INTÉZMÉNYI KÖZGAZDASÁGTAN
Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék, az MTA Közgazdaságtudományi Intézet és a Balassi Kiadó közreműködésével
Készítette: Kovács János Mátyás Szakmai felelős: Kovács János Mátyás 2011. június
INTÉZMÉNYI KÖZGAZDASÁGTAN
Sillabusz A kurzus a közgazdasági gondolkodás institucionalista iskoláinak történetébe enged bepillantást. Középpontjában a modern közgazdaságtanban több mint három évtizede zajló „intézményi fordulat” áll. Az a sokrétű közgazdasági tudás, mely eredetileg a főáramon kívül illetve annak szélén keletkezett, egyfajta módszertani megbékélés keretében ma már jószerivel a standard elmélet részévé vált. Bár a félév során a legtöbb időt az új intézményi közgazdaságtan megismerésére fordítjuk (ideértve annak előzményeit és fogadtatását is), a kurzusnak nem célja, hogy az iskola egyes „osztályait” kimerítően tárgyalja, ezt megteszi számos más kurzus helyette. Fontosabb, hogy az új institucionalista gondolkodás térnyerését elhelyezzük a közgazdasági eszmetörténetben, és megértsük az intézményi fogalmak illetve az interdiszciplináris kutatási programok újra-és-újramegjelenésének tudományelméleti és tudományszociológiai okait. Az eszmetörténeti áttekintés során – a bevett szokásoktól eltérően – Kelet-Európára és az interdiszciplináris érintkezésekre is figyelünk. A kurzus egy kiadós fogalomtörténeti/módszertani bevezető után, először az institucionalizmus „régi” iskoláit veszi sorra és hasonlítja össze az „újakkal”. Majd lehorgonyoz az új intézményi közgazdaságtannál, bemutatva annak legfontosabb aldiszciplináit. Végül választ keres arra a kérdésre is, hogy miért olyan akadozó és felemás az új intézményi gondolkodás fogadtatása térségünkben.
Tematika 1. hét Az intézményi gondolkodásról a közgazdaságtanban Cél: eszmetörténet és/vagy közgazdaságtan Félrevezető kettősségek A típusalkotás bonyodalmai Becker és az ÚJIK Irodalom
2
Kötelező Becker: Irrational Behavior and Economic Theory, 1962 Hutchison: Institutionalism Old and New, 1984 Furubotn and Richter: Institutions and Economic Theory. The Contribution of New Institutional Economics, 2000 (részletek) Nee: The New Institutionalism in Economics and Sociology, 2005 Williamson: The New Institutional Economics. Taking Stock , Looking Ahead, 2000 Rutheford: Institutions in Economics. The Old and the New Institutionalism, 1994 (részletek) Coase: The New Institutional Economics, 1998 Ajánlott Furubotn and Richter (eds): The New Institutional Economics, 1991 (részletek) Aoki: Toward a Comparative Institutional Analysis, 2001 (részletek) Langlois : Economics as a Process, 1986 (részletek) Hodgson: The Evolution of Institutional Economics, 2004 (részletek) Chavance, Institutional Economics, 2008 (részletek)
2. hét Institucionalizmus: „régi” és „új” ÚJIK és RIK Röviden az ÚJIK-ról Az intézmény fogalmáról Irodalom Kötelező Furubotn and Richter: Institutions and Economic Theory. The Contribution of New Institutional Economics, 2000 (részletek) Nee: The New Institutionalism in Economics and Sociology, 2005 Williamson: The New Institutional Economics. Taking Stock , Looking Ahead, 2000 Joskow: Introduction to New Institutional Economics, 2008 Coase: The New Institutional Economics, 1998 North: Institutions, 1991 Coase, The Nature of the Firm, 1937 Ajánlott Furubotn and Richter (eds): The New Institutional Economics, 1991 (részletek) 3
Aoki: Toward a Comparative Institutional Analysis, 2001 (részletek) Langlois : Economics as a Process, 1986 (részletek) Hodgson: The Evolution of Institutional Economics, 2004 (részletek) Chavance, Institutional Economics, 2008 (részletek)
3. hét A „régi” intézményi közgazdaságtan történeti típusai I. rész: A marxizmus és a német történeti iskola Marx Kollektivista utópiák Német történeti iskola Irodalom Kötelező Marx: A Gothai Program kritikája, 1875 Bence-Kis Márkus: Hogyan lehetséges kritikai gazdaságtan, 1992 Schumpeter: History of Economic Analysis, 1954 (részletek) Madarász: Sehonnai szakácskönyvek..., 1990 Pearson: Was There Really A German Historical School of Economics?, 1999 Weber: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme, 1995 Ajánlott Böhm-Bawerk: Karl Marx and the Close of His System, 1896 Elster: Making Sense of Marx (1985) Neurath: Through War Economy to Economy in Kind, 1919
4
4. hét A „régi” intézményi közgazdaságtan történeti típusai II. rész: Az osztrák hagyomány és a „módszertani vita” Osztrák iskola Módszertani vita Irodalom Kötelező Mises: The Historical Setting of the Austrian School of Economics, 1984 (részletek) Mäki: Universals and the Methodenstreit, 1997 Menger: Investigations into the Method of Social Sciences, 1985 Streissler and Weber: The Menger Tradition, 1973 Hayek:The Constitution of Liberty ,1960 (részletek) Ajánlott Schumpeter: History of Economic Analysis, 1954 (részletek) Hodgson: How Economics Forgot History, 2004 (részletek) 5. hét A „régi” intézményi közgazdaságtan történeti típusai III. rész: a „kalkulációs vita” és a szociális piacgazdaság gondolata Kalkulációs vita Ordo-liberalizmus Irodalom Kötelező Bruckusz: Economic Planning in Soviet Russia, in: Hayek (1935) Mises: The Historical Setting of the Austrian School of Economics, 1984 Hayek: The Present State of the Debate, in: Collectivist Economic Planning, 1935 Vanberg: The Freiburg School: Walter Eucken and Ordoliberalism, 2004 Peacock and Willgerodt (eds): German Neoliberals and the Social Market Economy, 1989
5
Ajánlott Mises: Economic Calculation in the Socialist Commonwealth, in: Hayek (1935) Lange: On the Economic Theory of Socialism, 1936/37 Eucken: The Foundations of Economics, 1950 (részletek) Röpke: The Economics of a Free Society, 1962 (részletek)
6. hét A „régi” intézményi közgazdaságtan történeti típusai IV. rész: Az amerikai intézményi iskolától az új-régi „kritikai realizmusig” Amerikai „régi” institucionalisták Veblen Hamilton Commons Mitchell Határeset I: Knight Határeset II: Keynes A „régi” institucionalizmus hanyatlása Galbraith Út a kritikai realizmusig Irodalom Kötelező Veblen: Why is Economics Not an Evolutionary Science?, 1898 Commons: Institutional Economics, 1934, részletek Knight: Institutionalism and Empiricism in Economics, 1952 Boulding: A New Look at Institutionalism, 1957 Rutheford: Institutional Economics: Then and Now, 2001 Polányi: The Great Transformation 1944, részletek Ajánlott Galbraith: New Industrial State 1969, részletek Hodgson: The Evolution of Institutional Economics, 2004, részletek
6
7. hét A „régi” intézményi közgazdaságtan történeti típusai V. rész: Komparatív Gazdasági Rendszerek Az összehasonlítás értelme Rendszerek Szocializmus-változatok Kapitalizmus-változatok Kapitalizmus-változatok Kelet-Európában Francia szabályozási iskola Irodalom Kötelező Hall and Soskice (eds): Varieties of Capitalism, 2001 (részletek) Kornai: A rendszerparadigma, 1999 Bohle and Greskovits: Neoliberalism, embedded neoliberalism and neocorporatism, 2007 Szelenyi and King: Post-Communist Economic Systems, 2005 Ajánlott Amable: The Diversity of Modern Capitalism, 2003 (részletek) Gregory and Stuart:, Comparing Economic Systems in the Twenty-first Century, 2004 (részletek) Mesa-Lago and Beck (eds): Comparative Socialist Systems, 1975 (részletek) Boyer: Théorie de la régulation, 2004 (részletek)
8. hét Az új intézményi közgazdaságtan főbb iskolái I. rész: A tulajdonjogok (tranzakciós költségek) közgazdaságtana. Jog és közgazdaságtan. Új politikai gazdaságtan. A közkormányzás elmélete. Mechanizmus-tervezés Kényszerű választás Tulajdonjogok, tranzakciós költségek Új politikai gazdaságtan Jog és közgazdaságtan Közkormányzás Mechanizmus-tervezés
7
Irodalom Kötelező Coase: The Problem of Social Cost, 1960 Williamson: Markets and Hierarchies, 1975 (részletek) Hurwicz: The Design of Mechanisms for Resource Allocation, 1973 Buchanan: Constitutional Economics, 1987 Ostrom: Governing the Commons, 1990 (részletek) Ajánlott Becker: Crime and Punishment: An Economic Approach , 1968 Posner: The New Institutional Economics Meets Law and Economics, 1993 Coase: Coase on Posner on Coase, 1993 Williamson: Transaction Cost Economics Meets Posnerian Law and Economics, 1993 Mueller: Public Choice III, 2003 (részletek)
9. hét Az új intézményi közgazdaságtan főbb iskolái II. rész: Új gazdaságtörténet. Új komparatív gazdaságtörténet és gazdaságtan Történelem és közgazdaságtan North Új komparatív gazdaságtörténet Új komparatív gazdaságtan Irodalom Kötelező Greif: Historical and Comparative Institutional Analysis, 1998 North: Institutions, Institutional Change and Economic Performance, 1990 (részletek) Djankov et al: The New Comparative Economics, 2003 Acemoglu: Why Not a Political Coase Theorem?, 2003 Ajánlott Diamond: Guns, Germs and Steel, 1997 (részletek) Aoki: Toward a Comparative Institutional Analysis, 2001 (részletek) North and Weingast: Constitutions and Commitment, 1989 Fogel: Time on the Cross, 1974 (részletek) 8
10. hét Az új intézményi közgazdaságtan főbb iskolái III. rész: Evolúciós közgazdaságtan Az alapkérdés Veblen után A rutin mint gén Érintkezések Összegzés helyett Irodalom Kötelező Nelson and Winter: An Evolutionary Theory of Economic Change, 1982 (részletek) Nelson: Recent evolutionary theorizing about economic change, 1995 Hodgson: Economics in the Shadows of Darwin and Marx, 2006 Ajánlott Andersen: Evolutionary Economics: Post-Schumpeterian Contributions, 1996 (részletek) Vincze: Evolúció és közgazdasági elmélet, 1993 Tesfatsion and Judd (eds): Handbook of Computational Economics II, 2006 (részletek)
11. hét Az intézményi iskolák kelet-európai fogadtatása I. rész: intézményi gondolkodás a reformközgazdaságtan előtt Egyfajta institucionalizmus Normatív institucionalizmus Mítikus institucionalizmus A reformer elméleti lehetőségei Egy elszalasztott lehetőség
9
Irodalom Kötelező Buharin és Preobrazsenszkij: A kommunizmus ABC-je, 1918 A szocializmus politikai gazdaságtana (tankönyv), 1954 (részletek) Kornai: A szocialista rendszer, 1993 (részletek) Wagener (ed), Economic Thought in Communist and Post-Communist Europe, 1998 (részletek) Ajánlott Kornai: Anti-equilibrium, 1971 (részletek) Brus: A szocialista gazdaság működésének általános problémái, 1967 (részletek) Nove: The Economics of Feasible Socialism, 1983 (részletek) Sutela: Socialism, Planning and Optimality, Helsinki 1984 (részletek) Vanek: The General Theory of Labor-Managed Market Economies, 1970 (részletek) Wiles: Economic Institutions Compared, 1977 (részletek)
12. hét Az intézményi iskolák kelet-európai fogadtatása II. rész: a reformközgazdaságtan spekulatív institucionalizmusa Reformközgazdaságtan A reformer spekulatív institucionalizmusa Az új-intézményi elemzés határán Irodalom Kötelező Wagener (ed): Economic Thought in Communist and Post-Communist Europe, 1998 (részletek) Galasi és Kertesi: Korrupció és tulajdon, 1990 Grosfeld, Reform Economics and Western Economic Theory, 1992 Wiles: Economic Institutions Compared, 1977 (részletek) Kornai János, The Hungarian Reform Process, 1986
10
Ajánlott Kornai: A hiány, 1981 (részletek) Kovács: Compassionate Doubts about Reform Economics, 1992 Brus: A szocialista gazdaság működésének általános problémái, 1967 (részletek) Nove: The Economics of Feasible Socialism, 1983 (részletek) Vanek: The General Theory of Labor-Managed Market Economies, 1970 (részletek)
13. hét Az intézményi iskolák kelet-európai fogadtatása III. rész: Az új intézményi közgazdaságtan befogadása/elutasítása 1989 után; a magyar eset Határeset-gazdaságtan? A hiány elmélete Az úttörők és követőik A magyar eset Irodalom Kötelező Galasi és Kertesi: Korrupció és tulajdon, 1990 Grosfeld: Reform Economics and Western Economic Theory, 1992 Kornai: A hiány, 1981 (részletek) Wagener (ed): Economic Thought in Communist and Post-Communist Europe, 1998 (részletek) Ajánlott Domar: The Soviet Collective Farm, 1966 Kornai: A gondolat erejével , 2005 (részletek) Kovács: Beyond the Basic Instinct? On the Reception of New Institutional Economics in Eastern Europe, 2011 Vanek: The General Theory of Labor-Managed Market Economies, 1970 (részletek) Ward: The Firm in Illyria: Market Syndicalism, 1958
11