Húsvét

NÕK VILÁGA Kiadja az Unitárius Nõk Országos Szövetsége

2008 / Húsvét

2

Nõk Világa – 2005. Karácsony

Tartalomjegyzék ISTEN FELÉ Ilkei Ildikó: Húsvéti ima • 1 • OLVASNIVALÓ Csáki Júlia: Húsvéti gondolatok • 2 • Adorjáni Gyöngyvér: Emlékszel? Nyuszit kerestünk… • 3 • VERSAJÁNDÉK Könyörgés – német ima • 4• SZÜLŐK ISKOLÁJA Baka Judit: Wass Albert tanításaiból • 5 • NAGYJAINK Zsakó Erzsébet: Erdélyi varrottasaink „nagyasszonya”: Orbán Sándorné, Forrai Erzsébet • 7 • Zsakó Erzsébet: dr. Erdő János • 13 • HAGYOMÁNYŐRZÉS Adorjáni Károly: A húsvéti ünnepkör szokásai a Küküllő mentén • 17 • Zakariás Erzsébet: Csángó esküvő • 20 • TESTI-LELKI EGÉSZSÉGÜNK Szombatfalvi Erika: Szokások az egészségért • 23 • Bálint Éva: Gyógyteák • 26 • OLVASÓINK ÍRJÁK Benő: Csak én? • 27 • Sigmond Júlia: Sok kicsi, sokra megy • 28 • Király Júlianna: Vágyak és álmok • 30 • Udvari Margit: Hagyománnyá vált • 32 • B. Enikő: Nő? Asszony? Fehérnép? • 35 • FŐZÖCSKE Húsvéti menü-ajánlat • 37 •

Nõk Világa – 2008. Húsvét

1

Húsvéti ima „Mint csíra, mely fényt, meleget sejt Mint szomjazó, ki megváltó kortyért tikkad, Mint örök távozó, kit a végső szó kínoz, Mint zord telet átvészelő madár, ki dalra dalt füttyent, Mint vidám, ujjongó patak, mely a tél búcsújával szalad, E megfoghatatlan élet így él, ébred általad Istenünk.” Derengő álmok szaladnak végig tájon, szíven, lelken. Talán Te jársz előttünk Istenünk, Te indultál el, hogy lábad nyomán a halál után élet támadjon, kopárság után pompa, gyász után ünneppé nemesedjen életünk. Valami arra késztetett, hogy kövessük ezt a megfoghatatlan, és mégis mindannyiunk által megtapasztalható ébredezést, mert a nagypéntekek feketesége, életünk golgotái után nekünk is szükségünk van a fényre, a melegségre, a közös imádkozásra, az ünnep örömére. Ezért jöttünk Hozzád, hogy életünket, lelkünket Hozzád emelve felemelkedjünk, feltöltődjünk, hogy megérezzük az élet örökkévalóságának titkát. Ez az ünnep túlélésre tanít, tudatosítja bennünk, hogy láncszemek vagyunk, összekötő kapocs az örökélet folytonosságában. Múltunk, emlékünk, összeköt bennünket azokkal, akik előttünk jártak, akik kitaposták a templom felé vivő kis utcákat, de most mi járunk azokon, táplálva, életben tartva utódainknak. Így járhatunk, így közeledhetünk Feléd, nemzedékek ismétlődő, egymásba fonódó útján Istenünk. Köszönjük, hogy újra és újra felismerteted velünk, ami igaz, ami örök, ami Tőled jön, azt nem lehet elhallgattatni, megfélemlíteni, sírba zárni, mert fényre derült igazságodat tanítványok százai vitték magukkal. Értük is kö-

2


szönetet mondunk, akik vállalták a küldetés nehézségeit valami igazabbért, valami nemesebbért. Nekünk már nehezebb igaz Jézus követőkké válnunk, mert gyakran válunk tagadó Péterekké, tévedő Júdásokká, hitetlen Tamásokká. Hisz életünk nem csak ünnep, hanem gyakran keserűség, bánat, bizonytalanság, és ilyenkor mi is feltesszük a kérdést, akár a Jézus sírja előtt állók: „Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?” És, ha beletörődötten, hitetlenül állunk ott kérdésünkkel, képtelenek leszünk arra, hogy eltávolítsuk az életünket lenyomó, visszaszorító köveket. Add Istenünk, hogy mi is legyünk bizonyságtevők, mint az első Jézuskövetők, mert hisszük, hogy a mi életünkben is győzedelmeskednie kell az életnek, mert kötelességünk összekötő láncszemnek maradni, múlt és jövő folytonosságában. E húsvét ünnepén ehhez adj nekünk élő hitet, kitartást, megmaradást. Ámen. Ilkei Ildikó

Húsvéti gondolatok! Istenem, hogy rohan az idő. Gondolataimban még mindig ott van, milyen szép, ha Karácsonyra készülődünk, a szeretet ünnepére, a kis Jézus születésére, a családok ünnepére. Csodálatos, amikor a fenyőfa és a gyertyák illata, no meg a szeretet együtt tölti be a szobákat. Édesanyák meg édesapák igyekeznek, hogy még szebbé tehesse a családnak a karácsonyi estét. Aztán az öröm, meg a farsang után, mily szomorú, a böjt. A húsvét előtti időszak mindig szomorúsággal tölt el. Miért Istenem? Miért kellett Jézus Krisztusnak annyit szenvednie, majd keresztre feszítve meghalnia! Hisz nem akart mást csak, hirdette a szeretetet, a megbocsátást, és egyenlőséget mindenféle és minden nemzetiségű ember között. Békét akart. Alázatosságra kívánta inteni az embere-


3

ket. De az ember a mai napig a maga makacsságával nem akarja megérteni, hogy csak Istennek van hatalma mindenek felett. Isten nem büntet, az ember az, aki saját magát bünteti, és teszi egyre nehezebbé a saját életét. Azért kellet megfeszíteni Jézust is, mert féltőn intette az embert: Bízd életed Istenre, térj meg, légy alázatos és megbocsátó. És voltak, akik saját maguktól is féltek. Felül akartak kerekedni az Isteni hatalmon, „Feszítsd meg!”-et kiáltottak, és megtörtént. De Isten megmutatta hatalmát. Harmadnapra feltámadt Jézus Krisztus az írás szerint. Mi hisszük, hogy így volt. És azóta is minden évben megemlékezünk, ünnepeljük ezt a feltámadást, vagyis az újraéledést, ki-ki a maga hite szerint. „Halott voltam, de íme élek örökkön-öröké, és nálam vannak a halál és az élet kulcsai.” Emeljük föl szívünket és imádkozzunk a mi Urunkhoz, Istenünkhöz, hogy óvjon minket, és segítsen megtalálni a földi „békénket”. Ezekkel a gondolatokkal kívánok minden olvasónak Kellemes Húsvéti Ünnepet! Csáki Júlia

Emlékszel? Nyuszit kerestünk… „Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságban. Ebből tudható, hogy igazságból valók vagyunk. ” (János 3, 18–19) Tavaszi takarítást, a lakásfelfrissítést végezte a család. Ebéd után jól esett még egy pillanatra az asztal mellett beszélgetni, hogy mi is a további teendő, hogy fogjuk várni a húsvéti nyuszit? Együtt a család, a fiainkat figyelve egy pillanatra visszabarangoltunk a ravai parókiára, első állomáshelyünkre. A múltba merengve látom, amint a két kisfiú korán ébred, hogy találkozzon a tojásfestő nyuszikával. Emlékszem, a nap meleg sugarait finom fátyolba burkolta és szétárasztotta a ravai udvaron. Aznap frissen ébredt a természet, a harmattól a lágy, zsenge fűszálak még nedvesek voltak. Szinte látom, amint a rózsabokor a szemét törülgeti, hogy az elsuhanó hófehér húsvéti nyuszit meglesse. A frissen festett tojásokat korán elrejtettük az udvaron. Még az ablak alatt nyújtózódó rózsabokor is nevetett, amint a tojásoknak védő sarkot kerestünk társaságában. Aztán jöttetek kis kosárkával a kezetekben és szedté-

4


tek a színes, tarka tojásokat. Kis kosárkátok amikor megtelt, leguggoltatok és a nyuszit kerestétek. Gyermeki szívetekbe az örömet, jókedvet szaporítani akartuk! Kereső munkátokba mi is követtünk. Ez a keresés csodálatos érzést keltett bennünk, az ünnep hangulata áradt a lakásban és a család minden tagján. Az összeszedett húsvéti tojások az asztalra kerültek. Locsoló üveggel mentetek „hervadó rózsát” öntözni és mondtátok a húsvéti versikét: Én kis kertészlegény vagyok, Virágokat ápolgatok. Egy rózsa el akar hervadni, Meg szabad-e öntözni? Aztán a „nyúlvadászatnak” vége lett, az emlékek kapuja bezárult és újra két meglett fiatalember ült mellettem, azok a hajdani kisfiúcskák, akik valamikor nyuszit kerestek. Emlékeztek a ravai húsvétra, a nyúlkeresésre? Elérzékenyülten mindketten igent mondtak a szép emlék felidézésére. Adorjáni Gyöngyvér

Versajándék Könyörgés német ima Adj, Uram nyugalmat, hogy amin nem tudok változtatni elfogadjam! Adj, Uram bátorságot, hogy amin változtatni tudok megváltoztassam! Adj, Uram bölcsességet, hogy egyiket a másiktól meg tudjam különböztetni.


5

Wass Albert tanításaiból Annyi évig méltánytalanul mellőzött írónkról napjainkban egyre többet hallunk. Idén annál is inkább, mivel születésének 100. és halálának 10. évfordulójához érkeztünk. A Wass-regényeket egyre többen ismerik, és még nem találkoztam olyan emberrel, aki ne elragadtatva beszélt volna mind a szerzőről, mind a regényeiről. Wass Albert azonban nemcsak regényíró, hanem költő, sőt meseíró is volt. Meséit – melyeket fiainak írt – azonban kevesen ismerik. Kár. Nagy kár. Őszintén bevallom, hogy ezeket az irodalmi alkotásokat én is csak az utóbbi évtizedben ismertem meg. És hogy tanítványaink (a János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjai) le ne maradjanak ezekről az irodalmi élményekről, hát ide is bevezettük a Wass-mesék tanulmányozását. A gyermekeket a legjobban az erdő iránti tisztelet és szeretet leírása ragadta meg. A mesék után – természetesen kis segítséggel – ők maguk fogalmazták meg, hogy mit tanulhattak ezekből a mesékből. Ezeket a véleményeket adom most közre a Nők Világának a hasábjain. 1. Háromféle ember él a világon: Rontó-ember (érzéketlen, aki kivágja a fákat, károsítja a természetet), Gyűjtő-ember (aki csak harácsol, gyűjtgyűjt érzék- és érzéstelenül), de hála Istennek: létezik Látó-ember is, aki észreveszi a természetben a szépet értékeli az állatokat és növényeket, sőt gondozza, óvja is őket. 2. A virágokat is megcsodálhatjuk, amikor az erdőben járunk. Minden virág kelyhéből egy-egy tündér les majd reánk. Azt figyelik, hogy nem

6


vagyunk-e Rontó- vagy akár gyűjtő-emberek. Mert őket nem szeretik. Félnek tőlük. 3. Ha kimegyünk az erdőbe, figyelve járjunk. Ahogy a fák alá belépünk, és felrebben előttünk az első rigó, biztosak lehetünk abban, hogy az erdő észrevett. 4. Halljuk meg a szellő hangját is, amely a fák között oson. 5. Azt tanácsolom minden gyermek társamnak, hogy menjen bátran az erdőbe. A fák alatt itt-ott még harmatot is láthatnak. Jusson eszükbe, hogy a tündérek könnye ez. A tündéreké, akik még ma is sírnak, mert sok embernek a szíve zárva van a szép előtt. Kevesen látják, érzik meg az erdőben rejtőzködő szépségeket is. 6. Miattam biztos nem fognak sírni a tündérek. Jöttömkor mosolyogni fognak a fák, a virágok pedig a legszebb ruháikat fogják magukra ölteni. Minden oly szép, oly illatos lesz körülöttem. Mint a mesében… 7. Menjetek minél gyakrabban az erdőbe, ismerjétek meg Isten csodálatos világát. Ne gondoljatok most másra, csak arra, hogy minden olyan csodálatos körülöttetek: a virágok, ahogy nyílnak, a fák, ahogy susognak, a forrás, ahogy mesél. 8. Menjetek ti is, és biztosan meglelitek az Angyalok Rétjét, amelyről a mesében olvastunk. A tündérek észrevétlenül majd mellétek lépnek, és kincseikkel töltik meg szíveteket. A legnagyobb kincsekkel, amelyek csak vannak az ember számára: a Jóság, a Szeretet, a Békesség. 9. Ha visszatértek az erdőből az emberek közé, a Rontó-emberek, a Gyűjtő-emberek közé, és ha ők gonoszak hozzátok, ti jóval viszonozzátok gonoszságukat, szeretettel legyetek mindenki iránt, és ha az élet legnehezebb napjaiban is derű és békesség lakik a szívetekben, csak akkor sejtik meg az emberek, hogy az Angyalok Rétjén jártatok. 10. Olvassatok minél több mesét! Olyanokat is, amelyeket Wass Albert írt. Olvassanak a gyerekek maguktól, maguknak, de olvashatnak a szülők,


7

nagyszülők vagy bárki, aki olvasni-írni megtanult, mert azt is tanulni-tanítani kell, hogy az életben fedezzék fel a szépet, és az erdőben járva ismerjék fel azokat a csodákat is, amelyre Wass Albert hívja fel a figyelmünket. Ezeket kívánja a cikk írója is, akit megérintett AZ ERDŐ MESÉJE és átdolgozta a mesét színpadra, amelyet elő is adtak, remélve nemcsak a közönségsikert, hanem azt is, hogy gyermekeink nagy része jobban tudja majd érzékelni és értékelni az erdőben rejlő szépet. Baka Judit

Erdélyi varrottasaink „nagyasszonya”: Orbán Sándorné, Forrai Erzsébet (1932–2007) A múlt év novemberében elhunyt kedves munkatársunk. Halálhíre megdöbbentette volt tanítványait, barátait, akik népszerű nevén Bogyót szerették és tisztelték. Szerkesztőségünkhöz kilenc szép, megható megemlékezés érkezett. Ez is azt bizonyítja, hogy élete két fő jelszava szerint élt és dolgozott. „Csak tiszta forrásból” merített ismereteit Reményik Sándor szellemében használta fel: „egy lángot adok, ápold, add tovább és őrizd híven”. Az UNOSZ által szervezett 9 kolozsvári kézimunka-tanfolyamon 29 egyházközségből jöttek asszonyok, lányok. 5 vidékre kihelyezett tanfolyamunkon, az Oklándon 2002-ben megszervezett kiállításon asszonyok százai ismerkedhettek meg népművészetünk kincseivel. 2005-ben ez irányú tevékenységére a kolozsvári Gy. Szabó Béla Galériában rendezett kiállítása tette fel a koronát. Lapunk kis terjedelme nem engedi, hogy mind a kilenc levelet közöljük, ezekben sok elem ismétlődik is. Így azt a megoldást választottuk,

8


hogy mozaik-képet villantunk fel, jelölve azt is, hogy kiknek a leveleiből állítottuk össze jelen megemlékezésünket. A levelek írói névsorba szedve: Andorkó Rozália – Vargyas, Balázsné Székely Ilona – Torockószentgyörgy, Lajtai Rózsika – Oklánd, Lukácsi Tóth Ildikó – Magyarsáros, Nagy Rozália – Dicsőszentmárton, Sipos Márta – Kőhalom, Szabó Rozália – Dicsőszentmárton, Török István – Olthéviz, Udvari Margit – Magyarsáros. „Ki Ő nekünk? Azt el nem mondhatom, Mert nincs rá szó, nincsen fogalom! De megmutatná a nagy veszteség, Ha elszólítná tőlünk őt az ég!” (Petőfi Sándor) Sajnos, elszólította közülünk a tisztelt, szeretett kedves Bogyó nénit az „ég”. Nagyságát, különleges egyéniségét, széleskörű munkásságát csak most fogjuk igazán értékelni, amikor már nincs közöttünk… A népi hagyományőrzés fáklyavivőjeként a varrottasok értékének felmérője, a varrástechnika népszerűsítője volt, pontos, igényes munkájával. Már beléptekor megkapott jóságot sugárzó mosolygó tekintete, ápolt, ízléses külseje. Megjelenése, kifinomult ízlésére vall: öltözete fiatalos, választékos. Blúzaira gyakran „rálopott” a népi hímzés egy-egy motívumából, brossot, gyöngyöt hordva teremtette meg külseje harmóniáját. „Személyes élményem, hogy beszélgethettem vele, büszke voltam, hogy megosztotta velem gondolatait. Szavai választékossága, bölcsessége ma is sokszor visszacseng fülemben.” – olvasható az egyik emlékezésben. Vargyason szép emlékét őrzi az a kb. 200 asszony és lány, aki megfordult az ottani tanfolyamon, de főképpen Molnár Jánosné, akinél volt a szállása, és akivel összebarátkozott. Haza térése után sokáig leveleztek. Számára is élmény volt a vargyasiak közt lenni, megtapasztalni szeretetüket, ami a leveleiből is kitűnik. A vargyasiak pedig úgy emlékeznek rá, mint arra a hölgyre, aki a mintákat szívesen másolta, készségesen továbbadta őket és mindenkit türelmesen útbaigazított, ha erre szükség volt. A 2003-ban szervezett kézimunka tanfolyam csak vele volt egész! Bogyót úgy ismertem meg, mint aki nagyon szerette és tisztelte a népművészetet és – amit nagyon fontosnak tartok – ezeket az érzéseket bennünk, tanítványaiban is fel tudta ébreszteni. Varrottas-gyűjteményének


9

megtekintése nagy élmény volt számunkra. Mindig készségesen segített az öltések megtanulásában, a minták kiválasztásában. Tőle tanultam meg a kalotaszegi írásos, a torockói rámánvarrott és szemes varrást. Sajnos, az udvarhelyszéki varrottasok technikáit már nem tudom megtanulni tőle… – írja egy torockószentgyörgyi tanítvány. „Akkor találkoztunk először, amikor részt vettem 2000 februárjában a kolozsvári kézimunka tanfolyamon. Óriási élmény volt számomra végignézni azt a csodálatos kézimunka gyűjteményt, amelyet oly nagy türelemmel és szakértelemmel mutatott be nekünk” – emlékezik egy dicsőszentmártoni nőtestvérünk. „Emlékeim közt kutatok. Megpróbálom felidézni a tanárnővel való felejthetetlen találkozásaimat. Maradandó életre szóló emlékként őrzöm az első találkozás emlékét, 2002. szeptember 6–7-én Oklándon, ahol megcsodálhattam a kiállítás gazdag anyagát és hallgattam a hagyományőrző előadását. 2003. február 3–7. között a dicsőszentmártoni kézimunka-tanfolyamon vettem részt, ahol a tanárnő bőröndbe összegyűjtött gyönyörű munkáit csodálhattam meg. Előadásában hangoztatta, hogy „csak tiszta forrásból” eredeti mintákat varrjunk. Mindennap új tapasztalatokkal gazdagodva tértem haza a kézimunkák csodás világából. Felejthetetlen drága emlékként őrzöm, hogy 2005 novemberében Kolozsváron megcsodálhattam a Gy. Szabó Béla galériában az Erdély különböző tájegységeiből összegyűjtött gyönyörű varrottasait. „Először 1990 januárjában vettem részt az UNOSZ által szervezett kézimunka-tanfolyamon, Kolozsváron. Megtanította a nyomtatás technikáját, és persze a torockói hímzést, aminek igazi művésze volt. Emlékszem, igen szorgalmazta az Unitárius Induló éneklését minden reggel, a tevékenység elkezdésekor, mert azt akarta, hogy jó kedvvel, lelkesedéssel dolgozzunk (sokan ott tanulták meg az Indulót)” – emlékezik nagy szeretettel egyik dícsőszentmártoni tanítványa. „Forrai Erzsébetet nagyon kedvesnek és segítőkésznek ismertük meg, aki a legnagyobb odaadással irányított munkánkban, pedig – mint társaitól tudtuk – már akkor is több pihenésre lett volna szüksége, ezért mi nagy áldozatnak tekintjük a fáradságos munkáját” – írja oklándi nőtestvérünk. Elhatároztam, hogy megtanulom a torockói kézimunka varrását. Végtelen türelemmel és szeretettel oktatott mindenkit a csoportból, ragaszko-

10


dott a pontos munkához és az eredeti motívumokhoz. Nagyon boldog voltam, amikor a készülő kiállításához az általam készített torockói párnát is beválasztotta. 2003-ban elhozta kincseit Dicsőszentmártonba, a Kis-Küküllő mentére, egy hetes kézimunka tanfolyamunkra. Mindazok, akik részt vettek e tevékenységen, sokat tanultak tőle és nagyon megszerették. „Korát meghazudtoló lelkesedéssel, kitartással magyarázott, bemutatott, türelemmel javított. Rengeteg mintát nyomtatott. Rávezetett, hogyan ismerjük fel az eredeti mintákat. Megtanította a minta nyomtatásának módját, a házi készítésű „szerét” is népszerűsítette. A tanfolyam télen volt, de betegsége ellenére sem maradt el egy nap sem.” – emlékezik egyik magyarsárosi tanítványt „Lakásának, szívének ajtaja mindig nyitva volt.” „Sosem fogom felejteni azokat a kellemes, éjszakába nyúló estéket, amit itt nálam a kedves otthonomban töltöttünk, az elmaradhatatlan varrással a kezünkben. Féltve őrzöm azokat a darabokat, amelyeket tőle kaptam és kivarrtam, valamint a sok szép mintát, amit nekem személyesen készített.” – írja egyik kedves szállásadója. „Lassan hét éve ismerkedtem meg Orbánné Forrai Erzsébettel – Bogyóval – az olthévizi kézimunkatanfolyam alkalmával, ahol megtanultuk azokat a szabályokat, amelyeket be kell tartani ahhoz, hogy egy varrottas megmaradjon eredeti varrottasnak, és ne alakuljon giccsé. Megtanultuk a különböző vidékek népi hímzéseinek a módját és öltéstechnikáját, a munkadarabok befejezési módját, különböző mintákat nyomtattunk. Amikor elkészítettem első darabjaimat a Bogyótól tanult intelmek szerint, felvittem Kolozsvárra, hogy megmutassam és kikérjem a véleményét. Bogyó ölébe terítgette a párnáimat: Jaj, Márta, ez olyan szép! – és sírt… Bizonyára az öröm könnyei voltak annak láttán, hogy megfogant a láng abból a tűzből, amelyben Ő égett, és amelyet a népi varrottasok szeretete táplált. Gyakran jöttem el Kolozsvárra Bogyóval és családjával találkozni, kézimunkázni – úgy jöttem hozzájuk, mint a legkedvesebb rokonhoz – mindig olyan szeretetben volt részem és mindig azzal az érzéssel távoztam, hogy még nagyon sok varrnivalóm van. Sok szép mintát nyomtattunk, udvarhelyi, torockói, kalotaszegi varrottasokat, mind-mind a „tiszta forrásból” valók. Minden darabon volt valami új, addig ismeretlen fogás, melyeket megtanulhattam Bogyótól. Most újra számtalan kérdés, megoldatlan feladat gyűlt össze és nincs, akitől meg-


11

kérdezni, nincs akivel megbeszélni… Bogyó pótolhatatlan!” – emlékezik egyik kőhalmai tanítványa. Az Olthévízi Egyházközség Emlékkönyvéből: „Legnagyobb örömünk az volt, hogy munkánkat nagy érdeklődés fogadta, a falu apraja-nagyja eljött „csodát látni” és tanulni. Csodálatra méltó a tudásvágy, az ügyesség, amellyel elsajátították a különböző kézimunkafajták készítését. A fent idézett szép sorokat a kézimunka-tanfolyam oktatói írták a sikeres tanítás – tanulás emlékére. A sikeren felbuzdulva asszonyaink elhatározták, egy fehér írásos varrottas garnitúrát készítenek a templomba. A kézimunka, közel 40 méter terítő a karzatokra, a padelőkre, az orgonára, a szószékre, valamint az úrasztalára a következő év, 2002. tavaszára elkészült és szépen faragott díszlécekkel rögzítve azóta is templomunkat ékesíti, a „tanítók és a tanítványok” áldozatos munkáját dicsérve – írja az olthévízi unitárius lelkész. „Segítségére, tanácsára bármikor számíthattam. A Küküllői körben két unitárius templom, Pipe és Szásznádas kézimunkája készült az ő se-

12


gítségével, útmutatásával. Szívesen fogadott lakására, ahol a már kivarrt csodálatos kézimunkák mellett mindig beszélt terveiről, megmutatta a kinyomtatott, varrásra váró darabokat, eredeti mintáit. Szorgalma, pontossága mély nyomot hagyott lelkemben, megtanított gazdag kézimunka világunk szeretetére és értékelésére.” – emlékezik nagy szerettel a dicsőszentmártoni Nagy Rozália. „Úgy érezzük, hogy most már nekünk kell továbbadnunk a tanult öltéseket és a pontos munka szeretetét, valamint a sok szép mintát, amit a felejthetetlen Forrai Erzsébettől tanultunk. Az ő csodálatos rajzai és munkái, a gyönyörű torockói varrásai, amit utánozhatatlan pontossággal készített, örök emlék marad az oklándi varróasszonyok szivében.” – írja oklándi követője. „Nagy élmény volt a Vele való találkozás, igaz, hogy rövid volt a tanulásra szánt idő, de áldás volt, mert amit átadott, az kihat életem hátralevő részére is. Nemcsak szakmai tudást, hanem szellemi tartást kaptam tőle, ami többszörös kisebbségi létünkben és a mai világ nagy zavargásai közepette, útravaló.” „Úgy érezzük, hogy több köszönet illette volna Őt!” „Tiszteletet és megbecsülést érdemelnek azok az emberek, akik tudásukat nem őrzik meg maguknak, hanem fáradságos munkával, odaadással igyekeznek másokat is hasznos tudáshoz juttatni. Nyugodjék békében, emléke legyen áldott!” A mozaik-képet készítette: Zs. E.


13

Dr. Erdő János (1913–1996) Rovatunkban általában női nagyjainkról írtunk, most rendhagyó módon egyházunk 29. püspökére, dr. Erdő Jánosra emlékezünk, születésének 95-ik évfordulóján. Ennek oka, hogy kiemelkedő szerepe volt az unitárius lányok nevelésében, a nőknek az egyházi életbe való bevonásában, majd az Unitárius Nőszövetség újraszervezésében. A mi nemzedékünkhöz tartozó nők „hajdani tanítványai” mindig hálás tisztelettel gondolnak reá. Személyes emlékeim felidézésével tisztelgek most emléke előtt. 1937 fontos dátum életemben, beléptem a Berde Mózes utcai kis Unitárius Leányiskolába, ahol Ütő Lajos tanítóbácsi mellett Erdő János vallástanító keze alá kerültem. Ő 12 évig volt vallástanárom, szellemi irányítóm. Visszapillantva életemre, meg kell állapítanom, hogy szüleim után neki köszönhetek legtöbbet. Nem csak ismereteket kaptam tőle, hanem élő hitet, unitárius öntudatot, felelősségteljes elhivatottságot Isten országának építésére itt e földön. Abban az időben még külön iskolában tanultak a lányok és a fiúk. Ő a lányok nevelésével volt megbízva. Ezt úgy értelmezte, hogy a város minden iskolájába elment. Egy gyermeknek is tartott vallásórát, de amellett igyekezett a szülőket meggyőzni, hogy gyermekeiket hozzák be az unitárius elemibe. Később átvette a nagyobb lányok nevelését is. Nevelői munkásságának eredményeként jött létre 1942–43-ban a Kolozsvári Középiskolás Lányok Munkaközössége. Ezt a nagyhatású szervezetet sajnos egyházi vezetőink is alig ismerték Akkoriban a város iskoláiban csak délelőtt volt tanítás, így délutánonként tartotta osztályonként a vallásórákat, amikor a város minden iskolájából összegyűltek a lánytanulók. Ennek következtében mindnyájan ismertük egymást. Emellett voltak munkaközösségi óráink is, itt folyt az életre való felkészítés. Ennek lényege a cselekvő hit kialakítása, a belső motiváció feléb-

14


resztése volt. A tanítás központjában az ember-Jézus állt. A Hegyi beszéd és Jézus példázatai tudatosították bennünk, hogy Isten gyermekei vagyunk, a hit és az akarat hegyeket megmozgató erejét sugalmazva. Ugyanakkor ezeken az órákon minden kérdést fel lehetett vetni, útbaigazítást kaptunk a minket foglalkoztató problémákban. A kérdéseket felírtuk egy-egy cédulára, névtelenül, majd ő minden feltett kérdésről elmondta véleményét. A hiterősítő napok is nagy élményt jelentettek számunkra. Olyan lelkészeket hívott meg előadóknak, akik tovább tágíthatták látókörünket, alakították világ-nézetünket. Megtanultuk, hogy ne külső kényszerből tegyük a jót, hanem öntudatosan válasszuk a helyes utat, szabad akaratunkból vállaljuk közösségünk, embertestvéreink szolgálatát. Egymás megbecsülésére is tanított, felelősségérzetet alakított ki bennünk. Szigorú és igényes volt, de segítette nehéz helyzetben lévő tanítványait. Ismerte tanítványai képességeit és ezeknek megfelelően adott feladatokat, bizalmat előlegezve nekik. Csoportvezetők szervezték meg az


15

összejöveteleket, ahol a leányok önképzőkör-szerűen dolgozatokat mutattak be, szavalni tanultak, megbírálhatták a szereplőket. 1945 után is adtak elő színdarabokat, az előadások bevételével támogatták a Bolyai Egyetem beindítását. A Munkaközösség legnagyobb rendezvényei azonban az 1943-ban Árkoson és 1944. nyarán Homoródalmáson szervezett munkatáborok voltak, ahol a lányok segítették a hadbavonultak családját a nyári munkákban. 1945-ben a Munkaközösség kezdeményezte a dévai várban lévő Dávid Ferenc-emlékfülke helyreállítását és egy csoport részt is vett az avatóünnepségen. A Munkaközösség nem szűnt meg az iskolák államosításakor sem, még 1950 őszén is – amikor én már egy éve üzemben dolgoztam – meghívott, hogy számoljak be a „munka mezején” szerzett tapasztalataimról. Ez a Kolozsvári Középiskolás Lányok Munkaközössége volt, de nagyon sok vidéki lány is tagja volt, aki Kolozsváron végezte tanulmányait, az Unitárius Leányotthonban éltek. Ők jelentették a jövendő unitárius értelmiségét. A Munkaközösség tagjai tartották a barátságot csoporttársaikkal s így, amikor 1989 tavaszán felvetődött egy munkaközösségi találkozó megrendezése, mintegy 90 tagot írtunk össze, akik közül 37-en gyűltünk össze egy munkaközösségi órára, ahol mindenki beszámolhatott életéről és ismét választ kaphatott a régi módszer szerint az őt foglalkoztató kérdésekre. Majd 1990-ben újabb találkozó következett. A két találkozón összesen 56 régi tagtárssal találkoztunk, ekkor már a Nőszövetség ujjászervezésének feladatai is terítékre kerültek. Ebben a szervezőmunkában a régi Munkaközösség tagjai oroszlánrészt vállaltak s habár már kiöregedtünk, még ma is sokan aktív tagjai vagyunk a Nőszövetségeknek. Felkértek, hogy szóljak azokról az értékekről, amelyeket az ő örökségeként tartottam szem előtt egyházi szolgálatomban, de én ezeket az értékeket pályám során egyformán igyekeztem felhasználni, megélni. Ezeket így foglalhatnám össze:

16


– Hit abban, hogy Isten munkatársaiként hivatásunk van ezen a földön, egy jobb, emberibb világot kell felépítenünk. Ebben szerepet kell vállalnunk, megtalálva helyünket – mintegy csavarként egy nagy gépezetben. – Hit abban, hogy minden ember alapjában véve jó és kapcsolatainkban ezt a jóságot kell embertársainkban is felszínre hozni. – Legyünk igényesek elsősorban önmagunkkal szemben, a vállalt feladatokat szolgálatként igyekezzünk becsülettel elvégezni. – Saját lelkiismeretünk legyen legfőbb bíránk, ennek szava Isten szava! Befejezésként el kell még mondanom, hogy 1986-ban nyugdíjba mentem, s felszabadult időmet felajánlottam egyházi tevékenységre. Ezt követően „lelki atyám” és szeretett tanárom ellátott feladatokkal, lépcsőzetesen haladva az egyszerűtől a komplexebbek felé: megemlékezést kellene írni dr. Mikó Lőrincnéről, azután: meg kellene írni a Nőszövetség történetét, majd: újra kellene szervezni a Nőszövetséget. Mindehhez segítséget is kaptam, a könyvtárban tanulmányozhattam a régi lapokat, iratokat. Feledhetetlen órákat töltöttem Vele a könyvtárban, megbeszélve sok kis részletkérdést. Nagyon sajnálom, hogy nem érhette meg a Nőszövetség történetének megjelenését, amely nélküle talán sohasem íródott volna meg. Végezetül még egy élményemet szeretném elmondani: Felkért, hogy a Dávid Ferenc Egylet gyűlésén tartsak egy előadást „Mária vagy Márta? A nő szerepe az egyházban és a társadalomban” címmel. Elkészítettem az előadást és vártam, hogy bekéri tőlem, de ez nem történt meg. Kiálltam előadni anyagomat, anélkül hogy valaki megnézte, ellenőrizte volna. Az előadás után csak annyit mondott: „Zsóka, ezt vártam!” Ennél nagyobb dicséretet életemben nem kaptam, és már nem is fogok kapni. Zsakó Erzsébet


17

A húsvéti ünnepkör szokásai a Küküllő mentén A következőkben a múlt század elején még falusias jellegű Dicsőszentmárton, valamint Ádámos, Küküllődombó és Küküllőszéplak tavaszi szokásait vesszük számba. Ezeken a településeken együtt éltek magyarok és románok, vallásuk szerint katolikusok, reformátusok, unitáriusok, ortodoxok, adventisták, baptisták és más „neoprotestáns” felekezetűek. Ezek szokásai természetesen hatottak egymásra. Virágvasárnaphoz nem kötődnek szokások, de a Nagyhétnek már vannak hagyományai: este és reggel harangoznak, régen ilyenkor templomba mentek, ma már sajnos ez nem szokás. De lélekben készülnek az ünnepre. Dicsőben a családban nem civakodnak, nem káromkodnak – a rendes emberek. Ádámoson a családi zavargásokat – ha lehet – kerülik, de ha megtörtént, akkor nem mennek templomba az ünnep első napján. Küküllőszéplakon is vigyáztak, hogy ne káromkodjanak, ne civakodjanak, ne mérgelődjenek, hogy nyugodt lélekkel vehessenek úrvacsorát. Küküllődombón is őrizkedtek a civakodástól, káromkodástól. Esténként az öregek bibliát olvastak, hangosan vagy csak magukban. Ilyenkor tették rendbe a temetőket, Dicsőben és Széplakon felújították a sírokat, beültették virággal. Dicsőben szokásban volt a csorgóújítás: a legények bejárták a határt és kitisztították a kutakat, csorgókat. Széplakon ilyentájt volt a határkerülés is, amikor a falu egész népe, magyarok, románok együtt mentek határt kerülni. Az ünnep előtt mindenütt elvégezték a tavaszi nagytakarítást. Ezt igyekeztek már Nagyhét előtt megtenni, hogy kevesebb munka maradjon erre a hétre. Ilyenkor a házakat kívül-belül tapasztották, lemeszelték. Di-

18


csőben inkább a fehér szint szerették, máshol kékítették a meszet. Dombón a ház alját és a sütőkemencét szürkére festették, ehhez szalmát égettek és a pernyéjét a mészhez keverték. Régen a ház földjét sikárolták, agyaggal letapasztották. Ma már súrolnak, festenek, porszívóznak… Nagypénteken régebben általános szokás volt a böjtölés, ami ma is sok családnál fennmaradt. Csütörtök estétől péntek estéig, a vacsoracsillag feljöttéig tartott a böjt, ezért nevezték „hosszúnapnak” is. Dicsőben igazi böjtnek azt tartották, ha délig semmit sem ettek, ilyenkor leginkább aszalt gyümölcsből készítettek levest, tökmag-olajjal főzött „bötös fuszulykát” ettek, „kakast” azaz pattogatott kukoricát készítettek. Ádámoson is tört paszulyt, aszalt szilvát, kakast ettek, szeszes italt nem ittak. Széplakon semmit sem ettek. Dombón is voltak, akik semmit sem ettek, mások aszaltgyümölcs-levest – „bagolytüdőnek” nevezték – és böjtös fuszulykát ettek. Egyesek még emlékeznek, hogy régen káposztalében főtt tojásnélküli laskát is készítettek. Nagypénteket mindenütt megülték: sem a kertben, sem a mezőn nem dolgoztak, nem „sütkéreztek”, nem főztek, piros tojást sem festenek. Dicsőben ezen a napon délután van a bárányvásár. Ádámoson akkor vágják a bárányt, de a vérét nem veszik meg, hagyják a földre csorogni. Délután a templomba mennek, a nők sötét ruhában, a férfiak vasárnapi ünneplőben. Dicsőben és Ádámoson énekli a kántor a Passiót, két részben, felét délelőtt, második felét délután. Nagyszombat mindenütt a sütés-főzés, ünnepi készülődés napja. Dicsőben ekkor vágták le a tyúkot, amiből készült az elsőnapján tálalt laskaleves és a sóbafőtt. Ekkor vágták le a bárányt – a vérét itt sem vették meg. A bárányhúst másodnapján tálalták fel: aprólékjából tüdőleves, bordás részéből tokány,


19

combjaiból sült készült. Dombón szombaton a juhász behajtja a juhnyájat, hogy minden gazda válassza ki a levágni való bárányt, azt le is vágják, aprólékját estére meg is készítik. Húsát másodnapjára készítik el. Széplakon viszont első napján csak bárányhúst ettek, leves nem volt. Ekkor volt a kenyér- és kalácssütés ideje. Elkészültek az édes sütemények is. A kalács mellett Dombón és Széplakon a tejfölös lepényt is ekkor sütik. Széplakon ezalatt a férfiak kiseperték az udvart, kitakarították az istállót, a kapu előtti sáncot. Húsvét első napján reggel Dicsőben és Széplakon a muzsikás cigányok köszöntötték a módosabb gazdákat, az énekes és más koldusok is kéregették a maguk kalácsrészét. A nap legfontosabb eseménye az istentisztelet és úrvacsora-osztás volt. Ez előtt nem ettek. Délben az ünnepi ebéd elfogyasztása következett. Aznap sehol sem volt táncmulatság. Délután a leányok megfestették a piros tojásokat. Általában egy színnel festettek, csak néha díszítettek virággal, levéllel lefedett fehér mintákkal. A piros mellett zöld, lila, kék, barnás színeket is használtak, régen növényi, újabban szintetikus festékkel dolgoztak. Másod napján délelőtt az öntözés következett. Reggel a nyáj, a csorda kihajtásánál a pásztorok, juhászok piros tojást, kalácsot kaptak. Dicsőben a gyermekek korán reggel indultak szagos vízzel meglocsolni a kislányokat szép öntözőversekkel, mint pl.: Feltámadt a Jézus, jámbor keresztények. Öntözni indultak a kicsiny legények. Harmatos rózsától kértünk szagos vizet, De csak azt öntjük le, ki érte megfizet. Liccs-loccs, lelocsolunk, fáradságunkért Szép piros tojást várunk. Ádámoson külön csoportban járnak locsolni a kis gyermekek, külön a legények és külön a házasemberek. Itt ismert a tojások összeütése is. A cigányzenészek is e napon tisztelegtek a gazdáknál, hármas csoportban: a prímás, a kontrás és a gordonkás. Dombón egész régen csak a gyermekek jártak öntözni szagos vízzel, reggel, az első harangozásig. A 20-as években a legények a lányokat a kúthoz vitték és vederrel öntözték meg. Széplakon a legények csoportját a „kezesek” vezetik. A kezes az a legény, aki egy vá-

20


lasztott társával felvállalja egész évre a táncmulatságok szervezését. Kötelességük volt a húsvéti zenés öntözés levezetése és a kapott piros tojások elosztása is. Korán reggel gyülekeztek a falu felső végén, énekszóval és a muzsikusok zenekíséretével megindultak öntözni. A lányos ház kapuján belépve a házigazdával kezet fogtak, boldog ünnepet kívántak. A ház lányait a kúthoz vitték, ha el voltak bújva, megkeresték, a vályúból egy veder vízzel megöntözték, ha szép volt az idő. Kedvezőtlen időben egy csuporral a vederből merítettek s azzal öntöztek. Ezután bementek a házba, megtáncoltatták a lányokat s a ház asszonyát, kalácsot és bort fogyasztottak s piros tojást vettek. A legények közösen ebédeltek s a piros tojást a kezesek elosztották. Ezután kezdődött az estig tartó tánc. A fiatalság másodnapján nem ment a templomba. Délután mindenütt táncmulatságot rendeztek. Széplakon, amikor a román húsvét máskorra esett, mint a mienk, a magyarok kalácsot és piros tojást küldtek román szomszédjaiknak, barátaiknak. Be is hívták őket és egy pár pohár borral „megemberelték” őket, amit a románok hasonlóval viszonoztak. Ezt a kölcsönös ajándékozást a gyermekek körére is kiterjesztették, hiszen kívánták a piros tojást. Adorjáni Károly nyugalmazott lelkész gyűjtése alapján

Moldvai csángó esküvő (menyekező) (Bogdánfalva, 68 éves asszony) Most vátották, vagyon 10 vagy 20 esztendeje az új plébánossal. Régebb sokkal szebb volt. Elmentek a faluházához, megesküdtek. Kedden-szerdán csinálták, nem vasárnap. Úgyhogy kedden a muzsikával kimentek a paphoz. Megesküdtek, s ment haza a nyirásza is, s a nyire is. Osztá nyireltől készíttek kocsikot. Felvirágozva, fenyőfa, s keresztapák mind gyűltek a szekérbe, hujjogattak s muzsikával oda a nyirászához. Nyirászánál zesztrét rakták fel. Ládákot, mi vót. Szekerekbe. Nyirel jő ki az ajtóba. Nyirásza odájába ljányokkal összegyűle s sírtak. Hogy na, adódik. Osztá a ljányok összeborultak s a nyirásza közepen. Odahíjják a legényeket: „Gyere, vedd ki a nyi-


21

rászát!” De a ljeányok összeborultak, „Nem bírod kivenni.” Mikor kivették, keresztanyák tesznek olyan vásznat, ami gyér. Béboríssák fejtől le fődig. S hozzák ki. Nyirel ül az ajtóba, botval. Akkor készíttek botot, akkor sokkal több vót. Vótak asszonyok, melikek kérdették: „Mit vársz?” No, kacagják. Mikor hozták ki a nyirászát, nyirásza megcsókolja nyirelt, nyirel még. Mikor kiérnek, táncolnak, s osztá mennek s leülnek egy padra. Nyirel, nyirásza egy székre, keresztapák szembe, nyirászának az idesanyja s idesapja, s a keresztapja búcsúztassa el. A szép muzsikának szűnjék meg zengése Kik idegyűltetek hallgassátok végre Mert búcsúzásomnak most leszen kezdése Legyünk csendességbe, míg leszen végzése. Halljanak szót édesanyák, édesapák, Gyermekeik vétkét megbocsássák. Kapuk nyíljatok, fegyverek ropogjatok! S veszik a szekeret. Nyirásza hág fel a szekérbe, nyirel megy elől fődön. Keresztapák, ljeányok, amig felül a nyirásza, kerittik meg háromszor a kocsit, táncval. Akkor a nyirászát felsegítik. Ha felült, akkor a keresztapák veszik a kalácsot. Nagy kalácsot csánnak, így né, kereket. Keresztapák mind csak megkerülik, csak ő magára megkerüli a kocsit háromszor, s mind a háromszor faljon a nyirásza belőle, s a nyirel is. S amikor háromszor megkerülék, akkor odaszöknek s eltépik mind. Kapjon mindenki belőle egyegy morzsát. Osztá akkor muzsikával jőnek. Nyirel fődön, nyirásza kocsiba. Nagypatakon mind csak úgy van, kocsikval mennek a nyirásza után. Itt nálunk nem. A plébános, mellik vót, az parasztítta el. Ma vagyonnyát sem hozták el, nem is búcsúztatták. Csak reggel a keresztapákkal a nyirel odamenen a nyirászához, vaj kettőt szólottak, a templomba megesküsznek, s akkor jőnek ide, ahol nyirel ül. Elébb tőtnek egy pohár pálinkát, vágtak egy darab kozonákot, azt egy kicsit itták, még tanácsoltak, osztá későbbre hozták a levesset, osztá a galuskát s legutaján a sültet. Úgy 4 órakor a levesset, 7-8 órakor a galuskát, s immá mikor vetnek, akkor osztá teszik ki későbben a sültet. Addig nem teszik ki. Osztá mellik akar, menen haza, mellik akar, még táncol. Mikor vetnek, béülnek az asztalhoz sorba. S az új ember az asszonyával s a keresztapákkal menen a népséghez. Korábban mennek ahhoz,

22


mellik tudják, hogy gazdagabb, többet ad. Hogy akkor a másikok is kell vevődjenek utána. S akkor mondja: „No, magad táncoltál is, ettél is, ittál is, valamivel segítsd az újembereket.” S akkor van egy tányér, uljan, nyújtsák oda, s akkor az ember veszi ki parákot s adja oda. Ki mennyit akar. Korábban mennek a nyirászához, ahol ül, ott elveszik, amit vetnek. Bé a zsebikbe s a tarisnyába. Majd jőnek a nyirel házához, s innet is kigyüttik. S akkor az újemberek mennek el, s az apa tőti a bort, kenyeret. Zakariás Erzsébet gyűjtése

Szómagyarázat: Menyekező = esküvő Nyirásza = menyasszony Nyirel = vőlegény Odája = szoba Osztá = aztán Tanácsolnak = beszélgetnek Tőtés = töltés Újemberek = friss házasok


23

Szokások az egészségért „Az embernek nem kell először megbetegednie ahhoz, hogy meggyógyuljon!” (Kurt Tepperwein) Előbb vagy utóbb mindannyiunknak foglalkoznia kell az egészségével. Minden ember, aki felelősséget érez saját élete iránt, arra törekszik, hogy egészségét kitűnő állapotban tartsa. Szokásainktól függ, hogy egészségesen öregszünk-e meg vagy betegség és korai halál lesz osztályrészünk. Minden bosszúság, mindenfajta stressz, minden nem természetes táplálék, minden természetellenes magatartás lecsíp egy keveset életünkből, és ezzel a betegség alapjait is megteremtjük. Rossz az életmódunk, ha nem vagyunk egészségesek, és nem érezzük jól magunkat a bőrünkben. Ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat, szokásainkon kell változtatnunk, természetes szokásokat kell felvennünk. Étkezési szokásaink messzemenően meghatározzák testünk egészségét. Táplálkozáskutatók, mint például dr. Franz Mayr vagy Friedrich Sander újra és újra utaltak arra, hogy a test sav-bázis háztartásának kiegyenlítése képezi egészségünk alapját. Már Hippokratész is azt mondta i. e. 400-ban: „Testünk erőinek valamennyi összetétele közül a savak hatása a legkárosabb.” Az anyagcsere-folyamat következtében folyamatosan savak keletkeznek a testünkben (húgysav, szénsav, tejsav, ecetsav, sőt sósav). A savak romboló hatásúak, ha bent maradnak a testünkben és nem semlegesítik őket bázisok, így a legkülönfélébb betegségek alakulhatnak ki. Bázisokat a testünk nem tud előállítani, azok táplálék útján jutnak szervezetünkbe. Ezért létfontosságú, hogy minél optimálisabban táplálkozzunk. Természetellenes táplálkozási szokásaink következtében gyakorlatilag mindig túl kevés bázis van a szervezetünkben és a legtöbbünk teste túlsa-

24


vasodott. Ehhez társul a sok bosszúság és stressz, amelyek tovább növelik a savak mennyiségét. A szervezet úgy próbálja semlegesíteni a savfelesleget, hogy ásványi anyagokat von el a kötőszövetből, az erekből, a csontokból. Ennek tulajdonítható, hogy leépülnek a test ásványi anyag készletei, amely egy sor különböző betegség kialakulásához vezet. Ráadásul minden embert számtalan, sajnos gyakran fel nem ismert méreg fenyegeti. Ide tartoznak a rovarölő, és gyomirtó szerek maradványai, de a számtalan adalékanyag is, többek közt a tartósítószerek, színezékek stb., nem beszélve az ivóvíz klórozásáról. Ezek együttes hatása egy csomó későbbi következménnyel jár. A test túl savasodásának legfőbb okai: a helytelen táplálkozás – túl sok fehérje, cukor, telített zsírsavak és tartósított élelmiszerek; helytelen étkezési szokások – nem megfelelő dolgokat eszünk, túl gyorsan és rossz időben; élvezeti mérgek (nikotin, alkohol, stb.); bosszúság, félelem, stressz és feldolgozatlan lelki megterhelés; környezeti mérgek (rovarirtószerek, peszticidek, gyomirtószerek) és elektroszmog. Szervezetünk két nagy kiválasztó szerven keresztül próbál a lehető leghamarabb megszabadulni a felesleges savaktól. Egyik ilyen szervünk a vesénk, a másik pedig a tüdőnk. Túl kevés alkalmat adunk a szervezetünknek arra, hogy természetes módon szabaduljon meg a savaktól, mert túl keveset iszunk, és nem mozgunk eleget, ami miatt kevés savat lélegzünk ki a tüdőnkön. Minél mélyebben lélegzünk, annál nagyobb az a savmennyiség, amelytől a tüdőn, mint savszelepen keresztül megszabadulunk. Mint tudjuk az oxigénnek létfontosságú és savtalanító hatása van. Ha csak pár percig lélegzünk jó mélyen a szabad levegőn, oldott testtartással, már azzal is semlegesítjük a vérben feldúsult savakat. Az éneklés is olyan oxigéntréning, amely mára szinte teljesen feledésbe merült. Fontos, hogy naponta legalább két liter tiszta vizet igyunk. A víz legfontosabb gyógyszerünk lehetne. A vizet nem lehet helyettesíteni más italokkal, mint pl. kóla, limonádé, tej, szódavíz, egyéb. Szervezetünk több mint 70%-a víz, ezért olyan fontos szervezetünk működéséhez a tiszta víz. Ha nem viszünk be kellő mennyiségű és minőségű vizet a szervezetünkbe, a sejtek túl alacsony víztartalma miatt nem választódnak ki megfelelően a méreganyagok, ezért idő előtt öregedni kezd a sejt, és a test. Az a döntő, hogy mit iszunk, mert csak a tiszta víz segít megőrizni a test egészségét. Ha


25

túl kevés vizet iszunk, sűrűvé válik a vérünk, ilyenkor azonban már nem jut át a finom hajszálereken, így nem kapnak elég oxigént a test egyes részei. A salakanyagok szállítása sem megy végbe optimálisan, emiatt egyre inkább elsalakosodik a testünk. Mindemellett nagyon fontos a fizikai testmozgás, mert mozgás közben fokozott mennyiségű savat lélegzünk ki, és fokozott izzadással felesleges sók és méreganyagok is távoznak a szervezetünkből. Minden életkornak és helyzetnek megvannak a maga megfelelő sportágai és gyakorlatai. A sav-bázis egyensúly helyreállítása döntő lépés lehet azon az úton, amely az egészséghez és vitalitáshoz, így az életörömhöz vezet. Ne feledjük: amit naponta teszünk az határozza meg, hogyan és mennyi ideig fogunk élni. Íme néhány jó tanács, amit érdemes napi szokássá tenni: ✴ Igyunk naponta minimum 2 liter (szénsavmentes) tiszta vizet! ✴ Együnk sok természetes táplálékot, lehetőleg frissen! ✴ Ne fogyasszunk túl sok fehérjét, cukrot és sót! ✴ Fogyasszunk kevés húst! ✴ Kerüljük az élvezeti mérgeket (alkohol, nikotin, stb.)! ✴ Kerüljük vagy felejtsük el a bosszúságot és a stresszt! ✴ Naponta szedjünk bázisképző étrend-kiegészítőket, nyomelemekkel! ✴ Együnk nyugodtan, és rágjuk meg alaposan az ételt! ✴ Későeste ne együnk! ✴ Mozogjunk eleget mindennap az oxigénfelvétel és a tüdőn keresztüli savtalanítás biztosításáért! ✴ Figyeljünk testünk szükségleteire, csak ez az egy testünk van! Egészségben gazdag napokat kívánok! Szombatfalvi Erika

26


Gyógyteák Tavaszi tea Tavasszal frissen szedett gyógynövényekből készíthetünk vértisztító úgynevezett tavaszi teát. Keverjünk el 15 gr. csalánlevelet, 50 gr. zsenge bodzabimbót, 15 gr. gyermekláncfűgyökeret és 50 gr. kankalinvirágot. Csészénként egy púpozott teáskanálnyi fentebb ismertetett gyógynövénykeveréket, öntsük le forró vízzel, hagyjuk három percig állni, szűrjük le és igyunk meg naponta két csésze teát kortyonként. Ínyencek kevés mézzel édesíthetik a teát. Karcsúsító tea Ez a tea szabályozza az anyagcserét, normalizálja a testsúlyt, jobb lesz a közérzetünk, egészségesen, fiatalosan tart, különösen a mirigyeket serkenti fokozottabb működésre, elősegíti a zsírok elégését, fokozza a vizelet eltávolítását és gyorsítja az emésztést. Ezt a teát annak ajánljuk, aki meg akar szabadulni a zsírpárnáktól, karcsúbb akar lenni. A következő gyógynövényekre van szükség: 15 gr. bengekéreg, 10 gr. csipkebogyó, 15 gr. moszat, 8 gr. mályvalevél, 15 gr. földieperlevél, 15 gr. szederlevél, 10 gr. seprővirág, 7 gr. csalánlevél, 3 gr. orbáncfű, 2 gr. cickafark virágja. Előkészítés: a gyógynövényeket jól össze kell keverni. Egy csészéhez egy púpozott teáskanálnyit forrázzunk le, fél percig hagyjuk állni, szűrjük le, lassan kortyonként igyuk meg. Napi egy csészével kezdünk, növeljük a mennyiséget egészen három csészéig. Hat héten át ezt a mennyiséget fogyasztjuk, majd fokozatosan csökkentjük a mennyiséget egy csészére. A normális testsúly megőrzéséért a kúra befejezése után is ihatunk napi egy csésze teát. Bálint Éva


27

Csak én? Lévai Katalin európai parlamenti képviselő rovatát olvasva egy cseppet sem lepődöm meg. Idézem: „Nemrég felmérés készült az Unió országaiban arról, boldognak tartják-e magukat az emberek. Talán nem meglepő, hogy az derült ki, mi vagyunk a legboldogtalanabbak. A magyarok nyolcvanhárom százaléka boldogtalannak, a svédek kilencvenöt százaléka boldognak vallotta magát…” Később paradicsom őrlés közben – ami amúgy elég boldogtalan állapot az én szemszögemből – minden tiszta piros, a hajtókar meg-megszorul, szét kell szedni az egész gépet… a fene a gyárát ott ahol van… Bezzeg a Juci néni Németországból hozott gépe! – szóval szavamat ne felejtsem – elgondolkodom a magam módján… és felteszem a kérdést: Vajon az erdélyi magyarok ugyanannyi százaléka boldogtalan-e, mint az anyaországiaké? Ha igen, akkor nagyjából sejtem a választ. Nos, a személyes megállapításom, hogy a boldogtalanság legnagyobb forrása: az IRIGYSÉG. Rettenetesen csúnya szó! Irigy ember. Létezik ilyen? De még mennyire, hogy létezik! Szomszéd a szomszédra, lakótárs a lakótársra, házastárs a házastársra, kolléga a kollégára, beosztott a főnökre, férfi a nőre, hivő a papra, pap a kántorra… És közben őrlöm, őrlöm a paradicsomot, a hajtókar forog, a csavar végtelen, a csavar végtelen… „ Sok irigyed, kevés szánód” – jut eszembe néhai nagyanyám mondása. Nekem rontanak a gondolatok. Az irigy gondolatok. Te soha nem vagy irigy? De igen, a Juci néni paradicsom őrlő gépére. Szerencsére vége nemsokára a szezonnak… Aztán elolvasom még egyszer ezt a cikket és arra gondolok, ha netalán mások okulnának az esetemből és végérvényesen legyőznének mindenféle irigységet – ha van bennük – az én szememben máris ők a legboldogabb emberek. És akkor jöhetnek azzal a fránya uniós kérdőívvel. BENŐ

28


Sok kicsi sokra megy! A Moldvai Csángóknál először 2006-ban jártam, egy Budapestről induló kiránduló csoporttal. Nagy élmény volt bejárni a csángó falvakat (Lészped, Klézse, Pusztina, Somoska, Külsőrekecsin stb), mindenik faluban valami szépet és újat, valami érdekest, mást tapasztaltam. Most csak egyetlen dologról szeretnék mesélni. Lészpeden, miután Anna néni házának udvarán ebédeltünk, majd meghallgattuk a gyönyörűen éneklő gyermekeket, megnéztük remek táncaikat. Aztán beszélgettünk velük. Én egy kisfiút szólítottam meg, s vele beszélgetve megtudtam, hogy 3 húga van, akik közül a két nagyobbikkal is megismerkedtem. Kérdésemre, hogy van-e tehenük, elmondta, hogy volt, de megdöglött. Újat venni nincs pénzük. Rögtön megszületett bennem az elhatározás: veszek nekik egy tehenet! Még 1980-ban, egy székelyföldi hét gyermekes családnak gyűjtöttem pénzt tehénre. Íme, itt van az új alkalom és lehetőség. Gyűjteni kezdtem a pénzt. Nagyon lassan gyűlt! A sokpénzű emberek nem annyira adakozók, mint a kevéspénzűek! Tisztelet a kivételnek! Az-


29

tán eszembe jutott, hogy igénybe veszem eszperantista barátaim segítségét! Eszperantó nyelvű lapot szerkesztek, s a nyári számban arra kértem az olvasóikat: küldjenek 23 szép képeslapot, virágokat, állatokat, tájképeket ábrázolókat, amit majd értékesítek, s akkor ők is hozzájárulhatnak 1 tehén megvásárlásához a 4 gyermekes család számára. Az eredmény minden reményt felülmúlt! Több mint 800 csodaszép képeslap érkezett, de sokan küldtek pénzt is. Két nagylelkű adakozó mindenkin túltett! A dán Peter Weide 650, a német Albrecht Kronenberger 750 eurót küldött. 2007. november 16-án Lészpedre utaztam és 17-én megvettük a tehenet, kicsi borjával együtt. Álmom valóra vált! A négy gyermek és szülei kimondhatatlanul boldogok voltak és hálásak mindenkinek, akiknek köszönhetően, most már mindennap ihatnak tejet! Márton Attila, lészpedi tanítóbácsi most több mint 100 gyermeket tanít magyarul! Neki adtam oda a második tehénre való pénzt, amit egy 3 gyermekes családnak szántam. Azóta azt is megvásárolták. A 800 képeslapot most kezdtem árulgatni s reménykedem, hogy tavasszal egy harmadik többgyermekes család örvendezik egy ajándék tehénnek! Segítsétek Ti is, AHOGY LEHET, a csángó gyermekeket! ’SIGMOND Júlia

30


Vágyak és álmok (részlet) Még gyermek voltam, de már megértettem, hogy nincs erősebb kötelék egy ember életében, mint a család összetartó ereje. Ez a tudat akkor vésődött a szívembe, amikor a nagyobbik nővérem elment Magyarországra a pesti rokonokhoz, mivel nem bírta a román nyelvet, amit kötelezővé tett az akkori törvény Erdélyben. A nővérem szerény és érzékeny kislány volt. Hiába tanult az új tanrend szerint, nem értette, amit román nyelven magolt be. A szüleim nem tudtak segíteni neki, mert ők sem ismerték a román nyelvet. Az addigi vidám-dalos estéket szomorúság váltotta fel otthonunkban. Már nem daloltuk az új nótákat, hanem szomorúan és mind hangosabban mondtuk az esti imánkat, könnyes szemmel. Éreztem, hogy valami komoly dolog történt a családunkban. A szüleim nagy gondban voltak. Halkan, szinte suttogva beszéltek, úgy, hogy mi ne halljuk. Gyakrabban jött hozzánk az Édesanyám nővére, mint máskor, akinek a férje testvérei Budapesten éltek. A nővérem mind sápadtabb, szomorúbb lett. Nem akart iskolába menni, hiába rimánkodott Édesanyám, hogy muszáj tanulni, nem maradhat ki az iskolából. A nővérem sokszor sírva feküdt le. Olyankor Anyámnak is könnyes volt a szeme és Édesapám is rekedtesen beszélt, mint amikor valamiért el volt érzékenyülve. Csodálkoztam, mi lehet az oka a nagy változásnak, de aztán csak megtudtuk, hogy a nővéremet elviszik Pestre a rokonok. Azért volt szomorú és sírt mindig. Ő nem tudott örülni ennek. Én irigyeltem, hiszen ennek örülni kellene, mert nekem minden vágyam az volt, hogy iskolába járjak, tanulhassak, és minél hamarabb megláthassam Budapestet. Már arról is ábrándoztam, hogy ha nagy leszek, mint a nővérem, én is Pestre megyek, és ott tanulok. Ha ez sikerülni fog, akkor nagyon boldog leszek és nem sírok, mint a nővérem. Édesanyám a nővérével szép hálóingeket varrt a nővéremnek, új ruhákat kapott, de nem tudott örülni semminek. Csak sírt, szomorkodott. Éjjel álmából sokszor felriadt, vagy hangosan a román leckét ismételgette papagáj módra. Ilyenkor Édesapám az ágya szélére ült, valamit suttogott neki, azt hiszem vigasztalta. Meg is kérdeztem egy alkalmas pillanatban Édesapámtól, mit jelent ez a furcsa változás nálunk.


31

Te még gyermek vagy, nem érted mit jelent ez, mit jelent az, hogy valakinek el kell válnia szüleitől, testvéreitől. Ő ott akarna lakni a családban, ahol született, mert csak ott érzi jól magát. Valóban nem értettem meg a nővéremet: ott fog élni, ahol az anyanyelvén tanulhat, járdán sétálhat, nem pedig poros-sáros utcákon. Szépen öltözhet, kényeztetik a rokonok, mivel nekik nincs gyermekük és ő mégsem boldog, nem örül mindezeknek, hanem szomorú és mindig könnyes a szeme. Sajnos, csak sok-sok év után értettem meg a nővérem bánatát. Neki mi voltunk a fontosak, nem a nagyváros. A család, az otthon jelentette a biztonságot számára. Én akkor el sem tudtam képzelni, milyen érzés távol élni a szülőktől. De a háború idején, amikor az átvonuló seregből nálunk is szállásoltak el katonákat, akik állandóan simogattak, láttam, hogy könnyes a szemük, ismét megkérdeztem Édesapámtól, hogy miért van mindez. Édesapám elérzékenyülve mondta, hogy lehet otthon neki is van egy ekkora és olyan kislánya, mint én, ő juthatott eszébe. Szeretné őt látni, megsimogatni, mint engem. És mikor érnek haza? – érdeklődtem kíváncsian. Apám szomorúan válaszolta: azt nem lehet tudni, ha hazaérnek, hisz háború van. Szomorúan gondoltam arra, mi lenne, ha Édesapámat is elvinnék harcolni a frontra, és ott meghalna. Mi lenne velünk, a hat árvával? Oh Istenem, ne hagyj el minket! – szomorúan kértem a jó Istent, hogy ne hagyjon el. Megfogtam Apám kezét szorosan, mintha örökre hozzá akartam volna tapadni, hogy soha senki ne tudjon tőle elválasztani. A nővérem jutott eszembe, akit Pesten a rokonok szerettek és segítettek. A kereskedelembe helyezték el és egy jóképű, intelligens pesti kereskedőhöz ment feleségül, akire én nagyon büszke voltam. Az évek teltek és a történelem kereke forgott. A pesti emberek közül is sokan elégedetlenek voltak sorsukkal. Magyarországon nem az idegen nyelv volt a probléma, hanem szabadságra vágytak az emberek. Ők úgy érezték, hogy a szabadságuk korlátozott, több jogról álmodoztak és ezért harcba szálltak, mivel sokan szolgának érezték magukat. A szabadság utáni vágy átjárta a magyar emberek szívét 1956-ban, ami harcra buzdította őket. Ez a vágy áthullámzott minden magyar érzelmű emberen. Nekünk Erdélyben is tetszett a magyarországi emberek bátorsága. A szüleim aggódtak a Pesten élő nővéremért, mert tudták, hogy a sógorom többre vágyott, mint amit addig kapott, mert tehetséges kereskedő volt. Mivel a sógorom a

32


szabadságharcban az elsők között hallatta a szavát, megfenyegették és mivel nem akart börtönbe jutni, külföldre szökött. A nővérem szerény erdélyi nő maradt, ezért nem ment idegenbe a férjével. Ő nem akarta, hogy a fia gyermekként hasonló érzéseket éljen át, mint ő gyermekkorában. Nagyon sok szabadságért harcolót megkínoztak, elítéltek, de a többség nyert: új Magyarországot hozott a forradalom. Új eszmék születtek és azokkal az eszmékkel forgott tovább a történelem kereke. Mi, akik átéltük ennek a forrongó korszaknak a sikereit-kudarcait, most idősen, fáradtan még abban reménykedünk, hogy azt, ami még hátra van, békében fogjuk leélni. Elég volt a sok küzdelemből, a háborúból. Igaz, még meg szeretném érni azt, amikor minden ember egyformán boldog, mert szegény-gazdag, fiatal-idős, egyformán vágyik az emberi méltóságra és ehhez nem kell atomfegyver, csak józan ész, egyetértés, mert e nélkül nem lesz soha béke a földön. Király Juliánna

Hagyománnyá vált 2007 szeptemberének második vasárnapján tartották Magyarsároson az 50 évesek találkozóját. Ezen a találkozón rendhagyó módon, mélyről jövő őszinte, elmerengő vallomás hangzott el az ünneplő 50 éves Tánczos Judittól. Lelkileg hónapokkal ezelőtt készült e nagy eseményre s mivel érezte, hogy nem fogja tudni szóban elmondani, mert el fogja sírni magát, levelet fogalmazott. Sároson született és most Brassóban él. Idézném e levelet, gondolom, lesznek, akik magukra találnak a sorokat olvasva. E levél Magyarsáros bemutatása is. Mindig nagy örömömre szolgál fellapozni a régi fényképalbumot, amely őrzi gyermekkorom emlékeit, régi kedves arcokat, helyeket. Amikor megkaptam a meghívót az 50 évesek találkozójára, újra elővettem albumomat és egy-egy kép nézése közben elevenedtek fel bennem az emlékek.


33

A legrégibb képről egy kövér kisbaba néz vissza rám, aki én vagyok szüleimmel és „pap” Attilával, háttérben a templom híres fatornya. Édesanyám 20, édesapám 30 éves volt akkor. Édesanyám óvónőként került Sárosra. Elbeszéléséből tudom, hogy itt szerették őt, engem is mindig szeretet vett körül, ha idejöttem, miután Brassóba költöztünk. Brassóinak tartom magam ma, de nagyon sok minden köt szülőfalumhoz. Életem legszebb évei idekötnek ugyanúgy, mint édesapámat, aki elköltözésünk után sokat gondolt Sárosra, hosszú ideig vágyott vissza. Vakációban enyém volt a világ, mindig jöhettem ide. Édesapám mesélte, hogy egyszer a Hula felől jöttünk gyalog. Felvett az ölébe, én átöleltem a nyakát és azt mondtam: „Nagyon szeretlek édesapám, mert hozol Sárosra.” Kinyújtottam a kezem a kukoricatáblák felé és azt mondtam: „Amíg mind meg nem eszem a kukoricát, nem megyek vissza Brassóba.” Sárosnak vonzóereje volt később is. Bámultam az ablakból, hogy a tehenek mennek a legelőre mély nyomokat hagyva a sárban – hiszen Sároson vagyunk. Annamáriával, az unokatestvéremmel mi is nagy örömmel tapicskáltunk a sárban gumicsizmával. Más alkalommal állunk a dombon várva Maris nénit Medgyesről, aki jön a piacról átalvetővel és hoz nekünk „vásárfiát”. Szép emlékem a Csillag-

34


hegy Géza bácsinál, Zsuzsa néninél, a szabadság, a szondák zaja, Géza bácsi vicces kedve. Más emléktöredék: megyünk „fuszulykavizért”, s én félek a libáktól, a patak csörgedez, fúj a „gyár”, Rezső bácsi boltja, a gyümölcsök, a piros belű „körtövi” sült alma illata, fél kilós paradicsom a kertben, nagymamám szép virágai – mindez Sáros. Emlékszem a nagymamám és dédmamám vitáira a repülő csészealjakról, ami engem nagyon érdekelt. Első barátnőim Bandi Annuska, Kerekes Ilonka, Zsold Marika. Kerekes Mariska néninél fürödtünk az esővizes tartályban. Alig vártuk, hogy bál legyen vagy lakodalom, ahol mindig jelen voltunk. Bújócskáztunk a Gheorghe kertjében. Esténként sétálni mentünk a „gyár” felé. Május elsejét és augusztus 23-át az erdőben ünnepeltük. Ültünk a Jáni táti padján este, néztük a csillagokat, a holdat, beszélgettünk, kacarásztunk, mert hallottuk az első holdraszállást. Abban az időben strand is volt Sároson. Amikor a „pap” Enikőék kapuja előtt mentem el mindig megbámultam a gyönyörű pávát és kértem, hogy nekem is vegyenek egyet. Nagyobbacska koromban délutánonként Koncz Zsuzsa, Kovács Kati, Locomotiv GT, Omega együttes zenéjét hallgattuk. Egy Szilvesztert is töl-


35

töttem Sároson Icu, Kőmíves Matyi, Jancsika, Misi Annus, Barta Jóska társaságában. Egy május elsején nagy meglepetésemre a mi kapunk is ki volt zöldágazva. Sároson az ételeknek is más az íze, csirkepaprikás, törtpaszuly, szilvaíz, itt jobb, mint bárhol a világon. Végezetül két dal sorait idézem: „Hol van az a régi nyár?”, „Rohan az idő.” Valóban az idő nem irgalmaz, megállíthatatlanul halad, sokan akiket szerettem már nincsenek közöttünk, de létezik az album, az emlékek, amelyek gyakran jelennek meg, s ilyenkor elfog a nosztalgia és a szemem könnybe lábad. Mindig szerettem a sárosi embereket, tájat, szokásokat. Ma is kötődöm Sároshoz, mindig szeretettel gondolok Rátok és úgy érzem ti is szerettek engem. Hálás szívvel köszönök mindent. A levelet beküldte: Udvari Margit

Nő? Asszony? Fehérnép? Akkor neki mindig valami új kell – ezt mondogatja a nagy Ő. Elhatároztam, hogy több nekem semmi sem kell. Értsd fölösleges dolgokra, ami nekünk NŐK-nek ugyebár mégsem fölösleges. Aztán egy szép nap a fodrász szalonban megláttam a táskát. Gyönyörű, piros, elkápráztató. Valósággal lenyűgözött, megbabonázott. Hazamenvén próbáltam elfelejteni, de sehogy sem sikerült. Ott lebegett a táska a szemem előtt, sőt mi több még azon éjjel álmodtam is vele. Azt álmodtam, hogy az enyém. Két kerek hétig küszködtem a gondolattal, az álomképpel, remélve, hogy majd egyszer szertefoszlik. Munkát találtam magamnak, elfoglaltságot, ígértem magamnak fűt-fát, de hiába. A táska ott lebegett a szemem előtt. Így hát egy szép napon „feltöltöttem” a pénztárcámat, már amennyire a lehetőségeim megengedték, és elindultam a piros táska nyomába. Végre rábukkantam, de nem a piros táskára, hanem egy piros táskára. A kettő nem ugyanaz, de ez is piros és gyönyörű. Aztán meg minek is kell nekem pont olyan táska, mint az övé. Ez egyedi darab, ilyen itt a városban

36


úgy sincs senkinek. Megkérdeztem a kedves kínai eladónőt, hogy csak ez az egyetlen darab? Yes, yes – válaszolta készségesen, és ecsetelte, hogy a többi hasonló üzletben legalább kétszer annyit kérnek egy ehhez hasonló táskáért. (Nyugodj meg baby, tudom hogy neked eladó, de jól esett a táskáról minden szépet és jót hallani: hogy szép a színe, hogy van volumene, hogy vannak pótzsebei, csatjai, biztonsági zárja stb.) És tényleg úgy van, ahogy ő bemutatta. Összhangban van a szandálommal, ha kell a piros cipőmmel, sőt a gyöngyömmel is. Apropó, gyöngy. Jut eszembe, hogy volt egy olyan időszakom, amikor gyöngyeim mellé kerestem mindenféle színű fülcsit. Aztán volt olyan időszak, amikor öveket és csatokat vásároltam, selyemblúzokat, különböző színű és méretű sálakat, kabátkákat turkáltam. Aztán egyszer eljött egy olyan időszak, amikor azt mondtam: vége, semmi sem kell, van mindenem. Van cipőm, sálam, táskám, sapkám, gyöngyöm, ruhám. Fütyültem a kirakatokra, a divatra, az extrákra. Na de mégis egy piros táska, a csoda vigye el, hogy mennyire fel tudja forgatni a dolgok rendjét! Vagy talán mégis ez a dolgok rendje? NŐ-e? ASSZONY-e? FEHÉRNÉP-e? Akkor neki mindig valami új kell – ezt mondogatja a nagy Ő. Valljuk be szívre tett kézzel, hogy igaza van. Ha netalán tévedek, kérlek, hívj fel az alábbi telefonszámon: 0265–771.903. B. Enikő


37

Minden évben, minden ünnep közeledtével felteszem magamnak a kérdést, mit főzzek, valami különlegeset, valami finomat? Szeretnék valami ízletest, szépen tálalhatót, de semmi kedvem fél napokra a konyhában ragadni. Legyen egyszerű, de tetszetős, előre elkészíthető, gyors esetleg még olcsó is. Van ilyen? Nem árulok el titkot, ha elmondom: az előbbi összes feltételnek egyszerre megfelelni lehetetlen. De kísérletezni érdemes. Ez alkalommal egy menüt olvashatnak, amelynek összeállításánál a fő szempont az volt, hogy megtartva a tradicionális ízeket egyszerűsítsük, amit lehet, hogy minél több időt tölthessünk a családdal és persze ők is velünk. Ez lehet nekünk, háziasszonyoknak a legértékesebb húsvéti és általában ünnepi ajándék. Menüajánlat húsvét első napjára A reggeli nem kérdés: sonka, tojás, torma, kalács. Ebédre húsleves, sült báránycombbal és csúsztatott palacsinta. Ha a bárányt nem szereti a család, készíthetünk sajtos csirkét. Vacsorára tálalhatunk ismét sonkát különféle salátákkal. Menüajánlat húsvét hétfőre Erre a napra az ajánlat olyan ételeket tartalmaz, amelyeket már előző nap elkészíthetünk, így csak tálalnunk kell. Reggelire ehetünk sonkakocsonyát vagy majonézes salátát kenyérrel, kaláccsal. Ebédre ajánlanám a francia hagymalevest, a kolbásszal töltött karajt és a puncsos piskótát. Vacsorára megkóstolhatjuk a tejfölös húst tésztával.

38


A következőkben elolvashatnak a menübe foglalt néhány receptet. Csúsztatott palacsinta Hozzávalók: 4 tojás; 4 dkg margarin vagy vaj; 4 dkg kristálycukor; 4 dkg rétesliszt; egy csipet só; 2 dl tej; 5–6 ek. kakaópor; 5 dkg darált dió; egy csomag vaníliáscukor. Elkészítés: a tojások fehérjét elválasztjuk a sárgájától. A tojás sárgáját összekeverjük a cukorral, margarinnal, a liszttel és a sóval, lassan hozzákeverjük a tejet. A tojások fehérjét kevés cukorral felverjük habnak és óvatosan, kanállal belekeverjük a palacsintatésztába. 5 percre állni hagyjuk. Margarinnal kikent palacsintasütőbe kb. fél cm vastag tésztát öntünk és gyenge tűzön addig sütjük, míg a palacsintasütőt megrázogatva, a tészta megmozdul benne. Csak az egyik oldalát süssük meg! A palacsintákat tűzálló tálba egymás tetejére „csúsztatjuk”, minden darabot jól meghintünk kakaóporral és darált dióval, vaníliáscukorral. Az utolsó palacsintát nem csúsztatjuk, hanem fordítva borítjuk a palacsinták tetejére, és pár percig utánamelegítjük forró sütőben. Csokoládéöntetet adunk hozzá, amely a következőképp készül: a csokoládét beletördeljük egy lábasba, kevés vizet aláöntve felolvasztjuk. Folyamatosan kevergessük, nehogy odaégjen! Öntsük fel kevés tejjel. Dobjunk bele diónyi vajat vagy margarint, forraljuk össze, majd öntsük a csúsztatott palacsinta tetejére. Sajtos csirke Három csirkemellet lebőrözünk, kicsontozunk, kissé kipotyoljuk. Bedörzsöljük sóval, borssal és kevés grill fűszerrel. Kevés olajon hirtelen mindkét oldalát megsütjük, majd kevés víz hozzáadásával puhára pároljuk. Tűzálló tálat kikenünk kevés vajjal vagy margarinnal, ebbe belehelyezzük a hússzeleteket. Megszórjuk kb. 15 dkg. reszelt sajttal. Két tojást 2 dl tejföllel elkeverünk, kissé hígítjuk a csirke sütőlevével és reszelt szerecsendióval fűszerezzük. Ezt a keveréket a hús tetejére öntjük. Előmelegített sütőben kb. 180 fokon sütjük, amíg a sajtos massza kissé megpirul, és kocsonyás lesz.


39

Majonézes sonkasaláta Négy-öt főtt tojást, 15-20 dkg sonkát, 1 csomag retket kockára vágunk, 1 csomag újhagymát karikára. Összekeverünk 1 dl tejfölt, 1 dl majonézt, kevés cukrot, citromlevet, sót, mustárt, őrölt borsot, reszelt szerecsendiót. Egy nagy tálban összekeverjük a tojást, a sonkát, a zöldségeket és az öntet, a hűtőszekrénybe tesszük, amíg összeérnek az ízek! Francia hagymaleves A hagymaleves sokféleképp készíthető. Csak vöröshagymából, vörösés póréhagymából, fokhagymával vagy anélkül. Ki pár csepp konyakkal, ki fehérborral ízesíti, és van, aki mindkettőt elhagyja. Van, aki cipóban tálalja, más a tetejére tesz pirított kenyeret, van, aki csak reszelt sajttal szórja meg. Én a következő hozzávalókból készítem: 3 fej közepes vöröshagyma; 4 dkg vaj; 1 liter csontlé, húsleves vagy 2 db leveskocka; 2 evőkanál liszt; szerecsendió; fehérbors; só; 10 dkg reszelt füstölt sajt; kevés petrezselyemzöld a díszítéshez. A megtisztított vöröshagymát felkarikázom és a vajon aranybarnára pirítom. Megszórom liszttel, majd folyamatos keverés mellett felöntöm a csontlével (húslevessel vagy vízzel, amelyhez hozzáadom a húsleveskockát). Sóval, szerecsendióval és borssal fűszerezem, majd lassú tűzön puhára főzöm. Ha kész, leveszem a tűzről és merülőmixerrel pürésítem. A levest forrón leveses csészékbe töltöm, tetejükre kevés reszelt sajtot és friss petrezselymet szórok. Debreceni karaj – más néven kolbásszal töltött karaj Hozzávaló: egy – a család fogyasztásának megfelelő méretű – rövidkaraj, egy ugyanolyan hosszú szál kolbász, só, zsír, egy fej hagyma, 5-6 gerezd fokhagyma, őrölt köménymag. A bőrétől megszabadított kolbászt egy fél órára a mélyhűtőbe tesszük, hogy könnyebben bele lehessen varázsolni a karajba. A kicsontozott karajt keskeny, éles pengéjű késsel felszúrjuk. A mélyhűtőből kivett kolbászt kevés zsírral megkenjük, és a karajba töltjük. A karajt körben sózzuk, köményezzük. Tepsibe tesszük, amelyet előzőleg kikentünk kevés zsírral és 1 dl. vizet öntünk alá. Mellészórjuk a megtisztított fokhagymagerezdeket és a karikára

40


szelt hagymát, majd alufóliával letakarva a kb. 200 fokra forrósított sütőbe tesszük. Háromnegyed óra múlva le kell venni a fóliát és a tüzet kissé mérsékelni (180 fokra). Pecsenyelével gyakran locsolgatva pirosra sütjük. Ha kész, hűtsük le szeletelés előtt! Melegen nem lehet szép vékonyra szelni. Puncsos piskóta Egy csomag főzés nélkül készíthető pudingporhoz habverővel hozzákeverünk fél liter szobahőmérsékletű tejet, egy csomag vaníliás cukrot, 2–3 evőkanál rumot (ha gyerekeknek is készítjük, ezt elhagyjuk), 2–3 percig tovább keverjük, majd tíz percet állni hagyjuk. Óvatosan hozzákeverünk két dl. habbá vert tejszínt és két marék megmosott mazsolát. A babapiskótákat – kb. egy doboznyit – darabonként megmártjuk egy evőkanál rummal és kevés cukorral ízesített tejben, és a felét kirakjuk egy üvegtál aljára. (Ha a gyerekek miatt nem használunk rumot, a piskótákat szárazon tesszük a tálba, nem szükséges mártogatni.) Levétől jól lecsurgatott, darabokra vágott ananász vagy őszibarackbefőttet rakunk rá, rásimítunk a krémből egy réteget. Ismét babapiskóta sor következik, majd egy gyümölcs sor, végül befedjük a maradék krémmel. Fogyasztás előtt a hűtőben minimum fél napot kell állnia, hogy a piskóta megszívja magát a krémmel. Tejfölös hús Kis fej vöröshagymát apróra vágunk, és kevés olajon megpároljuk. Fűszerpaprikát, törött borsot szórunk rá, hozzáadunk 1-2 babérlevelet, egy evőkanál 10%-os ecetet és két dl. vizet. Kb. tíz percig főzzük, ekkor beletesszük a szeletekre vágott főtt húst. Megsózzuk, és annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje. Összeforraljuk, majd behabarjuk 3 dl. tejföl és egy evőkanál liszt keverékével, amivel ismét felfőzzük. (A habarék, ha egy csipet sót adunk hozzá, csomómentesen keveredik el.)

Húsvét

Recommend Documents