Gyüszi László
TATABÁNYA 1956-ban
Tatabánya 1994
Lektorok: Hegedűs B. András és Ortutay András A könyv megjelenését anyagilag támogatta: Bencsik János, Gál Imre, Hegedűs Csaba, Kovács Nimród, Kósa László, Miklós Ákos, dr. Petrássy Miklós, Pordán József, dr. Szalay Zoltán, Szalontay Csaba, Száraz Róbert, Szirmainé Szilaj Katalin, dr. Szűcs Iván, Zombay Tamás, Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Oktatási és Ifjúsági Bizottsága, valamint a Kultsár István Társadalomtudományi és Kiadói Alapítvány. Kiadta a Kultsár István Társadalomtudományi és Kiadói Alapítvány.
ISBN 963 03 3809 2 Megjelent 1000 példányban A címlapot tervezte: Ölveczky Gábor Felelős kiadó: dr. Horváth István Készült: az OKTÁV PRESS Kft Nyomdaüzemében Munkaszám: 21051241-94
TARTALOMJEGYZÉK Előszó (Ortutay András)
5
Csak az igazat
7
"Vörös Tatabánya" a forradalom előtt
15
Értelmiségi ankét a Zsdanovban
19
Várakozás és készülődés
23
A tüntetések napja
26
A forradalmi szervezetek megalakulása és működése
31
A kettős hatalom
47
Tárgyalás helyett terror
58
A megtorlás
66
Jegyzetek
75
Névmutató
81
Dokumentumok A forradalom forgószele egy vidéki szerkesztőségben
87
Tájékoztatás a Tatabányai Alumíniumkohó Ideiglenes Munkástanácsának megalakulásáról
101
Tájékoztató a Forradalmi Munkás és Katona Tanács városi bizottságának munkájáról
102
Tájékoztató a Tatabányai Alumíniumkohó Munkástanácsának 1956. október 29-i értekezletéről
103
Két dokumentum az alumíniumkohó üzemi őrségéről
104
A Komárom megyei Tanács Munkástanácsának körlevele
106
Felhívás Komárom megye és Tatabánya dolgozó népéhez Jegyzőkönyv az Ideiglenes Munkástanács és a Tröszt igazgatóság 1956. november 13-i értekezletéről
109 111
Felhívás a tatabányai és az oroszlányi szénbányák dolgozóihoz (1956. november 19.)
113
A Tatabányai Szénbányák Összevont Munkástanácsának felhívása (1956. november 23.)
114
Tájékoztató a Központi Munkástanácsnak Kádár János miniszterelnökkel 1956. november 30-án Tatabányán folytatott tárgyalásáról
115
Jegyzőkönyv az alumíniumkohóban 1956. november 30-án tartott tanácsülésről
125
A Tatabányai Szénbányászati Tröszt Munkástanácsának értesítése az elnökválasztás időpontjáról
128
A Tatabányai Központi Munkástanács intézőbizottságának felhívása (1956. december 9.)
129
Értesítés az őrizetbe vett személyekről
130
Jegyzőkönyv a Tatabányai Szénbányászati Tröszt Munkástanácsának elnökválasztó értekezletéről A Tatabányai Szénbányászati Tröszt Munkástanácsának értesítése
131 136
A Tatabányai Szénbányászati Tröszt Munkástanácsának körlevele
138
Tatabányai Városi Tanács VB. elnökének és titkárának jelentése az 1956. október 23-i és az azt követő ellenforradalmi eseményekről
139
Tatabánya város korabeli térképe
142
A Komárom megyei Figyelő 1956. november l-jén és november 3-án megjelent számai
143
ELŐSZÓ Gyüszi László Tatabánya 1956-ban című munkája Komárom-Esztergom megyé ben az első igényes tudományos kísérlet a megyeszékhely, Tatabánya 1956-os for radalmi eseménytörténetének bemutatására, de általánosságban is az első kísérlet a megyében egy nagyobb település 1956-os időszakának ismertetésére, elemzésére. Gyüszi László nemcsak felkészült történész, a történeti kutatás módszertanának jó ismerője, hanem felnőttként és aktív szereplőként élte át 1956 őszének történéseit Tatabányán, majd az azt követő megtorlást, az új hatalom kiépülését. Munkája során tehát támaszkodhatott saját közvetlen 1956-os élményeire, kora beli naplójára, a később folyamatosan gyűjtött emlékezésekre, tapasztalatokra. Tör téneti kutató munkája során felhasználta az országos szakirodalmat, forrásmunká kat, támaszkodott a korabeli sajtóra, s itt jelenik meg első alkalommal a forradalom alatt Tatabányán megjelent Figyelő két száma, amelynek ő maga is munkatársa volt. Feldolgozta az 1957-től megjelent helyi sajtót és könyvanyagot. Fő forrásának tekintette a bírósági pereket, amelyeket a levéltárban, illetve a bíróságon kutatott fel, s amelyek a tatabányai forradalmi események szereplői ellen folytak. Kutatásai lezárásakor még nem volt kutatható állapotban az egykori MSZMP Komárom Me gyei Pártarchívumának anyaga, de az elérhető levéltári iratanyagokat átnézte. Ta tabányán élő értelmiségiként, tanárként személyes ismerőse volt 1956 sok tatabá nyai szereplője, de a többiekről is első kézből való ismeretei vannak. Gyüszi László nem tekinti lezártnak kutatásait, hiszen a megyei eseményeket, ezeknek Tatabányával való kapcsolatát, a kölcsönhatásokat sem kutathatta még. Az 1956-os Komárom megye székhelye, Tatabánya nem volt hasonlítható az átlagos megyeszékhelyek helyzetéhez - erre a tanulmány első részében a szerző is utal - hiszen Tatabányán még csak négy éve működött a Komárom Megyei Tanács végrehaj főbizottsága. Az egyes városoknak, így elsősorban Esztergomnak, Komáromnak, de a Duna mente ipari üzemeinek is közvetlen kapcsolata volt Budapesttel, a Nagybudapesti Munkástanáccsal, vagy a Dunántúli Nemzeti Tanáccsal. Ugyanakkor 1956-ban még a Tatabányai Szénbányászati Tröszthöz tartoztak az oroszlányi bányaüzemek, ame lyeket csak 1957-ben önállósítottak. Így a Tatabányán történtek sokban hatottak az oroszlányi bányamunkásság állásfoglalására is - bár az 1956 novemberi rendfenn tartás már teljesen elkülönült Tatabányától. A kiadók Gyüszi László értékes, forrásokban gazdag munkájának megjelenésé től azt várják, hogy elősegítse a további kutatásokat. Ösztönözzön az olyan fehér foltok megismertetésére, mint amilyen a KÖMI-táborok szerepe volt. De várják azt is, hogy elindítsa a további kutatásokat a megye egészére és az egyes településeire vonatkozóan is. A tudományos munka segítője lesz ez a kiadvány, amelyet remél jük újabb értékes tanulmányok, forráskiadványok fognak követni. Ortutay András
5
CSAK AZ IGAZAT Kihallgatás előtt a tanút figyelmezteti a bíró, hogy csak az igazat vallja, mert a hamis tanúzást a törvény bünteti. A bírósági iratok tanulmányozása során számos hamis tanúvallomást olvastam. Több esetben a bíróság is kétségbe von ta a tanú szavahihetőségét, és vallomását nem vette figyelembe, de a hamis tanú megbüntetésére nem került sor. Én is tanú voltam az 1956-os forradalom idején Tatabányán megalakult For radalmi Munkás és Katona Tanács vezetőinek perében. A védelem tanújaként idéztek be a Győr Megyei Bíróság Népbírósági Tanácsa elé. Előtte azonban a Komárom Megyei Rendőr-főkapitányságra is behívattak. Érdeklődtek, hogy mit tudok a vádlottakról, mit fogok mondani a tárgyaláson, s figyelmeztettek, hogy az ellenforradalmárok, fasiszták védelme bűnpártolásnak is tekinthető. A rendőrtiszt szigorú szavaira azt válaszoltam, hogy csak az igazat vallom, azt, amit láttam, hallottam, aminek az igazságáról meggyőződtem, s hogy az igaz ság kiket véd, azt a bíróságnak kell megállapítani. A történelemhamisítók felelősségre vonásáról is kellene egy szigorú tör vényt alkotni. Igaz, nem volna könnyű megállapítani, hogy hol van az emberi tévedés határa, s hol kezdődik a tudatos hamisítás. Egy-egy korszak vagy törté nelmi esemény hiteles és objektív értékelésére felelősséggel csak a tényeket tar talmazó forrás értékű dokumentumok széles körű ismeretében vállalkozhat a történetíró. Mindaddig, amíg a megismert mozaikkockákból nem lehet teljes bizonyossággal következtetni a megfejtendő képre, ne hamarkodjuk el a vá laszt, mert könnyen tévedhetünk, míg újabb részletek megismerése segíti a he lyes megfejtést. A politikusok ma könnyen mondanak sommás ítéletet az elmúlt fél évszá zad történelméről, de a tudomány nem lehet a politika kiszolgálója, nem sze gődhet pártpolitikai érdekek szolgálatába. Az 1956-os forradalom emlékét is meg kell tisztítani a politika hazug szólamaitól. Csak így juthatunk közel az igazsághoz. Harminchárom éven keresztül poltikai érdek diktálta, hogy csak a terror rémképeit idézzék fel, s ellenforradalomnak bélyegezzenek mindent, ami 1956-ban történt. Ma pedig az egymással marakodó, belső harcokban szétszaka dozó, különböző utakat járó pártok, csoportok, irányzatok egyaránt az 1956-os forradalom és szabadságharc örököseinek vallják magukat, pedig a valóságban sok tekintetben egyre távolabb jutunk az 56-os követelésektől. A szabadság, a nemzeti függetlenség, a többpártrendszeren alapuló demokrácia megvalósult, de a gazdaság-, a társadalom- és a szociálpolitika nem tükrözi az 56-os elképze léseket. Az is igaz, hogy a forrdalom rövid időszakában, a felkavart indulatok lázában formálódó jövőkép nem tisztulhatott le, s hogy a nagyszerű történelmi pillanatban kialakult nemzeti egység mögött már eltérő nézetek szerveződtek egymás ellen.
7
Régóta készültem arra, hogy megírjam az igazságot 1956-ról. Naplót vezet tem, s a kezembe került dokumentumokat megőriztem. Terveztem, hogy még mielőtt meghalok, megírom visszaemlékezéseimet az íróasztalfiók, illetve a jö vő számára. Arra nem gondoltam, hogy még életemben a nyilvánosság előtt is tanúskodhatom, s hogy alkalmam lesz levéltári forrásokkal hitelesíteni szemé lyes emlékeimet. Óhajtottam a rendszerváltást, mégis váratlanul ért, s amikor sürgették az írást a forradalom történetéről, türelmet és időt kellett kérnem. A lehetőség kötelez is a hozzáférhető források tanulmányozására és lelkiismeretes felhasználására. Ezek alapján vállalkoztam arra, hogy az 1956-os forradalom tatabányai eseményeit, illetve Tatabányának a forradalomban betöltött sajátos szerepét ismertessem, elemezzem. Ezzel a témával kapcsolatban a szakirodalomból és a publicisztikából nem sokat lehet meríteni. Viktor Zoltánné újságíró közvetlenül az események után 1957 tavaszán publikált egy cikksorozatot a Komárom megyei Hírlapban. Az írás az MSZMP propagandáját szolgálta. A tények válogatásával és értékelésé vel igyekezett bizonyítani, hogy "ellenforradalmi banditák" Tatabányán is meg próbáltak zavart kelteni. Ilyen célokat szolgált Az ellenforradalom Komárom megyei eseményeiből című brosúra is, amelyet az MSZMP megyei intézőbizott sága adott ki 1957 nyarán. Hasonló szellemben jellemezte a forradalmat Bárdos László István Egy bányászváros a szocialista fejlődés útján című könyvében. A Tatabánya története című helytörténeti tanulmánykötetben Takács Tihamér írt erről az időszakról ugyancsak az MSZMP politikai értékelésének megfelelően, de mérsékeltebb hangon és tényszerűbben.1 Pozitívuma az írásnak, hogy a szer ző felhasználta a megyei pártbizottság archívumának iratanyagát. Ezeket az adatokat és utalásokat a mai kutató is hasznosíthatja. Ez azért is fontos, mert az archívum iratait 1989-ben Budapestre szállították a Párttörténeti Intézet Archí vumába. Az 1991. évi levéltári törvény értelmében ugyan a megyei levéltárba került az anyag, de annak rendezése e tanulmány írása idején még nem fejező dött be, s ezért nem lehetett kutatni. A téma feldolgozásához összegyűjtöttem a korabeli sajtó Tatabányára vonat kozó közleményeit. Felhasználom személyes újságírói feljegyzéseimet, napló mat és a megőrzött dokumentumokat is, de legfontosabb forrásul a forradalmi eseményekkel kapcsolatos bírósági perek iratanyaga szolgál. A Történelmi Igazságtétel Bizottság meghatalmazása alapján engedélyt kaptam az Esztergo mi Megyei Bíróság és a Győr Megyei Bíróság iratanyagának tanul mányozására. 2 Három tatabányai csoport ügyét Győrben tárgyalták. A többi tatabányai peres ügy első fokon az Esztergomi Megyei Bíróság elé került. A végső ítéletet az esetek nagy többségében a Legfelsőbb Bíróság mondta ki. Nyolcvan tatabányai elítélt peranyagát volt alkalmam áttanulmányozni. Már maga a szám is cáfolja azt a sokak által hangoztatott felfogást, hogy Tatabányán semmi jelentős esemény nem történt 1956-ban. A perek során rendkívül gazdag és jelentős forrásanyag halmozódott fel: feljelentések, határozatok a nyomozás, az előzetes letartóztatás, esetenként a 8
házkutatás elrendeléséről, a rendőrségi és az ügyészségi kihallgatások jegyző könyvei, vádiratok, tárgyalási jegyzőkönyvek, ítéletek, fellebbezési folyamod ványok, a rehabilitálásokkal kapcsolatos kérvények és határozatok. A peres el járások során keletkezett iratok között találhatók egyéb dokumentumok is, amelyek biztonyítékul szolgáltak. Ilyenek például a munkástanácsok üléseiről készült jegyzőkönyvek, a vádlottak személyéről szóló jellemzések, feljegyzések. Helyi jelentőségén túl országos szempontból is tanulságos néhány irat, mint például az a tájékoztató, amely Kádár János tatabányai tárgyalásáról készült. E gazdag forrásanyag alapján szándékozom cáfolni az "ellenforradalomról" szóló harminchárom éves propagandát, tényszerűen és hitelesen ismertetem a forradalom helyi eseményeit, s választ szeretnék adni arra a kérdésre, hogy Tatabányának milyen szerepe volt a forradalomban. Az "ellenforradalomról" harminchárom éven át hirdetett propaganda nagy hatással volt az emberekre, szemléletükben, gondolkodásukban maradandó nyomot hagyott. Sokan igaznak fogadták el azt, amit gyakran hallottak vagy olvastak. A kétkedők sem tudhatták, hogy mi a teljes igazság. Ezért az esemé nyek átértékelése sokakban megdöbbenést vagy zavart keltett, s ezt a zavart politikai szólamokkal nem lehet eloszlatni, csak a tények feltárásával. S nem elég csak a fővárosi és az országos hírű vidéki eseményekre figyelni, hanem a jelentéktelennek tűnő jelenségeket, emberi megnyilatkozásokat is meg kell is merni. Az tény, hogy Tatabányán tömeges áldozatokat követelő fegyveres harcok, atrocitások nem voltak, de a bányászváros mint a szénbányászat központja és mint megyeszékhely mégis jelentős szerepet töltött be a forradalomban. A bíró sági perek irataiban az ítéletek indoklásaként sokszor ismétlődő megállapítás, hogy az egyébként jelentéktelen tettek megítélésében súlyosbító körülménynek számított, hogy azokat a vádlott Tatabányán követte el. A Tatabányai Központi Munkástanács elnökének ítéletét a bíróság a következőképpen magyarázta: "Bár a vádlott magatartása nem tekinthető kiemelkedő jelentőségűnek, cselek ményének mégis komoly súlya volt éppen annak folytán, hogy a bányászat szívét jelentő Tatabányai Szénbányászati Trösztnél fejtette ki tevékenységét, hi szen akkor az ország bányászsága Tatabányát figyelte... A vádlott személyében 3 rejlő társadalmi veszélyesség foka is magasabb." Hűvös Oszkár nemzetőr pa rancsnok "bűnét" az is súlyosbította, hogy munkás volt, s hosszabb ideig az ÁVH kötelékében szolgált. Osztályárulónak bélyegezték, továbbá megállapítot ták, hogy "az általa elkövetett bűncselekménynek nagy a társadalmi veszélyes sége, különösen áll ez tatabányai viszonylatban, az ország e nagy szénmeden céjében, ahol az ellenforradalom eszméi talajra találtak, és sok munkásembert megtévesztettek".4 A megyei tanácson megalakult forradalmi munkástanács el nökének perében "fokozottabb súllyal vette figyelembe a Legfelsőbb Bíróság azt a körülményt, hogy a terhelt által irányított munkástanács ellenforradalmi jellegű intézkedéseinek hatása nemcsak a megyei tanács hivatali apparátusára, hanem a megyéhez tartozó járásokra is kiterjedt. A munkástanács intézkedése
9
tehát megyei viszonylatban vált részévé a már országosan fennálló ellenforra dalmi mozgalomnak. Ez pedig a cselekmény fokozottabb társadalmi veszélyes ségét is jelentette". 5 Ha igaz lett volna az, hogy Tatabányán semmi jelentős nem történt 1956-ban, akkor miért kellett annyi embert letartóztatni, és olyan sok súlyos ítéletet hozni. Száz körül lehetett az elítéltek száma. Ezen kívül sok embert vád és ítélet nélkül tartottak közbiztonsági őrizetben hosszabb-rövidebb ideig. Halálos ítéletek is voltak, de azokat másodfokon enyhítették. Itt meg kell jegyezni, hogy nemcsak a 10-15 éves börtönbüntetés számított súlyosnak, hanem a legenyhébb ítélet is, mert igazságtalan volt. Nem így vélekedett erről az MSZMP vezetősége. Havasi Ferenc, az MSZMP megyei intézőbizottságának tagja 1957. február 16-án aktívaülésen értékelte a politikai helyzetet, az 1956. otóber 23. utáni eseményeket. A beszámoló végén bírálta az ügyészségeket és a bíróságokat: "Az ügyészség és a bíróság a törvé nyességet helytelenül értelmezte. Elsősorban az ellenforradalmárok szabadláb ra helyezésén dolgozott, és egy ideig nem indított eljárást, nem hozott ítéletet azok ellen, akiket a karhatalmi szervek ellenforradalmi tevékenység vagy kö zönséges bűncselekmény miatt letartóztattak. Jelenleg az ügyészségek és a bíró ságok kezdik helyesen értelmezni az ellenforradalmárokkal szemben alkalma zandó törvényességet. Munkájukkal viszont még nem vagyunk megelégedve... Sajnos, amikor a Legfőbb Ügyészségnek jeleztük megyei tapasztalatainkat, e szerv úgy vélekedett: nem helyes az, ha az alsóbb szervek beleszólnak az ügyészség munkájába, mivel az ügyészség központi irányítás alatt áll, és reá nem vonatkozik a "kettős alárendeltség elve". 6 Ez a beszámoló 1957 februárjá ban hangzott el, s bár korábban is vettek már őrizetbe embereket forradalmi cselekmények miatt, a tömeges letartóztatások és bírósági perek ezt követően kezdődtek. A beszámoló idézett részletéből világosan kitűnik, hogy a pártál lamban hogyan értelmezték a törvényességet, az ügyészségek és a bíróságok szerepét. Nem lehetett szó független bíróságról, hiszen a párt ellenőrzése, befo lyása érvényesült. Az előadó Kádár Jánosra is hivatkozott, aki úgy foglalt állást, hogy "a jelenlegi körülmények között nem árt az, ha másként nem megy, akkor az alsóbb szervek nyomására létrejön a kettős vezetés, az ügyészség és a bíró ság munkájának ellenőrzése". 7 A forradalmat követő években, a megtorlás és megfélemlítés gerinctörő idő szakában az erőszak mellett a propaganda eszközeit is felhasználta a diktarúra arra, hogy a forradalmat rágalmakkal beszennyezve, eltorzítva kegyetlen ellen forradalmi terrorként, restaurációs kísérletként tüntesse fel még Tatabányán is, ahol ilyen események, kísérletek nem történtek. Akik részt vettek a forradalmi eseményekben, szerepet vállaltak a forradalmi szervezetekben, azokat üldöz ték, rágalmazták, ellenforradalmároknak, fasisztáknak bélyegezték. Amikor 1957 tavaszán a nevezetes napok (március 15., árpilis 4., május 1.) előtt tömege sen hurcolták el a "gyanús" embereket, egy tatabányai pedagógus szülői érte kezleten a következőket jelentette ki: "Azok az emberek, akiket most elhurcol-
10
nak különböző rágalmak alapján, nem mondhatók megtévesztett embereknek, mert azok még a bitófa alatt is tudni fogják, hogy az igazságért harcoltak, az igazság mellettük van. Miért akarják rájuk sütni az ellenforradalmár jelzőt? Miért akarják a kommunisták magukat mártíroknak feltüntetni?" 8 Ez a vallomásos beszéd elgondolgoztat azon, hogy kik voltak az ellenforra dalmárok, akiket a nép ellenségeinek, "reakciós horthysta, fasiszta elemeknek" vagy éppen elvetemült gonosztevőknek kiáltottak ki. Nem kis túlzással fegyen curalomról is szólt a propaganda, mert a KÖMI-táborokból kiszabadultak a politikai elítéltek, s velük együtt az ott raboskodó köztörvényes bűnözők is. Ez jogos félelmet kelthetett a lakosság között, de csak egy-két napig, mert aztán eltávoztak a városból, vagy a nemzetőrségben vállaltak szolgálatot. A forra dalmi szervezetek pedig mindent megtettek a közbiztonságért. Horthysta katonatisztek valóban vállaltak szerepet a forradalomban, de ők a magasabb tiszti rendfokozatukat már a demokratikus néphadseregben kapták. Eklatáns példaként említhető Németh Jenő esete, akit a népi demokratikus ál lamrend elleni izgatás bűntettével vádoltak, mert fényképeket készített az októ beri fővárosi eseményekről, s azokat munkahelyén, a Tatabányai Vízműnél megmutatta a munkatársainak. Súlyosbította a vádat, hogy a tatabányai ren dőrkapitányság tudomása szerint Németh Jenő horthysta vezérkari őrnagy volt. Meg is jegyezte a kihallgatáson: "Azért szól ellenem ez a bűncselekmény, mert azt hiszik rólam, hogy horthysta vezérkari őrnagy voltam." Életrajzából megtudhatjuk, hogy egy vármegyei irattáros tizenegyedik gyermekeként szüle tett. Honvéd tiszthelyettesi iskolát végzett, s 1945-ben törzsőrmesterként szerelt le. Majd ismét jelentkezett katonai szolgálatra, s tiszti rangot kapott. Mint a Magyar Néphadsereg tisztje 1950-ben megkapta a Magyar Népköztársaság ér demérem kitűntetést. Utolsó rendfokozata szerint valóban őrnagy volt, de 1951ben fizetés nélkül nyugállományba helyezték.9 Csendőr is szerepel az elítéltek között. Kőrösi János kőműves a Komárom megyei Építőipari Vállalatnál dolgozott, munkahelyén részt vett a forradalmi bizottmány megalakításában, s tagja lett a munkástanácsnak. Ezért került bíró ság elé. Életéről elmondta, hogy egy jászárokszállási gazdasági cseléd fia volt, s már tízéves korában őt is cselédnek adták. A négy elemit is csak később végezte el, hogy szakmát tanulhasson. 1938-tól többször behívták katonai szolgálatra. 1940-től 1944-ig szakaszvezetőként szolgált a csendőrségnél. Csendőr múltját is fel akarták használni ellene a perben, de nem voltak terhelő bizonyítékok. 10 Nem számíthatott enyhe ítéletre, illetve az ítélet enyhítésére az a vádlott, akire a "tudatos osztályellenség" bélyegét sütötték. A Legfelsőbb Bíróság Nép bírósági Tanácsa dr. Klébert Mártonnal kapcsolatban megállapítja, hogy "a po zitívumokat - éppen a vádlott tudatos osztályellenség mivoltára figyelemmel 11 nem tekintette jelentős súlyúaknak". Ezért a Győri Népbíróság ítéletét hely benhagyta. Klébert Mártont, a fogászati rendelőintézet főorvosát jól kereső fog orvosnak ismerték a városban. Autója és balatoni nyaralója is volt. Talán ezért tekintették osztályellenségnek függetlenül származásától, múltjától és munkájá11
tól. Pedig a szerény keresetű MÁV-kalauz fiának a Horthy-korszakban nem volt könnyű eljutni a diplomáig. Meghatározó szerepet töltöttek be a forradalom irányításában a népi szár mazású fiatal értelmiségiek: mérnökök, tanárok, orvosok, jogászok. Munkáscsa ládból származott Solymos Mihály, a Tatabányai Szénbányászati Tröszt műsza ki osztályvezetője, akit a Központi Munkástanács elnökévé választottak. Kubi kus fiából lett vegyészmérnök Greksa István, az alumíniumkohó munkástaná csának elnöke. Munkásszülők gyermeke volt Mazalin György tanító, Horváth János vegyészmérnök. Mindketten a városi forradalmi munkástanács tagjai vol tak. Itt említhetjük meg azokat is, akik szegényebb tisztviselő vagy értelmiségi családból származtak, mint például dr. Molnár István ügyvéd, dr. Tima Endre tanár és jogász, Farkas Lajos kohómérnök. A központi vezető testületekben valóban feltűnő többségben voltak az értel miségiek, de ez talán természetes, és nem jelenti azt, hogy csak ennek a réteg nek a sérelmei kerültek felszínre, s ez váltotta ki az egész megmozdulást. Az üzemi munkástanácsok tagjai természetesen munkások voltak, s küldötteik részt vettek a városi Forradalmi Munkás és Katona Tanács, majd később a Központi Munkástanács ülésein. A tüntetéseken a munkások tömegei vonultak fel, ők szervezték a sztrájkokat, s fegyveres szolgálatra is elsősorban ők jelent keztek. A munkásság jelentős szerepét jelzi az is, hogy a nyolcvan elítéltből ötvenkettő munkás volt. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a munkások között voltak olyanok, akik egyetemet végeztek, de politikai okokból szakmá jukban nem tudtak elhelyezkedni, csak fizikai munkakörben alkalmazták őket. Ilyen volt Horváth Endre, a városi, majd a megyei forradalmi tanács elnöke is, aki a VIII-as aknán vájárként dolgozott, s mint vájárt választották meg elnök nek. Csak később derült ki, hogy érettségi után közgazdasági tanulmányokat folytatott. A forradalom leverése után elhagyta az országot, így a forradalmi szereplésén kívül életét nem ismerjük. Mi az igazság az ellenforradalmi terrorral és a halállistákkal kapcsolatban? Híreszteléseket lehetett hallani, hogy összeírják azokat a kommunistákat, akiket ki fognak végezni, s még azt is tudni vélték, hogy mikor és hol fogják végrehaj tani a kivégzéseket. Én is hallottam erről, de akiktől hallottam, azok is csak hallották. Olyan emberrel nem találkoztam, aki látott ilyen listát. Havasi Ferenc is megemlítette idézett beszámolójában, hogy "Tatabányán is megkezdték a kommunisták úgynevezett «halállistájának» összeállítását, kijelölték már a ki végzés helyét is, például a megyei pártbizottság előtti erdőrészt, a kórház és a 70-es Népbolt előtti villanyoszlopokat, a Partizántelepen a folyópart területét". Az ellenforradalom Komárom megyei eseményeiből című kiadvány szerint "Tatabányán és Oroszlányon már azt is elhatározták, hogy november 8-án hajt 12 ják végre az első kivégzéseket". A bírósági perek iratai között nem találtam halállistát, a vádiratokban sehol nem szerepel, pedig ha lett volna, a rendőr nyomozók és az ügyészség egészen biztosan felhasználták volna a vádlottak ellen. A feljelentésekben és a rendőrségi határozatokban egy-két esetben emlí-
12
tést teszenek a kivégzendő kommunisták összeírásról, de a vádiratokban és az ítéletek indoklásában már nincs szó ezekről a gyanúsításokról. Bizonyítani ugyanis nem tudták. Kőrösi Jánosról is azt állította egyéb vádak mellett a nyo mozást elrendelő rendőrségi határozat, hogy "elkészítette a kivégzendők listá ját... megfélemlítette a kommunistákat". A vádiratban már csak az áll, hogy az igazgató, a főmérnök és a főépítésvezető leváltását javasolta a munkástanács ülésén. Az ítélet indoklásában pedig ezt olvashatjuk: "A gyűlésen csak az igaz gató leváltását követelte. Javaslatát azonban nem fogadták el." Igaz, hogy utána több vezető beosztású dolgozót - személyzeti és munkaügyi előadókat, normá sokat - elbocsátottak a KOMÉP-től, ahol Kőrösi dogozott, de azt nem tudták bizonyítani, hogy "a vádlott követelte az elbocsátásukat." 13 Halállisták valószínűleg csak a rémmesékben voltak, mindazonáltal nem volt teljesen alaptalan egyes kommunista vezetők félelme, a halálos fenyegetett ség érzése. Elképzelhetetlen olyan tiszta forradalom, amelyben a sérelmekből támadt gyűlölet, az elszabadult szenvedély s gyakran az alkohol hatása ne sarkallná önbíráskodásra az önmagukon uralkodni képtelen embereket. Gosztonyi Péter A magyar Golgota című könyvében a forradalom alatti terrorról, a lincselésekről a következőket írja: "Ártatlanok is áldozatokká váltak. Minden fajta kilengést elítélünk. Azonban engedtessék meg nekünk megjegyezni: a nép düh kitörése csak reakció volt az ÁVH-sok különböző véres fegyveres fellépé sére. S azt is tegyük hozzá, hogy a népbosszú nem volt meghatározója a forra dalom politikai vonalának." 14 Tatabányán nem volt kivégzés, lincselés, de a lehetősége, a veszélye fennállt. Mazán János fegyveres csoportjának feltűnése erre enged következteni. Tóth László rendőr százados tanúvallomásából tudjuk, hogy október 28-án a megyei rendőr-főkapitányságon megjelent Mazán hat-hét főből álló csoportja. Mazán kijelentette: "A forradalmat mi csináltuk, itt mi döntünk, és pusztuljon minden ember, aki az elmúlt rendszerben vezető szerepet töltött be." Jelen volt Klébert Márton is, és csillapítani próbálta a csoportot. Tóth Lászlót el akarta engedni, de Mazán visszakísértette. A csoport bírósággá alakult és halálra ítélete a rendőr századost. Azzal vádolták, hogy támadást szervezett a forradalmi bizottmány ellen. Kléberték határozott közbelépése akadályozta meg az ítélet végrahajtását. Valójában személyes bosszú vezette Mazánt, ugyanis néhány héttel korábban Tóth László vette őrizetbe őt hatóság elleni erőszak miatt. Kiss őrnagy, a X-es aknai rabtárbor vezetője szerint néhány fegyőrt is ki akart végeztetni Mazán. 1 5 A XV-ös aknán elterjedt a hír, hogy a fegyveres őrség tagjai az üzemben dolgozó kommunistákat "sortűzzel ki akarják nyírni". Sárosi János, az üzemi munkástanács elnöke a kihallgatáson elmondta, hogy az őrség egyik tagjától hallotta, hogy szóba került a kommunisták "kinyírása", de ő kijelentette, hogy egy embernek sem lehet bántódása. A vallomásból az is kiderül, hogy a fegyve 16 res őrök sem tudtak valamennyien a feltételezett szándékról. Valószínű, hogy csak egy indulatos vagy éppen részeg ember meggondolatlan kijelentéséből kerekedett rémhírről van szó. Az viszont fontos tanulság, hogy a munkástaná13
csok, s általában a forradalmi szervezetek határozottan felléptek minden szélső séges megnyilvánulással, erőszakos cselekedettel szemben, s a fenyegetett kom munisták védelmére keltek. Erre példa a következő eset is. A XI-es aknán le szállás előtt a munkástanács rendszeresen röpgyűlést tartott. Egy alkalommal az egyik bányász talán provokatív céllal megjegyezte: azt hallotta, hogy a kom munistákat fel kell akasztani. Mészáros József, a munkástanács elnöke határo zottan így válaszolt: "Nem szabad elveikért embereket bántani, és amíg itt én leszek a munkástanács elnöke, addig senkinek nem lesz bántódása." 1 7 Az alumíniumkohóban Kovács István párttitkárt és Staub Ignácot a munká sok követelésére kitiltották az üzemből. Farkas Lajos kohómérnök a munkásta nács tagja jóindulatúan figyelmeztette a gyárban tartózkodó Staubot, hogy hagyja el a gyár területét, vagy bújjon el, mert részeg kohászok meg akarják verni. 18 Szélsőséges megnyilvánulások, felelőtlen kijelentések alapján rémhírek ter jedhettek a kommunistaellenes terrorról, de azt a bíróság is elismerte, hogy "Tatabányán személyek és dolgok elleni erőszakos cselekmények nem történ tek". 1 9 Mondhatják, hogyha a szovjet támadás nem következik be, s nem verik le a forradalmat, még sor kerülhetett volna terrorcselekményekre. Feltételezés sel nem érdemes vitatkozni, de az eddigiekből, a forradalom vezetőinek nyilat kozataiból és intézkedéseiből kitűnik, hogy a későbbiek során még kevésbé történhettek volna atrocitások. A legnagyobb sérelem azzal érte a kommunista vezetőket, középkádereket, hogy a forradalmi bizottságok, munkástanácsok a dolgozók követelésére meg szüntették jól fizető, kényelmes állásaikat. Általános vélemény volt, hogy nincs szükség függetlenített párttitkárokra, üb-elnökökre, normásokra, versenyfelelő sökre, személyzeti és munkaügy előadókra. Valójában tehát nem elbocsátások ról volt szó, hanem a munkakörök megszüntetéséről. Az állás nélkül maradt dolgozóknak felajánlották, hogy szakmájuknak megfelelő munkakörben dol gozhatnak, vagy bizonytalan időre szabadságolták őket. A városi Forradalmi Munkás és Katona Tanács október 29-én foglalkozott a személyi kérdésekkel. A következő álláspontot fogadták el: "Szükségesek több helyen személyi változások, azonban e kérdések eldöntésében a városi bizott ság nem illetékes, mivel az üzemi munkástanácsok ismerik a helyi viszonyokat. Megállapította a városi bizottság, hogy ezeket a döntéseket nem szabad elha markodni, higgadtan, megfontoltan kell végrehajtani, mert az első intézkedések 20 befolyásolják legjobban az üzemi munkástanácsok jövőjét." Szólni kell még a letartóztatásokról is. Néhány kommunista funkcionáriust (rendőrtisztet, üzemvezetőt) valóban fogva tartottak néhány óráig, legfeljebb egy-két napig különböző okok miatt, de az őrizetbe vett személyek elismerték, hogy nem bántották őket. Hűvös Oszkár a nemzetőrség egyik parancsnoka elmondta a bíróságon, hogy egy alkalommal a nemzetőrök bekísérték Somogyi Béla századost, az ÁVH laktanya parancsnokát, de ő kiengedte azzal a tanács csal, hogy ne mutatkozzon a városban az emberek előtt. Bojtos Gyula rendőr 14
őrnagyot, a rendőrség politikai tisztjét, pedig azzal az utasítással küldte haza, hogy lakását ne hagyja el. A politikai tiszt így vallott erről: "Nem tudok arról, hogy ténylegesen letartóztattak volna valakit. Amikor bent voltam, nem volt olyan érzésem, hogy letartóztatnak... A vádlott magatartása nem volt fenyege tő. Meg kell jegyeznem, hogy itt Tatabányán elég nagy volt a rendőrség elleni hangulat, és így nem igen vehettem ki, hogy milyen szándék vezeti a vádlot tat." A XV-ös akna igazgatója, Tomkó András azért volt fogdában egy napig, mert az a hír járta, hogy el akarta árasztani vízzel az aknát, s mert kapcsolatban volt a hegyekben, szőlőkben bujkáló ávósokkal. Rá akarták venni, hogy segítsen a nemzetőröknek az ávosok felkutatásában, de a kérést megtagadta. Este mégis szabadon engedték, csak a pisztolyát vették el. Takács Sándor honvéd százados tanúvallomásában Tomkó letartóztatásával kapcsolatban kijelentette: "olyanfor ma színezete volt, hogy a tömeg dühe ellen akarták megvédeni". Steiner Tibor, a megyei pártbizottság egyik vezető funkcionáriusa a forradalom első napjai ban Esztergomban tartózkodott. November elején elhatározta, hogy hazajön Tatabányára. A megyei tanács forradalmi munkástanácsának két tagja éppen Esztergomban járt gépkocsival. Őket kérte meg, hogy hozzák haza. Ők haza is hozták, s igazoltatás végett bevitték a forradalmi tanácshoz. Másfél napig tar tották fogdában. Elmondta, hogy az egyik őrizője egy "Klecni" névre hallgató nemzetőr volt, akit tíz évre ítéltek politikai okok miatt, s valamelyik tatabányai vagy oroszlányi KÖMI-aknán dolgozott. Sérelmét nem éreztette az őrizetére bízott kommunista funkcionáriussal. Vacsorával is megkínálta, bár a fogoly azt nem fogadta el. Amikor átvitték a városi kapitányságra, az őrök ugyan gúnyo lódtak vele, de mint mondta "tettleg nem bántották". 2 1 Általában az volt a jellemző, hogy a vezető pártfunkcionáriusok is szabadon járkálhattak, sőt igyekeztek bekerülni a forradalmi szervezetekbe. Tanúja vol tam egy beszélgetésnek, amikor a forradalmi tanács egyik megbízottjától meg kérdezték, hogy miért nem tartóztatják le a kommunista funkcionáriusokat. Így válaszolt: "Mert mi nem vagyunk kommunisták." E kissé hosszú polemikus bevezetésre azért volt szükség, hogy a megköve sült rágalmaktól megtisztítva vizsgálhassuk és értékelhessük a forradalom va lóságos tényeit, eseményeit, okát, célját és eredményeit.
"VÖRÖS TATABÁNYA" A FORRADALOM ELŐTT Tatabánya az ország szénbányászatának és nehéziparának egyik jelentős centruma volt. A háború után az ország szénszükségletének kétharmad részét a tatabányai szénbányák adták. 1949-ben a kereső lakosság 81,8 százaléka az iparban dolgozott. Ezen belül a bányászok aránya 56 százalék. Érthető, hogy a magát proletárdiktatúrának nevező rendszer bázisának tekintette a várost. Az itt élő kommunisták magabiztosságát a munkásmozgalom helyi hagyományai és tapasztalatai is alátámasztották. 15
A tatabányai bányászok hirdették meg 1946-ban a széncsatát, s ezzel elindí tották a munkaverseny-mozgalmat. Felhívásukban vállalták, hogy a napi szén termelést 392 vagonról 500 vagonra emelik. A Szabad Nép 1946. február 8-i számában megjelent levelükben hangsúlyozták a széntermelés fontosságának jelentőségét: "csak így biztosíthatjuk, mi dolgozók leromlott hazánk újjáépítését és szenvedésünk megrövidítését". S akkor még nem csengtek hamisan ezek a szavak. Valóságos tettek hitelesítették. Az üzemek helyreállításában, a termelés beindításában a munkások voltak a kezdeményezők. Létrehozták az üzemi bi zottságokat, amelyek nemcsak érdekvédelmi szervezetek voltak. Feladataik kö zé tartozott az üzem irányítása, a termeléssel kapcsolatos feladatok megoldása is. Kiharcolták, hogy a MÁK Rt. budapesti igazgatóságának tevékenységét elle nőrizhessék. Elérték azt, hogy az igazgatóság elbocsásson százhét olyan tisztvi selőt, akik korábban munkásellenes magatartást tanúsítottak. 22 Az 56-os mun kástanácsok sokat tanulhattak volna az elődök tapasztalataiból. Ezekben az években a kommunista párt befolyása jelentős volt a munkások között, de a befolyás, a népszerűség növeléséért, majd a hatalom megszerzésé ért harcot kellett folytatni a nagyobb történelmi múltra visszatekintő szociálde mokrata párttal. A két munkáspárt az 1945-ös választásokon Tatabánya város elődtelepülésein (Alsógallán, Bánhidán, Felsőgallán, Tatabányán) a szavazatok 87 százalékát szerezte meg, 1947-ben pedig 91 százalékos választási eredményt ért el. Az MKP választási eredménye 1945-ben 53,6 százalék, 1947-ben pedig 56,3 százalék, míg az SZDP 1945-ben 33,4 százalékát kapta a szavazatoknak, s ezt az arányt 1947-ben 34,9 százalékra növelte. A két munkáspárt mellett még a kisgazdapárt ért el említésre méltó eredményt. 1945-ben a választópolgárok 10,1 százaléka szavazott bizalmat ennek a pártnak, de ez a szavazati arány két évvel később 2,4 százalékra csökkent. (1956-ban is csak a szociáldemokrata és a kisgazdapárt szerveződött újjá az MSZMP mellett.) A munkáspártok egyesítése nem ment könnyen 1948-ban, mert a szociálde mokrata vezetők ellenezték az egyesítést. Még sztrájkot is szerveztek, hogy a pártok egyesülését megakadályozzzák. Az SZDP XXXVI. kongresszusa azon ban határozatot hozott a jobboldali elemek eltávolításáról s arról, hogy tárgya lásokat kell kezdeményezni a MKP-val az egységes munkáspárt megteremtésé ről. 1948. május 9-én a városi egyesítő konferencián az MKP részéről Apró Antal, az SZDP részéről Nyers Rezső volt jelen. Mindketten az egység fontossá gát hangsúlyozták. Apró Antal kiemelte beszédében, hogy Tatabánya a közvé lemény tudatában úgy rögződött mint "Vörös Tatabánya", s hozzátette, hogy a város nem volt mindig elég vörös. "Ha ki akarják harcolni ezt a nevet - folytatta -, akkor valamennyi dolgozó ezen egyesüléssel fogjon kezet, és kössenek örök barátságot egymásssal a kommunisták és a szocáldemokraták." 23 Bármilyen módon jött létre a munkásegység, a megalakult MDP helyzete a fordulat éve után megszilárdult. A párttagság aránya a kereső lakosság számá hoz viszonyítva 69,4 százalék volt, s a párttagok 90,8 százaléka a munkásosz tály soraiból került ki. A termelési eredmények is azt igazolták, hogy a rendszer 16
alapozhat a tatabányai munkásokra. A 3 éves tervet a tatabányai szénbányák dolgozói 2 év, 3 és fél hónap alatt teljesítették. Az emberek teljesítő képessége azonban véges, és egy határ után a lelkesedés nem elég. A Tatabánya története című könyvben a tényeket értékelő történész kénytelen megállapítani a követ kezőket: "Ez az éveken át tartó megfeszített munka - az első ötéves terv gyors indítása, az irreálisan felemelt tervelőirányzatból adódó fokozott követelmé nyek miatt - szükségszerűen vezetett el a dolgozók általános kifáradásához, az 1949-es munkaverseny lendületének bizonyos mértékű csökkenéséhez és nem utolsósorban a tervidőszak első felében sorozatosan tapasztalható tervteljesítési kudarcokhoz." 24 Az ötvenes években, a nehézipar gyors ütemű fejlesztésének időszakában nagy szükség volt a széntermelés növelésére. Ezért a párt és az állam vezetői fokozottabb figyelmet fordítottak Tatabányára, a legtöbb szenet adó szénme dencére. Ez a helyi pártvezetők magatartását, munkáját is meghatározta. A pártszervezetek tevékenységének központjában a termelés növelésének kérdése állt. A fő cél a tervek teljesítése, illetve túlteljesítése volt. A szociális és munka biztonsági kérdések háttérbe szorultak. A funkcionáriusok munkáját a meggyő zés helyett az utasítások, a merev dogmatikus módszerek alkalmazása jellemez te. A központ figyelme növelte önbizalmukat. Sokan elbizakodottakká is váltak. Személyük és tisztségük jelentőségét felnagyítva, az elért sikereket ismételgetve hatalmukkal gyakran visszaéltek. Volt idő, amikor nem választották, hanem kinevezték a párt vezetőit. Az ilyen tisztségviselők nyeregben érezték magukat, s a kritikát nem tűrték. Ugyanakkor ők sem gyakoroltak kritikát. A fentről jövő utasításokat gondolkodás nélkül elfogadták és végrehajtatták. A valóságot nem ismerő, a tömegektől elszakadó vezetők már 1951-ben sú lyos gondokkal kerültek szembe. A bányászok nem tudták teljesíteni a felemelt terveket. Munkaerőhiány volt, s lazult a munkafegyelem. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy Rákosi Mátyás 1951-ben két alkalommal is személyesen vett részt a Tatabányán megrendezett bányásztanácskozáson. Jelenlétében a küldöttek nem mondhatták el, hogy a terv az adott körülmények között nem teljesíthető. Ráko si nem tűrt ellentmondást. Közbeszólásaival elnémította az ellenvéleményt. Vé gül megállapították, hogy a terv teljesíthető, csak jobban kell megszervezni a munkát. A valóság pedig az volt, hogy 1951 szeptemberében a tervteljesítés 88,4 százalékra csökkent. Ez a folyamat folytatódott, s 1953-ban már csak 65,7 száza lékot tudtak teljesíteni a bányászok. A hiányzó munkaerő pótlására a tatabányai bányászok 1951-ben felhívással fordultak az ország népéhez, elsősorban a falusi dolgozókhoz, hogy jelentkez zenek bányásznak. Felhívásukban megemlítik, hogy "ötezer új bányászra van szüksége az országnak": A felhívás és a kormány intézkedései átmeneti ered ményeket hoztak, de a problémát nem oldották meg. A napi termelés hajszolá sában a holnapra nem gondoltak. A rablógazdálkodás jellemző példája, hogy már 1952-ben hozzákezdtek az 1953-ra előirányzott széntelepek feltárásához. A munkaerőgondok megoldását szolgálta a KÖMI-táborok létrehozása, a politikai és köztörvényes elítéltek foglalkoztatása a bányákban. A Közérdekű 17
Munkák Igazgatósága által irányított rabtáborok megszervezésében Garasin Rudolf vezérőrnagy, a büntetésvégrehajtás főparancsnoka a Szovjetunióban szerzett tapasztalatait is felhasználta. Nevéhez fűződik a recski tábor létrehozá sa is. A tatabányai szénmedencében több bányaüzemben foglalkoztattak rabo kat: a tatabányai X-es, XIV-es és a síkvölgyi, valamint az oroszlányi XVII-es, XVIII-as aknán. A kérdéssel Tóth Attila, a Tatabányai Múzeum munkatársa foglalkozott elsőként, de a téma teljes feldolgozására nem vállalkozott, csak a XlV-es akna melletti táborról írt. Adatai szerint 1953-ban 417 és 633 között változott a létszám. 25 Becker Ferenc főmérnök 1956. október 30-án a forradalmi tanács ülésén ismertette a bányák műszaki helyzetét és a munkáslétszámot. A forradalom napjaiban eltávoztak a bányákból a kiszabadult rabok, az ott foglal koztatott honvédek és a legényszállók lakói közül is sokan. A főmérnök 1600 KÖMI dolgozót és 1100 honvédet említett az eltávozók között. 26 1953 nyarán Nagy Imre kormányprogramja lehetőséget teremtett a hibák kijavítására az adottságokkal számoló reális gazdaságpolitika alapján. 1954-ben azonban a dogmatikus szektás irányzat támadást indított az új politika és Nagy Imre személye ellen. 1955 tavaszán leváltották a miniszterelnököt, s visszatértek az 1953 előtti politikához. Fokozta az elégedetlenséget, hogy közellátási gondok is jelentkeztek. 1956 nyarán Rákosi leváltása az első titkári tisztségből újabb sokkot, megdöbbenést váltott ki a kommunisták között. Tudathasadásos álla potban éltek. A Központi Vezetőség 1956. július 18-i ülésén hozott határozatot végre kellett hajtani. Felül kellett vizsgálni a törvénysértéseket. A Komárom megyei pártvezetők megelégedéssel állapították meg, hogy "a megye területén kirívó törvénysértés nem fordult elő", de hozzátették, hogy "jelentős azoknak az egyszerű dolgozóknak a száma, akiket jogerősen elítéltek, pedig arra semmi szükség nem lett volna". 2 7 Támadással védekeztek, amikor a népfrontmozgalmat bírálták. Ellenzéki erőt láttak benne. S különösen az értelmiség bizalmatlanságát s egyre gyakrab ban megnyilvánuló kritikáját tartották veszélyesnek. A megyei lap "Az értelmi ség helyzete és a megye Népfront-mozgalma" címmel közölt politikai elemző írást. Végső következtetésként azt állapította meg az újságíró, hogy a hibák kijavításának gondolata egyre gyakrabban párosul pártellenes szólamokkal. 28 Az 50-es években a város közhangulatát elégedetlenség és bizalmatlanság jellemezte. Ezt az általános és elvont megállapítást talán élőbbé, hihetőbbé teszi egy megtörtént eset. Kindl József, a XI-es akna villanyszerelője 1954 februárjá ban italos állapotban bement a síkvölgyi akna legényszállójára, s a falról leverte, majd összetörte Lenin és Rákosi képét, miközben gyalázó kifejezéseket hasz nált. A Tatai Járásbíróság nem minősítette izgatás bűntettének az esetet, csak ittas állapotban elkövetett garázdaságért szabott ki három hónap börtönbünte tést. Ám a börtönből a szüleinek írt levél tartalma alapján az ügyészség vádat emelt Kindl József ellen a demokratikus államrend elleni izgatás bűntette miatt. Idézünk a levélből egy részletet: "Tudom, valamikor megvetették azt, aki bör tönben volt. Én mégsem érzek semmi szégyent, hiszen a visszafojtott indulatok 18
kitörtek. Ezzel a bűnnel, majd ha a nagy leszámolás eljön, büszkén, emelt fővel állhatok az emberek elé. Sajnos nemcsak én vagyok idebent. Az elítéltek nyolc van százaléka a rendszer áldozata. Az elítéltek nyolcvan százaléka politikai okokból van itt. Ez abból a szempontból jó, hogy sokan vagyunk a népi demok rácia álarca alatt megbúvó államkapitalizmus ellen, de minden lefogottal csök ken a cselekvők száma. A rendszer csalódik, ha azt hiszi, hogy a büntetés elve szi a kedvem és a többi társam kedvét. Nem! Csak a gyűlöletünket fokozza, de megtörni nem tud." 2 9 Az őszinte hangú magánlevél olyan súlyos bűnnek szá mított, hogy íróját egy év és hat hónapi börtönre ítélték, s a közügyektől három évre eltiltották. 1956 őszén már nemcsak magánlevélben, hanem nyíltan is elhangzottak olyan vélemények, hogy a "népi demokratikus rendszer nem lehet hosszú éle tű, mivel a szabad gondolatokat és cselekvést elnyomja". 30
ÉRTELMISÉGI ANKÉT A ZSDANOVBAN Az ötvenes években az elhibázott gazdaságpolitika, a dogmatikus, szektás vezetés merevsége Tatabányán fokozottabb mértékben éreztette hatását. A dol gozók túlhajszoltsága, a közellátási zavarok, a szabad gondolat elfojtása, az értelmiség lebecsülése olyan körülményeket teremtettek a városban, hogy a Petőfi Kör vitái élénk visszhangra találtak. A helyi vezetők ezért halogatták az értelmiségi határozat széles körű megvitatását. Sőt támadást indítottak az értel miség ellen. A forradalom utáni perekben, a tanúkihallgatásokon és a bírósági tárgyalá sokon is gyakran szóba kerültek a Petőfi Kör és az írószövetség vitái. Dr. Hor váth József, a Komárom Megyei Tanács Forradalmi Munkástanácsának elnöke a nyomozó rendőrtiszt kérdésére válaszolva kifejtette, hogy az újságokban kü lönösen az Irodalmi Újságban megjelenő bíráló cikkeket pozitívan értékelték. Úgy gondolták, hogy az írószövetség és a Petőfi Kör vitái nyomán szabadabb bírálat, egészségesebb közszellem, friss vérgeringés élénkíti majd a közéletet. Szóba került, hogy a Petőfi Körhöz hasonló helyi szervezetet is létre kellene 31 hozni, amely a város és a megye értelmiségének vitafóruma lehetne. Ezt a célt kívánta szolgálni az október 23-ra összehívott értelmiségi ankét is. A hozzászó lók sürgették a szándék megvalósítását. Az anként jelentőségét mi sem bizo nyítja jobban, mint az, hogy a Győri Népbíróság a tatabányai forradalom kirob banását látta benne. Dr. Kléber Márton és társai bűnügyét tárgyalva megállapí tották, hogy "1956. október 23-án kirobbant az ellenforradalom Tatabányán is. A Zsdanov Kultúrházban értelmiségi ankétot tartottak, melyet Darvas József miniszter vezetett volna, azonban az események miatt nem tudott lejönni, ezért 32 a megyei pártbizottság egyik tagja elnökölt". A megállapítás túlzó, mert a résztvevők nem gondoltak forradalomra, s még hajnalban hazafelé tartva sem tudtak többet a budapesti eseményekről, mint amit Gerő Ernő beszédéből meg19
tudhattak. Ám az ankéton a hangulat éppen a Gerő-beszéd hatására forrada lmivá forrósodott. Ilyen alapon az esemény valóban a helyi forradalom nyitá nyának tekinthető. Az értekezletet élénk érdeklődéssel várták. Bár nem előzte meg nagy hírve rés, propaganda, s a fővárosból érkező hírek hatására is többen otthon marad tak, mégis megtelt a Zsdanov Kulturház előadóterme. Becslés szerint 300 lehe tett a résztvevők száma. Az egyik tatai hozzászóló bírálta a szervezőket, hogy nem teremtettek kellő nyilvánosságot az ankétnak. A tatai TTIT szervezet meg hívót sem kapott, ezért Tatáról csak huszan jöttek el. A megyei lap október 20-i számában a következő néhány soros hír jelent meg: "Értelmiségi ankétot rendez a TTIT október 23-án Tatabányán. Az ankétot Darvas József népművelésügyi miniszter vezeti." Feltűnő, hogy még a pontos időt és a helyszínt sem közölték. A szervezést határozatlanság, bizonytalanság jellemezte. Igaza lehetet az egyik tatai felszólalónak, amikor kijelentette, hogy "vannak, akiknek nem tetszik az értelmiségi határozat": A rendezők nem számítottak ilyen nagy érdeklődésre. Az eredeti terv szerint az I. körzeti pártszervezet székházában lett volna a gyű lés, de az kicsinek bizonyult, s át kellett tenni a Zsdanov Kultúrházba. Nagy Kálmán, a megyei pártbizottság első titkára három órakor telefonon beszélt Darvassal, s figyelmeztette a nagy érdeklődésre. Akkor még azt mondta a mi niszter, hogy jön, de később telefonált, hogy nem tud jönni. Kónya Lajos költő a megyi képviselők értekezletén Tatabányán volt. Ót kérték meg, hogy Darvas helyett vállalja a vitavezetést, de nem vállalta. Szóba került, hogy el kellene halasztani az értekezletet, de a jelenlévők ez ellen tiltakoztak, s követelték, hogy végre elmondhassák véleményüket, választ kapjanak kérdéseikre. Többek kéré sére Nagy Kálmán vállalkozott a vita levezetésére. Este hét óra tájban a TTIT megyei titkára üdvözölte a megjelenteket. Utána Nagy Kálmán rövid bevezető beszédében mentegetőzött, hogy nem készült fel erre az alkalomra. Darvasra hárította a felelősséget. A maga mentségére azt is elmondta az előadó, hogy a helyi vezetők másképp látják és ítélik meg a prob lémákat, mint egy országos vezető, de hozzátette: így is hasznos lehet a vita. Felhívta a figyelmet, hogy Gerő Ernő nyolc órakor beszélni fog a rádióban. Javasolta a beszéd meghallgatását, mert véleménye szerint választ fog adni a felmerülő kérdésekre, s talán akkor tisztábban látunk. Ezután megkezdődött a vita. Az első hozzászóló Tima Endre volt, aki peda gógus és jogász diplomával a Szénbányászati Tröszt Villám című propaganda lapját szerkesztette, s külső munkatársként a megyei lapnál is dolgozott. A bírósági jegyzökönyv tanúsága szerint arról beszélt, hogy "a párt kevés érvé nyesülést enged az értelmiségnek, nem engedik a külföldi tanulmányutakat, s kifogásolta az igazságszolgáltatás hiányosságait. 33 Hangsúlyozta még a viták, a szabad véleménynyilvánítás jelentőségét, s felvetette a személyi felelősség kér dését. Szenvedélyes hozzászólását nagy taps fogadta. Ezután egy szállítómun kás (Busa Lajos), aki ötödik éve dolgozott Tatabányán, meglepő módon nem a munkássorsról beszélt, hanem az irodalomról. Bírálta a dogmatikus politikát
20
kiszolgáló írókat. Elmondta, hogy neki is voltak írói ambíciói. Az orosz fronton írt egy regényt, s az meg is jelent 1946-ban, de a bekövetkezett politikai változá sok miatt nem tudta folytatni az írást. Most a szabad viták légköre új remények kel tölti el. A jól kezdődő vitát Gerő Ernő rádióbeszéde félbeszakította. Ismeretes, hogy Gerő elítélte a pesti fiatalok tüntetését, s a pártszervezeteket egységes fellépésre szólította fel, a nacionalista kútmérgezéssel, provokációval szemben. A beszé det néhány perc döbbent csend követte. Arra lehetett gondolni, hogy a vitának véget vet a hatalom szava, hogy a beidegződött félelem elfojtja az indulatokat. A csendet egy munkás törte meg. "Nem vagyok értelmiségi dolgozó - kezd te hozzászólását. - Véletlenül jöttem ide. Nem értelmiségi problémáról beszé lek, hanem a kenyerünkről, amely keservesen kerül az asztalunkra. Számoltam. A bérhányad körülbelül húsz százalék. 480 percből 96 perc jut a létfenntarátsra. Azt meg sem kérdezhettük, hogy a többi hova lesz. Ezért van az, hogy a reálbér csak szalmazsák és húszas kolbász." Ez a négygyermekes munkás hozta szóba az abortuszt is. "Hova jut a nemzet, amely így akarja megoldani a szociális problémákat?" - tette fel a kérdést a jelenlévőknek. A tanácskozás központi témája az MDP értelmiségi határozatának a megvi tatása lett volna, de a hozzászólók kiszélesítették a témát, s szinte minden idő szerű társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális kérdésről szóltak. Az értel miségi határozat lényege az volt, hogy "az országos és helyi politikai, gazdasági és kulturális tervek, intézkedések, utasítások kidolgozásakor meg kell hallgatni a kommunista és párton kívüli szakemberek véleményét és javaslatait", s hogy a párt politikájának tudományos megalapozására tudományos és pedagógiai munkaközösségeket kell szervezni. A Politikai Bizottság 1956. augusztus 3-án szétküldte a határozatot az alapszervezeteknek, hogy vitassák meg, de Komá rom megyében igazi vita nem bontakozott ki, noha már kétszer napirendre tűzték szűkebb körben. Október 23-án viszont a párthatározat ürügyén szenve délyes hangon tört fel az elégedetlenség. Egy magát kommunistának valló fiatal pedagógus, aki akkortájban lépett be a pártba, szóvá tette, hogy a helyi vezetők nem értik, vagy nem akarják megér teni az értelmiségi határozat jelentőségét. "A funkcionáriusokból kiveszett a forradalmiság - mondta. - Félnek a párttagoktól. Az ilyen vezetők forradalmi időkben nem állják meg a helyüket." Nagy Kálmán bevezető szavaira utalva kijelentette, hogy Gerő beszédéből nem kaptunk választ a kérdéseinkre. Az előző hozzászóláshoz kapcsolódva pedig arra figyelmeztetett, hogy az anyagi gondok megoldása szorosan összefügg a politikai kérdésekkel. Bátrabban kell folytatni az átalakulást, mert eddig csak beszéltek, de nem cselekedtek. "Akár hogy kidekorálták az újságok a politikai változást, minden maradt a régiben." Jogosan mondják, hogy a helyi vezetőket tétovaság jellemzi, de ezt nem lehet csodálni, hiszen az országos vezetés is bizonytalan. Napi példaként említette a gyülekezési tilalom elrendelését és a rendelet visszavonását, majd így folytatta: "Hat évig egy stílusú vezetés volt. Akik megszokták a Pobedákat, azok nehezen 21
tudnak változtatni vezetési stílusukon." Felvetette a bizalom kérdését. Vezető szerepet követelt Nagy Imrének, mert benne bíznak még az emberek. A felelős ségről szólva követelte, hogy Farkas Mihály pere nyilvános legyen. Védelmébe vette a Petőfi Kört, rámutatva annak pozitív szerepére. Követelte, hogy március 15-ét és október 6-át nyilvánítsák nemzeti ünneppé, nemzeti címerünk pedig a Kossuth-címer legyen. Végül kérte a város és a megye vezetőit, hogy szerezze nek érvényt az értelmiségi határozatnak. Vári Ernő, a pedagógus szakszervezet megyei elnöke azzal kezdte hozzászó lását, hogy nem apró-cseprő panaszokkal kell itt foglalkozni, hanem országos kérdésekkel. Véleménye szerint az értelmiségi határozatot már túlhaladta az idő, tovább kellene fejleszteni. Nem elég csak a Szovjetunióval és a népi demok ratikus országokkal erősíteni a kapcsolatot. Az anyagiakról szólva kifejtette, hogy az értelmiség bérezését egy össztársadalmi bérrendszerben lehetne meg határozni. Rámutatott arra, hogy az értelmiség és a párt viszonyát kétoldalú bizalmatlanság jellemzi, s hozzátette, hogy az értelmiség nem a párttal szemben bizalmatlan, hanem a funkcionáriusokkal szemben, mert eluralkodott a parancsolgatás, a diktálás. Helytelenítette, hogy a pártbizottság dönt a kitűntetések kérdésében. Nagy Kálmánt is bírálta emlékeztetve arra, hogy csak egyszer volt az iskolájukban, s akkor is kioktatta a pedagógusokat, s amikor egy tanítónő kihallgatást kért tőle, nem fogadta. Gerő beszédével kapcsolatban kijelentette: "Gerő arról bszélt, hogy itt a fő veszély a nacionalizmus, pedig valójában a szektarianizmus. Ez ellen kell küzdeni elsősorban." Nyíltságot, őszinteséget kö vetelt, mert senki nem hisz annak, aki nem őszinte. Jellemző példaként említet te, hogy a közlemények szerint Rákosit leromlott egészségi állapotára hivatkoz va váltották le, és nem beszéltek nyíltan a hiábiról és bűneiről. Horváth János fiatal vegyészmérnök is a bizalmatlanság kérdéséről beszélt, s a bizalom helyreállításának módját a kompromittált vezetők félreállításában látta. Mazalin György tanító azt emelete ki hozzászólásában, hogy Magyaror szágon nem proletárdiktatúra van, hanem pártdiktatúra. Szó volt még a munkások és értelmiségiek összefogásának szükségességéről, a félelem nélküli élet igényéről, a kis népek szerepéről, nemzeti értékeinkről. A felsorolás is jelzi, hogy a vita olyan volt, mint a medréből kilépő, megáradt folyó. Későre járt már, amikor jött a hír a fővárosból, hogy az MDP Központi Vezetősége még az éjszakai órákban összeül. Nagy Kálmánnak oda kellett men ni, ezért felvetődött, hogy folytatódjon-e a vita. Többen jelentkeztek még hozzá szólásra, de előbb Nagy Kálmán kívánt válaszolni a fontosabb kérdésekre. Vá laszában volt önkritika, de inkább mentegetőzött. Védelmébe vette a funkcioná riusokat, akik véleménye szeirnt lelkesen dolgoztak, s amikor rádöbbentek, hogy helytelen volt, amit tettek, bizonytalanokká váltak. "Nem lehet ezen cso dálkozni - mondta. - Hozzászoktunk az utasításokhoz. Nem gondolkoztunk, csak továbbítottuk a központi döntéseket." Lehetségesnek tartotta, hogy a Köz ponti Vezetőség személyi változásokról is dönt, hiszen a továbbhaladásnak sze mélyi feltételei is vannak. Rákosival kapcsolatban elmondta, hogy leváltását a 22
Központi Vezetőségben sokan nem helyeselték, mert úgy ítélték meg, hogy kemény kezű vezetőre van szükség. Több hozzászóló véleményét elfogadva kijelentette, hogy valóban nem a nacionalizmus jelenti a fő veszélyt, nem az akadályozza a demokratizálódást. A budapesti tüntetést is megemlítette, s a fegyelmezettséget hangsúlyozta. Nagy Imréről szólva elismerte, hogy tekinté lye van, az emberek bíznak benne, s ilyen válságos helyzetben a bizalom na gyon fontos. Végül a személyét ért kritikát elfogadva önkritikát gyakorolt, s az ankét legfőbb tanulságaként megállapította, hogy nem kell félni a demokráciá tól. Nagy Kálmán válaszával a vita nem ért véget. Újabb hozzászólások követ keztek. Többen bírálták Gerő Ernőt. Beszédét restaurációs törekvésként, a dik tatura visszatéréseként értelmezték, s azt visszautasították. Egy jelen lévő párt funkcionárius kiállt Gerő mellett. Szó szerint ezt mondta: "Gerő beszédében a párt bölcs szava szólt hozzánk." Lehurrogták. Ez a sztálinista frázis olaj volt a tűzre. A Gerő-beszéd került a vita központjába. Tima Endre szerint Gerő beszé de hasonlított arra a beszédre, amit Rákosi mondott Nagy Imre leváltásakor. Ehhez kapcsolódva Harsányi László a következőket mondta: Gerő úgy beszélt, mintha levelet kapott volna Rákositól. Közvetlen munkatársa volt Rákosinak. Vele együtt súlyos hibákat követett el. Nem bízunk benne." Többen a Központi Vezetőséghez szóló üzenetként fogalmazták meg mon danivalójukat. A Gerővel szembeni bizalmatlanság kinyilvánítása mellett a vita végén néhányan a lengyel kérdésről is szóltak. Az egyik pártfunkcionárius kije lentette, hogy nem is a Petőfi Körben látják a legnagyobb veszélyt, hanem azok ban, akik a lengyelországihoz hasonló eseményeket akarnak Magyarországon. Ezzel szemben a résztvevők többsége szolidaritást vállalt a lengyel dolgozók kal, s követendő példának tekintették a lengyelországi eseményeket, a személyi változásokat, a határozott cselekvést. Szinte a vita zárszava volt a következő mondat: "Tényleges változást akarunk már egy-két éven belül." Nagy Kálmán újabb válaszában türelemre és nyugalomra intett. Gerő beszé dét nem védte meg, csak magyarázni próbálta. Éjfél elmúlt már, amikor lassan elcsendesedett a vita, s indultak haza a résztvevők. Solymos Mihály a bíróságon tett vallomása szerint éjjel egy órakor ért haza, Mazalin György pedig hajnali négy órára emlékezett. Azt mindenki sejtette, hogy a pesti tüntetés hatására a Központi Vezetőség jelentős döntéseket hoz, s reménykedni lehet a változások ban, de azt nem tudhattuk, hogy a fővárosban már megkezdődött a forrada lom. 34
VÁRAKOZÁS ÉS KÉSZÜLŐDÉS A legtöbb vidéki városban és faluban október 26-án kezdődtek a forradalmi események tüntetésekkel, sztrájkokkal, forradalmi bizottságok munkástaná csok megalakításával. Az első napokban még viszonylag csendes volt a vidéki 23
Magyarország, bár a fővárosból a fegyveres harcokról, az ÁVH-sok véres ak cióiról, a sortüzekről, a szovjet támadásról, a statárium elrendeléséről, majd visszavonásáról, a személyi változásokról érkező hírek fokozták a feszültséget, a nyugtalanságot, s várható volt, hogy a forradalom átterjed az egész országra. Október 24-én és 25-én még a tatabányai üzemekben és hivatalokban is dol goztak, de munka közben és munka után egyre lázasabban vitatták a forra dalmi eseményekről érkező híreket. Azok, akik szimpatizáltak a tüntető fiata lokkal, és egyetértettek a követelésekkel, aggodalommal vegyes bizakodással várták az újabb híreket, míg a diktatúra hívei a Gerő-beszéd szellemében ellen forradalmi bandákról, fasiszta veszélyről beszéltek, s védekezésre vagy ellentá madásra készültek. Ebben a közhangulatban az értelmiségi ankét vitája is to vább gyűrűzött és felerősödött. Bár az ankét résztvevői nem gondoltak forrada lomra, mégsem túlzás a forradalom helyi nyitányának tekinteni a vitaestet, hi szen a hozzászólók megfogalmazták a forradalom követeléseit, s a résztvevők és felszólalók közül néhányan (például Horváth János, Mazalin György, Soly mos Mihály, Tima Endre) a következő napokban megalakuló forradalmi szer vezetek tagjai lesznek. A kommunisták és a pártdiktatúra ellenzői egyaránt felfigyeltek rájuk. Besey László, a megyei tanács oktatási osztályának vezetője elmondta, hogy október 24-én reggel a hivatalában felkeresték és Mazalinról érdeklődtek. Felhívták a figyelmét, hogy nézzen utána, mert a felsőgallai tanító erősen jobboldali, sőt ellenséges magatartást tanúsít. 35 A vita hullámveréséről is tanúskodnak a bírósági akták. Felidézhetjük az alumíniumkohóban dolgozó Farkas Lajos és Takács Tihamér vitáját. A vádirat megállapítja, hogy Farkas Lajos vádlott "a budapesti elleforradalmi események hírére szimpatizáns kijelentéseket tett a budapesti ellenforradalmárokkal kap csolatban. Október 24-én és 25-én többször beszélgetett munkatársával, Takács Tihamérral, akinek kijelentette, hogy eddig sem értett egyet a pártvezetéssel, és jogosnak találja az egyetemi ifjúság követeléseit... Az üzem dolgozói előtt han goztatta, hogy a kommunista párt akkor követte el a legaljasabb dolgot, amikor a szovjet csapatok fegyveres beavatkozását kérte". Takács Tihamér is beszélt tanúvallomásában erről a vitáról. Elmondta, hogy Farkas Lajos bírálta Gerőt, azt állította, hogy Gerő rádióbeszéde váltotta ki a fegyveres harcot, mert az a beszéd "olaj volt a tűzre". S amikor Gerőt leváltották, Farkas Lajos megkérdezte Takács Tihamért, hogy még mindig helyesli-e Gerő politikáját. Takács azt vála szolta, hogy még mindig helyesli, sőt most még jobban. Szerinte a szovjet csa patok behívása a párt akarata volt. 36 Ezek az ellentétek a zsarnokság éveiben is léteztek, csak nem törtek felszínre. A józan megfontolás hallgatást tanácsolt, s az elvakult hatalom szilárdnak lát szott. A fővárosból érkező hírek és a helyi közhangulat hatására legelőször a dik tatúra reflexei kezdtek működni. Gál István, a Szénbányászati Tröszt igazgatója már az értelmiségi ankét éjszakáján berendelte munkahelyére Becker Ferenc főmérnököt és Solymos Mihályt, a műszaki osztály vezetőjét, hogy szükség 24
esetén bármikor tudjanak dönteni, intézkedni. Nem sokkal azután, hogy az értelmiségi ankétról hazaérkezett Solymos, telefonált az igazgató. Attól kezdve éjjel-nappal együtt voltak a vezetők felkészülve minden eshetőségre. Október 26-án délig azonban zavartalanul folyt a termelés Tatabányán. Nem volt szük ség rendkívüli intézkedésre. A kommunisták érezték a veszélyt, s védelmi intézkedéseket tettek. Október 25-én háromszáz kommunista munkást felfegyvereztek. Schiller István, a me gyei tanács elnöke a megyei rendőr-főkapitányságtól kért fegyvereket és lősze reket a tanács épületének védelmére. Tóth Károly alezredes, a főkapitányság vezetője a tanács húsz dolgozójának adott fejenkét egy-egy puskát és két doboz lőszert. Közben Schiller telefonon kért utasítást a pártközponttól és a miniszter tanácstól. A fegyveres ellenállást megtiltották, ezért a fegyvereket a légó pincé ben rejtették el. Bizonytalanság, határozatlanság jellemezte a vezetőket. Hiányzott a közpon ti irányítás, az összehangoltság. A megyei pártlap szerkesztőségében is tanács talanok voltak az újságírók. A központi utasításokhoz, irányelvekhez szokott főszerkesztő számára a párt első titkárának rádióbeszéde volt az utasítás. Ja vaslatára elhatározták, hogy a Gerő-beszéd szellemében különszámot adnak ki. Október 25-én megjelent a rendkívüli kiadás. Közölte az MDP Központi Veze tőségének a felhívását: "Támogassátok a rend helyreállítására és fenntartására tett intézkedéseket! Kemény visszavágással vegyétek el az ellenforradalmi ban diták kedvét attól, hogy kezet emeljenek a magyar nép államára!" A vezércikk ben megállapították, hogy Budapesten ellenforradalom van, az ellenség saját céljaira használja fel a tanulóifjúság egy részét, s "várható, hogy a nyugati irányba leszorított, szétvert ellenforradalmi bandák megyénkben is megkísérlik megbontani a rendet". 3 7 Mire a rendkívüli kiadás megjelent, Gerőt leváltották, s Kádár lett az első titkár. A rádióban felhívás hangzott el: "Magyarok! Lobo gózzátok fel a házakat, tűzzétek ki a nemzeti zászlót." Az ellenforradalomból hivatalosan is győztes forradalom lett. Ilyen helyzetben a megyei pártbizottság első titkára is helytelenítette a rendkívüli kiadást. Az emberek az újságírókat szidalmazták, s rokonszenvvel beszéltek a budapesti fiatalokról, a forradalmi eseményekről. Történtek kísérletek helyi megmozdulások szervezésére. Budapestről jött fegyveres fiatalok felkerestek néhány bányaüzemet (a VI-os, a VH-es és a XlV-es aknát), hogy a bányászokat sztrájkra szólítsák fel. Tájékozatlan fiatalok eleve kudarcra ítélt kísérletei voltak ezek. A föld alatti dolgozókkal talán nem is találkoztak. Az üzemvezetők és a párttitkárok elutasításának engedve eltávoz tak. Néhány idegen szavára egyébként sem hallgattak volna a bányászok. Ebből az esetből azonban korai volt levonni azt a következtetést, hogy "Tatabányán 38 legalábbis a bányászok között - nem sok híve van a nemzeti forradalomnak". Sokkal könnyebb forradalmi megmozdulást szervezni a tanulóifjúság kö zött. Ez Tatabányán és Komárom megye városaiban is eredménnyel járt, pedig a pártvezetők mindent elkövettek, hogy a diákokat nyugalomra intsék, s meg25
akadályozzák a tüntetést. A megyei tanács elnöke felszólította az oktatási osz tály vezetőjét, intézkedjen, hogy a pedagógusok tartsák vissza a diákságot a megmozdulásoktól. Október 24-én Izsáki Mihály, a megyei pártbizottság köz nevelési felelőse telefonált a megyei oktatási osztályra, s kérte az osztályvezetőt, hogy lépjen kapcsolatba a középiskolák igazgatóival, mert a diákság között mozgolódás tapasztalható. Elsősorban Esztergomból és a tatabányai bányaipari technikumból érkeztek olyan hírek, hogy a diákok tüntetésre készülnek, követ ni akarák a pesti fiatalok példáját. Esztergomba maga Besey László osztályvezető indult gépkocsival október 25-án. A délutáni órákban a Széchenyi téren volt tüntetés, amelyen diákok is részt vettek. A kollégiumban a nevelőtanárok elmondták, hogy a diákokat ne héz féken tartani, de nem engedik ki őket a városba. Aznap késő este még egy tüntetés volt Esztergomban. A Kossuth Lajos utcán körülberül négyszáz tüntető vonult. Közöttük is voltak diákok. Komáromban diákok és tanárok együtt vo nultak a tüntető tömeggel. E tapasztalatok alapján döntöttek úgy, hogy bizony talan időre valamennyi iskolában szünetet kell elrendelni. Tatabányán a Rákosi Mátyás Gimnáziumban és a bányaipari technikumban Gulácsi László, az oktatási osztály középiskolai előadója tájékozódott. Jelentése szerint a gimnáziumban harmincnégy idegen diák próbált zavart kelteni, de az igazgató megakadályozta. A technikumban nagyobb nyugtalanságot tapasztalt. Másnap, október 26-án innen indult el a tüntetés. 39 Október 25-én még csend volt a városban, de vihar előtti csend. Erezni lehe tett, hogy valami készülődik. A diákok tüntetését már nem lehetett megakadá lyozni. A bányaipari technikum egyik tanára javasolta, hogy néhány napra küldjék haza a diákokat, de a városi tanácsról azt válaszolták, hogy folytatni kell a tanítást. A város vezetői számottevő fegyveres erővel nem rendelkeztek, s központi utasítás sem volt a fegyveres beavatkozásra, sőt azt megtiltották. A kialakult helyzetet jól jellemzi az MSZMP által kiadott fehérkönyv: "Senki nem tudta pontosan, mi történik, s mit kell tenni... a szervezetlenség, fejetlenség, kapkodás már szemmel látható." Ilyen helyzetben Nagy Kálmán több funkcio náriussal és AVH-s riszttel együtt Esztergomba távozott, Mecséri János ezredes től, az esztergomi páncélos ezred parancsnokától kértek védelmet. Esztergomi megjelenésük nem maradt titokban, s a lakosságot nyugtalanította. Egyéb okok mellett ennek is szerepe lehetett abban, hogy október 26-án a Sötét kapu kör nyékén, a hadosztálytörzs épületénél nagyobb tömeg tüntetett. A tragikus kö 40 vetkezményt ismerjük. A tömegbe lőttek, s tizenöt ember életét veszetette.
A TÜNTETÉSEK NAPJA Október 26-án a forradalom átterjedt az egész országra. Néhány városban és faluban az előző két napon is voltak tüntetések, alakultak forradalmi tanácsok, de országos méretűvé a negyedik napon vált a felkelés. Miközben a fővárosban 26
folytatódtak az utcai harcok, s a gyárakban munkástanácsok alakultak, a vidék sem maradt tétlen. Szegeden a diákok elfoglalták a városházát, néhány lakta nyát és szerkesztőséget. Győrben sztrájkoltak, tüntettek és megválasztották a városi nemzeti tanácsot. Mosonmagyaróváron és Miskolcon tragikus esemé nyek történtek. A tüntetőkre lőttek, s a sortüzek száznál több ember életét oltot ták ki, néhány ávós tiszt pedig a felbőszült tömeg haragjának áldozata lett. S mint már tudjuk, Esztergomban is tüzet nyitottak a tüntetőkre. Ezen a napon Tatabányán is megkezdődött a sztrájk. Délután tüntetések voltak, az esti órákban fegyvereket is szereztek a tüntetők, s a kiszabadult ra bok és a tatabányai fiatalok közül többen Budapestre indultak, hogy részt ve gyenek a harcokban, de a városban vér nem folyt. A nap eseményeit nem könnyű elrendezni térben és időben, ugyanis a négy községből, lakótelepekből egyesített, de várossá alig formálódó településen kü lönböző időpontokban és útvonalakon vonultak a tüntetők. Az események megismeréséhez tudni kell, hogy 1956-ban még lakott városrész volt a VII-es telep és a VI-os telep azóta lebontott nagyobb része is, s a VI-os telep melletti főúton húzódott a város legforgalmasabb üzletsora. Itt állt az Állami Áruház, ahol sok ember megfordult. Gyülekezőhely volt a Bányász forduló (más néven Körönd) is, ahonnan a bányászokat vitték az autóbuszok az aknákhoz. A nagy területen szétszórt városban igazi központ még nem alakult ki. Sokáig vitatkoz tak arról, hogy hol legyen a városközpont. Közben Újvárosban felépült a me gyei tanács székháza és a megyei rendőr-főkapitányság épülete, a városi tanács viszont Felsőgallán volt. Egy időben sokan Tatabánya-középsőn (Óvárosban) képzelték el a városközpontot. Itt volt a megyei és a városi pártbizottság szék háza, a tröszt irodája, mellette a Bányászrádió stúdiója, a Népház és a városi rendőrkapitányság. Meg kell még említeni az alsógallai ÁVH laktanyát és a bánhidai Hunyadi laktanyát. Ez utóbbiban a Lövész Tiszti Továbbképző Iskola működött. A felsorolt épületek, terek és utcák voltak a forradalom legfontosabb eseményeinek színhelyei. Több tanúvallomásból, visszaemlékezésből mozaikszerűen próbálom össze állítani a nap krónikáját. Személyes emlékeimet is fel kell használnom. Hogy hiteles legyek, egykori naplójegyzeteimet idézem: "Reggel munkába menet az utcán egy kis csoport fiatalt láttam. Az újvárosi kultúrotthonról tördelték le a vörös zászlókat. A szerkesztőségben ismét a rádiót hallgattuk. Hírek érkeztek arról, hogy tüntetés lesz. Nem tudtam nyugodtan ülni a szerkesztőségben. Kör utat tettem a városban. Jártam Bánhidán, Újvárosban, Alsógallán és Felsőgallán. Onnan visszagyalogoltam a szerkesztőségbe. Az emberek mindenütt az utcán voltak. Csoportokba verődve beszélgettek a forradalmi eseményekről. Az Álla minál nagyobb csoport gyűlt össze. Néhányan a zászlórudakról fűrészelték le a vörös csillagot. A déli órákban megkezdődött a tüntetés. A bányaipari techni kum diákjai kezdték. A megyei pártbizottság épületénél én is csatlakoztam hoz zájuk. A Himnusz elneklése után a tröszt épületéhez vonultunk. Menet közben dötötték el, hogy a felsőgallai üzemek felé haladjunk tovább. Végül egy teher27
autóval a bánhidai kirendeltséghez jutattam. Ott egy kisebb csoport a rendőrörs előtt verődött össze." 41 Több szemtanú visszaemlékezett erre a tüntetésre. Klébert Márton a kórház előtt látta a tüntető csoportot. Ott is elénekelték a Himnuszt, s békésen indultak tovább. Horváth János a Sport Étteremből jött ki, amikor a pártbizottság előtt vonultak a tüntetők. Solymos Mihály Gál István igazgatóval és Becker Ferenc főmérnökkel együtt a tröszt épületének bejárati ajtajából nézte végig a felvonu lást. Akkor értesültek arról, hogy délután már nem szálltak le a bányászok. Solymos szerint az volt a benyomásuk, hogy "radikálisan akarják megoldani a hibák kijavítását, illetve a XX. kongresszus határozatainak érvényre juttatását akarják elérni". A tüntetők elvonulása után Gál javaslatára elhagyták a tröszt épületét. Beckert hazavitték, de Gál nem ment a lakására, mert útközben újabb tömeggel találkoztak. Kiszállt az autóból, és egyik ismerősét kereste fel. Ezután Solymos hazament. Nem sokkal később Gál hívta telefonon. Tudomására jutott, hogy Oroszlányon is zavargások vannak. Ki kellene menni. Erre azonban nem került sor. Tatabányán is éppen elég gond volt. "Az aknák már mind leálltak állapította meg Solymos -, s az volt az érzésünk, hogy nincs már hatalom ezt a helyzetet megfékezni." Október 26-án délig zavartalan volt a termelés Tatabányán. A XI-es aknán még a délutáni műszak is leszállt, s a bányában értesültek a tüntetésről. Balla István elmondta, hogy a tüntetés hírére a dolgozók többsége feljött, de ő lent maradt a katonákkal együtt, s csak 9 órakor jöttek fel.42 Az első tűntető csoport a bányaipari technikumtól indult el a déli órákban. A mintegy 150-200 diákhoz először a MÁVAUT dolgozói, kalauzok és gépko csivezetők csatlakoztak, majd az utcai járókelők közül is többen beálltak a me netbe, elsősorban a legényszállók lakói. Bozó József, a cementgyár dolgozója elmondta, hogy október 26-án, miután felvette a fizetését, hazament a szállóba. Az ablakból látta, hogy egy tömeg halad az országúton. A cementgyár előtt megálltak elénekelték a Himnuszt. Bozó itt csatlakozott hozzájuk, s együtt ment a tömeggel a kórházig. Emlékezete szerint a kórháznál kétfelé vált a tö meg. Az egyik fele Újvárosba indult a megyei rendőr-főkapitánysághoz, a töb biek pedig a városi rendőrkapitánysághoz mentek. Később a bírósági tárgyalá son azt is elmondta Bozó, hogy a legényszálló portáján a gondnok és felesége valamint az egyik takarítónő a hazatérő dolgozók mellére nemzetiszínű szala got tűzött, s küldték őket a tüntetők közé. Arra is emlékezett, hogy a cement gyártól a Mésztelep felé haladva Kossuth-nótákat énekeltek, de amikor az Álla mi Áruháztól a kórház felé fordultak, különböző jelszavakat kiabáltak: "Aki magyar, velünk tart!" "Ruszkik haza!" "Vesszen Gerő!" "Éljenek a pesti forra dalmárok!" Egy másik tanú vallomásából megtudjuk, hogy ez a tüntető tömeg délután két és három óra között lehetett a cementgyárnál. Utána a bányaipari technikumhoz érkeztek vissza, majd újra elindultak ugyanazon az útvonalon. Ez már a második felvonulás volt, s közben a tömeg egyre nőtt. Ez a tömeg vált kétfelé a kórháznál. A városi pártbizottság előtt egy teherautót láttak, amelyen
28
felfegyverzett munkások voltak. A tüntetők leszállították őket, és néhány pus kát összetörtek, a többit magukkal vitték. 43 Bátori Pál a VIII-as aknán dolgozott, s a Rózsa Ferenc Legényszállón lakott. Október 26-án műszakból hazatérve értesült a tüntetésről. A városi rendőrkapi tányságnál csatlakozott a tömeghez, s együtt haladt velük az Állami Áruházig. A 70-es Népboltnál a versenytáblát és a vörös csillagot leverték. Úgy látszik, hogy az a csoport, amelyik a városi rendőrkapitányság előtt tüntetett, ott meg fordult, és Felsőgallára vonult a városi tanács és a honvéd kiegészítő parancsonokság elé. Hozzájuk csatlakozott Hűvös Oszkár a VI-os telepi lakásuk közelé ben. Elmondta, hogy a városi tanácstól teherautókkal és autóbuszokkal mentek Újvárosba a megyei rendőr-főkapitánysághoz. 15-20 gépkocsi lehetett, s mind egyiken 30-40 fő. Benyomultak a rendőrség épületébe, és fegyvereket szereztek. A rendőrök nem tanúsítottak ellenállást. A megyei tanács néhány dolgozója is végignézte a rendőrkapitányság elfoglalását. Jelentették Schiller Istvánnak, de a tanácselnök kijelentette, hogy fegyveres ellenállás nem lesz, mert a miniszterta nács utasítása szerint békés megoldásra kell törekedni. A rendőrségtől a Hunyadi laktanyához ment a tömeg. A laktanya parancs noka, Tóth József ezredes és helyettese, Simon István őrnagy a tüntetők oldalá ra állt. Beengedték őket a laktanyába, és fegyvereket osztottak szét közöttük. A laktanyában felfegyverezett munkások is voltak, de parancsot nem kaptak a tüzelésre, illetve a tűzparancsot jelentő piros rakétát nem lőtték fel. A tüntetők nagyobb része már fegyveresen szállt fel a gépkocsikra, s indultak a kórház felé, majd Felsőgallán keresztül Budapestre. 44 Molnár György és Ádám László a XV-ös akna fiatal dolgozói voltak, s a bányaüzem legényszállóján laktak. Amikor értesültek a tüntetésről, siettek a Népházhoz, majd a tröszthöz, végül a Hunyadi laktanyához. Este ők is Buda pestre indultak. Azt a gépkocsit, amelyikre Molnár is felszállt, Törökbálintnál magyar honvédek állították meg. A fiatalokat lefegyverezték, és Budapestre a Károlyi laktanyába vitték, majd onnan másnap hazaengedték. Molnár gyalog jött Tatabányáig, s mikor hazaért, beállt a nemzetőrségbe. Voltak, akikre Buda pest előtt tüzett nyitottak. Sokan meg is sebesültek, mint például a 18 éves Noszek Imre és a 19 éves Berényi Ottó. Általában jellemző volt, hogy a vidéki felkelők Budapestre akartak menni harcolni. Az USA budapesti követségének a külügyminisztériumba küldött táviratában ezt olvashatjuk: "Győrből és Moson magyaróvárról érkezett utasok beszámoltak arról, hogy a felkelőknek nagy kedvük lenne a főváros ellen vonulni és felszabadítani azt az oroszoktól." 45 Tatabányán a forradalmi események középpontja a Bányászrádió stúdiója volt. A tüntető csoportok erre vonultak, s itt megálltak, hogy a rádión keresztül felhívással forduljanak a város lakosságához. A rádió egyik technikusa tanúval lomásában elmondta, hogy október 26-án 17 óra körül foglalták el a tüntetők a stúdiót, ó a sportpályánál lévő hangszóróból hallotta az első felhívást: "Polgár társak, tanulók, ifjúmunkások gyertek az utcára, kövessük a pesti ifjúság példá ját. Tiltakozzunk az ellen, hogy itt magyar vér folyjon, mert fegyverrel vannak ellenünk." Dr. Molnár István ügyvéd a kora esti órákban érkezett a Bányászrá dió épületéhez, s ott találkozott Horváth János vegyészmérnökkel. Látták a 29
tüntető tömeget, a feszült hangulatot, a fiatalok elszántságát. Egyre határozattabban hangoztatták, hogy a fővárosba akarnak menni harcolni. Többen már fegyvert is szereztek. Molnárék egy proklamációt fogalmaztak meg. Igyekeztek visszatartani a tüntetőket a budapesti úttól, s mindenkit a nyugalom, a rend és a biztonság megőrzésére intettek. Végül felszólították az üzemi munkásokat, hogy válasszanak munkástanácsokat, s azok küldöttei másnap jelenjenek meg a Népházban tartandó népgyűlésen. A felhívást először a rádiónál várakozó tün tetők előtt, majd később a Népháznál is felolvasták. Azzal, hogy javasolták a munkástanácsok létrehozását, talán sikerült mérsékelni a feszültséget. Így kez dődött a forradalom szervezése, irányítása. 46 Egy csoport tüntető kiment a X-es aknánál lévő KÖMI-táborhoz, hogy az elítélteket kiszabadítsák. Az őrök nem tanúsítottak ellenállást, a rabokat szaba don engedték. A kiszabadult rabok is igyekeztek fegyvert szerezni, s harcolni akartak, mert jól tudták, ha a forradalmat leverik, ők ismét elvesztik szabad ságukat. A városban a két rendőrkapitányságon, az ÁVH laktanyában és a Hunyadi laktanyában együtt sem volt annyi fegyver, hogy a több száz fős tömeget fel lehessen fegyverezni. A fiatalok egy csoportja teherautóval a baji laktanyához ment, hogy ott kérjenek fegyvereket. A laktanya tisztjei megtagad ták a fegyverek kiadását. Máig tisztázatlan körülmények között a teherautón lévő fiatalok közé lőttek. Nyolc fiatal meghalt, többen megsebesültek. A forra dalmi tanács határozatot hozott a baji laktanyánál történt tragikus lövöldözés körülményeinek kivizsgálásáról és a felelősség megállapításáról. Tóth József ezredest, a Hunyadi laktanya parancsnokát bízták meg ezzel, de a minisztéri um is vizsgálta az ügyet. November 2-án a baji laktanya parancsnokát, Kozsel Józsefet behívatták a tatabányai forradalmi tanácshoz. Egyrészt Tatabánya vé delmére egy harckocsizó századot (hét harckocsit) kértek volna, de a parancs nok a kérés teljesítését megtagadta. Ezután kérdezték meg tőle, hogy a lakta nyánál történt tragédia kivizsgálása hol tart. A parancsnok semmitmondó vá laszt adott: "Az ügy bonyolult, a kivizsgálás folyik." Biztosan még ma is csak annyit tudunk az ügyről, hogy a halottakat Tatabányán az újtelepi temetőben temették október 31-én. Az eseményekről az MTI a következő közleményt adta ki: "A forradalom és szabadságharc tüze az ország legnagyobb bányászvárosá ban, Tatabányán is végigfutott. Bányászok, munkások, diákok és értemiségiek követelték emberi jogaik megadását, a már régen óhajtott szabadságot. A sza badságharc a bányászváros fiataljai közül is követelte a maga áldozatait. A hősöket szerdán délelőtt katonai díszpompával helyezték Tatabányán örök nyugalomra. A város munkásai, bányászai, diákjai és értelmiségi dolgozói ne vében Mazalin Görgy, a városi munkás- és katonatanács tagja búcsúzott a város nyolc hős fiától." 47 A nap krónikájához tartozik még a megyei pártbizottság épületének elfogla lása. Láng Ferenc hegesztő fegyveres csoportjával még a tüntetés napján az esti órákban elfoglalta a megyei pártbizottság épületét. Az épületben tartózkodó pártfunkcionáriusoknak volt ugyan fegyverük, de az erőviszonyokat felmérve 30
ellenállás nélkül elhagyták a székházat. Ezt az akciót a forradalmi tanács is elítélte. Nem volt szükség arra, hogy erőszakkal foglalják el a székházat, hiszen az adott körülményekhez alkalmazkodó pártvezetőkkel békés egyezséget is le hetett kötni. Október 30-án átengedték az épületet a forradalmi tanácsnak. Ha vasi Ferenc is hozzájárult ehhez, csak a pénzt vitte el a páncélszekrényből. Lángot erőszakos intézkedései, anarchista magatartása miatt kizárták a mun kástanácsból.48 Talán sikerült kibogozni az események kusza szálait, s áttekinteni a forrada lom egy mozgalmas napjának krónikáját. Megállapíthatjuk, hogy a diákok bé kés felvonulásával kezdődő tüntetés a munkások, elsősorban a bányász fiatalok csatlakozásával szélesedett tömegeket mozgósító, az egész várost behálózó, sőt a város határain átcsapó forradalmi megmozdulássá. A kora esti órákban már egyidejűleg a város több pontján tüntettek. Ez is azt bizonyítja, hogy nem előre megszervezett tüntetés volt. Spontán alakultak a csoportok. Egyesültek, majd szétváltak. A jelszavak is menet közben alakultak ki. Ezek azonosak voltak a fővárosi fiatalok követeléseivel. A budapesti példát abban is követték, hogy fegyvereket, lőszereket szereztek s harcolni akartak a szovjet csapatok ellen. A városban szerencsére egyik oldalon sem kezdtek felelőtlenül lövöldözni. Re mény volt arra, hogy a szovjet típusú diktatúrát békés úton is fel lehet számol ni, s egy szabad, demokratikus rend teremthető akár a józanabb gondolkodású kommunistákkal együttműködve is. A nap eseményeinek összefoglalójaként érdemes néhány sort idézni a győri népbíróságon megfogalmazott tényállásból: "1956 október 24. és 25. napján ál talánosságban nyugtalanság ütötte fel a fejét, és az ellenforradalmi események október 26-án vették kezdetüket azzal, hogy több ezer főre menő utcai tüntetés alakult ki. A tüntetés a bányász technikumból indult, s a város egyes részeit bejárva a tömeg folyton nőtt az akkor divatossá vált jelszavak kiabálása közben. A tüntető tömeg több helyen megállt, s akkor szavaltak, énekeltek, beszédeket mondtak. A felvonuló tömeg romboló munkát is végzett. A vörös csillagokat, népköztársaságunk címerét több helyen leverték. A felizgatott tömeg az esti órákban kétfelé szakadt. Az egyik csoport behatolt a városi rendőrkapitányság, majd azt követően a városi tanács s az ott elhelyezett honvédkiegészítő pa rancsnokság épületébe, s fegyvereket szerzett. A tömeg másik része Újváros felé vette útját, behatolt a BM Főosztály épületébe, ahol fegyvereket, rendőri felszereléseket szereztek, majd a Hunyadi laktanyába mentek fegyverek szerzé se céljából."49
A FORRADALMI SZERVEZETEK MEGALAKULÁSA ÉS MŰKÖDÉSE A diktatúra éveiben nem alkuihattak ki ellenzéki szervezetek, amelyek a forradalom napjaiban teljesen megbénult hatalmi és igazgatási szervek szerepét átvehették volna, s nem alakulhatott ki olyan hivatásos politikus réteg sem,
31
amely felkészülten várta volna a forradalmi változásokat. Egyik napról a má sikra kellett megszervezni a gyorsan kibontakozó forradalmat, hogy anarchiába ne torkolljon, hogy saját tüzében el ne pusztítsa kivívott eredményeit. Az 1956os forradalom nemcsak az áldozatkészség és a bátorság példáit mutatta meg, hanem a társadalmi önszerveződés, az önigazgatás kialakításának tanulságai val is szolgált. Budapesten az Egyesült Izzóban már október 24-én megalakult a munkástanács, s átvette az üzem irányítását. A következő napokban ország szerte minden üzemben ideiglenes munkástanácsok alakultak. A közvetlenül választott üzemi munkástanácsok küldöttei a városi forradalmi szervezetek tagjaiként részt vettek a közigazgatás, a közellátás és a közbiztonság megszer vezésében is. Tatabányán az értelmiségi ankéton, majd a tüntetések során már felhívták magukra a figyelmet azok az emberek, akik elhivatottságot és felelősséget érez tek arra, hogy az összeomlott parancsuralmi rendszer helyett egy demokratikus rend megszervezői és irányítói legyenek. Október 26-án este a Bányászrádiónál felvetették egy ideiglenes intézőbizottság létrehozásának szükségességét. Ez a gondolat volt az alapja annak a felhívásnak, amelyben munkástanácsok válasz tását javasolták a dolgozóknak, s már a küldöttgyűlés idejét és helyét is megha tározták. Másnap, október 27-én a Népháznál lassan gyülekeztek a küldöttek. Na gyobb tömeg volt a Bányászrádiónál. Fenyvereket osztottak azoknak, akik nem zetőrnek jelentkeztek. Néhány üzemből ide jöttek a megválasztott munkástaná csok küldöttei is, és itt gyülekeztek mindazok, akik a megalakítandó forradalmi bizottságban szerettek volna szerepet kapni. Néhányukat a forradalommal való azonosulás és a vezetői képesség predesztinált erre, de voltak olyanok, akik taktikai okokból, érdekből vagy szereplési vágyból igyekeztek bekerülni a for radalmi szervezetekbe. A megyei pártlap főszerkesztője, aki az újság október 25-én megjelent rendkívüli kiadásában még Gerő politikája mellett tett hitval lást, nem lehetett őszinte híve a forradalomnak. A megyei DISZ-titkár pálfordu lása is hihetetlen. Őket vagy nem ismerték eléggé, vagy alkalmazkodásukkal megtévesztették a jelenlévőket. Mindketten tagjai lettek az ideiglenes forra dalmi bizottságnak. Akik a forradalom elkötelezettjei voltak, keresték egymás sal a kapcsolatot személyesen vagy telefonon, tehát nem csak a véletlen döntöt te el, hogy kik lesznek a forradalom vezetői. Amíg az üzemi küldöttekre vára koztak, elhatározták, hogy még a gyűlés előtt spontán jelöléssel és közfelkiáltás sal megválasztanak egy ideiglenes intézőbizottságot azzal a rendeltetéssel, hogy készítse elő és vezesse le a választást. A következő személyek kerültek a bizottságba: dr. Berinkey Kornél orvos, Csaba Imre lapszerkesztő, Holczinger Ferenc DISZ-titkár, Horváth Endre vájár, Horváth János vegyészmérnök, dr. Klébert Márton fogorvos, Láng Ferenc hegesztő, Mazalin György tanító, dr. Molnár István ügyvéd, Reményi István mérnök, Solymos Mihály mérnök, Sza bó Viktor vájár, dr. Tima Endre tanár és jogász, Tóth József honvéd ezredes, Vladár Ervin tanár. 5 0
32
Csaba Imre tanúvallomása szerint Havasi Ferenc azt javasolta neki és Holczinger Ferencnek, hogy addig maradjanak a bizottságban, amíg lehet. Egyértel mű, hogy ők a párt beépített emberei voltak. Solymos Mihály is a trösztigazgató és a pártveztők egyetértésével vállalta a feladatot, de ő nem lett a pártérdekek kiszolgálója, sőt bírálta a pártot. Azt vallotta, hogy az emberekkel szót kell érteni, a jogos követelések teljesítésétől nem szabad elzárkózni, s ugyanakkor igyekezett meggyőzni az embereket a sztrájk káros következményeiről. Ezek a példák jelzik, hogy nem volt egységes a forradalmi bizottság. Az ellentétek már az első megbeszéléseken megnyilvánultak. Tima Endre és Solymos Mihály javasolták, hogy a pártbizottságokkal fel kellene venni a kapcsolatot. A pártvezetők megelőzték őket, mert a választás után körülbelül fél órával egy küldöttség jelent meg Havasi Ferenc megyei titkár és Takács György városi első titkár vezetésével. Abban állapodtak meg, hogy a népgyűlés után megbeszélést folytatnak. A gyűlés dél tájban kezdődött. A Népház nagyterme megtelt. Lehettek öt százan, túlnyomórészt munkások. Azonban kiderült, hogy sok üzem nem küld te el a képviselőit, mert még nem alakult meg a munkástanács. Ezért a válasz tást nem lehetett megtartani. A légkör sem volt alkalmas arra, hogy higgadt megfontolás alapján döntsenek az új vezetők személyéről. Jellemző a munkások bizalmatlanságára Mészáros József XI-es aknai vájár hozzászólása: "Ne hagyjuk magunkat kijátszani, mert amint látom, ügyvédek, orvosok, tanárok akarják a város irányítását kezükbe venni." A választást tehát el kellett halasztani. Októ ber 28-án 14 órára hívták össze újra a választó gyűlést. Ezt Horváth Endre közölte a jelenlévőkkel, s egyben bejelentette, hogy az ideiglenes intézőbizott ság lemond. A többség azonban kérte, hogy a választásig a bizottság intézze az ügyeket. A gyűlés után a szakszervezet helyiségében kezdtek tárgyalni a pártküldött séggel. Tima Endre vezette a beszélgetést. Felvetette a kérdést, hogy a párt hajlandó-e támogatni a megalaluló munkástanácsot. Hangsúlyozta, hogy a munkástanácsot a halaszthatatlan ügyek intézésére, a rend fenntartására kíván ják létrehozni. Ismertette az általa megfogalmazott követeléseket. Ezek a követ kezők: 1. A tűz beszüntetése., 2. A szovjet csapatok kivonása., 3. A független Magyarország elismerése., 4. A norma eltörlése és a bérek rendezése. Havasi Ferenc és Takács György nem adtak végleges választ. Azt mondták, hogy a következő népgyűlésig írásban adnak nyilatkozatot. A párttal való kapcsolat, illetve együttműködés kérdésében éles ellentét ala kult ki a forradalmi bizottságban. A pártküldöttség távozása után Molnár Ist ván szemrehányást tett Timának a tárgyalás tónusa miatt. Úgy tűnt, mintha a bizottság számolt volna be a pártvezetőknek elismerve ezzel a vezetéshez való jogukat. Mazalin György álláspontja is az volt, hogy nincs szükség a pártra. Kijelentette, hogy "a párt elvesztette a tömegek bizalmát, és a bizottság is elve szíti, ha együttműködik a párttal". Tima álláspontját Solymos támogatta. Több kérdésben volt ellentét a bizottság tagjai között. Ezek az ellentétek legjellemzőb33
ben talán Tima és Mazalin vitáiban nyilvánultak meg. Tima Endre egyik tanú vallomásában így jellemzete Mazalint és kettőjük kapcsolatát: "Mazalin mint fellobbanó fáklya jelent meg a forradalom idején. Forrófejű embernek ismertem meg. Mondtam neki, hogy túl fiatal, meggondolatlan. Éppen ezért sok vita volt köztünk. Én a kommunistákkal együtt akartam működni, amit ő nem helye selt." A párttal való kapcsolat kérdésében kiéleződő vitát végül a választási nagygyűlés döntötte el. A tömeg tiltakozott az együttműködés ellen. Ezt köve tően még egy bizottsági ülésen foglalkoztak a kérdéssel. Szavazással 7:4 arány ban a párttal szemben foglalt állást a bizottság is. 51 Tatabánya legtöbb üzemében október 28-án választották meg a munkástaná csot. Ekkor már ismerhették a dolgozók a SZOT közleményét, amely a munkás tanácsok jelentőségét így foglalta össze: "Megvalósult a munkásosztály kíván sága, az üzemeket munkástanácsok fogják vezetni. Ez betetőzése a gyárak népi tulajdonba vételének. Munkások és műszakiak! Most már teljesen magatokénak érezhetitek az üzemeket, melyeket ezentúl magatok irányítotok... A munkásta nácsokra nagy felelősség hárul! Ezért nagy körültekintéssel a legtapasztaltabb, legderekabb dolgozók közül válasszátok a munkástanács tagjait!" A közlemény az új kormány támogatására szólít fel.59 A tatabányai ideiglenes intézőbizottság Mazalin Györgyöt bízta meg, hogy a választások lebonyolításában segítsen az üzemi dolgozóknak, és tartsa a kap csolatot a megválasztott munkástanácsokkal. Mazalin végigjárta az üzemeket, tájékoztatta a munkásokat az ideiglenes intézőbizottság megalakulásáról és ki alakuló programjáról. Azt javasolta, hogy értelmes, becsületes embereket válaszszanak a munkástanácsokba. Párttagok is lehetnek, csak elvakult kommunisták, fizetett pártfunkcionáriusok ne legyenek. Kérte, hogy az üzemek dolgozói is állítsák össze követeléseiket. Az üzemekben a dolgozók létszámától függően 20-30 tagú munkástanácsot választottak és ezen belül egy úgynevezett ötös bizottságot az ügyek intézésére, valamint küldötteket a városi forradalmi tanácsba. A XI-es aknán Mészáros József vájárt választották elnöknek, aki a népházi gyűlésen figyelmeztette a munkásokat, hogy ne hagyják magukat kijátszani. Az Újtelepi Gépüzemben Kovács Imre lett az elnök. Felszólalását a bíróságon vádként olvasták a fejére. Azt hangoztatta, hogy "el kell távolítai a vezető állásokból azokat, akik nem értenek a vezetéshez, és olyan embereket kell választani, akik szívükön viselik a munkásemberek sorsát". Általában az üzemvezetők, párttitkárok és üb-elnökök is részt vettek a választásokon. Greksa István, az alumíniumkohó munkás tanácsának elnöke a bírósági tárgyaláson így számolt be a választásról: "Októ ber 27-én a munkástanács megalakulásakor megválasztottak elnöknek. A mű szakiak közül engem és a főmérnököt jelölték. Az üb-elnök vezette a tanácsko zást. Jelen volt Kovács József párttitkár és Örkényi József igazgató is. 350-400 dolgozó volt jelen. Az összlétszám 560 fő. Körülbelül 25-30 tagot választottak. Vegyes volt a munkástanács összetétele. Voltak párttagok és pártonkívüliek, értelmiségiek és munkások." Farkas Lajos kohómérnök is tagja lett a munkásta34
nácsnak. Beválasztották a csúcsvezetőségbe, s ő képviselte üzemét a városi for radalmi tanácsban. Állítása szerint a munkástanács tagjainak 45-50 százaléka párttag volt. Örkényi József tanúvallomásában elmondta, hogy ő maga szemé lyesen a párttitkárral és az üb-elnökkel együtt végigjárta az üzmrészeket, elbe szélgettek a dolgozókkal. így készítették elő a választást. Az igazgató, azt is kijelentette, hogy az ideiglenes munkástanács és az igazgatóság mindig együtt működött. 53 Nemcsak az üzemekben alakultak munkástanácsok, hanem a hivatalokban, intézményekben is. A megyei tanácson október 27-én volt az első választás. Sterna István, a közalkalmazottak szakszervezetének elnöke az SZMT-nél ka pott tájékoztatás alapján javasolta a megyei tanács vezetőinek a munkástanács megalakítását. Schiller István tanácselnök is egyetértett a javaslattal. Dr. Hor váth József elnökhelyettes csak az elnevezést kifogásolta mondván, hogy mun kástanácsokat az üzemekben kell szervezni. Valójában lehetett volna nemzeti vagy forradalmi bizottságnak nevezni, de ez jelentéktelen kérdés volt. A na gyobb gondot az jelentette, hogy aznap kevés dolgozó jelent meg a tanácshá zán. Mégis összehívták a választógyűlést, s megválasztották a forradalmi mun kástanácsot. Elnöke dr. Horváth József lett. Tekintélyét és népszerűségét szak tudásának, tapasztalatának és emberiességének köszönhette. Ormádlaki pa rasztcsaládból származott, jogi egyetemet végzett, s az államtudományok dok tora lett, mégis ingyenes "munkaerőként" kezdte pályáját 1933-ban egy köz jegyzői hivatalban. Aztán volt segédjegyző, megyei aljegyző, járási főjegyző, alispán, s 1950-től a Komárom megyei Tanács elnökhelyettese. A forradalom idején a munkástanács elnökeként irányította a hivatalt. Mivel október 27-én csak húsz ember szavazott, megismételték a választást 29-én körülbelül száz dolgozó részvételével. Ez alkalommal Horváth József rövid beszédben méltatta a forradalom eredményeit, jelentőségét. A vádiratban idézték egyik mondatát: "A szent forradalom végre meghozta a magyar népnek a szabadságot tizenegy éves rabság után. Végre szabadon nyilváníthatjuk ki a véleményünket." 54 A beszéd után az ideiglenes munkástanács lemondott, s titkos szavazással megvá lasztották a végleges munkástanácsot. Tagjai lettek: Bárdos Lipót, Besey László, Cselényi Dezső, Felső Lajos, Horváth József, Moravcsik Vendel, Ötvös József, Rajz Zsigmond, Schippert Ferenc, Zajos Zoltán. Az elnök Horváth József ma radt, az elnökhelyettes Besey László, a titkár pedig Bárdos Lipót lett. A városi forradalmi munkástanáccsal Rajz Zsigmond tartotta a kapcsolatot. A választás után kijelentették, hogy a munkástanács nem hatalmi szervezet, hanem javas lattevő és véleményező szerv. A városi tanácsnál is alakult munkástanács, de tevékenységéről szinte sem mit nem tudunk. 1957 nyarán Kőhegyi János elnök és Sütő András titkár jelen tést írt a megyei tanács elnökének az 1956. október 23. utáni eseményekről, de a munkástanácsról csak annyit írtak, hogy a polgármesteri hivatal megszervezé sének ellensúlyozására hozták létre. Pongrácz Lajos tanúvallomásából a követ kezőket tudjuk meg: "Jómagam is a városi tanács munkástanácsának a tagja 35
voltam. Arról tudomásom nincs, hogy a tatabányai forradalmi munkás és kato natanács utasítást adott volna a városi tanácsnak. Az V/2-es köriratot megkap tuk. Semmi érdemlegeset nem tettünk, egyedül azt, hogy amikor Várnai neve zetű mérnökünk Nikolsburgból gyógyszereket és ruhákat hozott, azt elküldtük a forradalmi tanácsnak. Nálunk a munkástanács a megyei tanácstól függetlenül jött létre." 5 5 Október 28-án délelőtt, amikor az üzemekben a munkástanácsokat válasz tották, az ideiglenes intézőbizottság ülésezett. A délutánra meghirdetett nép gyűlés előkészítéséről, levezetéséről tárgyaltak, s határoztak a fegyverek össze gyűjtéséről, valamint arról, hogy mindenben közösen döntenek. Tóth József honvéd ezredes felügyelete alá helyezték a nemzetőrséget s ideiglenesen a ren dőrség működő részlegeit is. Ugyanezen a napon a Győri Nemzeti Tanács két megbízottja érkezett a vá rosba, hogy felvegyék a kapcsolatot a tatabányaiakkal. Tájékoztatást kértek az itteni helyzetről, s meghívták a tatabányai munkástanács képviselőit Győrbe tapasztalatcserére. Horváth Endre és Molnár István még azap késő este el is mentek. Éjfél után érkeztek meg. A Győri Nemzeti Tanács még ülésezett. Meg várták az ülés végét, s akkor rövid megbeszélést folytattak Szigethy Attilával, a Győri Nemzeti Tanács elnökével. Szigethy közölte velük, hogy a Győri Nemzeti Tanács Nagy Imre kormányát támogatja. Megállapodtak abban, hogy másnap délelőtt részletesebb tárgyalásokat folyatnak. Ezért Molnár telefonhívására másnap reggel Klébert Márton, Tima Endre és Mazalin György is Győrbe uta zott. A tárgyalás azonban elmaradt. Így a tatabányai küldöttség útja lényegében eredménytelen volt. 56 Térjünk vissza október 28-ára. A nap legjelentősebb eseménye Tatabányán a városi Forradalmi Munkás és Katona Tanács megválasztása volt. A gyűlés dél után két órakor kezdődött a Népházban. Horváth Endre megnyitó beszédében ismertette a munkástanácsok szerepét. Utána Mazalin a forradalom vívmánya inak védelmére szólította fel a gyűlés résztvevőit, s azt fejtegette, hogy a mun kásságnak a sztrájk fegyverét kell alkalmazni. Tima itt közbeszólt. Kijelentette, hogy Mazalin egyéni véleményét mondta, nem az intézőbizottság álláspontját. Solymos is tiltakozott a sztrájk ellen rámutatva, hogy az milyen mérhetetlen kárt okozna. Ezután felolvasták a követeléseket. A Tima által megfogalmazott négy pont az előző gyűlésen és az üzemi gyűléseken elhangzott hozzászólások alapján 16 pontra bővült. Ezek kissé rövidített fogalmazásban a következők voltak: 1. A szovjet csapatok távozása az országból, s a Szovjetunióban lévő magyar foglyok szabadon engedése., 2. A kormány átalakítása, s a szabadságharcosok részére amnesztia., 3. Demokratikus választások kiírása., 4. Az ÁVH megszüntetése., 5. A politikai foglyok szabadon bocsátása., 6. A beszolgáltatási kötelezettség igaz ságos rendezése, s a tsz-ek szervezése során teljes önkéntesség, 7. A Kossuth-címer visszaállítása., 8. Magyar ruhát a magyar honvédségnek., 9. A normarend szer és a munkaverseny eltörlése, igazságos bérrendszer., 10. Teljes szólás-, 36
sajtó- és vallásszabadság., 11. Az alacsony nyugdíjak felemelése., 12. Az uránérc és a magyar föld kincseinek Magyarország javára történő felhasználása., 13. Az üzemek személyzeti osztályainak megszüntetése., a káderlapok megsemmisíté se., 14. Szabadon választott idegen nyelv oktatása az iskolákban., 15. A szak szervezetek politikai függetlenítése., 16. Az oktató nevelő munka szabadsága, a pedagógusok fizetésének rendezése, lakásproblémáik megoldása. A 10. pontban szerepelt Mindszenty József szabadon bocsátásának követelé se is. Ezzel kapcsolatban hangzott el különvélemény, de végül a 16 pontot a gyűlés változtatás nélkül egyhangúlag elfogadta, s úgy határoztak, hogy köve teléseiket a Magyar Távirati Iroda útján géptávírón eljuttatják a kormányhoz. A 16 pont lényegében megegyezik az országszerte megfogalmazott követelések kel, s még belemagyarázni sem lehet a Horthy-rendszer restaurációjára való törekvést. Ilyen vádak elhangzottak, de ezeket a forradalom vezetői határozot tan visszautasították. Horváth Endre kijelentette, hogy "Magyarországon nem zeti demokratikus forradalom bontakozott ki, a földet és a gyárat nem adjuk vissza, a kapitalizmus restaurálását nem engedjük". A forradalmi tanács lapjá nak első száma is közölte a 16 pontot, s a vezércikk is a követelésekről szólt. Az újságíró miután cáfolta a restauráció vádját, mindjárt az önkényuralom veszé lyére figyelmeztetett: "Nem akarjuk a régi rendszert, a földbirtokosok és tőké sek uralmát. Minden becsületes dolgozó ember szívből gyűlölte azt, de nem akarjuk soha többé a sztálini önkényt sem. Nem engedjük, hogy a Rákosi-kor szak vezetői visszaüljenek pozícióikba, még akkor sem, ha köpönyegüket kifor dítva színleg egyetértenek is a dolgozó nép jogos követeléseivel." A követelések elfogadása után felolvasták a megyei és a városi pártbizottság közös nyilatkozatát, amelyet Havasi Ferenc és Takács György írt alá. Ebben kijelentik, hogy elvileg helyesnek tartják az ideiglenes munkás- és katonatanács megalakítását és támogatni kívánják munkájában. Ekkor a résztvevők közül sokan közbekiabálással fejezték ki tiltakozásukat a párttal való együttműködés ellen. Az üzemek küldötteiből körülbelül 70-80 tagú munkástanács alakult, s ez külön ülésen választotta meg az intézőbizottságot. Tóth József ezredes bejelen tette, hogy a honvédelmi miniszter rendelete értelmében megszervezték a kato natanácsot, s az csatlakozni kíván a városi forradalmi tanácshoz. Ezért döntöt tek úgy, hogy a testület neve Forradalmi Munkás és Katona Tanács legyen. Az intézőbizottság a tröszt tanácstermében tartotta első ülését. Megválasz tották az elnökét, a titkárt és elosztották a hatásköröket. Elnöknek Horváth Endrét, a VIII-as akna vájárát választották, titkárnak pedig Klébert Mártont. Tóth József ezredes a fegyveres erők parancsnoka lett. Együttműködött vele Szerdahelyi Pál és Szabó Viktor. Horváth János az élelmezéssel és szállítással kapcsolatos ügyeket intézete. Solymos Mihályt a bányák és egyéb nagyüzemek képviseletével bízták meg. Tima Endre a sajtó és a tájékoztatás felelőse lett. Mazalin György a munkástanácsokkal tartotta a kapcsolatot. Berinkey Kornél az egészségüggyel, Reményi István az energiaügyekkel foglalkozott, Molnár 37
István a jogi, közigazgatási feladatokat intézte. Vladár Ervin a járások szervezé sére kapott megbízást. Az oktatás kérdései Porkoláb Vendelhez tartoztak. 57 Az ideiglenes intézőbizottság tagjai közül Holczinger Ferenc visszalépett, Csaba Imrét nem választották meg, Láng Ferencet pedig október 28-án letartóztatták. A megyeszékhelyen megalakult forradalmi tanács megyei hatáskör betölté sére is törekedett, bár nem közvetlenül, hanem a megyeházán létrejött forrada lmi munkástanácson keresztül. A két testület kapcsolata azonban nem volt har monikus. A városi forradalmi tanács radikálisabb tagjai kifogásolták, hogy a megyei tanácson továbbra is a régi kommunista vezetők akarnak irányítani. A megyei tanács vezető tisztségviselői viszont forrófejűeknek tartották a bírálói kat. Úgy gondolták, jó lenne, ha egy megyei nemzeti tanács alakulna, amelyben részt vennének a járások és a városok küldöttei is, és "egészségesebb felfogá sukkal mérsékelnék a forradalmi tanács munkáját". A megyei nemzeti tanács létrehozása azért is szükséges volt, mert a községekben sorra alakultak a nem zeti bizottságok, ugyanakkor a községi tanácsok végrehajtó bizottságai is mű ködtek, s ez a kettősség zavart okozott. Október 30-án Horváth Endre felkereste a megyei tanácsot, hogy az államhatalom és az államigazgatás kérdéseiről tár gyaljon a hivatal munkástanácsának vezetőivel. Horváth József is úgy vélte, hogy a kettősséget meg kell szüntetni. Másnap a városi intézőbizottság ülésén Horváth Endre javasolta, hogy hoz zák létre a megyei nemzeti bizottságot. Egyben lemondott elnöki tisztéről. He lyére ügyvezető elnöknek Reményi Istvánt választották meg. November 3-án a Tatabányai Forradalmi Munkás és Katona Tanács ülésére meghívták a járások és a városok - Dorog, Esztergom, Komárom, Oroszlány, Tata - küldötteit. Re ményi István üdvözölte a résztvevőket, s átadta a szót dr. Mészáros Gábornak, a tatai küldöttség vezetőjének. Mészáros bemutatta a küldöttségek tagjait, majd vezetőséget választottak. Az elnök Horváth Endre lett. Ügyvezető elnöknek Reményi Istvánt, titkárnak pedig Vladár Ervint válsztották. A vezetőségválasz tás után ezen a gyűlésen is hangot kapott a türelmetlen radikalizmus. Az egyik komáromi küldött hozzászólásában figyelmeztetett arra, hogy "amint 1919-ben a kommunisták közül többen átmentették magukat a Horthy-rendszerbe, most hasonlóan igyekeznek befurakodni a forradalomba a kommunisták": Az éles vitában Klébert és Reményi kiállt a becsületesen dolgozó párttagok mellett. Reményi kijelentette, hogy a nemzeti tanács most nem foglalkozik személyi kérdésekkel. Csak a legexponáltabb vezetők elbocsátásáról lehet szó. Megemlí 58 tette Nagy Kálmán és Schiller István nevét. Sok embert talán igazságtalanul támadtak, de az aggodalomnak valóságos alapja volt. Több kommunista igye kezett bejutni a forradalmi szervezetekbe, s ott már puszta jelenlétükkel is bom lasztó hatást értek el. Viktor Zoltánné írta említett cikksorozatában: "Sok kom munista igyekezett beépülni az ellenforradalmi szervezetekbe. Voltak, akik az első naptól kezdve tudatosan rombolták az ellenforradalom osztagait. Voltak kommunisták a Forradalmi Munkás és Katona Tanácsban, a Figyelőnél, a fegy veresek között, a Bányászrádiónál." 59 38
A tüntetés napján mindenki könnyen szerezhetett fegyvert. Nemcsak a fel kelőknek lehetett fegyverük, hanem a bűnözőknek és a forradalom ellenségei nek is. Ezért volt rendkívül fontos és halaszthatatatlan feladat a közbiztonság és a közrend megteremtése. Ezért hozták létre a nemzetőrséget már a tüntetés utáni napon. Szabó Viktor volt a fő szervező. Ó adott utasítást Hűvös Oszkár nak, hogy a városi kapitányságon csináltasson rendet, mert a nemzetőrség oda költözik. Október 28-án már a Hunyadi laktanyába hurcolkodtak Tóth ezredes parancsára. Hűvös Oszkár volt a nemzetőrök parancsnoka, de a szervezésében Takács Sándor honvéd százados segítette. Két nappal később az ÁVH laktanya lett az állomáshelyük. Az ávosok elhagyták a laktanyát. Többen a hegyekben, a szőlőkben bujkáltak, vagy a városban rejtőztek el, de akadtak olyanok is, akik a forradalom szolgálatába szegődtek. Hűvös Oszkár is az ÁVH karhatalomnál szolgált 1949-től 1956 elejéig. Mikor ez kiderült, rövid időre letartózatták. A nemzetőrök őrszolgálatot teljesítettek. A különböző szállítmányok fegyve res kíséretét, középületek, intézmények, üzletek őrzését látták el, és a város területén járőrszolgálatra osztották be őket. Például a tröszt épületében tíz nem zetőr és tizennégy honvéd teljesített szolgálatot. A nemzetőrök együttműköd tek a honvédséggel, a rendőrséggel és a megalakuló üzemőrségekkel. A rendőr ségtől csak a politikai nyomozókat küldték el. A többieket felsorakoztatták a főkapitányság udvarán, s megkérdezték tőlük, hogy ki akar továbbra is a ren dőrségnél szolgálni. Valamennyien maradtak. Kivételes eset volt, hogy egy rendőr részegen lövöldözött az utcán, s le kellett tartóztatni. A nemzetőrök éjjel nappal végzett szolgálatáról hű képet kapunk Kindl József vallomásából: "...A stúdiónál beálltam a sorba, és kaptam egy puskát körülbelül 20-25 lőszerrel... Én is nemzetőr akartam lenni. Október 27-én egy gépkocsival a Környei Mező gazdasági Kombinátba mentünk, hogy onnan szarvasmarhát szállítsunk a vá góhídra... Este 20 óra felé tízen nemzetőrök és tizennégy honvéd elmentünk a tröszt épületébe a pénztártermet őrizni. Hajnali háromkor leváltottak bennün ket, és mi járőrözésre indultunk. A járőrözésből reggel vonultunk be. Akkor még a városi rendőrkapitányságon székelt a vezetőség. Október 28-án délelőtt tíz óra felé a Hűvös Oszkár által kiadott nyílt paranccsal elmentünk a síkvölgyi legényszállóra, ahol a lakosság bejelentése szerint lövöldözés volt az éjjel. Mi a fegyvereket akartuk összeszedni. Találtunk is egypár fegyvert, s azt elkoboz tuk. Aztán lepihentünk. Délután lisztet szállítottunk a sütőipari vállalatoknak. Éjjel ismét járőröztünk" Amíg Kindl József nemzetőri szolgálatot teljesített, munkahelyén, a XI-es aknán megválasztották a munkástanács tagjává. Ott meg szervezte az üzemi őrséget, amely október 29-től november 4-ig védte "az üzemhez tartozó népi tulajdonot". November 4-én megszüntették az őrséget, s 60 a fegyvereket egy szekrénybe zárták a párttitkár és az üb-elnök jelenlétében. Az üzemi őrségek szervezete és működése nem volt egységes. A XI-es aknán például változott az őrség létszáma, személyi összetétele, de a szolgálatot min dig ellátták. Az alumíniumkohóban viszont szakszerű leírás készült a gyárőr ség csoportbeosztásáról, a csoportok szolgálati idejéről, az egyezményes jelek39
ről, a jelszóról s a fölvezetés rendjéről. A gyárőrség parancsnoka Balogh Lajos fiatal mérnök volt. A forradalom szervezésében, irányításában rendkívül jelentős szerepe volt a sajtónak. Az emberek várták a híreket, mindenről tudni akartak. Nagyon sokan, főleg a fiatalok részt is kívántak venni az eseményekben. Érthető, hogy fokozó dott az újságok és a rádió mozgósító hatása. Tatabányán a Bányászrádió, a Villám című röplap, a távirati iroda és a Figyelő című megyei újság szolgálta a lakosság tájákotatását, s ezzel segítette a forradalmi szervezetek munkáját. A Bányászrádió városszerte közvetítette a híreket, közleményeket, felhívásokat. Az emberek azt utcákon a hangszórók közelében csoportokba verődve hallgat ták a tudósításokat a forradalmi eseményekről, a forradalmi szervezetek meg alakulásáról és tevékenységéről. A fontosabb közleményeket többször is felol vasták. A sajtó adott hírt az országos eseményekről, s továbbította a helyi híre ket. Tima Endre volt a sajtófőnök Tatabányán a forradalom napjaiban. Koráb ban a tröszt Villám című röplapjának szerkesztőjeként a munkaversenyt nép szerűsítette. Október 23. után a forradalom propagandistája lett. Mint a hírszol gálat felelőse a Bányászrádió élére Halász Gábort állította. Ő azonban eltávozott Tatabányáról, s utódjául Bója Ervin gimnáziumi tanárt jelölte ki. Csak az általa vagy a munkástanács valamelyik tagja által engedélyezett közleményeket volt szabad közvetíteni. Ez a határozat a távirati irodára is vonatkozott. Mivel annak vezetője nem tartózkodott Tatabányán, egyik munkatársa, Somogyvári László kapott ideiglenes vezetői megbízást. A géptávírón csak Tima engedélyével to vábbíthattak közleményeket. A Pestről kapott anyagot pedig a Figyelő szer kesztőségének adták. A sajtó iránti növekvő igényre jellemző, hogy rövid idő alatt számos új lap jelent meg az országban. Tatabányán egy újságírókból és pedagógusokból to borzott szerkesztőbizottság Figyelő címmel jelentette meg a forradalmi tanács megyei lapját. Itt a krónikás belép a történetbe. Nem maradhat külső szemlélő, hiszen kez deményező s tevékeny szerepet vállalt az újság megszervezésében és szerkesz tésében. Legpontosabban a napló tanúskodik erről: "Október 29. (hétfő): A szer kesztőségben teljes bizalmatlanság vesz körül... Megtudtam, hogy Csaba is tag ja lett a forradalmi tanácsnak. Tájékozódni akartam, hát átmentem a Villám nyomdához és a Bányászrádióhoz. A Villámnál Tima és Klébert tárgyaltak. A rádiónál is ismerősök voltak, és barátságosan fogadtak. Visszatérve a szerkesz tőségbe Csaba, Woju és Slezák beszélgetését zavartam meg. Mikor beléptem elhallgattak. Csabától megkérdeztem, hogyan került ő a forradalmi bizottságba, s hogy egyetért-e a 16 ponttal. Kitérő válaszokat adott. S mikor megkérdeztem, mit tehetünk, azt felelte, hogy semmit... Ismét átmentem a rádióhoz. Bátori Palival beszélgettünk egy forradalmi újság kiadásának lehetőségéről. Ó bement egy irodába, és rövid idő múlva megbízólevelekkel tért vissza. Két munkatárs is jött vele: Bors Szilveszter és Mosonyi Sándor. Átmentünk a szerkesztőségbe, és megbeszéltük az új lap kiadásával kapcsolatos teendőket. Asztalos Jánossal
40
is beszéltünk. Szívesen segít." 62 Így alapítottunk néhány óra alatt egy újságot. Másnap reggel együtt volt a szerkesztőség, és estére már vittük a kéziratokat a nyomdába. A forradalmi munkástanács Bátori Pált bízta meg a szerkesztőség vezetésé vel, de mivel ő nem volt újságíró, a szerkesztésbe és az újságírói munkába nem szólt bele. A szervezési, ügyintézői feladatokat végezte. Bár a kéziratokat átad tuk a főszerkesztőnek, ő pedig Tima Endrének, de egyikük sem cenzúrázta azokat. Megvalósult a teljes újságírói szabadság. Sajnos csak néhány napra. Két szám jelenhetett meg. Az első számot november 1-jei dátummal, de már októ ber 31-én széthordtuk a megyében, és ingyen osztogattuk. A második szám november 3-án jelent meg. Azt már a posta terjesztette, de mi vittük a terjesz tőkhöz. A bíróságok bűnjelként kobozták el és őrizték meg a Figyelő két számát Klébert Márton és társai, valamint Asztalos János perének aktái között. Tudok arról, hogy családi irattárakban is megmaradt néhány példány, sőt az emberek emlékezetében is megőrződött egyik-másik írás. Még a rendszerváltás előtt szü lőfalumban beszélgettem régi ismerősökkel. Szó szerint idézték a Figyelőben megjelent verset. Mielőtt elragadnának a személyes emlékek, térjünk vissza az objektív té nyekhez. Tekintsük át röviden a forradalmi szervezetek tevékenységét. Milyen feladatok várta az üzemi munkástanácsokra és a Forradalmi Munkás és Katona Tanácsra? Mindennapi kérdés volt a sztrájk. A tüntetés napján mindenütt leállt a termelés. Október 27-én reggel Gál István megbízta Solymos Mihályt és Kál mán Györgyöt, hogy mérjék fel a helyi szénszükségletet. Számításuk szerint naponta ötszáz vagon szénre lett volna szükség. A tröszt vezetői mindent elkö vettek, hogy a termelést legalább részlegesen beindítsák. Az igazgató a minisz ter segítségét kérte. Az volt a terve, hogy repülőgépről röplapokat szórat a város területére. A miniszter intézkedett, s október 29-én 10 óra tájban megje lent a röplapokat szóró repülőgép Tatabánya felett. Gál Istvánt ekkor a nemzet őrök letartóztatták, de Solymos Mihály közbelépésére szabadon engedték. Ok tóber 30-án megismétlődött a röplapok szórása, Gál letartóztatása és szabadon engedése. A trösztigazgató látva, hogy tehetetlen, mert a bányászok nem hall gatnak rá, november elsején eltávozott Tatabányáról, és csak december 27-én tért vissza véglegesen. Időben előre ugorva itt említhetjük meg, hogy visszaté résekor is nagy volt még az ellenállás vele szemben. A munkástanácsban csak tizenhárman szavaztak mellette, harmincan pedig ellene. Tanúvallomásában így emékezett erre: "Kétségtelen, hogy ezen szavazás után kilenc embert letar tóztattak Tatabányán, s ezután napról napra konszolidálódott a helyezet. A letartóztatottak között volt Esztó és Solymos is." 6 3 A bányászok úgy gondolták, hogy csak sztrájkkal tudják a kormányt a köve telések teljesítésére kényszeríteni. A Figyelő első számának vezércikke is erre mutat rá: "Értse meg végre a kormány, hogy az alkudozás és a huzavona a követelések körül már eddig is nagyon sokat ártott, és még többet árthat. Mert a harc még tart. A munkások fegyvere a sztrájk. Tudjuk, hogy kétélű ez a 41
fegyver, mert az egész országnak nagy kára származik abból, hogy most napok óta nem termelnek az üzemek. A munkások is tudják ezt, s bármikor készen állnak termelő munkába állni, ha demokratikus nemzeti kormány alakul, és határozottabban hozzákezd a követelések teljesítéséhez."64 A kormány válasza későn érkezett, s akkor sem nyugtatta meg a bányászokat, mert csak azt tartal mazta, hogy néhány kérés már teljesült, a többit akkor tudja teljesíteni a kor mány, ha hagyják megerősödni. A Forradalmi Munkás és Katona Tanács álláspontja az volt, hogy amíg a kormány nem teljesíti a követeléseiket, addig a bányaüzemek csak az erőmű vek, a kórház és a középületek üzemeltetéséhez, illetve fűtéséhez szükséges szénmennyiséget termelik ki. Október 29-én a Szabad Népben a következő tu dósítás jelent meg Tatabányáról: "Tatabányán néhány nap óta nem szállnak le a tárnák mélyére a bányászok A forradalmi tanács úgy határozott, nem kezdik meg a munkát addig, amíg a kormány nem teljesíti követeléseiket. Nagy Imre elvtárs vasárnapi beszédét egyetértéssel fogadta az éppen akkor ülésező forra dalmi tanács. Mégis úgy döntöttek, hogy a bányászok hétfőn és a többi napon is csak a karbantartási munkát végzik el..." Az újságíró a továbbiakban arról akarta meggyőzni a bányászokat, hogy miután Nagy Imre beszédében kifeje zésre juttatta a jogos követelések teljesítésének szándékát, nem szabad tovább súlyosbítani az ország helyzetét. "Várják a szenet az üzemek, a kórházak, a vasút, a nehéz gondokkal küszködő családok. Vegye mégegyszer fontolóra a forradalmi tanács az elhamarkodott döntést, vegyék kezükbe a szerszámot a bányászok. Az egész ország várja segítségüket." 65 Solymos Mihály minden fórumon igyekezett meggyőzni a dolgozókat a sztrájk káros következményeiről. Október 30-án a forradalmi tanács ülésén, ahol több felszólaló hangoztatta, hogy a sztrájk addig tart, amíg az oroszok ki nem mennek az országból, s amíg szabad választások nem lesznek, Solymos a következőket mondta: "Nehéz időket élünk, a forradalom még tart, elhibázhat juk nagyon a dolgokat, nagy felelősséggel tartozunk A fenntartásnak menni kell teljes erővel. Meg kell valósítani a határozatot, az erőművek és az alumíni umgyár üzemeltetését, s ehhez ötszáz vagon szén kell. "Solymos javasolta az intézőbizottságnak, hogy hívják fel telefonon Nagy Imrét. A miniszterelnökkel nem tudtak beszélni, csak Czottner Sándor miniszterrel, ó azt mondta, hogy véleménye szerint a kormány egyetért a követelésekkel. Ekkor az intézőbizott ság elhatározta, hogy összehívják az üzemi munkástanácsok képviselőit, s java solják, hogy november 2-án kezdjék meg a termelést. A munka felvételét legjob ban ellenző Mazalin György véleménye is megváltozott november 2-án, amikor megtudta, hogy mindössze hat napi szénkészlet áll az erőművek rendelkezésé re. 6 6 November 2-án a tatabányai forradalmi tanács küldöttsége részt vett Győr ben a Dunántúli Nemzeti Tanács gyűlésén. Ezen a fórumon kétszer elvetették a munka felvételére tett javaslatot, de november 2-án a munka felvételét határoz ták el. A győri rádióban november l-jén 14 órakor még a következő közlemény 42
hangzott el: "A mára virradó éjszaka fél kettő óráig gyűlésezett Győrben a Dunántúli Nemzeti Tanács. Az ülésen megbeszélték Nagy Imre kormányelnök és Tildy Zoltán államminiszter válaszát a Dunántúli Nemzeti Tanács követelé seire. A tanács viharos, de józan vita után úgy döntött, hogy szilárdan kitarta nak a sztrájk mellett. A munkát csak azzal a feltétellel kezdik meg, ha ténylege sen, ellenőrizhetően megindul az országból a szovjet csapatok kivonása. A ki vonulásra legyen meg a diplomáciai garancia is. A további sztrájk mellett fog lalt állást Dunapentele, Tatabánya, Székesfehérvár, Mátra, Dorog, Oroszlány, a dél-zalai olajmezők, Győr bányász- és szakszervezeti küldöttsége. Az erőművek küldöttei kijelentették hogy továbbra is munkában maradnak és áramot szol gáltatnak." Huszonnégy órával később ugyanez a rádió közvetíti a Dunántúli Nemzeti Tanács legújabb határozatát: "...A sztrájkot megszüntetjük a jelenlegi gazdasági és politikai helyzetre való tekintettel... Kérünk benneteket, foglaljátok el munkahelyeteket. Adjatok szenet..." 67 Október utolsó napjaiban és november elején minden nap újabb és újabb történelmi jelentőségű bejelentés, nyilatkozat hangzott el a rádióban. Október 31-én Nagy Imre bejelentette, hogy megkezdték a tárgyalásokat a szovjet csapa tok kivonásáról és a Varsói Szerződés felmondásáról, november l-jén pedig kinyilvánítja a Magyar Népköztársaság semlegességét. Ugyanezen a napon ké ső este Kádár János szólt a magyar néphez. Miután beismerte, hogy "Rákosi és klikkje a zsarnokság és a nemzeti rabság eszközévé züllesztette a pártot", így folytatta: "Népünk dicsőséges felkelése lerázta a nép és az ország nyakáról a Rákosi-uralmat, kivívta a nép szabadságát és az ország függetlenségét." Ebben a beszédében jelentette be Kádár az MSZMP megalakulását. 68 A tatabányai forradalmi tanács nevében Tima Endre a következő nyilatkoza tot adta az MTI-nek: "Nagy Imre beszédét Tatabánya Munkás- és Katona Taná csa helyesléssel és megelégedéssel fogadta, bízva, hogy a kormány az abba foglaltakat sürgősen keresztül is viszi. Aggodalmaink vannak az orosz csapatok kivonását illetően, kifogásoljuk, hogy a központi vezetésben még mindig ott van Apró Antal és Kiss Károly, s hiányoljuk a demokratikus választások ki írást.." A kormány bejelentése a többpártrendszer bevezetéséről, a szabad vá lasztásokról és a begyűjtés megszüntetéséről tovább erősítette az egységet, a rendet és a nyugalmat. A Magyar Szabadság című lap november 1-jei számában a Komárom megyei helyzetjelentést így foglalta össze az újságíró: "Komárom megyében lassan helyreáll a rend és a nyugalom. A munkások örömmel fogad ták a kormány bejelentéseit." November első napjaiban megszilárdult a forradalom helyzete. A munkásta nácsok támogatásukról biztosították Nagy Imre kormányát. Tatabányán no vember 2-án megkezdődött a termelés. Biztosnak látszott, hogy november 5-én hétfőn minden üzemben fokozódó lendülettel folytatódik a munka. Ezt a re ményt meghiúsította november 4. A szovjet támadás hírére ismét általánossá vált a sztrájk.
43
A sztrájk mellett mindennapi gondot jelentett a munkástanácsoknak a sze mélyi kérdések rendezése is. Az USA nagykövetség idézett táviratában erről is olvashatunk: "Bizonyos egyenetlenségekről jönnek hírek,.... ezek a belső viszá lyok abból a vágyból erednek, hogy minden kommunistát elmozdítsanak a tanácsokból." 69 Legtöbb helyen a dogozók követelték a népszerűtlen kommu nista vezetők eltávolítását. Az alumíniumkohóban a munkástanács október 29-i ülésén a kohászok kijelentették, hogy addig nem mennek vissza a dolgozók közé, amíg egypár személyt le nem váltanak. A személyzeti dolgozókkal kap csolatban felvetették, hogy nincs rájuk szükség. A normairodát is megszüntet ték. Vezetője így nyilatkozott: "Megértem, hogy engem mint a normairoda ve zetőjét felfüggesztettek, mert beosztásomnál fogva nem voltam szimpatikus a dolgozók előtt, de hogy a feleségemet miért bocsátották el, nem tudom." Előfor dulhattak túlkapások a forradalom első napjaiban. Az alumíniumkohó mun kástanácsának elnöke két és fél órás vita után megjegyezte: "Nem voltunk fel készülve, hogy ilyen kérdésekkel is foglalkozzunk." Két nappal később pedig, amikor ismét szóba kerültek a személyi kérdések, kijelentette, hogy az egész vállalat elé viszi az ügyet. Tehát nem a munkástanácsok önkényeskedése nyil vánult meg a kommunista funkcionáriusok és középkáderek elbocsátásában. Farkas Lajos kohómérnök, a munkástanács tagja a következőket mondta a bíró ságon: "A leváltásokra azért került sor, mert a dolgozók követelték, és hogy a dolgozók ne csináljanak zavargásokat, jobbnak láttuk, hogyha ideiglenesen fel függesztjük állásukból, és más munkakört adunk nekik. Az üzemnek a pillanat nyi rendje és a dolgozók nyugalma követelte azt, hogy azok az emberek, akiket kitiltottunk, ne legyenek az üzem területén." Örkényi József igazgató vallomása szerint "Kovács párttitkárra vonatkozóan az volt a vélemény, hogy jó lesz, ha nem dolgozik az üzemben, de azt kihangsúlyozták, hogy nem lesz elküldve, más helyet fognak neki biztosítani.": 70 A XV-ös akna munkástanácsának elnöke is így vallott: "A kommunista középkádereket nem én váltottam le, hanem a dolgozók követelték." 71 Kőrösi János kőműves, a KOMÉP munkástanácsának tagja ellen szintén az volt a vád, hogy "a vállalattól eltávolította a kommunista elvtársakat". Kőrösi ellen nem tudták bizonyítani ezt a vádat, de az tény, hogy a munkástanács elbocsátotta a függetlenített párttitkárokat, a normásokat és a személyzeti előadókat, Forisek Ferenc munkaügyi előadó szerint körülbelül harminc személyt. Ő is megkapta a munkakönyvét, de az igazgató felajánlotta, 72 hogy fizikai munkásként maradhat. A megyei tanácsnál a forradalmi munkástanács tagjai az osztályok dolgozó ival is megbeszélték a személyi kérdéseket, s rövid vita után úgy döntöttek, hogy tizenöt dolgozót bizonytalan ideig szabadságra küldenek. A párttagok száma körülbelül tízszerese volt a szabadságolt dolgozók számának. A megvá lasztott munkástanácsban is többségben voltak a párttagok. Nem helyes tehát általában kommunistaüldözésről beszélni. 73 A városi tanácsnál a gyűlölt vezetők távozását a felsőgallai parasztok követ ték. A tanács vezetőinek beszámolójából a következőt tudjuk meg: "Október 44
29-én felsőgallai parasztok a városi tanácshoz jöttek követelésekkel. Követelték, hogy a mezőgazdasági osztály vezetője, a vb-elnök és a párttitkár hagyja el a hivatalt... Követelték, hogy elkobzott házaikat adják vissza, és kártalanítsák őket.." Egy tanúvallomás szerint november 2-án "a városi pénzügyi osztály vezetőjét parasztokból álló küldöttség kereste irodájában, és távozásra szólítot ták fel".74 Az osztályvezető engedelmeskedett. A Széchenyi István Általános Iskola igazgatójának leváltásával, illetve lemondatásával kapcsolatban érdemes idézni a megyei oktatási osztály vezetőjé nek véleményét: "...Az ellenforradalmi elemek hajszát indítottak ellene az isko lában...Igazgatói munkájában voltak hibák - az irányítás gyengesége, a munka fegyelem területén lazaságok - ezt az ellenforradalmárok felhasználták, s hibá it felnagyítva uszították ellene a tantestület tagjai. Lényegében kommunista igazgatót üldöztek." Az is kiderül az iratokból, hogy a párt és a tanács vezetői már korábban foglalkoztak az igazgató leváltásának gondolatával, most mégis a tanárok bűnéül rótták fel, hogy egy alkalmatlan vezető leváltását követelték. 75 Ténylegesen kevés elbocsátás történt. A megszüntetett állások helyett szak májuknak megfelelő munkakört ajánlottak fel a dolgozóknak. Csak egy-két pél da van arra, hogy népszerűtlen vezetőket kitiltottak az üzemből, de ez az intéz kedés az ő védelmüket szolgálta. A XI-es aknán a munkástanács elnöke közölte a munkaügyi előadóval, a személyzeti referenssel, a párttitkárral és az üb-elnökkel, hogy személyes holmijukat vigyék ki az irodából, mert a munkástanács lezáratja a helyiséget. A munkaügyi előadó elmondta, hogy az ő leváltásásával kapcsolatban a tröszt főmérnökének aláírásával jött határozat. Leváltása után ott maradt az üzemben fizikai munkakörben. A személyzeti vezetőnek is fel ajánlották ezt a lehetőséget, de ő nem vette tudomásul. 7 6 Lehetne folytatni a példákat, de az ismertetett esetek alapján már tárgyilagosan megállapítható, hogy ha előfordult is igazságtalan elbocsátás, az kivételnek számított. Minden üzemben, munkahelyen voltak "jogsértő kartotékok", úgynevezett káderlapok. A dolgozók követelték ezek kiosztását. Néhány helyen, például a KOMÉP-nél ki is osztották, de a tapasztalat szerint ez személyes bosszúra adha tott okot, ezért jobbnak látták a személyi iratok megsemmisítését. A XI-es aknán október 31-én felvett jegyzőkönyv is ezt tanúsítja: "A munkástanács azt az elha tározást hozta, hogy a személyzeti osztályon lévő káderanyagot és egyéb infor mációs levelezési anyagot meg kell semmisíteni. Amit végre is hajtottak." Az alumíniumkohóban Virágh Rudolf és mások követelték, hogy a káderanyagot osszák ki az üzem dolgozói között, de Örkényi József igazgató azt javasolta, hogy "hagyják most ezt a kérdést, a káderlapok a személyzeti osztályon le lesznek zárva". A megyei tanácson is a káderanyag megsemmisítéséről határo zott a munkástanács. Schiller István tudtával és beleegyezésével el is égették az iratokat. 77 A forradalmi szervezetek számára nagy próbatétel volt a közellátás meg szervezése. Az áruhiány alkalmat ad az üzérkedésre, spekulációra. Árut kell tehát biztosítani, és ellenőrizni a piacot. Emlékezzünk arra, hogy a nemzetőrök 45
feladatai közé tartozott szarvasmarhákat szállítani a vágóhídra s lisztet a sütői pari üzemekhez. Horváth József a megyei tanácsról két munkatársával együtt Győrben járt november 2-án, hogy a megye számára élelmiszert és egyéb köz szükségleti cikkeket szerezzen. Ott a megyei és a városi tanács közellátási osz tályán elutasították őket. Ekkor felkeresték Horváth Endrét, akit a Dunántúli Nemzeti Tanács elnökségébe is beválasztottak. Az ő közbenjárására ígéretet kaptak. Ugyanazon a napon Molnár István a pénzügyminisztériumba ment, hogy számlát nyisson, de közben a minisztertanács ebben az ügyben már intéz kedett. 78 A közellátás zavartalan biztosítását is szolgálta az a törekvés, hgy a megyei és a városi tanács munkáját minél előbb beindítsák. A megyei tanács felügyele tével Klébert Mártont bízták meg, a városi tanácsra pedig Tima Endrét küldték. Ó nem kezdett hozzá a feladat teljesítéséhez, Klébert viszont megjelent a me gyei tanácson Herczegh Józseffel együtt, s ismertette elképzeléseit a tanácsi munka átszervezéséről. Az adminisztráció egyszerűsítését, a létszám csökken tését és az osztályok összevonását tartotta szükségesnek. Nem szakemberként szólt, hanem laikusként. Azt is mondta, hogy nem kíván a megyei tanácsnál maradni. Minél előbb fogorvos szeretne újra lenni. A közigazgatás átszervezé sét a szakemberekre bízta. A megyei tanács munkástanácsa november 2-án két körlevelet adott ki a közigazgatás és a közoktatás megindításáról. Ezekben ismertették a közigazga tás átszervezésével kapcsolatos javaslataikat, a közellátás, az oktatás, a mező gazdaság helyzetét és az időszerű feladatokat. A közellátás terén számba vették a raktárakban lévő árukészleteket, a beszerzés megkönnyítésére pedig javasol ták a kötöttségek feloldását. A közoktatásban szükségesnek tartották az alkal matlan vezetők eltávolítását a helyi nemzeti bizottságokkal egyetértésben, a fakultatív hitoktatás biztosítását, az orosz nyelv kötelező oktatásának megszün tetését, az úttörő és a DISZ-szervezetek feloszlatását.79 Rövid idő alatt kellett elkészíteni a terveket. Nem tekinthették véglegesnek, de a legfontosabb kérdé sekben nem lehetett halogatni az állásfoglalást. Ilyen sokirányú tevékenység, éjszakákba nyúló tanácskozások mellett is időt kellett szakítani a forradalmi szervezetek vezetőinek arra, hogy a Tatabá nyára érkező újságírókat fogadják. November 2-án angol, francia és svájci újságírók keresték fel a városi forradalmi tanácsot. Reményi István fogadta őket, majd a Bányászrádióhoz mentek, s ott Klébert Márton, Molnár István és Tima Endre is részt vettek a beszélgetésben. Felhívást fogalmaztak meg a Sza bad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségéhez, s azt lefordították angol nyelvre, majd magnetofonon rögzítették. A felhívás szövege a következő: "A Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége és a nyugati országok vegyék a szovjet kereskedelmet bojkott alá mindaddig, amíg a szovjet csapatok ki nem vonulnak Magyarország területéről.,, Ezt a felhívást az MTI budapesti központ jába is továbbították.
46
Amikor az újságírók arról beszéltek, hogy Nyugaton milyen nagy szimpáti ával figyelik a magyar nép harcát, Tima megjegyezte: "Nem ezt mutatják az egyiptomi események." 80 Az ekkor kezdődő egyiptomi háború ugyanis nyil vánvalóvá tette, hogy Magyarország nem számíthat a nyugati hatalmak támo gatására. A Szovjetunió magyarországi beavatkozása bátorította a nyugati ag resszorokat, ugyanakkor a Szuez térségében végrehajtott angol-francia-izraeli agresszió megnyugtatta az újabb támadást latolgató szovjet vezetőket. Nem kellett tartaniuk attól, hogy a nyugati hatalmak Magyarország segítségére siet nek. A forradalmi szervezetekről szóló fejezet végén meg kell említeni, hogy Ta tabányán is elkezdődött a pártok szervezése. A nagy hagyományokkal rendel kező szociáldemokrata párt és a kisgazdapárt újjáalakult, de jelentős szerepük még nem volt az eseményekben. A szociáldemokrata párt Cigner Ödön, Biacsi József és Bedecs Szilveszter vezetésével november l-jén alakult újjá. A kisgaz dapárt újjászervezését Ötvös József, a megyei tanács községgazdálkodási osz tályának vezetője kezdte október 30-án. Mindkét pártnak helyiséget biztosí tottak a Forradalmi Munkás és Katona Tanács székházában, de a szociáldemok raták inkább a felsőgallai Dózsa kultúrotthont, a kisgazdák pedig a Zsdanovot választották összejöveteleik színhelyéül. Összefoglalásként a tények alapján megállapíthatjuk, hogy Tatabányán né hány nap alatt viszonylag békésen megtörtént a hatalomváltás. A Hétfői Hírek október 29-i száma a következő hírben tudatja ezt az olvasókkal: "Tatabányán az első két napon a lakosság körében biztonytalanság uralkodott. A Gerő-féle hivatalos jelentés alapján egyesek fasiszta prvokációnak bélyegezték a Budapes ten történteket. Október 26-án azonban forradalmi megmozdulással birtokba vették a párt megyei bizottságát és a belügyi főosztályt. A városban megszün tették a régi vezetést, helyébe megalakult a Tatabányai Munkás és Katona Ta nács Ideiglenes Bizottsága." A megalakult forradalmi szervezetek a kényszerítő körülmények között is megfontoltan döntöttek a legfontosabb kérdésekben, hogy a rendet és a nyugalmat megőrizzék a városban, ugyanakkor következe tesek voltak a forradalmi követelések megvalósításában. Sajnos a történelemtől még egy hetet sem kaptak, hogy bizonyítsák: alkalmasak a hatalom gyakorlásá ra, s az új demokratikus rend megteremtésére.
A KETTŐS HATALOM November 3-án békesség, rend és nyugalom volt az országban. Győzött a forradalom. A kormány a követeléseket teljesítette. A munkások elhatározták, hogy felveszik a munkát. Mintha ezt a pillanatot várta volna a zsarnok hatalom, hogy megindítsa hadseregét a magyar forradalom és szabadságharc eltiprására. Érthető, mégis elszomorító, sőt visszataszító, hogy a kommunista diktatúra el vakult hívei ezt a tragikus fordulatot örömmel üdvözölték. November 9-én egy tatabányai kommunista aktívaülésen Havasi Ferenc elemezte az október 23.
47
utáni eseményeket. Méltatta a szovjet katonai "segítségnyújtás" történelmi je lentőségét. Fő mondanivalóját így összegezte: "A szovjet hadsereg vasárnap (november 4.) végrehajtott akciója történelmünk új lapját nyitotta meg. A mun kásosztály hatalma forgott kockán, amelynek megvédése másképpen már nem volt lehetséges." 81 Csak elvakult, a társadalmi valóságtól elszakadt, az ideológi ától megszédített emberek hihették azt, hogy a munkások tömegei is lelkese déssel fogadják a szovjet támadás és a Kádár-kormány megalakulásának hírét. A következő hetek eseményei ennek az ellenkezőjét igazolják. A munkásság első válasza az általános sztrájk. A termelés teljes beszüntetése. Természetesen ilyen helyzetben a forradalmi szervezetek vezetőit is bizony talanság, tanácstalanság jellemezte. Voltak akik, felindultságukban Tatabányán is fegyveres ellenállásra gondoltak, és sürgették annak megszervezését, mások viszont értelmetlen, felesleges vérontásnak tekintették az ellenállást. November 4-én a reggeli órákban egy nagyobb csoport verődött össze a városi forradalmi tanács épülete előtt, s a pesti fiatalok példájából tanulva, követelték, hogy ben zines üvegpalackokkal készüljenek fel a szovjet tankok fogadására. A követe lésnek engedve a munkástanács vezetői utasították Barsi Sándor boltvezetőt, hogy adjon benzines üvegeket a fiataloknak. Tóth József ezredes is felháborod va fogadta a szovjet támadás hírét, s hozzálátott az ellenállás megszervezésé hez. Tapasztalnia kellett azonban, hogy a forradalomhoz csatlakozott tisztek sem állnak egységesen mellette, mert úgy látták, hogy az ellenállás eleve ku darcra van ítélve, hiszen számottevő fegyveres erő nem volt a városban. Összehívták a munkástanácsok vezetőit. Horváth Endre drámai szavakkal jellemezte a helyzetet. "Lehet, hogy holnap már valamennyien börtönben ülünk" - állapította meg, s rámutatott arra, hogy az ENSZ csapatok késleked nek, a saját erőnk pedig kevés. A nemzetőrség feloszlott. Egy csoport fegyveres Simon őrnagy vezetésével a hegyekbe vonult. Ók később vagy disszidáltak, vagy visszatértek a városba. Fegyveres harcra nem kerüt sor. Az üzemi őrsége ket is megszüntették. November 6-án ugyan elrendelték az őrségek újjászerve zését, de két nappal később összeszedték a fegyvereket, és a Hunyadi laktanyá 82 ba vitték. A forradalmi tanács is jobbnak látta békére, nyugalomra inteni a lakosságot. Klébert Márton vezetésével egy küldöttség felkereste a Tatán állomásozó szov jet egységek parancsnokát. A tárgyalás eredményeképpen abban állapodtak meg, ha a lakosság fegyelmezetten viselkedik, s a fegyvereket beszolgáltatják, a szovjet csapatok nem szállják meg a várost. Így sikerült elkerülni a vérontást. A nyugalomra intő felhívást a Bányászrádióban olvasták fel, s utána megismétel ték a 16 pontot kifejezve ezzel azt, hogy a forradalom céljainak megvalósításá hoz továbbra is ragaszkodnak. A szovjet támadás után a kommunista párt újjászerveződött. November 5-én létrehozták az MSZMP megyei és városi együttes ideiglenes intézőbizottságát. A gyors restauráció érthető, hiszen "vörös" Tatabánya várossá és megyeszék hellyé fejlődését a kommunista pártnak köszönhette, s az ötvenes években je48
lentkező elégedetlenség ellenére a vezető rétegekben még sokan reménykedtek abban, hogy a hibák kijavítása után a társadalmi fejlődés helyes irányban foly tatódik. Általánosan jellemző volt azonban, hogy a Rákosi-korszak szektás, dogmatikus politikájában legjobban exponált s gyűlöltté vált vezetők a forrada lom napjaiban elmenekültek, s a forradalom után sem tértek vissza korábbi hatalmaskodásaik színhelyére. Így Nagy Kálmán sem tért vissza Tatabányára. A párt újjáalakításában Havasi Ferencnek volt kezdeményező és vezető szere pe. Mellette az intézőbizottság tagjai voltak: Lázár Tivadar, Mannhercz Antal, Párdi Imre, Seregi János, Tolmácsi Ferenc, Vass József. Az MSZMP vezetői is tárgyaltak a szovjet parancsnoksággal, s a szovjet parancsnokkal együtt egy szovjet tank kíséretében jöttek Tatabányára november 6-án, hogy a forradalmi tanács tagjaival megbeszélést folytassanak. Megegyeztek abban, hogy egy ope ratív bizottságot hoznak létre, amelynek célja a helyzet normalizálása, a közbiz tonság megteremtése és a termelés beindítása lett volna. Ebben a bizottságban helyet kaptak a különböző szervezetek (a forradalmi tanács, az MSZMP, a szak szervezetek, a városi tanács, az újjáalakult pártok) képviselői. Az együttműkö dés azonban nem tartott sokáig, és nem volt eredményes. A bizottság november 8-án feloszlott. Az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága állásfoglalásában meg állapította, hogy "az FMKT nem tudta a rendet biztosítani... Ezért a mai nappal szükségessé vált, hogy a hatalmat, mindenféle és fajta intézkedési jogot a tör vényes hatalom, a tanácsok és a fegyveres rendfenntartók vegyék át". 8 3 Valójában a párt vezető szerepének az érvényesítésére törekedtek, de először újjá kellett szervezni a pártot. A november 9-i aktívaülésen ez volt a legfonto sabb vitakérdés. A pártalapszervezetek újjászervezése akadályba ütközött. Az üzemekben általános volt a tiltakozás. Az alumíniumkohóba a kitiltott párttit kár november 10-én tért vissza, hogy hozzákezdjen a párt újjászervezéséhez. Közölték vele a munkástanács álláspontját, amely szerint semmiféle párt műkö dését nem engedélyezik az üzemen belül. A kérdés jelentőségét jelzi, hogy a munkástanács külön e célból összehívott ülésén vitatta meg november 30-án, s erre az ülésre a párttitkárt is meghívták, hogy fejtse ki véleményét. Ez azt bizo nyítja, hogy a munkástanács nem hatalmi szóval, hanem demokratikusan, a meggyőzés erejével akart érvényt szerezni határozatának. Greksa István, a munkástanács elnöke leszögezte, hogy a munkástanács semmiféle pártpolitikai érdeknek nem rendeli magát alá. Az üzemben pártszervezetek megalakulását nem engedélyezi. Farkas Lajos mérnök azt hangsúlyozta, hogy a munkástanács politikai meggyőződésében senkit sem gátol. "Aki kommunista, és úgy érzi, hogy elvei a Szocialista Munkáspártéval megegyeznek, lépjen be. Nem érhet ezért senkit hátrány, de azokat se érje bántódás, akik nem lesznek e pártnak tagjai." A vitából az szűrhető le, hogy a párttagok munkaidőn kívül összejöhet nek a gyárban, a munkástanács helyiséget is biztosít számukra, ha kérik, de az üzem irányításába nem szólhatnak bele, mert "a munkástanács a vállalat egye düli jogos tulajdonosa, ő hivatott a pártnak vagy pártoknak helyiséget biztosí 84 tani, e kérdésben döntetni."
49
A XI-es akna munkástanácsának elnöke, Mészáros József is kijelentette, hogy az üzemben nem lehet pártszervezet. Ő november 10-én le akart mondani, s ezt így indokolta: "Nem vagyok a párt szócsöve... mint pártonkívüli nem tudom végrehajtani a párt utasításait." A dolgozók nem fogadták el a lemondást. Ek kor indítványozta, hogy küldöttség menjen a városi pártbizottságra. "A dolgo zók azt mondták, ha elmennek a pártbizottságra, akkor ők nem szállnak le a bányába." Amikor a bányászok leszálltak, a küldöttség mégis elment, s javasol ták a párt vezetőinek, hogy a trösztön belül hozzanak létre egy bizottságot, amely összefogná az üzemeket, mert "minden akna a maga feje szerint cselek szik". Ezzel a pártbizottság is egyetértett. A pártvezetők mindent elkövettek, hogy rendet, nyugalmat teremtsenek, de erre képtelenek voltak. Balla István, a munkástanács egyik vezetője meg is jegyze a párttitkárnak: "Miért avatkoztok be a rendcsinálásba, mikor mindig az ellenkezőjét éritek el vele." Ilyen kommu nistaellenes hangulatban nehezen ment a párt újjászervezése. Az év vége felé kedvezőbben alakult a helyzetük, mert a Kádár-kormány a tárgyalások helyett a diktatúra keményebb eszközeit kezdte alkalmazni. Így 1957 januárjában jó eredményként könyvelhették el a tatabányai kommunisták, hogy 28 alapszervezetük működik csaknem 800 taggal. Összehasonlító adatként megemlíthetjük, hogy Budapest 29 nagyobb üzemében ugyanebben az időszakban a korábbi 680 alapszervezetből 113-at sikerült újjászervezni.85 A diktatúra visszaállításában nagy szerepe volt a karhatalomnak. Ennek megszervezésében Tatabánya talán a legelső volt az országban. Budapesten november 9-én alakult meg a Magyar Forradalmi Honvéd Karhatalom BM al kalmazottakból és beosztás nélküli pártfunkcionáriusokból, akik a pártap parátus csökkenése miatt elvesztették állásukat. Városunkban már november 5-én éjszaka hozzákezdtek a pufajkás alakulat megszervezéséhez Beer János tartalékos őrnagy vezetésével. Tagjait a fegyverekhez értő s a pártoz hű kom munistákból toborozták. Szívesen vállalták a fegyveres szolgálatot azok, akiket a forradalom napjaiban sérelem ért, mert elvesztették jól fizető, kényelmes állá sukat, vagy kizárták őket a munkahelyről. Nekik is szólt Kádár János bíztatása: "Fogjatok ti is fegyvert, menjetek a karhatalomba! Ha győz a munkáshatalom, ha normalizálódik az élet, a ti helyzetetek is rendeződik." 86 A karhatalom azon ban nem segítette a békés konszolidációt, hanem inkább akadályozta, mert puszta léte is feszültség forrása volt a bányászok között. Az MSZMP vezetői a munkásság nevében beszéltek, de a munkások szem befordultak a párttal, s érdekeik képviseletét, követeléseik kiharcolását a mun kástanácsoktól remélték A forradalmi bizottságokat a Kádár-kormány rende lettel megszüntette november 10-én, de az üzemi munkástanácsok újjászerve ződhettek A szovjet hadsereg segítségével hatalomra jutott kormány teljes el szigeteltségében azon fáradozott, hogy a munkástanácsokkal megegyezzen, és így társadalmi bázist teremtsen magának. A munkástanácsokat a bíróságok sem tekintették egyértelműen ellenforradalmi szervezeteknek. A Legfelsőbb Bí róság Népbírósági Tanácsa Klébert Márton és társai bűnügyének tárgyalásán 50
megállapította, hogy "a munkástanácsok az ellenforradalom idején jöttek létre az üzemek és vállalatok irányításának átvétele végett. E munkástanácsok kifeje zetten ellenforradalmi szerveknek nem tekinthetők. Megítélésük attól függ, hogy a vezetők milyen célra használták fel azokat". 8 7 A hatalom régi-új bitorlói arra gondoltak, hogy az egymástól elszigetelt üze mi munkástanácsok nem fognak politizálni, csak az üzemi problémákkal foglal koznak, s ha a kommunisták befolyását sikerül megvalósítani, jó eszközei lehet nek az MSZMP politikájának. Ezért ellenezték a területi, központi munkástaná csok megalakulását, de megakadályozni nem tudták. November 12-én megala kult az Újpesti Forradalmi Munkástanács, amely kezdeményezte egy budapesti központi munkástanács létrehozását, hogy "a forradalom további útját a buda pesti munkásság szabja meg". A kormány erőszakos eszközökkel sem tudta megakadályozni, hogy november 14-én az Egyesült Izzóban megalakuljon a Nagy-Budapesti Munkástanács, s kénytelen volt ezt a szervezetet tárgyaló fél ként elfogadni. A tárgyalásokon alapvető kérdések voltak a következők: a mun kástanácsok országos szövetségének létrehozása, a szovjet csapatok kivonása és a sztrájkjog biztosítása. Kádár János egyik kérdésben sem volt hajlandó enged ményt tenni. A központi munkástanács mégis úgy határozott, hogy az ország tragikus gazdasági helyzetére tekintettel a sztrájkjog fenntartása mellett a mun ka felvételére szólítja fel a munkásságot. Az Országos Munkástanács létrehozá sáról továbbra sem mondtak le. November 21-én a Nemzeti Sportcsarnokban tervezték megtartani az alakuló gyűlést, de szovjet tankok és páncélosok ezt megakadályozták. A központi munkástanács kapcsolatot tartott a legnagyobb vidéki üzemek munkástanácsaival, s megyei munkástanácsok szervezését is szorgalmazta. 88 Tatabányán is újjáválasztották a munkástanácsokat, s létrehozták a Szénbá nyászati Tröszt Központi Munkástanácsát, amely a városi munkástanács szere pét is betöltötte. Felvették a kapcsolatot a Nagy-Budapesti Munkástanáccsal, a szénbányák és a nagyobb ipari üzemek munkástanácsaival. Többször tárgyal tak a kormánnyal. Az Esztergomi Szerszámgépgyárban megyei munkástanács alakítását kezdeményezték, de erre nem került sor. A munkástanácsok újjáválasztása kudarcot jelentett az MSZMP helyi vezető inek. Nem sikerült növelni befolyásukat az üzemi munkástanácsokban, sőt ahogy ők megállapították "jobbratolódás volt tapasztalható". Véleményük sze rint ezt bizonyítja többek között a Szénbányászati Tröszt Központi Munkásta nácsának röplapja is: "Követeled az orosz csapatok kivonását!?.. Független Ma gyarországot akarsz?... Egyéb politikai követeléseid vannak?... Helyes. Az álta lad választott munkástanács állandóan tárgyal ezek teljesítéséről a kormánnyal. Ha alapvető nemzeti követeléseinket elutasítják, ismét sztrájkba lépünk." 8 9 A tatabányai kommunista vezetők is ellenezték a központi munkástanács létrehozását. Zábráczki Géza, a tröszt szakszervezeti bizottságának elnöke ta núvallomásában ezt mondta: "Mi azt követeltük, hogy a trösztben ne legyen
51
munkástanács, csak az üzemeknél. Ekkor kerültünk ellentétbe Solymossal. Ha Solymos félreáll, jobban ment volna minden." 9 0 Solymos Mihály kulcsember volt Tatabányán a forradalom idején. Tagja volt a Forradalmi Munkás és Katona Tanácsnak is. A tröszt és a párt vezetői helye selték részvételét, mert joggal remélték, hogy mérséklő hatással lesz az esemé nyekre. November 4. után az operatív bizottságba is beválasztották. Annak feloszlása után Havasi Ferenc Solymost és Becker Ferenc főmérnököt hívatta be a pártbizottságra, hogy a helyzet normalizálásáról tárgyaljon velük. Elhatároz ták, hogy összehívják a tröszt főmérnökeit, a forradalmi munkástanácsok elnö keit, a szakszervezetek vezetőit, s javasolni fogják a munka felvételét. Az értekezletet november 13-án tartották. Központi kérdés volt a munkásta nácsok szerepének tisztázása, a választások lebonyolításának módja és a köz ponti munkástanács megalakítása. A munkástanácsok szerepét a következő képpen határozták meg: "A munkástanács fogja képviselni valamennyi üzemi dolgozó érdekét, valamint betölti a kormány által a munkástanácsokra megsza bott hatáskört." A továbbiakban a szakszervezet és a párt szerepét is meghatá rozták. "A szakszervezeti bizottságok feladata a dolgozók szociális, kulturális, bér stb. ügyeinek érdekképviselete. A pártszervezet kizárólag a párttagok poli tikai nevelésével és pártügyeivel foglalkozik. A fentiekből értelemszerűen kö vetkezik hogy a jövőben sem a szakszervezeti bizottságoknak, sem a pártszer vezeteknek az üzem irányításába beleszólásuk nem lesz." 91 Javaslatot fogadtak el az értekezleten arról, hogy "azok a párttitkárok és szakszervezeti elnökök, valamint egyéb beosztásúak akiknek személye nem kívánatos az üzemnél, egyelőre menjenek szabadságra." A választásokat november 17-ig kellett megtartani az üzemekben. A Bá nyászrádióban elhangzott felhívással és a fizetési borítékban elhelyezett röpcédulával figyelmeztették a dolgozókat, hogy a választásokon saját érdekükben jelenjenek meg. A termelés teljes beindításáról nem határoztak. A főmérnök kérte az üzemek képviselőit, hogy haladéktalanul küldjék be a reális üzemi létszámot. Solymos vallomása szerint ebben a időben a fenntartási munkákat mindenütt elvégezték, biztosítani tudták az erőmű ellátását, s küldtek szenet Pestre a kórházaknak, közintézményeknek. Az üzemi munkástanácsok nem várták a köponti utasításokat. Önállóan döntöttek és cselekedtek. Az oroszlányi bányák munkástanácsai elhatározták, hogy követeléseiket megfogalmazzák, és küldöttséggel eljuttatják a kormány hoz. Az oroszlányi bányák ekkor még a tatabányai tröszthöz tartoztak, de már tárgyaltak az önállósulásról. Ezért nem akartak a tatabányaiak nevében nyilat kozni, inkább felkeresték a legnagyobb tatabányai üzemeket, a Xl-es aknát, hogy az ő képviselőik is csatlakozzanak a küldöttséghez. A Xl-es aknán korai nak tartották még a küldöttség útját, hiszen aznap (november 17-én) választot ták meg az üzemi munkástanácsot, s várni akartak a központi munkástanács megalakulásáig, de az oroszlányiak nem álltak el szándékuktól, ezért csatlakoz tak hozzájuk. Mészáros József, a XI-es akna munkástanácsának elnöke az orosz 52
parancsnokságtól kért igazolást az útra, de azért az indulás előtt szólt munka társainak, ha mégsem jönnének vissza másnap délre, senki ne szálljon le a bányába. A követelések közt szerepelt, hogy a Szovjetunióba kihurcolt fiatalo kat hozzák haza, s a Magyarországon fogva tartott személyeket is engedjék szabadon, a szovjet csapatok pedig vonuljanak ki. Budapesten először a GanzMÁVAG Munkástanácsának vezetőivel beszéltek, majd a Nagy-Budapesti Munkástanácsot keresték fel, s csak ezután mentek a Parlamentbe. Kádár János titkára, Sándor József fogadta őket. Vele és Dobi Istvánnal beszéltek, de Kádár ral nem találkoztak. Sándor József arra hivatkozott, hogy a miniszterelnök ide gösszeroppanás miatt nem tud velük tárgyalni. Így az átadott követelésekre nem kaptak választ, de tapasztalataikról beszámoltak az üzemekben és a Tata bányai Központi Munkástanács alakuló értekezletén. Így terjed el a hír Kádár idegösszeroppanásáról és Sándor József állítólagos kijelentéséről, miszerint "Kádár kezet csókolna Nagy Imrének, ha visszajönne miniszternek". Ez utóbbi megállapítás is hihető, mert november közepén a Forradalmi Munkás Paraszt Kormány valójában számított arra, hogy Nagy Imre belátja "tévedését", aláírja lemondását, és segíti a konszolidációt.92 A Tatabányai Központi Munkástanács november 19-én alakult meg. Az üze meket két-két küldött képvislete. A 72 tagú tanács 9 tagú ideiglenes intézőbi zottságot választott. Ennek elnöke Solymos Mihály lett, titkára pedig Esztó Zol tán. Tagjai: Boros Antal, a XII-es akna vájára, Felső József, a VI-os akna vájára, Gál János, a X-es akna vájára, Kindl József, a XI-es akna villanyszerelője, Oláh László, a XVIII-as akna vájára, Schweitzer Imre, a XIV-es akna lakatosa, Vidák István, a tatabányai szénosztályozó gépkezelője. A feladatok között első helyre sorolták a fenntartási munkák elvégzését s a város energiaellátásához szükséges szénmennyiség kitermelését, továbbá elha tározták, hogy összeállítják az üzemek politikai és gazdasági követeléseit, felve szik a kapcsolatot az ország szénbányáinak munkástanácsaival és a Nagy-Budapesti Munkástanáccsal, tárgyalásokat kezdeményeznek a kormánnyal, s a karhatalmat megtisztítják a Rákosi-Gerő-klikk embereitől. Abban is megálla podtak, hogy másnap egy küldöttség megy Dorogra, utána pedig a kormány hoz, egy másik küldöttség pedig a Nagy-Budapesti Munkástanácshoz. A kül döttségek tagjait is kijelölték. Solymos Mihály felszólalásában röviden így fog lalta össze mondanivalóját: "Most kezdődik az érdemleges munka. Mind egyet értünk abban, hogy legyen független, demokratikus Magyarország... Tárgyalni kell a Kádár-kormánnyal és a szovjet parancsnoksággal, különben diktálni fog nak..." 93 November 20-án Esztó Zoltán vezetésével küldöttség ment a Nagy-Budapes ti Munkástanácshoz, hogy felvegyék a kapcsolatot és tájékozódjanak a tervek ről. Solymos Mihály pedig Boros Antallal és Reviczki Ferenccel együtt a dorogi munkástanácsot kereste fel. Kölcsönös tájékoztatás volt a cél. Előzőleg megfo galmazták a legfontosabb követeléseket és azokat a kérdéseket, amelyekre vá laszt kérnek a Parlamentben. Elfogadták a Nagy-Budapesti Munkástanács poli53
tikai követeléseit, amelyek közül legfontosabbak: a szovjet csapatok kivonása, a független Magyarország elismerése, a többpártrendszer bevezetése és demokra tikus választások kiírása. Gazdasági téren pedig követelték a bérek rendezését, a norma eltörlését s a bányászoknak ingyen lakás, fűtés, világítás biztosítását. A szénbányászati tröszttel kapcsolatban javasolták a korábban önállósult üzemek (erőmű, karbidgyár, mészmű stb.) visszacsatolását, vagyis a MÁK Rt gazdálko dási keretének a visszaállítását. Solymos tájékoztatójában rámutatott arra, hogy milyen fontos a trösztök együttműködése, s javasolta, hogy a dorogiak is küld jenek néhány embert Budapestre a kormányhoz. 94 November 21-én a tatabányai küldöttek (Solymos Mihály, Boros Antal, Felső József, Kindl József, Vass József) a szénbányászati minisztériumban találkoztak a dorogiakkal, s együtt mentek a Parlamentbe. A borsodi és a pécsi bányászok küldöttei már ott várakoztak kihallgatásra. Solymost bízták meg, hogy ő ismer tesse közös követeléseiket a kormány képviselőjével. Apró Antal fogadta a kül döttségeket. Solymos először arról kért tájékoztatást, hogy mi a kormány állás pontja a magyar függetlenséggel, a többpártrendszerrel és Nagy Imréékkel kap csolatban. Ezután ismertette a gazdasági és szociális követeléseket. Apró Antal válaszában a kormány álláspontját ismertette. Véleményük szerint Nagy Imre és kormánya helytelen politikát folytatott. A Szovjetunió támogatását szüksé gesnek tartják, a többpártrendszer helyett pedig a népfrontban látják a helyes utat. A gazdasági és szociális kérdésekre nem tért ki a miniszter válasza. Csak annyit mondott, hogy a bányászok fizetése lesz a legmagasabb az ipari munká sok között. Az üzemek visszacsatolását nem tartotta időszerűnek, mert az ipar ban átszervezések lesznek. 95 A küldöttek tehát a kormány elutasító válaszával tértek vissza munkahe lyükre, s küldetésük eredménytelenségéről kellett beszámolniuk a munkásta nács előtt. Ennek ellenére a Tatabányai Központi Munkástanács november 23-i ülésén elhatározta, hogy "a gazdasági helyzetre való tekintettel a Nagy-Budapesti Munkástanács fehívása alapján a sztrájkjog fenntartása mellett a termelő munkát teljes kapacitással folyó hó 24-én reggel 8 órakor beindítja". Továbbá döntöttek arról, hogy a Bányászrádió irányításával egy három tagú ellenőrző bizottságot bíznak meg "azzal a feltétellel, hogy minden hatóság és szervezet híreit közölni kell". Határozatot fogadtak el a karhatalom átalakításról is. A határozatokat felhívásban közölték az dolgozókkal. Az ülésről készült jegyző könyvből azt is megtudjuk, hogy milyen viharos vita után fogadták el ezeket a határozatokat. Olyan követelések is elhangzottak, hogy a Forradalmi Munkás és Katona Tanácsot kell visszaállítani, Kádár helyett Nagy Imre legyen a mi niszterelnök, s a párt ne szóljon bele az üzemek életébe. Egy szovjet alezredes is felszólalt. Amikor arról beszélt, hogy nem avatkoznak bele az ország belügyei be, közbekiabálások szakították félbe a hozzászólását. Azt a kijelentését pedig, hogy a "szovjet mindig megtartotta ígéretét", "harsány kacaj" fogadta. A mér sékeltebb hozzászólók megegyeztek abban, amit a XII-es akna küldötte így fo galmazott meg: "Felvesszük a munkát, de követeljük továbbra is jogainkat. A 54
9-es tanácsban megbízunk, de ha a kormány nem teljesíti követeléseinket, meg szűnik a bizalom." 96 A felhívás befejezése a dolgozók megnyugtatását kívánta szolgálni: "Tatabánya és Oroszlány bányászai és munkásai! Egységesek vol tunk követeléseink kialakításában, egységesek voltunk azok teljesítéséért vívott harcunkban is. Olyan erős munkásegység kovácsolódott össze, melyet nem tör het szét semmi erő! Ugyanezt az egységet kérjük tőletek most, amikor a munkát felvesszük. Mi megtesszük a magunk kötelességét, de elvárjuk azt is, hogy a kormány kezdje meg ígéreteinek beváltását. A harcot, amelyet október 23-án elkezdtünk, nem adjuk fel, és bízunk benne, hogy a ma még vitás pontokban is megegyezés jön létre. Teljes erővel akarjuk építeni hazánkat, és bízuk abban, hogy munkánk és harcunk eredménye nyomán megszületik a független, szabad Magyarország!" A felhívás hatására az üzemekben emelkedett a létszám s kisebb mértékben a termelés is. November 28-án azonban ismét megtagadták a munkát a bányá szok. Ezen a napon a XI-es akna udvarán 300-400 ember gyűlt össze. Nem voltak hajlandók leszállni a bányába. A munkástanács elnöke értesítette Soly mos Mihályt, közölte vele, hogy a tömeg azt akarja, menjen ki az üzemhez és válaszoljon a kérdéseikre. Nem volt könnyű megfékezni az indulatokat. A kar hatalom kérdésében nem nyugtatta meg a bányászokat a megyei karhatalmi parancsnok korábbi ígérete, hogy honvéd tisztekkel váltja le a pufajkásokat, ugyanis a gyakorlatban semmi nem történt. Emellett heves tiltakozást váltott ki Kádár János november 26-i rádióbeszéde. Úgy ítélték meg az emberek, hogy ez a beszéd nyílt visszatérést jelent a diktatúrához. A hangneme is éreztette, hogy a tárgyalások és engedmények ideje lejárt, az "ellenforradalmárokkal" szemben szigorúan kell felépíteni. "Az a véleményem - hangsúlyozta a miniszterelnök-, hogy az ellenforradalommal szemben nem úgy kell harcolni, hogy követelései nek engedünk, hanem úgy, hogy az ellenforradalmat szétzúzzuk." S hogy ezt a gondolatot a hallgatók emlékezetébe jobban bevésse, metaforát alkalmazva megismételte: "Az a véleményünk, hogy a tigrist nem koncokkal, hanem csak 97 úgy lehet megszelídíteni vagy békességre bírni, ha agyonverjük." Solymos nem magyarázhatta meg Kádár beszédét, inkább megpróbálta elin tézni, hogy Kádár fogadja a bányászok küldötteit. Telefonon felhívta Czottnert, hogy valamiképpen eszközölje ki a miniszterelnöknél a kihallgatást. A válasz az volt, hogy november 30-án Apró Antal fogadja a tatabányai küldöttséget. Ezután az üzemi munkástanácsok javaslata alapján kijelölték a küldötteket. Másnap a tröszt termelési értekezletén is szóba került a XI-es aknai bányász zendülés. Vass József, a városi pártbizottság titkára megjegyezte: "Tegnap a XI-es aknán ferde nézetek alakultak ki. Kádár beszédét félremagyarázták." Itt a tigris példára hivatkozott, pedig azt nehéz félremagyarázni, hiszen egyértelmű en fenyegetést jelentett. A karhatalom kérdését is felvetették a hozzászólók. Tóth ezredes ismét megígérete, hogy Baranya ezredes meg fogja oldani a prob lémát. Solymos Mihály a munkástanácsok szerepéről beszélt, s azt hangsúlyoz ta, hogy "csak a termelő munka mellett lehet a követelésekről tárgyalni. A teljes 55
kapacitású munka nem jelent meghátrálást". A továbbiakban a párt felelősségét is felvetette, amikor arról beszélt, hogy a szovjet parancsnokság előtt a felelős séget akarják áthárítani. "Rendet kell teremteni - mondta -, nem a felelősséget áthárítani. A párt nem tudott segíteni és irányítani... Ne zárkózzon el a párt. Így nem jutunk előre. Jöjjenek ki, ha egyetértenek a követelésekkel. A provokáció kat nem lehet kívülről megítélni. A provokátorokat meg kell nevezni, az akadá lyozókat jobbról is, balról is távol kell tartani." 9 8 Ilyen előzmények után, feszült hangulatban került sor Kádár János titokzatatos tatabányai látogatására. Az előzetes megbeszélés szerint Apró Antal fo gadta volna a küldötteket, akik el is indultak november 30-án reggel Budapest re. Közben Kádár titkára jelentkezett, s közölte Solymossal, hogy délre vagy fél egyre össze kellene hívni a munkástanácsot, mert "egy magas rangú vendég fog érkezni". A gyűlés összehívása nem okozott gondot, mert éppen erre a napra tervezték a végleges intézőbizottság megválasztását. S a déli órákban helikopterrel, váratlanul megérkezett "a magas rangú vendég", Kádár János. A tröszt épületében lefolytatott két és fél órás tanácskozáson Solymos Mihály foglalta össze a bányászok kérdéseit. Utalt arra, hogy november 23-án a mun kástanács elhatározta a munka felvételét, de a termelést több akadály nehezítet te. Az üzemi létszám a felére csökkent miután az elítélt munkavállalók, a hon védségi alakulatok és a legényszállók lakói eltávoztak. E mellett még politikai okok is zavarták a munkát. Kérte Kádár Jánost, hogy tájékoztassa a dolgozókat a szovjet csapatok kivonásáról, a többpártrendszer bevezetéséről, Nagy Imre és társai sorsáról. Végül megemlítette, hogy a zavaró körülmények ellenére sike rült kisebb mértékben növelni a termelést, "s ekkor Kádár miniszterelnök úr rádióbeszéde váltotta ki a XI-es aknán újból a hangulat romlását. Tatabánya bányászai dolgozni akarnak, munkájukkal elősegíteni a forradalom végső célki tűzésének, a független szabad Magyarországnak a megvalósítását". Kádár János válaszában a kommunista párt felelősségéről is szólt ugyan, de nagyobb hangsúllyal az ellenforradalom veszélyére figyelmeztetett. A többpárt rendszerben a kapitalizmus visszállításának lehetőségét látta. A szovjet csapa tok kivonulásával kapcsolatban leszögezte, hogy az a rend helyreállításától függ. A rádióbeszédéről pedig mentegetőzve mondta, hogy az az ellenforradal mároknak szólt. Értsék meg, hogy erőszak hatása alatt semmit nem enged a kormány. Fenyegető türelmetlen hang jellemezte Kádár beszédét. Kijelentette, hogy "aki az említettekkel egyetért, dolgozzon, aki nem, azzal vitakozni fogunk más módon". Nagy Imréről részletesen beszélt személyes ismeretségükre hivat kozva. Azt hangsúlyozta, hogy a legkritikusabb időkben mindig ingadozott. Becsületességét is kétségbe vonta. Ennek ellenére a dolgozók megnyugtatására közölte, hogy "Nagy Imrééknek nem lesz semmi bajuk, de nem lehet engedni, hogy itt sétáljanak. Ezért kértük a román kormányt, hogy adjon nekik mene dékjogot, és ha majd rend lesz, visszajöhetnek". Kádár beszéde nem nyugtatta meg a bányászokat. Az éles hangú hozzászó lásokból kitűnik, hogy a forradalmi követelések teljesítéséhez ragaszkodnak. 56
Bírálták a kormányt, a pártot és a karhatalmat. Szóvá tették Kádárnak, hogy eddig nem fogadta küldöttségüket. A legutóbbi rádióbeszédének hangja - külö nösen a tigris példa - miatti rosszallásukat is kifejezték. Az egyik hozzászóló kijelentette: "Itt van köztünk Kádár János munkatárs, aki a dolgozók nevében beszél, de azok nem ismerik el kormányfőnek. Ennek ellenére kénytelenek va gyunk vele tárgyalni." Törvénytelennek és ideiglenesnek tekintették a Kádár kormányt, s még mindig bíztak abban, hogy demokratikus választások útján törvényes kormány alakulhat. Figyelmeztették Kádárt, ha a kormány munkát és nyugalmat akar, támaszkodjon a munkástanácsokra. A párttal kapcsolatban az volt az általános vélemény, hogy az nem új, csak a neve más. Felvetették a kérdést, hogy miért nem lehet a karhatalmat olyan emberekből feliállítani, akik ben a munkásság megbízik. Kádár kijelentette, hogy a heves hozzászólásokkal nem ért egyet. Azt is mondta, hogy az alapvető kérdésekben nincs ellentét, de ezt a megállapítást nem tudta meggyőzően bizonyítani. A pártot védelmezte, s az utóbbi 6-8 év hibáinak kijavítását ígérte. Azt is elismerte, hogy a kormánynak a munkástaná csokra kell támaszkodni, de véleménye szerint a tanácsok összetételét meg kell változtatni. A karhatalommal kapcsolatban pedig leszögezte, hogy "az nem népszavazás kérdése". 9 9 A tanácskozás tehát eredménytelen volt. A Forradalmi Munkás Paraszt Kor mány elnöke nem tudta megnyerni a tatabányai és az oroszlányi bányászok támogatását. Ígéretek helyett már tetteket vártak volna a munkások. A novem beri események azt igazolták, hogy a kormányt csak a szovjet hadsereg tartotta hatalmon. Támasza volt még a karhatalom és a nagyon nehezen szerveződő párt. A tömegek támogatását élvező munkástanácsok helyzetét viszont nehezí tette, hogy a fegyveres karhatalom, a sajtó és a rádió kizárólag a kormány ellenőrzése alatt állt. Tatabányán annyi látszateredményt értek el, hogy a Bá nyászrádió intézőbizottságában a pártot képviselő Izsáki Mihály és a szakszer vezeteket képviselő Öveges Tihamér mellett helyet kapott Tima Endre is, aki korábban a Forradalmi Munkás és Katona Tanács tagjaként felügyelte a rádiót és a sajtót. A központi munkástanács ülésein meghívottként részt vehetett, de a közvélemény tájékoztatása korlátozva volt, ugyanis, mint elmondta, a közlemé nyeket a karhatalom vezetői is elovasták. 100 Néhány újságíró tervezte, hogy Munkások Újsága címmel megjelentetnek egy lapot, amely a munkástanácsok tevékenységét segítette volna, de engedélyt nem kaptak, s a terv megvalósításá ra egyébként sem lett volna lehetőség. Mindezek ellenére, ha időnként kis mértékben emelkedett a termelés, az a munkástanácsoknak volt köszönhető. A kormány és a párt felhívásai hatástala nok maradtak, sőt ellenhatást váltottak ki. A kormányellenes hangulatra jellem ző eset történt november közepén az Újtelepi Gépüzemben. Apró Antal megbí zásából Sándor Teofil mint kormány megbízott jelent meg Tatabányán, hogy a munkásokat a munka felvételére agitálja. Az Újtelepi Gépüzembe is elment. Amikor megtudták, hogy a kormány megbízottja, s Apró Antal írta alá a meg57
bízólevelet, felháborodva utasították ki az üzem területéről. Magyar Gyula üzemvezető-helyettes a kiutasító szavak mellett szemléltető leckét is adott a kormány megbízottjának. A csap alá tartott egy poharat, s lassan engedte bele a vizet. Amikor megtelt a pohár, így szólt: "Lassan telt meg a pohár, de egyszer csak kicsordult, és a nép felkelt. Elég volt ebből a rendszerből. Kádárnak is csak akkor bocsátunk meg, ha ide eljön, letérdepel elénk és úgy kér bocsánatot tő lünk... Nem kell nekünk ide semmiféle budapesti kiküldött. A nép tudja, hogy mit csinál." 1 0 1 Megtörtént, hogy a sztrájkoló munkások utcai csoportosulása spontán mó don népgyűléssé alakult át. Az újvárosi sztrájkoló munkások egyik gyülekező helye a vasútállomással szembeni sarki kocsma környéke volt. November 14-én dél felé két oroszt tiszt jelent meg a munkások között Tóth József ezredes és Bódy János őrnagy kíséretében. Először az egyik orosz tiszt tartott beszédet, utána Bódy őrnagy beszélt. A munka felvételére agitátak, de a tömeg zúgolódá sa beléjük fojtotta a szót. A munkások elmondták, hogy ők dolgozni fognak, de csak akkor, ha az oroszok kivonulnak, Nagy Imre lesz a miniszterelnök, s elis merik Magyarország függetlenségét és semlegességét. A tömeg egyre nőtt, s a forradalmi hangulat fokozódott. Az orosz tisztek látva küldetésük kudarcát, jónak látták minél előbb eltávozni a páncélautóval. Tóth ezredes még maradt, hogy csendesítse a feldühödött embereket, de az ő szava is gyenge volt. 102
TÁRGYALÁS HELYETT TERROR A kormány és a Tatabányai Központi Munkástanács tárgyalásai nem vezet tek eredményre. Kádár János látogatása után sem nőtt a termelés, sőt ismét teljes munkabeszüntetésre kellett számítani, mert a karhatalom leváltása ügyé ben semmi nem történt. A pártbizottság és a munkástanács ebben a kérdésben végképp nem tudott dűlőre jutni. A párt vezetői ragaszkodtak a funkcionáriu sokból és kommunista káderekből verbuvált fegyveres osztaghoz, amelyet Kindl József a Nagybudapesti Munkástanács utolsó gyűlésén "az MSZMP védő hadseregének" nevezett. A pufajkások sem voltak hajlandók letenni a fegyvert, hiszen hatalmukat, pozíciójukat akarták visszaszerezni. Ugyanakkor a munká sok követelték, hogy a karhatalomba a munkástanácsok által kijelölt személyek kerüljenek. Erről határozatot is hoztak, de annak megvalósítására nem kerülhe tett sor. Ebben a kérdésben is az üzemek dolgozói voltak a kezdeményezők. Molnár István, a XV-ös akna vájára a bíróság előtt minden vádpontot tagadott, de azt elismerte, hogy követelte a karhatalom feloszlatását. Így folytatta vallo mását: "És mondtam azt, is hogy addig nem dolgozunk, amíg a pufajkások helyébe a mi embereinket nem teszik. Megjegyezni kívánom, hogy ezt nemcsak 103 én követelem, hanem az ott dolgozó hatszáz ember is." A kormányt nyugtalanította a kérdés megoldatlansága, hiszen tapasz talhatta Kádár János, hogy abban az időben leginkább ez akadályozta a terme58
lést. Az indulatokat a karhatalom leváltásával lehetett volna mérsékelni. A kor mányfői látogatás után Apró Antal K. vonalon hívta Solymos Mihályt ebben az ügyben. A hadsereg főparancsnoka pedig azt válaszolta Baranya ezredesnek, hogy hozzájárul a tatabányai karhatalom átalakításához, ha a pártbizottság is beleegyezik. Solymos tudhatta, hogy a pártbizottság nem egyezik bele. Kőrösi György rendőr ezredes tanúvallomásában a következőket mondta: "November végén voltam Tatabányán. Solymossal a karhatalom és a termelés kérdéséről beszéltem. Ott megmondták, hogy a karhatalomból senki nem kerül ki." No vember 5-én a pártbizottságon tárgyalt Solymos erről a kérdésről. Javasolta, hogy a tiszti iskola hallgatóiból állítsák össze a karhatalmat. A pártbizottság ebbe sem egyezett bele. Tolmácsi Ferenc tanúvallomásában röviden így számolt be az esetről: "Húsz-huszonöt embert akartak a karhatalomból leszerelni. Nem mentünk bele. Solymos annyit mondott, miért vagyunk merevek." A központi munkástanács megalakulásakor még nem volt szó az egész kar hatalom leváltásáról, csak a "Rákosi-Gerő-klikk embereinek" eltávolításáról. December elején azonban a munkások már nem akartak alkudozni. Beer őr nagy és Baranya ezredes a karhatalmistákkal kimentek az üzemekhez, hogy a dolgozók szemtől szembe mondják el kifogásaikat. A XI-es aknáról heten voltak a karhatalomban. Egyikkel szemben sem mondtak személyes kifogást, hanem az egész karhatalom leszerelését követelték. A kialakult hangulatot Beer János így jellemezte: "Tartottam a felzaklatott tömegtől, mert nálunk nem volt fegy ver. Siettünk eltávozni az üzemből." 1 0 4 December 6-án ismét leállt a munka. A tröszt épülete előtt nagy tömeg verő dött össze. Elterjedt a hír, hogy előző nap a minisztériumban öt mérnököt latartóztattak. Köztük volt Esztó Zoltán testvére és Láng főmérnök, az oroszlányiak igazgatójelöltje. A tömeg követelte szabadon bocsátásukat. A sztrájk és tüntetés másik oka az volt, hogy a munkástanács intézőbizottsága nem ért el eredményt a karhatalom kérdésében. Amíg a tüntetés tartott, telefonon értesítették Solymost, hogy Pestről megérkezett egy Szilágyi nevű tiszt, s új karhatalmat akar szervezni. Ám ez a mai nap is eredménytelen tárgyalásokkal telt el. Ezért más nap a bányászok tüntetést szerveztek a városi pártbizottság előtt. Az egymástól eltérő tanúvallomásokból nem lehetett pontosan megállapíta ni, hogy honnan indult el a tüntetés, kik voltak a kezdeményezők és a szerve zők. Volt, aki a VIII-as és a XI-es aknát nevezte meg kiindulópontnak, más viszont a XII-es és a XV-ös aknát. A XI-es akna munkástanácsának elnöke a reggeli röpgyűlésen ellenezte a felvonulást, mondván, hogy a tömegbe lőhet nek. Egységes felvonulás nem is volt. Kisebb-nagyobb csoportok keresték fel a bányaüzemeket és a legényszállókat. Tájékoztatták a dolgozókat a tüntetés he lyéről, céljáról. Így toborozták a tüntetőket. Amikor a központi munkástanács tudomást szerzett a tüntetés szervezéséről, a Bányászrádióban felhívást olvas tak fel, amelyben nyugalomra intették a tömeget. A déli órákra 300-400 ember gyűlt össze a városi pártbizottság előtt. A karhatalmat 10 óra tájban riadóztat ták, s 12 órakor 33 karhatalmista érkezett a pártházhoz. Megszervezték a védel59
met. Belülről figyelték a tömeget az ott tartózkodó pártfunkcionáriusokkal együtt. Az egyik karhatalmista elmondta, hogy ő a pártház hátulsó részét biz tosította délután négy óráig. Négy óra után látta, hogy köveket dobálnak a tömegből. Egy másik pufajkás arról beszélt, hogy a pártházból látta az egyik vádlottat, amint a zászlótartó oszlopon állt, s onnan kiabálta, hogy "gyertek ki pufajkások", majd így folytatta vallomását: "Én akkor a vádlottat célba is vet tem az ablakon keresztül. Pécskai János akadályozott meg a lövésben." Beer János szerint a pártház dobálása fél hatkor kezdődött, és körülbelül háromne gyed óráig tartott. "Akkor határoztuk el, hogy lövünk" - mondta a pufajkások parancsnoka. 1 0 5 Négy óráig a tömeg viszonylag nyugodt és türelmes volt. Időnként kiabál ták, hogy a pufajkások jöjjenek ki és adják át a fegyvert. Az épületet kívülről egy szovjet tank és a tatai Dózsa Lövész és Páncélos Tiszti Iskolából odavezé nyelt tisztek csoportja biztosította. Hogy az épületben milyen volt a hangulat, azt Havasi Ferenc jelentése jól jellemzi: "A párt székházát három-négyszáz fő nyi tömeg zárta körül, és a «váltsák le a karhatalmat»! jelszót kiabálták. Sok köztük az idegen arc... A házon belül a magyar katonai karhatalom helyezkedik el, a ház előtt ugyancsak a magyar és szovjet karhatalom... Attól félünk, hogy megismétlődik a Budapest Köztársaság téri eset." 1 0 6 A szovjet tank megjelenése a tömeg felháborodását váltotta ki. Egy személy gépkocsit toltak eléje, hogy ne tudjon a bejárathoz menni, de a tank eltaposta a gépkocsit. Közben folyt az alkudozás. Többször megígérték, hogy a pufajkások elvonulnak, de az ígéretet nem követte tett. Az alkudozás célja az időhúzás lehetett. Azt remélték, hogy a tömeg előbb-utóbb eloszlik. Amikor látták, hogy ez nem következik be, sőt a tömeg fenyegetése egyre veszélyessebb - a kaput kezdték rugdalni, az MSZMP táblát leverték s köveket dobáltak -, akkor hatá rozták el, hogy lőnek. Először riasztólövéseket adtak le az ablakokon keresztül, majd lövöldözve kitörtek az épületből. A tatai tisztek meglepődve nézték a fejleményeket. Nem avatkoztak közbe, sőt távozni akartak. Nem ismerték a helyi körülményeket, s kezdetben azt hitték hogy a karhatalmisták valóban eleget akarnak tenni a tömeg követelésének. A helyszínre érkező Kőrösi György rendőr ezredes gyávának nevezte őket. A tatabányai karhatalom és a pártbizottság elérte célját. A tömeg eloszlott. Híresztelték, hogy halottak is voltak, s állítólag a kórházból néhány sebesültet elhurcoltak a karhatalmisták. Berki Mihály a pufajkásokról szóló írásában azt állította, hogy a tatabányai sortűz következtében hatan meghaltak Ezeket a feltételezéseket azonban sem a tényfeltáró vizsgálat, sem a bűnügyi nyomozás nem tudta eddig bizonyítani. A hivatalos közlemény szerint: "haláleset nem történt. A kórház sebészeti osztályán tizenkét könnyen sebesült személyt bekö töztek, s ezek azonnal hazatértek. Hat sérült a kórházban fekszik: Takács József, Ruzsa István, Bobek János, Steiner Béla, Dobos István és Horváth István". Este 9 és 10 óra között tiszti gyűlés volt, amelyen Kőrösi György bejelentette, hogy egyesített karhatalmat szerveznek, de erre nem került sor. 60
A karhatalmisták nem elégedtek meg a tömeg feloszlatásával. Hogy az újabb tüntetésnek elejét vegyék, az embereket megfélemlítsék, hozzákezdtek a "gya nús" személyek letartóztatásához. Beer János erről így beszél: "Mi akiről tud juk, hogy uszított, saját felelősségünkre letartóztattuk akkor éjjel. A rendőrség erre nem volt hajlandó." 1 0 7 A letartóztatottak számát nem lehet pontosan meg állapítani. A megyei Hírlap közleményében csak néhány nevet említ: "Decem ber 7-én a tatabányai városi pártbizottság épülete előtt lezajlott események so rán a karhatalmi alakulat több személyt őrizetbe vett. Többek között őrizetbe vették Havencsák István XI-es aknai, Juhász István XII-es aknai dolgozót akik a munkástanács tagjai és Süttő Jánost, a bányagarázs menetirányítóját... A Tata bányai Szénbányászati Tröszt Központi Munkástanácsának kérésére többek ügyét a megyei karhatalmi parancsnokság soron kívül kivizsgálta, és 8-án sza badlábra helyezte őket." 1 0 8 Kőrösi György rendőr ezredes a letartóztatottak egy csoportját magával vitte Budapestre. A bírósági tárgyaláson csak pár emberre emlékezett az ezredes: "Én pár embert magammal vittem Pestre, köztük volt a busz vezetője, valami Vizi, csupán ezt kérték tőlem, hogy szabadítsuk ki, mert ez a termelésre hatás sal van. Későbbiek során Vizit ki is szabadítottuk, s a termelés meg is indult." 1 0 9 A "pár" szó ebben az esetben harmincat jelentett, ugyanis a tröszt központi munkástanácsának küldött értesítésében harminc név szerepel. Az értesítés kel te december 13. Ekkorra az ügyészségi kivizsgálás után huszonöt embert már szabadlábra helyeztek, s csak öten maradtak őrizetben további kivizsgálás vé gett. A munkástanácsot és a lakosságot egyaránt nyugtalanította a letartóztatot tak sorsa. Az emberek elhurcolása rossz hatással volt a város közhangulatára, s a termelés megindítását is akadályozta. Ezért is kérték Vizi Ferenc szabadon bocsátását. Ő ugyanis a MÁVAUT Munkástanácsának az elnöke volt, s ha nem engedik szabadon, az autóbuszok nem indulnak, s akkor a termelés is áll. A megyei lap tudósítása szerint Vizit azért engedték szabadon, "mert a tények azt igazolták, hogy ártatlanul került a letartóztatottak közé". Ezt elfogadva azon ban ebben az esetben Kőrösi ezredesnek is igazat adhatunk... A megyei Hírlapban közölt nevek nem szerepelnek az említett névsorban. Nyilván azért, mert őket nem szállították Budapestre. S hogy hányan voltak még, akiket Tatabányán tartottak fogva, arra nincs adtunk. A letartóztatottak többsége fiatal volt. A névsorban a nevek mellett az életkort is feltüntették. Ebből megállapítható, hogy a fővárosba szállított, őrizetbe vett személyek átla gos életkora 24 év, de voltak köztük 14-15 éves gyerekek is, és minden ötödik letartóztatott kiskorú volt. A letartóztatások híre gyorsan elterjedt a városban megtoldva azzal, hogy az elhurcolt fiatalokat a Szovjetunióba deportálják. Lados István VI-os telepi lakos elhatározta, hogy a lakótelep védelmére őrséget szervez. Nem engednek onnan senkit elhurcolni, a karhatalmistákat és a szovjet katonákat nem engedik be a telepre. Pendl Józseffel együtt utcáról utcára járva megbeszélték a lakókkal, 61
hogy hogyan védhetnék meg önmagukat. Lados azt javasolta, hogy csákány, balta, fokos vagy bot legyen a fegyverük. Azzal álljanak ki őrségbe. Négy-négy házból egy-két ember felváltva tartózkodjon az utcán hajnalig, s ha a karhata lom tagjai vagy a szovjet katonák be akarnak menni az utcába, lármázzák fel az alvókat. Az utcán összegyült tömeg meg tudja akadályozni, hogy bárkit elhur coljanak. A telep lakóinak túlnyomó többsége vállalta az őrséget. Ez azt jelenti, hogy több ezer ember megmozdulásáról volt szó. A szervezkedést a rendőrségen is bejelentette Pendl József feltételezve, hogy a rendőrök a lakosság mellett állnak. A lakosság önvédelmi szervezkedése azért okozott bosszúságot a pártnak és a karhatalomnak, mert ez egyben a sztrájk folytatását és a kormánnyal szembeni ellenállás kifejezését is jelentette. Amikor megkérdezték Pendltől, hogy megy-e dolgozni, kijelentette: "A Kádár-kor mánynak egy csille szenet sem fog kihozni, mert ha a gyermekei felnőnek, a szemére vetik, hogy sztrájktörő volt." (Az akkor 43 éves csillés öt gyermeket nevelt.) A karhatalom mindent elkövetett, hogy felszámolja a VI-os telepi őrséget. A lakók közül többen úgy látták, hogy bottal, baltával nem tudják magukat meg védeni, ezért előkerültek az elrejtett fegyverek. December 8-án, amikor a karhatalmisták egy teherautóval áthaladtak a telepen, két helyen is rájuk lőttek, s ők viszonozták a tüzet. Legközelebb páncélautóval, szovjet katonákkal együtt tér tek vissza. Erre is rálőttek, s az egyik szovjet tiszt megsebesült. A bizalmatlan ság lehetett az oka annak, hogy az ügyeletes orvos gépkocsijának gumiabron csát is átlőtték A lövöldözések következtében egy asszony meghalt, többen megsebesültek. A karhatalom megyei parancsnoka és Lados István között tárgyalás kezdő dött. A megbeszélés részleteit nem ismerjük, csak azt tudjuk, hogy eredményte lenül végződött, s december 10-én a karhatalmisták utolsó rohamra indultak a VI-os telep ellen. Az őrséget felszámolták, házkutásokat tartottak, s a fegyvere ket összeszedték. Később az őrség legaktívabb tagjai közül huszonöt embert állítottak bíróság elé. Átlagos életkoruk 26 év, de fiatalkorúak is voltak közöt tük. Büntetésük összesen több mint 90 év börtön, teljes vagy részleges va gyonelkobzás s néhány esetben Tatabánya területéről való kitiltás. Lados Ist vánnak, az őrség szervezőjének fegyvere sem volt. Fegyvertelenül akart véde kezni a fegyveres karhatalommal szemben. Személyével kapcsolatban a bírósá gi ténymegállapítás a következőket tartalmazza: "Munkáját kiválóan végezte, sztahanovista oklevelet kapott, elnyerte a Tatabánya második vájára címet, a XIII-as akna első vájára lett. Megkapta az élmunkás, a kiváló bányász, a szakma kiváló dolgozója címet és a Munka Érdemrend arany fokozatát... 1957 április 4-re, május 1-jére kiírt munkaversenyt ő szervezte meg, és a munkában első helyen állott." 1958-ban pedig 10 év börtönbüntetésre, teljes vagyonelkobzásra ítélték, és Tatabánya területéről 3 évre kitiltották. A szigorú ítéletet így indokol ták: "Ebben az időben az államrend egyetlen hatásos védelmezője a karhatalom volt. A vádlottak által szervezett fegyveres szervezkedés elsősorban ezen intéz62
mény ellen irányult. Ezzel gyengítették a kibontakozó konszolidációt... Emeli a társadalmi veszélyességet, hogy akkor követték el a cselekményt, amikor az ellenforradalom fegyveres erejét már leverték, és újabb akciójukkal Tatabányán újabb fegyveres harc kezdődött. Példájukon felbuzdulva másutt is fegyveres harcot provokálhattak." 110 Amikor a VI-os telepi őrséget felszámolták, még egy kisebb fegyveres cso port szervezkedett Tatabányán, az úgynevezett Mazalin-csoport. Szervezője Kovács István 44 éves szállítócsillés volt. A forradalom első napjaiban ismerke dett meg Mazalinnal a városi Forradalmi Munkás és Katona Tanácsban. No vember 4. után Kovács ismét felkereste Mazalin Györgyöt, s elmondta, hogy nála az emberek összegyűlnek, s a karhatalom leszereléséről beszélnek. Mazalin vállalta az eszmei irányítást, s lakását a csoport rendelkezésére bocsátotta öszszejövetelek céljára. Felvették a kapcsolatot a szári György Andrással, aki azzal dicsekedett, hogy neki is van egy fegyveres csoportja. Száznál többen vannak, s tankot is szereztek. A bírósági tárgyaláson kiderült, hogy ez afféle Háry János beszéd volt, de az emberek képzeletére hatott, s a reményt erősítette. Ilyen szerepe lehetett Kovács István meséjének is arról, hogy Maiéter Pállal találko zott. Olyan embereket szerveztek be a csoportba, akik a forradalom napjainban exponálták magukat. A letartóztatottak között volt négy pedagógus, kilenc bá nyász, két segédmunkás, egy művezető és egy gépészmérnök. Életkorukat te kintve pedig 18 évestől 55 évesig minden korosztály képviselve volt a csoport ban. Feladatukat abban határozták meg, hogy rendszeresen találkoznak, tájé koztatják egymást, röpcédulákat írnak, terjesztenek, követelik a karhatalom le szerelését, a sztrájk folytatását, és fegyveres szolgálatra felkészülve várják a "márciusi újrakezdést". Március semmi jóval nem bíztatott, mégis országszerte emlegették inkább fanyar humorral, mint komoly szándékkal a MUK jelszót. December közepén a karhatalom már tudott a csoportról. Amikor a letartóz tatásokról nyilatkozott a karhatalmi parancsnokság, megállapították: "Tudomá sunk van arról, hogy egy kisebb csoport ellenforradalmi tevékenységet fejt ki a városban... Tudomásunk van arról is, hogy sokuknál van még kint fegyver, juttassák el a karhatalomhoz." 1 1 1 Várható volt, hogy a házkutatások és letartóztatások folytatódnak. Mazalin Györgyöt is letartóztatták december 8-án. A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa előtt így beszélt erről a Győr Megyei Népbíróság által első fokon halál ra ítélt vádlott: "A pártház megtámadását követő napon, mikor Alsógalláról hazafelé mentem, letartóztattak. Egy karhatalmista vitt be a karhatalom épüle tébe, ahol Nedermann és egy Bell (Beer?) nevű tiszt hallgatott ki. Kihallgatás után azzal engedtek szabadon, hogy tudjam meg, kinél milyen mennyiségű fegyver van, és mi a szervezkedők célja." Azt sejteni lehet, és a vádlott társai is elmondták, hogy Mazalint megverték, megfélemlítették, utána kétszer szaba don engedték, s közben társait sorra letartóztatták. Mazalin folytatta a szervez kedést. Bátori Pált 1957 januárjában, második kiszabadulását követően vonta be
63
csoportjába. A fegyveres szervezkedésért mondták ki rá 1957. november 21-én a halálos ítéletet, amelynek hat több mint egy évig tartott, s csak 1958 végén a Legfelsőbb Bíróságon tartott elkülönített zárt tárgyaláson változtatták át azt három évi börtönbüntetésre. 112 A december 7-i tatabányai tüntetés és a VI-os telepi önvédelmi szervezkedés idején Budapesten jelentős események történtek. December 8-án tartotta utolsó ülését a Nagy-Budapesti Munkástanács. Előző nap még a kormánnyal tárgyal tak. Az egyik résztvevő ezt a tárgyalást így jellemezte: "Részt vettem a tegnapi kormánytárgyaláson. Ez nem tárgyalás volt, hanem leült hozzánk Marosán és Kádár, és beszédet tartottak. Kimutatták a beszéd stílusával, is, hogy az erőszak politikájával fogják megoldani a kérdést. És kijelentették, hogy Tatán (Tatabá nyán!) ropogni fognak a géppuskák." 1 1 3 A Nagy-Budapesti Munkástanács december 8-i ülésén értesültek a résztve vők a Salgótarjánban aznap történt tragikus eseményről. Az elhurcoltak szaba don bocsátását követelő tüntetők közé lőttek a karhatalmisták, s a sortűznek száznál több halálos áldozata lett. A nógrádi küldött drámai szavakkal jelle mezte helyzetüket: "Ahogy minket üldöznek, azt nem tudják Tatabányán, Pé csett, a Dunántúlon. Nógrádban szétverték a munkásbizottságot. Nógrád me gyében egy tiszti különítmény garázdálkodik." 114 Tatabányáról Kindl József vett részt az ülésen. Megbízólevél nélkül a dorogi küldöttséghez csatlakozva magánemberként ment el, de szót kért, s felszólalá sában a tatabányai helyzetet jellemezte. Beszélt a karhatalomról, a tüntetések ről, a sztrájkról és a letartóztatásokról. "Lehet-e csodálni, hogy mi sztrájkolunk? - tette fel a kérdést. - ...Nem engedhetjük, hogy minket, amikor fegyver nélkül odaállunk, lelövöldözzenek. Az éjszaka vittek el embereket Tatabányáról. A sztrájk fegyverével harcolnunk kell." 1 1 5 A Budapesti Központi Munkástanács 48 órás országos sztrájkot hirdetett. A felhívást a küldöttek vitték szét az üzemekbe, s megjelentették az Október Hu szonharmadika című lapban is. Ugyanitt jelent meg a kormány döntése a köz ponti munkástanács feloszlatásáról. Ezután csak az üzemi munkástanácsokat tekintették törvényesnek. A kormány határozatának szigorú intézkedésekkel, tömeges letartóztatásokkal igyekeztek érvényt szerezni, megszegve ezzel ko rábbi ígéretüket, miszerint "a kormány nem tűri meg, hogy a dolgozókat bármi ürügy alapján üldözzék azért, mert a legutóbbi idők eseményeiben részt vet tek". 1 1 6 Elrendelték a rögtönbíráskodást, a gyülekezési tilalmat, bevezették a közbiztonsági őrizetet vagyis az internálást. Az erőszak minden eszközét fel használva igyekeztek hatalmukat megszilárdítani. A 48 órás sztrájkra szóló felhívásról a Tatabányai Központi Munkástanács egyrészt Kindl József beszámolójában értesült, másrészt telefonhívásra a vas útállomásra ment Esztó Zoltán és Solymos Mihály, s ott közölték velük a buda pesti döntést. Solymos és Esztó között vita volt a sztrájkról. Esztó értesíteni akarta a MÁVAUT-ot, de erről lebeszélték. Végül a vita után a munka felvéte-
64
lére, illetve folytatására szólították fel a dolgozókat. Nyilvánvaló volt azonban, hogy ennek nem lesz foganatja.117 December 11-én került sor a Tatabányai Központi Munkástanács 15 tagú végleges elnökségének megválasztására. Solymost is beválasztották az elnök ségbe, de az elnök Felső József VI-os aknai vájár lett, a titkár Esztó Zoltán maradt. Kindl Józsefet először kihagyták, de a XI-es akna nyomására jelölni kellett, így tagja lett az elnökségnek, de másnap a Bányászrádióban bejelentette lemondását. Megkezdődtek az önkéntes vagy kényszerű gyónások, önkritikák. Kindl súlyos hibájának ismerte el, hogy részt vett a Nagy-Budapesti Munkásta nács december 8-i ülésén, s hírt hozott a sztrájkra szólító felhívásról. "Igen komoly hibám volt, hogy ezt az egész eseményt a karhatalomnak nem jelentet tem" -vallotta rádiónyilatkozatában, amelyet így fejezett be: "Méltatlan vagyok a munkások ügyének képviselésére, és szeretném súlyos hibámat becsületes munkával pótolni a bányában. Ezt a nyilatkozatomat minden kényszerítő esz köz nélkül tettem." 1 1 8 Az utolsó mondat ellenére a nyilatkozatból arra lehet következtetni, hogy a karhatalomnak köze lehetett az "önkritikához" és a le mondáshoz. Mindenesetre a bíróság enyhítő körülménynek tekintette. Eljött az ideje annak is, hogy a forradalom napjaiban állásukból leváltott, szabadságolt vagy a munkahelyükről kitiltott kommunista funkcionáriusok, káderek vezető beosztásukba visszakerüljenek, s ezzel a forradalom előtti rend szer restaurálása befejeződjön. Kovács István, az alumíniumkohó párttitkára megelégedéssel számolhatott be arról, hogy "december 10. körül visszakerülhe tett a párttitkárságba, s a párttól kapta a fizetését". Pedig Kádár november 30-án Tatabányán még arról beszélt, hogy a funkcionáriusoknak is úgy kell dolgozni, mint a többi munkásnak, s a funkciókkal járó feladatokat csak a mun kaidő után végezhetik. Ezt a kijelentést elég hamar elfelejtették.119 Ugyanakkor azokat a vezetőket, akik a forradalmi bizottsággal, a munkástanáccsal szimpati záltak, a követelésekkel egyetértettek, a konszolidáció idején vezetésre alkal matlannak találták és eltávolították. Ilyen igazgató volt a XV-ös aknán Csánitz József, akit azzal az indokkal váltottak le, hogy "az ellenforradom uszályába 120 került, és egyetértett Sárosival és Molnárral", a munkástanács tagjaival. A személyi kérdések sorában kiemelkedő figyelmet érdemel Gál István trösztigazgató ügye. Mint már szó volt róla, november l-jén hagyta el Tatabá nyát az igazgató, s véglegesen december 27-én tért visssza. A bányászok között Gál-ellenes hangulat volt. A termelés erőltetett ütemű növelését ők szenvedték meg. A mérnökök elismerték Gál kereskedői érzékét - kereskedősegédnek is nevezték -, de nem tartották jó szakembernek, ezért ők sem kívánták, hogy visszatérjen. Hibájául rótták fel azt is, hogy egy klikkel vette magát körül. Olyan emberek befolyása alá került, akik csak üzletet láttak a bányában, anyagi érdekeik diktálták a termelés tempóját, s a jövőre nem gondoltak. Rablógazdál kodást folytattak. Solymos jegyezte meg egyik vallomásában: "Ha vitám volt Gál igazgatóval, az a bányamunka körül volt. Például a rohammunka. Egyes személyeknek csak anyagi érdekük fűződött a bányához." Becker Ferenc főmér65
nök szerint nem Gál személyével szemben volt kifogás, hanem a környezetével szemben. A "klikk- uralom" sokszor kirívó igazságtalanságokhoz vezetett. A központi munkástanács egyik ülésén foglalkoztak ezzel a kérdéssel, s úgy határoztak, hogy Gál Istvánt felmentik az igazgatói állásból. Ezt a döntést a minisztériummal is közölték. Két dolgozó vitte a levelet a miniszterhez. Czottner közölte velük: "Menjenek csak vissza, Gál marad az igazgató." December közepén Gál meg is jelent Tatabányán, s a munkástanács intézőbizottságának bejelentette: Czottner küldte, hogy foglalja el a helyét. Solymos a munkástanács nevében közölte, hogy visszatérése nem kívánatos. Erre Gál azt válaszolta, hogy nem is vállalja az igazgatói állást bizalom hiányában ilyen nehéz idő ben. 1 2 1 Azt már tudjuk Gál tanúvallomásából, hogy december 27-én, amikor ismét visszatért, még mindig ellenállással találkozott, a hatalom azonban már elég erős volt, hogy megtörje az ellenállást. A forradalom vezetőit, köztük Soly mos Mihályt, Esztó Zoltánt, Klébert Mártont, Molnár István, Tima Endrét letar tóztatták. Figyelmeztetés volt ez mindenki számára: a diktatúra ismét működik, s előbb-utóbb visszaáll a forradalom előtti rend.
A MEGTORLÁS Egyszer majd meg kell írni a megtorlás részletes történetét. Át kell tanul mányozni a bírósági perek teljes iratanyagát. Az elítéltekről és az ítéletekről pontos kimutatást lehet készíteni kitartó, türelmes kutatómunkával. E tanul mányban egyéb források mellett nyocvan tatabányai elítélt periratai szolgáltak bizonyítékul, de tudni kell, hogy ennél is több embert ítéltek el forradalmi cselekmények, illetve magatartás miatt a város polgárai közül. Még többen le hettek azok, akiket ítélet nélkül hosszabb-rövidebb ideig közbiztonsági őrizet ben tartottak, s azoknak a számát meg sem lehet becsülni, akiket megbélyegzés sel, megalázással, mellőzéssel büntettek csak azért mert, egyetértettek a forra dalom céljaival, netán lelkesedtek a forradalmi változásokért, esetleg részt vet tek valamilyen megmozdulásban, s a forradalom leverése után nem voltak haj landók nyilvános önkritikát gyakorolni. Ezek az emberek akármilyen jó munkát végeztek is, mindig az utolsó sorba kerültek azok közé, akiknek nem jár köszö net, elismerés, jutalom, kitüntetés. A legmegalázóbb büntetés azokat sújtotta, akik nem végezhettek képzettségüknek, képességüknek, hivatásuknak megfele lő munkát. A Legfelsőbb Bíróság is elismerte, hogy "Tatabányán erőszakos cselekmé nyek nem történtek" a forradalom napjaiban. Akkor miért volt ez a mérhetetlen megtorlás? Kik voltak a feljelentők, és mi volt a vád? Elég egy mondatot idézni egy bírósági gyakornok visszaemlékezéseiből: "Eveket osztottak ki csak azért mert valakiről valaki azt állította, hogy jelszavakat kiabált, vagy csupán hango san elégedetlenkedett." 122 A feljelentők általában azok a kommunista funkcio náriusok, középkáderek voltak, akik a forradalom idején elvesztették állásukat. 66
Miután visszatértek, hatalmukban állt, hogy elégtételt szerezzenek. Az MSZMP nemcsak támogatta, hanem bíztatta is őket. Kádár János 1957. márciusi moszk vai tárgyalása után a hatalmukban megerősített pártvezetők fokozták a terrort. Az MSZMP Intéző Bizottsága 1957. április 2-án a következő határozatot fogadta el: "Az Intéző Bizottság szükségesnek tartja az ellenforradalom maradványai nak komolyabb és gyorsabb felszámolását. Megbízza Münnich és Biszku elvtár sakat, hogy a népbírósági törvény, illetve a meglévő büntető szerveink segítsé gével jelentős felelősségre vonásokat eszközöljenek sajtónyilvánosság nélkül." Biszku Béla belügyminiszter rendelete az igazságügyi szervek működésével kapcsolatban előírja, hogy "mind a vádirat, mind az ítélet tükrözze a prole tárdiktatúra elnyomó funkcióját" az ellenforradalmárokkal szemben. Emlékeztetnek ezek a határozatok Havasi Ferenc beszámolójára, amelyet, e tanulmány bevezető részében már idéztünk. A megyei pártvezető nagyobb szi gort követelt az ügyészségektől és bíróságoktól, s bírálta a rendőrséget is: "A rendőrségi szervek «levizsgáztak», nem működtek megfelelően az ellenforra dom alatt... átadták a fegyvert az ellenforradalmi erőknek... több esetben maguk is a felkelők közé álltak." Ezért az MSZMP helyi vezetői fontos feladatuknak tartották a rendőrség "politikai megerősítését szilárd kommunista elvtársak kal". 1 2 3 A rendőrség "gyengesége" miatt is fontos szerepe volt Tatabányán a karhatalomnak. 1956 végén azonban a karhatalom átadta a forradalommal kap csolatos ügyeket a politikai rendőrségnek. A megerősített rendőrség nyomozó osztálya igyekezett eleget tenni a diktatúra elvárásainak. Megtettek mindent, hogy az "ellenforradalmárokat rács mögé juttassák. Elég volt a szóbeszédre hivatkozni, hogy elrendeljék a nyomozást és az előzetes letartóztatást. Asztalos Jánosról a rendőr nyomozó tiszt a következő feljegyzést írta: "Tudomásomra jutott, hogy Asztalos János... állásából elbocsátott tanító 1956. október 26-át kö vetően mint ellenforradalmi propagandista támogatta az ellenforradalmat. Több ízben tett ellenséges megnyilatkozást, a Komárom megyei ellenforradalmi újságban bántó szövegű vezércikket írt, üldözte a párttagokat... A fentiek miatt javasolom ellene az eljárás megindítását." A feljegyzés kelte: 1957. május 28. Két nappal később határoztak a nyomozás elrendeléséről, június l-jén pedig letar tóztatták Asztalost. Előzőleg már három és fél hónapot közbiztonsági őrizetben töltött, miután állásából fegyelmi úton elbocsátották. 124 A mezőgazdasági cse léd gyermekéből lett tanító, újságíró bűne az volt, hogy a forradalom idején hitet tett a szabadság és a függetlenség mellett. Erről írt vezércikkeket a forra dalmi tanács lapjában. Büntetése egy év és hat hónap börtön. A megtorlás első lépése sok esetben a munkahelyi fegyelmi volt, amely álta lában elbocsátó határozattal végződött. Az MSZMP vezetői különösen nagy gondot fordítottak arra, hogy azokat a pedagógusokat, akik a forradalomban szerepet vállaltak, eltávolítsák az iskolákból. Felelősségre vonásukat a kommu nista pedagógusok is követelték. Létrehozták a városban a pedagógusok egysé ges pártalapszervezetét. Horváth Géza, Lengyel Géza, Nikodémusz Etelka, Nagy Lajos, Molnár Ilona és Salamon Hugóné részvételével 1957. március 5-én 67
megvitatták és elfogadták állásfoglalásukat, amelyben "elítélik a szocialista rend megdöntésére irányuló ellenforradalmi kísérletet, követelik az ellenforra dalom mellé álló pedagógusok felelősségre vonását". Elkötelezték magukat a marxista-leninista világnézet szerinti oktató-nevelő munka mellett, követelték a kötelező hitoktatás helyett a fakultatív vallásoktatás visszaállítását. Vallották, hogy a Szovjetunió segítsége szükségszerű volt, és a helyes viszony helyreállí tása érdekében javasolták az orosz nyelvoktatás újrakezdését. 125 A forradalom mellé állt pedagógusok felelősségre vonása megtörtént. Né met Ferenc felsőgallai születésű általános iskolai tanár, a Széchenyi István Álta lános Iskola igazgatóhelyettese nemzedékeket tanított szülőhelyén, munkájával és magatartásával kiérdemelte a szülők és a gyermekek tiszteletét, szeretetét, ó is az üldözöttek sorsára jutott annak ellenére, hogy a szülők kiálltak mellette, amikor ellenforradalmi magatartással vádolták. Először csak az igazgatóhelyet tesi beosztásából váltották le, majd az iskolából is elküldték, s pedagógusként sehol nem helyezkedhetett el. Csillés lett az egyik bányaüzemnél. Végül a ren dőrség letartoztatta. Amikor szabadlábra helyezték, akkor tudta meg, hogy egész családját ki akarták telepíteni Komárom megyéből. Súlyos bűncselek ményre kellene gondolnunk, pedig csak az volt a "bűne", hogy az egyik tante remben a tábláról nem töröltette le a sztrájkra szólító mondatot, az iskola faláról nem távolíttatta el a "ruszkik haza"! feliratot, továbbá a szakszervezeti válasz tás előtt a "párttag" szakszervezeti elnök ellen agitált, és részt vett a "párttag" igazgató eltávolítását indítványozó memorandum elkészítésében. "A megyei bíróság a vádlott személyét a társadalomra fokozottan veszélyesnek tartotta", a Legfelsőbb Bíróság viszont bűncselekmény hiánya miatt felmentette, miután hónapokat töltött börtönben. Kiszabadulása után sem térhetett vissza az iskolá ba. "Sajnos a legnagyobb büntetés azzal ért - írta fellebbezési folyamodványá ban -, hogy nem tudom folytatni a hivatásomat, amelyért éltem és becsületesen dolgoztam." 1 2 6 Akit egyszer az iskolából kitiltottak, a pedagóguspályáról elparancsoltak, az évek múlva is nehezen tudott visszakerülni, hogy hivatásának élhessen. Pauücs Tibor a Mazalin-csoport tagja volt. Bűnéül csak azt tudták felróni, hogy elmu lasztotta a feljelentési kötelezettséget, mégis két évi börtönre ítélték. Szabadulá sa után a Síkvölgyi Bányaüzemben dolgozott motorkezelőként. 1962-ben a vá rosi tanács elnöke engedélyezte, hogy ismét tanítson. Kérését az MSZMP városi bizottsága is támogatta. Szükség volt azonban a minisztérium fellebviteli bizott ságának engedélyére, amit csak akkor kaphatott meg ha az Elnöki Tanács fel menti a büntetett előéletéhez fűződő joghátrányok alól. Megírta hát a kérvényt az Elnöki Tanácsnak, de a Győri Népbíróság még ekkor is közbeszólt, nem javasolta a felmentést. 127 Paulics később mégis megkapta az engedélyt, s nyug díjba vonulásáig, 1992-ig taníthatott. Az érthető, hogy a forradalomért lelkesedő, abban szerepet vállaló pedagó gusok hatásától féltették a tanulóifjúságot, de arra nincs magyarázat, hogy a műszaki értelmiségiek szaktudását miért kellett parlagon hagyni politikai okok 68
miatt, jól képzett mérnököknek miért kellett segédmunkát végezni. Az alumíni umkohó két fiatal mérnökét, Greksa István vegyészmérnököt és Farkas Lajos kohómérnököt az üzemi munkástanácsban betöltött vezető szerepük miatt 1957. március 10-én közbiztonsági őrizetbe vette a politikai rendőrség. Elég sokáig tartott a közbiztonsági őrizet. Csak augusztus 12-én rendelték el a nyo mozást, s ezután előzetes letartóztatásban várták a tárgyalást. Farkas Lajossal kapcsolatban a rendőrség határozata megállapította, hogy a munkástanács tag jaként "funkcióját kihasználva izgatott a szovjet csapatok ellen. Izgatott továbbá a Kádár-kormány ellen, hangoztatta, hogy az nem törvényes kormány, nem független, hanem a Szovjetuniótól függ. Izgatott a párt ellen, s többpártrend szert követelt". A vádirat egy hónap múlva készült el, s "a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel" bűn tettét állapították meg. Ítéletet 1958. február 14-én hirdettek. Greksát egy év és tíz hónap, Farkast pedig egy év és három hónap börtönbüntetésre ítélték. Far kas Lajos 1958. május 16-án szabadult, de a büntetése folytatódott. 1963-ban az Elnöki Tanácshoz írt folyamodványában elpanaszolta, hogy szabadulása után a kohászatban még fizikai munkásként sem tudott elhelyezkedni. Nagytétényben a Metallochémia üzemében kapott fizikai munkát. 1958 decemberében Dunaúj városba a Vaskohászati Kemenceépítő Vállalathoz került ugyancsak fizikai dol gozóként. Jó munkáját elismerve a vállalat vezetősége 1960 márciusában műve zetővé nevezte ki. Sokoldalú munkájának eredményeit egy háromoldalas levél ben sorolták fel. Javaslatukra az esztergomi bíróság által megvont mérnöki dip lomát 1962-ben visszakapta, s azóta mérnökként dolgozhatott. Az Elnöki Ta nácstól azt kérte, hogy a büntetett előéletéhez fűződő hátrányos jogkövetkez mények alól mentesítsék. Erre azonban még öt évet kellett várnia. 1968-ban telt le a törvényben meghatározott tíz év várakozási idő, s akkor az esztergomi bíróság megadta a mentesítést. 128 Virágh Rudolf kohász ellen a hajsza azzal kezdődött, hogy 1957. május 3-án néhány kommunista feljelentette. Arra hivatkoztak, hogy Virágh már 1956. ok tóber 26. előtt összeírta azokat a párttagokat, akiknek az eltávolítását javasolta. A sztrájkra uszított, s a bányászokkal való szolidaritást hangoztatta. "Egy pilla natig sem ismerte el a szovjet haderő beavatkozásának jogosságát és a Munkás Paraszt kormányt." A vállalat vezetősége május 21-én elbocsátotta állásából, de Virágh Rudolf ebbe nem nyugodott bele. Fellebbezett. A Területi Egyeztető Bizottság helyt adott a fellebbezésnek, hatályon kívül helyezte a felmondó hatá rozatot, és "kötelezte a vállalatot, hogy nevezett dolgozóját korábbi munkahe lyén és munkakörében, korábbi illetménye változatlanul hagyása mellett to vábbra is alkalmazza": Az indoklás szerint a felmondás törvénysértő: "Nem vették figyelembe, hogy Virágh Rudolf 1948 májusától van az alumíniumkohó alkalmazásában... s elismert munkaerő... A vállalat elfogadható okot nem tudott felhozni egy személyi ellentéten kívül."
69
Az igazgató értesítette Virágh Rudolfot, hogy a TEB határozata alapján az üzem állományába visszaveszi, de mindjárt hozzátette, hogy az "ellenforrada lom" alatt tanúsított magatartása miatt fegyelmi eljárást indít ellene, s a fegyel mi eljárás lefolytatásáig az állásából felfüggeszti. A fegyelmi eljárás következ ménye újabb elbocsátás. Az indoklásban felsorolják Virágh "ellenforradalmi" kijelentéseit. Ezek a következők: "Addig, míg többpártrendszer nem lesz, hely telen lenne helyiséget adni a kommunistáknak. Le kell szögezni, hogy minden féle szervezkedés csak a munkaidő után történhet az üzemben. Sztrájkolni fo gunk, s meg kell nyerni a forradalmat." Szeptemberben, amikor az ügyész hall gatta ki Virágh Rudolfot, keserűen állapította meg: "Az igazamat keresve, mert sérelmesnek találtam az elbocsátásnak ezt a formáját, ügyemmel megfordultam minden fórumon, és ekkor kezdődött ellenem ez a hajsza, aminek következté ben a rendőrség letartóztatott." 129 Greksa István és társai perében mint III. ren dű vádlottat nyolc hónap börtönbüntetésre ítélték. Az erőltetett vádpontok között kabaréba illő nevetséges példa is előfordult. Németh Jenőről, a vízmű dolgozójáról már írtuk, hogy szenvedélyes fotós volt. Egyrészt azért került a vádlottak padjára, mert a forradalmi eseményekről ké szített képeket megmutatta munkatársainak, másrészt azt is bűnéül rótták fel, hogy politikai vicceket mesélt. Mint humort kedvelő ember elmesélte többek között azt a közismert viccet, hogy Budapesten 1956 októberében osztályharc volt, ugyanis a 7-8. osztályosok harcoltak a szovjet csapatok ellen. Ez komoly vádpontnak számított, pedig mint ahogy a vádlott a Legfelsőbb Bíróságon meg jegyezte "kabaré műsorokban sokkal erősebb kijelentések hangzanak el anélkül, hogy az előadó az elhangzott viccekért felelőssé lenne téve". Minden elképzel hető vádat fel akartak használni ellene miután azt nem tudták bizonyítani, hogy horthysta vezérkari tiszt lett volna, arra viszont volt bizonyíték, hogy az ötve nes években, amikor rakodómunkásként, segédmunkásként, építésvezetőként, csoportvezetőként dolgozott, jó munkáját több oklevéllel ismerték el. Egyik kér vényéből és a mellékelt dokumentumokból az tudható meg, hogy kommunista édesapja 1919-ben a párkányi csatában esett el. A Legfelsőbb Bíróság nem talál ta alaposnak a Legfőbb Ügyészség törvényességi óvását, miszerint a kiszabott ítélet törvénysértően enyhe. Megállapították, hogy "a vádlott nem ellensége, 130 hanem híve a népi demokráciának." Sok példát lehetne idézni arra, hogy általában a legjobb dogozók közül ke rültek ki azok, akiket forrdalmi tetteik és magatartásuk miatt meghurcoltak. Emlékezzünk Lados Istvánra, a többszörösen kitüntetett vájárra, akiről az előző fejezetben volt szó. Példája nem számít kivételnek. Kőrösi János életrajza és az építésvezető által róla írt jellemzés sem bizonyította a vádakat. A Legfelsőbb Bíróság az ítélet indoklásában megállapította, hogy "a vádlott mint kőműves az ellenforradalom előtt és után kiváló munkát végzett, sztahanovista oklevelet szerzett, s felettesei mindenkor meg voltak elégedve a magatartásával". Az építésvezető feljegyzése igazolta, hogy Kőrösi János az októberi események alatt gyakran a munkahelyén tartózkodott, "huligán" elemekkel szemben védte 70
a társadalmi tulajdont, s követelte a munka felvételét". Az egy év és két hónap börtönbüntetést nyolc hónapra enyhítették. 131 Gyakran a személyi ellentéteknek is szerepe volt a megtorlásban. Virágh Rudolf estében a Területi Egyeztető Bizottság határozatának indoklása úgy ér telmezhető, hogy az elbocsátás személyi ellentét miatt történt. Egyik vallomásá ban a vádlott is célzott erre, amikor azt mondta, hogy "Kovács, a párttitkár tudja, hogy miért történt így". Az Újtelepi Gépüzemben az MSZMP üzemi alapszervezete nevében írta alá a párttitkár a feljelentést a munkástanács tagjai - Kovács Imre, Füri András, Magyar Gyula - ellen. Ebben az üzemben a forra dalom idején a párttitkárt is beválasztották a munkástanácsba, de a népházi gyűlésen valaki kijelentette, hogy fizetett funkcionáriusokkal nem dolgoznak együtt, s ekkor néhányan eltávoztak a teremből. Ezt és általában a pártellenes hangulatot sérelmezhette Lunacsek István párttitkár és az alapszervezet, de ilyen indokkal a dolgozók többségét bíróság elé kellett volna állítani. A feljelen tésben arra hivatkoztak, hogy a nevezettek a sztrájk mellett és a Kádár-kor mány ellen izgattak. Az Esztergomi Megyei Bíróság 1957. október 2-án Kovács Imrét három év és hat hónap, Füri Andrást hat hónap, Magyar Gyulát egy év és hat hónap börtönre ítélte. Magyar Gyulával kapcsolatban a fellebbezési folya modvány felhívta a Legfelsőbb Bíróság figyelmét arra, hogy "a III. rendű vád lottal szemben megindult büntetőeljárás személyi intrika eredménye. Ezt az eljárást több ember, de elsősorban Lunacsek István személyi bosszúja eredmé nyezte". A Legfelsőbb Bíróság indoklásában pedig ez olvasható: "Az elsőfokú bíróság figyelembe vette, hogy Lunacsek István haragos viszonyban van a ter helttel." Az elsőfokú bíróság ítéletét jelentős mértékben enyhítették. Kovács Imre büntetését egy évre leszállították. Magyar Gyulát pedig izgatás vádjával ítélték el nyolc hónapra, de a börtönbüntetést három évi próbaidőre felfüggesz tették. Azt is megtudjuk a per irataiból, hogy Magyar Gyulát 1957. január 12-én még megerősítették üzemvezető-helyettesi beosztásában, de március 7-én be tegségére hivatkozva felmentették. 132 Előfordult, hogy az üzemben tartottak tanúkihallgatást. A XV-ös aknán 1957. május 31-én Molnár István vájár "ellenforradalmi" tevékenységével kap csolatban hallgattak ki néhány dolgozót. Molnár is megjegyezte a tárgyaláson: "Meggyőződésem, hogy ez az egész, csak személyi bosszú műve." Izgatás vád jával ítélték nyolc hónapra. Az ítélet indoklásában a bíróság megállapítja: "A vádlott nem ismerte el bűnösségét... azt adta elő, hogy az általa megtett kijelen tésekhez hasonlókért abban az időben a dolgozóknak mintegy nyolcvan száza lékát is bíróság elé lehetett volna állítani." 133 A bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe "büntetlen előéletét s a munkához való kiváló viszonyát". Sú lyosbító körülményt nem állapított meg. A Legfelsőbb Bíróság általában enyhítette a megyei bíróságok ítéletét. A XI-es akna munkástanácsának perében a megyei ügyész súlyosbításért fellebbe zett, de a Legfelsőbb Bíróság a védelem enyhítést kérő fellebbezését találta ala posnak, s a börtönbüntetéseket a következőképpen módosította: Mészáros Ist71
vánét két évről egy év és hat hónapra, Szabó Péterét egy évről tíz hónapra, Gertsmár Antalét, egy év és hat hónapról tíz hónapra, Kósa Istvánét egy év és nyolc hónapról egy évre, Balla Istvánét két évről egy évre. A büntetés enyhíté sének indokaként azt is megemlítik, hogy a "terheltek munkások, hosszú időn át bányászként dolgoztak.". 134 A tanulmányozott perek között kivételnek számított, ha a Legfelsőbb Bíró ság súlyosbította az ítéletet. Ez történt Horváth József, a megyei tanács forra dalmi munkástanácsa elnökének perében. Az elsőfokú ítélet két év börtön volt, s ezt három évre emelték, mert a munkástanács intézkedéseinek hatása az egész megyére kiterjedt. Társainak büntetése egy évtől két évig terjedő börtön. (Bár dos Lipót egy év és nyolc hónap, Ötvös József egy év, Rajz Zsigmond két év, Zajos Zoltán egy év és hat hónap, Moravcsik Vendel egy év és nyolc hónap, Schippert Ferenc egy év.) 1 3 5 A városi Forradalmi Munkás és Katona Tanács tagjai közül többen eltávoz tak az országból. Akik itthon maradtak, azokra súlyos ítélet várt. A Győri Me gyei Bíróság Népbírósági Tanácsa 1957. november 12-án Klébert Mártont tizen négy évi, Molnár Istvánt hétévi, Tima Endrét nyolcévi börtönre ítélte. Tima büntetését a Legfelsőbb Bíróság öt évre csökkentette. Ha az igazságot keressük, egy-egy életutat részletesebben is meg kell ismer nünk. Klébert Márton esetében azért is indokolt ez, mert a Forradalmi Munkás és Katona Tanács titkáraként a helyi események irányítója és szervezője volt. Ezt rótták fel búnéül. Bár a Legfelsőbb Bíróság megállapítása szerint "egyedül az a körülmény, hogy Klébert Márton az ellenforradalom időszaka alatt a tata bányai városi munkástanács titkára lett, bűnössége megállapítására nem szol gálhat", de a tevékenységét vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy "a vádlott szellemi irányítása alatt álló tatabányai munkástanács ...az ellenforrada lom fő szekértolója volt", hiszen kereste a kapcsolatot a Dunántúli Nemzeti Tanáccsal, követelte a szovjet csapatok kivonását, az ÁVH megszüntetését. Le hetne még sorolni a vádpontokat s az enyhítő körülményeket is. Klébert Már ton mindent elkövetett azért hogy erőszakos cselekmény ne történjen, vér ne folyjon a városban. Az enyhítő körülményeket azonban az "osztályellenség" esetében a bíróság nem mérlegelte. A MÁV-kalauz fiából lett fogorvos életútjában semmi nem bizonyítja, azt, hogy osztályellenség lett volna. Tizennégy éves, amikor édesapja 1926-ban meghal. Özvegy édesanyja kis nyugdíjából tarja el a családot. Az érettségizett fiatalember a gazdasági válság idején munkát sem kap, s az egyetemre sem gondolhat. Rövid időre az önkéntes katonai szolgálatot választja. Orvosi d i p lomát 1939-ben a pécsi orvostudományi egyetemen szerez. Első munkahelye a Fogászati Klinika, de közben a háborús években frontszolgálatra hívják be, majd a Rókus kórház sebészetén dolgozik. 1946-ban Szárra kerül. Néhány hó napos magánpraxis után bányakörszeti orvos. 1949-ben kerül Tatabányára ren delőintézeti fogszakorvosnak, s 1955-től főorvos. A háború után népellenes bűntett miatt indul ellene eljárás három hamis tanúvallomás alapján, de a nép-
72
bíróság 1949-ben "bűncselekmény hiánya miatt elejti a vádat". A forradalom alatti tetteit, magatartását és az ítéletet ismerjük. A váci börtönben raboskodik 1962-ben, amikor hetvenéves beteg édesanyja látni szeretné még a fiát. Kér vényt ír az Elnöki Tanácshoz. Ime néhány sor a levélből: "Fiam nem lehet osztályellenség, mikor ő is egyszerű szegény család gyermeke. 14 éves korában veszítette el édesapját. Én itt maradtam két gyermekkel, kis nyugdíjjal. Ebből a fiamat taníttatni nem tudtam volna, s ő saját erejéből, korrepetálásból tartotta és küzdötte fel magát". Megtudhatjuk a levélből, hogy Száron saját költségén hoz ta rendbe az orvosi lakást és a rendelőt, s ingyen kezelte a betegeket. Ezt a szári párttitkár is igazolta: "A betegek bármikor keresték fel, díjazás nélkül gyógyke zelte őket." Édesanyja a levél megírása után meghal. 1962 április 16-án a váci börtönből a bíróság kérésére a következő véleményt küldik Klébert Mártonról: "A börtönben mint fogorvos van foglalkoztatva. Munkájával kapcsolatban kifo gás nem merült fel. Zárkózott lett. Édesanyja elhalt, felesége elvált tőle. Min denáron ártatlanságát akarja bizonyítani." Azóta ő is meghalt, s nem tudta bizonyítani ártatlanságát. Sokan talán rosszallották, hogy a fogorvos politikába árotta magát. Ő többször kijelentette, hogy nem kívánja szakmáját felcserélni a politikával. Csak addig végzi vállalt feladatát, amíg szükséges. Hogy ezt komolyan gondolta, bizonyítja az a levél, amelyet Tóth József ezredesnek írt, amikor beválasztották a november 6-án megalakult operatív bizottságba: "Az Intéző Bizottságba való beválasztásomat, ami igen megtisztelő rám nézve, lemondom. E levelet polgári felettes hatósá gomnak, a megyei kórház vezetőjének és munkástanácsának bemutattam, és a mai reggel... főorvosi állásomat elfoglaltam. Sok és gyors sikert kívánok az Operatív Bizottságnak." 137 E vázlatos portré alapján megítélhető, hogy osztály ellenség volt-e Klébert Márton. Végül tekintsük át a két legnagyobb csoport (Mazalin György és társai, vala mint Lados István és társai) perében hozott ítéleteket. Mindkét csoport perét a Győri Megyei Bírósági Népbírósági Tanácsa tárgyalta elsőfokon. A Mazalincsoport ügyében 1957. november 21-án hirdettek ítéletet, a Lados-csoport ügyé ben pedig 1958. március 15-én. Az ítéletekről készített kimutatás tartamazza a vádlottak nevét, foglalkozását és a főbüntetést.
Ítélet Mazalin György és társai perében
I. II. III. IV.
Név
Foglakozás
Börtönbüntetés év hónap halál
Mazalin György Kovács István György András Fekete István
tanító szállítócsillés vájár szállítócsillés
halál 12 6 15
-
73
V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. XIII. XIV. XV. XVI. XVII.
Bátori Tál Keresztesi Károly Bajnóczki János Noszek Imre Berényi Ferenc Kővári János Hajnal János Jókúti Kálmán Veckinger Lajos Paulics Tibor Balahó Dénes Rubányi Ottó Kapitány István
csapatcsillés vájár csapatcsillés vájár vájár segédmunkás bányász művezető gépészmérnök tanár tanár tanító segédmunkás
15 8 6 2 2
8 8 2 6 1 1
6
Ítélet Lados István és társai perében
I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. XIII. XIV. XV. XVI. XVII. XVIII. XIX. XX. XXI. XXII. XXIII. XXIV. XXV.
Név
Foglakozás
Börtönbüntetés év hónap
Lados István Pendl József Turcsányi József Gwóth Mihály Sostarics János Somogyi László Benhardt László Nagy Lajos Bóna Barnabás Homola István Zovits Antal Fehér János Uglovics Béla Pintér Sándor Ilóczky Győző ifj. Homla József Mahinyák Jenő Bencze László Csizmadia József Palotás László Sörös Géza Szepesi Lajos Nausch Rudolf Kozák Imre Varga Sándor
vájár szállítómunkás bányász szállítócsillés bányász csapatcsillés csapatcsillés csapatcsillés bányalakatos tanuló csapatcsillés villanyszerelő vájár szállítócsillés szállítócsillés géplakatos vájár csapatcsillés csapatcsillés tanuló tanuló vájár vájár vájár kovácssegéd
10 12 1
6 2 2 3 8 3 2 2
6 6 6 6 6 _ 6 -
Az ítéletetek bizonyító példák arra, hogy a szovjet hadsereg segítségével hatalomra került Magyar Forradalmi Munkás Paraszt Kormány és a Magyar Szocialista Munkáspárt akarata szerint a bíróság a "proletárdiktatúra elnyomó funkcióját" a legnagyobb szigorral alkalmazta a munkássággal szemben. 74
JEGYZETEK 1. VIKTOR Zoltánné: Hogyan történt? Az ellenforradalom tatabányai napjaiból. Megjelent: Komárom Megyei Hírlap 1957. I. 26-1957. IV. 10. Az ellenforradalom Komárom megyei eseményeiből I—II. Kiadta az MSZMP Komárom megyei Intéző Bizottsága 1957.; BÁR DOS László István: Egy bányászváros a szocialista fejlődés útján. Tatabánya, 1945-1960. Kiadta a Városi Tanács VB. 1960.; Tatabánya története I—II.; Helytörténeti tanulmányok. Szerk.: Gombkötő Gábor, Horváth Géza, dr. Ravasz Éva, Rozsnyói Sándor, dr. Szántó Ferenc. Kiadó: Tatabányai Városi Tanács VB. 1972. 2. Az Esztergomi Megyei Bíróság (továbbiakban EMB) iratai a Komárom-Esztergom Me gyei Levéltárban (a továbbiakban: KEML) találhatók. A Győr Megyei Bíróság anyag még nem került a levéltárba. A bíróság irattárában tették lehetővé a kutatást. 3. KEML. EMB. B. 664/1957. Solymos Mihály és társai perének iratai. Az Esztergomi Megyei Bíróság ítélete 1958. január 25. (138-164.) 4. Uo. B. 661/1957. Hűvös Oszkár perének iratai. Ítélet 1958. május 21. (155) 5. Uo. B. 477/1957. Dr. Horváth József és társai perének iratai, II. kötet. A Legfelsőbb Bíróság ítélete, 1958. május 22. 6. Pártértekezletek Komárom megyében. Főszerk.: dr. Kiss Arthur. Kiadó: az MSZMP Ko márom megyei bizottsága, Tatabánya, 1985. 336.1 7. Uo. 8. KEML EMB. B. 673/1957. Németh Ferenc izgatás bűntette. A megyei rendőrkapitányság felterjesztése a legfőbb ügyészhez. (10) 9. Uo. B. 590/1957. Német Jenő izgatás bűntette. Kihallgatási jegyzőkönyv, 1957. IX. 2-3. Vádirat, 1957. X: 11. Az Esztergomi Megyei Bíróság ítélete, 590/1957/6. 10. Uo. B. 563/1957/9 Kőrösi János izgatás bűntette. Határozat a nyomozás elrendeléséről 1957. aug. 14. Tárgyalási jegyzőkönyv 1957. dec. 27. Ítélet 1957. dec. 30. A Legfelsőbb Bíróság ítélete 1958. jún. 23. 11. Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság, Győr (a továbbiakban: GYMB) B. 1122/1957/9 Dr. Klébert Márton és társai perének iratai. Klébert Márton kihallgatása 1957. május 17. Fel lebbezési tárgyalás a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa előtt 1958. okt. 1-4. 12. Pártértekezletek Komárom megyében.. Főszerk: Kiss Arthur. Kiadó: az MSZMP Komá rom megyei bizottsága, Tatabánya, 1985. 3 3 6 . l. Az ellenforradalom Komárom megyében I. 23. 13. KEML. EMB. B. 563/1957/7-9 Kőrösi János izgatás bűntette. Határozat a nyomozás elren deléséről. 1957. aug. 14. Vádirat, 1957. okt. 3. Ítélet 1957. dec. 30. 14. GOSZTONYI Péter: A magyar Golgota. Szászorszép Kiadó és Nyomda KFT. Bp., 1993. 6 5 . l. 15. GYM B. 1122/1957. II. 31. Dr. Klébert Márton és társai perének iratai. Tóth László tanú kihallgatása 1957. aug. 22. Miglinczai Károly tanú kihallgatása 1957. aug. 24. 16. KEML. EMB. 707/1957. Molnár István izgatás bűntette. Sárosi János kihallgatása 1957. okt. 8-16. 17. Uo. B. 724/1957. Mészáros József és társai perének iratai. Tárgyalási jegyzőkönyv 1958. márc. 8. (153) 18. Uo. B. 494/1957. Farkas Lajos és társai perének irtai. Tanúkihallgatási jegyzőkönyv 1957. aug. 17. Staub Ignác kihallgatása. 19. GYMB Nb. 1122/1957/9 Klébert Márton és társai perének iratai. Tárgyalás a Legfelsőbb Bíróságon 1958. okt. 1-4. A büntetés kiszabásának felülvizsgálata.
75
20. Uo. B. 494/1957/11 Greksa István és társai perének iratai. Farkas Lajos írásos tájékoz tatója a városi forradalmi bizottság munkájáról 1956. okt. 30. 21. Uo. B 661/1957/4 Hűvös Oszkár perének iratai. Tárgyalási jegyzőkönyv 1958. febr. 8. Hűvös Oszkár, Tomkó András, Bojtos Gyula vallomása; GYMB. Nb. 1122/1957. II. 20. Dr. Klébert Márton és társai perének iratai. Steiner Tibor tanúkihallgatása 22. Tatabánya története II. 12. 18.; BÁRDOS László István: Egy bányászváros a szocialista fejlődés útján 28. 23. Tatabánya története II. 4 0 . l. 24. Uo. 4 4 . l. 25. TÓTH Attila: A pokol tornácán. In.: Az elődtelepülések és Tatabánya város története. Kiadó: Komárom-Esztergom Megyei Múzeumi Szervezet Tata, 1992. 125.l. 26. KEML. EMB. B. 664/1957. Solymos Mihály és társa perének iratai. Becker Ferenc naplójá ból (491-494) 27. Komárom Megyei Dolgozók Lapja 1956. augusztus 4. Az MDP megyei bizottságának 1956. augusztus 2-i üléséről; Tatabánya története II. 5 4 . l. 28. Uo. Az értelmiség helyzete és a megyei népfrontmozgalom; Tatabánya története II. 5 5 . l. 29. KEML. EMB. B. 664/1957. Solymos Mihály és társa perének iratai. Kindl József korábbi bűnügye 1954. júl. 5. (320-321) 30. Tatabánya története II. 5 5 . l. 31. KEML. EMB. B. 472/1957. Dr. Horváth József és társai perének iratai I. kötet. Kihallgatási jegyzőkönyv (16-46) 1957. aug. 6. 32. GYMB. NB. 1122/1957. Az idézetet dr. Tima Endréné jegyzeteiből vettem. Ó a győri bíróság irataiból kijegyzetelte a férjére vonatkozó részleteket. 33. Uo. 34. Az értelmiségi ankéton elhangzott hozzászólásokat újságírói jegyzeteim alapján ismertet tem. Az 1950-es évek közepén a Komárom Megyei Dolgozók Lapja kulturális rovatát szerkesztettem. Mint újságíró vettem részt az ankéton, s részletes tudósítást akartam írni, de a forradalmi események miatt erre nem került sor. A jegyzeteket megőriztem, s 1990ben megírtam a késői tudósítást, amely megjelent a 24 Óra 1990. október 21-i számában Értelmiségi ankét Tatabányán címmel. Azt itt átfogalmaztam és kiegészítettem. 35. KEML. EM. B. 472/1957. Dr. Horváth József és társai perének iratai I. kötet. Kihallgatási jegyzőkönyv 1957. aug. 7. (16-46) 36. Uo. B. 494/1957. Farkas Lajos és társai perének iratai. Vádirat 1957. szeptember 13. Szembesítési jegyzőkönyv 1957. aug. 27. 37. Tatabánya története II. 5 7 . l. BÁRDOS László István: Egy bányászváros a szocialista fejlő dés útján 5 7 . l. GYÜSZI László: A forradalom forgószele egy vidéki szerkesztőségben In.: Új Forrás 1993. II. 18-33. 38. Az ellenforradalom Komárom megyei esemén yeiből I. 3. l. 39. KEML. EMB B. 472/1957. Dr. Horváth József és társai perének iratai I. kötet. Kihallgatási jegyzőkönyv. Besey László kihallgatása 1957. aug. 7. (16-46) 40. Az ellenforradalom Komárom megyei eseményeiből I. 4. l.; BERKI Mihály: Komárom megyei karhatalmisták. In.: Új Magyarország 1992. június 27.; Esztergom, 1956. In.: Esz tergom és Vidéke 1989. október 10. 41. GYÜSZI László: A forradalom forgószele egy vidéki szerkesztőségben.. In.: Új Forrás 1993. február 2 2 . l . 42. GYMB. Nb. 1122/1957. Dr. Klébert Márton és társai perének iratai. Klébert Márton kihall gatása 1957. május 31.; KEML. EMB. B. 664/1957. Solymos Mihály és társa perének iratai.
76
Tárgyalási jegyzőkönyv 1958. jún. 22-25. (113-117) KEML. EMB. B. 724/1957. Mészáros József és társai perének iratai. Ballá István kihallgatása 1957. jún. 4. (84-89) 43. KEML. EMB. B. 734/1957. Bozó József izgatás bűntette. Kihallgatási jegyzőkönyv 1957. okt. 30. Tárgyalási jegyzőkönyv 1958. okt. 29. A Tatabányai Városi Tanács VB. elnökének és titkárának jelentése 1957. aug. 21. T/260/1957. 44. KEML EMB. B. 611/1957. Hűvös Oszkár perének iratai. Tárgyalási jegyzőkönyv 1958. febr. 8.; B. 472/1957. Dr. Horváth József és társai perének iratai II. kötet. Schippert Ferenc vallomása (14-47); GYMB. Nb. 1347/1957. Mazalin György és társai perének iratai. Bátori Pál kihallgatása 1957. febr. 11. 45. Uo. 568/1957. Molnár György és társai perének iratai. Vádirat 1957. okt. 8. Ítélet 1957. okt. 30. GYMB. B. 0027/1957/16. Mazalin György és társai perének iratai. Tárgyalási jegyző könyv és ítélet 1957. nov. 21.; Titkos jelentések 1956. október 23-november 4. Vál. Geréb Sándor, Hírlapkiadó Váll. Bp. 1989. 7 2 . l. 46. GYMB. Nb. 1122/1957. Dr. Klébert Márton és társai perének iratai II. kötet. Lente Antal tanúvallomása 1957. aug. 23. Dr. Molnár István vallomása 1957. szept. 10. 47. Uo. Nb. 1122/1957. II. kötet. Kozsel József kihallgatása 1957. aug. 9. Klébert Márton kihallgatása 1957. júl. 15. MTI hir. 1956. okt. 31. 48. Uo. Nb. 1122/1957. II. kötet. 230. Tima Endre kihallgatása 1957. jan. 4. Klébert Márton kihallgatása 1957. május 17.; Nb. 1347/1957. Mazalin György és társai perének iratai. Tárgyalási jegyzőkönyv 1957. okt. 31. Mazalin György vallomása. 49. Uo. Nb. 1167/1957/15 Lados István és társai perének iratai. Tárgyalási jegyzőkönyv és ítélet 1958. márc. 3-4-5-6-10 és 15. 50. Uo. Nb. 1122/1957 II. Dr. Klébert Márton és társai, Tima Endre kihallgatása 1957. jún. 4. Molnár István vallomása 1957. szept. 10. Ítélet 1957. nov. 12. KEML. EMB. B. 664/1957. Solymos Mihály és társai. Tárgyalási jegyzőkönyv 1958. jan. 22-25. (113-117) 51. GYMB. N b . 1347/1957 Mazalin György és társai. Tima Endre vallomása. N b . 1122/1957/9. Ítélet Dr. Kléber Márton és társai perében 1957. nov. 12. Tima Endréné jegyzetei. 52. A forradalom napjai. Magyarországi rádióadások 1956. október 23-november 9. Szerző: Varga László, szerkesztő: Kenedi János, Századvég Kiadó Bp., 1989. 101.l. 53. KEML. EMB. B. 724/1957. Mészáros József és társai. Mészáros József kihallgatása 1957. jún. 1. B. 429/1957. Kovács Imre és társai. Vádirat 1957. aug. 10. B. 494/1957/11. Greksa István és társai. Tárgyalási jegyzőkönyv 1957. okt. 22. 54. Uo. B. 472/1957. Dr. Horváth József és társai. Vádirat 1957. szept. 5. 55. Uo. B. 472/1957. Dr. Horváth József és társai. Tárgyalási jegyzőkönyv 1957. dec. 18. 56. GYMB. Nb. 1122/1957/9 Dr. Klébert Márton és társai. Molnár István vallomása 1957. szept. 10. Fellebbezési tárgyalás 1958. okt. 1-4. 57. Uo. Nb. 1122/1957/9 Dr. Klébert Márton és társai. Molnár István vallomása 1957. szept. 10. Klébert Márton kihallgatása 1957. május 12. Tima Endréné jegyzetei. 58. Uo. Nb. 1122/1957. Dr. Klébert Márton és társai. Besey László kihallgatása 1957. aug. 8. 59. VIKTOR Zoltánné: Hogyan történt? In.: Komárom megyei Hírlap 1957. II. 16. 60. KEML. EMB. B. 664/1957. Solymos Mihály és társa. Kindl József kihallgatása 1957. júl. 24. 61. Uo. B. 519/1957. Greksa István és társai. Üzemi őrség (17), Gyárőrség névsora (18) 1956. nov. 1. 62. GYÜSZI László: A forradalom forgószele egy vidéki szerkesztőségben. In.: Új Forrás 1993. február 22-23. l. 63. KEML. EMB. B. 664/1957. Solymos Mihály és társa. Tárgyalási jegyzőkönyv 1958. jan. 22-25. Gál István kihallgatása
77
64. Komárom Megyei Figyelő, 1956. nov. 1. Követelésinkról 65. Szabad Nép 1956. okt. 29. Vidéki helyzetjelentés, Komárom In.: 1956. a sajtó tükrében. Kossuth Könyvkiadó Bp. 1989. Összeállította: Izsák Lajos, Szabó József 1 0 8 . l. 66. KEML. EMB: B. 664/1957. Solymos Mihály és társa. Tárgyalási jegyzőkönyv 1958. jan. 22-25. Solymos Mihály kihallgatása. A forradalmi tanács ülése 1956. okt. 30. Becker Fe renc naplójából (491-494); GYMB. Nb. 1374/1957. Mazalin György és társai. Kihallgatási jegyzőkönyv 1957. nov. 14. 67. A forradalom hangja. Magyarországi rádióadások 1956. október 23-november 9. Század vég Kiadó Bp., 1989. 378. és 4 2 5 . l. 68. Uo. 292. 331. 3 7 0 . l. 69. Titkos jelentések 1956. okt. 23-nov. 4. 7 2 . l. 70. KEML. EMB. B. 494/1957/11 Greksa István és társai perének iratai. Farkas Lajos és Örkény József vallomása. 71. Uo. B. 707/1957. Mészáros István izgatás bűntette. Tanúkihallgatási jegyzőkönyv 1957. október 11. 72. Uo. B. 563/1957. Kőrösi János izgatás bűntette. 73. Uo. B. 472/1957/6. Dr. Horváth József és társai perének iratai. Tárgyalási jegyzőkönyv 1957. december 3. Horváth József vallomása. Vádirat 1957. szeptember 5. 74. Uo. Dr. Horváth József és társai perének iratai II. kötet. Kihallgatási jegyzőkönyv. Schippert Ferenc kihallgatása 1957. augusztus 8. "Az 1956. október 23-i és az azt követő ellen forradalmi események leírása." A Tatabányai Városi Tanács VB. elnökének és titkárának beszámolója, 1957. augusztus 21. (Kézirat) 75. KEML. EMB. B. 673/1957. Németh Ferenc izgatás bűntette. Nikodémusz Etelkának, a megyei tanács oktatási osztályvezetőjének véleménye Kappéter Lászlóné igazgatóról. 76. KEML. EMB. B. 519/1957. Greksa István és társai. Tárgyalási jegyzőkönyv 1957. okt. 23. Greksa István, Örkényi József, Kovács József és Takács Tihamér vallomása.; B. 724/1957. Mészáros József és társai. Tárgyalási jegyzőkönyv 1958. nov. 18. Mészáros József, Pajer László, Kugli Mihály vallomása 77. KEML: EMB. B. 724/1957. Mészáros József és társai. Jegyzőkönyv 1956. okt. 31. B. 494/1957. Greksa István és társai. Tárgyalási jegyzőkönyv 1958. febr. 10. B. 472/1957. Dr. Horváth József és társai. Tárgyalási jegyzőkönyv 1957. dec. 18. 78. Uo. B. 472/1957/6 Dr. Horváth József és társai. Tárgyalási jegyzőkönyv 1957. dec. 18. Horváth József vallomása. GYMB. Nb. 1122/1957. Dr. Klébert Márton és társai. Kihallga tási jegyzőkönyv 1957. szept. 10. Molnár István vallomása. 79. KEML. EMB. B. 472/1957.1-2. Dr. Horváth József és társai. Vádirat 1957. szept. 5. 80. GYMB. Nb. 1122/1957/9. Dr. Klébert Márton és társai. Az ítélet indoklása. Fellebbezési tárgyalás 1958. okt. 1-4. GOSZTONYI Péter: Föltámadott a tenger... 1956., Népszava Kiadó Bp., Harmadik átdolgozott és bővített kiadás 1 1 3 . l. 81. Tatabánya története 6 5 . l . 82. KEML. EMB. B. 664/1957. Solymos Mihály és társa. Kind József kihallgatása 1957. júl. 26. (547-549) 83. Tatabánya története II. 70.1 84. KEML. EMB. B. 494/1957/12. Greksa István és társai. ítélet 1958. febr. 14. Jegyzőkönyv az Alumíniumkohó munkástanácsának üléséről 1956. nov. 30. 85. Uo. B. 724/1957. Mészáros József és társai. Tárgyalási jegyzőkönyv 1958. nov. 18-27. Molnár László és Balla István vallomása Tatabánya története II. 7 0 . l. GOSZTONYI Péter. Föltámadott a tenger 1 8 8 . l. 86. GOSZTONYI Péter: Föltámadott a tenger... 1 8 5 . l.
78
87. GYMB: Nb. 1122/1957/9 Dr. Klébert Márton és társai. Fellebbezési tárgyalás. A tényál lás. A tényállás felülvizsgálata 1958. okt. 1-4. 88. Az 1956-os magyar forradalom. Szerk.: Litván György, Tankönyvkiadó Bp., 9 6 - 9 9 . l. GOSZTONYI Péter: Fötámadott a tenger... 1 7 8 - 1 8 1 . l. 89. Tatabánya története II. 6 6 . l. 90. KEML. EMB. B. 664/1957. Solymos Mihály és társa; Tárgyalási jegyzőkönyv 1958. jan. 22-25. Zábráczki Géza kihallgatása (117-131) Jegyzőkönyv a trösztben 1956. nov. 13-án tartott értekezletről. 92. Uo. B. 664/1957. Solymos Mihály és társa. Kindl József kihallgatása 1957. júl. 26. GOSZ TONYI Péter: Föltámadott a tenger... 1 8 1 . l. 93. KEML. EMB. B. 724/1957. Mészáros József és tárai. Zárt tárgyalás jegyzőkönyve 1958. márc. 18. Mészáros József kihallgatása; B. 664/1957. Solymos Mihály és társa. Solymos Mihály kihallgatása 1957. jan. 3. Kindl József kihallgatása 1957. júl. 26. A Központi Munkástanácsa felhívása 1956. nov. 19. 94. Uo. B. 664/1957. Solymos Mihály és társa. Solymos Mihály kihallgatása 1957. jan. 3. és júl 25. Kosaczki László, Tettamanti Tibor, Tolnai Gábor kihallgatása (25-39) 95. Uo. B. 664/1957. Solymos Mihály és társa. Solymos Mihály kihallgatása 1957. jan. 3. 96. Uo. B. 664/1957. Solymos Mihály és társa. Tárgyalási jegyzőkönyv 1958. jan. 22-25. Solymos Mihály kihallgatása. A központi munkástanács értekezletének jegyzőkönyve 1956. nov. 23. (113-117.; 497-499) 97. Kádár János rádióbeszédét a Komárom megyei Hírlap dec. 1-jei számában is közölték. 98. KEML. EMB. B. 664/1957. Solymos Mihály és társa. Tárgyalási jegyzőkönyv. 1958. jan. 22-25. Solymos Mihály kihallgatása. Termelési értekezlet jegyzőkönyve 1956. nov. 29. 99. Uo. B. 664/1957. Solymos Mihály és társa. Solymos Mihály kihallgatása 1957. júl. 29. Tárgyalási jegyzőkönyv 1958. jan. 22-25. Tájékoztató a központi munkástanácsnak Kádár János miniszterelnökkel 1956. november 30-án Tatabányán folytatott tárgyalásá ról. 100. GYMB. Nb. 1122/1957. II. Dr. Klébert Márton és társai. Tima Endre kihallgatása 1957. jan. 4. 101. KEML. EMB. B. 429/1957. Kovács Imre és társai. Határozat az előzetes letartóztatásról 1957. jún. 3. Dóczi Sándor kihallgatása 1957. máj. 31. Sándor Teofil kihallgatása 1957. jún. 21. 102. Gyüszi László naplójegyzetei 1956. nov. 14. (Kézirat) 103. KEML EMB: B. 707/1957. Molnár István izgatás bűntette. Molnár Isván kihallgatása 1957. okt. 19. 104. Uo. B. 664/1957. Solymos Mihály és társa. Solymos Mihály és Felső József kihallgatása 1958. jan. 22-25. Kőrösi György, Seregi János, Tolmácsi Ferenc kihallgatása. B. 724/1957. Mészáros József és társai. Beer János vallomása 1958. márc. 24. 105. Uo. B. 664/1957. Solymos Mihály és Felső József kihallgatása 1958. jan. 22-25. B. 724/1957. Mészáros József és társai. Balla István, Szabó Péter, Pécskai János és Beer János vallomása (1958. márc. 18-27.) 106. BERKI Mihály: Komárom megyei karhatalmisták. In.: Új Magyarország 1992. jún. 27. 107. KEML. EMB. B. 724.61957. Mészáros József és társai. Beer János kihallgatása 1958. márc. 24. 108. A karhatalmi parancsnokság nyilatkozata In.: Komárom megyei Hírlap 1956. dec. 15. 109. KEML. EMB. B. 664/1957. Solymos Mihály és társa. Tárgyalási jegyzőkönyv 1958. jan. 22-25. Kőrösi György vallomása. 110. GYMB. Nb. 1167/1957/15. Lados István és társai. Ítélet 1958. márc. 15. 111. A karhatalmi parancsnokság nyilatkozata. In.: Komárom megyei Hírlap 1956. dec. 15.
79
112. GYMB. Nb. 0027/1957/16. Mazalin György és társai ügyében hozott ítéletet 1957. nov. 21. B. 1347/1957. Mazalin György és társai. A Legfelsőbb Bíróság ítélete 1958. dec. 30. 113. KEML EMB. B. 664./1957. Solymos Mihály és társa. A Nagy-Budapesti Munkástanács értekezlete. 1956. dec. 8. Rinkl István hozzászólása. 114. Uo. Kollár Ernő felszólalása. 115. Uo. Kindl József felszólalása 116. GOSZTONYI Péter: Föltámadott a tenger... 184-185. 117. KEML EMB: B. 664/1957. Solymos Mihály és társa. Solymos Mihály kihallgatása 1957. júl 26. Kindl József beszámolója a központi munkástanács elnökválasztó értekezletén 1956. dec. 11. 118. Uo. B. 664/1957. Solymos Mihály és társa. Kindl József rádiónyilatkozata 1956. dec. 13. 119. Uo. B. 494/1957/11. Greksa István és társai. Tárgyalási jegyzőkönyv 1958. febr. 10. Kovács István vallomása. 120. Uo. B. 707/1957. Molnár István izgatás bűntette. Tanúkihallgatási jegyzőkönyv 1957. szept. 14. Lizul Ferenc kihallgatása 121. Uo. B. 664/1957. Solymos Mihály és társa. Tárgyalási jegyzőkönyv 1958. jan. 22-25. Solymos Mihály és Gál István kihallgatása; Felső József, Kind József és Schwitzer Imre kihallgatása 1957. júl. 30. 122. GOSZTONYI Péter: A magyar Golgota 8 7 . l. 123. Uo. 74-75. 80. 87. 1.; Pártértekezletek Komárom megyében 3 3 5 - 3 3 6 . l. 124. KEML. EMB. B. 647/1958. Asztalos János bűnügye. Bánfi János rendőr nyomozó száza dos feljegyézése 1957. máj. 28. 125. SOMORJAI József: Az úttörőmozgalom újjászervezése (Kézirat) 126. KEML: EMB. B. 673/1957. Németh Ferenc izgatás bűntette. Németh Ferenc fellebbezése (223-226) 127. GYMB. Nb. 1347/1957. Mazalin György és társai. Paulics Tibor kihallgatása 1957. nov. 14. 128. KEML. EMB. B. 494/1957. Greksa István és társai. Határozat a nyomozás elrendeléséről 1957. aug. 12. Vádirat 1957. szept. 13. Farkas Lajos levele az Elnöki Tanácshoz 1963. aug. 9. R. 336/1968-7 Az Esztergomi Megyi Bíróság végzése. 129. Uo. B 494/1957. Greksa István és társai. Feljelentés Virágh Rudolf ellen 1957. május 3. A Területi Egyeztető Bizottság határozata 1957. jún. 24. Virágh Rudolf ügyészi kihallgatá sa 1957. szept. 26. 130. Lásd a 9. számú jegyzetet! 131. Lásd a 10. számú jegyzetet! 132. Uo. B. 429/1957. Kovács Imre és társai. Határozat a nyomozás elrendeléséről 1957. május 28. Az Esztergomi Megyei Bíróság ítélete 1957. okt. 2. A Legfelsőbb Bíróság ítélete 1958. ápr. 15. 133. Uo. B. 707/1957. Molnár István izgatás bűnügye. Tanúkihallgatási jegyzőkönyvek. Ítélet 1958. júl. 24. 134. Uo. B. 724/1957. Mészáros József és társai. A megye bíróság ítélete 1958. ápr. 1. A Legfelsőbb Bíróság ítélete 1958. okt. 7. 135. Uo. B. 472/1957. Dr. Horváth József és társai. Ítélet 1957. dec. 20. A Legfelsőbb Bíróság ítélete 1958. máj. 22. 136. GYMB. Nb. 1122/1957. Dr. Klébert Márton és társai. A Győr Megyei Bíróság ítélete 1957. nov. 12. A Legfelsőbb Bíróság ítélete 1958. okt. 4.; GOSZTONYI Péter: A magyar Golgota 7 7 . l . 137. Lásd a 11. számú jegyzetet! 138. Uo. Nb. 1167/1957/15. Lados István és társai ügyében hozott ítélet 1958. márc. 15. Nb. 00027/1957/16. Mazalin György és társai ügyében hozott ítélet 1957. nov. 21.
80
NÉVMUTATÓ* Apró Antal 16, 43, 54, 57, 59 Asztalos János 40, 41, 67, 80 Ádám István 29 Ádám László 29 Bajnóczki János 74 Balahó Dénes 74 Balla István 28, 50, 72, 77, 79 Balogh Lajos 40 Baranya László ezredes 55, 59 Barsi Sándor 48 Bánfi János 80 Bárdos László István 8, 75, 76 Bárdos Lipót 35, 72 Bátori Pál 29, 40, 41, 63, 74, 77 Becker Ferenc 18, 24, 28, 52, 65, 76, 78 Bedecs Szilveszter 47 Beer János 50, 59, 60, 61, 79 Bell (Beer?) nevű tiszt 63 Bencze László 74 Benhardt László 74 Berényi Ferenc 74 Berényi Ottó 29 Berinkey Kornél 32, 37 Berki Mihály 60, 76 Besey László 24, 26, 35, 76, 77 Biacsi József 47 Biszku Béla 67 Bobek János 60 Bódy János 58 Bója Ervin 40 Bojtos Gyula 14, 76 Bóna Barnabás 74 Boros Antal 53, 54 Bors Szilveszter 40 Bozó József 28, 77 Busa Lajos 20
Cigner Ödön 47 Csaba Imre 32, 33, 38, 40 Csánitz József 65 Cselényi Dezső 35 Csizmadia József 74 Czottner Sándor 42, 55, 66 Darvas József 19, 20 Dobi István 53 Dobos István 60 Dóczi Sándor 79
Esztó Zoltán 53, 59, 64 65, 66 Farkas Lajos 12,14, 24, 34, 44, 49, 69, 75, 76, 78, 80 Farkas Mihály 22 Fehér János 74 Fekete István 73 Felső József 53, 54, 65, 79, 80 Felső Lajos 35 Forisek Ferenc 44 Füri András 71
Garasin Rudolf 18
Gál István 24, 28, 41, 65, 66, 77, 80, Gál János 53 Geréb Sándor 77 Gerő Ernő 19, 20, 21, 22, 23 24, 25, 32, 47, 53, 59 Gerstmár Antal 72, Gombkötő Gábor 75, Gosztonyi Péter 13, 75, 78, 79, 80, Greksa István 12, 34, 49, 69, 70, 76, 77, 78, 80 Gulácsi László 26
*A névmutató a Dokumentumok című fejezetben található neveket nem tartalmazza.
81
Gwóth Mihály 74 György András 63, 73
Gyüszi László 76, 77, 79 Hajnal János 74
Halász Gábor 40 Harsányi László 23 Havasi Ferenc 10,12, 31, 33, 37, 47, 49, 52, 60, 67 Havencsák István 61 Herczegh József 46 Holczinger Ferenc 32, 33, 38 Homola István 74 Homola József ifj. 74 Horváth Endre 12, 32, 33, 36, 37, 38, 46,48 Horváth Géza 67, 75 Horváth István 60 Horváth János 12, 22, 24, 28, 29, 32, 37 Horváth József 19, 35, 38, 46, 72, 75, 76, 77, 78, 80 Hűvös Oszkár 9,14, 29, 39, 75, 76, 77
Ilóczky Győző 74
Izsák Lajos 78 Izsáki Mihály 26, 57
Jókúti Kálmán 74 Kapitány István 74 Kappéter Lászlóné 78 Kádár János 9, 10, 25, 43, 50, 51, 53, 54, 55, 56, 57, 58, 64, 65, 67, 79 Kálmán György 41 Kenedi János 77 Keresztesi Károly 74 Kindl József 18, 39, 53, 54, 64 65, 76, 77, 78, 79, 80 Kiss Arthur 75 82
Kiss Károly 43 Klébert Márton 11,13,19, 28, 32, 36, 37, 38 40, 41, 46, 48, 50, 66, 72, 73, 75, 76, 77, 78, 79, 80 Kollár Ernő 80 Kosaczki László 79 Kovács Imre 34, 71, 77, 79, 80 Kovács István 14, 63, 65, 73, 80 Kovács József 34, 78 Kovács párttitkár 44 Kozák Imre 74 Kozsel József 30, 77 Kónya Lajos 20 Kósa István 72 Kőhegyi János 35 Kőrösi György 59, 60, 61, 79 Kőrösi János 11, 13, 44, 70, 75, 78 Kővári János 74 Kugli Mihály 78
Lados István 61, 62, 70, 73, 74, 77,
79,80 Láng Ferenc 30, 32, 38 Láng főmérnök 59 Lázár Tivadar 49 Lengyel Géza 67 Lente Antal 77 Litván György 79 Lunacsek István 71
Magyar Gyula 58, 71 Mahinyák Jenő 74 Maiéter Pál 63 Mannhercz Antal 49 Marosán György 64 Mazalin György 12, 22, 23, 24, 30, 32, 33, 34, 36, 37, 42, 63, 68, 73, 77, 78, 80 Mazán János 13 Mecséri János 26 Mészáros Gábor 38
Mészáros István 72, 78 Mészáros József 14, 33, 34, 50, 52, 75, 77, 78, 79, 80 Miglinczai Károly 75 Mindszenty József 37 Molnár György 29, 77 Molnár Ilona 67 Molnár István (ügyvéd) 12, 29, 32, 33, 36, 38, 46, 66, 72, 77, 78, 79, Molnár István (vájár) 58, 65, 71, 75, 80 Moravcsik Vendel 35, 72 Mosonyi Sándor 40 Münnich Ferenc 67
Pintér Sándor 74 Pongrácz Lajos 35 Porkoláb Vendel 38
Nagy Imre 18, 21, 22, 23, 36, 42, 43,
Salamon Hugóné 67
53, 54, 56, 58 Nagy Kálmán 20, 21, 22, 23, 26, 38, 49 Nagy Lajos 67, 74 Nausch Rudolf 74 Nedermann József 63 Németh Ferenc 68, 75, 78, 80 Németh Jenő 11, 70, 75 Nikodémusz Etelka 67, 78 Noszek Imre 29, 74
Nyers Rezső 16 Oláh László 53 Örkényi József 34, 35, 44, 45, 78
Ötvös József 35, 47, 72 Öveges Tihamér 57
Pajer László 78
Palotás László 74 Paulics Tibor 68, 74, 80 Párdi Imre 49 Pendl József 61, 62, 74 Pécskai János 60, 79
Rajz Zsigmond 35, 72 Ravasz Éva 75 Rákosi Mátyás 17, 18, 22, 53, 59 Reményi István 32, 37, 38, 46, Reviczki Ferenc 53 Rinkl István 80 Rozsnyó Sándor 75 Rubányi Ottó 74 Ruzsa István 60 Sándor József 53 Sándor Teofil 57, 79 Sárosi János 13, 65, 75 Schiller István 25, 28, 29, 35, 38, 45 Schippert Ferenc 35, 72, 77 Schwitzer Imre 53, 80 Seregi János 49, 79 Serna István 35 Simon István 29, 48 Slezák István 40 Solymos Mihály 12, 23, 24, 28, 32, 33, 36, 37, 41, 42, 52, 53, 54, 55, 56, 59, 64, 65, 66, 75, 76, 77, 78, 79, 80 Somogyi Béla 14 Somogyi László 74 Somogyvári László 40 Somorjai József 80 Sostarics János 74 Sörös Géza 74 Staub Ignác 14, 75 Steiner Béla 60 Steiner Tibor 15 Sterna István 35 Sütő András 35 Süttő János 61
83
Szabó József 78
Szabó Péter 72, 79 Szabó Viktor 32, 37, 39 Szántó Ferenc 75 Szepesi Lajos 74 Szerdahelyi Pál 37 Szigethy Attila 36 Szilágyi nevű tiszt 59
Takács György 33, 37, 60
Takács Sándor 15, 39 Takács Tihamér 8, 24, 78 Tettamanti Tibor 79 Tildy Zoltán 43 Tima Endre 12, 20, 23, 24, 32, 33, 34, 36, 37, 40, 41, 43, 46, 47, 57, 66, 72, 77,79 Tima Endréné 76, 77 Tolmácsi Ferenc 49, 79 Tolnai Gábor 79 Tomkó András 15, 76 Tóth Attila 18, 76 Tóth József 29, 30, 32, 36, 37, 39, 48, 55, 58, 73
84
Tóth Károly 25 Tóth László 13, 75 Turcsányi József 74
Ugovics Béla 74 Varga László 77
Varga Sándor 74 Vass József 49, 54, 55 Vári Ernő 22 Veckinger Lajos 74 Vidák István 53 Viktor Zoltánné 8, 38, 75, 77 Virágh Rudolf 45, 69, 70, 71, 80 Vizi Ferenc 61 Vladár Ervin 32, 38 Wojuteczky Emil 40
Zajos Zoltán 35, 72 Zábráczki Géza 51, 79 Zovits Antal 74
DOKUMENTUMOK
A FORRADALOM FORGÓSZELE EGY VIDÉKI SZERKESZTŐSÉGBEN (Emlékezet és napló) Az 1956-os forradalmat újságíróként, a Komárom Megyei Dolgozók Lapja munkatársaként éltem át. Emberpróbáló napok voltak, s az újságírókat különö sen szigorúan vizsgáztatták napról napra az események. Írói vállalkozásra ösz tönző feladat lehetne annak vizsgálata, hogy a meggyőződés vagy a politikai elkötelezettség és az önérdek hogyan határozta meg az emberek magatartását, cselekvését és véleménynyilvánítását. Ez az írás, az emlékezetből és naplójegy zetekből összeállított kép legfeljebb csak vázlatrajz lehet. S mert az emlékek önvizsgálatra késztetnek, szólni kell az előzményekről is. 1954-ben végeztem el az egyetemet. Középiskolai tanárnak készültem, de mivel néhány versem megjelent az egyetemi lapban s az Írószövetség folyóira tában is, Bóka László és Pándi Pál rábeszéltek arra, hogy újságíró legyek, vállal jam el a Komárom Megyei Dolgozók Lapja kulturális rovatának szerkesztését. Gondolkodási időt kértem. Nem volt könnyű a döntés, bár az írás ördöge már gyermekkoromban belém bújt, s ezért vonzó volt az újságírói pálya, a tapasz talatok viszont elriasztottak. Máig sem felejtettem el egyik barátom csípős meg jegyzését: "Bértollnok akarsz lenni?" Ez ellen mindig tiltakoztam. Amikor né hány verset beküldtem a Csillag szerkesztőségébe, Király István behívatott és elbeszélgetett velem. Írásaimat ígéretesnek, sőt jónak tartotta, s megígérte, hogy közölni fogják, de azt is kérte, hogy pártos verseket írjak. Erre nem voltam kapható, mint ahogy arra sem, hogy belépjek a pártba, pedig erősen kapacitál tak. Természetesen ellentmodást láttam abban, hogy pártonkívüliként egy párt lap szerkesztőségében dolgozzam. 1954-ben azonban azt is észlelni lehetett, hogy Sztálin halála után, Nagy Imre első miniszterelnöksége idején reményekre jogosító változások kezdődtek. Az írók, újságírók szabadabban, bátrabban ír hattak. Noha nem volt érdem, de már nem számított bűnnek sem, ha valakinek a pártközpontétól eltérő véleménye volt. A népfrontot is azért szervezték újjá, hogy a nem kommunisták is közéleti fórumhoz jussanak. Az újságírás felé von zott az a lehetőség is, hogy a kulturális rovat szerkesztőjeként szülőmegyém kulturális életét megismerhetem, esetleg segíthetem. Végül talán az a tény is szerepet játszott a döntésben, hogy a lap főszerkesztője még az egyetemen fel keresett az államvizsgák időszakában, s a beszélgetés bíztató és megnyugtató hatással volt rám. Így lettem újságíró. A munkatársak barátsággal fogadtak, megkönnyítették a beilleszkedést és a mesterség megtanulását. Néhány tapasztalt kolléga naivitá somat megmosolyogva jóindulatúan arra is figyelmeztetett, hogy mit szabad és mit nem szabad megírni. S ha kellett, kiálltak mellettem. A forradalom előtt sajtópert indított ellenem egy végrehajtó, mert visszaéléseit megírtam a lapban. Tárgyalás előtt a szerkesztő barátságosan bíztatott, hogy ne féljek, mert igaza-
87
mat megvédik. A kollégák szolidaritását 1956. november 4. után is tapasz talhattam. Munkámmal, írásaim minőségével a szerkesztő, sőt a pártbizottság is elége dett volt, csak a sötétebb színeket kifogásolták. Sokszor meg kellett alkudnom, de az apróbb kompromisszumokat elfogadhatónak tartottam. Egy alkalommal például a pártbizottság kérésére az új népfrontpolitika jegyében nagyobb terje delmű cikket kellett írnom Nagyigmánd évtizedes gazdasági és társadalmi vál tozásairól. Többször jártam a faluban. Egyszer kerékpárral korábban érkeztem, s a tanácsháza előtt várakozó emberekkel beszélgettem. Feljegyeztem panasza ikat és meg is írtam, de a kéziratból kihúzták. Tapasztalnom kellett a szavak és a valóság közötti ellentmondást. A szabad ságról és a demokráciáról szóló igéket a diktatúra gyakorlati módszerei megcá folták. Az újságírói szabadsággal kapcsolatban mindig eszembe jut egy szemé lyes emlék. Az Újságírószövetség a megyei lapok kulturális rovatvezetői szá mára országos tanácskozást rendezett. Én is részt vettem, s elmondtam, hogy az egyetemről Tatabányára kerülve csalódnom kellett, mert a szektáns, dogmati kus politika erősen tartja magát, s most sincs szabadsága az újságírónak, nem írhatja meg az igazat. Pár nappal később ért a meglepetés. Nagy Kálmán, a megyei pártbizottság első titkára hívott telefonon, s udvariasan kérte, ha van időm, menjek fel hozzá. Nem tudtam mire vélni a hívást, hiszen egy évnél hoszabb ideje dolgoztam már a szerkesztőségben, de az első titkárral még nem beszéltem. Ez alkalommal egy óráig voltam a vendége. Kávéval, itallal nem kínált, de a kioktatással nem fukarkodott. Elismerés is volt a szavaiban, de kifogásolta, hogy sokat foglalkozok a szegénységgel, a panaszokkal. Szerinte sokkal több az eredmény, a pozitívum. Azokról írjak. Végül meglobogtatott előttem egy papírt, amelyen az Újságírószövetségben elmondott hozzászólá som szövege volt. Ez igazán meglepett. A gyanakvó hatalomnak ilyen nagyfo kú bizalmatlanságát, szigorú ellenőrzését még nem tapasztaltam. Ezután tud nom kellett, hogy láthatatlan pórázon vagyok, amelynél fogva lépten-nyomon rángathatnak. A forradalom heteiben a szerkesztőségben is éreznem kellett hogy bizalmat lanság, gyanakvás fonódik körém. A hirtelen támadt forradalom, a fordulatos események s azok ellentétes mgítélése felkavarta a szerkesztőség megszokott életét. Az utasításokhoz, a párt rövid pórázához szokott újságíróknak most önállóan kellett dönteni, állást foglalni. A Gerő-beszéd hatására még a régi reflexek működtek. Rendkívüli kiadásban tettek hitet a párt mellett, s elítélték, ellenforradalomnak bélyegezték a pesti eseményeket. Mire a rendkívüli kiadás megjelent, Gerőt leváltották, s Tatabányán is megkezdődött a tüntetés szervezé se. Teljes lett a bizonytalanság. Nem is készült új lapterv. Óvatos taktikázás kezdődött. Én a különkiadás elkészítésében való részvételt megtagadtam, de megjelenését megakadályozni nem tudtam. Nem hallgattak rám. Nyíltan vállal hattam önmagamat, hiszen az események engem igazoltak. Ezért ajánlottam fel újságírói szolgálatomat a Tatabányai Forradalmi Munkás és Katona Tanácsnak.
88
Munkatársakat toboroztunk, s megjelentettük a Figyelő című lap két számát (november l-jén és 3-án). November 4. után ismét szünetelt a megyei lap kiadá sa, majd november 13-án Komárom Megyei Hírlap címmel jelent meg. A cím változását a vezércikkben azzal magyarázták, hogy az új lap "csak jogilag utó da a Komárom Megyei Dolgozók Lapjának, tartalmilag nem". A szerkesztőség nevében írt vezércikk önkritikát is tartalmaz: "Szerkesztőségünk egyes tagjai már hónapokkal ezelőtt, mások a forradalom előestéjén s van aki talán csak a forradalom viharában, de valamennyien szakítottunk a múlt hibáival. Saját múltunk hibáival is. Valamennyien elítéljük a Rákosi-Gerő-féle politikát, ennek megyei megnyilvánulásait amelyeknek dogmáit - mi újságírók - hosszú ideig magunk is terjesztettük." Hogy az olvasók bizalmát megnyerjék arra hivatkoz tak, hogy a lap munkatársai "tevékenyen küzdöttek a forradalom célkitűzései ért". Az önkritika és a nyilatkozat akár őszinte is lehetett volna, de az utókor, a történelem a tények és tettek alapján ítél. Naplómban a legfontosabb tényeket rögzítettem. Itt elsősorban az újságírással kapcsolatos részleteket válogattam össze, de a forradalom helyi eseményeire is utalnak a jegyzetek.
***
Október 24 (Szerda) Reggel óta nem szólt a pesti rádió. Nyugati rádióadásokból tudtam meg, hogy kitört a forradalom. Bementem a szerkesztőségbe. Mindenki a rádiónál ült. Fasiszta banditákról, ellenforradalmárokról beszéltek. Aztán megszólalt a rádió. Leváltották a politikai bizottság tagjait. Gerő maradt az első titkár, Nagy Imre miniszterelnök lett... Statárium, szovjet beavatkozás. Csaba, Wojuteczky, Gyenesi Laci és Viktorné helyeselték. Egyedül vitatkoztam velük a szovjet csa patok kivonásáról, a többpártrendszerről és a demokratikus választásokról. Ké sőbb a statáriumot felfüggesztették, fegyverletételre szólítottak fel. Először 2 óra, majd 6 óra a statárium határideje... Nagy Imre beszélt. Azt kérdezték tő lem, hogy bízom-e Nagy Imrében. - Attól függ, hogy mit tesz - válaszoltam. A statárium és a szovjet beavatkozás után megingott a hitem Nagy Imrében. Csaba javaslatára rendkívüli kiadás megjelentetését határozták el. A komá romi nyomdát kérték meg. A rendkívüli szám Gerő beszédének szellemében "az ellenforradalmár fasiszta bandák" ellen kíván mozgósítani. Kijelentettem, hogy ebben én nem vállalok szerepet. Arra kértek, hogy telefonon beszéljek a járási pártbizottságokkal. Sehol sem vették fel a telefont. Megpróbáltam lebe szélni a szerkesztőséget a rendkívüli kiadásról, de nem sikerült. Csaba és Woju este vitték a kéziratokat Komáromba.
89
Október 15. (Csütörtök) Reggelre nem készült el a rendkívüli szám a nyomdában. Csabáék délben érkeztek vissza Komáromból. Éppen akkor mondta a rádió, hogy Gerőt levál tották, Kádár lett az első titkár. Utána egy felhívás hangzott el: "Magyarok! Lobogózzátok fel a házakat, tűzzétek ki a nemzeti zászlót!" Körülöttem meg döbbent arcok. Én megnyugodtam. Kitűztük a nemzeti zászlót. Délután hozták a rendkívüli kiadást... Mire megjelent, fordult a világ. Az "ellenforradalomból" hivatalosan is győztes forradalom lett. Csaba barátságosan megjegyezte: "Le het, hogy a szovjet beavatkozás kérdésében neked volt igazad." Nagy Kálmán is helytelenítette a rendkívüli kiadást. Csaba ideges lett. Mindenkit hazaküldött. Tatabányán is tüntetésre készültek a középiskolás diákok. Ilyen helyzetben a különszám olaj lehet a tűzre. Október 16 (Péntek) A szerkesztőségben ismét a rádiót hallgattuk. Hírek érkeztek, hogy tüntetés várható. Körutat tettem a városban. Jártam Bánhidán, Újvárosban, Alsógallán és Felsőgallán. Onnan visszagyalogoltam a szerkesztőségbe. Az emberek min denütt az utcán voltak. Csoportokba verődve a forradalmi követelésekről be szélgettek. Az Államinál nagyobb csoport gyűlt össze. A zászlórudakról füré szelték le a csillagot. A déli órákban megkezdődött a tüntetés. A bányaipari technikum diákjai kezdték. A megyei pártbizottság épületénél én is csatlakoztam hozzájuk. A Himnusz eléneklése után a tröszt épületéhez vonultunk. Menet közben döntöt ték el, hogy a felsőgallai üzemek felé haladjunk tovább. Október 17. (Szombat) Ködös esős idő. Az éjszaka lövöldözés volt a városban. Munkába indultam, s Wojuteczkyvel találkoztam. Azt mondta, ne menjek be a szerkesztőségbe. Tőle hallottam, hogy a KÖMI-táborból kiengedték a rabokat. Állítólag ők lövöl döztek. Bementem a megyei tanácshoz. Telefonálni akartam a szerkesztőségbe, de nem sikerült. Kenyérért álltam sorban. Délután Woju jött. Ó bent járt a szerkesztőségben. Kapuőrséget kellett volna alakítani. Október 18. (Vasárnap) A vasárnapot itthon töltöttem. A szomszédasszony hozta a hírt, hogy meg alakultak a forradalmi munkástanácsok. A Népházban nagygyűlés volt. Megalakult a Városi Forradalmi Munkás és Katona Tanács, s elfogadták a 16 pontba foglalt forradalmi követeléseket. Ezeket a Bányászrádióban felolvasták. Az ut cán hallgattuk. 90
Október 29. (Hétfő) A szerkesztőségben teljes bizalmatlanság vesz körül. Velem semmit nem közölnek. Megtudtam, hogy Csaba is tagja lett a forradalmi tanácsnak. Csodál koztam és felháborodtam. Tájékozódni akartam, hát átmentem a Villám nyom dához és a Bányászrádióhoz. A Villámnál Tima és Klébert tárgyaltak. A rádió nál barátságosan fogadtak. Verseket kértek tőlem. Bevezettek egy üres szobába, hogy írjak. Ott írtam meg a Néma volt ez a nép kezdetű verset. Visszatérve a szerkesztőségbe Csaba, Woju és Slezák beszélgetését zavartam meg. Mikor be léptem, elhallgattak. Csabától megkérdeztem, hogy hogyan került ő a forra dalmi bizottságba, s hogy egyetért-e a 16 ponttal. Kitérő válaszokat adott. S mikor megkérdeztem, hogy mit tehetünk, azt felelte, hogy semmit. Nem vesz tegettem tovább az időt. Ismét átmentem a rádióhoz. Bátori Palival beszélget tem egy forradalmi újság kiadásának lehetőségéről. Kis idő múlva megbízóle velekkel tért vissza, s két munkatárs is jött vele: Bors Szilveszter és Mosonyi Sándor. Átmentünk a szerkesztőségbe, s megbeszéltük az új lap kiadásával kapcsolatos teendőket. Asztalos Jánossal is beszéltünk. Szívesen segít.
Október 30. (Kedd) Asztalost már a szerkesztőségben találtam. Később jött Slezák, Bors és Mo sonyi. Meglepődtem, amikor Molnár János és Bója Ervin gimnáziumi tanárok is felajánlották segítségüket. Elkészítettük az első szám tervét, és hozzáláttunk az íráshoz. Vezércikket írtam a forradalmi követelésekről. A tatabányai 16 pontot is közöljük. A komáromi nyomdával megbeszéltük, hogy estére visszük a kéz iratokat. Anyag van bőven. Az MTI leadta Nagy Imre, Kádár, Tildy és Erdei Ferenc beszédét. A SZOT elnöksége javaslatot adott ki munkástanácsok meg alakítására. Nagy Imre felelősségét is tisztázta egy kommüniké. Hét óra felé indultunk Komáromba kocsival. A nyomdában már vártak bennünket. A sze dők munkához láttak. Mi átmentünk Koppánymonostorra. Október 31. (Szerda) Ez a két nap egybefolyt. Egy percet sem aludtunk az éjjel. Koppánymonostorról visszafelé katonák igazoltattak. Még a nyomdába is utánunk jöttek. Ké sőbb a komáromi forradalmi bizottság tagjai akarták lefoglalni a nyomdát. El sőbbséget követeltek maguknak. Egész éjjel vitatkoznunk kellett. Lapengedé lyünk még nem volt, de a nyomdászok nem is kértek. Reggelre végeztek a szedéssel, a nyomdagép azonban elromlott, s délután egy óráig kellett várnunk. Akkorra ezer példány elkészült, s azzal hazajöttünk. Fáradtak voltunk, de itt hon folytatni kellett a vitát arról, hogy a szerkesztőség tagjaival együtt dolgoz hatunk-e, hiszen ők a rendkívüli kiadással és a magatartásukkal szembehelyez kedtek a forradalommal. Molnár János vezette a vitát. Végül abban állapodtunk 91
meg, hogy a kérdésre később visszatérünk, de addig a régi újságírók ne jöjjenek be, munkjukra nem tartunk igényt. Az esti órákban Tatabányán még széthorduk a Figyelő első számát. November 1. (Csütörtök) Tíz órára mentem be a szerkesztőségbe. Bátori a belső rendet csinálta. Mi megbeszéltük a következő laptervet, s elindultunk gépkocsival vidékre. A tatai és a komáromi járás községeiben jártunk. Vittük mindenhova a Figyelőt, s gyűj töttük az anyagot a második számhoz. Tatán tüntető menettel találkoztunk. Nagy érdeklődéssel kapkodták mindenütt a Figyelőt. Környén hallgattuk Nagy Imre beszédét. Így tudtuk meg, hogy szovjet csapatok érkeznek Magyarország ra. Bátori kérte, hogy azonnal menjünk be írni, mert reggelre Pestre kell vinni a nyomdába a kéziratokat. Éjfél után egy órakor volt lapzárta. Asztalos ment Pestre a kéziratokkal.
November 2. (Péntek) Dél tájban gyalog mentem a szerkesztőségbe. Telefonon beszéltem Aszta lossal. Már majdnem készen volt a lap. Sajnos a második szám is csak két oldalon jelenik meg pedig négy oldalra terveztük. Kevés a papír a nyomdában. A lapengedélyt megkaptuk. November 3. (Szombat) Ismét vidéki körút. Vittük a Figyelő második számát. Tízezer példányban jelent meg. (Az első szám hatezer példányban.) Már nem ingyen osztogattuk, hanem a postások árusították. Útirány: Tata, Komárom, Dunaalmás, Neszmély, Lábatlan, Nyergesújfalu, Bajót. Minden faluban gyűjtöttek élelmet a forradalmi főváros részére, s el is szállították. Hazafelé a semlegesség kérdéséről beszélget tünk. Erről is kellene írni a következő számban. November 4. (Vasárnap) Milyen szép, békés, nyugodt gondolatokkal, tervekkel feküdtünk le! A kor mány teljesítette a követeléseket, a munkások elhatározták, hogy felveszik a munkát. S mire kellett ébredni! Nagy Imre szavait hallottuk a rádióban. Buda pestet megtámadták az oroszok. Aztán az írók segélykiáltását olvasták fel, utá na a rádió elnémult. Asztalos jött értem. A Bányászrádió felhívására sürgősen a szerkesztőségbe kellett menni. Gyalog indultunk, de jött értünk az autó. Ta nácstalanok voltunk. Lapot nem tudunk csinálni, hiszen Tatabányán nyomda
92
nincs, s azt beszélték, hogy Újvárost már elfoglalták az oroszok. Siettünk haza. Oroszok nem voltak Újvárosban. A tatai honvédséget szélnek eresztették. Ma gyar katonák gyalogoltak Vértesszőlős felől. November 5. (Hétfő) Bementem a megyei tanácshoz. Telefonon beszéltem Bátorival. Ő bent volt a szerkesztőségben. Mondta, hogy a szerkesztőség régi tagjai megjelentek, de elküldte őket. Azt mondta, hogy a forradalmi tanács határozatai továbbra is érvényesek. Délután Tatabányán keresztül vonultak az oroszok Budapest felé. Körülbe lül ötven tank, több páncélautó és nagyon sok tehergépkocsi. Ellenállás nem volt. Tatabányát nem foglalták el. Asztalos jött, hogy menjünk a szerkesztőségbe. Mit tehetünk? Oroszok van nak körülöttünk. Ki sem mozdulhatunk a városból. Erről beszélgettünk előbb a szerkesztőségben majd a forradalmi tanács székházában Horváth Endrével és Klébert Mártonnal.
November 6. (Kedd) Délelőtt a forradalmi munkástanács gyűlésén voltam. Arról folyt a vita, hogy a követelések fenntartása mellett a munkások felvegyék-e a munkát. A gyűlés egyhangúlag elítélte a Kádár-kormányt és a szovjet beavatkozást. A Nagy Imre-kormány szabadon bocsátását követelték és szabad demokratikus választásokat. A gyűlés után a Forradalmi Munkás és Katona Tanács felhívását fogalmaztuk meg Slezákkal. Röplapon akartuk kinyomtatni a Villám nyomdá ban, de nem volt rá lehetőség. Ezért a Bányászrádióhoz mentünk, hogy felol vastassuk. A stúdió ajtajánál már orosz őrség állt. Bent is oroszok. A felhívást mégis felolvastattuk. Orosz tankkal megérkeztek a kommunista vezetők, hogy tárgyaljanak a forradalmi munkástanáccsal. November 7. (Szerda) Bátori röviden elmondta, hogy mi volt a tegnapi tárgyaláson, amely késő éjszakáig tartott. Kompromisszum jött létre. Megalakult egy közös intézőbizott ság. A sajtóügyek intézője Tolmácsi és Tima. Felkerestük Timát. Együtt men tünk Tolmácsihoz. Az volt a kérése, hogy Csaba és Viktorné ismét dolgozhassa nak a szerkesztőségben. Abban állapodtunk meg, hogy ezt a szerkesztőség megbeszéli.
93
November 8. (Csütörtök) Délután jött Tolmácsi. Már nem személyi kérdésekről beszélt. Azt kérdezte, hogy a Nagy Imre minisztertanácsától kapott engedély érvényes-e még a Ká dár-kormány rendelkezései után. A kérdésre nem várt választ. Közölte, hogy ezt majd az intézőbizottság megtárgyalja. Azt is mondta, hogy ők egyelőre csak városi lapot akarnak kiadni. November 9. (Péntek) A szerkesztőségben géppisztolyos katonák fogadtak, de beengedtek. Barát ságosan elbeszélgettünk. A Hunyadi laktanyából jöttek még az este, de sem vacsorát, sem reggelit nem kaptak. Míg beszélgettünk, többen bejöttek, de to vább is mentek. Bátori is bejött, és Horváth Endrét hívta telefonon, de a megyei pártház már üres volt. Később még egy katona és egy fegyveres civil jött. Fel szólítottak, hogy fegyverünket adjuk át, és hagyjuk el a helyiséget. Irataimat egy bőröndbe raktam és eltávoztam. November 10. (Szombat) Kerékpárral körutat tettem Tatabányán. Felsőgallán azt hallottam, hogy a VII-es aknánál fegyveres csoport van. Odamentem, de nem találtam senkit. A Népház előtt Csabával találkoztam. Utánam jött, hívott a szerkesztőségbe, de nem mentem. Bárdos Laci bácsit kerestem meg a könyvtárban. Gyűjti a doku mentumokat, hogy megírja a forradalom történetét. November 11. (Hétfő) A szerkesztőség bejáratánál fegyveres őr igazoltatott. Nem akart beengedni. Csaba jött ki az épületből, s behívott. Közölte velem, hogy ő szeretné, ha viszszamennék, de a megyei pártbizottság nem egyezik bele. A munkakönyvem ott marad. Addig fizetést kapok, de ne járjak be. Egy fegyveres őr az épületben is utánam jött. Haza akartam hozni az irataimat. Nem engedte. November 21. (Szerda) Megtudtam, hogy a szerkesztőségben változás történt. Wojuteczky lett a szerkesztő, Csaba pedig munkatárs. Azt is hallottam, hogy az újságíró kollégák visszavárnak, de a pártbizottságon Havasi és Steiner azzal vádolnak, hogy sztrájkra szólító röpcédulákat terjesztek a munkások között.
94
November 22. (Csütörtök) Bementem a szerkesztőségbe. Barátságosan fogadtak. Wojuteczkyvel vitat koztam. A pártbizottságon felvetette, hogy engem hívjanak vissza a szerkesztő ségbe, de ott azt mondták, hogy én ellenforradalmár vagyok, hiszen még most is röpcédulákat terjesztek. A Hírlapról is beszélgettünk. Elmondtam, hogy az olvasók nagyon rossz véleménnyel vannak róla. Délután felkerestem Steinert a pártbizottságon. Tagadta, hogy engem röpcédulák terjesztésével vádoltak vol na, de azt elismerte, hogy gyanúsítottak. Megígérte, hogy az intézőbizottság elé terjeszti a kérdést, hogy dolgozhatom-e az újságnál, ugyanakkor arra biztatott, hogy pedagógusként helyezkedjem el. November 23. (Péntek) Az ismerősök aggódnak értem. Városszerte azt beszélik, hogy röpcédulákat terjesztek. Le is tartóztathatnak. Ma mondta a rádió, hogy Nagy Imre és társai elhagyták a jugoszláv követ séget, és Romániába távoztak. Hihetetlen és megdöbbentő hír. A szerkesztőségből üzentek, hogy menjek be. A munkatársak követelésének engedve Havasi hozzájárult, hogy visszatérjek az újsághoz. November 24. (Szombat) Mindenütt Nagy Imréékről beszélnek az emberek. A külföldi rádiók már azt is közölték, hogy az oroszok rabolták el őket. A szerkesztőségben tanácstalanság. A Nagy Imre-kérdés mindenkit elgon dolkoztat. Egész nap csak beszélgettünk. Arról volt szó, hogy ma Magyarorszá gon kettős hatalom van: A kormány az orosz fegyverekre támaszkodva gyako rolja a hatalmat, de vele szemben jelentős erőt és hatalmat képviselnek a mun kások bizalmából megalakult munkástanácsok is. Csakhogy a munkástanácsok nem rendelkeznek fegyverekkel és sajtóval. A Hírlap is a párté, tehát kormány párti lap. Én szívesebben lennék a munkástanács lapjának munkatársa.
November 26. (Hétfő) Munkásbusszal mentem a szerkesztőségbe. A Kádár-beszéd miatt mindenki felháborodott. Még Wojuteczky sem értett vele egyet. Viktorné nem nyilvání tott véleményt. Hallgatott. A pedagógus szakszervezetben az igazgatóknak volt értekezlet. Elmentem, hogy tudósítsak róla. Bajna Feri beszámolt a munkástanács 23-i üléséről. Vita volt arról, hogy legyen-e tanítás. Az igazgatók célszerűnek tartanák szénszünet elrendelését.
95
November 27. (Kedd) A Kádár-beszédről úgy vélekednek az emberek, hogy az határozott visszaté rést jelent a pártdiktatúra rendszeréhez. Csaba és Viktorné viszont egyetértenek Kádár határozottságával. Amikor arról kezdtek beszélni, hogy a "felszabadító szovjet csapatoknak" hálával tartozunk, nem tudtam türtőztetni magam. Rövid de heves vita támadt közöttünk. Woju is ellenem támadt. Amikor lecsillapod tunk, megbeszéltük a laptervet. A tiltott könyvekről írok egy cikket. November 28. (Szerda) Ma ismét sztrájkolnak a bányászok. Nem a munkástanács szervezte a sztráj kot. A XI-es aknán kezdődött. Oka egyrészt Kádár beszéde, másrészt az, hogy a karhatalomban még mindig a funkcionáriusok vannak. November 29. (Csütörtök) A megyei tanácson voltam. A népművelési osztályon beszélgettünk. Az em berek elbizonytalanodtak. Találkoztam Asztalossal és Slezákkal. Azon tanakod tunk, hogyan lehetene a munkástanácsnak egy lapot kiadni. November 30. (Péntek) A tröszt épülete körül orosz katonák gyülekeztek. Bent a munkástanács ülé sezett. Átmentem Timához. Tőle tudtam meg, hogy Kádár tárgyal a munkásta náccsal. Így érthető, hogy miért a sok orosz katona és a helikopter a sportpá lyán. A tiltott könyvekről írt cikkem megjelent. Két bekezdést kihagytak. A követ kező számba József Attila Levegőt című versét adtam le néhány soros megem lékezéssel a költő halálának évfordulójáról. December 1. (Szombat) Azt hittem, hogy valamit megtudhatunk Kádár és a munkástanács tárgyalá sáról. Gyenes azt mondta, hogy a jegyzőkönyvet megkapja. Nem kaptuk meg. Azt modták, hogy Kádár magával vitte. Somogyvári telefonon felhívta Pestet. Ott közölték, hogy a jegyzőkönyvet a minisztertanács titkárságán zárolták, s többet nem hoznak nyilvánosságra, mint ami a Népszabadságban megjelent.
96
December 3. (Hétfő) Reggel nem a szerkesztőségbe mentem, hanem a bányaipari technikumba. Úgy tudtuk, hogy ma kezdődik az iskolában a tanítás. Erről kellett volna írnom. Körülbelül a tanulók 25 százaléka jelent meg. Az egyik tanteremben beszélget tünk. Kezdetben bizalmatlanok voltak a tanulók, de az őszintség eloszlatta a bizalmatlanságot. Elmondták, hogy nem bíznak a kormányban. Úgy látják, hogy a sztálinizmust akarják visszaállítani. December 4. (Kedd) Megírtam a cikket a bányaipari technikumról. Hajdú elolvasta és félretette. Nekem egy szót sem szólt. Hajdú is megerősítette azt a hírt, hogy Pesten a Népszabadságot elégették. Egy hónappal ezelőtt volt a második orosz támadás. Pesten az asszonyok és a leányok felvonultak a Hősök terére. Virágokat, koszo rúkat vittek. December 5. (Szerda) Megint olyan vagyok a szerkesztőségben mint egy idegen. Mindent elhall gattak előttem. Csaba, Gyenes, Hajdú és Woju Pestre mentek. Kovács Klári tervezte a lapot. Négy órára a Zsdanov Kultúrotthonba mentem. A Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség ideiglenes intézőbizottságát alakították meg. Az Orszá gos Szövetség Pintér Jóskát bízta meg a szervezéssel. Jóska eldicsekedett vele, hogy a forradalom idején ő szerkesztette a Magyar Ifjúságot. Vita után abban állapodtak meg, hogy a párttól és a kormánytól független ifjúsági szervezeteket hoznak létre. Végül megválasztották az intézőbizottságot.
December 6. (Csütörtök) Ma ismét teljes sztrájk. Egy soproni autóval mentem a szerkesztőségbe. A soproniaknak szén kellene. A tröszt épülete előtt nagy tömeg gyúlt össze. Orosz páncélosok, katonák és magyar pufajkások jöttek, hogy a tömeget eloszlassák. A sztrájkot és tüntetést a karhatalom kérdése váltotta ki. A pártfunkcionáriu sokból és ávósokból álló karhatalom leszerelését követelték. Erről tárgyaltak a pártbizottság és a munkástanács képviselői, de nem tudtak megegyezni. Slezákkal találkoztam. Pesten volt lapengedélyt kérni, de nem kapott. Győr ben a nyomdával bszélt. A jövő héten lapot szeretne kiadni.
97
December 7. (Péntek) Az általános sztrájk folytatódott. A cementgyárba és az alukohóba sem men tek be a munkások. A MÁVAUT is sztrájkolt. Gyalog mentem a szerkesztőség be. A Hírlap nem jelent meg. A tegnapi tüntetés miatt leállították a nyomdai munkát. Több cikket ki kellett hagyni, s új írásokat küldeni. A következő szám ba írok a Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség megalakulásáról. Átmentem a Vil lámhoz, hogy a felhívásukat elolvassam. Timával beszélgettünk a tervezett új lapról. Nem látunk lehetőséget a terv megvalósítására. A szerkesztőségben Viktorné, Kristóf Jancsi és Kovács Klári gúnyos ellenszenvvel beszéltek a tegnapi tüntetésről... Írni kezdtem. Közben jött a hír, hogy ismét tüntetnek a munkások. A szerkesztőség szétrebbent. Gyenes Laci jött Pestről, és elmondta, hogy milyen tüntetések voltak a fővárosban. Félbehagytam az írást, s felmentem a városi pártbizottság székháza elé. Állítólag már 10 óra óta gyülekezett a tömeg. A követelés ugyanaz volt, mint tegnap, de a pártbizottság nem engedett. Egy orosz tank és néhány magyar katona próbálta szétoszlatni a tömeget. A párt házba szorult funkcionáriusok és karhatalmisták csak ígérgették, hogy enged nek a követeléseknek. Én úgy láttam, hogy eredménytelen lesz a tüntetés. Négy óra után hazajöttem. A tömeg még nem oszlott, sőt egyre hangosabb volt. Né hányan be akartak törni az épületbe, s lefeszítették az MSZMP tábláját.
December 8. (Szombat) Reggel Etére mentem, hogy édesapámnak segítsek a disznóvágásnál. Dél után Marika is eljött. Hozta a hírt, hogy tegnap este az MSZMP székháza előtt lövöldözés volt, s többen megsebesültek. December 22 (Szerda) A Hírlap már egy hete nem jelent meg. Most azt tervezték, hogy holnap is és szombaton is megjelentetik. Közben Hajdú táviratozott Pestről. Holnap nem jelenhet meg a lap, mert a nyomdászok sztrájkolnak. Slezák szervezi a tröszt lapját. Behozta hozzám az eddig elkészült cikkeket, hogy olvassam el. Bors Szilveszter írása tetszett, de a többi nem. Steiner kijelen tette, hogy nem kell üzemi lap. Ha megjelenne is, a párt cenzúrázná az írásokat. December 13. (Csütörtök) A szerkesztőség kocsija elromlott. Nem tudunk kéziratokat vinni Pestre. A következő szám is csak négy oldalon jelenik meg. Megbeszéltük a jövő heti lapot. Utána kerékpárral indultam vidékre. Tatán, Naszályon és Almásfüzitőn jártam. A Vakuumban razzia volt. Reggelre teleírták a falakat a párt jelszavai val, s a munkások ezeket lemeszelték. Ezért orosz katonák és egy magyar tiszt 98
jelent meg, hogy elvigyék a munkástanács elnökét. Erre megmozdult a gyár munkássága. Mikor az orosz tiszt munkára szólította a munkásokat, az egyik munkás így válaszolt: "Mi dolgoznánk, de ti nem engedtek. Menjetek haza, és mi dolgozni fogunk." December 14. (Péntek) Megírtam egy cikket a mezőgazdasági termékek felvásárlásáról és egy kis hírt a tatai kultúrház életéről. Ezeket átadtam Wojuteczkynek. Tőle tudtam meg, hogy mi történt a VI-os telepen. Pufajkások és orosz katonák házról házra jártak, fegyvereket kerestek. December 17. (Hétfő) Az autóbuszon újságolta Kristóf Jancsi, hogy még ma megkapjuk a felmon dásunkat. Arra számítottam, hogy nekem felmondanak, de azon csodálkoztam, hogy Kristóf és Gyenes is hasonló sorsra jut. A szerkesztőségben Wojuteczky elmondta, hogy szombaton az MSZMP intézőbizottsága határozott a felmon dásról s arról, hogy Néverit, Izsáki Mihályt, Szabó Józsefet és Torjait helyezik a laphoz. A felmondás indoka egyszerű: "A párt pénzén nem lehet vitatkozni. Aki nem ért egyet a párt politikjával, az nem lehet újságíró." Dél felé jött Havasi és Tolmácsi. Ertekezletet hívtak össze. Én is be akartam menni, hiszen szó lesz rólam, de Woju kijelentette, hogy csak kommunista újságírók mehetnek be. így én kívül maradtam. Három óra után lett vége a tárgyalásnak. Távozásukkor találkoztam Havasival és Tolmácsival, de nekem egy szót sem szóltak. Woju teczky ismertette a határozatot. Gyenest és Kristófot felfüggesztették, ügyüket majd kivizsgálják, de nekem azonnal felmondtak. Indok: Az én munkámra nem lehet számítani, mert olyan cikkeket írok, amelyek politikai okokból nem közöl hetők. Nem értek egyet a párt politikájával. Megjegyezte Woju, ha egyetértenék maradhatnék. Én természetesen nem fogom megkövetni a párt intézőbizottsá gát. Elfogadom a felmondást.
December 18. (Kedd) Elhatároztam, hogy a jelenlegi körülmények között nem leszek újságíró. Ve szítsem el az állásomat, ha csak így tarthatom meg a becsületemet. Érdeklőd tem a megyei tanács oktatási osztályán. Bíztató választ kaptam. Bementem a szerkesztőségbe a munkakönyvemért, de nem vettem át, mert a felmondólevél szövegével nem értettem egyet. Kristóf kijelentette, hogy ne vizsgálják felül az ügyét, hanem adják ki a munkakönyvét. Győrbe akar menni. Gyenes Tolmácsi val vitatkozott. Ő valószínű a lapnál marad.
99
December 19. (Szerda) Wojuteczky kiegészítésével elfogadtam a felmondólevelet, és átvettem a munkakönyvet. Woju és Kovács Klári azzal biztattak, hogy ezután is írjak, szí vesen közlik az írásaimat. Kristófért már telefonáltak Győrből. Kovács Klárit is várnák, de ő most a Népszabadsághoz szeretne menni. Woju arról beszélt, hogy ő a Szabad Ifjúsághoz megy. Felajánlotta, ha újságíró akarok maradni, szívesen beszél Pintér Jóskával az érdekemben. Jóskával én is tudnék beszélni, de jelen leg nem látom értelmét. Este Slezák látogatott meg. Nehéz helyzetben van. Sem ő, sem a felesége nem kap állást. Felesleges embernek érzi magát. Fanyar hu morral mesélte el pályáját a bányától a szakérettségin át a tanári, műfordítói, színészi és újságírói próbálkozásokig s a szerkesztői asztal elvesztéséig. December 20 (Csütörtök) A megyei könyvtárba Bárdos Laci bácsi nevére egy új folyóirat érkezett pos tán. Címe: Eszmélet. Novellák, versek, tanulmányok vannak benne a szerzők neve nélkül. A magyar forradalmat értékelő tanulmány Kádár fellépését és az orosz támadást nevezi ellenforradalomnak.
December 22. (Szombat) Budapesten voltam. Lehangoló látvány... Az Újságírószövetségbe is bemen tem. Figyeltem az embereket. Kezdődik újra a helyezkedés, az alázkodó megal kuvás. Vadász Ferenccel is beszélgettem. Semmi biztatót nem mondott. Látha tóan elégedett, hogy a főtitkári székben maradhatott.
Gyüszi László
100
101
102
103
104
105
106
107
108
109
110
111
112
113
114
115
116
117
118
119
120
121
122
123
124
125
126
127
128
129
130
131
132
133
134
135
136
137
138
Megyei Tanács VB Elnökének Tatabánya
be.
Tárgy:
Az 1956. október 23-i és azt követő ellenforradalmi ese mények leírása Hiv. szám: T. 260/1957.
Fenti tárgyban kiadott rendeletre az alábbi összefoglaló jelentést terjesztjük
A Budapesten kirobbant ellenforradalom szálai Tatabányára október 24-én értek el. Egy fiatalokból álló csoport jött gépkocsival Tatabányára, hogy a bá nyászokat tájékoztassák a budapesti eseményekről. A VI-os aknáról elzavarták őket, majd a rendőrség lefogta a csoportot. 25-én és 26-án már szemtanúk is beszéltek a budapesti eseményekről. 25-én olyan hírek terjedtek el a városban, hogy a középiskolás diákok felvonulásra készülnek. A felvonulás ezen a napon elmaradt. Október 26-án a helyi autóbuszok forgalma megszűnt. A MÁVAUT dolgo zói és a bányaipari technikum tanulói készültek a felvonulásra. A párt és a tanács képviselői nagy viták közepette próbálták az ifjúságot a tervezett felvo nulásról lebeszélni. A Budapestről lejött MÁVAUT dolgozók hangoskodása mi att a felvonulást megakadályozni nem lehetett. Békés felvonuláról beszéltek. Délután egy óra körül mintegy 200 főnyi csoport, főleg fiatalok, gépkocsiveze tők, szerelők, ipari tanulók, technikumi hallgatók, diákok nemzetiszínű zászló val és énekszóval elindult a bányaipari technikumtól. A város főútvonalán ha ladt a menet Újvárosba majd vissza. A menet újból elindult a bányaipari techni kumtól a előző útvonalon, amikor esteledni kezdett. A pártbizottság elé érve a Himnuszt énekelték, s leverték a pártbizottság tábláját. Itt a pártbizottság előtt egy teherautóval találkoztak, amelyen felfegyverzett üzemi munkások voltak. Leszállították őket, és néhány puskát hatásos színpadi jelenet közepette össze törtek. A Bányászrádió felé vonultak. A megyei pártbizottság előtt jártak, ami kor egy csoport kivált, s visszament a gépkocsin maradt fegyverekért. Szürkü letkor a tüntetők elindultak a X-es akna felé kiszabadítani az elítélteket. A Bá nyász körtérnél egy csoport a 70-es Népbolt falán lévő hirdetőtáblát támadta meg kövekkel. Szó sem volt a rabok felülvizsgálatáról. Mindenkit kiengedtek. Ezután elindult a menet Bánhidára a Hunyadi Lövész Továbbképző Iskolához fegyverekért. Simon István őrnagy, a kiképző osztály vezetője kiment a kapu hoz és a tüntetőknek mondta: "Testvérek veletek vagyunk. Én is régi tiszt va gyok. Ludvikát végeztem. Ha akarjátok, felveszem a régi egyenruhámat. Az iskola parancsnoka, Tóth ezredes is az. Veletek vagyunk." A tüntetőket felfegyverezték. Simon őrnagy 26-án eligazítást tartott a tisztek nek és a munkásőrség parancsnokainak. "Ha zűrös lesz a helyzet, s a tömeg be akar jönni, akkor egy piros rakéta lesz a figyelmeztető, két fehér rakéta pedig a tűz megadásának jele. Ezek a rakéták azonban nem fognak felröppenni." A tisztek egy része csatlakozott, a másik része értetlenül nézte az eseményeket. 139
Ugyanezen a napon még a Hunyaditól több teherautó és autóbusz elindult Budapestre segíteni. Budapest előtt összeütköztek magyar katonai alakulatok kal, sokan megsebesültek, sőt meg is haltak ott. Bajra szintén fegyverekért mentek egy teherautón a felkelők. Mikor nem kaptak, visszafordultak a kaputól, valaki idegességében vagy dühében lőtt a nála lévő géppisztollyal. A kapunál felállított őrség válaszolt. Nyolcan meghal tak, többen megsebesültek. A Tatabányai Népházba nagygyűlésre hívták az üzemek dolgozóit. A szóno kok Klébert Márton és Mazalin György. A 27-re tervezett nagygyűlés kudarccal végződött. Minden felszólaló másról beszélt. Sok szó esett a követelésekről. Először 14 pontba foglalták. A városi tanács hivatalában még folyt a munka, azonban a dolgozók idegei már túl voltak fűtve. A bejárathoz őrséget állítottunk, hogy jelezzék az esetleges hívatlan vendég érkezését. Éjszakára is őrséget állítottunk. Ugyanakkor a kiegé szítő parancsnokság is teljes készenlétben volt. 27-én este a szemben lévő Káz mér kocsma előtt 40-50 főből gyülekezés támadt, akik követelték a városi ta nácsház tetejéről a vörös csillag eltávolítását. Egy fél óra múlva a városi tanács ház tetejéről egy Jurida nevezetű ledobta a vörös csillagot. 28-án délután az úgynevezett Forradalmi Munkás és Katona Tanács, aminek tagjai voltak: Dr. Klébert Márton, Mazalin György, Molnár István, Horváth József, egy tíz pontból álló követelést eljuttattak Nagy Imréhez, aki egy-két nap elteltével azt válaszolta, hogy "... néhány kérést már teljesítettünk, a többit pe dig akkor tudja teljesíteni a kormány, ha hagyják megerősödni". A Forradalmi Munkás és Katona Tanács a székhelyét a Bányászrádiónál ütötte fel, majd később innen átköltözött a megyei pártbizottság épületébe. Ott ingyen konyhát rendeztek be a tanács tagjai és a fegyveres csoportok vezetői számára. 28-át követő éjszaka betörtek az ékszerboltba, az OFOTÉRT boltba és egyéb helyekre. 28-án éjjel a városi tanács épülete előtt egy 25-30 főből álló csoport követelte a kiegészítő parancsnokság fegyvereit. Követelték a tanács épületének átkutatását. Mivel a kiegészítő parancsnokság ezt megtagadta, fegyvereikkel félemlítették meg a tanács körüli lakókat Október 29-én felsőgallai parasztok a városi tanácshoz jöttek követeléseik kel. Követelték, hogy a mezőgazdasági osztály vezetője, a vb elnök és a párttit kár hagyja el a hivatalt... Követelték, hogy az elkobzott házaikat adják vissza, és kártalanítsák őket. A tanács kultúrtermében a kisgazdapártot akarták megalakí tani. A szociáldemokrata párt megalakult és helyiséget követelt. A kisgazdapárt alakuló ülésére meghívták a papot. A kisgazdák székhelye a Zsdanov kultúrott hon volt, a szociáldemokrata párt a Dózsa kultúrotthont kérte. Molnár ügyvéd vezetésével megkezdődtek a tárgyalások a polgármesteri hivatal visszaállításáról. A volt jegyzőket vissza akarták hozni. Volt olyan véle mény, hogy vissza kell alakítani a volt községeket, Alsógallát, Felsőgallát, Bánhidát. 140
A Forradalmi Munkás és Katona Tanács mind többet járt Győrbe, hogy a dunántúli kormánnyal felvegye a kapcsolatot. Egy külföldi diplomáciai kocsi érkezett Tatabányára. Négy külföldi úr társalgott Tima Endrével, Horváth End rével és másokkal. A bányákban megszűnt a fenntartó munka is. A vízmű nehezen tudta bizto sítani a vízellátást. Aramhiány miatt a karsztaknát elöntötte a víz. Sok kommunista igyekezett beépülni a különböző ellenforradalmi szervek be. Voltak, akik az első naptól tudatosan rombolták az ellenforradalom osztaga it. Voltak kommunisták a Forradalmi Munkás és Katona Tanácsban, a fegyvere sek között, a Bányászrádiónál stb. Ezeknek köszönhető, hogy Tatabánya terüle tén nem folyt vér, illetve nem történtek olyan lincselések, mint másutt az or szágban. Az üzemeknél sorra alakultak a munkástanácsok és zavarták el a párttitká rokat, üzemvezetőket. A későbbiekben már csakis a munkástanácsokkal folytat tak tárgyalásokat a központi munkástanácsok. A városi tanácsnál is megalakult a munkástanács, hogy ellensúlyozza a polgármesteri hivatal megszervezését. A megyei tanácsnál is működött a munkástanács, akiknek mint felsőbb szervek nek nem tetszett a városi tanács munkástanácsában lévő több személy, mivel azok erősen kompromittálva voltak, és nem zavarták el a vb elnökét és a szerin tük kompromittált személyeket. November 4-én a katonatanács tagjai ellenállásra szólították fel a város la kosságát a szovjet csapatok ellen. Benzines üvegekkel szólították hadba a lakos ságot a szovjet tankok ellen. A harcra mégsem került sor. A tanács három tagja: Klébert, Reményi és Tóth ezredes küldöttségileg felszólították a szovjet csapa tok parancsnokságát, hogy vállalják Tatabánya biztonságát. A szovjet parancs nok megígérte, ha a város lakossága fegyelmezetten viselkedik, nem jönnek be Tatabányára a szovjet alakulatok. November 4. után a munkás és katonatanács átalalul 9-es bizottsággá. A küzdelem gazdasági területre helyeződött. A 9-es bizottság nem ismerte el a Kádár-kormányt. Nagy Imre visszaállítását követelték. Megalakult a Magyar Szocialista Munkáspárt 5 tagú intézőbizottsága. Fő célja katonai szervezet létrehozása a fegyveres ellenforradalmárok ellen. így alakult meg a Beer-csoport, illetve a tatabányai karhatalom. Még egy utolsó rohamra indultak december 6-án a pártbizottság épülete ellen, hogy kezükbe vegyék újból a hatalmat. A karhatalom szétverte a provokátorokat. Tatabánya, 1957. augusztus 21. Sütő András VB titkár
Kőhegyi János VB elnök
141
