Hírlevél: augusztus-szeptember

MÁRIA BÉKE KIRÁLYNİJE SZÖVETSÉG

A tartalomból: Ljubo atya kommentárja az üzenethez Augusztus és szeptember 2-i üzenetek Legyetek szentek: „a remény örömet fog szülTanúságtétel: Igaz történet a szeretetrıl... Tanúságtétel Emmanuel nıvér hírlevelébıl

Mária, Béke Királynıje Szövetség 8777 Homokkomárom Ady Endre u.2. Tel: (30) 496 07 22 Email: [email protected]

www.mbksz.hu

Hírlevél: 2012. augusztus-szeptember

„Drága gyermekek! Ma a jóságra hívlak benneteket. Legyetek a béke és a jóság hordozói ebben a világban. Imádkozzatok, hogy Isten erıt adjon nektek ahhoz, hogy szíveteket és életeteket mindig remény és büszkeség töltse el azért, mert Isten gyermekei és reményének hordozói vagytok ebben a világban, amely szívbıl fakadó öröm és jövı nélküli, mert szíve nem nyitott Isten felé, aki a ti üdvösségetek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.” Medjugorje, 2012. július 25. "Drága gyermekek! Ma is reménnyel a szívemben imádkozom értetek és hálát adok a Magasságbelinek mindnyájatokért, akik szívbıl megélitek üzeneteimet. Adjatok hálát Isten szeretetének, hogy mindnyájatokat szerethetlek és Szeplıtelen Szívem által a megtérés felé vezethetlek. Nyissátok meg szíveteket és döntsetek a szentség mellett és a remény örömet fog szülni szívetekben. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra." Medjugorje, 2012. augusztus 25. LEGYETEK A BÉKE ÉS A JÓSÁG HORDOZÓI A júniusi üzenetében, jelenéseinek harmincegyedik évfordulóján a Szőzanya reménnyel a szívében jött hozzánk és imádságra hívott bennünket. Az imádság Isten keresésének, megtalálásának és az İ akarata megélésének útja. Isten akarata a mi békénk és életünk. Isten akarata az, hogy az ember jól érezze magát, a bőn titka pedig pontosan abban van, hogy elvonja az embert ettıl a jótól. Ebben az üzenetében a Szőzanya a jóra hív bennünket. Minden édesanyai törekvésének, hívásának és üzenetének egyetlen célja van, mégpedig az, hogy Istenhez vezessen bennünket. İ legjobban ismeri Istent, mert teljesen megnyílt Istenre, Istennel teljes és İ hozza el nekünk Istent. İ hitt Istennek és nem csalódott, ezért minket sem akar becsapni. Megtapasztalta Isten szeretetét és jóságát, ezért kiáltja: „Magasztalja lelkem az Urat és szívem ujjong Üdvözítı Istenemben. Nemzedékrıl nemzedékre megmarad irgalma mindazokon, akik istenfélık” (Lk 1, 4647.50.). A II. Vatikáni Zsinat „Gaudium et Spes” címő dokumentumában az Egyház azt mondja, hogy az emberek egész történelmén végighúzódik a kemény harc a sötétség hatalmai ellen, mely a történelem hajnalán kezdıdött és az utolsó napig fog tartani. E harc részeseként az embernek szüntelenül küzdenie is kell, hogy kitarthasson a jóban; és saját belsı egységét csak Isten kegyelmének segítségével és komoly erıfeszítések árán tudja elérni. Isten ebben a harcban nem hagyja egyedül az embert, hanem segítségére siet szeretett Fiában, Jézus Krisztusban. És ezekben a napokban a Szőzanya jelenései által láthatjuk, hogy Isten gondoskodik rólunk. Isten ma is elküldi hozzánk Fiának édesanyját. A Szőzanya jól tudja, hogy minden ember nyitott a jóra és arra teremtetett, hogy szabadon a jót válassza. Ezért a jóra hív bennünket, de nemcsak ebben az üzenetében tesz így. „Nézzétek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya, hogy Isten fiainak neveznek, és azok is vagyunk! … Tudjuk azonban, hogy amikor meg fog jelenni, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk ıt, amint van. Mindaz, aki ezzel a reménységgel van iránta, megszenteli magát, mint ahogy ı is szent.” 1Jn 3,1-3

1997. december 25-i üzenetében a következıt mondja: „Ma is együtt örülök veletek, és a jóra hívlak benneteket. Mondjátok gyermekeim, mindenkinek: „Jót akarok neked.“ - és ık jóval fognak válaszolni, és a jóság beköltözik majd minden ember szívébe. Fiam jóságát hozom nektek, aki életét adta, hogy megváltson benneteket.” „A Teremtı Isten jóságából és szeretetébıl, mint ajándék vagyok én is veletek” (1995.10.25.). „Hívlak benneteket, hogy legyetek a szeretet és a jóság apostolai” (1993.10.25.). „A sátán háborút és békétlenséget akar, és le akar rombolni mindent, ami jó” (1993.3.25.). „Drága gyermekeim, imádkozzatok minden nap, hogy életetek javatokra és mindazok javára váljon, akikkel találkoztok” (1990.9.25.). „Szeretnélek napról napra a szentségbe, a jóságba, az engedelmességbe és Isten szeretetébe öltöztetni benneteket.” (1985.10.24.). Látjuk, hogy a Szőzanya édesanyai szavaival a jóra hív bennünket, mert e nélkül nem lehetünk jól. Az ember teremtmény, aki Isten jóságából teremtetett, tehát ebbıl a jóságból részesült. Isten képére teremtetett, és ezért vágyik a jóra, vagyis vágyik Istenre. Csak az ember hivatott arra, hogy ismeretével és szeretetével Isten életét ossza a világban és erre hív bennünket Szőz Mária. Minden teremtmény között az ember az egyetlen, akit Isten önmagáért akart, teremtett. Isten minden jó és jóság forrása. İ a végtelen jóság. Már a Biblia elsı lapjain olvassuk: „Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott” (Ter 1,31). Az Újszövetség hírül adja számunkra, hogy Isten mindent az örök Ige, Jézus Krisztus által teremtett, aki által minden teremtetett a mennyben és a földön. Isten az İ Fiában kinyilvánította szeretetét és jóságát. Isten szeretete az alapja a felebaráti szeretetnek. Isten nem azért szeret bennünket, mert jók vagyunk, hanem azért, mert az İ szeretete alapja és feltétele annak, hogy mi jóvá legyünk. Csak az, aki tudja, hogy Isten szereti ıt, az kíván a maga számára jót és ebben a jóságban szeretne jót a másik embernek. Aki lemond errıl a jóról, az lemond önmagáról és ezáltal megsemmisíti önmagát és ezt a megsemmisülést terjeszti maga körül. Szent Pál figyelmeztet bennünket: „Ne hasonuljatok a világhoz,

hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves elıtte és mi a tökéletes (Róm 12,2). Uram Jézus, aki e földön járva jót tettél, tégy bennünket alkalmassá arra, hogy a jó mellett döntsünk, a jót tegyük és ezt a jót vigyük el másoknak is. Megboldogult Slavko Barbarić atya imája legyen buzdítás számunkra a jó megélésében, saját és felebarátaink életében: Uram, köszönöm Neked, hogy tudhatom, hogy jót akarsz nekem. Ezért kérlek Téged, add kegyelmedet, hogy jót akarjak magamnak és soha

többé ne mőködjek együtt a bőnnel, mely megsemmisít. Segíts, hogy szüleimnek, testvéreimnek jót akarjak. (Most maradj csendben és emlékezz azokra, akiknek ebben a percben nem kívánsz jót és Jézus elıtt, a szívedben mond ki ennek a személynek a nevét és mond:…, Jézus nevében jót kívánok neked! Aztán folytasd az imát a szívedben addig, amíg nem érzel szeretetet e személy iránt, majd tegyél konkrét lépést, pl. írj neki levelet, hívd fel telefonon vagy hívd meg egy kávéra vagy vendégségbe!). Köszönöm Istenem, hogy mindenkinek jót kívánhatok, és kérlek Téged, adj erıt mindnyájunknak, hogy a jót viszonozni tudjuk. Különösen kérlek Téged azokért, akiknek nehézségeik vannak azzal, hogy jót kívánjanak. Gyógyítsd meg szívüket ott, ahol én sebeztem meg, hogy jó kapcsolat lehessen közöttünk és így mindannyian a jót tegyük és éljük. A Béke Királynıje közbenjárására, Atyánk, a Te lelked érintsen meg és vezessen bennünket. Így legyen. fra Ljubo Kurtović fordította: Sarnyai Andrea

AUGUSZTUS 2-I ÜZENET „Drága gyermekek! Veletek vagyok, és nem adom fel. Szeretnélek megismertetni benneteket Fiammal. Szeretném, hogy a gyermekeim velem legyenek az örök életben. Szeretném, hogy megérezzétek a béke örömét, és örök üdvösségetek legyen. Imádkozom azért, hogy legyızzétek az emberi gyengeséget. Kérem Fiamat, hogy adjon nektek tiszta szívet. Drága gyermekeim, csak a tiszta szívek tudják, hogyan hordozzák a keresztet, és hogyan hozzanak áldozatot a bőnösökért, akik megbántották a Mennyei Atyát, és akik ma is megsértik İt, anélkül, hogy megismerték volna. Imádkozom azért, hogy felismerjétek az igaz hit világosságát, amely csak a tiszta szív imájából fakad. Akkor mindazok, akik a közeletekben vannak, megérzik majd Fiam szeretetét. Imádkozzatok azokért, akiket Fiam kiválasztott, hogy az üdvösség útján vezessenek benneteket. Legyen zárva a szátok minden ítéletre. Köszönöm nektek.”

SZEPTEMBER 2-I ÜZENET „Drága gyermekek! Míg a szemem néz benneteket, lelkem azokat a lelkeket keresi, akikkel egy szeretne lenni - a lelkeket, akik megértették mennyire fontos imádkozni azokért a gyermekeimért, akik nem ismerték meg a Menynyei Atya szeretetét. Hívlak benneteket, mert szükségem van rátok. Fogadjátok el a missziót és ne féljetek, meg foglak erısíteni benneteket. Be foglak tölteni benneteket kegyelmeimmel. Szeretetemmel megvédelek benneteket a gonosz lélektıl. Veletek leszek. Jelenlétemmel vigasztalni foglak benneteket a nehéz pillanatokban. Köszönöm nyitott szíveteket. Imádkozzatok a papokért. Imádkozzatok, hogy a Fiam és a közöttük lévı egység minél erısebb legyen és egyek legyenek. Köszönöm nektek.”

akik régóta együtt élünk a keresztény istenfogaLEGYETEK SZENTEK! lommal és eltompultunk irányában, annak a re„a remény örömet fog szülni szívetekben” ménynek a birtoklása, amely ezzel az Istennel való találkozásból fakad, mintha már „Ma is a személyes megtérésre hívlak nem volna felfogható. Korunk egyik benneteket. Legyetek ti azok, akik szentjének a példája kissé rávilágíthat megtérnek és az életükkel tanúságot arra, mit jelent ezzel az Istennel elıtesznek, szeretnek, megbocsátanak, ször és igazán találkozni. A II. János és a Feltámadott örömét viszik ebbe a Pál pápa által szentté avatott afrikai világba, ahol Fiam meghalt és ahol az leányra, Bakhita Jozefinára gondolok. emberek nem érzik szükségét annak, Szudánban, Dar-furban született 1869 hogy ıt keressék és felfedezzék az körül – a pontos dátumot nem tudta életükben. Ti imádkozzatok, és lemegmondani. Kilencéves volt, amikor gyen a ti reményetek a remény azok rabszolga-kereskedık elrabolták, vészívének is, akiknek nincs Jézuresre verték és a szudáni rabszolgapisuk.” (2008. augusztus 25.) acon öt alkalommal eladták. Utoljára „Életetek remény és igazság lesz, egy tábornok anyjának és feleségének aki az én Fiam.” (2012. január 2.) rabszolgája lett, naponta véresre ostoA Szentírásból rozták, aminek 144 sebhelyét haláláig „Bíztam, az Úrban bizakodtam, s ı viselte. Végül 1882-ben egy olasz lehajolt hozzám és meghallgatta kiálkereskedı vette meg Callisto Legnani tásomat. Kiszabadított a sírgödörbıl, olasz konzul számára, aki a ki az iszapból és mocsárból. Sziklára mahdisták elırenyomulása elıl Itáliáállította lábamat, és megszilárdította ba tért vissza. Bakhita végül a sok léptemet. Ajkamra új éneket adott, rettenetes „patrónus” után, akik eddig Istenünk magasztalására. Sokan láturai voltak, egy egészen más ják majd és megremegnek, s eltelnek „Patrónust” ismert meg – akit a veaz Úr iránt bizalommal. Boldog az lencei dialektusban „Paronnak” neveember, aki reményét az Úrba veti” zett, s akit úgy ismert meg, mint élı (Zsolt 40, 2-5) Istent, Jézus Krisztus Istenét. Mind„Legyen áldott az Isten és Urunk, eddig csak olyan patrónusokat ismert, Jézus Krisztus Atyja, aki minket nagy akik megvetették és gyötörték ıt, irgalmában Jézusnak a halálból való vagy legjobb esetben hasznos rabfeltámadása által új életre hívott, az szolgalánynak tekintették. Most pedig élı reményre” (1Pét 1,3) hallotta, hogy az összes patrónus föAz Egyház tanításából „Amikor Isten kinyilatkoztatja magát és meghívja az embert, az ember a saját erejével képtelen tökéletesen válaszolni az isteni szeretetre. Remélnie kell, hogy Isten megadja neki a képességet, mellyel viszonozni tudja szeretetét és a szeretet parancsainak megfelelıen tud cselekedni. A remény az isteni áldásnak és Isten boldog látásának bizakodó várása; félelem is, attól, hogy megbántja Isten szeretetét és kiváltja büntetését.” KEK 2090. „De most sürgetıvé válik a kérdés: miben áll ez a remény, mely, mint remény „megváltás”? A válasz lényege az Efezusi levélbıl az imént idézett helyen ott áll: az efezusiak a Krisztussal való találkozás elıtt reménytelenek voltak, mert Isten nélkül éltek a világban. Megismerni Istent – az igaz Istent – azt jelenti, hogy reményt kap az ember. Számunkra,

lött van egy „Paron”, az összes uraknak Ura, s hogy ez az Úr jóságos, a jóság maga. Megtudta, hogy ez az Úr ıt is ismeri, ıt is teremtette – sıt szereti. İt is szeretik, mégpedig a legnagyobb „Paron” szereti, aki elıtt a többi patrónus is éppen olyan gyarló szolga, mint ı. Ismerik ıt, szeretik ıt és várnak rá. Igen, ez a Patrónus a megvertek sorsát vállalta magára, és most „az Atya jobbján” vár rá. Most már volt „reménye” – nem csak az a kicsi remény, hogy kevésbé kegyetlen urakat talál, hanem a nagy reménység: engem véglegesen szeretnek, és bármi történik velem – engem ez a szeretet vár. És így az életem rendben van. A reménynek ez a fölismerése „váltotta meg” ıt, többé már nem rabszolgának, hanem Isten szabad gyermekének érezte magát. Megértette, mit mondott Pál, amikor az efezusiakat arra emlékeztette, hogy korábban remény és Isten nélkül éltek

a világban – remény nélkül, mert Isten nélkül éltek. Ezért amikor ismét vissza akarták vinni Szudánba, tiltakozott; nem akart újra elszakadni „Paronjától”. 1890. január 9-én a velencei pátriárka megkeresztelte, megbérmálta és elıször részesítette a szentáldozásban. 1896. december 8án Veronában a Kanossza Nıvéreknél fogadalmat tett, s attól kezdve – sekrestyés és portás szolgálata mellett – járta Itáliát és próbált a misszióra buzdítani: kötelességének érezte továbbadni azt a szabadulást, melyet ı a Jézus Krisztus Istenével való találkozásban kapott, úgy érezte, ezt kell lehetıleg sokaknak továbbajándékoznia. A reményt, amely az övé lett, s amely ıt „megváltotta”, nem tudta megtartani önmagának; sokakhoz, mindenkihez el akarta juttatni.” (XVI. Benedek pápa: SPE SALVI, 3.) Szentek, lelki írók gondolatai „Nincs olyan megvetett, olyan megvetendı állapot, amelybıl Te ki ne mentenéd a lelkeket, s hozzá nem csak azért, hogy megmentsd, hanem azért, hogy különösen kedvelt szolgáiddá tedd és nagy szentségre emeld ıket. Fölszeded az út porából az elveszett és lábbal taposott drahmát és visszaadod eredeti szépségét. Ne csüggedjünk el soha: sem önmagunk, sem a többiek miatt, senki más miatt, bármilyen bőnökben merült is el az illetı, bármennyire úgy tőnik is, hogy minden jó érzés kihalt belıle… ne veszítsük el soha reményünket, nem csak az üdvösségben, de még annak a lehetıségében sem, hogy csodálatos életszentségre juthatunk. Istennek van elég hatalma erre… A Jó pásztor a tizenegyedik órában éppúgy visszavi-

heti az akolba az elveszett bárányt, mint az elsı órában. Jósága éppolyan határtalan, mint hatalma. A Szentlélek szerint – aki Szent Pál szavaival szól hozzánk – kötelességünk mindent remélni.” (Boldog Charles de Foucauld) „Betlehemben „örömöt” hirdettek az angyalok. Jézus örömét még életében meg akarta osztani az apostolaival. „Az én örömöm legyen bennetek” (Jn 15,11) Az öröm volt az ıskeresztények legelsı szava. Hányszor ismétli Szent Pál is: „Örvendezzetek mindig az Úrban, ismétlem Nektek: örvendezzetek” (Fil 4,4). A keresztség hatalmas kegyelmére válaszul örömmel szolgáljátok az Egyházat. Az öröm nem vérmérséklet kérdése.” (Boldog Kalkuttai Teréz anya)

TANÚSÁGTÉTEL Igaz történet a szeretetrıl, a családról, a szentségrıl és az áldozatról (1. rész) Chiarának hívnak. Huszonöt éves vagyok és egy éve és néhány hónapja házasságban élek, férjemmel, Enricoval. Ma este megpróbálom elmesélni, kislányunk Maria Grazia Letizia történetét, aki ez év június 10 -én született. Tavaly, néhány hónap házasság után, megtudtuk, hogy gyermekünk lesz. Az öröm mellett, amely azonnal betöltött bennünket, megjelent a félelem is, ugyanis akkor iratkoztam be a fıiskola mesterképzésére, így csak Enrico dolgozott. Felmerült bennünk a kérdés, hogy lesz-e elég pénzünk a kiadások fedezésére?! Na, de ahogyan az Úr segített házasságkötésünkkor is, így biztosak voltunk abban, hogy segíteni fog minket a gyermekvárás ideje alatt is. Amikor az elsı vizsgálatra mentem, még nem volt választott orvosom. Eszembe jutott azonban, hogy a házasságkötésünk elıtt, amikor házat kerestünk, megismertünk egy fiatal házaspárt, akik árulták a házukat. Már az elsı találkozásunkkor mély hatást tettek ránk, mert úgy éreztük szívesen és örömmel fogadtak bennünket. Láttuk a fényképeket a misszióról, amelyen részt vettek és ez mélyen megérintett bennünket. Tudomást szereztek arról, hogy hamarosan összeházasodunk és a házigazda búcsúzásunkkor a felesége névjegykártyáját adta át a következı szavakkal: „İ nıgyó-

gyász, szülész-szakorvos. Lehet, hogy a jövıben szükségetek lesz rá.” És így, amikor szükségem volt rá, és ha egy kissé furcsa is egy ismeretlen emberhez fordulni az elsı gyermek várásakor… nagy bizalommal a szívemben felhívtam telefonon és elmentem az elsı vizsgálatra. Minden rendben lefolyt és megbeszéltük karácsony tájára a következı vizsgálatot. Idıközben rokonainkkal és barátainkkal megosztottuk az örömhírt. Mindenki a maga módján tervezi a jövıt, és többnyire úgy vélték, hogy nem lehet probléma, hisz fiatalok vagyunk. Különösen a hívık gondolták úgy – akik tudták, hogy mi hiszünk az Úrban, az egyházhoz tartozunk – tehát az Úrnak jóságosnak kell lennie irántunk. Ez volt az emberek elvárása, álláspontja. Enrico és én azonban sohasem így tekintettünk a dolgokra, de ennek ellenére elfogadtuk azoknak az embereknek az örömét, akik körülvettek bennünket. Második ellenırzés. A vizsgálat jól kezdıdött. Minden rendben volt, és Daniella azt mondta nekem: „Úgy látom kislány lesz”. Ezen a napon egyedül mentem az ellenırzésre, mert Enrico kórházban volt, egy ciszta eltávolítása miatt, melyrıl nem lehetett tudni, hogy milyen természető. Nem tudtuk, hogy komoly vagy veszélytelen dologról van-e szó. Késıbb, hála Istennek, megállapították, hogy jóindulatú volt a ciszta. Tehát, egyedül voltam. Ultrahanggal kezdtük és láttam Máriát, hogyan mozog. Úgy tőnt, hogy Daniella valamit szeretne eltitkolni, majd néhány

sikertelen kísérlet után, végül is sikerült elkapnom a tekintetét, amely teljesen megváltoztatta az arckifejezését. Mindjárt tudtam, hogy valami nincs rendben, mégis csodálatos módon békés maradtam. Vártam, hogy megszólaljon, és mondja el mirıl van szó. Akkor azt mondta: „Hallgass rám Chiara! Sajnos, súlyos rendellenességet tapasztaltam, mely gyógyíthatatlan. Többet nem mondhatok. Háromdimenziós ultrahangfelvételre lenne szükség ahhoz, hogy megállapíthassuk milyen súlyos a károsodás, és érinti-e a többi szervet is.” Nem tudom elmondani mit éreztem ezekben a percekben. Azok az emberek jutottak eszembe, akik meggyızıen mondogatták, hogy egészséges gyermekünk lesz. Tudtam, hogy az Úrnak mindig más terve van számunkra. Az életben nem minden történik úgy, ahogyan elgondoltuk, így abban a pillanatban csak egyetlen dolog nyugtalanított: Hogyan fogom ezt megmondani a férjemnek? Egy hónapja házasodtunk össze… Senki sem szeret rossz hírt hallani, így nekem súlyos nehézséget jelentett az, hogyan mondjam el a férjemnek?!” Elmentem a második ultrahangos vizsgálatra. Ez alkalommal színes háromdimenziós ultrahang felvételt készítettek. Így én is világosan láthattam, hogy mi a probléma. Minden tökéletesen látható volt. Mária koponyája nem fejlıdött jól és ezért, annak ellenére, hogy teljesen jól mozgott és úgy tőnt szopja az ujját, rugdalózik, nem lehet rajta segíteni. Egyszerően nem éreztem képesnek magamat arra, hogy bármit is tegyek a gyermek ellen. Úgy éreztem, hogy meg kell tartanom, ameddig csak lehet, nem dönthetek másként az életérıl. Hazamentem. Ezt az éjszakát Enrico a kórházban töltötte. Álmatlan éjszakám volt és azon gondolkodtam egész éjjel, hogyan fogom elmondani neki mindazt, ami történt. Azt kérdeztem: „hogyan mondjam el neki?”, mert nem tudtam közölni vele a kórházban, hisz akkor mőtötték. Szerencsére az altatás hatása alatt állt, ezért csak egyetlen dolgot kérdezett tılem: „Kisfiú vagy kislány? Fiú vagy lány?” Nem is tudom pontosan hogyan is éreztem akkor magamat, de a következıket mondtam: „Figyelj Enrico, kislány, de az ultrahang elromlott. Nem lehetett jól látni, ezért új felvételt kell

majd készíteni.” Másnap, egy kínos éjszaka után, érte kellett mennem a kórházba. Amikor reggel felébredtem azt mondtam: „Uram, mindezt nekem adtad… Jól van, ezt a helyzetet ajándékozod nekem, de miért nem engedted meg azt, hogy együtt tudjam meg a férjemmel? Miért kéred tılem azt, hogy én közöljem vele?” Abban a pillanatban egy Szőzanya képet láttam. Arra gondoltam, tıle is az Úr azt kérte, hogy a hírt ossza meg a férjével. No, ı nem mondta: „Hogyan mondjam meg ezt Józsefnek?! Hogyan mondjam el, hogy gyermeket várok?...” És İt is az Úr különleges módon Fiúval ajándékozta meg, Fiúval, aki késıbb meg fog halni, és akinek halálát végig kellett néznie a kereszt alatt. Ez azt a gondolatot ébresztette bennem, hogy nem várhatom el magamtól, hogy mindent azonnal megértsek és az is lehet, az Úrnak olyan terve van, amit én nem érhetek. Azt kérdeztem magamtól: „Ha akartad ezt a kislányt, Uram, akkor most azonnal el is vehetted volna. Miért kéred azt tılem, hogy tovább hordozzam?” Ekkor történt meg az elsı csoda. Felejthetetlen számomra az a pillanat, amikor elmondtam Enriconak. Akkor már eldöntöttem: biztosan kihordom a gyermeket. No, de abban nem voltam biztos, hogy ezzel egyetért-e a férjem. Átölelt és azt mondta: „İ a mi kislányunk. Megtartjuk ıt, úgy ahogyan van.” Szeretném elmondani, hogy sok ember azért, hogy megóvjon a fájdalomtól nekünk szegezte a kérdést: „Tudjátok-e mit tesztek? Tudjátok-e, hogy ezt senki sem várja tıletek? Az Egyház sem foglal állást ebben a kérdésben. Ne hozzatok beteg vagy mozgásképtelen gyermeket a világra. Tehát választhattok.” Elég zavarba ejtı volt az egész, mert az Úr mindnyájunkba az igazságot ülteti, amely semmiképp sem magyarázható félre. A családunk erıs támasz volt minden tekintetben. Azonnal imádkozni kezdtek és a barátaink is, akik tudomást szereztek a dologról, imáikkal tartották bennünk a lelket, de ismeretlen emberek is, akiknek szívét megérintette az, ami velünk történt. Az imának erıs visszhangja volt, mindennél erısebb, mert minden ellenére, a terhességem minden egyes napját nagyra értékeltük,

csodálatos volt. Mária minden rúgása ajándék volt számunkra, gyakran lehetett érezni. Mintha emlékeztetni akart volna bennünket arra, hogy itt van. És valóban miattunk volt itt. Igazak Neuel professzor szavai, aki azt mondja, hogy a gyermek ajándékoz életet az édesanyjának. Így történt ez velünk is. Mindenekelıtt a doktornıben barátnıt kaptunk, aki azt mondta nekünk: „Mától fogva nem az orvosotok vagyok, hanem csak Daniella. A rendelkezésetekre állok éjjel és nappal. Hívhattok bármikor.” Az ı támogatása, nemcsak orvosi támogatás volt, hanem olyan ember jelenléte, aki tisztelettel van irántunk, melyet ı a következı szavakkal fejezett ki: „Orvosként nem mondhatom, hogy könnyő lesz, de édesanyaként mondhatom, hogy tisztellek benneteket és egyetértek a döntésetekkel.” Ez nagyon fontos volt számunkra és erıt adott ahhoz, hogy kimondjuk: „Akkor lehet, hogy nem vagyunk bolondok. Nem cselekszünk rosszul.” Történetünk iróniája abban áll, hogy szerettem volna diszkréten megélni fájdalmamat, de akkora volt a hasam, hogy feleslegesek voltak a szavak, hiszen a terhességem egyik mellékhatása a bıséges magzatvíz volt. Ennek az volt az oka, hogy Máriának nem fejlıdött ki a nyelés ösztöne. Ezért Mária egyrészt boldog volt, mert igazi olimpiai medencében úszkálhatott, nekem azonban olyan nagy volt a hasam, mely tanúságtétel volt az Úr hatalmas voltáról és mindarról, ami ezekben az idıkben történt. Az emberek különféle dolgokat mondtak, hogy legalább az adott pillanatot megkönnyítsék számomra… Sokan megkérdezték: „Fiú vagy lány?” De így tettek a számunkra ismeretlen emberek is. „Kislány” válaszoltuk. „Az a lényeg, hogy egészséges legyen” mondták, mi pedig azt válaszoltuk „Természetesen, köszönjük!” Ennek hallatára senki sem gondolta volna, hogy e két nagyon boldog ember milyen szenvedést hordoz. Mi valóban boldogok és vidámak voltunk. Senki sem látta rajtunk azt, hogy min mentünk keresztül. Az Úr ily módon szólt hozzánk, nem emberi szavak által. Amikor ezek az emberek késıbb megtudták az igazat, megdöbbentek. Látható volt a meglepettségük, és gyakran nem is értették. A terhesség harmincötödik hete körül az orvosok elkezdték mondo-

gatni, hogy császármetszésre készüljek, mert nagyon kicsi az esély a természetes szülésre. Elıször azért mondták, mert még egy kicsivel több, mint egy hónap hiányzott a szülés elıírt idıpontjához, másodszor pedig azért, mert Máriának nem volt agyalapi mirigye és ez az agynak az a része, amely hormonokat termel és elıidézi a szülési fájdalmakat. Harmadszor pedig a víz mennyisége, amely a hasamban volt, annyira sok volt, hogy fennállt annak kockázata, hogy még idı elıtt elfolyjon a magzatvíz. Azt mondtam Daniellának, hogy mégis szeretnék megpróbálni természetes módon szülni. Azt mondta nekem: „Figyelj csak, ha, szeretnéd, megpróbálhatjuk megindítani szülést, de nem ígérhetem, hogy sikerülni fog, mert különösen az elsı szülésnél nem lehetünk biztosak abban, hogy jól fog végzıdni.” Egy héttel Mária születése elıtt elmentünk az utolsó ellenırzésre. Amikor az ügyeletes orvos megvizsgált a szülıszobán, megérintette a hasamat és azt mondta: „Nem, semmiképp sem várhatunk tovább”. Az elıkészület hete nehéz volt, mert megtudtuk, hogy az a pillanat, melyre nyolc hónapja várunk, végleg elérkezett. Együtt imádkoztunk, mert nem éreztük felkészültnek magunkat. Az Úr azonban, mégis elvezetett bennünket a terhesség nyolcadik hónapjáig, és mindez örömteli légkörben történt. Azon a napon, melyen közölték ezt velünk, kissé elbátortalanodva mentünk haza, mert sajnáltuk, hogy nem tudtunk eligazodni kislányunk születésének dátumát illetıen, habár, már elıre meg volt határozva. Furcsa módon azonban, még azon az estén elkezdıdtek az elsı szülési fájdalmak, de nem tulajdonítottam túl nagy jelentıséget neki, mert azt gondoltam, hogy a nem valódi szülési fájdalmakról van szó. A kórházba indulás napján, amikor ellenırzésre mentem, az orvos megnézett és a következıt kérdezte: „Asszonyom, voltak-e fájdalmai ezen a héten?” „Igen, de semmi komoly.” Ezután ránézett Daniellára és azt mondta: „A hölgy már 6 cm-re megnyílt, ha engedjük, hogy menjen minden a maga útján, természetes úton fog szülni.” Korábban mindannyian meg voltak gyızıdve arról, hogy császármetszéssel fogok szülni, ekkor azonban a természetes szülés mellett voltak. Elvittek a szülıszobára. Azt mondták: „Figyelj, most megrepeszt-

jük a magzatburkot, de lehet, hogy a magzatvíz elfolyásához több órára is szükség lesz. Az elsı szülésnél minden kicsit tovább tart.” „Jó”. Öt perc alatt mind elfolyt a magzatvíz. Meg kell említenem, hogy az asszonyoknak magzatvíz mennyiségük általában 800 ml és 1 liter közötti szokott lenni, nekem több mint 7 liter volt. Még mindig jól éreztem magam. Valóban csoda volt, mert még éjszaka is minden gond nélkül tudtam aludni. Igazából egyáltalán nem éreztem ennek a terhességnek a nehézségeit. Két óra alatt lefolyt a természetes szülés és minden fájdalom. Nem volt szükség oxitocinra sem a szülés elısegítéséhez, sıt császármetszésre sem. Semmire sem volt szükség abból, amit korábban javasoltak. Megszületett Mária. Amikor megláttam… Olyan pillanat volt ez, amelyet sohasem fogok elfelejteni. Abban a percben megértettem, hogy láthatatlan kötelékkel vagyunk öszszekötve akkor is, ha csak nem gondolok arra, hogy milyen rövid ideig lesz ı velünk. Összekapcsolódtunk, mert az én kislányom volt. Ezután elvitték, majd Enrico visszajött és karjában hozta Máriát. Felejthetetlen pillanat volt, amikor karjában tartotta és büszkén nézete. Annyira boldog volt miatta. Biztos voltam benne, hogy Máriának nem lehetett volna jobb édesapja. Az, amit az Úrtól kértünk, a természetes szülésen kívül, melyet beteljesített, az volt, hogy élve szülessen és megkeresztelhessük. Amikor Enrico visszajött azt mondta: „Él. Megkereszteltük. Ez volt számunkra a legnagyobb ajándék, melyet az Úr adhatott. Fél órát élt és Mária utolsó pillanatáig együtt lehettünk. Megismerhették ıt nagyszülei és néhány barátunk. Azután Enrico elkísérte. Csak azt mondhatom, hogy az a fél óra egyáltalán nem tőnt olyan rövidnek. Felejthetetlen fél óra volt. Ha elvetettem volna, nem hiszem, hogy az abortusz napjára úgy emlékeznék, mint ünnepre, az öröm napjára. Azt gondolom, hogy olyan pillanat volna, amelyet mindenképp igyekeznék elfelejteni, mint a nagy szenvedés perceit. Mária születésének napjára úgy emlékezem, mint életem egyik legszebb napjára. Elmondhatom majd

gyermekeimnek, hogy az Úr egy különleges testvérrel ajándékozta meg ıket, aki a Mennyben van és imádkozik értük. Azt szeretném mondani az édesanyáknak, akik elvesztették gyermeküket… Azt szeretném mondani nekik: mi édesanyák voltunk. Megkaptuk ezt az ajándékot. Nem számít, hogy meddig tartott, egy vagy két hónapig, néhány óráig; fontos, hogy megkaphattuk ezt az ajándékot, mert ez olyan valami, amit nem lehet elfelejteni. fordította: Sarnyai Andrea Chiara fenti tanúságtétele olasz nyelven látható és hallható az alábbi link segítségével: http://www.youtube.com/watch? v=ZpHOO3IU6Zc Korunk leprája – a pornográfia. Egyik pap barátunk, aki gyakran jár Medjugorjébe, különleges kegyelmet kapott ahhoz, hogy segítse azokat, akik gyónni jönnek hozzá. Az alábbi megdöbbentı tanúságtételt osztotta meg velünk. Egy házaspár kereste fel azzal, hogy hétéves fiukkal gondok vannak. Azelıtt mindig is jó egészségnek örvendett, és az iskolában is kitőnı tanuló volt, de egy ideje semmi sem megy neki. A gyermek állandóan beteg, és a számos orvos közül, akiket felkerestek, egyikük sem találja, hol lehet a gond. Az iskolai jegyei is rosszak lettek, mintha elvesztette volna minden motivációját és egyben a képességeit is a tanulásra. Az aggódó szülık több exorcistát is felkerestek a fiúcskával, de a helyzet nem javult. Reményvesztetten érkeztek tehát barátunkhoz, és arra kérték, beszéljen a gyerekkel. A pap azonban arra kérte ıket, a fiút küldjék ki, mert elıször mindenképpen a szülıkkel szeretne beszélni. Épp csak néhány dologra kérdezett rá szokásaikkal és otthoni viselkedésükkel kapcsolatban, amikor megdöbbenve fedezte fel, hogy a szülık egy bizonyos ideje DVD-k és a média egyéb eszközei révén pornográfiához nyúlnak, amikor a gyermek nincs velük. Számukra ez afféle szórakozás. Azonban függı-

vé váltak tıle, akár valami drogtól. A pap kitört: „Hogy tehetik ezt ? Nem tudják, hogy ezzel súlyos bőnt követnek el? Ajtót nyitnak a Gonosznak, beengedik az otthonukba, és hagyják, hogy megtámadja a családjukat! A pornográfiával a Sátán tönkreteszi a házasságokat!” A férfihoz így szólt: „Te apa vagy, Isten kegyelmébıl a családod feje, de azzal, hogy így cselekszel, elveszíted a kegyelmet, amit kaptál, és lerontod azt, amit rád bíztak!” Az asszonynak ezt mondta: „Beszennyezed önmagadat, és beszennyezed a tekintetet, amellyel a férjed néz rád! Valójában eltávolítod magadtól a férjedet! És még csodálkoztok, hogy a fiatok beteg és össze van törve? Kemény árat fizet a bőnötökért! Azonnal hagyjátok abba! A pornográfia megbetegíti a családot!” Szerencsére a házaspár hajlandó volt felhagyni a perverz szokással, és kidobtak minden pornográf anyagot. Nem sokkal késıbb, mindenféle orvosi vagy pszichológusi beavatkozás nélkül, a gyermek visszanyerte egészségét, életerejét és iskolai teljesítıképességét. Mintha újjászületett volna. Éppen itt volt az ideje! A házaspár meggyızıdése is biztossá vált, és most már tanúságot tehetnek a többi veszélyeztetett család elıtt. (A történetet Emmanuel nıvér júliusi hírlevelébıl idéztük: Enfants de Medjugorje: www.edm.eu.com)

Mária, Béke és Kiengesztelıdés Királynıje, könyörögj értünk, és az egész világért!