Hortobágy-Halastó
bemutatóterület
Öreg-tavi tanösvény
Megközelíthetőség: a 33-as főközlekedési úton a 67es kilométertáblánál észak felé kell fordulni. Innen a tanösvény kezdete 2 kilométer. Rövid túra: 1,5 óra Közepes túra: 4 óra Hosszú túra: 7 óra A tanösvény kiinduló állomása Hortobágy-Halastó településén a nagy, fehér színű takarmánykeverő épület mellett található indítóállomás. Az Öreg-tavi tanösvényt végigjárva a látogatók a hortobágyi halastavak és nyílt vizű mocsarak madárvilágával és növényvilágával ismerkedhetnek meg. Tekintve, hogy a terület Közép-Európa és egyben a Hortobágy egyik legfontosabb vizimadár-megfigyelő helye, azok az idelátogatók, akik minden évszakban végigjárják a területet, részletes képet kapnak a Kárpátmedencei vízimadár-vonulás időbeli lefutásáról, illetve annak fajösszetétel- és egyedszámarányairól. A tanösvényen emellett találkozni lehet Közép-Európa legveszélyeztetettebb vízimadárfajaival is. A fajismeret bővítése mellett a látogatók betekintést kapnak a halastavi gazdálkodás munkafolyamataiba, illetve a természetvédelmi célú élőhelykezelés egyes vonatkozásaiba. A bemutatóterület belépőkártyával szabadon látogatható.
A Tiszának a XIX. században történt szabályozása után az Alföld tekintélyes részén, így a Hortobágyon is a vizes élőhelyek a csapadékvízen kívüli természetes vízutánpótlásukat elvesztették. A folyószabályozásnak számos negatív következménye jelentkezett a mezőgazdaságban is, így egy újabb program keretében néhány évtizeddel később az Alföldön jelentős halastó*, rizstelep- és öntözött gyeprendszer kiépítését kezdték meg. Ennek keretében létesítettek halastavakat a Hortobágyon mintegy 6000 hektáron, ahol az Öreg-tavak kialakítása már a második világháború előtt, kb. 2000 hektáros területen, az egykori Csúnyaföld és Kondás-fenék nevű területeken zajlott. Fontos megjegyezni, hogy körgátas halastavakról van szó, azaz a korábbi, mélyebb fekvésű mocsarakat gátakkal vették körbe. Külön érdekesség, hogy a gátakat részben orosz hadifoglyokkal emeltették. A tórendszer eredetileg 17 medencéből állt, de jelenleg - gátszakadások és egyes kisebb, elnádasodott tavak művelésből való kivonása révén - tíz medence üzemel. A tavak feltöltőcsatornáját, amely a Nyugati-főcsatornából ágazik ki, a halastavak kialakításával párhuzamosan építették meg. Ezután kezdődhetett az Öreg-tavakon az intenzív halászat. Később az Öreg-tavak a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kezelésébe kerültek, és ettől az időszaktól kezdve számíthatjuk az extenzív, természetkímélő halászat kezdetét. Ezzel párhuzamosan alakította ki az Igazgatóság a tanösvényt, majd 2006-ban a terület ökoturisztikai célú bemutatását szolgáló kisvasutat adott át. Az Öreg-tavi tanösvény bejárását érdemes az indítóállomástól kezdeni, ugyanis a két tósor között haladva akár délelőtt, akár délután jó fényben láthatunk rá valamelyik oldali vízfelületre.
Az indítóállomás előtt egy méretarányos, a partra kihelyezett vejszével (vész, lésza) találkozhatunk. A vejsze lassú folyású vizek, nádas tavak, mocsarak, árterek ősi halfogó eszköze. A nádból, vesszőből készült halászeszköz alapvetően két részből állt, a fejből (kürtő) és a szárnyból. Az eszköz a halaknak azt a tulajdonságát használja ki, hogy' amikor a halak akadályba ütköznek, annak mentén úszva próbálják azt kikerülni. A vejsze szárnya egy hosszú nádfal, amely mentén a halak egy keskeny résen át a kör alakú vejszefejbe tévednek. A bejárati nyílás úgy7 van kiképezve, hogy azt a fejrész belső oldalán úszkáló halak elkerüljék. Az így csapdába került halakat bizonyos időközönként hosszú nyelű merítő hálóval szedték ki a halászok. Az indítóállomást elhagyva néhány kisebb, úgynevezett teleitetőtavakból álló rendszer mellett haladunk. Az egyikben emelőhálóval, úgynevezett „tesziveszi" hálóval találkozunk. Ez a halászati módszer Európa-szerte ismert, de hazánkban különösen elterjedt volt. A XIX. és XX. századból ránk maradt metszeteken és rajzokon gyakori életkép a vízparton üldögélő, emelőhálóval halászó ember. Az emelőháló a kisebb vízfolyások (folyók, erek, fokok) halászeszköze volt. Népszerűségét az is mutatja, hogy a népnyelvben sokféle elnevezése létezik: teszi-veszi, lesiháló, csempelv, ághegyháló, kámzsaháló, pók stb. Formája négyzet, nagysága 4-16 m2-ig terjedt. ~ Emelőháló A gát jobb oldalán néhány száz méter megtétele után egy villanypásztorral bekerített mocsaras terület mellett folytatjuk tovább utunkat. Figyelem! A villanypásztorban magas feszültségű, de alacsony áramerősségű áram folyik, így érintése ugyan nem halálos, de rendkívül kellemetlen! A kb. 60 hektáros bekerített területen belül 50-60 házibivaly legeli az egykori kisebb halastavak medrét, így abban nádtenger helyett most már mocsárrétet találunk, ami géHázibivaly meknek és partimadaraknak
fontos táplálkozóhelyet nyújt. Ennélfogva a tanösvénynek az indítóállomástól az 1-2-es tó tornyáig tartó szakasza április közepe és szeptember vége között kiváló lehetőséget nyújt a nagy- és kis kócsag, szürke-, vörös- és üstökös gém, illetve bakcsó megpillantására. Ezen fajok mindegyike költ is az Öreg-tavakon. A bivalyok által legelt területen ezeken a fajokon kívül költési időben bíbicet és piroslábú cankót is megfigyelhetünk. Ugy ancsak ezen az útszakaszon április közepe és június vége között olyan gyakoribb nádi énekesmadárfajok is kerülhetnek távcsővégre, mint a foltos nádiposzáta vagy a kékszínű begyén fehér foltot viselő, rigófélék közé tartozó kékbegy. A telelőmedencék körül nézelődve találkozhatunk az összes hortobágyi kétéltűfajjal: a zöld varangy rendszeresen megfigyelhető a gátakon; a barna varangy szórványos jelenlétéről inkább csak a tavaszi nászidőszakban hallatott hangja alapján szerezhetünk tudomást; a mocsári béka szintén lakója a halastavak sekélyebb zónájának; a vöröshasú unka nagy tömegben él a halastavak sekélyebb vizében, amiről esti koncertjei szolgálnak tanúbizonyságul; a kecske-, tavi és kis vízibéka által alkotott (nem teljesen elkülönült) fajcsoport tagjai szintén nagy számban élnek a halastavakban és csatornákban; az inkább pusztai gyepekre jellemző ásóbéka alkalomszerűen a gátakon is előfordul; a pettyes- és dunai (régebben: tarajos) gőtével már jóval ritkábban találkozhatunk a halastavaknál. A hüllők mindkét hortobágyi képviselőjét rendszeresen szemügyre vehetjük a halastavaknál: a mocsári teknős kisebb számban minden halastóban előfordul, de a legkönnyebben talán a teleltetőknél figyelhető meg. A vízisikló kifejezetten gyakori, amiről a vízben
kígyózó példányainak gyakoriságáról és a „békasírások" nagy száma alapján bizonyosodhatunk meg. Az 1-2-es tó tornyába felmászva nagy kiterjedésű, viszonylag keskeny nádfallal rendelkező halastavakat láthatunk. A nyári hónapokban a víz tetején himbálódzó, védett tündérfátyol sárga virágaiból álló mezőkben gyönyörködhetünk. Ez a növényfaj nemcsak ritkasága miatt fontos a természetvédelem számára, de fontos táplálkozóterülete a búbos vöcsöknek, szárcsának, illetve a sirályokkal rokon fattyúszerkők is a tündéi-fátyol lebegő mezőin építik fészektelepeiket. A gáton haladva egy másik sárga virágú növényfaj, a mocsári nőszirom is többfelé pompázik. A virágkáka rózsaszínes virágaiban szintén a tápcsatorna mentén, tövenként elszórva gyönyörködhetünk. Szintén a gátakat szegélyezi egy néhány méter széles, sűrű cserjesor, melyet az ÉszakAmerikában őshonos, nálunk agresszív özönnövénvként számontartott gyalogakác alkot, ami az akáccal csak névrokonságban áll. A 2-es tó szélesebb, a toronyhoz közel eső keleti nádszegélyében egyes években néhány tucatnyi párból álló nagy kócsag-telep alakul ki. Fontos tudnivaló, hog>; ez a madárfaj lett a természetvédelem címermadara, hiszen a hetvenes évek végén hazánk e kihalás szélére sodródott gémféléje néhány évtized leforgása alatt
a leggyakoribb gémfajjá vált. A Hortobágyon a nyolcvanas évek elejének néhány páros állománya az ezredfordulón már ezerötszáz páros nagysággal büszkélkedhetett. A 2es tó sűrű hínármezői révén kiváló táplálkozóhelyet nyújt az összes, a Hortobágyon előforduló úszórécék számára július és október között. Miközben a gátakon haladunk, külön érdemes figyelmet fordítani a fehér füzeken, illetve a fekete bodza sűrű csoportjaiban mozgó énekesmadarakra. Bár a tavaszi időszak a sok éneklő, átvonuló madár miatt mozgalmasabbnak tűnik, de ősszel talán még több fajt figyelhetünk meg, amelyek elsősorban a bodza terméseivel táplálkoznak. Mivel a Hortobágyon kevés a fa, a pusztákon átvonuló erdei énekesmadarak a folyók, csatornák, halastavak gátjait szegélyező fás, bokros területekre kényszerülnek, és ezért könnyebben megtalálhatóak. Ennélfogva több hegyvidéki, ritkább énekesmadárfaj is került már itt távcsővégre. Ugyanitt, a gátakat szegélyező fűzfákon építik művészi fészkeiket a függőcinegék. A következő, a 2-es és 3-as tavak közgátjának keleti végénél elhelyezkedő toronyból áttekinthetjük a fentebb emlegetett 2-es tavat, a nádasokkal és gyékényesekkel erőteljesebben benőtt 3-as tavat, illetve a tápcsatorna átellenes oldalán
Mocsári nőszirom
Nagy kócsag
Függőcinege fészek
elhelyezkedő 8-as tavat. A 2-es és a 3-as tavaknak a toronyhoz és a parthoz közeli nyílt vizű tisztásain helyenként sűrű tömegben nő a rucaöröm, a békalencse és a fehér virágú békatutaj lebegő hínármezője, Rucaöröm melyben szórványosan találhatóak meg a rovarevő közönséges rence egyes példányai. A 3-as tó az egyik legkiválóbb cigányréce-élőhely az Öreg-tavakon: április és szeptember között folyamatosan megfigyelhetjük itt e világszerte veszélyeztetett récefaj kisebb Békalencse csapatait. Emellett a tó rendszeres táplálkozóhelve a szintén rendkívüli módon veszélyeztetett kis kárókatonának. Ez a kárókatona kisebb fajrokona több évtizedes kihagyás után elsőként a Hortobágyon kezdett el újra költeni hazánkban: a kilencvenes évek elején két párban, majd az ezredforBékatutaj dulón több mint százötven párban. A kisvasút mentén egy gőzgéppel hajtott szivattyút állítottunk fel, amely a XX. század első feléből származik, a Cigányréce hortobágyi tógazdálkodás kezdetének tanúja. A halastavak ellátását a Tiszától érkező 24 km-es csatorna biztosította, amelyet a Tisza kis vízállása esetén is szivattyúkkal tápláltak. A vízzel való takarékoskodás miatt és a kisebb tavakban a megfelelő vázmozgás biztosítása érdekében a tógazdaságon belül a vizet ilyen gőzgéppel hajtott szivattyúk mozgatták. A Keleti- majd a Nyugati-főcsatorna megépítésével az 1960-as évektől a Tisza vize a gravitáció révén jut el a halastavakba, a szivattyúkat leállították. Ma már csak ez az egy régi darab emlékeztet az egykori tógazdaságra.
A következő, azaz a 3-as és 4-es tavak közgátjánál álló toronyból rálátunk a 3-as tó sűrűbb, gyékényesekkel tarkított északkeleti sarkára, a náddal szinte teljesen benőtt 4-es, illetve a - két kisebb nádszigettől eltekintve - nyílt 7-es tóra. A 4-es tóban e füzet megírása idején (2007) található az Öreg-tavak legnagyobb vegyes gémtelepe, mely méretét tekintve a Hortobágyon a második. Mivel jellemző, hogy a gémtelepek időnként új helyre települnek át, ez várható a 4-es tó esetében is. A fentebb említett gémfajoKözönséges rence kon kívül többtucatnyi pár kis kárókatona költ ezen telepekben, melyhez alkalomszerűen 1-20 pár batla is csatlakozik. A kanalasgémek jóval gyakrabban váltogatják költőtelepeik helyét. Ez az íbiszféle madár a negyvenes évek elején jelent meg a Hortobágyon költőfajként, és kisebb-nagyobb ingadozásokkal érte el a jelenlegi 500 párat meghaladó állományát. Hosszú időn Kanalasgém keresztül foglalták a kanalasgémek a 7-es tónak a toronyhoz közelebb eső nádszigetét, de volt telepük több éven át a 11-es tóban is. A 4es tó keleti gátján észak felé haladva a tó északkeleti sarkánál a tanösvény elágazik: elindulhatunk az 5-ös tó mentén a Kondás-tó irányába, vagy a 6-os és 7-es tavak közgátján folytathatjuk tovább utunkat. Ha az 5-ös tó mellett indulunk tovább, néhány száz méter megtétele után elérünk egy tornyot, ahonnan mind az 5-ös, mind a 6-os tóra kiváló rálátás adódik. Míg az 5ös tó elsősorban lecsapolt állapotában a legizgalmasabb, a 6-os tavon feltöltött állapotában egyes években a tündérfátyolmezőkön a száz páros nagyságot meg-
haladó fattyúszerkőtelepek is kialakulnak. Emellett a mesterséges madárszigeteken vegyes sr'ra/ytelepeket láthatunk. A halastó-lecsapolások különös jelentőséggel bír, ,^ , ,. i. Fattyúszerkő 1 nak a madarvonulas szempontjából. Az ilyenkor a felszínre kerülő iszaprétegben temérdek gerinctelen állat - elsősorban árvaszúnyoglárva - hemzseg, amely fő tápláléka a sokszor ezres tömegben átvonuló partimadaraknak. Tavasszal pajzsoscankó és a nagy goda, ősszel pedig a nagy póling és a sárszalonka vonul át a Hortobágyon nagy tömegekben. Emellett a sekély tócsákban hemzsegő apróbb halak terített asztalt kínálnak a sirályok olykor tízezres nagyságrendet elérő csapatainak. A csapolt tavak sekély vizű részeiben óriási tömegű plankton nyüzsög, ami több tíz kilométeres távolságból is magához csalogatja a kanalasgémek százait. A már említett apróbb halak vonzzák a nagy kócsagok tömegeit. A 7-es tó nyugati nádszigete a kilencvenes években hasonló jelentőséggel bírt, mint most a 4-es tó gémtelepe, de akkoriban a már említett gémfajokon kívül a kanalasgémek száma megközelítette itt az ötszáz párat. Jelenleg már csak 120-150 pár kárókatona költ benne. Ez a telep jelenleg a Hortobágyon az egyetlen költőhelye a fajnak. A Kondás-tó betekintőházát és megfigyelőtornyait mind az 5-ös tó keleti oldalán észak felé haladva, mind a 6-os tó keleti irányú megkerülésével elérhetjük. Ez a 470 hektáros tó az Öreg-tavak legnagyobb, és egyben a Hortobágy második legkiterjedtebb halastava. Építésekor még két különálló medencéből állt, de a tavak közgátja már évtizedekkel ezelőtt lepusztult. Felszínét néhány természetes nádsziget mellett három mesterséges költősziget tarkítja. Nyári időszakban kiterjedt tündérfátyolmező borítja, melyet helyenként a sárga virágú vízitök és a védett, fehér virágú fehér tündérrózsa kisebb ^ állományai kísérik. Az ezred-
forduló utáni években hortobágyi szinten jelentős, több száz páros fattyúszerkőtelep alakult itt ki, egyes években kormos szerkőkkel vegyes kolóniát alkotva. A tóban helyenként tömegesen nő a védett, Fehér tündérrózsa hazánkban igen gyakori, de Nyugat-Európában veszélyeztetett súlyom, melynek termése ehető, íze megsütve a gesztenyéhez hasonlít. A fent említett költőszigetek váltak a Hortobágy egyetlen küszvágócsérköltőhelyeivé. 2003-2005 között a kopár szigeteken többtucatnyi gulipán, küszvágó csér kezdett el fészkelni dankasirályokkal vegyesen. A nemSúlyom zeti park területén költő néhány pár szerecsensirály szintén ezen szigeteken telepedett meg. Külön érdekesség, hogy a sárgalábú sirály sztyeppi alfaja, mely közel egy évtizede kezdett el költeni a Hortobágy Dankasirály Egyek-pusztakócsi-mocsarak nevű területén, megtelepedett az Öreg-tavak 7-es és 6-os tavainak gémtelepei közelében, majd a Kondásés 6-os tavak költőszigetein. A fészkelőpárok száma 2005-ben elérte a tízes nagyságrendet. A Kondás-tó a daruvonulásban betöltött szerepével kapcsolatosan közismert. A darvak vonulásában a Hortobágy kiemelt jelentőséggel bír, hiszen - feltehetőleg a Feketetenger nyugati partvidékén haladó vonulási útvonal eltoló^aru dásának köszönhetően - a nyolcvanas évek elején a még mintegy 3000-es összlétszámú vonulási csúcs a kilencvenes évek közepétől már 60-80 ezer között mozgott. Ezáltal a Hortobágy", ahol a hazánkon átvonuló darvak 95%-a jelenik meg, Európa egyik legjelen-
tősebb, az úgynevezett „keleti vonulási útvonalnak" pedig legnagyobb állomásozóhelyévé vált. Ennek eredményeképpen választotta a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság címermadarául a darut. A darvak napközben elsősorban a learatott kukoricatáblákon szedegetik az elhullott szemeket, naplemente tájékán pedig sekély vizű vizes élőhelyre szállnak be éjszakázni, így a sekély vízben állva négy- és kétlábú ragadozók nem tudják őket észrevétlenül megközelíteni. Ennélfogva a lecsapolás alatt álló, sekély vizű halastavak kiváló éjszakázóhelyet kínálnak számukra. Közülük a Kondás-tó a legjelentősebb, hiszen itt szinte minden év őszén a csúcsidőszakban 30-50 ezer daru éjszakázik. A Hortobágyon ősszel átvonuló darvak első nagyobb csapatai szeptember közepén jelennek meg, keveredve a még ivaréretlen, a nyarat nálunk töltő madarak mintegy ezres tömegével. A hidegfrontokkal folyamatosan érkező darvak száma október végén lesz a legnagyobb, ami az első, tartósabb, kemény fagyok beköszöntével rohamosan csökken, majd decemberre már csak 1-2, elvonulni képtelen madár látható a pusztákon. Egyes enyhe teleken azonban kisebb csapatok sikeresen áttelelnek, ami párhuzamba állítható azzal a ténnyel, hogy a nyugati útvonalon haladó, azaz a Skandináv-félsziget nyugati részéről érkező, két évtizeddel ezelőtt még kizárólag Spanyolországban telelő darvak is egyre északibb telelőterületet választanak. A hazánkon átvonuló, a nemzetközi színes gyűrűs program eredményei alapján Finnországból és a Baltikumból érkező madarak jelenlegi tudásunk szerint Északkelet-Afrikában telelnek. A telelőterület központja Tunézia, de a csapatok egy része egészen Szudánig eljut. Azonban az a jelenség, hogy kisebb csapatok már egy-egy januári, néhány napos enyhe időben megjelennek a nemzeti parkban, arra utal, hogy egyes telelő csapatok a Földközi-tenger medencéjének északi részén maradnak. Bár a tavaszi vonulás első hulláma már február közepén áthalad hazánkon, a vonulás csúcsa március közepétől április harmadik hetéig tart. A tavaszi vonulás azonban más madárfajokhoz hasonlóan az őszinél jóval ütemesebb, hiszen a darvak ilyenkor igyekszenek minél hamarabb jó minőségű fészkelőhelyet találni. Az utolsó - feltehetőleg a legészakabbi fészkelőterületek felé igyekvő csapa-
tok is eltűnnek május derekára. Ezután már csak az említett néhány átnyaraló madár kerül távcsővégre. Fontos megjegyezni, hogy a daru európai állománya az utóbbi két évtizedben jelentős erősödésnek indult mind az állománynagyságot, mind az elterjedési területet tekintve. így a Kárpátoktól északra, Lengyelország déli részén is, de attól közelebb, csehországi halastavak nádasaiban is költ már, 6-700 kilométerre innen. Ez előrevetíti annak lehetőségét, hogy a daru újra költsön hazánkban. Egyelőre azonban nászviselkedésre utaló jeleken kívül újabb fejleményekről nem számolhatunk be. A Kondás-tó március-áprilisi és október-novemberi időszakának másik nagy látványossága a vadlúdvonulás. Bár ebben az időszakban a Hortobágy szinte minden nagyobb vizes élőhelyén megcsodálhatjuk csapataikat, ez a nagy tó az egyik legfontosabb ivó- és éjszakázóhelyük. A tavon éjszakázó egyedek még szürkületkor átrepülnek a szántókat, gyepeket magukban foglaló táplálkozóterületeikre. Ha ezen helyek közelében nem találnak egyéb biztonságos, nagy kiterjedésű ivóhelyet, általában a déli órákban visszaszállnak a tóra és egy néhány óra eltelte után visszatérnek táplálkozóhelyeikre. Éjszakázóhelyüket csak a sötétség leszállta, tipikusan a darvak beérkezése után foglalják el. Enyhébb teleken kisebb csapataik rendszeresen megkísérlik az áttelelést, de nagyobb tömegben jellemzően csak január végétől érkeznek vissza. Az észak felé tartó vonulás zöme március végéig le is zajlik. A tavaszi mozgalmak során a ludak hortobágyi összlétszáma egyes években eléri a 200 ezret, míg ősszel ez a szám legfeljebb 50 ezerre rúg. Ez alapján joggal feltételezhető, hogy „hurokszerű" a vonulási útvonaluk, azaz nem ugyanazon a vonalon haladnak ősszel, mint tavasszal. Bár a csapatok átlagosan 90%-át nagy lilikek alkotják, egyes időszakokban a vetési ludak aránya elérheti a 20%-ot. Az egyedüli hazánkban költő lúdfaj, a nyári lúd csak részlegesen mozog együtt az északi lúdfajokkal. KöltőálNagy lilik
lománya az egész országban növekszik, a nemzeti parkban élő állománya meghaladja a 300 párat. A nagy lilikekhez csapódva több ritka lúdfajjal is találkozhatunk az Öreg-tavaknál tett túráink során. Közülük első helyen kiemelendő a kis lilik, melynek európai, a Nyári lúd Lappföldön költő állománya a kipusztulás szélére sodródott. A Hortobágy még ma is az egyik legfontosabb pihenőhelye kis csapataiknak. Ezzel szemben egyre gyakrabban figyelhető meg a nagy vadlúdcsapatokban a tarka mintás Kis lilik vörösnyakú lúd, mely legközelebb a Tajmir-félszigeten költ és zömmel Bulgáriában telel. A gátakon haladva, elsősorban sáros vagy havas időben az avatottabb szemlélő számára feltűnik, hogy milyen sűrűn láthatóak a vidra csapásai. Bár a vidra állományának felmérése rendkívüli nehézségekkel küszködik, a jelenlegi kutatások alapján e fokozottan védett menyétféle ragadozó erős magyar állományán belül is a hortobágyi halastavaknál különösen sok pédány él, 70-100 kötött becsüljük számukat. A Kondás-tó déli gátján a betekintőházból jó rálátás nyílik az egyik költőszigetre, de daruvonuláskor is ideális megfigyelőhelyként szolgál. Ha félnapos túrát terveztünk, akkor innen már érdemes visszafordulni. Egész napos kirándulás esetében viszont feltétlenül javasolandó végighaladni a tó déli gátján, ahonnan több helyről is rá lehet látni a 6-os tó madárszigeteire. Lecsapolt állapotában mindkét tó kiváló alkalmat nyújt nagy tömegű, komoly ritkaságokkal tarkított vízimadársereg megszemlélésére, amit mind az előbbi házikóból, mind a két tó közt felállított lesből megtehetünk. A közgát keleti végére érve elénk tárul az Öreg-tavakat keletről határoló Máta-puszta. Itt a késő délelőtti, kora délutáni időszakban lehetőségünk nyílik a pusztán vadászgató ragadozómadarak megfi-
gyelésére. Kék- és vörös vércsék, egerészölyvek mellett felbukkanhat itt egy-egy Icerecsensólyom, pusztai ölyv, hamvas rétihéja és rétisas is. Őszi időszakban komolyabb táplálkozó daru- és vadlúdcsapatokat is láthatunk itt. Ha időnk engedi, érdemes elmenni a Kondás-tó keleti gátján álló tornyokig, ahonnan közelről gyönyörködhetünk a két madársziget zajos életében. Ha a délutáni órákban indulunk vissza a tavak keleti gátján a tanösvény kiindulópontjához, gyakorta érdemes pásztázni Máta-pusztát ragadozómadarakat keresve. Emellett felbukkanhat itt a mátai szürke gulya is, színesítve a pusztai látképet. Közben a 6-os, 7es és 11-es tavakra kitűnő rálátás nyílik. Rétisas
Szürke marha
Hortobágy-Halastó bemutatóterület Öreg-tavi tanösvény Információk: A HNP Igazgatóság kezelésében levő védett területek látogatásával kapcsolatos információk a HNP Látogatóés Oktatóközpontjában (4071 Hortobágy, Petőfi tér 13. Telefon: (52) 589-321, (52) 589-000) kérhetők. E-mail:
[email protected] Felelős kiadó: Sándor István a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója •Szöveg és ötlet: dr. Végvári Zsolt Térkép: GáborTamás Illusztráció: Nagy Lili, Vass Richárd A kiadvány a Violet Bt. gondozásában készült. Borító terv: Rácz Péter Nyomda: Kapitális Kft.. ISSN 1586-4243 2007.
Őrizzük meg együtt természeti értékeinket! Készült a Nemzeti Fejlesztési Terv Regionális Operatív Program keretében
