Horváth László: Rokkant

2009. december

Tartalom Horváth László: Rokkant.....................................................................................3 Tisztelt Olvasónk!...................................................................................................4 Visszapillantó, avagy mit hozott a 2009-es év?..........................................5 Az Egyesület szolgáltatásairól....................................................................... 11 Felhívás.................................................................................................................. 12 ”Szavak szárnyán, írók útján”.......................................................................... 12 “Hogy ne pár centin múljon”.......................................................................... 13 3 tanács, plusz 1 trükk, az elemek használatához................................... 16 Egy váradi vak Párizsban 1. rész.................................................................... 18 Nem látva a Magas-Tátrában 1. rész............................................................ 23 Ünnepek ünnepe................................................................................................ 27 Karácsonyi csengettyű..................................................................................... 29 Miks Mária: Szilveszter...................................................................................... 31



Horváth László: Rokkant Mint ahogy József Attila mondta: „Ülsz, mint fák tövén a bolondgomba”, Mint elnyűtt rongy a dohos halomban Sorsára vár egy nyirkos sarokban. Én is így ülök csendesen, némán Sors fája alatt vakon és bénán, Megfogyatkozott reménnyel várva A soha el nem jövő csodára. De hogyan is várhatnám, mivégre? A Csodatevő felment az égbe, Itt meg lent a porban én nem látszok, Csodával csak gondolatban játszok. Az csoda lenne, igazi csoda, Hogyha egyszer eljuthatnák oda, Hogy kedvesem, aki hű és társam, És gyermekeim arcát lássam. De nincs olyan csodatevő kegyszer, Mi segítene látni még egyszer, Azt a szépet, amit egykor láttam, A csodás tájat, amit bejártam. Összeszűkült már az én világom, Az emlékek ösvényeit járom. Kik egykor velem együtt haladtak, Mint rossz baráttól, mind elmaradtak. Mit ér a rokkant, mit ér a beteg? Csak gond van vele és baj, rengeteg. Nincs semmi haszna, nem ér már semmit, Semmit se használ, senkin sem segít. Csak félig van az élők sorában. Mit is keres ebben a világban? Bármilyen nehéz, mégis élni kell, Ha a segítséget is kérni kell. Sarjad öröm a bánat között is, És a nap süt a felhők mögött is. Magam így is szerencsésnek érzem: Mellettem maradt hű feleségem. 

Tisztelt olvasónk! Örömmel értesítjük, hogy a Vakok és Gyengénlátók SzabolcsSzatmár-Bereg Megyei Egyesülete 2009-ben sikeresen pályázott a Nemzeti Civil Alap pályázatán, melynek köszönhetően az elkövetkezendő időszakban három alkalommal, ingyenesen tudjuk Önnek kipostázni egyesületünk Szemezgetőnk elnevezésű sajtótermékét. Kiadványunk célja, hogy tájékoztassuk Önt egyesületünk munkájáról, a 2010-es évre tervezett programjainkról, céljainkról, a látássérültekre vonatkozó legújabb rendeletekről, hírekről, pályázati lehetőségekről. Ezen kívül teret kívánunk adni minden kedves olvasónknak, hogy megossza velünk élményeit, pozitív vagy akár negatív tapasztalatait, a fogyatékosüggyel kapcsolatos észrevételeit. Továbbá szívesen várunk minden olyan aktív látássérültet, vagy akár egészséges önkéntest, akik szeretnének bekapcsolódni az újság szerkesztésébe, a cikkek írásába, a terjesztési munkálatokba, hogy ezáltal tagjaivá válhassanak egy jó hangulatú, dinamikus csapatnak és olyan tapasztalatra tegyenek szert, mely későbbi tanulmányuk, munkájuk során hasznos lehet. Újságunk másik fontos tulajdonsága, hogy mindenkihez, látási fogyatékosságát figyelembe véve fogjuk eljuttatni nagybetűs nyomtatásban, Braille-írásban, kazettára vagy CD-re olvasva, daisy formátumban vagy elektronikus levél mellékleteként. Kérjük Önt, jelezze egyesületünk felé, hogy melyik forma lenne Önnek a legmegfelelőbb, hogy valóban akadálymentesen tudja élvezni a Szemezgetőnk cikkeit! Köszönjük megtisztelő figyelmét, és reméljük, hogy kiadványunk sok hasznos információval fog szolgálni Önnek. nak egyik tagját alakította, akinek megtetszik a Csiszár Jenő megformálta rock zenész, aki egy musicalt próbál betanítani a fiataloknak. A film célja volt, hogy teljes értékű mozi élményt nyújt

son a vakoknak, emellett segíteni akarta a látókat a vakok jobb megértésében.

Visszapillantó, avagy mit hozott a 2009-es év? Hamar rá kellett jönnöm, hogy igenis nehéz feladat elé nézek, ha egy rövid cikkben szeretném összefoglalni a 2009. év termését. Na de kezdjük is el, lássuk mi minden történt velünk az elmúlt hónapokban! Hogy az évkezdés ne legyen olyan fájdalmas, és hogy a karácsonyi beigli és szilveszteri pezsgő édes emlékét felidézhessük, pótszilveszteri közösségi programmal köszöntöttük az Újévet, melyen a generációk minden korosztálya képviseltette magát. A lazább program után viszont elkezdődött a 2009. év, és vele a dolgos hétköznapok. Februárban az Informatika a Látássérültekért Alapítvány munkatársa, Molnár Ákos bemutatta a honosított „Jaws” 9-es képernyőolvasó szoftvert és a „Talks” telefonszoftvert, mely immár szép magyar női hangon szólal meg. Az év első szakmai programjára az ország minden részéből érkeztek érdeklődő látássérültek. Az évkezdést új munkatárs is segítette, Horváth Antalné Erzsike személyében. Márciusban bemutatta önálló életvitelt megkönnyítő segítő eszközeit a Hangvilág kft. A tavasz, sportolási lehetőséget hozott tagjainknak, hiszen a Vasutas Művelődési házban, hetente kétszer karate edzés keretében mozgathatták meg a hideg télben elgémberedett izmaikat. Az edzések jelenleg is tartanak, 5 tagunk viseli már büszkén a piros övet. A tavasz nem múlhat el kistérségi információs napok nélkül, idén hét kistérségbe látogattak ki munkatársaink, hogy személyesen is találkozhassanak tagjainkkal, mondhassák el nekik a legfrissebb tudnivalókat. Áprilisban az Észak-Alföldi régióban működő látássérülteket tömörítő egyesületeknek, alapítványoknak és tagjainknak irodalmi 

vetélkedőt rendeztünk, melyen a költészet napjára és Radnóti Miklósra emlékeztünk. Aztán fehérbot helyett vándorbotot vettünk kezünkbe, és szakmai útra indultunk Ukrajnába a Fehérbot Alapítvánnyal és a Látássérültek Észak-Alföldi Egyesületével. Az utazás után sok pihenésre nem maradt idő, hiszen folytatódtak a szakmai programok. Részt vettünk az esélyegyenlőség napján, ahol Nyíregyháza belvárosában egész napos érzékenyítő programot tartottunk, és bemutattuk a nagyérdeműnek, hogy hogyan is él egy látássérült. Jártunk a Főiskolások Hete (FŐHE) elnevezésű rendezvénysorozaton is, ahol sötétszobába csábítottuk a fiatalokat, na de nem kell semmi rosszra gondolni, a célunk itt is az volt, hogy saját bőrükön tapasztalják meg az egészséges főiskolások, hogy milyen fény nélkül élni. Az interaktív programok mellett a FŐHE keretében oktatási konferencián is részt vettünk. A májusi napfény minket is kicsábított a természetbe, kirándulást szerveztünk Lillafüredre és környékére. 2009-ben nagy hangsúlyt fektettünk az akadálymentesítésre, épp ezért részt vettünk a VGYKE turisztikai akadálymentesítési munkacsoportjában, valamint folyamatosan végezzük a kistelepülési önkormányzatok épületeiben a látássérültekkel kapcsolatos akadálymentesítési munkálatokat, Braille feliratozást, szaktanácsadást vállalunk. A május utolsó közösségi programjának középpontjában a legkisebbek álltak. Hagyomány szerint idén is színes gyereknapi programmal kedveskedtünk az apróságoknak, és a Magyar Élelmiszerbank Alapítvány, a Nyíregyházi Önkormányzat és a Múzeumfalu munkatársainak támogatásával a Múzeumfaluban kézműves foglalkozásokkal, finom ebéddel és persze sok-sok játékkal lephettük meg őket. Júniusban harmadik alkalommal rendeztük meg partnerszervezeteinkkel karöltve a felolvasó napot, ahová eddig nem tapasztalt számban érkeztek a lelkes önkéntesek, hogy felolvassák nekünk kedvenc versüket, novellájukat, meséjüket. A felolvasónapról az 

egyesület rendszergazda munkatársának köszönhetően hangfelvétel készült, melynek anyagát az érdeklődők irodánkból elkérhetik és a Móricz Zsigmond Megyei könyvtárban is megtalálhatják. A nyári nagy melegben jól is esett, hogy hűvösre tettek minket, azaz egyesületünk munkatársait meginvitálták a tiszalöki börtönbe. Szerencsére bilincsek helyett egy olyan nemes feladatot kaptunk, hogy részt vegyünk a börtön jóvátételi programjában. Az együttműködés keretében az elítéltek segítségünkkel hangoskönyveket fognak készíteni a látássérültek számára. Tartottunk érzékenyítő programot, a fogvatartottak gyönyörködhettek a sikeres Helen Keller előadásban és terveink szerint a börtön színjátszó csoportja fog megörvendeztetni minket egy meghitt karácsonyi műsorral. Egyesületünk irodájában is nagy munkálatok kezdődtek az idén, hiszen kialakítottunk egy kis stúdiót, ahol az információs kazetták hanganyagát, hangos tananyagokat és a Szemezgetőnk újság hangzó változatát állítjuk elő, továbbá a Braille nyomtatást is ebben a kis kuckóban végezzük. Júliusban akadálymentesítéssel kapcsolatban együttműködési megállapodásokat írtunk alá számos kistelepülési önkormányzattal, óvodákkal, iskolákkal. Ezeknek az intézményeknek szaktanácsokat is adtunk. A nyártól egy kulturális programmal vettünk búcsút, hiszen augusztusban elsőként Sárospatakon rendeztük meg a „Szavak szárnyán, írók útján” elnevezésű Braille olvasótábort. 2009. Braille emlékév volt, épp ezért is szerepelt egyesületünk naptárában annyi vakírással kapcsolatos program. Jártunk Debrecenben a Braille vetélkedőn, szeptemberben a Nemzeti Kulturális Alapnál elnyert támogatásból megtartottuk az 5. Országos Braille Olvasásversenyt, ahol 3 gyerek és 14 felnőtt mérte össze tudását, valamint képviseltettük magunkat Debrecenben, a „Minden, ami Braille” című konferencián. De a konferenciák sorának még mindig nincs vége, hiszen részt vettünk a Fehérbot Alapítvány elemi és foglalkozási rehabilitáció

val foglalkozó új projektjének nyitó konferenciáján Debrecenben, és Nyíregyházán egyesületünk klubtermében szerveztünk tagjainknak foglalkozási rehabilitációs konferenciát. A ködös, hideg és esős őszi napok ellenére egyesületünk munkatársai többször keltek útra, hogy személyesen is találkozhassanak látássérült tagjainkkal, vagy hogy az egészséges társadalom szociális érzékenységét növeljék. Együtt „vidorkodtunk” a várossal, és a Kossuth téren érzékenyítő programot tartottunk a Vidor fesztivál keretei között. Hét kistérségben jártunk őszi információs napokon, ahová bemutatkozó látogatásra magunkkal vittük a Fehérbot Alapítvány Rehabilitációs Központjának munkatársait is. Októberben ismét szükségünk volt a hamubasült pogácsára, hiszen az „Összefogás útja” nevű NCA pályázat segítségével most Ausztriába indultunk, hogy osztrák fogyatékosügyi szervezetekkel vegyük fel a kapcsolatot. Idén októberben a fehérbot napi rendezvényünket Mátészalkán tartottuk, ahol 13 éve jól működő kistérségi klub és körzeti csoport dolgozik, akik idén sikeres pályázatot is készítettek rendezvényeik lebonyolítására. Nyíregyházán a Labrador Bt. tartott segédeszközeiből bemutatót. Az év utolsó hónapjaiban pedig a Jósa András Múzeum jóvoltából nyílik lehetőségük a látássérülteknek, hogy bepillantsanak a régészet rejtelmeibe. Az évet hagyomány szerint két programmal szeretnénk lezárni decemberben. A legkisebbekhez zenés, mesés mikulásnapi ünnepség keretében látogat el a télapó, majd december 18-án az év legszebb ünnepére, a karácsonyra emlékezünk. 2009-ben is épültünk, szépültünk, nem csak a már említett új stúdióval, de irodánk az Informatika a Látássérültekért Alapítványtól „Jaws” képernyőolvasót, „Magic” képernyő nagyítót és egyéb szoftvereket kapott. Munkánkat más cégek és magánszemélyek is elismerték, és adományaikkal támogattak minket. A Juhász Optika 

jóvoltából gyermek szemüvegkereteket kaptunk, melyből a debreceni gyengénlátók iskoláját támogattuk. Az iskola munkáját saját lehetőségeinkkel is segítettük azzal, hogy 8 pontírógépet javított meg kollégánk számukra ingyenesen. Egy magánszemélytől nyolcszázezer Ft. értékben másolós magnetofonokat és kazettákat kaptunk, melyek segítségével biztosíthatjuk a hangos információs kazetták előállítását. A Maholnap Alapítványtól 350000 Ft értékben könyveket nyertünk. De nem csak irodánkat, és ezáltal szolgáltatásainkat fejlesztettük, hanem munkatársaink képzéséről is gondoskodtunk. A 2009. év termése ezen a téren egy rendszergazda tanfolyamon és egy vezetőképzőn történő részvétel, valamint egy angol nyelvvizsga lett. Folyamatosan bővítjük segédeszközeink tárát is, amelyeket tagjaink kipróbálásra ki is kölcsönözhetnek. Ebben az évben elkezdtünk fehérbotokat és nagyítókat árusítani. Szolgáltatásainkat is az év minden napján igénybe vehetik tagjaink. Idén szolgáltatásaink közül legnépszerűbb a pontírógép javítás volt. Több szakmai kapcsolatot is kiépítettünk a 2009-es évben. Új partnerünk lett a Siketvakok Egyesülete, a Hajdúsági Vakvezető- és Segítőkutya Kiképző Alapítvány, a tiszalöki börtön, a Cédrus Támogatószolgálat, a VGYKE, a Vakok Heves Megyei Egyesülete, a gyengénlátók debreceni iskolája, és több ausztriai fogyatékosügyi szervezet, valamint a Megoldás Közhasznú Egyesület. A 2009-es évben programjaink megvalósításához nagyban hozzájárultak pozitívan elbírált pályázataink. És hogy mit hoz az újesztendő? Reméljük jó kedvet, bőséget, de nem a nadrágjaink méretében! De félre a tréfát, a 2010. év a gazdasági megszorítások miatt bizonyára nehéz időszak lesz, de mi tele vagyunk tervekkel, ötletekkel, melyeket reményeink szerint pályázatok segítségével, partnerszervezeteinkkel, támogatóinkkal meg is fogunk tudni valósítani, hogy jövőre is segítő egyesületként állhassunk tagjaink mellett. 

Csak néhány csepp a terveink tengeréből: A Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott sikeres pályázatnak köszönhetően másodszor is megszervezzük a „Szavak szárnyán, írók útján” elnevezésű Braille olvasótábort, mely alkalomból szeretnénk megjelentetni egy könyvecskét, melyben lelkes látássérültek által írt verseket, novellákat adunk közre. Folytatódik a Jósa András Múzeummal szervezett projekt, melynek során az érdeklődők megismerhetik a múzeum műhelytitkait. Nem hagyjuk ám, hogy ellustuljanak tagjaink, hiszen már biztos, hogy a 2010-es évben is folytatódik a karate oktatás, és a hölgyek gyógytorna foglalkozásokon válhatnak egészségessé és csinossá. A szellemi táplálékról pedig a Szemezgetőnk újság megjelentetésével szeretnénk gondoskodni, mely az NCA sikeres pályázatának köszönhetően a 2010-es évben még további két alkalommal biztosan megjelenik. Ezeken felül pedig természetesen továbbra is biztosítjuk bevált szolgáltatásainkat, és amennyiben igény merülne fel, akkor új szolgáltatásokat is bevezetnénk. Az évkezdésről mindenkinek rögtön az áremelések jutnak eszébe, mi azonban örömmel közölhetjük, hogy egyesületünk tagdíját a 2010-es évben nem emeljük, marad 1500 Ft. A 2010-es év egyesületünkben a tisztújítás éve is lesz. Tavasszal a kistérségi információs napokon új kistérségi vezetők, vezetőségi tagok, új megyei küldöttek és klubvezetőségek választására kerül majd sor. Májusban az egyesület elnökét, elnökségét, különböző bizottságait és országos küldöttjeit választjuk meg. Reméljük a 2010-es évben is egy jól együttműködő, dinamikus csapat dolgozhat a látássérültek helyzetének javítása érdekében! Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani, és kellemes ünnepeket és egészségben, sikerekben gazdag új évet kívánni minden új és régi partnerszervezetünknek, közintézménynek, alapítványnak, egyesületnek, tagjainknak és annak a rengeteg civilnek, akik segítették egész éves munkánkat! Lakatos Anikó 10

Az egyesület szolgáltatásairól A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete a megalakuláskor azt a célt tűzte ki maga elé, hogy haladva a korral és a látássérültek igényeinek megfelelően számos olyan szolgáltatást tesz elérhetővé, amit eddig csak a fővárosban tudott egy sajátos igényű ember igénybe venni. A tervek megvalósításához munkatársak kellettek, akik úgy tudnak szolgáltatni, hogy azt hitelesen adják át társaiknak, mivel ők is látássérültek. A megalakulás után egy évvel beindíthattuk az informatikai segítségnyújtást, amit azóta is Dankó Pál, az egyesület rendszergazda munkatársa végez. Az évek során bővült azon szolgáltatások tára, ami Pál munkaköréhez szorosan kapcsolódik. Ilyen szolgáltatás a pontírógép javítás, a műszaki segítségnyújtás, az önálló életvitelt megkönnyítő segítő eszközök használatának betanítása és kölcsönzése, a Braille nyomtatás, a Braille nyomtatók szervizelése országszerte, a beszélő mobiltelefonokkal kapcsolatos szoftverek bemutatása, valamint a hangstúdióban folyó munka felügyelete. 2007 januárjában érkezett egy második munkatárs, Lakatos Anikó személyében, aki végzettségének megfelelően német és angol nyelvek oktatását végzi, tananyagot készít hangos és elektronikus formátumokban, ahogyan azt az igénylő kéri, szkennel, kérésre fordít, tolmácsol, és szerkeszti ezt a lapot, amit most Ön hallgat vagy olvas, sajátos igényének megfelelően. Az egyesület nem ingyenes szolgáltatásai és díjai 2010-re: Pontírógép javítás: 2000 Ft/darab. Braille nyomtatók szervizelése: 2 000 Ft Braille nyomtatás: 10 Ft/lap (spirálozva). Idegen nyelvű hanganyag CD-n, vagy kazettán, nagybetűs síkírásos tananyaggal kiegészítve: 5000 Ft/csomag. A többi általunk végzett szolgáltatást ingyenesen nyújtjuk. Nagy Tünde 11

Felhívás! A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete a 2009-es évet is egy meghitt, családi hangulatú karácsonyi ünnepséggel szeretné búcsúztatni 2009. december 18-án, pénteken 10 órától, egyesületünk irodájában, mely ünnepségre ezúton is szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját. Mint minden évben idén is szeretnénk meglepni legkisebb tagjainkat kis ajándékcsomaggal, hogy a legszegényebbek számára is szép lehessen a karácsony. Ön is segíthet örömet csempészni a fogyatékos gyermekek világába, már nem használt játékok, mesekönyvek, mesekazetták, CD-k, taneszközök felajánlásával. Adományaikat szeretettel várjuk egyesületünk irodájában minden hétköznap 8-tól 15 óráig. Segítségüket legkisebb tagjaink nevében is megköszönve: A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületének munkatársai

”Szavak szárnyán, írók útján” Egyesületünk egyik fontos feladata, hogy látássérült tagjaink számára lehetővé tegyük a szabadidő hasznos eltöltését, a kultúrához történő akadálymentes hozzáférést. Az év minden hónapjában legalább egy kulturális programmal kívánunk kedveskedni tagjainknak. Az elmúlt években egyre több irodalmi, képzőművészeti, zenei programot rendeztünk, melyek eredményessége és pozitív visszhangja arra sarkalt minket, hogy ezt a tevékenységünket még intenzívebben folytassuk, hiszen nagy szükség van rá. 2009-ben egyesületünk pályázatot nyújtott be a Nemzeti Kulturális Alaphoz, melyet elnyertünk. E pályázat keretében szeretnénk 12

megvalósítani egy igazi különlegességnek számító, egyedi kulturális programot, egy Braille olvasótábort. A „Szavak szárnyán, írók útján” projekttel hagyományt kívánunk teremteni, és a pályázat segítségével másodszorra is megszervezni a látássérültek életében is különlegességnek számító kulturális eseményt. A 2010-ben megrendezésre kerülő Braille olvasótábor különlegessége abban áll, hogy az alkalmat egy látássérült, amatőr írók antológiájának kiadásával szeretnénk megkoronázni. Ezúton szeretnénk tehát felhívni kedves sorstársaink figyelmét, hogy amennyiben az íróasztal fiókjában lapul egy-két vers, novella vagy rövidebb írás, ne habozzanak elővenni és egyesületünk címére, 2010. február 28-áig beküldeni, mert úgy érezzük, épp itt van az ideje megmutatni a nagyvilágnak, hogy milyen értékek rejlenek a látássérültek társadalmában! Stílustól, témától és műfajtól függetlenül nagy szeretettel és érdeklődéssel várjuk írásaikat az ország minden pontjáról!

“Hogy ne pár centin múljon” - Elektronikus tananyag született az akadálymentesítésről Mi, fogyatékos emberek bizony gyakran bosszankodunk az akadálymentesítés címen elkészült, ám gyakran használhatatlan és pénzkidobásnak látszó beruházásokon. Mindenki látott már lesüllyesztett helyett megmaradt járdaszegélyt vagy keresztbe csíkos mintázattal lerakott vezetősávot, amire netán még pad vagy virágcserép is került utólag. És ilyenkor kit szid vagy hibáztat a gyanútlan felhasználó? Hát, bizony az esetek túlnyomó többségében a beruházót, akinek “fogalma sincs a fogyatékos emberekről és igényeikről”, a rehabilitációs szakmérnököt, aki csak “felmarkolja a sok pénzt”, a támogatót, aki “ilyen rossz minőségű munkára ko13

moly pénzeket kidobott”, stb. És vajon gondolunk-e arra, mennyi múlik a kivitelezőn, aki a mérnökök által gondosan megtervezett átépítést megvalósítja. Gondolunk-e ilyenkor az egyszerű szakmunkásra, akinek csak a tévéből elcsippentett hírfoszlányokból derengve ismerős az esélyegyenlőség vagy az akadálymentesítés fogalma, mint magasztos, elvont eszme, ami a tőle oly távol élő fogyatékos emberekről szól, de számára oly megfoghatatlan és oly keveset jelent? Nos, ha eddig nem tettük, ezután őket se hagyjuk ki a számításból! A Budapesti Műszaki Egyetem és a Motiváció Alapítvány is részt vett abban a hat szervezetet és öt országot magában foglaló nemzetközi Leonardo da Vinci egész életen át tartó tanulás program keretében megvalósult AWARD projektben, melynek során olyan elektronikus tananyag modulok készültek szakképzésben tanuló fiataloknak, melyek az akadálymentes környezet kialakításáról adnak tájékoztatást. Az oktatási anyagok részletesen foglalkoznak az épületen belüli és utcai közlekedés kialakításával, ezen belül pedig fogyatékossági csoportokra, szakmákra és környezeti egységekre lebontva is tanulmányozhatók az egyes témakörök. A tananyag a vonatkozó nemzetközi és az adott országban érvényes jogszabályok, szabványok, jó és rossz gyakorlatok ismertetése és bemutatása mellett olyan speciális modulokat is tartalmaz, mint pl. a különböző típusú látássérülések szimulációját segítő manipulált képek és videók. Ezek segítségével egy laikus is könnyen megértheti, mit jelent és milyen problémákat okoz a csőlátás, az éleslátás megszűnése, a látótérkiesés vagy a színtévesztés. Az anyag ezúttal tehát nem mérnököknek készült, hanem olyan környezetünk kialakításával foglalkozó szakembereknek, pl. asztalosok, burkolók, stb., akik a megvalósítás gyakorlati részében kapnak szerepet. Ahhoz ugyanis, hogy tudatában legyenek, miért kerül a folyosó padlójába a hosszan elnyúló vezetővonal, vagy hogy hogyan lehet egy rámpán fölmeni a kerekesszékkel és a tetején úgy manőverezni, hogy közben még az ajtót is sikerüljön kinyitni, 14

nos, ehhez szükséges ez az elméleti és gyakorlati tudás. A cél itt is az, hogy az egyenlő esélyű hozzáférést ne elszigetelt területeként ismerjék meg a hallgatók a mérnöki tudománynak, hanem az akadálymentesség szemlélete mindennapjaink részévé váljon. Gyakran hallhatjuk a “szakiktól”, hogy “ugyan már, 10 centi ide vagy oda!” De vajon mindegy-e az a 10 centi, amikor rámpát építünk vagy járdaszegélyt alakítunk ki? Ugye, hogy nem! A program keretében a meglehetősen terjedelmes, sok fotóval, animációval és videóval illusztrált tananyag elkészítése és a keretszoftver kialakítása mellett lezajlottak az első próbatanítások is a résztvevő országokban: Romániában, Írországban, Olaszországban, Szlovéniában és hazánkban is. A tananyagot természetesen minden résztvevő ország nyelvére lefordították. A próbatanításokat a diákok pszichológiai felmérése előzte meg, melyben a fogyatékos emberekkel meglévő kapcsolatukat, a velük szembeni attitűdjeiket, a saját szakmájuknak az akadálymentesítés megvalósulásában való felelősségével és személyes felelősségükkel kapcsolatos nézeteiket vizsgálták. Az eredmények egyértelműen pozitívak, a diákok az oktatási program eredményeként átlátva és megértve a problémát, pozitívabban kezdenek viszonyulni fogyatékos embertársaikhoz. Érdekes eredmény viszont, hogy a szélsőséges viszonyulások a szakmájuk és személyes felelősségük kapcsán a program végére középre tolódtak, vagyis idővel a túlzottan lelkesedők tábora is tisztába jött a realitásokkal. Kérdés, hogy a tananyag terjesztése és a tantervbe való beépítése az egyes országokban mennyi időn belül és milyen hatékonysággal fog megvalósulni. Magyarországon a próbatanítást “befogadó” iskolában az ügyet egy lelkes, motivált és felkészült oktató vette kezébe, így a hallgatók az elméleti oktatás mellett a gyakorlatban is találkozhattak az érintett emberekkel és a problémával az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben és a Gyengénlátók Általános Iskolájában. A külföldi partnerek esetében hasonló jó gyakorlatra sajnos nem volt példa, de reményeim szerint hosszú 15

távon bebizonyosodik, hogy az elméleti és gyakorlati ismeretek megszerzésén túl fontos szerepe van a személyes élményeknek is a nyitottság és a problémaérzékenység fejlődése szempontjából. Németh Orsolya

3 tanács, plusz 1 trükk, az elemek használatához. Nyakunkon a karácsony. Veszünk, és kapunk ajándékokat, melyek nagy része elemmel (akkumulátorral) működik. Nagyon sok téveszme terjeng ezek tartósságáról, hibáiról, ami akár sokba is kerülhet. Megpróbálom első körben az elemek problémáját tisztázni feszülség, áram, teljesítmény és egyéb szakszavak nélkül. A legfontosabb kérdés, hogy mikor merül ki az elem? Legyen a példánkban egy tubus fogkrém. Amikor már a vége felé jár a paszta, akkor dönthetünk úgy, hogy már nem masszírozzuk tovább és kicseréljük. Ügyesebbek ilyenkor trükkös felcsavarásokkal ki tudnak még imádkozni belőle némi anyagot, de azután ők is feladják. A lényeg, hogy úgy döntünk, a tubus üres. Ez nem igaz, csak az, hogy mi nem tudunk többet kiszedni belőle. Egy üveg, amit már nem akarunk tovább rázogatni sem üres, csak mi döntünk úgy, hogy kiürült. Gondolom, sokan ismerik azt a hetes szabályt, hogy minden üres üvegben még van hét csepp. Még egyszer tehát, a lényeg az a döntés, hogy már nem használhatunk valamit tovább. Az elektromos eszközök, amikor kijelzik - a beszélő eszközök ki is mondják -, hogy kimerült az elem, ez egy döntés eredménye. Az eszközök csak egy előre meghatározott, a biztonságos működéshez elégséges határig, hagyják merülni az elemet. Nem merül ki nullára az elem, csak éppen az eszköz számára már nem megfelelő. Az előbbiekből három alapvető következtetés vonható le. 16

1. A jól megtervezett eszköz az elemkimerülés figyelmeztetéséig, tökéletesen működik. 2. Azért mert egy bizonyos eszköz, egy bizonyos elemre azt jelzi, hogy kimerült, az még nem jelenti azt, hogy egy másfajta eszközt ugyanaz az elem, nem működtethet tovább. Mint ahogyan az emberek sem egyformán csavarnak ki egy tubust, az elektromos eszközöknek is más a “kimerült elem” fogalma. 3. Az elektromos eszközök az elemkimerülést a jó működés határán jelzik. Várhatóan ezután is fognak működni, akár még jól is, csak ez már nem garantálható. Végezetül néhány megszívlelendő tanács az elemekhez. 1. Ne vásároljunk olcsó, névtelen, “piacon utánunk dobják”, elemet! Itt kivételesen igaz, hogy a drágább tényleg jobb és hosszútávon olcsóbb is. Én már találkoztam olyan bontatlan csomagolású, elemnek titulát csúzli lövedékkel, amivel az eszköz meg sem nyekkent. Vásárláskor ragaszkodjunk a tartós elemekhez. 2. Függetlenül attól, hogy az eszköz jelzett-e elemhibát vagy nem, rossz vagy gyanús működés esetén első lépésként cseréljünk elemet! 3. Ha az új elemmel sem működik az eszköz, ellenőrizzük a megfelelő érintkezést és a helyes polaritást. Plusz 1 trükk. Ha az elemet olyan eszközben használtuk, aminek nagy az energia igénye (motor van benne, beszélő eszköz stb.) “kimerülés után” megpróbálhatjuk kis fogyasztású eszközbe betenni (digitális órák), mert lehet, hogy ott még egy darabig jól “elketyegnek”. Kovács Zoltán Hangvilág kft. ügyvezető igazgatója Segédeszközök látássérülteknek, az önálló, biztonságos életért. www.hangvilag.hu 17

Egy váradi vak Párizsban 1. rész Párizs a világ leglátogatottabb, és sok utazó szerint a világ legszebb városa. Rengeteg jelzőt találhatunk még erre az ékszerdobozra: a fények, a szabadság, a divat, vagy a szerelem városa, a világ leghangulatosabb városa, de minden szó kevés rá, hogy Párizst bemutassuk. Párizs leírhatatlan, aki még nem járt ott, el se tudja képzelni, hogy milyen. Annak ellenére, hogy a legtöbb embernek Párizsról elsőre talán csak az Eiffel-torony, a Diadalív, vagy netán a Sacré-Coeur ugrik be, a városnak olyan sok érdekessége, és gyönyörű látnivalója van, hogy ha 1 héten keresztül egész nap a várost járjuk, akkor is fájó szívvel kell lemondanunk rengeteg szépségéről. De a nevezetességeken kívüli Párizs is pompás. A század elején épült, és folyamatosan felújított épületek egységes, patinás légkört adnak az utcáknak. Egy idő után már fel sem tűnik, hogy egy híres, és szép épületet látunk, hiszen Párizsban szinte minden utcában láthatunk egy fantasztikus építészeti csodát, vagy egy hangulatos parkot. A párizsi emberek életstílusa, a kávézók sora, a folyamatos pezsgés is felejthetetlen. A csodálatos Szajna, és romantikus hídjai, a művészeti galériák sora, a gazdag, jólétet sugárzó üzletek, és a megelevenedett történelem is mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a városba napról napra jobban beleszeressünk, majd az elvállás igen fájdalmas legyen. De ilyenkor a legtöbben elhatározzák, hogy előbb, vagy utóbb, de mindenképpen visszatérnek. Nekem is régi vágyam volt, eljutni egyszer Párizsba. Ez látszott most megvalósulni. Bőröndömet már rég megtöltöttem a legszükségesebbekkel és csendesen feküdtem le Julius ötödikén este. Minden kész volt a vakok országos szövetsége által szervezett kirándulásra, melyet Ruba országos elnök vezetett személyesen. Július hatodikán nagyon jól ébredtem. Éreztem, hogy minden út Párizsba vezet. Két-három telefonhívás után, eljött a találkozás pillanata. Az autóbusz állomáson találkoztunk mind a hatan. Tudni kell, hogy a tizennyolc tagú csoport, hat tagja Váradi volt. 18

A nálunk kulturális referensként dolgozó költő, Vidican és felesége Vali, Irénke és unoka húga Éva, Pali és én. Mint később kiderült Vidicanék, nem mindig lehettek velünk, de a közösen eltöltött időre nem lehet panasz. Az autóbusz 11 órakor kigördült a pályaudvarról, eléggé üres volt, úgyhogy ki-ki tetszése szerint elfoglalhatta helyét kényelmesen. Mint már mondtam, mind a hatan Váradiak jól éreztük magunkat, sokat viccelődtünk és nevetgéltünk, semmi más érdembeli Temesvárig nem történt, ki-ki aludta csendes álmát vagy álmodozott a holnapokról. Fél háromkor érkeztünk meg, majd egy tizenkilencedik századbeli villamossal az ottani vakok szervezetének székhelyére mentünk. Itt kedvesen fogadtak és jóízű uzsonnával vártak, de a bukaresti elnök tanácsára az itteni tisztviselők a finom virsli mellé csak üdítőt szolgáltak fel, nehogy valaki rosszul legyen a gépen. No azért én félve a hasmenéstől csak bekaptam egy decit az itthoni has fogóból. Persze csak úgy, titokban segítvén Évának átcsomagolni a bőröndöt. Majd a repülőtérre vittek és itt simán beszálltunk a Wizzair egyik gépébe. Istenem, hányszor átszaladt az agyamon, hogy talán most megtörténhetne az, amit sokszor nem bánnék csak nagyon szerettem volna egyszer eljutni Párizsba. Az út nagyon csendes volt és alig két óra és húsz percig tartott. A leszállás tökéletes volt, de aztán elkezdődött az út nehezebb része. Csomagjainkkal holtra izzadva rohantunk lépcsőkön le fel, míg elértünk a megfelelő metró állomásra. Aztán kétszer is szerelvényt váltva és egy kis gyaloglás után, persze én egy villanypóznát is megölelve, megérkeztünk a párizsi vak diákok egyetemi szállására. Tudniillik, nem is olyan olcsón, itt sikerült a következő négy éjszakát, már most elmondhatom, nagyon kellemesen eltölteni. Mert bizony a legjobb szobákat nem nekünk szánták, de a gondviselés vigyázott ránk, mert szerények voltunk és vállaltuk a nehezebbet azaz, hogy mi négyen idegen ajkúak átmegyünk az épület egy másik szárnyába. Nekem csak egy járt az eszemben, magamba szívni Párizs különös levegőjét. Ahogy azt már mondtam szobáink szuperek voltak. Egymás mellett, úgyhogy egyedül is tudtam közlekedni, és ha már szu19

per szobákról beszélek, akkor illik elmesélnem nektek, hogy ezek a szobák a rehabilitációs szerepet is betöltötték. Itt a szükséges hálószoba berendezésen kívül, a szoba egyik végében egy jól felszerelt konyha volt elkülönítve, ahol a bentlakó személy, megtanulta teljesen függetlenül ellátni magát, egyedül főzni, vasalni, étkezni stb. A vacsora sokáig tartott, melyet mi négyen együtt fogyasztottunk el az Irénke és Éva szobájában. Így volt ez végig minden étkezéskor. Nagyon jó hangulatban és csak három után feküdtünk le. Minden nagyon jó volt. Hetedikén reggel, miután meglátogattam a fürdőszobát alig feküdtem vissza, úgy öt óra fele egy magas férfi jelent meg a szobám közepén. Én egyből kiugrottam az ágyból és épp felelősségre akartam vonni, mire ő kedvesen magyarázkodni kezdett, persze anyanyelvén, amiből én csak annyit értettem, hogy valami riasztásról van szó. Néhány perc érthetetlen beszélgetés után eszembe jutott, hogy alig három perce mielőtt elhagytam volna a fürdőszobát, ott egy üres falon lógott egy hosszú zsinór. Eszembe jutott egy Caragiale mű egyik főszereplője, aki meghúzta a vészfék zsinórját a vonaton. Hát tudván, hogy nem vonaton vagyunk, de azért én is meghúztam ezt a zsinórt. Nos, müsiö Filip e zsinór meghúzásra látogatott meg minket és nagyon kedvesen oda is vitt és jelbeszéddel megkérdezte, hogy nem jártam-e azzal a bizonyos zsinórral. Mire én töredelmesen, büszkén, mellemet veregetve végre megértve, hogy mi történt a világ minden ismert nyelvén kértem a bocsánatát, hogy ilyen korán reggel fújtam meg a riadót. Aztán, mint ki jó végezte dolgát, visszafeküdtem és szépen magyarázatot adtam Palinak, utána csendesen elbeszélgettünk a végleges felkelésig. Később megtudtam, hogy abból a bizonyos zsinórból még található volt egy a fejünk fölötti falon, és hogy ezek a zsinórok egy kapcsolót hoztak működésbe, mellyel szükség esetén segítséget kérhettél a nap mind a huszonnégy órájában. Ez is a fogyatékosok iránti odafigyelés egyik formája, hiszen mint már mondtam, itt a vak diák meg kell szokja a teljes önellátási életmódot. A nagycsapattal kilenc har20

minckor találkoztunk, egy fél órával később a megbeszélt időpontnál mivel a szálás menti kis élelmiszerüzlet csak kilenckor nyitott és csak itt lehetett beszerezni nagyon hozzáférhető áron a szükséges üzemanyagot. Észre is vehette az ottani személyzet, hogy egy kis román csoport lakik a környéken. Majd Ruba ajánlatára, de közös megegyezésben elindultunk a párizsi és francia vakok szövetségéhez. A metró állomáson, kis csoportunk külön idegenvezetőjének volt egy teljesen igazságos, de ugyanannyira fölösleges vitája Rubával a bérlet vásárláskor. Ezt, az ő kedvessége nagyon hamar feledtetni tudta. A szövetségnél megtapasztalhattam a franciák különös viselkedését a fogyatékos emberekkel szemben. Megismerkedtünk a francia vakok gazdag könyvtárával. A stúdióval, ahol könyveket olvasnak fel önkéntesek és a már szinkronizált filmekhez a képek leírását teszik mellé. Megismerkedhettünk a segédeszközök boltjával és a Luis Braille múzeummal, ahol végig követhettük a számunkra oly fontos írás jelenlegi formáját elérő fejlődés útját. Délben egy parkban pihentünk kicsit, ki-ki elfogyasztotta uzsonnáját vagy édességeket vettek. Egy Mircea nevű ismerőse Rubának sörrel kínálta a kis csapatott. Itt a lóca mögött, amelyen üldögéltünk egy gyönyörű szökőkút szórta ránk hűsítő vízpáráját. Mint mindenki én is élhettem szenvedélyemnek. Még nem is mondtam nektek, egyik kedvenc hobbym a videózás és fényképezés. A hang után szoktam beállítani a készüléket, sok felvételt készítek, aztán majd látó barátaimmal kiválogatjuk és a selejteket kitörüljük. De a megmaradt, jó felvételek fantasztikus sikerélményt nyújtanak. Miután kis csapatunk összeverődött, át metróztunk a latin negyedbe a két költő, Vidican és Ruba, virágcsokrokat helyezett el az Eminescu szobornál, mely egy román ortodox templom előtt áll. Megnéztük a templomot majd egy bazáron keresztül eljutottunk a Notre Dame katedrálishoz Notre Dame A Notre Dame alapkövét 1163-ban fektette le III. Sándor, ezután 170 évig építették. E gótikus remekmű a francia forradalom alatt majdnem teljesen elpusztult, de 1845 és 1878 között az eredeti ter21

veknek megfelelően újjáépítették. 1991-től 2005-ig ismét jelentős átépítésen esett át a katedrális. A Notre Dame 113 regiszteres, és 5 manuálós nagyorgonáját ma a világ egyik legjobb hangszerének tartják. A Notre Dame tornyaiba, fárasztó lépcsőzéssel ugyan, de fel lehet menni, ahol vízköpő szörnyek mellől élvezhetjük a párizsi panorámát. A 402 lépcsős túrán 2 pihenőhely is van, és megtekinthetjük a Notre Dame nagyharangját is. A Notre Dame előtti téren található Franciaország 0-ás kilométerköve. Itt kis csapatunk elvált a többiektől, mert rajtunk kívül senki nem akarta megmászni a már fent említett templom tornyát. Nekünk, négyünknek sikerült egy jó másfél órás várakozás után bejutni. Megjegyzem, a franciák mindenre gondolnak, mert a várakozás alatt sem unatkoztunk. Utcai bohócok szórakoztatták a közönséget, ügyesen kihasználva az emberek nyújtotta lehetőségeket, apró ügyetlenségeiket, de sosem meghaladva a jó ízlés határait. Például egy pár percre Pali mögé állva, utánozni kezdte a mozgását, keze járását, Jópofa grimaszokkal fűszerezve. Ekkorra már Irénke és Éva is beálltak a sorba, a hátunknál állók nem nagy örömére. Éva hangos kacagással követte a bohócunkat, míg csak Pali barátom is megfordult. Akkorra már emberünk egy következő áldozatot nézett ki magának. A torony-túra fantasztikus volt. Megtapogattam a nagyharangot és felvettük a hangját a telefonra. Majd az Éva által készített fényképek igazolni fogják, és az én videóim is, ahogy a templom melletti galambok csemegéznek kezeinkből. Aztán hazamentünk és a szállás környékén sétáltunk. Este lefekvés előtt még egy kicsit borozgattunk és még egyszer átéltük az nap eseményeit, melynek főhőse Irénke volt. Minden fáradtságot leküzdve, úgy járta meg a négyszáz lépcsőt, mintha minden nap csak ezt tenné. Volt is mit csodáljanak rajta másik nap a csapat többi részvevői, kik nem vállalkoztak erre a megpróbáltatásra. Kovács József (Kopek) 22

Nem látva a Magas-Tátrában 1. rész Téry-menedékház. A második napon is Ótátrafüredről indultunk. A közeli Tarajkára (Hrebienok, 1285 m) siklóval is felmehettünk volna, de mi bakancsot koptatni jöttünk. A sínektől nem messze indult a hegynek föl kanyargó ösvény. A szeptember eleji levegő még hűvöset lehelt arcunkba, de délelőtt épp oly meleg napsütésesre fordult, mint előző nap. Lent még nem érték egymást a kövek, de már így is elkélt a figyelem, mert véletlenszerűen bukkantak fel. Csendben kapaszkodtunk; egy-két turista ellépett mellettünk. A sikló feltűnésére nem számítottunk, mert az első járművet körülbelül akkor indítják az alsó végállomásról, amikor mi már a felsőn, Tarajkán akartunk lenni. Ezért igencsak meglepett, amikor egészen közelről meghallottuk a jellegzetes kattogást: az első, utasokat is szállító jármű előtt próbajáratot közlekedtetnek. Ezen a járművön már utaztam az első nap délutánján, amikor a Tarpataki vízesésekhez (Vodopády Studeného potoka) kirándultunk. A Tarpatak a Magas-Tátra egyik legszebb látványossága. Megérkezésünk délutánján kerestük fel, és alaposan feltérképeztük a környéket. Öt nagyobb vízesés gyorsítja fel a rohanó áradatot, aminek dübörgése betölti a párában fürdő völgyet. A Stary Smokovecről Hrebienokra gyalogló bakancsosoknak negyvenöt percet jelöl meg az útbaigazító tábla a feljutásra: én erről mit sem tudtam, és tíz perccel túlléptük a szintidőt. Úgy döntöttünk, rövid időre megpihenünk a végállomás tágas büféjében: ásványvizet ittunk, és nassoltunk hozzá. Nóra előhúzta hátizsákjából a térképet, és megmutatta Gergőnek, merre kell mennie a Vöröstoronyhágóhoz, majd onnan Ótátrafüredre. Befutott az első, menetrend szerint érkező jármű, mire asztalt bontottunk, és Gergő elindult a hágó felé. Nem csak nívós szálloda üzemel Tarajkán, hanem egy sor turistacsalogató attrakció is – a bob pálya zörgése azonban hamar elhalt, ahogy a hegygerincről a patak hídja felé ereszkedtünk. 23

A Magas-Tátra nemcsak romantikus érzületeket kelt az erre járókban, de sajnálkozást is. Néhány éve százhatvan kilométeres sebességgel tomboló vihar tarolta le a rengeteget – és még valami pusztítja könyörtelenül a fenyőket: a fenyőszú. Nagyon sok olyan, még így is tiszteletet parancsoló, délceg óriás mellett haladtunk el, aminek törzse már teljesen lecsupaszodott. De maradjunk optimisták, mert máskülönben nem érdemes élni! Tíz perces gyalogolás után már hallottuk az Óriás-vízesés dübörgését, arcunkkal éreztük a sziklákon szétporló vízből kialakuló párafelhőt: ez a Kis-Tarpatak. Csak a jó ég tudhatta, hol is járhatott már Gergő barátunk, mire idáig értünk Nórával; két nappal ezelőtt a sebes sodrású Tarpatak egyik csúszós kövéről a másikra ugrálva járta be a vizet. Mi távolról sem ilyen gyorsan jutottunk át rajta: a hátizsákból előkerült a hangfelvevő. Húsz percbe is beletelt, mire rátértünk a magisztrálisra: ez a környéken található kövekből kirakott út, ami elvileg jól járható – de nem a magamfajtának! Ezt az ellentmondást meg kell magyarázni. A Magas-Tátra „országútjának” számító magisztrális teljes felületét kövek borítják. A látó embernek ez valóságos gyorsforgalmi túraút, mert mindegyik lépéshez talál olyan lapos, széles követ, amire könnyedén ráléphet. Az én talpamat azonban Nórának kellett az alkalmasnak látszó kövekre irányítania: szóval vagy úgy, hogy a megfelelőnek látszók hátára rákoppintott a botjával – e nélkül egy különösen bokaficamító „macskaköves úton” éreztem volna magam. A leginkább mégsem a körülményes botorkálás zavart, hanem az, ahogy a többi turista tovalépett mellettünk – de nem a miatt csüggedtem. Köszönhetően annak a közel húsz évnek, amióta nem látok, sok mindent másként látok, másként gondolok. És már ekkor sejtettem mindazt, amit késő délután, ide visszaérve már tudtam: de erről majd később! A rendszeresen túrázó tudja, hogy egyformán kimerítő számára az is, ha gyorsabban, de az is, ha lassabban kell mennie megszokott tempójánál. Most nem figyeltem az idő múlását, de talán másfél 24

óra telhetett el, mire egy erősebb kapaszkodó után elértük az első, sík terepnek tekinthető tisztást, ahol nyüzsgő emberekre figyeltem fel: itt állt a Zamkovszkeho chata (Zamkovszki menedékház). Csak a nyílt terep végén álltunk meg, hogy szomjunkat oltsuk és harapjunk mellé. Ekkortájt csörrenhetett meg Nóra mobilja: Gergő hívta, hogy elújságolja: elért ahhoz a „kissé” vizes, és „kissé” veszélyes szakaszhoz, amire Nóra jó előre figyelmeztette. - Elgondolkodtam egy kissé, hogy továbbmenjek-e? – tette hozzá. - Ezek szerint már a Vöröstorony-hágónál tarthat a fiú – gondoltam. – Milyen kár, hogy én ott nem próbálhatom ki magam! No de a csüggedésnek továbbra sincs helye; várhatnak rám is kihívások, bőven! Tőlünk bal kézre a Tarpatak. Kanyarogva fut le medrében a víz, és mi is kacskaringóztunk, ahogy egyre feljebb csalogatott minket. Ha eltávolodtunk tőle, csend borult ránk, ha megközelítettük, tompa duruzsolás kúszott fülünkbe. Nehezebbé vált a terep: egyre magasabbakat kellett lépni, egyre óvatosabban kellett haladni, egyre szaporodtak a billenő, mozgó kövek. Mindez tökéletes összhangra ösztönzött minket. Újra kezdett erőt venni rajtam a szellemi fáradtság. Nóra hamarosan megállt előttem – Innentől csak oda léphetsz, ahova én mondom! Csak egyszer fordult elő, hogy bal lábamat az általa megjelölt helytől kissé balra tettem le. Súlyos csend telepedett közibünk – amit kisvártatva Nóra szakított meg: - Tudod-e, hogy hová tetted le a lábad? – kérdezte síri hangon. - Jó helyre – feleltem – mert stabilan állok rajta! - Az lehet. De ha öt centivel kijjebb lépsz, már ott lennél lent, a mélyben! Továbbindultunk, mintha mi sem történt volna, de arrébb sem unatkoztam. Jobbkezes botom, ami azért kellett, hogy ki tudjam 25

magam támasztani, egyre gyakrabban akart eltűnni a kövek között! A lyukak mibenlétének kinyomozására nem maradt idő. Túratársam már jó ideje feszültnek tűnt: - Nemsokára olyan helyre érkezünk, ahol mindenre nagyon, de nagyon, oda kell figyelned! Nem csináltam ebből magamnak különösebb problémát. Továbbra is az eddig jól bevált taktikát követtem: egyik lábam után a másikkal léptem. No de mi is lett a probléma? A turistaút egy szakaszán átfolyik a kétezer méter fölött eredő Tarpatak egy kis mellékvize. Az ösvény embernyi szélesre szűkül, a kövek nedvesek, nyálkásak; tőlünk balra, közvetlenül a lépő láb mellett ötven–száz méteres mélység tátong! Úgy kellett lépkednem az instabil, egyenetlen, csúszós köveken, hogy baloldalra nem billenhettem meg! Az elmúlt hat évben gyakran megesett, hogy Nóra nem hívta fel figyelmemet egy-egy problémásabb helyre, hanem csak ment előre, és én gyakran észre sem vettem a veszélyt. Ha figyelmeztet, akkor az erős összpontosítás miatt egyfajta feszültség vesz erőt rajtam. Itt is valami ilyesmit éreztem: minden egyes lépést megbeszéltünk, és mérnöki pontossággal tettem a lábam oda, ahova kellett. Az eddig jobb kézről emelkedő sziklafal eltűnt, mindkét oldalról megnyílt a tér. Víz folyt a kövek között, és valahol a mélyben vadul bömbölt az ár. A botom itt is, ott is el akart tűnni valahová (pedig a csuklómhoz csatoltam). Háát… valahogy nem vagyok az ilyen izgalmak feltétlen híve. Végre-valahára túljutottunk rajta, és ekkor Nóra megállt egy kicsit: - Innen hívott fel minket Gergő! Minden csoda három napig tart – ez esetben három percig. Reményik László

26

Ünnepek ünnepe. Az idő, mintha zsugorodna, az ember néha legalábbis úgy érzi. A napok, hetek és a hónapok szédületes gyorsasággal peregnek, csak az ünnepek fékezik meg ezt a száguldást. Az ünnepek mérföldkövek, melyeknél megállunk és visszatekintünk a mögöttünk hagyott szakaszra. Ez a pihenés és a visszatekintés jó lehetőség a mérlegelésre, melyet célszerű is megtenni. Az ilyen elmélkedésekből meríthetne az ember jó és rossz tapasztalatokból levont tanulságot. Nézzük, mi történik valójában az ünnepeken. Bármely jeles ünnepünket megnézhetjük, ugyanazt fogjuk tapasztalni. Nézzük a legnépszerűbb ünnepet a karácsonyt és maradjunk ennek az elemzésénél. Jézus születését és ehhez kapcsolódva a szeretet, a családi összetartozás és újabban némelyek a fény eljövetelét ünneplik. Nézzük csak az ellentmondásokat. A szeretetet nem lehet pénzben mérni, mégis jóval karácsony előtt megjelennek a szeretet váltó helyek, ahol praktikus kis fabódékban, de akár fényes üzletekben is kínálják a legkülönbözőbb szeretetet megtestesítő ajándékokat. Eladó az egész világ! S, ha igazán szereted, akit szeretsz, akkor sok pénzt váltasz át ezeken a helyeken „szeretetre”, amiről tudjuk képtelenség, de hát győz a csábítás. Megtörténik a csoda, a szeretet megtestesül, no nem Názáretben, hanem az üzletekben. A sok fényt látva az ember már azt hiszi, valóban ez kifejezi a karácsonyt, a világosság eljött a sötétségbe. Mi is történt a világban kétezer évvel ezelőtt, mit kellene abból most megérteni, helyesebben szólva mi is az, amit már rég meg kellett volna értenünk. Megtörtént akkor a legnagyobb kontraszt, a sötétben utat kereső emberek közé eljött a világosság, hogy bevilágítsa az utat, ami járható. Ő volt az, aki a legnagyobb tanítók közé tartozik. Nekünk a legnagyobb. Csendben jött. Szinte észrevétlenül. Majd egyszer csak elkezdett tanítani. Egyszerűen és mindenki számára egyszerű módon. Sokan hallgatták és látták, de kevesen értették. Elhangzott a tanítás, hogy csak egy parancs létezik, 27

a szeretet. Tanította, bebizonyította és íme egy másik kontraszt, a szeretet tanítóját az emberek megtagadták és meg is ölték. Kétezer éven át ismételgetjük a tanítást, kis falusi templomba vagy fényes katedrálisokban sok pompa és ragyogás közt, de súlytalanul, maximum öncéllal. Nem értették és mi sem értjük, miért született Betlehemben. Ha értenénk, nem lehetne ilyen az ember, mint amilyen és nem lehetne ilyen ez a világ sem. A csendes éjt énekeljük, s a világban valahol mindig szólnak a fegyverek. Szépre, lelki épülésre vágyva hallgatjuk a gyufaárus kislány, vagy a boldog herceg történetét. Megkönnyezzük, szemünket megtöröljük, dobunk néhány fillért a koldusnak és továbbmegyünk a találkozás elől vissza a sötétségbe. Még akkor is így van ez, ha az éjféli misén oly sok gyertya világít és oly sok a ragyogás. Énekelünk és ismét szemünket törölgetjük az édes, lelket andalító karácsonyi énekeket, de mire hazaérünk, újra sötétség van és ott folytatjuk ahol abbahagytuk, bizony ahol abba hagytuk. Azt mondják, az angyalok minden karácsony éjjel eljönnek a földre és érthetetlenül nézik az embereket. Így hát e hideg sötét világban még mindig sok a gyufaárus kislány, kik dörzsölgetik, melengetik kezüket és megfagynak a szeretet éjszakáján. Egyre több boldog herceg kellene és egyre több kis fecske, aki végre elvinné a szeretet világosságát a sötétségbe. A világosság, aki úgy kétezer évvel közénk jött, hogy megvilágítsa az utat, már-már elhalványul a hamis fények között. Sötétségben vagyunk, mert az igazi fényt nem látjuk. El kellene csendesednünk, hogy felébredjünk és kioltsunk minden hamis fényt az üzletekbe. El kellene hallgattatni minden hamis harangot, ekkor felbátorodnának újra az angyalok és hírül adnák és mi meghallanánk, talán meg is értenénk végre a jó hírt. És ekkor karácsony az ünnepek ünnepe lehetne. Talán valahogy így kéne…. Talán majd jövőre… Talán majd egyszer, mert ilyen az ember. Zilahi György 28

Karácsonyi csengettyű Álmában ő volt a kis Jézus. Mária a karjára vette, úgy ringatta édes dalával. Hirtelen egy síron túli hangot hallott: „Kisfiam, megfagysz!” – édesanyja már csak az égből figyelheti hajléktalan fia szomorú sorsát. Gyermeke éppen abban a pillanatban riadt fel, amint a padról a hóba huppant. Feltápászkodott. Megdörzsölte merevvé vált végtagjait. Eltöprengett, közben játszani kezdett azzal a kis ezüstcsengettyűvel, amelyet ereklyeként a szíve fölött őrzött. A nagyanyjáé volt valaha, majd anyja örökölte, végül az övé lett, hogy enyhítse magányát, s meleget varázsoljon a jeges utcára. Egyszer csak eléje toppant fehér botjával Réka, akit nemrég ismert meg itt, a sárguló lombok alatt. A kislány bizonytalanul állt meg előtte. - Szia Réka! Engem keresel? - Igen – derült fel a lányka arca. – Hoztam neked egy kis ajándékot! – Azzal kibontotta a csomagot, melyben jóféle bor és mákos tekercs rejtőzött. A fiú meghatódott. - Ó, nagyon köszönöm! Mivel háláljam meg a jóságodat? - Én nem kértem soha semmit, ha ennivalót hoztam neked. Ám ma egy apróságot szeretnék. Az imént csengőszót hallottam a kezedből. Olyan gyönyörű volt! Azt add nekem, kérlek! A fiú hevesen tiltakozott: - Kérhetsz tőlem bármit, csak ezt ne! Az anyámtól kaptam. Réka szemébe könny szökött. - Azt hittem, jelentek számodra valamit. Tudod, nekem milyen fontosak a hangok. Ünnep után visszaadom, ígérem! - Értsd meg, épp most, karácsonykor nem lehet - kiáltotta a fiatalember – olyan iszonyúan egyedül vagyok! Réka csöndesen lehajtotta fejét, s eltűnt az alkonyatban. A fiú – minthogy aznap még nem evett – tüstént engedett követelődző gyomrának. Azonban megkeseredett szájában a falat. Miért nem adta oda a csengettyűt? Neki van két erős karja, lát, az a lány pedig 29

oly védtelen, hiszen a szeme világát tagadta meg tőle a sors! És milyen jószívű, ő meg egy vacak tárgyat is sajnált nekiadni! Nyomban elhatározta magát, és elindult a lány otthona felé. Remegő kézzel csengetett be. A lány anyja meglepetten állt az ajtóban. - Csókolom, ajándékot hoztam Rékának – hadarta a fiú és távozni készült. - Nem úgy lesz az – szólt az asszony. – Gyere beljebb, fiam! A fiatalember ódzkodva bár, de helyet foglalt a családi asztalnál. Réka kezébe csúsztatta a csengettyűt, mire a lány örömtől repesve arcon csókolta érte. Majd elmondták az asztali áldást. Vacsora közben így szólt a családfő: - Ha úgy gondolod, fiam, nálunk a cégnél van felvétel. Igaz, csak segédmunka, de később kitanulhatsz egy szakmát. A fiú lelke olyan boldogságban úszott, hogy máris igent mondott. - A szállást is megoldjuk – folytatta az apa. – Ugyan szűkös a lakás, ezért csak a konyhában, egy kopott heverőn tudunk neked helyet adni, ha megfelel. Az érintett letérdelt jótevője előtt. Nem talált szavakat. Ekkor felcsendült Réka éneke. – Mennyből az angyal... – a szívekig hatolt. A fiú a lány mellé lépett, s a kis csengővel kísérte dalát. Réka szeme, mint csillagszóró, úgy ragyogott reá. – Szeretlek! – felelte a csengettyűszó. Neuzerné Papp Erika

30

Miks Mária: Szilveszter Órákig ücsörögtünk, a csend meg én moccanatlanul, szorosan átfogott a lennivagynemlenni-kétség kopott hálószobájának vén kerevetén, ártatlan ölelkezésünk rejtekén. Súlyos feje a vállamon nyugodott, szemében életigenlés pislogott a hangtalan fogadalmak ünnepén. De pontban éjfélkor trombitás lármát csapott kinn a múltat temető gyászmenet, s jól irányzott petárdát hajított a szépreményű jövendő felé. Karomban megvonaglott a csend. Ezer évet biccentett az időrend Forrás: http://web.t-online.hu/miksmaria

31

Kiadja:

Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete Címünk: 4400 Nyíregyháza, Országzászló tér 8. 2/215 Telefon: (42) 407-486; (42) 787-923 Mobil: (30) 373-13 80 E-mail: [email protected] Honlap: www.vakegy.hu Adószámunk: 18813034-1-15 Szabolcs Takarék: 68800109-11055341

Egyesület szolgáltatásai: • Számítástechnikai oktatás, • Informatikai vagy műszaki segítségnyújtás, • Pontírógép javítás, • Hangstúdió működtetése, • Modern segédeszközök kezelésének betanítása, • Braille oktatás, Braille nyomtatás, • Akadálymentesítési szaktanácsadás, • Braille feliratozás, • Angol és német nyelv oktatása, • Fordítás, Tananyagok digitalizálása, • Segédeszköz-kölcsönzés