„Úgy nyírja a vaskorlátot, mint a vajat!” l 8. old.
Színésznövendékből immár pszichológus és blogger l 6. old.
Minden nap friss hírek!
Váci Napló Online
XXVI/2 * 2017. január 13. péntek
Hálapénztérkép készült: a váci kórházban szigorúak a szabályok
A váci kórházban 2012. július 1-jétől van érvényben az erre vonatkozó főigazgatói utasítás, és azt a dolgozók be is tartják - mondták lapunknak. l 7. old.
2
Váci Napló
Váci Napló
3
Megjött a járvány, Életet mentettek Vácott a tarol az influenza baptista szociális munkások M
A
Baptista Szeretetszolgálat házi segítségnyújtó szolgálatának munkatársai egy idős asszony életét mentették meg január 9-én, hétfőn Vácott. l munkatársunktól
Balogh Hajnalka szociális gondozó munkatársával reggel 9 órakor érkezett a háromemeletes váci társasházhoz és először kaputelefonon hívta a nénit, akiről a helyi kórház szociális osztályának vezetőjétől tudott. Próbálkozására senki sem jelentkezett, mint ahogyan a megadott telefonszámot is hiába hívta. Egy lakó se-
gítségével jutottak be a házba, de csengetésükre az ajtó mögül csak a néni kiáltását hallották: nem tudott felkelni és ajtót nyitni, hosszú ideje nem tudott enni és a gyógyszeréhez sem jutott hozzá. A gondozók haladéktalanul hívták a 112-es segélyhívót. A tűzoltók érkeztek először és a biztonság ajtó miatt létráról, az ablakon keresztül
jutottak be a lakásba, majd az ablakot betörve nyitottak ajtót a mentősöknek, akik azonnal megkezdték az idős személy ellátását. A néni elmondta, hogy két, vagy három napja fekszik már a földön, miután elesett. Nagy fájdalmak közepette teste kiszáradt és élete a kihűlés miatt volt a legnagyobb veszélyben. n
Késsel rabolt egy váci fiatal szombaton az utcán a városban R
ablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy fiatalkorú váci fiú ellen. l munkatársunktól
A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított január 7-én délután Vác egyik utcáján szólította le a sértettet és pénzt követelt tőle. Ezt azzal nyomatékosította, hogy egy kést vett elő, amit a sértett mellkasához nyomott, akinek a zsebéből kivette a benne lévő pénzt, majd elfutott a helyszínről. A váci rendőrök a bejelentést követően néhány órán belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalt, akit előállítottak, gyanúsítottként hallgattak ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. Az illetékes bíróság január 10-én az ügyészség javaslatára elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását. n
agyarországon influenzajárvány van - közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán. A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint az országban az elmúlt héten, az azt megelőző héthez viszonyítva, kétszeresére - több mint 16 ezerre - emelkedett, s ezzel átlépte a járványküszöböt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma - írták a közleményben. l munkatársunktól A betegek több mint 40 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt volt, csaknem 30 százalék a 35-59 évesek korcsoportjába tartozott. A megbetegedettek mintegy 16 százaléka gyermek, 14 százalékuk pedig 60 éven felüli volt. A tendenciát a váci háziorvosok is megerősítették. Az OEK jelentése szerint az év első hetében valamennyi megyében nőtt az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. Az orvoshoz fordulók aránya Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar megyében volt a legmagasabb - írja az MTI. Laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírus által okozott megbetegedést tíz területen - köztük Budapesten, és Pest megyében - diagnosztizáltak. Vácott is fokozatosan nő a tünetekkel orvoshoz fordulók száma. Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról az év első hetében Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok és Győr-Moson-Sopron megyéből érkezett egy-egy jelentés. A megbetegedések egy-egy óvodát, általános iskolát és kórházi osztályt érintettek. Az első héten vizsgált minták csaknem felében kimutatták az influenza vírust, ös�szesen 29 influenza A vírust és egy influenza B vírust azonosítottak - olvasható az OEK jelentésében. n
4
Váci Napló
Hajózási zárlat a Dunán, E-learning képzés a nem jár a komp sem tehetséges fiataloknak
A
Dunán kialakult jégviszonyok miatt teljes hajózási zárlatot rendeltek el kedden délután – közölte Budapest Főváros Kormányhivatala az MTI-vel.Vácon szünetel a kompközlekedés a zajló jég miatt.
Közleményük szerint a fővárosi kormányhivatala közlekedési főosztálya, mint hajózási hatóság, a vízi közlekedés biztonsága érdekében 16 órától elrendelte a korlátozást a folyó 1792 és 1433 folyamkilométere
között. Ennek nyomán Gönyűtől a déli országhatárig tilos a hajózás. Ez vonatkozik a komp- és révközlekedésre, valamint a budapesti szakaszon történő hajózásra is. A zárlat feloldása a jégviszonyok alakulásától függ – írta a kormányhivatal. A zárlat alól mentesülnek a folyamfelügyeleti és a vízügyi szervek hajói, továbbá a jégtörésben, valamint a segítségnyújtási, mentési munkálatokban résztvevő hajók. A hajózási zárlat visszavonásig érvényes – olvasható a hirdetményben. n
Ismét megrendezik a Váci Vízi Sportolók Bálját A
téli medencés versenyek közben még egy megmérettetés vár a Dunai Sárkányok Vácra. A tavalyi sikeres debütálás után, ismét közösen rendezik meg a Váci Vízi Sportolók Bálját a Vác Városi Evezős Clubbal, a Váci Kajak-Kenu Sport Egyesülettel, és a Váci Vasutas Sport Egyesülettel. l munkatársunktól
A rendezvény február 11-én 18 órakor kezdődik a Piarista Gimnázium dísztermében. A rövid műsor után zenével, tánccal és tombolával várják a vendégeket. A ven-
déglátásért ezúttal az Öreg Morgó Fatálas étterem felel. A talpalávalót a Szigorúan Ellenőrzött Fazonok szolgáltatják. A bálon csak előzetes regisztráció után lehet részt venni. Jelentkezés és jegyvásárlás február 3-ig. Belépő árak: 5.500 Ft/db, támogatói jegyek 1.500 Ft/db áron vásárolhatók a Lan-Co Kft-nél (Vác, Rádi út 42. Tel.: 27/301-876), vagy a Sárga fogó Barkácsboltban (Vác, Dózsa György út 53., 27/501-601). Minden érdeklődőt szeretettel várnak. További információk: www.dunaisarkanyok.hu, facebook: Dunai Sárkányok. n
A
tehetséges fiatalokkal foglalkozó Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programja felvételt hirdet februári kurzusaira, amelynek apropóján a program képviselői az ország több nagyvárosának középiskolájába látogatnak el. l munkatársunktól
Csütörtökön reggel a Boronkay György Műszaki Szakgimnázium és Gimnáziumban tartott előadást Tóth Károly, az MCC közgazdaságtan és üzleti szakirányának hallgatója, aki a megjelent 9-dikes és 11-dikes diákokkal ismertette a kollégium képzéseit, valamint saját tapasztalatait is. Mint mondta:
a program az országban egyedülálló módon, iskola mellett végezhető, ingyenes internetes társadalomtudományi képzést kínál olyan fiatal tehetségek számára, akik az átlagnál olvasottabbak, tájékozottabbak szeretnének lenni és érdeklődnek
a XX. és a XXI. század legfontosabb társadalmi, gazdasági, politikai eseményei iránt. 2017 februárjától nyolc teljes e-learning kurzussal várják a 1419 éves diákok jelentkezését az MCC középiskolás programjába. A programban való részvétel ingyenes, a távoktatási kurzusok mellett havonta, szombatonként megrendezett készségfejlesztő tréningekbe, és az ország egyik legjobb középiskolás közösségébe csatlakozhatnak be a tanulók. A képzésben részt vevő középiskolások tudományos igényű tanulmányok és videóelőadások segítségével ismerkedhetnek meg a jelenkor legaktuálisabb és legérdekesebb társadalmi, gazdasági problémáival. Mindeközben tagjaivá válnak egy azonos korú fiatalokból álló, intelligens
közösségnek, amelynek rendkívüli hatása lehet gondolkodásuk fejlődésére, világszemléletük tágulására – olvasható az intézmény felhívásában. További részletek: www.mcc.hu n
Váci Napló
5
Sálakció volt a váci főtéren Vigyél magaddal, ha fázol! V
ízkereszt napjának délutánján több tucat sál került fákra, padtámlákra, korlátokra, kopogtatókra Vác főterén, miután igen sokan csatlakoztak az alsóvárosi plébánia Szent Anna karitász csoportjának jótékonysági kezdeményezéséhez. l Ribáry Zoltán
A váci akciót kezdeményező Baricz Anikó, a karitász csoport tagja az interneten figyelt fel erre a különös adományozási ötletre, és arra gondolt, hogy nálunk is jó lenne megvalósítani. Székely Sándor, a csoport vezetője elmondta: folyamatosan gyűjtenek ruhaadományokat, ebből a készletükből is bőven jutott sál a főtérre, és lehetőségeik szerint egész télen rendszeresen pótolni szeretnék a gazdára találó darabokat. Papp Éva a világhálón olvasta a csoport felhívását, és több sállal érkezett a felkötöző találkozóra. - Nagyon jó ötletnek tartom az adományozásnak ezt
a formáját is, mert azon túl, hogy bárki kézzel fogható segítséget kaphat névtelenül, az akció egyúttal felhívja a
figyelmet a szolidaritás fontosságára - mondta, miközben felhurkolta egy padra a magával hozott, direkt ebből
Már nem kell áznia az utasoknak: új fedett buszváró készült a Csányi körúton
A
buszpályaudvar Csányi körút felőli oldalán, a tízemeletes épület előtt lévő megállóban eddig nem volt fedett buszváró, de most már van. l R. Z.
– Régi hiányt pótol ez a tetszetős buszváró, köszönet a megvalósításáért a Servitum Reklám Kft-nek, a cég ügyvezető igazgatójának, Csatári Endrének. Annál is inkább, mert, mint másutt is városszerte, ugyancsak adományként állították fel a beállót. Ami nagyon fontos fejlesztés,
az alkalomból vásárolt vadonatúj darabokat. A kezdeményezést ugyancsak felkaroló Váci Család- és Gyermekjóléti Központ igazgatója, Pető Csilla szintén kiemelte a felebaráti érzékenység élesztgetésének jelentőségét, mint fogalmazott, ez a fiatalos sál adományozó akció elsősorban erről szól. - Persze az is fontos, hogy így olyan rászorulóknak is meglepetést szerezhetünk, segítséget nyújthatunk, akik a világért sem keresnének fel semmilyen segítő szervezetet, bármennyire is szükségük lenne különböző dolgokra. Így viszont nem kell kérniük. Csak egyszerűen leakaszthatnak egy-egy sálat, amelyeket mások jó szívvel felkínáltak - emelte ki az igazgató. A január első teljes hétvégéjén ránk törő sarkvidéki hidegben igen hamar "elkeltek" az elsőként felkötözött sálak, remélhetőleg sokaknak melengető segítséget jelentve a zimankóban. "Vigyél magaddal, ha fázol!": a sáladományozó kezdeményezés az USAból, az Indiana állambeli Seymourból indult egyházi kezdeményezésre, helyi iskolás csoportok részvételével, és azóta már világszerte, így Magyarországon is számos helyszínen átvették az ötletet. n hiszen rendszeresen igen sokan várnak itt a kisváci városrészbe, azon belül a szérűskerti iskolaközpontba járó helyi buszokra, a Nógrád megye felé vivő távolsági járatokra – mondta helyszíni sajtótájékoztatóján Kovács Ágnes (képünkön), a választókörzet önkormányzati képviselője. A buszváró – az egységes összkép érdekében – a korábban elkészült hasonló beállók mintájára készült, ugyanolyan a megjelenése, aminek fontos elemei a borító paneleket díszítő szép fényképfelvételek (ezen a helyen Brezanóczy F. András, Kiss Dávid, Mészáros Laura, Székely Sándor és Tumbász András egy-egy fotója szerepel), amelyeket itt már a közvetlen környék rövid történeti leírása is kiegészít. n
6
Váci Napló
Kiderült Fruzsiról: színésznövendékből immár pszichológus és blogger
H
át bizony most azon kaptam magam, hogy tátva maradt a szám. Nem túlzok, tényleg így történt. A közösségi oldalon napi szemtorna-gyakorlatomat végezve - átfutom a velem megosztott bejegyzések címeit - megakadtam egy szövegen: „Üdvözlöm a Rendbenn blogon!” Aztán ránéztem a fotóra és... na, akkor maradt tátva a szám! Fruzsi nézett vissza rám, aki a Váci Napló rendszeres szerzője, hiszen tőle kapjuk a színházról szóló cikkek javát, s kiderült, hogy szép csendben itt mellettünk felcseperedett egy okos, művelt hölgy, aki most keményen belekapaszkodott a világ nagy bajainak egy kis gombolyagjába: „pszichológiai témákat fogok tárgyalni ismeretterjesztő célzattal, odafigyelve a szakmaiságra, egyszersmind a közérthetőségre” - írja. l Furucz Zoltán fotó: Nemes Kitti (Kitt-Katt Photography)
De olvassuk csak el, miket még: „Elkezdődött az új év, ideális időpont, hogy elindítsam régóta tervezett blogomat :), melyen pszichológiai témákat fogok tárgyalni ismeretterjesztő célzattal, odafigyelve a szakmaiságra, egyszersmind a közérthetőségre. Tisztában vagyok azzal, hogy blog révén nem lehet minden részletre kiterjedő írásokat közölni, egy-egy témának igyekszem minél több oldalát megvilágítani, a bejegyzéseket ezen felül továbbgondolásra ajánlom. Ezek az írások nem kívánnak helyettesíteni egy esetleges pszichológiai konzultációt, de hozzájárulhatnak az olvasó önismeretének fejlődéséhez, vagy kapcsolatai jobb megértéséhez, esetleg első lépést jelenthetnek a szakszerű segítség kérése felé. 2013-ban végeztem az ELTE-n okleveles pszicholó-
gusként, klinikai – és egészségpszichológia szakirányon. Már egyetemi tanulmányaim alatt bekapcsolódtam a váci Jávorszky Ödön Kórház pszichiátriai osztályának működésébe, tapasztalatokat szerezve pszichodiagnosztikában, csoportterápiában, egyéni szupportív terápiában egyaránt. Ugyanebben az időszakban, 2013-tól 2015-ig a váci g ye r m e kj ól é t i szolgálat önkéntes pszichológusaként is dolgoztam, a munka sokszínűsége - pszichológiai tanácsadás gyermekekkel, serdülőkkel és felnőttekkel, családi konzultációkon való részvétel, csoportterápia hajléktalanokkal, prevenciós fo g l a l ko z á s ok középiskolásoknak - a szakma számos oldalának megismerésére lehetőséget adott. Az itt szerzett egyik legfőbb tapasztalatom az volt, hogy sokkal hatékonyabban lehet változást elősegíteni az egyének életében a tágabb környezet, elsősorban a családtagok bevonásával. 2015 óta a Magyar Családterápiás Egyesület család– és párterápia képzésén veszek részt, jelenleg szupervíziós fázisban. Nagyon kedvelem a párokkal és családokkal való munkát. A blogon egyéni valamint családi és párkapcsolati szinten is kívánok foglalkozni a hétköznapi életünkben megjelenő helyzetekkel és azok pszichés vetületével, érzéseinkkel, gondolatainkkal, kapcsolatainkkal, valamint egészségünk megőrzésével kapcsolatos témákat is érinteni fogok, olykor kitekintve
klinikai, vagy pszichoterápiás vonatkozásokra is. Ezenkívül különböző művészetpszichológiai és művészetterápiás témákat is szeretnék a jövőben tárgyalni. Gyerekkorom óta a színházi világban tevékenykedek, gyerekként és serdülőként a váci Fónay - HUMÁNIA - Társulat növendékeként, később színészként, ‚színházcsináló-
ként’, rendezőasszisztensként a Váci Dunakanyar Színházban. Ez irányú érdeklődésem
mostanra összekapcsolódott pszichológiai tudásommal. Antalfai Márta nevéhez köthető művészetterápia képzést elvégezve, folyamatos jungi analitikus sajátélményű önismereti képződésem a Magyar C. G. Jung Analitikus Pszichológiai Egyesület kiképzőjénél, valamint személyes tapasztalataim is arra vezettek rá, hogy a különböző művészeti tevékenységek kitűnő lehetőséget teremtenek az önismeret fejlesztésére, képességeink, erőforrásaink tudatosítására, saját, egyéni útjaink megtalálására és felvállalására. Érdeklődésem középpontjában lelki tartalmaink megismerésének és szimbolikus kifejezésének, értelmezésének lehetősége, a művészeti tevékenységek (legyen az színészet, irodalom, zene, tánc, képzőművészet, film stb…) önismereti és gyógyító alkalmazása áll” - írja Fehérvári Fruzsina most induló blogjának nyitó cikkében. Érdekes és egyben nagynagy kitartást igénylő feladat olyan problémák kibogozásában részt vállalni, amelyek másoknak könnyes napokat, vagy éppen a reménytelenség lehangoló érzését hozzák el rendszeresen. Fruzsina erre vállalkozik. Szurkolok neki, hogy sikerüljön! Rendszeresen elolvasom majd új blogbejegyzéseit a most elindított rendbenn. blog.hu oldalon! n
Születésnapi ajándékot kaptak a kormánytól az autósok Ha eddig nem tudta, mikor jár le a jogosítványa, a jövőben könnyebb dolga lesz: a születésnapján. Már csak az évet kell megjegyeznie – arra viszonyt érdemes nagyon odafigyelnie. Egy új jogszabálynak köszönhetően a meghos�szabbított jogosítvány a jövőben nem az eddig megszokott öt vagy tízéves orvosi alkalmassági engedély időpontjáig, hanem a jogosítvány tulajdonosának az azt megelőző legutolsó születésnapjáig lesz érvényes. Az Infórádió információi szerint szélsőséges esetben ez akár 11 hónappal is megrövidítheti az öt, vagy tízéves időszakot. Ennek ellenére a jogosítvány meghosszabbításának költsége nem változik. Az indoklás szerint ugyanis az orvosi alkalmassági engedély érvényessége nem haladhatja meg az öt vagy tíz évet, így nem az azt követő, hanem az azt megelőző születésnap lesz a lejárati dátum. n
Váci Napló
7
Hálapénztérkép készült:
A párt közérdekű adatkérésekkel azért készítette el a
szerepe van a hálapénznek, másfél tucat helyen viszont nem fogadnak el a betegektől ilyet. Tizenöt intézmény nem szolgáltatott adatokat a felméréshez. - Tudjuk, hogy a váci kórházban elfogadják a hálapénzt, de olyan információt nem kaptunk, hogy ezt a jogszabályokat be nem tartva tennék - mondta lapunk érdeklődésére Fehér Zsolt, a Jobbik váci szervezetének elnöke. - Sajnos a paraszolvencia még mindig fontos a kórházakban az alacsony bérek miatt, ezért mi azt szeretnénk, ha 2020-ig az egészségügyi dolgozók bérének
hogy mi lenne a helyes megoldás. Sokan a teljes betiltása és az elfogadók példás megbüntetése mellett érveltek, végül azonban köztes megoldásként az intézmények vezetőire bízták, hogy hozzájárulnak-e a hálapénz elfogadásához, vagy megtiltják azt. Akkor számos helyen, például a veszprémi, a kecskeméti, a békéscsabai és a fővárosi Uzsoki kórházban is engedélyezték a dolgozóknak a hálapénz utólagos elfogadását, a kórházigazgatók azonban utasításukban mindenhol leszögezték: a paraszolvencia előre kikövetelése bűncselekmény. A váci kór-
meg a kórház jelenlegi főigazgatójától, Sámoly Görgytől. - A hatályos jogi szabályozás alapján az egészségügyi szolgáltató vezetőjének lehetősége van arra, hogy az alkalmazottai által elfogadható külön juttatásról – beleértve a hálapénzt is – külön utasításban rendelkezzen. A váci Jávorszky Ödön Kórházban 2012. július 1-jétől van érvényben olyan utasítás főigazgatói körlevél formájában, mely lehetővé teszi a hálapénz jogszabályokkal és szakmai szabályokkal összeegyeztethető módon történő elfogadását. A szabályozás alól nincsenek kivételezett osztályok, személyek, hivatások - válaszolta érdeklődésünkre a főigazgató. Az intézmény munkavállalóinak ismerni és maradéktalanul be is kell tartani a vonatkozó törvényi és egyéb jogszabályi előírásokat, vala-
térképet, hogy az emberek lássák: „az egészségügy mindennapi korrupcióját honnan kell kiirtani” - írják közleményükben. Adataik szerint mintegy hetven egészségügyi intézményben ma is fontos
emelését és a kórházak adósságának végleges rendezését követően azonnal meg lehetne szüntetni. A hálapénz kérdése 2012ben csúcsosodott ki, amikor széleskörű vita bontakozott ki,
ház akkori vezetője, Molnár Csaba azt közölte: dolgozóiknak a veszprémi utasítás tartalmának megfelelő főigazgatói körlevelet adtak ki. A szabályok lényegében azóta sem változtak - tudtuk
mint a szakmai, etikai elveket. - Kórházunkban az elmúlt években sem etikai, sem más jellegű vizsgálat nem történt hálapénz, illetve paraszolvencia tekintetében - tudtuk meg Sámoly Györgytől. n
a váci kórházban szigorúak a szabályok É vtizedek óta visszatérő téma a hazai egészségügyben a hálapénz kérdése. Történtek ugyan az elmúlt két évtizedben erőtlen próbálkozások a megszüntetésére, de végül egy köztes megoldásként fontos jogszabályokkal szabályozzák manapság az elfogadás lehetőségeit. A Jobbik nemrég elkészítette az országos hálapénztérképet, amelyen a váci Jávorszky Ödön Kórház is szerepel. l Furucz Zoltán
8
Váci Napló
„Zajlik a Duna! Kijött a jég a Korzóra! Úgy nyírja a vaskorlátot, mint a vajat!” O
dakint vacogunk, hiszen mínusz húsz fokot mutat a hőmérő a deákvári családi ház udvarán. Pedig az öregebb váciak talán még emlékeznek rá, volt ennél keményebb tél is a városban és környékén. Például 1940-ben, akkor mínusz harminc fokot is mértek. Az akkori váci eseményeket örökítette meg blogjában 2015-ben (dunaiszigetek. blogspot.hu) Szávoszt-Vass Dániel, aki Szabó L. Róbert közvetítésével Kloosterhuis Margaretha (Sidelszky Béláné) képeit is felhasználta. l munkatársunktól
75 éve már javában zajlott a tavaszi enyhülés a Dunán. Felszakadozott a jégpáncél és vígan csobogó patakok igyekeztek a havas tájon keresztül a Duna irányába - olvasható a két éve született bejegyzésben. Megteltek az árkok, tavak csillogtak a szántóföldön és a nagy folyó medre egyre jobban megemelte a rajta úszó, fél méter vastag jégtáblákat. Az olyan homorú kanyarulatokban, mint például a váci, a sodrás miatt több ember magasságig feltorlódhattak, ilyenkor semmi nem állhatott az útjukba. Még az Országház díszes vaskerítése sem... Gánti Tibor szemtanúként így számolt be a rendkívül ritka jelenségről: „...1940. március 19-én a tavaszi meleg leszedte rólunk a kabátot. Gyönyörű napsütéses idő volt. Kellett is a meleg, mert kegyetlenül kemény, havas volt a tél. A -30 °C nem volt ritkaság, a januári átlaghőmérséklet is megközelítette a -10 °C-ot. Súlyos, vastag hótakaró borított télen mindent. A háztetőnkről is le kellett hányni a havat, hogy össze ne roskadjon, s így az udvarban majdnem két méter magasan állt a hó. Nagyszerű várrendszert vágtunk bele, s a hócsaták nekünk, gyerekeknek rendkívüli élményt jelentettek.
A felnőttek már kevésbé örültek a kemény télnek, a főváros másfél millió pengőt fizetett ki hómunkára. Óriási összeg volt ez akkoriban. A kemény hideg és a nagy hó a vadállományt is megtizedelte: fogoly- és fürjállományunk lényegében azóta sem tudott magához térni. A Duna már decemberben befagyott. Örültek is a tahitótfalusiak, mert nem kellett a révért fizetniük; a lovas szánokkal közvetlenül, a Duna jegén hordták át az árut a váci piacra. A március azonban már a tavaszt hozta, a meteorológiai tavaszt, s ez megindította az
öntöttvas korlátját, iskolánk majd fél méter vastag téglakerítését. A bloghoz csatolt képek származásáról a beküldő, Szabó L. Róbert írt érdekes feljegyzést: „A képek régi tulajdonosa Kloosterhuis Margaretha (Sidelszky Béláné) volt. Vácott régen minden könyvtárjáró ismerte Gréte nénit, a könyvtárost. Gyerekként láttam először: idős, magas, nyugodt hölgy volt, a régi polgári világ tiszteletet keltő, és tiszteletet nyújtó világát éreztem benne. Sok évvel később magam is
került Magyarországra Hollandiából. Egyik első itteni élménye egy éjjeli szerenád volt, amit a város úri ifjai adtak tiszteletükre, ő és testvére az ablakban könyökölve hallgatták a meleg éjszakában a cigányzenés muzsikát, és egészen odavoltak a magyarok romantikus országától. Hollandiára szeretettel emlékezett vissza, figyelmembe ajánlotta kedves festőjét, bizonyos Fanhochot, akit én sajnos nem ismertem, ezen meglepődött. Mondta, eléggé híres, múzeuma is van. Csak később jöttem rá, hogy bizonyos Vangógról van szó, csak épp hollandusul. 1986-ban igen erős tél volt, nagy hóval. A régi időket idézve néhány fotót hozott a családi fényképes dobozból: 1940. március 17-én fotózta talán apja, vagy valamely családtag
olvadást. Nem egyszerre, lassacskán olvadt el a hótakaró. Tizenötödike táján azonban nagyon melegre fordult az idő, az olvadás a hegyekben is megindult. Tizenkilencedikére a Duna vize megemelkedett. -...a Korzóra!...mint a vajat! Megindult a Duna! Zajlik a Duna! Kijött a jég a Korzóra! Úgy nyírja a vaskorlátot, mint a vajat!... Rohantunk a Dunapartra. A látvány félelmetes volt. A jégtáblák vastagsága megközelítette a fél métert. Óriási recsegéssel-ropogással torlódott a jég, helyenként a magasba emelkedett, majd bukott alá, s közben úgy mellékesen, szinte észrevétlenül elnyírta a Duna-korzó vastag
könyvtárosként lettem a munkatársa, ő semmit sem változott: ugyanaz az idős, magas, nyugodt, tiszteletet keltő és nyújtó polgári hölgy. Elmondta, hogy a harmincas években, lánykorában
a váci korzóra feltoluló jeget. A képeket nekem adta, őrizzem tovább én.” Érdekes emlékek a város történetéből. Már csak kevesen vannak, akik látták 1940ben a nagy, jeges Dunát. n
Váci Napló
9
Az irodalmi szalon első Meg is büntethetnek, ha a Ligeti tavon korizol vendége ebben az évben és tilos a Ligeti dik éve lehetőséget ad a téli Nyáry Krisztián lesz Veszélyes tó jegére lépni! Az ext- sportok kedvelőinek a főtérém hideg miatt az ország legtöbb állóvize jég alá került csakúgy, mint a ligeti horgásztó. Míg a Balatonon, vagy a Velencei tavon – bizonyos jégvastagság mellett – engedélyezett a korcsolyázás, addig Vácon erre nincs lehetőség. l munkatársunktól A katasztrófavédelem munkatársai a városi televízió érdeklődésére elmondták: tavanként eltérő, hogy milyen az optimális jégvastagság, így
ren, ahol jelenleg is üzemel a jégpálya. A Ligeti tó esetében az adja veszélyforrást, hogy a vízben többfelé lehetnek melegebb vizű áramlatok, ami elvékonyíthatja a jégtakarót – mondta el a horgászegyesület munkatársa az ES tévének. A tavat legközelebb a tűzoltók vehetik majd igénybe, akik a héten tartanak gyakorlatot. Ennek keretein belül búvárokat vetnek be és felmérik a jég állapotát, valamint szimulálnak egy balesetet is. Azokon a tavakon, ahol enge-
A
Váci Irodalmi Szalon első vendége 2017-ben Nyáry Krisztián lesz, akit olvasmányosan megírt, irodalmi Facebook-bejeg yzései kapcsán ismert meg az ország. l munkatársunktól
A tájékozottabbak esetleg azt is tudják róla, hogy reklámszakember, és a könyv-
kiadásban is otthon van. De ki ő igazán? És mit tud, ami miatt novemberben kígyózó sor fogadta őt a Festői szerelmek című legújabb könyvének bemutatóján? Többek közt erre is keresi majd a választ az est házias�szonya, Matkovich Ilona. Időpont: 2017. január 20. 18 óra. Helyszín: Váci SZC I. Géza Király Közgazdasági Szakgimnáziuma (Vác, Géza király tér 8.). n
Brutálisan megkopaszthatják az ittas vezetőket
a helyi terület kezelőjének egyénileg kell megállapítani, hogy az állóvíz alkalmas-e korcsolyázásra. A váci Ligeti tavat is jég borítja, ugyanakkor felületére tilos rámenni, hiszen a város nem tudja biztosítani a felügyeleti és egyéb kötelezettségeket. Az önkormányzat azonban már máso-
délyezett a jégre menni, ott is érdemes néhány alapszabályt betartani. A szóvivő azt tanácsolja: ha valaki alatt megrepedne a jég, az hasaljon le és négykézláb próbáljon kijutni a partra. Azok pedig, akik nem a kijelölt helyen mennek fel a jégre, több tízezer forintos büntetésre számíthatnak. n
Drasztikusan nőtt a kártérítés címén bevasalható összeg: az eddigi másfél millió helyett idén 5 millió forintot is behajthat a biztosító azon az autóson, aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt okoz nagy anyagi kárral járó balesetet. Több ponton jelentősen változtak a kötelező gépjármű felelősség-biztosításra igénybe vehető kártérítés feltételei, s mivel vélhetően a korábbinál nagyobb erőkkel fogják behajtani az akár több százezresre duzzadt úgynevezett fedezetlenégi díjat, érdemes mindenkinek átnéznie, befizette-e rendszeresen a kötelezőjét. Várhatóan még több társaság fogja bírósági úton behajtani ezt a fajta „kintlévőséget”, ezért érdemes mindenkinek átnéznie, rendszeresen befizette-e a kötelezőt. n
10
Váci Napló
A nehéz helyzetbe került szobi család köszönete
M
int korábban megírtuk, a két ünnep között az év végén kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy száz négyzetméteres családi ház tető- és lakótere Szobon, a Rév utcában. A nehéz helyzetbe került család megsegítésére azonnal megmozdultak az ismerősök. A Váci Napló is felhívást tett közzé. l munkatársunktól
Szinte azonnal megmozdultak az emberek, hogy segítsenek a bajba jutottaknak, hiszen egy négy gyermekes család új háza gyulladt ki és mindenük bennégett. Dr. Bozsai Gábor, Vámosmikola akolitusa mozgósító felhívást tett közzé több fórumon is. Szerkesztőségünk nemrég az alábbi levelet kapta az érintett családtól: „A mindennapok szürkesége miatt hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a világ csak önmagával foglalkozik és ha nem is mindenki, de a többség a saját javát keresi. A bennünket ért jelentős
anyagi kár után, mindenek előtt hálát adva a mindenható Istennek, hogy élünk és mindannyian egészségesek vagyunk, olyan méretű önzetlen segíteni akarással és olyan együttérző szeretettel találkoztunk, amilyet elképzelni sem mertünk. A törődés és a segítség minden fajtáját hálásan megköszönve kívánjuk, hogy bár nem ilyen áron, de mindenki megtapasztalhassa azt a szeretetet, amit nekünk állt módunkban megismerni. Legtalálóbban ezt Barsi Balázs fogalmazta meg eképpen: Mindig jót tenni nem tudunk, mindig imákat mondani, igét hirdetni nem tudunk. Szeretni viszont megszakítás nélkül tudunk, és valójában ez az az állandó, a szüntelen folyó imádság, melyről Jézus beszélt, és amelyre példát mutatott: egész lényünkkel Isten felé fordulunk, és őt közvetítjük embertársainknak, személyünkön át transzformálva az ő szeretetét.” Hálás köszönet minden segítségért!” - írja a Sági család Szobról. n
híreink a vaci-naplo.hu oldaláról
Bajban a denevérek! Ne bántsa őket, csak fáznak! Az extrém hideg miatt drasztikusan megszaporodott az emberi segítségre szoruló denevérek száma. A fagyos időben repülésre képtelenné váló állatok a földre zuhanva percek alatt elpusztulhatnak. Aki földre hullott denevért talál, könnyen megmentheti az életét! Hívja fel ezt a telefonszámot: 06-30/689-2727, segítenek! Az, akinek nincs pénz a telefonján, csörgesse meg a számot, a madármentő állomás visszahívja!
Segítettek a váci Príma áruházak
Új fizető parkolók Budapesten, Vácon is téma lesz. Rossz hír a Budapestre autóval utazó váciaknak: a 2017-es évben is több területet vonnak be a fizetős zónába Budapesten, parkolójegykiadók érkeznek Zuglóba, Angyalföldre és vélhetően a XI. kerület több részéből is kiszorulnak majd a nem helyi lakosok. Még rosszabb hír, hogy nagyon valószínű: a mélygarázs átadása után ismét fizetős lesz a felszíni parkolás a városban. Az önkormányzat ugyanis várhatóan a megnyitás után újra napirendre tűzi a parkolás teljes felülvizsgálatát.
A karácsonyi ünnepet igyekeztek még örömtelibbé tenni a váci Príma áruházak. Az elmúlt évekhez hasonlóan munkatársaik felkutatták azokat, akik segítségre szorulnak. Karácsonyra öt családot támogattak élelmiszercsomaggal és játékokkal Vácon és környékén. Decemberben a Nagymaroson megrendezett karácsonyváró programon is ott voltak, édességgel, teával, vendégváró termékekkel támogatták a rendezvényt. Emellett a nagymarosi művelődési ház felújításában segítették az önkénteseket szendvicsekkel, innivalóval. n
Alagút és völgyhíd is lesz az épülő M0-áson. Teljes kört alkothat a budapesti körgyűrű, az M0-ás autópálya, ami azért is jó hír a váciaknak, mert ha a Balaton vagy Bécs felé indulnak, nem Budapesten keresztül kell átvergődni az autópályákig. A legújabb szakaszon alagút és völgyhíd építése is a tervek között szerepel. Bár konkrét időpontot és összeget nem árultak el, annyi tudható, hogy lassan teljes kört alkothat az M0-ás autópálya. Budakeszinél ráadásul egy 5-10 kilométer hosszú alagút is épülhet, valamint völgyhíd is lehetséges a még hiányzó szakaszon. n
Váci Napló
11
Soha nem késő életmódot váltani M
ezítlábas szuperhős kézikönyv - ez a címe a Vácott élő Sinka Miléna közelmúltban megjelent, önéletrajzi alapú tanácsadó kötetének, ami iránt igen sokan érdeklődnek. l Ribáry Zoltán
Amikor találkozásunkkor rákérdeztem, hogyan határozná meg tevékenységét, foglalkozását, a szerző - aki kétgyerekes édesanya - rábólintott, hogy el tudja fogadni a gasztro blogger titulust is, hiszen rendszeresen ír az interneten újabb és újabb tapasztalatairól, de szavai szerint jobban meghatározza hivatását-küldetését a táplálkozási- és életvezetési tanácsadó meghatározás.
Sinka Miléna a testkondicionálás kapcsán hangsúlyozta a fokozatosság, a saját határok felismerésének és elfogadásának jelentőségét. - Én is fokozatosan haladok előre ezen a téren. Ma már ott tartunk több társammal, hogy például télvíz idején is rendszeresen úszunk kicsit a Dunában, ez nagyon jó hatással van a vérkeringésre, az immunrendszer erősítésére. De természetesen senkinek nem javaslom, hogy kellő felkészülés híján már holnap kipróbálja - mondta a tanácsadó. - Persze alaposan fel kellett készülnöm arra, hogy tanácsadásra vállalkozhassak, egyre gyarapodó saját tapasztalataim mellett különböző, főképp online tanfolyamokon is nagyon sok ismeretet szereztem - említette Sinka Miléna. A kérdésre, hogy kiknek szánja a kézikönyvet, nem emelt
ki konkrét célcsoportokat, de mint elmondta, elsősorban 25 és 40 év közötti nők, édesanyák érdeklődnek, ugyanakkor egyre több férfi is igényli az ilyen jellegű tanácsadást. - A fő üzenet az, hogy bárki bármikor dönthet úgy, hogy a jövőben egészségesebb életmódra vált, ez soha nem késő - hangsúlyozta a szerző. A kézikönyv öt nagyobb fejezetre tagolódik: az első rész az emberi test bemutatásával foglalkozik. A következő arra tér ki, hogyan lehet elvégezni a szervezet "nagytakarítását". A harmadik fejezet a közvetlen környezet szükségesnek mutatkozó átalakítására vonatkozik. A negyedik rész azzal a gondolattal jellemezhető, mennyire fontos használni és hasznosítani a természet ere-
jét, így például a napsütést vagy ellenpontként az extrém hideget. Végül az ötödik fejezet a lelki béke megteremtésének fontosságára, az egészségesebb élethez szükséges egyéni célok megfogalmazására fókuszál. - Megjegyzem, önéletrajzi ihletésű a kézikönyv abból a szempontból, hogy közzé teszem saját tapasztalataimat az egészséges táplálkozás, a testedzés jótékony hatásai kapcsán. Ezzel együtt tudni kell: nincsenek új nagy találmányok, csak újra meg újra felfedezhetjük és adaptálhatjuk a jó gyakorlatokat. Tehát jobb, ha nem fogadjuk el kritikátlanul a trendinek kikiáltott tanácsokat, inkább a józan eszünkre hallgatva tegyünk vagy ne tegyünk dolgokat - figyelmeztetett Sinka Miléna.
Azért egy-két alapvetést leszögezett. Így például azt, hogy a rendszeres testmozgás kiemelkedően fontos, de sokan vannak, akiknek akár egy-egy kiadós séta is megteszi hetente többször, másoknak viszont ennél többre, akár sokkal többre lehet szükségük. A táplálkozás vonatkozásában pedig megfogalmazta a javaslatot, hogy jobb tartózkodni a készételektől, és helyettük friss alapanyagok felhasználásával összeállítani az étrendet, még ha ez időigényesebb is. Terveiről szólva Sinka Miléna elmondta: januártól életmódváltó tanácsadó programokra hívja és várja az érdeklődőket, 30 napos turnusokban, az egyes foglalkozásokon bevezetésként ismeretterjesztő előadásokat hallhatnak a jelentkezők, ezt követően ötven percnyi közös testedzés következik. Bővebb információ: info@ mezitlabasszuperhos.hu n
12
Váci Napló
Vác Város Önkormányzat nevében és képviseletében a Váci Városfejlesztő Kft Vagyonhasznosítási részlege hirdetései: Beépítésre alkalmas ingatlanok eladásra: - Vác, Budapesti főút 2-8. szám alatti „volt Karacs Kollégium” 3765/1 hrsz-ú kivett kollégium művelési ágú ingatlant (jelentkezés sorrendjében) Beépítetlen terület értékesítésre: - Vác, Deákvár-Bácska városrész, Satu utcában lévő, 5189/12 hrsz-ú kivett beépítésre alkalmas ingatlan - Vác, Csuka telep, 402/57 hrsz-ú, 4277 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlan Nem lakás célú helyiségek bérbeadásra: - Vác, Március 15. tér 16-18. fsz. 8. szám alatti, 3192/A/8 hrsz-ú, 11,7 m2 alapterületű, nem lakás célú helyiség - kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre - Vác, Március 15. tér 17. szám alatti, 3105/A/2 hrsz-ú, 120 m2 alapterületű, nem lakás célú helyiség – kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre - Vác, Zöldfa utca 1. szám alatti, 4520/A/1 hrsz-ú, 142 m2 alapterületű, nem lakás célú helyiség - kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre - Vác, dr. Csányi László krt. 45. szám alatti, 3173/A/5 hrsz, 51,88 m2 alapterületű, nem lakás célú helyiség – kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre - Vác, Deákvári főtér 987/8/A hrsz-ú autóbuszvárós pavilon, 47 m2 alapterülettel - kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre - Vác, Radnóti úti buszmegállónál 2 db pavilon (külön-külön), 13-13 m2 alapterülettel - kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre - Vác, Zöldfa utca 33. szám alatti, 4526 hrsz-ú, 31 m2 alapterületű, nem lakás célú helyiség - kereskedelem - szolgáltatás tevékenységi körre - Vác, Március 15. tér 16-18. fsz. 1. szám alatti „volt Copy Special”, társasházi, 3192/A/1 hrsz-ú, 44,5 m2 alapterületű, nem lakás célú helyiség - kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre - Vác, Budapesti főút 21. szám alatti, társasházi, műemléki épület, 3518/A/1 hrsz-ú, 39 m2 alapterületű, nem lakás célú helyiség - kereskedelem - szolgáltatás tevékenységi körre - Vác, Deákvári fasor 2. szám alatti iroda épület, melléképület szabad helyiségei, területei - iroda, nyitott szín, szabad terület, raktár-tároló célra Lakások: Szociális alapon bérbeadásra: - Vác, Árpád út 85/B fsz. 1. (1,5 szoba) Értékesítésre: - Vác, Piarista utca 2. fsz. 4. (nyílt pályáztatással, csereingatlan beszámításával) - Vác, Ulrich köz 3. fsz. 1. (nyílt pályáztatással) Pályázat feltétele, teljes szövege letölthető: www.vacholding.hu és a www.vac.hu honlapról Információ: Váci Városfejlesztő Kft. Vagyonhasznosítási részleg Tel.: 27/510-103 és 27/510-104
Váci Napló
13
Újra kutya ivartalanítási akció van a Kedvenc Állategészségügyi Közponban
petefészek cisztásságával függ össze - mondta a szakember. Olvasói érdeklődés alapján megkérdeztük a szakembert a kutyák mikrochipjeihez tartozó adatok frissítésének tudnivalóiról, ebben az évben. - A chipekhez tartozó adatbázist a magyarországi praxisjoggal rendelkező állatorvosok aktualizálhatják. Így kiemelem, hogy ivartalanítási akciónk ugyancsak kiváló alkalom a gazdiknak az esetleges változások rögzíttetésére, de természetesen bármilyen más kezelés, kontroll alkalmával is elvégezhető a minimális térítési díjú adatfrissítés. Ami tényleg nagyon fontos, különösen a gazdi lakcíme, e-mail címe, de mindenekelőtt telefonszáma esetleges változása vonatkozásában - hívta figyelmet végül dr. Balogh Béla állatorvos. n
J
avában tart a már hagyományos év eleji kutya ivartalanítási akció a Kedvenc Állategészségügyi Központban (Vác, Rádi út 18.). A hónap végéig élhetnek a gazdik ezzel a kedvezményes lehetőséggel, mely alkalom lehetőséget nyújt a chipek adatainak aktualizálására is. l Ribáry Zoltán
Dr. Balogh Béla állatorvos, a központ tulajdonosvezetője elsőként a kan egyedek ivartalanításának jelentőségéről beszélt lapunknak. - A beavatkozás fő lényege, hogy ezzel jó esél�lyel megelőzhetjük kedvenceiknél az időskori prosztata-megnagyobbodást, illetve- gyulladást vagy legrosszabb esetben az ilyen daganatot, továbbá a gátsérvet és a végbéldaganat kialakulását is. Jó hír, hogy a műtétet elég öthat éves kor után elvégezni. Ugyanakkor jó tudni, hogy a fiatalabb korban végre-
hajtott műtét mentesítheti a gazdákat kutyájuk esetleges agresszív hajlamának kellemetlenségeitől, illetve főleg a kisebb testű fajtákra jellemző hiperszexualitással járó gondoktól - sorolta a szakember az állat-egészségügyi előnyöket. A szuka kutyák vonatkozásában a gazdik szempontjából kiemelte, hogy mentesülnek a kedvencek tüzelésével együtt járó kellemetlenségektől, így a koszolástól, agresszív viselkedéstől, a kan egyedek vonzásától. - A kutyusok egészségére gondolva pedig fontos, hogy a beavatkozással megelőzhető a cukorbetegség kialakulása, az emlődaganat, a petefészek elfajulása, rosszabb esetben rákos megbetegedése, a méhdaganat- vagy gyulladás, az álvemhesség. Utóbbi falkában kívánatos lehet, hiszen az ilyen egyedek segíthetnek a kölykök ellátásában a valódi szülő egyedeknek, de egyedül tartott kedvenceknél gondot okozhat a pangó tej. Egyébként ez a sajátos élettani jelenség a
KEDVENC
Állategészségügyi Központ
Vác, Rádi út 18. www.kedvencallat.hu
Január 31-ig IVARTALANÍTÁSI AKCIÓ kutyák számára TÖBB MINT 40% KEDVEZMÉNNYEL! További információk
Rendelőnk nyitva tartása: hétfő – péntek: 8-tól 19 óráig, szombat – vasárnap: 8-12, ünnepnapokon: 8-12 Állatpatika: hétfő – péntek: 8-19, szombat - vasárnap: 8-12 Telefon: rendelő: 06-27/501-720 ügyelet: 06-20/916-0720
14
Váci Napló
Kézilabda: a váci győzelemnek nem nagyon örült Vlagyimir A
z első félidő közepétől gyakorlatilag nem forgott veszélyben a váciak győzelme a női kézilabda bajnokság első osztályában a szombati mérkőzésen: Ipress Center-Vác – MTK Budapest 31–22 (13–10). l munkatársunktól
Hosszú szünet után folytatódtak a küzdelmek a bajnokságban az év végén, s az esztendő első hazai meccsén teltház várta a csapatokat a sportcsarnokban. A váci lányok lassan melegedtek bele a játékba, de aztán helyenként látványos játékkal, sima mérkőzésen hozták a két pontot. Vlagyimir Golovin, a budapestiek edzője a játékvezetőket is hibáztatja a vereségért. - Egy komoly nyomást kaptak a játékvezetők az ellentétes padról, összezavarodtak. Nem mondom, hogy ők befolyásolni akarták a meccset, de voltak olyan fújások, amit a lelkünk nem
nagyon tudott elviselni. Mi is összezavarodtunk, ott elindult egy kis törés és utána csak szaladtunk az eredmény után. Igazából sportértéke nem sok volt – mondta a tréner a meccs után. A váciak edzője, Szilágyi
kezésben estünk kicsit vissza, amikor már úgy kezdtünk betalálgatni. Viszont a második félidővel maximálisan elégedettek lehetünk, mint védekezésben, mint támadásban. Jól játszottunk, tudtunk a végén egy örömjátékot is produkál-
Zoltán a csapatát dicsérte. - Az elején jól kezdtünk védekezésben, viszont a támadásban a befejezésekkel problémáink voltak. Abramovics Elena remekül védett az első 10-15 percben. Az első félidő második felében a véde-
ni, sikerült végre kiszolgálni hazai pályán lelkes közönségünket. Nagyon örülünk neki, hogy magabiztosan tudtunk itthon tartani a két pontot – mondta a klub honlapjának tudósítása szerint. (fotó: vacinkse.hu) n
Sipekitől elköszöntek
S
zerdán kezdődött meg a tavaszi szezonra a felkészülés a Vác FC-nél, de máris meglepő hír érkezett a klub háza tájáról: közös megegyezéssel szerződés bontottak Sipeki Istvánnal. A rut i n o s , számos NB I-es csapatot megjárt, azonban profi pályafutását csapatunkban kezdő Sipi 2015-ben tért vissza Vácra. Az elmúlt két idényben 27 NB II-es mérkőzésen lépett pályára, melyeken 1 gólt szerzett. Az aktív játék mellett a Vác VLSE-nél mint utánpótlás edző is tevékenykedett – olvasható a klub honlapján. “Klubunk köszönetét fejezi ki Sipeki Istvánnak az elmúlt másfél évben végzett áldozatos munkájáért, további sport és edzői pályafutásához sok sikert és kitartást kíván!” – írják a közleményben. n
Új, külföldi jobb átlövőt igazolnak, de még titok, hogy kit
E
gy hete kezdték meg ismét a közös munkát a Váci KSE játékosai, hiszen bár a kézilabda-bajnokság szünetel a Franciaországban megrendezésre kerülő világbajnokság miatt (amelyre egy váci játékos se kapott meghívót a nemzeti csapatokba), de a Liga Kupában továbbra is számos összecsapás vár Koller Tamásékra. l munkatársunktól
- Szerencsére jó állapotban tért vissza minden játékos a téli pihenőről – tájékoztatta a Váci Naplót a gárda vezetőedzője, Gúnya Péter. - Napi két edzéssel készülünk fel a februárban folytatódó bajnoki meccsekre és a számunkra nagyon fontos, Ferencváros elleni Magyar Kupa-találkozóra. Az első két napban még könnyített munkát végeztünk, azt követően pedig
már a teljes felkészülésen volt a hangsúly. A fiúk keményen dolgoznak az edzések során továbbra is. A felkészülés során a Liga Kupa-meccseken edződik a gárda, az év első mérkőzésén, a Cegléd ellen egy gólos, 2726-os vereséget szenvedtek a srácok idegenben. Érdekesség, hogy míg a váciaktól hatszor is leküldött egy-egy játékost kettő percre a pályáról a játékvezetői páros, addig a hazaiaktól egyet sem. - Minden meccsen, még a Liga Kupában is győzni szeretnénk, de vannak fontosabb céljaink is – tért rá a ceglédi meccsre a tréner. - Számunkra most fontosabb az, hogy minél jobban szerepeljünk a Magyar Kupában és a bajnokságban is, így igyekszünk ez idő alatt mindenkit megfelelő állapotba hozni. Emellett a téli szezon so-
rán mindig felmerül a kérdés, hogy lesz-e erősítés egy keretben. A szerkesztőségünk birtokába jutott információk szerint belső pozícióban várható egy új játékos, akit a héten jelentenek be. Az új csapattag már a héten együtt edzett a gárdával, részt vett egy próbajátékon, amelyen meggyőzte a szakmai stábot. Az új játékos posztját tekintve jobb átlövő, amelyben hiányosságot szenved a csapat Bartók Donát Lemgóba szerződése óta. De azt is meg-
tudtuk, hogy a légióskvótát tekintve nem lesz könnyebb helyzetben a klub, hiszen külföldi kézilabdázóról van szó, az erősítést jelentő magyar állampolgárságú játékost ilyenkor nehéz megszerezni. Az új játékos jó esetben már a csapat következő Liga Kupa mérkőzésén pályára léphet, amelyre kedden kerül sor, a legutóbbi ellenfél, a Cegléd ellen. Az összecsapásra 18.30-kor kerül sor a Bán Márton utcai városi sportcsarnokban. n
Váci Napló
15
Laller sajnos feladta a Dakart, helikopterrel mentették ki
M
inden kezdet és vég nehéz, de egy álmot feladni, a szív helyett ésszel cselekedni, az talán mindennél fájóbb. Ezzel a keserű tapasztalattal gazdagodva fejezte be a verseny érdemi részét Horváth Lajos, Laller. Horváth Lajossal, a Dakar újoncával, a váciak hősével a kiállását követő este folyamán sikerült felvenni a kapcsolatot. Laller azóta is a verseny helyszínén van és figyelemmel kíséri az eseményeket. l Tóth Krisztián Márk sportivo.hu
„A harmadik nap első részét még sikeresen teljesítettem, de a speciál szakasz már sajnos megoldhatatlan feladatok elé állított. Körülbelül 30-40 kilométerrel az etap kezdete után a borzasztó mély talajban többen is elakadtunk, autók, quadok és motorok egyaránt bajba kerültek. A problémát tovább fokozta a tény, hogy egy kiszáradt tó medrébe érve eltévedtünk, és a több választható nyom közül sem sikerült megtalálni az egérutat. A keresgélés során egy alkalommal majdnem le is estem a tátongó szakadékba. Az idei évre nehezítették a navigáció szabályait is, így nyugodtan mondhatom, teljes mértékben magunkra voltunk utalva. A kezdeti tanácstalanság után kisebb bolyba verődve folytattuk az utunk, és rá is találtunk a helyes útra – azonban ekkor én szerencsétlenül elestem, a többiek pedig tovább száguldottak. Annyi erőm nem maradt, hogy felállítsam a gépet, így kénytelen voltam meghozni életem legnehezebb döntését. A kimerültség, a teljes kiszolgáltatottság és a halálfélelem egyszerre kavargott bennem, közben szépen lassan már a motorban található vízkészletet is feléltem. Hosszú órákig nem járt felém senki, így megnyomtam a konzo-
lon lévő segélyhívó gombot, amivel értesítettem a szervezőket. Beszéltünk telefonon is, helikoptert küldtek értem egy orvossal, aki nyomban megvizsgált. Miután végzett, már vissza sem engedett, azt mondta, hogy a végletekig elkészültem, és itt a vége. Leszerelték minden műszerem, majd felszálltunk. Nem szégyellem, sírva hagytam ott a motorom… Egy repülőtérre vittek, ahol több sérült versenyző is várta, hogy együtt továbbinduljunk a San Salvador de Jujuy-i táborba. Nagyon el voltam keseredve, de ezeket a srácokat látva hálát adtam a jó istennek, hogy nem lett komolyabb bajom. A szerenc s é t l e ns é ge met még tovább tetézte, hogy a repülő San Salvador felé komoly viharba került és vissza kellett térni a kiindulási pontra. Végül itt éjszakáztunk, a szervezők nagyon kedvesek voltak, elszállásoltak és étellel kínáltak bennünket. A vacsora alatt beszélgettem a többiekkel, köztük öreg dakaros rókákkal, akik mind azt hangsúlyozták, hogy nem vészes, ami történt, ez abszolút benne van a pakliban. Ugyan ettől még nem fáj kevésbé a dolog, de most döbbentem rá igazán, hogy mit is jelent a Dakar Rallye. A konklúzió, amit jelenleg képes vagyok levonni, az az, hogy százszor-ezerszer nagyobb megterhelést jelent az egész, mint ahogy elképzeltem. Iszonyatos a mentális kihívás, tulajdonképp en-
nek lettem én is az áldozata. Utólag már nagyon-nagyon bánom, hogy megnyomtam azt a gombot, és borzasztóan üresnek érzem magam miatta. Lehet, hogy mégis tudtam volna folytatni…? Most már nem érdemes ezen rágódni. Jelenleg épp úton vagyunk a csapattal Bolíviába, és rettenetes érzés látnom a még versenyben lévő pilótákat… Hogyan tovább? A napokban eldől, hogy hazautazunke, vagy elkísérjük a fiúkat a
Aki azóta is ott van a helyszínen és segít másokat. „A versenyzésem feladása körüli dolgokkal kapcsolatban már talán mindent tudtok. Ahogy visszavittek a táborba, egy gyors ölelés páromnak, reggeli, és már indultunk is tovább. Az élet és a Dakar nem áll meg… Igaz, nekem már csak turistaként folytatódik. Végre elértünk egy olyan benzinkútra, ahol van wifi és be tudok jelentkezni, hogy tudassam: minden rendben van velem. Mondjuk ez enyhe túlzás, testileg nincs különösebb probléma, de lelkiekben nagyon megviselt ez az egész. Kétségek gyötörnek, vajon jól döntöttem-e, főleg akkor,
végéig, egyfajta tapasztalatszerzés gyanánt. Ami biztos, ha következőleg belevágok, sokkal keményebb felkészülést, és összeszedettebb előkészületeket igényel majd ez a feladat. Erre nem tudom, mikor kerülhet sor, de nem hiszem, hogy mindez jövőre lesz. Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy ide még vissza kell térnem! Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek a hihetetlen támogatásért, a váciaknak a szurkolásért, és természetesen a szponzoraimnak, akik nélkül az álmomból sosem lett volna valóság!” – mondta Laller.
amikor látom a motorokat versenyben. Alvás helyett egész éjszaka az okokat kutattam, mi vezetett odáig, hogy muszáj volt megnyomni azt a bizonyos gombot. Valószínű jó néhány álmatlan éjszakám lesz még emiatt… Szerencsére elértük Bolívia határát és az események egy kicsit lefoglaltak. Na meg a bonyodalmak, amik ezután következtek Tupizában, a szállásunkon. De ez is megoldódott, így nyugovóra tértünk, hogy kialudjuk magunkat a másnapi etap előtt. Hiába nem vagyok már versenyben, számítanak rám a srácok a napi feladatokban.” n
16
Váci Napló
A Danubia talents nyertesei ismét Vácon zenélnek
A
tavalyi évben rendhagyó esemény megrendezésére került sor Vácon, a Váci Híradás Centrumban. A Váci Közéleti Egyesület támogatásával egy nemzetközi zongoraverseny került megrendezésre még októberben. l munkatársunktól
Az I. Danubia Talents Nemzetközi Zenei Versenyre 28 országból érkezett 108 nevező, hogy megmérettesse zenei tudását, tehetségét a japán, svájci és magyar tagok-
ból álló szakmai zsűri előtt. A verseny célja a fiatal tehetségek felfedezése volt, zenei tanulmányaik elősegítése, ösztönzése. Valamint a magyar kultúra, a méltán híres zenei hagyományok megismertetése és népszerűsítése, mind a magyar, mind pedig a külföldi résztvevők számára. Illetve megismertetni, a kiemelkedő és egyedülálló szépségű magyar tájat, a Dunakanyart és a történelmi jelentőségi Vácot. A nagy sikerre való tekintettel 2017-ben is megszervezésre kerül ez a zenei verseny,
Orvosi ügyelet Vácott az éjs zak ai or v os i ügyel et a 0627/306-090 telefonszámon hívható, hétfőtől csütörtökig este 7 óra és reggel 7 óra között, illetve pénteken 16 órától hétfőn reggel 7 óráig, helye a dr. Csányi László körút 47. szám alatt. Munkaszüneti napokon 24 órában! Vidéki házior vosi ügyelet (Kosd, Acsa, Csővár, Püspökhatvan, Galgagyörk, Rád, Penc, Kisnémedi, Püspökszilágy, Sződ, Csörög, Sződliget, Vácduka, Vácrátót, Váchartyán): hétköznapokon 17 órától másnap reggel 7 óráig. Szombaton, vasárnap és ünnepnapokon, valamint továbbképzési napokon 24 órás, egész nap. Az ügyelet helye: váci mentőállomás, tel.: 06-27/314-862. Mentők (súlyos esetben): 104.
melyet egy nyári tábort követően hallgathatunk meg. Az idei évad nyitányaként a tavalyi abszolút győztesek érkeznek Vácra, hogy egy újévi, jótékonysági koncert keretében örömet okozzanak színvonalas játékukkal a hallgatóság számára. A horvát, koreai és magyar virtuózok izgatottan várják, hogy előadásukat minél több honfitársunk meghallgassa. n
Januártól jöhet a kéményseprő
B
eindult a szezon, már csengethet a kéményseprő. Vácon ebben az évben január 1. és október 30. között végzik a szakemberek ezt a munkát - tudtuk meg. A tervezett sormunka a kéményseprőipari szerv vagy kéményseprőipari szolgáltató megrendelés nélkül, rendszeres időközönként, tűzbiztonsági okból végzett ellenőrző tevékenysége, amely kiterjed az ingatlanhoz tartozó tüzelőberendezés égéstermékének elvezetésére szolgáló kémény (kémények), tartalékkémény, továbbá a bekötő és összekötő elemek, valamint ezek tartozékainak átvizsgálására, szükség szerinti tisztítására, négyévenkénti műszaki felülvizsgálatára – áll a közleményükben. n
Galambkiállítás a Reménységben A Váci Reménység Egyesület Galambász Szakosztálya éves kiállítását rendezi meg január 14-15-én a Reménység székházban (Csányi krt. 58.) A helyszínen várják galambászok jelentkezését egyesületi tagoknak. A belépés ingyenes! Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők!
Fogorvosi ügyelet A váci és Vác körzeti hétvégi fogászati ügyeletek megszűntek! Legközelebbi ingyenes ügyelet: Szájsebészet - Budapest VIII. ker. Szentkirályi u. 40. Tel.: 06-1-317-6600
Taxi - személyszállítás Teletaxi Vác: 0627/301-555
Városházi zöld szám
Bejelentéseit megteheti a 06-80/890-020-as telefonszámon
Váci Napló
17
Anyakönyvi hírek Ekhardt Júlia:
Karmikus India Európában és hazánkban is a harmónia megteremtése egyre nehezebb feladat. Életünk folytonos rohanás. Pihenésre, kikapcsolódásra, normális párkapcsolatra szinte már nincs is időnk. Mindennapjainkat a pénz domináns szerepe hatja át. Úgy hisszük mi uralkodunk a dolgok fölött, pedig a dolgok uralkodnak rajtunk.
Az emberek egyre frusztráltabbak, ezért egyre inkább céljuknak tekintik önmaguk kiteljesítésén keresztül a harmónia megteremtését. A harmóniát elsősorban önmagunkban kell megtalálnunk ahhoz, hogy környezetünk is harmóniában éljen, hiszen ez fog visszahatni ránk! Karmikus körforgás! Ez India tanítása! Ára: 1.600 Ft
a a a a a a a
január 13. január 14. január 15. január 16. január 17. január 18. január 19.
Kisváci Szent Gellért Gyógyszertár Váci Levendula Gyógyszertár Benu Gyógyszertár Fekete Kígyó Gyógyszertár Alsóvárosi Gyógyszertár Deákvári Remete Gyógyszertár Központi Gyógyszertár
PATIKÁK A VÁROSBAN: Váci Levendula (Sas u. 1/a., tel.: 301-367, nyitva H-P 7.30-19, Szo 8-12), Kisváci Szent Gellért (Pap Béla u. 10., tel.: 306-190, 70/411-7820, nyitva H-P 7.30-19, Szo 8-13), Alsóvárosi Patika (Zöldfa u. 25. tel.: 311-157, nyitva H-P 7.30-19, Szo 8-12) Váci Napló – megjelenik minden pénteken l Fõszerkesztõ: Furucz Zoltán (0620/373-0580) l Szerkesztő: Furucz Anita (06-20/911-9077) l Marketing: Dávid Éva (06-20/219-5772) l Szerkesztõségi olvasószolgálat hétfőtől-szerdáig 8 és 12 óra között: Vác, Csányi krt. 45. I. emelet l Levelezési cím: 2601 Vác, Pf 64. l Interneten levelezés:
[email protected] l Kiadja a Proxa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft, 2167 Vácduka, Petõfi S. u. 28. l Felelõs kiadó: a kft vezetõje l Nyomtatás: Multiszolg Bt. Felelõs vezetõ: a a nyomda vezetõje l Terjeszti a Lapker Zrt, a Posta és a kiadó l Elõfizethetõ a hírlapkéz besítõnél és a kiadónál, megvásárolható az újságárusoknál l Elõfizetési díj: egy hónapra 750 forint, negyedévre 2250 forint l HU ISSN 1216-4313.
Vácon születtek: Flórek Tibor Zoltán és Horváth Tímea lánya Bíbor Emese, Cserenyecz Vendel és Trubiánszky Judit lánya Virág Napsugár, Rafael Márió és Oláh Alexandra lánya Anna Izabella, Kuti József és Balogh Andrea lánya Hanna, Lakatos József és Mezei Krisztina Kinga lánya Gréta Elza, Szolnoki Zoltán és Hujber Andrea lánya Zoé Liliána, Bene Tibor és Takács Kitti Noémi lánya Luca, Czerovszki Márton és Debreczeni Alexandra lánya Lotti, Szabadkai Péter és Csala Edina fia Nelzon Péter, Gyulai Zsolt és Molnár Zsanett lánya Csenge, Kiss Géza és Wallner Gyöngyike fia Marcell, Balázs Csaba és Bangó Margaréta fia Leonárdó, Kucsera Norbert és Fóris Katalin fia Botond, Majoros Roland és Kosdi Melinda lánya Lili, Jónás Dávid Csaba és Berki Beatrix lánya Beatrix, Szabó Hunor és Kónya Katalin fia Barnabás, Sipos Dávid és Keller Kata fia Máté, Hassza Zsolt Tibor és Bónus Noémi fia Zénó Elemér, Németh Gábor és Jancsó Katalin lánya Adél, Kapornai Mihály és Hugyecz Renáta Viktória fia Bendegúz, Dankó László Norbert és Gyányi Ibolya fia Zétény, Harczi Róbert és Susuk Éva Beáta lánya Napsugár Éva, Komár Béla és Tóth Viktória Erika fia Ádám, Molnár Ádám és Varga Vivien fia Noel, Orvos Gábor és Töll Kata fia Ábel, Gönczi László és Peller Erika lánya Emília, Csukovics Balázs és Droppa Fanni Mónika lánya Janka, Niegreisz Tamás és Lauter Zsuzsanna fia Gergő Tamás, Nacsa László és Szávai Viktória Zsuzsa fia László Olivér, Miklós Ernő és Kedves Margit fia Olivér, Mészáros Róbert és Oroszi Brigitta fia Zétény Noel, Molnár József és Kristóf Andrea lánya Melinda. Vácon hunytak el: Jakus Péter (1948) Szokolya, Hlúgyik Ilona (1939) Nézsa, Pintér Ferencné sz: Bach Ildikó (1966) Vác, Schlenk Andrásné sz: Schlenk Anna(1936) Berkenye, Németh József (1940) Dunakeszi, Molnár Lajosné sz: Hanibergre Anna (1933) Nagymaros, Fehér László (1950) Dunakeszi, Tóthpál Istvánné sz: Kavas Erzsébet (1946) Szanda, Molnár János (1939) Dunakeszi, Dorkó György Istvánné sz: Czakó Katalin Margit (1948) Dunakeszi, Dorogi Jánosné sz: Ónodi Mária Magdolna (1932) Dunakeszi, Bihari Lászlóné sz: Szekeres Erzsébet (1929) Dunakeszi, Süttői Józsefné sz: Bernáth Irén (1935) Vác, Szunyogh István Józsefné sz: Kocsis Júlia (1937) Vác, Gelencsér Imre (1974) Vác, dr. Tóth Gyuláné sz: Dudás Mária Irén (1939) Sződliget, Dégi Józsefné sz: Cselovszky Zelmira (1929) Vác, Vanderlik Klára (1925) Vác, Mezőfényi Józsefné sz: Erdei Piroska (1932) Dunakeszi, Füle Zoltán (1974) Vác, Virág László (1937) Göd, dr. Winternitz Arnoldné sz: Bartos Mária (1939) Vác, Kiss Gábor (1952) Nézsa, Kuni Gyula Gábor (1949) Vác, Vasas János /1940/ Dunakeszi, Bodnár József (1937) Dunakeszi, Bérci Béláné sz: Valentiny Julianna Emma (1922) Vác, Füleki Zoltánné sz: Takács Anna Klára (1954) Sződliget, dr. Gyurkovics Ferencné sz: Macsicska Jolán (1929) Vác, Szlimák István (1957) Vác, Kiss Józsefné sz: Proszka Mária /1919/ Nógrád, Bartalos Lajos (1929) Őrbottyán, Takács Gyuláné sz: Seprényi Piroska Margit (1928) Püspökszilágy, Apró Józsefné sz: Sólyom Anna Mária (1943) Vác, Kasnyovszki-Kása Nándor (1945) Vác, Molnár Jánosné sz: Sziráki Julianna (1937) Dunakeszi, Deák Tamás (1970) Püspökszilágy, Tihanyi Márta (1952) Nagybörzsöny, Zsigus Lászlóné sz: Koblász Márta Mária (1951) Fót, Kovács Tibor (1947) Őrbottyán, Loksa Jánosné sz: Balog Margit (1928) Tolmács, Fodor Attila (1946) Galgamácsa.
18
Váci Napló
VÁCI NAPLÓ apróhirdetés
TOR tömlővel, kettő garnitúra PISZTOLY KÉSZLET, 2 darab női MOUNTAIN BIKE, 3 db LÁNGVÁGÓ 4 db lángvisszacsapóval, stbvel eladó! Tel.: 06-20/4630574.
Hirdetését feladhatja: Hirdetési árak: személyesen: Vác, Csányi krt. 45. I. emelet magánszemélyeknek: 100 ft+áfa e-mailben:
[email protected] cégeknek: 1000 ft+áfa telefonon: 06-20/219-5772 keretezés: 500 ft+áfa felár Az apróhirdetések tartalmáért a feladót terheli a felelősség! COMMODORE AMIGA számítógépeket keresek megvételre, Vácott és környékén! Telefon: 06/20-247-2849 email: amigadarkmere@ gmail.com
FOREVER étrendkiegészítő vitaminok ÁRON ALUL ELADÓK. Tel: 06-30/6539337 .
Matematika, fizika, kémia KORREPETÁLÁST VÁLLALOK, házhoz megyek. Tel.: 06-70/554-1395 .
ELADÓ: új „török” PERZSASZŐNYEG 160x220 cm; TÁSKA-ÍRÓGÉP „Olympia”; új PEHELY-TOLLPÁRNA (hagyományos méretű). Tel.: 06-30/268-4450.
ELADÓ VÁCON új, kasmír nagypárna és takaró, új perzsaszőnyeg 160x220 cm, táskaírógép (Olympia). Tel.: 06-30/268-4450.
ELADÓ: SKODA 105 új H Ü V E LYG A R N I T Ú R A, Skoda 105/120 VÁLTÓ és egy új VÍZSZIVATTYÚ. Tel.: 06-30/370-5950.
FELSŐ-GÖDÖN, Dunához közel, Sellő utca 13/c, 665 nm-es összközműves ÉPÍTÉSI TELEK (jelenleg ápolt kert) ELADÓ. Ára: 23 MFt. Tel.: 06-30/9710-262.
FÜRDŐKÁD 105 x 160 cm-es akril, hidromasszázs, 10 db fúvókával, jó állapotban eladó. Tel.: 06-20/59722-40.
ELADÓ: régi VARRÓGÉPBORÍTÓ (fából); fehér új damaszt ABROSZ, 6 személyes szalvétával, 165x130 cm; TŰZŐGÉP T-50 ARROW, USA. Tel.: 06-30/2684450.
ELADÓ két kazettás SANYO hordozható RÁDIÓ, 2 db új AUTÓPÁLYA, 4 db új műanyag SAVÁLLÓ KANNA, SONY cd-s AUTÓRÁDIÓ, MIO autós GPS., HP nyomtató, új konyhai munkalap, beépített mosogatóval 600 x 1600 cm-es. Érdeklőd-
ni a 06-70/297-10-01 telefonszámon. Eladó! 2 db az IMPULZERTRADE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. által forgalmazott PULZÁLÓ MÁGNESES TERÁPIÁS KÉSZÜLÉK (matrac). Eredeti ára: 385 000 Ft. Eladási ára: 190 000 Ft. Érdeklődni: 0620/823-2645. KERESEM azt a 65-70 éves 165 cm-nél nem magasabb, minden káros szenvedélytől mentes, EGYEDÜL ÉLŐ ÖZVEGY ÚRIEMBERT, aki hű társa lenne egy 65 éves özvegyasszonynak, diplomások és kalandorok kíméljenek! Tel.: 06-30/3350053 este. MINDENFÉLE forgalomból kivont magyar, osztrák, német, svájci, stb. RÉGI FORGALMI ÉS EMLÉKPÉNZT VESZEK. Tömegpénzt kilóra is. Telefon: 0630/709-2126. GÁZ-OXIGÉN
AJÁNDÉK KARÁCSONYRA! Eladó: 32 darabos FA KISVASÚT, MONOPOLY társasjáték, Nagy INDIÁNKÖNYV. Érdeklődni a 0630/960-8438 telefonszámon. AUTÓSZERELŐT FELVESZEK váci munkahelyre! Érdeklődni a 06-30/9684-183 telefonszámon. 160x60-as, 100x60-as és 50x60-as ÚJ TÍPUSÚ RADIÁTOROK ELADÓK. Tel.: 06-30/708-6371. ELADÓ: 300-as kombi GYALUGÉP, 1 db VARRÓGÉP (UNION), 1 db varrógép (LUCNIK), 2 db CSILLÁR, 1 db VENDÉGÁGY, 1 db MATRAC (80 x 200), 1 db SZŐNYEG (285 x 190). Telefon.: 06-30/370-5950.
MŰVÉSZETI MAGÁNGALÉRIA LÁTOGATHATÓ VÁCON. Vásárlási lehetőséggel, időpont egyeztetés után: 0630/200-4064.
REDUK-
HALLÓ Mintabolt
Vác, Csányi krt. 29/a. - 2-es főút mellett Tel.: 27/317-380, 06-20/931-7380. Nyitva: H-P 8-17, Szo. 8-12 óráig
KONI BT AUTÓSISKOLA Vác, Csányi krt. 45. Telefon: 06-27/316-300, 06-30/746-8569 e-mail:
[email protected]
E-LEARNING KÉPZÉSEK MINDEN KATEGÓRIÁBAN
Gépjárművezetői tanfolyamot indítunk: AM, A, B, C, CE, D kategóriákban; ezenkívül indul még GKI, TARGONCA VEZETŐI SZAKKÉPESÍTÉS, EMELŐGÉP-KEZELŐI SZAKKÉPESÍTÉS, FÖLDMUNKAGÉP-KEZELŐI SZAKKÉPESÍTÉS Int. akr. szám: AL-0175; felnõttképzési nyilvántartási szám: 12-012-04.
SZÁMÍTÁSTECHNIKA: számítógépek egyedi igény szerinti összeállítása, gyártása, javítása, programok telepítése, vírusirtás. Kaphatók: részegységek, kiegészítők, LCD monitorok, nyomtatók, routerek, webkamerák, egerek, mikrofonok, fejhallgatók, hangfalak, írható CD és DVD lemezek, memóriák, Flash-Drive-ok. TÁVBESZÉLŐ ÉS IRODATECHNIKA: számológépek, diktafonok, hordozható telefonok 6.290 Ft-tól, normál papíros faxok: 23.590 Ft-tól, telefon, számítógép, TV kábelek, csatlakozók, videókábelek-átalakítók. Kapható: író-, számoló-, pénztár- és másológépbe, nyomtatóba, faxba különféle: eredeti és utángyártott festékszalag, festékpor, tintapatron, lézertoner, utántöltőmásoló-, fotó-, fax-, tekercs-, leporelló papírok. SODASTREAM TERMÉKEK. SZOLGÁLTATÁSOK: lézer toner töltés, bélyegző készítés, telefon és fax javítás, iratok másolása és fűzése, faxok feladása és fogadása. Üzletünk: Lyoness termékpartner. Kedvezmény 7%. Üzletünkben vásárolhat bankkártyával!
Váci Napló
19
2017 legjobb közösségi programjait keresi a Tesco Váci pályázókat is vár az áruházlánc E gészséges életmódot ösztönző, gyermekek fejlődését támogató és környezetszépítő programokkal jelentkezhetnek civil szervezetek a Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázatára. A program végén 63 pályázó egyenként 400 000 Ft támogatást nyerhet el ötletei megvalósításához. A helyi közösségeket támogató programot az áruházlánc második alkalommal hirdette meg.
A Tesco „Ön választ, mi segítünk” országos pályázatára olyan programokkal nevezhetnek a civil szervezetek, amelyek a helyi közösségekben fejtik ki jótékony hatásukat. A 2017. január 31-éig országosan összesen 63 körzetből beérkezett pályázatokat idén is a Magyar Adományozói Fórum értékeli, és körzetenként hármat juttat tovább a második fordulóba. A pályázat során a végső nyerteseket az áruházlánc vásárlói március 8. és április 4. között szavazással választhatják ki, hogy valóban a közösségek számára legértékesebb törekvések valósulhassanak meg.
Tavaly Pest megyében 8 szervezet nyert el támogatást egyebek között óvoda és bölcsőde udvar megszépítésére, nyári családi programok szervezésére és kismamáknak szóló egészséges táplálkozás tanfolyam megvalósítására. (x)
Bővebb információ: www.tesco.hu/kozosseg
20
Váci Napló