Hírmondó
2007. június
TÁJELŐADÁSOK JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉBEN (2007. április-május)
Komolyzenei élményhez csak ritkán jut hozzá a falusi ember. A kórus tagjai tudásuk legjavát nyújtva adták elő a szebbnél szebb énekszámokat…”
A Hírmondó áprilisi számában már olvashatták a februári és márciusi tájelőadásokról szóló beszámolót. Most az áprilisban és májusban megtartott előadások értékelését tesszük közzé.
Tiszakürt, Művelődési Ház és Könyvtár
Kovács László népzenész, a Népművészet Ifjú Mestere „Muzsikának szép a hangja” című előadását láthatta a közönség Jánoshidán, Surjányban, Mezőhéken és Óballán. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Karnagyok Kamarakórusa koncertjével Jásztelken lépett fel. A Békés Megyei Napsugár Bábszínház „Csipkerózsa” című előadása Tiszaigar, Csataszög, Kengyel, Tiszainoka és Alattyán településeken aratott nagy sikert. A kecskeméti Ciróka Bábszínház „Az egérmenyasszony” című darabja két településen: Szelevényen és Tomajmonostorán került bemutatásra a tájoltatás keretében. Az előadásokra közel 3000 fő látogatott el. Néhány idézet a fogadó intézmények beszámolóiból (a teljesség igénye nélkül):
„…megismerkedtünk a népzene csodáival: húros, fúvós és egyéb hangszerekkel… nemcsak a magyar, hanem a környező népek érzés- és hitvilágába, furfangos észjárásába is bekukkanthattunk. A kiváló népzenész, Kovács László a népköltészet szinte minden típusát beágyazta összeállításába: népmesék, közmondások, szólások… Jókedvvel énekeltünk együtt..” Kétpó, Arany János Általános Művelődési Központ Művelődési Háza „…az előadás megerősítette a közönséget abban, hogy milyen nagy kincs a magyar népzene, mennyi érték és szépség található a népi kultúrában…” Jászfelsőszentgyörgy, Szent György Általános Művelődési Központ József Attila Művelődési Ház
„… Településünkön az elmúlt jó pár évben nem volt bábelőadás, így nagy örömmel fogadtuk ezt a lehetőséget…”
„… ritkán van lehetőségünk anyagi forrás hiánya miatt ilyen, vagy hasonló rendezvények megszervezésére. Vendégeink voltak az előadáson cserkeszőlői, tiszasasi és csépai óvodások is.
Jászágó, Művelődési Ház és Könyvtár
Szelevény, Művelődési Ház és Könyvtár
„… az előadáson közreműködő szereplők nagyon közvetlen módon, szeretettel és magas művészi fokon mutatták be szerepüket. Mind a pedagógusok, mind a gyerekek hálásan fogadták az előadást. Az előadásra meghívtuk a szomszédos Tomajmonostora 25 tanulóját is, ahol köztudottan nagyon ritkák a gyermekelőadások…” Tiszaszentimre, Vasvári Pál Általános Művelődési Központ Művelődési Háza „… nagyon tetszett a gyerekeknek az előadás. Többen megszólaltak a végén, hogy: még egyszer! Lelkesen készítik az együttes által kért rajzokat az előadásról…” Tiszaörs, Általános Művelődési Központ Művelődési Háza „… nagyon örültünk a tájelőadásnak. A Karnagyok Kamarakórusa csodálatos művészi élményt nyújtott a jelenlévőknek.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a fogadó települések közművelődési intézményeiben dolgozó kollégáinknak az alapos szervezőmunkáért, a lelkesedésért, - amivel a tájelőadásokat fogadták – valamint szakmai hozzáállásukért, mely együttműködésünket sikerre vitte. Almási Diána közművelődési munkatárs, a tájoltatás program koordinátora
ÚJ TÁJELŐADÁS-SOROZAT INDUL ŐSSZEL A MEGYÉBEN A Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Kollégiuma intézetünk által tájoltatásra beadott pályázatát elfogadta és támogatásban részesítette. Így az újabb tájelőadás-sorozat előreláthatólag 2007. szeptemberétől 2008. május végéig tart.
1
Hírmondó
2007. június A program során a megye közművelődési szempontból - a 240/2006. (XI. 30.) Kormányrendelet alapján - hátrányos helyzetű településein lépnek fel a következő előadók: Budai Ilona, Magyar Örökség-díjas népdalénekes ,,Magyarország, édes hazám...” című népdalestjével Szolnoki Kodály Kórus a Kodály-évfordulóhoz kapcsolódó műsorral Sodrás Népzenei Kisegyüttes ünnepkörökhöz kapcsolódó táncházzal Babszem Jankó Gyermekszínház, Eger - Együgyű Misó (zenés, tréfás játék) - Egyszer egy királyfi (zenés mese rímbe szedve) - Öreg néne őzikéje (Fazekas Anna meséje) - Az állatok nyelvén tudó juhász (kacagtató mese, sok muzsikával) Várhatóan a megye 41 településén mutatkoznak be az említett fellépők, művészek. Reméljük, hogy a 2007/2008-as tájoltatás program hasonló sikert és eredményeket hoz a megyében mint az előző években, és a résztvevő települések közönsége valóban értékes művészeti élményekkel gazdagodik. Almási Diána a tájoltatás koordinátora
RÉGIÓS VIZUÁLIS KONFERENCIA MARTFŰN A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus II. Vizuális Művészeti Fesztivál címen, országos hatókörű közművelődési programot rendezett, amely az amatőr képző és iparművészeti szakterület képviselőit segíti munkájukban, alkotó tevékenységükben. Az Észak-alföldi Régióban a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus együttműködő partnerének, a JászNagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézetet kérte fel a konferencia házigazdájának, lebonyolítójának pedig a martfűi Városi Művelődési Központ és Könyvtárat.
2
A konferenciát 2007. május 19-én szombaton tartottuk Képzőművészeti csoportosulások, irányzatok, iskolák az Észak-alföldi régióban címmel. A zsúfolásig megtelt Pódiumteremben Angyal László, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Kölcsey
Ferenc Közművelődési Tanácsadó és Szolgáltató Intézete igazgatóhelyettese prezentációjában bemutatta Hajdú-Bihar megye képző- és iparművészetét, melyből kiderült, hogy milyen színesen keveredik a hivatásos és nem hivatásos művészek egy napon történő bemutatkozása. Nemes Attila, a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány (MAKtár) folyóiratának főszerkesztője a folyóirat alakulásáról, sorsáról beszélt. Elmondta, hogy a MAKtár 2005 februárjától jelenik meg a hazai alkotóművészeti életben. Fő céljuk, hogy segítsék a magyar irodalom, képzőművészet, iparművészet, ipari tervezőművészet, fotóművészet és zenei alkotóművészet területén született alkotások megismertetését, terjesztését. Céljuk még, hogy csatornát nyissanak, lehetőséget adjanak; csatornát, az alkotókat érintő információk áramlásához, lehetőséget, teret közös ügyek megvitatásához, értékek megjelenítéséhez. (Bővebb információt a www.maktar.hu című weblapról olvashatnak.) Eszteri Zsolt képzőművész, a Pécsi Tudomány Egyetem Gyakorló Iskolájának tanára beszélt a vizuális ismeretek tantervi logikai felépítéséről, (különös tekintettel a mozgás – tér – szín – anyag kapcsolatrendszerére, melyet egy komplex viszonyhálózaton keresztül mutatott be); a forma változásáról a térbeli megjelenítéstől az anyagon keresztül az idő- és térbeli mozgásig. Verebes György festő- és grafikusművész, aki a Szolnoki Művésztelep művészeti vezetője is egyben, a Művésztelep utolsó négy évének kiemelkedő munkájáról beszélt, megható nyitottsággal, őszinteséggel. Mártonfi Benke Márta festőművész a kunszentmártoni Szabad Alkotók Társaságának művészeti vezetője, az őt körülvevő alkotókról, a Társaság megalakulásának körülményeiről, a közösséggé formálódás szükségességéről beszélt. Kaid Nabil művésztanár szolnoki tanítványaival érkezett. A tanár úr kedvesen invitálta tanulásra a jelenlévőket, művésztermébe. Platthy István művészetterapeuta, a pécsi Gyermekotthon és Gyermekek Átmeneti Otthona igazgatója beszélt az intézetükben működő Csontváry Képzőművészeti Stúdió munkájáról, mely egyben az itt élők művészeti közössége is. Az otthonba bekerülő - a társadalom perifériájáról, szociális problémákkal küszködő - családok gyermekei és fiataljai, már kicsi gyermekkorukban súlyos családi drámák, konfliktusok szenvedő részesei. Korábbi életük
Hírmondó
2007. június
gyakori velejárója a hányattatottság, a szeretethiány, az érzelmi sivárság, az alacsony kulturális szint, agresszív légkör, ezért életük velejárója a kudarcélmények sorozata, a kisebbrendűségi érzés. Mindezek pótlására, a feszültség levezetésére, lelki gyógyításra alkalmazzák az otthonban a művészetet. Alkotásaik egy különös szimbolikus nyelven szólnak életükről, sajátos lelki világukról. Rajzaikon keresztül az emberi lét legmélyebb dimenzióiba tekinthetünk bele. A Stúdió tevékenységi köre: művészetterápia, vizuális nevelés, rajzterápiás és rajzpedagógiai módszerek fejlesztése. Zárszót mondott Fekete Márta képző- és iparművészeti tanácsos, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Művészeti Programok Főosztálya munkatársa, a rendezvény főszervezője. A művelődési központ aulájában a martfűi „6 PERC” zenekar (www.6perc.atw.hu) játszott a vendégeknek. A hét, különböző karakterű hanggal rendelkező énekest három gitár, fuvola, szaxofon, baszszusgitár, konga és egyéb ütős hangszer kísérte. A retro korszak meghatározó dalai (LGT, Fonográf..) mellett, - a kuriózumnak számító - akusztikus szerelésben megszólaló rock-dalokat (System of a Down, Korn), és napjaink slágereit (Joss Stone, Anastacia, Ákos..) hallhattuk tőlük. Köszönet érte! Köszönöm - a Czene Árpádné vezette - martfűi Napraforgók” Folt-mozaik varróklub tagjainak, a művelődési központ díszítésében végzett munkájukat. Nemcsak a kertjükből hozott szebbnél-szebb virágok szolgálták jobb közérzetünket, hanem a munkájukból rögtönzött patchwork kiállítás is.
XVI. WEÖRES SÁNDOR ORSZÁGOS GYERMEKSZÍNJÁTSZÓ TALÁLKOZÓ DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS BEMUTATÓJA Kisújszállás, 2007. május 11-12. A Magyar Drámapedagógiai Társaság, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézet, Kisújszállás Város Önkormányzata, a kisújszállási Kossuth Lajos Általános Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon, és a Városi Művelődési és Ifjúsági Központ szervezésében nagyszabású rendezvénynek lehettünk tanúi a Kisújszálláson. Négy megyéből jutott tovább a Délkelet-magyarországi regionális találkozón szereplő 16 csoport. Bács-Kiskun megyéből Szabadszállásről, Felszőszentivánról, Dávodról; Bajáról; Csongrád megyéből Szegedről; Szentesről 2-2 csapat; Békés megyéből Szeghalomról; Tótkomlósról, Dévaványáról; Jász-Nagykun-Szolnok megyéből Abádszalókról, Tiszasasról, és Kisújszállásról két csapattal résztvevő fiatalokat és kísérőiket vártuk 2007. május 11-12-én. A Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozó felmenő rendszerű versenyében ez a második állomás. A regionális találkozóról Debrecenbe lehetett továbbjutni, ahol Magyar Drámapedagógiai Társaság által szervezett országos döntőn vehetnek részt a legjobbak. Az országos gálaműsor a Csokonai Színházban került megrendezésre. A kétnapos regionális döntőn 270 gyermek és fiatal mérte össze tudását – négy megye legjobb – színjátszó csoportjain keresztül. A résztvevő csoportok a fellépés sorrendjében
Külön szeretnék említést tenni, és ezúton is köszönetet mondani Asztalosné Kocsis Enikő igazgató asszonynak és minden kedves munkatársának, akik a rendezvényt – szokásos magas színvonalon - lebonyolították.
1.
Értékes munkájukra megnyitó beszédében Dr. Bakonyi Péter Martfű város polgármestere is rávilágított.
5. KIS KLÁGYA – Baja, A kiskondás
A rendezvényről készült fotók megtekinthetők a http://vfmk.freeblog.hu oldalon, a bal oldali menüsorban a Művelődési Intézet hírei cím alatt. Bukor Irén művészeti előadó, a rendezvény koordinátora
PILLANGÓ – Kisújszállás, Állati
2. ÁLOMSZUSZÉKOK – Tiszasas, Ha az álmot boltban árulnák 3. PALACSINTA – Kisújszállás, Aratás 4. APRÓ ZSIZSIK – Szentes, Barbár dal? 6. DOLCE- JERNEY CSOPORT – Szeged, Bajusz, vagy ilyesmi 7. LÁNGOCSKÁK – Szeghalom, Krimi a suliban, avagy már megint a 8. c! 8. ZSIZSIK – Szentes, Bankó lánya 9. ÉGSZÍNKÉK – Szeged, Egy pásztorfiú története 10. KLÁGYA – Dávod, A császár új ruhája 11. CSUPA SZÍN – Szeged, Aki másnak vermet ás
3
2007. június 12. VÁNYAI MŰVÉSZETI CSOPORT Dévaványa, Csetepaté a Tyűha kocsmában
városban zajló – eseményen szívesen megemlékeznek.
13. NYOLCÁ – Tótkomlós, Apám hitte
A kendők kiosztása után - melyen a Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozó emblémája volt látható – a kék nyakkendős gyermeksereg elindult a Művelődési és Ifjúsági Központba, ahol elkezdődtek a fellépések, a háromtagú zsűri és a közönség részvételével.
14. KÍSÉRLETI SZÍNPAD - Felsőszentiván, A csodatarisznya 15. NAPSUGÁR KLUB – ISPILÁNG – Abádszalók, Mint a rút kiskacsa 16. LAJTORJA – Szabadszállás, 76/354-703 Az országos gálaműsorra meghívott csoportok LAJTORJA CSOPORT – SZABADSZÁLLÁS Szász Károly Református Alapfokú Művészeti Iskola 76/354-703 - képek hívásra – (szerkesztett játék) Rendezte: Török László KIS KLÁGYA CSOPORT – BAJA Danubia Alapfokú Művészetoktatási Intézmény A kiskondás (magyar népmese) Átdolgozta: a csoport Rendezte: Horkics Erika KÍSÉRLETI SZÍNPAD – FELSŐSZENTIVÁN Bácskai Általános Művelődési Központ Arany János Általános Iskola A csodatarisznya (Ámi Lajos meséi és Lázár Ervin) Átdolgozta: Kalmár János és a Kísérleti Színpad Rendezte: Kalmár János Külön szeretném kiemelni a két nap szabad programjaihoz kapcsoló eseményeket. A Kossuth Lajos Általános Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthonban megrendezett bátorító és szívmelengető megnyitó és záróünnepség mellett kézműves játszóházi foglalkozások zajlottak itt, az iskola munkatársai segítségével. A vendégeket Varga Vincéné iskolaigazgató fogadta. Köszöntőt mondott dr. Ducza Lajos, Kisújszállás Város alpolgármestere. A rendezvényt Kovács Sándor, a Jász-NagykunSzolnok Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg.
4
Hírmondó
A megnyitón Nagy István tárogatós játéka alatt a Honfoglalás című zenére bevonultak a Nagykun Nádor Huszár Bandérium lovasai és az ökrösszekér, emlékeztetve bennünket az 1745-ös redemptiora, mely Kisújszállás (és más Nagykun települések) függetlenségének visszaszerzését jelképezte. A redemptio, az önmegváltás visszaadta a jász népnek régi szabadságát, kiváltságait, melyre minden – a
A zsűri tagjai között köszönthettük Tóth Zsuzsanna előadóművészt, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Művészeti Programok Főosztályának vezetőjét, Nyári Arnold színészt, drámatanárt, Sándor L. István színikritikust, az Ellenfény (kortárs tánc – és színházművészet) című folyóirat főszerkesztőjét, aki egyben a zsűri elnöke is volt. A szabadidős programok egyik helyszíne a Művelődési és Ifjúsági Központ udvara volt, ahol egy középkori faluba csöppent a látogató. A Szabad Lovagok Rendje mutatkozott be. Bárki kipróbálhatta a szerszámíjászatot, a kelevéz forgatását, az alabárdok és könnyű szálfegyverek használatát. A csoportos látogatás a Horváth-tanyára is jó ötletnek bizonyult, ahová kis pónifogattal jutottak ki – és vissza a csoportok. A tanyán, a - 2000-ben, az 1848-as huszárhagyományok ápolására alakult - Nagykun Nádor Huszár Bandérium fogadta a vendégeket. Mivel a Bandérium tagjainak többsége lovas-íjász, így a résztvevők íjászkodni és lovagolni tanulhattak. Óriás társasjáték és népi ügyességi játékok álltak a résztvevők rendelkezésére a Néprajzi Kiállító terem udvarán. Miközben a háromtagú népzenekar szünet nélkül húzta a „talp alá valót”, énekesük gyönyörű népdalokat énekelt, addig a társas- és ügyességi játékokkal tallérokat lehetett gyűjteni. Legtöbb tallért gyűjtő csapat a nap végén ajándékot kapott. Este a Szeredás együttes tartott táncházat. Másnap, amíg a csoportvezetők a zsűrivel tanácskoztak, addig a fiatalok Paprika Jancsi bábszínházát nézhették meg Barta Antal előadásában, majd folytathatták az ügyességi játékokat. Külön szeretnék említést tenni, és ezúton is köszönetet mondani mind a kisújszállási Művelődési és Ifjúsági Központ, mind a Kossuth Lajos Általános Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon munkatársainak, az iskola szülői gárdájának, akik fáradságot nem kímélve gondoskodtak a közel 300 résztvevő (gyermek és felnőtt kísérőjük) biztonságáról, jó közérzetéről, a színvonalas és
Hírmondó
2007. június
látványos programok megszervezéséről, lebonyolításáról. A rendezvényről készült fotók megtekinthetők a http://vfmk.freeblog.hu oldalon, a bal oldali menüsorban a Művelődési Intézet hírei cím alatt. Bukor Irén művészeti előadó, a rendezvény koordinátora
XI. JÁSZKUN CITERATALÁLKOZÓ, TÉRSÉGI ÉS ORSZÁGOS NÉPZENEI MINŐSÍTŐ Kunhegyes, 2007. május 26. A kunhegyesi Ilosvai Varga István Városi Művelődési Központ a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár és Művelődési Intézet közreműködésével 2007. május 26-án rendezte meg a XI. Jászkun Citeratalálkozót, melynek keretében térségi és országos népzenei minősítés is zajlott. A KÓTA (Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége) 14. Országos Népzenei Minősítésén - térségi szinten – a következő eredmények születtek: Kiváló minősítést kapott: Nóbik Ilona énekes, Füzesgyarmat Rózsaliliom citeracsoport, Balmazújváros Dicséretes minősítést kapott: Bíró Lajosné hangszeres-énekes, Mezőtúr Ciróka Gyermek citeraegyüttes, Kunhegyes Kossuth Lajos Általános Iskola tanulói, Füzesgyarmat Kunráth Sándor Pávakör, Jászszentandrás Szarka Daniella énekes, Füzesgyarmat Megfelelt minősítést kapott: Csenkei Lilla énekes, Füzesgyarmat Guruczi Viktória, énekes, Füzesgyarmat Országos szintű minősítési eredmények: Arany minősítést kapott Búzavirág Népdalkör, Kunhegyes Füstifecskék citeracsoport, Balmazújváros Vincze Béla hangszeres-énekes, Rimóc Aranypáva minősítést kapott: Angyal Ferenc hangszeres szólista, Kisújszállás Nefelejcs Népzenei Együttes, Kartal
A népdalkörök, népzenei együttesek bemutatói után a szakmai zsűri értékelést tartott. A zsűriben köszönthettük dr. Alföldy-Boruss Istvánt, a Magyar Rádió Bartók adójának főszerkesztőjét, Dévai Jánost, a Magyar Rádió munkatársát, a Bartók adó népzenei szerkesztőségének vezetőjét és Vajna Katalin Csokonai alkotódíjas karnagyot, zenei szakértőt. A bemutatkozó – tehát minősítést nem kérő - szólisták és együttesek is szép számmal felléptek: Egri Zoltán- Kenderes, Raffael Franciska - Tököl, ifj Vígh Sándor - Püspökladány, Nádirigó Népdalkör Berekfürdő, Szőke Tisza Citerazenekar - Tiszafüred, Hajdina citerazenekar - Kunhegyes, Petőfi Művelődési Ház Népdalköre - Egyek, Sárréti Népi Együttes - Püspökladány. Egész napon át hangszer és népi mesterségek bemutatója várta a látogatókat a püspökladányi ifj. Vígh Sándor gyűjtéséből. Bukor Irén művészeti előadó
SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉS JÁSZ-NAGYKUNSZOLNOK ÉS BÉKÉS MEGYE KÖZSÉGI MŰVELŐDÉSI HÁZ VEZETŐINEK Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megye két, megyei közművelődési tevékenységet ellátó intézménye között több mint tíz éve, – Kenyeres Sándorné és Pocsajiné Fábián Magdolna szervezésében - kezdődött el a községi művelődési ház vezetők továbbképzése. Több, - megyénkben élő kollégánkkal beszélgetve – jutottunk arra az elhatározásra, hogy a már évek óta szünetelő képzést felélesztjük. Szerencsés helyzet alakult ki, mert az Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Kollégiuma éppen akkor írt ki egy, - az elképzelésünkre illő - pályázatot. A két intézmény tehát újra összefogott, melynek eredményeként pályázatot írtunk, és támogatást kaptunk kollégiumunktól. A bentlakásos képzés tervezett témái: í Miért fontos helyi és térségi szinten a társada lomfejlesztés? Milyen aktivitások lehetnek eredményesek? í Kistérség a jogszabályi környezetben (társulások, kistérségi tanácsok, kistérségi civil fórumok)
5
Hírmondó
2007. június í Kistérségi közművelődési kezdeményezések Hajdú-Bihar megyében í Kistérségi közösségfejlesztő munka a Körös-Sárréten a civil szervezetek körében í A kistérségi közművelődési szakfelügyeleti munka tapasztalatai Tapasztalatcserére is lehetőség nyílik, mert látogatást teszünk a szeghalmi és füzesgyarmati művelődési házakba. A műhelybeszélgetések során helyi sikeres projektek bemutatását, ismerkedést, tapasztalatcserét tervezünk a résztvevők köréből és beszélünk majd a két megye kistérségeinek kulturális együttműködéseiről. A háromnapos továbbképzést október közepére - a mintaértékű füzesgyarmati kistérség központjába tervezzük. A továbbképzés pontos idejéről – a két megyei intézmény július közepén történő egyeztetése után – értesítjük az érdeklődőket. Bukor Irén a képzés megyei lebonyolítója
HUNYADI MÁTYÁS EMLÉKÉV A RENESZÁNSZ ÉVE - 2008-BAN A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus nagyszabású projektjéhez kapcsolódott - több megyével összefogva - a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Könyvtár és Művelődési Intézet. Az összmunkán alapuló projekt célja, hogy 2008 nyarán egy európai összművészeti fesztiválban csúcsosodjék ki, és érjen össze több rendezvény, amely zászlajára tűzte a reneszánsz szellemiségét. Ahhoz, hogy a célkitűzés sikeres legyen a Művészeti Programok Főosztálya – Tóth Zsuzsanna vezetésével - egy előkészítő képzést indít útjára – intézményünk közreműködésével -, melyben a reneszánsszal kapcsolatos ismeretek felelevenítésére, gyakorlati használhatóságára helyezi a hangsúlyt. A reneszánsz évét előkészítő - ismeretterjesztő előadás-sorozatot közművelődési szakemberek és művészeti csoportvezetők számára 2007 őszén indítjuk útjára a következő tematika szerint.
6
Az első képzési nap (5x45 percben) foglalkozik az európai reneszánsszal (egy művészettörténeti előadáson keresztül, amelynek középpontjában a reneszánsz gondolkodás, filozófia és természetesen a polihisztor művész, valamint a festészet-szobrászat
áll). Mátyás Corvináival ( ismertető a Mátyás udvarában kialakult pezsgő művészeti életről, a magyar reneszánsz alkotóiról.); a reneszánsz dalnokaival (a reneszánsz líra gyöngyszemeivel, kiemelkedő alkotóival Európában és Magyarországon. Lesznek gyakorlati tanácsok is: hogyan mondjunk ma reneszánsz dalokat, szonetteket – előadóművészeti tanácsok.). A második képzési napon (5x45 percben) a reneszánsz komédiák világáról lesz szó (rövid színháztörténeti vázlat, a műfaj kritériumainak ismertetésével). Hogyan játsszunk reneszánsz komédiát? drámaelemzések rendezői instrukciókkal. A harmadik képzési napon (5x45 percben) lesznek Mátyás mesék és színpadi adaptációik – dramaturgiai ismeretek a gyakorlatban színjátszó rendezők számára. Bábok a reneszánszban – a reneszánsz bábszínháza, reneszánsz bábdarabok mai színpadokon. A negyedik képzési napon (5x45 percben) Mátyás muzsikusai című – udvari zenék és táncok a reneszánszban, előadás tánctanulással. Tervezett időpontok: 1. téma: október 29. (hétfő) 10,00 óra 2. téma: október 30. (kedd) 10,00 óra 3. téma: november 5. (hétfő) 10,00 óra 4. téma: november 6. (kedd) 10,00 óra Bukor Irén a rendezvény megyei koordinátora
FELHÍVÁS a Megyei Művelődési Intézet kiadványában való megjelenésre --------------------------------------------------------------------
Idén ősszel a Hírmondó folyóirat szakmai különszámának megjelentetésére készülünk. Az utóbbi időben gyakran kerültek kiírásra olyan pályázatok (Közkincs Program, Tengertánc, a Nemzeti Kulturális Alap pályázatai, ESZA pályázatok), melyek lehetőséget adtak a közművelődés területeinek fejlesztésére mind az intézményhálózat felújításában, korszerűsítésében, mind a szakmai munka szempontjából. Az említett különszámban szeretnénk összefoglalni, milyen változások, fejlődések, új kezdeményezések történtek a megye intézményeinek infrastruktúrájában és szakmai munkájában egyaránt.
Hírmondó Terveink szerint a kiadvány két nagy témakört foglal magába: 1.
2.
közművelődési intézmények, színterek, alkotóházak, kiállítóhelyek és egyéb létesítmények felújítása, bővítése, infrastrukturális fejlesztése (pályázatok, önkormányzati vagy egyéb támogatások útján, például Közkincs, Tengertánc, stb.) hagyományteremtő, hagyományápoló szakmai és művészeti rendezvények, alkotótáborok, műhelyek, néptánc találkozók, népdalköri találkozók, stb.
Ha az intézmény 2006-ban vagy 2007-ben az említett témák megvalósítására (vagy ahhoz kapcsolódóan) pályázati vagy bármilyen támogatást kapott, és a pályázati program sikeresen megvalósult, kérjük, hogy készítsenek arról szakmai beszámolót a tervezett kiadványba. (Ha pályázat útján történt, milyen pályázaton és mennyi támogatást nyertek, előkészítés, megvalósítás, elszámolás, helyi esetleg kistérségi összefogás, eredmények, stb.). Ha lehetséges, várunk digitális fotókat is a cikkekhez. A beszámolókat június végéig várjuk a következő címre: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézet Almási Diána 5001 Szolnok, Pf. 139. Tel.: 56/510-123, Fax: 56/510-114 e-mail:
[email protected] Kérjük, hogy a még meg nem valósított nyertes pályázati programokról is értesítsenek bennünket. Továbbra is várjuk, és örömmel fogadjuk – az elmúlt évekhez hasonlóan – meghívóikat rendezvényeikre. Almási Diána Bukor Irén a Megyei Művelődési Intézet munkatársai
FELHÍVÁS Megyei Képző és Iparművészeti Tárlatra -------------------------------------------------------------A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézet és a martfűi Városi Művelődési Központ és Könyvtár együttműködve rendezi meg a Megyei Képző- és Iparművészeti Tárlatot. Pályázatot adhat be minden - a megye területén élő, vagy tanuló - nem hivatásos alkotó (önszerveződő művészeti közösség), aki (amely) betöltötte 16.
2007. június életévét, nem végezte el a Képző- illetve Iparművészeti Egyetemet, illetve annak jogelőd intézményeit. A pályázók körébe egyaránt várjuk az autodidakta, naiv alkotókat, de várjuk a rajztanár végzettségű alkotókat is. A MAOE tagjai közül mindazokat, akiknek indíttatásuk az amatőr mozgalomhoz köthető. Pályaműveket benyújtani az alábbi kategóriákban lehet: 1.
Képzőművészet: festészet, grafika (bármely ága), szobrászat (kisplasztika, térplasztika, fafaragás), tűzzománc, új vizuális kísérleti műfajok (installáció, konceptek, videó)
2.
Iparművészet: textil (patchwork, ruha, ruha kiegészítők, szőttesek, csipkék, nemez, fonott technikákkal készített egyediséget hordozó alkotások) kerámia, bútor (nem népművészeti) kovácsoltvas, egyedi játék, stb.
A grafikák szabványmérete paszpartuval 50x70 cm, vagy 70x100 cm lehet. A zsűri csak grafikák kategóriában fogad el sorozatot, melynek maximális terjedelme 5 db. A művek csak úgy kerülnek elfogadásra, ha - jól olvashatóan, és maradandóan - elhelyezték rajta: az alkotó nevét, mű címét, technikáját, méretét, értékét. Minden alkotó műfajonként csak három művet adhat be, kiállításra kész állapotban (a festészeti kategóriában beadott műveknél kérjük a legegyszerűbb kereteket használni.) Az alkotások 2006. évnél korábbi keltezésűek nem lehetnek. A szakértő zsűri a beadott alkotásokból válogatja ki a megyei kiállításon bemutatásra kerülő műveket. A jelentkezés módja: jelentkezési lapot kitöltve, a művek leadásakor történik a Városi Művelődési Központban (5435 Martfű, Mártírok útja 1.). A művek beadási időpontja: 2007. szeptember 13 (csütörtök) 8-19 óráig 2007. szeptember 14 (péntek) 8-19 óráig Nevezési díj: 1500,- Ft / alkotó (a műtárgyak leadásakor készpénzben fizetve) A kiállítás megnyitóját 2007. október 5-én (pénteken) rendezzük a martfűi Városi Művelődési Központ és Könyvtárban (Mártírok útja 1.) A pályázók számára nyilvános zsűrizést rendezünk, melynek időpontja: 2007. szeptember 18. (kedd).
7
Hírmondó
2007. június A nyilvános zsűrizést előadások, megbeszélések követik. Pontos információval később szolgálunk. Bővebb felvilágosítás adnak: Bukor Irén művészeti előadó (Verseghy Könyvtár és Művelődési Intézet, 5000 Szolnok, Kossuth tér 2., tel.: 56-510123; Asztalosné Kocsis Enikő igazgató és Deákné Szilágyi Andrea közművelődési munkatárs (5435 Martfű, Mártírok útja 1., tel.: 56-450-146) Jelentkezési lap kérhető a fenti címeken, illetve a
[email protected] e-mail címen. --------------------------------------------------------------------
NKA KÖZMŰVELŐDÉSI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI EREDMÉNYEI
Városi Művelődési Központ és József Attila Könyvtár Kunszentmárton Honnan jöttünk, hol a helyünk? című rendezvénysorozatra 100 000 Ft
A Nemzeti Kulturális Alap honlapján (www.nka. hu) megjelentek a Közművelődési Szakmai Kollégium által támogatásban részesülő pályázati programok listája.
VOKE Csomóponti Művelődési Központ és Könyvtár Szolnok A szolnoki gyermek- és ifjúsági amatőr művészeti bemutatóra és szabadtéri programokra 150 000 Ft
Megyénkben az alábbi eredmények születtek:
Szakmai nyári táborokra
Szakmai rendezvényekre, találkozókra Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézet Szolnok Megyei Képző és Iparművészeti Tárlat megrendezésére 600 000 Ft Fekete László Általános Művelődési Központ Tiszafüred Randevú a Tisza partján című testvérvárosi találkozó megrendezésére 400 000 Ft Jászapátiak Baráti Egyesülete Jászapáti Jászapáti Táncgála 2007. évi megrendezésére 200 000 Ft Kunhegyes Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény Kunhegyes II. Összművészeti Fesztivál megrendezésére 150 000 Ft
8
Székely Mihály Kórus Közművelődési Alapítvány Jászberény Megyei és regionális közművelődési programokon való részvételre és szervezésre 150 000 Ft
Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár Martfű Regionális Foltvarró Szakmai Találkozó megrendezésére 100 000 Ft
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ Karcag VIII. Országos Foltvarró tábor megrendezésére Karcagon 200 000 Ft Fényszaruiak Baráti Egyesülete Jászfényszaru Indiánok Felsőörsön, uff velünk a Balatonban című X. drámajátékos komplex művészeti alkotótáborra 200 000 Ft Fortuna Táncsport Egyesület Jászárokszállás Nyári művészeti, tehetséggondozó, társastánc táborra 200 000 Ft Jászapátiak Baráti Egyesülete Jászapáti 11. jak tábor gyermek művészeinek táborára 300 000 Ft Művelődési Ház Jászivány A jász-kun honismereti táborra 400 000 Ft Túrkevei Kulturális Egyesület Túrkeve A nagykunság történelme nyomában című táborra 250 000 Ft
Hírmondó Szakmai képzésekre, előadásokra
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézet Szolnok Szakmai továbbképzés megvalósítására Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megye községi művelődési ház vezetőinek 350 000 Ft Aba-Novák Kulturális Központ Szolnok Szakmai továbbképzés lebonyolítására karnagyi klub az Észak- alföldi régióban dolgozó kórusvezetők, ének-zene szakos tanárok számára 300 000 Ft
Közművelődési programok tájoltatására
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézet Szolnok Közművelődési programok tájoltatására JászNagykun-Szolnok megyében 2 500 000 Ft Fekete László Általános Művelődési Központ Tiszafüred ‘A művelődés hetei’ című közművelődési rendezvények tájoltatására a tiszafüredi kistérségben 500 000 Ft Városi Művelődési Központ Törökszentmiklós ‘Énekeljünk együtt csak tiszta forrásból’ című műsor tájoltatására 100 000 Ft Városi Művelődési Központ és József Attila Könyvtár Kunszentmárton A kunszentmártoni fúvószenekar és Naplegenda Társulás műsorainak tájoltatására a Tiszazugban 500 000 Ft
Gratulálunk, és a megvalósításhoz jó munkát kívánunk!
2007. június IX. KÖZMŰVELŐDÉSI NYÁRI EGYETEM HAGYOMÁNY ÉS MODERNITÁS SZEGED, 2007. JÚLIUS 2-6. Tervezett programunk: hétfő: 14.00: - Köszöntő - OCSKÓ MARGIT igazgató (Csongrád Megyei Közművelődési Tanácsadó Központ) - Megnyitó - DR. ZAKAR PÉTER alelnök (Csongrád Megyei Közgyűlés) - Előszó - TÖRÖK JÓZSEF népművelő, a Nyári Egyetem titkára 14.30: Hagyomány és modernitás között HOPPÁL MIHÁLY igazgató (MTA Néprajzi intézet; Európai Folklór Intézet) 15.30: A hagyomány és modernitás dichotómiája SZÍJÁRTÓ ZSOLT tanszékvezető egyetemi docens (PTE BTK Kommunikáció és Médiatudományi Tanszék) kedd: 9.00: Magyarság és hagyomány - L. JUHÁSZ ILONA etnográfus (Fórum Kisebbségkutató Intézet - Szlovákia, Somorja) 10.15: Hagyomány és a történeti tudás - GYÁNI GÁBOR tudományos tanácsadó (MTA Történettudományi Intézet) 11.30: A kitalált hagyomány - KOVÁCS ÁKOS etnográfus (Budapest) szerda: 9.00: A tiszta forrás és környéke – SEBŐ FERENC szakmai igazgató (Hagyományok Háza) 10.15: A migrációs folyamatok hatása a helyi tradíciókra - SZARVAS ZSUZSA osztályvezető (Néprajzi Múzeum) 11.30: Intentio moderna, avagy a jelenkori tudat - MAKAI PÉTER egyetemi tanársegéd (Pannon Egyetem BTK Kulturális Ökológia Tanszéki Csoport) csütörtök: 9.00: Szürkülő szempárok - látáskultúránk pozíciói - SZUROMI PÁL művészeti író (Szeged) 10.15: A hagyomány modern fogalma – VOIGT VILMOS egyetemi tanár (ELTE BTK Néprajzi Intézet Folklór Tanszék) 11.30: Modernizáció és szociális atomizáció CSEPELI GYÖRGY szociológus (Eötvös Loránd Tudományegyetem) péntek: 9.00: Régi és új kánonok – GYÖRGY PÉTER egyetemi docens (ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet) 10.30: Értékek tengelyén – BUJDOSÓ DEZSŐ egyetemi docens
9
Hírmondó
2007. június (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 11.15: Zárszó Kiegészítő programok regisztrált vendégeinknek: HÉTFŐ - 19.00: Fogadás a Bartók Béla Művelődési Központban KEDD - 16.00: Szegedi látnivalók gyalog és kisvonattal SZERDA - 14.30: Indulás Algyőre - tájház, művelődési ház stb., majd az új Borbála-fürdő tesztelése (fürdőruha és kiegészítő kellékei ajánlott), majd helyi vacsora CSÜTÖRTÖK -14.30: Kirándulás Makóra - városnézés, búcsúest és –vacsora A konferencia helyszíne: Szeged, Rákóczi tér 1. Megyeháza - Csongrád terem Az előadásokon való részvétel díjtalan! A támogatások lehetővé teszik, hogy a részvételi költségek egy részét átvállaljuk. Ezért különböző mértékű kedvezményben részesülnek a 2-3 személyes szobaárak és az étkezési költségek. Szállás: Szegedi Tudományegyetem Apáthy István Kollégium - Apáthy u. 4. (a Dóm tér mellett) Telefon: 62/545-896; telefon/fax: 545-729 e-mail:
[email protected] Valamennyi szoba 3 ágyas és fürdőszobás - 1 személyes szobában: 3500.- Ft/éj - 2 személyes szobában: 2500.- Ft/fő/éj - 3 személyes szobában: 1500.- Ft/fő/éj Ettől eltérő egyéni igények esetén további szálláshelyek találhatók Csongrád megye turisztikai oldalán. Közülük a konferencia közelében lévő Bella Hotel*** (www.hotels.hu/ujbella) ill. a Dóm tér közeli Dóm Hotel**** (www.domhotel.hu) ajánlott szálláshely.
10
Étkezés: - reggeli (bónnal egyénileg): 500.- Ft (Boci Tejivó - közel a szálláshoz) - ebéd (csoportosan): 1200.- Ft (a konferencia helyszínén) - vacsora (csoportosan): 1500.- Ft (változó helyszíneken) Figyelem! Hétfőn este a vacsora része a svédasztalos állófogadásnak, szerdán az algyői programnak, valamint csütörtökön a makói kirándulással egybekötött búcsúestnek! Fizetési mód: a jelentkezőnek küldött csekken vagy átutalással Jelentkezés: Mivel az előadások látogatása díjtalan, azokon Jelentkezési lap küldése nélkül is részt lehet venni. Csak az küldjön - levélben vagy faxon - Jelentkezési lapot, aki szállást és/vagy étkezést kér.
Azonos igények esetén egy szervezettől egy lapon többen is jelentkezhetnek. Lemondási feltételek: A szállást 10, az étkezést három nappal előtte lehet írásban lemondani. Szegedi Szabadtéri Játékok: A Nyári Egyetem záró napján - július 6-án - a Macskák c. darabbal kezdődik a 2007-es évad. További szállásigényekkel kapcsolatban egyénileg kell fordulni a Kollégiumban a fenti elérhetőséggel Gercsó Margithoz. További információk: Csongrád Megyei Közművelődési Tanácsadó Központ 6741 Szeged, Rákóczi tér 1. Telefon/fax: 62/566-091 Török József, a Nyári Egyetem titkára Tel.: 62/566-092; Mobil: 20/478-6793 E-mail:
[email protected] Ajánlott olvasmányok: A modernitás kialakult struktúra (Beszélgetés Heller Ágnes filozófussal) Bozóki András - Vörös Károly: A hagyomány: megértés és kreativitás György Péter: A muzeológia múzeuma György Péter: A nemzet múzeuma Heller Ágnes: Mi a modernitás? Hoppál Mihály: A hagyományalapú társadalomról Hoppál Mihály: Kultúra, innováció és tradíció Kovács Ákos: A kitalált hagyomány. Pesti Kalligram Kiadó, 2006 Radnóti Sándor: Lehet-e a hamisítás a mai művészet paradigmája? Recenziók Kovács Ákos: A kitalált hagyomány c. könyvéről Sebő Ferenc: A hagyományok ötéves háza (Forrás: www.csongradmmk.hu) (A www.csongradmmk.hu honlapon megjelent, hogy július 1-től az intézet új neve: Csongrád Megyei Közművelődési, Pedagógiai és Sportintézmény. A szerk.)
PÉLDA - ÉRTÉK BAKONYBÉL – MILYEN LESZ AZ ÚJ FALUHÁZ? -------------------------------------------------------------Minden közösség életében nagyon fontos, hogy legyen egy hely, egy központ, egy fórum, amely alkalmas közösségi rendezvények befogadására, amely egyaránt szolgálja az egyént (…) és a lakosságot.
Hírmondó A bakonybéli kultúrház a rendszerváltás, az önkormányzatok megalakulásával megszűnt. Nem volt népművelő, elsorvadtak a művelődő községek, a néptánccsoport, a nyugdíjas klub, az ifjúsági klub, elmaradtak az irodalmi estek és sok minden más. A bálokra, színházi előadásra sem akadt megfelelő környezet. Az elmúlt évtizedekben megérezte a falu a művelődési ház hiányát és mindazt, amit egy falu lakosságnak nyújtani tud. Az önkormányzat évek óta szerette volna ezt az űrt feloldani. A 2002-ben felépült közösségi házzal azonban csak a könyvtár és a házasságkötő terem elhelyezésére sikerült megoldást találni. Továbbra is hiányzott a nagyobb közösséget befogadó tér, a rendezvények megtartására alkalmas épület. Olyan tervekre volt szükség, amely a falu másik két égető gondjára is megoldást nyújt: ki kellett váltani az elöregedett orvosi rendelőt és ki kellett alakítani egy korszerű konyhát a szociális étkeztetés biztosítására. A jelenlegi önkormányzat az elmúlt évben jól tudott élni a pályázati lehetőségekkel. A terv elkészült, a falu támogatást nyert, és 2006. őszén lerakták az új faluház alapkövét. A 265 milliós beruházáshoz 30 millióval járul hozzá a közösség, amelyet a régi épület egyházi tulajdonba visszavétele után kárpótlásként kapott az önkormányzat. (…) A művelődési házrész egy 160 négyzetméteres, mintegy 120 fő befogadására alkalmas nagytermet, 2 külön bejáratú szakköri termet, egy kiállítótermet és egy büfét foglal magába, a tetőtérben pedig két irodahelyiséget és két öltözőt alakítanak ki. (…) (A cikk, melyből részleteket közöltünk, a Hónaposta – a Közép-dunántúli régió közművelődési lapjának 2007/2-es számában jelent meg.)
KULTURÁLIS PARTNERSÉG KONFERENCIA AZ MMIKL SZERVEZÉSÉBEN A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus 2007. június 27-én szakmai konferenciát rendez „Kulturális partnerség” címmel. A konferencia a kulturális vidékfejlesztés, a kulturális modernizáció, az Uniós és hazai támogatási források lehetőségeit és tapasztalatait osztja meg a résztvevőkkel. Az előadások után lehetőség nyílik kérdések felvetésére és azok megválaszolására.
2007. június Kulturális partnerség konferencia programja: 2007. június 27. Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus – Színházterem (Budai Vigadó, 1011 Budapest Corvin tér 8.) 10,00 óra: Bevezető - köszöntő Borbáth Erika főigazgató, Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus 10,30 „Kultúra a mindennapokban” Glatz Ferenc akadémikus 11,15 „A kulturális vidékfejlesztés támogatása” Felkérés alatt :Harangozó Gábor európai parlamenti képviselő Szünet 12,20 „Kulturális modernizáció, kulturális partnerség” - Felkérés alatt: Schneider Márta szakállamtitkár, OKM Vendéglátás 14,00 Szekcióülések I. Európai Uniós Források Előadók felkérés alatt: - KulturPont Iroda - Zongor Attila irodavezető - ESZA Kht. - Tempus Közalapítvány - Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium II. Hazai források - „Az NKA meghatározó szerepe a hazai kulturális életben” - Harsányi László, az NKA elnöke - „A civil szervezetek növekvő kulturális szerepvállalásának segítése”- Németh Ferenc, az NCA elnöke - „A KÖZKINCS program” - Nagyné Varga Melinda főosztályvezető, OKM Az előadások után lehetőség nyílik kérdések felvetésére és azok megválaszolására. A programok várhatóan 16 óráig tartanak. A konferenciára történő jelentkezéseket legkésőbb június 15-ig várják! Fax: 06-1-225-6024; e-mail:
[email protected] Levélcím: Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, 1011 Budapest, Corvin tér 8. A rendezvényen való részvétel térítésmentes! Bővebb információ kérhető: Tel: 06/1 225-6000 Regionális Programok Főosztálya, E-mail:
[email protected]; www.erikanet.hu PÁLYÁZAT ,,A KULTÚRA MAGYAR VÁROSA 2008” CÍMRE Az Oktatási és Kulturális Minisztérium együttműködésben az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériummal, a Külügyminisztériummal, a Magyar Turizmus Zrt-vel, a Megyei Jogú Városok Szövetségével
11
2007. június valamint a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetségével pályázatot hirdet “A Kultúra Magyar Városa 2008” cím elnyerésére. I. A pályázat tárgya, célja Az oktatási és kulturális miniszter a Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény 7.§ (1) bekezdésének megfelelően szakmai címet adományoz. A 3/1999. (II. 24.) NKÖM rendelet 22/I. § (1) alapján a Kultúra Magyar Városa cím, az adományozás évének megjelölésével olyan városi helyi önkormányzat elismerése, mely a kulturális, művészeti életét kiemelkedően fejleszti, támogatja és kulturális értékeit példaértékűen mutatja be. A Kultúra Magyar Városa cím adományozásának célja a kultúra gazdasági, társadalmi, és térségi öszszefogást erősítő (kistérségi, regionális) jelentőségének elismertetése és a kultúra helyi és térségi közösségfejlesztő szerepének elmélyítése mind a városok döntéshozói, mind pedig az állampolgárok szemléletében. A cím elsősorban eszmei értékű. A városok pályázati évben nyújtott kulturális teljesítményének, valamint a fenntartható fejlesztéseket elősegítő kulturális programjai értékelésére, elismerésére szolgál. A cím elnyerése pályázat útján történik. A cím évente egy alkalommal, három kategóriában adományozható. II. A pályázók köre A cím elnyerésére a városok önkormányzatai nyújthatnak be pályázatot az alábbi pályázati kritériumoknak és kategóriáknak megfelelően: a) megyei jogú városok, b) 10.000 lakos feletti, c) 10.000 lakos alatti városok. A 12/2005. (III. 22.) NKÖM rendelet 1. § (5) bekezdése értelmében a címet elnyert város önkormányzata a cím ismételt elnyerésére legkorábban a cím adományozását követő 5. évtől pályázhat. (Forrás: www.okm.gov.hu)
BEMUTATJUK… ------------------------------------------------------------a martfűi 6 PERC ZENEKART A zenekar rövid története:
12
A zenekar 2005 januárjában mutatkozott be sikeresen a Kultúra Napja alkalmából egyedi, megzenésített verseket tartalmazó műsorukkal. A megzenésített versek továbbra is jellegzetességei a 6percnek, azonban könnyűzenei műsoruk is nagy sikernek örvend a közönség körében. Repertoárjuk széles
Hírmondó skálán mozog, hiszen a retro korszak meghatározó hazai dalai (LGT, Fonográf...) mellett napjaink slágerei (Joss Stone, Anastacia, Ákos...) is helyet kaptak a számösszeállításukban. Emellett kuriózumnak számítanak az akusztikus hangszerelésben megszólaló rock-dalok (System of a Down, Korn...) . A zenekar akusztikus formációként működik már egészen 2005-től kezdve. A kezdetben 5 tagú együttes (Gonda Kata, Szikszai Éva, Csótó Szilvia, Váczy Tamás, Holló János) később 6 tagúra bővült egy basszusgitáros (Koncz Gábor) csatlakozásával. Ez a felállás azonban rövid életűnek bizonyult: Gonda Kata és Koncz Gábor kénytelen volt elszakadni a zenekartól. A nehézségek ellenére ‘életben maradt’ a csapat, majd egy új énekessel kibővülve (Berta Kitti Amália) új lendületet kapott. Ezután újabb basszusgitáros (Czene Gábor) és ütős (Czene Dávid) csatlakozott. Ebben a felállásban, heten jelentős sikereknek örvendhettek, többek között a budapesti Európa luxushajón is koncerteztek. Idén két újabb tag (Bajzáth Nóra, Csicsai Sándor) színesíti az együttest. Így a 6perc elnyerte mostani, remélhetőleg végleges felállását. Ez azt jelenti, hogy 7, különböző karakterű hanggal rendelkező énekes, valamint 3 gitár, fuvola, szaxofon, 1 basszusgitár, 1 konga, és egyéb ütős hangszerek biztosítják a telt hangzást. A 6 PERC ars poeticája az igényes zene, megjelenés, a közönség tisztelete. Elérhetőség: Fróna Katalin (menedzser) Telefon: 06-20/510-3117 Levélcím: 5435 Martfű, Simon Ferenc út 17. e-mail:
[email protected] Web: www.6perc.atw.hu