Aranyos Zsolt
Hétköznapi szerepeink fogságában Előadások címei: Színház az egész világ Szerepek az iskolában Kamaszkori szerepek Szerepek a szexualitásban Szerepek a munkahelyen Szerepek a családban Szerepek a párkapcsolatban Szerepek önmagunkkal szemben Szerepek a vallásos életben Szerepek a halálos ágyon
„A legtöbb ember olyannak szeret téged, amilyennek akar, hogy legyél. Megtartani ezt a szeretetet nem könnyű. Mindig olyannak lenni, amit elvárnak tőled. Biztosan meg is kapod ezt a szeretetet, ha jól színészkedsz. Ez az igazság.” Jim Morrison
Az ember naponta játszik szerepet. Ha elmegy a boltba vásárolni, annak ellenére, hogy rossz kedve van, valószínűleg nem fog ordibálni az eladóval, helyette kedves próbál maradni. Ha egy alkalmazott valamit szeretne elérni a főnökénél, akkor igyekszik úgy viselkedni, hogy elérje célját. A sikeres üzletember pedig olyan szerepet játszik, amely ahhoz a társadalmi csoporthoz tartozik, amelyben érvényesülni kíván. Előadásaimban azt próbálom bemutatni, hogy a szerepek hogyan változtatják meg az ember viselkedését gyermekkortól kezdve egészen a halálos ágyig. Sokan annyira beleélik magukat a társadalom által elvárt szerepekbe, hogy észre sem veszik, valaki más bőrébe bújtak csak azért, hogy imádják, vagy épp ne közösítsék ki őket onnan, ahová tartoznak. Témáját tekintve azoknak szól, akik nem akarnak egy élő színházban statisztaként játszani úgy, hogy közben azt hiszik, megkapták a főszerepet, ami a saját életüknek látszik. Célom, hogy az utolsó mondathoz érve az olvasó elgondolkodjon azon, megéri-e tovább játszani – megtagadva önmagunkat - és megoldást adjon ahhoz, hogy miként lehet viszonylag kevés szerepet játszva megélni azt az embert, akinek megszülettünk. A szerep valamilyen szinten biztonságot ad, mert a valóság veszélyesnek, kiszámíthatatlannak tűnik, szemben a szereppel, álarccal, ami mögé bújva senki nem ismeri meg a mögötte rejtőző ember valódi énjét, akaratát, érzéseit, és mindazt, aki valójában.
1.
Színház az egész világ
„Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő: Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár Életében...” (Shakespeare: Ahogy tetszik – részlet)) Gyermekkorunktól kezdve szerepeket játszunk. Eleinte legyőzhetetlen hősöket, híres sztárokat utánzunk, később sikeres, fiatalos nők és férfiak benyomását próbáljuk kelteni a hétköznapokban, az üzleti életben vagy a párkapcsolatban. A közismert közösségi hálón, a Facebook-on ezerszámra látni olyan pillanatképeket, amelyek azt sugallják, hogy „mi boldogok vagyunk, és nagyon szeretjük egymást”. De mi van akkor, ha az a szerep, amit – tudatosan vagy észrevétlenül - felvettünk, pár év múlva egyre kínosabb lesz? Gondoljunk párkapcsolatunkra. A párunkat már meghódítottuk, vagy meghódított, minden megszokottá vált, és ami eleinte izgalmas, különleges, nem hétköznapinak számított, mára alig jelent valamit. Az érintése, csókja, szenvedélyes tekintete nem hoz lázba, és minden közös program unalmassá válik. Valamin változtatni kellene, de nem tudjuk nevén nevezni, mi lehet az. Olyan érzésünk támad, mintha állandóan hazudni kellene, kötélen rángatnának, vagy külső szemlélője lennénk az eseményeknek. Hazafelé közeledve megemelkedik a pulzusszám, a feszültség növekszik, majd előtör a menekülési kényszer. „Eric Berne kezdő pszichológus korában arra figyelt fel, hogy a legtöbb ember életében sokszorosan ismétlődnek kudarcos események (olyanok, amelyekre úgy szoktunk reagálni, hogy „Ó, szegény!” vagy „De nagy marha voltár már megint!”) Amint részleteiben, előzményeiben vagy a hátrahagyott szájíz felől tovább vizsgálódott, rájött, hogy ezek a történések olyan szabályszerűen zajlanak le, mintha csak egy sportág vagy társasjáték előírásait követnék. Ezért nevezte el ezeket játszmáknak. Hamarosan azt is észrevette, hogy a „szegény áldozat” érdekes módon maga is aktívan dolgozik a kudarcos folyamat továbbgörgetésén, egészen a zárójelenetig.” 1 F. Várkonyi Zsuzsa_ Pszichológiai játszmák – párunkkal, bárkivel, Mindennapi játszmáink, 2009. Jaffa Kiadó, 8. oldal
A témakörhöz kapcsolódó, megbeszélendő kérdések: - Miért játszunk szerepeket? - Észrevesszük-e, ha szerepet játszunk? - Milyen szerepeket játszhatunk otthon vagy a munkahelyünkön? - Milyen társadalmi szerepeket ismerünk? - Miért veszélyes az egészségre, ha mindig más valakinek akarunk látszani? - Meddig tartható fenn egy szerep?
2.
Szerepek az iskolában
Alig indultunk el az életben, hamar megtanuljuk, hogy ahhoz, hogy valamit elérjünk, nem lehet mindig őszintén kimondani, amit szeretnénk. Kisgyermekkorban kezdődik az önállósodási vágy, és az akaraterő hihetetlen erővel tör felszínre. A kisgyerek mindent ki akar próbálni. Kezdi megérteni mások érzéseit, vígasztal és lassan azt is megérti, hogy a másiknak fáj, ha megüti. Ahhoz, hogy a gyermek az iskolában megtalálja a helyét, és ne közösítsék ki, hamar rájön, két lehetőség adódik. Vagy kitűnik a többiek közül és bizonyos vezetői szerepet kap, vagy ha nem érez magában valami pluszt, ami által a többiek felnéznek rá, beolvad a közösségbe, és úgy viselkedik, olyan ruhát hord, úgy beszél, mint a többiek.
A témakörhöz kapcsolódó, megbeszélendő kérdések: - Miért kényszerülhet egy gyerek arra, hogy szerepet játsszon? - Milyen szerepekbe sodródhat egy gyerek? - Mentálisan milyen következményei lehetnek az állandó bizonyítási kényszernek, és annak, hogy valaki más akar lenni, mint ő maga? - Miért vágynak a szülők arra, hogy az ő gyerekük mintagyerekek legyen? - Hogyan tud egy szülő segíteni abban, hogy a gyermeke azt tapasztalja, úgy jó, ahogy van?
3.
Kamaszkori szerepek
A második születés, az önálló személyiség születésének időszaka, amikor a szülőktől való érzelmi elszakadás megtörténik. Nagy feladat előtt áll: meg kell találnia önmagát, és ha ez sikerül, akkor találhat vissza az emberek és a családja közé. Változik a teste, beindul a szexuális érés. Indulatait nehezen tudja kontrollálni, érthetetlen érzelmi viharok, mindenen megsértődik, magába zárkózik, olyan, mint egy sündisznó, miközben igényli az elfogadó szeretetet. „A kamaszkor egy második születés. Lelki értelemben születik meg a kamasz. Önállósulnia kell. Kialakul saját személyisége – beszédmód, fizikai kinézet. Ez a születés is fájdalmas. Ha tudjuk, hogy az élet része, akkor könnyebb elviselni. Ebben a korban edzőként vagyunk jelen. Önállóan kell csinálnia, mi csak a pálya szélén szurkolunk (esetleg elkapjuk, ha nagy gond van). A kamaszkort megelőző 10+ év már nem törölhető ki.”8 Vekerdy Tamás: Kamaszkor körül 10. o Talán a legnehezebb korszak ez szülő és gyermek számára. Mi is történik ilyenkor? Akar-e szerepeket játszani vagy inkább az őszinte életre törekszik?
A témakörhöz kapcsolódó, megbeszélendő kérdések: - Miért tekintenek a magyar emberek rossz szemmel arra a gyerekre, aki lustának tűnik? - Hogyan kapcsolódik a rajongás a szerepekhez - Játszhat-e egy kamasz titokban szerepet? - Mi történik, ha a kamasz a szerelmet egyfajta szerepként értelmezi? Ha csak játszik a másikkal? - Mi köze a teljesítménynek a kényszeres szerepjátékhoz?
4.
Szerepek a szexualitásban
Ha a párkapcsolatunkra gondolunk, milyen érzéseink támadnak? Szívesen beszélünk róla, vagy inkább panaszkodunk? Kiszállnánk belőle vagy azt kívánjuk, bárcsak örökké tartana? A szexualitás is az önmegvalósítás eszköze lett. Elsősorban örömszerzésre, szerelmi beteljesülés élményére használjuk, és elfelejtettük, hogy eredeti rendeltetése az lenne, hogy a teljes és fenntartás nélküli önátadást, egyenlőséget megéljük. Nem mindegy tehát, kivel osztjuk meg szexuális intimitásunkat, hiszen ez az a hely, ahol sebezhetőségünket félelemmentesen felvállalhatjuk. Egymás előtt levetkőzve, megmutatva, kik is vagyunk valójában.
A témakörhöz kapcsolódó, megbeszélendő kérdések: 1. Aktus előtt fontosnak tartja az érzéki felvezetést? 2. Milyen gyakran előzi meg az együttléteket az előjáték? 3. Mennyi időt szán aktus előtt a „csábításnak"? 4. Kielégülést nyújt önnek a szex? 5. Gyakran van orgazmusa a partnerének? 6. Az orgazmus élményéhez szüksége van előjátékra? 7. Mennyire figyel szeretkezés közben a párjára? 8. Mennyire kedveli szex terén az újdonságokat? 9. Milyen gyakran próbálnak ki új pozitúrákat? 10. Illő már az első alkalommal ágyba bújni a kiszemelt partnerrel? 11. Mit gondol, mennyire fontos a szex egy kapcsolatban?
5.
Szerepek a munkahelyen
Geert Hofstede holland kutató szerint a férfias kultúrában a nemi szerepek élesen elkülönülnek: a férfiaktól elvárt a határozott, asszertív és sikerorientált viselkedés, ezzel szemben a nő szerény, gyengéd és élet centrikus. A nőies kultúrában a nemi szerepek nagyobb átfedést mutatnak, és mindkét nem inkább a harmóniára, az élet élvezetére törekszik szemben a munkahelyi- és anyagi előrejutással.
A témakörhöz kapcsolódó, megbeszélendő kérdések: - A kamaszkor és a felnőttkori munkahelyi szerepek között milyen kapcsolat tapasztalható? - Miért nem tudunk elvonatkoztatni azoktól a sztereotípiáktól, amelyek a főnök beosztott szerepekre
vonatkoznak? - Lehet-e szerepek nélkül elvégezni a ránk bízott feladatokat? - Hogyan alakulhat ki az, hogy nem tudnak különbséget tenni a munkahelyi és az otthoni viselkedés
között a férfiak és a nők?
6.
Szerepek a családban
A családot olyan személyek alkotják, akiket házassági, vérségi kapcsolat vagy örökbefogadás fog egybe. A családban a személyek közös háztartásban egy fedél alatt élnek. Osztoznak egy közös kultúrában, de sajátos egyéni vonásokkal rendelkeznek. Mi történik olyankor, amikor egy családtag (apa, anya, gyermek, nagyszülő) létezését pusztán arra összpontosítja, hogy a családban betöltött szerepének hiánytalanul eleget tegyen úgy, hogy közben teljesen elfelejtkezik önmagáról?
A témakörhöz kapcsolódó, megbeszélendő kérdések: - Mitől apa egy apa? - Mitől anya egy anya? - Miért gyerek a gyerek? - Hogyan lehet különválasztani a szülői szerepet a férfi és a nő szereptől? - Emberek vagyunk egy családban vagy férfiak, nők, fiúk, lányok, esetleg apák, anyák és gyerekek? - Hol vannak a határok a szülők és a gyerekek között? Meddig mehet el viselkedésében egy gyermek?
Kellenek-e a határok? - Kik osztják ki a szerepeket egy családban?
7.
Szerepek a párkapcsolatban
A párkapcsolat örök küzdelem és béke egy férfi és egy nő között. A férfi keresi a nőt, a nő keresi a férfit, s ha megtalálják egymást, újra eltűnnek, hogy aztán egy kis időt nyerve minden kezdődjön elölről. A boldogságért igyekeznek mindent megteremteni, de előfordul, hogy hiba csúszik a számításba. A férfi rájön, hogy nem így képzelte, a nő úgy érzi, nem figyel rá a párja, nem olyan nyílt, őszinte, mint ahogyan szeretné. Ha még adnak időt egymásnak, kezdik felfedezni, hogy különböző nyelven beszélnek, és ahhoz, hogy a konfliktusokat meg tudják oldani, meg kell ismerniük egymás szókincsét. Ha nem adnak időt egymásnak, de szakítani sem szeretnének, mert félnek, gyávák az élet meglepetéseivel szembenézni, akkor kezdődnek a játszmák. Olyan szerepeket kezdenek felvenni, amelyek a békesség látszatát igyekeznek fenntartani, vagy ellenkezőleg, folyamatosan igyekeznek egymás tudtára adni, hogy mennyire rosszul döntöttek, amikor igent mondtak a kapcsolatra, de képtelenek otthagyni egymást. Utóbbi esetben kifejezetten a másiktól várják a változást, és nem önmaguktól. A párjukat akarják önmaguk képére, hasonlatosságára és elképzelésére formálni.
A témakörhöz kapcsolódó, megbeszélendő kérdések: - Mi a célja a férfiank és a nőnak azzal, hogy szerepeket játszik? - Hol vannak a határok? - Milyen sztereotípiákat ismerünk a párkapcsolatokat illetően? - Lehet-e szerepek nélkül is jó és kielégítő a szexuális élet? - Miért élvezik a férfiak és a nők azt, ha veszekedhetnek egymással? - Miért mondunk nemet arra, amire legszívesebben igennel válaszolnánk?
8.
Szerepek önmagunkkal szemben
Láthattuk, hogy egész korán, már gyermekkorban szerepeket játszunk. Elképzeljük, hogyan lehetünk sikeresek, hogyan tűnhetünk ki abban a környezetben, amelyben élünk, és ennek alapján alakítjuk személyiségünket. Ha túl sok elvárással találkozunk, és rendszeresen azt halljuk, hogy nem vagyunk elég jók, akkor két lehetőség adódik: vagy beletörődünk újabb szerepünkbe, ami a rossz, vagy még jobban küzdünk az elismerő szavakért. Ezek a szerepek olyannyira belénk ivódhatnak, hogy néhány év után nem tudjuk megkülönböztetni a képzeletünktől valóságot. Csak mert egy leutánzott sztár sikeres azzal az életmóddal, amiben megnyilvánul, még nem biztos, hogy számunkra is ugyanazt fogja eredményezni, ha pontról pontra elkezdjük majmolni. Belül érezzük, hogy valami nincs rendben, de mégis a felvett szerepben érezzük jól magunkat. Ha később megpróbálnak kibillenteni belőle, az teljes személyiség összeomláshoz vezetne.
Megfelelési kényszer a párkapcsolatban A megfelelési kényszer első jele, ha azt kezdjük el kutatni, hogyan felelhetnénk meg leginkább azoknak a szempontoknak, amelyeket az általunk választott partner kiemel, vagy fontosnak tart. Ide tartozik a rendszeres magyarázkodás egy adott dologgal kapcsolatban. Például, ha a nő az izmos férfiakat szereti (mert esetleg ezt mondta, vagy valamiért, valahonnan ez az információ jutott tudomására), akkor hosszas monológokat intézünk hozzá arról, hogy miért nem sikerült láthatóvá tenni a hasizmunkat, de hamarosan az is meglesz. Vida Ágnes pszichológus szerint „A megfelelési kényszer a gyors sikerről szól. Azért akarsz másoknak megfelelni, hogy kapj egy gyors elismerést. Szeretnéd másoktól azt hallani, hogy "köszi, de jó voltál". Szeretnéd, ha megdicsérnének. Szeretnéd, ha mindenkivel kiegyensúlyozott lenne a kapcsolatod, ha nem lennének összeütközések, sem olyan emberek, akik neheztelnek rád. Olvasd gyorsan megint végig ezeket az elvárásokat, lehetségesnek tűnik, hogy mindegyiket megvalósítsd? Ugye, hogy nem? Mégis mennyi idő és energia elmegy azzal, hogy másoknak próbálsz megfelelni, még a saját érdekeid, céljaid, vágyaid háttérbe szorulnak. Te magad szorítod háttérbe őket” Freddie Mercury „gyakran hangsúlyozta, hogy nagyon fél az egyedülléttől, különösen éjszaka, ezért kicsapongó életmódjával, gyorsan cserélődő alkalmi kapcsolataival, a szabad szerelem nyújtotta örömökkel próbálta félelmét ellensúlyozni. Ismerőseinek egyszer azt is bevallotta: „A boldogságot, na azt még nem kaptam meg.”
Ezzel szemben Albert Schweitzer ezt mondta: „A nagy titok: úgy járni végig életutunkat, hogy ne kopjunk el. Erre az olyan ember képes, aki nem az embereket és a tényeket veszi számításba, hanem minden élményét önmagára vetíti vissza, és a dolgok végső okát önmagában keresi.”
A témakörhöz kapcsolódó, megbeszélendő kérdések: - Mitől fél az ember? - Miért félünk önmagunkkal szembenézni? - Miért szeretünk szerepeket játszani önmagunk előtt is? - Kiket vonzanak a vitás helyzetek és milyen típusú emberek tartózkodnak tőle? - Miért veszélyes az, ha valakit a megfelelési kényszer irányít?
9.
Szerepek a vallásos életben
Dave Carder: Családfánk titkai című könyvében felvázolja, hogy milyen gyülekezeti stílusok vannak, és mi alapján választják ki az emberek azt, amelyikhez tartozni szeretnének. Azonban nem csak a gyülekezeti stílusok lehetnek meghatározóak, hanem a közösségekben helyet foglaló személyek szerepei is. Sokszor pont az ellenkezője tör ki belőlük, mint amire számítottak. Azáltal, hogy végre fontos emberek lettek, vagy ellenkezőleg, elnyomva érzik egyéniségüket, olyan módon nyilvánulhatnak meg, ami által mások életét is befolyásolhatják. Carder szerint ők lesznek a túl sok felelősséget vállalók, a deviánsok, akik örökké lázadoznak minden ellen, a házi kedvencek, akik mindig központi helyen vannak és mindenki rajong értük, vagy épp az alkalmazkodók, akik mindig ott vannak, ahol jól érzik magukat Amikor ellátogattam egy dunántúli gyülekezetbe, éppen egy fiatal anyuka lépett előre. Talán a negyedik gyermekét szülte. Egy idegen kb. negyven évesnek nézhette. A jól karban tartott férje mellett ő – nem a szülés miatt - csont soványan, megtört arccal, fáradt szemekkel, kissé meghajolva nézett előre, és mikrofonnal a kezében a következőket mondta: „Hálát adok a Jóistennek, hogy segítségünkre volt, és egészséges babát szültem. Nagyon boldogok vagyunk”. Nem hittem egyetlen szavát sem. Látszott, hogy egy gyerek is sok abban a családban. Minden az anyára hárult. S mivel tudtam, hogyan gondolkodnak a nőkről és arról, hogy milyen szerepet töltenek be a gyülekezeti életben, mesének tűnt ez a boldogság. Meg kell említenünk a kényszer szülte szerepet, amit akkor játszik el egy hívő, ha betegesen kötődni akar egy csoporthoz, közösséghez. Ha mindenáron azt akarja, hogy végre valahol befogadják, otthon érezze magát, akkor mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy esetleges párduc bőre hattyúfehér tollakká változzon. Máskülönben kilógna a sorból, és elesne mindazoktól a lehetőségektől, amit egy ilyen nagy család nyújthat a számára. Odafigyelés, megértés, szeretet, biztonság, bizalom, törődés. Ennek azonban nagy ára van, mégpedig a személyiség. Ahol elsősorban szerepet játszanak, ott a forgatókönyv lehet egy gyülekezeti kézikönyv, és a karmester a gyülekezet vezetője, aki a legnagyobb mágus. A vallás akkor tölti be feladatát, ha a hívő belső meggyőződésből válik egy közösség tagjává. Azért imádkozik, mert tudja és hiszi, hogy Valaki meghallgatja és nem azért, mert aki szépen tud imádkozni, azt komoly hívőnek tartják, és szeretik hallgatni a hangját. Továbbá személyes, belső meggyőződéséből fakadóan mozdul úgy a bal keze, hogy közben a jobb nem tudja, mit cselekszik. Örömmel adja át másoknak a helyét, anélkül, hogy ezért bármilyen dicséretet is elvárna. Adománya nem a fémpénzek összecsörrenésekor válik értékké, hanem akkor, amikor a szívében elhatározza, adni szeretne. Lehet szerepek nélkül is vallásos lenni, bár a meggyőződésem továbbra is az, hogy amilyen egyszerű, annyira nehéz.
A témakörhöz kapcsolódó, megbeszélendő kérdések: - Miért van szüksége az embereknek a vallásra? - Mi alapján választ magának valaki közösséget? - Mikor mondhatjuk egy vallásról azt, hogy az ember javát szolgálja? - Mikor kényszerül egy hívő arra, hogy szerepeket játsszon a gyülekezetében? - Milyen szerepeket tudunk elképzelni egy közösség életében?
10.
Szerepek a halálos ágyon
A félelem ízét már alig érzem: Valamikor érzékeim vacogtak Egy éji hangra, és egy szörnyű hírtől Minden hajam égnek állt s reszketett, Mintha élne: jóllaktam az iszonnyal S a borzongás, agyam meghitt lakója, Többé nem izgat. (William Shakespeare: Macbeth – részlet) Az élet elmúlása egy természetes rossz, hiszen nem tudjuk, mi történik utána. A vallásos ember hisz abban, hogy élete nem volt hiábavaló és Isten rendje szerint ez is a nagy terv része. Akik az egyszeri és megismételhetetlen létbe vetett hittel élnek, számukra minden pillanat olyan, ami soha többé nem adatik meg, ezért igyekeznek minden tőlük telhető módon kiélvezni az életet. És itt vannak azok, akik egész életük folyamán saját maguk által választott vagy mások által rájuk erőltetett szerepüket élték? Hogyan tudnak búcsút venni az élettől, embertársaiktól, és legfőképpen önmaguktól. A játszma még a halálos ágyon is folytatódhat. Ha az élettől hamarosan elbúcsúzni kényszerülő ember egy nagy cég tulajdonosa volt, halálos ágyán hozhat olyan döntéseket, amelyek mások javát szolgálják, vagy ellenkezőleg, a könyörtelen üzletember szerepét megtartva tönkretehet másokat. Teszi mindezt úgy, hogy közben tudja, mást közvetített kifelé, mint amilyen valójában volt, és az egész élete félelemmel és boldogtalansággal volt teljes. Amikor egyedül maradt, félt a magányos óráktól, és esténként, miközben nézte a kandallóban parázsló fadarabkákat, meghúzta whiskys üvegét, s arra gondolt, milyen jó lehet azoknak, akiknek alig van vagyonuk, és ha hideg van összebújhatnak, átölelhetik egymást anélkül, hogy attól félnének, hazug minden mozdulatuk. Mit tesz pl. egy orvos, aki legszívesebben festőművész szeretett volna lenni, de nem tudta megvalósítani álmait, mert szüleinek engedve ezt a tisztes pályát futott be? Most ott fekszik halálos ágyán, homályos tekintetével fürkészi a falon lógó okleveleket, állami kitüntetéseket, és magányos óráiban azt játssza, hogy megpróbálja kitalálni, időrendben hogyan követik egymást. Az elsőt utálja a legjobban, mert tudja, hogy azon a napon, amikor átvette, egy amatőr festőtáborban kellett volna lennie. És még sok-sok ember számolja életének utolsó másodperceit úgy, hogy tudják, minden sikerért járó elismerés, oklevél egy-egy nagyszerű alakítás része volt, de szívük legmélyén csak egy értéktelen papírdarab. Emlék arról, milyen gyávák voltak szegénynek, hétköznapinak lenni. Az öregek mindig jobban ragaszkodnak az élethez, mint a gyerekek, és kelletlenebbül válnak meg tőle, mint a fiatalok. Hiszen minden munkájuk ennek az életnek szólt, ezért a végén úgy érzik, hogy kárba veszett a fáradozásuk. Minden gondjukat, minden javukat, dolgos, álmatlan éjszakáik minden gyümölcsét,
mindenüket itt hagyják, amikor elmennek. Életükben nem gondoltak arra, hogy olyasmit is szerezzenek, amit magukkal vihetnének a halálba. Jean-Jacques Rousseau
A témakörhöz kapcsolódó, megbeszélendő kérdések: - Mi történik olyankor, amikor valaki a halálos ágyán jön rá, az egész élete a gyávaságról és a szerepekről szólt? - Mit mondanánk annak az embernek, aki élete utolsó éveiben megosztaná velünk mindazt, amire rájött, és úgy érzi, elrontotta az életét, amiért félt önmaga lenni?
