Önkormányzati Időszaki Lap • HU ISSN 1789-8153 Ára: 440,- Ft
VII. Évfolyam 1-2. szám - 2013. január - február
ZAGYVARÉKASI
Szav azz
HÍRMONDÓ
k un
Czibak Erikár a!
!
alon
. old
22 tek a e l z s Ré
2012. december 15.
Zagyvarékasi disznótoros Beszámoló a Zagyvaparti Egyesület által beadott - a 76/2011. (VII.29.) VM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2012-től nyújtandó támogatás felhívás 1021570 azonosító számú, „Hagyományokat őrző, térségre jellemző rendezvények fejlesztése, megvalósítása” 8323073550 nyilvántartási számú pályázat keretében megvalósított rendezvényről. Célkitűzéseink között szerepelt a civil szervezetek együttműködésének segítése, fejlesztetése, a hátrányos helyzetű csoportok elérése, a helyi társadalom kohéziós erejének fejlesztése. Egymás jobb megismerésének és egymás iránti szolidaritás alkalmainak megteremtése. A rendezvény célcsoportja elsősorban a hagyományápolás követelményrendszeréből fakadóan a gyermek és ifjúsági korosztály volt, akik számára már szinte ismeretlen a magyar paraszti hagyományokból fakadó év végi családi esemény. Amikor is összefognak a családok, rokonok, szomszédok és az évközben felnevelt állatokat közösen feldolgozzák. A fentieken túl teljes körűen megszólítottuk a település lakosságát már csak azért is, hogy részesei lehessenek egy olyan közösségi programnak ahol a közös munka közben és alatt ismerkedhetnek, beszélgethetnek. A pályázati program előkészületei a tervezett 2012. december 15-ei program előtt közel két hónappal korábban kezdődtek. Ennek egyik oka a körültekintő előkészületeken kívül az állategészségügyi elírások pontos betartása, ill. a vonatkozó jogszabályokból fakadóan az élelmiszer higiéniai előírások követelményeinek biztosítása volt. Első lépésként felállítottunk, egy úgymond „szakmai stábot” akinek ismeretére és munkájára alapozottan meg tudtuk tervezni az egész munkafolyamat munkaerő, élelmiszer ill. a hozzávaló anyagainak szükségleteit, és számba tudtuk venni azokat a használati tárgyakat kellékeket amelyek használatára szükség volt. (üstök, szalma, szerszámok, fűszerek, fűtőanyag, …..etc.) folytatás a 23. oldalon
Képviselő Testület Összefoglaló Zagyvarékas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 11-én 16,00 órakor a Községháza házasságkötő termében megtartott soron kívüli üléséről
(A testületi ülések, teljes anyaga a könyvtárban hozzáférhető)
Jelen vannak: Jánosi József polgármester, Kézér Zoltán alpolgármester, Jenesné Paróczai Erika jegyző, Polónyi László, Zoufal Béla, Nagy Gábor, Dóra Mónika, Kis Gyula képviselők. Az ülésen megjelent továbbá: Jánosi Andrea vezető- tanácsos, Jánosi Lászlóné főtanácsos. Mivel a képviselők részéről kérdés, észrevétel, napirendi javaslat nem hangzik el, Jánosi József polgármester javaslatára a képviselő-testület egyhangú szavazással az alábbi napirendi pontot tárgyalja: 1. Előterjesztés az általános iskola működtetéséről. 2. Előterjesztés az iskola működtetésével összefüggő közalkalmazotti létszám előirányzatok módosítására. 3. Előterjesztés a közoktatási intézményi társulás társulási megállapodásának módosítására. 4. Előterjesztés a közoktatási intézményi társulásban fenntartott közoktatási intézmények alapító okiratának módosítására. 5. Javaslat az önkormányzati intézmények jutalmazási kerete felhasználásának engedélyezésére. 6. Előterjesztés az önkormányzat fenntartásában lévő köznevelési intézmény állami fenntartásba vételével összefüggő intézmény átadás- átvételről. 1. Előterjesztés az általános iskola működtetéséről. Jánosi József polgármester: A Pénzügyi Bizottság által megtárgyalt és elfogadásra javasolt írásbeli előterjesztést ismerteti. Tekintettel arra, hogy a képviselők részéről kérdés, észrevétel, hozzászólás nem hangzik el, Jánosi József polgármester a Pénzügyi Bizottság javaslatát bocsájtja szavazásra, melyet képviselő-testület egyhangú szavazással elfogad és az alábbi határozatot hozza: 185/2012. (XII. 11.) sz. képviselő-testületi határozat A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt .) 97.§ (24) bekezdés ab) pontja alapján meghozott döntésről. Zagyvarékas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Nkt. 74.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján az önkormányzat rendelkezésére
álló saját és átengedett bevételek terhére a saját tulajdonában álló - az állami intézményfenntartó központ által 2013. január 1-jétől fenntartott köznevelési intézmény feladatainak ellátását szolgáló - ingó és ingatlan vagyon működtetését vállalja, egyúttal a 229/2012. (VIII.28. ) Korm. rendelet alapján benyújtott kérelmét visszavonja. 2. Előterjesztés az iskola működtetésével összefüggő közalkalmazotti létszám előirányzatok módosítására. Jánosi József polgármester: A Pénzügyi Bizottság által megtárgyalt és elfogadásra javasolt írásbeli előterjesztést ismerteti. Tekintettel arra, hogy a képviselők részéről kérdés, észrevétel, hozzászólás nem hangzik el, Jánosi József polgármester a Pénzügyi Bizottság javaslatát bocsájtja szavazásra, melyet képviselő-testület egyhangú szavazással elfogad és az alábbi határozatot hozza: 186/2012. (XII. 11.) sz. képviselő-testületi határozat Az iskola működtetésével összefüggő közalkalmazotti létszám előirányzatok módosításáról. Zagyvarékas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az elhangzott javaslattal egyetértésben akként határozott, hogy az általános iskola működtetésének önkormányzat általi vállalására és a 2013.évi közmunka programok sikeres és eredményes végrehajtására figyelemmel az általános iskola 7 fős közalkalmazotti jogviszonyban álló technikai dolgozói állományát tovább foglalkoztatja és 2013. január 1. napjától határozatlan időre a ZAKESZ állományába helyezi át, továbbá a ZAKESZ-ban 2012. december 31. napjáig biztosított 1 fő közalkalmazotti létszámot szintén 2013. január 1. napjától a ZAKESZ állományában tartja meg. A képviselő-testület megállapítja, hogy ezen döntésével a ZAKESZ jelenlegi létszám előirányzata 8 azaz nyolc fővel emelkedik. A képviselőtestület felkéri az érintett költségvetési szervek vezetőit, hogy az iskola működtetésének önkormányzat általi vállalásában érintett közalkalmazottak jogviszonyának rendezése iránt a köznevelési feladatot ellátó
egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló 2012. évi CLXXXVIII. tv. 7.§ /5/bekezdésében foglaltak szerint tegyék meg a szükséges intézkedéseket. A képviselő-testület felkéri az önkormányzat jegyzőjét, hogy a fenti létszám előirányzatnak az önkormányzat 2012. évi költségvetésében valamint az érintett intézmények alap dokumentumaiban történő átvezetése iránt intézkedjék. 3. Előterjesztés a közoktatási intézményi társulás társulási megállapodásának módosítására. Mivel Jánosi József polgármester által előterjesztett anyaggal kapcsolatban a képviselők részéről kérdés, észrevétel, hozzászólás nem hangzik el, Pénzügyi Bizottság javaslatát bocsájtja szavazásra, melyet képviselő-testület egyhangú szavazással minősített többséggel- elfogad és az alábbi határozatot hozza: 187/2012. (XII. 11.) sz. képviselő-testületi határozat A közoktatási intézményi társulás társulási megállapodásának módosításáról. Zagyvarékas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló 2012. évi CLXXXVIII. tv. 2-3.§-ában foglaltak alapján a Tószeg-Zagyvarékas községek Önkormányzata között 2011. július 19. napján létrejött Közoktatási intézmény közös fenntartására vonatkozó társulási megállapodást módosítja, a módosítással egységes szerkezetbe foglalt társulási megállapodást a határozat melléklete szerinti szövegezéssel jóváhagyja. A képviselő-testület ezzel egyidejűleg a társulási megállapodást a 2012/2013. nevelési év végével felmondja.
javaslatát bocsájtja szavazásra, melyet képviselő-testület egyhangú szavazással – minősített többséggel - elfogad és az alábbi határozatot hozza: 188/2012. (XII. 11.) sz. képviselő-testületi határozat a közoktatási intézményi társulásban fenntartott közoktatási intézmények alapító okiratának módosításáról. Zagyvarékas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. § (1) bekezdés b) pontja, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 368/2011. (XII. 31.) kormányrendelet (a továbbiakban: Ávr.) 5. § (4) bekezdése alapján az Óvoda Tószeg intézmény egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a melléklet szerinti szövegezéssel jóváhagyja.
5. Előterjesztés az önkormányzat fenntartásában lévő köznevelési intézmény állami fenntartásba vételével összefüggő intézmény átadás- átvételről. A képviselők részéről kérdés, észrevétel, hozzászólás nem hangzik el, ezért Jánosi József polgármester a Pénzügyi Bizottság javaslatát bocsájtja szavazásra, melyet képviselőtestület egyhangú szavazással – minősített többséggel - elfogad és az alábbi határozatot hozza: 189/2012. (XII. 11.) sz. képviselő-testületi határozat Zagyvarékas Község Önkormányzata fenntartásában lévő egyes köznevelési intézmény állami fenntartásba vételével összefüggő intézmény átadás-átvételéről. Zagyvarékas Község Önkormányzatának Képviselő- testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdése, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a Klebelsberg In4. Előterjesztés a közoktatézményfenntartó Központról szóló tási intézményi társulásban 202/2012. (VII.27.) Korm. rendelet, fenntartott közoktatási valamint a köznevelési feladatot intézmények alapító okiraellátó egyes önkormányzati fenntának módosítására. tartású intézmények állami fenntarTekintettel arra, hogy a képviselők tásba vételéről szóló CLXXXVIII. törrészéről kérdés, észrevétel, hozzávény alapján az alábbi határozatot szólás nem hangzik el, Jánosi József hozza: polgármester a Pénzügyi Bizottság 2013. január-február
ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ
3
Képviselő Testület 1./ Zagyvarékas Község Önkormány6. Javaslat az önkormányzatának Képviselő- testülete felhatalzati intézmények jutalmamazza a polgármestert Zagyvarékas zási kerete felhasználásáKözség Önkormányzata és a Klebelsnak engedélyezésére. berg Intézményfenntartó Központ 190/2012. (XII. 11.) sz. képviseközötti, ezen határozat mellékletét lő-testületi határozat képező megállapodás megkötésére, 2012. évi jutalmazási keret felhasza teljességi nyilatkozat megtételére. nálásának engedélyezéséről.
Zagyvarékas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete akként határozott, hogy az önkormányzat alkalmazásában álló köztisztviselők és közalkalmazottak részére ajándékutalvány formájában év végi jutalmazás céljából az intézmények költségvetésében biztosított jutalom-keret felhasználását engedé-
lyezi. A felhasználható keretösszeg összesen 2.000.000,- Ft + 27 %, mely dolgozónként átlagosan 21.900,- Ft összegű ajándékutalványt jelent. Mivel egyéb napirend tárgyalására nem kerül sor, így Jánosi József polgármester a soron kívüli ülést 16.15 órakor berekeszti.
Összefoglaló Zagyvarékas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 13-án 16,00 órakor a Községháza házasságkötő termében megtartott soron kívüli üléséről
(A testületi ülések, teljes anyaga a könyvtárban hozzáférhető)
Jelen vannak: Jánosi József polgármester, Kézér Zoltán, Dr. Gazsó Balázs alpolgármesterek, Jenesné Paróczai Erika jegyző, Zoufal Béla, Nagy Gábor, Dóra Mónika, Kis Gyula képviselők. Nem jelent meg az ülésen: Polónyi László képviselő, aki az államvizsgája miatti távolmaradását előzetesen bejelentette. Az ülésen megjelent továbbá: Farkasházi István PB kültag, Jánosi Lászlóné főtanácsos és Jánosi Andrea vezető-tanácsos. Jánosi József polgármester köszönti a megjelenteket. Mivel a képviselők részéről kérdés, észrevétel, napirendi javaslat nem hangzik el, Jánosi József polgármester javaslatára a képviselő-testület egyhangú szavazással az alábbi napirendi pontokat tárgyalja: 1. Javaslat a Tószegi Közoktatási Társulás felmondására 2012. december 31-el. 2. Tószegi Közoktatási intézményi társulásban működtetett közös intézmény megszüntető okiratának jóváhagyása. Javaslat a Zagyvarékasi Égszínkék Óvoda alapító okiratának jóváhagyására. 3. Javaslat Baloghné Lakatos Márta óvodavezetői megbízására. 4. Javaslat a ZAKESZ alapító okiratának és szervezeti és működési szabályzatának 5. Javaslat az önkormányzat által bérbe adott lakások és helyiségek 2013. évi díjának megállapítására. 6. Javaslat a gyermekétkeztetés 2013. évi intézményi térítési díjának megállapítására. 7. Javaslat a műfüves pálya 2013. évi bérleti díjának megállapítására. 8. Előterjesztés a SZKTT Alapító Okiratának és Társulási Megállapodásának módosítására. 9. Javaslat a háziorvosi és fogorvosi 4
ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ
feladat-ellátási szerződések felülvizsgálatára. 10. Előterjesztés az önkormányzat és szervei szervezeti és működési szabályzatának módosítására. 11. Előterjesztés a polgármesteri hivatal alapító okiratának módosítására. 12. Előterjesztés a polgármesteri hivatal SZMSZ-ének módosítására. 13. Előterjesztés az állattartás helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezésére. 14. Javaslat a kirívóan közösségellenes magatartási szabályokat megállapító önkormányzati rendelet egyes rendelkezései hatályon kívül helyezésére. 15. A Zagyvarékas Községi Tűzoltó Egyesület támogatási kérelmének megtárgyalása. 16. Javaslat dr. Gazsó Balázs László társadalmi megbízatású nem képviselő alpolgármester megválasztására vonatkozó képviselő-testületi határozat visszavonására. 17. Javaslat a szociális tűzifa beszerzés saját forrásának biztosítására. Előterjesztés szociális célú tűzifa juttatásáról szóló …../2012.(……) önkormányzati rendelet megalkotására. Interpellációk: Kis Gyula képviselő: - A temető területén található mobil WC a mi tulajdonunkat képezi-e vagy béreljük-e vagy mi célból van ott? - Történt –e már fa tolvaj elfogása a község területén, és lett-e ellene valami szankció alkalmazva? Hány fa tolvajt fogtak el az idén a rendőrök? - Hogyan történik a testületi ülések meghirdetése és a közmeghallgatás hírelése a lakosságnak? Zoufal Béla képviselő - Azt szeretném kérni, hogy ha lehet, frissítsük a honlapot, mert 2013. január-február
nagyon sok régi dolog van rajta, ha lehet, akkor aktualizáljuk. Jánosi József polgármester: bejelenti, hogy az interpellációs kérdésekre a nyílt napirendi pontok tárgyalását követően adja meg válaszát. 1. Javaslat a Tószegi Közoktatási Társulás felmondására 2012. december 31-el. Jánosi József polgármester: A jegyzőkönyv mellékletét képező írásos előterjesztés szóbeli kiegészítéseként elmondja, az első öt napirendi pont a keddi bizottsági és rendkívüli testületi ülésen elfogadottakkal ellentétes. A tegnapi nap folyamán kiderült, hogy a MÁK mégiscsak engedélyezi azt, hogy ne tartsuk fenn kötelezően azt az óvodatársulást, amelyet mi nem szerettünk volna fenntartani. A rendkívüli ülésen arról döntöttünk, hogy a 2012/2013as tanév végéig kötelezően fenn kell tartani az óvodai társulást, mert a MÁK nem engedi különválasztani. Tegnap megkaptuk az előzetesen szóban egyeztetett vélemény ellenére azt az álláspontot, hogy mégiscsak engedik. Tehát január 1-jétől önálló az óvodánk, és állami fenntartású az iskolánk. Ez a nagy társulás, amelyben az óvodáinkat és iskoláinkat közösen üzemeltettük, plusz kistérségi normatívával, ez egyrészt megszűnik, mert az iskola az állam - mint fenntartó- kezébe kerül, óvodáink fenntartása, működtetése pedig saját, önkormányzati feladat lesz. Tehát nincs értelme továbbra a közös fenntartásnak, és ezért kell megszüntetni a társulási megállapodást december 31-ével. A határozati javaslat elfogadását javaslom, egyben kérem a képviselőket az elhangzottakkal és a határozati javaslattal kapcsolatos
kérdéseik feltevésére, véleményük, javaslatuk kifejtésére. Jenesné Paróczai Erika jegyző: Kis kiegészítésem lenne. A határozati javaslatban is szerepel, hogy kimondja a testület a társulás megszűnését, ugyanakkor ezzel egyidejűleg a keddi testületi ülésen a társulási megállapodás módosítására és a közösen fenntartott intézményalapító okiratának módosítására vonatkozó határozatunkat vissza kell, hogy vonjuk, mert így állítjuk helyre az eredeti állapotot. A végleges döntés az, hogy december 31-ével a társulás megszűnik. Ez volt az eredeti akarat is. Tekintettel arra, hogy a képviselők részéről kérdés, észrevétel, hozzászólás nem hangzik el, Jánosi József polgármester az elhangzott javaslatát bocsájtja szavazásra, melyet képviselő-testület egyhangú szavazással –minősített többséggel- elfogad és az alábbi határozatot hozza: 191/2012. /XII.13./ sz. képviselő-testületi határozat A közoktatási intézményi társulás megszűnésére. Zagyvarékas Község Önkormányzatának képviselő-testülete a Tószeg Község Önkormányzatával megkötött, közoktatási intézmény közös fenntartására vonatkozó társulási megállapodás illetőleg magának a társulásnak a 2012. december 31-i hatályú megszűnését mondja ki a 2011. július 19. napján kelt társulási megállapodás 4. pontja MEGSZŰNÉS-re vonatkozó rendelkezése alapján. A képviselő-testület ezzel egyidejűleg a Társulási Megállapodás módosításáról szóló 187/2012. /XII.11./sz. és a közösen fenntartott intézmény Alapító Okiratának módosításáról szóló 188/2012. /XII.11./sz. határozatát hatályon kívül helyezi.
Képviselő Testület 2. Tószegi Közoktatási intézményi társulásban működtetett közös intézmény megszüntető okiratának jóváhagyása. Tekintettel arra, hogy a képviselők részéről kérdés, észrevétel, hozzászólás nem hangzik el, Jánosi József polgármester az elhangzott javaslatát bocsájtja szavazásra, melyet képviselő-testület egyhangúszavazással –minősített többséggel- elfogad és az alábbi határozatot hozza: 192/2012. (XII.13.) sz. képviselő-testületi határozat: Általános Iskola, Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat Tószeg megszüntető okiratának jóváhagyásáról Zagyvarékas Község Önkormányzatának képviselő-testülete az Általános Iskola, Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat Tószeg megszüntető okiratát - a mellékelt szövegezésseljóváhagyja. 3. Javaslat a Zagyvarékasi Égszínkék Óvoda alapító okiratának jóváhagyásáról Jánosi József polgármester: A jegyzőkönyv mellékletét képező alapító okiratot ismerteti, kiegészítésül elmondja, az előző napirendi pont magával hozza, hogy eddig az óvodánk egy közös intézményként működött az iskolával együtt, most viszont egy önálló intézménnyé alakítjuk át. Az óvoda dolgozói nevet is adtak neki, az Égszínkék Óvoda nevet. Javaslom az alapító okirat jóváhagyását. Tekintettel arra, hogy a képviselők részéről kérdés, észrevétel, hozzászólás nem hangzik el, Jánosi József polgármester az elhangzott javaslatát bocsájtja szavazásra, melyet képviselő-testület egyhangú szavazással –minősített többséggel- elfogad és az alábbi határozatot hozza: 4. Javaslat Baloghné Lakatos Márta óvodavezetői megbízására. Jánosi József polgármester: A jegyzőkönyv mellékletét képező határozati javaslatot ismerteti, kiegészítésként elmondja, mivel az új intézmény létrejött, a vezetői státuszára megbízással ki kell neveznünk a folyamatban lévő tanítási évre egy óvodavezetőt, melynek személye Baloghné Lakatos Márta, aki hozzájárult ahhoz, hogy nyílt ülésen tárgyaljuk ezt. Javaslom a határozati javaslat elfogadását.
Tekintettel arra, hogy a képviselők részéről kérdés, észrevétel, hozzászólás nem hangzik el, Jánosi József polgármester az elhangzott javaslatát bocsájtja szavazásra, melyet képviselő-testület egyhangú szavazással –minősített többséggel- elfogad és az alábbi határozatot hozza: 194/2012. /XII. 13./ sz. Képviselő-testületi határozat Baloghné Lakatos Márta magasabb vezetői megbízásáról Zagyvarékas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. 23.§ /1/-/3/ bekezdésében, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. tv. 67.§-ában továbbá a köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló 2012. CLXXXVIII. tv. 2.§ /5/ bekezdésében biztosított hatáskörében a Zagyvarékasi Égszínkék Óvoda Zagyvarékas, Gyimesi u. 4-6. sz. intézményvezetői feladatainak ellátására, magasabb vezetői állásba Baloghné Lakatos Márta Zagyvarékas, Pozsonyi u. 46. sz. alatti lakost bízza meg. A magasabb vezetői megbízás időtartama 2013. január 1. napjától a 2012/2013-as nevelési év végéig szól. A képviselő-testület Baloghné Lakatos Márta intézményvezető illetményét a fenti időponttól F11 fizetési osztályát és fokozatát figyelembe véve havi bruttó 174 150.-Ftban, magasabb vezetői pótlékát 30 000.-Ft-ban; kiemelt munkáért járó kereset-kiegészítését 10000.- Ft-ban Összesen: 214 150.-Ft-ban ÁLLAPÍTJA MEG. 5. Javaslat a ZAKESZ alapító okiratának és szervezeti és működési szabályzatának módosítására Jánosi József polgármester: Ismerteti e jegyzőkönyv mellékletét képező alapító okirat és SZMSZ tervezeteket. Kiegészítésként elmondja, azzal egészülnek ki, hogy mind az óvoda, mind az iskola, mind egyébként az összes intézményünk karbantartási feladatai belekerülnek a ZAKESZ alapdokumentumaiba. Ennyi változás van benne, javaslom a jóváhagyásukat. A szavazást követően a testület elfogadja a ZAKESZ Alapító Okira-
tának módosításáról szóló javas- mélyek részére adható bérbe lakás céljára, illetve rendkívüli esetben latot. önkormányzat érdekében tevé6. Javaslat az önkormányzat kenykedő személy részére. által bérbe adott lakások és 3. Amennyiben a lakás nem önhelyiségek 2013. évi díjákormányzati alkalmazott részére nak megállapítására. kerül bérbe adásra, úgy a „kívülálJánosi József polgármester: A jegy- ló” bérlő a lakbér 200 %-át köteles zőkönyv mellékletét képező hatá- fizetni. rozati javaslatot ismertet. Kiegé- 4. A lakásban a bérlő házastársán, szítésként elmondja, az általános gyermekén (örökbefogadott, mosinfláció, 4, 2 %, a novemberi 6 % toha és nevelt gyermekén) jogszevolt. Az a javaslat született, amelyet rűen befogadott gyermekétől szüa pénzügyi bizottság is elfogadott, letett unokáján, valamint szülőjen hogy 2013. évre 5 %-os díjemelés- (örökbefogadó, mostoha- és nevesel állapítsuk meg a bérleti díjakat. lőszülőn) kívül más személyt csak a Mivel a képviselők részéről kérdés, bérbe adó írásbeli hozzájárulásával észrevétel, hozzászólás nem hang- fogadhat be. zik el, Jánosi József polgármester A lakásba történő befogadáshoz a Pénzügyi Bizottság javaslatát szükséges: bocsájtja szavazásra, melyet képviselő-testület egyhangú szavazással A bérlő nyilatkozata, hogy a bérbeelfogad és az alábbi határozatot adó hozzájárulás esetén a lakásba befogadott személyt a lakásba 3 hozza: napon belül bejelenti és azt a bérbe adó felé igazolja; 196/2012. (XII. 13.) sz. Képviselő-testületi határozat A befogadott személy arra vonatAz önkormányzati tulajdonban álló kozó nyilatkozata, hogy a bérleti lakások és helyiségek bérleti díjá- szerződés megszűnésekor a lakást újabb lakásigény nélkül 3 napon nak megállapodásáról. belül elhagyja. Zagyvarékas Község Képviselő-testülete – a lakások és helyiségek 5. Az önkormányzati lakásban bérletére, valamint az elidegeníté- jogcím nélkül maradó jóhiszemű sükre vonatkozó egyes szabályok- személy lakáshasználati díjat köteról szóló többszörösen módosított les fizetni. 1993. évi LXXVIII. törvény 2. § és 79. A lakáshasználati díj mértéke a § (2) bekezdése (a továbbiakban: jogcím nélküli használat kezdetétörvény) felhatalmazása alapján – től számított az önkormányzat tulajdonában álló 3. hó kezdetétől a 12. hó végéig: a lakások és helyiségek bérét bérleti lakbér kétszerese, díját az alábbiak szerint határozza 13. hó kezdetétől 24. hó végéig: a meg: lakbér háromszorosa, I. A lakások lakbérének megállakét év elteltétől: a lakbér ötszöröse. pítása 6. A képviselő-testület felhatal1. A havi lakbér mértéke a lakás mazza a polgármestert az önkoralapterülete és minősége (komfortmányzati lakások bérbeadásával fokozata) után: kapcsolatos feladatok végrehajtáa.) összkomfortos lakásnál 372 Ft/ sára, figyelemmel az e határozat m2 1-6. pontjában, valamint a törvényb.) komfortos lakásnál 266 Ft/m2 ben foglaltakra. Az egyes önkormányzati lakások II. A nem lakás céljára szolgáló hebérleti díját ezen határozat 1. sz. lyiségének bérének megállapítása melléklete tartalmazza. 1. A képviselő-testület az önkor1. Ha a lakás műszaki állapota mányzat tulajdonában lévő nem különösen kedvezőtlen (pl.: a lakás lakás céljára szolgáló helyiségek nedves) a lakbérmérséklés mérté- bérét ezen határozat 2. sz. mellékke legfeljebb 20 % lehet. lete szerint állapítja meg a képvise2. Felhívja a képviselő-testület a lő-testület. polgármester figyelmét, hogy az 2. A képviselő-testület felhatalönkormányzat tulajdonában álló mazza a polgármestert a nem lakás lakások az önkormányzat és intéz- céljára szolgáló helyiségek bérményeinél alkalmazásban álló sze- beadásával kapcsolatos feladatok 2013. január-február
ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ
5
Képviselő Testület végrehajtására, figyelemmel a törvényben, valamint az e határozatban foglaltakra. III. Külön szolgáltatás 1. Az áram-, a gáz-, a víz és csatornahasználat továbbá a szemétszállítás költségei a bérlőt terhelik. 2. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a külön szolgáltatással kapcsolatos feladatok végrehajtására, figyelemmel a törvényben foglaltakra. IV. A bérleti díjak érvényesítésének ideje 1. A bérlők a lakbért és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérét 2013. január 1. napjáról kötelesek téríteni. 1. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a teljesítési határidővel kapcsolatos feladatok végrehajtására figyelemmel az 1. pontban, valamint a törvényben foglaltakra. Jelen határozat 2013. január 1-én lép hatályba, egyidejűleg 2/2012. (I. 26.) sz. képviselő-testületi határozat hatályát veszti. 1.- 2. melléklet -
hivataltól a mai nap érkezett tájékoztatás, ill. állásfoglalás, szerint az önkormányzatok nem alkothatnak rendeletet a szemétdíj emelésére, ha pedig már megalkották, akkor azt hatályon kívül kell helyezniük. Zagyvarékas esetében a ZAKESZ szervezete az összegyűjtött szemét szolgáltatási díját a lakosok felé képviseli, de a Redmondishoz leadott szemét díját a ZAKESZ fizeti a lerakó felé. A lerakó díjának 8,5 %-os emeléséről már döntöttek, melyet ki is közvetítettek. Még a Remondis átrakási és szállítása díja nem került közlésre, viszont a kormányhivataltól jött levélben azt közlik, hogy 2013. évre a szolgáltatónak van lehetősége maximum 4,2 %-os emelésre. Az önkormányzatok tehát, ha hoztak rendeletet, akkor azt meg kell semmisíteni és nem is alkothatnak 2013-ra szemétdíj rendeletet. 2013. január 1-jétől miniszteri díjmegállapítás lesz, tehát jelen pillanatban, egyenlőre a jelenlegi díj van folyamatban Ezért lett kihúzva ez a napirendi pont. Kiss Gyula képviselő: Nagy Gábortól kérdezném, hogy a súlya csökkent-e a szemétszállításnak?
1. melléklet a 196/2012. (XII.14.) sz. Képviselő-testületi határozathoz az önkormányzati lakások bérleti díjának megállapításáról
Jánosi József polgármester: Képviselő társaim, tisztelt megjelentek. Mielőtt tovább mennénk, tájékoztatom önöket, hogy a szemét szállítással kapcsolatos napirendi pontot töröltük. Ezzel kapcsolatban el kell, hogy mondjam, a kormány6
ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ
Nagy Gábor képviselő: Majd csak karácsonykor fog. Az elmúlt években is ez volt a tapasztalat, ilyenkor még a falevelet, a megfagyott virágot belerakják. Január végén fog csökkenni, amikor is eltüzelik azt a plusz szemetet. A tavalyi évhez ké2013. január-február
pest kb. 4%-os az emelkedés, en�nyivel több szemetet vittünk be, a tavalyi évhez képest. Kiss Gyula képviselő: Miből áll ös�sze a 4% növekedés? Nagy Gábor képviselő: Ez csak súlynövekedés, azt nem tudjuk, hogy mi van a kukákban. Kiss Gyula képviselő: Gondolok itt sittre stb. Jánosi József polgármester: A díjmegállapítás kukánként van. A lakos azt rak bele, amit akar. Kiss Gyula képviselő: Nincs mit belerakni a kukába. Az én részemről is üresen megy ki a kuka. Nincs teli a kukám. Jövőre még kevesebb lesz a kuka tartalma. 6. Javaslat a gyermekétkeztetés 2013. évi intézményi térítési díjának megállapítására Jánosi József polgármester: Ismerteti a jegyzőkönyv mellékletét képező rendelet tervezetet. A pénzügyi bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést, amelyben a konyhavezető iránymutatása szerint 10 %-ban állapítottunk meg a díjemelés mértékét. Kérem a képviselőket az elhangzottakkal kapcsolatos kérdéseik feltevésére, véleményük, javaslatuk kifejtésére. Kézér Zoltán alpolgármester: Ott ebédelek a konyhán, és azt látom, hogy a gyerekek visszaviszik az ebédet, sokszor érintetlenül. Gyakran rájuk szólok, hogy akkor otthon mit kaptok enni, ha ez az ebéd nem felel meg. Szomorúan látom, hogy kiöntögetjük a moslékba azt az ebédet, amit az adófizetők pénzéből ezek a gyerekek ingyen megkapnak. Szeretném, ha ez az újság hasábjain is megjelenne, hogy a szülők nyomatékosan hívják fel a
gyerekek figyelmét arra, hogy ez egy ingyenes ebéd, ők ezt ingyen kapják és igenis fogyasszák el vagy pedig ne igényeljék. Ez nekünk költség akkor is, ha ők kiöntögetik. Jánosi József polgármester: Vannak olyan kategóriák, amelyek kötelezőek, nem igénylés kérdése. Kézér Zoltán alpolgármester: Akkor meg főleg hívják fel a szülők a gyerekeik figyelmét. Mivel a képviselők részéről egyéb kérdés, észrevétel, hozzászólás nem hangzik el, Jánosi József polgármester a Pénzügyi Bizottság javaslatát bocsájtja szavazásra, melyet képviselő-testület egyhangú szavazással – minősített többséggel – elfogad és a melléklet szerinti szövegezésű rendeletet alkotja: ZAGYVARÉKAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 27/2012. (XII.14.) önkormányzati rendelete Zagyvarékas községben biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló 12/2009. (V.1.) rendelet módosításáról. 7. Javaslat a műfüves pálya 2013. évi bérleti díjának megállapítására Jánosi József polgármester: Az a Pénzügyi Bizottsági javaslat született, hogy a kezdetben megállapított díjnál és elszámolási módnál maradjunk 2013. szeptember 30-ig, azzal a kéréssel, hogy ne csak a fizetett használat legyen nyilvántartva, hanem az is, hogyha a mi szervezeteink futballoznak rajta, hogy ez mennyi időt és költséget ölel fel. Kérem a képviselőket az elhangzottakkal kapcsolatos kérdéseik feltevésére, véleményük, javaslatuk kifejtésére.
Képviselő Testület 197/2012. (XII. 13.) sz. Képviselő-testületi határozat A műfüves pálya 2013. évi bérleti díjának megállapításáról Zagyvarékas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a műfüves pálya 2013. évi bérleti díjáról úgy határozott, hogy 2013. szeptember 30. napjáig annak mértéke és elszámolási módja maradjon azonos a 2012. évben megállapítottakkal, azzal a kitétellel, hogy 2013. szeptember hóban a felülvizsgálatát el kell végezni. Addig folyamatosan nyilván kell tartani a fizetett használat mellett a helyi közösségek általi igénybevétellel kapcsolatosan felmerülő költségeket is.
zatot, aki megalkotja a rendeletet a közös szociális ügyekben alkalmazandó térítési díjakról. Ebben mindenki egyetértett, kivéve Martfű. Martfű azt mondta, hogy ez alkotmányellenes stb. a polgármesterasszony csinálta ezzel a jogi procedúrát. Fél év eltelt, amely alatt nem lehetett megemelni a térítési díjakat és az ez idő alatt keletkezett veszteség az összes önkormányzat vesztesége lett. Zoufal Béla képviselő: Akkor most egyedül old meg mindet, ezek szerint? Jánosi József polgármester: Újraszervezi az ellátási rendszerét, de vannak olyan rendszerek, amelyben ő ellátási helyként ott van, 8. Előterjesztés a Szolnoki Kistér- mert bizonyos ellátások nem a teség Többcélú Társulása Alapító lepüléssel, hanem az ellátottakkal Okiratának és Társulási Megvannak kötve, így telephelyként ott állapodásának módosítására marad. Jánosi József polgármester: Ismerteti a jegyzőkönyv mellékletét ké- Hozzászólások: pező írásos előterjesztést. Szóbeli Zoufal Béla képviselő: Kötelező kiegészítésként elmondja, arról van volt idáig belépni. Nekünk is köteszó, hogy a következő évben a kis- lező volt csatlakozni. térségi társulásból Martfű kiválik. Jánosi József polgármester: Nem Ez az egyik alapvető módosítás. volt kötelező, csak aki nem lépett Viszont vannak, olyan ellátási for- be, az balga volt, mert kistérségi mák, amiben ellátási helyként és szinten ugyanazt a feladatot több funkcióban Martfű bent marad, de forrással tudtuk ellátni. Ha egyedül magából a társulásból Martfű kivá- láttuk el, akkor az önállóan ellátott lik. Ezt a Társulási Tanács elfogadta, feladatra kapott normatívából és melyet minden egyes társulásban saját forrásból kellett biztosítani, résztvevő önkormányzati testületé- ha közösen, akkor a közös ellátásra nek is el kell fogadnia. A Pénzügyi biztosított emelt összegű forrásból, Bizottság javasolta a módosított plusz egy központi normatívából. alapdokumentumok jóváhagyását. Az iskolatársulást is azért hoztuk Kérem a képviselőket az elhangzot- létre, mert a két település iskolájátakkal kapcsolatos kérdéseik fel- nak saját forrása, plusz egy közöstevésére, véleményük, javaslatuk ségi kistérségi normatíva került rá. Most azért kell szétszednünk, mert kifejtésére. az iskolát elviszi az állam és közös Kérdések: normatíva a két óvodára már nem Zoufal Béla képviselő: Miért lépett lesz. Így nincs értelme társulásban maradni. A szociális rendszer még ki? mindig működik kistérségi szinten. Jánosi József polgármester: Martfű azt mondta, hogy a közös társu- Tekintettel arra, hogy a képviselők lási formából kiválik, és senki nem részéről egyéb kérdés, észrevétel, tartotta vissza, mert több polgár- hozzászólás nem hangzik el, Jánosi mester kollégám már előzőleg java- József polgármester a pénzügyi solta, hogy zárjuk ki őket. A martfűi bizottság javaslatát bocsájtja szapolgármester asszony egy kicsit vazásra, melyet képviselő-testület öntörvényű és mindent másképp egyhangú szavazással elfogad és az gondol, és ha másképpen gondolja, alábbi határozatot hozza: akkor egyedül meg is valósíthatja. 198/2012. (XII.13.) sz. képviseTavaly több milliós vesztesége volt lő-testületi határozat: a kistérségnek, mert volt egy olyan A Szolnoki Kistérség Többcélú Társutörvényi döntés, hogy amivel a kis- lása Alapító Okiratának és Társulási térségi önkormányzatoknak ki kel- Megállapodásának módosításáról. lett nevezni egyetlen önkormány-
Zagyvarékas Község Önkormányzatának képviselő-testülete a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Alapító Okiratának és Társulási Megállapodásának módosítását - a mellékelt szövegezéssel- jóváhagyja 2013. január 1-i hatállyal. 9. Javaslat a háziorvosi és a fogorvosi feladat-ellátási szerződések felülvizsgálatára. Jánosi József polgármester: A jegyzőkönyv mellékletét képező írásos szerződés tervezetek szóbeli kiegészítésére felkéri Jenesné Paróczai Erika jegyzőt. Jenesné Paróczai Erika jegyző: az elmúlt ülésen Poroszlai Yvette doktornő feladat-ellátási szerződését módosította a képviselő-testület, viszont Simon doktor úr sajnálatos halála miatt várakozó álláspontra helyezkedtünk, ugyanis vártunk arra, hogy esetlegesen a praxis jog értékesítésével bekövetkezik némi változás és ezért hagytuk év végére ennek a szerződésnek a felülvizsgálatát. Az özveggyel egyeztettem és ő elmondta, hogy egyenlőre nem tudta értékesíteni a praxist, tehát a Bt. működteti tovább a háziorvosi ellátást és mivel a szerződést felül kell vizsgálni, ezért az özvegy, mint a Bt. képviselője lesz a szerződés aláírója. Az önálló orvosi tevékenységről szóló törvény meghatározza, hogy a feladat-ellátási szerződésnek mit kell tartalmaznia, ezek a meglévő szerződések szinte mindent tartalmaznak, ami elő van írva, ami hiányzott a szerződésekből az a rendelési idő feltüntetése volt, illetve módosult a törvényi előírás a felmondási idő tekintetében, eddig a szerződésben 3 hónapban került megállapításra, de most kimondja a törvény, hogy 6 hónapnál rövidebb nem lehet. Tehát ez 6 hónapra módosul. Ennek megfelelően kerül módosításra a doktor úr Bt.-jével a szerződés illetve a Sándor doktornő feladat-ellátási szerződése. A doktor úr szerződésében jelentős változás még az, hogy 2009-ben került megkötésre a szerződés, és akkor 10 év időtartamra szólt, így köttetett meg a szerződés. Most viszont a doktor úr halálától számított 1 évig él még a praxisjog, így a szerződést határozott idejűvé kellett átalakítani. Tehát ez a következő év július 1-jén megszűnik. A pénzügyi bizottság megtárgyalta és elfogadásra javasolta. 2013. január-február
Jánosi József polgármester: kérdés, vélemény van-e ezzel kapcsolatban? Kérdések: Kis Gyula képviselő: Azt szeretném kérdezni, hogy ha valakinek van egy ilyen praxisjoga, ahhoz nincs végzettség kötve? Szerintem egy ilyen praxisjoghoz doktori végzettség kell. Jenesné Paróczai Erika jegyző: Ezt a doktor úr szerezte meg. Zoufal Béla képviselő: Most akkor Yvett doktornő látja el mindkét körzetet? Vagy helyettesítő orvosok vannak-e? Jenesné Paróczai Erika jegyző: Igen, de vannak helyettesítő orvosok is. Hozzászólások: Kis Gyula képviselő: Ez még egy évig, akkor él. Az örökös részéről nincs olyan szándék, hogy húzzuk az időt, hogy a praxisjog minél tovább a tulajdonában legyen? Vagy tulajdonképpen szándékában áll eladni, csak nem veszi meg senki. Jenesné Paróczai Erika jegyző: Kénytelen értékesíteni, mert egy év után megszűnik. Kis Gyula képviselő: Még nem volt rá érdeklődő. Jenesné Paróczai Erika jegyző: tárgyalások vannak, de semmi konkrétumot nem tudunk. 1 éve van arra, hogy értékesítse, vagy különben megszűnik. Tehát az ő érdeke is, hogy értékesítse, de mi ebbe nem tudunk beleszólni. Mivel ő a Bt. képviselője, most vele kell a szerződést módosítani. Kis Gyula képviselő: Vannak érdekes törvények. Jánosi József polgármester: Nehéz erről beszélni, szerintem, de az ő érdeke az lenne, hogy értékesítse, mert akkor tud pénzhez jutni. Ha lejár a fenntartás időszaka, akkor megszűnik. Zoufal Béla képviselő: Neki nem kötelező megvárni az 1 évet, ő eladhatja előbb is, ha van rá jelentkező. El lehetne már ezt passzolni, most is, hogyha lenne valaki, aki idejönne Zagyvarékasra orvosnak és akkor ezt már meg lehetne oldani. Jánosi József polgármester: Bizonyos feltételek mellett lehet a szolgáltatást nyújtani, így engedi az ÁNTSZ. Az OEP a finanszírozást nem úgy adja, hogy csak úgy adom, ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ
7
Képviselő Testület hanem megfelelő feltételek teljesülése esetén a megfelelő finanszírozást a meglévő praxisra biztosítja. Az OEP ezt ellenőrzi. Tekintettel arra, hogy a képviselők részéről egyéb kérdés, észrevétel, hozzászólás nem hangzik el, Jánosi József polgármester a pénzügyi bizottság javaslatát bocsájtja szavazásra, melyet képviselő-testület egyhangú- egyhangú szavazással elfogad és az alábbi határozatokat hozza: 199/2012. (XII.13.) sz. képviselő-testületi határozat: Fogorvosi ellátás vállalkozási formában történő ellátásra területi ellátási kötelezettséggel kötött szerződés felülvizsgálatáról Zagyvarékas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Sándor Dent Bt.-vel kötött és felülvizsgált feladat-ellátási szerződést a mellékelt szövegezéssel jóváhagyja, egyidejűleg felhatalmazza Jánosi József polgármestert annak aláírására. 10. Előterjesztés az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatának módosítására Jenesné Paróczai Erika jegyző: 2013. január 1-jén fog hatályba lépni a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló új törvény, amely jelentősen érinti az önkormányzatok működését. A törvény értelmében indokolt az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatának felülvizsgálata. A lényegi kérdések az SZMSZ módosításban tulajdonképpen az új önkormányzati törvény szabályaival függnek össze. Módosulni fog a Polgármesteri Hivatal elnevezése. Az eddig elnevezés helyett Zagyvarékasi Polgármesteri Hivatal lesz a hivatalos neve, természetesen ezt át kell vezetni az SZMSZ-ben is. Erősíti a törvény a polgármester hatáskörét, az ő feladatait, meghatározza a törvény, hogy melyek a önkormányzat, a képviselő-testület szervei. Tehát a képviselő-testület szervei közé tartozik a jegyző is, aki a jövőben önkormányzati feladatokat is elláthat. Jelentős változás még az is, hogy a társadalmi megbízatású nem képviselő-testületi tag alpolgármester nem került a rendelettervezetbe. Az önként vállalt feladatok közé beépítésre került az iskola működtetése is. Tulajdonképpen ezek a lényegi változások, amik átvezetésre kerültek. A pénzügyi bizottsági ülésen részletesen ismertettem mindezt, 8
ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ
végigmentünk a módosításokon. Mindezt a pénzügyi bizottság elfogadásra javasolta. Kérem a képviselőket az elhangzottakkal kapcsolatos kérdéseik feltevésére, véleményük, javaslatuk kifejtésére. Jánosi József polgármester Azzal hagy egészítsem már ki, hogy az én fogadóórám időpontja minden hónap páros hétfőjén 9-13.00-ra módosult. 2013. január 1-jétől Gazsó Balázs nem alpolgármestere a zagyvarékasi képviselő-testületnek. Ezúton szeretném megköszönni a két éves munkáját és bízom abban, hogy a tisztség nélkül azért a további jó baráti kapcsolat megmaradván próbál nekünk segíteni. Szeretném megköszönni a két éves munkádat, a testületnek pedig azt, hogy kisebb-nagyobb súrlódások árán, de azért jóváhagyták azt a kérelmet, amivel kapcsolatban én kértem, hogy Balázs itt dolgozhasson. Tehát ő már január 1-jével az SZMSZ-ben sem szerepel és nem is lesz itt nálunk, ma van az utolsó testületi ülés, amelyen részt vesz. Dr. Gazsó Balázs alpolgármester: Alapvetően jogszabályi és egyéb változások indokolják, hogy meg kell szüntetnem a státuszomat, de amiben tudok, segítek. Köszönöm szépen a 2 éves bizalmat és remélem, hogy rá szolgáltam. Jánosi József polgármester: Ezzel kapcsolatban van-e valakinek kérdése? Kézér Zoltán alpolgármester: A testület nevében megköszönnöm a két éves munkát, és ha ezen a területen marad, úgy tudom igen, akkor szívesen elvárjuk a későbbiekben a segítséget különböző önkormányzati dolgokban. Ez nem mutyizás, ezt nem hátsó szándékkal mondom, hanem a kapcsolatok építése és fenntartása érdekében és az önkormányzat, meg a település érdekében. Köszönjük még egyszer Dr. Gazsó Balázs alpolgármester munkáját. 11. Előterjesztés a polgármesteri hivatal alapító okiratának módosítására Jenesné Paróczai Erika jegyző: Tulajdonképpen ezek a napirendi pontok, szorosan összefüggnek egymással, hiszen az önkormányzat egyik szerve a polgármesteri hivatal is és amilyen módosítások bekövetkeznek, az önkormányzat 2013. január-február
SZMSZ-ében az át kell, hogy vezessük a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratában és Szervezeti Működési Szabályzatában is. Tehát az elnevezésre, a polgármesteri hatáskörökre vonatkozóan minden lényeges kérdést. Ezt is részletesen megtárgyalta a pénzügyi bizottság és elfogadásra javasolta. Tekintettel arra, hogy a képviselők részéről kérdés, észrevétel, hozzászólás nem hangzik el, Jánosi József polgármester a pénzügyi bizottság javaslatát bocsájtja szavazásra, melyet képviselő-testület egyhangú szavazással – minősített többséggelelfogadja és a Zagyvarékasi Polgármesteri Hivatal Módosító Okiratát, továbbá az egységes szerkezetű módosított Alapító Okiratát jóváhagyja. 12. Előterjesztés a polgármesteri hivatal SZMSZ-ének módosítására c. napirendi pontot Zagyvarékas Község Önkormányzatának képviselő-testülete a jóváhagyja. 13. Az állattartás helyi szabályairól szóló többszörösen módosított 20/2009. (IX.11.) rendelet hatályon kívül helyezéséről. Jenesné Paróczai Erika jegyző: Tulajdonképpen ennek a rendelet tervezetnek, az a lényege, sokszor elmondtam már testületi ülésen, ha rendeletalkotásról volt szó, hogy amit a központi jogszabályok szabályoznak, azt az önkormányzatnak nem kell szabályoznia. Az állattartási rendelet hatályon kívül helyezésére vonatkozó előterjesztésben részletesen felsorakoztattuk azon központi jogszabályokat, amelyek az állattartás valamennyi területét érintik és szabályozzák. Tehát az önkormányzatnak ezen a területen, nincs rendeletalkotási kötelezettsége. Egyetlen egy felhatalmazása van az önkormányzatnak, ez az eb rendészeti hozzájárulás mértékének a megállapítása, de jelen pillanatban az önkormányzat ezzel nem kíván élni. Így nincs értelme a helyi önkormányzati rendelet fenntartásának, ezért azt hatályon kívül kell helyezni amit a Pénzügyi bizottság is elfogadásra javasolt az alábbi rendeletszám alatt. (ZAGYVARÉKAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2012. (XII.14.) önkormányzati rendelete az állattartás helyi szabályairól szóló többszörösen módosított
20/2009. (IX.11.) rendelet hatályon kívül helyezéséről) 13. sz. napirendi pont az egyes szabálysértési rendelkezéseket tartalmazó önkormányzati rendeletek módosításáról szóló 3/2012. (I.27.) önkormányzati rendelet egyes rendelkezéseinek hatályon kívül helyezéséről. Jenesné Paróczai Erika jegyző: Ez év februárjában alkotta meg az önkormányzat azt az önkormányzati rendeletet, amelyben a korábban volt szabálysértési rendelkezéseket átalakította kirívóan közösségellenes magatartási szabályokká. Ennek az alapja az volt, hogy az új önkormányzati törvény felhatalmazást adott erre az önkormányzatoknak. Született azonban novemberben egy Alkotmánybírósági határozat, ami november 15-ei hatállyal hatályon kívül helyezte a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvényben a kirívóan közösségellenes magatartásra vonatkozó szabályokat és kimondta az Alkotmánybíróság, hogy itt nincs felhatalmazás az önkormányzatoknak a helyi rendeletek megalkotására. Tehát ezeket a rendeleteket, amelyeket az év elején megalkottunk, hatályon kívül kell helyeznünk. Ez a rendelettervezetben megtörtént. A Pénzügyi Bizottság megtárgyalta és elfogadásra javasolta. Mivel a képviselők részéről kérdés, észrevétel, hozzászólás nem hangzik el, az egyes szabálysértési rendelkezéseket tartalmazó önkormányzati rendeletek módosításáról szóló 3/2012. (I.27.) önkormányzati rendelet egyes rendelkezéseinek hatályon kívül helyezéséről c. rendelet 14. A Zagyvarékas Községi Tűzoltó Egyesület támogatási kérelmének megtárgyalása Jánosi József polgármester: A tűzoltó egyesület kérelmet adott be azzal kapcsolatban, hogy pályázaton 300.000 Ft-ot nyertek egy kismotorfecskendő megvásárlására, illetve annak tartozékaira és versenyre szállításhoz. Viszont magának a szivattyúnak az ára, ezt a pályázati összeget jelentősen meghaladja. Saját erejük, 200.000 Ft nagyságrendben van. Az elnyert támogatásból vásárlásra 238.000 Ft fordítható. A szivattyú tartozék nélküli ára 542.000 Ft. Kérik az önkormányzatot, hogy amennyiben tud 150.000 Ft támogatás biztosí-
Képviselő Testület tani, akkor a pályázaton megnyert pénzt ők hasznosítják és megveszik ezt az eszközt. Amennyiben nem tudunk ilyen támogatást biztosítani, akkor kénytelenek a 300.000 Ft pályázati támogatás visszaadni. A pénzügyi bizottság megtárgyalta és azt javasolta, hogy biztosítsuk a 150.000 Ft támogatást a tűzoltó egyesületnek, hogy a már meglévő pénztől ne essenek el. Jánosi József polgármester a pénzügyi bizottság javaslatát bocsájtja szavazásra, melyet képviselő-testület egyhangú szavazással elfogad. 203/2012. (XII.13.) sz. képviselő-testületi határozat: A Zagyvarékas Községi Tűzoltó Egyesület támogatásáról Zagyvarékas Község Önkormányzatának képviselő-testülete a Zagyvarékas Községi Tűzoltó Egyesület - támogatás iránti kérelmének helyt adva- részére 150.000.-Ft azaz Egyszáz-ötvenezer 00/100 Ft önkormányzati támogatást biztosít az önkormányzat 2012.évi költségvetésének általános tartalék alapja terhére. • A képviselő-testület felhívja a támogatott szervezet figyelmét, hogy az önkormányzati támogatás rendeltetésszerű felhasználásáról 2013. február 28-ig köteles számlákkal alátámasztott írásos szakmai és pénzügyi beszámolót benyújtani, • nem rendeltetésszerű felhasználás megállapítása esetén a fenti összegű támogatást vissza kell fizetni az önkormányzat számára. A támogatási összeg kifizetésére az önkormányzattal kötött megállapodás mindkét fél általi aláírását követően kerül sor. 15. Javaslat dr. Gazsó Balázs László társadalmi megbízatású nem képviselő-testületi tag alpolgármester megválasztására vonatkozó képviselő-testületi határozat visszavonására Jánosi József polgármester: Ismerteti a jegyzőkönyv mellékletét képező határozat tervezetet. Kiegészítésként elmondja, 2 évvel ezelőtti testületi ülésen hoztunk egy határozatot, Dr. Gazsó Balázs megbízatására vonatkozóan, amelynek a törvényességi kritériumát jelezte felénk a kormányhivatal. A korábbi határozatot vissza kell vonnunk, ugyanis alpolgármesteri megbízatást határozott időre
önkormányzati határozatban nem lehet szabályozni. Tehát ezt a határozatot vissza kell vonnunk. Végül is a végeredmény, ami az előzőekben az SZMSZ-ben leszabályozásra került, az ugyanaz, hogy 2013. január 1-jétől Dr. Gazsó Balázs nem alpolgármestere Zagyvarékasnak. A pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolta. Jánosi József polgármester a javaslatot bocsájtja szavazásra, melyet képviselő-testület egyhangú szavazással elfogad 16. Javaslat a szociális tűzifa beszerzés saját forrásának biztosítására Jánosi József polgármester: Ismerteti a jegyzőkönyv mellékletét képező írásos előterjesztést. Kiegészítésként elmondja, a Belügyminisztériumi támogatás összegét megkaptuk, amely nagyságrendileg 1.500.000 Ft és 98 m3 tűzifa megvásárlását irányozza elő. Vissza kell jeleznünk, hogy amennyiben tudjuk biztosítani az önerőt és a szállítási költséget, akkor megkapjuk ezt a 1.500.000 Ft körüli tűzifa támogatást, amelyet a településen rászorultsági alapon tudunk kiosztani. Az önerő 248.920 Ft, és e fölött még mind az ideszállítás, mind a rászorultakhoz való kiszállítás költsége terheli az önkormányzatot, amely egyenlőre kalkulált ös�szeg, nettó 1800-2300 Ft/m3 közötti szállítási költséget számoltunk. A bizottság azt javasolta elfogadni, hogy mind a 248.920 Ft-ot és mind a magasabb áron számolt 225.400 Ft-os szállítási díjat vállalja az önkormányzat és bízunk abban, hogy az 1800 Ft-2300 Ft közötti szállítási költség tekintetében, nem a legmagasabb árral tudunk számolni és ebben az összegben a rászorultakhoz való kiszállítás is bele fog férni, melyet saját erőből fogunk megoldani. A tűzifa megrendelése, idehozatala és szétosztása és ennek az egésznek a lebonyolítása januárban válik hatályossá. Kérem a képviselőket az elhangzottakkal kapcsolatos kérdéseik feltevésére, véleményük, javaslatuk kifejtésére. Hozzászólás: Kiss Gyula képviselő: Én aludtam erre a fakérdésre 48 órát és arra a dologra jutottam, hogy tulajdonképpen ez az ország adakozási
stádiumban van, mire alapozzuk ezt? Kapják az állampolgárok a gázártámogatást, mindenfajta szociális segélyt. Nem tudom elképzelni, hogy az ország mire alapozza az energiaellátását. Építjük a déli áramlatot, kapjuk a földgázt, most egyenlőre Ukrajnán keresztül. Gyakorlatilag azt nem tudom, hogy az erdők megőrzése volna célunk, akkor, ha levetítjük a 3800 települést Magyarország tekintetében, akkor irgalmatlan nagy mennyiségű fa kerül kivágásra és nincs fedezetünk rá. Köztudott, hogy minden lakosra 2.000.000 Ft államadósság jut. Nem tudom, honnan van ez a nagy pénzszórás? Mi ennek a jelentősége? Nem hiszem, hogy ezzel meg lesz oldva valakinek a tüzelési problémája, nem hiszem, hogy meg lesz oldva a szociális helyzete. Aki nem tudja magának begyűjteni egész télre, azt az 1 m3 fát, azt nagyon tudom sajnálni. Tudom, hogy a többi képviselő meg fogja szavazni ennek a 98 m3 fának az árát, de ha ezt országos viszonylatban levetítjük, ez irgalmatlan pénzmennyiség. Beleértem ebbe a költséget, ugyanúgy, mint az eladósodott önkormányzatok visszafizetését. Nem tudom, ennek a levét majd ki fogja a későbbiek folyamán meginni, mert ezért valaki fizetni fog. Azt jó dolognak tartom, hogy a népszerűségi indexe a jelenlegi hatalomnak nő, imázsát emelni fogja. Valakinek ez biztosan nagyon nagy fizetni valót von maga után. Gondolom, azokat az embereket fogják majd legjobban megszorongatni, akik eddig is húzó ágazata voltak a gazdaságnak. Nincs nekem ezzel semmi bajom, hogy kapnak 1 m3 fát, 14000 Ft-ért, de szorozzuk be azt a 3000 valahányszáz településsel, azzal az x mennyiségű fával. Milyen irgalmatlan mennyiségű fát kivágunk azért, hogy jópofák legyünk, hogy kaptak tőlünk egy 1 m3 fát a lakosok. Én igazából nem örülök neki. Tudom, hogy nem fagyhat meg senki, melegen kell tartani. Elmondom még a másik problémámat. Itt van ez az ominózus szombati disznóvágás. 110-120 kg-os disznót fogunk levágni, nem tudjuk, hogy kinek adunk belőle, meg hogy hogyan. Annak az értékén vettünk volna sertéshúst, a legolcsóbbat, megfőztük volna és mindenkinek egy adagot ételhordóban adtunk volna. Nem lett volna vita. 2013. január-február
Most szombaton felkészülhet Kurucz Gyula igazgató úr is, hogy nagy problémáknak néz elébe szombat délután, erre hívnám fel maguknak a figyelmét most. Jánosi József polgármester: Tévhit, hogy 3800-el kell megszorozni, mert nem minden önkormányzat kapott támogatást, csak azok az önkormányzatok és különböző men�nyiségben, akiknek a rászorultsági alapon a lakosság összetétele ezt indokolta. Ez egy kicsit erős, hogy szorozzuk meg 3800-al. A disznóvágára reagálva. Ez egy pályázati pénz. Egy hagyományőrző rendezvényre hagyták jóvá és nem étkeztetésre. 100 %-ban pályázati pénz. Itt bizonyos emberek azt látják, hogy ez majd közétkeztetés lesz vagy mások készülnek arra, hogy botrányt csináljanak. Én nagyon örülök annak, hogy ilyen dolgokra fordítják energiájukat, azt kívánom nekik, hogy ez legyen a legnagyobb örömük az életben. Ez egy pályázati pénz, egy kulturális program, nemcsak az evés alapvetően, hanem ennek a régi hagyománynak a felelevenítése, a szalmapörköléstől kezdve, ennek a munkának a lebonyolítása és a hangulata és nem az ingyen étkeztetés a célja. 100 %-ban pályázati pénz és más módon nem lehet elkölteni, csak ahogy jóváhagyták. Kis Gyula képviselő: Bajom van a pályázati pénzekkel, megint a nagy adakozás, valaki ezért majd fizetni fog. Nemcsak ezzel a pályázati pénzzel, hanem amit az egész országban szétszórnak a nagy büdös semmire. Ez a véleményem róla. A gazdaságot állítsák helyre, hogy működjön az ország. Ebből nem fogunk tudni sokáig megélni, hogy osztogatunk. Zoufal Béla képviselő: 1 millárd forintot ad a BM arra, hogy fát adjon a lakosoknak, illetve a településeknek. Az sem kevés összeg, azért. Mellette voltam, hogy a szociálisan rászorult ügyfeleknek tudjunk segíteni. Igaza van Kis képviselőnek, hogy rengeteg pályázati pénz elmegy az ilyenekre. Miután egyéb hozzászólás nem hangzik el, Jánosi József polgármester a pénzügyi bizottság javaslatát bocsájtja szavazásra, melyet képviselő-testület egyhangú szavazással elfogad.
ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ
9
Képviselő Testület 205/2012. (XII.13.) sz. képviselő-testületi határozat: A szociális tűzifa beszerzés saját forrásának biztosítására Zagyvarékas Község Önkormányzatának képviselő-testülete a szociális célú tűzifa vásárláshoz kapcsolódó Belügyminisztériumi támogatás kiegészítésére, az önkormányzati önerőre 248.920.-Ft-ot, azaz kettőszáz-negyvennyolcezer-kilencszázhúsz 00/100 Ft-ot, a szállítási költségre pedig 225.400.-Ft-ot azaz Kettőszáz-huszonötezernégyszáz 00/100 Ft-ot biztosít az önkormányzat 2012. évi költségvetésének általános tartalék alapja terhére. 17. Előterjesztés a szociális tűzifa juttatásáról szóló …../2012. (XII…..) önkormányzati rendelet megalkotására Jánosi József polgármester: az előző napirendi pont elszámolási rendjéhez hozzátartozik, hogy a támogatási összeg ellentételezéseként, ezeket a fákat csak állami erdőgazdaságokból lehet beszerezni és ennek a beszerzésével el kell számolnunk illetve a kiosztásának a kritériumairól is hozni kell egy határozatot, melyet el kell küldeni a BM felé. A szociális bizottsági javaslat az, hogy háztartásonként egy 1 m3 tűzifa kerüljön kiosztásra, mely által közel 100 családot tudunk támogatni. A 100 háztartás pedig rászorultsági alapon kerülne kiválasztásra, melyet egyrészt a BM rendelet határozott meg, másrészt a bizottságnak volt egy prioritása, miszerint a kérelem alapja az legyen, hogy természetesen az kapjon tűzifát, aki fával tüzel. Alapkritérium pedig az, hogy egyedülálló nyugdíjasok kerüljenek az első prioritásba, utána a nyugdíjasok, majd a családosok, BM rendeletben meghatározott bizonyos ellátásokban részesülők közül kerüljenek kiválasztásra. December folyamán a fa igénylésével kapcsolatos adatlap elkészült, ez alapján lehet a tűzifát kérelmezni. Jenesné Paróczai Erika jegyző: a jegyzőkönyv mellékletét képező rendelet tervezet kiegészítéseként elmondja, a Pénzügyi Bizottsági ülésen beszéltünk arról, hogyha rendeletet kell alkotni, akkor mely feltételek azok, amelyek szükségesek a megalkotáshoz. Elkészült a rendelettervezet, melyen végigmennék, 10 ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ
Interpellációs kérdésekre adott válaszok Jánosi József polgármester az interpellációs kérdésre az alábbi választ adja, - A WC a miénk. A kihelyezése pedig egyrészt a helyzet megoldása végett, másrészt pedig az ÁNTSZ előírása miatt került ki. - Két hete 5 fő került elfogásra. Az ügyet gyorsított eljárásban tárgyalták. Ez a térfigyelőkamera, a közterületfelügyelők és s rendőrség közös akciója kapcsán volt. Hozzátenném, hogy két szolnoki volt kint. Az újszászi a szolnoki rendőrkapitányság őrse, így ilyen esetben ők járhatnak el. Az eljárási rend az, hogy a helyszínre ki kell jönni a helyszínelő csapatnak. A térfigyelő kamera segítségével fedezték fel, hogy van ilyen mozgás illetve annak a nyomvonalnak a létét is felfedezték. - A honlapon illetve hirdetményben szoktuk meghirdetni a testületi üléseket. , melyet a titkárság végez. A közmeghallgatás annyiban különbözik, hogy ott plakátokat is helyeztünk ki. A közmeghallgatással kapcsolatosan azt biztosan tudom, hogy november 27-én került fel a hirdetmény az internetre. Ennyit tudok erről mondani, semmiféle változás nem történt. Az SZMSZben meghatározott módon járunk el. Mindennap tudunk rajta módosítani, de nem biztos, hogy célszerű. Tavaly úgy voltak beállítva a hirdetések, hogy a hírek lejártával azonnal lekerültek. Ezzel az volt a baj, hogy amikor lekerült, utólag bizonygatták, hogy nem is volt rajta. Minden egyes hír topic, az hír kategória. Fel lehet tenni, és meg lehet adni azt, hogy mennyi idő legyen az érvényessége, és ha ez be van állítva dátum szerint, akkor az automatikusan az érvényesség lejártakor lekerül. Ha ilyen előfordul, akkor konkrét jelzéssel jöjjön már be, és a titkárságon azonnal le is tudjuk szedni. Azok a dolgok, amelyek érvényességüket vesztették, azért maradnak fenn, mert az aktualitások fölé helyeződnek, a régi bejegyzések pedig lejjebb csúsznak. Ha van olyan nem aktuális dolog, amelyet le kellene szedni, akkor Hozzászólás: kérem, jelezze az, aki észreveszi, és Kis Gyula képviselő: A háromszoro- azt azonnal levesszük. sát fizesse vissza. Dr Gazsó Balázs László alpolgármester: Én annyit javasoltam, hogy hogy ezzel egyetértünk-e, mert ez mindannyiunkat érinteni fog az elbírálás során. Belevettük a rendeletbe, hogy zagyvarékasi lakó- vagy tartózkodási helyű legyen, a kérelmező, de életvitelszerűen itt éljen. Ez egy fontos kritérium. Lakóingatlanonként csak egy személy igényelheti a tűzifát, melynek mennyisége 1 m3 lesz. Formanyomtatványt fogunk készíteni, melyen beadják a kérelmüket. Jövedelemhatárként a nyugdíjminimum 200 %-át állapítottuk meg, egyedülálló, illetve egyszemélyes háztartás esetén a nyugdíjminimum 250 %-ával számolunk. Kitétel még, hogy rendelkezzen az igénylő fatüzelésre alkalmas fűtőberendezéssel. Mivel a BM rendelet elvárja, hogy előnyben részesítse az önkormányzati rendelet azokat, akik lakásfenntartási támogatásban, időskorúak járadékában vagy aktív korúak ellátásában részesülnek, ezért mi is beépítettünk egy rendelkezést a rendelettervezetbe. E szerint a kérelmek elbírásánál előnyt élvez az, akinél az alábbi körülmények közül két feltétel egyidejűleg fennáll. Az első: egyedülálló nyugdíjas vagy időskorúak járadékában részesülő legyen, a második: 70 éven felüli házaspár, a harmadik: gyermekét egyedül nevelő, a negyedik: három vagy többgyermekes család és az ötödik: az aktív korú munkanélküli. Előírtuk azt, hogy ezeket az igényeket január 7-e és január 21-e között nyújtsák be az igénylők. A határidő jogvesztő. Az időpontok megállapításánál figyelemmel voltunk arra, hogy véges a tűzifa mennyiség, ugyanis 98 m3-ről van szó. A kérelmek a beérkezést követően elbírálásra kerülnek és több kérelem után azt számolni kell, hogy hol tart a tűzifa mennyiség, majd sorszámot kapnak az igényjogosultak és meg fogják kapni a tűzifát. Ha olyan eset áll elő, hogy valaki értékesíti az ingyenesen jutatott tűzifát, akkor visszafizetési kötelezettséget ír elő erre az esetre az önkormányzati rendelet. Kérem a képviselőket az elhangzottakkal kapcsolatos kérdéseik feltevésére, véleményük, javaslatuk kifejtésére. Kérdés nem merül fel.
2013. január-február
csökkentsük a főoldalon lévő látható elemek számát, mert a polgármesteri hivatalnál lényegesen több megjelenés van, mint mondjuk a bölcsődei híreknél. Jánosi József polgármester: Kérdezem, hogy az interpellációkra adott válaszok elfogadhatóak-e? Kis Gyula képviselő: Én elfogadom, csak a falopáshoz annyit szeretnék hozzátenni, hogy már este lopják. Én látom, szívesen odamennék, ha rendőr volnék, de nem vagyok az. Ez van. Tudom, hogy nem fagyhatnak meg, de azért az erdőt is meg kellene őrizni. Nem hiszem, hogy ezt nem lehetne megakadályozni, amikor ilyen szigorú törvények vannak ezzel kapcsolatosan. Nem tudom mi az oka ennek, de szerintem erélyesebben kellene fellépni a fa tolvajokkal szemben. Értékeinket őrizzük meg. Köszönöm elfogadom. Jánosi József polgármester: ma voltam rendőrségi kistérségi egyeztetésen, nem mintha ennek örülni kellene, de sajnos ez minden településen probléma, mint itt is. Próbálnak ez ellen tenni, de a rendőrségnek vagy a belterületi értékeket vagy a külterületi értékeket kell védeni. A fagazdaságok tekintetében a területek védelmében a tulajdonosoknak is részt kellene venni. Annyi pozitív dolgot jelentettek be most, hogy a gépkocsi állományuk cserére szorul és Skoda Jetti terepjárót is fognak kapni, amellyel ilyen területen is tudnak fellépni, de problémát jelent a létszám állományuk is. Ha a külterületet figyelik, akkor a belterület kimarad, így nekik is kell egy egyensúlyt teremteni ez ügyben. Érthető ez a dolog, de mindenki tudja, hogy ez a dolog a nullára nem fog csökkeni. Miután egyéb hozzászólás nem hangzik el, Jánosi József polgármester javaslatára a képviselő-testület egyhangú szavazással Interpellációs kérdésekre adott válaszokat elfogadja. Mivel egyéb napirend tárgyalására nem kerül sor, így Jánosi József polgármester a soros ülést 17,00 órakor berekeszti.
Képviselő Testület Összefoglaló Zagyvarékas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 03-án 18,00 a Móricz Zsigmond Művelődési Ház nagytermében megtartott közmeghallgatásról
(A testületi ülések, teljes anyaga a könyvtárban hozzáférhető)
Jelen vannak: Jánosi József polgármester, Kézér Zoltán alpolgármester, Jenesné Paróczai Erika jegyző, Dóra Mónika, Nagy Gábor, Zoufal Béla, Kis Gyula, Polónyi László képviselők, továbbá 50 zagyvarékasi polgár. Jánosi József polgármester köszönti a megjelent képviselőket és a közmeghallgatáson megjelent zagyvarékasi polgárokat. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy a választott 7 fő képviselő-testületi tag közül 6 fő megjelent, így az ülést határozatképesnek nyilvánítja és megnyitja. A meghívó szerinti napirendeket ismerteti. Kéri a képviselőket az elhangzottakkal kapcsolatos kérdéseik felvetésére, véleményük, javaslatuk kifejtésére. Mivel a képviselők részéről kérdés, észrevétel nem hangzik el, Jánosi József polgármester javaslatára a képviselő-testület egyhangú szavazással az alábbi napirendi pontokat tárgyalja: 1.) Tájékoztató az elmúlt egy évben megvalósult képviselő-testületi döntésekről és beruházásokról. 2.) Tájékoztató a jövő évi elképzelésekről, az előkészített és benyújtott pályázatokról.
évi szabad pénzmaradvány eredeti előirányzatként nem tervezett részével (14.817 eFt), valamint az év közben kapott állami támogatások, egyéb bevételek és az intézményátadással kapcsolatos normatíva átadás összegével (36.134 eFt) módosult. A módosított költségvetés • kiadási főösszege 507 990 eFt, • bevételi főösszege 429 990 eFt, • működési hiány 77 746 eFt, A működési hiányunk év közben az ÖNHIKI támogatás összegével csökkent (10.671 eFt). A módosított költségvetés tényleges hiánya 27.746 eFt. A költségvetés teljesítésének alakulása az első három negyed év során:
Pályázatok • A Falufejlesztésre-megújításra a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz benyújtott pályázatunkat 10.658.600,- Ft támogatásban részesítették, az ÁFÁ-t, 2.664.650,-Ft-ot az Önkormányzatnak a saját költségevetéséből kell biztosítania. Ebben az évben 5.480.600,- Ft támogatást hívtunk le, mely összegből a közterületeken elhelyezendő szemétgyűjtők, ülőpadok, kerékpártárolók, valamint a Szabadás térre szánt „Kápolna kerítés” valósul meg. Az utcanév és iránymutató táblák már kihelyezésre kerültek, a park díszkivilágítása és a kiskút felújítása folyamatban van. • 2012. májusában önkormányzatunk az önkormányzati
1. Tájékoztató az elmúlt egy évben megvalósult képviselő-testületi döntésekről és beruházásokról. Jánosi József polgármester az elmúlt egy évben megvalósult képviselő-testületi döntésekről és beruházásokról az alábbiakat mondja el: Az önkormányzat 2012. évi költségvetését a képviselő-testület • 456 785 ezer Ft kiadási főösszeggel, • 368 368 ezer Ft bevételi főös�szeggel, valamint • 88 417 ezer Ft működési hiánnyal fogadta el. A képviselő-testület a hiány belső finanszírozására 50.000 eFt előző évek pénzmaradványának igénybevételéről döntött, így az eredeti költségvetés tényleges hiánya 38.417 eFt. A költségvetés főösszege a 2011. 2013. január-február
felzárkóztatási támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 5/2012. (III. 01.) BM rendelet alapján 6.997.717.-Ft összegben 100%-os támogatási intenzitású vissza nem térítendő támogatást igényelt a Polgármesteri Hivatal nyílászáróinak korszerűsítésére, költség-és energiatakarékossági célból. 2012. augusztus 09. napján a belügyminisztérium által megküldött támogatói okirat alapján az igényelt teljes támogatás megítélése került. A projekt befejezésének végső határideje: 2013. június 30. napja. • A 7/2011. (III. 09.) BM rendelet alapján a Kisszögi Sporttelep fejlesztésre 14.129.000.-Ft-ot nyertünk, a hozzátartozó önerő: 1.569.888.- Ft volt. A projekt műszaki átadás-átvételére 2012. május 25. napján került sor, majd ezt követően 2012. május 27-én a gyermeknapon került átadásra a pályázati forrásból felújított Zagyvarékas községi sportcentrum új létesítménye. A pályázat pénzügyi elszámolása a Belügyminisztérium Önkormányzati Gazdasági Osztálya felé megtörtént. • Nyertes lett az előző évben benyújtott „Belterületi bel- és csapadékvízvédelmi fejlesztések” című pályázatunk is. Ehhez 7.389.825,- Ft-ot biztosított a képviselő-testület önerőként. Az elnyert támogatás: 140.406.664,- Ft. • Önkormányzatunk konzorciumi tagként részt vesz az ÉAOP2.1.1./E-12 Versenyképes turisztikai termék és attrakció fejlesztés című pályázati konstrukcióban. A projekt címe: „A Zagyva folyó kerékpáros turisztikai fejlesztése a Szolnok-Hatvan települések közötti szakaszon”. A projekt kapcsán 86 km-t meghaladó kerékpárforgalmi létesítmény jön létre, valamint kidolgozásra kerül a térség kerékpáros barát szolgáltató minőségbiztosító rendszer, amelynek keretén belül felmérésre kerülnek a térségi potenciális kerékpáros barát szolgáltatók, akikkel hálózati szerződés kerül majd megkötésre. Összköltsége: 2.118.410.600.- Ft, ebből a községünket érintő szakasz megvalósításának költsége: 158.455.379,- Ft. A támogatás ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ 11
Képviselő Testület 100%-os intenzitású. • A Zagyvarékason működő civil szervezetek is pályázatot nyújtottak be 2011. novemberében a 76/2011. (VII.27.) VM rendelet szerint. A pályázatok Tájház kialakítására (Zagyvaparti Egyesület), infrastrukturális fejlesztésre (Polgárőrség), valamint közösségi programok szervezésére (Sportegyesület, Zagyvaparti Egyesület) irányultak. 2012. júniusában a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által küldött támogató határozatok alapján a civil szerzetek az alábbiak szerint részesültek támogatásban: • Rékasi Kisdiákokért Alapítvány: br. 709.133.- Ft • Zagyvaparti Egyesület:- Tájház kialakítása: br. 6.590.685.- Ft - Közösségi programok szervezése: br. 3.996.214.- Ft • Községi Polgárőrség: br. 6.419.005.- Ft • Községi Sportegyesület: br. 5.188.624.- Ft Mindösszesen: br. 22.903.661.- Ft Ebből került megrendezésre a kézműves tábor, a Gólya és Liliom Falunap, valamint a Móricz találkozó. Idén még az eszközbeszerzések valósulnak meg, jövőre pedig az építéssel járó beruházások kivitelezésére kerül sor. • Az iskola udvarán 2012. október 21-én került átadásra a műfüves pálya, ami 27.415.337,- Ft-ból valósult meg. A Magyar Labdarúgó Szövetséghez benyújtott pályázathoz 8.224.601,- Ft önerőt kellett biztosítanunk, melynek fedezetét az előző ciklus képviselő-testülete által fel nem vett tiszteletdíjak ös�szege biztosította. • A Belügyminisztériumhoz, illetve a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatására benyújtott kérelmünk pozitív elbírálásban részesült. A döntés alapján önkormányzatunk az első ütemben 10 671 eFt vissza nem térítendő támogatást kapott. Ez az összeg hozzájárult a működési hiány csökkentéséhez. Mivel még ezek után is működési hiányos a költségvetés, ezért nov12 ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ
ember elején szintén benyújtottuk támogatási igényünket 24.054 eFt mértékéig. • A Jász-Nagykun Szolnok Megyei Parlagfű-mentesítési Alaphoz benyújtott pályázatunkra 190.291,- Ft-ot nyertünk, melyhez 63.430,- Ft saját erőt kellett biztosítani. A pályázatból fűkaszát tudtunk vásárolni, valamint a propaganda munkához szükséges szórólapok elkészítéséhez a fénymásoló üzemeltetési díjához járult hozzá. • Közfoglalkoztatási program keretében napi 6 órában 80 %-os támogatás mellett 2012. március 1-től június 30-ig, átlagosan havonta 24 főt tudtunk foglalkoztatni, 2012. július 1-től november 30ig pedig 16 főt. Napi 8 órás munkaidőben 100 %-os támogatással 12 fő közfoglalkoztatottat alkalmaztunk 2012. június 1. és november 30. között. 2012. december 1-től 2013. február 28-ig napi 8 órában 12 fő közfoglalkoztatottat alkalmazunk, ehhez 100 %-os támogatást kapunk. A Szolnoki Kistérséggel kötött megállapodás értelmében 2012. október 8-tól 2013. február 28-ig 10 fő foglalkoztatására kaptunk lehetőséget. 2012. február 1-től március 31-ig 2 fő szociális kapcsolattartót foglalkoztattunk 85 %-os támogatással. 2012. április 16-tól 2012. szeptember 15-ig 1 fő e-kapcsolattartót kapott a művelődési ház és könyvtár. A Vízügy 2012. évben 60 fő zagyvarékasi lakost foglalkoztatott napi 8 órában. Az idén lehetőség volt dologi kiadásokhoz is támogatást igényelni, melyhez csak az ÁFÁ-t kellett önerőként biztosítanunk. Így tudtunk a foglalkoztatottak részére eszközöket, szerszámokat, védőruhát, valamint egy betonelemgyártó gépet vásárolni. A kapott támogatás összege: 1.502 eFt. A Szolnoki Kistérség pályázata keretében két sablont is kaptunk a betonelemgyártó géphez. Egy szegélykő és egy járdaelem-gyártó sablont. A kötelező feladatellátás megfelelő színvonalának biztosítása mellett fejlesztések is megvalósultak főként a pályázatok által. Az önkormányzat a nehézségek ellenére 2013. január-február
eredményesen hajtotta végre költségvetését. Az intézmények működése a racionális gazdálkodásnak és a takarékosságnak köszönhetően biztosított. Saját forrásainkat pályázaton elnyert forrásokkal egészítettük ki. Az önkormányzat gazdálkodása összességében stabil és eredményes. A költségvetés megvalósítása jelenleg is időarányos teljesítést mutat. Az eredeti költségvetésben betervezett működési hitel felvételére a takarékos gazdálkodás, valamint az ÖNHIKI pályázaton nyert támogatás miatt nem került sor. Kéri a képviselőket és amegjelent állampolgárok az elhangzottakkal kapcsolatos kérdéseik felvetésére, véleményük, javaslatuk kifejtésére. Mivel a képviselők és a megjelent állampolgárok részéről kérdés, hozzászólás, észrevétel nem hangzik el, Jánosi József polgármester javaslatát bocsájtja szavazásra, melyet a képviselő-testület egyhangú szavazással elfogad és az alábbi határozatot hozza: 181/2012. (XII. 3.) számú Képviselő-testületi határozat Az elmúlt egy évben megvalósult képviselő-testületi döntésekről és beruházásokról. Zagyvarékas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete – az elhangzott javaslattal egyetértésben - az elmúlt egy évben megvalósult képviselő-testületi döntésekről és beruházásokról szóló beszámolót elfogadja. 2. Tájékoztató a jövő évi elképzelésekről, az előkészített és benyújtott pályázatokról. Jánosi József polgármester a jövő évi elképzelésekről, az előkészített és benyújtott pályázatokról az alábbiakat mondja el: • TÁMOP-5.6-1.B-12/2-20120153 számon „Vigyázok magamra, vigyázunk magunkra” címmel önkormányzatunk pályázatot nyújtott be 35.150.064,- Ft összköltséggel. A támogatás mértéke: 100%. A projekt számos, a bűnmegelőzésben érintetett szervezet (önkormányzat és intézményei, megyei rendőrfőkapitányság, civil szervezetek) együttműködésével valósul meg. Szakmai tartalma: képzések, tréningek, közösségi
programok, esetmegbeszélő csoportok, főként az zagyvarékasi általános iskola felső tagozatos tanulói és pedagógusok, segítő szándékú részvételével, a serdülőkori önismeret, konfliktuskezelés, meditáció, közösségszervezés, aktív állampolgárság témaköreiben. A pályázatot 2012.06.18. napjával befogadták, illetve már egy pályázati hiánypótlást is teljesítettünk 2012. július 03. napján. A projekt támogathatóságáról a mai napig még nem érkezett tájékoztatás a támogatást kezelő ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kfttől. A megvalósításának tervezett kezdete és befejezésének ideje 2012.10.15 -2014.04.15. • Az önkormányzat pályázatot nyújtott be a TÁMOP-6.1.2-11/1 „Egészségre nevelő életmód programok Zagyvarékason” címmel 9.755.050,- Ft-ra. A pályázat tartalmi ellenőrzése folyamatban van. • Szintén ez évben került benyújtásra a TÁMOP-3.2.13-12/1 konstrukció keretében a „Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában” címmel 24.997.800,Ft összeg erejéig. A pályázatot befogadták, a tartalmi ellenőrzés folyamatban van. • Novemberben nyújtottuk be pályázatunkat a Belügyminisztériumhoz a „Bio kazánprogram” keretében. A pályázat tartalmazza egy automata vezérlésű apríték kazán beszerzést és beszerelést, amely az iskolában váltaná ki a vegyes tüzelésű kazánt, valamint egy 150 m2-es apríték tároló megépítését. A program keretén belül még 2 fő 12 hónapon keresztüli 8 órás foglalkoztatása is megvalósulhatna. A pályázat teljes költségvetése közel 10 millió forint. Ezt a pályázatot konzorcium keretében Besenyszög és Szajol közreműködésével nyújtottuk be. • Ez év szeptemberében nyújtottunk be a Belügyminisztériumhoz két projekt ötletet a 2013. évi értékteremtő Start közmunka program keretein belül. A benyújtott programok szakmai véleményezését követően támogatásra alkalmasnak ítélték és november közepén költségvetési tárgyaláson vettem részt a Megyei Munkaügyi Központban. A Belügyminisztérium képviselőjével tartott egyeztetésen megtörtént a programok
Képviselő Testület bírálata és mindkét mintaprogramunk 100%-os támogatásra javasolt státuszt kapott. Ez azt jelenti, hogy várhatóan a költségvetés elfogadását követően megszülethet a támogatási határozat. A mintaprogramnak két eleme van, egy 12 hónapos és egy 6 hónapos időtartamú, a két program teljes költségvetése közel 60 millió forint. Az éves program keretében 35 főnek tudnánk munkát biztosítani, melynek keretében a meglévő aszfalt úthálózat kátyúzása valósulna meg összességében 500 m2 nagyságrendben, valamint 800 fm belvíz elvezető árok kerülne burkolásra, továbbá mintegy 800 m2 járdaszakasz kerülne felújításra a település központjában. A program keretein belül beszerzésre kerülnének a járdafelújításhoz és az árkok burkolásához szükséges sablonok, amivel magunk gyártjuk le a betonelemeket, valamint a szükséges alapanyagok beszerzését is lefedi a pályázat. A betonelemek gyártásához szükséges eszközök
mellett kialakításra kerülne egy 500m2-es fedett szín, ami a folyamatos betonelem gyártást tenné lehetővé. A féléves program keretében 10 főt tudnánk foglalkoztatni, melynek keretében ágak, cserjék, kidőlt, sérült, uszadék fák kerülnének begyűjtésre, ezeket tüzelő méretűre darabolnánk. Az ágak, cserjék feldolgozására beszerzésre kerülne egy aprító gép. • Az idén is együttműködve a civil szervezetekkel, két önkormányzati épület külső felújítására nyújtottunk be pályázatot az MVH-hoz • A Zagyvaparti Egyesület által benyújtott pályázatból a faluház külső felújítása valósulhatna meg. Az igényelt támogatási összeg: 31.047.313,- Ft. A pályázat tartalmazza a meglévő vakolat bontását, komplex homlokzati vakolatrendszer kiépítését, nyílászárók cseréjét, a tetőn elhelyezésre kerülő melegvíz-ellátására szolgáló napkollektort, a tető
cseréjét, külső térburkolatokat, az udvarban őshonos fa fajták és cserjék telepítését, valamint kerti pihenő elhelyezését. • A Polgárőrség által benyújtott pályázatból a pártház épülete kerülne felújításra 30.099.105,- Ft támogatási összegből. A pályázat tartalma hasonló a faluházon megvalósítandó felújításokkal. • Pályázunk még az intézmények energetikai felújítására, napelemek elhelyezésére. Ennek megvalósításával közel 70 %-os megtakarítás érhető el. A pályázat várhatóan 85 %-os támogatottságú lesz. • A templom felújítására az egyház nyújt be pályázatot. • 2012. év végén vagy 2013. év elején várhatón nyílnak meg olyan energetikai pályázatok, melyeken terveink szerint indulnánk. A pályázatok célja az önkormányzati intézmények felújítása, energiatakarékos ellátórendszerek kiépítése. Kérem a jelenlévőket az elhangzottakkal kapcsolatos kérdéseik
feltételére, véleményük, javaslatuk kifejtésére. Mivel a képviselők és megjelent állapolgárok részéről egyéb kérdés, észrevétel nem hangzik el, Jánosi József polgármester javaslatára a képviselő-testület egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozza. 182/2012. (XII.3.) számú Képviselő-testületi határozat A jövő évi elképzelésekről, az előkészítet és benyújtott pályázatokról. Zagyvarékas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete – az elhangzott javaslattal egyetértésben - a jövő évi elképzelésekről, az előkészítet és benyújtott pályázatokról szóló beszámolót elfogadja. Mivel egyéb napirend tárgyalására nem kerül sor, Jánosi József polgármester a közmeghallgatást 18,45 órakor berekeszti. A jelenlévőknek megköszöni a részvételt és boldog karácsonyt kíván mindenkinek.
Összefoglaló Zagyvarékas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 4-én 18,00 órakor a Vasúti újtelep Közösségi Házában megtartott közmeghallgatáson
(A testületi ülések, teljes anyaga a könyvtárban hozzáférhető)
Jelen vannak: Jánosi József polgármester, Kézér Zoltán alpolgármester, Jenesné Paróczai Erika jegyző, Nagy Gábor, Zoufal Béla, Kis Gyula, Polónyi László képviselők, továbbá 15 zagyvarékasi polgár. Az ülésen nem jelent meg A leköszönő Dr. Gazsó Balázs László alpolgármester, Dóra Mónika képviselő. Jánosi József polgármester köszönti a megjelent képviselőket és a közmeghallgatáson megjelent zagyvarékasi polgárokat. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy a választott 7 fő képviselő-testületi tag közül 6 fő megjelent, így az ülést határozatképesnek nyilvánítja és megnyitja. A meghívó szerinti napirendeket ismerteti. Kéri a képviselőket az elhangzottakkal kapcsolatos kérdéseik felvetésére, véleményük, javaslatuk kifejtésére. Mivel a képviselők részéről kérdés, észrevétel nem hangzik el, Jánosi József polgármester javaslatára a képviselő-testület egyhangú szavazással az alábbi napirendi pontokat tárgyalja:
1.) Tájékoztató az elmúlt egy évben megvalósult képviselő-testületi döntésekről és beruházásokról. 2.) Tájékoztató a jövő évi elképzelésekről, az előkészített és benyújtott pályázatokról. (Kedves Olvasó! A továbbiakban tekintettel arra, hogy a közmeghallgatás tartalmilag egybevág a december 3-án az előzőekben leírt elhangzottakkal így itt már csak a hozzá szólások formájában elhangzott lakossági véleményeket, kérdéseket észrevételeket és az azokra adott válaszokat közöljük.) Jánosi József polgármester az első napirendi pont ismertetését követően kéri a képviselőket és a megjelent állampolgárokat az elhangzottakkal kapcsolatos kérdéseik felvetésére, véleményük, javaslatuk kifejtésére. Kérdés: Papp Gáspár: Az ABC mellett lakom a Csárda úton. A belvíz elvezetési rendszerrel van egy kérdé-
sem. Kaptunk egy ajánlatot, egy javaslatot, hogy a saját telkemből adjak át egy darabot az önkormányzat részére. Ez azt jelenti, hogy van 720 m2-es telkem és adjak át belőle 90 m2-t jó áron, nulla forintért, vagyis 1 forintért. Ilyet ki tud kitalálni? Jánosi József polgármester: Kérdezem, Balázs Adrienn előadótól, hogy az úr lett-e tájékoztatva az újabb fejleményekről? Balázs Adrienn előadó: Megkerestem az ügyben érintett ingatlan tulajdonosát, tájékoztattam, hogy miről lenne szó, az ingatlan tulajdonosa a műszaki tartalommal kapcsolatosan is kérdést tett fel. Ekkor Czakó Zoltán tervező úrhoz, a KEVITERV AQUA mérnökéhez irányítottam az urat, megadtam a telefonszámot, majd ezt követően hívta Papp Gáspár urat és telefonon egyeztették a kérdéseket. Ezt követően Czakó Zoltán tervező úr javaslatára módosítani fogjuk a tervet, amely a módosítást követően Papp Gáspár ingatlanát nem fogja érinteni. Az új nyomvonal Papp Gáspár ingatlana és az élel2013. január-február
miszer bolt között fog húzódni, természetesen a 80-80 cm védőtávolságot betartva a telekhatároktól. A terv módosításra kerül, ily módon, azonban a hivatali elfoglaltságaim miatt erről még Papp Gáspár urat nem volt időm tájékoztatni, hogy a vele megkötendő megállapodás tárgytalannak tekintendő. Jánosi József polgármester: Szeretnék akkor ezek után Papp Gáspár úr kérdésére válaszolni, mivel az előbb egy tájékoztatót kaptunk, de a kérdésre nem válaszoltam. A kérdés az az volt, hogy ki talál ki ilyet? A kérdés felvetése nem 100%-an valós. A szerződésnek nem az a lényege, hogy az önkormányzatnak adjon át 90 m2-t, mert az önkormányzat szeretne vagyont szerezni, hanem közérdekből a tervek alapján, 90 m2en érintett az Ön telke, ami nem egyenlő azzal, hogy mi 90 m2-t átvettünk. Papp Gáspár: A szerződés szerint, adjam bérbe. Jánosi József polgármester: A lényeg, ez egy a lakosság érdekeit szolgáló beruházás lenne, ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ 13
Képviselő Testület ami négy lakóingatlan telekrajzi határát érinti. amennyiben az érintett lakosokkal meg tudunk egyezni, úgy aláírásra kerül velük egy szerződés, ha nem tudunk meg egyezni megindul egy másik, sokkal hosszabb folyamat, amit kisajátításnak hívnak. Papp Gáspár: Csak itt nem így hangzik az egész. Itt vannak a papírok, amiket kaptam. a legelső szava nem az, hogy megegyezünk, hanem Bérleti Szerződés. Jánosi József polgármester: Igen. A szerződés arról szól, hogy vagy megegyezünk, vagy nem, vagy aláírásra kerül, vagy nem. Ha aláírja, akkor megegyeztünk és tovább nincs miről beszélni, ha nem akkor nem. A második esetben viszont egy másik jogi procedúrát kell elindítani egy állami kisajátítás kapcsán. Papp Gáspár: Volt olyan szomszédom, aki aláírta, mert nem olvasta el figyelmesen miről is szól a szerződés. Most nekem köszönheti azt, hogy nem lett a kettőnk telkére beépítve egy olyan erődítmény, amiről azt sem tudjuk, hogy micsoda. A tervezővel, amikor beszéltem, nagyjából vázolta, hogy mi kerülne oda megépítésre, de azt gondolom, telefonon nem lehet ezt pontosan elmondani. Annyit mondott, hogy ez egy beton létesítmény lesz, ami iszap tároló lesz, meg ki tudja még mi. Kérdezem, ebből egy laikus mit ért? Semmit. Az, hogy az én telkemen, ami 30 éve a tulajdonom 1/1 tulajdoni arányban, hogyan mondhatnám azt, hogy jól van uram építsék meg, utána meg majd meg látjuk mi lesz. Jánosi József polgármester: Ismételten szeretném elmondani, hogy ez egy jogi formula, ez egy közérdek, a terveket nem mi találtuk ki, azok vízügyi szakemberek által készültek. A Vízügyi Igazgatóság által jóváhagyott, vízügyi engedélyes terv, ami még nem a kiviteli terv. A kiviteli terv még ez után fog elkészülni. Az eljárási rend az az, hogy aki ezzel a beruházással érintett, azzal függetlenül attól, hogy állami vagy magánterület egyeztetni kell. Ha bérleti, vagy egyéb más konstrukcióban meg tudunk egyezni. akkor megegyezünk, ha nem akkor, állami jogi eljárás kezdődik, ami hosszadalmas, de a végén 14 ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ
kisajátítják a területet. Mert ez a beruházás nem valakinek a saját érdekében, hanem közérdekében valósul meg. Ami alapján mi Önt megkerestük az egy vízjogi engedélyes terv, nem pedig kiviteli terv. Kiderült, hogy a kiviteli terven nem fog érintett lenni az Ön ingatlana. Nem akarok nagy balgaságot mondani, de ez a vízjogi engedélyes terv legalább öt éves, ha nem több, elnézést konkrétan 10 éves. Ez került beadásra, ez alapján került elbírálásra a szóban forgó pályázat, a megvalósítás már egy teljesen más is lehet, egy teljesen más nyomvonal is kijelölhető. Jelen esetben is ez fog történni, és onnantól kezdve mai információ, hogy nem fogja a beruházás az Ön telkét érinteni. Papp Gáspár: Ha most aláírtam volna a szerződést, akkor már nem lenne miről beszélni. Jánosi József polgármester: Az új információk birtokában, ha Önnel megkötöttük volna a szerződést, akkor ennek az információnak a tükrében felbontásra is kerülne. Papp Gáspár: Hogyan bontanák fel, amikor én azt már aláírtam? Jánosi József polgármester: Úgy, ahogyan aláírta. Ha azt mondja, hogy végig olvasta, akkor az is szerepel benne, hogy bármelyik fél milyen határidővel és milyen feltételek mellett tudja felmondani a szerződést. Papp Gáspár: A felmondási idő ugyan szerepel a szerződésben, azonban az is szerepel, hogy 2019. január 1-ig én azt a területet bérbe adom, majd ezt követően mindenféle ottani építménnyel kapcsolatos sérülésekért, károsodásért én vagyok anyagilag 100%-ban a felelős. Ön írta alá. Jánosi József polgármester: Elhiszem, vitatkozhatunk is róla, csak nem értem, hogy miért, amikor Ön nem írta alá, érvényét is vesztette a szerződés. Papp Gáspár: Azt gondolom, hogy ilyen helyzetben összehívjuk azokat, akik érintettek. Jánosi József polgármester: Négy személy volt érintett ebben az ügyben, mind a négy emberrel megbeszéltük. Azt ugye nem gondolta, hogy százezreket fogunk kifizetni, mert nincs miből. 2013. január-február
Arról van szó, hogy megy egy belvíz elvezető árok, ami vízügyi engedélyes terv alapján került kijelölésre. Nem én találtam ki, nem mi találtuk ki, hanem vízügyi szakemberek találták ki és a Vízügyi Igazgatóságon jóváhagyták, engedélyezték. Ők tervezték ezt és ezen a nyomvonalon érintett négy ingatlantulajdonos, most már csak három. A jogi eljárás az, hogy vagy hozzájárul, vagy a telek érintett része kisajátításra kerül. Papp Gáspár: Megkérdezem, ha útban van egy múzeum, akkor lebontják? Jánosi József polgármester: Bele mehetünk fölösleges dolgokba is, de engedje meg nekem, hogy feltételezzem a vízügyi szakemberekről, hogy vannak annyira jó szakemberek, hogy ha útban van egy múzeum, akkor nem oda tervezik a nyomvonalat, hanem oda, ahol szabad terület van. Lesarkíthatjuk a dolgokat, de a tudomásom szerint itt semmilyen olyan objektum nincs, ami akadályozná a nyomvonalat, mivel itt szabad területek vannak. Papp Gáspár: A telek az én tulajdonom, ennyi az egész akadály. Jánosi József polgármester: Igen, ebben igaza van, viszont a többi meg a másik, a harmadik és folytathatnám tulajdona. Az államé, az önkormányzaté, magánszemélyé, stb. Minden földterület valakinek a tulajdona. Ha Ön az én tulajdonomra szeretne valamit építeni, akkor velem kell, hogy megegyezzen. Ha az önkormányzat magán személy tulajdonára kíván építeni, akkor a magánszeméllyel kell megegyeznie. Minden földterület valakié, egy beruházás érinthet több tulajdonost, ilyen esetben minden tulajdonossal meg kell egyezni. Ilyen beruházás volt a közelmúltban a körforgalom megépítése. Érintett önkormányzati, magán, állami tulajdont is, és mindenkivel meg kellett egyezni. Egy ilyen beruházás pontosan azért húzódik el hosszú ideig, mert meg kell egyezni mindenkivel és bizonyos esetekben a kisajátítást is el kell végezni, mert nem sikerül megegyezni. Papp Gáspár: Én is támogatom a beruházás megvalósulását,
viszont az eljárás módját sérelmezem. Kiküld egy egyszerű ügyintézőt, aki tényleg lelkiismeretesen próbálja végezni a dolgát, viszont nem ért hozzá és én az általa kihozott okiratot írjam alá. A hölgy kijött jóindulatúan, segíteni próbált, de nem tudta miről van szó. Balázs Adrienn előadó: a tervező által a rendelkezésemre bocsájtott rajzokkal, illetve a három megállapodással mentem ki a Papp úrhoz. Az önkormányzat jogászával, mondhatom így Dr. Gazsó Balázs László alpolgármester úrral egyeztettük a szerződés minden pontját. A megállapodás a kártérítésre, az eredeti állapot visszaállítására vonatkozó dolgokat is tartalmazta. Az Ön esetében a műszaki tartalom volt igazán kérdés, amiben én nem vagyok kompetens, ezért is irányítottam a tervezőhöz Czakó Zoltán úrhoz. Papp Gáspár: Igen ez így történt. Ő keresett meg engem, felvette velem a kapcsolatot, korrekt volt. Beszéltünk egymással pár szót, de mindenre ő sem tudott választ adni. telefonon ilyet nem lehet egyeztetni, ahhoz látni kell a rajzokat is. Jánosi József polgármester: Itt helyesbítenék egy kicsit. Nem azért nem tudott válaszolni, mert nem tudott, hanem azért mert még a kiviteli tervek nem készültek el. Nincs meg az a terv, ami alapján azt tudjuk mondani, hogy ez 100%-ban így fog megvalósulni. Jelenleg egy engedélyes terv van, ami nem megegyező a kiviteli tervvel. A kiviteli terv most fog elkészülni, amennyiben az összegyűjtött papírok alapján a támogatási szerződés megkötésre kerül és a közbeszerzési eljárást lefolytattuk. Ezeket mind nem mi találjuk ki. Papp Gáspár: Azért csak megkérdezem, ha aláírok valamit, akkor tudom, hogy mit írok alá? Jánosi József polgármester: Ezért került kiküldésre a megállapodás Önnek is, hogy ha azzal egyetért, csak akkor írja alá. Papp Gáspár: Nem magamról beszélek, Önről. Jánosi József polgármester: Tudom, hogy mit írtam alá. Azért írtam alá, mert alá akartam írni.
Képviselő Testület Az Ön oldalán pedig meg van a lehetősség, hogy vagy aláírja, vagy nem. Papp Gáspár: Azért ennek az elintézésének van más módja is, nem az, hogy egy két tanúval előre aláírt szerződést kiküldünk, közben meg benne van, hogy előttünk, mint tanúk előtt került aláírásra a két fél részéről, közben meg azt sem tudom, hogy kik voltak a tanúk, de írjam alá én is. Nem kötekedni akarok. Jánosi József polgármester: Maga a projekt közérdek, de úgy látom ez már egy személyes ügy. Tisztelettel megkérem fáradjon be holnap délután a polgármesteri hivatalba és ott folytassuk ezt a beszélgetést, mert nem hiszem, hogy ez a többieket érinti. Papp Gáspár: Engem súlyosan érint. Jánosi József polgármester: Ezért mondtam, hogy tisztelettel várom holnap délután Önt. Papp Gáspár: Köszönöm. Jánosi József polgármester: Egy szónak is száz a vége, nem érinti Önt a beruházás. Papp Gáspár: Remélem ezt így is marad. Jánosi József polgármester: Én meg remélem, hogy elhiszi nekünk, amit mondunk. Mivel a képviselők és a megjelent állampolgárok részéről kérdés, hozzászólás, észrevétel nem hangzik el, Jánosi József polgármester javaslatát bocsájtja szavazásra, melyet a képviselő-testület egyhangú szavazással elfogad és az alábbi határozatot hozza: 183/2012. (XII. 4.) számú Képviselő-testületi határozat Az elmúlt egy évben megvalósult képviselő-testületi döntésekről és beruházásokról. Zagyvarékas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete – az elhangzott javaslattal egyetértésben - az elmúlt egy évben megvalósult képviselő-testületi döntésekről és beruházásokról szóló beszámolót elfogadja.
készített és benyújtott pályázatokról a 2012. december 3-ai fórumon már megtartott beszámolójával azonos módon számol be így itt annak újbóli leírása felesleges. ) Beszámolója végeztével felkéri a jelenlévőket az elhangzottakkal kapcsolatos kérdéseik feltételére, véleményük, javaslatuk kifejtésére. Hozzászólás: Papp Gáspár: A Csárda út állapotáról szeretnék szólni. Tudom, hogy a Közútkezelő Kht. tulajdonában van az út, nem önkormányzati út. Azt is tudom, hogy az önkormányzatnak ebbe az ügybe beleszólási joga sincs. ennek ellenére el kell mondanom, hogy ahogyan ez az út kinéz, az hagy kívánni valót maga után. Lassan a tengelytörés sem kizárt ezen az úton. Jánosi József polgármester: Próbálunk, lobbyzni ezért az útért, annak a rendbetételéért is. Ígérni nem tudunk, hiszen a körforgalom megvalósítása is néhány éves csúszással, de a végén mégis megvalósult. Annyit tudok mondani, hogy amennyiben forrás látszik rá, megpróbálok mindent megtenni azért, hogy ez az út felújításra kerüljön. Az a baj, hogy ha az önkormányzat rendelkezne forrással ahhoz, hogy ezt az utat rendbe tegye, akkor sem végezhetné el a munkálatokat, mert nem az ő tulajdona. A felvetett problémát mindannyian ismerjük, a képviselő- testület valamennyi tagja tud róla. Papp Gáspár: Mondhatni ennek a település résznek ez a főútja. Mára eljutottunk odáig, hogy autóbuszok nem jönnek be, ha nem szükséges az út állapota miatt. Az út állapota tragikus. Amikor itt a Csárda úton zajlott egy magán beruházás, akkor olyan károk keletkeztek az útban, amik még inkább rontottak a helyzeten. Ezt követően kátyúzták ugyan az utat, de milyen kátyúzás az, amikor a sárba beletaposom az aszfaltot, ami napokon belül kipereg belőle. Jánosi József polgármester: Erre 2. Tájékoztató a jövő évi sajnos azt tudom mondani, hogy elképzelésekről, az előkészített nem ez az egyetlen olyan útszaés benyújtott pályázatokról. kasz van, ami ilyen állapotú. Ál(Jánosi József polgármester a talában, amikor én ezt próbálom jövő évi elképzelésekről, az elő- felhozni a közútkezelőnél, akkor
mindig azt a választ kapom, hogy egy-egy ilyen munkálat elvégzésekor az útnak a forgalmi adatait szokták figyelembe venni. A forráshiány miatt az alacsonyabb számozású, nagyobb forgalmat bonyolító utak élveznek előnyt a javítási munkák kapcsán. Ennek ellenére remélem, hogy sikerül valamit elérni ennek az útnak az érdekében. Annyi bizonyos, hogy erre az évre a közútkezelő forrásai elfogytak az ilyen típusú munkálatok elvégzésére. Papp Gáspár: Egyszer jó lenne még látni egy jó utat. Jánosi József polgármester: Elhangzott egyszer egy olyan ajánlat, hogy nem csinálják mega körforgalmat, viszont a bevezető utakat megcsinálják helyette. Úgy gondolom, hogy ez a körforgalom mindenkinek a biztonságát szolgálja, remélem, hogy mind két bevezető út, bár hozzáteszem ez a rosszabbik, pedig előbb-utóbb felújításra kerül. Szekeres Attila: Jó volt hallani a beszámolót. Sajnálom, hogy csak ennyien vagyunk jelen, mert azt gondolom, ezt több embernek lett volna érdemes végig hallgatni. A beszámolóból egyértelműen kitűnik, hogy megpróbál a község előre mozdulni, fejlődni. Jónak tartom az ismertetett közmunkaprogramot is. Úgy gondolom, ez által több ember kap lehetősséget arra, hogy megélhetéshez jusson és ne a játékgép, vagy a pókerozás legyen előtérbe. Bízom abban, hogy kevesebb lesz a betörés, kevesebb házat fosztanak ki. Ehhez a polgárőrség is igyekszik hozzájárulni. Sajnos el kell mondanom, hogy az elmúlt két hétben ezen a település részen volt két esemény, egy garázsfeltörés és egy bolt feltörés, mind ez egy hét leforgása alatt. Várhatóan talán jobb lesz a helyzet a következő évben, én ebben bízom. Legyünk optimisták és ne pesszimisták. A Csárda úttal kapcsolatosan annyit szeretnék elmondani, hogy valamikor pletyka szintjén elhangzott egy olyan, hogy a munkálatok befejezését követően a vállalkozó rendbe fogja tetetni az utat, konkrétan leaszfaltoztatja a Csárda út körforgalom irányába eső szakaszát. Nem tudom, erről a Polgármesteri Hivatalnak van- e valamilyen 2013. január-február
hivatalos információja? Vagy ez egy téves információ? Jenesné Paróczai Erika jegyző: Hivatalosan nem tudjuk, mi is hasonló úton értesültünk erről. Jánosi József polgármester: Ha már a közbiztonság és az illető neve is felmerült, akkor szeretném elmondani, hogy aláírásra került az E.ON- al egy megállapodás. Amint az áram kiépítésre kerül, jön a vállalkozó és szereli fel a kamerákat, ezt a munkát már megrendeltük. A szóban forgó vállalkozó ahhoz, hogy ezen a település részen is kiépítésre kerüljön a kamera rendszer 800.000,- Ft-ot ajánlott fel, ha ez jelent valamit. Szekeres Attilának köszönjük szépen, hogy pozitívan értékelte a beszámolókat, azonban annyit hozzá kell tennem, hogy mindezek a dolgokat úgy tudtuk elérni, hogy olyan munka folyik, amiben nyugodtan lehet dolgozni, úgymond konszenzusos körülmények között lehet dolgozni. Azt gondolom, hogy az elért eredmények nem csak az én eredményeim, hanem a Képviselő- testület minden tagjának az érdeme. Azért dolgozunk, hogy a lehetősségekhez képest minél több mindent a településre tudjunk hozni és meg tudjunk valósítani. Mivel a képviselők és megjelent állapolgárok részéről egyéb kérdés, észrevétel nem hangzik el, Jánosi József polgármester javaslatára a képviselő-testület egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozza: 184/2012. (XII.4.) számú Képviselő-testületi határozat A jövő évi elképzelésekről, az előkészítet és benyújtott pályázatokról. Zagyvarékas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete – az elhangzott javaslattal egyetértésben - a jövő évi elképzelésekről, az előkészítet és benyújtott pályázatokról szóló beszámolót elfogadja. Mivel egyéb napirend tárgyalására nem kerül sor, Jánosi József polgármester a közmeghallgatást 19,00 órakor berekeszti. A jelenlévőknek megköszöni a részvételt és boldog karácsonyt kíván mindenkinek.
ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ 15
Vallás
Boldog új esztendőt! Szép köszöntés ez, amellyel ezekben a napokban előszeretettel üdvözöljük egymást. Ez a kívánság mindenesetre sokkal többet jelent, mint az a mondat, hogy „Boldog újévet!” Ez ugyanis csak az év első napját jelenti. Az igazi boldogság-kívánás viszont az egész esztendőre kell, hogy vonatkozzon. Amikor egy keresztény ember boldog új esztendőt kíván, nem feledkezhet meg az evangélium, vagyis Jézus tanításáról. Sokan azt gondolják, hogy a boldogsághoz sok pénz és jó egészség meg siker kell. Pedig ezek sem együtt, sem külön-külön nem elegendők a boldogsághoz. Szent Ágoston írja a Vallomások-ban: „Magadnak teremtettél minket Isten, és nyugtalan a mi szívünk, amíg benned nyugtot nem talál.” A mai ember sokféle nyugtalanságának az oka az Isten hiányával magyarázható. Aki hisz Istenben, az tudja, hogy mire való ez a rövid földi élet. Mi vár ránk a halál után? Mitől lesz értékes az életünk? Hogyan kell élnünk ahhoz, hogy az életünk végén elmondhassa rólunk a mi Teremtőnk: ember, nem éltél hiába! Mert végül is nem az a döntő, hogy a többi ember hogyan ítél meg minket, hanem egyedül az, hogy az élő Isten hogyan ítél felőlünk.
akik nem ismerik vallásukat, legalább mot pótolhassák lemardásukat. Természtesen nem a kereszteltek anyakönyvébe szeretnénk csupán több adatot látni, hanem olyan boldog embereket, akik megtalálták Istent és az ő Egyházát. Ezért a felkészülés nem amolyan „gyorstalpaló”, „essünk túl rajta” jelszóval, hanem komoly készületet jelent. Akik most elkezdik a felkészülést, azok legkorábban 2014 húsvétján részesülhetnek a keresztségben és az első szentáldozásban, ha kellő szorgalommal készülnek. Aki egy kicsit is megismeri a kersztény hit nagyszerűségét és fontosságát, az nem fogja azt mondani, hogy jaj, de sokat követel az Egyház, hanem azt mondja majd, hogy csak ennyi elég? Jelentkezni lehet személyesen a plébánián, a délelőtti órákban, de telefonon is lehet érdeklődni a 06-20-469-98-44-es mobil számon, vagy az újszasz(kukac)vaciegyhazmegye.hu e-mail címen. Ha épp nem vagyok elérhető, akkor a telefonszám közlése esetén az érdeklődőt visszahívom. Nagyon bízom abban, hogy akik kitartók lesznek, azok - az élet különböző nehézségei ellenére is – megtapasztalják majd, hogy Istent megismerni és szeretni a legnagyobb boldogság ezen a földön.
Boldog az az ember, aki felfedezi azt, hogy élete azáltal lesz értékes, ha ki tud lépni önmagából és tud másokért élni. Az ilyen ember példaképe Jézus, aki nem „azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért.” (Mk 10,45) Jézus azt mondja: „Aki nekem szolgál, az engem kövessen!” (Jn 12,26) Ahhoz azonban, hogy követni tudjuk Jézust, meg kell őt ismerni. A rám bízott egyházközségek területén: Újszászon, Szászbereken és Zagyvarékason sok olyan ember él, főként a fiatalabbak között, aki nincs megkeresztelve, vagy kereszténysége abból áll, hogy ugyan megkeresztelték, de vallásának tanítását rosszul, vagy sehogy sem ismeri.
Szeretném még megjegyezni, hogy tervem az, hogy mindhárom helységben külön-külön indítunk felkészítő katekumenátust.
Ezért kezdünk katekumenátust, vagyis felkészítő tanfolyamot fiatalok és felnőttek részére, janár végén azzal a céllal, hogy akik nincsenek megkeresztelve, azok részesüljenek ebben a nagyon nagy ajándékban, illetve,
2012. december 29-én.
Újszászi templomunkban január 1-jétől vasárnapi szentmisét tartunk szombaton este fél 6-kor és vasárnap reggel 8-kor. (Vasárnap este nem tartunk szentmisét!) Ezt követően 10 órakor Zagyvarékason, délután fél 4-kor pedig Szászbereken tartunk szentmisét. Vasúti Újtelepen legközelebb január 26-án du. 4-kor lesz szentmise. Mindenkit szeretettel várunk. Minden kedves Olvasónak boldog új esztendőt kíván: Miklós János plébános
Titok Arany János Országos Anyanyelvi Verseny 2012. december 9-én hideg, szeles reggelen indultunk a szolnoki vasútál- A 30 feladatból álló dolgozat megírása után izgatottan vártuk az eredlomásról Budapestre Dóráné Ilike néni, anya, Timkó Kevin és én. ményhirdetést. Úticélunk a Műszaki Egyetem volt, ahol az Arany János anyanyelvi ver- Kevin 12. lett, én pedig a 8. legjobb helyen végeztem. Mondhatom, csalódott seny országos döntőjét rendezték. Ide jutottunk be ketten Kevinnel, két voltam, de Ilike néni és anya megnyugtatott, hogy egy országos mezőnyben 8. eredményes forduló után kerültünk a legjobbak közé. helyet elérni nem kis dolog. Megérkeztünk a Nyugati pályaudvarra, majd felszálltunk életünk első villamosára, mert kiderült, hiába vagyunk már ötödikesek, egyikünk sem ült még villamoson. Keresztül utaztunk Pesten, majd át a Dunán. Miután leszálltunk a budai oldalon, a Duna-parton dideregve sétáltunk el a Műegyetemig. Ez a környezet már ismerős volt számunkra, hiszen versenyeztünk már itt harmadikos, negyedikes korunkban is. A regisztráció után feszülten foglaltunk helyet az Auditorium Maximumban, s nézegettük lopva a társainkat, vajon ki fog nyerni.
16 ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ
2013. január-február
A díjátadások után tanár néni és Kevin siettek a vonathoz, minket pedig az egyetem előtt várt anya unokatestvére, hogy elvigyen bennünket Zuglóba, ahol délután mazsorett versenyen vettem részt. De ez már egy másik történet………… Zagyvarékas, 2013. január 14. Szabó Boglárka 5. b
Iskola
Séta
a pingvinekkel Iskolánkban, ebben a tanévben is folytatódik integrációs programunk-röviden: IPR. A pályázati úton elnyert támogatás révén több tervezett célunkat sikerült megvalósítani. Ezekről a későbbiek során még részletesen beszámolunk. Most egyetlen programelemet szeretnénk kiemelni. December 15-én az IPR-ben résztvevő tanulóinkkal Jászberénybe látogattunk. Természetesen téli hónapban már nem számíthattunk igazi jó időre, de a vártnál is mostohább körülmények között kirándultunk. A hideg és az ónos eső miatt, most igazán nagy hasznát vettük a korábbi pályázatunkból vásárolt esőkabátoknak.
Állatkert vezetőinek, munkatársainak figyelmes gondoskodása. Visszatérve ugyanis a látogató terembe, forró teával fogadtak bennünket. Ezt elfogyasztva és felmelegedve, az oroszlánok etetését figyeltük meg. A három nagymacska közül most különösen barátságtalan volt az egyik nőstény. A bedobott méretes húsdarabok azonban hamarosan megnyugtatták. Ő és társai innentől kezdve nemigen foglalkoztak velünk. A fogadóteremben másodszor is teázhattunk. Ezt követően madáreledelt készítettek a gyerekek. Faggyúból gömböket formáztak, ezt többször magvakkal teli tálcán végig gurították, majd kis hálóba csomagolva, madzaggal összekötötték. Ez utóbbival kiakasztható bárhová, hogy a madarak könnyen hozzáférjenek. Hideg téli napokon a túlélést jelentheti számukra az ilyen gondoskodás.
Első utunk a Jász Múzeumba vezetett, ahol történelmünk híres nemzeti „ereklyéjét” Lehel vezér kürtjét őrzik. A mindannyiunk által ismert mondát, most a tárló előtt hatodik osztályos tanulóink elevenítették fel. A Jászság szimbóluma- Úgy gondolom, nemcsak hasznos ismeretekkel, hanem a rossz idő ellenére ként számon tartott hangszer elefántcsontból készült a X-XI. században, és felte- kellemes élményekkel is gyarapodtak tanítványaink. Cinka István hetően bizánci eredetű. Honfoglaló elődeinknél egyfajta hatalmi jelvényként is szolgált. A kürt mellett a kiállítás többi része, a régészeti és néprajzi gyűjtemény is felkeltette a gyerekek érdeklődését. Sok kérdést tettek fel, mind a bennünket kísérő múzeumi munkatársnak, mind nekem. Külön termekben láthattuk az 1848/49-es szabadságharc gyermekhőseit bemutató anyagot. Önfeláldozásuk, kitartásuk példaértékű lehet kései utódaik számára is. Szintén érdekes és értékes része a kiállításnak a csodálatos kézimunkával készült terítők, hímzések gyűjteménye. A múzeumlátogatást követően a Jászberényi Tanítóképző Főiskolával ismerkedtünk, ahol javában folyt a vizsgáztatás. Dékán-helyettes asszony maga is vizsgáztatott, de mégis szakított időt kis csapatunk üdvözlésére. A könyvtár után a dísztermet néztük meg, ahol rögtönzött karácsonyi koncerten vehettünk részt. Sajnos az időjárás továbbra sem enyhült, változatlanul esett az ónos eső. Csak reménykedhettünk, hogy nem marad el a várva-várt program, a közös séta a pingvinekkel. A Jászberényi Állat- és Növénykert késő ősztől kora tavaszig egyedülálló lehetőséggel várja a látogatókat. A vendégek közel egy órás sétát tehetnek az állatkert pápaszemes pingvin-csapatával. Ez az egyetlen pingvinfaj, mely Afrikában, a kontinens déli részén él. A szárazföldön mozgásuk kissé esetlennek tűnik, annál otthonosabban mozognak a vízben. A kis állatok egészen közel merészkedtek hozzánk. A bátrabbak meg is csipkedték a csizmákat, vagy a nadrágok szélét. Nagyon nehéz volt megállni, hogy meg ne simogassuk őket. Ezt a szabályt többször is hangsúlyozták a gondozók. A 13 fős csapat mindegyike párban volt, kivéve egyet. Ő a gondozóját választotta társként. Még társainál is sokkal barátságosabb, ragaszkodóbb volt velünk szemben. A gyerekek nagyon sok fotót és videofelvételt készítettek a totyogó, kíváncsi kis pingvinekről. Állatkerti programunk a medvék látványetetésével folytatódott. Közben sok mindent megtudhattunk szokásaikról, életmódjukról, s hogy miért nem alusznak téli álmot vadonban élő társaikkal ellentétben. Napi kétszeri etetésük során délelőtt csak gyümölcsöt és zöldséget, délután húst kapnak. Meglepő volt, hogy hatalmas mancsukkal milyen bámulatos ügyességgel hámozták meg a narancsot, miközben keserű héját félredobták. A medvék a farkasokkal együtt élnek az állatkertben, akiket most a vegetáriánus étrend és talán az eső miatt nem voltak hajlandók kibújni kuckójukból. Nekünk is jólesett az
2013. január-február
ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ 17
Óvoda A december számos meglepetést tartogat számunkra, de leginkább a gyerekek számára hozza el minden évben, az igazán meseszerű, csodák világát. Az óvodánkban az adventi várakozás, a sokféle tevékenység, a közös élmények megteremtették a kicsik számára a téli ünnepek hangulatát. A mikulásvárás, a készülődés sok örömöt okozott a gyerekeknek, festhettek barkácsolhattak, készíthettek ajándékot a mikulásnak, segíthettek a termek díszítésében, sőt a középsősök elkészítették a mikulásnak, saját mézes süteményüket. A szülőkkel együtt örültek a gyerekek a mikulásnak, aki nagy piros puttonyában elhozta ajándékait. Jó volt látni a csillogó szemeken az örömöt, ahogy a gyerekek lelkesen mondták a verseket, dalokat a fehér szakállú mikulásnak. Köszönjük Lipták János bácsinak, és szülőknek közreműködést, a mikulás ünnep megszervezése lebonyolításában. Köszönjük a református egyház ajándékát, a kis halacskás ügyességi játékot, amit minden kisgyerek megkapott a mikulás csomagjában. A Mikulás várás hangulatát fokozta, hogy megtekinthették óvodásaink, a helyi Művelődési Házban, Pomázi Zoltán (Bojtorján együttes) Száncsengő című, Mikulás váró műsorát. Örömünkre, együtt énekelhettük a Mikulás dalokat, a zenésszel. Nagyon tetszett a gyerekeknek az előadás, az óvodába hazafele sétálva, együtt dúdolgattuk az utolsó dalt: Hull a hó és hózik.
„Újra eljött, itt a karácsony, Hó fehérlik csupasz faágon, Ünnepi fények csalogatón hívnak, Decemberben ez már csak így van.”
Ovi hírek szaloncukrot amit szintén a IPR-es pályázat segítségével tudtunk megvásárolni.
A pályázati forrás lehetővé tette, hogy olyan családok is részt vehettek a kiránduláson, akik anyagi okok miatt nem tehetnék meg, hogy gyeIPR-es pályázat segítségével régi rekeiket kirándulni vihessék. ismerősünk Muzsikás Péter is ellátogatott hozzánk, és újra nem csa- Köszönjük Sas Dezsőnek, hogy meglódtunk, színvonalas karácsonyi mű- tekinthettük, a gyönyörűen feldíszített házát, beengedett bennünket sorával szórakoztatta a gyerekeket. a kertjébe, megmutatta a Mikulás Az adventi várakozás egyik családogyűjteményének, apró és hatalmas kat megmozgató programjára került darabjait. Kívánunk neki jó egészsésor 2012.12.11.-én, mert pályázati get, és erőt a további munkájához, forrásból, teljesen ingyenes kiránhogy ezután is vihesse hírét közsédulásra invitálhattuk az óvodásaingének, Jászalsószentgyörgynek. kat és szüleiket. December 13. Luca napja, ehhez A Mikulás házához szerveztünk, a naphoz sok érdekes hagyomány, autóbuszos kirándulást, ahol a szokás kötődik, ilyenkor kezdték el gyerekek, anyukák, apukák együtt faragni a Luca székét, amire felállva csodálhatták meg Sas Dezső Jászalfelismerhették a boszorkányokat. A sószentgyörgyi lakos díszkivilágított Luca széke lassan készült, ahogy a házát. szólás is tartja. A csillogó-villogó fényfüzérek, díLuca napjához számos jóslás és hiszek, Mikulások, karácsonyi dekoráedelem kötődik. Luca napján tilos ciók sokasága nagy tetszést aratott volt a lányoknak dolgozni, mert aki a gyerekek, felnőttek körében. Jó megszegte ezt a szabályt, Luca bovolt látni a ragyogó szemeket, és az szorkány megbüntette, összekócolta örömteli élményeket hallgatni, kia fonóban a fonalat. nek mi tetszett, mi volt a legszebb. A kirándulás lezárásaként, minden Luca napján kisfiúk, Lucázni mentek, kisgyerek, szülő kapott egy-egy szem jó kívánságokkal jártak, házról házra. 18 ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ
2013. január-február
Óvoda Luca-Luca, kitty-kotty,kittykotty Galagony kettő, három a krajcárkát várom, ha nem adnak szalonnát, levágom a gerendát, ha nem adnak körtét elviszem a Böskét. Annyi pénzök legyen, mint a pelyva kutyolban a pelyva. Akkora szalonnájok legyen, mint a mestergerendája. Akkora kolbászok legyen, mint a falu hossza. A köszöntőt mondó gyerekek, ezután ajándékokat kaptak. Az óvodásainkkal, ezt a hagyományt elevenítettük fel a mai napon, Lucázni indúltunk a helyi intézményekbe. Szeretettel fogadtak bennünket a Polgármesteri hivatalban, a Művelődési Házban, az Idősek klubjában, az Általános iskolában. A gyerekek nagy örömére, mindenütt finomságokkal kedveskedtek a vendéglátóink. A gyönyörű téli napsütésben, a régi hagyományokat felelevenítve, igazán szép élményekkel teli Luca napunk volt. A fiúk nagy örömére előadhatták Lucás játékukat, a falu karácsonyán is ahol derekasan helytálltak, bátran adták elő a mondókájukat. A karácsony várás hangulatához igyekezetek az óvónénik is sok új ötletes barkácsolással, szebbnél szebb versekkel, dalokkal hozzájárulni. A gyerekek pedig az óvoda karácsonyi játszóházában köszöntötték a vendégeket, és a karácsonyt verseikkel. Az idén, a nagycsoportos lányok külön meglepetéssel készültek, karácsonyi dalokat énekeltek, az alapítványi pályázati forrásból készített szép új fehér madeirás szoknyákban, mécsesekkel. Az óvoda IPR-es pályázatából pedig vásároltuk a játszóházi finomságokat, sütiket, üdítőket, szörpöket. A karácsonyi játszóházunkban sokan részt vettek, szülők-gyerekek, családtagok együtt készítették a karácsonyi díszeket, dekorációkat. Sikerült megmozgatni a családokat, bizonyára sok családnak okozott örömöt, az együtt tevékenykedés, és átérezték gyerekeikkel együtt lenni milyen jó dolog. A karácsonyi játszóház után következtek az otthoni örömteli pillanatok, amit csakis a szülők a családtagok adhatnak meg a gyerekeknek, a sok ajándék mellett a legfontosabbat, a szeretetet! Baloghné Lakatos Márta
Óvoda vezető
2013. január-február
ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ 19
Óvoda
20 ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ
2013. január-február
Óvoda
Felhívás!
Az Zagyvarékasi Óvoda Gyermekvár Alapítványa tisztelettel kéri a támogatóit, hogy a 2012 évi személyi jövedelem adójuk 1%-át szíveskedjenek az óvodások javára felajánlani.
Zagyvarékasi Gyermekvár Alapítvány Adószámunk: 18835814-1-16
Az alapítvány célja: A zagyvarékasi óvodás gyerekek nevelési, oktatási feltételeinek javítása, a gyermekek szociális helyzetének segítése, az ehhez szükséges pénzeszközök folyamatos biztosítása. Szíves támogatásukat előre is köszönjük! Konkáné Fekete Márta
A kuratórium elnöke
2013. január-február
ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ 21
Kultúra
“A kultúra élmény”
A Móricz Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtár
február havi programja Február 01. 16,00 óra
Február 09. 18,00 óra
Fotókiállítás
A zagyvarékasi Móricz Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtár galériájában „Talált képeink” címmel a Szolnoki Tiszavirág fotócsoport kiállítása tekinthető meg. A résztvevőket köszönti Jánosi József polgármester. A kiállítást megnyitja Farkasházi István. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Február 03. 14,00 óra
Őszirózsa Nyugdíjas Egyesület zenés délutánja Az Őszirózsa Nyugdíjas Egyesület eben a hónapban is megtartja a soron következő, mindenki által kedvelt zenés délutánját. A jó hangulatot Simon Imre biztosítja, aki zenei blokkokkal szórakoztatja az összegyűlt társaságot.
Február 09. 14,00 óra
„Alsós” farsang
A Damjanich János Általános Iskola és Óvoda szervezésében a hagyományoknak megfelelően megrendezésre kerül az alsó tagozatosak farsangi felvonulása. A gyerekek különböző kategóriában mérettethetik meg magukat. A jelmezeket többtagú zsűri értékeli. Az eredményhirdetést követően tombolahúzással teszik izgalmassá a farsangi délután utolsó perceit.
Zagyvaparti Egyesület farsangi rendezvénye A Zagyvaparti Egyesület vacsorával egybekötött farsangi mulatsága, ahol Borsányiné Mancika néni, G. Kiss Emil és G. Kiss Emilné farsangi versével köszönti a vendégeket. A zenét, mint mindig most is Simon Imre biztosítja a mulatni vágyóknak.
Február 10. 12,00 óra
1. Zagyvarékasi Amatőr Darts Verseny A zagyvarékasi Darts Klub ebéddel egybekötött alakuló ülést tart, melyre szeretettel várjuk mindazon kedves vendégeinket, akik versenyzőként, támogatóként, szimpatizánsként szívesen segítenék a sportág zagyvarékasi meghonosítását. Program: 12,00 óra Vendégek fogadása 12,30 óra Vendégek köszöntése Jánosi József polgármester Bezzegh Nándor magyar bajnok 12,45 óra Ebéd 14,00 óra Darts verseny 17,00 óra Eredményhirdetés
Figyelem! Baba-mama klub Tájékoztatjuk régi és új tagjainkat, hogy a Baba-mama klub folytatja munkáját. Minden héten kedden 10,00 órától várjuk az érdeklődő kismamákat, anyukákat a művelődési ház színháztermében. Bővebb felvilágosítást személyesen, vagy telefonon – 56/540-029 - a Móricz Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtárban, vagy emailben –
[email protected].
Február 16. 14,00 óra
Ovis farsang
Az apróságok minden évben nagy izgalommal várják, mikor bújhatnak az általuk kiválasztott jelmezbe, hiszen nem minden nap lehetünk királylányok, hercegek, cowboyok, na és persze szupermenek.
Február 16. 19,00 óra
Roma farsang
Hagyományőrző kisebbségi rendezvény a zagyvarékasi roma lakosság számára és részvételével. Kicsiknek és nagyoknak, családoknak és egyedülállóknak és mindazoknak, akik jól szeretnék érezni magukat. Belépőjegy 1000.-Ft/fő, ami magába foglalja az étkezés és a zenekar tiszteletdíját. Hívjuk és várjuk jelentkezését azoknak, akik szívesen bemutatják énekes, hangszeres, és tánctudásukat a színpadon. Érdeklődés felvilágosítás és jegyvásárlás a Móricz Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtárban
Február 23. 19,00 óra
Sportbál
A Zagyvarékasi Sportegyesület szervezésében bált rendeznek a Móricz Zsigmond Művelődési Ház nagytermében, ahová szeretettel várnak minden jó hangulatra és kikapcsolódásra vágyó vendéget.
Klubok, szakkörök:
Szolgáltatás:
Őszirózsa Nyugdíjas Egyesület: a hónap Nagyinet a könyvtárban: péntek 17.00 óra Gyémánt és Smaragd Mazsorett Csoport: első vasárnapja 14 óra Darts klub (műv. ház – klubterem): szerda 15 óra és péntek 15 óra Pátria Alapfokú Művészeti Iskola Néptánc- Ifjúsági: péntek 17-18 óra Kékibolya Műkedvelő Művészeti Csoport: csoportja: kedd és csütörtök 16 óra Felnőtt: péntek 18 – 19 óra szerda 17 óra Aerobik (Murzsa Tibor edző): hétfő, szerKatolikus istentisztelet: minden hónap Dream Dance KSE Mazsorett és Show tánc da, 18,30 óra utolsó szombatja 16 óra (Közösségi ház – Csoport tanfolyam: Zumba (Takács Tamara instruktor): kedd vasúti újtelep) és csütörtök 19,15 óra hétfő 16,30 óra; csütörtök 16,15 óra; Református istentisztelet: minden hónap péntek 16,15 óra, minden második Aerobik (Cserba Beáta edző): kedd, csütör- utolsó vasárnapja 8 óra (Művelődési ház) péntek 14 óra tök 18,15 óra; szombat 18 óra
Major Tibor falugazdász: csütörtök 08,00 – 12,00 Érdeklődni az alábbi telefonszámokon: 06-20/939-0649 Jogi tanácsadás:
Baba – Mama klub: kedd 10 óra
Pókáné Dr. Fekete Erzsébet
Érdeklődni az alábbi telefonszámokon: 06-56/340-714 / címen: 5000 Szolnok, Baross u. 1. III emelet 316.
Nyugdíjas Klub: vasárnap 14 óra, minden Zumba a Közösségi Házban (Nyemeczné hónap első szerdája 16 óra Nagy Adrienn instuktor): szerda 18,15 óra
Vásár: Február 13. Vegyes vásár
Figyelem! Czibak Erika a Nóta Televízióban!
Szavazzunk a zagyvarékasi tehetségre
Czibak Erikára!
A Fásy Szupersztár tehetségkutatót február 18-án vetítik le a Nóta tv-ben este. Akkor lesz látható Erika sms száma, amellyel szavazni lehet rá. Szavazzunk, hogy minél nagyobb siker részesei lehessünk! Köszönjük ha segítenek! 22 ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ
2013. január-február
Kultúra
folytatás a 2. oldalról
Az esemény a kiválasztott „áldozat” helyszínre szállításával kezdődött, amelyet Kurucz Gyula és kedves felesége utánfutójával és kalodájával tudtunk megoldani. A érkező csapatot már 1520 fős érdeklődő csoport várta, hogy részesei lehessenek az „ünnepélyes” aktusnak, melyet követően „fotó a disznóval” c. első felkínált programelemhez pózolhattak. A szakmai stáb munkatársai előtte és utána és közben körbekínálták a jelenlévőket az ilyenkor szokásos kedvcsináló pálinkával, amivel nem csak a vállalkozó kedv,de a hangulat is oldódott. A 6 fősre tervezett munkacsoport 4 fővel gyarapodott, aminek elsősorban a komoly fizikai erőpróbát és állóképességet igénylő feldolgozás munkafázisai alkalmával,de a későbbiekben is (keverés, szállítás, gyúrás) láttuk hasznát. A jelképes üdvözlő italok után nagy sikere volt a reggeliként felkínált hagymásvérnek, ami természetesen első alkalom, hogy csillapítsuk éhségünk a még ránk váró sok teendő előtt. A pörkölés, tisztítás a hagyományos szalmával történő perzseléssel kezdődött, amit valójában kiegészített a korszerűbb gázpalackos módszer. Az átmosás után felnyitották a sertést és elkezdődhetett a feldolgozás a „böllér” útmutatásai alapján. Ezt követően eltávolításra kerültek a belsőségek, majd félbevágtuk a disznót és elkezdődhetett a tervezett menü alkatrészeinek csoportosítása és a tervezett disznóságok alapanyagainak összekészítése.
s o r to ó n z is d i s a k é r a v y Zag
A vendégeknek, orja levest, tepertőt, véres, májas, és sima hurkát, abált szalonnát, és kolbászt valamint toros káposztát készítettünk. A délelőtt folyamán 3 cent pálinka és 2 dcl forralt borral kedveskedtünk vendégeinknek. A napszaknak és a lehetőségek figyelembe vételével folyamatos volt a kínálat. A nap tetőpontja végül is a közös kóstoló kínálat volt, ahol folyamatosan 25-30 fő számára biztosítottuk az adagokat ahol Jánosi József polgármester úr rövid beköszöntjét követően kedélyes beszélgetés és jó hangulat kerekedett. A kiegészítő elemek közül talán a kocsikázás volt a legkiszolgáltatottabb programunk az időjárás szeszélyességéből fakadóan. Eredendően szánkózást terveztünk, de el kellett fogadnunk az eső miatt annak elhalasztását. Az íjászkodás és a darts versenyek látogatottak voltak, mint ahogy a rendhagyó korongozó foglalkozásunk is. Összességében, programgazdag, látogatott esemény részesei lehettek a megjelentek. Számos fiatal látogatott el szüleivel és nagyszüleivel és közelről is megtapasztalhatták a paraszti munka hétköznapjainak nehézségeit és szépségeit. A végig jó hangulatú nap kitűnő közösségi programnak bizonyult. Generációk számára nyújtott találkozási lehetőséget és közös élményt. Sikerként könyvelhetjük el azt is, hogy a nap folyamán számos esetben tudtunk segítséget nyújtani értékcsere alapon, kiszolgáltatott sorsú embertársaikon is. Fiatalok, középkorúak, idősek egyaránt jól érezhették magukat, miközben elszaladt egy nap ami nagyon hangulatos és emlékezetes nappá vált Zagyvarékason. Köszönetünket kell kifejezni mindazoknak, akik nem csak jelenlétükkel de munkájukkal és támogatásukkal is hozzájárultak a nap sikeréhez. Csasztvanné Ballók Éva Egyesületi Elnök
Köszönjük az alábbi zagyvarékasi segítőinknek a támogatását Ballai Sándor Bódi László Eke István Farkasházi István Gál Béla Kézér Csaba Kézér Tamás Kókai Zsigmond Kovács Boglárka Kurucz Gyula és felesége Lakatos Tamás
2013. január-február
Papp György Peti Csárda és Panzió Godó János Pintér László Rácz Mátyás Rédainé Gömöri Andrea Révész Attila Révész Réka Tálas Zsolt Vida Pál
ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ 23
Irodalom Kedves Olvasó! Irodalmi rovatunkban Csasztvan Csilla írását közöljük, aki sokoldalú tehetséges fiatal alkotó. Szárnypróbálgatásaival a gyermektörténeteken túl a rajzolás és tárgyalkotó fazekasság területén is igyekszik ötleteivel, mesefiguráival sajátos kifejezési formákat találni a maga és olvasói, szimpatizánsai számára. Ezzel együtt továbbra is várjuk minden olyan alkotó jelentkezését, akik már korábban helyet kaptak rovatunkba.
CsCs
Már megint reggel és a nap úgy süt, mintha kötelező lenne. Nem akarok felkelni. Olyan jó puha az ágy, hagy aludjak még egy kicsit. - nyújtózkodott Sora a takaró alatt. Épp újra elszenderedett, mikor dörömbölni kezdtek az ajtón. - Sora! Sora, nyisd ki! - Nem. - mormogta, inkább csak maga elé. - Sora!- néhány perc csend és kezdődött az egész elölről még hangosabban. –Tudom, hogy itthon vagy. Addig zörömbölök, amíg ki nem nyitod. - Jól van, csak hagyd már abba! Szétmegy tőle a fejem. - felkapta magára széthányt ruháit és ajtót nyitott. –Filip, mit akarsz itt kora reggel? - Kinek mi a korán. Délután két óra. - Mi, kettő?! Nem szólt az ébresztőm. - Jó az alvókád, a szonik előtt fel szoktam kelni. - Ha csak hencegni jöttél, tudod merre az ajtó. - Megint lecsaptak.- belehuppant a fotelba. – Vehetnél már magent székeket. Sokkal kényelmesebbek, mint ezek a letűnt korabeli vacakok. - Tudod mi a véleményem a modern bútorokról. - Igen. Félsz, hogy a földre esel, míg rajta ülsz. - Nem csevegni jöttél. Mi volt a célpont? – terelte vissza a beszélgetést. - A walk soron egy üzlet. - Biztos ők tették? - Ember nem tehette. Csúcstechnológiás riasztórendszer. Betörés gátló ablakok. Dupla páncélajtókkal. A fiúk nem találtak konkrét nyo24 ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ
10027 : A hibrid mokat. Máshoz nem fordulhatok. Senki se ismeri így őket. Te vagy a Földlények tudora. Időszámításunk után járunk 10027 évvel. A földön új fajok telepedtek meg, akik nem éppen barátságosak. Senki se tudja honnan és miként kerülte erre a bolygóra. A tudósok több száz évnyi kutatásainak köszönhetően, mostanra sikerül visszaverni a borzalmas lények támadásait, ám legyőzésükhöz még nagyon gyerek cipőben jár a technika. A Földlények, ahogy a köznyelv nevezi őket, fajokban élnek szerte a világon, különös körülmények közepette. Vannak, akik a Föld magmájában élnek, olyanok, akik a mély tengereket hódították meg, kőlakók kik képesek a legerősebb kőzeten is átjutni, és még több száz faj, kik veszélyesebbeknél veszélyesebbek. Ahogy megérkeztek, a világ földi pokollá változott, ki tudja mennyi időre. Talán… örökre. - Indulhatunk? - sürgette a férfit Sora. - Igen. - Mivel jöttél? - Raptorral. Megfelel hölgyem? – viccelődött Filip. - Egye fene, de tudod, hogy men�nyire utálom ezt a megnevezést. - Akkor legyen inkább ezredes? - Nem! Már nem vagyok katona, nagyon jól tudod. - Rendben, rendben, csak le ne harapd a fejem. A koromfekete titánvázas hatkerekű, törés gátló üvegekkel volt ellátva. A kerekek csúcstechnológiás anti gravitációs fejlesztések. Dupla soros fegyverzet, és a karosszéria
2013. január-február
ellenáll egy felbőszült elefántnak is. Halogénes fényszóróit a napkitörés fényességére is be lehetett állítani. A kerekek mentén bukócső futott végig, eszméletlen stabilitást adva a járműnek. - Mi ez a taréj rész? - Titánpengék. Motorizált, ha fentről kapnánk támadást. - Pöpec. Végsebesség? - 420km/óra. Vízen, földön levegőben is megállja a helyét. - Úgy látom, az F.K.O.-nak még mindig jól megy. - Hát. - intézte el egy vállrándítással. Tíz perc alatt a helyszínen voltak. A végtelennek tűnő utca elején álltak meg, egy Ó butik előtt. A kétszintes épületet egy lakóház és egy Hami Faló gyorsétterem szomszédságában alakították ki. Aljától egészen a tetejéig ablakokból állt, akár egy üvegpalota. Az óriási kirakat, csodás múltbéli holmival volt teli, a 3000-es évektől egészen a 9800-as nagy háború ideéig. Akadtak ócska kacatok, mint a 3010-es években oly nagy számnak számító beszédvezérelt sótartó, de értékes is, mint a 7036-ból való Triát ékszerek. - Jó puccos hely. - A város utolsó Ó butikja. - Hogy-hogy? -A földlényeknek köszönhetően. Bezártak vagy megsemmisültek. Belépve a butikba Sora orrát kénes szag csapta meg. - Magmások? - Mi is azt hittük, de semmi nyomot nem találtak a fiúk. - Inkább nem jó helyen néztétek. Nézd csak! – mutatott a plafon irányába. – Az a folt nem természetes. Veszek mintát belőle.
Mi tűnt el? - Triónium töltet. - Mit keresett itt egy triónium töltet? 9030-óta nem gyártják. Betiltották az instabilitása miatt. - A másodikon múzeum működik, engedélyt kapott a kiállítására. - Itt a város szívében? Kissé őrült ötlet. Mindegy is, nem ezért vagyunk itt. Van DNS scenneled? - Máris. - Két DNS nyomot azonosított. - Magmás? - Igen, és valami egészen más. - Mire gondolsz? -A teszt alapján mélytengeri, de nem egészen. 76%-os az egyezés. - Lehetetlen. Oltári pontos műszer. - Ez csak akkor… nem, az kizárt. - Mi? - Egy hibrid. A mélytengeri egy hibrid. Ettől tartottam. Mégis eljutottak idáig. Kell még minta, utána vigyél a laborba. Sora a mikroszkóp fölé görnyedve vizsgálta a mintákat, már nyolc órája. Tagjai elgémberedtek, de őt, ez cseppet se izgatta. Mindaddig fel se tekintett, míg valami zajt nem hallott a folyosóról. Kikukkantott, mi lehet a zaj okozója, de nem látott senkit és semmit. - Van ott valaki?- Semmi válasz, így visszament a laborba. – Mi a… - a mikroszkóp a földön hevert, összetörve. Zihálást hallott, megfordult és egy égivel találta szemben magát. –Ó hogy a… - a következő pillanatban már a földön hevert, felette pedig ott tornyosult a madárra hasonlító kétlábú kétméteres szörnyeteg. Folyt. köv.
Helytörténeti Hírek „Aludjatok, ti áldott hőseink, pihenj te néma hadsereg! Ringasson békén a távoli rög, s ne bántson könny, mely értetek pereg.”
Hetven éve történt Muhi, Mohács, Majtény, Világos, Trianon: ezek a szavak történelmünk szo- Feledésből az emlékmű morú és fájdalmas fejezeteit idézik emlékezetünkbe. E sorba illeszkedik a Mintha nyugalom levegőzne, Don-kanyar, mely szintén a keserű magyar sors szimbóluma lett, több mint megnyugvás csöndlene. Csak a hallgatást hallani, egy emberöltő óta. mintha minden rendjén lenne.
A naptár 1943 januárját mutatja. Már negyedik éve tart a második világháború. A magyar katonák messze a hazájuktól, Oroszországban harcolnak a Mint a kutya, Don folyó kanyarulatánál, 200 kilométer szélességű frontvonalon. Az orosz szél-gazból a múlt föl sem vonítana. tél különösen kegyetlen. Mínusz 35-40 fok van. A hiányos öltözetű és felszerelésű katonáinkat a fagyhalál fenyegeti. Szemben az ellenség, az orosz csapatok, akik január 12-én a nagy erejű támadást indítanak a magyar állások ellen. Először Urivnál, majd két nappal később a scsucsjei hídfőből is kitörtek a szovjet egységek. Honvédeink hősiessége is kevés a támadás feltartóztatására. A magyar arcvonal január 15-re összeomlott. A 2. magyar hadsereg parancsnoka vitéz Jány Gusztáv vezérezredes volt. Felelősségéről mai napig vita folyik. A visszavonulási parancsot csak késve, január 17-én adták ki. Ekkor már nem volt kinek továbbítani. Aki nem fagyott meg, nem esett el a harcokban, menekült nyugat felé. Január 18-án a bekerített III. hadtest kivételével már nem volt harcoló magyar alakulat a Don-kanyarnál. Hadtörténelmünk legsúlyosabb katasztrófája következett be néhány nap alatt. A 2. magyar hadsereg létszáma az orosz frontra történő kivonuláskor 207.500 fő. Állományának fele soha nem térhetett haza. Az elesettek, sebesültek, hadifogságba kerültek számát ma sem ismerjük pontosan. Száz-százhúszezer főre tehető veszteségünk. A számok mögött azonban emberi sorsok húzódnak.
Kóbor madár: körül a láthatárt rossz lelkiismeretünk se csaponganá. Nem hallgatnánk, s hallgattattak volna velünk el semmit. Nem rángnának meg az egek, hánykolódnának hányszor a halmok, égtájak is. De mi miatt, s mitől annyi gágogva elhúzó idő után is? Megvagyunk, élünk. Mi fáj nekem, nekünk mégis? Csontjainkban, inainkban sajognának még mindig felkoncolt, kiszenvedett, karóba húzott forradalmaink? A szánk még mindig Dózsa húsától bűzlene? Ezért nyeldeklünk, s keserűek kiköpött szavaink, mint az epe? Idegeinkben még ma is a Csele-patak árkába zuhant, s a Segesvárnál elesett, ledöfött ország rángana? Isonzó, Galícia fájna? A proletár hadak után széttiport, szétszóratott haza?
Hetven év telt el a szörnyű januári napok óta. A Don-kanyar, Voronyezs emléke mélyen beleivódott a magyar köztudatba. Kevés olyan család volt akkoriban, akik ne gyászoltak volna: testvért, fiút, férjet, apát, barátot, ismerőst, rokont. A hozzátartozók, az ország népe csak hetek, hónapok múlva értesült a tragédia méreteiről. Az első világháborút követően az emberek kibeszélhették fájdalmukat. A települések emlékműveket állíthattak az áldozatok tiszteletére. A hadifogságból hazatérők „mesélhettek” a háború borzalmairól. A második világháborút követően mindez másként történt. A gyászolók, a hazatérők fájdalmukról nem beszélhettek. Emlékművek is csak feledésből „épülhettek”- a költő, Serfőző Simon szavait idézve. Zagyvarékason is 45 évvel a háború befejezését követően, 1990, november 4-én avattuk fel a Szabadság téri Emlékparkban az Emlékművet. 141 zagyvarékasi név olvasható a szoborcsoport alatt. Községünk lakói közül Ami hogyne fájna! ennyien haltak meg a II. világháború poklában Amitől időváltozáskor Az Oroszországban elesett magyar katonák egy részének végső nyughelye ma Rudkino település mellett a Magyar Központi Katonai Temető. A temető-emlékhely kialakítása 3,5 hektáron kezdődött meg 2000 tavaszán. Az ünnepélyes átadásra 2003. május 28-án a Hősök napján került sor. Közel húszezer katona földi maradványait temették újra itt Rudkinoban exhumálás után. Az emlékhely területén eddig 1267 gránittáblát helyeztek el, melyek 12595 magyar honvéd, illetve munkaszolgálatos, valamint 44.331 eltűnt katona nevét őrzik. A szomorú lista sajnos folyamatosan gyarapodik az oroszországi hadműveleti területen elesettek vagy eltűntek nevének feltüntetésével. A kutató munkának köszönhetően 2011-es adat szerint újabb 5012 fővel bővült a hosszú névsor. Cikkem mottójaként Dr. Zemplényi Miklós, a 2. magyar hadsereg honvédorvosának: A boldog szunnyadókhoz - című epigrammájának kezdő sorait idéztem. A vers, mondhatni sírfelirat így folytatódik. „Aludjatok csak Don menti holtak, folyó mentén szunnyadó bakák, Aludjatok csak, néma szent hadak, pihenni édes, pihenni jó, S nyugtasson a Donnak zúgása, mint a Tisza folyó.” E gondolatokkal és Serfőző Simon: Feledésből emlékmű című versével kegyelettel emlékezünk a doni és zagyvarékasi áldozatokra. (A fotók internetes forrás alapján) Cinka István
a szelek is föl-fölszisszennek, belegörnyed a növendék fa. Amitől gyötrődnek a porban megfeneklett rögök, kövek is: nekünk hogyne fájna! S hogyne sajogna, hisz naponta szívünkig nyilall, az idáig, irdatlan kerülővel a szérűk, kertek aljáig elérő Don-kanyar! Minden ott világgá dörrenő lövedék itt csapódott be a sáros Alföldön, Dunántúl ablaka alatt, amikor apáinkért, édesbátyáinkért lámpák virrasztottak, könyörgőn értük Istenhez, magas éghez álltak a kijáratnál kint a kapuk, hogy a háború lövészárkaiból jönnének haza.
2013. január-február
Akiket csak az udvarról, konyhákból fölröppenő család fogadott szívébe vissza, nem a haza. Mert az a halottait is megtagadta. Feledés az emlékművük. Föl a magasba, gigantikusra a némaságot: megtagadásukat emeltük. S nincs nyugalmunk, lélekben békességünk. Emlékezet elkobzásra ítélteknek: jaj nekünk! E behúzott nyakú, válla gödrében kushadó nép, akivel önmagát leköpették, s amely a szegénységgel egy sorban, mindig a tisztesség útmellékén, gyepsorán élt, tekintetével nem mer találkozni, hisz hallgatását elveszítettjeiről jóvá tenni nem engedték. Közöny pernyéz, s fullasztó beletörődés. A nap ezzel a bűntudattal világít föl hajnalonta, s a szorongással, ami napszállta után feljön a holddal. Az éjszakák gyújtanak csillagokat, gyertyákat emlékükre, akiknek sírját föllelni is lemondta a keresés, nem indulhatott útnak. Nem jártuk keresztül-kasul, kutattunk át égtájakat. S nincs megtisztulás. Áll bennünk a szenny: összegyűlt önvád. Poshad bensőnkben a miattuk ért bántás, rágalom, amit szavainkkal: vödrökkel máig nem merítgettünk ki magunkból. Meddig lehet így élni? Fájó, eleven sebbel a lélekben meddig lehet? Megkönnyebbülten nem tud föllélegezni a lelkiismeret. A fákon kiegyenesedni a gally! Föltépődni a szoros szájzár, hogy szólni tudnánk sirató, gyászoló szókat, országba-világba kinyílhatnánk.
ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ 25
Helytörténeti Hírek
Megyeháza Díszterme, 1996. 03. 01. Balról jobbra: Dr. Bozsó Péter, megyei főjegyző, Csapó László, Megyei Ellátó és Szolgáltató Szervezet helyettes igazgatója, Iváncsik Imre, Megyei Közgyűlés elnöke, Varga Ferenc, Megyei Ellátó és Szolgáltató Szervezet nyugdíjba vonuló igazgatója, Varga Ferencné Bakó Ilona, Dobozy Gyula, nyugalmazott köztisztviselő, Zagyvarékas Község egykori főjegyzője, Községi Tanács VB-titkára, Varga Ferenc, első munkahelyi vezetője. Nagy tisztelője vagyok Dobozy Gyulának. Megszakítás nélkül ledolgozott, közel 43 éves közszolgálati időm alatt, volt néhány munkahelyi vezetőm, de elsőszámú munkahelyi vezetőmnek mindig Dobozy Gyulát tartottam. Dobozy Gyula személye, évek óta foglalkoztat. Késztetést éreztem, hogy iránta érzett tiszteletből, méltató emlékezést írjak róla. Pest-Pilis-Solt Kiskun vármegyei Abonyban született Dobozy Károly cipészmester és Retkes Zsuzsanna háztartásbeli gyermekeként, 1909. 06. 29.-én, és 90 évesen, 1999. júniusában hunyt el. Holtan találták szolnoki Ságvári Endre körúti lakásán, ahol özvegyen egyedül élt. Hamvait Szolnokon, a Kőrösi úti temetőben helyeztük örök nyugalomra 1999. 06. 28.-án. (Haláláról, az Új Néplap 1999. 06. 22.-i számában megjelent gyászjelenésből értesültünk.) Reménykedtem, hogy a jászalsószentgyörgyi származású Oszlányi Máriával, 1958. 01. 04.-én kötött házasságából született egyetlen gyermekükkel, sikerül a kapcsolatot felvennem. Legnagyobb sajnálatomra, ifjú Dobozy Gyulát, aki 1958. 04. 10.-én Szolnokon látta meg a napvilágot, mind ez ideig nem sikerült „felkutatnom”. Bizakodom, nem veszi rossz néven, ha a Zagyvarékasi Hírmondó jóvoltából, édesapja felejthetetlen emlékét olvassa. Arra is merek gondolni, írásom után,”életjelt” ad magáról, és kérdés-válasz beszélgetés formában bővíteni tudjuk édesapja példaértékű életútját. Dobozy Gyula, Szolnok Városi Fiú Felső Kereskedelmi Iskolában érettségizett 1928-ban. Félévig munkanélküli volt. 1929. 01. 01.-i hatállyal, kisegítőként kezdett az Abonyi Elöljáróságnál. Kedvező személyes jegyeit figyelembe véve, 1929. 09. 15-től jegyzőgyakornokként alkalmazták. 1931. 07. 20-tól, 1932. 09. 19-ig teljesített katonai szolgálatot. Leszerelése után, községi közigazgatási tanfolyamon vett részt – eredményesen. 1934. 02. 01-től az Abonyi Elöljáróságnál kisegítőként, azaz segédmunkaerőként dolgozott. 1939. 05. 01-től segédjegyző, 1940. 02. 02.-től megválasztott jegyző lett. Megfelelő tapasztalatokkal, 35 évesen, 1944. 04. 22.-én került Zagyvarékasra vezetőjegyzőként. 1944. 10. 10-től, 1947. 04. 22-ig frontszolgálatot teljesített. Orosz hadifogságba esett, ahonnan 1947. 07. 21.-én tért haza. Belügyminisztérium engedélyével, Palkó Andor, Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főjegyző véghatározata alapján, 1947. 08. 25.-től Zagyvarékas Községi Elöljárósághoz vezető jegyzőként állt szolgálatba. Fizetése és lakbérsegélye 1947. 01. 01-től visszamenőleg került meghatározásra. Tanácsok megalakulása után, 1950. 10. 26.-án, Zagyvarékas Községi Tanács VB titkára lett. (Országos viszonylatban is ritkaságnak számított, hogy a tanácsok megalakulása után, ugyanazon községben, ugyanazon vezetőfőjegyzőt nevezzék ki községi VB-titkárnak. Nyilván, tiszta jellemének, magas közigazgatási szakmai felkészültségének tulajdonítható, hogy az ő esetében kivételeztek.) Az olvasóban kérdésként merülhet fel, hogy kerültem Dobozy Gyulával kapcsolatba? A középiskola elvégzése után, meghatározott időre szóló szerződéssel Szolnok Járási Tanács VB Pénzügyi Osztálynak dolgozója lettem. Bizonyára elégedettek voltak velem, mert a szerződésem lejárta előtt, főfoglalkozású munkahelyet ajánlottak Zagyvarékas Községi Tanácsnál. Több szempontot is figyelembe véve, örömmel fogadtam, és 1954. 10. 02.-án 26 ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ
2013. január-február
Emlékezés Dobozy Gyulára, Zagyvarékas vezetőjegyzőjére, a Községi Tanács VB titkárára!
munkába álltam. Magasabb bért kaptam; édesapám, Varga József, zagyvarékasi Bogárszóban született, atyai nagymamán Ozsvárt Veronika, pedig tősgyökeres zagyvarékasi származású, így természetes vonzalom jelentkezett a település iránt; Újszászról munkahelyemre kerékpárral járhattam, ami az akkori közlekedési viszonyokat figyelembe véve, anyagiakban, szabadidőben előnyös volt számomra; kedvenc sportomra, a labdarúgásra, több időt fordíthattam. Szerettem Zagyvarékason dolgozni, jól éreztem magam. A település lakosai törvénytisztelő, az állammal szembeni kötelezettségek teljesítésében, az élenjáró községekhez tartoztak. Konfliktus helyzetre nem emlékszem. Tiszteletreméltó munkatársaim voltak. Máig szívesen emlékszem „kis” Dora Imriskére, a bájos Bódi Petronellára, Három Jánosra, id. Kiss Istvánra, „Domi” Varga Józsefre, stb. Sok zagyvarékasival máig tartó barátság köt össze. Úgy érzem, a település lakói befogadtak. Tagja lettem a műkedvelő színtársulatnak. Játszottam többek között a „Bukfenc” című zenés bohózatban, a „Légy jó mindhalálig” színműben. A fiatalokkal való kapcsolatok kialakításában segített, hogy aktív labdarúgó voltam. Zagyvarékasi csapatban, még jótékonysági futballmérkőzésen is kapuba álltam, amikor a Szolnoki Légierő SE NB I-es csapata hírverő mérkőzést játszott 1955 nyarán a Kisszögben. A Légierőben több válogatott, és válogatott szintű játékos szerepelt. Többek között Sipos (Sipszky) fivérek, Ferenc és István is a Légerőt erősítették. Sajnálom, hogy a hírverő mérkőzésen, 15-20 perc eltelte után, súlyos térdsérülést szenvedtem a szélvész gyors Náraival való ütközés során. Taródi doktor úr 3 kapoccsal „drótozott” össze, és a Légierő kocsijával szállítottak haza Újszászra. 1956. 08. 03-ig dolgoztam Zagyvarékason. A jövedelmezőbb állás, a szakmai továbblépés lehetősége, az hogy Szolnokon, jó nevű labdarúgók közé kerülhettem, döntés elé állított. Fájó volt a búcsúzás. Dobozy Gyula személyében, volt kitől tanulnom. Ő, valóban a Nép szolgálatára szegődött, amikor köztisztviselői pályára lépett. Kedvező személyes jegyei révén, képes volt a közösségért mindenkor erkölcsi felelősséget vállalni. Kiegyensúlyozott életvitelével, pártatlanságával, magas szakmai felkészültségével, nyugalmával, a legnehezebb helyzetekben is izgalommentes környezetet tudott biztosítani. Önzetlenül, mindig tudása legjavát adta, elkötelezett hivatástudattal rendelkezett. Vitathatatlan megbecsülés, tisztelet lengte körül minden felől. Sokat és eredményesen dolgozott. Emlékszem, hogyan készítette elő 1955-ben az 50 férőhelyre bővített óvodát, a korábban soha nem látott járdaépítési programot, amelynek eredményeként, hét utcában betonjárda épült, a németek által felrobbantott Zagyva-híd vasból történő újjáépítését. A híd munkálatait, a Közlekedési Építő Vállalat (metró) 1956. április derekán kezdte és 1957. július utolsó napjaiban adta át a forgalomnak. Dobozy Gyula, gyakran vitt magával tárgyalásokra, megbeszélésekre. Szerette, ha ezekről feljegyzéseket, emlékeztetőket készítek számára. Közel 58-59 év távlatából is csak arra merek gondolni; tudatosan „készített” fel, hogy később, a nagyobb szakmai kihívásoknak megfeleljek. Máig tisztelem,
Helytörténeti Hírek becsülöm emberségét, szaktudását, mindenkori lojalitását, köztisztviselői elkötelezettségét, elhivatottságát. Példakép előttem. Nem tagadom: későbbi vezetői munkámban, hasznosítani igyekeztem a Tőle tanultakat. Dobozy Gyula, munkája elismeréseként 1960. 01. 01.-i hatállyal került a Szolnok Járási Tanács VB Pénzügyi Osztályára előadó munkakörbe. Feladatai közé tartozott többek között: Szolnok Járás Központ fenntartásába tartozó intézmények, járáshoz tartozó községek, és azok intézményei gazdálkodásának átfogó ellenőrzése. Hálás vagyok a sorsnak, hogy Szolnok Járási Tanács VB Pénzügyi Osztályán, 1962-től 1967-ig, ismét közvetlen munkatársa lehettem. Még egy szobában is dolgoztunk. Ő előadói, én főelőadói státusban. Megtörtént, hogy az együtt végzet ellenőrzésekről készült vizsgálati dokumentumokat, az iránta érzett tiszteletből, én is előadóként írtam alá. Ugyanis, nem tudtam volna elviselni a titulusbeli különbséget. A tegeződést sokszor kezdeményezte, de sokáig egyoldalú volt, mert nem mertem visszategezni. Így ment ez mind addig, amíg egyszer erőteljesebben ezt fel nem rótta. Hos�szú időbe tellett, amíg Gyuszi bácsi „Te” elhangzott részemről. Az élet engem a zagyvarékasi labdarúgás élére sodort. Jó érzésekkel gondolok a Járási Tanácsnál, azokra a hétfői napokra, amikor Dobozy Gyula munkatársam, érdeklődött a hétvégeken lejátszott bajnoki mérkőzésekről. Rendre elmondtam a csapatösszeállítást. Miután minden játékost ismert, nem egyszer személyre szóló értékelést is adtam. Örült, ha győztünk, bántotta, kereste az okát, ha veszítettünk. Minden megnyilvánulásából érződött tiszteli, szereti második otthonát Zagyvarékast. Ebbéli megfogalmazásomat igazolja az is, hogy 1968. 05. 01.-én, amikor megrendeztük az „öreg fiúk” és aktív labdarúgók találkozóját, Dobozy Gyula diktálta be azon „öreg fiúk” neveit, legtöbbnek még az elérhetőség címét is, akiket megtiszteltünk a futballcsemegére. Jól emlékszem, 23 „öreg” futballistát jelölt meg, akik közül Kézér Imre, Révész István, Réti Gábor, Dora Imre, Gál (Gaszton) Béla, Varjú János, Kovács Dezső, Kovács László, Három János, Csizmás Imre, Virág István, Básti Illés, Serfőző Ernő, Kiss István, Tóth (Csemer) Gábor, Pintér Zoltán, Legeza Mihály, Molnár (Súra) Sándor megjelent. Mérkőzést az aktív
Kőkereszt
Pusztaszentivánon (Zagyvarékas-Besenyszög között) áll egy kereszt, amit még a nagyapám testvére, Sztrunga Béla és felesége, Fekete Borbála állíttatott 1939-ben. Elgondolkodva, jó érzéssel tölt el, hogy ősöm javaiból áldozott egy útszéli kereszt felállítására, ilyen módon nekünk, utódoknak is irányt mutatva. Kimentünk a kereszthez egy kedves rokon házaspárral, Kézér Ernővel és Simkó Zsuzsiká-
Kőkereszt
Országúton áll egy kőkereszt Rajta van Jézus Ki értünk szenvedett. Állj meg előtte s mondj imát Csak azután menj tovább. Imád száll az ég felé Ne félj, nem hagy el a remény. Aki bántana se bánt Nyugodtan menj tovább Vannak veled a keresztfán!
játékosok nyerték 4-2 arányban. A mérkőzés, és azt követő fehérasztal melletti összejövetel máig feledhetetlen. A Megyei Tanács VB Pénzügyi Osztályára kerülésemmel, megszakadt Dobozy Gyulával a közvetlen munkakapcsolatom, de barátságunk örök maradt. 1996-ban mentem nyugdíjba. Szívemből örülök, hogy nyugdíjas búcsúztatásomon, akkor már 87 éves Dobozy Gyula, egykori vezetőm is megtisztelt jelenlétével, és elcsukló hangon méltató szavakkal illetett. Féltve őrzöm azt a baráti hangú levelét, amelyet elsők között írt hozzám, amikor (1996. 03. 18.) kitüntetésben részesültem. A levél „Kedves Ferikém!” megszólítással, és „Gyuszi bátyád”aláírással fejeződött be. Gyuszi bácsinak sokat köszönhet Zagyvarékas lakossága, mert szakmai tekintélyével, a kötelező beszolgáltatás éveiben is bölcsen, okosan tudott egyensúlyozni a község érdekébe, a lakosság javára. Zagyvarékasi Hírmondó II. évfolyam 20. számában, Fehér Tibor visszaemlékezése szerint, 1956. október 27.-én este, amikor zászlóért a Községházára mentek, Dobozy Gyulát, egykori főjegyzőt találták, akitől megkapták a kért zászlót. Természetesnek tartom, hogy Gyuszi bácsit a munkahelyén találták. Neki nem kellett senkitől félnie még 1956 októberében sem. Dobozy Gyula, több mint 42 éves eredményes munka után, főelőadóként, 1971. 02. 28.-án vonult nyugállományba. Többször meglátogattam lakásán, ilyenkor hosszasan elbeszélgettünk. Örültünk egymásnak. De számomra is érezhető volt, hogy fájdalmasan megtörte az élet ajándékaként kapott szerető, gondoskodó feleségének, Oszlányi Marikának váratlan, korai halála. Dobozy Gyula élete, mint tiszta forrású sebes patak vize, amelyből bármikor meríthettünk, lassan elzúg emlékeinkből is. Szeretném hinni, remélni, Zagyvarékas történetírói egyszer méltán emlékeznek a nagyszerű főjegyzőre, vb-titkárra, példaértékű köztisztviselőre, aki ugyan nem Zagyvarékason látta meg a napvilágot, de Zagyvarékasra született. Varga Ferenc
Újszász díszpolgára
val. Sajnos a kovácsoltvas kerítést már évekkel ezelőtt eltulajdonították mellőle, később az egyszerű vaskorlátnak is nyoma veszett. Szerszámokkal felszerelkezve - fűkasza, ásó, spakli, villa stb.-rendbe tettük a keresztet és környékét. Virágot ültettünk, mécsest gyújtottunk, imádkoztunk, majd felolvastuk egy számunkra ismeretlen szerző alábbi, idevágó szép versét.
Tegyél rá virágot Erőt kapsz, meglátod Ha könnyed hull, örüljél Volt, akit szerettél Jézust, a keresztnél. A tanyasiak szerették Imánál fel-felkeresték Ha kevés volt az erő Hozzá mentek legelőbb Unoka, Géza volt a vezető! Közelében ott játszott Vitte rá a virágot S nézte Jézust a keresztfán
Közbe mondta „Miatyánk”! Ma, mindkettő romokban Egyszer hallják, sehova! Egy kis „Szeretet” kellene Ő ráteszi a keresztre Élni még szeretne Országúton áll egy Kőkereszt Talán holnap már meg se lesz. Gondoljunk rá s imádkozzunk Legtöbbször a legszebbet Omladékban látjuk.
Lelkiekben feltöltődve elbúcsúztunk a kereszttől. Faragó Lászlóné
2012. november 30.
2013. január-február
ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ 27
Helytörténeti Hírek
Küldjön egy képet!
A régi osztályképek diákéveink ezernyi élményét idézik emlékezetünkbe. Az olykor viseltes fotót kezünkbe tartva, lassan eszünkbe jutnak a nevek, a közös csínytevések, az iskolapadhoz kötődő örömök, és szomorú pillanatok egyaránt. A képről visszatekintő arcok mögött ott vannak a múlt emlékei, melyek évtizedek távlatából egyre fontosabbá válnak számunkra. Az 1949/50-es tanévben, az akkori hetedik osztályosokról készült fotón 43 tanuló látható. 22 leány és 21 fiú az osztályfőnökön kívül. Tisztelettel gondolunk pedagógus elődeinkre, kiknek ilyen nagy létszámú gyerekcsapatot kellett oktatniuk, nevelniük. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy akkoriban másfajta rend uralkodott a társadalomban, így az iskola falai között is. Meggyőződésem, hogy ma ők is elismeréssel szólnának a mi munkánkról. Első sor: Három Emilia, Tóth Magdolna, Varga Jolán, Faragó Irén, Mezőcsáti Mária, +Molnár István osztályfőnök, Demecs Erzsébet, +Lékó Erzsébet, Tóth Anna, Borsányi Magdolna, Varga Irén
Második sor: Tasi Maria, Simon Julianna II., Gál Erzsébet, Faragó Magdolna, Cseh Mária, Simon Julianna I., +Csomor Erzsébet, Csák Magdolna, Vágó Asztrid, Szabó Magdolna, Kocsis Matild, Bíró Eszter, Harmadik sor: Faragó György, +Serfőző Ernő, +Pálinkás István, +Pinczi László, Csizmadia Tibor, Fehér Tibor, +Bíró János, Zölei Imre, +Szeder Béla, Jánosi Menyhért, Felső sor: Polónyi István, +Szabó István, +Oszlányi Kálmán, +Csák István, Horváth Károly, Polónyi József, +Fehér Imre, Nagy István, Csörgő István, Polónyi Endre, +Sztrunga Béla A fotó beküldője: Nagy Gáborné-szül.: Csák Mária Magdolna (Szegfű út 4. sz.) Az osztálykép mellé még küldött egy 1956-ban készült fotót. Ezen ő és bátyja: Csák István, a régi szülői ház előtt állnak. Köszönettel várjuk továbbra is rovatunkba a képeket!
Cinka István
Tisztelt Olvasó, a legutóbbi számban a Helytörténeti hírek rovatban „Emlékezés Hajnal Katinka tanítónőre” cikkben a mellékelt levél nem volt jól olvasható. Szíves elnézésüket kérjük, mellékeljük az olvasható változatát. 28 ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ
2013. január-február
Sport
Ezt írta a Néplap 40 éve:
1973. február 6. Kézilabda teremtorna Szolnoki Olajbányász-Zagyvarékas 37-8. JászberényZagyvarékas 22-10. 1973. február 13. Teremkézilabda: Zagyvarékas-Túrkeve 12-21. Zagyvarékas-Rákóczifalva 11-18.
Sportközgyűlési határozatok 20 éve: 7/1993./II. 25./ sz. képviselőtestületi határozat: 2. napirendi pont: Csák Tibor sportegyesületi elnök, a napirendi pont előadója szóbeli előterjesztését a napirend szerint ismerteti. Bodó István iskolaigazgató, a napirendi pont előadója szóbeli kiegészítő
Ez a sorozat az 1994 májusa előtti történéseket eleveníti fel, amikor még nem volt helyi újság Zagyvarékason. A mai alkalommal a korabeli lovas programokról számolunk be.
előterjesztést nem tesz. Hozzászólások nincsenek. Tar Imre polgármester javaslatára a képviselőtestület egyhangúlagos szavazással az alábbi határozatot hozza: 7/1993./II. 25./ sz. képviselőtestületi határozat a községi sportegyesület tevékenységéről szóló tájékoztatóról, valamint az általános iskolai testnevelés helyzetéről. Zagyvarékas község képviselőtestülete –az elhangzott javaslattal egyetértésben- elfogadja és tudomásul veszi a községi sportegyesület tevékenységéről szóló tájékoztatót, valamint az általános iskola testnevelésének helyzetéről szóló jelentést. Az egyesület saját bevételei: - lovas szakosztály nevezési díj: 31.500 Ft, - lovas szakosztály pályabelépő díj: 31.500 Ft, - labdarúgó szakosztály pályabelépő díj: 8.000 Ft. Saját bevétel összesen: 81.000 Ft. Tagsági díj: - labdarúgó szakosztály tagsági díja: 13.800 Ft, - labda-
Végleg befejezte
rúgó szakosztály pártoló tagdíja: 4.700 Ft. Tagsági díj összesen: 18.500 Ft, egyéb előző évi pénzmaradvány 10.700 Ft. 1992-ben a gazdálkodási keret 566.200 Ft volt összességében. Kiadás: - labdarúgó szakosztály működési kiadása: 287.400 Ft, mely szertárosi munkabérből, SZTK-ból, víz-villanyáram, olaj, játékvezetői díjból, stb. tevődik össze. – lovas szakosztály működési kiadásai: 230.600 Ft, mely nevezési díjakból, szállásdíjból, étkezési költségtérítésből, felszerelés vásárlásból tevődik össze. Összes kiadás: 518.000 Ft, pénzmaradvány 1992. évről 48.200 Ft, Bízunk abban, hogy céljainkat sikerül elérnünk, megerősíthetjük a lakosság és a támogatók bizalmát. Zagyvarékas, 1993. február 19. Csák Tibor SE elnöke
Labdarúgás
Még mindig csak 34 éves az 1991. óta igazolt labdarúgó. Már az ifiben megmutatkozott tehetsége - elmondása szerint egy Pusztamonostor elleni bajnoki mérkőzésen egy félidő alatt szerzett 9 gólt. 16 évesen már a felnőtt csapatban játszott. Még nem volt 17 esztendős, amikor 1995. augusztusában, az őszi nyitófordulóban, Szajol ellen –csereként pályára lépve- győztes gólt szerzett. A szóban forgó ellenfél az azt megelőző évadban még eggyel magasabb osztályban szerepelt. Szerzett érintés nélküli szöglet-gólokat –volt olyan meccs, amikor kettőt is-, rúgott gólt mérkőzés 10.!!! másodpercében. A kapáslövések, pazar cselek, gyors ritmusváltások, váratlan megoldások egyaránt jellemezték sokszínű játékát. Szerelni általában nem, vagy csak szabálytalanság révén tudták. Józsa Richárddal ékpárt alkotva, éveken át, sok borsot törtek az ellenfél védőinek orra alá. A 2012-2013-as bajnokság első két fordulójában 6 találatot jegyzett. A monogramja megegyezik az 1970-ben világbajnoki címet szerző brazil középpályáséval – Roberto Rivellinoéval. Igen, Révész Rolandról van szó, aki úgy döntött, végleg szögre akasztja a futballcsukát. Pályafutása során végig hű maradt nevelőegyesületéhez, a Zagyvarékasi KSE-hez, pedig volt olyan időszak, amikor szóba került Békéscsabára szerződése is. Sohasem az anyagi érdekek motiválták. Főként a megyei II. osztályban szerepelt, de a legemlékezetesebb számára az volt, amikor 2005ben a megyei I. osztályba jutott csapatával, amely osztályban két évet futballozott. Voltak persze sárga- és piros lapjai, eltiltása is, amelyek a közvéleményt igencsak megosztották vele kapcsolatban. Pedig nem játszott durván, csak a sorozatos -ellene elkövetett- szabálytalanságok miatt szakadt el párszor a cérna. Döntésének több oka is van. Egyrészt, hogy folyamatosan fizikai munkát végez, és ebben a korban a sérüléseket követően már nehezebben gyógyulnak a sebek. Másrészt 2013. júniusára várják feleségével első gyermekük születését és a későbbiekben a családjának szeretné szentelni meglévő szabadidejét. Köszönetét fejezi ki korábbi edzőinek –Kovács Sándor, Antal Elemér, Nagy József, Ivicz Tibor, Rácz Dezső, Tóth Imre, Tóth Csaba, Valkó Zsolt-, -közülük többen már nem élnek-, a jelenlegi és a korábbi szakosztály-vezetés részéről Erdélyi Ernőnek, Nagy Gábornak, Csák Tibornak, a szurkolóknak, támogatóknak, akik révén sok szép évet tudhat maga mögött. A támogatók részéről Borsányi Lajosnak és feleségének, Annuska néninek külön köszönetét fejezi ki az éveken át történő felajánlásokért. Végezetül: bízik abban, hogy a játékvezetők a későbbiekben is a támadófutballt részesítik majd előnyben.
15. forduló Zagyvarékas - Kunhegyes 1-5 (0-2) Zagyvarékas, 50 néző, vezette: Szilágyi Sándor. összeállítás: Serucza - Simon Á., Tolvaj, Simon Á. T., Szabó(Urbán), Konka, Nagy A., Tarján(Busi), Rácz, Lippai, Raffael(Kis). Gólszerző: Nagy A. (75., tizenegyesből) Kiállítva: Serucza (82.) Egy olyan találkozón szenvedtünk nagy gólarányú vereséget, ahol már a 4. prectől csak futottunk az edredmény után. Gólszerzési lehetőség akadt ugyan, de vagy a vendégkapus, vagy a kapufa hárította azt. Két tizenegyest ítélt ellenünk a játékvezető, ráadásul a másodikkal egyidejűleg kapusunkat kiállította. Ez a vereség azt jelenti, hogy az őszi szezonban csapatunk a 14. helyen zárt a táblázaton, mérlege 3 győzelem, 1 döntetlen, 11 vereség, a gólarány 20-32, és 10 pontot gyűjtött. Jók: Simon Á., Simon Á.T., Nagy A. Valkó Zsolt: Fiatal csapatunknak jót tesz a téli pihenő. Ifi: 1-7. összeállítás: Urbán Miklós - Szabó Attila, Mondok Zoltán, Rozsnyai Dávid, Szabó Tamás, Major Dominic, Császi Roland, Ollári Zoltán, Szabó Csaba, Rácz Mátyás, Somogyi Attila(Timkó Richárd). Gólszerző: Császi Roland (22.) Kiállítva: Timkó Richárd (84.), Császi Roland (85.) A végeredményből talán nem is sejthető, hogy 1-0-ra még csapatunk vezetett. Ifi csapatunk őszi mérlge 6 győzelem, 5 döntetlen, 4 vereség, 42-28 gólarány, 23 pont. Érdekesség, hogy a 4 vereségből zsinórban 3 az utolsó három fordulóban született. A 28 kapott gólból pedig 16-ot kapott csapatunk ezen mérkőzéseken.
2013. január-február
ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ 29
Sport
Zuglói sikerekben volt részük a K.S.E. Dream Dance mazsisainak! 2012.december 9-én XXIII. Zuglói Táncfesztivál Mikulás Kupa Országos Amatőr Táncversenyen vettünk részt. Sokat készültünk , gyakoroltunk a versenyt megelőzően.Az ovisok és kis iskolások első versenyükön vehettek részt. Hat csapattal és két szólótánccal neveztünk erre a versenyre. Budapesten a Dr. Mező Ferenc Ált. Isk. tornacsarnokában került megrendezésre a verseny. Mazsorett kategóriában indultunk és képviseltük Zagyvarékast. Nagy izgalommal vártuk a verseny kezdetét a többi csoporttal együtt. Amint beléptünk, egy csatakiáltás után miénk volt a színpad,a zsűri tekintete és a több száz néző lelkesítő tapsa. Gyorsan elmúlt a félelem és csak Adrienn biztató tekintete, szavai és mosolya volt előttünk. „Az lehet sikeres, aki tesz is valamit, mialatt a sikerre vár.”
Nagy taps, sikeres szereplés után, következett, a várva várt eredmény hirdetés, aminek örülhettünk. Ovi összevont: 1. és 2. hely Mini Show kat: 1. hely Gyerek Show kat: 1 hely Gyerek szóló :1 hely Junior trió: 1 hely Junior Show kat.:2. hely Junior tradicionális. 1 hely A zsűri a Junior tradicionális: „Éljen a magyar” táncunkat külön díjjal is jutalmazta. Budapest kupával.
kért. Köszönjük a Móricz Zsigmond Művelődési Ház igazgatójának Farkasházi Istvánnak és munkatársainak, hogy rendelkezésünkre bocsátották próbáinkhoz a termeket, valamint a képviselő testületnek és Jánosi József polgármester úrnak a támogatását és ingyenes terem használatot. Nyemeczné Nagy Adrienn gratulált mindenkinek. „Szenzációsak voltatok,szuper csapat, szuper táncosokkal. Ismét bizonyítottatok! Nagyon büszke vagyok rátok! Köszönöm!” Köszönte meg a csapat tagjainak
49 arany, 17 ezüst éremmel oklevéllel és egy különdíjjal,büszkén és boldogan térhettünk haza a versenyről. A csoportképek elkészítése után autóbusszal indult haza boldog kis csapatunk.
Mi is köszönjük Adriennek a sok munkát,amikor fáradtak voltunk erőt adott, biztatott a folytatásra,bízott bennünk,lelkesített,további munkára ösztönzött. Köszönjük,hogy ilyen szép sikerekben lehetett részünk.
Köszönjük Lakatos Isvánnak a zenei szerkesztésért, Molnár Melindának a csapat fodrászunknak a szép frizuráért. Tatárné Anitának a szép sminke-
További jó munkát,sikerekben gazdag boldog új évet kívánunk Adriennek és minden K.S.E. táncosnak, támogatóinknak, szüleinknek,nézőinknek!
Köszönet az anyagi támogatásért! Ezúton szeretnénk megköszönni, mindazoknak, akik 2012.12. 31.-én szilveszterkor a Móricz Zsigmond Művelődési Házban részt vettek az évzáró bálon, és felajánlásaikkal támogatták a zagyvarékasi Dream Drance mazsorett és show tánc csoportját. Különösen köszönjük Lakatos Istvánnak és feleségének, hogy megszervezték és lebonyolították a rendezvényt. Az összegyűlt összegből ami 130.000.Ft közösen döntenénk annak felhasználásáról. Váratlanul érte a K.S.E -t ez a felajánlás,aminek természetesen nagyon megörültünk. Új ruha vásárlására,eszközökre, illetve külföldi utazásra szeretnénk felhasználni,minden csoport részesülne az összegből. Köszönjük a tánccsoport összes táncosa nevében az anyagi támogatást. Nyemeczné Nagy Adrienn csoport vezető
30 ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ
2013. január-február
Civil Fórum
Mozgalmas élet a Zagyvaparti Egyesületben Még októberben kezdődött a töklámpás faragó játszóházzal. Igaz, a vártnál kevesebb érdeklődő jelenlétével, de annál jobb hangulatban telt el az a két és fél óra. Készítettünk minden féle halloweni ijesztő és mulatságos dolgot. Pókot, pókhálót, boszorkánykalapot, világító töklámpást, vigyorgó képű lampiont, minden félét, ami az egyre divatosabbá váló hallowen parti elengedhetetlen kelléke. Novemberben minden
szombaton játszóházat tartottunk. Koncz Zsuzsa néni jóvoltából origami hajtogatást tanultunk, amiből később karácsonyfadíszt és adventi koszorút készítettünk. Sallai Judit néni sok-sok ablakra fújható karácsonyi motívumot hozott, ami nagy sikert aratott. A játszóházak alkalmat adtak egy kis beszélgetésre, arra, hogy jobban megismerjük egymást,tervezgessük a 2013 év dolgait.
Közelgett a mikulás ünnepség, a gyerekeknek verset osztottunk, hogy kellőképp köszönthessük a kedves öregurat, azaz a mikulás bácsit. Visszatérve egy kicsit a gyerekkorba kiötlöttük, hogy bábozni fogunk a mikulás ünnepségen. Valószínűleg jobban izgultunk, mint a gyerekek, lelkesen készülődtünk. Bábot varrtunk, díszletet festettünk és átírtuk az általunk jónak ítélt mesét a mai kornak megfelelőre. Az önként vállalt feladatainknak itt még korántsem volt vége December 2-án, advent első vasárnapján megépítettük a közös adventi koszorúnkat, amin 18 órakor meggyújtottuk az első gyertyát. GulyásKis Emilné Irénke néni egy gyönyörű karácsonyi éneket tanított a gyerekeknek, amit közösen elénekeltünk. December 8-án végre eljött a nagy nap. Mindenki izgatottan várta az ünnepséget. A gyerekek a csomagok és más meglepetések miatt. Mi Zsuzsa néni és Böbe néni pedig a bábjáték sikere, vagy bukása miatt. Mindent előkészítettünk, megépült a paraván elrendeztük a néző-
teret, hogy mindenki kényelmesen elférjen, de a bepakolt 45 db szék kevésnek bizonyult, volt, akinek csak állóhely jutott. Nagyon örültünk a sok gyermeknek és szüleiknek. A bábjáték sikeresnek bizonyult, a gyerekek tapsoltak, aminek mi nagyon örültünk. Ezt követte egy kis nassolás, mert táncolni senkinek sem volt mersze. Persze a perec és a chips mind gazdára talált. Végre megérkezett a Télapó is, na, nem egyedül jött, vele a rossz gyerekek réme is, a krampusz. Szerencsére nálunk csupa jó gyerek volt jelen, így a krampusz úr munka nélkül maradt. A gyerekek verseltek, sőt Irénke néni egy vicces verssel lepte meg a Mikulást, amin mindenki nagyon jót nevetett, még maga a télapó is. Minden csomag megtalálta a jogos tulajdonosát, ahogyan a sok-sok tombola nyeremény is. Majd az est fénypontja következett, egy torta került kisorsolásra, amit Zsuzsa néni sütött. Köszönjük neki. Az ünnepség után nem marad más hátra, mint minden vasárnap meggyújtani eggyel több gyertyát az adventi koszorún. December 23-án az
utolsót, Kellemes Karácsonyit kívánva egymásnak, kézen fogva énekeltünk jó néhány karácsonyi dalt. Nagyon szép volt. Bízunk benne, hogy a 2013. évben mindent folytatni tudunk, megépítjük a Betlehemet is, nagyobb adventi koszorúval. De addig még sok dolgunk lesz, farsang, húsvét, Nőnap, Anyák napja és sok-sok játszóház. Köszönjük mindenkinek a lelkes közreműködését, bízva abban, hogy az érdeklődés a 2013-as évben sem fog lankadni. Sőt még inkább erősödik, látva az elért sikereket. Mindig többen-és többen csatlakoznak majd kicsi, ám annál kitartóbb és lelkes csoportunkhoz. Serbánné Csörgő Erzsébet
2013. január-február
ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ 31
Civil Fórum
Karácsonyi ünnepség a Közösségi házban Mint eddig minden évben, idén is megrendeztük a Karácsonyi és egyben évzáró rendezvényünket. Az ünnepséget Jánosi József polgármester úr köszöntőjével nyitottuk, ezt követte néhány bátor versmondónk szavalata név szerint Gulyás-Kis Emilné, Sipos Ferencné, Borsányi Jánosné, Gulyás-Kis Emil. Borsányiné Mancika néni idény egy saját versel lepte meg a vendégsereget. A vacsora a Peti Csárdából érkezett, melyet jóízűen elfogyasztott a társaság. Simon Imre mint mindig, most is húzta a talpalávalót. A bátrabbak táncra perdültek a többiek beszélgettek. Meghívott vendégünk Farkasházi István igazgató úr is jelen volt, beszélgetett, ismerkedett. Kisorsoltuk a tombolát, a felajánlásokat ezúton is szeretnénk megköszönni. Ezt követően még késő estig tartott a mulatság.
Élelmiszersegély osztás „Időt kell szakítanod embertársaidra, tégy valamit másokért, ha még oly apróságot is – valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted!”
(Albert Schweitzer)
Élelmiszersegély-osztásra került sor november hónapban községünkben. Az Európai Unió által finanszírozott EU élelmiszersegély Programot a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal szervezi. Az országos program keretében az uniós forrásból előállított élelmiszereket az MHV-val szerződött segélyszervezetek juttatják el a magyarországi rászorultak részére. Településünk esetében az Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével, valamint Zagyvarékas község Polgármesteri Hivatala a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Zagyva menti Integrált Központ Családsegítő Szolgálatával közösen végezte az élelmiszersegély- szállítását és osztását. A jogosultak listája a Polgármesteri Hivatalnál rendelkezésre álló adatok, továbbá a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által megküldött névsor alapján került összeállításra. Ők képezték a segélyezettek körét. A létminimum alatti helyzetet és a kisnyugdíjas kategóriát is a jövedelmi színvonal alapján kell megállapítani, melyre országos kvóták vannak. A létminimum közelében élők egy részéről csak járulékos jelleggel van tudomásunk, így az Önkormányzatnál „kérelmi nyomtatvány” kitöltésével, illetve annak leadásával kaptak lehetőséget a lakosok a csomag igénylésére. (Mindenegyes igény teljesítésre került.) Öt termék került szétosztásra: vitaminozott liszt, metélt tészta, spagetti tészta, omlós keksz, és kristálycukor, összesen több mint nyolc tonna mennyiségben. Bízom benne, hogy az adomány megfelelő segítséget nyújt a családoknak. Igyekszem, a jövőben is lehetőséget teremteni arra, hogy a rászoruló családok adományban részesülhessenek. Osztásné Szabó Hajnalka
családgondozó
32 ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ
2013. január-február
Mozduljunk A Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Zagyva menti Integrált Központja Zagyvarékasi Családsegítő Szolgálata 2012. október 18-án „Mozduljunk” címmel szülői fórumot szervezett a Móricz Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtár nagytermében. Zagyvarékason manapság a megváltozott gazdasági társadalmi körülmények hatására egyre gyakrabban előforduló jelenség, a dohányzás, alkohol- és drogfogyasztás miatt kialakult deviáns viselkedésforma. E normaszegő magatartásminta legveszélyeztetettebb csoportját gyermekeink a település fiataljai alkotják. Ebben az életkori szakaszban ugyanis az életkori sajátosságokkal összefüggésben megjelenik, a kipróbálás igénye. Szomorú valóság, hogy fiatalok körében megnőtt a veszélye annak, a direkt populáris ifjúsági kultúra és a tömegkommunikáció hatásmechanizmus csábításából fakadóan, hogy valamilyen legális vagy illegális anyaghoz forduljanak. A probléma másik gyökere a társadalom nyitottá válásával, a személyes szabadság kiteljesedésével, a globalizáció, az egyéni kultúra terjedésével egyre hozzáférhetőbbé és a fiatalok körében egyre elfogadottabbá vált, és válik a drogok használata. Meghívott előadóink Szolnokról Szappanos József, a Humán Szolgáltató Központ Drogkonzultációs és Információs Központ Szakmai Vezetője, és Budapestről Vajda Zsolt szociális munkás volt, akik első sorban a család szerepének, működésének, kapcsolatrendszerének, értékeinek fontosságát hangsúlyozták. A drogprevenció során ugyanis a társadalom alrendszerei, a szocializációs közegek (család, iskola, barátok) határozzák meg döntően, milyen a társadalomban elfogadott értékek, elvárások, normák épülnek be a fiatalok személyiségébe. Célunk volt továbbá a fórum megszervezésével, hogy elsődlegesen az együttgondolkodáshoz biztosítsunk alapot, amely a megelőzés szintjén is egyaránt szolgálja a felvilágosítást, kockázati és védőtényezők ismeretét. Gyermekeinkről, Zagyvarékas fiataljairól az eljövendő generációról lévén szó ez mindannyiónk érdeke és felelőssége is. Osztásné Szabó Hajnalka
családgondozó
KÖZLEMÉNY Segítség bajba jutott hiteleseknek és eladósodott családoknak • Ha belekerült az adósságcsapdába, • ha nem tudja fizetni hiteleit, • ha közüzemi tartozásai miatt már végrehajtási eljárás indult Ön ellen • ha otthonának elvesztése reális veszélyt jelent, • ha vitás ügyei vannak bankkal, végrehajtóval, • ha jogi képviseletre van szüksége: Vegye igénybe ingyenes tanácsadásunkat az új kormányzati intézkedésekről, az Eszközkezelőről és az adósság mérséklési lehetőségekről. Banki elszámolások szakirányú ellenőrzése Pertársaság „a tiszta lappal történő kezdés” érdekében Banki és Végrehajtási Károsultak Fogyasztóvédelmi Egyesület Információk +36 70 253 2910
[email protected] www.bankikarosultak.hu
Nyugdíjasok oldala
Autók futóművei, ellenőrzésük, beállításuk A cikkünk első részében a futóművek típusait mutattuk be röviden. Jelen cikkben ezek ellenőrzésével, beállításával foglalkozunk. Az autók futóművét jellemzően kétévente – amikor is műszaki vizsgára készítjük fel – ellenőrizzük, javítjuk. Miből is áll az ellenőrzés? A kerekek csapágyainak holtjáték ellenőrzése, futás hangjának ellenőrzése. A felfüggesztés elemeinek vizsgálata: először is mechanikai sérülés nem lehet a lengőkaron lengéscsillapítókon, keréktárcsákon. Utána terhelt állapotban a kormánykerék mozgatásával ellenőrizzük a kormányösszekötő gömbfejek mozgását, kormánymű és felfogatásának állapotát. Megemelve pedig a kereket mozgatva szintén az előzőben leírt alkatrészek szemrevételezésével, majd a kitámasztó gömbfejek és lengőkar perselyeket kell minősíteni. Természetesen ilyenkor a porvédő gumik állapotát is ellenőrizzük. A kézzel való kerékmozgatás helyett a főleg műszaki vizsgán alkalmazott mozgatópados vizsgálat hitelesebb képet ad a futómű állapotáról mivel itt terhelve, különböző irányba mozgatjuk a futóművet közben a felfüggesztés mozgásait vizsgáljuk.
felhelyezése a kerekekre. A mai kor követelményeinek a négyfejes számítógépes vezérlésű futómű ellenőrző berendezések felelnek meg. A négy kerékre felhelyezünk, egy-egy mérőfejet melyek természetesen össze vannak kötve a számítógéppel, így a gép az autó egészének geometriai méreteit tudja ellenőrizni, ami a pontos beállítás alapfeltétele a mai korszerű futóművek esetén.
Összetartás: a melső tengely előtt és mögött mért távolság a kerék szélein mérve eltérő, ez a kerék összetartás.
Utánfutás:
a futómű alsó és felső bekötési pontjait, ha egy vonallal összekötjük, azt láthatjuk, hogy a vonal talajjal érintkező pontja előbb van, mint a kerék függőleges síkja. Jelentősége a kerekek egyenesbe történő visszakényszerítése. (Jó példa erre az Mit is lát a berendezés az autón? elengedett kormánnyal történő biciklizés. Itt is az Látja az autó első és hátsó tengelyvonalának az után futás miatt tudjuk elengedni a kormányt, az eltéréseit a hossztengelyéhez képest. A két vonal- után futás stabilizálja a bicikli kerekét is.) nak egymásra merőlegesnek kell lenni. Ha az nem A fenti fogalmakhoz tartozó értékeket típusonígy van, feltételezhető, hogy a jármű valamikor ként tartalmazza az ellenőrző számítógép adatbákarambolos volt. Továbbá látja a kerekek dőlését zisa, biztosítva ezzel a helyes értékek beállítását. a függőleges síkhoz képest, a kerekek összetartását a hossztengelyhez képest, a kerekek után futását. Röviden próbálom elmagyarázni mit is Mikor ajánlatos futómű műszeres jelentenek ezek a fogalmak. Először is ezekhez a fogalmakhoz egy-egy, az autógyártó által megha- ellenőrzését elvégeztetni? tározott értékek tartoznak fokban vagy millimé- - műszaki vizsgakor ajánlatos terben meghatározva. - új gumi felszerelésekor - ha a gumik futófelületén rendellenes kopás látható
Kerékdőlés: a kerék síkja a függőlegestől eltérő. Ha a kerék felső széle kifele dől pozitív, ha befele, negatív dőlésről beszélünk. Feladata a csapágyak egyirányú terhelése és a kormányzáshoz szükséges erő csökkentése.
- ha a futóművön bármilyen javítás, alkatrészcsere történt. - ha az autó nem stabil az úton. Szervizünk négyfejes SICAM gyártmányú számítógépes futómű ellenőrző műszerrel rendelkezik. Váljék hasznára! Kézér Zoltán
Eredetvizsgáló állomás nyílt ZAGYVARÉKASON!
GÉPJÁRMŰ EREDETISÉGVIZSGÁLAT Vállaljuk: • személy- és kisteherautók (3,5 tonna össztömegig) • motorkerékpárok • utánfutók eredetiségvizsgálatát, valamint állapotfelmérését (pl. autó adás-vételnél)
Vállaljuk továbbá: • teljes körű okmányirodai ügyintézés (rendszám, forgalmi csere, tulajdonos változás) • biztosítás kötés helyben (kötelező és CASCO biztosítás) • gumiszerelés javítás • klímatöltés, javítás
Elérhetőségünk:
www.auto-zona.hu
Amennyiben nincs rendellenes mozgás a futóművön, következhet a futómű műszeres ellenőrzése, beállítása. Természetesen a gumiabroncs nyomást be kell állítani, meg kell nézni a gumiabroncsok mérethelyességét, gumiabroncsok állapotát, kopottságát, mely a szakember számára sok mindent elárul. Miután ezeken az előkészületi ellenőrzéseken túl vagyunk, következhet a műszer
KÉZÉR AUTÓ KFT • 5051 Zagyvarékas, Aradi utca 39/1. • Tel: 30/9783-827, 20/965-8660, 56/491-328 • E-mail:
[email protected] Látogassa honlapunkat, ahol még több információt talál: www.auto-zona.hu
2013. január-február
ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ 33
Hétvégi menü
Pirítós rántotta
Tüzes csirkeleves
hozzávalók 1 főre • 3 tojás • 1 szelet kenyér • néhány kocka szalonna
hozzávalók 10 főre • kevés zsiradék • só • bors • 1-2 gerezd fokhagyma
Elkészítés: A fokhagymát olajon / zsíron / vajon pár percig lassú tűzön megizzasztjuk. Kivesszük a serpenyőből. A kenyeret (itt diós rozskenyér) kockákra vágjuk és a szalonnával együtt megprirítjuk a fokhagymalében erős tűzön, amíg minden oldala kemény ropogósra nem sül. Kiszedjük egy tányérra. Felverjük a tojást, sózzuk. Beleöntjük a serpenyőbe, kevergetjük, majd néhány másodperc után, amikor a tojás már nem annyira folyós, belekeverjük a kenyérkockákat. Ez a lépés fontos, ha túl korán adjuk hozzá a kenyeret, az megázik! Forgatunk rajta még néhányat, majd azonnal tálaljuk.
• 1 konyhakész csirke (1,5 kg) • 50 dkg marhacsont • 50 dkg sárgarépa • 50 dkg karalábé • 40 dkg póréhagyma • 50 dkg paradicsom • 2 dl házi paradicsomlé
• 1 kis doboz csemegekukorica (425 ml) • 1 csomó leveszöldség • 1 babérlevél • 1 cseresznyepaprika • 1 teáskanál szemes bors • só
Elkészítés: A konyhakész csirkét és a marhacsontot megmossuk, majd a marhacsontot a bogrács aljára, a csirkét pedig fölé helyezzük. Hozzáadjuk a megtisztított, feldarabolt leveszöldséget és felöntjük kb. 4 liter vízzel. Babérlevéllel, a szemes borssal, sóval ízesítjük, majd kis lángon kb. egy és fél órát főzzük. A karalábét, a póréhagymát és a sárgarépát megtisztítjuk, feldaraboljuk. A megfőtt csirkét kivesszük a levesből, bőrét lenyúzzuk, húsát kicsontozzuk, majd kisebb darabokra vágjuk. A levest leszűrjük, felöntjük a paradicsomlével, hozzáadjuk a nyers zöldségeket, a cseresznyepaprikát és még további 20 percig főzzük. Beletesszük a feldarabolt paradicsomot, a lecsöpögtetett kukoricát és a csirkehúst, majd összemelegítjük. Ízlés szerint sózzuk.
Tejszínes-zöldbabos csirkeragu
Baconbe tekert juhtúró lecsós cukkinivel
hozzávalók 4 főre
• 10-15 dkg juhtúró • 10 szelet bacon • 2 zsenge cukkini • 1 piros kaliforniai paprika
Elkészítés: A cukkinit héjastul kockacukor méretűre felvágjuk. A hagymát apróra vágjuk, és 3 ek. olívaolajon megfonnyasztjuk. A paradicsomot is apró darabokra vágjuk, és a hagymához adjuk. Hozzáadjuk a felkockázott paprikát, és pár perc múlva a cukkiniket. Sózzuk, borsozzuk. Nem kell teljesen puhára főzni. Közben a bacon szeleteket elfelezzük, és mindegyik szeletet megtöltjük a juhtúróval. Feltekerjük. Egy tepsibe beleöntjük a maradék olívaolajat, belefektetjük a tekercseket, és előmelegített sütőben pirulásig sütjük. (Grillezni is lehet.) A lecsós cukkinivel tálaljuk.
Bicikli szelet
hozzávalók 5 főre • 30 dkg liszt • 15 dkg Rama • 1 cs sütőpor • 1 ek kristálycukor
Csokimasszához: Ha a hús puha, hozzáadom a zöldbabot (vagy tetszés szerint bármilyen zöldségfélét). Míg ez párolódik, egy tálban a többi hozzávalót összekeverem. Ha a bab is megpuhult, a tejszínes öntettel összeforralom, párolt rizzsel tálalom.
Hozzávalók: 1 közepes fej hagyma 80 dkg csirkemell 2 dl tejszín 1 dl tejföl 1 ek liszt 5 dkg reszelt sajt szárított petrezselyem ízlés szerint só, bors, fokhagyma
Elkészítési idő kb. 30 perc. Jó étvágyat kívánok! A receptet beküldte:
A hagymát kevés olajon üvegesre pirítom, majd a csíkokra vágott csirkemellet kifehéredésig párolom, sóval, borssal, zúzott fokhagymával ízesítem. 34 ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ
Tánczosné Miskolczi Pálma
2013. január-február
• 5 ek olívaolaj • 2-3 darab konzerv paradicsom vagy sűrű paradicsomlé • 1 fej hagyma
• 3 egész tojás • 25 dkg cukor • 30 dkg liszt • 1 cs sütőpor
• 1 ek tejföl • 4 db tojássárgája • 20 dkg darált dió • baracklekvár • 3 ek kakaópor • 3 dl tej • 1 dl étolaj
Elkészítés: A hozzávalókat összegyúrjuk és 6 egyenlő részre osztjuk. Mindegyiket vékonyra kinyújtjuk, baracklekvárral lekenjük és cukrozott darált dióval megszórjuk. Szorosan feltekerjük. Egy nagy tepsibe beletesszük a 6 feltekert rudat úgy, hogy 1 ujjnyi rés legyen köztük. Elkészítjük a csokismasszát: a cukrot a tojással habosra keverjük, hozzáadjuk az olajat, tejet és végül a sütőporos lisztet. A masszát a rudak tetejére öntjük. A tetejére olvasztott étcsokit és fehér csokit teszünk, és villával elhúzkodjuk.
Anyakönyvi hírek SZÜLETETT:
A Móricz Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtár
Major Erik 2012.12. 01. Szülei: Pintér Anikó és Major János Zagyvarékas, Erdő út 7.
Gaál Szonja 2012.12. 30. Szülei: Balogh Emőke és Gaál Viktor Zagyvarékas, Viola út 22.
darts tehetségkutató
Kabai Kiara 2012.12.13. Szülei: Rácz Terézia és Zsákai Róbert Zagyvarékas, Széchenyi út 7.
Bali Bence 2013. 01. 02. Szülei: Faragó Andrea és Bali Ottó Zagyvarékas, Egység út48.
a 2013-as Diákolimpiára való részvételre.
versenyt szervez
Várjuk mindazon diákok jelentkezését, akik kedvet éreznek a darts iránt.
Rácz Richárd 2012.12. 22. Szülei: Rácz Marianna és Zsákai József Arany J. út 2/2.
ELHUNYTAK: Polónyi Lajosné (Tóth
Margit) Zagyvarékas1924.04.16 an: Lakatos Julianna Zagyvarékas Fecske u. 8. Csák János Besenyszög, 1935. 01. 27 an: Tánczos Rozália Budapest Benczúr u. 1. Kvasnyi József Budapest, 1953. 12. 02 an: Pirtyák Angyalka Zagyvarékas Egység u. 4/2. Kézér Gyula Zagyvarékas, 1927. 12. 04 an: Szabó Ilona Zagyvarékas Aradi u. 17. Kotrik Ferenc Budapest, 1928. 05. 10 an: Kotrik Mária Zagyvarékas Béke u. 34.
A foglalkozások minden pénteken 17 órakor kezdődnek.
Szarvas Sándorné (Nagy Erzsébet) Budapest, 1931. 07. 10 an: Nagy Erzsébet Zagyvarékas Pajzs u. 6.
Hirdetések árai
Fábián Jánosné (Kóczián Margit) Zagyvarékas, 1921. 01. 05 an: Bartucz Borbála Szolnok Kazinczi út 30.
Apróhirdetések:
Egy keret és benne több hirdetmény 10-es vagy annál kisebb betűkarakterrel. Vállalkozással vagy üzletszerű tevékenységgel, szolgáltatással nem összefüggő kínálat. • Előfizető, vagy előfizetővel közös háztartásban élő számára ingyenes (ugyanazon témában egy alkalom). • Nem előfizetők számára 100.- Ft / alkalom
Tarcsáné Kókai Matild (Kókai Matild) Zagyvarékas, 1956. 04. 04 an: Zsákai Katalin Zagyvarékas Erdő u. 18.
Keretezett hirdetések:
(Egy keret és benne a hirdetmény. Vállalkozással, vagy üzletszerű tevékenységgel, szolgáltatással összefüggő kínálat)
Miklós Ferenc Budapest, 1933. 08. 03 an: Miklós Anna Zagyvarékas Pozsonyi u. 5.
FEKETE-FEHÉR 1/16 1/8 1/4 1/2
Köszönetnyilvánítás Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk
Miklós Ferenc
temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Előfizetve
old. old. old. old.
200.- Ft 400.- Ft 1.500.- Ft 3.000.- Ft
SZINES 1/16 1/8 1/4 1/2
old. old. old. old.
400.- Ft 800.- Ft 3.000.- Ft 6.000.- Ft
Hirdetések felvétele, befizetése, illetve ingyenes megrendelés jogosultságának ellenőrzése a könyvtárban történik.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Zagyvarékasi Hírmondóra vonatkozó 2012-es előfizetéseik a decemberi szám kézbesítésével lejártak.
Olcsóbb!
Tiszteljenek meg érdeklődésükkel 2013-ban is!
Az újsághoz a helyi kisboltokban és a könyvtárban 220 Ft-ért juthatnak hozzá. Előfizetőink számára azonban most is kedvezményt biztosítunk.
A 10 számra történő előfizetés esetén az újság ára 1.800 Ft/év.
Az összeget a könyvtárban legkésőbb 2012. február 05-ig legyenek szívesek befizetni. A befizetési szelvényeket kérjük őrízék meg.
Előfizetőink között év végén értékes jutalmakat sorsolunk ki.
2013. február ötödikét követően előfizetésre nincs lehetőség, csak bolti áron tudjuk adni az újságot. Vidéki előfizetőink számára a Zagyvarékasi Hírmondót a postaköltség befizetése ellenében tudjuk továbbítani, mely 10 x 200,- Ft = 2.000,- Ft. Továbbra is tisztelettel várjuk írásaikat, észrevételeiket, fényképeiket és köszönjük eddigi érdeklődésüket! Kiadó: Zagyvarékas Község Önkormányzata • Sokszorosítás: ADG Stúdió Kft. • Design & typográfia: Horváth Sándor • Készült: 300 példányban • ISSN 1789-8145 • Felelős szerkesztő: Farkasházi István •Levélcím: 5051 Zagyvarékas Móricz Zsigmond Műv. Ház és Könyvtár, Fekete L. út 1. • e-mail:
[email protected] • Tel./fax: 56/540-029 • Szerkesztőbizottság tagjai: Cinka István, Csasztvanné Ballók Éva, Fábián Fatime, Dr. Gazsó Balázs László, Földes Barnabás, Polónyi László, Miklós János • Fotók: Tálas Zsolt, Juhász Sándor, Csasztvanné Ballók Éva, Farkasházi István
2013. január-február
ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ 35