HIVATALOS ÉRTESÍTŐ
A M A G YA R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2015. február 16., hétfő
8. szám
Tartalomjegyzék
I. Utasítások 3/2015. (II. 16.) MvM utasítás a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciójával és fejlesztésével összefüggő ügyekért felelős miniszteri biztos kinevezéséről
602
6/2015. (II. 16.) EMMI utasítás miniszteri biztos kinevezéséről
603
4/2015. (II. 16.) FM utasítás miniszteri biztosi kinevezésről
604
1/2015. (II. 16.) Miniszterelnökség KÁT utasítás a Miniszterelnökség munkatársait a 2015. évre megillető cafetéria-juttatás éves összegéről
604
3/2015. (II. 16.) LÜ utasítás az ügyészségi alkalmazottak egyes költségtérítéseiről és juttatásairól szóló 8/1996. (ÜK. 7.) LÜ utasítás módosításáról
605
1/2015. (II. 16.) ORFK utasítás az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv személyi állománya 2015. évi választható béren kívüli juttatásának szabályozásáról
606
2/2015. (II. 16.) ORFK utasítás az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv személyi állománya 2015. évi bankszámla-hozzájárulásáról
623
III. Személyügyi közlemények A Belügyminisztérium személyügyi hírei
624
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma személyügyi hírei
625
A Nemzetgazdasági Minisztérium személyügyi hírei
626
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium személyügyi hírei
634
IV. Egyéb közlemények A Miniszterelnökséget vezető miniszter közleménye a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj összegéről
639
Az emberi erőforrások miniszterének közleménye a Nemzetiségekért Díj 2014. évi díjazottjairól
639
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának közleménye elveszett törzskönyvekről
640
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
642
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye hatósági engedéllyel, illetve hatósági nyilvántartásba vétellel rendelkező gazdálkodó szervezetekről
783
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének közleménye a „Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Emlékérem” adományozásáról
799
A Nemzeti Választási Bizottság közleménye országos népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ív hitelesítésének megtagadásáról 799
602
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
I. Utasítások
A Miniszterelnökséget vezető miniszter 3/2015. (II. 16.) MvM utasítása a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciójával és fejlesztésével összefüggő ügyekért felelős miniszteri biztos kinevezéséről A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 38. § (1) bekezdésében foglalt jogkörömben eljárva a következő utasítást adom ki:
1. §
2. §
(1) A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 38. § (2) bekezdés alapján Kandra Ildikót a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciójával és fejlesztésével összefüggő ügyekért felelős miniszteri biztossá nevezem ki. (2) A miniszteri biztos tevékenységét 2015. január 1-jétől 2015. június 30-ig látja el. (3) A miniszteri biztos tevékenységét a Miniszterelnökséget vezető miniszter irányítja. (1) A miniszteri biztos feladata a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciójával és fejlesztésével összefüggő koordinációs feladatok ellátása, melynek során a miniszteri biztos a) figyelemmel kíséri a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciójával és fejlesztésével kapcsolatos hazai és európai uniós források felhasználását, b) közreműködik a szükséges forrás biztosításában, amelynek keretében a miniszteri biztos tesz javaslatot a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése fejezeti kezelésű előirányzat felhasználására, c) felügyeli a Lakitelek Népfőiskola épületei rekonstrukciójának és fejlesztésének megvalósítását, d) képviseli a Miniszterelnökséget vezető minisztert és a Miniszterelnökséget a feladatköréhez kapcsolódó egyeztetéseken, megbeszéléseken. (2) A miniszteri biztos a) közreműködik a feladatával összefüggő jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök előkészítésében, b) gondoskodik az (1) bekezdés szerinti feladatokkal összefüggő szervezeti döntések előkészítéséről.
3. § A miniszteri biztos tevékenysége ellátásáért a Ksztv. 38. § (6) bekezdése szerinti helyettes államtitkári illetménynek megfelelő összegű díjazásra jogosult. 4. § A miniszteri biztos munkáját – a Ksztv. 38. § (9) bekezdés b) pontjára figyelemmel – az általa kijelölt szakértők segítik. 5. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba. 6. § Hatályát veszti a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciójával és fejlesztésével összefüggő ügyekért felelős miniszteri biztos kinevezéséről szóló 3/2014. (VIII. 1.) MvM utasítás.
Lázár János s. k.,
Miniszterelnökséget vezető miniszter
603
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
Az emberi erőforrások minisztere 6/2015. (II. 16.) EMMI utasítása miniszteri biztos kinevezéséről
A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 38. § (1) bekezdésében meghatározott jogkörömben eljárva a következő utasítást adom ki:
1. § A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 38. § (2) bekezdése alapján 2014. december 6. napjától 2015. június 5. napjáig terjedő időtartamra Hegedüs Istvánt miniszteri biztossá nevezem ki. 2. § A miniszteri biztos feladata a köznevelési tankönyvellátás rendszere működtetésének elősegítése, e körben különösen a) közreműködés aa) a köznevelési intézmények biztonságos tankönyvellátása megvalósításában, ab) a tankönyvfejlesztési terv elkészítésében és a miniszter által jóváhagyott tankönyvfejlesztési terv végrehajtásában, ac) az állami tankönyvfejlesztésért és -kiadásért felelős szervnél az e tevékenységéhez szükséges szervezeti struktúra és szakmai feltételek kialakításában, ad) az állami tankönyvfejlesztésért és -kiadásért felelős szerv és könyvtárellátó tevékenységének összehangolásában, ae) az iskolai tankönyvrendelés és -ellátás rendjének kialakításában, b) javaslattétel ba) az állami tankönyvellátás rendjére vonatkozó szabályozás továbbfejlesztésére, bb) az állami tankönyvfejlesztésért és -kiadásért felelős szerv működtetésére, bc) a tankönyvellátás hatékonyságának javítására, fejlesztésére. 3. § A miniszteri biztos tevékenységét a köznevelésért felelős államtitkár útján az emberi erőforrások minisztere irányítja. 4. § A miniszteri biztos tevékenységét az Emberi Erőforrások Minisztériuma keretében működő Miniszteri Kabinet titkársága nem segíti. 5. § A miniszteri biztos a Ksztv. 38. § (6) bekezdése alapján helyettes államtitkári illetménynek megfelelő összegű díjazásra és juttatásokra jogosult. 6. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba. 7. § A miniszteri biztos kinevezéséről szóló 28/2014. (VII. 18.) EMMI utasítás hatályát veszti.
Balog Zoltán s. k.,
emberi erőforrások minisztere
604
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A földművelésügyi miniszter 4/2015. (II. 16.) FM utasítása miniszteri biztosi kinevezésről
A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 38. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a 38. § (2) bekezdésének figyelembevételével az alábbiak szerint rendelkezem:
1. § Horváth Istvánt a Földművelésügyi Minisztérium kiemelt programokért felelős miniszteri biztosának nevezem ki. 2. § A miniszteri biztos közreműködik: a) a sertéságazati kormányzati stratégia végrehajtásának koordinációjában, b) a húsmarha, juh, gyógynövény termékpálya szervezésével összefüggő feladatok koordinációjában, valamint c) a háztáji feladatokkal kapcsolatos koordinációs feladatok ellátásában. 3. § A miniszteri biztos megbízatása a 2015. február 16. napjától 2015. augusztus 16. napjáig terjedő időtartamra szól. 4. §
(1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba. (2) Hatályát veszti a miniszteri biztos kinevezéséről szóló 4/2014. (VIII. 29.) FM utasítás.
Dr. Fazekas Sándor s. k.,
földművelésügyi miniszter
A Miniszterelnökség közigazgatási államtitkárának 1/2015. (II. 16.) Miniszterelnökség KÁT utasítása a Miniszterelnökség munkatársait a 2015. évre megillető cafetéria-juttatás éves összegéről
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (5) bekezdés f ) pontjában meghatározott hatáskörömben eljárva – a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 151. § (3) bekezdésében, valamint a Miniszterelnökség Cafetéria Szabályzatának kiadásáról szóló 2/2014. (III. 13.) Miniszterelnökségi utasítás 2. § (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel – a következő utasítást adom ki:
1. § A Miniszterelnökség munkatársait a 2015. évben megillető cafetéria-juttatás éves összegét – a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény 59. § (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel – bruttó 200 000 forint/fő összegben határozom meg. 2. § A cafetéria-juttatás éves összege biztosít fedezetet az egyes juttatásokhoz kapcsolódó, a Miniszterelnökséget terhelő közterhek megfizetésére is. 3. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba, és 2016. január 1-jén hatályát veszti. 4. § Az 1. és 2. §-ban foglaltakat 2015. január 1-jétől kell alkalmazni.
Dr. Vidoven Árpád s. k.,
közigazgatási államtitkár
605
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A legfőbb ügyész 3/2015. (II. 16.) LÜ utasítása az ügyészségi alkalmazottak egyes költségtérítéseiről és juttatásairól szóló 8/1996. (ÜK. 7.) LÜ utasítás módosításáról
Az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény 8. § (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján – az ügyészségi érdek-képviseleti szervek és az Ügyészségi Alkalmazottak Országos Tanácsa egyetértésével – a következő utasítást adom ki:
1. § Az ügyészségi alkalmazottak egyes költségtérítéseiről és juttatásairól szóló 8/1996. (ÜK. 7.) LÜ utasítás (a továbbiakban: Ut.) 40. § (3) bekezdés h) pontja helyébe a következő rendelkezés lép, és a bekezdés i) ponttal egészül ki: (Az ügyészségi alkalmazott által választható cafetéra-juttatások a következők:) „h) az adóévben együttesen legfeljebb ötvenezer forint értékben igénybe vett sport- és kultúra utalvány, i) adómentes munkáltatói lakáscélú támogatás.” 2. § Az Ut. 41/A. § (2) bekezdésében az „Ügyészségért díjban vagy” szövegrész helyébe a „Vargha Ferenc-díjban vagy a 2015. évet megelőzően Ügyészségért Díjban, illetve” szöveg lép. 3. §
(1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.
(2) Hatályát veszti az Ut. 26/A. §-ában az „a 16. § (1) és (3) bekezdését,” szövegrész.
Dr. Polt Péter s. k., legfőbb ügyész
606
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
Az országos rendőrfőkapitány 1/2015. (II. 16.) ORFK utasítása az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv személyi állománya 2015. évi választható béren kívüli juttatásának szabályozásáról
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában, valamint a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 6. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, figyelemmel a belügyminiszter irányítása alatt álló fegyveres szervek hivatásos állományának választható béren kívüli juttatásairól, valamint a személyi juttatás terhére 2015. évben teljesítendő egyes kifizetésekről szóló 1/2015. (I. 23.) BM utasítás 7–8. §-aira, az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv személyi állománya választható béren kívüli juttatásának szabályozására kiadom az alábbi utasítást:
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1. Az utasítás hatálya kiterjed az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv (a továbbiakban: Rendőrség) személyi állományára – a közfoglalkoztatásban részt vevők és „a megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése” kiemelt projekt keretében foglalkoztatottak kivételével – (a továbbiakban együtt: jogosult).
II. FEJEZET RÉSZLETES RENDELKEZÉSEK 1. A választható béren kívüli juttatás éves összege, az igénybevételt kizáró okok, a jogosultság ellenőrzése
2. A választható béren kívüli juttatás (a továbbiakban: cafetéria-juttatás) 2015. évi összege a 3. pont kivételével (a továbbiakban: cafetéria-keret) bruttó 200 000 forint/fő.
3. A prémiumévek programban részt vevő jogosult cafetéria-kerete – a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény 4. § (5) bekezdése szerint – bruttó 60 000 forint/fő.
4. Az év közben létesített vagy megszűnt jogviszony esetén a jogosultat a 2. és 3. pontban meghatározott cafetéria-keret időarányos része illeti meg.
5. Nem jogosult cafetéria-juttatásra: a) a hivatásos állomány tagja a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) 116/A. § (2) bekezdésben meghatározott esetben; b) a kormánytisztviselői állomány tagja a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 151. § (2) bekezdésben foglalt esetekben; c) az igazságügyi alkalmazotti állomány tagja az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény 119. § (2) bekezdésében meghatározott esetben; d) a közalkalmazotti és munkavállalói állomány tagja da) amennyiben tartós külszolgálatot teljesít, illetve nemzeti szakértőként foglalkoztatják, db) a távollét első napjától azon – 30 napot meghaladó egybefüggő – időtartam vonatkozásában, amelyre illetményre vagy távolléti díjra nem jogosult.
6. Az 5. pont d) alpontja szerinti személyi állomány illetményre vagy távolléti díjra nem jogosító időtartamát nem lehet összeszámítani.
7. A cafetéria-juttatásra való jogosultság fennállását a rendőri szerv gazdálkodását végző szervezeti eleme negyedévente – a Robotzsaru integrált ügyviteli, ügyfeldolgozó és elektronikus iratkezelő rendszerből (a továbbiakban: Robotzsaru) kigyűjtött, a szolgálatvezénylést alapul vevő lista alapján – ellenőrzi.
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
607
8. Amennyiben a rendőri szerv gazdálkodását végző szervezeti elem az ellenőrzés során az 5. pont szerinti kizáró ok fennállását állapítja meg, azt az érintett személy közvetlen vezetőjének írásban jelzi, egyidejűleg intézkedik a cafetériajuttatás folyósításának felfüggesztéséről, illetve a jogosulatlanul folyósított cafetéria-juttatás visszavonásáról.
2. A választható béren kívüli juttatások fajtái, mértéke
9. A jogosult az alábbi cafetéria-juttatások közül választhat: a) Széchenyi Pihenő Kártya vendéglátás alszámla (egy összegben, legfeljebb 147 380 forint + 35,7% adó/fő/év mértékig); b) Széchenyi Pihenő Kártya szabadidő alszámla (egy összegben, legfeljebb 75 000 forint + 35,7% adó/fő/év mértékig); c) Széchenyi Pihenő Kártya szálláshely alszámla (egy összegben, legfeljebb 147 380 forint + 35,7% adó/fő/év mértékig); d) Erzsébet-utalvány (legalább 1000 forint, legfeljebb 8000 forint + 35,7% adó/hó mértékig, minimum 300 forintos címletekben) 2015. januártól 2015. decemberig fogyasztásra kész étel vásárlására és vendéglátóhelyen történő étkezésre; e) önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári munkáltatói hozzájárulás (legfeljebb havi 52 500 forint + 35,7% adó mértékig, havonta azonos összegben) 2015. márciustól 2015. novemberig önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári tagok számára; f ) önkéntes kölcsönös egészségpénztári munkáltatói hozzájárulás (legfeljebb havi 31 500 forint + 35,7% adó mértékig, havonta azonos összegben) 2015. márciustól 2015. novemberig önkéntes kölcsönös egészségpénztári tagok számára; g) önkéntes kölcsönös önsegélyező pénztári munkáltatói hozzájárulás (legfeljebb havi 31 500 forint + 35,7% adó mértékig, havonta azonos összegben) 2015. márciustól 2015. novemberig önkéntes kölcsönös önsegélyező tagok számára; h) munkahelyi étkezés (legfeljebb havi 12 500 forint + 35,7% adó mértékig 2015. januártól 2015. decemberig, kizárólag a munkáltató telephelyén működő étkezőhelyen megvalósuló ételfogyasztásra felhasználható, a munkáltató vagy az étkezőhelyet üzemeltető személy által kibocsátott utalvány vagy kártya formájában); i) iskolakezdési támogatás papíralapú utalvány formájában (egy összegben gyermekenként legfeljebb 31 500 forint + 35,7% adó mértékig) a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény 9–14. §-ai alapján családi pótlékra vagy a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. törvény) 3. § 78. pontjában meghatározott bármely EGT-állam hasonló jogszabálya alapján családi pótlék juttatásra vagy hasonló ellátásra jogosult szülő vagy a vele közös háztartásban élő házastárs jogán, amennyiben a gyermek a 2015/2016. tanévben közoktatásban vesz részt; j) helyi utazásra szolgáló bérlet (havonta, a bérlet ára + 35,7% adó mértékig, 2015. januártól 2015. decemberig a munkáltató nevére és címére szóló számlával megvásárolt, kizárólag a munkavállaló helyi utazására szolgáló bérlet formájában); k) „kulturális szolgáltatásra, sporteseményre szóló belépő/bérlet” (egy összegben legalább 1000 forinttól legfeljebb 50 000 forint mértékig igényelhető, adómentes) sporteseményre vagy kulturális szolgáltatás igénybevételére – muzeális intézmény és művészeti létesítmény (kiállítóhely) kiállítására, színház-, tánccirkusz- vagy zeneművészeti előadásra, közművelődési tevékenységet folytató szervezet által nyújtott kulturális szolgáltatás igénybevételére – szóló belépőjegy, bérlet, továbbá könyvtári beiratkozási díj, papíralapú utalvány formájában; l) „sportrendezvényre szóló belépő/bérlet” (egy összegben legalább 1000 forinttól legfeljebb 200 000 forint mértékig, adómentes) a sportról szóló 2004. évi I. törvény hatálya alá tartozó sportrendezvényre szóló belépőjegy papíralapú utalvány formájában; m) lakáscélú munkáltatói támogatás az Szja. törvény 1. melléklet 2.7. pontja alapján (egy összegben, legfeljebb 200 000 forint mértékig, adómentes).
10. Az önkéntes kölcsönös egészségpénztári és önsegélyző pénztárba együtt a munkáltató a minimálbér 30%-áig (legfeljebb havonta 31 500 forint + 35,7% adó) fizethet havonta pénztári hozzájárulást kedvezményes adózással. Csak az egyik juttatási elem választása esetén a juttatás mértéke kiteheti a 30%-ot.
608
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
11. A cafetéria-keretből – ide nem értve a 9. pont k)–m) alpontjaiban szereplő juttatásokat – 1000 forint lehívása a juttatások adóvonzata miatt a cafetéria-keret 1357 forinttal történő csökkentését jelenti.
12. A jogosult által fel nem használt cafetéria-keret pénzbeli megváltására nincs lehetőség.
3. A cafetéria-juttatás kiválasztásának folyamata
13. A jogosult részére az őt megillető cafetéria-keret erejéig a 9. pontban meghatározott juttatások köréből szabad választási lehetőséget kell biztosítani. Év közben keletkezett jogosultság esetén a jogosult részére az adott időpontban még választható cafetéria-juttatások tekintetében kell biztosítani a választás lehetőségét.
14. A jogosult a cafetéria-juttatást az 1. mellékletben meghatározott nyilatkozatnak megfelelő adattartalommal – a 2. melléklet egyidejű kitöltésével – a Robotzsaru rendszerben elérhető program segítségével igényelheti.
15. A nyilatkozatok kitöltésének hitelesítését, nyomtatását és aláírását az arra feljogosított személynél (a továbbiakban: anyagi-pénzügyi felelős) a kitöltést követően folyamatosan, a) legkésőbb 2015. február 23. napjáig; b) lakáscélú munkáltatói támogatás igénylése esetén, amennyiben a jogosult nem rendelkezik az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv személyi állománya 2014. évi cafetéria-juttatásait és bankszámla-hozzájárulását biztosító egyes munkáltatói intézkedések végrehajtásáról szóló 1/2014. (II. 7.) ORFK utasítás (a továbbiakban: Cafetéria-utasítás) 29/G. pontja szerinti adómentesség feltételeinek fennállását megállapító elbírálással, legkésőbb 2015. március 20. napjáig kell elvégezni.
16. A 15. pontban meghatározott határidőt követően létrejött jogviszony esetén a 14. pont szerinti nyilatkozatokat a jogviszony keletkezésétől számított 15 napon belül kell kitölteni és hitelesíteni. A kitöltési és hitelesítési határidő lakáscélú munkáltatói támogatás igénylése esetén a 34. pontban meghatározott határidővel meghosszabbodik.
17. Az Országos Rendőr-főkapitányság (a továbbiakban: ORFK) rendelkezési állományába tartozó jogosultak cafetériajuttatásával összefüggő adminisztratív feladatokat – az ORFK Humánigazgatási Szolgálat által biztosított adatok alapján – a Központi Gazdasági Ellátó Igazgatóság látja el.
18. Az anyagi-pénzügyi felelős a kitöltött, kinyomtatott és aláírt nyilatkozatokat öt napon belül az illetékes gazdasági vezetőhöz (a továbbiakban: gazdasági igazgató) továbbítja.
19. A 15. pont a) alpontjában meghatározott határidőt követően keletkezett jogosultság esetében a 14. pont szerinti nyilatkozatokat a kitöltéstől számított legkésőbb 5 napon belül kell megküldeni az illetékes gazdasági igazgatónak.
20. Az 1. melléklet szerinti nyilatkozat egy alkalommal, a gazdasági igazgatóhoz benyújtott kérelemmel módosítható. A módosítás nem irányulhat a Széchenyi Pihenő Kártya egyik alszámlájáról a másik alszámlára történő átvezetésre. A nem pénzben biztosított juttatások jogosult részére történő átadását követően nincs lehetőség a nyilatkozat módosítására.
21. Az 1. melléklet szerinti nyilatkozat legkésőbb 2015. szeptember 1. napjáig – a gazdasági igazgatóhoz címzett írásbeli nyilatkozattal – felfüggeszthető, ha a jogosult lakáscélú munkáltatói támogatást kíván igénybe venni, és a hitelfelvétel vagy a meglévő hitelével kapcsolatos szerződésmódosítás a cafetéria-juttatás igénylésekor nem zárult le.
22. A Széchenyi Pihenő Kártya igénybevétele esetén – a 14. pontban foglaltakon kívül – a 3. és a 4. mellékletben, míg az iskolakezdési támogatás igénybevételéhez az 5. mellékletben meghatározott nyilatkozatokat is ki kell tölteni.
23. A Széchenyi Pihenő Kártya megrendelése a jogosult igénylése alapján a munkáltató feladata.
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
609
24. Ha a jogosult már rendelkezik Széchenyi Pihenő Kártyával, akkor az igényelt összeg a meglévő kártyára utalható.
25. A Széchenyi Pihenő Kártya pótlásával, valamint a társkártya igénylésével kapcsolatos ügyintézés a jogosultat terheli.
26. Cafetéria-juttatásként a helyben választható munkahelyi étkeztetés igénybevételének lehetőségéről a gazdasági igazgató – az 1. melléklet szerinti nyilatkozat leadását megelőzően – írásban tájékoztatja a személyi állományt.
27. Amennyiben a jogosult a nyilatkozattételi kötelezettségének hibásan vagy neki fel nem róható ok miatt határidőben nem tesz eleget, biztosítani kell részére annak lehetőségét, hogy az akadályoztatás megszűnésétől, illetve a hibás nyilatkozattételtől számított 5 munkanapon belül nyilatkozatot tegyen az illetékes gazdasági igazgató által erre kijelölt munkatársnál. Ebben az esetben a jogosult a cafetéria-juttatást oly módon igényelheti, hogy csak az adott időpontban még választható juttatásokra nyújthat be kérelmet.
28. A munkáltató az 1. melléklet szerinti nyilatkozat kitöltését – nem a 27. pontban foglalt okból – elmulasztó jogosult részére a saját keretösszege mértékéig a 9. pont a) alpontjában meghatározott cafetéria-juttatást biztosítja.
29. A cafetéria-juttatásokról a gazdasági igazgató nyilvántartást vezet. A nyilvántartásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy abból a) a cafetéria-keret összege; b) a választott cafetéria-juttatás, jogcímenkénti bontásban; c) a megvalósult cafetéria-juttatás jogcímenként; d) a még felhasználható cafetéria-keret összege egyénenként és szervezeti egységenként megállapítható legyen.
4. A lakáscélú munkáltatói támogatásra vonatkozó külön szabályok
30. A lakáscélú munkáltatói támogatás igényléséhez – a 14. pontban meghatározottakon kívül – a 6. melléklet szerinti nyilatkozatot is ki kell tölteni a 7. mellékletben meghatározott útmutató alapján.
31. Nem kell kitöltenie a 6. mellékletet annak, aki 2014. december 1. és 2015. január 31. között a helyi lakásügyi szervhez a Cafetéria-utasítás 29/G. pontja alapján előzetesen benyújtotta a szükséges iratokat, és a jogosultsága elbírálása óta a körülményekben változás nem történt.
32. Nem kell iratokat csatolni a 6. melléklethez annak, aki a) lakáscélú munkáltatói kölcsönben részesült, és ennek törlesztéséhez igényli a lakáscélú munkáltatói támogatást; b) 2014-ben cafetéria-juttatásként lakáscélú munkáltatói támogatásban részesült, amennyiben a jogosultsága elbírálása óta a körülményekben változás nem történt, és erről a 6. mellékletben nyilatkozik.
33. A lakáscélú munkáltatói támogatásra való jogosultságot a lakáscélú munkáltatói kölcsönről szóló 44/2012. (VIII. 29.) BM rendelet szerinti helyi lakásügyi szerv bírálja el. A helyi lakásügyi szerv az igénylőt a nyilatkozat benyújtását követő 5 munkanapon belül hiánypótlásra hívhatja fel.
34. A helyi lakásügyi szerv az elbíráláshoz szükséges valamennyi dokumentum hiánytalan benyújtását követő 15 munkanapon belül – a 6. melléklet záradékolásával – tájékoztatja az igénylőt arról, hogy jogosult-e a lakáscélú munkáltatói támogatás igénybevételére.
35. A jogosult 2016. január 15. napjáig az adómentes munkáltatói lakáscélú támogatás folyósításának szabályairól szóló 15/2014. (IV. 3.) NGM rendelet 6. § (1) bekezdésében felsorolt iratok – az illetékes számfejtő helyhez történő – benyújtásával köteles igazolni a lakáscélú munkáltatói támogatás rendeltetésszerű felhasználását.
610
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
5. A cafetéria-juttatás kifizetésének szabályozása
36. A gazdasági igazgató a választott juttatások figyelembevételével soron kívül intézkedik a szükséges szerződések megkötésére és a beszerzések végrehajtására.
37. A SZÉP-kártyára igényelt cafetéria-juttatást 2015. március 20. napjáig utalja a munkáltató a jogosult – igényléskor meglévő – SZÉP-kártyájára.
38. Az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári, egészségpénztári, illetve önsegélyező pénztári befizetéseket a munkáltató 2015. március hónaptól kezdődően a tárgyhót követő hónap 15. napjáig – első alkalommal 2015. április 15. napjáig – utalja a jogosult pénztári számlájára, amennyiben az érintett pénztárakkal van érvényes munkáltatói szerződés.
39. Az Erzsébet-utalványokat első alkalommal 2015. januárig visszamenőleg, majd ezt követően minden hónapban, az illetmény utalásával egyidejűleg – első alkalommal legkésőbb 2015. április 5. napjáig – kell kiosztani a jogosultaknak. A 2015. december hónapban esedékes Erzsébet-utalványokat a 2015. november havi illetmény megfizetésével egyidejűleg – azaz 2015. decemberben – kell kiosztani.
40. A kulturális szolgáltatásra, sporteseményre szóló belépő/bérlet és a sportrendezvényre szóló belépő/bérlet megvásárlására szolgáló utalványokat legkésőbb 2015. április 5. napjáig kell a jogosultak rendelkezésére bocsátani.
41. A jogosult tartós akadályoztatása esetére – a 39–40. pont szerinti – utalvány átvételére teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást adhat.
42. Az utalványokat és az átvételt igazoló íveket az anyagi-pénzügyi felelős veszi át, aki gondoskodik az utalványok kiosztásáról.
43. A helyi utazásra szolgáló éves bérlet esetén, amennyiben azt a munkáltató az Szja. törvény 71. § (1) bekezdés f ) pontja alapján cafetéria-juttatásként biztosítja, a cafetéria-keret túllépésének elkerülése érdekében a cafetéria-keret még felhasználható összegét a helyi utazási bérlet vételárának 35,7% adóval megnövelt összegével csökkenteni kell. Emiatt a jogosult az 1. melléklet szerinti nyilatkozatban köteles nyilatkozni a helyi utazásra szolgáló bérlet igénybevételéről, és a további juttatások kiválasztását a csökkentett összegű cafetéria-keret figyelembevételével kell számára biztosítani.
44. A helyi utazásra szolgáló bérletet a munkáltató nevére és címére kiállított számlára kell megvásárolni. A bérlet árának ellentételezését a jogosult a gazdasági szervnél történő számlaleadást követően, utólagos folyószámlára utalással – első alkalommal 2015. januárig visszamenőleg – a számla leadását követő 30 napon belül kapja meg. A számla leadásának határideje 2015. december 10. napja.
45. A lakáscélú munkáltatói támogatást az illetékes számfejtő hely első alkalommal, az 1. melléklet szerinti nyilatkozat 2015. február 23. napjáig történő benyújtása esetén, legkésőbb 2015. március 20. napjáig, azt követően a nyilatkozat leadását követő 15 napon belül – egy összegben – fizeti meg a jogosult részére.
6. Eljárás áthelyezés esetén
46. Áthelyezés esetén a jogosult cafetéria-juttatásra az egyes munkáltatóknál fennálló foglalkoztatási jogviszonnyal időarányosan jogosult.
47. A Rendőrség szervei közötti áthelyezés esetén, ha a jogosult a korábbi munkáltatónál az időarányos részt meghaladó mértékű cafetéria-juttatást vett igénybe, visszafizetési kötelezettség nem terheli, azonban az időarányos részt meghaladó mértékkel az új munkáltatónál igénybe vehető cafetéria-juttatás mértékét csökkenteni kell.
611
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
48. A nem rendőri szervekhez, így különösen a Belügyminisztériumhoz, a Nemzeti Védelmi Szolgálathoz, a Terrorelhárítási Központhoz áthelyezett jogosultak esetében az elszámolási kötelezettséget a szervek közötti megállapodás alapján előirányzat átadás-átvétellel (bruttó) kell rendezni.
7. Eljárás a jogviszony megszűnése esetén
49. Ha a jogosult jogviszonya a tárgyév során szűnik meg – a jogosult döntése szerint – a cafetéria-juttatás időarányos részét meghaladó értékét – nettó összegét – a jogviszony megszűnésekor vissza kell fizetni, vagy ha a cafetériajuttatás természete ezt lehetővé teszi, vissza kell adni.
50. Nem kell visszafizetni a cafetéria-juttatás értékét, ha a jogviszony a jogosult halálával szűnik meg.
III. FEJEZET ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
51. Az ORFK – mint középirányító szerv – által a rendészeti középiskolák által foglalkoztatott jogosultak cafetériajuttatására biztosított fedezet felhasználásához szükséges munkáltatói intézkedéseket – az utasítás figyelembevételével – a rendészeti szakközépiskolák hajtják végre.
52. Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba, de rendelkezéseit 2015. január 1. napjától kell alkalmazni.
53. Hatályát veszti a Cafetéria-utasítás.
Papp Károly r. altábornagy s. k.,
országos rendőrfőkapitány
612
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
1. melléklet az 1/2015. (II. 16.) ORFK utasításhoz
NYILATKOZAT CAFETÉRIA-JUTTATÁSOK FELHASZNÁLÁSÁRA Név
Jogviszony megnevezése
Adóazonosító jel
TAJ szám
Születési év, hónap, nap
Szervezeti egység
BM szám
A Rendőrség személyi állományának tagja kijelentem, hogy a felsorolt választható elemek közül a 2015. évre az alábbiakat kívánom igénybe venni: Igényelt összeg [egyszeri juttatás esetén Juttatás elemei
Juttatás mértéke
Széchenyi Pihenő Kártya vendéglátás alszámla
legfeljebb 147 380 Ft
Széchenyi Pihenő Kártya szabadidő alszámla
legfeljebb 75 000 Ft
Széchenyi Pihenő Kártya szálláshely alszámla
legfeljebb 147 380 Ft
Erzsébet-utalvány Munkahelyi étkezés
csak a „Felhasznált (Ft)” oszlop kitöltése kötelező] Havi
Hónapok
(Ft)
száma
Felhasznált (Ft) bruttó
1000 Ft–8000 Ft/hó legfeljebb 12 500 Ft/hó
Önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári legfeljebb 52 500 Ft/hó munkáltatói hozzájárulás Önkéntes kölcsönös egészségpénztári munkáltatói hozzájárulás
legfeljebb 31 500 Ft/hó
Önkéntes kölcsönös önsegélyező munkáltatói hozzájárulás
legfeljebb 31 500 Ft/hó
Iskolakezdési támogatás
1000 Ft–31 500 Ft/ gyermek/év
Helyi utazásra szolgáló bérlet
legfeljebb 147 380 Ft
Kulturális szolgáltatásra szóló belépő/bérlet
1000 Ft–50 000 Ft
Sportrendezvényre szóló belépő/ bérlet
1000 Ft–200 000 Ft
Lakáscélú munkáltatói támogatás
legfeljebb 200 000 Ft
Összesen:
Kelt .............................., 2015. ............ hónap ......... nap
....................................................................... nyilatkozó aláírása
nettó
613
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
1. Alulírott ........................................................................................................................................ kijelentem, hogy éves, helyi utazásra szolgáló bérlet juttatásban 2015-ben a) ..................................... Ft értékben részesültem, illetve az összeget a munkáltató a részemre kifizette, b) nem részesültem. (A megfelelő válasz aláhúzandó.)
2. Kijelentem, hogy más kifizetőtől Önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári munkáltatói hozzájárulás juttatásban részesültem: Igen/Nem (A megfelelő válasz aláhúzandó.)
3. Kijelentem, hogy más kifizetőtől Önkéntes kölcsönös egészségpénztári munkáltatói hozzájárulás juttatásban részesültem: Igen/Nem (A megfelelő válasz aláhúzandó.)
4. Kijelentem, hogy más kifizetőtől Önkéntes kölcsönös önsegélyező munkáltatói hozzájárulás juttatásban részesültem: Igen/Nem (A megfelelő válasz aláhúzandó.)
Kelt .............................., 2015. ............ hónap ......... nap
........................................................................... nyilatkozó aláírása
Ellenjegyezte a Rendőrség részéről:
A nyilatkozat átvételének dátuma: 2015. ............ hónap ......... nap
........................................................................... anyagi-pénzügyi felelős aláírása
614
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
2. melléklet az 1/2015. (II. 16.) ORFK utasításhoz
NYILATKOZAT a cafetéria-tartozás illetményből (munkabérből) történő levonásához
Név Születési hely, idő Adóazonosító jel Szolgálati hely
A jelen nyilatkozat aláírásával hozzájárulok, hogy a munkáltatónál fennálló jogviszonyom/a cafetéria-jogosultságom megszűnése, szünetelése esetén a munkáltató az időarányos cafetéria-keretem túllépése miatt jogalap nélkül felvett juttatások nettó összegét az illetményemből (munkabéremből) levonja.
Kelt .............................., 2015. ............ hónap ......... nap
........................................................................... nyilatkozó aláírása
A nyilatkozatot átvettem:
Kelt .............................., 2015. ............ hónap ......... nap
........................................................................... munkáltató aláírása
615
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
3. melléklet az 1/2015. (II. 16.) ORFK utasításhoz
NYILATKOZAT Széchenyi Pihenő Kártya igénybevételéhez 2015. évre (kitöltendő minden kedvezményezett részéről)
1. A Kártyabirtokos adatai: Név Születési név A kártyán szereplő név Anyja neve Születési hely, idő Személyazonosító igazolvány száma Adóazonosító jel Állandó lakcím Levelezési cím (ha eltér az állandó lakcímtől)
2. Kijelentem, hogy más kifizetőtől Széchenyi Pihenő Kártya juttatásban részesültem: Igen/Nem (A megfelelő válasz aláhúzandó.) Más kifizetőtől az adóévben a nyilatkozatot megelőzően Széchenyi Pihenő Kártya juttatás értéke: Vendéglátás alszámla
Ft
Szabadidő alszámla
Ft
Szálláshely alszámla
Ft
Megfizetett ellenérték:
Ft
3. Széchenyi Pihenő Kártyával rendelkezem – nem rendelkezem. (A megfelelő rész aláhúzandó.) A kártya száma: ..................................................................
Kelt .............................., 2015. ............ hónap ......... nap
............................................................................... nyilatkozó aláírása
616
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
4. melléklet az 1/2015. (II. 16.) ORFK utasításhoz
NYILATKOZAT adatkezeléshez történő hozzájáruláshoz
Név Születési név Anyja neve Születési hely, idő Adóazonosító jel Állandó lakcím Levelezési cím (ha eltér az állandó lakcímtől) Munkáltató megnevezése Munkáltató címe
A jelen nyilatkozat aláírásával hozzájárulok, hogy saját és az általam megadott közeli hozzátartozóim adatait a Munkáltatóm átadja a vele az OTP Széchenyi Pihenő Kártya megrendelése kapcsán szerződésben álló OTP Pénztárszolgáltató Zrt. (1051 Budapest, Mérleg u. 4.) részére, aki a szolgáltatás nyújtásához, az adatkezeléshez szükséges mértékben a személyes adatokat tárolja és kezeli. Az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. semmilyen formában nem jogosult az adatokat harmadik személyek részére átadni vagy bármilyen formában hozzáférhetővé tenni, kivételt képez ez alól a szerződés teljesítésének körében történő alvállalkozó igénybevétele.
Kelt ............................., 2015. ............ hónap ......... nap
......................................................................... nyilatkozó aláírása
617
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
5. melléklet az 1/2015. (II. 16.) ORFK utasításhoz
NYILATKOZAT iskolakezdési támogatás igénybevételéhez
1. A jogosult adatai Név Szolgálatai hely Adóazonosító jel TAJ szám
2. A jogosult saját háztartásában eltartott gyermek(ek) adatai Név Anyja neve Születési hely, idő Lakóhely Adóazonosító jel TAJ szám Oktatási intézmény megnevezése Név Anyja neve Születési hely, idő Lakóhely Adóazonosító jel TAJ szám Oktatási intézmény megnevezése Név Anyja neve Születési hely, idő Lakóhely Adóazonosító jel TAJ szám Oktatási intézmény megnevezése
Kelt ............................., 2015. ............ hónap ......... nap
...................................................................... nyilatkozó aláírása
618
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
6. melléklet az 1/2015. (II. 16.) ORFK utasításhoz
NYILATKOZAT az adómentes lakáscélú munkáltatói támogatáshoz 1. Személyes adatok 1.1. Foglalkoztatott családi és utóneve (rendfokozata) 1.2. Foglalkoztatott születési neve 1.3. Adóazonosító jele 1.4. Születési helye, ideje 1.5. Anyja születési családi és utóneve 1.6. Szolgálati helye/szervezeti egysége 1.7. Lakcíme 1.8. Telefonszáma/Mobilszáma 1.9. E-mail címe 2. Az igényelt cafetéria-juttatás összege 2.1. A cafetéria terhére igényelt, vissza nem térítendő lakáscélú támogatás éves összege
Ft
3. A hitellel érintett lakás adatai A méltányolható lakásigénynek való megfelelést a hitelintézet* vagy a Magyar Államkincstár* vagy a munkáltató* ......... év .................. hónap ............ napján már felmérte. 3.1. Lakás vételára vagy építési, bővítési, korszerűsítési költsége (a telekár nélkül számított vételár – amennyiben rendelkezésre áll)
Ft
3.2. A 3.1. pont 30%-a 3.3. Igénylés minősége
Ft tulajdonos haszonélvező
3.4. Tulajdon esetén a tulajdoni hányad aránya 3.5. Lakás szobaszáma
......... db egész ......... db fél Szoba1: ......... nm Szoba2: ......... nm Szoba3: ......... nm Szoba4: ......... nm Szoba5: ......... nm Szoba6: ......... nm
3.6. Együttlakók száma (a Nyilatkozat kitöltésének időpontjában)
fő
4. A hitelszerződés adatai 4.1. Hitelcél
Vásárlás, építés, építtetés, bővítés, korszerűsítés, lakáscélú hitel*
4.2. Hitelszerződés/Áthidaló hitelszerződés száma 4.3. Felvett hitel összege 4.4. Havi törlesztőrészlet összege (a Nyilatkozat kitöltésének időpontjában) 4.5. Áthidaló hitellel kiváltott lakáscélú hitelszerződés száma
CHF/EUR/JPY/HUF* Ft
619
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
5. Támogatás folyósítására vonatkozó adatok 5.1. Pénzügyi intézmény megnevezése 5.2. Számlaszám (ahová a cafetéria-juttatás folyósítását kéri) 5.3. Számlaszám tulajdonosának neve (ha nem az igénylő a számlaszám tulajdonosa) 6. Lakáscélú támogatásra vonatkozó adatok (ha korábban nem részesült támogatásban, a táblázatot – és az üres sorokat – át kell húzni) Nyilatkozom, hogy a folyósítás évében és az azt megelőző 4 évben az alábbi összegű adómentes munkáltatói lakáscélú támogatásban részesültem: Adatok Ft-ban A Budapesti Rendőr-főkapitányság, Munkáltatói támogatással
Év
a Fővárosi Büntetés-végrehajtási
összefüggésben szolgálati évek utáni
Intézet és a Budapesti Fegyház
kedvezmény, illetve a 40%-os
és Börtön tiszthelyettes és zászlós
engedmény, továbbá lakáscélú
állományának vissza nem térítendő
támogatásként nyújtott cafetéria összege
lakáscélú támogatásáról szóló
Munkáltató megnevezése
(Ft)
Összesen
21/2008. (IX. 23.) IRM rendelet szerinti támogatás összege (Ft)
20.. 20.. 20.. 20.. 20.. Mindösszesen: Tudomásul veszem, hogy amennyiben valótlan adatok közlése miatt az adómentesség feltételei nem állnak fenn, úgy a támogatás 20%-kal megnövelt összege munkaviszonyból származó jövedelemnek minősül, és ez esetben viselem a levonásokat és a kifizetőt terhelő szociális hozzájárulási adó megfizetését is.
ADATKEZELÉSI HOZZÁJÁRULÁS Az adatkezelés célja az adómentes munkáltatói lakáscélú támogatás folyósításának szabályairól szóló 15/2014. (IV. 3.) NGM rendeletben meghatározott támogatás iránti kérelem esetén a támogatási feltételek meglétének ellenőrzése, a támogatás folyósítása és a folyósítás során a támogatást igénylők beazonosítása. Az adatkezelő az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 5. § (1) bekezdése alapján kezeli az érintett által megadott, az adatkezelési cél teljesítéséhez elengedhetetlenül szükséges személyes adatokat. A fenti adatokkal kapcsolatban adatkezelőnek minősülnek a belügyminiszter irányítása alatt álló fegyveres szervek, továbbá a Magyar Államkincstár. Az adatok a Központi Illetményszámfejtő Rendszerben, továbbá az adatkezelő által vezetett, elkülönített analitikus nyilvántartásban kerülnek rögzítésre. Az adatokat az adatkezelők az adatok felvételétől számított 5 évig kezelik, ezt követően az adatok törlésre kerülnek. Az adatkezeléssel kapcsolatban az érintettet az alábbi jogok illetik meg: Az Infotv. 14. §-a alapján kérelmezheti az adatkezelőnél: tájékoztatását személyes adatai kezeléséről, a személyes adatainak helyesbítését, valamint a személyes adatainak törlését vagy zárolását. Az Infotv. 21. §-a szerint élhet tiltakozási jogával, továbbá az Infotv. 22. §-a alapján bírósághoz fordulhat. Fenti adataim kezeléséhez hozzájárulok. Kelt ................................, 2015. .................. hónap ........ nap
............................................................................. nyilatkozó aláírása
620
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
Nyilatkozatomhoz csatolt mellékletek (Lakáscélú munkáltatói kölcsön, illetve a 2014. évben lakáscélú cafetéria-juttatásban részesültek esetén, amennyiben jogosultságot befolyásoló változás nem történt, melléklet NEM szükséges!) Lapok száma
Csatolt dokumentum megnevezése
(db)
1.
30 napnál nem régebbi, nem hiteles tulajdoni lap (teljes másolat)
2.
Adásvételi szerződés másolata
3.
Hitelszerződés/Közjegyzői okirat/Áthidaló hitelszerződés másolata
4.
Korábbi munkáltatótól kapott hitelszerződés másolata
5.
A kérelmező és a vele együtt lakó személyek lakcímet igazoló hatósági igazolványának másolata
6.
A méltányolható lakásigény felméréséről korábban készült iratok másolata
7.
Az építési, bővítési, korszerűsítési költséget igazoló irat
Nyilatkozom, hogy lakáscélú munkáltatói kölcsönben részesültem*/2014-ben lakáscélú munkáltatói támogatásban részesültem,* és az azóta eltelt időben a körülményeimben változás nem történt, ezért a Nyilatkozatomhoz nem csatolok mellékleteket. Kelt .................................., 2015. ................... hónap .......... nap
............................................................................. nyilatkozó aláírása
* A megfelelő részt alá kell húzni.
A helyi lakásügyi szerv záradéka: Az adómentesség feltételei fennállnak.*
Az adómentesség feltételei nem állnak fenn.*
Kelt ..................................., 2015. ................... hónap .......... nap * A megfelelő rész aláhúzandó.
............................................................................. aláírás
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
621
7. melléklet az 1/2015. (II. 16.) ORFK utasításhoz
ÚTMUTATÓ az adómentes lakáscélú munkáltatói támogatásáról szóló Nyilatkozat kitöltéséhez
Kapcsolódó jogszabály: 1) a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet]; 2) az adómentes munkáltatói lakáscélú támogatás folyósításának szabályairól szóló 15/2014. (IV. 3.) NGM rendelet (a továbbiakban: NGM rendelet).
Az 1. pontban a foglalkoztatott személyes adatait szükséges kitölteni. Olyan telefonszámot célszerű megadni, ahol az igénylő elérhető, ezzel az ügyintézés folyamata felgyorsítható.
A 2. pont: az igényelt cafetéria-juttatás összege A támogatás maximális összege évi 200 000 Ft. (Prémiumévekben részt vevő esetén 60 000 Ft.) A támogatást ugyanarra az ingatlanra több személy is igénybe veheti, ha az ingatlannak tulajdonosa vagy haszonélvezője, és a lakcímkártyáján az érintett ingatlan címe állandó lakhelyként vagy tartózkodási helyként szerepel. Lakáscélú munkáltatói kölcsön esetén a jogosult a cafetéria-juttatást a havi kötelezettségének a tizenkétszeres összegét igényelheti. Ennek oka, hogy az NGM rendelet bár lehetőséget biztosít arra, hogy előtörlesztéshez használja fel valaki a cafetériát, azonban a munkáltatói kölcsönt szabályozó rendelet erre nem ad lehetőséget.
A 3. pont: a hitellel érintett lakás adatai Az NGM rendelet 3. § (5) bekezdése szerint, ha a méltányolható lakásigénynek való megfelelést a hitelintézet vagy a Magyar Államkincstár vagy a munkáltató bármely oknál fogva korábbi időpontban, az akkor hatályos rendelkezések alapján már megvizsgálta és megállapította, akkor e feltétel fennállása a korábbi vizsgálatról – ideértve a 2014. évi cafetériajuttatás-igénylés kapcsán történt felmérést és az 1/2014. (II. 7.) ORFK utasítás 29/G. pontja szerinti előzetes felmérést is – készült okirat másolatával vagy a hitelintézet erről szóló igazolásával is igazolható. 3.1. Lakás vételára vagy építési, bővítési, korszerűsítési költségvetése A lakás vételára vagy építési, bővítési, korszerűsítési költségvetése összegét kell megjelölni. Amennyiben megbontásra került az adásvételi szerződésben, úgy a telekár nélküli vételárat kell feltüntetni. 3.2. pontban szükséges feltüntetni a 3.1. pontban foglalt összeg 30%-át az adómentesség feltételének való megfelelés vizsgálatához. 3.3. Igénylés minősége, 3.4. Tulajdon esetén a tulajdoni hányad aránya A hitellel érintett lakásban a foglalkoztatott minősége, tulajdon esetén a tulajdoni hányad tulajdoni lapon szereplő aránya. 3.5. Lakás szobaszáma Az egyes lakószobák alapterületének nagyságára vonatkozik. A lakás méretének megállapítása a jogosult nyilatkozata alapján történik. A 6–12,00 m2 közötti szoba fél lakószobának, a 12,01 m2-től 30 m2-ig terjedő nagyságú szoba egy lakószobának, míg a 30 m2 feletti szoba két lakószobának minősül. Az amerikai konyhás nappalit (azaz nappali, étkező és konyha egy légtérben) akkor kell két szobának számítani, ha az a 60 m2-t meghaladja.
622
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
3.6. Együttlakók száma A méltányolható lakásigény megfelelőségénél – a Nyilatkozat kitöltéskori állapotnak megfelelően – az együttlakók számát kell figyelembe venni. A hitellel érintett lakásban az együttlakó személyek lakóhelyeként vagy tartózkodási helyeként feltüntető érvényes lakcímet igazoló hatósági igazolvány másolata szükséges. A 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdése szerinti, az együttlakó gyermektelen vagy egygyermekes házaspár esetében meghatározott méltányolható lakásigény esetében figyelembe veendő születendő gyermeket vagy gyermekeket a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet szerinti megelőlegező kölcsön igénybevételére vonatkozó szerződés alapján a megelőlegező kölcsönt nyújtó hitelintézet által kiállított okirat igazolja, amelyet csatolni szükséges.
A 4. pont: a hitelszerződés adatai 4.1. Hitelcél Azt a hitelcélt kell aláhúzni, amelyre vonatkozóan a pénzintézet a hitelszerződés alapján a hitelt folyósította. 4.2. Hitelszerződés/áthidaló hitelszerződés száma A folyósított hitel érdekében a pénzintézettel megkötött szerződés száma vagy a korábbi, lakáscélú hitel kiváltására szolgáló áthidaló hitel szerződésének számát kell feltüntetni, valamint csatolni szükséges a szerződés másolatát is. 4.3. Felvett hitel összege A hitelcél érdekében folyósított, hitelszerződés szerinti hitel összege. A pénznemet alá kell húzni. 4.4. Havi törlesztőrészlet összege A hitel visszafizetése érdekében fizetendő havi törlesztés összege forintban, a Nyilatkozat kitöltéskori állapotnak megfelelően. 4.5. Áthidaló hitellel kiváltott lakáscélú hitelszerződés Az áthidaló hitel esetében a kiváltott lakáscélú hitel szerződésének számát kell feltüntetni, továbbá csatolni szükséges a lakáscélú hitelszerződés másolatát is.
Az 5. pont: a támogatás folyósítására vonatkozó adatok 5.1. Pénzügyi intézmény megnevezése A pénzintézet neve, amelynél vezetett bankszámlára a foglalkoztatott a támogatás folyósítását kéri. 5.2. Számlaszáma A foglalkoztatott saját, giro-képes bankszámlaszámát (tipikusan azt, ahova az illetményét utalják) kell feltüntetni. 5.3. Számlaszám tulajdonosa Abban az esetben kell kitölteni, amennyiben nem a foglalkoztatott a számlaszám tulajdonosa.
A 6. pont: a korábbi lakáscélú támogatásra vonatkozó adatok Az Szja. törvény értelmében abban az esetben adómentes a támogatás, amennyiben a folyósítást megelőző 4 évben lakáscélú támogatásra korábbi és jelenlegi munkáltatók által ilyen címen nyújtott támogatás együttes összege 5 év alatt nem éri el az 5 millió forintot. Ennek megállapítása érdekében szükséges a megelőző 4 évben a munkáltató(k) által nyújtott lakáscélú támogatás összegéről szóló nyilatkozat, valamint igazolás. Munkáltató(k) által korábban nyújtott támogatás összege A munkáltató(k) által lakáscélú támogatásra a folyósítást megelőző 4 évben nyújtott összeg, ide értve az előző évi cafetéria összegét, a szolgálati évek utáni kedvezményt, illetve a 40%-os engedményt is és a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet és a Budapesti Fegyház és Börtön tiszthelyettes és
623
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
zászlós állományának vissza nem térítendő lakáscélú támogatásáról szóló 21/2008. (IX. 23.) IRM rendelet szerinti támogatás összegét. Benyújtandó iratok Az alábbi iratokat lakáscélú munkáltatói kölcsön, illetve a 2014. évben lakáscélú cafetéria-juttatásban részesültek (amennyiben jogosultságukat befolyásoló változás nem történt) esetén NEM szükséges benyújtani, tekintettel arra, hogy azok a helyi lakásügyi szerv rendelkezésére állnak: a) a hitellel érintett ingatlan adatait tartalmazó tulajdoni lap (30 napnál nem régebbi, nem hiteles, teljes másolat); b) adásvételi szerződés másolata; c) a hitellel érintett lakásban együtt lakó személyek esetében a lakást lakóhelyként vagy tartózkodási helyként feltüntető, érvényes lakcímet igazoló hatósági igazolvány másolatok; d) hitelszerződések másolatai; e) a méltányolható lakásigény felméréséről korábban készült iratok másolata (ha korábban készült ilyen felmérés); f ) az építési, bővítési, korszerűsítési költséget igazoló irat.
Az országos rendőrfőkapitány 2/2015. (II. 16.) ORFK utasítása az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv személyi állománya 2015. évi bankszámlahozzájárulásáról
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában, valamint a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 6. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, figyelemmel a belügyminiszter irányítása alatt álló fegyveres szervek hivatásos állományának választható béren kívüli juttatásairól, valamint a személyi juttatás terhére 2015. évben teljesítendő egyes kifizetésekről szóló 1/2015. (I. 23.) BM utasítás 7–8. §-aira, az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv személyi állománya bankszámla-hozzájárulásának szabályozására kiadom az alábbi utasítást:
1. Az utasítás hatálya kiterjed az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv személyi állományára, ide értve a megváltozott munkaképességű foglalkoztatottakat és a közfoglalkoztatásban részt vevőket is (a továbbiakban: jogosult).
2. A jogosultat az illetményének fizetési számlára történő átutalása esetén évi bruttó 4000 forint összegű bankszámlahozzájárulás illeti.
3. Ha a foglalkoztatási jogviszony év közben keletkezik vagy szűnik meg, a bankszámla-hozzájárulás időarányosan jár. Ebben az esetben minden megkezdett hónap esetén a jogosultat havi bruttó 333 forint összeg illeti.
4. A bankszámla-hozzájárulást a munkáltató a 2015. november havi illetmény (munkabér) kifizetésével – jogviszony év közben történő megszűnése esetén az utolsó havi illetmény (munkabér) kifizetésével – egyidejűleg fizeti meg.
5. Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba, de rendelkezéseit 2015. január 1. napjától kell alkalmazni.
Papp Károly r. altábornagy s. k.,
országos rendőrfőkapitány
624
III.
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
Személyügyi közlemények
A Belügyminisztérium személyügyi hírei 2015. január hónapban
Kinevezés A közigazgatási államtitkár Fábrik Ottót a Belügyminisztériumban kormánytisztviselőnek, Hegedűs Bernadettet a Belügyminisztériumban kormánytisztviselőnek, dr. Katona Katalin Máriát a Belügyminisztériumban kormánytisztviselőnek, dr. Klemencsics Andreát a Belügyminisztériumban kormánytisztviselőnek, dr. Madarasi Szilviát a Belügyminisztériumban kormánytisztviselőnek, Mayer-Szebeni Patríciát a Belügyminisztériumban kormánytisztviselőnek, Soltész Emesét a Belügyminisztériumban kormánytisztviselőnek, Szabó Tünde Ibolyát a Belügyminisztériumban kormánytisztviselőnek, Szikora Mercédesz Beátát a Belügyminisztériumban kormánytisztviselőnek, Takács Ferencet a Belügyminisztériumban kormánytisztviselőnek, Takács Krisztiánt a Belügyminisztériumban kormánytisztviselőnek, Tereminé Tóth Antóniát a Belügyminisztériumban kormánytisztviselőnek, Tóth Pétert a Belügyminisztériumban kormánytisztviselőnek, Zink Anettet a Belügyminisztériumban kormánytisztviselőnek kinevezte.
Vezénylés A belügyminiszter Bíró Gabriella főtörzszászlóst a Belügyminisztérium állományába, Borhy Bence rendőr századost a Belügyminisztérium állományába, Breszkó Éva századost a Belügyminisztérium állományába, Budai Gábor rendőr őrnagyot a Belügyminisztérium állományába, Csáki Csaba alezredest a Belügyminisztérium állományába, Fekszi Hedvig alezredest a Belügyminisztérium állományába, Gemeter Tamás rendőr őrnagyot a Belügyminisztérium állományába, dr. Győri Andrea hadnagyot a Belügyminisztérium állományába, Halmai Andrea rendőr alezredest a Belügyminisztérium állományába, Radics Zsuzsanna alezredest a Belügyminisztérium állományába, Rácz Enikő rendőr alezredest a Belügyminisztérium állományába, Stocker Péter századost a Belügyminisztérium állományába, Széchenyi Gabriella Csilla főtörzszászlóst a Belügyminisztérium állományába, Zalakovics Gábor alezredest a Belügyminisztérium állományába vezényelte.
625
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
Kormányzati szolgálati jogviszonya megszűnt közös megegyezéssel Szabó Éva kormánytisztviselőnek, Szentpáli Zita kormánytisztviselőnek; lemondással Viktor Gábor kormánytisztviselőnek, Vincze-Németh Ildikó kormánytisztviselőnek.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma személyügyi hírei 2015. január 1–31. között
Kormányzati szolgálati jogviszony létesítések száma: 24 fő 1.
Casallas-Dienes Melinda
13.
Komjáti Gabriella
2.
dr. Bozsics Mirtill
14.
Kőfalvi Tímea
3.
dr. Kováts Orsolya
15.
Lévay Petra
4.
dr. Ringeisen Dalma Abigél
16.
Magyar Zita
5.
Fenyvesi Zita
17.
Marbler Marianna
6.
Fettikné Szegő Zsófia
18.
Molnár Edina
7.
Fülöp Csaba László
19.
Németh Katalin
8.
Gábriel Zsanett
20.
Pálfi Kata
9.
Heizer Tamás Antal
21.
Ravasz László
10.
Juhász Georgina
22.
Szénássy Barbara
11.
Kelemenné Hajnal Csilla Ida
23.
Tátrai Margit Noémi
12.
Kiss Szabolcs
24.
Tóth József
Kormányzati szolgálati jogviszony megszüntetések száma: 13 fő 1.
Ciráki György
8.
Kovács Zsófia
2. 3.
dr. Kardon Béla
9.
Lenkovics Zoltánné
dr. Madarasi Szilvia
10.
Marton Szabolcs
4.
dr. Nagy Annamária
11.
Palla Gyöngyi Zsuzsanna
5.
dr. Orbán Zsolt László
12.
Sík Endre Miklós
6.
dr. Székely András Bertalan
13.
Szablics Bálint
7.
Kiss Zoltánné
Vezetői munkakörbe történő kinevezés: 3 fő 1.
dr. Mekis Viktória
főosztályvezető
2.
dr. Ulicska László
osztályvezető
3.
Sári Károly Zoltán
főosztályvezető
626
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
Vezetői munkakör visszavonása: 2 fő 1.
dr. Bodolai-Marcsek Marianna
főosztályvezető-helyettes
2.
dr. Mekis Viktória
osztályvezető
Címadományozás: 2 fő 1.
Magyar Zita
szakmai főtanácsadó
2.
Rapi Renáta
közigazgatási tanácsadó
A Nemzetgazdasági Minisztérium személyügyi hírei 2014. december hónapra vonatkozóan
Kormányzati szolgálati jogviszony létesítése A munkáltatói jogkör gyakorlója Ács Attilát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Ács Imre Zoltánnét a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Ádám Gergő Lászlót a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Almási Erzsébetet a Közigazgatási Államtitkárság állományába, André Dánielt a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Annus Gábort a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Antal Viktóriát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Arsenijevic Ildikót a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Artim Krisztián Lászlót a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Babus Sándornét a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Bagdi Erzsébetet a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Bajer Tibornét a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Bakó Tündét a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Baksay Annamáriát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Balassa-De Wit Erzsébetet a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Balikó Károlyt a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Balogh Ilona Juditot a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Balogh Katalint a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Balogh Zsuzsát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Baloghné Varga Csilla Máriát az Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság állományába, Bányainé Juhász Évát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Baranyai Anitát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Baranyai-Sali Juditot az Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság állományába, Baranyi Edinát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Baranyiné Kabai Erzsébetet a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Barczi Andrást a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Bari Andreát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Barkó Editet a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Bay Gábort a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Beck Judit Esztert a Közigazgatási Államtitkárság állományába,
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
Becsey Zsoltot az Adó- és Pénzügyekért Felelős Államtitkárság állományába, Becskei Pétert az Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság állományába, Bedő Katalint a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Bencsikné Baktai Erzsébetet a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Bérciné Nyerges Judit Mártát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Berki Edit Andreát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Birkás Beátát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Bittó Zoltán Jánost a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Bodonyi Norbertet a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Bódy Évát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Bogányi Rékát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Borbély Mátyást az Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság állományába, Boros Zoltánt a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Bozorádi Cecília Ilonát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Bögöthy Jánosnét a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Brabanti Esztert a Gazdaságszabályozásért Felelős Államtitkárság állományába, Buda Ákost az Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság állományába, Bujdos Bernadettet a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Burits Anna Júliát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Buzás-Németh Anitát az Adó- és Pénzügyekért Felelős Államtitkárság állományába, Chikán Márton Rezsőt az Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság állományába, Csabina Ildikó Zsuzsannát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Csanádi Nikolettet a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Csémy Noémit a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Csikósné Jakab Katalin Estellát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Csillag Balázst a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Csillag Gabriella Erzsébetet a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Csőke Barbara Ágnest a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Csonka Erikát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Csonka Erzsébet Tündét a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Csuri Nikolettát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Dauner Zsófia Katalint a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Deák Edit Erikát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Deák Ferencet a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Dékán Editet a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Katona Juditot a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Antolik Edinát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Árvai Évát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Bencze László Istvánt a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Borbély-Pecze Tibor Borsot a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Cságoly-Molnár Adriennt a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Csigi Imre Ferencet a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Deáki Dórát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Domokosné dr. Nagy Ágnest a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Drávai Henriettet a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Ercsey-Jenei Natáliát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Fábián Nórát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Fekete Katinkát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Fricskó Esztert a Közigazgatási Államtitkárság állományába, dr. Garami Erikát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, dr. Görögh Judit Györgyit a Közigazgatási Államtitkárság állományába, dr. Gribovszki Rékát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Hancz Attilát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, dr. Hegedűs Pétert a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába,
627
628
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
dr. Hontvári Ilonát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, dr. Jádi Dánielt a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Karsa Ilonát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Kelemen Hajnalka Szilviát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Kiss Anettet a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Kiss Patríciát a Gazdaságszabályozásért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Kocsis Barbarát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Kovács Máriát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Kovács Zsuzsát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Kozák Zsuzsa Barbarát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, dr. Krajcsák Zoltánt az Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Kurucsó-Pallér Vivient a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. László Barbara Viktóriát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Laza Attila Györgyöt a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Lőrinczy Tibort a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Madarász Beátát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, dr. Mágori Andrást a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Michalik Györgyöt a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Molnár Ildikót a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Nagy Dávidot a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Nagy Katalint a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Nagy Pétert a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Nagy-Kolozsvári István Elődöt a Közigazgatási Államtitkárság állományába, dr. Orosz Mártát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Peresztegi-Nagy Orsolyát az Adó- és Pénzügyekért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Radványi Rékát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Sághy Esztert a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Szelőczei Ágnest a Közigazgatási Államtitkárság állományába, dr. Toásó Erikát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Tóth Emesét a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Tóth Zsófiát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Tyihák Krisztinát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Vajda Gábort a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Vajna Gabriellát az Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Varsányi Alexandra Natáliát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Vass Lászlót a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, dr. Vass Tímeát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Dudásné dr. Stein Juditot a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Éger-Kasza Zsuzsannát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Engler Zita Ilonát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Erdélyi Lászlót a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Erdődi Istvánt a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Erdődi Péter Lászlót a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Évinger Ágnest a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Ézsiás Zsófiát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Faragó Saroltát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Farkas Ágnest a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Farkas Andreát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Farkas Istvánt a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Farkas Mártát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Farkas Melindát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Farkas Zsuzsannát az Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság állományába, Fazekas Gábort a Gazdaságszabályozásért Felelős Államtitkárság állományába, Fazekasné Pintér Katalint a Közigazgatási Államtitkárság állományába,
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
Fehér Krisztinát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Fekete Károly Domonkost az Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság állományába, Felföldi Krisztinát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Fodor János Zoltánnét a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Fodorné Fábián Viktóriát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Fodorné Nagy Katalint a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Földházi Ákos Attilát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Garay Magdolna Erzsébetet a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Geréné Hegedűs Mártát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Gonda Nikolettet a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Göncfalvi Anitát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Grad Sándort a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Grémen-Bakó Kingát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Gulyás Edinát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Gulyás Kristóf Andrást a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Gyimesi-Balogh Zitát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Gyönyörű Csabát az Adó- és Pénzügyekért Felelős Államtitkárság állományába, Hajdú Éva Zsuzsannát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Halasi Istvánt az Adó- és Pénzügyekért Felelős Államtitkárság állományába, Hardi Zsuzsannát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Hegyaljai Krisztinát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Hegyesi Bélát az Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság állományába, Herbály Melindát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Hernádiné Lakosi Zsuzsannát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Hetyey Brigittát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Hidvégi Róbert Zoltánt az Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság állományába, Horváth Bélát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Horváthné Felföldi Helga Krisztinát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Huszár Edit Katalint a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Huszka Renátát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Irvine-Jankovics Katalint a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Iváncsó Annát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Iványi Ágnes Sárát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Izbéki Gyöngyit a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Jáger Lajost a Parlamenti Államtitkárság állományába, Jakab Anriett Juditot a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Jakubovics Ritát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Jankó Tamást a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Jaschitzné Cserni Tímeát az Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság állományába, Jávorné Heller Szilviát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Jónak Józsefnét a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Joó Ramónát az Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság állományába, Józsa Judit Natáliát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, József Attila Lászlót a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Juhász Istvánt a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Juhász Miklós Bélát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Kaffka Gabriella Kingát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Kakujáné Söszler Gertrúd Magdolnát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Káli Eszter Veronikát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Kálmán Lajost a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Kalmár Pétert az Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság állományába, Kalmár Zsófiát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Kalmár Zsolt Lászlót a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Kamarásné Scherer Ildikót a Közigazgatási Államtitkárság állományába,
629
630
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
Kangyalné Garai Erzsébetet a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Kanyó Krisztinát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Káposztás Nikolettát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Karasz Erikát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Kárpáti Melindát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Kasznai Adélt a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Kis Krisztina Anikót a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Kiss Viktóriát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Kiss Violettát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Kocsis Attilát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Kohán Zoltánt az Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság állományába, Komárominé Gál Máriát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Koncz Zsuzsanna Mercédeszt a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Kopcsándi Gézát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Kotroczóné Novák Hannát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Kovács Nóra Ernát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Kovács Ritát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Kovácsné Makó Erikát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Kovácsné Zakor Szilviát az Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság állományába, Kővágó Zsófiát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Kővári Lujzát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Kövi Lászlót a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Kun Gábort a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Kunszenti Juditot a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Laczik Dórát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Ladó Klárát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Laki Violát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Lantosné Balog Erikát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Lenkovics Ágnest a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Lukács Nikolettát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Lumniczky Attilát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Mácsai Évát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Magyar Mónikát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Majoros Erzsébetet a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Manekné Szép Irént a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Márffy Róbertet a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Marosi Géza Lászlót a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Mátyás Zsófiát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Mervay Miklóst a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Mészáros Bencét az Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság állományába, Mészáros Zsoltot a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Mezei Tímeát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Mike Bálint Istvánt a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Mikó Ritát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Mógor Mártát az Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság állományába, Mohácsi Mátyás Lajosnét a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Molnár Dánielt a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Molnár Melindát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Molnár Zoltánt az Adó- és Pénzügyekért Felelős Államtitkárság állományába, Molnár Zsuzsát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Molnár-Ujj Erikát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Mühl Andrea Anettet a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Nagy Barbarát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Nagy Enikőt a Közigazgatási Államtitkárság állományába,
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
Nagy Esztert a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Nagy Juditot a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Nagy Lívia Gabriellát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Nagy Tímeát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Nagy Zsuzsannát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Nédó Ferencet a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Nemes Jánost a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Németh Csabát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Németh Ritát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Nesztinger Pétert a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Neuzer Nikolettát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Oláh Gábort a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Orosz Beátát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Orsós Sándort a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Palotai Pétert a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Pápai Zsuzsannát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Pataki Boglárkát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Pató Ágnest a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Peller-Mike Vivien Angélát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Pergéné dr. Müller Zsuzsannát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Pityer Ildikót a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Pivarnyik Nórát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Pocsuvalszki Alizt a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Pongrácz Ritát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Pósa Róbertet a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Pötörke Nikolettet a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Putnoki Pétert a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Ráczné Sárvári Ágnest a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Remenyikné Szabó Annát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Reszegi Gabriellát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Ribánszki Jánost a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Rőthi Sándort a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Rozványi Dávid Ivánt a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Rózsáné Magyar Henriettát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Rózsavölgyi Istvánt a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Rozsnyai Miklós Tamást a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Sánta Annát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Sarkadi Sándort a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Sashalminé Irázi Karola Arankát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Schrammné Szabó Máriát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Semsei Ádámot az Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság állományába, Sértő-Radics Istvánt a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Sléder Ildikót a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Soproni Gyulát a Gazdaságszabályozásért Felelős Államtitkárság állományába, Sulyok Mónikát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Suri Sándort a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Szabó Gabriellát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Szakszon Enikőt a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Szarvas Emesét a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Szarvas Enikőt a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Szász Katalin Barbarát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Szederkényi László Jánost a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Székely Zsuzsannát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Szement Tibort a Közigazgatási Államtitkárság állományába,
631
632
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
Szendefi Gábort a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Szendrei Szilviát az Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság állományába, Szervánszky Gábort a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Szervánszky Istvánt a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Szetei-Szőke Mariannát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Szilágyi Erikát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Szilágyi Zsuzsannát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Szilágyiné dr. Révész Máriát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Szitár Klárát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Szoboszlai Sándort az Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság állományába, Szokodi Pétert a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Szüts Pétert az Adó- és Pénzügyekért Felelős Államtitkárság állományába, Tafferner Bálintot az Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság állományába, Takács-Csorba Katalin Editet a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Tég Tímeát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Teke Esztert a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Tengerdy Krisztinát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Tolner Katalint a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Tóth Ágnest a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Tóth Andreát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Tóth Ildikót a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Tóth Istvánnét a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Tóth Tímeát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Tóth Viktóriát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Tóth Vivient a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Tóth Zoltánnét a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Turai Andreát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Turbucz Emíliát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Vályi Edinát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Varga Beátát a Miniszteri Kabinet állományába, Varga Nórát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Végh Zsanettet a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Vér Ágnest a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Vesztigné Baráth Ildikót a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Vida Krisztinát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Vogl Barnát a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Vörös Lászlót a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Wolf Anikót a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Wolf Szabolcsot a Közigazgatási Államtitkárság állományába, Zila Lászlót a Gazdaságszabályozásért Felelős Államtitkárság állományába, Zoltán Gertrud Máriát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Zsadányi Máriát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába, Zsámboki Katalin Ilonát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába kormánytisztviselőnek kinevezte; dr. Arató Tímeát a Közigazgatási Államtitkárság állományába főosztályvezető-helyettesnek, dr. Bakos Józsefet a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába főosztályvezetőnek, Csalagovits Imre Jánost az Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság állományába főosztályvezetőnek, Dósa Gábort a Közigazgatási Államtitkárság állományába főosztályvezetőnek, Erdődi-Mező Noémit a Közigazgatási Államtitkárság állományába osztályvezetőnek, Gaskó Judit Mónikát a Közigazgatási Államtitkárság állományába osztályvezetőnek, Jurák Erikát a Közigazgatási Államtitkárság állományába osztályvezetőnek,
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
dr. H. Nagy Juditot a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába főosztályvezető-helyettesnek, dr. Járai József Krisztiánt a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába osztályvezetőnek, Jusztin Valériát az Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság állományába osztályvezetőnek, Karika Máriát a Közigazgatási Államtitkárság állományába főosztályvezetőnek, Keller Anikót a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába osztályvezetőnek, dr. Kovácsszegi Dorottyát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába osztályvezetőnek, dr. Lesfalvi Tibort a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába osztályvezetőnek, Lévai-Varga Pétert a Közigazgatási Államtitkárság állományába osztályvezetőnek, dr. Madarász Gyulát a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába osztályvezetőnek, dr. Nagy Ágnest a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába osztályvezetőnek, Pogány Tamást a Közigazgatási Államtitkárság állományába osztályvezetőnek, dr. Przetacznik Lászlót a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába főosztályvezető-helyettesnek, Sima Ferencet a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába osztályvezetőnek, Tajti Józsefet a Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárság állományába osztályvezetőnek kinevezte.
Egyéb intézkedés A munkáltatói jogkör gyakorlója dr. Kiss Zoltánt az Adó- és Pénzügyekért Felelős Államtitkárságon osztályvezetői, Tóth Tamást a Gazdaságszabályozásért Felelős Államtitkárságon osztályvezetői munkakörbe helyezte; Greinstetter Anitának a Közigazgatási Államtitkárságon szakmai főtanácsadó címet adományozott; dr. Szabadyné dr. Kőszegi Márta Jozefin vezetői megbízatását a Miniszteri Kabinet állományában visszavonta.
Kormányzati szolgálati jogviszony megszűnése Kormányzati szolgálati jogviszonya megszűnt Ádám János Imre, Bárdits Dóra, Benk Szilárd, dr. Csókay Anna Eszter, Erdélyi Rudolf Zalán, Ficsor Adrienn, Fülöp Ákos, Galli József, dr. Harangozó Péter, dr. Horváth Viktória, Joó Annamária Zsófia, Kállayné dr. Csik Ildikó, dr. Krischné dr. Hegedüs Márta, dr. Kékesi Raymund, Kovácsi Dániel, Kun Lívia Tünde, Kissné Marjay Márta, Laki Balázs József, Megyesi Bálint László, dr. Mihalik Dávid András,
633
634
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
dr. Nikodémus Antal, dr. Pápai Balázs, Péntek Anna Beáta, Petró Ákos, Radics Ernő, Rádai Istvánné, dr. Szabó Gréta, Szi-Ferenc Zsófia, Szipka Viktória kormánytisztviselőknek.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2014. november havi személyügyi hírei
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2014. november havi munkáltatói intézkedései KINEVEZÉS A közigazgatási államtitkár az alábbi személyeket kormánytisztviselővé kinevezte: Cserháti Katalin Hum Julianna Szerencsi Dóra Toldi Anita Kitti Vámossy Máté Mihály Békés Zoltán Gábor Dibáczi Julianna Zita dr. Emmer Alexandra Kis Alexandra Legény Árpád István Lévai Ágnes Nagy Gyula Proksa Szandra Szőllősi-Szitás Edit Tóth Henriett Vancsura Ildikó dr. Csordás Sándor dr. Gábrielné Mészáros Zita Németh Szabolcs
635
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
VEZETŐI MUNKAKÖRBE HELYEZÉS A közigazgatási államtitkár Németh Szabolcsot
osztályvezető
Hosszú Gabriella Etelkát
osztályvezető
Kótai Erikát
főosztályvezető
dr. Kulacs Rozáliát
osztályvezető
Iványiné Batta Beátát
osztályvezető
Lendvai Magdolnát
főosztályvezető-helyettes
Schreiner Nikolettet
osztályvezető
munkakörbe helyezte.
VEZETŐI MEGBÍZÁS VISSZAVONÁSA A közigazgatási államtitkár Köteles-Gerencsér Lívia vezetői megbízását visszavonta.
SZAKMAI CÍM ADOMÁNYOZÁSA A közigazgatási államtitkár Péczka Barnabás Jenőnek
közigazgatási tanácsadó
címet adományozott.
KORMÁNYZATI SZOLGÁLATI JOGVISZONY MEGSZŰNÉSE Áthelyezéssel dr. Keszthelyi Zita dr. Kondorosi Andrea Schőberl Márton László közös megegyezéssel Nagy Bernadett Éva dr. Botos Barbara lemondással Blascsák Szilvia Mária Chemez Ákos Levente dr. Jankó Zsolt Bálint dr. Lemhényi-Nagy Ágnes Mihály Zsombor Sindler Attila dr. Lamperth Amarilla Katinka
636
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
próbaidő alatt azonnal dr. Futó Balázs dr. Dékány Anita Hartai Hanna Sárközi Edit Tarcza Nóra Margit határozott idő lejárta miatt Kókai Krisztián Attila kormányzati szolgálati jogviszonya megszűnt.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2014. december havi személyügyi hírei
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2014. december havi munkáltatói intézkedései KINEVEZÉS A közigazgatási államtitkár az alábbi személyeket kormánytisztviselővé kinevezte: Kovács Brigitta Pőcze Eszter Tóth Dorottya dr. Huszár András Hajszik Gábor Kristonné Tarnóczi Tímea László Tiborné Száraz Katalin Bencze Máté Czabányi Nikoletta Kitti Győrfi Annamária Jeroskovics Gizella Kovács Balázs Kovács Lívia Kovács Tamás András Ládai Gábor Plézer György Pántye Zita Sólyom Caterina Zámbó Marcell Ipoly
637
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
VEZETŐI MUNKAKÖRBE HELYEZÉS A közigazgatási államtitkár Győrfi Annamáriát
főosztályvezető-helyettes
Zajácz Anettet
osztályvezető
dr. Kunfalvi Zoltánt
főosztályvezető
dr. Háfra Zsoltot
főosztályvezető-helyettes
dr. Szőke Balázst
főosztályvezető-helyettes
Tóth Mihályt
főosztályvezető
munkakörbe helyezte.
VEZETŐI MEGBÍZÁS VISSZAVONÁSA A közigazgatási államtitkár Tarkovács Tímea Mária Tóth Ferenc vezetői megbízását visszavonta.
SZAKMAI CÍM ADOMÁNYOZÁSA A közigazgatási államtitkár dr. Torma Szilviának
közigazgatási főtanácsadó
címet adományozott.
KORMÁNYZATI SZOLGÁLATI JOGVISZONY MEGSZŰNÉSE Áthelyezéssel Márton Anna Mária Szilárd Zoltán jogutód közigazgatási szervhez történő áthelyezés miatt Tikos Anita Bandúr Dávid Juhász György Lakatos Henrietta Simonyi Gyula dr. Seres Éva dr. Varga István Károly Kodaj Katalin Vereckei Béla Ferenc törvény erejénél fogva Kolossa Tamás
638
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
közös megegyezéssel dr. Both Előd Géczy Gábor Horváth Zsófia Ajtay Szilárd Csikós-Végh Anna N. Szász Adrián Nyul Zoltán Thoroczkay Zsolt felmentéssel dr. Molnár Beatrix Olga Gervai Jánosné Szamkó Józsefné lemondással Tarkovács Tímea Mária Hellenbarth Anett Kovács Vendel Zoltán próbaidő alatt azonnal Varga Viktória határozott idő lejárta miatt Kovács Angéla Szendrői Márton László kormányzati szolgálati jogviszonya megszűnt.
639
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
IV.
Egyéb közlemények
A Miniszterelnökséget vezető miniszter közleménye a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj összegéről
A Magyar Közigazgatási Ösztöndíjról szóló 228/2011. (X. 28.) Korm. rendelet 16. § (1) bekezdésében foglalt jogkörömben eljárva a 2015. évi Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram havi összegét az alábbiak szerint állapítom meg: A magyarországi programszakasz során az ösztöndíj összege egységesen 130 000 Ft/hó, mely a vonatkozó jogszabályok értelmében adó- és járulékmentesen kerül kifizetésre.
Lázár János s. k.,
Miniszterelnökséget vezető miniszter
Az emberi erőforrások miniszterének közleménye a Nemzetiségekért Díj 2014. évi díjazottjairól
2014. december 18-a, a Nemzetiségek Napja alkalmából Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke az alábbi személyeket és szervezeteket tüntette ki Nemzetiségekért Díjjal: Lakatos Mónika Rromanes Egyesület Tóth Tiborné „Kariatidák” Görög-Magyar Nők Kulturális Egyesülete Broś Stanisław Wojciechné Husztiné Nagy Ágnes Prof. Dr. Gerhard-Dieter Seewann Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület „Opanke” Szerb Hagyományőrző Kulturális Egyesület Sutyinszki János
640
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának közleménye elveszett törzskönyvekről A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet 83. § (1) bekezdése alapján az alábbi elveszett, megsemmisült gépjárműtörzskönyvek sorszámát teszi közzé: 656615G 443110A 659181E 362899G 345305M 440191I 007321L 008516L 028612G 031860C 032055I 035599F 051219L 053915K 074564M 080685M 084931D 088473E 088754A 097516H 110297I 124773I 134645M 139125I 141744M 146856H 212061L 222904I 224552D 243928B 254496H 256605L 270826K 271163J 274701E 278538M 283421K 296707H 317000K 321486E 325714C 341112H 347528F 358896M 361285M 376639G 404115L
415102K 417353J 438298J 471338H 490119L 493880E 530628H 541593G 565023K 568250L 574322I 580802F 592631L 601185E 620907J 633644H 661483J 668421L 673771K 686997L 719731G 756746J 758366G 771288C 777472K 782350K 806047L 812249F 814937H 816050L 836994B 842525I 861425K 878811B 884237K 900431J 907956I 911777J 912904C 913402J 939535G 939743K 943037J 951702K 957593G 970388A 974722F
978225J 985104H 997890K 068829D 079138K 082064M 102552G 123084B 145747I 155134G 160273I 178269M 180590J 185689L 201010J 251438H 303436E 310706G 323331K 335134G 342537F 342666C 351551M 352303J 360171B 361515E 361637L 395687I 425817E 429264L 437766L 446078K 458934L 459291G 467599I 472960D 481477L 518787L 541457H 550759L 569580L 598458J 627683J 633487B 640077L 661057L 688290G
715546E 718417L 751554I 794252L 809522J 816710E 868996E 871450G 897802K 900519L 910237J 918600L 919610B 934432K 943532K 967215L 007664M 022711M 029635G 042243M 049153G 091516L 096740M 111585D 121979K 122973M 123364E 128372K 136843L 163189F 177610I 178594H 187370J 203124B 214514D 239742E 254282L 254801J 267450L 267498L 280279I 296770L 304090L 304857L 314656K 319690H 321888D
379589J 384484J 390578L 399427L 404057B 410681L 410814L 416702G 434850E 472481G 486348H 486751H 531166E 567713H 570126B 570788K 578297L 605945I 628613L 629575C 641527K 651264C 658563A 680586F 684273L 689023F 708048G 725959G 774262L 774916F 778999H 782618L 799364K 803533J 806501L 818331G 823378K 836606I 861878L 883911K 888295L 898019I 932432L 976466I 985364G 004830L 014588M
641
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
016493I 025504L 026920H 047555L 050312C 054613I 065840C 081210J 093934I 125676M 130399M 146211F 151631I 167854G 176554M 194777I 197079K 202998L 214618J 215137D 230063J 235973K 238135C 241644I 243996K 245405I 248164L 258608L
264545H 267244I 291619K 301592G 328582F 368563L 369891G 380971K 442130J 452565G 465236F 474865K 483374K 491151L 493789J 494976G 512956C 514333F 523472L 537422L 551014L 561228K 562827I 566997L 569026F 571875H 578046E 585255A
586915L 602699J 603035K 604327L 608189F 608334K 618583G 622455I 624880K 632730I 676263L 696117K 708531J 717849K 723132K 734906H 736793I 756812E 769330K 776209K 795619K 806255K 806564H 809900L 816489L 839687F 847482D 859540F
862741E 865019G 872488H 879974I 880454L 970515G 971853K 987503L 093052I 019278J 030314M 045963L 059157A 060608M 065239L 066787G 091910L 099387M 100867K 146725M 154624J 156081F 213045J 226967L 227321L 255947L 291514C 311903L
386417M 388760L 390936I 466322F 478767K 497247J 499527L 534103C 564846A 566252H 571415E 575357K 602756H 617659K 693218J 708136E 709230J 715276I 735799K 745047G 755507L 789752D 863348I 863672K 923729L 971354B
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
642
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor.
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
3308/1/1999
"1001" Aprócikk Bt.
4555/1/2003
"95" Mindenkiért Kft.
6542/1/2011
"ACHÁT-DUó" Kft.
2818/2/2014
"Aczél" Kft.
3346/1/1999
"ÁMBRA" Iparcikk Kereskedelmi Kft.
3155/6/2014
"AMETISZ-HUNGARY" Bt.
6997/3/2014
"ANNET GROUP" Kft.
6652/1/2011
"ANTIK 2000 STÚDIÓ" Bt.
5632/1/2007
"Antik Udvar" Bt.
1646/2/2012
"ARANY" Kkt.
6529/2/2014
"ArannyDiszkont" Kft.
2855/3/2005
"ARANYSZABÓ" Bt.
2510/2/2014
"ARANY-SZELENCE" Bt.
2004/2/2007
6327/2/2012
"ARANY-TOP" Kft.
"Arizona" Kft.
"ARLÉ" Kft.
3204/3/2010
"AZURIT 98" Bt.
4532/1/2003
"B-08" Bt.
4676/4/2014
4097/2/2002
"BARAKA-EAST" Bt.
"BARTIS GOLD 2000" Kft.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 1143 1146 4028 4028 5600 5600 1087 1087 5130 5130 6729 6729 1060 1068 1077 1013 1072 1092 1077 1077 1055 1055 8960 8960 1053 1053 1033 1033 4400 4400 6725 6725 1089 6720 6720 1087 1123 1123 9400 8700 8700 8360 8360 8200 8200 8200 8713 8700
Budapest Budapest Debrecen Debrecen Békéscsaba Békéscsaba Budapest Budapest Jászapáti Jászapáti Szeged Szeged Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Lenti Lenti Budapest Budapest Budapest Budapest Nyíregyháza Nyíregyháza Szeged Szeged Budapest Szeged Szeged Budapest Budapest Budapest Sopron Marcali Marcali Keszthely Keszthely Veszprém Veszprém Veszprém Kéthely Marcali
Hungária körút 136. Thököly út 91. Hadházi utca 12. Hadházi utca 12. Nagyrét 1412 Nagyrét 1412 Baross tér 9. I/8. Baross tér 9. I/8. Kossuth utca 2. István király utca 5. Adai utca 17. Adai utca 17. Szinyei Merse utca 1. fsz. Király utca 98/B. Bethlen Gábor utca 14. Krisztina körút 37/A. Klauzál tér 11. Ferenc körút 22. Wesselényi utca 9. Wesselényi utca 9. Szt. István körút 1. Szt. István körút 1. Kossuth Lajos utca 3. Kossuth utca 3/C. Kálvin tér 1. Kálvin tér 1. Vihar utca 18-28. Vihar utca 18-28. Bethlen Gábor utca 6. Bethlen Gábor utca 6. Hajnal utca 11/b. Hajnal utca 11/b. Bláthy Ottó utca 4-8. II/213. Kígyó utca 1. Kígyó utca 1 Kerepesi út 9-11. Csörsz utca 1. Csörsz utca 1. Várkerület 25. Jókai utca 3. Rákóczi utca 7. Deák Ferenc utca 57. Zeppelin tér 1. Berkenye utca 8. Kossuth L. utca 8. Szeglethy utca 1. Hegyalja út 34. Rákóczi út 15.
1/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
01-06-013094 Kereskedelem 09-09-003732 Kereskedelem 04-09-009787 Kereskedelem 01-09-169474 Kereskedelem 16-09-000899 Kereskedelem 06-06-008559 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
01-09-682546 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-06-764434 Kereskedelem 01-06-113139 Kereskedelem 20-03-021574 Kereskedelem 01-09-685287 Kereskedelem 01-06-619341 15-06-083262 Kereskedelem 06-09-005209 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés Készítés
Javítás Javítás
06-09-001619 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-871396 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
14-06-304566 Kereskedelem 20-06-033008 Kereskedelem 19-06-504443 Kereskedelem Kereskedelem 14-09-304638 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
HE
A
ME M&B AY
ARI
ARL
BT JEL
AH
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
2771/3/2005
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2003.04.22. Székhely: Telephely: 2011.01.05. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 1998.10.28. Székhely: Telephely: 2012.09.25. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 2011.05.23. Székhely: Telephely: 2007.05.15. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2010.12.08. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: 2010.05.21. Székhely: Telephely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2003.03.26. Székhely: Telephely: 2003.10.14. Székhely: Telephely: Telephely: 2001.10.10. Székhely: Telephely:
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
4940/1/2004
"BENELUX SPECIÁL" Kft.
2004.09.23.
6709/1/2011.
"BFS-DIAMOND" Kft.
2011.08.16.
4450/1/2002
"BG MARKET" Kft.
2002.11.21.
"BIRKÁS" Bt.
1999.06.30.
3141/5/2012 2551/4/2009
"BLEND" Kft.
5724/14/2014 "CORNER-TRADE" Kft.
1999.06.30.
2007.10.24.
7411/1/2014
"DOROTI '92" Kft.
2014.10.06.
1483/2/2004
"DUÓ-KER" Kft.
1999.06.30.
2325/12/2011. "ÉO UJVILÁG" Kft.
1935/1/1999
"GILÁNYI ÉKSZER" Bt.
1999.06.30.
1999.06.30.
4133/6/2014
"IQARC" KFT.
2001.11.15.
7221/3/2014
"K+P" Kft.
2013.11.13.
3105/5/2015
"L & E" Center Kft.
1999.06.30.
6831/1/2012
"MAGYAR INDOKINA TÁRSASÁG" Kft.
2012.01.24.
7146/1/2013
"MILEX-PLUSZ" Kft.
2013.07.18.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely:
8640 1055 1055 5000 1078 1141 1141 1082 1082 2890 2900 2890 1065 8800 8900 7621 2400 9700 6720 8000 5000 8200 7400 1065 2400 6000 4032 4032 4200 4200 9022 1195 9021 9027 1172 1172 1085 1163 4700 4700 1075 7622 3770 3770 3200 1126 1062 4400
Fonyód Budapest Budapest Szolnok Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Tata Komárom Tata Budapest Nagykanizsa Zalaegerszeg Pécs Dunaújváros Szombathely Szeged Székesfehérvár Szolnok Veszprém Kaposvár Budapest Dunaújváros Kecskemét Debrecen Debrecen Hajdúszoboszló Hajdúszoboszló Győr Budapest Győr Győr Budapest Budapest Budapest Budapest Mátészalka Mátészalka Budapest Pécs Sajószentpéter Sajószentpéter Gyöngyös Budapest Budapest Nyíregyháza
Béke utca 1. Balassi Bálint utca 27. IV. em. 58. Balassi Bálint utca 27. IV. em. 58. Mária utca 31. Fsz. 2. István utca 18. fsz. 1. Paskál utca 4/b. Paskál utca 4/b. Harminckettesek tere 6/b. Harminckettesek tere 6/b. Sport utca 12. Klapka György út 1-3 Ady Endre út 9. Podmaniczky utca 1. Erzsébet tér 22. Kovács Károly tér 1. Rákóczi utca 39. D. ép. Dózsa György út 25/A. III. ép. 3. Fő tér 24. Kölcsey utca 5. fszt. 18. Piac tér 2. Batthyány utca 8. Szabadság tér 12. Fő utca 12. Podmaniczky utca 1. Vasmű út 39. III. em. 309. Kossuth tér 6-7. Jerikó utca 25. Jerikó utca 25. Szilfákalja utca 40. Szilfákalja utca 28. Árpád utca 93. Üllői út 201. Kazinczy utca 14. Budai utca 1. Ároktő utca 109. Ároktő utca 109. József körút 40. Tekla utca 5-7. Szalkai L. utca 11. Hősök tere 13. Károly körút 7. II/7. Bajcsy-Zsilinszky utca 11. Sport út 28. Bercsényi úti pavilonsor 4-5. Köztársaság tér 8. Dolgos utca 2. V. ép. II/11. Andrássy út 110. Bercsényi utca 3.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
01-09-713133 16-09-003713 Kereskedelem 01-09-698994 Kereskedelem 01-06-511956 Kereskedelem
Készítés
Javítás
11-09-002006 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-709685 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 09-09-026311 Kereskedelem 09-09-001093 Kereskedelem 08-09-003411 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-06-217408/93 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 15-09-066736 Kereskedelem 01-09-177751 Kereskedelem 05-09-004960 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-916111 Kereskedelem 15-09-065373
Készítés Készítés Készítés
Javítás Javítás Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
BLX
BGM BB *BB
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
CT
ÉOV ÉOV
GI RÓ
2/141
643
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
644
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
4652/1/2003
"PROMTHITEL" Zrt.
2003.09.03.
2181/1/2008
"Színarany" Bt.
2008.02.14.
5868/1/200/
"TAGIRA" Kft.
2008.06.02.
"TEODÓRA-KER 98" Bt. "TRIMEX" Bt.
2004.10.05. 2006.01.19.
4954/1/2004 5313/4/2014 3021/1/2001
"UNIVILL" Kft.
2001.07.13.
7158/2/2014
"VADÁSZ ART GALÉRIA" Bt.
2013.08.13.
"Városi és Társa" Kft.
1999.06.30.
1441/2/2005
5145/10/2014 "VASEMBERHÁZ BP" Kft.
2005.06.08.
2287/2/2011
2011.05.06.
2961/6/2014
"VÉSNŐK" Kft. "VINNAI ÉKSZER" Kft.
1999.06.30.
2650/8/2009
"VITA-GRUPP" Kft.
1999.06.30.
4387/4/2006
"WHITE-CARD 2002" Kft.
2002.09.24.
PR4128
"WORLD-TIME" Bt.
2001.11.13.
6832/2/2013
1 A Plusz Kft.
2012.01.24.
6953/1/2012
1. Ékszerdoboz Zálog és Tanácsadó Kft.
2012.06.29.
5214/5/2014
14 K Schmuck Kft.
2005.09.08.
1PRINC Kft.
2014.06.19.
2653/4/2010
24 Karát '96 Bt.
1999.06.30.
2574/7/2013
3J' 96 Kft.
1999.06.30.
4130/2/2009
4 GOLD Kft.
2001.11.14.
2502/1/1999
6 Sz.ipari Szakmunkásk.intézet
1999.06.30.
7 SZELENCE Bt.
1999.06.30.
2604/2/2004
Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
4400 1210 1210 1132 1132 8800 8800 4700 1031 1038 1147 1147 1137 1137 6200 6200 1064 8800 1151 1151 4400 4400 4400 9011 9028 1161 1152 2400 2400 1203 1203 2051 2234 1094 6000 1087 1117 1117 6722 6722 1016 1062 1089 7025 1082 1082 1126 1126
Nyíregyháza Budapest Budapest Budapest Budapest Nagykanizsa Nagykanizsa Mátészalka Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Kiskőrös Kiskőrös Budapest Nagykanizsa Budapest Budapest Nyíregyháza Nyíregyháza Nyíregyháza Győr Győr Budapest Budapest Dunaújváros Dunaújváros Budapest Budapest Biatorbágy Maglód Budapest Kecskemét Budapest Budapest Budapest Szeged Szeged Budapest Budapest Budapest Bölcske Budapest Budapest Budapest Budapest
Bercsényi utca 3. Kossuth Lajos utca 30-46. Kossuth Lajos utca 30-46. Victor Hugó utca 32. Victor Hugo utca 32. Felsőerdő út 34. Fő út 19. Alkotmány utca 32. IV. em. 14. Víznyelő utca 7. Szentendrei út 258. Fűrész utca 25. Fűrész utca 25. Pozsonyi út 43. Pozsonyi út 43. Petőfi tér 17. Petőfi S. tér 17. Podmaniczky utca 57. 2/14. Táborhely utca 4. Ajándék utca 2/B. Ajándék utca 2/B. Széchenyi utca 3. Széchenyi utca 3. Dózsa György utca 9. Pince utca 25. Szent Imre utca 134. Rózsa utca 20. Szentmihályi út 131. Vasmű út 35. Vasmű út 35. Kossuth Lajos utca 37/A. Kossuth Lajos utca 37/A. Jázmin utca 1. Fő utca 8-10. Ferenc körút 33. Korona utca 2. Kerepesi út 9-11. Hunyadi János utca 19. Hunyadi János utca 19. Bartók Béla tér 3. Bartók Béla tér 3. Márvány utca 16. Váci út 1-3. Bláthy Ottó utca 28. Paksi utca 9. Práter utca 31. Práter utca 31. Ugocsa utca 11. Márvány utca 28.
3/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
01-10-044949 Kereskedelem 01-06-110765 Készítés
Javítás
20-09-064294 Kereskedelem 15-06-085931 01-06-012804 Kereskedelem 01-09-065354 01-06-785337 Kereskedelem 03-09-100496 Kereskedelem
Javítás
01-09-737563 Kereskedelem 01-09-065700 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem Kereskedelem
Készítés Készítés
Javítás Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
15-09-065163
08-09-003734 01-09-707859 07-06-003680 Kereskedelem 01-09-904068 Kereskedelem 13-09-157229 Kereskedelem 01-09-680299 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-193445 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
06-06-008129 13-09-082574 Kereskedelem 01-09-692532 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
120/1994... 01-06-518256
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
D.K. KAV
KLX KLX
VAS figurális VJ VAJ
KT VÉG CÉ
OMI OMI
PK BPK 3J JJJ 4GO FGO TM FM
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
7353/2/2014
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 6252/3/2011
Cégnév 9999KT Kft.
5491/3/2013
A & A Belvárosi Enteriőr Kft.
5396/2/2012
A & B Gold Magic Kft.
6726/1/2011 4279/9/2014
A & V Stúdió Bt A & Z Kincstár Kft.
7368/1/2014
A MOT-98 Kft.
5590/4/2009
A. S. K. CREDIT Zálogház Kft.
4255/1/2002
AB Design Bt.
7261/3/2014
ABAKOSZ KK Kft.
6879/2/2013
Aberdin Bt
3887/1/2001
ABM Kuprál Kft.
1663/5/2008
Abonyiné Stringovics Andrea
6925/1/2012
Absoloot Art & Design Kft.
2940/3/2011.
ACZÉL 2 Kft.
3764/2/2000
ACZÉL 3 Kft.
5996/1/2009
Aczélné Dudás Judit
4947/1/2004
Ádám Krisztián
3917/7/2013
5422/1/2006
Adamas 2001 Kft.
Adamas Trade Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2010.01.20. Székhely: Telephely: Telephely: 2006.09.06. Székhely: Telephely: 2006.05.09. Székhely: Telephely: 2011.09.09. Székhely: Telephely: 2002.05.09. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 2014.07.15. Székhely: Telephely: 2007.02.16. Székhely: Telephely: Telephely: 2002.04.10. Székhely: Telephely: 2014.01.27. Székhely: Telephely: 2012.03.19. Székhely: Telephely: 2001.01.19. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2012.05.18. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: 2000.09.08. Székhely: Telephely: 2009.01.15. Székhely: Telephely: 2004.10.01. Székhely: Telephely: 2001.02.26. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 2006.06.13. Székhely:
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 1121 1062 2040 9021 9021 1181 1181 1125 1125 7622 7622 7622 7622 7622 7622 2095 2095 1042 1042 2360 1124 1124 8200 8400 9028 9028 1037 1037 1073 1073 1118 1118 1024 1024 1024 1085 1085 3530 3530 1074 1074 1042 1191 1046 2200 1201 2100 1089
Budapest Budapest Budaörs Győr Győr Budapest Budapest Budapest Budapest Pécs Pécs Pécs Pécs Pécs Pécs Pilisszántó Pilisszántó Budapest Budapest Gyál Budapest Budapest Veszprém Ajka Győr Győr Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Miskolc Miskolc Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Monor Budapest Gödöllő Budapest
Hegyhát út 131.- B. ép. III/7. Váci út 1-3 . Sport utca 2-4 Kazinczy Ferenc utca 21. Kazinczy Ferenc utca 21. Margó Tivadar utca 33. Margó Tivadar utca 33. Zirzen Janka utca 42/C. Istenhegyi út 50-52/C. 7. em. 31. Bajcsy-Zsilinszky utca 2. Bajcsy-Zsilinszky utca 23. Rákóczi utca 39/D. Bajcsy-Zsilinszky utca 2. Rákóczi utca 39/D. Rákóczi utca 39/D. Gransperg utca 2124 hrsz. Gransperg utca 2124. hrsz. Árpád út 90-92. Árpád út 86. Kőrösi utca 82. Sirály utca 9. Sirály utca 9. Fáskert utca 6. B. ép. I/3. Fő út 66. Serföződombi dűlő 3. Serfőződombi dűlő 3. Törökkő utca 5-7. Törökkő utca 5-7. Dob utca 66. Dob utca 66. Mányoki utca 14. Mányoki utca 14. Szilágyi Erzsébet fasor 1. Szilágyi Erzsébet fasor 1. Retek utca 5. József körút 71. József körút 71. Pesti út 20 Széchenyi István út 8. Hársfa utca 25.II/22. Hársfa utca 25.II/22. Kemény Gusztáv utca 6. fszt. 2. Kossuth téri piac Üzlet Társasház Kemény Gusztáv utca 6. fszt. 2. Piac tér 10. Vörösmarty utca 3. A. lph. fsz. 1/2. Remsey körút 25. Vajda Péter utca 12. 78.ép.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
01-09-921497 Kereskedelem Kereskedelem 08-09-012657 Kereskedelem 01-09-867101 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
01-6-418221 02-09-068051 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 13-09-097860 Kereskedelem 01-09-873502 Kereskedelem Kereskedelem 01-06-748225 19-09-515645 Kereskedelem
Javítás
08-06-013136 Kereskedelem 01-09-070819 Kereskedelem EV-764645 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
01-09-960096 Kereskedelem 01-09-664296 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-686450 Kereskedelem ES-148920 Kereskedelem EV-401947 Készítés 01-09-896203 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-09-867607
Készítés
Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel MAI
A A&B VRO
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
K*A
tulipán
SA
ACZ
ZVK
ÁDÁM/FIGURÁLIS/ ADM
NEVETŐ ARC IAT
4/141
645
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
646
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 5248/7/2012
Cégnév
Adamas-2005 Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2005.11.02.
4778/2/2005
Adamkó Balázs Attila
2004.03.03.
7100/1/2013
Adamo Ker Bt
2013.04.17.
3948/2/2008
Ador-Gold Kft.
2001.04.19.
6464/2/2010
Adoria Informatika Kft.
2010.10.22.
7268/1/2014
Affianced Ékszerészet Kft.
2014.02.10.
6974/1/2012
AFM SILVER Kft.
2012.08.28.
7177/1/2013
AG és AJ Bt.
2013.09.16.
4309/1/2002
AG GLOBE Bt.
2002.06.13.
6983/1/2012
AG NETPRONT Kft.
2012.09.11.
5116/1/2005
Agarev Kft.
2005.05.10.
7437/1/2014
Aga's Kft.
2014.11.24.
7043/1/2012
Ágm Inside Word Kft.
2012.12.03.
7076/2/2014
Ágm Silver Kft.
2013.02.26.
6960/1/2012
AGORA GOLD Kft.
2012.07.23.
7009/1/2012
AGORA TRANST-F AIR Kft.
2012.10.17.
3459/6/2013
AJÁNDÉKHÁZ Kft.
1999.10.05.
Ajándéktárgy Bt.
2002.04.08.
2827/1/2003
Ajka Kristály Kft.
2003.07.02.
AJOUR EMAIL Kft.
2005.12.14.
5298/2/2007
Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
1089 8229 1137 1048 1048 2151 2151 2133 2133 1143 1143 1097 1096 1224 1224 2192 1191 1152 2040 2045 2800 2800 7585 7500 1065 1065 2840 1089 2400 2840 2840 2840 3300 3300 4556 4400 9022 2800 2800 9022 2800 1117 1039 1039 8400 1137 6726 6726
Budapest Csopak Budapest Budapest Budapest Fót Fót Sződliget Sződliget Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Hévízgyörk Budapest Budapest Budaörs Törökbálint Tatabánya Tatabánya Háromfa Nagyatád Budapest Budapest Oroszlány Budapest, Dunaújváros Oroszlány Oroszlány Oroszlány Eger Eger Magy Nyíregyháza Győr Tatabánya Tatabánya Győr Tatabánya Budapest Budapest Budapest Ajka Budapest Szeged Szeged
Vajda Péter utca 12. 78.ép. Kossuth utca 11. Pozsonyi út 22. V/3. Óceán-Árok utca 9. II/4. Óceán-Árok utca 9. II/4. Vörösmarty tér 2. Vörösmarty tér 2. Bocskay utca 19 Bocskay utca 19 Gizella út 42-44. Gizella út 42-44. Drégely utca 6-8. A. 603. Lenhossék utca 31. Barackos út 153. Barackos út 153. Deák Ferenc utca 20. Ady Endre út 108. Szentmihályi út 131. Kovács utca 30. Károlyi Mihály utca 60. Fő tér 6. A. épület Fő tér 6. A. épület 013 hrsz. Kossuth utca 13. Hajós utca 1. fszt. Hajós utca 1. fszt. Rákóczi Ferenc utca 72. Bláthy Ottó utca 4-8. fszt. 24. Dózsa György utca 4. D. ép. Rákóczi Ferenc utca 76. Rákóczi Ferenc út 72. Rákóczi Ferenc út 64. Bajcsy Zs. utca 5-7. Bajcsy-Zsilinszky utca 5-7. Kossuth út 56. Kossuth Lajos tér 1. Árpád utca 93 Fő tér 18/d. Győri út 25. Fehérvári út 3. Győri utca 7-9. Október huszonharmadika utca 8-10. Koltói Anna utca 2. Koltói Anna utca 2. Alkotmány utca 4. Szent István körút 18. Szent-Györgyi Albert utca 29. Szent-Györgyi Albert utca 29.
5/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
Készítés
Javítás
19-09-508449 Kereskedelem EV-884702 13-06-031625 Kereskedelem 13-09-109107 Készítés 01-09-892751 Kereskedelem 01-09-182635 Kereskedelem
Készítés
01-09-907669 Kereskedelem 13-06-060105 Kereskedelem Kereskedelem 13-06-045121 Kereskedelem 11-09-020849 Kereskedelem 14-09-305862 Kereskedelem 01-09-367184 Kereskedelem 11-09-009570 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 11-09-021310 Kereskedelem 10-09-033277 Kereskedelem 15-09-074260 Kereskedelem 08-09-008055 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-06-749290 Készítés
Javítás
19-09-000188 Kereskedelem 03-09-112178 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
ADS MAT
AG
NG
*AG AGN
N*M AGM
AHZ
A AKA AE
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
4249/2/2002
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
4471/3/2012
Akita-Gold Kft.
4439/2/2002
Akiyo Kft.
5242/1/2005
Alaksza-Family Kft.
4570/3/2011
Alaska´s Gold Kft.
4307/1/2003
ALASZKA ÉKSZER Kft.
5180/6/2013
ALASZKA MMV Kft.
6299/5/2013
Alaszka Zálog Kft.
6794/1/2011
Alba Aurum Kft.
4702/1/2003
Alba-Ékszer Kft.
5548/2/2009
Albert László
6678/1/2011.
Albert-Koltai Imri
7281/1/2014
Album Portal Kft.
5898/1/2008
Alfa Ékszer Kft.
3361/1/1999
ALFAGOLD Kft.
6337/5/2013
Alfréd Gold 2010 Kft.
5986/4/2014
ALIA Ékszer Kft.
5331/1/2006
Aliné Brada Andrea
5610/3/2011
ALIZIA Bt.
3245/19/2014 ALLIAZNE-VESZPRÉM Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2002.12.17. Székhely: Telephely: 2002.11.12. Székhely: Telephely: 2005.10.14. Székhely: Telephely: 2003.05.13. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: 2002.06.11. Székhely: Telephely: 2005.08.03. Székhely: Telephely: 2010.04.15. Székhely: Telephely: 2011.11.23. Székhely: Telephely: 2003.11.14. Székhely: Telephely: 2006.11.23. Székhely: Telephely: Telephely: 2011.07.05. Székhely: Telephely: 2014.03.03. Székhely: Telephely: 2008.07.29. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2010.06.02. Székhely: Telephely: 2008.12.16. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 2006.02.08. Székhely: Telephely: 2007.04.03. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely:
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 2141 2143 2049 2049 2220 2220 1054 1222 1026 1222 1089 1089 1117 1117 1162 8800 8000 8000 8000 8000 3348 3348 3348 1021 1021 9483 9483 7627 7624 1089 1089 2370 9700 1118 2040 1118 1117 1222 1042 1042 3700 3700 8200 8200 9012 8200 2220 8000
Csömör Kistarcsa Diósd Diósd Vecsés Vecsés Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Nagykanizsa Székesfehérvár Székesfehérvár Székesfehérvár Székesfehérvár Szilvásvárad Szilvásvárad Szilvásvárad Budapest Budapest Sopronkövesd Sopronkövesd Pécs Pécs Budapest Budapest Dabas Szombathely Budapest Budaörs Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Kazincbarcika Kazincbarcika Veszprém Veszprém Győr Veszprém Vecsés Székesfehérvár
Szőlő utca 29. Semmelweis tér 1. Rigó utca 1. Rigó utca 1. Kinizsi utca 57. Károly utca 4. Steindl Imre utca 11. V/40. Nagytétényi út 37-43. Pázsit utca 2. Nagytétényi út 37-43. Gaál Mózes utca 5-7. Gaál Mózes utca 5-7. Hunyadi János út 19. Hunyadi János utca 19. Szent Korona utca 186. Boszorkány utca 2. Távírda utca 12. fsz. 5. Távírda utca 12. fsz. 5. Nagyszebeni út 6. Távirda utca 25-27. Aradi vértanuk útja 10. Miskolci út 3. Szalajka-völgy Széher út 88. Széher út 88. Kossuth L. utca 1/A. Kossuth L. utca 1/A. Hajnal utca 12 Irgalmasok utcája 1. Bláthy Ottó utca 37. Bláthy Ottó utca 37. Táncsics utca 24. Fő tér 16. Csiki-hegyek utca 3. Kinizsi utca 1-3. Csiki-Hegyek utca 1-3. Október huszonharmadika utca 8-10. Nagytétényi út 37-43. Árpád út 56. fszt.21. Árpád út 56. fszt.21. Mikszáth K. út 10. Babits M. út 5. Jutasi utca 10. 1. em. 15. Kossuth Lajos utca 8. Királyszék utca 33. Budapest út 20-28. Fő utca 246-248. Palotai utca 1.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig Árverés visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
13-09-091327 Kereskedelem
Készítés
Javítás
13-09-092369 Kereskedelem 13-09-103395 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés Készítés Készítés
Javítás Javítás Javítás
01-09-713879
01-09-699005 Kereskedelem 01-09-101993 Kereskedelem 01-09-935100 Kereskedelem 07-09-021312 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
07-09-009824 ES-250059 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 08-09-025408 Kereskedelem 02-09-072465 Kereskedelem 01-09-169119 13-09-136896 Kereskedelem 01-09-908546 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
EV-392777 Kereskedelem 05-06-016325 Kereskedelem 19-09-505853 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Névjel AKI AKY AC ASG AGK
DTM
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
AM, MMV MMV
S*I SI SI*
KI*
AFR
AG2 ALA
BA AL1 SZV
6/141
647
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
648
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
2548/3/2005
Almadin Kkt.
1999.06.30.
4296/1/2002
Almárium Kft.
2002.05.27.
6604/2/2011
Almond Ékszer Kft.
2011.03.28.
4802/1/2004
ALNUS Bt.
2004.04.05.
3090/4/2010
7124/2013 5727/2/2014
Altam Kft.
1999.06.30.
ALTERNATIVE ENERGY TEAM Kft.
2013.05.28.
A-mandra Kkt.
2007.10.27.
3186/8/2010
AMETISZT TROPI Kft.
2000.01.01.
5507/8/2012
AMETRIN Kft.
2006.09.29.
5690/2/2008
AmiLi Kft.
2007.08.24.
6497/1/2010
Ancona Zálogház Kft.
2010.11.11.
7065/1/2013
Áncsán Sándorné
2013.02.01.
7239/1/2013
Andrea Borostyán és Ezüstékszer Bt.
2013.12.04.
4835/5/200/8 Anello-Oro Kft.
2004.05.12.
3233/5/2012
ANGEL GOLD Kft.
1999.06.30.
5533/1/2006
ANGELS'GOLD Kft.
2006.11.07.
ANKER-M Bt.
2000.09.18.
4926/3/2007
ANNA 1899 Kft.
2004.09.07.
5726/1/2007
ANNO GOLD Kft.
2007.10.26.
5163/1/2005
Antal György
2005.07.13.
6731/1/2011
Antal Márta
2011.09.16.
2248/4/2008
Antal Sára
1999.06.30.
4275/2/2008
Antal Zoltán
2002.04.30.
Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely:
8000 7200 7200 1055 1055 3518 3860 9400 9400 6725 6725 1089 3525 3525 1161 1161 6721 6800 1191 2400 2600 2600 2040 7300 4244 4244 3433 3530 1222 1089 1112 1054 2120 1065 2484 2483 1042 1071 1106 1138 1138 6900 6900 1055 1055 6900 6900 1117
Székesfehérvár Dombóvár Dombóvár Budapest Budapest Miskolc Encs Sopron Sopron Szeged Szeged Budapest Miskolc Miskolc Budapest Budapest Szeged Hódmezővásárhely Budapest Dunaújváros Vác Vác Budaörs Komló Újfehértó Újfehértó Nyékládháza Miskolc Budapest Budapest Budapest Budapest Dunakeszi Budapest Agárd Gárdony Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Makó Makó Budapest Budapest Makó Makó Budapest
Palotai utca 1. Hunyadi tér 34. Hunyadi tér 34. Balaton utca 4. Falk Miksa utca 24-26. Dalárda utca 17. Petőfi S. utca 40. Fehér Dániel utca 22. Várkerület 100-102. Móra utca 25. Móra utca 25. Gaál Mózes utca 5-7. fszt. 29. Szentpáli utca 2-6. Szentpáli utca 2-6. Petőfi utca 59. Petőfi utca 59. Lechner tér 15. Andrássy út 5-7. Hamvas utca 7-9. Béke körút 1. Kandó Kálmán utca 24/b. Zrínyi utca 2/a. Erdélyi utca 3. Városház tér 18/J. Farkasnyári utca 53. Szent István utca 18/a. Toldi utca 2. Arany J. utca 11-13. I/101. Cankó tér 13. Györffy István utca 1/H. Törökbálinti út 20. II/2. Szabadság tér 7. Határ utca 40. Bajcsy-Zsilinszky út 63. Botond utca 2/B. Szabadság út 1. Petőfi utca 28. Damjanich utca 11-15. Kerepesi út 73. Váci út 134/a. Váci út 134/a. Széchenyi tér 14-16. fszt.2. Széchenyi tér 14-16. fszt.2. Szalay utca 5/B. Szalay utca 5/B. Petőfi Sándor utca 1. Petőfi Sándor utca 1. Bogdánfy utca 5/a IX/34
7/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
17-03-001273 Kereskedelem 01-09-070050 Kereskedelem 05-09-021486 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
08-06-003626 Kereskedelem 06-09-006128 Kereskedelem Kereskedelem 05-09-021311 Kereskedelem 01-03-025769 Kereskedelem 06-09-000499 Kereskedelem 01-09-872973 Kereskedelem 13-09-103470 Kereskedelem 13-09-134592 Kereskedelem 31543099 Kereskedelem 05-06-015831 Kereskedelem 01-09-725993 Készítés 01-09-677078 Kereskedelem 13-09-127756 Kereskedelem
Készítés
Javítás
07-06-009745 Kereskedelem 01-09-728749 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-883701 Kereskedelem EV-785365 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
25564481 ES-072740 EV-766001
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
AT
AMA
ATR ATR
AB AO *A* VJ BM
AGO AGY AM AS AS*
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
3773/2/2008
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
3698/1/2000.
Antalfiné és Társa Bt.
2000.06.06.
7446/1/2014
Antik Ajándék Bt.
2014.12.01.
7382/1/2014
Antik Ékszer Kft.
2014.08.11.
ANTIKVÁRIUM Kft.
2008.05.06.
5854/1/2008 5735/3/2011
ANTONIO-'78 Kft.
2007.11.08.
5444/1/2006
ANTRIA Kft.
2006.07.07.
7083/1/2013
ANZO-DESIGN Kft.
2013.03.25.
6536/1/2010
Apli DESIGN Kft.
2010.12.21.
6963/1/2012
APPLY TODAY Zrt.
2012.07.26.
7050/1/2012
APPORT Vagyonértékelő Kft.
2012.12.18.
2804/5/2014
AQUILA Kft.
1999.06.30.
4302/1/2002
ARABU Bt.
2002.06.03.
5721/1/2007
ÁRAMKÖRVONAL Bt.
2007.10.15.
4671/1/2003
ARAMTEX Kft.
2003.10.07.
3162/4/2003
ARANY ÁLOM Bt.
1999.06.30.
4119/2/2003
ARANY BAK Kft.
2001.10.27.
1300/1/1999
ARANY ÉKSZER Kft.
1999.06.30.
5362/3/2007
Arany Glória Kft.
2006.03.21.
5250/2/2006
Arany Jázmin Kft.
2005.11.02.
6809/6/2013
Arany John Kft.
2011.12.08.
3652/1/2000
Arany Laguna Kft.
2000.04.06.
3839/3/2008
ARANY LÓHERE 2000 Kft.
2000.11.14.
5837/1/2008
ARANY PARÁZS Kkt.
2008.04.16.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely:
1212 2200 2200 1141 1141 6726 6726 6720 6720 9400 9400 1119 1116 4024 4028 1051 1051 1075 1075 9700 9700 2081 2081 2081 1039 1152 1039 1039 1055 1055 3100 3100 9022 9022 6760 6760 3525 3527 6722 6722 3100 3100 2100 6722 6722 1193 1089 1086
Budapest Monor Monor Budapest Budapest Szeged Szeged Szeged Szeged Sopron Sopron Budapest Budapest Debrecen Debrecen Budapest Budapest Budapest Budapest Szombathely Szombathely Piliscsaba Piliscsaba Piliscsaba Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Salgótarján Salgótarján Győr Győr Kistelek Kistelek Miskolc Miskolc Szeged Szeged Salgótarján Salgótarján Gödöllő Szeged Szeged Budapest Budapest Budapest
II.Rákóczi Ferenc út 154-170. Kistói utca 68. Forrás utca 2-4. Szugló utca 125. D. ép. B. lépcsőház fszt. 21. Szugló utca 125. D. ép. B. lépcsőház fszt. 21. Kossuth Lajos sugárút 54. fsz. 4. Orsolya utca 13. Kárász utca 16 Kárász utca 16 Hegy utca 4/A. Lackner Kristóf utca 48/A Nándorfehérvári út 30. Fehérvári út 130. Kossuth utca 38. I/5. Hadházi utca 7. fsz. 1. Nádor utca 14. III/9. Nádor utca 14. III/9. Dohány utca 94.1/6. Dohány utca 94. 1/6. Engels utca 34. Engels utca 34. Radnóti Miklós utca 1. Templom tér 11. Radnóti Miklós utca 1. Gulácsi Lajos utca 10. fszt.1. Szentmihályi út 131. Madzsar J. utca 1. 4/34 Madzsar J. utca 1. 4/34 Szt. István körút 29. Szt. István körút 29. Rákóczi út 1-9. Rákóczi út 1-9. Liszt Ferenc utca 29. Pálffy utca 1. Kossuth utca 9 Kossuth utca 9. Patak utca 4. Bajcsy-Zs. út 2-4. Mikszáth Kálmán utca 12. Mikszáth Kálmán utca 12. Fő tér 1. Fő tér 1. Dózsa György út 38. Mikszáth K. utca 21. Mikszáth K. utca 21. Szigligeti utca 30. Bláthy Ottó utca 4-8. II. em. 281. Györffy István utca 1/A.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
13-06-037714 Kereskedelem 01-06-787075 Kereskedelem 06-09-019611 Kereskedelem
Készítés
Javítás
06-09-000115 Kereskedelem 08-09-006711 Kereskedelem 01-09-866484 Készítés
Javítás
09-09-024126 Kereskedelem 01-09-865292 Készítés
Javítás
01-10-047435 Kereskedelem
Készítés
18-09-106819 Kereskedelem 13-09-076073 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-06-111198 Kereskedelem 01-06-771543 Készítés 01-09-686155 Kereskedelem 12-06-003396 Kereskedelem 08-09-009854 Kereskedelem 06-09-000788 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
05-09-010866 06-09-010014 12-09-007717 Kereskedelem Kereskedelem 06-09-006738 Kereskedelem 01-09-692359 Kereskedelem 01-03-025393
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
AEK TOP
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
AN AZO L&A
Q
KÖR ARA
KS BH AJ
KVA
8/141
649
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
650
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 4110/3/2011
Cégnév
ARANY TOLL Bt.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2001.10.19.
7438/1/2014
Arany Varangy Kft.
2014.11.24.
6727/1/2011
Arany-alap Kft.
2011.09.09.
4012/2/2005
ARANYÁR Kft.
2001.07.09.
5156/2/2005
7180/1/2013 3036/3/2008
6259/3/2012
Arany-Art Ékszer Kft.
2005.07.06.
Aranyas Szociális Szövetkezet
2013.09.19.
ARANYÁSZ Egyéni Cég
1999.06.30.
Aranybatka Kft.
2010.02.09.
7136/1/2013
Aranybázis Kft.
2013.06.25.
3018/3/2008
ARANYBERILL Kft.
1999.06.30.
5623/5/2011
ARANYBOA Kft.
2007.04.25.
2182/4/2010
6232/2/2011
Aranybross Bt.
Aranybuddha Kft.
1999.06.30.
2009.12.19.
3002/6/2009
Aranycentrum-2000 Kft.
1999.06.30.
6100/3/2012
Aranycsigaház Kft.
2009.07.15.
ARANYDOLLÁR Kft.
2010.07.29.
6674/1/2011
Aranyékszerek.com Kft.
2011.06.24.
5335/8/2014
ARANYESŐ ÉKSZER Kft.
2006.02.16.
6835/2/2012
Arany-Ezüst Kft.
2012.01.24.
Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely:
1086 2230 2230 2049 3527 2094 2094 1154 1089 1123 2030 2030 8600 8600 9400 1123 9400 9400 1031 1039 1035 1036 1036 1204 1211 1211 1211 1214 1138 1134 1089 1134 1126 1089 1089 1089 2049 2049 1126 3527 3526 2120 2120 1111 2120 1089 1173 1117
Budapest Gyömrő Gyömrő Diósd Miskolc Nagykovácsi Nagykovácsi Budapest Budapest Budapest Érd Érd Siófok Siófok Sopron Budapest Sopron Sopron Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Diósd Diósd Budapest Miskolc Miskolc Dunakeszi Dunakeszi Budapest Dunakeszi Budapest Budapest Budapest
Györffy István utca 1/A. Rózsa utca 6. Rózsa utca 6. Muskátli utca 9/F. József Attila utca 87. Nyúl utca 35. Nyúl utca 35. Pöltenberg utca 22. Gaál Mózes utca 5-7. Alkotás utca 39/a. Diósdi utca 2-4. Budai út 13. Fő út 83. Fő út 83. Lackner Kristóf utca 2. Csörsz utca 1. Lackner Kristóf utca 2. Várkerület 25.fszt.2. Lőpormalom utca 1. Madzsar József utca 1. Szentendrei út 10. Szépvölgyi út 1/B. fszt.1. Árpád fejedelem útja 49. fsz. 1. Damjanich utca 31-33. II. Rákóczi F. út 154-170. Kossuth Lajos utca 67. Kossuth Lajos utca 67. II.Rákóczi Ferenc. út 154-170.. Váci út 178. Váci út 9-15 Elnök utca 1. Váci út 9-15 Ugocsa utca 11. Györffy István utca 10. Bláthy Ottó utca 3-5. Blathy Ottó utca 3-5. Bem József utca 15. Bem József utca 15. Kiss János altábornagy utca 45. I/3. Zsolcai kapu 1. Búza tér 12. Faludi János utca 5. I/9. Faludi János utca 5. I/9. Budafoki út 10/C. I/1. Nádas utca 6. Bláthy Ottó utca 4-8. fsz.14. Pesti út 5-7. Fehérvári út 21/A.
9/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma 13-06-042972
Kereskedelem
Készítés
Javítás
13-09-172325 Kereskedelem 13-09-147959 Kereskedelem 01-09-697495 Kereskedelem 01-09-738424 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés Készítés
Javítás Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
14-02-300210 08-11-001744
01-09-931889 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-978622 Kereskedelem 01-09-665611 Kereskedelem
Javítás
01-09-880378 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-06-311741 Készítés Kereskedelem
Javítás
01-09-918991 Készítés
Javítás
01-09-668334 Kereskedelem 13-09-129353 Kereskedelem 01-09-936997 Kereskedelem Kereskedelem 13-09-143890 Kereskedelem 01-09-733763 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-09-973137
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig Árverés visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
Készítés
Javítás
Névjel
toll
*TK AA
T*L ARLÉ 1A7
ABA
RK
ABH ACE ACE ACS AU$
TS LAZ
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
6391/3/2011
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 3880/3/2002
Cégnév
Arany-Ezüst-Ékszer Bt
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2001.01.09.
5300/2/2007
Aranyfarkas Bt
2005.12.16.
6817/2/2013
ARANYFEJ ÉKSZERÉSZ Kft.
2011.12.21.
5699/3/2011
ARANYFÉNY 2006 Kft.
2007.09.05.
1595/1/2000
Aranyfonal Kft.
2000.04.07.
4246/7/2012
Aranyfüggő Kft.
2002.03.28.
5817/3/2013
Aranyfűrész Bt
3080/11/2013 ARANYGÖMB Kft.
2285/3/2002
ARANY-HUND Bt.
2008.03.10. 1999.06.30.
1999.06.30.
4430/2/2007
ARANYKAPOCS Kft.
2002.11.08.
5963/4/2011
Aranykavics Kft.
2008.11.05.
6619/3/2014
Aranykereskedő Kft.
2011.04.15.
6649/2/2011
Aranykereskedő.hu Kft.
2011.05.18.
4690/1/2003
ARANYKÉZ-ART Kkt.
2003.10.31.
6369/1/2010
Arany-Király Kft.
2010.07.08.
1428/2/2009
ARANYKORONA Kft.
1999.06.30.
7066/1/2013
Aranymagyarország Kft.
2013.02.06.
4520/2/2014
ARANYMALOM Bt.
2003.03.07.
7303/1/2014
Aranymátyás Kft.
2014.04.03.
7246/2/2014
Aranymedalion 2003 Kft.
2013.12.06.
2535/2/2003
Aranyos Tamás
1999.06.30.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely:
1117 8000 8000 1125 1089 1089 1089 8400 8400 1119 1119 1221 2310 5600 5600 1196 1102 1062 7000 7000 1202 1089 1069 7400 2400 2730 1119 1085 1117 1117 9024 9024 4440 3450 2370 2370 1051 1051 1046 1046 2890 2890 2840 2900 8000 1171 1089 4440
Budapest Székesfehérvár Székesfehérvár Budapest Budapest Budapest Budapest Ajka Ajka Budapest Budapest Budapest Szigetszentmiklós Békéscsaba Békéscsaba Budapest Budapest Budapest Sárbogárd Sárbogárd Budapest Budapest Budapest Kaposvár Dunaújváros Albertirsa Budapest Budapest Budapest Budapest Győr Győr Tiszavasvári Mezőcsát Dabas Dabas Budapest Budapest Budapest Budapest Tata Tata Oroszlány Komárom Székesfehérvár Budapest Budapest Tiszavasvári
Fehérvári út 21/A. Oskola utca 8. Oskola utca 8. Istenhegyi út 33/b. II/9. Györffy István utca 1/a. Bláthy Ottó utca 4-8. fsz. 1. Bláthy Ottó utca 4-8. fsz. 1. Szabadság tér 11. Szabadság tér 11. Fehérvári utca 44. Fehérvári utca 44. Tanító utca 17/a. Háros utca 120. Lipták utca 30. Lipták utca 30. Nagysándor József utca 154. Liget tér 3-5. Váci út 1-3. Semmelweis utca 21. Ady Endre utca 160/A. Mártírok útja 122/a. Györffy István utca 1/a. Kinizsi utca 21-25. Berzsenyi utca 1-3. Aranyvölgyi út 6. Vasút utca 4/13 Hadak Útja 7-9 József körút 40. Szerémi út 7/B. fsz. 6. Szerémi út 7/B. fsz.6. Déry Tibor utca 12. Déry Tibor utca 12. Hétvezér utca 18. Bacsó Béla utca 15/6. Bartók B. utca 63. Bartók B. utca 63. József Nádor tér 10. József Nádor tér 10. Szent László tér 13. II/1. Gárdi Jenő utca 53. Új út 25. Ady Endre út 13. Rákóczi út 40. Igmándi út 11. Távírda út 2. Borsfa utca 20 Bláthy Ottó utca 35-37. 77. ép. Kossuth Lajos utca 13.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
07-06-010092 Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-06-771667 Készítés 01-09-974722 Kereskedelem 19-09-508941 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem Kereskedelem
Készítés Készítés
Javítás Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
01-09-163160 01-09-864444 04-06-007215 01-09-672173
07-06-003767 01-09-709550 01-09-905886 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-09-874823 Kereskedelem 01-09-959307 Kereskedelem 08-03-002089 Kereskedelem
Készítés
Javítás
15-09-074984 Kereskedelem 13-09-062206 Kereskedelem 01-09-935970 Kereskedelem 01-06-745659 Készítés 11-09-022576 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-09-714564 Kereskedelem ES-231649
Készítés
Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
AEÉ FA
AF6 AF
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
AF AUF AF# AB AB*
IP kapocs MS*
A#K
S.Z PAP
AMP AMS
10/141
651
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
652
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
2642/3/2006
Aranyosi Károlyné
1999.06.30.
6400/2/2012
ARANYPALOTA Kft.
2010.08.09.
7187/1/2013
ARANYPARK Zálogház Kft.
2013.10.01.
5685/1/2007
Aranypikkely-Ékszer Bt
2007.08.17.
7245/1/2013
ARANYPONT MAGYARORSZÁG Kft.
2013.12.06.
5030/3/2010
ARANYRÚD Kft.
2004.12.13.
5641/2/2012
Aranysziget Ékszerkészítő és Javító Kft.
2007.06.12.
5416/6/2013
ARANYTARTALÉK Kft.
2006.05.29.
6141/2/2011
Aranytömb Kft.
2009.09.10.
3705/1/2000
ARANYUDVAR Kkt.
2000.06.15.
4738/1/2004
ARANYÚT 2003 Kft.
2004.01.05.
6463/2/2012
Aranyüzlet Kft.
2010.10.19.
6767/1/2011
Aranyvonal Érted Kft.
2011.10.20.
5326/2/2013
ARANY-ZÁLOG Kft.
2006.02.06.
6713/1/2011
Ardi Gold Kft.
2011.08.24.
3139/2/1998
AREZOR Kft.
1999.06.30.
ARGENTIMO Kft.
2004.05.25.
4258/6/2014
ARKY Kft.
2002.04.11.
2009/2/2003
Ármós Attiláné
1999.06.30.
2561/4/2004
Arnold Béla
1999.06.30.
Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely:
4440 2900 2900 3950 3950 2870 2870 1188 1204 1075 1075 2700 5000 1065 1114 1065 1089 3000 2400 1117 1117 1181 1048 1048 5300 5350 2132 1113 1123 1107 1107 4533 4400 4440 8380 8380 2085 2085 6900 6900 1056 1203 2822 3000 3000 2890 2870 9024
Tiszavasvári Komárom Komárom Sárospatak Sárospatak Kisbér Kisbér Budapest Budapest Budapest Budapest Cegléd Szolnok Budapest Budapest Budapest Budapest Hatvan Dunaújváros Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Karcag Tiszafüred Göd Budapest Budapest Budapest Budapest Sényő Nyíregyháza Tiszavasvári Hévíz Hévíz Pilisvörösvár Pilisvörösvár Makó Makó Budapest Budapest Szomor Hatvan Hatvan Tata Kisbér Győr
Kossuth Lajos utca 13. Igmándi utca 15. Igmándi utca 15. Pécsi S utca 9. Rákóczi utca 34. Kossuth utca 35. Kossuth utca 35. István utca 49. Szivacs utca 5. Síp utca 13. Síp utca 12. Reggel utca 2. Sütő utca 11. Podmaniczky utca 11. Bocskai utca 7. Podmaniczky utca 11. Gaál Mózes utca 5-7. fsz. 15. Bibó István utca 1. Aranyvölgy út 6. Budafoki út 111-113 Budafoki út 111-113 Üllői út 425. Dunakeszi utca 9-11. Dunakeszi utca 9-11. Varró út 15. Eper út 8. Turista utca 9. Bartók Béla út 80. Alkotás út 1. Alagsor 3. Fogadó utca 4. Fogadó utca 4. Béke utca 37. Rákóczi utca 18-20. Kossuth utca 14. Nagyparkoló tér 931/8. Nagyparkoló tér 931/8. Piliscsabai út 50. Hősök tere 2. Barcsay utca 20. Barcsay utca 20. Szerb utca 17. Rákóczi út 29. Szabadság tér 4/2. Ifjuság út 2/A. Ifjuság út 2/A Tanoda tér 9. Butik sor 3. Vasvári Pál utca 1/a.
11/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
ES-120709 Kereskedelem 05-09-019070 Kereskedelem 11-09-021924 Kereskedelem 01-06-777442 Kereskedelem 01-09-983972 Kereskedelem 13-09-140235 Kereskedelem 01-09-878692 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés Készítés
Javítás Javítás
Készítés
Javítás
01-09-870025 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-892091 Kereskedelem Kereskedelem 01-03-024278 Kereskedelem 16-09-007353 Kereskedelem 13-09-137954 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-971281 Kereskedelem 15-09-070067 Kereskedelem Kereskedelem 20-09-071762 Kereskedelem 13-09-078283 Kereskedelem 06-09-009033 Kereskedelem 01-09-898171 Kereskedelem Kereskedelem EV-518684 Kereskedelem EV-653456 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
RÚD ASZ
AU
AR1 A IMO IMO ARK ARK
ABM
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
4847/1/2004
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
5037/2/2012
Arnold Mónika
2005.01.06.
6013/2/2010
ARON STORE Kft.
2009.02.11.
6632/3/2014
Aroni Narvaez Sergio Giovanni
2011.04.21.
7449/1/2014
ART & GASTRONOMY CLUB 19 Kft.
2014.12.04.
6973/2/2012
ART GOLD CAPITAL Kft.
2012.08.27.
5387/2/2006
Art Novo Antikvitás Kft.
2006.04.28.
6795/1/2011
Art Plein Air 001 Kft.
2011.11.24.
5777/13/2014 Art-Cash Kft.
2008.01.14.
6155/1/2009
Arte Collection Kft.
2009.09.23.
6834/1/2012
Arteus Gold & Money Kft.
2012.01.24.
5908/6/2013
Art-Export Bova Kft.
2008.08.18.
7173/1/2013
ARTGEM Kft.
2013.09.11.
5657/1/2007
ARTHA PLUSZ Kft.
2007.07.02.
5047/1/2005
ARTIC Kft.
2005.01.27.
7031/1/2012
ARTINIT GOLD 2010 Kft.
2012.11.16.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely:
2800 6300 6300 1052 1052 1123 1082 1082 2330 2330 7400 7400 7400 2000 2000 1055 1055 7100 7100 7621 7633 6501 7400 6000 7201 5600 7300 6724 7622 6000 1144 1137 1134 1134 1089 1065 1024 1085 1106 1117 1114 2011 2011 6000 6000 1124 1124 1183
Tatabánya Kalocsa Kalocsa Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Dunaharaszti Dunaharaszti Kaposvár Kaposvár Kaposvár Szentendre Szentendre Budapest Budapest Szekszárd Szekszárd Pécs Pécs Baja Kaposvár Kecskemét Dombóvár Békéscsaba Komló Szeged Pécs Kecskemét Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budakalász Budakalász Kecskemét Kecskemét Budapest Budapest Budapest
Fő tér 16/a. Hunyadi János utca 80. Hunyadi János utca 57. A. ép. 2 .lph. Deák tér 4 Deák tér 4. Alkotás utca 53. ( Mom Park, -1 ) Üllői út 60-62. Üllői út 60-62. Fő út 124. Fő út 124. Zrínyi utca 27. Zrínyi utca 27. Ady Endre utca 2. Péter Pál utca 4. Péter Pál utca 4. Falk Miksa utca 24. fsz. 4. Falk Miksa utca 24. fsz. 4. Széchenyi utca 23. Széchenyi utca 23. Rákóczi utca 49. Ybl Miklós utca 9.fsz.103. Szegedi út 1. Ady Endre utca 12-14. Deák Ferenc tér 6. 14/10.sz.üzlet Hunyadi tér 15. Andrássy út 24-28. Városház tér 14. Tisza Lajos körút 57. Csontváry utca 4. Aradi vértanuk tere 7. Gvadányi utca 106-108. Pozsonyi út 49. Róbert Károly körút 59. Róbert Károly körút 59. Benyovszky Móric utca 52. Nagymező utca 45. Lövőház utca 2-6. Üllői utca 32. Maglódi út 25. Hunyadi János út 19. Bartók Béla út 61. Harcsa utca 23. Harcsa utca 23. Csányi János körút 4. Klapka utca 29. Kiss János altábornagy utca 70. Kiss János altábornagy utca 70. Gyömrői út 172.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Kereskedelem Kereskedelem 01-09-906797 Kereskedelem Kereskedelem 22073083 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
13-09-121755 14-09-312738 Kereskedelem Kereskedelem 13-09-107451 Kereskedelem 01-09-968549 Kereskedelem 17-09-006076 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-09-862232 Kereskedelem 01-09-979339 Kereskedelem 01-09-991946 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 13-09-102979 Kereskedelem 03-09-106541 Kereskedelem 01-09-077785 01-09-928793
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig Árverés visszavonásig Árverés visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
Névjel
GOD TIA
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
TRA
AEG
AEB
RTG
JA
12/141
653
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
654
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 6821/1/2011
Cégnév
ARTIST GROUP Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2012.01.10.
6557/1/2011
ART-LM Bt.
2011.01.25.
4155/3/2008
ÁRVA PETÁK 2001 Kft.
2001.12.05.
7383/1/2014
Árvai Anna
2014.08.11.
4337/1/2002
ASITA CULT Kft.
2002.07.18.
3965/2/2001
ASPAN Kft.
2001.05.14.
6279/1/2010
Astral Vendor Kft.
2010.03.24.
3704/4/2012
ASTRON Kft.
2000.06.14.
2979/2/2003
Aszódi Tiborné
1999.06.30.
5228/2/2008
Aszúszem Kft.
2005.09.28.
7284/2/2014
ATE CONSULTING Kft.
2014.03.10.
7243/1/2013
Atina-Ker Kft.
2013.12.05.
3761/1/2000
ATLANTISZ ÉKSZER Kft.
2000.09.07.
6207/1/2009
AU Lázin Kft.
2009.11.25.
6024/4/2013
Au Line Kft.
2009.03.18.
6622/1/2011
AU-AG TRADE Kft.
2011.04.19.
2859/1/1998
AULICH 33 Bt.
1999.06.30.
5810/4/2011
5831/2/2009
AU-PANTER Kft.
AU-RA Ékszer Kft.
Aura Trend Kft.
2009.06.10.
2008.03.03.
2008.04.09.
Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely:
1073 8881 8800 1014 1014 1062 1062 1124 1124 1093 1093 1063 1063 6720 6720 6237 6237 6230 1089 5400 5400 2000 1025 9011 9022 9200 3630 3630 6900 6900 2220 1089 2030 2030 8960 8960 1162 1162 2049 2440 9200 2400 2013 2500 2013 2600 5600 5600
Budapest Sormás Nagykanizsa Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Szeged Szeged Kecel Kecel Soltvadkert Budapest Mezőtúr Mezőtúr Szentendre Budapest Győr Győr Mosonmagyaróvár Putnok Putnok Makó Makó Vecsés Budapest Érd Érd Lenti Lenti Budapest Budapest Diósd Százhalombatta Mosonmagyaróvár Dunaújváros Pomáz Esztergom Pomáz Vác Békéscsaba Békéscsaba
Erzsébet körút 15. Arany János utca 45. Europa Tanács utca 2. Kanizsa Pláza Fortuna utca 8. fszt. 4. Fortuna utca 8. fszt. 4. Teréz körút 55. Teréz körút 55. Ormódi utca 5. Ormódi utca 5. Bakáts utca 6. Bakáts utca 6. Szív utca 38.fszt. 5. Szív utca 38. fszt. 5. Tisza Lajos körút 40. Tisza Lajos körút 40. Császártöltési utca 7. Császártöltési utca 7. Kossuth Lajos utca 18. Könyves Kálmán körút 38. Dózsa György út 10. Dózsa György út 10. Törökvölgyi út 7. Gomba utca 7. Pince út 25. Jedlik Ányos utca 13. Királyhidai utca 42. Dózsa Gy. út 15. Kossuth út 14. Rákóczi utca 38. I.em. 3. Széchenyi tér 10. Bem utca 45. Györfi István utca 1/A. Balatoni utca 103. B. ép. Balatoni út 103/B. Kossuth út 6. Kossuth út 6. Aulich utca 33. Aulich utca 33. Muskátli utca 9. F. ép. Piac tér C/16 Magyar utca 29. Dózsa György utca 28. fsz.2. József Attila utca 17. Telegdy Csanád utca 6. József Attila utca 17. Széchenyi utca 26. Andrássy út 37-43 Andrássy út 37-43.
13/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
20-09-069294 Kereskedelem 01-06-778436 Készítés 01-09-698816 Kereskedelem 38130486 Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-693769 Kereskedelem 01-09-361053 Kereskedelem
Készítés
Javítás
06-09-015255 Kereskedelem 03-09-107671 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Javítás Javítás
EV-367953 Kereskedelem 01-09-718502 Készítés 08-09-020280 Kereskedelem Kereskedelem 05-09-026363 Kereskedelem 06-09-006942 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
13-09-132949 13-09-133342 Kereskedelem 20-09-071513 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
01-06-618602 13-09-128565 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 13-09-113321 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 04-09-006234 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
ARG LMK
A.A MDL MDL AS ASP
AST
RR
NS LGP AUL AAG MK AUP
SZ
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
6075/2/2010
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
2829/4/2008
AURARIA Kft.
5928/2/2009
AURart-Tech Kft.
5681/1/2007
AUREN Kft.
6341/4/2013
AUREOLA-AKTIV Kft.
4007/5/2009
AURIKER Kft.
3849/4/2008
AURITA Zrt.
1309/4/2000
AUROLUX Kft.
6273/2/2012
Auronex Kft.
6511/1/2010
AURORA ART Kft.
2925/7/2008
Auróra Kft.
4526/3/2013
AURORA-GOLD Kft.
1829/6/2014
AURUM Kft.
5882/2/2011
AURUM 2007 Kft.
6338/7/2014
AURUM HUNGÁRIA Kft.
6245/1/2010
AURUM KATRÁT Kft.
6353/2/2012
AURUM MERCANTUM Kft.
7212/1/2013
Aurum Metallo Kft.
6628/2/2014
Aurum Videre Zrt.
6801/2/2011
AurumPax Kft.
6737/2/2012
Aurum-Trade Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2008.09.23. Székhely: Telephely: Telephely: 2007.08.15. Székhely: Telephely: 2010.06.04. Székhely: Telephely: 2001.06.27. Székhely: Telephely: Telephely: 2000.11.20. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: 2010.03.01. Székhely: Telephely: Telephely: 2010.11.19. Székhely: Telephely: 2000.01.01. Székhely: Telephely: 2003.03.13. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2008.07.04. Székhely: Telephely: Telephely: 2010.06.03. Székhely: Telephely: 2010.01.11. Székhely: Telephely: 2010.06.21. Székhely: Telephely: 2013.11.05. Székhely: Telephely: 2011.04.21. Székhely: Telephely: 2011.12.01. Székhely: Telephely: 2011.09.26. Székhely: Telephely:
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 2092 1238 2013 2013 1077 1089 1089 8200 8200 7622 7622 7621 7622 7622 7622 7622 7621 1089 1089 1087 1195 1191 2310 1051 1051 5440 5440 1089 1089 6724 6720 5083 6060 5440 4032 4024 4150 4150 1051 1051 1091 1091 1132 1132 1064 1064 1136 1055
Budakeszi Budapest Pomáz Pomáz Budapest Budapest Budapest Veszprém Veszprém Pécs Pécs Pécs Pécs Pécs Pécs Pécs Pécs Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Szigetszentmiklós Budapest Budapest Kunszentmárton Kunszentmárton Budapest Budapest Szeged Szeged Kengyel Tiszakécske Kunszentmárton Debrecen Debrecen Püspökladány Püspökladány Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest
Őr utca 37. Bevásárló utca 2-4. Egres utca 7. Egres utca 7. Wesselényi utca 24. Üllői út 102. Üllői út 102. Viola utca 2. Viola utca 2. Bajcsy Zsilinszky utca 2. Bajcsy-Zsilinszky utca 2. Rákóczi utca 39/d BajcsyZsilinszky utca 2. Bajcsy-Zsilinszky utca 2. Bajcsy-Zsilinszky utca 9. Bajcsy-Zsilinszky utca 23. Rákóczi út 39/D. Bláthy Ottó utca 37.77.épület Bláthy Ottó utca 37. 77. épület Könyves Kálmán körút 76. Nagysándor József utca 28. Áruház köz 2. Bajcsy-Zsilinszky utca 22. Dorottya utca 11 Dorottya utca 11. Alkotmány utca 2. Alkotmány utca 2. Gaál Mózes utca 5-7. III/301. Gaál Mózes utca 5-7. III/331. Szűcs utca 5. fsz. 3. Tisza Lajos körút 40. Petőfi út 3/A. Béke tér 10/4. Piac tér 1. Karinthy Frigyes utca 25. B. ép. Dósa nádor tér 10. Jog utca 10. 3.lh.1/4. Kossuth utca 7. Vármegye utca 3-5. Vármegye utca 3-5. Üllői út 89/A. Üllői út 89/A. Visegrádi utca 6. IV. em. 1. Visegrádi utca 6. IV. em. 1. Rózsa utca 71. Rózsa utca 71. Gergely Győző utca 3. A. ép. fszt. 1. József nádor tér 10.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
13-09-075471 Kereskedelem 13-09-120762 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-880321 Kereskedelem 19-09-515817 Kereskedelem 02-09-067544 Kereskedelem Kereskedelem 02-10-060287 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-09-074586 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés Készítés
Javítás Javítás
Készítés
Javítás
01-09-933235 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-901989 Kereskedelem 16-09-010423 Kereskedelem 01-09-710313 Kereskedelem 06-09-001138 Kereskedelem 16-09-009813 Kereskedelem Kereskedelem 09-09-019063 Kereskedelem 09-09-017488 Kereskedelem 01-09-932597 Kereskedelem 01-09-179445 Kereskedelem 10-10-020283 Kereskedelem 01-09-973191 Kereskedelem 01-09-968536 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
AAT
ARN
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
AX AX
AUA
BI* AU FK*
M*S
14/141
655
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
656
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
5567/2/2009
AURUM-ZÁLOG Kft.
5076/2/2005
AUTÓELITE SZEKSZÁRD Kft.
6404/1/2010
AVA-ZÁLOGHÁZ Kft.
1975/1/1999
AVI-OR Kft.
4630/1/2003
AZTÉK EZÜST Kft.
3584/11/2012 AZTÉK SILVER Kft.
6692/1/2011
6552/1/2011
AZURIT GOLD Kft.
B&B Silver Jewel Kft. B. Cs. Ékszer Kft.
6053/2/2011
BÁBEL ART Kft.
2276/2/2010
Babits Kiadó
7097/1/2013
Bablonkay Nikola Dora
6379/1/2010
BACKGROUND CONSULTING Kft.
5407/1/2006
Bagóné Szappan Gabriella
6708/2/2013
Bagosi Ilona
6080/1/2009
Bajai Éremtani Egyesület Közhasznú Szervezet
5849/1/2008
Bakacsi Levente Zoltán
4722/1/2003
Bakos Marianna
3959/9/2014
Bakura István
2262/3/2008
Bálányi Mónika
6255/1/2010
Balasiné Tóth Katalin
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 3400 3400 7100 7100 6200 6200 1116 1116 1132 1085 1089 1087 1036 1061 1089 1032 1152 1152 1138 2094 5000 8500 8500 1055 1055 1055 7100 7100 1013 1052 2230 1065 3060 3060 8460 8460 6500 6500 1039 1089 1062 3358 4033 4026 4027 5700 5700 1164
Mezőkövesd Mezőkövesd Szekszárd Szekszárd Kiskőrös Kiskőrös Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Nagykovácsi Szolnok Pápa Pápa Budapest Budapest Budapest Szekszárd Szekszárd Budapest Budapest Gyömrő Budapest Pásztó Pásztó Devecser Devecser Baja Baja Budapest Budapest Budapest Erdőtelek Debrecen Debrecen Debrecen Gyula Gyula Budapest
Váci M utca 37. Mátyás kir. út 94. Bródy Sándor utca 17-19. Bródy Sándor utca 17-19. Petőfi tér 9. I. em. 8. Petőfi tér 9. Fehérvári út 144. Fehérvári út 144 Visegrádi utca 14. Baross utca 4. Bláthy Ottó utca 3-5 I/104. Kerepesi út 9-11. Lajos utca 38. Király utca 28. Bláthy Ottó utca 3-5. I/104. Bécsi út 154. Szentmihályi út 131. 207. szekció Szentmihályi út 131. 207. szekció Váci út 178. Farkas utca 14. Ady Endre utca 15. Árok utca 13. Kossuth utca 26. Falk Miksa utca 28. Falk Miksa utca 24. Falk Miksa utca 28. Sportutca 10-13 Sport utca 10-13 Pauler utca 2. 4/43. Váci utca 23. Szent István út 31. Hajós utca 19. Bánya út 1. Fő út 96. Áchim köz 10. Kossuth utca 6. Széchenyi utca 6. Széchenyi utca 6. Bálint György utca 5. VIII/23. Györffy István utca 1. Bajza utca 58.II/5. Rákóczi út 63/1. Szeder utca 32. Hortobágy utca 10. Füredi út 27. Kossuth tér 3. Kossuth tér 3. Bóbitás út 53.
15/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
05-09-013454 Kereskedelem 17-09-001637 Kereskedelem 03-09-120592 Kereskedelem 01-09-267264 Készítés
Javítás
01-09-708359 Kereskedelem 01-09-683332 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-09-962126 Kereskedelem Kereskedelem 13-09-142671 Kereskedelem 19-09-515857 Kereskedelem 01-09-914679 Kereskedelem Kereskedelem 17-09-001490 Kereskedelem 31679137 Kereskedelem
Készítés
Javítás
13-09-126802 Kereskedelem ES-249060 Kereskedelem 23640294 Kereskedelem Pk.60.039/2000 Kereskedelem EV-552411 Készítés
Javítás
EV-921837 Készítés ES-207030 Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Kereskedelem ES-427297 Kereskedelem 20313080
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
HUA
OR OR* CDT AZS AZS
AZG
N&E BC
NIK A*R
B7L BM BI
BM BTK
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
7038/2/2014
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2006.12.15. Székhely: Telephely: 2005.03.19. Székhely: Telephely: 2010.08.17. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2003.08.05. Székhely: Telephely: 2000.01.28. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 2011.07.21. Székhely: Telephely: Telephely: 2011.01.19. Székhely: Telephely: 2012.11.28. Székhely: Telephely: 2009.05.05. Székhely: Telephely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2013.04.16. Székhely: Telephely: 2010.07.23. Székhely: Telephely: 2006.05.22. Székhely: Telephely: 2011.08.11. Székhely: Telephely: 2009.06.23. Székhely: Telephely: 2008.04.28. Székhely: Telephely: 2003.12.04. Székhely: Telephely: 2001.05.04. Székhely: Telephely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2010.01.26. Székhely:
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 1068/2/2003
Cégnév
Balaton Csaba
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 1999.06.30.
7081/2/2015
Balázs Marianna
2013.03.14.
7443/1/2014
BALI-GALI Kft.
2014.11.26.
Bálint Gyöngyi
1999.06.30.
2514/7/2008 6473/1/2010
Bálint Imréné
2010.10.28.
6072/1/2009
BALLA CORK HUNGARY Kft.
2009.06.04.
2223/8/2011
Balla Katalin
1999.06.30.
3540/3/2009
Balla Sándor Roland
1999.12.01.
5316/2/2008
Balogh István
2006.01.26.
5373/1/2006
Balogh Mihály
2006.04.04.
5894/4/2011
Balogh Róbert
2008.07.22.
6456/3/2013
Balogh Tibor
2010.10.11.
4463/2/2004
Balogh-Ékszer Bt
2002.12.06.
5280/1/2005
Bánfai Óraszalon Bt.
2005.11.23.
5967/1/2008
BÁNFALVI ÉKSZER Kft.
2008.11.06.
2247/3/2012
BÁN-GOLD Kft.
1999.06.30.
6022/1/2009
Bányai Ágnes Zsófia
2009.03.12.
4485/2/2005
Bányai Ékszer Kft.
2003.01.22.
5771/2/2014
5108/3/2014
2624/3/2005 7094/2/2014
BÁNYAVIRÁG Kft.
BARA 2005 Kft.
2007.12.21.
2005.04.27.
BARÁBER Kft.
1999.06.30.
BARAKA GOLD Kft.
2013.04.09.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
1164 6200 6200 9316 8500 8749 7623 5085 5085 6067 6067 1201 1053 1065 1065 6720 6720 8500 8500 1074 1134 5000 5000 3073 3100 1146 1146 7200 7200 8900 8900 1021 1051 4225 4024 4225 4024 4220 4033 5600 4400 1213 1013 1089 1052 1052 1157 1157
Budapest Kiskőrös Kiskőrös Rábaszentandrás Pápa Zalakaros Pécs Rákóczifalva Rákóczifalva Tiszaalpár Tiszaalpár Budapest Budapest Budapest Budapest Szeged Szeged Pápa Pápa Budapest Budapest Szolnok Szolnok Tar Salgótarján Budapest Budapest Dombóvár Dombóvár Zalaegerszeg Zalaegerszeg Budapest Budapest Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Hajdúböszörmény Debrecen Békéscsaba Nyíregyháza Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest
Bóbitás út 53. Gagarin utca 4. Martini utca 1/12. Kossuth Lajos utca 65. Szabadság utca 10. Égerfa köz 10. Megyeri út 76. Rákóczi Ferenc út 45/a. Rákóczi Ferenc út 45/a. Ady Endre utca 23/a Ady Endre utca 23/a Királyhágó utca 51/B Kossuth Lajos utca 4 Hajós utca 13-15. Hajós utca 13-15. Dózsa Gy. utca 5. Dózsa Gy. utca 5. Úrdomb utca 14. Fő tér 12. Alsóerdősor utca 26-28. Apály utca 2/c. Táncsics M. utca 18. IV/6. Szántó körút 83. Szondi út 141. Erzsébet tér 7. Tököly út 114/a. Thököly út 114/a. Dózsa György utca 2. Teleki utca 2. Ady Endre utca 4. Ady Endre utca 4. Csibor utca 3/d. Nádor utca 14. Rózsástelep utca 102. Batthyány utca 14. Rózsástelep 102. Batthyány utca 14. Weszprémi G. utca 2. Zoványi Jenő utca 18. Luther utca 7. 3. ép. Kossuth tér 8. fszt. 4. Damjanich János utca 151. Krisztina körút 37. Bláthy Ottó utca 4-8. II/202. Haris köz 5. Haris köz 5. Nyírpalota utca 35. V/16. Nyírpalota út 35. V/16.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
EV-707273 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
IPARMŰVÉSZ 20-09-065810 Kereskedelem ES-462549 Kereskedelem
Készítés
Javítás
6712344 Kereskedelem 01-09-799713 Kereskedelem ES-394124 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
ES-262773 ES-284182 NINCS Készítés ES-538928 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
3781869 Kereskedelem 01-06-754396 Kereskedelem 17-06-002505 Kereskedelem 20-09-068237 Kereskedelem 01-09-364141 Kereskedelem ES-188873 Javítás 09-09-009254 Kereskedelem Kereskedelem 09-09-014075 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-737330 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-461366 Kereskedelem 01-09-999555 Kereskedelem
Készítés Készítés
Javítás Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
BCS B-M B-G BGY
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
B&I PA BSR IMR IMR BX BR*
BÉ
RBR BG BGP
BÉ BEK
KÉA
PDK
BAR BAR
16/141
657
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
658
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
2311/5/2009
BARAKA-DIAMOND Kft.
3290/5/2009
Barakonyi Zsuzsanna
3658/3/2003
Baranyai Szabolcs
4507/3/4/2014 Barcsik Ékszer Kft.
6403/1/2010
Barcsikné Szungyi Magdolna
5243/1/2005
BáRDA Bt.
4917/2/2008
Barna Ákos Péter
1830/3/2014
BARONI Kft.
6936/1/2012
BARPAN Ékszer Kft.
5565/1/2006
Barta Zsuzsa
4457/3/2003
Bártfai Gábor
2013/2/2005.
Bartha Ágnes
2015/2/2003
Bartha Györgyné
1771/4/2008
Bartha Lajos
1141/2/2003
Bartha Marianna Bartl Dóra
4092/1/2001
Bartos Istvánné
6147/1/2009
Bartus Kft.
4848/5/2014
Bassano Collection Hungary Kft.
6051/1/2009
BAU-HORVÁTH Kft.
1032/57/2014 BÁV Zrt.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 1052 1052 1052 1052 1183 9330 9431 6000 6000 6000 6000 6400 6400 2330 2330 1114 1114 6791 6791 2510 6600 2510 2000 1052 1052 1016 1016 2097 2097 1052 1052 1152 1152 1052 1052 1117 1117 8136 8136 3170 3170 1089 1089 1089 1089 8800 8800 1027
Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Kapuvár Fertőd Kecskemét Kecskemét Kecskemét Kecskemét Kiskunhalas Kiskunhalas Dunaharaszti Dunaharaszti Budapest Budapest Szeged Szeged Dorog Szentes Dorog Szentendre Budapest Budapest Budapest Budapest Pilisborosjenő Pilisborosjenő Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Lajoskomárom Lajoskomárom Szécsény Szécsény Budapest Budapest Budapest Budapest Nagykanizsa Nagykanizsa Budapest
Párizsi utca 3. Párizsi utca 3. Petőfi Sándor utca 6. Petőfi Sándor utca 6. Gyömrői út 79-83. Fürdő út 36. Fő út 10. Széchenyi tér 14. Izsáki utca 2. Széchenyi tér 14. Korona utca 2. Fejérföld utca 24. Thury J. utca 4/b. Eötvös utca 12. Fő utca 78. Kanizsai utca 3/b. fszt.2. Kanizsai utca 3/b. fszt.2. Balabás utca 16. Balabás utca 16. Munkás utca 1-4. Kossuth tér 5-7. Széchenyi István lakótelep 1. 3/1. Bogdányi utca 21. Bárczy István utca 10. Bárczy István utca 10. Gellérthegy utca 3.IV/2. Gellérthegy utca 3.IV/2. Szent Donáth utca 35. Szent Donáth utca 35. Bárczy István utca 10. Bárczy István utca 10. Szentmihályi út 131. Szentmihályi utca 131. Semmelweis utca 19. Semmelweis utca 19. Móricz Zsigmond körtér 16/V. Móricz Zsigmond körter 16/V. Jókai utca 13/a. Batthyány utca 6/B. Sobieski út 13. Rákóczi utca 82. Gaál Mózes utca 5-7. fsz.6. Gaál Mózes utca 5-7. fsz. 6. Gaál Mózes utca 5-7. fsz. 5. Gaál Mózes utca 5-7. fsz. 7. Kaán K. utca 4. Király utca 36 Csalogány utca 23-33.
17/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
01-09-363752 Kereskedelem
Készítés
Javítás
ES-229225 Kereskedelem Kereskedelem EV-645267 Kereskedelem 03-09-110172 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
21414531 Kereskedelem 01-06-770795 Készítés ES-262394 Készítés 11-09-006137 Kereskedelem
Javítás
11-09-020571 Kereskedelem
Készítés
Javítás
ES-198129 Kereskedelem EV-397687 Készítés magánszemély Készítés EV-004594 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
EV-196589 ES-481795 IPARMŰVÉSZ ES-496308 Kereskedelem 12-09-003464 Kereskedelem 01-09-718799 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 20-09-069363 Kereskedelem 01-10-041711
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel kocka *B* ZSU
IZS
BR BA B B&P
BG BÁ BDI BLA MBM BD8
BCH
BÁV BÁV
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
6513/1/2010
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2000.01.01. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: 2000.04.12. Székhely: Telephely: 2003.02.18. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 2010.08.16. Székhely: Telephely: 2005.10.14. Székhely: Telephely: 2004.08.24. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2012.06.04. Székhely: Telephely: 2006.12.13. Székhely: Telephely: 2002.11.28. Székhely: Telephely: 2005.11.09. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2010.11.22. Székhely: Telephely: 2001.10.05. Székhely: Telephely: 2009.09.16. Székhely: Telephely: 2004.05.26. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: 2009.04.30. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely:
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely:
1052 1076 1033 1148 1137 1091 1203 1132 1147 2800 4400 9700 3530 3100 7400 3300 8900 1013 1102 1027 6720 1052 6000 1027 1055 8800 1061 5600 9024 2400 1081 6720 1052 1119 2600 5000 1146 1093 1092 1055 9700 7100 4024 1093 8200 1221 1066 9021
Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Tatabánya Nyíregyháza Szombathely Miskolc Salgótarján Kaposvár Eger Zalaegerszeg Budapest Budapest Budapest Szeged Budapest Kecskemét Budapest Budapest Nagykanizsa Budapest Békéscsaba Győr Dunaújváros Budapest Szeged Budapest Budapest Vác Szolnok Budapest Budapest Budapest Budapest Szombathely Szekszárd Debrecen Budapest Veszprém Budapest Budapest Győr
Párisi utca 2. Thököly út 14. Flórián tér 6. Őrs vezér tere 24. Szent István körút 20. Üllői út 115. Petőfi Sándor utca 6. Váci út 34. Telepes utca 1/b. Győri utca 1/a. Hősök tere 3. Széchenyi utca 1. Corvin utca 7. Mérleg utca 4. Ady Endre utca 4-6. Bajcsy-Zsilinszky utca 15. Kovács K. tér 8. Attila utca 41. Állomás utca 6. Frankel Leó utca 14. Dugonics tér 11. Semmelweis utca 15. Petőfi Sándor utca 16. Frankel Leó utca 13. Szent. István körút 3. Ady Endre utca 1. Király utca 38. Andrássy utca 18. Bartók Béla utca 8. Vasmű utca 19. Népszinház utca 13. Tisza Lajos körút 39. Petőfi Sándor utca 5-7. Tétényi út 63. Zrínyi utca 9. Baross utca 49. Hungária körút 140-144. Csarnok tér 3. Ráday utca 34. Szent István körút 5. fsz.3. Thököly út 43. Széchenyi utca 23. Csapó utca 4. Csarnok tér 3. Szabadság tér 5. Kossuth Lajos utca 25-29. Jókai utca 29. Király utca 8.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
18/141
659
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
660
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
Bayer Melinda
2002.04.25.
7373/1/2014
BB Trade Hungary Kft.
2014.07.17.
5566/2/2007
Beck András
2006.12.14.
6908/1/2012
Becs és Társa Kft.
2012.04.24.
2144/2/2003
Becsei József
1999.06.30.
4739/3/2012
Becsei Orsolya
2004.01.05.
2763/4/2009
Bede Tamás
1998.09.17.
Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely:
3530 1211 1184 1052 1052 1042 9400 7621 5540 5900 2700 3600 8000 1156 1173 8400 1092 7630 1118 4024 4025 1052 1085 6000 1191 1093 1027 5000 1114 7622 3200 5700 6800 7622 7621 7621 1188 1188 8200 8200 9024 9024 1113 1113 1112 1112 1112 1213
Miskolc Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Sopron Pécs Szarvas Orosháza Cegléd Ózd Székesfehérvár Budapest Budapest Ajka Budapest Pécs Budapest Debrecen Debrecen Budapest Budapest Kecskemét Budapest Budapest Budapest Szolnok Budapest Pécs Gyöngyös Gyula Hódmezővásárhely Pécs Pécs Pécs Budapest Budapest Veszprém Veszprém Győr Győr Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest
Városház tér 7. Karácsony Sándor utca 10/a. Üllői utca 372. Bécsi utca 1-3. Bécsi utca 1-3. Kemény Gusztáv utca 6. Ógabona tér 8. Széchenyi tér 6. Szabadság út 54-56. Rákóczi út 6. Szabadság tér 6 Vasvár utca 52 Megyeház utca 3. Nyírpalota út 46. Pesti út 39. Petőfi Sándor utca 9-11. Erkel utca 3. Budai vám 1. Rétköz utca 5. Petőfi Sándor tér 18. Széchenyi utca 50. Bécsi út 1-3 József körút 38. Szabadság tér 1/A. Vak Bottyán utca 75/A-C. Vámház körút 7. Csalogány utca 23-33. Boldog Sándor István körút 8. Fehérvári út 7. Bajcsy-Zsilinszky utca 23. Páter Kis Szaléz utca 20 Kossuth tér 1. Andrássy út 30. Bacsy-Zsilinszky utca 9. Rákóczi Ferenc út 71/a. Rákóczi Ferenc út 71/a. Péteri út 14. I/3. Péteri út 14. I/3. Ady Endre utca 43. Ady Endre utca 43. Repce utca 43. Corvin utca 42. Bartók Béla utca 82. Bartók Béla utca 82. Eper utca 67. I/3. Ördögorom lejtő 7. Eper utca 67. I/3. Damjanich János utca 193.
19/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem EV-931287 Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-904544 Kereskedelem ES-221255 Kereskedelem 08-09-018827 Kereskedelem EV-007947 Kereskedelem EV-658632 Készítés Kereskedelem ES-232477
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig Árverés visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
Javítás
Névjel
BM
BABA
BO
BT
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
1110/3/2005
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 7200/1/2013
Cégnév
Békési-Marton Csaba
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2013.10.17.
7267/2/2014
Belame Kft.
2014.02.10.
5936/1/2008
Belfegor 2003 Bt.
2008.10.02.
2141/2/2003
Belinszkiné Csomós Valéria
1999.06.30.
5923/1/2008
BELLA GOLD-SILVER Kft.
2008.09.17.
6787/2/2012
Bella Trend Kft.
2011.11.16.
7415/1/2014
BELOFTE Kft.
2014.10.10.
3388/1/1999.
BELVÁROSI AUKCIÓSHÁZ Kft.
1999.07.14.
3060/2/2000
Belvárosi Diszkrét Zálogház Kft.
1999.06.30.
5065/2/2010
Belvedere Szalon Aukciósház Kft.
2005.02.28.
4948/1/2004
Bencze András
2004.10.01.
3064/2/2003
Béndekné Bakti Beáta
1999.06.30.
6381/2/2014
BENDIART Kft.
2010.07.26.
3578/2/2003
Béni Éva
2000.01.19.
3986/1/2001
Benkőné Abaffy Klára
2001.05.29.
3293/2/2003
Berczeli István
1999.06.30.
6313/2/2012
Berecz Time Kft.
2010.05.07.
2823/2/2007
Berendi Balázs
1998.09.21.
5551/1/2006
Berendi Gabriella
2006.11.29.
5233/1/2005
Bergmann Tamás
2005.10.04.
1440/2/2001
Berill Bt
1999.06.30.
4060/2/2007
BERILL TRADE Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.
2001.09.10.
4216/8/2008
BERILL-PLUSZ Bt.
2002.03.05.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely:
1052 7621 7621 1101 1101 2476 2476 3980 3980 5100 5100 1135 1138 2132 1123 1056 1056 3525 3525 1051 1051 1032 1038 2119 2119 7636 7636 2045 2030 1124 1124 1061 1085 2170 2170 3000 2100 1151 1151 1131 1151 9700 9700 6763 6760 1147 1147 3525
Budapest Pécs Pécs Budapest Budapest Pázmánd Pázmánd Sátoraljaújhely Sátoraljaújhely Jászberény Jászberény Budapest Budapest Göd Budapest Budapest Budapest Miskolc Miskolc Budapest Budapest Budapest Budapest Pécel Pécel Pécs Pécs Törökbálint Érd Budapest Budapest Budapest Budapest Aszód Aszód Hatvan Gödöllő Budapest Budapest Budapest Budapest Szombathely Szombathely Szatymaz Kistelek Budapest Budapest Miskolc
Kígyó utca 4-6. Király utca 41. Király utca 41. Hungária körút 5-7. 6.épület 1. em. 3/6. Hungária körút 5-7. 6. épület 1. em. 3/6. Határ utca 8. Határ utca 8. Petőfi utca 1. Petőfi utca 1. Palotásy János utca 21. Palotásy János utca 21. Béke utca 5. 4/43. Váci út 178. Turista utca 9. Alkotás utca 1. Duna utca 6. Duna utca 6. Déryné utca 4. Déryné utca 4. Szent István tér 12. Szent István tér 12. Zápor utca 65. III/19. Ezüsthegy utca 26. Kossuth tér 2. Kossuth tér 2. Kenderföld utca 5. fsz. 1. Kenderföld utca 5. fsz. 1. Szabadság tér 29. Gellért utca 2. Sirály utca 9. Sirály utca 9. Paulay Ede utca 15. József körút 30-32. Rákóczi út 4. Kossuth Lajos út 26. Erzsébet tér 1. Dózsa György utca 4. Esthajnal utca 32. Fő út 26. Béke utca 95/A. fem. 2. Fő út 26. Karmelita út 5. fszt.2. Szelestey László utca 35. Széchenyi utca 7. Kossuth utca 2-4. Benkő utca 42. Benkő utca 42. Orgona utca 9.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
28664488 13-09-099916 Kereskedelem 07-06-012502 Készítés EV-518534 Kereskedelem 16-09-010254 Kereskedelem 01-09-966690 Kereskedelem 13-09-171161 Kereskedelem 01-09-368219 Kereskedelem 05-09-006879 Kereskedelem 01-09-064938 Kereskedelem NINCS EV-053938 Kereskedelem 02-09-075605 Kereskedelem EV-570758 Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
iparművész EV-680677 Kereskedelem 13-09-136842 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem ES-088298 Készítés ES-094353 Kereskedelem ES-392603 Kereskedelem 06-06-000381 Kereskedelem 01-06-616555 Kereskedelem 05-06-012850
Készítés
Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
BMG BEL BBE
BGS
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
F2F
KÉZ KERETBEN "BA"
BDA BÉ tulipán BI
BB
BBT
gyík
20/141
661
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
662
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 4045/6/2007
4641/1/2003 6297/1/2010
Cégnév
B'ERNAT Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2001.08.22.
Bertaldó József
2003.08.14.
Besnyői Rita
2010.04.13.
5204/1/2005
BEST GOLD Kft.
2005.08.26.
6205/1/2009
BEXEI WATCHES Kft.
2009.11.25.
7056/1/2013
Bianco Oro Kft.
2013.01.02.
3628/3/2003
Bielek Elemér András
2000.03.01.
6575/2/2013
BIG International Gold Kft.
2011.02.15.
6615/3/2013
BIG Investment Group Kft.
2011.04.13.
7172/1/2013
Bihar Credit Gold Kft.
2013.09.09.
3876/22/2014 Bijou Brigitte Kft.
2000.12.28.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 4066 1162 1118 2000 1156 7300 7300 1092 1092 1201 1201 1126 1112 7625 7622 3529 3529 1134 1134 1134 1134 4130 4100 1037 1037 3530 8000 1152 1062 1106 1191 1222 7622 6000 9027 2800 1024 1087 4400 3300 5000 4024 1052 1117 1082 1088 6724 1191
Tiszacsege Budapest Budapest Szentendre Budapest Komló Komló Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Pécs Pécs Miskolc Miskolc Budapest Budapest Budapest Budapest Derecske Berettyóújfalu Budapest Budapest Miskolc Székesfehérvár Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Pécs Kecskemét Győr Tatabánya Budapest Budapest Nyíregyháza Eger Szolnok Debrecen Budapest Budapest Budapest Budapest Szeged Budapest
Fő út 19. Dobó utca 26. Rétköz utca 7. Vasúti villasor 7. Páskomliget utca 8. Pécsi út 2. Pécsi út. 2. Kinizsi utca 21-25 kinizsi utca 21-25 Kossuth Lajos utca 30. Kossuth Lajos utca 30. Kakukk út 20/A Ördögorom lejtő 7. Surányi Miklós utca 49. Bajcsy-Zsilinszky utca 11. Mikes Kelemen utca 12. Mikes Kelemen utca 12. Rózsafa utca 13-17. Rózsafa utca 13-17. Rózsafa utca 13-17. Rózsafa utca 13-17. Piac utca 11. 2. lház. II/14. Millenium út 1. Bécsi út 154. Bécsi út 154. Szentpáli utca 2-6. Palotai út 1. Szentmihályi út 131. Váci utca 1-3. Örs vezér tere 25. Üllői út 201. Nagytétényi út 37-43. Bajcsy-Zs. utca 11. Korona utca 2. Budai út 1. Győri út 7-9. Lövőház utca 2-6. Kerepesi út 9-11. Nagy Imre tér 1. Törvényház utca 4. Ady Endre út 15. Csapó utca 30. Váci utca 10. Október huszonharmadika utca 6-10. Futó utca 37-45. József körút 5. Londoni körút 3. Vak Bottyán utca 75. A-C.
21/141
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-671504
ES-213151 Kereskedelem Készítés 01-09-860904 Kereskedelem 01-09-898838 Kereskedelem
Készítés
Javítás
02-09-079487 Kereskedelem EV-435757 Kereskedelem 01-09-725630 Kereskedelem 01-09-686600 Kereskedelem 09-09-025006 Kereskedelem 01-09-686790 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
B'E
B:R BGK BGK BW
ELI
BCG BBB BBB
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely:
Cégb. száma / Váll.ig. száma
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
1146/2/2007
Bikás György
6784/1/2011
BIKSADY GALÉRIA Kft.
7335/1/2014
BIMET HUNGARY Kft.
4643/1/2003
BINDER & EMPIRE Kft.
3376/9/2009
BINDER Kft.
6920/1/2012
BIO CONCEPTION Kft.
3831/4/2006.
Bíró Barnabás Balázs
4692/3/2009
Bíró Gábor
1753/3/2005
Bíró Károly
7154/1/2013
Biró Zsófia Gizella
7294/1/2014
Bíróné Vetró Andrea
5375/1/2006
Bitó Emil Mihály
7390/1/2014
Bizanci Colours Bt.
5069/1/2005
Bizsu Bt.
6311/4/2014
BL Óraszalon Kft.
5561/2/2007
3098/2/2003
BÓDIS ÉKSZER Kft.
Bódisz Zsolt
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2001.09.12. Székhely: Telephely: 2011.11.16. Székhely: Telephely: 2014.05.20. Székhely: Telephely: 2003.08.19. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2012.05.11. Székhely: Telephely: 2000.11.07. Székhely: Telephely: 2003.11.05. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2013.07.31. Székhely: Telephely: 2014.03.25. Székhely: Telephely: 2006.04.04. Székhely: Telephely: 2014.08.28. Székhely: Telephely: 2005.03.02. Székhely: Telephely: 2010.05.05. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 2006.12.08. Székhely: Telephely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely:
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 2060 1102 1174 1055 1083 1089 1131 1131 1062 1062 7631 3530 4100 4100 1074 1074 6600 6600 1118 1085 6800 6800 6760 6767 5100 5100 7300 7300 2040 2040 2120 1231 1024 1087 4024 1085 1062 3525 5000 8200 1185 6720 2051 1089 1089 1152 3980 3980
Bicske Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Pécs Miskolc Berettyóújfalu Berettyóújfalu Budapest Budapest Szentes Szentes Budapest Budapest Hódmezővásárhely Hódmezővásárhely Kistelek Ópusztaszer Jászberény Jászberény Komló Komló Budaörs Budaörs Dunakeszi Budapest Budapest Budapest Debrecen Budapest Budapest Miskolc Szolnok Veszprém Budapest Szeged Biatorbágy Budapest Budapest Budapest Sátoraljaújhely Sátoraljaújhely
Kossuth tér 1/a. Liget tér 1. Erdőtelek utca 31. Falk Miksa utca 24-26 Bláthy Ottó utca 4-8. I/116. Bláthy Ottó utca 4-8. I/116. Szent István körút 6. Szent István körút 6. Podmaniczky utca 63. Podmaniczky utca 63. Északmegyer dűlő 2. Széchenyi utca 70. Makó István utca 5. Dózsa György utca 8-10. D/1. Csengery utca 8. Csengery utca 8. Bocskai utca 8. Bocskai utca 8 Kőhalom utca 3. Üllői út 32. Szántó Kovács János utca 84. Andrássy utca 5-7. Felszabadulás utca 4. Szoborkert 68. Tőtevény tanya 7. Tőtevény tanya 7. Rákóczi utca 9. Városház tér 7. Sport utca 2-4. Sport utca 2-4. Nádas utca 6. (Dunakeszi Auchan) Bevásárló utca 2. Lövőház utca 2-6. Kerepesi út 9. Csapó utca 30. József körút 5. Váci út 1-3 Szentpáli utca 2-6. Ady Endre út 28/a. Budapesti út 20-28. Liszt Ferenc repülőtér SkyCourt 38. Londoni körút 3. Budaörsi út 4. Györffy István utca 1/f. Györffy István utca 1/f. Szentmihályi út 131. József A. utca 14/A. József A. utca 14/A.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig Árverés visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
EV-567326 Készítés
Javítás
01-09-166564 Kereskedelem 01-09-187426 Kereskedelem
Készítés
Kereskedelem
Készítés
01-09-662577 Javítás
01-09-064740 Kereskedelem 02-09-074873 Kereskedelem EV-492623 Kereskedelem EV-765169 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés Készítés
Javítás Javítás
Készítés
Javítás
EV-786522 IPARMŰVÉSZ 36052106 EV-999296 Kereskedelem 16-06-010819 Kereskedelem 02-06-072455 Kereskedelem 13-09-101618 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-09-870196 Kereskedelem Kereskedelem ES-351033
Névjel BGY
B&E BIN
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
BBL bg BK BIR
JB
BE BÉ
BZS
22/141
663
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
664
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
3451/3/2010
BODÓ ÖTVÖS Bt.
6336/1/2010
BODY-GOLD Kft.
7407/1/2014
Bohijko Kft.
7214/2/2014
Boldis Krisztián
7458/1/2014
Boldogh Andrew
2780/3/2003
Bolvári Ildikó Csilla
5401/3/2009
Bonanza Zálog Kft.
4294/1/2002
Bonaventura Bt
5752/2/2008
Bónay Lászlóné
5876/4/2014
BON-BON Souvenir Kft.
1902/2/2001
BONGEX Kft.
3408/1/1999
BONTON Bt.
3242/1/1999
BOOTLEG Bt.
5938/1/2008
Borbás Józsefné
4170/2/2003
Borbély Józsefné
5704/1/2007
Boricseva Vitalija Jurjevna
6419/1/2010
Boróka Ék-Szer Kft.
5504/1/2006
Boross Györk András
1269/4/2010
BOROSTYÁN Kft.
Borsod Takarék Takarékszövetkezet
7417/1/2014
Borsodi-Nagy Rolandné
4401/3/2013
Borsos Mária Márta
5521/2/2014
Borszéki Ékszer Kft.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 1138 1138 1222 1222 1029 1029 8500 8500 2051 2040 6500 6500 1181 1173 1052 1052 8624 8600 1014 1111 2500 2500 2400 2400 6600 6720 5137 5137 2890 2890 3360 3360 1192 1192 1116 1126 7150 7150 7150 3441 3900 3441 2360 2360 8900 8900 2011 2011
Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Pápa Pápa Biatorbágy Budaörs Baja Baja Budapest Budapest Budapest Budapest Balatonszárszó Siófok Budapest Budapest Esztergom Esztergom Dunaújváros Dunaújváros Szentes Szeged Jászkisér Jászkisér Tata Tata Heves Heves Budapest Budapest Budapest Budapest Bonyhád Bonyhád Bonyhád Mezőkeresztes Szerencs Mezőkeresztes Gyál Gyál Zalaegerszeg Zalaegerszeg Budakalász Budakalász
Váci út 170/c. Váci út 170/c. Kertész utca 2/B Kertész utca 2/B Nádor utca 16. Nádor utca 16. Major utca 17. Major utca 17. Kinizsi utca 39. Szabadság út 13. Deszkás utca 7. Deszkás utca 7. Iker utca 17. Pesti út 70/3. Szervita tér 3. Szervita tér 3. Zrínyi utca 6. Hock J. köz 2/14. Szentháromság tér 6 Szent Gellért tér 1 Arany János utca 6. Kossuth Lajos út 22. Október 23. tér 11. 2 em. 2. Dózsa Gy. utca 13. P. Koszta József utca 1. Klauzál tér 5. Arany János utca 8. Petőfi Sándor utca 8. Egység utca 13. Egység utca 13. Marci utca 33. Erzsébet tér 10-11. Baross utca 72. Baross utca 72. Sáfrány utca 54. VI/66. Tartsay Vilmos utca 18. Budai Nagy Antal utca 74. Perczel Mór utca 6. Perczel Mór utca 3. Dózsa György utca 37. Rákóczi utca 84. Dózsa György utca 37. Hunyadi János utca 1. em. 1. Bacsó Béla utca 11. Vörösmarty utca 12. Vörösmarty utca 12. Szegfű utca 35. Budai út 13.
23/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
01-06-726838 Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-937564 Kereskedelem 01-09-193989 Kereskedelem 32842889 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
40430082 EV-381783 01-09-869883 Kereskedelem 01-06-614373 Kereskedelem ES-609914 Kereskedelem 01-09-678279 Kereskedelem 11-09-002684/02 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem Kereskedelem
Készítés Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
07-06-003311 Kereskedelem 06-06-007060 Kereskedelem ES-279637 Kereskedelem EV-217125 Kereskedelem ES-165159 Kereskedelem 01-09-942208 EV-689387 17-09-000349
05-02-000282 Kereskedelem Kereskedelem 34004487 Kereskedelem Kereskedelem 13-09-108962 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel BN RBY
AAB BCS
BLB BBS BGX
BNÉ
BEK BGA EL BOR
BM BIM
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
6073/2/2013
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 1999.09.28. Székhely: Telephely: 2010.06.01. Székhely: Telephely: 2014.09.30. Székhely: Telephely: 2013.11.06. Székhely: Telephely: 2015.01.07. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2006.05.12. Székhely: Telephely: 2002.05.24. Székhely: Telephely: 2007.11.28. Székhely: Telephely: 2008.06.27. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 1999.07.28. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2008.10.02. Székhely: Telephely: 2001.12.22. Székhely: Telephely: 2007.09.19. Székhely: Telephely: 2010.09.02. Székhely: Telephely: 2006.09.25. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: 2009.06.08. Székhely: Telephely: Telephely: 2014.10.13. Székhely: Telephely: 2002.10.09. Székhely: Telephely: 2006.10.27. Székhely: Telephely:
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
2702/1/1999
Bosnyák & Társa Kft.
4708/4/2011
Bosnyák Ferenc
6546/2/2011
Bóta Eszter
3231/2/2003
Bödőcsné Oláh Mária
3288/3/2002
Böjte Ékszerész Kft.
3328/4/2010
Böjte és Társa Bt.
4660/2/2010
Bömbi-1948 Kft.
6206/1/2009
Börzsei Lajos
4404/4/2014
Bősze Ágnes
5751/3/2012
Bősze Csaba
5000/1/2004
Bőtös Renáta
6565/1/2011
Bp-Con Kft.
7185/1/2013
Bragantino Kft.
6655/2/2012
Bravo Gold Kft.
4758/1/2004
Bredi Gold Bt
3625/1/2000
Brégold Bt
7456/1/2015
Brenda Gold Kft.
6582/2/2011
Brett Ékszer Kft.
6230/1/2009
Bridge Solution Kft.
7428/1/2014
Brightness Future Eu Kft.
5968/1/2008
Brill Ceglédi Ékszerház Kft.
5877/3/2008
Brill Souvenir Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2007.03.11. Székhely: Telephely: 2011.01.10. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2003.09.17. Székhely: Telephely: 2009.11.25. Székhely: Telephely: 2002.10.15. Székhely: Telephely: 2007.11.28. Székhely: Telephely: 2004.11.12. Székhely: Telephely: 2011.02.03. Székhely: Telephely: 2013.09.25. Székhely: Telephely: Telephely: 2011.05.26. Székhely: Telephely: 2004.02.04. Székhely: Telephely: 2000.02.29. Székhely: Telephely: 2015.01.07. Székhely: Telephely: 2011.02.24. Székhely: Telephely: Telephely: 2009.12.17. Székhely: Telephely: 2014.11.05. Székhely: Telephely: 2008.11.06. Székhely: Telephely: 2008.07.02. Székhely: Telephely: Telephely:
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 7623 7623 7479 8693 3397 3397 1126 1126 8900 8900 8900 8900 8800 3950 3950 9026 9026 1122 1089 1122 1122 3000 3000 1054 1054 1162 2040 1087 1089 1089 3794 3794 1119 1119 1089 1089 9026 9021 9021 1092 1092 1144 1085 2700 2700 1055 1055 1053
Pécs Pécs Sántos Lengyeltóti Maklár Maklár Budapest Budapest Zalaegerszeg Zalaegerszeg Zalaegerszeg Zalaegerszeg Nagykanizsa Sárospatak Sárospatak Győr Győr Budapest Budapest Budapest Budapest Hatvan Hatvan Budapest Budapest Budapest Budaörs Budapest Budapest Budapest Boldva Boldva Budapest Budapest Budapest Budapest Győr Győr Győr Budapest Budapest Budapest Budapest Cegléd Cegléd Budapest Budapest Budapest
Szabadság utca 8-10. Szabadság utca 8-10. Fő utca 12. Zrínyi utca 44-46. Vasút út 16. Vasút út 16. Ugocsa utca 3. Ugocsa utca 3. Mártírok utca 1. Mártírok utca 1. Stadion út 5. Kaszaházi utca 41. Ady Endre utca 3. Béla király tér 3. Béla király tér 3. Pöltenberg utca 4. Pöltenberg utca 4. Városmajor utca 1/b. Bláthy Ottó utca 4-8. félemelet 6. Városmajor utca 1/b. Városmajor utca 1/b. Horváth Mihály út 110/A. Erzsébet tér 11. Akadémia utca 11. Akadémia utca 11. Rozsos utca 82. Sport utca 2-4. Kerepesi út 9. Bláthy Ottó utca 4-8. II. em. 228. Bláthy Ottó utca 4-8. II. em. 228. Muskátli utca 3. Muskátli utca 3. Keveháza utca 19-21. 1.ép. lház.3 Keveháza utca 19-21. 1.ép .lház.3. Gaál Mózes utca 5-7. fszt. Gaál Mózes utca 5-7. fszt. Kagyló utca 7. fsz.1. Kazinczy utca 15. Kagyló utca 7. Ráday utca 43. Ráday utca 43. Ond vezér útja 15. 1. em. 22. Blaha Lujza tér 1. I. emelet Táncsics Mihály utca 2. Teleki utca 9. Váci utca 63. Váci utca 63. Kossuth Lajos utca 19-21.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
02-09-064002 Kereskedelem ES-236212 Kereskedelem
Javítás
2211054 Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
EV-405151 Kereskedelem 20-09-064169 Kereskedelem Kereskedelem 20-06-032815 Kereskedelem 05-09-008946 Kereskedelem
Készítés
Javítás
14158675 Kereskedelem ES-465981 Kereskedelem Kereskedelem EV-962676 Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-953679 Kereskedelem 01-09-177644 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-912292 Kereskedelem 05-06-014197 Kereskedelem 01-06-729840 Készítés
Javítás
01-09-199245 Kereskedelem 08-09-021363 Kereskedelem Készítés 01-09-910495 Kereskedelem 01-09-187735 Kereskedelem 13-09-123213 Kereskedelem 01-09-888835 Kereskedelem Kereskedelem
Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
BKE
BK B&B
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
BS*,BS *BS Vzs
BÉ
BR BPC BRG
BRD M.T
SB
ZXX
BRS
24/141
665
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
666
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 3246/2/1999
Cégnév
Brillancia Bt
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 1999.06.30.
5780/1/2008
Brille Optika Kft.
2008.01.24.
5099/6/2013
Brill-Line Kft.
2005.04.19.
7432/1/2014
Brillmester Kft.
2014.11.17.
6352/1/2010
Brill-Topáz Bt
2010.06.18.
3961/5/2010
Briolett Korlátolt Felelősségű Egyéni Cég
2001.05.09.
Brucknerné Sávoly Andrea
1999.08.09.
3420/3/2003 6382/1/2010
Brutyó Margit Rozália
2010.07.26.
5393/2/2013
Brynell Kft.
2006.05.05.
5917/1/2008
Btech Magyarország Kft.
2008.09.10.
5859/1/2008
Bubori Sándor
2008.05.09.
6981/1/2012
Budapalace 2005 Kft.
2012.09.06.
4528/2/2009
Buderka Sándor
2003.03.18.
4311/1/2002
Bujanovics Annamária
2002.06.19.
3321/3/2009
Bujanovics Eduárd
1999.06.30.
5466/5/2010
Bujdosó Csilla
2006.08.08.
6898/1/2012
Bujdosó Dénesné
2012.04.17.
6990/1/2012
Bulik Hajnalka Marianna
2012.09.19.
Bullion Magyarország Zrt.
2014.02.06.
1507/1/1999.
Burián Tamás
1998.11.13.
4934/8/2014
Busák Attila
2004.09.16.
4824/1/2004
Bussy Sándor
2004.04.27.
1062/1/2000
Büttel Tivadar
2000.12.14.
Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
1133 1145 1145 7100 7130 6724 6724 1106 2536 2085 8500 8500 9400 9400 8960 8960 6900 6900 2083 1203 1142 1142 3351 3351 1052 1087 9700 9700 1055 1055 1055 1055 4138 4138 5000 5000 6729 6729 1053 1053 1125 1125 3300 3300 1156 1085 2100 2100
Budapest Budapest Budapest Szekszárd Tolna Szeged Szeged Budapest Nyergesújfalu Pilisvörösvár Pápa Pápa Sopron Sopron Lenti Lenti Makó Makó Solymár Budapest Budapest Budapest Verpelét Verpelét Budapest Budapest Szombathely Szombathely Budapest Budapest Budapest Budapest Komádi Komádi Szolnok Szolnok Szeged Szeged Budapest Budapest Budapest Budapest Eger Eger Budapest Budapest Gödöllő Gödöllő
Kárpát utca 62-64 Bosnyák utca 4/A. Bosnyák utca 4/A. Csatári utca 50. fszt. 3. Deák Ferenc utca 82. Londoni körút 3. Londoni körút 3. Örs vezér tere 25/A. Kölcsey Ferenc utca 3. Fő út 54. Kossuth utca 17. Kossuth utca 17. Várkerület 98. Várkerület 98. Széchenyi tér 2. Széchenyi tér 2. Ibolya utca 21. Ibolya utca 21. Birs utca 6. Bevásárló utca 2-4. Erzsébet Királyné útja 56/b Erzsébet királyné útja 56/b Kossuth utca 53 Kossuth utca 53 Deák Ferenc utca 10. III/303. Kerepesi út 9. Bogáti út 24. Bogáti út 24. Falk Miksa utca 18-20. Falk Miksa utca 18-20. Falk Miksa utca 18-20. Falk Miksa utca 18-20. Fő utca 30. Fő utca 30. Baross utca 33. Baross utca 33. Palánkai utca 55. Palánkai utca 55. Kossuth Lajos utca 4. fsz. 1. Kossuth Lajos utca 4. fsz. 1. Városkúti köz 2. Városkúti köz 2/b. Pirittyó utca 46. Pirittyó utca 46. Páskomliget utca 18. Blaha Lujza tér 1-2. Szent János utca 38. Szent János utca 38.
25/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
01-06-315501 Kereskedelem
Készítés
Javítás
17-09-005374 Kereskedelem 06-09-009768 Kereskedelem Kereskedelem 11-09-023218 Kereskedelem
Javítás
19-06-508882 Kereskedelem 08-11-001820 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
EV-351371 5691457 13-09-107788 Kereskedelem 01-09-263437 Kereskedelem ES-522849 Kereskedelem 01-09-736279 Kereskedelem ES-514251 Készítés EV-078947 Kereskedelem ES-229194 Kereskedelem ES-322390 Kereskedelem 27759692 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
13624071 01-10-047802 Kereskedelem EV-405039 ES-459498 Kereskedelem EV-881379 Kereskedelem EV-052085 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
ER
HBB
MTE
BV BRI BSA PIG
BLG
BP$ BS
V2 BHM
B PBA PBA
BÜT
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
7266/1/2014
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
6362/3/2014
Cactus Top Kft.
6442/3/2014
Cafeteria Gold Kft.
5547/2/2013
Callisto Kft.
3659/9/2013
Camea 95 Kft.
6827/1/2012
Campona Gold Kft.
3066/3/2011
Cana és Társa Kft.
4345/2/2002
Cancer-Men´s Kft.
3998/15/2014 Caprice International (Hungary) Kft.
5570/2/2010
Car-Gold 2006 Kft.
7252/1/2013
Carl Schaefer Hungary Kft.
6605/2/2011
Carlo Biagi Magyarország Kft.
3678/4/2013
Casa D`oro Bt
6268/4/2011
Cash Antik Kft.
6499/3/2014
CASH HUNGÁRIA Kft.
4765/6/2013
Cast Line Bt
6277/1/2010
Caster Bronz Kft.
6762/1/2011
Castor Corp. Kft.
7361/1/2014
CBA L és F Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2010.07.06. Székhely: Telephely: 2010.09.24. Székhely: Telephely: 2006.11.23. Székhely: Telephely: 2000.04.12. Székhely: Telephely: Telephely: 2012.01.18. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2002.08.07. Székhely: Telephely: 2001.06.13. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 2006.12.18. Székhely: Telephely: 2014.01.03. Székhely: Telephely: 2011.03.29. Székhely: Telephely: Telephely: 2000.05.19. Székhely: Telephely: 2010.02.25. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 2010.11.15. Székhely: Telephely: 2004.02.10. Székhely: Telephely: 2010.03.18. Székhely: Telephely: 2011.10.19. Székhely: Telephely: 2014.07.04.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 3000 3000 1066 1138 1182 2000 9700 9700 9700 1222 1222 7000 7000 1062 1062 2000 2000 1061 1052 1051 5300 5521 1051 1051 2151 2151 2151 2658 2658 1117 1117 1063 1066 1123 3200 3200 1089 1089 1211 1211 1098 1098
Hatvan Hatvan Budapest Budapest Budapest Szentendre Szombathely Szombathely Szombathely Budapest Budapest Sárbogárd Sárbogárd Budapest Budapest Szentendre Szentendre Budapest Budapest Budapest Szeghalom Szeghalom Budapest Budapest Fót Fót Fót Pusztaberki Pusztaberki Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Gyöngyös Gyöngyös Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest
Munkácsy Mihály út 1. Iskola utca 2. Oktogon tér 3. III/1. Meder utca 8. A. lépcsőház 3/1. Nagyszeben utca 22. Bogdányi út 22. Esze Tamás utca 20. Zanati utca 70. Esze Tamás utca 20. Nagytétényi út 37-43 Nagytétényi út 37-43 Ady Endre utca 89. Ady Endre utca 89. Teréz körút 55. Teréz körút 55. Dózsa György út 22. Dózsa György út 22. Andrássy út 27. Apáczai Csere János utca 12-14. Dorottya utca 6. Nagy Miklós utca 9. Nagy Miklós utca 9. Széchenyi István tér 7-8. C. lh. 2. em. Széchenyi István tér 7-8. C. lh. 2. em. Árvácska utca 82 Árvácska utca 82. Keleti Márton út 7. Vörösharaszti út 12. Vörösharaszti út 12. Fehérvári út 21. a. ép. fszt. Fehérvári út 21/a. Teréz körút 47. Teréz körút 34. fsz. 1. Alkotás utca 7/a fsz. Batsányi János utca 9. Páter Kiss Szaléz út 22. 1. em. 13. Üllői út 102. Üllői út 102. Transzformátorgyár utca 3/a Transzformátorgyár utca 3/a Csengettyű utca 1/1. fsz. 4. Csengettyű utca 1/1. fsz. 4.
10-09-029352
13-09-081074
Székhely:
2182 Domony-Domonyvölgy
Fenyő utca 47.
Telephely: Telephely: Telephely: Telephely:
6000 1061 1042 1051
Korona utca 2. Anker köz 1-3. Munkásotthon utca 26. József Attila utca 16.
Kecskemét Budapest Budapest Budapest
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
01-09-945345 Kereskedelem 01-09-065992 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
18-09-102159 Kereskedelem 01-09-974467 Kereskedelem
Javítás
07-09-003214 Kereskedelem 01-09-702880 Kereskedelem 13-09-087298 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
16-09-009038 Kereskedelem 01-09-176866 Kereskedelem 13-09-145333 Kereskedelem Kereskedelem 12-06-005272 Készítés
Javítás
01-09-906447 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 10-09-025001 Kereskedelem 01-06-754365 Kereskedelem
Készítés
01-09-860621 Készítés 01-09-971162
Javítás
Névjel
CCC CCC C95
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
CP* CP*
CGD C.S CBM
RA
RUB CL C-B CCJ
visszavonásig
26/141
667
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
668
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
7357/1/2014
CBA Extra Klasszis Kft.
2014.07.02.
7369/1/2014
CBA-Baldauf Kft.
2014.07.16.
7370/1/2014
CBA-Gourmand Kft.
2014.07.16.
7358/1/2014
CBA-Remiz-Ker'99 Kft.
2014.07.02.
6862/1/2012
Cee-Gold Kft.
2012.02.22.
6602/3/2013
Celero Trade Kft.
2011.03.24.
2980/4/2010
Celli Bé-Ke Bt
2000.01.01.
Celli Goldring Bt.
1999.06.30.
7159/1/2013
Celli-Avalon Kft.
2013.08.13.
6007/1/2009
Cellsoft Kft.
2009.01.28.
4842/1/2004
Centrum-Gold Kft.
2004.05.20.
3138/2/2010
CENTRUM-ZÁLOGHÁZ ZRT.
1999.06.30.
5656/2/2007
Cepi Kft.
2007.07.02.
3349/1/1999
Cessió Zálogház Kft.
1999.06.30.
6366/2/2014
Charme Silver Kft.
2010.07.07.
5450/1/2006
Chevro Kft.
2006.07.13.
7032/1/2012
Chimera 2001 Kft.
2012.11.16.
7204/1/2013
Chroma Creative Kft.
2013.10.29.
3028/1/1998
Citrin Szeged Kft.
1999.06.30.
Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
1104 1165 1071 1174 1165 1157 1026 1193 1203 1028 2111 2096 2112 1028 1028 1054 1193 1193 1136 1136 1191 1119 9500 9500 9500 9500 9500 9500 1037 1037 9021 9021 1093 1093 1089 1089 9022 9022 1089 1089 1051 1051 3300 3300 1108 1108 6721 6720
Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Szada Üröm Veresegyház Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Celldömölk Celldömölk Celldömölk Celldömölk Celldömölk Celldömölk Budapest Budapest Győr Győr Budapest Budapest Budapest Budapest Győr Győr Budapest Budapest Budapest Budapest Eger Eger Budapest Budapest Szeged Szeged
Kada utca 122. Jókai Mór utca 2. Damjanich utca 23. Szabad május tér 1. Centenárium sétány 16-24. Legénybíró utca 2. Pasaréti út 98. Üllői út 266. Kossuth Lajos utca 33. Hidegkuti út 167. 1. em. Dózsa György utca 4439 hrsz. Dózsa György utca 3152/1. hrsz. Budapesti út 1. Hidegkuti út 167. I. em. Hidegkuti út 167. Váci utca 54. Üllői út 266. Üllői út 266. Gergely Győző utca 3/A. Varga Győző utca 3/A. Szabó Ervin utca 31. I. em. 14. Vahot utca 6 /II. em. A02033 ajtó Széchenyi utca 2/3. Széchenyi utca 2/3. Kisfaludy utca 8. Kisfaludy utca 8. Dózsa utca 21. Széchenyi utca 2-4. Kiscelli köz 8. fszt. 2. Kiscelli köz 8. fszt. 2. Bajcsy-Zsilinszky utca 23. Bajcsy-Zsilinszky utca 23. Vámház körút 9. Vámház körút 9. Győrffy István utca 1/D. Győrffy István utca 1/D. Czuczor Gergely utca 30. Czuczor Gergely utca 30. Gaál Mózes utca 5-7. Bláthy Ottó utca 4-8. félemelet 1. Hercegprímás utca 6. Hercegprímás utca 6. Céhmesterek utcája 10. Szent János utca 14. Tavas utca 1/A. A. lh. 7/67. Tavas utca 1/A. A. lh. 7/67. Osztrovszky utca 21-23 Kígyó utca 2.
27/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
01-09-564823 Kereskedelem 01-09-678140 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-09-698272 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-683824 Kereskedelem 01-09-980527 Kereskedelem 01-09-949407 Kereskedelem 18-06-103040 Kereskedelem 18-06-101605 Kereskedelem
Készítés
Javítás
18-09-111655 Kereskedelem 01-09-889308 Készítés 08-09-012086 Kereskedelem 01-10-043729 Kereskedelem 01-09-882149 Kereskedelem 08-09-008131 Kereskedelem 01-09-941265 Kereskedelem 01-09-864888 Kereskedelem 10-09-022652 Kereskedelem 01-09-923369 Kereskedelem 06-09-005795 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
BKÁ CG
CLS
CEP
CHA
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
2297/3/2002
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
3076/5/2013
City Corner Kft.
7049/1/2012
Citybrill Kft.
3341/10/2014 CÍVIS GOLD Kft.
4036/2/2006 6539/3/2014
Ckg Bt Claire's Hungary Kft.
1625/1/2000
Clara Liska Kft.
6050/3/2011
Claritas Fontinum Kft.
6280/3/2014
Clean Style Kft.
6747/2/2013
Club Invest Kft.
6152/2009
Coffee Shop Kft.
6246/1/2009
Cogitatus Kft.
3641/1/2000.
Collier 2000 Bt
6494/1/2010
Conclude Befektetési Zrt.
7014/1/2012
Conclude Services Kft.
6295/2/2014
COPY-X Kft.
6530/1/2010
Coral Zálogház Kft.
5972/6/2014
Cornavin Hungary Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2012.12.17. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: 2001.08.10. Székhely: Telephely: 2011.01.04. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 2000.01.01. Székhely: Telephely: 2009.05.04. Székhely: Telephely: 2010.03.26. Székhely: Telephely: 2011.10.07. Székhely: Telephely: 2009.09.18. Székhely: Telephely: 2010.01.11. Székhely: Telephely: 2000.03.24. Székhely: Telephely: 2010.11.10. Székhely: Telephely: 2012.10.27. Székhely: Telephely: 2010.04.13. Székhely: Telephely: 2010.12.10. Székhely: Telephely: 2008.11.14. Székhely:
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 1052 1052 7621 7621 3991 4200 3980 7400 7400 1146 1087 1062 2040 9021 1222 1024 1138 7622 6724 1191 1152 1106 1052 2051 1117 1052 1052 1022 1022 2653 2653 1021 1021 1037 1092 1052 1052 3534 3534 1054 1054 1054 1054 3100 3100 3530 2600 1072
Budapest Budapest Pécs Pécs Vilyvitány Hajdúszoboszló Sátoraljaújhely Kaposvár Kaposvár Budapest Budapest Budapest Budaörs Győr Budapest Budapest Budapest Pécs Szeged Budapest Budapest Budapest Budapest Biatorbágy Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Bánk Bánk Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Miskolc Miskolc Budapest Budapest Budapest Budapest Salgótarján Salgótarján Miskolc Vác Budapest
Petőfi Sándor utca 8. Petőfi Sándor utca 8. Irgalmasok útja 24. Irgalmasok útja 24. Ady Endre utca 1. Szilfákalja 10-12. Pataki utca 10. Fő utca 54. fszt. 1. Fő utca 7. Hermina út 17/IV. Kerepesi út 9. Váci út 1-3. Sport utca 2-4. Budai út 1. Nagytétényi út 37-43. Lövőház utca 2-6. Váci út 178. Bajcsy-Zsilinszky utca 11. Londoni körút 3. Vak Bottyán utca 75. A-C. Szentmihályi út 131. Örs vezér tere 25. ÁRKÁD Váci utca 9. Budaörsi út 4. Október huszonharmadika utca 8-10. Váci utca 12. Váci utca 12. Ribáry utca 11. Ribáry utca 11. Juhász Gyula utca 47/D. Juhász Gyula utca 47/D. Nyéki utca 21. Nyéki utca 21. Laborc utca 43. Ráday utca 31/j. Petőfi Sándor utca 11. Petőfi Sándor utca 11. Stadion utca 65. II. em. 3. Stadion utca 57. fszt. Szabadság tér 7. Szabadság tér 7. Szabadság tér 7. V. em. Szabadság tér 7. V. emelet Rákóczi út 12. I. em. 11. Rákóczi út 20. Széchenyi út 19. I. ép. I/3. Zrínyi utca 3. A. ép 8. Rákóczi út 4-6.
Cégb. száma / Váll.ig. száma 01-09-560241
Kereskedelem 02-09-077787 Kereskedelem
Javítás
05-09-016089 Kereskedelem Kereskedelem 14-06-306033 Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-944345 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01 09 070641/01 Kereskedelem 01-09-894173 Kereskedelem
Javítás
12-09-008961 Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
01-09-899723 Kereskedelem 01-09-706898 Kereskedelem 01-09-909501 Kereskedelem 05-06-010698 01-10-046764 Kereskedelem 01-09-986703 Kereskedelem 12-09-001573 Kereskedelem 05-09-020250 Kereskedelem 01-09-862236
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig Árverés visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
Névjel CCR
CGK
CKK CLE
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
CSH
TG
COP
COR
28/141
669
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
670
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
5190/9/2014
4832/6/2013
3742/1/2000.
Cégnév
CORNER ZÁLOGHITEL Zrt.
Correkt-Car Kft.
Corvin Art 2 Bt
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
2005.08.16.
2004.05.07.
2000.08.09.
6432/5/2014
Costa 2013 Kft.
2010.09.14.
4713/1/2003
Craft & Design Bt
2003.11.26.
5368/3/2007
Créor Kft.
2006.03.30.
4372/13/2009 Cre-Viza Zrt.
6958/1/20121 Crystal Rose Kft.
2011.02.15.
2012.07.20.
Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely:
1148 1191 7622 1087 1123 1152 1065 7621 8800 8000 8900 2400 9700 6720 1065 6000 2740 2740 2721 1024 1111 7400 7400 1025 1025 8100 1024 1121 4024 6900 2700 8200 2400 7570 6600 9600 5900 8100 5000 1104 1152 5900 3200 6800 6723 8800 1102 1102
Budapest Budapest Pécs Budapest Budapest Budapest Budapest Pécs Nagykanizsa Székesfehérvár Zalaegerszeg Dunaújváros Szombathely Szeged Budapest Kecskemét Abony Abony Pilis Budapest Budapest Kaposvár Kaposvár Budapest Budapest Várpalota Budapest Budapest Debrecen Makó Cegléd Veszprém Dunaújváros Barcs Szentes Sárvár Orosháza Várpalota Szolnok Budapest Budapest Orosháza Gyöngyös Hódmezővásárhely Szeged Nagykanizsa Budapest Budapest
Örs Vezér tere 48. Vak Bottyán utca 75. Bajcsy-Zsilinszky utca 11. Kerepesi út 9. Alkotás utca 53. Szentmihályi út 131. Podmaniczky utca 1-2. fszt. Rákóczi F. utca 39/D. Erzsébet tér 22. Piac tér 2. Kovács Károly tér 1 Dózsa György út 25/A. Fő tér 24. Kölcsey Ferenc utca 5. Podmaniczky utca 1. Kossuth tér 6-7. Árpád utca 38. Szilágyi Erzsébet utca 2. Rákóczi utca 38/a. Keleti Károly utca 31. III. em. 10. Lágymányosi út 14/b. Irányi D. utca 19. Teleki utca 7. Gomba utca 7. Gomba utca 7. Kodály Zoltán utca 5. Lövőház utca 2-6. Zugligeti utca 79/A. Petőfi Sándor tér 19. Úri utca 32. Kossuth tér 4-5. Kossuth Lajos utca 10. Római körút 4-6. Bajcsy-Zsilinszky utca 45. Szabadság tér 7/5. Papköz utca 3. Kossuth utca 19. Ujlaki utca 8. Baross utca 3. Tarló utca 30. Szentmihályi út 131. Vásárhelyi utca 23/a. Vásár utca 2. Hódtó utca 17-19. Rókusi körút 42. Táborhely utca 4. Kőrösi Csoma Sándor utca 17.7. em. 22. Kőrösi Csoma Sándor utca 17. 7. em. 22.
29/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-10-045292 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 13-09-091525 Kereskedelem Kereskedelem 01-06-515578 Készítés
Javítás
14-09-310700 Kereskedelem 01-06-319454 Készítés
Javítás
19-09-508686 Kereskedelem 01-10-044553 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-09-952732 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-09-982977 Kereskedelem
Készítés Készítés
Javítás Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
CCK
cica GIO RL CRE
CBX
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
6576/15/2014 Crystal Box Kft.
2002.09.10.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
7102/1/2013
Cullinan Capital Kft.
1912/1/1999
Cz & V Bt.
4851/4/2012
Cz Bros Kft.
1786/2/2003
Czakó Anna
1719/2/2003
Czank Tibor
4849/1/2004
Czaun Ferencné
4362/6/2014
CZETŐ Kft.
4234/2/2002
Csaba Aranya Kft.
4981/2/2005
Csaba Aranya Plussz Bt
4587/1/2003
Csáki és Társai Bt.
7433/1/2014
Csali és Társa Bt.
6818/2/2013
Csamango-Óra-Ékszer Kft.
6263/2/2013
Csamangó-Zálogház Kft.
4922/1/2004
Császár Magdolna
3717/2/2008
Csegely-Ii Bt
4521/4/2007
Cseh Balázs
6472/1/2010
Cseh Szabolcs
7016/1/2012
Cselő István
4958/1/2004
7363/2/2014
Csenki Kft.
CSEP-SZOL Kft.
5911/5/2012
Csepy Bernadett
2806/2/2003
Cserny-Kuhn Mária
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2013.04.18. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2004.06.04. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2000.01.04. Székhely: Telephely: 2004.05.27. Székhely: Telephely: 2002.09.03. Székhely: Telephely: Telephely: 2002.03.19. Székhely: Telephely: Telephely: 2004.10.29. Székhely: Telephely: 2003.05.27. Székhely: Telephely: 2014.11.17. Székhely: Telephely: 2011.12.22. Székhely: Telephely: 2010.02.22. Székhely: Telephely: 2004.08.30. Székhely: Telephely: 2000.06.28. Székhely: Telephely: 2003.03.07. Székhely: Telephely: 2010.10.27. Székhely: Telephely: 2012.10.29. Székhely: Telephely: 2004.10.11. Székhely: Telephely: Telephely: 2014.07.15. Székhely: Telephely: Telephely: 2008.09.03. Székhely: Telephely: 1998.09.21. Székhely: Telephely:
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 2000 2000 6726 5540 7100 1062 1066 1066 6722 6722 3348 3348 4800 4800 4700 5650 5600 5600 5700 5600 7625 7625 8311 8314 6300 6300 6300 6300 1026 1026 2400 2400 9025 9024 3519 3519 2360 2360 5700 5700 5600 1212 1024 2011 8500 8500 6726 6726
Szentendre Szentendre Szeged Szarvas Szekszárd Budapest Budapest Budapest Szeged Szeged Szilvásvárad Szilvásvárad Vásárosnamény Vásárosnamény Mátészalka Mezőberény Békéscsaba Békéscsaba Gyula Békéscsaba Pécs Pécs Nemesvita Vonyarcvashegy Kalocsa Kalocsa Kalocsa Kalocsa Budapest Budapest Dunaújváros Dunaújváros Győr Győr Miskolc Miskolc Gyál Gyál Gyula Gyula Békéscsaba Budapest Budapest Budakalász Pápa Pápa Szeged Szeged
Dózsa Gy. út 22. Dózsa Gy. út 22. Fürj utca 19/B. Szabadság út 32. Cinka utca 38. Váci út 1-3. Teréz körút 32. Teréz körút 32. Jósika utca 32. I. em. 4. Berlin körút 6. Szalajka parkoló Szalajka völgy Szatmár utca 47. Szabadság tér 5-7. Szalkai László utca 9. Jókai utca 84. Andrássy út 8. Andrássy út 11-17. Scherer Ferenc utca 35. Andrássy út 29-33.. Mihály utca 7. Mihály utca 7. Szent István utca 3. Kossuth utca 2. Szent István utca 28. fsz. 7. Szent István utca 28. fsz. 7. Szt. István utca 28. Szent István király utca 28. Hüvösvölgyi út 102. I. em. 2. Hüvösvölgyi út 102.I. em. 2. Vasmű út 43. Vasmű út 43. Hungária utca 3. B. ép. Bartók Béla utca 29. Zilahi út 27. Széchenyi út 78. Madách I. utca 12. Madách I. utca 12. Városház utca 4. Városház utca 4. Andrássy utca 22. József Attila utca 35. Lövőház utca 2-6. Omszk park 1. Fő utca 20. Fő utca 20. Vedresutca 13. Vedres utca 12.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
13-09-162744 Kereskedelem 06-06-002890 Kereskedelem
Javítás
17-09-005046 Kereskedelem EV-681167 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
EV-521003 EV-584164 Kereskedelem 15-09-067569 Kereskedelem Kereskedelem 04-09-005479 Kereskedelem Kereskedelem 04-06-007960 Kereskedelem 02-06-065489 19-06-507721 Kereskedelem 03-09-123487 03-09-119647 EV-780219 Készítés 07-06-009477 Kereskedelem EV-869158 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
21294483 5193650 04-09-005978 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-964275 Kereskedelem Kereskedelem ES-487273 Kereskedelem EV-526633 Készítés
Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel CC*
CZB CZB CA CT
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
g
NO1 LÓTUSZVIRÁG
CSB C§Z M-M CSN
JEG
MJ
30/141
671
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
672
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
2892/2/2004
Cservák Tamás
4755/5/2010
Csikósné Sarankó Erika
4936/1/2004
Csilla-Ékszer Kft.
5736/1/2007
Csillag Gabriella
6858/1/2012
Csillag Katalin
4897/2/2006
Csillagvarázs Bt.
2610/2/2005
Csillagzafír Kkt.
6015/2/2010
Csillám Silver Kft.
1626/2/2007
Csillogó L és L Bt.
4469/3/2006
Csizmadia Szabó Zsuzsa
7325/1/2014
Csizmadia Zsolt
5742/1/2007
Csodák Világa Bt
1046/2/2002
Csomor Lajos
6938/3/2013
Csonesz Kft.
7196/1/2013
Csonták János
6711/2/2012
Csontváry-Ékszer Kft.
2191/3/2008
Csordás Lászlóné
4203/6/2014
Csótainé Szuhi Dóra Éva
5084/4/2013
7386/1/2014
Csupatíz Kft.
D+d Goldland Kft.
Dajkó Group Kft.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 1119 1119 6726 6726 2170 2170 1066 1066 7761 7761 5000 5200 9011 9011 1031 2000 1077 1071 4060 4060 8220 8230 2146 2146 8095 8095 4029 1021 8124 8124 7632 7632 7632 7700 7700 3525 3525 3525 3525 3525 2049 2360 3200 1042 5000 5000 5126 5126
Budapest Budapest Szeged Szeged Aszód Aszód Budapest Budapest Kozármisleny Kozármisleny Szolnok Törökszentmiklós Győrszentiván Győrszentiván Budapest Szentendre Budapest Budapest Balmazújváros Balmazújváros Balatonalmádi Balatonfüred Mogyoród Mogyoród Pákozd Pákozd Debrecen Budapest Káloz Káloz Pécs Pécs Pécs Mohács Mohács Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Diósd Gyál Gyöngyös Budapest Szolnok Szolnok Jászfényszaru Jászfényszaru
Nagysurány utca 3. Nagysurány utca 3. Vellay Imre utca 3. Vellay Imre utca 3. Kender utca 3. Kossuth Lajos utca 28. Dessewffy utca 25. Dessewffy utca 25. Zrínyi utca 13. Zrínyi utca 13. Botár István utca 10. VI/53. Kossuth tér 7. Kör tér 53. Kör tér 53. Silvanus sétány 49. Dunakanyar körút 2. Király utca 69 Király utca 69 Veres Péter utca 15. Veres Péter utca 15. Bajcsy Zsilinszky utca 43. Jókai utca 17. Gödöllői út 24. Gödöllői út 24. Árpád utca 25. Árpád utca 25. Kölcsey utca 24. Nyéki út 21. Ady Endre utca 9. Kiss utca 2. Csontváry utca 2. Csontváry utca 2. Móra Ferenc utca vásártér Szabadság utca 18. Szabadság utca 18. Déryné út 12. Déryné út 12. Kazinczy utca 2. Széchenyi utca 66-68/A. Széchenyi utca 66-68/B. Muskátli utca 9/f. Kőrösi utca 90. Mátyás király utca 7. József Attila út 33. 3 em. 17. Baross Gábor utca 2. Baross Gábor utca 2/A. Szent István út 10. Szent István út 10.
31/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
EV-300360 Készítés
Javítás
ES-447575 Kereskedelem 13-09-099138 Kereskedelem
Készítés
Javítás
NINCS Készítés 4277016 Kereskedelem
Készítés
Javítás
16-06-008655 Kereskedelem 08-03-001783/02 Készítés
Javítás
01-09-912037 Kereskedelem 01-06-112992 Kereskedelem ES-136292 Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
36308505 Kereskedelem 13-06-056247 Kereskedelem EV-209604 09-09-019496201 Kereskedelem 34085499 Kereskedelem 02-09-077037 Kereskedelem Kereskedelem ES-357601 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 13-09-115251 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-929615 Kereskedelem Kereskedelem 16-09-015908 Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel CST CSE CS G*G CSK CSV KS
L&L ÖZS
C
CsR CSR
CSU
D+D
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
5766/3/2009
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 1998.09.21. Székhely: Telephely: 2004.01.30. Székhely: Telephely: 2004.09.21. Székhely: Telephely: 2007.11.09. Székhely: Telephely: 2012.02.20. Székhely: Telephely: 2004.08.03. Székhely: Telephely: 1999.02.05. Székhely: Telephely: 2009.02.18. Székhely: Telephely: 2007.05.18. Székhely: Telephely: 2002.12.11. Székhely: Telephely: 2014.05.07. Székhely: Telephely: 2007.11.20. Székhely: Telephely: 2000.08.23. Székhely: Telephely: 2012.06.12. Székhely: Telephely: 2013.10.15. Székhely: Telephely: 2011.08.17. Székhely: Telephely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2002.02.18. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 2007.12.12. Székhely: Telephely: Telephely: 2005.03.31. Székhely: Telephely: Telephely: 2014.08.27. Székhely: Telephely:
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
7396/2/2014
Dalmady Katalin
2147/9/2009
Dáloki Mária
4082/4/2004
Danburit Graph Bt
7347/1/2014
Danburit Graph Bt
5482/2/2006
Dánió Kft.
6078/1/2009
Daragó Familia Kft.
7405/1/2014
Darányi Piroska Anna
5014/5/2014
DARÁZS KEVERŐ 60 Kft.
2719/4/2004
Darvas Sándorné
7028/2/2014
David Gold Kft.
6804/2/2013 5536/6/2014
Davilano Kft. Davlor Kft.
6003/2/2011
Davyn-Kő Kft.
4212/6/2013
Deák és Társa Bt.
6912/2/2013
Deák Zálogház Kft.
1095/1/2012
Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség
6593/4/2014
DEDALO art and handcraft Kft.
2592/1/1999
De-De Kereskedelmi Bt
3300/3/2012
Dékány és Társai Kft.
5479/1/2006
Dékány Szabolcs Tamás
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2014.09.08. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2001.09.26. Székhely: Telephely: 2014.06.06. Székhely: Telephely: 2006.08.24. Székhely: Telephely: 2009.06.12. Székhely: Telephely: 2014.09.25. Székhely: Telephely: 2004.11.25. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2012.11.14. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 2011.12.07. Székhely: Telephely: 2006.11.08. Székhely: Telephely: Telephely: 2009.01.21. Székhely: Telephely: 2002.02.26. Székhely: Telephely: 2012.04.27. Székhely: Telephely: 2012.06.15. Székhely: Telephely: 2011.03.10. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: 2006.08.17. Székhely: Telephely:
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 7353 2000 8300 8300 2022 2016 2022 2022 2800 2800 3300 3300 1012 1089 5100 5100 5130 3060 3300 9700 9700 1074 1074 1089 1089 1074 1171 1171 4251 4251 4254 5000 5000 5700 5700 5700 5700 4026 4026 1111 2025 1131 1131 8000 8000 8000 6800 6800
Izmény Szentendre Tapolca Tapolca Tahitótfalu Leányfalu Tahitótfalu Tahitótfalu Tatabánya Tatabánya Eger Eger Budapest Budapest Jászberény Jászberény Jászapáti Pásztó Eger Szombathely Szombathely Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Hajdúsámson Hajdúsámson Nyíradony Szolnok Szolnok Gyula Gyula Gyula Gyula Debrecen Debrecen Budapest Visegrád Budapest Budapest Székesfehérvár Székesfehérvár Székesfehérvár Hódmezővásárhely Hódmezővásárhely
Kossuth Lajos utca 81. Fehérvíz utca 6. III. em. 10. Nagyköz utca 7. Nagyköz utca 7. Szentendrei út 96. Móricz Zsigmond út 126. Szentendrei út 96. Szentendrei út 96. Ibolya utca 2/a. Mészáros út 4. Széchenyi István utca 13. Széchenyi István utca 13. Logodi utca 49. Györffy István utca 1/D. Szelei utca 69. Kossuth Lajos utca 10-12. Kossuth Lajos út 2-8. Fő út 26. Knézich Károly utca 36. Szűrcsapó utca 23. Szűrcsapó utca 23. Rákóczi út 54. II/216. Rákóczi út 54. II. em. 216-217-218. Gaál Mózes utca 5-7. fsz. 01. Bláthy Ottó utca 4-8. I/119. Rákóczi utca 52. Rákoskert sugárút 60. Rákoskert sugárút 60. Virágos utca 8. Rákóczi utca 17. Árpád utca 6. Baross utca 3. Baross utca 3. Vásárhelyi Pál utca 6. Vásárhelyi Pál utca 6. Vásárhelyi Pál utca 6. Vásárhelyi Pál utca 6. Piac utca 4-6. Piac utca 4-6. Budafoki út 16. 4. em. 1. Fellegvár parkoló Béke utca 77. Béke utca 77. Temesi utca 2. Juhász Gyula köz 1. Palotai út 6. Dr. Rapcsák András út 4. Dr. Rapcsák András út 4.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig Árverés visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
IPARMŰVÉSZ Készítés
Javítás
ES-495815 Kereskedelem 01-06-745748 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
13-06-048204 11-09-003096 Kereskedelem 10-09-028676 Kereskedelem IPARMŰVÉSZ Kereskedelem
Készítés
Javítás
16-09-006897 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem EV-488191 Kereskedelem 01-09-993365 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-09-972658 Kereskedelem 09-09-012957 Kereskedelem Kereskedelem 16-09-010654 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem Kereskedelem
Készítés Készítés
Javítás Javítás
04-06-007026 04-09-011724 00002/2012 Kereskedelem 01-09-935801 Kereskedelem 01-06-412031 07-09-006683
EV-833029 Kereskedelem
Névjel D&K TOÉ DG DG
DMP
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
PAD
DVL
DT DT
KÁZS DGY
32/141
673
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
674
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
6086/1/2009
Delazzi Group Kft.
2295/1/1999
Délbudai Spektrum Oktató Kft.
6785/1/2011
Delea Ferenc
6865/1/2012
Deme Sándor
5791/1/2008
Demeter Ágnes
5608/1/2007
Dénes János
3292/2/2013
Dental-Trade Kft.
2759/7/2010
Deutsch Pál
4734/1/2003
Devecseriné Vadász Julianna
7164/1/2013
Devezzo Bt Diadém Gold Kft.
1476/3/2010
Diadém Kft.
6460/2/2011
Diadém Rex Kft.
7143/1/2013
Diamonds International Corporation Magyarország Kft.
6164/1/2009
Diana-Záloghitel Kft.
4928/2/2007
Dimea Kft.
4008/4/2010
Dingó Kereskedelmi Kft.
2294/2/2008
Diósiné Gut Gabriella
5806/2/2012
Dipe Gold Kft.
1444/4/2007
Diron Kft.
6135/3/2010
Discos Travel Kft.
7108/1/2013
Diuss Creative Kft.
5394/4/2010
Dí-Va 2003 Kft.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 3400 3400 1224 1221 1162 1162 4150 5000 9730 9730 8230 8230 1078 1078 8200 8200 6087 6087 8121 8121 1024 1024 2890 2890 2890 1117 1212 1052 1052 8913 9900 1135 1089 1112 1133 2013 2013 1054 1054 1052 1052 6600 6600 6722 1165 1165 9700 9700
Mezőkövesd Mezőkövesd Budapest Budapest Budapest Budapest Püspökladány Szolnok Kőszeg Kőszeg Balatonfüred Balatonfüred Budapest Budapest Veszprém Veszprém Dunavecse Dunavecse Tác Tác Budapest Budapest Tata Tata Tata Budapest Budapest Budapest Budapest Egervár Körmend Budapest Budapest Budapest Budapest Pomáz Pomáz Budapest Budapest Budapest Budapest Szentes Szentes Szeged Budapest Budapest Szombathely Szombathely
Ady Endre út 75. Szent László tér 8. Dózsa György utca 98. Anna utca 13-15. Ákos utca 31. Ákos utca 31. Munkácsy utca 19. Baross Gábor utca 49-51/a. Táblaház utca 1. Táblaház utca 1. Iskola utca 1. Vasút utca 3/5. Marek József utca 31. fsz. Marek József utca 31. fsz. Arany János utca 40. Budapesti út 20-28. Petőfi Sándor utca 36/B. Petőfi Sándor utca 36/B. Táncsics Mihály utca 40. Táncsics Mihály utca 40. Retek utca 5. Retek utca 5. Ady Endre utca 18/A. Ady Endre utca 3-5. Ady Endre utca 18/A. Bogdánfy utca 5/a. II. Rákóczi Ferenc utca 154-170. Piarista utca 4. II. em. 2R. Piarista utca 4. II. em. 2R. Nádasdy utca 14. Deák Ferenc utca 1/A. Jász utca 25/A. fszt. 2. Bláthy Ottó utca 3-5. II/24. Beregszász út 48. C. ép. 1/4. Kárpát utca 62-64. Balogh Ádám utca 832/3. Balogh Ádám utca 832/3. Honvéd utca 8. I/2. Honvéd utca 8. I/2. Bárczy István utca 10. Bárczy István utca 1-3. Kossuth tér 4. Kossuth utca 11. Török utca 11/b. Emma utca 2. Emma utca 2. Faludi Ferenc utca 20. I/6. Kossuth utca 21.
33/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
05-09-010668 Kereskedelem 01-09-361261 Készítés
Javítás
18012490 Kereskedelem 2423962 Kereskedelem ES-306638 Kereskedelem ES-473415 Készítés 01-09-078958 Kereskedelem ES-274694 Kereskedelem EV-530958 Kereskedelem 07-06-015491 Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-724890 Kereskedelem 11-09-001811 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-919940 Kereskedelem 01-09-922613 Kereskedelem 20-09-069538 Kereskedelem 01-09-705021 Kereskedelem 01-09-695635 Kereskedelem EV-419340 Készítés 01-09-891241 Kereskedelem 01-09-076944 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
06-09-008083 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-171475 Kereskedelem 18-09-106752 Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
DS
D&J
DP DP*
SZE
DIC
GG DPG DM *DI
DSS
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
5025/1/2004
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2009.06.23. Székhely: Telephely: 1999.01.04. Székhely: Telephely: 2011.11.16. Székhely: Telephely: 2012.02.27. Székhely: Telephely: 2008.02.12. Székhely: Telephely: 2007.03.27. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2003.12.22. Székhely: Telephely: 2013.08.27. Székhely: Telephely: 2004.12.08. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: 2010.10.14. Székhely: Telephely: 2013.07.15. Székhely: Telephely: 2009.10.29. Székhely: Telephely: 2004.09.08. Székhely: Telephely: 2001.07.03. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2008.02.27. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2009.09.03. Székhely: Telephely: Telephely: 2013.05.02. Székhely: Telephely: 2006.05.08. Székhely: Telephely:
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 4035/6/2013 5892/4/2009
Cégnév
Divatékszer 2001 Kft. Dl-Charma Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2001.08.08. 2008.07.21.
2218/4/2008
Dobos Béla
1999.06.30.
2026/1/1999
Dobos Gyöngyvér
1999.10.19.
4880/3/2011
Dobos Levente
2004.06.29.
6344/1/2010
Docco Design Kft.
2010.06.08.
Dóczi Csaba Tibor
2001.08.17.
4041/1/2001 1751/3/2008
Dóczi Imre
1999.06.30.
2972/3/2014
Dolina Kft.
1999.06.30.
5935/2/2010
Dolly-Gold Kft.
2008.10.01.
7011/1/2012
Dóm Folklór Kft.
2012.10.19.
6792/1/2011
Dombo-Cash Pénzügyi Szolgáltató Kft.
2011.11.22.
5995/1/2008
Domi Art Kft.
2009.01.15.
7230/1/2013
Donau-Ker Kft.
2013.11.22.
6518/2/2012
Doppler 2010 Bt.
2010.11.25.
3065/1/1998
Dorand Bt
1999.06.30.
5078/1/2005
D'ORELY-ÉKSZER Bt.
2005.03.22.
4000/12/2014 Dorexgold Kft.
2001.06.13.
5269/1/2005
D'oris Ékszer Kft.
2005.11.29.
1914/1/1999
Dorothea Kft.
1999.06.30.
7334/1/2014
Dózsa-Ötvös Bt.
2014.05.19.
7379/1/2014
Dömös Helga
2014.07.25.
7264/1/2014
Dörögdi Orsolya
2014.02.03.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely:
9730 1011 1089 5000 5000 5000 4900 4900 1124 1124 7200 7200 6724 6724 2118 2118 6720 6720 2730 2730 8000 8000 1051 1051 7200 7200 8300 8300 2120 1139 1116 1065 2890 2890 6000 1146 2096 2096 1034 1034 4032 4026 4026 1165 1163 2862 2862 2063
Kőszeg Budapest Budapest Szolnok Szolnok Szolnok Fehérgyarmat Fehérgyarmat Budapest Budapest Dombóvár Dombóvár Szeged Szeged Dány Dány Szeged Szeged Albertirsa Albertirsa Székesfehérvár Székesfehérvár Budapest Budapest Dombóvár Dombóvár Tapolca Tapolca Dunakeszi Budapest Budapest Budapest Tata Tata Kecskemét Budapest Üröm Üröm Budapest Budapest Debrecen Debrecen Debrecen Budapest Budapest Aka Aka Óbarok Nagyegyháza
Várkör 18. Ponty utca 4. fsz. 1. Bláthy Ottó utca 4-8. fsz. 1. Dorottya utca 3 Kossuth Lajos utca 17-23. Batthyány út 14. Petőfi Sándor út 4. Petőfi Sándor utca 4. Sasfiók utca 5. Sasfiók utca 5. Dombó Pál utca 2/C. Dombó Pál utca 2/c. Kisteleki Ede utca 1. Kisteleki Ede utca 1. Temető utca 19. Temető utca 19. Tisza Lajos körút 36-38. Tisza Lajos körút 36-38. HRSZ. 3763 Vasút utca 47. Szedreskerti lkn. 45. III/7. Távirda utca 2. Hercegprímás utca 7. Hercegprímás utca 7. Szabadság utca 21. Szabadság utca 21. Arany János utca 10. Arany János utca 10. Krajcár utca 8. Teve utca 9. fsz. 1. Hunyadi Mátyás utca 22. Hajós utca 41. Dózsa György utca 26. Ady Endre. utca 15. Bercsényi utca 11. I. em. 1. Csantavér köz 5-7. I. em. 5. Pillangó utca 3-5. Pillangó utca 3-5. Tímár utca 24. Tímár utca 24. Jerikó utca 25. Kálvin tér 8. Kálvin tér 8. Orsika tér 4. II/6. Sashalmi sétány 24. Kossuth Lajos utca 3. Kossuth Lajos utca 3. Körte utca 13-15.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
19-09-510768 Kereskedelem 16-09-010201 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
ES-471752 iparművész EV-965475 Kereskedelem 06-09-015523 EV-105332 EV-835378 13-09-064892 07-09-014748 Kereskedelem 01-09-673866 Kereskedelem 17-09-008857 Kereskedelem 19-09-509956 Kereskedelem 13-09-068230 Kereskedelem 01-06-773461 Kereskedelem
Készítés
Javítás
11-06-003659 Kereskedelem 03-06-113534 13-09-092497 Kereskedelem 01-09-735810 Kereskedelem 09-09-001752 Kereskedelem Kereskedelem 01-06-787804 Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
IPARMŰVÉSZ IPARMŰVÉSZ
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
GAD GAD DLC
DOB DGY L
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
DDK DCS DI A TED FOL
DGA
SKZ
DRL JDB JDB DIS
DZ DH D*O
34/141
675
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
676
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 3326/2/2012
Cégnév
Dpp Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 1999.06.30.
6921/1/2012
Dr Antal Györgyné
2012.05.11.
7366/1/2014
Dr Góczáné Kakuk Melinda
2014.07.15.
Dr Mizser-Tomolya Kinga
2011.11.16.
6786/2/2012 6689/1/2011
Dr Nagy Zsolt Dénes
2011.07.19.
3591/5/2012
Dr Schmidt & Dr Körösztös Kft.
2000.02.07.
7332/1/2014
Dr Varga Imre
2014.05.14.
3598/3/2003
Dr Völgyiné Cseh Rita
2000.02.08.
7441/1/2014
dr. Dombováriné Kis Mária Margit
2014.11.25.
7128/1/2013
Dr. Hetényi-Marton Tamás
2013.06.11.
6121/2/2014
4055/1/2001
Dr. Tarján és Strausz Kft.
Dragovits Gold & Silver Kft.
2009.08.06.
2001.09.04.
3125/5/2009/2005. Dreiszigerné Fábián Magdolna
1999.06.30.
7073/1/2013
Dressy Style Kft.
2013.02.22.
2582/2/2003
Drobinoha Csilla
1998.12.01.
6763/1/2011
Drozdz Adrienn
2011.10.19.
7397/2/2014
DTG OPTIMUS Kft.
2014.09.09.
1569/1/1999
Duna - Gold Bt
1999.01.04.
Duna-Auditiroda E.c.
2012.02.21.
4124/3/2007
Dunamodul Kft.
2001.11.09.
6620/2/2013
Dunapart Porcelan Kft.
2011.04.18.
7053/2/3013
Dyna-Gold Kft.
2012.12.19.
6429/2/2011
É & V Regent Diamonds Kft.
2010.09.13.
Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
1171 1139 1139 6900 6900 5100 5100 3422 3422 1028 1028 1191 1191 9700 9700 8900 8900 6100 6100 8360 8360 1024 1142 1143 1052 1077 8660 8660 5100 5100 2521 2521 1036 1036 4030 1021 1053 1053 2316 1095 1088 1088 2000 2000 7400 7400 1106 3100
Budapest Budapest Budapest Makó Makó Jászberény Jászberény Bükkábrány Bükkábrány Budapest Budapest Budapest Budapest Szombathely Szombathely Zalaegerszeg Zalaegerszeg Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyháza Keszthely Keszthely Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Tab Tab Jászberény Jászberény Csolnok Csolnok Budapest Budapest Debrecen Budapest Budapest Budapest Tököl Budapest Budapest Budapest Szentendre Szentendre Kaposvár Kaposvár Budapest Salgótarján
Rezgő utca 34. Forgách utca 9/B. Forgách utca 9/B. Széchenyi tér 14-16. fsz. 2. Széchenyi tér 14-16. fsz. 2. Réz Kálmán út 22/F. Réz Kálmán utca 22/F. Mátyás király út 37. Mátyás király út. 37. Tárkony utca 50. Tárkony utca 50. Török utca 7. Török utca 7. Szabó Ervin utca 7. Szabó Ervin utca 7. Alsójánkahegyi út 5. Kossuth Lajos utca 4. X. Körzet tanya 133. Szalay Gyula utca 2. Rákóczi út 12. Rákóczi út 12. Káplár utca 11-13. IV. em. 15/A. Mexikói út 70. Nagy Lajos király útja 193. fszt. Párisi utca 2. Wesselényi utca 25. Kossuth Lajos utca üzletsor II/20. Kossuth Lajos utca üzletsor II/20. Szövetkezet utca 10. I/1. Lehel Vezér tér 33. Szénbányászok utca 16. Szénbányászok utca 16. Pacsirtamező utca 16. III/10. Pacsirtamező utca 16. III/10. Vértesi utca 2. Nyéki út 21. Királyi Pál utca 18. Királyi Pál utca 18. Csépi út 18. Soroksári utca 5. V/9. Bródy Sándor utca 26. fsz. 4. Bródy Sándor utca 26. Bogdányi utca 18. Bogdányi utca 18. Berzsenyi utca 12/4. Berzsenyi utca 12/4. Paprika utca 71. Rákóczi utca 1-9. I/4.
35/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig Árverés visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-161537 Kereskedelem 28318089 Kereskedelem IPARMŰVÉSZ Kereskedelem
Készítés
Kereskedelem
Készítés
25834489 Javítás
6285324 Kereskedelem 01-09-702459 Kereskedelem 11523479 Kereskedelem EV-472252 Kereskedelem 40155288 Kereskedelem 32184293 Kereskedelem 01-09-703589 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-698765 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
ES-432838 Kereskedelem 16-09-014643 Kereskedelem EV-514136
Kereskedelem
Készítés
09-09-011926 Kereskedelem 01-06-017710/04 Készítés
Javítás
13-11-090713 Kereskedelem 01-09-074946 Kereskedelem 13-09-143984 Kereskedelem 14-09-313123 Kereskedelem 01-09-872242 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Névjel
DPP
KME MTK
KRT
DHM T&U
DD DGS
DCS SMO
DG DEC VVV API
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
6860/1/2012
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
6077/2/2009
E Gold Credit Kft.
6169/3/2012
E. Elefánt Kft.
6333/2/2012
E1 Investment Kft.
5708/3/2014
Ében-Art Kft.
1217/3/2013
ECCLESIA Szövetkezet
4622/2/2013
Eco-Real Kft.
4777/5/2013
Ecsedi Ékszer Kft.
4886/1/2004
Éder Péter
1449/1/1999
Edit-Gold Kft.
4961/1/2004
Efendel Bt.
7454/1/2015
EFFETTO Italia Kft.
7310/1/2014
Egergold Kft.
6079/2/2011
Égi Marcell
3370/3/2008
E-Gold Kft.
4382/1/2002
Egri Zoltán
6156/1/2009
Égzál Kft.
6989/1/2012
Eigos One Kft.
3675/2/2003
Eitler Gottfried
5446/2/2009
Ék-Kő Zrt.
3808/3/2004
Ékkő-2000 Kft.
5079/2/2007
Ekronom Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2009.06.12. Székhely: Telephely: 2010.01.26. Székhely: Telephely: 2010.05.28. Székhely: Telephely: Telephely: 2007.09.25. Székhely: Telephely: 2000.01.01. Székhely: Telephely: 2003.07.24. Székhely: Telephely: 2004.03.01. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 2004.07.07. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2004.10.11. Székhely: Telephely: 2015.01.05. Székhely: Telephely: 2014.04.09. Székhely: Telephely: 2009.06.17. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: 2002.09.23. Székhely: Telephely: 2009.09.29. Székhely: Telephely: 2012.09.17. Székhely: Telephely: 2000.05.15. Székhely: Telephely: 2006.07.12. Székhely: Telephely: Telephely: 2000.10.10. Székhely: Telephely: 2005.03.23. Székhely:
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 1095 1095 1089 1089 8000 8000 8000 5700 8200 1053 1052 1108 1107 4150 4150 4183 4150 5310 9700 9700 8300 8300 1182 2045 1068 1068 2230 3300 1077 1077 1182 1185 1089 2112 1143 1143 1095 1095 1132 1132 5520 5520 6721 6721 1089 3580 4024 6500
Budapest Budapest Budapest Budapest Székesfehérvár Székesfehérvár Székesfehérvár Gyula Veszprém Budapest Budapest Budapest Budapest Püspökladány Püspökladány Kaba Püspökladány Kisújszállás Szombathely Szombathely Tapolca Tapolca Budapest Törökbálint Budapest Budapest Gyömrő Eger Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Veresegyház Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Szeghalom Szeghalom Szeged Szeged Budapest Tiszaújváros Debrecen Baja
Mester utca 13. Mester utca 13. Gaál Mózes utca 5-7. fszt. 20. Gaál Mózes utca 5-7. fszt. 20. Budai utca 135. Budai út 316. Ady Endre utca 32. Damjanich utca 26/2. Kossuth Lajos utca 15. Kossuth Lajos utca 4. Városház utca 1. Serpenyő utca 11. Fertő utca 1/D. Dembinszky utca 7. Bocskai utca 15. Rákóczi utca 79. Belterület 1859/12. hrsz. Deák Ferenc utca 6. Madách Imreutca 3/a. Fő tér 21-22. Deák Ferenc utca 12. Deák Ferenc utca 12. Batthyány utca 169. Torbágy utca 1. Király utca 80. Király utca 80. Csokonai utca 14. Törvényház utca 4. Almássy tér 16. III/22. Almássy tér 16. III/22. Batthyány utca 220/A. Rozsnyó utca 10. Blathy Ottó utca 4-8. Szadai út 7. Stefánia út 109. Stefánia út 109. Lechner Ödön fasor 2. VI/609. Ferenc körút 27. fsz. 5. Gyöngyház utca 12. 3/4. Gyöngyház utca 12. 3/4. Tildy utca 10. Tildy utca 10. Vidra utca 4. Vidra utca 4. Bláthy Ottó utca 4-8. II/228. Babits M. utca 2. Batthyány utca 1. Duna utca 13.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
01-09-916136 Kereskedelem 01-09-925669 Kereskedelem 07-09-015512 Kereskedelem Kereskedelem 04-09-007555 Kereskedelem 01-02-050903 Kereskedelem 01-09-713603 Kereskedelem 09-09-010182 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés Készítés
Javítás Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
EV-065530 19-09-501819 Kereskedelem 01-06-756497 Kereskedelem 01-09-197731 Kereskedelem 13-09-168912 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-680213 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem ötv.-iparművész Készítés
Javítás
01-09-923154 Kereskedelem 01-09-932001 Kereskedelem EV-486334 Kereskedelem 06-10-000082 Kereskedelem Kereskedelem 05-09-008394 Kereskedelem 03-09-111236
Készítés Készítés
Javítás Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel EVE ELE S2U
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
EÉ EEM
ÉP
EGI EG*
kocka-EZ TJL
SZK SZK
HAJÓ
36/141
677
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
678
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
3244/3/2008
Ékszer Arzenál Kft.
1999.06.30.
6316/1/2010
Ékszer Autó Kft.
2010.05.10.
4160/4/2010
Ékszer Galéria Kft.
2001.12.08.
6480/4/2013
Ékszer Market Kft.
2010.10.28.
2785/8/2012
Ékszer P & P Kft.
1999.06.30.
7075/1/2013
Ékszer Paradicsom Kft.
2013.02.25.
4658/2/2014
ÉKSZER PARTNER Kft.
2003.09.16.
Ékszer Stúdió 2007 Kft.
2007.04.03.
5983/1/2008
Ékszer Szervíz Kft.
2008.12.03.
6282/1/2010
Ékszer Webáruház Kft.
2010.03.30.
6965/1/2012
ékszeranetről.hu Kft.
2012.08.02.
7387/1/2014
Ékszerbecsüs Kft.
2014.08.27.
7271/1/2014
Ékszeremányi Kft.
2014.02.14.
6857/1/2012
Ékszerencse Kft.
2012.02.15.
2166/2/2014
ÉKSZERÉSZ BT.
1998.06.04.
6435/3/2012
Ékszerfüggő Kft.
2010.09.16.
6601/1/2011
Ékszergyár Kft.
2011.03.22.
5662/2/2013
Ékszerkuckó Kft.
2007.07.12.
5776/3/2012
Ékszer-M Kft.
2008.01.09.
Ékszeronline Kft.
2009.09.02.
6129/4/2014
Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely:
5600 8900 8100 8100 4320 4320 4032 4024 2030 5000 3516 2151 6500 1087 1089 1037 1039 1089 7100 7100 7090 2000 2000 1115 1089 1119 1119 1028 1056 5520 5520 7623 7623 1121 1148 1089 1089 1157 1135 2351 2351 2521 2510 2800 2837 2800 2340 1089
Békéscsaba Zalaegerszeg Várpalota Várpalota Nagykálló Nagykálló Debrecen Debrecen Érd Szolnok Miskolc Fót Baja Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Szekszárd Szekszárd Tamási Szentendre Szentendre Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Szeghalom Szeghalom Pécs Pécs Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Alsónémedi Alsónémedi Csolnok Dorog Tatabánya Vértesszőlős Tatabánya Kiskunlacháza Budapest
Andrássy utca 37-43. Ady Endre utca 13. fsz. 10. Bezerédi utca 36. Táncsics Mihály utca 1. Mártírok utca 31. Korányi út 1. Nagyerdei körút 72/B. II/6. Piac utca 20. Balatoni út 103/B. Felső-Szandai rét 1. Pesti út 9. Fehérkő út 1. Gránátos út 11. Könyves Kálmán körút 44. Rezső tér 13. Gyógyszergyár út 62. 2/5. Mátyás király út 38. Bláthy Ottó utca 4-8. 2. em. 227. Kölcsey lakótelep 2. Széchenyi utca 32. Szabadság utca 94. Bogdányi utca 8. Bogdányi utca 8. Etele tér 4. fszt. 2. Gaál Mózes utca 5-7. II/209. Tétényi út 74/A. Tétényi út 74/A. Zrínyi utca 4. Duna utca 3. I/I. Nagy Miklós utca 9. Nagy Miklós utca 9. Megyeri út 25. Megyeri út 25. Rácz Aladár utca 4/A. Örs vezér tere 24. Györffy István utca 1. Györffy István utca 1. Kőrakás park 37. Pozsonyi utca 9. Haraszti utca 43. Haraszti utca 43. Szénbányászok útja 16. Bécsi út 42. Sárberki lakótelep 715. I/4. Határ utca 1-3. Sárberki lakótelep 715. I/4. Munkácsy Mihály utca 19. Bláthy Ottó utca 4-8. II/227.
37/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem Kereskedelem
Készítés Készítés
Javítás Javítás
19-09-504809 Kereskedelem 15-09-074194 Kereskedelem 09-09-008363 Kereskedelem 13-09-141329 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 16-09-003112 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-995993 01-09-717718
13-09-112400 Kereskedelem 01-09-904918 Készítés
Javítás
01-09-935377 Kereskedelem 01-09-989453 Kereskedelem 04-09-013108 Kereskedelem 02-09-080479 Kereskedelem
Készítés
01-09-981197 Kereskedelem 01-06-312920 Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-943831 13-09-145242 11-09-012630 11-09-012881 Kereskedelem Kereskedelem 13-09-130171 Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
EAR
EKM
ÉPP EPK ÉP 705
ÉS PKA
AHK
F40
ÉK EFG CCM EKK
EON
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
5611/1/2007
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
5749/1/2007
Ékszerpont Kft.
4657/2/2006
Ékszer-Sziget Bt
5254/4/2012
Ékszerszínház Kft.
3369/1/1999
Ékszertár Ötvös Kkt
6390/3/2012
Ékszerüzlet Kft.
7371/1/2014
Ékszervásár Kft.
7395/1/2014
Ékszervezet-Stílus Kft.
6428/3/2014
Ékszervíz Kft.
4806/2/2007
Ékszer-Zálog 2003 Kft.
5100/7/2014
Ékszerzálog Kft.
6036/2/2010
Ék-Tár Kft.
4127/1/2001
El Picante Kft.
6859/1/2012
Elaenté Kft.
5281/2012080542012 Elegiusz Bt 6571/1/2011
Elek & E Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2007.11.27. Székhely: Telephely: 2003.09.15. Székhely: Telephely: 2005.11.09. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2010.07.29. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 2014.07.16. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 2014.09.05. Székhely: Telephely: 2010.09.13. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: 2004.04.06. Székhely: Telephely: 2005.04.22. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: 2009.04.07. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 2001.11.12. Székhely: Telephely: 2012.02.21. Székhely: Telephely: 2005.11.24. Székhely: Telephely: 2011.02.09. Székhely: Telephely:
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 1089 1089 4800 4800 2013 2013 1132 1132 2457 2030 2721 2451 2030 1171 8630 3508 5700 6000 4200 8230 8600 3526 8220 8200 8800 8800 8800 8800 1106 1106 2200 2200 1076 8000 2049 2316 2330 2060 2454 2060 6720 6720 2000 2000 1131 1055 1118 1052
Budapest Budapest Vásárosnamény Vásárosnamény Pomáz Pomáz Budapest Budapest Adony Érd Pilis Ercsi Érd Budapest Balatonboglár Miskolc Gyula Kecskemét Hajdúszoboszló Balatonfüred Siófok Miskolc Balatonalmádi Veszprém Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Budapest Budapest Monor Monor Budapest Székesfehérvár Diósd Tököl Dunaharaszti Bicske Pusztaszabolcs Bicske Szeged Szeged Szentendre Szentendre Budapest Budapest Budapest Budapest
Gaál Mózes utca 5-7. Gaál Mózes utca 5-7. I. 109. Rákóczi utca 1. Rákóczi utca 1. Balogh Ádám utca 832/3 Balogh Ádám utca 832/3. Kresz Géza utca 36. Kresz Géza utca 36. József Attila utca 3. Budai utca 22. Szabadság tér 1. Dózsa György utca 25. Budai utca 24. Rákoskert sugárút 60. Klapka utca 30. Mésztelep utca 1/A. Csabai út 3. Izsáki út 12/B. Kabai útfél 0228/2 hrsz. Széchenyi utca 55. Vak Bottyán utca 27. Szentpéteri kapu 103. Bajcsy-Zsilinszky utca 43. Külső-Kádártai utca 3. Kórház utca 9. Kórház utca 9. Sabján Gyula utca 5. Fő utca 2. Fehér út 1. Fehér út 1. Petőfi utca 3. Petőfi Sándor utca 3. Thököly út 2. Holland fasor 2. Radnóti Miklós utca 42. Hermina utca 1-3. Némedi utca 69. Csabdi út 4. Sport utca 1. Szent István utca 23. Kárász utca 7. Kárász utca 7. Vasúti villasor 5. Vasóti villasor 5. Nővér utca 118. Falk Miksa utca 14. Ugron Gábor utca 69. fsz. 2. Károly körút 22.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
01-09-879784 Kereskedelem 15-06-092093 Kereskedelem
Készítés
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
13-09-101834 01-03-023303 07-09-018656 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-09-190633 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 19-09-517310 Kereskedelem 20-09-070686 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés Készítés Készítés
Javítás Javítás Javítás
01-09-867849 Kereskedelem 13-09-070393 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
13-09-127100 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 06-09-004265 Kereskedelem 13-09-154945 Kereskedelem 01-06-749159 Kereskedelem 01-09-893616 Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel EPT ÉSZ GG S ÉKZ
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
HGE
E-Z ÉZ
E*E HA SZÍV KERETBEN
HAH
38/141
679
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
680
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
1097/3/2007
Elek István
5958/1/2008
Élet Virága Kft.
6325/1/2010
Elgépé Kereskedelmi Bt
3406/2/2003
Eligius Kft.
3741/1/2001
Elisa Rattan Kkt
6397/1/2010
Elise Green Kft.
2877/4/2012
Elit 2000 Kft.
6740/1/2011
Élő Henrik
2983/5/2008
El-Peso Kft.
3164/1/1998
ELSA-Dent Hungária Kft.
7153/2/2014
ÉMA-SM Kft.
1538/6/2009
Ember Jenő
6669/1/2011
Ember Sándor
4159/5/2013
Emék Kft.
Emere Bt
4090/2/2010 5508/2/2011
E-Mix Bt. Én-Árt Delicat Bt
7312/1/2014
Endrédi Lászlóné
6012/1/2009
Endrészné Horváth Mária Erzsébet
1754/1/2003
Endrődiné Lukács Valéria
5325/2/2012
Endrődy Zoltán
6070/1/2009
Enikő és Társa Bt.
1608/5/2003
Eördögh és Társa Kft.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 2092 2092 8868 8800 1112 1073 6224 6224 1213 1055 2030 2030 1117 4025 4025 9028 9028 1089 1089 1146 1146 2421 2400 1033 1039 4400 4400 4400 2310 1222 1117 7623 7621 1103 1132 1132 1188 1188 3100 3244 1046 1092 2400 2400 5200 5200 1182 1016
Budakeszi Budakeszi Letenye Nagykanizsa Budapest Budapest Tabdi Tabdi Budapest Budapest Érd Érd Budapest Debrecen Debrecen Győr Győr Budapest Budapest Budapest Budapest Nagyvenyim Dunaújváros Budapest Budapest Nyíregyháza Nyíregyháza Nyíregyháza Szigetszentmiklós Budapest Budapest Pécs Pécs Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Salgótarján Parádfürdő Budapest Budapest Dunaújváros Dunaújváros Törökszentmiklós Törökszentmiklós Budapest Budapest
Nagy Sándor utca 65/a. Fő utca 43-45. Szent Imre herceg utca 50. Huszti tér 1-2. Gulyás utca 27. Dohány utca 2. Szent István utca 4. Szent István utca 4. Retyezáti utca 15. Szent István körút 19. Kakukkfű utca 8. Kakukkfű utca 8. Október huszonharmadika utca 8-10. Vásáry István utca 7. Vásáry István utca 7. József Attila út 21. József Attila út 21. Bláthy Ottó utca 4-8. fsz. 16. Bláthy Ottó utca 4-8. fsz. 16-17. Izsó utca 7. fszt. 2. Izsó utca 7. fszt. 2. Táncsics Mihály út 11. Dózsa György út 44. Matróz utca 4. IX/25. Csobánka tér 3-4. Legyező utca 8/a. Országzászló tér 5. Petőfi Sándor tér 1. Szilfa utca 9. Nagytétényi út 37-45. Október huszonharmadika utca 8-10. Szabadság utca 9. Nagy Lajos király útja 2/B. Gyömrői út 86. Váci út 46/A. Váci út 46/A. Táncsics Mihály utca 37/B. Nemes utca 4. Berkenye köz 23. Pavilonsor 2. Leiningen utca 27. Ráday utca 41/a. Tamási Áron utca 8. Tamási Áron utca 8. Bocskai út 17. Kossuth tér 6/e. Batthyány Lajos utca 220/a. Krisztina körút 65.
39/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
ES-199455 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
20-09-065730 Kereskedelem 01-06-517190 Kereskedelem 03-09-107639 Kereskedelem 01-03023572 Kereskedelem 13-09-128618 Kereskedelem Kereskedelem 09-09-005344 Kereskedelem 25539098 Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-669754 Kereskedelem 01-09-674168 Kereskedelem 07-09-023801 Kereskedelem ES-552623 Kereskedelem
Készítés
Javítás
3757328 Kereskedelem Kereskedelem 13-09-143655 Kereskedelem Kereskedelem 02-06-065756 Kereskedelem 01-06-746885 01-06-774335 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
36185681 Kereskedelem ES-195545 Kereskedelem EV-295099 IPARMŰVÉSZ 16-06-005210 Kereskedelem 01-09-717775 Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel EIL
EG ELG
EGS
E-H P(GYÉMÁNT KERET) E-P
EJ
A&A AÉA
WFF WFF
LK FIGURÁLIS
EK EK*
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
6258/1/2010
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2008.10.30. Székhely: Telephely: 2010.05.20. Székhely: Telephely: 1999.07.27. Székhely: Telephely: 2000.08.09. Székhely: Telephely: 2010.08.06. Székhely: Telephely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2011.09.29. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2013.07.31. Székhely: Telephely: 1999.11.12. Székhely: Telephely: 2011.06.16. Székhely: Telephely: Telephely: 2001.12.07. Székhely: Telephely: Telephely: 2010.02.05. Székhely: Telephely: 2001.10.02. Székhely: 2006.10.04. Székhely: Telephely: 2014.04.10. Székhely: Telephely: 2009.02.11. Székhely: Telephely: 2003.04.03. Székhely: Telephely: 2006.02.03. Székhely: Telephely: 2009.05.28. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely:
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
7099/1/2013
Eördögh Károly Gyula
4594/1/2003
Eördögh-1982 Kft.
3837/3/2013
4223/3/2009
7423/1/2014
Ephendi Kft.
Epres és Társa Kft.
Equrustic Bt.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2013.04.16. Székhely: Telephely: 2003.06.13. Székhely: Telephely:
8624 8624 8624 1185
2000.11.13.
Székhely:
2310
Telephely:
2310
Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely:
2300 2310 3530 3529 3529 4400 4400 2483 2483 7940 7900 3200 3200 2000 2000 2146 2146 1191 1191 1052 1052 1094 1088 9228 9200 3527 3527 1163 1163 3300 3300 2699 2699 2040 2030 2040 6720 6720 5000 2700
2002.03.11.
2014.10.27.
2934/2/2011
Erdélyi és Társa Kft.
1999.06.30.
2448/3/2008
Erdélyi Ferencné
1999.06.30.
6395/1/2010
Erdész Galéria & Design Kft.
2010.08.05.
7339/1/2014
Erdős Aranka Mária
2014.05.27.
7403/1/2014
Érem Művészeti Intézet Kft.
2014.09.22.
5653/2/2014
Éremtár Kft.
2007.06.27.
6722/1/2011
Erigo Kereskedelmi Bonyolító Kft.
2011.09.05.
7079/1/2013
Erist Bt
2013.03.05.
4121/7/2014
ERMATIME Kft.
2001.11.05.
7375/1/2014
Érme Kft.
2014.07.17.
6520/1/2010
Érsek Utcai Ötvös Kft.
2010.11.26.
7372/1/2014
Érsekszer Kft.
2014.07.17.
3695/5/2014
ÉRTÉK Kft.
4381/13/2011 Ért-Ékszer 2002 Kft.
2000.06.05.
2002.09.23.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Balatonszárszó Balatonszárszó Balatonszárszó Budapest SzigetszentmiklósGyártelep SzigetszentmiklósGyártelep Ráckeve Szigetszentmiklós Miskolc Miskolc Miskolc Nyíregyháza Nyíregyháza Gárdony Gárdony Szentlőrinc Szigetvár Gyöngyös Gyöngyös Szentendre Szentendre Mogyoród Mogyoród Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Halászi Mosonmagyaróvár Miskolc Miskolc Budapest Budapest Eger Eger Szügy Szügy Budaörs Érd Budaörs Szeged Szeged Szolnok Cegléd
Szóládi utca 1/9. Szóládi út 1/9. Szóládi út 1/9. Rozsnyó utca 10. Mű út 2.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
32098346 Kereskedelem
Javítás
14-09-305431 Kereskedelem
Készítés
Javítás
13-09-085694
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Mű út 2.
Kereskedelem
visszavonásig
Hősök tere 3. Gyári út 9. Zámenhoff utca 7. I/1. Testvérvárosok utca 16. fsz. 1. Szentgyörgy utca 5. Vay Ádám körút 4-6. Zrínyi Ilona utca 8-10. III. utca 31. III. utca 31. Március 15. tér 4/c. József Attila utca 47. Dózsa György utca 2. Dózsa György utca 2. Pacsirta utca 5. Bercsényi utca 4. Jégvirág út 2. Jégvirág út 2. Török utca 7. Török utca 7. Petőfi Sándor utca 12. fsz. 7. Petőfi Sándor utca 12. fsz. 7. Páva utca 22. Múzeum körút 14-16. Kinizsi utca 28. Kolbai Károly utca 2. Kőrösi Csoma Sándor utca 7. 3. em. 2. József Attila utca 87. Vámosgyörk utca 1. Vámosgyörk utca 1. Érsek utca 13. Érsek utca 13. Árpád utca 1. Árpád utca 1. Szabadság út 23-25. Kálvin tér 1. Szabadság út 23-25. Feketesas utca 27. fsz. 7. Feketesas utca 27. Zrinyi utca 2. Szabadság tér 7.
Kereskedelem Kereskedelem
visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
05-09-008932 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 07-06-012502 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
02-09-061666 Kereskedelem ES-302108 Kereskedelem 13-09-0655800 Kereskedelem 36665082 Kereskedelem 01-09-702459 Kereskedelem 01-09-879083 Kereskedelem 01-09-076938 Kereskedelem 08-06-010126 Kereskedelem 05-09-007732 Kereskedelem 01-09-160020 Kereskedelem 10-09-031292 Kereskedelem
Készítés
Kereskedelem
Készítés
12-09-008911 13-09-083643 Kereskedelem Kereskedelem 06-09-009213 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Javítás
Névjel
EK FND FND
EST
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
EQB
E#A
SS&
E-B
ERT
40/141
681
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
682
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
4252/1/2002
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
Erzsébet Királyné-Sissi G Bt
2002.04.10.
6681/1/2011.
Eszenyi Jenőné
2011.07.11.
3855/4/2009
Eszterlánc 585 Bt
2000.11.27.
5319/3/2009
Eujewel Kft.
2006.01.27.
5448/2/2011
Eu-Reaktív Kft.
2006.07.12.
3656/9/2014
Euro Ékszer Kft.
2000.04.12.
2534/9/2008
Euro Lánc Kft.
1999.06.30.
7282/2/2014
EURO-BULDOG Kft.
2014.03.05.
6120/1/2009
Euro-Coins Kft.
2009.08.04.
5637/2/2010
Eurofull Bt
2007.06.11.
5574/1/2007
Euro-Gemma Kft.
2007.01.16.
6242/1/2010
Euronivo Bt
2010.01.08.
6538/1/2010
Euro-Optic-Miskolc Kft.
2010.12.22.
4081/3/2014
Európa Gold Kft.
2001.09.25.
Euro-Service Max Bt
2007.12.11.
7232/1/2013
Eurotime Kft.
2013.11.25.
4398/2/2011
Eurozálog Kft.
2002.10.07.
5757/1/2007
Excelsior 2004 Kft.
2007.12.03.
6706/1/2011
Exclusive Change Kereskedelmi Kft.
2011.08.10.
7233/1/2013
Exclusive Gold Kft.
2013.11.25.
5223/5/2013
Éxerix Kft.
2005.09.21.
Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely:
6600 6900 5700 6723 5600 1024 1024 8624 8624 7081 7081 2083 1065 3528 3527 6725 6720 6725 1089 9400 9400 1045 1045 3104 3104 1048 2462 7030 7030 2131 2440 3580 3580 2621 1024 7624 7624 1042 1042 3000 3000 3200 3200 1051 1052 2161 1106 4300
Szentes Makó Gyula Szeged Békéscsaba Budapest Budapest Balatonszárszó Balatonszárszó Simontornya Simontornya Solymár Budapest Miskolc Miskolc Szeged Szeged Szeged Budapest Sopron Sopron Budapest Budapest Salgótarján Salgótarján Budapest Martonvásár Paks Paks Göd Százhalombatta Tiszaújváros Tiszaújváros Verőce Budapest Pécs Pécs Budapest Budapest Hatvan Hatvan Gyöngyös Gyöngyös Budapest Budapest Csomád Budapest Nyírbátor
Nagy Ferenc utca 3. Szent János tér 3. Városház utca 17-19. Budapesti körút 30/a. Iványi utca 4-6 Margit körút 11. Margit körút 11. Szemesi út 1. Szemesi út 1. Temető utca 54. Petőfi Sándor utca 69. Pihenő utca 24. Hajós utca 7. Berzsenyi út 72. Ady Endre út 7. Hajnal utca 11. B. ép. Feketesas utca 19-21. Hajnal utca 11/B. Bláthy Ottó utca 4-8. II/227. Várkerület 6. Várkerület 6. Virág utca 20. 8. em. 44. Virág utca 20. 8. em. 44. Gorkij körút 72. Gorkij körút 72. Hajló utca 36. 5/27. Budai út 65. Arany János utca 18. Tulipán utca 5. Gerle utca 7. Csenterics Sándor út 3. Szent István út 13. Szent István út 13. Csuka utca 3. Lövőház utca 2-4. Hungária út 49/A. Hungária út 49/A. Árpád út 117. 1/3. Baross utca 79-83 Rákóczi út 37. Rákóczi út 37. Török Ignác utca 14. Török Ignác utca 14. Szent István tér 3. Váci utca 12. Kossuth Lajos utca 69. Örs vezér tér 25. Váradi utca 1/A.
41/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
01-06-742461 Kereskedelem 20859210 Kereskedelem 17-06-004881 Kereskedelem 13-09-105401 Kereskedelem
Készítés
Javítás
05-09-010630 Kereskedelem 06-09-006733 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
08-09-000269 01-09-919824 12-09-005519 Kereskedelem 01-06-419032 Kereskedelem 17-09-005673 Kereskedelem 01-06-318169 Kereskedelem 05-09-003270 Kereskedelem 13-09-699069 Kereskedelem 02-06-073556 Kereskedelem 01-09-974238 Kereskedelem 10-09-025032 Kereskedelem 10-09-026245 Kereskedelem 01-09-563727 Kereskedelem 13-09-166276 Kereskedelem 15-09-069969
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
EJW EJW
E EUR
KB KB5 D59
EGO
XX* XX
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
5760/1/2007
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
7305/1/2014
Exim Bodor Bt
2014.04.03.
1363/1/1999
Exkluzív 2000 Kft.
1999.01.04.
5049/8/2013
6309/2/2010
Extreme Silver Kft.
2005.02.02.
Ezüst Ajándék Kft.
2010.05.05.
5072/17/2014 Ezüst Centrum Kft.
2005.03.17.
6031/3/2014
Ezüst Csillag-Híd Kft.
2009.03.26.
4607/5/2011
Ezüst Delfin 2003 Kft.
2003.07.02.
7316/1/2014
Ezüst Henger Kft.
2014.04.16.
6677/2/2013
Ezüstbánya Kft.
2011.07.05.
7435/1/2014
Ezüstbetű Kft.
2014.11.18.
6294/2/2014
Ezüstérem Kft.
2010.04.12.
6443/2/2013
Ezüstfej Kft.
2010.09.27.
7345/1/2014
Ezüstnekem Fivérek Kft.
2014.06.05.
6864/1/2012
Ezüstnekem Kft.
2012.02.27.
4715/1/2003
Ezüst-Óra Bt.
2003.12.01.
7248/2/2013
Ezüstoutlet Kft.
2013.12.09.
5799/3/2013
Ezüstróka Kft.
2008.02.20.
6773/2/2013
Ezüstürge Ötvösművészeti Kft.
2011.10.27.
3524/2/2013
F.r.szecesszió Kft.
1999.11.23.
5558/1/2006
Fabix Kft.
2006.12.04.
7140/2/2013
Fablak Kft.
2013.06.27.
6139/1/2009
Fabók Erika
2009.09.07.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely:
4300 4300 1056 1056 1146 1116 5700 5700 5700 1106 1089 1089 1089 5600 8200 8200 1066 1066 3700 3700 2030 2030 8500 8500 1096 1096 1089 1089 1163 1106 1152 1106 7634 7100 1116 1089 1089 1089 2100 2000 2000 1056 1056 7632 7624 2119 1173 1195
Nyírbátor Nyírbátor Budapest Budapest Budapest Budapest Gyula Gyula Gyula Budapest Budapest Budapest Budapest Békéscsaba Veszprém Veszprém Budapest Budapest Kazincbarcika Kazincbarcika Érd Érd Pápa Pápa Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Pécs Szekszárd Budapest Budapest Budapest Budapest Gödöllő Szentendre Szentendre Budapest Budapest Pécs Pécs Pécel Budapest Budapest
Szabadság tér 10. fszt. 2. Kossuth utca 2. Váci utca 68. V. em 1/a. Váci utca 68. V. em. 1/a. Hungária körút 155/b. Fehérvári út 144. Szent István út 12. Városház utca 5. Szent István út 12. Vadszölő utca 9. Bláthy Ottó utca 4-8. I/116. Gaál Mózes utca 5-7. fsz. 22. Bláthy Ottó utca 4-8. fsz. Szarvasi út 68. Viola utca 24/2. Szegleti utca 1. I. em. Teréz körút 40. Teréz körút 40. Egressy Béni út 52/e. Egressy Béni út 52/e. Balatoni utca 103. B. ép. Balatoni út 103/B. Nagyváradi utca 61/A. Nagyváradi utca 61/A. Haller utca 23-25. C. ép. fsz. 6. Haller utca 23-25. C. ép. fsz. 6. Bláthy Ottó utca 4-8. fsz. 1. Bláthy Ottó utca 4-8. fsz. 1. Veres Péter út 51. Fehér út 10. 1/114. Régi Fóti utca 2. V/31. Fehér út 1/b. 7/735. Fő utca 79. Arany János utca 4. Építész utca 8-12. Bláthy Ottó utca 4-8. I/114. Gaál Mózes utca 5-7. fsz. 7. Gaál Mózes utca 5-7. fsz. 7. Thegeze Lajos utca 2. Széchenyi tér 37. 1. lph. fsz. 2. Pannónia utca 24/A. Váci utca 82. Váci utca 82. Egressy utca 22. Bajcsy-Zsilinszky utca 11. Kond vezér utca 41. Pesti út 5-7. Árpád utca 3/a.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-06-510503 Kereskedelem 01-09-162856 Készítés
Javítás
04-09-006569 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-935107 Kereskedelem 01-09-735843 Kereskedelem Kereskedelem 19-09-511192 Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-715719 Kereskedelem 05-09-026820 Kereskedelem
Készítés
Javítás
13-09-147121 Kereskedelem 19-09-517086 Kereskedelem 02-09-075320 Kereskedelem 01-09-946013 Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-186457 Kereskedelem 01-09-968825 Kereskedelem 02-06-067282 Kereskedelem 01-09-996473 Kereskedelem 01-09-889652 Kereskedelem Kereskedelem 13-09-150734 Kereskedelem 01-09-729795 Kereskedelem 02-09-070980 Kereskedelem 01-09-888763 Kereskedelem ES-526388
Készítés
Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
KB1 EX ESH ESH
EZK
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
EZC EZC
VA* MÖM TLT E*B
ETS EZF EN* EZN
CIT
BAX
42/141
683
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
684
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
2895/1/1999
Fair-Köri Kft.
1999.06.30.
1740/2/2006
Fakó Imréné
1999.06.30.
2030/2/2002
Falk György
2002.08.01.
6828/1/2012
FAMILY-COMP Kft.
2012.01.18.
4346/2/2007
Famoha Gold Kft.
2002.08.07.
2180/4/2011
Fantázia Kft.
2000.01.01.
2042/3/2004
Faragóné dr. Tarr Mária
2000.01.01.
6608/8/2013
Fáraó Gold Kft.
2011.04.04.
7165/1/2013
Farkas Beáta
2013.08.28.
5672/2/2009
Farkas Lajos László
2007.07.25.
3445/3/2005
Farkas Nándorné
1999.09.22.
4794/2/2007
Farkas Viktória
2004.03.22.
4604/1/2003
Farkasdy Kft.
2003.06.25.
6125/1/2009
Fashion & Cafe Zrt.
2009.08.27.
5931/1/2008
Fatumékszer Kft.
2008.09.26.
4138/1/2001
Fazekas István
2001.11.21.
5550/2/2009
Fehér '2006 Kft.
2006.11.28.
3819/2/2003
Fehér Csaba
2000.10.12.
Fehér Fux Kft.
2012.09.11.
2031/2/2003
Fehér István
1999.06.30.
5211/4/2010
Fehér Józsefné
2005.09.01.
1682/4/2005
Fehér László
1999.06.30.
Fehér Péter
1999.06.30.
2503/6/2013
Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
4233 2400 2400 1142 1113 1077 1077 3200 3200 1088 1088 9700 9700 7621 7621 8000 8000 1196 6300 6300 2381 2381 7200 7200 7621 7621 1016 1016 1066 1066 1038 1027 1184 1184 3390 5123 8127 8127 5123 5123 2740 2740 4765 4765 3100 3100 8900 8900
Balkány Dunaújváros Dunaújváros Budapest Budapest Budapest Budapest Gyöngyös Gyöngyös Budapest Budapest Szombathely Szombathely Pécs Pécs Székesfehérvár Székesfehérvár Budapest Kalocsa Kalocsa Táborfalva Táborfalva Dombóvár Dombóvár Pécs Pécs Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Füzesabony Jászárokszállás Aba Aba Jászárokszállás Jászárokszállás Abony Abony Csenger Csenger Salgótarján Salgótarján Zalaegerszeg Zalaegerszeg
Ságvári utca 21. Szilvás utca 9/4. Balogh Ádám utca 10. Laky Adolf utca 57. III.em. 04. Elek utca 18. Wesselényi utca 11. Wesselényi utca 11. Mátrai út 11. fsz. 1. Belváros tér 4. fsz. 2. Krúdy utca 3. IV.em. 17. Krúdy utca 3. IV.em. 17. Belsikátor utca 6. Belsikátor utca 6. Király utca 35. Király utca 35. Lövölde út 12-16. Lövölde út 12-16. Batthyány utca II. Grősz József utca 1. Grősz József utca 1. Kőrösi út 43. Kőrösi út 43. Ady Endre utca 3. Ady Endre utca 3. Perczel utca 13. Perczel utca 13. Galeotti utca 14. Zsolt utca 10/b. Andrássy út 9. Andrássy út 9. Zemplén Győző utca 2. IV. em. 37. Csalogány utca 3/B. Rezeda utca 3. Rezeda utca 3. Széchenyi út 44. Posta köz 3. Kossuth út 171. Kossuth utca 171. Hunyadi János utca 13. Posta köz. 3. Kossuth Ferenc utca 2. Kossuth Ferenc utca 2. Rákóczi utca 46. Szent István tér 4. Fazekas Mihály utca 14. Fazekas Mihály utca 14. Bartók Béla út 42/4. Bartók Béla utca 42.
43/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
07-09-004434 Kereskedelem ES-023867 Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
EV-298099 10-09-026888 Kereskedelem 01-09-699209 Készítés 18-09-101049 Kereskedelem EV-931495 Kereskedelem 07-09-020000 Kereskedelem Kereskedelem 33972292 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
ES-537923 Kereskedelem ES-208364 Kereskedelem EV-905778 Kereskedelem 01-09-701172 Kereskedelem 01-10-045743 Kereskedelem 01-09-903772 Kereskedelem iparművész Készítés 10-09-027137 Kereskedelem EV-384242 Készítés 16-09-013458 Kereskedelem EV-569998 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
ES-537370 Kereskedelem EV-706284 Kereskedelem ES-287448
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
FIM
FMH FG*
FB
LV
EAB FJ* f FEH F
FI
F P
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
6982/1/2012
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 6320/3/2013
4280/2/2007
4893/5/2013
Cégnév Feil Gold Star Kft.
Feil-Gold Kft.
Fejesné Pintér Ilona
1027/1/1999
Fekets Károly
4626/6/2011
Felipe Company Bt
7207/1/2013
Felszeghy Ötvös és Ékszerész Bt.
6748/1/2011
Felvásárlópont Kft. FeminaShop.hu Kft.
3317/1/1999
Fémker Kft.
4579/1/2003
Fény 60 Kft.
2916/7/2009
Fermy-2000 Kft.
6332/1/2010
Feronya Ékszer Kft.
4735/1/2003
Fezso Bt.
6672/1/2011
Ff Gold Trading Kft.
5184/1/2005
Fg Chronomaster Kft.
4598/2/2005
Ficsor Mihály Lajos
6177/3/2011
Filia Nostra Kft.
6378/2/2013
Filigree Kft.
1930/2/2002
Filó Csaba
6451/5/2012
Filter Művészeti Galéria Kft.
7205/1/2013
Finda Edit
6843/2/2013
Fine & Shine Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2010.05.12. Székhely: Telephely: Telephely: 2002.05.14. Székhely: Telephely: Telephely: 2004.07.16. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: 1999.01.04. Székhely: Telephely: 2003.07.29. Székhely: Telephely: 2013.11.04. Székhely: Telephely: 2011.10.07. Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2003.05.14. Székhely: Telephely: 1998.10.21. Székhely: Telephely: 2010.05.27. Székhely: Telephely: 2003.12.22. Székhely: Telephely: 2011.06.17. Székhely: Telephely: 2005.08.05. Székhely: Telephely: 2003.06.18. Székhely: Telephely: 2010.01.13. Székhely: Telephely: Telephely: 2010.07.22. Székhely: Telephely: 1998.09.22. Székhely: Telephely: 2010.10.04. Székhely: Telephely: 2013.10.30. Székhely: Telephely: 2012.02.01. Székhely:
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 6725 6725 1089 6725 6725 1089 5000 4087 5000 4244 1024 1024 9400 9400 1039 1039 1116 1116 1139 1139 9027 9027 3000 3023 6727 6727 1188 1188 6800 6800 1132 1132 9200 9200 1151 1148 1092 1092 1072 1164 1164 8400 8400 1133 1133 8126 8126 6725
Szeged Szeged Budapest Szeged Szeged Budapest Szolnok Hajdúdorog Szolnok Újfehértó Budapest Budapest Sopron Sopron Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Győr Győr Hatvan Petőfibánya Szeged Szeged Budapest Budapest Hódmezővásárhely Hódmezővásárhely Budapest Budapest Mosonmagyaróvár Mosonmagyaróvár Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Ajka Ajka Budapest Budapest Sárszentágota Sárszentágota Szeged
Vasgyár utca 6. Vasgyár utca 6. Gaál Mózes utca 5-7. I/101-102. Vasgyár utca 6. Vasgyár utca 6. Gaál Mózes utca 5-7. fszt. 13. Sütő utca 9. 2 em. 5. ajtó Vasvári Pál tér 7. Sütő utca 9. Fő tér 1. Fillér utca 2/b. Fillér utca 2/b. Várkerület 50. fszt. 1. Várkerület 50. Füst Milán utca 1. Füst Milán utca 1. Építész utca 8-12. Építész utca 8-12. Teve utca 41. Teve utca 41. Hűtőház út 6. Szentiváni utca 30. Kertész utca 15. Bánya utca 1. Dr. Boros József utca 30. Dr. Boros József utca 30. Dózsa Györgyutca 37. Dózsa György utca 37. Andrássy utca 3 Andrássy utca 3. Gyöngyház utca 12. Gyöngyház utca 12. Újhelyi Imre út 88. Jókai Mór utca 4. Közvágóhíd utca 18. Örs vezér tere 24. Ferenc körút 22. Ferenc körút 22. Klauzál tér 11. Tópart utca 6. Tópart utca 6. Kossuth út 43. Kossuth út 43. Pozsonyi út 54. VI/5. Pozsonyi út 49. fszt. 1. Felsőtöbörzsök puszta 207/14. hrsz. Felsőtöbörzsök puszta 207/14. Móra utca 25.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
06-09-015157 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
06-09-007922 Készítés Készítés
Javítás Javítás
ES-103417 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem EV-550305 Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
08-06-011376 Kereskedelem 01-06-616909 Kereskedelem 01-09-967524 Kereskedelem Cg.01-09-191082 Kereskedelem 08-09-001562 10-09-022876 Kereskedelem 06-09-004821 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Kereskedelem Kereskedelem
Készítés Készítés
Javítás Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-938873 06-06-004009 Kereskedelem 01-09-962791 Kereskedelem 08-09-013229 EV-197022 Kereskedelem 01-09-892199
01-09-941738 EV 226178 01-09-916115 34615701 06-09-018234
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel FGS
FG
FDN
FK
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
FCG FCG
FVP
FY FY VK
SZM
ORT
FIL FCS KAR F&E F&S
44/141
685
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
686
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
6870/2/2013
3460/1/1999
Cégnév
Fine Gold Hungary Kft.
Fine Gold Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
2012.02.29.
1999.10.05.
6085/1/2009
Firmatech Kft.
2009.06.23.
6037/1/2009
Flatiron Kft.
2009.04.07.
4750/1/2004
Floex Kft.
2004.01.21.
6507/1/2010
Florency Ékszer Kft.
2010.11.18.
6001/1/2009
Florentinus Kft.
2009.01.16.
3958/3/2012
Florialto Kft.
2003.10.31.
2235/3/2007
2640/2/2003
Flott Kft.
Fodor Melinda
1999.06.30.
1998.09.21.
4432/2/2002
Fodor Piroska
2002.11.11.
1034/8/2014
Fogarasi Kinga
1999.06.30.
4571/3/2011
Fóliáns Bt
2003.05.13.
For You 2 Kft.
2008.03.18.
5230/1/2005
Fordova Kft.
2005.10.03.
6412/2/2011
Forrás Ferenc és Társa Kft.
2010.08.31.
7349/1/2014
Forró Bau Kft.
2014.06.17.
6485/1/2010
Forró Sándor
2010.11.02.
6221/2/2012
Fortuna Régiség Kft.
2009.12.01.
Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
6725 6722 1061 1061 4024 4024 4029 8000 8000 1089 1089 3102 3078 6791 6791 1039 1039 6724 6724 1089 1089 3950 3950 3900 3980 3980 5121 5121 8060 8060 2060 2060 2051 1132 1077 3950 3950 1065 1065 1065 5530 5530 9500 9500 1047 9500 1014 1014
Szeged Szeged Budapest Budapest Debrecen Debrecen Debrecen Székesfehérvár Székesfehérvár Budapest Budapest Salgótarján Bátonyterenye Szeged Szeged Budapest Budapest Szeged Szeged Budapest Budapest Sárospatak Sárospatak Szerencs Sátoraljaújhely Sátoraljaújhely Jászjákóhalma Jászjákóhalma Mór Mór Bicske Bicske Biatorbágy Budapest Budapest Sárospatak Sárospatak Budapest Budapest Budapest Vésztő Vésztő Celldömölk Celldömölk Budapest Celldömölk Budapest Budapest
Móra utca 25. Dugonics tér 4. Andrássy út 13. fsz. Andrássy út 13. fsz. Csapó utca 30. Piac utca 20. Csapó utca 30. Érsekújvári utca 34/B. Érsekújvári utca 34/B. Elnök utca 1. Elnök utca 1. Erkel köz 38. Madách út 29. Újvárosi utca 15/A. ép. Újvárosi utca 15/A. ép. Rákóczi utca 36. Rákóczi utca 36. Körtöltés utca 52. II/4. Körtöltés utca 50. Bláthy Ottó utca 3-5. II. 207. Bláthy Ottó utca 3-5. II. 207. Béla király tér 2. Béla király tér 2. Rákóczi utca 60. Táncsics tér 4. Kazinczy utca 105. Damjanich tér 2. Damjanich tér 2. Dózsa György utca 19. II/9. Rákóczi utca 65. Szent István utca 21. Szent István utca 21. Csodaszarvas utca 2. Váci út 60-62. VII/79. Almássy tér 11. Eötvös utca 15. Erdélyi János utca 1. A/I/2. Hajós utca 16-18. Hajós utca 16-18. Hajós utca 25. Galamb utca 3. Galamb utca 3. Koptik Odó utca 17. Szentháromság tér 6. Vörösmarty utca 21. Szentháromság tér 6. Hess András tér 4. Hess András tér 4.
45/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-980259 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 07-09-006879 Kereskedelem 01-09-863440 Kereskedelem 12-09-004741 Kereskedelem 06-09-008934 Készítés 01-09-948862 Kereskedelem
Javítás
06-09-013190 Kereskedelem 01-09-695316 Kereskedelem 05-09-000854 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
EV-281589 EV-646851
01-06-617804 05-09-004717 Kereskedelem 01-09-077717 Kereskedelem Kereskedelem 04-09-006188 Kereskedelem 18-09-111916 Kereskedelem ES-491083 Kereskedelem 01-09-908882 Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
FGH
PLB PLB I^I
FE VKT
FRA TE LGE
FM FP FK
AM
FOR
SKM
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
5821/1/2008
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 7017/1/2012
Cégnév
Fortunata Silver Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2012.10.31.
7392/1/2014
Forum Gorsium Kft.
2014.09.04.
6923/1/2012
Forum Hungaricum Nonprofit Kft.
2012.05.14.
5218/2/2009
Fotobox 2000 Bt
2005.09.20.
6138/1/2009
Four Gates Hungary Kft.
2009.09.07.
7198/1/2013
Fő-Kéve Kft.
2013.10.16.
1009/2/2003
Földes László
1999.06.30.
6436/1/2010
Földváry Bt
2010.09.16.
5127/1/2005
Fővállalkozó Balla és Balla Kft.
2005.05.20.
6393/1/2010
Franck Muller Hungary Kft.
2010.08.02.
6638/1/2011
Freizbergerné Juhász Gabriella
2011.05.03.
4932/3/2011
FREY WILLE Budapest Kft.
2004.09.16.
5454/1/2006
Fribotex Iparcikk-Kereskedelmi Kft.
2006.07.17.
7168/1/2013
Fríz-Expert Kft.
2013.09.03.
4941/1/2004
Full Design Bt
2004.09.24.
5330/4/2009
Fusionext Kft.
2006.02.07.
2837/16/2011 Fux-Trade Kft.
1999.06.30.
2997/5/2011
Füle Sándorné
1999.06.30.
3504/2/2004
Fülöpné Garab Eleonóra
1999.11.05.
6947/1/2012
Füredi Ötvös Kft.
2012.06.27.
7106/1/2013
Fürjes Dóra Eszter
2013.04.23.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely:
1052 1106 1089 2093 2093 1051 1051 6722 6722 8200 8200 8220 8220 1053 1053 1121 1121 2310 1191 1061 1061 8380 8380 1054 1054 1061 1185 1034 1034 1034 1052 1015 1113 2083 9027 1106 1117 1094 1092 1089 1103 2660 2660 9024 9024 8230 8230 1118
Budapest Budapest Budapest Budajenő Budajenő Budapest Budapest Szeged Szeged Veszprém Veszprém Balatonalmádi Balatonalmádi Budapest Budapest Budapest Budapest Szigetszentmiklós Budapest Budapest Budapest Hévíz Hévíz Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Solymár Győr Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Balassagyarmat Balassagyarmat Győr Győr Balatonfüred Balatonfüred Budapest
Petőfi Sándor utca 6. Halas utca 6. 2/34. Bláthy Ottó utca 4-8. II/217. Szőlőhegyi út 25 Szőlőhegyi út 25. Erzsébet tér 13. Erzsébet tér 13. Mikszáth Kálmán utca 21. Mikszáth Kálmán utca 21. Radnóti tér 2/a. Radnóti tér 2/a. Rózsa utca 15. Baross Gábor út 47. Veres Pálné utca 3. Veres Pálné utca 3. Remete út 4. Remete út 4. Eperfa utca 4. Báthory utca 1. Andrássy út 20. Andrássy út 20. Petőfi utca 7. Kossuth utca 9-11. Régiposta utca 19. Régiposta utca 19. Andrássy utca 43. Ferihegy Repülőtér 2. terminál Zápor utca 10/b. Zápor utca 10/b. Tímár utca 24. V/8. Párizsi utca 4. Hattyú utca 9. Karolina út 17. Kálvária utca 44. Budai út 1. Örs vezér tere 25. Október huszonharmadika utca 8-10. Ferenc körút 33. Ferenc körút 33. Bláthy Ottó utca 3-5. Sibrik Miklós út 30. Ipolyjáró út 2/A. 2/1. Ipolyjáró utca 2/A. 2/1. Ikva utca 53. Ikva utca 53. Gyógy tér 3. fsz. 6. Gyógy tér 3. fsz. 6. Ménesi út 102. II/5.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
01-09-992207 Kereskedelem 13-09-171489 Kereskedelem 01-09-921522 Kereskedelem 06-06-009771 Kereskedelem 19-09-511092 Kereskedelem 19-09-504847 Kereskedelem EV-004535 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
01-06-214367 13-09-085494 Kereskedelem 01-09-939328 Kereskedelem 6658761 Kereskedelem 01-09-704585 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-09-689350 Kereskedelem 01-09-175407 Kereskedelem 01-06-739435 Készítés 13-09-102237 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-09-564338 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
EV-627164 Kereskedelem EV-787724 Kereskedelem 19-09-515474 Kereskedelem IPARMŰVÉSZ
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
FSK
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
FL D¤V
FM
MFW
FULL FUS
FUX FUX
P*R FDO
46/141
687
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
688
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 2351/2/2006
Cégnév
Fürsthal és Társai Bt.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 1999.06.30.
6852/1/2012
Fürtös Jánosné
2012.02.08.
4627/5/2011
Fvg-Gold Bt
2003.07.30.
6691/1/2011
Fxport Kft.
2011.07.19.
5601/1/2007
Gaál Gyöngyvér
2007.03.09.
2368/3/2008
Gábor József
2007.08.15.
2962/5/2008
Gábor Pál
1999.06.30.
5419/6/2014
Gábrics Kft.
2006.06.01.
3366/1/1999
Gagát Bt
1999.06.30.
6849/2/2014
Gajcsi Blanka
2012.02.06.
6514/1/2010
Galánfy Galéria Bt
2010.11.24.
5652/1/2007
Galcsik Lajosné
2007.06.27.
3024/3/2004
Galil Kft.
1999.06.30.
3679/4/2010
Gallus Dorottya Eszter
2000.05.22.
4688/1/2003
Galvano Kft.
2003.10.28.
2556/7/2011
Garabuczi Sándor
1999.06.30.
Garabuczi Sándor.
2009.11.02.
2666/9/2012
Gardénia Kft.
1999.06.30.
3511/5/2009
Gárdos Presentline Kft.
1999.11.11.
6768/1/2011
Gáspár Eszter
2011.10.21.
Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely:
1118 1163 1163 4030 4025 9400 9400 8200 8200 1123 1123 2360 2360 3300 3300 2336 1042 2440 2310 2241 1201 1117 1117 7621 7621 1011 1011 3100 3100 1054 1054 1133 1133 1105 1105 4130 4130 4100 4130 4030 4031 3527 3527 3527 1024 1024
Budapest Budapest Budapest Debrecen Debrecen Sopron Sopron Veszprém Veszprém Budapest Budapest Gyál Gyál Eger Eger Dunavarsány Budapest Százhalombatta Szigetszentmiklós Sülysáp Budapest Budapest Budapest Pécs Pécs Budapest Budapest Salgótarján Salgótarján Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Derecske Derecske Berettyóújfalu Derecske Debrecen Debrecen Miskolc Miskolc Miskolc Budapest Budapest Kecskemét6044 Hetényegyháza
Ménesi út 102. II/5. Veres Péter út 33. Veres Péter út 33. Cseresznye utca 41. Miklós utca 2. Várkerület 112. Várkerület 112. Kossuth Lajos utca 5. Kossuth Lajos utca 5. Győri út 2/a. II/2. Győri út 2/a. II/2. Rózsa utca 14. Kőrösi utca 84-86. Szvorényi utca 12. Szvorényi utca 12. Duna sor 53. József Attila utca 38. Kodály Zoltán sétány 10-12. Gyártelep 12015/28. Vasút utca 114/6. Széchenyi út 1. Fehérvári utca 31. Fehérvári utca 31. József utca 7. József utca 7. Fő utca 42. Fő utca 42. Karancs út 13. Karancs út 18-20. Szabadság tér 7. Szabadság tér 7. Vág utca 19. II/54. Vág utca 19. II/54. Bánya utca 35. Bánya utca 35. Köztársaság út 33. Köztársaság út 383/2 hrsz. Dózsa György utca 18. Köztársaság utca 33. Rákóczi utca 1-5. 15. Kishegyesi út 1-11. Bajcsy-Zsilinszky utca 2-4. Bajcsy-Zsilinszky út 2-4. Bajcsy-Zsilinszky út 2-4. Lövőház utca 2-6. R.1. ép. Lövőház utca 2-6. Honvéd utca 6.
47/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-06-413884 26826682 Kereskedelem 08-06-011375 Kereskedelem 19-09-509738 Kereskedelem
Készítés
Javítás
NINCS Készítés ES-000696 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
ES-300926 13-09-106605 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-06-515151 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-06-723843 Kereskedelem
Javítás
ES-341532 Kereskedelem 01-09-661709 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
EV-415767 01-09-695008 ES416267 Kereskedelem Kereskedelem ES-552987 Kereskedelem Kereskedelem 05-09-000050 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-680947 Kereskedelem
Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
F&T
FVG FVG
GGY 19 GP GCS
DD GB
GT GTT GD
GSK
GSR
GRP GPR G*E
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
6180/2/2014
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
7006/3/2014
Gazda András
2012.10.12.
6437/2/2013
G-class-G Kft.
2010.09.20.
3750/2/2003
Géczy Endre
2000.08.23.
7190/1/2013
Gedai László
2013.10.10.
4918/1/2004
Geier János
2004.08.25.
6424/2/2011
Gelley Kristóf
2010.09.07.
Gem Jar Kft.
2014.05.07.
7324/1/2014 6145/1/2009
Gem Morion Kft.
2009.09.15.
1567/3/2013
Gemma Bt
1999.06.30.
5346/1/2006
Gemma Gold Kft.
2006.03.01.
6693/1/2011
Gemsztár Drágakővizsgáló Laboratórium Kft.
2011.07.21.
5696/1/2007
Gera Noémi
2007.09.04.
4484/1/2003
Gerdán Mária
2003.01.21.
1032/3/2012
Gergely László
1999.06.30.
7218/1/2013
Gergely-Koronczay Zsuzsanna
2013.11.12.
4787/1/2004
Ger-I Bt.
2004.03.16.
1814/1/2000
GHIBERTI KKT.
2000.01.01.
7410/2/2014
Gift 4 You Kft.
2014.10.06.
4333/4/2014
Gilicz István
2002.07.11.
4291/2/2004
Ginko Stúdió Bt
2002.05.22.
5083/1/2005
GIRA Bt.
2005.03.31.
7111/1/2013
Glamour Kft.
2013.05.06.
4668/5/2012
Glass Design Kft.
2003.09.30.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely:
6044
Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely:
2336 2336 2500 2900 2051 2051 1163 1165 1039 1039 1013 1085 1054 1054 1223 1117 4432 4400 6791 6791 1089 1089 2700 2700 2022 2022 9021 9021 1023 1023 9022 9022 1118 1118 2084 2083 1028 9300 9300 1089 1089 7044 7044 1012 1012 9400
KecskemétHetényegyháza Dunavarsány Dunavarsány Esztergom Komárom Biatorbágy Biatorbágy Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Nyírszőlős Nyíregyháza Szeged Szeged Budapest Budapest Cegléd Cegléd Tahitótfalu Tahitótfalu Győr Győr Budapest Budapest Győr Győr Budapest Budapest Pilisszentiván Solymár Budapest Csorna Csorna Budapest Budapest Nagydorog Nagydorog Budapest Budapest Sopron
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Kereskedelem
Honvéd utca 6. Kossuth Lajos utca 36. Kossuth Lajos utca 36. Fárikúti út 11141. Kalmár köz 24/C. Ferenc utca 45/a. Ferenc utca 45/a. Fehérsas utca 6. Centenáriumi sétány 5. B. Madzsar József utca 13. Madzsar József utca 13. Attila utca 19. Mária utca 11. Aulich utca 3. Aulich utca 3. Rózsakert utca 87/b. Hengermalom utca 20. Csongor utca 95. Egyház utca 2. Sztriha Kálmán utca 46. Sztriha Kálmán utca 46. Gaál Mózes utca 5-7. II. 214. Gaál Mózes utca 5-7. II. 214. Széchenyi út 41. Széchenyi út 41. Viola utca 60. Szabadság tér 1493/3/c. Jókai utca 13-17. Jókai utca 13-17. Török utca 4. Török utca 4. Arany János utca 17. Arany János utca 17. Csiki hegyek utca 16. Csiki hegyek utca 16. Szőlő utca 49. Szent Flórián út 2. Hidegkúti út 167. I. em. 28. Erzsébet királyné utca 55. Erzsébet királyné utca 12. Orczy tér 4. Orczy tér 4. Kossuth Lajos utca 58. A. ép Kossuth utca 58/a. Márvány utca 16. Márvány utca 16. Baross utca 24.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Készítés
Kereskedelem 11-09-014098 Kereskedelem EV-570962 Javítás
34258887 Kereskedelem
Javítás
EV-288886 21394710 Készítés
Javítás
01-09-173562 Kereskedelem 01-09-568275 Kereskedelem 15-06-080460 Kereskedelem
Készítés
Javítás
06-09-010385 Készítés 01-09-964697 Kereskedelem Készítés EV-421484 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
28789486 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
08-06-010877 Kereskedelem 0103-021182 Kereskedelem 13-09-159622 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
01-06-718921 17-06-005730 Kereskedelem 01-09-564403 Kereskedelem 08-09-004542
Névjel
visszavonásig
30459914
Készítés
Engedély érvényessége (közhiteles adat)
visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
GE
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
G*K G&J OBM G GG
NOÉ
GL Z*S
figurális G4Y
G+G bika
*GD
48/141
689
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
690
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
6855/1/2012
Globe Aqua Kft.
2012.02.13.
7166/1/2013
Gogolák Csaba
2013.08.29.
5411/1/2006
Gold & Diamond Bt
2006.05.26.
6769/1/2011
Gold & Invest Kft.
2011.10.25.
6377/7/2014
Gold & Oldmoney Kft.
2010.07.15.
5858/2/2010
Gold & Silver Plaza Kft.
2008.05.07.
6899/1/2012
Gold Bar Hungary Zrt.
2012.04.18.
3247/8/2014
Gold Castle Kft.
1999.06.30.
4846/1/2004
Gold Club International Kft.
2004.05.24.
6082/2/2014
Gold Cover Kft.
2009.06.23.
6596/2/2012
Gold Design 4 C Kft.
2011.03.17.
2946/1/1998
Gold Diamond Bt
1998.10.28.
1599/4/2012
Gold Email Kft.
1999.06.30.
4380/8/2014
Gold Empire Kft.
2002.09.19.
Gold Event Kft.
2012.02.02.
7301/2/2014
Gold Filled Kft.
2014.04.02.
3868/1/2000
Gold Flash Kft.
2000.12.12.
5503/1/2006
Gold Fux Kft.
2300/14/2014 Gold House Kft.
2006.09.25. 1999.06.30.
Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely:
9400 8600 8600 7627 7627 2011 1051 6723 1065 1036 1036 2013 1029 1029 1053 1053 3580 3580 3700 3530 1089 1089 1185 1201 1238 1113 4028 4028 6723 6723 6300 6300 3534 4440 3390 4400 2151 2151 1053 1053 1211 1123 2182 1089 1089 1089 9400 2011
Sopron Siófok Siófok Pécs Pécs Budakalász Budapest Szeged Budapest Budapest Budapest Pomáz Budapest Budapest Budapest Budapest Tiszaújváros Tiszaújváros Kazincbarcika Miskolc Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Debrecen Debrecen Szeged Szeged Kalocsa Kalocsa Miskolc Tiszavasvári Füzesabony Nyíregyháza Fót Fót Budapest Budapest Budapest Budapest Domonyvölgy Budapest Budapest Budapest Sopron Budakalász
Baross utca 24. Mogyoró utca 5. Fő utca 43. Hajnal utca 12. Irgalmasok utca 1. Zrínyi utca 18. Arany János utca 34. Szilléri sor 5/A. II/6. Bajcsy-Zsilinszky út 9. V/3. Kolosy tér 1. A. ép. Kolosy tér 1. A. ép. Vasút utca 8. Gyíkfű utca 14. I. em. 2. Gyíkfű utca 14. I. em. 2. Kossuth Lajos utca 7. Kossuth Lajos utca 7. Lévay út 58. Szent István utca 13. Egressy út 32. Széchenyi utca 94. I/4. Üllői út 102. Üllői út 102. Gömbakác utca 9. Kossuth Lajos utca 21-29. Hősök tere 17/B. Bartók Béla út 78-80. Homok utca 49. Homok utca 49. Retek utca 6/b. Retek utca 6/b. Szent István király út 55. Szent István király út 55. Munkás utca 6. Hétvezér utca 18. Arany János utca 7. Kossuth út 15. Ady Endre utca 21. Kossuth Lajos utca 33/2. Kálvin tér 1. Kálvin tér 1. E37. Rákóczi utca 83-89. Alkotás utca 9. Patak utca 2. Üllői út 121. Gaál Mózes utca 5-7. I. em. 108. Gaál Mózes utca 5-7. I. em. 108. Selmeci utca 15-17. Omszk park 1.
49/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
Készítés
14-09-309301 Kereskedelem 33716483 Kereskedelem
Készítés
Kereskedelem
Készítés
Javítás
13-06-056276 06-09-002311 Kereskedelem 01-09-922951 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-893438 Kereskedelem 01-10-047362 Kereskedelem 05-09-006794 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-00-726732 Készítés 01-09-917454 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés Készítés Készítés
Javítás Javítás Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
09-09-007388 Kereskedelem 06-06-009614 01-09-161320 Kereskedelem 05-09-009615 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 13-09-151936 Kereskedelem 01-09-989887 Kereskedelem 01-09-692052 Kereskedelem 13-09-109197 Kereskedelem 06-09-945041 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
GOG KZ KZG
RAK
GSP
SZG SZ*
GCI GC*
MM GE GLE
GF
GH,GHS GHS
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
6845/1/2012
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
6569/1/2011
Gold Jewel Kft.
2011.02.07.
6350/2/2012
Gold Lotus Kft.
2010.06.15.
7302/1/2014
Gold Lumen Kft.
2014.04.02.
2978/6/2004
Gold Moon Kft.
1999.06.30.
7306/8/2014
7364/3/2014
Gold Orient Zrt.
Gold Pawn Kft.
2014.04.04.
2014.07.15.
1995/12/2013 Gold Profil Bt
1999.06.30.
6623/2/2012
Gold Re Magna Zrt.
2011.04.19.
5041/8/2014
Gold Rock Kft.
2005.01.14.
1565/2/2005
Gold Rose Bt
2005.09.08.
6570/3/2011
Gold Silver Partner Kft.
2011.02.08.
4508/8/2014
Gold Tech Kft.
2003.02.18.
6492/1/2010
Gold Water Hungary Kft.
2010.11.08.
5055/1/2005
Gold Zálog Kft.
2005.02.16.
6567/1/2011
Goldato Invest Zrt.
2011.02.07.
4925/3/2008
Goldatti Kft.
2004.09.07.
4236/5/2013
Gold-Box Kft.
2002.03.19.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely:
4031 6721 1082 1085 1085 1054 1051 1075 1075 1077 1077 1068 1092 1072 1081 1063 1064 1077 1072 1063 1064 1081 1077 6724 5830 1068 1068 1089 1089 1089 1089 1089 1089 1089 3100 8900 2120 2120 6100 6640 1054 1054 7200 7200 7200 7621 2310 2130
Debrecen Szeged Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Szeged Battonya Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Salgótarján Zalaegerszeg Dunakeszi Dunakeszi Kiskunfélegyháza Csongrád Budapest Budapest Dombóvár Dombóvár Dombóvár Pécs Szigetszentmiklós Szigetszentmiklós
Kishatár út 7. Füredi utca 8. Futó utca 1. József körút 83. József körút 83. Hold utca 27. Zrínyi utca 4. Síp utca 15. Síp utca 15. Bethlen Gábor utca 14. Bethlen Gábor utca 14. Király utca 98. B. ép. Ferenc körút 22. Klauzál tér 11. Népszínház utca 29. Szinyei Merse Pál utca 22-24. Izabella utca 65. Király utca 67. Klauzál tér 11. fszt. Szinyei Merse utca 22-24. fsz. Izabella utca 65. Népszínház utca 29. Király utca 67. Csemegi utca 16/B. Fő utca 89-2. Dózsa György út 94. mfsz. 3. Dózsa György út 94. mfsz. 3. Rezső tér 13/D. 4. épület fsz. Rezső tér 13/D. 4. épület fsz. Györffy István utca 1/c. Györffy István utca 1/c. Bláthy Ottó utca 4-8. fsz. 14. Bláthy Ottó utca 4-8. fsz. 14-15. Gaál Mózes utca 5-7. Rákóczi út 143. Sport utca 1. Tábor utca 4/c. Tábor utca 4/c. Zrínyi út 9. fsz. 3. Jókai utca 1. Akadémia utca 7-9. Akadémia utca 7-9. Petőfi Sándor utca 29. Petőfi Sándor utca 29. Ady Endre utca 1. Irgalmasok utcája 1. Tebe sor 30. Tebe sor 30.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
06-09-016340 Kereskedelem 01-09-939719 Kereskedelem 01-09-911620 Kereskedelem 01-09-668543 Kereskedelem 01-10-047978 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-09-172967 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 06-06-004249 Kereskedelem
Készítés
Javítás
09-10-000472 Kereskedelem 01-09-734563 Kereskedelem 01-06-115542 Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
01-09-952899 Kereskedelem 01-09-710979 Kereskedelem Kereskedelem 13-09-139500 Kereskedelem 03-09-109111 Kereskedelem 01-10-046948 Kereskedelem 17-09-005083 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 13-09-086577 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
GLT
GMO
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
GP GPB
GRC GR WCS F
GWH
A DBH
GB
50/141
691
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
692
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
6211/2/2011
Gold-Cash Trend Kft.
3664/1/2000
Goldekker Bt
6662/1/2011
Golden Bill Marketing Kft.
2830/3/2007
Golden Gate 2000 Kft.
4441/1/2002
Golden Gral Kft.
7242/1/2013
Golden Rock Hungary Kft.
4411/19/2014 Golden Rose 2002 Kft.
2327/2/2004
Goldencrown Kft.
1817/2/2000
Goldenlux Kft.
1985/2/2006
GOLDENROD Bt.
6917/4/2014
2572/6/2009
Golder Credit Kft.
Golderádó Kft.
6712/1/2011
Goldeurope Kft.
5304/6/2014
Goldfish-Bellagio Kft.
1343/2/2013
Goldhand Kft.
6555/5/2014
Goldián Kft.
Goldicon Kft.
3279/2/2006
Goldie-Box Bt
6543/1/2011
Goldig Kft.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 4400 4400 1196 1196 4002 4002 8360 8360 1035 1035 3534 4400 1062 3527 3527 3525 1084 2730 2340 7629 7631 6726 6726 5720 1073 1078 1094 1089 1089 1089 1142 1142 1089 1089 1149 1114 7300 7300 7900 7700 7634 1156 1089 1083 1083 2030 7121 7100
Nyíregyháza Nyíregyháza Budapest Budapest Debrecen Debrecen Keszthely Keszthely Budapest Budapest Miskolc Nyíregyháza Budapest Miskolc Miskolc Miskolc Budapest Dabas Kiskunlacháza Pécs Pécs Szeged Szeged Sarkad Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Komló Komló Szigetvár Mohács Pécs Budapest Budapest Budapest Budapest Érd Szálka Szekszárd
Kossuth utca 29. Kossuth utca 29. Fő utca 185-187. Fő utca 185-187. Vadaskert utca 1/b. Vadaskert utca 1/b. Deák Ferenc utca 2 Deák Ferenc utca 2. Vörösvári út 43. Vörösvári út 43. Munkás utca 6. Rákóczi utca 21. Aradi utca 17. 3/3. Ady Endre utca 5. Ady Endre utca 16. Szeles utca 49. Bacsó Béla utca 5. fsz. Kossuth László utca 10. Dózsa György utca 39. Kígyó utca 15. Megyeri út 76. Thököly utca 4/b. Thököly utca 4/b. Kossuth utca 5. Erzsébet körút 15. II/24. Nefelejcs utca 5. Mester utca 18. Bláthy Ottó utca 28. Bláthy Ottó utca 3-5. Rezső tér 9. fszt. 5. Teleki Blanka utca 6. Teleki Blanka utca 6. Bláthy Ottó utca 4-8. II/201. Bláthy Ottó utca 4-8. II/201. Nagy Lajos király útja 164. Tétényi út 63. Gorkij utca 29. Kossuth Lajos utca 54. Almáspatak utca 7. Pécsi út 61. Makay István utca 5. Nyírpalota út 78. I/7. Bláthy Ottó utca 37. 96. ép. Vajda Péter utca 8. Vajda Péter utca 8. Budafoki út 2-4. Petőfi utca 61. Széchenyi utca 38.
51/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
15-09-063114 Kereskedelem 01-06-730135 Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
09-09-020915 Kereskedelem 20-09-063034 01-09-708080 05-09-026358 Kereskedelem 05-09-009464 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Javítás Javítás Javítás Javítás
13-09-069460 Kereskedelem 02-09-061504 Kereskedelem
Javítás
06-06-004238 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-901836 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
01-09-466977
01-09-970095 Kereskedelem 01-09-739008 Kereskedelem 01-09-685993 Kereskedelem 02-09-076628 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-09-184647 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem Kereskedelem
Készítés Készítés
Javítás Javítás
01-06-722469
17-09-006769 Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
GDK
LF DIA
KE
GCK
TB
GE GOE
GFB GH
GIN SSI
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
7313/1/2014
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2009.11.25. Székhely: Telephely: 2000.04.21. Székhely: Telephely: 2011.06.07. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2002.11.13. Székhely: Telephely: 2013.12.05. Székhely: Telephely: 2002.10.21. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: 2012.05.08. Székhely: Telephely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: 2011.08.22. Székhely: Telephely: 2005.12.20. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2011.01.24. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 2014.04.10. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: 2011.01.06. Székhely: Telephely:
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
7036/1/2012
Golding Kft.
2392/3/2000
Goldker L & L Kft.
4200/1/2002
Goldman Design Kft.
7426/1/2014
Goldman Zálog Kft.
1659/3/2010
Goldmarkt Kft.
6469/1/2010
Goldmer Kft.
4204/3/2014
Goldmetál-2002 Kft.
5538/1/2006
Gold-Mix Kft.
3697/7/2008
Gold-Mix Trade Kft.
6594/1/2011
Goldmoon Zálogház Kft.
5847/2/2013
Goldok Kft.
7024/1/2012
Goldprice-Now Kft.
6363/1/2010
Goldred Ékszer Kft.
4077/1/2001
Gold-Ring Bt
7040/1/2012
Goldschatz Kft.
4689/3/2004
Gold-Service Kft.
4039/6/2012
Gold-Styl Kft.
7020/1/2012
Goldsun Zálogház Kft.
5226/1/2005
Gold-Trezor Kft.
7216/1/2013
Gold-Vet Kft.
6697/1/2011
Gold-Way Zálogház Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2012.11.21. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2002.02.14. Székhely: Telephely: 2014.10.30. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2010.10.25. Székhely: Telephely: 2002.02.18. Székhely: Telephely: 2006.11.14. Székhely: Telephely: 2000.06.05. Székhely: Telephely: Telephely: 2011.03.11. Székhely: Telephely: 2008.04.26. Székhely: Telephely: 2012.11.12. Székhely: Telephely: 2010.07.07. Székhely: Telephely: 2001.09.21. Székhely: Telephely: 2012.11.29. Székhely: Telephely: 2003.11.03. Székhely: Telephely: Telephely: 2001.08.17. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 2012.11.05. Székhely: Telephely: 2005.09.26. Székhely: Telephely: 2013.11.12. Székhely: Telephely: 2011.07.28. Székhely: Telephely:
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 1097 1097 1013 1013 3300 3300 2200 2200 5100 5100 7625 7621 5100 2760 6440 6440 1143 6000 3530 6320 6320 1089 1089 1124 1124 1107 1072 6726 6726 2481 2481 1089 1089 1089 2131 2120 2120 2220 2143 2000 6320 6070 6800 6800 2660 2660 2422 7030
Budapest Budapest Budapest Budapest Eger Eger Monor Monor Jászberény Jászberény Pécs Pécs Jászberény Nagykáta Jánoshalma Jánoshalma Budapest Kecskemét Miskolc Solt Solt Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Szeged Szeged Velence Velence Budapest Budapest Budapest Göd Dunakeszi Dunakeszi Vecsés Kistarcsa Szentendre Solt Izsák Hódmezővásárhely Hódmezővásárhely Balassagyarmat Balassagyarmat Mezőfalva Paks
Gubacsi út 59-61. Gubacsi út 59-61. Attila utca 69. III/2. Attila utca 69. III/2. Talizmán utca 14. Talizmán utca 14. Móricz Zsigmond utca 4. Móricz Zsigmond utca 4. Szabadság tér 2. Szabadság tér 2. Hunyadi út 61. Király utca 8. Liliom utca 1. Dózsa György utca 1/D. Eötvös utca 56. Molnár János utca 2. Francia út 8. fszt. 4. Arany János út 3. Széchenyi út 50. Vécsey tér 2. Kossuth Lajos utca 48-50. Bláthy Ottó utca 4-8. fsz. 1. Bláthy Ottó utca 4-8. fsz. 1. Fürj utca 2. Fürj utca 2. Zágrábi utca 19. fszt. 9. Dob utca 20. I/9. Csalogány utca 30. Csalogány utca 30. Tó utca 2. Tó utca 2. Bláthy Ottó utca 35. Reguly Antal utca 18. Bláthy Ottó utca 37. Schweidel József utca 18. Barátság utca 17. Fő út 105. Károly utca 2. Hunyadi utca 7. Dunakorzó 13. Vécsey tér 2. Szabadság tér 14. Hódi Pál utca 1. Hódi Pál utca 1. Kossuth Lajos utca 4-6. Kossuth Lajos utca 4-6. Liget sor 11. Dózsa György utca 41.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
01-09-075413 Kereskedelem 01-09-460280 Kereskedelem 10-09-024737 Készítés
Javítás
13-09-153555 Kereskedelem 16-09-001839 Kereskedelem 02-09-076333 Kereskedelem 16-09-006740 Kereskedelem 03-09-114054 Kereskedelem 01-09-685852 Kereskedelem Kereskedelem 03-09-121523230 Kereskedelem 01-09-893614 Kereskedelem 01-09-988942 Kereskedelem 01-09-940595 Kereskedelem 06-06-000722 Készítés
Javítás
07-09-021403 Kereskedelem 01-09-714495 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
13-09-088553 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés Készítés Készítés Készítés Készítés
Javítás Javítás Javítás Javítás Javítás
Készítés
Javítás
03-09-125348 Kereskedelem 06-09-009847 Kereskedelem 12-05-004300 Kereskedelem 07-09-020645 Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
LIG Gm
GMR
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
GX GX*
GMZ CAD
G-R
GS GS*
M
52/141
693
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
694
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely:
2810/3/2000
Goldwear Kft.
2854/14/2013 Goldy Kft.
5671/3/2009
1999.06.30.
1999.06.30.
Gombos Gold Bt
2007.07.20.
7105/1/2013
Good Luck Topy Kft.
2013.04.23.
7030/1/2012
Goodwill Kft.
2012.11.15.
5758/1/2007
Gottschall Zsófia
2007.12.03.
4792/2/2004
GÖMÖRI AND GÖMÖRI Kft.
2004.03.19.
6041/3/2014
Gr.-Carina Bt
2009.04.22.
7126/1/2013
Gráczl Tamás
2013.05.31.
7442/1/2014
GRAIN-MAT Kft.
2014.11.26.
3153/3/2007
Gran Gold Bt
1999.06.30.
4142/3/2008
Gránát-Ékszer Kft.
2001.11.27.
6241/4/2014
Grátisz Zálog Zrt.
2010.01.08.
Gravirabc Ékszer és Ajándék Kft.
2010.12.03.
7272/1/2014
Grécs Georgina
2014.02.18.
4774/2/2011
Green Flow Kft.
2004.02.24.
4446/2/2008
Greengold Bt
2002.11.19.
6635/3/2014
GRÉTI 99 BT.
2011.04.26.
Kossuth L. utca 16. lev.cím:1775 Bp. Pf.:10. 0152/12.hrsz.5.ép. Bláthy Ottó utca 3-5. Mártírok utca 1-5. Mártírok utca 1-5. Brassói út 1. Vágó utca 1. Bródy Sándor utca 11. Kőrösi út 90. Egressy Béni tér 4. Dalárda utca 17. Dalárda utca 17. Balatonfűzfői út 61/B. Balatonfűzfői út 61/B. Nagyecsed utca 7. Köleséry Sándor utca 32. Bakáts utca 2/c. 5/3. Bakáts utca 2/c. 5/3. Kecskeméti utca 5. Kecskeméti utca 5. Jedlik Ányos út 11. Római utca 42. Jedlik Ányos út 11. Rákosi út 116. Rákosi utca 116. Ferenc körút 33. Lövőház utca 1-5. Lövőház utca 2-6. Bajcsy-Zsilinszky út 9. Bajcsy-Zsilinszky út 9. Távirda utca 8. Ősz utca 9. Szelei út 69. Kossuth út 2-8. Fő út 26. Knézich Károly utca 36. Kossuth Lajos utca 10-12. Nagy Lajos király útja 2-8. I/2. Örs vezér tere 24. Ybl sétány 1. IV/14. Kossuth utca 12. Kis utca 106. Lövőház utca 12. I/2/20. Ököl utca 4/B. 5. Grassalkovich utca 166. Fő utca 61.
53/141
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-664029
visszavonásig
05-09-001789 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 05-06-016550 Kereskedelem
Készítés
Javítás
19-09-515779 Kereskedelem
Javítás
09-09-000025 Kereskedelem EV-685492 Készítés 13-09-096949 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
08-06-008316 Kereskedelem 1991016 Kereskedelem 01-09-194523 Kereskedelem Kereskedelem 11-06-005818 Kereskedelem 07-09-007981 Kereskedelem 16-10-001773 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-09-948940 Kereskedelem 34204924 Kereskedelem 11-09-009796 Kereskedelem 01-06-754218 Kereskedelem 12-06-023540
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig
Készítés
Javítás
visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
GW GIW
AB APB
GJM
HUN GÖF GÖG STM
MPK
GÉ
GRE GG G99
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
6526/2/2012
Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely:
7020 Dunaföldvár Törökbálint, MM Ipari 2045 park, hrsz: 0152/12 2045 Törökbálint, Ipari park 1089 Budapest 3530 Miskolc 3530 Miskolc 3600 Ózd 6000 Kecskemét 3300 Eger 2360 Gyál 3700 Kazincbarcika 3518 Miskolc 3518 Miskolc 8220 Balatonalmádi 8220 Balatonalmádi 4034 Debrecen 4033 Debrecen 1093 Budapest 1093 Budapest 2750 Nagykőrös 2750 Nagykőrös 9021 Győr 9027 Győr 9021 Győr 1161 Budapest 1161 Budapest 1094 Budapest 1024 Budapest 1024 Budapest 2500 Esztergom 2500 Esztergom 8000 Székesfehérvár 8000 Székesfehérvár 5100 Jászberény 5130 Jászapáti 3060 Pásztó 3300 Eger 5100 Jászberény 1148 Budapest 1148 Budapest 6500 Baja 6500 Baja 2898 Kocs 1024 Budapest 1171 Budapest 1239 Budapest 3060 Pásztó
Cégb. száma / Váll.ig. száma
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
2049/2/2003
Gróf Gábor
1999.06.30.
4424/3/2011.
Groll Nyomda Bt
2002.11.06.
5050/2/2008
Grót Coop Zrt.
2005.02.07.
6183/1/2009
Gruppo Coin Ungheria Kft.
2009.10.27.
7044/1/2012
Gt-Sentire Kft.
2012.12.04.
2841/3/2009
Guba Tibor
1999.06.30.
5944/1/2008
Gucci Magyarország Kft.
2008.10.09.
5040/2/2008
Gulyásné Paszabi Erzsébet
2005.01.12.
7162/2/2014
Guto Kft.
2013.08.16.
6359/2/2013
Gydon Kft.
2010.07.05.
1385/1/1999
Gyémánt Bt
1999.06.30.
3393/4/2011
Gyémánt Kft.
1999.06.30.
2316/4/2014
Gyémánt Sziget Kft.
1999.06.30.
6728/1/2011
Gyémántkavics Kft.
2011.09.14.
1670/1/1999
Gyimesi Kft.
1999.06.30.
5007/2/2006
Gyógyír Bt
2004.11.17.
6707/1/2011
Gyöngy Enikő
2011.08.11.
1418/6/2005
Gyöngy-Ház Kft.
1999.06.30.
3342/8/2014
Gyöngykagyló 2000 Kft.
1999.06.30.
5949/4/2013
Gyöngy-Lánc Kft.
2008.10.16.
5900/2/2009
Gyöngyösláda Bt
2008.08.04.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
3060 3100 8060 8060 1035 1035 8790 8790 1056 1051 2083 1111 3400 3400
Székhely:
1146
Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely:
1061 1172 1172 7622 7622 7622 1048 1108 1053 1053 1053 6100 6100 2200 2200 1025 1065 2600 2600 3860 3860 4034 4034 1113 1106 5000 2700 3200 3200 1112 1112 1161
Pásztó Salgótarján Mór Mór Budapest Budapest Zalaszentgrót Zalaszentgrót Budapest Budapest Solymár Budapest Mezőkövesd Mezőkövesd Budapest (Hermina Déli Torony) Budapest Budapest Budapest Pécs Pécs Pécs Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyháza Monor Monor Budapest Budapest Vác Vác Encs Encs Debrecen Debrecen Budapest Budapest Szolnok Cegléd Gyöngyös Gyöngyös Budapest Budapest Budapest
Fő út 61. Rákóczi út 12. 1/13. Wekerle utca 2/a. Wekerle utca 2/a. Berend utca 15. III/12. Berend utca 15. Eötvös Károly utca 16. Batthyány utca 24. Váci utca 81. IV. em. Dorottya utca 6. Pipacs utca 11. Bartók Béla utca 10-12. Mátyás király utca 132/3. Mátyás király utca 132/3. Hermina út 17. IV.em. Andrássy út 23. Pesti út 36. Pesti út 36. Bajcsy-Zsilinszky utca 2. Bajcsy-Zsilinszky utca 2. Bajcsy-Zsilinszky utca 9. fsz. 24. Nádasdy Kálmán utca 28. Tóvirág utca 12. Veres Pálné utca 16. Veres Pálné utca 16. Veres Pálné utca 16. Szalay Gyula utca 2. Szalay Gyula utca 2. Kossuth Lajos utca 71. A. ép. Kossuth Lajos utca 71. A. ép Nagybányi út 78/A. Hajós utca 7. Március 15. tér 27. Március 15. tér 27. Petőfi utca 1. Szeles utca 1. Jámbor Lajos utca 112. Jámbor Lajos utca 112. Vág utca 7. II. em. 10. Örs vezér tere 25. Kossuth tér 3. Kossuth Ferenc utca 5. Fő tér 6. Fő tér 6. Felsőhatár út 6-8. Felsőhatár út 6-8. Nonn János utca 1.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem Kereskedelem
EV-508662 Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-06-722250 Kereskedelem 20-10-040180 Kereskedelem 01-09-903197 Kereskedelem 13-09-155644 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
ES-307476 01-09-884231
Névjel
GG GNY
GTS GG
visszavonásig Kereskedelem
EV-676612 Kereskedelem 02-09-061260 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-938347 Készítés
Javítás
Készítés Készítés
Javítás Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-06-012867 Kereskedelem Kereskedelem 03-09-101557 Kereskedelem 13-09-066600 Kereskedelem 01-09-962549 13-09-066335 05-06-010163 Kereskedelem MAOE 8499 Kereskedelem 01-09-168414 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 10-09-023766 Kereskedelem 01-09-901826 Kereskedelem 01-06-776489
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
Készítés
visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
GYD HG
GYK GyS
GYE ASC
LX GYO
54/141
695
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
696
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 1905/1/1999
Cégnév
Gyöngyszem Kkt
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 1999.01.04.
5753/1/2007
Gyöngyszem Óra-Ékszer Kft.
2007.11.29.
3062/5/2014
Győri Elite Gold Kft.
1999.06.30.
5644/1/2007
Gyulai Tamás
2007.06.15.
4539/2/2009
Gyurján Gábor
2003.04.04.
6167/6/2014
H & H Zálogház Kft.
2009.10.13.
H&H Ékszer-Zálog Kft.
2010.10.22.
6466/1/2010
6545/1/2010
H.a.v.e. Kft.
2011.01.10.
5398/3/2008
H.l.jewel Kft.
2006.05.10.
4609/4/2012
Haas és Czjzek Kft.
2003.06.03.
6752/1/2011
Habostorta Kft.
2011.10.12.
3449/1/1999
Haematit Kft.
1999.09.27.
5193/1/2005
Hahn-Kakas Szilvia
2005.08.17.
4975/1/2004
Hajdu Imréné
2004.10.25.
4837/3/2008
Hajdu Károly
2004.05.14.
1819/1/2000
Hajdu László
2000.01.25.
Hajdúné-Kókányné Bt.
1999.06.30.
5522/5/2014
Hajmási Gábor Miklós
2006.10.26.
6405/2/2013 3257/2/2003
Hajnalka Ékszer Kft.
2010.08.19.
Hajzók Viktória
1999.02.26.
Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
1066 1211 1211 8900 8900 9022 9021 1074 1027 2233 2233 3525 4400 3600 7300 7300 7200 4028 4025 8200 1089 1065 1065 1222 1024 1094 1094 1211 1211 8000 1055 4400 4400 4028 4028 4029 1026 1026 7633 7633 8800 8800 8800 8800 7627 7624 1144 1162
Budapest Budapest Budapest Zalaegerszeg Zalaegerszeg Győr Győr Budapest Budapest Ecser Ecser Miskolc Nyíregyháza Ózd Komló Komló Dombóvár Debrecen Debrecen Veszprém Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Székesfehérvár Budapest Nyíregyháza Nyíregyháza Debrecen Debrecen Debrecen Budapest Budapest Pécs Pécs Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Pécs Pécs Budapest Budapest
Teréz körút 30. (Jókai utca 5.) Táncsics Mihály utca 54. Táncsics Mihály utca 54. Széchenyi tér 4. Széchenyi tér 4. Bisinger sétány 10. 2. em. 2. Baross Gábor utca 18. Szövetség utca 9. II.em. 3. Frankel Leó utca 12. Petőfi utca 35. Petőfi S. utca 35. Dózsa György utca 12. I/4. Búza tér 7. Vasvári utca 37. Pécsi út 1. Pécsi út 1. Jókai utca 10. Izsó utca 32/a. Simonffy utca 2/b. Varga utca 4/5. Bláthy Ottó utca 4-8. fszt. 19. Bajcsy-Zsilinszky út 23. Bajcsy-Zsilinszky út 23. Nagytétényi út 37-45. Lövőház utca 1-5. Tüzoltó utca 59. Tűzoltó utca 59. II. Rákóczi Ferenc utca 85. II. Rákóczi Ferenc utca 85. Almássy telep 16. II/22. Falk Miksa utca 18. Kossuth út 50.III/2. Kossuth tér 8/9. Botond utca 2/a. Botond utca 2/a. Csapó utca 98. Endrődi Sándor utca 62. Endrődi Sándor utca 62. Ybl Miklós utca 7/a. Ybl Miklós utca 7/A. Kórház utca 9. Kórház utca 9. Sabján Gyula utca 5. Fő utca 2. Torda utca 23. A/fszt. 1. Ferencesek utca 26. Zsálya utca 53-55. Szénás utca 116.
55/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig Árverés visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
01-03-020687 Készítés
Javítás
20-09-068044 Kereskedelem 08-09-024815 Kereskedelem EV-763868 Kereskedelem ES-383993 05-09-016024 Kereskedelem Kereskedelem 02-09-076146 Kereskedelem Kereskedelem 09-09-000216 Kereskedelem 19-09-508776 Kereskedelem 01-09-060435 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-09-687659 Kereskedelem 01-09-680807 Kereskedelem EV-859164 Kereskedelem EV-992442 Kereskedelem ES-456462 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés Készítés Készítés
Javítás Javítás Javítás
iparművész 02-06-061175 ES-520528
02-09-076114 Kereskedelem EV-561915 Készítés
Javítás
Névjel
GY
HLJ HLJ HCZ
HK
HL H-K HEÁ
JLD HV
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
1858/3/2006
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
3795/2/2003
Halasiné Szalóki Zsuzsanna
2260/1/1999
Halász és Társa Bt.
6646/4/2012
Hallo-Com Bt
2187/3/2003.
Halmágyi János
7330/1/2014
Hamar Katalin
3088/1/1998
Ham-Ham Sarok Büfé Bt
3395/2/2003
Hanga István
6612/1/2011
Hangszer és Ékszer Kft.
6802/1/2011
Hantosné Rózsás Hajnalka
4562/7/2014
Hanza-Golden Kft.
2734/11/2013 Hanza-Kruger Zrt. 3878/1/2001
Hári Zoltán
6118/1/2009
Harkányi Gyógyfürdő Zrt.
3001/3/2008
Harsányi Ákos
6975/1/2012
Harsona Könyvelő Kft.
3086/3/2005
Hausmann Kft.
4638/2/2003
Havas és Ben Naim Kft.
1726/2/2012
Havas Tamásné
6760/1/2011
Hbp Consulting Kft.
4924/2/2009
Hegedűs Zoltán Aeneas
6833/2/2012
Heim Busz Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2000.10.02. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2011.05.16. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: 2014.05.13. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2011.04.07. Székhely: Telephely: Telephely: 2011.12.01. Székhely: Telephely: 2003.04.28. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2001.01.05. Székhely: Telephely: 2009.08.03. Székhely: Telephely: 1998.09.23. Székhely: Telephely: 2012.08.28. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2003.08.13. Székhely: Telephely: Telephely: 2003.01.06. Székhely: Telephely: 2011.10.18. Székhely: Telephely: 2004.09.02. Székhely: Telephely: 2012.01.24. Székhely:
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 2900 2900 1026 2013 1193 1091 8200 8200 8200 7090 7090 1113 1113 6000 6000 1095 1095 1093 8900 8900 6720 6720 1087 1084 6722 6000 1062 6722 1011 1011 7815 7815 4400 4400 1172 1172 9400 9400 2085 2085 1075 1054 1054 1028 1028 6720 6721 2600
Komárom Komárom Budapest Pomáz Budapest Budapest Veszprém Veszprém Veszprém Tamási Tamási Budapest Budapest Kecskemét Kecskemét Budapest Budapest Budapest Zalaegerszeg Zalaegerszeg Szeged Szeged Budapest Budapest Szeged Kecskemét Budapest Szeged Budapest Budapest Harkány Harkány Nyíregyháza Nyíregyháza Budapest Budapest Sopron Sopron Pilisvörösvár Pilisvörösvár Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Szeged Szeged Vác
Mocsai út 10. Igmándi út 12. Szilágyi Erzsébet fasor 29. II. 1. Hév Állomás Deák Ferenc utca 1. 9/35. Ferenc körút 43. Arany János utca 4. Arany János utca 4. Kossuth Lajos utca 6. Arany János utca 16. Arany János utca 16. Kosztolányi tér 5. Kosztolányi tér 5. Hornyik János körút 2. Hornyik János körút 2. Tinódi utca 5. alg. 1. Tinódi utca 5. alg. 1. Lónyay utca 37/c. Köztársaság utca 89. Kossuth Lajos utca 4-6. Dugonics tér 11. Dugonics tér 11. Baross tér 3. Nagyfuvaros utca 3/a. Kossuth Lajos sugárút 5. Nagykőrösi utca 12. Délibáb utca 18/B. 3. em. 6. Mars tér 17. Mária tér 2. Mária tér 2. Kossuth Lajos utca 7. Kossuth Lajos utca 7. Semmelweis utca 4. Semmelweis utca 4. Harsona utca 53. Harsona utca 53. Mátyás királyutca 11. Mátyás király utca 11. Budai Nagy Antal utca 1. Budai Nagy Antal utca 1. Asbóth utca 24. Szemere utca 21. 6/1. Szemere utca 21. 6/1. Csokonai utca 15. Csokonai utca 15. Tisza Lajos körút 23. II/10. Lechner Ödön tér 3. Naszály út 18.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
EV-285147 Kereskedelem 01-06-210406 Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-06-768781 Kereskedelem EV-145119 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
36515889 01-06-717077 Kereskedelem EV-545170 Kereskedelem 01-09-956788 Kereskedelem Kereskedelem
Javítás Javítás
Kereskedelem 06-09-007912 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-10-043418 Kereskedelem EV-001003 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
02-10-060174 Kereskedelem ES-388497 01-09-935930 Kereskedelem 08-09-006361 Kereskedelem 13-09-086705
ES-321897 01-09-942842 Kereskedelem ES-444690 Kereskedelem 13-09-137835
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
HZ TPE JR
KHA
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
HRH HGB
HZ
HA
HBN
AZS
HZ BUS
56/141
697
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
698
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 6942/1/2012
Cégnév
Heirloom Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2012.06.26.
7257/1/2014
Helikon Kastélymúzeum Közhasznú Nonprofit Kft.
2014.01.16.
6285/1/2010
Hellbell Kft.
2010.03.31.
6549/1/2011
Henk Vilmos Árpád
2011.01.17.
4956/2/2004
Hepp Handmade Hungary Kft.
2004.10.07.
4148/1/2001
Héra & Héra Bt
2001.12.04.
3542/3/2005
Herczeg Istvánné
1999.12.01.
6343/1/2010
Hereditas Pannoniae Kft.
2010.06.08.
4184/3/2011
Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt.
2002.01.29.
6291/3/2013
6994/1/2012
Hermendo Kft.
Hermit Enterieur Kft.
2010.04.09.
2012.09.21.
Hernek & Társa Bt.
1998.10.29.
6690/1/2011
Heszperosz Projekt Kft.
2011.07.19.
1783/3/2008
Hetényiné Karika Melinda
1999.06.30.
4419/4/2008
Hfb Kereskedőház Kft.
2002.10.30.
5890/3/2011 5437/1/2006
Hibernia Trading Kft.
2008.07.15.
Hidvéghy-Harangozó László János
2006.06.30.
Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
2600 9024 9024 8360 8360 8000 8000 1016 1016 1162 1162 9700 9700 4287 4287 2092 2092 8440 8440 2000 9730 9400 7621 6000 6720 1061 1014 1051 1185 8652 8600 8600 1014 1014 1152 1152 2112 2112 8360 8360 5000 5000 5200 5000 1095 1052 1068 1068
Vác Győr Győr Keszthely Keszthely Székesfehérvár Székesfehérvár Budapest Budapest Budapest Budapest Szombathely Szombathely Vámospércs Vámospércs Budakeszi Budakeszi Herend Herend Szentendre Kőszeg Sopron Pécs Kecskemét Szeged Budapest Budapest Budapest Budapest Siójut Siófok Siófok Budapest Budapest Budapest Budapest Veresegyház Veresegyház Keszthely Keszthely Szolnok Szolnok Törökszentmiklós Szolnok Budapest Budapest Budapest Budapest
Naszály út 18. Mécs László utca 16. Mécs László utca 16. Kastély utca 1. Kastély utca 1. Olaj utca 17. Olaj utca 17. Mészáros utca 8. Mészáros utca 8. Kendermag utca 72. Kendermag utca 72. Fő tér 38. Fő tér 38. Bocskaikert 2. Debreceni utca 1/a. Úrbéres utca 18. Úrbéres utca 18. Kossuth utca 140. Kossuth utca 135. Bogdányi út 1. Fő tér 21. Várkerület 98. Király utca 20. Hornyik J. körút 4. Oskola utca 17. Andrássy utca 16. Szentháromság utca 5. Jozsef nádor tér 11. BUD Budapesti repülőtér Kinizsi Pál utca 10. Petőfi sétány 3. Fő tér 6. fsz. Országház utca 2. Országház utca 2. Mátyás utca 18. Mátyás utca 18. Szent Korona utca 6. Szent Korona utca 6. Kisfaludi utca 12. Kisfaludi utca 12. Kassai utca 49. Kossuth Lajos utca 17-23. Kossuth Lajos utca 142-146. Ady Endre út 15. Boráros tér 7/3. III. 3. Váci utca 19-21. Király utca 98/b. Király utca 98/b.
57/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
08-09-023772 20-09-069758 Kereskedelem 07-09-017996 Kereskedelem 3286821 Kereskedelem 01-09-729190 Készítés 18-06-101047 Kereskedelem
Készítés
Javítás
EV-390854 Kereskedelem 13-09-137581 Kereskedelem 19-10-500050 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 14-09-310135 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-990253 Kereskedelem 01-06-710726 Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
13-09-147995 Kereskedelem ES-211859 Kereskedelem 16-09-006959 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-09-888313 Kereskedelem EV-885714 Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
H-L
HEL
HHH HHH HK
HPM
HBM
EA HT
HKM HFB
HIT
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
2890/1/1998
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
7378/1/2014
HIPAvilon Nonprofit Kft.
3581/1/2000
Hlla Stúdió Bt
6193/3/2013
Hód Ékszer Kft.
5952/1/2008
Hoffmann Trade Kft.
7424/1/2014
Holdbárka Bt.
5519/2/2008
Holdkő 3000 Kft.
3282/1/1999
Holló István
2554/3/2002
Holtek Kft.
6151/1/2009
Homoki Istvánné
4152/2/2003
Homokrózsa Bt
6519/1/2010
Homolya Katalin
4867/7/2012
Hopka Lajos
1564/1/1998
Hording Kft.
6640/1/2011
Horeca Partner Kft.
7384/1/2014
Hormay Nóra
3252/2/2003
Hornok János
7152/1/2013
Horowitz Gold Kft.
3087/3/2009
Horváth Gyula
5984/1/2008
Horváth Ákos
1999/4/2012
Horváth Árpád
2718/3/2012
Horváth Csabáné
7314/1/2014
Horváth Ildikó
5259/2/2007
Horváth Jánosné
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2014.07.24. Székhely: Telephely: 2000.01.26. Székhely: Telephely: 2009.11.03. Székhely: Telephely: 2008.10.17. Székhely: Telephely: 2014.10.29. Székhely: Telephely: 2006.10.13. Székhely: Telephely: 1999.03.24. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2009.09.16. Székhely: Telephely: 2001.12.04. Székhely: Telephely: 2010.11.26. Székhely: Telephely: 2004.06.17. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 1998.09.17. Székhely: Telephely: 2011.05.04. Székhely: Telephely: 2014.08.12. Székhely: Telephely: 1999.02.12. Székhely: Telephely: 2013.07.30. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2008.12.09. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2014.04.11. Székhely: Telephely: 2005.11.10. Székhely:
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 1054 1054 1026 1026 1108 9700 6501 6501 8900 8900 5420 5400 2089 2089 8200 8200 6600 6600 4244 4244 6400 6400 2230 3300 2230 2225 2364 1116 1116 1203 1203 2092 2092 6727 6727 4025 4025 1102 1102 4405 4405 7100 7100 1203 1201 5600 5600 7400
Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Szombathely Baja Baja Zalaegerszeg Zalaegerszeg Túrkeve Mezőtúr Telki Telki Veszprém Veszprém Szentes Szentes Újfehértó Újfehértó Kiskunhalas Kiskunhalas Gyömrő Eger Gyömrő Üllő Ócsa Budapest Budapest Budapest Budapest Budakeszi Budakeszi Szeged Szeged Debrecen Debrecen Budapest Budapest Nyíregyháza Nyíregyháza Szekszárd Szekszárd Budapest Budapest Békéscsaba Békéscsaba Kaposvár
Zoltán utca 6. Zoltán utca 6. Endrődi Sándor utca 62. Endrődi Sándor utca 62. Dombtető utca 12. V/22. Varasd utca 1. Kossuth Lajos utca 5. Kossuth Lajos utca 5. Bartók Béla utca 42. Bartók Béla utca 42. Kossuth utca 8. Kossuth tér 1. Nefelejcs utca 456/5. Nefelejcs utca 456/5. Major utca 44. Jutasi út 18. Klauzál utca 9/A. Klauzál utca 9/A. Szent István utca 22. Szent István utca 22. Bokányi D. utca 3/A. Bokányi D. utca 3/A. Szent István út 34. Törvényház utca 4. Szent István utca 34. Ócsai utca 1. Falu Tamás utca 14/a. Fehérvári út 120. I. em. 127. Fehérvári út 120. I. em. 127. Közműhelytelep utca 28/A. Közműhelytelep utca 28/A. Reviczky utca 76. Reviczky utca 76. Szántó K. J. utca 50. Szántó K. J. utca 50. Széchenyi utca 1. Széchenyi utca 1. Kőrösi Csoma sétány 4. Kőrösi Csoma sétány 4. Szűrszabó utca 46. Szűrszabó utca 46. Széchenyi utca 18-20. Széchenyi utca 18-20. Ady Endre utca 3. VII/43. Kossuth Lajos utca 30. Mandula utca 4. Gyulai út 18. Posta utca 6.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
01-09-986454 Kereskedelem 01-06-726700 Készítés
Javítás
01-09-129721 Kereskedelem 03-09-116520 Kereskedelem 20-06-039811 Készítés 16-09-008541 Kereskedelem IPARMŰVÉSZ Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
19-09-501856 Kereskedelem ES-448381 Kereskedelem 15-06-089316) Kereskedelem 21782017 Kereskedelem ES-519539 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-09-160037 Készítés
Javítás
01-09-955755 Kereskedelem 37957080 Kereskedelem EV-522436 09-09-024809 Kereskedelem ES-482125 Kereskedelem ES-474817 Készítés
Javítás
EV-391484 Kereskedelem Kereskedelem 36323506 Kereskedelem ES-236203
Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
HL
HT* HLD
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
H KÁ
LCH
MIR
H AMB
HÁ*
58/141
699
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
700
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
3774/2/2003
Horváth József
2000.09.19.
5402/2/2008
Horváth Józsefné
2006.05.15.
5386/1/2006
Horváthné Töreki Mónika
2006.04.25.
4946/4/2010
Howlit Kft.
2004.09.29.
2655/6/2009
Hp Kft.
1999.06.30.
4342/1/2002
Hrubi Dénes
2002.08.01.
7422/1/2014
HS PRODUKCIÓ Kft.
2014.10.22.
2758/26/2014 HTM Kft.
1999.06.30.
3820/1/2000
Huber Kinga
2000.10.27.
2738/3/2003
Hudák Ferencné
1999.06.30.
5207/3/2013
Humin Art Bt
2005.08.29.
5418/1/2006
Hungarobraze Kft.
2006.05.30.
4599/4/2010
Hungarogold Kft.
2003.06.18.
5800/1/2008
Hungary Folk Art Kft.
2008.02.20.
6568/1/2011
Hungary Metal Trading Kft.
2011.02.07.
Hungau Kft.
2009.10.28.
5660/1/2007
Hungauricum Ékszer Bt
2007.07.11.
6049/3/2013
Hungemhunter Kft.
2009.04.30.
1128/1/1998
Hungler László
1999.01.05.
5483/2/2012
Hungororing Kft.
2006.08.25.
6944/2/2014
Hunni-Lovas Kft.
2012.06.26.
3411/5/2009
Hushegyi Anita
1999.07.30.
Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely:
7400 2800 2800 2112 2112 9317 9317 3530 3530 5600 5600 5700 6800 6900 5630 2730 1062 3200 1031 1025 1028 1136 1136 3400 3400 1118 1118 1038 1038 1012 1089 1036 1052 1089 1089 3561 3561 2870 2870 1118 1118 2903 2903 2330 6724 4150 4150 9200
Kaposvár Tatabánya Tatabánya Veresegyház Veresegyház Szany Szany Miskolc Miskolc Békéscsaba Békéscsaba Gyula Hódmezővásárhely Makó Békés Albertirsa Budapest Gyöngyös Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Mezőkövesd Mezőkövesd Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Felsőzsolca Felsőzsolca Kisbér Kisbér Budapest Budapest Komárom Komárom Dunaharaszti Szeged Püspökladány Püspökladány Mosonmagyaróvár
Fő utca 18. Dózsa György út 55. Dózsa György út 55. Fáy utca 9. Budapesti utca 5/A. Kodály Zoltán utca 33. Kossuth Lajos utca 15. Soltész Nagy Kálmán utca 18. Kandó Kálmán tér 1. Mednyánszky utca 2. Mednyánszky utca 2. Vásárhelyi Pál utca 4. Szent Antal utca 4/b. Széchenyi tér 14-16. Széchenyi tér 8. b. fsz. 1. Somogyi út 55. Váci út 1-3. Csalogány utca 28. Nánási út 1/B. D. épület II. em. 625. Szalamandra utca 42. Hidegkúti út 254. Hegedűs Gyula utca 36. 3. em. 5. ajtó Hegedűs Gyula utca 36. 3. em. 5. ajtó Bezerédi utca 10. Szent László tér 13. Regős utca 9. II/10. Regős utca 9. II/10. Tündérliget utca 3. II. em. A/1. ajtó Tündérliget utca 3. II. em. A/1. ajtó Márvány utca 12. III/17. Gaál Mózes utca 5-7. I. em. 124. Lajos utca 123. VII/35. Váci utca 30. Bláthy Ottó utca 4-8. II/202. Bláthy Ottó utca 4-8. II/202. Petőfi utca 9. Petőfi Sándor utca 9. Komáromi utca 11/A. Komáromi utca 11/A. Rahó utca 9. II/21. Rahó utca 9. II/21. Koppány Vezér utca 199. Koppány Vezér utca 199. Kossuth L. utca 54. Lechner tér 10. Hősök tere 6. Hősök tere 1. Kígyó utca 34.
59/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
EV-532903 Kereskedelem ES-385782 Kereskedelem EV-949401 Kereskedelem 05-09-010958 Kereskedelem 04-09-001286 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem EV-315712 Kereskedelem 10-09-031631 Kereskedelem 01-09-073322 Készítés iparművész Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
EV-118825 Kereskedelem 01-06-760361 Kereskedelem 01-09-729909 Kereskedelem 01-09-715382 Kereskedelem 01-09-880001 Kereskedelem 01-09-951874 Kereskedelem 05-09-011618 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
11-06-010079 01-09-914340 Kereskedelem ES-430968 06-09-010780 Készítés 09-09-023227 Kereskedelem ES-455538
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
HTM HTM HK
RA
HGL HFA HMT NFS HAU
HL HOR
A-ban H
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
6178/1/2009
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
7285/1/2014
Huszka Bíborka Borbála
2014.03.10.
1904/3/2003.
Huszka Zsolt
1999.06.30.
2957/2/2005
I+g Kft.
1999.06.30.
7058/1/2013
Id. Takács László
2013.01.07.
7237/1/2013
Idea Consulting Kft.
2013.12.03.
6074/1/2009
I-Deal Hungary Kft.
2009.06.09.
4987/1/2004
Igazgyöngy 2004 Kft.
2004.11.05.
4452/1/2002
Ignéczi Sándorné
2002.11.25.
7277/2/2014
Ihász Emese
2014.02.21.
7354/1/2014
Il Bacio Kft.
2014.06.23.
1759/2/2003
Illak József
1999.06.30.
5866/3/2012
Illimani Export-Import Bt
2008.05.29.
5759/6/2013
Immobile '98 Kft.
2007.12.05.
7401/1/2014
Imobiliart Hungary Kft.
2014.09.18.
5389/1/2006
Imre Magdolna
2006.04.28.
6278/1/2010
Imrei Boglárka
2010.03.22.
6425/3/2012
Individual Group Kft.
2010.09.08.
6304/1/2010
Indochina Kft.
2010.04.20.
2569/10/2006 Inerma Kft.
1999.06.30.
6719/2/2012
Inícium Kft.
2011.09.01.
6131/2/2010
Inimpex Kft.
2009.09.02.
Inka Kft.
2003.08.06.
4634/2/2005
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
9200 9200 1027 1027 1027 1027 3553 3525 8300 8300 1191 1116 2500 2500 7100 7100 4400 4400 5008 5008 1101 1061 4700 4700 1081 1081 6763 6800 6500 6400 2723 1181 1037 1037 1196 1196 1089 3400 1122 1122 7815 7815 1021 1063 6781 6781 3300 3300
Mosonmagyaróvár Mosonmagyaróvár Budapest Budapest Budapest Budapest Kistokaj Miskolc Tapolca Tapolca Budapest Budapest Esztergom Esztergom Szekszárd Szekszárd Nyíregyháza Nyíregyháza Szolnok Szolnok Budapest Budapest Mátészalka Mátészalka Budapest Budapest Szatymaz Hódmezővásárhely Baja Kiskunhalas Nyáregyháza Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Mezőkövesd Budapest Budapest Harkány Harkány Budapest Budapest Domaszék Domaszék Eger Eger
Kígyó utca 34. Szent István király út 100. Kacsa utca 22. 4. ajtó Medve utca 19. Medve utca 19. Medve utca 19. Kossuth Lajos utca 30. Széchenyi utca 52. Sümegi út 2. Sümegi út 2. Szabó Ervin utca 31. I/14. Vahot utca 6. II. em. Kopácsy I. utca 53. Mátyás király utca 30. Találka tér 7/b. Találka tér 7/b. Kossuth út 50. Kossuth út 50. Kaffka Margit utca 6. Kaffka Margit utca 6. Expó tér 5-7. Andrássy út 19. Alkotmány utca 44. Alkotmány utca 44. Rákóczi út 69. fsz. 10. Rákóczi út 57. fsz. 3. Kossuth utca 14. Andrássy utca 30. Kossuth utca 17. Kossuth utca 13. Kossuth telep 32. Üllői út 574. Jeles utca 97-99/B. Jeles utca 97-99/B. Rákóczi utca 110. Rákóczi utca 110. Visi Imre utca 12. Bevásárló udvar 2/D. Csaba utca 9. Csaba utca 9. Kossuth utca 48. Kossuth utca 48. Versec sor 9. Bajnok utca 13. Móra Ferenc utca 7. Móra Ferenc utca 7. Kertész utca 9. Kertész utca 9.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
IPARMŰVÉSZ EV-073417 05-09-005317 31294305 01-09-977910 Kereskedelem 11-09-014565 Kereskedelem 17-09-004316 Kereskedelem EV-477295 Kereskedelem 35381286 Kereskedelem 01-09-897859 Kereskedelem EV-354756 Kereskedelem
Készítés
Javítás
13-06-035369 Kereskedelem 06-09-006212 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Javítás
13-09-168693 Kereskedelem EV-450063 Készítés Készítés 01-09-942793 Kereskedelem 01-09-682633 Kereskedelem 02-09-071450 Kereskedelem 01-09-722549 Kereskedelem 06-09-015997 Kereskedelem 10-09-023559 Kereskedelem
Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
HEM HZS IG IIK TL
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
IGY
I.E ILB IJ INK I98
IBH IM BOG
KS RAG IMX IN1
60/141
701
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
702
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 6477/3/2011
Cégnév
Inn-Team Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2010.10.28.
7042/1/2012
Inside Word Nyelvoktató Kft.
2012.12.03.
7085/3/2014
Inter-Art Holding Kft.
2013.03.29.
7336/2/2014
Interdictum Kft.
2014.05.20.
5664/2/2008
Intergo Kft.
2007.07.17.
4817/7/2013
Inter-Gold 2004 Kft.
2004.04.19.
7274/1/2014
Inter-Invest Shop Kft.
2014.02.19.
5979/1/2008
Inter-Magazin 91 Ker.kft.
2008.11.26.
5679/1/2012
Intersilver. Eu Kft.
2007.08.08.
3681/10/2012 Invent Európa Kft.
2000.05.23.
7322/1/2014
Invert Sport Kft.
2014.04.28.
7444/1/2014
Invesco Kft.
2014.11.26.
6933/2/2014
Ipsum Gold Kft.
2012.05.24.
3545/1/1999
Irisz Bt
1999.12.06.
4876/2/2004
Isoterv Kft.
2004.06.23.
Italia Gold Kft.
2008.07.03.
6699/1/2011
Italian Style Gold & Silver Kft.
2011.08.03.
6931/1/2012
Italstyl Kft.
2012.05.22.
6664/2/2012
Italynet Kft.
2011.06.08.
5680/2007
Iványi Testvérek Kft.
2007.08.08.
5686/2/2007
Ivrea Kft.
2007.08.21.
1528/4/2007
J & J Kft.
1999.06.30.
Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely:
3300 7521 7521 1089 1089 1089 1052 1089 1089 2011 1134 1062 9700 9700 9700 9700 9700 8230 1121 1052 1145 1066 1222 1054 6722 9400 9400 1055 3526 1116 1089 3530 3530 1135 1122 1051 1051 1089 1089 2319 1118 1108 2241 1204 1204 1113 1113 7400
Eger Kaposmérő Kaposmérő Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budakalász Budapest Budapest Szombathely Szombathely Szombathely Szombathely Szombathely Balatonfüred Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Szeged Sopron Sopron Budapest Miskolc Budapest Budapest Miskolc Miskolc Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Szigethalom Budapest Budapest Sülysáp Budapest Budapest Budapest Budapest Kaposvár
Dobó István tér 1. Dózsa György utca 2. Dózsa György utca 2. Bláthy Ottó utca 4-8. fsz. 23. Bláthy Ottó utca 4-8. fsz. 23. Benyovszky Móric utca 52. Váci utca 23. Üllői út 102. Üllői út 102. Gerinc utca 2318/2. hrsz. Szent István körút 12. Váci út 1-3. Fő tér 27. Fő tér 27. Fő tér 28. Fő tér 17. Fő tér 17. Zákonyi Ferenc utca 4. Adorján utca 6/B. Apáczai Csere János utca 4. Colombus utca 73. Oktogon tér 1. Rosta utca 5. Bank utca 3. Kossuth Lajos sugárút 119. Pócsi út 11. B. ép. fsz. 2. Pócsi út 11. B. ép. fsz. 2. Stollár Béla utca 3/B. 5. em. 1/a. Búza tér 12. Építész utca 8-12. Bláthy Ottó utca 4-8. I/114. Rákóczi Ferenc utca 1. Rákóczi Ferenc utca 1. Szent László utca 88. II/7. Krisztina körút 11. Vigadó utca 4-6 Vigadó utca 4-6 Gaál Mózes utca 5-7. I/117. Gaál Mózes utca 5-7. I/117. Mátyás utca 96/b. Rétköz utca 7. Dombtető utca 16. 10/42. Szent István tér 6. Kossuth Lajos utca 80. Kossuth Lajos utca 80. Bocskai út 38. III/2. Bocskai út 38. III/2. Irányi utca 1.
61/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
14-09-307644 Kereskedelem 01-09-968218 Kereskedelem 01-09-988579 Kereskedelem 01-09-921867 Kereskedelem 13-09-078569 Kereskedelem Kereskedelem 18-09-105890 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
18-09-109669 Kereskedelem 01-09-163895 Kereskedelem 01-09-890099 Kereskedelem 01-09-562072 Kereskedelem Kereskedelem 08-09-013589 Kereskedelem 01-09-888235 Kereskedelem 01-09-977585 Kereskedelem 05-06-000042 Kereskedelem 19-09-506929 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-888535 01-09-941734 Kereskedelem 13-09-156985 Kereskedelem 01-09-956646 Kereskedelem 01-09-882702 Kereskedelem 01-09-884448 Kereskedelem 14-09-001371
Készítés
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
PIM
IAH
MON
ITG ITG
KRK OM1 IN*
IPG
SM ILG
MH* JÓ
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
5881/2/2012
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 4355/3/2007
Cégnév
Jade Art Kft.
4704/12/2014 Jade Gold Kft.
7298/1/2014
JADE HOME DESIGN Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2002.08.13. 2003.11.18.
2014.03.26.
1886/1/1999
Jade Kft.
1999.06.30.
2710/3/2009
Jancsó Róbert
1999.06.30.
2809/3/2008
Janek Marietta
1999.06.30.
6433/1/2010
Jani Istvánné
2010.09.16.
1768/1/2003
Járdán József
2003.05.30.
7064/2/2013
Jáspis-Kata Kft.
2013.01.29.
2423/3/2008
Jász-Ékszer Bt.
1999.06.30.
5384/1/2006
Játékpalota Kft.
2006.04.25.
5288/2/2012
Jelenidő Kft.
2005.12.01.
1899/3/2014
Jencsik István
1999.06.30.
5624/1/2007
Jeney Miklós
2007.04.25.
4535/3/2008
Jeneyné Sóstai Gizella
2003.04.02.
2891/2/2004
Jeremiás Péter
1998.10.01.
3283/1/1999
Jermakov Katalin
1999.03.24.
6165/1/2009
Jewel Case Kft.
2009.10.28.
6895/1/2012
Jewel Investment Kft.
2012.04.06.
4664/2/2004
Jewel Line Kft.
2003.09.19.
5596/3/2013
Jewel Shop-2000 Kft.
2007.03.06.
2420/7/2013
Jewel-Szeged Kft.
1999.06.30.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely:
7400 1133 1089 3533 3534 3950 3980 3530 1037 1037 6100 6100 7020 7020 1161 1148 2030 2030 3671 3671 8000 8000 5100 5100 1039 1039 4024 4024 4024 1181 2314 2800 8083 2800 2800 6400 6400 1039 1039 2500 1117 2144 1106 2500 2500 2600 1152 6771
Kaposvár Budapest Budapest Miskolc Miskolc Sárospatak Sátoraljaújhely Miskolc Budapest Budapest Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyháza Dunaföldvár Dunaföldvár Budapest Budapest Érd Érd Borsodnádasd Borsodnádasd Székesfehérvár Székesfehérvár Jászberény Jászberény Budapest Budapest Debrecen Debrecen Debrecen Budapest Halásztelek Tatabánya Csákvár Tatabánya Tatabánya Kiskunhalas Kiskunhalas Budapest Budapest Esztergom Budapest Kerepes Budapest Esztergom Esztergom Vác Budapest Szeged
Irányi utca 1. Dráva utca 12. IV/73. Gál Mózes utca 5-7. fszt. 16. Andrássy út 41. Andrássy út 41. Rákóczi utca 34. Kossuth tér 20. Ady Endre utca 3. Erdőalja út 7. I/1. Erdőalja út 7. I/1. Dózsa György utca 7. Gorkij utca 4. Mészáros utca 2. Mészáros utca 2. József utca 85. Örs vezér tere 24. Regéczi utca 35. Bajcsy-Zsilinszky út 115. Belső utca 51. Belső utca 51. Ányos Pál út 1. 2/10. Budai út 41. Palotás János út 15. Palotás János út 15. Rákóczi utca 36. Rákóczi utca 36. Batthyány utca 22. Batthyány utca 22. Piac utca 31. Havanna utca 50. VIII/47. Kossuth Lajos utca 1. Borbély Sándor utca 62. Szabadság tér 11. Borbély Sándor utca 62. Szent Borbála tér 4. Rét utca 7. Rét utca 7. Gyűrű utca 32. Gyűrű utca 32. Jókai utca 8. Október huszonharmadika utca 8-10. Szőlő utca 1. Örs vezér tere 25. Jókai utca 8. Jókai utca 8. Galcsek utca 5. III/7. Szentmihályi út 131. Palackozó utca 25.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
01-09-706103 Kereskedelem
Készítés
05-09-010715 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-09-919078 Kereskedelem 03-09-100971 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
ES-504892 Kereskedelem EV-566476 Kereskedelem 19447490 Kereskedelem EV-541646 07-09-023293 Kereskedelem 16-06-003759 Kereskedelem 01-09-862944 Kereskedelem 09-09-009831 Kereskedelem Kereskedelem EV-055679 ES-154175 Kereskedelem ES-415304 Kereskedelem EV-778448 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
IPARMŰVÉSZ 11-09-014513 Kereskedelem 13-09-151031 Kereskedelem 08-09-011246 Kereskedelem 13-09-111430 Kereskedelem 06-09-003642
Készítés
Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
JAD JDG
A&D BT
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
JÉ JAE
JI JMA JGS JP ..-.. SPT JWI JWL WEL JW FJV
62/141
703
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
704
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
6625/1/2011
6782/1/2011
Cégnév
Jmb-Gold Kft.
Jobaházi Kinga
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
2011.04.19.
2011.11.11.
5209/1/2005
Jógazda Szövetkezeti Takarékpénztár
2005.08.29.
5465/1/2006
Jónás Emőke
2006.08.07.
3173/2/2003
Jovics Zoltán
1998.11.10.
4022/1/2001
Józsa Gábor
2001.07.17.
7427/1/2014
JsConcepts Kft.
2014.11.03.
2756/2/2003
Juharné Csát Rita
1999.06.30.
3916/3/2014
Juhász Ferenc
2001.02.26.
4953/1/2004
Juhász Gabriella
2004.10.05.
2505/2/2014
Juhász János
2003.01.06.
5901/1/2008
Juhász Katalin
2008.08.05.
5144/3/2013
Juhász Zsuzsanna
2005.06.08.
5609/1/2007
Juhászné Simotics Ibolya Mária
2007.04.02.
2215/3/2004
Juhászné Szalay Edit
2003.03.27.
5739/1/207
Júlia-Gold Kft.
2007.11.14. 1999.06.30.
6660/1/2011
Juta-Győr Kft.
2011.05.31.
6755/3/2014
Juta-Köki Kft.
2011.10.13.
7120/1/2013
Juvegold Kft.
2013.05.23.
6945/5/2014
K & F FUTURE Kft.
2012.06.26.
Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely:
6728 1089 6723 3796 3780 3780 3752 1161 1082 3395 6000 2000 2000 8200 8200 6720 6720 1024 1051 1221 1117 2241 1089 8380 8380 1211 1117 1037 1037 3360 3360 1096 1091 3532 3532 7030 7030 1054 1106 1024 1024 1054 9027 1022 1191 4032 4028 7092
Szeged Budapest Szeged Borsodszirák Edelény Edelény Szendrő Budapest Budapest Gönc Kecskemét Szentendre Szentendre Veszprém Veszprém Szeged Szeged Budapest Budapest Budapest Budapest Sülysáp Budapest Hévíz Hévíz Budapest Budapest Budapest Budapest Heves Heves Budapest Budapest Miskolc Miskolc Paks Paks Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Győr Budapest Budapest Debrecen Debrecen Nagykónyi
Gyümölcs utca 6. Gaál Mózes utca 5-7. fsz. 12-13. Gyöngyvirág utca 18/B. fsz. 2. Alkotmány utca 60. István király utca 68. Tóth Árpád utca 4. Rákóczi utca 5-7. Pálya utca 50. József körút 50. Kossuth út 44. Dobó körút 3. Bercsényi utca 3. Bercsényi utca 3. Avar utca 9. Avar utca 9. Nagy Jenő utca 3/B. Nagy Jenő utca 3/B. Ezredes utca 7/B. Erzsébet tér 2. Honfoglalás utca 103. Bocskai út 10-12. Határ utca 19/A. Györffy István utca 1/A. Petőfi Sándor út 7. Petőfi Sándor út 7. Ady Endre utca 3. 1/3. Baranyai tér 13. Menedékház utca 36/B Menedékház utca 36/B Dobó István utca 27. Dobó István utca 27. Sobiesky János utca 40. I/9. Üllői út 9. fszt. 3. Szabadság utca 20. Szabadság utca 20. Gábor Áron utca 25. Tolnai utca 2. Kígyó utca 4-6. Örs vezér tere 25. Lövőház utca 1-5. Lövőház utca 2-6. Kígyó utca 4-6. Budai utca 1. Hankóczy Jenő utca 16. Vak Bottyán utca 75/A. Nyék utca 85/B. Simonffy utca 2/a. Nagy utca 37.
63/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Kereskedelem 05-09-021580 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 25630687 Kereskedelem 05-02-000283 Kereskedelem EV-698928 Kereskedelem EV-145144 EV-131316 01-09-194743 Kereskedelem ES-064512 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
EV-809186 Kereskedelem
Javítás Készítés
Javítás
Készítés Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés Készítés Készítés
Javítás Javítás Javítás
EV-685166 Kereskedelem EV-874609 17-09-005988 Kereskedelem 01-09-069567 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-09-959800 Kereskedelem 01-09-959808 Kereskedelem 09-09-024413 Kereskedelem 17-09-008662
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig Árverés visszavonásig visszavonásig
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
Névjel
JK*
JZ JóG JSC R JF JG JJ J*K CICA FEJBEN "R" BETŰ
SZE
JTA JTA
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
1273/11/2011 Juta Kft.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
7025/1/2012
K & J Gold Ékszer Kft.
2012.11.12.
2968/6/2014
K.e.v.98 Bt
1999.06.30.
2399/1/1998 7183/1/2013
K.h. Bt
1999.06.30.
K.o.k.a. Ékszer Galéria Kft.
2013.09.24.
3691/4/2008
Kahr Györgyné
2000.05.29.
3644/3/2012
Kaintz Regina
2000.03.28.
5891/2/2009
Kákai Anikó
2008.07.15.
6613/1/2011
Kalcedón Ékkő Kft.
2011.04.08.
4096/1/2001
Kaldix Bt
2001.10.10.
6045/1/2009
Kaledonia Étterem Kft.
2009.04.24.
1970/9/2014
Kalett Kft.
1999.06.30.
7448/1/2014
Kállai-Tóth Edina
2014.12.04.
5282/1/2005
Kállay Tűzzománc Kft.
2005.11.24.
6224/1/2009
Kálmánné Follmer Magdolna
2009.12.08.
6922/1/2012
Kalo-Gold Kft.
2012.05.11.
4804/3/2010
Kalota-Import Bt
2004.04.06.
1716/1/2003
Kámán Zsolt
2003.03.19.
2523/1/1999
Kamea Kft.
1999.06.30.
3643/1/2000
Kaminlux Kft.
2000.03.28.
3550/3/2003
Kamper Lajosné
1999.12.09.
6057/2/2009
Kanyar Krisztina
2009.05.06.
7182/1/2013
Karácsondi-Ötvös Bt.
2013.09.23.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
7200 2760 2760 2040 1062 1185 1188 3300 3300 9970 9970 1222 1222 7140 7140 1023 1089 2200 2211 1066 1066 1089 7100 7100 7100 5000 5000 1074 1074 6781 6781 6300 6300 2000 2000 1092 1095 1094 2660 2660 6326 6326 9700 9700 8638 8638 1185 1185
Dombóvár Nagykáta Nagykáta Budaörs Budapest Budapest Budapest Eger Eger Szentgotthárd Szentgotthárd Budapest Budapest Bátaszék Bátaszék Budapest Budapest Monor Vasad Budapest Budapest Budapest Szekszárd Szekszárd Szekszárd Szolnok Szolnok Budapest Budapest Domaszék Domaszék Kalocsa Kalocsa Szentendre Szentendre Budapest Budapest Budapest Balassagyarmat Balassagyarmat Harta Harta Szombathely Szombathely Balatonlelle Balatonlelle Budapest Budapest
Hunyadi tér 24. Dózsa György út 6. 2/6. Dózsa György út 6. fsz. 1. Árpád utca 27/1. Váci út 1-3. I/047. Bártfa utca 9. Nagykőrösi út 49. Dobó utca 18. Dobó utca 18. Széchenyi út 1. Széchenyi út 1. Temető utca 4. fsz. 8. Temető utca 4. fsz. 8. Budai utca 4. Budai utca 4. Szemlőhegy utca 23/A. Üllői út 102. Deák Ferenc utca 19. Szövetkezet utca 1. Mozsár utca 9. Mozsár utca 9. Bláthy Ottó utca 4-8. II/227. Tartsay Vilmos utca 40. Széchenyi utca 26. Tartsay Vilmos utca 400/11. hrsz. Bálvány utca 5. 2. em. 15. Táncsics Mihály út 6. fszt. 1. Dohány utca 77. Dohány utca 77. Móra Ferenc utca 7. Móra Ferenc utca 7. Szt. István király út 61. Szt. István király út 61. Kálvária út 69. I/3. Dunakorzó 4. Ráday utca 41/a. Ráday utca 41/a. Ráday utca 41/a. Kossuth Lajos utca 1. Kossuth Lajos utca 1. Kossuth Lajos utca 116. Bajcsy-Zsilinszky út 9. Szigligeti utca 66. Fő tér 14. Temető utca 8. Szent István tér 22. Kassa utca 106. Kassa utca 106.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
Készítés
Javítás
13-09-159568 Kereskedelem
Javítás
13-06-030317 Kereskedelem 01-06-112697 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
10-09-034199 EV-920251 Kereskedelem
Javítás
IPARMÜVÉSZ Kereskedelem
Készítés
ES-405060 Kereskedelem 01-09-957754 Kereskedelem
Készítés
Javítás
13-06-032345 Kereskedelem 01-09-727084 Kereskedelem 17-09-001849 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
37780485 01-09-696036 19515305 Kereskedelem 03-09-124665 Kereskedelem 13-06-023779 Kereskedelem EV-663099 Készítés Készítés
Javítás Javítás
Készítés
Javítás
12-09-002259 Kereskedelem 03-09-104440 Kereskedelem EV-490224 Kereskedelem ES-500684 Kereskedelem 01-06-779438 Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
VG KEV HL K*K
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
KR
KEK
CKB BP
KTG FM*
KAL KZS
KGM
64/141
705
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
706
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 7359/1/2014
Cégnév Karácsonyi Melinda
3520/22/2013 Karát 2000 Kft. 2712/5/2013
Karát Kft.
6468/1/2010
Karát Mix Kft.
2767/2/2009
Karc Bt
4766/2/2004 5102/5/2009
Karcagi M+m Kft. KARCAGI M+N Kft.
2845/2/2003
Kardos Tamás
6137/3/2012
Karika és Jegygyűrű Kft.
5328/3/2011
Karla-Ékszer Kft.
3841/3/2010
Karneol Kft.
2237/2/2012
Karnis Jenőné
6163/1/2009
Karosinpex Kft.
4489/1/2003
Kárpáti Róbert Tamás
3037/2/2002
Karsán Edina
Kassai Róbert
4877/3/2009
Kaszand Kft.
7184/1/2013
Kátai-Benedek Tímea
1505/1/1999
Katica Gold Kft.
4865/4/2014
Kató Károly Attila
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 6100 6100 1116 1117 8636 7400 2120 2030 2030 2700 5000 2740 2083 2083 5300 5300 5300 5600 5400 5430 6100 6100 1145 1134 7621 7621 6000 6000 7500 7500 8749 8800 8800 1118 1117 2623 2623 2626 1124 1052 3530 3530 3580 6400 6400 8330 8330 4033
Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyháza Budapest Budapest Balatonszemes Kaposvár Dunakeszi Érd Érd Cegléd Szolnok Abony Solymár Solymár Karcag Karcag Karcag Békéscsaba Mezőtúr Tiszaföldvár Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyháza Budapest Budapest Pécs Pécs Kecskemét Kecskemét Nagyatád Nagyatád Zalakaros Nagykanizsa Nagykanizsa Budapest Budapest Kismaros Kismaros Nagymaros Budapest Budapest Miskolc Miskolc Tiszaújváros Kiskunhalas Kiskunhalas Sümeg Sümeg Debrecen
Szendrey Júlia utca 32. Platán út 15. Fehérvári út 144. Október huszonharmadika utca 6-10. Ady Endre utca 32. Irányi Dániel utca 19. Barátság utca 16. Bajcsy-Zsilinszky út 121. Budai út 11. Fegyver utca 9. Ságvár út 6. Kossuth tér 5. Madách utca 11. Madách utca 11. Pipacs utca 5. Varró utca 9. Madarász Imre utca 39. Gyóni Géza utca 8-10. fszt. 5. Garibaldi utca 13. Kossuth Lajos utca 170. Mártírok utca 1/A. Korond utca 2. Jávor utca 5/b. 2/1. Dévai utca 12. Citrom utca 7. Citrom utca 7. Városföld tanya 17/a. Városföld tanya 17/a. Korányi Sándor utca 4. Korányi Sándor utca 4. Gyógyfürdő tér 4. Király utca 36. Táborhely utca 4. Somlói út 70. Temesvár utca 4. Szokolyai út 74. Szokolyai út 74. Fő tér 20. Lejtő utca 12. Régiposta utca 15. Széchényi István utca 83. Széchényi István utca 83. Mátyás király utca 13. Kisfaludy utca 73. Thúry J. utca 6. Építők utca 29. Széchenyi utca 1. Zoványi Jenő utca 18.
65/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
35465841 Kereskedelem 01-09-682721 Kereskedelem 14-09-001393 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Javítás Javítás Javítás Javítás
13-09-132912 Kereskedelem Kereskedelem 13-06-026626 Készítés 16-09-007481 Kereskedelem 16-09-008204 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem EV-707881 Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-921120 Kereskedelem 02-09-069721 Kereskedelem 03-09-108425 Kereskedelem
Készítés
Javítás
ES-386108 Kereskedelem 20-09-069728 Kereskedelem Kereskedelem EV-247888 Készítés EV-417907 Készítés Készítés
Javítás Javítás
Készítés
Javítás
EV-559022 Kereskedelem 05-09-011027 Kereskedelem Kereskedelem 30450898 Kereskedelem 19-09-500428 Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
KR2 KR2
MÉ MMM NNN
KT KJ
K KSK KJM
figurális KE(K ford)
KA KAS
KBT
KKA
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
3513/2/2004
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2014.07.03. Székhely: Telephely: 1999.11.19. Székhely: Telephely: 2000.01.01. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 2010.10.25. Székhely: Telephely: Telephely: 1998.11.02. Székhely: Telephely: 2004.02.16. Székhely: Telephely: 2005.04.22. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2009.09.04. Székhely: Telephely: 2006.02.06. Székhely: Telephely: 2000.11.16. Székhely: Telephely: 2012.06.04. Székhely: Telephely: 2009.10.27. Székhely: Telephely: Telephely: 2003.01.27. Székhely: Telephely: 1998.10.06. Székhely: Telephely: Telephely: 1999.11.12. Székhely: Telephely: 2004.06.23. Székhely: Telephely: Telephely: 2013.09.24. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2004.06.16. Székhely:
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
6934/2/2013
Katona Barbara
2012.05.29.
6361/1/2010
Katona Józsefné
2010.07.06.
3115/2/2004
Kaució Kft.
1999.06.30.
5151/2/2010
Kbm Korrekt Business Marketing Kft.
2005.06.21.
1005/1/2003
Kecskés Gábor
2003.04.07.
3285/2/2001
Kecskés Orsolya
1999.03.24.
4426/1/2002
Ke-Denta-Ler Bt.
2002.11.06.
2337/1/2003
Kégliné Varga Andrea
2003.01.06.
5154/1/2005
Kék Zafír Kft.
2005.06.23.
3737/5/2006
Kelemen Ferenc
2000.08.03.
1702/11/2010 Kelet Karát Kft.
1999.06.30.
4789/1/2004
Kemenes Zoltán
2004.03.18.
6874/1/2012
Kempf Béla
2012.03.12.
5830/1/2008
Kendre Ékszer Kft.
2008.04.08.
2189/1/1999
Kenguru Kft.
1999.06.30.
7037/2/2014
KÉPSZINTÉR Bt.
2012.11.27.
3169/1/1998
Kerényi László
1998.11.04.
6017/1/2009
Keri Gold Kft.
2009.02.19.
3715/4/2014
KERN Kft.
2000.06.27.
1770/2/2003
Kertész Ede
1999.06.30.
6467/3/2013
Kes Trade Kft.
2010.10.25.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely:
4024 3530 1095 1085 4765 4765 1106 3360 5340 9700 9700 1062 1062 1024 1024 7630 7630 1106 1106 3100 3100 2890 2900 4400 4400 4600 4400 6800 6800 1089 2120 1089 1089 7100 7100 1151 4200 2049 2049 8500 8500 7623 7623 6500 6500 1085 1085 1191
Debrecen Miskolc Budapest Budapest Csenger Csenger Budapest Heves Kunhegyes Szombathely Szombathely Budapest Budapest Budapest Budapest Pécs Pécs Budapest Budapest Salgótarján Salgótarján Tata Komárom Nyíregyháza Nyíregyháza Kisvárda Nyíregyháza Hódmezővásárhely Hódmezővásárhely Budapest Dunakeszi Budapest Budapest Szekszárd Szekszárd Budapest Hajdúszoboszló Diósd Diósd Pápa Pápa Pécs Pécs Baja Baja Budapest Budapest Budapest
Piac utca 43. Széchenyi utca 78. I. em. 51. Soroksári út 16. D. 2/2. Üllői út 32. 2. em. Lehel utca 13. Rákóczi utca 10/2. Hatház utca 189. II/5. Erzsébet tér 2-6. Kossuth utca 2. Vízöntő utca 7. Vízöntő utca 7. Andrássy utca 84. Andrássy utca 84. Lövőház utca 26. Lövőház utca 26. Koksz utca 102/a. Koksz utca 102/a. Borsika utca 3. Borsika utca 3. Rákóczi út 22. Rákóczi út 22. Kalló utca 18. Igmándi út 12. Rákóczi utca 8. Rákóczi utca 8. Szt. László utca 28. Rákóczi utca 18-20. Szegfű utca 4-6. Szegfű utca 4-6. Kálvária utca 18. fsz. 3. Barátság út 14. Reguly Antal utca 21. Reguly Antal utca 21. Napfény utca 68. Rákóczi utca 23. Kossuth Lajos utca 21. I/2. Mátyás király sétány 3. Bartók Béla utca 4/c. Bartók Béla utca 4/c. Szilágyi J. utca 2. Kossuth Lajos utca 24. Petőfi utca 51. Petőfi utca 51. Szabadság utca 11 Szabadság utca 11 József körút 27. József körút 27. Üllői út 201.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig Árverés visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem Kereskedelem
IPARMŰVÉSZ Kereskedelem
Készítés
2788849 Kereskedelem 01-09-269713 Kereskedelem Kereskedelem 18-09-105486 Kereskedelem EV-005054 Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
NINCS 02-06-063656 Készítés EV-686847 Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
12-09-004700 Kereskedelem EV-653512 Kereskedelem 15-09-060118 Kereskedelem Kereskedelem Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
EV-785065 Kereskedelem 27586486 Kereskedelem 01-09-896586 Készítés 17-09-000793 Kereskedelem 01-06-771058 Kereskedelem EV-242862 Készítés
Javítás
19-09-511172 Kereskedelem 02-09-064564 Kereskedelem EV-123819 Kereskedelem 01-09-076793 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Névjel
KB
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
KG szarvas
KA
TMD SK
KEÁ
KL MKG HEB HEB KER KES
66/141
707
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
708
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
3832/1/2000
Két Zafir Kft.
2000.11.10.
6105/1/2009
Két-Kata-Ékszer Kft.
2009.07.20.
4065/2/2010
Kevi Farkas Zsolt
2001.09.12.
6992/1/2012
Keylong Kft.
2012.09.19.
4335/4/2004
KÉZIZÁLOG Zrt.
2002.07.11.
6822/1/2012
4530/2/2008
Kézműves Ékszer Kft.
Kilián György
2012.01.10.
2003.03.21.
2364/1/1999
Kimberley Bt
1999.06.30.
3988/1/2001
Kincsek Háza Kft.
2001.05.29.
3248/2/2006
Kincses -2000 Kft.
1999.06.30.
7352/1/2014
Kincses Erika
2014.06.19.
4400/7/2011
Kincses Plusz Kft.
2002.10.08.
Kincses-Keu Plusz Zálogház és Kereskedelmi Kft.
2010.11.02.
7174/1/2013
Kincseskuckó Kft.
2013.09.13.
6481/1/2010
Kincses-Lau Plusz Zálogház és Kereskedelmi Kft.
2010.10.29.
4827/1/2004
King Diamond Kft.
2004.05.04.
6508/3/2014
King Music Management Kft.
2010.11.18.
3286/2/1999
Király Fanni
1999.03.24.
3006/5/2014
Király István
1998.10.06.
Király Zsófia
2012.03.13.
6878/3/2013
Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
1148 1087 5600 5600 6100 7621 1184 1116 1062 3300 1097 1152 1081 9700 1097 8360 8360 8261 1194 1194 1073 1136 3400 3400 3530 3530 2316 1089 2360 5200 5310 2360 6000 1149 2040 2360 2340 1191 1152 1089 1089 1083 2030 2030 1089 1089 2030 2030
Budapest Budapest Békéscsaba Békéscsaba Kiskunfélegyháza Pécs Budapest Budapest Budapest Eger Budapest Budapest Budapest Szombathely Budapest Keszthely Keszthely Badacsony Budapest Budapest Budapest Budapest Mezőkövesd Mezőkövesd Miskolc Miskolc Tököl Budapest Gyál Törökszentmiklós Kisújszállás Gyál Kecskemét Budapest Budaörs Gyál Kiskunlacháza Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Érd Érd Budapest Budapest Érd Érd
Örs vezér tere 25. Kerepesi út 9. Munkácsy utca 5. Munkácsy utca 5. Zrínyi Miklós utca 36. Irgalmasok utca 3. Építő utca 14. III/11. Hunyadi Mátyás út 63. Váci út 1-3. Törvényház utca 4. Lónyay utca 18. Szentmihályi út 131. Népszínház utca 22. Széchényi utca 4-6. Lónyay utca 18. Rákóczi Ferenc 1/B. Rákóczi Ferenc 1/B. Vasútállomás Sas köz 19. Sas köz 19. Dohány utca 57. IV. em. 3. Balzac utca 50/a. Szent László tér 17. Szent László tér 17. Arany János utca 29-31. Arany János utca 29-31. Pesti út 21. Györffy István utca 1/A. Bercsényi Miklós utca 47. Kossuth utca 123. Rákóczi utca 3/a. Bercsényi Mihály utca 47. Aradi vértanúk tere 2. Nagy Lajos király útja 164. Sport utca 2-4. Bercsényi Miklós utca 47. Dózsa György út 235. Simonyi Zsigmond utca 15. XI. em. 32. Szentmihályi út 131. Bláthy Ottó utca 3-5. I. em. 104. Bláthy Ottó utca 3-5. I. em. 104. Futó utca 37. Folyondár utca 20. Folyondár utca 20. Győrffy István utca 1. E. ép. Győrffy István utca 1. E. ép. Kossuth Lajos utca 106. Budai út 12.
67/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem Kereskedelem
04-09-005055 Kereskedelem
Készítés
Javítás
03-09-118463 Kereskedelem EV-094259 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
01-09-263468 Kereskedelem 01-10-043850 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 20-09-072250 Kereskedelem Kereskedelem EV-412254 Készítés 01-06-316832 Kereskedelem
Készítés
Javítás
05-09-008942 Kereskedelem 05-09-007554 Kereskedelem 37060882 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
13-09-091241 Kereskedelem Kereskedelem 13-09-140573 Kereskedelem 01-09-671847 Kereskedelem 13-09-140568 Kereskedelem 01-09-720896 Kereskedelem 01-09-686012 Kereskedelem Kereskedelem NINCS EV-812263 27087080 Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
KZ KKK FZS
HCA
kgy KIM MKM KZS PE2
Fanni KI
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
6483/1/2010
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
4920/2/2008
Királyné Dobozi Mária
7278/1/2014
Kirchner-Ékszer Kft.
3946/6/2014
Kis Axinit Kft.
6452/2010
Kised Kft.
1368/1/1999.
Kiss & Kiss Kft.
4437/1/2002
Kiss Ágoston
5788/4/2009
Kiss Anita Éva
1854/1/2003
Kiss Ernő
4447/3/2009
Kiss és Társa Kft.
2061/2/2003
Kiss Ferenc
3860/3/2013
Kiss Gábor
5846/1/2008
Kiss Gusztáv
2146/2/2003
Kiss Istvánné
5571/1/2006
Kiss Krisztián
1680/2/2008
Kiss Péter
6375/1/2010
Kiss Péter
4475/3/2005
Kiss-Gold 2002 Kft.
4361/5/2009
Kiss-Ker Kereskedelmi Kft.
7440/1/2014
Kissné Szőke Éva
7425/1/2014
KIWI Studio Kft.
2783/3/2005
Klapka Üzletház Kft.
3549/3/2003
Klem Ivett
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2004.08.27. Székhely: Telephely: 2014.02.21. Székhely: Telephely: 2001.04.17. Székhely: Telephely: 2010.10.05. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2002.11.12. Székhely: Telephely: 2008.02.05. Székhely: Telephely: Telephely: 2003.03.10. Székhely: Telephely: 2002.11.19. Székhely: Telephely: 2001.06.11. Székhely: Telephely: 2000.12.01. Székhely: Telephely: 2008.04.26. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2006.12.19. Székhely: Telephely: 2008.04.25. Székhely: Telephely: Telephely: 2010.07.14. Székhely: Telephely: 2003.01.08. Székhely: Telephely: 2002.09.03. Székhely: Telephely: Telephely: 2014.11.24. Székhely: Telephely: 2014.10.30. Székhely: Telephely: 2000.12.08. Székhely: Telephely: 1999.12.08. Székhely:
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 2700 2700 2310 2310 8500 8500 2600 1036 1074 2000 7133 7130 8000 8000 1073 1073 1089 9024 9024 3529 3529 1196 1196 2767 2766 1044 1152 1081 1081 2146 2146 9400 9400 9400 1196 1196 3525 3525 5300 5300 4181 4087 4087 1223 1223 1093 1093 7100
Cegléd Cegléd Szigetszentmiklós Szigetszentmiklós Pápa Pápa Vác Budapest Budapest Szentendre Fadd-Dombori Tolna Székesfehérvár Székesfehérvár Budapest Budapest Budapest Győr Győr Miskolc Miskolc Budapest Budapest Tápiógyörgye Tápiószele Budapest Budapest Budapest Budapest Mogyoród Mogyoród Sopron Sopron Sopron Budapest Budapest Miskolc Miskolc Karcag Karcag Nádudvar Hajdúdorog Hajdúdorog Budapest Budapest Budapest Budapest Szekszárd
Otthon utca 11. Kossuth Ferenc utca 48. Szent Miklós útja 14/D. Szent Miklós útja 14/D. Nagyváradi utca 61/A. Deák Ferenc utca 1. fszt. Bácska utca 10. Árpád fejedelem út 94. Rákóczi út 58. Alkotmány utca 2. Duna sor 22. Kossuth Lajos utca 2. Nefelejcs utca 20. Eszperantó tér 6. Erzsébet körút 4. Erzsébet körút 4. Bláthy Ottó utca 3-5. Zrínyi utca 49/b. Zrinyi utca 49/b. Szentgyörgy utca 40. Szentgyörgy utca 40. Pannónia út 49. Pannónia út 49. Sallai Imre utca 19. Béke út 5. Gárdonyi Géza utca 14. Szentmihályi út 131. Népszínház utca 57. Népszinház utca 57. Jókai utca 14. Jókai utca 14. Szegfű utca 16. Szegfű utca 16. Ötvös utca 6. Petőfi utca 57. Petőfi S utca 57. Kossuth Lajos utca 4. Kossuth Lajos utca 4. Sallai utca 1. Széchényi sugárút 1-3. Fő utca 92. Telek utca 18. Telek utca 18. Rózsakert utca 3-11. C. ép. fszt.4. Rózsakert utca 3-11. C. épület fszt.4. Vámház körút 9. Vámház körút 9. Béri Balogh Á. utca 74.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
ES-252526 Kereskedelem 13-09-126488 Kereskedelem
Készítés
Javítás
19-09-505815 Kereskedelem 13-09-133124 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 17-09-001123/03 Kereskedelem EV-382811 Kereskedelem ES-481812 Kereskedelem Kereskedelem EV-638926 Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
05-09-009752 Kereskedelem EV-311564
Kereskedelem ES-298810 Kereskedelem ES-072690 Kereskedelem NINCS
Készítés ES-290181 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
4457564 Kereskedelem 05-09-009989 Kereskedelem 16-09-001798 Kereskedelem Kereskedelem 39982913 Kereskedelem 01-09-727053 Kereskedelem 01-09-269289 Kereskedelem EV-455026
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
KE
KED
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
GOA
KE
KF KG
K&E KP
KA EDY
KGY KI
68/141
709
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
710
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
7035/1/2012
Knm-Gold Kft.
2012.11.21.
4201/4/2005
Knyihár András Zoltán
2002.02.14.
2851/1/1998
Kobra Kft.
1999.06.30.
Kocsárdi Zsuzsanna
1999.06.30.
2173/3/2001
1666/2/2003
2475/3/2008
Kocsis Antal
Kocsis Kálmánné
1999.06.30.
2000.01.01.
3104/1/1998
Kód Pénztár Kft.
1999.06.30.
3799/4/2011
Ko-Gold Bt
2000.10.03.
5525/3/2009
Koka Design Bt
2006.10.27.
5789/1/2008
Kokos Kálmán Zoltán
2008.02.06.
4541/2/2009
Kolinor Kft.
2003.04.04.
5016/2/2005
Kollár Mónika
2004.11.25.
7234/1/2013
Koller Júlia
2013.11.26.
5113/3/2006
Koller Kft.
2005.05.06.
6495/1/2010
Koloncsák Magdolna
2010.11.10.
2627/4/2000.
Kolozsi Ékszerész Kft.
1999.06.30. 1999.06.30.
7224/2/2014
KOMJÁTHY-TRADE Kft.
2013.11.19.
1052/2/2005
Komlódiné Denis Beáta
2005.10.12.
5829/4/2011
Komloshi Kft.
2008.04.07.
Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely:
7100 3900 3900 5600 5600 1052 1052 3078
Telephely:
3078
Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
1171 1171 1061 5300 5300 5300 8227 8200 5200 5200 3300 3300 3300 6723 6723 6781 6781 1046 1045 1124 1124 2000 2000 1114 1114 1114 1114 9011 9027 4024 9011 1089 9011 4024 7632 7632 1074 1074
Szekszárd Szerencs Szerencs Békéscsaba Békéscsaba Budapest Budapest Bátonyterenye Bátorterenye (Kisterenye) Budapest Budapest Budapest Karcag Karcag Karcag Felsőörs Veszprém Törökszentmiklós Törökszentmiklós Eger Eger Eger Szeged Szeged Domaszék Domaszék Budapest Budapest Budapest Budapest Szentendre Szentendre Budapest Budapest Budapest Budapest Győr Győr Debrecen Győr Budapest Győr Debrecen Pécs Pécs Budapest Budapest
Béri Balogh Á. utca 74. Szabadság út 10. Gyár út 40. Mednyánszky utca 17. III/2. Andrássy út 37-43. II/15. Párizsi utca 3. Párizsi utca 3. Zrínyi út 16.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Kereskedelem 05-09-024949201 Kereskedelem EV - 975853 Kereskedelem 01-09-568796 Kereskedelem EV-047853
Készítés
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem Kereskedelem
Készítés Készítés
Javítás Javítás
Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Zrínyi út 16. Szabadság sugárút 37. Szabadság sugárút 37. Andrássy út 27. Dózsa György út 3. Dózsa György út 3. Kossuth tér 6. Petőfi utca 26. Kossuth utca 17. Kossuth Lajos utca 123. Kossuth Lajos utca 123. Görög utca 3. Görög utca 3. Dobó István utca 18. Gyöngyvirág utca 18/B. VI/16. Gyöngyvirág utca 18/B. VI/16. Bojárhalmi utca 75. Bojárhalmi utca 75. Telkes utca 23. Rózsa utca 16. Vércse utca 19. fsz. 2. Vércse utca 19. fsz. 2. Vadrózsa utca 8. Paprikabíró utca 2. fsz. 12. Ulászló utca 22. fsz. 2. Ulászló utca 22. fsz. 2. Eszék utca 7/b. Eszék utca 7./b Pince út 25. Budai út 1. Csapó utca 30. Pince út 25. Bláthy ottó utca 4-8. III. em. 215. Pince út 25. Csapó utca 30. Aidinger János út 40. Aidinger János út 40. Rákóczi út 54. III. em. 4. Rákóczi út. 54. III. em. 4.
69/141
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Javítás
EV-013033
ES-377177 Kereskedelem Kereskedelem 19-09-502159 Kereskedelem 16-06-010608 Kereskedelem 10-06-026436
ES-261906 06-09-008435 Készítés EV-884912 Kereskedelem IPARMŰVÉSZ Kereskedelem
Készítés
Javítás
13-09-098090 Kereskedelem Készítés 01-09-077170 Kereskedelem
Készítés
Javítás
08-09-000789 Kereskedelem Kereskedelem Készítés Kereskedelem 08-09-016999 Kereskedelem EV-604315 Kereskedelem 01-09-727742 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
XUF KI KZS
visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
KA
K@K
KKZ KR
K-J KÉK KAK KLR KLR K KÉT
KB
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
2256/12/2011 Komjáthy Kft.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
1066/1/1999
Komócsinné Szórádi Zita
5916/1/2008
Komolai Dóra
1729/5/2008
Kompán József
4451/2/2008
Kondás Béláné
2148/6/2008
Kónya Ernő Tamás
2242/2/2004
Kónya és Társa Bt.
1331/4/2003
Koós Gusztáv
1665/3/2008
Kopasz István
3929/6/2014
Kopjás Mária Magdolna
1320/1/1999
Korall Kft.
1085/3/2005
Korbély László
4751/2/2004
Kormos Zsuzsanna Ágota
5122/2/2007
Korona 2005 Kft.
4642/5/2008
Korona Zálogház Kft.
5553/1/2006
Korona-2006 Kft.
1605/3/2004
Koronaékszer Kft.
4602/4/2014
KORONITA Kft.
7238/1/2013
Korrekt' 99 Bt
4402/3/2007
Korvin Bt
1088/1/2005
Kós Károly Művészeti Iskola
4809/2/2008
Kosik Kft.
6064/2/2009
Kósza Zálogház Kft.
2494/3/2005
Koszoru Béla
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2008.09.08. Székhely: Telephely: 2001.02.12. Székhely: Telephely: 2002.11.21. Székhely: Telephely: 2000.04.20. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2003.03.28. Székhely: Telephely: 2001.03.14. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 1999.09.07. Székhely: Telephely: 2004.01.21. Székhely: Telephely: 2005.05.17. Székhely: Telephely: Telephely: 2003.08.15. Székhely: Telephely: Telephely: 2006.11.30. Székhely: Telephely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2003.06.24. Székhely: Telephely: 2013.12.03. Székhely: Telephely: 2002.10.09. Székhely: Telephely: 2005.07.12. Székhely: Telephely: 2004.04.14. Székhely: Telephely: 2009.05.22. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely:
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 1148 1148 2459 2459 2800 2800 3630 3630 3661 3600 6728 6723 1085 1085 6725 6720 2014 2014 6000 6000 1173 1173 6000 1145 9021 9021 9021 8300 2510 8400 8300 2510 8330 4400 4400 3000 3000 4024 4024 7030 7030 4032 4032 2112 2112 6000 6120 7100
Budapest Budapest Rácalmás Rácalmás Tatabánya Tatabánya Putnok Putnok Ózd Ózd Szeged Szeged Budapest Budapest Szeged Szeged Csobánka Csobánka Kecskemét Kecskemét Budapest Budapest Kecskemét Budapest Győr Győr Győr Tapolca Dorog Ajka Tapolca Dorog Sümeg Nyíregyháza Nyíregyháza Hatvan Hatvan Debrecen Debrecen Paks Paks Debrecen Debrecen Veresegyház Veresegyház Kecskemét Kiskunmajsa Szekszárd
Kerepesi út 32. Kerepesi út 32. Szent János tér 7. Szent János tér 7. Farkastó utca 49/A. Mártirok utca 8. Héti út 19. Kossuth Lajos utca 5. Csépány út 139. Vasvári út 81. Pázsit utca 5. Kereszttöltés utca 33. József körút 9. József körút 9. Vikunya utca 5. fszt. 3. Kígyó utca 6. Panoráma utca 35. Panoráma utca 35. Arany János utca 10. Arany János utca 10. Hóbagoly utca 4. Pesti út 154-156. Rigó utca 4. Thököly út 150. Baross Gábor utca 22. fsz. 1. Baross Gábor utca 22. fsz. 1. Baross Gábor utca 20. Dózsa György utca 18. Bécsi utca 83. Szabadság tér 8. Dózsa György utca 18. Bécsi út 83. Flórián tér 4. Bethlen Gábor utca 1. Bethlen Gábor utca 1. Horváth Mihály utca 2. Horváth Mihály utca 2. Batthyány utca 18. Batthyány utca 18. Halász utca 8. Dózsa György utca 10. Hollós utca 3. Hollós utca 3. Fő út 53. Fő út 53. Vágó utca 11. Fő utca 77. Holub József utca 4. II/12.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
EV-011076 Kereskedelem
Készítés
Javítás
ES-380101 Kereskedelem ES-183248 Kereskedelem ES-332011 Kereskedelem ES-443705 Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
06-06-004605 EV-298504 ES-371180 EV-419669 Kereskedelem 03-09-100019 Kereskedelem EV-675511 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
EV-945838 08-09-012685 Kereskedelem Kereskedelem 19-09-506731 Kereskedelem Kereskedelem 19-09-508912 Kereskedelem Kereskedelem 15- 09- 061499 Kereskedelem 10-09-025443 Kereskedelem 09-06-008853 Kereskedelem 17-06-001441 Kereskedelem Készítés 13-09-066082 Kereskedelem 03-09-117909 Kereskedelem ES-018471
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel KSZ KD KJ
KE K&T
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
KG KOP
DAB KL KO KOR KÉ
NAPRAFORGÓ
KSA
70/141
711
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
712
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 1889/5/2008
Cégnév
Kovács Attila József
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 1999.06.30.
4906/3/2008
Kovács Bertalan
2004.08.12.
7342/2/2014
Kovács Ékszer Kft.
2014.06.02.
Kovács Gabriella
2006.05.18.
5405/2/2009 1704/2/2003
Kovács Istvánné
1999.06.30.
5957/2/2009
Kovács János
2008.10.30.
1857/2/2003
Kovács Jenő
1999.06.30.
3195/4/2009
Kovács Krisztián
1998.11.27.
5413/4/2014
Kovács Krisztián
2006.05.26.
2713/2/2003
Kovács László
1999.06.30.
7130/1/2013
Kovács Péter
2013.06.13.
6971/2/2012
Kovács Rita
2012.08.16.
1736/5/2012
Kovácsics Ottó
1999.06.30.
Kovi-Ékszer Kft.
2009.12.16.
6212/1/2009
Köbli Attila
2009.11.25.
6704/2/2012
Köki Ékszer Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
2011.08.09.
5668/2/2009
Kölcsön-Ház 2007 Kft.
2007.07.19.
4752/1/2004
Köles Vazul
2004.01.22.
5311/1/2006
König Tours Kft.
2006.01.12.
7380/1/2014.
Kőnig Zoltán
2014.08.05.
7070/1/2013
Könyv-Consul Kft.
2013.02.13.
7103/1/2013
Körben Kerékpár Kft.
2013.04.18.
Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
7100 3508 3525 5900 5900 8380 8380 2400 2400 2143 2143 9330 9330 8000 8000 8000 3400 3400 5300 2120 2750 2750 9730 9730 1124 1124 1149 1033 6060 1138 2143 1089 2882 2870 1225 1191 1042 1048 1083 1083 4200 4200 7200 7200 3530 3530 1162 1162
Szekszárd Miskolc Miskolc Orosháza Orosháza Hévíz Hévíz Dunaújváros Dunaújváros Kistarcsa Kistarcsa Kapuvár Kapuvár Székesfehérvár Székesfehérvár Székesfehérvár Mezőkövesd Mezőkövesd Karcag Dunakeszi Nagykőrös Nagykőrös Kőszeg Kőszeg Budapest Budapest Budapest Budapest Tiszakécske Budapest Kistarcsa Budapest Kerékteleki Kisbér Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Hajdúszoboszló Hajdúszoboszló Dombóvár Dombóvár Miskolc Miskolc Budapest Budapest
Széchenyi utca 40. Nagyváradi utca 26. Széchenyi utca 70. I. em. 44. Kossuth Lajos utca 6-8. II/20. Kossuth utca 2-4/e. Erzsébet királyné útja 6. Erzsébet királyné útja 6. Vasmű út 31. fszt. Vasmű út 31. fszt. Hunyadi utca 1. Hunyadi utca 1. Fő tér 17/A. Fő tér 17/A. Kossuth utca 6. Kossuth utca 6. Kossuth utca 9. Mátyás király út 76. Mátyás király út 76. Fecske utca 18. Kossuth Lajos utca 40. Patay utca 2. Patay utca 2. Kossuth Lajos utca 7. Kossuth Lajos utca 7. Vas Gereben utca 17. Vas Gereben utca 17. Egressy út 48-50. Flórián tér 6-9. Béke tér 10. Gács utca 3. Huszka Mihály utca 4/a. Bláthy Ottó utca 37. Petőfi Sándor utca 61. Batthyány tér 1/A. Nagytétényi út 297. I/3. Vak Bottyán út 71/B. Munkásotthon utca 54. II/4. Megyeri út 205/c. Tömő utca 4-6. Tömő utca 4-6. Böszörményi utca 23/c. József Attila utca 2-4. Hunyadi tér 10/A. Hunyadi tér 10/A. Széchenyi út 70. I/41. A. Széchenyi út 70. I/41. A. Wesselényi utca 82. Wesselényi utca 82.
71/141
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
Kereskedelem ES-427789 Kereskedelem 20-09-074252 Kereskedelem
Készítés
Javítás
ES-553348 Kereskedelem ES-409397 Kereskedelem ES-523329 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem ES-033288 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
EV-107591 Kereskedelem 32654926 IPARMŰVÉSZ EV-691533 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 13-09-132552 Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
ES-535627 Kereskedelem 13-09-145842 Kereskedelem 01-09-878355 Kereskedelem IPARMŰVÉSZ 09-09-006038 Kereskedelem 20775710 Kereskedelem 05-09-023132 Kereskedelem 01-09-996543 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
KAJ
AKJ GAB G
KJ*
KK KK
KP KSR KO
KBI
FIGURÁLIS GYB
KK
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
6229/3/2012
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
7027/1/2012
Köröm Szilárd
7317/1/2014
Körút Antikvárium Kft.
2239/2/2012
Kőváriné Schuszter Katalin
2163/2/2010
Köves Zsuzsanna
6924/1/2012
Köz-Pénz Kft.
4328/1/2002
Krachun és Társa Kft.
5825/2/2011
Krajcsik Tamás
7421/2/2014
Kratancsik Réka
7013/1/2012
Kreagora Kft.
6062/1/2009
Kreatív Kézimunka Bt
7228/2/2014
Kredenc-Műterem Kft.
5598/2/2007
Kreditgold Kft.
6970/2/2013
Krénusz István Lászlóné
7258/1/2014
Kristálygömb-Világa Kft.
2513/1/2000
Kriston Bt
2329/5/2012
6029/7/2013
Krizo Kft.
Krizolitgold Kft.
6892/2/2014
Krizsán Gáborné
3013/2/2003
Krizsán Krisztina
5645/1/2007
Kropf Nándor
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2012.11.14. Székhely: Telephely: 2014.04.16. Székhely: Telephely: Telephely: 2003.07.03. Székhely: Telephely: 2003.03.13. Székhely: Telephely: 2012.05.14. Székhely: Telephely: 2002.07.04. Székhely: Telephely: 2008.03.28. Székhely: Telephely: 2014.10.21. Székhely: Telephely: 2012.10.26. Székhely: Telephely: 2009.05.18. Székhely: Telephely: 2013.11.21. Székhely: Telephely: 2007.03.09. Székhely: Telephely: Telephely: 2012.08.16. Székhely: Telephely: Telephely: 2014.01.17. Székhely: Telephely: 2000.01.01. Székhely: Telephely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: 2009.03.24. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 2012.04.04. Székhely: Telephely: 2000.01.01. Székhely: Telephely: 2007.06.15. Székhely: Telephely:
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 6787 6722 6722 6722 1095 1188 1188 1092 1092 1033 2013 1022 1055 5700 5700 4071 5000 2049 2049 1085 1065 1105 1062 5900 5900 5540 8700 8714 8600 3531 3525 1044 1044 1044 1138 1132 1089 1205 2170 1114 1146 2330 2310 1089 2100 2100 8424 8424
Zákányszék Szeged Szeged Szeged Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Pomáz Budapest Budapest Gyula Gyula Hortobágy Szolnok Diósd Diósd Budapest Budapest Budapest Budapest Orosháza Orosháza Szarvas Marcali Marcali Siófok Miskolc Miskolc Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Aszód Budapest Budapest Dunaharaszti Szigetszentmiklós Budapest Gödöllő Gödöllő Jásd Jásd
Dózsa György utca 68. Tisza Lajos körút 41. 2/204. Tisza Lajos körút 59. Tisza Lajos körút 59. Soroksári út 18. Kisfaludy utca 46/B. Kisfaludy utca 46/B. Ráday utca 41/A. Ráday utca 41/A. Reviczky ezredes utca 2. II/4. Plébánia utca 1/A. Fillér utca 54. Szent István körút 15. Ince pápa utca 26. Ince pápa utca 26. Ady Endre utca 12. Ostor út 6. József utca 14. József utca 14. Üllői út 16/a. II/10. Podmaniczki utca 15. Mongol utca 14. Hajós utca 41. Bercsényi utca 38. Rákóczi utca 6. Szabadság út 54-56. Bizei utca 52. Bizei utca 52. Fő utca 174-176 Győri kapu 8. 1/6. Szentpáli utca 2-6. Kálvin János utca 10. Kálvin János utca 10. Jókai utca 5/b. Párkány utca 20. VII/46. Gyöngyház utca 12. fsz. 4. Bláthy Ottó utca 3-5. II. 206. Pannónia utca 19. Kondoros tér 1. Vásárhelyi Pál utca 7. Thököly út 91. Fő út 19. Sólyom utca 3. Bláthy Ottó utca 37. Szilágyi Erzsébet utca 64. Szabadság út 6. Rózsadomb utca 5. Kossuth utca 212.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
18795513 Kereskedelem 06-09-016682 Kereskedelem Kereskedelem EV-307938 Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
EV686595 01-09-663651 01-09-702555 Kereskedelem ES-173497 37654488 13-09-141699 01-06-760786 Kereskedelem 01-09-983411 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés Készítés
Javítás Javítás
04-09-007211 Kereskedelem Kereskedelem 3379469 Kereskedelem Kereskedelem 05-09-019476 Kereskedelem 01-06-419078 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-160361 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-913805 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 28029685 Készítés EV-318856 Kereskedelem EV-611358 Kereskedelem
Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
KSK KZS KOZ
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
K*T EDR RMG ZJD HOY
KL
KRZ KRZ
KZT.
K*J
72/141
713
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
714
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
2776/4/2010
Kucsera Péter
5094/2/2008
Kucsmik István
3790/1/2000
Kulcsár Ferencné
5714/1/2007
Kun László
5713/1/2007
Kun Lászlóné
4610/2/2009
Kundra Ildikó
2060/1/1999
Kurucz Erzsébet
6200/1/2009
Kutasi Kft.
3243/2/2013
Kuti Krisztina
3614/8/2011
Kürti Bálint Péter
4425/1/2002
Kvarc-Topáz Bt
3966/2/2009
Kylon Bt
2821/6/2014
Kzm Kereskedelmi Kft.
4568/1/2003
L.a.császárok Kft.
4721/2/2007
L.a.numizmatika Kft.
6941/1/2012
Labor-Platina Kft.
1669/2/2009
Laczkó Edit
6179/1/2009
La-Gold Kft. Laguna Ékszer Bt
2739/3/2013
Laguna-Gold Kft.
5639/1/2007
Lakatos Bendegúz
6509/2/2011
Lakatos és Lánya Kft.
2577/3/2000
Lamen-Co Kft.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 2730 2730 5500 5500 4484 4484 4700 4700 4700 4700 1056 1056 1122 1122 7678 7621 1115 1053 8127 8200 8060 1239 1239 3531 3580 2009 1062 1061 1121 1152 1074 1074 2085 2085 1174 1174 9024 9021 1047 1085 2370 2370 1224 1224 1224 1136 1025 1025
Albertirsa Albertirsa Gyomaendrőd Gyomaendrőd Ibrány Ibrány Mátészalka Mátészalka Mátészalka Mátészalka Budapest Budapest Budapest Budapest Abaliget Pécs Budapest Budapest Aba Veszprém Mór Budapest Budapest Miskolc Tiszaújváros Pilisszentlászló Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Pilisvörösvár Pilisvörösvár Budapest Budapest Győr Győr Budapest Budapest Dabas Dabas Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest
Nyáregyházi út 4. Nyáregyházi út 4. Fő út 186. Fő út 184. Lehel utca 68. Lehel út 68. Szalkay László utca 15. Szalkay László utca 15. Szalkay László utca 15. Szalkay László utca 15. Váci utca 46. Váci utca 46. Gaál J. utca 21/a Gaál J. utca 21/a. Pertelek utca 12. Jókai utca 4. Bánk bán utca 7. Királyi Pál utca 9. Dózsa utca 63. Kossuth utca 21. Dózsa György utca 1. Haraszti út 2/a. Grassalkovich út 147. Salétrom utca 32. Lévay utca 68. Gerle utca 4. Váci út 1-3. Andrássy út 20. Ámor utca 1/a. Szentmihályi utca 117. Dohány utca 1/a. Dohány utca 1/a. Fő utca 134. Fő utca 134. Hunyadi utca 1. Hunyadi utca 1. Nagy Imre utca 42/B. Jókai utca 13-17 Némethy Ernő utca 28. Üllői út 16/b. Dinnyés Lajos út 35. Bartók Béla utca 90/A. fsz. 9. Lehel utca 2/a. Lehel utca 2/a. Dózsa György út 57. B. Hollán Ernő utca 4. Vend utca 9. Vend utca 9.
73/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
ES-179432 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
ES-529086 Kereskedelem EV-540042 Kereskedelem ES-121736 ES-121713 Kereskedelem ES-481779 Kereskedelem nincs 02-09-061794 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
ES-542550 Kereskedelem Kereskedelem 01-06-754-204 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
05-06-011003 13-09-146377 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-684135 Kereskedelem 01-09-369326 Kereskedelem 13-09-122209 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
ES-512436 08-09-018395 Kereskedelem 01-06-737302 13-09-075051 Kereskedelem ES-063635 Készítés 01-09-946277 Kereskedelem 01-09-078482 Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel KP
KL
KE KUT KK BO7 BO7
K.B SzI KZM
LAC
LL LA B(fekvő) LGK LB
*L* *L*
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
3979/1/2001
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2001.10.03. Székhely: Telephely: 2005.04.12. Székhely: Telephely: 2000.09.28. Székhely: Telephely: 2007.10.01. Székhely: Telephely: 2007.10.01. Székhely: Telephely: 2003.07.07. Székhely: Telephely: 1999.10.04. Székhely: Telephely: 2009.11.18. Székhely: Telephely: 1999.02.03. Székhely: Telephely: 2000.02.22. Székhely: Telephely: Telephely: 2002.11.06. Székhely: Telephely: 2001.05.14. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: 2003.05.09. Székhely: Telephely: 2003.12.04. Székhely: Telephely: 2012.06.25. Székhely: Telephely: 2009.05.14. Székhely: Telephely: 2009.11.02. Székhely: Telephely: 2001.05.22. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2007.06.11. Székhely: Telephely: 2010.11.18. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely:
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
2449/4/2009
Lampert Csaba
1999.06.30.
7144/3/2014
LANA ÉKSZER Kft.
2013.07.15.
3461/1/1999
Lányi és Társa Bt.
1999.10.07.
4015/1/2001
Laokon Alkotóközösség Bt
2001.07.10.
2196/2/2003
Lapis András
2000.07.30.
6237/1/2009
Larion B.c. Kft.
2010.01.07.
Last Action Kft.
2010.05.10.
6315/1/2010
4921/3/2010
Last Minute 2000 Kft.
2004.08.30.
4286/2/2008
László József
2002.05.16.
5915/3/2011
László József.
2008.09.04.
7289/1/2014
Lászlófalvi-Eördögh Katalin Mária
2014.03.19.
2573/1/1999
Lat Bt
1999.12.06.
5333/5/2012
Lau Design Kft.
2006.02.14.
1952/1/1999
Lauli Kkt
1999.06.30.
5201/2/2008
Lavina "60" Bt
2005.08.25.
4986/1/2004
Lead Trade Kft.
2004.11.04.
6718/122011
Lealdo Kft.
2011.08.31.
6829/2/2014
Legold Kft.
2012.01.19.
1629/2/2010
Leipán Kft.
2000.01.01.
5518/3/2013
Lekrinszki Erzsébet
2006.10.12.
7048/1/2012
Len Architects Kft.
2012.12.13.
3922/1/2001
Lénárdné Jeneses Mária
2001.02.28.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
1089 8060 8060 8420 1096 1024 7030 7030 1071 9631 6763 6763 2045 1089 1089 1122 1089 8656 8600 4355 4355 4700 4700 1188 1188 6721 6721 9700 9700 1137 1137 3000 3525 1016 1016 3526 3526 3700 6726 6721 1028 1193 6600 6600 9022 9022 2251 2251
Budapest Mór Mór Zirc Budapest Budapest Paks Paks Budapest Hegyfalu Szatymaz Szatymaz Törökbálint Budapest Budapest Budapest Budapest Nagyberény Siófok Nagyecsed Nagyecsed Mátészalka Mátészalka Budapest Budapest Szeged Szeged Szombathely Szombathely Budapest Budapest Hatvan Miskolc Budapest Budapest Miskolc Miskolc Kazincbarcika Szeged Szeged Budapest Budapest Szentes Szentes Győr Győr Tápiószecső Tápiószecső
Bláthy Ottó utca 3. Szent István tér 7. Szent István tér 7. Ady Endre utca 2. Ernő utca 21. tetőszint 44. Gábor Áron utca 74-76. Kishegyi út 33/c. Kishegyi út 33/c. Aréna utca 80. Vizimalom I. körzet 31. I. körzet 31. Károlyi Mihály utca 60. Bláthy Ottó 4-8. f. em. 1. Gaál Mózes utca 5-7. Városmajor utca 3/A. Gaál Mózes utca 5-7. Muskátli utca 7. Fő utca 47-53. Hunyadi utca 28. Hunyadi utca 28. Fellegvár utca 28. Alkotmány út 1/A. Vezér utca 23. Vezér utca 23. Vidra utca 4. Vidra utca 4. Somlay A. utca 19. Thököly Imre utca 29. Pozsonyi út 9. Pozsonyi út 9. Apród utca 8. Bajcsy-Zsilinszky út 2-4. Tigris utca 5. fszt. 1. Tigris utca 5. fszt. 1. Állomás út 1. Állomás út 1. Fő tér 1. Asztalos utca 31/B. Lechner tér 10. Hunyadi János utca 41/B. Üllői út 266. Hegedűs László utca 9. Kossuth utca 11. Stelczer Lajos utca 3. Stelczer Lajos utca 3. Révai utca 12. Bajcsy-Zsilinszky utca 9.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
EV-797777 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-914027 Kereskedelem 17-06-000535 Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-06-615529 Készítés EV-264386 Készítés
Javítás
13-09-132553 Kereskedelem 01-09-938351 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
14-09-305303 Kereskedelem ES-259408 Kereskedelem ES-282031 Kereskedelem 32838502 Kereskedelem 06-06-005396 18-09-106663 Kereskedelem
Készítés
01-03-021020 Kereskedelem 10-06-024293 Kereskedelem 01-09-670923 05-09-019860 Kereskedelem Kereskedelem 06-09-017879 Kereskedelem
Készítés
Kereskedelem
Készítés
01-09-160887
Kereskedelem 08-09-023751 Kereskedelem EV-053364 Kereskedelem
Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
NGE LM
LAPIS
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
LBC LAS
EKA
LAU LAU
LTD
L*G LZL
74/141
715
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
716
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
7092/1/2013
Lendusz Bt
5231/2/2008
Lengyel Béla
7436/1/2014
Lengyel és Társa Bt.
7113/1/2013
Lenmetál Bt
5604/1/2007
Leon Silver Kft.
1933/4/2008
Lerner Tibor
7279/1/2014
Levente és Marcsi Kft.
5197/1/2005
Lex Antikvitás Kft.
4556/1/2003
Liatris 2000 Bt
2286/2/2002
Licskai Mihály
1452/5/2011
Lidia Kft.
2955/3/2008
Lieber Gábor
6616/1/2011
Liliána 2011 Kft.
3778/2/2011
Liliána D`or Bt
6876/1/2012
Liliforex Kft.
5272/1/2005
Lindus Kft.
5354/1/2006
Linha Lívia
2858/2/2007
Lintán Kft.
Lipóczki Ákos Levente
7193/1/2013
Lisztmayer Jánosné
5390/2/2013
Lizi-Gold Kft.
6808/2/2012
Lizy Ékszer Kft.
2169/2/2014
Lizydent Kft.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 9400 9400 6727 6727 7453 7400 1151 1156 1027 1152 5630 5630 4033 4029 1055 1055 4030 4025 9330 9330 6725 6725 1089 1181 1181 7300 7300 4400 4400 2457 2457 2943 9024 7400 7400 1201 1201 2330 1131 1131 7100 7100 8041 8000 1111 1149 1134 1134
Sopron Sopron Szeged Szeged Mernye Kaposvár Budapest Budapest Budapest Budapest Békés Békés Debrecen Debrecen Budapest Budapest Debrecen Debrecen Kapuvár Kapuvár Szeged Szeged Budapest Budapest Budapest Komló Komló Nyíregyháza Nyíregyháza Adony Adony Bábolna Győr Kaposvár Kaposvár Budapest Budapest Dunaharaszti Budapest Budapest Szekszárd Szekszárd Csór Székesfehérvár Budapest Budapest Budapest Budapest
Lehár Ferenc utca 102. Lehár Ferenc utca 102. Gábor Áron utca 83. Gábor Áron utca 83. Jókai utca 13. Teleki utca 8. Lenvirág utca 56. Lenvirág utca 56. Horváth utca 2-12. IV/46. Szentmihályi út 131. Piac tér 3. Piac tér 3. Simon István utca 26/B. Csapó utca 82. Falk Miksa utca 18-20. Falk Miksa utca 18-20. Igló utca 1/A. Petőfi Sándor tér 12. József Attila utca 16. Fő tér 21. Móra utca 28. Móra utca 28. Gaál Mózes utca 5-7. fszt. 14. Batthyány utca 1/b. Batthyány utca 1/b. Városház tér 6-7. Városház tér 6-7. Váy Ádám körút 4-6. fsz. 5. Váy Ádám körút 4-6. fsz. 5. Béke utca 12. Béke utca 12. Széchenyi lakótelep G/3. Mécs László utca 16. Zárda utca 22. Zárda utca 22. Munkásház utca 3. Munkásház utca 3. Fő út 106-108. Szent László út 141. Szent László út 141. Kurucz utca 13. Garay udvar 2. Arany J. utca 15. Távirda utca 2. Budafoki utca 10/C. 1. em. 1. Pillangó utca 15. Botond utca 10. Botond utca 10.
75/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
08-06-012731 Kereskedelem
Készítés
Javítás
ES-262874 Készítés 14-06-304046 Kereskedelem 01-06-786356 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem ES-374331 Kereskedelem 09-09-025653 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
01-09-663032 Kereskedelem 09-06-007949 Kereskedelem EV-511100 Kereskedelem 06-09-001118 Kereskedelem Kereskedelem ES-403407 Készítés 02-09-069045 Kereskedelem 15-06-094889 Kereskedelem 07-09-018371 Kereskedelem 11-09-006018 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem Kereskedelem
Készítés Készítés
Javítás Javítás
EV-644237 01-09-566943
EV-816144 Készítés 8838507 Kereskedelem 07-09-011823 Kereskedelem 01-09-973265 Kereskedelem 01-09-068018 Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel LM LI
LEN LNS
LEW
LD
LG
ZU LDS LL li
HÁROMSZ. ÉS TÉGLALAP
LIZ
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
5299/1/2005
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2013.04.09. Székhely: Telephely: 2005.10.03. Székhely: Telephely: 2014.11.19. Székhely: Telephely: 2013.05.08. Székhely: Telephely: 2007.03.14. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2014.02.26. Székhely: Telephely: 2005.08.19. Székhely: Telephely: 2003.04.22. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2002.10.15. Székhely: Telephely: Telephely: 1998.10.06. Székhely: Telephely: 2011.04.13. Székhely: Telephely: 2000.09.20. Székhely: Telephely: 2012.03.12. Székhely: Telephely: 2005.11.16. Székhely: Telephely: 2006.03.09. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: 2005.12.15. Székhely: Telephely: 2013.10.11. Székhely: Telephely: 2006.05.02. Székhely: Telephely: 2011.12.08. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely:
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 1279/8/2013
Cégnév Lombard Kft.
3969/2/2007
Lombard Zala Zrt.
2540/5/2009
Longável Balázs
2252/4/2008
Longável Lajosné
6738/2/2012
Lonray Group Kft.
6676/2/2014
Lontai Ékszer Kereskedelmi Kft.
1867/1/1999
Lornyon Bt.
7181/2/2014
Lotharideszné Lőrinc Krisztina
7222/2/2014
Lőrincz Kálmánné
4058/6/2012
Lőrincz Kft.
6262/2/2014
Lr & Társa Kereskedelmi Kft.
5155/2/2009
Lukács Andor Milán
5768/1/2007
Lukács Balázs László
6999/1/2012
Lukács Ildikó
5805/1/2008
Luna-Design Kft.
6517/2/2013
Luna-Style Kft.
7409/1/2014
Luxury Pop Kft.
6951/1/2012
Luxus Fashion Kft.
3122/3/2007
Lüna Bt
4347/3/2011
L-Varázs Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: 2001.05.14. Székhely: Telephely: 2002.09.10. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2011.09.27. Székhely: Telephely: 2011.07.05. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2013.09.19. Székhely: Telephely: 2013.11.14. Székhely: Telephely: 2001.09.05. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 2010.02.18. Székhely: Telephely: Telephely: 2005.06.28. Székhely: Telephely: 2007.12.13. Székhely: Telephely: 2012.09.28. Székhely: Telephely: 2008.02.27. Székhely: Telephely: 2010.11.25. Székhely: Telephely: Telephely: 2014.10.02. Székhely: Telephely: 2012.06.29. Székhely: Telephely: 1998.09.30. Székhely: Telephely: Telephely: 2002.08.08. Székhely: Telephely:
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 1093 1152 9700 1093 8360 8360 2626 2626 4200 4200 1117 1117 7624 7621 1087 1087 2011 1038 6791 6791 3530 3700 7500 3530 3508 1072 1024 1052 8600 9737 8600 8130 2051 2051 6065 6065 8800 7570 8600 1071 1062 5600 5600 1142 1142 1142 7621 7632
Budapest Budapest Szombathely Budapest Keszthely Keszthely Nagymaros Nagymaros Hajdúszoboszló Hajdúszoboszló Budapest Budapest Pécs Pécs Budapest Budapest Budakalász Budapest Szeged Szeged Miskolc Kazincbarcika Nagyatád Miskolc Miskolc Budapest Budapest Budapest Siófok Bük Siófok Enying Biatorbágy Biatorbágy Lakitelek Lakitelek Nagykanizsa Barcs Siófok Budapest Budapest Békéscsaba Békéscsaba Budapest Budapest Budapest Pécs Pécs
Lónyay utca 18/A. Szentmihályi út 131. Széchenyi utca 4-6. Lónyay utca 18/a. Vaszary K. utca 19. Kossuth Lajos utca 21/A. Kóspallagi út hrsz. 000356/13 Kóspallagi út hrsz. 000356/13 Kenézy utca 3. József Attila utca 2-4. Budafoki út 83/A. VI/26. Budafoki út 83/A. VI/26. Ifjúság utca 9/A. Ferencesek utca 18. Üllői út 24. Üllői út 24. Kilátó utca 46. Csobánka tér 62321/124 hrsz Kút utca 15. Szent János tér 1. Széchenyi utca 78. Jószerencsét utca 6. Aradi utca 2. Széchenyi István út 78. Mésztelep utca 1/A. Wesselényi utca 19. Margit körút 51-53. Haris köz 1. Somogyi utca 62. Kossuth Lajos utca 125. Somogyi utca 62. Kossuth Lajos utca 6. Szabadság utca 96. Szabadság utca 96. Szikra 14. I. em. 1. Szikra 14. I. em. 1. Mária út 13. Séta tér 4/XIII. Kálmán Imre sétány 14. Dembinszky utca 38. fsz. 9. Váci út 1-3. Andrássy utca 37-43. Andrássy utca 8. Ungvár utca 37. Ungvár utca 37. Balázs utca 57. Irgalmasok utca 5. Éva utca 5.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
01-09-070192 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 20-10-040145 Kereskedelem ES-569655 Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés Készítés
Javítás Javítás
Készítés
Javítás
ES-353310 Kereskedelem 01-09-966548 Kereskedelem 02-09-077414 Kereskedelem 01-06-110840 Kereskedelem 64951306 Kereskedelem 34721290 Kereskedelem 05-09-008903 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-09-908259 Kereskedelem Kereskedelem ES-274280 Kereskedelem ES-273883 Kereskedelem 30315289 Kereskedelem 03-09-115667 Kereskedelem 20-09-071031 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-192848 Kereskedelem 04-09-011630 Kereskedelem 01-06-717830 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés Készítés
Javítás Javítás
02-09-068151 Kereskedelem
Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel LOM
LB
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
THY
EL
LA
UNA STY
LXP
NL
76/141
717
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
718
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
6841/1/2012
M & A Kereskedelmi Kft.
5832/2/2008
M & V Zafír Zálogház Kft.
1376/6/2005
M és K Kft.
1098/1/2008
Maczucza Tibor
5293/1/2005
Madácsi Ferencné
4525/2/2008
Magay Edit Erzsébet
3627/1/2000
Magic Kft.
7311/1/2014
Magnet Magyar Közösségi Bank Zrt.
4360/2/2003
Magnólia-Silver Kft.
5363/2/2011 6264/4/2013
Mágus-Cad Kft. Magyar Duty-Free Kft.
6772/4/2014
Magyar Aranykereskedő Zrt.
6034/3/2012
Magyar Aranypiac Kft.
7055/1/2013
Magyar Aranytartalék Kft.
7132/1/2013
Magyar Éremkibocsátó Intézet Kft. Magyar Érmeforgalmazó Kft.
7439/1/2014
Magyar Iparművészeti Kft.
1091/4/2013
Magyar Pénzverő Zrt.
6683/3/2013
Magyar Posta Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 1117 1117 5350 5350 2740 2730 2740 2700 5000 2040 2040 5820 5820 1042 1042 1067 1075 1062 1055 2049 1062 9024 1181 1181 1185 1185 1185 1137 1137 1191 1191 6500 6500 1054 1054 1191 1191 1185 1055 1239 1239 1054 1138 8401 6501 2661 8221 8631
Budapest Budapest Tiszafüred Tiszafüred Abony Albertirsa Abony Cegléd Szolnok Budaörs Budaörs Mezőhegyes Mezőhegyes Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Diósd Budapest Győr Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Baja Baja Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Ajka Baja Balassagyarmat Balatonalmádi Balatonboglár
Nádorliget utca 8/D. Nádorliget utca 8/D. Fő utca 28. Fő utca 28. Rákóczi utca 22. Köztársaság út 1-5. Kossuth tér 9. Szabadság tér 9. Ságvári körút 6. Szép utca 27. Szép utca 27. Kölcsey utca 1. Kölcsey utca 1. Petőfi Sándor utca 28. Petőfi Sándor utca 28. Eötvös utca 37. Madách tér 5. Andrássy út 98. Balassi B. utca 9-11. Homokbánya köz 10. Váci út 1-3. Vasvári Pál utca 1/a. Bartók Lajos utca 7/b. 1/3. Bartók Lajos utca 7/b. 1/3. BUD Nemzetközi Repülőtér BUD Nemzetközi Repülőtér BUD Nemzetközi Repülőtér Vígszínház utca 5. fsz. 6. Vígszínház utca 5. fsz. 6. Török utca 7. Török utca 7. Kálvária utca 23. B/6. Árpád tér 1. Szabadság tér 7. Szabadság tér 7. Török utca 7. Török utca 7. József Attila utca 36. Falk Miksa utca 24-26. fszt. 3. Európa út 1. Európa út 1. Hold utca 17. Dunavirág utca 2-6. Szabadság tér 9. Oroszlán utca 5. Rákóczi Fejedelem út 24. Petőfi Sándor utca 19. Szabadság utca 2.
77/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig Árverés visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
01-09-071168 Kereskedelem 16-09-009608 Kereskedelem 13-09-062785 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem ES-226153 Készítés EV-496033 Kereskedelem ES-490668 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-464349 01-10-046111 Kereskedelem 13-09-096675 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-715722 Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-669469 Kereskedelem Kereskedelem 01-10-047145 Kereskedelem
Készítés
01-09-915372 Kereskedelem 03-09-125617 Kereskedelem 01-09-957944 Kereskedelem 01-09-890168 Kereskedelem 01-09-196624 Kereskedelem 01-10-041952 Kereskedelem Kereskedelem 01-10-042463 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Névjel
MCZ
GY M2000
MGS MGS
FFK HDF
FLG
MEI
BP
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
7123/1/2013
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2012.01.31. Székhely: Telephely: 2008.04.10. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 2008.03.19. Székhely: Telephely: 2005.12.08. Székhely: Telephely: 2003.03.11. Székhely: Telephely: 2000.03.01. Székhely: Telephely: 2014.04.09. Székhely: Telephely: 2002.08.28. Székhely: Telephely: Telephely: 2006.03.21. Székhely: Telephely: 2010.02.22. Székhely: Telephely: Telephely: 2011.10.27. Székhely: Telephely: 2009.03.31. Székhely: Telephely: 2013.01.02. Székhely: Telephely: 2013.06.13. Székhely: Telephely: 2013.05.27. Székhely: Telephely: 2014.11.24. Székhely: Telephely: 2006.04.26. Székhely: Telephely: Telephely: 2011.07.14. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely:
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely:
8623 8232 5601 1221 1211 1196 1201 1184 1149 1101 1114 1024 1138 1134 1137 1143 1062 1087 1123 4001 4002 2511 7021 3301 2101 3201 9001 5701 4221 4201 7815 3001 3360 8381 6801 5131 6301 7401 9331 5301 6001 6010 6201 6101 6401 7301 8961 3021
Balatonföldvár Balatonfüred Békéscsaba Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Debrecen Debrecen Dorog Dunaföldvár Eger Gödöllő Gyöngyös Győr Gyula Hajdúböszörmény Hajdúszoboszló Harkány Hatvan Heves Hévíz Hódmezővásárhely Jászapáti Kalocsa Kaposvár Kapuvár Karcag Kecskemét Kecskemét Kiskőrös Kiskunfélegyháza Kiskunhalas Komló Lenti Lőrinci
Széchenyi Imre utca 5-7. Ady Endre utca 11. Munkácsy út 6-8. Városház tér 19. Szent Imre tér 21. Templom tér 22. Zilah utca 13. Üllői út 400. Nagy Lajos király útja 173. Üllői út 114-116. Fehérvári út 9-11. Lövőház utca 1-5. Váci út 178. Róbert Károly körút 70-74. Szent István körút 10. Hungária körút 50. Teréz körút 51. Baross tér 11/c. Alkotás utca 53. Múzeum út 3. Petőfi Sándor tér 1/c. Mária utca 902/2 hrsz Kossuth Lajos utca 15. Széchenyi út 22. Dózsa György út 15. Páter Kis Szaléz út 9-11. Bajcsy-Zsilinszky út 46. Eszperentó tér 4-6. Korpona utca 15. Kálvin tér 1. Kossuth Lajos utca 57. Grassalkovich út 1. Deák Ferenc út 15 Kossuth utca 4. Hódi Pál út 2. Damjanich út 1. Szent István király út 44. Bajcsy-Zsilinszky utca 15. Kossuth Lajos utca 42. Széchenyi sugárút 4. Kálvin tér 10-12. Gázló utca 29/a. Petőfi Sándor tér 19. Dr. Holló Lajos utca 3 Köztársaság utca 11. Városház tér 2. Zrinyi utca 1. Szabadság tér 12/c.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
78/141
719
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
720
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 8701 3401 5401 3501 9201 7501 8801 4401 5901 3601 7031 8501 7601 7602 7609 4090 4151 3101 3950 9601 7801 9401 8331 6701 8001 7101 2001 6601 2311 7901 5001 7090 8301 2801 3581 3911 7130 2601 8101 8201 8901 8421 7140 4100 4000 1014 1023 1033
Marcali Mezőkövesd Mezőtúr Miskolc Mosonmagyaróvár Nagyatád Nagykanizsa Nyíregyháza Orosháza Ózd Paks Pápa Pécs Pécs Pécs Polgár Püspökladány Salgótarján Sárospatak Sárvár Siklós Sopron Sümeg Szeged Székesfehérvár Szekszárd Szentendre Szentes Szigetszentmiklós Szigetvár Szolnok Tamási Tapolca Tatabánya Tiszaújváros Tokaj Tolna Vác Várpalota Veszprém Zalaegerszeg Zirc Bátaszék Berettyóújfalu Debrecen Budapest Budapest Budapest
Rákóczi utca 16. Alkotmány utca 1. Kossuth tér 10. Kazinczy út 16. Erker Ferenc utca 3. Baross Gábor utca 3. Ady Endre utca 10. Bethlen Gábor utca 4. Eötvös tér 2. Munkás utca 14. Dózsa György utca 30-32. Kossuth Lajos utca 27. Jókai utca 10. Indóház tér 6. Megyeri út 76. Kossuth utca 5. Kossuth utca 9. Fő tér 3. Rákóczi út 47. Várkerület 32. Flórián tér 1. Széchenyi tér 7-10. Kossuth Lajos utca 1. Széchenyi tér 1. Kossuth utca 16. Széchenyi utca 11-13. Kossuth Lajos utca 23-25. Kossuth utca 3. Szent Erzsébet tér 1. József Attila utca 27-31. Baross utca 14. Kossuth tér 17. Deák Ferenc utca 19. Fő tér 30. Bethlen Gábor út 9. Rákóczi út 24. Deák Ferenc utca 81/3. Posta park 2. Szent István utca 5. Kossuth Lajos utca 19. Ispotály köz 1. Damjanich utca 3. Szentháromság tér 1. Millennium út 12. Füredi út 27. Dísz tér 15. Török utca 2. Pethe Ferenc tér 1.
79/141
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely:
Cégb. száma / Váll.ig. száma
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
7350/1/2014
Magyar Premium Gold Zrt.
2014.06.18.
1678/3/2008
Mainkó István
1999.06.30.
1780/4/2009
Májer János
2001.12.03.
3147/2/2003
Major Ferenc
1999.06.30.
3519/2/2006
Majoros Katalin
1999.11.19.
7309/2/2014
Makiapi Kft.
2014.04.09.
3412/2/2013 5089/1/2005
Makó Balázs
1999.07.30.
Malachit Kft.
2005.04.07.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
1033 1094 9300 8640 8981 7400 8360 7700 8600 6700 8000 8264 5000 9700 9700 7561 3733 2094 8231 6706 5071 3521 2459 2087 2856 2401 8474 9002 6750 9500 1039 1039 5900 5900 6725 6725 8800 8800 1015 1113 2230 2230 2225 2364 1132 1132 7370 7370
Budapest Budapest Csorna Fonyód Gellénháza Kaposvár Keszthely Mohács Siófok Szeged Székesfehérvár Szigliget Szolnok Szombathely Szombathely Nagybajom Rudabánya Nagykovácsi Balatonfüred Szeged Besenyszög Miskolc Rácalmás Piliscsaba Klotildliget Szákszend Dunaújváros Csabrendek Győr Algyő Celldömölk Budapest Budapest Orosháza Orosháza Szeged Szeged Nagykanizsa Nagykanizsa Budapest Budapest Gyömrő Gyömrő Üllő Ócsa Budapest Budapest Sásd Sásd
Flórián tér 6-9. Ferenc körút 39. Fsz. 2. Erzsébet királyné út 31. Ady Endre utca 3. Olajbányász körút 5/b. Szondi utca 3-5. Kossuth Lajos utca 48. Széchenyi tér 2. Fő utca 186-188. Indóház tér 1. Kaszap István utca 3. Eötvös Károly utca MÁV putca Kossuth Lajos utca 18. Vasút utca 5. Fő utca 109-111. Petőfi út 12. Kossuth Lajos utca 26. Zsigmond utca 14. Csaba utca 34. Damjanich út 21. Erkel Ferenc út 47. Széchenyi tér 21. Egyetem utca 1. Száki utca 89. Dózsa György út 3. Árpád utca 4. Révai Miklós utca 8. Búvár utca 4. Dr. Géfin Lajos tér 14. Hímző utca 8. 8/47. Hímző utca 8. 8/47. Kossuth Lajos utca 6-8. Kossuth utca 6-8. Petőfi Sándor sugárút 50. Petőfi Sándor sugárút 50. Őrház utca 26. Fő utca 8. Hattyú utca 9. Karolina út 17. Csokonai utca 14. Szent István út 34. Ócsai út 1. Falu Tamás utca 14/a. Kresz Géza utca 53/A. II/1. Kresz Géza utca 53/A. II/1. Rákóczi út 3. Rákóczi út 3.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
01-10-048095 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
ES-445653 EV-352172 Kereskedelem IPARMŰVÉSZ 13-09-168895 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 02-09-069045 Kereskedelem
Készítés
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
MI MJ
mk
MB
80/141
721
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
722
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
4533/4/2014
Malinóczki Zsigmond Jánosné
3564/3/2207
Mandala 8 Kft.
6491/1/2010
Mandl Ékszer Kft.
4421/2/2004
Mándoki László Béla
4653/1/2003
Manger Mónika
4098/2/2004.
Manier-2001 Kft.
4518/2/2004
Manolo Bt
3771/2/2006
Manu-Craft Bt
5039/1/2005
Marand Óra-Ékszer Kft.
6371/4/2013
Marawolf Kft.
4085/4/2008
Marcalferr Bt
7007/1/2012
Marcell Silver Kft.
1079/2/2006
Marek József
5587/7/2013
Marexa Kft.
7450/1/2014
Márfi Nina
6537/1/2010
Margayné Szterjopulosz Aphrodite
2798/2/2010
Marianna Ötvös Kft.
Marik Tamás
6577/1/2011
Marker '97 Bt.
3672/2/2004
Márkiz Bt
6421/1/2010
Markó és Tóth Kft.
6783/1/2011
Maros Ékszer Kft.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 3360 3360 1044 1042 3525 3525 1053 1146 2300 2300 8200 8200 3525 3525 1223 1223 1137 1137 2112 2112 2100 2100 9700 9730 2600 2600 2000 2000 4220 4220 4060 1156 1156 1148 1043 3434 3530 3530 5430 5000 2000 2000 9700 9700 8900 8900 8749 2626
Heves Heves Budapest Budapest Miskolc Miskolc Budapest Budapest Ráckeve Ráckeve Veszprém Veszprém Miskolc Miskolc Budapest Budapest Budapest Budapest Veresegyház Veresegyház Gödöllő Gödöllő Szombathely Kőszeg Vác Vác Szentendre Szentendre Hajdúböszörmény Hajdúböszörmény Balmazújváros Budapest Budapest Budapest Budapest Mályi Miskolc Miskolc Tiszaföldvár Szolnok Szentendre Szentendre Szombathely Szombathely Zalaegerszeg Zalaegerszeg Zalakaros Nagymaros
Apponyi Albert utca 18. Fő út 8. Tomori utca 8/a. Kemény Gusztáv utca 1. Muskátli utca 21. Muskátli utca 21. Papnövelde utca 8. Hermina út 2. Ifjúság utca 3. lph. 3. em. 13. ajtó Kossuth Lajos utca 10. Kossuth Lajos utca 3. Kossuth Lajos utca 3. Madarász V. utca 6. Széchenyi utca 67. fszt. 3. Kápolna utca 34. Kápolna utca 34. Szent István körút 24. Szent István körút 24. Fő utca 76. Fő utca 76. Gábor Áron utca 2-10. Gábor Áron utca 2-10. Bajnok utca 56. Fő tér 11. Nagymező utca 21. II. em. 8. Nagymező utca 21. Előd utca 11. Előd utca 11. Árpád utca 4. II. em. 11. Korpona utca 14. Veres Péter utca 15. Sárfű utca 19. IV. em. 13. Sárfű utca 19. IV. em. 13. Kalapács utca 12. Kassai utca 15. 6. em. 38. ajtó Akácos utca 10. Széchenyi utca 46. Széchenyi utca 111. Ószőlő Fő út 55. Gárdonyi út 2. Szűcs József utca 12. Szűcs József utca 12. Fő tér 22/7. Fő tér 22/7. Kossuth Lajos utca 32. 1. em. 3. Zalaegerszeg Kossuth út 4-6. Gyógyfürdő tér 11/6. Hegy utca 1.
81/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
01-09-676580 Kereskedelem 05-09-020422 Kereskedelem EV-536433 Kereskedelem EV-697832 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
19-09-505946 05-06-013567 Kereskedelem 01-06-735766 Készítés 01-09-732356 Kereskedelem 01-09-941767 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés Készítés
Javítás Javítás
18-06-101450 Kereskedelem 13-09-152664 Kereskedelem EV-421509 Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
09-09-013165 Kereskedelem Kereskedelem 39978485 Kereskedelem 5694034 05-09-005630 Kereskedelem Kereskedelem ES-433200 Kereskedelem 13-06-033241 Kereskedelem 18-06-103942 Kereskedelem 20-09-070820 Kereskedelem Kereskedelem 13-09-150745
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
M8
LCM MM KR MAN DTE KO
M*W
MZZ MJ
KM
MTA M97
MT
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
6112/1/2009
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2003.03.28. Székhely: Telephely: 2000.01.04. Székhely: Telephely: 2010.11.08. Székhely: Telephely: 2002.11.05. Székhely: Telephely: 2003.09.09. Székhely: Telephely: 2001.10.11. Székhely: Telephely: 2003.03.07. Székhely: Telephely: 2000.09.18. Székhely: Telephely: 2005.01.12. Székhely: Telephely: 2010.07.13. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: 2001.10.01. Székhely: Telephely: 2012.10.16. Székhely: Telephely: 2006.11.06. Székhely: Telephely: 2007.02.15. Székhely: Telephely: Telephely: 2014.12.09. Székhely: Telephely: 2010.12.21. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: 2009.07.24. Székhely: Telephely: 2011.02.16. Székhely: Telephely: 2000.05.09. Székhely: Telephely: 2010.09.06. Székhely: Telephely: Telephely: 2011.11.15. Székhely:
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
2038/5/2011
Marosi István
1999.06.30.
4454/2/2007
Marosi László
2002.11.25.
6993/2/2013
Marquise Kft.
2012.09.19.
6749/2/2013
Marten Gold Kft.
2011.10.11.
2648/2/2003
Martin S Bt.
1999.06.30.
5535/3/2010
Martini-Zakk Zsuzsanna
2006.11.08.
5344/1/2006
Marton Angéla
2006.02.28.
4277/2/2004
Márton Zsolt Attila
2002.05.07.
6771/1/2011
Mary Baker Ékszer Kft.
2011.10.26.
6394/4/2014
1685/3/2004
Masino Zaci Kft.
Másody Dániel
2010.08.05.
2000.11.06.
3192/4/2003
Maszárovits Józsefné
1999.06.30.
6991/1/2012
Máté Anna
2012.09.19.
6653/2/2014
3422/5/2008
Máté Gold Kft.
Mátéfiné Csordás Mária
2011.05.24.
1999.06.30.
6729/1/2011
Máthé Hajnalka
2011.09.15.
7157/2/2014
Mató Bt.
2013.08.13.
3397/1/1999
Matók Kft.
1999.06.30.
3417/1/1999
Mátragold-585 Kft.
1999.08.06.
6092/1/2009
Maurum Kft.
2009.07.08.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely:
2626 3600 3600 1011 1021 1051 1051 3526 3860 3400 1056 1056 7150 7150 6500 6500 1087 1087 1125 2000 7815 7940 8700 7801 6723 6723 6762 2120 1093 1102 1089 1202 1202 1152 6050 6050 6041 1081 1081 1037 3360 7100 7100 3200 3200 2310 2310 1238
Nagymaros Ózd Ózd Budapest Budapest Budapest Budapest Miskolc Encs Mezőkövesd Budapest Budapest Bonyhád Bonyhád Baja Baja Budapest Budapest Budapest Szentendre Harkány Szentlőrinc Marcali Siklós Szeged Szeged Sándorfalva Dunakeszi Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Lajosmizse Lajosmizse Kerekegyháza Budapest Budapest Budapest Heves Szekszárd Szekszárd Gyöngyös Gyöngyös Szigetszentmiklós Szigetszentmiklós Budapest
Hegy utca 1. Vasvár út 27. Vasvár út 27. Mária tér 4. Budakeszi út 47/a. Erzsébet tér 7-8. Erzsébet tér 7-8. Szeles utca 15. fsz. 2. Petőfi Sándor utca 40/b. Szent László tér 4. Sörház utca 4. Sörház utca 4. Fáy lakótelep 25. 1. em. 3. Szabadság tér 8/19. Dr.Aszalós utca 4. C. ép. Kossuth Lajos utca 2-4. Gaál Mózes utca 5-7. Könyves Kálmán körút 76. V/2. Dániel út 15/2. Dumtsa Jenő utca 1. Zsolnay Vilmos utca 6. Március 15. tér 3/d. Széchenyi utca 5-7. Felszabadulás utca 57. Csongrádi sugárút 124. A. lph. 9. em. 26. Szilléri sugárút 45/a. Alkotmány körút 12. Duna sor 4. Vámház körút 1-3. Állomás utca 27. 4. em. 14. Györffy István utca 1/A. Nagysándor József utca 143. Nagysándor József utca 143. Szentmihályi út 167-169. Szabadság tér 5. Szabadság tér 5. Fő utca 78-82. fszt. 10. Népszínház utca 24. 2. em. 3. Népszínház utca 24. 2. em. 3. Bécsi út 267. Erkel Ferenc út 3/A. Széchenyi út 28. Széchenyi út 28. Kont bíró utca 16. Mátyás király utca 3. Gyári út 20. Gyári út 12. Grassalkovich út 51.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
Készítés
Javítás
ES-170452 Kereskedelem NINCS Készítés 01-09-890727 Kereskedelem 05-09-022663 Kereskedelem Kereskedelem 01-06-013358 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
ES-314072 ES-091245 Kereskedelem EV-941805 Készítés 01-09-968042 Kereskedelem 02-09-0711059 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem EV-133560 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés Készítés
Javítás Javítás
ES-234142 Kereskedelem 29913695 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
01-09-9617202
ES-331421
25328284 01-06-619420 Kereskedelem 17-09-000365 Kereskedelem 10-09-023060 Kereskedelem 13-09-127681 Kereskedelem Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
1051 MQ
GM
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
ZZS
M MBE MSN
MD
MJM ANN M-G
Cs
H56
82/141
723
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
724
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
3864/2/2004
Max Money Kft.
4423/1/2002
Mazák Kft.
6348/1/2010
Mazsaroff Studio Kft.
5013/4/2011
Mclaice 2004 Kft.
5339/6/2014
Mechai Zsuzsanna Mária
7125/1/2013
Media Models Kft.
3521/1/1999
Médiagold Bt
5579/2/2007
Medimarketing Pénzügyi és Marketing Tanácsadó Kft.
5120/1/2005
Medovarszki Bt
7197/1/2013
Mega-Ludens Kft.
7414/1/2014
Megaplex Kft.
7263/1/2017
Mehildivo Kft.
6754/1/2011
Meisels Magyarország Kft.
6249/5/2015
MELIAFLL Kft.
5449/2/2008
Menyhárt Richárd
5778/2/2010
Merci-Desing Kft. Mergl Róbert
1326/2/2003
Mess István
7320/1/2014 7010/2/2013
2731/6/2009
Mészáros Ákos Mészáros Anikó
Mészáros Miklósné
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 1073 1064 7624 7624 9022 9022 9081 8000 9020 3200 3200 1119 1116 1181 1181 1025 1062 5600 5600 1117 1117 1182 1093 1171 1171 1183 1183 1095 6000 1095 6000 1082 1082 2072 2072 8060 8060 2451 2451 2120 9200 9200 2942 9021 2942 2942 9300 9300
Budapest Budapest Pécs Pécs Győr Győr Győrújbarát Székesfehérvár Győr Gyöngyös Gyöngyös Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Békéscsaba Békéscsaba Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Kecskemét Budapest Kecskemét Budapest Budapest Zsámbék Zsámbék Mór Mór Ercsi Ercsi Dunakeszi Mosonmagyaróvár Mosonmagyaróvár Nagyigmánd Győr Nagyigmánd Nagyigmánd Csorna Csorna
Kertész utca 39. Weiner Leo utca 3. Ferencesek utcája 29. Ferencesek utcája 29. fsz. 1. Pálffy utca 9. Pálffy utca 9. Petőfi utca 88. Budai utca 41. Arany János utca 22. Belváros tér 5. 2. em. 3. Kossuth Lajos utca 25. Kondorosi út 29. Kecskeméti József utca 36. Dobozi utca 36/a. Dobozi utca 36/a. Szemlőhegy utca 36. Lázár utca 14. Menta utca 1. Gyóni Géza utca 6. fsz. 2. Irinyi József utca 32/C. 1. em. 4. Irinyi József utca 32/C. 1. em. 4. Halomi út 7. Lónyai utca 14. pince 2. Rákoskert sugárút 60. Rákoskert sugárút 60. Attila utca 19. Attila utca 19. Lechner Ödön fasor 2. 6. em. 609. Deák Ferenc tér 6. Soroksári út 1. Deák Ferenc tér 6. 14. hrsz. Baross utca 78. Baross utca 78. Diófa utca 9. Akadémia utca 1. Kinizsi Pál utca 29. Deák Ferenc utca 28. Zrinyi utca 17. Zrinyi utca 17. Kazinczy utca 11. Várallyai utca 2. F. ép. Várallyai utca 2. F. ép. Bercsényi Miklós utca 12. Jókai utca 13-17. Bercsényi Miklós utca 12. Kossuth Lajos utca 2. Felsőszeri lakótelep 27. Erzsébet királyné utca 1.
83/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
01-09-664827 Kereskedelem 02-09-068321 Kereskedelem
Készítés
Javítás
08-09-019856 Kereskedelem 08-09-012489 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Javítás
01-09-885104 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
01-06-519313 01-09--878672 Kereskedelem 04-06-005541 Kereskedelem 01-09-919575 Kereskedelem
Készítés
Kereskedelem
Készítés
01-09-978026 Javítás
01-09-170343 Kereskedelem 01-09-941736 Kereskedelem 01-09-931711 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Javítás
NINCS Készítés 13-09-116695 Kereskedelem ES-239260 Kereskedelem EV-375762 Készítés Készítés
Javítás Javítás
36219882 Kereskedelem
Készítés
30453293 Kereskedelem Kereskedelem ES-451451 Kereskedelem
Készítés Készítés
Javítás Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
MI MI*
MCL
ZS* DC MG FRC
MLK HOB MLD MEF
MR MER
MI
M*D MA
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
5839/1/2008
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2000.12.08. Székhely: Telephely: 2002.11.06. Székhely: Telephely: 2010.06.15. Székhely: Telephely: 2004.11.25. Székhely: Telephely: Telephely: 2006.02.21. Székhely: Telephely: 2013.05.30. Székhely: Telephely: 1999.11.22. Székhely: Telephely: 2007.01.29. Székhely: Telephely: 2005.05.17. Székhely: Telephely: 2013.10.15. Székhely: Telephely: 2014.10.09. Székhely: Telephely: 2014.01.29. Székhely: Telephely: 2011.10.13. Székhely: Telephely: 2010.01.13. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: 2006.07.13. Székhely: Telephely: 2008.01.14. Székhely: Telephely: 2008.04.16. Székhely: Telephely: 2001.08.29. Székhely: Telephely: Telephely: 2014.04.24. Székhely: Telephely: 2012.10.19. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely:
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
1062/13/2014 Metal-Art Zrt.
6028/2/2013
Metál-Boy Kft.
5026/2/2005
Metálium Kft.
3931/1/2001 1683/1/2003
Metyovinyi Istvánné Mezei Sándor
2918/3/2003
Mezei Zsófia
3172/1/1998
Mezzoforma Bt
6962/1/2012
MGold and Silver Kft.
5455/1/2006
Microarcheo Kft.
4631/1/2003
Midasz Gold Kft.
5262/2/2009
Mieth László
2443/2/2010
Mihalek Mária
4497/1/2003
Mihalovits András
7308/1/2014
Mihály András Gábor
4153/1/2001
Miklós és Társa Bt.
7189/2/2013
Mikolcsó László Gergely
3152/2/1998.
Milagro Kft.
7135/1/2013
Mi-Lan Comp Bt
5403/2/2009
Milanéz Ékszer Kft.
6357/4/2011
Milford-Gold Kft.
3118/2/1998
Minatore Bt
4648/1/2003
Mindenes Vegyesbolt Bt
3674/2/2004
Mini-Bizi és Zálogház Kft.
6439/2/2013
Mini-Souvenir Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: 2009.03.24. Székhely: Telephely: 2004.12.08. Székhely: Telephely: 2001.03.20. Székhely: 2003.03.28. Székhely: Telephely: 1998.10.06. Székhely: Telephely: Telephely: 1998.11.10. Székhely: Telephely: 2012.07.25. Székhely: Telephely: 2006.07.18. Székhely: Telephely: 2003.08.05. Székhely: Telephely: 2005.11.10. Székhely: Telephely: 1998.10.06. Székhely: Telephely: 2003.02.10. Székhely: Telephely: 2014.04.08. Székhely: Telephely: 2001.12.05. Székhely: Telephely: 2013.10.09. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2013.06.24. Székhely: Telephely: 2006.05.15. Székhely: Telephely: 2010.06.25. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2003.08.28. Székhely: Telephely: 2000.05.11. Székhely: Telephely: 2010.09.20. Székhely:
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 1089 1089 2000 2030 2030 1184 1181 2651 4400 4400 2310 2310 1118 1118 1118 1089 1089 1225 2049 1066 1066 7838 7838 6723 6724 1238 1238 2131 2131 1117 1117 2000 2000 1061 1061 3528 3528 1083 1096 8000 1041 1046 1046 1055 1055 8800 8800 2600
Budapest Budapest Szentendre Érd Érd Budapest Budapest Rétság Nyíregyháza Nyíregyháza Szigetszentmiklós Szigetszentmiklós Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Diósd Budapest Budapest Vajszló Vajszló Szeged Szeged Budapest Budapest Göd Göd Budapest Budapest Szentendre Szentendre Budapest Budapest Miskolc Miskolc Budapest Budapest Székesfehérvár Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Nagykanizsa Nagykanizsa Vác
Üllői út 102. Üllői út 102. Bogdányi út 6. Délibáb utca 14-16. Délibáb utca 14-16. Rezeda utca 3/a. Üllői út 467. Rákóczi út 57. 1. em. 1. Debreceni út 86. Debreceni út. 86. Szentmiklós útja 3. E. ép. Szentmiklós útja 3. E. ép. Törökugrató utca 24. Himfy utca 3. Himfy utca 3. Elnök utca 1. Elnök utca 1. Nagytétényi út 242. fsz. 2. Árvalányhaj utca 16. Teréz körút 40. Teréz körút 40. Széchenyi utca 4. Széchényi utca 4. Gáz utca 2/B. Cserzy Mihály utca 30/A. Láng Endre utca 45. Láng Endre utca 45. Erzsébetliget utca 13. A. ép. FS. em. 1. Erzsébetliget utca 13. A. ép. FS. em. 1. Fehérvári út 27. Fehárvári út 27. Nagyváradi utca 14/2. Nagyváradi utca 14/2. Andrássy út 26. Andrássy út 26. Visó köz 3. Visó köz 3. Szigony utca 2/a. VII. em. 21. Sobieski János utca 40. Ányos Pál utca 3. fsz. 2. Deák Ferenc utca 32. Dunakeszi utca 10-12. Dunakeszi utca 10. Falk Miksa utca 18-20. Falk Miksa utca 18-20. Erzsébet tér 20. Erzsébet tér 20. Bácska utca 10.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
01-10-042350 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
13-09-105377 Kereskedelem 01-09-731292 Kereskedelem
Javítás
ES-519749 EV-222895 Készítés
Javítás
Készítés Készítés
Javítás Javítás
Készítés
Javítás
ES-289059
01-06-515182 01-09-969612 Kereskedelem 01-09-862352 Készítés 01-09-715832 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
ES-360047 Kereskedelem
ES-504143 Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
36071280 01-06-746161 34420683 01-09-676176 05-06-015476 Kereskedelem 01-06-770085 07-09-018485 01-06-717774 01-06-013289 Kereskedelem 20-09-064449 Kereskedelem 13-09-122460
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel PV PV*
MS MZS
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
M
FIGURÁLIS MG MGK
Mm MA MAC M(kővel) MLG Mi *M*
MIL MFB MO
MBZ MIN
84/141
725
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
726
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 3967/2/2008
Cégnév
MINTACOOP Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2001.05.14.
3127/2/2007
Miora Bt
1999.06.30.
4440/4/2013
Misiné Marosi Edit
2002.11.13.
Miskei Brigitta
2009.08.06.
6123/2/2012
3033/4/2010
Mizsép -Transz Kft.
1999.06.30.
5826/2/2009
Mizser Sándor
2008.03.28.
5717/1/2007
MKEH-NEHITI Mkerámia Kft.
2007.10.11.
3960/4/2009
Mmg és Társai Bt.
2001.05.07.
5294/1/2005
Mob-Art Kft.
2005.12.08.
6487/1/2010
MOL Nyrt.
2010.11.05.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 1014 1021 1082 1162 1106 3360 3360 6422 6422 6400 6050 6050 3422 3422 1089 1085 1055 8380 8380 1039 1012 1117 2481 2481 5600 5600 5600 6800 6800 5820 5800 5931 5900 5900 6750 6724 6728 6725 6771 6725 6430 6500 7140 7150 6300 6237 6400 7700
Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Heves Heves Tompa Tompa Kiskunhalas Lajosmizse Lajosmizse Bükkábrány Bükkábrány Budapest Budapest Budapest Hévíz Hévíz Budapest Budapest Budapest Velence Velence Békéscsaba Békéscsaba Békéscsaba Hódmezővásárhely Hódmezővásárhely Mezőhegyes Mezőkovácsháza Nagyszénás Orosháza Orosháza Szeged Szeged Szeged Szeged Szeged Szeged Bácsalmás Baja Bátaszék Bonyhád Kalocsa Kecel Kiskunhalas Mohács
Krisztina körút 41-43. Hűvösvölgyi út 28. Üllői út 64. Rozsos utca 19. Kerepesi út 73. Fő út 8. 3. em. 2. Erkel Ferenc utca 3/A. Jókai utca 24. Jókai utca 24. Hősök tere Dankó Pista utca 1. Szabadság tér 8-9. Mátyás király út 37. Mátyás király út 37. Bláthy Ottó utca 3. Horánszky utca 12. 4. em. 1. Falk Miksa utca 24-26. Széchenyi utca 15. Erzsébet királyné utca 17. Hasáb köz 5. Szentháromság utca 1-3. Október huszonharmadika utca 18. M7 autópálya I M 7. autópálya II. Bartók Béla út Sportcsarnok, Gyulai út Szegedi út Szántó Kovács János út 170. Tóalj út Kinizsi tér 1. Mezőhegyesi út Orosházi út Kettőssánc tér Vásárhelyi út 47. sz. fkl. út Csongrádi sugárút Dorozsmai út 20. Kálvária sugárút 96. Makai út Tompai Kapu út 6. Backnang út 7. Szegedi út Budai út 114-116. Zrínyi Miklós utca 25. Negyvennyolcas út Császártöltési utca 50. Majsai út 18. Eszéki út
85/141
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
01-09-066215 Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
01-06-618615 Kereskedelem ES-376730 Kereskedelem ES-433210 Kereskedelem Kereskedelem 03-09-105953 Kereskedelem Készítés 01-09-885105 Kereskedelem 20-06-035873 Kereskedelem 01-09-731086 Kereskedelem 01-10-041683 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
VS
ME
MSA 0H4, 0H5, NHH 0H6
MM
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely:
Cégb. száma / Váll.ig. száma
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely:
7700 7624 7720 7100 7100 7090 7130 7191 7084 6230 6346 1165 1106 1107 1192 1222 1173 1185 1185 1163 1194 1098 2100 2144 2146 2119 2112 9343 9500 9841 9330 9730 9900 9485 9955 9600 9400 9400 9970 9700 9700 9700 9800 9735 9461 2660 2510 2500
Mohács Pécs Pécsvárad Szekszárd Szekszárd Tamási Tolna Hőgyész Pincehely Soltvadkert Sükösd Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Gödöllő Kerepes Mogyoród Pécel Veresegyház Beled Celldömölk Kám Kapuvár Kőszeg Körmend Nagycenk Rábafüzes Sárvár Sopron Sopron Szentgotthárd Szombathely Szombathely Szombathely Vasvár Csepreg Lövő Balassagyarmat Dorog Esztergom
Pécsi út Szigeti út 6. sz. fkl. út Csatári Torok Pásztor út 6. Szabadság utca 90. Szedresi utca Ady Endre út Kossuth utca 4. Kossuth Lajos utca 81/A. Dózsa György út 1. Arany János utca 106. Fehér utca 3. Kőbányai út Nagykőrösi út Nagytétényi út Pesti út 5. Üllői út 661. Üllői utca 738. Veres Péter út 105-107. Puskás Ferenc utca Napfény utca 26. Szabadság utca 12. Szabadság út Hungaroring Köztársaság tér Fő utca 86. sz. fkl. út Ostffy tér Jókai Mór út 2. Győri út Petőfi Sándor tér Rákóczi Ferenc út 84. sz. fkl. út 8 - as út Vágóhíd utca 1. Határátkelő I. Kőfaragó tér Rábafüzesi út 1. Ady Endre tér Zanati út Zanati út II. Dr.Tretter László utca 52. Rákóczi út Kőszegi út hrsz. 0179/39 Kővári út Bécsi út Dorogi út (111. sz. fkl út)
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
86/141
727
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
728
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 2500 2686 2016 2626 2085 2013 2651 3100 3100 3170 2000 2600 2600 2025 7570 7200 7815 7530 7400 7400 7300 7615 7633 7629 7632 7370 7800 7900 7838 7773 7251 7936 8400 8448 8172 8220 8230 8135 8060 8291 8500 8500 8000 8000 8000 8100 8100 8200
Esztergom Galgaguta Leányfalu Nagymaros Pilisvörösvár Pomáz Rétság Salgótarján Salgótarján Szécsény Szentendre Vác Vác Visegrád Barcs Dombóvár Harkány Kadarkút Kaposvár Kaposvár Komló Pécs Pécs Pécs Pécs Sásd Siklós Szigetvár Vajszló Villány Kapospula Szentlászló Ajka Bakonygyepes Balatonakarattya Balatonalmádi Balatonfüred Dég Mór Nagyvázsony Pápa Pápa Székesfehérvár Székesfehérvár Székesfehérvár Várpalota Várpalota Veszprém
Visegrádi út Kossuth utca 27. Móricz Zsigmond út 165. Váci út 119. 10. sz. fkl. út (hrsz. 0140/31.) Árpád fejedelem utca 2. sz. fkl. út Budapesti utca Rákóczi út 77-89. Salgótarjáni út Vasúti villasor 6. Balassagyarmati út Diadal tér 11. sz. fkl. út Erkel Ferenc utca hrsz.1931 Köztársaság utca 27. Pécsi út Kaposvári utca Füredi út 180. Vásár tér Feketegyémánt tér 6. sz. fkl. út Endresz út Komlói út Maléter Pál utca hrsz. 21169 Noszlopy Gáspár utca Szent István tér József Attila utca 66. Széchenyi István út 34. Virágosi út hrsz. 0102. Rákóczi út 10. 066/2 hrsz. Fő út /Aranyvölgyi utca/ 8. sz. fkl. út 71. sz. föút Fűzfői út 5. Széchenyi István út 64. sz.fkl. út Nemes utca (81-es út) Templom kert Jókai út 63. Győri út Balatoni út Sárkeresztúri út 8. Seregélyesi út 8. sz. fkl. út I. 8. sz. fkl. út II. Budapesti utca
87/141
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely:
Cégb. száma / Váll.ig. száma
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely:
8420 9300 9027 9026 9024 9024 2900 2071 2071 9201 9201 9224 2890 2800 2800 2040 9200 5465 6640 5510 5231 5500 6120 6760 5440 5400 5540 6600 6060 5200 5420 3373 3390 3390 3360 6100 4100 4100 4110 4029 4030 4030 4033 4025 5700 4274 4138 5650
Zirc Csorna Győr Győr Győr Győr Komárom M1autópálya M1autópálya Mosonmagyaróvár Mosonmagyaróvár Rajka Tata Tatabánya Tatabánya Törökbálint Mosonmagyaróvár Cserkeszőlő Csongrád Dévaványa Fegyvernek Gyomaendrőd Kiskunmajsa KistelekI. Kunszentmárton Mezőtúr Szarvas Szentes Tiszakécske Törökszentmiklós Túrkeve Besenyőtelek Füzesabony Füzesabony Heves Kiskunfélegyháza Berettyóújfalu Berettyóújfalu Biharkeresztes Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Gyula Hosszúpályi Komádi Mezőberény
Kossuth Lajos út Soproni út Budai út (Mártírok utca ) Galántai út Nagy Imre utca Tatai út Mártírok útja 82. 22-es km 22-es km II. M 1 - M 15. autópálya I. M 1 - M 15. autópálya II. Bem József utca Vértesszőlősi út Győri út Kossuth Lajos utca M 0 autópálya 6 km Halászi út 0139/3 hrsz. Kecskeméti út Szentesi út Sport utca 5. 4. sz. fkl. út Fő út Halasi utca 99. 5. sz. fkl. út Szentesi út Balassi Bálint utca Békéscsabai út Attila út Szolnoki utca Kossuth Lajos út 92-94. Kisújszállási utca 33. sz. fkl. út 33. sz. fkl. út Maklári út Csáti út XIII. ker. 3. 42. sz. fkl. út 47. sz. fkl. út 42. sz. fkl. út Benedek tér Mikepércsi út I. Mikepércsi út II. Sámsoni út Segner tér Csabai út Földvár utca 1/a. Szent István út 24. Békési út
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
88/141
729
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
730
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 5720 5520 4287 4030 2092 1134 1046 1133 1087 1143 1021 1211 1138 1145 1138 1146 1151 1155 1213 2315 1149 2457 7020 2400 2451 2451 2483 2340 6090 7030 2300 7000 6320 6080 7056 7056 8261 8460 8380 8360 8360 8960 8868 8800 8800 8800 8978 8330
Sarkad Szeghalom Vámospércs Debrecen Budakeszi Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Szigethalom Budapest Adony Dunaföldvár Dunaújváros Ercsi Ercsi Gárdony Kiskunlacháza Kunszentmiklós Paks Ráckeve Sárbogárd Solt Szabadszállás Szekszárd Szekszárd Badacsony Devecser Hévíz Keszthely Keszthely Lenti Letenye Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Rédics Sümeg
Vásár tér 1-3. Ady Endre út Debreceni út Monostorpályi út 35/a. Temető út (hrsz.: 2405) Dózsa György út 144. Fóti út 130. Garam utca 2. Hős utca 9. Hungária körút 83-85. Hűvösvölgyi út 136. Kossuth Lajos utca 3. Pap Károly utca (XIII.) Róna utca 170. (XIV.) Váci út 178. Vágány utca 21. Bogáncs utca Karatna tér Szent István út Petőfi Sándor utca Mogyoródi út 32. 6. sz. fkl. út 6-os út 6. sz. fkl. út M6 M6 Szabadság utca Hadház utca 2. Szabadság utca 30. 6. sz. fkl. út Kossuth Lajos utca Köztársaság út 147. Vecsei utca 52. Petőfi Sándor utca 19. M6 M6 71. sz. föút Pápai út Hévízi út Festetics György utca Tapolcai út Széchenyi tér 3. Bajcsy-Zsilinszky Endre utca Balatoni út Camping Elkerülő út 86. sz. fkl. út Alkotmány utca
89/141
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely:
Cégb. száma / Váll.ig. száma
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely:
8300 8300 8900 8900 8900 3780 3860 3700 3450 3400 3526 3508 3508 3540 3600 3630 3770 3950 3980 3900 3800 3348 4031 4027 4220 4087 4080 4200 5300 5300 5310 5340 4400 4090 4150 5350 3580 5241 8623 8648 8638 8638 8638 8719 8840 8640 8700 7500
Tapolca Tapolca Zalaegerszeg Zalaegerszeg Zalaegerszeg Edelény Encs Kazincbarcika Mezőcsát Mezőkövesd Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Ózd Putnok Sajószentpéter Sárospatak Sátoraljaújhely Szerencs Szikszó Szilvásvárad Debrecen Debrecen Hajdúböszörmény Hajdúdorog Hajdúnánás Hajdúszoboszló Karcag Karcag Kisújszállás Kunhegyes Nyíregyháza Polgár Püspökladány Tiszafüred Tiszaújváros Abádszalók Balatonföldvár Balatonkeresztúr Balatonlelle Balatonlelle Balatonlelle Böhönye Csurgó Fonyód Marcali Nagyatád
Keszthelyi utca Kossuth út Balatoni út I. Balatoni út II. Zrínyi Miklós út 20. 27. sz. fkl. út 3. sz. fkl. út Mucsonyi út Nyékládházi út Nyárádi út Búza tér Pesti út I. Pesti út II. Vasgyár út Vasvár út (25 -ös út) 26. sz. fkl. út Kossuth Lajos út Wesselényi Miklós út Várhegy utca 37. sz. fkl. út Vásár tér/Miskolci utca 5. Egri út 34. István út 147. Böszörményi út Debreceni út 1. Böszörményi út 85. Tiszavasvári út Debreceni út Gyarmati utca Madarasi út 4. sz. fkl. út Kossuth Lajos utca 74-78. Széna tér Hajdú utca 16. Keleti sor 17. Ady Endre út 35. sz. fkl. út Füredi út (hrsz.: 1547/3) Szentgyörgyi út 7. sz. fkl. út M7 M7 Rákóczi Ferenc utca 1. Szabadság utca Iharos út József Attila utca Noszlopy Gáspár utca 37. Lábodi út
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
90/141
731
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
732
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 8600 8660 8751 8751 8621 7562 1239 2370 2330 2360 6000 6000 6000 6000 6000 6000 6050 6763 6763 2220 2220 6078 2740 2170 2700 2700 2230 3000 3000 5100 5100 2200 2760 5000 5000 5000 5000 3000 3021 3042 6030 2225 4561 4765 4900 4600 4700 4300
Siófok Tab Zalakomár Zalakomár Zamárdi Segesd Budapest Dabas Dunaharaszti Gyál Kecskemét Kecskemét Kecskemét Kecskemét Kecskemét Kecskemét Lajosmizse Szatymaz Szatymaz Vecsés Vecsés Jakabszállás Abony Aszód Cegléd Cegléd Gyömrő Hatvan Hatvan Jászberény Jászberény Monor Nagykáta Szolnok Szolnok Szolnok Szolnok Hatvan Lőrinci Palotás Pásztó Üllő Baktalórántháza Csenger Fehérgyarmat Kisvárda Mátészalka Nyírbátor
Wesselényi utca 106. Siófoki út M7 M7 Endrédi út Dózsa György tér Ócsai utca 50. sz. fkl. út Fő út Körösi út Békéscsabai út Budai utca Katona József tér M5 M5 Szolnokhegyi út /Repülőtéri út/ 50. sz. út M5 M5 M0 M0 II. kerület 19. Radák utca Pesti út 3. Nagykőrösi út Pesti út 87. Mendei út Jászberényi út Rákóczi út Nagykátai út Szolnoki utca 4. sz. fkl. út Ady Endre utca Gábor Áron tér Abonyi út Elkerülő út Pozsonyi út Elkerülő út 21. sz. fkl. út Szabadság út Fő út K-Sped körút 41. sz. főút Ady Endre utca Alkotmány út 31. Attila út Vásár tér 5. Császári út
91/141
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely:
Cégb. száma / Váll.ig. száma
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely:
4400 4400 4243 4450 3910 4244 4800 4625 4492 4471 4326 4320 4400 2040 2040 1119 1125 1016 1089 1082 1033 1118 1117 1097 2049 2030 2030 2440 2443 1117 1036 2060 1116 3078 3300 3300 3300 3300 4075 4075 3200 3200 3000 3000 3355 3244 3250 3350
Nyíregyháza Nyíregyháza Téglás Tiszalök Tokaj Újfehértó Vásárosnamény Záhony Dombrád Gávavencsellő Máriapócs Nagykálló Nyíregyháza Budaörs Budaörs Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Diósd Érd Érd Százhalombatta Százhalombatta Budapest Budapest Bicske Budapest Bátonyterenye Eger Eger Eger Eger GörbeházaM3 GörbeházaM3 Gyöngyös Gyöngyös Hatvan Hatvan Kápolna Parádfürdő Pétervására Rekettyés pihenőhely
Pazonyi út Tokaji út 4. sz. fkl. út Táncsics Mihály utca 86. Tarcali út 86. 4. sz. fkl. út Nyíregyházi út 1. 4. sz. fkl. út Tiszakanyári út Petőfi Sándor utca 53. Pócsi sarok Korányi Frigyes út Nagykállói út METRO Kinizsi utca 4047/2 hrsz. Borszéki utca Istenhegyi út 55. Mészáros utca 19. Golgota tér Futó utca Mozaik utca 3. Rétköz utca Irinyi utca 45. Gubacsi út 27. Tétényi utca 2. Budai út I. Budai út II. Bekötő út DUFI Olajmunkás út 2. Prielle Kornélia utca Árpád fejedelem út 103. Botond tér Hunyadi János út 2. 21. sz. fkl. út Kistályai út Kővágó tér Mátyás király út Rákóczi út M3 M3 Alkotmány út 19. Pesti út M 3 I. M 3 II. 3. sz. fkl. út 24. sz. fkl. út Orgona út 6. M 3 I.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
92/141
733
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
734
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
6098/1/2009
Molnár Anikó
2009.07.15.
1677/3/2004
Molnár Balázsné
1999.06.30.
1744/4/2011
Molnár Erzsébet
1999.06.30.
Molnár és Molnár Diamant Kft.
1999.06.30.
3238/3/2006 2953/2/2003
Molnár Gábor
1998.10.06.
3895/1/2001
Molnár Géza
2001.01.31.
1766/4/2008
Molnár Gyöngyvér Enikő
1999.06.30.
1721/1/2003
Molnár Mária
2003.03.11.
3702/2/2003
Molnár Tamás
2000.06.14.
5526/2/2013
Molnár Zita
2006.10.31.
7219/1/2013
Molnár Zsófia Dóra
2013.11.12.
7259/1/2014
Molnár Zsuzsa Lili
2014.01.20.
3660/ 10/2010 Monarchia Galéria és Régiség Kereskedés Bt.
2000.04.13.
1700/3/2008
Monori Károlyné
2007.01.30.
7295/1/2014
Montir-Coop Kft.
2014.03.25.
7047/2/2013
Monyo Silver Kft.
2012.12.10.
3560/5/2013
Moon River Kft.
1999.12.16.
4150/4/2014.
2563/3/2004 5853/1/2008
Móra Ékszer Kft.
Morál Kft.
2013.04.23.
2001.12.04.
Morganit Bt.
1999.06.30.
Moró Antik Kft.
2008.05.06.
Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
3350 1165 1165 1035 1035 2330 2330 6723 6720 2200 2200 1053 1144 2840 2840 3000 3000 8200 8200 7500 7500 1112 1112 1024 1053 1014 1014 1103 1103 1039 1096 1221 1221 1052 1052 1089 1089 1067 6710 6710 6782 7400 7400 7400 8630 8630 1055 1055
Rekettyés pihenőhely Budapest Budapest Budapest Budapest Dunaharaszti Dunaharaszti Szeged Szeged Monor Monor Budapest Budapest Oroszlány Oroszlány Hatvan Hatvan Veszprém Veszprém Nagyatád Nagyatád Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Szeged Szeged Mórahalom Kaposvár Kaposvár Kaposvár Balatonboglár Balatonboglár Budapest Budapest
M 3 II. Nyílhegy utca 8. Nyílhegy utca 8. Vörösvári út 25. Vörösvári út 25. Fő út 118. Fő út 118. Felső Tisza-part 27. 3. em. 13. Horváth Mihály utca 7. Toldi utca 13. Toldi utca 13. Kecskeméti utca 8. Csertő park 17. Rákóczi út 88. Rákóczi út 88. Tüzér utca 9. Szent Mihály utca 17. Cholnoky utca 25. Cholnoky utca 25. Zrínyi köz 3. Korányi Sándor utca 23. Fatörzs utca 5. Fatörzs utca 5. Fillér utca 13-15. 4. em. 4. Szarka utca 6. Hess András tér 1-3. Hess András tér 1-3. Gergely utca 35/e. Gergely utca 35/e. Szamos utca 5/B. Ernő utca 21. tetőtér 44. Tanító utca 36. 1. em. 3. Tanító utca 36. 1. em. 3. Semmelweis utca 19. Semmelweis utca 19. Gaál Mózes utca 5-7. 2. em. 205. Bláthy Ottó utca 4-8. fsz. 5. Teréz körút 10. Gorkij utca 3. Gorkij utca 3. Szegedi út 16. Kassa utca 15. Ady Endre utca 8. Fő utca 12. Szabadság utca 4. Szabadság utca 4. fsz. 1. Falk Miksa utca 13. Falk Miksa utca 13.
93/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
ES-483916 Kereskedelem EV-288011 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
ES-334938 06-09-000719 EV-321436 Készítés EV-004392 Kereskedelem ES-170288 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
EV-116172 EV-466182 Kereskedelem Kereskedelem 34587180 Kereskedelem IPARMŰVÉSZ Kereskedelem
Készítés
01-06-725578 Kereskedelem ES-250398 Készítés 01-09-072066 Kereskedelem 01-09-983213 Kereskedelem 01-09-682667 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés Készítés
Javítás Javítás
06-09-020003 Kereskedelem 14-09-304590 Kereskedelem Kereskedelem 14-06-302799 Kereskedelem 01-09-877591 Kereskedelem
Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
ZS ÁF MG MGM MG
MP MM MÉ
BD MGD MI
MR*
MOE
M
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
7104/2/2014
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 7337/1/2014
Cégnév
Móróné Sándor Barbara
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2014.05.22.
5848/1/2008
Morvai és Nagy Kft.
2008.04.28.
2711/1/1999
Mosonmagyaróvári Aranyút Kft.
1999.06.30.
4037/2/2006
Mózes Csaba
2001.08.16.
4011/1/2001
Mpimpex Kft.
2001.07.06.
6611/1/2011
Mrena-Gold Kereskedelmi és Záloghitel Kft.
2011.04.06.
7333/1/2014
Muhr Lászlóné
2014.05.15.
4409/1/2002
Multi Hungary Kft.
2002.10.17.
3950/2/2002
Multi-Essence Kft.
2001.04.20.
5397/9/2013
Multifaktoring Zrt.
2006.05.10.
7275/1/2014
Muonas Befektetési Kft.
2014.02.20.
6559/3/2015
Múzeum Antik Kft.
2011.01.27.
6471/1/2010
Múzsák Galéria Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.
2010.10.25.
3316/2/2006
Műgond Bt
1999.04.22.
6478/1/2010
Myensign Kft.
2010.10.28.
3489/2/2006
Nádor-Ékszer Ötvös Egyéni Cég
1999.10.26.
7063/1/2013
Nagy Sándor
2013.01.24.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely:
1124 1164 1164 2030 1051 9200 9200 2700 2700 1063 2045 5900 6900 1024 1024 1027 1054 2700 2700 1117 1181 1087 1039 1157 1205 1098 1212 1135 1102 1163 1086 1221 1149 1042 1119 1074 1074 2335 1097 2117 2117 1089 1192 1094 1094 6791 6721 2120
Budapest Budapest Budapest Érd Budapest Mosonmagyaróvár Mosonmagyaróvár Cegléd Cegléd Budapest Törökbálint Orosháza Makó Budapest Budapest Budapest Budapest Cegléd Cegléd Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Taksony Budapest Isaszeg Isaszeg Budapest Budapest Budapest Budapest Szeged Szeged Dunakeszi
Apor Vilmos tér 9-11. fsz. 15. Tóköz utca 64. Tóköz utca 64. Budafoki út 9/B. Bajcsy-Zsilinszky út 24. Szent István kir. utca 28. Szent István kir. utca 28. Dessewffy utca 70. Szabadság tér 1/1. Szív utca 18. 1. em. 9. Dulácska utca Liget utca 8/B. 2. em. 7. Csanád Vezér tér 17. Lövőház utca 12. 2. em. 44. Lövőház utca 12. 2. em. 44. Bem József utca 6. Hold utca 13. Közép út 41. Szelei út 40. Budafoki út 111-113. Üllői út 425. Baross tér 6. Juhász Gyula utca 2. Zsókavár utca 13. Tátra tér 1. Haller utca 22. Kossuth Lajos utca 85. Lehel út 46. Állomás utca 1. Veres Péter út 39. Teleki tér 6. Városház tér 14 Nagy Lajos király útja 150. Árpád utca 56. fsz. 18. Tétényi út 63. Károly körút 3/A. Dohány utca 1/A. Zsellérerdő utca 7/A. Könyves Kálmán körút 12-14. Vágóhíd utca 2/a. Vágóhíd utca 2/a. Benyovszky Móricz utca 3. Taksony utca 6/2. Liliom utca 48. 3. em. 6. Liliom utca 48. 3. em. 6. Brassói utca 6. Mikszáth Kálmán utca 6-8-10. Kazinczy utca 11.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Kereskedelem IPARMŰVÉSZ Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
13-09-118384 Kereskedelem 08-09-005566 Kereskedelem ES-025799 Kereskedelem 01-09-694049 Kereskedelem 04-09-010403 Kereskedelem 6190667 Kereskedelem 01-09-690336 Kereskedelem 13-09-084813 01-10-044925 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-09-172976 Kereskedelem 01-09-565495 Kereskedelem 13-06-058543 Kereskedelem 01-06-516712 Készítés 01-09-945673 Kereskedelem 06-11-000361 Kereskedelem 31489289
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig Árverés visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
Készítés
Javítás
Névjel
MB
MCS MP*
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
MAQ
VB
NGY NS
94/141
735
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
736
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 5130/1/2005
Cégnév
Nagy & Dérer Mg. Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2005.05.24.
4710/2/2008
Nagy Ágnes
2003.11.25.
1119/2/2003
Nagy Andrea
1998.07.07.
Nagy Attila
2013.11.22.
7229/1/2013 4829/2/2004
Nagy Csaba Attila
2004.05.05.
2280/2/2003
Nagy Ilona
2000.01.25.
1695/3/2006
Nagy István
1999.06.30.
5123/3/2010
Nagy István
2005.06.07.
3343/3/2009
Nagy Józsa
1999.06.30.
2362/2/2003
Nagy Józsefné
1999.06.30.
4247/2/2005
Nagy Lajosné
2002.03.28.
5215/1/2005
Nagy Péter Miklós
2005.09.14.
5720/1/2007
Nagy Réka
2007.10.15.
5767/4/2015
Nagy Tamás Antal
2007.12.12.
7323/1/2014
Nagy Viktória Anna
2014.05.05.
6906/1/2012
Nagyboldogasszony Bencés Templom
2012.04.23.
3387/1/1999.
Nagyházi Galéria Kft.
1999.07.14.
7365/1/2014
Nagyné Jakab Kitti
2014.07.15.
Nagyné Kovács Anikó
1999.06.30.
2080/4/2011
Nagyné Szabó Katalin
1999.06.30.
7434/1/2014
Napfényes Művészeti Műhely Kft.
2014.11.17.
6698/2/2011
Napfény-Toll Kft.
2011.07.28.
4453/2/2003
Napfivér és Holdnővér Kft.
2002.11.25.
Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
2120 6237 1068 4150 4150 2700 2700 1183 1183 7621 7621 8000 8000 1067 1067 8600 8600 7020 7020 3060 3060 5510 5510 9024 9024 6500 6500 4450 4450 4440 1164 1164 9400 9400 1055 1055 1035 1035 6080 6080 6000 6000 1033 1123 1022 5900 1117 1094
Dunakeszi Kecel Budapest Püspökladány Püspökladány Cegléd Cegléd Budapest Budapest Pécs Pécs Székesfehérvár Székesfehérvár Budapest Budapest Siófok Siófok Dunaföldvár Dunaföldvár Pásztó Pásztó Dévaványa Dévaványa Győr Győr Baja Baja Tiszalök Tiszalök Tiszavasvári Budapest Budapest Sopron Sopron Budapest Budapest Budapest Budapest Szabadszállás Szabadszállás Kecskemét Kecskemét Budapest Budapest Budapest Orosháza Budapest Budapest
Kazinczy utca 11. Kalocsi út 14. Benczúr utca 39/b/4. Piac tér 1633/8. Piac tér 1633/8. Szőlő utca 28. Szőlő utca 28. Garam utca 20. Garam utca 20. Jókai utca 11. fsz. 9. Jókai utca 11. fsz. 9. József Attila utca 2/c. József Attila utca 2/c. Eötvös utca 23/a. Eötvös utca 23/a. Birs utca 13/a. Szabadság tér 9. Kossuth tér 9. Kossuth tér 9. Mikszáth Kálmán utca 6. Kölcsey utca 8. Hold út 27. Árpád utca 16. Pápai út 3/A. Pápai út 3/A. Platánfa utca 11. Grauaug Ármin utca 4-6. Vörösmarty utca 7. Csontváry tér 1. Kossuth Lajos utca 7. Tópart utca 6. Tópart utca 6. Templom utca 1. Templom utca 1. Balaton utca 8. Falk Miksa utca 13. Kerék utca 2. 3. em. 15. Kerék utca 2. 3. em. 15. Ady Endre utca 8. Ady Endre utca 8. Őz utca 5/a. Őz utca 5/a. Bogdáni út 18/B. 2. em. 4. Alkotás utca 37. Lévay utca 5/a. 2. em. 5. Kossuth utca 10-12. Szerémi sor 12/a. 3. em. 14. Vámház körút 5.
95/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Készítés
Javítás
03-09-107213 Készítés ES-284721 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
EV-101652 IPARMŰVÉSZ Készítés EV-932050 Kereskedelem EV-383742 Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
EV-450446 Kereskedelem ES-273856 Kereskedelem ES-524972 Kereskedelem EV-257154 Kereskedelem EV-160936 Kereskedelem EV-865344 Készítés ES-159190 Kereskedelem ES-154372 Kereskedelem Kereskedelem IPARMŰVÉSZ Kereskedelem
Készítés
Javítás
6913 Kereskedelem 01-09-065221 Kereskedelem IPARMŰVÉSZ Kereskedelem
Készítés
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
EV-964801 EV-482276 Kereskedelem 01-09-196371 Kereskedelem 01-09-939853 Kereskedelem 01-09-703937 Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
DN NÁ NA NBA
NI NZ
RJ
NP
NSB
NJK KA
NMM
FMC
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
2527/4/2010
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
7445/1/2014
Napi Tipp Kft.
6799/4/2012
Nart-Deco Fémművészeti Stúdió Bt
6957/1/2012
Násfa Antik Galéria Kft.
6136/1/2009
Navaratna.net Kft.
2729/1/1998
6002/3/2013 6663/9/2014
Navetta Kft.
Navi-Prim Bt Nawaratna Kft.
6116/1/2009
Nazca Design Kft.
7286/1/2014
Nebuló Könyvház Kft.
5677/2/2010
Nefrit-Gold Bt
4251/1/2002
Négy D Kft.
5276/3/2011
Né-Ha Zálogház Kft.
7206/1/2013
Nehéz Kő Kft.
7318/1/2014
Nelli Ékszer Kft.
4435/1/2002
Nelson Ipari-Kereskedelmi Kft.
5887/2/2010
Nelteam Kft.
7171/1/2013
Nemes Gusztáv
4834/2/2007
Német Óraház Schmuck-Time Kft.
4977/3/2008
Németh Pál Gergő
6289/1/2010
Németh Andrásné
7256/1/2014
Németh Ferenc
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2014.11.27. Székhely: Telephely: 2011.11.28. Székhely: Telephely: Telephely: 2012.07.19. Székhely: Telephely: 2009.09.04. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: 2009.01.19. Székhely: Telephely: 2011.06.07. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 2009.07.29. Székhely: Telephely: 2014.03.11. Székhely: Telephely: 2007.08.07. Székhely: Telephely: 2002.04.10. Székhely: Telephely: 2005.11.18. Székhely: Telephely: 2013.10.30. Székhely: Telephely: 2014.04.18. Székhely: Telephely: 2002.11.12. Székhely: Telephely: 2008.07.10. Székhely: Telephely: 2013.09.06. Székhely: Telephely: 2004.05.07. Székhely: Telephely: 2004.10.25. Székhely: Telephely: 2010.04.02. Székhely: Telephely: 2014.01.10. Székhely: Telephely:
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 1027 1027 1029 1029 1053 1055 1055 1141 1141 9024 9024 9024 1201 1204 2120 2440 2120 8100 8500 8360 1122 1122 1075 1053 9082 9021 7150 7150 9132 9200 8000 8000 6230 6230 1114 1114 6060 6060 4900 4900 1081 2049 5900 5900 9300 9300 8330 8330
Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Győr Győr Győr Budapest Budapest Dunakeszi Százhalombatta Dunakeszi Várpalota Pápa Keszthely Budapest Budapest Budapest Budapest Nyúl Győr Bonyhád Bonyhád Árpás Mosonmagyaróvár Székesfehérvár Székesfehérvár Soltvadkert Soltvadkert Budapest Budapest Tiszakécske Tiszakécske Fehérgyarmat Fehérgyarmat Budapest Diósd Orosháza Orosháza Csorna Csorna Sümeg Sümeg
Kapás utca 11-15. Kapás utca 11-15. Gyulai Pál utca 25. Gyulai Pál utca 25. Királyi Pál utca 9. Falk Miksa utca 22. fsz. 3. Falk Miksa utca 22. fsz. 3. Kőszeg utca 2/B. Kőszeg utca 2/B. Zrinyi utca 49/b. Hunyadi utca Zrinyi utca 49/b. Orsolya utca 9. 4. em. 16. Orsolya utca 9. 4. em. 16. Nádas utca 6. Damjanich út 27. Nádas utca 6. Fehérvári út 17. Celli út 92. Csapás utca 27. Krisztina körút 35. Krisztina körút 35. Károly körút 3/C. Múzeum körút 3. Új utca 16. A. ép. Kisfaludy utca 15. Kosztolányi utca 5. Rákóczi utca 1. Dombiföld utca 3. Szent István király utca 82. Budai út 232. Budai út 232. Árpád utca 36. Árpád utca 36. Bartók Béla utca 70. fsz. 1. Bartók Béla utca 70. fsz. 1. Bajcsy-Zsilinszky utca 12. Béke tér 3. József Attila utca 66. Kossuth tér 3-5. Vay Ádám utca 8. 1. em. 8. Szabadság utca 4/b. Ady Endre utca 13. Kossuth Lajos utca 16. Andrássy utca 15. 2. em. 13. Erzsébet királyné utca 1. 17. ajtó Bosnyák utca 3. Bosnyák utca 3.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
01-09-942361 Kereskedelem 13-06-041425 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés Készítés
Javítás Javítás
01-09-985200 Kereskedelem 01-09-923747 Kereskedelem 08-09-006444 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés Készítés
Javítás Javítás
01-06-117681 Kereskedelem 07-09-023367 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-09-722017 Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-871431 Kereskedelem 08-06-013461/5 Kereskedelem 17-09-002943 Kereskedelem 08-09-013370 Kereskedelem 07-09-013811 Kereskedelem 03-09-127402 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-063706 Kereskedelem 03-09-113328 Kereskedelem 2869133 01-09-713189
Kereskedelem 20423047 Kereskedelem 35117880 Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
NA
NVR N
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
N-P AUM
NAZ
F*K
NHA
KNE
NÉM
96/141
737
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
738
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
7139/1/2013
Németh Krisztina
3296/2/2003
Németh László
3866/4/2008
Németh Lászlóné
5803/1/2008
Németh Péter
1717/4/2008
Németh Zoltán
7155/1/2013
Nenad-D Kft.
6093/2/2012
Nesju Kft.
6839/2/2013
Net Consulting Group Bt.
5199/2/2010
Névedi Kft.
7160/2/2013
New Age Ügynökség Kft.
7255/1/2014
New York Gold Kft.
4995/1/2004
Next Step 2000 Bt.
5622/5/2011
Next-Time Kft.
4613/3/2004
Niedermayer és Társa Bt.
2833/9/2014
NIELLO Kft.
3494/6/2008
Nigó Károlyné
4730/2/2004
Niki-Ékszer Kft. Nikolics László
3631/10/2014 Nimala Kft. 6091/1/2009
Nimazo Kft.
2338/3/2010
NITA-G Bt.
1092/1/2006
Nitrogénművek Zrt.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 8500 1112 9700 9700 2347 2347 9735 9735 6000 6000 2000 2000 7635 7621 2030 2030 3036 3200 1025 1025 9026 8500 1193 1051 1089 1067 4029 1089 1052 2040 5700 5600 1154 1089 8400 8400 2194 2194 2134 2600 7800 7800 2740 2760 6724 6724 8105 8105
Pápa Budapest Szombathely Szombathely Bugyi Bugyi Csepreg Csepreg Kecskemét Kecskemét Szentendre Szentendre Pécs Pécs Érd Érd Gyöngyöstarján Gyöngyös Budapest Budapest Győr Pápa Budapest Budapest Budapest Budapest Debrecen Budapest Budapest Budaörs Gyula Békéscsaba Budapest Budapest Ajka Ajka Tura Tura Sződ Vác Siklós Siklós Abony Nagykáta Szeged Szeged Pétfürdő Pétfürdő
Mikszáth Kálmán utca 6. Mikes Kelemen utca 13. Kálvária utca 46. Fő tér 43. Templom utca 30. Templom utca 30. Petőfi Sándor utca 5. Petőfi Sándor utca 5. Arany János utca 3. Arany János utca 3. Bogdányi út 3. Bogdányi út 3. Mandulás köz 8. Király utca 30. Elvira utca 18. Elvira utca 18. Nefelejcs utca 9. Csomor Kálmán utca 2. Törökvész út 113. 1. em. 4. Törökvész út 113. 1. em. 4. Szürkegém utca 6. Kossuth utca 13. Bocskai utca 26. Károly körút 20. Gaál Mózes utca 5-7. Teréz körút 31. Csapó utca 30. Gaál Mózes utca 5-7. Kristóf tér 6. Kinizsi út 1-3. Mátyás király utca 6/1. Jókai utca 6/3. Antalfa utca 90. Bláthy Ottó utca 3-5. I. em. 111. Fő út 14. fsz. 2. Szabadság tér 20. Rákóczi utca 61. Rákóczi utca 61. Kastély út 4. dr. Csányi László körút 52. Felszabadulás utca 27. fsz. 5. Felszabadulás utca 27/6. Herman Ottó utca 14. Dózsa György út 15. Dr. Boross József utca 30. Dr. Boross József utca 30. Hősök tere 14. Hősök tere 14.
97/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
IPARMŰVÉSZ Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
EV-188500 Kereskedelem ES-301499 Kereskedelem ES-386912 ES-355735 13-09-113905 Kereskedelem 02-09-069106 Kereskedelem 01-06-728378 Kereskedelem 10-09-026458 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-711248 08-09-025857 Kereskedelem 01-09-743444 Kereskedelem 01-09-869598 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 04-06-003832 Kereskedelem 01-09-661275 Kereskedelem ES-404155 Kereskedelem 13-09-096464 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
ES-155552 02-09-066722 Kereskedelem
Javítás
13-09-124857 Kereskedelem 06-06-005970 Kereskedelem 19-10-000148
Készítés
Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel NK*
NP NZ DKS
PMK CÍMER BDO
MEM NEX
ÁDI NLL NLL
SZ NKO RSD
NG NG
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
5647/1/2007
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2013.06.27. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2000.12.12. Székhely: Telephely: 2008.02.22. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2013.08.12. Székhely: Telephely: 2009.07.08. Székhely: Telephely: 2012.01.31. Székhely: Telephely: 2005.08.23. Székhely: Telephely: 2013.08.13. Székhely: Telephely: 2014.01.10. Székhely: Telephely: 2004.11.08. Székhely: Telephely: 2007.04.25. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 2003.07.10. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 1999.10.27. Székhely: Telephely: 2003.12.22. Székhely: Telephely: 2007.06.18. Székhely: Telephely: 2000.03.06. Székhely: Telephely: 2009.07.07. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2006.07.07. Székhely: Telephely:
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
3291/5/2012
No+va Bt
6203/1/2009
Noa Ékszer Kft.
6607/2/2012
Nobility Kft.
6455/1/2010
Noble Metal House Kft.
6661/3/2014
Noble Trade 2004 Kft.
6528/3/2014
NOC-ART Kft.
6088/1/2009
Nofreti Bt
4901/6/2014
Noire Amz Kft.
1560/9/2010
Norikó Kft.
5991/1/2008
Novák László Attila
7389/1/2014
Novo-Silex Kft.
5268/1/2005
Nox-Ékszer Kft.
7404/1/2014
Nudelman Numizmatika Kft.
2499/2/1999
Number One Kereskedelmi Bt
7119/1/2013
Numis Invest Kft.
6654/1/2011
Numisfred Használtcikk Kereskedelmi Kft.
6009/2/2014
Numizmatik Kft.
7304/1/2014
Nuridsányné Kerekes Mária Eszter
7005/2/2012
N-Z Piac Kft.
4135/2/2008
Nyd Bt
4773/2/2009
Nyeste Gábor
6345/2/2011
Nyikos Andrea
2941/9/2014
Nyírgold-Ékszer Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2009.11.24. Székhely: Telephely: 2011.03.31. Székhely: Telephely: Telephely: 2010.10.11. Székhely: Telephely: 2011.06.01. Székhely: Telephely: 2010.12.06. Székhely: Telephely: 2009.06.23. Székhely: Telephely: 2004.08.04. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2008.12.22. Székhely: Telephely: 2014.08.28. Székhely: Telephely: 2005.11.15. Székhely: Telephely: 2014.09.23. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2013.05.21. Székhely: Telephely: 2011.05.25. Székhely: Telephely: 2009.01.28. Székhely: Telephely: 2014.04.03. Székhely: Telephely: 2012.10.11. Székhely: Telephely: 2001.11.20. Székhely: Telephely: 2004.02.23. Székhely: Telephely: 2010.06.09. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely:
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 2300 2300 1070 1070 8060 8420 8060 1067 1067 2214 2291 1092 1092 1034 1013 3100 3100 2660 3170 6721 6725 5534 5534 4090 4025 1037 1037 1052 1052 6300 6300 1138 1138 1055 1055 1039 1067 1203 1203 7370 7370 1026 1026 1181 1181 9330 1141 4400
Ráckeve Ráckeve Budapest Budapest Mór Zirc Mór Budapest Budapest Pánd Etyek Budapest Budapest Budapest Budapest Salgótarján Salgótarján Balassagyarmat Szécsény Szeged Szeged Okány Okány Polgár Debrecen Budapest Budapest Budapest Budapest Kalocsa Kalocsa Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Sásd Sásd Budapest Budapest Budapest Budapest Kapuvár Budapest Nyíregyháza
Kossuth Lajos utca 20. Kossuth Lajos utca 20. Hársfa utca 18. Hársfa utca 18. Köztársaság tér 1. Ady Endre utca 2. Szent István tér 2. Teréz körút 43. Teréz körút 43. Kossuth utca 9. Kossuth utca 33. Kinizsi utca 21-25. B. lépcsőház 4. em. 1. Kinizsi utca 21-25. B. lépcsőház 4. em. 1. Zápor utca 2/B. Attila utca 29. fsz. 6. Kővirág utca 6. Ady Endre út 2. Kossuth út 16. Rákóczi utca 82. Osztrovszky utca 21-23. Szabadkai utca 7. Vasút utca 5. Vasút utca 5. Hősök utca 107. Piac utca 11-15. Vízmosás lejtő 12. Vízmosás lejtő 12. Petőfi Sándor utca 16. Petőfi Sándor utca 16. Diófa utca 2. Szent István utca 37. Kelén utca 2. Q. ép. 8. em. 6. Kelén utca 2. Q. ép. 8. em. 6. Szent István körút 15. fsz. Szent István körút 15. fsz. Hadrianus utca 3. 3. em. 27. Eötvös utca 26/c. Kossuth Lajos utca 37/A. 1. em. 3. Kossuth Lajos utca 37/A. 1. em. 3. Kossuth Lajos utca 16/A. Rákóczi utca 16. Gábor Áron utca 80. Gábor Áron utca 80. Igaz utca 5. 1. em. 4. Besence utca 8. Keleti sor 28. Szugló utca 125/D. B. ép. A. lcsh. fsz.2. Zrínyi Ilona út 8-10.
Cégb. száma / Váll.ig. száma 13-06-011624
Kereskedelem 01-09-927215 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem Kereskedelem
Készítés Készítés
Javítás Javítás
Készítés
Javítás
07-09-016061
01-09-946040 Kereskedelem 13-09154758 Kereskedelem 01-09-943300 Kereskedelem 01-06-778664 Készítés 12-09-003816 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 06-09-000957 Kereskedelem VA-197698 Kereskedelem 09-09-026170 Kereskedelem 01-09-734722 Kereskedelem 01-09-679567 Kereskedelem 03-06-102849 Kereskedelem 01-09-987221 Kereskedelem 01-09-939490 Kereskedelem 01-09-711343 Kereskedelem
Készítés
35890288 Kereskedelem 02-09-078210 Kereskedelem 01-06-774212 Készítés
Javítás
ES-526356 Készítés Készítés 15-09-065162
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig Árverés visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
Javítás
Névjel
NOA NOB
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
NOC F*V AMZ
N
NOX
NY CÍMERPAJZSBAN ÉKÍRÁS NYA NYV
98/141
739
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
740
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
5976/1/2008
Nyolc Krajczár Kft.
2008.11.21.
7291/1/2014
Nypd Invest Kft.
2014.03.21.
2664/3/2007
Oblat Zsolt
1999.06.30.
6645/1/2011
Oblivion Limited Kft.
2011.05.11.
3548/6/2014
Odessey Bt
1999.12.08.
3456/7/2008
O-Ízisz-99 Kft.
1999.09.30.
2082/1/2002 7367/2/2014
Olácsi Istvánné Oláh Andrea
2000.10.18. 2014.07.15.
6065/1/2009
Oláh Csaba
2009.05.22.
5812/2/2008
Oláh Ilona
2008.03.04.
7260/1/2014
Oláh Katalin Bianka
2014.01.24.
7241/1/2013
Oláh Nikolett
2013.12.05.
6018/1/2009
Old-G Kft.
2009.02.24.
Old-Gold Bt
1999.06.30.
5631/1/2007
Ómama Antik Bt
2007.05.15.
1454/2/2003
Onix Ékszerház Kft.
1999.06.30.
2497/1/1999
Onix-Anker Bt
1999.06.30.
2967/2/2001
Onix-Goldring Bt
1999.06.30.
6414/1/2010
Onlinesilver Kft.
2010.09.01.
4927/2/2005
Ónodi László Zoltánné
2004.09.07.
5772/2/2010
Onyx Gold Kft.
2007.12.22.
Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
4400 4400 1191 1191 6722 6722 8000 8000 1025 1081 8220 5000 9200 9200 9200 1034 1047 8600 8600 8600 8600 8600 8600 5500 5500 1081 1081 3300 3300 2310 2310 1238 5420 5420 1025 1025 6100 6100 6500 6500 2737 2737 1133 1133 4233 4233 3525 3525
Nyíregyháza Nyíregyháza Budapest Budapest Szeged Szeged Székesfehérvár Székesfehérvár Budapest Budapest Balatonalmádi Szolnok Mosonmagyaróvár Mosonmagyaróvár Mosonmagyaróvár Budapest Budapest Siófok Siófok Siófok Siófok Siófok Siófok Gyomaendrőd Gyomaendrőd Budapest Budapest Eger Eger Szigetszentmiklós Szigetszentmiklós Budapest Túrkeve Túrkeve Budapest Budapest Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyháza Baja Baja Ceglédbercel Ceglédbercel Budapest Budapest Balkány Balkány Miskolc Miskolc
Szegfű utca 75. Zrínyi Ilona út 8-10. Üllői út 218/9. Üllői út 218/9. Püspök utca 11/a. 2. em. 8. Püspök utca 11/a. 2. em. 8. Rákóczi utca 27/b. 1. em. 13. Budai utca 9-11. Nagybányai út 74/a. Alföldi utca 18. 1. em. 36. Laposa Dániel utca 8. Jászkürt utca 1. Fülemüle utca 34. Kötélgyártó utca 4. Magyar utca 17. fsz. 11. Kecske utca 30. Deák Ferenc utca 32. Dózsa György út 39. Kálmán Imre sétány 14/C/3. Fő út 85. Fő tér 9. Révész Géza utca 3. Fő utca 85. Vásártéri lakótelep 22. ép.A.lh.1 em. 4. Fő út 216. Alföldi utca 18. fsz. 15. Alföldi utca 18. fsz. 15. Deák Ferenc utca 19. Deák Ferenc utca 19. Gyári út 20. Gyári út 12. Grassalkovich út 51. Kossuth Lajos utca 21. Kossuth Lajos utca 21. Frankel Leó utca 7. Frankel Leó utca 7. Gorkij utca 2. Gorkij utca 2. Martinovics utca 16. Martinovics utca 16. Iskola utca 3. Iskola utca 3. Kárpát utca 24. Kárpát utca 24. Damjanich út 7. Rákóczi utca 7. Arany János utca 25. 2. em. 3. Arany János utca 25. C. 2. em. 3.
99/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem Kereskedelem
01-09-894389 Kereskedelem 06-09-019564 Kereskedelem ES-585828 Kereskedelem 01-09-890718 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
19-06-505144 08-09-008440 Kereskedelem Kereskedelem EV-243208 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
20906496 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem ES-539020 Kereskedelem ES-354797 Kereskedelem 34692087 Kereskedelem 34800104 Kereskedelem 13-09-124387 Kereskedelem Kereskedelem 16-06-003871 Kereskedelem 01-06-713125 Kereskedelem 03-09-100832 Kereskedelem 03-06-105370 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
13-06-030580 01-09-944126 Kereskedelem ES-458546 Kereskedelem 05-09-014638 Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
KAO
O-I
HM
K*/
OLD
OA GR OS1
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
2346/3/2007
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 1826/3/2013 4330/6/2011
Cégnév
Opál No.1 Bt Opál Zálogház Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 1999.06.30. 2002.07.08.
6955/2/2014
Opál-Papp-Ékszer Ker. Kft.
2012.07.10.
3335/1/1999
Opál-Stukkó Kft.
1999.06.30.
7203/2/2014
Opera Antik Kft.
2013.10.28.
6702/2/2013
Opi Clean Team Bt
2011.08.09.
7412/1/2014
OPTIM INVEST CONSULTING Kft.
2014.10.06.
7023/1/2012
Optimus Investments Kft.
2012.11.09.
3266/2/2005
Or Diamonds Kft.
1999.06.30.
2897/2/2005
Óra-Ajándék Kkt.
1999.06.30.
7209/1/2013
Óramű Kft.
2013.11.04.
4014/1/2001
Oravecz Izolda
2001.07.09.
5999/2/2009
Oravecz József Ferenc
2009.01.15.
5663/1/2007
Óravilág Kft.
2007.07.17.
3042/3/2008
Orbán László
1998.07.15.
6162/1/2009
Orbán László
2009.10.12.
5978/1/2008
Orbis Pictus Kft.
2008.11.26.
6861/1/2012
Orea-Investment Kft.
2012.02.21.
1022/51/2014 OREX Zrt.
1999.06.30.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely:
3527 6800 6800 3521 3530 3534 3860 4024 4024 6600 6600 1056 1056 2217 2200 1027 1027 4031 4031 1089 1089 2000 2000 9400 1024 1053 1053 8400 8400 2143 1148 2030 2030 4220 4220 1024 1027 1136 1136 1062 1052 1032 1066 1052 1111 6723 9021 9400
Miskolc Hódmezővásárhely Hódmezővásárhely Miskolc Miskolc Miskolc Encs Debrecen Debrecen Szentes Szentes Budapest Budapest Gomba Monor Budapest Budapest Debrecen Debrecen Budapest Budapest Szentendre Szentendre Sopron Budapest Budapest Budapest Ajka Ajka Kistarcsa Budapest Érd Érd Hajdúböszörmény Hajdúböszörmény Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Szeged Győr Sopron
Ady Endre utca 16. Lánc utca 12. Lánc utca 12. Szirmai Albert utca 30. Széchényi utca 19. Árpád utca 38-40. Petőfi Sándor utca 57/7. Piac utca 49-51. Piac utca 49-51. Bálint utca 28. József Attila utca 6/A. Irányi utca 7. Irányi utca 7. Gombai utca 40. Petőfi Sándor utca 8. Bem József utca 9. Bem József utca 9. Derék utca 40. 4. em. 14. Derék utca 40. 4. em. 14. Gaál Mózes utca 5-7. 3. em. 331. Gaál Mózes utca 5-7. 3. em. 330-331. Vasúti villasor 3/a. Vasúti villasor 3/a. Bánfalvi út 9. Lövőház utca 2-6. Kossuth Lajos utca 3. Kossuth Lajos utca 3. Szabadság tér 19/8. Szabadság tér 19. Déryné utca 2. Örs vezér tere 24. Vöcsök utca 35. Vöcsök utca 35. Petőfi Sándor utca 33. Petőfi Sándor utca 33. Moszkva tér 4. Frankel Leó út 12. Gergely Győző utca 3/A. Gergely Győző utca 3/A. Andrássy út 64. Váci utca 2. Flórián tér 1-3. Oktogon tér 4. Petőfi Sándor utca 6. Bartók Béla utca 56. Kárász utca 13. Baross utca 26. Várkerület 60.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
06-06-002297 Kereskedelem 05-09-009254 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 09-09-023194 Kereskedelem 06-09-006358 Kereskedelem 01-09-178198 Kereskedelem 13-06-058280 Kereskedelem 01-09-185755 Kereskedelem 09-09-023731 Kereskedelem 01-09-664576 Kereskedelem 13-03-030155 Kereskedelem 08-09-021024 Kereskedelem EV-081090 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
ES-586139 13-09-113480 Kereskedelem ES-337697 ES-557473 Kereskedelem 01-09-888572 Kereskedelem 01-09-980611 Kereskedelem 01-10-041843 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
OL
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
Oi OJF
OL OL+ OPG
ORX
100/141
741
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
742
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
7338/2/2014
Cégnév
Orex-Zálogkereskedelmi Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
2014.05.26.
7340/1/2014
Organic-By-Myspirit Kft.
2014.06.02.
5683/2/2008
Orig' Oro Credit Kft.
2007.08.15.
6482/5/2014
Origin Gold Kft.
2010.10.29.
Originart Galéria Kft.
2002.06.03.
7088/1/2013
Oriplusz Bt
2013.04.04.
5287/6/2012
Orma 2000 Kft.
2005.12.01.
7283/1/2014
Ormos Barbara
2014.03.06.
4268/1/2002
ORNA DISZMŰÁRUGYÁR Kft.
2002.04.24.
5634/1/2007
Orna Gift Kft.
2007.05.30.
Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely:
4024 3300 3100 7400 5000 3530 9024 1106 7622 6000 8000 9027 1062 1087 4024 3200 1062
Debrecen Eger Salgótarján Kaposvár Szolnok Miskolc Győr Budapest Pécs Kecskemét Székesfehérvár Győr Budapest Budapest Debrecen Gyöngyös Budapest
Telephely:
1082
Budapest, Corvin Átrium Futó utca 37-45. Bevásárlóközpont
Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely:
1148 1062 6724 1062 2800 1024 1093 4024 6720 1061 1031 2092 2092 1094 1094 1089 1065 1051 1051 6772 6724 6726 6726 1026 1026 1133 1142 1039
Budapest Budapest Szeged Budapest Tatabánya Budapest Budapest Debrecen Szeged Budapest Budapest Budakeszi Budakeszi Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Deszk Szeged Szeged Szeged Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Piac utca 20. Szent János utca 9. Rákóczi út 16. Ady Endre utca 1. Kossuth utca 25. Széchenyi utca 26. Vasvári Pál utca 1/A. Örs vezér tere 25. Bajcsy-Zsilinszky utca 11. Korona utca 2-4. Fő utca 4. Budai út 1. Váci út 1-3. Kerepesi út 9-11. Csapó utca 30. Kossúth utca 2. Andrássy út 64.
Örs vezér tere 24. Andrássy út 64. Londoni körút 3. Andrássy út 64. Fő tér 18/C. Margit körút 91. Vámház körút 13. Piac utca 28/C. Jókai utca 1. Andrássy út 2. 4. em. Bogdáni út 1-3. Fő tér 6. Fő tér 6. Ferenc tér 2-3. Ferenc tér 2-3. Bláthy Ottó utca 4-8. 2. em. 225. Podmaniczky utca 11. 1/B. Arany János utca 18. fsz.1. Arany János utca 18. fsz.1. Tisza utca 6. Rókusi körút 42-64. Vas utca 8/A. Vas utca 8/A. Endrődi Sándor utca 27/C. Endrődi Sándor utca 27/C. Pozsonyi út 61. Tahi utca 97-101. Koltói Anna utca 2.
101/141
Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Kereskedelem
visszavonásig
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-190692 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-09-182595 Kereskedelem 13-09-110996 Kereskedelem 01-09-945428 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-693076 Kereskedelem 06-06-016137 Kereskedelem 06-09-009927 Kereskedelem 34868083 Kereskedelem 01-09-668833 Készítés 01-09-868190
Javítás
visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
ORK
OOC OIG
ORM
ON ORO
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
4301/4/2010
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
5073/3/2010
Oro-Invest Kft.
2005.03.17.
3218/1/1999
Orquidea International Kft.
1999.06.30.
7408/1/2014
ORYX DIAMANT Kft.
2014.09.30.
2942/2/2007
Oszvald & Társa Kft.
2000.01.01.
3402/4/2005
Ottó Katalógusház Kft.
1999.06.30.
6940/3/2013
Ourstyle Kft.
2012.06.18.
2007/1/2002
Ozsvári Csaba
2002.09.16.
4491/1/2003
Ördögh Csaba
2003.01.29.
4753/1/2004
Öthúsz Bt.
2004.01.22.
2580/1/1990
Ötös-Ékszer Kft.
1999.06.30.
6584/1/2011
Ötvilág-Ker Kft.
2011.03.02.
4783/2/2004
Ötvös 84 Kft.
2004.03.12.
6890/1/2012
Ötvös Özséb Kft.
2012.03.30.
4392/2/2003
Ötvösmester 2000 Kft.
2002.10.02.
7226/2013
Ötvösműhely Bt.
2013.11.20.
5706/1/2007
P & G Zálogház Kft.
2007.09.20.
2283/6/2006
P & P Kft.
1999.06.30.
5104/3/2011
P.M.A. Kft.
2005.04.25.
4646/1/2003
P.velich Dóra
2003.08.25.
1073/1/2003
Pacor Viktor
2003.02.13.
2461/4/2009
Pádár Zoltánné
1999.06.30.
3722/2/2002
Pákovics Krisztina
2000.07.03.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely:
1039 1075 1089 1075 1074 1074 1029 1029 5100 5100 1037 1037 1068 1087 1021 1021 1196 6720 6720 2000 2000 8000 8000 3200 3200 4024 4024 2092 2092 1087 1033 1162 1162 2750 2750 1087 7030 1024 1138 1191 1148 1052 1052 1165 1165 1036 1036 2022
Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Jászberény Jászberény Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Szeged Szeged Szentendre Szentendre Székesfehérvár Székesfehérvár Gyöngyös Gyöngyös Debrecen Debrecen Budakeszi Budakeszi Budapest Budapest Budapest Budapest Nagykőrös Nagykőrös Budapest Paks Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Tahitótfalu
Koltói Anna utca 2. Síp utca 12. Bláthy Ottó utca 3-5. Síp utca 12. Dohány utca 88. 1. em. 8. Dohány utca 88. 1. em. 8. Zsíroshegyi út 69. Zsíroshegyi út 69. Megyeház utca 5. Megyeház utca 5. Fehérítőgyár utca 2. Fehérítőgyár utca 2. Király utca 6. 2. em. 2. Kerepesi út 9. Széher utca 88. Széher utca 88. Kisfaludy utca 156. Kölcsey utca 6. Kölcsey utca 6. Ösvény utca 19. Ösvény utca 19. Berényi utca 50. Berényi utca 50. Szent Bertalan utca 7. Szent Bertalan utca 7. Battyhány utca 6. Battyhány utca 6. Munkácsy Mihály utca 4. Munkácsy Mihály utca 4. Kőbányai út 35/d. Kiscsikós köz 14. Akácfa utca 75. Rákosi út 142. Deák tér 1. Kecskeméti út 5. Könyves Kálmán körút 44. Dózsa György utca 21/5. Keleti Károly utca 13/a. Váci utca 178. Vak Bottyán utca 73-75. 1. em. 122/a. Örs Vezér tere 24. Szervita tér 4. Szervita tér 4. 3. em. Pilóta utca 1. Pilóta utca 1. Kolosy tér 5-6. Kolosy tér 5-6. Almássi László utca 4.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Készítés 01-09-681719 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-671391 Kereskedelem 01-09-989375 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
16-09-007874 01-09-160524 Kereskedelem 01-09-919097 Kereskedelem ötvösművész Készítés Készítés
Javítás Javítás
EV-525687 Kereskedelem 13-06-040162 Készítés 07-09-004296 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
10-09-031573 Kereskedelem 09-09-010350 13-09-155317 01-09-709417 Kereskedelem 01-06-787290 Készítés
Javítás
13-09-106372 Kereskedelem 01-09-690248 Kereskedelem
Javítás
01-09-260291 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem iparművész Készítés
Javítás
EV-567212 Javítás ES-005275 Kereskedelem EV 320685
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig Árverés visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
Névjel
ORQ ORY O.S. OH*
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
OCS
FIGURÁLIS M,tetején-
ÖI ODI S*Z ÖM OM8 PGZ KHP PMA PMA
VD PV
PCK
102/141
743
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
744
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 2532/3/2010
Cégnév
Paksi Anikó
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 1999.06.30.
2326/8/2014
Paksy Katalin
1999.06.30.
4126/5/2012
Pál és Társa Kkt
2001.11.09.
4821/2/2007
Paleandra Kft.
2004.04.26.
2553/3/2008
Pálffi Szabolcs
2003.12.08.
Pálfy László
1998.10.08.
3007/2/2002 5688/3/2012
Pálmay Design Kft.
2007.08.22.
5531/1/2006
Paluzelli Ékszer Bt
2006.11.07.
3039/7/2011
Pam-Company Kft.
1999.06.30.
6334/6/2014
PANDORA Ékszer Magyarország Kft.
2010.05.31.
6516/1/2010
Pandur János
2010.11.24.
3410/9/2013
Pankotai Ferenc
1999.07.29.
3815/8/2013
Pankotai Zálogház Kft.
2000.10.18.
Panni Józsefné
1999.06.30.
7292/1/2014
Pannon Archikon Kft.
2014.03.24.
4763/4/2014
Pántya Attila
2004.02.06.
6108/1/2009
Panyizsuzsi és Társa Kft.
2009.07.20.
7355/1/2014
Pápai József
2014.06.23.
6275/1/2010
Papír-Kincs Kft.
2010.03.09.
Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely:
2022 2500 2500 1084 2344 1066 1014 1056 1052 1102 1056 1056 1118 1123 2151 2151 9024 9024 1039 1039 8360 8360 1146 1067 1052 1087 1106 1024 8200 8200 4800 4800 5630 5630 5501 5600 7900 7900 9730 9700 2890 2800 2000 2000 2890 2890 1194 2457
Tahitótfalu Esztergom Esztergom Budapest Dömsöd Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Fót Fót Győr Győr Budapest Budapest Keszthely Keszthely Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Veszprém Veszprém Vásárosnamény Vásárosnamény Békés Békés Gyomaendrőd Békéscsaba Szigetvár Szigetvár Kőszeg Szombathely Tata Tatabánya Szentendre Szentendre Tata Tata Budapest Adony
Almássi László utca 4. Siszler út 13. Malonyai utca 8. Mátyás tér 14. 3. em. 7. Bajcsy-Zsilinszky utca 22/7. Ó utca 17. Hajadon utca 2. Váci utca 81. Pesti Barnabás utca 2-4. Liget utca 12/b. 1. em. 1. Váci utca 67. Váci utca 61. Minerva utca 5. Csörsz utca 7. Tanács József utca 18. B. ép. Szt.Benedek park 59. Zrínyi utca 53/B. Mécs László út 14. Füst Milán utca 14. 1. em. 4. Madzsar József utca 2. Kossuth Lajos utca 18. Kossuth Lajos utca 18. Hermina út 17. 4. em. Váci út 1-3. Váci utca 18. Kerepesi út 9. Örs vezér tere 25. Lövőház utca 2-6. Kapitány utca 3. Kapitány utca 3. Szabadság tér 15/A. Szabadság tér 15/A. Keserű sor 46. Kossuth út 6914. hrsz. ép. Fő út 222. Andrássy út 12. fsz. 4. Széchenyi utca 3. Zrínyi tér 12. Alsó körút 39. Kertész utca 18. Tárkányi Lajos utca 6. Fő tér 14/D. Nap utca 52/6. Nap utca 52/6. Agostyáni utca 42. Ady Endre utca 17. Nagykőrösi út 156. Fáy András utca 22.
103/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
EV-637165
01-03-024178 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés Készítés Készítés
Javítás Javítás Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-707729 Kereskedelem Kereskedelem EV-766291 Kereskedelem EV-556130 08-09-010667 01-06-775149 20-09-063909 Kereskedelem 01-09-939954 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 21573645 Kereskedelem ES-345875 Kereskedelem
Készítés
Javítás
04-09-005030 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Javítás Javítás
ES-343510 Kereskedelem 18-09-103239 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
ES-243857 13-09-129223 Kereskedelem 5546699 Kereskedelem Kereskedelem 07-09-017535
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
PA JPK P&K P&K
Pw PL PD PM PAM PEM
PF PFG PZ
B*A PA
PJ
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
3396/5/2008
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
2470/4/2013
Papp Attila
1999.06.30.
4100/1/2001
Papp Csaba
2001.10.15.
1931/2/2001
Papp Csaba Attila
2000.01.31.
Papp Ferenc
2005.05.18.
2085/3/2006 4843/2/2011
Papp Mónika
2004.05.20.
6884/1/2012
Papp Olivia Diána
2012.03.26.
6866/2/2012
Papp Optika Szalon Kft.
2012.02.28.
6679/1/2011.
Parádi Lászlóné
2011.07.06.
6587/1/2011
Parti Debrecen Kft.
2011.03.03.
1612/45/2013 Parti Kft.
1999.06.30.
7039/1/2012
Parti Miskolc Kft.
2012.11.28.
6586/2/2011
Parti Pláza Kft.
2011.03.03.
5135/3/2006
Parti Szőrme Kft.
2005.05.26.
5559/7/2013
Parti-Ékszer Kft.
2006.12.04.
4992/5/2011.
Paska Ékszerüzlet Kft.
2004.11.08.
7391/1/2014
PASSY Bt.
2014.09.02.
5572/1/2006
Paszomány Kkt
2006.12.20.
7447/1/2014
PÁSZTOR ROLAND
2014.12.03.
5257/2/2008
Pásztorné Csenki Dóra
2005.11.09.
4885/1/2004
Patai István
2004.07.07.
4965/2/2009
Pataki Csabáné
2004.10.18.
5054/6/2012
Pataki Kft.
2005.02.14.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
2457 4400 4400 7625 7625 1068 1068 2030 2030 2500 2500 1146 1146 4024 4029 4200 4233 4024 6000 6000 2000 4024 1023 1033 4625 3530 3530 3530 5440 5440 2117 9700 6500 6500 1053 1053 2000 2000 1126 1126 6640 6640 6090 6080 3300 3300 4400 4320
Adony Nyíregyháza Nyíregyháza Pécs Pécs Budapest Budapest Érd Érd Esztergom Esztergom Budapest Budapest Debrecen Debrecen Hajdúszoboszló Balkány Debrecen Kecskemét Kecskemét Szentendre Debrecen Budapest Budapest Záhony Miskolc Miskolc Miskolc Kunszentmárton Kunszentmárton Isaszeg Szombathely Baja Baja Budapest Budapest Szentendre Szentendre Budapest Budapest Csongrád Csongrád Kunszentmiklós Szabadszállás Eger Eger Nyíregyháza Nagykálló
Bajcsy-Zsilinszky utca 6. Szegély utca 25. Vay Ádám körút 4-6. fsz. 31. Péter utca 42. Péter utca 42. Király utca 106. Király utca 106. Lőcsei utca 23. Lőcsei utca 23. Bíróréti út 10430/7. hrsz. Bíróréti út 10430/7. hrsz. Thököly út 68. Thököly út 68. Battyhány utca 10. Csapó utca 30. Kabai útfél Ságvári út 21. Batthyány utca 10. Deák Ferenc tér 6. Deák Ferenc tér 6. Péter Pál utca 3. Piac utca 16. Daru utca 17. Flórián tér 6-9. fsz. Ady Endre út 29. Széchenyi út 26. Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 2-4. Szentpáli utca 2-6. Szent Imre herceg utca 20. Alkotmány utca 2. Ady Endre utca 38. Fő tér 13. Kossuth utca 9. Kossuth utca 9. Kossuth Lajos utca 3. Kossuth Lajos utca 3. Bogdányi utca 13. Bogdányi utca 13. Nárcisz utca 22. A. ép. fszt. 2. Nárcisz utca 22. A. ép. fszt. 2. Erkel Ferenc utca 2. Erkel Ferenc utca 2. Marx tér 3. Rozsnyai tér 11. 1. em. 4. Kossuth Lajos utca 22. Bajcsy-Zsilinszky utca 13. Korona ékszer Tagló utca 1. Hunyadi utca 2.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
EV-853016 Kereskedelem EV-139046 Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
EV-005678 Kereskedelem NINCS Készítés EV-973685 Kereskedelem
Készítés
Kereskedelem
Készítés
Javítás
IPARMŰVÉSZ 09-09-004277 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 23792080 Kereskedelem 13-09-142112 Kereskedelem
Javítás
01-09-179032 Kereskedelem
Készítés
Javítás
15-09-078000 Kereskedelem 13-09-142107 Kereskedelem
Javítás
16-09-007955 Kereskedelem 13-09-098270 Kereskedelem
Javítás
03-09-111852 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
01-06-732728 Kereskedelem 13-03-030790 Kereskedelem 40124692 ES-347567 Kereskedelem EV-964321 Kereskedelem ES-340401 Kereskedelem 15-09-069471 Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
PCS PCS PF PM
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
POD
villám PAR
PRE P PP*
ROL
PIR
104/141
745
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
746
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
5856/1/2008
Pataky Miklósné
2008.05.07.
7000/1/2012
Patex Kereskedő Kft.
2012.10.02.
3157/1/1998
Patina Antikvitás Kft.
1999.06.30.
7041/1/2012
Patinás Galéria Bt
2012.11.29.
3783/3/2013
Pavo-Brill Kft.
2000.09.22.
7156/1/2013
Pdsign Kft.
2013.08.12.
3196/7/2012
Pécsi Ékszer-Zálogház Kft.
1999.06.30.
5347/1/2006
Pécsi Műtárgy Galéria Kft.
2006.03.01.
7061/1/2013
Pelote Hungary Kft.
2013.01.18.
6025/2/2014
Penczi és Társai Bt.
2009.03.18.
4583/2/2005
Pendant Bt
2003.05.21.
7273/1/2014
Péntek Boglárka
2014.02.18.
7307/1/2014
Pentele Solar Kft.
2014.04.08.
7051/1/2012
Pe-Ré Kft.
2012.12.18.
4019/3/2006
Perfekt Gold Kft.
2001.07.16.
Perger Numizmatika Kft.
2010.11.17.
4047/3/2010
Peridot 2001. Kft.
2001.08.23.
3677/1/2000.
Perjési-Ék Kft.
2000.05.19.
5626/1/2007
Perlla Lux Kft.
2007.05.09.
2960/1/1999
Pesti Areso Szalon Kft.
1999.06.30.
6617/2/2012
Pet Sylver Kft.
2011.04.15.
3271/4/2008
Péter Istvánné
1999.06.30.
4937/1/2004
Péteri Andrea
2004.09.21.
1674/2/2005
Pétersz Tibor
2005.04.11.
Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely:
4242 8790 8790 1051 1051 2045 1056 9021 9021 1155 1155 1095 1094 7632 7632 7621 7621 1061 1061 2092 2092 7090 7090 9025 9021 2400 2400 1052 1052 2400 2400 1066 1066 2700 5000 3531 3532 4025 3530 1201 1201 1036 1036 8800 8800 1119 1119 6640
Hajdúhadház Zalaszentgrót Zalaszentgrót Budapest Budapest Törökbálint Budapest Győr Győr Budapest Budapest Budapest Budapest Pécs Pécs Pécs Pécs Budapest Budapest Dunakeszi Budakeszi Tamási Tamási Győr Győr Dunaújváros Dunaújváros Budapest Budapest Dunaújváros Dunaújváros Budapest Budapest Cegléd Szolnok Miskolc Miskolc Debrecen Miskolc Budapest Budapest Budapest Budapest Nagykanizsa Nagykanizsa Budapest Budapest Csongrád
Dr. Földi János utca 7. Eötvös út 12. Kinizsi tér 1. Október 6. utca 19. Október 6. utca 19. Dózsa György utca 9. Váci utca 46. Iskola utca 13. Iskola utca 13. Rekettye utca 49. Rekettye utca 49. Mester utca 17. 2. em. 4. Márton utca 21. Varsány utca 18-20. Varsány utca 18-20. Citrom utca 7. Citrom utca 7. Andrássy út 15. Andrássy út 15. Batthyány utca 26. Batthyány utca 26. Szabadság utca 17. Szabadság utca 17. Festő utca 36. Iskola utca 13. Gagarin tér 21. 1. em. 4. Apáczai Csere János utca 11. fsz. 6. Váci utca 30. Váci utca 30. Dózsa György utca 46. Dózsa György utca 46. Jókai utca 18. Jókai utca 18. Reggel utca 2. Sütő utca 11. Kőporos utca 3. Testvériség utca 2. Piac utca 77. Széchenyi út 48. Kossuth Lajos utca 32-36. Kossuth Lajos utca 32. Kolosy tér 5-6. fsz. 14. Kolosy tér 5-6. fsz. 14. Rozgonyi utca 5. Király utca 53. Mohai köz 4. 4. em. 4. Mohai köz 4. 4. em. 4. Dózsa György utca 5.
105/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Kereskedelem ES-296530 Kereskedelem 01-09-063838 Kereskedelem 13-09-081151 Kereskedelem 08-06-007091 Kereskedelem 01-09-688103 Kereskedelem 01-09-934262 Kereskedelem
Készítés
Javítás
02-09-065302 Kereskedelem 02-09-070600 Kereskedelem 01-09-709292 Kereskedelem 13-06-066496 Kereskedelem 17-06-005759 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
35515295 07-09-021381 Kereskedelem 01-09-984345 Kereskedelem 07-09-008474 Kereskedelem 01-09-946590 Kereskedelem 13-09-140097 Kereskedelem 05-09-004998 Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
09-09-013153 Kereskedelem 01-09-569128 Kereskedelem 01-09-956752 Kereskedelem
Készítés
ES-347082 Kereskedelem EV-301451 Készítés EV-335673
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig Árverés visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
Javítás
Névjel
PD! PEZ
PTM
IÁ PB
PER PGP
PR LUX ARS
AP PT
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
6501/1/2010
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
6174/1/2009
Péterszné Kovács Ágnes
2009.10.27.
6826/1/2012
Petite Geneve Hungary Kft.
2012.01.16.
3492/4/2009
Petkovics György
1999.10.27.
5458/1/2006
Pet-Market Kft.
2006.07.19.
1120/2/2003
Petörke Károly
2001.06.13.
3528/2/2003
Petrányi László
1999.11.25.
3191/9/2010
Petrényi István
1999.06.30.
5517/1/2006
Petvin-Gold Kft.
2006.10.11.
5170/2/2006
Picula és Társa Kft.
2005.07.20.
2200/1/1999
Pigalle Bt
1999.06.30.
1630/1/1999
Pignusz Kft.
1999.06.30.
7208/1/2013
Pink Heaven Kft.
2013.11.04.
5372/3/2014
Pintér Attila
2006.04.04.
6223/1/2009
Pintér Aukciósház Kft.
2009.12.03.
6721/2/2014
Pirosékszer Kft.
2011.09.02.
5841/1/2008
Piry Anikó
2008.04.21.
5633/1/2007
Pkn Platina Kft.
2007.05.18.
5493/2/2007
Place Italy Kft.
2006.09.11.
7086/2/2013
Planinvest Kft.
2013.03.29.
3600/2/2010
Plata 99 Kft.
2000.02.10.
1871/3/2010
Platina Bt
1999.06.30.
3789/2/2014
PLATINA-VARÁZS 2000. Bt.
2000.09.26.
Platinum-Zálog Kft.
2008.09.30.
5933/2/2009
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
6640 6640 6640 1052 1052 1132 1132 1142 1055 2119 2119 1192 1192 8900 8900 2700 2700 8220 8200 8175 1026 1026 1051 1051 6000 6000 2821 2821 1055 1055 2173 2170 1143 1143 1055 3526 1106 1067 1021 1021 1031 1089 2500 2500 2740 2740 1036 1184
Csongrád Csongrád Csongrád Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Pécel Pécel Budapest Budapest Zalaegerszeg Zalaegerszeg Cegléd Cegléd Balatonalmádi Veszprém Balatonfűzfő Budapest Budapest Budapest Budapest Kecskemét Kecskemét Gyermely Gyermely Budapest Budapest Kartal Aszód Budapest Budapest Budapest Miskolc Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Esztergom Esztergom Adony Adony Budapest Budapest
Erkel Ferenc utca Erkel Ferenc utca C. ép. Erkel Ferenc utca C. ép. Vörösmarty tér 2. Vörösmarty tér 2. Visegrádi utca 8. Visegrádi utca 8. Ungvár utca 64-66. Falk Miksa utca 28. Szent Imre körút 74. Szent Imre körút 74. Álmos utca 19. Álmos utca 19. Mező út 26. Eötvös utca 1/12. Sugár utca 15. Teleki utca 9/a. Megyehegyi utca 15. Kossuth Lajos utca 6. József Attila utca 2. Frankel Leó utca 21-23. Frankel Leó utca 21-23. Sas utca 4. Sas utca 4. Klébelsberg Kuno utca 15/A. Csányi utca 1. Szabadság utca 4/B. Szabadság utca 4/B. Falk Miksa utca 10. Falk Miksa utca 10. Rákóczi út 17. Kossuth utca 89. Hungária körút 68. 1. em. 4. Hungária körút 68. 1. em. 4. Stollár Béla utca 3/B. 5. em. 1. Buza tér 12. Bársonyvirág utca 2/b. Teréz körút 35. Nyéki út 21. Nyéki út 21. Petúr utca 41/A. Bláthy Ottó utca 4-8. fsz. 22. Jánoskúti utca 25. Rákóczi tér 2/a. Kossuth Lajos utca 11. fsz. 1. Kossuth Lajos utca 11. fsz. 1. Lajos utca 131. 8. em. 47. Kubinyi utca 1.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig Árverés visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Készítés
Javítás
ES-360626 Kereskedelem 01-09-973506 Kereskedelem ES-543097 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
01-09-688441 Kereskedelem EV-232185 EV-313076 ES-398771 Kereskedelem 13-09-107085 Kereskedelem 19-09-506757 Kereskedelem Kereskedelem 01-06-211500 Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-078576 Kereskedelem 03-09-126713 Kereskedelem Készítés 01-09-905650 Kereskedelem 13-09-144487 Kereskedelem NINCS Készítés 01-09-879459 Kereskedelem 01-09-734059 Kereskedelem 01-09-161813 Kereskedelem 01-09-681734 Kereskedelem 11-06-002132 Kereskedelem 13-06-067227 Készítés 01-09-904719 Kereskedelem
Javítás
Névjel
PGH PGy
PK
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
PL R
PTE
PI
W.P.A
PRY PKN HHJ
LAP LAP
TV P-Z
106/141
747
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
748
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
6326/1/2010
Plátó Kft.
7429/1/2014
Platthy Fanni Júlia
4942/2/2013
Plaza-Gold Kft.
4896/1/2004
Pless István
6544/1/2011
P-Mot Bt.
5542/1/2006
Póka Tünde
4620/2/2005
Polgár Antik Bt.
6614/1/2011
Pol-Gar Aukciósház Kft.
3318/2/1999
Poligon Kft.
3205/5/2007
Polimpex Budapest Bt.
6946/1/2012
Polinoor Kft.
7328/1/2014
Polipkonszern Kft.
7117/1/2013
Pongi Gold Kft.
2397/1/1999
Póni Kft.
7385/1/2014
Poór Bálint Károlyné
3111/4/2012
Poór Károly Kft.
2264/5/2008
Poór Péter Porto-Tex Bt
2954/2/2003
Posvanczné Judák Zsuzsanna
5395/2/2008
Potornai Ilona
5141/2/2007
Povázsai Éva Rita
6181/1/2009
Pörge Balázs
6837/1/2012
Precious & Gold Kft.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 1123 1123 7625 7625 1191 1191 1038 1067 9086 9086 3915 3915 7623 7621 1016 1052 1202 1202 1172 1065 1055 2000 2083 1089 1191 1191 6000 6000 8142 8142 8000 8000 1027 2660 2660 1139 1139 1104 1082 1098 5350 5350 5600 5600 2060 2060 1098 1098
Budapest Budapest Pécs Pécs Budapest Budapest Budapest Budapest Töltéstava Töltéstava Tarcal Tarcal Pécs Pécs Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Szentendre Solymár Budapest Budapest Budapest Kecskemét Kecskemét Úrhida Úrhida Székesfehérvár Székesfehérvár Budapest Balassagyarmat Balassagyarmat Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Tiszafüred Tiszafüred Békéscsaba Békéscsaba Bicske Bicske Budapest Budapest
Csörsz utca 1. Csörsz utca 1. Hegyalja utca 18. Hegyalja utca 18. Üllői út 201. Üllői út 201. Honvéd utca 18. Teréz körút 9. Berettyó utca 27. Berettyó utca 27. Könyves Kálmán út 41. Fő út 34. Kandó Kálmán utca 16. Király utca 36. Bérc utca 2. Petőfi Sándor utca 16. Tátra tér 4. Tátra tér 4. Tarack utca 6. Nagymező utca 33. Honvéd utca 17/a. Dumtsa Jenő utca 18. Pihenő utca 24. Vajda Péter utca 12. 78. ép. Üllői út 218/10. Üllői út 218/10. Dobó körút 3. Dobó körút 3. Nefelejcs utca 15/A. Nefelejcs utca 15/A. Piac tér 2. Piac tér 2. Jurányi utca 1-3. Komjáthy utca 8. Rákóczi Fejedelem út 17. Teve utca 25. 5. em. 501. Teve utca 25. 5. em. 501. Harmat utca 136. 1. em. 1. Üllői út 66/b. fsz. 2. Aranyvirág sétány 1. Múzeum park 7-9. 4. em. 3/9. Fő út 28. Fényes tanya 1381. Mednyánszky utca 3. Kossuth tér 1. Kossuth tér 1. Epreserdő utca 12. Epreserdő utca 12.
107/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig Árverés visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
01-09-665314 Kereskedelem
Készítés
Javítás
39147082 Kereskedelem 01-09-728528 Kereskedelem EV-288797 Kereskedelem 08-06-007367 Kereskedelem EV-443093 Kereskedelem 02-06-070949 Kereskedelem 01-09-940489 Kereskedelem 01-09-669834 Kereskedelem 01-06-715484 Kereskedelem 01-09-468210 Kereskedelem 13-09-150049 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
01-09-702825 03-09-101003 Kereskedelem 38539689 Kereskedelem 07-09-006203 Kereskedelem Kereskedelem ES-464604 Kereskedelem 01-06-720260 Kereskedelem EV-687034 Készítés Készítés
Javítás Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
ES-294071 Kereskedelem ES-228200 ES-338391 01-09-978729 Kereskedelem
Névjel
PG PGL
VM*
PK PG
P 1R5 PZS
PR PBD
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
5270/4/2010
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2010.05.20. Székhely: Telephely: 2014.11.10. Székhely: Telephely: 2004.09.28. Székhely: Telephely: 2004.07.27. Székhely: Telephely: 2011.01.06. Székhely: Telephely: 2006.11.20. Székhely: Telephely: 2003.07.24. Székhely: Telephely: 2011.04.08. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2012.06.26. Székhely: Telephely: 2014.05.12. Székhely: Telephely: 2013.05.15. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2014.08.26. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2005.11.16. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: 2006.05.08. Székhely: Telephely: 2005.06.02. Székhely: Telephely: 2009.11.09. Székhely: Telephely: 2012.01.27. Székhely: Telephely:
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
6850/1/2012
Prémium Óra Ékszer Bt
6438/2/2011
Premiumsilver Kft.
4973/1/2004
Preskon Kft.
3126/3/2004
Prisztács Lászlóné
7231/2013
Private Komplex Kft.
6901/1/2012
Procopius Kft.
4883/1/2004
Product Management Kft.
3551/1/1999
Provizórium Kft.
5317/1/2006
Psb Kft.
2201/3/2010
Puch Lászlóné
7114/1/2013
Puja György
5545/1/2006
Pulliver Kft.
6819/2/2012
Pure Gold Kft.
2697/7/2014
Puskás Lóránd
3949/3/2008
Pusztai Tamásné
7236/1/2013
Putyi Bt
6505/1/2010
Puzzle Card Kft.
4718/1/2003
Qldo Bt
7329/1/2014
QUANTAS-ÉKSZER Kft.
2332/3/2011
Queen Gold Bt
3817/1/2000
R + R Kft.
6877/1/2012
R and K Silver Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2012.02.06. Székhely: Telephely: 2010.09.20. Székhely: Telephely: 2004.10.22. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2013.11.25. Székhely: Telephely: 2012.04.19. Székhely: Telephely: 2004.07.06. Székhely: Telephely: 1999.12.09. Székhely: Telephely: 2006.01.26. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: 2013.05.08. Székhely: Telephely: 2006.11.22. Székhely: Telephely: 2012.01.02. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2001.04.19. Székhely: Telephely: 2013.11.28. Székhely: Telephely: 2010.11.18. Székhely: Telephely: Telephely: 2003.12.03. Székhely: Telephely: 2014.05.13. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: 2000.10.21. Székhely: Telephely: 2012.03.13. Székhely:
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 1082 1082 2011 2011 1115 1148 1029 1051 3525 1064 1064 1064 4400 4400 6300 6300 1171 1062 7700 7700 7700 7700 4028 4025 1118 2030 1023 1023 1077 1077 8360 8360 1124 1124 2030 1063 1117 2095 2095 1089 1089 1068 1041 1085 1089 2241 2241 6200
Budapest Budapest Budakalász Budakalász Budapest Budapest Budapest Budapest Miskolc Budapest Budapest Budapest Nyíregyháza Nyíregyháza Kalocsa Kalocsa Budapest Budapest Mohács Mohács Mohács Mohács Debrecen Debrecen Budapest Érd Budapest Budapest Budapest Budapest Keszthely Keszthely Budapest Budapest Érd Budapest Budapest Pilisszántó Pilisszántó Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Sülysáp Sülysáp Kiskőrös
Baross utca 45. félemelet 1. Baross utca 45. Félemelet 1. Szalonka utca 4. Szalonka utca 4. Bártfai utca 44. Őrs vezér tér 24. Dutka Ákos utca 71. József Attila utca 10. Kazinczy út 4. Teréz körút 18. Vörösmarty utca 61. Vörösmarty utca 65. Rákóczi út 14. Rákóczi út 14. Foktői utca 68. Tomori utca 61. Kőhúr utca 29. Váci út 1-3. Szabadság utca 10. Szabadság utca 10. Szabadság utca 36. Szentháromság utca 1-3. Simonyi út 3. fsz. 2. Miklós utca 2. Sasadi út 58-60/b. Budai út 22. 1. em. 20. Árpád fejedelem útja 26-28. Árpád fejedelem útja 26-28. Izabella utca 6. 2. em. 31. Izabella utca 6. Kossuth Lajos utca 12. Kossuth Lajos utca 12. Kiss János altábornagy utca 72. Etele út 32/C. Kaktusz utca 4. Váci út 1-3. Október huszonharmadika utca 8-10. Hősök tere 12. Hősök tere 12. Bláthy Ottó utca 4-8. Bláthy Ottó utca 4-8. Benczur utca 35/c. 3. em. 311. István út 10. Blaha Lujza tér 1-2. Bláthy Ottó utca 4-8. II/224. dr. Gáspár István köz 3. Vasút utca 114/32 hrsz. Szabadkai utca 40.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
01-06-784792 Kereskedelem 13-09-144414 Kereskedelem 01-09-729883 Kereskedelem EV-779735 Kereskedelem 05-09-008709 Kereskedelem 01-09-906077 Kereskedelem 15-09-060094 Kereskedelem 03-09-107741 Kereskedelem 01-09-361162 Kereskedelem EV-340585 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 32629958 Kereskedelem 01-09-696213 Kereskedelem 01-09-977131 Kereskedelem EV-764522 Kereskedelem
Készítés
ES-211881 Kereskedelem 01-06-778526 Kereskedelem 13-09-076519 Kereskedelem Kereskedelem 13-06-047813 Készítés 01-09-562872 Kereskedelem 01-06-017142 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 13-09-080563 Kereskedelem 03-09-123942
Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel MAM PRS
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
GUA
L
GIP
QL QUA
R&K
108/141
749
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
750
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 1648/1/1999
Cégnév
R.g. Bt.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 1999.06.30.
5488/3/2011
R-A Marketing Kft.
2006.09.04.
3183/3/2011
Raab Silver Kft.
1999.06.30.
3304/2/2003
Rábel Károly
1999.04.13.
7346/1/2014
Rácz Barnabás
2014.06.05.
4145/1/2001
Rácz Gyula
2001.11.29.
6128/1/2009
Rácz József Endre
2009.09.01.
5520/1/2006
Radic Dorde
2006.10.13.
7213/1/2013
Radics György
2013.11.05.
7201/1/2013
Rado Silver Time Kft.
2013.10.18.
7148/1/2013
Rafael Ferenc
2013.07.18.
5781/2/2008
Raffainé Lipka Mariann
2008.01.29.
7029/1/2012
Rajkai Norbert
2012.11.15.
4132/7/2013
Rakamaz és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet
2001.11.14.
4303/1/2002
Rákász József
2002.06.05.
5951/1/2008
Ra-Na 2004 Bt.
2008.10.17.
6498/1/2010
Rands Kft.
2010.11.12.
4669/2/2009
Rappai Krisztina Anna
2003.10.01.
Ratkai György
2004.06.04.
6592/1/2011
Rayan Gold Kft.
2011.03.10.
4891/1/2004
Rea 2004 Bt.
2004.07.14.
2966/8/2008
Reálszisztéma Kft.
1999.06.30.
Rébali Kft.
2010.02.17.
6261/1/2010
Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
6200 1136 1136 1117 1089 2330 1089 1089 1124 1055 5000 5000 5000 5000 6050 6430 1115 1115 1115 1053 3400 3400 2049 1114 6237 6237 9400 9400 4465 4465 2440 2440 2484 2483 1031 1065 2143 2143 5420 5420 2800 2800 4100 4100 2314 1062 1188 1182
Kiskőrös Budapest Budapest Budapest Budapest Dunaharaszti Budapest Budapest Budapest Budapest Szolnok Szolnok Szolnok Szolnok Lajosmizse Bácsalmás Budapest Budapest Budapest Budapest Mezőkövesd Mezőkövesd Diósd Budapest Kecel Kecel Sopron Sopron Rakamaz Rakamaz Százhalombatta Százhalombatta Agárd Gárdony Budapest Budapest Kistarcsa Kistarcsa Túrkeve Túrkeve Tatabánya Tatabánya Berettyóujfalu Berettyóujfalu Halásztelek Budapest Budapest Budapest
Szabadkai utca 40. Tátra utca 23/b. Tátra utca 23/b. Október huszonharmadika utca 5. Üllői út 102. Kossuth Lajos utca 54. Bláthy Ottó utca 3-5. Orczy út 22. Liptó utca 8. Honvéd utca 38. Gerle út 3-5.2. em. 17. Ady Endre út 3. Magyar utca 10. Magyar utca 10. Mizse tanya 3. Rákóczi út 31. Bánk bán utca 7. Bánk bán utca 7. Bánk bán utca 7. Királyi Pál utca 9. Vilma utca 71. Vilma utca 71. Diófasor utca 43/a. Móricz Zsigmond körtér 1. Nyár utca 9. Nyár utca 9. Kurucdomb sor 6. Várkerület 22. Szent István út 25. Szent István út 25. Római út 9. Ifjúság ú. 3. József utca 14. Szabadság utca 1. Saroglya út 22846/4. hrsz. Lázár utca 8. Kolozsvári utca 13. Kolozsvári utca 13. Széchenyi utca 16. Széchenyi utca 16. Komáromi út 16. Komáromi út 16. Tompa Mihály utca 3. Tompa Mihály utca 3. Rákóczi Ferenc utca 144. Váci út 1-3. Póth Irén utca 6/b. Királyhágó utca 118.
109/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
01-06-119003 Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-703123 Kereskedelem 13-09-123252 Kereskedelem Kereskedelem EV-086369 Készítés
Javítás
36993487 Kereskedelem
Javítás
EV-233908 Kereskedelem
Készítés
Javítás
ES-331723 Kereskedelem NINCS Készítés IPARMŰVÉSZ Kereskedelem
Készítés
05-09-019271 Kereskedelem 33542685 Kereskedelem ES-200214 Készítés 9036825 Kereskedelem 15-02-050258 Kereskedelem EV-220287 Kereskedelem 07-06-012920 Kereskedelem 01-09-705425 Kereskedelem ES-481860 Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
EV-733828 Kereskedelem 11-09-018219 Kereskedelem 09-06-013275 Készítés 13-09-064042 Kereskedelem 01-09-932081 Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
RG RAM RAB
RK
RR
LV
LM* RN
HRK
ST REA RMS
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
4850/1/2004
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
7388/1/2014
Redtree Consulting Kft.
5836/1/2008
Régi Idők Boltja Kft.
PR3525
Régiposta Antikvitás Kft.
5950/1/2008
Remekmühely Kft.
6126/2/2012
Remin Gold Kft.
1094/1/2010 3386/8/2013
Remy-Art N.ö.a. Alapítvány Rena Plusz 96 Kft.
6666/1/2011
Reni-Trade Kft.
4113/5/2008
Renner Erika Mária
5532/2/2014
RÉPÁSY és TÁRSA KFt.
2901/2/2005
Respekt 96 Kft.
4685/2/2009
Retter Lívia
4782/1/2004
Rév és Társai Hegesztéstechnikai Kft.
6447/1/2010
Revosols Bt
6916/2/2014
Rézhold Kft.
PR2091
Riemer Györgyné
4207/8/2011
Riener Óra Ékszer Bt
2427/2/2010
Rigóczky Ernő
PR3739
Ring Center Kft.
3263/5/2012
Ring Sur Kft.
6069/2/2014 5605/2/2010
RINGLER Kft. Ripka Design Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2014.08.28. Székhely: Telephely: 2008.04.15. Székhely: Telephely: 1999.11.23. Székhely: Telephely: 2008.10.17. Székhely: Telephely: 2009.08.27. Székhely: Telephely: Telephely: 2010.07.22. Székhely: Telephely: 1999.07.13. Székhely: Telephely: Telephely: 2011.06.10. Székhely: Telephely: 2001.10.24. Székhely: Telephely: 2006.11.07. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2003.10.21. Székhely: Telephely: 2004.03.09. Székhely: Telephely: 2010.09.29. Székhely: Telephely: 2012.05.08. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2002.02.19. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2000.08.09. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: 2009.05.27. Székhely: Telephely: 2007.03.22. Székhely: Telephely: Telephely:
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 1051 1051 1014 1014 2151 1052 3535 3527 4254 4254 4287 1122 1122 1052 1052 1185 3531 6724 9400 9400 7623 7622 5310 5310 5440 5440 1101 1101 1116 1116 3988 3998 1027 1027 9200 9200 7090 7090 1116 1116 9024 9024 9024 2083 2083 1239 1239 2040
Budapest Budapest Budapest Budapest Fót Budapest Miskolc Miskolc Nyíradony Nyíradony Vámospércs Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Miskolc Szeged Sopron Sopron Pécs Pécs Kisújszállás Kisújszállás Kunszentmárton Kunszentmárton Budapest Budapest Budapest Budapest Nyíri Nyíri Budapest Budapest Mosonmagyaróvár Mosonmagyaróvár Tamási Tamási Budapest Budapest Győr Győr Győr Solymár Solymár Budapest Budapest Budaörs
Zrínyi utca 4. 2. em. Zrínyi utca 4. 2. em. Fortuna utca 5. Fortuna utca 5. Németh Kálmán utca 51. Apáczai Csere János utca 1. Hegyalja út 229/3. Ady Endre utca 5. Thököly utca 2. Debreceni utca 2. Debreceni út 1/B. Városmajor utca 64. Városmajor utca 64. Váci utca 15. Váci utca 15. Ferihegy repülőtér 2. terminál Kiss Ernő utca 9. Vásárhelyi Pál utca 3-5. Várkerület 39. Várkerület 39. Bajcsy-Zs. utca 5. fsz. 30. Bajcsy-Zs. utca 5. fszt. 30. Arany János utca 2 .fsz. 1. Arany János utca 2. Újvilág utca 29. Kossuth Lajos út. 8. Pongrácz út 15/a. Pongrácz út 15/a. Akácillat utca 7. Szalóki utca 48. Felszabadulás utca 35. Felszabadulás utca 35. Margit körút 62. Margit körút 62. Kötélgyártó utca 4. Kötélgyártó utca 4. Szabadság utca 56. Szabadság utca 56. Fehérvári út 144. Fehérvári út 144. Bartók Béla utca 1. Bartók Béla utca 1. Vasvári Pál utca 1/A. Munkás utca 2. Munkás utca 2. Bevásárló utca 2. Bevásárló utca 2. Sport utca 2-4.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
01-09-899335 Kereskedelem 01-09-888930 Kereskedelem 13-09-078385 Kereskedelem 05-09-015880 Kereskedelem 09-09-017276 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Nyt.szám.852 01-09-564327 Kereskedelem Kereskedelem 05-09-008558 Kereskedelem ES-290947 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
02-09-070051 Kereskedelem 16-09-003971 Kereskedelem ES-492837 Kereskedelem 01-09-720330 Kereskedelem 01-06-759625 Kereskedelem 05-09-024024 Kereskedelem ES-140250 Kereskedelem 08-06-010568 Kereskedelem ES-539733 Kereskedelem 01-09-689408 Készítés
Javítás
08-09-005865 Kereskedelem Kereskedelem 13-09-127884 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-876807
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel RED RIB
RMH HHR
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
RAA REN REN
RE
RSB
RRG
RC RC* RA
RK* R*D
110/141
751
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
752
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
6775/1/2011
Ripszám Ágnes
6986/1/2012
Riq Bt
3851/5/2008
Ritterné Hatvani Zita
6764/1/2011
Rm-Extra-Épszer Kft.
PR4030
Rocaille Bt
PR3428
Rocker Bt
7240/1/2013
Rolbauinver Kft.
5005/1/2004
Roller Bt
5889/2/2009
Rolling Time Kft.
3258/2/2012
Római Ékszerszalon Kkt
1033/6/2014
Rónai Attila
1928/3/2008
Rónai Lajos
7356/1/2014
Rónai Péter
6290/2/2014
ROSALINDA GOLD Kft.
6269/2/2015
Rottlerné Balázs Erzsébet
6103/6/2014.
Royal Diamonds Ékszerház Kft.
Royal Jewels Gallery Kft.
6897/2/2012
Róz Kristály Kft.
1142/5/2008
Rozbroy Vilma
2606/3/2010
Rozmán Ferencné
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 8600 8600 1063 1065 7700 7700 1141 1141 1055 1055 6500 6500 1118 1133 5430 5430 3300 3300 1039 1031 7400 7400 7400 7400 7400 7400 2030 1088 7100 7171 1132 1201 1132 1061 1149 1042 1102 1024 1124 3100 3100 1034 1014 1135 1135 1037 9500 9500
Siófok Siófok Budapest Budapest Mohács Mohács Budapest Budapest Budapest Budapest Baja Baja Budapest Budapest Tiszaföldvár Tiszaföldvár Eger Eger Budapest Budapest Kaposvár Kaposvár Kaposvár Kaposvár Kaposvár Kaposvár Érd Budapest Szekszárd Sióagárd Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Salgótarján Salgótarján Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Celldömölk Celldömölk
Töreki utca 31. Töreki utca 31. Szív utca 42. Hajós utca 41. Liget utca 48. Dózsa György utca 8. Nótárius utca 1-3. II. em. 9. Nótárius utca 1-3. II. em. 9. Falk Miksa utca 22. Falk Miksa utca 22. Hársfa utca 2/A. Kossuth Lajos utca 19. Torbágy utca 15. VII. em. 20. Váci út 114. Óvirághegy I. utca 5. Szegfű utca 10. Bartók Béla tér 19. Széchenyi út 38. Kincses utca 9. Kadosa utca 42. Honvéd utca 21. Honvéd utca 21. Arany János utca 7/A. Arany János utca 7/A. Arany János utca 7/A. Arany János utca 7/A. Budafoki út 9. B. ép. József körút 15. Garay tér 10. Rákóczi utca 70. Váci út 8. Kossuth Lajos utca 31/A. Váci út 8. Dalszínház utca 8. Nagy Lajos király út 152. Árpád út 83. Állomás utca 17. Lövőház utca 2-6. Apor Vilmos tér 11-12. Fő tér 2. Fő tér 2. Taliga utca 22565/4. Hess András tér 1-3. Béke utca 37. Béke utca 37. Bécsi út 34-36. Széchenyi utca 1. Széchenyi utca 1.
111/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
Készítés
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-06-767919 ES-357725 01-09-967340 Kereskedelem 01-06-737423 Kereskedelem 03-06-101727 Kereskedelem 01-09-989802 Kereskedelem 16-06-001608 Kereskedelem 10-09-028217 Kereskedelem 01-03-023227 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
ES-328412 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
37218286 13-09-136101 Kereskedelem ES-602325 Kereskedelem 01-09-915607 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 12-09-008568 Kereskedelem 01-09-716268 Kereskedelem ES-337253 Kereskedelem Kereskedelem ES-300463 Kereskedelem
Készítés Készítés
Javítás Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel R*A DES HZ
ROC
AZH RTF
RÉ RA LR R-P ROS ROT R&D
RV RVM
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
7210/1/2013
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2011.11.02. Székhely: Telephely: 2012.09.13. Székhely: Telephely: 2000.11.21. Székhely: Telephely: 2011.10.19. Székhely: Telephely: 2001.07.31. Székhely: Telephely: 1999.08.17. Székhely: Telephely: 2013.12.04. Székhely: Telephely: 2004.11.16. Székhely: Telephely: 2008.07.15. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2014.06.27. Székhely: Telephely: 2010.04.09. Székhely: Telephely: 2010.02.25. Székhely: Telephely: 2009.07.17. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 2013.11.05. Székhely: Telephely: 2012.04.16. Székhely: Telephely: 2000.01.01. Székhely: Telephely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely:
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
5638/1/2007
Rózsa Béla
5577/2/2013
Rózsa és Lányai Kft.
4959/6/2014
Rózsa Gold 2004 Kft.
2263/5/2009
Röszler Tamás
4499/5/2010
Rubinex Kft.
4611/2/2005
Rubin-Gold Kft.
PR2089
Rudó Anna
6190/1/2009
Rugó Bt
2092/2/2004
Rumann Ernő
7253/1/2013
Ruszkai Jewellery Ékszerkészítő Műhely Kft.
6919/1/2012
Ruszol Ruházati és Szolgáltató Kft.
4910/1/2004
R-Zo Kft.
5709/2/2014
S. K. 2005 Kft.
5862/1/2008
Sáfár 90 Kft.
3757/3/2002.
Safe 2000 Kft.
6238/1/2009
Safranyikné Papp Éva
5792/3/2009
Sagáth-Ék Kft.
6271/2/2012
Sala-Ékszer Kft.
4811/5/2010
Sala-Gold Kft.
5423/1/2006
Saldem Kft.
4706/2/2014
Salgótarjáni Szolgáltató Szöv.
PR3924
Salman Kft.
4962/1/2004
Salon-Kleopátra Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2007.06.11. Székhely: Telephely: 2007.01.24. Székhely: Telephely: Telephely: 2004.10.11. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2003.02.10. Székhely: Telephely: 2003.07.09. Székhely: Telephely: 1999.11.15. Székhely: Telephely: 2009.11.02. Székhely: Telephely: 2003.03.31. Székhely: Telephely: 2014.01.03. Székhely: Telephely: 2012.05.10. Székhely: Telephely: 2004.08.18. Székhely: Telephely: 2007.09.26. Székhely: Telephely: 2008.05.15. Székhely: Telephely: 2000.09.05. Székhely: Telephely: Telephely: 2010.01.07. Székhely: Telephely: 2008.02.14. Székhely: Telephely: Telephely: 2010.02.25. Székhely: Telephely: 2004.04.15. Székhely: Telephely: 2006.06.14. Székhely: Telephely: 2003.11.19. Székhely: Telephely: 2001.03.02. Székhely: Telephely: 2004.10.13. Székhely:
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 8330 8330 2800 2800 2800 3526 3580 4032 4024 1137 1089 1201 1204 1149 1149 1123 1123 7623 7623 1149 1054 4025 4024 2462 2462 7100 7100 1162 9021 9400 9400 9500 1171 1173 3530 3530 3529 1089 1089 1089 1089 5100 2760 3100 3100 1204 1208 2700
Sümeg Sümeg Tatabánya Tatabánya Tatabánya Miskolc Tiszaújváros Debrecen Debrecen Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Pécs Pécs Budapest Budapest Debrecen Debrecen Martonvásár Martonvásár Szekszárd Szekszárd Budapest Györ Sopron Sopron Celldömölk Budapest Budapest Miskolc Miskolc Miskolc Budapest Budapest Budapest Budapest Jászberény Nagykáta Salgótarján Salgótarján Budapest Budapest Cegléd
Petőfi Sándor utca 32. Petőfi Sándor utca 32. Sárberki lakótelep 715. I. em. 4. Fő tér 14/A. Bláthy Ottó utca 1. Huszár utca 17-1. Szent István út 7. Hatvani István utca 20. I. em. 5. Vár utca 8. Pozsonyi út 4. Elnök utca 1. Alsótelki utca 28. I. em. 3. Tátra tér 1. Nagy Lajos király útja 168. Nagy Lajos király útja 168. Avar utca 25/A. Csörsz utca 15. Rákóczi utca 24-26. Rákóczi utca 24-26. Mogyoródi utca 32. Hold utca 15. fél em. 1. Széchenyi utca 8. Kossuth utca 7-9. Kolozsvári utca 14. Kolozsvári utca 14. Csend utca 15. Széchenyi utca 38. Bekecs utca 19. Bajcsy-Zsilinszky utca 35. Csengery utca 49. Csengery utca 49. Kossuth utca 18. Mezőőr utca 11. Kaszáló utca 47. FO.ép. Kálvin János utca 1. Kálvin János út 1. Szentgyörgy út 16. Gaál Mózes utca 5-7. fsz. 27. Gaál Mózes utca 5-7. fsz. 27. Gaál Mózes utca 5-7. Gaál Mózes utca 5-7. Lehel vezér tér 15. Szabadság tér 7. Rákóczi út 22. Rákóczi út 22. Pacsirta utca 157/A. VI. em. 97. Erzsébet út 1-2. Kőrösi út 1.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Készítés 11-09-011700 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés Készítés
Javítás Javítás
Készítés
Javítás
05-09-011599 Kereskedelem ES-206087 Kereskedelem 01-09-709927 Kereskedelem 01-09-707335 Kereskedelem Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
01-09-015231 Kereskedelem ES-359853 01-09-920373 Kereskedelem 09-09-022406 Kereskedelem 01-09-565908 Készítés 17-09-005500 Kereskedelem 01-09-701116 Kereskedelem 08-09-008736 Kereskedelem Kereskedelem ES626305 Kereskedelem 05-09-014459 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
01-09-934025 01-09-724587 16-09-008871 Kereskedelem 12-02-000508 Kereskedelem 01-09-693884 Kereskedelem 13-09-100448
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig Árverés visszavonásig visszavonásig Árverés visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
Névjel R*B RÉL
RT RT* RBX
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
MRD (LEADVA) a
RER RJ*
ZO S.K
SÉK
S-L S SAL
KS1 SK TVV
112/141
753
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
754
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 6346/2/2012
Cégnév
Samiart Ékszerkészítő Bt
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2010.06.14.
2670/4/2005
Sándor Pálné
1999.06.30.
3230/3/2008
Sara - Gold Kft.
1999.01.20.
4563/2/2008
Sárai László Zsolt
2003.04.28.
1500/8/2013
SÁRARANY Kft.
1999.06.30.
3097/2/1998
Sardonyx Bt
1999.06.30.
2395/5/2008
Sári Gábor
1999.06.30.
7012/1/2012
Sárközy Ildikó
2012.10.24.
7131/2/2014
Sauro Gold Kft.
2013.06.13.
PR3378
Scarabeus-Gold Kft.
1999.06.30.
7179/1/2013
Scarbantia Projekt Bt
2013.09.19.
5070/1/2005
Schalkhammer Erika
2005.03.03.
1965/2/2009
Schilhan János
2009.06.23.
5576/1/2007
Schleinig Tamás
2007.01.19.
6798/1/2011
Schlögl Krisztina és Társa Bt.
2011.11.25.
6998/1/2012
Schmidt Adina
2012.09.26.
3510/6/2013
Schmidt és Társa Kft.
1999.11.10.
Schmidt Vilmosné
2008.07.14.
6854/1/2012
Schmidt-Art Kft.
2012.02.10.
2214/5/2007
Schmuck-Center Kft.
1999.06.30.
Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely:
2700 1173 1238 4300 4300 1162 1162 4031 4024 2700 5000 4700 3100 8380 8300 8105 8100 1151 1151 1088 1088 6300 6300 9400 9400 2831 2831 5000 5000 9653 9653 8230 8230 7626 7626 1062 1062 1062 1062 7304 7300 1053 1053 1224 1224 2030 1089 1225
Cegléd Budapest Budapest Nyírbátor Nyírbátor Budapest Budapest Debrecen Debrecen Cegléd Szolnok Mátészalka Salgótarján Hévíz Tapolca Pétfürdő Várpalota Budapest Budapest Budapest Budapest Kalocsa Kalocsa Sopron Sopron Tarján Tarján Szolnok Szolnok Répcelak Répcelak Balatonfüred Balatonfüred Pécs Pécs Budapest Budapest Budapest Budapest Mánfa Komló Budapest Budapest Budapest Budapest Érd Budapest Budapest
Kőrösi út 1. Kis utca 2. II. em. 10. Grassalkovich út 166. Császár Péter utca 5. Zrinyi utca 2. Akácfa utca 75. Rákosi út 142. Derék utca 79. II/6. Rákóczi utca 1-5. Teleki út 14. 2. em. 8. Ságvári Endre körút 2. Kölcsey F. út 48. Fő tér 1. Honvéd utca 19. Arany János utca 10. Ady Endre utca 10. Bazár sor 1. Lenvirág utca 56. Lenvirág utca 56. Vas utca 14. fsz. 7. Vas utca 14. fsz. 7. Paksi köz 4. fszt.1. Városház utca 5. Kolostor utca 7. Kolostor utca 7. Rozmaring utca 57. Vadász utca 33. Magyar utca 6 Ságvári körút 4. Csánigi utca 36. Petőfi Sándor utca 63/C/A. Kossuth utca 10. Kossuth utca 10. Felsővámház utca 28. II. em. 11. Felsővámház utca 28. II. em. 28. Váci út 1-3. Váci út 1-3. Váci út 1-3. Váci út 1-3. Vágot puszta 8 Kossuth Lajos utca 87. Kossuth Lajos utca 3. Kossuth Lajos utca 3. Dózsa György utca 16. Dózsa György utca 16. Budai utca 26. Bláthy Ottó utca 3-5. Bányalég utca 108.
113/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-06-783244 Kereskedelem ES-283767 Kereskedelem 01-09-466318 Készítés
Javítás
Készítés Készítés Készítés
Javítás Javítás Javítás
ES-202971 Kereskedelem 13-09-117562 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 20-06-034574 Készítés ES-408547 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
2438800 01-09-974980 Kereskedelem 03-09-107558 Kereskedelem 08-06-014165 Kereskedelem Kereskedelem II.21-9-69/1993 ES-065672 Kereskedelem 19-06-503870 Kereskedelem IPARMŰVÉSZ 01-09-663750 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem ES-213089 Kereskedelem 01-09-970602 Kereskedelem 01-09-360922 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés Készítés Készítés Készítés
Javítás Javítás Javítás Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
K*Z
AS
S SAS
DG SRX SG
SC SC*
pajzs-horg
E*A SCH
PSZ SZP
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
5888/1/2008
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 4479/7/2014
Cégnév Schneider Óra-Ékszer Kft.
6777/1/2011
Schöll Ékszer Kft.
2442/6/2008
Schöll Gábor
5985/1/2008
Schrammerné Sinka Julianna
5470/1/2006
Schrank Béla
PR4693
Schvöllerné és Társa Kkt
7082/1/2013
Scripto-Net Bt
4341/1/2002
SECKER Kft.
6523/1/2010
Second Time Kft.
7453/1/2014
Sensorit Diamond Kft.
2849/1/1998
Serbakow Stúdió Bt
6115/1/2009
Serebro Kft.
6765/3/2014
Seres Karát Kft.
5523/3/2012
Serviflex Kft.
7235/1/2013
Seuso Gold Kft.
1536/3/2004
Seven Stars Kft.
6688/1/2011
Sgdaw Kft.
2271/17/2014 S-GOLD KFT.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2003.01.14. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 2011.11.04. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2008.12.11. Székhely: Telephely: 2006.08.14. Székhely: Telephely: 2003.11.05. Székhely: Telephely: 2013.03.19. Székhely: Telephely: 2002.08.01. Székhely: Telephely: 2010.12.02. Székhely: Telephely: 2014.12.15. Székhely: Telephely: 1998.11.09. Székhely: Telephely: 2009.07.27. Székhely: Telephely: 2011.10.19. Székhely: Telephely: 2006.10.26. Székhely: Telephely: 2013.11.26. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2011.07.19. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely:
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 9400 9400 9400 9400 9400 9400 9400 9400 9400 9800 9800 1081 1089 8420 8420 7761 7621 1163 1148 5435 5000 1085 1017 7624 7624 2151 6000 1055 1055 1141 1112 7100 7100 1147 1094 1028 1028 3700 3700 3700 3600 1089 8230 3630 3600 8230 3630 3700
Sopron Sopron Sopron Sopron Sopron Sopron Sopron Sopron Sopron Vasvár Vasvár Budapest Budapest Zirc Zirc Kozármisleny Pécs Budapest Budapest Martfű Szolnok Budapest Budapest Pécs Pécs Fót Kecskemét Budapest Budapest Budapest Budapest Szekszárd Szekszárd Budapest Budapest Budapest Budapest Kazincbarcika Kazincbarcika Kazincbarcika Ózd Budapest Balatonfüred Putnok Ózd Balatonfüred Putnok Kazincbarcika
Hunyadi utca 27. Erzsébet utca 7. Lackner Kristof utca 35. Határdomb út 1-2. Ipar körút 30. Tárczy-Hornoch Antal utca 4. Tárczy-Hornoch Antal utca 4. Tárczy-Hornoch Antal utca 4. Tárczy-Hornoch Antal utca 4. Szentmihályfalvi utca 5. Alkotmány utca 4. Népszínház utca 59. Győrffy István utca 1/a. Szeptember 6. út 10/B. Deák Ferenc utca 2. Kossuth Lajos utca 16. Felsővámház utca 50-52. Batsányi János utca 47. Örs vezér tere 1. Ifjúság utca 15. Ady E . utca 28/a. József körút 69. Krisztina kőrút 37. A. ép. Radnics utca 35. Radnics utca 35. Baross G. utca 31. Korona utca 2. Falk Miksa utca 18. Falk Miksa utca 18. Komócsy utca 40. III. em. 22 Törcsvár utca 10. Alisca utca 46. 7. em. 22. Garay tér 1-7. fsz. 4. Kerékgyártó utca 67. II. em. 7. Liliom utca 7-9. Tárkony utca 50. Tárkony utca 50. Egressy út 16. Egressy út 16. Fő tér 2. Sárli út 4. Gaál Mózes utca 5-7. III. em. 322-323. Szent István tér 3. Mohos sétány 8/A. Sárli út 4. Szent István tér 3. Mohos sétány 8/B. Egressy út 16.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
08-09-010825 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 08-09-016031 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
ES-367595 ES-323312 Kereskedelem ES-091946 Készítés 19-03-500096 Kereskedelem 02-06-071014 Kereskedelem 01-09-706215 Kereskedelem 16-09-004379 Kereskedelem 01-09-198796 Kereskedelem 02-06-066757 Készítés
Javítás
13-09-128993 Kereskedelem 01-09-968684 Kereskedelem
Készítés
01-09-692517 Kereskedelem 17-09-009640 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
01-09-071384 01-09-963490 Kereskedelem 05-09-001523 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel S.I SOE
SG
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
SBÉ
SEN ST SRB SKE SZG DRY SS
IE
114/141
755
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
756
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
PR3499
Siboney Bt
1999.11.02.
3997/2/2001
Sigma-Aldrich Kft.
2001.06.12.
4798/4/2012
Sigomonta Kft.
2004.03.25.
7400/1/2014
SI-KA-GA 2003 Kft.
2014.09.12.
PR2599
Siklósi Józsefné
2001.02.08.
PR3337
Silbergold Kft.
1999.06.30.
4923/10/2014 Silber-Tex Kft.
2004.09.02.
7331/1/2014
Silicate Valley Bt.
2014.05.13.
7137/1/2013
Silka & Caprice Kft.
2013.06.25.
6935/2/2012
Silka Kft.
2012.05.30.
7122/1/2013
Silko 2012 Kft.
2013.05.27.
6502/2/2010
Silom Central Kft.
2010.11.17.
4283/7/2014
Silver & Fashion Bt
2002.05.15.
6807/1/2011
Silver André 69 Kft.
2011.12.07.
6043/5/2014
Silver Box 2009 Kft.
2009.04.23.
Silver Complex Kft.
2010.08.24.
4889/6/2012
Silver House Kft.
2004.07.08.
5173/2/2014
SILVER HUG Kft.
2005.07.26.
Silver Italia Kft.
2011.10.11.
6750/1/2011
Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
3700 1051 1026 1028 1117 1072 1089 1089 4481 4026 3530 3530 8230 8230 8200 6500 6500 6000 6000 8330 8380 8380 8380 8380 8380 1072 1062 1103 1024 4024 4024 1212 1212 1183 1089 1191 1183 2230 2500 3300 2363 1089 1141 1089 1089 1089 1089 1089
Kazincbarcika Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Sóstóhegy Debrecen Miskolc Miskolc Balatonfüred Balatonfüred Veszprém Baja Baja Kecskemét Kecskemét Hévíz Hévíz Hévíz Hévíz Hévíz Hévíz Budapest Budapest Budapest Budapest Debrecen Debrecen Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Gyömrő Esztergom Eger Felsőpakony Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest
Fő tér 2. Október 6. utca 6. fszt. 4. Cirok utca 7. I. em. 5. Szilágyi Erzsébet fasor 121. Gábor Dénes utca 2. D. épület Nagy Diófa utca 7. Elnök utca 1. Elnök utca 1. Attila utca 59. Kálvin tér 6. Széchenyi utca 64. Széchenyi utca 64. Jókai Mór utca 22. Jókai Mór utca 22. Kossuth Lajos utca 13-19. Bartók Béla utca 5. fszt. 10. Bartók utca 5. fsz. 10. Gyergyói utca 10. Vértes utca 5. Széchenyi utca 9/a. Széchenyi utca 9/a. Széchenyi utca 9/a. Széchenyi utca 9/a Széchenyi út 9/A. Széchenyi út 9/A. Rákóczi út 40. Váci út 1-3. Gyömrői út 99. Lövőház utca 2-6. Piac utca 16. Piac utca 16. Csepeli M. utca 22. II. Rákóczi Ferenc utca 142. Balassa utca 2-10. Gaál Mózes utca 5-7. fsz. 11. Kossuth téri piac Balassa utca 2-10. Simon Mihály tér 1. Mátyás király utca 30. Rákóczi út 100. Attila utca 16/A. Bláthy Ottó utca 4-8. fsz. 11. Szuglói Körvasút sor 109. Gaál Mózes utca 5-7. fsz. 7. Bláthy Ottó utca 4-8. félemelet 6. Bláthy Ottó utca 4-8. félemelet 6. Bláthy Ottó utca 4-8. . em. 116. Bláthy Ottó utca 4-8. I. em. 116.
115/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem Kereskedelem
01-06-725628Kereskedelem 01-09-263604 01-09-719253 Készítés
Javítás
15-09-068153 Kereskedelem EV-027020 Kereskedelem 19-09-504933 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
03-09-111408 Kereskedelem 03-06-115797 Kereskedelem
Készítés
20-09-073596 Kereskedelem 20-09-072714 Kereskedelem 20-09-073045 Kereskedelem 01-09-939236 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 09-06-006612 Kereskedelem 01-09-973377 Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-915520 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 13-09-139678 Kereskedelem 01-09-728402 Kereskedelem 01-09-738729 Kereskedelem 01-09-969425 Kereskedelem
Javítás Készítés
Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
OS OSO ETK
S-ben G
TIX TIX S*V
SLK
S-C
SF* S*A S*B
SCX SH* SHG SIB
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
6407/2/2013
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
3556/7/2013
Silver Lady Bt
7343/1/2014
Silver Line Magyarország Kft.
6515/1/2010
Silver Marine Kft.
6793/2/2012
Silver Of Fortuna Kft.
6493/6/2014
SILVER PARADISE Kft.
3392/2/2007
Silver Rose Bt
2802/16/2014 Silver Store Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 1999.12.14. Székhely: Telephely: 2014.06.03. Székhely: Telephely: 2010.11.24. Székhely: Telephely: 2011.11.23. Székhely: Telephely: 2010.11.09. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 1999.07.20. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely:
6846/1/2012
Silverart-End Kft.
2012.02.02.
5834/2/2013
Silver-Denmark Kft.
2008.04.10.
6743/1/2011
Silverdream Pelso Kft.
2011.09.30.
6329/3/2014
Silverflash Kft.
2010.05.27.
7186/1/2013
Silvergate Gallery Kft.
2013.09.27.
6759/2/2013
Silverline International Jewellery Kft.
2011.10.17.
4021/6/2012
Silvertron Kft.
2002.11.13.
2401/5/2013
3443/8/2013
Silverworld Kft.
Si-Ma Kkt
1999.06.30.
1999.09.20.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 2014 1191 8000 8000 1061 1061 1157 1154 1076 4030 8300 1089 2120 2890 1097 1064 1078 1089 1106 1024 7621 8000 9027
Telephely:
4400
Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely:
1062 6724 1024 7622 4026 4026 3900 3900 8646 8646 1078 1087 1037 1014 6600 6724 1146 1089 1089 1066 1089 1066 2220
Csobánka Budapest Székesfehérvár Székesfehérvár Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Debrecen Tapolca Budapest Dunakeszi-Fót Tata Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Pécs Székesfehérvár Győr Nyíregyháza, Korzó Üzletház Budapest, Szeged Budapest Pécs Debrecen Debrecen Szerencs Szerencs Balatonfenyves Balatonfenyves Budapest Budapest Budapest Budapest Szentes Szeged Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Vecsés
Verőfény utca 4. Kossuth tér 4-5. Kígyó utca 10. 99. em. 3. Kígyó utca 10. 9. em. 3. Andrássy út 27. fsz .2. Andrássy út 27. fsz. 2. Nyírpalota út 5. fsz. 2. Szentmihályi út 167-169. Jobbágy utca 5-9. B. ép. 2. em. 13. Mikepércsi út Veszprémi út 5. Gaál Mózes utca 5-7.I. em. 104. Fóti út 120. Ring utca 1. Koppány utca 2-4. Rózsa utca 78. II. em. 1. Nefelejcs utca 48. Gaál Mózes utca 5-7. III. em. 324. Örs vezér tere 25. Lövőház utca 2-6. Bajcsy-Zsilinszky utca 11. Palotai út 1. Budai út 1.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
01-06-728166 Kereskedelem 07-09-019495 Kereskedelem 01-09-947212 Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-949856 Kereskedelem 01-09-947390 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-06-414240 Készítés 01-09-569730 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Jókai Mór tér 7.
Kereskedelem
visszavonásig
Váci út 1-3. Londoni körút 3. Lövőház utca 2-6. Bajcsy Zs. utca 11. Mester utca 1. 3. em. 1. Mester utca 1. 3. em. 1. Molnár I. utca 18 Rákóczi út 86. Bihari utca 14 Fenyvesi utca 176. Rottenbiller utca 44. fsz. Kerepesi út 9-11. Szépvölgyi út 93. Hess A. tér 1-3. Köztársaság utca 17. III. em. 9. Londoni körút 3. Thököly út 85. II. em. 6. Elnök utca 1. Bláthy Ottó utca 4-8. I. em. 119. Teréz körút 32. Bláthy Ottó utca 4-8. Teréz körút 32 Toldy Ferenc utca 24.
Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
09-09-022642 Kereskedelem 05-09-015316 Kereskedelem
Készítés
Javítás
1409311835 Kereskedelem 01-09-938480 Kereskedelem 01-09-172206 Kereskedelem 06-09-017667 Kereskedelem
Javítás
01-09-265414 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
01-09-460302 Kereskedelem Kereskedelem 13-03-030862
Névjel SL SLI
SM SIF SPK
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
VB SIL SIL
SDM
L*F
SIL SSS
SIW SIW
SE
116/141
757
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
758
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 6893/1/2012
Cégnév
Simon András Károly
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2012.04.04.
4466/1/2002
Simon Emese
2002.12.10.
5982/2/2010
Simon Júlia
2008.12.02.
PR3676
Simon Péterné
2000.05.17.
6199/1/2009
Simon Viktória
2009.11.17.
PR1885
Simonyi István
2003.03.28.
7341/1/2014
Simple Trans Kft.
2014.06.02.
6888/1/2012
Simtech Logisztika Kft.
2012.03.28.
3661/3/2009
Singhoffer Gusztáv
2000.04.14.
PR3927
Sinka Bt
2001.03.12.
5427/3/2012
Sió Brill Kft.
2006.06.19.
5719/1/2007
Sipirc Bt
2007.10.15.
3649/3/2003
Sipos László
2000.04.05.
2917/4/2009
Sipos László
1998.10.12.
PR3982
Sipőcz és Társai Kkt
2001.05.24.
Sirkó Tibor István
2004.09.23.
3161/2/2006
Sirkó-Vollmer Kft.
1999.06.30.
5872/1/2008
Sisa és Társai Kft.
2008.06.12.
7191/1/2013
Siva Ékszer Kft.
2013.10.10.
3792/4/2008
Skrachné Dani Karolina
2000.09.28.
6939/2/2014
Skrinyár Andrásné
2012.06.18.
7223/1/2013
Skylab Worldwide Kft.
2013.11.18.
Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
2220 2112 2112 1031 1031 7150 7150 8360 8360 9028 1023 1113 1113 6435 6500 4033 4033 1055 1055 2360 1203 8600 8600 8600 8600 1027 1111 7700 7700 2220 1102 2220 9300 9300 6090 6320 6090 6090 5100 5100 1136 1024 2330 2330 3060 3060 1071 9400
Vecsés Veresegyház Veresegyház Budapest Budapest Bonyhád Bonyhád Keszthely Keszthely Győr Budapest Budapest Budapest Kunbaja Baja Debrecen Debrecen Budapest Budapest Gyál Budapest Siófok Siófok Siófok Siófok Budapest Budapest Mohács Mohács Vecsés Budapest Vecsés Csorna Csorna Kunszentmiklós Solt Kunszentmiklós Kunszentmiklós Jászberény Jászberény Budapest Budapest Dunaharaszti Dunaharaszti Pásztó Pásztó Budapest Sopron
Széchenyi utca 2. Hegyláb utca 21. Fő út 25/A. Vizimolnár utca 2-4. Vizimolnár utca 2-4. Perczel Mór utca 20. fszt 2. Perczel Mór utca 20. fszt. 2. Kossuth Lajos utca 33. Kossuth Lajos utca 33. Sági út 28. Török utca 4. III. em. 22. Elek utca 24. Elek utca 24. Rákóczi út 14. Köztársaság tér 6. fsz. 1. Herpay Gábor utca 41. Herpay Gábor utca 41. Falk Miksa utca 21. Falk Miksa utca 21. Gesztenye utca 26. Kossuth Lajos utca 89. Vámház utca 3. Vámház utca 3. Fő utca 174-176. Fő tér 10/B. Margit körút 8-10. Zenta utca 1. Szabadság utca 10. Szabadság utca 10. Kálmán utca 5/b. Kőrösi Cs. Sándor utca 6. Kálmán utca 5/b. Széchenyi tér 9. Szent István tér 30. Béke utca 5. Posta utca 13. Kecskeméti utca 12. Kálvin tér 9. fszt. 21. Jedám utca 28/b. Tőtevény tanya 7/A. Raoul Wallenberg utca 14. III. em. 1. Lövőház utca 2-6. Móra Ferenc utca 10. Móra Ferenc utca 10. Nyírfácska utca 6. KölcseyFerenc út 18. Dembinszky utca 10. fsz. 2. Várkerület 88.
117/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
27432485 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
EV-243930 ES-502011 Kereskedelem EV-228958 Kereskedelem Készítés EV-231335 Készítés
Javítás
03-09-118978 Kereskedelem 09-09-008172 Kereskedelem ES-229115 Kereskedelem 13-06-040548 Kereskedelem 14-09-306538 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Javítás
01-06-617280 Készítés
Javítás
ES421838 Kereskedelem ES-520109 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
08-03-001922 Kereskedelem Kereskedelem 03-09-108929 Kereskedelem 16-09-002063 Készítés 01-09-176708 Kereskedelem ES-334064 Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
17526786 Kereskedelem 01-09-975504 Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
SAK SE
SVG SI
STE SIN
SB
FAR
SL,SL*
GY LETILTVA SVA JMT SEK DK
SLW
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
4939/5/2013
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
PR4655
Sleep Silver Bt
3896/3/2005
Smaragd B Kft.
PR2839
Smaragd Bt
5436/1/2006
6119/7/2014
Smaragd Ékszer Kft.
Smaragd Szivárvány Kft.
5684/1/2007
Smaragd-Gold Kft.
6192/1/2009
Smaragdkő Esküvő és Rendezvényszervező Kft.
7244/1/2013
Smartfront Kft.
PR4461
Smi-Ho Bt.
5098/3/2008
Snowgold Kft.
7250/1/2013
Sógorkáné Rácz Andrea
6988/1/2012
Solar Gold Zrt.
7026/1/2012
Solargento Kft.
5910/1/2008
Soleggiato Kft.
5816/5/2013
Solis-Gold Kft.
6286/2/2013
Solitaire & Co Kft.
7360/1/2014
Soliterum Jewel Kft.
6317/2/2013
Sollos-Gold Kft.
PR3401
Somlyai Bt
PR4632
Sommervillené Kepes Borbála
PR1994
Somogyi Géza
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2003.09.10. Székhely: Telephely: 2001.01.31. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2006.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: 2009.08.03. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 2007.08.17. Székhely: Telephely: 2009.11.03. Székhely: Telephely: 2013.12.06. Székhely: Telephely: 2002.12.05. Székhely: Telephely: 2005.04.18. Székhely: Telephely: 2013.12.16. Székhely: Telephely: 2012.09.14. Székhely: Telephely: 2012.11.13. Székhely: Telephely: 2008.09.01. Székhely: Telephely: 2008.03.10. Székhely: Telephely: 2010.04.01. Székhely: Telephely: Telephely: 2014.07.04. Székhely: Telephely: 2010.05.11. Székhely: Telephely: 1999.07.23. Székhely: Telephely: 2003.08.05. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely:
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 1196 1196 9600 9600 1136 1136 8900 8900 8900 1078 5000 8000 7400 4400 4031 4400 6400 6440 2800 2890 1125 1027 3530 3530 1188 1097 7090 7090 1062 1062 9700 1045 2225 2225 1212 1089 1089 1089 1123 1022 1027 1089 1089 4900 4900 1088 1088 5340
Budapest Budapest Sárvár Sárvár Budapest Budapest Zalaegerszeg Zalaegerszeg Zalaegerszeg Budapest Szolnok Székesfehérvár Kaposvár Nyíregyháza Debrecen Nyíregyháza Kiskunhalas Jánoshalma Tatabánya Tata Budapest Budapest Miskolc Miskolc Budapest Budapest Tamási Tamási Budapest Budapest Szombathely Budapest Üllő Üllő Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Fehérgyarmat Fehérgyarmat Budapest Budapest Kunhegyes
Jáhn Ferenc utca 120. Jáhn Ferenc utca 120. Batthyány út 42. B. lház. IV. em. 10. Batthyány utca 41. Hollán Ernő utca 8. Hollán Ernő utca 8. Zengő utca 3/a. Dísz tér 6/b. Kossuth Lajos utca 13-15. Thököly út 2. Téglagyári utca 30. Aszalvölgyi utca 1. S Berzsenyi utca 13. Pazonyi út 36 Kishegyesi út 1-11. Zrínyi utca 7. Bercsényi utca 4/2. Arany János utca 2. Búzavirág út 9. Ady Endre út 15. Zsolna utca 7/a. Kapás utca 11-15. Vörösmarty utca 82. fsz. 3. Széchényi utca 34. Bethlen Gábor utca 8/B. Könyves Kálmán körút 12-14. Zrinyi utca 22. 2. em. 5. Szabadság utca 44. A. ép. Váci út 1-3. C. ép. VI. em. 2. Váci út 1-3. C. ép. VI. em. 2. Géfin Gy. utca 5. Nyár utca 61.III. em. 7. József Attila utca 1. József Attila utca 1. II. Rákóczi Ferenc útja 146. 2. em. 204. Gaál Mózes utca 5-7. fsz. 8. Gaál Mózes utca 5-7. Gaál Mózes utca 5-7. Csörsz utca 1. Lorántffy Zsuzsanna út 4. alags. 2. Fő utca 75/B. Györffy István utca 1/A. Györffy István utca 1/A. Petőfi utca 4. Petőfi utca 4. Gutenberg tér 4. Gutenberg tér 4. Kossuth Lajos utca 41.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
01-06-753433 Készítés 18-09-104591 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-06-118281 20-09-067140 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-910133 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 03-09-113978 Kereskedelem 11-09-014642 Kereskedelem 01-09-968866 Kereskedelem 05-06-013304 Kereskedelem 01-09-734433 Kereskedelem
Készítés
Javítás
34812087 Kereskedelem 01-10-047478 Kereskedelem 18-09-111393 Kereskedelem 13-09-120572 Kereskedelem 01-09-892981 Kereskedelem 01-09-895073 Kereskedelem
Készítés Készítés
Javítás Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
01-09-181034 01-09-93882-13 15-06-086791 EV-811581 EV-367670
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel ss .BK MK* LE ROY
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
SG
SUN
SOL BJ
S+J SLG SG KB
118/141
759
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
760
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 6756/2/2014
3331/3/2007 3668/6/2011
Cégnév
Somo-O Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2011.10.13.
Soós Attila
1999.06.30.
Soós És Társa Zrt.
2000.05.04.
6175/1/2009
Sophie Gree Kft.
2009.10.30.
4210/5/2013
Soul Bt.
2002.02.21.
1113/3/2008
Sparas Klára
2002.03.01.
6996/3/2014
Sparklingclean Kft.
2012.09.24.
2688/3/2007
Sparsa Kft.
1999.06.30.
6766/3/2014
SPECIFIKA Kft.
2011.10.20.
6284/1/2010
Specko-Time Kft.
2010.03.30.
5125/6/2012
Specziár Valéria
2005.05.19.
6736/1/2011
Spirex Bt
2011.09.23.
7351/1/2014
Spirit Hotel Kft.
2014.06.19.
4260/3/2003
Splendor Argentum Kft.
2002.04.11.
Splendor Ékszer Kft.
2007.04.21.
6928/1/2012
Spring 2006 Kft.
2012.05.21.
4761/1/2004
Srankó Andrásné
2004.02.05.
7004/2/2013
SSHA International Jewellery Kft.
2012.10.10.
Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely:
5340 1094 1239 1152 1194 2085 2085 1163 8000 3527 5000 9025 1117 1133 1133 6600 6600 1089 1089 1071 1146 1036 2000 1039 8500 9300 9200 1048 2660 2660 2660 2660 5000 5000 1044 9600 6230 6230 2071 2098 9700 9600 4461 4461 1089 1089 6000 6000
Kunhegyes Budapest Budapest Budapest Budapest Pilisvörösvár Pilisvörösvár Budapest Székesfehérvár Miskolc Szolnok Győr Budapest Budapest Budapest Szentes Szentes Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Szentendre Budapest Pápa Csorna Mosonmagyaróvár Budapest Balassagyarmat Balassagyarmat Balassagyarmat Balassagyarmat Szolnok Szolnok Budapest Sárvár Soltvadkert Soltvadkert Páty Budakeszi Szombathely Sárvár Nyírtelek Nyírtelek Budapest Budapest Kecskemét Kecskemét
Kossuth Lajos utca 41. Ferenc körút 33. Bevásárló utca 2. Szentmihályi út 131. Vak Bottyán utca 75. Ponty utca 12. Ponty utca 12. Kövirózsa út 5. Mártírok utca 72. József Attila utca 43. Csáklya utca 6. Gyepszél utca 1. Budafoki út 187-189. Ipoly utca 24/b. Ipoly utca 24/b. Köztársaság utca 17. III. em. 9. Nagy Ferenc utca 1. Elnök utca 1. Elnök utca 1. Damjanich utca 54. V. em. 21. Csömöri út 18. Bécsi út 53. Dózsa György utca 26. Kabar utca 13. II. em. 10. Wesselényi utca 16. 2/8. Templom utca 2. Magyar utca 6. Bőröndös utca 9. III. em. 8. Rákóczi út 23. Rákóczi út 49. Rákóczi út 49. Mikszáth Kálmán utca 56. Dobó I. út 3/1. Széchenyi körút 121. Váci út 123. Vadkert körút 5. Kiss Ernő utca 13. Vak Bottyán utca 24. Dobogó utca 38. Fő út 141. Reismann János utca 16/B. Batthyány utca 38. Arany János út 2/c. Arany János út 2/c. Györffy I. utca 1/g. Györffy I. utca 1/g. Korona utca 2. Korona utca 2.
119/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
01-09-728307 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem EV-552140 Készítés 01-10-043543 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-09-909565 Készítés
Javítás
06-06-011217 Kereskedelem EV-S-160425 Készítés 01-09-932832 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-564306 Kereskedelem 19-09-513991 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
01-09-935156 ES-541441
16-06-002223 Kereskedelem 01-09-920356 Kereskedelem 03-09-109702 01-09-738586 18-09-105072 Kereskedelem EV-273410 Kereskedelem 01-09-990875 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
OMO
SA
SG* JPA SC
JSA DRD
SVT SV
A SP
SSH
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
5621/3/2014
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
4299/3/2008
2886/4/2004
Cégnév
St Elegius Kft.
Stargold Bt
3980/10/2012 Stars-Gold Kft. 6599/2/2012
Steel Gold Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
2002.05.31.
1999.06.30. 2001.05.22. 2011.03.18.
7227/1/2013
Stefi 61 Kft.
2013.11.20.
4957/2/2007
Stílus-Ékszer Kft.
2004.10.11.
6716/1/2011
Stokinger István
2011.08.29.
PR3284
Stomfai Krisztina
1999.03.24.
7406/1/2014
STR JEWELLERY Kft.
2014.09.29.
3179/1/1998
Strafir Bt
1998.11.13.
6776/1/2011
Strébeli Péterné
2011.11.03.
6418/1/2010
Studex Hungary Kft.
2010.09.02.
PR3563
Styl-Design Bt.
1999.12.20.
5860/7/2014
STYLIST-JEWELS Kft.
2008.05.13.
6187/3/2014
Subrosa-Rx Kft.
2009.11.02.
6288/1/2010
Sugóra Kft.
2010.04.02.
7398/1/2014
Sunset Divatékszer Kft.
2014.09.09.
6761/2/2014
Super Silver Kft.
2011.10.18.
7151/1/2013
Surány Judit
2013.07.25.
5464/2/2006
Survive-All Kft.
2006.08.02.
7326/2/2014
Svájci Órák Kft.
2014.05.08.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely:
1117 3300 1152 6710 6782 6710 1147 1147 1102 9200 1089 1089 1074 1131 2600 1133 2510 8000 8100 1027 1027 1026 1056 1204 1204 3800 3800 1067 1067 2600 2600 4244 1089 4400 1117 3000 6500 6500 6422 6400 6422 1213 1214 1194 1194 1072 1072 1051
Budapest Eger Budapest Szeged Mórahalom Szeged Budapest Budapest Budapest Mosonmagyaróvár Budapest Budapest Budapest Budapest Vác Budapest Dorog Székesfehérvár Várpalota Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Szikszó Szikszó Budapest Budapest Vác Vác Újfehértó Budapest Nyíregyháza Budapest Hatvan Baja Baja Tompa Kiskunhalas Tompa Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest
Hunyady János utca 19. Törvényház utca 4. Szentmihályi út 131. Gorkij utca 3. Szabadság utca 34. Gorkij utca 3 Bosnyák tér 13. Bosnyák tér 13. Állomás utca 16. Királyhidai utca 42. Gaál Mózes utca 5-7. fsz. O. Gaál Mózes utca 5-7. fsz. O. Rákóczi út 54. III. em. Dolmány utca 5-7. Kötő utca 3. Kárpát utca 52.VI. em. 26. Bécsi út 61. Németh L. utca 16. Jókai út 1. Fő utca 75. Fő utca 75. Széplak utca 17. Kristóf tér 6. Pacsirta utca 157/a. III. em. 46. Pacsirta utca 157/a. III. em. 46. Kassai út 32. Kálvin tér 3/2. Teréz körút 23. Teréz körút 23. Galcsek utca 7. Galcsek utca 7. Rozmaring utca 4 Bláthy Ottó utca 4-8 II. em. 203. Bercsényi utca 3. fsz. Nagysurány utca 2. em. 6. Grassalkovich út 7-11. Bernhart Sándor utca 9/a. Tóth Kálmán tér 6. Jókai utca 24. Hősök tere 1. Jókai utca 24. Királyhágó út 31. Erdősor utca 8. fszt. 1. Tulipán utca 51. Tulipán utca 51. Akácfa utca 30. Akácfa utca 30. Sas utca 21. fsz.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 06-09-007964 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés Készítés
Javítás Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-06-618-314 01-09-694242 Kereskedelem 01-09-954518 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-710194 Kereskedelem 01-09-713281 Kereskedelem 4723189 Kereskedelem 7580 iparművész Készítés
Javítás
Készítés Készítés
Javítás Javítás
01-09-194432 Kereskedelem 01-06-710396 3301915 Kereskedelem 01-09-673688 Kereskedelem 13-06-034276 Kereskedelem 15-09-072376 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-917812 Kereskedelem 03-09-119432 Kereskedelem 03-09-125830 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-970499 Kereskedelem IPARMŰVÉSZ Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09--563884 01-09-962320
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig Árverés visszavonásig Árverés visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
Névjel
E
S,csilagba L STG
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
UCI
SK
EZM
SUS SJ* FIGURÁLIS" R" N1R
120/141
761
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
762
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 4996/1/2004
Cégnév
Swiss Watches Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2004.11.09.
5251/1/2005
Swiss Time Kft.
2005.11.02.
5056/1/2005
Sylger Kft.
2005.02.18.
7430/1/2014
Symbolt Hungary Kft.
2014.11.10.
5297/10/2014. Synor Gold Kft.
6745/1/2011
2005.12.14.
Sz & Sz Kft.
2011.10.03.
PR4582
Szabadosné Kamondi Katalin
2003.05.20.
6417/1/2010
Szabadtéri Néprajzi Múzeum
2010.09.01.
1865/7/2008
Szabilla Kft.
1999.06.30.
3838/3/2009
Szabó András
2000.11.14.
PR4125
Szabó Antal
2001.11.09.
PR2932
Szabó Ernő
1999.06.30.
4290/4/2010
Szabó Gábor
2002.05.17.
2964/8/2009
Szabó Gábor Mihályné
1998.10.12.
1069/3/2010
Szabó Géza
2000.07.18.
Szabó Gézáné
1999.06.30.
2403/4/2008
Szabó György Attila
1999.06.30.
7118/2013
Szabó István
2013.05.15.
2106/5/2009
Szabó János
2001.05.18.
6618/1/2011
Szabó János
2011.04.15.
1709/2/2008
Szabó László
2003.03.20.
Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely:
1051 1052 1052 1135 1135 1056 1072 2723 1182 1126 2030 2120 1118 1222 9500 9500 2000 2000 2500 2500 2510 2536 2600 2600 1024 1024 6120 6120 9970 9970 9970 1164 1164 6725 6725 3580 3580 6800 6800 8000 8000 8200 8200 1034 1036 1212 1212 1212
Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Nyáregyháza Budapest Budapest Érd Dunakeszi Budapest Budapest Celldömölk Celldömölk Szentendre Szentendre Esztergom Esztergom Dorog Nyergesújfalu Vác Vác Budapest Budapest Kiskunmajsa Kiskunmajsa Szentgotthárd Szentgotthárd Szentgotthárd Budapest Budapest Szeged Szeged Tiszaújváros Tiszaújváros Hódmezővásárhely Hódmezővásárhely Székesfehérvár Székesfehérvár Veszprém Veszprém Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest
Sas utca 21. fsz. Kristóf tér 6. Kristóf tér 6. Jász utca 83-87. Jász utca 83-87. Molnár utca 47-49. Dob utca 22. Kossuth telep 32. Üllői út 574. Böszörményi út 17/A. Budafoki út 2. Nádas utca 6. Alsóhegy utca 26 Ferenc utca 14/b. Dózsa György utca 21. Széchenyi utca 2. 4. ajtó Sztaravodai út Sztaravodai út Kossuth Lajos utca 17. Kossuth Lajos utca 17. Bécsi utca 67. Kossuth Lajos utca 170. Káptalan utca 18. Káptalan utca 18. Margit körút 13. Margit körút 101. Fő utca 49. Fő utca 49. Kis utca 17. Széll Kálmán tér 21. Hunyadi utca 5/A. fszt. 4. Vágás utca 58. fsz. 4. Vágás utca 58. fsz. 4. Kolozsvári tér 11. Kolozsvári tér 11. Barcsay Jenő tér 6. Barcsay Jenő tér 6. Adrássy út 25. Adrássy út 25. Eszperantó tér 5. I. em. 2. Szinház utca 4. Kossuth Lajos utca 5. Kossuth Lajos utca 5. Szőlő utca 25-29. 4. em. 75. Nagyszombat utca 3. Maros utca 8. Áruház tér 7. Maros utca 8.
121/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
01-09-729075 Kereskedelem 01-09-468480 Kereskedelem 01-09-468537 Kereskedelem 13-09-171993 Kereskedelem 01-09-865580 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-071160 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés Készítés Készítés
Javítás Javítás Javítás
Készítés
Javítás
ES-071525 Kereskedelem nincs Kereskedelem 11-09-003134 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem ES-508596 Kereskedelem EV-002075 Kereskedelem EV-628009 Kereskedelem ES-174959 Kereskedelem Kereskedelem EV-566493 Készítés EV-521538 Kereskedelem
Készítés
Javítás
EV-546440 Kereskedelem ES-279215 Kereskedelem 32738897 Kereskedelem
Készítés
Javítás
ES-245568 Kereskedelem 23018083 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés Készítés
Javítás Javítás
ES-232563
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
WDL WDL ECD ECD
HEG SY
P*2
SZA SZA
SzG
SZJ. SZG BUM SzA ST* SZJ SZJ S*J SZL
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
2157/3/2005
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 2156/5/2009
Cégnév Szabó Lászlóné
4002/6/2013
Szabó Tamás
4420/2/2006
Szabó Zoltán
5378/1/2006
Szabó Zoltán
6217/1/2009
Szabolcs Lízing Kft.
1762/3/2008
Szabolcsi Attila
5350/3/2011
Szabóné Nagy Ildikó
6360/1/2010
Szabóné Táborhegyi Rita
5879/3/2013
Szabóné Tóka Ivett Mária
5196/3/2009
Szakács Kft.
5074/1/2005
Szalainé Farkas Szilvia
7175/1/2013
Szalai-Szer Kft.
4494/1/2003
Szalayné Baranyai Tünde
6071/1/2009
Szalayné Sárközi Ildikó
PR2464
Számel Judit
6244/1/2010
Számrend Bt
2314/6/2012
Szappanos Sándor
4725/2/2013
Szarvasi Onix Kft.
7290/1/2014
Szász Melinda
6744/1/2011
Szathmáry és Társa Kft.
6431/1/2010
Szatmár-Credit Kft.
4222/4/2008
Szatmári Zoltán
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: 2001.06.18. Székhely: Telephely: 2002.10.30. Székhely: Telephely: 2006.04.20. Székhely: Telephely: 2009.11.27. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2006.03.08. Székhely: Telephely: 2010.07.05. Székhely: Telephely: 2008.07.03. Székhely: Telephely: 2005.08.19. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: 2005.03.17. Székhely: Telephely: 2013.09.13. Székhely: Telephely: 2002.01.30. Székhely: Telephely: 2009.06.04. Székhely: Telephely: 2003.03.31. Székhely: Telephely: 2010.01.11. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2003.12.22. Székhely: Telephely: 2014.03.19. Székhely: Telephely: 2011.10.03. Székhely: Telephely: Telephely: 2010.09.14. Székhely: Telephely: Telephely: 2002.03.11. Székhely:
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 9330 9330 9330 6725 6725 6000 6000 6760 6760 4400 4400 4400 4400 1154 1053 4100 4100 7720 7720 8900 8900 8900 8900 2836 2890 8900 8900 9800 9800 9200 9200 1126 1126 5000 5000 5142 1052 5540 5540 1089 1089 9700 9700 9700 4700 4700 4900 4080
Kapuvár Kapuvár Kapuvár Szeged Szeged kecskemét Kecskemét Kistelek Kistelek Nyíregyháza Nyíregyháza Nyíregyháza Nyíregyháza Budapest Budapest Berettyóújfalu Berettyóújfalu Pécsvárad Pécsvárad Zalaegerszeg Zalaegerszeg Zalaegerszeg Zalaegerszeg Baj Tata Zalaegerszeg Zalaegerszeg Vasvár Vasvár Mosonmagyaróvár Mosonmagyaróvár Budapest Budapest Szolnok Szolnok Alattyán Budapest Szarvas Szarvas Budapest Budapest Szombathely Szombathely Szombathely Mátészalka Mátészalka Fehérgyarmat Hajdúnánás
Földvári utca 3. Fő tér 6. Fő tér 12. Kolozsvári tér 12/a. Kolozsvári tér 11. Csányi utca 1-3. Csányi János utca 1-3. Petőfi Sándor utca 14. Petőfi Sándor utca 14. Kossuth utca 29. Kossuth utca 29. Kerékgyártó utca 7. Dózsa Gy. utca 23. Népfelkelő utca 62. Irányi utca 27. Belső major 4. Honvéd utca 13. Kodolányi János utca 18. Kossuth Lajos utca 10. Várberki utca 8. Kovács Károly tér 6-8. Kossuth Lajos utca 19-23. Stadion utca 5. fsz. 18. Paulini Béla utca 12. Egység utca 13. Ady E. utca 13. fsz. 5. Ady E. utca 13. fsz. 5. Dózsa György utca 15. Március 15.tér 5. Magyar utca 13. Magyar utca 13. Kakukk utca 18/A. Kakukk utca 18/A. Károly Róbert utca 9-9/c. Károly Róbert utca 9-9/c. Szent István út 7. Galamb utca 5. Malom utca 7/3. Szabadság utca 21. Györffy István utca 1/A. Györffy István utca 1/A. Mátra utca 3. Mátra utca 3. Kőszegi utca 2. Szalkay László utca 12. Szalkay László utca 12. Kossuth tér 2. fsz. 5. Kiss Ernő utca 4.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
ES-489014 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
EV-481491 Kereskedelem EV-709657 Kereskedelem 15-09-069340 Kereskedelem ES-310265 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Kereskedelem 20776656 Kereskedelem Kereskedelem 20-09-066854 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem EV-653659 Kereskedelem 20-09-070245 Kereskedelem ES-323356 Kereskedelem ES-455553 Kereskedelem EV-302464 Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés Készítés
Javítás
16-06-002982 Kereskedelem ES-228802 Kereskedelem 04-09-005984 Kereskedelem 35871317 Kereskedelem 18-09-102012 Kereskedelem Kereskedelem 15-09-076395 Kereskedelem Kereskedelem ES-458252
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
STZ TOM SZZ
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
AT
STI
INT SZJ
S-M
SZC
122/141
763
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
764
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám PR4523
Cégnév
Szaulits Attila
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2003.03.10.
2694/3/2008
Szebényi Katalin
1999.06.30.
4597/1/2003
Szecessziós Műhely Bt
2003.06.16.
5303/2/2009
Szécsényi Annamária
2005.12.20.
4434/4/2013
Széf-Invest Kft.
2002.11.11.
2975/2/2003 1694/3/2010
Szegedi Péter
2000.01.01.
Szeghyné Turai Zsuzsanna
2008.07.02.
6490/2/2012
Székely Attila
2010.11.04.
2101/2/2005
Székely Györgyi
2003.03.07.
5138/2/2009
Szekeres Laura
2005.06.01.
6133/1/2009
Szekeres Sándorné
2009.09.03.
3862/5/2008
Szemlakiné Fehér Márta
2000.12.06.
4870/2/2010
Szemlátomás Kft.
2004.06.17.
6406/1/2010
Szem-Pont 2008 Kft.
2010.08.23.
6055/2/2011
Szénás Gizella
2009.05.05.
PR2310
Szeneczei Renáta
1999.06.30.
7297/2/2014
Szentesi Rita
2014.03.25.
6932/1/2012
Szentgyörgyi György
2012.05.22.
Szentgyörgyi Béla
1999.06.30.
PR2698
Szép Mesterségek Rest.kft.
1999.06.30.
5279/2/2010
Szepesi Balázs
2005.11.22.
5676/1/2007
Szépművészeti Kht
2007.07.27.
Szerencse-Kő Kft.
1999.06.30.
3274/6/2009
Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
4080 6120 6120 7700 7700 8900 8900 1046 1073 1134 1134 1036 1194 1121 2143 2143 2316 2316 1015 1015 1174 1174 5435 5435 1222 8360 2330 2330 1116 1116 6050 6050 2533 2536 4100 4100 1078 1078 3300 3300 1080 1080 3530 3530 1146 1146 8230 8230
Hajdúnánás Kiskunmajsa Kiskunmajsa Mohács Mohács Zalaegerszeg Zalaegerszeg Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Kistarcsa Kistarcsa Tököl Tököl Budapest Budapest Budapest Budapest Martfű Martfű Budapest Keszthely Dunaharaszti Dunaharaszti Budapest Budapest Lajosmizse Lajosmizse Bajót Nyergesújfalu Berettyóújfalu Berettyóújfalu Budapest Budapest Eger Eger Budapest Budapest Miskolc Miskolc Budapest Budapest Balatonfüred Balatonfüred
Kossuth utca 3. fsz. 5 Fő utca 77. Fő utca 77. Dózsa Gy. utca 6. Dózsa Gy. utca 6. Ola utca 35. Ola utca 35. Tóth Aladár utca 11. Erzsébet körút 13. Váci út 9-15. Váci út 9-15. Bécsi út 38-44. Mányoky utca 1/B. Magyar Jakobinusok tere 7. Szent László utca 10. Szent László utca 10. Csépi út 142/B. Csépi út 142/B. Donáti utca 40-42. fsz. 2. Donáti utca 40-42. fsz. 2. Bél Mátyás utca 54. Bél Mátyás utca 54. József Attila út 28. Szolnoki út 142. Háros utca 41. Tapolcai út 37. Báthori utca 1. Báthori utca 1. Fehérvári út 168-178. Fehérvári út 168-178. Dózsa György út 88. Dózsa György utca 88. Petőfi Sándor utca 22. Kossuth Lajos utca 178. József Attila lakótelep 983/2/A/43 hrsz. József Attila lakótelep 983/2/A/43 hrsz. István utca 44. István utca 44. Bajcsy-Zsilinszky utca 5-7. Bajcsy-Zsilinszky utca 5-7. Baross utca 41. Baross utca 41. Széchenyi út 52. fszt. 3. Széchenyi út 52. fszt. 3. Dózsa György út 41. Dózsa György út 41. Balassi B. utca 16. Zákonyi utca 2.
123/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
EV-518059 Kereskedelem
Készítés
Javítás
ES-308000 Kereskedelem 20-06-037769 Készítés EV-392801 Kereskedelem 01-09-703015 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
EV-411793 Kereskedelem ES-409958 21838498 EV-397883 Készítés EV-893444 Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
ES-461210 Kereskedelem ES-063653 Kereskedelem 13-09-124643 Kereskedelem 01-09-892852 Kereskedelem ES-331510 Kereskedelem ES-508390 Kereskedelem 35861292 Kereskedelem
Javítás
28884695 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
23567/90 01-09-561764 Kereskedelem EV-899712 Kereskedelem 01-14-000022 Kereskedelem 19-09-511551 Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
SZA
SZM
SZI
TZS UO S LÖ
R
SII SZB
SZB S*M *T* *T*
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
PR1794
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
5140/1/2005
Szeroko Bt.
2005.06.02.
1553/2/2013
Szervátiusz és Társa Bt.
2001.11.27.
PR4575
Szigno 3003 Kft.
2003.05.14.
5129/1/2005
Szijjné Pál Szilvia
2005.05.24.
PR3124
Sziládi Aranka
1999.06.30.
4980/2/2010
Szilágyi Erzsébet
2004.10.29.
Szilágyi J.zsuzsanna
1999.06.30.
2676/2/2003 2454/4/2011
6883/2/2013
Szilágyi Perjési Imre
Szilas Judit
1999.06.30.
2012.03.26.
7315/1/2014
Szilvia Ékszerszalon és Alkotóműhely Kft.
2014.04.14.
6629/1/2011
Szilvia Divatház Kft.
2011.04.21.
PR3974
Szilvia Ötvös Kft.
2001.05.17.
4363/7/2015
SZILVIO Kft.
2002.09.04.
5414/1/2006
Szinyákovics László
2006.05.26.
1640/3/2003
Szirbán János
1999.06.30.
6356/3/2013
Sziróti Ékszer Kft.
2010.06.24.
6880/1/2012
Szkala Kft.
2012.03.19.
6823/1/2011
Szkíta Kézműves Kft.
2012.01.10.
7431/1/2014
Szlopóczki Dóra
2014.11.11.
4905/3/2008
6038/1/2009
Szoliter Zrt.
Szőke Gábor
2004.08.12.
2009.04.14.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely:
1024 1062 1089 1089 9945 9945 8200 8200 2900 2900 1088 1088 2094 2094 1028 1028 6750 6750 6721 2500 2500 6235 6230 8840 8840 1102 1102 1021 1089 7570 7570 1173 1173 2600 2600 1068 1055 1053 1053 1114 5712 5600 2800 2500 2890 2840 2800 1075
Budapest Budapest Budapest Budapest Kercaszomor Kercaszomor Veszprém Veszprém Komárom Komárom Budapest Budapest Nagykovácsi Nagykovácsi Budapest Budapest Algyő Algyő Szeged Esztergom Esztergom Bócsa Soltvadkert Csurgó Csurgó Budapest Budapest Budapest Budapest Barcs Barcs Budapest Budapest Vác Vác Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Szabadkígyós Békéscsaba Tatabánya Esztergom Tata Oroszlány Tatabánya Budapest
Lövőház utca 2-6. Váci út 1-3. Györffy I. utca 16-18. 1. em. 2. Bláthy Ottó utca 35. Fő út 111/B. Fő út 111/B. Pázmándi utca 18. Pázmándi utca 18. Klapka György út 45. Igmándi út 26. Lőrinc pap tér 3. Baross utca 6. Kút utca 11. Kút utca 11. Templom utca 54. Templom utca 54. Vadvirág utca 33. Vadvirág utca 33. Római körút 42. Deák Ferenc utca 28. Deák Ferenc utca 28. Kossuth Lajos út 97. Kossuth Lajos út 1-3. Nyárády János utca 2/a. I. em. 4. Petőfi S. tér 1242/10. hrsz. Állomás utca 16. Állomás utca 16. Budakeszi út 51. D. ép. IV. em. 4. Gaál Mózes utca 5-7. fszt. 10. Somogyi Béla utca 77. Bajcsy-Zsilinszky utca 49. Pesti út 40/5. Pesti út 40/5. Keszeg utca 13. Deres út 2. Rippl-Rónai utca 16. III. em. 16. Falk Miksa utca 12. Kossuth Lajos utca 6. Kossuth Lajos utca 6. Móricz Zsigmond körút 1. Arany János utca 31/3. Wlassics sétány 13-15. Komáromi utca 16. Simor János utca 89. Ady Endre utca 4. Rákóczi utca 26. Komáromi utca 16. Asbóth utca 17. I. em. 4.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem Kereskedelem
01-06--724950 Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
01-06-113752 Kereskedelem 19-09-502235 ES-009709 Kereskedelem EV-081046 Kereskedelem SZELL.SZAB.FOGL Készítés EV-662092 Készítés
Javítás
Készítés
Javítás Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
EV-711680 Kereskedelem IPARMŰVÉSZ 03-09-127569 14-09-311215 Kereskedelem 01-09-694144 Kereskedelem 02-09-061917 Kereskedelem ES-069080 Kereskedelem EV-406595 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
01-09-939285 Kereskedelem 01-09-166673 Kereskedelem 01-09-949809 Kereskedelem Kereskedelem 39777882 Kereskedelem 11-10-001574 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem EV-764876
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
FIGURÁLIS(SÓLYOM)
PA SZ
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
SZ SZZS SZI
J1
B SEU
SZJ
SZO
124/141
765
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
766
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
5355/1/2006
Szőke Kft.
2006.03.09.
4569/1/2003
Sztahura Márta Alice
2003.05.12.
5594/2/2007
Sztanóné Szalkai Barbara
2007.03.05.
Sztanyóné Ötvös Anikó
2002.06.28.
4323/2/2008 3541/3/2008
Szuper-Sport Kft.
1999.12.01.
5027/1/2004
Szűcs Anikó
2004.12.08.
6354/1/2010
Szűcs Irén
2010.06.22.
2379/3/2005
Szűcs József
1999.06.30.
7288/1/2014
Szűcs Katalin
2014.03.17.
2390/5/2013
Sz-Vill Bt.
1999.06.30.
5515/1/2006
T & J Bt
2006.10.06.
2444/2/2005
T & T Bt
2000.01.01.
3894/4/2013
T & T Gold Kft.
2001.01.31.
6949/1/2012
T & T Óra-Ékszer Kft.
2012.06.29.
5912/1/2008
T.k. Charta Kft.
2008.09.03.
2926/7/2013.
T.rex Design Kft.
1999.06.30.
PR4164
T.t. Pedit Bt
2001.12.12.
Tajdi Lászlóné
2000.02.15.
3577/3/2009
Tajthy Jenő
2000.01.18.
4189/3/2013
TAKÁCS ÉKSZER Kft.
2002.01.28.
7093/1/2013
Takács János
2013.04.09.
Takács László Tibor
2004.10.21.
4970/3/2012
Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
1052 3508 3525 8066 8066 2459 2400 4080 4080 4625 4625 4600 2011 1027 4138 5530 1054 1054 1042 1042 1039 1039 3770 3770 9400 9400 8300 8300 1071 9400 3800 3800 1029 1029 1033 2040 3519 3525 4485 4485 1174 1174 8300 8300 2315 2315 3720 3720
Budapest Miskolc Miskolc Pusztavám Pusztavám Rácalmás Dunaújváros Hajdúnánás Hajdúnánás Záhony Záhony Kisvárda Budakalász Budapest Komádi Vésztő Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Sajószentpéter Sajószentpéter Sopron Sopron Tapolca Tapolca Budapest Sopron Szikszó Szikszó Budapest Budapest Budapest Budaörs Miskolc Miskolc Nagyhalász Nagyhalász Budapest Budapest Tapolca Tapolca Szigethalom Szigethalom Sajóivánka Sajóivánka
Haris köz 4. Sütő János utca 44. Szentpáli utca 2-6. Hegyalja utca 12. Hegyalja utca 12. Táncsics Mihály utca 49. Vasmű út 55. fszt. Bartók Béla körút 2. Bocskai út 3-7. Ady E. út 29-31. Ady E. út 29-31. Szent László út 20 Pomázi út 58. Fő út 67. Fő utca 99. Kossuth Lajos utca 68/A. Hold utca 9. Hold utca 9. Bercsényi utca 7. 3. em. 8. Bercsényi utca 7. 3. em. 8. Himző utca 2. IX. em. 52. Heltai Jenő tér 7-9. Bocskai utca 2/A. Kossuth Lajos utca 154. Várkerület 70. Várkerület 88. Deák Ferenc utca 6 Deák Ferenc utca 6. Dembinszky utca 10. fsz. 2. Várkerület 88. Táncsics utca 9. Rákóczi utca 8. Báthori László utca 30 Báthori László utca 30. Szentendrei út 115. Kinizsi út 1-3. Kis Benedek utca 10. Széchenyi István utca 59. Petőfi utca 36. Hunyadi utca 14/b. Kisfaludy utca 45. Kisfaludy utca 45. Deák Ferenc utca 2-4. Deák Ferenc utca 2-4. Gyöngyvirág utca 2. Gyöngyvirág utca 2. Kossuth utca 57/2. Kossuth utca 57/2.
125/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
05-09-011842 Kereskedelem EV-797782 Készítés ES-180223 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
15-09-065845 Kereskedelem Kereskedelem EV-284827 Kereskedelem 12857275 Kereskedelem EV-922687 33496888 01-06-412755 05-06-001895 Kereskedelem 08-06-001760 19-09-505732 01-09-976611 05-09-009406 Kereskedelem 01-09-663660 Kereskedelem Kereskedelem 05-06-012515 Kereskedelem ES-293432 Kereskedelem EV-892203 Készítés 19-09-506228 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
32243682 EV-828462
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
SZM SZB ÖA
SZ T.D Sz
2T 1T2 TT TTL
TRE TRE
VJ TL TJ TL WD TL
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
2130/3/2008
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 3026/6/2014
Cégnév
TAKÁCS-GENERÁL Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2000.06.30.
5057/6/2009
TAKI-BABI Kft.
2005.02.18.
1634/2/2005
TALIZMÁN Bt.
1999.06.30.
4861/4/2008
TANODI Kft.
2004.06.14.
7262/1/2014
Tarjányiné Győrfi Mária
2014.01.28.
1077/3/2008
Tárkányi Csaba
1999.06.30.
Tatár János
2009.05.27.
6068/2/2014 5670/1/2007
T-Bone Bt
2007.07.20.
5924/8/2014
TCHIBO Budapest Kft.
2008.09.17.
2945/4/2000
PR2884
TEKNIGOLD Bt.
Teleki Tamás És Társa Bt.
1998.11.18.
1998.11.12.
PR3915
TELÉR'84 Bt.
2001.02.26.
6590/1/2011
TEMPO OPTIMO Kft.
2011.03.07.
6881/3/2012
T-Enamel Kft.
2012.03.19.
5183/6/2011 5773/1/2008 7071/1/2013
TENGISZ 999 Kft.
2005.08.04.
Terebessy László
2008.01.03.
TERV-LAP Bt.
2013.02.14.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
3700 1154 1214 2600 2600 1154 1154 1152 1025 1126 1122 1132 1123 1123 8043 8000 1119 1119 2040 1087 1123 7622 1109 1062 1024 1191 9027 6000 6000 4029 2170 2170 2170 1203 1203 2040 2040 3360 3390 1052 1052 1052 1117 1117 1089 1089 3170 3170
Kazincbarcika Budapest Budapest Vác Vác Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Iszkaszentgyörgy Székesfehérvár Budapest Budapest Budaörs Budapest Budapest Pécs Budapest Budapest Budapest Budapest Győr Kecskemét Kecskemét Debrecen Aszód Aszód Aszód Budapest Budapest Budaörs Budaörs Heves Füzesabony Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Szécsény Szécsény
Egressy Béni út 52/e. Pöltenberg Ernő utca 22. Martinovics utca 15. Csillag utca 20/b. Széchényi utca 33. Bercsényi utca 13. Bercsényi utca 13. Szentmihályi út 131. Törökvész út 95-97 Márvány utca 25. Krisztina körút 13. II. em. 17. Csanády utca 21. Nagyenyed utca 7. Nagyenyed utca 7. Rózsa utca 15. Távírda utca 11. Pajkos utca 54-56. Pajkos utca 54-56. Neumann János utca 1. Kerepesi út 9. Alkotás utca 53. Bajcsy-Zsilinszky utca 11. 1. ép. Örs vezér tere 25. Váci út 1-3. Lövőház utca 2-6 Vak Bottyán utca 75 A-C. Budai út 1. Korona utca 2. F-011. Korona utca 2. P-211. Csapó utca 30. Ősz utca 48. Ősz utca 48. Falujárók útja 1. Kossuth Lajos utca 69/71. Kossuth Lajos utca 69/71. Budapesti út 40. Budapesti út 40. Fő út 34. Rákóczi út 60. Galamb utca 7. fsz. 1. Régiposta utca 13. "A" Régiposta utca 13. Móricz Zsigmond körtér 8. Móricz Zsigmond körtér 8. Bíró Lajos utca 20. Bíró Lajos utca 20. Dugonics út 2-1. Dugonics út 2-1.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-269227 Kereskedelem 13-09-094661 Kereskedelem 01-06-112125 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-725960 66478261-1-43 ES-299729
01-06-775499 Készítés 13-09-065659 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 13-06-017249 Készítés Készítés 01-06-710350 Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
13-06-039942 Kereskedelem 10-09-031547 Kereskedelem 01-09-982881 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
01-09-715472 Kereskedelem Készítés 12-06-004777 Kereskedelem
Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
TK*
T KGA
TNI TAN TGM
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
TCS TMT SB* TCH
VB
TT M*CS
TML
TE9 TE9 SAR
126/141
767
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
768
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 6172/1/2009
Cégnév TESCO-GLOBAL Zrt.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 2040 8400 1087 6500 1037 5600 2040 1222 2700 1214 1214 4031 2330 2400 3300 2030 2500 2220 1149 2100 3200 9012 5700 3000 6800 5100 7400 3700 6000 6000 8360 6100 6400 2900 4700 3526 9200 8800 4400 5900 3600 8500 7634 7630 1204 1173 1152 3100
Budaörs Ajka Budapest Baja Budapest Békéscsaba Budaörs Budapest Cegléd Budapest Budapest Debrecen Dunaharaszti Dunaújváros Eger Érd Esztergom Vecsés Budapest Gödöllő Gyöngyös Győr Gyula Hatvan Hódmezővásárhely Jászberény Kaposvár Kazincbarcika Kecskemét Kecskemét Keszthely Kiskunfélegyháza Kiskunhalas Komárom Mátészalka Miskolc Mosonmagyaróvár Nagykanizsa Nyíregyháza Orosháza Ózd Pápa Pécs Pécs Budapest Budapest Budapest Salgótarján
Kinizsi utca 1-3. Fő út 66. Kerepesi út 9. Gránátos utca 11. Bécsi út 262. Szarvasi út 68. Kinizsi utca 1-3. Nagytétényi utca 35. Malomtó szél 29-30. Salak út 12. II Rákóczi F. út 191. Kishegyesi út 1-11. Némedi út 69. Aranyvölgyi út 6. Rákóczi út 100. Budafoki út 2-4. Mátyás király utca 30. Fő út 246-248. Pillangó utca 15. Thegze Lajos utca 2. Vásár utca 2. Királyszék utca 33. Csabai út 3. Bibó István út 1. Hódtó utca 17-19. Nagykátai út 2/a. Berzsenyi utca 13. Attila utca 10/B. Talfája 1. Izsáki út 12/B. Csapás utca 27. IX. körzet 8/b. Fejérföld utca 24. Bajcsy-Zsilinszky utca 7. Gyár utca 2-6. Alkotmány utca 1/a. Szentpéteri kapu 103. Királyhidai utca 42. Boszorkány utca 2. Pazonyi út. 36. Vásárhelyi út 23/a. Brassói út 3. Cellei út 92. Makay István út 5. Budai Vám 1. Mártírok útja 281. Pesti út 5-7. Szentmihályi utca 131. Rákóczi út 143.
127/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
13-10-040628 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2009.10.27. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely:
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely:
8600 9400 1097 6724 6729 8000 7100 6600 5000 9700 2890 2800 2316 1138 8200 8900 4200 2660 8630 7150 2092 9300 2370 7200 6300 5300 6200 4600 7300 9900 6900 3400 3508 7700 2750 2840 7030 3980 7801 5540 2440 8000 3900 8300 3580 1117 8100 1044
Siófok Sopron Budapest Szeged Szeged Székesfehérvár Szekszárd Szentes Szolnok Szombathely Tata Tatabánya Tököl Budapest Veszprém Zalaegerszeg Hajdúszoboszló Balassagyarmat Balatonboglár Bonyhád Budakeszi Csorna Dabas Dombóvár Kalocsa Karcag Kiskőrös Kisvárda Komló Körmend Makó Mezőkövesd Miskolc Mohács Nagykőrös Oroszlány Paks Sátoraljaújhely Siklós Szarvas Százhalombatta Székesfehérvár Szerencs Tapolca Tiszaújváros Budapest Várpalota Budapest
Vak B. utca 27. Ipar körút 30. Koppány utca 2-4. Rókusi körút 42-64. Szabadkai út 7. Aszalvölgyi utca 1. Tartsay V. utca 40. Alsórét 258. Téglagyári út 30. Zanati utca 70. Ring utca 1. Bláthy Ottó utca 1. Hermina utca 1-3. Gács utca 3. Külső-Kádártai utca 3. Sport utca 1. Kabai útfél 0228/2. hrsz. Mikszáth Kálmán utca 56. Klapka utca 30. Völgység utca 8. Bianka utca 1. Bartók Béla utca 3/c 2256/15 hrsz. Köztársaság utca 7. Bátyai út 8-10. Kisújszállási utca 34. Kossuth Lajos utca 61. Városmajor út 72. Kossuth Lajos utca 54-56. Sport utca 5. Aradi utca 103. Egri utca 51. Mésztelep utca 1/A. Pécsi út 61. Ceglédi utca 28. Környei út 3-5. Tolnai út 2/1. Kazinczy Ferenc utca 105. Harkányi út 55. Csabai út 9. Damjanich utca 29. Palotai út 6. Gyár utca 40. Veszprémi út 5. Örösi út 1/a. Hengermalom utca 19-21. Fehérvári utca 17. Garam utca 3.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
128/141
769
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
770
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
TH ARANYÁSZ Kft.
2003.04.29.
6023/1/2009
TH Shop Kft.
2009.03.13.
6969/1/2012
THAN és Partner Kft.
2012.08.16.
Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
4100 2120 8700 2200 7500 7000 9600 7900 2730 5600 4025 2510 3300 2230 2340 6090 5650 3530 4400 2364 7632 2721 2300 5720 2241 8330 6723 6723 7100 5000 9700 2800 5420 2225 8200 8420 9500 4800 5000 9024 9024 9024 4243 4400 1053 1061 1054 1054
Berettyóújfalu Dunakeszi Marcali Monor Nagyatád Sárbogárd Sárvár Szigetvár Albertirsa Békéscsaba Debrecen Dorog Eger Gyömrő Kiskunlacháza Kunszentmiklós Mezőberény Miskolc Nyíregyháza Ócsa Pécs Pilis Ráckeve Sarkad Sülysáp Sümeg Szeged Szeged Szekszárd Szolnok Szombathely Tatabánya Túrkeve Üllő Veszprém Zirc Celldömölk Vásárosnamény Szolnok Győr Győr Győr Téglás Nyíregyháza Budapest Budapest Budapest Budapest
Honvéd utca 13. Fő út 190. Noszlopy utca 177. 0359/75 hrsz. Szabadság utca 38. Ady Endre út 19. Rákóczi utca 83. Almáspatak utca 7. Vasút utca 4/13. Corvin utca 41. Szentgyörgyfalvi utca 9. Eötvös József utca 39. Törvényház utca 4. Mendei utca 2. Dózsa Gy. út 1/a. Rákóczi Ferenc utca 57/a. Békési út 18. Nagyváthy J. utca 2. Vay Ádám körút 20. Kiss János utca 4/d. Maléter Pál út 1. Kossuth Lajos utca 2/H. Kossuth Lajos utca 98-100. Szalontai utca 3-7. Szent István tér 6. Baglyas tér 2. Makkosházi körút 4. Etelka sor 1. Arany János utca 31. Széchenyi István körút 133. Gazdag Erzsi utca 10. Köztársaság út 1/f. Kabai utca 2. K-Sped körút 2. Mártírok útja 13. Állomás utca 5. Sági utca 41. Beregszászi út 1/b. Karinthy F. út 38. Szigethy A. utca 112. Hermann O. utca 22. Mécs L. utca 4. Malom utca 9. Korányi Frigyes utca 29268 hrsz. Vámház körút 4.I II. em. 25. Andrássy út 2. Hold utca 25. III. em. 10. Hold utca 25. III. em. 10.
129/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
09-09-009582 Kereskedelem 01-09-719388 Kereskedelem 01-09-720871 Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
4564/6/2013
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
4516/3/2009
Theiler Anikó
1846/1/2005
Thoma László
7211/1/2013
Thuróczy Piroska
PR2507
Tiboldi Gábor
7381/1/2014.
TIEM FORTUNA Kft.
6734/1/2011
Tiffany PLUSZ 2011 Kft.
3718/3/2007
TIM-MIX Kft.
6218/2/2012
TIM-SI TRAVEL Kft.
4147/15/2014 Tiszavasvári Takarékszövetkezet
3129/5/2009 5494/3/2013
6780/3/2013
TISZI-KER Bt. TITANILLA GOLD Bt.
TK GOLDWELT Kft.
7402/2/2014
TMU Hungary Kft.
3353/5/2010
TNT INVEST Kft.
1075/3/2009 3690/7/2007
Tóbiás János TODILLA Kft.
3776/2/2003
Tódor Mihályné Kajtár Kinga
5161/2/2005
Tokodi Bt.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2003.03.04. Székhely: Telephely: 2005.04.13. Székhely: Telephely: 2013.11.05. Székhely: Telephely: 2003.03.27. Székhely: Telephely: 2014.08.06. Székhely: Telephely: 2011.09.20. Székhely: Telephely: 2000.06.28. Székhely: Telephely: 2009.11.27. Székhely: Telephely: 2001.12.03. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2006.09.11. Székhely: Telephely: Telephely: 2011.11.10. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: 2014.09.22. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2000.05.29. Székhely: Telephely: Telephely: 2000.09.19. Székhely: Telephely: 2005.07.13. Székhely:
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 9241 9241 1027 1027 1022 1022 1124 1124 3531 3525 3530 3530 7304 7300 8380 8380 4440 4440 4400 4024 4220 4485 3580 4400 4400 1037 1036 6724 5400 6724 3527 3526 3527 3526 2651 2120 8000 8600 8000 8000 1035 1035 7304 7300 7300 2317 2317 1053
Jánossomorja Jánossomorja Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Mánfa Komló Hévíz Hévíz Tiszavasvári Tiszavasvári Nyíregyháza Debrecen Hajdúböszörmény Nagyhalász Tiszaújváros Nyíregyháza Nyíregyháza Budapest Budapest Szeged Mezőtúr Szeged Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Rétság Dunakeszi Székesfehérvár Siófok Székesfehérvár Székesfehérvár Budapest Budapest Mánfa Komló Komló Szigetcsép Szigetcsép Budapest
Kápolna utca 23. Kápolna utca 23. Keleti Károly utca 9. Keleti Károly utca 9. Felvinci út 16. II. em. 1. Felvinci út 16. IIi. em. 1. Nagysalló utca 9. fszt. 2. Nagysalló utca 9. fszt. 2. Győri kapu 8. I. em. 6. Szentpáli utca 2-6. Széchenyi út 70. Széchenyi út 70. Forrás köz 2/a. Berek utca 1. Széchenyi utca 13. Széchenyi utca 13. Kossuth utca 1. Kossuth utca 1. Bethlen Gábor út 6. Batthyány út 14. Weszprémy Gáspár utca 2. Hunyadi út 14/b. Barcsai tér 6. Szegfű utca 75. Zrínyi Ilona utca 8-10. Pálvölgyi köz 3. Lajos utca 43. Kisteleki Ede utca 1. 1/3. Dózsa György út 24. fsz. 4. Rókusi körút 82-84. fsz. 2. Ady Endre utca 7. Búza tér 12. Széchenyi út 76. Zsolcai kapu 1. Külterület 085/10 Hrsz. Fő út 190. Ady Endre utca 2. Fő utca 83. Lépcső utca 2. Kossuth utca 2. Kerék utca 28. Kerék utca 28. Forrás köz 2/a. Berek utca 1. Kossuth L. utca 54. Szabadság utca 42. Szabadság utca 42. Ferenciek tere 7-8.
Cégb. száma / Váll.ig. száma ES-455040
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
EV-074214 34728307 Kereskedelem
Készítés
EV-559361 Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
05-09-026931 Kereskedelem 05-09-022250 Kereskedelem 02-09-066945 Kereskedelem 30-09-065726 Kereskedelem 15-02-050265 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 01-06-718119 Kereskedelem 06-06-015452 Kereskedelem Kereskedelem 05-09-022813 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Javítás
12-9-007325 Kereskedelem 07-09-011169 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés Készítés Készítés
Javítás Javítás Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem Kereskedelem
Készítés Készítés
Javítás Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
EV-553164 02-09-066873
01-06-729020
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig Árverés visszavonásig Árverés visszavonásig Árverés visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
Névjel ThA TL TP TG
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
TP TG DTG
TMU
TJ TI TIM
KK SV SV*
130/141
771
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
772
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 7077/1/2013
Cégnév
Toldy Éva
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2013.02.28.
6444/1/2010
TOLERANCIA Kft.
2010.09.27.
3861/4/2006
To-Ma 200 Kft.
2000.12.05.
5987/1/2008
Tom-Ga Bt
2008.12.18.
4678/3/2006
TONGA SILVER Kft.
2003.10.16.
5945/1/2008
Topa Lajosné
2008.10.09.
TOPÁZ Kft.
2009.09.29.
6157/2/2009 3019/5/2014
TOPÁZ ZÁLOGHÁZ Kft.
1999.06.30.
PR3486
TOPÁZ Záloghitel Zrt.
1999.10.22.
6458/4/2013
TOPEKI Kft.
2010.10.12.
3078/2/2001
Top-Gold Bt
1998.08.25.
5710/1/2007
Tordai Márta
2007.09.26.
3734/6/2014
Torma és Torma Arany-Cuki Bt.
2000.08.01.
PR3298
Tóth Zoltán
1999.03.31.
1692/3/2009
Tóth Alajos
1999.06.30.
Tóth Alajosné
1999.06.30.
7451/1/2014
Tóth Béla
2014.12.11.
6489/1/2010
Tóth Béláné
2010.11.04.
4217/3/2014
Tóth György
2002.03.05.
5764/2/2008
Tóth Györgyné
2007.12.11.
PR2126
Tóth István
2000.07.18.
Tóth Istvánné
2002.06.26.
PR4318
Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
1053 2092 1089 1112 2040 2400 2400 2400 1194 1148 1164 1164 1162 1162 1073 1089 9021 8500 9021 1211 1211 2119 2119 2800 2800 1033 1033 1214 1214 1212 2143 2143 1119 8400 1119 1119 3350 3350 1052 1052 2760 2760 1134 1152 9700 9700 6100 6100
Budapest Budakeszi Budapest Budapest Budaörs Dunaújváros Dunaújváros Dunaújváros Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Győr Pápa Győr Budapest Budapest Pécel Pécel Tatabánya Tatabánya Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Kistarcsa Kistarcsa Budapest Ajka Budapest Budapest Kál Kál Budapest Budapest Nagykáta Nagykáta Budapest Budapest Szombathely Szombathely Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyháza
Ferenciek tere 7-8. Ifjúság útja 2. 1. em. 5. Bláthy Ottó utca 35. Nagyida köz 17. Kisfaludy utca 24. Dózsa György út 19. fszt. 1. Dózsa György út 19. fszt. 1. Dózsa Gy. utca 36. Újvidék utca 14. Örs vezér tere 24. Szakács utca 7. Szakács utca 7. Ferenc utca 138. Ferenc utca 138. Bláthy Ottó utca 4-8. Bláthy Ottó utca 4-8. I. em. 117. Czuczor Gergely utca 15. Mándi Márton I. út 3. Czuczor Gergely utca 15. Rákóczi út 85. Rákóczi út 85. Faiskola utca 20. H. ép. II. Faiskola utca 20. H. ép. II. Komáromi út 16. Komáromi út 16. Huszti út 4. Huszti út 4. Martinovics utca 15. Martinovics utca 15. Deák tér 1. Mária utca 9. Mária utca 9. Etele út 32/c. Szabadság tér 14. Tétényi út 74. A. ép. FS em. 1. Etele út 32. C. Gárdonyi út 14. Fő út alsó 1. Károly körút 10. fsz. 1. Károly körút 10. fsz. 1. Zárda utca 7/B. Dózsa György út 11. Váci út 47/d. IV. em. 1. Szentmihályi út 167-169. Szent Márton utca 23. Szent Márton utca 23. Bajza utca 2/b. Batthyány utca 1.
131/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
31887106 01-09-070090 Kereskedelem 07-09-007410 Kereskedelem Kereskedelem 01-06-767331 Kereskedelem 01-09-704718 Kereskedelem EV-566769 Kereskedelem 01-09-920793 Kereskedelem 08-09-007027 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés Készítés
Javítás Javítás
Készítés
Javítás
01-10-043427 Kereskedelem 13-09-140744 Kereskedelem 11-06-005783 IPARMŰVÉSZ Készítés 01-06-735477 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
iparművész EV-766164 EV-888459 16842102 Kereskedelem ES-228904 Kereskedelem Kereskedelem ES-487747 Kereskedelem ES-315269 EV-127203 Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
T*E
TSK TL1 TPZ KE
ST T*M TG
THO TA TJK
TGY
TI
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
2123/6/2009
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 6251/2/2012
4354/2/2008
Cégnév TÓTH Kft.
Tóth Krisztina
PR2290
Tóth László
PR4343
Tóth Művek Bt
5342/1/2006
Tóth Pál
4034/5/2013
Tóth Rolland
7176/1/2013
Tóth Zoltán
4584/4/2014
Tóthné Bagi Éva Katalin
5962/1/2008
Tótné Csácsi Teréz Mária
PR1621
Tőkés Klára
3689/3/2005.
Török Antal Mihály
4405/2/2002
TÖRÖK ÉS TÁRSA Bt.
4073/2/2002
Török Frigyesné Dr
PR3295
Tőrös Attila
PR4723
Trademen Bt
6757/1/2011
TRAVEL-T Kft.
3299/4/2006
TREZOR 1998 Kft.
2936/6/2003
TREZOR'96 Kft.
4281/2/2012
TRICOLOR X Bt.
PR3454
TRIM-3 Kft.
6210/2/2014
TRINITY ESTATES Kft.
6008/1/2009
TRI-ZÁLOG Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2010.01.19. Székhely: Telephely: Telephely: 2002.08.13. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: 2002.08.02. Székhely: Telephely: 2006.02.24. Székhely: Telephely: 2001.08.08. Székhely: Telephely: 2013.09.13. Székhely: Telephely: 2003.05.22. Székhely: Telephely: 2008.11.04. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2000.05.29. Székhely: Telephely: 2002.10.15. Székhely: Telephely: 2001.09.19. Székhely: Telephely: 1999.03.29. Székhely: Telephely: 2003.12.05. Székhely: Telephely: 2011.10.14. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: 2002.05.14. Székhely: Telephely: 1999.09.28. Székhely: Telephely: 2009.11.25. Székhely: Telephely: 2009.01.28. Székhely:
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 7623 7623 7632 8097 8097 2030 2030 1221 2100 2100 3300 3300 8300 8300 1068 1068 3300 3300 8100 8100 2900 2900 2660 2660 8400 8400 3525 3525 1118 1118 6729 6723 1191 1191 2310 1221 2310 1191 1185 1191 1173 8000 8000 9025 9022 1053 1053 4032
Pécs Pécs Pécs Nadap Nadap Érd Érd Budapest Gödöllő Gödöllő Eger Eger Tapolca Tapolca Budapest Budapest Eger Eger Várpalota Várpalota Komárom Komárom Balassagyarmat Balassagyarmat Ajka Ajka Miskolc Miskolc Budapest Budapest Szeged Szeged Budapest Budapest Szigetszentmiklós Budapest Szigetszentmiklós Budapest Budapest Budapest Budapest Székesfehérvár Székesfehérvár Győr Győr Budapest Budapest Debrecen
Megyeri út 137. Megyeri út 137. Táncsics M. utca 22. Templom köz 5. Templom köz 5. Felső utca 16. Felső utca 16. Mária Terézia utca 12. Lovarda utca 4. Lovarda utca 4. Pyrker tér 3. Pyrker tér 3. Árpád utca 6/1 Deák F. utca 1-3. Szondi utca 95. 4. em. 4/A. Szondi utca 95. 4. em. 4/A. Patakpart út 14. Bajcsy-Zsilinszky utca 13. Balassi utca 3. Táncsics Mihály utca 11. Nagy Herkály puszta 4. Bajcsy-Zsilinszky utca 2. Rákóczi út 28. Rákóczi út 28. Szilvágyi utca 14. Szabadság tér 20/12. Szent László utca 39. Széchenyi I. utca 49. Somlói utca 54. Somlói utca 54. Pancsovai utca 63. Rókusi körút 42. Vak Bottyán utca 75. Vak Bottyán utca 75. Bajcsy-Zs. utca 22. Mária Terézia utca 10. Bajcsy-Zsilinszky utca 22. Áruház köz 2. Üllői út 525. Áruház köz 2. Pesti út 8-12. Nagykárolyi utca 34. C. ép. 5/1. Fő utca 11. Töltés utca 5. Teleki László utca 5. Veres Pálné utca 10. fszt. Veres Pálné utca 10. fszt. Károli Gáspár utca 62.
Cégb. száma / Váll.ig. száma 02-09-067739
Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
NINCS Készítés ES-534581 Kereskedelem Kereskedelem 13-06-020162 Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
EV-584360 Kereskedelem Kereskedelem 34283288 ES-558236 Kereskedelem ES-488617 Kereskedelem ES-120737 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
ES-586619 Kereskedelem 19-06-500906 ES-148154 EV-246883 06-06-008327 Kereskedelem 01-09-962209 Kereskedelem 13-09-082101 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-678864 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 07-06-005392 Kereskedelem 08-09-006028 Kereskedelem 01-09-898270 Kereskedelem 09-09-014965
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig Árverés visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
Névjel
csiga
TL
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
VTZ BEQ
T
ÓTÉ GÁ TA
DB TRN
132/141
773
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
774
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 1977/7/2010
Cégnév
Truta János
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 1999.07.19.
4754/2/2010
Turcsik Erika
2004.01.27.
3464/4/2005
Turnover Kkt
1999.10.07.
4205/4/2014
Tury Irén
2002.02.18.
3996/9/2010
Tüsi és Társa Kft.
2001.06.11.
6885/2/2012
Two Gold Kft.
2012.03.26.
6166/1/2009
Udvari Brigitta
2009.10.28.
4803/5/2010
Udvari Ékszer Kft.
2004.04.06.
6117/2/2012
UFS Group Holding Zrt.
2009.08.03.
PR3302
Ugrai Csilla Éva
1999.06.30.
6717/1/2011
ÚJ CASTELLUM Kft.
2011.08.31.
3888/3/2005
UNCIA-GOLD Kft.
2001.01.19.
2834/1/1999
Ungaro Swiss Kft.
1999.06.30.
5234/3/2009
UNIDEA Bt.
2005.10.04.
3269/3/2012
UNIKONTO Kft.
1999.03.10.
UNIUS Kft.
1999.06.30.
4797/3/2011
Universe Gold Kft.
2004.03.25.
1790/5/2009
URÁNIA Ékszerház Kft.
1999.06.30.
6659/1/2011
URÁNUSZ 2008 Kft.
2011.05.30.
PR4615
Urbán Dezső
2003.07.15.
5392/3/2008
Urbán Menyhértné
2006.05.04.
6384/2/2012
USLADA Kft.
2010.07.26.
Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely:
4032 5600 5700 5600 5900 6430 6430 1163 1089 2600 2600 1117 2400 1117 1089 1089 1183 1183 2151 1024 1143 1055 5510 5510 1014 1014 9330 9330 1072 1072 2045 1089 2462 2000 2000 9023 9023 1089 1089 1088 1088 1133 1133 1089 1089 2760 2760 2040
Debrecen Békéscsaba Gyula Békéscsaba Orosháza Bácsalmás Bácsalmás Budapest Budapest Vác Vác Budapest Dunaújváros Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Fót Budapest Budapest Budapest Dévaványa Dévaványa Budapest Budapest Kapuvár Kapuvár Budapest Budapest Törökbálint Budapest Martonvásár Szentendre Szentendre Győr Győr Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Nagykáta Nagykáta Budaörs
Darabos utca 4. Mednyánszky utca 8. Jókai Mór utca 14. Mednyánszky utca 4-6. Kossuth Lajos utca 18. Grof Széchenyi utca 79. Szent János utca 25. Lobbanó utca 7. Gaál Mózes utca 5-7. Kötő utca 11. Kötő utca 11 Fehérvári út 19. fsz. 4. Piac téri III.szolgáltató ház Fehérvári utca 19. Györffy István utca 18. 1. em. 2. Győrffy István utca 1/B. Ráday G. utca 104. Ráday G. utca 104. Juhász Gyula utca 70. Retek utca 18. fszt. 3. Stefánia utca 77. József Nádor tér 11. Árpád utca 24. Árpád utca 24. Úri utca 26-28. Úri utca 26-28. Fő tér 5. Fő tér 5. Rákóczi út 4-6. Rákóczi út 4-6. Felsővár utca 66. Bláthy Ottó utca 4-8. I. em. 119-120. Dózsa Gy. utca 2. Lehel utca 12. Lehel utca 12. Kodály Z. utca 3. Kodály Z. utca 3. Rezső tér 9. fsz. 2. Rezső tér 9. fsz. 2. Rákoczi út 19. Rákóczi út 19. Váci út 78/B. Váci út 78/B. Reguly Antal utca 51. Reguly Antal utca 51. Bercsényi utca 41. Dózsa György út 34. Szabadság utca 55.
133/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Kereskedelem ES-326986 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
ES-135752 Kereskedelem 01-03-023008 Kereskedelem ES-491345 Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-929309 Kereskedelem Kereskedelem
Javítás Javítás
01-09-982970 Kereskedelem
Készítés
Javítás
ES-542946 Kereskedelem 13-09-139096 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
01-10-045839 Kereskedelem EV-364293 Kereskedelem 01-09-566114 Kereskedelem 08-09-009263 Kereskedelem 01-09-168598 Kereskedelem 13-06-054810 Kereskedelem Kereskedelem 13-09-077735 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
08-09-006758 01-09-721280 01-09-166392 Kereskedelem
Készítés
01-09-919684 Kereskedelem EV-811701 Készítés ES-318122 Kereskedelem 01-09-940630
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig Árverés visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
Javítás
Névjel
TJ
TU* Ti T&T
TWO GYU UÉ
SZA HOR VIP DEA
BK VIS UNI URÁ URA LXR UD
USL
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
3209/6/2014
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
6150/1/2009
UTÁNFUTÓ-KÖLCSÖNZŐ Kft.
2009.09.16.
6409/1/2010
UVENCO Kft.
2010.08.31.
6830/2/2013
V & T Ötvös Kft.
2012.01.19.
7319/1/2014
V.A.M. Architect Kft.
2014.04.23.
2709/5/2013
Váczi Gábor
1999.06.30.
4680/1/2003
Vágási Tamás
2003.10.18.
2186/2/2003.
Vágó Zoltán
1999.06.30.
7138/1/2013
Vajda & Slepec Kft.
3935/22/2013 VAJDA Kft. 2844/4/2008
Vajdáné Petrik Mária
2013.06.26. 2001.03.21. 1999.06.30.
5052/1/2005
Vakli Éva
2005.02.14.
2137/2/2011
Valcsák Zoltán
2011.05.24.
1506/3/2008
Való és Társa Kft.
3185/10/2013 VANDA Kft.
1999.06.30. 1999.06.30.
5131/1/2005
Várdai János
2005.05.25.
6430/1/2010
Varga Anett
2010.09.14.
3193/5/2004.
Varga Design Kft.
1999.06.30.
3617/3/2011
Varga és Társa Kft.
2000.02.23.
7399/1/2014
Varga György
2014.09.11.
5838/1/2008
Varga Györgyi
2008.04.16.
Varga Győző
2003.03.27.
2172/3/2009
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
2040 6050 6400 1029 1029 7171 7100 7171 1061 1061 5600 5600 5600 2627 2627 1144 1144 8960 8960 3525 3527 5350 5350 5350 6400 6400 3600 3600 1193 2600 1075 1075 1089 5520 5520 2532 2532 1052 1161 1052 2000 2000 1133 1089 6090 6090 2143 2100
Budaörs Lajosmizse Kiskunhalas Budapest Budapest Sióagárd Szekszárd Sióagárd Budapest Budapest Békéscsaba Békéscsaba Békéscsaba Zebegény Zebegény Budapest Budapest Lenti Lenti Miskolc Miskolc Tiszafüred Tiszafüred Tiszafüred Kiskunhalas Kiskunhalas Ózd Ózd Budapest Vác Budapest Budapest Budapest Szeghalom Szeghalom Tokodaltáró Tokodaltáró Budapest Budapest Budapest Szentendre Szentendre Budapest Budapest Kunszentmiklós Kunszentmiklós Kistarcsa Gödöllő
Szabadság utca 55. Petőfi utca 54. Arany János utca 15. Dutka Ákos utca 51. Dutka Ákos utca 51. Rákóczi utca 66. Széchenyi utca 21. I. em. 17. Rákóczi utca 66. Király utca 26. Király utca 26. Árpád sor 48. Andrássy utca 37-43. Andrássy út 37-43. Ady utca 38. Ady utca 38. Adria sétány 10/c. Adria sétány 10/c. Takarék köz 9. Takarék köz 9. Feszty Á. utca 95. Ady E. utca 5. Téglás út 20. Fő út 33. Piac tér 7. Bokányi utca 3. Bokányi utca 3. Vasvári út 10. Vasvár út 10. Szigligeti utca 30. Széchenyi utca 25. Rumbach Sebestyén utca 12. Madách tér 7. IV. em. 1. Gaál Mózes utca 5-7. III. em. 301. Nádasdy út 48/1. Tildy Zoltán utca 1. Akácos utca 9. Akácos utca 9. Haris köz 6. Marcell utca 48. Haris köz 6. Bükköspart 82/A. Bogdányi út 3-5. Pannónia utca 57/B. II. em. 2. Györffy István utca 1/a. Damjanich utca 4. Damjanich utca 4. Ungvári utca 1. Palota-kert 13.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig Árverés visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
03-09-117679 Kereskedelem 01-09-464887 Kereskedelem 17-09-009017 Kereskedelem Készítés
Javítás Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
01-09-465345 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem iparművész EV-561406 Kereskedelem 20-09-071747 Kereskedelem 05-09-007864 Kereskedelem ES-400563 Kereskedelem Kereskedelem EV-201053 Kereskedelem 4281018 01-09-079585 Kereskedelem 01-09-676141 Kereskedelem Kereskedelem EV-884573 Kereskedelem 21341683 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-674804
01-09-565797 Kereskedelem 38912718 Készítés
Javítás
ES-306835 Kereskedelem ES-409547 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Névjel
CJE VJ
B, BVG
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
figurális VZ
V*A
VZ V VR VND
VA VM VD*
VGG VGY VGY LORD
134/141
775
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
776
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
2437/2/2005
Varga Istvánné
7021/1/2012
Varga János
PR3918
Varga Piroska
2683/7/2013
Varga Szilvia
5819/1/2008
Varga Viktor
PR4061
Vargáné Palánki Erzsébet
1696/3/2009
Vargáné Vencel Beáta
7419/1/2014
Vargha Petra
7293/1/2014
Vári Kata
4267/3/2009
Vasáros Aliz
4353/2/2010
Vass Endre
4298/2/2008
Vass Károlyné
6778/1/2011
VDM Bécsi Zálog Kft.
7129/1/2013
VEDEREMO Kft.
5808/1/2008
Vedres Gábor
5922/1/2008
Vékony Fanni
5640/2/2009
Vékonyné Orovecz Anikó
5124/2/2009
V-ÉKSZER Kft.
Velekey Ildikó
7188/2/2014
Velekey-Ékszervilág Kft.
7418/1/2014
Veres László
2378/3/2009
VERGINA Kft.
6788/4/2013
Verlis Group Kft.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 6000 6000 2532 2532 7134 6300 9024 9024 1087 1087 2600 2600 2310 2310 2013 2013 1078 1155 8638 8638 6729 6729 8174 8174 1103 1034 1023 8380 1025 1025 1111 1111 6800 6800 4032 4060 4026 4025 9700 9700 9700 8380 9700 1165 1165 1139 1089 1063
Kecskemét Kecskemét Tokodaltáró Tokodaltáró Gerjen Kalocsa Győr Győr Budapest Budapest Vác Vác Szigetszentmiklós Szigetszentmiklós Pomáz Pomáz Budapest Budapest Balatonlelle Balatonlelle Szeged Szeged Balatonkenese Balatonkenese Budapest Budapest Budapest Hévíz Budapest Budapest Budapest Budapest Hódmezővásárhely Hódmezővásárhely Debrecen Balmazújváros Debrecen Debrecen Szombathely Szombathely Szombathely Hévíz Szombathely Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest
Akadémia körút 30. Akadémia körút 30. Akácos utca 9. Akácos utca 9. Vajda Ignác utca 18. Szent István utca 51. Ikva utca 57. 3/7. Ikva utca 57. 3/7. Fiumei út 7. Fiumei út 7. Szent István tér 3. Szent István tér 3. Horgász utca 13. Horgász utca.13. Kubinyi Kálmán utca 6. Kubinyi Kálmán utca 6. István utca 9. I/3. Wysocki utca 1. Kossuth Lajos utca 5/2. Kossuth Lajos utca 5/2. Gera Sándor utca 52. Gera Sándor utca 52. Széchényi utca 2. Széchényi utca 2. Farkasalma utca 4. III. em. 9. Bécsi út 137. Szemlőhegy utca 1/B. Rákóczi utca 16. Vöröstorony utca 1. Vöröstorony utca 1. Bercsényi utca 6. Bercsényi utca 6. Nagy András János utca 19. Kossuth tér 6. Nagyerdei körút 72/b. Veres Péter utca 7. Péterfia utca 18. Piac utca 29. Fő tér 25. Fő tér 25. Fő tér 25. Rákóczi utca 10. Fő tér 25. Mátra utca 10. Mátra utca 10. Pap Károly utca 22/A. VIII. em. 2. Gaál Mózes utca 5-7. I. em. 128-129. Szinyei Merse utca 10.
135/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
ES-066993 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
30377289 EV-063975
Kereskedelem NINCS
Készítés EV-111020 Kereskedelem Készítés IPARMŰVÉSZ Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
IPARMŰVÉSZ ES-227592 EV-354810 Készítés ES-268955 Kereskedelem 01-09-970888 Kereskedelem
Készítés
01-09-561636 Kereskedelem Készítés Készítés ES-494280 Kereskedelem 09-09-000358 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem ES-243355 Kereskedelem 18-09-111568 Kereskedelem Kereskedelem 38657484 Kereskedelem 01-09-369999 Kereskedelem 01-09-972107
Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel VI V*J VP VSz VV
VB VP V
VDM
V*G V*F
VI7 VH
VA3 VA3 VRS
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
5798/1/2008
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2005.07.13. Székhely: Telephely: 2012.11.08. Székhely: Telephely: 2001.02.26. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2008.03.14. Székhely: Telephely: 2001.09.10. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2014.10.20. Székhely: Telephely: 2014.03.24. Székhely: Telephely: 2002.04.23. Székhely: Telephely: 2002.08.13. Székhely: Telephely: 2002.05.31. Székhely: Telephely: 2011.11.08. Székhely: Telephely: 2013.06.13. Székhely: Telephely: 2008.02.29. Székhely: Telephely: 2008.09.17. Székhely: Telephely: 2007.06.11. Székhely: Telephely: 2005.05.18. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: 2008.02.20. Székhely: Telephely: 2013.10.01. Székhely: Telephely: Telephely: 2014.10.16. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2011.11.18. Székhely:
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 2708/3/2001
Cégnév
Vernes Béla
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 1998.10.14.
6416/1/2010
Vezér Tamás
2010.09.01.
7287/1/2014
Via Ezüst Kft.
2014.03.14.
3239/5/2005
VIA-EZÜST Kft.
1999.06.30.
3391/15/2014 VIALE Kft.
2299/3/2014
Vidákovits Tibor
1999.07.19.
1999.06.30.
5185/2/2007
Vilics Judit
2005.08.10.
6751/1/2011
Villás Adrienn
2011.10.12.
2139/3/2008
Villás János
1999.08.09.
4196/3/2009
Vincze Antalné
2002.02.08.
2489/7/2007
Vincze'nza Gold Kft.
2000.01.01.
PR3377
VINOSUS Bt.
1999.06.30.
3535/6/2012
VIORO DESIGN Kft.
1999.11.30.
4871/2/2012
Virág és Társa Kft.
2004.06.17.
PR4241
VISUS Kft.
2002.03.21.
1089/4/2007
Vitályos Gábor
2000.11.22.
7199/1/2013
VIVA 2003 Kft.
2013.10.17.
PR4679
VIZI Kft.
2003.10.16.
7416/1/2014
Vizslabolt Kft.
2014.10.10.
6274/1/2010
Vogus Bloom Kft.
2010.03.01.
6647/1/2011
VolumArt Kft.
2011.05.16.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely:
2000 7523 7523 7400 3250 3250 1077 1142 1077 1073 1053 1053 1053 6726 1053 2096 1036 1014 1014 4026 4026 4026 4026 4220 4220 2000 2000 1117 1014 1014 6724 6724 1089 1119 1089 1026 1126 2300 2300 3200 1024 9700 9700 1097 1121 1139 1139 1148
Szentendre Kaposfő Kaposfő Kaposvár Pétervására Pétervására Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Szeged Budapest Üröm Budapest Budapest Budapest Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Hajdúböszörmény Hajdúböszörmény Szentendre Szentendre Budapest Budapest Budapest Szeged Szeged Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Ráckeve Ráckeve Gyöngyös Budapest Szombathely Szombathely Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest
Füzes park 18. Petőfi S. utca 33. Petőfi S. utca 33. Teleki utca 7. Szent Márton út 2. Szent Márton út 2. Izabella utca 34. fsz. 3. Dorozsmai utca 120. Izabella utca 34. Erzsébet körút 37. Kálvin tér 1. Kálvin tér 1. Kálvin tér 1. Bal fasor 17-21. Kálvin tér 1. Táncsics Mihály utca 76. Bécsi út 85. Móra Ferenc utca 2/A. Móra Ferenc utca 2/A. Bem tér 2. Bem tér 2. Bem tér 2. Bem tér 2. Hétvezér utca 57. Korpona utca 6. Stéger Ferenc köz 19. Dobogókői út 1. Hunyadi János út 19. Országház utca 2. Országház utca 2. Zákány utca 9/b. Zákány utca 9/b. Gaál Mózes utca 5-7. fsz. 5. Csurgó út 31. Bláthy Ottó utca 4-8. I. em. 123. Fenyves utca 5. Dolgos utca 2. Szent János köz 4. Szent János köz 4. Orczy utca 12. 1. em. 7. Lövőház utca 2-6. Móricz Zs. utca 13. Szelestey László utca 31. fsz. 6. Tóth Kálmán utca 33. A. lház. I. em. 3. Moha utca 44. Teve utca 33-41. Teve utca 33-41. Nagy Lajos király útja 95.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Kereskedelem EV-057991 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
18451695 Kereskedelem 01-09-670895 Kereskedelem 01-09-670895 Kereskedelem 01-09-674140 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
ES-111035 Kereskedelem 25363683 Kereskedelem ES-188952 Kereskedelem ES-500351 Kereskedelem 13-09-105110 Kereskedelem Kereskedelem 01-06-411054 Kereskedelem 06-09-006588 Készítés
Javítás
Kereskedelem 01-09-469480 Kereskedelem 01-09-168673 Kereskedelem ES-156388 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
10-09-025288 Kereskedelem 18-09-105600 Kereskedelem 01-09-172404 Kereskedelem 01-09-934425 Kereskedelem 01-09-881332
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig Árverés visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
Névjel
VB
VIA VIE VIE
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
VT
VIN
MVT VD
V*T *EG VG
VIZ
VGB
136/141
777
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
778
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 5432/1/2006
Cégnév
VÖLGYESI ARANY VÖLGY Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2006.06.22.
5744/4/2012
V-PEARL Kft.
2007.11.22.
3435/2/2011
Vránics és Társa Bt.
1999.08.30.
PR3365
Vukálovits Ákos
1999.06.30.
7276/1/2014
Vukman Edit
2014.02.21.
7413/1/2014
VVM Gold & Design Kft.
2014.10.09.
WAGA Kft.
2003.02.27.
4514/5/2011
3250/5/2009
Wassermann Z. Péter
1999.06.30.
5875/1/2008
WATCH ARÉNA Kft.
2008.06.23.
6746/1/2011
WATCH GROUP HUNGARY Kft.
2011.10.05.
6182/2/2014
WAVE-SPORT Kft.
2009.10.28.
5893/2008
WAXFORM Kft.
2008.07.22.
6700/1/2011
Web Outlet Kft.
2011.08.04.
7127/1/2013
Web-Boltok 2013 Kft.
2013.06.10.
5314/1/2006
WEDDING HALL Kft.
2006.01.25.
7192/2/2014
6392/1/2010 7393/1/2014
Weisz Józsefné WEST GOLD CENTER Kft. Westend Projects Kft.
2013.10.10.
1999.06.30. 2010.07.30. 2014.09.04.
PR3107
Wexton Kft.
1999.06.30.
5085/1/2005
WHITE SILVER Kft.
2005.04.06.
Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely:
1183 2085 2085 1062 1062 7570 7570 7570 7150 7150 2120 2120 6721 6781 1024 1024 1024 1123 3910 3910 1087 1087 1089 1089 1027 7626 1114 1114 2840 2840 1147 1147 1024 1024 1089 1062 1089 1089 7030 7030 1073 1073 1094 1062 1062 1225 1033 1052
Budapest Pilisvörösvár Pilisvörösvár Budapest Budapest Barcs Barcs Barcs Bonyhád Bonyhád Dunakeszi Dunakeszi Szeged Domaszék Budapest Budapest Budapest Budapest Tokaj Tokaj Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Pécs Budapest Budapest Oroszlány Oroszlány Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Paks Paks Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest
Gyömrői út 91. Dobó István 73. Dobó István 73. Andrássy út 53. I. em. Andrássy út 53. I. em. Kálmán I. utca 31. Sétatér 4/13. Bajcsy-Zsilinszky utca 45/2. Bacsó Béla utca 18. Vörsmarty tér 26. Kölcsey utca 6. Kölcsey utca 6. Szappanos utca 5/A. Bojárhalmi utca 75. Lövőház utca 2-6. Lövőház utca 2-6. Lövőház utca 2-6 Alkotás utca 53. Kossuth tér 7. Kossuth tér 7. Kerepesi út 9. Kerepesi út 9. Gaál Mózes utca 5-7. Gaál Mózes utca 5-7. Csalogány utca 53. Irgalmasok utcája 8. Bartók Béla utca 55. Bartók Béla utca 55. Arany János utca 1. Arany János utca 1. Czobor utca 52. Czobor utca 52. Lövőház utca 27/A. Lövőház utca 27/A. Gaál Mózes utca 5-7.III. em. 321. Andrássy út 84. Gaál Mózes utca 5-7.III. em. 321. Gaál Mózes utca 5-7. alagsor 6. József Attila utca 1/A. Dózsa György utca 17. Kertész utca 31. Dob utca 59. Ferenc körút 33. Váci út 1-3. Váci út 1-3. Tenkes utca 7/a. I. em. 4. Búza utca 10. Haris köz 1.III. em. 1.
137/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
13-09--107567 Készítés 01-09-867856 Kereskedelem 14-06-301438 Kereskedelem Kereskedelem EV-337564 Kereskedelem 35575482 Készítés 06-09-021523 Készítés 01-09-712368 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem ES-154977 Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-737313 Kereskedelem 01-09-942564 Kereskedelem 01-09-463238 Kereskedelem 01-09-894954 Készítés 11-09-018284 Kereskedelem 01-09-173066 Kereskedelem 01-09-717020 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
01-09-967438 Kereskedelem ES-241197 Kereskedelem 01-09-937348 Kereskedelem 01-09-194522 Kereskedelem Kereskedelem 01-09-664486 Kereskedelem 01-09-723715
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
VPP VTJ
VE VVM WAG WAG
kéz WAR WGH N*I NAD
WH *WH WED
WGC WPK
WEX WST
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
2879/6/2008
WedRing Kft.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
4326/5/2012
WIEMANN & WIEMANN Bt.
2002.07.04.
PR4624
WI-KI GYÖNGYHÁZ Kft.
2003.07.28.
1866/2/2007
Will Károly
2003.04.30.
4185/2/2009
Wladis Műterem Kft.
2002.01.16.
PR3421
WOLF-GANG Bt.
1999.08.10.
7003/1/2012
Xilion Company Kft.
2012.10.10.
4228/4/2014
YADE-KŐ Kft.
2002.03.13.
3055/12/2014 YAHALOM Kft.
1999.06.30.
5264/4/2013
2005.11.11.
Yellow Gold Kft.
5295/2/2005
YILDIZ-ÉKSZER Bt.
2005.12.08.
7142/1/2013
YVERON Kft.
2013.06.28.
3133/2/2008
Zách Zoltán
1999.06.30.
5365/3/2014
ZACI-MACI Kft.
2006.03.23.
5905/1/2008
Zacy Flórián Kft.
2008.08.14.
5863/4/2010
Zafír Zálogház és Óra-Ékszer Kft.
2008.05.19.
5584/2/2007
ZAFÍR-ÉKSZER Kft.
2007.02.13.
7280/2/2014
ZAFÍR-HÉVÍZ Kft.
2014.02.28.
2745/5/2012
ZAFIRIA Bt.
1999.06.30.
6535/3/2013
Zafiro Kft.
2010.12.20.
7376/1/2014
Zakar Zita Veronika
2014.07.17.
ZALKO GOLD Kft.
2006.04.20.
5379/6/2014
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
1026 1191 1025 1025 2300 2300 1161 1161 1055 1055 2890 2800 1116 1089 1082 4025 4025 1133 1137 3300 3300 1089 1089 1039 1039 9400 9400 2060 2060 6720 1032 1182 1152 3525 2220 6400 6400 8380 8380 9730 1133 2600 8200 8230 4034 1053 1111 1138
Budapest Budapest Budapest Budapest Ráckeve Ráckeve Budapest Budapest Budapest Budapest Tata Tatabánya Budapest Budapest Budapest Debrecen Debrecen Budapest Budapest Eger Eger Budapest Budapest Budapest Budapest Sopron Sopron Bicske Bicske Szeged Budapest Budapest Budapest Miskolc Vecsés Kiskunhalas Kiskunhalas Hévíz Hévíz Kőszeg Budapest Vác Veszprém Balatonfüred Debrecen Budapest Budapest Budapest
Szilágyi Erzsébet fasor 121. Üllői út 201. Muraközi utca 13. Muraközi utca 13. Kossuth Lajos utca 21. Kossuth Lajos utca 21. Dobó utca 20. Dobó utca 20. Falk Miksa utca 13. Falk Miksa utca 13. Hullám út 7. Köztársaság utca 57. fszt. 1. Sopron utca 40. Györffy I. utca 1/g. Futó utca 34-35. Piac utca 61. Piac utca 63. Pannónia utca 49. B. ép. 1. em. 1. Pozsonyi út 33. B. ép. 2/Ü. Kodály Zoltán utca 2. II. em. 2. Érsek utca 12. Kőris utca 29. tetőtér Orczy tér 4. Fodros utca 66/B. Fodros. utca 66/B. Árpád utca 4. Árpád utca 4. Szent István út 21. Szent István út 21. Dugonics tér 11. Flórián tér 6-9. Flór Ferenc utca 51. Szőcs Á. utca 12-22. Széchenyi István út 88. fszt. Miklós utca 6. Hősök tere 1. Hősök tere 1. Kölcsey Ferenc utca 4. Kölcsey Ferenc utca 4. Fő tér 1. Kárpát utca 52.VI. em. 26. Széchenyi utca 21. Mikszáth K. utca 46. Jókai utca 17. Sólyom utca 9. Kossuth Lajos utca 16. Budafoki utca 10/C. 1. em. 1. Gács utca 3.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem Kereskedelem
01-06-752506 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
13-09-095128 Készítés 01-09-702714 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
11-06-006238 Kereskedelem 01-09-987424 Kereskedelem Kereskedelem 09-09-008629 Kereskedelem 01-09-670089 Kereskedelem 10-09-026666 Kereskedelem 01-06-771124 Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-09-978845 Kereskedelem ES-367518 Kereskedelem 07-09-011592 Kereskedelem
Készítés
Javítás
06-09-008102 Kereskedelem 01-09-567278 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 03-09-114283 Kereskedelem 20-09-074088 Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
01-06-217652 19-09-513284 Kereskedelem IPARMŰVÉSZ Kereskedelem 01-09-868521 Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
W&W WI-KI WK kéz+Wladis
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
YAD 6Y8 6Y8 YEG YÉ YIL EEI ZZH
ZAF SPJ
MÁK
ZZV
138/141
779
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
780
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám 5053/1/2005
Cégnév
Zálog és Hitel Zrt.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2005.02.14.
5775/2/2011
ZÁLOG UTCA Kft.
2008.01.09.
7327/1/2014
ZÁLOGÉRT Kft.
2014.05.12.
3635/8/2004
ZÁLOGFIÓK Zrt.
2000.03.20.
5654/4/2010
ZÁLOGHITEL Kft.
4366/11/2014 Záloglánc Kft.
2007.06.27.
2002.09.09.
7178/1/2013
Zámori Eszter
2013.09.18.
PR3270
ZANZA Kft.
1999.06.30.
7002/1/2012
Zárbók Zsombor
2012.10.04.
5549/2/2007
Z-Aurum Bt.
2006.11.28.
4859/7/2014
ZEMEF Kft.
2004.06.09.
5324/3/2013
Zemplén Takarékszövetkezet
ZEN NATURAL Kft.
3190/16/2014 ZENIT-KER Kft.
2009.03.25.
2006.02.03. 1999.06.30.
Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely:
2234 6050 6050 6430 6501 2700 2370 6400 6090 2750 6600 5310 5775 7150 7150 1119 1082 3521 1048 4026 1039 2151 2151 2600 3200 2112 2100 2094 2094 1183 1183 1203 1203 8881 8800 6435 6500 6300 7700 6400 6200 7100 3980 3980 3950 3300 3300 8000
Maglód Lajosmizse Lajosmizse Bácsalmás Baja Cegléd Dabas Kiskunhalas Kunszentmiklós Nagykőrös Szentes Kisújszállás Kisújszállás Bonyhád Bonyhád Budapest Budapest Miskolc Budapest Debrecen Budapest Fót Fót Vác Gyöngyös Veresegyház Gödöllő Nagykovácsi Nagykovácsi Budapest Budapest Budapest Budapest Sormás Nagykanizsa Kunbaja Baja Kalocsa Mohács Kiskunhalas Kiskőrös Szekszárd Sátoraljaújhely Sátoraljaújhely Sárospatak Eger Eger Székesfehérvár
Esterházy János utca 1. Petőfi utca 54. Petőfi S. utca 54. Petőfi S. utca 60. Uszály utca 5. Csolnak utca 5. Kossuth L. utca 505. Arany J. utca 15. Mező I. utca 5. Barcsai utca 4. Klauzál utca 9/a. Nagy Imre utca 13/a Nagy Imre utca 13/a. Perczel M. utca 7. Perczel M. utca 7. Petzvál József utca 44. Leonardo da Vinci utca 15/b. Árvácska út 2. Kordován tér 13. Dózsa György utca 6. Madzsar József utca 3. Móricz Zs. utca 2. Móricz Zsigmond utca 2. Görgey A. utca 17. Koháry utca 7. fsz. 5. Huszár utca 1. Kossuth L. utca 24. Gyöngyvirág utca 17. Gyöngyvirág utca 17. Széchenyi utca 2. Széchenyi utca 2. Téglagyártó utca 19. 2. em. 4. Téglagyártó utca 19. 2. em. 4. Kossuth utca 141 Deák tér 13. Rákóczi út 14. Szarvas Gábor utca 8/6. Hunyadi utca 78. Eötvös utca 15. Táncsics utca 2/1. Petőfi Sándor utca 11. Találka tér 6. Széchenyi tér 8. Széchenyi tér 8. Eötvös utca 3. Honfoglalás utca 1/B. Honfoglalás utca 1/B. Malom utca 1.
139/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem
03-10-100313 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 16-09-009673 Kereskedelem 17-09-010288 Kereskedelem
Készítés
Javítás
01-10-043509 Kereskedelem 05-09-013731 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 13-09-090306 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Javítás
IRARMŰVÉSZ Kereskedelem 01-09-677388 Kereskedelem 30094683 Kereskedelem 20-06-038970 Kereskedelem 03-09-111269 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 05-02-000561 Kereskedelem Kereskedelem 10-09-026617 Kereskedelem 07-09-004383
Készítés
Javítás
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
*ZF WV
ZE+
ZEM
ZEN ZK
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
6030/1/2009
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat)
5406/4/2012
ZÉO Kft.
2006.05.18.
6836/2/2014
ZERNO Kft.
2012.01.25.
5942/4/2014
Z-HITELKER Kft.
2008.10.08.
5132/2/2006
Zilai és Fia Kft.
2005.05.26.
5554/1/2006
Zituccia Kft.
2006.11.30.
6462/1/2010
ZOÉ ÉKSZER Kft.
2010.10.18.
6067/1/2009
ZOÉ GOLD Kft.
2009.05.27.
5589/1/2007
Zolga Kft.
2007.02.15.
6894/1/2012
ZOLI'Z DIAMOND Kft.
2012.04.06.
1834/2/2003
Zottl György
1999.06.30.
6296/1/2010
ZÖLD-VOLT Kft.
2010.04.13.
4915/3/2008
Zsemlye Gabriella
2004.08.24.
6597/1/2011
Zsendovics Gergely
2011.03.17.
7348/1/2014
Zsendovicsné Tóth Iringó
2014.06.16.
2438/6/2011
4988/4/2014
6710/1/2011. 2388/3/2005.
Zsigmond Józsefné
Zsigovits István
1999.06.30.
2004.11.04.
ZSJ Art Kft.
2011.08.17.
Zsoldos és Társa Bt.
2000.05.17.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Telephely: Székhely: Telephely: Székhely: Telephely:
8000 8000 1211 8630 8600 1117 8200 2700 8900 2515 2510 6722 6722 1089 7622 7622 7800 7800 1055 1055 9600 9600 9600 9600 6100 6100 1089 1089 2890 2890 7700 7700 1089 1089 2086 2086 2086 2086 9900 9900 9900 5700 5700 5600 1064 1137 7632 7621
Székesfehérvár Székesfehérvár Budapest Balatonboglár Siófok Budapest Veszprém Cegléd Zalaegerszeg Dorog Dorog Szeged Szeged Budapest Pécs Pécs Siklós Siklós Budapest Budapest Sárvár Sárvár Sárvár Sárvár Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyháza Budapest Budapest Tata Tata Mohács Mohács Budapest Budapest Tinnye Tinnye Tinnye Tinnye Körmend Körmend Körmend Gyula Gyula Békéscsaba Budapest Budapest Pécs Pécs
Malom utca 1. Piac tér 8. Rákóczi Ferenc út 142. Szabadság utca 11. Széchenyi utca 7. Móricz Zsigmond körtér 14. Munkácsy Mihály utca 3. A. ép. Teleki utca 9. Kazinczy tér 9. B. ép. Bécsi út 42. Bécsi út 42. Béke utca 9/a. Béke utca 9/a. Győrffy István utca 1. Bajcsy-Zs. utca 2. Bajcsy-Zs. utca 9. fszt.14-15. Vértanuk utca 33. Felszabadulás utca 30. Markó utca 1/b. fszt. 4. Markó utca 1/b. fszt .4. Batthyány utca 34. 3. ép. Batthyány utca 34. 3. ép. Batthyány utca 34. 3. ép. Batthyány utca 34. 3. ép. Batthyány utca 20. Kossuth utca 16. Bláthy Ottó utca 4-8.II. em. 219. Bláthy Ottó utca 4-8.II. em. 219. Somogyi Béla utca 2. Somogyi Béla utca 2. Dózsa Gy. utca 6. Dózsa Gy. utca 6. Elnök utca 1. Elnök utca 1. Bocskai utca 23. Bocskai utca 23. Bocskai utca 23. Bocskai utca 23. Szabadság tér 8. Vida József utca 8. Szabadság tér 8. Semmelweis utca 24. Semmelweisz utca 24. Andrássy út 7. Rózsa utca 90. Szent István körút 12. Berzsenyi utca 8. Citrom utca 2-6.
Cégb. száma / Váll.ig. száma
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat) Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés Készítés Készítés Készítés
Javítás Javítás Javítás Javítás
Készítés
Javítás
11-09-011586 Kereskedelem 06-09-006716 Kereskedelem Kereskedelem 02-09-072845 Kereskedelem 02-09-070060 Kereskedelem 01-09-875188 Kereskedelem 18-09-109847 Kereskedelem
Készítés
Javítás
18-09-108702 Kereskedelem 03-09-114055 Kereskedelem 13-09-153318 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
Kereskedelem Kereskedelem
Készítés Készítés
Javítás Javítás
Kereskedelem Kereskedelem
Készítés
Javítás
Készítés
Javítás
EV-400150 Kereskedelem 02-09-071183 Kereskedelem ES-160426 22539295 37309303 EV-810918
ES-489588
01-09-956214 Kereskedelem 02-06-062949 Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel
ZO
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő.
ZBJ Z**
Z*G
Z*Z
ZSE IRI ZSJ
ZSI
ZSGY GEK
140/141
781
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről
782
A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet (a továbbiakban: rendelet) előírásai alapján, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2014. december 31. napján hatályos jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor. Nyilvántartási szám
Cégnév
5349/2/2009
Zsoldos Tamás
5067/9/2014
Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.
7052/2/2014
Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.
3178/4/2009
ZSOMPUSZ Kft.
7101/1/2013
Zsótér István
1750/1/2003
Zsótérné Horász Tünde
6020/2/2009
ZSUGA 111 Kft.
6459/2/2011
ZSUGOLD Kft.
7034/1/2012
ZSUZSAFER Kft.
Nyilvántartásba vétel időpontja (közhiteles adat) 2006.03.03. Székhely: Telephely: 2005.03.04. Székhely: Telephely: Telephely: Telephely: 2012.12.19. Székhely: Telephely: 1999.06.30. Székhely: Telephely: 2013.04.17. Székhely: Telephely: 2003.12.10. Székhely: Telephely: 2009.02.26. Székhely: Telephely: Telephely: 2010.10.14. Székhely: Telephely: 2012.11.21. Székhely: Telephely:
Engedélyezett nemesfémes tevékenység helye (közhiteles adat) 9730 9730 7630 7630 7400 7630 7630 7620 1173 1173 6800 6800 6800 6800 1136 1123 1117 1124 1124 4900 4900
Kőszeg Kőszeg Pécs Pécs Kaposvár Pécs Pécs Pécs Budapest Budapest Hódmezővásárhely Hódmezővásárhely Hódmezővásárhely Hódmezővásárhely Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Fehérgyarmat Fehérgyarmat
Városház utca 4. Városház utca 4. Zsolnay Vilmos utca 37. Jókai tér 2. Fő utca 21. Zsolnay Vilmos utca 37. Zsolnay Vilmos utca 37. Szent István tér 18300/A. Ferihegyi út 78. fszt. 1. Ferihegyi út 78. fszt. 1. Zrínyi utca 25. Zrínyi utca 25. Zrinyi utca 25 Zrinyi utca 25 Raoul Wallenberg utca 14. Alkotás utca 53. Október huszonharmadika utca 8-10. Kiss János altábornagy utca 55-59.fsz.1. Kiss János altábornagy utca 55-59. fsz. 1. Kiss Ernő utca 33. Kossuth tér 3-5.
Engedélyezett nemesfémes tevékenység (közhiteles adat)
ES-338424 Kereskedelem 02-10-060272 Kereskedelem Kereskedelem Kereskedelem 02-09-073887 Kereskedelem 01-09-672452 Kereskedelem 32211284 Kereskedelem
Készítés
Javítás
Kereskedelem
Készítés
Javítás
EV-832963 01-09-900255 Kereskedelem Kereskedelem 19-09-513131 Kereskedelem 15-09-070285 Kereskedelem
Engedély érvényessége (közhiteles adat) visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig visszavonásig
Névjel ZST
ZSP ZSR HT ZSG
GAO
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
141/141
Cégb. száma / Váll.ig. száma
783
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye hatósági engedéllyel, illetve hatósági nyilvántartásba vétellel rendelkező gazdálkodó szervezetekről
I. Az egyes hegesztett szerkezetek gyártását végző gazdálkodó szervezetek alkalmasságának igazolásáról szóló 3/1998. (I. 12.) IKIM rendelet alapján kiállított, hatályos hatósági engedélyek jegyzéke Az egyes hegesztett szerkezetek gyártását végző gazdálkodó szervezetek alkalmasságának igazolásáról szóló 3/1998. (I. 12.) IKIM rendelet (a továbbiakban: R1.) előírásai alapján a műszaki-biztonsági felügyeletet ellátó szervezet hatáskörébe tartozó berendezések hegesztésére jogosító, 2015. január 1-jén hatályos hatósági engedéllyel rendelkező gazdálkodó szervezetek jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére az R1. 4. §-ának előírása alapján került sor. Gazdálkodó szervezet neve
Címe
A-10 Műszaki Tervező, Kivitelező és Környezetvédelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság
6728 Szeged, Eper u. 10.
Acélív-Béta Technológiai Szerelő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
3533 Miskolc, Kerpely A. u. 1.
ADDICO Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
6000 Kecskemét, Halasi út 14.
Adonyi Vagyonkezelő és Ingatlanforgalmazó Korlátolt Felelősségű Társaság
1173 Budapest, Kaszáló utca 47.
Aerzen Hungária Energetikai és Környezetvédelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
1036 Budapest, Bécsi út 52. III. em. 4.
AK-S Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1115 Budapest, Kelenföldi út 2.
ALUKONSTRUKT Építőipari Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
6728 Szeged, Budapesti út 8.
AMBA Gyár- és Gépszerelő Vállalkozási Korlátolt Felelősségű Társaság
8200 Veszprém, Tímár u. 3/B
Aqua-Nívó Víz- és Hőtechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
9700 Szombathely, Szövő utca 100.
„AWI-SZER” Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
6100 Kiskunfélegyháza, Liget utca 25.
BÁCS METÁL-TECH Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
6750 Algyő, Külterület 01884/17 hrsz.
Bakonyi Erőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
8401 Ajka, Gyártelep
BATIR Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
6728 Szeged, Alkotmány utca 39.
BENISZER Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
3580 Tiszaújváros, Szent István út 29. X. em. 2.
„BERÉPSZER” Építő, Szerelő és Vállalkozásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság „felszámolás alatt”
3516 Miskolc, Simándi P. utca 4.
Bilfinger Babcock Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság
1023 Budapest, Bécsi út 3–5.
Bilfinger IT Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság
1106 Budapest, Akna utca 2–4.
BI-LINE Korlátolt Felelősségű Társaság
1195 Budapest, Hofherr A. utca 11/A
B-INDUCOOP Ipari Vállalkozási Korlátolt Felelősségű Társaság
1115 Budapest, Bartók Béla út 152/H
BIOSPIN Korlátolt Felelősségű Társaság
6721 Szeged, Bárka utca 11. A ép.
BorsodChem Zártkörűen Működő Részvénytársaság
3700 Kazincbarcika, Bolyai tér 1.
Borsod-MONTEX Gyár és Gépszerelő Vállalkozási Korlátolt Felelősségű Társaság „végelszámolás alatt”
3720 Sajóivánka, Munkácsy Mihály utca 51.
784
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
Gazdálkodó szervezet neve
Címe
BRONTI 99. Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
8943 Bocfölde, Kiskuti u. 11.
BRUNNBAUER-BUDAPEST Szerelvénygyártó Korlátolt Felelősségű Társaság
1039 Budapest, Batthyány u. 45.
Budapesti Távhőszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
1116 Budapest, Kalotaszeg u. 31.
CALOR 2000 Tüzeléstechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
9155 Lébény, Dózsa Gy. u. 111.
CALORITHERM Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
4028 Debrecen, Gyöngyvirág u. 12.
Chemicalproject Korlátolt Felelősségű Társaság
1188 Budapest, Jáspis utca 2. B ép. 1.
CH-PLUSSZ-2000 Ipari Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
6750 Algyő, Ipartelep 01884/2 hrsz.
CLASMAN Korlátolt Felelősségű Társaság
2400 Dunaújváros, Szórád Márton út 18. fszt. 1.
„CM SZOLGÁLTATÓ” Építő-, Kereskedő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
8500 Pápa, Juhar u. 2.
COFELY Épületgépészeti Korlátolt Felelősségű Társaság
1191 Budapest, Üllői út 206.
COLAS-ALTERRA Építőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság
1113 Budapest, Bocskai út 73.
COOL TECHNIQUE Ipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
1105 Budapest, Maláta utca 10/B
„COOPTECH” Vállalkozási Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
2330 Dunaharaszti, Soroksári út 9.
CSABA METÁL Öntödei Zártkörűen Működő Részvénytársaság
1025 Budapest, Felhévízi út 31.
CSAKO-TEAM Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű 3525 Miskolc, Jókai utca 10–16. I. em. 25. Társaság Cseh és Társai Műszaki és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
4200 Hajdúszoboszló, Egressy B. u. 11.
„CSŐ - MONTAGE” Technológiai és Épületgépészeti Szerelő Korlátolt Felelősségű Társaság
1103 Budapest, Gyömrői út 33.
CSŐ-2000 Szerelőipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
5000 Szolnok, Ady Endre u. 6–8.
CSŐFÉM-SZER Csőhálózat és Fémszerkezet Szerelő Korlátolt Felelősségű Társaság
4033 Debrecen, Kisfaludy u. 27.
„CSŐSZER PAKS” Épületgépészeti Korlátolt Felelősségű Társaság
7030 Paks, Tolnai utca 60.
CSÚZIKER Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
6237 Kecel, III. körzet külterület 78/2.
Delta Gáz 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
8230 Balatonfüred, Petőfi Sándor u. 76. B ép.
Derby-Túr Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság
5400 Mezőtúr, Széchenyi István utca 24.
DH Szerviz Korlátolt Felelősségű Társaság
4028 Debrecen, Tüzér u. 4.
DIMER Termelő Szolgáltató és Kereskedő Korlátolt Felelősségű Társaság
2890 Tata, Szőgyéni út 1/A
Drain-Ép-Ker Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
6750 Algyő, Tanya 51.
Duallin Mérnök Fejlesztő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
2045 Törökbálint, Meredek u. 8.
Dunamenti Erőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
2440 Százhalombatta, Erőmű utca 2.
785
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
Gazdálkodó szervezet neve
Címe
E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zártkörűen Működő Részvénytársaság
7626 Pécs, Búza tér 8/A
E.ON Hálózati Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság „végelszámolás alatt”
7636 Pécs, Malomvölgyi utca 2.
E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zártkörűen Működő Részvénytársaság
8800 Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 32.
„ÉGT” Élelmiszeripari Gépgyártó és Technológia Szerelő Korlátolt Felelősségű Társaság
2432 Szabadegyháza, Dózsa György u. 4.
ÉLBER Élelmiszeripari Berendezés Készítő Korlátolt Felelősségű Társaság
1132 Budapest, Váci út 34. III. em. 4.
Elbot Fémipari Gyártó és Szerelő Korlátolt Felelősségű Társaság
8200 Veszprém, Ádám Iván utca 6.
ELPO Mérnöki Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1214 Budapest, II. Rákóczi Ferenc út 264/A
ENERGIA Kazánjavító Korlátolt Felelősségű Társaság
6750 Algyő, Jura Ipari Park 40.
ENERGO PROMPT Mérnökiroda Korlátolt Felelősségű Társaság
1111 Budapest, Stoczek u. 19. fszt. 1.
„ENERGOSZERVIZ” Kazánszerelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
4031 Debrecen, Kishatár u. 26.
ÉPDUFERR Építőipari - Szolgáltató - Management Zártkörűen Működő Részvénytársaság
2400 Dunaújváros, Verebély út 14.
Épületgépészeti Hegesztési és Technológiai Klaszter
1116 Budapest, Fehérvári út 130.
„Erdős és társa” Szerelő, Ipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
4440 Tiszavasvári, Kelp Ilona u. 2.
Erőmű-VARIANT-Ipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
2510 Dorog, Esztergomi utca 17.
ESZO Szerelő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
2451 Ercsi, Liszt Ferenc utca 4.
EU-ARK Mérnökség Ipari Kereskedelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
3561 Felsőzsolca, Petőfi S. u. 20.
EUROSOL Ipari, Kereskedelmi, Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság „végelszámolás alatt”
2443 Százhalombatta, MOL Rt. I. telep 10. ép.
EUROTRADE HŰTÉSTECHNIKA Korlátolt Felelősségű Társaság
2760 Nagykáta, Új utca 22.
EVELOX Hegesztő és Szerelőipari Korlátolt Felelősségű Társaság 2030 Érd, Budai út 20. III. em. 20. FADDIKORR Tartálygyártó, Fémfelszóró és Gépgyártó-Javító Korlátolt Felelősségű Társaság
6413 Kunfehértó, IV. körzet 27.
FAKON Vállalkozási Korlátolt Felelősségű Társaság
1095 Budapest, Mester u. 4. I/2.
Fémszer ´97 Szerelő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
4033 Debrecen, Szitás u. 8.
„FERRO-BÁN” Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság
3744 Múcsony, Váci M. út 11.
FGSZ Földgázszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság
8600 Siófok, Tanácsház utca 5.
Flaga Gáz Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
8000 Székesfehérvár, LORANGEN Ipari Telep Sóstói utca 17–19.
FNT PROJEKT IPARI FŐVÁLLALKOZÁS Korlátolt Felelősségű Társaság
1161 Budapest, Kossuth Lajos utca 10.
FODOR-GÁZ Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
4400 Nyíregyháza, Ady E. u. 14.
„FORCE” Építőipari Tervező és Kivitelező Korlátolt Felelősségű Társaság
1107 Budapest, Basa u. 20.
FT-TRIÁSZ KORRÓZIÓVÉDELEM Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
3770 Sajószentpéter, Üveggyári út 2.
786
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
Gazdálkodó szervezet neve
Címe
F-Z Team Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
6794 Üllés, Dózsa György utca 42.
GANZ DANUBIUS HUNGAROSTEEL Mérnöki, Kivitelezői és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
1036 Budapest, Viador u. 7.
„GÁZKAR” KÖZMŰ és MÉLYÉPÍTŐ Korlátolt Felelősségű Társaság 1022 Budapest, Lorántffy Zs. u. 2. GÉPKONTROLL GÉPÉSZ- ÉS IRÁNYITÁSTECHNIKAI KARBANTARTÓ ÉS SZERELŐ Korlátolt Felelősségű Társaság
4200 Hajdúszoboszló, József Attila utca 2–4. B ép. I. em. 17.
Gépszer Karbantartó, Szerelő és Gyártó Korlátolt Felelősségű Társaság
7030 Paks, Kölesdi út 46.
GIA-Hungária Kereskedelmi és Szerelő Korlátolt Felelősségű Társaság
1165 Budapest, Újszász utca 45. b/z. ép.
Gilbarco ACIS Benzinkúttechnika Korlátolt Felelősségű Társaság 2040 Budaörs, Gyár utca 2. GLB Alkatrészgyártó és Szerelőipari Vállalkozási Korlátolt Felelősségű Társaság
6725 Szeged, Kálvária sgt. 44.
GlobalTech Kereskedelmi, Szolgáltató és Koordinációs Korlátolt Felelősségű Társaság
3580 Tiszaújváros, Ipartelep 2112/1 hrsz.
GÖNCZI és FIA Lakatosipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1044 Budapest, Ipari Park utca 9.
GRADUS Tüzeléstechnikai és Épületgépészeti Korlátolt Felelősségű Társaság
2837 Vértesszőlős, Sport utca 2.
GS-PIPE Mérnöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1111 Budapest, Kende utca 16. IV. em. 2.
Gyárépszer Gyárépítő és Szerelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
2451 Ercsi, belterület hrsz. 2859
Gyémánt-Net Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
4100 Berettyóújfalu, Gábor Áron utca 12.
GYGV KANIZSA Technológiai Gép és Csőszerelő Korlátolt Felelősségű Társaság
8800 Nagykanizsa, Egerszegi út 2. F ép.
GYORSSZER PLUSZ Ipari Tartály - Kazángyártó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
7200 Dombóvár, Árnyas utca 23. I. em. 2/A
Győri Erőmű Korlátolt Felelősségű Társaság
9027 Győr (5788/4 hrsz.), Kandó Kálmán u. 11–13.
GYŐR-SZOL Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
9024 Győr, Orgona u. 10.
Halbo mce Tervező és Fővállalkozó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
3530 Miskolc, Széchenyi István u. 8.
HEAT-GÁZGÉP Gázipari Gépgyár Korlátolt Felelősségű Társaság
8800 Nagykanizsa, Erdész u. 28.
HIDRA Technológiai Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1105 Budapest, Cserkesz utca 20.
HIDROFILT Vízkezelést Tervező és Kivitelező Korlátolt Felelősségű Társaság
8800 Nagykanizsa, Magyar utca 191.
Hőtechnika Kőolajipari Kemenceépítő Korlátolt Felelősségű Társaság
8000 Székesfehérvár, Kálmos utca 2.
H-T Tartálytechnika Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1194 Budapest, Iparos u. 7.
HUNGARO INVEST Energetikai és Nehézipari Generálkivitelező Korlátolt Felelősségű Társaság
1149 Budapest, Fogarasi út 17/B
IMH Szerelőipari Korlátolt Felelősségű Társaság
1072 Budapest, Rákóczi út 26. I. em. 3/B
IMO HUNGARIA MS Ipari Szerelő Korlátolt Felelősségű Társaság
3700 Kazincbarcika, Vámos Ilona utca 1.
787
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
Gazdálkodó szervezet neve
Címe
INOX-CSŐSZER Csőszerelő és Tartálygyártó, -Karbantartó Korlátolt Felelősségű Társaság
1063 Budapest, Szinyei Merse Pál utca 21. I. em. 5.
INTEGRÁL-CLIMA Építési és Épületgépészeti Korlátolt Felelősségű Társaság
9028 Győr, Fehérvári út 75.
INTER-BONTÓ Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
2800 Tatabánya, Óvoda köz 10.
INTERSZER Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
2360 Gyál, Határ u. 17.
INVESTMONT Vállalkozásszervező és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
1133 Budapest, Visegrádi u. 111.
ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1–3.
ISD POWER Energiatermelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1–3. Társaság JÁMM 2007 Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
9011 Győr, Sugár u. 107.
KALOR-CENTER Energetikai Korlátolt Felelősségű Társaság
1106 Budapest, Maglódi út 6.
Kazánjavító 83 Szerelőipari, Javító, Karbantartó, Termelő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
6000 Kecskemét, Kiskőrösi út 8.
KAZÉP-Kazánjavító és Szerelő Korlátolt Felelősségű Társaság
5900 Orosháza, Vásárhelyi út 55.
„KIS” Szerelő és Kereskedő Korlátolt Felelősségű Társaság
3792 Sajóbábony, Gyártelep
KISKUN MERIDIÁN IPARI GÉPGYÁRTÓ Zártkörűen Működő Részvénytársaság
6100 Kiskunfélegyháza, III. kerület 173.
Klíma Yukon Ipari, Fővállalkozó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
3533 Miskolc, Daru utca 1.
KLN Szerelőipari Korlátolt Felelősségű Társaság
2330 Dunaharaszti, Gábor Áron utca 8.
KOMPLEX Szerelő- és Kivitelező Korlátolt Felelősségű Társaság
2800 Tatabánya IV., Élmunkás sor 1.
KÓPIS és Társa Szerelő és Karbantartó Korlátolt Felelősségű Társaság
7030 Paks, Vasút u. 10.
KOREL Korrózióvédelmi és Elektrotechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
2045 Törökbálint, Őrház utca 1701/3.
KORRTECH Épületgépészeti Kivitelező, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
4024 Debrecen, Rákóczi u. 37.
Kovács & Török Petrolgáz Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1142 Budapest, Sárrét park 7. A ép. III. em. 10.
KÖZGÉP Építő- és Fémszerkezetgyártó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
1239 Budapest, Haraszti út 44.
KÖZMŰ-TESZT Építőipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1148 Budapest, Kaffka Margit u. 28.
KRAFTSZER Vállalkozási Korlátolt Felelősségű Társaság
1139 Budapest, Pap Károly u. 4–6.
KRAFTWERKBAU Szerelőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
3757 Teresztenye, Kossuth út 15.
KreaTherm Épületgépészeti Korlátolt Felelősségű Társaság
6422 Tompa, Zrínyi utca 10.
„LANAXIS” Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Mérnök Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság
3508 Miskolc, Bogáncs utca 10.
LENDVAI Építőipari Épületgépészeti Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
9083 Écs, Petőfi Sándor u. 58. A ép.
Linde Gáz Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság 9653 Répcelak, Carl von Linde út 1.
788
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
Gazdálkodó szervezet neve
Címe
MAANMIX Szerelő, Építő, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
6724 Szeged, Pulz utca 46/B
MAGNET Tartálygyártó Korlátolt Felelősségű Társaság
7342 Mágocs, Kültelek 22.
MAL Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zárkörűen Működő Részvénytársaság „felszámolás alatt”
1012 Budapest, Logodi utca 34/B III. em. 1.
MATECH Magyar Technológiai, Gyártó és Szerelőipari Korlátolt Felelősségű Társaság
6722 Szeged, Gutenberg utca 25–27.
MATERIÁL Vegyipari Szövetkezet
1239 Budapest, Ócsai út 10.
Mátészalkai Szerelvénygyártó Korlátolt Felelősségű Társaság
4700 Mátészalka, Jármi út 55.
MÁTRAFŰTŐBER Épületgépészeti Korlátolt Felelősségű Társaság
3070 Bátonyterenye, Orgona u. 1–3.
Mátrai Erőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
3271 Visonta, Erőmű utca 11.
„MECHAPLAN 97” Gépészeti Tervező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
8105 Pétfürdő, Cseri út 21.
Méda-Star Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
3780 Ládbesenyő, Rákóczi u. 53.
MedinTech Tervező, Kivitelező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
9090 Pannonhalma, Tabán u. 5.
MEDNYÁNSZKY Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság
1165 Budapest, Újszász utca 70. IV. em. 19.
METALKONTAKT-Épületgépészeti Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
2625 Kóspallag, Kisinóci út 000701/2
MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
3534 Miskolc, Gagarin u. 52.
MINIKALOR Kazánfelújító és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
9081 Győrújbarát, Zrínyi út 20–24.
MISTRAL-MATEN WEST Ipari, Mérnöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
2900 Komárom, Tamási Áron utca 19.
„MONT” Szerelő- és Vállalkozó Korlátolt Felelősségű Társaság
5000 Szolnok, Batthyány út 36.
MONTÁZS 4 Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
8800 Nagykanizsa, Csengery u. 107.
MONTESCO Szerelőipari és Vállalkozási Korlátolt Felelősségű Társaság
1075 Budapest, Holló utca 3–9. IV. em. 408.
MONTOIL Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
1211 Budapest, Színesfém utca 9.
MULTI Ipari Kereskedelmi, Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1037 Budapest, Laborc utca 2/A
Multicore Benzinkút Szerviz Korlátolt Felelősségű Társaság
4200 Hajdúszoboszló, Kadosa Pál utca 7.
MULTINOX Fővállalkozó, Ipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1103 Budapest, Kada utca 32/B
MUNTYÁN ÉS TÁRSAI Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság
5600 Békéscsaba, Sirály köz 7.
M-U-T Hungaria Kommunális Járműgyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
2851 Környe, Iparcentrum u. 3.
MVM OVIT Országos Villamostávvezeték Zártkörűen Működő Részvénytársaság
1158 Budapest, Körvasútsor u. 105–106.
MVM OVIT Országos Villamostávvezeték Zártkörűen Működő Részvénytársaság Erőművi Gépgyártási Üzletigazgatóság
1158 Budapest, Körvasútsor u. 105–106.
NAFSZER Korlátolt Felelősségű Társaság
4534 Székely, József Attila u. 17.
789
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
Gazdálkodó szervezet neve
Címe
Nitrogénművek Vegyipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság
8105 Pétfürdő, Hősök tere 14.
OILTECH Olajipari Technológiai Szerelő és Vezetéképítő Korlátolt Felelősségű Társaság
8878 Lovászi, Dr. Papp Simon Ipartelep 14.
OLP-TECH Szerelőipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
3757 Teresztenye, Kossuth út 15.
OROSTHERM Mérnökszolgálati és Szerelőipari Korlátolt Felelősségű Társaság
5900 Orosháza, Bajnok u. 3.
OT Industries-DKG Gépgyártó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
8800 Nagykanizsa, Vár út 9.
OT Industries-KVV Kivitelező Zártkörűen Működő Részvénytársaság
8600 Siófok, Bajcsy-Zsilinszky utca 207.
Pannon Hőerőmű Energiatermelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
7630 Pécs, Edison u. 1.
PARÁZS 94. Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
2330 Dunaharaszti, Deák Ferenc u. 30.
„PATENT” Ipari Szerelő és Gyártó Korlátolt Felelősségű Társaság
6000 Kecskemét, Nádasdy Kálmán utca 25.
PCI Ipari Automatizálási Fővállalkozó és Kivitelező Zártkörűen Működő Részvénytársaság
2443 Százhalombatta, Mérnök utca 7.
PENTA Industry Ipari Erőműtechnikai Fővállalkozó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
2100 Gödöllő, Kenyérgyári út 1/E
PENTSTAR SERVICE Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
2440 Százhalombatta, MOL Rt. Dunai Finomító 1. sz. Ipartelep
„Perecesi Oil Szerviz” Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
3530 Miskolc, Bihari J. út 3. VII/5. szám
PÉTÁV Pécsi Távfűtő Korlátolt Felelősségű Társaság
7623 Pécs, Tüzér u. 18–20.
PETROL PLUS Karbantartó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
4511 Nyírbogdány, Gyártelep u. 1.
„PETROL” Üzemanyagtöltő Állomásokat Tervező, Építő, Szerelő és Javító Korlátolt Felelősségű Társaság
1047 Budapest, Fóti út 43.
PETROLSZOLG Karbantartó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű 2440 Százhalombatta, Olajmunkás út 2. Társaság PINTÉR MŰVEK - PINTÉR CSABA EV.
6237 Kecel, Rákóczi F. utca 171/2–177.
Pirazol Gyártó-kereskedő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
3100 Salgótarján, Fülemüle u. 9.
PIROGOLD Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
2162 Őrbottyán, Arany János u. 320/2.
PLATINA-BAU Zártkörűen Működő Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Részvénytársaság
7632 Pécs, Faiskola utca 3.
PRIVAT TECHNO-SZER Ipari Szerelő Korlátolt Felelősségű Társaság
3599 Sajószöged, Kodály Z. u. 1.
PROBART Építő, Szerelő, Kereskedő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
6760 Kistelek, Kossuth utca 88.
Pro-Force Korlátolt Felelősségű Társaság
8000 Székesfehérvár, Kálmos utca 2.
PROMPT ‘94 Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
3263 Domoszló, Sport út 44.
„PROPÁN-93” Szerelő - Gyártó Korlátolt Felelősségű Társaság
4200 Hajdúszoboszló, Szováti u. 4.
Pulzus Plusz Közműépítő és Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság
1112 Budapest, Repülőtéri út 4.
790
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
Gazdálkodó szervezet neve
Címe
Qplan Hűtéstechnikai Tervező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1037 Budapest, Csillaghegyi út 43.
QUICK 2000 Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
4440 Tiszavasvári, Kossuth u. 69/1.
R.B.G. Építőipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
3599 Sajószöged, 1681 hrsz.
R.SZ.ROZMARING-SZALÓ Hűtés- és Klímatechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
3533 Miskolc, Lorántffy Zs. u. 30.
RAD 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
8600 Siófok, Fő utca 260.
RAJNA-MONTAGE Ipari Berendezések és Csőhálózat Szerelő Korlátolt Felelősségű Társaság
3531 Miskolc, Kiss Ernő utca 23.
„RAMICÓ” GÁZVEZETÉKÉPÍTŐ és SZERELŐ Korlátolt Felelősségű Társaság
1126 Budapest, Ugocsa utca 4/A fszt.1.
Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyilvánosan Működő Rt. Dorogi Fióktelep, Gépészeti és Építészeti Osztály
1103 Budapest, Gyömrői út 19–21. 2510 Dorog, Esztergomi út 27.
RIKOMER Kivitelező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság „felszámolás alatt”
2440 Százhalombatta, Erőmű út 48.
RIT-POLY Műanyagfeldolgozó Korlátolt Felelősségű Társaság
6414 Pirtó, Zsombostó dűlő 49/A
SADE-Magyarország Mélyépítő Korlátolt Felelősségű Társaság
1117 Budapest, Budafoki út 72–74.
„SÉDEX” Szerelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
8400 Ajka, Kossuth u. 17. IX. em. 33.
SILVÓ Építőipari, Szakipari és Technológiai Szerelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
1037 Budapest, Őzsuta u. 129.
Soproni Erőmű Korlátolt Felelősségű Társaság
9400 Sopron, Somfalvi u. 3. (4303 hrsz.)
SP POWER Energetikai Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
5900 Orosháza, Csabai u. 40/B
SPITZER SILÓ PÉCS Járműgyártó Korlátolt Felelősségű Társaság
7634 Pécs, Szentlőrinci u. 15/3.
Stahl Acélszerkezet Gyártó és Szerelő Korlátolt Felelősségű Társaság
3791 Sajókeresztúr, BÉM Ipartelep
START KONTAKT Műszaki, Gazdasági és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
7400 Kaposvár, Zaranyi ltp. 14. I. em. 2.
STEEL-VENT EGER Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
3300 Eger, Vasút u. 10.
„Stumpf és Társai” Ipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
8400 Ajka, Fenyő utca 2233 hrsz.
SÜD-ALU Alumíniumszerkezeteket Gyártó Korlátolt Felelősségű 6800 Hódmezővásárhely, Makói út Ipari park Társaság hrsz. belt. 6491/25 S-WORK Alpintechnikai és Vasipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
7700 Mohács, Pécsi út 66.
SZAKSZER 88 Szak- és Szerelőipari Korlátolt Felelősségű Társaság
2400 Dunaújváros, Kenyérgyári út 8.
SZERSZIG Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság „kényszertörlés alatt”
2451 Ercsi, 2307/11
SZETT Szentendrei Energetikai és Tüzeléstechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
2000 Szentendre, Kálvária tér 5.
SZ-Gépész Mérnöki és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
2461 Tárnok, Sóskúti út 4860/2 hrsz.
T.E.T.T. TIMÁR és TIMÁR TRADE Mérnökiroda, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1212 Budapest, Erdélyi u. 25.
791
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
Gazdálkodó szervezet neve
Címe
TAG Tartály- és Acélszerkezet Gyártó Korlátolt Felelősségű Társaság
8660 Tab, Csabapuszta
„TAMAX” Építő és Szerelő Korlátolt Felelősségű Társaság
1222 Budapest, Nagytétényi út 48.
TANK-SZER Üzemanyagtöltő-állomás Építő, Szerelő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
7400 Kaposvár, Jutai út 37.
TATA HŰTŐTECHNIKA FŐVÁLLALKOZÓ Zártkörűen Működő Részvénytársaság
2890 Tata, Szomódi út 4.
Tatabánya Erőmű Korlátolt Felelősségű Társaság
2800 Tatabánya, Vájár köz 2.
Technical Services Hungaria Járműjavító Korlátolt Felelősségű Társaság
3527 Miskolc, Kandó Kálmán tér 1.
TECHNOLÓGIA MÉRNÖKI IRODA Korlátolt Felelősségű Társaság
1034 Budapest, Tímár u. 22. III. em. 28.
TECHNO-PRODUKT Gyártó, Szerelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
2510 Dorog, Esztergomi út 14.
TECHNO-SZER 2000 Technológiai Gépészeti Csőszerelő Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
5530 Vésztő, Békési út 61.
TECHNOSZER Csővezeték Építési és Technológiai Szerelési Korlátolt Felelősségű Társaság
8981 Gellénháza, Olajbányász krt. 9/1.
TECHNOSZER Építőipari Technológiai Szerelő Közkereseti Társaság
2120 Dunakeszi, Barátság út 41. V. em. 29.
TECHSZERVIZ Ipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
4029 Debrecen, Csapó utca 42.
TECTUM Épületgépészeti és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű 1118 Budapest, Torbágy u. 13. IV/13. Társaság TEJSZOLG - Szentes Gépipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
6600 Szentes, Nagynyomás 16. sz.
Tempó Kúttechnika Tervező, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
4400 Nyíregyháza, Északi krt. 13. fszt. 4.
Termoszerviz Kereskedelmi Szolgáltató- és Innovációs Korlátolt Felelősségű Társaság
8800 Nagykanizsa, Csengery u. 113/B
TERRA-21. Közmű- és Mélyépítő Korlátolt Felelősségű Társaság
2016 Leányfalu, Móricz Zsigmond út 34.
THERMOSZER Kazánszerelő, Karbantartó és Szolgáltató Betéti Társaság
6000 Kecskemét, Katona J. tér 10.
THERMO-SZERVIZ Korlátolt Felelősségű Társaság
6721 Szeged, Brüsszeli körút 8.
THERMO-VARIANT Kereskedelmi, Ipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
8449 Magyarpolány, Ady E. u. 12.
TÓTH Acél és Csővezeték Építő Korlátolt Felelősségű Társaság
1211 Budapest, Duna lejáró u. 10.
TÓTH-SZER SZERELŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ Korlátolt Felelősségű Társaság
3589 Tiszatarján, Arany János u. 17.
TRADE KONTAKT Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1042 Budapest, Virág utca 39. fszt. 1.
TRANSPORT-BETON Szállítási és Transzport-betongyártó Korlátolt Felelősségű Társaság
2800 Tatabánya, Búzavirág u. 6.
TREMOT Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság „felszámolás alatt”
4090 Polgár, Bem út 7.
TRIÁL-TECH Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1078 Budapest, Rottenbiller u. 44.
TRIÁSZ -95 Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
4400 Nyíregyháza, Pazonyi tér 11.
TRIÁSZ Fémmegmunkáló Korlátolt Felelősségű Társaság
1112 Budapest, Mikes Kelemen utca 47.
TRIUT Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság
1144 Budapest, Füredi utca 74–76.
792
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
Gazdálkodó szervezet neve
Címe
T-Szer 99 Korlátolt Felelősségű Társaság
2724 Újlengyel, Határ út 12.
TUNING-EXTRA Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
2251 Tápiószecső, Deák Ferenc u. 32.
TURBO TEAM Gázturbinák, Kompresszorok és Vezérlőrendszerek Karbantartó és Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság
4934 Beregdaróc, Pf. 6, 0128/6.
UNÉP Ipari Tervező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
2096 Üröm, Fő út 24.
„UNIMONTEX” Technológiai Berendezéseket Gyártó és Szerelő Korlátolt Felelősségű Társaság
8400 Ajka, 2. sz. Timföldgyár és Alumíniumkohó területe hrsz. 598/41
UTVASUT-SZEGED Építő- és Szerelőipari, Vállalkozási, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
6750 Algyő, Jura Ipari Park 52. A ép.
Vabeko Műszaki Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
8600 Siófok, Fő utca 260.
VARGA 97 Épületgépészeti Kivitelező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
4031 Debrecen, Bartók Béla út 39.
„VÁRSZER 94” Szereléstechnológiai Korlátolt Felelősségű Társaság
8100 Várpalota, Kossuth u. 66.
VASANFER Acélszerkezet, Cső- és Tartálygyártó Korlátolt Felelősségű Társaság
2721 Pilis, Hajda tanya 4. sz. főút 44 km
Vasfa Szolnoki Kazángyártó Korlátolt Felelősségű Társaság
5000 Szolnok, Nagysándor J. út 35.
VASI LÁNGTECHNIKA Tüzeléstechnikai és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
9700 Szombathely, Rumi u. 94.
VASIPARI ÉS TARTÁLYGYÁRTÓ Korlátolt Felelősségű Társaság
4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 10.
VASITHERM Energetikai Tervező, Vállalkozó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
9700 Szombathely, Vépi út 2. B ép.
VENTACID-HUNGARIA Termelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
8800 Nagykanizsa, Vágóhíd utca 1.
VETRAFORCE Szerelő Korlátolt Felelősségű Társaság
1151 Budapest, Mogyoród útja 42.
VGSZ Vegyipari Gépgyártó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
3792 Sajóbábony, Gyártelep 024/13 helyrajzi számú ingatlan
Viessmann Technika Dombóvár Korlátolt Felelősségű Társaság
7200 Dombóvár, Munkás tér 1.
VÍZBER ’82 ENERGETIKAI SZOLGÁLTATÓ Betéti Társaság
8000 Székesfehérvár, Radványi utca 11.
V-METÁLBAU Gyártó, Szerelő és Kereskedő Korlátolt Felelősségű Társaság
3525 Miskolc, Dr. Antall József park 2.
VOLUMIX Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
7632 Pécs, Illyés Gyula utca 16. II. em. 7.
VULKÁN Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
2022 Tahitótfalu, Szőlő utca 2.
W.N.M. Kontur Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság
1171 Budapest, Rákoskert sugárút 122.
WNT Technológiai Szerelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 10.
Wolf-Farkas Építőipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
2900 Komárom, Laktanya köz 9.
Z.V.G. Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
3700 Kazincbarcika, Tardonai út 160.
ZOLEND Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
4031 Debrecen, Harsona utca 5.
793
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
II. Az R1. alapján visszavont, érvénytelen hatósági engedélyek jegyzéke 2014. július 1. és 2014. december 31. között hatósági engedély visszavonás nem volt.
III. A 11/1994. (III. 25.) IKM rendelet alapján kiállított, hatályos hatósági engedélyek (alkalmassági tanúsítványok) vagy nyilvántartásba vételek jegyzéke Az éghető folyadékok és olvadékok tárolótartályairól szóló 11/1994. (III. 25.) IKM rendelet (a továbbiakban: R2.) előírásai szerint, 2015. január 1-jén hatályos hatósági engedéllyel vagy nyilvántartásba vétellel rendelkező gazdálkodó szervezetek jegyzéke a következő. A jegyzék közzétételére az R2. 6. § (4) bekezdésének előírása alapján került sor. Gazdálkodó szervezet neve
Címe
A-10 Műszaki Tervező, Kivitelező és Környezetvédelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság
6728 Szeged, Eper u. 10.
ADDICO Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
6000 Kecskemét, Halasi út 14.
Additiv Energetikai, Tüzeléstechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság
2081 Piliscsaba, Mária utca 2.
ÁEF Anyagvizsgáló Laboratórium Korlátolt Felelősségű Társaság
1112 Budapest, Budaörsi út 45.
AK-S Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1115 Budapest, Kelenföldi út 2.
ALKIMIA Vegyipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
8182 Peremarton-gyártelep, külterület hrsz. 06/194
AMBA Gyár- és Gépszerelő Vállalkozási Korlátolt Felelősségű Társaság
8200 Veszprém, Tímár u. 3/B
Aqua-Nívó Víz- és Hőtechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
9700 Szombathely, Szövő utca 100.
Bárdi Műszaki Szolgáltató és Környezetvédelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
6000 Kecskemét, Tüzér u. 2.
BATIR Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
6728 Szeged, Alkotmány utca 39.
Bilfinger IT Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság
1106 Budapest, Akna utca 2–4.
B-INDUCOOP Ipari Vállalkozási Korlátolt Felelősségű Társaság
1115 Budapest, Bartók Béla út 152/H
BorsodChem Zártkörűen Működő Részvénytársaság
3700 Kazincbarcika, Bolyai tér 1.
Borsod-MONTEX Gyár és Gépszerelő Vállalkozási Korlátolt Felelősségű Társaság „végelszámolás alatt”
3720 Sajóivánka, Munkácsy Mihály utca 51.
BRONTI 99. Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
8943 Bocfölde, Kiskuti u. 11.
Chem Waste Vegyipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1182 Budapest, Nagyenyed utca 64.
Chemicalproject Korlátolt Felelősségű Társaság
1188 Budapest, Jáspis utca 2. B ép. 1.
CH-PLUSSZ-2000 Ipari Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
6750 Algyő, Ipartelep 01884/2 hrsz.
CLASMAN Korlátolt Felelősségű Társaság
2400 Dunaújváros, Szórád Márton út 18. fszt. 1.
„CM SZOLGÁLTATÓ” Építő-, Kereskedő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
8500 Pápa, Juhar u. 2.
COFELY Épületgépészeti Korlátolt Felelősségű Társaság
1191 Budapest, Üllői út 206.
794
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám Gazdálkodó szervezet neve
Címe
„COOPTECH” Vállalkozási Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
2330 Dunaharaszti, Soroksári út 9.
CORROCONT NDT Ipari és Kereskedelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1124 Budapest, Szendi u. 1.
CSI-LE-SZI Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság
1152 Budapest, Szilaspatak utca 16. IV. em. 13.
„CSŐ - MONTAGE” Technológiai és Épületgépészeti Szerelő Korlátolt Felelősségű Társaság
1103 Budapest, Gyömrői út 33.
CSÚZIKER Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
6237 Kecel, III. körzet külterület 78/2.
Drain-Ép-Ker Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
6750 Algyő, Tanya 51.
DUNA-VERTIK Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
2426 Baracs, Kikötő utca 1.
„ÉGT” Élelmiszeripari Gépgyártó és Technológia Szerelő Korlátolt Felelősségű Társaság
2432 Szabadegyháza, Dózsa György út 4.
ÉLBER Élelmiszeripari Berendezés Készítő Korlátolt Felelősségű Társaság
1132 Budapest, Váci út 34. III. em. 4.
ELGOSCAR-2000 Környezettechnológiai és Vízgazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság
1134 Budapest, Klapka u. 1–3.
Első Vegyi Industria Zártkörűen Működő Részvénytársaság
1139 Budapest, Kartács u. 6.
ENERGIA Kazánjavító Korlátolt Felelősségű Társaság
6750 Algyő, Jura Ipari park 40.
„ENERGOSZERVIZ” Kazánszerelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
4031 Debrecen, Kishatár u. 26.
ÉPDUFERR Építőipari - Szolgáltató - Management Zártkörűen Működő Részvénytársaság
2400 Dunaújváros, Verebély út 14.
ESZO Szerelő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
2451 Ercsi, Liszt Ferenc utca 4.
EU-ARK Mérnökség Ipari Kereskedelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
3561 Felsőzsolca, Petőfi S. u. 20.
EUROTIP Ipari, Kereskedelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
2443 Százhalombatta, MOL Nyrt. I. telep 10. épület
FADDIKORR Tartálygyártó, Fémfelszóró és Gépgyártó-Javító Korlátolt Felelősségű Társaság
6413 Kunfehértó, IV. körzet 27.
FEHÉR NYIKÓ MÉRNÖKIRODA Korlátolt Felelősségű Társaság
1118 Budapest, Dayka Gábor u 13. II. em. 3.
Fémszer ‘97 Szerelő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
4033 Debrecen, Szitás u. 8.
FJ-ENERGO Szerelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
3562 Onga, Bartók Béla u. 12.
FLOTÁL Csatornatisztító, Építő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
3527 Miskolc, Üteg u. 3. szám
FNT PROJEKT IPARI FŐVÁLLALKOZÁS Korlátolt Felelősségű Társaság
1161 Budapest, Kossuth Lajos utca 10.
FT-TRIÁSZ KORRÓZIÓVÉDELEM Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
3770 Sajószentpéter, Üveggyári út 2.
F-Z Team Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
6794 Üllés, Dózsa György utca 42.
GATEWAY SOLUTIONS Tanácsadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
2030 Érd, Szent István út 59/3.
GEOHIDROTERV Mérnökgeológiai, Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság
1095 Budapest, Máriássy u. 7.
795
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám Gazdálkodó szervezet neve
Címe
Gépszer Karbantartó, Szerelő és Gyártó Korlátolt Felelősségű Társaság
7030 Paks, Kölesdi út 46.
GIA-Hungária Kereskedelmi és Szerelő Korlátolt Felelősségű Társaság
1165 Budapest, Újszász utca 45. b/z. ép.
Gilbarco ACIS Benzinkúttechnika Korlátolt Felelősségű Társaság 2040 Budaörs, Gyár utca 2. GlobalTech Kereskedelmi, Szolgáltató és Koordinációs Korlátolt Felelősségű Társaság
3580 Tiszaújváros, Ipartelep 2112/1 hrsz.
GÖNCZI és FIA Lakatosipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1044 Budapest, Ipari park utca 9.
GRADUS Tüzeléstechnikai és Épületgépészeti Korlátolt Felelősségű Társaság
2837 Vértesszőlős, Sport utca 2.
GRP Plasticorr Fejlesztő, Szolgáltató és Kivitelező Korlátolt Felelősségű Társaság
1097 Budapest, Illatos út 7.
GS-PIPE Mérnöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1111 Budapest, Kende u. 16. IV. em. 2.
Gyémánt-Net Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
4100 Berettyóújfalu, Gábor Áron utca 12.
HIDRA Technológiai Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1105 Budapest, Cserkesz utca 20.
HIDROFILT Vízkezelést Tervező és Kivitelező Korlátolt Felelősségű Társaság
8800 Nagykanizsa, Magyar utca 191.
Hőtechnika Kőolajipari Kemenceépítő Korlátolt Felelősségű Társaság
8000 Székesfehérvár, Kálmos utca 2.
H-T Tartálytechnika Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1194 Budapest, Iparos u. 7.
HTTV Horváth Tartálytisztító és Vizsgáló Korlátolt Felelősségű Társaság
4100 Berettyóújfalu, Bocskai u. 30.
HUNGARO INVEST Energetikai és Nehézipari Generálkivitelező Korlátolt Felelősségű Társaság
1149 Budapest, Fogarasi út 17/B
HUNPATROL Szállítmányozó, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
2440 Százhalombatta, Római út 37/A
IMH Szerelőipari Korlátolt Felelősségű Társaság
1072 Budapest, Rákóczi út 26. I. em. 3/B
IMO HUNGARIA MS Ipari Szerelő Korlátolt Felelősségű Társaság
3700 Kazincbarcika, Vámos Ilona utca 1.
INOX-CSŐSZER Csőszerelő és Tartálygyártó, -Karbantartó Korlátolt Felelősségű Társaság
1063 Budapest, Szinyei Merse Pál utca 21. I. em. 5.
Interexpress LT Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
8900 Zalaegerszeg, Szívhegyi u. 21.
INTERSZER Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
2360 Gyál, Határ u. 17.
IPOLYVÖLGYE Mezőgazdasági Szövetkezet
2632 Letkés, Diófa u. 1.
ISD POWER Energiatermelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1–3. Társaság JÁMM 2007 Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
9011 Győr, Sugár u. 107.
KER-SZER Mérnökiroda Korlátolt Felelősségű Társaság
2440 Százhalombatta, Dózsa György út 42.
„KIS” Szerelő és Kereskedő Korlátolt Felelősségű Társaság
3792 Sajóbábony, Gyártelep
KISFOKTŐ 2002 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
6331 Foktő, Kisfoktő szállás 19.
KÓPIS és Társa Szerelő és Karbantartó Korlátolt Felelősségű Társaság
7030 Paks, Vasút u. 10.
Kovács és Társai ‘97 Korlátolt Felelősségű Társaság
6771 Szeged-Szőreg, Magyar u. 150.
796
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám Gazdálkodó szervezet neve
Címe
KRAFTWERKBAU Szerelőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
3757 Teresztenye, Kossuth út 15.
„KRISTÁLY - 99” Környezetgazdálkodási, Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1096 Budapest, Sobieski János u. 27/A
„Lángmester” Tüzeléstechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
5000 Szolnok, Szolnok ispán krt. 9. fszt. 6.
MAJOROS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
6000 Kecskemét, Halasi út 29.
MÁTRAFŰTŐBER Épületgépészeti Korlátolt Felelősségű Társaság
3070 Bátonyterenye, Orgona u. 1–3.
„MECHAPLAN 97” Gépészeti Tervező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
8105 Pétfürdő, Cseri út 21.
Méda-Star Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
3780 Ládbesenyő, Rákóczi u. 53.
MIGEN Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság
8600 Siófok, Bajcsy Zsilinszky u. 203.
MINELL Anyagvizsgáló és Minőségellenőrző Korlátolt Felelősségű Társaság
2440 Százhalombatta, Műszerész köz 6.
MISTRAL-MATEN WEST Ipari, Mérnöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
2900 Komárom, Tamási Áron utca 19.
„MONT” Szerelő- és Vállalkozó Korlátolt Felelősségű Társaság
5000 Szolnok, Batthyány út 36.
MONTÁZS 4 Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
8800 Nagykanizsa, Csengery u. 107.
MÖLLING Ipari Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
2040 Budaörs, Árok utca 10/B II. em. 12.
Multicore Benzinkút Szerviz Korlátolt Felelősségű Társaság
4200 Hajdúszoboszló, Kadosa Pál utca 7.
MULTINOX Fővállalkozó, Ipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1103 Budapest, Kada u. 32/B
MVM OVIT Országos Villamostávvezeték Zártkörűen Működő Részvénytársaság
1158 Budapest, Körvasútsor u. 105–106.
NAFSZER Korlátolt Felelősségű Társaság
4534 Székely, József Attila u. 17.
OIL-MS Hungary Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1138 Budapest, Párkány utca 16. V. em. 29.
OILTECH Olajipari Technológiai Szerelő és Vezetéképítő Korlátolt Felelősségű Társaság
8878 Lovászi, Dr. Papp Simon Ipartelep 14.
OLVEX Olajipari- Vegyipari Karbantartó Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
2440 Százhalombatta, Vörösmarty út 2.
OMEGA GM Építőipari Tervező-, Lebonyolító és Kivitelező Korlátolt Felelősségű Társaság
8900 Zalaegerszeg, Vörösmarty utca 13.
OT Industries-DKG Gépgyártó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
8800 Nagykanizsa, Vár út 9.
OT Industries-KVV Kivitelező Zártkörűen Működő Részvénytársaság
8600 Siófok, Bajcsy-Zsilinszky utca 207.
PANEN Ipari Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
2443 Százhalombatta, MOL 1. sz Telep 18. ép.
„PATENT” Ipari Szerelő és Gyártó Korlátolt Felelősségű Társaság
6000 Kecskemét, Nádasdy Kálmán utca 25.
PCI Ipari Automatizálási Fővállalkozó és Kivitelező Zártkörűen Működő Részvénytársaság
2443 Százhalombatta, Mérnök utca 7.
PENTSTAR SERVICE Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
2440 Százhalombatta, MOL Rt. Dunai Finomító 1. sz. Ipartelep
„Perecesi Oil Szerviz” Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
3530 Miskolc, Bihari J. út 3. VII/5. szám
797
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám Gazdálkodó szervezet neve
Címe
PETROL PLUS Karbantartó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
4511 Nyírbogdány, Gyártelep u. 1.
„PETROL” Üzemanyagtöltő Állomásokat Tervező, Építő, Szerelő és Javító Korlátolt Felelősségű Társaság
1047 Budapest, Fóti út 43.
PETROLSZOLG Karbantartó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű 2440 Százhalombatta, Olajmunkás út 2. Társaság Pirazol Gyártó-kereskedő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
3100 Salgótarján, Fülemüle u. 9.
PLATÁN 96 Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság
4751 Kocsord, Árpád utca 50.
POLIGRAT MAGYARORSZÁG Korlátolt Felelősségű Társaság
2170 Aszód, Céhmester u. 8.
PROMPT ‘94 Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
3263 Domoszló, Sport út 44.
„PROPÁN-93” Szerelő - Gyártó Korlátolt Felelősségű Társaság
4200 Hajdúszoboszló, Szováti u. 4.
R+R KONZORCIUM IPARI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Korlátolt Felelősségű Társaság
6000 Kecskemét, Hattyú utca 6/A
RAD 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
8600 Siófok, Fő utca 260.
REVAX Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
3292 Adács, Aradi Vértanúk útja 3.
Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyilvánosan Működő Rt. Dorogi Fióktelep, Gépészeti és Építészeti Osztály
1103 Budapest, Gyömrői út 19–21. 2510 Dorog, Esztergomi út 27.
RIT-POLY Műanyagfeldolgozó Korlátolt Felelősségű Társaság
6414 Pirtó, Zsombostó dűlő 49/A
SILVÓ Építőipari, Szakipari és Technológiai Szerelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
1037 Budapest, Őzsuta u. 129.
SKSZ-Ingatlan Vagyonkezelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
6724 Szeged, Makkoserdő sor 42.
START KONTAKT Műszaki, Gazdasági és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
7400 Kaposvár, Zaranyi ltp. 14. I. em. 2.
STEEL-VENT EGER Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
3300 Eger, Vasút u. 10.
S-WORK Alpintechnikai és Vasipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
7700 Mohács, Pécsi út 66.
TAG Tartály- és Acélszerkezet Gyártó Korlátolt Felelősségű Társaság
8660 Tab, Csabapuszta
„TAMAX” Építő és Szerelő Korlátolt Felelősségű Társaság
1222 Budapest, Nagytétényi út 48.
TANK-SZER Üzemanyagtöltő-állomás Építő, Szerelő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
7400 Kaposvár, Jutai út 37.
TECHNO-PRODUKT Gyártó, Szerelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
2510 Dorog, Esztergomi út 14.
TECHNOSZER Építőipari Technológiai Szerelő Közkereseti Társaság
2120 Dunakeszi, Barátság út 41. V. em. 29.
TECHNOSZER Csővezeték Építési és Technológiai Szerelési Korlátolt Felelősségű Társaság
8981 Gellénháza, Olajbányász krt. 9/1.
TECHSZERVIZ Ipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
4029 Debrecen, Csapó utca 42.
Termékeket, Technológiákat Fejlesztő és Forgalmazó Korlátolt Felelősségű Társaság
9026 Győr, Damjanich u. 37/B
Terra-Városkút Környezetvédelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1211 Budapest, Központi út 67.
798
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám Gazdálkodó szervezet neve
Címe
Tiszai Vegyi Kombinát Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
3581 Tiszaújváros,TVK-Ipartelep, TVK Központi Irodaház 2119/3 hrsz. 136. ép.
TÓTH-SZER SZERELŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ Korlátolt Felelősségű Társaság
3589 Tiszatarján, Arany János u. 17.
TRANS LEX WORK Kereskedelmi, Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
1075 Budapest, Asbóth utca 19. I. em. 1.
TRANSPORT-BETON Szállítási és Transzport-betongyártó Korlátolt Felelősségű Társaság
2800 Tatabánya, Búzavirág u. 6.
TRIÁL-TECH Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1078 Budapest, Rottenbiller u. 44.
TRIÁSZ -95 Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
4400 Nyíregyháza, Pazonyi tér 11.
„UNIMONTEX” Technológiai Berendezéseket Gyártó és Szerelő Korlátolt Felelősségű Társaság
8400 Ajka, 2. sz. Timföldgyár és Alumíniumkohó területe hrsz. 598/41
UTVASUT-SZEGED Építő- és Szerelőipari, Vállalkozási, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
6750 Algyő, Jura Ipari park 52. A ép.
Vabeko Műszaki Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
8600 Siófok, Fő utca 260.
VASANFER Acélszerkezet, Cső- és Tartálygyártó Korlátolt Felelősségű Társaság
2721 Pilis, Hajda tanya 4. sz. főút 44 km
Vasfa Szolnoki Kazángyártó Korlátolt Felelősségű Társaság
5000 Szolnok, Nagysándor J. út 35.
VEGYKOMPLEX Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
2443 Százhalombatta, MOL 1-es telep 7-es épület hrsz. 2704/16
VENTACID-HUNGARIA Termelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
8800 Nagykanizsa, Vágóhíd utca 1.
Verecundus Fejlesztő és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
2600 Vác, Sirály utca 10.
VETRAFORCE Szerelő Korlátolt Felelősségű Társaság
1151 Budapest, Mogyoród útja 42.
VITI Tartályvizsgáló-, és Tisztító Korlátolt Felelősségű Társaság
2400 Dunaújváros, Tamási Áron u. 33.
VÍZBER ’82 ENERGETIKAI SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG
8000 Székesfehérvár, Radványi utca 11.
VOLUMIX Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
7632 Pécs, Illyés Gyula utca 16. II. em. 7.
WNT Technológiai Szerelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 10.
Wolf-Farkas Építőipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
2900 Komárom, Laktanya köz 9.
Z.V.G. Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
3700 Kazincbarcika, Tardonai út 160.
Zala-Goma Szolgáltató Betéti Társaság
8900 Zalaegerszeg, Nekeresdi u. 70.
ZOLEND Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
4031 Debrecen, Harsona utca 5.
IV. Az R2. alapján visszavont, érvénytelen hatósági engedélyek vagy nyilvántartásba vételek jegyzéke 2014. július 1. és 2014. december 31. között hatósági engedély vagy nyilvántartásba vétel visszavonás nem volt.
799
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének közleménye a „Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Emlékérem” adományozásáról
2015. január 28-án, a Nemzetközi Adatvédelem Napja alkalmából a „Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Emlékérem” adományozásáról szóló 19/2012. sz. NAIH szabályzat alapján az ezüst emlékérmet Vastag Tamás előadóművész kapta az internetes adatvédelemmel, valamint a fiatalok biztonságos és jogtudatos internethasználatával kapcsolatos ismeretek népszerűsítése érdekében végzett kiemelkedő médiatevékenységéért.
Dr. Péterfalvi Attila s. k., elnök
A Nemzeti Választási Bizottság közleménye országos népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ív hitelesítésének megtagadásáról A népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény 13. § (2) bekezdése alapján a Nemzeti Választási Bizottság az alábbi közleményt teszi közzé országos népszavazási kezdeményezés hitelesítésének megtagadása tárgyában. A Nemzeti Választási Bizottság 2015. február 12-én kelt, 18/2015. számú határozatával országos népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését megtagadta. A határozat megtekinthető a választások hivatalos honlapján, a www.valasztas.hu oldalon. Budapest, 2015. február 12.
Prof. Dr. Patyi András s. k., a Nemzeti Választási Bizottság elnöke
800
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 8. szám
A Hivatalos Értesítőt az Igazságügyi Minisztérium szerkeszti. A szerkesztésért felelős: dr. Salgó László Péter. A szerkesztőség címe: Budapest V., Kossuth tér 4. A Hivatalos Értesítő hiteles tartalma elektronikus dokumentumként a http://www.magyarkozlony.hu honlapon érhető el. Felelős kiadó: dr. Salgó László Péter. A Hivatalos Értesítő oldalhű másolatát papíron kiadja a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó. Felelős kiadó: Majláth Zsolt László ügyvezető.