Harangszó A KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET GYÜLEKEZETI LAPJA
●
2013. JANUÁR XXIV.ÉVFOLYAM 2. SZÁM
Haldokló szentségek
HETEDIK KÜRTSZÓ
Keresztelõ János önzetlensége
Líraian szomorú cím ez. Akár egy lassan kihûlõ szerelem, anyánk csendes haldoklása, õszi tájnak sárgulása juthat eszünkbe. A tartalomban viszont gyalulatlan, darabosan fájdalmas egyházi jelenségeket érintek. Nem is vállalkoznék rá, ha nem kerülne szóba túl gyakran lelkipásztorok, presbiterek, gyülekezeti tagok között. Szentség. Ésaiás próféta Isten papi szolgája volt addig is, mígnem egy napon angyalokat lát repdesni templomában, és hangjuk Istent magasztalja: Szent, szent, szent a Seregeknek Ura. Ésaiás ettõl az istenélménytõl döbben rá: jaj nekem, elvesztem, mert tisztátalan vagyok és tisztátalan ajkú nép között élek. Ahol a hatalmas Isten iránti, „leoldott sarus” tisztelet, vagy a több száz éven át õrzött gyülekezeti rend meghanyatlik, ott joggal és féltéssel kell szólani a szentség sorvadásáról, haldoklásáról. Ma olyan illetlen, illetéktelen módon közelednek sokan a szentségeket cipelõ anyaszentegyház szekeréhez, hogy annak csak egyetlen következménye lehet: ítélet. A közösségi istentisztelet helye a templom, ahová száz évvel ezelõtt még „minden erõk” tömörültek, még a „holtak is mellénk ültek” (Ady). Egyre gyakrabban halljuk azonban, hogy a közösségbõl lemorzsolódók rádiós, televíziós istentiszteletet hallgatnak meg vasárnapi ebédfõzés közben. Kimaradnak a közösségbõl, sem adakozást, sem testvéri szeretetet nem gyakorolnak, nem tudják, gyakran nem is akarják tudni a gyülekezetük gondjait. Televíziós istentiszteletek nézõi gyanútlanul vagy éppen elragadtatva hallgatják reformátustól jócskán eltérõ prédikátorok üzeneteit. Hitvallási gyökértelenségre vall a „mindenütt jót hallunk” vélekedés. Magam is meglepõdtem egy presbiteri konferencia elõadóján, aki bátorkodott felhívni a figyelmet arra, hogy belecsúsztunk az ökumené „ne azt keressük, ami szétválaszt, hanem ami összeköt” szépen hangzó jelszava alatt a saját hitvallási értékeink feladásába. A templomi közösségtõl elszakadók között okkal vagy ok nélküli sértõdöttek vetítik vissza sérelmeiket a gyülekezetre, több esetben a lelkipásztorra, akitõl még mindig túl sokat várnak, de keveset segítenek neki.
Radványi Károly grafikája
Egyetemet végzett barátommal beszélgetve érdeklõdtem, miért nem épül be a közösségbe? – Nézd, én attól még hívõ ember vagyok, szeretem az egyházamat, de… Szükség van minden hívõ értelmiségire, példa kell a népünknek és cselekvõ szeretet. „Nem szeretem Istent, tehát haragszom a papra” – tanultam egy katolikus barátomtól. Magyarán, azt mondom, azért nem járok templomba, mert nem jól prédikál a lelkész, nem tetszik a személye és így tovább. Olyanok marasztalják el az igehirdetést, akik Bibliát nem is olvasnak, igehirdetés kérdéseirõl vajmi keveset tudnak. „Bezzeg az elõzõ tiszteletes idejében jártak templomba”. Aztán kiderül, hogy az sem igaz. Az emberi kicsinyesség nem érti, hogy nem az igehirdetõ személyét kell nézni, hanem az Igét hallgatni. Elõször tisztelni, másodszor szeretni kell a lelkészt, és csak harmadszor kell kritizálni. Vérig sértett lelkipásztoroktól hiába várják el, hogy vigasztaljon, ha maga is vigasztalan. Egy-egy lelkipásztor hibája, megkeseredettsége vagy éppen bûne mögött nyájának közömbösségét, ellenszenvét, bûnét találhatjuk meg. BERECZKI ANDRÁS FOLYTATÁSA AZ 5.
OLDALON
Keresztelő Jánost alázatos embernek szoktuk tekinteni. Többnyire csodáljuk jellemének e tulajdonságát, azonban kevésbé látjuk követhetőnek magatartását. Sőt megalapozottnak tűnő magyarázatokat szövünk az alázatosság követésének haszontalanságáról. Ennek gyökere a mindennapi élet küzdelmeinek kudarcaiban, morzsányi sikereiben fedezhető fel. Ma az alázatot gyakran a tehetetlenséggel, a gyávasággal rokonítjuk. A gyermeket ezért erős, bátor embernek neveljük, erősebbnek az erősnél, bátrabbnak a bátornál, hogy boldog élete legyen. A természetes szelekció törvénye, azaz a gyengébbek korábbi pusztulásának ténye, félelmetes kilátást jelentett a modern ember számára. Ebben a sötét, halálos fenyegetettségű létben nemcsak a betegség, a fájdalom jelentkezik ítéletesnek, hanem áldozatul esik a szerénység, a gyöngédség, az alázat, és minden lelki szépség, ami istenarcúvá teszi az embert. Istenarcúságunk elvesztésének egyik jelentős oka énünk, azaz az „ego” hamis önvédelemből származó elhatalmasodása. Képes az ember Istennel szemben is védekezni. Ez a lélek immunrendszerének a megbetegedése. Ilyen túlvédekezést látunk magunkban és másokban, amikor bizalmatlanság, kételkedés, egyensúlytalanság kerít hatalmába. Betegesen megnőtt énnel találkozhatunk, amikor az ember Isten helyett próbál tervezni vagy gondolkozni. Keresztelő János is ellenkezik Jézussal. Máté ezt így rögzíti evangéliumában: visszatartja Jézust. János alkalmatlannak tartja magát arra, hogy megkeresztelje Őt, de az Úr nem engedi visszatartatni magát. Így szól: engedj most. Ebben a képben az alázatos én működése figyelhető meg. Egészséges alázattal találkozunk. János ellenkezése nem Jézussal szemben történik, hanem önmagával szemben. Mondja is, „saruját hordozni sem vagyok méltó.” Helyén van a belső én. Pedig mekkora lehetőség tárulkozott ki előtte, más vagyonát adta volna ezért. Mennyivel kisebb alkalmakért is odaadnánk akár az életünket is. Hány rejtett kívánság fogalmazódik így: bár csak engem tüntetnének ki, engem választanának, én lennék az első! Jézus Krisztus mellett meggyógyul a beteg én, Tőle távol szenved az ego. Minden ilyen gyógyítás találkozással kezdődött, és CSŰRY ISTVÁN FOLYTATÁSA AZ 5. OLDALON
Hiszem és vallom /2. Magyar kálvinisták Amerikában /4. Presbiter /6.
2 „Pál, apostol (nem emberektõl, sem nem ember által, hanem Jézus Krisztus által, aki feltámasztotta õt a halálból).” Gal 1,1 Pál apostol a galaták-lakta vidéken élõ pogányokból lett keresztyéneket szólítja meg. Azért ragad tollat, hogy figyelmeztesse õket ne váljanak prozelitává, ne engedjenek a zsidó tévtanítók nyomásának. Az evangélium több, mint a zsidók törvénye, a Törvény betöltõje maga Krisztus, ezért nem kell „visszaesni”, visszatérni a zsidók vallásgyakorlatához. A Krisztus-hit, a Krisztusban elnyert szabadság legyõzte a formális vallásos életet, ezért nem kell felcserélni a Krisztus-követõ életformát a zsidó, szertartásos törvények betartására. Noha a zsidó tévtanítók képesek bármit megtenni azért, hogy a keresztyéneket a zsidó közösségbe beolvasszák, még arra is, hogy Pál apostolságát megkérdõjelezzék, szolgálatát aláássák, a galatákat harcra, hit-azonosságuk megtartására buzdítja a levélíró. Te kinek vallod magad? Hordozol lelkedben egy olyan erõ-alapot, melyet maga Krisztus adott neked, mely a te személyes megbizatásodat, küldetés-tudatodat tartalmazza? A tévtanítókkal való harcodban kibõl, mibõl meríted erõdet?
SZEGLETKO
A Lélek csendje Pál mindent elmondott, mindent kihirdetett, amit az igaz hitrõl tudni kell, a galaták elõl és mások elõl sem titkolt el semmit az evangéliumról, Krisztusról. Nem kell tehát az õ igehirdetéséhez semmit sem hozzátenni, nem kell további titkok után keresni, nem kell visszatérni zsidó õsi hagyományokhoz, szabályokhoz, vallásos szokásokhoz, mert csak az általa hirdetett tiszta és teljes evangélium elégséges az üdvösséghez, õ csak a végleg lezárt kijelentést, Krisztust hírdette. Aki elhajol, elpártol a Krisztusról szóló evangéliumtól, az Istentõl hajol el, Istentõl pártol el. Pál ezt nem akarja, ezért beszél és tanít harciasan. Világosan fogalmaz, aki a kijelentett evangéliumtól elpártol, az átok alatt legyen.
„De ha szinte mi, avagy mennybõl való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, amit néktek hirdettünk, legyen átok.” Gal 1,8 Pál nagyon szenvedélyes, harcias, kemény hangvételû a zsidó tévtanítókkal és a tévtanításokkal szemben. Hitbeli meggyõzõdése és a galaták iránti szeretete mondatja vele ki az átkot mindarra, ami nincs benne az evangéliumban.
Gy. Szabó Béla alkotása
HISZEM ÉS VALLOM
Erkölcsi érték vagy ellenség? „Hiszem, hogy vannak törvényeken felüli emberi értékek, amik kell, hogy vezéreljék a mindennapjainkat. Nincs rá jó szó, hívhatjuk etikának, erkölcsnek, értékeknek. Sajnos azonban embertársaink nagy része a sas magasságáról igyekszik tenni erre” – írja egy blogszerkesztõ. Részben igaza is van, mert ma már bármi megtörténhet, hisz a legtöbb ember gátlástalanul átvág mindenkin/ mindenen. Hiába a törvények, szinte mindenik megkerülhetõ. De mégis van, ami a korok és érdekek minduntalan váltakozása ellenére sem cserélõdött soha. Van, aki a zsidók vagy keresztyének etikai kódexének, mások egyszerûen Isten parancsolatainak hívják. Bárminek tituláljuk: ugyanarról beszélünk. Vagyis: Isten törvényérõl.
De ha bárki is tudatlanul megkérdené: Melyik Istennek törvénye? (Heidelbergi Káté 92. kérdés) Nyugodtan elmondható egy szóval: a Tízparancsolat. Mely az enciklopédiák szerint a judaizmus és a kereszténység alapját képezõ legfontosabb vallási és erkölcsi parancsolatokat tartalmazza, amelyet a Biblia szerint Jahve (Isten) adott Mózesnek a Sínai hegyén, 40 napos böjtje után, két kõtáblára írva. Ez a keresztény erkölcstan. Egy másik szerzõ így fogalmaz: „a Tízparancsolat említése sokszor ellenérzést és szorongást vált ki az emberekbõl, beleértve a keresztények nagy tömegeit is. Valamilyen gúzsba kötõ, merev, az emberi lélek és élet bonyolultságaival szemben érzéketlen, régimódi, külsõ szabályokra gondolnak
Harangszó A világ és vallásos elképzelések kínálgatják magukat nekünk, kísértenek minket, hogy az igaz evangéliumot elhanyagoljuk, kicseréljük, hozzátegyük valami máshoz, valami modernhez, valami divatoshoz, valami „vallási trendhez”. Pál kemény beszéde józanítson, igazítson útba, erõsítsen az evangéliumhoz való kizárólagos ragaszkodásodban és a rá épített és belõle táplálkozó életedet tegye azzá, amivé Isten gondolt el, általa, ami által képviselni tudod e teremtett világban.
„…hamis atyafiakért, akik alattomban közénk jöttek, hogy kikémleljék a mi szabadságunkat, mellyel bírunk a Krisztus Jézusban, hogy minket szolgákká tegyenek.” Gal 2,4 Már Pál korában éltek olyan zsidó emberek, akik alattomosan befurakodtak a gyülekezet tagjai közé, hogy hamis tanításaikat, érdekeiket terjesszék, hogy kikémleljék a keresztyének életét, s ha elbizonytalanították õket hitükben, meggyõzõdésükben, ismét a Törvény, ismét zsidó rituális szokásaik, vagy épp saját maguk szolgáivá tegyék õket. Pál átlátta az alattomosak, az evangéliumellenesek hamis szándékát, ezért figyelmeztette szeretett gyülekezeteit az apostol. Nem kell beengedni a szívekhez, a gyülekezetbe se azokat, akik mindenütt lelki-hitbeli nyugtalanságot és zûrzavart keltenek. Ne engedj a belopozkodónak, az alattomosnak, a kikémlelõnek, a hamis érdekekbõl beépülõnek és beépítettnek! A hamisak ismét szolgákká, inkább saját maguk vagy érdekeik szolgájává akarnak „visszaalacsonyítani”, mintsem téged Krisztusban szeretni és téged segíteni. Az evangélium-elleneseket ne engedd be a szívedbe, közösségedbe. BALÁZSNÉ KISS CSILLA
sokan. Elismerik ugyan, hogy lehet ezekben valami igazság, de úgy érzik, a súlyos emberi problémákhoz képest nagyon leegyszerûsíti a dolgokat a Tízparancsolat. Azt gondolják, hogy inkább csak lelki terhet ró azokra is, akik mértékül fogadják el, semmint hogy segítene rajtuk. Vagyis nem az emberi boldogság alapjának és védelmezõjének tekintik, hanem az ellenségének.” Ennek ellenére mégis tudnunk kell, hogy ez az, ami igazán megtanít arra, hogyan éljünk. Isten törvényeket adott nekünk: a lelkiismeret bensõ törvényét. E parancsokat megtartva lesz emberi az életünk. Pascal ezt felismerte és megfogalmazta igazságát a Tízparancsolatról: „Amit az emberek legnagyobb bölcsességük segítségével tudtak csak megismerni, azt a vallás a gyermekeinek tanította.” (Gondolatok, 444. töredék) Neked mit jelent a Tízparancsolat? Erkölcsi értéket vagy ósdi, fölösleges szöveget? ORBÁN LEVENTE
Harangszó
HIT ÉS KULTÚRA – REFORMÁTUS ÉLET
„HAZALÁTOGATTAK” A GYŐRFFY-KÉPEK KÖRÖSTÁRKÁNYBA
Negyvenöt nap a Belényesi-medencében
Győrffy István fényképei száz év múltán „hazatértek”
1911. augusztus 6-án a Magyar Néprajzi Múzeum fiatal és energikus gyakornoka felszállt a Budapest–Nagyvárad vonatra, utána átszállt a Nagyvárad–Belényes járatra és kijött Tárkányba. Hatalmas pakkot cipelt magával: egy hatalmas fényképezõgépet, a hozzá tartozó üveglemezekkel együtt és személyes holmiját, olyan egy hónapra valót. Gyõrffy Istvánról van szó, aki a Magyar Néprajzi Múzeum koncepcióját követve, az akkor még terra incognitának számító Belényesi-medencébe érkezett, hogy az itt élõ magyarságot néprajzilag feltérképezze, életüket és archaikus kultúrájukat megörökítse. A munka, amit elvégzett, sokrétû. Minden érdekelte: a természeti környezet, a gazdálkodás, a határhasználat, a település története és építészete, a mesterségek, a foglalkozások kialakulása, a viselet, a szokások, a nyelvjárás, a demográfiai viszonyok, a nemzetségek története. Bejárta a Belényesimedence magyarlakta településeit: Belényest, Nyégerfalvát, Magyarremetét, Várasfenest, Jánosfalvát, Sonkolyost, Újlakot. Fõhadiszállása Tárkányban volt. Innen utazott szekéren a környezõ magyar és román falvakba is. Házról-házra, telekrõl-telekre járt, gyûjtött és vizsgálódott. Elkészített térképei, történelmileg dokumentált megfogalmazásai ma is megállják a helyüket. Dél-bihari gyûjtésével Gyõrffy István elindítója volt a történelembe ágyazott néprajztudománynak, és erre az itt gyûjtött adatok indították. Méltán lehet erre büszke a Belényesi-medence magyarsága, hiszen az õ kemény munkájuk, ragaszkodásuk és kitartásuk nélkül nem jöhetett volna létre mindez, és nem maradhatott volna fenn az utókor számára.
Gyõrffy 45 napig tartózkodott a vidéken, ezalatt több mint 380 tárgyat gyûjtött a Néprajzi Múzeum számára. Számos fényképet készített. Ezeknek egy részébõl állt össze egy vándorkiállítás a Várasfenesi Gyõrffy István Alapítvány jóvoltából, a Néprajzi Múzeummal karöltve, hogy bemutassák az utókornak õseink életét. A vándorkiállítás újabb állomása Köröstárkány volt, ahol Advent elsõ vasárnapján a református egyház új gyülekezeti termében kerültek bemutatásra a képek. Az eseményen a helyi lelkész, Szakács Zoltán mondott megnyitó beszédet és megköszönte a lehetõséget a Gyõrffy István Táj- és Népismereti Otthon vezetõjének, Vura Ferencnek, hogy a tárkányiak is megtekinthetik az immár több mint egy évszázados fotókat. A lelkész ugyanakkor megköszönte a Bethlen Gábor Alapkezelõ Zrt. támogatását is, melynek segítségével sikerült a kommunista idõkben elorzott, majd visszakapott régi iskolaépület egy részét felújítani. Erdélyi kirendeltségüknek pedig köszönetet mondott azért, mert technikailag lehetõvé tették, hogy a lelkész által eddig felgyûjtött családi fotókat a kiállítás napján kivetítsék. Szakács Zoltán elmondta, hogy a most kivetített néprajzi értékekkel bíró fényképekbõl egy állandó kiállítást szeretnének létrehozni a gyülekezeti házban. A megnyitó érdekessége volt, hogy a képek mellett bemutatásra kerültek a lelkész fára festett köröstárkányi hímzésmintái és festettbútor motívumai is. A kiállítás két hónapig látogatható a gyülekezeti teremben. IFJ.
SZAKÁCS ZOLTÁN
3
Adventi imanap A Bihari Egyházmegye Nõszövetsége Nagyszántón tartotta meg a Kárpát-medencei imanapot, Advent elsõ vasárnapján, a zsúfolásig megtelt helyi kultúrotthonban. Elsõként Csomay Piroska egyházmegyei nõszövetségi elnök köszöntötte az egybegyûlteket. Minden évben más-más részegyház szervezi a 2004-es, szomorú emlékû népszavazás nyomán létrejött imanapot: 2006-ban a Dunántúl, 2007-ben Erdély, 2008ban a Tiszáninnen, 2009-ben Horvátország, 2010-ben a Tiszántúl, 2011-ben Kárpátalja, idén pedig a Királyhágómellékre került a sor. Azt követõen Szatmári Gergely-Elemér helyi lelkipásztor mutatta be a vendéglátó gyülekezetet. Az istentisztelet során Demeter Márta anti lelkésznõ az 1Pt 2,9 alapján szolgált. Isten közösségbe helyez bennünket, egy nagy család részesei vagyunk, ezért töltsük be hûséggel küldetésünket – mondta az igehirdetõ. Számos témában szóltak az imádságok, egyebek mellett: egyházunkért, a lelkipásztorokért, a presbitériumokért, a nõszövetségekért, hazánkért, szülõföldünkért, magyar népünkért, családjainkért, gyermekeinkért, ifjainkért, betegekért, szenvedõkért, árvákért és szegényekért. Berke Eszter nagyvárad-rogériuszi segédlelkész bizonyságtétellel szolgált, illetve gitáron kísérte az elhangzott énekeket, Mikló István-Boldizsár jákóhodosi lelkipásztor segítségével. Nagyszántói, élesdi, mezõbaji, biharszentjánosi, hegyközcsatári gyülekezeti tagok elõadásában szavalatok is elhangoztak. Az együttlét második részében SzatmáriGergely Kinga lelkésznõ Utazás a Biblia korába címmel tartott színes elõadást. A kornak megfelelõ öltözékben ismertette a zsidó nép korának otthonát, öltözékét, valamint szólt izraeli élményeirõl, összehasonlítva a mai állapotokat a Bibliában leírtakkal. A házigazdák az imanap végén szeretetvendégséggel kedveskedtek vendégeiknek. TÓTH ZSIGMOND
Szatmári-Gergely Kinga a Biblia korába kalauzolta az imanap résztvevőit
4 Ezelõtt 123 évvel, 1890-ben indult el az Amerikai Magyar Református Egyház szervezeti élete és missziója. Az elsõ 50 év alatt 110 magyar református templom épült Amerikában, közel 150 gyülekezet funkcionált az 50. évforduló idején, s ebbõl 80 gyülekezet tartozott a német eredetû Evangéliumi Református Egyház keretébe, 39 magyar egyházközség volt az Amerikai Presbiteriánus és Holland Református Egyházhoz, a Független Egyház (Hungarian Reformed Church in America), amelybe mi is tartozunk, akkoriban 21 gyülekezetet számlált. Az ötvenedik évfordulón a jubiláló magyar egyházakat Dr. Charles Schaeffer, az Evangéliumi Református Egyház missziói fõtitkára e szavakkal köszöntötte: „Remélem, hogy megérem azt a napot, amikor Amerikában a magyar reformátusok szétszórt és megosztott nyája egy közösségben fog találkozni s mindnyájan egy akolban lesznek.” Úgy tûnik, túl hamar halt meg a fõtitkár, de ha még ma is élne, akkor sem teljesült volna ez a prófétai látása. A mai napig nincsenek szervezeti egységben az Amerikában élõ Magyar Református Egyházközségek. Amikor megalakultak az elsõ magyar református egyházközségek Észak-Amerikában, mögöttük egy virágzó anyaországi népegyház állt, legalább kilenc egyházkerülettel, mert akkor még a felvidéki, erdélyi, kárpátaljai és a délvidéki egyházkerületek is hozzátartoztak. A tizedik egyházkerület lett a Magyar Református Egyház Amerikában. Most egy történelmi lehetõséget kaptunk, hogy újra egybeszámláltassunk az egyetemes Magyar Református Zsinatba, legalábbis a lelki kötelékébe. Sajnos 1920-ban az igazságtalan trianoni döntés megszüntette az otthoni anyaegyház szervezeti egységét. Megszûnt az anyaegyház amerikai magyar missziója is. A budapesti konvent 1921-ben amerikai egyházközségeit egy testvéri ajánlólevéllel elbocsátotta: „örömmel és megnyugvással bocsátjuk át a magyar egyházközségeiket a közös hitet valló testvéregyházak kebelébe.” A befogadó egyházak: a The Reformed Church in America, majd a német Evangéliumi Református Egyház, az Amerikai Presbiteriánus Egyház, sõt a Tót (azaz Szlovák) Református Egyház volt abban az idõben. A gomba módra szaporodó amerikai magyar egyházközségeknek: Cleveland, Pittsburgh, Homestead, South Norwalk, Bridgeport, New York és a többieknek ezek lettek a védõháló, a „network” – szervezetileg is és lelkileg is. Közös platformon tudtak állni egyházaink az igei és theológiai látásban mindezekkel a testvéregyházakkal, melyekkel szervezeti egységbe is tagolódtak. Otthonról fiatal lelkészek garmada érkezett, hogy pásztorolják népüket. Ezekrõl a hõsi kezdetekrõl és a küzdelmekrõl szól dr. Komjáthy Aladár lelkipásztor könyve, a „Kitántorgott Egyház” címû egyháztörténeti írás és dr. Bertalan Imre lelkipásztor könyve: „Passion for New Beginnings.” Megrendítõ, ahogy
KITEKINTO
Harangszó
Magyar kálvinisták Amerikában
Az amerikai magyar református egyház esperesei és lelkipásztorai
ragaszkodtak a lelkiségükhöz valamint az élõ egyházi és népi hagyományaikhoz a templomépítõ, egyházalapító atyák és anyák. Nem is volt még egy olyan etnikai közösség, mely olyan rövid idõ alatt annyi templomot épített, mint a magyarok. Komolyan vették a vasárnapot, szerettek énekelni, imádkozni és a sákramentumokkal élni. Áldoztak a templomaik és gyülekezeteik fenntartására, bár szükség volt a központi egyház missziói segélyeire is. Fõleg a nagy gazdasági világválság és a háború idején sok lelkipásztor a fizetését is alig tudta biztosítani. A mostoha körülmények ellenére folyt a gyülekezetépítés, a konfirmáció, a magyar iskolák, a jótékonysági vacsorák a kulturális mûsorokkal. Nem volt könnyû útja a Magyar Református Egyházaknak Amerikában az eltelt 123 év alatt. Bár Amerikában nem volt sem kommunizmus, sem kisajátítás, sem vallásoktatás betiltása, vagy lelkészek és egyháztagok zaklatása, mint otthon. De volt szekularizmus, individualizmus és pragmatizmus: ezek közel állnak a praktikus materializmushoz. És még egy nagy hátrány: nem volt evangelizáció. Nem volt krisztocentrikus és pneumatikus ekkléziasztikai látás. Népegyháziak maradtak a vegyes összetételû gyülekezetek. Az egyházfegyelem fellazult. Az amerikai asszimiláció túl jól sikerült. Okos alkalmazkodás és ostoba asszimiláció egyaránt jelen volt. A második és harmadik nemzedéknek már angol nyelvû istentiszteletet kellett szervezni. De ez még mindig együtt tartotta a kétnyelvû gyülekezeteket. Ami megtizedelte a Magyar Református Egyházainkat, az összefügg az elvilágiasodás és anyagiasság elõbb említett áramlataival. Sajnos, a közösségbe nem tartozás ma világjelenség. Ugyanez a szellemi rontás a testvéregyházak berkeiben is jelentkezett, de igazán a magyar egyházainkban fejtette ki negatív, egyházromboló hatását. Vegyük számba, hogy kik vagyunk. Ha azt mondjuk: magyar református, ez jelenti azt az egyházat, amely tisztán hirdeti az Igét, aszerint részesül a sákramentumokban
(1.)
és gyakorolja az egyházfegyelmet. Meghatározó jellegünk a hitvallásosság. Vasárnaponként az Apostoli Hitvallást mondjuk el, de minden úrvacsoravételkor az õsi reformátori önvizsgálati kérdéseket tesszük fel, és esetenként idézzük a Heidelbergi Káté kérdés-feleleteit. A hitvallásos jelleg a klasszikus kálvinizmusban gyökerezik, és ez már kiveszõfélben van a nagy amerikai protestáns egyházak között! Mi, magyar reformátusok nem vetemedünk arra, hogy feltétlenül írjunk egy 21. századi helyi, vicinális hitvallást, csak azért, mert az modern és az emberek jobban szeretik. És nem merészeljük szigorítani vagy éppen liberalizálni hittételeinket. A modern theológiai elhajlásokat el lehet adni amerikai testvérreformátus felekezetek szószékeirõl, de a mienkérõl nem. Mi, ha feladjuk az Igéhez és a Hitvallásainkhoz való kötöttséget, akkor önmagunkat adjuk fel.
Amerikai reformátusok jelenidõben Természetesen, párbeszédet kell folytatnunk az itteni testvéri református egyházakkal. Mert összeköt a közös élettér, a szervezeti kötelék, a missziós látogatások, a mindennapos ügyek, öröm, bánat – hiszen sorsközösségben vagyunk az amerikai református család egyházaival. Két kísértés van: az egyik a párbeszéd hiánya, a gettóba zárkózás és elidegenülés; a másik a feltétel nélküli azonosulás, a teljes átlényegülés, ami feladásokkal jár. Ez egyik sem párbeszéd. Miközben keressük és fenntartjuk a testvéri közösséget, ugyanakkor látnunk kell, hogy két irányba hajlik el az angolszász, német, holland vagy más eredetû amerikai református család. Az egyik irány a fundamentalizmus. A másik a liberalizmus, a modernizmus. Mindkettõnek van értéke, s valamire felhívja a figyelmünket. LUKÁCSI ÉVA
KÁNYÁDI SÁNDOR
Egy zarándok naplójából megcsodáltam a nagyvilág csodálnivalóan szép katedrálisait de imádkozni csak itthon gyermekkorom öreg templomában tudnék ha tudnék
Harangszó
HALDOKLÓ SZENTSÉGEK FOLYTATÁS AZ 1.
OLDALRÓL
A
Messze járunk attól, hogy egy közösség imádkozzon a lelkészéért, amikor sörösüveggel a kezükben, „helló”-val köszönnek a palástosan, Bibliával templomba igyekvõ tiszteletesnek. Híveink egy része nem vette észre, hogy több évtizednyi kommunizmus után új szelek fújnak. Egyesek az új liturgiáról mondják, hogy „ez a pap tiszta hókusz-pókuszt csinál”, mások az új énekeskönyvet becsülik le, közöttük olyanok is, akiknek zenei kultúrájuk és zenei hallásuk sincsen. A diktatúra idején ezt a szót: magyar – nemigen hangoztathattuk. Ma beszélhetünk magyarságunkról, de gyakran csak úgy minõsítik: már megint politizál a pap. A gyerekcipõben járó többpártrendszerben az egyház is botladozik. Könnyû megoldás lenne a „lelkész ne politizáljon” vélekedés, ha valóban féltenék a személyét a politikai zavarosság szennyétõl. Az látszik azonban, hogy klikk-érdekek mentén szeretnék peremre szorítani még a nemzetféltõ lelkipásztort is. Mit szóljon szegény lelkész, amikor presbitere fenntartás nélkül jónak látja a vegyes házasságot, másik felszólítja lelkészét, hogy románul prédikáljon. Mert õ nem is hiszi, hogy református egyházunk hivatalos nyelve a magyar. A szakrális szentség mellett legyen szabad kijelentenem: vigyáznunk kell a nemzet, az anyanyelv szentségére. A tudatlanság pedig nem mentség. „Minden bajnak gyökere a pénz szerelme” (1Tim 6,10), írja Pál Timótheusnak. Egyik lelkipásztor szellemes mondása szerint „decemberisták” vannak a gyülekezetében. Decemberben rendezik ugyanis egyházfenntartói járulékaikat, „nehogy évközben használja a pap.” Arról nem tudnak, hogy a legtöbb lelkipásztor évközben alig boldogul, mert hónapokon át nem tud fizetést felvenni. Pedig neki is gyermekei vannak. Azt viszont vénasszonyos buzgalommal próbálják megfejteni, mit csinál a pap az egyház (nem létezõ) pénzével. Értetlenkedõ presbitériumok akadályozzák meg a járulékok emelését, aprócska perselypénzekkel „adunk hálát” az igehirdetésekért. Kivételesen boldog lehet az a gyülekezet, amelynek van egy-két nagylelkû, tehetõs támogatója. Szégyen, hogy a kommunista rendszer hamis egyházfenntartói egyenlõségét folytatjuk. A Jézus által méltán felértékelt kétfilléres özvegyasszonyok mellett nem vállalnak többet azok, akiknek tisztes fizetésük, földbirtokaik, vállalkozásaik vannak. Az általunk olykor lekezelt szektások havonta többet adnak gyülekezetük céljaira, mint mi egész esztendõre. Egyházközségeink vezetõ testületei a presbitériumok. „Isten színe elõtti” fogadalommal lépnek hivatalukba, „a lelkészt egyházvédõ és építõ munkájában támogatni szent kötelességnek” tartva, de
HITÜNK ÉS ÉLETÜNK lármás presbiteri gyûléseken mintha hiányzó lenne a szentséges Isten. De még a csekélyke embertisztelet és társalgási kultúra is. Sok panasz hallatszik a presbiterek közömbösségérõl. Nem ritkán valamiféle ellenõrzõ bizottságnak vélik magukat, és nem lelkészüket támogató munkatársaknak. Napjaink jelensége a szektásodás. Egyikmásik gyülekezetünkben érthetetlenül meggyökereznek. Mi a titkuk? Nikodémusnak ígért szelek fújdogálnának? Vagy csak nyugati segélyen vallást is lehet ma vásárolni? Mintha egyenesen kitûzött cél lenne a történelmi egyházak bomlasztása. Ez is az érem egyik oldala. Másik viszont az, hogy a kis közösségeket könnyebb átfogni, könnyebb a szeretetet gyakorolni. Ott mindenki vállal valamit. Gondolkoztunk-e már azon, hogy a fennen hangoztatott „megtérések” mögött mindössze saját egyházunk hûtlen elhagyása lappang? És ez legalább olyan bûn lehet Isten elõtt, mint a paráznaság vagy az abortusz. Ha egyáltalán annak tartjuk ezeket is?! Keresztelés. Szülõk és keresztszülõk fogadalmat tesznek, úgy nevelik és neveltetik a gyermeket, hogy majd maguk önként tegyenek vallást hitükrõl a konfirmálásban. Az csak egyik baj, ha az ígéret az ünnepi szavak szintjén marad. Másik gond a keresztszülõség. Újabban munkaadókat, „patronokat” hívnak meg keresztszülõnek, vastagabb ajándék reményében, akik nem is reformátusok vagy éppen nem is magyarok. Marad a kérdés, hogyan fogják õk reformátusnak neveltetni keresztgyermeküket? Elõfordul, hogy vegyes házasságba született gyermeket mindkét fél templomában megkeresztelik. Nem kellene. Szentség a keresztség mindenik templomban. Sajnálatos, hogy néhány szülõ elhanyagolja a keresztelést. Egy anyát idézek: kilenc évig halasztottuk. Súlyos lelkiismereti terhet cipeltem. Konfirmálók fogadalma: az anyaszentegyháznak holtig hûséges, engedelmes és áldozatra kész híve leszek. A hûség számtalan esetben hetek alatt elszáll. Az egyháztól eltávolodottak vagy éppen ellenségesek valamikor konfirmáltak, Isten szent nevében tettek ígéretet. Az anyaszentegyház kifejezés ilyen gazdag jelentés-tartalommal talán csak a mi nyelvünkben található meg. Az anya, a szent, az egy láncszemei kötik össze. Ha az anya iránti szeretet, a szentség iránti tisztelet, az egység iránti felelõsség bármely láncszeme kiszakad, súlyos károkat okoz. A láncszemek a mi életünk. Ezt a házat láthatóan ostromolják a Jézus által is elõre jelzett szelek, árvizek. Az utolsó idõkre prófétált meghidegülõ szeretet egyedül az istenélmény szentségében melegedhet újra. Próbáljunk „leoldott sarukkal” közelíteni az ige felé, templomaink felé, mert szent az. Ahol Isten szentsége tölti be az életünket, ott kezdõdik az anyaszentegyház megújulása.
5
MÜLLER DEZSŐ
Zsoltár Ahogy madarak szárnyalnak kibontott vitorla-szárnnyal ahogy a hajnal lángja leszámol a settenkedõ árnnyal ahogy a fák lombjait hegyesre köszörüli a szél ahogy a csillámló hóban elszunnyad a fehér-csuhás tél ahogy a visszhangjuk dallamától fölbúgnak a sziklák ahogy a hömpölygõ csöndtõl kitisztul a világ s ahogy földereng pitymallatkor odafönn az ég csak így élhessek Uram dús oltalmad derékalján még.
HETEDIK KÜRTSZÓ FOLYTATÁS AZ 1.
OLDALRÓL
A
közelben maradással folytatódott. Jele az, hogy megszűnik az „ön”-zés. Önzetlen emberek születnek nem az anyaméhből, hanem Jézus Krisztus kezei között. Tudósok vizsgálják az önzetlenség lelkületét. Megállapították, hogy ellentmondás van az ilyen jellemben. Abból indulnak ki, hogy az egészséges ember jócselekedete mögött a jutalom kívánalma húzódik meg. Eszerint nincs önzetlenség, hiszen jutalom nélkül inkább tétlen marad az ember. A tudománynak igaza van, ha az istenarcot elveszített embert látja ilyennek. Azonban magunkra, mint Isten gyermekeire úgy szabad tekintenünk, mint akik természetes egyszerűséggel tudunk önzetlenek lenni. Ezt azért mondhatjuk, mert érzékeljük, hogy a tudomány önzetlenségről alkotott feltételeit csak a hit hatósugarában lehet teljesíteni. Ilyen feltétel az egészséges értelem, amely szétnéz maga körül, de felfele is lát, és pontosan érzékeli kijelölt helyét, amit össze nem téveszt semmivel. Feltétel a fejlett személyiség, aki tudja, hogy mit kíván másoktól, és maga is olyanképpen cselekszik másokkal. Elengedhetetlen, hogy környezetünkben megtaláljuk azokat, akik önzetlenségből maradandó élményt nyújtanak. Keresztelő János ezeket a feltételeket teljesítette. Látszólag egy alázatos szelíd ember vonakodva megkeresztelte Jézus Krisztust. Pedig az igazság az, hogy egy Istenre talált, önzetlen, önmaga felett rendelkező, kiegyensúlyozott személyiségű próféta engedelmeskedett. Benne így villant elő az elveszített istenarc, akiből hiányzott a fölényeskedő, önző én, és megelevenedett az önzetlen alázatos lélek. Legyen mindannyiunk emberi példája.
6
PRESBITER
Harangszó
KISTÉRSÉGI PRESBITERTALÁLKOZÓ PÓSALAKÁN
Érmellék
Nem rang, hanem szolgálat November 18-án vasárnap délután, nem sokkal az egyházközségi választásokat követõen presbiteri találkozóra invitáltak a Sebes-Körös menti gyülekezetek. Évente kétszer: tavasszal és õsszel kerül sor ezekre a hasznos, képzéssel egybekötött találkozókra, presbiterek, lelkipásztorok és gyülekezeti tagok részvételével. A 2012. évi õszi alkalmat a pósalakai gyülekezet vállalta magára. Az alig több mint száz lelket számláló gyülekezet temploma zsúfolásig megtelt a térség reformátusainak presbitereivel és lelkipásztoraival. Az istentiszteleten Kondor Endre, biharvajdai lelkipásztor szolgált igemagyarázattal, majd ugyanõ tartott vetítettképes elõadást a II. Helvét Hitvallás tanításáról. A presbiteri találkozón jelen volt Szilágyi Péter, a Bihari Egyházmegye presbiteri fõjegyzõje is, aki hozzászólásában szót ejtett az elmúlt évi tapasztalatairól, hiszen fõgondnokként minden egyházközségben megfordult. Alulírott, mint a Presbiteri Szövetség ügyvezetõ elnöke, egyházmegyei PSZ-jegyzõ, felszólalásában rámutatott arra, hogy a presbiterség nem puszta tisztség, egyházi rang, hanem felelõsségteljes szolgálat, amelynek forrása az elhívatottság, a belsõ és külsõ elhívás. A KREK PSZ elnöksége évek óta szorgalmazza egy közös presbiterképzési program kidolgozását, amely remélhetõleg hamarosan megjelenik.
Sziget vagyunk emberóceánban másságunkban is hasonlók miénk e föld haza a hazában ide Istenanya kötényébõl estünk – hittel hisszük Uram jó helyre születtünk –
Megjelenés előtt áll a közös presbiterképzési program
Az ügyvezetõ elnök arra is rámutatott, mennyire fontos, hogy a presbiterek szorosan együtt dolgozzanak a lelkészekkel, nem úgy, mint egyes gyülekezetekben, ahol állandó vita dúl a Presbitérium egyes tagjai és a lelkipásztor között. A jó együttmûködés az eklézsia javára válik, hiszen ahol jó a kapcsolat a presbiterek és a lelkész között, ott a munka is hatékonyabb és eredményesebb. Az elõadásokat és hozzászólásokat követõen a helyi egyházközség férfikórusa szolgált Pál László lelkipásztor vezetésével és Pál Timea tiszteletes asszony gitárkíséretével. A kistérségi presbiterképzés szeretetvendégséggel ért véget, amelyet a helyi gyülekezet szívvel, lélekkel szolgált fel a közösségi házban. TÓTH ZSIGMOND
Szatmári presbiteri konferencia November 10-én, a szatmár-németii templomban került sor a Szatmári Egyházmegye Presbiteri Szövetsége által szervezett konferenciára. A tanácskozás Sipos Miklós lelkipásztor igemagyarázatával vette kezdetét, majd ugyanõ, házigazda minõségében köszöntötte az egybegyûlteket a maga és a gyülekezet nevében. A továbbiakban Király Lajos egyházmegyei fõjegyzõ, Bogya Kiss Mária egyházkerületi nõszövetségi elnök és Tatár Miklós szatmári PSZ-elnök köszöntötte a résztvevõket. Ezt követõen Póti Eduárd történelemtanár A kálvini tanítás háttértörténetei címmel tartott elõadást. Mint rámutatott: ma élõ presbiterekként próbáljuk meg Kálvin tanításait magunkra venni, s a szolgálatot nem csupán a szabadidõnkhöz kötni. Ugyanakkor ne követeljünk többet embertársainktól, mint amit mi tudunk adni. Tanuljunk meg úgy élni, hogy azzal másoknak segítsünk, mert az Istennek tetszõ dolog. Csûry Miklós egyházmegyei fõgondnok a presbiterek jogairól és kötelességeirõl tartott elõadást. Mint rámutatott: vala-
mennyi presbiter asztalán ott kellene lennie a református egyház alkotmányának, mely a világhálóról is letölthetõ, majd felolvasta a Kánonból a presbitérium, jogairól és kötelességeirõl szóló részeket. Mint rámutatott: a presbiter, aki le akar tenni valamit az Isten asztalára, sokszor bizonyos nehézségekbe ütközik, de ezeket a nehézségeket le kell gyõzni, nem szabad elkeseredni, hanem hitünkben megerõsödni, mely új erõt ad a további munkában. A szünetet követõen Király Lajos Élet és magatartás a Kálvin erkölcstana szerint címmel tartott elõadást. A bibliai textusok felolvasásában segítségére volt Harkai Réka, a Szatmárnémeti Református Gimnázium tanulója. A presbiter feladata nem csak az, hogy hitét megtartsa, hanem a híveket is segítse hitükben gazdagodni és példás életet élni – hangsúlyozta az elõadó. Végezetül Tatár Miklós köszönetét fejezte ki az elõadóknak, valamint a házigazda egyházközségnek a szervezésért és a vendéglátásért. A konferencia Király Lajos záróimájával ért véget. MEDVE A. SÁNDOR
szív mely táplál sok kicsi éren át homok mely sziklák fogásával õrzi jogos örökségünk bölcsõnk és házunk imáink templomunk – hittel hisszük Uram jó helyre születtünk – tengerünk nincs folyónk alig apáink egykori álmát az Ér szikkadt árkába temette lehetünk mi mások hibákból okulva de rosszabbak soha – hittel hisszük Uram jó helyre születtünk – öröm a bánatot itt is kézenfogja tavasz a megújulást a lábunk ha dobban csárdás ütemére vendégeink elé lelkünket terítjük – hittel hisszük Uram jó helyre születtünk – mehetnénk világgá ezer csodát ígér sajogva fájna mindig az Érmellék sem élni sem halni nem könnyû itt nekünk párját mint anyánknak sehol sem lelhetjük – hittel hisszük Uram jó helyre születtünk – fogunk közt gyakran csikordul a homok tehetetlenségünk káromoljuk szívünkön a sebek mégis begyógyulnak örök bizonyosság erõsíti lelkünk itthon csak itt vagyunk – hittel hisszük Uram jó helyre születtünk – SILLYE JUDIT
Érmihályfalva, 2012. október
Harangszó
Mit üzen Ady? 1977-ben Érmindszenten szobrot állítani Ady Endrének: több mint reménytelen vállalás, igazi hõstett volt. Ady akkor is az erõt jelentette, azt sugározta, hogy van kiút. Mélyen szántó gondolatai, azok átadása, érzékeltetése, tudatosítása az akkori szocialista-kommunista korszakban élõ, csüggedt emberek irányába éltetõ erõt, a túlélés reményét jelentette. Hatalmas küzdelem volt az a szoborállítók részérõl és hatalmas sikerélmény. A szobor leleplezésekor ott volt Kányádi Sándor, Farkas Árpád, valamint Boér Ferenc akkori szatmári színész, akit a Securitate emberei kísértek oda, mert Ady-verseket mondott ott, akkor. Õk az erdélyi magyarság zászlaján az ellenálló bátrak élvonalához tartoztak. Csodálattal és áhítattal ejtettük ki a nevüket. Jó volt ott lenni diákként, mert egy sötét világban is úgy éreztük, hogy lesz itt még világosság. Igazunk volt, lett. Jött 1989 decembere: Temesvár, Tõkés, Bukarest, a Piaþa Universitãþii, Menyõ, a diktátor halála. Változni látszott a világ és megint Ady volt az, aki számunkra meg tudta fogalmazni a jövõképet, akinek elhittük, hogy fel lehet szántani az ugart, ami bõ termést hoz. És 2007-ben megvalósult egy plakett, egy emléktábla itt, a PKE udvarán. Ezt már kvázi a szabad világban, a Szabadító Karácsony után, Tõkés László püspöksége alatt állítottuk. Újra remény és bizakodás töltött el bennünket, de most nem úgy, mint ’77-ben, hogy Ady mondja ki helyettünk az igazat, az éltetõ remény szavát, hanem vele együtt kiáltjuk mi is azt az igényünket a jóra, a szépre, vele együtt fogalmazzuk meg hangosan és bátran, hogy mi a szabadság. Majd megint eltelt egy bizonyos idõ és lett még egy Ady-szobor a Holnaposok társaságában, Deák Árpád szobrászmûvész gyönyörû kivitelezésében, jó helyen, és bizton állítom, mindnyájunk nagy örömére. De feltevõdik a kérdés, hogy itt most mit üzennek a holnaposok? Mit üzen Ady?
MOZAIK
7
Mit üzen nekünk? Nekünk, mindnyájunknak. Mert Õ, Ady, nem tudja, hogy mi most a helyzet! Vagy talán mégis? Valamit sejthetett abból, hogy közel száz évvel halála után mi lesz a legnagyobb, a legfõbb kérdés kései utódai körében. Mi lesz a hamleti „To be or not to be”? Így fogalmaz a Ki látott engem címû versében: „Nem tenyeremet rejti csak az öklöm?” Igen, van-e elég erõnk ahhoz, hogy kezünkbe vegyük sorsunkat? Hogy mi alakítsuk azt. Nem sorvadt-e a lélek annyira el, hogy az ökölbe szorított kéz már nem jelent erõt? Ady ma talán aktuálisabb, mint bármikor. Olyan lendületre, hitre és erõre van most szükség, mint ami a Krisztus-kereszt az erdõn címû versébõl sugárzik: „Két nyakas, magyar kálvinista, Miként az Idõ, úgy röpültünk, Apa, fiú: egy Igen s egy Nem, Egymás mellett dalolva ültünk S miként az Idõ, úgy röpültünk.” Milyen csodálatos erõt és optimizmust sugárzó kép ez, miközben a szán röpül a holdvilágos, havas erdõn át. És ez az energiával telt ember egyszer mégis megfogalmazza a Muszáj Herkules filozófiáját. „Nem szabad, nem lehet megállni”, mert mint a Tûz csiholójában fogalmaz: „Ez a világ nem testálódott Tegnaphoz húzó, rongy pulykákhoz. Legkülömb ember, aki bátor S csak egy különb van, aki: bátrabb.”
FIRKA
Szópárbaj
Adorjáni László karikatúrája
Kétszázhuszonöt éve áll a Körös-parton a reformátusok temploma Váradon. A templom építésének és fennmaradásának történetét böngészve, kitetszik, micsoda harcok árán sikerült látható formát adni a hit bástyájának. Mire a Bécsbõl jött örömhírbõl, hogy szabad az építés (1781), valóságos építkezés lett; mire a helyi hatalmasságok kereszttel fenyegetõzõ tiltása ellenére telket vásárolhattak hitsorsosaink az akkori szemétdomb (!) mellett, ahova templomot engedélyeztek nekik; mire az elcsapott Schuster János pancser-építész helyébe Éder Jakab építész-mestert fellelték; mire a deszkasátor itt a Körös partján téglaépületté minõsült – addig nagyon sok árkot, sõt szakadékot kellett áthágni, sok hídat kellett építeni, hogy a templo-
TÖRÖK SÁNDOR presbiter
(Részlet a november 22-én, a Partiumi Keresztény Egyetem udvarán, az Ady Endre emléktáblánál elhangzott beszédbõl.)
Az öröm tízparancsolata 1. Minden reggel hûségesen kérd Istentõl az örömöt. 2. Mosolyogj, és tanúsíts nyugalmat kellemetlen helyzetben is. 3. Szívbõl ismételgesd: „Isten, aki engem szeret, mindig jelen van.” 4. Szüntelenül törekedj arra, hogy csak a jó oldalukat lásd az embereknek. 5. Könyörtelenül ûzd el magadtól a szomorúságot. 6. Kerüld a panaszkodást és a kritikát, mert ennél semmi sem nyomasztóbb. 7. Munkádat örömmel és vidáman végezd. 8. A látogatókat mindig szívesen, jóindulattal fogadd. 9. A szenvedõket vigasztald, magadról feledkezz meg. 10. Ha mindenütt az örömöt terjeszted, biztos lehetsz benne, hogy magad is rátalálsz. (Forrás: Igehirdetõ) GASTON COURTOIS
Az egykori Garasos híd mögött a várad-olaszi református templom
mig eljusson a váradi reformátusság. Az ökumenében (felekezetek közeledése) reménykedõ hívõ ember ma már csak mosolyog az akkori felekezeti torzsalkodásokon, de nem feledheti, hogy bármely templomhoz csak úgy tud eljutni, bármely szentélybe csak akkor ér be lélekben, ha az élet legalább garasnyi áldozatát meghozza. És ez ma már nem pénz kérdése, hanem megtérésé. Reménykedünk, hogy úgy, amint a hajdan volt Garasos hídon átjutni igyekezõ tömeg torony iránt tolongott a túlsó part felé, nemsoká úgy igyekeznek templom-idegenné vált nemzedékek is, áthidalva dacos hitetlenséget, hogy elõbb betérjenek, majd megtérjenek arra a helyre és ahhoz az Istenhez, akirõl a nemzet dalaként zsoltározzuk: „te voltál nékünk hajlékunk nemzedékrõl nemzedékre”. VERES-KOVÁCS ATTILA
8
HÍRVIVO
HÁRMAS ÜNNEP VOLT DOMAHIDÁN. Két emléktábla és a felújított református óvoda avatására került sor Advent elsõ vasárnapján, a helyi gyülekezetben. Sass Kálmán, mártírhalált halt református lelkipásztor emléktábláját a templom falán, míg Domahidy Elemér volt országgyûlési képviselõ emlékjelét a visszakapott és felújított helyi református óvoda bejáratánál avatták fel. Az ünnepi istentiszteleten, a Lk 12,37-38 alapján igét hirdetett Csûry István püspök. Ünnepi beszédet mondott Tolnay István tanügyi elõadótanácsos, Toroczkay Sándor történész pedig Sass Kálmán és Domahidy Elemér munkásságát valamint példamutató életmûvét méltatta. Az istentiszteleten szavalatok és énekek is elhangzottak. Az emléktáblák avatását szeretetvendégség zárta. KOSZTA ENDRE
BELÉNYESÚJLAK–WEZEP: DIAKÓNIAI TAPASZTALATCSERE. Október 19-22. között hollandiai testvérgyülekezetünk diakóniai csoportjának öt tagja (Wim Port, Arie Schuurman, Cor van de Beek, Henk Kragt, Wim Niesing) látogatott el Belényesújlakra, hogy tapasztalatot cseréljünk a szeretetszolgálat területén.
Harangszó
mutatta be, szintén az irgalmas samaritánus történetével illusztrálva, a szeretetszolgálat fontosságát. Ezt az elõadást is elõre lefordítottuk magyar nyelvre. A szünetet követõen, a két elõadás kapcsán megbeszéltük, hogyan mûködik a diakóniai munka nálunk és náluk. Sok kérdés hangzott el mindkét részrõl. A fordításban Tõrös Víg Emese segített. A finom ebéd elfogyasztása után (amit a presbiterfeleségek készítettek) rövid sétát tettünk a faluban, majd együtt mentünk Tenkére, ahol meglátogattuk az idõsek otthonát. Hazafelé tartva megálltunk a bélfenyéri gyermekotthonban is. Este közös vacsorán vettünk részt a presbitercsaládokkal, ahol asszonytestvéreink ismét finom eledellel szolgáltak. Vasárnap délelõtt és délután részt vettünk az ünnepi istentiszteleteken. Hétfõ reggel pedig néhányan elkísértük holland testvéreinket Zsobokra, ahol meglátogattuk az ottani gyermekotthont. Hisszük, hogy e néhány nap során mindnyájan épülhettünk, és a gyülekezeti közösség is gazdagodott – az Úr akarata szerint. Egyetértéssel nyugtáztuk az együttmûködés fontosságát és kinyilvánítottuk, hogy további területeket keresünk, ahol testvéri kapcsolatunk tovább erõsödhet. B. I.
A partiumi, erdélyi szeretetszolgálattal ismerkedtek a holland gyülekezet képviselői
Október 19-én este érkeztek meg wezepi vendégeink. Gyülekezetünk presbiterei várták õket, majd közös vacsorát követõen két család szállásolta el a csoport tagjait. Október 20-án délelõtt 9 órakor gyülekeztünk reggeli áhítatra gyülekezetünk imatermébe. Bibliaolvasás és imádság után Boros István helyi lelkipásztor elõadását hallgathattuk meg az irgalmas samaritánus történetébõl, a Lk 10,25-37 alapján. Az elõadást holland nyelvre is lefordítottuk, hogy könnyebb legyen vendégeink számára annak megértése. Ezt követte holland testvérünk, Wim Niesing elõadása, aki Tim Keller amerikai lelkipásztor egyik dolgozatán keresztül
Harangszó A Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapja ISSN 1221 - 0323 Megjelenik kéthetente. Ára 1,50 lej.
ZENÉS ÁHÍTAT ÉLESDEN. November 18-án vasárnap a harang türelmesen hívogatott Isten házába. Rozsdás levél, sárga és fehér krizantém díszítette a padokat, a Biblia a padok szélén várta olvasóit. Minden szépen elõ volt készítve arra, hogy Isten igéje szóljon hozzánk. Csendben és békességben vártuk nagyváradi vendégeink érkezését. Gondolataim a múltba révedtek, a kezdetekhez. Egy egyszerû ötlethez: legyen zenés áhítat a délelõtti istentiszteleten. Mindenképp délelõtt, mert akkor többen szoktunk lenni Isten házában, s próbáljuk zene által megköszönni az életet, az áldást, amiben nap mint nap részesülünk. Kétségek mardostak, s nyomasztott a kérdés: hol fogok támogatókat találni? S ha találok, lesz-e még türelme valakinek végighallgatni egy hegedû, klarinét, zongora gyönyörû, felejthetetlen hangját? Hiszen, ma már alig tudunk valaminek örülni, olyan nehéz az életünk. Nem akartam feladni, nagyon bíztam abban, ha az Úr Isten akarja, akkor lesz koncert! Imámban segítséget kértem tõle, és nagyon meglepõdtem, amikor sorra utamba küldte a nagylelkû református, ortodox, katolikus támogatókat, akik bizonyították, hogy egy az Isten!
A zenei áhítat programját városunk ökumenikus kórusa kezdte, Kajántó Jutka karnagy vezényletével. Ezután felcsendültek a mûvészek által tolmácsolt zenemûvek Tasnádi Ferenc és Thurzó Zoltán elõadásában (G. Verdi: Nabucco c. operájából Zakariás imája és Fr. Schubert: Ave Maria) – olyan alkotások, melyek erõt, bizalmat adnak, hogy valaki ott fenn vigyáz ránk. Oláh Boglárka hegedûjátékával lopta be magát az élesdiek szívébe. Tasnádi Melinda gyönyörû szoprán hangjával mindenkit meghódított. Székely István a klarinét hangjaival „röpített” gondolatban mindenkit a Hargita fenyveseibe (Bartók Béla: Este a székelyeknél). A koncert olyan érzéseket szült a lelkekben, mintha felszabadult volna valami megmagyarázhatatlan, féltve õrzött kincs, ami az ember szívében titkon lappang, mindenkinél más-más formában. TÓTH ERZSÉBET és TÓTH ANDRÁS, Élesd
ÍZELÍTÕ A KÁLVINCSILLAG-BÓL. Van-e élet a konfirmáció után? Milyen egyházat akarunk? Hogyan érhetjük el a romákat? – ezekre a kérdésekre is keresi a választ a Magyar Ref orm átus Egyház nemrégiben megjelent lapja. Olvasmányosabb, lényegre törõbb, emberközelibb a 2012-es év református körképét nyújtó Kálvincsillag, amely hamarosan megtalálható lesz az összes Kárpátmedencei magyar ajkú gyülekezetben. Hitünk megvallásáról, a közösség erejérõl, a szolgálatban kitartó és önzetlen emberi példákról, az épített református örökségrõl, a cigánymisszióról és az egyházi oktatásról is olvashatnak az egyesített Magyar Református Egyház lapjában. A szerkesztõk nemcsak az érintett egyházi intézményvezetõk véleményét kérték ki, hanem a világi szakterületeken dolgozó értelmiségiekét, gyülekezeti tagokét is. A Kálvincsillag minden egyháztaghoz akar szólni, bármely korosztályú és érdeklõdésû olvasó találhat benne számára érdekes írást – ahogy a más felekezetû vagy egyházhoz nem tartozó érdeklõdõk is. (Parókia.hu) JAKUS ÁGNES
Felelős szerkesztő: Fábián Tibor. Tördelőszerkesztő: Petrikó Ildikó. Korrektor: Oroszi Kálmán. Külmunkatársak: Balázsné Kiss Csilla, dr. Csohány János, Kupán Árpád, Lőrincz Lóránd-Péter, Orbán Levente, Tóth Zsigmond. Szerkesztőségi elérhetőségek: Harangszó, 410001, Oradea (Nagyvárad), str. Moscovei (Szilágyi Dezső u.) nr. 14. Tel.: 0259-416-067. E-mail:
[email protected]. Honlap: www.kiralyhagomellek.ro, www.harangszo.blogspot.com. A lapban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontját tükrözik. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Lapterjesztés: 0259-435-386 (Igazgatótanácsi Hivatal). Készült a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Szenczi Kertész Ábrahám nyomdájában. Felelős vezető: Wagner Erik.
