AKÁR 91% TELJES NAPENERGIA VISSZATARTÁS
UV VÉDELEM
HŐ VISSZATARTÁS
LÁTHATÓ FÉNY az elektromágneses sugárzásoknak azon hullámhosszú tartománya, amit az emberi szem érzékelni tud. Az emberi szem a 390 és 750 nanométer hullámhosszak közé eső elektromágneses sugárzást érzékeli.
HŐVÉDŐ-, BIZTONSÁGIés BELÁTÁSVÉDELMI FÓLIÁK
NAPFÉNY SPEKTRUMA az infravöröstől a látható fényen keresztül az ultraibolyáig terjed.
ÜVEG általános értelemben amorf szilárd anyag, amelynek egyes tulajdonságai a folyadékokra jellemzőek. Az üveg olyan keverék anyag, amely lehűlés közben kristályosodás nélkül jut mechanikailag szilárd állapotba.
BEVEZETÉS Üdvözöljük a SkyFol épületfóliáit bemutató kiadványuk hasábjain, melynek célja, hogy jobban megismerje termékeink működését annak érdekében, hogy az Ön igényeinek leginkább megfelelő megoldás kerülhessen az üvegeire. Kiadványunkban átfogó képet nyújtunk az üvegfólia működéséről és bemutatjuk az egyes termékeinket, külön kiemelve azokat az igényeket, melyekre optimális megoldást biztosítanak.
1982
2016
A SkyFol alapítói először importálnak üvegfóliát Magyarországra
A SkyFol megjelenik Ausztriában
1990
Magyar SkyFol Csapat
A K+R Kft. megalakulása, az üvegfólia már a kezdetektől a kínálatban
2015
TARTALOM
A SkyFol megjelenik Horvátországban
1998
Az üvegfóliák működése ................................................................................................................................ 4-6. oldal Az üvegfóliák funkciói ................................................................................................................................... 6-11. oldal Beltéri sorozatok ........................................................................................................................................ 12-15. oldal Beltéri vs. kültéri fólia működése ............................................................................................................... 16-19. oldal Kültéri sorozatok ........................................................................................................................................ 18-23. oldal
2010
A SkyFol megjelenik Csehországban
Low-e fóliák ................................................................................................................................................ 24-25.oldal
2009
Biztonsági- és betörésvédelmi sorozatok .................................................................................................. 26-32.oldal Átlátásvédelmi és dekorációs sorozatok ................................................................................................... 33-37. oldal Esettanulmányok ....................................................................................................................................... 38-48. oldal
A K+R Kft. lesz az amerikai Sun-Gard fóliák kizárólagos forgalmazója
A SkyFol megjelenik Bulgáriában és Romániában
2008
A K+R Kft. megalkotja saját márkáját a SkyFol-t; a SkyFol megjelenik Szlovákiában
Szójegyzék....................................................................................................................................................... 50. oldal
SKYFOL ELŐNYÖK
NEMZETKÖZI BESZÁLLÍTÓK
SZERZŐDÖTT KIVITELEZŐ HÁLÓZAT
A SkyFol termékei a világ vezető gyártóinak gépsorairól gördülnek le, úgy mint a CP Films (Eastman), a Hanita (Avery Dennison), a Madico, vagy a Garware PET.
Az évek alatt országos lefedettségű kivitelezői hálózatot építettünk ki, hogy mindenhol magas színvonalú szolgáltatást legyünk képesek biztosítani. A minőségi fólia mellett elengedhetetlen a profi kivitelezés is.
EGYEDÜLI KÍNÁLAT
GYÁRTÓI GARANCIÁK
Gyártóinkat úgy válogattuk össze, hogy az európai üvegezési rendszerekhez leginkább illeszkedő fóliákat tudjuk kínálni ügyfeleink részére. Minden eshetőségre van megoldásunk.
Az általunk biztosított garanciák mögött kivétel nélkül gyártói garanciák állnak. Termékeink minőségét az elmúlt 35 évben is garantáltuk minden esetben, ez a következő 35 évben sem lesz másképpen.
35 ÉVES SZAKMAI TAPASZTALAT A SkyFol alapítói 1982-ben elsőként importáltak üvegfóliát Magyarországra. Számos dolog változott az elmúlt 35 évben, de mi még mindig üvegfóliákkal foglalkozunk és tervezzük is a következő 35 évben is.
AZ ÜVEGFÓLIÁK MŰKÖDÉSE
NAPSUGÁRZÁS A napból érkező elektromágneses sugárzás óriási energiájú. Szerencsére a Föld légköre a veszélyes sugárzás legnagyobb részér kiszűri, így a felszínt elérő sugárzás már mentes az igazán kártékony, sőt életveszélyes tartományoktól. Az üveg szerkezeténél fogva kiszűri a sugárzás egy további tartományát, az üveg által áteresztett sugárzás a szoláris spektrumba tartozik és hozzávetőlegesen a 280-2500 nanométer közötti sugárzás esik ebbe a tartományba. Az üvegfólia célja, hogy az üvegen át érkező sugárzás nem kívánatos részét kiszűrje.
ULTRAVIOLA (UV) SUGÁRZÁS Az Ultraviola sugárzás üvegen áthatóló része 280 és 400 nm közé esik, mely tovább bontható UV-B (280-315 nm) és UV-A (315-400 nm) sugárzásra. Energetikai szempontból elhanyagolható, azonban jelentősen káros az emberi szervezetre. A bőr öregedését, a szemlencse szürkülését és szélsőséges esetben bőrrákot okozhat. Valamennyi SkyFol ablakfólia az UV sugárzás 99%-át kiszűri.
UV
LÁTHATÓ FÉNY (VL) SUGÁRZÁS A látható fény tartomány a 400-750 nm közé eső sugárzás. Az üvegfelületre eső energiaterhelés hozzávetőlegesen 47%-a érkezik a látható fény tartományban, így energetikai szempontból jelentős. Élettani hatása rendkívüli, így a túlzott szűrése kerülendő. Fontos kérdés szokott még lenni ebben a tartományban a látható fény tükrözés, ami azt mutatja, hogy mennyire tükröz egy fólia.
VL
INFRAVÖRÖS (IR) SUGÁRZÁS Az infravörös sugárzás a szoláris spektrumból a 750-2500 nm közötti tartomány. Energetikai szempontból a legfontosabb, mivel a felületre eső teljes energia cca. 53%-a ebben a tartományban érkezik. Szűrése hővédelmi szempontból kiemelkedő fontosságú.
IR MI AZ AZ ÜVEGFÓLIA? Az üvegfólia alapanyaga poliészter, mely egy nagy szilárdságú, tartós és kristálytiszta fólia. További előnye, hogy jól lehet színezni, fémgőzölni és fémszórni. Egy tipikus üvegfólia általában több rétegből áll, az egyes rétegeket lamináló ragasztó tartja össze. Mindegyik üvegfólia rendelkezik egy vastagabb, oldószer bázisú, víztiszta ragasztóréteggel, amely a fóliát az üvegfelülethez rögzíti. Ezt a nyomásérzékeny ragasztót egy vékony fólia réteg, az ún. liner védi, melyet telepítés során eltávolítanak. A fólia másik oldalán a legfelső réteget ún. karcmentes réteg védi, ez biztosítja, hogy a használat során a felület ne karcolódjon össze.
6
7
HŐVÉDELEM ÉS ENERGIAMEGTAKARÍTÁS
BELÁTÁSVÉDELEM
TÜKRÖS EZÜSTFÓLIA NAPPAL
TÜKRÖS EZÜSTFÓLIA ÉJJEL
TST (Total Solar Energy Transmission)
TSR (Total Solar Energy Reflection)
Teljes Napenergia Áteresztés
Teljes Napenergia Tükrözés
TSA (Total Solar Energy Absorption) Teljes Napenergia Elnyelés Az ablakfólia alkalmazásának elsődleges célja a nyári hővédelem és az energiamegtakarítás. Az üvegfelületre eső napsugárzás 3 részre osztható. Egy részét átereszti az üvegrendszer, ezt hívjuk Teljes Napenergia Áteresztésnek (Total Solar Energy Transmission). Másik részét az üvegszerkezet visszatükrözi, ezt hívjuk Teljes Napenergia Tükrözésnek (Total Solar Energy Reflection). Az energia harmadik részét az üvegezési rendszer elnyeli, majd ezt az elnyelt energiát egy magasabb tartományom kisugározza a környezetébe, ezt hívjuk Teljes Napenergia Elnyelésnek (Total Solar Energy Absorption). Egy adott ablakfólia hővédelmére ezen tulajdonságokat legjobban összesítő és az energiamegtakarítást legjobban modellező mutatója a Teljes Napenergia Visszatartás (Total Solar Energy Rejected). MILYEN ÜVEGRENDSZEREN MÉRÜNK? Az energia elnyelés nagymértékben változik az egyes üvegrendszerek függvényében. A kérdéshez vizsgáljuk meg például ugyanarra az üvegre telepített, különböző technológiájú ablakfóliákat. Ugyanarra az egyrétegű üvegre telepítve a SkyFol P35, SkyFol SI35 és SkyFol DR35 fóliákat a következő paramétereket kapjuk. Egyrétegű üvegen mért adatok
TSER
TST
TSR
TSA
P35
71%
19%
42%
39%
SI35
68%
22%
43%
35%
DR35
60%
27%
27%
46%
A tükröző fóliák nappali belátásvédelmet biztosítanak. Sokszor az ügyfelek félreértik és azt gondolják, hogy a tükröző fóliákon keresztül este sem lehet belátni. Fontos tisztázni, hogy a fólia abba az irányba tud tükrözni, amerről a fény érkezik. Ez azt jelenti, hogy egy tükrös ezüst fólia esetében, ha télen kint sötét van, bent pedig lámpát kapcsolunk, akkor be lehet majd látni az üvegeken keresztül, miközben a kilátás korlátozott lesz. A belső tükröződés mértéke mindegyik adatlapon fel van tüntetve, amennyiben ezt csökkenteni kívánjuk, úgy használhatunk ún. Dual Reflective fóliákat, melyek befelé kevésbé tükröznek, ám este, ha a belső térben világos van, akkor ezen keresztül is belátni. Nappali fényviszonyok között azonban nem látni be a tükröző felületen keresztül. Amennyiben garantált belátási biztonságot szeretne (pl. raktár, zuhanyzó, öltöző), úgy javasoljuk a homokfúvott hatású SkyFol M2 fóliát, mely a fényt csak enyhe mértékben szűri, miközben az átlátást megakadályozza. Természetesen ezeken a fóliákon keresztül ki sem lehet látni.
MEGJELENÉS
Ugyanezeket a fóliákat egy kétrétegű low-e üvegre telepítve azonban teljesen más értékeket kapunk. Kétrétegű low-e üvegen mért adatok
TSER
TST
TSR
TSA
P35
67%
15%
49%
36%
SI35
55%
19%
44%
36%
DR35
38%
25%
27%
48%
Ezért kiemelkedően fontos, hogy a megfelelő üvegrendszerre a legjobban illeszkedő ablakfólia kerüljön. Fejlett üvegezési rendszerekre kizárólag alacsony hőelnyelésű fólia telepítése javasolt.
A SPEKTRÁLISAN SZELEKTÍV ABLAKFÓLIA Azokat a fóliákat, amelyek a látható fényt nagymértékben áteresztik, miközben az infravörös sugárzást jól tükrözik, spektrálisan szelektív fóliának hívjuk. Ezek a fóliák képesek arra, hogy valódi hővédelmet biztosítsanak, miközben a világosságról sem kell lemondanunk. A SkyFol kínálatában az alábbi spektrálisan szelektív fóliák szerepelnek: SkyFol P70, SkyFol XT80CV, SkyFol XT67CV, SkyFol XT47CV.
8
Az ablakfólia segítségével modern megjelenést adhat épületének. A tükröző üvegfelületek mindig a modernitást jelképezik, valamint egységes arculatot adnak az épületnek, függetlenül attól, hogy melyik üvegfelület mögött mi is van. Az oxidálódott lágyfémbevonatok is sokszor problémát okoznak, olyan érzetet keltenek partnereiben, hogy elhanyagolt a vállalkozása. Számos esetben segített a Skyfol ablakfólia már hasonló esetekben is, modern, egységes megjelenést kölcsönözve az épületnek.
9
UV ÉS RAGYOGÁS
www.skyfolablakfolia.hu Itt mindent megtalál, amit az üvegfóliákról tudni érdemes. A Skyfol hazai épületfóliás portálja rengeteg hasznos információval várja és segítségével Ön képes lesz elnavigálni a fóliák világában és kiválasztani az Ön igényeinek leginkább megfelelő terméket.
Az UV sugárzásnak történő túlzott kitettség leégést és a bőrrák egyes típusainak kialakulását okozhatja. A nap huzamosabb idejű UV-sugárzása a bőr, a szem és az immunrendszer akut és krónikus károsodását idézheti elő. Viszont a leghalálosabb formát – a rosszindulatú melanómát – leginkább a direkt DNS-sérülés idézi elő. Az ibolyán túli fotonok különböző módon ártalmasak az élő szervezetek DNS molekuláira. Az UVA, UVB és UVC egyaránt károsíthatja a kollagénszöveteket, és így felgyorsíthatja a bőr öregedését. Mind az UVA és UVB elpusztítja a bőrben lévő A vitamint, ami további károsodást okozhat. Az UV-fény nagy intenzitása veszélyes a szemre, hóvakságot (fotokeratitiszt) okozhat, és szürkehályog, kúszóhártya (pterygium) és pingeucula kialakulásához vezethet. A SkyFol fóliák speciális Ultraviola Abszorberek (UVA) segítségével hatékonyan védenek a teljes UV tartományban. Mivel az abszorberek a poliészter szerkezetén belül találhatóak, így hatékonyságuk a garanciaidő alatt nem csökken.
FAKULÁSVÉDELEM
A fakulás három fő tényező eredménye: ultraibolya sugárzás, hő és látható fény. Egy következő tényező öleli fel az olyan körülményeket, mint a páratartalom, szövettípus, színfixáló erőssége és egyéb körülmények. Az UV-sugárzás a 40%-kal legnagyobb befolyásoló tényező, míg a látható fény és az infravörös sugárzás 25-25%-ban felelősek a fakulásért. Ebből is látszik, hogy kizárólag az UV sugárzás szűrése nem elegendő, javasolt olyan fóliát használni, ami jól szűr az infravörös tartományban is és valamelyest a látható fényt is csökkenti. Ne zavarja meg Önöket az sem, hogy a nap nem süt be közvetlenül az Önök ablakán, mert ez nem jelenti azt, hogy Önök és otthonukban vagy irodájukban lévő ingóságok nincsenek kitéve az elektromágneses spektrum eme káros részének. A legjobban teljesítő üvegfóliák 99%-os UV-visszatartást biztosítanak, ami szinte teljesen megakadályozza az UV ablakon keresztüli bejutását. Óvakodjunk az olyan állításoktól, hogy az ablakfólia teljes egészében kiküszöböli a nap okozta károkat. Ez nem igaz. A nap okozta károk megszüntetésének egyetlen módja, ha megszüntetjük az ablakokat is, és ez nem opció. Másrészt az ablakfólia remek lehetősége a nap okozta károk csökkentésének, így Önöknek sok csereköltséget takarít meg.
10
ENERGIA KALKULÁTOR
ÜVEGFÓLIA KONFIGURÁTOR
Számítsa ki, hogy mekkora energiaterheléstől szabadítja meg helyiségeit a Skyfol ablakfólia!
Nézze meg, hogy a választott fólia hogy mutat feltelepítve!
Válassza ki az üveg szerkezetét, tájolását és dőlésszögét, majd a fólia típusát és a program kiszámolja a megtakarított energia mennyiséget.
A Skyfol Film Viewever segítségével valamennyi fóliánkat megnézheti külső és belső perspektívából is, így láthatja, hogy milyen színe lesz a fóliának és mennyire fog tükrözni.
ESETTANULMÁNYOK Több tucat esettanulmányt készítettünk az elmúlt évek munkáiból, hogy láthassa, az Ön problémája nem feltétlenül egyedi és a Skyfol már máshol is megoldást nyújtott hasonló helyzetekre. Mindegyik esettanulmányunk tartalmazza a felhasznált alapanyagot és a kivitelező céget.
11
HOGYAN VÁLASSZAK FÓLIÁT? Számos sorozat érhető el az egyes gyártók kínálatában és ez nem véletlen. Mindenekelőtt tisztában kell lennie vele, hogy mit szeretne elérni a fóliázással.
3. MENNYIRE LEGYEN SÖTÉT A VÁLASZTOTT SKYFOL ABLAKFÓLIA?
1. BELTÉRI VAGY KÜLTÉRI SKYFOL ABLAKFÓLIÁT VÁLASSZAK?
Napjainkban jellemző, hogy a bevilágító felületeket túlméretezik, mivel sokkal kellemesebb térérzete van az embernek, ha kilát egy ablakon, mint hogyha csak falakat lát maga körül. Ennek következtében azonban a fénymennyiség is jelentős, így annak szűrése nem jelent akkora veszteséget, mint gondolnánk. Ráadásul a szemünk teljesen másként érzékeli a fényerő csökkenését, mivel a pupillánk tágulásával egyre több fény jut a szemünkbe. Az alábbi táblázat jól mutatja, hogy ez mit jelent. Erről bővebben lesz szó a 16-19. oldalon, elöljáróban annyit érdemes tudni, hogy vannak kültéri és beltéri ablakfóliák. Értelemszerűen a beltéri fóliákat az üveg belső felére telepítjük, míg a kültérit a külső felére. Kültéri fólia abban az esetben javasolt, ha fejlett az üvegrendszere (pl. 2 rétegű low-e, vagy háromrétegű) és a hővédelem miatt választ fóliát. Másik triviális alkalmazása, ha az üvegfelület csak kívülről megközelíthető (pl. ipari csarnokok tetőablakai). A kültéri ablakfólia előnye, hogy sokkal hatékonyabb, hátránya, hogy rövidebb az élettartama. Lapozzon a 16-19. oldalra és olvassa el részletesen a különbséget, ez egy fontos kérdés, amit már célszerű a legelején eldönteni.
Az ablak fényáteresztése
80%
60%
40%
15%
Érzékelt fényerősség
90%
82%
74%
50%
Nagyságrendileg 50%, vagy fölötti fényáteresztésű képességű ablakfóliát már nem igazán veszünk észre. A 70%, vagy fölötti fóliáknál pedig általában nem tudjuk megkülönböztetni a fóliázott és a fólia nélküli egymás melletti üvegtáblákat.
4. MILYEN KÖLTSÉGKERET ÁLL RENDELKEZÉSRE?
2. MENNYIRE TÜKRÖZHET A VÁLASZTOTT SKYFOL ABLAKFÓLIA?
Az ablakfóliák általában tükröznek, mivel az elnyelt hőmennyiséget minimalizálni kell a hatékony hővédelem érdekében.
Az egyes sorozatok árai jelentősen eltérnek egymástól. Az egyszerűbb gyártásszerkezetű fóliák alumíniumot tartalmaznak, míg a fejlettebb megoldások sokszor ezüstöt, vagy akár aranyat is. Az egyes sorozatok javasolt telepítési árait honlapunkon minden egyes sorozatnál feltüntettük, így Ön könnyedén kiszámolhatja, melyik sorozatot engedi meg magának.
A sötét, nem tükröző fóliákat jobb kerülni, mert ezek jellemzően elnyelik a hőt, így nem hatékonyak és szélsőséges helyzetben még az üvegre is veszélyesek. Amennyiben enyhén tükröző fóliát szeretne, úgy jobb kültéri fóliát választania, mert ott az elnyelt hőnek nincs akkora jelentősége ( erről bővebben a 16-19. oldalon olvashat). Léteznek kevésbé tükröző, de jó hővédelemmel rendelkező beltéri fóliák is, ám ezek világosak.
12
13
SI sorozat
DR sorozat
HOSSZANTARTÓ ÉS KÖLTSÉGHATÉKONY MEGOLDÁST KERES, AMI MAGAS HŐVÉDELEMRE KÉPES?
A FÓLIÁZOTT ÜVEGRE BELÜLRŐL IS VETÜL FÉNY ÉS ZAVARÓ LENNE A TÜKRÖZÉS?
A SkyFol SI sorozat egy alumínium fémgőzölt hővédő ablakfólia, amely a leginkább költséghatékony megoldás a SkyFol kínálatában. Alacsony hőelnyelése miatt hatékonyan szűri a besugárzott energiát, gyors megtérülést eredményezve. Színezett változatait abban az esetben ajánljuk, ha a homlokzati üvegeket színezni is szeretnék. A színezett változatok kevésbé hatékonyak és rövidebb az élettartamuk is. Elsősorban ipari létesítmények és irodák hővédelmi fóliázására ajánljuk.
Beltéri/kültéri
Ragasztó típusa
Beltéri
Kristálytiszta ipari ragasztó
Vastagság
Karcálló réteg 2. generációs
38 mikron
Egyrétegű üveg
14
Kétrétegű üveg
Beltéri/kültéri
Ragasztó típusa
0,91×30 m, 1,22×30 m 1,52×30 m, 1,83×30 m
Beltéri
Kristálytiszta ipari ragasztó
Szavatosság
Vastagság
Karcálló réteg
10 év
38 mikron
Kétrétegű low-e üveg
Háromrétegű low-e üveg
SI35
SI50
SI15
SI35
SI50
SI15
SI35
SI50
SI15
SI35
SI50
Teljes visszatartott napenergia
79%
68%
43%
69%
61%
45%
64%
55%
49%
66%
59%
52%
Látható fényáteresztés
15%
28%
58%
17%
27%
46%
17%
27%
44%
16%
25%
40%
Látható fény tükrözés kifelé
60%
44%
14%
59%
48%
29%
59%
48%
25%
58%
49%
30%
Látható fény tükrözés befelé
58%
40%
12%
59%
47%
25%
59%
47%
24%
59%
47%
26%
Teljes visszatükrözött napenergia
55%
43%
12%
52%
44%
25%
52%
44%
37%
47%
40%
35%
Teljes elnyelt napenergia
33%
35%
43%
36%
36%
41%
36%
36%
34%
43%
43%
40%
Teljes áteresztett napenergia
12%
22%
45%
12%
19%
34%
12%
19%
29%
11%
17%
25%
Naphőfelvételi együttható (g érték)
0,25
0,34
0,66
0,31
0,39
0,55
0,36
0,46
0.52
0,34
0,41
0.48
UV szűrés
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
U-érték
5,337
5,394
5,41
2,618
2,633
2,70
1,434
1,439
1,41
1,153
1,156
1,19
Belső emisszivitás
0,84
0,84
0,81
0,84
0,84
0,81
0,84
0,84
0,81
0,84
0,84
0,81
Telepíthető
Telepíthető
Telepíthető
A SkyFol DR sorozat kifelé tükrös, befelé neutrális fémréteget tartalmaz, így lényegesen kevésbé tükröz befelé, mint kifelé. Világos árnyalatban a SkyFol DR sorozat teljesen neutrális megjelenésű, így kiválóan alkalmazható fényszűrő fólia, ha az épület külső homlokzata nem tükrözhet. Főként irodák és vendéglátóhelyek esetében ajánljuk. Általánosan használt fólia, lakóházak esetében is.
Elérhető méretek
SI15
Kompatibilitás
Ablakfólia
Ablakfólia
BELTÉRI SOROZATOK
Feltételesen telepíthető
Elérhető méretek 1,52×30 m
Szavatosság
2. generációs
Egyrétegű üveg
10 év
Kétrétegű üveg
Háromrétegű low-e üveg
Kétrétegű low-e üveg
DR05
DR15
DR35
DR05
DR15
DR35
DR05
DR15
DR35
DR05
DR15
DR35
Teljes visszatartott napenergia
84%
79%
60%
73%
70%
46%
66%
64%
38%
67%
66%
45%
Látható fényáteresztés
7%
11%
35%
6%
10%
32%
6%
10%
32%
6%
9%
29%
Látható fény tükrözés kifelé
60%
54%
25%
61%
59%
27%
61%
59%
27%
60%
58%
31%
Látható fény tükrözés befelé
14%
24%
18%
18%
27%
15%
18%
27%
15%
18%
27%
16%
Teljes visszatükrözött napenergia
53%
50%
27%
54%
52%
27%
53%
52%
27%
50%
46%
27%
Teljes elnyelt napenergia
41%
40%
46%
39%
41%
48%
40%
41%
48%
47%
47%
51%
Teljes áteresztett napenergia
6%
10%
27%
7%
7%
25%
7%
7%
25%
3%
6%
22%
Naphőfelvételi együttható (g érték)
0,16
0,21
0,40
0,27
0,3
0,54
0,34
0,36
0,62
0,33
0,34
0,55
UV szűrés
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
U-érték
5,17
5,224
5,96
2,57
2,749
2,77
1,42
1,481
1,49
1,14
1,183
1,19
Belső emisszivitás
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
Kompatibilitás
Telepíthető
Telepíthető/ Feltételesen telepíthető
Feltételesen telepíthető
Feltételesen telepíthető/ Nem telepíthető
15
P sorozat
SB sorozat
BRONZ MEGJELENÉSŰ FÓLIÁT KERES?
FEJLETT ÜVEGRENDSZEREN IS ERŐSEN HŐVÉDŐ, DE VILÁGOS FÓLIÁT SZERETNE? Akkor a SkyFol P sorozat az ideális megoldás. Az NSN (nikkel-ezüst-nikkel) fémtartalomnak köszönhetően hatékonyan tükrözi a hőt, miközben az elnyelése nagyon alacsony, így bármilyen üvegrendszeren biztonsággal alkalmazható. Elsődlegesen ajánlott fólia lakóépületek és igényes irodák esetében.
Beltéri/kültéri
Ragasztó típusa
Beltéri
Kristálytiszta ipari ragasztó
Vastagság
Karcálló réteg
Egyrétegű üveg
16
Kétrétegű üveg
A réz tartalmú SkyFol SB sorozat egyedi bronzos megjelenést biztosít.Fémtartalma miatt kiváló jelárnyékoló fóliaként is használható az elektromágneses zajok csökkentésére. Hőelnyelése igen magas, hasonlóan a neutrális fóliákhoz, így háromrétegű üvegezések esetében nem ajánljuk. Olyan esetekben javasoljuk, amikor a megjelenés felülírja az energia megtakarítási szempontokat. A SkyFol SB sorozat jól illeszkedik fa és kő burkolatokhoz.
Beltéri/kültéri
Ragasztó típusa
1,52×30 m
Beltéri
Kristálytiszta ipari ragasztó
Szavatosság
Vastagság
Karcálló réteg
10 év
38 mikron
Elérhető méretek
2. generációs
38 mikron
Kétrétegű low-e üveg
Háromrétegű low-e üveg
P50
P70
P35
P50
P70
P35
P50
P70
P35
P50
P70
Teljes visszatartott napenergia
71%
61%
45%
62%
55%
43%
67%
58%
53%
68%
61%
57%
Látható fényáteresztés
32%
50%
68%
30%
46%
62%
29%
45%
58%
27%
42%
Látható fény tükrözés kifelé
48%
37%
20%
49%
42%
27%
44%
30%
23%
45%
Látható fény tükrözés befelé
46%
35%
20%
51%
42%
26%
50%
32%
25%
Teljes visszatükrözött napenergia
42%
35%
23%
46%
46%
32%
49%
40%
Teljes elnyelt napenergia
39%
34%
31%
37%
26%
26%
36%
Teljes áteresztett napenergia
19%
31%
46%
17%
28%
42%
Naphőfelvételi együttható (g érték)
0,29
0,39
0,54
0,36
0,40
UV szűrés
99%
99%
99%
99%
U-érték
5,34
5,337
5,394
Belső emisszivitás
0.67
0,68
0,7
Elérhető méretek 1,52×30 m
Szavatosság
2. generációs
Egyrétegű üveg
P35
Kompatibilitás
Ablakfólia
Ablakfólia
BELTÉRI SOROZATOK
10 év
Kétrétegű üveg
Kétrétegű low-e üveg
Háromrétegű low-e üveg
SB20
SB35
SB20
SB35
SB20
SB35
SB20
SB35
Teljes visszatartott napenergia
81%
70%
72%
62%
66%
58%
65%
60%
53%
Látható fényáteresztés
17%
33%
16%
31%
15%
29%
14%
26%
33%
28%
Látható fény tükrözés kifelé
40%
30%
42%
33%
37%
29%
40%
33%
51%
34%
27%
Látható fény tükrözés befelé
45%
29%
45%
30%
45%
30%
45%
31%
38%
47%
40%
37%
Teljes visszatükrözött napenergia
53%
44%
53%
45%
52%
46%
46%
41%
36%
30%
40%
38%
34%
Teljes elnyelt napenergia
38%
35%
38%
36%
41%
37%
47%
44%
15%
24%
32%
13%
22%
29%
Teljes áteresztett napenergia
9%
21%
9%
19%
8%
17%
7%
15%
0,55
0,32
0,40
0,45
0,32
0,39
0,43
Naphőfelvételi együttható (g-érték)
0,19
0,3
0.28
0.38
0.35
0.42
0.34
0.4
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
UV szűrés
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
2,56
2,581
2,593
1,4
1,372
1,375
1,16
1,165
1,168
U-érték
5,45
5,51
2.59
2.6
1.38
1.38
1.17
1.17
0.67
0,68
0,7
0.67
0,68
0,7
0.67
0,68
0,7
Belső emisszivitás
0,69
0,7
0.69
0.7
0.69
0.7
0,69
0.7
Telepíthető
Kompatibilitás
Telepíthető/ Feltételesen telepíthető
Feltételesen telepíthető
Feltételesen telepíthető/ Nem telepíthető
Feltételesen telepíthető/ Nem telepíthető
17
BELTÉRI VS. KÜLTÉRI FÓLIA MŰKÖDÉSE A besugárzott energia három részre oszlik, visszatükrözött energia, áteresztett energia és elnyelt energia. Az elnyelt energia mennyiséget az üvegszerkezet kisugározza a környzetbe. Az elnyelt energiának nagyon fontos szerepe van a fólia hatékonyságának a megítélésében. Az üveggyártók a légmozgásból és a hővezetésből adódó veszteségek elkerülése érdekében már évtizedekkel ezelőtt elkezdtek kétrétegű üvegeket gyártani, melyeknél az elnyelt energia leadás sokkal komolyabb kérdés. Hamarosan megjelentek a finom, lágyfém bevonatok az üvegeken, melyeknek elsődleges szempontja a téli hőveszteség csökkentése, azáltal, hogy a kifelé sugárzott hőt visszatükrözik a helyiségbe ( bővebben lesz erről szó a 24-25 oldalon). Napjainkra már a háromrétegű, lágyfém bevonatos ablakok megállíthatatlanul terjednek.
Az üvegfólia iparnak igazodnia kellett ezekhez a trendekhez és így megjelentek az alacsony hőelnyelésű beltéri, valamint a kültéri fóliák. Nézzük meg pár ábra segítségével, hogy számokkal is bemutassuk a különbségeket.
SIMA EGYRÉTEGŰ ÜVEG VS. KÉTRÉTEGŰ LOW-E ÜVEG, BELTÉRI SI 35 FÓLIÁVAL
SkyFol SI35, tükrös ezüst beltéri fólia, egyrétegűüvegre telepítve Teljes Visszavert Napenergia
68%
SkyFol SI35, tükrös ezüst beltéri fólia, kétrétegű low-e üvegre telepítve 55%
MI TÖRTÉNIK AZ ELNYELT ENERGIÁVAL? Mint azt korábban írtuk, az elnyelt energiát az üvegszerkezet kisugározza a környezete felé. Egyrétegű üvegrendszer esetén egyszerű a helyzet, azonos külső és belső hőmérséklet esetén 50-50% arányban sugározza ki az energiát az üvegszerkezet befelé és kifelé. Egy napjainkra teljesen általános, kétrétegű low-e üveg (fémgőzölt üveg a téli hőveszteség csökkentésének céljából) esetén azonban már teljesen más a helyzet. Ezeknél az üvegeknél az energia kisugárzást gátolja az üvegtáblán lévő low-e bevonat, valamint tovább csökkenti az üvegtáblák közötti légrés. Ennek következtében a befelé történő hőleadás cca. 80%, míg kifelé 20%. Amennyiben kültéri fóliát telepítünk, úgy ezek a számok megfordulnak és ezáltal a választott fólia sokkal hatékonyabb lesz.
BELTÉRI FÓLIA MŰKÖDÉS
KÜLTÉRI FÓLIA MŰKÖDÉS
SIMA EGYRÉTEGŰ ÜVEG VS KÉTRÉTEGŰ LOW-E ÜVEG, DR35 FÓLIÁVAL
SkyFol DR35, neutrális beltéri fólia, egyrétegű üvegre telepítve Teljes Visszavert Napenergia
elnyelt energia kisugárzása kifelé
18
20%
Fólia
80%
elnyelt energia kisugárzása befelé
elnyelt energia kisugárzása kifelé
80%
Fólia
20%
60%
SkyFol DR35, neutrális beltéri fólia, kétrétegű low-e üvegre telepítve 38%
elnyelt energia kisugárzása befelé
19
BELTÉRI VS. KÜLTÉRI FÓLIA MŰKÖDÉSE KÉTRÉTEGŰ LOW-E ÜVEG BELTÉRI NEUTRÁLIS VS. KÜLTÉRI NEUTRÁLIS 35-ÖS FÓLIÁVAL
KÉTRÉTEGŰ LOW-E ÜVEG P35, SI35 ÉS DR35 FÓLIÁKKAL
SkyFol P35, spektrálisan szelektív beltéri fólia, kétrétegű low-e üvegre telepítve Teljes Visszavert Napenergia
SkyFol SI35, tükrös ezüst beltéri fólia, kétrétegű low-e üvegre telepítve
67%
55%
Teljes Visszavert Napenergia
55%
Teljes Visszavert Napenergia
38%
74%
SkyFol XT33S, tükrös ezüst kültéri fólia, kétrétegű low-e üvegre telepítve
A fentiekből jól látszik, hogy mekkora különbségek lehetnek az egyes fóliák technikai paraméterei között, amikor fejlett üvegrendszerre kerülnek. Sajnos nagyon sok forgalmazó és telepítő egyrétegű üvegen mért adatok alapján ajánl ki egy-egy üvegfóliát, ez komoly szakmai hiba. Vannak persze egyéb szempontok is, melyeket figyelembe kell sok esetben venni, pl. minél alacsonyabb tükröződést szeretne az ügyfél, vagy minél kevesebb látható fény szűrést. Mint valamennyi dolog az életünkben, a kültéri és beltéri fóliák is rendelkeznek előnyökkel és hátrányokkal.
78%
Beltéri
Kültéri
Élettartam
15-20 év
5-7 év
Hővédelem
kétrétegű, hőszigetelő üvegszerkezeten jelentősen csökken a teljesítménye
kétrétegű, hőszigetelő üvegeken nő a teljesítménye
Telepíthetőség
bármikor telepíthető
csak megfelelő időjárási viszonyok között telepíthető
Telepítés minősége
tisztábban telepíthető
a pormentes telepítés nem megoldható
magas páratartalmú, ezüstöt vagy rezet tartalmazó fóliáknál szükséges, máskor nem
kötelező az élzárás minden típusnál
Élzárás
20
SkyFol XT36DR, neutrális kültéri fólia, kétrétegű low-e üvegre telepítve
38%
KÉTRÉTEGŰ LOW-E ÜVEG BELTÉRI VS KÜLTÉRI EZÜST 35-ÖS FÓLIÁVAL
SkyFol SI35, tükrös ezüst beltéri fólia, kétrétegű low-e üvegre telepítve
SkyFol DR35, neutrális beltéri fólia, kétrétegű low-e üvegre telepítve
SkyFol DR35, neutrális beltéri fólia, kétrétegű low-e üvegre telepítve
21
XTS sorozat
Ablakfólia
Ablakfólia
KÜLTÉRI SOROZATOK
XTSPC sorozat
NAGYON ERŐS HŐVÉDELMET SZERETNE? NAGY AZ ÜVEGFELÜLET ARÁNYA AZ ALAPTERÜLETHEZ KÉPEST?
ÖMLIK A HŐ A POLIKARBONÁTON KERESZTÜL? NEHEZEN TUDJÁK TARTANI A MEGFELELŐ HŐMÉRSÉKLETET A CSARNOKBAN,TÉLIKERTBEN?
A SkyFol XT S kültéri tükrös ezüst sorozat a legerősebb energiavédelemre képes, bármilyen üvegezési rendszerre biztonsággal telepíthető, minél fejlettebb az üvegezés, annál inkább hatékony fólia. Üzleti felhasználás esetén elsődlegesen bevásárlóközpontok, gyárak és nagy hőterhelésnek kitett irodák esetében javasoljuk. Lakossági ingatlanok esetében télikertek hővédelmére ideális megoldás.
A SkyFol XT 16SPC polikarbonát felületekre telepíthető, hővédő fólia, melynek ragasztója légáteresztő, valamint szavatossági időn belül könnyebben eltávolítható. A besugárzott energia közel 90%-át megszűri, így nagymértékben növeli a hűtés hatékonyságát, valamint számottevően csökkenti az üzemeltetési költségeket. A SkyFol XT 16SPC fóliát polikarbonát felülvilágítókra ajánljuk, de bármely polikarbonátra és plexire telepíthető.
Beltéri/kültéri
Ragasztó típusa
Kültéri
Kristálytiszta ipari ragasztó
Vastagság
Karcálló réteg 2. generációs
50 mikron
Egyrétegű üveg
Beltéri/kültéri
Ragasztó típusa
0,91×30 m, 1,22×30 m 1,52×30 m, 1,83×30 m
Kültéri
Kristálytiszta ipari ragasztó
Szavatosság
Vastagság
Karcálló réteg
7 év függőleges üvegen 4 év ferde üvegen
Kétrétegű üveg
50 mikron
Háromrétegű low-e üveg
Kétrétegű low-e üveg
Elérhető méretek 1,52×30 m
Szavatosság
2. generációs
4 év függőleges plexin 3 év ferde plexin
Egyrétegű PC
Kétrétegű PC XT16SPC
XT17S
XT33S
XT48S
XT17S
XT33S
XT48S
XT17S
XT33S
XT48S
XT17S
XT33S
XT48S
Teljes visszatartott napenergia
81%
66%
54%
85%
72%
60%
88%
78%
69%
89%
79%
71%
Teljes visszatartott napenergia
81%
85%
Látható fényáteresztés
17%
33%
48%
16%
31%
45%
15%
29%
43%
14%
27%
39%
Látható fényáteresztés
16%
15%
Látható fény tükrözés kifelé
62%
42%
27%
62%
43%
29%
62%
42%
28%
62%
43%
30%
Látható fény tükrözés kifelé
65%
65%
Látható fény tükrözés befelé
62%
42%
28%
62%
44%
32%
55%
39%
28%
55%
41%
31%
Látható fény tükrözés befelé
64%
64%
Teljes visszatükrözött napenergia
63%
45%
30%
64%
46%
32%
64%
47%
34%
64%
47%
34%
Teljes visszatükrözött napenergia
63%
64%
Teljes elnyelt napenergia
25%
30%
33%
25%
32%
35%
27%
35%
40%
28%
38%
43%
Teljes elnyelt napenergia
23%
23%
Teljes áteresztett napenergia
12%
25%
37%
11%
22%
34%
9%
18%
25%
8%
16%
22%
Teljes áteresztett napenergia
12%
11%
Naphőfelvételi együttható (g érték)
0,19
0,34
0,46
0,16
0,29
0,40
0,12
0,22
0,31
0,11
0,21
0,29
Naphőfelvételi együttható (g érték)
0,19
0,15
UV szűrés
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
UV szűrés
99%
99%
U-érték
5,91
5,91
5,91
2,73
2,71
2,72
1,42
1,42
1,42
1,20
1,20
1,20
U-érték
5,9
2,73
Belső emisszivitás
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
Belső emisszivitás
0,84
0,84
Kompatibilitás
22
Elérhető méretek
Telepíthető
Kompatibilitás
Telepíthető
23
XTDR sorozat
XTCV sorozat
LÁTHATATLAN FÓLIÁT SZERETNE, ERŐS HŐVÉDELEMMEL?
ALACSONYABB BELSŐ TÜKRÖZÉST SZERETNE? Költséghatékony neutrális megoldást keres? A SkyFol XT DR kültéri „dual reflective” fóliák külső oldala erősebben tükröz, míg a belső oldala neutrális fémezést tartalmaz, így kevésbé ad tükröző hatást. Világosabb változatban a SkyFol XT DR sorozat neutrális megjelenést nyújt, ezzel egy költséghatékony, neutrális, hővédő megoldást biztosítva. Üzleti ingatlanoknál elsősorban olyan helyekre ajánljuk, ahol a belső tükröződést az ezüst fóliákhoz képest mérsékelni szeretnék, de az erős hővédelemhez ragaszkodnak. Lakóépületeknél általánosan használt hővédelmi típus.
Beltéri/kültéri
Ragasztó típusa
Kültéri
Kristálytiszta ipari ragasztó
Vastagság
Karcálló réteg
Egyrétegű üveg
Kétrétegű üveg
A legújabb fejlesztések eredmény a SkyFol XT CV sorozat, amely szinte teljesen láthatatlan, mégis kimagasló hővédelemre képes. A SkyFol XT CV sorozat spektrálisan szelektív fólia, a látható fényt átereszti, míg az infravörös sugárzást hatékonyan felfogja. További előnye a SkyFol XT CV sorozatnak más termékekkel szemben, hogy mindezt alacsony hőelnyelés mellett teszi, így biztonsággal telepíthető bármilyen üvegezési rendszerre. A SkyFol XT CV sorozatot elsősorban kirakatokra, felső kategóriás irodákra, nagy értékű lakóházakra javasoljuk, valamint olyan alkalmazásokhoz, ahol az erős hővédelemhez magas fényáteresztés és alacsony tükrözés kell, hogy párosuljon.
Beltéri/kültéri
Ragasztó típusa
1,52×30 m
Kültéri
Kristálytiszta ipari ragasztó
Szavatosság
Vastagság
Karcálló réteg
5 év függőleges üvegen 2,5 év ferde üvegen
50 mikron
Elérhető méretek
2. generációs
50 mikron
Háromrétegű low-e üveg
Kétrétegű low-e üveg
Elérhető méretek 1,52×30 m
Szavatosság
2. generációs
Egyrétegű üveg
XT08DR XT19DR XT36DR XT08DR XT19DR XT36DR XT08DR XT19DR XT36DR XT08DR XT19DR XT36DR
7 év függőleges üvegen 3 év ferde üvegen
Kétrétegű üveg
Kétrétegű low-e üveg
Háromrétegű low-e üveg
XT47CV XT67CV XT80CV XT47CV XT67CV XT80CV XT47CV XT67CV XT80CV XT47CV XT67CV XT80CV
Teljes visszatartott napenergia
83%
69%
57%
87%
77%
65%
91%
84%
74%
92%
85%
76%
Teljes visszatartott napenergia
61%
53%
44%
67%
60%
54%
74%
66%
61%
76%
69%
64%
Látható fényáteresztés
8%
19%
36%
8%
18%
32%
7%
17%
31%
7%
15%
28%
Látható fényáteresztés
47%
67%
78%
43%
62%
71%
41%
59%
69%
37%
54%
63%
Látható fény tükrözés kifelé
55%
34%
22%
57%
35%
23%
57%
34%
23%
57%
35%
24%
Látható fény tükrözés kifelé
17%
18%
8%
19%
22%
14%
18%
20%
12%
20%
24%
16%
Látható fény tükrözés befelé
17%
14%
14%
24%
21%
21%
21%
17%
17%
25%
22%
22%
Látható fény tükrözés befelé
12%
17%
8%
18%
22%
15%
16%
19%
13%
21%
24%
18%
Teljes visszatükrözött napenergia
58%
38%
26%
58%
38%
27%
58%
39%
29%
58%
39%
29%
Teljes visszatükrözött napenergia
30%
30%
6%
30%
31%
7%
31%
31%
7%
31%
33%
9%
Teljes elnyelt napenergia
35%
45%
44%
35%
46%
47%
37%
50%
51%
38%
51%
54%
Teljes elnyelt napenergia
43%
33%
50%
45%
35%
53%
49%
40%
58%
51%
42%
59%
Teljes áteresztett napenergia
7%
18%
31%
7%
15%
26%
5%
11%
20%
4%
10%
17%
Teljes áteresztett napenergia
27%
37%
44%
25%
34%
40%
20%
29%
35%
18%
25%
32%
Naphőfelvételi együttható (g érték)
0,17
0,31
0,43
0,13
0,24
0,36
0,09
0,16
0,26
0,08
0,15
0,24
Naphőfelvételi együttható (g érték)
0,39
0,47
0.56
0,33
0,40
0.46
0,26
0,34
39%
0,24
0,31
36%
UV szűrés
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
UV szűrés
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
U-érték
5,91
5,91
5,91
2,71
2,72
2,72
1,68
1,42
1,42
1,2
1,20
1,20
U-érték
5,92
5,92
5,91
2,72
2,72
2.72
1,42
1,42
1.42
1,20
1,20
1.2
Belső emisszivitás
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
Belső emisszivitás
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
Kompatibilitás
24
Ablakfólia
Ablakfólia
KÜLTÉRI SOROZATOK
Telepíthető
Telepíthető
Telepíthető/ Feltételesen telepíthető
Telepíthető/ Feltételesen telepíthető
Kompatibilitás
Telepíthető
Telepíthető
Telepíthető
Telepíthető
25
LOW-E FÓLIÁK
Az alacsony emisszióval rendelkező Skyfol E sorozatú fóliákat azért tervezték, hogy növeljék az üvegfóliák téli, belső térben keletkezett hővisszaverésének mértékét annak érdekében, hogy a fűtési energia minél kevésbé szivárogjon ki a belső terekből az üvegeken keresztül. Mindezek mellett a Skyfol E sorozatú fóliái a nyári időszakban segítenek visszatartani a beáramló hőt, ezzel csökkentve a légkondícionálás költségeit.
AZ U ÉRTÉKRŐL Az U-érték az üveg azon tulajdonsága, amely mutatja a teljes termikus energia veszteséget az üvegszerkezeten keresztül, mértékegysége W/m2 C°. A mértékegységben szereplő hőmérséklet egyszerűen a beltér és a kültér közötti hőmérsékletek különbsége. A hővezetés és a hősugárzás a téli hőveszteség legfontosabb eleme. A legtöbb hő (kb. 60%) hővezetéssel kerül ki, ezt hőszigetelő rétegek beépítésével tudjuk korlátozni, úgymint üveglapok és légrések. Az üvegfóliák nem javítják az üvegszerkezet konduktív tulajdonságait, így nem befolyásolják a hőveszteség ezen részét. A hőveszteség hozzávetőlegesen 40%-a hősugárzás útján kerül ki a helységből, a hosszú hullámhosszú fűtési sugárzás kijut a szabad térbe az üvegszerkezeten belülről. A lágyfémbevonatok és a speciális fémezésű üvegfóliák ezt a hosszú hullámhosszú sugárzást tükrözik a beltér felé, ezzel lényegesen csökkentve a kifelé sugárzott energia veszteséget.
Alacsony emisszió – kevesebb energia télen
Magas energia visszatartás nyáron
A különleges fémbevonat segít csökkenteni a kifelé sugárzó fűtési energiát, ezzel csökkentve a téli fűtési költségeket.
Erőteljesen csökkenti a nyári energia besugárzást, ezzel megspórolva tetemes hűtési költséget. Segít a meleg és hideg pontok kiegyensúlyozásában, növeli a komfortot.
Alacsony tükrözés
Alacsony hőelnyelés
Magas fényáteresztése miatt alacsony tükrözéssel rendelkezik, ezzel megőrzi az üveg átláthatóságát.
Magas fényáteresztés
Hatékony és tartós UV szűrés
Különleges fémezésének köszönhetően alacsony a hőelnyelése, így hatékonyan szűri az energiát, valamint lehetővé teszi valamennyi üvegrendszeren történő biztonságos alkalmazását.
A káros UV sugárzás 99%-át kiszűrve védi egészségét és értéktárgyait a fakulástól. Az inorganikus UV elnyelő részecskék hosszú évekig stabilan szűrik a káros sugárzást mindenféle hatékonyság veszteség nélkül.
Egyrétegű üveg
HŐVESZTESÉG
U–FAKTOR
FÓLIA HŐ fűtőtest
26
E50
E70
Teljes napenergia visszatartás
58%
53%
Látható fényáteresztés
51%
68%
Látható fény tükrözés
24%
13%
Teljes napenergia áteresztés
35%
42%
Teljes napenergia elnyelés
37%
33%
Teljes napenergia tükrözés
28%
25%
UV szűrés
99%
99%
Emisszivitás
0,37
0,09
A SkyFol E70 a legvilágosabb hőszigetelő üvegfólia, megőrzi a természetes fényt, ezzel csökkentve a mesterséges fény szükségességét.
U-érték
E50
E70
Egyrétegű üveg 4,3
3,4
Kétrétegű üveg 2.3
1.9
Kétrétegű low-e üveg 1,2
1,0
Háromrétegű low-e üveg 1,1
0,9
27
,
,
Biztonsag
Ablakfólia
Ablakfólia
BIZTONSÁGI- ÉS BETÖRÉSVÉDELMI FÓLIÁK
,
Betoresvedelem
A biztonsági fóliák alapvető funkciója, hogy védjenek az üveg szilánkos törésével szemben, ezzel védelmet nyújtva az esetleges sérülések ellen. Otthonunk védelmén túl, ahol szeretteink, gyermekeink védelme kérdés nélküli, közintézményekben és bizonyos helyeken a szilánkmentesítést törvény írja elő.
Vastagabb fólia
Vastagabb ragasztó
A biztonsági fólia vastagsága tízszerese is lehet a hagyományos fóliákénak
Kristálytiszta
A biztonsági fóliák ragasztója kétszer vastagabb, mint a hagyományos fóliáké
Víztiszta, nem torzítja az átláthatóságot
A Skyfol biztonsági fóliák lassítják az üvegen történő áthatolást. Vastagabb változatai gyakorlatilag lehetetlenné teszik az üveg keresztül történő áthatolást. A Skyfol biztonsági fóliák ereje nem csak az alapanyag vastagságából ered, hanem az alkalmazott különleges, ipari ragasztóban is, amely a fóliát az üvegre erősíti.
Amerikai és izraeli minőség A távolkeleti biztonsági fóliák olcsóbbak, de minőségben meg sem közelítik termékeinket
UV szűrő
Karcmentes
Védi egészségét, valamint értéktárgyait
Ipari karcmentes réteg, hogy tisztításnál ne karcolódjon
EN12600
EN356
Az EN12600 törésteszt objektív képet ad egy fóliázott üveg teljesítményéről, miközben azt szimulálja, mi történik, ha valaki az üvegnek esik.
Az EN356 törésteszt objektív képet ad egy fóliázott üveg teljesítményéről, miközben azt szimulálja, hogy az üveget át akarjuk dobni egy tárggyal.
Egy 876 x 1938 mm méretű üvegtáblának ütköztetnek egy 50 kg súlyú ingát. Az ejtés magassága és a törésminta alapján az alábbi kategóriákat különböztetjük meg. Besorolás
Törésminta
Ejtési magasság
1B1
laminált üveg törésminta, nem válnak ki szilánkok
190, 450 és 1200 mm
2B2
laminált üveg törésminta, nem válnak ki szilánkok
190 és 450 mm
3B3
laminált üveg törésminta, nem válnak ki szilánkok
190 mm
Egy 90*110cm méretű üvegtáblát rögzítenek keretbe, majd egy 4,1 kg tömegű acélgolyót ejtenek a felületre, mely során az alábbi eredmények léteznek. Besorolás
Ejtésszám
Ejtési magasság
P1A
3x
1,5 méter
P2A
3x
3 méter
P3A
3x
6 méter
P4A
3x
9 méter
P5A
9x
9 méter
Besorolás Besorolás 1B1 2B2
3 és 4 mm vastagságú üvegen
6 mm vastagságú üvegen
Skyfol S7, Skyfol S11,
Skyfol S4 , Skyfol S7
Skyfol S12
Skyfol S11, Skyfol S12
Skyfol S4
-
P2A
Normál, nem laminált üvegszerkezeteken Skyfol S12
MABISZ A Magyar Biztosítók Szövetségének ajánlása alapján az EN12600 minősítéssel rendelkező minimum 100 mikron vastag fóliákat a Szövetség tagjai egyedi elbírálással rács helyettesítésére elfogadják. Valamennyi 100 mikron feletti Skyfol üvegfólia MABISZ minősített.
28
29
S sorozat
Ablakfólia
Ablakfólia
VÍZTISZTA BIZTONSÁGI- ÉS BETÖRÉSVÉDELMI FÓLIÁK
Anti Graffitti sorozat
VÉDENI SZERETNÉ CSALÁDJÁT AZ ÜVEGSZILÁNKOKTÓL?
VÉDENÉ ÜVEGÉT A VANDÁLOK ELLEN?
A rácsot helyettesíteni szeretné láthatatlan SkyFol biztonsági fóliával? Szilánkmentesíteni kell az üvegeket? A víztiszta SkyFol S sorozattal biztonságban érezheti magát, teljesítményére számíthat. Az amerikai gyártású SkyFol S sorozat vastagabb a hagyományos üvegfóliáknál és biztonsági ragasztóval készül, így üvegtörés esetén az üvegtáblát egyben tartják. Valamennyi Skyfol S fólia rendelkezik MABISZ engedéllyel, így a biztosítók rács helyettesítésére elfogadják. Bárhova ajánljuk, ahol a biztonság fontos.
Főként nagy és drága kirakati üvegportálok esetén kellemetlen a szándékos üvegkárosítás, mely történhet festékkel, marással vagy karcolással. Számos egyéb felületen is találkozunk ezzel a jelenséggel, elég csak a megállók üvegfalaira gondolnunk. Amennyiben az üvegfelület védtelen volt, nem marad más választás, mint az üveg cseréje. Erre a problémára nyújt ideális megoldást a Skyfol Anti Graffitti fólia, mely védi az üveg felületét, miközben visszaszedhető ragasztója révén a megfelelő szakember által gyorsan és költséghatékonyan cserélhető.
Beltéri/kültéri
Ragasztó típusa
Beltéri
Dupla biztonsági ragasztó
Vastagság
Karcálló réteg 2. generációs
50-300 mikoring
Beltérben, kültérben
Ragasztó típusa
0,91×30 m, 1,22×30m, 1,52×30 m, 1,82×30 m
S4AG, S6AG, XT4MAGPC, XT6MAG
Visszaszedhető
Szavatosság
Vastagság
Karcálló réteg
10 év
100 mikron - S4AG, 150 mikron - S6AG, S6AGPC
Elérhető méretek
30
1,52×30 m
Szavatosság
2. generációs
Egyrétegű üveg
2 év kültéren 10 év beltérben
Egyrétegű üveg
S2
S4
S7
S12
Teljes visszatartott napenergia
19%
20%
20%
18%
Látható fényáteresztés
88%
86%
85%
87%
Látható fény tükrözés kifelé
10%
10%
10%
11%
Teljes visszatükrözött napenergia
8%
8%
10%
10%
Teljes elnyelt napenergia
17%
18%
19%
12%
Teljes áteresztett napenergia
75%
74%
71%
78%
UV szűrés
99%
99%
99%
99%
U-érték
5,96
5,96
5,96
6,07
34100 | 235
34900 | 241
32260 | 222
28500 | 197
Törőszilárdság (Lbs/inch | N/mm)
68 | 12
136 | 24
216 | 38
336 | 59
Átütési erő (Lbs | N)
54 | 240
93 | 414
149 | 663
-
Szakítószilárdság (PSI | N/mm 2 )
Elérhető méretek
S4AG
S6AG
S6AGPC
Teljes visszatartott napenergia
16%
16%
18%
Látható fényáteresztés
90%
90%
88%
Látható fény tükrözés befelé
11%
12%
10%
Látható fény tükrözés kifelé
11%
12%
10%
Teljes visszatükrözött napenergia
10%
11%
9%
Teljes elnyelt napenergia
8%
7%
11%
Teljes áteresztett napenergia
82%
82%
80%
UV szűrés
92%
97%
99%
U-érték
5,91
6,05
6,05
31
KOMBINÁLT HŐVÉDŐ – BIZTONSÁGI FÓLIÁK
XT sorozat
Ablakfólia
Ablakfólia
VÍZTISZTA BIZTONSÁGI- ÉS BETÖRÉSVÉDELMI FÓLIÁK
SSI sorozat BIZTONSÁGI FÓLIÁT KERES, DE A HŐVÉDELEM IS JÓL JÖNNE?
MA XIMÁLIS HŐVÉDELMET SZERETNE? Számtalan esetben az üvegeket nem elég egyik oldalról szilánkmentesíteni, mivel kétrétegű üvegeknél mindkét oldalon fennáll a sérülés veszélye. Ezekre a felületekre fejlesztették ki a Skyfol XT sorozatú kültéri fóliákat, melyek különleges karcálló bevonattal készülnek, hogy kültérben is tartósak legyenek.
Beltéri/kültéri
Ragasztó típusa
Kültéri
Dupla biztonsági ragasztó
Vastagság
Minősítés
100 mikron - XT4M 175 mikron - XT7M
EN12600
Egyszerre védekezne az üvegszilánkok ellen, miközben megtakarítana hűtési energia költséget? A SkyFol SSI sorozat a vastag biztonsági és a hővédő tükrös ezüst fóliák kombinációja. Egyszerre véd a besugárzott hőtől, valamint egyben tartja az üvegtáblát törés esetén, gátolva a szilánkok kiválását. Lakóépületekben mindig ezt a típust ajánljuk, mivel egyszerre két funkciót is betölt. Üzleti ügyfeleknél gyakran az alsó szintet SkyFol SSI sorozattal fóliázzuk, az utcafront és ügyfélforgalom védelme érdekében, míg a felsőbb szinteken az SI sorozatot telepítjük.
Beltéri/kültéri
Ragasztó típusa
1,52×30 m
Beltéri
Dupla biztonsági ragasztó
Szavatosság
Vastagság
Minősítés
5 év
100 mikron
MABISZ, EN12600
Elérhető méretek
Egyrétegű üveg
Egyrétegű üveg
Teljes visszatartott napenergia
XT4M
XT7M
17%
17%
1,52x30m, 1,82x30m
Szavatosság 10 év
Kétrétegű üveg
Háromrétegű low-e üveg
Kétrétegű low-e üveg
SSI420
SSI820
SSI420
SSI820
SSI420
SSI820
SSI420
SSI820
Teljes visszatartott napenergia
79%
79%
69%
69%
64%
64%
66%
66%
Látható fényáteresztés
15%
15%
17%
17%
17%
17%
16%
16%
Látható fényáteresztés
88%
88%
Látható fény tükrözés kifelé
60%
60%
59%
59%
59%
59%
58%
58%
Látható fény tükrözés kifelé
10%
11%
Látható fény tükrözés befelé
59%
59%
59%
59%
59%
59%
59%
59%
Teljes visszatükrözött napenergia
10%
9%
Teljes visszatükrözött napenergia
55%
55%
52%
52%
52%
52%
47%
47%
Teljes elnyelt napenergia
10%
11%
Teljes elnyelt napenergia
33%
33%
36%
36%
36%
36%
43%
43%
Teljes áteresztett napenergia
80%
80%
Teljes áteresztett napenergia
12%
12%
12%
12%
12%
12%
11%
11%
UV szűrés
99%
99%
Naphőfelvételi együttható (g érték)
0,21
0,21
0,31
0,31
0,36
0,36
0,34
0,34
UV szűrés
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
U érték
5,91
5,91
U-érték
5,34
5,34
2,62
2,62
1,43
1,43
1,15
1,15
Belső emisszivitás
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
0,84
Szakítószilárdság (PSI | N/mm ) 2
Törőszilárdság (Lbs/inch | N/mm)
28500 | 197
26000 | 179
112 | 20
180 | 32
Kompatibilitás
Telepíthető
Telepíthető
Telepíthető
Feltételesen telepíthető
SSI420
SSI820
33600 | 232
30400 | 210
Törőszilárdság (Lbs/inch | N/mm)
134 | 23
265 | 46
Átütési erő (Lbs | N)
103 | 458
173 | 770
Szakítószilárdság (PSI | N/mm 2 )
32
Elérhető méretek
33
Ablakfólia
KOMBINÁLT HŐVÉDŐ – BIZTONSÁGI FÓLIÁK
SKYFOL DECOUR M2
SDR sorozat
BIZTONSÁGI FÓLIÁT KERES, DE SZERETNÉ, HA ENYHE FÜST SZÍNEZETŰ LENNE AZ ÜVEG? A SkyFol SDR sorozata enyhén sötétíti az üveget, miközben garantálja a biztonságot üvegtörés esetén. Az SDR 650 gyakori választás kirakatok biztonsági fóliázása esetén egy nagyon enyhe tonizálás eléréséhez. A SkyFol SDR sorozat háromszor vastagabb, mint a hagyományos hővédő üvegfóliák és biztonsági ragasztóval rendelkezik. Elsősorban olyan helyekre ajánljuk, ahol biztonsági – hővédő kombinált fóliát célszerű használni, de az üveg tükrözését minimális szinten kell tartani.
Beltéri/kültéri
Ragasztó típusa
Beltéri
Dupla biztonsági ragasztó
Vastagság
Minősítés
Szavatosság
150 mikron
MABISZ, EN12600
10 év
Egyrétegű üveg
Kétrétegű üveg
Háromrétegű low-e üveg
Kétrétegű low-e üveg
SDR650
SDR635
SDR650
SDR635
SDR650
Teljes visszatartott napenergia
56%
47%
46%
42%
47%
45%
51%
50%
Látható fényáteresztés
40%
52%
36%
48%
34%
45%
31%
41%
Látható fény tükrözés kifelé
18%
17%
24%
23%
20%
20%
25%
25%
Látható fény tükrözés befelé
16%
17%
18%
19%
17%
17%
18%
19%
Teljes visszatükrözött napenergia
19%
19%
22%
22%
34%
34%
32%
32%
Teljes elnyelt napenergia
52%
40%
53%
43%
44%
36%
48%
41%
Teljes áteresztett napenergia
29%
42%
25%
35%
21%
30%
18%
26%
Naphőfelvételi együttható (g érték)
0,44
0,53
0,54
0,58
0,53
0,55
0,49
0,5
UV szűrés
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
99%
U-érték
6,08
6,08
2.78
2,78
1,43
1,43
1,2
1,2
0,9
0,9
0,9
0,9
0,9
0,9
0,9
0,9
Szakítószilárdság (PSI | N/mm 2 ) Törőszilárdság (Lbs/inch | N/mm) Átütési erő (Lbs | N)
Feltételesen telepíthető
Szélesség 1,52 m
Garancia 10 év
Feltételesen telepíthető
Matt fehér, tejüveg hatású biztonsági üvegfólia, mely egyszerre tölt be belátásvédelmi funkciót és tartja biztosan egyben a táblát üvegtörés esetén. Fokozottan jó megoldás kisgyermekes családok és közintézmények esetén. PET
Alapanyag PET
Vastagság 125 mikron
Szélesség 1,52 m
Garancia 10 év
SKYFOL DECOUR MS2
Feltételesen telepíthető
SDR635
SDR650
33600 | 232
33600 | 232
134 | 23
134 | 23
103 | 458
103 | 458
Matt ezüst hővédő üvegfólia. Teljesen megszünteti az átláthatóságot, miközben alumínium fémrétege hatékonyan szűri a hőt. Kifelé tükrös ezüst, befelé matt ezüst megjelenésű. PET
34
Vastagság 50 mikron
SKYFOL DECOUR M5
SDR635
Feltételesen telepíthető
Alapanyag PET
1,52×30 m
SDR650
Kompatibilitás
PET
Elérhető méretek
SDR635
Belső emisszivitás
Matt fehér, tejüveg hatású üvegfólia, az egyik legnépszerűbb típus a SkyFol kínálatában. Tartós és esztétikus megoldás, teljesen homogén felülettel.
Alapanyag PET
Vastagság 50 mikron
Szélesség 1,52 m
Garancia 10 év
35
DECOUR SOROZAT
SKYFOL DECOUR FSQ 45/10
SKYFOL DECOUR FST 30/3/3
Homokfúvott hatású kockákból álló belátásvédelmi üvegfólia. 45 mm széles kockákból áll a mintázat, 10 mm vastag átlátszó elválasztásokkal. Modern megjelenést biztosít, legyen szó irodáról, lakásról, vagy üzlethelyiségről. PET
Alapanyag PET
Vastagság 50 mikron
Szélesség 1,52 m
Garancia 10 év
Homokfúvott hatású csíkos belátásvédelmi üvegfólia, 30 mm vastag homokfúvott csíkokkal, 3 mm vastag átlátszó elválasztókkal, majd egy 3 mm vastag homokfúvott csíkkal zárul a minta. A csíkok a fólia hosszanti irányába futnak. PET
Alapanyag PET
Vastagság 50 mikron
Szélesség 1,52 m
Garancia 10 év
SKYFOL DECOUR FST 13/6
SKYFOL DECOUR MAZE
Homokfúvott hatású csíkos belátásvédelmi üvegfólia, 13 mm vastag homokfúvott csíkokkal, 6 mm vastag átlátszó elválasztókkal. A csíkok a fólia hosszanti irányába futnak. PET
Alapanyag PET
Vastagság 125 mikron
Szélesség 1,52 m
Garancia 10 év
Fehér egyedi mintázatú belátásvédelmi üvegfólia, nagyon modern megjelenéssel. PET
Alapanyag PET
Vastagság 125 mikron
Szélesség 1,27 m
Garancia 10 év
SKYFOL DECOUR FST 45/10
SKYFOL DECOUR WSQ 35/7
Homokfúvott hatású csíkos belátásvédelmi üvegfólia, 45 mm vastag homokfúvott csíkokkal, 10 mm vastag átlátszó elválasztókkal. A csíkok a fólia hosszanti irányába futnak. PET
36
Alapanyag PET
Vastagság 50 mikron
Szélesség 1,52 m
Garancia 10 év
Fehér kockákból álló belátásvédelmi üvegfólia. 35 mm széles kockákból áll a mintázat, 7 mm vastag átlátszó elválasztásokkal. Modern megjelenést biztosít, legyen szó irodáról, lakásról, vagy üzlethelyiségről. PET
Alapanyag PET
Vastagság 50 mikron
Szélesség 1,52 m
Garancia 10 év
37
DECOUR SOROZAT
SKYFOL DECOUR WMARBLE
SKYFOL DECOUR PTF
Rizspapír hatású egyedi mintázatú belátásvédelmi üvegfólia, nagyon modern megjelenéssel. PET
Alapanyag PET
Vastagság 50 mikron
Szélesség 1,27 m
Garancia 10 év
Gazdaságos teli homokfúvott fólia. Tartós kültéri megoldás, kiváló ár-érték arány, ha belátásvédelemről van szó. Légcsatornás ragasztóval is elérhető. PVC
Alapanyag PVC
Vastagság 50 mikron
Szélesség 1,22 m; 1,52 m
Garancia 3 év
SKYFOL DECOUR WHITEOUT
SKYFOL DECOUR PTA
Fehér, teljesen fedő, belátásvédelmi üvegfólia. Telepítése során nem kell hőelnyelési kérdésektől tartani. PET
Alapanyag PET
Vastagság 125 mikron
Szélesség 1,22 m
Garancia 10 év
Gazdaságos teli savmart fólia. A savmart hatást finom fémszálak hozzáadásával érjük el. Légcsatornás ragasztóval is elérhető. PVC
Alapanyag PVC
Vastagság 125 mikron
Szélesség 1,22 m; 1,52 m
Garancia 3 év
SKYFOL DECOUR BLKOUT Fekete, teljesen fedő, belátásvédelmi üvegfólia, tökéletes fényszűrést biztosít. Telepítése során figyelembe kell venni az alapanyag magas hőelnyelését, kizárólag belső térelválasztásra ajánljuk. PET
38
Alapanyag PET
Vastagság 50 mikron
Szélesség 1,52 m
Garancia 10 év
39
ESTETTANULMÁNYOK BELÁTÁS- ÉS HŐVÉDELEM AZ ÖLTÖZŐBEN Győr, Magyarország
XT17S
BESUGÁRZOTT ENERGIA CSÖKKENTÉS
30.738 kWh/év
MÉRET
FÓLIA
200 nm
SkyFol XT17S
BESUGÁRZOTT ENERGIA CSÖKKENTÉS
13.638 kWh / év
FÓLIA MÉRET
50 nm
SkyFol XT16SPC SkyFol SI15
Telepítő cég Zámbófólia Kft.
Weboldal www.zambofolia.hu
Megrendelő Gyár
Telepítő cég Nortek Kft.
Weboldal www.nortek.hu
Megrendelő Autószerviz
Üvegszerkezet 4 – 16 – 4 (low-e)
Telepítés időtartama 2 munkanap
Telepítés éve 2015
Üvegszerkezet 4-16-4 (low-e) polikarbonát
Telepítés időtartama 2 munkanap
Telepítés éve 2014
Teljes visszatartott napenergia - Kétrétegű 4 – 16 – 4 (low-e)
FELÜLETVÉDELEM, AMI MEG IS TÉRÜL Hatvan, Magyarország
XT16SPC, SI15
Teljes visszatartott napenergia - Kétrétegű 4-16-4 (low-e)
Fólia nélkül
Fólia nélkül
SkyFol XT17S
SkyFol XT16SPC
SkyFol SI15
HŰSÖLVE VÁSÁROLNI Miskolc, Magyarország
BESUGÁRZOTT ENERGIA CSÖKKENTÉS
XT17S
244.909 kWh / év
BESUGÁRZOTT ENERGIA CSÖKKENTÉS
Brno, Csehország
XT33S
FÓLIA
465 nm
SkyFol XT17S
FÓLIA
647 nm
SkyFol XT17S
Telepítő cég Nortek Kft.
Weboldal www.nortek.hu
Megrendelő Bevásárlóközpont
Telepítő cég Nortek Kft.
Weboldal www.nortek.hu
Megrendelő Irodaház
Üvegszerkezet 4+4-16-8
Telepítés időtartama 18 munkanap
Telepítés éve 2014
Üvegszerkezet 4-16-4
Telepítés időtartama 10 munkanap
Telepítés éve 2014
186.488 kWh / év
Fólia nélkül
SkyFol XT17S
SkyFol XT17S
BESUGÁRZOTT ENERGIA CSÖKKENTÉS
19. 120 kWh/év
MÉRET
FÓLIA
200 nm
SkyFol XT33S
Budapest, Magyarország
XT17S
Teljes visszatartott napenergia - Kétrétegű 4-16-4
Fólia nélkül
BESUGÁRZOTT ENERGIA CSÖKKENTÉS
50.024 kWh / év
UV VÉDELEM A GYÁRBAN MÉRET
FÓLIA
130 nm
SkyFol XT17S
Telepítő cég Zámbófólia Kft.
Weboldal www.zambofolia.hu
Megrendelő Lépcsőház
Telepítő cég Nortek Kft.
Weboldal www.nortek.hu
Megrendelő Gyár
Üvegszerkezet 4 – 16 – 4 (low-e)
Telepítés időtartama 1 munkanap
Telepítés éve 2014
Üvegszerkezet 6-14-4
Telepítés időtartama 4 munkanap
Telepítés éve 2014
Veresegyház, Magyarország
XT17S
Teljes visszatartott napenergia - Kétrétegű 6-14-4
Teljes visszatartott napenergia - Kétrétegű 4 – 16 – 4 (low-e)
40
MÉRET
MÉRET
Teljes visszatartott napenergia - Kétrétegű 4+4-16-8
POKOLI MELEG LÉPCSŐHÁZ, LEHŰTVE
KÖRNYEZETTUDATOS IRODAHÁZ
Fólia nélkül
Fólia nélkül
SkyFol XT33S
SkyFol XT17S
41
ESETTANULMÁNYOK A VIGADÓ BIZTONSÁGBAN Budapest, Magyarország
S7, S12
BIZTONSÁGI SZINT
EN356 P2A EN12600 1B1
MÉRET
244 nm
FÓLIA
SkyFol S7, S12
BESUGÁRZOTT ENERGIA CSÖKKENTÉS
Telepítő cég Nortek Kft.
Weboldal www.nortek.hu
Megrendelő Műemlék épület
Telepítő cég Nortek Kft.
Weboldal www.nortek.hu
Megrendelő Gyár
Üvegszerkezet 4-16-4+8
Telepítés időtartama 2 munkanap
Telepítés éve 2014
Üvegszerkezet Polikarbonát felülvilágítók
Telepítés időtartama 80 munkanap
Telepítés éve 2014-2015
Fólia nélkül
Fólia nélkül
SkyFol S7
SkyFol XT16SPC
XT17S
BESUGÁRZOTT ENERGIA CSÖKKENTÉS
339.706 kWh / év
MÉRET
FÓLIA
565 nm
SkyFol XT17S
BESUGÁRZOTT ENERGIA CSÖKKENTÉS
43.880 kWh / év
Budapest, Magyarország
XT17S
FÓLIA
436 nm
SkyFol P50
Megrendelő Bevásárlóközpont
Telepítő cég Nortek Kft.
Weboldal www.nortek.hu
Megrendelő Bankfiókok
Üvegszerkezet 4+4-16-8
Telepítés időtartama 25 munkanap
Telepítés éve 2012
Üvegszerkezet Változó
Telepítés időtartama 1 nap/fiók
Telepítés éve 2010-2011
Fólia nélkül
SkyFol XT17S
SkyFol P50
402.148 kWh / év
MÉRET
FÓLIA
829 nm
SkyFol XT17S
AZ ÜGYFELEKNEK MELEGE VAN, MI MEG MEGFAGYUNK Budapest, Magyarország
Teljes visszatartott napenergia - Kétrétegű (változó)
Fólia nélkül
BESUGÁRZOTT ENERGIA CSÖKKENTÉS
XT16SPC
P50
Weboldal www.nortek.hu
BIZTONSÁGI SZINT
63.380 KWH/ÉV
MÉRET
600 nm
FÓLIA
SkyFol XT33S
Telepítő cég Nortek Kft.
Weboldal www.nortek.hu
Megrendelő Hipermarket
Telepítő cég Zámbófólia Kft.
Weboldal www.zambofolia.hu
Megrendelő Bevásárlóközpont
Üvegszerkezet 4+4-16-8
Telepítés időtartama 25 munkanap
Telepítés éve 2015
Üvegszerkezet 5+5 – 16 – 6 (low-e)
Telepítés időtartama 2 munkanap
Telepítés éve 2015
Teljes visszatartott napenergia - Kétrétegű 4+4-16-8
42
MÉRET
Telepítő cég Nortek Kft.
Teljes visszatartott napenergia - Kétrétegű 4+4-16-8
AMIKOR NEM MŰKÖDIK AZ INFRAOLVASÓ
Hatvan, Magyarország
Teljes visszatartott napenergia - Kétrétegű polikarbonát
SkyFol S12
Budapest, Magyarország
SkyFol XT16SPC
5900 nm
3.647.616 kWh / év
Látható fényáteresztés - Kétrétegű 4-16-4+8
ILYEN MELEGBEN NEM LEHET ENNI
FÓLIA
MÉRET
FELÜLETVÉDELEM, AMI MEG IS TÉRÜL
ERŐS HŐVÉDELEM, ENYHE SÖTÉTÍTÉS Pozsony, Szlovákia
XT33S
Látható fényáteresztés - 5+5 – 16 – 6 (low-e)
Fólia nélkül
Fólia nélkül
SkyFol XT17S
SkyFol XT33S
43
ESETTANULMÁNYOK GYORS MEGTÉRÜLÉS Debrecen, Magyarország
XT17S
BESUGÁRZOTT ENERGIA CSÖKKENTÉS
FÓLIA
183 nm
SkyFol XT17S
Telepítő cég Nortek Kft.
Weboldal www.nortek.hu
Megrendelő Bevásárlóközpont
Telepítő cég Zámbófólia Kft.
Weboldal www.zambofolia.hu
Megrendelő Irodaépület
Üvegszerkezet 4+4-16-8
Telepítés időtartama 15 munkanap
Telepítés éve 2014
Üvegszerkezet 4 – 16 – 4 (low-e)
Telepítés időtartama 1 munkanap
Telepítés éve 2015
116.809 kWh / év
SkyFol XT17S
SkyFol XT17S
P70
36.945 kWh / év
MÉRET
FÓLIA
576 nm
SkyFol P70
FÓLIA
80 nm
SkyFol XT17S
BESUGÁRZOTT ENERGIA CSÖKKENTÉS
1.268 kWh / év
MÉRET
19 nm
FÓLIA
SkyFol M2 SkyFol P70
Telepítő cég Nortek Kft.
Weboldal www.nortek.hu
Megrendelő Irodaház
Telepítő cég Nortek Kft.
Weboldal www.nortek.hu
Megrendelő Magánlakás
Üvegszerkezet 4-16-4 (low-e)
Telepítés időtartama 10 munkanap
Telepítés éve 2009
Üvegszerkezet 4-16-4 (low-e)
Telepítés időtartama 1 munkanap
Telepítés éve 2012
Teljes visszatartott napenergia - Kétrétegű 4-16-4 (low-e)
XT17S, XT16SPC
MÉRET
Fólia nélkül
SkyFol P70
SkyFol P70
14.483 kWh/év
FÓLIA MÉRET
60 nm
SkyFol XT17S XT16SPC
BESUGÁRZOTT ENERGIA CSÖKKENTÉS
4.802 kWh / év
MÉRET
FÓLIA
25 nm
SkyFol P50
Telepítő cég Zámbófólia Kft.
Weboldal www.zambofolia.hu
Megrendelő Irodaépület
Telepítő cég Nortek Kft.
Weboldal www.nortek.hu
Megrendelő Iroda
Üvegszerkezet 5 – 16 – 5 (low-e)
Telepítés időtartama 1 munkanap
Telepítés éve 2015
Üvegszerkezet 4-16-4 (low-e)
Telepítés időtartama 1 munkanap
Telepítés éve 2013
Teljes visszatartott napenergia - Kétrétegű 5 – 16 – 5 (low-e), Polikarbonát
XT17S
KOMFORTOSABB OTTHON Budapest, Magyarország
M2, P70
Teljes visszatartott napenergia - Kétrétegű 4-16-4 (low-e)
Fólia nélkül
BESUGÁRZOTT ENERGIA CSÖKKENTÉS
Brno, Csehország
Teljes visszatartott napenergia - Kétrétegű 4 – 16 – 4 (low-e) Fólia nélkül
Budapest, Magyarország
Brno, Csehország
15.942 kWh/év
Fólia nélkül
BESUGÁRZOTT ENERGIA CSÖKKENTÉS
HŐVÉDELEM ÉS RAKTÁRVÉDELEM
HŐSÉG AZ IRODÁBAN
MÉRET
Teljes visszatartott napenergia - Kétrétegű 4+4-16-8
PRÉMIUM IRODAHÁZ HŐVÉDELME
BESUGÁRZOTT ENERGIA CSÖKKENTÉS
ERŐTELJES HŐSZŰRÉS AZ IRODÁBAN Budapest, Magyarország
P50
Teljes visszatartott napenergia - Kétrétegű 4-16-4 (low-e)
Fólia nélkül
Fólia nélkül
SkyFol XT17S
SkyFol P50
SkyFol XT16SPC
44
45
ESETTANULMÁNYOK HŐVÉDELEM A PENTHOUSE-BAN Budapest, Magyarország
P70
BESUGÁRZOTT ENERGIA CSÖKKENTÉS
1.695 kWh / év
MÉRET
FÓLIA
25 nm
SkyFol P70
BESUGÁRZOTT ENERGIA CSÖKKENTÉS
284.532 kWh / év
Budapest, Magyarország
P35, P70
Telepítő cég Nortek Kft.
Weboldal www.nortek.hu
Megrendelő Bevásárlóközpont
Üvegszerkezet 4-16-4 (low-e)
Telepítés időtartama 1 munkanap
Telepítés éve 2014
Üvegszerkezet 4+4-16-8 (low-e)
Telepítés időtartama 25 munkanap
Telepítés éve 2013
Fólia nélkül
SkyFol P70
SkyFol XT17S
BESUGÁRZOTT ENERGIA CSÖKKENTÉS
4.300 kWh / év
MÉRET
60 nm
FÓLIA
SkyFol P35 SkyFol P70
31.122 kWh/év
FÓLIA
MÉRET
SkyFol XT19DR
200 nm
Weboldal www.nortek.hu
Megrendelő Edzőterem
Telepítő cég Zámbófólia Kft.
Weboldal www.zambofolia.hu
Megrendelő Konyha
Üvegszerkezet 4-16-4 (low-e)
Telepítés időtartama 1 munkanap
Telepítés éve 2014
Üvegszerkezet 5
Telepítés időtartama 2 munkanap
Telepítés éve 2010
25.423 kWh/év
Brno, Csehország
XT19DR
Teljes visszatartott napenergia - Egyrétegű 5
MÉRET
FÓLIA
300 nm
SkyFol P50
BESUGÁRZOTT ENERGIA CSÖKKENTÉS
24.758 kWh / év
BANKSZÉKHÁZ HŐVÉDELME MÉRET
FÓLIA
246 nm
SkyFol P50
Weboldal www.nortek.hu
Megrendelő Irodaház
Telepítő cég Nortek Kft.
Weboldal www.nortek.hu
Megrendelő Bank
Üvegszerkezet 4-16-4 (low-e)
Telepítés időtartama 10 munkanap
Telepítés éve 2014
Üvegszerkezet 4-16-4 (low-e)
Telepítés időtartama 5 munkanap
Telepítés éve 2014
SkyFol P50
EGY MUSTÁRSÁRGA KONYHA TÖRTÉNETE
Fólia nélkül
Telepítő cég Nortek Kft.
Fólia nélkül
XT17S
SkyFol XT19DR
Teljes visszatartott napenergia - Kétrétegű 4-16-4 (low-e)
46
BESUGÁRZOTT ENERGIA CSÖKKENTÉS
Telepítő cég Nortek Kft.
BESUGÁRZOTT ENERGIA CSÖKKENTÉS
Budapest, Magyarország
Teljes visszatartott napenergia - Kétrétegű 4+4-16-8 (low-e)
Fólia nélkül
SkyFol P70
P50
SkyFol XT17S
Megrendelő Magánlakás
Fólia nélkül
Budapest, Magyarország
744 nm
Weboldal www.nortek.hu
Teljes visszatartott napenergia - Kétrétegű 4-16-4 (low-e)
SZÁMOTTEVŐ HŐMÉRSÉKLET CSÖKKENTÉS A PANORÁMALIFTBEN
FÓLIA
Telepítő cég Nortek Kft.
Teljes visszatartott napenergia - Kétrétegű 4-16-4 (low-e)
KÉNYELMESEBB EDZÉS
MÉRET
ÚJABB JELENTŐS KÖLTSÉGCSÖKKENTÉS
Budapest, Magyarország
P50
Teljes visszatartott napenergia - Kétrétegű 4+4-16-8 (low-e) Fólia nélkül SkyFol P50
47
ESETTANULMÁNYOK FÉNYSZŰRÉS ÉS HŐVÉDELEM A KÓRHÁZBAN Brno, Csehország
XT17S
BESUGÁRZOTT ENERGIA CSÖKKENTÉS
2.180 kWh/év
MÉRET
FÓLIA
30 nm
SkyFol XT17S
BESUGÁRZOTT ENERGIA CSÖKKENTÉS
174. 711 kWh / év
Budapest, Magyarország
XT17S, SI15
FÓLIA
330 nm
SkyFol XT17S
Weboldal www.zambofolia.hu
Megrendelő Kórház
Telepítő cég Nortek Kft.
Weboldal www.nortek.hu
Megrendelő Bevásárlóközpont
Üvegszerkezet 5+5 – 16 – 5 (szolár)
Telepítés időtartama 1 munkanap
Telepítés éve 2015
Üvegszerkezet 4+4-16-8
Telepítés időtartama 10 munkanap
Telepítés éve 2014
Teljes visszatartott napenergia - Kétrétegű 4+4-16-8
Fólia nélkül
Fólia nélkül
SkyFol XT17S
SkyFol XT17S
BESUGÁRZOTT ENERGIA CSÖKKENTÉS
68.408 kWh / év
MÉRET
337 nm
FÓLIA
SkyFol XT17S SkyFol SI15
BESUGÁRZOTT ENERGIA CSÖKKENTÉS
19.247 kWh/év
MÉRET
FÓLIA
150 nm
SkyFol XT17S
MELEG ÉS TÜKRÖZŐDŐ KIJELZŐK Brno, Csehország
XT17S
Telepítő cég Nortek Kft.
Weboldal www.nortek.hu
Megrendelő Barkácsáruház
Telepítő cég Zámbófólia Kft.
Weboldal www.zambofolia.hu
Megrendelő Kutatóintézet
Üvegszerkezet 4+4-16-8 (low-e)
Telepítés időtartama 25 munkanap
Telepítés éve 2013
Üvegszerkezet 4 – 16 – 4 (low-e)
Telepítés időtartama 2 munkanap
Telepítés éve 2015
Teljes visszatartott napenergia - Kétrétegű 4+4-16-8 (low-e)
Győr, Magyarország
XT17S
Telepítő cég Zámbófólia Kft.
Teljes visszatartott napenergia - Kétrétegű 5+5 – 16 – 5 (szolár)
TISZTA ÜVEG BARKÁCSÁRUHÁZ
MÉRET
ENERGIA MEGTAKARÍTÁS A BEVÁSÁRLÓKÖZPONTBAN
Teljes visszatartott napenergia - Kétrétegű 4 – 16 – 4 (low-e)
Fólia nélkül
Fólia nélkül
SkyFol XT17S
SkyFol XT17S
SkyFol SI15
ORVOSI RENDELŐK BELÁTÁS - ÉS HŐVÉDELME Budapest, Magyarország
SI15
BESUGÁRZOTT ENERGIA CSÖKKENTÉS
104.429 kWh / év
MÉRET
FÓLIA
12x30 nm
SkyFol SI15
20.347 kWh / év
BANK SZÉKHÁZ HŐVÉDELME MÉRET
FÓLIA
183 nm
SkyFol P50
Telepítő cég Nortek Kft.
Weboldal www.nortek.hu
Megrendelő Orvosi rendelő
Telepítő cég Nortek Kft.
Weboldal www.nortek.hu
Megrendelő Bank
Üvegszerkezet 4-16-4
Telepítés időtartama 12x1 munkanap
Telepítés éve 2014
Üvegszerkezet 4-16-4 (low-e)
Telepítés időtartama 5 munkanap
Telepítés éve 2011
Teljes visszatartott napenergia - Kétrétegű 4-16-4
48
BESUGÁRZOTT ENERGIA CSÖKKENTÉS
Budapest, Magyarország
P50
Teljes visszatartott napenergia - Kétrétegű 4-16-4 (low-e)
Fólia nélkül
Fólia nélkül
SkyFol SI15
SkyFol P50
49
ESETTANULMÁNYOK TÁRGYALÓ BELÁTÁSVÉDELME Budapest, Magyarország
M2
ISMÉT EGY ÜVEGFAL, AMI MÖGÖTT MELEG VAN Herceghalom, Magyarország
XT17S
MEGJELENÉS
Homokfúvott hatású fólia
MÉRET
FÓLIA
35 nm
SkyFol M2
Telepítő cég Nortek Kft.
Weboldal www.nortek.hu
Megrendelő Iroda
Üvegszerkezet 6-14-4
Telepítés időtartama 1 munkanap
Telepítés éve 2014
BESUGÁRZOTT ENERGIA CSÖKKENTÉS
71.905 kWh / év
MÉRET
FÓLIA
244 nm
SkyFol XT17S
Telepítő cég Nortek Kft.
Weboldal www.nortek.hu
Megrendelő Irodaépület
Üvegszerkezet 6-16-4 (low-e)
Telepítés időtartama 10 munkanap
Telepítés éve 2014
nano
Teljes visszatartott napenergia - Kétrétegű 6-16-4 (low-e) Fólia nélkül SkyFol XT17S
FOGÁSZATI RENDELŐ BELÁTÁSVÉDELME Budapest, Magyarország
M2
MINTÁZAT
Homokfúvott üveg hatás
MÉRET
FÓLIA
16 nm
M2
Telepítő cég Nortek Kft.
Weboldal www.nortek.hu
Megrendelő Fogászat
Üvegszerkezet 4-16-4
Telepítés időtartama 1 munkanap
Telepítés éve 2014
www.skyfol.hu 50
51
SZÓJEGYZÉK TELJES NAPENERGIA ÁTERESZTÉS % Total Solar Energy Transmitted
U-ÉRTÉK U-Value
a teljes szoláris hullámhossz-tartományba eső (3002500 nm) napenergia üvegezési rendszeren keresztül közvetlenül áthaladó mennyisége az üvegezési rendszerre eső napenergia arányában.
az üvegezési rendszer hővezetési értéke, ami független a napsugárzástól. A belső és külső hőmérsékletek különbségének értékével (Kelvinben) megszorozva megadja a hővezetés értékét (Watt/óra/négyzetméter). Minél kisebb az U-érték, annál jobb a hőveszteség csökkentése.
TELJES VISSZATÜKRÖZÖTT NAPENERGIA % Total Solar Energy Rejected a teljes szoláris hullámhossz-tartományba eső (3002500 nm) napenergia üvegezési rendszerről közvetlenül visszatükröződő mennyisége az üvegezési rendszerre eső napenergia arányában.
EMISSZIVITÁS Emissivity a hosszú beltéri energiahullámok visszaverésének képességét mutatja. Minél alacsonyabb az emisszivitás, annál jobban tudja a kérdéses tárgy a szoba hőjét megtartani.
TELJES ELNYELT NAPENERGIA % Total Solar Energy Absorbed
ULTRAVIOLA (UV) SZŰRÉS % UV Rejection
a teljes szoláris hullámhossz-tartományba eső (3002500 nm) napenergia üvegezési rendszer által közvetlenül elnyelt mennyisége az üvegezési rendszerre eső napenergia arányában.
a 300-380 nm közötti napenergiának az üvegezési rendszeren áthaladó mennyisége az üvegezési rendszerre eső teljes UV energia arányában.
LÁTHATÓ FÉNY ÁTERESZTÉS % Visible Light Transmitted a 380-780 nm közötti látható napenergiának az üvegezési rendszeren áthaladó mennyisége az üvegezési rendszerre eső teljes látható fény arányában. LÁTHATÓ FÉNY TÜKRÖZÉS % Visible Light Reflected a 380-780 nm közötti látható napenergiának az üvegezési rendszerről visszatükröződő mennyisége az üvegezési rendszerre eső teljes látható fény arányában. NAPHŐFELVÉTELI EGYÜTTHATÓ SHGC hasonló az árnyékolási együtthatóhoz, de ez az érték a megnövekedett elnyelés miatt felmelegedő üveg által a szobába visszasugárzott energia mennyiségét is figyelembe veszi. Minél alacsonyabb az érték, annál jobb a hővisszaverés.
SZAKÍTÓSZILÁRDSÁG Tensile strength egy 1”×1” méretű fólia törőszilárdsági teszttel megegyező módú széthúzásakori érték. Általában a törőszilárdság alapján számítják ki, mértékegysége font/négyzetinch (psi). TÖRŐSZILÁRDSÁG Break strength a tényleges terhelés vagy erő, aminek következtében üvegtörés lép fel. Mértékegysége font/inch.
Skyfol Autóüveg Fóliák A Skyfol mögött álló szakemberek közel 40 éves tapasztalatai alapján szelektált autóüveg fóliák választéka, melyek a világ olyan vezető gyártóinak gépsorain készülnek, mint a CP Films vagy a Garware Polyester. Valamennyi sorozat rendelkezik NKH engedéllyel, valamint valamennyi sorozathoz elérhető ajánlott kivitelezési ár, egyedüliként Magyarországon. Minőség, megbízhatóság, szolgálat. Skyfol.
SKYFOL NT PRO SOROZAT A ma létező egyik legfejlettebb gyártástechnológia, melynek segítségével a legerősebb hővédelmet képes biztosítani, ami lehetséges. Kimagasló infraszűrés, tartós, extrudálás közbeni színezési technológia.
SKYFOL NT SOROZAT Prémium kategóriájú, kerámiás gyártástechnológiával kombinált, tartós, jól hővédő fóliasorozat, világosabb változatokban infrás technológiával kombinálva.
SKYFOL HP SOROZAT Jól telepíthető, profi hővédő sorozat, összesen 7 fényáteresztéssel, a legnépszerűbb a Skyfol kínálatában.
ÁTÜTÉSI ERŐ Puncture strength az üvegfólia átütési erejét az határozza meg, hogy mennyire képes ellenállni egy tompa eszköznek, amivel megkísérlik átszúrni. Az átütési erő mértékegysége kilogramm vagy font.
SKYFOL HP PRO SOROZAT Profi, vastag fémréteggel rendelkező, így a hagyományos HP sorozatnál jobban hővédő, extrudálás közbeni, kiemelkedően tartós színezési technológiával.
TELJES VISSZATARTOTT NAPENERGIA % Total Solar Energy Reflected a teljes szoláris hullámhossz-tartományba eső (300-2500 nm) napenergia üvegezési rendszeren nem áthaladó mennyisége az üvegezési rendszerre eső napenergia arányában.
52
SKYFOL NR SOROZAT Gazdaságos, de tartós, extrudálás közbeni színezéssel készült sorozat, belátásvédelmi célokra.
Bővebb információkért forduljon ügyfélszolgálatunkhoz a 06-1 410 7611 számon, vagy az
[email protected] címen.
53
K+R Kereskedelmi Kft. 1195 Budapest, Hofherr Albert utca 3/a www.skyfol.hu •
[email protected] • +36 1 410 7611
54