XXV/6 * 2016. február 12. péntek
János kaszálta a füvet a szamaraknak, az asszony meg hátul zsörtölődött
Cservenák Péter, a szabadúszó életművész
A leggyakrabban fényképezőgéppel a kezében látjuk Cservenák Pétert, a Forte Fotóklub Vác elnökét, aki saját bevallása szerint szabadúszó életművész. Több szenvedélye is van, az egyik persze a fotózás, a másik pedig a gyűjtögetés.
Első díjat nyert az idei Sajtófotó pályázaton Hirling Bálint. A váci fiatalember emberábrázolás - portré kategóriában az Ahol az út véget ér című felvételével érdemelte ki a legjobbnak járó elismerést (képünk a Zsákfalu című sorozatból). l 2. old.
Székesfehérvári ajánlat: állítsuk fel a Hóman-szobrot Vácott! l 4. old.
l 9. old.
2
Váci Napló
EGY GYŐZTES FOTÓ TÖRTÉNETE
János kaszálta a füvet a szamaraknak, az asszony meg hátul zsörtölődött Első díjat nyert az idei Sajtófotó pályázaton Hirling Bálint. A váci fiatalember emberábrázolás - portré kategóriában - ahol a beérkezett pályaművek száma 356 volt - a www.vs.hu portál munkatársaként az Ahol az út véget ér című felvételével érdemelte ki a legjobbnak járó elismerést. Zsákfalu című sorozatával kategóriájában a negyedik helyet osztotta ki neki a zsűri.
hanem a zsűri portfólió alapján választja ki a tíz ösztöndíjast, akik egy évig dolgozhatnak saját témájukon. Én a Borsodban található zsákfalvakkal foglalkoztam, amiből az egyik portrét díjazták az idei Sajtófotó pályázaton. - Az utóbbi években a fotó szerepe mintha felértékelődött volna a hírek világában, pedig szinte
somat, gondolataimat, látásmódomat. Fotóriporteri munkám során fontos, hogy gyorsan és megbízhatóan, jó minőségű képeket küldjek be a szerkesztőségbe. Ha megrendelésre dolgozok, akkor elvárják a kreativitást, gyors problémamegoldást. De talán az a lényeg, hogy soha ne legyen az ember megelégedve magával, fejlődni mindig lehet és itt nem a technikára gondolok.
tuk a természettel és próbáltam a falvak számomra melankolikus hangulatát megmutatni. A kép Debrétén készült, Juhász János a szamarának kaszálta a füvet, felesége közben hátulról a veteményesből informált, miszerint már jobban szereti a szamarát, mint a felnőtt gyerekeit. János mintha meg se hallotta volna, kaszált tovább. Beszélgettünk, lemenőben volt a nap, sajátos hangulata volt az egésznek. Bízom benne, hogy ezt a hangulatot át tudtam adni a képen. - Erősen kötődsz Váchoz. Mi az, amit szívesen fotózol a városban járva-kelve?
l Furucz Zoltán - Rád még sokan, mint a váci evezős klub versenyzőjére emlékeznek. Mikor és miért cserélted fel az evezőt a fényképezőgépre? - Az evezésnek és a versenyzésnek nagyon sokat köszönhetek, ott tanultam meg, hogy a munkának és a kitartásnak hosszú távon meglesz az eredménye. A váltás nem az egyik pillanatról a másikra történt, felnőtt korcsoportba átkerülve döntenem kellett, hogy a tanulást vagy a versenysportot választom. A tanulás mellett döntöttem és az ELTE meteorológia szakára jártam, ahol volt fotó szakkör. Mivel már korábban is érdekelt ez a dolog, felvettem ezt a tárgyat. Ezután következett a Práter utcai fényképész iskola, majd 2010-2013 között a Budapesti Kommunikációs Főiskola fotós képzése. 2008-tól dolgoztam az Origo hírportálnak, közben folyamatosan bővítettem a kliensi körömet, most a vs.hu fotósa vagyok. Szerencsére a főiskolán és a baráti körben bekerültem egy olyan kreatív közegbe, ahol sokat lehetett tanulni.
Hirling Bálint jelenleg a VS-nek dolgozik félállásban. Egyébként a Nők Lapjának is fotózik és vannak cégek, amelyeknek megbízások alapján. A hosszú távú dokumentarista projektek érdekelik (ilyen a zsákfalvas is, az idén ezt a munkát folytatni szeretné) és nagy öröm számára, hogy felvették a Pictorial Collective-be, ahol építő műhelymunka folyik olyan fotósokkal, akiktől nagyon sokat tud még tanulni.
- Úgy tűnik, jól választottál, hiszen fotóiddal számos díjat nyertél már eddig is. Melyiket tartod a legértékesebbnek?
mindenki naponta millió számra kattintgat fényképezőgépével vagy mobiltelefonjával. Hogyan lehet ebből az áradatból kiemelkedni? Mi az a többlet, amire feltétlenül szükség van, hogy az ember elmondhassa magáról: profi fotós vagyok?
- Az eddigi legnagyobb elismerés a Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíj elnyerése volt. Itt nem egy-egy képet díjaznak,
- A fotográfiának nagyon sok oldala van. Független alkotói munkáim esetében igyekszem beleszőni a képekbe saját stílu-
- A mostani díjat a portré kategóriában nyerted az Ahol az út véget ér című képeddel. Hogyan készült ez a felvétel? - A Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíj keretében jártam a Bükk és Cserhát környéki zsákfalvakat. A legtöbb ilyen falu lakossága alig éri el az ötven főt. Kíváncsi voltam, hogy hogyan élnek az emberek, mik a kilátásaik, milyen a kapcsola-
- A munkáim miatt Budapesten lakom, de sokat járok haza. Többnyire kikapcsolódni, futni Sződliget és Vác között, biciklizni a Naszályban. Egyébként volt tavaly egy megrendelésem, amiben Vác belvárosának barokk részleteit fotóztam. Akkor jöttem rá, hogy sokszor az ember a nagy rohanásban és a megszokásban észre se veszi milyen szuper kis hely ez a város. n
Váci Napló
3
a MÁV: februárban folytatódik a Közlekedik család - 2016 fokozott vasúti jegyellenőrzés A
F
ebruárban a BudapestSzob és a BudapestVácrátót-Vác vonalon folytatódik a kiemelt vasúti jegyellenőrzés, amely nemcsak a reggeli, hanem a délutáni csúcsidőszakra is kiterjed - közölte a MÁVStart Zrt.
A közleményben felidézték, hogy januárban öt nap
tése volt, hanem a jegyváltásra és az elővételes vásárlásra való ösztönzés - írták. A Budapest-Hatvan vonalon tartott januári fokozott ellenőrzés során a jegyvizsgálóknak mindössze 130 jegyet kellett értékesíteni, 23 utazót leszállítottak és 11-et megbüntettek. Kiemelték: az előző év azonos időszakával összehasonlítva például a jegykiadó automaták bevételében 35 százalé-
Szerdán néhány óráig szünetelt a forgalom a Vác - Balassagyarmat vasútvonalon. A vasúttársaság közleményében azt írta: Szokolya és Diósjenő között helyreállították a vasúti pályát, amelyet délelőtt tíz órakor kellett lezárni a vonatforgalom elől, mert sáros hordalék került a sínekre. A vonatok ezután csak Vác és Szokolya között
alatt a Budapest-Hatvan vasútvonal több mint 60 elővárosi vonatán tartottak fokozott jegyellenőrzést. A kampány célja nem a bliccelők bünte-
kos növekedés volt az érintett napokon, illetve Rákos állomáson sikerült a legnagyobb, több mint 24 százalékos bevétel-emelkedést elérni.
jártak, a Vác-BerkenyeNógrád-Diósjenő útvonalon pedig egy ideig vonatpótló autóbuszok vitték az utasokat. n
l MTI
z ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottsága az idén is meghirdeti a Közlekedik a család vetélkedőt szakmai támogatóival. A rendezvény célja a gépjárművezetők, gyalogosok, kerékpárosok és utasok figyelmének felhívása a biztonságos, balesetmentes közlekedésre. l munkastársunktól A vetélkedőn, helyi szinten azok a családok vehetnek részt, akiknek Pest megyei lakóhelye van, és ahol legalább az egyik szülőnek van érvényes „B” kategóriás jogosítványa. Feltétel az is, hogy gyermekeik 6 és 17 év közöttiek legyenek. A szervezők a közös családi részvételt főként a szülői példamutatás miatt tartják fontosnak. A megyei vetélkedőt május 21-én, egy szombati napon rendezik a Ceglédi Autóházban. Aki a legjobb helyezést éri el a területi selejtezőn, továbbjut az országos rendezvényre. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága is díjakat ad majd át a megyei versenyen résztvevőknek. A rendezvényről bővebben a Közlekedik a család honlapján a www.kozlekedikacsalad.hu oldalon lehet. n
Néhány óra alatt több lopást is elkövettek A
Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt H. Zoltán 18 éves vámosmikolai lakos és 16 éves társa ellen. A fiúk egy nap alatt több helyre is betörtek. l police.hu A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak február 9-én 1 óra körüli időben az ajtó befeszítését követően bementek egy vámosmikolai ingatlanba és onnan eltulajdonítottak egy televíziót, egy mobiltelefont és több üveg szeszes italt.
A bejelentést követően a Váci Rendőrkapitányság és a Szobi Rendőrőrs munkatársai azonnal megkezdték a helyszíni szemlét és az adatgyűjtést, melynek eredményeként rövid időn belül azonosították a bűncselekményt elkövető 16 éves helyi fiút és társát. A Szobi Rendőrőrs járőrei a két fiatalt 4 óra 30 perckor vámosmikolai lakásukban elfogták és a Váci Rendőrkapitányságra előállították, ahol mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki. A jelenlegi adatok szerint a gyanúsítottak a községben néhány órával korábban további két vagyon elleni bűncselekményt követtek el. Először egy hétvé-
gi ház ajtaját feszítették ki és onnan több üveg alkoholtartalmú italt, egy fúrót, két hosszabbítót és egy távcsövet tulajdonítottak el. Ezt követően bementek egy másik telekre, ahonnan a nyitott garázsból fúrógépeket, csiszológépeket, flexet és egy hosszabbítót tulajdonítottak el a gyanú szerint. A nyomozók a gyors elfogásnak köszönhetően a házkutatások során megtalálták és lefoglalták az ellopott tárgyakat. A gyanúsítottak ellen a további eljárást – szabadlábon hagyásuk mellett – a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le. n
4
Váci Napló
Lesz vagy még sem lesz Vácon Hóman Bálint szobor és utca? A
z elmúlt napokban Vác ismét beszédtéma lett az országos sajtóban. Ezúttal a kedden megtartott városfejlesztési és környezetvédelmi bizottsági ülésén elhangzottak borzolták a kedélyeket. Sok helyen, sok információ elhangzott azzal kapcsolatban, hogy valójában mi is történt a Hóman Bálint utca átnevezését tárgyaló napirend végén. Mi tudjuk, mert ott voltunk az ülésen.
je, részben megszavazója volt a zsidótörvénynek. Mellékletként szerepel a februári előterjesztésben még a Váci Közös Képviselők Klubjának levele is, akik szintén a Híradó útra való visszanevezést támogatják hasonlóan a képviselőkhöz.
l Furucz Anita Az előzményekről. Hóman Bálint élete és leginkább döntéseinek egy része megosztó személyiséggé teszi őt. Nem tisztem, hogy megítéljem, kinek van igaza. A szakbizottság ülésén több érv és ellenérv is elhangzott személyével kapcsolatban. Egy biztos: Vácon 2006 óta utca viseli nevét, ott, ahol egykor hamvai pihentek. Most a székesfehérvári szoborállítás miatt azonban még decemberben ismét előkerült az ügy: négy városi képviselő Bóth János (MSZP), Kiss Zsolt (MSZP), Krauze István (DK) és Ferjancsics László (Együtt-Vácért) - kezdeményezte a névváltoztatást, az ott lakó családdal együtt. Az anyagból kiderül: a városatyák azért kérték ezt, mert szerintük Hóman Bálint miniszterként és a parlament tagjaként részben előterjesztő-
Mint korábban beszámoltunk róla, a város még decemberben a kormányhivatalhoz fordult, hogy véleményezzék az ügyet. A válasz nemrég megérkezett, amelyben azt javasolják az önkormányzatnak, hogy kérjék ki a Magyar Tudományos Akadémia véleményét. Ez most meg is történt: Fördős Attila (Fidesz-KDNP) polgármester levélben fordult Lovász László elnökhöz, állásfoglalást kérve. A bizottsági ülésen történtekről. Kriksz István (FideszKDNP) bizottsági elnök már a napirendi pont tárgyalásának elején elmondta: a korábban ülésező névadási munkacsoport nem támogatta a Hóman Bálint utca átkeresztelését. A képviselő ismertette az egykori
miniszter életét és munkásságát, melyhez Manninger Péter (Fidesz-KDNP) is csatlakozott, ő Glatz Ferenc temetési beszédéből idézett. Bóth János viszont azt hangoztatta, sajnálja, hogy a képviselők így ítélik meg Hóman Bálintot, és nem támogatják az átnevezést, mert ezzel a város hírnevét károsítják. Azt is hangsúlyozta, hogy szerinte politikailag nem rehabilitálták az egykori minisztert. Kriksz István azonban felolvasta a 2015-ös döntés szövegét, amely szerint felmentették ezen vádpont alól is. Végül a bizottság négy igen szavazattal arról döntött, hogy nem támogatja az utca átkeresztelését. Moys Csaba bejelentése. Moys Csaba, a Váci Reménység Egyesület elnöke, a bizottság külsős tagja már az ülés elején közölte: szeretne egy bejelentést tenni a napirendhez kapcsolódóan. A szavazást követően ezt meg is tette. Elmondta: megkereste őt a székesfehérvári alapítvány, hogy felajánlanák Vácnak a vitatott szobrot, hogy itt állítsák fel. Két helyet tartana jónak: az egyik a börtön előtti terület - amelyhez a város engedélye kell -, a másik egy magánte-
rület parkjában lenne. Bejelentését többen különös módon mosolyogva fogadták. A visszhang: közlemények. Szerdán több nagy médium már tényként kezelte, hogy Vácon állítják fel a szobrot. Először az ellenzék adott ki sajtóközleményt, melyben tiltakozásukat fejezik ki a szobor felállítása ellen. „A váci demokratikus ellenzék a leghatározottabban tiltakozik egy ilyen szobor váci felállításának ötlete miatt. Követeljük, hogy a Fidesz-KDNP városvezetés haladéktalanul, egyértelműen foglaljon állást, és jelentse ki: Vácott nem enged közterületen felállítani Hóman Bálint szobrot, továbbá minden befolyását latba veti annak érdekében, hogy magánterületen se valósulhasson meg a Székesfehérváron éppen a nagy felháborodás miatt meghiúsult szoborelhelyezés” - írták közleményükben. A városvezetés pár órával később szintén közleményben reagált: „A városfejlesztési és környezetvédelmi bizottság ülésén az egyik külsős tag álláspontja szerint, amennyiben a város nem ad engedélyt a szobor felállításához, akkor azt magánszemélyek magánterületen helyezik el. Vác város vezetésének nem áll szándékában és korábban sem tervezte, hogy Hóman Bálint szobrot állítson fel közterületen” - írják. Marad az utcanév? A jövő héten, csütörtökön tartja ülését a képviselőtestület, s akkor döntenek arról, hogy támogatják-e a Hóman Bálint utca nevének megváltoztatását. Így az ügy még nincsen teljesen lezárva... n
Váci Napló
5
Február utolsó hetében kezdődik a lomtalanítás F ebruár 25-én kezdődik és március 26-áig tart a Váci Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. lomtalanítási akciója, érdemes hát minél előbb számba venni a háztartásokban, mi az, ami már felesleges, vagyis csak a helyet foglalja. A társaság – körzetenként egyegy meghatározott napon – a veszélyes hulladékok begyűjtésében is segítséget nyújt a program keretében. l Ribáry Zoltán A lomtalanítást három körzetre bontva végzi a társa-
ság, az alábbiak szerinti ütemezésben: I. körzet (Duna és a 2-es számú főút közötti szakasz): február 25 -27.; II. körzet (2-es számú főút és a vasútvonal között): március 10-12.; III. körzet (vasútvonal és a 2/A főút közötti szakasz): március 24-26. Fontos tudnivaló, hogy a lomtalanításhoz kapcsolódóan az elektromos hulladékot is begyűjti a cég az alábbi helyszíneken és időpontokban: I. körzet, Géza király tér – február
27-én 8 – 13 óráig; II. körzet, TB (CEMÜ) székház parkoló – március 5-én 8 – 13 óráig;
III. körzet, Deákvári fasor 2. melletti külső parkoló – március 19-én 8 – 13 óráig. Nem tartozik a házhoz menő lomtalanítás köré-
Elszállítják a városban az utcán hagyott üzemképtelen autókat E
lszállítják azokat a járműveket, amelyeket üzemképtelenül, rendszám nélkül hagynak tulajdonosaik Vác közterületein. A tartósan, engedély nélkül tárolt jármű tulajdonosa először felszólítást, majd két hét türelmi időt kap az elszállításig. l vac.hu Az üzemképtelen gépjárművet, csak közterület foglalási engedéllyel, ma-
ximum egy hónap időtartamig lehetséges tárolni. A határidőt túllépők jármű-
veit az ide vonatkozó jogszabályok alapján a Felügyelet elszállíttatja, majd a szállítással és az őrzéssel megbízott cég fél évig őrzi. Ha a tulajdonos a szállítást követő hat hónapon belül nem jelentkezik gépjárművéért, abban az esetben a gépjárművet
be a háztartásokban naponta képződő háztartási hulladék, ipari, mezőgazdasági tevékenység következtében keletkezett hulladék, elektronikus hulladék, építési törmelék, autógumi, autóroncs, zöld-hulladék. A társaság kéri a lakosságot, hogy a lomokat olyan helyre helyezzék ki, amely a szállítójárművekkel könnyen megközelíthető. Fontos, hogy úttestre ne kerüljön elszállítandó holmi, mert akadályozhatják a forgalmat, illetve balesetet okozhatnak. Továbbá nagyon lényeges még a naponkénti kikészítési időpont (14 óra) betartása, hogy minél zökkenőmentesebb és gördülékenyebb lehessen az újabb és újabb szállítmányok elvitele. n véglegesen kivonják a forgalomból és értékesítik. A tulajdonosoknak a szállítás és a tárolás díját is ki kell fizetniük. Az elszállított járművek listája és további információk a honlapunkon, az “Elszállított járművek” menüpont alatt található. Fontos, hogy minden gépjármű tulajdonos vagy üzembentartó ellenőrizze a forgalmi engedélyének érvényességét és az autó műszaki állapotát. Ha valaki a lakókörnyezetében elhagyatott, feltűnően rossz állapotú gépjárművet lát, azt mindenképp jelezze a Közterület – Felügyelet felé. Tapasztalatok szerint minden második autótulajdonos elviszi járművét a megadott két héten belül. n
6
Váci Napló
GAZDASÁGI - VÁROSÜZEMELTETÉSI ÉS VAGYONHASZNOSÍTÁSI BIZOTTSÁG
Munka a közúton, járdán: díjat kell majd fizetni érte
Jöhetnek a söröskorsók, de hogy hol lesznek kiállítva, arról még vita van A N
em fogadta nagy lelkesedés a gazdasági - városüzemeltetési és vagyongazdálkodási bizottság hétfői, egyébként alig egy órás ülésén azt az előterjesztést, amely Szemere István söröskorsó gyűjteményének befogadására tett javaslatot. A jelenlévők végül szoros szavazati aránnyal támogatták a nemzetközileg is elismert, ritkaságokat tartalmazó anyag elhelyezését, az erre kijelölt épületről, a Március 15. tér 10. számú, felújításra szoruló ingatlanról azonban további tárgyalásokat szeretnének folytatni. l Furucz Zoltán
lalnia, hiszen a gyűjtemény nem kötődik városunkhoz. Emellett egy adatot is említett: szerinte a hivatalos statisztikák szerint tavaly nagyon kevés látogatója volt a Pannónia-házban lévő kiállításoknak, ezért elgondolkodtató, hogy most újabb költségekbe verjük-e magunkat. Steidl Levente (Fidesz) pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a főtéren a kiállítás számára kiszemelt épületet fel is kell újítani, s bár az idei költségvetési tárgyalások során 25 millió forintot elkülönítettek erre, a végösszeg valószínűleg ennél sokkal nagyobb lesz. Az ülésen Jászai Péter vagyonhasznosítási részlegvezető ezt megerősítette: becslése szerint akár a 80 millió forintot is elérheti a számla vége, de az ingatlanban nagy méreténél fogva
kiállítóhelyek gazdája, vizsgálja meg a söröskorsó kiállítás minden szóba jöhető helyét és erről készítsen előterjesztést a bizottság számára. Ezt a jelenlévők végül befogadták, Balkovics Péter bizottsági elnök azon kérésével, hogy derüljön ki az is, mennyibe kerül majd a tárlat fenntartása. Volt ennél különösebb javaslat is, Kászonyi Károly (Jobbik) például azt is járható útnak tartaná, ha megkérdeznék a városi vendéglátóhelyeket, hogy valamelyik el tudná-e helyezni a gyűjteményt. A bizottság végül nagyon szoros szavazással, 6 igennel és 5 tartózkodással úgy döntött, hogy a söröskorsó gyűjtemény befogadását támogatja, de annak elhelyezését további információk birtokában meghozott döntéssel ja-
Az előterjesztésből - amelyet Fördős Attila polgármester jegyez - egyértelműen kiderül: olyan, világviszonylatban is egyedülálló gyűjteményről van szó, amelyet mindenképpen érdemes egyben tartani. Szemere István Sződligeten él, s mivel a lehetőségeit meghaladják a hatalmas anyag elhelyezésének feltételei, megkereste városunkat, hogy szívesen együttműködne velünk ebben. A Söröskorsó és Pohárgyűjtő Egyesület elnökeként - erről korábban lapunknak is Szemere István, a gyűjtemény tulajdonosa. 1972-ben kezdett el söröskorsókat beszélt - egy meg- gyűjteni. Az első korsót a főnökétől „kapta”: „lévén a titkára voltam, tudtam, hol bízható és a gyűj- tárolja a reprezentációs dolgokat, és így volt alkalmam egy darabot elemelni.” temény gondozását hosszú távra vállaló számos más funkciót is ki le- vasolja elfogadni a képvisepartnert keres. lőtestületnek. Így a határoA bizottság hétfői ülé- het alakítani. Steidl Levente éppen ezért zatból a Március 15. tér 10. sén Bóth János (MSZP) azt mondta: nem érti, miért kell azt javasolta, hogy a művelő- számú épület, mint végleges Vácnak ezt a feladatot felvál- dési központ vezetése, mint a helyszín egyelőre kikerült. n
közterületek használatáról és igénybevételéről szóló helyi rendelet módosítását javasolja a képviselőtestület számára a gazdasági - városüzemeltetési és vagyongazdálkodási bizottság. A változás lényege, hogy a város a jövőben a közutak nem közlekedési célú igénybevétele esetén külön díjat fog felszámolni. Ebből a becslések szerint évente mintegy egy millió forint bevétele származhat az önkormányzatnak.
l munkatársunktól A rendelet módosítását a bizottság korábban kezdeményezte, az előkészítési munkák most fejeződtek be a műszaki osztályon. Espár Péter megbízott osztályvezető a bizottság hétfői ülésén elmondta: az utak, járdák felbontásával járó munkákat végzőket a díjfizetés várhatóan arra ösztönzi, hogy minél gyorsabban adják vissza rendeltetésének a területet. Ha egy úttestet zárnak el részben, a rendeletmódosítás elfogadása után szilárd burkolat esetén 100, ha a munka útlezárással is jár, 400 forintot kell naponta minden igénybe vett négyzetméterért fizetni. Járda, gyalogút, zöldsáv, zöldterület, kerékpárút, illetve nem szilárd burkolatú úttest esetén ez az összeg négyzetméterenként és naponta 50 forint. A díjat előre kell fizetni, de ha vészhelyzetben kell a munkát megkezdeni, utólag is be lehet jelenti a terület igénybe vételét. n
Váci Napló
7
A rendőr, aki jobban érzi magát Törökhegyen, mint az irodában T
örökhegyen az utóbbi időben nyugalom van. Bár a környék eléggé széttagolt, nagyon sok a zegzugos kis utca, a ritkán látogatott telek, épület, nem sűrűn kell attól tartani, hogy valaminek lába kél. Az ott lakók úgy gondolják, ebben nagy szerepe van annak, hogy Törökhegynek van körzeti megbízottja, aki ráadásul egy szimpatikus fiatalember: Tóth Ferenc címzetes zászlós.
norámát kínáló, a város fölé magasodó területen. Aztán ahogy kezdtek elfogyni az építési telkek lejjebb, egyre többen vásároltak ott ingatlant és építkeztek. Ám még ma is nagyon sok a hobbikert, s nem egy telken látszik, hogy alig, vagy egyáltalán nem gondozzák. A korábbi években ezt a helyzetet gyakran használták ki azok, akik nem az egyenes utat választották. Szinte nem telt el hónap, hogy ne törtek
mélyesen ismeri. - 2001 júliusában szereltem fel, ezzel gyerekkori álmomat teljesítve. Már kisfiúként is tetszett az egyenruha és ahogy cseperedtem, egyre inkább úgy éreztem, ez lehet az én hivatásom. Érettségi után jelentkeztem a rendőri szakközépiskolába - mondja Tóth Ferenc. A fiatalember feleségével Romhányban él, onnan jár rendszeresen a munkahelyére. Bár már felmerült benne, hogy Vácra vagy a közelbe költözik,
volna fel egy hétvégi házat, ne emeltek volna el ezt-azt. Ilyenkor, ha született feljelentés, el is indult a nyomozás, de sajnos nem egyszer úgy kellett lezárni, hogy a tettes ismeretlen maradt. De egy ideje megváltozott a helyzet. A törökhegyi utcákban gyakran tűnik fel a rendőrök járőrkocsija, s nem csak nappal, hanem éjjel is. Tóth Ferenc pedig manapság a legismertebb ember a területen, hiszen csaknem mindenki sze-
a családi gyökerek erősen kötik a Nógrád megyei településhez.
ságon létrehozták ismét a körzeti megbízotti rendszert, észrevehetően javult a közbiztonság. Itt Törökhegyen elsősorban a lopások voltak a jellemzőek, ezek száma jelentősen csökkent. Elég jól ismerem a területet és elmondhatom, nem élnek erre felé olyan emberek vagy családok, amelyek bűnöző életmódot folytatnak. Törökhegy déli végén, a Kertváros felőli oldalon történnek inkább bűncselekmények, elsősorban mezei lopások, de ezek is csak a nyári időszakban, a gyümölcsök érésének idején adnak nekem munkát. A körzeti megbízott azonban nem csak a bűnözőket üldözi, gondja van arra is, hogy a Törökhegyen élő emberek
l Furucz Zoltán Nemrég többen tollat is ragadtak és levelet írtak Latorovszky Gábor váci rendőrkapitánynak. „Ezúton szeretnénk megköszönni - a többi törökhegyi lakos nevében is - Tóth Ferenc rendőr zászlós úr munkáját. Amióta ő itt ténykedik - járőrözik, mi, törökhegyiek nyugodtabban élünk, nagyobb biztonságban érezzük magunkat. Nem tudunk bűnesetekről, betörésekről. A nyugdíjasokat felkeresi, látogatja és érezzük, hogy törődik biztonságunkkal” - írják a szerkesztőségünkhöz is eljuttatott levélben. Tóth Ferenc szerényen mosolyog a dicsérő szavakat hallva, amikor vasárnapi szolgálata alatt Törökhegyen találkozunk. Csak a munkáját végzi - jegyzi meg.
Gurul a járőrkocsi Törökhegy képe az elmúlt két évtizedben kezdett alaposan megváltozni. Korábban a Vácott élők telkei voltak a dombos, ám nagyon szép pa-
A rendőr a mindenes A mai rendőrök munkája is eléggé szerteágazó, a szolgálatuk soha nem telik unalmasan. A zászlós bevallja: sokkal jobban szeret a területen kint járőrözni, mint az íróasztal mögött körmölni. - A mi adataink is azt mutatják, hogy amióta a kapitány-
nyugodtan tölthessék el napjaikat. Rendszeresen elbeszélget az emberekkel, ha új lakóval találkozik, átadja névjegyét és kéri: ha bármiben segíthet, hívják bármikor, ő rendőr a nap huszonnégy órájában. Időnként bekopog az idős, egyedül élő emberek ajtaján is, megnézi, minden rendben van-e. A rendőr így amolyan mindenes a hegyen, de Tóth Ferenc nem bánja, hogy olykor mások gondja is rászakad: így teljes az élete. n
8
Váci Napló
Váci szobrász kiállítása Három gyönyörű nő egy színdarabban nyílik Gödön
CSELÉDEK
J
ó pár alkalommal láthatta már a váci közönség Jean Genet izgalmas művét, a Cselédeket. A nagy sikerre való tekintettel február 27-én ismét műsorra tűzi a színház az előadást. Sőt, a középiskolásokat most 50 százalékos kedvezménnyel várják a szervezők.
- A színház megalakulásától kezdve kiemelt figyelmet fordítunk a fiatal generáció megszólítására. Célunk, hogy igényt ébresszünk bennük a tartalmas, igényes szabadidő eltöltésre, színház-
san és odaadóan lesik a Madame minden kérését. De valóban makulátlan tiszteletről tanúskodik mindez? Mi történik akkor, amikor nincs otthon a ház úrnője? Hiszen a két kis cseléd olykor magára marad, és e parányi, zárt világban nem marad más számukra, csak a játék. Egy titkos szertartás, egy kis rituális tréfa, amelyben eltűnik minden határ való és valótlan, igazság és látszat között. A szöveg fordulatokkal teli rejtvényként szolgál, amelyben a bravúros írói találékonyság szüntelen feszültséget teremt, és amelyben a tükrök csak hamis képet festenek. „Mese... Egyszerre kell hinni benne és megtagadni, hogy higgyünk benne…” Genet remekműve emlékezetes színházi es-
látogatási szokásaikat pozitívan befolyásoljuk, társadalmi aktivitásukat serkentsük – mondta Kis Domonkos Márk, a színház igazgatója. Az előadásban Claire és Solange, a két szolgalelkű és alázatos cselédet ismerhetünk meg, akik úrnőjük minden kívánságát teljesítik, állhatato-
tet ígér, amelynek során hol az abszurd és fekete humor, hol pedig a finom, ironikus élc nevettet. Bakos-Kiss Gábor rendezése három különlegesen izgalmas színésznő, Pataki Szilvia, Szabó Erika és Molnár Gyöngyi előadásában lesz látható. Az előadás dramaturgja Deés Enikő. n
l Péter Tamara Váci Dunakanyar Színház
Egy váci alkotó Rácalmási József szobrászművész Átalakuló szobrok című kiállítása nyílik február 19-én, pénteken 18 órakor Gödön, a József Attila Művelődési Házban (Göd, Pesti út 72.). l munkatársunktól Rácalmási József Vácon született. A képzőművészet már gyermekkora óta érdeklődése középpontjában áll. Tanárai a Derkovich-díjas Dániel Kornél, aki élete végéig figyelemmel kísérte, valamint Mizser Pál festőművész és Papp László ötvösművész. Alkotásainak formavilága elsősorban szimbólumokból ered, olyan együtt gondolkodásra hív bennünket, amely mindenkiben más és más érzelmeket kelt, mégis egy útra vezet: közösek a gyökereink, az álmaink, tanuljunk meg vigyázni, figyelni rájuk. Anamorphotikus szobraival 16 éve van jelen képzőművészetünkben, számtalan kiállítása volt már városunkban, Vácott, Budapesten, Gödöllőn, Szolnokon. Több elismerés értékeli munkásságát, például 2011ben a Liszt 200 című szobra a Budapesti Tavaszi Fesztivál hivatalos installációjaként szerepelt. A kiállítás - amelyet Honti Gina nyit meg - március 9-ig látható Gödön. n
Váci Napló
9
„Velem született rendellenesség, hogy gyerekkorom óta gyűjtök” A
leggyakrabban fényképezőgéppel a kezében látjuk Cservenák Pétert, a Forte Fotóklub Vác elnökét, aki saját bevallása szerint szabadúszó életművész. Több szenvedélye is van, az egyik persze a fotózás, a másik pedig a gyűjtögetés. Decemberben a városért tett munkájáért és a MAFOSZ Fotóművészeti Nyári Egyetem megszervezéséért a Polgármester Díjában részesült.
dobozok. Holott soha nem dohányzott, mégis képes volt az uszályokhoz úszni, hogy testi épségét kockáztatva Fecske cigiért más fajtát kapjon. Persze
l Furucz Anita fotó: Sándor Lajos Mint mondja: nagyon örült a díjnak, de nem ezért teszi, amit tesz, nem vágyik elismerésre. Gyermekkori szenvedély nála a gyűjtögetés. - Velem született rendellenesség, hogy gyerekkorom óta gyűjtök. Mikor lementem a Duna-partra, akkor a szép formájú kavicsokat, leveleket gyűjtöttem. Majd jöttek a gyerekdolgok: gyufás címke, szalvéta, régi citrom- és narancs csomagolópapírok, csokis papírok. Majd jöttek a komolyabbak: a bélyeg, az érem és a hatvanas évek közepén az órák. Nagynénémtől örököltem egy faliórát, amely a nagybátyámé volt, dr. homoródi Anderkó Aurélé, Magyarország első egyetemi szinten tanító meteorológusáé - meséli. Persze, amikor az órák nem működtek, akkor bütykölni is kezdte őket, hosszú ideig ezzel foglalkozott. Rengeteg vásárra, cserenapra és kiállításra is járt miattuk. De harminc évvel ezelőtt történt valami: meglátott egy váci képeslap gyűjteményt. - Mint Buddhának a megvilágosodás, azt mondtam magamnak, hogy ettől a perctől kezdve engem csak a helytörténet érdekel. A régi gyűjteményeit is feladta - elcserélte, vagy eladta - a helyi képeslapokért és tárgyakért. Egy gyűjteménye azonban megvan még: a cigarettás
voltak olyan hajósok is, akik ezt nem nézték jó szemmel és lapáttal, vagy slággal verték le a fiatalokat a hajó széléről. A képeslap gyűjteménye amely több ezres nagyságrendet tesz ki, és hétszáz váci helyszínt mutat be - azonban elérte célját, hiszen ma számos étterem, bank, intézmény falát díszítik a reprodukciók. Nincs olyan újság, könyv amiben ne jelenne meg egy-egy darab a gyűjteményéből. - A háború utáni képeslap nyomtatás valószínűleg Vácon indult újra, a Forte gyárban. Ekkor több városokról szóló képeslap is készült, de a váciakon nincsen rajta a gyár jelzése, csak számozás. Eddig azt hittem, hogy csak 12 fajta készült, de most találkoztam egy 20-dik számjelzéssel ellátott darabbal. Cservenák Péter képeslap gyűjteményét a kétezres évek elején először egy kiállítás alkalmával csodálhattuk meg, azóta több helyen, testvérvárosokban is bemutatásra került. De rendszeresen hívják őt iskolákba is, hogy megismertessék a diákokkal a város
helytörténetét. A másik szívügye igazi lokálpatriótaként a helyi épületek védelme. Második éve a Váci Városvédők és Városszépítők Egyesületének elnöke is. - Én a múltban élek, késői gyerek vagyok. Mindent védek és óvok, még egy régi postai címkét is két hétig képes vagyok egy szekrény hátuljáról úgy leszedni, hogy ne menjen tönkre. Közben pedig a szemem láttára nem épületek, hanem utcák tűnnek el, sajnos sokszor az önös érdekek miatt. Az értékeink pedig pusztulnak. De van ellenpélda is: a Dózsa György úton újjáépítettek egy házat, de úgy, hogy a régi, környezetbe illő stílusát megtartották - mondja. Szerinte az épületek a történelmünk részei, Vác színfoltjai, ezért óvni és védeni kell
őket és nem lebontani, és akár társasházakat építeni a helyükre. Úgy látja, hogy ma Vácon lassan a Földváry tér lesz az a hely, amely érintetlen marad. De ezért nem fognak a turisták Vácra jönni. - „Faluba rejtett, pazar ékszerdoboz ez a város…” - írja a nemrég megjelent Magyarország kincsestára, Vácról szóló kötetében Lukáts János, író költő. Ezzel szándékozom Vác egyik különleges adottságát érzékeltetni. Bennem is hasonló gondolat fogalmazódott meg, amit már régen hangoztatok: „Vác egy csodálatos ékszerdoboz, amin egy hatalmas rozsdás lakat csüng, melyet próbálok lefeszegetni róla.” Meg kellene ezt őriznünk. Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan - ez a jelszavam. Ma olyan házakat kellene építeni, amelyek ennek szellemében készülnek. Ha egy folyamat elindul, akkor azonban nincs megállás - véli. Cservenák Péter egy vérbeli lokálpatrióta és ezt nagyra becsülöm benne. Élmény hallgatni beszámolóit, véleményét egy-egy várostörténelmi eseménnyel, fotóval, vagy képeslappal kapcsolatban. Sok ilyen értékvédő, -mentő emberre lenne szükség ahhoz, hogy az utókor még láthassa eleink értékeit, emlékeit, hiszen a múltunkból élünk mi is. n
A Forte Fotóklub Vác tervezett kiállításai Február 19-én, pénteken a művelődési ház kávézójában kiscsoportos tárlattal készülnek a helyi fotósok Fényfestés címmel, majd március 4-én szintén az intézményben, az Átrium Galériában már többen mutatkoznak be. Mindkét esemény 18 órakor kezdődik. A Lyra Könyvesházban március 11-én, pénteken mutatkoznak be 17 órakor Kontrasztok címmel. A Margaréta Kávéházban június és december kivételével a klub tagjainak fotói lesznek kiállítva. - A vigalmon a kávézó belső részében Pécsről hívunk vendégkiállítót, míg kint a teraszon portrék és önportrék lesznek láthatók. Novemberben Szilágyi Lajos lesz a kiállító - mondta lapunknak Cservenák Péter klubvezető. Tervek vannak még, ezek most vannak szervezés alatt, de lesz többek között kiállításuk az Arcus Galériában.
10
Váci Napló
Kvadrupla - dupla+2: fiatal művészcsapat kibővülve K
vadrupla – dupla+2 címmel nyílik kiállítás a Rubra Art étteremben, február 17-én, egy fiatal művészcsapat munkáiból. A talányos cím talán némi magyarázatra szorul: kvadrupla, mint négy, azaz a csapat alapító tagjainak száma, dupla, mivel második alkalommal állítanak ki a Rubrában, míg a +2 hivatott jelezni, hogy a kör időközben további tagokkal bővült.
nak idején a Szimpla V-be is.” „Persze ennek ellenére nagyon fontos számunkra, hogy minél több embernek megmutathassuk a munkáinkat. Amik így együtt, talán plusz jelentéseket is nyernek.” Az első kiállításukat a fiúk a Rubrában rendezték, egy évvel ezelőtt, majd néhány hónappal később egy újpesti művelődési házban mutatkoztak be, ekkor már további két taggal – a kávékap-
kisdótól vagy óraként és hamutálcaként újraértelmezett bakelit lemezeket, Solymos Móni repertoárjából. De láthatjuk majd Nándesz újságpapírból összeállított kollázsait is, ahol a színes magazinokból kivágott, számtalan, apró papírdarab egyetlen portrévá áll össze, valamint Hoffmann Tamás Boldi szürreálisan meseszerű alakokkal és lebegő tárgyakkal benépesített olajké-
mas hatást ér el az olajképekkel is bemutatkozó, Kurnász Csilla, kollázsolt, szó szerint „összefércelt” fotómodelljével, míg Kordás Kinga a kávékapszulákból álló, archaikus motívumokat ábrázoló installációk mellett, üvegtárgyakkal érkezik. A környezetvédelem, mint üzenet – mondja Nándor - direktbe nem jelenik meg az alkotásaikon, de ahogy anyaghasználatuk is mutatja, a tágabb értelemben vett újrahasznosítás, aminek során a régi, használaton kívüli új életet és új értelmet nyer, vagyis az újragondolt tárgyak, alkotói világuk központi eleme. A
szulákból installációkat építő, Kordás Kingával és az újrahasznosított tárgyakat formázó, kisdóval (azaz Kiss Dórával) kiegészülve. Azóta a „négyes” további tagokkal (név szerint: Papp Annával, Szenczi Judittal, Solymos Mónikával és Kurnász Csillával) bővült, így a mostani tárlaton már tíz alkotó munkáival találkozhatunk. A művek rendkívül színesek, mind formailag, mind anyaghasználatukban és műfajukban. Találunk közöttük fotóalapú, olykor a fotórealizmus felé hajló festményeket, Ábrázoló Patriktól, merített papírból készült papírmasé figurákat és lámpákat,
peit. Slip festményei a graffitis múltról árulkodnak, ám a képbe emelt tárgyak, a Duna-parton talált faágak, kövek, háromdimenzióssá teszik az alkotásokat. Szintén izgal-
hangulaton kívül – amit mindenekelőtt a humor és a kön�nyedség ural – talán ezt a jellemzőt nevezhetnénk közös szervezőelemnek a mostani tárlaton. n
l Maczkay Zsaklin A váci Szimpavében létrejött baráti kör csak később, mintegy spontán módon avanzsálódott alkotócsoporttá, nagyjából épp az ismert kultkocsma bezárása után – meséli Cziráki Nándor, az egyik „alapító tag”. A jelző persze – mondja – csak így, idézőjelesen érvényes, hiszen nem törekedtek tudatosan művészcsoport létrehozására, sőt a tagok csupán „véletlenül, menetközben” tudták meg egymásról, hogy „hasonló dolgokban utaznak”. Az alapító tagok: Cziráki Nándor, (Nándesz) Hoffmann Tamás Boldizsár, Slip és Ábrázoló Patrik. Együtt buliznak, és hasonló gondolatok foglalkoztatják őket – meséli - ami természetesen kihat az alkotásaikra is, anélkül, hogy tudatosan törekednének egyfajta egységes arculatra, mondjuk egy-egy kiállítás kapcsán. Ez a közös szellemi szál – a barátságból adódóan – mégis ott húzódik minden közös megmutatkozásukban, mint ahogy a mostani Rubrakiállításon is „kézzel foghatóan” érezhetjük majd. „Nem nevezzük magunkat művésznek – szögezi le Nándor - csak „hobbistáknak” tartjuk magunkat, akik szabadidejükben mindenfélét alkotnak, a civil foglalkozásuk mellett. Én pl. kertészmérnök vagyok, valamint DJ-zek; így kerültem an-
Váci Napló
11
A CSOK nincs ingyen és felelős pénzügyi döntéseket igényel! T
ízmillió forint támogatás lakásvásárlásra, kedvezményes hitel legfeljebb tízmillió forint erejéig. Számtalan fogyasztó felkapta a fejét az új lehetőségekre, amely a fiatal házaspároknak is nagyon vonzó lehet. A családok otthonteremtési kedvezménye azoknak kecsegtető, akik meg tudnak felelni a feltételeknek. Mert feltételből van bőven, és ha nem előzi meg kellő körültekintés a CSOK igénylését, akkor az kön�nyen visszájára sülhet el - hívja fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége. l FEOSZ infó Fontos tehát, hogy a fogyasztók tájékozódjanak az előírásokról és rendkívül nagy felelősség hárul a hitelintézetek alkalmazottaira is a megfelelő tájékoztatást tekintve. Szigorú határidők, akár ötszörösen felszámított késedelmi kamat, objektív feltételektől függő gyerekvállalásra vonatkozó szerencseelem, elidegenítési és terhelési tilalom: a fogyasztóknak tisztában kell lenniük az esetleges hátrányokkal! 2016. január 1-én hatályba lépett az Otthonteremtési Program kiterjesztésével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 455/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet, amely jelentősen bővítette a családok otthonteremtési kedvezményét (CSOK).
Apróbetűs részek A CSOK nyújtotta előnyök számos olyan célra felhasználhatóak, amelyek találkoznak például a fiatal házaspárok jövőbeni terveivel. Így három vagy több gyerek esetén akár 10.000.000 forintos kedvezményt is kínálhat az új lakás építésénél vagy vásárlásánál. Igénybe vehető használt lakás vásárlására vagy éppen bővítésére is, bizonyos fel-
tételekkel. Ehhez kapcsolódik a kedvezmények másik fő típusa, amellyel a fogyasztók otthonteremtési kamattámogatást kérhetnek. Sőt, ha az utóbbit a CSOK-kal együtt igénylik, akkor tízmillió forintos összegnél amellett még további, tízmillió forintos államilag kamattámogatott, azaz kedvezményes kölcsönhöz is jutnak. A CSOK és az említett akciós kölcsön már számtalan hitelintézetnél elérhető, amelyek egyébként nagyon helyesen külön írásos tájékoztatóval segítik a fogyasztókat. Ugyanakkor a remélt összegek érdekében mindennek az automatikus beikszelése, aláírása és tudomásul vétele és az apróbetűs részek figyelmen kívül hagyása nagy felelőtlenség. A támogatási kérelem benyújtása körültekintést igényel, a hitelintézetek alkalmazottai részéről pedig felelős magatartást és kellőképp részletes, közérthető szóbeli tájékoztatást.
Visszafizetés? Az a fogyasztó ugyanis, aki az említett részeket figyelmen kívül hagyja, később kön�nyen olyan helyzetbe kerülhet, amelyben nemhogy neki fizetnek, hanem őt fogja terhelni súlyos fizetési kötelezettség. Így például, ha valaki három vagy több gyermeke után tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatásban részesült, de valamelyik feltételnek nem tud megfelelni és visszafizetési kötelezettsége keletkezik, akkor visszamenőleg az igénybevétel napjától esedékes Ptk. szerinti késedelmi kamat (a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat nyolc százalékponttal növelt értéke) ötszörösét kell visszafizetnie. Ha a fogyasztó nincs tisztában az ilyen és ehhez hason-
tén lényeges az a tájékoztatás, hogy milyen esetekben van mód a mentesülésre.
Későbbi kockázatok
ló feltételekkel, akkor később könnyen kerülhet anyagilag súlyos helyzetbe, amennyiben előzetesen nem tájékozódott. A CSOK igényléséhez kapcsolódó nyomtatványok szinte mindegyikében pedig feketén-fehéren ott áll az, hogy az ügyfelek a kiadott, otthonte-
A kedvezményes hitelnél ugyancsak érdemes azzal tisztában lenni, hogy a megadott teljes hiteldíjmutató (THM) nem tükrözi a későbbi kamatkockázatokat és a hitelkonstrukció is eltér akkor, ha valaki a legnagyobb elérhető, azaz a tízmillió forintos összeget veszi fel. Ez utóbbinál a hitel fu-
remtési kedvezményről szóló tájékoztatót és a bank kapcsolódó írásos tájékoztatását is átvették, annak tartalmát megismerték. A kellően részletes és közérthető szóbeli információk tehát mindenképp szükségesek a felelős döntéshez. Aki előre tájékozódik, azzal is tisztában lesz például, hogy bármikor ellenőrizhető a kedvezmény igénybe vételének jogszerűsége, valamint a felhasználás szabályszerűsége akár az érintett lakásban is közvetlenül. Sőt, lakásvásárlásnál adott esetben a fiatal házaspár kötelezettségvállalása kifejezett szerencseelemet hordoz és az arra is vonatkozhat, hogy a még meg sem született három gyermekük iratait mutatják be az adásvételi szerződés megkötésétől számított tíz éven belül, ezzel igazolva a három gyermek születését. Ha erre nem képesek, bizonyos kivételekkel a kedvezmény összegét kamatostul vissza kell fizetni. Emiatt szin-
tamidejéből az első huszonöt évben kaphat csak a fogyasztó kamattámogatást. Önmagában is pedig a hosszú évekre nyúló fizetési kötelezettség súlyos anyagi terheket okozhat nem várt eseménynél a fogyasztónak, aki ilyenkor csak kivételesen mentesülhet az azonnali és egyösszegű visszafizetés alól. Erre akkor kerülhet sor, ha igazolni tudja, hogy az rá mind a családi, jövedelmi, vagyoni és szociális körülményeire tekintettel aránytalanul súlyos terhet jelentene. A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége felhívja a fogyasztók figyelmét a körültekintő eljárás fontosságára és arra, hogy megfelelően tájékozódjanak, mielőtt rögtön beleugranának a CSOK igénylésébe. Ugyanakkor nem nélkülözhető a felelős hitelintézeti magatartás sem és az, hogy a fogyasztó által írásban tudomásul vett feltételekről szóban is kellő információt adjanak, egyszerűen és közérthetően. n
12
Váci Napló
Vác Város Önkormányzat nevében és képviseletében a Váci Városfejlesztő Kft Vagyonhasznosítási részlege hirdetései: Beépítésre alkalmas ingatlanok eladásra: - Vác, Hóman Bálint utca - Gombási - Téglaház út által határolt „volt laktanya” kivett beépítetlen megnevezésű 26 ha 4705 m 2 területet,1620/28 hrsz-ú, (nyílt pályáztatással) - Vác, Budapesti főút 2-8. szám alatti „volt Karacs Kollégium” 3765/1 hrsz-ú kivett kollégium művelési ágú ingatlant (jelentkezés sorrendjében) Beépítésre alkalmas ingatlanok eladásra: - Vác, Deákvár-Bácska városrészén, 5189/12 hrsz-ú, - 1000 m 2 nagyságú, kivett beépítésre alkalmas ingatlant - Vác, Csatamező dűlő 5675 hrsz-ú, 10388 m 2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant - Vác, Altány-dűlőben a 4747/11 és 4747/12 hrsz-ú, összesen 2406 m 2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlanokat egyben - Vác, Ulrich Károly köz 2. 5404/1 hrsz-ú, 3103 m2 nagyságú, kivett beépítetlen területet megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Ulrich Károly köz 4. 5404/2 hrsz-ú, 2719 m 2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant - Vác, „Toperini park” Avar utcába lévő 4530/431 hrsz-ú, 1 ha 2955 m 2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant - Vác, Csatamező Bolgár utca 5676/2 hrsz-ú, 1218 m 2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant - Vác, Deákvár-Törökhegy - Fokos köz - 5999/2 hrsz-ú, 753 m 2 nagyságú , önálló kivett beépítetlen ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Deákvár-Törökhegy - Harács köz - 6023 hrsz-ú, 750 m 2 nagyságú, önálló kivett beépítetlen ingatlant - Vác, Kőhíd lakóparkban, 598 m 2 nagyságú, tóparti (1 db) közművesített telkeket - Vác, Deákvár-Papvölgy 4 db - 4762/36,37,38,39 hrsz-ú, - önálló kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlanokat Mg- i földterületek haszonbérletre, eladásra: Nem lakás célú helyiségek bérbeadásra: - Vác, Március 15. tér 16-18. fsz. 8. szám alatti, 3192/A/8 hrsz-ú, 11,7 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget . kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre - Vác, Március 15. tér 16-18. fsz. 11. szám alatti, 3192/A/11 hrsz-ú, 39,8 m2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget - kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre - Vác, Március 15. tér 27. szám alatti, 3099/1 hrsz-ú, 22 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget - kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre - Vác, Zöldfa utca 1. szám alatti, 4520/A/1 hrsz-ú, 142 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget - kereskedelem-szolgáltatás - Vác, Káptalan utca 18. szám alatti, 3216/A/9 hrsz-ú. 14 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget - kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre - Vác, Radnóti úti buszmegállónál 2 db pavilonokat (külön-külön), 13-13 m 2 alapterülettel, - kereskedelemszolgáltatás tevékenységi körre - Vác, Zöldfa utca 33. szám alatti, 4526 hrsz-ú , 31 m2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget, - kereskedelem - szolgáltatás tevékenységi körre - Vác, Március 15. tér 16-18. fsz. 1. szám alatti „volt Copy Special”, társasházi, 3192/A/1 hrsz-ú, 44,5 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget - kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre - - Vác, Budapesti főút 21. szám alatti, társasházi, Műemléki épület, 3518/A/1 hrsz-ú, 39 m2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget, kereskedelem - szolgáltatás tevékenységi körre - Vác, Deákvári fasor 2. szám alatti iroda épület, melléképület szabad helyiségeit, területeit - iroda, nyitott szín, szabad terület, raktár-tároló Nem lakás célú helyiség értékesítésre: - Vác, Káptalan utca 11. szám alatti, 23 m2 alapterületű, iroda megnevezésű ingatlant Hasznosítási pályázat épületingatlanra: - Vác, Eszterházy utca 2. szám alatti épületingatlan felújítására, hasznosítására Lakás értékesítése: - Vác, Ulrich köz 3. fsz. 1. szám alatti, felújítást igénylő ingatlant, jelen állapotban - 94 m 2 alapterületű
Pályázat feltétele, teljes szövege letölthető: www.vacholding.hu és a www.vac.hu honlapról Információ: Váci Városfejlesztő Kft. Vagyonhasznosítási részleg Tel.: 27/510-103 és 27/510-104
Váci Napló
13
A Renault-újdonságokkal Ferihegyen: kezünk között voltak a jövő üdvöskéi S
zerkesztőségünk múlt szombaton több elégedett váci Renault tulajdonossal részt vett a Renault Hungária Liszt Ferenc repülőtér 1-es terminálján tartott vevőtalálkozóján, ahol testközelből láthattuk, illetve tesztvezetés keretében akár ki is próbálhattuk a cég legújabb modelljeit.
foltabb szegmensébe érkezik, melyben minden gyártó komoly modellekkel kép-
Agresszív külső, testre szabható utastér hangulatvilágítás, 8.7 colos mul-
viselteti magát, és egyikük sem zsebre dugott kézzel várja a vásárlók hadát.
timédia képernyő és akár né g y ke rék - kor mány z ás . Motorok terén várhatóan
l Bell Márton Egyikük a már jól ismert Megan típuscsalád legújabb üdvöskéje, mely tervek szerint idén tavasztól kerül a szalonokba. Az új típus mind külső jegyeiben, mind műszaki tartalomban jelentősen eltér az elődmodelltől. Szüksége is van egy alapos "gatyába rázásra" mivel a piac egyik legzsú-
INGYENES LELKISEGÉLY SZOLGÁLAT Vác Város Önkormányzata támogatásával váci lakosok részére Beszélgetés formájában ad segítséget a rászorulóknak. - Életvezetési kérdésekben, nehézségekben. - Életállapot változással járó problémákban, elakadásokban. - Betegségekben, tartós egészségváltozásokban, egészségromlásban. - Veszteségek, gyász feldolgozásában. - Lelki fejlődés segítségében, új erőforrások keresésében. A beszélgetésekre az önkormányzat épületében a 127. irodában van lehetőség, ügyfélfogadási időben. Jelentkezni telefonon lehet a tanácsadó lelkigondozónál, valamint az intézményfelügyeleti és humán osztály vezetőjénél. Elérhetőségek: Varga Magdolna Tel.: 06-20/523-76 15 Tanácsadó - lelkigondozó Mohácsiné Dim Rita Tel.: 06-27/513- 444 osztályvezető
a dízel fronton 110-165 lóerőig, benzines erőforrások esetében 100-205 lóerőig válogathatunk. A másik Renault üdvöske Talisman névre hallgat. Számára sem adatott könnyű feladat, mivel reá testálták a Laguna és a Latitude modellek leváltását egy személyben. Külsőre az autó tisztában van feladatával, ennek megfelelően hangsúlyos a hűtőmaszk hatalmas emblémája, és a kegyelmet nem ismerő agres�szív tekintet. Az utastér, a választható extrák, a prémium 13 hangszórós hangrendszere és vezetést segítő rendszerei mind a kategória csúcsára katapultálja az új jövevényt. Ez a típus már rendelhető, testközelből is megtekinthető akár a váci Renault szalonban is. n
14
Váci Napló
Túrták a sarat a bringások Ismét dobogón végeztek szombaton a Ligetben a váci sárkányok N agy dilemma előtt álltam szombaton: pedagógus létemre menjek-e tüntetni a jól megérdemelt munkaszüneti pihenő napomon, vagy rendezzek inkább egy jó hangulatú cyclecross versenyt a Ligetben? Talán mondanom sem kell: győzött a cyclecross! l Somoghy Attila fotó: Dávid Virág Az elmúlt napok időjárása okozott egy kis fejfájást, nem tudtuk mire számítsunk, de a szombati időjárásra egy szavunk sem lehet. Szinte tavaszi-
Cyclecross Bajnokságon. A versenyzők négy korcsoportban mérettették meg magukat. Az idei év egyik újítása volt, hogy külön értékeltük a liszenszes, illetve liszensz nélküli versenyzőket. Talán ennek is volt köszönhető, hogy az indulói létszám mintegy 30%-al volt nagyobb, mint 2015-ben. Azért a jó idő nem jelentette azt, hogy a cyclocross versenyek állandó „kellékét”, a sarat nélkülöznünk kellett volna. A pálya bizonyos pontjain egyenesen nehézzé tette a bringások életét az éppen kiengedő talaj, mely úgy csúszott, mint a jég. A
E
gy hét pihenő után folytatódott a sárkányhajósok téli felkészülését színesítő medencés versenyek sora. Nagy érdeklődés kísérte az Aquaworldben az 5. MKKSZ Medencés Sárkányhajó Kupát. l munkatársunktól
asan jó idő, napsütés fogadta azt a 80 bringást és barátaikat, hozzátartozóikat, akik eljöttek, hogy idén már másodszor álljanak rajthoz a szezonzáró Váci
két mesterséges akadállyal, két lépcsősorral és meredek emelkedővel tűzdelt pályán nagy csatát vívtak minden egyes másodpercért a versenyzők. Élmény volt nézni, ahogy akár a 10-11-ik helyért is ádáz küzdelem folyt. A verseny után zsíros kenyér, forralt bor és forró tea mellett sztorizgathattak az indulók. Szeretnénk, ha ez a kép állandósulna minden év februárjának első szombatján a váci Ligetben! Rajtunk nem fog múlni, hogy mindig jó hangulatú, kissé nehéz, fifikás pályával várjuk majd a hozzánk ellátogatókat! A verseny eredménylistája interneten megtalálható: www. vacicyclecross.hu n
A versenyre az előző évben az egyesületek közötti pontversenyben az élme-
zőnyben végző csapatok kaptak meghívást. A legjobb hazai 16 között pörgős, izgalmas, esetenként alig pár másodpercig tartó futamok során a dobogó harmadik fokáig küzdötték magukat a váci sárkányok. A csapat tagjai (képünkön): Balázs György, Demeter Adrienn, Fábry Richárd, Jármer Richárd, Jeszenszky Lídia, Ráduly Péter, Szabó Miklós (felkészítő edző). n
Az olimpiára készülnek az evezősök Befejeződött a magyar evezős válogatott összesen egy hónaposra tervezett görögországi edzőtáborozásának első kéthetes időszaka - írja a vac.hu. Ezen a héten idehaza edzenek az év nagy nemzetközi versenyein, így az olimpiai kvalifikációra még lehetőséget adó megmérettetéseken is esélyes versenyzők, akik között ott van a VVEC világklasszisa, Galambos Péter is. Február 13-án újabb két kemény görögországi hét kezdődik számukra a kastoriai vízisport bázison. Sőt, február 20-án a „B” keret tagjai szintén csatlakoznak hozzájuk, köztük - a VVEC színeiben - Ács Kristóf, Bácskai Máté és Csiszár Péter, akiket Mácsik Miklós vezetőedző is elkísér. n
Váci Napló
15
Obot nem csak a pályán cselezett jól, hanem most a saját átigazolásánál is V
éget ért az átigazolási időszak a magyar labdarúgásban a profi státuszú játékosok számára. A Váci Napló ennek apropóján arra vállalkozott, hogy górcső alá veszi az átigazolási „piacon” történteket az NB II-ben szereplő Vác FC háza táján és az elemzést követően következtetéseket is levon. l Füzesi Bálint A mieink őszi keretéből nem kevesebb, mint hét labdarúgó távozott, de közülük a legtöbben nem számítottak stabil kezdőjátékosnak. Denis Samuel Obot (képünkön) azonban igen, a nigériai-magyar csatár ős�szel sokszor akkor is ki tudott emelkedni a csapatból, amikor a többiek gyengén teljesítettek, sőt a Szeged 2011 ellen ritkán látható szólógólt lőtt. Távozása ráadásul viharosra sikeredett, a klubelnök, John Marshall azért engedte el, mivel a játékos külföldre szeretett volna távozni – aztán a következő napon aláírt a csoportban rivális Szegedhez… Oboton kívül a támadószekcióból elhagyta a Vácot az ősszel sok lehetőséget kapó, de nulla gólig „jutó” német-magyar csatár, Prasler Thomas is; ennek – a gyenge teljesítménye után – alighanem örülhetnek is a váci szurkolók… Egy harmadik támadóra, Balazsin Andrásra pedig nem sokan emlékeznek a drukkerek közül, a csatár egyetlen bajnokin sem kapott lehetőséget, így az ő távozása sem jelent veszteséget. A középpályás sort nézve azonban van egy nagy meglepetés, hiszen – ha csak kölcsönbe is, de – távozott a piros-kékektől a szinte egész pályafutását Vácott töltő Farkas Péter. A 28 éves középpályás az ősszel csak 7 bajnokin kapott játéklehetőséget, az utóbbi években azonban mindig stabil csapattagnak számított.
A védelemből két játékos, Balogh Balázs és Pallagi Botond ment el, előbbi csak két bajnokin játszott, pedig rutinja miatt mindenki sokkal többet várt tőle, míg utóbbi szintén kétszer lépett pályára, tehát nem számított meghatározó futballistának. Kisebb meglepetést keltett, hogy a kapusok közül az ősszel hat meccsen lehetőséget kapó Tajti Norbert a távozás mellett döntött. Tajti remek képességű kapus, de az ős�szel többször bizonytalankodott, és sajnos nem sok esetben tudta bravúrokkal segíteni a csapatot. És akkor nézzük az érkezőket… Csatárposztra a Budapest Honvéd második (NB III-ban szereplő) együtteséből a fiatal Tóth Barna érkezett, aki ős�szel 16 bajnokin 4 találatig jutott, de vele kapcsolatban bizonytalansági tényező lehet, hogy hogyan tud beilleszkedni, és hogy tudja rövid időn belül felvenni az NB II magasabb ritmusát. Az ő megszerzése kizárólag akkor tekinthető majd eredményesnek, ha gólokkal segíti a csapatot a bennmaradásért vívott harcban. A védelem tengelyébe is egy labdarúgó, Tóth Ferenc jött, neki már van jelentős másodosztályú tapasztalata, és minden bizonnyal stabilitást tud adni a hátvédsornak. Kapusposztra pedig az Ajka harmadik számú kapusa, Czirjék Zoltán érkezett, ő várhatóan Palásthy Dávid mögött Vácott is tartalék lesz. Összességében elmondható, hogy a keret erőssége nem változott nagy mértékben, hiszen a legjobbak közül csak egy játékos (Obot) ment el, illetve egy olyan futballistával bővült az állomány (Tóth Ferenc), aki azonnal bevethető lesz.
Azonban azt is látni kell, hogy a riválisok - főképpen a Soroksár és az Ajka - olyan labdarúgókkal erősítettek a téli átigazolási időszakban, akik több száz NB I-es mérkőzéses tapasztalattal rendelkeznek, ez pedig – papíron – nem sok jót jelent a mieink számára. Még szerencse, hogy a futballt nem pa-
píron játsszák, és remélhetőleg a Nagy Tibor által vezetett csapat stílusos játékkal el tudja érni fő célját, a bennmaradást! JÖTTEK-MENTEK Érkezett: Czirjék Zoltán (Ajka), Tóth Barna (Bp. Honvéd-MFA – kölcsönbe), Tóth Ferenc (MTK – kölcsönbe). Az utánpótlásból felkerült: Antus Dominik. Távozott: Balazsin András (BKV Előre), Balogh Balázs (Felsőtárkány), Benkó Bence (Monor után Tiszakécske – ismét kölcsönbe), Farkas Péter (Dunaharaszti – kölcsönbe), Denis Samuel Obot (nigériaimagyar, Szeged 2011), Pallagi Botond (Érd – kölcsönbe), Prasler Thomas (német-magyar, SG Rot Weiss Frankfurt 1901 – Németország), Sorecz Szabolcs (Dabasi kölcsön után Jászberény – végleg), Tajti Norbert (Felsőtárkány). n
Félig tele vagy félig üres? l vacikse.hu Ha visszafelé tekintve értékeljük a mérkőzést, akkor nem történt semmi különleges, hiszen egy magyar BL sztárcsapat simán győzött az újonc otthonában: Váci KSE - MOL-Pick Szeged 21-33 (10-15). A félig tele annak köszönhető, hogy az újoncnak voltak jó periódusai, de összességében sztárjátékosait végig a pályán tartó vendégek magabiztos győzelmet arattak. A találkozó jó állomás volt az előttünk álló feladatokra való felkészülésben. A félig üres, hogy a felsőházért küzdő csapatunk csak húsz percig volt méltó partnere a Szegednek, főleg a második félidő hajrájára fogytunk el, ami nem feltétlenül biztató a hátralévő találkozók előtt. Az igazság a hátralévő öt alapszakasz mérkőzésünkön derül ki, mert ennek a találkozónak a haszna és értéke, csak a következő öt fordulóban fog megmutatkozni. Az első vizsgára február 13-án Gyöngyösön fog sor kerülni, ahol kőkemény presztízscsata vár csapatunkra, a felsőházi álmairól még nem lemondó hazaiak ellen. n
Két küzdős mérkőzés l munkatársunktól Első osztályú női kézilabda csapatunk a sorsolás szeszélye folytán két egymást követő mérkőzésen két kemény ellenfelet fogott ki. A dunaújvárosiakat itthon fogadtuk, az eredmény nem meglepetés: IPRESS Center-Vác – Dunaújvárosi Kohász KA 24–28 (11–15). Szerdán Győrbe utazott csapatunk a Magyar Kupa ötödik fordulójában, s ezen a mérkőzésen is borítékolható volt a két pont sorsa: Győri Audi ETO KC - IPRESS Center-Vác 29-21 (13-9). n
16
Váci Napló
Névnapok
február 12. Lívia, Lídia
február 13. Ella, Linda
február 14. Bálint, Valentin
február 15. Kolos, Georgina
február 16. Julianna, Lilla
február 17. Donát február 18. Bernadett, február 19.
Simon Zsuzsanna Eliza
Idõjárás NAPPAL: 5 - 9 oC ÉJSZAKA: -2 - 3 oC Ma még kezdetben sok felé várható eső, helyenként megélénkülhet a szél. Szombaton és vasárnap a borongós időben néha kisüt a nap. A hét elejére azonban újabb csapadékzóna éri el hazánkat így egyre több helyen ered el az eső. Tartós csapadékra számíthatunk szerdáig, utána napos-felhős időszakok váltják egymást. A nap vicce
A főszerkesztő titkára egy levelet mutat: - Uram, a szaharai tudósítónk megint vízhiányról panaszkodik. - Ugyan, hiszen állandóan ezt a nótát fújja! - Igen, de most az egyszer tényleg komolynak látszik a dolog! - Ezt miből gondolja? - Abból, hogy a bélyeget biztosítótűvel erősítette a borítékra...
Beethoven - az időtlen géniusz: a Váci Szimfonikus Zenekar hangversenye Szülőházában sosem hervad a babér. Hamvai a Bécsi Központi Temetőben nyugszanak, sírkövén nincs más felirat, csupán egy szó: BEETHOVEN Azóta elmúlt kétszáz esztendő, s napjainkban, amikor egy-egy zeneművét adják elő, a zeneszerető közönség zsúfolásig megtölti a hangversenytermeket. Miért? Az indoklás igen rövid: Művei felett a múló időnek nincs hatalma! Ez a hangulat járta át a Bartók Béla Zeneiskola hangversenytermét február 6-án este is, amikor Ludwig Von Beethoven műveit hallhatta a közönség a Váci Szimfonikus Zenekar előadásában. Az est során elsőként a III. Leonóra nyitány hangjai szólaltak meg. Ezt követően a VII. (A-dúr) szimfónia csendült fel, s a négy tételből álló mű elementáris ereje magával ragadta és vastapsra ösztönözte a közönséget. Az est fináléjaként a Török indulóként emlegetett mű idézte
meg a zeneszerző géniuszát. Az együttes karmestere, Farkas Pál megköszönte a váci közönség szűnni nem
akaró tapsait, és elmondta, mily nagy öröm számára, hogy zenekara által interpretált igényes komolyzene éppúgy zsúfolásig megtölti a hangversenytermet, miként a könnyedebb, populárisabb művekből álló programjaik. Ezáltal is érezhetik a város zeneszerető embereinek tiszteletét és megbecsülését. Továbbá invitálta a közönséget a zenekar következő komolyzenei estjére, melynek során Csajkovszkij és Rimsz-
kij-Korszakov egy-egy művét adják elő február 26-án a dunakeszi József Attila Művelődési Központban, megidézve a zeneirodalom - Beethovent követő - romantikájának hangulatát. Beethoven művészete határkő a zenetörténetben. Egy új művésztípust személyesít meg. Zenéjét nem kiválasztottaknak, hanem a teljes emberiségnek írta, és mivel a nagyközönség ezt az üzenetet megértette, a zene Beethoven művein keresztül lett első ízben közügy, kulturális közkincs. „Az élet keresztjei olyanok, mint a kotta keresztjei: felemelnek. A zene magasabb rendű megnyilatkozás, mint minden bölcsesség és filozófia.” (L. van Beethoven) n
Közös képviselők klubja lesz hétfőn A Váci Közös Képviselők Klubja következő összejövetelét, február 15-én, hétfőn 17 órakor tartja, a Madách Imre Művelődési Központban (Vác, dr Csányi László körút 63.). A napirend: a társasházakhoz kapcsolódó biztosítási konstrukciók és ezek költséghatékony és jövedelmező kombinációi; forradalmi megoldások a kárrendezés területén - Stedra Sándor tanácsos, Allianz Hungária Biztosító Zrt; napi aktualitások: - a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság hírei; konferenciákon jártunk; felkészülés a beszámoló közgyűlésekre, egyéni kérdések, felvetések, stb. n
Vonatok csodálatos világa A gyönyörű képekkel illusztrált keménytáblás kiadásban a vonatok csodálatos világával ismerkedhetnek meg az olvasók. "Felmerülhet a kérdés, mégis ki gondolt arra, hogy a nehéz dolgokat egy sínpárra rakott szekéren kellene vontatni? Nem tudhatjuk, mindenesetre annyi bizonyos, hogy már az ókorban rájöttek arra, hogy különösen nehéz árukat érdemes egy kövekből kirakott mélyedésben futó szekérrel vontatni." Ára: 1.850 Ft
Váci Napló
17
Örökölhették a szülők elhunyt gyerekük facebook profilját
F
ellebbezést nyújtott be a Facebook a berlini bíróság döntése ellen, amely szerint egy nemrég elhunyt fiatalkorú szülei örökölték gyerekük Facebookprofiljának hozzáférési jogait.
A Facebook lépését hétfőn közölte a berlini illetékes bíróság. A bíró 2015 decemberében hozta meg a döntést, hogy a gyerek közösségi oldallal kötött szerződését örökölhetik szülei.
naplókat. Hogy a fellebbezést elutasítják-e vagy sem, még nem tudni. A szakértők szerint ez az első ítélet Németországban, amely megállapította a Facebook-profil örökölhetőségét. A perindító panaszt egy nő nyújtotta be, akinek lánya 2012-ben eddig tisztázatlan körülmények között halálos balesetet szenvedett. Az anya reményei szerint a Facebook-profil segíthet annak kiderítésében, voltak-e lányának öngyilkos hajlamai. Gondviselőkként a szülőknek joguk van - a gyerek életében és halála után
A digitális hagyatékot a szülők ugyanúgy akarják kezelni, mint a leveleket vagy a
is - tudni, hogyan és miről kommunikált fiatalkorú gyerekük az interneten. n
l hirado.hu
Vácon születtek: Skotner Richárd és Benyus Katalin fia Koppány Richárd, Katona József és Baracsi Szilvia fia Attila, Rakovszki Péter és Füle Zsanett fia Péter, Volentics Balázs és Merényi Dóra Tünde fia Balázs Péter, Korbel Károly és Tauber Orsolya lánya Eszter. Vácon kötöttek házasságot: Dichter Péter Arnold és Greff Renáta.
Vácon hunytak el: Bacsa István (1923) Vác, Király Gyuláné sz: Garas Irén (1930) Sződliget, Szlávik Gyuláné sz: Reinger Mária (1940) Vámosmikola, Göbbös Andrásné sz: Lakatos Julianna (1926) Göd, Garay Tibor (1939) Őrbottyán, Bognár Györgyné sz: Fekete Mária Terézia (1929) Szob, Simon Józsefné sz: Gonda Gizella (1931) Szob, Farkas Elek Béla (1928) Sződliget, Tóth Imréné sz: Tóth Erzsébet (1941) Diósjenő, Rádler József (1945) Penc, Kutrovits Lajos Józsefné sz: Simonyi Ilona Erzsébet (1945) Vác, Farkas Józsefné sz: Keglovics Erzsébet (1950) Dunakeszi, Tóth Jenő (1944) Dunakeszi, Tenják József (1934) Sződliget, Busai Ferenc (1932) Nőtincs, Horváth Ferenc József (1927) Göd, Tóth Gézáné sz: Balázsovits Katalin /1928/ Budapest VI., Struve Lajosné sz: Hudecz Márta (1930) Vác, Rácz Jánosné sz: Slais Mária Stefánia (1927) Dunakeszi, Kormos Kálmánné sz: Szabó Magdolna (1935) Göd, Molnár Györgyné sz: Bona Sarolta (1929) Nagymaros.
Minden, ami taxi! Váci Teletaxi! Keresse autóinkat a Dunakanyar áruháznál.
06-27/301-555 Ü G Y E L E T E K Orvosi ügyelet Vácott az éjszakai orvosi ügyelet a 06-27/306-090 telefonszámon hívható, hétfõtõl csütörtökig este 7 óra és reggel 7 óra között, illetve pénteken 16 órától hétfõn reggel 7 óráig, helye a dr. Csányi L. körút 47. szám alatt. Vidéki háziorvosi ügyelet (Kosd, Acsa, Csõvár, Püspökhatvan, Galgagyörk, Rád, Penc, Kisnémedi, Püspökszilágy, Szõd, Csörög, Szõdliget, Vácduka, Vácrátót, Váchartyán): hétköznapokon 17 órától másnap reggel 7 óráig. Szombaton, vasárnap és ünnepnapokon, valamint továbbképzési napokon 24 órás, egész nap. Az ügyelet helye: váci mentõállomás, tel.: 06-27/314-862. Mentõk (súlyos esetben): 104.
PATIKÁK A VÁROSBAN: Váci Levendula (Sas u. 1/a., tel.: 301-367, nyitva H-P 7.30-19, Szo 8-12), Kisváci Szent Gellért (Pap Béla u. 10., tel.: 306-190, 70/411-7820, nyitva H-P 7.30-19, Szo 8-13), Alsóvárosi Patika (Zöldfa u. 25. tel.: 311-157, nyitva H-P 7.30-19, Szo 8-12)
a a a a a a a
február 12. február 13. február 14. február 15. február 16. február 17. február 18.
Központi Gyógyszertár Vácz Remete Gyógyszertár Gyöngyvirág Gyógyszertár Kisváci Szent Gellért Gyógyszertár Váci Levendula Gyógyszertár Fekete Kígyó Gyógyszertár Fekete Kígyó Gyógyszertár
Váci Napló – megjelenik minden pénteken. Fõszerkesztõ: FURUCZ ZOLTÁN . Szerkesztõségi telefon: 27/316-100, fax: 27/305-581. Szerkesztõségi olvasószolgálat munkanapokon
8 és 12 óra között: Vác, Csányi krt. 45. I. emelet * Levelezési cím: 2601 Vác, Pf 64. Interneten levelezés:
[email protected] Kiadja a Proxa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft, 2167 Vácduka, Petõfi S. u. 28. Felelõs kiadó: a kft vezetõje. Nyomtatás: Multiszolg Bt. Felelõs vezetõ: a kiadó vezetõje. Terjeszti a Lapker Zrt, a Posta és a kiadó. Elõfizethetõ a hírlapkézbesítõnél és a kiadónál, megvásárolható az újságárusoknál. Elõfizetési díj: egy hónapra 750 forint, negyedévre 2250 forint. (x) = fizetetett közlemény. HU ISSN 1216-4313.
18
Váci Napló
AKCIÓ: 100 forint az apró! csak magánszemélyeknek
VÁMÜGYINTÉZŐT KERESÜNK!
Frissítve: 2016. február 11. VÁC-TÖRÖKHEGYEN, a Sisak u. 2/a-ban, építési telek eladó. 1700 nm, víz-villany van, a gáz az utcában. Védett belső telek, saját bejáróval. Állat tartásra is alkalmas! Budapestről a 2/A-ról könnyen megközelíthető. Telefon: 06-20/436-0857; 06-20/4362569. COMMODORE AMIGA számítógépeket keresek megvételre, Vácott és környékén! Telefon: 06/20-247-2849 email:
[email protected] ELADÓ 6 db HULLÁMPALA, 160x110-es. Tel.: 06-30/708-6371 ELADÓ egy darab ABRIKTER faipari gép 80 ezer forintért. Érdeklődni: 06-70/625-9392. FELSŐ-GÖDÖN, Dunához közel, Sellő utca 13/c, 665nm-es összközműves ÉPÍTÉSI TELEK (jelenleg ápolt kert) eladó. Ára: 23 MFt. Tel.06-30/9710-262. Matematika, fizika, kémia KORREPETÁLÁST VÁLLALOK, házhoz megyek. Tel.: 06-70/554-1395 Eladó KASMÍR ÁGYNEMŰ, Panafix BUNDA - sötétbarna 48-as. Tel.: 06-30/268-4450 Váctól 10 km-re VÁCDUKÁN, kis felújítást igénylő 120 nm-es CSALÁDI HÁZ ELADÓ! Teljes közmű, 1110 nm-es telken. Ir.ár.: 15 MFt SÜRGŐS! Tel.: 06-30/613-5307. FIAT DUCATO 1997 cm3 JTD motor, 63 kw, diesel, 2003 évjárat, ELADÓ. Érdeklődni: 06-70/2395267 VALENTIN NAPI AKCIÓ! Lepd meg kedvesed és magad a szerelmesek napján egy PÁROS MASSZÁZ�ZSAL, Vác első masszázsstúdiójában várunk benneteket. Bejelentkezés: 0630/998-7460 ÁLLÁS NÉMETORSZÁGBAN! Egy háromtagú család Vác testvérvárosába, Donaueschingenbe keres háztartásban kisegítő, 25-45 év közötti nőt, áprilistól szeptemberig. Feladatok: fő-
zés és egyszerű házimunkák. Feltétel: jó német nyelvtudás és jogosítvány. Lakás és autó biztosítva van. A fényképes jelentkezéseket német nyelven február 26-ig várjuk az anita.furucz@ vaci-naplo.hu e-mail címre. ELADÓ egy jó állapotban lévő, 2005ös évjáratú, 1998 cm3, 63 kw-os, diesel FORD TRANSIT, két db platóval. A ponyva is új rajta. Érdeklődni: 06-70/239-5267
Munkavégzés helye: VÁC Munkavégzés ideje: Napi 8 óra Munkavégzés jellege: A vámszakértő munkáját segíteni, távollétében a napi operatív tevékenység végzése(elsősorban vámkezelési megbízások elkészítése, export, import vámkezelések okmányainak ellenőrzése, havi statisztika készítése, napi és havi adminisztráció) Munkavégzés kezdete: 2016. március 1. Ami szükséges a pozíció betöltéséhez: - vámügyintézői képzettség, szakmai gyakorlattal - angol nyelvtudás(társalgási szintű) - számítógépes ismeret. Jelentkezés: mail-en Mail cím:
[email protected] Tel: 36-30-9450004
MARUTI típusú gépkocsi 40 000 kilométert futott, friss műszakival ELADÓ. Érdeklődni lehet: a 06-30/4575519 -es telefon számon. GARÁZS KIADÓ január 15-től a Vörösház mögött. Tel.: 06-30/2684450 PEDIKŰR, TALPMASSZÁZS A BELVÁROS SZÍVÉBEN! Már most készüljön a nyárra. + kezelések: svéd, -nyak,-vállöv masszázs. FOLYAMATOS AKCIÓK! Bejelentkezés: Szabó László 06-20/311-7266 TELEK ELADÓ! 400 négyszögöl Vác, Papvölgy 14. Ár: 1,2 millió forint. Érdeklődni: 27/310-352. 175/75/65 éves SZUPER NAGYPAPA KERESI a hasonló adottságú nagymamát. Tel.: 06-20/246-6910 ÚJ DORMEO komplett eladó. Ár: 45 ezer forint. Tel.: 06-20/246-6910 FEBRUÁRBAN NYÍLIK VÁC ELSŐ MASSZÁZSSTÚDIÓJA! Szolgáltatásaink: nyak-, vállöv-, hát-, test-, talpmasszázs. Gerinccel kapcsolatos problémák és más eseti kezelések CERAGEM ággyal. Bejelentkezés: 0620/311-7266 FELSŐ-GÖDÖN, Dunához közel, Sellő utca 13/c, 665nm-es összközműves ÉPÍTÉSI TELEK (jelenleg ápolt kert) eladó. Ára: 23 MFt. Tel.06-30/9710-262. KERESEK VETYEROK CSÓNAKMOTORT és alkatrészeket megvételre, akár hibásat is. Telefon: 0670/625-9392.
BARKÁCSBOLT - Verőce, Árpád út 49. Tel.: (27)350-087
Februárban 20% kedvezmény minden 2000 Ft feletti készpénzes vásárlás végösszegébõl! Várjuk kedves vásárlóinkat! Nyitva tartás: Hétfõtõl - péntekig 8-17, szombat 8-13. JOGOSÍTVÁNY
KONI BT AUTÓSISKOLA (Vác, Csányi krt. 45. Telefon: 06-27/316-300. e-mail:
[email protected])
Int. akreditációs lajstromszám: AL-0175; felnõttképzési nyilvántartási szám: 12-01204) Gépjármûvezetõi tanfolyamot indítunk: AM, A, B, C1, C, E, D kategóriákban; ezenkívül indul még GKI, TARGONCA VEZETÕI SZAKKÉPESÍTÉS, EMELÕGÉP-KEZELÕI SZAKKÉPESÍTÉS, FÖLDMUNKAGÉP-KEZELÕI SZAKKÉPESÍTÉS. SZÁMÍTÁSTECHNIKA + HALLÓ Mintabolt (Vác, Csányi krt. 29/a. - 2-es főút - a város központjában. Tel.: 27/317-380, 06-20/931-7380, fax: 27/511-382. Nyitva: H-P 8-17, Szo. 8-12 óráig.)
SZÁMÍTÁSTECHNIKA: számítógépek egyedi igény szerinti ös�szeállítása, gyártása, javítása, programok telepítése, vírusirtás. Kaphatók: részegységek, kiegészítõk, LCD monitorok, nyomtatók, routerek, webkamerák, egerek, mikrofonok, fejhallgatók, hangfalak, írható CD és DVD lemezek, memóriák, Flash-Drive-ok. TÁVBESZÉLÕ ÉS IRODATECHNIKA: számológépek, diktafonok, hordozható telefonok 6.290 Ft-tól, normál papíros faxok: 23.590 Ft-tól, telefon, számítógép, TV kábelek, csatlakozók, videókábelek-átalakítók. Kapható: író-, számoló-, pénztár- és másológépbe, nyomtatóba, faxba különféle: eredeti és utángyártott festékszalag, festékpor, tintapatron, lézertoner, utántöltõmásoló-, fotó-, fax-, tekercs-, leporelló papírok. SODASTREAM TERMÉKEK: gépek 9.990 Ft-tól, szörpök, SodaStream - CO2 patroncsere 2.690 Ft. SZOLGÁLTATÁSOK: lézer toner töltés, bélyegzõ készítés, telefon és fax javítás, iratok másolása és fûzése, faxok feladása és fogadása. Üzletünk: Lyoness termékpartner. Kedvezmény 7 %. Üzletünkben vásárolhat bankkártyával!
Váci Napló
19
20
Váci Napló