HÍREK. MEGHÍVÓ November 9-én, Az érzelmek helye a hívõ életben. Evangéliumi folyóirat 1. évfolyam 3. szám III. negyedév. Bemerítés

SZÖVETSÉG

2003. III. negyedév

HÍREK

HÍREK Bemerítés Kárász-Kis Mónika: 2003. június 8. (püspökladányi, a Derecskei Baptista Gyülekezetben) Mihály Evódia: 2003. június 9. (Berettyóújfalui Baptista Gyülekezet) Kis Zoltán és felesége Anita helybéli, Hőgye Imre - füzesgyarmati: 2003. július 20. (Szeghalmi Baptista Gyülekezet)

Házasságkötés Válint Zita (Kazincbarcika) és Kocsis László (Szentes): 2003. július 19. Sajószentpéter

Gyermekáldás Kovács Péter: 2003. május 5. (Fanni és Gergő 4. gyermeke, Budapest) Molnár Benjámin: 2003. május 16. (Marika és István 3. gyermeke, Sajólászlófalva) Pogonyi Tamás és Eszter: 2003. július 2. (Misi és Ági 7. és 8. gyermeke, Sajógalgóc) Kotvics-Varga Mirjám: 2003. augusztus 2. (Imre és Ani 4. gyermeke, Szentes) Czinege Kálmán: 2003. augusztus 22. (Kálmán és Andi 2. gyermeke, Füzesgyarmat -Szeghalom) Szomor Gábor: 2003. augusztus 29. A folyóiratot önkéntes adományokból tartjuk fenn, és minden érdeklõdõnek térítésmentesen megküldjük. Ezúton is köszönünk minden támogatást! Csekkeket a helyi terjesztõktõl lehet igényelni. Várjuk olvasóink leveleit, írásait a terjesztés szentesi címére. Az Összefogás Egyesület címe: 3502 Miskolc, Postafiók 309. Számlaszám: OTP 11735043-20028699 Kérjük a közlemény rovatba beírni: „Szövetség újság”!

(Barbara és Gábor 3. gyermeke) Kovács István: 2003. szeptember 7. (Beáta és Pisti 1. gyermeke,Szolnok)

Alkalmak Szeptember 5-7, 11-14, Október 2-5 építőtábor Pányokon, jelentkezéssel Elek Sándort (20 541-8114, [email protected]) keressétek. November 8-án, Szombaton 14.00-18h-ig Tábori Fórum a Budapest Wesselényi Utcai Baptista Imaházban.

MEGHÍVÓ November 9-én, vasárnap 9.30-17 óráig Testvéri Találkozó, téma:

A gyülekezet építése Helyszín: Budapest, Wesselényi Utcai Baptista Imaház. Előadók: Giricz László - Alapítás, szervezés Csikár Brúnó - Pásztorlás Heizer Tamás - Vezetés Jelentkezés: Kovács Gergely Tel: (06 1) 2 405-518 E-mail cím: [email protected]

Evangéliumi folyóirat Kiadó: A Testvéri Szövetség megbízásából az Összefogás Egyesület Felelõs kiadó: Kovács István Felelõs szerkesztõ: Giricz László - Tanítások rovat A szerkesztõség tagjai: Frank Róbert - Bizonyságtételek, Gál Lajos - Beszámoló, Hajnalfény, Kovács István, Molnár István További rovatvezetõk: Kocsis László - Egyháztörténeti szemelvények, Kocsisné Válint Zita - Hírek, Molnár Istvánné - Könyvajánló Megjelenik: negyedévente, 1500 példányban

Terjesztés-megrendelés: Szentesi Megújulás Kör 6601 Szentes, Postafiók 38. [email protected] Nyomtatás: SzVSz Kft, Szentes

Evangéliumi folyóirat 1. évfolyam 3. szám


Az érzelmek helye a hívõ életben Az érzelem témakörében igen szűkszavú a Szentírás. Érzelmi megnyilvánulásokról olvasunk ugyan, de magát az érzelmet, mint fogalmat nem határozza meg úgy, mint mondjuk a hitet, vagy üdvösséget. Azonban mégsem állunk teljesen eligazítás nélkül e tekintetben sem. Ahhoz, hogy az érzelmekről pontosabb képet kaphassunk, meg kell határozni azok helyét az emberben. Ehhez szükséges tudnunk, hogy az ember teremtettségénél fogva hármas felépítésű: test, lélek és szellem (1 Móz 2:7 - Isten a föld porából formált emberbe lehelte az élet szellemét, és így lett az ember élő lélekké.). Ebbe a témakörbe nem tisztem most belemélyedni, annyit azonban érdemes megjegyezni, hogy a magyar nyelv korlátai miatt nehézkes visszaadni azt, amit a héber és a görög nyelv kifejez a test, a lélek és a szellem szóval. Itt legyen elegendő segítség egy képes kifejezés ezek egymáshoz való viszonyáról, a könnyebb megértés kedvéért. A szellem, funkcióját tekintve olyan, mint egy gyártulajdonos, a lélek, mint a gyár igazgatója, a test, mint a munkások. A tulajdonos határozza meg az alapvető elvárásokat. Az igazgató irányítja úgy a dolgozókat, hogy az vagy megfelel a tulajdonos által támasztott követelményeknek, vagy nem. Az igazgató utasításait pedig a munkások hajtják végre. Ha a szellemet Isten Szelleme lakja, akkor onnan tiszta, bölcs, hasznos

iránymutatás érkezik a hívő lélekbe, mely vagy azonosul ezzel, és akkor szellem szerint való járásról beszélünk (Róm 8:14), vagy ellentmond annak, és akkor lelki, érzéki, egyszóval önkényes döntéshozatal zajlik a lélekben (1 Kor 2:14), más esetben pedig a test elvárásai szerint dönt a lélek, és cselekszenek a tagok (1 Kor 3:3). Ha a szellemet nem lakja Isten Szelleme, akkor -bár a lélek tevékeny- a szellem halott, az ember ilyenkor a halál birtokában van. Ha nem történik változás, akkor örök halál az ilyen lélek része. Bizonyos esetekben pedig egy gonosz szellem szállhatja meg az ember szellemét, ilyenkor az diktatórikusan leuralja a lelket és a testet (Mk 5:1-5). Igazi szabadságot a Szentszellem biztosít a lélek számára, mely felismerve annak jóságát, önként engedelmeskedik útmutatásainak. Ez a szellemi keresztyén élet. Ennyi kitérő után még világosabbá válik, ha azt mondjuk, hogy az érzelmek helye a lélek. Itt kap helyet ezen kívül az akarat és az értelem is. Tényleges érzékelésre egyedül a lélek képes, bármennyire is úgy gondoljuk, hogy a bőrünkkel érezzük a meleget, vagy az orrunkkal az illatokat. Testi tagjainknak és szellemünknek nincs öntudata, csak lelkünknek. Az érzékszervek olyan kamerák, melyek egy csatornán keresztül a lélekben vetítenek képet. Ennek bizonyítására elég annyit mondanunk, hogy amikor az érzékszervek „adatátvitelét” megzavarjuk,

SZÖVETSÉG

TANÍTÁS

2003. II. negyedév

bálványszobrokat, nem jutott olyan állapotba, mint Pál. De az apostol a szellemi valóságot érzékelte, melyet lelkében értékelt, és ez helyes cselekvésre késztette, amit testben vitt véghez. Lélekben: (itt megkülönböztetek olyan állapotot, ami helyes, és olyat, ami helytelen!) Helyes: a; Máté evangéliumának 12. részében, a 18. versben Jézusra vonatkoztatja az ézsaiási próféciát, melyben így szól az Atya: „Íme az én szolgám, akit választottam, az én szerelmesem, akiben az én lelkem kedvét lelé.” Isten lelkében tiszta folyamatok zajlanak, érzelmei nemesek, helyénvalóak. b; Az Úr Jézus a Mt 26:38-ban így kiált fel fájdalmasan: „Felette igen szomorú az én lelkem mindhalálig.” Megváltónk a Gecsemáné kertben kezdi halála előtti imatusáját. Ha kezében lett volna a kivégzésről szóló határozat, akkor emberileg is érthető lenne lelki gyötrődése. De nem evilági tudósítás alapján vált bizonyossá arról, hogy elérkezett az Ő órája. Szellemben kapta mindezt Atyjától, mely lelkében mély szomorúságot okozott. Nem amiatt gyötrődött, hogy kínhalált kell elszenvednie testében, hanem amiatt, hogy hamarosan el kell szakadnia Attól, Akit a legjobban szeret, Akitől soha nem távolodott el egyetlen pillanatra sem - mennyei Atyjától. Mindez bűneink miatt történt Ővele, de Ő vállalta, mert engedelmes volt Istenének, és szeretett minket. Szellemben megkapta mindezt, ezért szomorodott meg a lelke emberfeletti szomorúsággal. Helytelen: c; Jézus egyik példázatában így szól a bolond gazdag: „Én lelkem, sok javaid vannak sok esztendőre eltéve. Tedd magadat kényelembe, egyél, igyál, gyönyörködjél!” (Luk 12:19) Ebben az esetben a lélek öröme nem szellem szerint való, hanem teljes mértékben testi. Nem a szellemi állapot határozza meg a lélek

például gyógyszerekkel, alkohollal, drogokkal, akkor a lélekben egészen más kép fog keletkezni, mint amit az érzékszervek valójában felfognak. Ugyanakkor a Biblia ismer szellemi érzékszerveket is (pl. 2 Kor 2:15-16). Ezekkel a szellemi környezetet vagyunk képesek felfogni. A helyes szellemi érzékelést is zavarhatja azonban bűn, hamis tanítás, vagy idegen szellem. Miután tisztáztuk az érzelmek helyét az emberben, nézzük meg néhány igeversen keresztül, hogy témánk szempontjából mi zajlik a szellemben és a lélekben, és mire tanít ez bennünket. Szellemben: a; A Mk 2:8-ban azt olvassuk, hogy „Jézus azonnal észrevette az Ő szellemével”, hogy az írástudók miket gondoltak magukban. Ez az igehely azt támasztja alá, hogy a szellemi érzékszervek pontos információkat közvetíthetnek a tudat, a lélek felé olyan dolgokról is, melyek a test számára hozzáférhetetlenek. Az Úr Jézus ezeknek a helyes információknak a birtokában tudott helyesen szólni, cselekedni. b; Jn 11:33 szerint „Jézus elbúsult szellemében és igen megrendült.” 35. v. „Könnyekre fakadt Jézus.” Itt már egy igazi érzelmi megnyilvánulással találkozunk, amikor Jézus, elhunyt barátjának, Lázárnak a gyászszertartásán vesz részt. Az érzelem megjelenési formája testi - ez a könnyezés, a lélek érzi a fájdalmat, a megrendülést, de az egésznek szellemi eredete van, mely Isten teljes uralma alatt áll. c; Az ApCsel 17:16 arról számol be, hogy amikor Pál apostol Athénba érkezik, akkor a várost betöltő bálványistenek láttán „szelleme háborog őbenne”. Az ő szelleme is Isten uralma alatt állt, háborgása Isten szerint való volt, ami arra indította, hogy megismertesse az athéniakkal az egyedül igaz Istent és az Ő Fiát, Jézus Krisztust. Egy pogány, ha szemlélte ugyanazokat a

2

SZÖVETSÉG

HAJNALFÉNY, EGYHÁZTÖRTÉNET

Hajnalfény


Egyháztörténeti szemelvények

- Rövid bibliai üzenetek -

„Teljes öröm van Te nálad…” Nemrég Berettyóújfaluban, egy háziközösségi alkalmon a szolgálatban éppen sorra kerülő testvér a Filippi 4:4 alapján az örömről beszélt: „Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek!” A tömör összefoglalás és bizonyságtétel után egymást érték a hozzászólások. Belőlem is kikívánkozott volna itt is, amott is egy-egy gondolat, de valaki mindig „megelőzött”, s szinte szóról-szóra ugyanazokat mondta el. Ez is öröm volt, a munkálkodó Szellem bizonyítéka, szívmelengető. Az alkalom befejezéseként imádságra készülve egy ige kelt életre bennem, s a következőt üzente általa Isten Szelleme: „Szeretted az igazságot és gyűlölted a hamisságot: annak okáért felkent téged az Isten, a te Istened, örömnek olajával a te társaid felett.” (Zsid 1:9) Ez az! A Fiúban mindig teljes volt az öröm, s azért lehetett így, mert „szerette az igazságot s gyűlölte a hamisságot”! Íme, az öröm olajával való felkenetés két feltétele! S miként a Mesternél, úgy a tanítványoknál, azaz nálunk is… Most már tudom, hogy Jézus Krisztus akkor is teljes volt örömmel amikor megtisztította a templomot, akkor is, amikor sírt Jeruzsálem felett, akkor is, amikor a Gecsemáné kertben gyötrődött, majd amikor harmadszor megszólalt a kakas; és akkor is, mikor felemeltetett a kereszten szögekkel a testében, fején töviskoronával…magányosan, mint egykor a pusztában az érckígyó. Az Istentől való öröm független a körülményektől. Egy valamitől függ: attól, hogyan állunk az igazsággal és a hamissággal. Ha örömünk van az Úrban, tudhatjuk, hogy megvan bennünk az igazság – a Fiú – szeretete, és az ellenoldal is, a hamisság – a bűn – gyűlölete. Így legyen - mindenkor! Tomka János, Püspökladány

23

Sorozatunk olyan missziómunkások életébe enged rövid betekintést, akik az ország keleti és északi területein fejtették ki tevékenységüket.

HOLCZER ERZSÉBET (1891–1964) Kelet-Magyarország lélekmentõ hívõi között méltó helye van egy törékeny hívõ asszonynak. Árva gyermekként nevelte föl egy gyülekezeti igehirdetõ. Már fiatal leány korában érezte, hogy Isten azért szánta ilyen sorsra, hogy támogassa más bajbajutott embertársát, árvákat, magányosokat. Õt erre kötelezi. Nyíregyházán, a gyülekezet fiatal nõtagjaival megalapította az „Ibolya Nõegylet”-et, amelynek elsõ ünnepélyes bemutatása 1921. pünkösdjén volt. Sallay László testvér fölismerte a nõk által végzett misszió fontosságát és mindenhol ajánlotta hasonló szervezetek alakítását. Holczer Erzsébet törekedett enyhíteni a szegénységet, segíteni az árváknak. Nem tett különbséget egyháztagság szerint, de mindig fontosnak tartotta, hogy a segélyezetteknek bizonyságot tegyen Jézus Krisztusról, aki kész segíteni rajtuk. Nyomort és nélkülözést gyakran szenvedélyük és a bûneik miatt láttak, akiket bajok vettek körül. A nyíregyházi hívõ nõk programjában a jószolgálat a legjobb szolgálattal kapcsolódott össze: az evangélium hirdetésével. Holczer Erzsébet nõvér a szabolcsi és nyírségi gyülekezetekben gyakran tett bizonyságot Isten szeretetérõl. Szavainak súlya és az azokból meríthetõ hit ereje döntéshez segített sok embert. Megszabadultak megkötözöttségeikbõl és késõbb õk maguk is elmondták, hogy új életükben enyhült az anyagi nélkülözés, mihelyt Jézus Krisztus követésére szánták magukat. Még arra is jutott, hogy a saját maguk kevesét másokkal megosszák. Pedig addig csak azt tapasztalták, hogy semmijük nincs. A keskeny úton fölismerték, milyen gazdagokká váltak. Milyen sokra lett elég az a kevés, amivel rendelkeznek. A már korosodó és egyedülálló nõnek a vámospércsi gyülekezetben egy özvegy prédikátor felé egyengette Isten az útját, idõközben. Pedig akkor már nem gondolt házasságra. Az ÚR Pannonhalmi Béla testvérrel kölcsönösen egymás segítõtársának jelölte ki. Frigyük által boldog, napfényes öregkort nyerhettek. Szebeni Olivér, Budapest

SZÖVETSÉG

KÖNYVAJÁNLÓ


partizánok által lelõtt õr katona adta kiáltásával: ’…mentsétek meg magatokat!’ - Akkor gyere el, kérlek, ma este hét órakor az imaközösségbe. Ez egyáltalán nem tetszett. A szüleim is el akartak jönni ebbe az imaközösségbe, én pedig elhatároztam, hogy majd egyszer nem az õ jelenlétükben fogok megtérni. Egyszerûen azért, mert szégyelltem magamat. De azután rájöttem, hogy nem helyes kizárni a szüleimet megtérésembõl, és megígértem a prédikátornak, hogy elmegyek. Pontosan ott voltam a házban, ahol az összejövetelt tartották, és Enns prédikátor bevezetésként az elsõ zsoltárt olvasta: ’Boldog ember az, aki nem jár a bûnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolók székére…’ E szavak mélyen a szívembe találtak. Pontosan tudtam: te nem tartozol azok közé, akikre az itt kijelentett ’boldog’ érvényes. Te még azokkal állsz egy oldalon, akikre a ’jaj’ áll. Mint az összegyûltek közül mindenki, én is térdre ereszkedtem.” Megismerte Istent. Gyökeres fordulat állt be életében. Elkezdõdtek a megalázások tisztjei és társai részérõl is. Aztán a történelem kereke tovább forog, és õ ismét mint megvetett német kerül újra orosz fennhatóság alá. Ekkor került elõször börtönbe. Szabadulása után számûzetésben kellett élnie. Fiatal házasként át kell élnie, hogy testvérek elárulják, gyülekezeti tagoknak köszönhetõen börtönbe jut. Be nem jegyzett gyülekezetek alakulnak, melyekben Isten Igéjét csonkítás nélkül lehetett hirdetni, és a gyakorlatba átültetni. Bemerítéseket, gyermek-evangélizációkat, testvéri összejöveteleket, áldott közösséget élhettek át a „földalatti egyházban”. Persze a kommunista állam eszményképébe ez nem fért bele. Így kerül börtönbõl börtönbe, lágerrõl lágerre. Megtapasztalja, hogy a kihallgatások órájában megadatik, amit mondania kell. Hiszen az e v a n g é l i u m n a k h i r d e t t e t n i e ke l l a börtönõröknek, raboknak is! Molnár Istvánné, Miskolc

Könyvajánló Erich Schmidt-Schell: CSAK NE HINNÉL – David Klassen élettörténete (Evangéliumi Kiadó) „Csak ne hinnél…” – mondja az egyik koncentrációs táborban egy kegyetlen tiszt David Klassennek, aki hitéért került oda. Ebbõl a könyvbõl elénk tárulnak életének megrázó – olykor humoros – részletei, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy Isten sohasem hagyja cserben gyermekeit, és nem engedi, hogy megkeseredjenek. 1927-ben született a Dnyeper melletti Kronsweidében, a Fekete-tenger térségében német bevándorlók 9 gyermeke közül elsõként. 1933-tól óriási szegénységbe kerültek. Elvették a parasztoktól a földjeiket és állataikat. Sokakat elhurcoltak Szibériába. Az iskolában pedig erre tanították a gyermekeket: „Köszönjük Sztálin elvtársnak boldog gyermekkorunkat. Éljen Sztálin elvtárs!” A gyermek Davidra ezek a szólamok nagy hatást tettek, és magáénak vallotta a kommunizmus eszméit. „Édesapámat letartóztatták. De nem csak õt. Idõközben nagyapámat és néhány nagybátyámat is rács mögé dugták. A tanítónõnek mégis sikerült bennem fokozatosan elültetnie a lelkesedést a ’vörös paradicsom’ ügyéért.” Késõbb a háború során, amikor németként a németeket mellé kellett állnia, beállt a HitlerJugendbe. 1944. június 23-án jelentõs fordulat állt be a 17 esztendõs ifjú életében. - „Készen vagy a halálra? - Nem – mondtam, és igencsak elcsodálkoztam, hogy ebben a pillanatban ilyet kérdez tõlem. - Meg akarsz térni? – folytatta a témát. - Igen – mondtam, és egyenesen a szemébe néztem. Már régóta tisztában voltam azzal, hogy nem élhetek tovább úgy, mint eddig. A legutolsó és legsürgetõbb indíttatást ehhez a

22

SZÖVETSÉG

TANÍTÁS

boldogságát, hanem az anyagi helyzet. Az ilyen boldogságban annyi megtartó erő van, mint amennyi erő tartja a megszáradt falevelet egy őszi fán. Nem véletlenül hangzik a rettenetes szózat Isten szájából: „Bolond, az éjjel elkérik a te lelkedet te tőled!” d; Az ApCsel 14:2 leírása szerint, amikor Pál és Barnabás együtt szolgáltak az Igével Ikónium városában, a megtérni nem akaró zsidók „felindították és megharagították a pogányoknak lelkét az atyafiak ellen.” Ez a felindulás sem a Szentszellem szerint való volt, hanem Isten-ellenes. Külső, emberi ráhatásra történt a pogányok lelkében, sötét szellemi erő támogatásával. Gonosz érzelmeik elragadták őket, míg végül elüldözték Isten szolgáit a városból, miután azok már elvégezték a rájuk bízott szolgálatot, és sok megtérő bűnöst az Úrhoz vezettek. Az Istentől független lélek érzelemvilága könnyen válik az Ördög eszközévé. Mindezeket az Igéket összevetve arra a megállapításra juthatunk, hogy egy hívő lelki magatartása, érzelmi megnyilvánulása akkor helyénvaló, ha az a szellem állapotát, iránymutatását követi és nem a testét. Isten Szelleme munkál, ad valamit a szellemünkbe. Ezt fogja fel a szellemi érzékszerveken keresztül a lélek, és az akarati, értelmi és érzelmi összetevőkön keresztül helyes mederben tartja az életünket. Az igazgató, a tulajdonos akaratának megfelelően irányítja a vállalat egészét, és a munkások munkavégzését. Az Isten által teremtett ember kizárólag ebben a helyzetben éli át a különböző filozófiák és vallások által sokat emlegetett harmóniát, a szellem, a lélek és a test egészséges egyensúlyát. Ehhez az első lépés a tulajdonviszonyok helyreállítása, amikor is az újjászületés által a megtérő lélek átadja a hatalmat Annak, Akit ez a teremtés, a megváltás és a fenntartás jogán egyedül megillet. Ez a tulajdonos Jézus Krisztus Atyja, Aki Szelleme által munkálkodik az egyházban és az egyház által úgy, ahogyan


arról a Biblia hitelesen bizonyságot tesz. Nézzünk most két olyan példát a Szentírásból, melyekben ezt az áldott egyensúlyt szemlélhetjük. 1; Jak 4:9 „Nyomorkodjatok, és gyászoljatok és sírjatok! A ti nevetésetek g y á s z r a f o rd u l j o n , é s ö rö m ö t ö k szomorúságra.” Ezt az Igét ritkán hallani a szószékeken, összejöveteleken. Az emberek általában a megnyugvást, a vigasztalást várják az egyháztól. De az egyház nem azt hívatott szolgálni, hogy az emberek Istent formálják a saját képmásukra, hanem azt, amikor Isten formálja az embert a saját képmására. Az idézett Ige azért íratott meg, mert a gyülekezetben súlyos bűnök kaptak teret anélkül, hogy azt megítélték, megbánták, és elhagyták volna. Közben a vezetők hirdették a kegyelmet, a Krisztusban való örvendezést, megnyugvást. Ezt látva Jakab inti őket: hagyjátok abba ezt az önfeledt örvendezést, álljatok le ezzel az istentelen érzelgősséggel, és gyászba borulva alázzátok meg magatokat Istenetek előtt, Aki szent! A szellemi valóság gyászos volt, a gyülekezet pedig örvendező. Ezt az összeférhetetlenséget kívánta megszüntetni Jakab, amikor keményen, de felülről való bölcsességgel és szeretettel int a helyreállásra. Akik engedtek ennek a felhívásnak, azok ismét átélhették az Isten Szellemétől való függés áldott szabadságát, majd vigasztalását és örömét is. Az itteniek további sorsáról a Biblia nem számol be, de arról tudunk, hogy hasonló helyzetben mi történt Korintusban, amikor az ott élő gyülekezetet intette Pál: „Hát ha megszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom, noha bántam; mert látom, hogy az a levél, ha ideig-óráig is, megszomorított titeket. Most örülök, nem azért, hogy megszomorodtatok, hanem hogy megtérésre szomorodtatok meg. Mert Isten szerint szomorodtatok meg, hogy miattunk semmiben kárt ne valljatok. Mert az Isten szerint való

3

SZÖVETSÉG

TANÍTÁS

szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez; a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez.” (2 Kor 7:8-10). Van tehát olyan érzelmi állapot, melyet a világ és a világias felfogás károsnak, kerülendőnek tart, Isten azonban ezt ülteti a szellembe, mert ez által újítja meg a Vele való áldott kapcsolatot, és így áll helyre a bűn által megsebzett lélek egyensúlya. Ilyen esetben az öröm és ujjongás ördögi palást a bűnön. 2; Luk 1:46-47 „Akkor monda Mária: Magasztalja az én lelkem az Urat, és örvendez az én szellemem az én megtartó Istenemben.” Csodálatos, drága gyöngyszeme ez a dicsőítés a Bibliának, az Istentől megáldott ember hálaimája. A Szentszellemtől áldott állapotba került Mária imádja így Istenét, Aki a világ Megváltóját az ő áldozatkész életét szolgálatba állítva küldte el a földre. Ezt felismeri, a szellemi valóságot felfogja, a szellemével közölt örömmel azonosulva magasztalja lelke az Urat. Nincs helye most szomorúságnak, aggodalomnak afelett, hogy nincs elég pénz, vagy, hogy éppen a szülés várható idejében összeírás lesz és nagy utat kell megtenni Názárettől Betlehemig. Az Ördög olyan fenyegető rémképekkel igyekszik eltántorítani Isten engedelmes gyermekeit a Szentszellemben való örömtől, melyek látszólag alappal bírnak, de amelyek felől Isten azt mondta: ne aggodalmaskodjatok! A szellem és a lélek összhangjának kedves bizonysága ez a felülről ihletett mondat. Erről az összhangról tanúskodik Pál apostol is, amikor szenvedései között így nyilatkozik: ”De ha kiontatom is italáldozatként a ti hitetek áldozatánál és papiszolgálatánál, mégis örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal.” (Fil 2:17). Ez az összhang jellemzi azokat is, akik nem pszichés feldobottságban örömködnek a tévelygők által gerjesztett hangulatban, hanem a szellemben kapott kegyelmi

2003. II. negyedév

kijelentést fogják fel, ragadják meg hittel, és kibeszélhetetlen és dicsőült örömmel örvendeznek (1 Pt 1:8). Ennél nagyobb öröm nincs. Amikor az érzelmek nem követik a fentiek szerint a szellem állapotát, akkor vagy az érzelgősség, vagy az érzéketlenség csapdájába esik a hívő. Nem könnyű megmaradni a Szentszellem vezetése mellett, de ha figyelmet fordítunk rá és gyakoroljuk magunkat Isten követésben, akkor olyan az, mint autóvezetés közben az úton maradni, akár nehéz időjárási viszonyok között is. Végül hadd álljon itt egy személyes példa. Olykor a mi házasságunkban is megtörténik, hogy sebeket ejtünk egymáson, kapunk egymástól. Egyszer a feleségem egy ilyen alkalom után mosogatott a konyhában. Szívemben kaptam a helyes megoldást az Úrtól. Szelíd erőszakkal kivettem a kezéből az edényt, átöleltem, megcsókoltam, és azt mondtam neki: szeretlek. Erre azt kiáltotta: „Ne butáskodj, vizes leszel!” De az sem érdekelt, folytattam az udvarlást (a hívő párkapcsolatban ennek a házasságban van ennek helye, nem előtte – ezért tartós). Szíve azonnal megolvadt, jót nevettünk, és helyre állt a rend. Amikor ezt a „jól bevált módszert” máskor is alkalmazni akartam, éppen az ellenkezőjét értem el. Az Úrra kellett figyelnem, és érzelmeimet elfojtva csendes alázattal elmosogattam én. A nap végén annyit mondott a feleségem: köszönöm! Hangjából hallottam: helyreállt. Segítsen az Úr megtalálni mindanyiunknak a helyes érzelmi egyensúlyt, hiszen így kedves ez Istenünk előtt, így jó nekünk, és így szolgálhatunk azzal mások javára is! Bármit megtapasztalunk ebből, Istené legyen a dicsőség! Gál Lajos, Szeghalom

4

SZÖVETSÉG

BIZONYSÁGTÉTEL


Zsoltárból kértem „ráadást”. „Békesség legyen a te várfalaid között, csendesség a te palotáidban.” (Zsolt 122:7)

amire reggel emlékeztem. Néhány nap múlva egy bibliavers jött elém, ami az álmot támasztotta alá: „… a Fáraó álma is kettős, kétszeres vala, onnan van, mert Istennél elvégzett dolog ez, és siet az Isten azt véghez vinni.” (1 Móz 41:32) Kétszer álmodtam én is ugyanazt! Volt még egy másik ige is bennem ezekben a napokban: „Nem ember az Isten, hogy hazudjék és nem embernek fia, hogy megváltozzék. Mond-é Ő valamit, hogy meg ne tenné? Ígér-é valamit, hogy azt ne teljesítené? Ímé parancsolatot vettem, hogy áldjak; ha Ő áld, én azt meg nem fordíthatom.” (4 Móz 23:19-20) Egyértelmű volt előttem Isten akarata, de nem sürgettem. Azonban augusztus 22-én levelet kaptam Lacitól, amiben megkérte a kezem, és leírta hogyan vezette Őt Isten. Ahogy olvastam a levelet, a bennem levő bizonyosság alapján IGEN volt a szívemben. De hát ez olyan nagy dolog, nem mertem volna rögtön megírni a levelet. Kértem hát az Urat, hogy erősítsen meg a Szavával, vagy beszéljen le a dologról! Jó volt mindent - az eddig kapott Igéket is – félretenni, hogy az Úr vezethessen. Az Apostolok cselekedeteit és a Példabeszédek könyvét olvastam akkoriban; a válasz a soron következő részből jött: „… Isten szava ez és nem emberé.” (ApCsel 12: 22) „És monda néki: Eredj ki a te földedből és a te nemzetséged közül és jer arra a földre, amelyet mutatok néked.” (ApCsel 7:3) „Az Úrtól vannak a férfi lépései.” (Péld 20:24a) „Hogy az Úrban legyen a te bizodalmad, arra tanítottalak ma téged, igen téged.” (Péld 22:19) Egyértelmű volt a válasz, de mivel 22-e volt és akkoriban minden nap olvastam egy zsoltárt a 100 utániakból, így aznap a 122.

Nem kértem már több Igét, pecsét volt ez minden Igére. Viszont tudtam, hogy Apát is meg kell kérdeznem ez ügyben. Megtettem ezt a lépést és kicsit megijedtem, mert egyáltalán nem tetszett neki, mint ahogy annak idején a hívő nővéremé sem. Érthető, hiszen a világban teljesen máshogy zajlik mindez. Hallani sem akart róla! Megkérdeztem az Urat: „Most mi lesz?” Eddig is Ő vezetett! „Azért megolvad a népnek szíve és lőn olyanná, mint a víz.” (Józs 7:5b) „Ímé, én az Úr, Istene vagyok minden testnek, vajon van-é valami lehetetlen nékem?” (Jer 32:27) Ráálltam az Igékre, elhittem, hogy Ő Apa jeges, kemény szívét is megolvaszthatja, mert Úr Ő felette is. Két nappal ez után bíztatásul kaptam, hogy az Úr harcol értünk, nézzük meg a szabadítását, valamint, hogy a Szentszellem mindenre megtanít, amit szólnom kell. Egy erős bizonyosság volt bennem, hogy ma végzi el Isten a szabadítását e dologban. Apa elé kellett állnom, hogy megírhassam a válaszlevelet. Beszélgetni kezdtünk, melyben nagy békesség uralkodott, semmi feszültség… nyoma sem volt már annak, ahogy azelőtt reagált. Elfogadta! Isten igazolta Magát, amit megígért, megolvadt Apa szíve. Ez egy csoda volt előttem! S látva Apát, hogy békességgel elfogadta mindezt, teljesen megnyugodott az én szívem is; így bizonyossággal, békességgel a szívemben kimondtam az IGEN-t! Azóta is úgy tekintek vissza erre, hogy: „Az Úrtól lett ez, csodálatos ez a mi szemeink előtt!” (Zsolt 118:23) Válint Zita, Kazincbarcika

21

SZÖVETSÉG

BIZONYSÁGTÉTEL


hogy Laci lesz a társam? – kérdeztem az Urat. A táborban, pakolás közben találtam egy Igéskártyát a földön. Ez állt rajta: „Kiálts hozzám és megfelelek, és nagy dolgokat mondok néked.” (Jer 33:3a) Arra kértem az Urat, hogyha ez Tőle van, erősítse meg az előző Igét. Néhány nap leforgása alatt kaptam a Máté 19:4-6-ot és a Jer 32:39-et: „És adok nékik egy szívet és egy utat, hogy mindenkor engem féljenek, hogy jól legyen dolguk nékik és az ő fiaiknak ő utánuk.” Láttam, hogy ezek az Igék összecsengnek, mégis felmerült bennem, hogy a Sátán is képes „összekombinálni” az Igéket, ezért félretettem a dolgot. Azonban olvastam a figyelmeztetést az Ezékiel 3:10ből: „Embernek fia! Minden beszédemet, amelyeket szólok néked, vedd szívedbe, és füleiddel halld meg.” Bocsánatot kértem Istentől, hogy az Ő szavát vetettem el. Ha még nem is voltam biztos benne, hogy Tőle van, akkor sem jelenthettem volna ki, hogy mástól erednek ezek. Tudomásul vettem az Igéket, s azt is, hogy valószínűleg ez Isten akarata, de le is tettem Őelé, nem foglalkoztam vele, mert úgy volt bennem: nekem csak várni kell. Ezeket elmondtam annak a testvérnek, aki az eddigi dolgaimat is tudta, Ő is arra bíztatott, hogy legyek szabad, még az Igéktől is, majd az Úr elvégzi, ha Ő is így akarja. Utólag is nagyon hálás vagyok Neki, hogy teljesen szabaddá tette a szívem! Augusztus 18-án azonban újra azt álmodtam, hogy Laci megkérte a kezem. Nagyon óvatosan kezelem az álmokat, mert gyakran álmodok. De az Ifitábor óta arra kértem Istent, hogy vegye el tőlem a fölösleges álmokat; és érdekes, hogy a tábortól addig a napig ez volt az első álmom,

Azt nem lehet megfogalmazni, mit jelentettek akkor nekem ezek az Igék! Éreztem, hogy nagyon szeret az Úr! A történtek után arra kértem Istent, hogyha tudnom kell előre, ki lesz a társam, akkor ne sokkal a lánykérés előtt tudassa ezt velem. Volt már arról tapasztalatom, milyen az, amikor hosszabb időn át van valaki a szívemen, még akkor is, ha közben szabadnak érzem tőle magam. Így utólag visszatekintve: teljesítette az Úr a kérésem. A tavalyi évben annyi fogalmazódott meg bennem, hogy egy olyan típusú, egyéniségű társat szeretnék, mint Kocsis Laci. De ekkor még ezt nem kötöttem az ő személyéhez, csak annyi volt bennem, hogy hasonlót szeretnék. Bő egy éve kezdtem már igazán társra vágyni, amikor nagyon elegem lett abból, hogy hitetlen és hívő fiúk közelítenek hozzám „komoly szándékaikkal”, valamelyik épp feleségül is akart kérni… S olyan jó lenne már azt mondani nekik, hogy: „Nem, mert itt a vőlegényem!” Isten mindezt látta bennem, hogy már nehezen viselem az ilyen eseteket. Ez időben merült fel bennem: talán Laci lesz a társam? De gyorsan el is vetettem, ismerve a Sátán ravaszságát. Augusztusban, a gyerektáborban volt egy álmom, amiben Laci megkérte a kezem. Amikor felébredtem, ismét a Sátánra fogtam az előző tapasztalataim miatt: biztos kísértés, félrevezethet az álom, s éppen ezért semmi olyat nem akarok dédelgetni a szívemben, aminek nincs helye. Nem foglalkoztam tehát vele. De jött a reggeli csendességem, az Ige belém hatolt: „Mert ennek bizonyos vége van; a te várakozásod meg nem csalatkozik. Hallgass te, fiam, engem, hogy légy bölcs és jártasd ez úton szívedet.” (Péld 23:1819) Vagyis jártassam azon az úton a szívem,

20

SZÖVETSÉG

TANÍTÁS


„…ne higgyetek minden léleknek (szellemnek)…” - 1 Jn 4:1 „Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők.” (Mt 7:22,23) Egyre többen vannak napjainkban, akik az Úr Jézus nevét emlegetve, Őrá hivatkozva visznek végbe hatalmas dolgokat, űznek ördögöket, orvosolnak gyógyíthatatlannak hitt betegségeket, és sorolhatnám tovább. Az esetek nagy többségében, mindezeket a csodának mondott történéseket olyan jelenetek kísérik, (hanyatt esések; percekig tartó röhögések; hipnotizálásra és szuggerálásra emlékeztető megnyilvánulások; vallásos ’pop’zenére, önkívületben tomboló sokaság; eszméletvesztés…) amelyek idegenek attól az Istentől, Akit én a Bibliából megismertem. Amikor fölmerül a kérdés – Milyen tőről erednek ezek a „szabadulások”? – a hívő testvérek nagy része óva int attól, hogy valaki is ördöginek minősítse azokat. Hivatkozásuk alapjául általában az Úr Jézus szavait idézik: „…Ha pedig a Sátán a Sátánt űzi ki, önmagával hasonlott meg, mi módon állhat meg tehát az ő országa?”(Mt 12:26). Vakmerőség lenne – mondják – a nyilvánvaló szabadulásokat ördöginek nevezni, mivel a történtek önmagukért beszélnek, vagyis a Sátánnak nem volt soha érdeke az, hogy emberek megszabaduljanak, éppen ellenkezőleg. Mások ennél még tovább mennek, és óvnak attól, hogy egy ilyen jellemzéssel beleesünk a Szent Szellem elleni bűnbe (hivatkozva a Mk 3:28-30-ra). Inkább hunyjunk szemet a zavaró körülmények fölött, mert végül is „gyümölcseiről ismerni meg a fát”(Mt 7:20). Ha ilyen egyszerű lenne a dolog, akkor soha nem kerülne sor a fönt idézett igeszakaszban olvasható párbeszédre.

Márpedig arra sor fog kerülni! Isten az Ő hatalmát a gonosz szellemek fölött csak az övéinek adja (Mk 6:7), de az ellenség világosság angyalaként (2 Kor11:14) ügyesen produkálja a látszatot. Csupán emberi eszközökkel ezen a területen csúfos kudarcra van ítélve minden, még oly buzgó próbálkozás is (ApCsel 19:13-16). Ha a dolog működik – azaz úgy tűnik, hogy szabadulásnak lehetünk szemtanúi-, akkor annak háttere még mindig kétesélyes. Vagy isteni, vagy ördögi. Ugyanis a látszat néha csal - mondják a világban – minket viszont Isten igéje tanácsol, hogy soha ne a látszat szerint ítéljünk (Ján 7:24). Talán soha nem volt még ennyire időszerű, hogy odafigyeljünk az igei felszólításra: „vizsgáljátok meg a szellemeket!”. A Sátán mindig is nagymestere volt a megtévesztés tudományának, napjainkban pedig különösen alattomos módon igyekszik elhitetni, ha lehet még a választottakat is (Mt 24:24). De mi is történik valójában egy ilyen látszólagos szabadulásnál? Ha figyelembe vesszük, hogy a szellemvilágban is van egy bizonyos hierarchia (Róm 8:38, Júd 1:9), vannak prioritások (Dán 10:13), könnyebben választ kapunk a kérdésre. Amikor egy ördögi erővel rendelkező hamis munkás parancsol egy mindenki előtt egyértelműen démoni erőktől megszállt emberben lévő szellemnek Jézus nevében, sok esetben drámai „szabadulásnak” lehetnek szemtanúi a jelenlévők. Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy ez csupán a látszat. A valóságban mindössze egy ördögi „őrségváltásra” kerül sor. Ugyanis csak idő kérdése, és a „megszabadult” embernél kezd megmutatkozni a lelke fölötti parancsnokságot átvevő, erősebb tisztátalan szellem (Mát 12:43-45) gyötrő hatalma (Mk 9:29). Ezt a nagy nyilvánosság - amely előtt az ún. szabadulása történt - már nem kíséri

5

SZÖVETSÉG

TANÍTÁS

figyelemmel, akik pedig közvetlen közelében élnek, nem látnak összefüggést, mivel a benne lévő démon ügyel arra, hogy legyen időbeni eltolódás, legyen más hihető magyarázat. Azért is megtévesztő lehet az eset a felületes szemlélő számára, mert az „őrséget átvevő” szellem, akit a hamis munkás közölt, gyakran ugyanabból a fajtából való amilyet ő maga is hordozott, vagyis a vallásosság démona. Ennél fogva is látványos a változás, hiszen az addig megszállt, vagy súlyosan kötözött ember lecsendesedik, káros szenvedélyeitől vagy fizikai betegségeitől megszabadul, és aktív misszióba kezd úgymond az Úrért. Több esetben találkoztam én is ilyen megkötözöttekkel, akik korábban „csodálatos szabadulást” éltek át például egy „gyógyító” konferencián. Eleinte mindenki arról beszélt, milyen hatalmas változást munkált az „Úr” ezeknek az életében. A rajongásig követték a számukra megszabott hitbeli irányelveket, és erőszakosan agitálták azokat, akik az útjukba kerültek oly módon, ahogyan az őket menedzselő vallásos démon éppen diktálta. Aztán hónapokkal, esetleg évekkel később, a pszichiátriai osztályon találták magukat. Az ott dolgozó egészségügyi személyzet előtt ismerős a jelenség. Betegeik nagyobbik része az ilyenolyan szekták és új keletű, keresztyénnek nevezett egyházak missziójának gyümölcsei közül kerülnek ki. Vannak, akik komoly karriert futnak be különböző egyházfelekezetek színeiben, és sajnos az emberek többsége nem is sejti, hogy ezek a „gyógyítók”, vagy „szuper evangélisták”, milyen szellemet vettek (2 Kor11:4) és osztogatnak. Másokat egy bizonyos ideig „futtat” az Ördög, amikor pedig úgy látja, hogy különösebb hasznukat nem veszi már, dobja őket, és kezdi halálra gyötörni a lelküket. Az ellenség így hármas célt ér el. Egyrészt tönkreteszi az általa erre kiszemelt ember életét. Másrészt az áldozat környezetében élőket is megdolgozza, hogy engedjenek ők is a hitetésnek, vagy „csupán” éket verve a család tagjai közé ellehetetleníti azok életét, feldúlva

2003. II. negyedév

viszonylagos békességüket. Ilyenkor előszeretettel hivatkozik a félrevezetett ember az Úr Jézus szavaira (Mt 10:34-37), ám ez is csak egy ellenséges manőver a Sátán részéről, hogy mint világosság angyala (2 Kor11:14) megtévessze a hívőket. Kapóra jön neki az, hogy az is megoszt(hat)ja a háznépet, amikor Isten Szelleme működésbe lép. Harmadsorban az Ördög lejáratja a bibliai hitet, az igazi istenfélelmet, és így immunissá teszi sokak életét az evangéliummal szemben. Isten igéje óvatosságra int bennünket. Távol legyen tőlem, hogy bárkit is betegesen szkeptikus, állandóan gyanakvó, és minden jót megkérdőjelező hozzáállásra sarkalljak. Szeretném ellenben felhívni a figyelmet a korunkban oly jellemző ördögi csúsztatásokra és hazugságokra. Legyünk fokozottan körültekintőek testvéreim, amikor a bennünk lakozó Krisztusi Szellem számára zavaró jelenségek kísérik a körülöttünk zajló szabadító szolgálatokat (1 Thess 5:21,22). Istennek a Szelleme soha nem munkálkodik megrendelésre. A Bibliában sehol nem olvasunk előre megrendezett gyógyító, szabadító alkalmakról, ébredést kikényszerítő összejövetelekről. Az Úr Jézus sem földön jártában, sem napjainkban nem akar(t) mindenkit meggyógyítani testi nyomorúságaiból (2 Kor12:7-9). Ő mindig a közelgő ítéletet, és az attól való megmenekülés lehetőségét hirdette (Luk 4:18,19). Első helyen az állt a szolgálatában, hogy a bűnös embert megtérésre hívja (Mk 1:15). Az apostolok is ennek megfelelően végezték szolgálatukat. Természetes velejárója volt Istentől kapott elhívásuknak (Mt 10:7,8) az, hogy csodák, és gyógyulások történtek szolgálatuk nyomán. Ezek azonban csupán követték, mintegy isteni pecsétként a munkájukat.(Mk 16:15-18). Ma is így van ez. Isten semmit nem változott (Zsid 13:8).Vizsgáljuk hát meg a szellemeket! „Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.”(Jn 8:36). Frank Róbert, Berettyóújfalu

6

SZÖVETSÉG

BIZONYSÁGTÉTEL


kétségek: „Most kell feladnom? Nem kellene várnom még vele? Ott az iskola, a tanulás, hogy lesz, mint lesz?” Ismét az Urat kérdeztem, Aki a Róm 13: 11-el válaszolt: „De mindezt valóban tegyétek is, mert tudjátok az időt, hogy itt van már az óra, amikor fel kell ébrednetek az álomból…” Erre a bíztatásra elküldtem a levelet, és egy hétre rá meg is érkezett az „IGEN”. Hálás vagyok Mennyei Atyámnak, hogy Ő keresett, formált hozzám illő társat, akivel együtt szolgálhatjuk Őt. Boldog vagyok és elégedett az „ajándékommal”. Hadd zárjam az Úr egyik ígéretével, amit ránk nézve adott: „Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt, mindenkor, minden s z ü k s é g e s s e l re n d e l k e z z e t e k , é s bőségesen éljetek minden jó cselekedetre.” (2 Kor 9: 8) Kocsis László, Szentes

Imádkoztunk, kértük Istent, hogy a tábor végéig tegyen pontot erre, mondjon az Úr igent vagy nemet. Utolsó nap, imádság közben egy igehely jött elém: 5 Mózes 22:3. Megnéztem milyen választ ad az Úr Zitával kapcsolatban: „Nem szabad közömbösen elmenned mellette.” Kértem az Urat, hogy megerősítésül adjon olyan Igét, amelyben KONKRÉTAN benne van, hogy feleségül vegyem-e őt, vagy ne. A válasz: „Jóás, Izrael királya ezt a választ küldte Amacjának…: ADD F E L E S É G Ü L L E Á N Y O D AT A FIAMHOZ! (2 Krón 25:18) Szentesre érve megkérdeztem azt a testvért, aki a bizalmasom volt ezügyben. Elmondta, hogy ő is igenlő választ kapott az Úrtól ránk nézve. Jól esett, hogy az Úr több oldalról is megerősítette a kijelentését; hazamenve megírtam a leánykérő levelet. Kezemben a kész levéllel megrohantak a

jött a kérdés: „Mi lesz most velem, mi Isten terve velem?” Ekkor Isten felettébb megvigasztalt, körbevett szeretetével. Kérdésemre az Ézsaiás 62-ből válaszolt: „Sionért nem hallgatok, és Jeruzsálemért nem nyugszom, míg földerül, mint fényesség, az Ő igazsága, és szabadulása, mint fáklya tündököl. És meglátják a népek igazságodat, és minden királyok dicsőségedet, és új nevet adnak néked, amelyet az Úr szája határoz meg. És leszel dicsőség koronája az Úr kezében és királyi fejdísz Istened kezében. Nem neveznek többé elhagyatottnak és földedet sem nevezik többé pusztának, hanem így hívnak: én gyönyörűségem, és földedet így: férjhez adott; mert az Úr gyönyörködik benned, és földed férjhez adatik.”

… azt álmodtam, hogy Laci megkérte a kezem Három éve álltam először Isten elé azzal a kérdéssel, hogy készített-e nekem társat? Válaszként az 1 Tim 5:14-et kaptam. Megnyugodtam, hogy Ő is így látja jónak. Közel 2 évig szabad is volt a szívem, nem gondolkodtam azon, kit szeretnék, az Úrra bíztam. Majd 2000 végén felmerült bennem valaki. Látszólag sok Ige, álom is arra utalt, hogy ő lesz a társam. De félretettem minden Igét, mert úgysem nekem kell lépni ez ügyben. Ám egy idő után gyanússá vált, hogy talán mégse ő lesz a társam. Ezt most nem részletezem, de testvérek és én is úgy láttuk, hogy a Sátántól volt mindez, hitető szellemek műve. Hála az Úrnak, ebből az elmúlt év nyarán kigyógyított, felsegített! De

19

SZÖVETSÉG

BIZONYSÁGTÉTEL


hetében vettem észre, hogy valami elindult bennem: hiányzott, ha nem volt mellettem! Akkorra ugyanis nagyon jó közösség alakult ki köztünk, a másság erősen kezdett leépülni, összhangban voltunk. Meglepődtem, megijedtem a bennem levő harcok miatt, de láttam, hogy ennek nincs helye bennem. Nem engedtem, hogy ezzel legyen tele a szívem, a gondolataim, majd egy testvéri beszélgetés után az Úr „kiműtötte” belőlem a ragaszkodást (ez lelki fájdalommal járt), és újra szabad lett szívem. Mindeközben igyekeztünk „szabályszerűen küzdeni”, bár sokat beszéltünk, sohasem négyszemközt, nem bizalmaskodtunk, nem feszegettük a szolgálat, együttlét személyes oldalát. Sokat segített ez! Évközben, a fórumokon már magától értetődően szolgáltunk együtt, nem igényelt előzetes megbeszélést, előkészületeket, hamar „egy hullámhosszra” kerültünk. Ez folytatódott 2002-ben is, amikor táborokban ismét két hetet töltöttünk el szolgálatban. Már az első héten, a gyerektáborban megállapítottam, hogy újra fel kell vennem a harcot. Azt vettem észre, hogy személyválogató lettem: ha Zita kér meg valamire, sokkal szívesebben teszem meg, mint bárki másnak. Mindig úgy álltam Isten elé, hogy Ő még nem mondott semmit a dologról, addig pedig „semmi közöm” ehhez a lányhoz. Ráadásul ott volt támaszul: nincs még itt az ideje. Beszélgetés közben egy testvérem rákérdezett hány éves vagyok. Válaszom után ezt kérdezte: „Akkor már itt az ideje, hogy elgondolkodj, ki lesz a társad, nem?” „Lehet,” -mondtam- „de most itt a szolgálat, arra kell az erő, a szív és az ész is.” Isten kezébe tettük a kérdést. Amikor az Ifitáborban egy másik testvér tette fel ugyanezeket a kérdéseket, elmondtam neki, hogy mostanra Zita az, aki igazán szóba jöhet ebben a kérdésben.

Párválasztás „Mert ki ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik.” (1 Kor 2: 11a) Az alapján, ahogy magamat ismertem, igazából sosem volt kérdés az, hogy vajon lesz-e társam. Osztálytársaimmal, csoporttársaimmal és kollégáimmal többször is beszélgettem arról, hogy hiszem, hogy az Úr fogja megmutatni, kit szán nekem feleségül. Sok hívő lánnyal találkoztam, akinek az engedelmessége, csendessége, szolid öltözködése és magatartása értékessé tette személyüket a szememben. Fel is merült bennem a kérdés: „Honnan fogom tudni, hogy ki illik IGAZÁN hozzám? Uram a Te vezetésed kell, mert a szívem, értelmem nem tud helyesen dönteni!” Innentől kezdve, ha valakivel kapcsolatban átfutott rajtam a gondolat, hogy „akár ő is lehetne”, megálltam ennél a gondolatnál, nem engedtem tovább. Két rövid mondat volt a támaszom: 1. még nincs itt az ideje, hogy erről gondolkodjak. 2. Nincs vezetésem az Úrtól senkivel kapcsolatban. 2000-ben közös feladatot kaptunk Zitával a táborban: gitárkíséret és énekvezetés. Mosolyogva gondolok vissza: igen nehézkesen tudtunk együtt dolgozni. Más háttérből jöttünk, mások voltak a szokásaink, akkordjaink, helyenként még a dallam is! Emellett azonban észre kellett vennem komolyságát, odaszánását és szolidságát. Ezek miatt odatettem gondolatban a többiek mellé: „lehetséges…”. 2001-ben, közös szolgálatunk 3.

18

SZÖVETSÉG

TANÍTÁS


A kézrátételrõl - rövid tanulmány őket, ha valóban az Úréi lettek. Ez megtörtént, ezért aztán később, az éhség idején, ők is segítették a Júdeában lakozó atyafiakat. Józsué pedig beteljesedett bölcsesség Szellemével, mert Mózes tette őreá kezeit. Korábban is istenfélő volt, mert az Úr így nyilatkozott róla: akiben Szellem van. Most azonban egy új szolgálatra rendelte Isten, Mózes kézrátétele által. Neki kellett bevezetni a választott népet, az ígéret földjére. Hasonló helyzet ez a későbbihez, amikor az Úr elhívta Pált és Barnabást egy új munkára. Tudtul adta ezt az antiókiai gyülekezet elöljáróinak, akik kezeiket rájuk vetették, elbocsátva őket, Istentől rendelt küldetésükre. Az apostoli tekintéllyel rendelkező Pál hűséges munkatársát, Titust bízta meg, hogy az újonnan létrejövő gyülekezetek fölött rendeljen városonként presbitereket (véneket) azért, hogy legeltessék Istennek nyáját. A kézrátétellel kirendelt vének, a szellemi elöljárók, maguk is isteni tekintélyt kaptak ezzel. Pál írja, egy másik szolgatársának, Timóteusnak: gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát, amely van benned az én kezeimnek rád tétele által, és a presbitérium kezeinek rád tevésével. Mózes apósa jó tanácsot adott, amikor azt mondta: te add tudtul a népnek az utat, amin járniuk kell, és szemelj ki a nép közül derék, és istenfélő férfiakat, és tedd közöttük elöljárókká. Ezt tették a jeruzsálemi gyülekezet vezető apostolai is. Ők a könyörgés, és igehirdetés szolgálatában maradtak foglalatosak, a hét kiválasztott diakónusért, hittel és Szentszellemmel teljes férfiért pedig

Napjainkban fokozottan szükségessé vált azt tudakolnunk, hogyan rendelkezik Isten Igéje a kézrátétellel kapcsolatban. Az Ó- és Újszövetség egybehangzóan tesz arról bizonyságot, mikor indokolt a kézrátétel, kiknek van erre isteni felhatalmazása, és kiket részesíthetnek ebben. Minden ettől eltérő tanítástól és gyakorlattól, óvakodnunk kell.

Elõzmények és hasonlóságok Első alkalommal arról a kézrátételről olvasunk, amikor „Izráel kinyújtá kezeit Efraim és Manasse fejére, és megáldá őket.” Ezzel befogadta őket saját fiai közé, és megjelölte örökségüket, azokból az áldásokból, melyeket Isten ígért választott népe számára. József ezt nem tehette, de odaállította fiait atyja keze alá, hogy megáldja őket. Arra emlékeztet ez, ami Samáriában történt, Fülöp prédikálása nyomán. Hittek Fülöpnek, szívükbe fogadták Isten Igéjét, bemerítkeztek az Úr Jézus nevére, tehát újjászületett hívők lettek. Ezek után Péter és János apostol kézrátétellel befogadták őket a szentek közösségébe, Isten Szelleme pedig a lelküket is betöltötte, és ellátta őket kegyelmi ajándékokkal. Fülöpnek nem volt erre felhatalmazása, csak Isten országa legtekintélyesebb képviselőinek, az apostoloknak, a hitben „alapító atyáknak”. Ilyen küldöttje volt Istennek Anániás, aki befogadta Pált Isten népe közé: „Saul atyámfia… az Úr küldött engem, hogy szemeid megnyíljanak, és beteljesedjél Szentszellemmel.” Amikor Antiókiában sokaság tért meg az Úrhoz, hívővé lévén, a jeruzsálemi apostolok Barnabást küldték, hogy vizsgálja meg hitüket, és fogadja be

7

SZÖVETSÉG

TANÍTÁS

kezeiket rájuk vetve imádkoztak. A hívő gyülekezet Elöljáróságában (valahol Bizottságában), tehát együtt munkálkodnak, a főképpen tanításban fáradozó presbiterek (vének), valamint a gyülekezeten belüli egyéb teendőket is felvállaló diakónusok.

2003. II. negyedév

gyülekezetből új területre, hogy ott az Evangéliumot hirdesse, ez a gyülekezet és az elöljárók egyetértésével, szellemi, és esetleg anyagi támogatásával történik. Ilyenkor is biblikus a gyakorlat, ha kézrátétellel imádkoznak érte, kérve Isten oltalmát és segítségét, hogy küldetését sikerrel végezhesse. Ha új munkaterületén már van hívőkből álló gyülekezet, igyekszik velük egyetértésben munkálkodni, hogy egymás hite által erősödjenek, és új megtérőkkel is szaporodjon a helyi gyülekezet. Ha ott még nincsenek hívők, csak megtéretlenek (ezek lehetnek vallásosak vagy közömbösök), akkor az új hívő gyülekezet (gyülekezetek) élére, az őt munkára küldő gyülekezet vezetőivel egyetértve, avatnak új presbitereket. Ők aztán - a teendők megsokasodásával - választanak maguk mellé, és avatnak az elöljáróságba diakónusokat. Azt is vállalják, amikor egy beteg magához hívja a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak felette, Istentől kérve a gyógyulását.

Az ószövetség idején már tudott dolog volt, hogy Isten szolgáinak kézrátételére, meggyógyulnak a betegek. A bélpoklos Naamán is azt gondolta, Elizeus majd kezével illeti a beteg helyeket, és úgy gyógyítja meg. Urunk is azzal bízta meg tanítványait, hogy prédikálják az Isten országát, és betegeket gyógyítsanak. Ez a misszióparancs változatlanul érvényben van. Minden hívő feladata, hogy imádkozzon betegek gyógyulásáért ahhoz, aki ezt mondta népének: én vagyok az Úr, a te gyógyítód. Maga is azzal a reménységgel megy orvoshoz, hogy Isten eszköze lesz, gyógyulása érdekében. Azt is tudja, az Úr ma is gyógyít olyan testvérek szolgálata által, akik a gyógyítás kegyelmi ajándékát kapták, valamint úgy is, hogy a gyülekezet vénei imádkoznak a beteg fölött, megkenve őt olajjal, az Úrnak nevében. Ezek után, valamint a teljes Írásban található egyéb igehelyek alapján, a következő választ adhatjuk a felvetett kérdésekre.

Kiknek van isteni felhatalmazása a kézrátételre? Az Ő szolgáinak, küldötteinek, tehát az apostoloknak, akik az Evangéliumot hirdetik minden embernek, megtérésre segítik őket, aztán arra tanítják Istennek drága véren megváltott gyermekeit, hogy tartsák meg mindazt, amit Urunk parancsolt az övéinek. Ők az ébredések idején hitre jutottakból létrejött házi közösségek, és a belőlük kialakuló hívő gyülekezetek alapító atyái. Ők rendelnek, és avatnak az új gyülekezetek élére presbitereket. Az így felavatott presbiterek egyúttal a további kézrátételre is jogosulttá válnak,

Mikor indokolt a kézrátétel? Amikor egy megtért és újonnan született hívő nyilvános bizonyságtétele és bemerítése után, a befogadó gyülekezet megbízásából, valaki imádkozik az új tagért. Ez egyrészt az új testvérnek a nyilvánosság előtt meghirdetett befogadását jelenti, a gyülekezet tagjai közé. Másrészt könyörgés azért (azokért) a kegyelmi ajándékért, melynek segítségével fog szolgálni a közös alkalmak, és a személyes testvéri kapcsolatok ápolása során. Amikor valakit az Úr egy időre kiküld a

8

SZÖVETSÉG

BIZONYSÁGTÉTEL


megijedtek, mert bizony úgy tűnt, hogy a pap küldte rájuk a falubelieket. „Ennek verés lesz a vége” – gondolták -, és megbeszélték egymás közt, hogy melyikük vállalja föl a verést, miközben a másik kereket old. Arra a testvérre esett a választás, aki kifundálta ezt az énekes stratégiát. Be is öltözött a testvérünk, magára öltve társának a kabátját is, hátha úgy élve megússza. Mire azonban ezt kiokoskodták, már odaértek az emberek mindegyik előhúzva hátuk mögül egy-egy szál virágot. A vezetőjük megszólalt: „Szeretnénk kifejezni a hálánkat nektek Istennek emberei, hogy minden akadály ellenére vállaltátok ezt az utat. A mi papunk nap, mint nap széltébenhosszában szentelgeti a földjeinket, de mindhiába. Erre idejöttök ti, és egy órás éneklés sem kellett, máris itt a várvavárt égi áldás. Elhoztuk a kultúrház kulcsát, és szeretnénk megkérni benneteket, hogy gyertek el, és beszéljetek nekünk a ti Istenetekről, mert kell nekünk ez az Isten.” Emberi szívek nyíltak meg az evangélium előtt, foglyok szabadultak az ördög rabságából, és Isten iránti hálával el lehet mondani, hogy egy sötét helyen erőt vett a mennyei világosság. Ma ebben a faluban egy élő evangéliumi gyülekezet működik Isten dicsőségére és az emberek megmentésére. Imádkozzunk azért testvéreim, hogy messzire kihasson az Ige erről a helyről, és vegyen erőt mindazok életében, akik még az ördög bűvöletében élnek! Ámen.

kis hangerősítéssel énekelni tudjanak, meg hogy ők bizony busásan megfizetik az árát, a nénit nem tudták jó belátásra bírni. Testvéreink úgy gondolták, tesznek még egy kísérletet, és bár a másodjára megszólított idős néni is ugyanazzal utasította vissza őket, mint az előző, egy kis kérlelésre mégis ráállt és azt mondta: „Egy életem egy halálom, legyen úgy, ahogy maguk akarják. Ha nem temet el a pap, akkor nem temet el. Most azonban egy ideig legalább jól élek.” Így aztán testvéreink fizettek, majd kipakoltak az udvaron és hozzáláttak a szép evangéliumi énekek énekléséhez. Messzire szállt az énekszó, talán az egész falu felfigyelt rá, mégsem lehetett egyetlen árva lelket sem látni az utcán. Mintha átok ült volna mindenen. Valószínűsíthető, hogy a pap bűvölte a falu lakosságát ördögi mesterkedéseivel. Már jó ideje énekeltek, amikor egyre inkább beborult az ég, és esni kezdett az eső. Először csak szemerkélt, majd egyre jobban rázendített, egészen annyira, hogy testvéreink nem kis keserűségére abba kellett hagyniuk az éneklést. Töredelmes szívvel álltak az Úr elé: „Urunk, félreértettünk téged? Nem a te akaratod volt ez a gondolat? Azért az eső is, hogy beláttasd ezt velünk? Nem akarod, hogy itt énekeljünk, és bizonyságot tegyünk rólad? ” Miközben így vizsgálódtak, egyszerre csak arra lettek figyelmesek, hogy férfiak sora kígyózik az udvar felé, mindegyiknek sejtelmesen hátra van téve a keze, mintha valamit rejtegetnének. Nagyon

Lejegyezte: Frank Róbert, Berettyóújfalu

17

SZÖVETSÉG

BIZONYSÁGTÉTEL

2003. II. negyedév

„Bármennyire is szeretném, hiszen szükség lenne az anyagi segítségre is, nem tehetem, mert nem kerülhetek összetűzésbe a pappal. Különben is az emberek rettegnek, mert a papnak természetfölötti hatalma van, és ha ő valakire megharagszik, akkor annak az illetőnek még az élete is kérdésessé válik. Kapcsolatban van a szellemvilággal, és így olyan befolyása van, hogy nem érdemes ujjat húzni vele. De próbáljanak meg beszélni vele szemtől–szembe, hátha beadja a derekát.” A tanácsot megfogadva az ortodox plébániához vezetett az útjuk, de itt sem volt nagyobb sikerük, mert a pap, miután előadták kérésüket, haragosan fenyegetőzni kezdett: „Szó sem lehet róla, mit képzelnek maguk, térítgessenek csak ott, ahonnan jöttek! Három órát adok maguknak, hogy elhagyják a falut, különben nem állok jót magamért!” Testvéreink nem adták föl, hiszen őket az Úr küldte, elhatározták, hogy megpróbálnak egy falubelit rávenni arra, hogy a kultúrház kibérlésére szánt összegért adja kölcsön egy-két órára legalább a házának udvarát. Ám az első arra járó mama csak annyit felelt a kérésükre: „Adnám én fiam szívesen, de nem tehetem, mert ha megteszem, nem temet el a pap.” Nem volt mit tenni, hiába volt a szép szó, a kérlelés, hiába mondták ők, hogy nem kér nek mást, csupán egy konnektorra lenne szükségük, hogy egy

„…mert nagy esõnek zúgása hallszik.” (1 Kir 18:41, Károli fordítás) E közelmúltbeli eseményt Erdélyből származó testvéreinktől hallottuk, akik hazalátogatásuk során gazdagodtak az alábbi elbeszélés nyomán. Történt ugyanis hogy a különösen sötét, ortodox babonaságairól elhíresült, romániai Olténia területét nem mindennapi árvíz sújtotta. Ezt a helyzetet csak tetézte, hogy az árhullám levonulása után évtizedek óta nem tapasztalt aszályos hónapok következtek. Az ott élő egyszerű, földművességből élő emberek, akik egyébként is, csupán máról – holnapra tengették szegényes életüket, teljesen a létbizonytalanság szélére sodródtak. Ilyen körülmények között kapott két testvér elhívást az Úrtól arra, hogy összegyűjtve egy komolyabb segélyszállítmányt jelentős pénzösszeggel kiegészítve ellátogassanak a vidékre. Föltett szándékuk volt, hogy az összegyűlt pénzösszegért kibéreljenek egy helyiséget, valós értékének sokszorosát kifizetve, ezzel segítve a lakosságot, és az így kínálkozó lehetőséget megragadva az evangéliumot hirdessék. Megérkezve az egyik településre fölkeresték a polgármestert, hogy kísérletet tegyenek a helyi kultúrház kibérlésére. Nem jártak sikerrel, mivel a polgármester szerint sokan próbálkoztak már korábban hasonlóval, ám a község ortodox papja mindig meghiúsította az ilyen kezdeményezéseket. Kezeit széttárva sajnálkozott:

16

SZÖVETSÉG

TANÍTÁS

minden (fentiekben részletezett) indokolt esetben. Rajtuk kívül még azok a testvérek imádkozhatnak kézrátétellel, de csak betegért, akik a gyógyítás ajándékát kapták, ha azt a hívők szellemi elöljárói már megvizsgálták, és elfogadták isteni eredetűnek.


minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy száműzzék a gyülekezetekből, az egyetemes királyi papság, a testvéri közösség biblikus gyakorlatát. A demokratikusan választott elöljárók között pedig, egyre kevesebben vannak, akik alkalmasak Isten népének pásztorlására és oltalmazására. Ilyen körülmények között nem csodálkozhatunk, ha most már minden gyülekezetet veszélyeztet a legvadabb tévelygés. Sorra alakulnak a vallásos rockzenekarok, akik által megtéretlenek, és bűnben élő hívők, együtt „dicsőítenek” egy más Jézust, előkészítve az utat a pokol küldötte hamis munkások számára. Akik aztán az érzelmileg felajzott tudatlanokra teszik kezeiket, minél több ember lelkébe juttatva azt a más szellemet, amely aztán egy más evangéliummal bűvöli őket. Azt mondják nekik, hogy az Úrban örülnek, de a bűnben mulatoznak, és az érzelmi gyönyörűség, amit ilyenkor átélnek, a tisztátalan szellemekkel való lelki paráználkodás következménye.

Kiket részesíthetnek kézrátételben? Az eddigiekből nyilvánvaló, hogy csak újjászületett hívők részesülhetnek kézrátételben. Ez alól csak azok tehetnek kivételt, akik betegért imádkoznak, ha az Úr erre indítja őket. Mert egy ember testi-lelki gyógyulása által, Isten esetleg az illető megtérését, hitre jutását akarja segíteni.

Amitõl óvakodnunk kell: A népegyházakba testileg születnek a tagok, mert szüleik vállalnak bizonyos vallásos hagyományokat, mint például a keresztelés, a templomba járás, legalább a jeles ünnepeken. Ezen egyházak vezetői szokták kézrátétellel avatni az új klerikusokat, az egyházi tisztségviselőket. Ezzel is kifejezve hatalmukat a laikusok felett. Ez a nikolaita tanítás a Bibliára hivatkozik, ceremóniája is látványos, ezért a megtéretlen emberek szemében magasztos, de Isten előtt utálatos. A megtért hívők azonban, minden élettelen, babonás vallási hiedelmet, valamint Igével ellentétes hagyományt, kár nak és szemétnek ítélnek. Napjainkban gyorsan romlik, a valamikor megtért hívőkből alakult gyülekezetek szellemi állapota. Az emberi bölcsesség által képzett, és egyházi hitelesítéssel rendelkezők között mindig vannak, akik szívből, de olyanok is, akik irigységből, versengésből, nem tiszta lélekkel prédikálják Krisztust. Ez utóbbiak

Mit tegyünk, és miben reménykedjünk ebben a helyzetben? Semmi engedményt ne tegyünk a hamis tanításnak, ne vállaljunk közösséget a hamis munkásokkal. Figyelmeztessünk, ha kell szelíden intsünk mindenkit a veszélyre, de kerüljük a vitatkozást mert az csak háborúságot szül . Reménykedjünk abban, hogy Urunk előbb-utóbb kimenti a tévelygőket az ördög tőréből. A menyegzői vacsorán majd annak is örülhetünk, hogy akiket az Atya neki adott, testvéreinket mind megőrizte, és egy sem veszett el közülük, csak a veszedelemnek fiai. id. Frank Sándor, Izrael - Karmiel

9

SZÖVETSÉG

BESZÁMOLÓ

2003. II. negyedév

vetnünk, mi az, amit nem. Sokan azt gondolják, hogy bűneiket, gyengeségeiket, hiányosságaikat el kell feledniük és annak neki dőlni, amiben eredményeket értek el, amiben Isten megáldotta őket. De ez nem helyes, mert önteltséghez vezet. Isten oly távol vetette tőlünk a mi bűneinket, mint amilyen távol van a napkelet a napnyugattól. Nem is kell, hogy azok vádoljanak bennünket. Azonban előttünk kell legyenek intő jelként, figyelmeztetésként. Látnunk kell azt is, hogy milyen haszontalanok és méltatlanok vagyunk. Nem szabad erről megfeledkeznünk. De eredményeinkről, sikeres szolgálatainkról annál inkább. Azt az Úr végezte, nem én. Nem tarthatom számon saját sikeremként. Akik így alázzák meg magukat és így dicsőítik meg Isten nevét, azok alkalmasak arra, hogy mások számára példaképek legyenek. Olyan hívőknek kell lennünk, akik elmondhatják: „legyetek az én követőim, miként én is a Krisztusé.” Ha valaki ezt nem tudja elmondani, annak a hívő életével baj van. Mindkét szolgálaton keresztül szólhatott Isten azokhoz, akik igényelték meghallani az Ő hangját. Robi szolgálatát is közös imádkozás követte, és ismét megszólal a kislányhang, szellemében is tisztán, mint a friss forrásvíz. Az események azonban feledtették velem, hogy utána járjak annak, hogy ki tudja gyermek létére ilyen hittel megszólítni a Mindenhatót. Ebédelni két csoportban mentünk. A nagyobb csoport Dobos Mihály testvérékhez ment, ebben voltam én is. Amíg az ebéd az asztalra került, beszélgettünk a háziakkal. Egyre érdekesebb a téma, egyre építőbb a beszélgetés. Megkérdeztük Adriennt, hogyan éli a hívők életét. Megtudtuk, hogy Isten vezeti, naponta kap eligazítást, segítséget. Édesapja elárulta, olykor könnyezve fájlalja, nem megy úgy a hitből való élet, ahogy elképzelte. Vigasztaltuk: nem az a baj, ha magunkból ábrándulunk ki, hanem ha Krisztusból. Amit átél ezzel kapcsolatban, az a keresztyén ember fájdalmas, de természetes küzdelme önmaga ellen. Folytatódott a beszélgetés Mihállyal. Egyszer csak elkaptam egy fél mondatot. A családfő említi, hogy most már a kisebb gyermekek is az Úrral járnak.

Beszámoló Dobos Adrienn bemerítése (Tompa, 2002. 11. 03. vasárnap) 2002. november 3.-án hajnalban két autóval indultunk útnak Tompára, a DunaTisza Köze déli településére 11-en, mind Isten gyermekei. Dobos Adrienn bemerítésére voltunk hivatalosak. Kis közösségünk összetétele igen vegyes volt, sok helyről érkeztünk: Debrecenből, Berettyóújfaluból, Vésztőről, Okányról, Püspökladányból, Füzesgyarmatról, Szeghalomról, Köröstarcsáról, Békésről és Békéscsabáról. Útközben tartalmas beszélgetéssel töltöttük az időt, hiszen a legtöbben régen láttuk egymást, összegyűlt a mondanivaló. Olyanok is voltak, akik most ismerkedtek meg. Kellő időben érkeztünk meg a régen jobb időket látott, most azonban 10-nél nem sokkal több rendszeres látogatót befogadó imaházba így az első gyülekezeti tagokat énekszóval fogadhattuk. Az imaórai buzdítást Tomka János testvér végezte. Személyes példán keresztül tette érthetővé az Úr Jézus Pilátus iránt tanúsított magatartását, Aki nem magát védte szorongatott helyzetében sem, hanem az igazságról tett bizonyságot. Arra nézve kaptunk útmutatást ez által, hogy ha nehéz helyzetbe kerülünk emberekkel szemben, akkor ne a magamentegetés, ne a félelem legyen úrrá rajtunk, hanem használjuk ki a helyzetet az élet Igéjének hirdetésére. Isten azért enged meg számunkra kényelmetlen helyzeteket is, hogy azokban olyan emberek felé is bizonyságot tehessünk, akikkel egyébként nem is találkoznánk. A buzdítást követő imádságok általában őszinték, hitből fakadóak voltak. Az egyik imádság azonban különösen is tisztán csengett, szívemet melengette, örvendeztetett. Egy kislánytól eredt és igen kíváncsivá tett, hogy ki is lehet az. Imaóra után Frank Róbert testvér hirdette Isten Igéjét a Fil 3:12-18 alapján. Beszélt arról, hogy mi az, aminek neki kell dőlnünk, mi az, aminek nem. Mi az, amit hátunk mögé kell

10

SZÖVETSÉG

BIZONYSÁGTÉTEL

lekonfirmáltam. Így lett egy vallásom, és azt hittem ezzel minden el van rendezve, de nem így volt, még mindig bűneimben éltem. Istennel személyes kapcsolatom nem volt. Sőt, még mikor a templomba mentem, azt is megnéztem, hogy nem lát-e éppen valaki. Az osztályban sem beszéltem Krisztusról, féltem hogy megvetnek, kiközösítenek. Hálás vagyok Istenek, hogy nem hagyott sokáig a vallásosság vakságában. Nem a reformátusokat akarom ezzel hibáztatni, hanem magamat, mert hit nélkül, bűneimhez ragaszkodva akartam üdvözülni. A kórházban megismert bácsi írt a baptista fiataloknak, hogy látogassanak meg. Érdekelte őt, hogy mi történt azóta velem. (Később tudtam meg, hogy feleségével együtt imádkoztak értem többször is). Meglátogatott három hívő a gyülekezetből, akikkel beszélgettünk Istenről, a Bibliáról, megtérésről. Megkérdezték, hogy meg vannak-e bocsátva a bűneim. Én erre nem tudtam válaszolni. Azt is kérdezték, újjá vagyok-e születve, de erre sem tudtam mit felelni. Még sok mindenről beszélgettünk, amikor az egyik testvér azt mondta: „Sándor! Hogyha így folytatod az életedet, elkárhozol!” Teljesen a szívemig hatolt ez a mondat, és azonnal lehullott rólam a vallásos lepel. Kemény volt ez a beszéd, de mellette ott volt a mentő kegyelem, amelyet megragadhattam. Ekkor értettem meg, hogy Isten engem mennyire szeret, és hogy számomra is van kegyelem. Ez után a beszélgetés után imádkoztunk. Ők imádkoztak először, és én megint azt éreztem szavaikat hallva, amit a kórházban Lajos bácsi imádságánál. Ezek az imádságok személyesek, élők! Amikor én kerültem sorra, csak sírtam, hogy én így nem tudok imádkozni, és csak nyögdécseltem valamit. De a testvérek biztattak, higgyem el, Istennek az ilyen első nyögdécselő, de őszinte imádságok is tetszenek. Másnap is eljöttek, hoztak egy áhítatos könyvet, és beszélgettünk egy keveset. Ez a két beszélgetés forgott bennem, míg egy este nem bírtam már tovább, leborultam az ágyam mellé, és elkezdtem megvallani Istenek a bűneimet, tisztátalan életemet, szüleim ellen elkövetett


engedetlenségeimet… Ahogy soroltam Istennek, úgy könnyebbült meg a szívem, és töltött el Isten békessége. Átéltem azt, amit az Úr Jézus mondott: „Boldogok azok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.” Annyira boldog voltam, hogy úgy éreztem, az egész világ a szívembe fért volna. Ekkor már könnyebb volt megbocsátanom mindenkinek, és bocsánatot kérnem azoktól, akiket megbántottam. Ettől a naptól kezdve az életem megváltozott, ami addig érték volt a szememben, az kár és szemét lett a Jézus Krisztus ismeretéért. Az Ő segítségével tudtam bűneimtől is megszabadulni. Bár a Sátán egyből megcáfolta az egészet, és azzal próbált elhitetni, hogy semmi nem igaz az egészből. Ekkor Isten elé borultam, és megkérdeztem Tőle, hogyan lát engem. Ő Ézsaiás könyvéből válaszolt nekem: „Örvendezvén örvendezek az Úrban, örüljön lelkem az én Istenemben; mert az üdvnek ruháival öltöztetett fel engem, az igazság palástjával vett engemet körül, mint vőlegény, a ki pap módon ékíti fel magát, és mint menyasszony, a ki felrakja ékségeit.” (És 61:10) Újra békesség és öröm töltötte meg a szívemet. Azóta azt a szörnyű, üres érzést nem éreztem a szívemben. Később kimunkálta bennem Isten, hogy a bemerítés neki való engedelmesség kérdése, épp ezért nagyon szükséges. Jézus Krisztus így tanította a tanítványait amikor a földön járt, hogy ekképpen cselekedjenek. Azóta a Berettyóújfalui Baptista Gyülekezetnek vagyok tagja. Most már tudom, hogyha meghalok, nem kell a kárhozatra mennem, mert Jézus Krisztus minden bűnömet eltörölte és az Ő helyettes váltsága révén, nyitva van számomra a menny. Ennek már több mint öt éve, és azóta is vallom, hogy jó az Úrral együtt járni. Igaz az ének, hogy évről - évre édesebb az élet Istennel! A Szentírás szavaival bátorítalak kedves olvasó: „Mindaz aki segítségül hívja az Úr nevét, az megtartatik.” Élj ezzel a lehetőséggel! Elek Sándor, Berettyóújfalu

15

SZÖVETSÉG

BIZONYSÁGTÉTEL


csődjét, az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejemben. Amikor már nem bírtam tovább, a természetbe menekültem és nagyokat sétáltam. Ekkor azt vettem észre magamon, hogy békesség és nyugalom tölt el. Ahogy figyeltem a természetet, úgy tudatosult bennem, hogy ez mind Isten alkotása. Többször előfordult, hogy lefekvés előtt imádkoztam Istenhez, hogy ne kárhozzak el. Majd 17 éves koromban kórházba kerültem, ahol olyan műtéten estem át, amely megalázott. Teljesen legyengített, még menni is alig tudtam. Az addigi életem romokban hevert. Mellettem egy idős hívő bácsi feküdt, aki beszélt nekem Jézus Krisztusról, mint személyes Megváltójáról. Vele imádkoztam először hangosan valami olyasmit, hogy “Úr Jézus segíts nekem megtérnem”. Az ő imádsága nagyon megmaradt bennem, nem betanult imádság volt, hanem beszélgetett Istennel. Ígértem neki, hogy majd elmegyek a Baptista Imaházba. Karácsony volt ekkor, és a kórházba a Református Egyháztól jött egy fiatal lelkész istentiszteletet tartani, ami nagyon tetszett. A kórházi kezelés után elbúcsúztam Lajos bácsitól azt ígérve, hogy megtérek, és azt mondtam neki, hogy húsz százalék hogy katolikus, negyven százalék hogy református, negyven százalék hogy baptista leszek. Arra is ígéretet tettem, hogy írok neki. Amikor azonban hazaérkeztem, minderről hamar megfeledkeztem, újra a bűnös életemet folytattam tovább. A műtétem után nemsokára meghalt a nagypapám, és amikor a temetésen ott álltam, belém hasított az a tudat, hogy ha én lennék a koporsóban, bűneim miatt az örök kárhozatra kerülnék. Ekkor már kerestem a megtérés útját. Ugyanaz a lelkész vezette a gyászistentiszteletet, akivel már a kórházban megismerkedtem. Meghívott beszélgetni a lakására, és elfogadtam a meghívást. Nagyon hamar összebarátkoztunk. Ahhoz hogy megkereszteljen, és hogy lekonfirmálhassak, konfirmációi előkészületre kellett járnom, ahol bibliai ismeretekre tettem szert. Ennek birtokában megkeresztelkedtem, és

Bizonyságtétel „Sándor! Hogyha így folytatod az életedet, elkárhozol!” Nem hívő családban nevelkedtem. Így Istenről és a Bibliáról nem sokat halottam. Szüleim elváltak, én édesanyámmal és mostoha apámmal éltem együtt. Mivel a szüleim életében az alkohol fogyasztása szinte mindennapossá vált, egyre romlottak a körülményeink, testileg és lelkileg egyaránt. Volt eset, hogy mostoha apám a konyhakéssel kergetett minket. Nagyon sokszor egyedül éreztem magam. Nem volt igazán senki, akivel megoszthattam volna problémáimat. Egyik karácsonyi ünnepen például elmenekültem otthonról (szüleim éppen italos állapotban voltak). Az utcán bolyongtam késő estig gondolataimba merülve, és sóvárogva figyeltem a házaknál a fényeket arra gondolva, hogy másoknak biztos békességben telnek az ünnepek. Ilyenkor szívem mélyén még jobban éreztem azt az ürességet, amely sokszor kínozott. Nagyon fájdalmas volt látni, hogyan teszi tönkre az ital azokat, akiket legjobban szeretek. Próbáltam a szívem mélyén lévő űrt kitölteni, egy ideig pótolta is a tévé, zene, sport, kung-fu, jóga. Ám egyik sem oldotta meg az én problémáimat, amelyek fokozódtak, rémálmaim és félelmeim voltak. Otthon is egyre erőszakosabb, követelőzőbb lettem. Előfordult, hogy szüleimet indulatomban megütöttem. Mint minden fiatalnak, nekem is voltak vágyaim. Gondoltam énekesként vagy színészként, esetleg sportolóként vagy kung-fu mesterként még sokra vihetem. Valami csak összejön nekem is az életben! De igazán egyikre sem volt reális esélyem. Sokszor megfordult a fejemben, hogy mi az élet értelme, miért élek a földön. A szüleimnél látott életet nem szerettem volna élni, de azt láttam is, hogy az emberek nagy része boldogtalanságban és képmutatásban él. Miután láttam életem

14

SZÖVETSÉG

BESZÁMOLÓ

Rákérdeztem a 15 éves fiára, aki eddig csendben figyelte a beszélgetést. Tőmondattal válaszolt. Újabb kérdés, újabb tőmondat. A harmadik kérdés után feladva szégyenlősségét így szólt: -Na jó, akkor elmondom. Elmondta. Szívet gyönyörködtető, tömör bizonyságtétel volt, valódi, csendes megtérés, két héttel azelőtt történt. Nagy örömmel hallgattuk. Ebédhez hívtak, de mondtam a gyönyörű, térdig érő hajú, tíz éves kislánynak, hogy nem ússza, meg, neki is be kell számolnia mi is történt vele. A finom ebédet követően nem is maradt el a kérdés: -A te szívedben mi történt? Döntés! Hangzott a meglepően bátor válasz. Nem kellett győzködni, mondta magától, hogy egy héttel ezelőtt beszélgetett az egyhetes hívő bátyjával, és ennek hatására ő is kérte bűnei bocsánatát és az örök életet. Úgy vettük észre, meg is kapta, addigi nagy örömünk tovább fokozódott. Három hónap alatt mind a három gyermek Isten gyermeke lett Doboséknál! És meglett a csengő hang is az imaházból! Ez a leány volt az, aki feltétel nélküli bizalommal imádkozott. Délután megtelt az imaház a meghívottakkal. Katona Béla helyi lelkipásztorral odamentünk a szószékhez, mellettünk Adrienn ül fehér ruhában. Az Ige hirdetésében sokat segítettek a nap eseményei. Abban erősített az Úr, hogy egyegy szolgálatom előtt szellemileg legyek felkészült és akkor mindenképen az Ő életet adó szavát tudom hirdetni, akármennyire is tudtam felkészülni más oldalról. De azért készültem így is, úgy is. Már az első mondatok után éreztem, hogy Isten megadja, amit kértünk tőle. Végig nagy figyelemmel hallgatott a gyülekezet, legodaadóbban a tíz éves leány, kinyújtott nyakkal, tágra nyílt szemekkel. A 2 Thessz 1:11-12 alapján beszéltem. Azzal kezdtem, hogy a világ sötétségben vesztegel, és nem tud ebből semmiképpen sem kijönni, mert egyedül Jézus Krisztus a világ Világossága és „nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.” Majd rátértem arra, hogy Isten milyen munkát végez el az övéiben és


mindegyik után kívántam Adriennek, hogy váljék olyanná. Méltókká teszi őket a szolgálatra, mert az a mi hivatásunk ebben a világban, hogy Neki szolgáljunk. Vannak hívők, akik nem méltóak a szolgálatra, nem is végezhetik, mert Isten nem méltatja őket arra. De akik tiszta szívből kérik, azokat méltókká teszi. Azután Urunk betölt minket a jóban való teljes gyönyörűséggel és ez a jó az Ő Fia. Majd betölt minket a hitnek munkájával, mert a hit cselekedetek nélkül halott. Akiben mindezek megvannak, abban megdicsőül Jézus Krisztus neve. Nem az az elsődleges, hogy rajtunk keresztül dicsőüljön meg, hanem, hogy bennünk. Ha bennünk dicsőséges, dicsőséges lesz általunk is. Végül mi is megdicsőülünk őbenne, és ez akkor lesz teljes, amikor így szól: „Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.” Mindez az Ő kegyelméből van. Az igehirdetés után következett Adrienn bizonyságtétele, majd bemerítése. Az elsőt hallgatni volt öröm, a másodikat látni. Amíg ők átöltöztek, számunkra lehetőség nyílott az éneklésre, bizonyságtételre. Tizeneggyőnk mellé csatlakozott Kovács István és Dobos Beáta jegyespárosa. Czinege Kálmán és Kiss Etelka megtérésük történetét mondták el, mindkettő előtt és után énekeltünk. Megtiszteltetésnek és Istentől valónak tartottam, hogy miután átöltözve visszatért, Adriennért én is imádkozhattam kézrátétellel a lelkipásztorral együtt. Ezután jöttek a köszöntések, melyek közül hármat emelek ki. Az első az édesapáé, Mihályé. Megható volt hallgatni, ahogyan diszkréten utalt a múlt fájdalmas eseményeire, majd úgy köszöntötte újjá lett lányát, mint testvérét, akivel együtt immár hívő családot alkothatnak. A következő, akit megemlítek, a nagymama, Adrienn Édesanyjának, Marikának az Anyukája. Ő arról beszélt, hogy eddig tusakodva imádkoztak a megtéréséért, most pedig örülnek neki. (Milyen csodálatos is lehet évtizedes imaharc után meglátni egy napon a gyümölcsöt!) Végül ide sorolok még egy nénit a köszöntést mondók közül, akinek a nevét nem tudom, de, hogy az Úré, azt igen. Alázatosan meghajolt miután kiment és

11

SZÖVETSÉG

BESZÁMOLÓ

elmondott egy verset. Ez volt a címe: A hívő leány. A szerzőre nem emlékszem. Amíg mondta, érzékelhető volt, hogy bensejében minden sorával egyetért, azt szívből kívánta Adriennek. Valóban azon, manapság ritka versek közé tartozik ez, melynek minden sorával egyet lehet érteni és azt szívből lehet kívánni minden hívő lánynak. Ebben a tolmácsolásban pedig életre szóló útravaló lehetett mind a bemerítettnek, mind a velünk jött három lánynak, de mindenkinek, aki Isten akarata szerint kívánja megszentelni fiatal női életét. Az alkalmat úrvacsorával zártuk, melyben örömmel részesedtünk. Mielőtt elhagyta volna a gyülekezet az imaházat, szeretetvendégséggel szolgáltak a helyiek, melynek fogyasztása közben beszélgettünk, ismerkedtünk. Az istentisztelet végéhez közeledve két másik csoport is szolgált zenével. Az egyik az egy éve alakult, a szomszédos Kelebia község gyülekezetének pengetős zenekara, csupa fiatalokkal. Háromszor, vagy négyszer játszottak, mindannyiszor általunk is ismert evangéliumi énekeket. Jó volt a kíséretükben énekelni. A másik egy háromfős fiúcsoport volt egy közeli városból, mai modern énekeket adtak elő egy szál gitárral, de nem amatőr szinten. Ez azonban kevésbé örvendeztetett minket. Hamarosan több fény vetődött szellemiségükre. Az egyik testvér odament hozzájuk megismerni hitük erejét. Aztán lassan átvette a szót az a fiatalember, aki noha nem állt ki velük énekelni, de együtt érkeztek, valamiféle vezetőjük volt. A fiatalember Angliából jött, elég jól törte már a magyart. A testvér megkérdezte egy idő után, hogy Isten küldte-e ide szolgálni. Ezen annyira felháborodott, hogy indulatosan vádolni kezdte azzal, hogy nem szereti a külföldieket és nincs benne semmi szeretet, csak eltaszítja magától az embereket. Miután elváltak egymástól, még egyszer felkereste ez a fiatalember a „merészen kérdező testvért”, hogy elismételje vádjait. Ő mindeközben megőrizte nyugalmát. Jól ismerjük a benne levő szeretetet, mely által többeket vezetett már az Úrhoz, akikkel rendszeres közösségben

2003. II. negyedév

vannak egyetértésben. Isten szolgáit viszont nem arról ismertük meg eddig, hogy ne tudnának bizonyságot tenni elhívatásukról, akár szeretettel kérik tőlük azt számon, akár nem. Szomorúan kellett lássuk, hogy a környéken is hamis munkások kezdték megtéveszteni azokat, akik méltatlanok a tisztánlátásra. De azzal a reménységgel vettünk búcsút vendéglátóinktól, hogy Jézus Krisztus Szelleme folytatja a megkezdett kegyelmi munkát és növekedést ad a hitben, szaporulatot létszámban. Megegyeztünk, hogy hazafelé, mielőtt elválna a két autó útja Békéscsabánál, megállunk pihenni egyet, és közben beszélgetünk, imádkozunk. Így is történt. Egy benzinkútnál megpihentünk, átbeszéltük a nap eseményeit, majd félrevonultunk egy füves részre, körbe álltunk a sötétben és hálát adtunk Annak, Aki erre méltó, valamint kértük Őt megtartatásért. A nagy hideg ellenére mindenki imádkozott. Szükség is volt erre, hiszen voltak közöttünk, akik nagyon nehéz körülmények közé készültek hazatérni. Az egyik testvér például abban a református szeretetotthonban dolgozik, ahol attól a hónaptól nem foglalkoztattak tovább két másik atyafit, mert „nem elég reformátusok”, így most munka és lakás nélkül maradtak. Ez a testvér olyan környezetben van, ahol egyre ellenségesebbek a hit minden megnyilvánulásával szemben. Hajszálon múlott, hogy el tudott jönni velünk. De minden testvérnek megvolt a maga súlyos terhe, amit másnap reggeltől újra fel kellett vállalni. Erre nézve is nagy segítséget jelentett ez a Tompán töltött nap, mert közösségben lehettünk egymással és ez a közösség közösség volt az Atyával és az Ő Fiával a Jézus Krisztussal, Akié legyen minden dicsőség örökké, Ámen! Gál Lajos, Szeghalom

12

SZÖVETSÉG

BESZÁMOLÓ


Nem mondom, hogy a témát teljes mélységéig kiveséztük, és minden rossz irányunkat korrigáltuk volna. Vagy, hogy most már nincs szükség érzéseinkről, azok kifejezéséről tovább beszélni, és az életünknek az eddig kissé elhanyagoltabb területeire koncentrálni. Sőt, szerintem még van egy-két olyan téma, amit jó lenne kibontani. De én mégis azzal a boldog, nyugodt „érzéssel” jöttem haza, hogy a közösség csendben, de egyértelműen átlendült egyik holtpontján. És jó felé lendült! Ami elgondolkodtatott: A mintegy tizenöt hozzászóló között csak két nő volt, őket sem ismertem régről. Hogy lehet, kedves testvérnők, hogy a lányoknak és asszonyoknak nem volt mondanivalójuk pont az érzelmek témában? Magamban kicsit tűnődve, a következő lehetséges okokra találtam: - vagy tényleg nagyon mélyre vannak fojtva bennetek az érzelmek, - vagy örültetek, és szívesen hallgattátok a férfiak belátásait, - vagy talán féltek még kimondani dolgokat… Szóval érdekelne a ti véleményetek is – mondjuk a következő számban! Szeretettel: Kalydy Zoltán, Miskolc

Beszámolók a Testvéri Szövetség sajószentpéteri Találkozójáról „Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal!” Június 22-én, vasárnap konferenciára gyülekezett össze a mintegy 150 fős testvériség, hogy „érzelmek helye a hívő életben” témakörben előadásokat hallgasson meg. Alapigénk a Róma 12:15 volt: „Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal!” Az előadók kifejtették, hogy ebben az elérzéstelenült világban milyen fontos a hívő ember pozitív érzelmi megnyilvánulása. Ne legyünk közömbösek a körülöttünk élő embertársaink felé, hanem szeretetünket, örömünket, együttérzésünket bátran fejezzük ki feléjük! Ugyanakkor intést is hallottunk arról, hogy az érzelgősség milyen veszélyt rejt magában úgy a gyülekezeti életet, mint a társadalmat illetően. Az előadások meghallgatása után igen élénk eszmecsere alakult ki, és sok értékes gondolat gazdagította mindannyiunk lelkét. Az Úré a dicsőség, és köszönet a szervezőknek, Dobos Lajos helyi gyülekezeti vezetőnek és a nőtestvéreknek, akik sokat fáradoztak azon, hogy a konferencia résztvevői minden jóban részesülhessenek. Pátkai Béla, Budapest

Ha lemaradtál... A Testvéri Találkozó előadói voltak: Hajas Miklós - Érzelmek az Erdélyi Ébredésben, Gál Lajos, Pátkai Béla testvérek - Helyénvaló érzelmek és tévelygések. Az elhangzott hanganyagok, kísérleti számítógépes videó megrendelhető a Szentesi Megújulás Körnél, Törökné Krisztinél: 6601 Szentes, Postafiók 38. E-mail cím: [email protected]

Benyomások Aminek örültem: A témának. Olyan téma volt, ami rólunk szólt és aktuális. (Pontosabban: már régóta aktuális.) Nem elméletek és sokszor hallott frappáns, de használhatatlan válaszok hangzottak el. Nem másokról, és nem mások hibáiról beszéltünk. Aminek nagyon örültem: Némely testvéreknek olyan hozzászólásai is voltak, amelyek ebben a körben - pláne tőlük, pár évvel ezelőtt - nem nagyon hangzottak volna el. Pedig mondandójuk jó volt, és szükséges.

(Ezt megelőzően 2003. február 9-én volt találkozónk „Intés, bátorítás, vígasztalás" címmel Szentesen. A következő november 9-én lesz Budapesten, témája: A gyülekezet építése. Részletesen lásd az utolsó oldalon.)

13

HÍREK. MEGHÍVÓ November 9-én, Az érzelmek helye a hívõ életben. Evangéliumi folyóirat 1. évfolyam 3. szám III. negyedév. Bemerítés

Recommend Documents