HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
58. szám
A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2010. július 21., szerda
Tartalomjegyzék
III. Utasítások, jogi iránymutatások 2/2010. (VII. 21.)VM utasítás miniszteri biztos kinevezésérõl
9825
3/2010. (VII. 21.)VM utasítás miniszteri biztos kinevezésérõl
9825
V. Személyügyi hírek Álláspályázatok Baja Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete pályázatot hirdet jegyzõi munkakör betöltésére
9826
Hódmezõvásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyûlése pályázatot hirdet a Hódmezõvásárhelyi Hivatásos Önkormányzati Tûzoltóság parancsnoki beosztásának betöltésére
9827
Kistarcsa Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet igazgatási (szervezési) ügyintézõi állás betöltésére
9828
Létavértes Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete pályázatot hirdet a létavértesi Városi Könyvtár és Mûvelõdési Ház magasabb vezetõi beosztásának betöltésére
9829
Lõkösháza Község Önkormányzata pályázatot hirdet a Petõfi Mûvelõdési Ház és Könyvtár intézményvezetõi (igazgatói) munkakörének betöltésére
9830
VI. Alapító okiratok 1/2010. (VII. 21.) NEFMI határozat a Nemzeti Sport Intézet (NSI) alapító okiratáról, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) alapító okiratának módosításáról, a Nemzeti Sportközpontok (NSK) alapító okiratáról
9831
VII. Pályázati felhívások A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztõ Zrt. pályázati felhívása ingatlanok hasznosítására
9837
VIII. Közlemények A nemzetgazdasági miniszter közleményei A nemzetgazdasági miniszter közleménye az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben levõ települési önkormányzatok támogatásának 2010. évi I. ütemérõl
9839
A nemzetgazdasági miniszter közleménye a felszámolók névjegyzékében történt változásokról
9857
A nemzeti erõforrás miniszter közleménye az Országos Képzési Jegyzékben az ápolási asszisztens szakképesítéssel kapcsolatos változásokról
9858
9824
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2010. évi 58. szám
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár közleménye a finanszírozási elõlegben részesített gyógyszertárakról
9859
A Nemzeti Hírközlési Hatóság közleménye nyilvános meghallgatásról
9860
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának közleménye az elveszett, megsemmisült gépjármûtörzskönyvek sorszámáról
9861
A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság közleménye
9862
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
III.
•
9825
2010. évi 58. szám
Utasítások, jogi iránymutatások
A vidékfejlesztési miniszter 2/2010. (VII. 21.)VM utasítása miniszteri biztos kinevezésérõl A központi államigazgatási szervekrõl, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 38. § (1) bekezdésében, valamint (2) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján az alábbiak szerint rendelkezem: 1. §
Dr. Bognár Lajost, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-biztonsági és -felügyeleti helyettes államtitkárát 2010. július 5. napjától a Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH) elnöki tisztségének betöltéséig, de legfeljebb 2011. január 5. napjáig terjedõ idõre az MgSzH mûködéséért felelõs miniszteri biztosnak kinevezem.
2. §
Dr. Bognár Lajos fenti tevékenysége ellátásáért külön díjazásban nem részesül.
3. §
Jelen utasítás a közzététele napján lép hatályba. Dr. Fazekas Sándor s. k., vidékfejlesztési miniszter
A vidékfejlesztési miniszter 3/2010. (VII. 21.)VM utasítása miniszteri biztos kinevezésérõl A központi államigazgatási szervekrõl, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 38. § (1) bekezdésében, valamint (2) bekezdésének b) pontjában kapott felhatalmazás alapján az alábbiak szerint rendelkezem: 1. §
Fekete Gábort ezen utasítás közzététele napjától hat hónap idõtartamra a vidékfejlesztési miniszter irányítása, valamint felügyelete alá tartozó intézmények és gazdasági társaságok informatikai tevékenységének felügyeletéért felelõs miniszteri biztosnak kinevezem.
2. §
Fekete Gábor fenti tevékenysége ellátásáért helyettes államtitkári illetményre és juttatásokra jogosult.
3. §
Jelen utasítás a közzététele napján lép hatályba. Dr. Fazekas Sándor s. k., vidékfejlesztési miniszter
9826
V.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2010. évi 58. szám
Személyügyi hírek
Álláspályázatok Baja Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete pályázatot hirdet jegyzõi munkakör betöltésére A pályázat kiírására a köztisztviselõk jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. (továbbiakban: Ktv.) 10. § (1) bekezdése alapján került sor. A közszolgálati jogviszony idõtartama: határozatlan idejû közszolgálati jogviszony, 6 hónap próbaidõ kikötésével. Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidõ. A munkavégzés helye: Baja Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala, 6500 Baja, Szentháromság tér 1. Ellátandó feladatok: A polgármesteri hivatal vezetése, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. és a jogszabályok által a jegyzõ feladat- és hatáskörébe utalt feladatok ellátása. Munkáltatói jogok gyakorlása a hivatal köztisztviselõi és munkavállalói felett. Pályázati feltételek: – magyar állampolgárság, – büntetlen elõélet, – cselekvõképesség, – igazgatásszervezõi vagy állam- és jogtudományi doktori képesítés vagy okleveles közigazgatási menedzser szakképesítés és jogi vagy közigazgatási szakvizsga, vagy az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság elnöksége által teljeskörûen közigazgatási jellegûnek minõsített tudományos fokozat alapján adott mentesítés, – legalább 2 éves közigazgatási gyakorlat, – jegyzõi vagy aljegyzõi munkakörben szerzett legalább 5 éves vezetõi gyakorlat, – vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség. Elõnyt jelent: – idegen nyelv ismerete, – felhasználói szintû számítógép-kezelõi ismeret. A pályázatnak tartalmaznia kell: – a pályázó személyi adatait tartalmazó részletes szakmai önéletrajzot, – a munkakör betöltéséhez kapcsolódó szakmai programot, – iskolai végzettségét, szakképesítését tanúsító okiratok másolatát, – 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, – nyilatkozatot az elõírt vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítésének vállalásáról, – nyilatkozatot arról, hogy a pályázat elbírálásában részt vevõk a pályázat tartalmát megismerhetik. A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a köztisztviselõk jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv., valamint Baja Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala köztisztviselõit és munkavállalóit megilletõ juttatásokat tartalmazó Egységes Közszolgálati Szabályzat rendelkezései az irányadók. A munkakör betöltésének idõpontja: a munkakör legkorábban 2010. november 1-jétõl tölthetõ be. A pályázat benyújtásának határideje: 2010. október 15.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2010. évi 58. szám
9827
A pályázat benyújtásának módja: – postai úton: a pályázatot zárt borítékban Baja város polgármesteréhez (6500 Baja, Szentháromság tér 1.) címezve, „Pályázat jegyzõi munkakörre” jeligével ellátva kell benyújtani, – személyesen: a polgármesteri hivatal I. emelet 29. szoba Müller Zsuzsanna humánszervezõ ügyintézõhöz lehet beadni. A pályázati kiírás további közzétételének helye: Hivatalos Értesítõ, Baja város honlapja, Bácskai Napló. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információ a (79) 527-120-as telefonszámon kérhetõ. A pályázat elbírálásának módja: a pályázatok elbírálásáról Baja Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete a pályázatbenyújtási határidõt követõ legközelebbi ülésén dönt. A pályázat elbírálását követõ 8 napon belül – a nyertes pályázó kivételével – a pályázatok egyidejû visszaküldésével minden pályázó írásbeli értesítést kap. A pályázatot kiíró szerv a pályázat eredménytelenné nyilvánítási jogát fenntartja.
Hódmezõvásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyûlése pályázatot hirdet a Hódmezõvásárhelyi Hivatásos Önkormányzati Tûzoltóság parancsnoki beosztásának betöltésére A pályázatot kiíró szerv neve és címe: Hódmezõvásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyûlése, 6800 Hódmezõvásárhely, Kossuth tér 1. A munkahely neve és címe: Hódmezõvásárhelyi Hivatásos Önkormányzati Tûzoltóság, 6800 Hódmezõvásárhely, Szent István tér 1. Munkakör (beosztás): Hódmezõvásárhelyi Hivatásos Önkormányzati Tûzoltóság parancsnoka. A beosztással járó feladatok rövid leírása: – a Hódmezõvásárhelyi Hivatásos Önkormányzati Tûzoltóság tûzoltási, mûszaki-mentési, tûzmegelõzési, tûzvizsgálati, munkavédelmi, minõsített idõszaki, gazdálkodási és személyügyi feladatai ellátásának szervezése és felügyelete, – mûködési, illetékességi területén kapcsolattartás a felügyeletet ellátó szervekkel, társszervekkel, önkormányzatokkal, lakossággal és gazdálkodószervekkel. A kinevezés határozatlan idõre történik. A parancsnoki beosztás betöltésének ideje: 2010. szeptember 5. A beosztás betöltéséhez szükséges feltételek: – magyar állampolgárság, – büntetlen elõélet, – hivatásos tûzoltótiszti állományviszony fennállása, – felsõfokú állami iskolai végzettség, – felsõfokú tûzoltó szakmai képesítés, – rendészeti szakvizsga megléte vagy határidõre történõ elvégzésének vállalása, – vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség vállalása, – az 57/2009. (X. 30.) IRM–ÖM–PTNM együttes rendelet alapján a parancsnoki beosztáshoz szükséges egészségi, pszichikai, fizikai alkalmasság, – legalább 10 év tûzoltó szakmai gyakorlat (tûzoltási és tûzmegelõzési szakterületen), – hozzájárulás az „A” típusú nemzetbiztonsági ellenõrzéshez. Elõnyt jelent: – a tûzoltóság mûködési és illetékességi területének ismerete, – érvényes „B” kategóriás gépjármû-vezetõi engedély, – vezetõi (osztályvezetõi) gyakorlat, – felhasználói szintû számítástechnikai ismeretek.
9828
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2010. évi 58. szám
A pályázathoz mellékelni kell: – a pályázó adatait is tartalmazó szakmai önéletrajzot, – parancsnoki beosztással kapcsolatos vezetõi, szakmai programot, – iskolai végzettséget, képzettséget, szakképesítést tanúsító okiratokat, vagy azok hiteles másolatát, – három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt, – igazolást a hivatásos tûzoltó szakmai és a meglévõ vezetõi gyakorlatról, – nyilatkozatot az elõírt vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítésének vállalásáról, – nyilatkozatot a rendészeti szakvizsga elõírt határidõre történõ elvégzésérõl, – nyilatkozatot az „A” típusú nemzetbiztonsági ellenõrzéshez történõ hozzájáruláshoz, – egészségi, pszichikai, fizikai alkalmasságot igazoló okirat másolatát. Illetmény: a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény és végrehajtási rendeletei szerint. A pályázat benyújtásának határideje: a Hivatalos Értesítõben történõ megjelenést követõ 30. nap, zárt borítékban. A borítékon tüntessék fel: „Pályázat tûzoltó-parancsnoki beosztásra”. A pályázat benyújtásának helye: Hódmezõvásárhely Megyei Jogú Város Közgyûlése, dr. Lázár János polgármester, 6800 Hódmezõvásárhely, Kossuth tér 1. A pályázat elbírálásának határideje: a benyújtási határidõ letelte utáni elsõ rendes közgyûlés. A munkakör betölthetõségének ideje: 2010. szeptember 5. A pályázattal kapcsolatosan bõvebb felvilágosítást nyújt: dr. Holubán Csilla személyzeti referens, telefon: (62) 530-198. A pályázatok elbírálásáról, a pályázatok egyidejû visszaküldésével – a pályázatot elnyert kivételével – az elbírálást követõ 15 napon belül minden pályázó írásbeli értesítést kap.
Kistarcsa Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet igazgatási (szervezési) ügyintézõi állás betöltésére A pályázat kiírására a köztisztviselõk jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 10. §-a alapján került sor. Az állás betöltésének feltételei: – magyar állampolgárság, – büntetlen elõélet, – képesítési elõírás: a 9/1995. (II. 3.) Korm. rendelet szerinti középiskolai végzettség, – közigazgatási alapvizsga. A pályázathoz mellékelni kell: – 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, – iskolai végzettséget tanúsító oklevél másolatát, – nyilatkozatot arról, hogy az elbírálásban részt vevõk megismerhetik a pályázó anyagát, – szakmai önéletrajzot. Ellátandó feladatok: – szociális ügyek intézése, – iratselejtezésben, irattározásban, iktatási feladatokban közremûködés, – az ügyfélszolgálati irodában teljes körû ügyintézés, – bizottsági jegyzõkönyvek készítése. Illetmény és egyéb juttatások a köztisztviselõk jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény szerint. A pályázat benyújtásának határideje: 2010. augusztus 7. Az elbírálás határideje: 2010. augusztus 22. A munkakör betölthetõ: 2010. szeptember 1.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2010. évi 58. szám
9829
Eredményes pályázat esetén a határozott idõre (1 évre) szóló kinevezés, hat hónap próbaidõ kikötésével tölthetõ be. Az elbírálás eredményérõl a pályázó írásban tájékoztatást kap. A pályázatokat legalább 3 tagú bizottság bírálja el. A pályázatot zárt borítékban „Igazgatási ügyintézõi munkakör” megjelöléssel, Kistarcsa Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala jegyzõjéhez lehet benyújtani. Cím: 2143 Kistarcsa, Szabadság u. 48. Telefon: 06 (28) 470-711.
Létavértes Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete pályázatot hirdet a létavértesi Városi Könyvtár és Mûvelõdési Ház magasabb vezetõi beosztásának betöltésére A pályázat kiírására a 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet 2/B. §-a alapján került sor. A pályázat feltételei: – magyarnyelv-tudás, – büntetlen elõélet, – szakirányú egyetemi végzettség és szakképzettség, vagy nem szakirányú egyetemi végzettség és felsõfokú szakirányú munkaköri szakvizsga, vagy fõiskolai könyvtárosi képzettség, – a felsõfokú szakirányú végzettségnek és szakképzettségnek és egyben az intézmény alaptevékenységének megfelelõ jogviszonyban legalább ötéves szakmai gyakorlat, – a 2009 után szerzett fõiskolai könyvtárosi képzettség esetén tízéves szakmai gyakorlat szükséges. A magasabb vezetõi megbízás 2010. november 1-jétõl 2015. október 31-ig szól. A pályázathoz csatolni kell: – szakmai életrajzot, – 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, – képzettséget igazoló okirat hiteles másolatát, – az intézmény vezetésére vonatkozó programot a szakmai helyzetelemzésre épülõ fejlesztési elképzelésekkel, – adatvédelmi nyilatkozatot. A pályázatot postai úton zárt borítékban a „Létavértes, Városi Könyvtár és Mûvelõdési Ház vezetõi pályázat” megjelöléssel a KSZK honlapján való megjelenéstõl számított 30 napon belül kell írásban, 1 példányban benyújtani Menyhárt Károly polgármesterhez (4281 Létavértes, Kossuth utca 4.). A magasabb vezetõi beosztásra megbízást a munkáltatói jogkör gyakorlója ad a bizottság javaslatának figyelembevételével. A pályázatokat a benyújtási határidõt követõen 30 napon belül kell elbírálni. A Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ internetes honlapján való közzététel idõpontja: 2010. július 9. Bérezés, juttatások a közalkalmazottak jogállásáról szóló módosított 1992. évi XXXIII. tv., valamint a végrehajtására kiadott 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet szerint. A pályázattal kapcsolatban bõvebb információ kérhetõ az (52) 585-308-as telefonszámon Czifráné Dezsõ Angélától.
9830
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2010. évi 58. szám
Lõkösháza Község Önkormányzata pályázatot hirdet a Petõfi Mûvelõdési Ház és Könyvtár intézményvezetõi (igazgatói) munkakörének betöltésére Pályázatot meghirdetõ szerv: Lõkösháza Község Önkormányzata, 5743 Lõkösháza, Eleki út 28. Meghirdetett munkahely: Petõfi Mûvelõdési Ház és Könyvtár, 5743 Lõkösháza, Alapítók útja 17–19., intézményvezetõ (igazgató). Képesítési és egyéb feltételek: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint az annak végrehajtásáról szóló 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendeletben foglalt rendelkezések. Juttatások, illetmény, pótlék, egyéb: illetmény: a Kjt. alapján, magasabb vezetõi pótlék 225%. Az állás betöltésének határideje: a pályázat elbírálását követõen azonnal. A megbízás 5 évre szól, napi 4 órás munkaidõben. A pályázat benyújtásának határideje: a Hivatalos Értesítõben történõ megjelenéstõl számított 30. nap. A pályázathoz csatolandó: – részletes szakmai önéletrajz, – oklevélmásolat, – szakmai gyakorlat igazolása, – 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, – szakmai program, – hozzájárulás a pályázati anyagban foglalt személyes adatok a pályázati eljárással összefüggõ kezeléséhez, illetve betekintésre jogosultak általi megismeréséhez, – nyilatkozat a pályázatnak a képviselõ-testület nyilvános vagy zárt ülésen történõ tárgyalásáról. A pályázat címzettje: Lõkösháza község polgármestere, 5743 Lõkösháza, Eleki út 28. Felvilágosítás kérhetõ a (66) 244-244-es telefonszámon, e-mail:
[email protected]
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
VI.
•
9831
2010. évi 58. szám
Alapító okiratok
A nemzeti erõforrás miniszter 1/2010. (VII. 21.) NEFMI határozata a Nemzeti Sport Intézet (NSI) alapító okiratáról, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) alapító okiratának módosításáról, a Nemzeti Sportközpontok (NSK) alapító okiratáról (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) 1. A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 8. § (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott jogkörömben eljárva az irányításom alá tartozó Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézetet (a továbbiakban: NUSI) jelen határozatban foglaltak szerint 2010. augusztus 31-ével kiválással átalakítom. 2. A NUSI-ból a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 11. § (1) és (6) bekezdése alapján kiválással létrejövõ Nemzeti Sport Intézet (a továbbiakban: NSI) alapító okiratát jelen határozat 1. melléklete szerint állapítom meg a nemzetgazdasági miniszter elõzetes egyetértésével. 3. A kiválást követõen Nemzeti Sportközpontok (a továbbiakban: NSK) elnevezéssel tovább mûködõ NUSI alapító okiratának módosítását jelen határozat 2. melléklete, a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát jelen határozat 3. melléklete szerint állapítom meg a nemzetgazdasági miniszter elõzetes egyetértésével, egyúttal a korábbi jogi személyiségû szervezeti egységek törlésre kerülnek. 4. A NUSI közfeladatainak jövõbeni ellátására az 1. és a 3. mellékletek szerinti alapító okiratok az irányadóak. 5. A NUSI jogai és kötelezettségei, ideértve a vagyona (vagyoni jogai) és elõirányzatai, továbbá valamennyi elismert vagy nem vitatott pénz- vagy pénzben kifejezhetõ tartozása tekintetében, az ellátott közfeladatokhoz kapcsolódóan meg kell állapodni az NSK és az NSI jogutódlásának részletes szabályairól. A megállapodást az irányító szerv vezetõje jóváhagyja. 6. A NUSI az 5. pont szerinti megállapodás kincstárnak történõ benyújtásának napjáig vállalhat kötelezettséget a kötelezettségvállalásra vonatkozó szabályzatban foglalt rendelkezéseknek megfelelõen.
Budapest, 2010. július 14. Dr. Réthelyi Miklós s. k., nemzeti erõforrás miniszter
9832
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2010. évi 58. szám
1. melléklet az 1/2010. (VII. 21.) NEFMI határozathoz
A Nemzeti Sport Intézet alapító okirata Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (Áht.) alapján létrehozott Nemzeti Sport Intézet (a továbbiakban: NSI) költségvetési szerv alapító okiratát a 2008. évi CV. törvény 2. § (2) bekezdésében biztosított jogkörömben eljárva – a nemzetgazdasági miniszter egyetértésével – az alábbiak szerint állapítom meg. 1. A költségvetési szerv neve, székhelye neve: Nemzeti Sport Intézet nevének hivatalos rövidítése: NSI neve angolul: National Institute for Sport székhelye: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1–3. 2. Létrehozásáról szóló jogszabály/határozat 1/2010. (VII. 21.) NEFMI határozat 3. Az NSI közfeladatai/alaptevékenység Az NSI alaptevékenységként ellátott feladatait a sportról szóló 2004. évi I. törvény, a muzeális intézményekrõl, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közmûvelõdésrõl szóló 1997. évi CXL. törvény, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezetõ államtitkár feladat- és hatáskörérõl szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet, valamint a Nemzeti Erõforrás Minisztérium Szervezeti és Mûködési Szabályzatának kiadásáról szóló NEFMI utasítás alapján látja el az alábbi kérdések tekintetében: az egyes sporttal kapcsolatos, kiemelt állami feladatok ellátásának elõsegítése, közremûködés a magyar sport utánpótlás-nevelési koncepciójának kialakításában, a fiatal sportolók általános és sportági felkészítése tudományos vizsgálatának megszervezése, integrálása és végrehajtása, közremûködés a korszerû edzésmódszerek kidolgozásában, alkalmazásában és terjesztésében, tehetséggondozó programok mûködtetése, továbbá a sport és testnevelés területén a hazai és nemzetközi jelentõségû muzeális tárgyi és dokumentációs anyagok felkutatása, gyûjtése, õrzése, védése, rendszerezése, nyilvántartása, tudományos feldolgozása, közlése, a tudományos eredmények kiállítások, tudományos és ismeretterjesztõ elõadások, közlemények és kiadványok útján való hasznosítása, sportcélú támogatások kezelése, továbbá az NSI-re vonatkozó hatályos jogszabályokban, valamint az NSI Szervezeti és Mûködési Szabályzatában foglalt egyéb feladatok vonatkozásában. Az NSI mûködteti a magyar sport országos szakmúzeumát, a Magyar Sportmúzeumot. A Magyar Sportmúzeum az NSI szervezeti egysége. Szakágazati besorolása: 9319 Egyéb sporttevékenység Az alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása: 721922 Orvostudományi alkalmazott kutatás 722018 Szociológiai alkalmazott kutatás 722025 Pszichológia- és viselkedéstudományi alkalmazott kutatás 910201 Múzeumi gyûjteményi tevékenység 910202 Múzeumi tudományos feldolgozó és publikációs tevékenység 910203 Múzeumi kiállítási tevékenység 910204 Múzeumi közmûvelõdési, közönségkapcsolati tevékenység 931102 Sportlétesítmények mûködtetése és fejlesztése 931201 Versenysport-tevékenység és támogatása 931202 Utánpótlás-nevelési tevékenység és támogatása 931203 Fogyatékossággal élõk versenysport-tevékenysége és támogatása 931301 Szabadidõsport- (rekreációs sport-) tevékenység és támogatása 931302 Fogyatékossággal élõk szabadidõsport- (rekreációs sport-) tevékenysége és támogatása
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
9833
2010. évi 58. szám
A költségvetési szerv által végzett kisegítõ tevékenységhez kapcsolódó kiadások nem haladhatják meg a szerv összes kiadásainak 20%-át és a vállalkozási tevékenységbõl származó bevételek összegét. 4. Az NSI mûködési köre Az NSI mûködési köre Magyarország területére terjed ki. 5. Az irányítási jogokat a nemzeti erõforrás miniszter (1055 Budapest, Szalay u. 10–14.) gyakorolja. Az irányítási jogkört a miniszter a sportpolitikai államtitkár útján gyakorolja. Az irányítási jogok gyakorlásának további szabályait a Nemzeti Erõforrás Minisztérium a Szervezeti és Mûködési Szabályzatában rögzíti. 6. Az NSI besorolása: Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója alapján: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 7. Az NSI vezetõjének megbízási rendje Az NSI vezetését fõigazgató látja el. A fõigazgatót – pályáztatást követõen – a sportpolitikai államtitkár javaslatára a nemzeti erõforrás miniszter bízza meg határozatlan idõre és menti fel. Fõigazgatói megbízás legfeljebb 5 éves határozott idõtartamra is adható. A fõigazgató feletti egyéb munkáltatói jogok gyakorlója a sportpolitikai államtitkár. A muzeális feladatokat ellátó szervezeti egység vezetõjét – pályáztatást követõen – a fõigazgató javaslata alapján a miniszter nevében az irányítási jogkört gyakorló sportpolitikai államtitkár – legfeljebb öt év határozott idõre – bízza meg és menti fel. A muzeális szervezeti egység vezetõje feletti egyéb munkáltatói jogokat a fõigazgató gyakorolja. Az NSI gazdálkodásával kapcsolatos feladatokat gazdasági igazgató irányítja. A gazdasági igazgató az NSI gazdasági vezetõje, gazdálkodási és pénzügyekben a fõigazgató helyettese. A gazdasági igazgatót a fõigazgató javaslata alapján a sportpolitikai államtitkár elõterjesztésére a nemzeti erõforrás miniszter határozatlan idõre bízza meg és menti fel, az egyéb munkáltatói jogokat az NSI fõigazgatója gyakorolja. 8. A foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése Az NSI alkalmazottai a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a muzeális feladatokat ellátó szervezeti egység alkalmazottai kivételével a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a testnevelés és sport területén történõ végrehajtásáról szóló 325/2008. (XII. 29.) Korm. rendelet, a muzeális feladatokat ellátó szervezeti egység alkalmazottai és vezetõje tekintetében pedig a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a mûvészeti, a közmûvelõdési és a közgyûjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggõ egyes kérdések rendezésére vonatkozó 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet hatálya alá tartoznak. Az alkalmazottak felett a munkáltatói jogokat a fõigazgató gyakorolja, a muzeális feladatokat ellátó szervezeti egység alkalmazottai tekintetében a muzeális feladatokat ellátó szervezeti egység vezetõjével egyetértésben. 9. A közvetlen jogelõd szerv neve, székhelye: neve: Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet, székhelye: 1146, Budapest, Istvánmezei út 3–5.
Budapest, 2010. július 14. Dr. Réthelyi Miklós s. k., nemzeti erõforrás miniszter
9834
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2010. évi 58. szám
2. melléklet az 1/2010. (VII. 21.) NEFMI határozathoz
A Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet alapító okiratának módosítása A Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet alapító okiratát 2010. augusztus 31-i hatállyal az alábbiak szerint módosítom: 1. Az alapító okirat címében és az alapító okirat bevezetõ szövegrészében a „Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet” szövegrész helyébe a „Nemzeti Sportközpontok” szövegrész lép. 2. Az alapító okirat bevezetõ szövegrészében a „pénzügyminiszter egyetértésével az alábbiak szerint állapítom meg” szövegrész helyébe a „nemzetgazdasági miniszter egyetértésével az alábbiak szerint állapítom meg” szövegrész lép. 3. Az alapító okirat „1. A költségvetési szerv neve, székhelye” pontja helyébe a következõ rendelkezés lép: „neve: Nemzeti Sportközpontok nevének hivatalos rövidítése: NSK neve angolul: National Centres for Sport székhelye: 1146 Budapest, Istvánmezei út 3–5.” 4. Az alapító okirat bevezetõ szövegrészében a „NUSI” szövegrész helyébe az „NSK” szövegrész lép, az alapító okirat „3. A NUSI közfeladatai/alaptevékenység” pontjában, „4. A NUSI mûködési köre” pontjában, „6. A NUSI besorolása” pontjában, valamint a „7. A NUSI vezetõjének megbízási rendje” pontjába „a NUSI” szövegrész helyébe „az NSK” szövegrész lép. 5. Az alapító okirat „3. A NUSI közfeladatai/alaptevékenység” pontjának 1. bekezdése helyébe az alábbi szövegrész lép: „Az NSK alaptevékenységként ellátott feladatait a sportról szóló 2004. évi I. törvény, az olimpiai központokról szóló 38/2004. (III. 12.) Korm. rendelet, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezetõ államtitkár feladat- és hatáskörérõl szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet, valamint a Nemzeti Erõforrás Minisztérium Szervezeti és Mûködési Szabályzatának kiadásáról szóló NEFMI utasítás alapján látja el az alábbi kérdések tekintetében: olimpiai központok mûködtetése és fejlesztése, az egyes sporttal kapcsolatos, kiemelt állami feladatok ellátásának elõsegítése, az egyéb, állami tulajdonban lévõ, az állami vagyon részét képezõ, vagyonkezelésébe, használatába, üzemeltetésébe adott, valamint egyes, a NEFMI vagyonkezelésébe tartozó ingatlanok – különösen sportlétesítmények – üzemeltetésérõl, hasznosításáról, fejlesztésérõl történõ gondoskodás, továbbá az NSK-ra vonatkozó hatályos jogszabályokban, valamint az NSK Szervezeti és Mûködési Szabályzatában foglalt egyéb feladatok vonatkozásában.” 6. Az alapító okirat „3. A NUSI közfeladatai/alaptevékenység” pontjának 3. bekezdése helyébe az alábbi szövegrész lép: „Az alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása: 552002 Sportolók részére nyújtott edzõtábori szálláshely-szolgáltatás 562915 Sportolók edzõtábori étkeztetése 931101 Edzõtáborok mûködtetése és fejlesztése 931102 Sportlétesítmények mûködtetése és fejlesztése” 7. Az alapító okirat „3. A NUSI közfeladatai/alaptevékenység” pontjának 4. bekezdésében a „kisegítõ” szövegrész helyébe a „vállalkozási” szövegrész lép. 8. Az alapító okirat 5. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: „5. Az irányítási jogokat a nemzeti erõforrás miniszter (1055 Budapest, Szalay u. 10–14.) gyakorolja. Az irányítási jogkört a miniszter a sportpolitikai államtitkár útján gyakorolja. Az irányítási jogok gyakorlásának további szabályait a Nemzeti Erõforrás Minisztérium a Szervezeti és Mûködési Szabályzatában rögzíti.” 9. Az alapító okirat „7. A NUSI vezetõjének megbízási rendje” pontjában a „sportszakállamtitkár” szövegrész helyébe a „sportpolitikai államtitkár” szövegrész, az „önkormányzati miniszter” szövegrész helyébe a „nemzeti erõforrás miniszter” szövegrész lép.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
9835
2010. évi 58. szám
10. Az alapító okirat „8. A foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése” pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: „Az NSK alkalmazottai a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a testnevelés és sport területén történõ végrehajtásáról szóló 325/2008. (XII. 29.) Korm. rendelet hatálya alá tartoznak. Az alkalmazottak felett a munkáltatói jogokat a fõigazgató gyakorolja.” 11. A NUSI jogi személy szervezeti egységei – azok megszüntetése következtében – 2010. augusztus 31-ével a törzskönyvi nyilvántartásból törlésre kerülnek, így az alapító okirat „10. A NUSI jogi személyiségû szervezeti egységei” pontja, valamint az alapító okirat mellékletei törlésre kerülnek 12. Az alapító okirat hatályba léptetõ rendelkezése hatályon kívül helyezésre kerül.
Budapest, 2010. július 14. Dr. Réthelyi Miklós s. k., nemzeti erõforrás miniszter
3. melléklet az 1/2010. (VII. 21.) NEFMI határozathoz
A Nemzeti Sportközpontok alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) Az olimpiai központok mûködtetésére és fejlesztésére, a magyar versenysport és utánpótlás-nevelés felkészülési bázisának biztosítása, valamint egyes sporttal kapcsolatos kiemelt állami feladatok ellátásának elõsegítése érdekében – figyelemmel az 1100/2004. (X. 12.) Korm. határozat 2. pontjára, valamint az olimpiai központokról szóló 38/2004. (III. 12.) Korm. rendeletre – az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (Áht.) alapján a Miniszterelnöki Hivatalt vezetõ miniszter által a pénzügyminiszter egyetértésével létrehozott Nemzeti Sportközpontok (a továbbiakban: NSK) költségvetési szerv alapító okiratát a 2008. évi CV. törvény 2. § (2) bekezdésében biztosított jogkörömben eljárva a nemzetgazdasági miniszter egyetértésével az alábbiak szerint állapítom meg. 1. A költségvetési szerv neve, székhelye neve: Nemzeti Sportközpontok nevének hivatalos rövidítése: NSK neve angolul: National Centres for Sport székhelye: 1146 Budapest, Istvánmezei út 3–5. 2. Létrehozásáról szóló jogszabály/határozat 1100/2004. (X. 12.) Korm. határozat, 2118/2006. (VI. 30.) Korm. határozat 3. Az NSK közfeladatai/alaptevékenység Az NSK alaptevékenységként ellátott feladatait a sportról szóló 2004. évi I. törvény, az olimpiai központokról szóló 38/2004. (III. 12.) Korm. rendelet, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezetõ államtitkár feladat- és hatáskörérõl szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet, valamint a Nemzeti Erõforrás Minisztérium Szervezeti és Mûködési Szabályzatának kiadásáról szóló NEFMI utasítás alapján látja el az alábbi kérdések tekintetében: olimpiai központok mûködtetése és fejlesztése, az egyes sporttal kapcsolatos, kiemelt állami feladatok ellátásának elõsegítése, az egyéb, állami tulajdonban lévõ, az állami vagyon részét képezõ, vagyonkezelésébe, használatába, üzemeltetésébe adott, valamint egyes, a NEFMI vagyonkezelésébe tartozó ingatlanok – különösen sportlétesítmények – üzemeltetésérõl, hasznosításáról, fejlesztésérõl történõ gondoskodás, továbbá az NSK-ra vonatkozó hatályos jogszabályokban, valamint az NSK Szervezeti és Mûködési Szabályzatában foglalt egyéb feladatok vonatkozásában.
9836
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2010. évi 58. szám
Szakágazati besorolása: 9311 Sportlétesítmény mûködtetése Az alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása: 552002 Sportolók részére nyújtott edzõtábori szálláshely-szolgáltatás 562915 Sportolók edzõtábori étkeztetése 931101 Edzõtáborok mûködtetése és fejlesztése 931102 Sportlétesítmények mûködtetése és fejlesztése A költségvetési szerv által végzett kisegítõ tevékenységhez kapcsolódó kiadások nem haladhatják meg a szerv összes kiadásainak 20%-át és a vállalkozási tevékenységbõl származó bevételek összegét. 4. Az NSK mûködési köre Az NSK mûködési köre Magyarország területére terjed ki. 5. Az irányítási jogokat a nemzeti erõforrás miniszter (1055 Budapest, Szalay u. 10–14.) gyakorolja. Az irányítási jogkört a miniszter a sportpolitikai államtitkár útján gyakorolja. Az irányítási jogok gyakorlásának további szabályait a Nemzeti Erõforrás Minisztérium a Szervezeti és Mûködési Szabályzatában rögzíti. 6. Az NSK besorolása: Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója alapján: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 7. Az NSK vezetõjének megbízási rendje Az NSK vezetését fõigazgató látja el. A fõigazgatót – pályáztatást követõen – a sportpolitikai államtitkár javaslatára a nemzeti erõforrás miniszter bízza meg határozatlan idõre és menti fel. Fõigazgatói megbízás legfeljebb 5 éves határozott idõtartamra is adható. A fõigazgató feletti egyéb munkáltatói jogok gyakorlója a sportpolitikai államtitkár. Az NSK gazdálkodásával kapcsolatos feladatokat gazdasági igazgató irányítja. A gazdasági igazgató az NSK gazdasági vezetõje, gazdálkodási és pénzügyekben a fõigazgató helyettese. A gazdasági igazgatót a fõigazgató javaslata alapján a sportpolitikai államtitkár elõterjesztésére a nemzeti erõforrás miniszter határozatlan idõre bízza meg és menti fel, az egyéb munkáltatói jogokat az NSK fõigazgatója gyakorolja. 8. A foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése Az NSK alkalmazottai a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a testnevelés és sport területén történõ végrehajtásáról szóló 325/2008. (XII. 29.) Korm. rendelet hatálya alá tartoznak. Az alkalmazottak felett a munkáltatói jogokat a fõigazgató gyakorolja. 9. Jogelõd szerv neve, székhelye: neve: Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet, székhelye: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1–3. neve: Testnevelési Sportmúzeum székhelye: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1–3. Jelen alapító okirat 2010. augusztus 31-én lép hatályba, ezzel egyidejûleg hatályát veszti a 2010. március 10-én közzétett, A-1115/3/2009. számú alapító okirat.
Budapest, 2010. július 14. Dr. Réthelyi Miklós s. k., nemzeti erõforrás miniszter
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
VII.
•
2010. évi 58. szám
9837
Pályázati felhívások
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztõ Zrt. pályázati felhívása ingatlanok hasznosítására A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztõ Zrt. (1131 Budapest, Váci út 45/B), amely helyett és nevében a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ jár el (1024 Budapest, Lövõház utca 39.) a továbbiakban: kiíró az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet vonatkozó fejezetei alapján nyilvános pályázat keretében hasznosítja üzemanyagtöltõ állomás és egyéb létesítmények létesítésére és üzemeltetésére a magyar állam tulajdonában és a kiíró vagyonkezelésében lévõ M43-as autópálya 31. km-nél lévõ, Óföldeák 0213/35., 0213/37. helyrajzi számú ingatlanokat. A pályázat beadásához az ajánlatkérési dokumentációt meg kell vásárolni, melynek összege bruttó 10 000 Ft; „Kéthalmi” jelige megjelölésével, a kiíró Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-01465488-00000000 számú számlájára kell átutalni úgy, hogy az ajánlatkérési dokumentáció csak a befizetést követõen váltható ki. Az átutalásnál fel kell tüntetni: nevet, címet és adószámot. A pályázat elbírálása során az értékelési szempontok a következõk: A kiírónak megajánlott díjak mértéke: 100% Ezen belül: Egyszeri használatbavételi díj: 70% Fix éves díj: 20% Forgalomarányos díj: 10% Az értékelés során a legkedvezõbb ajánlati elem 10 pontot kap, a többi ajánlat ajánlati elemének pontszáma a vizsgált ajánlati elemnek a legkedvezõbb ajánlati elemhez mért értékarányosításával számolható. A használatba adás fontosabb feltételei: A kiíró az ajánlatkérési dokumentációnak megfelelõen 25 éves idõtartamra vonatkozó földhasználati szerzõdést köt a nyertes ajánlattevõvel, aki ez alapján egyszeri használatbavételi díjat, éves fix díjat, illetve forgalomarányos díjat köteles fizetni. Ajánlattevõ: Minden olyan megfelelõ gyakorlattal, referenciával, valamint magyarországi székhellyel rendelkezõ gazdálkodószervezet, amely legalább három éve üzemeltet Magyarországon minimum tíz üzemanyagtöltõ állomásból álló hálózatot, továbbá tagja a Magyar Ásványolaj Szövetségnek. A pályázati ajánlatok beadásának módja: A pályázati ajánlatokat a kiíró által rendelkezésre bocsátott ajánlatkérési dokumentáció alapján nyújtják be az ajánlattevõk a kiírónál, a Budapest, 1024 Budapest, Lövõház utca 39. 1/A szám alatti helyiségben. Az ajánlati biztosíték mértéke oldalanként 3 millió forint. Részajánlat tehetõ oldalanként. A pályázati ajánlatokat zárt, cégjelzés nélküli borítékban, az ajánlatkérési dokumentációban elõírtaknak megfelelõen, 4 példányban (1 eredeti és 3 másolati példányban), magyar nyelven, személyesen, illetve meghatalmazott útján a kiírónál a 1024 Budapest, Lövõház utca 39. 1/A szám alatti helyiségben kell benyújtani úgy, hogy az ajánlat az ajánlattételi határidõn belül a kiíróhoz megérkezzék. Ajánlattételi határidõ: 2010. augusztus 26. 10 óra.
9838
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2010. évi 58. szám
Kötelezõen vállalt ajánlati kötöttség: a beadást követõ 90 naptári nap. Amennyiben a pályázó ajánlati kötöttségének ideje alatt ajánlatát visszavonja, vagy ha a szerzõdés megkötése a nyertes pályázónak felróható, vagy érdekkörében felmerülõ más okból hiúsul meg, az ajánlati biztosítékot elveszti. A pályázó az ajánlati biztosítékot elveszti akkor is, ha a már megkötött szerzõdés a pályázónak felróható, vagy érdekkörében felmerülõ más okból hiúsul meg. A pályázati ajánlatok elbírálása vagy tárgyalásra kitûzése (az ajánlatmódosításra való felhívás) az ajánlattételi határidõ lejártát követõ 60 naptári napon belül történik, mely idõtartamot a kiíró egy alkalommal legfeljebb további 30 naptári nappal meghosszabbíthat. Ennek függvényében az ajánlati kötöttség idõtartama is 30 nappal meghosszabbodik. Ajánlatok bontásának idõpontja: 2010. augusztus 26. 10 óra. A kiíró az elbírálási határidõ – 2010. november 19. – lejártát követõ 15 naptári napon belül írásban tájékoztatja a pályázókat a pályázati eljárás eredményérõl. A kiíró fenntartja jogát, hogy 1. a nyertes pályázó visszalépése esetén a pályázat soron következõ helyezettjével szerzõdést kössön, 2. a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítsa, 3. pályázati felhívását az ajánlattételi határidõ elõtt visszavonja, melyrõl a pályázati felhívás közlésével megegyezõ helyeken az ajánlattételi határidõ lejárta elõtt hirdetményt tesz közzé, 4. szükség esetén írásban kiegészítõ információkat, illetve hiánypótlást kérjen azzal, hogy az ajánlattevõ írásbeli válasza semmilyen formában nem eredményezheti a pályázat lényeges tartalmi elemeinek megváltoztatását. A pályázatot követõ tárgyalás során a pályázók ajánlataikat módosíthatják azzal, hogy a korábban megajánlott díjak nem csökkenthetõk, és a módosított ajánlatnak is meg kell felelnie a pályázati felhívásban meghatározott valamennyi feltételnek. Érvényes a pályázati ajánlat, ha 1. azt a pályázati felhívásban meghatározott, illetve szabályszerûen meghosszabbított ajánlattételi határidõben nyújtották be, 2. a pályázó az ajánlati biztosítékot az elõírásoknak megfelelõen bocsátotta rendelkezésre, 3. a pályázó a pályázatot szabályszerûen aláírta (gazdasági társaság esetén cégszerû aláírás), 4. az ajánlatkérési dokumentációban elõírtakat teljesíti. Ugyanazon dokumentumra vonatkozóan egyszeri hiánypótlásra van lehetõség, a pótolt dokumentumra vonatkozóan nincs lehetõség ismételt hiánypótlásra. Érvénytelen a pályázati ajánlat, ha az érvényességi feltételek bármelyikének részben vagy egészben a hiánypótlást követõen sem felel meg. Ha az ajánlattevõ, vagy az érdekkörébe tartozó más személy a pályázat titkosságát megsérti, a kiíró az ajánlatát érvénytelennek nyilvánítja. A lehetséges ajánlattevõk a pályázattal kapcsolatosan kizárólag írásban tehetnek fel kérdéseket. Amennyiben az ajánlatkérési dokumentációs és a pályázati felhívás között ellentmondás van, úgy a pályázati felhívás az irányadó.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
VIII.
•
9839
2010. évi 58. szám
Közlemények
A nemzetgazdasági miniszter közleményei A nemzetgazdasági miniszter közleménye az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben levõ települési önkormányzatok támogatásának 2010. évi I. ütemérõl A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetésérõl szóló 2009. évi CXXX. törvény 6. számú melléklet 1. pontja alapján az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben levõ települési önkormányzatok együttesen 4 120 841 ezer forint támogatásban részesülnek a 2010. évben, az I. ütemben. A támogatás önkormányzatonkénti összegét az 1. számú melléklet tartalmazza. A 2. számú melléklet szerinti települési önkormányzatok támogatási igényének elismerésére a törvény szerint nincs lehetõség.
Budapest, 2010. július 15. Dr. Matolcsy György s. k., nemzetgazdasági miniszter
1. számú melléklet
Támogatásban részesülõ önkormányzatok Sorszám
Önkormányzat neve
Támogatás (ezer Ft)
Baranya megye 1.
Besence
1 334
2.
Bogádmindszent
1 159
3.
Csányoszró
14 308
4.
Diósviszló
8 422
5.
Drávacsepely
1 636
6.
Drávaiványi
616
7.
Drávasztára
5 786
8.
Hegyszentmárton
1 833
9.
Hetvehely
2 887
10.
Ipacsfa
3 930
11.
Kákics
2 550
12.
Magyarmecske
3 459
13.
Magyartelek
4 699
14.
Marócsa
424
9840
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
Sorszám
Önkormányzat neve
Támogatás (ezer Ft)
15.
Márok
2 040
16.
Mezõd
2 139
17.
Nagycsány
3 151
18.
Okorág
1 893
19.
Palé
278
20.
Rádfalva
498
21.
Sásd
5 212
22.
Sellye
35 197
23.
Somogyhárságy
1 331
24.
Sósvertike
2 768
25.
Szentkatalin
1 568
26.
Vásárosbéc
2 920
27.
Vázsnok
530
Baranya megye összesen:
112 568
Bács-Kiskun megye 28.
Bácsbokod
8 507
29.
Bátmonostor
4 293
30.
Dunafalva
31.
Gátér
4 772
32.
Kalocsa
2 415
33.
Kaskantyú
3 550
34.
Kunbaja
5 659
35.
Ordas
3 359
10 575
Bács-Kiskun megye összesen:
43 130
Békés megye 36.
Battonya
31 544
37.
Békéssámson
16 683
38.
Bélmegyer
16 003
39.
Csabacsûd
8 034
40.
Doboz
7 234
41.
Dombegyház
4 896
42.
Dombiratos
4 039
43.
Geszt
9 873
44.
Körösnagyharsány
1 367
45.
Mezõgyán
20 005
46.
Mezõhegyes
20 410
47.
Nagybánhegyes
652
•
2010. évi 58. szám
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
Sorszám
48.
9841
2010. évi 58. szám
Önkormányzat neve
Sarkadkeresztúr Békés megye összesen:
Támogatás (ezer Ft)
784 141 524
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 49.
Abaújvár
105
50.
Alsógagy
1 340
51.
Alsóregmec
3 652
52.
Ároktõ
3 569
53.
Bodrogkeresztúr
1 388
54.
Bodrogkisfalud
1 716
55.
Bükkaranyos
56.
Cigánd
15 671
57.
Csernely
4 181
58.
Csobád
3 587
59.
Detek
60.
Egerlövõ
61.
Emõd
62.
Erdõhorváti
63.
Felsõgagy
64.
Felsõregmec
3 465
65.
Filkeháza
1 243
66.
Füzérradvány
2 078
67.
Göncruszka
3 436
68.
Györgytarló
779
69.
Hernádkércs
1 806
70.
Hernádvécse
12 012
71.
Hidasnémeti
8 943
72.
Hidvégardó
7 828
73.
Hollóháza
16 553
74.
Izsófalva
7 076
75.
Járdánháza
5 696
76.
Karcsa
1 982
77.
Kondó
2 642
78.
Lak
4 444
79.
Legyesbénye
80.
Mád
81.
Makkoshotyka
82.
Mezõcsát
83.
Mezõkövesd
899
589 5 216 66 171 2 956 886
21 148 1 774 10 775 6 623 20 138
9842
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
Sorszám
Önkormányzat neve
Támogatás (ezer Ft)
84.
Monok
873
85.
Nagykinizs
314
86.
Nagyrozvágy
7 261
87.
Négyes
2 271
88.
Olaszliszka
12 937
89.
Ózd
74 082
90.
Pácin
12 560
91.
Pálháza
9 099
92.
Putnok
22 286
93.
Ragály
6 576
94.
Rakaca
4 285
95.
Répáshuta
3 418
96.
Ricse
97.
Rudabánya
7 215
98.
Rudolftelep
2 403
99.
Sárospatak
56 789
100.
Sátoraljaújhely
27 013
101.
Szalaszend
15 604
102.
Szegilong
150
103.
Szõlõsardó
63
104.
Szuhogy
3 810
105.
Telkibánya
3 757
106.
Tibolddaróc
16 407
107.
Tiszabábolna
108.
Tolcsva
3 099
109.
Vajdácska
1 333
110.
Vilmány
5 923
111.
Viss
1 731
112.
Vizsoly
16 624
113.
Zubogy
3 817
40 887
50
Borsod-Abaúj-Zemplén megye összesen:
615 004
Csongrád megye 114.
Ambrózfalva
2 214
115.
Apátfalva
116.
Csanádalberti
3 372
117.
Csanádpalota
46 030
118.
Dóc
10 799
119.
Eperjes
16 293
8 971
•
2010. évi 58. szám
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
9843
2010. évi 58. szám
Sorszám
Önkormányzat neve
Támogatás (ezer Ft)
120.
Felgyõ
916
121.
Földeák
122.
Magyarcsanád
9 188
123.
Maroslele
1 250
124.
Mártély
6 539
125.
Ópusztaszer
6 677
126.
Pitvaros
3 627
127.
Pusztamérges
7 528
128.
Röszke
12 890
129.
Tiszasziget
11 222
130.
Tömörkény
3 471
131.
Újszentiván
2 423
22 263
Csongrád megye összesen:
175 673
Fejér megye 132.
Alsószentiván
7 904
133.
Igar
1 860
Fejér megye összesen:
9 764
Gyõr-Moson-Sopron megye 134.
Bõsárkány
6 136
135.
Dunasziget
3 208
136.
Egyed
2 553
137.
Gyömöre
13 270
138.
Gyõrsövényház
10 586
139.
Nagybajcs
140.
Pannonhalma
141.
Rábaszentmihály
142.
Sokorópátka
143.
Szerecseny
5 836 33 531 3 034 998 5 220
Gyõr-Moson-Sopron megye összesen:
84 372
Hajdú-Bihar megye 144.
Álmosd
388
145.
Bagamér
1 661
146.
Bakonszeg
3 447
147.
Balmazújváros
109 087
148.
Biharkeresztes
65 781
149.
Biharnagybajom
28 211
9844
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
Sorszám
Önkormányzat neve
Támogatás (ezer Ft)
150.
Bihartorda
10 965
151.
Csökmõ
19 386
152.
Esztár
29 698
153.
Fülöp
3 260
154.
Gáborján
155.
Hajdúhadház
3 926
156.
Hajdúsámson
55 301
157.
Hajdúszovát
24 097
158.
Kismarja
22 242
159.
Körösszakál
160.
Körösszegapáti
11 739
161.
Magyarhomorog
15 150
162.
Mezõpeterd
1 847
163.
Mezõsas
6 124
164.
Mikepércs
3 354
165.
Monostorpályi
28 241
166.
Nagyrábé
14 997
167.
Nyíradony
38 033
168.
Nyírmártonfalva
169.
Pocsaj
170.
Püspökladány
171.
Sáp
172.
Sárrétudvari
173.
Szentpéterszeg
2 904
174.
Szerep
8 707
175.
Tépe
4 418
176.
Tetétlen
7 647
177.
Újiráz
2 639
178.
Újtikos
179.
Vámospércs
180.
Vekerd
14 860
5 455
982 7 901 51 005 3 438 11 649
557 11 295 480
Hajdú-Bihar megye összesen:
630 872
Heves megye 181.
Atkár
2 181
182.
Mátraballa
1 003
183.
Nagyvisnyó
10 674
184.
Pétervására
8 270
185.
Váraszó
3 999
Heves megye összesen:
26 127
•
2010. évi 58. szám
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
9845
2010. évi 58. szám
Sorszám
Önkormányzat neve
Támogatás (ezer Ft)
Nógrád megye 186.
Balassagyarmat
60 705
187.
Bokor
1 517
188.
Buják
5 465
189.
Cserhátsurány
3 499
190.
Cserhátszentiván
1 500
191.
Csitár
1 197
192.
Herencsény
2 801
193.
Iliny
194.
Karancsberény
1 396
195.
Magyarnándor
500
196.
Márkháza
197.
Mohora
198.
Nagybárkány
1 158
199.
Õrhalom
3 145
200.
Piliny
3 229
201.
Varsány
50
50 495
750
Nógrád megye összesen:
87 457
Pest megye 202.
Bernecebaráti
7 550
203.
Ipolydamásd
1 057
204.
Kisnémedi
5 838
205.
Márianosztra
2 133
206.
Püspökhatvan
1 481
207.
Szob
53 395
208.
Vácegres
12 048
Pest megye összesen :
83 502
Somogy megye 209.
Alsóbogát
313
210.
Andocs
2 495
211.
Bábonymegyer
3 098
212.
Bedegkér
4 865
213.
Beleg
214.
Berzence
215.
Bodrog
3 672
216.
Bonnya
314
217.
Bõszénfa
601 19 529
5 736
9846
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
Sorszám
Önkormányzat neve
Támogatás (ezer Ft)
218.
Cserénfa
2 052
219.
Csoma
2 534
220.
Csombárd
221.
Csököly
5 821
222.
Csurgó
21 890
223.
Csurgónagymarton
1 242
224.
Ecseny
1 162
225.
Edde
1 883
226.
Fiad
1 830
227.
Gálosfa
1 717
228.
Gamás
9 501
229.
Gyugy
161
230.
Háromfa
231.
Homokszentgyörgy
12 799
232.
Inke
11 984
233.
Jákó
5 123
234.
Juta
3 435
235.
Kadarkút
236.
Kálmáncsa
4 233
237.
Kapoly
4 305
238.
Kaposgyarmat
239.
Kaposkeresztúr
1 081
240.
Kazsok
3 487
241.
Kereki
372
242.
Kisbárapáti
330
243.
Kisberény
895
244.
Kõkút
618
245.
Lábod
2 668
246.
Lad
3 647
247.
Lakócsa
2 303
248.
Magyaratád
7 079
249.
Magyaregres
5 913
250.
Mernye
916
251.
Miklósi
4 502
252.
Mosdós
11 764
253.
Nágocs
9 985
254.
Nagybajom
33 407
255.
Nemesdéd
9 186
256.
Nemesvid
6 360
499
2 863
16 543
461
•
2010. évi 58. szám
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
9847
2010. évi 58. szám
Sorszám
Önkormányzat neve
Támogatás (ezer Ft)
257.
Orci
5 996
258.
Osztopán
7 061
259.
Öreglak
1 167
260.
Pamuk
3 487
261.
Patalom
3 606
262.
Patosfa
1 297
263.
Pogányszentpéter
1 923
264.
Polány
265.
Porrogszentkirály
6 033
266.
Potony
2 290
267.
Segesd
2 838
268.
Simonfa
7 637
269.
Somogyaszaló
3 434
270.
Somogydöröcske
271.
Somogyfajsz
2 118
272.
Somogyjád
11 837
273.
Somogysárd
274.
Somogyszil
6 326
275.
Somogyudvarhely
6 494
276.
Somogyvámos
7 769
277.
Somogyvár
278.
Szabadi
3 837
279.
Szenta
1 874
280.
Szentborbás
1 823
281.
Szilvásszentmárton
2 096
282.
Szulok
671
283.
Tarany
13 680
284.
Taszár
11 662
285.
Tengõd
286.
Tótújfalu
967
287.
Újvárfalva
819
288.
Várda
3 840
289.
Vése
9 908
290.
Vízvár
6 105
291.
Zics
292.
Zimány
2 017
293.
Zselickislak
2 499
294.
Zselicszentpál
1 926
Somogy megye összesen:
122
414
272
16 945
8 330
449
428 743
9848
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
Sorszám
Önkormányzat neve
Támogatás (ezer Ft)
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 295.
Balsa
4 807
296.
Bátorliget
6 184
297.
Beregsurány
2 248
298.
Berkesz
8 350
299.
Besenyõd
9 648
300.
Beszterec
7 526
301.
Bököny
9 252
302.
Buj
303.
Csaholc
4 739
304.
Csaroda
5 659
305.
Csegöld
4 418
306.
Csenger
53 485
307.
Csengersima
8 564
308.
Csengerújfalu
4 677
309.
Demecser
19 407
310.
Dombrád
46 372
311.
Fábiánháza
19 710
312.
Gacsály
13 307
313.
Gávavencsellõ
314.
Gégény
19 502
315.
Gyõrtelek
19 018
316.
Gyügye
317.
Hetefejércse
2 398
318.
Hodász
8 306
319.
Ibrány
27 656
320.
Jánd
8 887
321.
Jánkmajtis
2 783
322.
Jéke
7 651
323.
Kék
3 154
324.
Kemecse
56 457
325.
Kisar
15 456
326.
Kisléta
327.
Kocsord
328.
Komlódtótfalu
329.
Kótaj
22 055
330.
Kölcse
5 987
331.
Kömörõ
1 761
332.
Laskod
7 193
28 914
5 331
440
8 351 27 940 2 596
•
2010. évi 58. szám
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
9849
2010. évi 58. szám
Sorszám
Önkormányzat neve
Támogatás (ezer Ft)
333.
Levelek
16 114
334.
Mánd
335.
Máriapócs
61 434
336.
Méhtelek
12 681
337.
Mérk
31 709
338.
Mezõladány
4 943
339.
Milota
7 258
340.
Nábrád
7 509
341.
Nagyar
2 551
342.
Nagycserkesz
1 740
343.
Nagydobos
6 317
344.
Nagyecsed
69 873
345.
Nagyvarsány
16 146
346.
Nyírcsaholy
23 725
347.
Nyírcsászári
2 833
348.
Nyírgelse
3 776
349.
Nyírgyulaj
16 459
350.
Nyíribrony
2 421
351.
Nyírkarász
24 220
352.
Nyírkáta
9 239
353.
Nyírkércs
4 921
354.
Nyírlugos
29 157
355.
Nyírmeggyes
19 738
356.
Nyírtét
17 486
357.
Ököritófülpös
19 766
358.
Panyola
5 774
359.
Paszab
16 788
360.
Penyige
9 521
361.
Petneháza
14 795
362.
Pócspetri
10 510
363.
Porcsalma
19 309
364.
Sényõ
12 924
365.
Szabolcsveresmart
13 168
366.
Szamosangyalos
367.
Szamosbecs
2 234
368.
Szamossályi
7 037
369.
Szamosszeg
26 185
370.
Szamostatárfalva
5 063
371.
Tákos
2 866
3 166
115
9850
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
Sorszám
Önkormányzat neve
Támogatás (ezer Ft)
372.
Tarpa
7 463
373.
Tiborszállás
17 332
374.
Tiszabecs
14 608
375.
Tiszabercel
11 641
376.
Tiszabezdéd
4 600
377.
Tiszaeszlár
378.
Tiszakerecseny
5 001
379.
Tiszakóród
7 792
380.
Tiszamogyorós
381.
Tiszanagyfalu
382.
Tiszarád
4 855
383.
Tiszaszalka
6 829
384.
Tiszaszentmárton
6 637
385.
Tiszatelek
386.
Tiszavasvári
387.
Tunyogmatolcs
388.
Túrricse
1 368
389.
Tyukod
14 343
390.
Újdombrád
648
391.
Újkenéz
545
392.
Ura
4 719
393.
Uszka
4 018
394.
Vállaj
13 159
395.
Vámosoroszi
396.
Vasmegyer
397.
Záhony
10 623
662 26 189
19 293 5 727 12 109
320 5 683 12 948
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye összesen:
1 290 772
Jász-Nagykun-Szolnok megye 398.
Nagyiván
6 301
399.
Nagyrév
10 046
400.
Rákóczifalva
401.
Tiszabõ
24 521
402.
Tiszabura
14 539
403.
Tiszaigar
7 236
404.
Tiszajenõ
1 493
405.
Tiszakürt
10 676
406.
Tiszaörs
18 131
407.
Tiszaszentimre
12 787
131
•
2010. évi 58. szám
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
9851
2010. évi 58. szám
Sorszám
Önkormányzat neve
Támogatás (ezer Ft)
408.
Tiszaszõlõs
20 171
409.
Tiszavárkony
10 844
410.
Tomajmonostora
17 127
411.
Újszász
20 215
Jász-Nagykun-Szolnok megye összesen:
174 218
Vas megye 412.
Csehimindszent
2 311
413.
Ják
5 486
414.
Õrimagyarósd
2 445
415.
Õriszentpéter
5 211
416.
Szalafõ
1 729
417.
Szergény
418.
Szõce
282 3 220
Vas megye összesen :
20 684
Veszprém megye 419.
Herend
1 662
420.
Kapolcs
240
421.
Pula
1 892
422.
Somlójenõ
1 909
423.
Zalaszegvár
312
Veszprém megye összesen:
6 015
Zala megye 424.
Barlahida
1 861
425.
Becsvölgye
7 351
426.
Belezna
3 776
427.
Csesztreg
14 873
428.
Csömödér
9 308
429.
Dobronhegy
430.
Felsõrajk
2 751
431.
Gutorfölde
1 021
432.
Hahót
5 567
433.
Homokkomárom
2 145
434.
Hosszúvölgy
828
435.
Iklódbördõce
3 362
436.
Kálócfa
1 510
437.
Kerkabarabás
3 029
260
9852
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
Sorszám
Önkormányzat neve
Támogatás (ezer Ft)
438.
Kerkakutas
2 656
439.
Kerkateskánd
1 559
440.
Kisbucsa
903
441.
Kisgörbõ
2 729
442.
Kissziget
2 246
443.
Kustánszeg
3 194
444.
Letenye
445.
Liszó
2 551
446.
Magyarszerdahely
5 576
447.
Mihályfa
3 038
448.
Mikekarácsonyfa
5 765
449.
Milejszeg
1 173
450.
Nagygörbõ
1 236
451.
Nemesapáti
50
452.
Németfalu
1 542
453.
Óhíd
2 090
454.
Páka
7 056
455.
Pálfiszeg
1 411
456.
Resznek
1 528
457.
Rigyác
5 021
458.
Salomvár
2 994
459.
Sárhida
2 448
460.
Sármellék
461.
Szalapa
462.
Szécsisziget
517
463.
Szepetnek
921
464.
Tótszentmárton
4 856
465.
Vaspör
1 228
466.
Zalalövõ
39 286
467.
Zebecke
366
Zala megye összesen:
ORSZÁG ÖSSZESEN:
14 044
12 257 2 533
190 416
4 120 841
•
2010. évi 58. szám
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2010. évi 58. szám
2. számú melléklet
Támogatásban nem részesülõ önkormányzatok Sorszám
Önkormányzat neve
Baranya megye 1.
Baranyajenõ
2.
Szentlõrinc
Bács-Kiskun megye 3.
Csávoly
4.
Csikéria
5.
Kisszállás
6.
Mátételke
7.
Tataháza
Békés megye 8.
Kamut
9.
Kisdombegyház
10.
Magyardombegyház
11.
Méhkerék
12.
Pusztaottlaka
13.
Szabadkígyós
14.
Tarhos
15.
Újszalonta
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 16.
Beret
17.
Encs
18.
Gönc
19.
Hejõpapi
20.
Kázsmárk
21.
Prügy
22.
Sály
23.
Szegi
24.
Tarcal
25.
Tard
26.
Tokaj
Csongrád megye 27.
Ásotthalom
9853
9854
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
Sorszám
Önkormányzat neve
28.
Derekegyház
29.
Fábiánsebestyén
30.
Mindszent
31.
Nagytõke
32.
Öttömös
Hajdú-Bihar megye 33.
Berekböszörmény
34.
Folyás
35.
Furta
36.
Hencida
37.
Komádi
38.
Nádudvar
39.
Tiszacsege
40.
Újszentmargita
Heves megye 41.
Egerszólát
42.
Erdõkövesd
43.
Kisfüzes
44.
Poroszló
45.
Sarud
Nógrád megye 46.
Alsótold
47.
Bátonyterenye
48.
Csécse
49.
Cserháthaláp
50.
Csesztve
51.
Dejtár
52.
Ecseg
53.
Egyházasgerge
54.
Felsõtold
55.
Lucfalva
56.
Mihálygerge
57.
Nagykeresztúr
58.
Nógrádmarcal
59.
Szécsény
60.
Szente
•
2010. évi 58. szám
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2010. évi 58. szám
Sorszám
Önkormányzat neve
61.
Szirák
62.
Tereske
Pest megye 63.
Letkés
64.
Nagymaros
65.
Pécel
66.
Vámosmikola
67.
Verseg
Somogy megye 68.
Bakháza
69.
Barcs
70.
Baté
71.
Felsõmocsolád
72.
Fonó
73.
Gyékényes
74.
Hajmás
75.
Iharos
76.
Iharosberény
77.
Kaposszerdahely
78.
Karád
79.
Kercseliget
80.
Mezõcsokonya
81.
Ötvöskónyi
82.
Rinyakovácsi
83.
Somogygeszti
84.
Somogymeggyes
85.
Somogysimonyi
86.
Szorosad
87.
Visnye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 88.
Géberjén
89.
Kállósemjén
90.
Kisnamény
91.
Nagyhalász
92.
Nyírbogdány
93.
Pátyod
9855
9856
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
Sorszám
Önkormányzat neve
Jász-Nagykun-Szolnok megye 94.
Cibakháza
95.
Jászboldogháza
96.
Kenderes
97.
Kisújszállás
98.
Kunhegyes
99.
Öcsöd
100.
Tiszagyenda
101.
Tiszasas
102.
Tiszasüly
103.
Tiszatenyõ
Veszprém megye 104.
Taliándörögd
Zala megye 105.
Gyûrûs
•
2010. évi 58. szám
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2010. évi 58. szám
9857
A nemzetgazdasági miniszter közleménye a felszámolók névjegyzékében történt változásokról
A felszámolók névjegyzékérõl szóló 114/2006. (V. 12.) Korm. rendelet 4. §-ának (3) bekezdése alapján közöljük, hogy a felszámolók névjegyzékét vezetõ közigazgatási hatóság – 2010. június 30-án – a felszámolók névjegyzékében 91. sorszám alatt nyilvántartott PACTOREX Holding Felszámoló, Végelszámoló és Reorganizáló Korlátolt Felelõsségû Társaság (cg.: 01-09-925264) alábbi új fióktelepeit jegyezte be a névjegyzékbe. Bejegyezve: Fióktelep: 5000 Szolnok, Arany J. u. 10. Fióktelep: 7100 Szekszárd, Garai tér 16. Fióktelep: 9111 Tényõ, Külsõ sor 39.
9858
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2010. évi 58. szám
A nemzeti erõforrás miniszter közleménye az Országos Képzési Jegyzékben az ápolási asszisztens szakképesítéssel kapcsolatos változásokról A Magyar Közlöny 2010/59. számában, 2010. április 22-én megjelent az Országos Képzési Jegyzékrõl és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjérõl szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: új OKJ), amely több ponton változtatásokat tartalmaz az az Országos Képzési Jegyzékrõl és az Országos Képzési Jegyzékbe történõ felvétel és törlés eljárási rendjérõl szóló 1/2006. (II. 17.) OM rendeletben (a továbbiakban: régi OKJ) szereplõ Országos Képzési Jegyzékhez viszonyítva. Az új OKJ-ban az 54 723 01 0100 33 01 azonosító számú Ápolási asszisztens részszakképesítése az 54 723 01 Általános ápoló szakképesítésnek. A szakképzésrõl szóló 1993. évi LXXVI. törvény 12. § (2) bekezdésében foglaltak alapján részszakképesítés megszerzésére irányuló felkészítés az iskolai rendszerû szakképzésben csak a speciális szakiskolában és a készségfejlesztõ speciális szakiskolában, valamint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Kt.) 27. § (8) bekezdése szerint szervezett oktatásban részt vevõk számára folyhat. Az iskolai rendszerû szakképzésben általános szabály, hogy a szakképzési évfolyamra az új OKJ szerinti szakképesítés megszerzésére történõ felkészítésre tanulót akkor lehet felvenni, átvenni, ha az elsõ szakképzési évfolyam tanévének elsõ napjáig – a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye hatályba lépett, – a szakképesítés központi programját a szakképesítésért felelõs miniszter kidolgoztatta és nyilvánosságra hozta, – az új OKJ szerinti szakképesítés – a fenntartó jóváhagyásával – az iskola pedagógiai programjának részét képezõ szakmai programba beépítésre került, – a képzés személyi és tárgyi feltételei biztosítottak. A Kt. kizárólag szakképzési évfolyammal mûködõ szakiskolákra vonatkozó 27. § (13) bekezdését a 2009. XLIX. törvény 9. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, így a szakiskolákra a kizárólag szakképzési évfolyammal mûködõ iskolákra vonatkozó szabályok nem érvényesíthetõk. A szakiskolákban az új OKJ felmenõ rendszerû bevezetése az alábbi szabályok figyelembevételével történhet. A Kt. 51. § (1) bekezdése szerint „az iskola pedagógiai programját vagy annak módosítását a jóváhagyást követõ tanévtõl felmenõ rendszerben vezetheti be.” A nevelési-oktatási intézmények mûködésérõl szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet (a továbbiakban: Mûk.r.) 17. § (2) bekezdése szerint „a középiskolai és a szakiskolai felvételi kérelmeket a tanév rendjében meghatározott idõszakban kell benyújtani, illetve elbírálni. Az elbírált kérelmek alapján felvett tanulók a felvételkor hatályos követelmények szerint kezdhetik meg és folytathatják tanulmányaikat.” A Kt. és a Mûk.r. fent hivatkozott szabályai alapján a Kt. 27. § (1) bekezdése szerint mûködõ, egészségügyi szakmacsoportban szakmai alapozó oktatást folytató szakiskolák a 2010/2011. tanévben 9. és 10. évfolyamos tanulói, valamint az 1/11. és 2/12. számozású szakképzési évfolyamokra felvett tanulói a régi OKJ 33 723 01 1000 azonosító számú Ápolási asszisztens szakképesítéshez tartozó szakmai és vizsgakövetelmény alapján kezdhetik meg a szakképesítés megszerzéséhez szükséges felkészülést, majd ez alapján fejezhetik be tanulmányaikat és tehetnek szakmai vizsgát. Dr. Réthelyi Miklós s. k., nemzeti erõforrás miniszter
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
9859
2010. évi 58. szám
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár közleménye a finanszírozási elõlegben részesített gyógyszertárakról A járóbeteg-ellátás keretében rendelt gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök és gyógyfürdõellátások árához nyújtott támogatások elszámolásáról és folyósításáról szóló 134/1999. (VIII. 31.) Korm. rendelet 6/A. §-a alapján 2010. június hónapban 3 millió forint finanszírozási elõlegben részesített gyógyszertárak a következõk: Megye
Patikakód
Patikanév
Helység
Engedély száma
12
5226
Szent Erzsébet Gyógyszertár
Zsámbok
31003-10-588/6/2010.
12
5235
Szent László Patika
Vácszentlászló
37275-10-1580/3/2010.
Dr. Rendek Vilma s. k., mb. fõigazgató
9860
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2010. évi 58. szám
A Nemzeti Hírközlési Hatóság közleménye nyilvános meghallgatásról
A Nemzeti Hírközlési Hatóság az elektronikus hírközlésrõl szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban: Eht.) 34–35. §-ában foglalt rendelkezések szerint, a spektrumgazdálkodás aktuális kérdéseirõl nyilvános meghallgatást tart. A nyilvános meghallgatásra 2010. augusztus 24-én, kedden 10.00–12.30 óráig, a Nemzeti Hírközlési Hatóság Rendezvény és Oktatási Központjában (1027 Budapest, Fõ utca 80.) kerül sor. A nyilvános meghallgatás tárgyával kapcsolatos elõkészítõ információkat a hatóság – az üzleti titok kivételével – az Eht. 34. § (3) bekezdésében foglalt idõpontban közzéteszi. Az érdekeltek álláspontjukat, javaslataikat, észrevételeiket legkésõbb a meghallgatáson, szóban vagy írásban terjeszthetik elõ. A Nemzeti Hírközlési Hatóság az elektronikus úton érkezett észrevételeket legkésõbb 2010. augusztus 13-ig a honlapján (www.nhh.hu) hozza nyilvánosságra. Az Eht. 1. § (1) bekezdés b)–d) pontjában meghatározottak, valamint a fogyasztói érdekvédelmi szervezetek részvételi szándékukat a honlapon megtalálható regisztrációs ûrlapon jelezhetik. A nyilvános meghallgatás magyar nyelven zajlik.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
9861
2010. évi 58. szám
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának közleménye A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala – az eddig közzétetteken kívül – az alábbi elveszett, megsemmisült gépjármûtörzskönyvek sorszámát teszi közzé 147325B 178276A 227881G 234772C 236661D 261125G 300480A 327541H 394501H 438191C 496933B 545434B 625896I 637755C 811966I 961697D 997080D 997368B 447448C 003516I 029308F 033089A 036219C 048763H 068671A 136251B 155849C 286015C 312477H 320015I 410818E 473657B 520984D 578555J 592291H 696866I 712283B 802420F 820804G 938019D 941177E 995289D 004214H 016049J 055687F 061651B
065108G 108583J 145728D 146730I 183205B 190184J 227255H 229934A 261226J 273887G 279915E 280602D 281366G 369081E 377398G 465226I 470812G 491042C 517502G 517558A 557815H 570482E 596508H 612656F 646906D 651255D 653859G 678083D 716910F 721517D 767971D 770077H 774668E 787176G 799870E 852148G 856158A 876678F 884010D 897111D 940790I 958711G 958712G 994475I 037090I 128627C
170715H 212459D 213405E 246880C 283965H 301335F 384457C 403141F 447620A 455791I 482628B 530200F 559597E 609819F 622606E 735581H 793868C 848591G 893275C 932328F 052484A 155022H 163227E 163924B 204359F 206892B 231745I 233875B 235774D 238949D 268208A 281620C 321440J 412722H 475736F 477897I 491774D 507976I 527252E 551948G 577624G 621058C 623587D 624159I 637263D 684683H
703803H 774810C 792761H 802405D 805888D 837247C 837947F 839428E 919343B 952719B 973798C 979518H 995320F 998360F 013600A 079448I 083120D 110241H 113578D 151983H 170537H 173790J 225113D 243659J 278705H 282461E 303515D 319091D 320477I 329865E 356069H 378775I 387377D 389116H 392447G 420712I 439031I 454766H 474862H 512777E 518687I 538154D 551262G 586698F 604601B 615347D
653242B 659845C 695886D 715508G 752670D 764789G 776525E 794123I 811586D 831234H 841679F 841736F 859097H 881968C 883195I 893641C 903810E 920952I 015994E 102440I 213692A 307185I 334193C 334910J 346475E 357646G 520098H 543806H 644622F 655233I 680113F 707340G 707534G 717561C 748126C 765935H 837801B 909074I 913243C 919189D 947093H 958863G
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
9862
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2010. évi 58. szám
A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság közleménye A temetõkrõl és a temetkezésrõl szóló 1999. évi XLIII. törvény 15. § (1) bekezdése értelmében a Nemzeti Sírkerthez tartozó temetõket, hõsi temetõket, hõsi temetési helyeket, temetkezési emlékhelyeket, kegyeleti emlékhelyeket és temetési helyeket a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság határozza meg. E felhatalmazás, illetve a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság szervezetérõl és feladatairól szóló 146/1999. (X. 1.) Korm. rendelet 3. § a) pontjában biztosított döntési jog alapján: 1. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2009. október 7-én tartott soros ülésén az alábbi határozatot hozta: 49/2009. számú határozatával „A” kategóriában a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította Pest megye alábbi településeinek sírhelyeit: Abony, református temetõ Parcella
Sor
Sír
II
24
41
Név
Abonyi Lajos
Tevékenység
író
Abony, római katolikus nagytemetõ Parcella
Sor
Sír
Név
Tevékenység
5
2
3
Gyulai Gaál Miklós
hadmérnök, vezérõrnagy
5
3
5
Ajtai Kovách Sándor
orvos, egyetemi tanár, rektor
Acsa, evangélikus templom Név
Tevékenység
Prónay-kripta
Prónay Dezsõ, báró
politikus
Prónay-kripta
Prónay Gábor, báró
jogász, politikus, az MTA tagja
Aszód, evangélikus templom Név
Podmaniczky-kripta
Podmaniczky Frigyes, báró
Tevékenység
politikus, író, az MTA tagja
Budakeszi, köztemetõ Parcella
Sor
Sír
5
külsõ sor 3/2 felõl
3-4
Név
Mezei Mária
Tevékenység
színész, énekes
Cegléd, református öregtemetõ Parcella
Sor
Sír
Név
Tevékenység
I
6
egyedi kripta Unghváry József
kertész
I
6
egyedi kripta Unghváry László
kertész
I
23
52. kripta
Dobos János
református lelkész, író
VII
3
7. kripta
Horváth Pál
alezredes
VII
17
8
Dékány István
filozófus, szociológus, történész, egyetemi tanár, az MTA tagja
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
9863
2010. évi 58. szám
Cegléd, Kálvária-temetõ Parcella
Sor
Sír
VII
2
2213
Név
Földváry Károly
Tevékenység
ezredes, az itáliai magyar légió parancsnoka
Ceglédbercel, új köztemetõ Parcella
Sor
Sír
Név
Hajnik János
Tevékenység
mezõgazdász, gépgyáros
Csömör, köztemetõ Parcella
Sor
Sír
római katolikus rész, D
7
7
Sor
Sír
Név
Staub Móric
Tevékenység
paleobotanikus, pedagógus, az MTA tagja
Dabas, új köztemetõ Parcella
díszsírhely
Név
Kossuth László
Tevékenység
Kossuth Lajos apja
Dabas, református öregtemetõ Parcella
Sor
Sír
Név
Halász Géza
Tevékenység
orvos, az MTA tagja
Domony, evangélikus temetõ Parcella
Sor
Sír
fõúttól balra
Név
Huszárik Zoltán
Tevékenység
filmrendezõ, grafikus
Érd, Ercsi úti temetõ Parcella
Sor
Sír
8
1
22-23
Név
Csuka Zoltán
Tevékenység
költõ, mûfordító, publicista
Farmos, családi sírkert (68/2. hrsz.) Sír
15
Név
Matolcsy Miklós
Tevékenység
gyógyszerész, orvos, gyógyszerészettörténész
Fót, plébániatemplom Sír
Név
Tevékenység
altemplom
jobb oldali
I. fülke 1
Károlyi István, gróf
politikus, mecénás, az MTA tagja
altemplom
jobb oldali
II. fülke 4
Károlyi Sándor, gróf
politikus, közgazdász, az MTA tagja
9864
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2010. évi 58. szám
Fót, református és evangélikus temetõ Parcella
Sor
Sír
Név
Zászkaliczky Pál
Tevékenység
evangélikus lelkész, egyházi író
Göd, Alsógödi régi temetõ Parcella
Sor
Sír
6
1
12
Név
Gyõry István
Tevékenység
kémikus, gyógyszerész, kertész
Gödöllõ, Dózsa György úti temetõ Parcella
Sor
Sír
Név
Tevékenység
Bal II
6986
Nagy Sándor
festõ, grafikus, iparmûvész, fõiskolai tanár
Bal III
7031
Körösfõi Kriesch Aladár
festõ, grafikus, iparmûvész, fõiskolai tanár
Bal III/A
8131
Lumniczer Sándor
orvos, sportlövõ, világbajnok, Európa-bajnok
Jobb II
4993
Ottó Ferenc
zeneszerzõ
Jobb III
5523
Remsey Jenõ György
festõ, grafikus, iparmûvész, író
A
378
Kampis Antal
mûvészettörténész, muzeológus
C
kriptasor
3505
Zachár Gyula
jogász, bíró, egyetemi tanár, dékán
C
kriptasor
3516
Márki Sándor
történész, egyetemi tanár, rektor, az MTA tagja
741.6
Prónay György, báró
politikus, államtitkár
C (református rész)
Gödöllõ, Máriabesnyõi új temetõ Parcella
Sor
Sír
1
8
2
Név
Asbóth Emil
Tevékenység
gépészmérnök, egyetemi tanár, dékán, gyárigazgató
Gödöllõ, Máriabesnyõi régi temetõ Név
mauzóleum a 6. és 12. parcella felett
Ivánka Imre
Tevékenység
ezredes, politikus
Gödöllõ, Máriabesnyõi kegytemplom Név
altemplom
Grassalkovich Antal, gróf
Tevékenység
jogász, politikus, királyi személynök, az udvari kamara elnöke
Gyömrõ, öregtemetõ Név
Teleki-kripta
Teleki László, gróf
Tevékenység
jogász, református ifjúsági vezetõ
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
9865
2010. évi 58. szám
Leányfalu, köztemetõ Parcella
Sor
Sír
8
20
32 32
Név
Tevékenység
Puszta Sándor
katolikus pap, költõ
16-17
Szászy Béla
jogász, államtitkár, az MTA tagja
16-17
Szászy István
jogász, bíró, egyetemi tanár, az MTA tagja
Nagykáta, Egreskátai temetõ Parcella
Sor
Sír
2/A
1
1
Név
Keglevich Gábor, gróf
Tevékenység
politikus, az udvari kamara elnöke, az MTA tagja
Nagykõrös, Református temetõ Parcella
Sor
Sír
B
IV
1. kripta
F
IX
2/1-2
H
I
1
H
utolsó sor
K
ravatalozó sor
Név
Tevékenység
Warga János
pedagógus, filozófus, az MTA tagja
Háló Kováts József
lelkész, költõ, író, mûfordító
Tanárky Gedeon
politikus, államtitkár, publicista, az MTA tagja
1. családi sírhely
Filó Lajos
lelkész, író, teológus
17. kripta
Beretvás Ferenc
alezredes
Nagymaros, Köztemetõ Parcella
Sor
Sír
Név
Tevékenység
C
7
24
Gáli József
író, mûfordító, dramaturg
F
6
27
Ohmann Béla
szobrász, fõiskolai tanár
Nyáregyháza, Nyáry Pál park (086/3. hrsz.) Név
Schodelné Klein Rozália
Tevékenység
operaénekes
Ócsa, katolikus temetõ Parcella
Sor
Sír
bal oldal
12
7
Név
Falu Tamás
Tevékenység
író, költõ, publicista
Õrbottyán, Õrszentmiklósi temetõ Név
Tevékenység
Kvassay-sírkert
Kvassay Jenõ
vízépítõ mérnök
Kvassay-sírkert
Sajó Elemér
vízépítõ mérnök
Kvassay-sírkert
Sajó Károly
zoológus, entomológus
9866
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2010. évi 58. szám
Pécel, református temetõ Név
B/VI. millenniumi emlékparcella
Szemere Pál
Tevékenység
író, költõ, mûfordító, az MTA tagja
Pócsmegyer, református temetõ Parcella
Név
3
Vámossy Zoltán
Tevékenység
orvos, gyógyszerész, egyetemi tanár, dékán, az MTA tagja
Pusztazámor, katolikus temetõ Parcella
Sor
Sír
remeteségtõl balra
1
1
Név
Kmoskó Mihály
Tevékenység
pap, orientalista, nyelvész, vallástörténész, egyetemi tanár, dékán, az MTA tagja
Szada, régi református temetõ Név
Székely Bertalan
Tevékenység
festõ, grafikus, mûvészeti író
Szászhalombatta, köztemetõ Parcella
Sor
Sír
7/b
1
27
Név
Tóth László
Tevékenység
gépészmérnök, feltaláló, gyárigazgató
Szentendre, Új köztemetõ Parcella
Sor
Sír
Név
Tevékenység
5
2
10 díszsírhely Ilosvai Varga István
festõ, grafikus
5
2
15 díszsírhely Petzelt József
mérnök, alezredes
Szentendre, római katolikus kálvária Parcella
Sor
Sír
családi sír
Név
Stéger Xavér Ferenc
Tevékenység
operaénekes
Szentendre, Belgrád-templom Parcella
Sor
Sír
oldalkripta
Név
Vujicsics Tihamér
Tevékenység
zeneszerzõ, népzenekutató
Tahitótfalu, Tótfalui katolikus temetõ Parcella
Sor
Sír
Név
Tevékenység
A
11
Köves János
állatorvos
A
42
Pollack Mihály
építész
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
9867
2010. évi 58. szám
Tápióság, római katolikus templom Sír
szentély alatti sírbolt
alsó sor
jobb 1
Név
Czettler Jenõ
Tevékenység
agrárközgazdász, egyetemi tanár, rektor, politikus, az MTA tagja
Tápióság, római katolikus temetõ Parcella
Sor
Sír
A/2
12
14-15
Név
Papp Károly
Tevékenység
geológus, egyetemi tanár, dékán, az MTA tagja
Tápiószele, Farmosi úti katolikus temetõ Parcella
Sor
Sír
Név
Tevékenység
C
1
40-46
Blaskovich György
mûgyûjtõ, régész, múzeumalapító
C
1
40-46
Blaskovich János
mûgyûjtõ, régész, múzeumalapító
Tápiószele, Farmosi úti evangélikus temetõ Parcella
Sor
Sír
Név
Tevékenység
díszsírhely
Danielis János
ezredes
Név
Tevékenység
Tápiószentmárton, református temetõ Parcella
Sor
Sír
Kubinyi Ágoston 1
botanikus, zoológus, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója, az MTA tagja
Tápiószentmárton, köztemetõ régi része Parcella
Sor
Sír
Név
B
1
2
Szentkirályi Móric
Tevékenység
jogász, orvos, politikus, a Nemzeti Színház igazgatója, Pest polgármestere
Törökbálint, régi temetõ, kegyeleti park Név
Walla-sírbolt
Róth Miksa
Tevékenység
iparmûvész, üveggyáros
Verõce, római katolikus temetõ Parcella
Sor
Sír
2
22
2
Név
Gorka Géza
Tevékenység
keramikus
9868
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2010. évi 58. szám
Visegrád, köztemetõ Parcella
Sor
Sír
I/A
1
29
I/B
1
29
I/B
1
30
I/B
1
31
I/C
1
15
I/D
1
11
II
4
82
Parcella
Sor
Sír
A
7
18-19
Név
Tevékenység
Dörre Tivadar
festõ, grafikus
Gróh Gyula
kémikus, egyetemi tanár, az MTA tagja
Schulek Frigyes
építész, restaurátor, egyetemi tanár, az MTA tagja
Schulek János
építész, restaurátor
Váradi Antal
író, költõ, mûfordító, publicista, színiakadémiai igazgató
Áprily Lajos
költõ, mûfordító, publicista, az MTA tagja
Dávid Gyula
zeneszerzõ, karmester, fõiskolai tanár
Zebegény, köztemetõ Név
Szõnyi István
Tevékenység
festõ, grafikus, fõiskolai tanár
2. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2010. június 15-én tartott soros ülésén az alábbi határozatot hozta: 32/2010. számú határozatával „A” kategóriában a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította dr. Kalocsay Kálmán orvos, eszperantista, költõ, mûfordító sírját: Gödöllõ, Máriabesnyõi régi temetõ, 8. parcella, 1. sor, 6. sír.
Dr. Boross Péter s. k., a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke
A Hivatalos Értesítõt a Szerkesztõbizottság közremûködésével a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerkeszti. A szerkesztésért felelõs: dr. Latkóczy Antal. A szerkesztõség címe: Budapest V., Kossuth tér 1–3. A Hivatalos Értesítõ hiteles tartalma elektronikus dokumentumként a http://kozlony.magyarorszag.hu honlapon érhetõ el. Felelõs kiadó: dr. Borókainé dr. Vajdovits Éva A Hivatalos Értesítõ oldalhû másolatát papíron kiadja a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó. Felelõs kiadó: Bártfai-Mager Andrea ügyvezetõ igazgató.