IMÁDKOZZUNK HIVATÁSOKÉRT
1. Ima hivatásokért
A szív nem ott van, ahol van, hanem, ott, ahol szeret… Szent Bernát
IMA HIVATÁSOKÉRT 1.1. Ima a hivatás felismeréséért Uram, bölcs gondviseléseddel öröktől fogva minden embernek megszabtad feladatát. Ezt a feladatot keresnünk kell, s te segítesz nekünk, amikor akaratodat kinyilvánítod számunkra a kor lehetőségeiben és követelményeiben; a nép és az egyház szükségében; a jóakaratú emberek tanácsában; képességeinkben, amelyeket tőled kaptunk, valamint szívünk hajlamaiban. Uram, kérlek téged, áraszd lelkembe világosságodat, hogy mindezekből fölismerjem az én feladatomat! Hogy úgy szolgáljak neked, ahogy te kívánod tőlem: ha akarod, a család közösségében, ha akarod, lemondva a családi élet melegéről, ha úgy akarod, a lelkek vezetésével, ha úgy akarod, két kezem kemény munkájával.
Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Fogd a kezem, és vezess, légy számomra az Út, a Világosság! Uram, te tudsz mindent! Te előre látsz mindent. Vezess engem a helyes úton! Mutasd meg akaratodat! Adj erőt, bátorságot, hogy tántoríthatatlanul kövessem azt!
IMA HIVATÁSOKÉRT Isten Fia, téged az Atya minden idők minden emberéhez küldött a Föld minden részére! Téged kérünk Mária által, a Te Édesanyád és a mi édesanyánk által: ne engedd, hogy Egyházad hiányt szenvedjen hivatásokban, különösen ne hiányozzanak azok, akik egészen a te országodért Neked szentelik magukat.
Jézus, Te vagy az ember egyetlen Megváltója! Testvéreinkért imádkozunk hozzád, akik igent mondtak Neked a papságra, a megszentelt életre, vagy a misszióra szóló hívásodra. Add, hogy életük napról napra megújuljon, és élő Evangéliummá váljanak.
Irgalmas és szent Urunk, küldj szüntelenül új munkásokat Országod aratásába! Segítsd azokat, akiket arra hívsz, hogy napjainkban kövessenek Téged! Engedd, hogy akik arcodat szemlélik, örömmel válaszoljanak a csodálatos küldetésre, amelyet rájuk bíztál, néped és valamennyi ember javára. Istenünk, aki az Atyával és a Szentlélekkel élsz és uralkodol, most és mindörökké. Ámen. II. János Pál pápa imája
IMA HIVATÁSOKÉRT
Uram, Jézus! Taníts meg arra, hogy nagylelkű legyek, és úgy szolgáljak Neked, ahogy megérdemled: hogy adjak számolgatás nélkül, hogy dolgozzam megállás nélkül, hogy teljesen odaadjam magam a Te szolgálatodban, nem várva más jutalmat, mint azt, hogy tudom: a Te szent akaratodat teljesítem. Ámen. Loyolai szent Ignác imája
Uram, segíts, hogy figyelmesebb legyek másokhoz, becsületesebb magamhoz és hűségesebb Hozzád! Tégy nagylelkűvé, hogy megtegyem, amit tőlem kívánsz! Segíts, hogy felismerjem élethivatásomat, s add, hogy így boldog lehessek és boldogíthassak másokat is. Uram, add meg azoknak, akiket papi vagy szerzetesi életre hívtál, a nagylelkűséget, hogy válaszolni tudjanak Neked, s így segítséget kapjanak a rászorulók. Ezt kérjük Tőled, Krisztus, a mi Urunk nevében. Ámen.
IMA HIVATÁSOKÉRT
Uram Jézus, mai fiatal vagyok. Szeretem a kényelmet, és vonzódom a könnyebb megoldásokhoz. A mai kor gyermeke vagyok. De ma ezer hang között is összetéveszthetetlenül meghallottam a Te hangodat: „Jöjj és kövess!” Egy pillanat alatt összezavartad álmaimat és romba döntötted terveimet. Szükséged van rám, lelkesedésemre, nagylelkűségemre, fiatalos lendületemre. Mit akarsz tőlem, hová vezetsz, Uram? Adj bátorságot, hogy elinduljak, hogy elhagyjam dolgaimat, házamat, földemet, népemet. Uram, olyan fiatal és bizonytalan vagyok! Ne félj, és ne mondd: ”Fiatal vagyok”, hanem menj... és én mindig Veled leszek! – mondja az Úr.
IMA HIVATÁSOKÉRT 1.2. Ima papi hivatásért Istenünk, te magad gondoskodol pásztorokról néped javára. Áraszd ki Egyházadra az erő és a vallásos buzgóság lelkét, hogy támasszon férfiakat, akik méltók az oltár szolgálatára, kitartóak és szelídek evangéliumod hirdetésében. Ámen. Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába! Könyörögjünk. Úristen, te nem akarod a bűnös halálát, hanem inkább, hogy megtérjen és éljen. Adj, kérünk a boldogságos és mindenkoron Szűz Mária és minden szented közbenjárására Egyházadnak munkásokat, hogy mint Krisztus munkatársai a lelkek üdvének munkálására átadják és teljesen föláldozzák magukat. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.
Úr Jézus Krisztus, aki azt mondottad nekünk: „Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az Ő aratásába”, íme, parancsodnak engedelmeskedve, könyörögve kérünk téged, küldj nekünk apostoli buzgóságú lelkipásztorokat. Te válaszd ki őket, hogy hívó szavad nélkül senki az oltár szolgái közé ne lépjen. Add meg a papi és szerzetei hivatás kegyelmét áldozatra kész és erős lelkeknek, és önts a választottak szívébe lángoló szeretetet Teirántad, hűséges ragaszkodást Péter kősziklájához, amelyre Anyaszentegyházadat építetted, és add, hogy minden munkájukban egyedül a Te dicsőségednek és a lelkek megmentésének szándéka vezesse őket. Add, hogy papjainkat a bensőséges, erényes élet megszentelje, és a Szentlélek kegyelme megsegítse, hogy biztonságban vezessék Isten népét az üdvösség
IMA HIVATÁSOKÉRT útján és egyházmegyénket az igazi keresztény szellemben megújítsák, Aki az Atyával és Szentlékekkel élsz és uralkodol mindörökkön örökké. Ámen.
Uram, te úgy szereted a világot, hogy egyszülött Fiadat adtad érte; kérünk, áraszd megszentelő kegyelmedet szolgáidra, akik a megváláts munkáját folytatják, titkos szent akaratod szerint. Adj nekik, akiket helyedben tisztelünk, szeretetet, odaadást, tekintélyt, erőt, kitartást, hősiességet mindhalálig, azután pedig a szentek koronáját. Szentlélek Úristen, égesd a lelkekbe a legtökéletesebb szeretet tüzét, hogy hívásodnak engedve minél többen áhítozzanak az élet szolgálatára. Adj jó pásztorokat nyájadnak, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.
Istenem, adj nekünk papokat, hogy megszakítás nélkül bemutassák a szent Áldozatot, hogy a kisgyermekeket elvezessék Hozzád, hogy a keresztény népet a hitben megvilágosítsák, hogy az Evangéliumot hirdessék azoknak, akik nem ismerik, hogy a bűnbánó bűnösöknek bocsánatodat ajándékozzák, hogy a haldoklókat támogassák és a szenvedőket vigasztalják, hogy minden embert emlékeztessenek arra,
IMA HIVATÁSOKÉRT hogy egymás testvérei, hogy otthonunkat, hegyeinket és mezőinket megáldják, és hogy általuk terjedjen a Te országod. Istenem, adj nekünk papokat! Istenem, adj nekünk szent papokat!
Jézusunk, jó pásztor, Te azért jöttél, hogy keresd és üdvözítsd az elveszetteket. Azért alapítottál papságot Egyházadban, hogy minden időben folytassa műved. Könyörögve kérünk: küldj munkásokat szőlődbe! Küldj méltó papokat Szentegyházadba! Küldj szerzeteseket és szerzetesnőket! Add, hogy mindenki kövesse hívásodat, akit öröktől fogva szolgálatodra választottál. Mária, apostolok Királynője, könyörögj érettünk. Ámen.
Szeplőtelen Szűz, az igaz Isten Anyja és az Egyház anyja, nézd, milyen nagy a te aratásod; járj közben az Úrnál, hogy Isten népe a szentségre éhezzék. Adj nekünk bőségesen papi és szerzetesi hivatásokat, akik erősek a hitben, és szorgosan osztogatják Isten szent titkait. Ébressz készséget 10
IMA HIVATÁSOKÉRT
a fiatal nemzedékben Isten nagyszerű szolgálatára. Ámen.
II. János Pál pápa imája
Urunk, adj nekünk jó papokat, ne olyanokat, amilyeneket megérdemlünk! Akik Neked szolgálni szeretnének, és nem uralkodni helyetted. Akik a Te igazságodat hirdetik, és nem a sajátjukat erőltetik ránk. Akik nem szégyellnek rólad mindenütt beszélni, de tudnak tapintatosan magukról hallgatni. Akik nem akkor nyugtalanok, ha miattad bántás éri őket, hanem amikor miattuk Téged ócsárlás ér. Akik hiszik mindazt, amit tanítottál, és azt nem csak velünk elhitetni akarják. Akik nem velünk versenyezve gyűjtik az anyagiakat, hanem velünk együtt járják a göröngyös utakat. Végül kérünk, Urunk, engedd megértenünk, hogy ők is csak emberek, s hogy ők is minél jobban megértsék: mi bennük keressük jóságos arcod fényét. Ámen.
Urunk, Jézus! Ajándékozz nekünk szent papokat, akik az Eucharisztia közelségében élnek, akiknek mély a lelki életük, 11
IMA HIVATÁSOKÉRT dolgoznak, szenvednek, és mindezt örömteli szívvel teszik. Adj papokat, akik életük minden percét a lelkek üdvösségére és a Te Országod eljövetelére szentelik! Ámen Marcial Maciel, LC atya imája
Uram Jézus Krisztus, világ Megváltója, jó Pásztor! Szent Szívedre kérlek, légy szenvedő nyájaddal, szítsd fel benne az apostolság szent tüzét, hogy magasra lángoljon! Nézz sok ifjú szemébe, hívd őket, hogy kövessenek Téged! Az így kiválasztottakat eméssze szent tüzed, hogy minél nagyobb legyen dicsőséged, s minél több embert vezethessenek vissza Szentséges Szívedhez! Kemények, kitartók legyenek az erényekben, a veszélyekben pedig Szentlelked óvja meg őket minden rossztól! Jézus, ne engedd, hogy híveid, akiket megváltottál, s akiket üdvözíteni akarsz, nélkülözzék szentségeid vigaszát, nehogy örökre elvesszenek! Jézusom, adj Szent Szíved szerinti papokat! Ámen. 1.3. Ima szerzetesi hivatásért és szerzetesekért Tekints le, Uram azokra, akik a szerzetesi élet hivatását Tőled kapták, és fogadalmaikat a Te kezedbe helyezték. Miként is tudná halandó, testben élő lélek legyőzni az érzéki vágyak szabadságra törekvését, a megszokás erejét, a kevélység és anyagiasság kísértését, a belső állhatatlanságot, a fáradtság és unalom veszélyeit, ha Te, Istenünk, nem gyújtanád föl bennük, 12
IMA HIVATÁSOKÉRT és nem táplálnád magad jóságosan a szegénység, szüzesség és engedelmesség szeretetét, s ha nem adnál erőt nekik?! Add meg hát nekik védelmedet és vezetésedet. Legyen meg bennük, Uram, a Te Lelked adományaként az okos mértékletesség, a bölcs jóság, a komoly szelídség, a tiszta szabadság. Izzék bennük a szeretet, és kívüled semmit se szeressenek. Éljenek dicséretes módon, de dicséretre ne törekedjenek. Téged dicsérjenek testük szentségével és lelkük tisztaságával, szeretettel féljenek Tőled, és szeretetből szolgáljanak Neked. Te légy az ő tisztességük, örömük: Te a szomorúságban vigaszuk, kétségben tanácsuk, sérelmekben oltalmuk, szorongatásban türelmük. Te légy a szegénységben bőségük, a böjtölésben eledelük, a betegségben orvosságuk! Benned legyen mindenük, Téged mindenek felett szeressenek. Amit fogadtak, őrizzék is meg általad, és nyerjék el életük koronáját. Ámen. Pontificale Romanum
Urunk Jézus, legfőbb pap és egyetemes pásztor a lelkeknek, Te magad tanítottál bennünket, hogy imádkozzunk: Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába. Hallgasd meg kegyesen könyörgésünket, és ébressz fel sok áldozatos lelket, hogy a te példádon föllelkesülve és a te kegyelmedtől támogatva a te igazi és egyetlen papságodat szolgálják és folytassák. Kérünk Téged, hogy sokan tudjanak és akarjanak válaszolni a Te jóságos sugallataidra, válasszák a tökéletes életet, s ezáltal élvezzék különleges gondoskodásodat és gyöngéd szeretetedet. 13
IMA HIVATÁSOKÉRT Bárcsak sohase hiányoznék a földön szeretetednek tanúja, aki éjjel-nappal Téged képvisel az árvák bölcsője, a betegek ágya mellett, aki ott áll az elhagyott öregek és gyengék oldalán. Add kérünk, hogy a legszegényebb iskolák éppúgy, mint a leghíresebb szószékek ugyanazt az egy szót visszhangozzák, a Te szavadat, mert ez mutatja meg az égbe vezető utat, és emlékeztet mindenkit egyéni kötelességére. Bércsak minden nemzet, legyen az bármilyen kitagadott és távoli, meghallaná az Evangélium hívását, amellyel minden népet meghívsz országodba! Engedd, hogy mindenütt fellobbanjon a láng, amely átfogja az egész mindenséget, és fénnyel árasztja el Egyházadat. Add, hogy mindenütt tavaszi pompában virágozzanak a választott lelkek kertjei, a szemlélődők és vezeklők szolgáltassanak elégtételt az emberiség hibáiért, és irgalmadért kiáltsanak. Bárcsak tudnák ezek a fáradhatatlanul önfeláldozó szívek, ezek a teljesen tiszta és hősi lelkek Isten fiainak képét itt a földön bennünk állandóan kialakítani, hiszen Te azért jöttél hozzánk, hogy megmutasd isteni Arcodat. Úristen, öntsd a Szentlélek által sok önzetlen lélekbe izzó és örök szeretetedet és szeretett Édesanyádnak, Máriának hatalmas közbenjárása által szítsd fel és őrizd meg bennünk az irántad való szeretet égő tüzét az Atyának és Szentléleknek dicsőségére, aki Veled él és uralkodik mindörökké. Ámen. XII. Pius pápa imája
Ó, Jézusom, a lelkek örök pásztora! Tekints irgalmasan szeretett nyájadra. Uram, árvaságban sínylődünk. Adj nekünk hivatásokat. 14
IMA HIVATÁSOKÉRT Adj nekünk szent papokat és szerzeteseket. Ezt kérjük szent Édesanyád, Szűz Mária közbenjárására. Ó, Jézus, adj nekünk Szívednek kedves papokat és megszentelet lelkeket! Ámen. Luis Maria Martinez, LC atya imája
1.4. Ima a papságra készülőkért A papnövendékekért Úr Jézus Krisztus, az Atyának Fia, örök Főpap, te hívtad őket szolgálatodba. Te szóltál hozzájuk: Kövess engem! Saját papságoddal akarod megajándékozni őket. A Te nevedben, a Te küldetésedben, Lelked erejében kell majd elmenniük és gyümölcsöt hozniuk. Kérünk Téged: add nekik már most hétajándékú Lelkedet: a bölcsesség és az értelem, a tudomány és a jámborság, a tanács és az erősség, az istenfélelem lelkét, hogy majd igazi papi emberekké legyenek. Add, hogy legyenek vidámak és bátrak. Adj nekik jósággal, önzetlenséggel, alázattal teli szívet. Legyenek józanok és éberek, egyenesek és fegyelmezettek, kitartóak és dolgosak, szerények és nagylelkűek. Adj nekik nagy szeretetet Irántad. Te élj bennük, légy szívük középpontja, és életük egyedüli törvénye. Veled és Benned imádkozzanak. Életük legyen elrejtve benned, az Istenben. Add, hogy szívesen beszélgessenek Istennel, szívósan kitartsanak a tanulás napi munkájában, készségesek legyenek szellemük és szívük sokoldalú képzésében. Mindenekelőtt pedig add meg nekik már 15
IMA HIVATÁSOKÉRT most a Te papi lelkületedet: az áldozat szellemét, a bátorság szellemét, hogy hirdessék igazságodat és kegyelmedet, akár alkalmas, akár alkalmatlan, a szeretet sohasem fáradó szellemét az emberek iránt, akikért Te a kereszten meghaltál. Engedd, hogy már most éljék azt, amit hirdetni fognak. Engedd, hogy eggyé forrjanak Veled, akit majd egyszer a kezükben tartanak. Engedd, hogy az a Lélek vezérelje és töltse el őket, akit majd osztogatnak. Jézus, örök Főpap, az Atya imádója, elsőszülött sok testvér között, az Atya emberré lett szeretete és igazsága, a világ szíve, Isten könyörülete, bíránk és életünk Ura: te hívtad el őket. És Te nem bánod meg adományaidat: minden szavad Igen. Bízunk benned, hűséges Istenünk, hogy ezek a szolgáid kegyelmedből papok lesznek. Add, hogy tág szívvel fussanak parancsolataid útján; hogy kezüket az ekére tegyék, és ne nézzenek hátra; hogy a Te erődben célhoz érjenek, rád találjanak, és mint papok szolgálhassanak. Hálából pedig szívüket adják Neked és mindazokat a lelkeket, akiket örök szereteted országába juttatnak. Ámen. Karl Rahner imája
Egyházi szolgálatra készülőkért E: Imádkozzunk azokért a testvéreinkért, akik a lektori és akolitusi szolgálat felvételére készülnek. Istenünk! Atyánk! Egyszülött fiad megmosta az apostolok lábát, hogy példát adjon nekünk. Fogadd el imádságainkat, és add, hogy szolgálatodba álló testvéreink az alázatosság és buzgóság lelkével telten, Krisztus 16
IMA HIVATÁSOKÉRT példájára előtted kedves áldozattá váljanak. Könyörögjünk! K: Istenünk, te az egyházi szolgálatban élőket arra tanítottad, hogy maguk akarjanak szolgálni, és ne azt várják, hogy mások szolgáljanak nekik. Kérünk, tedd őket munkájukban serénnyé, tisztük gyakorlásában szelíddé, az imádságban fáradhatatlanná. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled és és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkönörökké. Ámen.
Szentelendőkért E: Így szólt az Úr: „Atyám, szenteld meg őket az igazságban. Amint Te küldtél engem a világba, úgy küldöm én is a világba őket.” (Jn 17,17–18) – rövid csend – E: Istenünk, te egyszülött Fiadat örök Főpappá tetted. Add, hogy akiket ő szolgáinak és szent titkaid letéteményeseinek kiválasztott, vállalt szolgálatukban hűségesnek mutatkozzanak. K: Kérünk téged, hallgass meg minket! E: Kérünk, Urunk, hogy választottaid egész életüket önfeláldozó lelkülettel neked és híveidnek szenteljék. K: Kérünk téged, hallgass meg minket! E: Urunk Jézus Krisztus, te az apostolutód kézföltétele által új munkásokat küldesz aratásodba. Add, hogy kegyelmed erejével buzgón és áldozatosan szolgáljanak neked. K: Kérünk téged, hallgass meg minket! E: Könyörögjünk! Istenünk, szent Atyánk, te minden hívőt a szeretet tökéletességére hívsz. Sokakakt pedig arra biztatsz, hogy 17
IMA HIVATÁSOKÉRT Fiadnak szorosabban nyomába szegődjenek. Add, hogy akiket különlegesen lefoglaltál magadnak, életmódjukkal országod tündöklő jelévé váljanak az egyház és az egész világ örömére. Kérünk Urunk, fogadd őket szívesen, és add, hogy segítségeddel hozzád mindig hűségesek maradjanak, és a nekik adott mennyei ajándékok maradandó gyümölcsöt hozzanak, Krisztus, a mi Urunk által. K: Ámen.
A szentelendőkért Imádkozzunk a pappá szentelendőkért. Könyörögjünk: Mindenható örök Isten, hallgasd meg kegyesen kérésünket, és szolgáidat, akiket a papságra választottál, a Szentlélek áldásaival és mennyei ajándékainak teljességével áraszd el, hogy azt a szent hivatást, amelyet kegyelmedből nyernek, segítségeddel méltóképpen töltsék be, és velünk együtt az örök életre eljussanak. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.
1.5. Ima papokért Szentírási ima papokért (az Efezusi levél alapján) Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus atyja: Krisztusban minden lelki áldással megáldott minket. Mert őbenne választotta ki szolgáit a világ teremtése előtt, hogy szentek és 18
IMA HIVATÁSOKÉRT feddhetetlenek legyenek előtte. Őbenne nyerték el az örökséget annak végzéséből, aki mindent szabad elhatározása szerint tesz. Benne kapták meg a megígért Szentlélek pecsétjét. Ő foglaló örökségükre. Szolgáljanak hát fönségének dicsőségére! (Ef 1,34.11.14.12.) Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőség Atyja adja meg nekik a bölcsesség és kinyilatkoztatás lelkét, hogy megismerjék Őt. Gyújtson lelkükben világosságot, hogy megértsék, milyen reményre hívta meg őket, milyen gazdag az a fönséges örökség, amelyet ő a szenteknek szán, és milyen mérhetetlenül nagy a hatalma rajtunk, hívőkön. (Ef 1,17-19) Add osztályrészükül a kegyelmet, hogy Krisztus felfoghatatlan gazdagságát hirdessék és felvilágosítsanak mindenkit, hogyan valósul meg az a titok, amely kezdettől fogva el volt rejtve az Istenben, a mindenség Teremtőjében, hogy most az Egyház által nyilvánvalóvá legyen. (Ef 3,8-10) Atyánk, tőled származik minden közösség az égben és a földön. Add meg nekik dicsőséged gazdagsága szerint, hogy Lelked által megerősödjenek benső emberré, hogy a hittel Krisztus lakjék szívükben, s gyökeret verjenek és alapot vessenek a szeretetben. Akkor majd fel tudják fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, megismerik Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét és betelnek az Isten egész teljességével. (Ef 3,14-19) Add, hogy méltón éljenek ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptak, teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Törekedjenek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsák a lelki egységet. Hirdessenek békét a távol levőknek és békét a közel levőknek, szabad utat készítve mindenkinek az egy Lélekben az Atyához. (Ef 4,13; 2,17-18) 19
IMA HIVATÁSOKÉRT Vessék le a régi embert; újuljanak meg lélekben és érzületben, s öltsék magukra az új embert, aki az Istenhez hasonlóvá alkotott, megigazult és valóban szent teremtmény. Ne okozzanak szomorúságot Isten Szentlelkének, akivel meg vannak jelölve a megváltás napjára. Legyen távol tőlük minden keserűség, indulat, haragtarás, szóváltás és minden egyéb rossz. Legyenek jóindulatúak, könyörületesek és megbocsátók. Mint Isten kedves gyermekei, legyenek az ő követői és éljenek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket és odaadta magát értünk jóillatú áldozati adományként az Istennek. (Ef4,22-23, 30-32; 5,1-2) Éljenek úgy, mint a világosság fiai. A világosság gyümölcse csupa jóság, igazságosság és egyenesség. Azt keressék, ami kedves az Úr szemében. Ne legyen részük a sötétség meddő tetteiben, inkább ítéljék el azokat. Gondosan ügyeljenek arra, hogyan élnek. Használják ki az időt, mert rossz napok járnak. Ne legyenek értetlenek, hanem értsék meg az Úr akaratát. Énekeljenek és ujjongjanak szívből az Úrnak. Adjanak hálát mindig mindenért Urunk Jézus Krisztus nevében az Istennek, az Atyának. Semmiféle rossz szó ne hagyja el ajkukat, hanem csak olyan, amely alkalmas az épülésre, hogy amiben kell, javára váljék hallgatóiknak (Ef 5,8-11.15-17.20; 4,29) Végül: erősödjenek meg az Úrban, az ő mindenható erejéből. Öltsék föl az Isten fegyverzetét, hogy a sátán cselvetéseinek ellenállhassanak. Így készüljenek föl: csatolják derekukra az igazság övét, öltsék magukra a megigazulás páncélját, sarunak pedig a készséget viseljék a békesség evangéliumának hirdetésére. Mindehhez fogják a hit pajzsát, ezzel elháríthatják a gonosz minden tüzes nyilát. Vegyék föl az üdvösség sisakját, és ragadják meg a lélek kardját, azaz Isten tanítását. Imádkozzanak mindig a Lélekben könyörögve és imákat mondva. Legyenek 20
IMA HIVATÁSOKÉRT éberek, és imádkozzanak kitartóan az összes szentért, és hirdessék bátran az evangélium titkát, amint kötelességük. (Ef 6,10-11.14-20) Uram, Te tettél némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá, hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket, és fölépítsék Krisztus testét, amíg mindnyájan el nem jutunk a hitben és az Isten Fia megismerésében az egységre, és meglett emberré nem leszünk, elérve a krisztusi teljességet. Add, hogy ne legyünk éretlenek, akiket a megtévesztő emberi tanítás és a tévedésbe ejtő álnokság minden szele magával sodor. Inkább igazságban éljünk és szeretetben, hogy egyre inkább összeforrjunk a Fővel: Krisztussal. Ő az, aki az egész testet egybefogja és összetartja a különféle ízületek segítségével, hogy a tagok betöltsék az erejükhöz szabott feladatkört. Így növekszik a test, és építi fel saját magát a szeretetben. (Ef 4,11-16) Legyen mindnyájunkkal békesség és hitből fakadó szeretet az Atyaistentől és Jézus Krisztustól, a mi Urunktól. Kegyelem legyen mindazokkal, akik nem lankadó szeretettel szeretik Urunkat, Jézus Krisztust. Ámen. (Ef 6,23-24)
Ima az egyházközség lelkipásztoráért Úristen, aki nekünk lelkipásztorunkban lelki vezetőt adtál, esedezve kérünk, add meg neki és minekünk is a hit erejét, a remény bátorságát és a szeretet tüzét. Adj szívébe természetfölötti nagy szeretetet hívei iránt. Add meg a buzgóság lelkét, amikor imádkozik, elmélkedik, a szentségeket kiszolgáltatja, és a 21
IMA HIVATÁSOKÉRT szentmiseáldozatot bemutatja oltáraidon; az értelemnek, tudománynak és bölcsességnek lelkét, amikor minket a szent hitre és parancsolataidra oktat, a tanács lelkét, amikor figyelmeztet és óv, vigasztal és gyógyít minket a bűnbánat szentségében; az istenfélelem lelkét, hogy a Te dicsőségeden és a lelkek üdvén kívül mást ne keressen; az erőnek lelkét, hogy Krisztusnak, a mi Királyunknak zászlaja alatt bátran vezessen minket. Uram Jézus, legfőbb papunk és pásztorunk! Azt ígérted, hogy nem hagysz árván bennünket. Ez azt is jelenti, hogy nem hagyod nyájadat jó pásztor nélkül. Ne engedd, hogy nyájad elszéledjen! Köszönjük, hogy egyházközségünkbe lelkipásztort ajándékoztál. Áldd meg szüleit, akik nevelték, mindazokat, akik tanították és gondozták, jó példát adtak neki. Segíts bennünket, hogy örömét találja köztünk a papi szolgálatban. Szívesen hallgassuk szájából Igédet, arra tevékenyen válaszoljunk. Segítsük egyházközségünket minden lelki és anyagi gondjában. Mutasd meg, mit tehetünk a magunk helyén a lelkek üdve érdekében. Hallgasd meg pásztorunk minden imádságát, vedd szívesen kezéből bemutatott közös áldozatunkat, a Te örök áldozatodat. Áraszd ki bőségesen közreműködésével a szentségek kegyelmét híveid lelkébe. Adj neki megértést, türelmet, szomorúságában vigasztalást. Teljék öröme gyermekeink fejlődésében, a hívek hűségében, egyházközségünk tagjainak tanúságtételében. Segítsd, hogy szívesen menjen azok után, akik tőled elszakadtak. Készségesen gyakorolja a megbocsátást. Támogasd, hogy együttérezzen betegeinkkel, vigasztalást nyújtson a gyászolóknak. Szenteld meg őt szeretetedben, és ajándékozd meg a végső kitartás kegyelmével. Köszönjük, hogy lelkipásztorunk személyében közöttünk vagy. Maradj velünk, Uram. Ámen. 22
IMA HIVATÁSOKÉRT
A papokért Jézus Krisztus, áldozópapjaink igazi barátja, küldd el a Szentlélek hétszeres ajándékát naponta minden papra, hogy ők mindenkinek mindene legyenek. Adj szívükbe türelmet a kicsinyek, együttérzést a betegek, alázatosságot a szegények iránt és adj nekik erős lelket országod ellenségeivel szemben. Add, hogy a tanításban fáradhatatlanok legyenek, a bűnök megbocsátásában csüggedést nem ismerők, a szentáldozás kiosztásában bőkezűek. Áldásod kísérje őket, amerre járnak, békédet vigyék be, ahová betérnek, és akit megáldanak, Urunk és Istenünk, áldd meg te is azokat. Tedd őket igazi apostolaiddá, tedd szentekké. Ámen.
Ima jó papokért Urunk, adj jó papokat nekünk, vagyis ne olyanokat, amilyeneket megérdemlünk! Akik hivatásuk fönségét átérzik, és azt nem saját fényüknek tekintik. Akik neked szolgálni szeretnének, és nem uralkodni akarnak helyetted. Akik a Te igazságodat hirdetik, és nem a saját igazságaikat terjesztik. Akik a Te akaratodat kutatják, és nem a sajátjukat erőltetik ránk. 23
IMA HIVATÁSOKÉRT Akik nem szégyellnek rólad mindenütt beszélni, de tudnak magukról tapintatosan hallgatni. Akik nem akkor nyugtalanok, ha miattad őket éri bántás, hanem amikor miattuk téged ér ócsárlás. Akik nem versenyeznek a világ fiaival az anyagiakat hajszolva, hanem a Te igénytelenségedet követik. Végül: Urunk, engedd megérteni, hogy ők is csak emberek, mint mi, hogy ők is megértsék: mi őbennük keressük jóságos arcod fényét. Ámen.
Urunk, Jézus Krisztus, Te megígérted apostolaidnak, hogy nem hagyod árván őket. Ebben az ígéretben a Vigasztalóra gondoltál, a Szentlélekre, akit el is küldtél Pünkösd ünnepén. Ugyanakkor megígérted azt is, hogy velünk leszel a világ végezetéig, nemcsak jelképesen, nemcsak jóságoddal, hatalmaddal és szereteteddel, hanem valóságosan is. Ez szentségeidben és az Egyházban valósul meg. Tudjuk, hogy az Egyház nem marad magára, azt soha el nem hagyod, de ne hagyd árván az egyházközségeket sem. Ne hagyd elárvulni a plébániákat, a templomokat, a szentségházakat! Amíg ott virrasztasz oltárainkon, addig szent Szíved valóságosan is ott dobog közöttünk. Urunk, a Te szavad erős, a Te szereteted hatalmas. Akinek szívéig ér hívó szavad, szereteted érintése, az – mint az apostolok – otthagy mindent, és követ Téged. 24
IMA HIVATÁSOKÉRT Hívd hát a fiatalokat, hogy velük és általuk adhasson hálát neked minden gyermeked azért, hogy nem hagytad árván őket, hanem pásztoraid személyében velük maradtál. Hallgass meg minket azért a végtelen nagy szeretetedért, amellyel örökre köztünk maradtál az Oltáriszentségben. Szűzanyánknak, a Te Édesanyádnak közbenjárására, hallgasd meg kérésünket, aki élsz és uralkodol mindörökké. Ámen.
1.6. Jegyesek imája Köszönöm neked a boldogságot, Uram, amit nekünk ajándékoztál. Te vezettél bennünket egymáshoz. Segíts, hogy egymás mellett maradhassunk, és segíthessük egymást a házasság felé vezető úton. A szeretet megbocsátásból él. Add, hogy meg tudjunk egymásnak bocsátani, hogy növekedjünk egymás szeretetében. Minél inkább megkedveljük egymást, annál inkább növekszünk az irántad való szeretetben is. Add, hogy egymást mindinkább megismerjük, mind bensőségesebben szeressük, s minden gyöngédségünkkel, szívünk dobbanásával s élőszóval is elmondhassuk egymásnak a boldogító vallomást: Szeretlek! Fernand Lelotte SJ imája
25
IMA HIVATÁSOKÉRT Szerelmesek imája Szerelmes vagyok, és ez olyan csodálatos érzés! Boldog vagyok, hogy boldoggá tehetem őt! Köszönöm, Uram, hogy egymásra találtunk! Köszönöm, hogy egészségesek vagyunk, s tervezhetjük jövőnket. Köszönöm Neked szemünket, mellyel egymásban gyönyörködhetünk. Köszönöm ajkunkat, mellyel egymást megcsókolhatjuk. Köszönök neked minden mozdulatot, minden pillantást. Hálát adok mindezért, s a Te kezedbe helyezem boldogságunkat. Te mindent jól elrendezel, Te magad vagy a szeretet. Add, hogy egymást mind jobban megismerhessük, s eldönthessük, valóban egymáshoz valók vagyunk-e. Szerelmes vagyok... Köszönöm Neked, Uram.
Köszönöm Neked a boldogságot, Uram, amit nekünk ajándékoztál. Te vezettél bennünket egymáshoz. Segíts, hogy egymás mellett 26
IMA HIVATÁSOKÉRT maradhassunk, és segíthessük egymást a házasság felé vezető úton. A szeretet a megbocsátásból él. Add, hogy egymásnak tudjunk megbocsátani, hogy növekedjünk egymás szeretetében. Minél inkább megkedveljük egymást, annál inkább növekszünk ay irántad való szeretetben is. Add, hogy egymást mindinkább megismerjük, mind bensőségesebben szeressük, s minden gyöngeségünk mellett, szívünk dobbanásával és élőszóval is elmondhassuk egymásnak a boldogító vallomást: Szeretetlek.
Jegyesek imája egymásért Istenünk, aki a teremtéskor a házasságot rendelted, és Jézus által szentséggé tetted, esdve könyörgök előtted jegyesemért. Erősítsd lelkében a hitet, hogy a földi élet útját ennek világos-ságában járja. Erősítsd kegyelmi életét, hogy mint Isten gyermeke, a Magasságbeli előtt kedves legyen. Erősítsd akaratát, hogy parancsaid szerint élve, erényes legyen. Különösen arra kérlek, Uram, kapcsold irántam táplált szeretetét a Te szeretetedbe, hogy így tebenned találkozva, hűséges és egymás gyengéit elviselő házastársak legyünk. Én pedig ígérem, hogy mindenben akaratodat követve, Szíved szerinti hitvestársa leszek, és arra fogok törekedni, hogy a földi életünk a mennyországba vezető út legyen. Isteni Megváltó Jézus Krisztusom! A Te szent nevedben házas életre szántam magamat, add reám és jegyesemre áldásodat minden nap. Ámen. 27
IMA HIVATÁSOKÉRT
Ima a leendő házastársért Jóságos Atyám! Hiszem, hogy tudtod nélkül hajunk szála sem görbülhet meg, hogy lenne hát a véletlen műve két ember találkozása, egymásra találása, az életút közös vállalása?! A szerelem és a házasság az egyik, ha nem a legszebb és legboldogítóbb földi ajándékod. Adj nekem, Istenem, olyan hitvest, aki társam lesz nem csak a földi gondokban, jövőnk építésében, jelenünk szebbé tételében, nemcsak forrása lesz boldogságomnak, hanem társam a hitben, a Te szeretetedben és ebből fakadóan az új életek elfogadásában, akaratod szerinti nevelésében is, és mindannyiunk örök boldogságának formálásában, biztosításában. Olyan társat adj nekem, Istenem, akit tudok úgy szeretni, mint Krisztus szerette Egyházát. Olyan társat adj nekem, akivel életté tudom váltani Szent Pál szeretethimnuszának gyönyörű sorait. Őrizd meg őt is, engem is tisztán az oltárig és hűen a sírig. Engem pedig segíts, hogy méltó legyek életemnek erre a társára, hitvesemre és erre a szeretetre szívem utólsó dobbanásáig, sőt egy örökkévalóságon át. Ámen.
Ima a kedvesért Tudod, Uram, már mily régen várom... Hányszor álmodtam róla, hányszor képzelődtem. 28
IMA HIVATÁSOKÉRT Sőt, felismerni véltem ebben is, abban is, aztán kiderült, hogy délibábok voltak. Te vagy a mi Teremtőnk, aki férfinak és nőnek teremtettél minket. Mutasd meg, kérlek, kit alkottál nekem, ki a másik felem, kivel lesz boldog életem! Vezess minket a találkozásig, adj jelet a mosolyában, a szavaiban, gesztusaiban, amelyekből tudni fogom, hogy Te küldted őt nekem. Kérlek, akkor, amikor általában minden ember rózsaszínű ködbe burkolózik, adj belém értelmet, akaratot, felelőségtudatot, bizalmat, hűséget, ragaszkodást és igazi szeretetet. Add, hogy benne Reád ismerjek! Ámen.
1.7. Ima családokért Keresztény családokért E: „Amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza” – mondja Jézus (Mt 19,6). Imádkozzunk, hogy ezt a krisztusi eszmét szem előtt tartsa és megvalósítsa minden keresztény család. K: Istenünk! Te hasonlíthatatlan méltóságra emelted a családot. Meghívtad az általad alkotott világ jövőjének munkálására és országod építésére. A Te rendelésedből történik, hogy itt a földön a család az élet továbbhordozója. A házastársak ajándékozzák az új életet. Ők nevelik fel a gyermekeket a 29
IMA HIVATÁSOKÉRT maguk örömére és boldogságára, népünk és Egyházunk javára. Ők mutatják meg gyermekeiknek először a hozzád vezető utat. Bőségesen elárasztottad kegyelmeddel, és megszentelted a család intézményét, amikor egyszülött Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus is családban született, s benne nevelkedett fel. Földi életének nagyobb részét is a Szent Családban töltötte. A családot a szentség méltóságára emelted, és ahhoz a szent kapcsolathoz hasonlítottad, amely közted és Egyházad között áll fenn. E: Kérünk téged, add, hogy a családnak ez a nemes eszméje és méltósága mindig a házastársak szeme előtt lebegjen. K: Jóságos Atyánk! Adj minden családnak békét és egyetértést, a házastársaknak pedig állandó kegyelmedet a hűséghez és a kölcsönös szeretethez! Ámen.
Ima házasoknak Hálát adunk Neked, Urunk, hogy a házasság szentségében nekünk adtad magadat. Hisszük és valljuk, hogy ezen a szentségen keresztül kinyilvánítottad azon akaratodat, hogy a házasság kegyelmeiről mindig és mindenhol tanúságot tegyünk. Ne csak egymás előtt, hanem gyermekeink és mások előtt is, úgy, hogy jelenléted és erőd látható legyen bennünk. Kérünk, segíts nekünk, hogy ennek a felelőségnek tudatában legyünk, és azt minden tettünkben megvalósítsuk. Urunk, segíts jobban megértenünk, hogy csak úgy lehetünk mások előtt a házasság szentségének tanúi, ha a Veled való kapcsolatunkat folyamatosan mélyítjük, és házastársi 30
IMA HIVATÁSOKÉRT szeretetünket mi is megéljük. Istenünk, irgalmasságodban bízva és a Lélekhez ragaszkodva hozzuk Eléd egyenként és közösen a mai nap és egész életünk minden imáját, áldozatát, gondolatát és tettét. Fogadd el mindezt abbéli fáradozásként, hogy Hozzád fűződő viszonyunk jobban elmélyüljön, még akkor is, ha gyengeségünk miatt néha kudarcot vallunk. Urunk, egész napunkat Benned, Veled és Általad éljük, kérjük, erősítsd bennünk szakadatlanul Lelkednek jelenlétét, hogy általa egyre növekedve váljunk a Te jelenléted és műved élő tanúivá! Bennünk való jelenléted indítson minket a szeretetről, az egységről és a békéről szóló olyan tanúságtételre, hogy általunk mindenki, akivel találkozunk, megismerje azt a szeretetet, egységet és békét, amit csak Te adhatsz. Kérjük ezt a Te nevedben, Ámen.
1.7.1. Szülők imája Édesapák imája Mennyei Atyánk! Köszönöm neked az életem, köszönöm feleségem, és köszönöm gyermekeimet, akikkel megajándékoztál. Most Szent József életét példának tekintve kérlek: – Adj nekem hitet és érzékeny lelket, hogy megértsem nekem szánt üzenetedet. – Kérlek, mutasd meg, mi a szándékod velem, hogy megfeleljek házastársi és szülői hivatásomnak. 31
IMA HIVATÁSOKÉRT – Segíts, hogy el tudjam fogadni, és meg tudjam valósítani, amit rólam elgondoltál, akkor is, ha nem értem. – Segítsd meg feleségemet, hogy benne Mária hite és lelkülete éljen. Segíts őt úgy szeretnem, ahogy Szent József szerette jegyesét. – Segíts úgy élnem mások iránti türelemmel, figyelemmel, hogy gyerekeink számára életem példája vonzó legyen a követésre. – Segíts, hogy gyerekeinknek át tudjam adni a hitet: szavaimból, és tetteimből megismerhessék az igazi szeretetet. Tudjam munkára, becsületességre, igazmondásra, szerénységre, rendre, fegyelemre, kötelességteljesítésre nevelni őket. Tudják derűs lélekkel elfogadni a szegénységet, testi-lelki megterhelést. Tudjanak áldozatot hozni, önzetlenül adni és szolgálni, elviselni, ha nem az ő akaratuk teljesül. – Segítsd gyerekeinket, hogy növekedjenek testi-lelki egészségben, bölcsességben úgy, hogy neked is kedved teljék bennük. Ragaszkodjanak hozzád, tartsák meg törvényeidet, és szeressék egyházadat. Mindig, a nehézségek idején is érezzék gondviselő, atyai szeretetedet. – Jóra törekvésükben találjanak segítőtársakra, és védd meg őket a rossz útra, bűnre csábítóktól. – Tudják értékelni teremtésed csodáját. Az életet mindennél többre tartsák, az anyagi javakkal jól gazdálkodjanak. – Mutasd meg nekik leendő házastársukat, akit te választottál nekik. Támogasd őket, hogy hivatásukra: a házasságra vagy a papi, szerzetesi életre, mint szentségre készüljenek, és addig is tiszta életet éljenek. – Vigyázz gyerekeink családjára, hogy köztük is keresztény szellem uralkodjon, és unokáinkat vallásosan neveljék. – Segíts elfogadni és szeretni gyerekeinket akkor is, ha testileg 32
IMA HIVATÁSOKÉRT vagy lelkileg betegek, és nem az általam helyesnek tartott úton haladnak. Te légy a vigaszom. Soha ne szűnjek meg értük imádkozni. – Segíts, hogy családfői feladataimat, döntéseimet bölcsen és jól elláthassam. Tudjak akkor szólni, és akkor hallgatni, amikor annak ideje van. – Add, hogy mindig legyen munkám, feladatom, és azt mindig pontosan, lelkiismeretesen, bölcsen elvégezzem mások szolgálatára. Mária, József, kérjétek velem együtt az Atyát. Áldd meg életünket, mai napunkat. Ámen.
Házastársi ima „Elfogadom a gyermekeket, akikkel Isten megajándékozza házasságunkat. Ígérem, hogy Krisztusnak és az ő egyházának törvényei szerint nevelem őket.” (Házasságkötési eskü szövege) MENNYEI ATYÁNK, Hálát adunk neked, hogy gyermekekkel áldottál meg bennünket. ÚR JÉZUS! Segíts, hogy jó keresztény szülők lehessünk, és a hit irányítsa egész életünket. SZENTLÉLEK ÚRISTEN, erősíts bennünket, hogy támogassuk egymást a gyermeknevelés nehézségeiben és a bizalom légköre járja át családunkat. Minden könyörgés előtt mondjuk közösen: SEGÍTS MINKET URUNK, 33
IMA HIVATÁSOKÉRT – hogy házasságunkat mindig a kölcsönös megbecsülés, megbocsátás és hűséges szeretet hassa át; – hogy amikor gyermekeinkkel foglalkozunk, jóságos higgadtság, tekintély és szeretet áradjon belőlünk; – hogy figyelemmel kövessük gyermekeink jellembeli fejlődését és meg tudjuk óvni őket a rossz környezeti befolyásoktól; – hogy gyermekeink szorgalmasak legyenek a tanulásban, kitartóak a munkában és hűségesek a hazaszeretetben; – hogy a szentmiséken való részvételünk életünk erőforrása legyen; – hogy gyermekeink a mi példánkon tanulják meg a gyakori szentgyónás és szentáldozás áldásos hatásait; – hogy megerősödjön családjainkban a Szűz Anya iránti tisztelet és a rózsafüzér imádkozás fontossága; – hogy aktívan részt vegyünk plébániai közösségünk életében és gyermekeinket is bátorítsuk az apostoli lelkületre; – hogy ha gyermekeink közül valamelyik meghívást kapna a papi vagy szerzetesi életre, azt hálásan elfogadjuk, és támogassuk annak egyre teljesebb kibontakozását; – hogy gyermekeink életük csalódásai, veszélyhelyzetei vagy testi megpróbáltatásai közepette is megtapasztalják gondoskodó szeretetedet; – hogy ha az élet útvesztőiben egyik vagy másik gyermekünk megrendülne hitében, és letérne a helyes útról, őt akkor is szeretetünkkel, türelmünkkel és imáinkkal segítsük, hogy visszataláljon Hozzád; – hogy gyermekeink a Te irányításoddal találják meg társukat, és választásukban bízva családunk új tagját szeretettel elfogadjuk; – hogy gyermekeink házasságával és gyermekvállalásával kapcsolatban katolikus hitünk alapjaihoz ragaszkodjunk; 34
IMA HIVATÁSOKÉRT – hogy gyermekeink családjában a Te békéd és szereteted uralkodjon és unokáink is erősödjenek hitükben; – hogy amikor más szülőkkel találkozunk, fel tudjuk ébreszteni bennük a felelősséget és az imaközösségünkhöz való tartozás vágyát. Különösen könyörgünk a mai napon ................. bajban lévő és gondokkal küzdő családért. Könyörögjünk! SZŰZ MÁRIA, égi Édesanyánk, segíts bennünket, hogy Szent Mónikához hasonlóan kitartsunk az imában, és családjainkban megtapasztaljuk a hit diadalát. ÚR JÉZUS, kérünk, add meg nekünk, szülőknek és gyermekeinknek azt a nagy kegyelmet, hogy majd együtt örvendezhessünk a Te dicsőségedben az egész örökkévalóságon át. Ámen
Szülő imája papi hivatásokért Uram, hívj sok derék fiatalt a Te szolgálatodba. Ha úgy tetszenék Neked, hogy a mi családunkat méltasd erre a kitüntetésre, örömmel és szeretettel adom gyermekemet Neked és a lelkeknek. Segíts bennünket, hogy otthonunkban a Szentcsalád szelleme uralkodjék. Családi életünk legyen mindig olyan tiszta és nyitott, olyan őszinte, hogy jó talaja lehessen a hivatás kisarjadásának. Mi pedig maradjunk készségesek akkor is, ha gyermekünk hivatása áldozatokat kíván tőlünk. Add, hogy más családokkal a keresztény szeretet és a kölcsönös 35
IMA HIVATÁSOKÉRT segítés egységében éljünk, s így terjedjen és gyarapodjék bennünk és gyermekeinkben a Te Országod. Szűz Mária és Szent József, könyörögjetek érettünk. Ámen.
Szülők imája gyermekeikért Uram, ki házasságomat megszentelve nekem gyermekeket adtál, fogadd el most értük alázatos hálaadásomat, hallgasd meg irgalmasan buzgó imámat, add szent áldásodat gyermekeimre! Adj nekik jó egészséget, növeld őket a jó erkölcsökben, szeretetben, legyen velük a Szentlélek kegyelme, hogy sértetlenül megmaradjanak ártatlanságban és okosságban! Óvd meg őket minden bűntől és bűnre vivő alkalomtól! Add, hogy előrehaladva a korban, növekedjék bennük a szeretet is irántad! Uram, adj nekik erőt, hogy megtarthassák törvényeidet, engedelmesek legyenek, szorgalmasan dolgozzanak, mindig neked szolgáljanak, egész életükön át téged dicsérjenek! Istenem, amint elfogadtad áldozatul atyjától Izsákot, fogadd el tőlem is gyermekeimet! Atyai szeretetedbe, irgalmadba, erős védelmedbe ajánlom őket. Te oktasd, te vezesd őket jóságoddal, bölcsességeddel, úgy, ahogyan egyedül csak Te tudod. Ámen.
Szülők imája rossz útra tért gyermekükért Jézus, emberek Megváltója, aki az elhagyott anyának visszaadtad egyetlen gyermekét, s aki a tékozló fiú képében oly szelíd 36
IMA HIVATÁSOKÉRT kegyességgel fogadtad az eltévelyedett gyermeket, méltóztassál visszahívni és visszavezetni az enyémet is, akit a szenvedélyei elragadtak tőled, tőlem és kötelességeitől. Ó, Istenem! Esedezve kérlek, nyisd fel szemét, intsd meg szívét, tépd szét kötelékeit, önts belé bátorságot, hogy visszatérjen a családi élet tiszta örömébe, hogy második Szent Ágostonként keressen újra téged, és mint a bűnbánó Magdolna, átölelje szent lábadat! Mert az irgalom, könyörület és emberszeretet Istene vagy, és téged dicsőítünk kezdet nélküli Atyáddal, legszentebb, jóságos és elevenítő lelkeddel együtt, most és mindenkor és örökkön-örökké. Ámen.
37
2. Litániák
Igazságot hangoztatni, hirdetni és világgá kürtölni nem csupán szabad, de kötelesség! Wass Albert
LITÁNIÁK 2.1. Litánia a hivatásokért Uram, irgalmazz nekünk! – V: Uram, irgalmazz nekünk! Krisztus, kegyelmezz nekünk! – V: Krisztus, kegyelmezz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk! – V: Uram, irgalmazz nekünk! Krisztus, hallgass minket! – V: Krisztus, hallgass minket! Krisztus, hallgass meg minket! – V: Krisztus, hallgass meg minket! Mennyei Atyaisten, – V: Irgalmazz nekünk! Megváltó Fiúisten, Szentlélek Úristen, Szentháromság egy Isten, Jézus, akit elküldött az Atya, hogy Hozzá vezess minden embert, Jézus, az Atya akaratának engedelmes beteljesítője, Jézus, a Jó Pásztor, Jézus, aki nem elítéled, hanem megkeresed az elveszett bárányt, Jézus, a bűnösök és megvetettek barátja, Jézus, a türelmes Tanító, Jézus, az apostolok barátja, Jézus, tanítványaid védelmezője, Jézus, társunk a nehéz pillanatokban, Jézus, aki segítesz a kereszt hordozásában, Jézus, aki szeretett tanítványodra bíztad édesanyádat, Jézus, aki édesanyádra bíztad tanítványaidat, Jézus, aki életedet adtad barátaidért, Jézus, aki megjelentél követőidnek, Jézus, aki apostolaidra bíztad a szentségeket, Jézus, aki a Szentlélekkel erősítetted meg hírnökeidet, 40
LITÁNIÁK Jézus, aki az apostolokat meghívtad néped szolgálatára, ébressz ma is vágyat sok fiatal szívében szolgálatodra. – V: Uram, hallgass minket! Add, hogy mindig legyenek, akik szent Igédet hirdetik. Add, hogy mindig legyenek, akik a keresztség kiszolgáltatása által Isten népét gyarapítják, és Isten atyai szeretetét közvetítik. Add, hogy mindig legyenek, akik a szentmisét bemutatják, és az Eukarisztiát kiszolgáltatják. Add, hogy mindig legyenek, akik bűnbocsátó irgalmadat közvetítik. Add, hogy mindig legyenek, akik a szentkenet által megerősítő és gyógyító kegyelmedet nyújtják betegeink számára. Add, hogy mindig legyenek, akik imáikkal és életük áldozatával közbenjárnak értünk. Add, hogy mindig legyenek, akik meghallva szavadat a szükségben szenvedők segítésére sietnek. Add, hogy mindig legyenek, akik a szenvedőket és elhagyatottakat vigasztalják. Add, hogy akiket közülünk választasz, felismerjék hívásodat. Add, hogy akiket meghívtál, mindent elhagyva bátran kövessenek is téged. Add, hogy közösségeink imáikkal és szeretetükkel támogassák a kiválasztottakat. Add, hogy akiknek szívét magadhoz vonzottad, mindvégig hűségesek legyenek hozzád. Add, hogy akik igent mondtak meghívásodra, papi vagy szerzetesi életükkel jó példái legyenek az igazi keresztény életnek. Könyörögjünk! Jézus Krisztus, aki azt mondottad: „Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába”, íme most hozzád könyörgünk 41
LITÁNIÁK papi és szerzetesi hivatásokért. Ébressz sok fiatal szívében vágyat szolgálatodra a teljes önátadásban. Add, hogy mindazok, akiket meghívsz, szabadon és bátran vállalják küldetésüket, a papi vagy szerzetesi hivatást, egész életükben lángoló szeretettel szolgáljanak Téged és embertársaikat a Te dicsőségedre és mindannyiunk javára. Krisztus, a mi Urunk által.
2.2. Litánia a Jó Pásztorról Uram irgalmazz nekünk! – V: Uram irgalmazz nekünk! Krisztus kegyelmezz nekünk! – V: Krisztus kegyelmezz nekünk! Krisztus hallgass minket! – V: Krisztus hallgass minket! Krisztus hallgass meg minket! – V: Krisztus hallgass meg minket! Menybéli Atyaisten, – V: Irgalmazz nekünk! Megváltó Fiúisten, Szentlélek Úristen, Szentháromság egy Isten, Jó Pásztor, te vagy Jézus Krisztus, a mi Messiásunk, V: Irgalmazz nekünk! Jó Pásztor, te vagy a világ Üdvözítője, Jó Pásztor, te vagy az örök Főpap, Jó Pásztor, te vagy az Atya Fölkentje, Jó Pásztor, Melkizedek rendje szerinti pap, Jó Pásztor, aki egy vagy az Atyával, 42
LITÁNIÁK Jó Pásztor, aki teljességgel a Lélekben élsz, Jó Pásztor, aki megtérésünk vagy, Jó Pásztor, aki az Isten Országa közelsége vagy Jó Pásztor, aki körbejársz jót cselekedvén, Jó Pásztor, aki az éhezőknek kenyeret adsz, Jó Pásztor, aki a szomjazóknak italt adsz, Jó Pásztor, aki a betegeket meggyógyítod, Jó Pásztor, aki a szétszóródottakat egybegyűjtöd, Jó Pásztor, aki elhozod az örömhírt, Jó Pásztor, aki a békét ajánlod, Jó Pásztor, aki az igazságot hirdeted, Jó Pásztor, aki az istengyermeki szabadságra hívsz, Jó Pásztor, hitünk forrása, Jó Pásztor, reményünk éltetője, Jó Pásztor, szeretetünk teljessége, Jó Pásztor, aki a bűnösöknek megbocsátasz, Jó Pásztor, aki az elveszettet megkeresed, Jó Pásztor, aki az elesettet felemeled, Jó Pásztor, aki szelíd és alázatos szívű vagy, Jó Pásztor, aki a pislákoló mécsest nem oltod ki, Jó Pásztor, aki a gyengékhez gyöngéd vagy, Jó Pásztor, aki a szenvedések enyhítője vagy, Jó Pásztor, aki az élet értelmét mutatod nekünk, Jó Pásztor, aki a tisztaság megtestesítője vagy, Jó Pásztor, aki a szegénység szabadságát adod nekünk, Jó Pásztor, aki a szerető engedelmesség példája vagy, Jó Pásztor, aki a szentségekben jelen vagy köztünk, Jézus Krisztus, Jó Pásztor, te a hivatások forrása vagy, V: Kérünk Téged hallgass meg minket! 43
LITÁNIÁK Jézus Krisztus, Jó Pásztor, te mindig hívsz minket, Jézus Krisztus, Jó Pásztor, te mindig küldetést adsz nekünk, Jézus Krisztus, Jó Pásztor, te mindig mellettünk állsz, Jézus Krisztus, Jó Pásztor, te egyengeted útjainkat, Jézus Krisztus, Jó Pásztor, te irányítasz sugallataiddal, Jézus Krisztus, Jó Pásztor, vezesd közösségbe a magányosokat, Jézus Krisztus, Jó Pásztor, áldd meg családunkat, Jézus Krisztus, Jó Pásztor, óvd meg nemzetünket, Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, V: Kegyelmezz nekünk! Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, V: Hallgass meg minket! Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, V: Irgalmazz nekünk! Jézus Krisztus, Jó Pásztor – V: Könyörülj rajtunk Könyörögjünk! Úr Jézus, Te, aki annyira szerettél minket, hogy életedet adtad értünk, Te, aki annyira szeretted az Atyát, hogy a megtestesülés minden fájdalmát magadra vállalva közénk jöttél, hogy tanúságot tegyél az Ő mindenek feletti jóságáról. Kérünk Téged, ne engedj minket szétszóródott nyájként tanácstalanul és vigasztalanul a halál árnyékában sodródni! Gyújts fényt reménytelenségünkben, adj vigasztalást és életerőt nekünk, küldj vigasztalókat hozzánk és add, hogy mi magunk is vigasztalókká válhassunk mások számára, hogy tetszésed szerint éljünk színed előtt, egymással békében és hűségesen Hozzád, mert számunkra Te vagy, aki élsz és uralkodsz az Atyával és a Szentlélekkel egységben most és mindörökkön örökké. Ámen. 44
LITÁNIÁK 2.3. Litánia a papokért vagy papok önmagukért Uram, irgalmazz nekünk! – V: Uram, irgalmazz nekünk! Krisztus, kegyelmezz nekünk! – V: Krisztus, kegyelmezz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk! – V: Uram, irgalmazz nekünk! Krisztus, hallgass minket! – V: Krisztus, hallgass minket! Krisztus, hallgass meg minket! – V: Krisztus, hallgass meg minket! Mennyei Atyaisten, – V: Irgalmazz nekünk! Megváltó Fiúisten, Szentlélek Úristen, Szentháromság egy Isten, Papjaidnak a Benned gyökerező hitet – V: Add meg kérünk, Jézus! Papjaidnak a szilárd reményt, Papjaidnak a szolgáló szeretetet, Papjaidnak a Benned való bizalmat, Papjaidnak a Lélek vezetését, Hogy mindig istenfélelemmel közeledjenek szent testedhez és szent véredhez, Hogy tisztelettel és imádattal tartsák kezükben a Szent Kenyeret és reménységünk Kelyhét, Hogy az Oltáriszentség titkát szívükben őrizzék, Hogy szőlősöd lelkes munkásai legyenek, Hogy hegyre épült város legyenek, Hogy a föld sója és a világ világossága legyenek, Hogy népedet Hozzád, a kimeríthetetlen Forráshoz vezessék, Hogy az istengyermekség lelkületében éljenek, 45
LITÁNIÁK Hogy megéljék az Evangéliumot, az élet Igéit, Hogy hűséges katonáid legyenek egész életükben, s a jó harcot megharcolják, Hogy mindig és mindenben az Atya akaratát tegyék, Hogy mindig, mindenütt, és mindenért hálát adjanak Mennyei Atyánknak, Hogy minden emberben testvérüket lássák, függetlenül vallásától és nemzetiségétől, Hogy Téged keressenek, megtaláljanak és megismerjenek, Hogy életük egy percét se töltsék haszontalanul, Hogy várják eljöveteledet és az örök életet, Hogy Te légy életük egyetlen öröme, Hogy Téged lássanak testvéreikben, Hogy életük középpontja légy, Hogy Szentlelked vezetésével bátran szolgáljanak, Hogy igazságod mellett hűen kiálljanak, Hogy kegyelmeddel legyőzzék a világot, és ne legyenek világiasak, Hogy szentségben és igazságban járjanak előtted, Hogy méltó közvetítőid legyenek embertársaik felé, Hogy tiszta lélekkel álljanak szentségeid kiszolgáltatásánál, Hogy tanúságot tegyenek Rólad, Hogy testüket tiszta, élő áldozatul ajánlják fel Atyánknak, A sátántól, minden csábításától, és minden cselétől – V: Mentsd meg papjaidat, Jézus! Parancsaid megszegésétől, Sugallataid elhanyagolásától, A Nélküled való élettől, 46
LITÁNIÁK E: Atyánk, add, hogy papjaid szentté váljanak, V: Miként te magad is szent vagy. Könyörögjünk! Istenünk, aki határtalan szeretetedből üdvözítő tervet készítettél népednek, add, hogy örökké élő Krisztusod megváltó művét papjaid mindig készséges szívvel szolgálják. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.
47
3. Elmélkedések
Vessél szeretetet, és szeretetet fogsz aratni. Keresztes Szent János
ELMÉLKEDÉSEK 3.1. Bibliai elmélkedések 3.1.1. Az Ószövetség alapján Ábrahám meghívása (Ter 12, 1–4) Az Úr így szólt Ábrahámhoz: „Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak, és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged… Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.” Ábrahám tehát elköltözött, ahogy az Úr megparancsolta neki… Ábrahám kiválasztásával és meghívásával egy új fejezet kezdődik el Isten és az emberiség történetében. Ő atyja Izsáknak, Jákobnak és ősatyja a választott népnek, akikkel Isten szövetséget kötött. Nekik ígérte meg a Messiást, aki az egész emberiségnek felajánlja Isten új és örök szövetségét. Meglepő a Biblia szűkszavú beszámolója Ábrahám meghívásáról. Csak a lényegest mondja el. Nem beszél az Ábrahámban lejátszódó pszichológiai folyamatokról, érzésekről. Hogyan reagált erre a meghívásra vagy inkább kihívásra. Mit szólt hozzá felesége, Sára, vagy azok a szolgák, akikkel családja és nagy vagyona gondjainak terhét megoszthatta. Isten meghívja, és ő habozás nélkül hallgat erre a meghívásra. Vele a történelem egy új fordulatot vesz, elkezdődik az emberiség üdvösségének története. Ő valóban ennek az üdvtörténetnek az elején áll. Izsáknak, Jákobnak és a későbbi utódoknak az Úr már így mutatkozik be: Én vagyok Ábrahám Istene! Még csak azt 50
ELMÉLKEDÉSEK sem részletezi a Biblia, hogyan jelent meg Isten Ábrahámnak. Úgy szól hozzá, akár később Mózeshez, akivel úgy beszélt Isten, mint ember barátjával, szemtől szemben (vö. MTörv 31,10). Készséges engedelmessége és egész életét betöltő hite mutatja, hogy teljes bizonyosság töltötte be. Kivonul hazájából, megszokott rokoni és baráti köréből, hogy megvalósuljon Isten nagy távlatokat átfogó terve. Isten az egész emberiséget különös áldásban akarja részesíteni, és ebben Ábrahám az első. Ő lesz az egy Istenben hívő emberek példaképe: zsidónak, kereszténynek és muzulmánnak egyaránt. Ábrahám a mobilitás embere. Maga mögött meri hagyni megszokott környezetét, otthonát. Isten szavára a föld vándora lett. Nem volt utóda, és mégis hitt Isten ígéretei beteljesülésében: számtalan utód, nagy nép és az áldás. Istennek ma is vannak nagy távlatokat átfogó tervei. Ma is megszólít embereket, hogy váljanak ígéretének hordozóivá, igéinek hallgatóivá, és ezáltal áldássá embertársaik számára. Isten hívó szavának engedelmeskedni ma sem könnyű. A növekvő városok, a médiák hatására hangosabbá és fényesebbé váló világban meghallani az ő hangját, és Ábrahám példájára kivonulni belőle, egyre nehezebbnek tűnik. Ha Ábrahám példájára követjük Isten hívó szavát, bízunk ígéretei megvalósulásában, akkor Ábrahámmal mi is áldás leszünk embertársaink számára. Példája arra tanít bennünket, hogy életünk akkor lesz sikeres, boldog már itt a földön, ha azt Isten tervei és ígéretei szerint alakítjuk. Adjon a Szentlélek erőt és bátorságot, hogy Ábrahám nyomdokait követhessük.
51
ELMÉLKEDÉSEK Mózes meghívása (Kiv 3, 3–10) „… az Isten megszólította a (égő) csipkebokorból: ‘Mózes, Mózes!’ ‘Itt vagyok’ felelte. Erre így szólt: ‘Ne közelíts! Vedd le sarudat a lábadról, mert a hely, ahol állsz, szent föld’. Azután így folytatta: ‘Én vagyok az Isten, atyáid Istene: Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene.’ Erre Mózes eltakarta az arcát, mert félt Istenre tekinteni. Az Úr pedig így szólt: ‘Láttam Egyiptomban élő népem nyomorúságát, és hallottam a munkafelügyelőkre vonatkozó panaszát; igen, ismerem szenvedését. Azért szálltam le, hogy kiszabadítsam az egyiptomiak hatalmából, és hogy kivezessem arról a földről egy szép, tágas országba, egy tejjel-mézzel folyó országba… Most tehát Izrael fiainak kiáltása felhatolt hozzám, és láttam gyötrelmeit is, amellyel az egyiptomiak kínozzák őket. Ezért menj, elküldelek a fáraóhoz, hogy népemet kivezesd Egyiptomból.’” Isten megjelenik Mózesnek a pusztában, az égő csipkebokorban, épp amikor megszokott, mindennapi munkáját végzi, és beszél hozzá. Ennek a találkozásnak csak két résztvevője van, Isten és Mózes. Isten beszédének középpontjában mégis a nép áll. Népemnek nevezi Izrael fiait, akik Egyiptomban kegyetlen elnyomás alatt, a szolgaság házában élnek. A nép kiáltása eljut Isten színe elé, aki ismeri nyomorúságos helyzetét. Földre szállásának és megjelenésének célja: kiszabadítani őket a fáraó, és munkafelügyelői hatalmából. De ennek a tervnek a megvalósításához Isten „munkatársat” keres. Tervét megosztja Mózessel, és megbízza, hogy hajtsa végre azt. Mózes vizsgálódva közeledik a csipkebokorhoz. Amikor megtudja, hogy Isten hívja a csipkebokorból, eltakarja arcát, 52
ELMÉLKEDÉSEK mivel nem merészel Istenre tekinteni. Hirtelen nagy és hallatlan eseménynek lett szereplője. Addigi élete ezzel a találkozással teljesen új fordulatot vesz. A nyáj pásztora új feladatot kap, a nép pásztorává lesz. A feladat, amellyel Isten megbízza, emberfeletti, túl nagynak, kivitelezhetetlennek látszik. Őt, aki elmenekült Egyiptomból, hogy életét megmentse, most Isten oda küldi vissza, hogy egy egész népet mentsen meg a zsarnokság hatalmából. Nem titokban kell mennie, hanem egyenesen a fáraóhoz, és egy olyan feladattal, amely teljesen ellenkezik a fáraó Isten népére vonatkozó terveivel. Ő továbbra is ki akarja használni őket, szolgasorsban akarja tartani a népet. Meghívástörténetének elbeszéléséből az is kiderül, hogy emberileg számítva az izraeliták körében sem lesz könnyű érvényesülnie. Mózes tudatában van, hogy nem a szavak embere: „Szám akadozó, nyelvem lassú.” Nem rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyek egy népvezérnek elengedhetetlenek. Ez láthatólag csak csökkenti Isten tervének előrehaladását. Isten felfedi nevét, kilétét és szándékát Mózesnek. Nem információkat közöl csupán, hanem felfedi, hogy ő látja népét, látja Mózest, megkönyörült és cselekedni fog érdekükben. Isten számára manapság sem közömbös az emberek helyzete. Látja népe sokféle nyomorúságát, látja a szabadság hiányát, amelyet a társadalom igazságtalanságai, vagy az emberek káros szenvedélyei, bűnei okoznak. Látja emberek ezrei életútját kényszerpályán mozogni, vagy zsákutcákba torkollni, mert még nem jutott el hozzájuk az Isten fiainak szabadsága. Ma is megszólít fiatalokat, hogy álljanak megváltó terve különleges szolgálatába. Ki érezné magát méltónak, erősnek, bátornak egy ilyen küldetés felvállalására? Mózes is vonakodott, négyszer is 53
ELMÉLKEDÉSEK érvelt Isten meghívása és küldése ellen. De a feladat nehézségeitől való félelmünk fölé kerekedik Isten népe iránt érzett szeretete, a szenvedőkkel való törődése. Bízzuk életünket az ő kezére. Ő majd vezet, irányít és támogat bennünket. Hiszen a Biblia Istene az, aki jelen van, velünk van a mi megszabadításunkra.
54
ELMÉLKEDÉSEK Jeremiás meghívása Jer 1, 4–10.18–19. „Így szólt hozzám az Úr: ‘Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, fölszenteltelek, és prófétául rendeltelek a nemzetek javára.’ Erre azt mondtam: ‘Jaj, Uram Isten! Nézd, nem tudok én beszélni, hiszen még ifjú vagyok.’ De az Úr így válaszolt: ‘Ne mondd azt, hogy ifjú vagyok, hanem menj el azokhoz, akikhez küldelek, és mondd el nekik mind, amit parancsolok. Ne félj tőlük, mert veled vagyok, és megoltalmazlak’ – az Úr mondja ezt neked. Akkor az Úr kinyújtotta a kezét, megérintette ajkamat, és így szólt hozzám: ‘Nézd, ajkadra adom szavaimat, ma nemzetek és országok fölé állítalak, hogy gyomlálj és rombolj, pusztíts és szétszórj, építs és ültess…’ ‘Én a mai napon erős várossá teszlek; vasoszloppá és ércfallá az egész ország ellenében; Júda királyai és főemberei ellen, papjai és egész népe ellen. Harcolni fognak ugyan ellened, de nem győznek le, mert veled vagyok és megszabadítalak’ – mondja az Úr. Az egész Bibliában egyedülálló Jeremiás meghívása. A többi meghívott személy, mint Ábrahám, Mózes, Sámuel, Izajás és még sokan mások meghívás-elbeszélésében nem kerül felszínre ilyen elemi erővel a meghívott személy és Isten közötti szoros kapcsolat. A születés előtti prófétai meghívás egyedüli a Szentírásban. Csak a későbbi biblikus hagyományokban találjuk meg ezt a gondolatot: Deutero–Izajás Izraelre és Isten szolgájára alkalmazza (Iz 44, 4. 24; 49, 5). Pál apostol magára alkalmazza a Gal 1, 15 versben, Máté meg Lukács evangélisták magára Jézus Krisztusra (Mt 1, 18–25; Lk 1,26–38). 55
ELMÉLKEDÉSEK Jeremiást az Isten még az anyaméhben ismeri, még mielőtt megszületett volna, felszentelte és prófétául rendelte a nemzetek javára. Isten a teremtő és Jeremiás a teremtett. Isten nem csupán egy valaki a sok létező közül, aki beleavatkozik a fiatal Jeremiás életébe, hanem ő az, aki a prófétát még születése előtt bizonyos feladatra rendelte. „Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, fölszenteltelek, és prófétául rendeltelek…” Egyszóval Jeremiást prófétának teremtette az Isten. Hátborzongatóan mély kapcsolatra vetnek fényt ezek a szavak, amelyeket maga Isten mond prófétájának. Jeremiás Isten színe előtt „csak” mint próféta létezik, hiszen eleve arra rendelte. Megnyugtatni Jeremiást, ez a rendeltetése ezeknek az igéknek. Amit Isten ajkáról hall, a meghívás, nem idegen az ő lététől, hanem azzal szorosan összefügg, mélyen benne gyökerezik a prófétai meghívás. A meghívástörténet megtestesíti Jeremiás tanúságtételét arról, hogy őt Isten hívta meg, hogy beszéljen az ő nevében. Tiltakozása arról is tanúskodik, hogy ő nem vágyott erre a megbízatásra, hanem sokkal inkább Isten mintegy „ráerőltette” a prófétára ezt a megbízást. Később így panaszkodik: „Rászedtél Uram, és én hagytam, hogy rászedj” (20,7). Hivatása átöleli egész életét. Nem saját kezdeményezésére, hanem Teremtője elhatározásából próféta ő. A próféta ellenvetése: még túl fiatal, elővételezik visszautasító hallgatóinak kifogását, miszerint túl fiatal, hogy próféta legyen. Két szempontból is meglepő ez az egyszerűség, látomás nélküliség: meghívása emlékeztet Mózesére, aki szintén tiltakozik meghívása ellen. A Biblia Mózes mellé sorolja be Jeremiást. Másrészt szavait a nemzetekhez is kell intéznie, egy 56
ELMÉLKEDÉSEK olyan korszakban, amikor a judai királyság is rövidesen elpusztul. Jeremiás olyan nagy tekintélyben részesül, hogy ez helyettesíti majd a királyok tekintélyét. Így Jeremiás a kontinuitásnak és a tekintélynek lesz a forrása, amikor Jeruzsálem elesik. Amikor a többi intézmények meginogtak, Jeremiás meghívástörténetének szavai bizalmat keltenek népe körében. Jeremiás meghívása kontinuitást tartalmaz, amit a négy ige szimbolizál: kitépni és lerombolni, aztán építeni és plántálni. Ma is vannak fiatalok, akiket ilyen sodró erővel hív meg Teremtőjük egy egész embert igénybevevő hivatásra. Sokan meglepődnek ezen a hangon. Pont engem, Uram, miért? Hiszen túl fiatal, vagy túl gyarló, túl gyenge, túl félénk vagyok. Más terveim vannak az életben. De az Isten néhány személyt már megalkotásuk és születésük előtt „prófétának” rendelt. És az út, amelyre hív, nem feltétlenül a gyors, földi sikerek útja. Ellenszéllel, ellenállással, megvetéssel és üldöztetéssel egyaránt kell számolnia a meghívottnak. De számára is érvényesek ezek a biztató és vigasztaló igék: „Ne félj tőlük, mert veled vagyok, és megoltalmazlak”.
57
ELMÉLKEDÉSEK Jónás küldetése „Az Úr szózatot intézett Jónáshoz, Amittai fiához: ‘Kelj útra, menj Ninivébe a nagy városba! Hirdesd neki, hogy gonoszsága színem elé jutott.’ Jónás el is indult, de azért, hogy Tarsisba meneküljön az Úr színe elől. Lement Jaffába és talált is egy hajót, amely Tarsisba készült. Megfizette az útiköltséget, és beszállt, hogy elmenjen velük Tarsisba az Úr színe elől. Az Úr azonban nagy szelet támasztott a tengeren. …A hajósok megrémültek, és isteneikhez imádkoztak. …Jónás lement a hajó aljába, és mélyen aludt. …Az emberek ugyanis megtudták, hogy az Úr színe elől menekül, mert elbeszélte nekik. Aztán megkérdezték tőle: ‘Mit tegyünk veled, hogy a tenger lecsendesedjék?’ Mert a tenger még mindig zúgott és háborgott. Azt felelte nekik: ‘Fogjatok meg, és vessetek a tengerbe. Akkor lecsendesedik a tenger. Tudom ugyanis, hogy miattam tört rátok ez a hatalmas vihar.’ …Aztán megfogták Jónást, és a tengerbe vetették. A tengernek azonnal megszűnt a háborgása. …Az Úr odarendelt egy nagy halat, hogy nyelje el Jónást.” (Jón 1,1–5.10b–12.15.; 2,1a) Jónás próféta egy teljesen világos és érthető utasítást kap Istentől arra vonatkozólag, hogy mit kell tennie. Ugyanígy ma is szól hozzánk Isten. S amikor elbizonytalanodunk, az soha nem az Ő hibájából tart hosszú ideig. Van úgy, hogy Isten egy ideig bizonytalanságban hagy minket, de általában nagyon egyértelműen megmondja, hogy mit vár tőlünk. Teljesen világos és egyértelmű Isten útmutatása: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, … és felebarátodat, mint önmagadat” (Mt 22,37.39). És mivel Isten útmutatása ilyen világos, azt a cselekedetek nyelvére is könnyű lefordítanunk. 58
ELMÉLKEDÉSEK Amellett, hogy Isten szava ennyire világos, az mindig éltető szó is. Jónás esetében: „Menj Ninivébe, … hirdesd neki, hogy gonoszsága színem elé jutott”. Ez csak látszólag ítélethirdető, goromba szó, valójában éltető, hiszen azért kell ezt hirdesse Jónás a niniveieknek, hogy istentelenségüket felismerve megtérhessenek, és visszatérjenek a szerető Istenhez. Jónás azonban Istennek ezt a világos és éltető utasítását nem akarja teljesíteni. Menekülni akar az Istentől kapott küldetése elől, s ezért éppen az ellenkező irányba indul el. Sőt a lehető legtávolabb akar elszökni Isten elől, hisz Tarsis az Ószövetség felfogásában a világ földrajzi végét jelentette. Vajon miért nem akarta Jónás elvállalni a kapott küldetést? Talán azért, mert ez a küldetés túl nagynak tűnt számára. Túl kicsinek érezte magát ahhoz, hogy a hatalmas Ninivébe menjen Istenről tanúságot tenni. S ezzel néha talán mi is így vagyunk. De itt arra is kell gondolnunk, hogy Ninive az Ószövetség nyelvén nem csak egy konkrét város, hanem az Isten nélküli, sőt istenellenes világ jelképe. Ezért általánosíthatjuk Jónás küldetését, hogy az az Isten nélkül élő világhoz szól. Manapság is a világhoz küldi Isten az ő szolgáit, hogy az őnélküle élőket ráébresszék Isten szeretetére, és elvezessék őket a megváltásra. S ez a küldetés tűnhet túl nagynak a kicsinyhitű hívő számára. Annyira nagynak látja az erre felszólító meghívást és küldetést, hogy elmenekül előle, inkább elindul az ellenkező irányba. Ezen a téren érdemes felfigyelni arra, hogy mekkora ellentét van Jónás hitvallása és magatartása között. Amikor a hajósok megkérdezik tőle, hogy kicsoda és mit csinál, azt mondja: „az Urat, az egek Istenét tisztelem, aki a tengert és a földet teremtette”. Tehát Istent elfogadja az egész világ teremtő és gondviselő kormányzójának, ő maga azonban ki akar bújni Isten kormányzása alól. Azt hiszi, hogy ki lehet térni Isten akarata elől. 59
ELMÉLKEDÉSEK Elsőre valóban úgy tűnik, hogy el lehet menekülni Isten akarata elől. Valójában mi is nagyon sokszor ezt hisszük, és így teszünk. Mi is valljuk, hogy az egész világ Isten kezében van, mégis hányszor elfutunk az Ő színe elől. Ebből a szempontból Jónás az öntörvényű ember mintaképe. Annak az embernek, aki a „maga ura” akar lenni, hogy ne „más” mondja meg neki, mit kell tennie. S ez a „más” lehet akár Isten is. Az ilyen ember igyekszik önállósítani magát, a saját kezébe venni élete irányítását. S az érdekes az, hogy ezt lehet is tenni ideig-óráig. Isten nem sértődékeny, s nem önérzeteskedik, hanem a kényszer legkisebb nyoma nélkül hagyja az embert még akár Tőle is elfordulni. Sőt, ilyenkor mintha a külső jelek is azt mutatnák, hogy az elfordulás útja a simábbik és könnyebbik út. Jónás is rögtön talált hajót Jaffában, amely Istentől elfelé vitte őt. Amikor Isten útja helyett a magunk útját akarjuk járni, mindig találunk értelmi okokat, amelyekkel bebizonyítjuk magunknak, vagy akár másoknak is, hogy ez sokkal helyesebb, mint Isten terve. És még külső „jeleket” – egy rögtön arra vivő hajót – is találunk, amelyeket arra tudunk magyarázni, hogy Isten is elfogadta a mi tervünket. A történet folytatásából azonban kiderül, hogy Isten elől nem lehet elmenekülni. Isten csak ideig-óráig hagy a magunk feje után menni bennünket. Előbb vagy utóbb a mi életünk tengerén is támaszt egy nagy szelet, vagy akár vihart, amivel ráébreszt, hogy ideje megtérni, ideje visszatérni az általa megkívánt útra. S ha az Istentől való elfordulásunk nem annyira nagyfokú, hogy már el is szakadtunk tőle, akkor az ilyen figyelmeztető életviharok nyomán eljutunk a beismerésig, hogy mégis rossz az, amit tettünk. A bűnbánó beismerés után mindig felébred a vágy szívünkben, hogy visszatérjünk Istenhez. Ha eddig ki akartam venni magamat Isten kezéből, hogy én irányítsam az életemet, 60
ELMÉLKEDÉSEK akkor most visszakérem maga Isten kezébe, felismerve, hogy Isten irányítása egyben oltalom és üdvösség is. Isten pedig vissza is fogadja az elszakadt szolgáját, és nem hagyja elveszni az élet viharzó tengerében, hanem „odarendel egy nagy halat”, amellyel visszaviteti a megtért szolgát a helyes útra. (Egeli Ferenc)
3.1.2. Az újszövetségben alapján Az első tanítványok meghívása „Amikor a galileai tenger mellett elment, meglátta Simont és testvérét Andrást, amint hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Jézus azt mondta nekik: ‘Jöjjetek utánam, és én emberek halászaivá teszlek titeket!’ Ők azonnal elhagyták hálóikat és követték őt. Kissé továbbmenve meglátta Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost, amint ők is hálóikat javították a hajóban, és azonnal hívta őket. Azok pedig elhagyva apjukat, Zebedeust a béresekkel együtt a hajóban, követték őt.” (Mk,16-20) A galileai tenger mellett járó és tanító Jézus tanítványokat gyűjt maga köré. A mennyek országának közelségéről beszél az embereknek. A hálójukat éppen vízbe vető halász-testvérek, Péter és András hallják Jézus fölszólítását: jöjjetek, kövessetek! Emberhalászokká teszlek titeket. Majd Jakab és János hallja a jézusi hívást. A háló, a megélhetés eszköze, ott maradt. Ott maradt az addigi család, a hozzátartozók, a munkatársak. Valami új, valami eddig ismeretlen kezdődött számukra. Jézus követésében 61
ELMÉLKEDÉSEK új világ tárult föl előttük. Egy eddig ismeretlen világ, új tanítás, amely, volt pillanat, hogy követhetetlenül kemény beszédnek tűnt. Olyan tanítással találkoztak, amit nem is értettek igazán. Izrael országának helyreállítását remélték tőle. De az Ország, aminek a közelsége miatt új életet kell kezdeni, nem ebből a világból való. Nehéz lehetett ezt elfogadni és Jézus után menni. Az után a Jézus után, aki azt is mondta, hogy „a rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania”(Mt 8,20). Meg azt is, hogy „sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de harmadnapra föltámad” (Mt 16,21). Jöjjetek utánam! – szólítja meg őket Jézus. Emberhalászokká teszlek titeket. Ott maradnak a hálók, most már gazdátlanul. A hálók: eddig ez jelentette az életet, a megélhetést. Ott maradnak a társak, akik furcsán nézhettek a távozók után. A nehéz, kockázatos, de mégis biztos megélhetést fölcserélni az ismeretlen vándorprédikátor követésével: esztelenség. És mégis mennek. S azóta hányszor előfordul ez a világon: Jézus megszólít embereket. Vannak, akik otthagyják, ami éppen a kezük ügyében van, és követik őt. Vannak, akik ránéznek, csodálkoznak, de visszafordulnak, és beletemetkeznek a hálóval való bajlódásba. Vannak, akik elindulnak vele, de amikor kemény beszédnek tűnik, amit Jézus kíván, visszatérnek előző életükhöz. Mennyire különböző emberek voltak ezek az apostolok! Más-más arcvonások, másként kérges kezek, más családok, más múlt, más tehetség. De egyek abban, hogy Jézus a meghatározó számukra. Egyek a megtapasztalásban: Jézus a világ Világossága. Mennyire különbözőek vagyunk mi is! De egyek vagyunk-e abban, hogy megszólított bennünket is Jézus? Egyek vagyunk62
ELMÉLKEDÉSEK e abban, hogy magunk mögött hagyunk hálót és bárkát és régi önmagunkat, hogy követhessük őt? Közel van a mennyek országa. Jézus fölszólítása nem némult el. Minden nap újra ott kell hagynunk földhöz ragadt régi önmagunkat, és nyomába kell szegődnünk. Gondolhatjuk, hogy Péterről, Andrásról, Jakabról és Jánosról van szó. De egyszer csak rá kell döbbennünk: mi is szereplői vagyunk ennek a történetnek. Abban a pillanatban, amint otthagyjuk a magunk hálóját, azonnal rólunk van szó. A mi életünk teljességéről.
63
ELMÉLKEDÉSEK Fülöp meghívása „Másnap, amikor Jézus Galileába készült menni, találkozott Fülöppel. Azt mondta neki: ‘Kövess engem!’ Fülöp Betszaidából való volt, András és Péter városából. Fülöp találkozott Natanaellel, és elmondta neki: ‘Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben és a próféták: Jézus, József fiát Názáretből.’” (Jn1, 43-45) „Megtaláltuk a názáreti Jézust!” Fülöp mondja ezt Natanaelnek – Bertalannak. Tanúságtétel van ebben a kijelentésben. Meggyőződés. Olyan élmény, amit nem lehet tovább nem adni. Erről nem lehet hallgatni. Beszélni kell róla. Fülöp elmondja Natanaelnek. Natanael kételkedik. Jöhet-e valami jó Názáretből? S tovább folytatja: Akkor jöjj és lásd! Nem ritkán megállapítjuk, hogy kevesen vannak, akik Jézus szolgálatára vállalkoznának. Magunkba kell néznünk mindannyiunknak: vajon valóban megtaláltuk őt? S ha tényleg megtaláltuk, ezt az élményt továbbadtuk-e azoknak, akik hozzánk közel állnak? Barátaink vajon tudnak-e erről a kincsünkről, amit birtokolunk: hogy megtaláltuk a Messiást? Vagy ha mondjuk, hogy megtaláltuk: vajon sugárzik-e rólunk, belőlünk, általunk ez a valóság, a megtalálást követő Jézushoz tartozás boldog bizonyossága? Mennyi keserűség kikívánkozik belőlünk! Ki is kell mondanunk, ami a szívünket nyomja. Sikertelenségeinket, elégedetlenségeinket, a célbaérést gátló körülményeinket. De ha valóban Jézushoz tartozunk, mert rátaláltunk, akkor, ha kell, ország-világ előtt is bátran ki kell mondanunk: Megtaláltuk! Megtaláltuk? Valójában csak keressük, nyugtalan szívvel. De nem keresnénk őt, ha valamiképpen már rá nem találtunk volna. Tanúságtételünknek fel kell törnie belőlünk. Az élményt 64
ELMÉLKEDÉSEK nem tarthatjuk meg magunknak. A bizonytalanul kérdezőnek mondanunk kell: Jöjj, és lásd! Azt, amit mi látunk, amit mi tapasztalunk. Ami átalakítja az életünket. Ami biztos irányt ad nekünk. El kell mondanunk, hogy Jézus a Megváltó, hogy ő az, aki értelmet ad az életnek. Őhozzá érdemes igazítani órát, napot, éveket és az egész életet. Megtaláltuk Őt, aki ismer minket, és akiről hittel valljuk: „Te vagy az Isten Fia!” (Jn 1, 49)
65
ELMÉLKEDÉSEK Máté meghívása „Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert, aki a vámnál ült. Máténak hívták. Megszólította: ‘Kövess engem!’ Az fölkelt és követte őt. Történt pedig, hogy amikor asztalhoz ült a házban, íme, sok vámos és bűnös jött, és letelepedett Jézussal és tanítványaival együtt. Ezt látva a farizeusok megkérdezték a tanítványait: ‘Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?’ Ő meghallotta ezt és így szólt: ‘Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. ’” (Mt 9,9-12) Egy ember ült a vámnál, Lévi, a vámos. Hívó szót hall: „Kövess engem!” Az akkori köztudat számára vámos és bűnös ugyanazt jelentette. Jézusnak szemére is hányják: együtt eszik a vámosokkal és a bűnösökkel. Nem az előkelők, nem a magukat igazaknak tartók azok, akiket Jézus fölkeres. Egy ember ül a vámnál. Máté, az egyszerű ember, Máté, akit megvetettek. És Jézus hívó hangját hallja. Rendkívül egyszerű, drámaian tömör a vallomás: „Az fölkelt és követte.” Hogy mi játszódott le ebben az emberben, hogy a lelke mélyén mi történt, csak a későbbiekből lesz világos. Jézus hívó szavára a válasz: követte őt. Miért is van az, hogy Jézus a vámosokkal és a bűnösökkel tart? Velük étkezik… Sokszor úgy gondoljuk: ha keresztények vagyunk, már mindennek a birtokában vagyunk. Néhány parancs külsőleges megtartásával eleget tudunk tenni egy intézmény követelményeinek. Jézus azonban sokkal többet kíván tőlünk. Ahhoz, hogy az ő egyházához tartozzunk, állandó küzdelemre, állandó igyekezetre, állandó 66
ELMÉLKEDÉSEK helyzetfölismerésre, állandó előrehaladásra van szükség. Nem vagyunk „beérkezettek”. Csupán látjuk a célt, és törekszünk feléje. Miért eszik a Mester vámosokkal és bűnösökkel? Hajlamosak vagyunk, hogy lenézzük azokat, akik nem tartoznak közénk. Könnyen ítéletet mondunk bárkiről, aki szóba áll azokkal, akikkel a közfelfogás szerint jobb volna nem beszélni. „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek” (Mt 9,12). Legyünk hát elnézők, nyugodjunk bele mindenbe, hiszen nincs ember, aki bűn nélkül volna? Máté nagyon tartózkodó vallomásából érezhetjük, mit kell tennünk. Ott ül ő a vámnál, ő, a bűnös. Jézus megszólítja: „Kövess engem”. Drámaian egyszerű a folytatás: „Fölkelt és követte.” Tennivalóm: talán még nem mozdultam meg. De ha meghallom Jézus szavát, induljak. Azonnal. Alakuljak át. Keljek föl – és kövessem.
67
ELMÉLKEDÉSEK A nagy aratás „Jézus bejárta az összes várost és falut. Tanított a zsinagógában, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden gyengeséget. Mikor a tömegeket látta, megesett rajtuk a szíve, mert elgyötörtek voltak és levertek, olyanok, mint a pásztor nélküli juhok. Erre így szólt tanítványaihoz: ‘Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás urát, küldjön munkásokat aratásába.’” (Mt 9, 35-38) Máté evangélista nyomban fel is sorolja az apostolokat, a tizenkettőt, akiket Jézus küld az emberekhez. Az apostolok egyszerre kiválasztottak és küldöttek. Munkások ők az Isten aratásában. Ott, ahol sok az aratnivaló, de kevés a munkás. Az emberek között. Akik elcsigázottak és kimerültek. Akik olyanok, mint a juhok pásztor nélkül. Akiken Jézus végignézett, és megesett rajtuk a szíve. Visszatérő kijelentés az evangéliumokban: megesett a szíve rajtuk. Jézus nyomban segítőket állít melléjük, vagy erősítő csodajelet mutat nekik, mint a követésében eltikkadt embertömegnek: néhány kenyérrel és hallal az egész sokaságot táplálja. Jézus nem tartja távol magát a tömegtől. Újra és újra ott látjuk őt az emberek között. A legegyszerűbbek, a legfáradékonyabbak, a leggyengébbek, a legbetegebbek, a legbűnösebbek között. Nem tudós társaságot akar Jézus, nem rendkívüli bölcselőket, hanem tiszta szívűeket, igazságra szomjazókat, békességet keresőket. Nem tartja távol magától a tömeget. Nem nézi le a botladozó embereket, nem kezeli le őket. Ott van közöttük, és hív mindenkit. Az Isten országáról beszél minden embernek. Nem a 68
ELMÉLKEDÉSEK kiválasztottaknak: mindenkinek. És mégis kiválaszt embereket. Az apostolokat: hatalmat ad nekik, hogy gyógyítsanak és hirdessék az Isten országát. Kiválasztja őket: nem azért, hogy kiválasztottak, hanem, hogy küldöttek legyenek. Hogy az elveszettek közé menjenek. A gyengék közé. Azok közé az emberek közé, akiken Jézusnak megesett a szíve. Akik olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Nem rendkívüli embereket választ ki, hogy küldje őket. Simon Pétert választja ki, meg Andrást és Zebedeus fiait: halászokat. Mátét, a vámost és a többieket: egyszerű embereket. Azokat, akik habozás nélkül készek voltak otthagyni a hálót, eddigi megélhetésüket, és ráteszik életüket az Isten országának ügyére. Mennyi magányos, mennyi csüggedt ember, mennyi útkereső, botladozó, igazságot szomjazó, belső nyugalmat, békességet óhajtó ember él körülöttünk! Jézus ma is rájuk néz, körültekint rajtuk – és megesik rajtuk a szíve. És ma is azt mondja: sok az aratnivaló, kevés a munkás. Kérjétek az aratás urát, küldjön munkásokat aratásába. Készek vagyunk, hogy menjünk?
69
ELMÉLKEDÉSEK A jerikói vak „Történt pedig, hogy amikor Jerikóhoz közeledett, egy vak ült az út szélén és kéregetett. Amikor meghallotta az elvonuló tömeget megkérdezte, hogy mi az. Megmondták neki, hogy a Názáreti Jézus megy arra. Erre felkiáltott: ‘Jézus, Dávid Fia! Könyörülj rajtam!’ Akik elől mentek, ráparancsoltak, hogy hallgasson. De ő annál jobban kiáltozott: ‘Dávid Fia! Könyörülj rajtam!’ Erre Jézus megállt, és megparancsolta, hogy vezessék őt hozzá. Amikor odaért, megkérdezte tőle: ‘Mit akarsz, mit cselekedjem veled?’ Az így szólt: ‘Uram! Hogy lássak!’ Jézus azt mondta neki: ‘Láss! A hited megmentett téged.’ Azonnal látott is, és követte őt Istent magasztalva.” (Lk 18, 35-43) Jézus észreveszi az embert. Azt is, aki az út szélén ül. Azt, aki be van zárva saját világába. Jézus megkérdezi tőle: mit tegyek veled? – A válasz nagyon egyszerű: Hogy lássak. Jézus körül az emberek észreveszik, hogy valami rendkívüli dolog történik: Jézus csodáiban felismerik az Isten országának jeleit. A vakok látnak, a bénák járnak… Jézus szabadulást hoz. Kivezeti az embert önmaga bezártságából. Világot, távlatot, életet ajándékoz neki. A vak koldus fölfigyel Jézus közeledtére. Bátran felkiált: Dávid fia, könyörülj rajtam! Nem törődik azzal, hogy egyesek csitítják. Bizalommal fordul Jézushoz, akit még sosem látott, de akiről már biztos, hogy hallott. – Jézus szól: hívjátok ide. Az emberek közvetítik Jézus szavát. Szólnak a vaknak: Téged hív! Ami a vak és Jézus párbeszédében történik, tulajdonképpen a hit csodája. Bizalom, odafordulás, elfogadás, megajándékozás. Mennyien vagyunk, akik úgy érezzük, életünket világtalanul, 70
ELMÉLKEDÉSEK útszélre kényszerítve éljük. Be vagyunk zárva a legkülönfélébb vakságokkal saját magunkba, és képtelenek vagyunk arra, hogy teljes életet éljünk. Vajon felfigyelünk-e arra, hogy mellettünk is elhalad Jézus? Vajon van-e erő bennünk, hogy sötétségünkben felkiáltsunk: Könyörülj rajtam? Mert Jézus mindenki számára életet akar. Nem elmenni akar mellettünk – találkozni akar velünk. Várja, hogy megszólítsuk őt abban a helyzetben, amelyben vagyunk. Nekünk, világtalanoknak – ő a világnak világa. Menj, hited megmentett téged! – mondja Jézus. Hitünk: világosságunk. Tudunk-e kitörni bezártságunkból, akarunk-e felülemelkedni az útszélre kényserítettség állapotából? Tudunke, akarunk-e bizalommal odafordulni Jézushoz a teljesség kívánságával: hogy lássak? Hogy ne világtalanok, hanem teljes életet élők legyünk? Miután a vak visszanyerte látását, követte Jézust az úton. Nem elég csak odafordulni hozzá, nem elég kérni tőle. Ragaszkodni kell hozzá, követni őt, vele, Jézussal együtt kell menni az úton. Az úton, amely az élet világosságára vezet.
71
ELMÉLKEDÉSEK A gazdag ifjú „Ekkor íme, valaki odÁmen.t hozzá és azt mondta: ‘Mester! Milyen jót kell tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?’ Ő azt felelte neki: ‘Miért kérdezel engem a jóról? Csak egyvalaki jó. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsokat.’ Az megkérdezte: ‘Melyikeket?’ Jézus ezt felelte: ‘Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, tiszteld apádat és anyádat és szeresd felebarátodat, mint önmagadat’ Az ifjú erre azt mondta neki: ‘Mindezeket megtartottam, mi hiányzik még nekem?’ Erre Jézus igy szólt hozzá: ‘Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, add oda a szegényeknek és kincsed lesz a mennyekben. Azután jöjj, kövess engem.’ E szó hallatára az ifú szomorúan elment, mert nagy vagyona volt.” (Mt19,16-22) Úton lenni: ősi élmény, sokszor visszatérő kép. Úton lenni: annyi, mint nem megállapodni, nem megülepedni, nem belenyugodni, nem megelégedni azzal, ami éppen van. Valami többet, szebbet, igazibbat akarni. „Amikor útnak indult, odasietett hozzá valaki…” Amikor Jézus útnak indult, megszólította Jézust az a bizonyos gazdag ifjú, aki kora ifjúságától fogva minden parancsot megtartott. Tisztességes, rendes fiatalember volt. Jól ötözött, föltehetőleg nem rossz megjelenésű. Mit tegyek? – kérdezte Jézustól. Amikor a parancsok megtartására figyelmezteti, a válasz: „Ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.” Jézus valami többet kíván tőle, hogy kincse lehessen az égben. „Menj add el, amid van, oszd szét a szegények között…” Bejutni… átmenni… követni…. elhagyni… menni… vele tartani…. 72
ELMÉLKEDÉSEK Hozzánk, lelki jólöltözöttekhez szólnak Jézus szavai, akik odamegyünk Jézushoz, térdre is borulunk előtte ünnepi órákban, és megkérdezzük tőle, mit tegyünk, hogy miénk legyen az élet. Minden korban voltak emberek, akiket Jézus hangsúlyos szavai mellbe vágtak. Nem egyszerűen meghökkentették őket, hanem vele együtt útra is keltek. Voltak a régi századokban, akik kivonultak a pusztába – a pusztai atyák világa ez –, voltak, akik szakítva a langyos közvéleménnyel, beléptek egy monostor imádságos-munkás közösségébe –, voltak, akik – bár ország-világ bolondnak tartotta őket, egész életükben vándor koldusként jártak Krisztus követségében. Voltak és vannak, akik anyagi jólétet félretéve vállalnak gyermeket, és fölnevelnek békés szeretetben. Voltak és vannak, akik nyomorékokat vagy betegeket – öregeket megfizethetetlen gondossággal és szeretettel ápolnak. Voltak és vannak, akik anyagi javaik bőségéből szegényebb sorsú családokat támogatnak. Voltak – és adja Isten, hogy sose hiányozzanak –, akik, ha a szeretet törvénye úgy kívánja, életüket adják másokért. Követni, átmenni, bejutni, menni, vele tartani… Az evangélium gyökeres változást kíván tőlünk. Oly sok a jólöltözött lelki gazdag ifjú, és oly kevés, aki valóban szívvellélekkel kimondja és megvalósítja: Uram, követlek téged, bárhová mégy…
73
ELMÉLKEDÉSEK Mária és Márta „Történt pedig, hogy amikor továbbmentek, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Volt neki egy Mária nevű húga, aki az Úr lábához ülve, hallgatta szavait, Márta pedig sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt, és igy szólt: ‘Uram! Nem törődsz vele, hogy a testvérem egyedül hagy engem szolgálni? Szólj már neki, hogy segítsen!’ Az Úr ezt válaszolta neki: ‘Márta, Márta! Sok mindenre gondod van és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha’” (Lk 10,3842) Gyakran szembeállítunk két magatartás- vagy életformát. A Márta-féle cselekvő, tevékeny életet, és a Mária-féle odafigyelő, szemlélődő életmódot. Mária a „jobbik részt” választotta, olvassuk, ebből azonban tévesen következtetünk arra, hogy Márta cselekvése helytelen és fölösleges. A krisztusi életformához hozzátartozik a tevékenység, a másokkal való törődés, a szolgálat. Ne feledjük Jézus szavait: „Amit legkisebb testvéreim közül eggyel tettetek, velem tettétek.”(Mt 25,40) A Mártához szóló figyelmeztetésből, hogy „sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges” – tévesen következtetnénk arra, hogy az az egy, ami fontos, az Jézus szavának hallgatása. Amit pedig Márta tesz, az mellékes, az lényegtelen. De igenis fontos, hogy amit teszünk, az a Jézusra irányított tekintetből, szavainak figyelmes hallgatásából, az odafigyelésből fakadjon. 74
ELMÉLKEDÉSEK Kétféle kísértéssel kell szembenéznünk. Hajlamosak vagyunk arra, hogy sokféle nehéz és fárasztó, nem ritkán kínos munka elől az imádságba meneküljünk, mondván, hogy csak ez az egy fontos. Ugyanakkor lázas tevékenységünkben már semmire sem figyelünk, s észre sem vesszük, hogy a munkánk kezd irányítani minket, nem pedig mi irányítjuk a munkánkat. Odafigyelés és cselekvés… Szent Benedek a Regula első mondatában erre figyelmeztet: „Hallgasd meg, ó fiam, a mester parancsait, és hajlítsd hozzá szívedet figyelmesen. Fogadd a jóságos atya intéseit készségesen, és tettekkel teljesítsd.” Hallgasd meg – és tettekkel teljesítsd. Keresztény életünkből egyik sem hiányozhat. Nem hiányozhat a csendes odafigyelés, a titok szemlélése, a bennünket megszólító jézusi szó készséges befogadása. De ugyanúgy nem hiányozhat a cselekvés sem, amely hitünket igazolja, amely szeretetünket bizonyítja. Mert a hit a cselekedetek nélkül halott (vö. Jak 2,26).
75
ELMÉLKEDÉSEK Jézus a vízen jár „A bárka pedig már sok stádiumnyira volt a parttól, hánytákvetették a hullámok, mert ellenszél volt. Éjjel pedig, a negyedik őrváltás idején odamen.t hozzájuk a tengeren járva. Amikor a tanítványok meglátták őt, amint a tengeren jár, megrettentek és azt mondták: ‘Kísértet!’, és félelmükben kiáltozni kezdtek. Jézus azonban mindjárt szólt nekik: ‘Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!’ Péter így válaszolt neki: ‘Uram, ha te vagy, parancsold, hogy hozzád menjek a vízen.’ Ő azt mondta: ‘Gyere!’ Péter kiszállt a bárkából, elindult a vízen és Jézushoz ment. Mikor azonban látta az erős szelet, megijedt, merülni kezdett, és felkiáltott: ‘Uram! Ments meg engem!’ Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt és azt mondta neki: ‘Te kishitű! Miért kételkedtél?’ Amikor beszálltak a bárkába, elállt a szél.” (Mt 4,24-32) A parttól eltávolodott a tanítványok csónakja. Attól a parttól, ahol biztos volt a talaj, s ahol az imént még együtt voltak a Mesterrel. Együtt voltak Jézussal, aki kenyeret adott az éhező tömegnek. Jó volt vele együtt lenni, jó volt éltető táplálékot, ajándékot, kenyeret kapni tőle. Jó volt hallgatni őt, hiszen úgy beszélt Jézus, mint akinek hatalma van…. – s most együtt vannak a vízen, a csónakban, s mégis nagyon egyedül. Hullámok csapkodnak, hánykolódik a hajó, s ráadásul még sötét is van, éjszaka. Semerre se lehet látni. Hol van, hol lehet a túlsó part? S már az innenső part biztonsága is elveszett. – S akkor éjjel, a sötétben, Jézus megindul velük szembe. Ők benn vannak a bárkában, Jézus pedig a számukra bizonytalan vízen közeledik feléjük. Megrémülnek, akik amúgy is szoronganak, hiszen nem látják a 76
ELMÉLKEDÉSEK célt, s ráadásul még ellenszél is fúj. Mintha minden összefogna ellenük, nehogy célba jussanak. S akkor rémületükben Jézust, a feléjük közeledőt is kísértetnek vélik. Ő azonban megszólal: „Bátorság! Ne féljetek!” Jézus a tanítványokat, akik annyira hajlamosak a csüggedésre és félelemre, többször is bátorítja ezzel a szóval: „Ne féljetek!” Föltámadása után is ezt mondja nekik: „Békesség! Ne féljetek…” Mennyire szükségünk van nekünk, mai tanítványoknak a bátorító szóra! Mert háborgó hullámok ma is vannak, a túlpart fényei sokszor ma sem látszanak, s ott vagyunk, amolyan köztes állapotban, már nem itt, de még nem ott… s mennyire érezzük mindnyájan: ellenszél fúj. Mintha minden összeesküdne a szép és a jó, meg az igaz ellen. Mintha hiábavaló volna minden próbálkozásunk, minden küzdelmünk, minden törekvésünk. Ott, akkor, a félelemmel eltelt tanítványok között Péter megszólal: Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen! – S Péter hallja a hívást: Jöjj! – S elindul a vízen. Vajon mi meghalljuk-e a jézusi hívó szót: „Jöjj?” Vajon érzékenyek vagyunk-e a kihívásokra, melyek számtalan módon és a legkülönbözőbb körülmények között jelentkezhetnek számunkra? Készek vagyunk-e megindulni, vállalva a vízen járás bizonytalanságának kockázatát? Mert célba jutni másként nem lehet. Előre tekinteni, meghallani a hívó szót, s elindulni – a jövő felé, amelyet csak hittel vagyok képes elfogadni. Péter merülni kezd, amikor megijed: amikor nem Jézusra, hanem magára figyel. De Jézus kinyújtja kezét: nem engedi, hogy elmerüljön. S csak ennyit mond neki: „Te kicsinyhit, miért kételkedtél?” 77
ELMÉLKEDÉSEK
3.2. Rövid elmélkedések Így szól Isten: Már régen akartam veled beszélni, de te nem hagytál rá időt. Már régen akartam neked mondani: ,,Itt vagyok számodra.’” De te féltél. Már régen akartam neked mondani: ,,Ne félj, mert én veled vagyok.’” De te nem hittél nekem, hanem távolinak, elérhetetlennek,
halottnak tartottál. Már régen akartam veled beszélni, de te nem hagytad, hogy kibeszéljem magam, mert ugye te szabad vagy a döntésben, hogy hallgatsz-e rám, vagy inkább elzárkózol. Ha kész vagy szavaimat meghallani, akkor szeretném neked mondani: ,,Örök szeretettel szeretlek téged (Jer 31,3). Szeretetem öröktől fogva mindig ugyanaz marad. Akár felém fordulsz, akár elfordulsz tőlem, én szeretlek téged! Szeretlek, mert élsz. Szeretlek, mert fejlődő lény vagy. Szeretlek, mert ember vagy. 78
ELMÉLKEDÉSEK Szeretlek, mert az én gyermekem vagy. Szeretlek, mert térben és időben, egy meghatározott hely és idő korlátai között élsz. Szeretlek, mert nem élhetsz reménység és hit nélkül. Örök szeretettel szeretlek téged. Rám bízhatod magadat. Számodra mindig van időm. Bármikor, bárhol, bármilyen gyakran. Éjszaka vagy nappal. Gyere hozzám, ülj mellém, nem kell semmit mondanod. Látlak téged. Szólj, ha szeretnél mondani valamit. Beszélj, kiabálj, átkozz, imádkozz, imádj, fuss el, jöjj vissza. Én örök szeretettel szeretlek téged. Még mielőtt a világra jöttél, szerettelek téged. Már akkor az én szeretetem adott neked életet. És mert szeretlek, nem halhatsz meg. Nem tudlak megsemmisíteni, mert szeretlek. Bármit is csinálsz, én utánad megyek. Ha már egy anya sem hagyja el gyermekét, bármi rosszat tesz is, hogyan is hagyhatnálak el téged, hiszen szeretlek. Engedd magadat szeretni! Nyílj meg, engedd, hogy szeresselek téged. Engedd, hogy szeressenek az emberek, 79
ELMÉLKEDÉSEK akik rád mosolyognak. Engedd, hogy szeressenek az emberek, akik veled vannak. Engedd magadat szeretni! Engedd, hogy szeresselek téged a föld és a csillagos ég minden szépsége által. Én örök szeretettel szeretlek téged. Kisember. Én örök szeretettel szeretlek téged. Ismerem történetedet, semmi sincs elrejtve előlem. Várok, amíg te igent mondasz nekem. Nem kényszerítelek. Itt-ott keresztezem utaidat és várok – tele reménnyel, félelem nélkül; hitvallásodra. Várok bizalmadra. Nem érek el semmit, ha félsz tőlem. De hogy elnyerhessem bizalmadat, én a te Istened, mindent megteszek érted.
Nem akarok hinni a cenzúra Istenében, korlátozások, parancsok Urában, a lelkem rejtett zugait kiforgató ádáz tekintetben. De hinni akarok a sokféle szín egyetlen táncában: egy véget nem érő örömünnepben. Nem akarok hinni abban az Istenben, aki elrabolja tőlünk a szerelmet, 80
ELMÉLKEDÉSEK aki tenyerét szánkra tapasztja, és tönkreteszi minden örömünket. De hinni akarok abban az Istenben, aki – túlcsordulván a boldogság szenvedélyétől – gyönyörrel és gyöngédséggel teli testünket adta nekünk. Nem akarok hinni a sarkos definíciók Istenében, az örök titkot megfojtó skatulyákban. De hinni akarom, hogy Isten érint meg általad; az Ő közelségét érzem csókodban, mosolyodban. Nem akarom hinni, hogy a szerelem önámítás, hogy a barátságban bízni nem lehet, hogy minden szó hazugság csupán. De hinni akarom, hogy a boldogságot csak együtt érhetjük el – a szeretet útján. Nem akarok hinni az ököljogban, a fegyverek igazában, a hatalmaskodók hatalmában. De hinni akarok az új emberben, Isten saját álmában, új mennyben és új földben, ahol otthonra lel az igazság. Nem akarok hinni az öregkor könyörtelen magányában, az ifjúkor bálványozásában, egy felszínes világban. De hinni akarom: ahol emberek szeretik egymást, ott Te közelítesz felénk csodálatos erőddel, Uram.
81
ELMÉLKEDÉSEK Paul Weismantel: Isten kinyitja az ajtókat Négy lépés: 1. Megállás – bensőségessé válás Ideje meglátogatnom magamat. Mikor is voltam magamnál? Merre jártam, mennyi hangot hallottam, mennyi képet bámultam azóta? Hát most bekopogtatok magamhoz: „Otthon vagy – vagyok?” Kinyitom az ajtót, és magamra ismerek, és beszélgetni kezdünk újra, s aztán hallgatunk, és hallgatunk, míg dalolni kezd bennem a hála, – hazaérkeztem Hozzád! Hallani akarod Istent? – legyen bátorságod a hallgatásra. Hallani akarod Istent? – legyen halló szíved. Hallani akarod Istent? – légy készséges és tartsd távol szívedtől a lármát. Ajánlott olvasmány: 1Sám 3,7–9b Ima: Hallani akarjuk az Úr szavát! 82
ELMÉLKEDÉSEK Uram, adj bátorságot a tisztánhalláshoz, – amikor nehéz Rád figyelni, – amikor nem akarjuk érteni szavad, – amikor nem értjük szívünk szavát, s nem számunk időt az imára. Uram, adj bátorságot a tisztánhallásra, – amikor agyonbeszéljük egymást, – amikor jövőnk miatt aggódunk, – amikor kérdezgetjük magunktól, mit vársz tőlünk Te. Uram, Te mondd meg, mire is vagyunk. Uram, kérdezgess és faggass bennünket. Uram, ha akarod, hát végy igénybe minket és adj erőt ahhoz, amit ránk bízol. Ámen. 2. Ajtókon ki és be Milyen sokszor állok naponta egy-egy ajtó előtt, nyitom és csukom az ajtókat. Lakásajtók és kapuk, boltajtók és a munkahely kapuja, kollégák és barátok otthonainak ajtói. Olykor terhes, kellemetlen lenyomni egy-egy kilincset, belépni éppen ezen az ajtón. S mennyire fontos, hogyan fogadnak odabentről. Jézus, milyen gyakran lépsz szívem ajtajához! Kopogtatsz, és nincs aki meghallja. S mégis ott vagy. Nem mutatod, mennyire fáj, mennyire sebez az elutasítás. Kitartó vagy. Nagyobb ennél a szereteted. Kivárod, hogy elkezdjünk várni, hogy bebocsássunk. Milyen döntő ajtókon léptem be eddigi életemben? 83
ELMÉLKEDÉSEK Milyen ajtók nyíltak meg előttem? Mely ajtók maradtak előttem zárva? Ajánlott olvasmány: Lk 13,24 Ima: Uram, Te teremtetted ilyen ellentmondásossá életünket. Ismered jó és rossz tapasztalatainkat. Tudod, mennyire vágyunk a szabadságra és tágasságra, s ugyanakkor az oltalomra és meghittségre. Segíts, hogy felismerjünk Téged, és megértsük, amit közölni akarsz velünk. Mutasd meg az utat Hozzád és rejtőző jelenlétedhez. Erre kérünk, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen. 3. Íme az ajtónál állok és zörgetek (Jel 3,20) „Íme az ajtónál állok és zörgetek.” Uram, Te ott állsz az ajtó előtt, vajúdó világod kapui előtt – Engedd, hogy észrevegyünk, Uram, megrendült világunk, békétlen korunk kapujában, Engedd, hogy felismerjünk a templomok kapujánál, közösségünk peremén, házunk ajtajánál, életem bejáratánál – „Ma, ha az Ő szavát halljátok” 84
ELMÉLKEDÉSEK Uram, Te kéred, hogy figyeljünk halk hívásodra – Nyiss meg bennünket, Uram! Nyiss meg hívásodra, mely figyelmeztet, sürget, kötelez és ígér szüntelen „és ajtót nyit”. Uram, Te kéred, hogy beengedjünk zártságainkba. Jöjj, Uram, Jézus! Jöjj, szorongásainkba és gondjainkba, kishitűségeinkbe és reménytelenségeinkbe, szeretetlenségeinkbe és csődjeinkbe. „ahhoz bemegyek és vele étkezem” Uram, Te meghívsz, vacsorára hívsz engem! Köszönöm, Uram, köszönöm, az életet, a kenyeret, Tégedet! Te fényt, tájékozódást hozol a sötétségbe, Te vagy az oltalmazó pásztor, az út a jövőbe, Te vagy az igazság, mely megnyit Istenre minket – Te csillapítod élet-éhségünket! 4. „Én vagyok az Út” (Jn 10,9) Zsolt 18 Olvasmány: Jn 10,1-10 Ima: Uram, Te vagy életünk Jó Pásztora, 85
ELMÉLKEDÉSEK aki gondot viselsz ránk. Uram, te az élet új útjait mutatod meg! Uram, Te vagy az Ajtó, új életörömet és erőt fakasztasz bennünk. S Te vagy a Szeretet, aki az élet teljességét ígéred nekünk. A Te Igéd igazság. S Igéd követésedre hív. Te vagy az Út, az Igazság és az Élet. Uram, Jézus Krisztus, Te, mint Jó Pásztor, utána mész a megzavarodott, eltévedt embernek. Magadhoz öleled, akiket megsebzett és megcsalt az élet. Neked ajánljuk mindazokat, akiknek megnehezedett az élet. Uram, Jézus Krisztus, gondos pásztorként kíséred életutunk buktatóit. Sokkal türelmesebb vagy, mint el tudnánk képzelni. Rád bízzuk azokat, akik nehéz terheket hurcolnak. Neked adjuk kortársaink gondjait, szorongásait, ínségét. Uram, Jézus Krisztus, te tanítványaidat barátságoddal ajándékoztad meg. Elküldted õket, hogy hirdessék az Örömhírt, hogy gyógyítsanak, és reményt adjanak. Ma is szükséged van barátokra, akik egészen átadják magukat Neked, hogy általuk munkálkodj. Kérünk, küldj ma is munkásokat aratásodba! Kérünk, legyenek ma is, akik készek veled munkálkodni. Kérünk egyházi, papi és szerzetesi hivatásokért. Uram, Jézus Krisztus, Jó Pásztor, kérünk Téged a papokért. Szolgálják a Te nevedben az egységet és a kiengesztelődést, hiszen ők szolgáltatják ki a szentségeket és hirdetik Örömhíredet. Add, hogy a Te Lelked által imádkozzanak, vessék be magukat örömmel a Te szolgálatodba. Uram, te velünk vagy minden nap a világ végéig. Segíts, hogy 86
ELMÉLKEDÉSEK hitelesen éljük meg hivatásunkat és így eleven tanúi legyünk szabadító Igazságodnak és a Te mindent átalakító Szeretetednek. Ámen. Áldás Kívánom neked, bízzál abban, hogy az élő Isten személyesen ismer téged, szól hozzád. Kívánom neked a meggyőződést, hogy Isten örök szeretetében valami nagyot gondolt el rólad. Kívánom, hogy olyan erős és eleven legyen kapcsolatod az Istennel, hogy bármi ér, keresni tudd Őt az eseményekben, és meg is találd. Kívánom, hogy Isten meg tudjon hívni arra a szolgálatra, amire szeretne!
87
4. Keresztút
Ritkán tudatosul bennünk, hogy magányosságunk meghívás lehet arra, hogy részt vegyünk Jézus magányosságában. Piet van Breemen
KERESZTÚT I. állomás : Pilátus halálra ítéli Jézust V.: Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged! R.: Mert szent kereszted által megváltottad a világot. Pilátus a törvény rideg képviselőjeként hivatali kötelességnek tekinti Jézus ügyének intézését. A befolyásolhatóság, a következetlenség, a népszerűség olcsó keresése jellemzi őt. Hivalkodik hatalmával, mellyel elítélhet vagy felmentést adhat. A lényeg, az igazság nem tárul fel előtte, pedig előtte áll az Igazság. (rövid csend) V.: Jézus Krisztus, Főpapunk és Áldozatunk! R.: Irgalmazz nekünk! Irgalmazz nekünk, Urunk, ha a hivatások ügyét rideg közönyösséggel kezeltük, ha nem éreztük sajátunknak az Egyház e nagy gondját! Add, hogy a hivatás ajándékát megbecsüljük, és tekintsük kitüntetésnek, ha közösségeinkből fiatalokat választasz szolgálatodra! V.: Könyörülj, rajtunk, Uram! R.: Könyörülj rajtunk. II. állomás: Jézus vállára veszi a keresztet V.: Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged! R.: Mert szent kereszted által megváltottad a világot. 90
KERESZTÚT Jézus az üldözöttek, a kitaszítottak halálnemét kapja. A kereszt a botrányt, a megalázottságot, a teljes önkiüresítést is jelenti. Ez a kereszt a mi mulasztásainkra, hibáinkra, bűneinkre is rámutat. Jézus a kínhalál eszközét önként elfogadja, zúgolódás nélkül vállára veszi, és értünk vállalt áldozatként igent mond a szenvedésre, az Atya akaratára, a mi megváltásunkra. (rövid csend) V.: Jézus Krisztus, Főpapunk és Áldozatunk, aki új utat nyitasz számunkra! R.: Irgalmazz nekünk! Irgalmazz nekünk, Urunk, ha elmulasztottuk az imát és a személyes áldozathozatalt a papi hivatásokért. Tudjuk, hogy nem érdemeink tesznek minket alkalmassá ajándékaidra, de nagylelkűségedben elfogadod szándékainkat és tetteinket műved kibontakozásában. V.: Könyörülj, rajtunk, Uram! R.: Könyörülj rajtunk. III. állomás: Jézus először esik el a kereszttel V.: Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged! R.: Mert szent kereszted által megváltottad a világot. A porban, a földön látjuk a Mestert. Nem csak hordozza a keresztet és szenved terhétől, hanem a kereszt teljesen a földre kényszeríti. Onnan lentről egészen másként látható a lényeg, az igazán fontos valóságok. Jézus jelentőségteljesen 91
KERESZTÚT közösséget vállal azokkal emberekkel, akiket az élet nehézségei megtanítanak erre a különleges látásmódra. (rövid csend) V.: Jézus Krisztus, Főpapunk és Áldozatunk, akit Isten a szegények evangelizálására küldött! R.: Irgalmazz nekünk! Irgalmazz nekünk, Urunk, ha nem segítettük a hivatások kibontakoztatását személyes példamutatásunkkal! Fájlaljuk, ha a te meghívó szavad a mi mulasztásaink miatt nehezen jutott el a megszólítottakhoz. Segíts, hogy a mi személyes, és tettekben megmutatkozó tanúságtételünk az Egyház küldetésének része lehessen! V.: Könyörülj, rajtunk, Uram! R.: Könyörülj rajtunk. IV. állomás: Jézus Szent Anyjával találkozik V.: Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged! R.: Mert szent kereszted által megváltottad a világot. Mária, a fájdalmas Szűz hősies lelkülettel, az Istenbe vetett bizalommal áll a szenvedésben Fia mellett. Édesanyaként és az Úr szolgáló leányaként teljesítette hivatását. A megváltás művében az üdvösséget ajándékozó Isten különleges feladatokat bízott rá. (rövid csend) 92
KERESZTÚT V.: Jézus Krisztus, Főpapunk és Áldozatunk, aki Isten és az emberek áldozati ajándéka vagy! R.: Irgalmazz nekünk! Irgalmazz nekünk, Urunk, ha képességeinkkel és tőled kapott talentumainkkal nem segítettük papjaink munkáját! Irgalmazz nekünk, ha csak mindig vártunk valamit Egyházadtól, és nem tudatosodott bennünk az, hogy minket, az istengyermeki méltóság és királyi papság részeseit, a megváltás ajándékozásában munkatársaidként akarsz látni! V.: Könyörülj, rajtunk, Uram! R.: Könyörülj rajtunk. V. állomás: Cirenei Simon segít Jézusnak a keresztet hordozni V.: Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged! R.: Mert szent kereszted által megváltottad a világot. Cirenei Simon a szolgálatot tudatos lelkülettel vállaló ember példaképe. Vállalja a kényelmetlenséget, a megalázottakkal való sorsközösséget, a szolidaritást, az együttérzés kinyilvánítását. Egyszerű, hatásos, és mély üzenetet közvetít ő számunkra. (rövid csend) V.: Jézus Krisztus, a hűséges, irgalmas Főpap és Áldozat! R.: Irgalmazz nekünk! 93
KERESZTÚT Irgalmazz nekünk, Urunk, ha felszínesen tekintettünk a papi hivatás ajándékára, ha nem fedeztük fel benne a te mindennapjainkban megmutatkozó irgalmasságodat, és szeretetedet! A papi hivatás titkokat rejtő valóságában te most is kifejezed nekünk: életutunk társa akarsz lenni papjaid szolgálata által. V.: Könyörülj, rajtunk, Uram! R.: Könyörülj rajtunk. VI. állomás: Veronika kendőt nyújt Jézusnak V.: Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged! R.: Mert szent kereszted által megváltottad a világot. Veronika – bár személye csak az Egyház hagyományából ismert – a találékony és a hatékony szolgálat személyisége számunkra. Ahol éppen kell, ott segít. Amikor eljött az ő pillatana, akkor mutatja meg személyisége kincseit. Jelentéktelennek tűnik a segítsége? Isten a kicsinyeket teszi naggyá – a jelentéktelenségekben és a lebecsült dolgokban nyilvánítja ki nagyrabecsülését és nagyságát. (rövid csend) V.: Jézus Krisztus, szent, ártatlan és szeplőtelen Főpapunk és Áldozatunk! R.: Irgalmazz nekünk! Irgalmazz nekünk, Urunk, ha a szív csendjében meghallható 94
KERESZTÚT üzenetedre nem figyeltünk oda! Irgalmazz nekünk, ha papjaid igehirdetésében nem figyeltünk oda mindig aktuális és az életet alakító intelmekre! Add, hogy a tőled kapott tanítás hallgatói, befogadói és tettekre váltói legyünk! V.: Könyörülj, rajtunk, Uram! R.: Könyörülj rajtunk. VII. állomás: Jézus másodszor esik el a kereszttel V.: Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged! R.: Mert szent kereszted által megváltottad a világot. Másodszor is megtapasztalja a szenvedéssel és a kereszt terhével kínlódó Mester, hogy mit jelent a föld porába zuhanni. Ismét elviselni az önkiüresítés legmélyebb szféráit. Ismét szembesülni azzal a ténnyel, hogy onnan lentről felnézve mit jelent könyörületért kiáltani. Az erő a gyengeségben nyilvánul meg igazán. Onnan, a föld porából nem hangzik közhelyszerűen a szeretet hirdetése. (rövid csend) V.: Jézus Krisztus, Főpapunk és Áldozatunk, akit az Atya Szentlélekkel és erővel kent fel! R.: Irgalmazz nekünk! Irgalmazz nekünk, Urunk, ha papjaid kegyelemközvetítő szolgálatát semmibe vettük! Kegyelmed csodálatos ajándékai a szentségek, amelyekben hozzánk lehajló láthatatlan jóságod 95
KERESZTÚT látható jeleit fedezzük fel. Irgalmazz nekünk, ha nem szándékod szerint éltünk a papjaink vezetésével ünnepelt szentségekkel! V.: Könyörülj, rajtunk, Uram! R.: Könyörülj rajtunk. VIII. állomás: Jézus vigasztalja a siránkozó asszonyokat V.: Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged! R.: Mert szent kereszted által megváltottad a világot. A jeruzsálemi asszonyok részvéttel fordulnak a Mester felé. Ő nem utasítja el, nem feddi meg őket. Elfogadja az együttérzés megnyilvánulását, de a figyelmet az asszonyok számára lényegesebb valóságra irányítja: a bűnbánatra. Nem szabad Jézus áldozathozatalánál csak a szenvedést önmagában szemlélni, hanem meg kell látni annak üdvösséget ajándékozó jellegét is. (rövid csend) V.: Jézus Krisztus, Főpapunk és Áldozatunk, aki számunkra új utat nyitasz! R.: Irgalmazz nekünk! Irgalmazz nekünk, Urunk, ha papjaid pásztori szolgálatában nem láttuk meg a te jó pásztori gondoskodó szeretetedet! Tudjuk, hogy az a hivatásuk, hogy ne csak önmaguk, hanem a rájuk bízottak üdvösségén is fáradozzanak. Adj nekünk, kérünk, olyan papokat, akik rád hagyatkozva vezetnek minket, nekünk pedig adj az ő szolgálatuk iránt engedelmes lelkületet! 96
KERESZTÚT V.: Könyörülj, rajtunk, Uram! R.: Könyörülj rajtunk. IX. állomás: Jézus harmadszor esik el a kereszttel V.: Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged! R.: Mert szent kereszted által megváltottad a világot. Az Úr már harmadszor fekszik a porban a kereszt terhét hordozva. Megint onnan lentről tekint ránk. Ez a háromszori elesés a végletekig elmenő, a legteljesebb, a minden áldozatra kész szeretetet adja át nekünk üzenetként. Sokszor mennyire hálátlanok vagyunk iránta! (rövid csend) V.: Jézus Krisztus, Főpapunk és Áldozatunk, aki engesztelő és elfogadott ajándék vagy! R.: Irgalmazz nekünk! Irgalmazz nekünk, Urunk, ha a megszólás bűnébe estünk. Sajnos papjaidban is meglátjuk az emberi gyengeséget, a bűnt, a hibát vagy a gyarlóságot. Engedd, hogy ilyenkor mindig annak a szándéka legyen előttünk, hogy a te őszinte és a jó útra térést előmozdító szereteted szerint viselkedjünk. Ments meg minket a felesleges, a botlást nagyobbá tévő szavaktól! V.: Könyörülj, rajtunk, Uram! R.: Könyörülj rajtunk. 97
KERESZTÚT X. állomás: Jézust megfosztják ruháitól V.: Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged! R.: Mert szent kereszted által megváltottad a világot. Az Úr teljesen kiüresítette önmagát. Mindenről lemondott, amije volt. Ezzel is emberileg beláthatatlan mélységeket tár fel a szeretetben. Engedi, hogy a gúny, a lekicsinylés és a megvetés tárgya legyen. Ezzel pedig azt is nekünk ajándékozza, hogy az ilyen nehéz, szenvedést okozó élethelyzetekben is számíthatunk kegyelmi segítségére. (rövid csend) V.: Jézus Krisztus, Főpapunk és Áldozatunk, aki hűséges, ártatlan és szeplőtelen vagy! R.: Irgalmazz nekünk! Irgalmazz nekünk, Urunk, ha közönyösségünkkel, nemtörődömségünkkel nehézzé tesszük lelkipásztoraink életét. Bocsásd meg, ha ezzel előmozdítjuk azt, hogy a jó példával nem járnak előttünk. Segíts inkább minket abban, hogy buzgóságunk, küldetéstudatunk értékelése őket is segítse a papi hivatás példamutató megélésében! V.: Könyörülj, rajtunk, Uram! R.: Könyörülj rajtunk. XI. állomás: Jézust a keresztre szegezik V.: Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged! R.: Mert szent kereszted által megváltottad a világot. 98
KERESZTÚT Az áldozati oltáron ott az áldozat, aki egyben az áldozatot bemutató pap is. Minden áldozatbemutatás forrása, az újszövetség papságának eszményképe előttünk van. A maga nagyszerűségében és fenségében feltárul az áldozathozatal lényege: megdicsőíteni az Atyát, és az ő ajándékait közvetíteni az embereknek. (rövid csend) V.: Jézus Krisztus, Főpapunk és Áldozatunk, aki szeretett, és vérével tisztára mosott minket! R.: Irgalmazz nekünk! Irgalmazz nekünk, Urunk, ha a papnevelés ügyét nem éreztük az Egyház közösségén belül saját ügyünknek is! Szívből fakadó kötelességünk, hogy imáinkkal és a lehetőség szerinti anyagi áldozatvállalásunkkal előmozdítsuk a papnevelés nehéz, de áldásos feladatát. Add, hogy a te kegyelmed és a mi áldozatunk kibontakoztassa a papnövendékek hivatását, akik a jövőben lelkipásztoraink lesznek! V.: Könyörülj, rajtunk, Uram! R.: Könyörülj rajtunk. XII. állomás: Jézus meghal a kereszten V.: Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged! R.: Mert szent kereszted által megváltottad a világot. Beteljesedett – sóhajt fel az Úr. Az új és örök szövetség legfőbb papja bemutatta véres, engesztelő és az egész világ üdvéért 99
KERESZTÚT felajánlott áldozatát. A szentmisében ez az áldozat valóságosan és lényegileg megjelenik az oltáron Krisztus rendeléséből és a papság szolgálata által. Örök időkre szóló áldozatot vitt véghez és rendelt az Úr. Mindannyiunkért. (rövid csend) V.: Jézus Krisztus, Főpapunk és Áldozatunk, aki saját vére által hatolt át az egeken! R.: Irgalmazz nekünk! Irgalmazz nekünk, Urunk, ha a papjaid vezetésével ünnepelt szentmisét elmulasztottuk, vagy semmibe vettük azt, hogy tevékeny részvételre hívtál meg. Bocsásd meg mulasztásainkat, ha nem adtuk meg neked a szentmisében az illő hódolatot, ha nem erősítettük meg tanúságtételünk által testvéreinket, vagy ha nem fordítottunk elegendő figyelmet a személyesen nekünk szóló ajándékaid elfogadására és befogadására. V.: Könyörülj, rajtunk, Uram! R.: Könyörülj rajtunk. XIII. állomás: Jézus testét leveszik a keresztről V.: Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged! R.: Mert szent kereszted által megváltottad a világot. Látszólag kudarcra ítéltetett a küldetés. Látszólag az Ellenség és az ellenségek győztek felette. Ilyen helyzetben is hinni Isten rendelésében és élni a remény ajándékával: ez az igazi próbatétel. 100
KERESZTÚT A Szent Szűz lelke mélyébe rejtve őrzi ezeket az ajándékokat, hogy a feltámadás fényében ragyogjanak majd fel. (rövid csend) V.: Jézus Krisztus, Főpapunk és Áldozatunk, aki kiengeszteltél az Atyával és békét szereztél nekünk! R.: Irgalmazz nekünk! Irgalmazz nekünk, Urunk, ha szavainkkal és cselekedeteinkkel a papi hivatás kibontakozásának akadályozói voltunk! Bocsáss meg, ha önző, az evilági harsány felszínességre építő gondolkodásmódunkkal elbizonytalanítottuk, vagy eltávolítottuk tőled azokat, akiket szolgálatodra hívtál! V.: Könyörülj, rajtunk, Uram! R.: Könyörülj rajtunk. XIV. állomás: Jézus holttestét sírba teszik V.: Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged! R.: Mert szent kereszted által megváltottad a világot. A várakozás csendje itt sem az üres semmittevés idejét jelenti. A jelentős események a történelemben mindig csendben történtek és történnek meg. A titok a rejtettségből majd hatalmas erővel tör elő. Mindent meg fog változtatni, mindent felül fog írni. A megígért feltámadás biztos, csalhatatlan valóság lesz életünkben. (rövid csend) 101
KERESZTÚT V.: Jézus Krisztus, Főpapunk és Áldozatunk, aki az örökkévalóság Főpapja és örökkön élő áldozat vagy! R.: Irgalmazz nekünk! Irgalmazz nekünk, Urunk, ha idős, a szolgálat terhét már hordozni nem tudó lelkipásztorainkról nem gondoskodunk. Bocsásd meg, ha azokról az elhunyt szolgáidról elmulasztunk megemlékezni imáinkban, akik a papi hivatás ajándékát és áldozathozatali lehetőségeit értünk is vállalva hozzád vezettek minket! Jutalmazd meg örök barátságoddal a hosszú szolgálatban megfáradt, és hozzád hazatért szolgáidat! V.: Könyörülj, rajtunk, Uram! R.: Könyörülj rajtunk. Befejező ima Urunk, Jézus Krisztus, aki Pap és Áldozat vagy! Ezt a keresztúti ájtatosságot papi hivatásokért ajánljuk fel neked. Kérünk, adj szent papokat, akik hozzád vezetnek minket és kegyelmed közvetítői számunkra. A te lelkületed éljen a pásztorokban és a szolgálatban rábízott hívekben, hogy ezáltal is épüljön Isten Országa közöttünk és bennünk. Fohászkodjunk ezért: Hogy az egész papi rendet a szent vallásban megtartsd! R.: Kérünk téged hallgass meg minket! Hogy a lelkipásztorok szíved szerint vezessék a rájuk bízottakat! R.: Kérünk téged hallgass meg minket! 102
KERESZTÚT Hogy aratásodban sok hűséges munkás ténykedjen! R.: Kérünk téged hallgass meg minket! Hogy megsokszorozódjanak misztériumod kiszolgáltatói! R.: Kérünk téged hallgass meg minket! Hogy a papok szolgálatukban szelídek, működésükben jártasak, imádságukban kitartóak legyenek! R.: Kérünk téged hallgass meg minket!
103
5. A rózsafüzér imádkozása hivatásokért
Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben. Lk 1,46b-47
A RÓZSAFÜZÉR IMÁDKOZÁSA HIVATÁSOKÉRT Titkok Jézus papságáról A titkok Jézus megváltói művét foglalják össze, és úgy mutatják be Jézust, mint aki főpap, tanító és király, és mint aki ugyanígy a papi, a prófétai és királyi kiválasztottságunk hivatásával ajándékoz meg minket. Ha Jézusról elmélkedünk, az Atyához is imádkozunk, mert Jézus személye teljességgel az Atyára irányul, így imádságunk, ami a Szentlélek sóhajtozása bennünk, bekapcsolódás a Szentháromság szeretet-életébe. 1. …Jézus, az Isten egyszülöttje, Aki megtestesült értünk, hogy tanúságot tegyen az Atya jóságáról. 2. …Jézus, aki igaz Mesterünk lett, hogy megtanítson minket az Atya akarata szerint élni. 3. …Jézus, az egyetlen Főpap, Aki életét áldozta értünk, hogy megnyerjen minket az Atya szeretetének. 4. …Jézus, jóságos Pásztorunk, Aki egybegyűjt minket szétszóródott és tévelygő nyáját. 5. …Jézus, Isten Szentje, Aki meghív minket, hogy papok, próféták és királyi nemzet legyünk az Ő példája szerint. Rövidebb formában: 1. Jézus, Aki emberré lett értünk. 2. Jézus, Aki az Atya jóságát hirdette nekünk. 106
A RÓZSAFÜZÉR IMÁDKOZÁSA HIVATÁSOKÉRT 3. Jézus, Aki életét adta értünk. 4. Jézus, Aki egybegyűjtött minket. 5. Jézus, Aki újra és újra meghív minket.
107
6. Fohászok
Ami lehetetlen az embernek, lehetséges az Istennek. Charles de Foucauld
FOHÁSZOK Fény lelke: bölcsességed ragyogjon ránk! Isten lelke, jöjj szívünkbe, tégy minket új teremtéseddé! Csend lelke: add, hogy észrevegyük Isten jelenlétét! Isten lelke, jöjj szívünkbe, tégy minket új teremtéseddé! Bátorság lelke: űzd el a félelmet szívünkből! Isten lelke, jöjj szívünkbe, tégy minket új teremtéseddé! Tűz lelke: gyújtsd fel bennünk Krisztus szeretetét! Isten lelke, jöjj szívünkbe, tégy minket új teremtéseddé! Békesség lelke: segíts csendben lennünk, hogy odafigyeljünk Isten szavára! Isten lelke, jöjj szívünkbe, tégy minket új teremtéseddé! Szeretet lelke: segíts, hogy megnyíljunk mások szüksége láttán! Isten lelke, jöjj szívünkbe, tégy minket új teremtéseddé! Hatalom lelke: adj nekünk segítséget és erőt! Isten lelke, jöjj szívünkbe, tégy minket új teremtéseddé! Igazság lelke: mindannyiunkat Krisztus útján vezess! Mennyei Atyám! Te teremtettél engem, és jóságodban kijelölted életem útját is, hogy azon járva érjem el örök üdvösségemet. Engedd felismernem, hogy milyen terveid vannak velem, mutasd meg nekem hivatásomat. Mutasd meg, hol tudnám a legjobban használni erőimet, s hol tudnálak téged a legjobban szolgálni. Engedd, hogy jól válasszam meg hivatásomat, alaposan elsajátítsam és megfelelően teljesítsem abban feladatomat. Engedd, hogy egész életem téged dicsőítsen. Ámen. Atyánk, már most vedd kezedbe lelkünket, amikor még itt a földön szolgálunk neked. Oszlasd szét a komor ködöt, amely a földből és saját megfélemlített lelkünkből száll föl. Világosíts meg bennünket bölcsességeddel, hogy a te 110
FOHÁSZOK igazságodban szemléljünk mindent, s hogy megtaláljuk mindenre a megfelelő szót, magunknak, másoknak, minden időben. Tölts el bennünket erőddel, amely soha nem fárad el, soha nem halványul el, minden próbatétel között megtartja ígéreteid csalhatatlanságába vetett hitünket. Ne engedd, hogy elveszítsük reményünket abban, hogy soha nem haszontalan, amit a te nevedben teszünk, és hogy a beléd vetett bizalmunk soha nem csalatkozik meg. Gyújtsd lángra bennünk a szeretet szent tüzét, amely türelmes és barátságos, nem irigy, nem akaratos, nem fuvalkodik fel. Azt a szeretetet, amely nem szegül ellen, nem keresi a magáét; nem keseredik el, nem keresi a más kárát. Azt a szeretetet, amely nem örül az igazságtalanságnak, de örvend az igazságnak. Azt a szeretetet, amely mindent elvisel, mindent elhisz, mindent remél, mindent eltűr. Ezt a szeretetet add nekünk, Atyánk, hogy kísérjen bennünket életünk útján, tisztítsa meg szívünket és életünket, s innét ragyogjon át fényessége házunkra és községünkre. Ez szentelje meg minden tettünket, ez szelídítse meg heves voltunkat, ez legyen vigasztalónk a világtól elítéltetvén, és saját lelkiismeretünk ítélőszéke előtt is. Ez legyen napunk, ha bealkonyodik számunkra itt a földön, s ha testünk enyészetnek indul, ez legyen a híd, amelyen át a kötelékeitől megszabadult lélek karjaidba siet, ó Atyánk, aki a Szeretet vagy kezdettől fogva mindörökké.
Ó, Uram Jézus, Te azt parancsoltad nekem, hogy szüntelenül imádkozzam, add nekem kegyelmedet, hogy meg tudjam tenni, s 111
FOHÁSZOK add meg ezt azoknak a lelkeknek is, akiket rám bíztál. Isteni Ige, Te magad vagy bennünk ez az örökké tartó és szüntelen imádság. Isten Báránya, Te vagy a világosság, amely megvilágítja lelkünk egész égboltját. Bár soha ne akarnánk más imádságot, csak a te imádat, más fényességet, csak a te fényességedet, más szeretetet, csak a te szeretetedet! A hozzád intézett imádságban, Istenem, egy a szemlélés és a szeretet. Engedd, hogy olyan tökéletesen és olyan bensőségesen tudjak hozzád imádkozni, hogy elfeledkezzem önmagamról, és ne tudjam, hogy imádkozom, mert csupán Te vagy bennem! Ámen.
112
FOHÁSZOK Mi vagyunk a Föld és te vagy az Isten Halld meg zsongó szavunkat, s láss meg engem Szikla vagyunk turbékolás vagyunk Ragyogó vizek és pálmák S ó, Téged is értsen meg a gondolkodó lény S dicsérjen a természet hangján, hatalmas Szellem! Mi por vagyunk, és Te vagy a Tekintet Alvó dolgok vagyunk, és Te vagy a Lélek Anyag vagyunk, homályos és riadt, Te vagy a Jóság Lomhák vagyunk és súlyosak, Te vagy a Teremtő; Mi ernyedtség vagyunk, Te vagy a világosság Tér és idő fölött a tiszta áram, Te vagy a lényegem, s kibontod lényegemből lényemet Te vagy a föltétlen úr, a kéz s az eszme. Elhalmozol örömmel, Mert vért öntesz belém s természetet Szellemet adsz nekem Vagyis eggyé teszel magaddal Megteremtesz, elhagysz, és nem hagytál el. Akarsz engem, javallsz engem, szeretsz lángoló szeretettel. S én csodáid célja, hatalmad partja jóságod szomjú kelyhe Ösztönösen a szíved felé tárulok. Hiszek és fölemelkedem. S szerelmesen teljességedbe hullok. Pierre Jean Jouve – Rónay György fordítása
113
FOHÁSZOK Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és tapasztalatokat! Segíts engem a helyes időbeosztásban! Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez! Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat! Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie! Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk! Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához! Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk. Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit. Kérlek, segíts, hogy tudjak várni! Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra. Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk! Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot közvetíthessek! Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől! Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van! Taníts meg a kis lépések művészetére! Antoine de Saint-Exupery 114
FOHÁSZOK Ó Istenünk, az egész emberiség Teremtője és Fenntartója, könyörögve és alázatosan kérünk minden emberért: tanítsd meg őket utaidra, hogy minden nép üdvösségére legyenek. Különösen is kérünk téged az egyetemes egyház megtartásáért, hogy Lelked vezetése és oltalma alatt az igazság útján vezesse mindazokat, akik kereszténynek vallják magukat, hogy megmaradjanak a Lélek egységében, békében és igazságban és a hitben. Végül atyai jóságodba ajánljuk mindazokat, akik bármilyen módon, lélekben, testben vagy bármiképpen szorongatásban vannak vagy szomorúak, hogy méltóztass őket mindenkori szükségük szerint vigasztalni és szenvedésüket enyhíteni; adj nekik türelmet szenvedésükben, és minden szomorúságuknak adj szerencsés véget. Ezért imádkozunk hozzád Jézus Krisztus nevében. Ámen. John Henry Newman
Szükségem van rád, hogy taníts napról napra, minden napnak a követelménye és szükséglete szerint. Add meg nekem, Uram, a lelkiismeretnek azt a tisztaságát, amely csak a te sugallatodat érzi és fogja fel. Fülem süket, nem hallom hangodat. Szemem homályos, nem látom jeleidet. Csak Te tudod élessé tenni fülemet, tisztává tenni szememet, megtisztítani és megújítani szívemet. Taníts meg arra, hogy ott üljek lábadnál, és hallgassam a szavadat. Ámen. John Henry Newman 115
FOHÁSZOK
Istenem, egyedül Te vagy végtelenül bölcs és mindentudó. Hiszem, hogy Te tudod, mi válik javamra. Hiszem, hogy jobban szeretsz engem, mint én magamat, hogy végtelenül bölcs vagy gondviselésedben és mindenható védelmedben. Köszönöm neked egész szívemből, hogy kiragadtál önmagam őrizetéből, és azt parancsoltad nekem, hogy adjam magam a te kezedre. Nem kívánhatok jobbat, mint hogy a te terhed legyek, és nem a saját terhem. Uram, kegyelmed által követni akarlak, bárhová mégy is, és nem akarok elédbe vágni utadon. Várni akarok rád, a te vezetésedre, és ha megkaptam azt, egyszerűségben és félelem nélkül akarok cselekedni. Ígéretet teszek, hogy nem leszek türelmetlen, ha valamikor sötétben és kuszáltságban hagysz; akkor sem akarok panaszkodni, sem haragra gerjedni, ha szerencsétlenségbe esem, vagy ha félelem fog el. Ámen. John Henry Newman
Uram, tégy engem békéd eszközévé, hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek, hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak, hogy összekössek, ahol széthúzás van, hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz, hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik, hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik. Uram, segíts meg, hogy törekedjem nem arra, hogy megvigasztaljanak, 116
FOHÁSZOK hanem hogy én vigasztaljak, nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek, nem arra, hogy szeressenek, hanem hogy én szeressek. Mert aki így ad, az kapni fog, aki elveszíti magát, az talál, aki megbocsát, annak megbocsátanak, aki meghal, az fölébred az örök életre. Assisi Szent Ferenc imája
Vedd el, Uram, egész szabadságomat. Vedd el emlékezetemet, vedd el értelmemet, vedd el egész akaratomat. Amim van és amit birtokolok, Te ajándékoztad nekem. Most teljesen és egészen visszaadom neked, és átadom, hogy Te irányítsd akaratod szerint. Csak szereteteddel ajándékozz meg kegyelmedben, és gazdag leszek, s már nem keresek semmi mást. Ámen. Loyolai Szent Ignác imája
Köszönöm, Istenem, fogyatékosságomat, mert általa találtam meg magamat, munkámat, sőt téged, magadat is, Istenem! 117
FOHÁSZOK Köszönöm, hogy életem sötét és néma éveiben használtad életemet valami célra, melyet ugyan nem ismerek, de egy napon majd mindent meg fogok érteni, és akkor nagyon elégedett leszek. Hiszem, hogy az életet azért kaptuk, hogy növekedjünk a szeretetben. Hiszem, hogy Istenem bennem vagy, miként a nap a fényben és az illat a virágban. Fény az én sötétségemben! Hang a csöndemben. Hiszem az örök életet. Hiszem, hogy ott enyémek lesznek azok az érzékek, amelyeket most nélkülözök, és hogy odaát csodaszép otthonom lesz telve színnel, zenével, a virágok bólongatásával és szeretteim arcával. Helen Keller
Egyedül vagyok, Uram, a világban, Magányos idegen a zajló sokaságban. Barátok között is társtalan állok, támasz nélkül, ha bűnnel csatázok. Emberekre vágyom, Uram, hisz’ lelkem köztük ébred, ám nyugtalan, mert nem lel csöndességet. Irgalmas Isten, mindnyájunk barátja, Tebenned teljesül bensőmnek vágya, közellétedben lelek csak nyugalmat 118
FOHÁSZOK naponta, míg az élet gondja zaklat. Sokaságban, vagy elhagyott helyen őrizz mindig-magadnak, Istenem. Ez legyen az utunk, ami végül Tied: hadd jussak Hozzád egyre közelebb, hadd érezzem, hogy itt vagy, velem vagy, s én Veled! Ismeretlen indiai költő imája, fordította: Tóth Sándor
Hálát adok neked, Uram, amiért hosszabbra nyújtottad életemet, mint a legtöbb kortársamét. Mielőtt becsuknád a könyvet, engedd meg, hogy előbb elolvassam még mindazt, amit ez ideig nem tudtam elolvasni. Pusztaságnak látom eddigi életemet, mert nem ismertelek téged eléggé. Add, hogy ez a pusztaság kizöldüljön és kivirágozzék, ha életemre rá is borult az ősz. Semmi mást nem kérek már a magam számára, mint a te kegyelmedet, hogy kezedbe ajánlhassam azt a keveset, ami vagyok. Teljesen, minden fenntartás nélkül. Tégy velem tetszésed szerint. Úgy, ahogyan a szél cselekszik a füstgomolyaggal. Mit akarsz, hogy cselekedjem? Hová szólítasz? A sötétségben tapogatózva szünet nélkül csak téged kereslek. Ha vakon is, igyekszem hívásodat követni – ó, Uram, csak mutasd a helyes utat! Mindent megteszek, amit akaratod sugall. Adj olyan világosságot értelmemnek, hogy megfelelhessek hívásodnak! Ha fel akarsz használni, örökké áldalak érte. Ha elutasítasz, azért is áldalak. Legyen meg a te akaratod. Engedd, Uram, hogy új fejezetet fűzhessek ahhoz a silány műhöz, ami az életem volt. Felajánlom neked mindazt, amim még megmaradt. Szívesen és készséggel adom áldozatul életemet, mint valami imádságot. Arra kérlek, vezess engem 119
FOHÁSZOK a helyes úton, az egyszerű emberek útján. Az olyan emberek útján, akik szeretnek, dolgoznak és imádkoznak. Bocsásd meg, hogy eddig úgy kóboroltam az élet útjain, mint egy vak koldus. Engedd, Uram, hogy még hátralevő napjaimat a te szolgálatodra szentelhessem s azokéra, akiket szeretek. Adj nekem világosságot és erőt! Alexis Carrel
Amit akartam, romokban hever. Uram, nem panaszkodom, szívem csendes. De adj erőt, hogy el tudjam viselni, amit nem akarok! Joseph Von Eichendorff
Hiszek benned, végtelen világszellem, egyedül a Te kegyelmed által lettem az, amit kezdettől fogva lelkembe helyeztél, segítő! Te adtad nekem azt a tüzet és azt a fáradhatatlan buzgalmat, ami nélkül tevékenységem töredékes maradt volna. Csak neked köszönhetem, hogy a tiszta akaratot, amely lelkesített, úgy vethettem be, hogy az emberek segítségére tudtam lenni. Amint Te mindig vigaszt, örömöt és áldást adtál nekem, Úgy tudtam én is hitet, reményt és szeretetet adni a világnak. A Te neved dicsértessék mindörökké! Sir Alexander Flemming 120
FOHÁSZOK
A munkám ritmusát az Úr szabja meg. Nem szükséges hajszolnom magam. Újra és újra találok egy csendes percet, Egy lélegzetvételnyi szünetet, melyben magamhoz térek. Olyan látomásokat ad, amelyek láttán összeszedem erőmet és derűs nyugalom tölt el. Olykor nagyobb erőfeszítés nélkül is sikerül valami. Ezáltal ráeszméltet, hogy bizakodónak kell lennem. Sokszor észreveszem, hogy ha az Úrban bízom, nyugodt marad a szívem. Jóllehet nagyon sok a munkám, nem kell elvesztenem nyugalmamat, Ő jelen van minden órámban és minden dolgomban. Ezért az események elvesztik fenyegető arcukat. Gyakran a zűrzavar közepette is olyan élményben van részem, amely bátorságot ad. Úgy érzem, mintha valaki frissítőt nyújtana, amelyben békesség és védelem van. Ilyenkor érzem, hogy növekszik az erőm, kiegyensúlyozott leszek és sikerül a munka. Mindezeken túl, egyszerűen jó tudnom, hogy az én Uramnak nyomdokaiban járok és hogy most és mindenkor otthon vagyok Nála. A 23. zsoltár modern változata, írta: Toki Mijasina, japán lány, hajszolt tempójú korunk embereinek szánva
121
7. Versek
Soha nem kívántam egyebet, mint örömöt okozni a jó Istennek. Lisieuxi Kis Szent Teréz
VERSEK Szalézi Szent Ferenc: A kereszt Azt a keresztet, ami most annyira nyomja válladat, mielőtt elküldte volna hozzád az Úr, mindenható szemével megvizsgálta, szerető irgalmával átmelegítette, mindkét kezével méregette, vajon nem nagyobb-e, nem nehezebb-e a te számodra, mint amennyit elbírsz? Aztán megáldotta, szent kegyelmével, irgalmával megillatosította, reád és bátorságodra tekintett és így érkezik a mennyből a Kereszt, mint Isten köszöntése, mint a te Istened szeretetének irgalmas ajándéka.
Ismeretlen szerző Te alkottál végtelennek, Mert úgy tetszett a szívednek Lelkem törékeny edénye, Mert akartad, testet öltött, Újra, újra kiüríted, S friss élettel újratöltöd. 124
VERSEK Ezt a kicsiny nádtilinkót Mindenütt hordod magaddal És betöltöd a világot Örökké új dallamokkal. Kezed halk érintésére Szívem bilincse lepattan, S ujjongó szavak születnek Arra, ami mondhatatlan. Amit adsz, oly véghetetlen, Hogy nem fér el két kezemben Évek tűnnek, korok múlnak, Folyton töltesz dús kezekkel, De az edény nem telik meg, S ahova tölts, mindig lesz hely. Szent-Gály Kata Árpád-házi szent Margit Az én imakönyvem Nem írták tudósok, nem rebegték szentek, nincs benne szavaknak szép virága, selyme: az én imakönyvem Krisztus szent Keresztje. Nem tudom megunni, nem tudom letenni, mélységes titoknak forrására leltem, s be nem telik véle szomjúságos lelkem. 125
VERSEK Itt a szentek kútja! Bőséges, patakzó, élő vizek árja indul útra innét, aki megízlelné: mindig újra innék. Megállok előtte, mint akit igéznek, gyökeret ver lassan messzejáró lábam, karom is kitárul könyörgő imában. És elindul bennem Szíve dobbanása, enyém lesz a vágya, enyém szenvedése, töviskoronája, az ostor verése. Enyém lesz, enyém lesz a szent Kereszt fája, s amíg megfeszítve rajta függ a lelkem, úgy érzem, hogy nem én, de Krisztus él bennem.
Sík Sándor Tekintet nélkül… Tekintet nélkül arra, hogy másoknak tetszik-e vagy nem, tekintet nélkül arra, hogy látják-e vagy nem, tekintet nélkül arra, hogy lesz-e sikere vagy nem: tedd a jót! Tégy minden jót, amit megtehetsz, ott, ahol vagy, úgy, ahogy teheted, 126
VERSEK akkorát, amekkorát tehetsz, de mindig, szüntelen ez legyen a programod!
Ismeretlen szerző Ha nézed a világot ,,Ha nézed a világot, a világ visszanéz. Azt mondod: Összevisszaság. Ő feleli: Teljes egész.” ,,Azt mondom: Csupa valótlan, a semmiség ragyog. Ő feleli: Nézd meg jobban, a valóság én vagyok.”
Gyombolai Márton Újra küldesz Új útra küldesz, Uram, engem, Testvér szavaktól gazdagabban, Testvér szívektől melegebben. Uram, szolgád most csak azt kéri, Hogy az maradjon benne a régi, Ami Tőled van, ami égi! Viharban, csöndben, napsugárban, A madártrillák himnuszában, Csikorgó, ordas, rideg télben, 127
VERSEK Minden kinyújtott emberkézben: Add, hogy mindig a kezed lássam! Segíts hát menni, szólni, tenni, Roskadva nálad megpihenni. Te légy indító, friss reményem, Szeresd velem kicsi népem, S kiért naponta neved áldom, Hű társul úgy add drága párom, Hogy az maradjon bennünk régi, Ami Tőled van: ami égi!
Dsida Jenő A gyöngék imája Jó Uram, aki egyként letekintesz bogárra, hegyre, völgyre, virágra, főre, szétmáló göröngyre, – Te tudod jól, hogy nem vagyok gonosz, csak nagyon-nagyon gyönge. Mert pókháló és köd a szív, selyemszőttes az álom, pehelykönnyű és szinte-szinte semmi, s én erőtlen kezem még azt sem tudja Hozzádig emelni. De azért vágyaim ne dobáld a sárba, ami az Óceánnak legdrágább, legkönnyesebb gyöngye! 128
VERSEK Hiszen tudod, hogy nem vagyok gonosz csak gyönge, nagyon gyönge.
Kempis – Krisztus követése: Uram, íme itt állok előtted... Uram, íme itt állok előtted szegényen és ruhátlanul, kegyelemért könyörögve és irgalomért esedezve. Táplálj engem, éhező koldusodat, gyullaszd föl jéghideg szívemet végtelen szerelmed tüzével, világosítsd meg vakságomat jelenléted ragyogó fényével. Változtass keserűséggé részemre minden földi dolgot, adj béketűrést minden nehézségben és viszontagságban, utáltass és felejtess el velem minden hitvány és teremtett dolgot. Emeld föl szívemet Hozzád a mennyekbe, és ne hagyj bujdosni e földön. Egyedül Te légy ezentúl az én gyönyörűségem örökké; mert egyedül Te vagy az én ételem és italom, szeretetem és örömöm, édességem és minden javam. Ó, vajha jelenléteddel egészen lángra gyullasztanál, elégetnél, és magadba átváltoztatnál, hogy Veled egy szívvé, egy lélekké váljak a belső egyesülés malasztja és az égő szeretet olvasztóereje által. Bánj velem irgalmasságod szerint, amint gyakorta csodálatosan bántál szenteiddel. Csoda volna-e, ha általad egészen áttüzesedném és magamban megsemmisülnék; mivel te tűz vagy, mely mindig lángol és soha 129
VERSEK ki nem alszik, szeretet vagy, mely a szíveket megtisztítja és az elmét felvilágosítja.
Albert Károly Híd vagyok! Nagy hivatással bíztál meg, Uram, hogy legyek híd ég és föld között: hitemnek íve kösse partjait, felépítse, mi egykor romba dőlt. Kezedbe veszel, gyúrsz, formálsz, faragsz, próbákkal terheled a lelki hidat: mert bírnom kell minden terhelést, örvényt, áradatot, pusztító vihart. Követeid járnak e hídon fénybe öltözöttek, dicsők, nagyok... Rám is hull tőlük néha egy sugár, s ilyenkor köszönöm, hogy híd vagyok.
Ismeretlen szerző Szükségünk van egymásra Szükségünk van virrasztókra, amikor alszunk – szükségünk van hívőkre, 130
VERSEK amikor kételkedünk, és imádkozókra némaságunk idején. Szükségünk van útitársra reményben és félelemben, azokra, akik, ha fáradtak sem adják fel, akikre támaszkodhatunk gondjainkkal, bajainkkal. Szükségünk van azokra, akikkel együtt Eléd állhatunk, Téged kérdezgethetünk és kérlelhetünk, akikkel hálát adhatunk és rendelkezésedre állhatunk. Szükségünk van másokra, mert ha őket szeretjük, szeretünk Téged – s mert velük találkozva az úton, Te erősítesz meg minket.
J. H. Newman Istenem! Lehet lelkünk még oly fennkölt: telve jószándékkal, buzgalommal, elszántsággal, 131
VERSEK mégis elég egy pillanatra elszakadnunk tőled, hogy legkiválóbb érzelmeink szertelenséggé fajuljanak, szeretetünk erőtlen érzelemmé satnyuljon, előrelépésünk lelki kevélységgé ágaskodjék, buzgalmunk erőszakossággá türelmetlenkedjék, önbizalmunk elbizakodottsággá fuvalkodjék. Ilyenkor döbbenünk rá arra, hogy biztos úton csak te tudsz vezetni bennünket. A te szavad a legfőbb életszabályunk. Az életadó erőt is belőled merítjük a hit csatornáján keresztül.
Johann Wolfgang Goethe Vándor éji dala Égi vendég, ki a bút és a kínt elcsöndesíted s aki kétszer nyomorult, kétszeresen felüdíted: nincs a harcnak most se vége! Ennyi kín és kéj minek? Drága béke, jöjj és töltsd be szívemet! (Szabó Lőrinc fordítása) 132
8. Történetek
Isten szeretete uralkodóvá lehet olyan ember életében is, aki még mindig nem képes megérteni ennek teljes jelentőségét. Őrsy László
TÖRTÉNETEK
Természetfölötti hallás Történt egyszer, hogy egy indián sétált egy nagy amerikai városban a nem indián barátjával. A New York-i Times Square környékén jártak. Éppen csúcsidő volt, tehát sokan nyüzsögtek az utcákon. Az autósok nyomták a dudákat, a taxisok csikorogva fordultak be az utcasarkokon, a város zaja szinte süketítő volt. Egyszer csak megszólalt az indián: ,,Hallok egy tücsköt.” ,,Az nem lehet” – mondta a barátja. ,,Ekkora zajban hogy lehetne meghallani egy tücsköt?!” ,,Biztos vagyok benne, hallottam egy tücsköt!” ,,Ez őrültség!” – mondta a barátja. Az indián viszont egy kis ideig türelmesen figyelt, majd elindult az utca másik oldalára, ahol néhány bokor nőtt. Az ágak között megtalálta a tücsköt. A barátja álla leesett. ,,Ez lehetetlen! Neked természetfölötti hallásod van.” ,,Nem” – válaszolt a bennszülött –, ,,az én fülem semmiben sem különbözik a tiédtől. A dolog csak azon múlik, hogy mire figyelsz jobban.” ,,Ez lehetetlen, én soha nem hallanék meg egy tücsköt ekkora zajban!” ,,Nem, az egész csak azon múlik, hogy mi a legfontosabb neked. Figyelj! Bemutatom.” – Az indián kivett a zsebéből néhány érmét, majd a földre ejtette őket. Harmincméteres körzetben mindenki megfordult, hogy vajon az érme, ami leesett, nem az övé-e. ,,Látod már, mire gondoltam? Az egész csak azon múlik, hogy mi az, ami fontos számodra.”
134
TÖRTÉNETEK
Kövek, kavicsok, homok... Egy filozófiaprofesszor előadását úgy kezdte, hogy fogott egy konzervesüveget és feltöltötte kb. 5 centiméter átmérőjű kövekkel. Rákérdezett, hogy ugye tele van az üveg... ,,Igen” – volt a válasz. Ezután elővett egy dobozt, tele apró kaviccsal, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van. A professzor ezután elővett egy dobozt tele homokkal, és azt kezdte beletölteni az üvegbe. Természetesen a homok minden kis részt kitöltött. ,,És most – mondta a professzor – vegyék észre, hogy ez az önök élete. A kövek a fontos dolgok. A családod, a partnered, az egészséged, a gyermekeid. Ha minden mást elveszítenél, az életed akkor teljes maradna. A kavicsok azok a dolgok, amelyek még számítanak, mint a munkád, a házad, az autód. A homok az összes többi apróság. Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életeddel is. Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amelyek igazán fontosak számodra. Fordíts figyelmet azokra a dolgokra, amelyek alapvetők a boldogságod érdekében. Játssz a gyermekeiddel. Szakíts időt orvosi ellenőrzésre. Vidd el a párodat táncolni. Mindig lesz időd dolgozni, takarítani, vendégeket hívni, rendet rakni. Először a kövekre figyelj – azokra, amelyek igazán számítanak. A többi csak homok.” 135
TÖRTÉNETEK
Egy megdöbbentő történet George Thomas plébános volt New England-nak egy kis városkájában. Húsvét reggelén, amikor zsúfolt templomában felment a szószékre prédikálni, egy régi, rozsdás, rozoga madárkalitkát vitt magával, és letette a szószék párkányára. Persze mindenki meglepődve nézte, és kíváncsian várta, mi fog itt történni. A plébános elkezdte a prédikációt: ,,Amikor tegnap végigmentem a Főutcán, szembe jött velem egy fiatal gyerek, kezében lóbálta ezt a madárkalitkát, és a kalitka alján három kis vadmadár lapult, reszketve a hidegtől és a félelemtől. Megállítottam a fiút és megkérdeztem: – Na, mit viszel magaddal? – Csak ezt a három vacak madarat – felelte. – Aztán mit akarsz csinálni velük? – kérdezősködtem. – Hazaviszem őket és szórakozom velük – felelte. – Feldühítem őket, kihúzom a tollaikat, egymás közötti viadalra uszítom őket. Élvezni fogom. – De előbb-utóbb beleunsz majd. Utána mit csinálsz velük? – Ó, van otthon két macskánk - mondta a fiú –, azok szeretik a madárhúst. Megetetem őket velük. Hallgattam egy kicsit, aztán ismét megszólaltam: – Fiam, mennyit kérsz a madarakért? – Nem kellenek magának azok a madarak, atya. Hiszen azok csak vacak szürke mezei madarak Még énekelni sem tudnak. Még csak nem is szépek. – Mennyit akarsz értük? – kérdeztem ismét. A fiú végignézett rajtam, mintha megbolondultam volna, aztán 136
TÖRTÉNETEK megmondta az árat: tíz dollár. Kivettem a zsebemből a tíz dollárt, odaadtam a gyereknek. A fiú letette a kalitkát a földre és egy pillanat alatt eltűnt. Én aztán felemeltem a madárkalitkát, elvittem a közeli parkba, ott letettem, kinyitottam az ajtaját, és szabadon engedtem a madarakat.” Miután Thomas plébános elmondta a kalitka történetét, mindjárt egy másik történetbe kezdett: ,,Egy nap a Sátán és Jézus között párbeszéd folyt. A Sátán épp az Édenkertből jött és büszkén dicsekedett: – Az egész emberiséget a kezeim közé kaparintottam. Csapdát állítottam nekik olyan csalétekkel, amelynek nem tudnak ellenállni. Mind az enyémek! – Mit fogsz csinálni velük? – kérdezte Jézus. – Szórakozni fogok velük. Megtanítom őket, hogyan házasodjanak és hogyan váljanak el egymástól; feldühítem őket, meg arra is megtanítom, hogyan gyűlöljék és kínozzák egymást; hogy részegeskedjenek és kábítózzanak; arra, hogy fegyvereket és bombákat találjanak fel és öljék egymást. Nagyon fogom élvezni – mondta a Sátán. – Mit csinálsz majd velük akkor, ha eleged lesz a játékból? – Megölőm őket! - felelte a Sátán. – Mennyit kérsz értük? – érdeklődött tovább Jézus. – Nem kellenek neked azokaz emberek! Nem jók azok semmire! Megveszed őket, ők pedig csak gyűlölni fognak Leköpnek, megátkoznak és megölnek. Nem kellenek ők neked! – Mennyit kérsz? – kérdezte újból Jézus. A Sátán végignézett Jézuson és megvető gúnnyal mondta: – A véredet, az összes könnyedet és az egész életedet! Jézus így szólt: 137
TÖRTÉNETEK – Megegyeztünk! – aztán kifizette az árat...” Ezzel George Thomas plébános fogta a madárkalitkát és lement a szószékről. Lelóczky Gyula
138
TÖRTÉNETEK
A bárány A bárányka alig jött a világra, észrevette, hogy az állatok között ő a leggyengébb. Állandóan torkában dobogott a szíve. Nagyon félt, hogy valami vadállat megtámadja. Nem tudta, hogyan fog megmenekülni. Elmesélte bánatát a Teremtőnek. – Szeretnél kapni valamit, hogy megmenekülj? – kérdezte jóságosan a Teremtő. – Igen, jó lenne – volt a válasz. – Megfelelne egy pár erős agyar? – Akkor a friss füvet biztosan nem tudnám leharapni. – Akkor két hegyes szarv, talán? – Az sem, mert biztosan rosszra használnám őket. – Vagy olyan méregfog, mint a kígyóé, hogy mérget marjál az ellenfél testébe? – Szó sem lehet róla. Engem is gyűlölne mindenki. – Talán akkor két erős pata? – Az sem kell, mert lónak néznének. – De mégis, valami csak kellene, hogy megsebezd, aki meg akar támadni? – Megsebezni, én? Arra nem lennék képes. Inkább maradok olyannak, amilyen vagyok. Elfelejtettük, hogy bizonyos fokig olyanok vagyunk, mint a védtelen állatok, éles fogak vagy karom nélkül, minden támadásnak kiszolgáltatva. 139
TÖRTÉNETEK Nem a ravaszság ment meg, hanem az áldozat: A képesség, hogy másokat szeressünk, vagy helyet engedjünk mások szeretetének. Nem a mi keménységünk ad az éjszakának langyos meleget, hanem mások óhaja, hogy fel tudjanak melegedni. Az ember igazi ereje a gyengédsége.
140
TÖRTÉNETEK
Mese a jövőről Hol volt, hol nem volt, volt egyszer három királyfi. S ez a három királyfi elment az öreg varázslóhoz, hogy megtudják tőle a jövendőt. Az öreg varázsló elővett egy kicsi kerek tükröt, és azt mondta: – Fogjátok ezt a tükröt, és tartsátok olyan közel a szemetekhez, amíg csak a szemeteket látjátok benne – mást semmit. És mondjátok meg sorra, hogy mit láttok! Fogta a legidősebb a tükröcskét és belenézett. – Harcoló lovasokat látok – mondta. Fogta a középső is a tükröcskét, belenézett és mondta: – Magányos vándort látok bottal a kezében. Végül a legkisebbik fogta a tükröt, odatartotta szeméhez, és sokáig nézett bele. – Először azt hittem, hogy romokat látok – mondta –, de aztán jobban megnéztem, és nem romok voltak, hanem épülő házak. Az öreg varázsló bólintott. – Amit láttok, az lesz a jövendőtök. Mert minden emberfia önmagában hordozza a jövendőjét, s ki amilyennek látja azt, olyanná lesz. S úgy is lett. Ellenség tört rá az országra, földúlt és fölégetett mindent. A legidősebb királyfi csatában esett el, a középső királyfi elbujdosott idegen földre, s a legkisebbik otthon maradt. Rabláncokat tettek kezére-lábára, nehéz rabmunkában sanyargatták, de a láncokat lassan-lassan lemarta róla a rozsda, s végül is a királyfi hozzáfogott, és fölépítette újra az országot. S bizony még sokkal szebbet és jobbat épített, mint amilyen a régi 141
TÖRTÉNETEK volt, s békességben élt benne száz évig és egy napig, amíg csak meg nem hótt... Szeretném, ha mindegyikünk belenézne – nem a kis tükörbe –, hanem Krisztus szemébe, és megfigyelné, mit lát benne. Milyennek látja magát, a közösségét, Krisztus szemében, Krisztus szemével? Amit látunk, az lesz a jövendőnk.
142
TÖRTÉNETEK
Hol kezdődik a Mennyország? Élt valahol egy kicsi, hétköznapi szent, aki sok éve már igen boldog és megelégedett életet folytatott. Egy nap, amikor éppen a piszkos edényeket mosta el a kolostor konyháján, egy angyal jött hozzá, és így szólt: – Az Úr küldött engem, hogy megmondjam neked: itt az idő, hogy az örökkévalóságba költözzél. – Hálásan köszönöm az Úristennek, hogy ennyire a gondomat viseli – válaszolt a szent –, ám látod, milyen halom mosatlan edény vár még rám. Nem szeretnék hálátlannak bizonyulni, de igen örülnék, ha a Mennyországba való menetelt kissé elhalaszthatnám. Az angyal bólintott a szent kérésére, majd csöndesen és alázatosan eltűnt. A kis szent pedig folytatta a mosogatást, mintha mi sem történt volna. Aztán még sokmindent tett-vett heteken, hónapokon át, amikor egy reggel újra megjelent az angyal nála. A szent éppen a virágokat kapálta a kertben. Mindjárt mondta is az angyalnak: – Látod, mennyi gaz van ebben a kertben! Az örökkévalóság biztosan tud még egy picikét várni rám! Az angyal mosolygott, és ismét eltűnt szótlanul. A kis szent befejezte a munkálatokat a kertben, de aztán rengeteg tennivalója akadt. Mind el kellett végeznie. A kórházba betegek ápolására hívták. Éppen egy magas lázban szenvedő beteget itatott meg, amikor újra megpillantotta maga mellett az örökkévalóság angyalát. A kis szent kitárta karját a betegek felé, mintha azt akarta volna mondani: 143
TÖRTÉNETEK – Látod, mit csináljak? Itt hagyhatom ezeket a szegény betegeket? Amikor este a kis szent végre cellájába térhetett pihenni, s végignyúlt a kemény deszkákon, ijesztően öregnek érezte magát, sajgott a teste a fáradtságtól és így imádkozott: – Ó Uram, most már igazán elküldhetnéd angyalodat, ha szívesen látsz a Mennyországban! Még be sem fejezte a kérést, máris ott állt az angyal az ágya mellett... Így szólt hozzá a kis szent: – Kész vagyok, hogy hazatérjek a Mennyországba! Az angyal erre is bólintott egy nagyot, és csöndesen megszólalt: – Mit gondolsz, barátom, egész idő alatt hol voltál? Albert Schweitzer nyomán
144
TÖRTÉNETEK
A legszebb könnycsepp Sok szép mesére emlékszem gyerekkoromból. Legszebbnek tűnik mégis az a mese, amelyet nagyanyámtól hallottam. Leírom, hogy ti is gyönyörködjetek benne: Réges-régen történt: angyalt küldött a földre a Jó Isten, hogy vigye fel az égbe a legszebb könnycseppet. Az angyal bejárta az országot, világot. Végre rátalált egy özvegy édesanyára, aki egyetlen gyermekének koporsója felett hullatta könnyeit. Minden könnycseppje igazgyöngynek látszott, szikrázott rajtuk a napsugár. Az angyal azt gondolta, hogy könnyen teljesítette a feladatot. Túl korán örvendezett. Isten ugyan megdicsérte őt szorgalmáért, de azt mondta, hogy szebb könnycsepp is van a világon. Az angyal ismét útnak indult. Másodszor egy ártatlan kisfiú könnyét vitte az égi trónus elé, de ezzel sem teljesítette feladatát. Újból a földre röppent. Villámgyorsan gyűjtögette a legkülönbözőbb könnycseppeket: Hálakönnyből, keserű csalódásból kihullajtottat, bánatos édesapáét, szomorú édesanyáét, haldokló emberét... Isten azonban mindezekre azt válaszolta: szebb könnycsepp is van a világon! Szomorú volt az angyal, mert nem tudta teljesíteni Isten kívánságát. Bele is fáradt a sok keresésbe. Betért egy templomba pihenni. Úgy gondolta, hiába minden igyekezete, a legszebb könnycseppre soha sem talál rá. A templom félhomályában egyszer csak egy embert vett észre, aki félrehúzódva keserűen zokogott. Saját bűneit siratta, nem talált vigaszt, mert átérezte 145
TÖRTÉNETEK szörnyű tettét: az Istent bántotta meg. Ezért folyt a könnye, és meleg esőként áztatta a poros követ. Az angyal nyomban mellette termett: szemkápráztatóan ragyogott valamennyi könnycsepp, miközben tarsolyába gyűjtögette őket. Érezte, hogy végül mégis sikerül teljesítenie a rábízott feladatot. Valóban, a könnycseppek oly szépek voltak, hogy az angyal nem tudta levenni róluk a tekintetét. Amikor a könnycseppekkel odaállt a Jó Isten elé, dicséretben részesült. Isten így szólt hozzá: – Látod, nincs szebb ragyogás, nincs aranyosabb fénysugár, mint ami a bánat könnyéről verődik vissza. Mert a bánat fakasztotta könnycseppek igaz szeretetről tanúskodnak, és csillogásukkal a bűntől megmenekült szabad ember szépségéről győzik meg a világot. A bűntől felszabadult ember az örökkévalóság fényét sugározza. Nagyanyám így fejezte be a meséjét: Ha vétkezel, szállj magadba, és őszintén bánd meg bűneidet. Isten a megtérő bűnösnek mindig kész megbocsátani. Ez már nem mese, hanem örömbe szédítő valóság.
146
TÖRTÉNETEK
A horgászó macska A nagymacska meg a kismacska együtt horgászott. Szitakötő röppent el mellettük. A kismacska azonnal lecsapta a horgászbotot, és üldözőbe vette a szitakötőt, de a szitakötő elmenekült. A kismacska üres manccsal tért vissza a partra. Ezalatt a nagymacska jókora halat fogott. Kicsit később pillangó szállt el a közelben. A kismacska megint letette a horgászbotot, és a pillangó után vetette magát, de a pillangó tovalibbent, s a kismacska ismét üres manccsal tért vissza a partra. A nagymacska ezalatt megint kövér halacskát fogott. – Hát az én horgomra miért nem akad egyetlen kicsinyke hal sem? – háborgott a kismacska. A nagymacska ránézett, és azt felelte: – A horgászásra kell figyelned, nem holmi szitakötőket meg pillangókat üldöznöd. Ha nem figyelsz, soha nem fogsz egyetlen halat sem. A kismacska megfogadta a nagymacska tanácsát. Amikor megint feltűnt egy szitakötő, ügyet sem vetett rá. Nem tellett sok időbe, a kismacska jókora halat emelt ki a vízből.
147
TÖRTÉNETEK
A fiatal és az öreg sólyom A fiatal sólyom elmondta az anyjának, hogy komoly tervei vannak a jövőjét illetően. – Mik a terveid? – kérdezte az anyja. – Be akarom repülni az egész világot, el akarok jutni olyan helyekre, ahol még nem járt madár. – Jól van, csak tanulj szorgalmasan! Attól fogva a fiatal sólyom megszakítás nélkül gyakorolta a repülést. Ám eközben semmi mással nem foglalkozott, semmi más nem érdekelte. Egy reggel így szólt hozzá az anyja: – Gyere, menjünk, keressünk táplálékot! – Nem, anyám nem megyek, menj egyedül. Én nem alacsonyodom le ilyesfajta dolgokhoz. – Már miért nem? – Anyám, ne háborgass hiábavalóságokkal! Te is arra serkentettél, hogy szorgalmasan tanuljak és felkészüljek a világ körüli utazásra. – Igen, gyermekem – felelte az anyja –, de a vágyad soha nem válik valóra, ha nem vagy képes rá, hogy táplálékot szerezz magadnak. Az első nap még csak éhes leszel, a másodikon már nem tudsz tovább repülni, a harmadikon pedig éhen halsz.
148
TÖRTÉNETEK
Komputer Író-olvasó találkozó egy általános iskolában. A hallgatóság: nyolc-kilenc évesek. A kérdések izgalmasak: hogyan lesz valaki író, honnan veszi a témát, elején kezdi-e a könyvet, vagy már tudja-e a végét, jó tanuló volt-e az író néni és így tovább. Végül feláll egy kilencéves kisfiú: – Tetszik hinni Istenben? Hűha. Ez nem azért nehéz, mert a legmagánabb magánügy, hanem mert nem tudom, a kisfiú vallásos-e, semmiféle érzékenységet nem akarok sérteni. De legokosabb, – igazat mondani. – Hiszek abban, hogy van a létezésnek valami oka és rendje. Hiszek abban, hogy vannak titkok, amelyeket nem tudott még a tudomány megfejteni; de azt nem tudom elképzelni, hogy van egy szakállas Jóisten, aki külön-külön figyeli mindannyiunk sorsát. – Ez azt jelenti, hogy ha én jó vagyok, nem biztos, hogy megjutalmaz érte? – Azt jelenti. – Hogy nem biztos, hogy aki jó, az tovább él? És a rosszat megbüntetik? A kisfiú arca csupa izgalom volt és szorongás. Nem válaszoltam, csak bólintottam. – De író néni, kérem, nem lehet az, hogy a Jóisten egy komputer, és mindannyian bele vagyunk táplálva? Hát persze: ha emberi agy létesíthet olyan komputert, amelyben százmillió és százmilliárd adat tárolható, előhívható, miért ne lehetne túl a világrendszereken egy végtelen és igazságos 149
TÖRTÉNETEK komputer, beletáplálva az is, hogy Sanyi javított földrajzból... – Lehet – mondtam engedékenyen. Vallást alapítottunk. Fehér Klára
150
TÖRTÉNETEK
Pillangóvalóság – Kedves barátom, mondd, imered a pillangókat? – kérdezte a Mester attól a tanítványtól, aki azért jött, mert meghívást kapott egy menyegzőre, de nem tudta eldönteni, hogy illik-e neki (aki visszavolnultan, mértéktartóan, imába mélyülten tölti napjait) egy ilyen nagyszabású, vidám ünnepségre mennie. A tanítvány csodálkozva tekintett fel a kérdésre, és nem értette, miért kérdezi ezt tőle a Mester, hisz hogyne ismerné ő a pillangókat? – Nos, ha valóban ismered a pillangókat, azt is tudnod kell, hogy a pillangó nem pillangónak születik. A pillangó bizony rút kis hernyócskának születik, de idővel megelégeli ezt az életformát, mert bennsejében ott van valami hajthatatlan vágy, hogy szárnyra keljen. Ekkor elvonul a világtól, elzárkózik, és minden erejét, figyelmét arra összpontosítja, hogy a benne vágyakozó pillangó életre kelhessen. Szépül és formálódik, ragacsos masszából lehetetkönnyű, áttetsző, színes szárnyakat növeszt magának. De mondd, amikor már kész, miért ücsörögne még mindig a hernyó-burokban, amit úgyis rég kinőtt már? Ezért hát ne félj, barátom! Bármi is történt veled eddig, azért volt, hogy átalakulj és fejlődj. Most a felkészülés ideje van. Mert bizony, te sem lépheted át a menyegzős ház küszöbét megfelelő öltözet nélkül. Nézd meg, mire van még szükséged, hogy készen állj. És dobd le nyugodtan az elnyűtt hernyó-viseletet, mert semmi hasznát nem veszed már. Akkor majd, ha megérkeztél, bárhonnan is jössz, örömmel fogadnak majd, új életre hívnak, és a ház ura boldogan üdvözölve mondja: Isten hozott! György Emőke 151
TÖRTÉNETEK
Az egység meséje – Észrevetted már, hogy bizonyos dolgok csak többedmagukkal alkotnak létező egységet? – kérdezte a Mester attól a tanítványtól, aki kíváncsi volt arra, hogy mit jelent az egység. Épp a szőlősben sétálgattak. – Látod – folytatta a Mester –, ha csupán egyetlen fa nőne a világon, legyen bármilyen erős és egyenes is, sohasem hallanád a suhogó erdőket beszélni. Ha egyetlen csepp víz létezne a Földön, sohasem tudnál úszni a tengerben, hogy meleg napokon hűsítsd magad. Ha csak egyetlen sejt létezne a világegyetemben, sohasem tudná, mi a virág, vagy hogy milyen a gazellát üldöző oroszlán ereje. Sőt, ha jobban meggondolom, még ezt a kérdést sem tehetnéd fel nekem, mert egyszerűen nem léteznél. – Aztán a Mester leszakított egy szőlőfürtöt. – A szőlőfürt szőlőszemekből áll. De ha azt hallod: szőlő, nem egy szőlőszem jut az eszedbe. Eszedbe jut az egész fürt. De ha minden egyes szőlőszemet leszedegetsz erről a fürtről, csak egy csupasz gerezdet kapsz. Mondd meg tehát: mi a szőlő? A szőlőszem, vagy a gerezd? – A tanítvány csillogó szemmel válaszolt: – Természetesen egyik sem. És... – tette hozzá kissé bátortalanul – mindkettő! – Látod – mondta a Mester, és egy szőlőszemet a tanítvány tenyerébe helyezett –, ez a szőlőszem te vagy. Egy másik szőlő152
TÖRTÉNETEK szem én vagyok. Különbözőek vagyunk, mégis ugyanarról a gerezdről származunk. De az a legérdekesebb, hogy nem létezhetnénk, egymás, és a gerezd nélkül sem. És ennek értelmében fürtről sem lehetne beszélni. Olyan ez – tette még hozzá kicsit később –, mint az ünnep, a lakoma. Egyetlen ember képtelen mennyegzőt ülni. Még örülni sem lehet igazán. Nézd – és a szájába vett egy szőlőszemet –, ha ízlik, megosztom az élményt veled, és te is velem. Együtt örülünk, te az én örömömnek, én pedig a tiednek. Ez az egységöröm. És ez a lakoma is. Tartozol valahová: egy szőlőfürt része vagy! György Emőke
153
TÖRTÉNETEK
A varázspálca titka A Varázslónak egy napon varázsolni támadt kedve. No, de hát tudjátok, a varázslók már csak ilyenek: néhanapján varázsolni támad kedvük, és akkor nincs mit tenni. A Varázsló tehát elővette a nagy fekete cilindert, és az asztal közepére tette. A kislány csodálkozva ült le mellé: – Mondd, a nyuszi már benne van? – kérdezte csodálkozó tekintettel, lábujjhegyre emelkedett, és belekukkantott a cilinderbe. Azonban nem volt ott más, csak üres, fekete sötétség. Csalódottan biggyesztette le az ajkát. – Én semmit sem látok benne! – mondta durcásan, pontosan úgy, ahogy a kislányok szoktak durcáskodni. – Peresze, hogy nem! – nevetett a Varázsló –, mert a nyuszi nincs a cilinderben. – Nem is volt benne? – Nem bizony! – És mondd, fehér galambok, azok vannak benne? – kérdezte a kislány, és megcsillant szemében egy apró kis reménysugár, hátha mégiscsak jó valamire ez a cilinder. – Nem, azok sincsenek benne – válaszolta a Varázsló mosolyogva. – De hát akkor? – kérdezte kissé kétségbeesetten, de azért mégis kíváncsian a kislány. – Az emberek megszokták, hogy a varázslók nyuszikat és galambokat varázsolnak elő a cilinderből. Minden fogalmukat és elképzelésüket a varázslatról csak nyuszikra és fehér galambokra korlátozzák. Pedig ha tudnák, hogy a cilinderből bármit elő lehet varázsolni! A kislány tágra nyílt szemekkel ismét belenézett a cilinderbe. 154
TÖRTÉNETEK – Tényleg, és igazán bármit? – Bizony. Sőt, a cilinder önmagában nem is olyan fontos. De az emberek szeretik a titokzatos dolgokat. A varázslat azonban nem a cilinderben van. – Hát akkor hol? – kérdezte a kislány kipirult arccal. – A varázspálcában? – Ó, nem. A varázspálca szintén az emberek miatt van, mert az emberek szeretik a csillogó dolgokat is. A varázslat azonban a kettő között van. A varázslat a szívekben van, ahogy a te szívedben is, pontosan ott, ahol hiszed, hogy a cilinderből bármi elővarázsolható. És most gyere, nézz bele a cilinderbe! György Emőke
155
TÖRTÉNETEK
A kisfiú meséje Volt egyszer egy kisfiú. Tudjátok, amolyan igazi kisfiú, aki még tudott igazán kisfiú lenni, kisfiúként gondolkodni. És ami a legfontosabb: tudott igazán játszani, pontosan úgy, ahogy az igazi kisfiúk tudnak. A kisfiúnak szerető szülei voltak, akik jól tudták ezt, éppen ezért számtalan játékkal ajándékozták meg gyermeküket. A kisfiú azonban hamar megunta a játékokat, és egy nap azon kapta magát, hogy a sok autó, képeskönyv meg színes építőkocka között bizony unatkozik. De mivel igazi kisfiú volt, és így nagyon kreatív, hamar megunta ő az unatkozást is. És elindult játékot keresni. Már alkonyodott, a szellő besuhant az ablakon, és körüllengte a gyermeket. Különös titokzatosság borult a szobára. A kisfiú fölkapaszkodott a padláshoz vezető lépcsőfokokon, és felnyitotta a csapóajtót. Nézte, ahogy a lemenő nap sugarai táncolnak a pókhálófüggönyökön, és megcsillannak a felszálló porszemeken. Felmászott a padlásra, és körülnézett. A sok régi bútor, edények, szerszámok között egy nagy, ócska faládát pillantott meg. Óvatosan felnyitotta a ládát, és egy halom régi, molyette rongy között egy nagy, színes fonalmaradékokból összetekert gomolyagra bukkant. Úgy tűnt, valaki gondosan feltekerte és összecsomózta a fonalvégeket, majd szépen a ládába helyezte. Két kézzel erősen megfogta a gombolyagot, és kiemelte a ládából. Azonban a gombolyag olyan nagy volt, hogy el is ejtette nyomban, és legurult a nyitott padlásajtón. Fürgén kapott utána, de már csak annyira futotta, hogy elkapja a fonal 156
TÖRTÉNETEK végét. Kezében erősen markolva azt a kalandvágyó gombolyag után eredt, le a lépcsőn, át a szobán. A gombolyag azonban csak gurult és gurult, ki az utcára, árkon-bokron túl, ahogy mondani szokás. Ráadásul különös dolog történt: ahogy a kisfiú a nyomába eredt, egyre csak tágult, színesedett és növekedett, és nyomában megjelent a világ minden csodája: maga az élet. Sok év telt el, a kisfiú megöregedett, igazi öregember lett belőle. És ami a legfontosabb: tudott igazán játszani, pontosan úgy, ahogy az igazi öregemberek tudnak. Egy este kiült a ház tornácára. Már alkonyodott, a szellő körüllengte az öreget. Különös titokzatosság volt a levegőben. Így ült ott, s nézte, ahogy a lemenő nap sugarai táncolnak az akácfaleveleken, megcsillannak a felszálló porszemeken. S mosolygott. Mit gondoltok, mit szorongatott a markában? Bizony, ott volt kezében a fonal vége, amit akkor kapott el, amikor a gombolyag kigurult a kezéből. A gombolyag azóta bejárta, körülölelte a földet, s ha az öregember szétnyitotta a tenyerét, már nem siklott ki belőle a fonalvég, hanem ott lapult, sőt, lassan már láthatatlanná lett, de onnan tudni, hogy ott volt még mindig, hogy az öregember tenyerében mély rovátkát hagyott maga után az évek során. Tudjátok, ezt a vonalat hívják manapság életvonalnak. Különös véletlen, nem? A fonal vége, még ha a fonal helyenként elvékonyodik, bizonytalanul tekereg, és csomózik magában, akkor is a kezedben van. Ne félj a színes csodáktól és a fakó, mosott színektől sem. Csak egyre figyelj mindig: ha igazán akarsz játszani, a fonalat sose engedd ki a kezedből. A játék, a szép és a csúnya játéka, a fent és a lent, a hamis és az igaz játéka, éppen úgy, ahogy a háború és a béke játéka is: maga az Élet. És mint egy gombolyaggal játszó kisfiú, indulj el utána.
TÖRTÉNETEK
Az ablak Két súlyosan beteg ember feküdt ugyanabban kórteremben. Egyikük mindennap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi volt. A másik beteg egész nap csak feküdt az ágyában a plafont bámulva. Beszélgettek családról, feleségről, gyerekekről, katonakorukról, nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben. Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében. Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak rajta távirányítós játékhajóikkal. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba feledkezve. Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik, folyton fekvő behunyta a szemét, és maga elé képzelte a látványt. Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy parkon átvonuló karneváli menetről beszélt. Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján. A napok és hetek teltek. Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában: az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat. Amint alkalom kínálkozott rá, a 158
TÖRTÉNETEK korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta. Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra néz. Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot. A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta még a falat sem. Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! – mondta a férfinak.
159
TÖRTÉNETEK
Átváltozások – Miért van az, bölcs kádi, hogy ha egy szegénytől kérek valamit, segít, ahogy csak tud, a gazdag meg szóba sem áll velem? Rosszul csinálok valamit, vagy a világ ilyen? – Gyere az ablakhoz – mondta a kádi –, és mondd, hogy mit látsz? – Mit látnék – türelmetlenkedett a látogató –, az utcát látom, a fákat, az embereket, azt a megrakott tevét ott a sarkon, meg azt a fiatal nőt a gyerekével, semmi különöset... – Most gyere ide a tükörhöz! Nézz bele, és mondd, most mit látsz? – Furcsákat kérdezel, ó kádi! Hát mit látnék a tükörben? Magamat! – Így van ez, fiam – mondta a bölcs öreg. Üvegből van az ablak meg a tükör is. De ha rákensz egy kis ezüstöt, már csak magadat látod...
160
TÖRTÉNETEK
Mi az a hivatás? – Mi az a hivatás? – kérdezte. – Hogy mondjam el a vaknak, milyen a szivárvány? Hogy lehet a sükettel megértetni, mi a zene? Miképp magyarázod meg a némának a dal örömét? – morogta válaszképp az öreg. – De én nem vagyok se vak, se süket. Beszélni is tudok. Mondd el, mi a hivatás! – erősködött tovább. – Fölösleges, úgysem értenéd meg. Különben is, ez nem való mindenkinek. – Meglátod, meg fogom érteni! Főként, ha úgy mondod, hogy megértsem! – biztatta. – Jó. A hivatás olyan, mint egy álom, a hivatás harc, a hivatás olyan, mint egy tengeri utazás, a hivatás szerelem, a hivatás csapatjáték, a hivatás kereszt, a hivatás a Szív titka – sorolta lassan, elgondolkodva az öreg. – Most már érted? – Tényleg nem értem. – Ugye mondtam? Figyelj jól! A hivatás először olyan, mint egy álom. Beleéled magad. Elképzeled: „mi lenne, ha én is az Evangélium hirdetője lennék.” Szemezel a gondolattal. Valami vonz benne, valamiért érdekes, de aztán felébredsz, és örülsz, hogy csak álom volt. „Jó nekem itt, maradok a terveimnél.” Ráébredsz ugyanis, mi lenne az álom ára. És azt azért nem. A hivatás a harchoz is hasonlít. Már sejted, hogy szólítottak, de 161
TÖRTÉNETEK küzdesz ellene. A dolog kellemetlen kezd lenni, ugyanis az álom visszatér. Nem tudod kiverni a fejedből. Megpróbálod kimagyarázni: „Nem, ezt nem így kell érteni. Szükség van jó családapákra. Szükség van jó tudósokra, és én épp ilyen akarok lenni.” Millió érved van. De mégsem hagy békén a gondolat. Ha kicsit elcsendesülsz, újra előkerül. Próbálsz menekülni előle. Viaskodsz az Úrral. „Miért pont én? Keress mást! Vannak jobbak nálam. Hagyj békén!” Megmagyarázod Istennek, hogy szereted, de ezt ne kérje tőled. Aztán alkudozol: „No rendben van, jó leszek, szuperkeresztény, csak könyörgök, akard végre te is azt, amit én akarok, és ne zaklass már!” Ha elég kitartó vagy ebben, elkergetheted, legyőzheted. Nem fogja rád törni az ajtót, egy idő után nem kopog nálad többet. Mehetsz a saját fejed után a remélt boldogság felé, és egy napon megszűnik a hívás. De lehet másképp is. Lassan kinyílik a szíved, és egyre több helyet engedsz a hívásnak. Érzed, hogy ebben öröm van, jó lenne követni, boldogságot tapasztalsz. Máskor meg sötétség tölti el a szíved. Félelmek gyötörnek. Hogy lehet ez? Úgy érzed, nem tudsz anélkül élni, ami eddig olyan fontos volt. Lemondani a családról, a szakmádról. Mit fognak gondolni a kollégáid, barátaid? Mindenki hülyének fog tartani. A hivatás ilyenkor olyan, mint egy tengeri utazás: napsütés és vihar, hullámhegy és hullámvölgy váltakozva követik egymást. Aztán a hivatás olyanná válhat, mint a szerelem. Fölismered, hogy aki hív, az szeret, és hívása irántad való szeretetből fakad. Ő nem tartott vissza magának semmit, a kereszten nincstelen lett éretted. Ő az, aki mindent adott. Amikor ezt megtapasztalod, már nem lázadozol, csak csodálkozol. „Tényleg engem hívsz?” Nem érted, miért. Tudod, hogy méltatlan vagy a szerelmére: 162
TÖRTÉNETEK „Uram, menj el tőlem, bűnös vagyok.” Ő nem tágít: „Kövess engem. Ne félj! Emberek halászává teszlek.” Életedben először, még bizonytalankodva igent mondasz. Otthagyod a hálód, a terveid, szakmád, a földi szerelmet, és mégy a hívó szó után. Új színben látod a világot, és csodálkozol. Szabad vagy, most érzed igazán, mi az, hogy béke és öröm. Megnyílik a szemed, és észreveszed, milyen sok ember szomjazik az Evangéliumra. Aztán a hivatás olyanná válik, mint egy motor. Erővé lesz, amely mozgat. Növekszik napról napra, egyre jobban betölt, egyre inkább tieddé válik. Ami egykor idegen volt, most már egészen a sajátod lesz, egy veled. A hivatás vezet, örömforrássá válik, életté és szenvedéllyé. A legszabadabbnak pedig akkor érzed magad, mikor egészen a hivatásodnak élsz. Minden képességed megmozgatja, egész lényedet szolgálatába állítja. Munkabírásod, fantáziád, értelmed, szíved – mind erre összpontosulnak. Aztán a hivatás olyan, mint a foci. Csapatjáték részese leszel. Odafigyelsz a többiekre, egymásért küzdünk, mert csak együtt nyerhetjük meg a játékot. Közösen dolgozunk az Országért. Testvéred gólja a tiéd is, úgy örülsz, mintha te rúgtad volna. Lesznek nagyszerű csapattársaid, de olyanok is, akiket magad nem választanál. Szerencsére nem te vagy a Kapitány. Testvéred gyöngesége a tiéd is. Hordozzuk egymást. Aztán eljöhet az óra, amikor a hivatás kereszt lesz. Jeremiással együtt mondod: „Rászedtél Uram, és hagytam, hogy rászedj.” Ilyenkor úgy érzed, semmi nem sikerül, nem látod munkád eredményét. Félreértenek, imád száraz, mint a fűrészpor. Ilyenkor a Mesterrel együtt kiáltod: „Atyám, ha lehet, múljék el ez a kehely.” De a hivatás mint kicsiny lámpás mutatja az utat az éjben, mert emlékszel a hívó szóra. Bízol Benne, mégy előre. Nem látsz, mégis hiszel. Ez lesz az út, amely által a Mester formál, és egyre kevésbé keresed 163
TÖRTÉNETEK magadat, és egyre inkább élsz a hivatásodnak. Búzaszem leszel, amely a földbe hull, meghal önmagának, úgy hoz bő termést. Ekkor egészen közel kerülsz a Mesterhez. Neked is jut valami a nehéz gerendából, hogy hordozd. Sötétséget érzel, életed mégis titokzatosan sugárzik, hat ott is, ahol nem is sejted. A feltámadás ereje dolgozik általad. Lényed éltet, táplál másokat, anélkül, hogy érzékelnéd. Aztán a hivatás olyan, mint egy mély barátság. Valami hihetetlen mélységes bizalmat tapasztalsz. Megbízott leszel, hogy Barátod és Urad szavait mondd ki: „Ez az én testem” – és a kenyér az Ő testévé válik. Hangszálaidat az élő Isten használja fel, hogy irgalmát közvetítse: „én feloldozlak téged bűneidből.” Barátod téged küld, hogy az Ő üzenetét add tovább. „Aki titeket hallgat, engem hallgat.” A barátság a szív titka. Barátod és Urad szíve át akarja karolni az egész emberiséget, és nem nyugszik, míg a legelvetemültebb gyermekét is át nem karolja irgalmával. Újra és újra magához vonz, és minduntalan visszaküld a világba. Vonz és küld, mint egy óriási Szív, mely lüktetésével életet pumpál a világba. Lényed az élet hordozója lesz, az isteni Szív szeretetáramának részesévé válsz. Újból és újból visszatérsz a Szívbe, onnan új élettel telve a világba, hogy az isteni élet eljusson mindenkihez. – Érted-e már? – kérdezte végül az öreg. – Valamit sejtek, de nem mondanám, hogy értem – felelte. – Talán megadatik, hogy megértsd, de lehet, hogy nem ez a te utad. Mégis, ha Valaki zörget az ajtódon, ne várasd sokáig, különben soha nem fogod megtudni, mi a hivatás. Koronkai Zoltán SJ 164
9. Énekek
Jo volna egy kep
FELYEZET CÍM
166
FELYEZET CÍM 1. IMA HIVATÁSOKÉRT 4 1.1. Ima a hivatás felismeréséért 5 1.2. Ima papi hivatásért 8 1.3. Ima szerzetesi hivatásért és szerzetesekért 12 1.4. Ima a papságra készülőkért 15 1.5. Ima papokért 19 1.6. Jegyesek imája 25 1.7. Ima családokért 28 1.7.1. Szülők imája 30 2. LITÁNIÁK 36 2.1. Litánia a hivatásokért 37 2.2. Litánia a Jó Pásztorról 39 2.3. Litánia a papokért vagy papok önmagukért 42 3. ELMÉLKEDÉSEK 45 3.1. Bibliai elmélkedések 46 3.1.1. Az Ószövetség alapján 46 Ábrahám meghívása (Ter 12, 1–4) 46 Mózes meghívása (Kiv 3, 3–10) 48 Jeremiás meghívása Jer 1, 4–10.18–19. 51 Jónás küldetése 54 3.1.2. Az újszövetségben alapján 57 Az első tanítványok meghívása 57 Fülöp meghívása 60 Máté meghívása 62 A nagy aratás 64 A jerikói vak 66 A gazdag ifjú 68 Mária és Márta 70 Jézus a vízen jár 72 167