I.BEVEZETÉS... 2 II. IRODALMI ÁTTEKINTÉS

TARTALOMJEGYZÉK

I.BEVEZETÉS............................................................................................. 2 II. IRODALMI ÁTTEKINTÉS ................................................................. 4 II/1. Mozgásfejlődés az első gyermekkorban (4-7 év) ...................................................4 II/2. Fejlődés és szocializáció az óvodás korban ............................................................7 II/3. Az óvodai nevelés célja és a játékos oktatás módszere ..........................................8 II/4. Az állatok emberre gyakorolt jótékony hatásai ......................................................9

III. ANYAG ÉS MÓDSZER .................................................................... 13 III/1. A vizsgálati anyag bemutatása ............................................................................13 III/2. A vizsgálat elrendezése .......................................................................................14 III/2.1. Az egyéni felmérések gyakorlatanyaga ......................................................15 III/2.2. A sorverseny feladatai ................................................................................18 III/2.3. Az állatasszisztált terápiás foglalkozások ..................................................21 III/3. A feldolgozás módszerei, eszközei......................................................................25

IV. EREDMÉNYEK ................................................................................. 26 IV/1. Különböző irányokban történő ugrás, páros-és egy lábbal .................................26 IV/2. Páros és egy lábbal fel/leugrás ............................................................................29 IV/3. Helyből távolugrás páros-és egy lábbal ..............................................................31 IV/4. Egy lábon állás (karokkal egyensúlyozva) ..........................................................34 IV/5. Egyensúlyozva járás ............................................................................................36 IV/6-7-8-9. Kúszás/gyors reagáló képesség /célba dobás/futás fordulatokkal .............36 IV/10. Távolugrás (ugorjon túl)- páros/bal/jobb lábbal ...............................................38 IV/11-12-13. Ugrásfejlesztés/Sasszé párosával/Páros lábbal ugrás adott távolságra ...39

V. MEGBESZÉLÉS .................................................................................. 42 V/1. A kutya és gyermekek kapcsolata ........................................................................42 V/2. Az eredmények értékelése és elemzése ................................................................44 V/2.1. Az ugrások kivitelezésének értékelése ........................................................44 V/2.2. Egyensúlyozás és dobás kivitelezésének értékelése ....................................45 V/2.3. Kúszás értékelése és elemzése .....................................................................46 V/2.4. Futás kivitelezésének értékelése ..................................................................46 V/2.6. Mozgások kombinációja - kiértékelése, elemzése .......................................47 V/3. Ajánlás a jövőre nézve ..........................................................................................48

VI. ÖSSZEFOGLALÁS ........................................................................... 49

1

I.BEVEZETÉS Az 1960-as években B. Levinson amerikai pszichológus először árva illetve értelmileg sérült gyermekek gyógyítására fejlesztette ki az állatasszisztált terápiát, mint módszert. A későbbiekben a gyógyíthatatlan betegek depresszióját csökkentette vele, valamint idős és magányos emberek fizikai-és szellemi leépülését gátolta meg az állatasszisztált terápia módszerével. A terápiás állatok és a szakemberek gyógyító, nevelő, egészségmegőrző, avagy prevenciós munkája illetve rehabilitációja összefügg a terápiás állatok és gazdáik által kívánt célokkal. Az állatasszisztált terápia, mint módszer, a már meglévő kórkép terápiájába szorosan beépülve, vagy megelőző illetve fejlesztő céllal van jelen, azonban mindkét esetben elmondható, hogy az általános, a terápia által nyújtott pozitív hatások mindkét esetben jótékonyan hatnak az emberre. Az állatasszisztált terápiára kutyák, macskák, nyulak, delfinek és más emlősök, esetenként akár hüllők is alkalmasak lehetnek. Az első gyermekkorban (4-7 év) a gyermekek motorikus fejlődése jelentős változáson megy keresztül azáltal, hogy óvodai közösségbe kerülnek és lehetővé válik számukra a rendszeres irányított mozgás. A gyermekek fejlődése érinti továbbá a kognitív (megismeréssel kapcsolatos), testi, érzelmi és társas folyamatokat is. A testi és pszichés érést a környezet - ebben az életkorban döntő többségében az óvoda - gyorsíthatja vagy lassíthatja. Az óvodai nevelés célja a gyermekek harmonikus és sokoldalú fejlesztése. Az egészséges gyermekek sokoldalú és harmonikus fejlesztését lehetővé teszik a fizikális és szellemi adottságaik. A kutatásom tárgya az egészséges gyermekek mozgásfejlesztése, állatasszisztált terápia segítségével. Az állatasszisztált terápiát többféleképpen is alkalmazzák világszerte, azonban kifejezetten mozgásfejlesztésre nem specializálódott egy terápiás foglalkozás sem. Az állatok emberre gyakorolt pozitív hatásait kihasználva, a saját, képzett terápiás kutyámmal kezdtem el a kutyás terápiás foglalkozásokat. A kutatásom célja a kutya bevonásával célzottan a nagymozgások fejlesztése volt és ennek megfelelően olyan játékos feladatokat találtam ki, melyekben a gyermekek és a kutya közösen részt tudtak venni. A játékos feladatokban a kutya minden esetben jelen volt, aktívan együtt mozogva a gyermekekkel, vagy passzív módon, illetve egyéb formában, pl. vokálisan. Figyelembe vettem azt a fejlődési szintet, ahol a 2

gyermekek aktuálisan tartanak, és ehhez igazodva állítottam össze a játékos feladatokat, melyek adekvát módon a mozgásfejlesztést szolgálták. Fontosnak tartottam, hogy olyan feladatokat is játszunk, melyek a gyermekek számára újak, és amiket önállóan nem végeznének. A játékok során változatos formában, egy adott mozgást többféleképpen is gyakoroltak a gyermekek, szükség esetén korrigáltam őket. A vizsgálatom során két csoportot hoztam létre, az egyik részt vett a kutyás terápiás foglalkozásokon, a másik csoportot kontroll csoportnak tekintettem. Mindkét csoportnál egyénileg felmértem a mozgásfejlettséget, valamint a két csoport között sorversenyt rendeztem és a kutyás terápiás foglalkozások után visszaméréssel próbáltam felmérni, hogy a célzott mozgásfejlesztés milyen hatással volt a gyermekek motorikus fejlődésére.  Feltételeztem, hogy az óvodás korosztálynál a rendszeres gyakorlás javítja a motorikus teljesítményt, hozzájárul a mozgásvégrehajtás precíz és minőségi kivitelezéséhez, és az ismert mozgások új kombinációinak megjelenéséhez.  Az egyéni felmérés és visszamérés alapján azt feltételeztem, hogy: -

javul az ugrás technikája és nő az ugrások hossza

-

fejlődik az egyensúlyérzék, a térérzékelés, a hely-és helyzetváltoztatás

-

javulnak a mozgások dinamikai jellemzői

 A két csoport összehasonlítására alkalmazott sorversenyek alapján azt feltételeztem,

hogy: -

fejlődik a dobás technikája és a dobások pontossága

-

javulnak az alternáló mozgások

-

a futásgyorsaság nő, javul a futás technikája és az iránytartás

-

javul az oldallépések kivitelezése

-

javulnak az időeredmények

3

II. IRODALMI ÁTTEKINTÉS

II/1. Mozgásfejlődés az első gyermekkorban (4-7 év) Az emberi mozgásfejlődés törvényszerűségeit számos szakterület kutatói vizsgálták. A pszichológusok, a biológusok, a testnevelés és a sport szakemberei különböző megközelítéssel viszonyultak a témához. „A lélektan, ezen belül a fejlődéslélektan jobbára a motorikus készségek (skills) tanulásának szentelt figyelmet, főleg a finomkoordináció területének. A mozgásfejlődést a szervezeten belüli történésként úgy tekintették, mint a mozgásminta kialakulását, finomodását, a mozgásszabályozás tökéletesedését. Egy másik irányzat képviselői a mozgásfejlődést a gyermek általános, a környezettel kölcsönhatásban változó magatartásának részeként értelmezik (Stern 1950. Petzelt 1951.) Ők a környezet hatásait tartják elsődlegesnek, mivel a környezet által támasztott követelmények visszahatnak a gyermek mozgásfejlődésére. A gyermek mozgásos tevékenysége tehát alkalmazkodási válasz és ugyanakkor a megismerés egy formája.”1 Az antik filozófusoktól származtatjuk a fejlődés fogalmát. „Az egyén fejlődését vizsgáló tudománynak az auxológiának két kulcsfogalma van: a növekedés és a fejlődés. Növekedésben a szervezetben bekövetkező mennyiségi változásokat érti, vagyis azt, hogy az asszimiláció (felépítés) túlsúlyban van a disszimilációval (leépítés) szemben. A fejlődés viszont a minőségi változások folyamata, amelyet mennyiségi változások készítenek elő.” 2 A mozgásfejlődés az emberi fejlődés egy részterületeként fogható fel, mely átfogja az ember sokrétű mozgásformáinak és mozgáskészségeinek egyéni fejlődését, valamint a koordinációs-és kondicionális képességek kialakulását. A mozgásfejlődésnek biológiai feltételei vannak, mint a mozgatórendszer és az idegrendszer

fejlődése.

A

mozgatórendszer

fejlődése

magában

foglalja

a

csontvázrendszer (a csontok megszilárdulását, a porcszövet csonttá alakulását, a csontok hosszúságának és szélességének növekedését) fejlődését, valamint ezzel egyidejűleg az izomzat (az izomzat testtömeghez viszonyított arányát, az izomzat gyarapodását) fejlődését is. Az idegrendszer fejlődése, elsősorban az agy fejlődése a 1

Dr. Farmosi István – Mozgásfejlődés – az alapvető mozgásformák és képességek fejlődése – ITC PLANTIN Kiadó és Nyomda Kft, 1992. Budapest, 6. oldal, második bekezdés 2 Dr. Farmosi István – Mozgásfejlődés – az alapvető mozgásformák és képességek fejlődése – ITC PLANTIN Kiadó és Nyomda kft, 1992. Budapest, 7. oldal, második bekezdés

4

születés pillanatában még a kezdetén tart, ilyenkor a mozgatómezőből kiinduló piramispályák rostjai nem rendelkeznek velőshüvellyel és még nincs kapcsolatuk a gerincvelői mozgató idegsejtekkel sem. A szinapszisok kialakulása, valamint a mielinizáció a 2. életév végére fejeződik be és azoknál az idegpályáknál alakul ki, melyek az érzékszervektől az agykéreg felé vezetnek. Végül azok az idegpályák mielinizálódnak, melyek az akaratlagos mozgásokat közvetítik. Ugyanakkor a strukturális és fiziológiás feltételek mellett a mozgás kialakulásának és fejlődésének fontos tényezője a környezet, amelyben a mozgástanulás zajlik. Az első gyermekkorban (4-7 év) jelentős változást eredményez az egyediből a szervezett közös foglalkoztatásba való átlépés, a rendszeres mozgás, melynek színvonala hosszú időre megszabja a motorikus fejlődést. Ebben az életkorban a gyermek mozgásfejlődését az jellemzi, hogy a már elsajátított mozgásokat tökéletesíti, ugyanakkor megjelennek az első mozgáskombinációk is. Javul a gyermek teljesítménye, a mozgás kivitelezésének minősége, pontossága. Ugyanazt a mozgást egyre több variációban és szituációs helyzetben képes alkalmazni. „A kondicionális

képességek

közül

az

idegrendszeri

érést

kísérő

mozgás-és

mozdulatgyorsaság, valamint a testnagysággal arányos állóképesség fejlődésében lehet számottevő előrelépést felismerni (Győri, 1981.).”3 „A koordinációs képességek közül a motorikus tanulás a mozgásvezérlés-és szabályozás, ezen belül pedig az egyensúlyozás fejlődése kifejezett. Bakonyi és Nádori (1987) vizsgálatai arra mutatnak, hogy az egyensúlyozásban, és ebben az életkorban feltehetően minden koordinációs teljesítményben a vizuális kontrollnak kiemelkedő jelentősége van.”4 Az életkor legkedveltebb és legtöbbet gyakorolt mozgásformája a mászás, mely 5 éves kor után lesz az előző életkorokhoz képest folyamatosabb, gyorsabb és koordináltabb. A 4 éves gyermek már képes önállóan folyamatosan fölmenni a lépcsőn váltott lábakkal, azonban a lefelé lépkedés még kevésbé folyamatos és lassúbb. Az egymástól 30 cm távolságra helyezett akadályokon a 3-4 évesek át tudnak lépni, valamint 5-6 éves korban már nem csak az akadályok közötti távolság 3

Dr. Farmosi István – Mozgásfejlődés – az alapvető mozgásformák és képességek fejlődése – ITC PLANTIN Kiadó és Nyomda kft, 1992. Budapest, 24. oldal, első bekezdés 4 Dr. Farmosi István – Mozgásfejlődés – az alapvető mozgásformák és képességek fejlődése – ITC PLANTIN Kiadó és Nyomda kft, 1992. Budapest, 24. oldal, második bekezdés

5

növelhető 50 cm-ig, hanem az akadályok közötti távolság is variálható, azonban fontos, hogy a nagyobb átlépési távolság kisebb magassággal párosuljon. A fiúk futásának fejlődése megelőzi a lányokét, ami a lépéshossz növelésével és a lépésfrekvencia csökkentésével valósul meg. 4 éves korban a jól koordinált futás a gyermekek 30%-ra jellemző, az 5 éveseknél már 70-75%-ra, míg a 6-7 éveseknél eléri a 90%-ot. „Az ugrás Meinel (1977) szerint csak akkor fejlődik megfelelően ebben az életkorban, ha a gyermekek kellő gyakorlásban vesznek részt. Ennek hiányában a fejlődés lassú és formaszegényen történik. Megfigyelték, hogy az öntevékeny játékban, - amelyet a felnőttek nem irányítanak – az ugrások részaránya a többi mozgásformához viszonyítva kevesebb, és a gyermekek rendre ugyanazokat az ugrásokat alkalmazzák, tehát formailag szegényebb.”5 Megfelelő gyakorlás esetén a fejlődés gyorsabb és sokrétűbb lesz, mely elsősorban az 5-6 éveseknél jelentkezik. 4 éves korban az egykezes felső dobás még mindig inkább karból történik és kevésbé kifejezett a törzs bekapcsolódása. Az 5 éves fiúk többsége harántterpeszből dob az egész test bevetésével, míg a lányokra a frontális felállás és csak a kar és a törzs mozgásának összekapcsolása a jellemző. A nekifutással történő dobás a fiúknál csak ritkán sikerül, azonban kellő gyakorlással a technikája fokozatosan javul. Lányoknál különösen fontos a rendszeres gyakoroltatás, mert ennek hiányában megrekednek ezen a fejlettségi fokon. Mivel a gyermekek anticipációs képessége kevésbé fejlett, ezért nem képesek „fogáshelyesen” dobni a labdát, így elkapni sem tudják, ami azt eredményezi, hogy egymás közt nem is gyakorolják, ezért nagyon fontos, hogy a felnőttek a dobás és elkapás fejlesztésében is részt vegyenek, ami kifejezetten a lányok esetében válik indokolttá. Az első gyermekkorban tökéletesedik főként a differenciálódás irányába - a húzás, a tolás, a függeszkedés, a forgás, a gurulás, a hordás és az egyensúlyozás.

5

Dr. Farmosi István – Mozgásfejlődés – az alapvető mozgásformák és képességek fejlődése – ITC PLANTIN Kiadó és Nyomda kft, 1992. Budapest, 25. oldal, hatodik bekezdés

6

II/2. Fejlődés és szocializáció az óvodás korban A fejlődés egyaránt érinti a kognitív (a megismeréssel kapcsolatos), az érzelmi, a testi és a társas folyamatokat. Az érés, mint a fejlődést jellemző változások alapja, egy genetikai program által meghatározott folyamat, mely a környezeti hatásoktól viszonylag független, a testi és pszichés változások sorozatából tevődik össze. „A mozgásfejlődésen kívül a testi és pszichés változások, a kognitív és társas képességeink kibontakozása is előre rögzített időrendben zajlik. A változások időegysége függ az érési folyamattól, azonban a környezeti tényezők lassíthatják vagy gyorsíthatják ezeket a történéseket.”6 Gyarapítani lehet a kompetenciákat és gyorsítani lehet az érést megfelelő gyakoroltatással, tanítással és fejlesztő eszközökkel. Ahhoz, hogy a gyermek képességeit fejlesszük és támogassuk fejlődését, ahhoz figyelembe kell venni azt a szintet, ahol a gyermek éppen tart, és erről a szintről kell kiindulni, vagyis a gyermek képességeihez és szükségleteihez kell igazodnia az elvárásainknak. „A legközelebbi fejlődési zóna kifejezés (Vigotszkij, 1967) arra utal, hogy a gyereket körülvevő környezet akkor a legtámogatóbb, ha egy lépéssel éppen az aktuális fejlettségi szint előtt jár. A „legközelebbi fejlődési zóna” olyan sáv, amelyben a gyerek a környezet biztonságos védettségét élvezve próbálgathat, és ezáltal fejlettebb szinten tud teljesíteni, mint amilyenre egyedül képes lenne.” 7 A gyermekkor különböző intézményei (bölcsőde, óvoda, iskola) az életút természetes szakaszolására épülnek, mely szakaszhatárok körülbelüli életkorokhoz köthetők. Az értelmi képességek fejlődése az óvodás korban hozzájárul ahhoz, hogy a gyermek vágyait összhangba tudja hozni a lehetőségeivel és a képességek által megváltoztatja önmagához és a szülőkhöz való viszonyát. A környezet elvárásai is megváltoznak vele szemben, megkövetelik tőle a szabályok betartását és a higgadtabb viselkedést, mivel a gyermek külsejének testi arányai megváltoznak az óvodás évei alatt. Ez a folyamat visszahat a gyermek gondolkodására és elősegíti a tőle független valóság megértését, így az óvodás kor végére olyan intenzívvé válnak ezek a kölcsönhatások, 6

N. Kollár Katalin – Szabó Éva – Pszichológia pedagógusoknak – Osiris kiadó, 2004. Budapest, 31. oldal, első bekezdés 7 N. Kollár Katalin – Szabó Éva – Pszichológia pedagógusoknak – Osiris kiadó, 2004. Budapest, 31. oldal, második bekezdés

7

hogy egy egész személyiségére kiterjedő fordulat következik be. A gyermek képes megérteni a kapcsolatok kölcsönösségét, birtokába van a nyelv fortélyainak, képes elvonatkoztatni és fejben műveleteket elvégezni. Jelentősen lecsökken a gondolkodás és viselkedés érzelemvezéreltsége, meg akar felelni az elvárásoknak és elég jól alkalmazkodik a valósághoz. Ezeknek a változásoknak az együttese teszi lehetővé, hogy az óvodás kor végére fegyelmezetten tudjon majd ülni az iskolapadban, hogy feladatokat oldjon meg, hogy legyőzze vágyait és betartsa a szabályokat.

II/3. Az óvodai nevelés célja és a játékos oktatás módszere Az óvodai nevelés célja a gyermekek sokoldalú, harmonikus fejlesztése. A nevelés feladatait – egymással kölcsönhatásban álló erkölcsi, testi, értelmi, esztétikai nevelési feladatok – az óvónő oldja meg a gondozás, oktatás, nevelés során. Az egészséges gyermek fizikális és szellemi adottságai lehetővé teszik a harmonikus és sokoldalú fejlesztését. Fontos az egészség megőrzése és megszilárdítása, az egészséges fejlődés kedvező befolyásolása az életkornak megfelelően. „Az óvodában folyó testnevelést folyamatként fogjuk fel, három éven keresztül ható nevelő-oktató tevékenységnek, melyben

a

gyermekek

mozgáskészségei

mozgásismeretei,

fokról-fokra

fizikai

tökéletesednek,

és

szellemi

fejlődnek

és

képességei, egyidejűleg

szükségletükké, szokásukká válik a mindennapos testgyakorlás.”8 A testgyakorlatok vázát az életkornak megfelelő természetes mozgások adják, de ezen kívül gimnasztikai elemeket is tartalmaznak. A természetes mozgások gyakoroltatásának célja az életkornak megfelelő, optimális, gazdaságos végrehajtásra vonatkozik. Az óvodás gyermekek eltérő motorikus fejlődési szinten állnak, ami abból adódik, hogy különböző mozgásterekben és mozgásgyakorlási lehetőségekben nevelkednek (első három életév) eltérő életkörülményeik következtében. Az idegrendszer serkentési és gátlási viszonya egyensúlyba kerül a rendszeres gyakorlás eredményeként. Az óvodai nevelés célja tehát az, hogy azonos szintre hozza,- illetve szintről-szintre fejlessze a gyermekeket a képességeiknek és életkoruknak megfelelően. A gyermek maga kezdeményezi a játékot, spontán ötlettől vezérelve, önállóan cselekedve, ezáltal ismeri meg a különböző dolgokat és jelenségeket, így bővítve 8

Becsy Bertalan Sarolta – Esküdtné Sebestyén Ildikó – Mozgásos játékminták, játékgyűjtemény – óvodák és alsó tagozat részére –Ifjúsági lap – és Könyvkiadó Vállalat, 1986. Budapest, 7. oldal, negyedik bekezdés

8

eddig megszerzett tapasztalatait. A játéktevékenység folytonos cselekvésre készteti a gyermeket, amivel kielégíti szükségleteit, így érve el a funkcióörömöt, ami motiválja a további játékban és megismerésben, mely egyúttal mozgáskésztetésre is serkenti. Amelyik játékban sikerélményt szerez a gyermek, azt a játékot szívesen gyakorolja, és ez által tovább ügyesedik, míg azokat a játékokat, amik nehezen mennek (amelyekre még nem elég érett), önállóan nem forszírozza, mert nem leli bennük örömét. Ezért is fontos a játékos oktatás, mely egyfajta irányítást és segítséget ad ahhoz, hogy a gyermek saját belső indítékként élje meg az újabb-és újabb kreativitásra és aktivitásra alapuló tapasztalatszerzést és megismerést. Az oktatás szervezését és irányítását a pedagógus végzi, ő adja ki a feladatokat, melyeket a gyermekek végrehajtanak, így az ismeret-és tapasztalatszerzés egy célirányos és tudatos tervezés eredményei. Fontos a belső indíték, azaz a motiváció fenntartása, mert ez a mozgáscselekvés előfutára, hajtóereje és dinamikus meghatározója. A mélyebb analízis-szintézis a magasabb szintű általánosítás képességét a játékos oktatás alapozza meg. A játék és az oktatás kapcsolatát tehát nem statikus állapotnak, hanem fejlődő folyamatnak kell tekintenünk. Az általános iskola alsó tagozata is még erre a játékos oktatásra épít, így az óvoda egy nagyon stabil alapot ad a készségek tudatos elsajátítására, hogy később a már felső tagozathoz közeledve a tanulási folyamat motivációja lépjen előtérbe. A játékos oktatás fogalmát többféle szempontból közelítik meg, vannak, akik önálló didaktikai alapelvnek, míg mások oktatási módszernek tekintik. Módszerként azért értelmezhető, mert a testnevelés oktatási-nevelési

folyamatának

minden

mozzanatában

érvényre

juttatjuk

(ismeretnyújtás, gyakoroltatás, hibajavítás, értékelés). Így alkalmazkodunk az óvodás,

kisiskolás

gyermek

életkorának

megfelelő

pszichoszomatikus

sajátosságokhoz.

II/4. Az állatok emberre gyakorolt jótékony hatásai Az 1970-es évektől kezdték el tudományos módszerekkel is vizsgálni az állatok emberre gyakorolt pozitív hatásait. Magyarországon manapság is folynak különböző kísérletek és kutatások, melyek az állattartási szokások, az állat-ember kapcsolat, illetőleg az állatasszisztált terápia témaköreivel foglalkoznak. Az átfogó eredmények még váratnak magukra, a kutatás ugyanis több résztvevőt (ember és állat), és több 9

évnyi vizsgálódást kell, hogy magába foglaljon. Az angol és nemzetközi kutatások (Mars Petcare – Waltham központ) bírnak a legtöbb, ember-állat közötti kötődés és pozitív kapcsolatra vonatkozó információkkal napjainkban. Az állatok közül a társállatokat vizsgálták, melyek szoros kapcsolatba kerülnek az emberrel, azáltal, hogy napi szinten kapcsolatot teremtenek, némelyek együtt is élik mindennapjaikat az emberrel, de a legfontosabb, hogy rendszeresen és jelentős időt töltenek el egymással. Ez a szoros kapcsolat és kötődés, például a kutya és ember kapcsolata a kutyák evolúciójával párhuzamosan, évezredekre nyúlik vissza. A kutatások kimutatták, hogy az ember-kisállat kapcsolat pozitívan hat az emberekre. Ezt a jótékony hatást mindenki érzi, anélkül, hogy meg tudná fogalmazni mit is érez, mikor egy kutyát simogat, ölbe vesz, vagy akár gondoz. Semmihez sem hasonlítható a kutya élénk, érdeklődő tekintete, az a kíváncsian fürkésző szempár, mely lesi az ember arcának minden rezdülését. Kísérletekkel kimutatták, hogy a kifejezetten ölebnek szánt kutyák szemgolyója sokkal inkább gömbölyű, így alkalmasabb arra, hogy az ember mimikáját lássa és érzékelje, szemben mondjuk egy vadászkutya mandulavágású, távol eső szemeitől, melyek a nagyobb látóteret és a messzi távol mozgó pontjainak (vadak) érzékelését teszik lehetővé. A kutyák változatos külseje, mozgás közben lebegő szőre és megjelenése egyaránt vonzza az emberi tekintetet. A kutyák emberrel kialakított kommunikációja rendkívül sokat változott az idők során, az ember „megtanulta” mivel mit jelez kutyája számára. Egy kísérletet végeztek úgy, hogy hangszalagra rögzítették a kutyák különböző szituációkba történő hangjelzéseit, legyen az morgás, boldog ugatás, fájdalmas vonyítás, vagy egyéb, és azt tapasztalták, hogy az emberek nagy százaléka tökéletesen ki tudta választani a lehetséges válaszok közül az a lehetőséget, amit az adott szituáció takart, magyarán az ember képessé vált megérteni „mit mond számára” kutyája. A hangjelzéseken kívül a kutya non verbális jeleket is használva rengeteg információt közöl az emberrel. A csóváló farok, a magasra tartott fülek, a maga alatt topogó lábak, mind-mind a kutya hangulatát, érdeklődését és aktuális állapotát jelzik. A kutya tehát, anélkül, hogy folyékonyan beszélné az emberi nyelvet, folyamatosan kommunikál az emberrel. Számtalan ember ruházza fel kutyáját emberi tulajdonságokkal és családtagként, barátként éli velük mindennapjait. Ezért is van az, hogy sok idős ember esetén, a kutya kimeríti a társ 10

fogalmát, akivel megoszthatók a napi gondok, aki hagyja, hogy elmeséljenek neki bármit, anélkül, hogy beleszólna. Segíti a társas érintkezést az idősek és magányosok számára, hisz a kutyát el kell látni a mindennapokban, a kutyával sétálni kell napi rendszerességgel, ahol nagy eséllyel találkozik újabb kutyát sétáltatókkal, ahol a kutya, mint a közös érdeklődésük alanya, egy jó kiindulópontja a beszélgetésnek és a későbbi kapcsolatteremtésnek. Ezeknek köszönhetően az állattartás csökkenti a háziorvosokhoz járás gyakoriságát, növeli egy életveszélyes betegség túlélési esélyeit, csökkenti a vérnyomást, a stresszt és a depressziót. A vérnyomás csökkentő hatását az állat szőrének simogatása is elősegíti, melyet egy kísérlettel is bizonyítottak, miszerint az ölébe doromboló macskát simogató személy vérnyomása szám szerint csökken. A kutya az agresszív vagy mentálisan sérült embereknek pozitív választ ad, és érzelmi gazdagságot, magabiztosságot teremt. Autista vagy Down-szindrómás gyermekekre is jótékonyan hat a kutya, mert nem támaszt velük szemben elvárást, nem kelt bennük félelmet, csökkenti a szorongást, így lehetővé teszi a kíváncsiság felébredését. A fiatalkori visszaeső bűnözés megelőzését is segíti a kutyával való foglalkozás. Külföldi börtönökben végeztek olyan programokat, hogy örökbe adandó, de viselkedés problémákkal küszködő kutyákat adtak oda egy olyan börtönbe, ahol gyilkosságért elítélt bűnözőket tartottak fogva. A program célja az volt, hogy közösen formálja egymást kutya és ember. A kutyák nevelése célt és reményt adott az elítélteknek és izgalmassá tették a mindennapokat. A magukba forduló, világtól elzárkózó bűnözők megnyíltak, rendre tanították a kutyáikat, érezték, hogy tartoznak valakihez, javultak a társas kapcsolataik és komoly pszichés fejlődésen mentek keresztül, azáltal, hogy a kutyával foglalkozhattak. A kutya jelenléte, a kutyáról való gondoskodás egyfajta rendszert visz az ember életébe, és ez által javítja a rendszeres iskolalátogatottságot és növeli a felelősségtudatot a gyermekekben. Sok kisgyerekes családban a kutya a gyermek legjobb barátja, aki mindig kapható játékra, akihez hozzá lehet bújni, akit meg lehet simogatni, aki töretlenül követi a gyermek minden mozdulatát és egyúttal védelmezi, vigyáz is rá. A kisgyermek érdeklődését felkelti a kutya mozgása, megpróbál utána nyúlni, mászni, később a kutya, mint biztos pont segít az állás gyakorlásában, majd később a járás során is. 11

A kutya orra egy érzékeny pont, mellyel információt szerez környezetéről és egyúttal „mint egy kéz, tapogat is vele”. A kísérletek kimutatták, hogy a kutyák képesek a különböző elváltozások területeit kiszagolni, számtalan bőrrákban szenvedő emberen segítve ezzel. A kutya orra, szaglászása, nedvessége minden babát megmosolyogtat. Talán itt kezdődik az ember-kutya kapcsolat megalapozása. A kutya mindig ott nyüzsög a gyermek körül, a gyermek nyúl érte, simogatja, vizsgálgatja, tapasztalatokat gyűjt róla, a játékát nyújtja neki, amiből később a dobás kialakulása lesz jelentős. A kutyának való labdadobálás, a kutyával való focizás, labdagurítás mind olyan játék, mely mindkét félnek örömöt okoz. A kisgyerek felállásra tett kísérleteinél is nagy segítség a kutya, aki mindig ott van, ha szükség van rá, akihez nem kell külön elmászni, aki támaszt nyújt, és ha vissza is huppan a gyermek, „még az arcát is megnyalja”, ezzel tovább bíztatva őt. A járástanulás bizonytalanságánál szintén támaszt adhat a kutya, aki beleérző képessége által figyelve a gyermek mozgására, azonos ritmust vesz fel vele és képes oda-vissza tipegve sétálni a gyermekkel, nem bánva azt sem, ha közben a fülébe kapaszkodik a gyermek. A nagyobb gyermekeknek a kutya egy kifáraszthatatlan barát lehet, aki minden játékban benne van, legyen az sárban ugrálás, vagy órákig tartó kergetőzés a mezőn. A kutya tehát egy egész életen át hű társa és barátja az embernek, és aki megérzi egy kutya szeretetét, többé nem akar lemondani róla. A terápiás kutya kiválasztása és képzése az 1. számú mellékletben olvasható.

12

III. ANYAG ÉS MÓDSZER III/1. A vizsgálati anyag bemutatása A kutatásom során 40 óvodás gyermeket vizsgáltam, akiket két 20 fős csoportra osztottam. Az „A” csoportba a kutyás terápián részt vevő gyermekek kerültek, a „B” csoport lett a kontroll csoport. Mindkét csoportba azonos volt a nemek aránya, 10 lány és 10 fiú. Életkorukat tekintve 4-7 évesek vegyesen, kis-és nagy csoportos óvodások, az átlag életkoruk 5 év. A gyermekek kiválasztásakor figyelembe vettem a szülők kérését, az óvónők javaslatát és a gyermekek kutyához való viszonyát. A szülők részletes leírást kaptak a kutatásról és a mozgásfejlesztő kutyás programról és ez alapján döntötték el, hogy gyermekük részt vehet-e valamelyik csoportban. A szülők aláírásukkal adtak engedélyt és volt, aki külön kérte, hogy gyermeke részt vehessen a kutyás foglalkozásokon. Az óvónők mivel sok időt töltenek a gyermekekkel, így úgy gondoltam reálisabban látják a gyermekek közötti különbségeket (mozgáskultúrát tekintve) és az egyes személyiségek fejlődését, ezért fontosnak tartottam a javaslatukat. Volt olyan gyermek, akit azért tanácsoltak a kutyás terápián való részvételre, mert úgy látták, hogy kevésbé ügyes, mint a többiek, volt, akit azért, mert nehezen kezelhető volt (hiperaktivitás és koncentrációzavar), és volt, akit azért javasoltak, mert zárkózott volt és nem volt jó sem a többi gyermekkel, sem az óvónőkkel a kapcsolata. A harmadik szempont a gyermekek kutyával való találkozása volt. A kutyát bevittem az óvodába és hagytam, hogy a gyermekek maguktól jöjjenek oda ismerkedni és barátkozni vele. Volt olyan gyermek, aki félelem nélkül közeledett a kutyához, volt, aki messziről érdeklődött és csak bátorítással, hátulról merte megsimogatni. Ez is fontos szempont volt, mert aki eleve nagyon szerette a kutyákat, annak szerettem volna még több kellemes élményt okozni, míg annál a gyermeknél, aki bizalmatlan volt a kutyával szemben (és a szülő is szerette volna leküzdeni a gyermeke kutyától való félelmét), szerettem volna, ha megtapasztalja és átéli a kutya szeretetét, bizalmát és a vele való közös játék örömét. A gyermekekről általánosságban elmondható, hogy életerősek, egészségesek voltak, és az általános fizikai állapotuk kielégítő volt. Szellemi képességeik lehetővé tették a kutyával való játékok szabályainak megértését és az esetleges korrigálások kivitelezését. 13

III/2. A vizsgálat elrendezése A kutatási munkám Miskolcon a Mesevár Óvodában zajlott, 2010.06.16.-és 2010.07.21. között. Először kutya nélkül mentem el az óvodába, megismerkedtem az óvónőkkel, meséltem nekik arról, mit is szeretnék majd vizsgálni, és hogyan fog zajlani a kutyás mozgásfejlesztő program. Az ovisoknak bemutatkoztam és meséltem nekik arról, hogy hamarosan egy kutyussal fogom meglátogatni őket. Felmértem a lehetőségeket, az óvoda udvarát és a különböző eszközöket, melyeket a későbbiekben felhasználhattam. Az óvoda vezetőségének több héttel előtte benyújtott kérelmem és az ÁNTSZ-nek beküldött részletes leírásom a kutatási munkámról, valamint a kutya összes egészségügyi-és vizsgapapírjainak leadása után ekkor már hivatalosan is engedélyezték az óvodában folytatott tevékenységemet. Suzyt, a terápiás kutyámat, az óvodában való munkájának megkezdése előtt az állatorvossal megvizsgáltattam (aki egészségesnek találta), megkapta a minden évben kötelező veszettség-elleni oltását, a rendszeresen ismételt féreghajtást megismételtük, illetve az egyéb élősködők elleni védekezést is biztosítottuk. A kutatásom megkezdése előtt szőrét rövidre vágattam, hogy egyszerűbb legyen minden terápiás foglalkozás előtt megfürdetnem, majd megszárítva elvinnem az óvodába. A kutatásom során mindkét csoportnál elvégeztem a mozgásfejlettség egyéni felmérését, valamint megrendezésre került egy sorverseny, ahol „A” - és „B” csoport egymás

ellen

versenyzett.

Ezt

követte

egy

15

alkalmas

állatasszisztált

mozgásfejlesztés, melyben az „A” csoport gyermekei vettek részt, végül újra megrendezésre került a sorverseny és megtörtént mindkét csoport egyéni mozgásfejlettségének visszamérése. A kutatás menete:  2010.06.18. a kutyával való megismerkedés az óvodában  2010.06.21-22-23. a mozgásfejlettség egyéni felmérése  2010.06.24. az első sorverseny, az „A”- és „B” csoport egymás ellen versenyeztek  Ezt követően megkezdődtek a kutyás terápiás foglalkozások az „A” csoportnak (kutyás terápián részt vevő gyermekek, 20 fő) -

időpontja: 2010.06.25-07.14.-ig

-

heti átlag: 5 alkalom (60 perc/alkalom) 14

 2010.07.15. ismételt sorverseny, „A”- és „B” csoport részére  2010.07.16-19-20.-án a „nagymozgások” kivitelezésének ismételt felmérése egyénenként  2010.07.21. elbúcsúztak a kutyától és rajzoltak A módszerem: A megfigyelés volt, a „nagymozgások” megfigyelése egyénenként történő felmérés és sorverseny segítségével. Az eredményeket részletes feljegyzéssel, és mozgásos feladatok során a távolság és idő precíz mérésével próbáltam objektivizálni. Alkalmazott eszközök: -

szőnyeg

-

műanyag dobogó

-

gumilabda

-

zsámoly

-

pad

-

műanyag karika

-

bója

-

kréta

-

centiméter szalag

-

stopperóra

III/2.1. Az egyéni felmérések gyakorlatanyaga Az általam választott feladatok azt a célt szolgálták, hogy egyénenként felmérjem a gyermekek aktuális mozgásfejlettségi szintjét. Elsősorban a nagymozgásokra - helyhelyzetváltoztatás - kivitelezésének képességére voltam kíváncsi. A feladatok (gyakorlatok) segítségével vizsgáltam a térérzékelést, ugráskészséget, ugráshosszt, egyensúlyérzéket, iránytartást, futásfejlődést, gyorsaságot, alternáló mozgásokat, oldallépés kivitelezését, dobás pontosságot, valamint a hely-és helyzetváltoztatást. A felmérések eredeti példányát a 2. számú melléklet tartalmazza. A felmérések az óvoda udvarán zajlottak, 40 gyermeket 3 nap alatt sikerült felmérnem egyesével.

15

A felmérés dokumentációja a lap tetején a fő adatokat tartalmazza, a gyermekek monogramját és óvodai jelüket, valamint nemüket és életkorukat. A nevük mellett egy „K” betűvel (kutyás csoport) emeltem ki az „A” csoportba tartozókat. Hat nagy csoportba osztottam a vizsgálathoz szükséges gyakorlatanyagot, úgy, mint ugrások, alternáló mozgások, futás, dobás, egyensúlyozás és oldallépés kivitelezése. A megfigyelésemhez kapcsolódóan lehetőséget adtam a különböző szempontok szerinti megítélésre, valamint helyet, hogy egyéb megjegyzéseket is hozzá tudjak fűzni a feladatokkal kapcsolatosan, amennyiben az szükséges volt.

 Különböző irányokban történő ugrás, páros-és egy lábbal Az óvoda lebetonozott udvarán krétával felrajzoltam öt négyzetet, kereszt alakban. A négyzetek oldalai 40 cm-esek voltak, két négyzet között 20 cm távolság volt minden irányban. A feladat az volt, hogy csípőre tett kézzel a középső keresztbe kellett állni, innen zárt-majd egyik és másik lábbal előre/balra/jobbra/hátra ugrani. Minden új irányban történő ugrás megkezdése előtt vissza kellett állni a kiindulópontra, azaz a középső négyzetbe. Az ugrások során felhívtam a figyelmüket arra, hogy próbálják csípőre tett kezüket végig ott tartani, valamint páros lábbal ugráskor próbálják meg a lábaikat végig zárva tartani, illetve hogy egy lábon ugráskor próbálják meg az ugrás végeztével is megtartani az egy lábon állás pozícióját, illetve ha elég ügyesek, figyeljenek arra is, hogy ne lépjenek ki-vagy rá a négyzet vonalára. A feladatokat előre bemutattam, szükség esetén egyenként is. A hátraugrások kivitelezésekor úgy helyezkedtem, hogy az esetleges hátraesést megakadályozhassam.

 Páros-és egy lábbal fel/leugrás A szőnyegre feltettem egy műanyag dobogót, így nem csúszott el. A műanyag dobogó téglalap alakú volt, 18 cm és 14 cm hosszú oldalai voltak, a magassága 10 cm volt. A feladat az volt, hogy csípőre tett kézzel zárt-majd egyik és másik lábbal kellett felugraniuk, majd leugraniuk a dobogóról. Az ugrások során felhívtam a figyelmüket arra, hogy próbálják csípőre tett kezüket végig ott tartani, hogy páros lábbal fel/leugráskor próbálják meg a lábaikat végig zárva tartani, hogy egy lábon ugráskor próbálják meg a fel/leugrás végeztével is megtartani az egy lábon állás pozícióját. A felugrás után megtartva az érkezés pozícióját, lerakhatták mindkét lábukat, maguktól fordultak meg a dobogón mintegy 360 fokot, majd felvéve a kívánt 16

testhelyzetet (páros/bal/jobb lábon állás), leugrottak róla. Erre azért volt szükség, hogy nehogy lendületből tovább ugorjanak, elessenek, vagy elkapkodják az ugrás kivitelezését.

 Helyből távolugrás páros-és egy lábbal A távolugrás kivitelezéséhez a szőnyeget terítettem le a betonra, az oldalán kihúzva a centiméter szalagot. A szőnyegnek köszönhetően sokkal jobban látták a gyermekek azt, hogy honnan kell elugraniuk ahhoz, hogy pontosan mérni tudjam az ugrásaik hosszát. A szőnyegre már nem volt szabad lépniük, a szőnyeg széle előtt álltak meg a betonon és az ugrások végeztével a szőnyegre érkeztek. Az esetleges eleséseket, térdre érkezéseket valamennyire csillapította a szőnyeg és nagyobb biztonsággal merték kihozni magukból a maximumot a gyermekek. Ennél a feladatnál hagytam, hogy kezükkel lendületet vegyenek, és egyensúlyozva segítsék vele az ugrást, valamint a talajra érkezéskor a testhelyzet megtartását. Felhívtam figyelmüket arra is, hogy nézzék, honnan ugranak el, próbáljanak minél nagyobbat ugrani és páros lábbal ugráskor zárva tartsák a lábaikat, egy lábon ugráskor pedig egy lábról ugorjanak el és ugyanarra a lábra érkezzenek meg. Az ugrásokból érkezések után addig kértem, hogy tartsák meg a testhelyzetet, amíg le nem mértem az ugrások pontos hosszát.

 Egy lábon állás (karokkal egyensúlyozva) A betonon, mint stabil egyenletes talajon álltak meg cipőben a gyermekek. Egyik, majd másik lábon kellett megállniuk, a testhelyzetet minél tovább megtartaniuk, miközben karjaikkal egyensúlyozhattak. A feladat megkezdése előtt megmutattam nekik, hogyan kell megállniuk, felhívtam a figyelmüket arra, hogy ha karjaikat oldalra kiteszik maguk mellé, és ha egy pontot néznek, és nem beszélnek közben, akkor még több ideig fognak tudni fél lábon állni. Stopperórával mértem, mennyi ideig tudtak állni bal/jobb lábakon.

 Egyensúlyozva járás A felfordított pad keskeny felületén kellett tyúkjárásban végigmenniük a gyermekeknek. A pad 160 cm hosszú és 30 cm magas volt, a keskeny felülete 10 cm széles volt. Bemutattam előtte, hogy szeretném, ha végigmennének, karjaikkal egyensúlyozhattak. Azt kértem tőlük, hogy egyenletes tempóban megszakítás nélkül,

17

váltott lábakkal haladjanak a padon végig. Stopperórával mértem, mennyi időbe telik végigmenniük a padon.

III/2.2. A sorverseny feladatai A sorverseny eredeti példányát a 3. számú melléklet tartalmazza. A sorverseny az egyéni felmérések befejezése után egy külön alkalommal került megrendezésre az óvoda udvarán. A sorversenyen a két csoport egymás ellen versengett, az „A” csoport volt a kutyás mozgásfejlesztő programon részt vevő gyermekek, a „B” csoport pedig a kontroll csoport. A két 20 fős csapat egy bója mögé sorakozott fel, az óvónők segítettek a gyermekek indításában, csapatban tartásában. A gyermekeknek elmagyaráztam, hogy a verseny során az a csapat nyer, amelyik a leggyorsabb. Ők maguk elnevezték magukat „Ezüst mancs” és „Arany mancs” csapatoknak. A sorverseny során az adott feladat megfigyeléseit rögzítettem, „A”- és ”B” betűkkel jelöltem meg a győztes csapatot, illetve a stopperórával és centiméter szalaggal mért eredményeket jelöltem a papíromon.

 Kúszás (3,5 méter) A kúszás során a kinti használatra szánt szőnyeg mögé sorakoztattam fel a két csapatot és tapsra egymás mellett kúsztak végig a gyermekek a szőnyegen. A szőnyeg hossza 3,5 méter volt. A kúszást először bemutattam nekik. A kúszással kapcsolatos megfigyeléseimet rögzítettem és a kapott időeredmény alapján kihirdettem a győztes csapatot.

 Gyors reagáló képesség futásban (összekuporodás a földön, törökülés, páros lábon állás) Az óvoda udvarának betonjára krétával húztam egy vonalat, mely két egyenlő részre osztotta a területet. A terület egyik részén az „A”, a másik részén a „B” csapat tagjai szabadon futkározhattak. Adott hangjelre (taps és egy szó) egy meghatározott testhelyzetet kellett felvenniük. A tapsot követő „gólya” szóra meg kellett állniuk, lábukat összezárva, a „nyuszi” szóra törökülésbe kellett ülniük, a „sün” szóra pedig összekuporodtak a földön. A testhelyzet felvétele után újabb taps jelezte a feladat végét és adott engedélyt az újabb futkározásra. Amelyik gyermek nem vette fel a 18

testhelyzetet, vagy nem azt csinálta, amit kellett volna, az kiesett és leült a pálya szélére. Rögzítettem az ezzel kapcsolatos megfigyeléseimet. A játék vége az volt, amikor már minden gyermek hiba nélkül teljesítette a feladatot, ekkor számoltam meg melyik csapatba van több gyermek még játékban, az a csapat nyert.

 Labdával futás és célba dobás Az óvoda udvarán minden csapatnak a saját bójájától kellett indulnia, labdát fogva a kezében a gyermek elfutott 3,5 métert, itt egy vonal jelezte, hol kell megállnia, majd két kézzel az 1 méterre lévő felfordított zsámolyba kellett megpróbálnia a labdát beledobni. A dobás után a labdáért kellett futni és a bójánál várakozó következő csapattársnak kellett futva a kezébe adni. A feladatot bemutattam, előtte minden gyermek kipróbálta két kézzel a labdadobást, az óvónők segítettek indítani a gyermekeket. A labda egy egyszerű, kisméretű gumilabda volt, különböző színekben. Akkor tudtak a gyermekek időt nyerni, ha bele találtak a zsámolyba és nem kellett a rosszul dobott és elgurult labda után szaladniuk. A feladatra vonatkozó megfigyeléseimet rögzítettem és stopperórával mértem a csapatok feladat végrehajtásának idejét. A leggyorsabb csapat nyerte a játékot és megtapsoltuk, aki beletalált a zsámolyba.

 Futás fordulatokkal Az óvoda udvarán egy vonal jelezte, hova kell felsorakoznia a csapatnak, a vonaltól 1 méterre volt az első bója, ezt még három bója követte, melyek 50 cm-re voltak egymástól. A feladat az volt, hogy szlalomban futva kellett a bóják közt haladni, majd az utolsó bója megkerülése után a bóják mellett visszafutva a következő csapattárs tenyerébe csapva indítani őt. Bemutattam a feladatot. Az nem volt meghatározva, hogy milyen irányba kell az első bóját megkerülni, viszont felhívtam a figyelmüket rá, hogy egy bója se maradjon ki és ne érintsék a bójákat futás közben. A feladatra vonatkozó megfigyeléseimet rögzítettem. Stopperórával mértem a csapatok feladat végrehajtásának idejét. A leggyorsabb csapat nyerte a játékot.

 Távolugrás (ugorjon túl)- páros/bal/jobb lábbal Az óvoda szőnyege oldalához sorakoztak fel a csapatok. Páros lábbal, majd bal-és jobb lábbal is ugraniuk kellett, karjukkal egyensúlyozhattak. A szőnyeg oldalán kihúzott centiméter szalag segítségével mértem az ugrások hosszát. Minden csapatból 19

a legnagyobbat ugró gyermek adatát írtam fel, valamint feljegyeztem a megfigyeléseimet. Az a csapat nyert, amelyikben a leghosszabbat ugró gyermek volt.

 Ugrásfejlesztés (egy lábon oda, páros lábon vissza) Az óvoda udvarán egy bója jelezte, honnan kell indulniuk. A bójától 4,5 méterre egy zsámolyt tettem. A zsámolyig egy lábon ugrálva kellett eljutniuk, a zsámoly megkerülése után már páros lábon ugrálva kellett visszaérkezniük a bójához, majd indulhatott a következő csapattárs. A feladatot bemutattam, engedtem, hogy karjaikkal egyensúlyozzanak, felhívtam a figyelmüket rá, hogy egy lábon ugráskor ne tegyék le a másik lábukat (nem kötöttem meg, hogy bal-vagy jobb lábbal ugráljanak), páros lábbal ugráskor pedig próbálják összezárva tartani a bokájukat. A feladatra vonatkozóan az előforduló hibákat lejegyzeteltem és stopperórával mértem a csapatok feladat végrehajtásának idejét. A leggyorsabb csapat nyerte a játékot.

 Sasszé párosával, karikát fogva, kerüléssel Az óvoda udvarán egy vonal jelezte, honnan kell indulniuk, a vonaltól 4,5 méterre volt a zsámoly, amit meg kellett kerülniük. Párosával álltak meg a gyermekek, megfogták a karikát (azonos méretű, műanyag karikák) és egymással szemben állva, sasszézva kellett elindulniuk, majd megkerülniük a zsámolyt és visszafelé is ugyanígy érkeztek, a következő párosnak átadva a karikát. A feladatot bemutattam, az, hogy melyik irányból kerülték meg a zsámolyt, maguk dönthették el, felhívtam a figyelmüket arra, hogy ne oldalazva fussanak, ne álljanak meg, ne engedjék el a karikát és figyeljék a társukat is, miközben sasszéznak. A megfigyeléseimet feljegyeztem. Stopperórával mértem a csapatok feladat végrehajtásának idejét. A leggyorsabb csapat nyerte a játékot.

 Páros lábbal ugrás adott távolságra, karikába, kerüléssel, futással Az óvoda udvarán egy vonal jelezte az indulási pontot. A vonaltól 50 cm-re volt az első karika, ezt követte még három karika, a karikák között 50 cm távolság volt, a karikák átmérője szintén 50 cm volt. A vonaltól 4,5 méterre volt egy zsámoly. Az volt a feladat, hogy a vonaltól indulva, páros lábon ugrálva kellett a karikákba ugrálva haladni előre, majd az utolsó karikába ugrás után futva a zsámolyt megkerülni és visszafutni a kiindulópontra. A feladatot előre megmutattam, felhívtam a figyelmüket rá, hogy tartsák zárva a lábaikat az ugrások során, és ha 20

ügyesek, ne érintsék a karikát és próbáljanak egy ugrással továbbugrani egy újabb karikába és minden esetben kerüljék meg a zsámolyt is. Ha valamelyik gyermek érintette vagy elrúgta a karikát, akkor a következő gyermek indításáig azt eredeti helyére visszatettem. A feladat során feljegyeztem a megfigyeléseimet. Stopperórával mértem a csapatok feladat végrehajtásának idejét. A leggyorsabb csapat nyerte a játékot.

III/2.3. Az állatasszisztált terápiás foglalkozások Az állatasszisztált foglalkozásokon csak az „A” csoport tagjai vettek részt, ők voltak 20-an a kutyás mozgásfejlesztő programon részt vevő gyermekek. Összesen 15 foglalkozás volt, amik egymást követő napokon zajlottak. A többi gyermek addig mást játszott az óvónőkkel, vagy egymással az udvaron. A motiválás érdekében az „A” csapat minden tagjának készítettem egy kis füzetet, amelyre nyomdai pecséttel rögzítettem az órán való részvételüket. Az állatasszisztált foglalkozásokon fontos szempontnak tartottam azt, hogy a feladatok a felmérés során kapott adatok alapján az életkornak megfelelő mozgásfejlesztést szolgálják, illetve hogy olyan játékos feladatokat találjak ki, melyek változatosak és a gyermekek számára izgalmasak. A kutya alapvetően kétféleképpen vett részt a játékokban. Vagy aktívan, azaz együtt „dolgozott” a gyerekekkel például együtt kúszott velük, vagy passzívan, például állt egyhelyben és alatta kellett átkúszniuk, illetve olyan formában, hogy a kutya volt a „feladatok célja” például őt kellett megkerülni. A kutya az összes játékos feladathoz útmutatót kapott, egyszerű kéz-és hangjelzésekkel irányítottam a játékok során. A játékos feladatok összeállítása során a hely-és helyzetváltoztató mozgások fejlesztése, a dobás pontosság, a futásfejlődés, ugrások fejlesztése, alternáló mozgások, és az egyensúlyérzék fejlesztése volt a fő cél, valamint az oldallépés kivitelezésének pontosítása.

Figyelembe

vettem

a

csoportlétszámot,

a

kutya

helyzetének

átgondolását, az udvar méretét és a különböző eszközöket, melyeket használhattam. A játékos feladatok során arra törekedtem, hogy egyszerű, követhető feladatok legyenek, melyeknél, ha szükséges, tudjak korrigálni is. A különböző feladatokat más-más napokon játszottuk, annyi játékos feladatot találtam ki, hogy lehessen variálgatni mind a sorrendet, mind a kivitelezést. A kutyával való megérkezéskor

21

mindig hagytam időt arra, hogy a gyermekek kicsit simogassák a kutyát, valamint a foglalkozások után volt lehetőségük labdázni és játszani vele. A kutyás terápiás foglalkozások felépítése:  A kutyával megérkezés, simogatás  Eszközök előkészítése  A kutyával történő mozgásfejlesztő program feladatainak gyakoroltatása  A kutyával kötetlen játék, labdázás, simogatás  Az eszközök elpakolása, távozás a kutyával

 Az állatasszisztált terápia során alkalmazott játékos feladatok - Az alternáló végtagmozgások fejlesztése céljából a kúszás volt a fő elem, melyet különböző variációkba gyakoroltattam. Az egyik lehetőség az volt, hogy a szőnyeget leterítettem, felsorakoztak mögé párosával a gyermekek, majd a kutya a szőnyeg mellett, a gyermekek kettesével a szőnyegen kúsztak végig. A másik lehetőség az volt, hogy a kutyát megállítottam a téglalap alakú szőnyeg hosszabbik oldalának a közepénél. A gyermekek sorban álltak és egyesével, a szőnyeg elejétől kúszva átkúsztak az álló kutya alatt majd a szőnyeg további oldalain pókjárásba, macijárásba, végül rákjárásba mentek végig, majd beálltak a sor végére. - A következő játékos feladat lényege a gyors reagáló képesség volt futásban. Ezt úgy játszottuk, hogy a kutyát egy jól látható helyen volt (az udvar végén található kivágott fatönkön) és ő volt a játék „irányítója”. A gyermekek futkároztak tetszőlegesen az udvaron, majd a tapsolásom után, a kutyának kézjellel különböző pozíciókat mutattam, ekkor a gyermekeknek utánozniuk kellett a kutya által felvett testhelyzetet. Amikor a kutyát lefektettem, a gyermekeknek össze kellett kuporodniuk a földön, amikor felültettem, törökülésbe kellett ülniük, amikor állítottam, fél lábon egyensúlyozva kellett megállniuk. A taps jelezte a futás végét és a pozíció felvételét és a pozíció megtartásának végét és az újabb futás kezdetét is. Volt olyan feladat is, hogy a kutya a helyén maradt, a gyermekek futkároztak, és amikor a kutya (kézjelemre) ugatott, megneveztem egy állatot és annak megfelelően kellett egy adott pozíciót felvenniük. A „sün” szóra összekuporodtak a földön, a 22

„nyúl” esetében törökülésbe ültek, a „gólya” hallatára fél lábon egyensúlyozva megálltak a gyermekek. Mindkét esetben, aki elrontotta a helyes pozíciót, későn reagált vagy rossz testhelyzetet vett fel, az kiesett a játékból és leült a pálya szélére. - A dobás és egyensúlyérzék gyakoroltatására többféle gyakorlatot csináltunk, kombinálva egymással a feladatokat. A gyermekek sorban álltak, húztam egy vonalat előttük a földre, a vonaltól 1 méterre letettem egy felfordított zsámolyt. A labdát kellett két kézzel a zsámolyba dobniuk a gyermekeknek. A kutya a pontos zsámolyba találást „jutalmazva” a labdáért ment és a gyermekek kezébe adva várta az újabb dobást. A másik játék az egyensúlyérzék fejlesztése volt, amiben még szerepet játszott a dobás gyakorlása. Az óvoda udvarán egy megfordított pad keskeny felületén kellett egyensúlyozva végigmenniük a gyermekeknek. Először a kutya végigment előttük a pad keskeny részén és mentek utána a gyermekek is, majd a másik feladatnál már a kutya a pad végén állva várta a padon egyensúlyozó, kezébe a labdát tartó gyermek érkezését. A gyermekek a labdát különböző kartartásokkal fogva, egyensúlyozva haladtak végig a padon, ezzel is nehezítve a feladatot. Háromféle kartartás volt, az egyiknél maguk előtt kéz kézzel tartották a labdát, a másiknál a hátuk mögött tartották, végül a fejük felett fogták, majd a pad végén két kézzel dobták el a labdát Suzynak, aki nagy örömmel hozta nekik vissza. Egyensúlyérzék fejlesztésére végeztek még olyan feladatot is a gyermekek, hogy a szőnyeg köré álltak, én pedig a kutyával beálltam középre. A mancsát a kutya a kezembe adta és a gyermekek is az azonos oldali lábukat megemelték a levegőbe, majd így álltak egy lábon. Ezt felváltva gyakoroltuk, hol bal, hol jobb lábon kellett állni, mindig változó ideig. - A futást is gyakoroltuk, az udvar egyik végétől a másik végéig játszottunk futóversenyt, a gyerekek felálltak egyvonalban, a kutya volt középen, akivel együtt futottak. A másik lehetőség az volt, hogy az udvar két legtávolabbi pontjára tettem egy-egy zsámolyt, melyekre kézjellel küldtem a kutyát oda-vissza (a zsámolyra kellett ráülnie). A gyermekek párban sorakoztak a kutya mögött, egymás kezét fogva, és amikor a kutya egyik zsámolytól futott a másikhoz, ők is futottak utána, majd felsorakoztak kettesével mögé.

23

- Az ugrások gyakorlására többféle feladatot is alkalmaztam. Az egyik legkedveltebb az volt, mikor a gyermekek körbe állták a szőnyeget, én is velük egy sorban voltam, a kutya a szőnyeg közepén állt. A kutyát kézjellel arra bíztattam, hogy két lábon ugráljon előttem, ekkor a gyermekeknek is páros lábbal kellett ugrálniuk. Vagy a kutya hátsó lábaival fixen állt, mellső lábaival ugrált felváltva oda-vissza, a gyermekeknek ekkor páros lábbal balra-jobbra kellett ugrálniuk. Kezdetben fogták egymás kezét, majd önállóan végezték az ugrásokat a gyermekek. Játszottunk úgy is, hogy a kutya valamelyik mellső lábát fogtam és állt két lábon ugrálva, ekkor a gyerekek azon a lábon ugráltak (bal vagy jobb) amelyik lábát a kutyának fogtam. Volt olyan feladat is, hogy a kutyát lefektettem a téglalap alakú szőnyeg hosszabbik oldalának a közepénél. A gyermekek sorban álltak és egyesével, a szőnyeg elejétől páros lábbal ugrálva haladtak a kutya felé, majd a fekvő kutyát is át kellett ugraniuk, és a szőnyeg többi oldalán is páros lábbal ugrálva kellett végig haladniuk. A kutyát oldalára fektettem és letérdeltem mellé, így amelyik gyermek bizonytalan volt, annak a kezét fogva segíteni tudtam, illetve megelőzhettem az esetleges eleséseket. Ugyanezt megismételtük bal/jobb lábon ugrálva is. - Másik lehetőség volt erre még, hogy karikákat raktunk a szőnyeg köré. Egy jó nagy körbe raktuk, mindig eggyel több karika volt, mint amennyi gyermek játszott. A kutya a szőnyeg közepén volt, a kézjelemre ugatva indította a játékot. Először a gyermekek a saját karikájuk mögé sorakoztak fel, és amikor a kutya ugatott, páros/bal/jobb lábbal beleugrottak az előttük levő karikába. Utána a karika elé álltak és hátrafelé is ugrottak, szintén páros/bal/jobb lábbal, kutyaugatásra. A harmadik lehetőség az volt, hogy mindenki a saját karikájába állt, és amikor a kutya ugatott, minden gyermek a szomszédos karikába ugrott be oldalról, arccal a szőnyeg felé nézve, páros/bal/jobb lábbal. További feladathelyzet volt az is, hogy eggyel kevesebb karika volt a földön, mint amennyi gyermek játszott. A gyermekek futkároztak, és amikor a kutya ugatott, páros lábbal a karikába kellett ugraniuk. Akinek nem jutott karika, vagy nem páros lábbal ugrott, az kiesett a játékból. Mindig ahányan kiestek, ahhoz a létszámhoz viszonyítva is mindig eggyel kevesebb karika volt a földön és ez addig ment, amíg hárman nem maradtak a végére.

24

A távolugrást úgy gyakoroltuk, hogy a kutyának két zsámolyt olyan távolságra raktam egymástól, amilyen távolságot még látványosan meg tudott ugrani. A gyermekek kettesével megálltak az egyik zsámolynál és onnan kellett a kutyával együtt ugraniuk, amilyen távolra csak tudtak. Ők a talajon ugrottak, a kutyát azért ugrattam zsámolyról zsámolyra, hogy jobban lássák, illetve, hogy megértse a kutya, hogy ugrást várok tőle. - A sasszézást úgy gyakoroltattam, hogy a gyermekek párosával álltak sorba, megfogtak ketten egy karikát és a tőlük legalább tíz méterre leültetett kutyához sasszéztak, majd a karikát a kutyára ráhúzták. Utána futva álltak be a sor végére. A játék végén az összes karika a kutya köré lett rakosgatva. A visszamérés során a mozgásfejlettség egyéni felméréseit megismételtem, valamint újra megrendezésre került a sorverseny „A” - és „B” csoport között. Ennek segítségével hasonlítottam össze az állatasszisztált terápia előtti és utáni teljesítményt. A kutyás mozgásfejlesztő foglalkozásokról képek a 6. számú mellékletben láthatók.

III/3. A feldolgozás módszerei, eszközei A megfigyelés és egyéni kiértékelést követően a kapott adatokat átlagoltam. A kutatás előtt és után mért eredményeket táblázatokban foglaltam össze és diagramokon ábrázoltam. A 4. számú melléklet tartalmazza a táblázatokat.

25

IV. EREDMÉNYEK IV/1. Különböző irányokban történő ugrás, páros-és egy lábbal A mozgásfejlettség egyéni felmérése és visszamérése során kapott adatok átlagolását követően, a páros lábbal szabályosan ugró gyermekek létszámát mutatja az 1. számú diagram. 1. sz. Szabályosan páros lábbal ugrás

20 15

18

15

Létszám

20 15 10 5 0

Felmérés

Visszamérés

A (n=20)

B (n=20)

A különböző irányokban történő ugrások felmérése során az „A”- és „B” csoportból is 15-15 gyermek tudott szabályosan páros lábbal ugrani. A visszaméréseknél az „A” csoportból már mind a 20 gyermek tudott szabályosan páros lábbal ugrani, míg a „B” csoportból csak 18 gyermek. A mozgásfejlettség egyéni felmérése és visszamérése során kapott adatok átlagolását követően, a bal lábbal szabályosan ugró gyermekek létszámát mutatja a 2. számú diagram. 2. sz. Bal lábbal szabályosan ugrás

18 Létszám

20

13

15

13

11

10 5 0

Felmérés A (n=20)

Visszamérés B (n=20)

26

A különböző irányokban bal lábbal történő ugrások felmérése során az „A” csoportból 13 gyermek, a „B” csoportból 11 gyermek tudott szabályosan ugrani. A visszamérések során az „A” csoportból 18 gyermek, a „B” csoportból 13 gyermek tudott szabályosan bal lábbal ugrani. A mozgásfejlettség egyéni felmérése és visszamérése során kapott adatok átlagolását követően, a különbségeket ábrázolja a 3. számú diagram.

Különbség (fő)

3. sz. Bal lábbal ugrás során tapasztalt változások

9

8

10

5 5

3

2

1

0 Minden irányba tud ugrani

Jobb lábbal nem zár a bal mellé

A (n=20)

Karjával nem egyensúlyoz

B (n=20)

A 3. számú diagram az első vizsgálat és a visszamérések során kapott adatok különbségét mutatja, mely szerint az „A” csoportnál 5 gyermekkel több, a „B” csoportnál 2 gyermekkel több tudott minden irányba bal lábbal szabályosan ugrani. Az „A” csoportnál 9 gyermekkel kevesebb, a „B” csoportnál 3 gyermekkel kevesebb zárt jobb lábával a bal mellé az ugrások során. Az „A” csoportnál 8 gyermek már nem egyensúlyozott a karjával, a „B” csoportnál 1 gyermek nem egyensúlyozott a karjával a visszamérések során. A különböző irányokban bal lábbal történő ugrások felmérése során az „A” csoportból 11 gyermek, míg a „B” csoportból 17 gyermek tudott minden irányba ( előre/hátra/balra/jobbra) ugrani. A visszamérések során mindkét csoportból mind a 20 gyermek tudott minden irányba ugrani bal lábbal. A különböző irányokban bal lábbal ugrások során az ugrások kivitelezésekor a jobb lábbal a bal mellé zárt a felmérések során az „A” csoportból 14 gyermek, a „B” csoportból 19 gyermek. A visszamérések során az „A” csoportból 11 gyermek, a „B” csoportból 18 gyermek zárt jobb lábbal a bal mellé.

27

A különböző irányokban bal lábbal ugrások felmérése során a karjával egyensúlyozott az „A” csoportból 10 gyermek, a „B” csoportból 11 gyermek. A visszamérések során az „A” csoportból 2 gyermek, a „B” csoportból 10 gyermek egyensúlyozott a karjával. A mozgásfejlettség egyéni felmérése és visszamérése során kapott adatok átlagolását követően, a jobb lábbal szabályosan ugró gyermekek létszámát mutatja a 4. számú diagram. 4. sz. Jobb lábbal szabályosan ugrás

17

Létszám

20

12

15

8

10

5

5 0

Felmérés A (n=20)

Visszamérés B (n=20)

A különböző irányokban jobb lábbal történő ugrások felmérése során az „A” csoportból 8 gyermek, a „B” csoportból 5 gyermek tudott szabályosan jobb lábbal ugrani. A visszamérések során az „A” csoportból 17 gyermek, a „B” csoportból 12 gyermek tudott szabályosan ugrani. A mozgásfejlettség egyéni felmérése és visszamérése során kapott adatok átlagolását követően, a különbségeket ábrázolja az 5. számú diagram.

Különbség (fő)

5. sz. Jobb lábbal ugrás során tapasztalt változások

10 5

7

5

5 3

3

2

0 Minden irányba tud ugrani

Bal lábbal nem zár a jobb mellé

A (n=20)

Karjával nem egyensúlyoz

B (n=20)

28

Az 5. számú diagram az első vizsgálat és a visszamérések során kapott adatok különbségét mutatja, mely szerint az „A” csoportban 5 gyermekkel több, a „B” csoportban 3 gyermekkel több tudott minden irányba jobb lábbal szabályosan ugrani. Az „A” csoportban 5 gyermekkel kevesebb, a „B” csoportban 3 gyermekkel kevesebb tudott az ugrást követően egy lábon állni. Az „A” csoportban 7 gyermek már nem igényelt egyensúlyozást a karjával, míg a „B” csoportban 2 gyermek nem egyensúlyozott a karjával a visszamérések során. A különböző irányokban jobb lábbal történő ugrások felmérése során az „A” csoportból 15 gyermek, míg a „B” csoportból 17 gyermek tudott minden irányba ( előre/hátra/balra/jobbra) ugrani. A visszamérések során mindkét csoportból mind a 20 gyermek tudott minden irányba ugrani jobb lábbal. A különböző irányokban jobb lábbal ugrások során az ugrások kivitelezésekor a bal lábbal a jobb mellé zárt a felmérések során az „A” csoportból 15 gyermek, a „B” csoportból 19 gyermek. A visszamérések során az „A” csoportból 10 gyermek, a „B” csoportból 16 gyermek zárt bal lábbal a jobb mellé. A különböző irányokban jobb lábbal ugrások felmérése során a karjával egyensúlyozott az „A” csoportból 10 gyermek, a „B” csoportból 12 gyermek. A visszamérések során az „A” csoportból 3 gyermek, a „B” csoportból 10 gyermek egyensúlyozott a karjával.

IV/2. Páros és egy lábbal fel/leugrás A mozgásfejlettség egyéni felmérése és visszamérése során kapott adatok átlagolását követően, a páros lábbal fel/leugró gyermekek létszámát mutatja a 6. számú diagram. 6. sz. Szabályosan páros lábbal fel/leugrás

20

Létszám

20

17

18

17

15 10 5 0

Felmérés A (n=20)

Visszamérés B (n=20)

29

A páros lábbal fel/leugrás felmérése során az „A” csoportból is és a „B” csoportból is 17 gyermek tudott szabályosan fel/leugrani. A visszamérések során az „A” csoportból 20 gyermek, a „B” csoportból 18 gyermek tudott szabályosan fel/leugrani. A mozgásfejlettség egyéni felmérése és visszamérése során kapott adatok átlagolását követően, a különbségeket ábrázolja a 7. számú diagram.

Különbség (fő)

7. sz. A fel/leugrás során tapasztalt változások

5 5 4 3 2 1 0

3

2

2

3 1

3 1

Szabályosan bal Bal lábbal Szabályosan jobb Jobb lábbal lábbal ugrik felugráskor nem lábbal ugrik felugráskor nem zár mellé jobb zár mellé bal lábbal lábbal

A (n=20)

B (n=20)

A 7. számú diagram az első vizsgálat és a visszamérések során kapott adatok különbségét mutatja, mely szerint az „A” csoportból még 3 gyermek, a „B” csoportból további 2 gyermek tudott szabályosan bal lábbal fel/leugrani. Az „A” csoportból 2 gyermek, a „B” csoportból még 1 gyermek ugrott fel anélkül, hogy a jobb lábát a bal mellé zárta volna. Az „A” csoportból még 5 gyermek, a „B” csoportból

további

3 gyermek tudott szabályosan jobb lábbal fel/leugrani. Az „A” csoportból 1 gyermek, a „B” csoportból még 3 gyermek ugrott fel anélkül, hogy a bal lábát a jobb mellé zárta volna. A felmérés során bal/jobb lábbal fel/leugrások során mindkét csoportból átlagosan 5 gyermek egyensúlyozott a karjával, a visszamérések során mindkét csoportból átlagosan 4 gyermek egyensúlyozott a karjával. A bal lábbal fel/leugrások felmérése során az „A” csoportból 11 gyermek, míg a „B” csoportból 10 gyermek tudott szabályosan bal lábbal fel/leugrani. A visszamérések során az „A” csoportból 14 gyermek, a „B” csoportból 12 gyermek tudott szabályosan bal lábbal fel/leugrani. A bal lábbal felugráskor és érkezéskor lerakja a jobb lábát a bal mellé az „A” csoportból 13 gyermek, a „B” csoportból 15 gyermek. A visszamérések során az „A” 30

csoportból 11 gyermek, a „B” csoportból 14 gyermek rakta le a jobb lábát a bal mellé felugráskor. A jobb lábbal fel/leugrások felmérése során az „A” csoportból 12 gyermek, míg a „B” csoportból 10 gyermek tudott szabályosan jobb lábbal fel/leugrani. A visszamérések során az „A” csoportból 17 gyermek, a „B” csoportból 13 gyermek tudott szabályosan jobb lábbal fel/leugrani. A jobb lábbal felugráskor lerakja a bal lábát a jobb mellé az „A” csoportból 10 gyermek, a „B” csoportból 12 gyermek. A visszamérések során az „A”- és a „B” csoportból is 9 gyermek rakta le a bal lábát a jobb mellé felugráskor.

IV/3. Helyből távolugrás páros-és egy lábbal A mozgásfejlettség egyéni felmérése és visszamérése során kapott adatok átlagolását követően, a helyből távolugrás páros lábbal távolságát mutatja a 8. számú diagram. 8. sz. Helyből távolugrás páros lábbal

cm

79,6 81,6

95,4 82,7

100 80 60 40 20 0

Felmérés A (n=20)

Visszamérés B (n=20)

A 8. számú diagram azt ábrázolja, hogy a felmérések során az „A” csoport 79,6 cm-t, a „B” csoport 81,6 cm-t ugrott átlagosan helyből páros lábbal. A visszamérések során az „A” csoport 95,4 cm-t, a „B” csoport 82,7 cm-t ugrott átlagosan helyből páros lábbal. Páros lábbal mindkét csoport gyermekei tudtak helyből távol ugrani. Az „A” csoportból 1 gyermek nem ugrott szabályosan páros lábbal, de a visszamérések során már ő is szabályosan páros lábbal ugrott. Az „A”- és „B” csoportból is 2-2 gyermek nem tudott az ugrás után állva maradni, ez a visszamérés után a „B” csoportnál nem változott, míg az „A” csoportnál mindenki állva tudott maradni.

31

A mozgásfejlettség egyéni felmérése és visszamérése során kapott adatok átlagolását követően, a különbségeket ábrázolja a 9. számú diagram.

Különbség (fő)

9. sz. Helyből bal lábbal ugrás során tapasztalt változások

3 2

2

3

1

2

1 0

1 0 Helyből bal lábbal ugrik

Helyből bal lábbal Helyből bal lábbal ugrás után bal lábra ugrás után állva marad érkezik

A (n=20)

B (n=20)

A 9. számú diagram az első vizsgálat és a visszamérések során kapott adatok különbségét mutatja, mely szerint az „A” csoportból még 3 gyermek, a „B” csoportból további 1 gyermek tudott helyből bal lábbal távol ugrani. A bal lábbal helyből távolugrás során az „A” csoportból 2 gyermekkel több, a „B” csoportból még 1 gyermekkel több tudott bal lábra érkezni. A „B” csoportban nem történt változás, az „A” csoportban 2 gyermekkel több tudott állva maradni a bal lábbal helyből távol ugrás után. A helyből távolugrás bal lábbal felmérése során az „A” csoportból 17 gyermek, a „B” csoportból 18 gyermek tudott helyből távol ugrani bal lábbal. A visszamérések során az „A” csoportból 20 gyermek, a „B” csoportból 19 gyermek tudott helyből távol ugrani bal lábbal. A helyből távolugrás bal lábbal felmérése során az ugrás után bal lábra érkezett az „A” csoportból 6 gyermek, a „B” csoportból 8 gyermek. A visszamérések során az „A” csoportból 8 gyermek, a „B” csoportból 9 gyermek tudott a helyből távolugrás után bal lábra érkezni. A helyből távolugrás bal lábbal felmérése során állva maradt az „A” csoportból 17 gyermek, a „B” csoportból 19 gyermek. A visszamérések során a „B” csoportban nem történt változás, míg az „A” csoportban 19 gyermek állva maradt a bal lábbal helyből távolugrás után. A mozgásfejlettség egyéni felmérése és visszamérése során kapott adatok átlagolását követően, a különbségeket ábrázolja a 10. számú diagram. 32

Különbség (fő)

10. sz. Helyből jobb lábbal ugrás során tapasztalt változások

7

10

3

5

1

3

2

1

0 Helyből jobb lábbal Helyből jobb lábbal Helyből jobb lábbal ugrik ugrás után jobb lábra ugrás után állva marad érkezik

A (n=20)

B (n=20)

A 10. számú diagram az első vizsgálat és a visszamérések során kapott adatok különbségét mutatja, mely szerint az „A” csoportból még 3 gyermek, a „B” csoportból további 1 gyermek tudott helyből jobb lábbal távol ugrani. A jobb lábbal helyből távolugrás után az „A” csoportból 6 gyermek, a „B” csoportból még 1 gyermek tudott jobb lábra érkezni. A „B” csoportban nem történt változás, az „A” csoportban 3 gyermekkel több tudott állva maradni a jobb lábbal helyből távol ugrás után. A helyből távolugrás jobb lábbal felmérése során az „A” csoportból 17 gyermek, a „B” csoportból 19 gyermek tudott helyből távol ugrani jobb lábbal. A visszamérések során az „A” csoportból és a „B” csoportból is 20 gyermek tudott helyből távol ugrani jobb lábbal. A helyből távolugrás jobb lábbal felmérése során az ugrás után jobb lábra érkezett az „A”- és „B”csoportból 5-5 gyermek. A visszamérések során az „A” csoportból 12 gyermek, a „B” csoportból 7 gyermek tudott a helyből távolugrás után jobb lábra érkezni. A helyből távolugrás jobb lábbal felmérése során állva maradt az „A” csoportból 16 gyermek, a „B” csoportból 18 gyermek. A visszamérések során az „A”- és „B” csoportban 19 gyermek állva maradt a jobb lábbal helyből távolugrás után. A mozgásfejlettség egyéni felmérése és visszamérése során kapott adatok átlagolását követően, a helyből távolugrás bal lábbal végzett ugrások távolságát mutatja a 11. számú diagram.

33

11. sz. Helyből bal lábbal ugrás

59,95 80

68,05 62,85

55,85

cm

60 40 20 0

Felmérés A (n=20)

Visszamérés B (n=20)

A 11. számú diagram azt ábrázolja, hogy a bal lábbal helyből távolugrás során az „A” csoport 55,85 cm-t, a „B” csoport 59,95 cm-t ugrott átlagosan. A visszamérések során az „A” csoport 68,05 cm-t, a „B” csoport 62,85 cm-t ugrott átlagosan helyből bal lábbal. A mozgásfejlettség egyéni felmérése és visszamérése során kapott adatok átlagolását követően, a helyből távolugrás jobb lábbal végzett ugrások távolságát mutatja a 12. számú diagram. 12. sz. Helyből jobb lábbal ugrás

80

58,8 56,3

68,02 60,75

cm

60 40 20 0

Felmérés A (n=20)

Visszamérés B (n=20)

A 12. számú diagram azt ábrázolja, hogy a jobb lábbal helyből távolugrás során az „A” csoport 56,3 cm-t, a „B” csoport 58,8 cm-t ugrott átlagosan. A visszamérések során az „A” csoport 68,02 cm-t, a „B” csoport 60,75 cm-t ugrott átlagosan helyből jobb lábbal.

IV/4. Egy lábon állás (karokkal egyensúlyozva) A bal lábon állás felmérése során az „A” csoportból 1 gyermek nem tudott bal lábon állni. Mindkét csoport tudott bal-és jobb lábon is állni a visszamérések során. 34

A mozgásfejlettség egyéni felmérése és visszamérése során kapott adatok átlagolását követően, a bal lábon állás időeredményét mutatja a 13. számú diagram. 13. sz. Bal lábon állás

másodperc

36,42 40

24,42

20,48 24,55

30 20 10 0

Felmérés A (n=20)

Visszamérés B (n=20)

A 13. számú diagram azt ábrázolja, hogy bal lábon állni a felmérések során az „A” csoport 24,42 másodpercig tudott átlagosan, míg a „B” csoport 20,48 másodpercet. A visszamérés során az „A” csoport 36,42 másodpercet, a „B” csoport 24,55 másodpercet tudott bal lábon állni. A mozgásfejlettség egyéni felmérése és visszamérése során kapott adatok átlagolását követően, a jobb lábon állás időeredményét mutatja a 14. számú diagram. 14. sz. Jobb lábon állás

másodperc

30,31 30 25 20 15 10 5 0

24,51

18,55 18,43

Felmérés A (n=20)

Visszamérés B (n=20)

A 14. számú diagram azt ábrázolja, hogy jobb lábon állni a felmérések során az „A” csoport 18,55 másodpercig tudott átlagosan, míg a „B” csoport 18,43 másodpercet. A visszamérés során az „A” csoport 30,31 másodpercet, a „B” csoport 24,51 másodpercet tudott jobb lábon állni.

35

IV/5. Egyensúlyozva járás A mozgásfejlettség egyéni felmérése és visszamérése során kapott adatok átlagolását követően, az egyensúlyozva járás időeredményét mutatja a 15. számú diagram. 15. sz. Egyensúlyozva járás

másodperc

7,59

6,56

6,58 6,33

8 7 6 5 4 3 2 1 0

Felmérés

Visszamérés

A (n=20)

B (n=20)

A 15. számú diagram azt ábrázolja, hogy a felmérések során, hogy az „A” csoport átlagosan 7,59 másodperc, a „B” csoport 6,56 másodperc alatt haladt végig egyensúlyozva a padon. A visszamérések során az „A” csoport átlagosan 6,58 másodperc, a „B” csoport 6,33 másodperc alatt haladt végig egyensúlyozva a padon. A felfordított pad keskeny felületén „A”- és „B” csoportból 19-19 gyermek tudott egyedül végig menni a felmérések során. A visszaméréskor ez már minden gyermeknek sikerült. Váltott lábakkal haladni mindkét csoport tagjai tudtak a felméréskor és a visszaméréskor egyaránt.

IV/6-7-8-9. Kúszás/gyors reagáló képesség /célba dobás/futás fordulatokkal Az első sorverseny és az ismételt sorverseny során kapott adatok átlagolását követően, a különbségeket ábrázolja a 16. számú diagram.

Különbség (fő)

16. sz. Az első és második sorverseny feladatainak értékelése

9 10 8 6 4 2 0

6 2

3 0

0

Szabályosan, Pontosan zsámolyba Nem borította fel a folyamatosan kúszik dob bóját

A (n=20)

B (n=20) 36

A 16. számú diagram azt ábrázolja, hogy az első sorversenyhez képest a második sorversenyen az „A” csoportból még további 9 gyermek, a „B” csoportból további 2 gyermek tudott folyamatosan, szabályosan kúszni. Az „A” csoportból a második sorversenyen 6 gyermekkel több pontosan a zsámolyba dobta a labdát, a „B” csoportból az első sorversenyhez képest az ismételt sorversenyen változatlanul 7 gyermek tudott a zsámolyba pontosan labdát dobni. Az első sorversenyhez képest a második sorversenyen az „A” csoportból egy gyermek sem (azaz még 3 gyermek nem borította fel a bóját), a „B” csoportból változatlanul 2 gyermek borította fel a bóját futás közben. A kúszás során az első sorverseny során az

„A” csoportból 6 gyermek, a

„B”csoportból 7 gyermek tudott szabályosan folyamatosan kúszni. A második sorversenynél az „A” csoportból már 15 gyermek, a „B” csoportból 9 gyermek tudott szabályosan folyamatosan kúszni. A leggyorsabb kúszás az első sorverseny során az „A” csoportnál 7,3 másodperc volt, a „B” csoportnál 6,49 másodperc volt, a második sorversenynél az „A”csoportnál 5,58 másodperc, a „B” csoportnál 6,4 másodperc volt. A gyors reagáló képesség futásban sorversenynél az „A”- és „B” csoport hasonlóan teljesített, 1-1 gyermek rontotta el a pozíciót, mindenki megértette a feladatot, változások nem történtek. A labdával futás és célba dobás során az első sorversenynél az „A” csoportból 4 gyermek, a „B” csoportból 7 gyermek talált bele a zsámolyba a labdával, míg a második sorversenynél az „A” csoportból 10 gyermek, a „B” csoportból változatlanul 7 gyermek tudott pontosan dobni. A feladatot az első sorverseny során az „A” csoport 198,6 másodperc, a „B” csoport 204,6 másodperc alatt teljesítette, míg a második sorversenyen az „A” csoport 190,8 másodperc, a „B” csoport 201 másodperc alatt hajtotta végre. A futás fordulatokkal feladatnál az első sorverseny során az „A” csoportból 3 gyermek, a „B” csoportból 2 gyermek borított fel

bóját, míg a második

sorversenynél az „A” csoportból már semelyik gyermek nem, még a „B” csoportnál változatlanul 2 gyermek borított fel bóját futás közben. Az első sorversenynél az „A” csoport 151,8 másodperc, a „B” csoport 149,4 másodperc alatt, a második 37

sorversenynél az „A” csoport 141 másodperc, a „B” csoport 144,6 másodperc alatt teljesítette a feladatot. Az első sorverseny és az ismételt sorverseny során kapott adatok átlagolását követően, a javulás mértékét ábrázolja a 17. számú diagram.

másodperc

17. sz. A sorversenyek időeredményeinek javulása

10 8 6 4 2 0

10,8

7,8 1,72

4,8

3,6 0,09

A kúszás gyorsasága Labdával futás és célba Futás fordulatokkal dobás

A (n=20)

B (n=20)

A 17. számú diagram azt ábrázolja, hogy az első sorversenyen mért időhöz képest a második sorversenyen az „A” csoportnál 1,72 másodperccel, a „B” csoportnál 0,09 másodperccel javult a kúszás gyorsasága. Az első sorversenyen mért időhöz képest a második sorversenyen az „A” csoportnál 7,8 másodperccel, a „B” csoportnál 3,6 másodperccel javult a labdával futás és célba dobás feladat idejének teljesítése. Az első sorversenyen mért időhöz képest a második sorversenyen az „A” csoportnál 10,8 másodperccel, a „B” csoportnál 4,8 másodperccel javult a futás fordulatokkal feladatidejének teljesítése.

IV/10. Távolugrás (ugorjon túl)- páros/bal/jobb lábbal A távolugrás páros és jobb valamint bal lábbal történő kivitelezése az alábbi különbségeket mutatja. 18. sz. Távolugrás

cm

124 120 100 80 60 40 20 0

30

35 1 Páros lábbal ugrás távolsága

11

2 Bal lábbal ugrás távolsága

A (n=20)

Jobb lábbal ugrás távolsága

B (n=20) 38

A 18. számú diagram azt ábrázolja, hogy az első sorversenyhez képest az „A” csoportból páros lábbal a legnagyobb ugrás 35 cm-el volt nagyobb, a „B” csoportból páros lábbal a legnagyobb ugrás 1 cm-el volt nagyobb a második sorversenyen. Az első sorversenyhez képest az „A” csoportból a bal lábbal a legnagyobb ugrás 30 cmel volt nagyobb, a „B” csoportból a bal lábbal a legnagyobb ugrás 2 cm-el volt nagyobb a második sorversenyen. Az első sorversenyhez képest az „A” csoportból a jobb lábbal a legnagyobb ugrás 124 cm-el volt nagyobb, a „B” csoportból páros lábbal a legnagyobb ugrás 11 cm-el volt nagyobb a második sorversenyen. A távolugrás során, az első sorversenyen páros lábbal az „A” csoportból a legnagyobb ugrás 110 cm, a „B” csoportból 116 cm volt. A második sorversenyen a páros lábbal ugrás az „A” csoportból a legnagyobb 145 cm, a „B” csoportból 117 cm volt. Az első sorversenyen bal lábbal az „A”- és „B” csoportból is a legnagyobb ugrás 115 cm volt. A második sorversenyen a bal lábbal ugrás az „A” csoportból a legnagyobb 145 cm, a „B” csoportból 117 cm volt. Az első sorversenyen jobb lábbal az „A” csoportból a legnagyobb ugrás 102 cm, a „B” csoportból 107 cm volt. A második sorversenyen a jobb lábbal ugrás az „A” csoportból a legnagyobb 126 cm, a „B” csoportból 118 cm volt.

IV/11-12-13. Ugrásfejlesztés/Sasszé párosával/Páros lábbal ugrás adott távolságra Az első sorverseny és az ismételt sorverseny során kapott adatok átlagolását követően, a különbségeket ábrázolja a 19. számú diagram.

Különbség (fő)

19. sz. Az első és második sorverseny feladatainak értékelése

8 6 4

7

5

4

3

4 2

2 0 Ugrásfejlesztésnél szabályosan ugrik

Szabályosan sasszézik Karikába tud ugrani

A (n=20)

B (n=20)

A 19. számú diagram azt ábrázolja, hogy az első sorversenyhez képest az „A” csoportból 5 gyermekkel több tudott szabályosan ugrani, míg a „B” csoportból még 3 39

gyermek tudott szabályosan ugrani. Az első sorversenyhez képest az „A” csoportból 4 gyermekkel több, a „B” csoportból még 2 gyermek tudott szabályosan sasszézni. Az első sorversenyhez képest az „A” csoportból még 7 gyermek, a „B” csoportból még 4 gyermek tudott a karikába ugrani. Az ugrásfejlesztés során az első sorversenynél „A”- és „B” csoportból 5-5 gyermek nem tudott szabályosan ugrani, a második sorversenynél az „A” csoportba mindenki tudott szabályosan ugrani, a „B” csoportban 2 gyermek nem ugrott szabályosan. Az első sorversenyen a feladatot az „A” csoport 146,4 másodperc alatt, a „B” csoport 149,4 másodperc alatt teljesítette. A második sorversenyen az „A” csoport 129,6 másodperc alatt, a „B” csoport 141 másodperc alatt teljesítette a feladatot. Szabályosan sasszézni az első sorversenyen az „A” csoportból 14 gyermek, a „B” csoportból 13 gyermek tudott. A második sorversenyen az „A” csoportból 18 gyermek, a „B” csoportból 15 gyermek tudott szabályosan sasszézni. Az első sorversenyen a feladatot az „A” csoport 136,8 másodperc alatt, a „B” csoport 132,6 másodperc alatt teljesítette. A második sorversenyen az „A” csoport 129 másodperc alatt, a „B” csoport 131,4 másodperc alatt teljesítette a párosával sasszézást. Az első sorverseny során nem tudott a karikába ugrani az „A”- és „B” csoportból 1313 gyermek, míg a második sorversenynél az „A” csoportból mind a 20 gyermek tudott a karikába ugrani, a „B” csoportból 9 gyermek nem tudott a karikába ugrani. . Az első sorversenyen a feladatot az „A” csoport 153,6 másodperc alatt, a „B” csoport 150,6 másodperc alatt teljesítette. A második sorversenyen az „A” csoport 126 másodperc alatt, a „B” csoport 146,4 másodperc alatt teljesítette. Az első sorverseny és az ismételt sorverseny során kapott adatok átlagolását követően a feladatok végrehajtási idejében is változás következett be, ezt ábrázolja a 20. számú diagram.

40

20. sz. A sorversenyek időeredményeinek javulása

másodperc

27,6 30 20

16,8 8,4

7,8

4,2

1,2

10 0

Az ugrásfejlesztés ideje Párosával sasszézás ideje

A (n=20)

Páros lábbal ugrás ideje

B (n=20)

A 20. számú diagram azt ábrázolja, hogy az „A” csoport az első sorversenyhez képest 16,8 másodperccel, a „B” csoport 8,4 másodperccel javult az ugrásfejlesztés feladat teljesítésének ideje. Az „A” csoport az első sorversenyhez képest 7,8 másodperccel, a „B” csoport 1,2 másodperccel javította a párosával sasszézás idejét. Az „A” csoport az első sorversenyhez képest 27,6 másodperccel, a „B” csoport 4,2 másodperccel javította a páros lábbal ugrás teljesítésének idejét.

41

V. MEGBESZÉLÉS V/1. A kutya és gyermekek kapcsolata Első alkalommal, amikor Suzyt is magammal vittem az óvodába, a gyermekek már nagyon várták és kitörő lelkesedéssel fogadták. A kutyával való ismerkedés során lefektettem nekik Suzyt, így nem volt magasabb tőlük és a kicsit félősebb gyermekek is oda mertek jönni, megsimogatni őt. Sok kérdést tettek fel a kutyával kapcsolatban, így lehetőségem nyílt a kulturált állattartásról is pár, érdemben lényeges dolgot kiemelni nekik. Elmesélték saját élményeiket, ki milyen állatot tart és mit szeret benne. Megtapogatták, megvizsgálták a kutya testrészeit, füleit, orrát, mancsait, majd a kutya pórázát legalább tízen fogva egyszerre, csapatostul körbevezették az óvodán, hogy megmutassák Suzynak, hol szoktak játszani. Olyan gyermek is odajött a kutyához a nap végén, aki azelőtt tartott tőle, mert látta a többi gyermek lelkesedését, illetve meg is jegyezték neki a többiek, hogy „ne félj tőle, nem bánt, Suzy aranyos”. A végén kitalálták, hogy Suzynak csont lesz a jele és valamelyik ovis csoportba fog járni innentől kezdve ő is. Teljesen elfogadták a kutyát, mint egy új barátot, és a kutya iránti szeretet a foglalkozások során csak erősödött bennük. Három gyermeknél egyértelműen nyilvánvaló volt a kutya jelenlétének pozitív pszichés hatása. K. J. akit miután beírattak szülei az óvodába, egy hétig a szőnyegre sem ült le a többiekhez és beszélni is alig akart, így nagyon nehezen illeszkedett be a gyermekek közé. Ez a kislány, ahogy meglátta Suzy-t, jött beszélgetni, simogatni a kutyát, és minden játékban részt szeretett volna venni. Az összes kutyás foglalkozáson ott volt és jókedvűen csinálta végig a felmérést és a sorversenyt is. A kutya által megnyílt, oldódott a szorongása, és lehetővé vált számára, hogy megismerje a többieket és velük közösen játsszon. Másik esetben is pozitív változást vettünk észre. H. D. korábban nagyon nehezen kezelhető volt, folyamatosan fegyelmezési problémáik voltak vele az óvónőknek. Érdekelte a kutya és ő is részt vett a kutyás foglalkozásokon. Sokszor voltak egyéni ötletei, volt, hogy nem azt csinálta, amit kellett, de miután többször miatta nem tudtuk folytatni a játékot, megértette, hogy többről van szó, mint arról, hogy rászóltak 42

valamiért. Sokkal jobban alkalmazkodott a többiekhez, elfogadta a játékok szabályait és a plusz energiáit megpróbálta arra fordítani, hogy ő nyerjen, vagy ő legyen a legügyesebb az egyes feladatoknál. Ezáltal sokat javult a csoporttal való viszonya is és sokan példaképként tekintettek rá. T. L. esetében is pozitív változást tapasztaltunk. Már pici gyermekként nagyon zárkózott volt, nehezen alkalmazkodott és folyamatos kudarcként élte meg a mindennapi tevékenységek során jelentkező nehézségeket. Könnyen feladata a próbálkozásokat, elkönyvelte magát ügyetlennek, és ha tehette visszavonult a közös játékokból. Suzy az első perctől nagyon tetszett neki, teljesen kinyílt a hatására és sokkal nagyobb lelkesedéssel próbált ki minden játékot. Nagy segítség volt az is, hogy a többieknek is új játékok voltak, így mások se voltak sokkal ügyesebbek, mint ő, ezáltal pozitív élményeket szerzett. Az egyéni felméréseket tekintve önmagához képest ő fejlődött a legtöbbet. Összességében elmondható, hogy a gyermekek a közös játékok során nagyon megszerették a kutyát és kialakult egy bizalmi kötelék közöttük. A kutyával kommunikáltak, együtt játszottak és megpróbálták megérteni a reakcióit. A kutyát a legjobb játszópajtásuknak tekintették, kinevették, ha legyőzték, ha valamit másképp csinált, mint ahogy a játék szerint kellett volna. Sokkal közelebb érezték magukhoz, mert ő is hibázott, volt ügyesebb/ügyetlenebb. A játékok során elfogadták és megértették a játékok szabályait, türelmesen kivárták, hogy sorra kerüljenek és mindenki nagy kedvvel vett részt a foglalkozásokon. A csoportot össze tudtam tartani és közel 1 órán keresztül sikerült a figyelmüket felkeltenem és lekötnöm őket a kutyának köszönhetően. Volt olyan játék, amit annyira megszerettek, hogy minden alkalommal ismételni szerették volna. A füzeteiket lelkesen hozták minden foglalkozásra és büszkén mutatták szüleiknek és az óvónőknek, hogy milyen sok pecsétet gyűjtöttek össze. Sok gyermek kidekorálta a füzetét és Suzynak mutatta meg, hogy milyen szép lett. A foglalkozások végén sose maradt el a focizás Suzyval és a közös labdadobálás. Minden elköszönéskor kikísértek egész a kapuig, és az óvoda kerítésén csüngve hangosan köszönve és integetve búcsúztak el tőlem és a kutyától. Az utolsó találkozás alkalmával mindenki lerajzolta az élményeit és a rajzát nekem ajándékozta. Az 5. számú mellékletben láthatóak a rajzok. 43

V/2. Az eredmények értékelése és elemzése A mozgásfejlettség egyéni felmérését a kutyás mozgásfejlesztés előtt és azt követően is elvégeztem a gyermekeknél. A kontroll csoporttal való összehasonlítás érdekében a sorversenyt a kutatás elején és azt követően is megismételtem. Az általam hangsúlyosan vizsgált hely-helyzetváltoztató mozgások, és a mozgások dinamikai jellemzői, valamint az egyensúlyi helyzetek és a koordináció tekintetében pozitív irányú változás következett be az „A” csoport esetében.

V/2.1. Az ugrások kivitelezésének értékelése Az óvodások átlag életkora 5 év volt, a szakirodalom szerint 5-6 éves korban várható a gyorsabb és sokrétűbb fejlődés, ha biztosított a megfelelő gyakorlás. Meinel szerint az ugrásfejlődés lassú és formaszegény, és rendre ugyanazokat az ugrásokat gyakorolják a gyermekek. Feltételeztem, hogy az általam végzett mozgásfejlesztő program hatására az ugrások kivitelezése szabályosabb lesz, biztosabbá válik az ugrás, ezáltal kevésbé szükséges hogy karjaikkal egyensúlyozzanak és nagyobb távolságokra fognak ugrani. Az „A” csoporttal rendszeresen gyakoroltuk az ugrásokat, és a korábbi 15 főhöz képest a páros lábbal ugrásnál már mind a 20 gyermek tudott szabályosan ugrani, míg a „B” csoportból csak 3 gyermekkel több, mint korábban. Páros lábbal fel/leugrásnál a korábbi 17 főhöz képest, az „A” csoportból mind a 20 gyermek, a „B” csoportból csak 1-el több gyermek tudott szabályosan ugrani. A páros lábbal távolugrásnál az „A” csoport átlag 15,8 cm-el ugrott távolabbra, a „B” csoport átlag 1,1 cm-el. A sorverseny során az „A” csoportnál 35 cm-el volt nagyobb a legnagyobb ugrás az előzőhöz képest, míg a „B” csoportnál csupán 1 cm-el. A sorverseny során a korábbi 15 főhöz képest a páros lábbal ugrásnál már mind a 20 gyermek tudott szabályosan ugrani, míg a „B” csoportból 3 gyermekkel több, mint korábban. A páros lábbal „adott távolságra karikába ugrás” során az „A” csoportból a korábbi 13 főhöz képest már mind a 20 gyermek tudott szabályosan ugrani, míg a „B” csoportból 4 gyermekkel több, mint korábban. A bal/jobb lábbal ugrások során is az „A” csoportnál jelentős változások voltak, míg a „B” csoportnál alig volt javulás. A

44

bal/jobb lábbal távolugrások során az „A” csoport a „B” csoporthoz képest nagyjából kétszer akkora távolságokat javított az előző teljesítményéhez képest. Az „A” csoporttal az ugrásokat sokféle feladattal gyakoroltuk. A foglalkozások alkalmával a kutya többféle módon motiválta a gyermekeket a gyakorlatok végrehajtására, mint pl. szőnyeg köré álltak, a kutya középen ugrált, ők körben állva utánozták páros/bal/jobb lábbal. A kutya kezembe adta a mancsát, a vele azonos lábukon ugráltak a gyermekek is. A kutya hangjelzésére végeztek különböző ugró gyakorlatokat vagy a fekvő kutyát ugrálták át páros illetve egy lábon. A kapott eredményeket látva azt gondolom, hogy a hipotézisem helyes volt, az „A” csoport ahol rendszeresen és megfelelően gyakorolták a gyermekek az ugrásokat, jelentős fejlődés volt tapasztalható, több gyermek ugrott szabályosan, kevesebb gyermek egyensúlyozott a karjával és nagyobb távolságra tudtak ugrani. A „B” csoportban, ahol nem gyakoroltak rendszeresen a gyermekek, a kapott kismértékű javulás valószínűleg a spontán mozgásfejlődésük következményeként könyvelhető el.

V/2.2. Egyensúlyozás és dobás kivitelezésének értékelése A szakirodalom szerint az első gyermekkorban az egyensúlyozás fejlődésében kifejezett és fontos szerep jut a vizuális kontrollnak. A jó egyensúlyi helyzet pedig alapfeltétele az egyes mozgásformák tökéletesedésének. Ebben a korban a gyermekek nem tudják fogáshelyesen dobni a labdát, a dobás kivitelezése folyamatos fejlődésen megy keresztül, mely a lányoknál lassabban megy végbe. Feltételeztem azt, hogy az általam vezetett mozgásfejlesztő programmal fejleszthető az egyensúlyérzék, valamint a dobás technikája, illetve a dobások pontossága. Az „A” csoport esetében a „bal lábon állás” időeredményének javulása nagyjából négyszerese volt a „B” csoport idejéhez képest. Az „A” csoport esetében a „jobb lábon állás” időeredményének javulása kétszerese volt a „B” csoport idejéhez képest. A „padon egyensúlyozva járás” során az „A” csoport folyamatosabban, kevesebb egyensúlyozó karmozdulattal haladt végig a padon a „B” csoporthoz képest, a rendszeres gyakorlás hatására. A labdával zsámolyba dobás során a „B” csoportnál nem történt változás, az „A” csoportban 6 gyermekkel több talált bele a zsámolyba a második sorverseny során. 45

Az egyensúlyozás és a dobás összekapcsolását az „A” csoporttal rendszeresen gyakoroltuk, mint pl. padon labdával a kezükben különböző kartartással kellett végigmenniük és eldobni a kutyának a labdát. A kutya úgy támogatta a gyakorlatokat, hogy aki beletalált a zsámolyba, annak visszahozta a labdát. A kapott eredmények alapján úgy vélem, hogy a hipotézisem helyes volt. Az „A” csoport ahol rendszeresen voltak dobógyakorlatok, a mozgásvégrehajtás precízebb lett, javult a dobás technikája és nőtt a teljesítmény, azaz a célba találás. Az egyensúly kedvező alakulását az „A” csoportnál a fél lábon állások időtartamának növekedése támasztja alá. A „B” csoportnál jelentős változás nem történt sem a dobás kivitelezése, sem az egyensúlyozás terén.

V/2.3. Kúszás értékelése és elemzése A szakirodalom szerint a kúszás és mászás az első gyermekkor egyik legkedveltebb mozgásformája, mely 5 éves kor körül lesz egyre folyamatosabb és koordináltabb. Kivitelezése jól összehangolt felső-és alsó végtagmozgást feltételez. Kutatásom során feltételeztem, hogy az alternáló mozgások javításával a kúszás precízebb és folyamatosabb lesz. Az „A” csoportból 9 gyermekkel több tudott a második sorverseny során szabályosan kúszni, alternálva használni a végtagjait, amely a mozgássort folyamatossá tette. Ezzel szemben a „B” csoportnál csak 2 gyermeknél változott a kúszás technikája. A kúszás gyakorlatanyagában a kutyának szintén jelentős szerep jutott, mint pl. átkúsztak a kutya alatt, vagy együtt kúsztak a kutyával a gyermekek. Az „A” csoport gyermekeinek javultak az alternáló mozgásaik a gyakorlásnak köszönhetően, míg a „B” csoportnál alig javult pár gyermeknél. Feltételezésem igaznak bizonyult, miszerint javult a kúszó mozgások kivitelezése és folyamatossága.

V/2.4. Futás kivitelezésének értékelése A szakirodalom szerint a fiúk futásfejlődése megelőzi a lányokét, 4 éves korban a jól koordinált futás a gyermekek 30%-ra jellemző, az 5 éveseknél már 70-75%-ra, míg a 6-7 éveseknél eléri a 90%-ot. Feltételezésem szerint a rendszeres gyakorlás segíti a futásfejlődést, csökkenti a hibalehetőségek számát és javítja a teljesítményt. 46

A „futás fordulatokkal” feladatnál az „A” csoportban a kutyás foglalkozások után már senki nem borította fel a bóját, míg a „B” csoportban ahol nem gyakoroltak, változatlanul, 2 gyermek felborította a bóját futás közben. A futás fordulatoknál feladatnál és a labdával futás feladatoknál az ismételt sorversenynél az „A” csoport időeredményének javulása mindkét feladatnál nagyjából kétszerese volt a „B” csoport idejének. Az „A” csoport rendszeresen gyakorolta a futást, mint pl. futóverseny a kutyával, egyik zsámolytól a másikig futás, gyorsreagáló képesség futásban, a kutya aktív közreműködésével. A hipotézisem szerint a rendszeres gyakorlás a teljesítmény javulását eredményezi, ezt jól szemlélteti az „A” csoport feladat teljesítésének ideje a „B” csoport idejéhez képest. A futásfejlődést a futás technikájának javulása mutatta, ami elősegítette a teljesítmény javulását.

V/2.6. Mozgások kombinációja - kiértékelése, elemzése Az általam vizsgált óvodás gyermekek mozgásfejlődésére az is jellemző, hogy a már elsajátított

mozgásokat

tökéletesítik,

ugyanakkor

megjelennek

az

első

mozgáskombinációk is. Feltételeztem, hogy a már ismert mozgások kombinálásának gyakorlása elősegíti a mozgások precízebb kivitelezését és az új mozgáskombinációk kialakulását, minőségi változását. A rendszeres gyakorlás javítja a teljesítményt. Az „A” csoportból a korábbi 14 főhöz képest, néggyel több gyermek tudott szabályosan sasszézni a második sorversenyen, míg a „B” csoportban csak kettővel több, mint korábban. Azonban az „A” csoport a második sorversenyre 7,8 másodperccel javította az idejét, míg a „B” csoport csak 1,2 másodperccel. Az oldallépő sasszézó gyakorlatnál a kutya volt a cél. Az „A” csoport gyakorolta a sasszézást pl. kutyához sasszézás a karikával, majd a karikát rárakva visszafelé futás. Az „A” csoport tagjai a kutyás foglalkozásoknak köszönhetően a sasszé lépéseket sokkal szabályosabban hajtották végre és az időeredmény alapján javult a teljesítményük is, tehát a feltételezésem igaz volt.

47

V/3. Ajánlás a jövőre nézve A mai világban egyre több a túlsúlyos gyermek és egyre több gyermek tölti ideje nagy részét a tv és a számítógép előtt, ahelyett, hogy kint a szabadban mozogna, játszana, vagy sportolna. A gyermekek egészséges fejlődését a mozgásfejlesztéssel, a mozgás megszerettetésével, pozitív irányba lehet terelni. Ennek egy különleges módja az állatok bevonása a mozgásfejlesztő programokba. Mindamellett az ilyen jellegű foglalkozások elősegítik a szabályok elfogadását és betartását, segítik a gyermekek állatokra vonatkozó ismereteinek bővítését, kedvező pszichés hatásaik vannak, valamint előnyösen befolyásolják a társas kapcsolatok kiépülését. A gyermekek felügyelettel és szükség esetén korrigálással, a mozgásfejlődésüket elősegítő játékokat játszhatnak a kutyával és társaikkal a szabadban, jó levegőn, napsütésben. Úgy gondolom, minden óvodában beépíthető lenne az állatasszisztált mozgásfejlesztő foglalkozás a gyermekek napirendjébe, ezzel is egészséges fejlődésüket elősegítve.

48

VI. ÖSSZEFOGLALÁS A kutatásom célja az állatasszisztált terápiával történő mozgásfejlesztés volt, óvodáskorú gyermekek számára. Miskolcon a Mesevár óvodában zajlottak a kutatásaim. Egészséges óvodásokkal foglalkoztam, az átlag életkoruk 5 év volt. Két csoportot alakítottam ki, az „A” csoportot (a kutyás terápiás foglalkozásokon részt vevő gyermekek) és a „B” csoportot (kontroll csoport). Mindkét csoport 20 főt foglalt magába. A két csoport minden tagjánál felmértem a mozgásfejlettség szintjét, elsősorban a nagymozgásokra (hely-helyzetváltoztatás) összpontosítva. Felmértem a kivitelezés módját, technikáját, időtartamát. A felmérés módja minden gyermeknél egyénileg és a két csoport összehasonlítása céljából sorverseny formájában. Ezt követte az „A” csoportnak egy 15 alkalmas kutyás mozgásfejlesztő programon való részvétel. A foglalkozásokon számtalan, a mozgásfejlesztést elősegítő feladatokat végeztek a gyermekek közösen a kutyával. A kutya aktív vagy passzív módon vett részt a gyakorlatokban, együtt végezve a gyermekekkel, bemutatva azokat, vagy mint cél szerepelt. A kontroll csoport ez idő alatt ugyanúgy töltötte el mindennapjait az óvodában, mint előtte. Az állatasszisztált mozgásfejlesztő program végeztével ismételten felmértem egyénileg a gyermekek nagymozgásainak fejlettségi szintjét, és a kontroll csoport segítségével a sorversenyt is megismételtem. A kutatásom módszere a nagymozgások megfigyelése volt és az objektív adatok mérése (centiméter szalaggal, stopperórával). Az egyéni felmérések és visszamérések során kapott adatokat, valamint az első-és a második sorverseny adatait összevetettem, átlagoltam, összefoglaltam táblázatokban, és a különbségeket diagramokon jelenítettem meg. Feltételeztem, hogy a rendszeres gyakorlás javítja a teljesítményt, hozzájárul a mozgásvégrehajtás precíz és minőségi kivitelezéséhez (idő, reagáló képesség, pontosság, iránytartás, koordináció, statokinetika fejlesztése, mozgástechnika javítása), és az ismert mozgások új kombinációinak megjelenéséhez. Az eredmények kiértékelése során azt tapasztaltam, hogy a feltételezéseim igazak voltak, az „A” csoportnál tapasztalt jelentős javulásokat a kutyás mozgásfejlesztő 49

foglalkozásoknak tulajdonítom, míg a „B” csoport csekély változásait a spontán mozgásfejlődésükkel magyarázom. Az általam kiválasztott feladatok az óvodás korosztály számára kivitelezhetőek, szinte természetes mozgások. Ezért az egyéni illetve sorversenyes felmérés és visszamérés kapcsán azt tapasztaltam, hogy mind a két csoport az általam elvárt feladatokat ki tudta vitelezni. A kivitelezés módját tekintve azonban a kutyás mozgásfejlesztésen részt vevő gyermekek és a kontroll csoport között a különbségek már relevánsak, mind az egyéni felmérés, mind a sorverseny vonatkozásában. Jelentősen változott az „A” csoport gyermekeinél az ugrások kivitelezése, mind a 20 gyermek tudott a foglalkozások végére szabályosan páros lábbal ugrani különböző irányokba, fel/leugrani, a helyből távolugrás hosszát jelentősen növelni. Javult a szabályosan egy lábbal ugrások (bal/jobb) kivitelezése és az ugrások hossza. Az egyensúlyérzékük fejlesztésével javult az egy lábon állás ideje. A különböző játékokkal a dobás pontossága is javult. A kúszás gyakoroltatásával koordináltabb lett a végtagok alternáló mozgásai. A futásfejlődés is jelentős volt, javult a teljesítményük a gyakorlásnak köszönhetően, ugyanazt a távot rövidebb idő alatt tudták megtenni. A mozgások kombinációi is javultak, mert a már ismert mozgáselemeket újabb kombinációban és új helyzetben is jól tudták alkalmazni pl. sasszézás. A „B” csoport minimálisan vagy egyáltalán nem változott, mert számukra a rendszeres és megfelelő gyakorlás, illetve korrigálás sem történt meg. Az „A” csoport ezzel szemben a kutyás terápiás foglalkozásokon adekvát feladatokkal gyakorolta

a

különböző

nagymozgásokat,

melyek

elősegítették

a

test-és

mozgásfejlesztést. A különböző kutyával való feladatok során gyakorolták pl. az ugrásokat páros/bal/jobb lábon, a kúszást, a futást, az egyensúlyozást, a dobást, a sasszézást. A mozgásfejlesztő foglalkozások változatosak és izgalmasak voltak a gyermekek számára, minden nap mást „játszottunk”. Játszva fejlődtek és közben megszerették a kutyát, lekötötte őket a foglalkozás, meg tanultak figyelni egymásra és betartani a szabályokat. Minden nap nagyon várták a foglalkozásokat, nagyon sokat ölelgették és simogatták a kutyát. Egy szoros kötődés alakult ki közöttük és Suzy kutyám között. Az egyik foglalkozás alkalmával egy kislány sírva fakadt, amiért nem tudott egy lábbal ugrani és egy társa

50

kicsúfolta miatta. A kutyám kilépett a tömegből és megnyalta a síró kislány arcát. A kutya egy olyan kedves társ, aki ösztönösen érzi, mire van szüksége egy gyermeknek. „A kutyát kimondottan a gyermekek számára teremtették. Nincs párja a csintalankodásban.” /Henry Ward Beecher/

51