TATABÁNYA
Nem könnyű Juhász ellen tüntetni!
Saját csapdájába esett Juhász Péter: azok után, hogy híveivel kifütyültette az október 23-i ’56os állami megemlékezést, legutóbbi rendezvényén maga is tüntetőkkel találta magát szemben. Az Együtt alelnökét azonban nem is olyan egyszerű kifütyülni.
3
Fotó: Mészáros Diána
2016. november 24.
Jakupcsek Gabriella
Kudarcként élte meg apja halálát Máig fájlalja, hogy nem tudott elbúcsúzni tőle ▶▶▶ 6
VERONIKA MINDENT VITT A 24 éves Bódizs Veronika lett az idei Miss Universe Hungary. A gyönyörű lány ráadásul bezsebelte a közönségkedvenc és a Miss ExtExt rém címeket is. > 9. oldal
ODAVAN A MAGYAR FILMÉRT AZ X-MEN SZTÁRJA Edelényi János filmje miatt látogatott Magyarország Magyarországra Brian Cox. A színész exkluzív interjút adott a Lokál Extrának. > 8. oldal
aktuális nő e e nyes ny íjána a a i el ele
Számtalan kérdést kapok a nők kedvezményes nyugdíjára való jogosultság harmadik feltételével kapcsolatban, amely szerint azon a napon, amelytől kezdődően az öregségi teljes nyugdíjat megállapítják, biztosítással járó jogviszonyban nem állhat az ilyen nyugdíjat igénylő hölgy. Azaz meg kell sz nnie a munkavégzésre irányuló összes jogviszonyának – így főként a munkaviszonynak, valamint a közalkalmazotti és egyéb közszolgálati jogviszonyoknak. Az egyéni és a társas vállalkozó esetében nincs szükség a biztosítással járó jogviszony megszüntetésére, mivel e személyek biztosítási jogviszonya a nyugdíjazás időpontjától kezdődően – a törvény erejénél fogva – automatikusan átalakul kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozói jogviszonnyá. A Munka örvénykönyve nem tartalmaz külön rendelkezést arra az esetre, ha a munkaviszonyát az érintett hölgy a nők kedvezményes nyugdíjának igénylése miatt kívánja megszüntetni. A munkáltató tehát ilyen esetben nem köteles felmondani. Ha a munkáltató erre nem hajlandó, akkor a nők kedvezményes nyugdíját igényelni kívánó hölgy közös megegyezéssel próbálja megszüntetni a munkaviszonyát. égső esetben természetesen ő is felmondhat. Más a helyzet a közalkalmazotti és egyéb közszolgálati jogviszonyban dolgozó hölgyek esetében. Az ilyen jogviszonyt a munkáltató köteles felmentéssel megszüntetni. Ennek következtében az érintett hölgynek jár a felmentési idő amelynek felére a munkavégzés alól is fel kell menteni és a jubileumi jutalom, viszont végkielégítésre nem jogosult. Az időarányosan járó szabadságot az érintett hölgy részére a felmentési idő kezdete előtt ki kell adni, vagy azt meg kell váltani. Fontos tudni, hogy bármely életkorban szüneteltetik a már megállapított öregségi nyugdíj – így a nők kedvezményes nyugdíja – folyósítását annak a személynek, aki közalkalmazotti jogviszonyban, kormányzati, állami vezetői, közszolgálati, bírói, igazságügyi alkalmazotti, ügyészségi szolgálati viszonyban, fegyveres szervvel hivatásos, valamint a Magyar Honvédséggel szerződéses vagy hivatásos szolgálati viszonyban áll, ha e jogviszonyát megszünteti, az öregségi nyugdíja folyósítása újraindul.
Dr. Farkas András, www.nyugdijguru.hu
2 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. NOVEMBER 24.
Hárommilliárdot érhet egy jó tipp Bár galoppfutamot már nem indítanak idén a Kincsem Parkban a hétvégi évadzáró futás után, de a játékosok a Kincsem+ programmal naponta játszhatnak akár milliárdos nyereményért is. Pécsi Istvánnal beszélgettünk. – Sikeresnek értékeli a szezont, a Kincsem Kft. munkáját? És az utolsó befutót? – Elégedett vagyok. Soha nem tapasztalt szoros befutókat hoztak a kiemelt versenyeink. Különösen örömteli, hogy jól szerepeltek a magyarok, hazai tréningben álló telivér nyerte el az v lova címet. My Luck győzelmének értékét növeli, hogy Dióspusztán, a Nemzeti Ménesben született, ami reményt adhat a hazai telivértenyésztőknek az importlovakkal folytatott versenyben. Ráadásul a versenyszervező is sokat tett a színvonal érdekében, a feltételek a szereplők és a nézők számára egyaránt javulnak. – Ahogy a győzelmi esélyek is? – gy van. Az idei legnagyobb nyereménykifizetés az új játékhoz, a Kincsem tutihoz kapcsolódik. Szep-
tember közepén egy fővárosi lottózóban egyik játékosunk 3,6 millió forintot nyert az első öt ló helyes sorrendjével. De a Kincsem Parkban is sokszor volt jelentős, félmilliós nyeremény. A Kincsem program nem csak Európában, világviszonylatban is egyedülálló. Naponta kecsegtet hatalmas nyereménnyel, jelenleg 1 ország fogadóit tartja lázban. Az első öt helyezettet kell eltalálni, míg a minimum 300 milliós jackpothoz a nyerő pluszszám visz közelebb. De szuperjackpot-napokon 3 milliárd is lehet a tét. A játék itthon januártól indul és februártól az összes lottózóban elérhető lesz, előbb gépi változatban, amelyen a számítógép profik tippjeivel állítja ki a szelvényt, vagyis a megsúgják a tutit . – Hányan keresték idén a futamokat?
Itt a vezetékes okostelefon Manapság a vállalkozások számára még mindig komoly jelentőséggel bírnak a vezetékes telefonszolgáltatások. Az Invitel Csoporthoz tartozó Invitech Solutions jelentős fejlesztéseket végez, hogy a cégeknek olcsó, ugyanakkor új lehetőségeket biztosító megoldásokat kínálhasson. A vállalat az internetre építve, az IP Center elnevezésű szolgáltatásán keresztül a XXI. század világát kínálja a vállalkozások számára. Ezzel az eszközzel szinte beruházásmentesen alakítható ki egy saját céges telefonközpont, néhány, vagy akár több ezer mellékkel, amely ráadásul a hagyományos megoldásokhoz képest több lehetőséget kínál. Nem véletlen, hogy 2013 és 2016 között mintegy háromszorosára nőtt az IP Center mellékek száma a cég ügyfélkörében. A
tapasztalatok szerint komoly költségmegtakarítást hozhat egy telefonközpont- vagy egy videókonferencia-szolgáltatás IP-alapú kialakítása. Az IP Center felhő alapon működik, azaz az informatikai csúcstechnológiát veti be a vállalati telefonálás megújításához. Korlátlan számú telephely kommunikálhat egymással, helyszínenként akár több ezer melléken, minimális ráfordítással. Az íróasztalon lévő készülékeket leszámítva, az egész rendszer az ország egyik legbiztonságosabb adatközpontjában található. Így már érthető, hogy azok, akik már használják, miért nevezik az IP Centert vezetékes okostelefonnak. „Egy telefonközpont-rendszer IP-alapú kiváltása azért is lehet ésszerű, mert így már egy kisebb, vagy egy közepes méretű vállalkozás is úgy tud a legmodernebb alkalmazásokhoz hozzáférni, hogy nem kell saját alközpontokat kiépítenie” – fogalmazott Mártha
– 60- 0 ezer ember jött ki a galoppversenyeinkre, de sokan voltak a péntek esti Lóverseny az éjszakában versenysorozaton is, ahol ügető- és agárfutamok is voltak. Ráadásul több százezren néztek minket a televízióban. – Az Ügetőszilveszteren búcsúztatja az óévet? – ermészetesen, ahogy 1999 óta mindig. Sokat változott a rendezvény, de egyre népszer bb, ma már komoly brand. Az idei eseményre 15 ezer nézőt várunk – minden eddiginél több f tött, fedett hellyel, vendéglátással. A világ legnagyobb lóversenyesemé lóversenyeseményeinek hangulatát vará varázsoljuk a Kincsem Parkba. – Meglepetéssel is ké készülnek? – gy bizony, de csak annyit árulok el, hogy a leg f iat a labb sza kághoz, a z agárversenyhez kapcsolódik.
Imre, az Invitel Csoport operatív főigazgatója. Nincs szükség a költséges karbantartásra, szervízelésre, szoftverfrissítésre és eltűnnek a sok helyet foglaló dobozok is, a cégeknek nem kell külön áramellátást sem biztosítani. A vállalatok viszont új lehetőségeket kapnak, a legkorszerűbb telefonközpont funkcióktól a webkonferenciáig szinte korlátlan az eszköztár, melyet a digitális telekommunikáció kínál. A használói szinte minden beállítást szabadon módosíthatnak távolról is, a cégvezetők pedig leginkább a skálázhatóságnak örülhetnek. Ez nem kevesebbet jelent, minthogy a cégük pillanatnyi igényeihez igazíthatják a teljes rendszert. „Ha például egy kereskedő cég a karácsonyi roham előtt meg akarja háromszorozni telefonos ügyfélszolgálatának mellékeit, majd az ünnepek után újra a régi szintre szeretné azt csökkenteni, ezt sokkal olcsóbban megteheti az IP Center segítségével, hiszen csak addig kell a többletszolgáltatást kifizetnie, amíg azt igénybe veszi. Ez is egy olyan előny, amit egy integrált szolgáltató nyújt a partnereinek” – szemléltette az előnyöket Mártha Imre.
aktuális
3
Nem könnyű Juhász ellen tüntetni
Fotók: Origo, Csudai Sándor
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. NOVEMBER 24.
Saját csapdájába esett Juhász Péter: azok után, hogy híveivel kifütyültette az október 23-i ’56-os állami megemlékezést, legutóbbi rendezvényén maga is tüntetőkkel találta magát szembe. Az Együtt alelnökét azonban nem is olyan egyszerű kifütyülni. Nem engedték Juhász Péter közelébe azokat a demonstrálókat, akik az Együtt vasárnapi rendezvényén akartak a párt alelnöke ellen tüntetni. A szervezők nemkívánatos személyeknek minősítették a tiltakozókat és közölték, nem léphetnek be az amúgy közterületen és nyilvánosan zajló eseményre. Ha mindez nem lett volna elég, az Együtt stábja a híradások szerint a rendőrséget is ráküldte a néhány tucat ellentüntetőre.
Hiába a nagy igyekezet, a szervezőknek nem sikerült elhallgattatniuk a Juhász beszéde alatt fütyülő és pfujoló csoportot, amelynek többek között nem tetszett, hogy az Együtt üdvöskéje október 23án az 1956-os forradalom 60. évfordulójának állami megemlékezését hasonló eszközökkel próbálta megzavarni. – Megaláztátok ’56-ot – kiabáltak oda többen is. Az ellenzéki politikust hétfői sajtótájékoztatóján sikerült
A Juhász ellen tiltakozók megkérdeznünk a hétvégi eseményekről. Arra voltunk kíváncsiak, miért akadályozták a demonstrálókat, pláne hogy néhány hete még rendőrállamot emlegettek, mert az október 23-i program szervezői ugyancsak megpróbálták távol tartani a magyar himnuszt is kifütyülő Együtt-szimpatizánsokat. – Hazugság, hogy rendőrt hívtunk volna a tüntetőkre –
kezdte a párt alelnöke, de azt elismerte, hogy a rendőrség jelen volt az Aulich utcában tartott megmozduláson. Azt sem cáfolta, hogy az Együtt szervezői kizárták a demonstrálókat, de azzal érvelt, hogy erre csak azért volt szükség, mert ezek a fizetett emberek maszkokkal takarták el az arcukat . – izonyítékunk van rá, hogy a demonstrálók a metróaluljáróban vettek át
Y A D I R F BLACK
2500
LEGALÁBB FT ÖSSZÉRTÉKŰ F&F RUHÁZATI TERMÉK VÁSÁRLÁSA ESETÉN* Kizárólag a Tesco hipermarketekben kapható.
*A 30% árkedvezmény a számla végösszegéből a kasszáknál kerül levonásra. Az ajánlat 2016. november 23-27. között érvényes minimum 2500 Ft összértékű F&F ruházati termék, cipő és kiegészítő egyszeri vásárlása esetén. Az akciós és kiárusításos termékeknél a fizetendő 2500 Ft esetén az akciós és kiárusításos ár az irányadó. A vásárlás végösszegétől függetlenül, a vásárló akkor is csak 30% kedvezményre jogosult, ha a vásárlás végösszege többszörösen meghaladja a 2500 Ft-os összeghatárt. A részleteket keresse az áruházak F&F ruházati osztályán.
pénzt a szolgálataikért – állította uhász, de a bizonyítékokkal végül nem állt elő. Az Együtt alelnökének nem ez volt az egyetlen túlzása a vasárnap történtek kapcsán: a TV2 felvételein például tisztán látszik, hogy a szervezők valamiféle jogszabályra hivatkozva egy olyan idős tüntetőt is feltartóztatnak, akin sem maszk, sem más, az arcát eltakaró ruhadarab nincs.
aktuális
4 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. NOVEMBER 24.
Beleshetünk a műtőbe is a Kórház éjszakáján Kórházba senki sem szeret járni. Oda leginkább akkor megyünk, ha baj van. Most azonban – rendhagyó módon – minden 14 év feletti érdeklődő előtt megnyitja kapuit a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház. A Kórház éjszakája című rendezvény betekintést enged a hétköznapi hősök világába, a kulisszák mögé, még a műtőbe is. LOKÁL EXTRA
módszereket alkalmaznak az orvosok, szeretnék megismerni a nap mint nap életeket mentő hősöket vagy szemügyre vennének egy m tőt, a regisztracio szentimrekorhaz.hu e-mail-címen vagy személyesen a
Szent mre Kórház A épületének információs pultjánál regisztrálhatnak. A rendezvény időpontja 2016. december 2. 15 óra. A bejárások 30 percenként kezdődnek, egészen este óráig.
kórházi dolgozók munkáját és mindennapjait. – A rendezvény alcíme, Nyitott kapuk az egészségért, jól mutatja, hogy a december 2-i rendezvényünkön a kórházlátogató érdeklődők az őket kalauzoló orvos szaktekintélyektől egyfajta egészségügyi oktatást is kapnak – nyilatkozta a Lokál Extrának dr. Noszek László főorvos, aki hozzátette, a kórház azért vállalkozott a nagyszabású eseményre, hogy a jövőben csak a Kórház éjszakáján és esetleg a sz rővizsgálatok alkalmával legyen szükség
A zaj elmúltával
Fotók: Máté Krisztián
Létezik Múzeumok éjszakája, Fürdők éjszakája, Kutatók éjszakája, miért ne lehetne Kórház éjszakája is A fővárosi Szent Imre Egyetemi ktatókórház idén hagyományteremtő szándékkal útjára indítja a kezdeményezést, amely a szervezők reménye szerint nemcsak az egészségmegőrzésben, a tudatos és helyes életmódban szolgál iránymutatásul a látogatóknak, hanem abban is segít, hogy a nagyközönség közelebbről is megismerje a
az egészségügyi intézmények látogatására. Az érdeklődők betekinthetnek olyan helyekre is, amelyeket egyébként csak betegként láthatnának. Aki kíváncsi, mi zajlik a kulisszák mögött, milyen
SÉTÁLÓ BOTOND
A zajok, a hangzavar elmúltával itt az ideje a pihenésnek, a magunkba fordulásnak, a békének, az erőgy jtésnek. Amikor a kampányok okozta csatazaj után újra meghalljuk a másik hangját, hogy azután a következő kampány érkezésével megint megsüketüljünk. Ez már csak ilyen.
Mindig megzavarja valami a viszonylagos nyugalmat. tt van például advent. Az ember reggel elmegy a misére, megnyugszik, átszellemül, ténylegesen áthatja a várakozás, majd egy apró ajándékért beugrik egy bevásárlóközpontba, és fülsiketítően ömlik rá a hangszórókból a különféle – főleg angolszász – karácsonyi dalegyveleg. égtelenített formában.
Oda a templomi nyugalom, csend és béke. Mert a kereskedőknek a mi békénk adja a kampányidőszakot. Harsányabbak a legvadabb politikai nagygy lésnél. Nem ismernek sem Istent, sem embert, sem időset, sem kisgyermeket. Egyetlen dolgot azonosítanak a pénz istenét. Úgy tekintenek erre a bő három hétre, hogy szá-
mukra ez a 23-24 nap maga az egész esztendő annak 365 napjával. Lehetetlen elugrani előlük, és a velük társuló lökdösődés, dugók, káromkodások, feszültségek elől. Hogy aztán szentestére a teljes kimerültség legyen úrrá rajtunk, és a legkevésbé sem az, amiről annak az estének szólnia kellene. Bolond világ.
De addig – sajnos – így lesz, amíg vásárolni akarjuk az ajándékot, és nem adni. Majd ha elég lesz egy toboz és nem doboz , ami kifejezi gondoskodásunkat, odafigyelésünket, ak kor a g yert yalángok kipihent és békés arcokat világítanak meg a karácsonyfa körül. Attól félek, ez még eléggé messze van.
aktuális
5 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. NOVEMBER 24.
Párizsból jött haza csodát tenni Külföldre menekült pályája kezdetén Szepsy István, az egyik legsikeresebb mai magyar borász, hogy ne kelljen igénytelen, tömegtermelő munkában részt vennie. De valami hazahozta: a hit, hogy Magyarországon is lehet csodát tenni a borral. Mag ya ror szág pre sztízsborvidékének számít Tokaj-Hegyalja, az egyetlen olyan bortermelő terület, amelyet a nemzetközi szakma is jegyez. A sikerben nem kis szerepe van Szepsy Istvánnak, aki Mád-központú birtokával és pincészetével a térség húzó borászatát hozta létre. Könny neki, mondhatnánk, hiszen családja ötszáz éve foglalkozik bortermeléssel Tokajban. A dolog azonban nem ilyen egyszer . Szepsy Ist vá n mi ndössze 25 éves volt, amikor 1976-ban olyan állást kínáltak fel neki, amiről minden fiatal szakember álmodott ő lehetett volna az 1700 tagot számláló, 1000 hektáron gazdálkodó Rákóczi Szakszövetkezet főkertésze. Pontosan tudta, mi lenne a dolga: az eddigre már silány minőség vé vált aszúból és a szamorodni alapját adó szőlőből minél többet termelni, hogy azzal oltsák a bármilyen mennyiséget meginni képes szovjet piac szomját. Szepsy úgy döntött, inkább örökre elhagyja Magyarországot, de Párizsban már a harmadik éjjel Tokajról álmodott. Hazatért, és majd negyedszázadot böjtölt ki a szövetkezeti munkában, hogy a rendszer-
váltás után végre megvalósítsa saját álmát. Szepsy érdeme kettős. Egyrészt a szocializmus elsilányította aszúnak visszaadta a becsületét azzal, hogy Tokaj-Hegyalja természetes édes aszúborát extravagánsan magas minőség szőlőből készíti, a nemzetközi szakkritikusok és gasztronómiai szakemberek heves tapsát kiváltva. Másrészt felismerte Tokaj-Hegyalja geológiai egyedülállóságát, mely rendkívüli alapot ad ahhoz, hogy furmintját máris a világ legnagyobb száraz borai közt tartsák számon. Mindezt külföl-
Szepsy István
di tőke és hitel bevonása nélkül, megingathatatlan hittel hozta létre. – A magyar boroknak olyanoknak kell lenniük, amilyen volt, vagy amilyen szeretne egyszer lenni a magyar identitású ember. Ez a bor ebből a földből fakad, megfelelő tudatossággal termelődött, energikus, tiszta, komplex és harmonikus. Ilyennek kell lenniük az embereknek is – ezt maga Szepsy István mondja Tallián Hedvig és Tóth Gábor A szeretet mint tőke cím portréfilmjében, amelyet az alkotók hat éven át forgattak.
– Szepsy Istvánt nem egyszer en szakmai eredményei és bor vidéki követői teszik hiteles országépítővé és különleges karakterré, ha nem szabadságon a lapuló mélyen átélt hite, a mit meg lehet tapasztalni, ha egyszer találkozunk vele – vallja Tallián Hedvig. – En nek bemutatására tettünk kísérletet a f i l m me l, me lyet a közmédia hamarosan m sorára t z. A díszbemutató pedig Szepsy István részvételével december 8-án, az Uránia Nemzeti Filmszínházban lesz. Kerékgyártó
Az aszú receptje
Az aszú készítésének legrégebbi írott dokumentuma 1631-ben, Szepsi Lackó Máté tollából született. E szorgos református prédikátor, Szepsy István oldalági felmenője, okaj-Hegyalján az oremus szőlő terméséből készítette el az aszúbort. Minden idők legjobb aszúja, az 1811-es évjáratú ráadásul különleges csillagálláskor termett, abban az évben „tiszteletére” még a Halley-üstökös is átvonult az égbolton, Európa koronás fői pedig vagyonokat fizettek piacra kerülését követően érte.
II. Budapesti Karácsonyi Cirkusz „Nincs karácsony Eötvös Cirkusz nélkül!”
A 2016-os Teljesen új Karácsonyi Mentőexpedíció című műsorunk november 17.-én kezdetét veszi. Műsorunk, ahogy eddig is megszokhatták tele izgalommal, látványos elemekkel, interaktív produkciókkal és Magyarországon csak az Eötvös Cirkuszban látható témát feldolgozó színházi elemeket tartalmazó komplett történetet ad elő. Nálunk Idén is a Gyermekeké a főszerep. Ahogy tavaly, ismét interaktív játékokkal és vetélkedőkkel, nyereményjátékokkal kedveskedünk a Karácsonyi szezonban is Eötvös Cirkuszba Járó közönségnek. Ismét találkozhatnak a Főmanóval, segítőivel Ketteskével és Hármaskával, akik idén is nagy kalamajkát okoznak.
Karácsonyi műsorunk sztárjai a vadállatok (Oroszlánok és Tigrisek). Láthatják a híres tripla szaltót a cirkusz kupolájában! Valamint az Óriás Szemafor bátor artistája (10) méter magasban. Itt lesznek a Star Wars Sztárjai. Fénykardok harca, zsonglőrök csillagközi háborúja. A Mikulás is itt lesz! És hogy a Karácsonyi Mentőexpedíció cím mit takar? Legyen meglepetés! De egy küldetése minden kisgyermeknek van! Elemlámpát hozzatok magatokkal!
Jönnek a Mikuláslányok valamint a Jégvarázsból Anna Elsa és Olaf IS.
Mindenkit szeretettel várunk idén Karácsonykor is az Eötvös Cirkusz Legendás Világába, ahol mindenki újra gyermeknek érezheti magát!
Megelevenedik a Diótörő egy kicsit másképp.
Mert: Nincs Karácsony Eötvös Cirkusz Nélkül!
November 17–20.
December 01–11.
November 24–27.
December 15–18.
XX. Pesterzsébet Megapark Tesco parkoló
XVII. Rákoskeresztúr Tesco parkoló
XV. Újpalota Pólus Center mellett
XXII. Budatétény Campona áruház mellett
www.eotvoscirkusz.com / infóvonal: +36-30/401 9507
extra
6 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. NOVEMBER 24.
Jakupcsek G
Nem tudtam elbúcsúzn apámtó Jakupcsek Gabriella új könyvében őszintén vall élete legnagyobb kudarcairól, köztük a válásáról is. A riporter kezdetben csak kislánya kérdéseire akart válaszolni a kö kötetben, de végül egy furcsa utazás lett számára a mű, amelyben azt is felidéz felidézte, milyen fájó volt neki gyerekként az édesapja elveszése.
Fotó: Mészáros Diána
LAKATOS BRIGITTA
Nem vitték el a temetésre sem, nyilvánvalóan azért, hogy megkíméljék a fájdalmas élménytől
– Megúszhatatlan a könyvem címe, pont azért, mert élet is az – kezdte Ja Jakupcsek Gabriella könyve sajtótájé sajtótájékoztatóján. Szeretett volna egy olyan kötetet írni, amely kérdéseket vet fel, beszélgetésre ösztönöz, és nem mellesleg, ha eljön az ideje, kislányának, a hétéves Emmának is nyugodt szívvel megmutathat megmutathatja. Bár nem önéletrajzi kötetet írt, a tévés őszintén mesél élete legnagyobb kudarcairól is, mint amilyen a házassága felbomlása volt. A válását Máté Gábor rendezőtől érthetően nagyon nehezen élte meg. Az első házasságomnak volt egy másfél-két éves időintervalluma, amelyet a nőiességemben nagyon méltatlanul éltem meg. Amikor az ember rájön, hogy megcsalják, akkor hiába véli úgy, hogy a riválisa nem ér fel hozzá (mert mindenki ezt érzi), eluralkodik a szí szívében a gy lölet – írta akupcsek, akinek a negatív érzé érzé-
extra
7 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. NOVEMBER 24.
Gabriella:
m ni ól
A Szikla a világ legszexibb pasija Napokban jelent meg a műsorvezető könyve
seket sikerült átfordítania „támogató elengedésbe”, és ma már igazán jó a kapcsolata volt párjával. A m sorvezető hisz abban, hogy a legtöbb témáról lehet beszélni, minden a megközelítésen múlik. Gabriellának már korán szembesülnie kellett ezzel, hiszen könyvében nyíltan mesél édesapja betegségéről, és hogy kislányként mennyire szégyellte azt. „A rákbetegséggel kapcsolatos kultúránk akkoriban nulla volt. Semmit nem tudtam erről a bet eg s ég r ő l , s e m m it ne m tudtam arról, mi történik egy haldokló emberrel. Az egészet egyetlen nagy kudarcélményként éltem meg kilencévesen. Talán ezért tartom annyira fontosnak a
hospice-mozgalom támogatását. Láttam a papám állapotát, végignéztem, hogyan fogy le a szemem előtt kilencven-egynéhány kilóról negyvenkilósra. öbb mint egy éven át minden egyes vasárnapot a Honvédkórházban töltöttem. 40 éves volt! Nem vittek el a temetésre sem, nyilvánvalóan azért, hog y megkíméljenek a fájdalmas élménytő l. E m iat t ne m lát t a m e l me n n i a z éde sapá mat és nem tudtam elbúcsúzni tőle. Szomorú történet ez, és azt bizonyítja, hogy a saját példámon tanultam meg, mennyi minden múlik azon, az ember mennyire őszintén éli az életét, és hogyan tanítja meg a gyerekét feldolgozni az élet sorsdöntő eseményeit.
A People magazin idén is megválasztotta a világ legszexibb pasiját. dén nem valami jól fésült szépfiú örülhet a címnek, hanem D ayne ohnson, azaz A Szikla . Nem nagyon tudunk ezzel vitatkozni, a szerkesztőség hölgytagjai is egyetértenek a döntéssel, régóta nyomon követik a pankrátorból lett színész karrierjét. Egyébként A Sziklának tényleg jó éve volt, ugyanis a Forbes szerint ő lett az év legjobban fizetett színésze is.
Partnere szerint Robin Williams él
Az egész világot sokkolta a napokban a 15 éve visszavonultan élő színésznő, Shelley Duvall. Az 1980-as Popeye című film mentálisan labilis sztárjának állítása szerint nemrégiben találkozott filmbeli partnerével, a két éve tragikus körülmények között elhunyt Robin Williamsszel. – Bizonyos vagyok benne, hogy Robin életben van. Már találkoztam is vele, amióta meghalt – mondta. Duvall morbid kijelentésével pár óra alatt magára haragította Hollywoodot és a néhai komikus családját is. Nem ez az első eset, hogy Duvall kiveri a biztosítékot: egy korábbi interjújában azt állította, hogy a Ragyogás című film forgatásán a rendező Stanley Kubrick munkamódszerei miatt kapott idegösszeomlást, illetve hogy a főszerepet alakító Jack Nicholson molesztálta őt.
extra
8 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. NOVEMBER 24.
Odavan a magyar filmért az X-Men sztárja Exkluzív KOVÁCS SZILÁRD
A skót színész számára nem ismeretlen a hazai filmm vészet, ancsó Miklós filmje kifejezetten tetszett neki. – A Csillagosok, katonák! a hatvanas évekből való, rendkívül híres film. ancsó Miklós csinálta, rendkívül energikus stílusa volt – kezdte a 0 éves skót színész, majd a magyar stábbal való közös munkáról lelkendezett. – Nagyon vicces volt együtt dolgozni, mert a hangok alapján úgy t nt, semmiben sem tudtak egyetérteni, nehezen jutottak d lőre. Ezt leny gözőnek találtam, mert a kezdeti diszharmóniából alakult ki a jelenetek felvételének végére a harmónia.
s ennek a közepén Edelényi János volt! Felvillanyozó személyiség, olyan, mint azok a régi nagy holly oodi rendezők, akik nemcsak megrendezték, de maguk is írták a történeteiket. Manapság élményszámba megy egy ilyen alkotóval dolgozni – mesélte Cox. 210 filmes és többtucatnyi színpadi munkával a háta mögött a színész továbbra is folyamatosan keresi az izgalmas és kihívást jelentő feladatokat. A utalomjáték-beli karakterét, a folytonosan zsörtölődő, súlyos beteg színész Sir Michaelt egyenesen pályája egyik csúcsának tartja. Kérdésünkre, miszerint ennyi munka mellett mikor van ideje aludni, egy
igazán skót választ adott. – Alszom, amikor alszom, de próbálok spórolni vele. Négy óránál többet nem szoktam ezzel tölteni, maximum néha egy lopott félórát. Amikor meghalok, majd jó hosszan alhatok, ez az élet garanciája. Amíg viszont életben vagyok, próbálom kihozni a legtöbbet belőle. gyekszem minél több időt tölteni a feleségemmel, Nicole-lal és a gyermekeimmel. ármilyen meglepő, filmeket szoktunk nézni. ár együtt játszani is imádunk, vagy nézni a nejemmel a fiaim sportmecscseit. Az egyikük jéghokizik, a másik focizik – mesélte a színész. A teljes beszélgetést a lokal.hu-n olvashatják.
Fotó: Mészáros Diána
Edelényi János Jutalomjáték című filmjének reklámkampánya kapcsán látoláto gatott Magyarországra Brian Cox. A Golden Globe-jelölt skót színész olyan nagy hollywoodi filmek rosszfiú-szerepeiből lehet ismerős, mint a Trója és az X-Men 2. Cox a Lokál Extrának adott interjújában szívesen emlékezett vissza a magyar filmesek olaszos munkastílusára, sőt azt is elárulta, hogy mire marad ideje négy óra alvás mellett.
Brian Cox számára egy élmény volt Edelényi János Jutalomjáték című filmjét forgatni
Díjeső a Panyolainál Észak-Alföldi Innovációs Díjat nyert el a Panyolai Szilvórium Zrt., az elismerést Lakatos Gergely vezérigazgató vette át az elmúlt héten. Az MTA Debreceni Területi Bizottsága, a Hajdú-Bihar, a Szabolcs-Szatmár-Bereg és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által közösen kiírt pályázaton megyénként egy - az innovatív technológiában és/vagy termékfejlesztésben
kiemelkedő - vállalkozást díjaztak. - Meg yé n kbe n cég ü n k nyerte el a díjat, a Panyolai Rubinmeggy pálinkáért – tájékoztatott Lakatos Gergely vezérigazgató, majd kiegészítette: - Manufaktúraként m ködő vállalatunkat a kutató-fejlesztő munka, valamint az új megoldásokkal, eljárásokkal, megmunkálási módokkal való aktív foglalkozás jellemzi. Termékeink
előállítása során a történelmi háttér felderítésén túl alkalmazzuk a szakmai területre vonatkozó legújabb fejlesztési eredményeket is. Ugyanakkor nem szabunk határt az alkotó fantáziának sem. Az említett termék elismerése mellett újabb kitüntető címhez jut a szatmári vállalat: ma este veszik át a Panyolai márka második Superbrands díját. Ez utóbbit 90 ország kiemelkedő márkáinak ítéli oda a kommunikációs- és marketingszakemberekből álló zs ri, a fogyasztói vélemények alapján.
divat
9
Fotók: Csudai Sándor
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. NOVEMBER 24.
Y R A G N U H E S R E V MISS UNI
Bódizs Veronika minden díjat bezsebelt Bertók Fruzsina Gina állhatott a képzeletbeli dobogó harmadik fokára
Csillogás, gyönyörű lányok és gigashow – a TV2 műsorában megválasztották a Miss Universe Hungaryt, Bódizs Veronikát. A főiskolás lánynak a megmérettetés miatt ért véget a kapcsolata, mert párja nem nézte jó szemmel, hogy szépségversenyre Kozma jelentkezik. Most biztos, Claudia nagyon bánja! lett az első LAKATOS BRIGITTA udvarhölgy
A két műsorvezető is kitett magáért: Cooky fürdőnadrágja láttán Lipcsei Betta sem bírta nevetés nélkül
Vajna Timi a show végén boldogan puszilgatta férjét, Andy Vajnát
Veronika alig akarta elhinni, hogy az ő fejére került a korona
BŐVÜL A CSALÁD, DE SZERETNE EGY ÚJ AUTÓT IS?
Megy együtt. A ŠKODA Gondoskodás Programjában nincs más dolga, mint élvezni a vezetést. A ŠKODA Gondoskodás Programjában akár 0% önrész bezetésével, egy x havi bérleti díjért cserébe már háromévente új autóba ülhet. Önnek nincs más dolga, csak élvezni a vezetést. A szolgáltatás a következ ket tartalmazza: az autó használatát, a kötelez szervizeket, a kopó, forgó alkatrészek cseréjét, egy BARUM téli gumi szettet, gumicserét és –tárolást, a kötelez biztosítást, teljes kör Porsche CASCO-t, a forgalomba helyezés költségét, s t, balesetbiztosítást is.
ŠKODA
D
N
A részletekr l érdekl djön a gondoskodas.skoda.hu weboldalon, valamint márkakereskedéseinknél. A kép illusztráció.
OS
RA
GO
M
gondoskodas.skoda.hu
KO D Á S P R O
G
Tatabánya
11 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. NOVEMBER 24.
Írjon nekünk! Problémája van? Érdekes a szomszédja vagy hallott egy különös történetet? Lencsevégre kapott egy jellemző kerületi épületet? Küldjön témát vagy fényképet. Megírjuk, bemutatjuk és ha kell, utánajárunk.
Az ön területi szerkesztője: Kerékgyártó György – e-mail:
[email protected]
városi hírek www.lokal.hu/varosihirek
Tető alá hozták a fedést ető alá került a tatabányai m jégpálya. A 260 millió forintos beruházáshoz 1 0 milliós taotámogatást kapott a Petőfi ömeg- és Szabadidősport Egyesület, az önerőt a város költségvetése biztosította. Az 19 4 óta m ködő intézmény felújításának a lefedés csupán az első lépése volt, a következő években folytatódhat a beruházás a pálya komplett jégcsarnokká alakításával.
tatabányai hírek
Nemzetiségek napja újra Második alkalommal rendezték meg a Nemzetiségek Napját a Puskin M velődési Házban. Ennek előzményeként zajlott 15 éven keresztül a Népek Karácsonya. Az esemény célja az volt, hogy a nemzetiségek be tudják mutatni egymásnak kultúrájuk színe-javát, valamint az, hogy ezzel a város többi lakóját is megismertessék. Szalai rpád, a lengyel nemzetiségi önkormányzat elnöke azt mondta, az idei újítás Lengyelországból érkezett egy 20 fős tánccsoport személyében, akik egy
20 perces sho -m sorral készültek erre a napra. A sziléziai tánccsoport vezetője, Ciba homás azt mondta, nagyon sokat készültek az eseményre, ami igazán jól sikerült. A legfontosabb számára az, hogy be tudják mutatni Lengyelországot és a kultúrájukat a táncok és a zene világával. atabányán öt nemzetiségi önkormányzat van, amelyek között mindig is nagyon jó volt a kapcsolat. Ez a rendezvény is azért jöhetett létre, hogy ezt a jó viszonyt megőrizzék.
12 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. NOVEMBER 24.
Befedték
Örömteli fejlődésnek nevezte Schmidt Csaba polgárm pálya történetét. Nemrég még a megmaradása is kéts millió forintos beruházással újult meg. ető került a városi m jégpályára. Schmidt Csaba, atabánya polgármestere szerint a beruházás a jövőben rengeteg embernek kedvez majd, és hatalmas előrelépést jelent a létesítmény több évtizedes történetében. – Akadt időszak, amikor a jégpálya megmaradásáért is ki kellett állnunk, ma viszont egy örömteli fejlesztést ünnepelhetünk – mondta a városvezető. – A pályát az iskolások és több ezer, ide kilátogató ember használja szabadidős sportolásra, de ez a beruházás az utánpótlás korosztályokban játszó jégkorongozóknak és gyorskorcsolyázóknak is az eddiginél jobb körülményeket teremt.
Németh Péter, a lefedést kezdeményező egyesület elnöke elmondta régi vágyuk teljesült a fejlesztés megvalósításával. – Nagyon boldog vagyok, noha még nem értünk az út végére – hangsúlyozta a Petőfi SE vezetője. – Megkezdtük a bővítés második ütemének tervezését, ami hasonló összeg beruházá st jele nte ne . Ebbe n a lépcsőben megépítenénk a csarnok nyugati oldalfalát, kiegészítő helyiségeket létesítenénk, valamint a bővítés során szükséges közm kiváltásokat végeznénk el. Dobozi Gábor, a tömegsport-egyesület elnökségi tagja elmondta igazolt jégkorongozóik száma meghaladja az ötvenet, az -as
Angyal zené
C r e ate P D F f ile s w ithout this m e s s age b y p ur c has ing nov aP D F p r inte r ( http : //w w w .nov ap d f .c om )
tatabányai hírek
13
a műjégpályát
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. NOVEMBER 24.
mester a tatabányai műjégséges volt, most pedig 260
és U10 -es csapat mellett felsőbb korosztályokban is több játékost nevelnek. – Re ngeteget s eg ít het ne k ü n k a pá lya le fe dé se – emelte ki Dobozi Gáb or. Hoz z átet te tovább növekedhet az edzésidő, a javuló körülmények pedig még több g yer meket csábíthatnak sportolásra. Szavaihoz csatlakozott Moravcsik-Fecskés rsolya, a atabányai Diák Korcsolyázó Egyesület elnöke is. Kovács Zoltán, a Magyar égkorong Szövetség főtitkára kiemelte, a szövetség célja, hogy öt éven belül minden megyeszékhelyen legyen fedett jégpálya. – Sportágfejlesztési koncepción k fontos ré sze a fedett pályák megépülése,
állás Betanított dolgozókat és targonca vezetői engedéllyel rendelkező munkavállalókat keresünk, hosszú távú munkára.
ezért hatalmas öröm számunkra ez a tatabányai beruházás – tudtuk meg a sportvezetőtől. – Szeretnénk a jövőben minél
szélesebb tömegbázist is kialakítani, így felszerelések adományozásával támogatjuk a jégkorongozni kezdő gyerekeket is.
élt Tatabányán atabányát is elvarázsolt a közö s konce r t jéve l Rúzsa Magdi és Presser Gábor. Az énekesnő idén külföldi koncertmeghívásoknak is eleget tett zenekarával, mielőtt nekivágott volna az Angyal mellet tem elnevezés turnénak. – A mi találkozásunk Presser Gáborral sorszszer volt – hangsúlyozta Rúzsa Magdi. – lyan d a lok at adot t ne ke m , a melye k re eg ysze r e n vigyázni kell, mert ezek igazi kincsek. alahányszor ott állok mellette, mindig eszembe jut, hogy m i lye n c s o d á s dolog, hogy egy ilyen embertől tanulhatok. Presser Gábor tíz évvel ezelőtt tagja volt a Mega-
sztár zs rijének, és a kishegyesi énekesnő már az első válogatáson elvarázsolta. tjaik akkor kettéváltak, hiszen összesen csak 21 közös fellépésük volt – igaz, Presser Gábor írt három dalt is Rúzsa Magdina k. A z Eg yszer cím szám meghódította a slágerlistákat, és ezt követően megsokasodtak a felkérések kettejük közös fellépésére. nnen a közös koncert ötlete, amelyen már nem csupán néhány dal erejéig vendégei egymásnak, hanem közös produkciót láthat tőlük a publikum. Az előadás egy részében csak ők ketten vannak a színpadon, majd csatlakozik hozzájuk három vendégmuzsikus, Kovács csi Ferenc trombi-
ta, heged , Szabó amás szájharmonikák és Födő Sándor ütőhangszerek . – Magdi egy istenadta tehetség és remek ember – emelte ki Presser Gábor. Neki semmit nem kell külön tennie azért, hogy szeressék az emberek, egyszer en gyárilag így van összerakva. Amikor megírtam az Egyszer cím dalt, arra azonnal lecsapott, annyira a magáénak érezte, és ugyanilyen jól m ködnek a közös fellépések is. Rúzsa Magdi és Presser Gábor közös turnéjából még két állomás van hátra november 26-án Hévízen, míg másnap rsekújváron folytatódik az Angyal mellettem elnevezés koncertkörút.
A fedett m jégpálya ünnepélyes átadóját gyorskorcsolyázó- és jégkorong-bemutatók színesítették.
Magas kereseti lehetőséggel, alapbér, cafetéria, ösztönző, ingyenes buszjáratot biztosítunk.
Érd.: H-P-ig 08-16-ig Tel.: 34/789-406
HÍVD INGYENES ZÖLDSZÁMUNKAT! 06-80-180-534
VÁLLALATUNK FOLYAMATOSAN BŐVÜLŐ CSAPATÁBA AZ ALÁBBI MUNKAKÖRBE KERESÜNK ÚJ MUNKATÁRSAKAT:
GYÁRTÓSORI ÖSSZESZERELŐ RAKTÁRI MUNKATÁRS TARGONCAVEZETŐ • MUNKÁBA ÁLLÁSI BÓNUSZ (BRUTTÓ: 35.000,- FORINT) • VONZÓ ALAPBÉR • FIX KÖNNYEN ELÉRHETŐ HAVI ÉS FÉLÉVES BÓNUSZOK • KAFETÉRIA MÁR A PRÓBAIDŐ ALATT IS (HAVI 18.000,- FORINT) • KIEMELKEDŐ MŰSZAKPÓTLÉK (40%) • HOSSZÚTÁVÚ, STABIL MUNKAHELY, HATÁROZATLAN IDEJŰ SZERZŐDÉS • INGYENES VÁLLALATI BUSZJÁRATOK • ÚJ MUNKATÁRS AJÁNLÁSI PROGRAM (PÉNZJUTALOMMAL!) • TISZTA MUNKAKÖRNYEZET, JÓ CSAPAT, EGÉSZSÉGVÉDELEM! • HELYBENI MELEGÉTKEZÉSI LEHETŐSÉG (TÚLÓRA IDEJE ALATT INGYEN!) • INGYENES EGÉSZSÉGÜGYI SZŰRÉSEK JELENTKEZÉS MÓDJA: MINDEN HÉTFŐ-SZERDA-PÉNTEK 8:30-TÓL SZEMÉLYESEN A 2051 BIATORBÁGY, VENDEL PARK BUDAI UTCA 1. SZÁM ALATT. TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: 06-80-180-534 INGYENES ZÖLDSZÁM E-MAIL:
[email protected] WWW.FACEBOOK.COM/ALPINEHUNGARY
tatabányai infók
14 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. NOVEMBER 24.
Óvodában osztottak almát
a Forrás rádiósok Almanapot tartottak múlt szerdán az Arany János Óvodában. Megyénk rádiója minden ősszel meglep egy-egy óvodát egy nagy adag almával, most sem volt ez másképp.
A gyerekek dalokkal, ve r s e k ke l kö s z önt é k meg a z ajá ndé kot, Sztán Józsefné óvodavezető pedig elmondta íg y még kön nyebben megy a kicsik egészségre nevelése. Fe ny ve si Zolt á n, a Forrás rádió m sorvezetője elmondta többéves hagyomány náluk az almaosztás. – Gyakran kedveskedünk ilyen formában az apróságoknak – hangsúlyozta a Forrás rádió reggeli m sorának vezetője. – Ezúttal nem eg y csopor t fogadot t minket, hanem az egész óvoda dalolt és táncolt nekünk. Fantasztikus é l mé ny a mosolygós arcokat látni, ráadásul ezzel talán mi is tehe-
A T-Busz Tatabányai Közlekedési Kft.
álláslehetőséggel autóbuszvezető képzést kínál.
A T-Busz Tatabányai Közlekedési Kft. a tatabányai helyi tömegközlekedés 2017-től történő ellátásához autóbuszvezetői munkakör betöltésére képzéssel, átképzéssel, a jövőben autóbusz-vezetőként dolgozó munkatársakat keres.
Amit kínálunk:
A jelentkezők részére vissza nem térítendő támogatás keretében a képzés során D kategóriás jogosítvány és Autóbuszvezetői GKI igazolvány megszerzését biztosítjuk. A tanfolyam sikeres elvégzését követően társaságunk autóbusz-vezetői munkakörben hosszútávú, biztos munkalehetőséget kínál.
Jelentkezés feltételei: -
21. életév betöltése 2 éves B kategóriás jogosítvány legalább alapfokú végzettség
Bővebb felvilágosítás: Osgyánné Láng Erzsébet
[email protected] 06/20-288-5667 www.tbusz.hu
T-BUSZ Tatabányai Közlekedési Kft.
tünk valamit a gyermekek egészségéért. Sztán ózsefné a vidám produkciókat követően elárulta az alma az ovisok egyik kedvenc gyümölcse. – Na g yo n ör ü lt ü n k ennek a felajánlásnak – emelte ki az óvoda vezetője. – Az egészséges életmódra nevelés fontos terület, a mindennapok során igyekszünk foko-
zottan odafigyelni rá. A rádiósok részéről nagyon ke dve s ge s z t u s , hog y hozzájárulnak ehhez. A látogat á s ut á n a z apróságok teli pocakkal térhet te k v issza a játékhoz, míg a rádiósok megígérték, a jövőben a megye más óvodáiba is ellátogatnak, hogy azokban is almával kedveskedjenek a gyermekeknek.
program
XI. 27. 15 óra – PROGRAM – Betlehem-állítással teremtik meg a karácsony meghitt hangulatát a Felsőgallai Szűz Mária Szent Neve Templom előtti téren, majd a templomban ünnepi műsor veszi kezdetét, amelyben közreműködik a Felsőgallai Német Német Nemzetiségi Óvoda, a Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola, a Tatabánya Madrigál Együttes, valamint Fórizs Balázs (szájharmonika) és Orbán Gábor (orgona). Délután kézműves termékek vására lesz az általános iskola udvarán. A szervezők forró teával, pogácsával várják a kedves vendégeket! XI. 27. 16 óra – PROGRAM – Karácsonyi ünnepvárás a költészetben és a zenében címmel izgalmas programra invitálják az érdeklődőket az alsógallai József Attila Művelődési Házba. Az eseményen Herendi Judit, H. Gábor Erzsébet, M. Tóth Sándor és Prander Éva tatabányai tollforgatók, a zenészek képviseletében a Gallavölgye Kamara Együttes és a Canto-rock tatai keresztény zenekar, valamint Hodossy Ildikó, az Orfeusz Társulat művésze működik közre. XI. 27-ig– KIÁLLÍTÁS – November 27-ig tekinthető meg a Tatabányai Múzeumban a Tatabánya 1956 című kiállítás. XII. 3. 15–19 óra –KIÁLLÍTÁS – A József Attila Megyei és Városi Könyvtár Népház úti fiókkönyvtárában Keresztes Zsuzsa rongyképész kiállítása a könyvtár nyitvatartási idejében. XII. 28. 10 óra –KLUB – Baba-mama klubot tartanak a József Attila Megyei és Városi Könyvtárban. A JAMóKa klub foglalkozásait Beszedics-Környei Andrea Clauwi hordozási tanácsadó vezeti. XII. 30-ig – KIÁLLÍTÁS – A József Attila Megyei és Városi Könyvtár Könyvtár-Képtár galériájában Bánfi József art magister kiállítása várja az érdeklődőket
gasztro
15 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. NOVEMBER 24.
Titkos éttermek Hongkongtól Rómáig
Mit választana külföldön: vacsorát a város egyik leghíresebb éttermében vagy egy kevesek által ismert titkos étkezdét? Adam Richman, a népszerű műsorvezető ezúttal az utóbbi mellett döntött. Az Ételek nyomában új évadában a Food Networkön olyan helyeket és ételeket mutat be, amelyek az útikalauzokban biztos nem szerepelnek. Lokál
Ho n g ko n gb a n a M r s . Pound névre keresztelt étkezdét bélyegboltnak álcázták. Csak az jut be, aki a bejáratnál elhelyezett bélyegek közül megnyomja azt, amelyik a titkos ajtót nyitja. Adam húsz bélyeget is végignyomkod, mire rálel a megfelelőre. Bent a kétszer sütött Ma La csirkeszárnyak várják szecsuani borsban és csiliben pácolva, tésztába göngyölve, fokhagymával, cukorral megszórva. Vietnamban az első rejtett gasztrogyöngyszem a növényekkel, hangulatlámpákkal berendezett kis oázis, a Secret Garden, amely egy lakótelepi ház 4. emeletén üzemel. Adam itt citromfűbe göngyölt grillezett sertéshúsból lakomázik. In-
nen egy műkörömszalon felett található helyre megy, amelyet úgy hirdetnek, hogy itt kapható „Vietnam legrosszabb burgere”. A burgerek olyan fantázianeveket viselnek, mint Diana Ross, Blues Brothers vagy James Brown. Londonban enne egy jót? Akkor hívja az Evans & Peel Magánnyomozó Irodát! Nem vicc, pont ezt kell tenni: felhívni az Evans & Peelt, és felvázolni egy rejtélyes esetet. Ezután a kapott időpontban az irodában egy „nyomozó” fogadja a látogatókat, kikérdezi őket, és ha a történetüket kellően érdekesnek találja, akkor „vállalja” az ügyet. Ami azt jelenti, hogy a vendégek előtt kinyílik egy könyvespolcnak álcázott ajtó, amely egy étterembe visz, amely az amerikai
A szarvasgombás tésztáért táncolni kell Londonban
Adam Richman megkóstolta Vietnam legrosszabb burgerét is
szesztilalom idején működő bárok hangulatát idézi. Adam számára a séf szarvasgombás-sajtos tésztát készít. Ezután a Stax Diner és különleges finomsága, a nutellás-muffinos fagylaltkehely következik. De ahhoz, hogy a látogatók ezt meg is kóstolhassák, előbb táncolniuk kell. Moszkvában a Petrovich nevű kocsma falát egy orosz képregény kockái fedik, igazi underground hely, hangulata a szovjet rezsim alatt működő titkos klubokét idézi. Adam számára tkemalival, azaz szilvából készült savanykás szósszal tálalt csirke készül. A Csesztnaja Kuhnyában (Becsületes Konyha) a séf, Szergej a különleges vendégeknek különleges ételt kínál: olyan, maga ejtette vadakból készült fogást, mint például az őzborjúragu. Rómában az Ostia Antica kikötőjében rejtőzik a Sora Margherita’s, kevesen
ismerik, holott itt készítik leg jobban Róma egyik i s me r t f o g á sát, a Cacio e Pepét, azaz a s ajto s -b or s o s tésztát. Adam e z ut á n a z I l B ac a r ób a k ap meghívást, hogy édesköményben, kakukkfűben, paprikában, fokhagymában és borban párolt nyulat kóstoljon, amely mellé áfonya, olívabogyó jár, a tetejére pedig kávéhab. Végül Frascati faluban a Forno Ceralli
Így néz ki a Diana Ross burger vendéglőbe látogat, hogy megkóstolja a porchettát, a fűszeres, kicsontozott, töltött-göngyölt malachúst.
Porchetta, a göngyölt malac
fortuna
16 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. NOVEMBER 24.
75 milliót karácsony Elképesztő összeget, 75 millió forintot nyerhet idén egyetlen Boldog karácsonyt! sorsjeggyel. A vásárlással ráadásul az Őrangyalok Ligájának tevékenységét is támogatjuk.
Fotó: Illusztráció/Profimédia
A Boldog karácsonyt! sorsjeg yen 5+1 játék található, és akár 15 nyeremény is elérhető. Eg y szerencsés 5 millió for int t a l le sz ga zdagabb, t izenöten 10 milliót nyernek, har har-
Valóra válhatnak a gyerekek álmai a Boldog karácsonyt! sorsjegynek köszönhetően
m i nc ket te n pedig 1 m il liót . ermészetesen kisebb nyereményeknek is örülhetünk, a legalacsonyabb megnyerhető összeg megegyezik a sorsjegy árával
fortuna
17 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. NOVEMBER 24.
nyerhet a Boldog t! sorsjeggyel a harmadik játékban nem talál szimegy sorban 3 egyforma szim bólumot, a negyedik játékban a Nyerő szimbólumok felirat alatti szimbólumok egyike sem egyezik meg a játékmező által
fedett n szimbólumai közül valamelyikkel. Az ötödik játékban nem talál a játékmezőben a nyereménytáblának megfelelő mennyiség egyforma szimbólumot, a bónuszjátékban nem talál-
Az összeállítást a Szerencsejáték Zrt. támogatta
2000 forint. Hogyan kell játszani? Összefoglalva: nem nyertes a sorsjegy, amennyiben a játékos az első játékban nem talál 3 azonos összeget, a második játékban nem talál fenyőfa szimbólumot,
NYERTEM!
Óriási szerencse érte? Milliókat nyert? Vagy csak pár ezer forintot, de úgy érezte, hogy Fortuna a kegyeibe fogadta? Írja meg nekünk nyertessztoriját – akár név nélkül –, hogy mások is örülhessenek Önnel!
[email protected]
´´NYEREMÉNY: 47. HETI VÁRHATÓ FO
38
*BRUTTÓ ÖSSZEG
´´ SÉG! HATÁRTALAN LEHETO Játssz lottózóban, mobilon és interneten!
www.szerencsejatek.hu
ja meg a játékmezőben az N, , E, R és bet k mindegyikét. A vásárlással ráadásul jótékonykodhatunk is, ugyanis az rangyalok Ligájának tevékenységét támogatjuk vele. Az rangyalok Ligája egy különleges szövetség, amelyet azért hívtak életre, hogy lega-
lább egy napra megváltoztassák a hátrányos helyzet , különösen a gyermekotthonokban élő –14 éves gyerekek életét. Nekik is vannak álmaik, vágyaik, példaképeik és hőseik, akik erőt adnak a mindennapi problémák legyőzéséhez. A gyerekek leírják a vágyaikat, egy szakmai zs ri pedig kiválasztja, hogy kiknek az álmait váltják valóra. Szá-
mukra sokszor elérhetetlenek az olyan hétköznapinak t nő dolgok, mint egy finom fagyi, egy jó film a moziban vagy egy kiadós séta az állatkertben. A pozitív élmények hiánya negatívan befolyásolja a gyermekek jövőképét, hiszen jó példák híján elérhetetlen messzeségbe kerül az a bizonyos jobb élet . rangyalként végigkísérjük a
gyermeket egy Dunakanyar feletti helikoptertúrán, találkozót szervezünk kedvenc hazai sportolójával vagy színészével, de akár rhajóst is faragunk belőle némi trükk és fantázia segítségével. A lényeg, hogy ez a nap róla szóljon, és érezze, érdemes álmodozni, mert az álmok idővel valósággá válnak – fogalmaztak az őrangyalok.
szépség
19 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. NOVEMBER 24.
Akik a szépség nevében valóban megszenvedtek A beautybloggerek világa egyre színesebb, szinte naponta tűnnek fel új megmondóemberek. Az érdeklődőknek komoly kihívást jelenthet, kiket is kövessenek. Most összeszedtünk néhány olyan jó tanácsot, amelyeket ha meglát, azonnal meneküljön! Urmai Gabriella
Ragasztóstift a szemöldökre
Celluxsablon az alapozáshoz
A dubaji Huda Kattan videóiban a celluxkontúr-technikát népszerűsíti. A szupergyors szépségvarázslat lényege, hogy ragasztódarabokat he-
lyez az arc- és orrcsontjára, a szabadon hagyott felületet pedig bronzosítóval fedi le. Miután eltávolítja a sablont, eldolgozza a festéket. A blogger saját bevallása szerint a cellux kiszárítja és berepedezetté teszi a bőrét, ezért ritkán folyamodik ehhez a trükkhöz.
A tinik mániája
ja, a Crayola közölte: bár termékeik nem mérgezők, nem ajánlják, hogy sminkeljünk velük, hiszen ceruzáikat nem erre a célra fejlesztették ki, illetve tesztelték.
Egyre több fiatal lány tölt fel a YouTube-ra olyan videót, amelyen színes ceruzákkal festik ki magukat. A világ egyik legnevesebb színesceruza-gyártó-
Kurkumát ne!
Instagramján mutatja be a kanadai Farah Dhukai saját találmányú pakolását, amelyet a szemkarikák ellen vet be: savas írót kever össze Fotók: Instagram, YouTube
Az alkalmi sminkekhez használják ezt az eszement technikát, amely már a hazai bloggerek bejegyzéseiben is megjelent: ragaszóstift segítségével tüntetik el a szemöldököt, ha valami teljesen új ívet szeretnének kipróbálni. Ezután egyenletesen bepúderezik a beragasztózott részt, végül alapozóval egy teljesen sima felületté dolgozzák el. Az eredmény lehetővé teszi a legextrémebb sminkek és legbizarrabb maszkok elkészítését is, de sokan csak azért használják, hogy kipróbáljanak néhány új szemöldökformát. Utána elég nehéz levakarni a ragasztó nyomait, néhány szál szemöldök is áldozatul esik, illetve komoly bőrbetegség vagy allergiás reakció alakulhat ki.
egy kis kurkumával, majd az arcára keni egy sminkecsettel és hagyja megszáradni. Ezután langyos vízzel öblíti le, és büszkén mutatja rajongóinak, hogy nyoma sincs a szem alatti táskáknak. Sőt Farah azt állítja, hogy ezzel a trükkel örökre megszabadulhat a sötét karikáktól! A
bőrgyógyászok szerint ez a kence irritációt, allergiás reakciókat okozhat, és bár nem tartalmaz mérgező összetevőket, irritálhatja a szemet és környékét.
Budapest Győr Miskolc Nyíregyháza Szekszárd
FM 96.4 FM 103.1 FM 96.3 FM 91.1 FM 91.1
/radio1hungary www.radio1.hu Töltsd le a Rádió 1 mobil alkalmazását!
Balaton Baja Dunaföldvár Paks Heves
FM 105.7 FM 94.3 FM 106.5 FM 107.5 FM 93.7
mix
20 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. NOVEMBER 24.
Moziajánló – Jézus – Apám nevében
Jézus – Apám nevében
Kirakatper, amelyben elveszejtik a világ egyik legfontosabb emberét. Emberét? Politika, összeesküvés, ármány és féltékenység. A film Jézus története a megkeresztelkedéstől pünkösd napjáig. Az Evangélium hű szövegkönyvének egy minimalista, futurisztikus díszlet ad hátteret. A film egy időtlen térben játszódik. Terepszínű ruhás gépfegyveres római katonák járják a várost.
A három királyt Heródes öltönyben fogadja, és mobilon ad utasítást a két éven aluli gyermekek elpusztítására. A meggyötört, elnyomott tömeg a pólót és farmernadrágot viselő Jézust nemcsak felkentként és gyógyítóként, hanem vezetőként is kezdi követni, egészen addig, amíg a politikusok és vallási vezetők hatalmukat féltve kiharcolják a világ első kirakatperét…
Horoszkóp A hét szülinaposa – Katherine Heigl
Az Emmy-díjas színésznő a héten ünnepli 38. születésnapját. Kilencévesen, modellként kezdte a pályafutását, 12 éves korától filmekben és sorozatokban játszik. Férjével két gyermeket adoptáltak, jelenleg első saját gyermekét várja. IKREK (V. 21.–VI. 21.) Írjon listát arról, mit szeretne elérni a munkájában. Próbáljon a realitások talaján maradni, különben csalódni fog. Szerelmét halmozza el figyelmességével. RÁK (VI. 22.–VII. 22.) Egy kiváló lehetőség adódhat, amire már régóta várt. Ne tétlenkedjen, ragadja meg gyorsan. Egyik ismerőse komoly problémával küzd, amiben a segítségére lehet.
BAK (XII. 23.–I. 20.) A sok munka nem egészséges, pihenjen többet. Egy könnyű megfázás megnehezítheti napjait. Párja odafigyelését, kedvességét ideje lesz jobban értékelnie.
OROSZLÁN (VII. 23.–VIII. 23.) Nincs jó kedve, passzívan telik a hete, egyik nap telik a másik után. Inaktivitása is hatással van hangulatára. A legszívesebben csak pihenne, nem csinálna semmit.
VÍZÖNTŐ (I. 21.–II. 19.) A nehezebb helyzetekben tartsa meg hidegvérét, tartsa kézben az eseményeket. A karrier mellett ne feledkezzen meg családjáról. Bőkezűsége bajba sodorhatja.
SZŰZ (VIII. 24.–IX. 23.) Keményen dolgozott, ezért végre megjutalmazhatják. Párjával való kapcsolata meginoghat, a hét végére kritikus stádiumba juthatnak. Maradjon erős lelkiekben. MÉRLEG (IX. 24.–X. 23.) Sokat változik a véleménye kedvesének hatására, aki nagyon szeret álmodozni. Ügyel a megjelenésére, a szép ruhák kiemelt jelentőséggel bírnak.
Könyvajánló
Vinkó József:
Konyhamalac Hogyan készül az agyvelőkolbász? Evett-e zserbót Emil Gerbeaud? Miért ugrik át Buddha a falon? Somlói-e a somlói galuska? Vegetáriánus volt-e Hitler? Mi a különbség kurta kocsma és bögrecsárda között? Evés közben jön meg az étvágy. Megjöhet olvasás közben is, hiszen már megjelent a Konyhamalac című kötet Vinkó József tollából. Úgy lapozza ezt a könyvet az olvasó, mintha épp csak folytatná a Szellem a fazékból című kulináris mesét. Gasztrotörténetek ezek is, ám került a tárcák közé dühös publicisztika is. Kukkantson be újra a konyhába, emelje meg óvatosan a fedőt, ezúttal sem illatok szállnak ön felé, hanem ínycsiklandó történetek.
NYILAS (XI. 23.–XII. 22.) Sokat gondolkodhat a céljain. Ne felejtse, ha meg tudja fogalmazni, akkor könnyebben el is érheti.
SKORPIÓ (X. 24.–XI. 22.) Úgy látszik, a befektetett pénz és energia végre megtérül. Megkönnyebbülten lélegezhet fel, a nehezén túl van. Otthonába egy összejövetelt szervezhet.
HALAK (II. 20.–III. 20.) Szerelmével harmonikus kapcsolatban él, bár ön néha több romantikát igényelne, mint kap. Ha túlterhelt a munkában, mindent a szívére fog venni. KOS (III. 21.–IV. 20.) A pénzügyeknek és üzleti kapcsolatoknak kedvez a bolygók állása. A könyvelőjével beszélje át az idei teendőket, legyen előrelátó, főként ha befizetnie kell egy nagyobb összeget. BIKA (IV. 21.–V. 20.) Megérzései a helyes irányba vezetik. A tényeket kristálytisztán látja, de a következtetések levonásához barátja segítségét igényelheti. Esténként szellőztesse ki a fejét.
Recept
Házi nutella
Hozzávalók: 1 marék amerikai mogyoró, 2 tábla tejcsokoládé, 2 ek. porcukor, 1 ek. kakaópor, 1 db vaníliarúd (kikaparva), 1 ek. olívaolaj, 1 csipet só. Elkészítés: A mogyorót sütőben 180-200 fokon 15-20 perc alatt megpirítjuk. Ha kihűlt, lehántjuk a héját, majd ledaráljuk. A csokoládét felolvasztjuk, hozzákeverjük az összes hozzávalót, majd botmixerrel az egészet összeturmixoljuk.
rejtvény
21 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. NOVEMBER 24.
Lényegi kérdés
ÁRNYÉKKERESŐ
Keresd meg a jávorszarvas árnyékát!
MIT KERES OTT?
Soronként keresd meg az oda nem illő ábrát!
1
2 3 2 6 6 1 3 3 1 2 4 3 2 3 5
D E
A E B F C C E B B C E C D F A F B D
Sudoku Írjon a nagyobbik ábrába 1 és 9, az egyik 6x6-osba 1 és 6 közötti számokat, a másikba A és F közötti betűket úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és a vastag vonallal határolt területeken belül se legyen ismétlődés!
8 6 1 7 9 5 4 9 2 7 4 9 1 2 5 3 8 3 2 5 4 7 5 1 9 9 5 4 8
4 5 8 5 9 1 6 3 4 2 7
képregény
22 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. NOVEMBER 24.
apró
23 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. NOVEMBER 24.
18:00 Tények 18:50 A majmok bolygója - Forradalom 21:45 Ted NOVEMBER 26.
SZOMBAT
00:50 Red Carpet Sztárok testközelben 01:00 Tények Este 01:50 Aktív 02:10 Sportos 02:15 Ékszer TV 03:15 Cukrosnéni 04:40 Super Car 05:05 Hungerő 06:00 Astro-Világ 07:00 Négy dinó New Yorkban 08:30 Éjjel-nappal szülők 09:00 OlimpiÁSZ - A sport mindenkié! 09:30 Trendmánia 10:05 Ízes élet 10:35 Babavilág 11:10 Magellán 11:45 Poggyász 12:20 SzÉpítők 12:55 Tarzan 14:00 Lányok pórázon 15:50 Hajrá csajok 3.
10:40 Az Év Háziasszonya 11:10 Több mint TestŐr 11:45 SpeedZone 12:15 Tarzan 13:20 Gyilkos sorok 14:25 Gyilkos sorok 15:30 Megaagy és a piros gomb 15:45 Fletch 18:00 Tények 18:50 Casino Royale 22:15 Tökös csávó 2
09:40 Ékszer TV 10:45 Astro-Világ 12:00 Tények Délben 12:30 Aktív 13:00 Walker, a texasi kopó 14:05 Csapdába csalva 14:40 Magánnyomozók 15:45 María 16:50 Megtört szívek 18:00 Tények 19:25 Bumm! 20:40 A szultána 22:00 S.W.A.T. Különleges kommandó
NOVEMBER 27.
VASÁRNAP
00:00 D-Tox 02:00 Sportos 02:05 Ügyféllista 02:50 Ügyféllista 03:35 Az elnök árnyékában 04:15 13-as raktár 05:00 Sportos 05:05 Hungerő 06:00 Astro-Világ 07:00 Tv2 matiné Benne: - Bogyó és Babóca - Korni és Berni - Irány Dinóföld! - Bubbi Guppik - Team Umizoomi 08:30 Nagy Vagy, Auchan kupa! 09:00 Super Car 09:35 Tűsarok 10:05 Stahl konyhája
NOVEMBER 28.
HÉTFŐ
00:15 Szívtiprók 02:40 Sportos 02:45 Zsaruvér 03:25 A szépség és a szörnyeteg 04:05 13-as raktár 04:50 Stahl konyhája 05:10 Hungerő 06:05 Red Carpet Sztárok testközelben 06:15 Stahl konyhája 06:20 Mokka 09:00 Ízes élet 09:20 Tűsarok 09:35 Babapercek
NOVEMBER 29.
KEDD
00:35 Red Carpet Sztárok testközelben 00:45 Bűnös Chicago 01:55 Tények Este 02:35 Ékszer TV 03:35 Sportos 03:40 Aktív 04:00 Doktor D 04:40 Csapdába csalva 05:10 Hungerő 06:05 Red Carpet Sztárok testközelben 06:15 Stahl konyhája
06:20 Mokka 09:00 Ízes élet 09:20 Tűsarok 09:35 Babapercek 09:40 Ékszer TV 10:45 Astro-Világ 12:00 Tények Délben 12:30 Aktív 13:00 Walker, a texasi kopó
04:55 Red Carpet Sztárok testközelben 05:05 Sportos 05:10 Hungerő 06:05 Red Carpet Sztárok testközelben 06:15 Stahl konyhája 06:20 Mokka 09:00 Ízes élet 09:20 Tűsarok 09:35 Babapercek 09:40 Ékszer TV 10:45 Astro-Világ 12:00 Tények Délben 12:30 Aktív 13:00 Walker, a texasi kopó 14:05 Csapdába csalva 14:40 Magánnyomozók 15:45 María 16:50 Megtört szívek 14:05 Csapdába csalva 18:00 Tények 14:40 Magánnyomozók 19:25 Bumm! 15:45 María 20:40 A szultána 16:50 Megtört szívek 22:00 Deep Impact 18:00 Tények 19:25 Bumm! 20:40 A szultána 22:00 A mag NOVEMBER 30.
00:50 A törvény embere 01:55 Tények Este 02:35 Ékszer TV 03:35 Sportos 03:40 Aktív 04:00 A túlélés ára 04:40 Csapdába csalva 05:10 Hungerő 06:05 Red Carpet Sztárok testközelben 06:15 Stahl konyhája 06:20 Mokka 09:00 Ízes élet 09:20 Tűsarok 09:35 Babapercek 09:40 Teleshop 10:45 Astro-Világ 12:00 Tények Délben 12:30 Aktív 13:00 Walker, a texasi kopó 14:05 Csapdába csalva 14:40 Magánnyomozók 15:45 María 16:50 Megtört szívek 18:00 Tények 19:25 Bumm! 20:40 A szultána
SZERDA
01:00 Red Carpet Sztárok testközelben 01:10 Tények Este 02:00 Aktív 02:20 Sportos 02:25 Ékszer TV 03:25 Psych - Dilis detektívek 04:10 Psych - Dilis detektívek
DECEMBER 1.
CSÜTÖRTÖK 00:40 Red Carpet Sztárok testközelben
22:00 Backstrom nyomozó 23:10 Propaganda DECEMBER 2.
PÉNTEK
00:20 Red Carpet Sztárok testközelben 00:30 Spíler TV bemutatja: Premier League - Összefoglaló 01:00 Tények Este 01:50 Aktív 02:10 Sportos 02:15 Ékszer TV 03:15 Fehér tenyér 05:00 Red Carpet Sztárok testközelben 05:10 Hungerő 06:05 Red Carpet Sztárok testközelben 06:15 Stahl konyhája 06:20 Mokka 09:00 Ízes élet 09:20 Tűsarok 09:35 Babapercek 09:40 Ékszer TV 10:45 Astro-Világ 12:00 Tények Délben 12:30 Aktív 13:00 Walker, a texasi kopó 14:05 Csapdába csalva 14:40 Magánnyomozók 15:45 María 16:50 Megtört szívek 18:00 Tények 19:25 Bumm! 20:40 A szultána 22:00 Nyakiglove 23:50 Red Carpet Sztárok testközelben
APRÓHIRDETÉS ABLAKAJTÓ
• Ajtó-ablak csere, redőny, szúnyogháló
és légbevezető szerelése. 30/211-2439, www.amitmamegvehetsz.hu ADÁSVÉTEL • Gyűjteményem kiegészítése céljából hanglemezeket vásárolok készpénzért.Telefonszám: 06 20-363 2050 ÁLLÁS • Takarítói és Targoncás állás! Kiemelt bérezés! Budapest több kerületébe 4-6-8 órában Jelentkezés: fényképes önéletrajzzal az
[email protected] e-mail címen Érdeklődni:hétköznap 8-16:00 óra között, Tel:06-20-917-1757 • 23. kerületbe keresünk raktárosokat, targoncásokat, operátorokat 2-3 műszakos munkarendbe, logisztikai céghez. Felvételi interjú: 2016.12.02. péntek 15.00 óra KMO Művelődési Ház, 1191 Bp. Teleki u. 50. Érd: 06703421653 • Heti kifizetéssel, fix bérezéssel keresünk telefonos asszisztenseket. Telefonszám: 70/7700079
II. évfolyam, 46. szám
• Nyugdíjas Buszvezetőt keresek Budai munkára 4 órást. Csak munkanap van munka. Tel: 06 30/944-6413 • 900 – 2000 Ft-os óradíjjal hölgyeket ke-
resünk bébiszitternek, idősgondozónak. 0620/528-4852
pénzért!Bútorok,festmények,órák, könyvek,porcelán,stb!06706001727
• Bélyeget,régi pénzt,könyveket,papírrégiséget,régiséget vásárolunk. VI Andrássy u. 16. Tel: 317-4757 H-Sz: 10-17, Cs: 10-18 FESTÉSMÁZOLÁS
• Festés-mázolás-burkolást vállalok,nyugdí-
jasoknak kedvezmény, bútormozgatással,takarítással 06/304221739
• Festés Tapétázás Mázolás olcsón, mi-
nőségben takarással, bútormozgatással. Tel:0620-9877-273
Főszerkesztő: Leitner Attila Főszerkesztő-helyettes: Gálosi Emese Vezetőszerkesztő: Vörös Viktória Felelős kiadó: az MMG Zrt. vezérigazgatója
KÖLTÖZTETÉS
TAKARÍTÁS
• Kivehető fogpótlások készítése,javítása. Nyugdíjasoknak kedvezmény! Bp.József krt.59-61.fsz. 06303341963
• Költöztetés, lomtalanítás, csomagolás
• Nagytakarítást-ablaktisztítást,szőnyegpad-
KÁDFELÚJÍTÁS
• Régi lekopott vízköves fürdőkád, mosdó újra
ANTIKVITÁS RÉGISÉG
• Hagyaték felvásárlás azonnal,kész-
Kiadó: Modern Media Group Zrt. Vezérigazgató: dr. Keresztesi Péter Kiadó és szerkesztőség: 1036 Budapest, Perc u. 8. Központi telefonszám: +36-20-455-6655 Szerkesztőségi telefonszám: +36-20-255-3655
FOGÁSZAT
zománcozása színesben is, a helyszínen garanciával Tel: 294-60-57, 06-20-33-12-456
• Kopott fürdőkádját zuhanytálcáját felújítjuk bontás nélkül színesben is! Varga Zoltán 0670-570-5515 KÉMÉNY
• Kéménybélelés minden típusú készülékekhez,szerelt kémény,építés,szakvélemény,ügyintézés.06-30-3330447
• Szabó Balázs vállalja kémények bélelését, átépítését teljes körű ügyintézéssel: 06-20-264-3553
ingyen dobozokkal. Vidékre kedvezmény! Tel: 0630/922-1372
• Költöztetés, lomtalanítás hétvégén is, vidékre kedvezmény. 06/ 20/ 295 5777 KÖNYV
• Antikvárium vásárol régi,új kiadású köny-
veket,könyvtárakat azonnali ingyenes kiszállás.0630-742-4558 PARKETTÁZÁS
ló-bútorkárpit tisztítást vállalunk.Megbízható alapos munka.Berta Róbert 0630-2128389 TÁRSKÖZVETÍTÉS • Kánya Kata Társközvetítő Klub Legrégibb-legolcsóbb,Karácsonyig akció! www. kanyakata.hu 214-9441 WC TARTÁLY, VÍZSZERELÉS • Vízóra teljes ügyintézéssel,villanyboyler,csap javítás csere, garanciával.Tímár Attila 06/20-9537-284
• Parkettanyikorgás megszüntetése FIXPAR-
KETT márkanévvel ellátott eljárással!Parkettacsiszolás, lerakás, javítás, Tel: 06 30 835 5844, www.fixparkett.hu SZŐNYEG ÉS KÁRPITTISZTÍTÁS
• Szőnyeg és kárpíttisztitás.Melegvízes mély-
Hirdetésfelvétel:
+36 20 455 6655
Online apróhirdetés felvétel a nap 24 órájában: ingatlanROBOT.hu/lokal
mosás,szegés,javítás.www.szonyegexpressz. hu T:30/9494360,280-7574
E-mail:
[email protected] Hirdetésfelvétel telefonszám: +36-20-455-6655 E-mail:
[email protected] Nyomdai előállítás: RAS-Nyomda Kft. Felelős vezető: Futó Imre nyomdaigazgató Terjesztés: Magyar Posta Zrt. Terjesztési panaszok:
[email protected] Általános felhasználói feltételek: A Lokál című hetilap bármely részének másolásával és a lap terjesztésével kapcsolatos minden jog fenntartva. A Lokál tartalmai (fotók, írott anyagok vagy azok részletei)
kizárólag a kiadó írásbeli vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélyével többszörözhetők vagy közvetíthetők a nyilvánossághoz. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. 36. § (2) bekezdése szerinti tiltó nyilatkozatnak minősül, nem érinti azonban a 37. § szerinti szabad felhasználás lehetőségét. Tilos a lap elektronikus tárolása, feldolgozása, többszörözése és értékesítése a kiadó írásbeli vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélye nélkül. A lapból értesüléseket átvenni csak a Lokálra való hivatkozással lehet. A hirdetések tartalmáért a szerkesztőség felelősséget nem vállal.
Lapunkat szemlézi az
sport
24 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. NOVEMBER 24.
Nagy show lesz
2015-ben az év csapata az Európa-bajnokságra kijutó labdarúgó-válogatott volt. A csapatnak nagy esélye van a duplázásra
az ÉV SPORTOLÓJA Gála FEHÉR GYÖRGY
Mint azt Szöllősi György, a szervező Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke lapunknak elmondta, a gála immár 59 éves hagyományra tekint vissza, ugyanakkor fontos, hogy évről évre látványosabb és élvezetesebb legyen. – Két-háromszáz kolléga szokta leadni a szavazatát, de azt szeretnénk, ha idén ez 300-400-ra emelkedne – mondta Szöllősi. – A sportújságírók szövetsége ezután minden kategóriában felállít egy tízes listát, amelyeket november végén, december elején nyilvánosságra is hozunk. Az internetes szavazás után, január elején bejelentjük az első három helyezetteket, a győztesek kilétére pedig majd a Nemzeti Színházban derül fény. Fontos megemlíteni, hogy a Magyar Sportújságíró Szövetség azonos módon kezeli a fogyatékosok és az épek sportját, így a parasportolók a gálán és az előkészületekben is megkapják azt az elismerést, amelyet megérdemelnek.
A 2015-ös gálán a férfiaknál Cseh Lászlót, a nőknél pedig Hosszú Katinkát választották a 2015-ös év sportolójának. Az edzők és a szövetségi kapitányok összevont kategóriájában Dárdai Pál győzött, a csapatok versenyében a férfi labdarúgó-válogatott nyert, az év futballistájának pedig a válogatott kapusát, Király Gábort választották. A fogyatékos sportolók között a férfiaknál Gelencsér Róbert atléta, a nőknél Gyurkó Alexandra úszó, az edzők között Galambos Zsolt kosárlabdatréner, a csapatoknál pedig a férfi speciális olimpiai kosárlabda-válogatott lett a legjobb. A 2016-os jelöltekről, a kialakult 10-es listákról a Lokál és a Lokál Extra elsőként számol majd be, sőt hasábjainkon interjúkat olvashatnak majd az esélyesekkel – és természetesen a győztesekkel.
Hosszú Katinka tavaly első lett a nők között – három olimpiai arany után várhatóan idén is győztes lesz Fotók: MTI
Immár hivatalossá vált, hogy 2016. január 12-én ismét megrendezik az Év Sportolója Gálát. Az eseménynek a Nemzeti Múzeum ad otthon, a gálának idén a Lokál és a Lokál Extra is médiapartnere lett, így folyamatosan hírt adunk az előkészületekről és a jelöltekről.