A vacratot.info hírlevele
HELYI UGYEK 2011. november – I. évfolyam 1. szám
Tisztelt Olvasó! Ön a Helyi Ügyek első számát tartja a kezében. Hogy miért jelentetünk meg új sajtófelületet? A válasz egyszerű: szeretnénk alternatívát felmutatni az önkormányzat hivatalos lapjával szemben. Egyszerűen javítani akarjuk Vácrátóton az információáramlást. Ebbe beletartozik az is, hogy a polgármester úr által nem szeretett pletykáknak is utánajárunk, és helyre tesszük a dolgokat. A nyilvánosság nagyon sok problémát megoldhat. Tudjuk, hogy az internetes megjelenést követően ismét nagy fába vágtuk a fejszénket. Bízunk benne, hogy a nyomtatott megjelenésnek van értelme, és lesz a jövőben is. Szeretnénk az általunk összegyűjtött információkat azokhoz is eljuttatni, akiknek nincs lehetőségük elektronikusan olvasni.
Történetünk Szerkesztőségünk, a vacratot. info a választásokat követően alakult meg, s ma már összeszokott csapatként dolgozik. Kezdetben a jegyző asszony szerkesztőségünk egyik tagjától még azt is számon kérte, hogy miért jegyzetel a számítógépébe a testületi ülésen. Mára elértük, hogy minden testületi ülésen video- és hangfelvételt készíthetünk (már amelyikről tudunk, mert bizony olyan ülés is volt, amiről utólag értesültünk). Ehhez csak az adatvédelmi biztos állásfoglalására volt szükség.
Célunk, hogy megmutassuk, lehet tenni ezért a kis közösségért, jóval többet, mint a falu jelenlegi vezetése. S ezekhez a tettekhez nem kell sok, csak egy kis gondolkodás, utánajárás, gondosság és önzetlenség. Reméljük, hogy az általunk feldobott labda nem marad a levegőben, s az önkormányzati tájékoztatás is javul. Mi addig is tesszük a dolgunkat, s reméljük mások is csatlakoznak hozzánk. Amit tenni tudunk: felhívjuk a figyelmet a rendetlenségre, az elmaradásokra, a rossz tájékoztatásra. Ha valamit sikerül megjavíttatnunk, akkor természetesen ezt is közöljük. Ebben az esetben, higgyék el, mi leszünk a legboldogabbak, mert elértünk valamit. Ebben a számban az internetes oldal legolvasottabb hírein túl olyan cikket is közlünk, mely nyomtatásban előbb jelenik meg mint elektronikusan. Természetesen mindez pénzbe kerül, ezért ezúton is köszönetet mondunk azoknak a vállalkozóknak és természetes személyeknek, akik akár pénzzel, akár a munkájukkal támogatták az újság elkészítését. Önt pedig, kedves olvasó, arra kérjük, látogasson el a honlapunkra, s ott is kövesse figyelemmel a beszámolóinkat. Kérjük, mondja el véleményét, mi abból is tanulunk. Addig is jó olvasását kíván Önnek:
forrás: www.vacratot.info
Ön szerint is Sződre kell menni lakni? Menjen a jegyző, én maradok A valódi rátótiaknak
8%
Csak a gyüttmenteknek
9%
Igen, mindenkinek
74%
9%
Megszűnt a pékáruk házhozszállítása Vácrátóton – avagy győztek a helyi boltosok a lakosok érdekeivel szemben? Információink szerint a következő testületi ülésen 2011. november 17-én fogja tárgyalni a testület a pék kérelmét és az szerkesztőségünk által készített lakossági beadványt. Nem értjük, hogy ezt miért nem lehetett sürgősséggel tárgyalni. Az időhúzás eredménye, hogy a pék határozatlan időre felfüggesztette szolgáltatását. Ezzel a testület ismét a lakosság érdekeit figyelmen kívül hagyva csak a saját kényelmére figyelve fog dönteni.
Kérjük Önöket, hogy minél többen jelenjenek meg a testületi ülésen ezzel is hangot adva véleményüknek. Szavazzon a témával kapcsolatban a www.vacratot. info oldalon. (folytatás: 4. o.)
Maratoni közmeghallgatás csekély érdeklődés mellett Október 14-én este 18 órakor kezdődött a Művelődési Házban a közmeghallgatás. Az érdeklődés igen csekély volt (mintegy 25-30 fő), a megje-
lentek azonban aktívan reagáltak a megadott napirendi pontokra. (folytatás: 4. o.)
Bajnok a Vácrátóti KSE!
A vácrátót.info szerkesztősége
Tekintse meg Vácrátót legfrisebb híreit a www.vacratot.info oldalon!
2
HELYI K UGYEK
Önkormányzati ügyek
Másképp írjuk, másképp mondjuk A napokban került fel Vácrátót község hivatalos honlapjára a május 12-én megtartott testületi ülés jegyzőkönyve, ami – mint tudjuk – nem szó szerint készült el. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az ülésről készült videó és a polgármester válasza a korábban feltett 12 kérdésre. Érdemes átolvasni az leírtakat és megnézni a videón elhangzottakat. Tekintse meg honlapunkon www.vacratot.info oldalon a 2011. május 12-i testületi ülésről készült videónkat, és vesse össze a jegyzőkönyvvel: „A vacratot.info weboldal üzemeltetésével kapcsolatos megbeszélés, és a képviselői fogadóórán benyújtott 12 pont megválaszolása. Garamszegi Géza polgármester elmondta, hogy a mai világban mindenkinek szabad a vélemény-nyilvánítás, ez azonban csak bizonyos szintig lehetséges következmények nélkül. Felolvasta a határozati javaslatot a www.vacratot.info honlapon megjelenő információkkal kapcsolatban. A honlapon megjelenő cikkekkel és formátumokkal kapcsolatban egyeztetett az önkormányzat jogi képviselőjével, aki javasolta a határozati javaslat elfogadását a testület részéről. Nem a honlapon megjelenő kritikákról van szó, nem ezt sérelmezi az Önkormányzat, hanem azt, hogy úgy állítják be azt a honlapot, mintha Vácrátót Község Önkormányzat hivatalos honlapja lenne. Ugyanazokat a cikkeket közlik le, mint a hivatalos honlapon, vagyis leszedik az oda felrakott anyagokat stb. Ezt szeretnék megszüntetni, ez ellen szeretnének tenni, ezért kéri a képviselőket, hogy fogadják el a határozati javaslatban leírtakat. Mivel a testület részéről a határozati javaslattal kapcsolatban észrevétel nem volt, szavazásra bocsátotta azt. Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:
Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2011. (V. 12.) számú határozata: Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete elhatárolódik a www.vacratot.info portálon az önkormányzatot érintő információk tényszerű megjelentetésétől. A Képviselő-testület a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény 2.-5. §.-ra hivatkozással, ezúton nyilatkozik, hogy Vácrátót Község Önkormányzata jogainak védelmében felhatalmazza a polgármestert arra, hogy a honlap szerkesztéséért felelős személyt szólítsa fel, hogy - Vácrátót Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatala és az önkormányzat fenntartásában álló intézmények, híranyagát és dokumentumait a www.vacratot.info oldalon ne közölje, - törölje a www.vacrartot.info oldalon megjelenő szalagcímből a „…Vácrátót első …” megnevezést, - ne használja Vácrátót Község Önkormányzatának címerét. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Garamszegi Géza polgármester tájékoztatásként elmondta, hogy a Képviselő-testület a 2011. május 6-án tartott képviselői fogadóórán kapott egy 12 pontból álló kérdéssort, amit most kíván a testületi ülés keretében megválaszolni. A kérdések és az azokra adott válaszok az alábbiak: 1. kérdés: Mikor került megpályáztatásra a Vácrátóti Hírmondó szerkesztése? A jelenlegi cég mennyiért készíti az újságot? Válasz: A Vácrátóti Hírmondót az Önkormányzat szerkeszti, a nyomda tördeli a szöveget és készíti el a példányokat, ezért a szerkesztés nem kerül semmibe. Az újság fekete-fehér színben kerül kiadásra, semmivel sem kerül többe a nyomtatási költ-
ség, mint eddig. Az újságot 700 példányban készítik el, ami 70.000,- Ft-ba kerül. 2. kérdés: Mikor tervezik a 2011. évi testületi ülések jegyzőkönyvének feltöltését a hivatalos honlapra? Válasz: A 2011. évi jegyzőkönyvek feltöltése napokon belül megtörténik. 3. kérdés: Miért nem teszik fel a honlapra az önkormányzati SZMSZ-t? Sok kérdésre választ kaphatnánk belőle. Válasz: Az SZMSZ hamarosan feltöltésre kerül a honlapra. 4. kérdés: Mikor tervezik frissíteni a honlapon a Vácrátóti Hírmondót! Még mindig a karácsonyi szám van fenn. Válasz: A 2011. évi I. negyedévi hírmondó már rajta van a honlapon, az letölthető. Mindenkinek az igényeit nem tudja az Önkormányzat kielégíteni, mivel mindenkinek más információ a fontos. A mindennapi munkával kapcsolatos dolgok fent vannak a honlapon. 5. kérdés: A legutóbbi Hírmondóból nem kaptunk választ arra, hogy mennyi a fizetése a jegyzőnek, pedig a 2011.02.17-i testületi ülésen elhangzott, hogy az újságban kapunk rá választ. Válasz: A jegyző bérét a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényt szabályozza. A köztisztviselők illetményalapja 38.650,-Ft, a szorzószám pedig a lakosságszám alapján a rátóti jegyző bére esetén 6,25. A jegyző bérét pedig úgy kapjuk meg, hogy az illetményalapot megszorozzuk a szorzószámmal. Ezen kívül semmilyen más juttatást nem kap a jegyző. 6. kérdés: Mikor lesz használható a Széchenyi úton lévő zebra, legalább reggelente és délután, amikor hozzák-viszik a gyermekeket a szülők? Válasz: A Széchenyi utcánál jelenleg sem és régen sem volt zebra. Nem az Önkormányzat tulajdona a 2104. j. országos
Impresszum I. évfolyam 1. szám felelős kiadó Kalotay Kristóf 2163 Vácrátót Rákóczi utca 58. e-mail
[email protected] szerkeszti a vacratot.info szerkesztősége tördelés Belán Tibor weboldal www.vacratot.info ISSN 2063-1286 közút, az a Magyar Állam tulajdona, kezelője pedig a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Egyedül a tulajdonos és a kezelő jogosult az átkelőhely kijelölésre, erre az Önkormányzatnak nincs jogosultsága. Az Önkormányzat szeretné, ha az út helyreállítása során gyalogátkelő kerülne kialakításra a Széchenyi utcánál és a Művelődési Háznál. Ezt a kérést tolmácsolni fogják a Magyar Közút Nonprofit Zrt. felé a tervezés során. Ezen kívül az Önkormányzat kérni fogja szalagkorlát kihelyezését az óvoda előtti útszakasz mentén, a biztonságosság miatt. 7. kérdés: Miért nem kíván az önkormányzat új pályázatot kiírni a jelenlegi patika új üzemeltetésére? Válasz: A Kamilla Patika rendesen és határidőben fizeti a bérleti díját, ilyen jellegű probléma nincs velük. Ezen kívül semmiféle írásbeli észrevétel nem érkezett az Önkormányzathoz a Patika működésével kapcsolatban, igaz szóbeszédet halottak a gyógyszertáros viselkedésével és a patika működésével kapcsolatban. Amennyiben írásbeli bejelentés nem érkezik az Önkormányzathoz, úgy nem tudnak lépni ebben az ügyben
HELYI K UGYEK a szolgáltatást nyújtó felé. Mindenképpen konkrét panasz bejelentésre lenne szükség ahhoz, hogy megtegyék a szükséges lépéseket. 8. kérdés: Miért nem számol be a polgármester a testületi üléseken a lejárt határidejű határozatok státuszáról, valamint az előző testületi ülés óta eltelt időszak eseményeiről? Válasz: Az Ötv. nem ír elő ilyen jellegű kötelezettséget, valamint az SZMSZ sem tartalmazza ezt a jellegű beszámolási kötelezettséget. A testületi ülések „egyebek” napirendi pontja rendszerint tartalmaz tájékoztatás az elintézett és folyamatban lévő ügyekről. 9. kérdés: Miért nem készít az Önkormányzat video felvételt a testületi ülésekről? Ez már Őrbottyánban is működik? Válasz: Ennek anyagi okai vannak, ez több 100.000,-Ft-ba kerülne az Önkormányzatnak. Ha hang és képfelvétel készülne a testületi ülésekről, akkor médiatárat kellene létrehozni, aminek igen komoly háttere van, nagy munka és nagy költség. Erre a feladatra az Önkormányzat nem képes, erre külön szakembert kellene alkalmazni, amire jelen pillanatban nincs anyagi forrás. 10. kérdés: Tervezi-e az Önkormányzat az égetési rendelet megváltoztatását? Válasz: Vácrátóton nincs égetési rendelet, az EU előírások pedig egyáltalán nem engedélyezik az égetést, kizárólag a komposztálást. Csak a kialakult
Önkormányzati ügyek szokások miatt lett a kedd az égetési nap, de a településen sajnos nem égetnek az emberek, hanem füstölnek. Ebből nagyon sok probléma adódik. Erre a problémára megoldást kell majd találni, esetleg az ASA Magyarország Kft-vel kellene elvitetni a zöld hulladékot, ami szintén plusz kiadásba kerül. Vácrátót, Alkotmány utcai buszfordulóban megszüntették a szelektív hulladékgyűjtő szigetet, mivel a lakosok nem a rendeletetésének megfelelően használták azt. 11. kérdés: Tervezi-e az Önkormányzat az „árokásós” rendelet megváltoztatását? Válasz: Vácrátóton nincs árokásó rendelet. Sajnos Vácrátóton nem létezik az, hogy a lakosok maguknak ássák ki a házuk előtti árkot. A bérpótló juttatásban részesülők fognak bejönni közmunkára, akikkel a település árkait fogják rendbe tetetni, de csak azokat, melyeket az Önkormányzat tart karban. Bíznak abban, hogy a lakosok kedvet kapnak az Önkormányzattól és ők is elkezdik kipucolni az ingatlanaik előtti árkokat. 12. kérdés: Az elnyert csapadékvíz pályázatból miért csak a Szabadság út – Csokonai utca – Kossuth utca – Ságvári utca – Patak utcákkal foglalkoznak? A többi utcában marad a jelenlegi helyzet? Válasz: A csapadékvíz pályázat erre a részre került benyújtásra, mivel meg volt határozva a pályázható összeg felső határa.” (A jegyzőkönyvet változtatás nélkül idéztük!)
Matyó Anikó: „Sződre kell menni lakni!”
3
A kérdésre illik válaszolni… Szerkesztőségünk egyik tagja, Makovinyi József már több testületi ülésen próbált választ kapni arra a kérdésre, hogy mekkora Vácrátót település tényleges adóssága. Legutóbb a július 29-i testületi ülésen tette fel ezt a kérdést, amire néhány másodperces mély hallgatás után a testületből Csonka Ferencné mint a pénzügyi bizottság elnöke ígéretet tett, hogy a következő testületi ülésen válaszol. Sajnos korábban már tapasztaltuk néhányszor, hogy a testület tagjai időnként elfeledkeznek az üléseken elhangzottakról, ezért is szerencse, hogy helyszíni tudósítóink hang és képfelvétellel rögzítik az elhangzottakat. Vélhetően a két testületi ülés között eltelt hosszú idő miatt feledkezhetett el Csonkáné képviselő asszony a korábban tett ígéretéről, és ezért “ragaszkodott” az SZMSZ-hez, amikor azt kifogásolta, miért nem jelezte Makovinyi úr, hogy választ szeretne a korábban feltett kérdésre. Segítünk neki és másnak is emlékezni a két testületi ülésen történtekről videó formájában. Termesztésen nem gondoljuk, hogy a pénzügyi bizottság elnöke önként nem adta volna meg a választ, de talán mindenki számára rokonszenvesebb lett volna, ha megfelelő hangnemben és az SZMSZ-re való hivatkozás nélkül, önként, kérés nélkül mondta volna el a láthatóan már kigyűjtött adatokat. Így talán Matyó Anikó jegyzőnő halk megjegyzését sem hallhatnánk a videón, amikor azt mondja “rosszak vagyunk”. Nem értjük, miért volt szükség erre a színjátékra. Azt gondoljuk, hogy azok, akik közszereplést vállalva a településünket akarják képviselni, kötelesek a választóik által feltett kérdésekre felelni. Különös
tekintettel azokra az esetekre, amikor a válaszadó (jelen esetben a pénzügyi bizottság elnöke) önként vállalja, hogy valamely témában válaszol. Ha már a szabályoknál tartunk: véleményünk szerint a napirend megszavazásakor magának az elnök-asszonynak kellett volna jeleznie, hogy felkészült a válaszadásra, s mivel a kérdező is jelen volt, ezért választ is kíván adni. Azt már csak zárójelben jegyezzük meg, hogy ilyen esetekben a kérdezőnek írásban is meg szokták küldeni a választ. Ám lehet, hogy mi vagyunk türelmetlenek, és hamarosan csenget a postás az írott válasszal is... A képviselő asszony egyszemélyes színjátékát végül Garamszegi Géza polgármester úr szakította meg azzal, amikor a képviselő testülettel megszavaztatta az egyebek napirendi pontot, és így hivatalosan is válaszolnia kellett a kérdésre.
A tények 2002-ben 45 millió forint hitelt vett fel a település a korábbi polgármester hulladéklerakóval kapcsolatos adóssága miatt. Ezt követően az iskola és tetőszerkezet önrészéhez 31 millió forintot, 2007-ben iskolabővítésre és tetőtér beépítésre további 60 milliót vett fel az önkormányzat. Ez összesen 136 millió forint! A képviselők külön hangsúlyozták, hogy forint alapú hitelekről van szó, és ezt nem működésre, hanem kizárólag a pályázatokhoz önrészként vették fel. Köszönjük a választ. A kommunikációban és a lakosság kérdéseihez való hozzáállásban pedig igencsak van még mit javulnia az önkormányzatnak.
4
HELYI K UGYEK
Önkormányzati ügyek
Maratoni közmeghallgatás csekély érdeklődés mellett Október 14-én este 18 órakor kezdődött a Művelődési Házban a közmeghallgatás. Az érdeklődés igen csekély volt (mintegy 25-30 fő), a megjelentek azonban aktívan reagáltak a megadott napirendi pontokra. A maratoni ülés lehetett volna sokkal rövidebb is, ha a levezető elnök - a polgármester - összefogja az ülést, s kordában tartja a hozzászólások hosszát, különös tekintettel a saját felszólalásaira, melyek igen terjengősek voltak. Sajnos ez a fajta irányítása a beszélgetésnek oda vezetett, hogy a közmeghallgatás végére mintegy 15 vendég maradt, aki kitartott, és végig ülte a 22:15 után végződött meghallgatást. Szerkesztőségünk dolgozik az elhangzottak feldolgozásán, cikksorozatban számolunk be a részletekről. Addig is közzéteszünk a legfontosabb mozzanatokról egy rövid (mintegy 40 perces!) összefoglalót. A közmeghallgatás teljes videó anyaga elérhető a www. vacratot.info oldalon (több mint 4 óra)! Sajnos az ülés elhúzódása miatt már nem volt lehetőségünk a szerkesztőségünk által összegyűjtött összes kérdés felveté-
sére. A fel nem tett kérdéseket megküldjük az önkormányzatnak, s írásban fogjuk rá kérni a választ, melyet honlapunkon közzéteszünk. A legfontosabbak témák és információk címszavakban: A polgármester beszámolt a tavalyi költségvetés zárszámadásáról és az idei költségvetésről. Tavaly az önkormányzat mintegy 9 millió forintnyi pozitív egyenleggel zárt, szemben az idei évvel ahol jelenleg 29 millió forintos hiányt terveznek, melynek jelentős részét állami segítségből (ÖNHIKI) akarják fedezni. Az önkormányzat korábbi bejelentésével ellentétben az idén bizonyosan nem kerül felújításra a főút. A csatorna problémáknak (büdös van, és sokan illegálisan használják) egyelőre nincsen gazdája – egymásra mutogatás folyik, az önkormányzat pereskedni akar a gesztorral (Őrbottyán). A kivitelező garanciális kötelezettsége mindössze 2 év, amiből egy már le is telt. A DMRV már átvette üzemeltetésre a rendszert. A bekötések ellenőrzése hamarosan megkezdődik.
A vízórákat évente kétszer fogják leolvasni, a lakosság a saját maga által végzett leolvasás és bediktálás, vagy az éves átalány díj közül választhat. Szemétszállítás – ismét várható díjemelés, a drasztikus ez évi drágulás annak köszönhető, hogy elsők között csatlakoztunk a legmodernebb technológiával bíró új lerakó rendszerhez. A jövő évben sok minden változhat, mert a hulladékgazdálkodási törvény jelenleg átdolgozás alatt van. Az őrbottyáni őrs parancsnoka elmondta, hogy folyik a körzeti megbízotti rendszer kialakítása. A polgárőrségről megtudhattuk, hogy Dr. Nagy Ferenc lemondott, az új vezető bejegyzésével kapcsolatos cégbírósági folyamatról pedig jelenleg senki nem tudja, hogy hol tart. Ezért a polgárőrök jelenleg támogatást sem kaphatnak. Volt olyan képviselő (Horváth Mátyás) aki a polgárőrség kérdésének megtárgyalását nem érezte közmeghallgatáshoz tartozó témának!
Megszűnt a pékáruk házhozszállítása Vácrátóton
a témában kérjük küldje meg a
[email protected] címre. Segítségüket előre is köszönjük.
– avagy győztek a helyi boltosok a lakosok érdekeivel szemben?
A fejleményekről folyamatosan beszámolunk. Véleményüket pedig várjuk a fórum rovatunkban vagy a hirhez kommentként.
Tudomásunk szerint ma volt utoljára a mozgó pék a faluban. A szolgáltatás holnaptól (2011.10.21-től) bizonytalan ideig szünetel. Információink szerint a jegyző és a polgármester az összegyűlt és a közmeghallgatáson átadott aláírások ellenére, testületi döntés nélkül arról tájékoztatták a szolgáltatót, hogy
ne számítson semmiféle könynyítésre a jövőben sem. A vállalkozó ezek után úgy döntött, hogy felfüggeszti tevékenységét a településen. Meg nem erősített források szerint a vállalkozó keresi a megoldást, hogy tovább szolgáltathasson és a fizetendő adó se lehetetlenítse el. Akinek esetleg további információja lenne
A pék ellehetetlenítése ellen összegyűjtött lakossági aláírásokat Kalotay Balázs átadta a polgármesternek. A polgármester ígéretet tett, hogy megvizsgálják a kialakult helyzetet, s keresik a megoldást. Szó esett még ezen túlmenően a lakossági panaszok kezeléséről, a patikáról és a postáról és a helyi boltokról, a főút forgalom által okozott károkról, valamint a közkutakról, a szelektív hulladékgyűjtésről, az iskola sorsáról, a csapadékvíz elvezetéséről, bölcsődei csoportról, házalókról, térfigyelő kamerarendszerről. A polgármester zárszavában hasznos és előremutatónak nevezte a közmeghallgatást. Reméljük ez az Önkormányzat további munkáján is látszani fog, s valóban érdemi intézkedések történnek a lakossági panaszok, problémák orvoslására Az összefoglalót készítette: Kalotay Balázs
Kérdéseink 1. Miért nem számít az önkormányzatnak a lakosok véleménye és érdeke? 2. Miért csak a helyi boltosok érdekeit képviselik a döntéshozók, és miért nem a választóikat?
HELYI K UGYEK
Önkormányzati ügyek | Hirdetés
A közterület-használati díjról és arról, hogy mennyit fizessen a pék Bizonyára sokan nem szeretik a matematikát, de néha érdemes számolni, hogy megértsük a dolgok hátterét. Az alábbiakban kiszámoljuk, hogy mennyit kell fizetnie egy olyan vállalkozásnak, aki a hét hat napján járja a falut és közterület-használati díj formájában teljesíti adófizetési kötelezettségét. Kezdjük a számokkal, hogy mindenki világosan lásson! Erre azért van szükség, hogy összehasonlíthassuk a helyi vállalkozók terheivel (iparűzési adó). Ha valakinek naponta nettó 3.000 Ft közterület-használati díjat kell fizetnie, akkor az egy évre vetített összeg az alábbiak szerint számítható ki. Mivel vasárnaponként és ünnepnapon nem jön a szolgáltató, ez kb. 52 vasárnap + 8 ünnepnap, azaz 60 nap mínusz
– évente összesen tehát kb. 300 napon kell fizetnie (csak becslünk, tehát senki ne kezdjen azon kukacoskodni, hogy nem 8 ünnepnap van, illetve hogy van olyan év, amikor 53 vasárnap esik bele az évbe, mert ez a nagyságrenden nem változtat). Szolgáltatónk évente tehát 300 alkalommal árusít a településen. Az éves területhasználati díj a jelenlegi rendelet alapján, 6 négyzetméterrel, négyzetméterenként 500 forinttal, és 300 nappal számolva így 6 x 500 x 300 = 900.000 Ft. Összehasonlításképpen, ha ugyanezt az összeget helyi vállalkozóként árbevétel-arányosan, iparűzési adóként fizetné (ahogyan pl. a helyi boltosok), akkor ilyen összegű iparűzési adót éves 75 milliós árbevétel után kellene fizetnie. Ennek az adónak a mértéke
egyébként 1,2% 2011-ben. Önök szerint ennyi árbevétele van akár a péknek, akár a többi boltnak? Továbbgondolva: ha valakinek az éves árbevétele 75 millió forint, az naponta 250.000 Ft forgalmat jelent. A péknek ehhez minden egyes napon, Vácrátót minden portáján (500 ház van a községben) 500 Ft értékű árut kellene értékesítenie. Erre mondom én, hogy tessék számolni! Nem a közterület használati díjjal, hanem annak mértékével van tehát a gond. A vállalkozó természetesen fizessen, de teremtsünk egyenlő feltételeket! Itt jön a képviselő testület felelőssége: olyan rendeletet kell alkotni, mely egyenlő mércével mér. Lehet, hogy az alkalmi árusok esetében a 6 négyzetméterre vonat-
5
kozó, egyszeri 3.000 Ft nem sok, azonban egy folyamatos szolgáltatás esetében, ezt mindenki láthatja: irreális. Természetesen ez a levezetés nem csak a pékre vonatkozik, igaz a szódásra, a Family Frostra, és mindenkire, aki rendszeresen házhoz szállít és nem alkalmi árus. Az pedig már csak a hivatalon és a képviselőkön múlik, hogy ezt a büntető adót akarják beszedni egy egyébként hasznos és ötletes vállalkozástól, vagy reális díjat számítanak fel. Ha nem változtatnak, akkor nem lesz a községnek bevétele sem, mert ilyen összeget senki nem fog kifizetni. Mindannyian ismerjük a mondást: ki sokat markol keveset fog. Én bízom a józan ész győzelmében, különben nem gyűjtöttünk volna aláírásokat. A számításokat végezte: Kalotay Balázs
6
HELYI K UGYEK
Sporthírek
Fejlesztések a rátóti sportpályán Idén tavasszal az évad végén felnőtt csapatunk a Pest megyei II. osztályú bajnokság „A” csoportját az első helyen fejezte be, ami egyben feljutást is eredményezett a Pest megyei „I/B” osztály északi csoportjába. A feljutás örömére különböző fejlesztések történtek a vácrátóti sportpályán, támogatók segítségével. A nyár közepén fő szempont a pálya minőségének javítása volt, ezért a játéktér teljes füvesítése megtörtént. A két nagykapu hálóit lecserélték, így már narancsszínben pompáznak kapuink. A vendég és hazai cserepadok feliratokat kaptak és egyben az eredményjelző tábla is elkészült. Ahhoz, hogy a nézők kényelmesebben szurkolhassanak, új padok kihelyezésére került sor. A fejlesztések mindannyiunk érdekében történtek, ezért szeretettel várjuk a régi és új szurkolóinkat! A mérkőzések részletes beszámolóit minden héten megtalálják a www.vacratot.info oldalon. Készítette: Turányi Tamás
Ifjúsági csapatunk eredményei Forduló
Dátum
Végeredmény
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15.
2011.08.20. 2011.08.27. – 2011.09.10. 2011.09.17. 2011.09.25. 2011.10.01. 2011.10.08. 2011.10.15. 2011.10.23. 2011.10.29. 2011.11.05. 2011.11.12. 2011.11.20. 2011.11.26
Dunakeszi Kinizsi FC 3-2 Vácrátóti KSE Vácrátóti KSE 2-5 Isaszegi SE Szabadnapos Vácrátóti KSE Vácrátóti KSE Szabadnapos Csomád KSK 4-2 Vácrátóti KSE Dunabogdány SE 5-1 Vácrátóti KSE Vácrátóti KSE 1-5 Pomáz-ICO SE Mogyoród KSK 5-1 Vácrátóti KSE Vácrátóti KSE 2-2 Gyömrői SE Piliscsaba SE 2-0 Vácrátóti KSE Vácrátóti KSE 0-7 Perbál SC Aszód FC 2 -4 Vácrátóti KSE Vácrátóti KSE - Pilisszentiván SE (nincs lejátszva) Tahitótfalu SE - Vácrátóti KSE (nincs lejátszva) Vácrátóti KSE - Erdőkertesi SE (nincs lejátszva)
Felnőtt csapatunk eredményei Forduló
Dátum
Végeredmény
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15.
2011.08.20. 2011.08.27.
Dunakeszi Kinizsi FC 4-3 Vácrátóti KSE Vácrátóti KSE 2-1 Isaszegi SE Szabadnapos Vácrátóti KSE Vácrátóti KSE 2-2 Gödöllői EAC Csomád KSK 1-3 Vácrátóti KSE Dunabogdány SE 1-0 Vácrátóti KSE Vácrátóti KSE 2-2 Pomáz-ICO SE Mogyoród KSK 1-3 Vácrátóti KSE Vácrátóti KSE 2-2 Gyömrői SE Piliscsaba SE 0-0 Vácrátóti KSE Vácrátóti KSE 4-0 Perbál SC Aszód FC 1-1 Vácrátóti KSE Vácrátóti KSE - Pilisszentiván SE (nincs lejátszva) Tahitótfalu SE - Vácrátóti KSE (nincs lejátszva) Vácrátóti KSE - Erdőkertesi SE (nincs lejátszva)
2011.09.10. 2011.09.17. 2011.09.25. 2011.10.01. 2011.10.08. 2011.10.15. 2011.10.23. 2011.10.29. 2011.11.05. 2011.11.12. 2011.11.20. 2011.11.26