IGNÁCZ RÓZSA
Tegnapelőtt Regény
2011
Homoki vörös
„Az új színésznő képezdét végzett és tarsolyában egy, a katonaorvos unokabátyjától kölcsönkért revolverrel őrizte azt a titkot, hogy volt már neki valakije, noha úrilány” – írta Bontsek úr a számolócédulára, felnézett és elégedetlenül megrázta zsíros, homlokába csapzott hajcsomóját. Szeretett volna helyesebben, szabatosabban fogalmazni, de a magyartalan „egy” szót ezúttal mégsem nélkülözhette mondatában. Halkan sóhajtott és már abba is hagyta a tárcát. Szerdán reggel tíz órakor célszerűbb is volna benézni a törvényszékre hírekért. Az új színésznő különben is olyannak látszik, akit nem dönt le lábáról a nyomtatott betű, még abban az esetben sem, ha Fülöp beleegyeznék, hogy a Tiszaparti Gazdasági Élet című hetilapban olykor tárcákat közöljön Bontsek János szerkesztő, színikritikus és törvényszéki rovatvezető. De Fülöp hajthatatlan – gondolta 5
Bontsek úr a Kossuth-kávéház piros-kockás terítőjű asztalára könyökölve, mélán és véreres, álmatlan szemmel. Fülöp olyan apró emberke, hogy király lehetne a törpék között. Színtelen szempillái mögött piros a szeme, mint a fehér egéré; műszájpadlásra épült, ijesztően szabályos fogsora olykor koccanva kiakad s műínyével kivicsorít Fülöp hullaarcából; fonnyadt lapulevél fülén csillogóan fénylik a fülhallgató, mert Fülöp süket is, egy kissé púpos is már, és a térdei merevek. És mégis az övé Levelly Lilla, a karcsú, szőke és ostoba Lilla, városunk díszes virága és örökös naivája! Fülöpé a hetilap, a napilap, Fülöpé a Wurml Fülöp és Fiai kenderfonó, a dorozsmai téglagyár, semmi kétség, hogy Fülöpé a négy albínó külsejű Wurml fiú és a kilenc unoka is. És Fülöp – Fülöp a város Színpártoló Egyesületének elnöke. És még meg sem történt az új társulat hivatalos bemutatkozása, az urak, Fülöp elnöklete alatt máris kiosztották maguk között a lányokat. Bontsek merengve nézte a tojásrántotta foltokat a piros abroszon. Új társulat? Nagy része régi. Hiszen Birs Biri szubrettet innen nem lehet máshová szerződtetni addig, míg a városban állomásozik Glohs Gaszton dandárparancsnok; mert ugye, ki ne tudná? – a tábornok úr adja a színháznak csupa ingyen a katonazenekart s mindezt csak addig, míg Biri a város szubrett-primadonnája. És azért – gondolta Bontsek –, hogy ne kelljen Birinek más egyebet adnia. Gaszton fösvény, féltékeny, rigolyás és vallásos. Amellett, hogy ő rendelkezik a zenekarral! 6
Egy közlegény jelenik meg minden hajnalban a kis Biri lakása előtt, midőn onnan feszesen és illatosan a misére távozik a tábornok úr, s míg ő odavan ájtatoskodni az alsóvárosi templomban, a baka le és fel sétálva őrzi Biri házának kapuját, akárcsak József főherceget fenn, Budán, az őr. Szegény fiú úgy lépked le s föl a tábornok Birikéjének lakása előtt, mint morcos rab oroszlán a ketrecében, egészen délelőtt kilencig, mikor is Biri nevetve kilép a kapun, hátba vágja a bakát, szájába dug egy cigarettát s szól: – Eredj már, Sanyika, a fenébe. Megyek próbára, kis haver. Gaszton papának jelentsed, hogy egészen a színházig kísértél. – És tréfásan szalutál Biri a katonának, s a járókelők mind mosolyogva nézik a jelenetet. Mert rendkívül szeretik Birit. Ő a legnépszerűbb színésznő a városban. És Kováska borbély például, szemközt, minden gúny nélkül, csupa tiszteletből, szintén szalutálva köszönti a színésznőt. Ha Biri vicces, sovány, pikáns alakja megjelenik az utcán, a karzat közönségének vidám kuplék, divatos táncdalok jutnak eszébe, és szájuk füttyszóra csucsorodik. Aztán kissé sajnálják is Birit, a rabot és áldozatot, akin a zsarnok Gaszton uralkodik. Gasztont az egész város utálja, de mindenki tudja, hogy nélküle nincsen zenekar. Gaszton oly nagy zsarnok, hogy Biri csak a legnagyobb furfanggal tud olykor-olykor szabadulni tőle és kedvére valóbb férfiúval szórakozni, de a város népe azt is tudni véli, hogy a színésznő sohasem anyagiak miatt pártolt más férfiúhoz, noha nehezen tud megélni a fizetéséből. Mindig csak szerelemből. Mint a félszemű Illaghy Pál, a deli 7
apaszínész esetében is. Akkor például elöl, a Biri lakása előtt, Kováska borbély itatta Sanyit, a Birit őrző bakát, hogy azalatt hátul, a túlsó bejáraton át, Illaghy egy röpke órára bejuthasson Birikéhez. Sanyika, a baka, mindig aggodalmasan fogadja a távozásra biztató hátbavágást meg a Birike cigarettáját és hosszasan, tépelődve vakargatja a fejét, hogy nem lesz-e ebből baj? Meg is kérdezi: – Nem lesz baj belőle, kisasszony? A kisasszony nevet és táncoló lépésekkel elsiet a Széchenyi téri színház felé. Aztán nemsokára elballag a katona is, hiszen van neki még más dolga is, míg a kegyelmes úr hazatér a miséről meg a kaszárnyából. Nemcsak, hogy a lovaglócsizmát kell kipucolnia, de a kegyelmes asszonynak is ilyenkor kell jelentenie, hogy mit észlelt. Mert Glohs Gasztonné, született Bonyhádi Mária, évek óta minden tisztiszolgát arra kényszerít szép szóval, pofonnal, olykor némi készpénz-ellenszolgáltatással, hogy pontosan jelentse neki férje viselt dolgait. Glohsné gyűjti az adatokat a férje ellen. – Öncélú gyűjtőszenvedély! – gondolja Bontsek úr. – Hiszen sohasem használja fel. Ellenkezően, minden operett premieren ott ül a bal kettes páholyban és ő tapsol a legélénkebben Birs Birinek. Mert a női lélek kiismerhetetlen rejtély – fogalmazza meg Bontsek úr, de legyint rá, mert ezt a mondatot a női lélekről már többször leírta, abban a drámájában is, melyet vis�szautasított a budapesti Nemzeti Színház rövidlátó, tehetségtelen – Bontsek szerint – kormányszempontokat kiszolgáló igazgatósága. 8
Bontsek úr lázadó szellem és ellenzéki, mint a legtöbb tisztességes és szegény, kallódó vidéki hírlapíró. Csak éppen nem látja, hogy mit is kezdjen az ellenzékiségével? Hová álljon, kihez pártoljon és hogy éljen meg? Mert nincs itt mód támadásra, kipellengérezésre. Ő is a Fülöp zsebében ül, mint egy szem árva, száraz és céltalan kenyérmorzsa. Céltalan és – társtalan! Mert nőhöz jutni itt, „igazi” nőhöz, hogyan is lehetne… Bontseknek „korszerű” fogalmai vannak az igazi nőről. Mint színházi riporter szorgalmasan olvassa a divatos, képes szaklapokat, és azokban a színésznőkről úgy szokás beszélni, mintha finoman csomagolt, jól előállított, kitenyésztett árucikkek volnának. Ezek a lapok oldalakon át sorolják a színinők testi mivoltának adatait; közlik, hány centiméter az igazi „jó nő” dereka, hány a melle, bokája, s milyen fürdősó habja puhítja legjobban bőrét. Így aztán Bontsek is úgy véli, hogy az igazi nő dereka hatvan centiméter, a melle nyolcvanöt és így tovább. Ám Bontsek még azon is álmodozik, hogy olyan igazi jó nőhöz juthasson egyszer, aki tud helyesen írni, olvasta Dosztojevszkijt, hallott Krúdy Gyuláról és helyesen ejti a francia szavakat. Meddő álmok ezek. Hiába él a színfalak között, ahol ennek a vágyva-vágyott nőfajtának kellene tenyésznie a hiedelem szerint. Hozzájuk mégsem juthat. Mert például Kocsárdy Adrienne-t, aki szép is és eléggé művelt is (egy erdélyi táblabíró árvája), szerződtetése pillanatától kezdve lefoglalta magának Török Andor, a színigazgató. Bontseket kevéssé vigasztalja az, hogy Adrienne fahangú és oly tehetségtelen, hogy arra hasonlatot 9
még Ballá Jenő, a Délmagyarország kritikusa sem tudna mondani. Pedig ez a rettegett ember még a nagy Csortos Gyulát is kegyetlenül megbírálta, mikor az a városban mint Lucifer vendégszerepelt. Itt volna még Malmay Erika, kedves, fekete, okos asszony, afféle másod-harmad szende, kissé kövérkés, házias, ápolt nő. Nem afféle előírásosan deszkalaposságúra fogyasztott ruhafogas és Bontseknek úgy, hogy magamagának sem vallja be, leginkább bizony a félig telt idomok tetszenének. De ez az Erika már harmadéve él együtt Baló kultúrtanácsnokkal, már egy gyereke is van tőle. Ezt az Erikát is minden évben újra szerződtetni kell, utóvégre a városi szubvenció a kultúrtanácsnok kezén át jut a színházhoz, és az csak a legkevesebb, hogy Erika sohasem játszik, csak a fizetését veszi fel, melyet csakis úgy és akkor tud folyósítani a színház igazgatója, ha a tanácsnok úr jóindulatú, és nem késik a szubvenció. Barbáry Irén, a hősnő? Ez a bariton hangú, szőkített bajuszkájú, nagykeblű nő nem is kellene Bontsek úrnak mint szerető. Hanem amúgy jó pajtás. Jó kritika esetén vacsorára hívja az újságírót. Irén barátja, Briesz disznókereskedő is tagja a Színpártoló Egyesületnek és amellett ő bérli Töröktől a színházi ruhatárat, ami azt jelenti, hogy tízezer pengő kölcsönt adott az igazgatónak. Tízezer pengő! Bontsek zsírfoltos mellénye alatt átnedvesedik a forróságtól az ing. És ettől a melegtől ismét az új színésznőre kell gondolnia. Az új színésznő neve, kiről majdnem tárcát írt az imént: Tanító Ilona. Jellemző, hogy még a vezeték10
neve is Tanító. Nem elég, hogy képezdét végzett? Azt mondják az anyja is tanítónő Budapesten. Az Isten sem mossa le róla, hogy mindenki Prepa Loncinak csúfolja. Furcsa lány. Szép is meg csúnya is. Az alakja elsőrangú, és a társulati bemutatkozó gyűlésre meghívott újságírók körében az a vélemény alakult ki, hogy neki van „a legjobb lába” a társulat női között. Az arca nem valami különös. Kerek, morcos, sűrű a szemöldöke és milyen szörnyen öltözködik! Most került ki a Színiakadémiáról – már ez is rossz jel! Ide ritkán szoktak akadémiát végzett növendékek kerülni, inkább csak akkor, ha nagyon tehetségtelenek és nagy pártfogójuk van a kultuszban. Bizonyára nagyon elegáns akart lenni: fehér gyapjúruhát viselt, olcsó, fekete műprémmel szegélyezve, s a fején egy kis fekete kalapot valami borzalmas fehér tolldísszel. Aztán az a hatalmas táska a karján! Bontsek úr nyájaskodva és pártfogóan kinyitotta, belekukkantott és elrémült. Egy hatlövetű, fényesre smirglizett katonai Mausert rejtegetett Tanító Ilona a táskájában. – Az unokabátyámtól kaptam – mondta elfogulatlanul –, hogy ne féljek egyedül. A kültelken bérelek egy hónapos szobát havi tizenötért, egy nyugdíjas vasutas házaspárnál, és éjfélre, mire az előadásnak vége van, már a Kárász utca is teljesen néptelen, hát még a hosszú Tisza Lajos körút! Bontsek úr ezt a kijelentést felhívásnak vette és éppen azt latolgatta, felajánlja-e, hogy esténként hazakíséri, vagy egyszerűen álljon este a kiskapu elé, karoljon belé, cipelje helyette a nehéz táskát és vigye haza, mi11
