felemelkedett helyéről és mindenkit meghívott, hogy vegyenek részt a vacsorán. A tanácsnok urak engedelmet kértek, hogy nem vehetnek részt a vacsorán, mert először családjukat kell értesíteni, mert különben otthon várnák őket vacsorára. 12. Én azonban így szóltam hozzájuk: „Teljesítsétek csak Cyrénius akaratát! A ti családotoknak már tudomása van róla, hogy ti most itt vagytok vacsorán! Mondja az egyik tanácsnok: „Ki értesíthette ilyen rövid idő alatt a mi családunkat?” Mondom Én: „Éppen Az, Akinek lehetséges volt a tenger viharát lecsendesíteni. Maradjatok tehát, és higgyétek el, hogy ez éppen így is van.” E szavakra mindnyájan maradtak és bementünk az étterembe, ahol egy egészen külön asztal volt az Én számomra, József, Jakab és a görög Anasztoklesz számára, amelyen a legkitűnőbben elkészített zsidó ételek voltak, s elsőrangú bor. Amikor József észrevette ezt a különös figyelmet, így szólt Cyréniushoz: „De fenséges barátunk és parancsolónk! Miért a mi csekélységünk számára ilyen különös figyelem? Hiszen mi azokkal az ételekkel, amelyeket ti rómaiak vesztek magatokhoz, teljesen meg lettünk volna elégedve!” 13. Mondja nyájasan Cyrénius: „Barátom, én ismerlek téged még Ostracinéből és tudom, hogy te szigorúan betartod a törvényeket, s így kötelességemnek tartottam, hogy úgy lássalak el benneteket, hogy az a kedélyetekben semmi nyomot ne hagyjon. Mi rómaiak azonban hozzá vagyunk szokva azokhoz az ételekhez, amelyek esténként rendesen olyan állatok húsából állnak, amelyeket ti nem esztek meg, s így sose törődj azzal, hogy nektek külön ételeket készíttettem!” Erre a mi Józsefünk is megnyugodott és mi elhelyezkedtünk asztalunk körül, a rómaiak pedig elfoglalták a nagy asztalt, és úgy, hogy Cyrénius egészen közel került a mi asztalunkhoz, hogy a vacsora alatt is különböző dolgokról beszélhettünk. 221. Fejezet:

Az emberek keletkezéséről ezen a Földön, Ádámról és Éváról, az első igaz (Isten gyermekségére hivatott) emberek és a preadamiták; szellemi életi ntelmek.

1. Valamennyien vidám kedéllyel ettünk és ittunk, és a vacsora alatt, amikor a bor mozgékonnyá tette a nyelveket, az a tanácsnok, aki a szellemekkel beszélt, újból feltette azt a kérdést, hogy egykor ezen a Földön csak egy emberpár lakott-e, vagy többen laktak a Föld különböző pontjain és részein? Mert ezt a szellemek nem mondták meg neki, és mégis szeretné határozottan tudni, miután már az imént is szó volt erről. Erre Cyrénius is megkért, hogy a tanácsnokának magyarázzam meg ezt a dolgot. 2. De Én így szóltam Cyréniushoz: „Ezt megtehetném ugyan, de senkinek sem lesz különös hasznára; amit az embereknek erre vonatkozólag tudni kell, azt már Mózes az ő genezisében, s végül még két magyarázó könyvében – amely azonban a mi időnkben nincs elismerve, és mint apokrifet elvetették – világosan meg van magyarázva. Aki tehát tudni akarja, hogy az ember keletkezése ezen a Földön miképpen ment végbe, az olvassa el Mózes írásait és higgye el, hogy - 338 -


VII. kötet

339

valóban úgy volt, és nem másképpen, s arra vonatkozólag is megvan a bizonyítéka, hogy kezdetben csak egy emberpár, vagy több emberpár élt egy időben ezen a Földön. 3. Csak azt tudom ehez hozzátenni, hogy azokból az emberekből akik arra hivatottak, hogy Isten gyermekeivé váljanak csak egy pár álíttatott a Földre, névlegesen Ádám és Éva. 4. Ezzel aztán megindult a mennyekből a szellemi nevelés, amely a mai napig is folytatódott. 5. De hogy Ádám előtt is léteztek már emberi lények, az bizonyos, és igaz, és ahhoz hasonló lények most is élnek a Földön, de azok között és a tulajdonképpeni szabad emberek között igen nagy különbség van. 6. Az igaz ember önmagát képezheti ki a teljes Istenhez való hasonlóságához, Istent és műveit keresztül-kasul megismerheti, összehasonlíthatja és céljait megértheti; de bizonyos állatemberek erre sohasem lesznek képesek! 7. De hogy az állatok is idővel az igaz emberek fáradozásával magasabbrendű fejlesztést fogadnak el, azt ti mindnyájan háziállataitokon tapasztalhatjátok, és az emberek az állatokkal még sokkal többre mennének, ha a bennük lévő isteni szellemmel teljes összeköttetésben állnának. 8. Hátsó-Egyiptom mélységeiben azonban még ma is laknak olyan emberek, akik az ősatyákhoz hasonlítanak, ezek még urai a természetnek, amely akartuk szerint szolgálja őket. De hogy az ember ezt elérje, az igaz ember lelkében ne a természet alá rendelje magát, hanem szellemben emelkedjék az egész természet és a test anyaga fölé, mert a természet anyagában rejlik a törvény és a halál tehetetlensége, csupán a szellemben van az örök szabadság, az igaz élet minden erő és hatalom! És hogy a dolog valóban így áll, azt már kint a tengerparton bebizonyítottam nektek. 9. Törekedjetek tehát arra, hogy lelketek eggyé váljon szellemetekkel, s majd az minden bölcsességen át, vezetni fog benneteket, addig mindig ingadozni fogtok a világosság és a sötétség, az élet és halál, szabadság és a törvény között. 10. Az Istenből áradó szellemmel való egyesülést az ember lelke csak akkor éri el, ha az igaz Istenben élő hittel hisz, s őt mindenekfelett szereti, és felebarátját, mint önmagát. Aki ezt tudja és így cselekszik, az tudatára ébred annak, hogy Én a teljes igazságot beszéltem.” Ezeket a szavakat mindnyájan elfogadták és senki sem kérdezett többé az emberiség kezdetéről ezen a Földön. 222. Fejezet:

A római hadvezér kérése az ifjú Jézushoz, hogy adjon utasításokat a hajók megjavítására nézve. Az Úr jelentőségteljes komoly válasza a kultúra haladásáról, amely a földi dolgokban nagy javulásokat hoz, de annál nagyobb rosszabbodást a szellemiekben. Mi a legnagyobb találmány. Életintelmek.

1. Ezután ismét tovább ettünk és ittunk, de természetesen kellő mértékkel. Cyrénius eközben házi és építkezési dolgokról beszélt velünk, a többi vendég pedig hallgatott bennünket s Nekem és Józsefnek mindenben igazat adtak. 2. Legvégül egy hadvezér megszólalt, aki eddig még egy szót sem beszélt: „Mivel építkezésről van szó, úgy vélem, hogy mindenekelőtt arra kellene ügyelni, hogy a tengeri hajókat úgy rendezzék be, hogy először a viharokkal szemben nagyobb ellenállást lehetne kifejteni, mint eddig. És másodszor nagyobb hajóknál az evezést kellene nélkülözhetővé tenni, mert ha az evező túl magasan van a hajó széle fölött, ahhoz nagy és túl hosszú rúdra volna szükség. Azokat pedig igen nehéz vezetni, igen sok erőteljes evezősre van szükség, s a vízben mégis kevés erőt tudnak kifejteni. Viharoknál pedig könnyen törnek. De ha az evezők, amint az a kisebb hajóknál van alkalmazva, alacsonyabban vannak elhelyezve, akkor erősebb hullámverésnél a víz az evezőnyí- 339 -


VII. kötet

340

lásokon keresztül behatol a hajóba és az embernek nincs egyéb dolga, mint a vizet folyton kimeríteni a hajóból, ha nem akar elsüllyedni. Végül harmadszor, a mi nagy hajóinknak az a hibája, hogy a sok evezős miatt kevés benne a hely, s így nem képes nagyobb mennyiségű utazót befogadni, és a sok evezős dacára sem tud az ember egy pontról tovább jutni, ha az ellenszél megindul. 3. Lásd, Te ifjú, bölcs és csodálatosan hatalmas ember! Te erre vonatkozólag is adhatnál nekünk, rómaiaknak jó tanácsot. A régi föníciaiaknak – azt mondják – olyan vízi közlekedési eszközeik voltak, amelyeken még a nagy óceánon is gyorsan és biztosan tudtak utazni. Nekünk rómaiaknak pedig meg kell elégednünk parti járművekkel, és csak nyugodt és csendes napokon és időben merünk kimenni a szabad tengerre. Mi ebben a véleményed?” 4. Mondom Én: „Kedves barátom! Erre nézve nehéz lesz jó tanácsot adni, mert mit használna a tanács neked, ha azt végeredményben mégsem tudnád megvalósítani. 5. A jó és biztos tengeri utazáshoz mindenekelőtt a csillagos mennybolt pontos ismerete, azután ennek a Földnek, legfőképpen a tenger helyzetének, nagyságának és mélységének ismerete szükséges. De nektek ez az ismeretetek még távolról sincs meg, és nem is lehet meg, mert buta papjaitok minden erejükből ellene lesznek, s így a jobban berendezett hajóknak sem vehetnétek hasznát, mert nem tudnátok, hogy mit tegyetek velük! 6. Igaz, hogy a föníciaiaknak vannak valamivel jobb hajóik, de nem sokkal jobbak. Vitorláikkal kedvezőbb szél mellett jobban tudnak bánni, mint ti, de ők is lehetőleg kerülik a tenger közepét, és ők is csak partmenti hajósok voltak inkább. 7. De ha azt akarjátok, hogy tengeri járműveitek jobban be legyenek rendezve, azt az indiaiaktól kell megtanulnotok, akik a tengeren laknak, azok jól kezelik a vitorlákat, habár ők sem tökéletesen. 8. De csak törekedjetek arra, hogy odáig jussatok, hogy lelketek minél előbb eggyé legyen az isteni szellemmel, és akkor majd a szellemetek meg fogja mutatni, hogy tengeri járműveiteket miképpen tudnátok megjavítani. Ettől eltekintve hajóitok jelenleg igen jók és igen használhatók. 9. A későbbi utódok azonban egész csodálatos hajókat fognak tudni építeni, amelyekkel madarakhoz hasonló gyorsasággal tudnak majd a tengeren utazni. Ámde ez az emberek boldogságát sem fizikailag, még kevésbé szellemileg nem fogja fokozni, hanem csak csökkenteni. 10. Azért hát legjobb, ha megmaradtok amellett, amivel birtok; mert a túl nagy javulás a földi állapotokban mindig a szellemi állapotok rosszabbodását jelenti, pedig egyedül azt kellene az embernek minden erejével kultiválnia. 11. Mert mit használna az embernek, ha meg is nyerné az egész világ minden kincsét, s azáltal lelke legnagyobb kárát vallaná? 12. Vagy nem ismeritek ezen a Földön minden testnek végső sorsát és élettartamát? Akár mint császár, akár mint koldus halsz meg, ez a világon teljesen mindegy! Akinek itt nagy volt a vagyona és bőségben élt, annak a túlvilágon sokat kell majd nélkülöznie, de akinek itt kevese vagy semmije sincs, annak a túlvilágon is keveset, vagy semmit sem kell nélkülöznie, annál könnyebben és hamarabb fogja elérni benső és egyedül igaz élő szellemi kincseit! 13. Azért voltak ennek a Földnek ősatyái olyan boldog emberek, mert földi életszükségleteik a lehető legegyszerűbbek voltak, és mindennel megelégedtek, de amikor különösen azok az emberek, akik a völgyek mélyebb fekvésű részein laktak, városokat kezdtek építeni, azzal beléjük szállott a nagyravágyás, ellustultak, elpuhultak, mindenféle bűnbe estek, s azokkal együtt mindenféle nyomorúságba! S mi hasznuk volt ebből? 14. Lelkük szemei elől elveszítették az Istent, minden benső szellemi életerő elhagyta őket úgy, hogy hozzátok hasonló módon nem is hittek a testi halál után a lélek életében! 15. Vajon nem borzalmas csere az, ha valaki materiális életének kényelme miatt csaknem teljesen elveszíti szellemi életét? - 340 -


VII. kötet

341

16. Aki igazi bölcs köztetek, az azon törekedjék, hogy a haszontalant jóvá, és kényelmes materiális életét tiszta, igazi szellemi élettel cserélje ki, s ebből kiszámíthatatlanul nagyobb lesz az előnye, mintha a legnagyobb találmányai volnának arra nézve, hogy miképpen lehetne biztosan és a madár repülésénél is gyorsabban átutazni a tengeren! Hiszen egyszer meg kell halni neki is, s mit fognak nagy találmányai érni lelkének?! 17. Elégedjetek meg tehát azzal, amitek van, ne tulajdonítsatok nagy értéket neki, és mindenekelőtt arra törekedjetek, hogyan haladhattok jobban és jobban a szellem útjain, s az lesz a legnagyobb és legjobb találmányotok arra a nagy hajóútra nézve, amellyel a földiekből a túlvilági szellemiekbe mentek! 18. Ami teljes bizonysággal örökké tart, abban feszítsétek meg minden erőtöket és arra használjatok fel minden eszközt, hogy ezt elérjétek: a földi és testi dolgokkal csak annyira törődjetek, amennyire az értelemhez mérten szükség van rá. 19. Hogy az embernek enni, inni kell, és testét meg kell védenie a nagy hidegtől és nagy melegtől, az egészen természetes dolog, de aki a testéért többet tesz, mint lelkéért és végeredményben csak egyedül testéről gondoskodik, ellenben a lelkének jólétéről egyáltalában nem, amelynek pedig örökké kell élnie, az a legvakabb és a legostobább volna. 20. Ha valaki testének örök életet tud adni Isten akarata ellenére, ami teljes lehetetlenség, az gondoskodjék csak testének jólétéről; egyébként azonban gondoskodjék csak arról, ami örökké fog tartani, mert azt Isten rendelte így el! 21. Ha ti ezt jól megértettétek, ne kérdezzetek többet hiú földi dolgokat, hogy ezt, vagy azt miképpen javíthatnátok meg, mert Én csak azért jöttem ebbe a világba, hogy megmutassam nektek az örökélethez vezető utat, és azt az utat egyengessem előttetek, hogy annál biztosabban és könnyebben haladhassatok előre. 223. Fejezet:

Mennyi időre van az embernek szüksége ahhoz, hogy elérje szellemi tökéletességét? Fontos utasítások az újjászületés leggyorsabb elérésére. Meddig kell az embernek mennie, s mennyire megy Isten elébe és segít rajta? Mi az isteni szellem az emberben? Jézus a zsidó rabbiról.

1. Amikor ezeket a szavakat hallották, mindnyájan így szóltak egymás között: „Tökéletesen igaza van, és nekünk semmi ellenvetésünk nem lehet, de mi már születésünktől kezdve mélyen belesüllyedtünk a világba, s nehezen fogunk tudni elszakadni tőle. Az Ő nagyon helyesen megokolt kijelentése szerint mindenkinek önként, a saját akaratából való tevékenysége által kell önmagát a materiális állapotából szabad szellemi állapot fölé emelni, s emellett az egy igaz Isten csodálatos segítségét nem igen remélheti, mert az ember ezáltal bizonyos késztetést szenvedne szabad akaratában: az öntevékenységhez azonban a hozzánk hasonló embereknek kevés ereje, bátorsága és akarata van, sem állhatatos türelme, s így bizonyosan nehéz lesz az Általa megjelölt utakon minden fáradság és minden többszöri elbukás nélkül továbbjutni. 2. Ennél fogva mégsem volna felesleges, ha végül mégis megkérdeznénk Őt, hogy egy lelkiismeretes, hűséges és serény haladás után mennyi idő múlva remélhetjük, hogy az Általa tanácsolt életutakon a teljesen tiszta szellemi állapotba jussunk? Mert az ember sokkal könnyebben dolgozik, ha egy munkán előre kiszámíthatja, hogy kellő szorgalommal a munkát mennyi idő alatt fogja befejezni; de egy olyan művön dolgozni, amelynél a tökéletességhez szükséges munka idejét, sem a cél elérésének idejét előre kiszámítani nem lehet az igen nehéz dolog. Járuljunk tehát elő ezzel a kérdéssel?” 3. Erre felvetették Nekem ezt a kérdést és Én így feleltem rá: „A szellemi munkákat és szellemi utakat nem mérik órákkal és öllel, hanem csupán az akarat, a hit, az Isten iránt és a felebarát iránt gyakorolt szeretetnek erejével. - 341 -


VII. kötet

342

4. Ha valaki egyszerre meg tudná magát tagadni, és teljesen elfordulna a világtól, és kincseit megfelelő mértékben csupán Isten iránt való szeretetéből használná fel, és nem űzne paráznaságot az asszonyok testével, az állna a legrövidebb idő alatt itt tökéletesen. 5. De akinek hosszabb idő kell ahhoz, hogy minden földi salaktól és függőségtől megtisztuljon, annál természetes, hogy az igazi szellemi tökéletesség üdvösségteli állapota még hosszabb ideig várat magára. 6. De ti magasrangú államférfiak vagytok, nektek be kell töltenetek hivatásotokat, ámde ez Isten előtt nem akadály, ami benneteket visszatarthatna attól, hogy igazi módon járjatok az általatok megmutatott utakon, sőt ez adja még csak igazán az eszközöket a kezetekbe, hogy még sokkal könnyebben és sokkal hamarabb elérhetitek szellemi tökéletességeteket. 7. De ne legyen az a nézetetek, hogy ti vagytok a hivatal és a hivatalok dicsősége és tekintélye! A hivatal dicsősége és tekintélye a törvény, s ti annak napszámosai vagytok! De ha ti hűségesek, jók és igazságosan vagytok, akkor ti is részt vesztek a törvény dicsőségében, tekintélyében, és a törvény védelmében az emberekkel szemben, akiket a törvény véd, megnyugtat és biztosít, Isten előtt ti is részesek lesztek. 8. Ezenkívül ti igen gazdag emberek is vagytok; de nagy gazdagságotok sem akadályoz benneteket a tiszta szellemi állapot elérésben, ha ti azzal Isten és a felebarátotok iránti szeretetből a bölcs atyákhoz hasonlóan, gyermekeihez viszonyítva, jól jártok el, és a szegények pátfogásában nem vagytok fukarok és fösvények; mert amilyen mértékkel méritek szereteteket a szegényekkel szemben, ugyanolyan mértékkel mér majd Isten szellemileg nektek, és szükség esetén természetben is úgy fogja visszafizetni. 9. És ha azt vélitek, hogy Isten az embernek, aki az Isten és a szellem életének útján serényen és komoly szándékkal halad előre, nem segít, ha néha-néha elfárad, vagy elgyengül, akkor nagyon tévedtek! Én mondom azt nektek, aki egyszer komolyan az útra lépett, azon Isten tudta nélkül segíteni fog, hogy annál biztosabban elérhesse célját. 10. Az Isten a léleknek szellemével való egyesülését az Ő mindenhatóságával nem fogja kényszeríteni, de az ember szívét időnként meg fogja világítani, és be fogja tölteni az igazi mennyekből áradó bölcsességgel, ami által az ember szellemileg gyarapodni és erősödni fog, és minden akadályt, amely valahol még útját állhatná nagyobb megpróbáltatása céljából, könnyebben és nagyobb bizalommal fogja legyőzni. 11. Az ember minél több szeretetet fog élő módon érezni az Isten és felebarátja iránt, és kedélyvilágában minél több lesz a könyörületesség, annál nagyobb és erősebb lesz lelkében az isteni szellem. 12. Mert a lélekben az isteni szellem éppen az Isten iránt és abból a felebarát iránt való szeretet! Ha ez gyarapodik, ugyanilyen módon gyarapodik és növekedik az Isteni szellem is lelkében. És ha végül az egész tiszta és jótetteket gyakorló szeretetté változott, akkor már be is következett a léleknek egyesülése a szellemmel, és az ember elérte az Isten által elé állított legmagasabb életcélt. 13. Isten önmagában a legnagyobb és a legtisztább szeretet, s ugyanilyen az emberben lévő isteni szellem is. 14. Ha a lélek saját szabad akarata által teljesen hasonlóvá lett az Istenből áradó szeretettel, világos tehát, hogy akkor az Istentől kapott szellemmel is eggyé lesz. És ha ez bekövetkezett, akkor elérte már tökéletességét. 15. De ennek idejét előre nem lehet meghatározni, azt a léleknek egy egészen különös érzésének kell megmondani és kijelenteni. 16. Az igazi tiszta és élő szeretet önmagában teljesen önzetlen, telve van alázatossággal, tevékeny, telve van türelemmel és irgalommal, nem válik soha senkinek haszontalanul terhére, és mindent szívesen eltűr; nem találja örömét felebarátjának ínséges állapotán, s fáradhatatlan törekvése az, hogy mindazokon segítsen, aki segítségre szorul. - 342 -


VII. kötet

343

17. A tiszta szeretet a legnagyobb mértékben és fokban tiszta, s nem találja örömét a test bujaságában, de annál nagyobb örömét találja a szív erkölcsösségében. 18. S ha az emberi lélek saját akaratú törekvéséből ilyenné válik, akkor már a lélek teljesen hasonló az isteni szellemmel, s ily módon Istenben elérte tökéletességét. S most már pontosan tudjátok, hogy mit kell tennetek, hogy elérjétek tiszta szellemi tökéletességeteket; s aki a legserényebben és legszorgalmasabban fog erre törekedni, az fogja tökéletességét leghamarabb elérni. 19. És aki serényen és komolyan fog törekedni, hogy ezen az úton haladjon, annak minden időben a legteljesebb bizonysággal fog Isten mindig segíteni, hogy ezt a legmagasabb életcélt mielőbb elérje, erről meg lehettek győződve. Mert ha Isten az Én személyem által jött nektek segítségetekre, akik az utat csak távolról vettétek észre, mennyivel inkább fog Isten segítségetekre sietni, ha majd saját erőtökből haladtok azon az úton. Megértettétek ezt?” 20. Efölött a tanításom fölött mindnyájan telve voltak csodálkozással, sőt még József is ezt mondta: „Ilyen bölcs módon még én magam sem hallottam Őt beszélni!” Ezután Hozzám fordulva így szólt: „De miért nem tanítottad soha ilyen módon a mi papjainkat? Ha most közülük egy is itt lett volna, biztosan egészen más véleménye volna Felőled!” 21. Mondom Én: „A halakat a tengerben előbb megtérítem, mint a mi rabbinkat, de azt tanácsolom neked, hogy sem te, sem Jakab otthon ne híreszteljétek el azt, ami itt történt! Mert akkor meggyűlik a bajotok a rabbikkal, mert azok szíve keményebb, minta a legkeményebb kő, és lelkük mocskosabb, mint egy disznó a legbűzösebb pocsolyában. És ezért építek Én inkább ezer disznóistállót a görög és más helységek pogányainak disznói számára, minthogy egy szót is elvesztegessek a mi tökéletesen buta, sötét és rosszakaratú názáreti, kapernaumi és goracini rabbijaink előtt! De majd eljön az ideje annak is, hogy ott is felnyitom majd számat, de nem az ő vigasztalásukra, hanem ítéletükre majd akkor, ha mértékük megtelik!” 224. Fejezet:

Visszautazás Tyrusból a görög otthonába, s a bevégzett építkezési csoda a gazdag jutalom érte. József és övéi visszatérése Názáretbe. Mária és József; a pénzéhes rabbi és József.

1. Ebbe József is beleegyezett, s azután mindnyájan pihenőre tértünk. A következő reggelen Cyréniustól s néhány szolgálójával kísérve, visszautaztunk a mi görögünk lakhelyére. Cyrénius meg akart győződni a görögnél az Én csodálatos építkezésemről. 2. Néhány óra alatt a helyszínen voltunk, és már messziről megláttuk a teljesen új lakóházat; éppen olyan új, nagy disznóistállót. A görögök és Cyrénius nem tudott eléggé csodálkozni, valamint a görög házanépe sem, akik nem tudták elképzelni, hogy éjszakának idején hogy történhetett meg ez a csoda. Én azután megparancsoltam mindegyikének, hogy tíz év előtt senkinek el ne áruljanak! Amire ezt mindnyájan hűségesen megfogadták! Erre azután Cyrénius átadott Józsefnek 20 font aranyat és a görög száz font ezüstöt, József elfogadta azt a szegények istápolására, akik közül sokan találtak nála könyörületességet. 3. Azután ismét elutaztunk s a következő nap reggelén meglehetősen korán megérkeztünk Názáretbe. Mi még ugyanaznap megérkezhettünk volna ugyan, mert a görög jó igavonó állataival indított útnak bennünket, de Én nem akartam ezt, mert erre megvolt az okom. Tehát újból betértünk abba a fogadóba, ahol az odamenetelünk alkalmával disznóhúst ettünk. 4. De amikor a következő nap reggelén megérkeztünk Názáretbe, mindenki megostromolt kérdéseivel, hogy ment dolgunk? Mit csináltunk? És hogy a pogánynál számottevő keresetünk volt-e? Mária úgy vélte, hogy egy és félnapi munkáért nem valami nagy lehetett a fizetés. 5. József azonban így szólt: „Legyetek nyugodtak és főleg csendesek, itt és más község népe előtt. Mert a nép mindig irigy felebarátjának szerencséje láttán! Én azért szívemet az igazi szegények elől soha nem fogom elzárni és maradjon meg mindvégig az a mondásom: akin senki - 343 -


VII. kötet

344

sem akar segíteni, azon még mindig segíteni fog a szegény öreg József abból a kevésből, amit maga nehezen, de becsületesen megkeres! De ezúttal Isten velünk volt! Mi csodát tettünk és sok aranyat és ezüstöt kerestünk! De ne mondjatok semmit a népnek, de legkevésbé a papoknak, de annál inkább hangozzék a szállóige: a szegény József az, aki még leginkább segít a szegényeken!” 6. Amikor a jelenlévők József szavait hallották, megszívlelték azokat és Mária, az Én testem szülőanyja, így szólt hozzánk: „A te szavaid, óh József jók és igazak, és követni fogjuk, mint egy isteni parancsolatot; de azt mégis csak elmondhatnátok, hogy ti hárman ilyen rövid idő alatt miféle csodát tettetek a pogánynál, hogy azért annyi aranyat és ezüstöt kaptatok?” 7. Mondja József: „Kedvesem, én már mondottam nektek, hogy ezúttal Isten csodálatos módon volt velünk. De hogy külön-külön mi minden történt, azt majd alkalomadtán még kellő időben megtudjátok. De most nézzetek utána, hogy valamit enni és inni kapjunk, mert ma még semmit sem ettünk, miután már az első szürkületben úton voltunk. 8. Erre Mária segítő társnőjével kisietett a konyhába, azonnal hozzáfogott egy jó reggeli elkészítéséhez. József pedig ezalatt a sok pénzt őrizetbe tette. 9. Amikor a reggeli elkészült és mi az asztalhoz ültünk, hogy azt elfogyasszuk, Máris jött egy öreg rabbi a városból és tudakozódott, hogy hol voltunk, mit dolgoztunk és mennyi pénzt keresztünk. Ezt a kapzsi rabbi csak azért akarta tudni, mert igényt tartott volna a keresetünkből, bizonyos áldozati fillérekre, mert az volt Galileában a buta szokás. 10. József azonban igen bosszús lett efölött és így szólt: „Te ismersz engem jól és tudom, hogy kötelességemnek mindig hűségesen eleget tettem, és most sem fogok elmaradni. De ma mégis csak bosszantó, hogy csupa kapzsiságból nem várhatsz otthon addig, amíg én amúgy is, mint mindenkor magam jövök hozzád. Ki árulta el azt neked, hogy én Jézussal és Jakabbal munkára mentem?” 11. Mondja a rabbi: „Még alig utaztál el, én régen megszokott barátságos látogatást tettem nálad, s ott hallottam, hogy két fiaddal munkára mentél messzire innen, de mivel a munka nem lesz nagy, tehát három nap múlva ismét visszatértek. És lásd, most azért jöttem ki, hogy újból lássalak, hogy beszéld el nekem, hogy mi megy végbe másutt és mi újság vagy rendkívüli dolog van? Nem azért jöttem, amit te gondolsz. Mert alig másfél napig tartó munkánál nem kereshettél annyit, hogy az áldozati fillérek valami jelentőségteljes összeget tennének ki. És ha abból valamit juttatni akarsz a zsinagógának, akkor nekünk készpénzt nem kell adnod, mert még így is adósok vagyunk neked az utolsó munkádért, tehát öreg barátom ezért nem haragudhatsz meg rám, ha ma korábban látogattalak meg, mint máskor.” 12. Mondja József: „Ezért nem haragszom rád, sem másra, hanem csak azért, mert máskor nem egykönnyen látogatsz meg engem, csak mindig akkor, ha meghallottad, hogy én vagy munkára megyek, vagy munkából jövök haza! Ti azonban a nektek szállított munkáért meglehetősen nagy összeggel tartoztok nekem, de azt szeretnétek, hogy mindenkor fizetendő áldozati fillérjeim annyira szaporodnának, hogy semmivel se legyetek adósok nekem. Azért tudakozódtok oly serényen, hogy milyen munkám van, és mennyit keresek? Ha én most bizonyára ismét egy egész hónapon keresztül nem leszek a házon kívül, s nem lesz semmi munkám, egyszer sem fogsz idejönni. Óh, hidd el azt nekem, hogy én mindenkor pontosan tudom, hogy barátaim egyikét vagy másikát milyen szellem vezeti ide, de az nem tesz semmit, mert azért mégsem leszek egy barátommal szemben sem alattomos! És megmondom neked, hogy ezúttal ennél a munkánál éppen annyit kerestem, hogy az abból nektek járó áldozati fillérek éppen annyit tesznek ki, amennyit a számlám kitesz, amit pedig mindig a legolcsóbban számítok meg nektek, s ezzel otthon törölheted az egész tartozásotokat! 13. Amikor a rabbi ezt meghallotta, az arca nagyon felderült és így szólt: „Óh, ez nagyon jó volt. Nekem, mint a zsinagóga főnőkének ezzel súlyos kő esett le a szívemről! De nekünk ismét egy nagy munkánk van készenlétben, amiről még ma fogok közelebbit mondani. De most egy pillanatig sem zavarlak tovább!” Erre a rabbi azonnal felkelt helyéről és besietett a városba. - 344 -


VII. kötet

345

Mily gyorsan bekövetkezhet az ember halála. Ahol nincs hit, ott nincs meg a talaj a csoda számára. Jézus a názáretiekről. A végzetes gabonás szekrény. „Egy gonosz szellem”. Tűz a szomszéd házban; a gyújtogató.

1. Erre így szóltam Én, amikor elment tőlünk: „Óh, milyen borzalmasan vak ez az ember. Mi haszna lesz ebből a néhány száz fillérből? Mert még a mai napon, sőt egy óra múlva meg fog halni és helyébe jobb fog kerülni: az majd meg fogja nekünk fizetni a munkát, amiképpen mi sem fogjuk tőle az áldozati filléreket megtagadni. 2. Mondja Mária: „Kedves Fiam, talán újból tisztánlátó lettél?” 3. Mondom Én: „Én soha nem is szűntem meg az lenni. Csak Názáret és sötét környéke számára vagyok Én néma, mert ahol hit nem létezik, ott nincs igaz értelem és világosság sem! De azért ne áruljatok el Engem, s ha majd néhány óra múlva bementek a városba és hallani fogjátok a megfizetett sírást és jajgatást, ne siessetek teli kíváncsisággal a városba más emberekhez, hanem maradjatok itthon, mivel most már tudjátok, hogy mi körül forog majd a dolog. És ha a hír ide is eljut, akkor mondjátok: Az Isten akarata ellen halandó ember nem küzdhet! Isten rendelte el ezt így, s az ellen nem használ semmiféle sírás, jajgatás és panaszszó! Amíg a hír ideér, bátran dolgozhatunk, de ha majd megtudjuk már az esetet, akkor a 3. tiltott napon elhagyjuk a munkát és bemegyünk Kapernaumba: a tengerparton majd kapunk munkát szombatig!” 4. Mondja József: „Ez így nagyon jól van, de mit fognak a nagyszájú názáretiek hozzá szólni?” 5. Mondom Én: „Ezek a bolondok mondhatnak, amit akarnak, mi pedig azt tesszük, amit tanácsoltam, mert az így lesz jó!” 6. Ezekre a szavakra senki sem felelet, s a reggeli után azonnal nekifogtunk egy kisebb munkának, mégpedig egy gabonaszekrény elkészítésének, egyik szomszédunk számára. Három óra múlva azonban máris megérkezett egy fekete küldönc a városból és hírül hozta, hogy a rabbi főnököt egy órával ezelőtt a zsinagógában szélütés érte, s ott azonnal meghalt. S nekünk azért teljes három napon keresztül tartózkodnunk kell a munkától! 7. Mondom Én: „Csak két napon keresztül, mert a harmadik már úgyis szombat. Ekkor a küldönc is kijavította beszédét, s így szólt: „Igen, igen, tehát két napig!” Erre azután tovább ment, mi pedig felkészültünk Kapernaumba, s ott az ismert tengerparti vendégfogadóban még ugyanaznap jó munkát kaptunk, amit szombatig el is készítettünk, és 100 garast kerestünk. A szombatot ott töltöttük Kapernaumban, a tenger mellett, ahol nagyon jól éreztük magunkat. 8. Csak vasárnap tértünk ismét haza, s ott házunk népétől mindenfélét hallottunk, hogy minden hogyan ment végbe és hogy sokan kérdezősködtek József felől, és rendkívül csodálkoztak azon, hogy egy ilyen jámbor ember nem volt jelen a főnök temetésén. Én pedig azt kérdeztem tőlük, hogy megmondták-e nekik azt, amit Én tanácsoltam, s hogy a többiek mit feleltek rá? Ekkor az egyik leány így szólt: „Amikor ily módon megvigasztaltuk őket, igazat adtak nekünk és továbbmentek.” Mondom Én: „Így volt ez helyes. Az igazság sohasem téveszti el a jó célt. Mi pedig a tengerparton annyit kerestünk, amennyit a főnöknek a neki szállított munkáért fizetni kellett, s ily módon ez is ki van egyenlítve. Most pedig nyugodtan nekifoghatunk a gabonaszekrénynek, s elkészíthetjük azt a szomszédnak.” 9. Mi erre azután rögtön nekifogtunk a munkának, aminek József is nagyon örült, mert már szerette volna, hogy a szekrény készen legyen, mert szomszédjának nagy szüksége volt rá. De ezzel a szekrénnyel valami egészen különös dolog volt: valahányszor elkezdtünk rajta dolgozni, mindig előfordult valami, ami miatt vagy fel voltunk tartóztatva, vagy napokig kénytelenek voltunk a munkát megszakítani, s József úgy vélte, hogy ezt valami gonosz szellem idézi elő, azon igyekezzünk, hogy többé ne zavarjanak bennünket, és dolgozzunk addig rajta, amíg a szekrény végre teljesen elkészül. Sietve dolgoztunk tehát, és délutánig annyira igyekeztünk, hogy már csak néhány léc hiányzott a szekrényhez, de egyszerre a házunk legtávolibb szomszédjánál tűz - 345 -


VII. kötet

346

ütött ki, úgyhogy a fenyegető veszély miatt kénytelenek voltunk munkánkat azonnal abbahagyni, és a tűz helyszínére sietni, hogy segítsünk az oltásnál. 10. Ekkor József újból így szólt: „Hát nem volt igazam, hogy a gabonás szekrény körül valami gonosz szellem ólálkodik? Még mielőtt azt a néhány lécet felerősítettük volna, egy háznak kellett kigyulladnia, hogy a szekrényt a mai napon egész biztosan ne készíthessük el. Mondd legkedvesebb Jézusom, mit mondasz Te erre?” 11. Mondom Én: „Azt bizonyára nem, amit te mondasz, habár a te véleményedben is van valami. A mi szomszédunknak, aki a szekrényt megrendelte, van egy gonosz szolgája, aki jobban szereti a régi szekrényt, amelyből kedve szerint lophat gabonát, hogy azt titokban eladhassa a vásárokon áthaladó idegen gabonakufároknak. S ha más közbeeső dolgok egyrészt vissza is tartottak bennünket a munkától, másrészt a szolga is többször oka volt annak, hogy a szekrényt nem tudtuk befejezni. A mostani tűznek is ő az okozója, habár ő maga a legszorgalmasabban van a többiekkel, az oltással elfoglalva. 12. Ma éjszaka szeretne a gazdájától még néhány mérce árpát ellopni, mert holnap már az összes gabonát a jól lezárható szekrénybe fogják átrakni. Ő észrevette azonban, hogy még este előtt befejezzük a munkát, és ura azonnal használatba venné a szekrényt, s azért ment át a szomszédba, aki házanépével kint dolgozik a mezőn és felgyújtotta a házát, hogy a szekrényt ne fejezhessük be! 13. És lásd, József, ez az a „gonosz szellem”, amely bennünket a szekrény befejezésében annyiszor megakadályozott, a többi közbenső esetek egészen természetesek voltak, és Isten engedte meg, hogy bekövetkezzenek. 14. A rabbi főnök halála azonban teljesen az Úr akarata volt, mert ennek a rabbinak titkos csalásai a szegényekkel, özvegyekkel és árvákkal már nagyon égbekiáltók lettek, és most már tudod, hogy hogyan állnak ezek a dolgok: de tartsd meg magadban, és ne botrákozz meg felettük.” 15. Mondja József: „De a gonosz szolgát azonnal át kell adni a törvénynek!” Mondom Én: „De ez nem fog menni, mert nincs tanúd arra, aki tetten érte volna, az Én egyedüli tanúbizonyságom pedig semmit sem fog érni a bírók előtt, a szolga pedig, mint nyílt rágalmazókat, bennünket állítana a törvény elé. Hagyjuk tehát ezt! Az Isten, Aki mindent tud és lát, a gonosz szolgának úgyis rövidesen megadja azt a jutalmat, amit megérdemelt.” 226. Fejezet:

A tűz; a gondviselés útjairól és céljáról. A megbüntetett gyújtogató. A tűzoltás csodája. A hívő szomszéd bizonysága Jézusról. A fadöntés csodája. Egy ács csoda.

1. Mialatt szorgalmasan és kiadósan oltottuk a tűzet, József csendesen így szólt Hozzám: „Nincs efölött a pusztító tűz fölött is olyan hatalmad, mint a szelek és viharok fölött?” Mondom Én: „Én tudom jól, hogy mi a kívánságod, de ennek még nincs itt az ideje. A gonosz szolga csak fáradjon addig, amíg félelmében és ijedtségében sem lát, sem hall. Ő mindjárt meg fog sebesülni egy esés által, s akkor nagy fájdalmai lesznek. Akkor majd az Én akaratommal azonnal végét vetem az egész tűznek. Most egyelőre csak annyit teszek, hogy a lángok a házban különös kárt ne okozzanak. De most vigyázz, hogy mi fog történni.” 2. Erre egész sereg ember tódult ki a városból, de sokkal inkább kíváncsiságból és lármatevés miatt, minthogy részt vennének a tűz oltásában. A serény szolga erre a megérkezetteket biztatni kezdte az oltásra, és durva módon szidalmazta azokat, akik azonnal nem engedelmeskedtek neki. A szidalmazottak azonban méregbe jöttek, megragadták a szolgát, és teljes erejükből egy csomó égő tetőgerendára dobták. - 346 -


VII. kötet

347

3. A szolgának egyik karja eltörött, s az arcán több olyan égési sebet szenvedett, hogy a helyszínről el kellett szállítani. Én pedig így szóltam Józsefhez: „Lásd, már meg is kapta jutalmát, ami ezen a Földön jobb embert fog belőle formálni. Én pedig azt akarom, hogy a tűz azonnal megszűnjön.” Amikor Én ezt kimondottam – de amit csak József hallott – a tűz azonnal kialudt, úgy hogy az egész házban egyetlen égő szikra sem volt található. Azonkívül a házban sem volt más kár, mint a háztetőn, amelynek több, mint a fele teljesen leégett. De mivel a tetőzetnek azon a részén semmi sem volt, amiben a lángok kárt tehettek volna, tehát a kár nem volt éppen nagynak nevezhető, mi pedig ezzel újból munkához jutottunk, de amit a szerencsétlenségben teljesen hibátlan szomszédnak ingyen készítettünk el, sőt még a szükséges anyagot is hozzáadtuk. 4. A nép között pedig nagy csodálkozás támadt a fölött, hogy a tűz egyszerre úgy kialudt, hogy sehol még csak egy szikra sem volt látható, és füst sem szállt fel többé, s a megszenesedett gerendák is teljesen hidegek voltak. Sokan azt mondották, hogy az nyilvánvaló csoda volt. Egyesek azonban úgy vélték, hogy ez annak volt a következménye, mert legutoljára szennyes vízzel öntözték a tűzet. Mások ismét ezt mondták. Isten meghallgatta egy igaz ember imáját és az sem lehetett más, mint a szolga, akit néhány megsértett rest ember elvetemedett dühe lökött a tűzbe! 5. A mi szomszédunk azonban, aki számára készítettük a szekrényt, így szólt Józsefhez: „Az erős tűz hirtelen eloltásának okai ti vagytok, és legfőképpen a legfiatalabb Fiad! Mert én már kora ifjúságától fogva sok csodálatos dolgot megfigyeltem Nála, különösen akkor, ha teljesen egyedül volt. Akkor mindig a természet elemeivel és erővel játszadozott. De az emberek szemei előtt már csaknem nyolc év óta (tehát tizenkettedik évétől) elhagyta benső képességeit, s azokból senkivel nem vétetett észre semmit, úgy dolgozott, mint más ember. 6. Én azonban megfigyeltem Őt, amikor teljesen egyedül egyszer egy nagy csertölgyet döntött ki. Magunkfajta embernek egy ilyen fa kidöntésével, amely öt- hatszáz esztendős volt, néhány napig dolgunk akadt volna. De Ő alig tette fejszéjét a gyökerére, és a fa máris kidőlt. Vastag ágait is ugyanilyen módon szedte le, s az ágak maguktól a legnagyobb rendben húzódtak félre, és szépen összerakva feküdtek együtt éppen úgy, amint azt szép rendben össze szoktuk rakni. A törzset ekkor felnégyelte, de az is éppen olyan gyorsan ment, mint az előbbi munka, s utoljára az ágak felaprítása is. Szóval az egész munka alig tartott egy félóráig. És amikor a munkával elkészült, vette a fejszéjét és hazament, és jelentette neked, hogy a tölgy teljesen elő van készítve az építkezésre, s te nézd meg, de a többi testvérének egyelőre ne tégy róla említést. 7. Lásd, ezt és még több dolgot vettem észre Rajta, s azért szent meggyőződésem az, hogy Ő volt Az, Aki a tűzet oly gyorsan eloltotta. Mit szólsz hozzá te, testvérem?” 8. Mondja József: „Tudom, igen, teljesen igazad van, s a dolog valóban így is van, de amit tudsz, és amit hiszel, azt tartsd meg magadban, mert különben meggyűlik a bajom a zsinagógabeliekkel, amit pedig nem szeretnék. Én ezt a dolgot a tölgyfával nagyon jól tudom, és még egyebet, különösen az utóbbi napokban, de nekünk erről hallgatnunk kell, mert az az Ő jövő terveinek és szándékainak sokkal inkább ártana, mint használna! Értsd meg ezt kedves barátom, és cselekedj így, akkor helyesen fogsz cselekedni!” 9. Ezután ismét hazamentünk, majd pihenőre tértünk, mert azon a napon sokat dolgoztunk. 10. A következőnapon, azaz hétfőn gyorsan nekifogtunk annak a bizonyos gabonás szekrénynek, amely még napkelte előtt elkészült, és a reggeli után átmentünk ahhoz a szomszédhoz, akinek háza tűz által megkárosodott, s arra kért bennünket, hogy megrongálódott házát javítanánk meg. Erre Én így szóltam hozzá: „Ha te hallgatni tudnál házad népével együtt, a feleségeddel, gyermekeiddel együtt, és egy órára el tudnád őket a háztól távolítani, akkor majd megláthatnád Isten nagy dicsőségét! Házad legyen teljesen rendben. 11. Mondja a szomszéd: „Úgy fogok hallgatni, mint egy kőfal, s házam népét pedig ki fogom küldeni a mezőre, ahol úgyis van dolgunk, ti pedig aközben azt tehetitek, ami nektek tetszik!” - 347 -


VII. kötet

348

12. Mondom Én: „Jól van, tedd ezt, Én pedig majd a magamét fogom megtenni!” Erre a szomszéd házanépét azonnal kiküldte, mi pedig ott maradtunk tanúk nélkül. Amikor ott állottunk, a szomszéd azt kérdezte, hogy most mit szándékozom tenni? Én pedig így szóltam: „Azt akarom, hogy a Te házad előtted csodálatos módon álljon helyre! Már zsenge ifjúkorom óta tudott dolog az előtted, hogy Nekem megadatott, hogy akaratom által csodálatos dolgokat hozzak létre. Én azonban 12 esztendős korom óta semmi csodát nem tettem az emberek rosszasága és teljes hitetlensége miatt. De te az igazak kicsiny csoportjához tartozol még, és elhiszed azt Nekem, amit mondok, tehát tudd meg, hogy Isten dicsősége és ereje mire képes az emberben. Nézd meg a te erősen megrongált házadat. Én, József és fitestvérem nem fogunk fejszét a kezünkbe venni, és házad mégis tartósan helyre fog állni!” 13. Mondja a szomszéd: „Nagyon jó lesz ifjú barátom! Azt szilárdan el is hiszem, hogy Te mindezt meg is tudod tenni, de amint látod, az építkezési anyag nincs még együtt. Honnan vesszük azt elő, és honnan vesszük a pénzt és más eszközöket, hogy az anyagot megvegyem, és azután javítsuk ki a házat?” 14. Mondom Én: „Én már tegnap megmondottam, hogy minden fizetés nélkül segíteni fogunk rajtad, a hozzávaló anyaggal is. Tehát nem kell semmivel sem törődnöd. De most nézd meg mégegyszer a házadat, hogy félig leégett teteje milyen siralmas látványt nyújt! Én pedig azt akarom, hogy az most ebben a pillanatban teljesen kijavítva álljon itt! És lásd, hol veszed észre, hogy házadon csak a legkisebb hiba is volna?” 15. A szomszéd végtelen nagy csodálkozásba esett, és így szólt: „Óh, Te ifjú Barátom! Ez valóban Isten hatalma és dicsősége! Dicsőség adassék tehát Istennek a magasban, Aki ilyen erőt és dicsőséget adott az embernek!” 227. Fejezet:

A célszerű jótéteményről. A halász Simont (Péter) az isteni gondviselés megsegíti.

1. Miközben a szomszéd ily módon dicsérte és magasztalt, néhány jobb polgár jött ki a városból és a szomszédnak egy kis segítséget akartak adni. De amikor meglátták, hogy a ház teljesen helyre van állítva, így szóltak: Lám, lám, az öreg József megelőzött bennünket! Hiszen ti, minden erőtökkel dolgozhattatok egész éjjel, hogy a ház már annyira ki van javítva, amint azt azelőtt még sohasem láttuk. De József is olyan építőmester, hogy még egy olyan nem létezik egész Galileában! De vajon mit fog József egy ilyen gyors és tökéletes munkáért kérni, amit majd mi fogunk neked megfizetni? 2. Mondja József: „De én nem kérek semmit, s így semmit sem kell fizetnetek. De adjátok inkább egy más szegénynek, s az jobb lesz, mintha régi szokás szerint beviszitek a zsinagógába!” 3. Mondja kettő közül az egyik: „De az ember a jó szándékú adományt mégis áldozza föl az Isten házának, hogyha az, akinek szánva volt, nem akarja fogadni.” 4. Mondja József: „Igen, igen, mert így mondja azt egy új templomtörvény. De Mózes a lelkünkre kötötte azt, hogy fölöslegünkkel mindenekelőtt az özvegyekről és árvákról gondoskodjunk, de ima- vagy iskolaházról Mózes egyáltalában nem beszélt azon kívül, hogy a Lévi törzse számára tizedet biztosította! Nem így van?” 5. Mondják mindketten: „Igen, igen, igazad van, az új törvényekből nagyon is kitűnik, a templom kapzsisága, azokat Isten soha nem rendelte el, mert hiszen éppen Ő mondta az embereknek: ne kívánd azt, ami a felebarátodé! A papok pedig mindent megkívánnak, amit meglátnak nálunk, és azt mondják, hogy sokkal nagyobb érdem a templomnak áldozni, mint más jótettet gyakorolni. De ez nem lehet Isten szava, mert hiszen Ő azt mondja, hogy az ember a felebarátját úgy szeresse, mint saját magát. Mi tehát azt, amit ennek a barátunknak szántunk, oda fogjuk adni titokban a szegényeknek!” - 348 -


VII. kötet

349

6. Mondom Én: „Ezt nagyon okosan teszitek! És ha már ezt akarjátok tenni, menjetek Kapernaum közelébe. A tengerparton találtok majd egy szegény halászkunyhót, a tulajdonosának a neve Simon Juda, akit szerencsétlenség ért halászás közben, úgy hogy nem egykönnyen fog tudni segíteni magán. Mert egy gonosz ember az összes halászeszközeit ellopta, s most nincs miből újat beszerezni, s emiatt éhezik egész családjával együtt. S mivel ő egyébként olyan ember, aki úgy Isten, mint minden ember előtt mindig igazságosan cselekedett, s nekem erről tudomásom van, tehát igazán jót tesztek, ha ennek az embernek hoztok áldozatot!” 7. Amikor ezt meghallották, mind a ketten így szóltak: „Óh, mi nagyon jól ismerjük azt az embert, és azt is tudjuk, hogy ritka becsületes, s nagyon derék és méltányos ember, de azt nem tudtuk, hogy ilyen rossz körülmények között él. Óh, akkor rögtön elmegyünk hozzá és segíteni fogunk rajta. 8. Erre a két polgár ajánlotta magát és elment a halászhoz, s annyi pénzt adott neki, hogy mint halász újból tökéletesen berendezhette magát. 9. És most, mint tanítvány ül közöttünk ugyanaz a halász, akin az Én tanácsom szerint ezelőtt tíz évvel segítettek. 10. Mondja Péter: „Igen, Uram! Ez valóban megtörtént!” 228. Fejezet:

Még több eset Jézus ifjúkorából. Egy erdei jelenet József és szomszédja között.

1. Én elbeszélésemet be akartam fejezni, de Agricolánk arra kért, hogy beszéljek még többet az Én ifjú koromból. Amire Én így szóltam: „Tehát akkor hallgassatok meg egy kis ideig! 2. A két polgár erre elutazott és mi azt mondtuk szomszédunknak: Te most már ismét a régi rendben vagy, és a csodáról addig ne beszélj, amíg nem jön el ennek az ideje, hogy ezt hasznot hozóan közölheted az emberekkel!” 3. Mondja a szomszéd: „De mit szóljak majd házam népének, ha majd hazajönnek és csodálkozni fognak azon, hogy az egész ház már helyre van állítva?” 4. Mondom Én: „A te házad népe, amely amúgy sem valami nagy hős a hitben, mindenben előbb fognak bízni, mint csodában, nemigen fogják kérdezni, hogy házad ilyen rövid idő alatt mi módon lett kijavítva. Azt fogják hinni, hogy mi egész nap a legnagyobb szorgalommal és buzgalommal dolgoztunk, s egy nap alatt könnyen helyrehoztuk az egész házat. A te feleséged pedig már gyakran nyilatkozott úgy, hogy ácsok egy házat néhány nap alatt könnyen fel tudnának építeni, hogyha szorgalmasabban dolgoznának. Mi pedig ezúttal nagyon szorgalmasak voltunk, tehát legyen ez egyszer a feleségednek igaza!” 5. Ez a tanács a mi szomszédunknak nagyon tetszett, amire azután elhagytuk őt, hazamentünk és kb. délig pihentünk. Azután elfogyasztottuk ebédünket, s azon tanácskoztunk, hogy mit tegyünk délután, mert nem volt munkánk. 6. József, József legidősebb fia úgy vélte, hogy menjünk el valahová munkát keresni. Én azonban így szóltam: „Mivel ezen a vidéken több ács van, akik szintén szeretnének dolgozni és élni, ne előzzük meg őket; az emberek ismerik munkánkat és bennünket, s így maguktól is el fognak jönni, ha szükségük lesz ránk, de tolakodni nem fogunk. Ám ha már mindenáron dolgozni akarunk, menjünk el a mi legközelebbi szomszédunk erdejébe, amely rövid félórányira van ide, s majd ott találunk munkát a mai délutánra.” Erre József úgy vélte, hogy ez megtörténhetne, habár a szomszéd részéről erre nem kapott megbízatást. Mondom Én: „Bízd csak ezt Rám! A megbízatás már régen ott van szívének kívánságában, s mi ott találjuk majd őt magát is az erdőben, ahol azon gondolkozik, hogy azt a régi tíz darab cédrusfát hogyan fogja egy új csűr felépítéséhez kidönteni és elkészíteni. Ő a cédrusokat még ezen a héten ki akarta dönteni szolgáival, s téged akart megszólítani, hogy mi azokat készítsük el az építkezéshez. De mivel az ő legjobbnak hitt szolgája nagyon betegen fekszik, tehát ez sok tépelődést okozott neki, hogy a tíz cédrusfáját - 349 -


VII. kötet

350

hogyan és kivel készíttesse elő az építkezéshez. Ő már régóta sokat gondolt Rá, amikor Én azt a bizonyos tölgyet előkészítettem, de nincs hozzá bátorsága Engem, vagy téged erre felszólítani. De ha erre vonatkozólag ma saját magunk indíttatására jövünk segítségére, annak ő nagyon fog örülni, és bennünket nagyon szívesen fogad majd. Ezért azonnal fel is készülhetünk az útra!” 7. Mondja József: „Milyen szerszámokat vigyünk magunkkal?” Mondom Én: „Csak egy fejszére és egy fűrészre van szükségünk, az teljesen elég lesz.” Azután fogtuk a fejszét és egy nagy fűrészt, s elindultunk. 8. Mária erre természetesen ismét megjegyezte, hogy lehet az, hogy mi oly ritkán maradunk otthon? Én pedig így szóltam: „Mert itthon semmi dolgunk nincs. Majd ha itthon is lesz valami dolgunk, akkor majd itthon maradunk; de neked mindig itthon van a legtöbb dolgod, s így jó, ha többet vagy itthon, mint mi!” Erre azután nem felelt semmit, mi pedig elindultunk és nemsokára arra a helyre értünk, ahol a mi szomszédunk teljesen egyedül nézegette a cédrusfáit, majd azon tépelődött, hogy mi módon valósíthatná meg tervét? 9. Egyszer csak megpillantott bennünket, s a legnagyobb örömmel elénk sietett és így szólt Józsefhez: „Óh, testvér! Ha ezerszer hívtalak volna, sem jöhettél volna jobbkor! Te tudod, hogy egy új csűrre éppen olyan nagy szükségem van, mint az új gabonás szekrényre. Ez itt olyan szép építőfa volna hozzá, amilyet széltében, hosszában sehol sem lehetne találni; de ennek a fának az elkészítése olyan dolog, ami nekem a legtöbb fejtörést okozza! Oly sokszor gondoltam már rád, de az ilyen óriási fáknak a kidöntése nem az építőmester és a mester fiának dolga! Azért eddig nem mertem róla említést tenni, habár néhányszor már beszéltünk egymással egy új csűrről, amelyre olyan nagy szükségem volna. De mivel éppen most jöttetek ide, s talán éppen azért jöttetek erre, mert a hegyekben akadt munkátok, tehát szeretnék tanácskozni veletek, hogy mit tehetnénk!” 10. Mondja József: „Tévedsz, ha azt hiszed, hogy mi munkára indultunk a hegyekbe. Mi éppen temiattad jöttünk ide, hogy megtegyük neked azt, amiért bennünket megszólítani nem volt bátorságod!” Amikor a szomszéd ezt meghallotta, magánkívül volt örömében, mindjárt arról kezdett beszélni Józseffel, hogy mibe kerülne. József pedig így szólt: „Majd ha a csűr készen lesz, akkor beszéljünk majd az áráról. Most pedig hadd fogjuk neki a munkának! Mert a nap már csak néhány óráig fog tartani, addig sok mindent elvégezhetünk!” Mondja a szomszéd: „Cselekedjetek legjobb tudástok szerint, mert hogy a legrövidebb idő alatt mit tudtok megtenni, azt én nagyon jól tudom, de különösen a te legfiatalabb Fiad. De erről nem beszélek többet!” Mondja József: „Te hiszel az Ő csodaerejében?” Mondja a szomszéd: „Mester, hogyne hinnék Benne, amikor annyi bizonyítékom van arra.” Mondom Én: „Akkor jól van, de arra figyelmeztetlek, hogy idő előtt el ne híreszteljetek Engem! S hogy mikor jön el ennek az ideje, azt majd megtudjátok Tőlem. Most pedig adjátok ide a fejszét, hogy ezt a tíz fát kidöntsem!” 11. Én erre kezembe vettem a fejszét és mindegyik fát egy ütéssel kidöntöttem, amivel más munkás eggyel eltöltött volna egy egész napot. Amikor mind a tíz fa a földön feküdt, mindegyiküket külön-külön különös érzés fogta el, és József így szólt a többi testvérhez: „Ti mindnyájan kételkedtetek már Benne, dacára annak, hogy sokszor mondottam: „Akit az Isten már a bölcsőjében elhívott, azt nem hagyja el soha többé! És most mindnyájan magatok meggyőződtetek arról, hogy mennyire tökéletesen Vele van még az Isten, s ezért cselekszik ily csodálatos módon! Azért a jövőben semmi kételyetek ne legyen többé Felőle, s ezért ne áruljátok el Őt senkinek, mert Ő tudja jól, hogy miért marad elrejtve!” Mindnyájan igazat adtak Józsefnek, azután ünnepélyesen megígérték, hogy sem erről, sem más csodatettről addig nem fognak beszélni, amíg Én nem akarom.” 229. Fejezet:

Jézus vezetése alatt a tíz kidöntött cédrusfát építőfává készítik. Az örömlakoma a szomszédnál. Mennyire tiszteli az Úr az ember szabad akaratát? Az

- 350 -


VII. kötet

351

ifjú Jézus hogyan gyógyítja meg a gonosz és beteg szolgát. Tanítás a béke és szeretet áldásáról. 1. Ezután Én így szóltam: „Vegyétek ti négyen a fűrészeteket, és minden fát hosszában fűrészeljetek fel, pontosan négy részre!” Mondja József: „Pusztán a mi emberi erőnkkel hosszú ideig lesz ezzel dolgunk.” Mondom Én: „Csak higgyetek, és úgy cselekedjetek, ahogy Én mondottam nektek!” 2. Erre mind a négyen vették fűrészüket, ráhelyezték a fatörzsre, és ahol a fűrészt megindították, a fatörzs egyszerre teljesen át volt hasítva, s ilymódon nem tartott sokáig, s tíz fatörzs negyven részre volt felfűrészelve. Amikor ez a munka befejeződött, így szóltam Én: „Most már nincs más dolgotok, mint a fejszével a koronákat, a törzsek legfelsőbb részeit leszedni, hogy azután a törzseket építkezéshez alkalmas anyaggá ácsoljam!” 3. Erre mind a négyen nekifogtak, az egyik a fejészét használta, és hárman fölszedegették a felaprózott ágakat, amelyek részint tüzelőfának, részint építőszögeknek és ékeknek voltak jól használhatók. Amikor ez a munka is elkészült egy óra alatt, Én a fejszét ismét a kezembe vettem és a felnégyelt 40 fatörzset úgyszólván egy ütéssel megácsoltam, mégpedig úgy, hogy a vastag gyökértörzs részekből két-három igen jó építőgerenda lett, s a fának a héja olyan tisztán levált a fatörzsről, hogy nagyon jól fel lehetett használni a csűr talapzatára, s a gyengébbeket a csűr tetőzetére. 4. Miután a munkám után, amely egészben véve sem tartott egy óráig, a törzseket és héjakat szép rendben összeraktuk, és amikor az egész munka néhány óra alatt be volt fejezve, így szóltam az örömmel telt és olykor álmélkodó szomszédhoz: „Most már rajtad múlik, hogy ezt az építkező anyagot minél előbb hazaszállítsd! Mert nyílt utcán már nem segíthetek neked ily csodálatos módon. A csűröd felépítése – ha meggyorsítva is – mégis természetes úton fog végbemenni, mert amint már mondottam, nyílt helyen, ahol minden járókelő ember megfigyelhet bennünket, nem tehetek csodát az ő hitetlenségük, konokságuk és visszás felfogásuk miatt! Azon légy tehát, hogy ez az építőanyag minél hamarabb megfelelő helyén legyen, amelyet bizonyára ismerni fogsz, mert hiszen te tudod a legjobban, hogy hová akarod a csűrt építeni. Most pedig, hogy ezzel a munkával elkészültünk, ismét hazamehetünk!” 5. Mondja a szomszéd: „Igen ezt most meg is fogjuk tenni, mégpedig szívünk legnagyobb örömével, mert olyan munka van befejezve, amitől leginkább féltem. De ma este mindnyájan vendégeim lesztek: majd otthon azonnal levágatunk két kövér borjút, s jól el fogjuk készíteni, s mindenkit, akit József házában embernek hívnak, meg fogunk hívni! Házam legjobb borát fogom vendégasztalomra tenni, és Jehova nevében boldogan fogjuk eltölteni az időt egészen éjfélig!” 6. Mondom Én: „Ez igen jó gondolat, és így is legyen az építőmunkások régi szokása szerint, de a te házadban súlyos betegen fekszik leghívebb szolgád, s így illetlen volna egy súlyos beteg mellett vigadozni!” 7. Mondja a szomszéd: „Ez igaz ugyan, de a szolga ágya, amiről bizonyára Neked is tudomásod van, nincs az udvarházban, hanem abban a házban, amelyet már az apám rendezett be igen célszerűen a szolgaszemélyzet számára. Ennél fogva a nagy udvarházban vigadozhatunk, s amellett maradunk. Az én akaratom azt a hatalmat sohasem fogja ugyan elérni, amit a Tied, de ezúttal drága Jézus barátom, egy kissé mégis belenyugodhatsz az én akaratomba is!” 8. Mondom Én már hazatérőben: „Igen, ezt meg is fogom tenni! Mert az egész világon senki sem tiszteli annyira az ember szabadakaratát, mint éppen Én, és azt még sohasem tapasztalhattad, hogy Én jó dolgokban valakinek akarata ellenére tettem volna, de az emberek butasága ellen sokat. De most, amint mondottam, és mint mindenkor, jóakaratodnak eleget akarok tenni; de ezzel szemben neked is meg kell tenned valamit, amit Én fogok kérni tőled most. 9. Lásd, te az első szolgádat eddig a leghűségesebbnek vélted. Én pedig azt mondom neked, hogy a te első szolgád, akire mindent rábíztál, éppen a leghűtlenebb volt. Ő a saját pénzes zacskója érdekében egy esztendő alatt több mint száz mérce búzát lopott ki a nagy gabonásodból, - 351 -


VII. kötet

352

és éjszakának idején eladta a görögöknek, ugyanannyi árpát, kölest, lencsét és még több magvas terményt. Te észrevetted ugyan a hiányt, de a tolvajt nem vetted észre a házadban, másokat tartottál annak, ezért készíttettél velünk egy erős szekrényt, amelyet jól le lehet zárni. A te első szolgádnak azonban ez sehogy sem tetszett, és lásd, mindig ő volt a ravasz okozója annak, hogy a szekrénynek az elkészítése sokszor hetekre megszakadt. Mert a városon kívül munkát szerzett nekünk, ami megakadályozta szekrényednek további készítését! Mert belátta, hogy az új szekrény az ő tolvajlásai részére nem lesz kedvező, s így mindenáron azon törekedett, hogy a régit minél hosszabb ideig megtartsa. Tegnap délután azonban észrevette, hogy az új szekrény rövid idő múlva elkészül! Ekkor elment a másik szomszédhoz és felgyújtotta a házát, s azzal akadályozta meg a szekrény elkészítését, mert éjszakára odarendelte a görögöket, hogy nagyobb menynyiségű gabonát adjon el az öreg szekrényből saját pénzes zacskója előnyére. 10. Ezzel azután meg is telt mértéke, és Én ezt mondtam magamban: Te gonosz ember! Eddig és ne tovább! S ő megkapta – miután ő jól tudta azt, hogy az oltásnál miért serénykedett annyira – az ő megérdemelt jutalmát. És most tudod, hányadán vagy a te hűséges szolgáddal. És most mit fogsz tenni?” 11. Mondja egészen felháborodva a szomszéd: „De barátom, miért titkoltátok ti ezt ennyi ideig? Ha én ezt csak sejtettem volna, már régen átadtam volna a görögöknek, és visszafizettettem volna vele azt a pénzt, amit az én gabonámért kapott!” 12. Mondom Én: „Erre mégis van elég idő, nem lesz egy fillér károd sem. Mert szolgád igen fösvény ember, s a kapott pénzt mind egy csomóban őrzi szekrényében. Most pedig ha azt akarod, hogy estig vendégeid legyünk, akkor először az Én akaratomat kell teljesítened. A szolgádat meg fogod tartani, Én pedig meg fogom őt gyógyítani, de először gonosz tetteit szeme elé fogom állítani, ezután nagyon meg fogom fenyegetni. Erre azután a pénzt a legnagyobb örömmel egy fillérig vissza fogja adni, s csak azután lesz ő hűséges szolgád! Lásd, Én azt már rég előre láttam, hogy ez így lesz, s azért nem említettem neked semmit, míg nem láttam, hogy eljön az órája annak, amely neked és neki hasznára lehet, és lesz is. Most már meg vagy elégedve?” 13. Mondja a szomszéd: „Ki ne lenne ezzel megelégedve? Hálásan köszönöm Neked, Te valóban Istennel teljes Mesterem, Aki amellett a legjobb és legigazságosabb bíró is vagy! Azért ma igazi örömünnepély legyen nálam, és mindenki örvendezzen házamban! De mindezekről hallgatni fogok, mint egy kőfal, és senki sem tudja meg azt, hogy szolgám hogyan cselekedett velem szemben!” Mondom Én: „Cselekedj így, és boldog leszel most és mindörökké! Mert aki a legnagyobb ellenségének egész szívéből meg tud bocsátani, annak Isten is megbocsátja bűneit, ha még oly nagyok is lesznek azok! De, majd ha súlyos beteg szolgádat meglátogatjuk, rajtad és rajtunk kívül, akik most együtt vagyunk, senki más nem lehet jelen, és hogy a szolga gyógyulása senkinek föl ne tűnjék, csak 8 nap múlva fogom őt teljesen meggyógyítani. De ha megérkeztünk add ki a munkát a házad népének a vendéglakomára nézve, s mi ezalatt dolgunkat elintézzük a szolgával!” 14. Amikor a szomszédhoz megérkeztünk, mindent elrendelt, s a mi házunkban is tudomást szereztek róla, amire anyám, Mária néhány leánnyal átjött és részt vett az ünnepi lakoma elkészítésénél, amely néhány óra alatt kész is volt. 15. Ezalatt az idő alatt pedig végeztünk a szolgával. Az mindent beismert és szolgálatadó urától bocsánatot kért, és átadta neki az egész pénzt azzal a szent fogadalommal, hogy ha majd meggyógyul, szorgalmával mindent jóvá fog tenni. A szomszéd mindent megbocsátott neki, és továbbra is megtartotta szolgálatában, mint első szolgát. 16. Azután mi is elmentünk az ünnepi lakomára, és éjfélig telve voltunk vidámsággal és derűs kedéllyel. 17. (Jézus:) Lássátok, ezek voltak azok a cselekedetek, amelyeket húsz esztendős koromig tettem, de amiről mindezideig csak kevesen tudtak. De most már közeledik az este, s nemsokára több, álruhába öltözött farizeus fog idejönni az Olajfák hegyére, s ezeket fogadjuk kellőképpen. - 352 -


VII. kötet

353

Vége a VII. kötetnek.

JÉZUS

Szerkesztette: Sándor Zoltán Bonyhád. 2006. 08. 22

TARTALOMJEGYZÉK

- 353 -


VII. kötet

354

1. Fejezet:

A szép napkelte, amely gyönyörűen megfelel az ember szellemi újjászületése fejlődésének. Tanítások egy boldog elmúlásról. Az igazi kincsek és az igazi okosság. Életintelmek a helyes adakozásról. Ami Isten előtt jól van megtéve. Adni nagyobb boldogság, mint elfogadni………………………………………2

2. Fejezet:

De most menjünk egy kissé előre és nézzük meg a vidéket Bethánia irányában: ott egy egész nagy menetet fogunk látni, amely különféle kereskedőkből áll, miután ma kezdődik a nagyvásár és öt napig fog tartani ------------------------------------4

3. Fejezet:

Hirtelen villámlás és hatalmas mennydörgés és annak jó hatása a babonás rabszolgakereskedőkre. Annak rendezésének magyarázata. Rafael megjelenik az Úr előtt: annak jó étvágya nagy és nehéz munkájához. Az Úr az övéivel meglátogatja a rabszolgakereskedőket------------------------------------------------------------6

4. Fejezet:

Az Úr és a rabszolga-kereskedő. Az utóbbi mihamar felismeri Jézusban az Istent. Összehasonlítás a rabszolga-kereskedő és a templomosok között. A jó csereüzlet. A rabszolgák felszabadulnak az örök élet megtartása ellenében. A számlafizetés elengedése.-------------------------------------------------------------------------------------8

5. Fejezet:

Rafael felszabadítja a rabszolgákat az Úr nevében. Hibrám, a rabszolgakereskedő szép beszéde és kérdése Rafaelhez, hogy ki ő? Annak válasza. A boldog rabszolgakereskedő hálája az Úrhoz és megható jelenet a kedves üdvözítő és a felszabadított fiatal rabszolgák között.----------------------------------------------------10

6. Fejezet:

A rabszolgaságtól felszabadított gyermekek táplálása. Az Úr a világban dúskáló emberekről. Agricola kételyét és a kereskedelem védelmezését az Úr helyesli. Csak az uzsora kárhozatos, nem a becsületes üzleti forgalom. Lázár kérdi, hogy kicsoda Rafael, akit ő még nem ismer. Az Úr bejelent egy megkövezési jelenetet. Agricola kérdése a templomosok vértörvény szolgáltatásáról.---------------------11

7. Fejezet:

A tömeg megjelenik a megkövezővel; Agricola mint Róma követe kihallgatja a temlom főnökét. Ez utóbbi és a poroszlók el akarnak menekülni, de maradniuk kell.----------------------------------------------------------------------------------------------13

8. Fejezet:

Agricola tovább vallatja a főnököt a gonosztevő ügyében, s bölcsen és világosan beszél a törvény kezeléséről. Leleplezi az undok templomi törvényeket a Mózesi törvényekkel szemben és azután a gonosztevőhöz fordul.---------------------------25

9. Fejezet:

A gonosztevő nyílt vallomása a papok új gyalázatosságait hozza napvilágra. Agricola vigasztalja őt.---------------------------------------------------------------------------------16

10. Fejezet:

Rafael elővezeti a szegény szüleit és testvérét, valamint a római bírót és a katonákat. A szülők és a testvér vallomása. Az infámis főnök vallomása. Agricola felszólítja a családot, hogy ítélkezzenek a főnök fölött; a szegény atya nemes ítélete.--------17

- 354 -


VII. kötet

355

11. Fejezet:

Egy jobb érzés megnyilatkozása a főnöknél. Agricola ítélete. A főnök jótékony ajánlatát elutasítják, s helyette egy igen jó és komoly tanácsot kap. Az Úr a szegények számára felüdítést rendel el. Agricola a szegény családért és a felszabadított rabszolgákért a számla megfizetését magára vállalja.-----------------------------------19

12. Fejezet:

A fiatal felszabadult rabszolgák hála és köszönő szavai. Lázár és a szegények. Az Úr intelme mindezeken keresztül a tanítványokhoz. Párbeszéd az atyai házban való életről.-----------------------------------------------------------------------------------------20

13. Fejezet:

Agricola és a szegény család. A szegény zsidó leány nemes sejtelme. Agricola óvatosan ráutal az Úr és angyalának hatalmára. A szegény család háztartási viszonyai. A pompás asztali edények és azok keletkezése. Az ó-testamentum Istene és Jézus. Tépelődés a fölött, hogy egy bűnös szeretheti-e Istent? Az Úr erre vonatkozó magyarázata.-------------------------------------------------------------------------------------22

14. Fejezet:

Lázár és szolgái bajban, hogyan helyezzék el a sok idegent. Az Úr segítő intelme és utasítása Rafaelnek, s Rafael alapos segítsége. Az ember maga a legnagyobb csoda. Lázár zavarban a vendégek előtt, mert azok a csodabor beszerzési forrása iránt érdeklődnek. Lázár kérdi Rafaelt, mi módon tud csodát tenni?------------25

15. Fejezet:

Rafael anyagi teste a levegőből véve, az angyalok hogyan vesznek részt az Isten mindenhatóságában. Arra valóutalás, hogy minden megteremtett dolga Isten csodája.Mi mindent rejt a levegő. A természeti szellemek felhasználásának magyarázata.-----------------------------------------------------------------------------------------------27

16. Fejezet:

Mi mindent láthatnak a tökéletes szellemek, és mi mindent tartalmaz a levegő. A természeti szellemek munkája a földben a fémek képződésénél. Az aranycsinálás természeti csodája gyakorlati úton megmutatva. Rafael háztartási utasításai Lázárnak.------------------------------------------------------------------------------------------28

17. Fejezet:

Rafael magyarázata a teremtés kezdetéről, az ős teremtés mély egyszerű és világos magyarázata egészen az emberig. A különböző világok szellemi élet eredménye közötti különbség a földi iskola előnye. Rafael szerénysége – mg az arkangyalok sem tudnak mindent. Lázár érdeklődése Jehova háborúi felől.------------------29

18. Fejezet:

Rafael megmagyarázza Isten hét szellemét.----------------------------------------------32

19. Fejezet:

Isten 7 szellemének és „Jehova háborúinak” folytatása.-------------------------------34

20. Fejezet:

A „Jehova háborújához” hasonló az emberekben is, s az emberekben lévő hét isteni szellem harmóniájának hiányairól példákkal.---------------------------------------35

- 355 -


VII. kötet

356

21. Fejezet:

Az Úr egyidejűleg tanítja a vendégeket úgy, mint Rafael kint Lázárt „Jehova küzdelmeiről”. Isten hét szelleme, az angyalok bukása, csodálatos kiszolgálás. A csodálatos módon megírt könyvet felolvassa Agricola.--------------------------------37

22. Fejezet:

A zsidónő kérdése a felől, hogy kicsoda Jézus? A római óvatos és helyes válasza. Az értelmes zsidó leány ügyesen elmondja a szegények állapotát. A római válasza; és a Megváltóra utal. A zsidónő védekezése.----------------------------------------------38

23. Fejezet:

A római a zsidónőt a Messiás felől kérdezi. A zsidó leány kritikus véleménye a Messiás-jövendölésekről.-------------------------------------------------------------------------39

24. Fejezet:

Rafael az Úr serény szolgája elhozza a szegényeknek elzálogosított ruháit. A zsidó leány nemeslelkűsége és annak jutalma.------------------------------------------------41

25. Fejezet:

A zsidónő jó sejtelme az Úrról, az Ő intő beszéde a szegény családhoz. Jézus és Jehova.-------------------------------------------------------------------------------------------43

26. Fejezet:

Az anya mentsége a leány érdekében. A leány helyes közbeszólása az isteni igéről és a Messiásról. A leány őszintesége. Az anya megfeddi a leányt túl okossága miatt. Az Úr tanácsot ad a leánynak.---------------------------------------------------------44

27. Fejezet:

Az Úr és a szép zsidóleány Héliás a Messiásról; Ézsaiás is ugyanarról. Illés és János.------------------------------------------------------------------------------------------------46

28. Fejezet:

Héliás csodálkozása. Az Úr tanácsa, s Héliás kérdése, hogy a szeretetnek két fő parancsolata megszünteti-e Mózes tíz parancsolatát? A két első parancsolat, valamint a harmadiknak megvilágítása az igazi szombat ünnepléséről.------------47

29. Fejezet:

A negyedik parancsolat megvilágítása, a gyerekeknek szüleikkel szemben való kötelességeikről. Héliás beismeri, hogy a parancsolatok isteniségében kételkedett.-48

30. Fejezet:

Azok az okok, amelyek Héliást arra indították, hogy a negyedik parancsolatot ne tartsa isteninek. Az Úr erre vonatkozó magyarázata, felszólítja Héliást, hogy a többi parancsolatot is bírálja.-----------------------------------------------------------49

31. Fejezet:

Mózes ötödik parancsolatának bírálata Héliás által. Isten által szentesített mészárlások az ó-szövetségben. Az Úr megvilágítja ezt a parancsolatot, s egyben felszólítja Héliást, hogy a hatodik parancsolatot is bírálja meg.-----------------------------51

- 356 -


VII. kötet

357

32. Fejezet:

Héliás kritikája a hatodik parancsolatról. Igazi értelmének megvilágítása az Úr által.--------------------------------------------------------------------------------------------53

33. Fejezet:

A hetedik parancsolat megtárgyalása és megvilágítása, felszólítás a nyolcadik parancsolat megbírálására.--------------------------------------------------------------------55

34. Fejezet:

Héliás eredeti beszéde a nyolcadik parancsolatról (a betű holt, csak a szellem rejt életet). Izsák feleségének csalása. Ennek megvilágítása az Úr által.-----------55

35. Fejezet:

Az Úr és Héliás megtárgyalja a kilencedik parancsolatot. Megvolt-e már kezdetben is a kilencedik és tizedik parancsolat? A kilencedik és a tizedik parancsolat éles bírálata.-------------------------------------------------------------------------------------57

36. Fejezet:

Az Úr megvilágítja a kilencedik és tizedik parancsolatot. A gondolat ellenőrzésének fontossága.---------------------------------------------------------------------------------60

37. Fejezet:

Az Úr a földi viszonyokról, s annak szükségességéről, hogy szegények és gazdagok legyenek.------------------------------------------------------------------------------------60

38. Fejezet:

Az isteni rendelkezések rövidlátó emberi bírálatának beismerése. Az ilyen emberien buta nyilvánítások jó célja. Az Úr magával hívja Lázárt, Agricolát és Hibrámot a felszabadult ifjak látogatására. Az Úr Héliást Jára példájára inti az Istennel való benső érintkezésre vonatkozólag.----------------------------------------------------62

39. Fejezet:

Látogatás az ifjaknál, azok szeretetteljes üdvözlő beszéde. Séta a szabadban, a szép kilátás. A vidék összehasonlítása az ifjak hideg északi hazájával. Szigorú intelem a rabszolga-kereskedőhöz. Az ifjú szónok kérelme, s az Úr válasza. Jövendölés Oroszországról.---------------------------------------------------------------------------63

40. Fejezet:

Lázár és Rafael kiszolgálják az idegeneket. Lázár a szolgáinál arra céloz, hogy kicsoda Jézus. Néhány vendég csodálkozó kérdéseket intéz Lázárhoz, aki őket Rafaelhez utasítja.-----------------------------------------------------------------------------65

41. Fejezet:

A görögök és Rafael, Isten gyermekeinek isteniségéről és azok hatalmi köréről.-67

42. Fejezet:

Rafael mindenhatóságáról bizonyságot nyújt a kíváncsi görögöknek. A kő megsemmisítésének csodája. Hogyan lehet ilyen hatalom művészethez jutni. Egy kis evangélium. Történelmi visszapillantás a régi kultúrnépek szellemi bukására. A kissé felébresztett görögök visszavonulnak.-----------------------------------------68

- 357 -


VII. kötet

358

43. Fejezet:

Lakoma a nagyteremben. Az Úr az éjszakára nagy ígéretet tesz. Agricola kérdő beszédet intéz az Úrhoz Rafaellel kapcsolatban, amire türelemre intik. A türelem áldása. „Lassan járj, tovább érsz!”---------------------------------------------------71

44. Fejezet:

A társaság az olajfák hegyén kint a szabadban nézi az emlékezetes éjszaka csodálatos fényjelenségeit. A tíz felhőoszlop. Ennek a borzalmas jelnek szép hatása a jeruzsálemi népnél. A prófétikus rabbi és a világi emberek. A templomi tanács, stb-------------------------------------------------------------------------------------------------73.

45. Fejezet:

A római jó megjegyzése a zsidókról. A templomosok magyarázata a népnek. A megváltozott tünemény és a farizeusok zavara. A nép beszéde azokhoz. A főnök megnyugtató válasza. Nikodémus jó beszéde a templom tanácsában.--------------75

46. Fejezet:

Nikodémus felmegy az Olajfák hegyére barátjához, Lázárhoz. Nikodémus és az őrszem. Nikodémus és Lázár az éjszaka élményéről. Lázár isteni bizalomra int.77

47. Fejezet:

Nikodémus aggodalmait az ilyen természeti jelenségekkel szemben rossz tapasztalatai indokolják. A fényjelenség alakját változtatja. Nikodémus sejti, hogy azt egy intelligens akarat irányítja, sőt a valóságot sejti. Lázár érinti a Jézusban hívő Nikodémus félelmét a világ előtt. Nikodémus védekezése és csodálkozása, hogy a Megváltó olyan nagy befogadást talál a rómaiaknál. A megváltozott fényjelenség-------------------------------------------------------------------------------------------------79.

48. Fejezet:

A fényoszlop eltűnése. Nikodémus elmélkedései erről a jelenségről. Lázár rámutat a megszabadításra és egy megszabadítóra. Nikodémus megijed Jézustól. Az ő alázatos beismerése. Az Úr társalgása Nikodémussal. Magyarázat erről a jelenségről.---------------------------------------------------------------------------------------------81

49. Fejezet:

További jelek az égboltozaton: Jeruzsálem pusztulásának képe. Magyarázat erről az időről s annak lefolyásáról. Egy újabb kedves kép: az új Jeruzsálem megjelenése, s a jelentőségteljes felírat. A társaság visszatér a házba. Nikodémus beismert félelme. Az Úrtól a látottak magyarázatát kéri.---------------------------------------83

50. Fejezet:

Az Úr megmagyarázza a fényjelenségeket és rámutat azok mély értelmére. Nagyszerű prófétikus intelmek, amelyek részint szomorúak, részint vigasztalók. Ami Istennek lehetséges, és ami még neki is lehetetlen. Tanítás az emberek akaratszabadságáról, s a templom zsidók borzalmairól; a templom vak pártjáról.------84

51. Fejezet:

A római Agricola igazságos felháborodása, s az Úr beszéde a borzalmak jóváhagyásának okairól, sőt amit a saját személye ellen követnek el a gonosz templomosok. Magyarázat az egyes emberek és népek vezetéséről és az emberi gonoszság által kitalált törvények jóváhagyásának céljáról. A zsidók jövője.--------------------86

52. Fejezet:

Tévtanok az isteni rendeltetésről, amely a pokol szüleménye; rendeltetéseket az emberek maguk találják ki, és Isten azokat jóváhagyja. Az ember benső lényéről

- 358 -


VII. kötet

359

és akaratszabadságáról példákkal. Tanítások az emberi lélek vezetéséről. A zsidók végcélja.------------------------------------------------------------------------------------88

53. Fejezet:

Nikodémus kérdése, hogy miért van ez? Az Úr a jó és a rossz mérték beteléséről. Az emberi lélek ördögi fokig való bukásáról. Természeti példák a tűz, stb. Minden anyag törvényben van, csak a szellem szabad, Jézus bizonysága önmagáról.-90

54. Fejezet:

A harmadik fényjelenség magyarázata – vagy a mi időnkben – Krisztus visszatérése rendkívüli eseményeivel nagyon fontos! A mennyei Jeruzsálem magyarázata. Fontos életintelmek.-----------------------------------------------------------------------91

55. Fejezet:

A természetes világi bölcsesség és a szellemi megismerés vagy racionalizmus lényegének és az igazi áldásdús misztikumnak különbségéről. Életintelmek. Nikodémus egész éjjel az Olajfák hegyén marad. Rafael, mint az északi gyermekek védangyala, szép álmokkal ajándékozza meg őket.---------------------------93

56. Fejezet:

Az Úr elrendeli reggel az általános mosakodást, hogy Nikodémust meg ne botránkoztassák. Nikodémus kérd, hogy Rafael kicsoda. Az angyalok külső formájáról és lényegéről. Az angyalszárnyak jelentősége. Az angyal fel és leszállása az ég és a Föld között.--------------------------------------------------------------------------------95

57. Fejezet:

Jákob álombeli mennyei létráról. Rafael lényéről, hogy az valóság-e? Tanítás az emberek teremtőképességéről. Az elhaltak túlvilági világát saját maguk teremtik meg. Példa: különbség a földi és a túlvilági állapotok között – mint a börtön és a szabadság.-----------------------------------------------------------------------------------97

58. Fejezet:

Lelki-szellemi magyarázat az ember lényegéről. Egy elvilágiasodott lélek szellemi halála, s annak élete a túlvilágon; ehhez hasonlóan az érett lélek, s annak képességei. A teremtés szemlélete szomnambul állapotban. Gondolatolvasás. A Holdszellemek. Nikodémus kérdi Rafaelt: ki ő?------------------------------------------99

59. Fejezet:

A görögök és Rafael. A görög Rafaelt imádni akarja és neki áldozatot bemutatni. Az angyal jó tanítása. Egy rövid evangélium az idegeneknek. A görög jóakarata.-----------------------------------------------------------------------------------------------------102

60. Fejezet:

A görög kérdése az éjszakai fénytünemény s a templom és Istenének jelentőségéről, amelyre Rafael választ ad. Rafael az Istenben való bizalomra utal. Rafael mindenhatóságának próbáját adja, és óva int a rablástól, stb.---------------------104

61. Fejezet:

Nikodémus kérdését, hogy az angyalok is esznek-e, megválaszolja az Úr. Mi egy szellem? Az Úr rámutat Mózes hatodik és hetedik könyvére.-----------------------106

- 359 -


VII. kötet

360

62. Fejezet:

Nikodémus azt kívánja, hogy több ember tudomást szerezzen a szellemekről és a szellemvilágról. Az Úr válasza az életre keltett tél példájával. Az emberek akaratszabadságának nagy értékéről. A próféták, azok lénye és missziója. Az üdvösségről és annak feltételéről.-----------------------------------------------------------------107

63. Fejezet:

Pillantás Emaus felé. A kenyérvásár. A templomosok zavara a felvilágosodott néppel szemben, azok beszéde és ellenvetései. Nikodémus után néhány tanítvány, mint tanú megy a templomba.---------------------------------------------------------------109

64. Fejezet:

Rafael és az Úr a megszabadított ifjaknál. Azok hálája, szeretete és okossága.-111

65. Fejezet:

Az Úr és övéi az Olajfák hegyének csúcsán, a szép kilátás. Agricola a meghalás keserűségéről. Tanítás a halál utáni életről. A túlvilági állapotok különbözőségéről. A lélek érettsége a szerint, hogy a lélek mennyire érett, vagy éretlen. A vámszedők elbúcsúznak és hazamennek.----------------------------------------------------------112

66. Fejezet:

A tapasztalt Agricola kérdései a túlvilág hollétéről, a lélek és a szellem lényegéről, amire az Úr világos magyarázatot ad. A lélek alakja és látható volta. Egy éretlen lélek nehéz és lassú haladása a túlvilágon.-------------------------------------------114

67. Fejezet:

Az isteni módon tökéletes lelkek üdvösségének különböző foka, vagy a tökéletes emberek nagysága és fensége. Egy tiszta szellem. Példa: Rafael – Énoch, az arkangyal. Agricola ámulata.------------------------------------------------------------------116

68. Fejezet:

Agricola vizsgálja Rafael szellemiségét és hatalmát. Annak meggyőző tanítása a tiszta szellemek és angyalok lényegéről. Még a legmagasabbrendű angyalok előtt is vannak Istenben kifürkészhetetlen mélységek. A szellem az egyedül reális és tulajdonképpeni valami. Példa a kővel.-------------------------------------------------117

69. Fejezet:

Rafael tovább tanítja Agricolát a szellem lényegéről és az angyalok hatalmáról. Miért nem tud a tökéletlen ember a benne lakozó szellem dacára csodálatosan teremteni? Az ember lényege és életfeladatának célja.------------------------------118

70. Fejezet:

Rafael elmondja az ő szellemi fejlődésének folyamatát, mint egykori emberben (Énoch) az angyal, mint szellem, és mint testi ember. A levegő lényegéről, annak anyagiasságáról és gazdag alapanyag tartalmáról. Bebizonyítva egy csoda által az óriás gránitoszlopon.----------------------------------------------------------------------119

71. Fejezet:

Rafael a levegőből egy datolyapálmát és két fügefát teremt gyümölcsökkel és egy juhnyájat is. Agricola rámutat, hogy mennyire felismeri az anyag semmis mivoltát, s egy tökéletes szellem akaratának hatalmát. Milyen anyagból van a szellem? Isten mindennek alapszelleme és alapanyaga. A szellem tűz, világosság, szeretet és bölcsesség.--------------------------------------------------------------------------------121

- 360 -


VII. kötet

361

72. Fejezet:

Rafael példákat ad. Mi a levegő és mi a víz? Az éter lényegéről, annak hasonlósága a lélek szubsztanciájával, a legkülönfélébb dolgok hogyan tudnak egy célt szolgálni? Az ős létalap igazságainak magyarázta.-----------------------------------------123

73. Fejezet:

Rafael az ősteremtésről szóló tanításait példákkal kíséri. A kertben ugyanabból a földből, levegőből, és vízből a legkülönfélébb növények keletkeznek, amely mint szerves anyagban igazolja a tiszta szellemit.-----------------------------------------124

74. Fejezet:

A szellem a csíra-hüvelyecskében és az anyagra való hatása. Minden igazság és valóság csak a tiszte szellemiekben van és minden anyag csak látszata annak, amit a szellem akar. A helyes természet tanulmányozására való helyes utasítás.----125

75. Fejezet:

Agricola a szellemi és az anyag kérdésében több példát kér. Rafael tovább beszél a szellemről, mint mindennek legbensőbb erejéről. Ráutal az Úr tanítványaira, hogyan jutottak érettségükhöz. A szellemi útmérő – a szeretet. Az Isten országa az emberben. Az isteni igazság az öntapasztalaton nyugszik. A szellem, mint ős valami.------------------------------------------------------------------------------------------126

76. Fejezet:

Agricola és Rafael Isten szellemi lényéről. Platón és a szellem. A levegő láthatatlan élő gazdagsága. Agricola címerének állatai: a madár és hal. Egy angyali csoda. Az intelem a megváltásról.------------------------------------------------------------------127

77. Fejezet:

Agricola kérdése saját magától való elidegenüléséről. Az Úr vigasztaló szavai az emberben lévő benső élet folyamatáról. A halhatatlanságnak még egy bizonyítéka. A szellemi meghalás még a testben. Az angyalok áldásos befolyásáról. A tiszta szellem hatalma. Az anyag áthatásáról.---------------------------------------------------129

78. Fejezet:

A völgybeli fogadós elbeszélése, hogy mi megy végbe a templomban. Júdás tolakodó beszéde. Egy sötét farizeusi prédikáció, a nép világos válasza.------------------131

79. Fejezet:

A nép a templomban leleplezi a farizeusok borzalmait és Jézus üldöztetését, s rámutat arra, hogy Lázár hogy szabadította meg magát a templomtól. A templomosok bűneinek bebizonyítása. Vox polui – vox dei.---------------------------------------133

80. Fejezet:

Egy írástudó prédikációja a templomban és a betlehemi óriás alapos válasza, amely az öreget kiűzi a szószékből.------------------------------------------------------------135

81. Fejezet:

Az érdemes öreg rabbi jó beszéde, a zsidó nép rövid története, annak jó fejlődése és tévelygései. Ez a rabbi, mint Simeon barátja metélte körül Jézust. Ez helyesen megmagyarázza az éjszakai tűz jeleit.-------------------------------------------------136

- 361 -


VII. kötet

362

82. Fejezet:

Egy farizeus pap és annak fogadtatása a nép által. Egy római biztos a népet mérsékletre inti. Nikodémus beszéde a templomban a néphez.---------------------------139

83. Fejezet:

Az Úr bírálta a templomban történtekről. További események a farizeus és főpapok tanácsában. Nikodémus őszintesége és okossága. Kajafás leplezetlen egyenes farizeusi ítélete: „A hamis galileai prófétának vesznie kell.” Az öreg rabbi felelete. Nikodémus búcsúja.----------------------------------------------------------------------141

84. Fejezet:

A templomszolga és a betlehemi óriás. Bepillantás a templomosok gonosz tanácsába. Agricola efölötti felháborodását az Úr lecsendesíti. Tanítás a szabadakaratról, amelyet csak tanítások által lehet vezetni.--------------------------------------------143

85. Fejezet:

Tanítás az igazi böjtölésről és a hatásos imádkozásról.--------------------------------145

86. Fejezet:

Jelenet az álruhás templomporoszlókkal. Lázár és Rafael leleplezik és megnyerik őket. Mit csinál most a templomtanács?------------------------------------------------148

87. Fejezet:

Az Úr övéivel az Olajfák hegyén látják, amint a templom tanácsnok urak Emaus felé zarándokolnak Nikodémushoz. Azok szórakozása az úton. A fogadtatás Nikodémusnál. Azok gonosz szándékának beismerése.----------------------------152

88. Fejezet:

Nikodémus, mint Jeruzsálem polgármesterének beszéde a templomos társasághoz; a két római beszéde ugyanazokhoz; a különös ember Felső-Egyiptomból.------155

89. Fejezet:

A különös núbiai beszéde a rómaiakhoz: az igazi ember mivoltáról és annak a természet és a szellemvilág fölötti hatalmáról. Az igazi emberi méltóság elérésére szolgáló alapfeltételekről.----------------------------------------------------------------157

90. Fejezet:

A római óva inti a templomosokat az Úr Jézus hatalmától. A farizeusok Kajafás és Heródes parancsára hivatkoznak. A rómaiak visszavonulnak. Nikodémus okos beszéde, amire a farizeus deputáció elvonul. Agricola ezek fölötti haragja. Az Úr megjövendöli a felső-egyiptomi igaz ember jövetelét.------------------------------159

91. Fejezet:

Kenyér és bor kellő mennyiségben. Héliás az oszlop körül álló farizeusokról. Az Úr válasza. Mi felel meg egy olyan akaratnak, amely az Úr akaratának veti alá magát? A hét felső-egyiptomiról. Magyarázat a Noé idejebeli nagy vízözönről és a valóságos bűnözőkről.---------------------------------------------------------------------161

92. Fejezet:

A hetven munkás közül az egyik, annak dicsérete, hálája és kívánsága. Az Úr az embereknek az Isteni gondviselés általi vezetéséről. Ígéret a jótevők számára.-163

- 362 -


VII. kötet

363

93. Fejezet:

Az asszony helyes beszéde. Az Úr, a pokol és a gonosz szellemek, az angyal és a jó szellemek lényegéről. Az előbbi megjavulásának nehézségei, s az arra szolgáló nehéz út. Tanítás bírák számára és valami a halálbüntetésről.--------------------164

94. Fejezet:

Hol és mikor engedhető meg a halálbüntetés? Tanítás Rómáról, mint Bábelről. A római borzalmakról. Igazi humanitásra való intés. A puha szív boldoggá tesz. Felebaráti szeretetre való intés. Példa a szegény gyermekről. Óva intés az állatkínzástól. A jó ügy megérdemli a komoly küzdelmet. Vigasztalással teli ígéret a nemes szívűek számára.-----------------------------------------------------------------------166

95. Fejezet:

A három indiai mágus és három próbamutatványa. Rafael erélyes tiltakozása az ilyen csalás ellen.-----------------------------------------------------------------------------169

96. Fejezet:

Rafael leleplezi a mágusokat, őket.********************171

97. Fejezet:

A főmágus mentegető védekezése a papi népcsalás miatt.----------------------------173

98. Fejezet:

Rafael válasza és további leleplezései. A fő mágus okos válasza és fogyatékosságainak beismerése.-----------------------------------------------------------------------------174

99. Fejezet:

Rafael komoly intelme a feltétlen igazságra. Hogyan kell Istent keresni. Az indiai birmanok, azok ereje és bölcsessége. A mágusok az indiai szellemhatalomról. Szanszkrit. Hol van Isten. Mi az igazság? Kételkedés az Istenben. Példa a rejtett kincsekről. Egy meghallgatatlan kiáltás Istenhez: Miért nem engedi magát megtalálni?----------------------------------------------------------------------------------------176

100. Fejezet:

Rafael válasza az Istent kereső kérdésére. A gőg a fő akadálya a szellemi haladásnak. Az igazi Istenhez vezető őt. Illyés példája, hogy az Úr hogyan jön az emberekhez.----------------------------------------------------------------------------------------178

101. Fejezet:

A mágus csodálkozása az ifjú korai bölcsessége fölött. Rafael válasza és utasítása az indiaiaknak. A mágus védekezése és megható búcsúbeszéde.---------------------179

102. Fejezet:

Az Úr kegyelmének és könyörületességének egy vonása. Ő visszatartja az indusokat, hogy Őt egészen megismerjék. Rafael különc-csodája. A három mágus nagy sejtelme. A gazdag adományozó. Rafael további csodája, a nagy gyémánt elhozatala Indiából.--------------------------------------------------------------------------------------180

103. Fejezet:

A mágus csodálkozása Rafael hatalma fölött. Annak szerénysége és alázatossága, s az igazira utal. Az élettökéletesség magyarázta. Szép példázatok a bölcsesség világosságáról és az igaz cselekvő életről, és annak következményéről. Példa: Rafael maga.-------------------------------------------------------------------------------------------182

- 363 -

és

a

sarokba

szorítja


VII. kötet

364

104. Fejezet:

A mágus kérdése, hogy nekik, mint Istent keresőknek, eddig miért nem volt részük kinyilatkoztatásban? Rafael magyarázata, hogy miért voltak ennek ők maguk okai, utalva gőgjükre. Az angyal tanúságtétele az angyal lényegéről, s rámutat fogyatékosságaik alázatos beismerésére.-------------------------------------------------184

105. Fejezet:

A mágus kérdése, hogy miért nem adott Isten kinyilatkoztatást egy főpap által, hogy az inkább hitre találjon, mint az alsó néposztály által adott.---------------------185

106. Fejezet:

Rafael válasza, amelyben történelmileg ráutal az indiai nép isteni vezetésére, annak vezetőinek viszonyai szerint. A birmanok keletkezése (elmenekült próféták). A mágus és Rafael tanácskozása, hogy mi volna a legjobb, amit tehetnének?----186

107. Fejezet:

Agricola csodálkozása az indiai sötét állapotokon, s az Úr magyarázata és ígérete felőle. Jézus bizonysága az Ő bölcsőjénél három napkeleti bölcs látogatásáról. A gazdag esti lakoma, Lázár, mint okos házigazda.-------------------------------------188

108. Fejezet:

Lázár vendégszeretete az indiai mágusokkal szemben, és rámutat, hogy a hála egyedül csak az Istent illeti. A mágusok vágyakozása az egy igaz Isten után.--------189

109. Fejezet:

Az isteni szeretet és bölcsesség nem gyenge és hangulatos, hanem örökké csalhatatlan. A mágus vágyódását az Úr felé Rafael lecsendesíti.----------------------------191

110. Fejezet:

A heves északi szél és annak jó oka. Rafael, mint bölcs természettudós magyarázatokat ad a természetben előforduló dolgok logikus és célszerű összefüggéseiről. A Holt-tenger, annak oka és célja. Az igazi természettudomány áldása.-----------192

111. Fejezet:

Az indiai mágus kételkedő kérdései, és hogy miért kell a természetben rossznak is lenni, amikor egy jó Isten a teremtő. Miképpen tud az egyoldalú természeti tudomány kárt okozni a lélekben.-----------------------------------------------------------194

112. Fejezet:

A makacs előítéletekkel szemben nagyon nehéz és fáradságos helyes magyarázatokat adni. Rafael bizonyítékokkal szolgál a teleológia igazságáról, vagy minden megteremtett dolog célszerűségéről.-----------------------------------------------------------196

113. Fejezet:

Rafael az összes teremtett dolgok különféleségének szükségességéről. Az ember szellemének felébresztése céljából. További példák. A természetben a látszólagos rendetlenség. Leghűségesebb tanúbizonysága az Isten létezésének.-----------------197

- 364 -


VII. kötet

365

114. Fejezet:

Rafael további tanításai a teremtmény teleológiájáról. Példa az emberi test. A világtest organikus belső berendezéséről, amely lelkileg élő. Minden természeti földi berendezés célszerűsége és szükségessége. Magyarázat, hogy ki a pogány és ki az eretnek, és hogyan kell az ilyenekkel eljárni?---------------------------------------198

115. Fejezet:

Mire jók az indiai mérges növények? A Földnek némely része miért érik meg előbb arra, hogy az emberek lakhassák és némelyek miért érnek meg később? Rafael magyarázata a Föld és talaja fejlődésének isteni rendszerű folyamatáról. A tenger vándorlásának időszakai a Földön. A mágus beszélni kíván az Úrral.--------200

116. Fejezet:

Az Úr és az indiai mágus. Aki az Úrhoz való vonzódás okát kérdi tőle. Tanítás a világosság, az élet és a szeretet lényegéről. A mágus csodálkozása a fölött a nagy bölcsesség fölött. Egy az, amire szükség van, és ez az igazság. Hol van az igazság, hogyan és hol lehet azt megtalálni?-----------------------------------------------------202

117. Fejezet:

Az igazi bölcsesség szava az Úr szájából az igazságról, életről és szeretetről. A három bölcs beismeri saját fogyatékosságait. A zsidók írásai; mire képes a szellemileg tökéletes ember? A bölcs Hiram. Kérdések a Messiás felől.----------------------203

118. Fejezet:

A három napkeleti bölcs a kis Jézus jászolánál. A Messiás missziója. A mágusok csodálkoznak az Úr nagy bölcsessége fölött, és azon tanácskoznak, hogy mitévők legyenek.-------------------------------------------------------------------------------------205

119. Fejezet:

Nevezetes jelenségek a Holt-tenger vidékén. Agricola szellemi látásával látja azok különös lefolyását. Pokoli jelenet és mennyei őrség. Utasítás a gonosszá lett lelkekkel való eljárásról. Az egyes szellemek üdvösség különbségéről.-----------207

120. Fejezet:

Agricola csodálkozása, s az Úrtól mindezen dolgok keserű okát kérdezi az emberi lelkekkel kapcsolatosan.-----------------------------------------------------------------210

121. Fejezet:

Az Úr válasza ezekre az emberi rövidlátó botránkoztatásokra. Az ember vezetéséről az ő tökéletessége érdekében. Az ember akaratszabadsága. Az embernek először megismerésekre van szüksége, azután következik az isteni akarat kinyilatkoztatása. Visszapillantás az első emberpárra és vezetésükre.---------------------------211

122. Fejezet:

Az indiai mágusok nagy sejtelme. Ki rejlik Jézus mögött? Az Úr és a mágus. Az utóbbi helyes kérdése. Mit tegyünk örök üdvösségünk érdekében? A mágus szép bizonysága az Úr felől. Az Úr próba kérdése: hogyan lehet az Isten ember? A mágus helyes válasza. Jézus Istenségének legnagyobb jele az Ő szavai. A legmagasabb célhoz vezető élettanítás.--------------------------------------------------------213

123. Fejezet:

Az Úr a három mágusnak speciális és gyakorlati utasításokat ad, s azok csodálkozása fölött, hogy a zsidók Őt nagyrészt nem ismerik fel. Valami a hivatottakról

- 365 -


VII. kötet

366

és a kiválasztottakról.--------------------------------------------------------------------------215

124. Fejezet:

Az Úr megmagyarázza a hivatottak, a kiválasztottak és azok missziójának fogalmát, példázat a kikölcsönzött fontokról. „Akinek van, annak adatik, és akinek nincs, az is elvétetik tőle, amije van.”---------------------------------------------------------217

125. Fejezet:

A mágus kételye a példázat fölött, az Úr további magyarázata a fontok példázatáról. A mágus további kételkedő kérdései. Példa az olyan gyermekekről, akik nem egyforma tanításban részesülnek.---------------------------------------------------219

126. Fejezet:

Az Úr fontos nevelési szabályokat ad, különösen a hivatás választására vonatkozólag. A gyermekek általános előzetes neveléséről, s az egyénileg különbözőképen megválasztandó speciális hivatásokról. De az örök fő feladat az Isten országa felé való törekvés marad, amelynek elérésére a legnagyobb erő szükséges.---221

127. Fejezet:

Mi bennünk az Isten országa? Evangéliumi életintelmek. A szellemi félmunka és lanyhaság veszedelméről. Hogy kell az Urat a világ előtt elismerni? Kicsoda Jézus Atyja és hol van a Mennyország?------------------------------------------------223

128. Fejezet:

A zsidó görögök szóvitája, azoknak helyes megdorgálása, hogy az egyik hogyan ne akarjon felülkerekedni mások fölött. Az ember teremtő erejéről és az álomélet--------------------------------------------------------------------------------------------------224.

129. Fejezet:

A szép reggel és annak lélekemelő jelenete. János gyermekes kérdései. Magyarázatok az apostolok és Isten gyermekeinek túlvilági missziójáról.-----------------225

130. Fejezet:

Lázár által és Rafael segítségével készített reggeli lakoma az Olajfák hegyén. Agricola az Úr mai sietségének oka felől kérdezősködik. Az Úr rendelkezéseket tesz az Emmausba való utazásra vonatkozólag. Legyetek óvatosak, okosak, de tiszta szívűek.-----------------------------------------------------------------------------227

131. Fejezet:

Élmények az Emmaus felé vezető úton. Jelenet a szellemileg világos vakkal, s annak félbéna vezetőjével. Azok gyógyítása és gondoskodás róluk az Úr által.-----228

132. Fejezet:

Jelenet a körmönfont koldusnővel, annak ikreivel és batyujával, az Úr leleplezi, és lelkileg meggyógyítja a koldusnőt. Az Úr tanítása az emberek vezetéséről. Hogy Isten valóban süket-e? És miért látszik némelyek előtt annak?----------------230

133. Fejezet:

Jelenet a hét koldusgyermekkel és azok köszvényes szüleivel. E gyermekek tiszta jámborsága és gyöngédsége.------------------------------------------------------------232

- 366 -


VII. kötet

367

134. Fejezet:

Az Úr és a két köszvényes, azok meggyógyítása és igaz hálája. A szegény családot ellátják ruhával és eledelekkel. A nehéz sorsok magyarázata.-----------------234

135. Fejezet:

Agricola és a keményszívű pásztorok. Közülük az egyik jószívű jutalmazásban részesül.---------------------------------------------------------------------------------------235

136. Fejezet:

Az Úr övéivel Emmausban. Az Úr panaszt tesz Nikodémusnál az emmausbeliek könyörtelensége miatt, és nagy eseményeket jelent be.------------------------------237

137. Fejezet:

A két emmausbeli római lakos és Agricola. Nikodémus elijeszti a kíváncsi emmausbeli polgárokat. Az Úr tanítása az emberi fejlődés folyamatától a megismerésig – „az éjszakától a világosságig!” A hét felső-egyiptomi megérkezése.-------------------------------------------------------------------------------------------------239

138. Fejezet:

A hét felső-egyiptomi megérkezése s azok fogadtatása a két ismerős római által. Az első nagyjelentőségű beszéde az Úrhoz és az Úr válasza. Az egyiptomiak bölcsessége, a kenyér és bor élvezésénél, s annak jó hatása a jelenlévőkre.---------240

139. Fejezet:

A két római vallástétele az Istennek felismert Úr Jézus előtt. Az Úr kegyelme és intelme, hogy óvakodjanak a világtól. Az Úr, mint Mester rámutat arra, hogy mik vagyunk és mivé kell lennünk.-------------------------------------------------------243

140. Fejezet:

Az Úr az embernek ama feladatáról, hogy Istenhez hasonlóvá legyen, s az Ő testetöltésének céljáról. Jézus isteniségében való hit nem elégséges, azt az önkéntes cselekedet által kell megerősíteni.------------------------------------------------245

141. Fejezet:

Az Isten emberek iránti szeretetének lényegéről és az igazi alázatosságról. Az Úr viszonya az emberekhez. Az igazi szombat ünnepléséről, a bűnök bocsánatáról és az igazi imáról.-------------------------------------------------------------------------246

142. Fejezet:

A teremtmények külső formájáról, azok értékéről vagy értéktelenségéről. Az Úr magyarázata a felső-egyiptomiak számára a harmóniáról és a szívharmóniáról. Rafael, mint arkangyal és Énoch emberi alakban.---------------------------------249

143. Fejezet:

További rendelkezések erre a napra nézve. Intelmek Lázár és Nikodémus számára, hogy mihez tartsák magukat. Az Emmaus melletti domb. A négy farizeus megérkezése.------------------------------------------------------------------------------------250

144. Fejezet:

Nikodémus és a farizeusok. Az utóbbiak és a felső-egyiptomi. Annak erélyes beszéde ezekhez a nyomorultakhoz, s fényes kérdése.---------------------------------------252

- 367 -


VII. kötet

368

145. Fejezet:

A felső-egyiptomi bizonyságot tesz őserejű lényegiségéről és leleplezi a farizeusok mivoltát. A felső-egyiptomi 12 óriás sast hív elő és megbűvöli a feltüzelt farizeusokat, s ráutal Salamonra.--------------------------------------------------------------254

146. Fejezet:

A felső-egyiptomi és a négy farizeus társalgásának folytatása. Rámutat a gazdag Barrabás pásztorkunyhójában talált szegény család esetére, s a gazdag Barrabás megbüntetése hatalmas nyájának elpusztulása által, mely a felső-egyiptomi akaratából sasok, farkasok és medvék által történik meg.----------------------------256

147. Fejezet:

A farizeusok és a többi egyiptomi társalgásának folytatása. Az utóbbi az elsőnek szigorúan közeledik a lelkiismeretéhez. Tanítás a csodák és a tanítások hatásának különbözőségéről. A farizeusok megígérik, hogy a Názáreti tanításait vizsgálat tárgyává fogják tenni. Rafael fellépése ellenük a lakoma után.-----------257

148. Fejezet:

Rafael, mint mennyei közvádló leleplezi a négy farizeus bűneit. Annak jó eredménye, s azok beismerik benső megváltozásukat, jobb irányba való törekvésüket, de amellett még utolsó kísérlett tesznek egy kis politikával.---------------------261

149. Fejezet:

Rafael, mint gondolatolvasó rámutat a négy farizeusnál arra, hogy csak a felét mondották ki annak, amit gondoltak, azaz ők magukban Rafaelt és Jézust csak varázslónak tartják és félnek tőlük. Rafael meggyőződ csodája. Egy gyümölcsökkel telt fügefa megteremtése a farizeusokat jobb gondolatokra indítja.--263

150. Fejezet:

Rafael fontos beszéde az ember benső lényéről és arról, hogyan lehet teremtőerőhöz jutni. A távolba való hatás példája – egy szikla elpusztítása. Fontos tanítások az ember szellemi lényéről és annak fejlődéséről, az akarat szférájának kiterjesztéséről.----------------------------------------------------------------------------------------265

151. Fejezet:

Rafaelnek a farizeusokhoz intézett beszédének folytatása visszás nézetekről, különösen a Messiásra vonatkozólag. Magyarázatok az emberek isteni vezetéséről. Példa a későn kelő gyermekekről, az emberi restség fenyítő mesterei: a nyomorúság, az ínség, stb.-------------------------------------------------------------------------267

152. Fejezet:

A szellemi adományok különbözőségéről. Utasítások a célhoz. Példa az emberi test szerveiről és azok összműködéséről. Az immár megtért farizeusok az Urat kívánják látni.-------------------------------------------------------------------------------270

153. Fejezet:

Rafael a négy farizeust bemutatja Lázárnak és rámutat, hogy mennyi rosszat követtek el vele szemben. Ők a jóvátételt megígérik és ragaszkodnak vágyukhoz, hogy az Úr Jézust lássák és beszéljenek Vele.---------------------------------------------272

- 368 -


VII. kötet

369

154. Fejezet:

Az Úr és a farizeusok. Kifogások ezek szellemi fejlődése miatt.----------------------274

155. Fejezet:

Az Úr igen fontos tanítása az eltévelyedett bűnösöknek az igaz világossághoz való visszatérése útjáról, amely az örökélet eléréséhez vezet. A benső élettökéletesség három foka.--------------------------------------------------------------------------------275

156. Fejezet:

Az Úr Jézus a kolostori és a remete élet balgaságairól. Példa a hadvezetésről, s az ellenségtől való elsáncolástól. Az ember éljen a világban és szolgálja az embertársát, és így gyakorolja magát az önmegtagadás művészetében. Tanítások a túlvilágon az éretlen lelkek még sokkal nehezebb megkísértéséről. A lelkek általános nagy veszedelme a világi élvezetek következményei miatt.-----------------277

157. Fejezet:

Az ember szellemi tökéletességére vonatkozó fontos magyarázatok folytatása. A megtért farizeusoknak az Úr azt tanácsolja, hogy adjanak túl kincseiken, mert egyedül csak a megbánás használ, csak az igaz vezeklés szolgálhat kárpótlásul az elkövetett igazságtalanságokért. Az Úr az igazságos úton szerzett gazdagságról--------------------------------------------------------------------------------------------------279.

158. Fejezet:

Minden cselekedetnél szükség van az okos megfontolásra és óvatosságra. Különös utasítások a megtért farizeusok és leviták számára.------------------------------281

159. Fejezet:

Az Úr Pétert, Jakabot és Jánost odaküldi a hét felső-egyiptomihoz, hogy tapasztalataikat egymással kicseréljék. Az első egyiptomi szellemi látásának terjedelme.---------------------------------------------------------------------------------------------------283

160. Fejezet:

A hit és a szemlélet különbségéről. A szemlélés a hitnek koronája. A felsőegyiptomi szellemi fejlődésének folyamatáról; annak tanítói évei és oktató érintkezése elhalt atyjával, s a kapott oktatások gyakorlati felhasználása.--------------------284

161. Fejezet:

A felső-egyiptomi szellemi fejlődése, iskolájának folytatása, úgy a tanításban, mint a cselekedetben; az isteni kinyilatkoztatás, amelyben részük volt. Az egyiptomiak vezetőjének benső szava. Az akarat hatalma az állatok fölött. A hét egyiptomi útja az Úrhoz.-----------------------------------------------------------------------------286

162. Fejezet:

A megtért farizeusok az Úrnál. Ábrahám szelleme megjelenik előttük és az Úr Jézusról, a Messiásról tesz tanúbizonyságot. Az Úr válasza.-----------------------288

163. Fejezet:

Az Úr megjelenteti a megtért farizeusok előtt Mózest és Illést. Azok szigorú magatartása a farizeusokkal szemben. Az Úr figyelmeztető szavai az újonnan megtértekhez.--------------------------------------------------------------------------------------289

- 369 -


VII. kötet

370

164. Fejezet:

Rafael küldönc csodája az újonnan megtért farizeusok számára. Annak magyarázata.--------------------------------------------------------------------------------------------291

165. Fejezet:

Az Úr a volt rabszolgakereskedőt, Hibrámot elküldi hazájába, és utasításokat ad neki és övéinek, hogy azokhoz tartsák magukat.------------------------------------293

166. Fejezet:

A hetven munkás kiküldése, mint a megváltó küldöttei, s mint az Ő szőlőjének arató munkásai. Fontos szabályok az ilyen küldöttek és misszionáriusok számára arra nézve, hogy mihez tartsák magukat. Az Úr erejét és áldását osztja a hetvenre, s azok eltávozása.----------------------------------------------------------------------------295

167. Fejezet:

A megtért farizeusok az Úrtól ugyanilyen missziót kérnek. Az Úr válasza. A feladatok különböznek, és mindennek meg van a maga ideje.-------------------------297

168. Fejezet:

Agricola utasításokat kap az Úrtól hazautazásának idejéről és módjáról, valamint a császártól kapott jövő misszióiról. A hitet és bizalmat gyakorlással kell megerősíteni. A lélek érettségének állapotáról, hogy különös kegyelem adományok befogadására alkalmas legyen. A kereskedő karaván megérkezése Damaszkuszba.------------------------------------------------------------------------------------------------298

169. Fejezet:

Az Úr intő beszéde az északvidéki ifjúsághoz. Megnyitja benső látásukat, hogy a mennyet és a poklot láthassák. Hol van a mennyország?-------------------------300

170. Fejezet:

Borzalmas jelenség a damaszkuszi karaván mögött. A kalmárlelkek benső lényei. A pokolnak és a mennyországnak elválasztva kell lennie. A materiális burok bölcs célja az emberi lelkek üdvére példákkal. A világ hasonlít a pokolhoz, csak be van burkolva. A mennyországnak és a pokolnak is van három fokozata.----303

171. Fejezet:

Agricola gyarlósága – a heveskedés. Az Úr megmagyarázza Ézsaiás második részét, hogy a „Cion hegye” mi, „Jeruzsálem városa” a hegyen az Úr és az Ő igéje. Életintelmek. Mit jelentenek Ézsaiásban a „pogányok” és a „népek”.--------------305

172. Fejezet:

Miért van a próféták írásainak értelme annyira elfedve? Ezt a kérdést megmagyarázza az Úr. Képek a jövőből, amely a mi jelen időnkre vonatkozik, pillantások a későbbi, az ítéletre következő békeállapotokra.-----------------------------------307

173. Fejezet:

Több miért – amelyek az emberben felmerülnek, fényesen megmagyarázva az Úr által, különösen a gyakran oly felfoghatatlan és látszólag igazságtalan isteni sorsokra vonatkozólag. Erre szolgáló példa a szegény család és a bölcs király Keleten.--------------------------------------------------------------------------------------------309

- 370 -


VII. kötet

371

174. Fejezet:

Az Úr tovább magyarázza Ézsaiást. Képek a keresztény templomok elfajulásáról, s azok visszaéléseiről hiú uralkodóik által. Vigasztaló pillantás az új világosság jelenlegi kegyelmi kinyilatkoztatásaira Az emberiség legnagyobb baja a restség: erre vonatkozó vezető utasítások az emberek számára.---------------------------311

175. Fejezet:

Az Úr megmagyarázza Ézsaiás próféta könyvének harmadik részét és annak a mostani időknek megfelelő képeit. Minden jól elrendezett községnek 50 közigazgatási ága van.---------------------------------------------------------------------------------314

176. Fejezet:

Ézsaiás próféta könyve magyarázatának folytatása, amely megfelel a mai időkkel. Az Úr óva int a szellemi restségtől, mint a legnagyobb bajtól.-----------------316

177. Fejezet:

A gőg és az alázatosság: aki magát felemeli, megaláztatik… Az öndicséret büdös. A zsidók sorsáról. Az embereket úgy kormányozzák, ahogy szükségük van rá.-317

178. Fejezet:

Vitatkozó jelenet a damaszkuszi kalmárok és Emmaus kapzsi fogadósai között. Az Úr, mint békebíró közöttük.-----------------------------------------------------------319

179. Fejezet:

Mit kíván az Úr jutalomképpen a damaszkuszbeliektől? Egy kicsiny életevangélium. Szent Pál Damaszkuszba való elküldésének ígérete.------------------------------322

180. Fejezet:

Jelenet a foglyul eset szolga miatt megbetegedett özvegy leányával. Az Úr feltámasztja és meggyógyítja az eközben meghalt asszonyt. A leány bizonyságtétele az Úr Jézusról. Tanítások az Istennek tetsző alamizsnaadásról.-----------------------324

181. Fejezet:

Rafael megmagyarázza a Noé idejebeli özönvizet. A társaság visszatérése Emmausból az Olajfák hegyére. A fogadós jelentése, hogy aközben mi történt. Magdaléna látogatásáról. Az Úr örömteljes elismerése Lázár és fogadósának, Jordánnak cselekvési módja felett. A restség az emberiség baja, és annak következményei. Erre szolgáló példa a házigazdáról.------------------------------------327

182. Fejezet:

Mire van a felébresztetteknek mindenekelőtt szükségük? A mi jelen időnkre vonatkozó jövendölés. Annak magyarázata, hogy minden természetszerűnek az alapja hogyan van meg a szellemiekben. Egy csodálatos napkelte, a két melléknappal. A felső-egyiptomiak benső állapotának magyarázata, mint a Neobeli templom tagjai. Az Úr Jézus, mint apostolainak tanítója.----------------------------------330

183. Fejezet:

Kísérő körülmények a két melléknap megjelenésénél. Ezeknek a természeti jelenségeknek okáról. A helyes természettudomány nagy értéke az érzékfölötti dolgok könnyebb megértésére, Mózes hatodik és hetedik könyvéről és azok eltű-

- 371 -


VII. kötet

372

néséről. Az ember legfőbb dolga az újjászületés felé való törekvés legyen. A puszta tudás öncsalásáról az élet igazságok tanúsításának hiányainál.------------------------332

184. Fejezet:

A világi ember lényegének magyarázata. A két melléknap megjelenésének magyarázata, a jelenlegi keresztény templomok 3 istenségének megfelelve. Magyarázatok a görög és római templomokról. Fontos tanítások és intelmek az apostoloknak és misszionáriusoknak.---------------------------------------------------------------------335

185. Fejezet:

A szombat ünneplésre vonatkozó utasítás. Az igazi visszatéréstől. Az Úr rendelkezéseket ad az övéinek a templomlátogatásra vonatkozólag.------------------------338

186. Fejezet:

A vakon született meggyógyítása a templom előtt. Az ember vaksága okának magyarázata – Isten dicsőségére. A nagy szellem Napot követő (jelenlegi) éjszakáról. Megjegyzés az akkori szertartásokról, összehasonlítva a mai római templomokkal. Jelenet a meggyógyult és a farizeusok között.--------------------------------339

187. Fejezet:

Az Úr övéivel keresi a meggyógyultat a templomban. Jelenet Jézus és a meggyógyult vak között. Az Úr bizonyságot tesz magáról a farizeusok előtt.----------------342

188. Fejezet:

A farizeus bölcselkedése, amelynek most igen sok követője akadna, s az Úr válasza. Rávilágít a farizeus ellentmondásaira, s Jézus Messiási missziójáról beszél.-343

189. Fejezet:

Az önhitt farizeusok világnézete, egy olyan szó, amely sok visszhangra talál.------347

190. Fejezet:

Az Úr válasza erre a rövidlátó világbölcs kételkedésre. A lélek túlvilági örök életéről, az ítéletről és örök halálról, az Úr testetöltésének céljáról. Az Úr oktatja a népet.-------------------------------------------------------------------------------------------348

191. Fejezet:

Cyrénius visszaemlékszik József családjára, és őhozzá utasítják Cyréniust. Cyrénius, József és a 20 esztendős Jézus. Szép viszontlátási jelenet. Jézus Anasztoklesznek, a görögnek, az övéinek és Cyréniusnak megmutatja a tenger csodálatos világát.-------------------------------------------------------------------------------------------------349

192. Fejezet:

A két farizeusi követ kérdései Jézust a sarokba igyekeznek szorítani. Az Úr bölcs válaszai. Példázat a ház atyáról és a kétféle fiáról. A farizeus elbizakodott kérdései.--------------------------------------------------------------------------------------------351

- 372 -


VII. kötet

373

193. Fejezet:

Az Úr az ember lényegéről és azok Isteni vezetéséről. Az érzékiség mámorában szunnyadó emberek különböző ébresztői. Példázat a ház atyjáról, a szőlőjéről, szőlőmunkásairól, azok gyalázata, a követek és a ház atyjának fia ellen. Hogyan felel meg ez a parabola a zsidók történetének és legfőképpen a zsidó papságnak. Az Úr tiszta bizonyságtétele magáról.------------------------------------------------354

194. Fejezet:

Jelenet a templomban. Az Úr és a farizeusok. Példázat az eldobott sarokkőről. A farizeusok kérdése az Isten országáról. Az Úr hatalmas bevezető intelmei azokhoz.-------------------------------------------------------------------------------------------357

195. Fejezet:

Az Úr beszéde az Isten országáról. Példázat a királyról és a menyegzői lakomáról. A háromszoros meghívásról, s a vendég menyegzői ruha nélkül.-----------------359

196. Fejezet:

A farizeusok további tervei, hogy Jézust miképpen foghatnák el. Kérdés az adógaras miatt.----------------------------------------------------------------------------------------361

197. Fejezet:

Templomi jelenet. Jézus és a sadduceusok. Azok kérdése. A hét ura közül kié lesz az asszony a túlvilágon. Az Úr a menybéli házasságról. Az Úr ráutal az élő Istenre, mint Ábrahám Istenére. „Én vagyok a feltámadás!” A nép jó sejtelme Jézus Istenségéről.----------------------------------------------------------------------------------362

198. Fejezet:

Az Úr kérdi a farizeusoktól, hogy mit tartanak Krisztusról? Dávid „Ura és Fia” az ember lényegéről és Isten hármas egységének lényegéről. A farizeusok zavarban: azok gonosz cselfogását leplezi le az Úr.----------------------------------------364

199. Fejezet:

Jézus beszéde az akkori prédikátorokról s életintelmek az Ő követői számára. Aki magát felmagasztalja, az aláztassék meg. A nép bizonysága.--------------------366

200. Fejezet:

A szóban forgó farizeusok álnoksága s az Úr bűntető beszéde. Különbség az Atya és a nemző között. A képmutató papok, mint átmeszelt sírok.----------------------367

201. Fejezet:

Az Úr megnyugtató szavai a farizeusok gonoszsága miatt felháborodott néphez. Tanítások az ember általános életfeladatáról és az Istennek az emberekkel szemben való akaratáról.----------------------------------------------------------------------------370

202. Fejezet:

Egy szép hitbizonyság a népköréből. Az Úr jóságos felelete. Élet- és vezető utasításai-----------------------------------------------------------------------------------------------371.

203. Fejezet:

Néhány világrendbeli kérdés magyarázata. Hogyan keletkeztek a királyok. A nép javait célzó utasítások. Az emberi lényeg talánya. Jeruzsálem és a zsidók jö-

- 373 -


VII. kötet

374

vőjéről.------------------------------------------------------------------------------------------373

204. Fejezet:

Jézus övéivel az Olajfák hegyén. Nikodémus öröme a templomban történtek felett. Rendelkezések a templomosok legközelebbi megtámadására vonatkozólag. Rafael, mint nyelvmester.-----------------------------------------------------------------375

205. Fejezet:

Egy epizód Jézus ifjúságából. Hogy minden embernek mi a fő értéke.-----------376

206. Fejezet:

József bizonysága Jézus működéséről, mint ifjúnak. Az Úr és a görög. József aggodalmait a görög munkája körül Jézus elhárítja. Magyarázat a papokhoz való viszonyáról.--------------------------------------------------------------------------------378

207. Fejezet:

A görög tanúságot tesz arról, hogy a zsidók mennyire pontosan ragaszkodnak a pogányokkal szemben a külső formákhoz. Az ifjú Jézus megmutatja ismét Józsefnek, hogy Ki rejtőzik Benne. Mária és Jézus.------------------------------------380

208. Fejezet:

Jézus, József és Jakab kikísérik a görögöt a házába, s nekifognak a munkának. Az utazás alatt betérnek a görög vendégfogadóshoz, ahol József disznóhúst eszik. Az ifjú Jézus a görög fogadósnak egy kincset mutat házában. Jézus, mint gondolatolvasó. A legjobb tanács a pogányoknak. Megérkezés az építkezés helyére.----------------------------------------------------------------------------------------------------383

209. Fejezet:

A három ács megbeszéli a munkát. A szép kilátás a hegycsúcsról, amely Józsefből szép gondolatokat vált ki. Jézus megerősíti azokat. Az emberi lélek haláláról a szerint, ahogy cselekedett testi életében. A lélek alakjáról és ősanyagáról. Az estebéd.----------------------------------------------------------------------------------------385

210. Fejezet:

József, Jézus és Jakab reggeli látogatása a magaslaton a görög építtetővel, annak utazása Tyrusba. Az ifjú Jézus megmenti a viharban Cyréniust!--------------388

211. Fejezet:

Cyrénius visszaemlékszik József családjára, és őhozzá utasítják Cyréniust. Cyrénius, József és a 20 esztendős Jézus. Szép viszontlátási jelenet. Jézus Anasztoklesznek, a görögnek, az övéinek és Cyréniusnak megmutatja a tenger csodálatos világát------------------------------------------------------------------------------------------------389.

212. Fejezet:

Jézus megígéri a görög Anasztoklesznek építő munkájának csodálatos kivitelét. A szent társaság Tyrusban, Cyrénius palotájában. Tanítás a gazdagságról és annak céljáról.-------------------------------------------------------------------------------392

- 374 -


VII. kötet

375

213. Fejezet:

Az igazi Istentiszteletről. Jézus, mint az emberek példaképe.-----------------------393

214. Fejezet:

Cyrénius bizonyságtétele a Jézus szájából eredő isteni szó fölött. Cyrénius kérése a papság és bálványimád megváltásáért. Az Úr rámutat arra, hogy az isteni bölcsesség hogyan vezeti az embert. Az ember akaratszabadsága: hogyan juthatunk az igazi szellemi szabadsághoz.-------------------------------------------------------395

215. Fejezet:

Magyarázat az Isten útjairól, az emberek nevelésénél. Az éjszakán át a világosságba. József az ifjú Jézusról.------------------------------------------------------------------397

216. Fejezet:

Különböző népek véleménye az első emberpárról. A római tanácsnok kritikája a földi állapotokról, s egyéb kételyek.---------------------------------------------------398

217. Fejezet:

Tanítás Isten bölcs és szent, komoly céljáról az emberekkel. Ezeknek istengyermekségre való hivatásáról és túlvilági örök üdvösségéről. Az Úr megnyitja a római tanácsnok szellemi látását, bepillantás a túlvilágra.------------------------------400

218. Fejezet:

Jelenet a római tanácsnok és a szellemek között, miért veszítették el a jelenlegi kultúremberek azt a képességet, hogy szellemet lássanak. A szellemek tudósítása a túlvilágról, s annak a mi földünktől valókülönbségéről. Julius Caesar a túlvilági tapasztalatairól.--------------------------------------------------------------------------400

219. Fejezet:

Julius Caesar túlvilági történetének folytatása.-----------------------------------------403

220. Fejezet:

Az Úr rámutat az ember magas céljára. A hitről és a szemléletről. Vacsora Cyréniusnál.--------------------------------------------------------------------------------405

221. Fejezet:

Az emberek keletkezéséről ezen a Földön, Ádámról és Éváról, az első igaz (Isten gyermekségére hivatott) emberek és a preadamiták; szellemi életintelmek.---407

222. Fejezet:

A római hadvezér kérése az ifjú Jézushoz, hogy adjon utasításokat a hajók megjavítására nézve. Az Úr jelentőségteljes komoly válasza a kultúra haladásáról, amely a földi dolgokban nagy javulásokat hoz, de annál nagyobb rosszabbodást a szellemiekben. Mi a legnagyobb találmány. Életintelmek.---------------------409

223. Fejezet:

Mennyi időre van az embernek szüksége ahhoz, hogy elérje szellemi tökéletességét? Fontos utasítások az újjászületés leggyorsabb elérésére. Meddig kell az embernek mennie, s mennyire megy Isten elébe és segít rajta? Mi az isteni szellem az emberben? Jézus a zsidó rabbiról.----------------------------------------------------410

- 375 -


VII. kötet

376

224. Fejezet:

Visszautazás Tyrusból a görög otthonába, s a bevégzett építkezési csoda a gazdag jutalom érte. József és övéi visszatérése Názáretbe. Mária és József; a pénzéhes rabbi és József.----------------------------------------------------------------------------412

225. Fejezet:

Mily gyorsan bekövetkezhet az ember halála. Ahol nincs hit, ott nincs meg a talaj a csoda számára. Jézus a názáretiekről. A végzetes gabonás szekrény. „Egy gonosz szellem”. Tűz a szomszéd házban; a gyújtogató.----------------------------414

226. Fejezet:

A tűz; a gondviselés útjairól és céljáról. A megbüntetett gyújtogató. A tűzoltás csodája. A hívő szomszéd bizonysága Jézusról. A fadöntés csodája. Egy ács csoda.-------------------------------------------------------------------------------------------------416

227. Fejezet:

A célszerű jótéteményről. A halász Simont (Péter) az isteni gondviselés megsegíti.---------------------------------------------------------------------------------------------------418

228. Fejezet:

Még több eset Jézus ifjúkorából. Egy erdei jelenet József és szomszédja között.-420

229. Fejezet:

Jézus vezetése alatt a tíz kidöntött cédrusfát építőfává készítik. Az örömlakoma a szoms zédnál. Mennyire tis zteli az Úr az ember s zabad akaratát? Az ifjú Jézus hogyan gyógyítja meg a gonosz és beteg szolgát. Tanítás a béke és szeretet áldásáról.------------------------------------------------------422

- 376 -

JÁNOS NAGYEVANGÉLIUMA

Recommend Documents