Hír mon dó. A Közelmúltban portréfilmet vetített az Echo Televízió Böjte Csabá ról. Miért született jászolba Jézus?

HERENCSÉNYI HE REN CSÉNY KÖZ SÉG KÖZÉLE TI HAVI LAP JA

Minden kedves Olvasónknak kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog, békés újesztendôt kívánunk! Karácsony Ma tán a béke ünnepelne, A Messiásnak volna napja, Ma mennyé kén’ a földnek válni, Hogy megváltóját béfogadja. Ma úgy kén’, hogy egymást öleljék Szívükre mind az emberek De nincs itt hála, nincs itt béke: Beteg a világ, nagy beteg... Kihült a szív, elszállt a lélek, A vágy, a láng csupán a testé; Heródes minden földi nagyság, S minden igazság a kereszté... Elvesztette magát az ember, Mert lencsén nézi az eget, Megátkozza világra jöttét Beteg a világ, nagy beteg... Ember ember ellen csatázik, Mi egyesítsen, nincsen eszme, Rommá dôlt a Messiás háza, Tanítása, erkölcse veszve... Oh, de hogy állattá süllyedjen, Kinek lelke volt, nem lehet!... Hatalmas Ég, új Messiást küldj: Beteg a világ, nagy beteg!... Ady Endre (1899)

Hírmondó 2007. NOVEMBER–DECEMBER

Miért született jászolba Jézus? Közelmúltban portréfilmet vetített az Echo Televízió Böjte Csabáról. A ferences rendi szerzetes 1992-ben került Dévára. A dél-erdélyi iparvárosban erôs kisebbségben vannak a magyarok, sok a mérhetetlen nyomorúságban tengôdô ember, fôként cigány, az elhagyott, vagy otthonról elmenekült gyerek. Csaba testvér látva az utca gyermekeit, leverte az évtizedek óta üresen álló ferences kolostorról a lakatot, és beköltöztek. Ma, a hozzá csatlakozó munkatársakkal 470 gyereket nevelnek Erdély több településén a Szent Ferenc Alapítvány szépen rendbe hozott otthonaiban. Nem csak ételt, otthont, ruhát ad nekik, de törôdik taníttatásukkal, szellemi és lelki fejlôdésükkel, vallási és erkölcsi nevelésükkel. Csaba testvér szavaiból a nézô megérti, hogy Jézusnak miért kellett jászolba születnie. Isten jelenlétét ott érezhetjük meg igazán, ahol az ember ereje véget ér. A rendszerváltás után megszûnô állami vállalatok gazdátlan bérházaiban, ahol a lakásfoglalók régen eladták a vízvezetékcsövek, lépcsôkorlátok vasát, eltüzelték az ajtó és ablaktokokat. A korunk számkivetettei barlangszerû szobákban, hidegben és sötétben éhesen várják a reggelt, ami nem hoz reményt, legfeljebb egy-két beváltható üveget a szeméttelepen. Ebbôl a világból érkeznek az otthonok melegébe az utca gyermekei sérült lélekkel, lesoványodva. Sokszor a szülôk hozzák ôket, hogy jobb sorsot szánjanak nekik. Így került Dévára testvéreivel a hároméves Jónás Marika is, aki nevetô szemekkel énekel a riporternek. Arcáról egy pillanatra sem tûnik el a mosoly, pedig két hónapja még beszélni sem tudott. Vajdahunyadon élô édesapja harmincnyolc éves. Sovány arca, megtört tekintete a tüdôrák elôrehaladtát jelzi. A felesége, napszámba jár és guberál. – Nagyon hiányoznak a gyerekek – mondja az apa –, de az otthonban elôbbre jutnak. Legyen belôlük jó munkásember, éljenek meg tisztességgel a két kezük munkájából. Én is dolgoztam mindig. A legpiszkosabb munkát végeztem a vasmû kokszolójában. Nem voltam büntetve, a törvényt nem hágtam át soha. Nem vádol. Nem mondja, hogy az embertelen munkától lett rákos, ezért ér véget hamarosan fájdalmasan rövid élete. Csaba testvér újabb történetet mesél. Karácsonyra, aki teheti, hazamegy a családjához. Az otthon lakói közül három testvér is otthon töltötte az ünnepet. Szilveszter este értük ment. Riasztó volt a hideg és sötét betongarázs, ahol a szülôk laktak. A mennyezetrôl csöpögött a víz, a piszkos és nedves ágyon egymást átölelve ült a család. Látszott, hogy semmi nincs, ami az

A

(Folytatás a 2. oldalon)

2007. NOVEMBER–DECEMBER

Aktuális

Miért született jászolba Jézus? (Folytatás az 1. oldalról) év utolsó napját ünneppé tehetné. A gyerekek tudták, hogy benn az otthonban meleg fürdô, világosság, ünnepi vacsora és gyerekpezsgô várja ôket, de ôk kérlelve fordulnak a szerzeteshez – Csaba testvér, olyan jó lenne itthon szilveszterezni a szüleinkkel! Az emlék felidézésekor Böjte Csaba szemét elönti a könny, és a tévé elôtt az enyémet is. Az egyik helyen ott van a civilizált világ minden komfortja, törôdése, a másikon csak az édesanya ölelése. Ha választani kell, a gyerekszív tudja a helyes választ. Újabb történet: Az egyik lánynak nem igazán bizalomgerjesztô kinézetû az édesapja. Ahogy Csaba mondja, ha az ember este találkozna vele, bizonyosan elfutna elôle. A lány meglátogatta szüleit, viszszatérve hiányzott a farmernadrágja. Eladta, hogy 12. születésnapját családi körben megünnepeljék. Nem akart ünnepelni, de édesapja szerette volna emlékezetessé tenni a napot. Elment a szeméttelepre guberálni, de nem talált semmit. Szomorúsága láttán adta el lánya a nadrágját, és vett az árából vacsorára valót. – Ennyire szereted? – kérdezte Csaba. – Ô a legjobb édesapa a világon. Ôt mindenkinél jobban szeretem! – mondta. A vonzódás története szívbe markoló. Amikor négyéves volt leforrázta magát vízzel. Az édesapja ölbe rohant vele a kórházba. Az orvosok látva a fér-

fi külsejét, ruházatát, nem engedték meg, hogy benn maradjon a gyerekkel. A kislány a kórház ablakából, az apa az udvarról nézték egymást és sírtak. A férfi megfordult, hazament. Vizet forralt, és leforrázta a saját kezét. Így ôt is felvették a kórházba, a lánya melletti szobába került. Böjte Csaba szeme ismét könnybe lábad. Abban a vad, kegyetlen világban, ahol inkább az emberi gyengeségek és vadságok törnek felszínre, a szeretetnek olyan dimenziói léteznek, amelyek a mi fegyelmezett, civilizált életünkben elképzelhetetlenek. Vajon ha ezzel a vad, általunk megvetett cigánnyal kell egyszer majd az Égi Bíró elé állnunk, melyikünk lesz a kedvesebb? A lelkünk mélyén tudjuk a választ. Csaba testvért látva eszünkbe jut, hogy szentek élnek köztünk, csodák történnek körülöttünk, csak mi nem láthatjuk ôket, mert nem akarjuk magunkat rábízni Istenre. – Nem tudom hol van most a 470 gyerekem, de nem aggódom, Isten vigyáz rájuk! – mondja Csaba,

s közben a gondviselésre is talál egy példát! Izgatottan várta a cserépkályhást, aki a munkadíjáért jött. Ez még a kezdeti idôkben történt, pénz nem volt. Ekkor váratlanul érkezett egy férfi, akire nem is számított. Korábban kérte ôt, hogy imádkozzon a gyerekekkel, hogy a fiának sikerüljön az egyetemi felvételi. Felvették, és most adományt hozott. Éppen annyit, amennyi a kályhás díja volt. Távozása után megjött a mester, Csaba boldogan adta át a pénzt. A kályhás egy kis ideig kezébe tartotta a bankjegyeket, majd elvett belôle egy keveset, a többit visszaadta. Ennyi volt a történet, talán nem is pontosan idéztem fel minden elemét. De a lényege, igazsága belém mart, felkavart. Nem szabad ezt az élményt elfelejteni, ezért osztom meg veletek is, most karácsony idején! Amikor a jászolba fekvô kisdedet látjuk, a szívünk felenged, fogékonyabbá válik a jóra. Segítenünk, adnunk kell! Adnunk, de nem csak a feleslegest, azt is, ami hiányozni fog. Ehhez azonban szakítani kellene azzal a világgal, amely most áltat és fogva tart. Pekár István

Nyolcszáz éve született Szent Erzsébet Élete válasz a globalizáció kérdéseire A nyugati világnak terrortámadásokkal, az energiahordozókkal való manipulációval, a nemzetgazdaságok térdre kényszerítésével kell szembenéznie. Ezek a külsô fenyegetettségek, míg a liberalizmus, az elvilágiasodás, a keresztény gyökereink megkérdôjelezése, a dologiasság sátáni kísértése belülrôl rombolja a társadalmat, az embereket. A világ természetes velejárója az emberi különbözôség. Elsôsorban az alkotókészségre, a munkabírásra, a szellemi képességekre kell gondolni, emiatt minden korban kialakultak a tehetôsebb és szegényebb rétegek, népcsoportok. Ezek természetes társadalmi és emberi körülmények között békességben, egymásra hagyatkozva, egymásban bízva éltek egymás mellett, és élhetnének ma is.

2

Egyszerûbben fogalmazva mindig voltak és vannak szegények és gazdagok. A vallásunk, Krisztus törvénye, a felebaráti szeretet ad esélyt az embereknek a rendezett körülmények közötti együttélésre. A felebaráti szeretet egyik leglényegesebb vonása az irgalmasság, mely legfôképpen az elesett, éhezô, szomjazó, ruhátlan, szállástalan, fogságban élô, beteg emberek gyámolítását, segítését szolgálja, valamint halottaink eltemetését teszi kötelezô érvényûvé minden istenfélô ember számára.

Mindnyájan ismerjük nagy vonalakban Szent Erzsébet életét, melyet talán legszebben és legteljesebben a kassai Szent Erzsébetdóm fôoltára jelenít meg. A kassai dóm 1474 és 1477 között felállított szárnyas oltárának táblaképei Árpádházi Szent Erzsébet életrajzírói, két obszerváns ferences szerzô, Temesvári Perbált és Laskai Osvát lejegyzett története alapján készült. Az Érdy-kódex ôrizte meg Szent Erzsébet elsô magyar életrajzát. Eszerint II. András és Gertrúd ki-

Herencsényi Hírmondó • Herencsény polgárainak tájékoztató magazinja • Megjelenik minden hónap utolsó hetében • Kiadja: Herencsény község önkormányzata Felelôs kiadó: Jusztin Józsefné polgármester • A szerkesztôség címe: Herencsényi Fonó, 2677 Herencsény, Kossuth út 50. • Felelôs szerkesztô: Pekár István, tel: 303-436-115, e-mail: [email protected] • Szerkesztôségi titkár: Ambrózi Erzsébet, tel: 35-357-459, e-mail: [email protected] • Nyomdai munkák: Agroinform Kiadó és Nyomda Kft., 1149 Budapest, Angol u. 34. • Ügyvezetô: Bolyki István • Nyomdai elôkészítés: Sándor Anna, Soós Éva • Lapunk szerzôi: Ambrózi Erzsébet, Csizek Alíz, Csizek Róbert, Jávor Károly, Hegedûs Szilárd, Kálmán Ildikó, Lukács Rita, Oláh Kitti, Pekár István, Pszota Csilla, Stodulka Gábor, Szandai József, Szedlák Dorina, Varga Judit, Tácsik Bálint


Aktuális

A kassai szárnyasoltár

rályné leánya a német-római birodalom Thüringia tartományának grófjával, IV. Lajossal kötött házasságot 1221-ben. Szeretô férjét 1227ben, keresztes hadjárat során halálos járvány ragadta el. A mélyen vallásos Erzsébet jegyessége, majd házassága éveiben kitûnt az elesettek, a szenvedôk iránti jótékonykodásával. Ezt azonban a wartburgi fejedelmi udvarban sokan tékozlásnak vélték Nem ismerték Hieronymus tanítását, mely szerint „a gazdagnak nem árt vagyona, ha jól használja”, vagy Greg. Naizanz. tanítását „aki a gazdagságot rosszra használja, éppoly szánalomra méltó, mint az, aki magát sebzi meg karddal, mellyel az ellenséget kellett volna megfenyíteni.” Ma ugyanolyan világot élünk, mint Szent Erzsébet idejében. Külsô és belsô ellenségeink sanyargatnak, a szegénység és nyomor nem csak a szegény népeket, vagy jobb sorsra érdemes nemzetünket sújtja, de a jóléti fogyasztó társadalmak gazdag európai uniós és északamerikai közösségeit is. Nem hangzatos projektekre, különbözô csúcstalálkozókra és uniós határozatokra lenne szükség, hanem Isten igéjének hirdetésére, annak folyamatos újraértelmezésére, s egyházunk szentjeinek példamutató életén való elmélkedésre. Így ismerhetnénk meg azt a lelkületet, amely lehetôvé tenné számunkra Isten befogadását teljességgel,

hogy cselekedeteinket az Ô akaratának megfelelôen, Ô benne feltétlenül megbízva, életünket neki felajánlva, önzetlenül: szentje– szolgálója- és katonájaként élhessük meg. (Gyökössy) Ezt tették az Egyház szentjei is, és ezt tette az egész világon ismert Szent Erzsébet, akinek majd minden

katolikus templomban szobra van, kötényében a rózsákkal, melyek kenyérbôl változtak virággá. Ismerte ô a nyomort is, hisz gyermekeivel kiüldözték jogos örökségébôl, férje rokonai végül Martburg városát jelölték ki lakóhelyül. Erzsébet Krisztus földi életének követése a tökéletes élet iránti vágyból indítva lemondott a világi javakról, s legfájdalmasabb döntésként elszakadt gyermekeitôl, magyarországi rokonaitól is. Nem kolostorba vonult, hanem a ferencesek eszméit követô penitenciás nôvérek szürke ruháit öltötte magára, s a szegényeket szolgálta. Alázatosan ápolta a leprás betegeket, mosta és kötözte sebeiket, s ez mellett önsanyargató, aszkéta életet élt. Feljegyzések szerint egy madárka énekét hallgatva, teljes lelki békében, mosolyogva hagyta el a földi világot 1231-ben, alig 24 évesen. Már életében szentként tisztelték az emberek. A katolikus egyház 1235-ben fogadta szentjei közé, felmagasztalását édesapja, II. András még megélhette. Végtelen szomorúsággal, de Isten akaratát teljeséggel elfogadva látta szeretett lányát az égiek körében. Szent Erzsébet ma is példát állít a világ elé. Példát az élet teljességének értelmérôl, annak valódi értékérôl. Nekünk is kiutat jelenthet Szent Erzsébet példája, megrendült nemzetünk szegényeinek gyámolítása, szolgálata. Kalmár Ildikó

Mese, mese, mátka…. Mese, mesemondó, palóc mesemondó, sôt tábor! Amikor elôször hallottam, valami izgalommal vegyes öröm mocorgott bennem. Régi esték és pattogó tüzek emlékét idézte. Legtöbbünk talán már nem is tudja, milyen egy igazi mese, bár mi itt Herencsényben igen elôkelô helyzetben vagyunk, hiszen van egy messzeföldön híres mesemondónk, Bartus Józsefné, Teri nene. Az elsô hírek után megérkeztek az emberek is, elôször a „felderítôk”, Környei Alice és Badin Ádám, egy héttel a program elôtt. Találkoztunk, beszélgettünk, terepszemlét tartottunk, megszerveztük a szállást, tervezgettük a programot, a találkozókat. Alice és Ádám meglátogatták Teri nenét, s úgy tudtuk, Pál István bátyánk is megtisztel minket jelenlétével. Nagy volt az izgalom, a készülôdés. Polgármesterünk, Bözsike, segített az elszállásolásban, asszonyokat kerestünk, akik fôzné-

nek a vendégeknek, listák készültek a beszerzendô dolgokról, latolgattuk ki és hogyan tud hozzájárulni a mesemondók fogadásához.

Pénteki találkozás A gyülekezô pénteken, október 12-én délután volt. Budapestrôl hazafelé menet még egy kis kitérôt kellett tennem, mert Czakó Jóska várt rám odaát, Szlovákgyarmaton a buszállomáson, meg volt bevásárolni valóm is. Útközben Jóska elmesélte, hogy Németországban dolgozik egy klinikán, de Pozsony mellett él, és rendszeresen fellép Badin Ádám meseszínházában, mint zenész. Akkor még nem tudtam, hogy a degeszre tömött hátizsák, amivel jött, tele van a legkülönfélébb hangszerekkel. Megérkezvén a Fonóba, jó melegbe, családias hangulatba és a frissen elkészült paprikáskrumpli (Alice alkotása, aki az est háziasszonya is volt) bizalomgerjesztô illatába csöppentünk. Akik korábban érkeztek és körbeülték a nagyasztalt, épp végeztek a vacsorával, így aztán mi is nekiláthattunk. Eljöttek a Hagyományôrzô Népdalkör tagjai is, mesemondó Fanninkkal együtt, szépen beöltözve, és jó szokás szerint mindenki hozott valami süteményt.

3


Aktuális Aztán jöttek sorra Mónika, Klaudia meg a többiek és persze Teri nene sem állhatta meg mese nélkül, elemében volt és minden ifjú szárnypróbálgatóhoz volt egy-egy jó szava. A népdalkörös herencsényi asszonyok dalaikkal ajándékoztak meg minket és jó volt látni, hogy az ének újra és újra mosolyt csalt az arcokra. Szép este volt!

Szombati szereplés

Akik az éhes mesemondókról gondoskodtak

4

Hangos „megjöttek, itt vannak” kiáltással jelezték, hogy újabb mesemondók érkeztek Felvidékrôl, még vagy két autónyian, szüleik kíséretében. Mint régi barátok, úgy üdvözölték egymást kicsik és nagyok, majd rövid beszélgetés után a felnôttek, Ádámra bízván gyermekeiket, elbúcsúztak. Vártunk még ifjú vendégeket Vajdaságból is, de részint a távolság, részint vízum problémák megakadályozták ôket a részvételben. A magyarországiak is kevesebben jöttek a tervezettnél, mert azon a héten szombaton is volt tanítás. Úgy este hét felé együtt volt mindenki és megkezdôdött a mesemondó tábor. Bevezetésképpen Ádám elmondta, hogy most baráti találkozóra jöttek, Teri nene meghívására, és nem mûsort adnak, beöltözve, ahogy szoktak. Amolyan „edzôtábor” ez, ahol örülnek egymásnak, az együttlétnek, tanulnak egymástól, a vendéglátókkal való találkozásból, jól érzik magukat, töltekeznek lelkileg és szellemileg egyaránt. Talán épp a legifjabb, a 11 esztendôs Szabó Laci Sajószentkirályról, volt a legbátrabb, ô kezdte a mesélést, mi meg körbeülve a búboskemencét, hallgattuk. Ámultam azon a természetességen, ahogy mesélt nekünk, kissé rekedtes hangján és olyan ízes tájszólásban, hogy bárki megirigyelhetné. (Tudvalévô, hogy a „palóc mesemondóság” alapfeltételei közé tartozik a szabad szövegmondás mellett, a palóc nyelven szólás is).

Szombaton, reggeli után gyönyörû, friss szeles verôfényben, kisétáltunk a Töröktemplomhoz, majd miután meghallgattuk a helyhez kötôdô legendákat és eseményeket, átballagtunk a Palócok Vigyázó Keresztjéhez. A tiszta idôben ragyogó volt a panoráma, a falu mint egy ékkô, feküdt alant a tájban. Miközben minket ropogós pirosra fújt a hegyi szél, lent a Fonó udvarán szorgos kezek készítették az ebédünket. Fortyogott a katlanban a jó, zöldséges gulyás, sült a pampuska. Ez volt a szerencsénk, mert mire leérkeztünk, mindenki farkaséhes volt. Olyan jó idônk volt, hogy kint terítettek nekünk és a szakácsaink, Dropka Józsefné Verus néni, Kosik Mihályné Ilonka néni és Cserôdiné Marika étkei után mind a tíz ujjunkat megnyalhattuk. Ott sürgölôdött köröttünk Fanni nagymamája, Korbely Ferencné is. Mesés dolgunk volt, ami persze nem csoda, hiszen a mesemondó tábor programjának kellôs közepén tartottunk. Evés után elszéledtünk sziesztázni és erôt gyûjteni az esti programra. A délutáni szentmise után a mesemondók lejöttek a faluba. Boglár, a feleségem elment Pál Istvánért, az öreg dudásért, Tereskére, ô volt a szombat esti „gála” díszvendége. Ahogy gyülekeztünk a Mûvelôdési Ház nagytermében, úgy sûrûsödött a hangulat, amirôl beszélni nincs értelme, benne kell lenni és akkor beszivárog az ember pórusain, felforrósodunk, eltölt a várakozás izgalma és ezt nem lehet öröm nélkül kibírni. A mindig mosolygó Alice dalra fakadt és magával ragadta a többieket. Aznap estére a Tiszavirág Népdalkört vártuk, meg a

falu népét, no ha vártuk, hiába vártuk, mert egyik sem jött meg, csuda tudja, miért. Ez egy külön történet. Jöttek viszont Terénybôl, Ilinybôl (akik a szombati tanítás miatt csak mostanra értek ide), meg néhányan azért Herencsénybôl is, majdnem tele lett a terem. Szerencsésen befutott a tereskei kis csapat is, Pál István, Bese Botond, egy fiatal dudás, aki Pista bácsi egyik tanítványa, meg Róka Szabolcs, mese- és énekmondó. Pista bátyánkat régi ismerôse, Teri nenénk fogadta. Felmentek a színpadra és leültek egy kisasztal két oldalára. A kép belém ragadt, mert a két ember ott maga volt a történelem – karnyújtásnyira tôlünk, itt, közöttünk – mi meg sütkérezhettünk a belôlük áradó varázslatban. Bese Botond még meg sem melegedett, máris arra bátorítottuk, fújja meg a dudáját. Fújta is, nem sokat kérette magát, egy nótát vagy kettôt, de az olyan volt, mintha tûz szaladgált volna köztünk. Aztán ahogy az öreg dudás elôrejött a színpad széléhez, lent az elsô sorok úgy húzódtak félkörösen közelebb hozzá. Elhárította a kérést, hogy ô is dudáljon, mondván, hogy ôt mesélni hívták most ide. Bele is fogott és beköszöntônek elénekelt egy dalt, de olyan szépen és olyan belsô tûzzel, amitôl az embernek megsajdul a szíve, és valami megmarkolja a torkát. Tudnak valamit ezek az öregek, amibôl csak remélem, hogy egy kicsit legalább eltanulhatunk. „Jóestét, jóestét, de nem mindenkinek, csak annak az egy legénynek, aki engem szeret….” …és mesélt, de ezzel a nap még nem ért véget, mert a Fonóban elköltött vacsora után Róka Szabolcs gyûjtötte maga köré az egybegyûlt gyerekeket, akik hamarosan maguk is részeivé, szereplôivé váltak egy eljátszott mesének. Bese Botond bele-bele dudált a történetbe. Ahogy néztem a játékmestert, a maskarás szereplôket és körül az embereket, boldogság volt a szívemben.


Aktuális

Egyszer volt, hol nem volt…

Vasárnapi számvetés A vasárnapi együttlét megint a Fonóban volt a kemence köré gyûlve. Az elôzô napok pezsgése után békés és meghitt beszélgetésbe merültünk. A palóc mesemondók jövôjérôl esett szó, hogyan legyen tovább, milyen módon tudnák a kapcsolatot tartani. Ádám és Alice még az elején, kíváncsi kérdésünkre, meséltek nekünk kis közösségük múltjáról.

ugusztus 27-én kerékpárral mentem Cserhátsurányba. A megszokott úton meglepetéssel tapasztaltam, hogy Haláp után sárga gépek nyírták az út menti árkok gazos, benôtt füvét, több ember pedig az év folyamán elszórt szemetet gyûjtötte zsákokba. Cserhátsurányba érve ismét meglepôdtem, hiszen az iskolához vezetô úton kátyúzták az ugyancsak, töredezett, „röges” utat. Úgy ötven-egynéhány évvel ezelôtti emlékek jutottak eszembe. Mikor a húsvét közeledett, szép emlékû nagyapám agyagot áztatott be és kevert mindenfélével, majd nagyanyám ezzel a sárga masszával tapasztotta végig a keskeny kis gangot a frissen meszelt fehér házfalig. Vendéget vártunk! Ma ismét vendéget várunk, már nem csak a gangot és nem agyag-

A

A Palóc Mesemondó Versenyt 1996 óta rendszeresen megtartják, eredetileg a Palócföldön (Magyarország, Szlovákia) élôk számára meghirdetve. A vajdasági palóc kirajzásban élôkkel nemrég találtak egymásra. Az Ilinyben 2006-ban tartott táborban és az idén tavaszi mesemondó versenyen már részt vettek Bácskertes (Kupuszina) palóc mesemondói is, mégpedig egy nagyon jó csapattal. Az évek során a versenyek (Ádám szívesebben

nevezné találkozóknak) mellett kialakultak a táborok, amelyek fô célja lehetôséget adni a tehetséges mesemondóknak tudásuk elmélyítésére és a serdülôkor (amikor a legtöbb gyerek abbahagyja a mesélést) nehézségeinek átvészelésére. A táborok „törzsgárdája” azokból áll, akik most itt voltak Herencsényben. Miközben járt a szó körbe-körbe, a búbos kemence masináján szép csendben rotyogott Alice bablevese és épp idôre el is készült. Ebéd közben sorban megérkeztek a szülôk, meghívtuk ôket kóstolóra és jó szóra. Aztán szép lassan szétszéledtünk és ment mindenki a maga útjára. A vendégeink voltak: Szabó Laci és Szabó Bianka (Sajószentkirály), Szeleczki Mónika (Kéménd), Oszoli Gábor (Palást), Híves Klaudia (Lukanénye), Bedécs Tímea és Ibos Attila (Rozsnyó), Bukovinszky János (Kövecses), Tóth Bernadette (Iliny), Eszes Benjámin (Salgótarján) és a mestereik, Környei Alice (Terény) és Badin Ádám (Rozsnyó). Köszönjük nektek a szép, emberi, élményt és örömet adó együttlétet! Köszönjük azoknak is, akik munkájukkal, gondoskodásukkal, szeretetükkel támogatták és segítették a program lebonyolítását, és akiket írásomban meg is említettem! Kívánok magunknak is, fiataloknak és idôsebbeknek egyaránt hasonló együttléteket, mert ezekbôl teremhet élô közösség, ami a megmaradásunk záloga! Jávor Károly

Elnöki látogatás! (és aztán?) gal, de tapasztunk, meszelünk, készülünk. Megtiszteljük tisztasággal, és azzal, hogy lélekben is várjuk. Néhányan megkérdezték, no és aztán? Mások lelkesedtek, és feltétlenül ôk vannak erôs többségben. Szeptember elsején Dr Sólyom László a Magyar Köztársaság elnöke Cserháturányban nyitotta meg az iskolai tanévet. Az ország elsôszámú közjogi méltósága megtisztelte kis falunkat azzal, hogy tôlünk üzent az ország hasonszôrû településeinek, iskoláinak: van remény, dolgozzunk keményen és hitünk szerint, bízzunk a tudás, a munka, a becsület és a kitartás erejében, és soha nem szabad feladni. Üzent, hogy minden gyermeknek egyforma joga van a tudáshoz az életben

való boldoguláshoz, nekünk pedagógusoknak pedig kötelességünk e vállalt feladatunknak, hivatásunknak megfelelve, eleget tenni ezen elvárásoknak. Az üzenet mindenkihez szólt, a tanulókhoz, a szülôkhöz a település és az ország vezetôihez és hozzánk a kéthavi munkaidôkerettel megáldott, közalkalmazotti bértáblával, IMIP-vel sújtott pedagógusokhoz is. A látogatás igen közvetlen, jó hangulatban zajlott, minden elhangzott – valóságos problémák, valódi eredmények és a várható megoldó képletek –, ami ilyenkor szokásos. A média illôen az esemény súlyához, ugyancsak szépen magasztalta az intézmény és a fenntartó települések eredményeit. Kicsi, alig ismert falvainkat, néhány éve még a bezárással fenyegetett iskolánkat példaként lett állították az ország nyilvánossága elé! Nekünk, itt lakóknak azzal üzent a köztársaság elnöke, hogy kicsiny iskolánkat választotta programja színhelyének és példájának. Több helyszínt ajánlottak számára, de ô minket talált a legmegfe-

5


lelôbbnek. Ez a megtisztelô figyelem mindannyiunkat lelkesedéssel tölt el, hogy munkánkat lehet még sokkal jobban, eredményesebben tenni és szeretnénk is, még akkor is, ha állami intézkedések sora igyekszik elbizonytalanítani, dolgozókat, tanulókat, szülôket és fenntartókat egyaránt, egyre-másra gördít akadályokat a haladásunk elé. A fenntartók támogatása és áldozatkészsége az ügyben példamutató, az Elnök Úr tudatos iskola választása és az országos elismertség, törekvéseinket illetôen feltétlenül arra sarkall minden kedves kollégámat, hogy valóban rendületlenül és elhivatottan szolgáljuk az iskola a gyermekek érdekeit, haladását. Feltétlenül új elemként kell, hogy programunkba kerüljön a fenntarthatóság kérdése! Nem rendezhetjük le annyival, hogy nem a mi kompetenciánk. Bár nem csak a miénk, de a miénk is! Hiszen nekünk kell olyan tudás alapot biztosítani, amivel az adott helyzetben, régióban életképes, piacképes

Aktuális munkaerôvé válnak diákjaink. Természetesen ezt „csak” az iskola nem képes elvégezni ehhez szükség van a támogató, befogadó környezetre és a feltételek megteremtésére. Az iskola tanulóival beszélgetve, majd a kollégákkal értékelve az eseményt egyértelmûen a szûrhetô le a véleményekbôl, hogy valóban kapaszkodó, útmutató és lelkesítô volt a vizit és az utána következô publicitás. Lelkünkben, fejünkben megerôsítést nyert, hogy amit teszünk jó, de még jobban, még eredményesebben kell munkálkodnunk, nem csüggedve, hanem telve tûzzel, és lesznek még gyermekeink és lesz még iskolánk! Sztancsik József

A régi holmik becsülete destova 22 hosszú esztendô telt el azóta, hogy Szabó György szobrász barátom elôször magával vitt az Ecserire, a nevezetes budapesti régiségpiacra. Boldog tulajdonosa lettem 17 évesen egy rettenetes állapotú, zománcfestékkel vastagon bekent régi karosszéknek, amit sok munkával, kitartóan próbáltam olyanná varázsolni, mint amilyen eredetileg lehetett. A szék jó tíz évvel késôbb egy tanár kollégám lakásában kötött ki, remélem azóta is ott szolgál. A régi tárgyak szeretete megmaradt, jó pár könyvet elolvastam a XIX. és XX. század bútorairól, kiállításokra jártam Budapesten és Bécsben, árverési ka-

I

6

talógusokat böngésztem, majd két évvel ezelôtt elvégeztem a bútorés szônyegbecsüs tanfolyamot. A tanfolyamon sok hasznos dolog mellett azt az alapigazságot is megtanultam, hogy egy tárgynak annyi az értéke, amennyit az adott helyen és idôben fizetnek érte. Mostanában gyakran gondolok arra, hogy nem teljesen igaz ez az állítás. Ma már biztos vagyok abban, hogy a tárgyak értékét sok más té-

nyezô is befolyásolja. Egy száz éves komód többet ér egy száz éves házban, mint egy újpesti panellakásban, egy rozsdás öntöttvas lábas muskátlival teleültetve többet ér a kertben, mint a méhtelepen, a nagymama kedvenc széke többet ér a konyhában, a sparhert mellett, mint a régiségpiacon. A régi tárgyak egymás értékét növelik, pénzre nem váltható aranyszálak kötik össze ôket egymással és azokkal az emberekkel, akik megbecsülik ôket. Különösen értékesek akkor, ha egy szívünknek kedves személy használta ôket, és még inkább akkor, ha ô alkotta meg ezeket a tárgyakat. Az alkotás, a kézzel végzett munka valami megfoghatatlan, rejtélyes tulajdonságot ad a dolgoknak, a precíz gépek termékeibôl ez valahogy hiányzik – azok legfeljebb megbízhatóságuk miatt lehetnek értékesek, már amennyiben ez fontos szempont volt a gyártás során. Azt hiszem, ezt mindenki érti, aki már evett ugyanazon a napon a nagymama túrós rétesébôl és a boltiból. Persze rengeteg értékes dolog van a mai világban is, tele van kultúrával a világháló, vannak igazán jó filmek a televízióban, rengeteg irodalom a könyvesboltokban, és csodálatos zenéket lehet tárolni egy mp3 lejátszón. Ezek az értékek elôbb utóbb megtalálnak bennünket. A régi világ értékeit viszont nekünk kell megtalálnunk, nekünk kell észrevenni a híres-nevezetes gyártó cég jelzését a hajlított bükkfából készült szék rámáján vagy a régi tányér alján, aztán a megtalált kincsek alaposabb megismeréséhez már remekül lehet használni a modern technikákat. Nekünk kell megkérdezni az öregektôl, hogy milyen történetek kapcsolódnak egy-egy tárgyhoz, kinek és miért voltak fontosak egykoron, és hány generációt szolgáltak hûségesen. Tárgyaink képei és ezek a történetek még nincsenek fent a világhálón, pedig lehet, hogy ott is kellene tárolni belôlük egy példányt, hogy egyszer majd unokáink is rátalálhassanak. Stodulka Gábor


Aktuális Valószínûleg az ágyban fekvô betegeken kívül nincs herencsényi ember, aki naponta ne tekintene fel a Gyürki-hegyre. Ma már a gyerekek nem is gondolják, hogy az idôsebb korosztálynak a domb volt a legkedvesebb játszó és kiránduló helye. Balázsné Katulin Margittal a régi idôkrôl beszélgettünk.

Balázsné Katulin Margit

– Mire tudna visszaemlékezni a gyerekkorából? – Nagyon szép és élményekben gazdag gyerekkorom volt. Sok idôt töltöttem az ötvenes években a Gyürki-hegyen, fôleg nyáron, amikor kimaradtunk az iskolából. Gyerektársaimmal jártunk a hegyre, még felsorolni is nehéz, milyen sokan. A pajtásaim közé tartozott Vraskóné Keresztúri Annus, a húga Rozi, Vizdák Rozika és az öccse Jancsi, Szedlákné Hovanecz Rozi, és az öccse Pityu, Pécsiné Bacskó Margit, és az öccse Jancsi, Gyurovics Józsi, Tácsik Józsi és az öccse Jancsi, és Katulin Jani. Valamenynyien várasiak voltak. A kertünk végébôl gyalogút vezetett a Gyürkihegyre, arra jártunk a libákkal. Játék közben ugyanis vigyázni kellett a libákra, így hasznot is hajtottunk. Mivel forrás, kút nincs a hegyen, vizet otthonról vittünk az állatoknak és magunknak is. – Az évszakokkal miként változott a táj? – Alig vártuk, hogy tavasz legyen, mentünk kék és fehér ibolyát szedni. Nekem nagyon tetszett a Gyürki-hegyen pompázó sárga virágú cindróka, amit hivatalosan tavaszi héricsnek hívnak. Értékes védett növény, még most is lehet tavasszal látni.

Négy évszak Gyürki-hegyen Mikor eljött a nyár, még több virág bontotta ki a szirmait. Kinyílt az illatos törpe csipke rózsa, a törökszekfû, a pipacs, a kék szarkaláb, és a világoskék színû vadlen. Ezekkel még a mai napig is találkozok, ha kimegyek a hegyre. A libaôrzés mellett még a játékra is volt idônk. Sokat játszottuk a lakodalmast, melyekhez Keresztúri Annus hozta a menyasszony koszorút otthonról, és a fehér slaért. Ez a koszorú olyan szép volt, amilyent a balassagyarmati Palóc Múzeumban láthatunk. Kedvelt játékunk volt a hátulsó pár fuss elôre, és a bújócska is. A szamócát is szerettük, szedni és enni is, nagyon finom volt. Gyûjtöttünk még kakukkfüvet, hársfavirágot, amit otthon megszárítottunk, és télen ebbôl fôztünk teát megfázásra, köhögésre, de egészségesen is nagyon szerettük. – Gondolom az aratás is nagy szerepet kapott nyáron a régi idôkben? – Amikor elérkezett az aratás ideje, már ritkábban jártunk a hegyre, hanem Bikkbe hajtottam a libákat, mert ott volt földünk. Az aratás kezdetén a libák Gáspár Gyuri bácsi portáján voltak éjszakánként, és akkor hajtottuk ôket haza, mikor vége lett a betakarításnak. Akkor hajtottuk a libákat a búzaföldünkre, amikor apu meg anyu learattak. A napi aratásból napnyugta után indultunk haza a Gyürki-hegyen keresztül. Amikor a hegy tetejére értünk, már besötétedett, és akkor csodálatos élményben volt részem, amit a mai napig sem tudok elfeledni. Jöttünk a gyalogúton, a fû között ciripeltek a tücskök, majd pici világító fények tûntek fel. Megkérdeztem anyut, hogy mik azok? Azt mondta, hogy ezek a Szent János bogarak. A hegyen van egy régi kereszt, ami elôtt sokszor elmentünk. Amikor hársfavirágot gyûjtöttünk, szedtünk egy csokor mezei virágot is, amit a kereszt tövébe raktunk. Ki gondolta akkor, hogy 2005-ben egy

A Gyürki-hegy legszebb virága a cindróka

másik keresztet is felállítanak a hegyen egy kápolnával együtt. Mikor a határba befejezôdött a búza, árpa, zab aratása, megkezdôdött a cséplés. Ekkor a Gyürkihegyre, a várasi házak feletti dombra kivittek a tûzoltók egy szirénát. Minden családnak huszonnégy órán keresztül tûzôrséget kellett vállalnia. Tizennyolc éven felüliek tölthették be a pozíciót. Erre azért volt szükség, hogy ha valahol a szérûkbe tûz ütött volna ki, akkor a szirénát meg kellett tekerni. Ennek olyan erôs hangja volt, hogy a falu bármely pontján meg lehetett hallani, de szerencsére nem emlékszem rá, hogy tûzeset történt volna. – Ôsszel és a téllel kapcsolatos emlékekrôl tudna valamit mondani? – Sajnos eltelt a nyár, iskolába kellett menni, de ôsszel is felkerestük a mi kis hegyünket, mert sok vadkörtefa nôtt rajta. Termésüket nagyon szerettük, fôleg mikor megpuhult. Egyszer még Csábi Károly tanító bácsinak is kellett vinni kóstolót. Nem felejtettük el a hegyet télen sem, mert kijártunk szánkózni, amikor nem volt nagy a hó, mert akkor bizony havasak voltak a telek. A mi szánkónk nem ródli volt, mint az unokáimnak, hanem édesapám készítette akácfából, és ráfértünk akár öten is. – Nekünk, fiataloknak sokféle idôtöltés adódik, de egy kicsit irigylem ezeket a régi Gyürki-hegyi évszakokat… Boldog vagyok, hogy most olyan helyen lakom, ahonnan minden évszakban, minden nap láthatom azt a helyet, ahol a gyerekkorom egy részét töltöttem. Tácsik Bálint

7


Házunk tája

Nagykikindától Herencsényig Évek óta él itt él közöttünk Németh József és felesége Matild néni. A kedves, barátságos házaspár csendesen éli mindennapjait a szemetszögi házban. Hozzájuk kopogtattunk be, hogy nyújtsanak egy kis betekintést az életükbe. A kapunál Józsi bácsi fogadott. A lakásban a kellemes meleget árasztó kemence mellett ültünk le beszélgetni.

Matild néni és Józsi bácsi

Józsi bácsi! Honnan és mikor költöztek Herencsénybe? 1997-ben Szent Mihály ünnepe elôtt költöztünk át Szerbiából, Nagykikindáról. Nagykikinda 73 ezer lakosú nagyváros a Bánátban. Szerbiában akkoriban tört ki a háború, és a magyarokat besorozták, vitték a háborúba. Nehéz lett a helyzet, így a fiunk jobbnak látta, ha elhagyjuk az országot. A házunkat el kellett adni. A fiunk barátja volt Praszna Lajos, ô is segített nekünk itt, Herencsényben házat venni, elhelyezkedni, berendezkedni, messze Szerbiától. Akkoriban sokan szöktek át, a magyaroknak nem volt ott hazájuk. Jártak már a háború elôtt is Magyarországon? Nem, sajnos nem volt alkalmunk, pedig nagyon szép hely. Összetartóbbak-e az ottani magyarok, mint az itthoniak? Meglátásom szerint itthon sokkal összetartóbbak, mint kint, Szerbiában. Ott nem igazán foglal-

koztak egymással a magyarok. Igaz, a szerbek nem is szerették, ha magyarok egymással magyarul beszélgetnek. Matild néni! Hol dolgoztak, hogyan éltek Nagykikindán? Jól éltünk. Egy gyárban volt a munkahelyünk. Munkaidô után otthon dolgozgattunk, ki-ki a maga területén, én a háztartásban, a párom a méhekkel, amibe én is besegítettem. Minden vasárnap elmentünk a templomba. Szórakozni nem jártunk, de nem is hiányzott, nem volt része az életünknek. A szomszédaink mind szerbek voltak, nem szerették, hogy magyarul beszélünk. Nem is köthettünk baráti kapcsolatokat. Ez a munkahelyen is így volt: ha dolgoztunk – nem beszéltünk –, akkor nem bántottak minket. Nekünk nem volt szabad magyarul megszólalni. Akkor még örülhettünk, hogy volt munkánk. De amikor kitört a háború, nagyon rosszra fordult a sorsunk. Meséljenek a családjukról! József az egyetlen fiunk nagyon okos gyermek volt, messze kiemelkedett a társaitól a tanulásban. Állatorvosnak tanult a nándorfehérvári egyetemen. Mindig számíthattunk rá. A méhészetbe is besegített, és ô készítette a házunkba ezt a meleget adó szép kemencét

Civil szervezetek Herencsényben A Palócföld Alapítvány

8

A rendszerváltás elôkészítésének egyik jelentôs állomása volt Magyarországon az egyesülési törvény (1989. II. tv.) megalkotása, amely alapvetô emberi-állampolgári szabadságjogként biztosítja, hogy bárki létrehozhasson öntevékeny, jótékony, sport, környezetvédô, ifjúsági és egyéb közösségi szervezetet. A törvény kihirdetése után valóságos „alapítási láz” tört ki, amely a kormányzati szférát is meglep-

te. Jelenleg a civil szervezetek száma 50 ezer felett van, így elmondható, hogy kialakult – az állami és a gazdasági szektor mellett – a társadalom harmadik, meghatározó szektora, a civil szektor. Az ilyen szervezetek egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy létrejöttüket és

is. Hála Istennek, már 2 lányunokával is büszkélkedhetünk. Egyikük 19, a másikuk pedig 2 és fél éves. Ôk a mi kedves családunk. Kivel tartják a kapcsolatot Magyarországon? Közelebbi kapcsolatunk csak a fiunkkal és a családjával van. Ô kéthetente meglátogat minket itthon. Itt a faluban pedig fôként az utcabeliekkel, szomszédokkal. Hogyan telik a napjuk, mivel foglalkoznak? Tavasztól ôszig a kertben dolgozgatunk és az aprójószágokat nevelgetjük a férjemmel. Régebben elég sok méhcsaládunk is volt, azzal is volt bôven tennivaló. Ma már csak kevés méhet tartunk, nem megy jól a méhészkedés. Szeretünk a templomba járni, mivel hívô emberek vagyunk. Minden nap a vasárnapot várjuk, hogy elmehessünk a templomba. Amikor a fiamék meglátogatnak, az igazi ünnepnap számunkra, felvidítanak bennünket. Régebben sok gobelin képet varrtam, ezzel töltöttem az estéket. Nagyon szerettem csinálni! De a szemem már nem a régi. Amióta megmûtötték, már nem tudok ilyen munkát végezni. Sok képet elajándékoztam már, de néhány még maradt, a szobánk falát díszíti. Itt, Herencsényben milyen gondjaik vannak? Ki segít ezeket megoldani? Minden háznál vannak kisebbnagyobb problémák, szerencsére mindig akadt segítség. Általában a fiunkra támaszkodunk, de volt rá eset, hogy a szomszédaink siettek a segítségünkre. Csizek Alíz

mûködésüket civil kezdeményezés irányítja állampolgári részvétellel és öntevékeny módon. A civil, vagy non-profit szektort tevékenységterületek és mûködési formák szerint is a sokféleség jellemzi. Az élet szinte minden területén mûködnek non-profit szervezetek a kultúrától a gazdaságfejlesztésig. Jelentôségük abból is áll, hogy kikényszerítsék a demokratikus lépéseket, intézkedéseket a mindenkori kormányzat részérôl, elsôsorban azzal


Házunk tája a széles társadalmi bázissal, amely e szervezetek mögé felsorakozik. Tevékenységük egyben egy társadalmi kontroll is. A civil szervezetek összefogásához nélkülözhetetlen a civil szféra tudatossága, az együvé tartozás érzésének erôsödése. A létrejött alakulatokat, csoportosulásokat úgy is osztályozhatjuk, hogy vannak bírósági bejegyzéssel mûködô szervezetek, és vannak informális közösségek, amelyek a hivatalos útig még nem jutottak el, vagy azt nem tartják fontosnak. Herencsényben az elsô csoportba tartozik a helyi székhellyel mûködô, de tágabb mûködési területû Palócföld Alapítvány, a Herencsényi Sportegyesület és a Herencsényi Polgárôr Egyesület. A második csoportba sorolhatjuk például a helyi hagyományôrzô köröket, vagy a korábban mûködô nyugdíjas klubot. Most kezdôdô cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni mûködô civil szervezeteinket, betekintést nyújtani tevékenységükbe. Erre a feladatra a szervezetek vezetôit, vagy a szervezetekben tevékenykedô személyek valamelyikét kérjük fel. A Palócföld Alapítvány mûködésének bemutatásához kicsit menjünk vissza az idôben, ahhoz a ponthoz, amikor 2003-ban Dientsmann Tamás létrehozta a Fonót azzal a céllal, hogy a faluban és a környéken még meglévô palóc építészeti, tárgyi és kulturális örökséget megmentsük a jövô számára. Gondolatához Pekár István is csatlakozott, aki szülôfaluja értékeit mindig is nagyra becsülte. Kettejüknek köszönhetôen 2004-ben megalakult a Palócföld Alapítvány, amely 2004. november 22-én került bírósági bejegyzésre. Az alapítvány névválasztásakor döntô szempont volt, hogy tükrözze annak vállalt céljait, ezért – bár kissé hosszúra sikeredett –, a Palócföld Hagyományôrzô és Vidékfejlesztési Közhasznú Alapítvány nevet kapta. Mûködését az elôírások szerint megválasztott kuratórium irányítja, és a felügyelô bizottság ellenôrzi. Alapító okiratunkban kitûzött fôbb céljaink többek között: – a palóc nép hagyományainak, kultúrájának megôrzése,

– a Palócföld kulturális örökségének megôrzése, bemutatása és oktatása, – a Palócföld épített és természeti környezetének védelme, rehabilitációja, – a Palócföldre irányuló turizmus élénkítése. Mûködésünk során igyekeztünk e céloknak a lehetô legjobban megfelelni, és úgy véljük, hogy eddig ez sikerült. Herencsény nevét megismerte a megye, sôt a Palócok Vigyázó Keresztjének felállítása alkalmával az egész ország is. Ismétlôdô rendezvényeink sorában kiemelkedik a minden év július elsô hétvégéjére tervezett Palóc Kereszt Ünnepe, vagyis a Herencsényi Palóc Búcsú és a Márton napi Fonó. Számos kisebb rendezvény megszervezésében és lebonyolításában mûködtünk közre, ezek között említeném az augusztus 15-én, a Nógrád Megyei Közgyûlés és a Herencsényi Önkormányzat közös rendezésében megtartott ünnepi megyei közgyûlést. Jelentôs eredménynek könyvelhetjük el, hogy a Fonót, mint közösségi helyszínt több kisebb konferencia, megbeszélés helyszínéül választotta például a Natura 2000 program, vagy a LEADER program elôkészítô bizottsága, de itt zajlott október 12–14-e között a felvidéki gyerekek által megtartott Mesetábor is, ahol a résztvevôk – elmondásuk szerint – nagyon jól érezték magukat. Habár a Fonót elsôsorban a falu számára mûködtetjük és tartjuk fenn, ennek ellenére a helyi közösségek, csoportok még ritkán veszik igénybe, de azért erre is volt már példa: két évben is a fiatalok egy csoportja itt rendezte a szilveszteri-pótszilveszteri mulatságot. Igazi funkcióját a Fonó akkor töltené be, ha a kisközösségi programok visszatérnének a falai közé, valamiféle klubélet indulna be. Szívesen látnánk pl. önszervezôdô alapon mûködô kismama-klubot, baba-mama klubot, aerobic-klubot vagy jóga-, tornaórákat, visszatérhetnének az imaórák, tarthatnánk havonta kézmûves foglalkozásokat, filmvetítéseket stb. Különösen fon-

A Fonó sok szép programnak ad helyet

tos lenne a fiatalok hasznos programokkal való megszólítása. Várjuk a jobbnál jobb ötleteket akár személyesen, akár a Fonó postaládájába is bedobhatják ezzel kapcsolatos véleményüket, javaslataikat. A nyár folyamán sok érdeklôdôt vonzott a Fonó „A palóc ládafia titkai” címû állandó kiállítása. Csoportos és egyéni látogatók egyaránt megfordultak itt, még ausztráliai vendégünk is volt. Balassagyarmatról több óvodás csoport érkezett. A jövôben terveink között szerepel a kiállítás megújítása, amivel még vonzóbbá tehetnénk a Fonót. Jelentôs eredménynek könyvelhetjük el, hogy Nógrád Megye Közgyûlése a Palóc Kereszt Ünnepét a jövô évtôl kezdôdôen felvette a kiemelt megyei rendezvények közé. Ez a különleges figyelem és megyei szintû támogatás teszi lehetôvé, hogy megrendezhessük a Palócok I. Világtalálkozóját, amely a világ számos országába szakadt szûkebb hazánkfiait, palócföldi testvéreinket is Herencsénybe vonzhatja, illetve tovább öregbítheti falunk országos hírnevét. Nem maradhat ki az eredmények felsorolásából az, hogy egyre bôvül az önkéntes segítôk tábora. Tisztában vagyunk azzal, hogy a mindenki számára jelentôs eredményeket nem tudtuk volna elérni és megvalósítani a segítôink nélkül, akik fáradságot nem ismerve példaértékû támogatást nyújtottak és nyújtanak minden évben. Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki részt vett a falu szépítésében, takarításában, a szervezô- és lebonyolító munkálatokban, a rendfenntartásban, a vendéglátáshoz szükséges eszközök biztosításában, a hagyományok bemutatásában. Külön öröm, hogy a fiatalok és a gyerekek is bevonhatók voltak bármilyen munkába, csak szólni kellett nekik és jöttek! A környezô és távolabbi falvakban kialakult Herencsényrôl az a vélemény, hogy ahol ilyen sok ember össze tud fogni, az a falu büszke lehet magára. A külvilág részérôl Herencsény irányába megnyilvánuló tisztelet és megbecsülés valamenynyi aktív résztvevô, munkát vállaló, segítô és támogató herencsényi ember érdeme! Ambrózi Erzsébet

9


Házunk tája

Krúdy Gyulára emlékeztünk Szécsénykovácsiban Pekár István ünnepi beszéde

10

– Úgy siet-e még az Ipoly a nógrádi halmok között, mint akkor sietett, amikor én még játszottam a partján? – kérdi Krúdy Az álmok hôse címû elbeszélésében. Ez a kérdés jutott eszembe, amikor Urbán Aladár meghívását megkaptam a mai ünnepségre. Mennyi szeretet, mennyi tisztelet, menynyi vágyódás van ebben a kérdô mondatban! Már nem siet úgy az Ipoly kedves Krúdy Gyula, mint annak idején, – válaszolhatom – sôt még úgy sem, ahogy az én gyermekkoromban. Lassan negyven éve koptattam a Szécsényi Mezôgazdasági Szakközépiskola padjait. A nyár közeledtével gyakran lejártunk az Ipolyra fürödni. Akkor még nem volt gátak közé szorítva, kanyargós partjáról öreg fûzek hajoltak hullámai fölé. Amint önfeledten lubickoltunk finom hordalékától selymes vizében, a túlsó parton megjelent egy idôs parasztasszony, és megszólított minket: – Harangoznak Szécsényben fiúk, nem tudjátok, ki halt meg? Mi persze nem tudtuk, hiszen a fiatalokat nem érdekli még a halál, de a találkozásra a mai napig emlékszem. Vajon ki volt az az öregasszony, és kiért aggódott? Talán rokonáért, kedves ismerôséért, vagy csak úgy megszokásból kíváncsiskodott? Nem tudtam kérdéseimre válaszolni, de lassan tudatosult bennem, hogy bár szinte minden hidat lerombolt a hatalom, megtiltották az országhatárrá vált Ipolyon az árjárást, de a harangszó átszállt felette, s vitte az üzenet. Vitte, de csak annak, akinek volt hozzá füle. Nekünk még nem volt. Még sokat kellett tanulnunk, tapasztalnunk. Pár hónapra rá a szécsényi Krúdy Gyula Könyvtárban elôadást tartott valaki az íróról. Kíváncsi voltam, hogy miért éppen ô lett a könyvtár névadója, hát elmentem meghallgatni. Akkor tudtam meg, hogy szemben a határ túloldalán egy kis magyar falu van, Szécsénykovácsi, onnan származik az író, akitôl akkor még nem olvastam semmit. Krúdyt a Nyírség szülöttének tartja az irodalomkedvelô közönség, csak kevesen tudják, hogy innen származik Kovácsiból. Ide költözött a família Zólyom megyébôl még a 18. században. Mi nógrádiak is általában Madáchot és Mikszáthot emlegetjük, mint nagy szülötteinket, pedig Krúdy géniusza is itt gyökerezik néhány kilométerre Szklabonyától és Alsósztregovától. Még az abrosznyi térképen is le tudjuk takarni a három falut a mutatóujjunkkal. Nincs még egy szeglete az országnak, amely ilyen kis területen három ilyen géniusszal dicsekedhet. Tudta ezt Krúdy is, nagy-nagy szeretettel írt ôsei földjérôl, rokonságáról. Érezte, hogy itt kell keresnie azt a tüzet, ami még benne égett, de másokban már csak pislákolt vagy kialudt. Azt az ôserôt, ami dac-

Krúdy nagyszüleinek sírköve Szécsénykovácsiban

cal, önzéssel, lobogással, érzelmi túlfûtöttséggel és mélabúval áldotta és verte meg. Ez a szenvedély az ô idejében is kiveszôben volt az emberekbôl, mára pedig már nyoma is alig marad, vagy valami sunyi önzéssé alakult. Krúdy ösztöne fölé tudott nôni a szokásnak, a számításnak, a rációnak. Ez az ösztön tartotta fenn az életre való közösségeket a történelem hajnalán, s ezt ezer éveken keresztül hordoztunk génjeinkben, mint a költözô madarak a délre vonulás irányát. Amikor az állam már erôs, és megvéd, vagy úgy tesz, mintha megvédene, ez a gén, ez az ösztön nemkívánatossá válik, hisz lázad és lázít, zaklatja a törvényt és szokást tisztelô alattvalók lelki nyugalmát. De ez az ösztön van legközelebb a teremtô Istenhez még akkor is, ha olykor éppen ez hordozza esendôségünket, okozza vesztünket. Krúdy szerette Nógrádot, Budapest, a Nyírség és Podolin után ez a tájék jelenik meg legteljesebben

munkáiban. Kötetekre rúgnak azon idézetek és tanulmányok, amelyek a nógrádi, a kovácsi kapcsolatot mutatják. Csodálta a nagy irodalmi elôdöket, Madáchot és Mikszáthot. Magam is korai, a nagy palócot idézô írásain keresztül szerettem meg ôt. Itt a történetek szálai még könynyen követhetôk, jó iskola a bonyolultabb Krúdy álmok befogadásához. Néhány éve még álmatlanságomat is gyógyítottam vele. A Duna Televízió elnökeként a politika lakájaitól, a média héjáitól zaklatva-túlhajszolva lefekvés után sem tudtam csapongó gondolataimtól megszabadulni, nem tudtam elaludni. Altatót nem akartam bevenni, ezért elôvettem A podolini kísértetet és olvasni kezdtem úgy, mint régen. Átadtam magam a mesélôkedvû írónak, az elbeszélés ritmusának. Lelki szemeim elôtt peregni kezdett a történet. S néhány perc után észrevettem, hogy a csapongás szûnni kezd, majd elmúlik. Esténként 20–30 oldalnyi Krúdy meggyógyított, visszatért a jótékony álom. Közben eszembe jutott, hogy nagyszüleim ágya mellett, az elôre billentett tükör mögött ott lapult a sok forgatástól lapokra foszlott Álmoskönyve, édesanyám még ma is tudja, hogy mit jelent fehér lóval, vagy zavaros vízzel álmodni. Nekik az álomfejtésbe segített, nekem az álomba ringatásba. Úgy siet-e az Ipoly a nógrádi halmok között, mint régen? – kérdeztem Krúdyval mondandóm elején. Erre csak határozott nemmel válaszolhatunk. Nem csak azért, mert a folyó kanyarulatait jórészt kiegyenesítették, mérnöki gátak közé szorították, füzeit kiirtották, de hasonlóképpen bántak el a lakossággal is. A Palócföldet kettészelte az országhatár, utakat, vasútvonalakat vágtak el, hidakat romboltak le, majd embereket vagoníroztak, ûztek el. Szállították-telepítették ôket, mint a gazdasági állatokat az új gazdához, vagy a vágóhídra. Hiába hívta a szécsényi harang a kovácsiakat, más templomot kellett keresniük.


Házunk tája De a kisebbségi sornál is fenyegetôbb volt a bolsevizmus szándéka és kártékony hatalma, amely az Ipoly mindkét partján gázolt-pusztított lelket, jövôt. Majd amikor azt hittük, hogy ennél rosszabb nem jöhet, meg kellett tapasztalnunk azt, ami utána jött, a globalizmust, ami már létünket fenyegeti. Soha ilyen veszélybe nem volt a vidék, mint napjainkban. Bármilyen szörnyûségek történtek a világban, az önellátó faluközösség védte saját érdekeit. Ma már nem vonulhatunk viszsza a falunk határa mögé, hiszen kívülrôl kapjuk a vizet, a gázt, a villanyt, az üzemanyagot, az élelmiszereink nagy részét, mind egy-egy adófajtaként mûködik. Fizetjük csekken, készpénzben havonta, hetente, naponta. Minden szál, ami a világhoz köt, egyúttal fojtogat is. Szorongunk, morgunk, panaszkodunk, de nincs erônk összefogni sarcolóink ellen. Lehet ez ellen tenni valamit, vagy végképp el kell tûnnünk az Ipoly mellôl, a Palócföld kisfalvaiból? A veszély reális, de talán van megoldás. Országainkat, kormányainkat legázolta a globalizáció gôzhengere, a nép lelkét megfertôzte, megnyomorította a hazug politika és média. Kevesen maradtak, akik megtartották évszázados értékrendjüket, gyökereiket, hitüket, erkölcsüket. Szerencsére mi palócok megroppant gerinccel is közéjük tartozunk. Még pislákol bennünk az örök értékek lángja. Az erônk kevés, hogy az országunkat megmentsük, de talán a Palócföldön még van esélyünk. A palócok a székelyek mellett a magyarságnak az a népcsoportja, amely kulturális, nyelvi identitással rendelkezik, határainkat természetes módon kijelölhetjük. Létrehozhatjuk azt a régiót, tartományt, amelyet Palócföldnek nevezhetünk, és azt mondhatjuk, hogy itt mi vagyunk többségben. Vannak ünnepeink, nagy személyiségeink, szép szokásaink, sokszínûségében is összetartozást erôsítô viseleteink. Minden megvan ahhoz, hogy a testvériség szunnyadó parazsa fellobogjon bennünk.

Azért állítottuk fel szülôfalumban, Herencsényben a Palócok Vigyázó Keresztjét, hogy a Teremtô segítsen minket magunkra találásunkban. Csak két éve áll a kereszt, de Nógrád Megye Közgyûlése már felkért minket, hogy a 2008. július 5ére, keresztünk búcsújának napjára szervezzük meg a Palócok I. Világtalálkozóját. Gyûljenek össze a hét történelmi vármegye félezer településen élô, és az országban-világban szétszóródott palócok minél nagyobb számban, hogy megérez-

zük a közösségünkben rejlô erôt. Halljuk, meg, értsük meg harangjaink hívó szavát, tudjunk különbséget tenni igaz és hamis között. Fogjuk egymás kezét, figyeljünk egymásra, érezzünk felelôsséget egymás iránt. Mivel csak néhány napja kaptuk a feladatot, most elsôként a Palócföld falvai közül Szécsénykovácsi lakosságát hívom meg a világtalálkozóra. Tegyük félre kicsinyhitûségünket, ne fogadjuk el, hogy végleg elromlott a világ. Elég, ha minden palóc faluban találunk 2–3 tenni kész embert, és szavukat minden tizedik meghallja, befogadja, már nyert ügyünk van.

10 éves a Borostyán sörözô Falunkban immáron 10 éve mûködik a Borostyán sörözô. A szépen felújított épület már talán száz évvel ezelôtt is kocsma volt, egykor a háború elôtt a Juhász család mûködtette. Mostani tulajdonosát Demkó Györgynét, Marika nénit arról kérdezem, hogy milyen ma a vendéglátás helyzete. – Milyen vállalkozónak lenni? – Vállalkozónak lenni bizony nem könnyû. Nem csak pénz kérdése, hanem bátorság, merészség, kockázatvállalási képesség, szakmai jártasság, pénzügyi ismeretek és kitartás is kell hozzá. – Hogyan szánták rá magukat, hogy vállalkozásba kezdjenek? – Nekem 1991-ben lejárt a szülési szabadságom, és már nem mentem vissza dolgozni, hanem megpróbáltunk nyitni egy büfét a mai Teleház helyén. Ott csak palackozott italokat árultunk. 1993-ban pedig megvettük az akkori kocsmát, és 1997-ben megnyitottuk ezt. – Mikor elkezdték, ez kockázatos vállalkozásnak tûnt? – Akkor még nem. – Ma is ugyanúgy belekezdene? – Ma már nem, mert azóta nincs se szombat, se vasárnap, se ünnep. – Mi lett nehezebb, mi lett könnyebb a kezdet óta? – Most nagyon sok elôírást kell betartani, és sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani mindenre. – Volt-e szakképzettsége, vagy menet közben tanulta meg a szakmát? – Nem volt ilyen végzettségem, közben sajátítottam el a szakma

fortélyait, szereztem megfelelô képesítést, és rázódtam bele ebbe a fajta munkába. – Milyen a forgalom? – Egyre rosszabb, mert magas a munkanélküliség, és a falu létszáma is folyamatosan csökken. A régi kocsma bizony jobban ment. Azóta sokan elköltöztek és sokan meghaltak. – Átutazók, idegenek, turisták be szoktak térni? – Nincs nagyon átutazó forgalom, de ha mégis, csak nyáron. – Milyen áruválasztékkal várják a betérô vendégeket? – Közepessel, mert nagyobbra nincs igény. – Gondolkodtak-e ételek – sütemények, szendvicsek – árusításán? – Nem, mert erre sincs igény. – A régi kocsmával mi a tervük? – Azzal most nem tudunk mit kezdeni, talán ha egyszer élénkülni fog a turizmus... – És meddig van tervük ezt üzemeltetni? – Ameddig nyugdíjba nem megyünk bizonyosan, de tovább nem, mert a családomnak nem ez a terve a jövôvel kapcsolatban. Köszönöm, hogy válaszolt a kérdéseimre és sok sikert kívánok a vállalkozás folytatásában! Szedlák Dorina

11


Házunk tája

2007. 09. 29. Herencsény SE – Nagylóc 13–1 (7–0) Góllövô: Kalmár (2), Bobák (2), Jusztin P. (2), Holes (2) Keresztúri (2), Jusztin Sz., Balázs K., Magyar Két csapat között több osztálynyi különbség volt. Herencsény, ha belövi helyzeteit és a vendégek kapusa nem véd kiválóan, a gólok száma a duplája lehetett volna. Már a szurkolók is sajnálták a vendégeket.

2007. 10. 06. Ludányhalászi – Herencsény SE: 2–6 (2–4) Góllövô: Bobák (2),Veszelka (2), Kalmár, Magyar Az ellenfél kétszer is vezetett a mérkôzés elején, de a herencsényi csapat rutinjának köszönhetôen felôrölte a lelkes hazaiakat.

2007. 10. 13. Herencsény SE – Nógrádmarcal: 10–0 (6–0) Góllövô: Jusztin P. (3), Keresztúri (2), Kalmár (2), Magos, Hajdú, Magyar A hazai csapat felszabadult jó játékának köszönhetôen focigálát rendezett a szurkolóinak. A nógrádmarcali csapat lelketlen játéka csalódást okozott. A mérkôzés után így festett a bajnokság állása: M–Gy–D–V 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13.

Herencsény SE Babcsány M Karancsság „R” Ipolytarnóc Mohora „U” Csesztve Csitár SE. Nógrádsipek Ipolyvece Buják Nógrádmarcal Nagylóc Ludányhalászi

6– 5 –0–1 5– 5 –0–0 6–5 –0–1 6–3 –2–1 6–3 –1–2 5–3 –1–1 6–3 –0–3 5–2 –0–3 6–2 –0–4 5–1 –2–2 5–0 –1–4 5–0 –1–4 6–0 –1–5

31–7 25–8 22–8 15–16 12–7 9–6 14–10 10–10 10–18 9–15 7–20 8–31 5–21

15 15 15 11 10 10 9 6 6 5 1 1 0

Sajnos ezt követôen jött a fekete leves és a csapat nem várt eredménytelen sorozatot produkált.

2007. 10. 20. Csesztve SE – Herencsény SE: 0–0

12

Már a mérkôzés elején látszott, hogy több kulcsjátékosát is nélkülözô Herencsényre nehéz mérkôzés vár. A csesztveiek lelkes játékának, valamint a játékvezetônek köszönhetôen – a jelenlévô játékos ellenôr szerint két büntetôt nem adott meg a HSE részére – a végén pontosztozkodás történt, melynek a hazaiak örülhettek jobban. Heren-

csénynek gyôzni kellett volna, hogy megôrizze a bajnokságban elfoglalt vezetôi helyét. Sajnos nem mindenki számára volt ez fontos.

cekben Magos fejelt 5 méterrôl kapufát, majd Jusztin 3 méterrôl mellé fejelt a labdának, pedig már a kapus verve volt és végül 20 méterrôl Magyar lôtt kapufát majd a kipattanó labdát Kalmár 3 méterrôl /ahelyett, hogy bepofozta volna a hálóba/ nagyerôvel mellé felé vágta. Hát a szerencsérôl ennyit. A vereség ellenére a herencsényi csapat küzdelembôl jelesre vizsgázott a nagyiramú, kemény mérkôzésen.

2007. 10. 23. Herencsény SE – Ipolytarnóc 3–3 (2–1)

2007. 11. 03. Buják II. – Herencsény SE: 1–0 (0–0)

Góllövô: Veszelka (2), Keresztúri A szakadó esôben lejátszott mérkôzésen a vendégek két játékost hamisan szerepeltettek, ezért a herencsényi csapat a mérkôzést óvás alatt játszotta. Jelenleg az ügy VLSZ. vizsgálja, még nem született döntés a pontok sorsában.

Erre a mérkôzésre nem lehetünk büszkék. Talán még nem heverte ki a csapat az elôzô mérkôzés kudarcát,, nagyon gyenge játékkal rukkolt elô. Még az sem mentség, hogy ismételten több meghatározó játékos hiányzott.

Felemás ôsz

2007. 10. 28. Herencsény SE – Babcsány SE Balassagyarmat: 2–3 (1–2) Góllövô: Jusztin P., Magos A bajnokság rangadóján a herencsényi csapat nagyon felszívta magát, de ezen a mérkôzésen semmi sem sikerült. Második félidôben kapujához szögezte az elsô félidôben is jobban játszó Herencsény a vendégeket, az utolsó per-

2007. 11. 10. Herencsény SE – Nógrádsipek Doboskút SE: 10–0 (7–0) Góllövô: Jusztin P. (3), Kalmár (3), Holes (2) Magyar Igyekeztem felrázni a csapatot az elmúlt hetek sikertelenségébôl, hisz Nógrádsipek az ellenfél, és a szurkolóink is megérdemelnek egy szép ôszi befejezést. Az eredmény mutatja, hogy hallgattak rám a fiúk! Pifka Vencel

Ezer éve született iskolám névadója Az iskolám neve Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium. Azért lett Imre herceg iskolám névadója, mert olyan szentet szerettünk volna választani, aki fiatal, és közel áll mind a tanárokhoz, mind a diákokhoz. Imre „kemény tisztasága” a mai erkölcsileg igazán kifogásolható világunkban követendô példa lehet a tanuló ifjúság számára. Az idén, november 5–6-án ünnepeltük születésének ezredik évfordulóját. Iskolámat 1992-ben alapították, igazgatója Melo Ferenc, osztályfônököm Serfôzô Bernadett. Ô magyar nyelvet és irodalmat tanít, Szegeden végzett a Juhász Gyula Tanárképzô Fôiskolán. Van egy kedves kutyája, Negró. Szeretem az iskolámat, mert sokféle szakkörre járhatunk, informatika, média, modern tánc báb, rajz, népi gyermekjáték foglalkozások közül választhatunk. Aki rászorul, annak korrepetálási, felzárkóztatási programok indulnak. Sokszor megyünk osztálykirándulásra is. Barkó Fanny


Házunk tája z erdôgazdálkodóknak még az év végi hónapokban is sok a tennivalójuk. Október 15-e volt az új erdôtelepítési pályázatok beadási határideje. A korábbiakban már említettem, hogy a pályázati kiírások a telepítôkre nézve több kedvezôtlen feltételt tartalmaznak. Az egységárat csökkentették, a jövedelempótló támogatást 15 évre maximalizálták, a kerítés legfeljebb 140 folyóméter lehet hektáronként, a területet 50 centiméteres pontossággal ki kell méretni stb. A csemetepiacon már érezhetô a telepítési kedv csökkenése. Eddig a csemetetermesztôk bízva az EU-s telepítések támogatásában, az eddigi növekedési tendenciák szerint termelték a szaporítóanyagot. Az idei véghasználatok folytatása és befejezése fontos feladat, a

A

Erdôjáró jövô évi munkálatok betervezése is aktuálissá válik ott, ahol ez év már lezárható. A faanyag beszállítása sürgôs feladat a tulajdonos részére mivel a fagyokig már csak egyre rosszabb útviszonyokkal lehet számolni. A nemzeti támogatások átalakítása miatt a telepítésekre be kellet adni az új deminimis rendelet alapján egy módosított kérelmet, melynek elszámolása egyben kifizetési kérelem is lesz, így az eddigi nemzeti támogatásokat az EU részben átvállalja. A már jóváhagyott erdôtelepítések a hónap végén, kedvezô idôjárás esetén elkezdhetôk. A pótlások elvégzése is idôszerûvé válik.

A vadgazdálkodó részére a szarvasbôgés végeztével a vadállomány téli etetése és a téli vadászatok megtervezése, szervezése, a jövô évi vadföldmûvelés bôséges feladatot jelent. Október közepén a rókák immunizálására kirakták a csalétket. Aki ilyet talál, azt ott kell hagyni. Elôfordulhat, hogy a megszokottól eltérô viselkedésû rókával találkozunk, semmiképpen se próbáljunk közelíteni az állathoz, mert többféle betegséget is hordozhat. A mostanában tapasztalható lakóhelyek közelében megjelenô rókák látványa természetes, mivel az idei fiatal rókák keresik új helyüket, és ezért láthatók gyakran az utakon, lakott helyek közelében is. Gyakran tapasztalható hogy a szerves eredetû hulladékot a falu határába hordják ki, és ott égetéssel igyekeznek megsemmisíteni. Mint ezzel már több fórumon és lapunkban is foglalkoztunk, meg kell barátkoznunk az otthoni komposztálással, mivel a jövôben ez az egy megoldás marad. Csizek Róbert

Korunk betegsége a kergemarhakór A gyógyászattal foglalkozó emberek sokszor évszázadokon át küszködnek különféle járványos betegségekkel, egyes kórokozók eltûnnek, mások megjelennek. Az elôzô cikkben említett kutya parvovírus például 1978-ban jelent meg elôször, ugyanakkor a több állatfajt és az embert is megbetegíteni, sôt megölni képes lépfene már évezredek óta ismert fertôzô betegség. Egyetemi járványtan könyvünk utolsó fejezetében a nem konvencionális – értsd hagyományos – vírusokat tárgyaltuk. Ilyen volt a juhok súrlókór nevû betegsége, amely korábban Magyarországon is elôfordult. A nevét onnan kapta, hogy a megbetegedett állat hátsó testfelét kíméletlenül a talajhoz dörzsölte, egészen addig, míg a gyógyíthatatlan betegség nem végzett vele. Ma már tudjuk, hogy szó sincs vírusos eredetrôl a betegséget a vírusoknál is alacsonyabb kórokozók a prionok okozzák. Azóta tudjuk, hogy ilyen prionok számos élôlény megbetegítéséért felelôsek, így az emberi kuru, a végzetes álmatlanság, vagy a szarvasok lesoványodása is a számlájukra írható.

A prionbetegségek jellemzôje volt, hogy a kórokozó ragaszkodott gazdaállatához, másik állatfajra nem terjedt át. Ez a tézis a múlt század végéig volt igaz, amíg Angliában tejelô teheneken rejtélyes kór ütötte fel a fejét. 1985-ben a gazdák felfigyeltek arra, hogy egy betegség – gyanúsan hasonló a „scrapie”hez – jelent meg a marhák között. Egy holstein tejelô marha volt az elsô, amely rugdalni kezdett, egyre idegesebbnek tûnt, majd holtan esett össze. Miután felboncolták, megállapították, hogy agya tele volt lyukakkal, mint egy szivacs, ezért nevezték el ezt a betegséget „bovine spongiform enciphalopathy” (BSE)-nek. Hogyan jutott át a prion az egyik fajból a másikba? Hát a kapzsi ember által, aki a legelgetô, abrakon élô növényevô állatból kannibált csinált. Napi ötven liter tej termeléséhez ugyanis már nem elegendôek a növényekben található fehérjék, ehhez már állati eredetû fehérje is szükségeltetik. Az állati fehérjét legolcsóbban az elhullott állatok mai divatos szóval „újrahasznosításából” lehetett elôállíta-

ni. Az emlôsök elhullott egyedeinek feletetése általános volt a BSE megjelenéséig. A probléma kiváltásában szerepet játszott, hogy a hulla feldolgozás bevált technológiájából spórolás céljából kihagytak fázisokat, ezáltal jelentôsen csökkent az elôállított termék biztonsága. Át is került a prion a birkákból a marhákba. Hol a folyamat vége? Nem tudjuk. Az már bizonyos, hogy fertôzött marhahús már okozta macskák megbetegedését, sôt egyes kutatók a CreutzfeldtJakob betegség fiatal emberekben elôforduló változatát is a BSE kórokozójának számlájára írják. Mit tettek a szakemberek a prionbetegség felszámolása érdekében? Elôször is megtiltották élelmiszer termelô állatok etetését húsliszttel, azaz állati fehérjével (kivéve a hallisztet). Ezen túl valamennyi a szivacsos agysorvadás megbetegedésre fogékony kérôdzô állatot gyorsteszttel meg kell vizsgálni levágás után, illetve minden elhullott bizonyos koron felüli felnôtt állatból mintát kell venni prionkimutatás céljára. Másod sorban elrendelték az összes állati hulla üzemi szintû ártalmatlanítását, jogszabályok rendelkeznek a dögkutak bezárásáról. Az állathullákat gyûjteni (hûtve), és ATEV üzembe való szállítás után ártalmatlanítani kell. A kérôdzô állatok hullái 1. osztályba sorolt állati hulladékok, amelyek ártalmatlanítására egyetlen mód van, az égetés. Az egyéb állatfajok esetében az ártalmatlanítás módja a feldolgozás, a keletkezô fehérjetartamú hulladékot szer-

13


ves trágyaként vagy talajjavítóként illetve biogáz vagy komposztáló telepen lehet felhasználni. Milyen kivételt enged meg a jelenlegi jogi szabályozás? Az elhullott baromfit, továbbá 3 hetesnél fiatalabb malac hulláját évente legfeljebb 50 kilogramm össztömegig, illetve 50 kilogrammnál nem nagyobb, kedvtelésbôl tartott állatokat, valamint a három hetesnél fiatalabb szopósbárány, kecskegida és bor-

Gyökerek jú hulláját a gazda saját telkén a szomszéd telek határvonalától legalább 1,5 méterre elföldelheti. Ennek feltétele, hogy a talajvíz legmagasabb vízszintje és az elföldelés mélysége között legalább egy méter távolság legyen. Fontos megyei feladat tehát, hogy a hullabegyûjtés feltételeit

megteremtsük, vagy több község összefogásával, saját hullaégetô berendezést vásároljunk. Ez is mérlegelendô alternatíva. Valamit mindenképpen tenni kell, mert a jogszabályok „uniószerte” ezt írják elô. Dr. Hegedûs Szilárd

Jeles napok november ben és december ben

14

November elseje Mindenszentek napja. A keresztény egyház Kr. u. 835 óta ünnepli meg, míg a másodikán tartott Halottak napját 998 óta. Kezdetben a Krisztus utáni ezredik év világvége-hangulatát próbálták átvészelni az emberek úgy, hogy szeretteik sírján gyertyákat gyújtottak. Így melengették a fázós lelkeket, akik a gyertya fényének köszönhetôen visszataláltak saját sírjukba. Mindenszentek napján ünnepeljük azokat a szent életû embereket, akikre nagy számuk miatt az év más napján név szerint nem emlékeznek meg. November másodika Halottak napja. Ezen a napon halottainkra emlékezünk, amikor a megtisztított, feldíszített sírokon gyertyát gyújtunk. A néphit szerint Halottak napján hazalátogatnak az elhunyt hozzátartozók, ezért sok helyen az asztalra kenyeret, sót, vizet, esetleg egy tál ételt tesznek ki nekik, és égve hagyják a lámpásokat. November 11-e Szent Márton napja, aki 316ban született Savariában, a mai Szombathelyen. Számos népszokás kötôdik ehhez a naphoz. Ekkor hajtották be a Szent György napján kihajtott állatokat a legelôrôl. Országszerte lakomákat rendeztek ilyenkor, hiszen a böjti idôszak elôtt ez volt az utolsó lehetôség a falatozásra. A legfontosabb eledel a töltött liba volt. Úgy tartották, hogy „Aki Márton-napon libát nem eszik, az egész évben éhezik!”. A libacsontból jósolták meg, hogy milyen tél lesz; ha hosszú fehér volt, akkor havas, ha barna és rövid, akkor pedig sáros télre lehetett számítani. A borhoz is kapcsolódott szokás ezen a napon, mivel „Az újbornak Szent Márton a bírája!”. Márton napján a pásztorok egy vesszôt adtak a gazdának, amelyrôl úgy tartották, hogy annyit fog malacozni a disznó, ahány kis ága van a vesszônek. Tavasszal ezzel a vesszôvel hajtották ki az állatokat a legelôre. November 25-e Katalin napja. A IV. században élt szentrôl szóló legenda szerint Katalint szöges kerékre kötözték, ahonnan angyalok szabadították ki, de halálát nem tudták megakadályozni. Ilyenkor egyetlen keréknek sem szabadott forognia, ezért a molnároknak, fonóknak és a fuvarosoknak munkatilalom volt ezen a napon. Katalin naphoz férjjósló, és feleségjósló hiedelmek is kapcsolódnak: a víz-

be tett gyümölcság, ha kizöldül karácsonyig, a lány közeli férjhez menetelét jósolja (ezt nevezik katalinágnak). A legények lopott leányinget rejtettek a párnájuk alá, sôt egész nap böjtöltek, hogy megálmodják, ki lesz a feleségük. Idôjóslás is tartozott ehhez a naphoz: „Ha Katalin kopog, karácsony locsog!”. Szent András napját (november 30.) az év legjelentôsebb házasságjósló napjaként tartják számon. Számtalan módot találtak arra, hogyan jósolják meg a jövendôbeli kilétét, hiszen „Aki böjtöl András napján, vôlegényt lát iccakáján!”. A legtöbb jóslást a fonóban végezték el, ahol ólmot öntöttek vagy gombócot fôztek, ezek segítségével próbálták kideríteni a jövendôbeli nevét. Az egész napos böjtölés után este csak három szem búzát volt szabad enni, majd az imádkozás után meg kellett mosakodni, de törölközni nem szabadott. A törölközôt a párna alá kellett tenni, hogy az éjjel megjelenô jövendôbeli megtörülhesse a leány arcát. Amikor a mezôgazdasági munkák befejezôdtek, az asszonyok idejük nagy részét fonással töltötték, amely november második felétôl gyakran farsangig tartott. Az egyházi és népi ünnepeken azonban tilos volt fonni, így a jeles napokon is, mint Borbála, Luca, vagy Karácsony két napján. A Borbála-nap hiedelmei és szokásai hasonlóak a Luca-napéhoz. Legfôbb a varrás és fonás tilalma. Ha fonnának, Borbála bedobná az orsót az ablakon, a fonal kóccá válna, és a marhák megsántulná-

nak. Ha varrnának, bevarrnák a tyúkok fenekét. Miklós püspök csodáit, jótékonyságát mesés történetek ôrzik. A szegények és a gyermekek védelmezôjeként tisztelték, és ôrzik emlékét. Róla kapta nevét a mi Mikulásunk. Névnapjának elôestéjén ma is megajándékozzák a gyermekeket. A gyerekek az ablakba, ajtó elé teszik a megtisztított cipôiket, amibe ajándékot várnak tôle. A rossz gyerekeknek azonban virgácsot hagy. A decemberi asszonyi ünnepek közül hazánkban legjelentôsebb Luca napja. Lányoknak, asszonyoknak tilos ilyenkor dolgozniuk. Luca napján alakoskodni is szoktak. A Luca-alakoskodó fehér leplet hord, arca elé vagy fejére szitát tesz. Ellenôrzi a fiatalokat, a lustákat megszégyeníti. Luca napján kezdik készíteni a Luca székét, amelynek segítségével Karácsony böjtjén felismerik a boszorkányokat. A lucaszéken készítôje minden nap dolgozik valamit, úgy, hogy éppen Karácsony estéjére készüljön el. Akkor elmegy az éjféli misére, és ott megismeri a falu boszorkányait, mert ilyenkor szarvat hordanak. Utána azonban menekül haza, különben széttépnék a boszorkányok. Legjobb, ha mákot szór el az úton, mert a boszorkányok kötelesek a mákot felszedni, s így a történet hôse megmenekül a bosszújuktól. A karácsonyfa-állítás szokása a XIX. század negyvenes-ötvenes éveiben városon jelent meg elôször, Erdély néhány megyéjében még a háború alatt is újévkor, az “aranyos csikó” hozta a gyermekeknek az


Gyökerek ajándékot. A XIX. századtól a betlehemezés két fô formáját ismerjük: az élô szereplôkkel (pásztorjáték) és a bábokkal elôadott (bábtáncoltató) karácsonyi játékot. Fôként katolikus vidékeken volt divat a karácsonyi asztal készítése. Az ország sok részében karácsony böjtjén a csordás egy csomó vesszôvel végigjárta azokat a házakat, ahol tehenet tartottak. A gazdaasszony annyi vesszôt húzott ki a csomóból, ahány tehén a háznál volt, és megcsapkodta a csordás lába szárát. A regölés a télközépi, karácsonyi, újévi köszöntés Európában ismert szokásának magyar változata. Ilyenkor a gyermekek, legények vagy felnôtt férfiak házról-házra menve bôséget, boldogságot kívánnak a következô évre. Az utolsó két évszázadban a Dunántúlon és Erdélyben volt szokásos a regölés. A Dunántúlon legények

jártak láncos bottal és köcsögdudával felszerelve olyan házakhoz, ahol eladó lány volt, és elénekelték varázséneküket. Ennek egyik állandó motívuma a termékenységvarázslás: a gazdának és háza népének jó egészséget, vagyont kívántak. A második részben egy leányt regöltek össze egy legénnyel. E két állandó részt megelôzi a beköszöntô, melyben a regösök elmondják, hogy hosszú, fáradságos útról érkeztek. December 26–27-én köszöntik a magyar falvakban az Istvánokat és a Jánosokat. Tekintettel arra, hogy e két férfinév igen népszerû hazánkban, az István- és János-napi köszöntés a karácsonyi ünnepi ciklus fontos része: baráti ünneplô alkalom, mikor az ismerôsök meglátogatják egymást, és munkaszüneti nap lévén, a terített asztal mellett elszórakoznak.

Sok helyen vesszôbôl font korbáccsal megcsapkodják a lányokat, hogy egészségesek, szépek legyenek. A korbácsolás Gyôr-Sopron megyében a legényavatással kapcsolódik össze. A legények végiglátogatják a lányos házakat, és szép, régies dallamú ének kíséretében korbácsolják a háznépet. A lányok szalagot kötnek a korbácsra, az édesanyák pedig elôre becsomagolt húsdarabokat adnak át a csoportnak. A legények ezután visszatérnek a kocsmába, s a szabadban felállított tûzhelyen megfôzik az összegyûjtött húst. Ezt fogyasztják el a közös vacsorán, ahol a legények avatása történik. Ezen az ünnepségen csak férfiak vehetnek részt. Az avatás maga hosszú beszéd kíséretében történik, amely összekapcsolja a betlehemi gyermekgyilkosság történetét a legényavatás tényével. A beszéd végén a keresztapák leöntik a legényt egy pohár borral, utána kiadós ivás következik, majd az újdonsült legényeket elviszik látogatóba egy-egy lányos házhoz. A kislányok és az édesanyák elnézô mosollyal segítik át a kótyagos legényeket a nehéz viziten, s ezzel be is zárul életüknek ez az ünnepélyes fordulója. Varga Judit

E l f e l e d e t t é t e l e i n k – Karácsony és újév Az egyházi év az adventtel kezdôdik, a karácsony elôtti napot vigiliának nevezik. A karácsony az esztendô legnagyobb ünnepe, amelynek három napja a nagykarácsony. Ádám–Éva napján, vagyis a karácsony elôtti napon reggel „mézespálinkás jó reggelt” kívántak egymásnak, és ezt nemcsak mondták, hanem meg is itták, ha valaki betért, azt is megkínálták. A mézes pálinka a karácsonyi böjt kezdetét jelentette. Délig általában böjtöltek, mások csak zsíros ételt kerülték, és voltak olyanok is, akik csak az éjféli mise után ettek. A pálinka után 1–1 gerezd fokhagymát is bekaptak, hogy egészségesek legyenek az újévben. Manga János szerint a karácsonyi ebédnek vagy vacsorának része volt – és sok helyen még ma is az – az ostya, ezzel kezdték az étkezést. A kántortanító megbízásából a gyerekek hordták szét a karácsonyi ostyát. Minden porta annyit kapott, ahány tagú volt a család. Az ostyaküldés szokása az 1950-es évektôl egyre kisebb területre szorult vissza. Karácsony elôtt egy héttel már elkezdôdtek az ünnepre való elôkészületek. Ez volt a sertésvágások ideje. Karácsony elôtt sütötték a kenyeret, kalácsot a szegényeknek, amit a mise elôtt a templomnál adtak át. Az éjféli misére a gyerekek kivételével szinte mindenki elment, utána véget ért a böjt, szabad volt zsírosat enni. A vacsora elôtt megsütött kolbász – ezt nevezték angyalkolbásznak – után mákos kalács vagy mákos csík (angyalcsík) került az asztalra. Szilveszterkor és újévkor azok az ételek kerültek az ünnepi asztalra, amelyekhez valamilyen népi hiedelem fûzôdött. Így babot, kukoricát fôztek, hogy sok pénzük legyen, és sertéshúst, hogy a disznó az orrával betúrja a szerencsét. Gyakori ebéd volt a babon kívül a lencse füstölt hússal.

Molnárkalács Palóc jellegzetesség, híg tésztából, felforrósított sütôvas között sütött ostya. Hozzávalók: 1 kg liszt, 50 dkg cukor, 1 liter tej, 2 egész tojás, 6 evôkanál olvasztott vaj, vaníliás cukor, csipet só. A lisztet a tojással, vajjal, sóval elkeverjük, és annyi vízzel, hogy sima tésztát kapjunk. Ezután 1 liter tej hozzáadásával hígítjuk, hozzákeverjük a cukrot és a vaníliát, így folyós masszát kapunk. A forró sütôvasat zsírral vagy vajjal áthúzzuk, kanállal a tésztát a sütôvas közepére öntjük, összecsukjuk és – régen parázsban, ma gázon – egy percen belül megsütjük az egyik oldalát, aztán fordítással a másikat is. Ha a kisült tésztát formálni is akarjuk, akkor sütés elôtt egy kis tejfölt keverjünk a tésztába, ami nem hagyja olyan hamar megszáradni azt. A vasról levett tészta ugyanis csak fél percig képlékeny, ennyi idônk jut a formálásra.

Babfôzelék (Hollókô) Hozzávalók: 70 dkg fehér vagy tarkabab, 5 dkg zsír, 5 dkg liszt, 1 gerezd fokhagyma, babérlevél, só, kevés ecet. A babot válogatjuk, mossuk, sóval, babérlevéllel, fokhagymával ízesített vízben megfôzzük. Zsírból, lisztbôl készített rántással berántjuk és felforraljuk. Ecettel ízesítjük. Rántás helyett tejes vagy vizes habarással is készülhet. Ambrózi

15


Apró hírek Márton napi Fonó November 10-én ismét megrendezésre került az immár hagyományosnak számító Márton napi Fonó. Az eseményen a herencsényi Hagyományôrzô Népdalkör, a Tiszavirág Népdalkör, valamint meghívottaik, a nagylóci és cserhátsurányi hagyományôrzôk mellett minden helyi vendéget szeretettel fogadtak. Úgy tûnt, a fiatalok fokozódó érdeklôdéssel fordultak az esemény felé, aminek mindannyian nagyon örülünk.

Novemberben – decemberben ôket ün ne pel jük November 9-én 35 éves November 12-én 55 éves 25 éves November 13-án 35 éves November 14-én 50 éves November 15-én 35 éves

Emlékezés az iskolában A Tessedik Sámuel Általános Iskola október 23-án ünnepi megemlékezést tartott az iskola tanulóinak közremûködésével. A kitûnôen összeállított mûsor fantasztikus élményt nyújtott. Az ünneplôk a felidézett irodalmi alkotások és a kivetített képek által átélhették a múlt, s a közelmúlt eseményeit is. A teltházas rendezvény méltó fôhajtás volt az 56-os forradalom hôseinek emléke elôtt.

November 16-án 15 éves November 21-én 70 éves

Kirándulás Budapesten November 19-én az iskolai diákönkormányzat javaslatára az alsó tagozatosok közös kirándulást tettek Budapesten. A kicsik Meseszínházban jártak, és megnézték a dinókiállítást is.

December 13-án 55 éves

Sztrájk Az iskola tantestülete csatlakozott a Liga Szakszervezet felhívásához, és november 21-én egész napos sztrájkkal fejezte ki szolidaritását a társadalom széles rétegeivel. Habár a tanítási órák elmaradtak, a diákok felügyeletét és foglalkoztatását természetesen megoldották. Pásztorjáték Gyermekek és fiatalok jelentkezését várja a december 24-i pásztorjátékhoz Kalmár Ildikó. Mikulásvárás a tornateremben December 7-én délután jön a Mikulás! Az iskola tanulói és a két óvoda kicsinyei közösen várják és köszöntik a Mikulást az iskola tornatermében. Óvodai karácsony Már most szólunk, hogy az oviban – mint minden évben –, szülôk és óvodás gyermekeik együtt várhatják a karácsonyt. A közös játékkal, süteménykészítéssel töltött színes délelôtt bizonyára nagy élmény lesz mindenkinek.

Születések 16

Fontos apróságok

Október 15-én Budapesten megszületett Kelnár Krisztofer. Szüleinek, Kelnár Bernadettnek és Morvai Józsefnek sok örömet, boldogságot kívánunk a kisgyermekhez.

November 28-án 75 éves December 5-én December 6-án December 7-én

15 éves 25 éves 35 éves 85 éves

December 16-án 55 éves December 19-én 5 éves 15 éves December 23-án 40 éves December 26-án 70 éves 80 éves December 30-án 30 éves 50 éves 65 éves

Kovács Gábor Petôfi u. 55. Fábián Istvánné Kossuth u. 124. Széles Rozália Svélecz Attila Dózsa u. 15. Gyurovics János Akácfa u.9. Kiss Mihályné Petôfi u. 1. Szalai Ilona Pasqualini Ernôné Rákóczi u. 15. Varga Mónika Csizek Ronald Dobó K. u. 3. Rigó Józsefné Bercsényi u. 3. Szalai Erzsébet Szakács Józsefné Béke u. 9. Hevér Ilona Horváth Szabina Petôfi u. 53. Rabiné Békés Hajnalka Bajcsy u. 6. Szalai Ferenc Rákóczi u. 9. Hovanecz Ferencné Szabadság u. 4. Hevér Mária Lukács Ferencné Kossuth u. 17. Kovács Ilona Kovács László Kossuth u. 17. Vraskó Ádám Petôfi u. 8. Bilák Ádám István Petôfi u. 10. Jusztin László Kossuth u. 180. Kollár István Dózsa u. 8. Majdán Jánosné Szabadság u. 11. Kozma Mária Nyers Zsuzsanna Tünde Petôfi u. 29. Horák István Petôfi u. 41. Kalocsai Jánosné Rákóczi u. 12. Tóth Ilona

Isten éltesse mindannyiukat!

Házassági évfordulók Elôzô számunkban egy sajnálatos félreértés folytán hibásan jelent meg az ünnepeltek egyikének a neve. Ezúton kérünk elnézést az érdekeltektôl és családjuktól. Sajnáljuk, hogy a családi esemény örömét némiképp beárnyékoltuk. Még egyszer sok, egymás mellett boldogságban eltöltött évet kívánunk Hevér Ilonának és Dropka Jánosnak. (Szerkesztôség)

† Halálozások 87 éves korában elhunyt Csizmadia Vince. Született 1920. július 7-én, elhunyt 2007. november 18-án. November 24-én otthonában csendesen elment közülünk Szabó Jánosné Kalmár Ilona, aki 1924. november 5-én született. 83 évet élt. Nyugodjék békében!

Hír mon dó. A Közelmúltban portréfilmet vetített az Echo Televízió Böjte Csabá ról. Miért született jászolba Jézus?

Recommend Documents