1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 23/2016. (IX.27.) önkormányzati rendelete Szeged városban működő fizető-parkolóhelyek üzemeltetésének és használatának szabályairól Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 15/A. § (1) bekezdés a) pontjában, valamint a 48.§ (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, továbbá az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja: I. Fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya 1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed Szeged Megyei Jogú Város közigazgatási területén található helyi közutakon, az önkormányzat tulajdonában álló, közforgalom elől el nem zárt magánutakon, valamint tereken, parkokban és egyéb közterületeken kijelölt várakozási övezetekre, kivéve a taxiállomásokat és a filmforgatás céljából a stáb parkolásához igénybe vett közterületeket. (2) A rendelet hatálya a kétkerekű motorkerékpár és a kétkerekű segédmotoros kerékpár kivételével kiterjed valamennyi rendszámmal, illetve hatósági jelzéssel rendelkező járműre, a három- vagy négykerekű segédmotoros kerékpárra, és azok üzembentartójára. 2. Értelmező rendelkezések 2. § E rendelet alkalmazásában: -
rendszer üzemeltető: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötött közszolgáltatási szerződés alapján a Szegedi Közlekedési Kft. (székhelye: 6720 Szeged, Zrínyi utca 4-8.);
-
üzembentartó: a jármű tulajdonosa, illetve akit a jármű jogszerű üzemeltetésére szerződés vagy más hitelt érdemlően igazolt jogcím alapján a járműnyilvántartásba bejegyeztek;
-
várakozási övezet: a KRESZ 17. § (1) bekezdésének e/2 pontjában meghatározott módon kijelölt, Huszár Mátyás rakpart, Korányi fasor, Állomás utca, Oldal utca, Bécsi körút, Moszkvai körút, Londoni körút, Bakay Nándor utca, Pozsonyi Ignác utca, Kossuth Lajos sugárút, Párizsi körút, Berlini körút, Brüsszeli körút, Római körút, Felső Tisza-part által körbehatárolt és „várakozási övezet” táblával megjelölt területe;
-
parkolási zóna: a várakozási övezeten belüli, eltérő díjfizetési kötelezettség alá eső, a várakozás feltételeit tartalmazó tájékoztató táblákkal megjelölt terület. Az egyes parkolási zónák megjelölését 2017. április 30-ig az 1. sz., 2017. május 1-től a 2. sz. melléklet tartalmazza;
2 -
megállás: járművel a be- és kiszálláshoz, vagy a folyamatos fel- és lerakáshoz szükséges ideig, illetőleg – ha a vezető a járműnél marad – egyéb okból legfeljebb 5 percig történő egy helyben tartózkodás;
-
várakozás, parkolás: járművel a megállásnál hosszabb ideig történő egy helyben tartózkodás;
-
munkaszüneti napok: heti pihenőnapok (szombat, vasárnap), továbbá január 1., március 15., húsvéthétfő, május 1., pünkösdhétfő, augusztus 20., október 23., november 1., továbbá december 24. és 31. közötti időszakban lévő napok, valamint a munkaszüneti napok körüli munkarendről kiadott miniszteri rendeletben meghatározott munkaszüneti napok;
-
parkolóautomata: parkolójegyet árusító telepített berendezés. II. Fejezet Részletes rendelkezések
3. A díjköteles várakozási területek és azok kategóriájának kijelölése, valamint a díjfizetés alól mentesítettek köre 3. § (1) A kijelölt várakozási övezeten belül eltérő díjfizetési kötelezettség alá eső parkolási zónák találhatók. A 2017. április 30. napjáig érvényes (zöld, sárga, kék) zónákat az 1. sz. melléklet, a 2017. május 1. napjától érvényes (zöld, sárga) zónákat a 2. sz. melléklet tartalmazza. (2) A kijelölt várakozási övezetben munkanapokon 800 és 1800 óra között, továbbá a Mars téren, a Boross József, a Pulcz, a Csemegi, a Pozsonyi Ignác és a Cserzy Mihály utcákban munkanapokon és szombaton 800 és 1200 óra között a) előre megvásárolt – a 3. sz. melléklet szerint nyomtatott és érvényesített – parkoló szelvénnyel (továbbiakban: parkolószelvény), b) parkolóautomatából megvásárolt jeggyel (továbbiakban: parkolójegy), c) érvényes parkolási bérlettel (továbbiakban: bérlet), d) mobiltelefonon megvásárolt parkolási jogosultsággal, e) valamint a mozgásában korlátozott személy részére kiadott „Parkolási Igazolvány”-nyal szabad várakozni. Munkaszüneti napokon a várakozási övezeten belüli parkolók igénybevétele – a szombati napra vonatkozó fenti kivételtől eltekintve – díjmentes. (3) A kijelölt várakozási övezetben a betegszállító járművek, a mozgásukban korlátozott személyeket szállító járművek, továbbá a megkülönböztető fény- és hangjelzéssel jogszerűen felszerelt járművek külön jogszabályban meghatározottak szerint várakozhatnak.
3 (4) A figyelmeztető jelzést /sárga villogó fényt/ jogszerűen használó közszolgáltató járművei, valamint út vagy közmű építésére, fenntartására, illetőleg tisztítására szolgáló járművek, e tevékenységük végzése során díjmentesen várakozhatnak. (5) A kijelölt várakozási övezetben a fizető parkolási rendszerrel kapcsolatos közúti jelzőtáblák kihelyezése, útburkolati jelek felfestése, illetve eltávolítása – a közút kezelőjének hozzájárulása alapján – a rendszer üzemeltetőjének feladata. A fenti eszközök karbantartásához a közút kezelőjének hozzájárulása nem szükséges. 4. Az előre megvásárolt és helyszínen érvényesített parkolószelvénnyel történő parkolás szabályai 4. § (1) A parkolóhelyek igénybevételére a 3. sz. melléklet szerinti „napi”, „egész”, „felező”, illetve „negyed” megjelölésű parkolószelvények vásárolhatók. (2) Az előre váltott parkolószelvényt a parkolóba való megérkezéskor, a parkolás megkezdésének időpontját (hónap, nap, óra, perc jelölés) tartalmazó szelvényrészek kitépésével érvényesíteni kell. Az így érvényesített szelvényt a jármű első szélvédő üvege mögött vagy a vezetőülés felőli első ablakán belül, kívülről jól látható helyen és ellenőrizhető módon kell elhelyezni úgy, hogy az teljes terjedelmében látható legyen. Egyidejűleg annyi parkolószelvényt kell érvényesíteni, ahány parkolóhelyet a jármű elfoglal. (3) Napi parkolószelvénnyel az övezet bármely zónájában az érvényesítés napján 0 00 óra és 24 óra között szabad várakozni. (4) Egész parkolószelvénnyel a várakozási idő leghosszabb időtartama: - zöld zóna: - sárga zóna: - kék zóna:
1 óra, 2 óra, 4 óra.
(5) Két egész parkolószelvény egyidejű érvényesítésével az egyes parkolási zónákban a parkolási időtartam kétszeresére növelhető (leghosszabb parkolási időtartam). A szelvényeket úgy kell érvényesíteni, hogy a második szelvényen rögzített parkolás kezdetét jelző időpont megegyezzen az első szelvény szerinti parkolási jogosultság lejárati idejével. (6) Felező parkolószelvénnyel a várakozási idő leghosszabb időtartama: - zöld zóna: - sárga zóna: - kék zóna:
30 perc, 1 óra, 2 óra.
(7) Negyed parkolószelvénnyel a várakozási idő leghosszabb időtartama: - zöld zóna: - sárga zóna: - kék zóna:
a negyed parkolószelvény nem alkalmazható, 30 perc, 1 óra.
4 5. A parkolóautomatából vásárolt jeggyel történő parkolás szabályai 5. § (1) A parkolóhely járművel történő elfoglalásakor a jármű vezetője a parkolóautomatába rögzíti a jármű rendszámát és a tervezett várakozási időt. Fizetést követően az automata által nyomtatott parkolójegyet a jármű első szélvédő üvege mögött vagy a vezetőülés felőli első ablakán belül, kívülről jól látható helyen úgy kell elhelyezni, hogy teljes terjedelmében ellenőrizhető legyen. Egyidejűleg annyi parkolójegyet kell vásárolni, ahány parkolóhelyet a jármű elfoglal. A megvásárolható maximális parkolási idő 4 óra hosszúságú. A parkolási idő lejártát követően a parkolóhelyet a járművel el kell hagyni vagy új parkolójegyet, illetve új parkolási jogosultságot kell vásárolni. (2) A minimálisan fizetendő várakozási díj az adott várakozási területen érvényes egy órai díj alapján számított, 15 percnek megfelelő összeg. A szükséges várakozási idő 5 perces egységekben vásárolható meg. A fizetendő várakozási díjat a kerekítés szabályai szerint, 5 forintra kell kerekíteni. A parkolóautomatából vásárolt jegy árait az 5. sz. melléklet tartalmazza. (3) A parkolóautomaták használata során parkolási jogosultságra vonatkozó parkolójegy ellenértékének kiegyenlítése napi forgalomban használatos forint (HUF) alapú pénzérmével, euró alapú pénzérmével (50 cent; 1 euró, 2 euró), valamint érintésmentes bankkártyás fizetéssel (PAYPASS, PAYWAVE) lehetséges. A parkolóautomata készpénzt nem ad vissza, a befizetett összegnek és zónáknak megfelelő időtartamú parkolási jogosultságra vonatkozó parkolójegyet ad ki. (4) A zöld zónában érvényes parkolójeggyel, annak érvényességi idején belül a sárga zóna parkolóhelyei is igénybe vehetők. 6. A mobiltelefonon vásárolt jogosultsággal történő parkolás szabályai 6. § (1) A mobiltelefonos parkolási jogosultság vásárlása során a várakozási övezetben elhelyezett tájékoztató táblán feltüntetett útmutató szerint kell eljárni. A mobiltelefon történő parkolási jogosultság árait 2017. április 30-ig a 4. sz. melléklet, 2017. május 1-től az 5. sz. melléklet tartalmazza. (2) A parkolóhely elfoglalásakor a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. rendszerén keresztül parkolási jogosultság vásárlását kell kezdeményezni. A mobiltelefonos parkolási jogosultság a mobil szolgáltató eredményes vásárlás visszaigazolásának időpontjától érvényes. (3) A mobiltelefonos parkolási jogosultság időtartama a választott fizető zóna besorolásától és a választott szelvénytől (egész, felező, negyed) függ. (4) A parkolás befejezésekor a mobil díjfizetés a tájékoztató táblán feltüntetett módon leállítható vagy a 4 óra hosszúságú maximális parkolási idő elérésekor automatikusan leáll (start-stop rendszer).
5 7. Parkolási bérlet 7. § (1) A kijelölt várakozási övezetben történő várakozáshoz éves, havi, illetve a különböző zónákra, a teljes övezetre érvényes (kombinált), felmutatóra szóló, vagy lakossági bérlet vásárolható. A bérletek árait, valamint a kezelési költséget 2017. április 30-ig a 4. sz. melléklet, 2017. május 1-től az 5. sz. melléklet tartalmazza. (2) Az éves, a havi, a lakossági és a különböző kedvezményes bérletek (kivéve a felmutatóra szóló) vásárlásakor bérletszelvény nem kerül kiadásra, azokat az üzemeltető a számítógépes rendszerében tartja nyilván (virtuális bérlet). (3) A rendszer üzemeltető köteles a bérlet megváltásakor kiadott számlán feltüntetni annak típusát, érvényességét, a területi és időbeli hatályát, a parkolásra jogosult gépjármű forgalmi rendszámát, továbbá a felmutatóra szóló bérleten a bérlet típusát és annak érvényességét, illetve az ügyfél által kért külön azonosító kódot. A bérlet megváltásakor kiadott számlán fel kell tüntetni a bérlet tulajdonosát is. (4) A felmutatóra szóló bérleteket a parkolási rendszer üzemeltetője papír alapon állítja ki. A felmutatóra szóló bérletet a jármű első szélvédője mögött úgy kell elhelyezni, hogy kívülről jól látható és teljes terjedelmében ellenőrizhető legyen. (5) Éves bérlet csak gépjárműre váltható. (6) Éves bérlet év közben legalább féléves időtartamra váltható, melynek ára – kivéve az éves kedvezményes lakossági, valamint az óvodai és iskolai bérleteket – az egész éves bérlet árának hónapok szerint elosztott arányos része. A váltás hónapja a bérlet ára szempontjából teljes hónapnak számít. A bérletek – a havi bérlet kivételével – a váltást követő tárgyévben január 1., tárgyévben váltott bérletek esetében a váltás időpontjától jogosítanak a parkolóhelyek használatára és a tárgyévet követő év január 05. napján 24 óráig érvényesek. Bérletek váltása a tárgyévet megelőző év december hónap 10. napjától lehetséges. (7) A havi bérletek a tárgyhónapot megelőző 5. naptól megvásárolhatók, de érvényességük csak a tárgyhó első napján 000 órakor, illetve ha a tárgyhónapban vásárolták, úgy a vásárlás időpontjától kezdődik és a következő hónap 5. napján 24 óráig tart. (8) Az adott parkolási zónára vonatkozó éves bérletek esetében lehetőség van év közben magasabb összegű díjfizetési kötelezettségű parkolási zónára szóló éves bérlet váltására időarányos díjkülönbözet megfizetése mellett. A bérlet módosítására a kezdeményezést követő hónap első napjától kezdve van lehetőség. (9) Forgalmi rendszám változása esetén a megváltott bérlet – az új jármű forgalmi engedélyének bemutatásával – a kezelési költség egyidejű megfizetése mellett a nyilvántartásban átírásra kerül. A felmutatóra szóló bérlet megrongálódása vagy elvesztése, azonosító kód változása esetén a bérlet a kezelési költség egyidejű megfizetésével kicserélhető, illetve pótolható.
6 (10) A teljes árú éves bérlet visszaváltása során a bérlet tulajdonos részére a bérlet árából az igénybe nem vett időtartamra járó részt úgy kell visszatéríteni, hogy a teljes árat csökkenteni kell az igénybe vett hónapok számának (tört hónap is egész hónapnak számít) és a havi bérlet rendelet szerinti árának szorzatával. 8. Kedvezményes parkolási bérlet 8. § Természetes személyek mint gépjármű üzembentartók az egyes parkolási zónák igénybevételére jogosító, valamint az összes parkolási zóna igénybevételét lehetővé tevő kombinált bérletet 50 %-os díjkedvezménnyel vásárolhatják meg. Kedvezményes bérlet csak olyan járműre váltható, amelynek üzembentartója és tulajdonosa is természetes személy. 9. § (1) Az övezeten belül lakóhellyel rendelkező természetes személyek – mint jármű üzemeltetők – a lakóhelyükhöz legközelebb eső két – általuk megnevezett – utca parkolóhelyeinek igénybevételére lakóhelyenként összesen legfeljebb 2 db éves kedvezményes lakossági bérletet vásárolhatnak. Az éves kedvezményes lakossági bérlet váltására jogosult személy az éves kombinált bérlet árából 1 db személygépjárműre 99 %-os, a 2. személygépjárműre 75 %-os díjkedvezményben részesül. (2) A kedvezményes parkoló bérletre való jogosultság megszűnésekor (pl.: lakcím változása, jármű elidegenítése, stb.), vagy érdekmúlás esetén ennek tényét a bérlet tulajdonosa köteles írásban bejelenteni a rendszer üzemeltetőnek. Az üzemeltető a bérlet fel nem használt részére járó időarányos díjrészt köteles a jogosultság megszűnésére vonatkozó bejelentéskor visszatéríteni. Visszatérítés csak a meg nem kezdett hónapokra igényelhető. (3) Az üzemeltető jogosult adatszolgáltatás útján ellenőrizni a megvásárolt kedvezményes lakossági parkoló bérletek jogalapját. Amennyiben a kedvezményre jogosító körülmény megszűnését észleli, akkor írásban tájékoztatja a bérlettulajdonost, hogy a kedvezményes lakossági parkoló bérlet jogosultsága adott határidővel megszűnt. A bérlettulajdonos a jogosulatlan kedvezményes bérlet használat időtartamára a kedvezmény mértékének megfelelő díjkülönbözetet az üzemeltetőnek köteles megtéríteni. (4) A bérlet kizárólag a számlán feltüntetett és a rendszer üzemeltető számítógépes rendszerében nyilvántartott útszakaszokra érvényes. Ha az előzetesen megváltott érvényes lakossági parkolóbérletnek a területi hatályaként fizetőparkolásra kijelölt útszakasz hosszabb ideig nem vehető igénybe, az ügyfél kérelme alapján a rendszer üzemeltető jogosult azt a kérelmező lakóhelyéhez legközelebb eső parkolásra alkalmas közútra módosítani vagy a parkolást más módon biztosítani. 10. § (1) A bölcsődék, óvodák és általános iskolák előtti várakozóhelyek 800 és 900 óra közötti, valamint 1600 és 1800 óra közötti igénybevételére kedvezményes parkoló bérlet váltható. (2) Kedvezményes bérlet csak olyan gépjárműre váltható, amelynek üzembentartója és tulajdonosa is természetes személy. Amennyiben a bölcsődék, óvodák és általános iskolák előtt nincs vagy nem elegendő a kijelölt várakozóhely, az ügyfél kérelme alapján a rendszer üzemeltető jogosult az
7 oktatási intézmény közvetlen közelében található közutak közül egy közútszakaszra érvényes kedvezményes parkoló bérletet kiadni. A bölcsődék, óvodák és általános iskolák előtti várakozóhelyek igénybevételére vonatkozó kedvezményes parkoló bérlet tárgyév szeptember 01. napjától azt követő év augusztus 31. napjáig érvényes. (3) Kedvezményes parkolási bérlet váltására jogosultak az egészségügyi területi ellátási kötelezettség biztosítására Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatával szerződést kötött házi-, gyermek- és fogorvosok. A bérlet kizárólag a számlán feltüntetett és a rendszer üzemeltető számítógépes rendszerében nyilvántartott útszakaszokra érvényes. (4) Az (1) és (3) bekezdés szerinti kedvezményes bérleteket a rendszer üzemeltető állítja ki, ezek ára megegyezik a kedvezményes lakossági bérlet (99 %-os díjkedvezmény) árával. Ezen bérletek igénylésekor a kedvezmény igénybevételére jogosító okmányt (intézmény látogatási igazolás, Polgármesteri Hivatal által kiadott igazolás az ellátási szerződés megkötéséről) be kell mutatni. 11. § (1) Parkolási díjhátralékkal rendelkező ügyfelek a fennálló díjhátralék rendezéséig kedvezményes bérletet nem vásárolhatnak. (2) Kedvezményes parkoló bérlettel rendelkező a) természetes személyek a lakóhely változása, b)
házi-, gyermek-, és fogorvosok a rendelési hely megváltozása,
c)
iskola, bölcsőde, óvoda változása miatt
a bérlet érvényességi idején belül annak cseréjére jogosultak, amennyiben az új cím is az övezeten belül található. A bérlet cserét a kedvezmény igénybevételére jogosító okmány bemutatása, az érvényes bérlet leadása, és a kezelési költség megfizetése mellett a rendszer üzemeltetőjénél kell kezdeményezni. (3) Kedvezményes parkolási bérlet vásárlásának feltétele, hogy a vásárló felhatalmazza az üzemeltetőt, hogy a mindenkor hatályos adatvédelmi jogszabály előírásainak figyelembevétele mellett a személyazonosító igazolványáról, lakcímkártyájáról a forgalmi engedélyéről, valamint a kedvezmény jogalapját igazoló egyéb dokumentumokról másolatot készítsen, a vásárló bérlet kiadásához szükséges személyes adatait kezelje és tárolja. A kedvezményes lakossági bérlet vásárláskor a szükséges okmányokat egyidejűleg kell az üzemeltetőnek bemutatni. 9. Önkormányzati és üzemeltetői bérlet 12. § (1) Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala a város díszpolgárai, önkormányzati képviselői, országgyűlési képviselői és a Polgármesteri Hivatal részére összesen 65 db kedvezményes bérlet vásárlására jogosult. A kedvezményes bérlet váltása során a Polgármesteri Hivatal az éves kombinált bérlet árából 99 %-os díjkedvezményben részesül.
8 (2) A Szegedi Közlekedési Kft. - mint a közterületi fizető parkolók üzemeltetője - a feladatai ellátásához 53 db parkoló bérlet kontingens felhasználására jogosult. A kedvezményes bérlet váltása során a Szegedi Közlekedési Kft. az éves kombinált bérlet árából 99 %-os díjkedvezményben részesül. 10. Díjfizetés nélküli várakozás, pótdíj 13. § (1) Díjfizetés nélküli várakozásnak minősül, ha a) a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványa nélkül, b) parkolószelvény nélkül, c) parkolójegy nélkül, d) mobiltelefonon megvásárolt parkolási jogosultság nélkül, e) parkoló bérlet nélkül, f) érvénytelen (nem, vagy nem megfelelően érvényesített) szelvénnyel, bérlettel vagy parkolási igazolvánnyal parkol a jármű, továbbá g) a járműben elhelyezett parkolási jogosultságot igazoló dokumentum kívülről teljes terjedelmében nem ellenőrizhető (kivéve, ha a rendszer üzemeltető számítógépes rendszerében a díjfizetés ténye igazolható); h) a rendszer üzemeltetője részéről kétséget kizáróan bizonyítható a díjfizetés nélküli várakozás ténye, azonban a pótdíjfizetési felszólításnak a járművezető részére történő átadására vagy a szélvédőre történő kihelyezésére amiatt nem kerül sor, mert a gépjármű vezetője az intézkedés befejezése előtt a helyszínről a gépjárművel elhajt. (2) Amennyiben a parkolószelvény nem előírásnak megfelelő érvényesítése ellenére megállapítható a díjfizetéssel rendezett várakozási idő, az üzemeltető ezen időtartamra a hibásan érvényesített szelvényt is köteles elfogadni. (3) Díjfizetés nélkül parkoló jármű szélvédőjén a parkoló ellenőr a várakozási díj és pótdíj megfizetésére kötelező felszólítást és csekket helyez el. A felszólításban feltünteti a parkoló helyét, az ellenőrzés időpontját, a gépjármű rendszámát, illetve hatósági jelzését, valamint a szabálytalanság megnevezését és a várakozási díjra, valamint a pótdíjra vonatkozó információkat. (4) A várakozási díj és a pótdíj számításának alapja azon parkolási zónában érvényes egy órai várakozási díj, amelyben a várakozási övezet díjfizetés nélküli használata megvalósult. (5) A pótdíjjal kapcsolatos észrevételt, panaszt - amelyeket a pótdíjfizetési felszólításnak a jármű szélvédőjén történő elhelyezést követő 8 napon belül lehet benyújtani - a rendszer-üzemeltető 30 napon belül köteles elbírálni és erről írásban az ügyfelet értesíteni a jogorvoslati út megjelölése
9 mellett. Ha az észrevétel megalapozott, annak helyt ad és a megállapított várakozási díjat és pótdíjat törli. Egyéb esetekben méltányosságot gyakorolhat és a kiszabott pótdíjat legfeljebb 75 %-kal mérsékelheti. Méltányosság mindazokban az esetekben gyakorolható, ha az ügyfél kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a díjfizetés nélküli várakozás számára nem volt felróható. (6) A pótdíjat az észrevétel, panasz elutasításáról, vagy részbeni elfogadásáról szóló értesítés kézhezvételét követően 15 napon belül be kell fizetni. A pótdíj kiszámításakor az észrevétel, panasz benyújtása és elbírálása között eltelt idő nem vehető figyelembe. Az észrevétel, panasz ismételt benyújtásának a pótdíj befizetési kötelezettségre nincs halasztó hatálya. (7) A pótdíj kivetését eredményező mulasztást a parkolóhely üzemeltetőjének kép- vagy videofelvétellel bizonyítania kell. A kép- vagy videofelvételt az észrevétel, illetve a panasz elbírálásáig vagy a pótdíj befizetéséig meg kell őrizni. A tulajdonos/üzembentartó személyesen, illetve meghatalmazottja útján vagy együttesen – írásbeli kérelem alapján – a pótdíj kiszabását eredményező szabálytalanságról készült kép- vagy videofelvételt a rendszer üzemeltetőjével egyeztetett helyen és időpontban díjmentesen megtekintheti. A pótdíjfizetési felszólítás kihelyezését követő 30 napon túl a kép- vagy videofelvétel csak a bemutatási díj megfizetésével tekinthető meg. 11. Vegyes rendelkezések 14. § (1) Parkolási jogosultság a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványának, valamint a felmutatóra szóló parkoló bérlet utólagos bemutatásával nem igazolható. (2) A parkolási rendszerrel, szolgáltatással kapcsolatos észrevételek, panaszok, pótdíj kiszabásával kapcsolatos kifogások (továbbiakban bejelentések) írásban, postai úton, elektronikusan, illetve személyesen a rendszerüzemeltető ügyfélszolgálati irodájában nyújthatók be. Az ügyfél kifejezett kérésére elektronikus ügyintézés folytatható mindaddig, amíg az ügyfél az üzemeltető jogszerű eljárását nem akadályozza. Az elektronikus ügyintézés fizetési meghagyás, bírósági és végrehajtási eljárások során nem helyettesíti a postai úton történő levelezést. (3) Amennyiben a jármű nem rendelkezik szélvédő üveggel, olyan – lehetőleg az időjárás behatásaitól megóvó műszaki – megoldással kell a járművön elhelyezni a parkolásra jogosító dokumentumot, hogy kívülről jól látható és ellenőrizhető legyen. (4) A fizető parkolási zónán belül létesített, elektromos autók töltésére alkalmas parkolók a jelen rendeletben szabályzott fizető parkolási rendszer szabályainak megfelelő módon, díjfizetés ellenében vehetők igénybe, mely nem tartalmazza az elektromos autók töltéséhez felhasznált energia árát. III. Fejezet Záró rendelkezések 12. Hatályba léptető és hatályon kívül helyező rendelkezések 15. § (1) Jelen rendelet – a (2)-(3) bekezdésben foglalt kivétellel – 2016. október 1-jén lép hatályba, mellyel egyidejűleg Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének a fizető parkolási rendszerről szóló
10 25/2010.(VI.30.) önkormányzati rendelet és az azt módosító 60/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelet, 40/2011. (XII.21.) önkormányzati rendelet, 5/2012.(II.29.) önkormányzati rendelet, 54/2012. (XII.22.) önkormányzati rendelet, 5/2013. (II.27.) önkormányzati rendelet, 19/2013. (VII. 04.) önkormányzati rendelet, 10/2014. (VI.30.) önkormányzati rendelet, 28/2014. (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályát veszti. (2) Jelen rendelet 7. § (2) bekezdése 2017. január 1. napján lép hatályba. (3) Jelen rendelet 3. § (2) bekezdés b) pontja, 5. §-a, 6. § (4) bekezdése, 13. § (1) bekezdés c) pontja, 14. § (4) bekezdése, valamint a 2. sz. és 5. sz. melléklete 2017. május 1. napján lép hatályba. (4) Jelen rendelet 3. § (2) bekezdés a) pontja, 4. §-a, 6. § (3) bekezdése, 13. § (1) bekezdés b) pontja és az f) pont „(nem, vagy nem megfelelően érvényesített) szelvénnyel” szövegrésze, a 13. § (2) bekezdése, valamint az 1. sz., 3. sz. és 4. sz. melléklete 2017. május 1. napján hatályát veszti. (5) Jelen rendelet 2. sz. mellékletében a „Gutenberg utca és” szövegrész 2017. december 1. napján hatályát veszti. (6) Jelen rendelet 2. sz. mellékletében a „kivéve Semmelweis utca (Tisza Lajos körút és Markovits Iván utca közötti szakasza)” és a „Bánomkert sor és Semmelweis utca (Markovits Iván utca és Bánomkert sor közötti szakasza), valamint” szövegrész 2019. május 1. napján hatályát veszti. 13. Átmeneti rendelkezések 16. § (1) A 2016. évre megvásárolt papír alapú bérletek a váltást követő nap 0 00 órájától jogosítanak a parkolóhelyek igénybevételére és 2017. január hó 15. napján 24 óráig érvényesek. (2) A 2017. évben váltott bölcsődék, óvodák és általános iskolák előtti várakozóhelyek igénybevételére vonatkozó kedvezményes parkoló bérletek közül a 2016/2017-os tanévre szóló bérletek 2017. augusztus 31-ig, a 2017/2018-as tanévre szóló bérletek 2017. szeptember 01-től 2018. augusztus 31-ig érvényesek. (3) A parkolóhelyek igénybevételére kereskedelmi forgalomba kerülő „napi”, „egész”, „felező”, illetve „negyed” megjelölésű előre vásárolható parkolószelvények 2017. április 30-tól nem hozhatók forgalomba, illetve parkoló használati díj fizetésére nem használhatók fel. A megvásárolt parkolószelvények 2017. december 31. napjáig kezelési költség felszámítása nélkül névértéken válthatóak vissza a Szegedi Közlekedési Kft. Parkolási Ágazata 6720 Szeged, Deák Ferenc utca 31. sz. alatt található ügyfélszolgálati irodájában.
Dr. Botka László sk. polgármester
Dr. Mózes Ervin sk. címzetes főjegyző
Megalkotta: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2016. szeptember 23-án tartott ülésén. Kihirdetve: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Közlönyében
11 Szeged városban működő fizető-parkolóhelyek üzemeltetésének és használatának szabályairól szóló 23/2016. (IX.27.) önkormányzati rendelet 1. számú melléklete
I. zöld zóna Felső Tisza-Part, Huszár Mátyás rakpart, Tisza Lajos körút, Korányi fasor, Markovits Iván utca, Vitéz utca, Petőfi Sándor sugárút, Földváry utca, Dáni utca, Kálvária sugárút, Bolyai János utca, Attila utca, Bartók tér (déli oldala, nyugati oldala), Török utca, Kossuth Lajos sugárút, Szilágyi utca, Lechner tér (keleti oldala), Imre utca, Szent István tér (nyugati oldala, északi oldala), Sóhordó utca, József Attila sugárút, Glattfelder Gyula tér (északi oldala), Kálmány Lajos utca, Zárda utca, Glattfelder Gyula tér (keleti oldal), által körbehatárolt és „ZÖLD ZÓNA VÁRAKOZÁSI ÖVEZET HATÁRA” forgalmi jelzőtáblával megjelölt területe, kivéve Gutenberg utca és Semmelweis utca (Tisza Lajos körút és Markovits Iván utca közötti szakasza). A zöld zóna határát képező utcák területe is a fizetőparkolási rendszer zöld zóna részét képezik, kivéve az Imre utca és a Huszár Mátyás rakpart. II. sárga zóna Korányi fasor, Állomás utca, Oldal utca, Bánomkert sor, Semmelweis utca, Liliom utca, Boldogasszony sugárút, Batthyány utca, Petőfi Sándor sugárút, Gyertyámos utca, Jósika utca, Attila utca, Mars tér (keleti oldal), Párizsi körút, Kossuth Lajos sugárút, Vadász utca, Lechner tér (nyugati oldal, északi oldal), Bercsényi utca, Lengyel utca, Szent Miklós utca, Háló utca, Bárka utca, Római körúti szervizút (Bárka utca és Maros utca között), Maros utca, Római körút, Felső Tisza-part, Glattfelder Gyula tér (keleti oldala), Zárda utca, Kálmány Lajos utca, Glattfelder Gyula tér (északi oldala), József Attila sugárút, Sóhordó utca, Szent István tér (északi oldala, nyugati oldala), Imre utca, Lechner tér (keleti oldala), Szilágyi utca, Kossuth Lajos sugárút, Török utca, Bartók tér (nyugati oldala, déli oldala), Attila utca, Bolyai János utca, Kálvária sugárút, Dáni utca, Földváry utca, Petőfi Sándor sugárút, Vitéz utca, Markovits Iván utca, által körbehatárolt, továbbá a Londoni körút, Bakay Nándor utca, Pozsonyi Ignác utca, Kossuth Lajos sugárút, Párizsi körút, Mars tér (keleti oldal) által körbehatárolt és „SÁRGA ZÓNA VÁRAKOZÁSI ÖVEZET HATÁRA” forgalmi jelzőtáblával megjelölt területe, kivéve a Semmelweis utca (Markovits Iván utca és Bánomkert sor közötti szakasza), és a Mars tér (déli oldala). A sárga zóna határát képező utcák területe is a fizetőparkolási rendszer sárga zóna részét képezik, kivéve az Oldal utca, Bánomkert sor, Petőfi Sándor sugárút (Batthyány utca és Nemes Takács utca közötti szakasza), Mars tér (keleti oldal), Zárda utca, Kálmány Lajos utca, Glattfelder Gyula tér (északi, keleti oldala), József Attila sugárút, Sóhordó utca, Szent István tér (északi oldala, nyugati oldala), Szilágyi utca, Kossuth Lajos sugárút (Vadász utca és Szilágyi utca közötti szakasza), Török utca, Bartók tér (nyugati oldala, déli oldala), Attila utca (Jósika utca és Bolyai János utca közötti szakasza), Bolyai János utca, Kálvária sugárút (Bolyai János utca és Dáni utca közötti szakasza), Dáni utca, Földváry utca, Petőfi Sándor sugárút (Földváry utca és Vitéz utca közötti szakasza), Vitéz utca, Markovits Iván utca, Semmelweis utca (Liliom utca és Bánomkert sor közötti szakasza), Bakay Nándor utca, Kossuth Lajos sugárút (Pozsonyi Ignác utca és Párizsi körút közötti szakasza), valamint a Pozsonyi Ignác utca.
12
III. kék zóna Oldal utca, Bécsi körút, Moszkvai körút, Londoni körút, Attila utca, Jósika utca, Gyertyámos utca, Petőfi Sándor sugárút, Batthyány utca, Boldogasszony sugárút, Liliom utca, Semmelweis utca, Bánomkert sor által körbehatárolt, továbbá a Párizsi körút, Berlini körút, Brüsszeli körút, Római körút, Maros utca, Római körúti szervizút (Maros utca és Bárka utca között), Bárka utca, Háló utca, Szent Miklós utca, Lengyel utca, Bercsényi utca, Lechner tér (északi oldal, nyugati oldal), Vadász utca, Kossuth Lajos sugárút által körbehatárolt, valamint a Pozsonyi Ignác utca „KÉK ZÓNA VÁRAKOZÁSI ÖVEZET HATÁRA” forgalmi jelzőtáblával megjelölt területe, kivéve a Bánomkert sor és Semmelweis utca (Liliom utca és Bánomkert sor közötti szakasza). A kék zóna határát képező utcák területe is a fizetőparkolási rendszer kék zóna részét képezik, kivéve az Oldal utca, Bécsi körút, Moszkvai körút, Londoni körút, Párizsi körút, Berlini körút, Brüsszeli körút, Római körút, Római körúti szervizút (Bárka utca és Háló utca között), Bárka utca, Háló utca, Szent Miklós utca, Lengyel utca, Bercsényi utca, Lechner tér (északi oldal, nyugati oldal), Vadász utca, Kossuth Lajos sugárút, Attila utca, Jósika utca, Gyertyámos utca, Petőfi Sándor sugárút (Nemes Takács utca és Gyertyámos utca közötti szakasza), Batthyány utca, Boldogasszony sugárút (Batthyány utca és Liliom utca közötti szakasza), és a Liliom utca.
13 Szeged városban működő fizető-parkolóhelyek üzemeltetésének és használatának szabályairól szóló 23/2016. (IX.27.) önkormányzati rendelet 2. számú melléklete
I. zöld zóna Felső Tisza-Part, Huszár Mátyás rakpart, Tisza Lajos körút, Korányi fasor, Markovits Iván utca, Vitéz utca, Petőfi Sándor sugárút, Földváry utca, Dáni utca, Kálvária sugárút, Bolyai János utca, Attila utca, Bartók tér (déli oldala, nyugati oldala), Török utca, Kossuth Lajos sugárút, Szilágyi utca, Lechner tér (keleti oldala), Imre utca, Szent István tér (nyugati oldala, északi oldala), Sóhordó utca, József Attila sugárút, Glattfelder Gyula tér (északi oldala), Kálmány Lajos utca, Zárda utca, Glattfelder Gyula tér (keleti oldala), által körbehatárolt és „ZÖLD ZÓNA VÁRAKOZÁSI ÖVEZET HATÁRA” forgalmi jelzőtáblával megjelölt területe, kivéve Gutenberg utca és Semmelweis utca (Tisza Lajos körút és Markovits Iván utca közötti szakasza). A zöld zóna határát képező utcák területe is a fizetőparkolási rendszer zöld zóna részét képezik, kivéve az Imre utca és a Huszár Mátyás rakpart.
II. sárga zóna Korányi fasor, Állomás utca, Oldal utca, Bécsi körút, Moszkvai körút, Londoni körút, Mars tér (keleti oldal), Párizsi körút, Berlini körút, Brüsszeli körút, Római körút, Felső Tisza-part, Glattfelder Gyula tér (keleti oldala), Zárda utca, Kálmány Lajos utca, Glattfelder Gyula tér (északi oldala), József Attila sugárút, Sóhordó utca, Szent István tér (északi oldala, nyugati oldala), Imre utca, Lechner tér (keleti oldala), Szilágyi utca, Kossuth Lajos sugárút, Török utca, Bartók tér (nyugati oldala, déli oldala), Attila utca, Bolyai János utca, Kálvária sugárút, Dáni utca, Földváry utca, Petőfi Sándor sugárút, Vitéz utca, Markovits Iván utca, által körbehatárolt, továbbá a Londoni körút, Bakay Nándor utca, Pozsonyi Ignác utca, Kossuth Lajos sugárút, Párizsi körút, Mars tér (keleti oldal) által körbehatárolt és „SÁRGA ZÓNA VÁRAKOZÁSI ÖVEZET HATÁRA” forgalmi jelzőtáblával megjelölt területe, kivéve Bánomkert sor és Semmelweis utca (Markovits Iván utca és Bánomkert sor közötti szakasza), valamint a Mars tér (déli oldala). A sárga zóna határát képező utcák területe is a fizetőparkolási rendszer sárga zóna részét képezik, kivéve az Oldal utca, Bécsi körút, Moszkvai körút, Londoni körút, Mars tér (keleti oldal), Párizsi körút, Berlini körút, Brüsszeli körút, Római körút, Zárda utca, Kálmány Lajos utca, Glattfelder Gyula tér (északi, keleti oldala), József Attila sugárút, Sóhordó utca, Szent István tér (északi oldala, nyugati oldala), Szilágyi utca, Kossuth Lajos sugárút (Vadász utca és Szilágyi utca közötti szakasza), Török utca, Bartók tér (nyugati oldala, déli oldala), Attila utca (Jósika utca és Bolyai János utca közötti szakasza), Bolyai János utca, Kálvária sugárút (Bolyai János utca és Dáni utca közötti szakasza), Dáni utca, Földváry utca, Vitéz utca, Markovits Iván utca, Bakay Nándor utca, Kossuth Lajos sugárút (Pozsonyi Ignác utca és Párizsi körút közötti szakasza), valamint a Pozsonyi Ignác utca.
14 Szeged városban működő fizető-parkolóhelyek üzemeltetésének és használatának szabályairól szóló 23/2016. (IX.26.) önkormányzati rendelet 3. számú melléklete
15 Szeged városban működő fizető-parkolóhelyek üzemeltetésének és használatának szabályairól szóló 23/2016. (IX.26.) önkormányzati rendelet 3. számú melléklete
16 Szeged városban működő fizető-parkolóhelyek üzemeltetésének és használatának szabályairól szóló 23/2016. (IX.27.) önkormányzati rendelet 4. számú melléklete A parkoló szelvények és bérletek árai, kezelési költségek: I.
Parkolási szelvények
Ár (Ft)
„Negyed” parkoló-szelvény
165
„Felező” parkoló-szelvény
260
„Egész” parkoló-szelvény
480
„Napi” parkoló-szelvény
1550
II.
Bérletek:
II. 1.
Éves kombinált bérlet (minden zónára vonatkozó)
II. 2
Meghatározott parkolási zónára szóló éves bérlet:
261.000
Kék-Sárga parkolási zónára szóló
129.000
Kék parkolási zónára szóló
58.800
Felmutatóra szóló (rendszám nélküli) éves bérlet
312.000
II. 3.
Havi kombinált bérlet (minden övezetre szóló)
28.200
III.
Mobil telefonon megvásárolt parkolási jogosultság
IV.
„Negyed” parkoló-szelvénynek megfelelő
165
„Felező” parkoló-szelvénynek megfelelő
260
„Egész” parkoló-szelvénynek megfelelő
480
„Napi” parkoló-szelvénynek megfelelő
1550
Kezelési költség: Bérlet csere
1.940
Videó felvétel bemutatás díja a rendelet 11. § (4) bek. alapján
1.300
A díjak és a költségek az ÁFA-t tartalmazzák.
17 Szeged városban működő fizető-parkolóhelyek üzemeltetésének és használatának szabályairól szóló 23/2016. (IX.27.) önkormányzati rendelet 5. számú melléklete
A parkolójegyek és bérletek árai, kezelési költségek: I.
Parkolójegyek
Ár (Ft)
Sárga zóna egy órányi egységára
220
Zöld zóna egy órányi egységára
480
II.
Bérletek:
II. 1.
Éves kombinált bérlet (minden zónára vonatkozó)
II. 2
Meghatározott parkolási zónára szóló éves bérlet:
261.000
Sárga parkolási zónára szóló
129.000
Felmutatóra szóló (rendszám nélküli) éves bérlet
312.000
II. 3.
Havi kombinált bérlet (minden övezetre szóló)
28.200
III.
Mobil telefonon megvásárolt parkolási jogosultság
IV.
Sárga zóna egy órányi egységára
220
Zöld zóna egy órányi egységára
480
Kezelési költség: Bérlet csere
1.940
Kép- vagy videó felvétel bemutatás díja a rendelet 11. § (4) bek. alapján
1.300
A díjak és a költségek az ÁFA-t tartalmazzák.