Az első mise
A római katolikus egyházközségben augusztus elsejétől dr. Mata István esperes plébános teljesít szolgálatot. Az atya vasárnap tartotta az első szentmisét, a híveknek most volt alkalmuk közelebbről is megismerkedni vele. /3. oldal
Rekord közelében a TVK
Közzétette első féléves gyorsjelentését a TVK Nyrt. A rekord szintű 12,5 milliárd forintos üzleti eredmény 6,5 milliárd forinttal haladta meg az előző év azonos időszakában elértet. A TVK Igazgatósága közleményben tudatta, hogy szeptember 1-jétől a TVK Nyrt. vezérigazgatói pozícióját Thernesz Artur tölti be. /3. oldal
Bogratlon
Bűbáj ragu, majd meglátjukpörkölt, gombócleves, hell-lé is készült az idei Bogratlonon. A már hagyományos bográcsos ételek főzőversenyére ötvenegy csapat nevezett, családok, baráti társaságok, munkahelyi közösségek. /3. oldal
Tiszaújváros hetilapja 2014. augusztus 7. XXXII. évfolyam, 32. szám
Dübörög a nagyhét
Hagyományok, színvonal, biztonság Légi szúnyogirtás Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. szervezésében a 2014. augusztus 8-10. közötti időszakban légi kémiai szúnyogirtás lesz Tiszaújváros belterületén.
Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft.
Vizsgázni kell belőle
Új tűzoltójármű
Márkus Balázs, Lehmann Tibor, Bráz György és Péter Attila.
A Derkovits Fúvószenekar és Majorette Csoport bevonulásával és műsorával kezdődött szombaton a 16. TVK Triatlon Nagyhét hivatalos megnyitója. A páratlan rendezvény, a tíz napon át tartó sport- és kulturális programkavalkád szpíkere ismét Péter Attila, aki Bráz György polgármestert, Márkus Balázst, a szervezőbizottság társelnökét, és Lehmann Tibor főrendezőt szólította színpadra. Márkus Balázs egy rövid történet felidézésével kezdte beszédét, melyben arra emlékezett, soksok évvel ezelőtt édesapja miként próbálta tapintatosan felébreszteni benne a sport iránti elkötelezettséget, hogyan motiválta egy futóversenyen való indulásra. Minden tiszaújvárosi tudja, hogy a helyi triatlont, a versenyeket és a hozzá kapcsolódó rendezvényeket dr. Márkus Gábor álmodta meg, építette fel, tette a város egyik jelképévé. Tavaly augusztusban, tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála mélyen meg-
AVárosháza előtt közbiztonsági pontot alakítottak ki.
A hatból egy Tiszaújvárosba érkezik.
A megnyitóra is sokan kíváncsiak voltak.
rázta a várost, a triatlonsport képviselőit, hazai és nemzetközi szakembereit. Mint Márkus Balázs mondta: a Triatlon Nagyhetet tovább kell vinni, összefogással, közös munkával folytatni ezt a rendezvényt, mint egyfajta örökséget. Köszönetet mondott Tiszaújváros önkormányzatának, a támogatóknak, a szervezőgárda minden tagjának, hogy idén is a rendezvény mellé álltak, s az eddigi hagyományokhoz méltón folytatódhat a nagyhét. Lehmann Tibor azt mondta, a triatlon sportág meghonosításával egy újabb közösség jött létre a városban, mely a versenyek és a nagyheti programok révén annyira kiszélesedett, hogy tízezreket fog össze. Hangsúlyozta, a rendezvénysorozat sikeréhez elengedhetetlen a közönség, a lakosság, mely szinte egy emberként üdvözli a nagyhetet és a világkupát.
- Sok minden történt az elmúlt tizenhat évben kezdte beszédét Bráz György polgármester, a szervezőbizottság másik társelnöke - több apró, vagy nagyobb változás volt már a versenyekben, programokban, helyszínekben. Egyetlen állandóság volt, dr. Márkus Gábor személye. Tragikus halála után először döbbenten álltunk: most mi lesz, mi fog történni? Aztán mind éreztük, tudtuk, hogy folytatnunk kell, úgy, ahogyan ő tette: lelkesen, együttműködve, jókedvűen. A polgármester hangsúlyozta, nagy gondot fordítanak idén is a biztonságra. A Városháza előtt egy közbiztonsági pontot alakítottak ki, ahol bárki azonnal jelezheti, ha rendellenességet tapasztal. Köszönetet mondott a támogatóknak, szervezőknek, a lakosságnak kellemes időtöltést, jó szórakozást kívánt, s hivatalosan megnyitotta a rendezvényt.
Augusztus elsején tartották a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ több mint 130 frissen végzett hallgatója részvételével a tűzoltó szakképzés tanévzáróját. Az ünnepségen hat város hivatásos tűzoltósága vehetett át új tűzoltógépjárművet, melyek közül egy Borsod-AbaújZemplén Megyébe, Tiszaújvárosba került. A magyar fejlesztésű, Renault alvázra épített Heros Aquadux X 3000es típusú gépjárműfecskendő erőforrása egy korszerű, hétezer köbcentiméteres turbó diesel motor, amely a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak is megfelel. A fecskendő három köbméteres víztartállyal és 300 literes habtartállyal rendelkezik, szivattyúja 10 bar nyomáson 2400 liter, míg 40 bar nyomáson 400 liter vizet képes percenként továbbítani. A felszereltséghez tartozó, négy reflektorral rendelkező fényárboc az éjszakai beavatkozások során segíti majd a lánglovagok munkáját. - A gépjármű technikai eszközeinek, illetve szivattyújának kezelésére még nem rendelkeznek vizsgával a tiszaújvárosi tűzoltók, márpedig rendszerbe állítani csak a jogosultságok megszerzését követően lehet a járművet. Ez előre láthatólag egy-másfél hónapot vesz igénybe. Ezt követően a tiszaújvárosi és a környező települések lakosságának szolgálatába állhat az új gépjármű – tájékoztatta szerkesztőségünket Dócs Róbert, a Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője.
Véradás a buszban
Ma 19 óráig lehet még vért adni a Városháztér melletti véradóbuszban. A donorokat idén is tombolasorsolással, harapnivalóval, játszóházzal, arcfestéssel, vérnyomás- és vércukorszint méréssel, elsősegélynyújtási ismeretterjesztéssel várja a Magyar Vöröskereszt Tiszaújvárosi Területi Szervezete a busz melletti pavilonokban. A rendezvény fő támogatója a helyi Budapest Bank, amely minden véradónak ajándékkal kedveskedik.
Sokféle
2. oldal
Kerékpárjelölő program Tiszaújváros önkormányzata és a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság összefogásának eredményeként új bűnmegelőzési program született, mely a város kerékpár-tulajdonosait szolgálja. Tiszaújváros jellemzően „kerékpáros város”. Rengetegen választják közlekedési eszközként a biciklit, ha a munkába indulnak, vagy ha csak a boltba mennek vásárolni. Így számos itt élőnek járhat jelentős hátránnyal kerékpárja eltulajdonítása. Az elkövetők nagy hányadát felderítjük, azonban a további ilyen jellegű cselekmények megelőzése, valamint a már megtörtént jogsértések elkövetőinek felderítése érdekében a rendőrkapitányság - az önkormányzat támogatásával - kidolgozta a Kerékpárjelölő programot, amely jó szintű védelmet jelent a kétkerekűeknek. A program nyitánya - a Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központtal közös szervezésben - a város nyugdíjasai részére 2014. augusztus 22én, 09.00 óra és 12.00 óra között lesz a Kazinczy Közösségi Ház udvarán.
Biztonságban a strandon is
Folyamatosan ellenőrzik a strandot és környékét.
A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság kiemelt feladatként kezeli a turisztikai szezonban a városba látogatók biztonságát is. A szubjektív biztonságérzet javítása érdekében a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdőt és annak környékét is folyamatosan ellenőrzik a közterületi szolgálatot ellátók. Az egyenruhások kapcsolatot tartanak a fürdő vezetésével, biztonsági szolgálatával, a vendéglátóegységek üzemeltetőivel. A rendőrök a strand mellet lévő kempingben és a parkolókban is járőröznek. A rendőri jelenlétnek köszönhetően az elmúlt év hasonló időszakához képest idén kevesebb bűncselekményt követtek el a Tiszaújvárosban pihenni vágyók sérelmére. Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság
Ezt követően a tiszaújvárosi kerékpár-tulajdonosok a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság (Tiszaújváros, Tisza út 2. szám) épületében pénteki napokon 09.00 óra és 12.00 óra között kérhetik járművük megjelölését. KÉRJÜK, HOZZA MAGÁVAL SZEMÉLYIGAZOLVÁNYÁT ÉS LAKCÍMKÁRTYÁJÁT, KERÉKPÁRJÁT, TOVÁBBÁ ANNAK PAPÍRJAIT! EZ UTÓBBIAK HIÁNYÁBAN A HELYSZÍNEN KELL NYILATKOZNI A TULAJDONJOGOT ILLETŐEN! Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság
2014. augusztus 7.
Gyógyszertári ügyelet
„A gyógyszertári ügyelet feladata a SÜRGŐS szükség miatt jelentkező betegek ellátása.” Tiszaújvárosban a gyógyszertári ügyeleti/készenléti szolgálatot augusztus 10-ig (vasárnapig) a Borostyán Gyógyszertár (Széchenyi u. 11., tel.: 49/341-050), majd augusztus 11től (hétfőtől) az Arany Sas Gyógyszertár (Bethlen G. u. 17., tel.: 49/540-688) látja el. - A telefonos készenléti szolgálat a legtovább nyitva tartó gyógyszertár zárása után kezdődik és tart másnap reggel 8 óráig. Rendelkezésre állás 30 percen belül. - Ünnepnapokon az ügyeletes gyógyszertár 8-20 óra között zárt ajtók mellett szolgálja ki a betegeket. Gyógyszertárak nyitva tartása: Hétköznap Szombat Vasárnap Arany Sas Gyógyszertár 8-18 8-12 Borostyán Gyógyszertár 7.30-17 Remény Gyógyszertár 8-17 8-12 Tisza Gyógyszertár 8-20 8-20 8-19
Orvosi ügyelet
Az orvosi ügyelet hívószáma hétköznap délután 17 órától másnap reggel 8 óráig, illetve pénteken 17 órától hétfő reggel 8 óráig, valamint az ünnepek alatt: 06-46/477-104.
Egyházi hírek
Felhívás
Etetési tilalom
Az utóbbi napok szélsőséges időjárása és egyéb okok a kezelésünkben lévő kisebb vízmélységű tavakon átmeneti algásodást, oxigénhiányt, vízminőség-romlást idéztek elő. A vizek kezelését az egyesület megkezdte és folyamatosan figyelemmel kíséri a változásokat. A jelenleg tapasztalható vízminőség-romlás és következményei indokolják, hogy az Örösi és a Tolnai tavon 2014. augusztus 1-től 2014. szeptember 1-jéig etetési tilalom lépjen életbe, amelyhez kérem a tisztelt horgásztársak megértését és együttműködését! A 2014. augusztus 1-jére meghirdetett 1.400 kg ponty telepítése a vízminőség romlása miatt az alábbiak szerint módosult: Kürti tóba: 300 kg, Erdészeti tóba: 550 kg, Csécsi tóba: 550 kg halat telepítettünk. Kiss Béla elnök
A Krónika elérhetőségei: Tel.: +36 49 341-755, +36 49 341-844
Római katolikus
Kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 18:30-órától, vasárnap 11:00 órától szentmise.
Görög katolikus
Vasárnap 8:30 Szt. Liturgia Sajóörösön, 9:30 Sajószögeden, 11:00 Tiszaújvárosban. Hétfőn 18:00 paraklisz. Kedden 18:00 paraklisz Sajószögeden. Szerdán 8:00 Szt. Liturgia, 18:00 paraklisz. „A jó hír tartalma nem merül ki abban a puszta kinyilatkoztatásban, hogy van lakóhelyünk a hazában, atyánk házában: ehhez még az is kapcsolódik, hogy Jézus Krisztus közvetítésével maga ez a szerető Atya tényleg magához vonz, segít, hogy visszatérjünk a hazába, amit a saját erőnkből képtelenek volnánk megtenni.” (Szemjon Frank)
Református
A csütörtöki és pénteki alkalom elmarad. Vasárnap 09:00 órától Tiszaújvárosban, 10:00 Tiszaszederkényben lesz istentisztelet.
Templombúcsú
Urunk színeváltozása
Fax: +36 49 341-852
E-mail:
[email protected]
Bizonytalan Ezzel a rejtvénnyel kezdődik augusztusi so-
rozatunk. A megfejtéseket a hónap végén várjuk e-mailben a
[email protected] címre, vagy postai úton a 3580 Tiszaújváros, Szent István út 16. címre.
A liturgia zárásaként körmenetet tartottak.
Vasárnap ünnepelte a templom címünnepét a tiszaújvárosi görög katolikus egyházközség. A templom Urunk színeváltozásának ünnepére van felszentelve, így az egyházközség a templom ünnepét minden évben az augusztus 6-hoz legközelebb eső vasárnapon tartja. Az ünnep hátterében az a szentírási esemény áll, amikor Jézus szenvedése előtt megmutatja tanítványainak isteni dicsőségét. A Szent Liturgia előtt gyümölcsszentelést tartottak. A liturgia főcelebránsa id. Jeviczki Ferenc parókus volt, az ünnepi szónok Pacsai János parókus, együtt szolgált velük Kormos Illés és Jeviczki Ferenc parókus. A búcsúi Szent Liturgia zárásaként körmenetet tartottak, majd vendéglátásra hívták a résztvevőket.
Ruhát és élelmiszert osztanak A Tiszaújvárosi Roma Polgárjogi Mozgalom a Tiszaújvárosi Cigány Nagycsaládosok Egyesületével közösen, német partnerének felajánlásából használt minőségi ruhát, és az Élelmiszerbank felajánlásából tartós élelmiszert oszt a tagok részére augusztus 9-én, szombaton. A karitatív rendezvény 09:00 órakor kezdődik a Tiszaújvárosi Roma Polgárjogi Mozgalom irodájában (Tiszaújváros, Rákóczi út 81.) Az eseményen csak a két szervezet tagságát áll módunkban támogatni! Farkas Sándor elnök
Tiszaújvárosi Krónika l Főszerkesztő: Radácsi Zsuzsa l Olvasószerkesztő: Ferenczi László l Tördelőszerkesztő: Fodor Petronella l Szerkesztőség: 3580 Tiszaújváros, Szent István út 16. l Telefon: 49/341-844, 341-755 l Fax: 49/341-852 l E-mail:
[email protected] l Kiadó: Tiszaújváros Önkormányzata l Hirdetésfelvétel: Tiszaújvárosi Krónika szerkesztősége l Terjesztés: Inform Média Kft. Helyi elosztó: 70/341-89-22 l Felelős kiadó: dr. Molnár Tamás jegyző l Nyomdai munkák: Inform Média Kft. Debrecen l Felelős vezető: Dubóczki Tibor l ISSN 1417-8133
2014. augusztus 7.
Tőzsdei gyorsjelentés
Rekord közelében a Tiszai Vegyi Kombinát
Jó ütemben haladnak a butadién-kinyerő üzem munkálatai. A tartályparkban már zajlik a tartálytestek összeállítása. Tartható a jövő májusi indulás.
Közzétette első féléves gyorsjelentését a TVK Nyrt. A rekord szintű 12,5 milliárd forintos üzleti eredmény 6,5 milliárd forinttal haladta meg az előző év azonos időszakában elértet. Az eredményt növelő tényezők közül kiemelendők a kedvező árfolyamok, az energiaárak csökkenése és az egyedi tételek. Az energia árak csökkenése 3,1 milliárd forintos megtakarítást eredményezett, elsősorban a földgáz és az ebből előállított gőz árának mérséklődése hatására. Összesen 1,6 milliárd forintos egyszeri bevételt jelentett egyrészt az LDPE-2 üzemben 2012 során bekövetkezett tűzeset után kapott kártérítés, másrészt a műgumigyár létesítéséhez értékesített földterületből származó bevétel. A kedvező hatások mellett többletköltséget okoztak a második negyedévben megvalósított Olefin-1 üzemi tisztítását szolgáló leállási munkák. A polimer termelés volumene 1,4%-kal volt magasabb, míg a saját termelésű polimer értékesítés mennyisége alig változott az előző év azonos időszakához képest. A kapacitás kihasználási ráta a vállalat összes termelő üzemét tekintve 83% volt, 3 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban. Annak ellenére is, hogy a második negyedévben az Olefin-1 üzemben közel kéthetes leállással járó tisztítási munkát végeztek, valamint a HDPE-2 és a PP-4 üzemben tervezett időszakos karbantartási nagyjavítást hajtottak végre. A társaság pénzügyi helyzete stabil, likviditása sokat javult 2013 azonos időszakához képest. Egyes engedélyezési eljárások elhúzódása ellenére is jó ütemben haladnak a butadién-kinyerő üzem építési munkálatai, mely alapján a 2015. májusi üzemindulás tartható. Az összes kolonna felállítása május első harmadában befejeződött és immár belső szerelésük zajlik. A vezénylő épület építészeti munkái a földszinten tartanak, miközben a pincetérben már javában tart az elektromos egységek szerelésének előkészítése. A fáklya és fáklyacsőhíd építése is megkezdődött az alapozási munkálatokkal, csakúgy, mint a hűtőtoronyé. A tartályparkban elkészültek az alapanyag és a késztermék tároló tartályok lábazatai és folyik a tartálytestek összeállítása. A már korábban elkészült C4/C5 szétválasztó üzem és a vasúti töltő-lefejtő tesztüzeme pedig sikeresen lezajlott. - Újabb sikeres negyedév követte első negyedévünket, ezzel együtt 2007 óta a legmagasabb féléves üzleti eredménnyel büszkélkedhetünk – nyilatkozta Pethő Zsolt a TVK vezérigazgatója. - Mindez az árfolyamok kedvező alakulása, a csökkenő energiaárak, valamint az egyszeri bevételek mellett annak köszönhető, hogy a működési hatékonyságunk növelése érdekében hozott döntéseinket következetesen végrehajtottuk. Nehéz feladatokat oldottunk meg ebben a negyedévben is. Három üzemünkben az ütemezett nagyjavítási és karbantartási munkálatokat balesetmentesen és határidőre teljesítettük. A piaci előrejelzések változatlanul kedvező képet mutatnak. Továbbra is elkötelezettek vagyunk a hatékonyságjavítás folytatásában. Úgy látjuk, hogy ezekre építve az elért eredményeket tartani tudjuk: pozitív üzemi eredményre számítunk a következő negyedévben is.
Vezérváltás
A TVK Igazgatósága közleményben tudatta, hogy szeptember 1jétől a TVK Nyrt. vezérigazgatói pozícióját Thernesz Artur tölti be. Thernesz Artur nemzetközileg elismert downstream üzleti vezető. Iparági pályafutását az ESSO magyarországi vállalatánál kezdte, később annak anyacégénél látott el vezetői feladatokat Európában, majd az ExxonMobil Hungary ügyvezető igazgatójává nevezték ki. 2005-ben felkérték a MOL-csoport nemzetközi downstream Thernesz Artur fejlesztési tevékenységének kialakítására és vezetésére. Kezdeményezője volt azoknak a növekedési és hatékonyságjavító programoknak, amelyek megteremtették a csoport mai versenyképességének alapját. Aktívan részt vett a „Growww” és „Freshhh” tehetségfejlesztő programokban, valamint kezdeményezte a fiatal mérnökök Downstream Akadémiájának felállítását. Négy nyelven beszél, okleveles vegyészmérnökként végzett, majd pénzügyi MBA diplomát szerzett, a Veszprémi Egyetem címzetes docense. Thernesz Arturt 2012 januárjában nevezték ki az INA Finomítás és Marketing ügyvezető igazgatói pozíciójába. Multikulturális vezetői szakértelmére építve olyan vezetői csapatot állított fel, amely a kereskedelem és a termelés működésének javításával jelentősen emelte a vállalat üzleti eredményét. Horvátországi megbízatása szeptember 1-jével ér véget. Pethő Zsolt, a TVK vezérigazgatója szeptember 1-jétől a MOL Magyarország Downstream ügyvezető igazgatói pozíciójának feladataira fókuszál - áll a közleményben.
Aktuális
3. oldal
Isten hozta, plébános úr!
István atya első miséje
A római katolikus egyházközségben augusztus elsejétől dr. Mata István esperes plébános teljesít szolgálatot. Az atya vasárnap tartotta az első szentmisét, a híveknek most volt alkalmuk közelebbről is megismerkedni vele. A mise elején Gál Benjáminné, a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola igazgatója, majd dr. Fülöp György alpolgármester köszöntötte a plébánost. Mindketten erőt, egészséget kívántak István atyának hivatása folytatásához. Megfogalmazták a jókívánságot, hogy sikerüljön mielőbb otthonának éreznie városunkat, ahol szerető közösség veszi körül. Az alpolgármester hozzátette, a város vezetése minden segítséget meg kíván adni az atya munkájához, az egyházközség működéséhez, hogy a város hitélete tovább fejlődhessen és kiteljesedhessen. Az atya megköszönte a bizalmat, s röviden bemutatkozott a híveknek. - Az egyik szemem sír, a másik nevet - mondta -, hiszen 22 év után kicsit fáj a búcsú a szikszói hívektől, viszont öröm, hogy egy új egyházközséget ismerhetek meg. Örülök, hogy itt,
Mata István először misézett Tiszaújvárosban. Tiszaújvárosban a templom tele van hívekkel, egy keresztény város arculatát látom. Az ilyen városnak van jövője, mert helyes úton járnak az emberek. Kérem a segítségüket, támogatásukat, hogy az eljövendő időszak gyümölcsöző
legyen mindannyiunk számára. A szentmise végén szeretetvendégségre várták az atyát és a híveket, ahol lehetőség volt személyesen is beszélgetni. T.E.
Aki mert, az nyert a Bogratlonon
Régi ételek új köntösben
Bűbáj ragu, majd meglátjuk pörkölt, gombócleves, hell-lé is készült az idei Bogratlonon. A már hagyományos bográcsos ételek főzőversenyére ötvenegy csapat nevezett, családok, baráti társaságok, munkahelyi közösségek. A Dísztó partján már kora délelőtt tüzet gyújtottak a csapatok, s előkerültek az előételek is. Az Énekszó Baráti Kör dalos pacsirtái megannyi házi süteménnyel kínálták vendégeiket, de sokan sütöttek kolbászt, szalonnát, halat, hogy ne érezzék sürgetőnek a versenyétel elkészítését. A Polgármesteri Hivatal csapata, a PH Team a hagyományokhoz híven idén is főzött, ételük a majd meglátjuk-pörkölt nevet kapta, a fő alapanyag a csirke volt. Marhából, sertésből és csirkelábból készült a Boszi-konyha versenyétke, az elvarázsolt legények bűbáj raguja. Két
Kóstolás nélkül lutri lenne a főzés.
TVK-s műszak fogott össze, hogy elkészítsék a varázslatos ételt, némi titkos boszi-hozzávalóval. Ők először ragadtak fakanalat a Bogratlonon, csakúgy, mint a Nikodémus Idősek Otthonának csoportja. Mint azt Kalóz Lászlóné Edit elmondta, céljuk, hogy hagyományt teremtsenek, és hogy megmutassák, hogy a különböző generációk - a lakók és a dolgozók nagyon jól együtt tudnak élni, közös programokat megvalósítani. Az óriás bográcsban káposzta készült gazdagon, Nikodémus-módra. Sok csapat régi alapanyagokkal, fűszerekkel tette különlegessé az ételt, és többen voltak olyanok is, akik több bográcsban főztek, vagy egy komplett menüt, vagy épp a köretet készítették el külön. Így a Simply The Best csapata is, akik harcsapaprikást főztek kapros-túrós csuszával. A jókedvű társaság első alkalommal nevezett a Bogratlonra, és mint mondták, jövőre nyerni jönnek majd. Puliszkát kínált az erdei gombás sertésraguhoz az Éhes gyomor mindent bevesz elnevezésű családi-baráti együttes, a Ki mit bír inni? csapatánál pedig dödöllét főztek a báránypörkölthöz. Népszerű volt a hal is, a Zabos Géza Horgászegyesület sült halat és halászlét készített, az Úgy mint régen együttese (a katasztrófavédelem) hell-lének keresztelte versenyételét. Mint azt Dócs Róbert röviden összefoglalta: az eredmény tiszai, fűszeres, magyaros, tűzoltós. Megnyílt a Pokol konyhája is, a jabilos csapat szintén halat főzött (egész pontosan bakonyi
„Munkában” a zsűri a PH Team asztalánál.
harcsapaprikást), igaz, ez a verseny reggelén dőlt el, korábban csilisbabot terveztek. Ötvenegy ételt kóstolt végig a Magos Zoltán, Jenei Tamás, Babits László és Jenei Lóránt alkotta zsűri. - Nekem az nagyon szimpatikus, amikor a magyaros dolgokat elfelejtjük, se szalonna, se paprika nincs az ételben, hanem valami más, valami újdonság - mondta Magos Zoltán, a zsűri elnöke -, idén is sok ilyen van. Örülök annak, hogy sokan mernek kockáztatni - tette hozzá. Babits László is egyetértett abban, hogy a főzőcsapatok fantáziája határtalan, ez mindig pluszt jelent. Mint mondta, az is nagyon sokat nyom a latban, ha egy csapat jókedvű, vidám, ez egyébként az ételek ízén is érződik. Jenei Tamás már a színpadon értékelte a csapatok teljesítményét, kiemelte a friss, jó minőségű fűszerek fontosságát, és a régi ételek újragondolásának sikereit. A fesztivál valamennyi főzőcsapata emléklapot kapott, majd következett az eredményhirdetés: a harmadik az Éhes gyomor mindent bevesz együttese lett, erdei gombás sertésragut készí-
tettek puliszkával. A második helyen az MSZP nőtagozata végzett, ételük egy szokatlan húsból készült, borzpörköltet főztek krumplilángossal. Az első helyen a Ki mit bír inni? együttese végzett, a báránypörkölttel, ami mellé dödöllét főztek. fp
A Ki mit bír inni? csapat nyerte az Aranybográcsot.
A boszikonyhások dalra fakadtak, táncra perdültek a Számadó zenéjére.
Önkormányzat/Közlemények
4. oldal
Felhívás
Tankönyvtámogatás
A Polgármesteri Hivatal felhívja a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy Tiszaújváros Város Önkormányzata Képviselő-testületének a gyermekvédelmi és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról szóló 37/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelete alapján évente egyszeri alkalommal tankönyvtámogatásban részesülhet az az életvitelszerűen tiszaújvárosi lakóhellyel rendelkező gyermek, illetve 23. életévét be nem töltött nagykorú személy, aki lakóhelyén él és alap- és középfokú köznevelési intézmény nappali tagozatán tanul, és akinek a családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 400%-át (114.000 Ft-ot), egyedülálló szülő esetén az 500%-át (142.500 Ft-ot). Nem jogosultak tankönyvtámogatásra azok a tanulók, akik normatív kedvezményben (tartósan beteg; a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi,
értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral küzd; három vagy több kiskorú, illetve eltartott gyermeket nevelő családban él; nagykorú és saját jogán iskoláztatási támogatásra jogosult; vagy rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül), illetve térítésmentes tankönyvellátásban (a 2014/2015. tanévben az általános iskola első évfolyamára beiratkozott tanulók, és a második évfolyamos tanulók) részesülnek. A tankönyvtámogatás iránt kérelmet kell benyújtani, melyhez csatolni szükséges a kérelemben megjelölt igazolásokat, valamint annak megállapítása céljából, hogy a kérelmező tankönyvtámogatásra jogosult - a tankönyvek árát igazoló dokumentumot (csekk, feladóvevény, díjbekérő). A tankönyvtámogatás iránt benyújtott kérelmek elbírálása folyamatos. A szükséges formanyomtatvány beszerezhető:
• Polgármesteri Hivatal Ügyféltájékoztató helyisége (Tiszaújváros, Bethlen G. út 7. földszint) • Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ Családsegítő Szolgálata (Tiszaújváros, Kazinczy F. út 3.) • Tiszaszederkényi Szolgáltatóház (Tiszaújváros, Bocskai utca 33., keddi és csütörtöki napokon) • A nyomtatvány letölthető Tiszaújváros ügyféltermináljáról is: www.ugyfelterminal.tiszaujvaros.hu A kérelmek benyújtási határideje: 2014. augusztus 1-jétől 2014. szeptember 30-ig. Felhívjuk szíves figyelmüket a benyújtási határidő betartására. A kérelmek benyújtása személyesen a Polgármesteri Hivatal Ügyféltájékoztató helyiségében munkanapokon, valamint postai úton (3580 Tiszaújváros, Bethlen G. út 7.) lehetséges. Bráz György polgármester
Tájékoztatás
Tanulók étkeztetése
Tájékoztatjuk a Tisztelt általános- és középiskolás gyermekek szüleit, törvényes képviselőit, hogy: Tiszaújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 7/2014. (III.28.) önkormányzati rendeletével módosította a gyermekvédelmi és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról szóló 37/2013. (XII.21.) önkormányzati rendeletét, a gyermekétkeztetési térítési díjkedvezmény megállapítására vonatkozó szabályok tekintetében. A rendelet 2014. május 1-jétől hatályba lépő módosítása értelmében a - gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényben (Gyvt.-ben) biztosított normatív kedvezmények, valamint a helyi rendeletben egyéni rászorultság alapján megállapítható gyermekétkeztetési térítési díjkedvezmények figyelembevételével - az állami fenntartású köznevelési intézményekben biztosított gyermekétkeztetés esetén a fizetendő napi térítési díjat a Tiszaújvárosi Intézményműködtető Központ igazgatója állapítja meg. 1. Személyi térítési díj csökkentésére vonatkozó kérelmet kell kitöltenie minden olyan kiskorú gyermek, illetve tanuló gondviselőjének, törvényes képviselőjének, illetve 18. életévet betöltött fiatal felnőttnek, akinek kedvezményre való jogosultsága a 2013/2014. tanév folyamán lejár. Továbbá, aki a 2014/2015. tanévben tiszaújvárosi állami fenntartású köznevelési intézményben normatív, illetve jövedelem alapján kedvezményes étkeztetést kíván igénybe venni. • Normatív kedvezményre jogosult:
- rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, - tartósan beteg, vagy fogyatékos, illetve - három- vagy többgyermekes családban élő gyermek. • Szociális díjkedvezményre jogosult az a kérelmező: - akinek gondozásában élő gyermeke a tiszaújvárosi állami fenntartású köznevelési intézményben étkezést vesz igénybe, valamint - az olyan tartós megbetegedésben szenvedő gyermek, aki betegsége miatt a nevelését, oktatását ellátó intézményben étkezést nem tud igénybe venni, (a módosított 37/2013. (XII.21.) rendelet 8.§. (2) bekezdése értelmében a kérelmet a Polgármesteri Hivatalba kell benyújtani, elbírálásáról a polgármester dönt) és - tiszaújvárosi lakóhellyel rendelkezik, valamint - akiknek a családjában az egy főre eső havi nettó jövedelme nem haladja meg a 48.450 Ftot, gyermekét egyedül nevelő szülő esetén az 54.150 Ft-ot. A térítési díjkedvezmények megállapításához szükséges csatolandó mellékleteket, a 7/2014. (III.28.) önkormányzati rendeletével módosított 37/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelet 5. számú mellékletének kérelem tájékoztatója tartalmazza. A személyi térítési díj csökkentésének igényléséhez szükséges formanyomtatvány beszerezhető: - a TIK élelmezési csoportjánál (Tiszaújváros, Kazinczy út 3.) munkanapokon: hétfő, kedd és csütörtök 7.20 – 16.00-ig, szerdán 8.00 – 17.00-ig, pénteken 7.20 – 14.00-ig
- elektronikusan Tiszaújváros honlapjáról www.tiszaujvaros.hu/ugyfelterminal valamint a Tiszaújvárosi Intézményműködtető Központ honlapjáról www.tik.tiszaujvaros.hu honlapról Kérelmek benyújtási határideje: folyamatos. A kérelmet az intézmény igazgatójának címezve kell benyújtani. Személyesen a Tiszaújvárosi Intézményműködtető Központ élelmezési csoportjához, Tiszaújváros, Kazinczy F. út 3. I. emelet 73/4., vagy postai úton 3580 Tiszaújváros, Bethlen G. út 7. címre ! 2. Személyi térítési díj megállapítására vonatkozó kérelmet kell kitöltenie minden olyan kiskorú gyermek, illetve tanuló gondviselőjének, törvényes képviselőjének, illetve 18. életévet betöltött fiatal felnőttnek, aki: • a 2014/2015. tanévben étkezést igényel tiszaújvárosi állami fenntartású köznevelési intézményekben, • a kérelmező normatív, illetve egyéni rászorultság alapján kedvezményre nem jogosult. Kérelmek benyújtási határideje: folyamatos A kérelmet az intézmény igazgatójának címezve kell benyújtani. Személyesen a Tiszaújvárosi Intézményműködtető Központ élelmezési csoportjához, Tiszaújváros, Kazinczy F. út 3. I. emelet 73/4., vagy postai úton 3580 Tiszaújváros, Bethlen G. út 7. címre ! Személyi térítési díj megállapítására vonatkozó kérelem formanyomtatványa beszerezhető illetve letölthető az előzőekben felsorolt címeken és helyeken. Tiszaújvárosi Intézményműködtető Központ
Tájékoztatás
Étkezés az intézményekben
A Tiszaújvárosi Intézményműködtető Központ tájékoztatja az alkalmazottakat és a külsős étkezőket a 2014/2015. tanévben igénybe vehető étkezéssel kapcsolatban. A 2014/2015. tanévre új étkezési kérelmet szükséges kitölteni az alábbiak szerint: • Tiszaújvárosi költségvetési szerveknél és az állami fenntartású köznevelési intézményekben dolgozó közalkalmazottak az étkeztetés iránti igényüket a Tiszaújvárosi Intézményműködtető Központ igazgatójához nyújthatják be. • Köztisztviselők, a nyugdíjas közalkalmazottak és köztisztviselők, a nem önkormányzati fenntartású közfeladatot ellátó intézmények (köznevelési intézmények kivételével) és az
önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok dolgozói a Polgármesteri Hivatalba benyújtott kérelemre, a polgármester előzetes írásbeli engedélye alapján étkezhetnek. Engedélyezés után a nyomtatvány leadásával lehet az étkezést megrendelni az élelmezési ügyintézőknél. • Az étkezés az engedélyben megjelölt intézmény éttermében vehető igénybe. Az étkezési kérelmek formanyomtatványa • letölthető a www.tik.tiszaujvaros.hu honlapról, • beszerezhető a térítési díjszedési napokon az élelmezési ügyintézőknél, • illetve a Tiszaújvárosi Intézményműködtető Központ élelmezési csoportjánál (Tiszaújváros,
Kazinczy út 3.sz. alatt, munkanapokon H-KCS: 7.20-16.00, SZ: 8.00-17.00 és P: 7.2014.00). A Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatalba benyújtandó kérelem formanyomtatványa a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatánál is beszerezhető. A kérelmeket postai úton az alábbi címre kérjük benyújtani: Tiszaújvárosi Intézményműködtető Központ 3580 Tiszaújváros, Bethlen G. út 7. Kérelmek személyesen is leadhatók az alábbi címen: 3580 Tiszaújváros, Kazinczy F. út 3. I. emelet 73/4.
Étkezési térítési díjak szedése és ebédjegyosztás www.tik.tiszaujvaros.hu
augusztus
Helye
13. szerda
"Őszirózsa" Idősek Klubja ,,Esély" Napközi Otthon részére
11. hétfő
14. csütörtök 19. kedd
21. csütörtök
Tisza-parti Szabadidőház
"Őszirózsa" Idősek Klubja Szoc. étkezők Tiszavirág Idősek Klubja Szoc. étkezők Gondozóház
Központi étterem Szoc. étkezők Központi étterem Szoc. étkezők
Ideje
11.00 - 12.00 7.30 - 08.00
10.30 - 12.30 9.00 - 12.00
10.00 - 11.00 9.00 - 12.00
10.00 - 12.00
Az étkezési térítési díjak befizetésekor - kivéve az Ezüsthíd Gondozóház ellátottjai részére - OTP, K&H, MKB Szép Kártyát és bankkártyát is elfogadunk!
2014. augusztus 7.
Gyermekétkeztetési támogatás
Tisztelt Szülők! Tájékoztatom Önöket, hogy amennyiben a 2014/2015-ös nevelési évre igényelni szeretnének a gyermekétkeztetéshez szociális támogatást, vagy normatív kedvezményre (50 %, 100 %) jogosultak, kérelmet kell benyújtaniuk. Tájékoztatom továbbá azon szülőket, akik eddig is valamilyen típusú támogatásban részesültek, hogy az új nevelési évre (2014/2015) új támogatási igényt kell benyújtaniuk, mert az előző nevelési évre szóló 2014. 09. 01-től érvényét veszti. A nyomtatványok 2014. augusztus 18-tól munkaidőben folyamatosan beszerezhetők a Napközi Otthonos Óvoda valamennyi épületében (Szederinda óvoda Tiszaújváros, Dózsa György utca 9., Katica óvoda Tiszaújváros, Irinyi út 1., Bóbita óvoda Tiszaújváros, Kazinczy út 1., Tündérkert óvoda Tiszaújváros, Alkotmány köz 1., Szivárvány óvoda Tiszaújváros, Pajtás köz 13.). Gyermekétkeztetés esetén: Szociális kedvezményben részesíthető az a kérelmező, akinek családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az önkormányzat által meghatározott 48.450 Ft-ot, gyermekét egyedül nevelő szülő esetén az 54.150 Ft-ot. Normatív kedvezményre jogosultak: a) a három vagy több gyermekes családok gyermekenként (50 %): b) a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek (50 %) c) a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek (100 %) A kérelmet és az ahhoz szükséges igazolásokat a Napközi Otthonos Óvoda székhelyén, (Szivárvány Óvoda, Tiszaújváros, Pajtás köz 13.) a gazdasági irodában lehet benyújtani munkanapokon 7:00-15:20-ig. Micskiné Bodó Erzsébet óvodavezető
Érvénytelen kártyák
Tájékoztatjuk a Tiszaújváros Kártya elfogadó helyeket, hogy az alábbi számú Tiszaújváros Kártyák érvénytelenek, mivel azokat tulajdonosaik elvesztették: 122162;119160;114354;114353;114355;114356;114120;121719;11695 6;119741;122049;122050;122051;114688;117088;121058;115046;1150 45;115047;113030;119033;115727;115205;122401;120306;117153;118 924;115637;122098;113921;115508;117406;119287;112197;111027;11 5223;116037;119877 Polgármesteri Hivatal
Változás az óvoda nyári nyitva tartásában
Tisztelt Szülők! Ezúton értesítem Önöket, hogy a korábban meghirdetettekkel ellentétben a Napközi Otthonos Óvoda Tündérkert óvodájában a nyári felújítási munkálatok miatt nem 2014.08.18-tól, hanem 2014.08.21től tudjuk fogadni a gyerekeket. Mindazon gyermekeket, akik részére 2014.08.18-án és 08.19-én elhelyezést kérnek, a Bóbita óvodában fogadjuk. A többi óvodai épületben az előzőekben meghirdetettek szerint fogadjuk az óvodásokat. Megértésüket köszönöm! Micskiné Bodó Erzsébet óvodavezető
Közterületi SOS hívószám
A Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. a közterületeken
történt, azonnali beavatkozást igénylő, rendkívüli események bejelentésére szolgáló telefonszámot működtet.
A 49/540-508-as „Közterületi SOS” hívószámra beérkező hívásokat, amennyiben a diszpécser hibaelhárítást végez, üzenetrögzítő rögzíti.
Zöld szám
A polgármesteri hivatal tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy a 06-80/ 200-839-es
telefonszámon lehetőség van közérdekű problémák bejelentésére. A
hívás ingyenes. A telefon üzenetrögzítős, a nap 24 órájában hívható. A rögzített bejelentések alapján a Polgármesteri Hivatal megteszi a szükséges intézkedéseket.
Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy FARKAS ZOLTÁNNÉ a 8. sz. választókerület képviselője 2014. augusztus 13-án (szerdán) 16.00 órától 18.00 óráig fogadóórát tart. Helye: Polgármesteri Hivatal földszinti képviselői iroda. Polgármesteri Hivatal
Mozaik
2014. augusztus 7.
5. oldal
Szabó Balázs Bandája
Gondolkodni érdemes, álmodni ér
A Derkovits Kulturális Központ programja
Hamvas Béla Városi Könytár
Kedves Könyvtárlátogatók! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Hamvas Béla Városi Könyvtár augusztus 5-től előre láthatólag 3 hétig zárva tart az olvasói tereket érintő nyári felújítási munkálatok elvégzése miatt. Nyitás: augusztus 26-án, 10.00 órakor. A Tiszaszederkényi Fiókkönyvtár szintén felújítások miatt augusztus 11-étől augusztus 31-ig zárva tart. Nyitás: szeptember 4-én, 8.00 órakor. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mindkét könyvtárban az időközben lejáró kölcsönzéseiket automatikusan meghosszabbítjuk. Szíves megértésüket köszönjük.
Tiszaszederkényi Művelődési Ház
Felnőtt társastánc tanfolyam a nosztalgia jegyében! A Derkovits Kulturális Központ Tiszaszederkényi Művelődési Háza (Tiszaszederkény, Bocskai út 33.) felnőtt társastánc tanfolyamot hirdet. Oktató: Harangozóné Ónodi Csilla tánc- és illemtan tanár. A tanfolyam 16x90 perc ( alkalmanként 2x45 perc) időtartamú. Részvételi díj: 11.200 Ft/fő (350 Ft/óra/fő). A táncórák időpontja: minden pénteken 16.00-18.00 óra között. Helyszín: A Tiszaszederkényi Művelődési Ház színházterme. Jelentkezés: Tiszaszederkényi Művelődési Házban személyesen Mátyás Edinánál, vagy a +36-49/544-552-ös telefonszámon a művelődési ház nyitvatartási idejében. Jelentkezési határidő: 2014. szeptember 5. A tanfolyam 2014. szeptember 12-én, pénteken 16.00 órakor kezdődik. A tanfolyam zárásaként TÁRSASTÁNC VIZSGABÁLT szervezünk!
Köszönetek 45 éve történt
A Borsodi Vegyész 45 évvel ezelőtt nem csak beszámolt a sikerekről, hanem egyfajta hirdetőtáblaként is szolgált. Így történhetett, hogy 1969 nyarán több olyan köszönetet és elismerést tartalmazó nyílt levél is megjelent a lapban, melyekben a TVK munkáját méltatták. „A BVK Nagyüzemi KISZ-bizottsága nevében köszönetemet fejezem ki Önnek (Huszár Andornak - a szerk.) és dr. Alaitner István gyárvezetőnek, továbbá Takács József gyárvezető-helyettesnek a társadalmi munkánk sikeres elvégzéséhez nyújtott elvtársi segítségért. Két alkalommal rendelkezésünkre bocsájtottak nagy mennyiségű katalizátor eltávolításához szükséges berendezést.” Nem csak a szomszédvárból, de országhatáron túlról is gratuláltak a TVK vezetésének. „Kedves Huszár Andor! A baráti Magyarországon a különböző szerveknél és üzemekben tett látogatásunkról felejthetetlen emlékeink maradtak. Ezúton szeretnénk megköszönni azt a nagy figyelmességet, amit irántunk tanúsított. Fogadja legmélyebb tiszteletünket. Vefik Kitapcigil, Tekirdag kormányzója. Erol Erdogan, Tekirdag polgármestere.” Az egykori rodostói nagyságok mellett a Szakszervezetek Megyei Tanácsánál is elégedettek voltak. „Kedves Igazgató Elvtárs! Az SZMT munkavédelmi bizottsága által rendezett Munkavédelmi nevelő, propaganda és agitáció című kiállításához nyújtott segítségért, a bemutatott anyagok elkészítéséért köszönetünket fejezzük ki.” A jövő héten ismét szemlézgetünk. Borza
Hatalmas bulival indult a nagyheti koncertparádé a kisszínpadon. Szombaton este Sza-bó Balázs Bandája lépett fel - koncertjüket sok-sok rajongó várta. Szabó Balázs fogalom a zenei életben, s az irodalom népszerűsítéséért is rengeteget tesz a fiatalok körében. Hogy miért fontos ez számára, arról a buli előtt beszélgettünk. - A hivatalos honlapod ezzel a mondattal kezdődik: Hiszem, hogy szeretett Hazánk, Magyarország lelki, szellemi, erkölcsi helyreállása bekövetkezhet. Hogy érzed, mekkora a baj? - Sokat járunk vidéken, nagyvárosokban, rengeteg emberrel találkozom, s azt tapasztalom, hogy ebben a picike országban nagyon sok jó lélek is van. Nem véletlenül nyúlunk az együttessel az irodalomhoz, írók, költők műveihez, nem véletlenül írunk olyan dalszövegeket, amelyek mélyebb tartalommal bírnak. Az emberek közül sokan fogékonyak erre, és ez generációktól független. A helyzet tehát egyáltalán nem reménytelen. - Pedig sokan panaszkodnak, hogy a mélyebb tartalmakra nincs igazán kereslet. - Igen, a világ abba a karámba akarja beterelni az embereket, hogy csak a gyorsan fogyasztható dolgokkal foglalkozzanak. Én úgy nőttem fel, hogy mesét olvastak nekem, később én magam is rengeteget olvastam. Persze használom a mai kor eszközeit is, nézek televíziót, internetezek, de nagyon szeretem a gyertyát is. A fiatalokat sokan szidják, hogy felületesek, nem érdekli őket semmi. Sok rendhagyó irodalomórán, könyvtári foglalkozáson veszek részt, és azt látom, hogy a fiatalok egy része igenis nyitott a mélyebb tartalmakra, mert felismeri, hogy beszűkül a látótere, ha hagyja az agyát karámba terelni. Nagyon jó visszajelzéseket kapok, és ezek mindig megerősítenek abban, hogy foggal-körömmel ragaszkodjam
Szabó Balázs fogalom a zenei életben.
hozzá és hirdessem: olvasni jó, gondolkodni jó, álmodozni, ábrándozni igenis ér, s aztán nagyon jó tenni a célokért és vágyakért. - Mekkora ereje van egy ilyen misszióban egy zenekarnak? Amikor az együttest alapítottad, mi volt a legfontosabb vágyad? - A legnagyobb vágyam az, hogy hagyjanak zenélni, énekelni, és teremthessek ezáltal magam köré egy világot, amelyben boldog vagyok. Örülök, hogy ilyen muzsikustársakkal dolgozhatok együtt, és hogy eljutottam idáig. Tulajdonképpen teljesültek a kölyökkori vágyaim, ez csodás érzés. Ahogy az ismertségünk nő, a zenélés egyre nagyobb felelősséget is jelent, ezt sosem szabad elfelejteni. Nagyon izgalmas, szép folyamat, amikor egy gondolat megtalálja az embert, nem tudni honnan jön, csak megérkezik, s amíg ebből dal lesz, egy kerek egész, ami különféle csatornákon eljut a közönséghez. Néha egészen hosszú ez az út, de megéri bejárni. - Úgy neveznek téged, hogy modern polihisztor. Hogyan válik kerek egésszé az a sok
tevékenység, amelyben jeleskedsz? - Egy kicsit pimasz mondás ez rólam, bár igaz, hogy sok mindennel foglalkoztam már az elmúlt években. Hangszerekkel, színházzal, bábozással, sokat jártam külföldön, még a cirkusz világába is belekóstoltam. Én ezt nem tartom kuriózumnak, természetesnek érzem, hogy sok minden érdekel, mindig kíváncsi vagyok újabb és újabb dolgokra. Leginkább azt sajnálom, hogy nem jut elég időm mindenre. Most kevesebbet tudok bábozni, mert több a koncert, de ha kevesebb fellépésünk lenne, azt is nagyon sajnálnám. A tevékenységek, amelyekbe belekóstoltam már, nagyon jól kiegészítik egymást, az egyik helyen szerzett tapasztalatokat tudom használni más területeken is. Egy koncerthez is kell például színpadkép, látványvilág, s amit erről megtanultam a színházban, jól jön egy-egy fellépésnél. Semmiben nem vagyok annyira jó, hogy zseniális jelzőket kellene a nyakamba akasztgatnom, de amit valahol már megtanultam, igyekszem mindenhol használni, ahol csak lehet. Tokaji Edit
Honeybeast
Te is lehetsz a legnagyobb hős
Az Eurovíziós Dalfesztivál selejtezőjén tűnt fel a Honeybeast zenekar. A döntőig jutottak új dalukkal a Legnagyobb hőssel. Bár nem győztek, egy dolgot viszont nyertek, rengeteg rajongót. A Triatlon Nagyhét nulladik napján a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő éjszakai bulijának sztárvendégei voltak a fiatal zenészek. A 2005-ben alakult szegedi zenekar nemrég váltott énekest. A mikrofon mögött Tarján Zsófi áll, aki a neves színésznő, Hernádi Judit lánya. - Igen, anyukámra mindig, mindenki rákérdez - mondja Zsófi mosolyogva. - Ő örül neki, hogy ezt csinálom, szereti, hogy zenélek. Sok mindent kipróbáltam már: hörögtem death metál zenekarban, de elvégeztem a jazz iskolát is, széles a skála. Édesanyám tulajdonképpen elvan ezzel, ő azt szeretné, hogy boldog legyek. Szakmailag nagyon kritikus velem, folyamatosan figyeli az előadói tevékenységemet, de ez el is várható egy szülőtől. - A zenészek számára általában az hozza meg a közönségsikert, ha a rádiók játsszák dalaikat, vagy épp felfedezik őket egy tehetségkutató műsor színpadán. A Dal című műsor sokat lendített rajtatok? - Igen, valóban így van. Bár ehhez kellett egy jó dal, egy jó szöveggel, mint a Legnagyobb hős. Én 2012-ben kerültem az együttesbe.. Egy másik dal, a Portugál is nagy siker volt évekkel ezelőtt, de csak most a televíziós szereplés ismertetett meg bennünket az országgal. A sikert hozó dalt Bencsik Kovács Zoltán szerezte, övé
Rengeteg felkérése van, pörög az együttes. a dallam és a szöveg is. Nem gondoltuk, hogy ilyen pozitív lesz a fogadtatása. Azóta nagyon pörgünk, rengeteg koncertfelkérésünk van, az elmúlt évekhez képest ez meghatványozódott, és elkezdetünk újabb dalokat írni. Sokat vagyunk együtt, rengeteg a koncert, amit nagyon élvezünk. A zenék folyamatosan születnek, az Eurovíziós dalfesztivál óta már öt új szerzeményünk van. - A dallam fülbemászó, a szöveg pedig anynyira mai, annyira rólunk, a hétköznapjainkról szól, kritikusan, szókimondón. Ilyenek vagytok? - Igen. Amikor Zoli szöveget ír, mindig mai történetekből rakja össze. Például ott van a sokat emlegetett Legnagyobb hős. Ilyen-olyan pár-
A Tisza TV műsora Augusztus 10-ig minden nap
22:30: Triatlon TV (Folyamatos ismétlés másnap 12.00-ig) Augusztus 13., szerda
18:00 Héthatár: a Tisza TV hírműsora 18:15 Hétről-Hétre magaziműsor: Triatlon Nagyhét után, Városnapok előtt
kapcsolatokat látva született egy stilizált történet, amit zenébe öntöttünk. De mondhatnám a másik dalunkat, a Maradok című számot, amelyben szintén a mindennapi élet és érzések kavarognak. A dilemma, hogy menjek e vagy maradjak, ezeket szerintem már mindenki megtapasztalta legalább egyszer az életben. - Valami most elindult a Dallal és a versenyre írt dalotokkal. Mint ahogy a címe is szól, szeretnétek legnagyobb hősök lenni? - Mindenki magához képest a legnagyobb hős. Ha eléri ezt az állapotot saját magához képest, akkor nagy hős tud lenni. Már volt miért élnie, azt gondolom ez mindenképpen jó. Bár ez egy kicsit már filozofikus, de szerintem így van. berta
6. oldal
Rendezvény/Hirdetés
2014. augusztus 7.
Pályázati felhívás
Óvodai állások
A Napközi Otthonos Óvoda pályázatot hirdet 2 fő óvodapedagógus álláshely betöltésére, határozott időre (betegség idejére) szóló kinevezéssel. A pályázat feltételei: • felsőfokú óvodapedagógusi végzettség • magyar állampolgárság • egészségügyi alkalmasság • büntetlen előélet • cselekvőképesség Bérezés: A 326/2013. (VIII.30.) Korm. rendelete „a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról” alapján. A pályázat benyújtásának határideje: 2014. augusztus 25. Az elbírálás határideje: 2014. augusztus 26. Az állás 2014. szeptember 08-tól tölthető be. A pályázathoz csatolni kell: • szakmai önéletrajzot • oklevélmásolatokat • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt A pályázatot postai úton, az alábbi címre kérjük benyújtani: Napközi Otthonos Óvoda Óvodavezetője Cím: 3580 Tiszaújváros, Pajtás köz 13. Kérjük a borítékon feltüntetni a munkakör megnevezését: óvodapedagógus.
Hogy hirdetése biztosan célba érjen!
A Tiszaújvárosi Krónikában is megjelenik lakossági apróhirdetése, amennyiben azt a Tisza TV Képújságjában legalább 5 napra (2.500 Ft), legkésőbb kedden 12 óráig feladja.
Tájékoztató
A DIGITÁLIS KÖZÉPISKOLA
a 2014/2015. tanévre is várja a továbbtanulni vágyó hátrányos helyzetű tanulók jelentkezését. A pótbeiratkozás 2014. augusztus 27-én 8.30-16.00 óra között lesz a Földes Ferenc Gimnáziumban. ( Miskolc, Hősök tere 7.) A jelentkezési lap kitöltésére a helyszínen is van lehetőség. A jelentkezés részletes feltételeiről a www. digitaliskozepiskola.hu honlapon tájékozódhat, ahonnan a jelentkezési lap is letölthető. Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal
A Napközi Otthonos Óvoda pályázatot hirdet 2 fő pedagógiai asszisztensi álláshely betöltésére, határozatlan időre szóló kinevezéssel. Pályázat feltételei: • középfokú iskolai végzettség, pedagógiai asszisztensi képesítés, • magyar állampolgárság, • egészségügyi alkalmasság, • cselekvőképesség, • büntetlen előélet. Előnyt jelent: • felsőfokú szakmai képesítés, pedagógiai végzettség. Bérezés a „Közalkalmazottak Jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény szerint. A pályázat benyújtásának határideje: 2014. augusztus 22. A pályázat elbírálásának határideje: 2014. augusztus 25. Az állás 2014. szeptember 01-től tölthető be. A pályázathoz csatolni kell: - Szakmai önéletrajzot, - bizonyítványmásolatot, - 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. A pályázatot postai úton, az alábbi címre kérjük benyújtani: Napközi Otthonos Óvoda Óvodavezetője 3580 Tiszaújváros, Pajtás köz 13. Kérjük a borítékon feltüntetni a munkakör megnevezését: pedagógiai asszisztens. A Napközi Otthonos Óvoda pályázatot hirdet 1 fő dajkai álláshely betöltésére, határozatlan időre szóló kinevezéssel. A pályázat feltételei: • középfokú iskolai végzettség • magyar állampolgárság • egészségügyi alkalmasság • büntetlen előélet • cselekvőképesség Előnyt jelent: dajkai képesítés. Bérezés: A „Közalkalmazottak jogállásáról szóló”1992. évi XXXIII. törvény szerint A pályázat benyújtásának határideje: 2014. augusztus 22. Az elbírálás határideje: 2014. augusztus 25. Az állás 2014. augusztus 26-től tölthető be. A pályázathoz csatolni kell: • önéletrajzot • bizonyítvány másolatot • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt A pályázatot postai úton, az alábbi címre kérjük benyújtani: Napközi Otthonos Óvoda Óvodavezetője Cím: 3580 Tiszaújváros, Pajtás köz 13. Kérjük a borítékon feltüntetni a munkakör megnevezését: dajka. A Napközi Otthonos Óvoda pályázatot hirdet 1 fő pedagógus részére, félállású fejlesztőpedagógus és félállású pedagógiai asszisztensi munkakör betöltésére, határozatlan időre szóló kinevezéssel. A pályázat feltételei: • fejlesztőpedagógusi végzettség • magyar állampolgárság • egészségügyi alkalmasság • büntetlen előélet • cselekvőképesség Előnyt jelent: felsőfokú óvodapedagógusi végzettség. Bérezés: A „Közalkalmazottak jogállásáról szóló”1992. évi XXXIII. törvény illetve a 326/2013. (VIII.30.) Korm. rendelete a pedagógusok előmeneteli rendszeréről A pályázat benyújtásának határideje: 2014. augusztus 25. Az elbírálás határideje: 2014. augusztus 26. Az állás 2014. szeptember 08-tól tölthető be. A pályázathoz csatolni kell: • szakmai önéletrajzot • oklevélmásolatokat • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt A pályázatot postai úton, az alábbi címre kérjük benyújtani: Napközi Otthonos Óvoda Óvodavezetője Cím: 3580 Tiszaújváros, Pajtás köz 13. Kérjük a borítékon feltüntetni a munkakör megnevezését: félállású fejlesztőpedagógus és félállású pedagógiai asszisztens. Micskiné Bodó Erzsébet óvodavezető
Sport
2014. augusztus 7.
Atlétika
Csaba a felnőttek között
Székesfehérváron rendezték meg az atlétikai magyar bajnokságot. A Tiszaújvárosi Sport Club junior korú atlétája, Kiss Csaba először mérette meg magát a felnőttek között. A 100 méteres síkfutásban idei legjobb idejét futotta. A 10.93 mp-es idő az előfutamban a negyedik helyet jelentette számára. A 200 méteres síkfutás előfutamában ötödik lett 22.59 mp-es idővel. Mindkét versenyszámban elért eredménye az összesítésben a 12. helyet jelentette a tiszaújvárosi fiatalembernek.
Súlyemelés
Egy korcsoporttal feljebb bizonyítottak
Kecskeméten rendezték meg az ifjúsági országos súlyemelő bajnokságot, mely egyben a 15. Messzi István emlékverseny is volt. A Tiszaújvárosi Sport Club két versenyzővel képviseltette magát a rangos eseményen. A tiszaújvárosi fiatalok serdülő koruk ellenére az ifjúságiak között bizonyították szép jövő előtt állnak. Durgheu János a 77 kg-os súlycsoportban 206 kg-os összteljesítményével a dobogó harmadik fokára léphetett, klubtársa Kerékgyártó Gábor szintén 77 kg-os súlycsoportban 170 kg-os összteljesítményével a VI. helyet szerezte meg.
Kosárlabda
Lenni vagy nem lenni, ez itt a kérdés
7. oldal
Labdarúgás
Itt a nyerő huszonegy!?
Győzelemmel hangolt a szombati Kisújszállás elleni idegenbeli Magyar Kupa mérkőzésre a Termálfürdő FC Tiszaújváros együttese. A megyei osztályú Bogács ellen egy híján fél tucat gólt szerzett a kék-sárga együttes. A csapatban ezúttal is több próbajátékos lépett pályára. Termálfürdő FC Tiszaújváros - Bogács 5-2 (3-1) Tiszaújváros: 100 néző, V.: Rendek, Sveda Termálfürdő FC Tiszaújváros: Tóth Cs. - Bocsi P., Fodor P., Czégel M., Molnár F., - Polényi T., Kerekes I., Patalenszki J., Molnár L., Olasz J., Hornyák M. Csereként lépett pályára: Roza L., Lippai G., Hajdu I., Galambos N., Tóth T., Kovács B., Török A., Sebők G. Gólszerzők: Olasz J. 3, Kerekes, Tóth T., ill. Szeberin 2. A héten kialakult az NB III-as csapat végleges kerete. Ezek szerint a 2014/2015-ös bajnokság őszi szezonjában az alábbi játékosokat küldheti pályára Bocsi Zoltán, vezetőedző. Kapusok: Tóth Csaba, Roza László. Mezőnyjátékosok: Galambos Norbert, Fodor Péter, Lippai Gergő, Czégel Máté, Török
FC), Subert Attila (Tomor-Lak Edelény), Nagy Csaba (Putnok), Sápi József (Putnok), Gaál Gergő (Mád), Horváth Szabolcs (Putnok), Hamar Zsolt (Jászapáti), Stefán Tamás (?), Toplenszki Szabolcs (Felsőzsolca),
A jövő focistáiért felelnek
András, Horváth Tamás, Molnár Ferenc, Molnár László, Kerekes István, Bussy Dávid, Halász Bálint, Polényi Tamás, Kovács Péter, Sebők Gergő, Nagy Dénes, Kovács Bence, Hajdu István, Patalenszki József, Tóth Tamás. A 2013/2014-es évadban pályára lépett tiszaújvárosi játékosok közül az alábbiak távoztak az egyesülettől: Fehér Balázs (Putnok), Dávid Zoltán (KBSC
A Termálfürdő FC Tiszaújváros elnöksége véglegesítette az utánpótlás csapatok szakvezetőinek névsorát. Ezek szerint a 2014/2015-ös bajnoki évadban az alábbi szakemberek felelnek a tiszaújvárosi utánpótlásért. Rémiás Róbert - U21 /1997,1996,1995,1994-s korosztály/, Császár Zoltán - U17 /1999,1998s korosztály/, Barabás Zoltán - U15 /2000, 2001-s korosztály/, Czerva Zoltán - U14 /2001, 2002-s korosztály/, Kurucz Gábor - U13 2002, 2003-s korosztály/, Kurucz Gábor - U11 /2004 korosztály/, Antal József - U11 /2005-s korosztály/, Császár Zoltán - U9 /2006,2007-s korosztály/, Demblovszky Gábor - U7 /2008, 2009-s korosztály/, Kurucz Gábor - nöi csapat (felső tagozatosok), Molnár Zoltán - kapusedző, Tóth Lajos - beugrós edző, Kurucz Gábor - utánpótlás technikai vezető.
Nyitott kapuk a Sportcentrumban
Asztalitenisszel kezdtek
Az asztalitenisz versennyel megkezdődött a Városi Sportcentrum új hatfordulós szabadidősport versenye, amely a „Nyitott kapuk” elnevezésű sorozat egyik állomása. A szabályoknak megfelelően négyfős vegyes csapatok küzdöttek egymással, melynek végén az SC Grund gárdája végzett az élen Fóti Ildikó, Koncsik Viktor, Papp Gábor, Molnár Tamás összeállításban. Az újabb erőpróbát a kosárra dobó versenyt, augusztus 30-án rendezik. A sorozathoz fordulónként is lehet csatlakozni. A győztesek 5 alkalmas uszodabelépőt, az összesítésben első helyen végzők 10 alkalmas uszodabelépőt kapnak, a második, harmadik helyezettek a 2014/2015 év bajnoki szezon tavaszi hazai kosárlabda-, illetve labdarúgó mérkőzéseire szóló bérlettel gazdagodnak. A résztvevők a kapott nyereményszelvényekkel részt vesznek az év végi Sportgála ajándéksorsolásán.
Négyfős csapatok küzdöttek egymással.
Kajak-kenu
Éremeső a Velencei tavon
A Phoenix kabala állatának, Phi-Phi-nek lesz-e „munkája” a városi sportcentrum játékcsarnokában NB I/B-s mérkőzésen?
A Tiszaújvárosi Tisza TV-Phoenix kosárlabda csapata a 2013/2014-es évadot a 20. helyen zárta. Az alapszakaszban kevésbé, a rájátszásban már sokkal jobban játszott és talán szerencsésebb is volt a kék-sárga együttes. A bajnokság utolsó hazai mérkőzésén győzelemmel és óriási bulival búcsúzott közönségétől az együttes. Úgy tűnt, úgy tűnik minden rendbe volt/van az egyesület háza táján. Sajnos Ducsai Zoltán elnök még sincs irigylésre méltó helyzetben. - Az előző bajnoki évben sikerült a Phoenixnek megőriznie az NB I-es indulási jogot. Ahhoz, hogy a Városi Sportcentrumban újra NB I/B-s bajnoki mérkőzéseket láthasson a fantasztikus tiszaújvárosi közönség, új csapatot kell felépíteni, s ez óriási feladat - mondja az elnök. - A Tiszaújvárosi Phoenix Kosárlabda Klub vezetése és a játékosok abban állapodtak meg, hogy a szezont követően mindenki nyilatkozik a következő évadra vonatkozó elképzeléseiről. Távozott Tóth Tamás, aki családi és munkahelyi elfoglaltságai miatt nem vállalta ilyen szinten a további játékot. Aztán kiderült, hogy Lajsz Gergő visszautasíthatatlan ajánlatot kapott az „A” csoportos Nyíregyházától. Áttekintve a klub anyagi lehetőségét, tájékozódtunk, hogy a két távozott játékost milyen módon tudnánk pótolni. Eddig tárgyalásaink nem vezettek kézzelfogható eredményre. Közben újabb három meghatározó játékos szereplése vált kétségessé. Varga Ádám munkahelyi elfoglaltságok miatt abbahagyta a kosárlabdázást, Markó Péter családi okok miatt visszaköltözött Budapestre és a Vasasban folytatja pályafutását, Fejes Péter az érettségi után nem Debrecenben, hanem Budapesten tanul tovább. Lassan tehát elfogy a csapat. Nincs más lehetőség, újra kell gondolni a csapat finanszírozását. De az a bökkenő, hogy a jelenlegi büdzsé véges. A jövő évi szezon csak úgy kezdhető el, csak úgy lesz esélye a gárdának a bent maradáshoz, ha újabb anyagi forrásokhoz jutunk. Segítségre van szükségünk. Támogatókat keresünk, és bízunk legnagyobb szponzorunk a tiszaújvárosi önkormányzat támogatásában.
A Sportcentrum eseményei
Augusztus 9. szombat Labdarúgás 10.00 Termálfürdő FC Tiszaújváros U15 - Mezőkövesd edzőmérkőzés Füves edzőpálya
Augusztus 10. vasárnap Labdarúgás 10.00 Termálfürdő FC Tiszaújváros U17 - Tiszakeszi edzőmérkőzés Füves edzőpálya Augusztus 11- 16. Miskolci Jegesmedvék U18-U20, U16, U14 jégkorong csapatainak edzőtábora Augusztus 11- 17. VASAS SC női röplabda csapat edzőtábora
A már jól megszokott helyszín, a Velencei tó északi részén található sukorói kajak-kenu és evezős pálya adott otthont a kajakosok és kenusok gyermek, kölyök és serdülő magyar bajnokságnak, mely egyben a Kolonics György emlékverseny is volt. Óriási mezőny gyűlt össze az utánpótlás korosztály legrangosabb versenyére, több mint 4700 nevezést adtak le 97 egyesületből. A nagyszabású seregszemlén ott voltak a tiszaújvárosi kajak-kenu egyesületek is, melyek ezúttal is kiválóan szerepeltek. A Tiszaújvárosi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Egyesület versenyzőinek eredményei önmagukért beszélnek. Országos bajnokok K-1 férfi serdülő VI. évf. 1000m : 1. Béke Kornél (edző: Betlenfalvi István), K-1 férfi serdülő VI. évf. 4000m: 1. Béke Kornél (e: Betlenfalvi István), K-1 férfi serdülő 3x200m váltó: 1. Mannheim Krisztián, Erős Patrik, Béke Kornél (e: Betlenfalvi István), Mk-4 kölyök leány II.évf.2000m: 1. Balogh Réka Makrányi Gréta – Óvári Lili – Kuti Kíra (e: Velenszki Tamás, Ughy Imre), Mk-4 gyermek leány III. évf.:4000m: 1. Meczkó Viktória (TKKSE) – Gáspár Emese (TKKSE) – Kovács Mirtill (TKKSE) – Gulyás Fanni (TVSE) (e: Velenszki Tamás, Ughy Imre, Jancsár László), Mk1 leány gyermek I.évf. 4x500m váltó : 1. Bíró Eszter - Nagy Anna - Erős Kinga - Vitos Zsófia (e: Velenszki Tamás, Ughy Imre), Mk1 fiú gyermek I.évf. 4x500m váltó: 1. Takács Márton - Galgóczy Olivér - Pék-Szentgyörgyi Ádám - Balogh Dénes (e: Velenszki Tamás, Ughy Imre) Ezüstérmesek K-1 férfi serdülő VI. évf. 500m: 2. Béke Kornél (e: Betlenfalvi István), NC-1 női serdülő 2000m: 2. Bragato Giada (e: Krucsay József), Kölyök 3X200m vegyesváltó: 2. Kovács Mirtill, Bíró Márk, Kőszegi Milán (e: Velenszki Tamás, Ughy Imre, Krucsay József), Mk-4 fiú gyermek II. évf. 2000m: 2. Pribelszki Máté – Kovács Vendel – Alattyáni Márk – Réti Márton (e: Velenszki Tamás, Ughy Imre) Mk-1 leány gyermek II.évf. 4x500m váltó: 2. Bucsi Dorina – Lack Edina – Balogh Réka – Kuti Kíra (e: Velenszki Tamás, Ughy Imre),
Mk-1 fiú gyermek II. évf. 4x500m: 2. Pribelszki Máté - Alattyáni Márk - Kovács Vendel - Réti Márton (e: Velenszki Tamás, Ughy Imre) Bronzérmesek NC-2 női serdülő 500m: 3. Barna Petra, Bragato Giada (e: Krucsay József), Mk-1 vegyes váltó I. évf. 4x500m: 3. Kanyó Viktória Kovács Emese - Mizik Dominik - Molnár Márk (e: Velenszki Tamás, Ughy Imre) Helyezettek NC-1 női serdülő 2000m: 9. Barna Petra, NC1női serdülő 200m: 5. Bragato Giada, C-1 férfi kölyök III.kcs. 4000m: 7. Kőszegi Milán, C-1 férfi serdülő V.kcs. 1000m: 9. Bragato Giada, MC-1 férfi gyermek I-II.kcs. 2000m: 14. Kőszegi Ákos, K-1 férfi serdülő VI évf. 500m: 8. Mannheim Krisztián, K-1 női serdülő V. évf. 4000m: 4. Somodi Viktória, K-1 női serdülő V. évf. 500m: 5. Somodi Viktória, K-1 női serdülő V. évf. 1000m: 6. Somodi Viktória, K-2 férfi serdülő VI. évf. 1000m: 6. Mannheim Krisztián - Erős Patrik, K-1 férfi serdülő 2000m: 6. Gáspár Etele, 11. Badics Bence, K-1 serdülő fiú V. évf. 500m: 7. Erős Patrik, K-1 serdülő fiú V. 4000m: 7. Erős Patrik, 40. Bóta János, MK-1 kölyök fiú III. évf. 4000m: 7. Garbacz Dávid, K-4 kölyök fiú IV. évf. 4000m: 8. Bíró Márk- Vass Nikolasz - Berkes Viktor- Kovács Marcell, K-1 női serdülő (2000+200m): 9. Somodi Viktória, Mk-2 leány gyermek II. évf. 2000m: 5. Bucsi Dorina – Lack Edina, Mk-1 leány kölyök III. évf. 3x200m: 5. Meczkó Viktória - Makrányi Gréta - Gáspár Emese, Mk-1 gyermek fiú I. évf. 2000m: 7. Takács Márton, Mk-2 gyermek leány I. évf. 2000m : 7. Nagy Anna – Kanyó Viktória, 8. Vitos Zsófia – Erős Kinga, 17. Kovács Emese – Tóth Petra, Mk-1 kölyök fiú III. évf. 3x200m váltó: 8. Szikszay János - Máté Kristóf - Dávid Zsolt, Mk-4 gyermek fiú I-II évf. 2000m: 12. Dávid Zsolt – Pék-Szentgyörgyi Ádám - Mizik Dominik – Molnár Márk, Mk-1 gyermek fiú I.évf. 2000 m : 12. Galgóczy Olivér – Balogh Dénes, K-2 kölyök fiú III. évf. 4000m: 15. Máté Kristóf – Szikszay János A Tiszaújvárosi Vízi Sport Egyesület versenyzői sem panaszkodhatnak, ők is remek teljesítménnyel 10 számban gyűjtöttek be érmeket, és további értékes helyezéseket értek el: K-1 serdülő fiú 3x200 m váltó Országos bajnok: Gömöri Dénes-Kántor László-Pócsi Alex,
Mk-4 kölyök leány III. kcs. 4000 m, Országos Bajnok: Gulyás Fanni-Meczkó Viktória (TKKSE)-Kovács Mirtill (TKKSE)-Gáspár Emese (TKKSE), K-1 kölyök fiú IV. kcs. 3x 200 m váltó 2. Bodnár Bence-Káló József-Fekete Zalán, K-1 kölyök fiú IV. kcs. 3x200 m váltó 2. Molnár András-Gál Sándor-Mándity Csaba, K-2 serdülő fiú VI. kcs. 4000 m 3. Gömöri Dénes-Pócsi Alex, K-4 kölyök fiú IV. kcs. 4000 m 3. Bodnár Bence-Gál SándorMándity Csaba-Molnár András, K-1 kölyök fiú IV. kcs. 3x200 m váltó 3. Lovász MartinSándor Richárd-Kapusi Zoltán, K-1 kölyök leány IV. kcs. 3x200 m váltó 3. Gábor NettaGulyás Fanni-Sárga Petra, K-4 kölyök fiú IV. kcs 1000 m 5. Bodnár Bence-Mándity CsabaGál Sándor-Molnár András, K-4 kölyök leány IV. kcs. 1000 m 5. Sárga Petra-Gábor NettaDarvas Franciska (DKSC)-Rácz Boglárka (DKSC), K-2 kölyök leány IV. kcs. 4000 m 5. Gábor Netta-Sárga Petra, Mk-1 kölyök fiú III. kcs. 3x200 m váltó, 5. Dudás Csongor-Pásztor Dániel-Szabó Áron, Mk-1 gyermek leány II. kcs. 4x500 m váltó 5. Pogonyi Ajsa-Fekete Boglárka-Seres Laura-Ilosvai Regina, K-2 serdülő fiú VI. kcs. 500 m 6. Gömöri Dénes Racskó Márk (KSI), Mk-1 gyermek vegyes I. kcs. 4x500 m váltó 6. Tóth Eszter-Bacsa Rebeka-Dudás Csongor-Császár Dávid, K-4 serdülő fiú 500 m 9. Kántor László-Kapczár Ádám-Pócsi Alex-Földes Kristóf (DKSC), K2 kölyök fiú IV. kcs. 4000 m 11. Fekete ZalánKáló József, Mk-4 gyermek leány I-II. kcs. 2000 m 12. Pogonyi Ajsa-Fekete BoglárkaSeres Laura-Ilosvai Regina, K-2 serdülő leány V. kcs. 4000 m 15. Biczó Dalma-Pallagi Zsófia, K-1 kölyök fiú III. kcs. 4000 m 16. Sándor Richárd, Mk-2 gyermek leány I. kcs. 2000 m 16. Tóth Eszter-Bacsa Rebeka, Mk-4 kölyök fiú III. kcs. 4000 m 17. Dudás CsongorPásztor Dániel-Szabó Áron-Bacsa Gábor, K-1 serdülő fiú VI. kcs. 4000 m 24. Kántor László, K-1 serdülő leány V. kcs. 4000 m 24. Galgóczy Hanna, Mk-2 gyermek fiú II. kcs. 2000 m 24. Káló Péter- Szántó Tamás, Mk-4 gyermek fiú I-II. kcs. 2000 m 27. Császár Dávid-Juhász Gergő-Mátyás Boldizsár-Dudás Bence, K-1 kölyök fiú IV. kcs. 4000 m 35. Lovász Martin 41. Kapusi Zoltán
Nagyhét
8. oldal
Strand szépe
A Megasztárban tűnt fel, de a legutóbbi Eurovíziós dalfesztivál magyarországi válogatóversenyén is sikert aratott, Hogyan Segíthetnék? című dalával. A zenész a rá jellemző egy szál gitárral adta elő ismert és új dalait a Triatlon Nagyhét nyitónapján a KreAktív színpadon.
Szabó Leslie
Sétáló népzenészek
Mozgalmas, pörgős nyara van Dér Heninek, hiszen szakmailag és magánéletileg is fordulópontokat tartogatott számára ez az év. A Sugarloaf együttesből való kiválása után megkezdte szólókarrierjét, mely egyre nagyobb érdeklődést kap, s megtartották kedvesével az eljegyzési bulijukat is a Vajdaságban. A szerelemben tehát minden a legnagyobb rendben - mondta mosolyogva az énekesnő, akinek kirobbanó formájáról vasárnap este győződhetett meg a közönség. Ég veled című, szakítós slágerét teltházas tér énekelte vele együtt.
Alexa Country Band
A KreAktív színpadon kedden kora este fergeteges koncertet adott az Alexa Country Band. A tiszaújvárosi zenészek pillanatok alatt belopták magukat a közönség szívébe, óriási sikert arattak. Repertoárjukban az amerikai dalok mellett magyar country slágerek is szerepeltek.
A 2010-es X-faktorban lett a verseny legjobb női énekese, s a karrierje azóta folyamatosan felfelé ível. Janicsák Veca arany- és platinalemezzel, díjakkal, különféle címekkel büszkélkedhet, s persze sok-sok rajongóval, akikből jutott szombat este a Városháztérre is szép számmal. Számos slágere között a közönség azt is hallhatta, amellyel a tehetségkutatón oly’ nagy sikert aratott, a Quimby által fémjelzett Most múlik pontosan című dalt.
A poptól a jazzig számos műfaj komolyzenei átiratát hozta el Tiszaújvárosba a BrassDance. A rézfúvós formáció komolyzenét játszik, de „komolytalanul”: humorral, jelmezekkel, mozgással fűszerezve. Rendhagyó előadásukat a Triatlon Nagyhét nyitónapján láthatta a közönség.
Boka Gábor gyerekekre hangolta Petőfi Sándor János Vitéz történetét szombaton délelőtt. Az előadást nagyban segítette, hogy a történet megértését festett táblaképekkel is bemutatta az előadó.
Dér Heni
Janicsák Veca
BrassDance
Most debütált a Strand szépe választás, melynek a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő adott otthont a Triatlon Nagyhét nulladik napján. A 14 lány háromszor mutatta meg magát a strand látogatóinak, akik a legszebbnek a miskolci Sipos Dórát (középen) látták. A tiszaújvárosi Tóth Zsófia (balra) az első, míg Hornyik Petra (jobbra) a második udvarhölgy lett.
Boka Gábor
2014. augusztus 7.
A Bogratlonon a Számadó Zenekar „ízesítette” dalaival a tóparti főzőparti hangulatát. A sétáló népzenészek egész délelőtt a sétányokat járták, vidámságot, muzsikás jó kedvet vittek a főzőhelyekre. Később is, amikor gyerekeknek tartottak táncházat a KreAktív színpada előtt.
Bársony Bálint
Intim Torna Illegál
Idén először fordult elő a Triatlon Nagyhét történelmében, hogy a közönség maga választhatta meg, hogy hétfőn este melyik zenekart szeretné látni a nagyszínpadon. Az internetes szavazáson az Intim Torna Illegál nyert, így ők csaptak nagy bulit este nyolctól, az alternatív rock kedvelőinek nagy örömére.
Group ‘N’ Swing
ByeTheWay Kedden röppent fel a hír a sajtóban, hogy a ByeTheWay egyik tagja végleg kiszállt a csapatból. Az esti nagyszínpadi koncert volt az első alkalom, hogy a fiúk csupán hárman álltak színpadra, de a zenélést folytatják, új erővel, új tervekkel és célokkal. A tiszaújvárosi rajongók biztatása épp jókor jött a fiúknak e változás után.
Láthattuk már szólóban énekelni, zongorázni, gitárral a kezében, jazzt énekelni, de a néptánc sem áll távol tőle. Ő Kolosai Ferenc, a sokoldalú, színpadra termett tiszaújvárosi fiatal, aki az idei Triatlon Nagyhéten új bandájával az On Foottal lépett a közönség elé. A jazz tanszakon végzett fiatalok nem csak zenésztársak, barátok is, akik saját dalaikat hozták el.
On Foot
Hangold Újra! Ezzel a címmel jelent meg egy énekeskönyv és egy lemez, melyet Bársony Bálint jegyez, aki korábban a Back II Black zenekar oszlopos tagja volt. A formáció érdekessége, hogy gyermekkórus énekel a profi zenészek mellett. Városunkban a gyömrői Weöres Sándor Általános Iskola diákjai vendégszerepeltek.
Plusz 1 Oktáv Helyi gimnazistákból alakult meg évekkel ezelőtt a Plusz 1 Oktáv diákzenekar. A csapat többször is koncertezett már a Triatlon Nagyhéten, csakúgy, ahogy most is. Ám az idén új, saját szerzeményekkel is előrukkoltak.
Sajó Jazz Band
Sajó Tamás a Triatlon Nagyhéten évek óta alkalmi formációkkal népszerűsíti a jazz zenét. Az idei együttes azonban több szempontból is rendhagyó volt. Részben mert énekesnővel és trombitással bővült az alakulat, illetve azért is mert a zenekarvezető reményei szerint a banda nem csak egy fellépést él meg. A Group ‘N’ Swing zenekar az Eurovíziós dalválogatón Retikül című számával hódított, amely a középdöntőbe juttatta őket. A Triatlon Nagyhét nagyszínpadán műfaji korlátok nélküli, jól táncolható, bulis dalokat adtak elő.
Tom Lumen
Egyetlen gitárral bűvölte el a kisszínpad közönségét kedden este a miskolci származású Tom Lumen, a fingerstyle műfaj egyik legismertebb hazai képviselője. Saját szerzeményein kívül sajátos hangzású feldolgozásai hangzottak el, melyeket hallva teljesen érthetővé vált, miért mondják a zenészről: olyan a játéka, mintha legalább húsz ujja lenne.
Tisztelt Sportolók, Sportvezetők! Kedves Tiszaújvárosiak és Vendégek! Tiszaújváros, a Nemzeti Sportváros és Tiszaújváros önkormányzata, képviselő-testülete nevében üdvözlöm a versenyzőket, az edzőket és a sportvezetőket, a hozzánk látogató hazai és külföldi vendégeket, és a helyieket. Településünk megszakítás nélkül 18. éve fogadja világkupa futamon a triatlonsport élvonalába tartozó sportolókat, s 16. éve rendezzük meg a Triatlon Nagyhetet. Utcai tömegsport rendezvények, kulturális, szórakoztató, gasztronómiai programok követik egymást ismét nyolc napon át. Ezt koronázza majd meg a világkupa újabb futama. Igazi örömünnepet ül a város, a triatlonvilág! Nagy az örömünk, de nagy a bánatunk is. Először nem lesz velünk dr. Márkus Gábor, a világkupák, a nagyhetek főszervezője, a kiemelkedő tiszaújvárosi lokálpatrióta, a helyi triatlonsport atyja, aki a tavalyi Tri-
atlon Nagyhét után néhány nappal távozott közülünk. Tiszaújváros képviselő-testülete kinyilvánította abbéli szándékát, hogy dr. Márkus Gábor emlékére, elévülhetetlen érdemei előtt tisztelegve szobrot állít Tiszaújvárosban. Kimagasló sportszervezői tevékenysége, emberi helytállása előtt azonban akkor tisztelgünk méltóképpen, ha folytatjuk munkáját. Ha sikerre visszük a 16. TVK Triatlon Nagyhetet. Bízom a nagyhét és a világkupa sikerében. Bízom, mert a versenyzők és a szervezők felkészültek. Bízom, mert a tiszaújvárosiak szeretik a sportot, a kultúrát, a közösségi létet. Bízom, mert a város lakossága évről-évre bizonyítja, hogy jó házigazdája és aktív résztvevője az eseménynek. Eredményes versenyzést, sok-sok mozgást, jó szórakozást kívánok mindenkinek. Bráz György Tiszaújváros polgármestere a szervezőbizottság társelnöke
Tisztelt Triatlon-szerelmes! Egyre több sportágban indul el az olimpiai kvalifikáció. Pont a 16. TVK Triatlon Nagyhét közben, augusztus 5-én gondolhatunk arra, hogy két év múlva fellobban a láng Rióban. Az idei VK-nak emeli a súlyát, hogy az eredmények már beszámítanak az olimpiai kvalifikációba. Micsoda ajándék, könnyebbség egy sportolónak, hogy hazai pályán tehet meg egy fontos lépést a célja megvalósításáért. Ezért is dicséretes, megbecsülendő, hogy vannak megszállott emberek, akik nem csak megálmodnak nagyszerű eseményeket, versenyeket, de meg is valósítják azokat évről évre. Biztos vagyok benne, hogy egy ilyen siker igazi csapatmunkát kíván. Ezúton is szeretnék gratulálni minden szervezőnek, közreműködőnek, önkéntesnek, mert az Ő elszántságuk, lelkesedésük nélkül a Triatlon Nagyhét ma biztosan nem lenne annyira elismert és népszerű. A Magyar Olimpiai Bizottságnak nem csak azért fontos a Triatlon Nagyhét, mert egy olimpiai sportágban biztosít kimagasló versenyzési lehetőséget a magyar élmezőnynek, az utánpótlásunk legjobbjainak. Ez a rendezvény az egyik mintapéldája annak, miként lehet és kell az élsportot a szabadidősporttal, sőt a kultúrával együtt szervezni.A triatlon az elmúlt években, többek között pont a Triatlon Nagyhétnek köszönhetően, az egyik legsikeresebb, legnépszerűbb sportág lett az amatőrök, a szabadidőben sportolók körében. A magyar sport sikerágazat, amit a kormány felismert, s tudja, ahhoz, hogy még sikeresebb legyen, nagyobb támogatásra van szükség. Tavaly júliusban a látványsportágak kiemelt támogatása után, alapos szakmai előkészítést követően másik tizenhat olimpiai sportágban is elindult egy sporttörténeti lehetőséget biztosító fejlesztés. A 2020-ig 137
milliárdos pluszforrást biztosító program óriási esély a magyar sport valamennyi szereplőjének. Biztos vagyok benne, hogy azon sportágak képviselői is érezni fogják a pozitív hatásait, akik közvetlenül nem kerültek be. Rió előtt két évvel nem lehet olyan sportolónk, aki arra hivatkozhatna, hogy nem voltak megfelelőek a feltételek, bár azt is látni kell, hogy a magyar sport ilyen nagyságrendű támogatásának eredményét nem feltétlenül Rióban élvezhetjük majd. Hadd emlékeztessek a britek példájára, akik az 1996-os atlantai olimpián mindössze egy aranyérmet nyertek, ám ezt követően tudatos építkezésbe kezdtek, aminek hatását azóta láthatjuk, Londonban például huszonkilenc aranyérmet szereztek. Nem mondom, hogy nekünk is tizenhat évet kell várnunk a kimagasló sikerre – sőt, hiszem, hogy nem így lesz –, de nem lenne reális már Rióban várni a sportágfejlesztési program eredményeit. A 16. TVK Triatlon Nagyhét után néhány nappal kezdődik a II. Ifjúsági Olimpia Nankingban. A négy évvel ezelőttinél is több magyar sportoló utazik a fiatalok legnagyobb világtalálkozójára. Az 57 versenyző között Bicsák Flóra és Lehmann Bence képviseli a triatlont, de ne csak miattuk szurkoljanak augusztus 16-tól a Magyar Olimpiai Csapatnak! A 16. TVK Triatlon Nagyhét valamennyi szereplőjének, sportolónak, edzőnek, szervezőnek, szurkolónak jó időt, emlékezetes versenyzést kívánok! Borkai Zsolt a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke olimpiai bajnok tornász
A Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) 25 évvel ezelőtt, 1989-ben a franciaországi Avignonban, az ott rendezett világbajnoksággal egy időben alakult meg. Szintén negyedszázados jubileumát ünnepli a Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ), mely Kecskeméten, az országos bajnokság idején jött létre. Lehmann Tibor, a Nagyhét főrendezője, a TVK-Mali TK elnöke, az MTSZ jelenlegi szakmai alelnöke mindkét eseményen versenyzőként volt jelen.
1153-an futottak
Köszöntöm Önöket a 2014-es tiszaújvárosi ITU Triatlon Világkupán! Tiszaújváros nagyon fontos szerepet tölt be az ITU történetében, mint immár a legrégebben futó verseny házigazdája a sorozatban. A 17 év alatt napjainkra az esemény igazi nyári fesztivállá nőtte ki magát, amely nemcsak a nézők, hanem a sportolók szívében is különleges helyet foglal el. Sajnos eme nagyszerű hagyományt megteremtő ember már nincs közöttünk, de szelleme és elképzelései végig velünk lesznek. Ezért az ITU részéről a hétvégi versenyeket Dr. Márkus Gábornak ajánljuk, akinek a triatlon és a sport iránti elhivatottsága mindannyiunk számára példaértékű marad. Tiszaújvárosban immár harmadik alkalommal egy különleges versenyzési forma kerül megrendezésre. A sportolók először szombaton az elődöntőkben versenyeznek, hogy eldöntsék kik fognak harcolni a végső győzelemért a vasárnapi döntőben. A versenytáv mindkét napon a megszokott táv fele lesz – 750 m úszás, 20 km kerékpár, 5 km futás – amely nagyon gyors és látványos küzdelmeket ígér. Miközben az ITU arra törekszik, hogy a vegyes váltó csapatversenyt felvegyék az olimpiai játékok műsorára, felemelő érzés, hogy a helyi versenyrendezők is azon fáradoznak, hogy ez a gyors, lendületes és szórakoztató versenyforma minél több emberhez eljuthasson. A nemzetközi szövetség is elkötelezett a sportág fejlesztése mellett, ezzel is bővítve a résztvevők és szurkolók táborát. Igaz, hogy a legnagyobb nemzetközi versenyek a világbajnoki sorozatban (WTS) kerülnek megrendezésre, a világkupa sorozat még mindig nagyon fontos a sportágfejlesztés és a feltörekvő sportolók szempontjából. Mindezek mellett a sportolók idén már a 2016-os Olimpiára gyűjthetnek értékes pontokat Tiszaújvárosban is. Ezért kijelenthetem, hogy az ITU ezután is elkötelezett marad a világkupa sorozat iránt, amelynek meghatározó szerepe volt, van és lesz is a triatlon fejlődésében. Szeretnék köszönetet mondani az ITU nevében a helyi szervező bizottságnak, a városnak, a Magyar Triatlon Szövetségnek és a támogatóknak a segítségükért, amely eredményeként újra ITU Triatlon Világkupa verseny lehet Tiszaújvárosban, ezzel is segítve a triatlonsport továbbfejlődését. Gratulálok a 18. évforduló alkalmából és remélem, még sokszor visszatérhetünk ide a jövőben is. Végezetül kívánom minden városlakónak, látogatónak, sportolónak, szervezőnek, média képviselőnek és támogatónak, hogy érezzék jól magukat ebben a csodálatos városban. Üdvözlettel: Marisol Casado a Nemzetközi Triatlon Szövetség elnöke a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja
Bo“dületesen nagy bringás-csúcs
Este 6 órára - soha nem tapasztalt, megmagyarázhatatlanul sikeres „mozgósítás” eredményeként - soha nem látott tömeg gyűlt össze a megszokott rajthelyen, ahonnan a hagyományoknak megfelelően először az ovisok rajtolhattak el 400 méteres, parkoló-kerülő külön-futamukra. Ahogy a kicsik célba értek, a nagyok lódultak neki, hogy a világkupa régi kerékpáros pályáján letekerjék a rájuk váró 5 kilométert. A résztvevők két kedves figurát is felfedezhettek a helyszínen, a névadó főtámogató TVK Etilla és Propilla bábujával nagyon sokan akartak közös fotót készíteni. Valóságos kerékpáros invázió söpört tehát végig Tiszaújváros utcáin a 16. TVK Triatlon Nagyhét negyedik, MB BARTER napján. A hatalmas új részvételi csúcsot nem kevesebb, mint 2039 (!) bringás hozta össze!
A hétfői első tömegsport futáson valósággal „elszabadult a pokol”! A tavalyi 1001 indulót felülmúlva ezúttal 1153-an vállalkoztak kocogásra. A 16. TVK Triatlon Nagyhét harmadik, INNOCOMP napján, az első egyéni tömegsport eseményét az esti, 2 km-es futóverseny jelentette. Péter Attila hangulatmester hívó szavára ismét nagyon sokan vették át öntapadós „rajtszámaikat” a Hotel Phőnix előtti rajt területen. Ami az ismert indulókat illeti, futott a hétvégi 18. TVK ITU Világkupa kerékpáros pályán családjával Pálffy Gábor, az eseménysorozat és a világkupa névadó főtámogatója, a TVK kommunikációs vezetője, a „Tiszaújváros jövőjéért” Alapítvány kuratóriumának elnöke, Torma Péter, az INNOCOMP Kft. ügyvezetője és Lehmann Tibor főrendező, a TVKMali Triatlon Klub elnöke is.
,, Óvodai eszközök bovítésére
2. oldal
Gyermek - leányok
Rajtnév szám
31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50
Horváth Karolina Helga Rojik Dóra Peszleg Dominika Hangya Adrienn Kurilla Fanni Ferenczi Nikolett Fricska Anna Karácsonyi Boglárka Tóth Anna Fülöp Fanni Gréta Hrncsár Lujza Lengyel Rebeka Leier Kata Rebeka Kovács Réka Kovács Réka Lili Gordos Barbara Kelemen Dorottya Venczel Réka Bagi Mercédesz Kovács Anna
51
Kiss Gergely
53
Hornyák Döme
54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67
KISTARCSAI VSRC
Miszlai Milán
ESZTERGOM TRI
104 105 106 108 109 110 111
112 113
DABASI SZSE
Fekete József
ORTRI
Marshall Alex
VTSE
Fajth Ádám
DABASI SZSE
Dobi Gergő
DSC-DSI
Dobos Zsolt Adrián
CSEPEL DOLPHINS
Farkas Zsolt
DABASI SZSE
Berencsi Ádám
TVK-MALI TK
Kecskés Bence
DABASI SZSE
Cservenák Gábor
TVK-MALI TK
Serdülő - leányok
Putnóczki Dorka Szerdahelyi Szonja Soós Fanni Kinga Petrov Dorottya Botka Anikó Cseri Bettina Csák Virág Bukovszki Tünde Mátyus Lili Simon Szimonetta Nóra Bácsmegi Boglárka Fegyveres Vanda Baltás Olga Nyers Kamilla Honos Csenge Laczkó Rozina Luca Laczkó Szabina Blanka Pintér Rebeka Fuchs Réka Derczbach Dóra Jakubiak Aleksandra Simon Kinga
egyesület
TVK-MALI TK BBSC BBOGLÁR FERGETEG SE UTE MARTFŰI UTK FTC BALATONI TTSE DABASI SZSE TVK-MALI TK BBSC BBOGLÁR MARTFŰI UTK TEKERGŐK SE JOGING FUTÓKLUB BUDAÖRSI TKE FTC TARJÁNI TTSE TARJÁNI TTSE BBSC BBOGLÁR BUDAÖRSI TKE KISTARCSAI VSRC LENGYELORSZÁG ROMÁNIA
Serdülő - fiúk
Lehmann Csongor
103
VERESEGYHÁZ VSK
Farkas Csaba
98
102
MARTFŰI UTK
Vajvoda Máté
Soós Gergő
101
VERESEGYHÁZ VSK
Bárdos Bartók Bálint Gergő MOGYI BAJA-PÉCS
96
100
Az idei TVK Triatlon Nagyhét első tombolaszerzési napján, augusztus 3-án, vasárnap az evezős versenyre jelentkezők sorát fogadták a Dísztó partján kialakított versenysátorban a rendező TVK-Mali TK munkatársai. A rajtlistára 38, egyenként hét tagú alakulat iratkozott fel. A házigazdák idén módosították a verseny szabályait, így nem csak a döntőbe jutás és a győzelem volt a tét, hanem a „kisdöntő”, azaz a bronzéremről is döntöttek a kieséses rendszerű páros-csatában. Az elődöntőkből a sokszoros címvédő „Katasztrófa” és a „7 Pszichopata és 1 shitzu” delegálta magát a fináléba, mely az utóbbi évek legszorosabb befutóját hozta. Ha csak centiméterekkel is, de nyert a címvédő. A bronzcsatában – szintén késhegyre menő küzdelemben – a „Felkiáltójel” érkezett célba elsőként, a „Tökös Vízi Karbantartók” névre keresztelt TVK-s egység előtt. A dobogósoknak járó díjakat – jelesül egy-egy Castello-tortát - dr. Fülöp György, Tiszaújváros alpolgármestere, a Szervező Bizottság önkormányzati összekötője adta át a stégen.
BUDAÖRSI TKE
Ferencz Domonkos
Rajtnév szám
97
,,Rezgett a léc”, de nyert a ,,Katasztrófa”
egyesület
Vajkovics Ferenc Károly
Rajtnév szám
71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92
CSEPEL DOLPHINS UTE FTC ANONYM SE CSEPEL DOLPHINS DSC-DSI JOGING FUTÓKLUB TRICEPSZ SE TVK-MALI TK MARTFŰI UTK KISTARCSAI VSRC VERESEGYHÁZ VSK CSEPEL DOLPHINS VERESEGYHÁZ VSK TITÁN TC TRICEPSZ SE VERESEGYHÁZ VSK KISTARCSAI VSRC MARTFŰI UTK TVK-MALI TK
A 16. TVK Triatlon Nagyhét Szervező Bizottsága (SZB) – az elmúlt évekhez hasonlóan – folytatja jótékony tevékenységét. Mint azt Bráz Györgytől, Tiszaújváros polgármesterétől, az SZB társelnökétől megtudtuk, a főtér közvetlen szomszédságában működő Játszópark napi 200 forintos belépőiből összegyűlt teljes bevételt idén is a városi intézmények kültéri óvodai eszközeinek bővítésére ajánlják fel. Mint ismeretes, 2012-ben, hasonló célra, 1.270.000 forintot, míg 2013-ban 1+ 1 millió forintot kaptak meg a helyi óvodák. A tavalyi 1 milliós bevétel mellé az önkormányzat is hozzátett ugyanannyit.
Gyermek - fiúk
Rajtnév szám
52
egyesület
2014. augusztus 7.
Dévay Zsombor
Mészáros Viktor Pálka Dávid
Orosz Gergő
Kanyik András Vaczkó Gábor Ferencz Ábel
Balogh Milán Jankov Máté
Sipiczki Benedek Németh Csaba Nagy László
Antal András
Kowalski Kuba
egyesület
CSEPEL DOLPHINS DSC-DSI
TVK-MALI TK
CSEPEL DOLPHINS TITÁN TC
TVK-MALI TK DABASI SZSE FTC
VERESEGYHÁZ VSK DSC-DSI
VERESEGYHÁZ VSK UTE
MARTFÜI UTK
TEKERGŐK SE UTE
LENGYELORSZÁG
Lehmann Bence:
Junior nők
RajtNév szám
1 Elise Salt
2 Veronique Demers 3 Luisa Iogna-Prat
4 Ivona Miklosova
5 Hargitai Henrietta
6 Aleksandra Sikora 7 Hannah Hanusch
8 Urszula Olejniczak 9 Lina Völker
10 Fekete Sára
11 Laura Karnouschek
12 Olga Maslowska 14 Jil Schäfer
15 Lianne Witkin 16 Mester Dóra 17 May Magen
18 Katharina Heid 19 Kiss Bettina 20 Csák Panna
21 Daryna Moskalenko 22 Nika Begic
23 Sárszegi Noémi 24 Julia Goc
25 Szegedi Sára
31 Fuchs Renata 32 Emy Legault
33 Vilde Tengesdal
34 Pia Hehenwarter
35 Pavlina Polackova
Ország CAN ITA
SVK
HUN POL
1 Tayler Reid
POL
3 Mikita Katsianeu
AUT GER
HUN AUT POL
GER ISR
HUN ISR
GER
HUN HUN UKR CRO
HUN POL
HUN HUN CAN NOR AUT CZE
36 Valentyna Molchanets UKR 37 Katarzyna Rogacz
POL
39 Yuval Gome
ISR
38 Justyna Krawczyk 40 Wiktoria Zawolik 41 Lea Mergener 42 Molnár Júlia 43 Sara Moretti
44 Anabel Knoll 45 Jakab Ilka
46 Kaja Kwiatkowska
47 Elisabetta Vitasovic 48 Nagy Krisztina 49 Laura Sprissler
50 Cecilia D'Aniello 51 Nitzan Zror
52 Kristina Ursic
53 Zelovics Dóra 54 Fuchs Dóra
vasárnaptól Nanjing-ban folytatja
NZL
POL POL
GER
HUN ITA
GER
HUN POL
CRO
HUN GER ITA ISR
SLO
HUN HUN
Junior férfiak
2 Dévay Márk
4 Tadeas Fazekas 5 Konrad Zdun 6 Marco Corrà
7 Kamil Damentka 8 Király András
9 Gergely Simon
10 Filip Vyskocil 11 Nagy Máté
12 Cristian Canals 14 Fülöp Ádám
15 Frederic Funk
16 Florian Himml
17 Jeremy Obrand 18 Paul Stimmel
19 Zékány Nagy Patrik 20 Tóth Milán 21 Tóth Máté
22 Noam Ronen
23 Ruslan Saziev
24 Maksym Anzin
25 Bujdosó Ferenc
26 Dmitry Tikhomirov 27 Mirko Lazzaretto 28 Hajdú Kristóf
31 Temirlan Temirov 32 Morten Hansen
33 Szatmári Levente 34 Marek Strachota 35 Martin Demuth
36 Constantine Doherty 37 Milan Tomin 38 Pirmin Frey
39 Gera Nándor 40 Tóth Róbert
41 Damian Wojcieszonek 42 Klemen Bojanc
43 Lukas Cervenka 44 Arany Attila
NZL
45 Ofek Feller
ISR
BLR
47 Lehmann Bence
HUN
HUN SVK POL ITA
POL
HUN ROU CZE
HUN ARG
HUN GER
AUT
CAN GER
HUN HUN HUN ISR
RUS
UKR
HUN RUS ITA
HUN KAZ
NOR
HUN POL
AUT IRL
SRB
GER
HUN HUN POL SLO
CZE
HUN
46 Ondrej Dubaj 48 Piotr Hydzik 49 Marton Előd
50 Evgeniy Ostrovskiy 51 Karai Botond
52 Lukas Gstaltner
53 Vasily Krestyaninov 54 Josip Živković
55 Oberfrank Márton 56 Jakob Sosniok 57 Ran Sagiv
58 Mario Lutz
61 Ayan Beisenbayev 62 Bicsák Bence
63 Michał Oliwa 64 Itamar Alster
65 Casper Stornes 66 Arthur Kooser
67 Matus Verbovsky 68 Majoros Csaba 69 Linus Stimmel 70 Edan Apsimon
71 Jakubovics István 72 Kovács Péter
73 Darren Kovacs
74 Benjamin Lienhart 75 Eryk Szuba 76 Duje Maric
77 Rácz Gergő
78 Péter Brúnó
79 Nicola Azzano
80 Aleksei Sukharnikov 81 Petar Ivackovic 82 Flavio Sartori
83 Szatmári Botond 84 Jan Pacan
85 Papp Tamás
86 Franco Pesavento 87 Vincent Zappe
88 Matevz Planko
SVK POL
HUN RUS
HUN AUT RUS
CRO
HUN ITA ISR
GER
KAZ
HUN POL ISR
NOR EST
SVK
HUN GER ISR
HUN HUN IRL
AUT POL
CRO
HUN HUN ITA
RUS SRB
BRA
HUN POL
HUN ITA
GER SLO
Az idei II. Ifjúsági Olimpia magyar fiú triatlonos kvótáját Lehmann Bence, a TVK-Mali TK sportolója harcolta ki. A 17. születésnapját a közelmúltban ünneplő sportoló július 15. – augusztus 5. között Franciaországban, a Font Romeu-i magaslati edzőtáborban készült a nagy megmérettetésre. Bence augusztus 9-én rajthoz áll az ETU Triatlon Junior Európa-kupa selejtezőjében, melyen főleg az úszásra és futásra koncentrál majd. Itteni szereplésétől függetlenül, másnap indul Budapestről, frankfurti átszállással a kínai Nanjingba, ahol 18-án egyéniben, illetve 21-én a mix-váltóban képviseli hazánk színeit az utánpótlás korosztályos sportolók legrangosabb vetélkedésén.
2013 után idén is ellátogat hozzánk az Európai Triatlon Szövetség (ETU) olasz elnöke, Renato Bertrandi, aki a szombati előfutamokat és a vasárnapi döntőket is a helyszínen tekinti meg.
3. oldal
2014. augusztus 7.
Margit álma a vk-dobogó
AUGUSZTUS 7. CSÜTÖRTÖK- TISZAÚJVÁROS NAP 10:00 10:00
Triatlon Szövetség (ITU) és az Európai Triatlon Szövetség (ETU), Technikai Delegátusai nyomásának. Itt kell megjegyeznem, hogy az egyik ilyen kollégám dr. Varga Béla, aki rendszerint a mi hazai versenyeink vezető versenybírója is, akitől sokat tanultam az eddigi közös munkáink során. Egyébként jelen állás szerint a bakui győztesek egyenes ágon kvalifikálják magukat a 2016-os riói olimpiára, így nem véletlen, hogy meglehetősen élénk érdeklődés veszi körül a Játékokat, és azon belül a triatlon előkészületeit. Elképesztő ütemben épül az ,,Olimpiai” stadion, amióta itt vagyok, befejezték a szerkezeti munkák nagy részét, már a külső ,,héj” a világítás és a hangtechnika tartóelemeit illesztik a helyükre. Az ,,Olimpiai falu”, vagy inkább hivatalos nevén az Athletes Village már gyakorlatilag készen van, nagyobb részét az elmúlt hetek tesztversenyei miatt be is rendezték. Bakuban sikerült jó pár emberrel összebarátkozni. A társaságban van olasz, görög, pakisztáni, francia, kolumbiai származású is. Sokakat érdekel a triatlon, néhányuk lehet, hogy a mi világkupánkat is meglátogatja majd. Persze, ahhoz, hogy idáig eljussak biztos háttérre volt szükség. Ezúton is köszönöm a családom támogatását, akik kezdettől bíztattak. Külön meg kell említenem Márkus Gergelyt, az ITU sportigazgatóját, aki lehetővé tette a bakui megbízásomat. Nem csak azzal, hogy bíztatott, vállaljam el, hanem azzal a felbecsülhetetlen mennyiségű tapasztalattal, amit közreműködésével az ITU-ban eltöltött évek jelenthettek számomra. Sokat köszönhetek annak a kiváló csapatnak is, akikkel évek óta együtt dolgozom a hazai és időnként nemzetközi versenyek kerékpáros pályáin. És persze van még valaki, akinek személyesen sosem mondhattam el, mennyire hálás vagyok mindazért, amit értem tett, azért a rengeteg támogatásért, amit kaptam Tőle, a kezdetektől mindvégig. Nélküle most én sem lennék itt. Ha most látna, remélem büszke lenne rám. Köszönöm Gábor!
Nők ITA RSA HUN GBR RUS NZL ITA ESP NZL NED BRA UKR AUS BEL GER KAZ POL CZE POR USA HUN NED ITA USA BEL NZL RSA USA BRA HUN RUS AUS
17:00 17:00 17:30 19:45 20:30 21:00
THUNDER JACK FUTÓVERSENY JABIL 1/3 MARATON HŐSÖK JABIL 1/3 MARATON EREDMÉNYHIRDETÉS CHARLIE
AUGUSZTUS 8. PÉNTEK - JABIL NAP
A TVK Triatlon Nagyhét rendezői csapatában a kerékpáros pálya vezetőjeként elismert Nagy Alpár már jó néhány éve járja a különböző nemzetközi versenyeket, ahol rendre helytállva bizonyítja képességeit. Idén áprilistól jövő júniusig Azerbajdzsánba tette át a székhelyét, Bakuban dolgozik az Európa Játékok triatlon versenyeinek technikai menedzsereként. A Nagyhétre hazajött, de annak befejezésekor azonnal utazik Nanjing-ba, a II. Ifjúsági Olimpiára, ahol a 35 éven aluli nemzetközi versenybírói csapatban számítanak rá. - Az Európai Olimpiai Bizottság 2012 decemberében döntött az Európa Játékok létrehozásáról - tudtuk meg Alpártól, aki a Nagyhétre érkezett haza. - Az első ilyen esemény megszervezését vállalta magára Baku, amely város jövőre Forma 1-es versenyt is szervezni fog, majd egy sikeres lebonyolítás esetén biztosan ,,bejelentkezik” egy közeli olimpia megszervezésére is. Nem kétséges, hogy az erősforrások adottak, a szakmai tudást pedig „felvásárolják”. Az eddigi tervek alapján egyébként 49 ország versenyzői fogják képviseltetni magukat, akik 19 sportágban mérhetik össze erejüket, ügyességüket. Technikai menedzserként nagyrészt a triatlon verseny technikai oldalával foglalkozom. A verseny végleges helyszínének jóváhagyása után kezdődik a munka nagyobb része. Megtervezni, felépíteni, tesztelni, megszervezni a munkafolyamatokat. Szerencsére az elmúlt pár hétben elkezdtek felpörögni a dolgok, köszönhetően a Nemzetközi
Annamaria Mazzetti Gillian Sanders Vanek Margit Lucy Hall Anastasia Abrosimova Simone Ackermann Gaia Peron Carolina Routier Anneke Jenkins Danne Boterenbrood Beatriz Neres Oleksandra Stepanenko Ellie Salthouse Sofie Hooghe Lisa Sieburger Olga Yerofeyeva Magdalena Mielnik Barbora Hlavacova Andreia Ferrum Renee Tomlin Horváth Gréta Rachel Klamer Charlotte Bonin Lindsey Jerdonek Katrien Verstuyft Rebecca Clarke Anel Radford Chelsea Burns Luisa Baptista Kovács Zsófia Liubov Polyanskaya Melinda Vernon
15:00 18:00 18:30 19:30 20:00 20:30
CSÓNAKÁZÁS A GYEREKEKNEK CSODAMALOM BÁBSZÍNHÁZ A KISKAKAS GYÉMÁNT FÉLKRAJCÁRJA GALAGONYA BOHÓC INTERAKTÍV MESEKONCERTJE: ELVESZETT MENYÉT MUZSIKÁS PÉTER - HANGSZERORSZÁGBAN DUATLON VÁLTÓ TEDDY COOL VERSENYZŐK KÖSZÖNTÉSE KASZA TIBI NEOTON FAMÍLIA
11:00
Bakuban öregbíti a tiszaújvárosi triatlon jó hírét
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 14 15 16 17 18 19 20 21 22 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36
Ami még hátra van
37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72
Férfiak
Elizabeth Bravo Ayami Kawaguchi Maddie Dillon Sophia Saller Alessia Orla Militza Rios Jolanda Annen Emma Pallant Ana Mariblanca Juanas Hanna Matysiak Vida Medic Charlotte McShane Pamela Oliveira Kaitlin Donner Sara Vilic Hanna Philippin Erin Jones Celine Schaerer Carlyn Fischer Ditte Kristensen Inna Ryzhykh Romina Biagioli Lois Rosindale Deborah Lynch Miriam Casillas García Horváth Zsanett Tamara Gomez Garrido Charlotte Deldaele Karolina Solovyova Lisa Schanung Kaidi Kivioja Sara Papais Vira Sosnova
ECU JPN NZL GER ITA PUR SUI ITU ESP POL SRB AUS BRA USA AUT GER USA SUI RSA DEN UKR ARG GBR NZL ESP HUN ESP BEL KAZ ITA EST ITA UKR
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49
08:00 09:00 10:00 10:00 12:45 13:00 15:30 18:30 20:00 21:30 09:00 09:40 10:20 11:15 12:00 13:00 14:00 14:45 15:45 17:10 18:45 19:00 19:45 20:00 21:00 22:00 22:45
AUGUSZTUS 9. SZOMBAT - VOLÁN NAP TISZAÚJVÁROSI TURISTA TRIATLON LÁBTENISZ STREETBALL KOVÁCSOVICS FRUZSINA GYERMEKMŰSORA ETU TRIATLON JUNIOR EURÓPA-KUPA - SELEJTEZŐK KÉZMŰVES HÁZ ITU TVK TRIATLON VILÁGKUPA - SELEJTEZŐK BORSODI BLUE HOOLIGANS SONNY AND HIS WILDE COWS
AUGUSZTUS 10. VASÁRNAP - TVK NAP
Dmitry Polyanskiy Luciano Taccone Peter Kerr Luca Facchinetti Felipe Barraza Francesc Godoy Premysl Svarc Conor Murphy Vanek Ákos Andrea De Ponti Travis Johnston Andrea Secchiero Stefan Zachaeus Andreas Schilling Lawrence Fanous Andres Cabascango Sam Ward Jorik Van Egdom Mateusz Rak Wesley Matos Martin Ulloa Christian Otto Hunter Lussi Peter Denteneer Filipe Azevedo Sergiy Kurochkin Kristian Blummenfelt Carlos Alfredo Perez Bolsegui Pocsai Balázs Hadházi Máté Alessandro Fabian Igor Polyanskiy Rostyslav Pevtsov Leonardo Chacon Simon De Cuyper Manuel Huerta Ben Kanute Wikus Weber Kenji Nener Faldum Gábor Matthias Steinwandter Marcus Vinicius Fernandes Juan Jose Andrade Figueroa Gaspar Riveros Tomas Svoboda
UTÁNPÓTLÁS GÁLA - GYERMEK LEÁNY RAJT UTÁNPÓTLÁS GÁLA - GYERMEK FIÚ RAJT UTÁNPÓTLÁS GÁLA - SERDÜLŐ LEÁNY RAJT UTÁNPÓTLÁS GÁLA - SERDÜLŐ FIÚ RAJT CLUB '96 - MUSICAL RÉSZLETEK ETU TRIATLON JUNIOR EURÓPA-KUPA - NŐI RAJT ETU TRIATLON JUNIOR EURÓPA-KUPA - FÉRFI RAJT DANICS DÓRA ITU TVK TRIATLON VILÁGKUPA – NŐI RAJT ITU TVK TRIATLON VILÁGKUPA – FÉRFI RAJT T-DANCE TOMBOLASORSOLÁS T-DANCE ZOLTÁN ERIKA ITU TVK VILÁGKUPA EREDMÉNYHIRDETÉS KIRÁLY VIKTOR 16. TVK TRIATLON NAGYHÉT ZÁRÁSA RUS ARG AUS ITA CHI ESP CZE IRL HUN ITA RSA ITA ITU DEN JOR ECU NZL NED POL BRA CHI GER USA BEL POR UKR NOR VEN HUN HUN ITA RUS ITU CRC BEL PUR USA RSA AUS HUN ITA BRA ECU CHI CZE
50 51 52 53 54 55 56 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94
Casper Stenderup Korch Christopher Hettich Pedro Palma Riccardo De Palma Andrew Ranford Russell White Bob Haller Drikus Coetzee Carlos Enrique Perez Bolsegui Dmytro Oliynyk Balogh Máté Czigány András Jaime Garrido Nick Karwoski Richard Varga Vicente Hernandez Benjamin Shaw Davide Uccellari Valentin Meshcheryakov Mark Buckingham Oleksiy Syutkin Kevin Mcdowell Jonas Schomburg Danilo Pimentel Justus Nieschlag Tóth Tamás Simon Viain Oscar David Preciado Rendes Csaba Sean Jefferson Jelle Geens Oliver Martin Matthew Sharpe Cooper Rand Gerardo Vergara Anton Portnyagin Luis Miguel Velasquez Anheuer Kristóf Tomas Olavarria Balogh Lőrinc Ramon Bustos Olivier Eschler Delian Stateff Maciej Bodnar
DEN GER POR ITA NZL IRL LUX NAM VEN UKR HUN HUN ESP USA SVK ESP IRL ITA KAZ GBR UKR USA ITU BRA GER HUN FRA COL HUN USA BEL URU CAN NZL GUA KAZ VEN HUN CHI HUN CHI SUI ITA POL
ESEMÉNY/SPORTVERSENY NAGYSZÍNPAD KREAKTÍV SZÍNPAD
Közel egy hónappal ezelőtt sporttörténelmi sikert ért el a magyar felnőtt triatlon válogatott a hamburgi vegyesváltó-világbajnokságon. A Budaörsi TKE sportolói alkotta, Kovács Zsófia, Tóth Tamás, Vanek Margit, Vanek Ákos összeállítású kvartett az olimpiai érmes Brownlee-testvérek nevével fémjelzett britektől 24, míg az ezüstérmes franciáktól 20 másodperccel később, harmadikként érkezett célba. A helyezés értékét növeli, hogy a vert mezőnyben olyan, a sportág közvetlen elitjéhez tartozó nemzetek csapatai voltak, mint Ausztrália, az Amerikai Egyesült Államok, Németország, Spanyolország, vagy Oroszország. Az újdonsült világbajnoki bronzérmesek mindegyike rajta van a vasárnapi 18. TVK ITU Triatlon Világkupa rajtlistáján. - Szeretnék végre jó eredményt elérni Tiszaújvárosban, ezért nagyon készülök az ottani futamra – mondta Vanek Margit, aki 2010-ben, Budapesten aquatlon világbajnok lett. – Egyik nagy álmom, hogy testvéremhez, Ákoshoz hasonlóan én is dobogóra állhassak az egyik legjobb hangulatú világkupán!
4. oldal
2014. augusztus 7.
Forgalomkorlátozások, útlezárások Tisztelt Városlakók! A tiszaújvárosi 16. TVK Triatlon Nagyhét ideje alatt az idén is számítani kell időszakos útlezárásokra és parkolási korlátozásokra, amelyhez ezúton is kérjük szíves megértésüket és támogatásukat. Az elmúlt évekhez képest csökkentettük az érintett útszakaszok hosszát és a városrészek számát. A Bethlen Gábor úton 3,8 m-es magasságkorlátozás lép életbe augusztus 5. (kedd) 16 óra és augusztus 11. (hétfő) 16 óra között. Augusztus 7-én (csütörtökön), 18 órától és augusztus 8-án (pénteken), 17 órától rendezzük meg a tömegsport programokat, melyek ideje alatt nem kell parkolási tilalomra számítani. Mindössze 20-30 perces, szakaszos útlezárások lassíthatják a forgalmat, a résztvevők biztonságos elhaladása érdekében. Augusztus 8-án, pénteken 17:30-kor kezdődik a Jabil 1/3 Maraton, melynek útvonala: Bethlen Gábor út – Lévay József út (a Zita útig) – Szent István út – Ifjúsági Park – Bartók Béla út – Bethlen Gábor út. Parkolási tilalom nem lesz ezen a napon. A Szent István úton a verseny a Dísztó felé eső két sávot veszi igénybe, a másik két sávon rendőri irányítás mellett folyamatosan haladhat a forgalom mindkét irányba. A verseny legkésőbb 19:30-ra befejeződik. Augusztus 9-én, szombaton a program a 18. TVK ITU Triatlon Világkupa és az ETU Triatlon Junior Európa-kupa selejtezőivel folytatódik. Ezen a napon a kerékpárpálya a Kazinczy Ferenc út (Építők útja és Rózsa út közötti rövid szakasz) - Bethlen Gábor út –
Lévay József út – Szent István út – Örösi út (Kesznyéten irányába) útvonalon halad, a futópálya a Kazinczy Ferenc út – Bartók Béla út – Ifjúsági Park – Bethlen Gábor út érintésével. Útlezárásokra 12:45 és 18:30 között kell számítani, amit időlegesen feloldunk, várhatóan 14 és 15 óra között. Folyamatos áthaladás biztosított a gépkocsik részére a Kertváros két része között a Margit-sétányon a verseny teljes időtartama alatt. Parkolási tilalom lép életbe 12 órától egészen 18 óráig a Kazinczy Ferenc úton (Építők útja és Rózsa út közötti rövid szakasz), a Bethlen Gábor úton és a Szent István úton (a Lévay József út és a Templom út közötti szakaszon). Augusztus 10-én, vasárnap a TREK Magyar Utánpótlás Gála, az ETU Triatlon Junior Európa-kupa, majd a 18. TVK ITU Triatlon Világkupa döntőit láthatják az érdeklődők. Ezen a napon a kerékpáros- és futópályát a Bethlen Gábor út – Lévay József út (Bethlen Gábor út és Zita út közötti szakaszon) – Szent István út – Bartók Béla út – Bethlen Gábor út érintésével jelöltük ki. Útlezárásokra 08:45 és 18:00 között kell számítani, amit időlegesen feloldunk, várhatóan 12:00 és 12:30, valamint 14:45 és 15:15 között. A Szent István úton a verseny a Dísztó felé eső két sávot veszi igénybe, a másik két sávon rendőri irányítás mellett folyamatosan haladhat a forgalom mindkét irányba. Parkolási tilalom lép életbe reggel 7 órától 18 óráig a Bethlen Gábor úton és a Szent István úton (a Lévay József út és a Bartók Béla út közötti szakaszon a Dísztó felé eső két sávban). Amennyiben a parkolási tilalom ellenére a versenypályán gépjármű marad, azt a tilalom kezdetének idejétől a legközelebbi parkolóba szállítjuk. Mivel ez komoly terhet jelent a rendezők számára, együttműködésükre az idei évben is feltétlenül számítunk! A versenyközpont bontása miatt a Bartók Béla út és a piac bejárata közötti szakaszon augusztus 11-én (hétfőn) 7 és 16 óra között forgalomkorlátozásra kell számítani. Megértésükben bízva, tisztelettel: Lehmann Tibor főrendező, a TVK-Mali TK elnöke Márkus Balázs, a Szervező Bizottság társelnöke
Az idei Nagyhét „nulladik napján”, augusztus 1-én, pénteken, a Termálfürdőben – újdonságként - strandfoci bajnokság is szerepelt a programban. Másnap, a délelőtti órákban a hagyományosan visszatérő, IV. Országos RC Hajó Modell Találkozó kínált érdekes látványosságot. Kora délután, a Főtéren kialakított pályán - a szintén ezúttal debütáló - gyorsasági triál kerékpárverseny vonzotta a különleges látványosság iránt érdeklődőket.
A Triatlon Mellékletet készítették: Fodor Petronella, Kelemen Tamás, Szűcs István