HELYESÍRÁSI GYAKORLÓFÜZET 8. osztály TIZENEGYEDIK, ÁTDOLGOZOTT KIADÁS
CELLDÖMÖLK, 2002
Az Oktatási Minisztérium az 5/1998. (II. 18.) MKM rendelet 13 § (1.) bekezdése alapján a HELYESÍRÁSI GYAKORLÓFÜZET 8. OSZTÁLY címû kiadványt XXVIII/867-E/2000 szám alatt jóváhagyta és tankönyvvé nyilvánította.
Írta és összeállította Dörnyei László
Lektorálta Dr. Guttmann Miklós
Bírálták Takács Jánosné Kozák Lászlóné
Rajzok Havasi Virág
Szerkesztette Esztergályos Jenõ
AP 822/11
A kiadó a kiadói jogot fenntartja. Apáczai Kiadó 9500 Celldömölk, Széchenyi utca 18. Telefon: 95/525-000; fax: 95/525-014 Felelõs kiadó: Esztergályos Jenõ ügyvezetõ Nyomdai elõkészítés MACROMAC, az Apáczai Kiadó grafikai stúdiója Nyomdai munkák: Kinizsi Nyomda, Debrecen Felelõs vezetõ: Bördõs János
BEVEZETÕ Az emberiség sokkal elõbb tanult meg beszélni, mint írni. Pontosabban: életmódja, gondolkodása és beszéde együtt fejlõdött. Az írás – az élõ beszéd rögzítése – azonban sokkal késõbb vált szükségessé. Legfontosabb állomásai a képírás, a szó- és szótagírás voltak, mígnem felfedezték a legegyszerûbb írásmódot: a betûírást. Ez azt jelenti, hogy minden egyes hangnak egy-egy grafikai jel – betû – felel meg, így bármelyik szó hangsora lejegyezhetõ és visszaolvasható. Ma az írás már nemcsak a kiváltságosak tudománya, mint egykor. Sõt! Korunk szinte minden embere számtalanszor kerül olyan helyzetbe, hogy gondolatait papíron kell rögzítenie. Nem mindegy azonban, hogy a leírt mondatok hûségesen tolmácsolják-e a gondolatot. „Minden rossz mondat egy törött ablak, melyen át egy rossz gondolatra látni” – vallja Babits Mihály. A leírt mondat egyértelmûségének egyik legfontosabb feltétele a helyesírás, melyet mindenkinek gyakorolnia, ez irányú készségét állandóan fejlesztenie kell. Ehhez kívánunk mi is segítséget adni. Reméljük, hogy e füzet helyesírási feladatai hasznodra lesznek. Ebben bízva kívánunk jó munkát!
ÚTMUTATÓ A GYAKORLÓFÜZET HASZNÁLATÁHOZ 8. osztályos lettél. Már nagyon sok nyelvtani ismeretet szereztél, melyek szükségesek a helyesírási szabályok, törvényszerûségek megértéséhez. Tudatos alkalmazásukban már némi jártasságot is szereztél. – Ebben a füzetben éppen ezért már csak nagyon kevés szabályt találhatsz. A gyakorlatok megoldásakor a már tanultakat felidézheted tankönyveid és A magyar helyesírás szabályai segítségével. Ezért a feladatszám mellett a „szabályzat” hivatkozási számát most is közöljük. (Pl.: H. 25. b) Könynyebben megoldod a feladatokat, ha e gyakorlófüzet 5., 6. és 7. osztályos változataival már megismerkedtél. – A „T” betûjel a feladatszám elõtt azt jelenti, hogy tollbamondás következik, tehát meg kell kérned valakit (szülõt, testvért, barátot), hogy diktálja le neked. A tollbamondás szövegét egy külön – erre a célra rendszeresített – füzetbe írd! – A feladatok helyes megoldását, a tollbamondás ellenõrzését már önállóan végezheted a Melléklet segítségével. Az ellenõrzés után a javításról se feledkezz meg! – Ha a gyakorlatot semmiképpen nem érted, vagy nem tudod megoldani, kérd magyartanárod segítségét, magyarázatát! – Javasoljuk továbbá, hogy szerezd be Szemere Gyula: Hogy is írjuk? (Bp. 1987, Gondolat) címû könyvét, hiszen ez a feladattár e könyv alapján készült.
3
I. A HANGOK JELÖLÉSE 1. A HANGOKRÓL ÉS A BETÛKRÕL 1. Válaszolj a kérdésekre!
H. 10 –11.
– Hány hangot használunk nyelvünkben? __________________________________________ – Hány betûvel jelöljük ezeket a hangokat? __________________________________________ – Melyik az a hangunk, melyet kétféle betûvel jelölünk? __________________________________ – Hogy nevezzük a betûk felsorolási rendjét? __________________________________________ – Mondd el, ismételd át, írd le! __________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________ – Melyik az a négy betû, amely a „bõ” ábécébe besorolható? __________________________ – E négy – (az) írásgyakorlatunkban gyakran használt betût sorold az elõbbi 40 betûs ábécében a megfelelõ helyre! (Ha már velük együtt írtad le, karikázd be õket!) A(z) _____ betû és a(z) _____ betû közé a(z) _____ betût, a(z) _____ betû és a(z) _____ betû közé a(z) __________ betûket. H. 4–9.
2. a) Pótold a hangfestõ szavak hiányzó magánhangzóit, majd válaszolj a kérdésekre! (A kérdések segítenek.) Mit csinál?
s___mp___ly___g, ___l ___lk___d___k, ___d___ng,
Milyen?
g___gy___, s___s___, p___p___gy___, m___l___
Hogyan jelöljük a magánhangzók idõtartamát? – ha rövid: __________________________________________________________________ – ha hosszú: __________________________________________________________________ b) Pótold a hangutánzó igék hiányzó mássalhangzóját, utána válaszolj ismét a kérdésekre! dü___ög, fü___ent, ko___an, ko___og, ___ávog, b___u___og, su___og, lo___an Hogyan jelöljük a hosszú mássalhangzók idõtartamát? – ha egyjegyû: _______________________ – ha kétjegyû: _______________________ – ha háromjegyû: _____________________________________________________________ 4
H. 62. és 94.
3. Kerülhet-e három azonos betû (betûjegy) egymás mellé? ____________________________________________________________________________ a) Hogyan írnád a következõ szóelemekbõl álló szavakat? toll + val = ______________________ sakk + val = ________________________ több + bõl = ______________________ jobb + ból = ________________________ Melyik helyesírási alapelv érvényesül itt? __________________________________________ b) sakk + kör = ____________________________________________________________ váll + lövés = ____________________________________________________________ balett + táncos = ________________________________________________________ dzsessz + szerû = ________________________________________________________ Miért nem érvényesíthetõ itt az elõbbi alapelv? ____________________________________________________________________________
2. A MAGÁNHANGZÓK JELÖLÉSE H. 17 – 32.
4. a) Igaz-e, hogy a magánhangzók idõtartamának jelentés-megkülönböztetõ szerepe lehet? A szópárok egyik tagját mi értelmeztük, a másikkal te írj mondatot! írt – irt Szilágyi Erzsébet levelet írt Prága városába. ________________________________________________ ________________________________________________ ________________________________________________ buja – búja „Õs, buja földön dudva, muhar” (Ady Endre: A magyar Ugaron) ____________________________________________________________________________ kor – kór A kór õt is ágynak döntötte. ____________________________________________________________________________ tör – tõr Amint befagy a tó vize, megy, és nádat tör. ____________________________________________________________________________ b) Gyûjts te is néhány ilyen szópárt, s alkoss velük mondatot! ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ 5
H. 22.
5. Pótold a szavak végén hiányzó i vagy í hangot! moz___, Sany___, r___, ver___, nén___, néz___, Lal___, s___, baromf___, m___, kifl___, ródl___, senk___, maláj___, pic___, t___, h___, csitr___, zokn___, nin___, hon___, zr___, Bab___, cár___, sz___, v___, kics___, kocs___, pincs___, teps___, Ors___, gy___ Alkossuk meg a szabályt! A szavak ________ az i leggyakrabban ___________. Csak néhány szavunk __________ hosszú í-re: _____________________________________ H. 23 – 24.
6. a) Gyûjts u, ú, és ü, û végû állatneveket! u: ________________________________ ü: ________________________________
ú: __________________________________ û: __________________________________
b) Nevezd meg u, ú, ü, û végû fõnevekkel a körülírt fogalmakat! Ha helyesen választod meg a szavakat, kezdõbetûjük összeolvasásakor az éppen alkalmazott helyesírási alapelv jelzõjét kapod. (Egy-egy betût segítségül megadunk.) A hal „tüdeje”:
T Y
Riporter által vezetett beszélgetés:
N
Fogadalom:
K S Z T
Szíves: A szeszes ital népies neve: Egy mûvész, tudós mûveinek összessége: A munkadarab rögzítésének eszköze:
M A
Szabályalkotás: A szavak magánhangzóinak idõtartamát általában a _____________________________ elve alapján jelöljük. H. 22 – 23. 7. Válaszd ki, melyik szóváltozat illik a mondatba! A helyesnek tartott szóalakot írd le (sorrendben)! Közel 500 féle
árú van a raktárunkban. áru
A
falú lakói vigyázták a gátat. falu
A
tanut beidézték a bíróságra. tanút
A papírcsomagból az 500
lapút vedd meg! laput
Némelyik nagyon magas
árú , de minõségük kiváló. áru
falú falúban . Fehér házból van legtöbb a falu faluban Fehér házból van legtöbb a kisfiut Beíratta a az iskolába. kisfiút Beíratta a Laput kötöttek a talpára, azaz kiadták az útját. Lapút
______________________________________________________________________________ 6
H. 24.
8. Válaszolj ú, û végû szavakkal a kérdésekre! Milyen alakú a labda? ________________________________________________________ Milyen ízû az ecet? __________________________________________________________ Milyen súlyú a toll? __________________________________________________________ Milyen alakú lehet a szemüveglencse? __________________ vagy: ____________________ Milyen szerkezetû e feladat utasító mondata? ______________________________________ Milyen hangulatú Kukorica Jancsi, miután elbúcsúzik Iluskától? ______________________ Milyen látvány a szivárvány? ____________________________________________________ Szabályalkotás: A melléknevek _____________________ mindig _____________________ az ú és az û.
9. Csoportosítsd a felsorolt ó, õ végû szavakat szófajuk szerint! Írj kétféle értelmezésük szerint egy-egy mondatot azokkal a szavakkal, amelyek fõnevek, illetve melléknévi igenevek egyaránt lehetnek! A csoportosítandó szavak: dió, bordó, bõ, õszülõ, csengõ, író, zajongó, lottó, meddõ, golyó, üdülõ, kongó, idõ, nézõ, tevékenykedõ, porhanyó, felhõ, mohó, hordó, sietõ Fõnevek: ______________________________________________________________________ Melléknevek: __________________________________________________________________ Folyamatos melléknévi igenevek: __________________________________________________ Kétszófajú szavak (fõnevek és melléknévi igenevek): __________________________________ Mondatok: ____________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________
T. 10. Ne légy könnyelmû, ha írsz! H. 34. 11. Húzd alá az alábbi szavak közül a helytelenül írottakat! Állapítsd meg szófajukat, s egészítsd ki a szabályt! Ezután írj velük egy-egy mondatot (kijavítva)! tanít, Tónit, nyit, szít, ordítt, épít, kárpit, vadit, pázsit, felnyit, görbítt, csalit, jobbit Szabály: Az -ít, -dít igeképzõ magánhangzója mindig ____________________________, a t pedig mindig __________________. Mondatalkotás: ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ 7
H. 34. 12. Magyarázd meg, miért helyes az írásmódja a két-két oszlopban felsorolt szavaknak! (A szavak szerkezeti vizsgálata segít!) búsul feldúl mélyül összegyûl(ik) fordul kinyúl zendül ledûl józanul elfúl vegyül kihûl koldul felülmúl terül meghûl Magyarázat: ____________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ H. 20–21. és 27. 13. Az alábbiakban egy-egy sorban 5-5 szót olvashatsz. Valóban röviden kell írni mindegyikben a magánhangzót? Eláruljuk: nem. De neked kell eldöntened, melyik az a szó, melynek helyesírása eltér a többitõl. A hibás(ak)at javítsd ki! a) csip, hiz(ik), ily(en), ij, kin ______________________________________________ b) hid, mily, sziv, viz, zsir __________________________________________________ c) fut, huny, jut, tyuk, un __________________________________________________ d) bug, buj(ik), csucs, rum, kusz(ik) __________________________________________ e) fül(ik), fül, füz, szücs, bün ______________________________________________ f) ür, sül, büz, csür, füt ____________________________________________________ H. 20 – 21. 14. A felsorolt egytagú, toldalék nélküli szavak közül négyben helytelenül jelöltük a magánhangzó idõtartamát. A javítás után írj mondatokat ezekkel! birs, gyujt, hint, bors, fürj, kürt, gyüjt, küzd, függ, nyujt, hull, ujj, sujt, bükk, üdv, kulcs, ûz, bujt (= növényt szaporít) Mondatok: ____________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ H. 20–21. és 27. 15. Ha az i, u, ü magánhangzók idõtartamára vonatkozó szabályokra emlékszel, könnyen felfedezed, melyik szó nem illik a sorba. Húzd alá! Miért nem illik oda? cím, csík, díj, dísz, híd, íz nyúl (fõnév), túsz, tyúk, zúg, zsúp csúf, csúz, csûr, hûs, rúd, sújt szín, szív (fõnév), híg, víz gyújt, kút, gyûjt, hû, szûr, súly fût, hût, tûz (ige), szûcs, tûz (fõnév) Magyarázat: ____________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ 8
H. 27.
16. Néhány ige különféle alakjaiban az í és ú idõtartama megrövidül. Pl.: ír: írok, írunk, írtál, írni, írna, írás, írat (ige) – de: irka, irkál, irodalom, iromány, irat (fõnév) Hogyan írnád ezek szerint az alábbi igék különféle alakjait? (Mi rövid magánhangzóval írtuk, de ez nem biztos, hogy helyes!) bír: birsz, birodalom, birtál, birtok (fõnév), birtok (ige) húz: huzat (ige), huzat (fõnév), huzal, huzás, huznak úsz(ik):uszály, usztok, uszás, uszoda, uszni csíp: csípés, csipet (fõnév), csipet (ige), csípek, csipked
A hibás szavakat írd le helyesen a füzetedbe!
T. 17. Részlet Móra Ferenc Igazlátók címû könyvébõl H. 20 18. A kiejtés elvének alkalmazását nehezíti, hogy néhány szavunkat indokolatlanul hosszú magánhangzóval ejtünk, ezért gyakran helytelenül is írunk. Melyiket javítanád ki a felsoroltak közül? bohóc, árbóc, palóc, pokróc: __________________________________________________ folklór (= néprajz), zsinór, csibór, sápkór (= vérszegénység): __________________________ __________________________________________________________________________ bögöly, bölény, bõgés, bõrtön: __________________________________________________ izom, fínom, dóm, potom: ______________________________________________________ síma, gyurma, aroma, klíma: ____________________________________________________ búra (= pl.: lámpáé), túra, kúra, cenzúra: __________________________________________ úrbér, pincér, cincér, dícsér: ____________________________________________________ mirigy, emígy, írigy, frigy (esküvõ): ______________________________________________ ördöngõs, döcögõs, redõs, köhögõs: ______________________________________________ Tiborc, Tímea, Tíbor, Tilda: ____________________________________________________ H. 27. 19. Írd le betûvel a 10 és a 20 számnevek felsorolt toldalékos vagy összetett alakjait a megfelelõ oszlopba! 1 1 20-ban, 10-bõl, 20-on (alul), 10-es, 20-ból, 10-en (belül), 10-re, 20-szor, 10., 20., , , 10 20 14, 10-rõl, 20-tól, 28, 10-zel, 124, 18, 20-szal i, u ____________________________________ ____________________________________ ____________________________________ ____________________________________
í, ú ____________________________________ ____________________________________ ____________________________________ ____________________________________
____________________________________
____________________________________ 9
H. 17. Van néhány szavunk, melyben a magánhangzót – helytelenül – röviden ejtjük, ezért (az) írásban is hibásan jelöljük annak idõtartamát.
20. Minden sorban megtalálható egy hibásan írt szó. Melyik? Javítsd ki! kibic, bikfic, bibic, filc: ________________________________________________________ kenguru, bucsu, alku, frufru: ____________________________________________________ ceruza, buza, medúza, kusza: ____________________________________________________ gulya, tunya, gunya, csúnya: ____________________________________________________ körmöl, hörpöl, gyülöl, töröl: ____________________________________________________ hizeleg, liheg, incseleg, díszeleg: ________________________________________________ sügér, bõregér, kiér, igér: ______________________________________________________ minél, itél, kötél, koktél: ________________________________________________________ kimél, kifli, kilincs, kinin: ______________________________________________________ utál, csóvál, kinál, pólyál: ______________________________________________________ tölcsér, kitér, színtér, kisér: ______________________________________________________ körülfog, ököljog, szunyog, piszmog: ______________________________________________ kõrut, kifut, huncut, hurut: ______________________________________________________ H. 17., 20–21., 34., 174. 21. Az alábbi szópárok magánhangzójának eltérõ idõtartama jelentést különböztet meg. Melyik illik a mondatba? A másik szóval te írj példamondatot! elöl – elõl A versenyeken mindig _____________ végez. ____________________________________________________________________________ kör – kõr A francia kártya piros szível jelzett lapja a ________. ____________________________________________________________________________ körös (utótagként) – kõrös (utótagként) Régen gyakran kiöntött a _____________. ____________________________________________________________________________ zug – zúg „_________ az erdõ, ____________ a nádas.” ____________________________________________________________________________ sujtás – sújtás Mentéjét zsinórdíszítés, úgynevezett _______________ ékesíti. ____________________________________________________________________________ bura – búra A lámpa _______________ egyenletesen szórja a fényt. ____________________________________________________________________________ 10
22. Ha a szóban két magánhangzó kerül egymás mellé (különösen akkor, ha közülük az egyik i), gyakran j-t is ejtünk köztük. Mely szavakban jelöltük ezt a hangot feleslegesen? bestija, teja, bója, dalija, héja, kerámija, zoknija, dijadal, díjad, dija, pijac, híján, hijány, millijó, bújó, kijabál, kijár, dijó Javítás: ________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ Gyûjts még olyan szavakat, melyeknek kiejtésekor jelöletlen j-t hallasz! ____________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________
23. A jelöletlen j hang toldalékos szavakban is hangozhat a szótõ utolsó és a toldalék elsõ magánhangzója között. Egészítsd ki a táblázatot a minták alapján! a) gazda
gazdáé
Sanyi fa baba csóva daru
____________ ____________ ____________ ____________ ____________
gazdái
b) adni
adnia
adniuk
– ____________ ____________ ____________ ____________
kérni enni inni menni vinni
____________ ____________ ____________ ____________ __________
____________ ____________ ____________ ____________ __________
jákfalvai
jákfalvaiak
____________ ____________ ____________ ____________ ____________
____________ ____________ ____________ ____________ ____________
c) házi
házias
háziak
d) Jákfalva
hazafi férfi téli légi baráti
____________ ____________ ____________ ____________ ____________
____________ ____________ ____________ ____________ ____________
Gutorfölde Mikóháza Jánoshalma Hegyalja Jánosháza
H. 175. b és 215.
24. Hová való, aki a felsorolt. községekben, városokban él? Fejezd ki -i melléknévképzõ segítéségével, de betûrendbe sorolva írd le õket! Balatonalmádi, Cibakháza, Kenyeri, Zádorfalva, Mesteri, Helsinki, Balatonakali, Gyulavári, Várfölde, Hejõpapi, Istvándi, Gyulaháza, Pannonhalma, Komádi ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________
T. 25. Tarkabarka mondatok 11
3. A MÁSSALHANGZÓK JELÖLÉSE H. 69–70. és 88. Az egyszerû tõszavakban a mássalhangzók idõtartamát általában a kiejtésnek megfelelõen jelöljük. Melyek azok a tõszavak, amelyek kivételek? 26. Megtudod, ha megfejted az alábbi rejtvényt. Haladj csigavonalban a négyzetrácsok között a kétjegyû betûtõl! Ceruzával rajzold be az útvonalat, majd visszafelé haladva megkapod a szavakat. G Ó D Z
I
K M A H
Megfejtés:
O S M A D Z A G A
____________________________________________
F
E B R
____________________________________________
D O A
____________________________________________
Z D O H A Z D D
____________________________________________
SZ E L Y G E A S Z
____________________________________________
Z E D Z P
A D S
I
R B Z
H. 17. Szavaink egy részében – helytelenül – hosszan ejtünk bizonyos mássalhangzókat, melynek helyesírási hiba a következménye. 27. Válaszd ki a rosszul leírt szavakat az oszlopokból! aggódik vakkant roggyan koppan elzüllik duzzad aggkor rokkant bággyad köppeny mállik sáppad aggancs rekken higgyed cseppen illik fonnyad aggat bakkancs buggyan röppen múllik virrad __________ __________ __________ __________ __________ ___________ tollán billen állván csallán __________
szebb egyébb nehezebb ferdébb __________
ellem szellem kellem illem __________
ballag szallag csillag állag __________
forró karró varró halló __________
süllõ (hal) küllõ szõllõ túllõ ___________ H. 17., 69 – 70.
28. Válaszd ki a helyesen írt hangalakot, s foglald mondatba! cikkázik – cikázik ______________________________________________ vajon (kérdõszó) – vajjon (kérdõszó) ________________________________ barak – barakk ________________________________________________ fúlánk – fullánk ________________________________________________ eggyetem – egyetem ____________________________________________ istálló – istáló ________________________________________________ Mondatok: ______________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ 12
H. 17. Néhány alakban hajlamosak vagyunk röviden ejteni bizonyos hosszú mássalhangzókat. Így leíráskor sem kettõzzük meg – helytelenül – az adott betût. 29. Válaszd ki a szóoszlopokból a hibásan írt szavakat! marok gugol ömlik lokál jajong uzsona barok tagol nyúlik zihál újong angolna birok lovagol málik sakál rajong utána cirok hangol hírlik szakál zajong hiéna __________ __________ __________ __________ __________ ___________ H. 17.
30. Az alábbi szópórok tagjai között jelentéskülönbség van. Válaszd ki, melyik szót illesztenéd a mondatba! A másikkal te írj példamondatot! áll – ál Már tíz perce _________ a kapunál, és vár. ____________________________________________________________________________ ép – épp „_________ testet választ az _________ lélek otthonul.” (Coubertin: Sport) ____________________________________________________________________________ feddi – fedi „Öreg cápa _______________ lányát, mert riszálja az uszályát…” (Devecseri Gábor: Állatkerti útmutató) ________________________________________ ________________________________________ ________________________________________ hall – hal Jó a technikai berendezés, ezért mindenki mindent jól __________ . ____________________________________________________________________________ szál – száll Három ___________ szegfûvel köszöntöttük édesanyánkat. ____________________________________________________________________________ H. 39. 31. Azt eláruljuk, hogy az alábbi határozószók és névutók végérõl a rövid vagy a hosszú t hiányzik. Hogy melyik végérõl milyen, könnyen eldöntöd, ha észreveszed a törvényszerûséget. alan___, len___, ala___, köz___, együ___, mindjá___, fele___, (vagy fölö___), mos___ , mindenü___, mia___, szerin___, fen___, másu___, irán___, melle___, tüstén___, mögö___, Szabály: A határozószók és a névutók végén a t______________, ha mássalhangzó elõzi meg, s hosszú, ha __________________ áll elõtte. – Kivétel: ismé___ , hossza___ , á___. 13
H. 47. 32. a) Az elõbbi gyakorlat határozószói közül négynek a végérõl elhagyható a t. Igaz, akkor azt valamivel pótolni kell. Melyek ezek a szópárok? A tagok egyik változatával írj egy-egy mondatot! ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ b) A bensõséges és fenséges szavaink a benn és a fenn alakokból származnak, mégsem írjuk õket hosszú n-nel. Írj e két szóval egy-egy mondatot! ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ H. 75. Mássalhangzóink mindegyike – ugyanúgy, mint a magánhangzók – valamilyen hangértékkel rendelkezik a szóban. Van azonban néhány h-ra végzõdõ egytagú szavunk, melyek helyes ejtésekor elmarad a h hang.
33. Válaszd ki az alábbi tõszavak közül, melyek ezek? céh, doh, éh, cseh, düh, juh, potroh, méh, sah, pléh, Allah, Zilah Nem ejtjük a h hangot a következõ szavakban: céh, ... ________________________________________________________________________ Ezek toldalékos alakjaiban azonban ejtjük a h hangot, ha az szótagot kezd. Alkoss ilyen toldalékos szót a kiválasztott tõszavakból! cé-hek, ... ______________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________
Azokban a tõszavakban, melyek ejtésekor a h hang „eltûnik”, -val, -vel ragos alakban nem jön létre teljes hasonulás (hiszen a kiejtett utolsó hang magánhangzó). A többi h végû szóban azonban a kiejtett h-hoz teljesen hasonul a toldalék v-je. Tehát: …nincs hasonulás céhvel, ... ________________________
dohhal, ... __________________________
________________________________
__________________________________
________________________________
__________________________________
T. 34. Röviden vagy hosszan 14
…van hasonulás
H. 52., 54. Néhány származékszavunkban (alapszóból képzõvel létrehozott új jelentésû szó) a már elhomályosult toldalékolást õrzi a szó írásmódja, ezért az eltér a kiejtéstõl. Ezt az eltérést mássalhangzók találkozásánál érzékeljük. 35. Ha egy kicsit elmélyülsz a jelenségben, válaszolni tudsz a kérdésekre: – Ha az azután összetett szóban nem ejted az u hangot, melyik idõhatározószót kapod? ____________________________________________________________________________ – Ha a bíz(ik) igébõl származtatsz egy melléknevet (jelentése: a valóságnak, ténynek megfele– lõ), akkor a szót így írod le: ____________________________________________________ – Ha a „hagy(d), (hogy) já(rjo)n” szókapcsolat hangelemei közül néhányat kiejtesz (a zárójelek segítenek), akkor egy határozószót kapsz, melynek jelentése: megengedhetõ, ráhagyható. – Melyik ez a szó? ____________________________________________________________ – Ha a kap igetõbõl a -zsi melléknévképzõvel új szót alkotsz (lásd: töm+zsi), akkor a zsugori rokonértelmû megfelelõje jön létre: – __________________________________________________________________________ – Melyik az a szavunk – jelentése: a másiknál jobb(an), kiválóbb(an) –, melynek szóvégi n-je megõrzõdött a b toldalék elõtt ugyanúgy, mint az ellenben, azonban szavaké: – __________________________________________________________________________ – Van egy földrajzi köznevünk, melyet az út szóból származtatnak sokan a Kati, Katica mintájára, ezért hosszú ú-val írják, és a t is megõrzõdött benne. – A szó eredetije a szláv ulica szó: ________________________________
T. 36. A mássalhangzók idõtartama H. 89.
A magyar nyelv 39 hangja közül az egyiket kétféle betûvel rögzíthetjük. 37. Melyik ez a hang? a(z) ___________ hang Melyek a betûképei? a(z) ____________ és a(z) ____________ betûk. Játsszunk néhány gyakorlaton át ennek a hangnak a jelölésével! Válaszd ki a sorokból a helytelenül írt szót! Javítsd! jár, játszik, jég, jog, juh, juk: ______________________________________________________ baj, báj, boj, díj, éj, vaj: ________________________________________________________ gally, hely (fõnév), hely (indulatszó), ily(en), mely: ____________________________________ haj, háj, méj, héj, íj (fegyver), kéj, sarj: ____________________________________________ mily(en), moly, oly(an), súly, szíly: ________________________________________________ ajaj, talaj, olaj, bivaj, karaj, moraj: ______________________________________________ zsivaly, tavaly, guzsaly, karvaly: __________________________________________________ erkély, esély, estély, fekély, fahély: ________________________________________________ 15
H. 89. 38. Alkoss szócsaládot a megadott alapszavakból! (Képzett, továbbképzett, összetett szavakra gondolunk.) fej (fõnév): __________________________________________________________________ fej (ige): ____________________________________________________________________ foly(ik): ______________________________________________________________________ mély: ________________________________________________________________________ hely: ________________________________________________________________________
39. Az alábbi szavak egy részében helytelenül jelöltük a j hangot (hangokat). Javítsd ki a hibásan írt szavakat! A javítást írd a füzetedbe! furujálya, kályhajuk, kályhájuk, rigólya, rigoja, bólya, olalykályha, relytéj, dijafilm, fogjam, fojtás, folytat, tartály, karély, zsivaj, muszály, uszáj, szályról szájra, golyóbis, pujka, ereje, gerebje, nyoszolya, korcsoja, jégpája, petrezselyem, follyon, gallyaz, gally-lyal, sikoj, sekély, csekéj Javítás: ________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ H. 89.
40. Értelmezd a szópár helyesen írt tagjait! Válaszd ki a megfelelõt a mondat kiegészítéséhez, a másikkal te írj mondatot! folyt – fojt Egy kõhajításnyira ___________________ Jancsitól a patak. ____________________________________________________________________________ súlyt – sújt A bajnok még ezt a _________________ is könnyedén emelte fel. ____________________________________________________________________________ estélye – estéje A Toldi után Arany a Toldi _____________címû elbeszélõ költeményt írta meg. ____________________________________________________________________________ hely – hej „__________, mostan puszta ám igazán a puszta! (Petõfi Sándor: A puszta, télen) ____________________________________________________________________________ csuklya – csukja Éppen most __________________ be a kaput. ____________________________________________________________________________ 16
H. 89. c. 41. Ha a tõszó végén ja, je szótagot hallasz, azt általában ly-nal kell leírni. Szóoszloponként azonban egy mindig kivétel. Melyik? Írd le helyesen! bólya boglya borbolya furulya gálya _______________
gulya csigolya cserlye csoroszlya korcsolya _______________
nyoszolya datolya fáklya hélya pólya _______________
gólya máglya Orsolya rigolya perlye (= fû) _______________
T. 42. Szólásmondások H. 51. 43. A toldalékos szavakban a toldalék kezdõ mássalhangzója gyakran hat az alapszó utolsó mássalhangzójára. a) Toldalékold a tõszavakat az adott toldalékkal, majd húzd alá azt a betût, amelynek a helyesírására vigyázni kellett! Szótõ dob, szab ad, szid fogy, hagy húz, néz
+
Toldalék -hat
+
-hat, -het
Toldalékos szó dobhat, szabhat _____________________________ _____________________________ _____________________________
feled, fogad kacag, lebeg bízik, csíráz(ik)
+
-tat, -tet
_____________________________ _____________________________ _____________________________
fogad, feled irigy aláz, kötöz
+ + +
-kozik, -kezik -kedik -kodik, -ködik
_____________________________ _____________________________ _____________________________
Megállapítás: A fenti szavak utolsó mássalhangzója a toldalék zöngétlen elsõ mássalhangzójának hatására a kiejtésben ugyancsak ____________________ lett. (milyen) Az írásban ezt ____________________ jelöljük. b) Zöngétlenedés az összetett szavakban is végbemehet az összetétel határán. Gyûjts ilyen szavakat (pl.: háztetõ, lábfej stb.)! ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ 17
H. 51. Gyakran a toldalék zöngés mássalhangzójának hatására válik a szótõ utolsó mássalhangzója zöngéssé. Írásban azonban ezt a változást sem jelöljük. 44. Toldalékold a szótöveket! Szótõ
Toldalék
Toldalékos szó
bök buk(ik) lép csap csíp böngész kép tanít épít olvas
+ + + + + + + + + +
-dös -dácsol -del -dos -des -get -zel -gat -get -gat
bökdös _____________________________ _____________________________ _____________________________ _____________________________ _____________________________ _____________________________ _____________________________ _____________________________ _____________________________
édes mos
+ +
-get -d(ik)
_____________________________ _____________________________
H. 41. 45. Toldalékold az alábbi t végû igéket az -at, -et, -tat, -tet mûveltetõ ige képzõjével! (A példa érzékelteti az alkalmazandó szabályt.) Pl.: arat + tat → arattat; gyûjt + et → gyûjtet borít ____________
fejt ______________
elfelejt ____________
vet ______________
tart ______________
hajt ______________
kiált ______________
nyújt ______________
gyújt ____________
mût ______________
mélyít ____________
látogat ____________
tilt ______________
bont ______________
erõsít ____________
mutogat __________
épít ______________
köt ______________
kikölt ____________
fût ________________
Szabály: Ha a szótõ t-je elõtt magánhangzó áll, akkor a -tat, -tet képzõt kapcsoljuk az igetõhöz, ezért toldalékos alakban hosszú tt-t írunk. H. 41. 46. Értelmezd a következõ mondatok kétféle jelentését! Ha nehézséget okoz, kérd magyartanárod segítségét! Kifestettem a lakást. 1. jelentés: ____________________________________________________________________ 2. jelentés: ____________________________________________________________________ Felébresztettem öcsémet, nehogy elkéssen az iskolából. 1. jelentés: ____________________________________________________________________ 2. jelentés: ____________________________________________________________________ 18
H. 39.
47. a) Az -l igeképzõ idõtartama szerint kétféle szerepet is betölthet: – Ha a képzõ -l, akkor az ige azt jelenti, hogy: 1. valaki valamivel foglalkozik, dolgozik, 2. valamivel ellát. Képezd a következõ alapszavakat a fenti toldalékkal, és sorold a megfelelõ csoportba! kúra, jég, borona, pipa, föld, ebéd, sarok, fûrész, szegecs, talp 1. 1. 1. 1. 1.
__________________________________ __________________________________ __________________________________ __________________________________ __________________________________
2. 2. 2. 2. 2.
________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________
b) Ha a képzõ -ll, akkor az ige azt jelenti, hogy: 1. valamit valamilyennek tartunk, 2. valami valamilyennek látszik, 3. a cselekvés hirtelen megy végbe. Toldalékold a fenti képzõvel az alábbi alapszavakat, és sorold a megfelelõ csoportba! zöld, sok, szök(ik), barna, hosszú, kék, torok, tarka, rossz, lõ, sárga, furcsa, súg, fú(j), nehéz 1. ____________________ 2. ______________________ 3. ______________________ 1. ____________________ 2. ______________________ 3. ______________________ 1. ____________________ 2. ______________________ 3. ______________________ 3. ____________________ 1. ______________________ 2. ______________________ 3. ____________________ 1. ______________________ 2. ______________________ c) Alkoss mondatot a sarkal, sarkall, rosszall, talpal igékkel! ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ H. 46. 48. A következõ igék helyesírása bizony nem könnyû. El is hibázzák gyakran. Válaszd ki a helytelenül írottakat, és végezd el a javítást! bólingat, kacsintgat, faggat, rántgat, lyuggat, iddogál, nyaggat, lélekzik, szabadkozik, csalatkozik, küzkõdik, rejtõszkõdik, szidkozódik, kocint, csettint ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ Megjegyzés: Ha a fenti szavak furcsa helyesírását meg akarod érteni, olvasd el Szemere Gyula: Hogy is írjuk? (Bp. 1987, Gondolat) c. könyvének 55–60. oldalán a részletes magyarázatot!
T. 49. A gavallérok a lakodalom után 19
H. 51., 60. és 70. 50. Felsorolunk néhány képzõt, majd az ezekkel képzett névszókat. Eláruljuk, az utóbbiak mind hibásak. Miért? Ha a szóelemzést elvégzed, erre a kérdésre is tudsz magyarázatot adni, s akkor már a javítás – amit a füzetedbe végezz el – sem lesz nehéz. A toldalékok: -ás, -és -nyi -beli -ó, -õ -ded -s -ke -vány, -vény -let -zat, -zet keregded, álás, írázsbeli, kizsded, etyke, épittés, fóró, hellyes, fórás, tanittó, varás, varó, véksõ, kiválló, álvány, eggyes, alagzat, fügvény, alabzat, melsõ H. 39. 51. A felsorolt mondatokban található minõségjelzõ vagy névszói-igei állítmány szerepét befejezett melléknévi igenév tölti be. Írd le a füzetedbe kijavítva azokat a mondatokat, amelyekben e szófaj helyesírása hibás! Kötött ruhában érkezett. Hangulata csüggett volt. Már tegnap feltûnt bágyatt tekintete és sápatt arcszíne. A szobanövényeket csak állott vízzel locsold! Ijett tekintetétõl mindenki megrémült. Ha a munka szervezett, a termelékenység hatékonyabb. A gyullatt torkú ember hangja rekett. A sebe gyorsan beforradt. Nagyon ízletes volt a sült kacsa. Fárattan érkezett meg a túráról. H. 39., 59.
52. Hasonló hangzásúak, de eltérõ jelentésûek a szópárok tagjai. Erre ügyelj, amikor mondatba helyezed õket! fáradság – fáradtság 1. Ugyan, ez számomra nem volt ______________________________. 2. A vitaminok hiánya _____________________________ okoz. izzadság – izzadtság 1. A munka befejezésekor az _______________________ miatt ruhát kellett cserélnem. 2. Az _____________________ gyöngyözött a homlokán. ijedség – ijedtség 1. Az _____________________ látszott a tekintetén. 2. Az _____________________ szinte megbénítja az embert. tanulság – tanultság 1. A regény _____________________ fogalmazd meg! 2. A _____________________ következtében mindenhez hozzá tud szólni. 20
H. 85. A -beli, -kora, -nyi, -fajta, -féle képzõszerû elem vagy képzõ elsõ mássalhangzójához teljesen hasonul az ez, az mutató névmás z-je, s ezt írásban betûkettõzéssel kell jelölni. 53. Alkoss képzett szavakat a fenti toldalékokkal a fõnévi mutatónévmásokból, s alkoss velük mondatot!
T. 54. Röviden vagy hosszan? H. 80. A kijelentõ módú igék jelen idejû tárgyas ragozásában a rag kezdõ j hangja teljesen hasonul az alapszó utolsó s, sz, z, dz mássalhangzójához. 55. Alakítsd át tárgyas ragozásúvá a felsorolt igéket! A számot és személyt õrizd meg! olvas –
olvassa
húznak –
______________________
mászunk –
______________________
mostok –
______________________
pedzünk –
______________________
megmászik –
______________________
ráz –
______________________
eljátszunk –
______________________
játszik –
______________________
átúszunk –
______________________
vadásznak –
______________________
edzünk –
______________________
átúsztok –
______________________
játszotok –
______________________
mos –
______________________
ráztok –
______________________
vadásztok –
______________________
vadászik –
______________________
játszanak –
______________________
mosnak –
______________________
T. 56. Másképp írjuk, másképp ejtjük H. 39. Az ige múlt idejû alakjában a t idõjel elõtt akkor írunk d-t, ha annak az igének a fõnévi igenévi változatában is szerepel d a -ni képzõ elõtt. Pl.: alszik – aludni – aludtam 57. Végezd el a következõ igetövekkel is ezt a mûveletet, s megtudod, hogyan kell írni a múlt idejû alakot a feltüntetett számban, személyben és ragozásban. Igetõ Fõnévi igenév Szám/személy, ragozás Múlt idejû alak játsz(ik) esküsz(ik)
játszani esküdni
E/1. alanyi E/2. alanyi
játszottam esküdtél
arat haragszik törekszik metsz izzad elfogat
______________ ______________ ______________ ______________ ______________ ______________
E/3. tárgyas T/2. alanyi T/3. alanyi E/2. tárgyas T/1. alanyi T/3. tárgyas
______________ ______________ ______________ ______________ ______________ ______________
elfogad
______________
T/3. tárgyas
______________ 21
T. 58. Sütõ András: Anyám könnyû álmot ígér (részlet) 59. A felsorolt igetöveket alakítsd feltételes módúvá (jelen idõben) és alkosd meg fõnévi igenévi származékát is, majd csoportosítsd õket aszerint, hogy hosszú vagy rövid n-nel írjuk-e! Igetövek: áll, tesz, szégyell, fon, hasad, ken, visz, jön, halad, megy, tol, told, lesz, rohan, varr, festeget Rövid n-nel írjuk
Hosszú n-nel írjuk
Szám/személy
Felt. mód J. idõ
Fõnévi igenév
Szám/személy
Felt. mód J. idõ
Fõnévi igenév
E/1.
állnék
állni
E/1.
tennék
tenni
E/2.
E/2.
E/3.
E/3.
T/2.
T/2.
E/3.
T/3.
T/1.
E/2.
E/2.
T/2.
T/3
T/3.
T. 60. Ady-versek címei H. 81. Az -s, -sz, -z, -dz végû igék felszólító módú alakjaiban írásban (kettõzéssel) is jelölt teljes hasonulás jön létre. 61. A szabály értelmében tehát az alábbi felszólító igealakok közül a hibásak kiszûrhetõk a mondatokból. Tedd ezt, és javíts a füzetedben! Lopózunk az ablak alá, s ott énekeljünk! Lopóddzunk oda csendesen! Zárd az elektromágnes áramkörét, hogy vonza a vasat! Már többször figyelmeztette, hogy ne hallgatóddzék! Gyertek, kergetõdzünk egyet lenn az udvaron! Ne vásjon rá a fogatok! Most úgy edzetek, hogy csak rugdossatok kapura! A versenybíróság elnöke felszólította a sportolókat: „Ajzák fel az íjat, s egy percen belül lõjjenek!” A színészek Shakespeare egyik drámáját játsszák. Mindig mosatok kezet étkezés elõtt! Hozzatok magatokkal hideg élelmet a túrára! Mászatok föl a kötélre, hogy eddzétek karotokat. A vezetéket szigetelik, hogy ne rázzon. 22
H. 58., 67., 82. A felszólító módú igealakban mindig j (felszólító) módjellel jelöljük a beszélõ szándékát, ha az ige nem -s, -z, -sz, -dz, -t-re végzõdik. 62. Érvényesítsd ezt a szabályt úgy, hogy a kijelentõ és kérdõ mondatokat felszólítóvá alakítod! Miért állsz és vársz a ház elõtt? __________________________________________________ Ugye, nem lõsz madarakra? ______________________________________________________ Nyugodtan folyik az elõadás. ____________________________________________________ Nem bújtok el elõlünk? __________________________________________________________ Nem fáj rá a fogad. ____________________________________________________________ Hagyunk nekik is belõle. ________________________________________________________ Mindig idõben keltek fel? ________________________________________________________ Magasabbra nõnek, mint szüleik. __________________________________________________ H. 81., 82.
Az „sz” végû igéknek felszólító módú alakjuk szempontjából három csoportja van: 63. a) Amelyeknek fõnévi igenévi alakjában a képzõ elõtt is sz hang van (játsz(a)ni, kúszni… stb.), azokban a felszólító módjel teljesen hasonul, ezért hosszú ssz-et írunk az szj kapcsolat helyett. Alakítsd felszólítóvá a mondatokat! Nyaranta sokat úszunk. __________________________________________________________ Ugye, nem másztok fel túl magasra? ______________________________________________ Nem heverészünk, dolgozunk. ____________________________________________________ Fontos, hogy éjjel is látszik a parkoló gépkocsi. ______________________________________ Nem metszik meg túl korán a gyümölcsfát. __________________________________________ b) Az sz végû igék második csoportjába azok tartoznak, melyeknek a fõnévi igenévi származékában a -ni képzõ elõtt d-t írunk (esküsz/ik/ – esküdni, nyugsz/ik/ – nyugodni). Ezek felszólító módú alakjában az ejtett hosszú ggy hangot dj-vel jelöljük. Írjad le felszólító módban a felsorolt igéket, majd alkoss hárommal mondatot! megalszik __________________________ belenyugszanak __________________________ felesküsztök ________________________ törekszünk ______________________________ megharagszol ______________________ lefekszenek ______________________________ c) Az sz végû igék harmadik csoportjába a lesz, tesz, vesz, visz, hisz, esz(ik), isz(ik) igék tartoznak. Ezek felszólító módú alakjában gy-t hallunk és írunk. A hisz ige azonban ezek között is kivétel, mert hosszú ggy-t ejtünk és így is írjuk. Alakítsd át az egész mondatot felszólítóvá! Ügyes leszel: felveszed, kiviszed, leteszed, s elhiszed, hogy mondják: „Most, eszel, iszol.” ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________
T. 64. Jó tanácsok népi szólásmondásokban 23
H. 77 – 79. 65. A t végû igék felszólító módú alakjai két csoportba oszthatók: Hangoztasd az igéket felszólító módban, és írd le õket helyesen a megfelelõ csoportba! kifut, tart, tilt, arat, bocsát, gyûjt, süt, köt, foszt, elvét, vetít, szít, akaszt, nyit, leönt, beborít, lesújt, belát, felhint, elereszt ss-sel, ssz-szel írjuk ts-sel írjuk T/2. E/2. T/3. T/1. T/1. E/1. E/3. T/1. E/3. T/3.
______________________________ ______________________________ ______________________________ ______________________________ ______________________________ ______________________________ ______________________________ ______________________________ ______________________________ ______________________________
T/3. E/3. T/2. E/3. E/3. T/3. T/1. E/2. E/3. E/2.
______________________________ ______________________________ ______________________________ ______________________________ ______________________________ ______________________________ ______________________________ ______________________________ ______________________________ ______________________________
H. 81. Az ige felszólító módú, egyes szám 2. személyû alakja kétféle lehet: úgynevezett rövid és hosszú alak (tanuld – tanuljad). 66. Melyik mondatban hibás az igei állítmány helyesírása? A választ írd a füzetedbe! Húzd alá, írd le kijavítva az egész mondatot! Kendd meg zsírral a csapágyat! Kend is a vásárba siet? Toldd meg a szekeret, hogy könnyebben húzzam! Told meg a köpenyem hosszát, mert nagyon rövid! Áld meg a helyed, ne hozz ránk szégyent! Fessd is ki a ceruzarajzot! Ne lõd még kapura, vidd tovább a labdát! El ne felejcsd, amit megígértél! H. 51. Hasonló hangzású szavaknak nevezzük azokat, amelyek kiejtése azonos, de írásmódjuk jelentést különböztet meg. 67. Válaszd ki a szópár mondatba illõ tagját, így pótold a mondat hiányzó szavát! fokban – fogban Kilencven _____________, azaz derékszögben áll egymáshoz viszonyítva a két léc. A _____________ meglazult a tömés. hatból – hadból Ha _____________________ elveszek hármat, ugyanannyi marad. A _____________________ kivált a balszárny, hogy bekerítse az ellenséget. szakból – szagból Hagyd abba a mûanyag égetését, ebbõl a ________________________ már elegem van. A történelem ______________________ már megszerezte a diplomát a tanárképzõ fõiskolán.
T. 68. Citromos rántott csirke 24
H. 38–39., 51., 111., 131. 69. Helyezd el a szópár megfelelõ tagját a mondat „foghíjába”! Sarkított mondatokat kapsz. részbõl – rézbõl E __________ egy ___________ készült tengelyt szerelhetsz ki. Vácott – Vácot _______________ járván megismertük _________________. példakép – példaképp A _________________ bemutatta õt ____________. hadd – had _______________ közeledjen a ________________, még nem kell megtámadni. vízhangot – visszhangot A locsogó ______________ hallom, de a tihanyi _______________ nem. H. 54.
70. a) Ugye nem okoz gondot az apa szó birtokos személyragozása? Folytasd csak! Az én apám, a te apád, az õ apja, a mi apánk, a ti apátok, az õ(k) apjuk. Bizonyára észrevetted, hogy a -ja és a -juk birtokos személyrag elõtt kiesett a tõszó végi j hang. Ha ezt megjegyzed, akkor a hasonló viselkedésû anya, atya, bátya, néne rokonságnevek helyesírása sem lesz nehéz. Tehát: Aki õt világra hozta, az az õ ____________________________________________________ . Aki õt ugyancsak nevelte, az az õ ________________________________________________ . Aki nála idõsebb fiútestvér, az az õ ______________________________________________ . Aki nála idõsebb leánytestvér, az az õ ____________________________________________ . Aki az apja leánytestvére, az az õ ________________________________________________ . Aki az apja fiútestvére, az az õ __________________________________________________ . Megjegyzés: A birtokos személyragokat személyjeleknek is nevezik – joggal –, hiszen a fenti szóalakok tovább toldalékolhatók (anyja – anyjával) b) Döntsd el, hogy a fenti válaszok kiejtésekor az alábbiak közül mely mássalhangzótörvények érvényesültek! Írásban nem jelölt teljes hasonulás, képzés helye szerinti részleges hasonulás, zöngésség szerinti részleges hasonulás, összeolvadás, rövidülés? ____________________________________________________________________________ Gyûjts ezeknek megfelelõ szóalakokat! ____________________________________________ ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________
T. 71. Jonathan Swift, a Gulliver szerzõje 25
H. 75., 83.
72. Olvasd el a következõ szavakat, majd válaszolja kérdésekre! rigóval, ölyvvel, pléhvel, gémmel, karvallyal, kakukkal Melyik raggal toldalékoltuk a szavakat? ______________________________________________ Milyen nyelvi törvényszerûséget ismersz fel a 4–6. szóban? ______________________________ Melyik az a ragpár, melynek v hangja hasonlóan viselkedik, ha mássalhangzóra végzõdõ szótõhöz járul? _______________________________ Miért nincs teljes hasonulás: – az ölyvvel szóban? ____________________________________________________________ – a pléhvel szóban? ____________________________________________________________ Sorold fel a pléhvel szó „testvéreit”! ________________________________________________ Vannak olyan h végû szavaink is, amelyekben ejtjük a h hangot, ezért a toldalék v-je hasonul hozzá (pl.: Allahhal). Melyek ezek? ____________________________________________________ Melyik az a szó, amelyben három azonos mássalhangzót jelölõ betût is írhatnánk, ha a helyesírás ezt engedné? ______________ Melyik alapelv ment fel bennünket ettõl? ____________________ H. 83. 73. a) Csoportosítsd az alábbi szavakat! A helytelenül írottakat te már javítva írd le a jobb oldali oszlopba! A középsõ oszlopba azokat a szavakat írd, melyeknek hasonló hangzású igepárjuk is van! Ezt is írd mellé! (Pl.: fejjel – fejel) juhval, szível, mosolyal, gallyal, kézel, lécel, rozszsal, tett-tel, dohhal, újjal, briddzsel (= kártyával), szárnyal, tállal, tolal, festékkel, szénel, Györggyel, tervvel Helyesek
Más írásmódjuk is helyes
Hibásak
b) A tálal – tállal, bridzsel – bridzzsel, szárnyal – szárnnyal szópár tagjaival írj egy-egy mondatot! Pl.: ____________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ 26
H. 83.
74. A szópár melyik tagja illik a mondatba? A másikkal te hozz létre egy állítást! bilincsel – bilinccsel Leginkább éles észjárása ____________________ le. ____________________________________________________________________________ hangol – hanggal Ilyen nagy ____________________ többé ne várjatok! ____________________________________________________________________________ kertel – kerttel Nem ____________________, megmondja õszintén. ____________________________________________________________________________ kardal – karddal A párbajt ____________________ vívták. ____________________________________________________________________________ keresztel – kereszttel ____________________ a kezében õ ment az élen. ____________________________________________________________________________ fejel – fejjel ____________________ továbbította a labdát társának. ____________________________________________________________________________ H. 84. Az ez, az mutató névmás -val, -vel ragos alakjában kétirányú is lehet a teljes hasonulás. Tehát a zv hangkapcsolat zz és vv betûkettõzéssel is jelölhetõ. (ezzel, evvel) Ha a fõnévi mutatónévmáshoz mássalhangzóval kezdõdõ (más) határozórag járul, akkor mindig a z hasonul a toldalékot kezdõ hanghoz (abban, ennek). 75. a) Javítsd a füzetedben a hibás szöveg sorait! Csaba szivesen segít ennek a fiúnak is. Ugyanezel a vonattal érkesztem én is. Amazzal a kilincsel nyisdki az ajtót! Lábbalj át a patakon, menj be a faluba, s térj vissza azal a fiúval, aki a barátod! A kor szólalj meg, ha rád kerül a sor! A kor legjelentõsebb zeneszerzõje Liszt Ferenc. A képen aképen ábrázolja az eseményt, mint sok más mûvésztársa. b) Toldalékold a fõnévi mutatónévmásokat a megadott raggal! ez + -nak ________________________ emez + -re ______________________________ amaz + -rõl ______________________ az + -nál ________________________________ ugyanez + -tõl ____________________ ugyanaz + -hoz __________________________
T. 76. Teljes hasonulás néhány szólásunkban 27
H. 39. 77. A melléknevek fokozásának helyesírási szabályait már régóta ismered. Egy-egy sor elolvasása után találd ki a közös tulajdonságot jelölõ melléknevet, majd írd alá a fokozatait! aludttej ________________________
citrom ________________________
ecet ______________________
tonik ________________________
csukamájolaj ________________________
epe ______________________
görögdinnye ________________________
cukor ________________________
méz ______________________
teknõs ________________________
csiga ________________________
lajhár ______________________
a folyó (medre) ________________________
a folyam (medre) ________________________
a tenger(fenék) ______________________
A mód- és állapothatározó leggyakoribb ragja az -(a)n, -(e)n. E toldalékolást mégis sokan elhibázzák, különösen az s, sz végû szótövek esetén. 78. Válaszolj – ha lehet, több szóval is – a kérdésekre! A javításokat a füzetedben végezd el! Hogyan… … él, aki mindig jókedvû? ______________________________________________________ … él, akit bánat gyötör? ________________________________________________________ … mozog, aki alig halad? ______________________________________________________ … mozog, aki nem lusta? ______________________________________________________ … dolgozik, aki nem vét hibát? __________________________________________________ … tanúskodik, aki nem mond igazat? ______________________________________________ … harcol, aki nem fél senkitõl? __________________________________________________ … tér haza, akinek nem esett baja? ________________________________________________
T. 79. Fekete István, a természet ábrázolója H. 51. 80. Olvasd el figyelmesen a szószerkezeteket, s eszedbe fog jutni róluk egy-egy összetett szó! (A közbevetett kérdés segít!) fúrt agyú – Milyen ember? ______________________________________________________ veszett eszû – Milyen ember? ____________________________________________________ ordító farkas – Milyen hideg? ____________________________________________________ elzárja a vizet – Milyen réteg? ____________________________________________________ égeti a szenet – Mi a foglalkozása? ________________________________________________ látta a madár – Milyen kenyér? __________________________________________________ húsa elválik a magjától – Milyen gyümölcs? ________________________________________ 28
H. 106., 122 –123. A szóelemzés érvényesítése kiváltképpen fontos az összetett szavak leírásakor. A szóelemeket (elõ- és utótag) ugyanis láthatóvá kell tenni!
81. a) Alkoss összetett szavakat a felsorolt egyszerûekbõl! (Egyet csak egyszer használhatsz fel!) Elõtagok: zseb, cég, toll, köb, segéd, homok, vad, gally, csepp Utótagok: köteg, tartó, szõlõ, bánya, kõ, tábla, centiméter, könyv, pénz Összetett szavak: ____________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ b) Legyen az összetett szó elõtagja a benn, fenn, kinn, össz(e) és vissz(a) határozószó. Utótagot te illessz hozzá! ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ H. 106–107., 122 –123. 82. a) Cseréld fel az összetett szó elõ- és utótagját, de ügyelj az új szó helyesírására! drótkerítés – ________________________ bõrtalp – __________________________ fürdõkád – ________________________ sorház – __________________________ csoportnyelv – ________________________ cukornád – __________________________ sarokház – ________________________ betonvas – __________________________ b) Keress a megadott szóhoz illõ szópárt, amely egyaránt lehetne annak elõ- és utótagja! tömb + ház → tömbház → háztömb ablak + _________________ ______________________ ______________________ cipõ + _________________ ______________________ ______________________ ház + _________________ ______________________ ______________________ c) Gyûjtsél te is visszafordítható szópárokat! H. 128 –129. Gyakran megegyezik az elõtag és az utótag elsõ betûje. Ilyenkor az azonos betûket kétszer írjuk le egymás mellé. Ha az elõtag hosszú mássalhangzóra végzõdik, akkor pedig kötõjellel kapcsoljuk hozzá az azonos hanggal kezdõdõ utótagot.
83. a) Keresd a párját! Elõtagok: jegy, könyv, szak, üveg, kulcs Utótagok: golyó, csont, gyûrû, vásárlás, kör ____________________________________________________________________________ b) Írd le összetett szóként a még különálló szót a párjával! Mire kell vigyázni? Elõtag: sakk, váll, rossz, futball Utótag: labda, szívû, lap, kör Összetett szavak: ______________________________________________________________ 29
84. A szópárok egyik tagját helyesen írtuk. Hogy melyiket? Döntsd el te! (S ha az írásmód magyarázatára is kíváncsi vagy, ismét nyisd ki Szemere Gyula: Hogy is írjuk? c. könyvét, ezúttal a 95. oldalon!) Válassz ki öt szót, és írj velük mondatot! bölönbika – bölömbika fokhagyma – foghagyma éjtszaka – éjszaka itthon – ithon keszkenõ – kezkenõ mentsvár – mencsvár nebáncsvirág – nebántsvirág szegfû – szekfû végeláthatatlan – végelláthatatlan nefelejcs – nefelejts háztetõ – hásztetõ zsebkendõ – zsepkendõ népdal – nébdal haccsereg – hadsereg külömbéke – különbéke készpénz – kézpénz ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________
T. 85. Az õsi szó nyomában
4. A MAGYAR CSALÁDNEVEK ÍRÁSMÓDJÁNAK HAGYOMÁNYAI Nagyon sok családnevünk leírásakor olyan betûket kell használnunk bizonyos hangok jelölésére, amelyek a mai ábécében már nem szerepelnek. Az alábbiakban áttekintheted, hogy az egyes hangértékeket milyen régies betûképpel jelölték (jelöljük) a családnevekben. Hangérték á c cs f g i k l nyi ó õ p r sz t v 30
Régies betûkép aá cz, tz, z ch, ts ff gh y kh ll ny oó eõ pp rh z th w
Példák Gaál, Maár Rákóczi, Móritz Sándor, Zukor Széchenyi, Batsányi Lorántffy, Ostffy Ágh, Baghy Munkácsy, Fáy Pékh, Pákh Gáll, Ball Batthyány Joó, Poór Szeõke, Sebeõk Rapp, Papp Rhédey Cházár Németh Weöres
H. 86 – 87.
86. Négy híres magyar ember családnevét kapod, ha megfejted a keresztrejtvényt. Vízszintes: 1. XX. századi magyar író. 6. Az idõ mértékegysége. 7. Feltételes módjel. 8. Nemzeti Bajnokság. 10. A kezdet ellentéte. 11. A nyelvújítás vezéralakja. 13. A sakk része! 14. „Hej, mi a ... tyúkanyó”. 15. Az ábécé elsõ kétjegyû mássalhangzója (kiejtve). 18. Vissza: személyes névmás. 20. Tiltószó (szintén ne) 21. Régi súlymérték (1,75 dkg). 23. Világhírû fizikusunk.
1
2
5
4 7
6 8
10
9 12
11
14
13 15
Függõleges: 1. Nagy magyar festõ. 2. Dorgál. 3. Az írni ragozott alakja. 4. Becézõképzõ (Mari…, Kati…). 5. Nem kicsi. 7. A moziban ülnek. 9. A -be határozórag párja. 10. A vacak mássalhangzói. 12. Az ábécé utolsó betûje (kiejtve). 16. Mint a vízsz. 20. 17. A hajó hátsó része. 19. 5–12 tagú közösség. 21. Puskát süt el. 22. Tévé.
3
16
17
20
21
18
19
22
23
Írd le a teljes személyneveket! ____________________________________ ____________________________________
H. 162 –163. 87. Tibor és Gábor még bizonytalan a helyesírásban. A családneveket különösen nehezen toldalékolják. Javítsd ki hibáikat! A családnév:
Tibor így toldalékolta:
Gábor pedig így:
Végh Cházár Gaáll Kis Pékh Móricz Batthyány Kurucz Arany Babits
Véghhez Cházáról Gaállal Kis-sel Pékhkel Móriczcal Batthyánynyal Kurucczal Arannyal Babitssal
Véghez Cházárról Gaáll-lal Kissel Pékhhel Móriczzal Batthyányval Kuruczcal Arany-nyal Babitscsal
Javítás: Tibor hibái: ____________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ Gábor hibái: ____________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ 31
5. A RÖVIDÍTÉSEK ÉS MOZAIKSZÓK HELYESÍRÁSA Bizonyos szavakat azért rövidítünk, mert így idõt, fáradságot takarítunk meg. Az egyszerû szavakat rövidíthetjük: – a kezdõbetûvel (D = dél, f = fillér, o. = oldal); – az elsõ szótag + a következõ szótag elsõ betûjével (ált. = általános, okt. = október, szül. = született); – az elsõ és az utolsó betûvel (Ft = forint, pl. = például, db = darab). Az összetett szavakat rövidíthetjük: – az elõ- és utótag kezdõbetûivel (Bp. = Budapest), ÉK = észak-kelet, kg = kilogramm, ún. = úgynevezett); – kivételesen (dkg = dekagramm, fszt. = földszint). A szókapcsolatokat a különírt szavak kezdõbetûivel rövidítjük, s közéjük pontot teszünk (B. ú. é. k. = Boldog új évet kívánok, i. e. = idõszámításunk elõtt(i). Kivétel: stb. = s a többi Rövidíthetünk továbbá: – tõszámneveket számjeggyel (8 = nyolc, 120 = százhúsz); – sorszámneveket számjeggyel (8. = nyolcadik, 1. = elsõ); – római számokkal századot, fejezetet, hónapot, kerületet stb. (XX. század, XI. ker., III. hó stb.); – jelekkel különféle fogalmakat ( ° = fok, % = százalék, § = paragrafus). H. 276–282.
A rövidítések után általában pontot kell tenni. Ez alól a mértéknevek, pénzfajták és az égtájak rövidítései kivételek. (A rövidítés kezdõbetûje általában kicsi. Kivételek: az égtájak, a forint, az utóirat, a Budapest szavak rövidítései.) 88. Hogyan írnád hely- és idõtakarékosan az alábbi szavakat? gramm = ________________________ század = ________________________ utca = __________________________ forint = __________________________ deciliter = ________________________ északnyugat = ____________________ hektár = ________________________
július = __________________________ ifjabb = __________________________ emelet = __________________________ doktor = __________________________ idõszámítás szerint = ________________ 30 százalék = ______________________ 28 Celsius fok = ____________________ H. 277., 282.
89. „Fordítsd le” az alábbi rövidítéseket! c. = ____________________________ D = ____________________________ ld. = ____________________________ l = ______________________________ t = ______________________________ ápr. = __________________________ 32
id. = ______________________________ ill. = ______________________________ isk. = ____________________________ ált. = ____________________________ mm = ____________________________ du. = ____________________________
H. 276 –282. 90. A rövidítésekhez kötõjellel kapcsoljuk a toldalékot. Állapítsd meg soronként, melyik toldalékolt rövidítés helyes! (B) g.-mal (C) g-gal (I) g-mal (G) XX.k.-bõl (F) XX.k-bõl (H) XX k.-bõl (A) ft-tal (K) Ft.-tal (Y) Ft-tal (M) 60. %-kal (L) 60%-kal (S) 60%-val (N) Buékot (Ö) Buék-ot (E) B.ú.é.k.-ot (P) dk-rõl (T) DK-rõl (U) DK.-rõl (T) ált. isk.-ba (R) ált.iskba (Ü) Ált.lsk.-ba (J) de.-i (D) de-i (V) D.e.-i (Ó) l-rel (Z) l.-rel (X) l-vel A helyesen írt változat betûjelét karikázd be, és olvasd felülrõl lefelé! A megoldás: _______________________________________________________ H. 283 –285.
A rövidítés sajátos formája a mozaikszó. Ha többszavas kapcsolatok kezdõbetûibõl jön létre, akkor betûszónak nevezzük: MTA = Magyar adományos Akadémia, tsz = termelõszövetkezet. Írhatjuk tehát kisbetûvel vagy nagy nyomtatott betûvel, aszerint, hogy kis vagy nagy kezdõbetûs szavakból jött-e létre. Fontos helyesírási tudnivaló: a betûszókban soha nem teszünk pontot a betûk után!
91. Írd le betûszóval az alábbi szókapcsolatokat! Egyesült Nemzetek Szövetsége: ____________________________________________________ Magyar Távirati Iroda: __________________________________________________________ Budapesti Közlekedési Vállalat: __________________________________________________ Eötvös Loránd Tudományegyetem: ________________________________________________ József Attila Tudományegyetem: __________________________________________________ (vállalati) gazdasági munkaközösség: ______________________________________________ televízió: ____________________________________________________________________ végrehajtó bizottság: __________________________________________________________ Országos Széchényi Könyvtár: ____________________________________________________ Magyar Államvasutak: __________________________________________________________
Ha a mozaikszó szórészletekbõl alakul ki, akkor szóösszevonásnak nevezzük: Optikai, Finommechanikai és Fotocikkeket Értékesítõ Vállalat gyes = gyermekgondozási segély A szóösszevonást nagybetûvel kezdjük, ha tulajdonnevet rövidít, s csupa kisbetûs a mozaikszó akkor, ha jelentése köznévi értelmû. Pontot itt sem tehetünk az egyes betûk, szórészek után! 33
92. a) Írd le a szóösszevonással létrejött megfelelõjét!
H. 283–284.
Közösségi Élelmiszer-értékesítõ Vállalat: __________________________________________ Magyar Hirdetõ: ______________________________________________________________ transzformátor: ________________________________________________________________ gyermekgondozási díj: __________________________________________________________ Rádió- és Villamosipari Vállalat: ________________________________________________ kiskereskedelem: ______________________________________________________________ belkereskedelem: ______________________________________________________________ Magyar Hajózási Részvénytársaság: ______________________________________________ b) A betûszók fonetikus (= kiejtés szerinti) írásmódja is szóösszevonásnak minõsül. Mit jelentenek az alábbiak: káefté: ______________________________________________________________________ téesz: ________________________________________________________________________ tévé: ________________________________________________________________________
93. a) A betûszókhoz kötõjellel kapcsoljuk a toldalékot. Tedd te is ezt a zárójelben lévõ kérdõszónak megfelelõen! Betûszó: ELTE (hol?): tsz (hol?): MTI (minek?): kft (mitõl?): tbc (mirõl?): OTP (hová?): MÁV (honnan?): OSZK (minek?): vb (mire?)
Toldalékos betûszó ______________________________________ ______________________________________ ______________________________________ ______________________________________ ______________________________________ ______________________________________ ______________________________________ ______________________________________ ______________________________________
b) A toldalékos szóösszevonásokat mindig egybeírjuk. Toldalékold a kérdésnek megfelelõen az alábbi mozaikszavakat! Szóösszevonás: Toldalékolt szóalak Közért (hol?) Ravill (hová?) Ofotért (minek?) gyed (mit?) trafó (mibõl?) belker (mihez?) tévé (hol?) vébé (mire?) 34
______________________________________ ______________________________________ ______________________________________ ______________________________________ ______________________________________ ______________________________________ ______________________________________ ______________________________________
II. TUDÁSPRÓBA 1. A felsorolt közmondások, szólások egy-egy szavát kell pótolnod. Ehhez segítséget nyújt – ha szükséges – a zárójelbe tett rokon értelmû szó. A __________________ is nehéz a restnek. (nem nehéz)
Jobb _____________, mint soha. (nem korán)
________________ néz, mint a dézsmabárány. Egy kis _______________ sereges bajjal jár. (bánatosan) (szépség) Ki ________________ nem kóstolt, nem érdemli az édest. (milyen ízût?)
5 pont
2. Szólíts fel cselekvésre a következõ igékkel: ad (te), mond (mi), elront (te), elolvas (te), játszik (õ) ______________ át az üzenetet a szomszédodnak! _____________________ és írjuk helyesen a szavakat! Kérlek, ____________ ne _______________ a szerkezetet! _______________________ el a vezércikket! Engedd, hadd _______________________ egy kicsit! 5 pont
3. Szólíts fel alanyi és tárgyas ragozásban tegezõ majd magázó alakban az alábbi igetövek felhasználásával! Tegezõ alak
Magázó alak
Igetõ
Pl.: ír
alanyi r.
tárgyas
alanyi
tárgyas
írj
írd
írjon
írja
hagy gyûjt bont arat halaszt biztat hisz mászik mond visz 40 pont 35
4. Pótold a mondatok hiányzó szavait a rokoni viszonyokat kifejezõ köznevekkel (pl.: édesanya, öccs, báty stb.)! József Attilát, miután meghalt az _________________, idõsebb nõvérének, azaz ___________ __________ férje taníttatta Makón. ____________________________ halála után Radnóti Miklós ___________________ gyámsága alá került. Móricz Zsigmondot ________________________, Pallagi Gyula segítette helyettes tanári álláshoz Kisújszálláson. 10 pont
5. A következõ mondatok szavaiból a rövid vagy a hosszú t betû hiányzik. a) Döntsd el, hogy melyik, majd pótold! Úgy fu__o__a__ok, alig ér__ünk el benne__eke__. z Jól lá__ok onnan minke__? Hoz__a__ok maga__okkal sül__ csirké__ is? z Szere__i__ek-e a töl__ö__ káposz__á__? b) Jelöld a t (tt) toldalékok különféle szerepét! – Keretezd be a múlt idõ jeleit! – Karikázd be a befejezett melléknévi igenév képzõjét! – Húzd alá, ha a t betû a tárgy ragját! – Húzd alá kétszer, ha a t betû az igei személyrag része! (Értékelés: a helyesen pótolt és jelölt toldalékokért 1-1 pont = 15 pont)
6. Toldalékold a -val, -vel raggal az alábbi szavakat! (Ha rövidítés, úgy õrizd azt meg!) Mivel? mm __________________________ 8. __________________________ 90° __________________________ Ft __________________________ 30% __________________________
Arany Móricz Papp Gaál Mariann
Kivel? __________________________ __________________________ __________________________ __________________________ __________________________ 10 pont
7. Alkoss összetett szavakat a felsorolt egyszerûekbõl: Elõtagok: vad, zseb, hely, jegy, pénz, toll, doboz, bárány, balett, tarokk Utótagok: jegy, fedél, számológép, körte, tárca, gyûrû, szár, nyak, kártya, táncos Megoldás: ______________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ 10 pont 36
8. Sütõ András vallomásrészletében 10 helyesírási hibát vétettünk. Keresd meg és kijavítva írd le a részletet. Ha hibátlan, kiteheted az idézõjelet. Igen sokat köszönhetek Móritz Zsigmondnak. Véle loboktam, füstölögtem, szenvettem, káromkodtam a szegényparasztság ügye, nyomora dolgába. Valósággal megrészegitett az élet-szerüsége, hitelessége, novelláinak drámai erelye. Jókai, Mikszát világából elsõnek õ rántott magához. Láccólag – s fõleg az elmélet irányából nézve – eggy régi paraszti életforma ábrázolása felé. (Sütõ András: Síkaszói fenyõforgácsok, 55. p.) (Értékelés: hibánként 0,5 pont = 5 pont) Javítás: ________________________________________________ ______________________________________________________ ______________________________________________________ ______________________________________________________ ______________________________________________________
9. Gyûjtsd ki az alábbi részletbõl az összetett szavakat, majd húzd alá azokat, melyeknek írásmódja eltér a kiejtéstõl! „A könnyû álmot anyám naphaladáskor az udvaron ígérte meg a cöveklábú asztalnál, amely nyári napokon piros paradicsommal, frissen hámozott uborkával, mezõségi sajttal várt haza engem; õsszel is vár, s olyankor, ha sírós az idõ, a tornác fájáról nézem, és igyekszem tanulni valamit tõle. Fûzfalábaival makacsul a földbe kapaszkodik, esõben, jégverésben tisztul, s télen is vár, hóval borítottan, akár egy fehér koporsó. Az ígéretre felkaptam a fejem, mintha tündéri szót hallanék. De a szó, mit a mesékben az égi magasság szokott küldeni, alantról hangzott, majdnem a föld porából, a mályva, porcsfû és törpebürök szintjérõl, ahol anyám rongypokrócon ülve Jóska öcsém ingét foltozgatta. Ölbe emelhetõ kicsinységében most még soványabbnak láttam õt, kis, pihenõ szaladgálásnak a felmelegedett földön. A keszkenõ alól kibugygyanó hajtincsében megszámlálhatatlanok már a fehér szálak; mint a sokat mosott vászon, a szeme is világosodik. Barna volt, úgy emlékszem, a gesztenye korai változatából.” ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ 14 pont 37
III. AZ ELVÁLASZTÁS H. 223–232. 94. Válaszd ki az alábbi szócsoportok közül, hogy melyik elválasztási mód helytelen. Vagy talán egyik sem? Döntsd el! Állításodat indokold! a) dia – dal teá – ból fiá – nak
vagy vagy vagy
di – adal te – ából fi – ának
házai – ba Máriá – nak le-ányok
vagy vagy vagy
háza – iba Mári – ának leá-nyok
Indoklás: ______________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ b) di – ák teá – t fiú – k
vagy vagy vagy
diá – k te – át fi – úk
tolla – im mia – tt le-ányt
vagy vagy vagy
tollai – m mi – att leány-t
Indoklás: ______________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ H. 223–232.
95. Egy bizonytalan helyesírású tanuló dolgozatában ilyen elválasztású szavakat talált a magyartanár. Melyikeket húzta alá pirossal? Indokolj is! Áb – elt, Harg – itán, Bol – ha, Surgy – élán, Szakál – las, Márk – ust, Fu – szulánnal Javítás: ____________________________________________________ Indoklás: ____________________________________________________ ____________________________________________________________ ____________________________________________________________ ____________________________________________________________ H. 233–238. 96. Az összetett szavak elválasztása talán még több figyelmet igényel. A felsorolt szavakat írd a megfelelõ csoportba, elválasztva! rendõr, pödör, göndör, parkõr, talpbõr, masszõr, amatõr, partõr, vívótõr, gyötör, elõször, feltör, légkör, mondakör, szakkör, ökör, likõr, sofõr, vadõr, vödör Egyszerû szavak: ________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ Összetett szavak: ________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ 38
H. 234. 97. E gyakorlatban három olyan szócsoportot mutatunk be, melyek elválasztása meglepõ. Ezek részletes magyarázatát Szemere Gyula: Hogy is írjuk? (Bp. 1987, Gondolat) címû könyvében a 127. oldalon megtalálhatod. a) Az egyszersmind és az idestova szavak elválasztása két változatban is helyes, ugyanis az elõés utótag között egy s kötõszó is áll. Az egyiket leírjuk, a másikat te válaszd el! egyszers – mind ________________
vagy vagy
egyszer – smind _________________
b) Az esernyõ, nyugágy, gazdasszony, visszér szavak elválasztását az egyik szón megmutatjuk, a többit válaszd el te! esernyõ: es – ernyõ gazdasszony: ___________________ nyugágy: ______________ visszér: _______________________ c) A kémiaórákról ismert elegyít szó elválasztása így történik: ele – gyít (nem: „el – egyít”). Így viselkedik a jobbágy, kénesõ (= higany)*, negédes (mézesmázas, szenvelgõ) szavunk is. Válaszd el tehát õket! jobbágy: _________________________________________________ negédes: _________________________________________________ kénesõ*: _________________________________________________ * „kénesõ”: nem a kén és az esõ szó összetétele, hanem az ugyancsak ,higany'-t jelentõ török „könesü” átvétele. H. 229. Sok családnevünkben szerepel régies kétjegyû betû (th, ch, cz, aá, eõ, gh, oó, stb.) Ezek írásjegyeit nem szabad egymástól elválasztani. 98. Hol választanád el az alábbi toldalékos vagy toldalék nélküli családneveket, keresztneveket? Richárd: _________________________ Baloghot: _________________________ Széchenyi: _________________________ Báthory: __________________________ Babitsért: _________________________ Madáché: _________________________ Szeõke: __________________________ Soósok: ___________________________ Gaálért: _________________________ Rákóczi: __________________________
Széchenyi István
Babits Mihály
Madách Imre
II. Rákóczi Ferenc
T. 99. Tisza partján mandulafa virágzik 39
IV. A KEZDÕBETÛ A nagy kezdõbetû szerepe elsõsorban az, hogy megkülönböztesse a tulajdonnevet a köznevektõl. H. 143., 153. 100. A személynevek általános írásmódját már jól ismered. Néhány ritkábban használt alakra hívjuk fel a figyelmedet. a) Milyen kezdõbetûvel írnád le a doktor, idõsb, ifjabb és özvegy szavak rövidítését névsorban, levélcímzésben, a mondat elején? (Tennél-e pontot utána?) ____________________________ ___________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ b) Hogyan írnád e rövidítéseket a mondat belsejében? (Írj példaként 2 mondatot!) ___________________________________________________________________________ ___________________________________________________________________________ c) Hogyan írnád le Kovács Lajos nevét, miután elvégezte az orvosi egyetemet? Foglald mondatba úgy, hogy a mondat elején, illetve a mondat belsejében álljon! ______________________ ___________________________________________________________________________ ___________________________________________________________________________ H. 162., 164. A személynevekbõl gyakran alkotunk melléknevet az -i és -s (-es, -os, -ös) képzõkkel, a -féle és -szerû képzõvel, illetve utótaggal.
101. a) Válaszd ki, mely írásmód helyes az alábbi változatok közül! (T) Arany János-i (U) Csokonai-s (D) Petõfies (J) Móricz Zsigmondos (C) Shakespearei (M) Bartókféle (Q) Babitsszerû (S) madáchi
(A) arany jánosi (L) csokonais (B) Petõfi-es (V) Móricz zsigmondos (E) shakespeare-i (Y) bartókféle (F) babits-szerû (P) Madáchi
(H) aranyjánosi (G) Csokonais (Ü) petõfies (R) Móricz Zsigmond-os (X) Shakespeare-i (K) Bartók-féle (I) Babits-szerû (N) Madách-i
Írd le te is a helyes megoldásokat! ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ Olvasd össze alulról felfelé haladva a helyes írásmód betûjeleit! Az eredmény: ________________________________________________________________ b) Az elõbbi feladat mintájára kapcsold a fenti képzõket öt osztálytársad nevéhez úgy, hogy csak a családnevet, vagy az utónevet, vagy a teljes személynevet toldalékolod! ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ 40
H. 172. 102. Az állatok megkülönböztetõ nevének helyesírására is figyelni kell. Elõbb azonban keresd meg a mondatba rejtett állat nevét! Fuszulán gátlástalanul rabol, ha hagyják. __________________________________________________________________________ A ravasz róka rakoncátlankodik megint a tyúkudvarban. __________________________________________________________________________ Miklós ízig-vérig óhajtotta a cseh bajnok feletti gyõzelmet. __________________________________________________________________________ A kis szõrpamacs utak melletti nadragulyát szagolgat, míg Dobai bácsi a patakhoz tart. __________________________________________________________________________ Petike lelkesen hallgatja a kéményükre visszatért gólyapár kelepelését. __________________________________________________________________________
T. 103. Fekete István: Vuk (könyvajánlás) H. 187. 104. Hol hibázott az a tanuló, aki így írta az alábbi intézményneveket, illetve azok -i képzõs alakját? Mátyás Király téri Általános Iskola
Mátyás Király téri általános iskolai
Javítás: ____________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ Országos Széchényi könyvtár
Országos széchényi könyvtári
Javítás: ____________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ Eötvös Loránd Tudomány Egyetem
Eötvös Loránd Tudományegyetem-i
Javítás: ____________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ Magyar tudományos Akadémia
Magyar tudományos akadémiai
Javítás: ____________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ H. 190. A szolgáltató létesítmények megnevezésekor csak a névadó elemet írjuk nagy kezdõbetûvel.
105. Adj nevet az alábbi létesítményeknek! repülõtér, pályaudvar, vasútállomás, étterem, mozi, strand, gyermekruházati bolt, temetõ ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ 41
T. 106. A Városliget H. 196–198.
107. Az alábbi címek bizonyára nagyon furcsák lesznek számodra két okból is: – a címek szavait összekevertük, – minden szavát kis kezdõbetûvel írtuk. Feladatod: állítsd össze az ismert mûvek és sajtótermékek címét, s a tanult helyesírási szabályok érvényesítésével helyesen írd le! Könyvcímek:
Szerzõ, cím:
a kõszívû herceg fiai
__________________________________________________
az egri palócok
__________________________________________________
Pál, Ábel és a fiúk
__________________________________________________
a jó öreg halász
__________________________________________________
a kis utcai ember
__________________________________________________
a tenger
__________________________________________________
csillagok a rengetegben
__________________________________________________
Folyóiratok, napi- és hetilapok:
Helyes címek:
kincskeresõ Dömötör
________________________________________
nemzet és tudomány
________________________________________
képes hírlap
________________________________________
magyar élet
________________________________________
7 dörmögõ magyar
________________________________________
H. 174–175. 108. Az irodalmi helynevek kezdõbetûit függõlegesen összeolvasva új helynevet kapsz. Földrajzi név: Itt halt meg József Attila: ________________________ A község szülötte Gárdonyi Géza: ________________________ Reguly Antal születési helye: ________________________ Csokonai jogot tanult e városban: ________________________ Itt született Nagy László 1925-ben: ________________________ Az új helynév:____________________________________________ Melyik költõnk szülõhelye? ______________________________ ____________________________________________________ Hogyan írnád le e helynév -i képzõs alakját? Foglald mondatba bizonyításul! Pl.: ________________________________________________________________________ 42
H. 176.
Vigyázni kell a kötõjeles földrajzi nevek tagjainak kezdõbetûjére is. Az utótag kezdõbetûjét az határozza meg, hogy önmagában tulajdonnév vagy köznév. 109. Alkoss kötõjeles földrajzi neveket a felsorolt szavakból! Elõtagok: AL, DUNA, TÁVOL, SEBES, DÉL, VELENCEI, CSEPEL, VISEGRÁDI, KÖZÉP Utótagok: HÍD, EURÓPA, DUNA, SZIGET, HEGYSÉG, KELET, TÓ, AMERIKA, KÖRÖS Az összetett földrajzi nevek
-i képzõs alakjuk
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
H. 180., 182. A különírt földrajzi nevekben nem írunk mindig minden tagot nagy kezdõbetûvel.
110. a) Mi megadjuk az ország nevét, te ennek alapján írd le államformáját és annak melléknévi változatát! Magyarország ____________________________________
____________________________________
Írország ____________________________________
____________________________________
Monaco ____________________________________
____________________________________
b) Mi megadjuk a közterület, megye névadóját, te alkoss közterület-, illetve megyenevet! Írd le -i képzõs alakjukat is! Névadók: József Attila, Radnóti Miklós, Tamási Áron, Tolna, Hajdú-Bihar A közterület (megye) neve ____________________________________ ____________________________________ ____________________________________ ____________________________________ ____________________________________
-i képzõs alakja ____________________________________ ____________________________________ ____________________________________ ____________________________________ ____________________________________
T. 111. Afrika fekvése, határai, felszíne (részlet egy földrajzkönyvbõl) 43
H. 149.
112. a) Javítsd ki a következõ levélrészletekben elkövetett hibákat! Megszólítások
Javítás
Kedves barátom! Drága Jó édesanyám! Drága Jó Testvéreim! Kedves Ismeretlen Barátom! Kedves Ismeretlen! Tisztelt Elnök úr!
________________________________________________ ________________________________________________ ________________________________________________ ________________________________________________ ________________________________________________ ________________________________________________
Néhány mondat levelekbõl: Nem tudtalak felkeresni, mert Édesanyámat látogattam meg. Javítás: ____________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ Nagyon hiányzol anyukám, ha tudsz, látogass meg! Javítás: ____________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ Ismételten kérem az Igazgató Urat, a fenti indokok alapján szíveskedjen megengedni, hogy április 9-én szüleimmel elutazhassak. Javítás: ______________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ Ha lesz idõm, a szünidõben ellátogatok Hozzátok. Javítás: ______________________________________________________________________ b) Javítsd ki a levél címzésében elkövetett hibákat! Nagy Ákos Nemesdüllõ Pipacs-utca 63
Javítás:
9 6 9 9 Szécsenyi téri általános iskola dr Vargha Lipót részére Szellõfalva, Fõ-Utca 18. 1811.
T. 113. Karinthy Frigyes: Levél (részlet) 44
______________________ ______________________ ______________________ ______________________ ______________________ ______________________ ______________________ ______________________
V. AZ EGYBE- ÉS A KÜLÖNÍRÁS A magyar helyesírás legnehezebb kérdése a szókapcsolatok írásmódja. Legfontosabb alapelvnek azt tekintsed, hogy a szókapcsolatokat általában különírjuk mindaddig, míg valamilyen körülmény az egybeírást meg nem követeli. Az egybeírás ugyanis nehezíti az olvasást, ezáltal az írásban rögzített gondolat értelmezését is. Mivel tehát az egybeírt szókapcsolatok száma kevesebb, ebben a fejezetben ezeket tekintjük át. H. 95., 117.
Az összetett szavakat egybeírjuk Mikor összetett egy szó? Akkor, ha jelentése más, mint az elõ- vagy utótagé külön-külön. Bizonyára láttál már tengerimalacot. Ugye tudod, hogy nem a tengeren él, s azt is, hogy a sertés kicsinyéhez, a malachoz is kevés köze van. Furcsa lenne tehát így írni: tengeri malac. Ha tehát az egybeírásnak jelentés-megkülönböztetõ szerepe van, akkor összetételrõl beszélünk.
114. Vizsgáld meg az alábbi szókapcsolatokat, s a fentiek alapján döntsd el: az egybe- vagy különírt változat kerüljön-e a példamondatba! A szópár másik tagjával írj mondatot! angol tanár – angoltanár Az ___________________ három órára vár a lakásán, hogy felkészítsen a nyelvvizsgára. (ki?) ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ drága kõ – drágakõ Az épület lábazatához szép, de _________________________ hozatott. (mit?) ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ görög dinnye – görögdinnye Zöld istállóban fekete lovak piros szénát esznek. Mi az? _____________________ (mi?) ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ spanyolviasz – spanyol viasz Régen a levelet ____________________-ba nyomott pecséttel zárták le. (mibe?) ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ meleg ágy – melegágy A palántaneveléshez a magot ____________________-ba kell vetni. (hová?) ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ 45
H. 122–128. A szókapcsolatok nagy része alárendelt (tárgyas, határozós, birtokos) kapcsolat. Helyesírásukat az határozza meg, hogy jelöltek vagy jelöletlenek-e. Pl.: Jelölt Jelöletlen Pl.: sót tartó (edény) sótartó Pl.: porral lepett (bútor) porlepett Pl.: az asztal(nak a) fiók(ja) asztalfiók
115. Állapítsd meg, hogy a szókapcsolatok jelöltek vagy jelöletlenek, s sorold õket két csoportba! (Mi most is mindet különírtuk!) vége láthatatlan, kéz fogás, véget ér, nagyra becsül, malac hús, lélek formáló (idõk), a ház kéménye, kar szalag, a nép hatalma, tetten ér, tetõ szerkezet, bõ termõ, kezet fog, tizenkét kilométernyi, három esztendei Különírandók (mert jelölt kapcsolatok) ____________________________________
Egybeírandók (mert jelöletlen kapcsolatok) ____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
H. 122–128. 116. Most külön megadjuk a szókapcsolatok elsõ szavát (illetve elõtagját) és a második szavát (illetve utótagját). Alkoss belõlük jelölt és jelöletlen szókapcsolatokat! Elsõ szó (elõtag) legyen: béke, próba, fejet, kabát, ajtó, lemez, eleget, számító, napról, csodálatra, jutalomra, helyet, hang, nadrágnak Második szó (utótag) legyen: méltó, tétel, tesz, hajt, gomb, zavar, keres, érdemes, tûrõ, játszó, (a) szára, zár, gép, napra
46
Különírandók (jelölt szókapcsolatok) ____________________________________
Egybeírandók (jelöletlen szókapcsolatok) ____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
____________________________________
117. Emlékszel, hogyan írtuk a folyójukról elnevezett hidakat?
H. 182.
a) Ezek mintájára bizonyára helyesen írod le összetett szóként az alábbi szókapcsolatokat: Szókapcsolat: Összetett szóalak: Szókapcsolat: Összetett szóalak: A Tisza hídja __________________ Verdi operája ____________________ Ázsia kutatója __________________ Arany balladája ____________________ Mikszáth novellája __________________ Ady verse ____________________ Kossuth szobra Bartók mûve
__________________ __________________
a Balaton partja a Duna medre
____________________ ____________________
b) A fenti összetett szavak -i képzõs alakjában sem változik a kezdõbetû. Válassz ki néhány példát, és írj velük jelzõs szerkezetet! Pl.: ________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ H. 125. b. A jelölt tárgyas, határozós és birtokos kapcsolatok közül néhány összetétellé vált, ezáltal a (különírt változatukhoz képest) jelentésük megváltozott.
118. Felsoroljuk az elõ- és utótagokat, te szerkessz belõlük a meghatározásnak megfelelõ jelentésû összetett szót! Elõtagok: élen, ágról, síkra, talpra, semmit, egyet, jól, vásár Utótagok: esett, száll, szakadt, járó, fia, lakik, ért, mondó Meghatározás jelentéktelen, tartalmatlan: legelsõ, kiváló, példamutató: azonos véleményen van: szegény, toprongyos, nincstelen: teleeszi magát, eltelik (a hasa): kiáll, harcol valamiért: vásárból hozott ajándék: találékony, gyorsan talál megoldást:
Összetett szó ________________________________________ ________________________________________ ________________________________________ ________________________________________ ________________________________________ ________________________________________ ________________________________________ ________________________________________
H. 115. Ha az alárendelt szókapcsolatban a minõségjelzõ anyagnév, akkor a jelzõt és a jelzett szót egybeírjuk, feltéve, ha egyik sem összetett szó önmagában (pl.: cementlap, de: cseresznyefa pipa).
119. Melyik írásmódot tartod helyesnek az alábbi mondatokban? Édesanyám vásárolt nekem egy kabátot, melyet
gyapjú szövetbõl készítettek. gyapjúszövetbõl
mûbõrkesztyût nyúlszõrsapka is. – Jól áll hozzá a . mûbõr kesztyût nyúlszõr sapka – A helyesen írt szókapcsolatok: ____________________________________________________ ______________________________________________________________________________ Vett egy
47
T. 120. Defoe: Robinson (könyvajánlás) H. 129. Nyelvünk nagyon gazdag úgynevezett köznyelvi metaforákban. Ezek hasonlatot rejtenek, s mindig összetételként írjuk õket. Pl.: kökényszemû = Olyan (kék) a szeme, mint a kökény.
121. Így már bizonyára te is tudsz köznyelvi metaforákat alkotni az alábbi hasonlatokból: Karcsú, mint a nádszál: ________________
Hideg, mint a jég: ____________________
Dereka: mint a darázsé: ________________
Kék, mint az ibolya: __________________
Barna, mint a rozsda: __________________
Könnyû, mint a pille: __________________
Vékony, mint a hajszál: __________________
Édes, mint a méz: ______________________
Fehér, mint a hó: ______________________
Kék, mint az ég: ______________________
Fekete, mint a korom: __________________
Éhes, mint a farkas: ____________________
Szeme, mint a kökény: __________________
Gyors, mint a villám: __________________
Magas, mint a torony: __________________
Kemény, mint a kõ: ____________________
H. 110. 122. A színek gazdagsága végtelen. Az alapszíneknek rengeteg árnyalata lehetséges. Ha az alapszínt jelölõ szó egyszerû, a jelzõje pedig árnyalatot fejez ki, akkor a szókapcsolatot egybeírjuk. „Keverj” színeket az alábbi szavakból! (Vigyázz, lesz köztük különírandó is!) Színárnyalatok: halvány, sötét, világos, haragos, fakó, élénk, pasztell, rikító, méreg, püspök, olaj, sötét Színek: kék, zöld, lila, piros, rózsaszín, barna, sárga, zöld, kék, vörös, zöld, sárga Árnyalt színek: ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ H. 167. 123. A felsorolt egybeírt szókapcsolatok közül csupán három írásmódja helyes. A hibásakat írd le kijavítva! Péterbátyám, Marilányom, orvosnõ, tanítónéni, urambátyám, elnökúr, tanárnéni, Feribácsi, Pálúr, Jánosvitéz, Istvánkirály, szövõnõ, tanárbácsi Helyesen írt szavak: ____________________________________________________________ Javítás: ______________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________
T. 124. Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig (könyvismertetés) 48
H. 119. A mennyiségjelzõs kapcsolatokat általában különírjuk, akár határozott tõszámnév, akár határozatlan számnév tölti be a jelzõ szerepét (sok ház, hat óra stb.). Ha azonban a szókapcsolat második tagjához (utótagjához) melléknévképzõ vagy a -nként határozórag járul, akkor a tagokat egybeírjuk mindaddig, míg a tagok mindegyike egyszerû szó.
125. Folytasd a sort! Mennyiségjelzõs kapcsolat egy nap két év négy láb öt arasz két oldal hat nap nyolc hónap tizenegy év kilenc liter három óra két hét tizenkét nap tizennégy év
Képzõ + (o)s -i -ú -nyi -ú -i -(o)s -i -es -nként -(e)nként -(o)nként -(e)nként
Képzett alak egynapos ____________________________ ____________________________ ____________________________ ____________________________ ____________________________ ____________________________ ____________________________ ____________________________ ____________________________ ____________________________ ____________________________ ____________________________
T. 126. Készíts rakott burgonyát! H. 131. 127. Az igekötõs igék helyesírását már nagyon sokat gyakoroltad. Ezért most csak a különös figyelmet igénylõ alakok írását kell gyakorolnod! Döntsd el, a szókapcsolat melyik írásmódja helyes! Ha mindkettõ, akkor X-szel tippelj! 1. befogja a lyukat be-benéz fel fogta az értelmét megvan, amit keresek megkíván valamit fel találta a spanyolviaszt megmegáll odatalál maga is el tudtam olvasni beleszeretett Iluskába ellehet nélküle is meg szokott látogatni
2. befogja az üveg száját be, benéz fel fogja jegyezni megvan öregedve meg kíván látogatni feltalálta magát meg-megáll oda talált nézni el tudtam jönni beleszeretett volna szólni el lehet küldeni meg szokott nálunk
Tipp __________ __________ __________ __________ __________ __________ __________ __________ __________ __________ __________ __________ 49
H. 95–103.
A mellérendelt összetett szavak fajtái a következõk: – hasonló jelentésûek: pl.: búbánat, sír-rí – ellentétes jelentésûek: pl.: fúr-farag, adásvétel – szóismétlések: pl.: néha-néha, meg-meg – ikerszók: pl.: incifinci, izeg-mozog Már a példákból is látszik, hogy a szóismétlés kivételével írhatjuk némelyiket egybe is. Melyeket? Ha toldalékolod õket, megfigyelheted: – némelyekben csak az utótag kap toldalékot, ezeket egybeírjuk: adásvételt (nem: adást vételt!) incifincirõl (nem: incirõlfincirõl!) – másoknak mindkét tagja felveszi a toldalékot, ezeket kötõjellel írjuk: fúrtam-faragtam (nem: fúrfaragtam!) izegne-mozogna (nem: izegmozogna!) – a szóismétléseket mindig kötõjellel írjuk.
128. Az alábbiakban tagolatlanul soroltunk fel mellérendelt összetett szavakat. Tagold, majd írd le a megfelelõ oszlopba! limlomámulbámulbúskomormesszemesszeittotttarkabarkacsereberesülvefõveteszveszdúlfúlperpatvarhírnévdirregdurrogcókmókjárókelõégenföldön Egybeírandók ____________________________________ ____________________________________ ____________________________________ ____________________________________ ____________________________________ ____________________________________ ____________________________________ ____________________________________
Kötõjellel írandók ____________________________________ ____________________________________ ____________________________________ ____________________________________ ____________________________________ ____________________________________ ____________________________________ ____________________________________
H. 138. Az összetett szavak szótagszámtól függetlenül, a többszörösen összetett szavak 6 szótagig egybeírandók. Az ennél hosszabbakat azonban már kötõjellel kell megbontanunk, hogy szemünk könynyebben olvassa.
129. Az alábbi piktogramok (= bizonyos fogalmak képi megjelenítése) alá írd a jelölt sportágat, majd kapcsold hozzá a „mérkõzés” vagy világbajnokság, világkupa szavakat, és ezt is írd le!
50
______________________
______________________
______________________
______________________
______________________
______________________
VI. AZ ÍRÁSJELEK Beszédünk során nem egy-egy fogalmat, hanem fogalmak kapcsolatait, gondolatokat ejtünk. A gondolatok különféle árnyalatait, a beszélõ szándékát a szünetekkel, a hanglejtéssel éreztetjük. Amikor beszédünket írásban rögzítjük, akkor mondaton belüli és mondatvégi írásjelekkel teszszük láthatóvá a hanglejtést, a szüneteket. H. 240.
130. Az egyszerû mondat végére kerülõ írásjelekkel már régen megismerkedtél. Játszani is tudsz már velük. A „Gyönyörû a tavasz” mondat kezdetét a nagy kezdõbetû jelzi. Milyen írásjellel zárod, ha... – egyszerûen megállapítod, kijelented: ____________________________________________ – érzelemmel telítve állapítod meg: ______________________________________________ – érdeklõdsz, kérdezel: ________________________________________________________ – vágysz rá, óhajtod: __________________________________________________________ – kívánságod felszólító módú állítmánnyal fejezed ki: ________________________________ – __________________________________________________________________________ – a fenti mondat kijelentõ mondat, egy fogalmazás címe: ______________________________ – __________________________________________________________________________ – ez a cím kérdõmondat vagy felkiáltó mondat: ______________________________________ – __________________________________________________________________________ H. 243., 247–248., 253., 260.
A vesszõ a leggyakoribb írásjel. Mikor használjuk? – A felsorolás tagjai között, az indulatszói elkülönítésére, a megszólítás – az értelmezõ és értelmezett szó között, – a tagmondatok elválasztására.
}
131. Hova tennél vesszõt az alábbi idézetekben? „Ekkor született meg édesanyám. Ekkor lett önálló. Õ a leggyengébb a legkisebb a legtehetet„lenebb a soha számba nem vett meg nem kérdezett a jelentéktelen.” (Móricz Zsigmond: Életem regénye) „Gyere csak kisfiam azér’ is keressük meg a gonoszokat! Huncut huncut krajcárkák!” (Móricz Zsigmond: Hét krajcár) „Ejh döntsd a tõkét ne siránkozz ne szisszenj minden kis szilánkhoz!” (József Attila: Favágó) „Óh én nem így képzeltem el a rendet.”
(József Attila: Levegõt!)
„Ó tarts ki addig lélek védekezz!”
(Radnóti Miklós: Himnusz a békérõl)
„Nem szabad babonásnak lenned mert ez nem illik emberhez.” (Márai Sándor: Füveskönyv – A babonákról) 51
H. 247. d.
A kötõszó elõtt csak a következõ esetekben teszünk vesszõt: – ha a kötõszó új tagmondatot nyit, – ha páros kötõszóval sorolunk fel.
132. Vizsgáld meg, hogy az alábbi mondatokban indokolt-e a vesszõk használata! Ha nem, írd le helyesen a mondatot! Sem engemet, sem nõvéremet nem értesítettek. Kifizettük az árát, és mindjárt haza is szállítottuk. A zsebébõl mindenféle kacat került elõ: csavar, madzag, ceruzacsonk, radír, és még egy törött szögmérõ is. Vagy júniusban, vagy augusztus végén utazunk el hozzátok. Nem emlékszem pontosan, hogy Péter, vagy Pál panaszolta-e be elõször a másikat a bírónál. Javítás: ________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ H 241–242. Az összetett mondatot záró írásjel fajtáját az is befolyásolja, hogy mellé- vagy alárendelt-e a mondat, ugyanis: – a mellérendelt összetett mondat végére az utolsó tagmondat beszélõi szándéka szerint teszszük ki az írásjelet, – az alárendelt összetett mondat végére a fõmondat jellegének megfelelõ írásjel kerül.
133. Írd le újra helyes záró írásjellel azokat a mondatokat, amelyek szerinted hibásak! Mondd, miért hiányzik Pali? Kérdezd meg, hány napot kell még feküdnie! Azt kérte tõlem, hogy mutassam meg naponta neki, mit tanultunk az iskolában. Arról érdeklõdött, hogy megírtuk-e a dolgozatot? Tõletek pedig azt kéri, hogy ti is látogassátok meg! Üzeni, hogy ne aggódjatok érte. Azért csak menjetek el hozzá, biztosan jólesik neki. Feltétlenül látogasd meg, örülni fog! Javítás: ________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ 52
H. 241–242. 134. Tedd ki az összetett mondatok végére a megfelelõ írásjelet! (Elõtte állapítsd meg, mellé- vagy alárendelõ-e az összetétel!) Elmehetnétek ma is, vagy inkább holnap utaznátok Ne hidd azt, hogy rosszat akarok neked Min tûnõdsz, hogy nem bírsz figyelni Ellenõrizd, s megtalálod a hibát Fáradt vagyok, hadd maradja itthon Jaj, de jó, hogy meglátogattál De nagyon szeretném, hogy beszélgethessünk egy jó nagyot Tudd meg, vitázni érvekkel kell, nem hangerõvel
135. Milyen írásjelet használnál te az alábbi összetett mondatok végén?
„Én én vagyok magamnak s néked én te vagyok, s te én vagy magadnak, két külön hatalom” (Radnóti Miklós: Papírszeletek – Kis nyelvtan)
„Küzdj azok igazáért, „kiké a szabadság rég, „csak nem látják még, „hogy nem elég” „(Váci Mihály: Még nem elég!)
„Régen láttalak erre, kicsalt a rigók szava végre” (Radnóti Miklós: Elsõ ecloga)
„Minden vidéken otthon érzi magát „szívem” (Váci Mihály: Mindenütt otthon)
„Omló havazásban indultam el, hogy megkeressem Bolhát” (Tamási Áron: Ábel a rengetegben)
„Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott „hazafelé menet” (József Attila: Levegõt!) 53
H. 242. 136. Az alárendelt összetett mondat végén a mellékmondatnak megfelelõ írásjel is helyes, ha a fõmondat elhagyható vagy csak figyelemfelkeltõ jellegû. (Pl.. Kérdem, hibás vagyok én?) Milyen írásjelet tennél a következõ mondatok végére? Javaslom, elõször melegíts, azután emelj súlyt Figyelmeztetlek: ne tedd Érdeklõdöm, mikor lesz idén a sítábor Utasítom: a szükséges iratokat határidõre hozza be H. 243. 137. A tagmondatokat minden esetben el kell határolni valamilyen mondatközi írásjellel. Ezek lehetnek: _________________, _________________, _________________, _________________. Pótold Márai Sándor Füveskönyvébõl vett gondolatsorok tagmondatai között az írásjeleket! Soha nem olvasni fitymálva, mellékesen lakomára hívtak
mint akit egy isteni
s csak a villa hegyével turkál az ételekben. (Az olvasásról)
Hazug próféták és otromba, komisz emberek azok
akik megró-
nak e vonzalom miatt s ezt mondják Az emberektõl lopja el az érzéseket melyeket a kutyára pazarol ne törõdj velük! (Az állatokról) Aki egyszer elárult férfi vagy nõ mindegy mára nincs többé vizsga, mentség, feloldozás.
annak szá(Az árulásról)
Embermódra élsz ha igazságosan élsz. Ha minden cselekedeted és szavad alján a szándék van nem ártani az embereknek. (Az élet értékérõl)
138. E gyakorlat összetett mondatában az összes mondatközi írásjelet elhagytuk. Helyükön csak egyegy számot találsz. Ítéld meg, milyen írásjelet tennél oda, és indokold is! Gábor1 Péter és Laci2 hozzátok be a szertárból a dobbantót3 egy zsámolyt4 az ugrószekrényt5 az alacsonyabbikat6 ma ugyanis a tanult ugrásokat gyakoroljuk. 1. _______________, mert ____________________________________________________ 2. _______________, mert ____________________________________________________ 3. _______________, mert ____________________________________________________ 4. _______________, mert ____________________________________________________ 5. _______________, mert ____________________________________________________ 6. _______________, mert ____________________________________________________ 54
H. 256. 139. Az idézés bonyolult, sok ismeretet feltételezõ mûvelet. Tanult szabályait elevenítsd fel, és idézd a következõket! Idézet: „Félszárnyú madár a költészet, ha nincs közönsége”. Idézõ mondat: Nagy László, a XX. századi magyar lírikus így vallott az irodalmi mû és az olvasók kapcsolatáról. a) Az idézet elõzze meg az idézõ mondatot! ______________________________________________________ ______________________________________________________ ______________________________________________________ b) Az idézet kövesse az idézõ mondatot! ______________________________________________________ ______________________________________________________ ____________________________________________________________________________ c) Az idézetbe ékelõdjék be az idézõ mondat! ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ d) Próbálkozz meg a tartalom szerinti idézéssel is! ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________
140. Pótold az idézés írásjeleit!
hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot/ ittak a fürge barátok a szépszemû karcsu pohárból sóhajt fel a kegyetlen sorsú költõ 1944 augusztusában Ž agubica fölött a hegyekben József Attila utolsó, megbékélõ búcsúversében így összegzi sorsát Mióta éltem, forgószélben / próbáltam állni helyemen tettem / többet, mint vétettek nekem
majd folytatja
Nagy nevetség, hogy nem vé-
T. 141. Lírai vallomások a nyelvrõl 55
VII. TUDÁSPRÓBA 1. a) Pótold a szópár megfelelõ alakváltozatával a mondatok hiányzó szavát! irat – írat Magyartanárunk gyakran _______________________________ velünk tollbamondást. A hivatalos ______________________ az iktatóba került. irt – írt Nem az angolt, hanem az _________ látta vendégül. A Chemotox rovarokat _____. birtok – bírtok A _____________________________ tulajdonosa elvetette már a búzát. ________________________-e a töméntelen tennivalóval? b) Írd a négy szóalak mellé annak szófaját! irat ____________________________
írat __________________________________
birtok __________________________
bírtok ________________________________
irt ______________________________
írt __________________________________ 12 pont
2. Toldalékold -val, -vel raggal a felsorolt h végû szavakat! méh ____________________________
potroh ______________________________
doh ____________________________
céh ________________________________
sah ____________________________
cseh ________________________________
pléh ____________________________
juh __________________________________
Allah ____________________________
düh __________________________________ 10 pont
3. Mûveltess az alábbi igetövek felhasználásával múlt idõben, egyes szám 3. személyben, mindkét ragozásban!
56
Alanyi ragozás
Tárgyas ragozás
vet
______________________________
________________________________
hajt
______________________________
________________________________
lát
______________________________
________________________________
mar
______________________________
________________________________
fest
______________________________
________________________________
fut
______________________________
________________________________
bont ______________________________
________________________________
javít ______________________________
________________________________ 16 pont
4. A szópár melyik tagja illik a mondatba? Döntsd el, és pótold! válság – váltság A gazdasági ______________________ egyik következménye az infláció. Az aranyhal __________________________ ajánlott fel szabadságáért az öreg halásznak. vízhatlan – vízmentes Szerencsére _____________________ köpenyben érte a zivatar. Az épület pincéje száraz, ________________________________. fiunk – fiúnk Már kétéves a _______________________ – dicsekedtek a szülõk. Kevés a __________________ a csoportban, így csak leánycsapattal tudunk versenyezni. nyulunk – nyúlunk Nyelvtanulás közben gyakran _______________________ a szótárért. Az egyik ___________________________ szõre fehér, szeme piros. 8 pont
5. Ki kivel barátkozott? Bizonyára tudsz válaszolni, de a helyesírásra is figyelj! (A válaszban csak a családnevet használd!) Ki?
Kivel?
Ki?
Kivel?
Petõfi Sándor ______________________
Marx Károly ________________________
Ady Endre ________________________
Baradlay Ödön ______________________
Bartók Béla ______________________
Tutajos ____________________________ 5 pont
6. Válaszd el a felsorolt szavakat, ha lehet, kétféleképpen is! (Egyszerû és összetett szóként értelmezve!) Egyszerû szóként karóra ________________________________ feláll ________________________________ felül ________________________________ vasút ________________________________ belül ________________________________ megint ______________________________ rendõr ________________________________ rendes ________________________________ padló ________________________________ elég ________________________________ gépelem ______________________________
Összetett szóként ______________________________ ______________________________ ______________________________ ______________________________ ______________________________ ______________________________ ______________________________ ______________________________ ______________________________ ______________________________ ______________________________ 22 pont 57
7. Javítsd ki a hibásan írt tulajdonneveket, illetve azok -i képzõs alakját! Tulajdonnévi alak Déli Pályaudvar Katona József Színház Széchenyi-fasor Hajdú, Bihar-megye Magyar-Köztársaság
-i képzõs alak déli pályaudvari Katona József Színház-i Széchenyi-fasori hajdú, bihar megyei magyar köztársasági
Tulajdonnévi alak Marcali (városnév) Damjacnich János-tér Pannonhalma Ördög sziget Balaton-Felvidék
-i képzõs alak Marcali-i Damjanich János-téri pannonhalma-i Ördög-szigeti Balaton-felvidéki 20 pont ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________
8. Helyes-e az alábbi szókapcsolatok kétféle helyesírása? Döntsd el, állításodat bizonyítsd példamondatokkal! négy szög – négyszög hat ökör – hatökör jó szívû – jószívû egy pár – egypár ezer mester – ezermester ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________ 10 pont
9. Döntsd el, hogy az igekötõs igék írása melyik oszlopban helyes! Ha mindkettõben, akkor X-szel tippelj! 1. elfogok készülni megkívánta az ételt feltalálta a gõzgépet át átnéz megszokott nálunk 58
2. elfogta a betörõt meg kívánta kínálni feltalálta dönteni át-átnéz meg szokott jelenni
Tipp __________ __________ __________ __________ __________
5 pont
MELLÉKLET
Megoldási kulcsok, a tollbamondások szövege
I. A HANGOK JELÖLÉSE 1. A HANGOKRÓL ÉS A BETÛKRÕL 1. – Nyelvünkben 39 hangot használunk. – A 39 hangot 40 betûvel jelöljük. – A j hangot kétféle betûvel jelöljük. – A betûk felsorolási rendje az ábécé. – A magyar ábécé: a, á, b, c, cs, d, dz, dzs, e, é, f, g, gy, h, i, í, j, k, l, ly, m, n, ny, o, ó, ö, õ, p, r, s, sz, t, ty, u, ú, ü, û, v, z, zs – A „bõ ábécébe” sorolható betûk: q, w, x, y – Besorolásuk az ábécébe: a p és r közé: q; a v és z közé: w, x, y
2. a) Mit csinál: sompolyog, ólálkodik, õdöng Milyen? gügye, süsü, pipogya, málé A magánhangzók idõtartamát így jelöljük: – ha rövid: ékezet nélkül, illetve egy vagy két ponttal – ha hosszú: egy vagy két vonással b) A hangutánzó igék: dünnyög, füttyent, koppan, kopog, nyávog, brummog, suttog, loccsan A mássalhangzók idõtartamát így jelöljük: – ha egyjegyû hosszú: egyetlen jegyét megkettõzzük – ha kétjegyû hosszú: az elsõ jegyét megkettõzzük – ha háromjegyû hosszú: csak az elsõ jegyét kettõzzük meg
3. a) Három azonos betû (betûjegy) a magyar írásban nem kerülhet egymás mellé. Hogyan írnád a következõ szavakat? tollal, sakkal, többõl, jobból Itt az egyszerûsítés elve érvényesült. b) sakk-kör, váll-lövés, balett-táncos, dzsessz-szerû Itt nem érvényesíthettük az egyszerûsítés elvét, ugyanis az elõ- és utótagot nem csonkíthatjuk, a szóelemzés elvének megfelelõen a szóelemeket láttatnunk kell.
2. A MAGÁNHANGZÓK JELÖLÉSE 4. a) A Chemotox szúnyogot irt. Arany János búja érthetõ: elvesztette barátját, Petõfi Sándort. A kor legjelentõsebb költõi Vörösmarty Mihály és Kölcsey Ferenc. A tõr, mely a keze ügyében volt, a bûn eszközévé vált. b) Gyûjtés: fel – fél, török – tõrök – törõk, korok – kórok – kórók, kerek – kerék – kérek, örök – õrök, öröm – õröm, örült – õrült, merek – mérek, bor – bór stb. 60
5. A kiegészített szavak: mozi, Sanyi, rí, veri, néni, nézi, Lali, sí, baromfi, mi, kifli, ródli, senki, maláji, pici, ti, hí, csitri, zokni, nini, honi, zrí, Babi, cári, szí, ví, kicsi, kocsi, pincsi, tepsi, Orsi, gyí Szabály: A szavak végén az i leggyakrabban rövid. Csak néhány szavunk végzõdik hosszú í-re: nyí (= nyüszít), rí, sí, szí (= szív), ví (= vív), hí (= hív), gyí, zrí (= baj, botrány)
6. a) Gyûjtés: daru, emu, kakadu, kenguru, marabu, uhu, zebu borjú, egyszarvú, hattyú, orrszarvú, százlábú, varjú güzü, ürü keselyû, pajzstetû b) A hal „tüdeje:” A riporter által vezetett beszélgetés: Fogadalom: Szíves: A szeszes ital népies neve: Egy mûvész, tudós mûveinek összessége: A munkadarab befogására szolgáló szerszám:
kopoltyú interjú eskü jószívû tütü életmû satu
Szabály: A szavak magánhangzóinak idõtartamát általában a KIEJTÉS ELVE alapján jelöljük.
7. A helyesen írt mondatok: Közel 500 féle áru van a raktárunkban.
Némelyik nagyon magas árú, de minõségük kiváló. Fehér falú házból van legtöbb a faluban. A falu lakói egy emberként vigyázták a gátat. A tanút beidézték a bíróságra. Beíratta a kisfiút az iskolába. A géppapírcsomagból az 500 lapút vásárold meg! Laput kötöttek a talpára, azaz kiadták az útját.
8. gömbölyû, savanyú, könnyû, domború vagy homorú, egyszerû, szomorú, gyönyörû Szabály: A melléknevek végén mindig hosszú az ú és az û.
9. Fõnevek: dió, lottó, golyó, idõ, felhõ Melléknevek: bordó, bõ, meddõ, porhanyó, mohó Folyamatos melléknévi igenevek: õszülõ, zajongó, kongó, tevékenykedõ, sietõ Kétszófajú (fõnév és igenév) szavak: csengõ, író, üdülõ, nézõ, hordó Mondatok: A csengõ az óra kezdetét jelzi. Csengõ hangon énekel a barátom húga. z A Mátrában üdülõ szüleimtõl kaptam ma levelet. Az üdülõ épületét felújították. z A távolba nézõ szoboralak a túlpartot kémleli. A nézõ elégedetlenül távozott az elõadásról.
T. 10.
Ne légy könnyelmû, ha írsz!
Karcsú leány rí a sutban. z A hindu batyujából egy bárgyú tekintetû bábu kerül elõ. z A gyûrût, a gyûszût egyaránt az ujjra húzzák. z A hordódongát gyaluval munkálják meg. z A szigorú edzõ most nem oktatja tanítványait vívni, mert egy sítáborban pihen. z A hiú holló gyanú nélkül kezdett énekelni a rókának. z Nono, ez nem totó, ez lottó! z A fonó, kötõ, óvó, öntõ szavak szótövébõl képezhetjük a fonoda, kötöde, óvoda, öntöde szavakat. 61
11. A helytelenül írt szavak helyesen: ordít, vadít, görbít, jobbít Szabály: Az -ít, -dít igeképzõ magánhangzója mindig hosszú, a t pedig rövid. Példamondatok: Ordít, mint a fába szorult féreg. Ne vadítsd a kutyát, mert megharap! Az erõmûvész különbözõ vastagságú vasrudakat görbített meg a nézõk ámulatára. A jobbítás szándékával mondd el észrevételeidet!
12. Magyarázat: A több szótagú egyszerû igék végén az -ul, -ül; -dul, -dül végzõdés (= igeképzõ) magánhangzója mindig rövid. A felsorolt összetett szavak (igekötõs igék) egy szótagú utótagjában az ú, û hosszú.
13. A helytelenül írt szavak a következõk voltak: a) csíp, hízik, íj, kín b) híd, szív, víz, zsír c) tyúk
d) búg, bújik, csúcs, kúszik e) fûl(ik), fûz, szûcs, bûn f) ûr, bûz, csûr, fût
14. A hibásan írt szavak a következõk voltak: gyújt, gyûjt, nyújt, sújt Példamondatok: A túracsapat a sátorverés után tábortüzet gyújtott. Az egyik feladatban magas hangrendû szavakat gyûjtöttem. Nyújts segítséget annak, aki rászorul! Õt sújtotta le leginkább a hír.
15. A következõ szavak nem illenek az egyes sorokba: híd, rúd, kút, nyúl (fõnév), víz, tûz (fõnév) Magyarázat: A fenti szavak magánhangzójának idõtartama a kéz, tél, nyár szavak mintájára változik toldalékolás esetén (pl.: kéz → kézen, kezet, híd → hídon, hidat).
16. bír: bírsz, bírtál, bírtok (ige)
– de: birodalom, birtok (fõnév) húz: húzat (ige), húzás, húznak – de: huzat (fõnév), huzal úszik: úsztok, úszás, úszni – de: uszály, uszoda csíp: csípés, csípet (ige), csípek – de: csipked, csipet (fõnév)
T. 17.
Részlet Móra Ferenc Igazlátók címû könyvébõl
A kunágotai honfoglalók mindent vele adtak a halottal, amit a tekintélye megkívánt. A lókoponya mellé odatették a zablát és a hajlott talpú kengyelt, amit a puha talpú lábbeli miatt készítettek. A halott vitézt is díszbe öltöztették. Az egyik mellett bronzmarkolatú kardot találtunk, a másiknak a vállánál egy csomó nyílvesszõt, a harmadik a bal kezében tartott öt nyilat. Egészen új típusú lehet az a tõrkésnek vékony hosszú vasszerszám, amit az egyik csontváz derekán találtunk. Díszítésén majd elvitatkozhatnak a szakértõk, hogy melyik keleti stílushoz hajaz. Engem a perzsára emlékeztet.
18. A következõ szavakat kellett kijavítani az egyes sorokban: árboc, csibor, börtön, finom, sima, bura, dicsér, irigy, ördöngös, Tibor 62
19.
i, u tizedik, huszadik, egytized, egyhuszad, huszonnyolc, tizennégy százhuszonnégy tizennyolc
í, ú húszban, tízbõl, húszon (alul), tízes, húszból, tízen (belül), tízre, hússzor, tízrõl, húsztól tízzel, hússzal
20. Az egyes sorok kijavítandó szavai a következõk voltak: bíbic, búcsú, búza, gúnya, gyûlöl, hízeleg, ígér, ítél, kímél, kínál, kísér, szúnyog, körút
21. A szópárok tagjainak helyes használata példamondatokban: A versenyeken mindig elöl végez. Kukorica Jancsi nem gyávaságból futott el gazdája elõl. A francia kártya piros szível jelzett lapja a kõr. A kör minden egyes pontja azonos távolságra van annak középpontjától. Régen gyakran kiöntött a Sebes-Körös. Kiskõrös méltán büszke szülöttjére, Petõfi Sándorra. „Zúg az erdõ, zúg a nádas” A remete egy kis erdei zugban élte életét. Mentéjét zsinórdíszítés, úgynevezett sujtás ékesítette. Miklós egyetlen sújtással választotta el a cseh vitéz fejét testétõl. A lámpa burája egyenletesen szórja a fényt. Búra hajtotta a fejét.
22. A gyakorlat kijavítandó szavai a következõk voltak: bestia, tea, dalia, kerámia, diadal, dia, piac, hiány, millió, kiabál, dió Gyûjtés: alumínium, biliárd, cián, múmia, diák, Mária, kiált, hiéna, riad stb.
23. a) Sanyié – 0, fáé – fái, babáé – babái, csóváé – csóvái, darué – darui b) kérnie – kérniük, ennie – enniük, innia – inniuk, mennie – menniük, vinnie – vinniük c) hazafias – hazafiak, férfias – férfiak, télies – téliek, légies – légiek, barátias – barátiak d) gutorföldei – gutorföldeiek, mikóházai – mikóházaiak, jánoshalmai – jánoshalmaiak, hegyaljai – hegyaljaiak, jánosházai – jánosházaiak
24. A betûrendbe sorolt -i képzõs melléknevek: balatonakali, balatonalmádi, cibakházi (vagy: cibakházai), gyulaházi (v.: gyulaházai), gyulavári, hejõpapi, helsinki, istvándi, kenyeri, komádi, mesteri, pannonhalmi (v.: pannonhalmai), várföldi (v.: várföldei), zádorfalvi (v.: zádorfalvai) Megjegyzés: A -falva, -földe, -halma, -háza, -vára utótagú helységnevek -i képzõs alakjaiban A magyar helyesírási szabályzat 11. kiadása értelmében mindkét változat helyes! (Lásd: Helyesírási kéziszótár. Szerk. Deme László és Fábián Pál. Bp. Akadémiai Kiadó 1988. 485. lap: pannonhalmi v.: pannonhalmai) 63
T. 25.
Tarkabarka mondatok
Osztályunk huszonnyolc tanulójából tizenketten szeretnének gimnáziumban tanulni. Tímea Alsóõrsön, Tibor Nagykõrösön, Tilda pedig a Fehér-Körös partján nyaralt. Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó. A fürj a búzatáblákban, a bíbic a vizenyõs zsombékokon fészkel. Gyûlöltem a szúnyogokat, csípésükkel egy csipetnyit sem kíméltek. Végigkísértem az ismerõsömet a körúton, s együtt néztük meg, mit kínálnak az üzletek. Kerámia sótartót vettem a balatonalmádi bolhapiacon.
3. A MÁSSALHANGZÓK JELÖLÉSE 26. Megfejtés: edz, pedz, bridzs, madzag, bodza, hodzsa, fogódzik, maharadzsa, egy, lesz 27. A hibásan leírt szavak a következõk voltak az egyes oszlopokban: agancs, bakancs, bágyad, köpeny, múlik, sápad, csalán, egyéb, elem, szalag, karó, szõlõ
28. A helyesen írt szavakkal alkotható példamondatok: Az önfeledt gyerekek cikázva kergetõznek. A barakk elõtt megcsípett egy darázs. Bátyám õsz óta a pécsi egyetem hallgatója.
Vajon beváltja ígéretét? Szerencsére sikerült eltávolítani a fullánkját! Két gyönyörû szürkét vezettek ki az istállóból.
29. A gyakorlatban az alábbi szavakat kellett hosszú mássalhangzóval írni: barokk, guggol, mállik, szakáll, ujjong, uzsonna
30. A szópárok tagjainak helyes használata példamondatokban: Már tíz perce áll a kapunál, és vár. – Mátyás király álruhában járta az országot. ,,Ép testet választ az ép lélek otthonul.” – Épp az elõbb érkeztünk mi is. „Öreg cápa feddi lányát, / mert riszálja az uszályát,…” – Vastag hótakaró fedi a tájat. Jó a technikai berendezés, ezért mindenki mindent jól hall. – Friss hal érkezett a húsboltba. Három szál szegfûvel köszöntöttük édesanyánkat. – „Száll a madár ágrul ágra, …”
31. A kiegészített határozószók: alant, lent, alatt, közt, együtt, mindjárt, felett (vagy: fölött), most, mindenütt, miatt, szerint, fent, másutt, iránt, mellett, tüstént, mögött Szabály: A határozószók és névutók végén a t rövid, ha mássalhangzó elõzi meg, s hosszú, ha magánhangzó áll elõtte. – Kivétel: ismét, hosszat, át
32. a) A t elhagyható az alábbi határozószók végén, de akkor hosszú n-et írunk: lent – lenn fent – fenn (fönt – fönn) kint – kinn (künt – künn) bent – benn Példamondatok: Lent (lenn) a pincében hûvös van. z Fent (fenn) a Hargitán egyedül élt Ábel. z Mikor hazaértem, szüleim még kint (kinn) dolgoztak a mezõn. z Bent (benn) a kalyibában barátságos meleg van. b) Bensõséges ünnepélyen búcsúztattuk el a nyugdíjasokat. z A kilátóból fenséges táj tárult elénk. 64
33. Nem ejtünk h hangot a következõ szavakban: céh, cseh, düh, juh, méh, pléh Toldalékos alakjaiban ejtjük a h hangot, ha szótagot kezd: cé-hek, cse-het, dü-hös, ju-hász, mé-hész A -val, -vel rag viselkedése a fenti szavakban: nincs hasonulás van hasonulás céhvel dohhal csehvel éhhel dühvel potrohhal
T. 34.
nincs hasonulás juhval méhvel pléhvel
van hasonulás sahhal Allahhal Zilahhal
Röviden vagy hosszan?
A határozószók és a névutók közül sok szó végzõdik rövid vagy hosszú t-re. Írd le a diktált szavakat ennek megfelelõen! kint, bent, lent, mellett, felett, át, végett, mindjárt, másutt, hosszat, miatt, iránt, mögött, mindenütt, ismét, gyanánt, közepett, fent, együtt
35. A gyakorlat szövegében a következõ szavakat kellett pótolni: aztán, biztos, hagyján, kapzsi, különb (különben), utca
T. 36.
A mássalhangzó idõtartama
Ez a maharadzsa már pedzi, hogy nem lesz gyõztes a bridzsben. z Félelmetes villámok cikáznak az égbolton. z A frissen telepített szõlõ mellé azonnal karót ütnek. z Az apró japán köpenyben és bakancsban járta az erdõt, agancsot gyûjtött. z A vityilló elõtt önfeledten elnyúlva hallgattam a kakukk hangját. z Épp az elõbb ment be a hallba. z Vastag hótakaró fedi a tájat, a kút is fehér hósüvegben gubbaszt amott. z A juhász százötven juhval és egy pulival járja a legelõket. z Biztosan kapzsi, különben õ is adakozna.
37. A kétféle betûképpel rögzíthetõ hangunk a: j A j hang betûképei: j és az ly Az egyes sorokban az alábbi szavakat kellett kijavítanod: lyuk, boly, hej (indulatszó), mély, szíj, bivaly, zsivaj, fahéj
38. Szócsaládok: fej (fõnév): fejel, fejes, fejezet, fejetlen, fejfa, fejhallgató, fejbólintás, fejbõség, fejfa... fej (ige): fejés, fejõgép, fejõszék, fejõnõ, fejõedény, fejõstehén... foly(ik): folyam, folyó, folyamat, folyamodás, folyamszabályozás, folyás, folyat, folydogál, folyékony... mély: mélység, mélyít, mélyed, mélyépítõ, mélyeszt, mélyföld, mélygarázs, mélyhûtés, mélyenszántó, mélyszántás, mélyfúrás... hely: helyes, helyesel, helyesbít, helybenhagy, helycsere, helyettesít, helyettes... helyénvaló, helyesírás, helyezett, helyiség...
39. A helytelenül írt szavak javítása: furulyája, kályhalyuk, rigója, rigolya, bója, olajkályha, rejtély, diafilm, karéj, muszáj, uszály, szájról szájra, pulyka, gereblye, korcsolya, jégpálya, folyjon, gallyal, sikoly, csekély 65
40. Példamondatok a szópárok helyesen értelmezett tagjaival: Egy kõhajtásnyira folyt Jancsitól a patak. Ködös idõben szinte fojt a szennyezett levegõ. A bajnok még ezt a súlyt is könnyedén emelte fel. Richárd kardja hatalmasat sújt Palvicz sisakjára. A Toldi után Arany a Toldi estéje címû elbeszélõ költeményt írta meg. Plankenhorstné estélye nagyon jól sikerült, sok magas rangú vendég érkezett. „Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!” (Petõfi Sándor: A puszta, télen) Az elõadásra már nem kaptunk jegyet, mert minden hely elkelt. Éppen most csukja be a kaput. Olyan köpenyt vásárolt, melyen csuklya is van.
41. Az egyes szócsoportok hibásan írt szavai az alábbiak voltak: bója, cserje, héja, perje
T. 42.
Szólásmondások
Kopját kopjával, pallost pallossal szoktak visszaverni. z Nehéz a konkolyt tövestül kigyomlálni. z Annyi baja sem lett, mint a kisujjamnak. z Igen fél a király udvari bolondjától. z Kevély a kevéllyel meg nem alkudhatik. z A kenyérhéj is mézes falat az éhes embernek. z Sok a lyuk a hálón, ha új is. z Fortély ûz minden mesterséget. z Csép, kapa, nyavalya, ki nem hiszi, próbálja. z Moly a ruhát, bánat a szívet teszi tönkre. z Gallyra megy (= tönkremegy). z A bojtorján megegyez a lapuval. z Nekimegy, mint a bivaly a pocsolyának.
43. a) Példák a zöngétlenedésre: dob, szab ad, szid fogy, hagy húz, ráz feled, fogad irigy aláz, kötöz
}
dobhat, szabhat adhat, szidhat + -hat fogyhat, hagyhat húzhat, rázhat
feled, fogad kacag, lebeg bízik, csirázik
}
+ -kozik, -kezik + -kodik, -kedik, -ködik
feledkezik, fogadkozik alázkodik, irigykedik, kötözködik
}
feledtet, fogadtat + -tat, -tet kacagtat, lebegtet biztat, csíráztat
Megállapítás: A fenti szavak utolsó mássalhangzója a toldalék zöngétlen elsõ mássalhangzójának a hatására a kiejtésben ugyancsak zöngétlenné lett. Ezt írásban nem jelöljük. b) Vízcsap, könyvtár, jégcsap, jégpálya stb.
44. Példák a zöngésedésre: bök, bukik lép, csíp, csap böngész kép épít, tanít olvas, édes mos 66
+ + + + + + +
d(ácsol),-d(os, ös) d(os, ös) g(at, et) z(el) g(at, et) g(at, et) d(ik)
bökdös, bukdácsol lépdes, csipdes, csapdos böngészget képzel építget, tanítgat olvasgat, édesget mosdik
45.
boríttat, tartat, gyújtat, tiltat, építtet, fejtet, hajtat, mûttet, bontat, köttet, elfelejtet, kiáltat, mélyíttet, erõsíttet, kiköltet, vettet, nyújtat, látogattat, mutogattat, fûttet
46.
Kifestettem a lakást. 1. jelentés: Én magam dolgoztam. 2. jelentés: Mással dolgoztattam (pl. festõvel). Felébresztettem öcsémet, hogy el ne késsen az iskolából. 1. jelentés: Én magam szóltam neki. 2. jelentés: Nõvéremet kértem meg, hogy szóljon neki.
47. a) Az l-lel írott szavak… 1. csoportja: kúrál, boronál, pipál, ebédel, fûrészel 2. csoportja: jegel, földel, sarkal, szegecsel, talpal b) A ll-lel képzett szavak… 1. csoportja: sokall, hosszall, rosszall, furcsáll, nehezell 2. csoportja: zöldell, barnáll(ik), kékell(ik), tarkáll(ik), sárgáll(ik) 3. csoportja: szökell, torkoll(ik), lövell, sugall, fuvall c) A cipész csizmát sarkal. Szüleim kitartóbb munkára sarkallnak. Rosszallom ezt a cselekedetedet. Elvittem a cipészhez a bakancsomat, hogy talpalja meg.
48. A hibásan írt szavak az alábbiak voltak: kacsingat, rángat, lélegzik, küszködik, rejtõzködik, szitkozódik, koccint
T. 49.
A gavallérok a lakodalom után
„Folyt hát a tánc, a játék, az ivás egész a kakasok megszólalásáig. Akkor kezdtünk aztán egyszerre hazakászmálódni. Nagy lassan elõálltak sorba a pompás sallangos, cifrahámos négyesek. Gyönyörûség volt végignézni rajtok, amint szerszámoztak az udvaron. Futkostak a homályban a lámpások, mint a bolygó tüzek. Egy-egy ló fölnyerített, egy-egy kocsis elkáromkodta magát, nem találta meg a kantárt vagy az ostort. – Hát engem ki visz Eperjesre? Egyszerre hatan is ajánlkoztak.”
50. A képzett névszók javítása után: kerekded, állás, írásbeli, kisded, egyke, építés, forró, helyes, forrás, tanító, varrás, varró, végsõ, kiváló, állvány, egyes, alakzat, függvény, alapzat, mellsõ
51. A hibás helyesírású mondatok javítása: Hangulata csüggedt volt. Már tegnap feltûnt bágyadt tekintete és sápadt arcszíne. Ijedt tekintetétõl mindenki megrémült. A gyulladt torkú ember hangja rekedt. Fáradtan érkezett meg a túráról.
52. A hasonló hangzású szavak értelmezése: Ugyan, ez számomra nem volt fáradság. A vitaminok hiánya fáradtságot okoz. z A munka befejezésekor ruhát kellett cserélnem az izzadtság miatt. Az izzadság gyöngyözött a homlokán. z Az ijedtség látszott a tekintetében. Az ijedség szinte megbénítja az embert. z A regény tanulságát fogalmazd meg! A tanultság következtében mindenhez hozzá tud szólni. 67
53. Példák a képzett mutató névmásokra: abbeli, ebbeli, akkora, ekkora, annyi, ennyi, effajta, afféle
T. 54.
Röviden vagy hosszan?
a) Rövid vagy hosszú sz? Miért hagysz mindig cserben? Te is õrt állsz ma éjszaka? Mit varrsz, kis szûcs? Mikor jössz el újra? Hallasz engem, vagy hangosabban mondjam? b) Rövid vagy hosszú t? Jól láttok arról a helyrõl? Mennyit futtok a mai edzésen? Most mit alkottok? Mit vettek az idén ebbe a földbe? Az lesz jó, ha nagyobbra nõttök nálam. c) Rövid vagy hosszú n? Két napja zuhannak a részvények árai. „Ma nem üzennek hívó távolok,…” – sóhajt fel Juhász Gyula a Tiszai csönd címû költeményében. Csak sírnak-rínak, nem vigasztalódnak. Hat napon át fonnak, majd pihennek. Nincs nyugtuk, egyfolytában jönnek-mennek.
55. A tárgyas ragozásúvá alakított szavak: olvassa, másszuk, peddzük, rázza, játssza, vadásszák, átússzátok, mossa, vadásszátok, játsszák húzzák, mossátok, megmássza, eljátsszuk, átússzuk, eddzük, játsszátok, rázzátok, vadássza, mossák
T. 56.
Másképp írjuk, másképp ejtjük
Nem engedjük, hogy becsapjanak bennünket. z Õ már nagyon unja, hogy semmi sem sikerül neki. z Ha elrontjátok, milliós kárt okoztok. z Most orvosolják a tévedést, mert tudják, hogy ki kell javítani a hibát. z Elõször megfejjük a teheneket, aztán megetetjük a lovakat is. z A csapadékvíz még a sziklában is vájja magának a medret. z A tévedéseinket mindig felrójátok, de dicsérni csak ritkán tudtok.
57. Az igetövekbõl képzett fõnévi igenév, illetve az ige múlt idejû ragozott alakjai: aratni – aratta haragudni – haragudtatok törekedni – törekedtek metszeni – metszetted
T. 58.
izzadni – izzadtunk elfogatni – elfogatták elfogadni – elfogadták
Sütõ András: Anyám könnyû álmot ígér (részlet)
„Láthattam tehát, hogy kérdésemmel az irányt elhibáztam. Anyám nem egyezkedésre gondolt, hanem – a kézmozdulatáról is ítélve – a fájdalomra a halántéka táján. Egy láthatatlan, szorító abroncsra, amely álmából is gyakorta felriasztja. Ilyenkor arra gondol, hogy mindannyiunk háta mögött felgyûlt az idõ; szép csendesen ereszkedünk alá, mint a harangóra súlya. Mind közelebb a földhöz, azután kopp! – megérkeztünk, s nincs kéz, amely az órát még egyszer fölhúzná. De lenne bár egy könyvecske, ó, nem vigasztalónak, hanem tanúskodásképpen egyrõl és másról, ami megesett velünk.”
59. Az igék feltételes módú alakjai, illetve az igetõbõl képzett fõnévi igenevek: szégyellnéd – szégyellni; fonnál – fonni; hasadna – hasadni; kenne – kenni; haladnátok – haladni; vinnétek – vinni; tolna – tolni; jönnének – jönni; toldanánk – toldani; mennél – menni; varrnál – varrni; lennétek – lenni; festegetnének – festegetni; rohannának – rohanni 68
T. 60. Ady Endre néhány versének a címét hallod. Írd le õket figyelmesen! Szeretném, ha szeretnének Ha visszajönne Margita Elmenni Távolra, pusztulni Élni, míg élünk Hadd szenvednék érte Hajlongni emerre, amarra Idõ elõtt elmúlni
Így szólna a szám Kezdenek nyakukba venni Lenni kell, lenni Még egyszer jönne Óh, bújni barlangokba Sírni, sírni, sírni
61. A hibásan írt igei állítmányok javítása: lopózzunk, vonzza, kergetõddzünk, vásson, eddzetek, ajzzák, lõjenek, mossatok, másszatok
62. A felszólítóvá alakított mondatok: Állj és várj a ház elõtt! z Ne lõj madarakra! z Nyugodtan folyjon az elõadás! z Ne bújjatok el elõlünk! z Ne fájjon rá a fogad! z Hagyjunk nekik is belõle! z Mindig idõben keljetek fel! z Nõjenek magasabbra, mint szüleik!
63. a) Ússzunk sokat nyaranta! Ne másszatok fel túl magasra! z Ne heverésszünk, dolgozzunk! z Fontos, hogy éjjel is látsszon a parkoló gépkocsi! z Ne metsszék (messék) meg túl korán a gyümölcsfákat! b) A felszólító módú igealakok: megalszik – aludjon meg felesküsztök – esküdjetek fel megharagszol – haragudjál meg Példamondatok: Tedd félre a tejet, hadd aludjon meg! Ne haragudjál meg rám ezért!
belenyugszanak – nyugodjanak bele törekszünk – törekedjünk lefekszenek – feküdjenek le Esküdjetek fel, hogy mindhalálig kitartotok! Törekedjünk jobb eredményre!
c) A felszólítóvá alakított mondat: Ügyes legyél: vegyed fel, vigyed ki, tegyed le, s higgyed el, hogy mondják: „Most egyél, igyál!”
T. 64.
Jó tanácsok népi szólásmondásokban
Ne aludj, nem álmodsz; ne gyalogolj, nem fáradsz! z Ne higgy az alvó ebnek! z Együnk, azon legyünk! z Ne legyen oly haragod, hogy más idõre ne halaszthasd! z Ha haragszik, haragudjon sokáig, míg a fene meg nem eszi bokáig. z Bivaly fekszik, ha nem alszik. (= Ha nem alszol, ne heveréssz!)
65. A t végû igék felszólító módú alakjai: fussatok ki arassál bocsássák el süssünk kössünk
fosszak akassza nyissuk lássa be eresszék el
tartsanak tiltson gyûjtsetek vétse el vetítsen
szítsanak öntsük le borítsad be sújtson le hintsed fel
66. A hibás mondatok javítása: Kend meg zsírral a csapágyat! z Told meg a szekeret, hogy könnyebben húzzam! z Toldd meg a köpenyem hosszát, mert nagyon rövid! z Álld meg a helyed, ne hozz ránk szégyent! z Fesd is ki a ceruzarajzot! z Ne lõdd még kapura, vidd tovább a labdát! z El ne felejtsd, amit megígértél! 69
67. A kiegészített mondatok így helyesek: Kilencven fokban, azaz derékszögben áll egymáshoz viszonyítva a két léc. A fogban meglazult a tömés. z Ha hatból elveszek hármat, ugyanannyi marad. A hadból kivált a balszárny, hogy bekerítse az ellenséget. z Hagyd abba a mûanyag égetését, ebbõl a szagból már elegem van! A történelem szakból már megszerezte a diplomát a tanárképzõ fõiskolán.
T. 68.
Citromos rántott csirke
Horváth Boldizsárné Húsz ország konyhája címû szakácskönyvében olvastuk ezt az elefántcsontparti receptet: Tegyük a feldarabolt csirkét tûzálló edénybe! Öntsük rá a citromhéjjal ízesített sós tejet! Fedjük le, tegyük a hûtõszekrénybe, és hagyjuk állni 2 órát! Vegyük ki a húst a tejbõl, majd két tojást keverjünk össze 2-3 evõkanál tejjel és egy tubus Piros Arannyal! Mártsuk a csirkedarabokat a tojásba, a lisztbe, újból a tojásba, végül a zsemlyemorzsába! Süssük ki forró olajban vagy zsírban, és petrezselymes újburgonyával tálaljuk!
69. A helyesen kiegészített mondatok: E részbõl egy rézbõl készült tengelyt szerelhetsz ki. z Vácott járván megismertük Vácot. z A példakép bemutatta õt példaképp. z Hadd közeledjen a had, még nem kell megtámadni. z A locsogó vízhangot hallom, de a tihanyi visszhangot nem.
70. a) A rokonságnevek E/3. személyû birtokos személyragos alakjainak helyes írásmódja: anyja, atyja (apja), bátyja, nénje, nagynénje, nagybátyja b) Írásban nem jelölt teljes hasonulás (atyja) és összeolvadás (nénje).
T. 71.
Jonathan Swift, a Gulliver szerzõje
Swiftnek, a nagy nevettetõnek nem volt vidám élete. 1667-ben született Írország fõvárosában. Atyját korán elvesztette, sokat nélkülözött, miközben tanulmányait végezte. Az érzékeny, korán érett gyermek hamar megismerkedett a betûvel, s a hagyomány szerint már négyéves korában olvasta a Bibliát. Nagybátyja iskoláztatta, így tizennégy éves korában már az egyetemen tanult. Az avult nevelési módszerek megkeserítették életét, gyûlölte a zsarnoki tekintélyt, a képmutatást. Késõbb felszentelt papként titokban írta meg a Gulliver utazásait. Amikor kiderült, hogy õ írta a mûvet, az ünneplés sem tette boldoggá. Egyre zárkózottabb lett, majd elborult elmével halt meg 1745-ben.
72. A felsorolt szavakat a -val, -vel határozóraggal toldalékoltuk. A 4–6. szavakban teljes hasonulás történt, melyet írásban kettõzéssel jelöltünk. A hasonló ragpár: -vá, -vé Az alábbi szavakban nincs teljes hasonulás:… – ölyvvel: …mert a szótõ v-re végzõdik, – pléhvel: …mert a szótõ utolsó kiejtett hangja magánhangzó. A „pléhvel” szó „testvérei”: céhvel, csehvel, dühvel, juhval, rühvel. Azok a h végû szavaink, melyekben ejtjük a h hangot, s ezért a rag kezdõ v hangja hasonulást szenved, a következõk: doh (dohhal), éh (éhhel), keh (kehhel), potroh (potrohhal), sah (sahhal), Allah (Allahhal), Zilah (Zilahhal) Az egyszerûsítés elve értelmében nem írunk három azonos mássalhangzót a kakukkal szóban. 70
73. a) A megadott szavakat így lehetett csoportosítani: A helyesen írottak juhval gallyal dohhal újjal festékkel Györggyel
Más írásmódjuk is helyes szível – szívvel lécel – léccel bridzsel – briddzsel szárnyal – szárnnyal tálal – tállal tervel – tervvel
A helytelenül írottak javítva mosollyal kézzel rozzsal tettel tollal szénnel
b) Példamondatok: Dél van, már tálal is édesanyám. Egy tele tállal a kezében kíván jó étvágyat a családnak. z Édesapám gyakran bridzsel barátaival. Én nem tudok briddzsel játszani. z Szárnyal az örömtõl. Törött szárnnyal nem tud repülni a gólya.
74. A hasonló hangzású szópárok tagjainak helyes értelmezése: Leginkább éles észjárása bilincsel le. Bilinccsel a kezén kísérték a tárgyalóterembe. z Ilyen nagy hanggal többé ne várjatok! Elõbb hangol a zenekar, majd eljátssza a mûvet. z Nem kertel, megmondja õszintén. A kerttel szemben vásárolt házhelyet. z A párbajt karddal vívták. A kardal tisztán, csengõ hangon szólt. z Kereszttel a kezében õ ment az élen. Hol keresztel a pap, a kápolnában? z Fejjel továbbította a labdát társának. A cipész csizmát fejel.
75. a) A szöveg hibás szavai a következõk voltak: szívesen, érkeztem, ugyanezzel, kilinccsel, nyisd ki, lábalj (vagy: lábolj), azzal, akkor, akképpen b) ennek, amarról, ugyanettõl, emerre, annál, ugyanahhoz
T. 76.
Teljes hasonulás néhány szólásunkban
Tûzzel-vassal harcolt ellene. z Ha adsz, adj jó szívvel, ha kérsz, vedd jó kedvvel! z Ajándékkal mindent meg lehet fordítani. z Árnyékkal ijesztgeti az oroszlánt. z Világgá ment, mint a tót asszony pulykája. z Bajjal jár a baj. z Nagy fazékkal van. z Törölheti ököllel a szemét. z Úgy bánik vele, mint az orvossággal. z Nyakkal esett a vagyonba. z A nyakasokat nyaklevessel kell hizlalni. z Síppal, dobbal nem lehet verebet fogni.
77. Fokozott melléknevek: aludttej – citrom – ecet tonik – csukamájolaj – epe görögdinnye – cukor – méz teknõs – csiga – lajhár folyó – folyam – tengerfenék
78. Hogyan él, aki mindig jókedvû? Hogyan él, akit bánat gyötör? Hogyan mozog, aki alig halad? Hogyan mozog, aki nem lusta? Hogyan dolgozik, aki nem vét hibát? Hogyan tanúskodik, aki nem mond igazat? Hogyan harcol, aki nem fél senkitõl? Hogyan tér haza, akinek nem esett baja?
savanyú – savanyúbb – legsavanyúbb keserû – keserûbb – legkeserûbb édes – édesebb – legédesebb lassú – lassúbb – leglassúbb mély – mélyebb – legmélyebb – – – – – – – –
boldogan, vidáman bánatosan, szomorúan lassan, komótosan gyorsan, frissen figyelmesen, alaposan hamisan merészen, vakmerõen, bátran épen, egészségesen 71
T. 79.
Fekete István, a természet ábrázolója
Aligha tévedünk, amikor azt mondjuk, hogy Fekete István az utóbbi két-három évtized egyik legolvasottabb, legnépszerûbb írója. Könyvei sokezres példányszámban jelennek meg, a könyvtárak polcai az õ nevénél üresek. Felnõttek és gyerekek egyaránt rajonganak kedves állattörténeteiért, amelyekbõl mély emberség árad. A Dunántúl, a somogyi táj avatta õt íróvá, a tavaszi mezõk, a kedves patakvölgyek szittyós berkei, ahol vidrára, vadkacsára lehet vadászni, a domboldalakon meghúzódó tenyérnyi erdõfoltok, amelyekben azonban megbúvik az õz és szarvas is, a nádasok között csillogó apró tavak, ahol valamikor talán aranypénzû hal akadt a horgára. Ezt a tájat ábrázolta nagy szeretettel és rendkívüli színgazdagsággal Fekete István.
80. A szószerkezetekbõl létrehozható összetett szavak: agyafúrt, eszeveszett, farkasordító, vízzáró, szénégetõ, madárlátta, magvaváló
81. a) Az adott egyszerû szavakból az alábbi összetetteket alkothattad: zsebpénz, cégtábla, tolltartó, köbcentiméter, segédkönyv, homokbánya, vadszõlõ, gallyköteg, cseppkõ b) A megadott határozószókhoz a következõ utótagokat lehetett illeszteni, hogy összetett szavakat kapjunk: kinnlevõség, összérdek, visszáru, visszhang, bennlakó, fenntartás, fenntartó, összbevétel, ... de: benfentes, fenséges
82. a) A tagok felcserélésével keletkezett összetett szavak: kerítésdrót, kádfürdõ, nyelvcsoport, házsarok, talpbõr, házsor, nádcukor, vasbeton b) Gyûjtés: ablaküveg – üvegablak, cipõlakk – lakkcipõ, házsor – sorház stb.
83. a) Az elõ- és utótagok párosításával kapott összetett szavak: jegygyûrü, könyvvásárlás, szakkör, üveggolyó, kulcscsont b) sakk-kör, váll-lap, rossz-szívû, futball-labda
84. A helyesen írt hangalakok: bölömbika, fokhagyma, éjszaka, itthon, keszkenõ, mentsvár, nebáncsvirág, szegfû, végeláthatatlan, nefelejcs, háztetõ, zsebkendõ, népdal, hadsereg, különbéke, készpénz Példamondatok: A fokhagymát a gyógyászatban is felhasználják. A denevér éjszaka is tud tájékozódni. A végeláthatatlan pusztaság látványa szokatlan a dunántúli ember számára. A két fél különbékét kötött. Készpénzzel fizetett a fuvaros Ábelnek a vásárolt fáért. 72
T. 85.
Az õsi szó nyomában
Kit ne érdekelne, hogy kik voltak az õseink; hol, merre élnek nyelvrokonaink? Reguly Antalt, a zirci születésû nyelvészt is ez a kíváncsiság indította a múlt század közepén az Ural-hegységen túlra. Viszontagságos útját, nyelvészeti felfedezéseit ismerhetjük meg Az õsi szó nyomában címû regénybõl, melyet Németh Imre írt. Szemléletesen mutatja be a szerzõ, hogyan ismertek egymás szavaira a jelenlévõk: a magyar nyelvtudós és vendéglátói, a vogul falucska lakói. Megtudjuk a regénybõl, hogy Reguly kézírással jegyezte fel az énekeket, részletes térképeket készített. Javasoljuk: ez az izgalmas olvasmány minél elõbb kerüljön a kezedbe!
4. A MAGYAR CSALÁDNEVEK ÍRÁSMÓDJÁNAK HAGYOMÁNYAI 86. A keresztrejtvény megfejtése: Vízszintes:
1. Móricz (Zsigmond) 11. Kazinczy (Ferenc) 23. Eötvös (Loránd) Függõleges: 1. Munkácsy (Mihály)
87. Tibor hibái javítva: Cházárról, Gaáll-lal, Kissel, Batthyányval, Kuruczcal, Babitscsal Gábor hibái javítva: Véghhez, Pékhkel, Móriczcal, Arannyal
88. A rövidítések így helyesek: g (gramm) sz. (század) u. (utca) Ft (forint) dl (deciliter)
ÉNy (északnyugat) ha (hektár) júl. (július) ifj. (ifjabb) em. (emelet)
dr. (doktor) i. sz. (idõszámítás szerint) 30% (30 százalék) 28 °C (28 fok)
t = tonna ápr. = április id. = idõsebb ill. = illetve
isk. = iskola(i) ált. = általános mm = milliméter du. = délután
89. A rövidítések jelentése: c. = címû D = dél ld. = lásd 1= liter
90. A helyesen toldalékolt rövidítések: g-mal, XX. k.-bõl, Ft-tal, 60%-kal, B. ú. é. k.-ot, DK-rõl, ált. isk.-ba, de.-i, l-rel A betûjelek összeolvasásakor ezt kaptad: ÍGY LETT JÓ
91. A helyesen megválasztott betûszók: ENSZ, MTI, BKV, ELTE, JATE, (v)gmk, tv, vb, OSZK, MÁV
92. a) A szóösszevonással alkotott mozaikszók helyes leírása: közért (vagy: Közért, ha vállalatnév), Mahir, trafó, gyed, Ravill, kisker, belker, Mahart b) korlátolt felelõsségû társaság, termelõszövetkezet, televízió 73
93. a) A betûszók toldalékolása így helyes: ELTE-n, tsz-ben, MTI-nek, kft-tõl, tbc-rõl, OTP-be, MÁV-tól, OSZK-nak, vb-re b) A mozaikszavak helyes toldalékolása: (a) Közértben, Ravillba, Ofotértnak, gyedet, trafóból, belkerhez, tévében, vébére
II. TUDÁSPRÓBA 1.
A könnyû is nehéz a restnek. Jobb késõn, mint soha. Szomorúan néz, mint a dézsmabárány.
Ki keserût nem kóstolt, nem érdemli az édest. Egy kis gyönyörûség sereges bajjal jár.
2.
Add át az üzenetet a szomszédodnak! Mondjuk és írjuk helyesen a szavakat! Kérlek, el ne rontsd a szerkezetet!
Olvasd el a vezércikket! Engedd, hadd játsszon egy kicsit!
3.
Igetõ hagy gyûjt bont arat halaszt biztat hisz mászik mond visz
Tegezõ alak alanyi r. tárgyas r. hagyj hagyd gyûjts gyûjtsd bonts bontsd arass arasd halassz halaszd biztass biztasd higgy hidd mássz mászd mondj mondd vigyél vidd
Magázó alak alanyi r. tárgyas r. hagyjon hagyja gyûjtsön gyûjtse bontson bontsa arasson arassa halasszon halassza biztasson biztassa higgyen higgye másszon mássza mondjon mondja vigyen vigye
4. József Attilát, miután meghalt édesanyja, idõsebb nõvérének, azaz nénjének férje taníttatta Makón. Édesapjának halála után Radnóti Miklós nagybátyja gyámsága alá került. Móricz Zsigmondot nagybátyja, Pallagi Gyula segítette helyettes tanári álláshoz Kisújszálláson.
5. a-b) Úgy futo ttatok, alig ér tünk el benneteket. 5. a-b) Hoztatok magatokkal sül t csirkét is? 6.
Mivel? mm-rel 8.-kal 90°-kal
Kivel? Arannyal Móriczcal Papp-pal
Jól láttok onnan minket? Szeretitek-e a töltö tt káposztát? Mivel? Ft-tal 30%-kal
Kivel? Gaállal Mariannal
7. Megoldás: vadkörte, zsebszámológép, helyjegy, jegygyûrû, pénztárca, tollszár, dobozfedél, báránynyak, balett-táncos, tarokk-kártya 74
8. Javítás: Móricz, lobogtam, szenvedtem, dolgában, megrészegített, életszerûsége, ereje, Mikszáth, Látszólag, egy
9. Összetett szavak: naphaladáskor, fûzfalábaival, jégverésben, felkaptam, porcsfû, törpebürök, rongypokrócon, felmelegedett, kibuggyanó, hajtincsében, megszámlálhatatlanok Írásmódjuk eltér a kiejtéstõl: fûzfalábaival, rongypokrócon, megszámlálhatatlanok Értékelés:
100–114 pont között: 80– 99 pont között: 65– 79 pont között: 65– 65 pont alatt:
dicséretes jó közepes Sokat kell gyakorolnod még a helyesírást!
III. AZ ELVÁLASZTÁS 94. a) Mindkét elválasztási forma helyes, mert ezekben a szavakban az önálló szótagot alkotó magánhangzókat vagy az elõzõ szótag (sor) végén hagyjuk, vagy átvisszük a következõ szótag (sor) elejére. b) A diá-k, teá-t, fiú-k, tollai-m, mia-tt, leány-t elválasztási változat helytelen, mert a mássalhangzó önmagában nem alkot szótagot.
95. A tanulónak az alábbi nevek elválasztását kellett kijavítani: Á-belt, Har-gitán, Sur-gyélán, Már-kust Indoklás: Az elválasztás egyik alapszabálya, hogy a két magánhangzó között álló mássalhangzók) közül eggyel mindig a következõ szótagot kell kezdeni.
96. Egyszerû szavak: pö-dör, gön-dör, masz-szõr, ama-tõr (a-matõr) gyö-tör, elõ-ször, ö-kör, li-kõr, so-fõr, vö-dör Összetett szavak: rend-õr, park-õr, talp-bõr, part-õr, vívó-tõr, (ví-vótõr), fel-tör, lég-kör, mondakör (mon-dakör), szak-kör, vad-õr
97. A megadott szavakat az alábbiak szerint választjuk el: a) ides-tova, ide-stova b) es-ernyõ, nyug-ágy, gazd-asszony, vissz-ér c) job-bágy, ne-gédes (negé-des), ké-nesõ (kéne-sõ)
98. Régies kétjegyû betûket tartalmazó család- és személynevek helyes elválasztása: Ri-chárd Szé-chenyi (Széche-nyi) Babi-tsért (Ba-bitsért) Balo-ghot (Ba-loghot) Bá-thory (Bátho-ry)
Madá-ché (Ma-dáché) Szeõ-ke Gaá-lért Soó-sok Rákó-czi (Rá-kóczi) 75
T. 99.
Tisza partján mandulafa virágzik
Írd le a diktált népdal szövegét, javítsd ki, majd írd le újra a versszakot az elválasztás szabályai szerint!
IV. A KEZDÕBETÛ 100. a) Nagy kezdõbetûvel. (Igen, kell a rövidítés után pontot tenni.) b) Kis kezdõbetûvel. c) Példamondat: Elmentem új körzeti orvosunkhoz, dr. Kovács Lajoshoz. Dr. Kovács Lajos lett a körzeti orvosunk.
101. a) A személynevekbõl képzett melléknevek helyes írásmódja: Arany János-i, csokonais, petõfies, Móricz Zsigmond-os, shakespeare-i, Bartók-féle, Babits-szerû, madáchi A betûjelek összeolvasásakor kapott szó: SIKERÜLT
102. A szóintarzia megoldása: Fuszulán gátlástalanul raBOL, HA hagyják. = Bolha A ravasz róKA RAKoncátlankodik megint a tyúkudvarban. = Karak Miklós ízig-véRIG Óhajtotta a cseh bajnok feletti gyõzelmet. = Rigó A kis szõrpamaCS UTAK melletti nadragulyát szagolgat, míg Dobai bácsi a patakhoz tart. = Csutak PetiKE LElelkesen hallgatja a kéményükre visszatért gólyapár kelepelését. = Kele 76
T. 103.
Fekete István: Vuk (könyvajánlás)
A rókavárban nyolc rókakölyök szuszog. Az apa- és anyaróka, Kag és Iny gyönyörködve nézi õket. Ott van közöttük Vuk is, õ a legéletrevalóbb, az öregapja vére csordogál ereiben. A kölykök lassan növekednek, de szörnyû dolog történik velük: a villámló fegyverrel járó vadász rátalál a rókavárra. Ez az egész család pusztulását jelenti, mert Csufi és Fickó, a két vadászeb megöli a szülõket, a kicsinyeket pedig kiássák a vadászok a rókalyukból. Csupán Vuk menekül meg, akit a magányos rokon, Karak nevel fel. Sok kaland és veszedelem árán a rókanemzetség büszkesége válik Vukból. Fekete István e könyvét Balogh Péter rajzai díszítik.
104. Az intézménynevek és -i képzõs alakjuk helyes írásmódja: Mátyás Király Téri Általános Iskola Mátyás király téri általános iskolai
Országos Széchényi Könyvtár országos Széchényi könyvtári
Eötvös Loránd Tudományegyetem Eötvös Loránd tudományegyetemi
Magyar Tudományos Akadémia magyar tudományos akadémiai
105. Az adott szolgáltató létesítmények neve: Ferihegyi repülõtér, Déli pályaudvar, Nagysimonyi vasútállomás, Hungária étterem, Vénusz mozi, Termál strand, Kis Bence gyermekruházati bolt, Kerepesi temetõ
T. 106.
A Városliget
A Városliget Budapest legnagyobb parkja. Az egy négyzetkilométernyi területen a Városligeti-tó körül számos híres intézmény található. A Hõsök terén a Szépmûvészeti Múzeum és a Mûcsarnok áll egymással szemben. A sekély vizû mesterséges tavacska partján egy kupolás építmény emelkedik, a Mûjégpálya épülete. A tó közepén, a kis festõi szigeten a Széchenyi István nevét viselõ Mezõgazdasági Múzeumba térhetünk be. Ez a Vajdahunyad vára. Itt, a Széchenyi-szigeten találjuk a Természettudományi Múzeum Növénytárát is. Említésre méltó még a Széchenyi Gyógy- és Strandfürdõ, mely 1913-ban készült el. A Gundel étteremtõl nincs távol a Fõvárosi Állat- és Növénykert, de a Fõvárosi Nagycirkusz sem. A gyerekek azonban a közeli Vidám Parkban tartózkodnak a legszívesebben. A liget szívében találjuk a BNV területét is, melynek egyik pavilonjában nyaranta a Körszínház mûködik. A Városliget fõvárosunk egyik leglátogatottabb része, ahol hasznosan és kulturáltan tölthetik el az emberek szabad idejüket.
107. Az irodalmi mûvek címei: Jókai Mór: A kõszívû ember fiai, Gárdonyi Géza: Egri csillagok, Tamási Áron: Ábel a rengetegben, Hemingway: Az öreg halász és a tenger, Saint-Exupery: A kis herceg, Mikszáth Kálmán: A jó palócok, Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk. Folyóiratok, heti- és napilapok: Dörmögõ Dömötör, Kincskeresõ, Magyar Nemzet, Élet és Tudomány, Magyar Hírlap, Képes 7 77
108. Irodalmi helynevek: Balatonszárszó, Agárd, Zirc, Sárospatak, Iszkáz Az új helységnév: Bazsi – Simon István szülõfaluja Példamondat: A bazsi születésû Simon István Nagy László kortársa volt.
109. Az alkotható kötõjeles földrajzi nevek és -i képzõs alakjuk: Al-Duna Duna-híd Távol-Kelet Sebes-Körös Dél-Európa
110. a)
b)
al-dunai Duna-hídi távol-keleti sebes-körösi dél-európai
Velencei-tó Csepel-sziget Visegrádi-hegység Közép-Amerika
Magyarország Írország Monaco
Magyar Köztársaság Ír Köztársaság Monacói Hercegség
József Attila utca Radnóti Miklós tér Tamási Áron út Tolna megye Hajdú-Bihar megye
József Attila utcai Radnóti Miklós téri Tamási Áron úti Tolna megyei Hajdú-Bihar megyei
T. 111.
velencei-tavi Csepel-szigeti visegrádi-hegységi közép-amerikai
magyar köztársasági ír köztársasági monacói hercegségi
Afrika fekvése, határai, felszíne (részlet egy földrajzkönyvbõl)
Afrika az Atlanti- és az Indiai-óceán között fekszik. Ázsia felõl a Szuezi-csatorna és a Vöröstenger határolja. Európától a Földközi-tenger és a Gibraltári-szoros választja el. A tengerszoros keskeny vízi összeköttetés két tenger között. Tagolatlan partvonalán találjuk a Szomáli-félszigetet, az Ádeni-öblöt, Madagaszkár szigetét. Afrika alacsonyabb tájai a Szahara, Szudán, a Kongó-medence. Az utóbbi tál alakú mélyedés Afrika közepén, az Egyenlítõ mentén. A Kongó és mellékfolyói töltötték fel hordalékukkal.
112. a) A megszólítások javítása: Kedves Barátom! Drága jó Édesanyám! Drága jó Testvéreim!
Kedves ismeretlen Barátom! Kedves Ismeretlen! Tisztelt Elnök Úr!
A levélmondatokat így kellett javítani: Nem tudtalak felkeresni, mert édesanyámat látogattam meg. Nagyon hiányzol, Anyukám, ha tudsz, látogass meg! (Az eredeti mondat is helyes, így azonban érzelmileg telítettebb.) Ismételten kérem az Igazgató urat (vagy: igazgató urat), a fenti indokok alapján szíveskedjen megengedni, hogy április 9-én szüleimmel elutazhassak. Ha lesz idõm, ellátogatok hozzátok. b) F. a.: Pipacs utca 63. Cím: Széchenyi Téri Általános Iskola Dr. Vargha Lipót részére 1811 Szellõfalva, Fõ utca 18. 78
T. 113.
Karinthy Frigyes: Levél (részlet)
„Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták kezét, lábát, sokáig érzi még sajgón az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.”
V. AZ EGYBE- ÉS A KÜLÖNÍRÁS 114. Ha helyesen választottál a szópárok tagjai közül, akkor így egészítetted ki a mondatokat: Az angoltanár három órára vár a lakásán, hogy felkészítsen a nyelvvizsgára. Az épület lábazatához szép, de nagyon drága követ hozatott. Tíz perc múlva kezdõdik a TV-Híradó. Zöld istállóban fekete lovak piros szénát esznek. Mi az? (A görögdinnye) A levelet spanyolviaszba nyomott pecséttel zárták le. A palántaneveléshez a magot melegágyba kell vetni.
115. Különírandók: (jelölt kapcsolatok): véget ér, nagyra becsül, a ház kéménye, a nép hatalma, tetten ér, kezet fog, tizenkét kilométernyi, három esztendei Egybeírandók: (jelöletlen kapcsolatok): kézfogás, malachús, lélekformáló (idõk), karszalag, tetõszerkezet, bõtermõ, végeláthatatlan
116. Különírandók: eleget tesz, csodálatra méltó, fejet hajt, jutalomra érdemes, a nadrágnak a szára, helyet keres, napról napra Egybeírandók: hangzavar, béketûrõ, lemezjátszó, próbatétel, kabátgomb, ajtózár, számítógép
117. a) A gyakorlat összetett szóalakjai: Tisza-híd, Ázsia-kutató, Mikszáth-novella, Kossuth-szobor, Bartók-mû, Verdi-opera, Arany-ballada, Ady-vers, Balaton-part, Duna-meder b) A fenti összetett szavak -i képzõs alakjainak helyes írásmódja: Ázsia-kutatói (tevékenység), Balaton-parti (nyaralás), Duna-medri (munkálatok), Tisza-hídi (átkelés)
118. A meghatározások sorrendjében az alábbi összetett szavakat lehetett alkotni a megadott tagokból: semmitmondó, élenjáró, egyetért, ágrólszakadt, jóllakik, síkraszáll, vásárfia, talpraesett
119. A helyesen írt szókapcsolatok: gyapjúszövetbõl, mûbõr kesztyû, nyúlszõr sapka
T. 120.
D. Defoe: Robinson
Az angol Defoe a Robinson címû regénye által vált halhatatlanná. A regényt tulajdonképpen a felnõtteknek írta, de idõvel a legnépszerûbb ifjúsági olvasmányok egyikévé vált. „Énregénynek” nevezhetjük, mert mindent egyes szám elsõ személyben közöl, ezért az olvasó minden helyzetet könynyen átérez, képes átélni a hõs izgatott lelkiállapotát. A regény rendkívül olvasmányos, izgalmas. 79
121. Köznyelvi metaforák: nádszálkarcsú, darázsderekú, rozsdabarna, hajszálvékony, hófehér, koromfekete, kökényszemû, toronymagas, jéghideg, ibolyakék, pillekönnyû, mézédes, égszínkék, farkaséhes, villámgyors, kõkemény
122. Árnyalt színek: halvány rózsaszín, sötétkék, világoszöld, haragoszöld, fakósárga, élénkpiros, püspöklila, rikítóvörös, olajkék, pasztellsárga, sötétbarna, méregzöld stb.
123. Egybeírandók: orvosnõ, urambátyám, szövõnõ Különírandók: Péter bátyám, Mari lányom, tanító néni, elnök úr, tanár néni, Feri bácsi, Pál úr, János vitéz, István király, tanár bácsi
T. 124.
Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig (könyvismertetés)
Legnépszerûbb ifjúsági regényeink egyikének tartották, de ma már Móricz egyik levelébõl tudjuk, hogy nem az ifjúságnak szánta. Sok segítséget nyújt a könyv megértéséhez, ha elolvassuk leánya, Móricz Virág Apám regénye c. életrajzi alkotását. Móricz Zsigmond maga vall a már említett levélben mûvérõl: „Nyilas Misi tragédiájában valójában nem a debreceni kollégium szenvedéseit írtam meg. Én akkor [a regény születésekor, 1920-ban] egy rettenetes vihar áldozata voltam. Valami olyan naiv és gyerekes szenvedésen mentem át, hogy csak a gyermeki szív rejtelmei közt tudtam megmutatni azt, amit éreztem.” Íme, ez a vallomás az alapja a meghatóan szép, tanulságos és az ifjúság számára is érthetõ gyermektörténetnek.
125. Mennyiségjelzõs kapcsolatok melléknévképzõs, illetve -nként határozóragos alakjai: kétévi, négylábú, ötarasznyi, kétoldalú, hatnapi, nyolc hónapos, tizenegy évi, kilenc literes, három óránként, kéthetenként, tizenkét naponként, tizennégy évenként
T. 126.
Készíts rakott burgonyát!
Moss meg 12 szép burgonyát! Fõzzed meg héjában, majd hámozd meg, szeleteld fel! Vajazz ki egy tûzálló tálat, s rétegenként rakd bele a burgonyaszeleteket, a felszeletelt kemény tojást! Ha ízletesebbre kívánod készíteni, vágj apró kockákra 15 dkg szalámit, s ezt is tedd közéje! 2 dl tejfölbe habarj kevés lisztet, s ezt öntsd a tetejére! Ezután hintsd meg zsemlyemorzsával, és ha a mindezzel végeztél, süsd meg forró sütõben! Mikor a teteje már szép barnáspiros, díszítsd paradicsomszeletekkel, zöldség zöldjével, majd forrón tálalhatod a családnak. Jó étvágyat kívánunk! 80
127. A helyes tipposzlop: x 1 2;
1 x 2;
2 x x;
1x1
128. A tagolatlan szövegben az alábbi mellérendelt összetett szavakat találhattad: Egybeírandók limlom búskomor tarkabarka cserebere
Kötõjellel írandók ámul-bámul itt-ott sülve-fõve tesz-vesz
Egybeírandók perpatvar hírnév cókmók járókelõ
Kötõjellel írandók dúl-fúl messze-messze dirreg-durrog égen-földön
129. A piktogramok alá írható összetett szavak: kézilabda, kézilabda-mérkõzés; öttusa, öttusa-világkupa; labdarúgás, labdarúgó-világbajnokság
VI. AZ ÍRÁSJELEK 130. Mondatváltozatok a beszélõ szándéka szerint: Gyönyörû a tavasz. z De gyönyörû a tavasz! z Gyönyörû a tavasz? z Bárcsak gyönyörû tavasz lenne! z Legyen gyönyörû a tavasz! Gyönyörû tavasz (= fogalmazáscím) Gyönyörû-e a tavasz? (= fogalmazáscímek) A tavasz gyönyörû!
}
131. Az idézetek helyes tagolása vesszõkkel: „Ekkor született meg édesanyám. Ekkor lett önálló. Õ, a leggyengébb, a legkisebb, a legtehetetlenebb, a soha számba nem vett, meg nem kérdezett, a jelentéktelen.” „– Gyere csak, kisfiam, azér’ is keressük meg a gonoszokat! Huncut, huncut krajcárkák!” „Ejh, döntsd a tõkét, ne siránkozz, / ne szisszenj minden kis szilánkhoz!” „Óh, én nem így képzeltem el a rendet.” „Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!” „Nem szabad babonásnak lenned, mert ez nem illik emberhez.”
132. A gyakorlat mondatai közül kettõben volt hibás a vesszõ használata: A zsebébõl mindenféle kacat került elõ: csavar, madzag, ceruzacsonk, radír és még egy törött szögmérõ is. Nem emlékszem pontosan, hogy Péter vagy Pál panaszolta-e be elõször a másikat a bírónál.
133. A helytelen írásjellel zárt mondatok javítása: Mondd, miért hiányzik Pali! Arról érdeklõdött, hogy megírtuk-e a dolgozatot. Tõletek pedig azt kéri, hogy ti is látogassátok meg. Feltétlenül látogasd meg, örülni fog.
134.
Elmehetnétek ma is, vagy inkább holnap utaznátok? Ne hidd azt, hogy rosszat akarok neked! Min tûnõdsz, hogy nem bírsz figyelni? Ellenõrizd, s megtalálod a hibát. Fáradt vagyok, hadd maradjak itthon! Jaj, de jó, hogy meglátogattál! De nagyon szeretném, hogy beszélgethessünk egy jó nagyot! Tudd meg, vitázni érvekkel kell, nem hangerõvel! 81
135. Idézetek helyes mondat végi írásjelekkel: „Én én vagyok magamnak néked én te vagyok, te én vagy magadnak két külön hatalom.”
„Küzdj azok igazáért, „kiké a szabadság rég, „csak nem látják még, „hogy nem elég!”
„Régen láttalak erre, kicsalt a rigók szava végre?” „Minden vidéken otthon érzi magát / szívem.” „Omló havazásban indultam el, hogy megkeressem Bolhát.” „Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott / hazafelé menet?”
136.
Javaslom, elõször melegíts, azután emelj súlyt! Figyelmeztetlek: ne tedd! Érdeklõdöm, mikor lesz idén a sítábor? Utasítom: a szükséges iratokat határidõre hozza be!
H. 243. 137. A tagmondatokat minden esetben el kell határolni valamilyen mondatközi írásjellel. Ezek lehetnek: vesszõ, pontosvesszõ, kettõspont, gondolatjel. Pótold Márai Sándor Füveskönyvébõl vett gondolatsorok tagmondatai között az írásjeleket! Soha nem olvasni fitymálva, mellékesen, mint akit egy isteni lakomára hívtak, s csak a villa hegyével turkál az ételekben. (Az olvasásról) Hazug próféták és otromba, komisz emberek azok, akik megrónak e vonzalom miatt, s ezt mondják: „Az emberektõl lopja el az érzéseket, melyeket a kutyára pazarol” – ne törõdj velük! (Az állatokról) Aki egyszer elárult – férfi vagy nõ, mindegy –, annak számára nincs többé vizsga, mentség, feloldozás. (Az árulásról) Embermódra élsz, ha igazságosan élsz. Ha minden cselekedeted és szavad alján a szándék van: nem ártani az embereknek. (Az élet értékérõl)
138. Az elsõ mondat megoldása: 1. vesszõ, mert felsorolás között áll, 2. vesszõ, mert megszólításokat választ el, 3-4. vesszõ, mert a felsorolás elemei közé ki kell tenni, 5. vesszõt, az értelmezõs szerkezet ezt követeli, 6. vesszõt, a magyarázó mellérendelõ összetett mondat 2. tagmondata ezután kezdõdik.
139. a) „Félszárnyú madár a költészet, ha nincs közönsége” – állapította meg Nagy László, a XX. századi magyar lírikus, mikor az irodalmi mû és az olvasók kapcsolatáról szólt. b) Nagy László, a XX. századi magyar lírikus így vallott az irodalmi mû és az olvasók kapcsolatáról: „Félszárnyú madár a költészet, ha nincs olvasója.” c) „Félszárnyú madár a költészet – vallotta Nagy László, a XX. század lírikusa az irodalmi mû és az olvasók kapcsolatáról –, ha nincs olvasója.” d) Nagy László, a XX. század magyar lírikusa azt vallotta az irodalmi mûvek és az olvasók kapcsolatáról, hogy olvasó nélkül a költészet csak félszárnyú madár lehet. 82
140. Pótold az idézés írásjeleit! „hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot / ittak a fürge barátok a szépszemû karcsu pohárból?” – sóhajt fel a kegyetlen sorsú költõ 1944 augusztusában Ž agubica fölött a hegyekben. József Attila utolsó, megbékélõ búcsúversében így összegzi sorsát: „Mióta éltem, forgószélben / próbáltam állni helyemen” – majd folytatja: „Nagy nevetség, hogy nem vétettem / többet, mint vétettek nekem.”
T. 141.
Lírai vallomások a nyelvbõl
„Meleg szeretettel függj a hon nyelvén! mert haza, nemzet és nyelv, három egymástól válhatatlan dolog; s ki ez utolsóért nem buzog, a két elsõért áldozatokra kész lenni nehezen fog.” (Kölcsey Ferenc: Parainesis)
„A magyart is tanulni kell, még a született magyarnak is. Ha nem csiszolja, újítja folytonosan, berozsdásodik.” (Kodály Zoltán: Visszatekintés)
„Nem elég magyarnak születnünk, tanulnunk kell magyarul a sírig.” (Nagy László: Az Új Írás körkérdésére adott válaszából)
VII. TUDÁSPRÓBA 1. a) irat – írat Magyartanárunk gyakran írat velünk tollbamondást. A hivatalos irat az iktatóba került. irt – írt Nem az angolt, hanem az írt látta vendégül. A Chemotox rovarokat irt. birtok – bírtok A birtok tulajdonosa elvetette már a búzát. Bírtok-e a töméntelen tennivalóval? 83
b) irat: fõnév, köznév birtok: fõnév, köznév irt: cselekvõ ige, jelen idejû (E/3.)
írat: mûveltetõ ige (E/3.) bírtok: cselekvõ ige (T/2.) írt: tárgyragos fõnév
2. méhvel, dohhal, sahhal, pléhvel, potrohhal, céhvel, csehvel, juhval, Allahhal, dühvel 3. Mûveltess múlt idõben! Igetõ vet hajt lát mar fest fut bont javít
4.
Alanyi ragozás (E/3.) vettetett hajtatott láttatott maratott festetett futtatott bontatott javíttatott
Tárgyas ragozás (E/3.) vettette hajtatta láttatta maratta festette futtatta bontatta javíttatta
válság – váltság A gazdasági válság egyik következménye az infláció. Az aranyhal váltságot ajánlott fel szabadságáért az öreg halásznak. vízhatlan – vízmentes Szerencsére vízhatlan köpenyben érte a zivatar. Az épület pincéje száraz, vízmentes. fiunk – fiúnk Már kétéves a fiunk! – dicsekedtek a szülõk. Kevés a fiúnk a csoportban, így csak leánycsapattal tudunk versenyezni. nyulunk – nyúlunk Nyelvtanulás közben gyakran nyúlunk a szótárért. Az egyik nyulunk szõre fehér, szeme piros.
5.
Petõfi Sándor – Arannyal Bartók Béla – Kodállyal Baradlay Ödön – R. Leoninnal
Ady Endre – Móriczcal Marx Károly – Engelsszel
6. Elválasztás: karóra feláll felül vasút belül megint rendõr rendes padló elég gépelem 84
Egyszerû szóként ka-ró-ra – fe-lül – be-lül me-gint – ren-des pad-ló e-lég gé-pe-lem
Összetett szóként kar-ó-ra fel-áll fel-ül vas-út – meg-int rend-õr – – el-ég gép-e-lem
7. Javítás: Déli pályaudvar, Déli pályaudvari, Katona József színházi, Széchenyi fasor, Széchenyi fasori, Hajdú-Bihar megye, Hajdú-Bihar megyei, Magyar Köztársaság, marcali (-i képzõs alakban!), Damjanich János tér, Damjanich János téri, pannonhalmi (vagy: pannonhalmai), Ördögsziget, ördög-szigeti, Balaton-felvidék
8. Igen. Pl.: Négy szög tartja a képet. – A négyszög mértani síkidom. A sportolót megvizsgálták, s megállapították, hogy jó szívû (egészséges). – Peti jószívû testvér. Döbrögi palotáján tán még ezer mester is dolgozott. – Apukám sok mindenhez ért, õ egy ezermester. Hat ökör húzta a szekeret. – Sehallselát Dömötör hatökör (buta). Egy pár (2 db) virslit fogyasztottam vacsorára. – Egypár (néhány) fiú az osztályból kerékpáron jár iskolába.
9. A helyes tipposzlop: 2, x, 1, 2, x Értékelés:
100–114 pont között: 80– 99 pont között: 65– 79 pont között: 6 5– 65 pont alatt:
dicséretes jó közepes Sokat kell gyakorolnod még a helyesírást!
UTÓSZÓ „A nyelvet, mely eleven, folyton változó és fejlõdõ folyamat, sohasem lehet véglegesen »rendbe hozni«, kisöpörni és fényesre kefélni, de annyit igenis elérhetünk, hogy az öntudat résen álljon, és csöndben, rejtetten munkálkodjék” – figyelmeztet bennünket Kosztolányi Dezsõ az Erõs várunk a nyelv címû írásában. Szolgáljanak útravalóul e sorok neked, miután elszántan palléroztad, csiszoltad anyanyelvi tudásod az olykor nehéz feladatok megoldásával. Küzdelmed nem volt hiábavaló. Tettél valamit önszántadból, hogy teljesebb birtokában legyél annak a kincsnek, mit rádbíztak a századok, s mi örülünk, hogy e nemes cselekedetedben társaid lehettünk.
85
Felhasznált és ajánlott irodalom BEDÕ J. ISTVÁN: Észforgató. Budapest Ságvári Endre Könyvszerkesztõség, 1983. FÁBIÁN PÁL – FÖLDI ERVIN – HÕNYI EDE: A földrajzi nevek helyesírása. Budapest Akadémiai Kiadó, 1998. FÁBIÁN PÁL – GRAF REZSÕ – SZEMERE GYULA: Helyesírásunk: szabályzat és szójegyzék az iskolák számára. 5., átdolgozott kiadás, Budapest Tankönyvkiadó, 1986. Házi olvasmányok elemzése. Szerk.: Kolta Ferenc. Nyíregyháza Black & White, 1998. Helyesírási kéziszótár. Szerk.: Deme László és Fábián Pál, Munkatárs Tóth Etelka. Budapest Akadémiai Kiadó, 1988. Helyesírási tanácsadó szótár. Szerk.: Deme László és Fábián Pál 9. kiadás Budapest Terra, 1983. HERNÁDI SÁNDOR: Helyesen, szépen magyarul. Budapest Tankönyvkiadó, 1979. HERNÁDI SÁNDOR: Helyesírási önképzõ. 5. kiadás Budapest, Ciceró, 1998. HERNÁDI SÁNDOR: Kis magyar helyesírás. Budapest Móra, 1984. HERNÁDI SÁNDOR: Magyar szó, magyarbeszéd. Budapest Osiris, 1996. HERNÁDI SÁNDOR: Nyelvtan és nyelvmûvelés. Budapest Tankönyvkiadó, 1972. KERESZTURY DEZSÕ: A magyar irodalom képeskönyve. Budapest Helikon; Móra, 1981. LADÓ JÁNOS: Magyar utónévkönyv. Budapest Vince K., 1999. A magyar helyesírás szabályai. 11. kiadás Budapest Akadémiai Kiadó 2000. Magyar helyesírási szabályai. 11. kiadás Budapest Akadémiai Kiadó, 2000. Magyar helyesírási szótár: a Magyar Tudományos Akadémia szabályai szerint. Szerk.: Deme László, Fábián Pál, Tóth Etelka. Budapest Akadémiai Kiadó, 1999. A magyar nyelv könyve. Fõszerk.: A. Jászó Anna. Budapest Trezor, 1991. A magyar nyelv szóvégmutató szótára. Szerk.: Papp Ferenc. Budapest Akadémiai Kiadó, 1994. MONTÁGH IMRE: Nyelvmûvesség: a beszéd mûvészete. Budapest Múzsák, 1993. NAGY GÁBOR, O.: Magyar szólások és közmondások. 7. kiadás Budapest Talentum, 1999. NAGY GÁBOR, O.– RUZSICZKY ÉVA: Magyar szinonimaszótár Budapest Akadémiai Kiadó, 2000. NAGY GÁBOR, O.: Mi fán terem? 6. kiadás Budapest Talentum, 1999. Nyelvédesanyánk. Vál. Hernádi Sándor és Grétsy László. Budapest Móra, 1980. Nyelvmûvelõ kézikönyv 1-2. köt. Fõszerk.: Grétsy László és Kovalovszky Miklós. Budapest Akadémiai Kiadó, 1983-1985. PÁSZTOR EMIL: Toldi-szótár. Budapest Tankönyvkiadó, 1986. RÁCZ ENDRE – TAKÁCS ETEL: Kis magyar nyelvtan. 13. kiadás. Budapest Talentum, 1999. SZABÓ KÁLMÁN: Játékos nyelvtan, játékos helyesírás. 2. kiadás Budapest Tankönyvkiadó, 1978. SZATHMÁRI ISTVÁN: Helyesírásunk alapjai. Budapest Nemzeti Tankönyvkiadó, 1995. SZEMERE GYULA: Hogy is írjuk? 2. kiadás. Budapest Gondolat, 1987. SZENDE ALADÁR – SZABOLCS ÁRPÁD: Helyesírás lépésrõl lépésre. Budapest Tankönyvkiadó, 1988. Szõ, fon, nem takács. Mi az? Vál. Varga Ferencné. Budapest Móra, 1996. SZÛTS LÁSZLÓ: Szójátéktár: anyanyelvi fejtörõk. 2. Kiadás Budapest Ciceró, 1999.
86
Tartalom BEVEZETÕ ........................................................................................................................................ 3 HASZNÁLATI TÁJÉKOZTATÓ .................................................................................................... 3 I. A HANGOK JELÖLÉSE .............................................................................................................. 4 1. A hangokról és a betûkrõl (1–3. feladat) ............................................................................ 4 2. A magánhangzók jelölése (4–25. feladat) .......................................................................... 5 3. A mássalhangzók jelölése (26–85. feladat) ...................................................................... 12 4. A magyar családnevek írásmódjának hagyományai (86–87. feladat) .............................. 30 5. A rövidítések és a mozaikszók helyesírása (88–93. feladat) ............................................ 32 II. TUDÁSPRÓBA .......................................................................................................................... 35 III. AZ ELVÁLASZTÁS (94–99. feladat) ...................................................................................... 38 IV. A KEZDÕBETÛ (100–113. feladat) .......................................................................................... 40 V. AZ EGYBE- ÉS A KÜLÖNÍRÁS (114–129. feladat) ................................................................ 45 VI. AZ ÍRÁSJELEK (130–141. feladat) .......................................................................................... 51 VII. TUDÁSPRÓBA ........................................................................................................................ 56 MELLÉKLET – Megoldási kulcsok, a tollbamondások szövege .................................................. 59 Felhasznált és ajánlott irodalom ........................................................................................................ 86
87
Feljegyzések: ______________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________