A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÖZÉRDEKŰ LAPJA
2010. SZEPTEMBER - VÁLASZTÁSI SZÁM
TÁJÉKOZTATÓ a 2010. évi helyi ÖNkormányzati képviselők és polgármesterek választásával kapcsolatos tudnivalókról A Magyar Köztársaság Elnöke 2010. októ- zókörben szavazhatnak, melynek címét a ber 3. napjára tűzte ki a helyi önkormány- szavazáshoz szükséges igazolás tartalmazza. zati képviselők és polgármesterek választásá- Az illetékes választási bizottság a szavazatnak időpontját. számláló bizottságok jegyzőkönyvei alapján 2010. október 4-ig összesíti a szavazatokat, A választással kapcsolatos határidők: és megállapítja a választási eredményt. A A választópolgárok igazolást személyesen szavazóköri jegyzőkönyvek egy példánya az vagy meghatalmazott útján 2010. október illetékes választási irodában 2010. október 1. napján 16.00 óráig, ajánlott levélben pe- 6-án 16.00 óráig megtekinthető. dig úgy lehet kérni, hogy az legkésőbb 2010. A választási bizottságba (helyi választási szeptember 28-án megérkezzen az illetékes bizottság, szavazatszámláló bizottság) meghelyi választási irodához. Igazolást legké- bízott tagot a választókerületben jelölt listát sőbb 2010. október 1-jén 16.00 óráig lehet állító jelölő szervezet, vagy a független jelölt kiadni. bízhat meg. A választási bizottságok megA módosított névjegyzék 2010. október bízott tagjait legkésőbb 2010. szeptember 1-jén 16.00 óráig tekinthető meg a polgár- 17-én 16.00 óráig lehet bejelenteni. A bejemesteri hivatalban. lentésnek tartalmaznia kell a megbízott tag A választási kampány 2010. október 3-án nevét, lakcímét és személyi azonosítóját. 00.00 óráig tart. Kampányt folytatni 2010. október 3-án 00.00 órától 19.00 óráig tilos. Balatonbogláron az alábbiakban felsoSzavazni 2010. október 3. napján 6 és 19 óra rolt polgármesterjelöltek és képviselő jeközött az értesítőszelvényen feltüntetett sza- löltek indulnak a 2010. október 3. napján vazókörben lehet. tartandó helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán. A választópolgárok a szavazáskor 3 db POLGÁRMESTER JELÖLTEK szavazólapot kapnak a szavazatszámláló bizottságtól. A megyei listás szavazó lapon Hock János Sándor a választópolgárok érvényesen egy listára független jelölt adhatják le szavazatukat. A polgármesterjeDr. Illyés Erzsébet löltek szavazólapján a választópolgárok érfüggetlen jelölt vényesen szintén egy jelöltre szavazhatnak. Az egyéni listás szavazólapon a választópolKovács Krisztián Zsolt gárok érvényesen legfeljebb nyolc jelöltre független jelölt szavazhatnak. Dr. Kovács Miklós Jelöltre szavazni az induló jelölt vagy lista melletti, alatti vagy feletti körbe tollal írt egymást metsző két vonallal lehet. Az igazolással rendelkező választópolgárok a tartózkodási helyük szerint illetékes szava-
független jelölt Mészáros Miklós FIDESZ-KDNP jelölt Sós Zoltán független jelölt
2010. évi egyéni listás települési önkormányzati KÉPVISELŐ jelöltek Baron Ágnes FIDESZ-KDNP jelölt Csere Andrea független jelölt Dumity László Jobbik Magyarországért Mozgalom Dr. Györe Zsuzsanna Melinda független jelölt Hock János Sándor független jelölt Kalász Zoltán független jelölt Keserű Zoltán Sándor független jelölt Kis József FIDESZ-KDNP jelölt Mészáros Miklós FIDESZ-KDNP jelölt Nyári Attila független jelölt Pataki Miklós Tamásné FIDESZ-KDNP jelölt Pauerné Juhász-Dóra Ildikó független jelölt Ravasz Tibor János független jelölt Resch János Imre független jelölt Szabó Zoltánné Paszér Éva Ágnes FIDESZ-KDNP jelölt Dr. Sziberth László független jelölt Sziládi Sándor független jelölt Türjei Attila FIDESZ-KDNP jelölt Vadasfalvi János FIDESZ-KDNP jelölt Varga Kálmán FIDESZ-KDNP jelölt Folytatás a 14. oldalon.
Honlap ajánló: https://www.valasztas.hu/hu/onkval2010/index.html
2
BALATONBOGLÁRI HÍREK kedtem. A BBSC tenisz szakosztályát hat éven sik városra. Sokkal inkább erősítenünk kell keresztül vezettem. Magyar Felnőtt Bajnoki azokat az egyedi, igazi boglári sajátságainkat, bronz éremmel, két OB-I-es női csapattal, ami megkülönböztet minket versenytársainkfémjelezhetőek akkori sikereink. A kézilab- tól. Ez volt a siker kulcsa a múltban és ennek da szakosztályban 2007 óta dolgozom, majd kell lennie a jövőben is. 2009-ben a BBSC elnökének választottak. És nem vásárolhatunk fel szőlőt vagy készítNehéz időszakot élünk... Tudom és érzem hetünk bort, de közvetítő szerepet betöltheezt, mint balatonboglári vállalkozó, tudom és tünk. Jó kormányzati és gazdaságpolitikai érzem ezt, mint a város közéletében dolgozó kapcsolatok kialakításával szolgálhatjuk az itt ember.
HOCK JÁNOS SÁNDOR
FÜGGETLEN POLGÁRMESTER ÉS KÉPVISELŐ JELÖLT KEDVES SZŐLŐSKISLAKI ÉS BALATONBOGLÁRI BARÁTAIM, TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁROK!
élő emberek érdekeit. Integrálhatunk és kezde-
A BB Szüreti Fesztivál régen a boglári embe- ményezhetjük az együttműködést, az összefogást rek ünnepe volt. Ünnepeltük egy sikeres nyár a gazdasági élet különböző szereplői közt. végét, és ünnepnek tartottuk a közelgő szürePolgármesteri programom három fő pilléteket is, hiszen a betakarítás, a szüret minden- re: a FÜGGETLENSÉG, a FELELŐSSÉG kor ünnep volt az emberek életében. Ma, ne- és a FEJLŐDÉS. héz ünnepelni. A BB Szüreti Fesztivál is más,
FÜGGETLENSÉG, mert csak akkor dönt-
mint amire öt, tíz, vagy húsz éve emlékezünk. hetünk szabadon jövőnkről, csak úgy tudunk A nyaraink a városban sem úgy telnek, mint igazi, boglári érdekeket szolgáló célokat kirégen. Kevesebb és szerényebb pénztárcájú tűzni, ha nem kényszerpályákon mozgunk, vendégek látogatnak el hozzánk. Egy nyáreste ha nem futunk az események után, ha nem
Első szavaim, a köszöneté. Köszönöm, hogy már nem sokban különbözik egy télitől. Utcá- vagyunk kiszolgáltatottjai más érdekköröktámogatást kaptam Önöktől-Tőletek polgár- ink csendesek, kihaltak. nek. Tervezhetünk-e, álmodhatunk-e nagyot, mester és képviselő jelöltségemhez! KöszöÉs a szüretek. Ma, több száz család aggódik, ha a város adósságállománya a duplája lett az nöm a bizalmat, a biztató szavakat. Ígérem hogy a felvásárló megveszi-e a szőlőt, hogy elmúlt négy évben? (1,2 milliárd forint.) Így és remélem, minden tudásommal, erőmmel milyen árat kínál érte. Megéri-e, a verejtékes az egy főre jutó városi adósság (kisgyerekeinket rászolgálhatok bizalmatokra. 57 éves vagyok. munka, ha a művelési költségek egyre maga- is beleértve) közel 200.000 Ft-ra rúg? Fontos és Habár nem itt születtem, a több mint fél évszá- sabbak? Vállalkozások, munkahelyek szűn- sürgős egy gazdasági paradigmaváltás, ami zadot itt éltem le. A Város a gyermekkorom, nek meg. Bizonyára vannak, kik felteszik a szerkezetében és szemléletében hozhat pozitív a fiatalságom, a családom, a barátságaim és a kérdést: „- De mit tud tenni egy városvezetés változásokat. (A terjedelem okán, erről bővebmunkám. Innen indultam, mikor ösztöndíjas- azért, hogy ezen változtasson?” Sokat, kedves ben személyesen, bármikor, bárkinek.) ként egyetemre jártam és a diplomámmal ide Barátaim, sokat! A Várost annak polgárai FELELŐSSÉG, mert minden döntésünktértem vissza kamatoztatni azt a tudást, amit tartják fent. Ha a családok nem működnek, nek, munkánknak a köz javát kell szolgálnia. a Boglári Állami Gazdaság művezetőjeként al- nem működik a város sem. És ez a döntési felelősség közös. Felelősségem kalmazhattam. A kilencvenes évek végén, válságkezelői és van, mint választó polgárnak, hogy legjobb Kollégáimmal több alkalommal vettünk szakmai megmérettetések alapján egy pályá- tudásom, lehetőségem szerint döntsek - pélrészt olyan külföldi tanulmányokban, minek zaton elnyertem a Nagyatádi Konzervgyár dául a választásokkor -, és felelősségem van eredményeként a város nevével márka-jelzett igazgatását. A gyár csődközeli állapotban abban, hogy választott tisztségviselőként mitermékek bejárták a fél világot. Igen, ez volt volt. Egy sikeres válságkezelő programmal el- lyen döntéseket hozok. De! A döntéshozók a BB. Megtisztelőnek érzem ma is, hogy ré- értük, hogy az üzem, pár év alatt már három felelőssége mindig nagyobb! És így nemcsak szese lehettem annak a munkának, minek műszakban termelt, és előfordult, hogy felvá- a tisztséget, de a felelősséget is mindenkor eredménye, mikor egy pohár BB pezsgővel sárlási gondjaink voltak. Sok munkával, de viselni kell! Nem lehet a felelősséget újra és koccintunk, vagy az országban először alkal- sikerült emelkedő pályára állítani a válságban újra áthárítani a város polgárai és döntéshozói mazott PKL technológiával készült gyümölcs- lévő nagyüzemet. Hiszem, hogy a város gaz- közt. (Azt gondolom, mindenki emlékszik a levet kínálok az unokáimnak. A PKL, a BB daságát három gazdasági terület határozza sportcentrum esetére.) Elengedhetetlen továbÉlelmiszerpari Kft - talán többen tudják- kö- meg: a kereskedelem, az idegenforgalom és bá, egy rendszeres és hiteles társadalmi párzelebb állt a szívemhez, hiszen az üzem veze- a mezőgazdaság. Balatonboglár munkahelye- beszéd kialakítása a város polgárai közt. tője, ügyvezetője voltam. Akkoriban, azzal a ket nem, de vállalkozásbarát környezetet kiTámogatni kell a városért létrejövő, létrejött fiatal csapattal sok-sok sikert értünk el. Min- alakíthat. Egy sikeres vállalkozás pedig mun- önszerveződéseket, ki kell alakítani a hiteles dig csapatjátékos voltam. kahelyeket teremthet. és objektív tájékoztatás minél több csatornáBalatonboglár sportéletében is. Általános Balatonboglár utazási irodát nem nyithat, de ját! Csak így vállalhatunk közös felelősséget iskolás koromtól boglári labdarúgó voltam. tehet azért, hogy olyan képet, arculatot mu- döntéseinkért és jövőnkért! Az ország ifjúsági válogatott kerettagjaként tasson, ami miatt szívesen látogatnak az üdüFEJLŐDÉS, mert ez közös jövőnk egyetlen is azon igyekeztem, hogy sikert, dicsőséget lővendégek hozzánk. El kell felejtenünk, hogy útja. Balatonboglár fejlődését nemcsak gazdaszerezzek annak a közösségnek, ahol nevel- a siker érdekében, hasonlítanunk kell egy má- sági, hanem ugyanolyan fontos, társadalmi
3
BALATONBOGLÁRI HÍREK fejlődésében látom. ( A gazdasági fejlődésről - függetlenség, stabilitás - már esett szó.) Társadalmi fejlődésünket, csak a széles alapokon nyugvó, alulról szerveződő kezdeményezések biztosíthatják. Az önkormányzatunknak ehhez kell támogatást biztosítania. Négy területen fontos ennek a megteremtése. 1. SZŐLŐSKISLAK: Szőlőskislak városrészünk, nem üdülőtelepünk. Elengedhetetlen érdekünk, hogy az itt élő polgáraink jobban be tudjanak kapcsolódni a város társadalmi életébe, erősítsék érdekeik érvényesítését. A Római út befejezése, a Kislaki út felújítása nemcsak a közlekedést, hanem a társadalmi érintkezést is szolgálja. A Tökfesztiválhoz
Dr. Illyés Erzsébet független polgármester jelölt
hasonló közösségformáló rendezvényeket támogatnunk kell. Folyamatossá és rendszeressé kell tenni a két városrész közötti megbeszéléseket, egyeztetéseket. 2. Sajnálatosan, városunk öregszik. Nekünk, aktívaknak, mindent meg kell tennünk azért, hogy méltóképp odafigyeljünk az idősebb korosztályra. Továbbra is tiszteletet és figyelmet kell fordítanunk „szépkorú” polgárainkra, törekedve arra, hogy megismerjük és átvehessük tapasztalataikat. 3. Támogatni kell, a fiatalok balatonboglári letelepedését. Ennek négy fő feltétele: az erős gazdaság, a minőségi oktatás, az önszerveződő alapon létrejövő művelődés és a széles társadalmi alapokon nyugvó sportélet. Fiataljaink itthon-tartása a jövő és a fejlődés alapfeltétele. 4. „Érték alapú” önszerveződés mellett támogatni az „érdek alapú” önszerveződéseket. (Például, akár egy utca, akár egy társasház lakói közösséget alakítanak, és vállalják szűkebb - tágabb környezetük, ezáltal a város egy részének rendbetételét. Ez a város és lakóinak közös érdeke.) KEDVES SZŐLŐSKISLAKI ÉS BALATONBOGLÁRI BARÁTAIM, TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁROK! Köszönöm, hogy elolvasták bemutatkozó levelem! Tisztelettel veszem további érdeklődését, szívesen invitálok mindenkit a választási rendezvényekre, hol remélem személyesen is találkozhatunk! Várom véleményüket, kérdéseiket az alábbi utolérhetőségeken: www.hockjanos.eoldal.hu,
e-mail:
hock.
[email protected]. Balatonboglár, 2010. szeptember Barátsággal és tisztelettel: Hock János
TISZTELT SZŐLŐSKISLAK ÉS BALATONBOGLÁR VÁLASZTÓPOLGÁRAI! A bemutatkozás első mondata a köszönet a sok–sok ajánlószelvényért és biztatásért. Köszönöm!!! Tíz éve élünk Balatonbogláron férjemmel, ebből kilenc évet dolgoztam jegyzőként a városért. A első perctől kezdve végleges lakhelyünknek tekintettük a várost, most is annak tekintjük, hisz saját tulajdonú otthont teremtettünk.Jogtudományi egyetemi végzetséggel, földügyi-, és közigazgatási szakvizsgával rendelkezem. Az életemet a közigazgatásban éltem, és ezt a tudást és tapasztalatot ajánlom Önöknek. Nem megosztani, hanem összefogni kell a várost, és ehhez szükség van felelősen gondolkodó választópolgárokra, akik a legrátermettebb képviselő-testületet választják meg. A nagy (országos) politika helyett most az önkormányzati választásokon a várospolitikának kell érvényesülni, ki tud, és ki akar többet tenni a városért! Az elnyert pályázatokat, a megkezdett beruházásokat folytatni kell, és nem lehet az a gyakorlat, hogy az elődök döntését bíróságon támadja meg az új képviselő-testület és négy évig bíróságra és rendőrségre kelljen járni, mint az elmúlt ciklusban, hanem, tisztelettel, alázattal, önös érdek nélkül a városért kell dolgozni és a fejlődés érdekében a lehetőségeket, a meglévő adottságokat kell kihasználni. Nagyon sok tennivaló van ami előttünk áll, ebből néhányat felsorolok, amit én nagyon fontosnak tartok: 1. A város működésképességének megtar-
tása és a munkahelyek megőrzése. 2. Az iparűzési adó 10%-át új munkahelyek létrehozására, pályázat útján kis- és közepes, helyi vállalkozások támogatására fordítani. 3. Közbeszerzéseknél a helyi vállalkozók helyzetbe hozása. 4. Államigazgatás átalakítása során a létrehozandó járási székhely rangjának megszerzéséhez a feltételek megteremtése. 5. Civilkontrol biztosítása a város pénzügyi és fejlesztési döntéseiben. 6. Együttműködés a szomszéd városokkal, közös pályázatok, gazdasági és kulturális rendezvények bonyolításában. 7. Rendszeres találkozás, tájékoztatás a lakossággal, vállalkozókkal, civil szervezetekkel.(Fórumok Szőlőskislakon is). 8. Szőlőskislakon az ivóvízellátás minőségének javítása, Római út építésének folytatása (pályázat elnyerés esetén). 9. Nagyon fontos számomra az időskorú, beteg és egyedülálló emberek rendszeres látogatása, támogatása, hogy érezzék a törődést, a város tiszteletét. 10. Civil szervezetek, sport (versenysport, utánpótlás nevelés, tömegsport, horgászsport) helyzetének újragondolása, támogatása. 11. Nagyon fontos feladatnak tartom az ifjúság bevonását a város életébe (rendszeres ifjúsági fórum rendezése). 12. Környezetünk védelme, tisztaság, virágosítás, utcák, terek, városközpont arculatának kialakítása közösen, a turizmus érdekében. Folytathatnám tovább a felsorolást, mert még nagyon sok megoldandó feladat vár ránk, ha bizalmat kapok, akkor Önökkel együtt gondolkodva tesszük dolgunkat a városunk érdekében. Biztos vagyok abban, hogy jó döntéssel a negatív folyamatok megfordíthatóak! Jól dönteni a szőlőskislaki és a balatonboglári emberek fognak október 3-án. A legnagyobb magyarunk, Széchenyi István gondolatával zárom programomat: „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.” Aki egyetért polgármester jelölti programommal, október 3-án kérem, támogasson szavazatával. Tisztelettel: Dr. Illyés Erzsébet független polgármester jelölt
4
BALATONBOGLÁRI HÍREK mások fognak dönteni helyettünk. Egy tartósan eladósodott városban az ingatlanok értéke folyamatosan csökken, elértéktelenedik, ahogy csökken az értéke az orvosi praxisoknak, boltoknak, vendéglőknek, szállásoknak, csaknem mindennek. A befektetők nagyívben elkerülnek bennünket, nem teremtenek új munkahelyeket és folytatódik városunk lassú, fájdalmas haldoklása. Elszomorít ez a jövőkép és az a tény, hogy a fiatalok elvándorolnak innen lehetőség és munka híján. A korombeli illetve fiatalabb korosztály zöme más városban keresi a boldogulást. Valószínűleg, ez nem véletlen és mindenképpen arra ösztönöz, hogy megmutassam, egy független boglári fiatal, mint én össze tudja gyűjteni az ajánlószelvényeket és alternatívát tud kínálni, a korábbi megszokásokkal szemben. Szeretnék ígérni Önöknek több pénzt, nagyszabású érdemi fejlesztést, mint mások, de az elkö-
Kovács Krisztián Zsolt
vetkezendő évek a megtakarításokról és átgondolt
FÜGGETLEN POLGÁRMESTER JELÖLT
tudatos kiadáscsökkentésről kell, hogy szóljanak. Ha nem tudunk kikeveredni az adósságtengerből, még a meglévő értékeinket sem tudjuk megőrizni
Tisztelt Balatonboglári és Szőlőskislaki Válasz-
akkor hogyan is tudnánk továbbfejlődni, pályázni
tók! Balatonboglár jövője a tét! Városunk komoly
újabb értékeket teremteni. Tudomásul kell venni,
bajban van, néhány rossz döntés kilátástalan helyzetbe hozhatja! Kovács
Krisztián
csak addig lehet takarózni, amíg a takarónk ér. Érzésem szerint elgondolkodtató, hogy a kiadá-
éves
saink csak nem egészét felemészti a működési
polgármester-
költség. Például, a jövendőbeli képviselő testület
jelölt. Születésem óta élek ebben a városban, 15
felé, megválasztásom esetén, az első kérésem az
éve vállalkozóként dolgozom többek közt 10 éve
lenne, hogy a nehéz gazdasági helyzetre tekin-
a Platán téren vezetem Pizzériámat. Három éves
tettel a polgármesteri javadalmazást lényegesen
kislányom, Luca most kezdi az óvodát. Szeretem
csökkentse.
„Balatonboglárért
vagyok
Függetlenül”
36
a boglári tájat, a jó boglári borokat, a sok isme-
Továbbá az luxus, hogy kiengedünk a kezünkből
rős arcot, a művészeti és sportteljesítményeket és
olyan lehetőséget „mint a Boglári Szüreti Napok”
büszkeséggel tölt el minden, ami Boglár jó hírét
rendezése, ami jelentős bevételt hozhatna a váro
öregbíti.
sunknak. Meggyőződésem, hogy bármekkora baj-
Kedves választók, felhívom figyelmüket, hogy a
ban is vagyunk, ha elkezdjük agilisan, rugalmasan,
2010. október 3-i szavazáson nekünk NEM az or-
vállalkozói szellemben működtetni a váro-sunkat
szág, hanem Balatonboglár jövője a tét!
és jó döntéseket hozunk, akkor a gödörből kifelé is
Azt gondolom, hogy Balatonboglár jövőjét, illet-
vezethet út. Kérem a város jövőjéért aggódó pol-
ve majdani vezetését nem pártpolitikai alapon kell
gártársaimat, gondolataikkal, javaslataikkal keres-
megválasztani. A korábbi szomorú tapasztalatok,
senek fel, mert véleményem szerint csak a felelős-
tények ugyanis azt mondatják velem, hogy ez nem
ségteljes közösségben való gondolkodás segíthet
működőképes formáció! Nincs szükség elfogult
növekedési pályára állítani hanyatló városunkat.
pártpolitikára és demagóg szimpatizánsokra, akik
Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak,
mindenért másokat okolnak, nincs szükség meg-
akik ajánlószelvényükkel támogattak, és ezúton is
élhetési polgármesterekre és képviselőkre, sem
kérek minden tisztelt választópolgárt, támogassa-
azokra, akiknek a keze nagyban benne van hos�-
nak szavazataikkal, hogy valóban megtörténjen az
szú évek alatt városunk csőd közeli helyzetének
a szemléletváltás, amire Bogláron már régen szük-
kialakulásában.
ség lett volna.Köszönöm megtisztelő figyelmüket,
Ugyanis, szembe kell néznünk azzal a ténnyel,
hasonló tisztelettel:
hogy a lehetőségeink mára bekorlátozódtak, és ha
Kovács Krisztián
nem lépünk fel ez ellen, kilátástalan helyzetünkben
polgármester jelölt
Dr. Kovács Miklós FÜGGETLEN POLGÁRMESTER JELÖLT Balatonboglár és Szőlőskislak Tisztelt Polgáraihoz! Mindenekelőtt ajánlószelvényeiket köszönöm, ezekkel tették lehetővé indulásomat az október 3-ai választáson. Az idő megállíthatatlan. 69. évemben járva ismét ajánlom szolgálatom a városnak, szakmai végzettségeimmel, egy egész élet valamennyi eredményével és kudarcával, és összes tapasztalatommal egyetemben. Pályám valamennyi állomása valamilyen formában a Balatonhoz és Balatonboglárhoz kötött, ugyanazon a helyen élünk, ahová anyai nagyszüleim érkeztek a faluba a XIX. század végén. 2006-ban a tisztességes munkán és a város irányában feltétel nélkül elkötelezett tenni akaráson kívül semmit nem ígértem. Semmi konkrétumot, mert programot készíteni könnyű, a papír mindent elbír, de a megvalósítás mindenkor muníció kérdése, és ebből bizony egyre kevesebb van. Balatonboglár Szőlőskislak kertvárosi részével együtt nem áll rosszabbul, mint az ország önkormányzatainak 80-90 %-a, de ez nem azt jelenti, hogy itt a világ vége, és nincsen kiút. Igenis van, hit és derűs optimizmus szükségeltetik hozzá, és erre figyelemmel a program rövid és egyszerű: • Takarékosan, de megfelelő színvonalon kell működtetni településünket, és valamennyi intézményét, • el kell kezdeni hitelállományunk törlesztését, • minden, a városra alkalmas és arra szabható pályázaton indulni kell.
5
BALATONBOGLÁRI HÍREK Ha ezen felül marad pénz, azt fejlesztések- Jelentem, ébren voltunk, és ébren vare és beruházásokra kell fordítani a jövőnk gyunk. érdekében. Tudom jól, hogy ez kevés, mert A teljesség igénye nélkül: rosszak az útjaink és a járdáink, vagy éppen - befejeztük és átadtuk a sportközpontot, nincsenek is egész városrészekben, kellene - új WC-t építettünk a Sziget-strandon, a zárt és korszerű csapadékvíz elvezetés, - korszerűsítettük a Viola utcai iskola elkerülhetetlen intézményeink felújítása, és fűtését, a fölsorolásnak nem nagyon lehet a végére - új aszfaltburkolatot kapott a József Atérni. tila utca, Munkahelyteremtés! - megépült az új Klapka utcai ivóvízvezeIgen, csak az önkormányzat nem részvényték, társaság, és jelen helyzetünkben annyit tehe- - a Bercsényi utca szélesítése járda- és partünk, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel koló építése megtörtént a sportközpona legkedvezőbb környezetet alakítsuk ki a tig, befektetni szándékozóknak. Munkahely-te- - megépült és az önkormányzat tulajdonáremtő beruházás akkor lehet, ha van kocba került a kereskedelmi és szolgáltató kázati tőke, ez pedig a városnak nem áll a övezethez a villamos-energia, a vízvezerendelkezésére. ték, és a szennyvíz, - új járdát kapott a Dózsa György utca É-i Emlékeztetnék mindenkit a kistérségek oldala, iránti csodálkozó várakozásokra. Akkor azt - a Viola utca burkolat építése megtörtént, mondtam, hogy a kezdeti néhány millió csak - a Fonyódi utca és a Harkály utca szintén „nyalóka”. Ezek a pénzek lassan elapadtak, új aszfaltburkolatot kapott, és lám, ma már az új járásokról beszélünk, - fölújítottuk a Tűzoltó laktanya tetőburmelyek nem pénzosztó szerepre készülnek, kolatát, hanem egyszerűen igazgatási konstrukciók. - megépült az Iskola-köz járdával és parkolókkal, Vissza a programhoz: megismételem, hogy - az Erzsébet utcai járdát és a parkolókat ma sem teszek másként, mint 2006-ban, kiépítettük, mert a számonkérésnél emelt fővel akarok - a Gesztenye-köz vízellátása megvalósult. Önök elé állni, és a betartatlan ígéretek vis�- - Megépült az új Dózsa György utcai parszaköszönnek. Többször hallatszik, hogy itt koló, a városközpont VII-VIII. épülete, nem történt semmi, álmos a város, ébresztő - új aszfaltburkolatot kapott a Dózsa Balatonboglár. György utca,
Mészáros Miklós FIDESZ - KDNP POLGÁRMESTER és KÉPVISELŐ - JELÖLT
„Ha nem becsülöd meg az embereket, ők sem becsülnek meg téged; de a jó vezetőnek, a kevés beszédűnek, munkája végeztével, ha célját elérte, így szólnak majd: Ez közös munka volt.” (Lao Csu Tao) Mészáros Miklós vagyok, 44 éves pedagógus, a Mathiász Középiskola igazgatója. Családom az 1920-as években költözött Boglárra, akkor nyílt meg dédapám lakatos- és kovácsműhelye, melyet később nagyapám, majd apám vittek tovább. Édesanyámat, Ilit a férfi fodrászt is sokan ismerték és szerették, sajnos már ő sem lehet velünk. A régi műhely megszűnt, de családommal a mai napig ott élünk. Feleségem tizennégy éve a Tourinform irodában dolgozik, három gyermekünk van: Miki és Róza még iskolások, Anna már felnőtt, unokám Annamária hét hónapos. Öcsém Balatonlellén állatorvos. Biológia-kémia szakos tanári diplomám mellett közoktatás-vezetői végzettségem is van. 21 éve
- felújítottuk a Tenisz-csarnokot, - megépült a TESCO és a DM mintegy 110-120 új munkahelyet teremtve, - elkészült a vitorlás-kikötő, - 34 millió forintot nyertünk a TÁMOP pályázaton, 20 millió forintot a szervezetfejlesztésen, - megnyertük a Klapka utca - Gyep utca járda-kerékpárút pályázatot, - és 400 millió forintot az orvosi rendelő IIIII. járó beteg szakellátás fejlesztésére. Mindezek mellett nem felejtkeztünk meg a közművelődésről és a kultúráról, és ha valaki figyelmesen mindezeket tanulmányozza, akkor látható, hogy valamennyi dolgunk szolgálta a városba látogató vendégeink jobb közérzetét, a turizmust, és környezeti kultúránkat. Természetesen több kellett volna, de ennyire futotta. Október 3-án szánjanak egy kevés időt a városra, felelősen döntsenek a szavazófülkékben, mert a képviseleti demokráciát majd az Önök által választott új grémium gyakorolja, és döntéseik függvényében fejlődik, vagy megáll a város. Tiszteletem és barátságom változatlan mindenki irányában. Isten óvja Balatonboglárt szőlőskislaki kertvárosával egyetemben.
tanítok első és máig egyetlen munkahelyemen, melynek immár három éve igazgatója is vagyok. A családi hagyományok is arra köteleznek, hogy részt vegyek szülővárosom közéletében, nálunk ez mindig természetes volt. Úgy érzem, iskolavezetőként és képviselőként szerzett tapasztalataimat polgármesterként Boglár számára is jobban tudom kamatoztatni. Tisztában vagyok azzal, hogy nem lesz könnyű Boglárt kivezetni a jelenlegi helyzetből. A felgyülemlett problémákat az évtizedek óta bebetonozott módszerekkel, stílussal nem lehet megoldani. Új ember kell, új erő és új csapat, olyan vezetés, amelyik nem a Hivatal elefántcsonttornyából néz le az emberekre, hanem köztük él, érzi és átérzi gondjaikat, meghallgatja javaslataikat és igyekszik a bogláriakra támaszkodva menedzserként irányítani a várost. Nem vagyok független, soha nem is voltam, mindig büszkén vállaltam nemzeti, polgári nézeteimet, akárcsak családunk. Egy közéleti ember nem is lehet független, hacsak nem függetlenedik a választópolgároktól és hol itt, hol ott köt ki az
6
BALATONBOGLÁRI HÍREK
aktuális széljárástól függően. Biztos vagyok ben-
Megújul és minden igénynek megfelel majd az ni: a honlapon szerepelni kell minden előterjesz-
ne, hogy Boglárnak most nagyon sokat segítene, egészségügyi ellátás, megszépül a Platán strand, tésnek, rendszeres polgármesteri, alpolgármesteri, ha a kormányon lévő koalíció által támogatott a Vörösmarty tér és újra lehet szabadtéri szín- bizottsági elnöki és képviselői beszámolókat kell jelöltek vezetnék, mert az örök ellenzékiségnek padunk is. megittuk már a levét párszor.
tartani a TV-ben, újságban és nyilvános fórumo-
Bár a lakosságszám az utóbbi évtizedben stag- kon. Nem tartható tovább az, hogy a képviselők a
2010 áprilisában az ország döntött, októberben nál, mégsem dőlhetünk hátra. Ha a számok mögé nyilvános üléseken pár ezres tételeken vitatkoznak, Balatonboglár választ. Nálunk nem kell rendszer- nézünk, akkor kiderül: Boglár öregszik. Egyre míg milliós megbízások, közérdeklődésre számot váltás, forradalom, de generációváltásra, szemlé- több az idős, gondoskodásra szoruló ember, mel- tartó ügyek, vagy az egész város életét érzékenyen letváltásra és stílusváltásra igenis szükség van. Ép- lettük viszont van sok aktív, tevékeny nyugdíjas érintő szerződések nem kerülnek a testület és a vápen ez a három ok, amiért többek felkérésére és is, akiknek segítségére mindenképpen számítok. ros nyilvánossága elé. biztatására hosszas vívódás után igent mondtam a Nagy probléma, hogy a fiatalok elköltöznek, polgármesteri jelölésre.
A polgármesteri fogadónapokat nem a hivatal-
mivel Bogláron és a környéken nem vagy nehe- ban, hanem a város különböző pontjain, közös-
Hosszasan vívódtam, hiszen nekem igazán van zen kapnak végzettségüknek megfelelő munkát. ségi terein kívánom tartani. Tanárként és igazgavesztenivalóm. Egy sikeres pályát hagyok el, Egyre kevesebb gyermek születik, pedig a jövő tóként is bármikor elérhető voltam a szülők, diamennyiben Önök megválasztanak. Úgy érzem, biztonságához szükségünk lenne rájuk. Jó lenne ákok, kollégák számára, ehhez polgármesterként az utóbbi pár év a Mathiászt növekedési pályá- visszacsábítani a fiatal boglári értelmiséget és szak- is tartani fogom magam. A közmeghallgatás nem ra állította, keresett és elismert iskola lett. Ezek munkásokat. Ezen kell dolgoznunk a következő lehet csak kötelező formális aktus, amit ki kell a sikerek azonban erőt és hitet is adnak ahhoz, évtizedben, mert ez nem csak egy négyéves ciklus pipálni. Fontosnak tartom, hogy ne csak a nyarahogy szülővárosomat is segíthetem hasonló mun- feladata kell, hogy legyen, én többre tervezek. kabírással, mentalitással, mert itt is ránk fér végre
ló-tulajdonosok élvezhessék a részönkormányzat
A külső befektetők mellett ügyelni kell arra is, adta lehetőségeket, hanem alakuljon meg igény
a sikerélmény. Az országosan több mint 2/3-os hogy a helyi kis-, és középvállalkozások jól érez- szerint a Szőlőskislaki Részönkormányzat is. többséggel kormányzó pártok jelöltjeként biztos zék magukat Bogláron, működésük biztos alapo-
Ügyfélbarát hivatalra van szükségünk, ahol
vagyok abban, hogy hatékonyabban tudunk lob- kon álljon. Sokaknak a talán fellendülő turizmus nem megszabott időben várják az embereket. A bizni Boglár érdekében, mint függetlenként.
kínálhat jó lehetőségeket, de törekednünk kell Városháza ajtaja munkaidőben soha nem lesz be-
Ha megkérdezik, milyen várost szeretnénk, arra is, hogy a helyi vállalkozók sikeresek legye- zárva, mindig lesz valaki, aki egy ügyfélszolgálati arra egyszerű a válasz: ahol jó élni. Ám a jó élet nek a megbízásoknál, beruházásoknál. mindenkinek mást jelent: munkahelyeket, meg-
pultnál meghallgatja a polgárokat, átveszi és kiad-
Különös figyelmet kell szentelni a helyi közössé- ja a hivatalos papírokat, tanácsot ad, útbaigazít. A
élhetést, szép környezetet, tiszta utcákat, rendet geknek, mert a város közösségeiben él. A legfon- hivatal pénteken is délután négyig fog nyitva tarés nyugalmat, sok programot, szórakozást a fia- tosabb és legszentebb közösség a család, de sokkal tani és havi egy-két alkalommal este 6-ig lesz ügytaloknak és az időseknek, jó közösségeket, olyan jobb, ha valaki egy tágabb közösségnek is részese. félszolgálat terveim szerint. Át kell térni a pazargyermekintézményeket, ahova szívesen járnak a Szerencsénk, hogy Bogláron jól működnek a ci- ló papíralapú adminisztrációról a digitálisra, mert gyerekek és a szülők is elégedettek, jó termést, vil szervezetek, a nyugdíjas-, kulturális-, sport- és minden köztisztviselőtől, intézményvezetőtől és árakat és sok nyaralót. Mindig, mindenben és ifjúsági egyesületek, a klubok és az egyházak is képviselőtől elvárható ma már, hogy kezelni és mindenkinek nem lehet megfelelni, de törekedni jelentős szerepet vállalnak a közéletben. Ezt a használni tudja a számítógép és internet nyújtotta kell rá. Egy város akkor működik megfelelően, rendszert szeretném megtartani és tovább erősí- lehetőségeket. ha az emberek nemcsak azt nézik, nekik maguk- teni, melyhez a saját városi források csökkenése nak mi a jó, hanem azt is, mi a jó a közösségnek.
Állami hitelkonszolidációra nem számítha-
miatt a pályázatok és a szponzorok jelentenek tunk, ez legfeljebb a működésre felvett hiteleket megoldást. Ígérem, ebben segítségükre leszünk. érintheti, de a sportcentrumra felvett fejlesztési
Várospolitikai elképzeléseim
Pályázatok nélkül ma már nem lehet működni, hitel behatárolja a lehetőségeket. Remélem, ha-
hat ponton nyugszanak:
fejlődni, ezért elengedhetetlen, hogy a hivatalon marosan eljön az idő, amikor ennek a gigantomá-
- ügyfélbarát hivatal, hatékony intézmény- belül megfelelő szakmai tudással rendelkező csa- niás, elhibázott beruházásnak a hiteles történetét rendszer,
pat dolgozzon a város pályázatain és segítse a ci- megismerhetik majd az adófizetők, akik viselik
- fizetőképesség megőrzése,
vilek ilyen irányú törekvéseit is. Javaslom, hogy a terheit. Ezt az egymilliárd forintot és kamatait
- polgár- és vállalkozásbarát önkormányzat,
jöjjön létre a városban a polgármester vezetésével nekünk kell visszafizetnünk, segítséget nem vár-
- támaszkodás a helyi közösségekre,
egy Civil Fórum, mely rendszeres időközönként hatunk. Törekednünk kell arra, hogy minél ke-
- menedzsertípusú vezetés,
ülésezik és tagjait az egyesületek delegálják.
- jó kapcsolatrendszer kiépítése és fenntartása.
vesebbe kerüljön a működtetés, ha már előzőleg
Amin mindenképpen változtatni kell, az a nem készült soha gazdaságossági terv. Jövőre már
Sokan vádolják az előző testületet azzal, hogy döntéshozatali rendszer. Javítani kell a hivatali a tőketörlesztés is megkezdődik, így évi százmilnem tett semmit, pedig amit elért, az Boglár túl- előkészítést, a kisebb létszámhoz kell igazítani a liós teher nehezedik a vállunkra és ez lesz még élését jelenti: megőriztük a város fizetőképességét bizottsági struktúrát. Ez mindenkitől több és ala- húsz évig. és a sportcentrum építésére az előző testületek posabb munkát követel. A testületi ülés már csak
Takarékosabb városműködtetés nélkül ez finan-
által felvett adósság kötvényre váltása lehetősé- a formális döntéshozatal színtere legyen, nem pe- szírozhatatlan lesz, de előre kell menekülni a fejget teremtett a fejlesztési pályázatok önrészére is, dig a nyilvános TV-szereplés lehetősége. melyek a következő években megvalósulhatnak.
lesztési pályázatokkal. Ki kell használni a terve-
A nyilvánosságot más formákban kell biztosíta- zett Széchenyi-terv lehetőségeit a befektetőkkel
7
BALATONBOGLÁRI HÍREK közösen. Ez nemcsak munkahelyeket teremtene, de jelentős előrelépés lehetne a minőségi turizmus irányába is. A kötvény révén felszabadultak az ingatlanok a jelzálog alól, így az ingatlanpiac élénkülésével további lehetőségeink adódhatnak, melyekkel jól kell sáfárkodnunk. A kereskedelem és szolgáltatások mellett a Balaton-törvény esetleges módosításával termelő beruházásokra is lehetőség nyílhat. Aki azt mondja, hogy nincs szükség változásra, az nem mond igazat. Változtatni kell: stíluson, módszereken, intézményrendszeren belül feladat- és felelősség megosztásban, külső kapcsolatokban. Igenis lehet a mainál sokkal hatékonyabb a kötelező és önként vállalt feladatok ellátása anélkül, hogy a minőség csorbulna Az előzőekben igyekeztem felvázolni, milyen az én elképzeléseim szerinti jó város. Ám jó várost csak jó vezető és jó csapat képes teremteni. A jó polgármester legyen szakmailag felkészült, legyen önkormányzati tapasztalata. Legyen kitartó, szigorú és következetes programja megvalósításában, ám humánus és megértő. Legyen fegyelmezett, kiegyensúlyozott, harmonikus egyéniség, jellemezze a kezdeményezőkészség. Egy várost, akárcsak egy iskolát, nem lehet irodából irányítani. Ki kell menni az emberek közé, megismerni gondjaikat, tapasztalataikat, a polgármester a város „szeme” és „füle”, hogy meglássa és meghallja az emberek problémáit, javaslatait. Jó kapcsolatot kell tartani a kistérség településeivel, főként Lellével és Fonyóddal, a megyei, balatoni, országos szervezetekkel, ápolni kell a nemzetközi kapcsolatokat. A jó polgármester befektetőket keres, lobbizik településéért, kapcsolatokat szerez, menedzserként viselkedik. A jegyző segítségével részt vesz a hivatal, az intézmények irányításában, nyomon követi és lehetőségei szerint segíti a civil szerveződéseket. A jó polgármester nemcsak hatásos ünnepi beszédeket mond, de hatékonyan cselekszik is. A polgármester ezer szállal kötődik településéhez, legyen ismert és elismert közéleti ember, tudjon és akarjon megjelenni, felszólalni, érvelni, ha kell. A polgármester tájékozott a politikai és társadalmi viszonyok terén, tudja, hogy miben, mikor és kire számíthat, szövetségesként kell megnyernie a helyi erőket, politikai és civil szerveződéseket, a kisebb és nagyobb közösségeket. Hogy én ilyen vagyok-e? Igyekszem. Amennyiben bizalmat szavaznak nekem, törekedni fogok arra, hogy az Önök segítségével Balatonboglárt sikeres, élhető és elismert várossá tegyük. Azt szeretném, ha az én győzelmemmel a balatonbogláriak és szőlőskislakiak nyernének.
Sós Zoltán FÜGGETLEN POLGÁRMESTER JELÖLT
Sós Zoltán vagyok, balatonboglári. Szakmám építész. 55-ben születtem, 55 éves lettem. Fiam és lányom itt nőtt föl, szívből bogláriak, mint elhanyagolt huszonéves korosztályukból még sokan. Több mint 30 éve szolgálom Boglárt, ismerem minden zegét-zugát, de viselem a sportközpont nyűgét, terhét, közvádját. Talán egyszer lesz módom arra, hogy a sportközpont igaz történetét elmondhassam Önöknek. Megnevezve azokat, akik helyett 2002 óta igaztalanul hordozom a sportközpont „bűnét”. Csak jó alapra épülhet jó ház, csak a múltra alapozva épülhet jövő. Mit tennék? • Rendet a városházán, radikális bürokráciacsökkentést. Mert évi 50 millió forintos megtakarítást, és ugyanannyi többletbevételt teremtene. Mert 6. 200 boglári érdeke fontosabb, mint alig negyvené. • Együttműködést és megegyezést a szomszédainkkal, Balatonlellével és Fonyóddal. Mert százmilliókkal mérhető az a megtakarítás, amit az igazgatási és szolgáltatási együttműködés hozhatna. • Az önkormányzat adósságának felszámolását, gyarapodó közkasszát. • A lakosság pénzéből épült csatornák, közel félmilliárdos kárpótlásának kiharcolását. (Mint ahogyan tettem a gázvezeték kárpótlási perei során, 2001-ben. – Perbe fogtam a Magyar Államot, sikerrel.) • Olcsó víz-és szennyvízdíjat. Mert a régi ellenfelem, a szolgáltató DRV gazdagodik a mi pénzünkből épített közművekből. • A lakosság számára ingyenes hulladékszállítást. Mert a köztisztaság közügy, és közképviselettel olcsóbb. • A helyi kommunális adó eltörlését. Mert többe kerül az adminisztrációja, mint amit hoz. Mert bünteti a munkahelyeket.
• A gazdaságfejlesztési program felélesztését. Ezért harcoltuk ki 2000-ben az autópálya lehajtót. • Alvó város helyett nyüzsgő, vendégekkel teli Balatonboglárt. A sportközpontnál bebizonyítottam, hogy tavasszal és ősszel is lehet Boglárra sok-sok vendéget hozni. • A helyi költségvetés munkáit helyi vállalkozók nyerjék. Mert Ők ide fizetik adóikat, itt költik el pénzüket. • Az iskolák számára kötelező úszásoktatást, a helyi sport kibontakozását. Mert melyik olcsóbb? Az egészség vagy a táppénz, a gyógyítás? • Pártpolitikától mentes közéletet. Mert a pártoskodás közösségeket, barátságokat tép szét, a családok életét is mételyezi. • Ha egy vezető bemegy a városházára, hagyja a portán a párttagkönyvét. Dr. Kovács Miklós polgármester urat szeretem, becsülöm és tisztelem, Boglárért végzett munkáját nagyra értékelem. De megtisztelőnek tartanám, ha Ő is elmondhatná, amit én: „Elődöm az utódom.” Kívánok bölcsességet a boldogabb Boglárért.
„Hallgasson a jóra, szavazzon a Sósra!”
BALATONBOGLÁRI HÍREK
8 Baron Ágnes
FIDESZ - KDNP KÉPVISELŐ JELÖLT 1985-ben születtem Lengyeltótiban, azóta Balatonbogláron élek családommal. 2004-ben érettségiztem a fonyódi Mátyás Király Gimnáziumban. 2006-ban idegenvezetői bizonyítványt szereztem. Idén júliusban államvizsgáztam Budapestben a Heller Farkas Főiskola idegenforgalmi szakán, hivatásturizmus szakirányon. Angol és német nyelvből középfokú nyelvvizsgám van, ezen kívül alapfokú szinten beszélek spanyolul. Érzelmi kötődésem a városhoz valószínűleg soha nem fog alábbhagyni, itt szeretném leélni az életemet. Legfőbb célom hogy a többi fiatalt is maradásra késztessem, amihez azonban meg kell teremtsük a megfelelő feltételeket. Jelenleg a legnagyobb problémának a munkalehetőségek hiányát és a város középszerűségét érzem. Egy ilyen adottságokkal rendelkező településben sokkal nagyobb lehetőségek rejlenek. Ehhez azonban feltétlen szükséges átfogó, konkrét célok kitűzése és az azokhoz vezető koncepció kidolgozása. A város nehéz anyagi helyzete miatt sajnos a céljainkhoz vezető úton még több nehézséggel kell majd szembenéznünk, esetenként komoly áldozatot hoznunk. Meglátásom szerint Balatonbogláron a többé-kevésbé jól működő ágazatok fejlesztésére; turizmusra, mezőgazdaságra kell a legnagyobb hangsúlyt fektetnünk. Magas színvonalú, fenntartható idegenforgalom kialakítását látom szükségesnek. Nívós programok nélkül lemaradunk a vendégekért és szezonhosszabbításért folyó küzdelemben. Igen, egy kicsit küzdelemnek tartom, hiszen sok család egyedüli keresetkiegészítési lehetősége a turizmus. Több tóparti település példázza, hogy a jó programok tömegeket képesek vonzani és hatékony eszközei lehetnek a szezonhosszabbításnak. Nem nehéz belátni, hogy gyökeresen megváltozott az ide látogatók összetétele és ezzel igényeik is. Sikeres turisztikai célterületté csak úgy válhatunk, ha rugalmasan tudunk reagálni ezekre a változásokra. Idegenforgalmunk szerves részét kell, hogy képezze Kislak és Császta városrész is. Előbbi a falusi turizmus segítségével sokkal nagyobb jelentőségre kellene, hogy szert tegyen. A másik nagy lehetőséget a sportcsarnok és uszoda magasabb fokú hasznosításában látom, ezzel esetleg hosszútávon a Császtában egy sportturisztikai központ kialakítását megalapozni. A sport szintén mindig fontos részét képezte az életemnek és nagyon fontosnak tartom minden generáció számára megadni a lehetőséget a rendszeres testmozgásra. Még ilyen rossz anyagi körülmények között is segítenünk kell a balatonboglári sportélet fejlődését. Nem kesereghetünk tovább a körülmények miatt, hiszen egy optimistább, előrelátóbb felfogás nélkül még jobban lemaradhatunk, elveszíthetjük versenyképességünket. Hiszem, hogy Balatonboglárban megvan az a potenciális lehetőség, mely megfelelő szellemi háttérrel és összefogással előrelépést kell, hogy jelentsen. Bár anyagi erőforrásaink igen szűkösek, pénz nélkül is jelentős lépéseket tehetünk egy élhetőbb város megteremtése érdekében. Véleményem szerint csak egy lendületes, ambiciózus csapat tudja kimozdítani a várost önsajnáltató egyhangúságából. Ennek szeretnék én az egyik láncszeme lenni, ehhez kérem támogatásukat.
Csere Andrea FÜGGETLEN KÉPVISELŐ JELÖLT
“Nem elég a célt látni; járható útja kell! Nem elég útra lelni, az úton menni kell! Egyedül is! Elsőnek, elől indulni el! Nem elég elindulni, de mást is hívni kell!” Váci Mihály
Bíró Mária és Csere Ferenc gyermekeként születtem 1972-ben. Családom - így én is - tősgyökeres balatonboglári, illetve szőlőskislaki. Gyermekem, Gábor ebben a tanévben kezdte a 7. osztályt. Általános- és középiskolai tanulmányaimat Bogláron végeztem, majd a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen diplomáztam 1995-ben. Tizennyolc éve dolgozom a boglári művelődési intézményben, a kislaki kultúrházban és könyvtárban programszervezőként. Fontosnak tartom a folyamatos tanulást, hogy döntéseimet megalapozottan, megfelelő ismeretek birtokában tudjam meghozni. Ezért képviselői munkám 1. ciklusában kulturális menedzser képzésben vettem részt az ELTE BTK-n, a Kodolányi János Főiskolán pedig településfejlesztési szakelőadó képesítést szereztem. A Helyiérték Egyesület tagja vagyok. Számtalan sikeres rendezvény megvalósításában vállaltam önkéntes munkát, tevékenyen járultam hozzá az események megvalósításához. Szívemen viselem a civil kezdeményezéseket, mert a civil szervezetek, egyesületek munkája olyan hozadékot jelent a város életében, melynek kiaknázása Balatonboglár javát szolgálja. Ezért szorgalmazni fogom a városi pályáztatási rendszer visszaállítását. (Sajnos az előző ciklusban az illetékes bizottság nagyvonalúan lemondott a költségvetésben szereplő, a civil szervezetek tevékenységének támogatását célzó összegről.) Projektgazdaként elmondhatom, hogy a város kiemelt rendezvényévé lett Töklámpás Fesztivál kapcsán Szőlőskislak országos ismertségre tett szert. Több országos versenyre sikerrel készítettem fel gyermekcsoportokat. A somogyszobi Talpra esett Talpraesett versenyen immár 4 éve döntős helyezést értünk el. A 2008-2009-es tanévben meghirdetett környezetvédelemmel kapcsolatos országos tanulmányi versenyt megnyerve a Boglári Általános Iskola hírnevét öregbítettük. Képviselői munkám során - ebben a ciklusban is - döntéseimet mindig Balatonboglár érdekeit szem előtt tartva hoztam, a kislaki és a boglári családok életét, hétköznapjait megkönnyítő intézkedéseket támogattam. A városlakók jó közérzete a napi gondok gyors, szakszerű orvoslásán múlik. Továbbra is fontos feladatomnak tartom ezt a jó közérzetet elérni és fenntartani, annak érdekében, hogy Balatonboglár egy élhető, otthonos város legyen. Ezért lelkiismeretes munkámat ajánlom fel újra a városnak. Balatonboglárért és Szőlőskislakért szeretnék ismét dolgozni. Köszönöm segítségét azoknak, akik az elmúlt időszakban észrevételeikkel, ötleteikkel, javaslataikkal képviselői munkámat segítették. Köszönöm a kopogtatócédulákat, melyekkel újra munkára hívnak. Kérem Önöket, hogy olyan jelöltekre szavazzanak, akiket jól ismernek, akikben megbíznak, akikről tudják, hogy becsületesek és elkötelezettek városunk és a képviselői munka iránt! Szőlőskislak, 2010. Őszelő hava Köszönettel és tisztelettel: Csere Andrea
9
BALATONBOGLÁRI HÍREK Dumity László
Dr Györe Zsuzsanna Melinda
A JOBBIK MAGYARORSZÁGÉRT MOZGALOM KÉPVISELŐ JELÖLTJE
FÜGGETLEN KÉPVISELŐ JELÖLT
Dumity
László-
nak hívnak. 39 éves balatonboglári
bútor-
asztalos vagyok. Születésem óta a településen élek. Édesapámmal közösen családi vállalkozást üzemeltetünk. Ennek okán tisztában vagyok a helyi vállalkozókat és munkavállalókat sújtó problémákkal, amelyek megoldásában szeretnék segítséget nyújtani az Önök bizalma révén. 2009 óta vagyok tagja a betiltott Magyar Gárda mozgalomnak, amely erősítette bennem a közösséggel szembeni felelősségvállalás fontosságát. Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban! Hiszek Magyarország feltámadásában! Balatonboglár város fejlődéséről immáron 20 éve beszélünk. A település lakossága viszont nem igazán látott semmit az uszoda adósságán, a város hanyatló közösségi-, és kulturális életén kívül. Persze szavazhatunk a kisebbik rosszra is. Ha bizalmat szavaznak, mint képviselőnek, - a társaimmal - az ,,ÚJ ERŐ’’ jogán és az Önök bizalmából elérjük a lakosság és a Nemzet akaratát. Szebb Jövőt! Radikális változást Balatonbogláron! PROGRAMOM: •
helyi vállalkozások támogatása,
•
energiaellátás korszerűsítése,
•
segély helyett munkát,
•
az idegenforgalom fellendítése, családi programok kiemelése,
•
Boglár-kislak városrészeket összekötő út felújítása,
•
Klapka utca teljes hosszában járda építtetése,
•
Balatonboglár város közbiztonságának javítása.
Elérhetőségem: Tel.: 06-70/326-2208 E-mail:
[email protected]
Dr. Györe Zsuzsanna Melinda vagyok, 1977ben születtem és azóta Balatonbogláron élek. Kaposváron a Munkácsy Mihály Gimnáziumban érettségiztem, majd a Szegedi Tudományegyetem Államés Jogtudományi Karán munkaügyi szervezőként és jogászként szereztem diplomát. Jogi szakvizsgám letétele folyamatban van. 2004 óta a Lengyeltóti Polgármesteri Hivatal Gyámhivatalában dolgozom. Mindenekelőtt szeretném megköszönni mindazoknak, akik ajánlószelvényeikkel támogattak abban, hogy most képviselőjelöltként bemutatkozhassak. Tanulmányaim miatt éveket töltöttem el más városokban, mégis úgy döntöttem, hogy Balatonbogláron szeretnék élni. Elhatározásommal jelentős terhet is vettem a vállamra. Munkát kellett találnom és a közösség részévé kellett újra válnom. Szerencsésnek mondhatom magamat, mert a környéken dolgozva és egy összetartó közösség tagjaként folyamatosan figyelemmel kísérhetem a város életét. Szeretném tudásomat lakóhelyem érdekében, az itt élő emberekért és a köz szolgálatában kamatoztatni. Balatonboglár legnagyobb kihívása pénzügyi stabilizációjának elérése és annak fenntartása, melynek érdekében a város vagyongazdálkodásának és működtetésének ésszerűsítésére kell törekedni. Tapasztalhatom, hogy milyen nehézségeket tartogat számunkra a kedvezőtlen munkaerő-piaci helyzet. Az önkormányzat maradt a legnagyobb foglalkoztató városunkban és a térségre jellemző szezonális foglalkoztatás keretei is szűkülnek. Határozott véleményem, hogy olyan körülményeket kell teremteni és olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek ösztönzik az embereket, vállalkozásokat és cégeket arra, hogy munkahelyet, biztos megélhetést és a város lakosságának gyarapodását eredményezzék. Sarkalatos pontnak tartom, hogy földrajzi adottságaikat figyelembe véve nagy hangsúlyt kell fektetni az idegenforgalomra és az ehhez kapcsolódó feladatokra (rendezvények, teherforgalom korlátozása). Ehhez elengedhetetlen az infrastruktúra (utak, járdák, kerékpárutak, kiszolgáló létesítmények, információs pontok) megteremtése, fejlesztése, támogatása. Életkoromból adódóan nap, mint nap szembesülök a fiatalokat érintő problémákkal. Fontos lenne helyzetük javítása, érdekeik képviselete. Elő kell segítenünk, hogy az itt felnövekvő ifjúság, ha tanulni el is megy, tanulmányai befejezése után visszajöjjön, itt alapítson családot és legyen a város jövő nemzedéke. Fontosnak tartom a civil szervezetek munkáját városunkban és azt, hogy az ő összefogásukkal és segítségükkel társadalmi életünk színesebb, Balatonboglár érdekében végzett munkánk hatékonyabb, közösségünk összetartóbb lehet. Bíztatni szeretném Önöket arra, hogy választójogukkal élve, a pártharcokon felülemelkedve szavazzanak meggyőződésük szerint 2010. október 3-án Balatonbogláron.
10
BALATONBOGLÁRI HÍREK
Hock János Sándor független képviselő jelölt programja a polgármesterjelöltek fejezetben olvasható.
Kalász Zoltán
FÜGGETLEN KÉPVISELŐ JELÖLT Tisztelt balatonboglári és szőlőskislaki választópolgárok! „Semmilyen szél sem kedvező annak aki nem tudja, milyen kikötőbe tart” Kalász Zoltán vagyok, 54 éves középiskolai tanár. 4 éve az Önök bizalmáért tisztességes képviseletet és a döntéseimért felelősséget vállaló magatartást ígértem. Mindig felkészülten vettem részt az önkormányzat bizottsági és testületi ülésein, igenlő vagy tagadó véleménynyilvánításaimat igyekeztem szakszerűen indokolni. Volt, akinek ez tetszett, volt, akinek nem, de én szolgálatnak tekintem a képviselőséget: a közösség szolgálatának. Önök döntik el, hogy jól képviseltem-e a város ügyeit az elmúlt időszakban és hogy támogatnak-e az elkövetkezendőkben is. Négy ciklusban azaz 16 éven át folytattam képviselői munkát, a legutóbbi négy év sok mindenben más volt az előzőeknél. A város polgárai elsősorban listára szavaztak, ezért a mandátumot nyert független képviselőknek kezdetben nem sok érdemi beleszólásuk volt a képviselőtestület döntéseibe. A pártpolitika sajnos felülkerekedett a várospolitikán. Ennek ellenére tettem – tettük a dolgunkat sértődés nélkül, hangoztattuk véleményeinket a döntések meghozatala előtt és szakmailag érveltünk igazunk mellett. Ezért kérem a tisztelt választópolgárokat, hogy a képviselőjelöltek személyére hozzák meg támogató vagy elutasító döntésüket. Mérlegeljék, ki mennyit tett és mennyit tehet a város előrehaladása érdekében. Ki, vagy kik milyen programot ígértek ezelőtt négy éve és mit valósítottak meg belőle. Mit szeretnék elérni a következő négy évben? Nehéz a válaszadás, mert új önkormányzati és közigazgatási törvény és reform bevezetése előtt állunk, nem tudjuk ma még, hogyan változnak a hatás- és feladatkörök, milyen lesz az önkormányzatok finanszírozása. A város pénzügyi helyzete az elmúlt időszakban tovább romlott, adósságállománya jóval meghaladja az 1 milliárd forintot. Újabb kölcsönök felvétele helyett érdemi változtatásokra kényszerül a jövendő testület. Növelni kell a város bevételeit, de nem adóemelésekkel, hanem a nem kellően kihasznált épületek értékesítésével, ingatlanok eladásával, s egyes városi szolgáltatások ingyenességének megszüntetésével. Így elérhető, hogy a megterhelő kamatfizetés mellett még fejlesztésekre és intézményeink épületeinek felújítására is jusson anyagi lehetőség. Nem ígérni, végre tenni kell
Keserű Zoltán Sándor FÜGGETLEN KÉPVISELŐ JELÖLT
dolgainkat a császtai, a régi városrészekben és Szőlőskislakon is. Rendbe kell tenni az utakat, járdák épüljenek, újuljanak meg. Meg kell oldani mindenhol a csapadékvíz elvezetését. A város mindennapjait civil szervezeteinek minőségi tevékenysége színesíti. A civilek mentalitása teszi elsősorban a várost várossá kulturális értelemben. Ezért felül kell vizsgálni az elmúlt négy év pénzügyi finanszírozását e területen, mert csak elvonások történtek. Itt köszönöm meg az egyesületek (sport, kulturális), a klubok (nyugdíjas), alapítványok vezetőinek és tagjainak munkáját. Ők azok, akik a nehéz pénzügyi helyzet mellett töretlenül végezték tevékenységüket és formálták a város arculatát. De ne feledkezzünk meg azokról a vállalkozókról sem, akik anyagi hozzájárulásaikkal segítették a civil szervezetek működését. Célom még, hogy minden balatonboglári diák hetente legalább egy alkalommal használja uszodánkat, sportcsarnokunkat testnevelési órák keretében, így sportos és egészséges ifjúság nevelődhet. Nem látom további szükségét az intézmények átszervezésének, de kiemelt feladatnak tekintem, hogy anyagi hátterét mindig biztosítsuk az ott folyó munkának. Végül megköszönöm mindazoknak a jó tanácsát, akik képviselői munkámat segítették az elmúlt négy évben és újraválasztásom esetén ugyanígy számítok Önökre. „Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, milyen kikötőbe tart” mondja a latin mondás. Olyan választást szeretnék, amely után a képviselők rögtön meg tudnak egyezni, így városunk a legkedvezőbb kikötőbe érjen. Tisztelettel: Kalász Zoltán képviselő jelölt
Keserű Zoltánnak hívnak, 1969. január 13-án születtem a Heves megyei Hatvanban. 1979-ben költöztünk Balatonboglárra, édesapám a BB-nél dolgozott, jelenleg nyugdíjas, édesanyám magánvállalkozó. Feleségemmel és két középiskolás gyermekemmel Balatonbogláron élünk. Az érettségit Fonyódon a Karikás Frigyes Gimnáziumban (ma Mátyás Király Gimnázium) szereztem, majd a sorkatonai szolgálat után, 1992-ben vendéglátó ipari szakérettségit tettem Keszthelyen. 1993-1996 között a székesfehérvári Kodolányi János Főiskolán német nyelvtanári diplomát, majd a Pécsi Tudományegyetemen bölcsészdiplomát (2000), valamint a KIT-nél felsőfokú idegenforgalmi menedzser képesítést szereztem (1999), négy éven át az idegenforgalomban is tevékenykedtem. 2004-ben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen közoktatási vezető és pedagógus szakvizsga szakirányú végzettséget szereztem. Tíz éve vagyok tagja, nyolc éve elnöke Balatonboglár legaktívabb civil szervezetének, a „HELYIÉRTÉK” Egyesületnek. Tevékenységünkkel a régió gyermek- és ifjúsági korosztályának teremtünk közösségi tereket, szervezünk programokat. Az egyesületben önkéntes munkát végzek, részt veszek a város kiemelt rendezvényeinek megvalósításában (Légrádi Antal Tehetségkutató Rockfesztivál, Méta Fesztivál, Jazz és Bor Fesztiválja). Ez azt is jelenti, hogy nemcsak beszélünk a feladatvállalásról, hanem oda is állunk a munka mellé, ha kell padot és hangfalat pakolok, saját időmet és energiámat nem kímélve igyekszem minél színvonalasabb rendezvények szervezésében és megvalósításában részt venni. Kitartó és áldozatos munkánkért Balatonboglár város Köz-
11
BALATONBOGLÁRI HÍREK művelődési Díját vehettük át 2006. március 15-én. Számomra ez azért volt megtisztelő, mert a város vezetése is elismerte önzetlen, Balatonboglárért végzett munkánkat. Mindig büszke vagyok arra, hogy a szépkorúakon át a cserkészekig, a családsegítő központon át a különböző civil szervezetekig mindenkivel együtt dolgozva tudunk létrehozni fontos, a helyi lakosság számára is értékes programokat. Mi más jelenthetné számomra jobban a lokálpatriotizmust, városunk szeretetét, ha nem a közös munka és az együtt elért sikerek. A helyi fiatalok segítése mellett örvendetes, hogy a környékről is egyre több fiatal jár rendezvényeinkre – és vesz részt tevékenyen ezek megvalósításában –, és viszik városunk jó hírét a kistérségbe és távolabbi régiókba. Emellett jelentős közösségi munkát végzek a Mátyás Király Gimnáziumban is, vezetőségi tagként részt veszek a döntés előkészítési folyamatokban, 13 éve osztályfőnökként is tevékenykedem, és több mint tíz éve segítem a Diákönkormányzat munkáját. Szervezem a természetjáró kört, valamint tíz éve részt veszek az intézmény külföldi diákcseréinek szervezésé-
ben és lebonyolításában is. Munkám elismeréseként a Somogy Megyei Közgyűlés elnökének kitüntetését vehettem át 2009-ben. Egyik hobbim a zene, a gimnáziumban kerültem közel az autentikus magyar népzenéhez, majd 15 éven keresztül több néptáncegyüttes tagjaként – többek között a boglári Lelle és Szelence Néptáncegyüttesekben is zenéltem – bejártam Magyarországot, Erdélyt, és Európa számos országát. Jelenleg a könnyűzene területén tevékenykedem. Szabadidőmben a zene mellett az olvasásé a vezető szerep, de nagyon szeretem a természetet, így ha tehetem, gyalogtúrára indulok diákjaimmal, barátaimmal. Mint az eddigiekből is kiderült, közel áll hozzám a közösség, a szervezőmunka, a fiatalok iránti elkötelezettség. Fontosnak tartom, hogy a gyermek- és ifjúsági korosztály is képviseletet kapjon Balatonboglár képviselőtestületében, hogy a civil szféra képviselői is jelen lehessenek a döntések előkészítésében és meghozatalában. Hiszem, hogy a stabil egyéniség a jó közösség alapja. Csodákat ígérni nem tudok, de aktívan szeretnék részt venni Balatonboglár város közösségi életében.
Kis József FIDESZ - KDNP KÉPVISELŐ JELÖLT Tisztelt Bogláriak! Kis József balatonboglári lakos vagyok és a város lakóinak
bizalmából
immár második alkalommal képviselőjelölt. Köszönöm a megtiszteltetést, a sok biztató szót, de köszönöm a pozitív és negatív kritikát is, hisz a képviselői munka nem csak a jóból és a szépből áll, de
igenis vállalni
kell a konfliktusokat, ütközéseket, vitákat is. Azon lakosoknak, akik nem ismernek, szeretnék pár mondatban bemutatkozni. 1959. május 25-én születtem Dombóváron, s már akkor nagyon kíváncsi voltam a világra, mivel két hónappal előbb érkeztem, mint azt várták (bár remélem ez nem látszik). Tíz éves koromban kerültem Balatonboglárra szüleimmel együtt. Édesapám itt született, ő „csak” visszajött szülőhelyére, hiszen az élet sodorta el innen. Én minden nyaramat itt töltöttem a nagyszüleimnél, így könnyen beilleszkedtem az itteni iskolába, mert sok barátot szereztem a szünidő alatt. Az általános iskola elvégzése után a helyi kertészeti középiskolában tanultam és érettségiztem, a szakmunkásvizsgát is letettem. Természetemnél fogva azonban átkacsintottam a műszaki vonal felé és Budapesten elvégeztem egy gépjármű villamossági technikumot és sikeres vizsgát tettem. 1985-ben megnősültem, azóta is együtt élek a feleségemmel és két gyermekemmel
V álaszt u nk ? V álassz u nk !
Tisztelettel várja Önt, Családját és Barátait a balatonboglári Varga Béla Városi Kulturális Központ 2010. október 1-jén (pénteken) 18 órára a boglári művelődési házba a VÁLASZTÁSI FÓRUM programra. Az eseményre meghívjuk a városunkban induló polgármester jelölteket és képviselő jelölteket, akik 2 percben bemutathatják programjukat, beszélhetnek terveikről, indíttatásukról. A fórumot egy külsős, független szakember vezeti, akinek az időtartam betartása és az elfogulatlan felvezetés a feladata. Módjában áll Önnek is (személyeskedéseket kerülve) kérdéseket feltenni minden jelöltnek a bemutatkozók után személyesen, vagy e-mail-ben a
[email protected] címen 2010. október 1-jén 16.00 óráig.
Ne feledjék, városunk vezetőit választjuk meg, így az Ön érdeke is, hogy megismerje azokat, akik értünk és a városunkért akarnak tenni!
„jóban rosszban”. Fiam, László 4. éves egyetemi hallgató a PTE-n, a lányom, Anikó 12. osztályos a siófoki Perczel Mór Gimnáziumban. A Munkácsy úti autószervizben dolgoztam közel húsz évig, ahol a villamosság mellett belekóstoltam az autószerelésbe is. Egy jó barátom rábeszélésére kezdtem dolgozni a postán és jelenleg is itt dolgozom. Négy évvel ezelőtt is a barátok, ismerősök biztatására indultam a választáson és sikerült bekerülni a képviselő testületbe. Munkám során megismertem az addig teljesen ismeretlen helyi problémákat, próbáltuk tervezni a jövőt, de sajnos sok szép elképzelésnek szabtak határt az állami megszorítások, a csökkenő normatívák és a kormány önkormányzatokra áthárított feladatai (pénz nélkül). Az optimizmusom azonban töretlen, mivel a kormányváltással van remény a változásra. Szeretném folytatni munkámat. Jó lenne, ha a terveinket, amelyeket elindítottunk s már van, ami pályázati szinten van – új bölcsőde, Várdomb, családbarát strand, piac, városközpont, orvosi rendelő, Tesco járda – be tudnánk fejezni. Magam részéről szeretnék az a képviselő maradni, akihez személyesen, telefonon bátran fordulnak az emberek (mint eddig), mert problémájukat továbbítom az illetékesek felé, vagy személyesen járok a dolgok után. Ehhez járulok hozzá legjobb tudásom szerint a város és a közjó javára.
Tisztelettel: Kis József képviselő jelölt
12
BALATONBOGLÁRI HÍREK
Mészáros Miklós fidesz - kdnp képviselő jelölt programja a polgármesterjelöltek fejezetben olvasható.
fontos a városi szerepvállalás. Fontos kérdés a termelői piac, ahol a termelőknek meg kell küzdeni a nagybaniról lehozott árukkal. El kellene továbbá gondolkodni azon, hogy a helyi termelők védelmében az ország más részéről nyárra idetelepülő zöldség- és gyümölcskereskedőket, hogyan lehetne kiszorítani a városból. Egyfajta megoldást jelenthet a területfoglalási díjak drasztikus megemelése, amelyből a balatonboglári és szőlőskislaki termelők jelentős (90-95%-os) kedvezményt kapnak.
Nyári Attila FÜGGETLEN KÉPVISELŐ JELÖLT
Ugyanez a módszer alkalmazható a termelői piacon a nem balatonboglári lakosok, illetve nem őstermelői igazolvánnyal árusítókkal szemben is. Fontos egy önálló mezőgazdasági bizottság létrehozása, melynek feladatai közt szerepel a fentiek megvalósítása. A városnak ki nem aknázott kincsei vannak. Nem tudom, hány olyan város van még, amely három szabadtéri színpaddal is rendelkezik. És hány olyan város van, ahol nem élnek ezzel a lehetőséggel? Hatalmas egybefüggő szabad stranddal rendelkezünk, melyet még vonzóbbá tehetne egy homokos part kialakítása, amely a maga nemében egyedülálló. Van egy városrész, melyet a turisztikából folyamatosan kifelejtünk, ez Szőlőskislak. Meg kell nézni, hogyan lehet jobban bevonni a turizmus vérkeringésébe. A szőlőskislaki temető mellett parkolókat kell kialakítani. Fontos lenne végre elérni, hogy a Balatonboglárt Szőlőskislakkal ös�szekötő út megfelelő minőségű legyen, továbbá a Szőlőskislakot és Balatonlellét összekötő út még le nem aszfaltozott részét is be kell fejezni.
Tisztelt Balatonbogláriak és Szőlőskislakiak! Balatonbogláron élek születésem óta, 12 éve nős vagyok. Dolgoztam a BB-nél, vállalkozóként papír – írószer kereskedést, majd teleházat üzemeltettem, alkalmazásban álltam a Bujdosó Pincészetnél, jelenleg Fonyódon a Dél-Balatoni Leadernél pályázatokkal foglalkozom. Társadalmi munkában a városba hoztam és szétosztottam több raklap cukrot és tejet a rászorulók részére. Akik ismernek, tudják, hogy baloldali érzelmű vagyok, ezt nem titkolom most sem. Szeretem ezt Végre neki kellene állni a csapadékvíz elvezetési a várost mindig is szerettem, ezért fáj annyira látgondok megoldásának, mert lassan egy-egy nyári ni, hogy hagyták tönkre menni. zápor után a város a vizek városa lesz.Figyelni kell Jelenleg alig lehet munkát találni, a BB-t mód- a pályázati lehetőségeket és feltétlenül élni kell veszeresen leépítették, új munkahelyek nem kelet- lük, hogy a fenti célokat is meg tudjuk valósítani. keztek, vagy nem mérhető mennyiségben, amik A következő testületnek a várost fejlődési pályára létrejöttek, ott sem helyi munkaerőt alkalmaznak. kell állítania, minél később tesszük ezt meg, annál Rossz látni és megélni, hogy a balatonboglári la- nehezebb lesz. Ha megtisztelnek szavazataikkal és kosok milyen kiszolgáltatottak lettek, mennyire képviselőjüknek választanak, akkor azért fogok beszűkültek a lehetőségeik. dolgozni, hogy a helyiek – mind Balatonboglár, Sok dolog van, amihez nem kell pénz, csak az, mind Szőlőskislak lakói – egy élhetőbb város polhogy a város megfelelően védje saját, illetve lakói gárai lehessenek, a gazdák kiszolgáltatottsága megérdekeit. Meg kell vizsgálni, hogy az orvosi szak- szűnjön, vagy érezhetően csökkenjen. Legyen ez a ellátás (bőrgyógyászat, reumatológia, stb.) milyen város olyan, amelyre az itt lakók büszkék és ahol színvonalon működik, illetve lehet-e ezen javítani? szeretnek élni és dolgozni. Kérek mindenkit, menA város által kötött szerződéseket be kell tartani és jen el szavazni, mert ilyen fontos még sohasem tartatni. A város vezetése ez idáig mereven elzárvolt, hogy minél többen részt vegyünk a választákózott attól, hogy a szőlőtermelőknek bárminemű sokon. Mindenki jól megfontolt döntés után tegye segítséget nyújtson kiszolgáltatott helyzetükben. A városvezetés segítséget nyújthatna egy termelői az X-et oda, ahova gondolja. összefogás kialakításában, annak megerősítésében. Egy olyan területen, ahol ilyen sokan érintettek,
Tisztelettel: Nyári Attila
A szavazókörök címe és a szavazatszámláló bizottságok tagjai: 1. számú szavazókör: Fischl-ház, Erzsébet u. 12-14. Halász Sándor elnök, Pajorné Mátyás Katalin elnökhelyettes, Milosákovics János bizottsági tag, Tamás Sándorné bizottsági tag.
2. számú szavazókör: Mathiász János Középiskola, Szabadság u. 41. Molnár Imre elnök, Lubicsné Tar Éva Magdolna elnökhelyettes, Krezinger Gyuláné bizottsági tag. 3. számú szavazókör: Városi Könyvtár Tavasz u. 1. Zentai Ágnes Edit, Szárnyasi József, Légliné Tomity Anna. 4. számú szavazókör: Lengyel-Magyar Barátság Háza Árpád u. 17. Nagy Lajos elnök Mustos László elnökhelyettes Harmath Gyuláné bizottsági tag 5. számú szavazókör: Dr. Török Sándor Egészségügyi Központ Vikár Béla u. 4. Kecskeméti Lajos, Horváthné Csima Tímea, Ráncsikné Fehér Anna. 6. számú szavazókör: Művelődési Ház Szőlőskislak, Fő u. 2. Krastenics Zoltán elnök, Spanics Gabriella elnökhelyettes, Légrádi Zsoltné bizottsági tag. A bizottságok a választás napáig az induló jelöltek, illetve jelölő szervezetek által megbízott, ennek hiányában választott póttagokkal egészülnek ki. Balatonboglár, 2010. szeptember 6. Feikusné Horváth Erzsébet sk. HVI vezető
13
BALATONBOGLÁRI HÍREK Pataki Miklós Tamásné
Pauerné Juhász-Dóra Ildikó
FIDESZ - KDNP KÉPVISELŐ JELÖLT
FÜGGETLEN KÉPVISELŐ JELÖLT
Tisztelt Választópolgár!
Alapvégzettségem
Kérem engedjék meg, hogy a FIDESZ-KDNP szövetség képviselő-jelöltjeként bemutatkozzam Önöknek. Pataki Miklós Tamásné (Kovács Aranka) vagyok. Szüleimmel 1970-ben költöztünk Balatonboglárra és azóta is a szülői házban élünk immár férjemmel és két fiunkkal. Gyermekeink közül az idősebb a Pécsi Tudományegyetem hallgatója, a fiatalabb pedig a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium végzős diákja. Férjemmel együtt mindketten a balatonboglári postán dolgozunk. Munkakörünkből adódóan napi kapcsolatban vagyunk a lakossággal, ezért az Önöket foglalkoztató problémákkal és gondokkal tisztában vagyunk. 2007. decemberétől a postavezetői munkakört töltöm be. Önkormányzati képviselői megbízatásomat 2007. novemberben kaptam. Nem volt könnyű egy már működő, „felállt” testület munkájába bekapcsolódni. Nem sikerült minden esetben azonos álláspontot kialakítanunk az elmúlt négy évben, de hiszem és vallom, hogy a most induló képviselőtársakkal összefogva a következő ciklusban sikerülhet az együttműködés. A lakosság támogatásával és összefogással meg kell hozni olyan döntéseket is, ami nem lesz mindenki számára népszerű, de a város javát szolgálja. A következő négy évben fő feladatomnak tekintem, hogy Balatonboglár újra magára találjon, fizetőképes maradjon és elinduljon egy növekedési pályán. Ehhez őszinte, tiszta beszédre van szükség és nem kergethetünk nagy álmokat sem!
kertész üzemmérnök,
A legfontosabb feladatoknak a következőket tartom: 1. Az uszoda működtetésének hatékonyabbá tételét. Pl: OEP által finanszírozott egészségügyi szolgáltatások. 2. Elfogadhatatlan számomra, hogy legnagyobb tavunk mellett az ország legdrágább vízdíját vagyunk kénytelenek fizetni. Ennek megszüntetésére a dél-balatoni önkormányzatok összefogását fogom sürgetni. 3. Balatonboglár turistamegtartó képességét kell javítanunk. Az ideérkezők számára megfelelő programokat kell biztosítani ahhoz, hogy a következő évben is visszatérő vendégeink legyenek. Pl: Nyári szezonban egy borutca létrehozása. 4. Helyi rendeleteinknek érvényt kell szerezni. • Parlagfű-mentesítés • Hó eltakarítás 2010 tavaszán az országgyűlési választások eredményeként példátlan erejű összefogás jött létre. Azt szeretném elérni, hogy ennek az összefogásnak Balatonboglár is haszonélvezője lehessen. Igyekezni fogok a legnagyobb alázattal, a legjobb tudásom szerint Balatonboglár érdekében tevékenykedni. Ehhez kérem az Ön támogató szavazatát is október 3-án az önkormányzati választáson. Szavazzon Ön is az összefogásra!
kapcsolatom van a helyi cserkészcsapattal, ha tehetem, ren-
Üdvözlettel: Pataki Miklós Tamásné
majd rögtön elvégeztem a Pénzügyi és Számviteli Főiskolát, később adószakértői és okleveles könyvvizsgálói
képesítést
szereztem. Mezőgazdasági és ipari szövetkezetekben számviteli, pénzügyi vonalon dolgoztam. 1992-től családi kft-nkben egyéni és társas vállalkozások könyvelését végezzük. A leköszönő Testületben a Pénzügyi Bizottság elnökeként vállaltam közfeladatokat, mindig előtérbe helyezve a város takarékos gazdálkodását. Férjem okleveles közgazdász, idősebb lányom idén doktorál a bécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen, a fiatalabb lányom jövőre diplomázik a Bécsi Egyetemen. Családunk 1985 óta él Balatonbogláron és a gyermeknevelés folytán megismertem a gyermekintézmények (bölcsőde, óvoda, iskolák) helyzetét, problémáit. Hitemet gyakorló katolikusként az egyházközség fenntartó testületébe is beválasztottak, két egyházi alapítványt is képviselek. Férjem révén dezvényeiken aktívan részt veszek. Célul tűztem ki, hogy Balatonboglár is legyen valamiben „bezzeg”. Az idén városunkban 27 kiscserkész lett felavatva, amire nagyon büszke vagyok és úgy gondolom Balatonboglár is méltán lehet büszke rá, hiszen Somogy megyében szinte az egyetlen működő cserkészcsapat itt tevékenykedik. (www.622gg.hu)
Megválasztásom esetén az ifjúság érdekeiért kívánok maradandót tenni, mivel helyzetük egyre romlik és választójoguk hiánya folytán kevés érdekérvényesítő eszközzel rendelkeznek. Az ifjúság fizikai, szellemi erőnlétének lehető legmagasabb szintre emelése és annak fenntartása a „legkifizetődőbb” befektetés, mind a jelenleg aktív korosztályoknak, mind a nyugdíjasoknak.
14
BALATONBOGLÁRI HÍREK Ravasz Tibor János
Resch János Imre
FÜGGETLEN KÉPVISELŐ JELÖLT
FÜGGETLEN KÉPVISELŐ JELÖLT
Ravasz Tibor 56 éves független
képviselője-
lölt vagyok. 1979-óta élek (Boglárlellén), illetve Balatonbogláron. A BSZV vállalat szállítmányozási-, és kereskedelmi igazgatóhelyettese, majd igazgatója voltam a vállalat megszűnéséig. Jelenleg az ING biztosító szerződött partnere, pénzügyi tanácsadója vagyok. Két nagykorú gyermekem, és egy unokám van. A Balatonboglári Vitorlás és Vízimentő Sportegyesület elnöke és versenyzője vagyok. Korábban aktívan vettem részt a közösségi munkákban. Konkrét programogat ígérni nem kívánok, hiszen nem vagyok birtokában azoknak az ismereteknek, amelyek az előző ciklus képvise-
Kedves Balatonbogláriak és Szőlőskislakiak! Resch János vagyok. 58 éve Balatonbogláron, a Teréz-villában kezdett el dobogni a szívem, s azóta is e csodálatos településért, nagyszerű lakóiért dobog. Nehéz időszak következik! Ígérhetnék Önöknek minden napra kalácsot, mazsolát és ajándékkosarat, de nem teszem. Itt és ebben a helyzetben csak egyet lehet ígérni: szívós, kemény, becsületes munkát. Mindezt azért, hogy fiataljaink álmai helyben teljesüljenek, vállalkozóink büszkék legyenek helyi kiváltságaikra, szépkorú és mozgáskorlátozott barátaink érezzék megbecsülésünket, valamint sportolóink kapják vissza elvett lehetőségeiket. 800 éves településünk legnehezebb, legizgalmasabb mérkőzése következik. Kedves Barátaim! Kérem Önöket tegyék lehetővé, hogy aktív játékosként, ne pedig a partvonal mellől vegyek részt mindkét „félidőben”. Megtehetik október 3-án, mikor a szavazófülke magányában gondolnak rám, s a nevem mellé teszik az X jelet. Jó egészséget kívánva, városunk minden kedves lakójának előre is tisztelettel megköszönöm! Resch János
lőinek birtokában vannak. Egy bizonyos: válságkezelési idősza jön., amely mindenkit érintő döntéseket követel meg. Baráti társaságban többször adtam hangot a város irányításával kapcsolatos – kritikus - véleményemnek. Mindég azt kaptam válaszul: „miért nem indulsz képviselőnek, hogy hangot adjál véleményednek, amivel mi is egyetértünk”. Most, hogy a szükséges kopogtató cédulákat összegyűjtöttük, a környezetemben élők véleményének, javaslatainak kívánok hangot adni, ha Önök megválasztanak. Ennek alapfeltétele, hogy azok, akiket képviselni akarok, még a döntések előtt értesüljenek a legfontosabb feladatokról. Ha számukra nem tetsző döntést hozna a város vezetése, akkor hitelesen tájékoztassuk a választóinkat arról, hogy milyen lehetőségek közül választhattunk, milyen kényszer korlátozta a döntéseinket. A város gazdasági helyzete egyre nehezebb lesz, de többször érzékeltem azt, hogy nemcsak a pénz számít-, hanem – a körültekintőbb módon hozott döntéseknek köszönhetően is - eredményesen lehet dolgozni. Független önkormányzati képviselőként véleményemet és szavazatomat nem pártutasításra, hanem az engem megválasztottak érdekeit szem előtt tartva alakítanám ki.
Szabó Zoltánné
Paszér Éva Ágnes
FIDESZ - KDNP KÉPVISELŐ JELÖLT
Tisztelt Választópolgárok! Szabó Zoltánné Paszér Éva vagyok. 42 éve élek Balatonbogláron, régi boglári kereskedő- családból származok. Közel 20 éve dolgozom a BBTC-nél, tenisz szakedző vagyok, a klub szakmai munkáját vezetem, országos sikereket elérve.
15
BALATONBOGLÁRI HÍREK Pedagógusi végzettségemet itt is kitűnően tudom hasznosítani. Férjem két bankfiókot vezet, fiunk pedig érettségi előtt áll. Képviselő-jelöltnek azért indulok, mert egyrészt felkért, megválasztott egy olyan helyi közösség, – akik mögött jelenleg az ország legnagyobb támogatói ereje áll – akik bíznak abban, hogy munkámat itt is magas szinten, lelkiismeretesen végezném. Másrészt szeretek itt élni, szeretem a várost, ezért úgy érzem, tennem is kell közös jövőnkért, lakóhelyünkért. Hogy hogyan? Azt tudjuk, hogy a város pénzügyi lehetőségei korlátozottak, ezért felelőtlen ígérgetésekbe nem mennék bele. Azt tudom, hogy én mit tudok adni: a város érdekeinek megfelelő döntéseket, tisztességes, becsületes munkavégzést, felelősségteljes hozzáállást. Értelme a munkának akkor van, ha azt jól végezzük. Motivál a siker, az eredményesség, a folyamatos fejlődés, még úgy is, hogy a keretek szűkösek. Célom, hogy a város fejlődjön, ezen apró ötletekkel és jobb odafigyeléssel, igényességgel tudunk javítani. Kiemelt stratégiai irányvonalak a város fejlesztésében a következők: a turizmus hatékonyabb kihasználása, helyi vállalkozók támogatása, munkahelyek létrehozása, pénzügyi stabilitás megtartása, a kultúra, sport, helyi értékek kiemelt szerepe, idősek-nyugdíjasok megbecsülése, pályázatok kihasználása. Nekünk a semmiből kell kihozni a maximumot. Konkrét programom pedig akkor teljesedhet ki, ha megválasztanak, s nagyobb betekintésem lehet a város gazdasági-pénzügyi helyzetébe. Legfontosabb feladat mégis a pénzügyi egyensúly fenntartása, amiből kiindulva lehet előrelépni. Kedves Boglári Választópolgárok! Ha úgy gondolják, hogy eddigi tanulmányaim, tapasztalataim, eddig elért eredményeim megfelelnek ahhoz, hogy képviseljem az önök érdekeit is, kérem, hogy támogassanak, bízzunk együtt egy új, fejlődő Boglárban! Köszönettel és tisztelettel: Szabó Zoltánné Paszér Éva
Dr. Sziberth László FÜGGETLEN KÉPVISELŐ JELÖLT Tisztelt Balatonbogláriak és Szőlőskislakiak! MIT is ígérhetek Önöknek a következő négy esztendőt, a városunkat illetően? Többekkel ellentétben én nem az ígéret földjén születtem, így nem ígérek rózsaszín álmokat! Ígérem viszont az eddig is folytatott meggon-
dolt, alapos, felelős, a település egésze érdekében (nem egyéni – párt – vagy szűk csoportérdekek érdekében) végzett képviselői munkát! Önöknek mindig és minden döntést illetően joguk van IGAZ információhoz jutni! Eddig is mindenki előtt nyitva volt az ajtóm, elmentem lehetőleg mindenhova, ahova hívtak, és igyekeztem az objektív tényekről igaz tájékoztatást adni, illetve a szubjektív véleményemet elmondani köntörfalazás nélkül. Nyitott voltam és leszek az itt élők problémáira, melyekről nem csak beszéltem, hanem tettem a megoldásért és szeretnék a jövőben is – az Önök bizalmából! Többen feltették a kérdést, hogy mit is jelent a képviselői munka? Sok év tapasztalata alapján a törvényi előírásokon túl az adott település (Balatonboglár) képviselete országhatáron belül és túl. Az itt élők érdekeinek képviseletét, ami mindig a többségi érdeket jelenti. Számomra ez soha nem a „bort iszik, vizet prédikál” alapon működött! Jelenti a felelősséget a közös települési jövőnk érdekében hozott döntésekért! Jelenti a kontrollt, a döntések végrehajtásának ellenőrzését. A települési képviselőnek Balatonboglárért kell élni, tenni és nem csak hirdetni az igét! Négy esztendőn át a képviselő testület felhatalmazásával és bizalmából vezettem a Jankovich – telepi Részönkormányzatot. Az Önök dolga megítélni, milyen eredménnyel, ha meglátogatják a telepet. A következő négy év döntő és legfontosabb feladata, hogy az immáron egymilliárdosra duzzadt fejlesztési hitel törlesztése mellett fejlődési pályán kell tartani Boglárt. A stagnálás már visszafejlődés! Tudom, hogy milyen állapotban van infrastruktúránk, intézményhálózatunk – ezért is
keresni kell a megoldást. Munkahelyet csak a vállalkozói szféra tud teremteni, ezért az önkormányzat feladata a lehetőség és a kedvező feltételek biztosítása számukra. A vállalkozó nem ellenség, sokszor többet akarna és tudna tenni Balatonboglárért – ha nem csak a ciklusok elején lennének fontosak a mindenkori képviselő testületnek, hanem folyamatosan figyelembe kellene venni tapasztalataikat, javaslataikat és építeni segítőkészségükre.Köszönet az önkormányzati dolgozóknak (akik elhivatottan végzik munkájukat), hogy a lerobbant intézményi feltételek mellett is teszik a dolgukat. Mindenkinek, aki az önkormányzat alkalmazásában áll (beleértve a képviselőket is) tudomásul kell venni, hogy ez a kb. 6200 boglári szolgálata és nem fordítva! Azt mondják „teher alatt nő a pálma”. Most valóban szükség van minden Boglári (itt élő és elszármazott) összefogására! Végre nem hirdetni kellene a választásokig ezt, hanem utána is négy esztendőn át gyakorolni! A gyermekeink a jövőnk! Ezért nem tudok támogatni semmiféle óvodai, iskolai szolgáltatásszűkítést, megszüntetést! Nyugdíjasainkról a maximális köszönet hangjával kell megemlékeznünk, a nekik juttatott önkormányzati támogatás megtartása (ami csak alamizsna) nem lehet kérdés! Civil szervezeteinek eddig is sokat köszönhetett Boglár, tevékenységükre nagyobb szükség lesz, mint valaha! Végül szeretném megköszönni az Önök bizalmát, hogy támogatták, segítették eddigi képviselői munkámat, aminek folytatására kérek lehetőséget Önöktől, tisztelt Balatonbogláriak és Szőlőskislakiak!
Dr. Sziberth László
16
BALATONBOGLÁRI HÍREK Sziládi Sándor FÜGGETLEN KÉPVISELŐ JELÖLT
Balatonbogláron születtem 1951-ben. Édesapám Sziládi Gyula szabómester, édesanyám Fülöp Erzsébet, mindketten Boglár szülöttei. Nős vagyok és egy fiúgyerek édesapja. Autógépész szakon szereztem diplomát. Születésem óta – kisebb megszakításokkal – a városban élek. A régi BB-nél szállítási üzemvezető voltam, majd annak megszűnését követően Türjei Attila FIDESZ - KDNP KÉPVISELŐ JELÖLT 1969 július 20-án születtem Nagykanizsán. Az általános iskolát Balatonlellén végeztem, majd 1987-ben érettségiztem Fonyódon az akkori nevén még Karikás Frigyes Gimnáziumban. Első diplomámat 1993-ban szereztem a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán matematika-fizika szakos tanárként. 2000-ben diplomáztam másodszor a Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, ahol okleveles pedagógia szakos tanár, iskolaelemző, iskolafejlesztő végzettséget szereztem. Az akkor már új néven futó Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának fizikai intézetében szereztem harmadik diplomámat 2003-ban fizika szakon, majd 2009-ben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közoktatási vezető szakán szereztem negyedik oklevelem. Pályámat 1993-ban a Mátyás Király Gimnáziumban kezdtem óraadóként, majd kinevezéssel kerültem 1994-ben az akkori nevén Boglári Általános és Zeneiskolába. Itt dolgoztam 2000-ig matematika-fizika szakos tanár, osztályfőnök, diákönkormányzat vezető és ifjúságvédelmi felelős munkakörökben. 2000-től hét évig voltam a Mathiász János Középiskola és Szakiskola matematika-fizika szakos tanára, osztályfőnöke. Ezzel párhuzamosan kezdtem munkámat a Pannon Középiskola esti tagozatos gimnáziumában, Balatonbogláron, ahol kezdetben matematikát és fizikát, majd később csak fizikát tanítottam 2010-ig. 2002-től 2006-ig tanítottam a Gábor Dénes Főiskola minő-
vendéglátással és szőlőtermesztéssel foglalkozom. Épp ezért, ismerem az itt élők gondjait és problémáit. Úgy gondolom, hogy aki a köz szolgálatára jelentkezik, annak – mindegy, hogy milyen szervezetnek vagy melyik felekezetnek tagja-, a legfontosabb az, hogy a képessége, képzettsége, akarata és az alázata megvan-e hozzá? Nekem megvan és ezért kérem Önöket, fogadják el önzetlen szolgálatomat és szavazzanak rám.
sített oktatójaként a főiskola balatonboglári telephelyén fizikát, elektrotechnikát, valószínűség számítást és operációkutatást. 2007. augusztus 16-óta a Boglári Általános Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda igazgatójaként dolgozom és óraadóként továbbra is részt veszek az immár Mathiász János Középiskola által szervezett esti gimnáziumi oktatásban, ahol fizikát tanítok. A balatonboglári képviselőtestület munkájában 2006 óta az Oktatási Kulturális és Sport Bizottság külső tagjaként vettem részt. Három éves intézményvezetői és négy éves bizottsági munkám során tettem szert munkáltatói, költségvetés tervezési és végrehajtási, város működtetési tapasztalatokra. Az Oktatási Kulturális és Sport Bizottságban végzett négy éves munkám alatt megismertem városunk problémáit, erősségeit, gyengeségeit és lehetőségeit is. Úgy érzem ez a munka jól megalapozta estleges képviselővé választásom esetén sikeres, városunk érdekében történő képviselői tevékenységem. Balatonboglár természetes gazdasági környezete nem más, mint a válságba taszított Magyar haza, melyet az ország vezetésével együttműködve, a helyi önkormányzatok képviselőinek és polgármestereinek kell visszaállítania a fejlődés útjára. Minden leendő boglári képviselőnek ezt kell szem előtt tartania döntéseinél. Magyarország csak akkor tud fejlődni, ha a települései fejlődnek. A balatonboglári polgárok leginkább akkor veszik észre hazájuk felemelkedését, ha közvetlen környezetük, Balatonboglár fejlődik. Számomra nem az jelenti boglár dinamikus fejlődését, ha multinacionális mamutcégek települnek városunkba, ezzel tönkreteszik a helyi vállalkozókat, akik helyi alkalma-
zottakkal dolgoztattak, vagy saját maguk dolgoztak a vállalkozásaikban, és mindezt teszik úgy, hogy közben többségben nem boglári lakósokat alkalmaznak. Képviselőként olyan döntéseket szeretnék támogatni, melyek a helyi vállalkozókat hozzák kedvezőbb helyzetbe, nem sarcolják tovább a boglári közalkalmazottakat, olcsóbb, ésszerűbb működtetést tesznek lehetővé és bevételi forrást jelentenek a városnak. Véleményem szerint erre a négy alappillére támaszkodva lehet Balatonboglárt a jó irányú változás útjára állítani. Köszönöm, hogy elolvasta bemutatkozásom!
17
BALATONBOGLÁRI HÍREK VaDASFALVI JÁNOS
Varga Kálmán
FIDESZ - KDNP KÉPVISELŐ JELÖLT
FIDESZ - KDNP KÉPVISELŐ JELÖLT
Régi boglári családban születtem 1944-
Tisztelt Bogláriak! Nem szeretnék úgy be-
ben. Itt végeztem az mutatkozni, hogy életáltalános iskolát, Sió- rajzi adatokkal untassam fokon
érettségiztem. Önöket. Mondanivalóm inkább
tárgyszerű
és
A budapesti Műszaki lényegi kérdésekre fóEgyetem Vízgazdálko- kuszál. Cégemet 20 éve dási karán üzemmér- alapítottam, azóta ügyvezetőként
nökként
dolgozom.
végeztem, Kettő éve cégemnél, az 1978-ban a Testnevelé- Omnimpex Kft-nél megsi Főiskola teniszedzői újuló energia forrásokkal foglalkozom. Mintegy 60
szakán szereztem újabb milliós projekt befejezédiplomát. Dolgoztam se előtt vagyok , melynek é p í t é s v e z e t ő k é n t , 50%-a Uniós forrásból
létesült. Nap-, szél-, és földhő, melyre építem a bemutató termet, szep-
majd műszaki ellenőrként, később pedig a sport területén, te- tember-októberi befejezési határidővel. niszedzőként. 1986 óta magánvállalkozó vagyok. 1994 óta – négy cikluson át – önkormányzati képviselőként szolgálhattam a balatonbogláriakat. Feleségem és lányom kozmetikusok, két unokám van: a 18 éves Kristóf és a négy éves Sára. Kiállok a hagyományos értékek mellett, számomra a legfontosabbak: a család, az egyház (hit), városunk, nemzetünk. A keresztény-szociális tanítás alapján vallom a szociális igazságosságot és a munka becsületét. Tizenhat éves önkormányzati munkám során képviselőként, alpolgármesterként
a
legfontosabbnak
tartottam,
hogy
Balatonboglár város érdeke legyen az első, az egyéni és a pártérdekek felett. A város jelenlegi nehéz helyzetében egyetlen kiút van: a sikeres PÁLYÁZATOK. Az utóbbi kettő évben elnyert pályázati támogatások értéke közel 1 milliárd forint. Nagyon büszke vagyok arra, hogy – alpolgármesterként – ezt a sikeres munkát képviselő társaimmal együtt, én is segíthettem. Az elkövetkező években a pályázatokon is elsőbbséget kell, hogy kapjon a turizmus fejlesztése, a munkahely teremtés, gyermekeink szellemi és fizikai erőnlétének növelése, a sport - és az utánpótlás nevelés - támogatása, az elesettek megsegítése, a népességfogyás megállítása, az új bölcsőde megépítése, a civil szervezetek és a nyugdíjasok támogatása, a még hiányzó utak, járdák és a csapadékvíz elvezető rendszer megépítése. Élhető, fejlődő, szerethető Balatonboglárt, Szőlőskislakot kell teremtenünk. Tegyünk együtt Balatonboglárért!
Miért vállaltam a megmérettetést? Az elmúlt négy évben a városfejlesztési bizottság elnökeként dolgoztam. Jelentős fejlesztések előtt állunk, melyet szintén uniós forrásokból nyert el a város. Úgy gondolom tevékenyen részt vettem a pályázatok elnyerésében és megvalósításában is! Szeretném a megkezdett munkát befejezni, úgy hogy a város: anyagiakban, létszámban, infrastruktúra fejlesztésben az éllovasok közé tartozzon! A cél adott, csak meg kell találni hozzá a forrásokat. Úgy gondolom, aki jelölteti magát mindezekkel tisztában kell lennie! Az elmúlt négy évet értékelve, megkérem a képviselőtársaimat , hogy szavazáskor NE „tartózkodjanak”, mert olyankor az-az érzésem támad: vagy nem készültek fel az anyagból, vagy a felelőség alól akarnak kibújni! Ha netán megválasztanak a boglári Polgárok, nem szeretnék ilyen képviselő társakkal együtt dolgozni! A tévedés lehetősége mindig benne van a döntések meghozatalában. De a tévedést is fel kell tudni vállalni, felelőséggel! Ezúton szeretném megköszönni azoknak a Barátoknak, Ismerősöknek, akik a kopogtató cédulát eljuttatták hozzám, hogy támogatásukról biztosítottak. Ennek tükrében úgy gondolom, hogy jó úton járok. Hisz Bogláron másik út nem nagyon létezik, mint a turizmus fejlesztése, és az ehhez köthető szolgáltatások bővítése. Ez adhat új munkahelyeket, mindezekhez köthető fejlesztések teszik értékesebbé és vonzóbbá városunkat. Ezért kell dolgoznunk a jövőben is! Tisztelt Bogláriak ! A döntés az Önök kezében van! Jó lenne ha minél többen mennénk el szavazni, október 3-án, annál hitelesebbek leszünk! A FIDESZ-KDNP pártszövetség jelöltjeként, mottó: „ERŐ és DINAMIZMUS!”
Tisztelettel: Varga Kálmán képviselő jelölt
18
BALATONBOGLÁRI HÍREK
BERUHÁZÁSOK 2006 - 2010
Az építés éve
Szabadidő -, és sportcentrum építése: kétszintes központi öltöző épületrész nettó 919,5 m2 kétszintes, részben alápincézett uszoda (II. ütem) vízforgató technológiával, 1031,6 m2 alapte2003-2007 rülettel, sportcsarnok 1792,3 m2 a berendezésekkel, sportszerekkel és bútorokkal. A beruházás költségének ÁFA tartalmát az önkormányzat visszaigényelte. Sziget strandi WC áthelyezése ( a régi WC épület elbontása, új 53.3 m2 alapterületű WC építése + 11 m2 fedett terasz).
2006-2007
bruttó költség ezer Ft-ban
saját forrás
1 179 816
855 853
14 138
2 435
támogatás ezer Ft-ban / támogató szervezet
40 000 / Somogy Megye Önkormányzata + 70 000 / Széchenyi terv
6 400 (BFT) 5 303 (TEKI) 2 062 4 811 (CÉDE)
Viola utcai iskola fűtés-rekonstrukció 2007 6 873 Dózsa Gy. utcai parkoló: (a gyógyszertár helyén) A városközpont építését végző befektető kivitelezésében és költségén épült önkormányzati tulajdonú létesítmény. (2007)
József A. u. burkolatfelújítása: Klapka u. ivóvíz vezeték építése Bercsényi u. út, járda és parkoló építés, burkolat szélesítés, kerítés, locsoló hálózat és támfal építése a Sportcentrumnál Pince sor 419/1 hrsz-ú ingatlan megvásárolása: (temető védőterületén belüli építési korlátozás alá eső ingatlan).
2007 2007
8 424 5 024
5 424 3 000 (TEUT) 5 024
2007
39 697
39 697
2007
9 000
9 000
A Klapka utcai iparterületen az ideiglenes aszfaltkeverő telep beruházójával kötött megállapdás alapján megépült és az önkormányzat tulajdonába került közművek (2006-2007): Villamos energiaellátás:
11 741
Vízellátás:
19 308 1 010
Szennyvízelvezetés
Városi konyha hűtőkamra felújítása
2007
1 662
1 662
A városközpont keleti oldalán a 2581 hrsz-ú ingatlanon önkormányzati tulajdonú ivóvíz-vezeték és szennyvízcsatorna építése a városközponti VII és VIII épület kivitelezését beruházóként végző Boglári Ingatlanfejlesztő és Szolgáltató Kft kivitelezésében és költségén. (38,5 m NA 200 KG PVC gravitációs szennyvízcsatorna, 107,7 m KPE 90 P10 ivóvíz nyomócső.) 2007 Dózsa György u. északi oldalán 920 fm járda felújítása: 2008 13 043 13 043 A Szabadság liget nyugati végén útépítés (az egykori „Ikarusz 2008 10 665 10 665
üdülő” melleti út)
Bója közi strand „vis maior” kárt szenvedett partvédőművében és a védett területben keletkezett károk helyreállítása.
2008
6 470
2 018
4 452 DDRFT (Vis Maior keretből)
Viola utca burkolatfelújítási munkái: teljes szélességű burkolatfelújítás. hossza 255 m, szélessége 4,00 m., továbbá az út mentén mészkőzúzalékos padka építése és csapadékvíz rendezés.
2008
7 382
3 691 3 691 / DDRFT (TEUT)
Boglári u. járda felújítása: a nyugati oldali járda felújítási munkái 450 fm hosszon beton térkő burkolattal.
2009
6 756
6 756
Fonyódi és Harkály utcák burkolatfelújítása: 800 fm aszfalt burkolatú út felújítása közműaknák szintbeemelésével.
2009
10 629
6 756 4 879 DDRFT (TEUT)
Teniszcsarnok felújítása 2009 9 026 9 026 LEADER Tűzoltó laktanya tetőfelújítása 2009 2 773 2 773 A városközpontban az Alkotás u felőli oldalon a 2581/3 hrsz-ú ingatlanon önkormányzati tulajdonú parkoló építése a városközponti VII és VIII épület kivitelezését beruházóként végző Boglári Ingatlanfejlesztő és Szolgáltató Kft kivitelezésében és költségén: 18 férőhelyes szgk. parkoló. (2009) Iskola közi út-, járda és parkoló építése: 130,9 fm aszfalt
burkolatú út, 131,6 fm beton térkő burkolatú járda , beton térkő burkolatú szgk.parkolók összesen 27 férőhellyel és 88 2009-2010 fm NA 300 KG-PVC csapadékvíz elvezető csatorna 5 db víznyelővel.
Erzsébet u. járdafelújítás és parkoló építése: 297 m járda felújítása és 19 szgk parkoló kialakítása, árok lefedése.
Gesztenye köz vízellátása: 126 m NA 90 KPE ivóvíz nyomóvezeték
Összesen:
17 743
13 823 3 920 / DDRFT (CÉDE)
2009-2010
18 077
14 702
2009-2010
1 420 1 400 677
3 375 / Érdekelt vendéglők hozzájárulásai 1 120 / Érdekelt ingatlantulaj300 donosok hozzájárulásai
995 684 159 977
19
BALATONBOGLÁRI HÍREK
Igényelt támogatás: (e Ft-ban)
pályázatok 2009 - 2010
Elnyert támogatás: (e Ft-ban)
Önerő (e Ftban):
Összesen
Megjegyzés:
DDOP-3.1.3/B-2009-0001 - Emeltszíntű komplex járóbeteg szakellátás létrehozása - az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés és esélyegyenlőség javítása érdekében -Balatonboglár vonzáskörzetében (Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht.)
400 000
400 000
113 000
513 000
elnyert pályázat, megkötött támogatási szerződése van
DDOP-5.1.1.-09-2009 - 0008 - Kerékpárút építése a balatonboglári Klapka és Gyep utcákban (Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht.)
47 478
47 478
8 415
55 893
elnyert pályázat, megkötött támogatási szerződése van
Bölcsődék és közoktatási intézmények Infrastrukturális fejlesztése (Önkormányzati Minisztérium)
5 076
1 020
-
1 020
megvalósult 2009-ben Ordacsehiben (óvoda)
28 299
9 000
-
9 000
megvalósult 2009-ben
34 093
34 093
-
34 093
elnyert pályázat*
19 955
1 735
21 690
megvalósult pályázat
Sportlétesítmények Minisztérium)
Teniszcsarnok
felújítása
(Önkormányzati
TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0237 - Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - innovatív intézményekben (Oktatási és Kulturális Minisztérium) ÁROP-1.A.2/A Komplex szervezetfejlesztési projekt megvalósítása Balatonboglár Városi Önkormányzatnál (Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht.) Dunántúli Kazinczy verseny szervezése, lebonyolítása (Oktatási és Kulturális Minisztérium)
2 200
2 200
2 200
megvalósult (2009)
művészetoktatás támogatása (normatív) informatikai-szakmai fejlesztés (normatív)
492 1 968
492 1 968
492 1 968
megvalósult (2009) megvalósult (2009)
KEOP-2009-5.1.0/A Épületenergetikai fejlesztések (Iskola Árpád u-i épületeire) - Energiaközpont Nonprofit Kft.
69 998
42 520
42 520
befogadott, elbírálás alatt
Európai Mezőgadasági Vidékfejlesztési Alap - Római út útépítése (MVH)
45 594
36 050
36 050
befogadott, elbírálás alatt
-
4 960
elnyert pályázat*
TÁMOP 3.2.4-08/1-2009-0009 „Könyvtár (Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht.
4 960
TIOP-1.2.3-091-2009-0027 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése–Tudásdepó Expressz (Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht.)
3 896
DDOP-4.1.1/A-09-2010-0007 „Balatonboglár területeinek integrált családbarát fejlesztése”
városközpont
parti
DDOP - 2.1.1/D-09-1f-2010-0007 „Családbarát örökségvédelem” komplex turisztikai vonzerőfejlesztés Balatonbogláron Bölcsődék és közoktatási intézmények Infrastrukturális fejlesztése (2010.) ÖSSZESEN
4 960
-
elnyert pályázat*
195 260
194 860
29 242
224 102
feltételesen nyert
201 645
201 645
121 770
323 415
elnyert pályázat*
3 490
3 490
872
4 362
1 044 449
921 161
megvalósult
353 604 1 274 765
Balatonboglári Hírek - A Városi Önkormányzat közérdekű lapja. ISSN 1587-8805 (nyomtatott) ISSN 2061-8301 (online) Felelős kiadó: Dr. Kovács Miklós polgármester. Felelős szerkesztő: Vásárhelyi Tibor. Szerkesztőség: Polgármesteri Hivatal 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. T.: 85 / 550 332. Fax: 85 / 350 469. E-mail:
[email protected]. Nyomdai munka: Faa Produkt Kft Veszprém. Felelős vezető: Faa Zoltán.
20
BALATONBOGLÁRI HÍREK HOTEL BOGLÁR (volt Vasutas Üdülő) Egész évben nyitva! VÁLLALJUK BÁLOK, LAKODALMAK, CSALÁDI ÖSSZEJÖVETELEK / KERESZTELŐ, HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓ, SZÜLETÉSNAP STB./, ÉVZÁRÓ BULIK, BANKETTEK, PARTIK LEBONYOLÍTÁSÁT.
EBÉD menü igényelhető 650.-FT Rendelésre hidegtálakat készítünk. Tel: 20/ 567-4173
[email protected]
Mérőállás-bejelentő levelezőlap csaknem százezer idényes fogyasztónak (Üdülőtulajdonosok figyelmébe) A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. mérőállás-bejelentő levelezőlapot postáz az augusztusi és szeptemberi számlái mellékleteként idényfogyasztóinak. A szolgáltató akciójának célja, hogy a telefon- és számítógép-használattól idegenkedő fogyasztók számára könnyebbé tegye a szezonzáró (szeptember 30.) mérőállásuk bejelentését. Ter-
mészetesen továbbra is mód van a két előbbi úton is „diktálni”: a DRV INFO Vonalon vagy a www.drv.hu honlapon. A DRV ezzel csaknem 100 000 idényes lakossági ügyfele számára teszi egyszerűbbé ezt a folyamatot. Azon túl, hogy a lap kitöltése és visszaküldése a legegyszerűbb módja a vízmérőállás bejelentésének, segítségével az elszámolás is pontosabbá válik. Üdvözlettel: Jankó Gábor PR-vezető
A Helyiérték Egyesület a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretein belül, 47.553.954 Ft támogatást nyert a Somogy megyei civil szervezetek komplex szervezetfejlesztése című program megvalósítására. A program konzorciumi partner együttműködésével valósul meg. Partnerünk a kaposvári Új Esély Közhasznú Egyesület. Az egész megyére kiterjedő projekt célja, hogy a megyében formálisan működő civil szervezetek hatékonyságát növeljük, társadalmi szerepvállalását segítsük, illetve egyénre szabott fejlesztési csomagok kidolgozásával elősegítsük részvételüket mind a hazai, mind pedig a nemzetközi fejlesztési programokban. A fejlesztési programban való részvételre nyílt pályázat útján jelentkezhettek a szervezetek. A beérkezett pályázatok értékelése után harminckét egyesület illetve alapítvány került kiválasztásra, köztük számos balatonboglári szervezet: a Balaton Vox Kórus Egyesület, a Balatonboglári Evangélikus Templom Alapítvány, a Balatonboglári Orgonáért Alapítvány, a BB Sport Klub, az Etüd Egyesület, a Miró Fotóművészeti Alapítvány, és a Platán Fürdő Egyesület is. A szerződéskötés után a kiválasztott szervezetek szeptember végi-október eleji kezdéssel alapozó csoportmunkán vesznek részt. Ezzel párhuzamosan fejlesztő szakember közreműködésével – november 30-ig elkészülnek a helyzetelemző, állapotfelmérő szervezeti diagnózisok. Mindezek a konkrét fejlesztési csomag kidolgozását irányozzák elő. A helyzetfelmérések és az alapozó csoportmunka alapján minden résztvevő részére egy minimum harminc, maximum negyven napból álló általános illetve szervezetspecifikus fejlesztési csomag kerül kidolgozásra. A program keretein belül, 2011. január 1-től a szervezetek műhelymunkákon, tréningeken, illetve szervezeti tanácsadásokon vesznek részt. A fejlesztési csomag, értéke szervezetenként 1.300.000 Ft, amely a TÁMOP keretein belül elnyert támogatásból kerül finanszírozásra. Ennek köszönhetően a szolgáltatás a résztvevők számára térítésmentes. Ezúton is köszönjük minden szervezetnek a benyújtott pályázatokat. Civil munkájukhoz további sok sikert kívánunk. Üdvözlettel: Nagy Norbert projektmenedzser - Helyérték Egyesület
MEGHÍVÓ CIVIL NAPI – FŐZŐVERSENYRE 2010. szeptember 18-án (szombaton) a balatonboglári művelődési ház udvarán (Árpád u. 17.) Kedves Barátaink! A Megértés Nyugdíjas Egyesület és a Varga Béla Városi Kulturális Központ tisztelettel meghívja Önt és Kedves Barátait, Családját egy vidám hangulatos mulatságra. Itt a lehetőség, hogy megmutassák az Önökben rejlő leleményességet és a gasztronómiában való jártasságukat! Szeretettel várjuk a szervezet vagy a baráti kör rövid bemutatkozóját is: csatadal, bemutatandó műsorszám, rövid leíró „elbeszélés” a közösség munkájáról programjairól! NAGY A TÉT, DE NAGY A NYEREMÉNY IS! Feladat: A LEGTAKARÉKOSABBAN ELKÉSZÍTHETŐ ÉTELEK FŐZÉSE SZABAD TŰZÖN (minimum 10 fő részére). Az elkészítés történhet bográcsban, grillrácson, lábasban, fazékban, cserépedényben, állványon, téglán, napsugárral, harmatvízzel! Figyelem, a gázzal való főzés nem megengedett! A készételhez az Önök által javasolt italt lehet kínálni. Az ételkészítéshez szükséges alapanyagokról, főzőedényről, minden csapat maga köteles gondoskodni. Tüzifát, a főzőhelyet (sátor, padok) a rendezők biztosítják. Az ételek kóstolásához csapatokként 10 db műanyag tányért, poharat, evőeszközt biztosítanak. A főző standokon a csapatok névtábláját és a receptet jól láthatóan kérjük kifüggeszteni. A „szigorú” zsűri bíráskodása során a helyi recepteket előnyben részesíti. Program: 9 00 órától regisztráció, előkészületek, 9 30 óra megnyitó és a főzés kezdete BEMUTATKOZÁSOK folyamatosan, 12 00 óra étkek értékelése, zsűrizés, 13 30 óra eredményhirdetés majd beszélgetés, mulatozás kedvünkre. Díjak: mindenki részesül egy kiváló programban! Szponzorok keresése folyamatban, de nem fog csalódni senki! Figyelem csak az első 20 jelentkező csapatot tudjuk fogadni a meglévő technikai feltételek miatt. Zuhogó eső esetén a szabadtéri rendezvény elmarad. Jelentkezési határidő 2010. szeptember 16. A jelentkezés formája: - az internetről letölthető vagy a művelődési házban kérhető - jelentkezési lapot kitöltve kérjük a következő címre eljutatni: Varga Béla Városi Kulturális Központ 8630 Balatonboglár, Árpád u. 17. Fax: 06-85-550-063, e-mail:
[email protected] Balatonboglár, 2010. szeptember 6. Tisztelettel Szalai Tünde
Testvérvárosi látogatás: nagy örömünkre szolgál beszámolni arról, hogy májusban Bönnigheimben a tíz éves testvérvárosi kapcsolat gálaünnepén a Szelence gyermektánccsoport nyolc oszlopos tagja és a Dió Banda képviselte méltán városunkat és az iskolánkat. Az utazás a városi delegációval és a Balaton Voxal közösen valósult meg. Kissé viszontagságos utat hagyva magunk után, kíváncsi érdeklődéssel tekintettünk a fogadtatás elé, nem csalódtunk. Ünnepélyes köszöntésben volt részünk. Csoportunk egy nagyon gyönyörű szálláshelyet és kifogástalan ellátást kapott, amit ezúton is köszönünk a házigazdáknak. Sok érdekes programon vettünk részt, megtekintettünk egy iskola komplexumot, ahol óvodás kortól gimnazista korig tanulnak a gyermekek. A szőlőhegyi kocsikázás után városnézésen vettünk részt. Szerénytelenül mondhatjuk, hogy mégis a legnagyobb élményt - a munka után - a gyermekeknek a vidámparki látogatás jelentette. Hiszen azért gyermekek, de mi kísérők sem maradtunk el mellőlük. Júliusban néptánccsoportunk a seniorral kiegészülve a horvátországi Kalinovacba látogatott el egy hétvégén. Vendéglátóink itt is nagyon kitettek magukért, kifogástalan volt az ellátás és a szállásunk is- egy gyönyörű 4 csillagos welness szállóban volt. Sajnos a szoros program és próba, felkészülés miatt nem igazán sikerült élveznünk a szálló nyújtotta előnyöket. A senior csapatunk egy nemzetközi gálán lépett fel, első nap. Rettenetesen izgultunk, de elmondhatjuk, hogy szépen szerepeltünk a színes nemzetközi csapatok mellett. A koreográfiánkat Katona Adrienn és Osváth Péter állította össze. Köszönjük nekik! Másnap a testvérvárosban léptünk fel, immáron a junior táncosokkal együtt. Fáradtan, de fellelkesülten indultunk haza egy kellemes ebéd után. Ezúton szeretnénk megköszönni Polgármester Úrnak, a Képviselő testületnek, Mészáros Mariannak, Vadasfalvi Jánosnak és Szigecsán úrnak, hogy lehetővé tették látogatásunkat. Köszönet illeti még a Városi Kulturális Központ dolgozóit, hogy lehetővé tették a felkészülésünket. Takácsné Somogyi Erzsébet Szelence Gyermektánccsoport Alapítvány