Mary Silver
Vissza a Matulába!
A KARIKATÚRA
Vecsésy Gábor kinyújtóztatta elgémberedet tagjait a vonat ülésén. Egymaga foglalta el azt a padot is, amin ı ült és azt is, ami vele szemben volt. Még az elsık között szállt vonatra, így egészen egyszerően csak feltette lábát az ülésre, a másik végébe pedig hátizsákját pakolta. Kívülrıl pont úgy festett, mint a többi magyar katona, aki hazafelé tartott a frontról. Belülrıl azonban nem főtötte más, csak bosszúvágy, hogy megtalálja Kalmár Pétert és végleg végezzen vele. Hogy ez a mély győlölet honnan jött? Azt talán ı maga sem tudta volna megmondani, de abban biztos volt, hogy senki nem úszhatja meg büntetlenül azt, hogy ıt megalázza. Kalmár pedig többször is megtette, ráadásul a saját emberi elıtt a mocskos, mihaszna barátaival. De sebaj! Azzal a böhöm Czeglédivel már végzett. Úgy zuhant össze attól a golyótól, ami a mellkasába fúródott, akár egy rongybaba. Milyen egyszerő volt az egész! Csak meghúzta a ravaszt és kész. Tudta, hogy Darázsi Tamás meglátta ıt, így egyértelmő volt, hogy vele is végeznie kellett. Sajnos ezt egy szovjet megtette helyette, de oda se neki! Az igazi nagy vad az övé és olyan szenvedést fog okozni neki, hogy könyörögni fog a megváltó halálért! Az a kis senki úgy szökött meg a börtönbıl, hogy még ellenállásba sem ütközött. Lepaktált az ördöggel, ez nem kérdés. Eladta a lelkét a sátánnak, hiszen egyetlen golyó nem sok, annyi sem fogott rajta. Ellentétben vele, akit a Kalmárt megszöktetı katona egyik lövése úgy talált el a vállán, hogy kizuhant az emeleti ablakból. Mikor pár nappal késıbb magához tért, semmire nem emlékezett, még a saját nevére sem. A börtönorvos szerint csodával határos, hogy túlélte a zuhanást, habár igen súlyos fejsérülést szenvedett, és nem ártott volna ágyban maradnia, azonban ı magasról tett a doktor bölcselkedı, semmit mondó szavaira és bármennyire is rosszul volt, három nappal késıbb ı maga is megszökött a börtönbıl. Emlékek nélkül, elcsigázottan haladt elıre napokon át egy ismeretlen cél felé. Nem tudta, hova megy, csak azt tudta, mennie kell. Hajtja valami, aminek nem tud ellenállni, és az ösztönei azt súgták, hogy bármi is legyen az, ami felé halad, jó úton jár. Aztán pár nappal késıbb, mikor egy fa alatt pihent, mintha fellebbentettek volna egy fátylat az elméje elıl; minden eszébe jutott és az is, hogy kinek köszönheti azt a szép sebhelyet a homlokán. Az emlékei félelmetes 1
Mary Silver
Vissza a Matulába!
gyorsasággal tértek vissza és többé már nem volt kétséges, hová is igyekszik. Felült az elsı vonatra, ami Magyarország felé tartott és most itt van. Mit is mondott az a mocskos lelenc Kalmár, honnan jött? Valami tanító, abban biztos volt, fene az értelmiségi fejét! Valami alföldi várost emlegetett. Árond, Árpod… Árkod, ez az! Ez a nyavalyás vonat csak a határig viszi. Majd az állomáson keres egy járatot Árkodra. Ha olyan híres város, akkor biztosan megy oda is vonat, de ha nem, ı akkor is eljut oda, ha a lábát kell legyalogolnia is érte. - Elnézést, uram! - hallott meg egy idegen hangon maga mellıl. Felemelte hatalmas kalapja karimáját és hanyagul kitekintett alóla. A kalauz állt ellıtte és igencsak rosszallóan nézett rá. – A jegyét, ha szabad kérnem! Hát jegye az éppenséggel nincsen, de legalább tegyen úgy, mintha keresgélné. Beletúrt zsebeibe, még a kalapja anyagát is feltépte, hogy az ellenır lássa, ı bizony váltott jegyet, csak nem tudja, hová tette. - Van jegye, uram vagy nincs? – tette fel a kérdést a kalauz, aki eddig türelmesen állt és várt, holott az elsı pillanattól kezdve sejtette, hogy a két ülést is elfoglaló férfi bizony potyautas. - Jegyem az nincs, kedves kalauz úr – válaszolta negédesen Vecsésy és rávillantotta mosolyát. – Szegény katona vagyok én, kalauz úr. Most jövök a frontról, nincs nekem pénzem. Én nem szeretnék mást csak hazajutni a feleségemhez és a gyerekeimhez. Most várjuk a következı porontyot. Szeretném látni ıket, mielıtt újra kiküldenek a frontvonalra. - Hogy hívják? - Darázsi Tamás, alhadnagy – válaszolta szemrebbenés Vecsésy. Annak a nyavalyás Darázsinak úgysincs már szüksége a nevére, hát akkor illı, hogy olyan ember használja, aki igazán rá van szorulva. Jelen esetben ı. Ha büntetést kapna, majd megadja Darázsi címét, hogy onnan hajtsák be azt a kis pénzt. Vecsésy látta, hogy a kalauz elgondolkodik egy pillanatra, majd figyelmeztetı hangon megszólalt: - Nem bánom, ezúttal eltekintek a pénzbüntetéstıl. De legközelebb váltson jegyet és szíveskedjék leszállni a következı állomáson. - Igenis, köszönöm a jóságát! – bólogatott alázatosan Vecsésy a távozó férfi felé, majd visszahúzta fejébe kalapját és úgy tett, mintha mi sem történt volna; tovább szövögette sötét terveit Kalmár Péter elleni bosszújáról. Azt mondják, a bosszú édes, neki pedig már az is mosolyt csalt az arcára, ha csak maga elé képzelte Kalmár arcát a szenvedései közepette. Már nincs sok hátra. Türelem. 2
Mary Silver
Vissza a Matulába!
Zsuzsanna letette a nyolcadikosok füzeteit Kalmár asztalára és olyan gyorsan távozott a tanáriból, amilyen gyorsan csak lehetett. Nem szeretett volna találkozni a férfival. Már lassan két nap is eltelt a Horn Mici teadélutánján történt szerencsétlen események óta, de ı még mindig nem tudta feldolgozni a történteket. A tanár kis híján megölt egy embert a gyerekek és mindenki szeme láttára, ráadásul utána még azt is elmondta neki, hogy bizony eszébe jutott tényleg meghúzni a ravaszt. Győlölheti is ıt ezért Zsuzsanna, ha jól esik, de nincs mit tenni; a háború szörnyeteget csinált belıle. Elıhozta belıle a legrosszabbat. A nı akkor még nem volt képes végiggondolni mindazt, ami a férfi szájából elhangzott, annyira az események hatása alatt volt. Azonban azóta már eltelt két teljes nap és szépen lassan mindent megértett. Legalábbis ı úgy gondolta. Az a Kalmár Péter, akit ı ismert, valóban meghalt odakint a fronton. Aki pedig hazatért, egy ismeretlen, idegen ember. Önkéntelenül is az jutott az eszébe, hogy ha Kınig Lajos tudta volna, hogy valójában milyen emberré vált Kalmár Péter, akkor is rábízta volna-e ıt. Szeretett volna levelet írni a férfinak, hogy elmondjon neki mindent, hátha ezzel rábírja arra, hogy hazatérjen, ám fogalma sem volt arról, hogy Kınig merre járhat, és hiába faggatta Horn Micit is Lajos hollétérıl, az ugyanolyan tanácstalannak tőnt, mint ı és folyton azt szajkózta neki, amit már legalább ezerszer hallott mindenkitıl: majd jelentkezik, ha tud. Ha tud. Zsuzsanna fejében ez a két szó visszhangzott folyton. Ezek szerint valami olyan feladata van, ami miatt nem adhat hírt magáról. Persze, azt tudja, hogy ı a felelıs azért, hogy a béketárgyalások majdan rendben follyanak és az ország minél kisebb veszteséggel kerüljön ki ebbıl a háborúból, de azért egy telefon vagy egy levél talán mégsem jár akkora idıveszteséggel! Talán valamit eltitkolnak elıle. Lehet, hogy a többiek tudnak valamit, amit ı nem. Horn Micibıl hiába próbált kiszedni bármit is, az asszony úgy ırizte Kınig titkát, mintha a sajátja lenne, és a férfi rajta kívül csak egy valakit avatott be a terveibe, Kalmár Pétert. De ıt nem fogja megkérdezni. Még egy darabig nem szándékozik beszélni vele. Addig nem, míg teljesen fel nem tudja dolgozni a pár nappal ezelıtti történéseket. Ráadásul volt itt még valami, ami nagyon bántotta kollegájával kapcsolatban. Az a bizonyos kapualj alatti csók. Nem szerette volna, ha a férfi téves következtetéseket vonna le az akkor történtekbıl, és bár Péter biztosította, hogy tökéletesen tisztában vele, hogy mi miért történt, ıt ez egy cseppet sem nyugtatta meg. Talán már nem is annyira Kalmár, hanem sokkal inkább önmaga miatt aggódott… 3
Mary Silver
Vissza a Matulába!
- Jó napot, Zsuzsanna testvér! – köszöntötte a tanáriba éppen belépı Kerekes, hóna alatt egy vonalzóval és egy szögmérıvel. - Már kicsengettek? – eszmélt fel a nı gondolataiból, és meg sem várva a választ, már a tanári ajtajához lépett, ami ismét kitárult és Hajdú lépett be rajta, nyomában Gigus tanárnıvel és Kalmár Péterrel. Egy pillanatra összetalálkozott a tekintetük, de Zsuzsanna még idejében elfordította a fejét és kisietett a tanáriból, anélkül, hogy egy szót is szólt volna. Péter egy darabig még nézte, ahogyan a nı eltőnik a folyosó végén, majd mikor megérezte, hogy a helyiségben tartózkodók ıt figyelik, feléjük fordult, de abban a pillanatban mindenki a saját dolgával kezdett foglalkozni, így jobbnak látta, ha ı maga is inkább a munkájának szenteli magát, semmint annak, hogy megfejtse, ugyan mi zajlik Zsuzsanna fejében. Persze, tudta ı, hogy mirıl lehet szó, hiszen a Horn Micinél történt események óta a nı látványosan kerüli ıt. Majd megpróbál beszélni vele, ha lesz rá alkalma. Gina tenyerébe támasztotta fejét. Már feladta, hogy bármit is megértsen Kerekes magyarázatából. A tanár fel sem nézett a könyvbıl, úgy olvasta fel az elméleti részeket, és csak a legelszántabbak, mint például Salm és Bánki, adták jegyzetelésre a fejüket. Ha az osztálynak szerencséje van, ık talán megérettek valamit a sinus függvényekbıl, és ezt a tudományukat majd délután megosztják velük. Gina azon kapta magát, hogy egy hatalmasat ásít, mikor Kis Mari oldalba bökte a könyökével, ı pedig kérdın fordult felé. Mari egy papírlapot tartott a kezében és a pad alatt átadta neki. Látta, hogy Murai szélesen vigyorogva arra bíztatja, nézze meg, mi van a küldeményben. Gina szétbontotta a papírt, amin egy tollal rajzolt, igen elnagyolt karikatúra volt. Hiába volt azonban a rajz kevéssé kidolgozott, nem kellett hozzá sok ész, hogy felismerje, ki a gúny tárgya. A hatalmas szögmérı és a hosszú szakáll összetéveszthetetlenné tette Kerekest bárki mással. Gina elmosolyodott és már azon volt, hogy tovább adja a küldeményt az elıtte ülı Szabónak, amikor a semmibıl egy vonalzó csapódott éles hanggal a padja tetejére. Az osztály egy emberként rezzent össze. Kerekes bizonyára észrevehette ıket azon ritka pillanatok egyikében, amikor felnézett a könyvébıl és most itt állt Gina elıtt dühtıl szikrázó szemekkel. - Megtudhatom, Vitay – kezdte a tanár rideg hangon -, hogy mi az a fontos, ami nem várhat az óra végégig?
4
Mary Silver
Vissza a Matulába!
A lány rémülten nézett vissza a tanárra. Egy szó nem sok, annyi sem jött ki a száján. Kerekes kinyújtotta felé a kezét, ı pedig szó nélkül átadta a papírlapot és a többiekkel együtt fejét lehajtva, csendben fohászkodva várt. - Ez már aztán több a soknál! – csattant fel Kerekes felháborodottan, ık pedig ismét összerezzentek. – Most azonnal megyünk az igazgató úrhoz! Murai, Kis Mária, Vitay! Ha azt hiszik, hogy eltőröm ezt az arcátlanságot, hát nagyon tévednek! Nem hallották?! – mordult rájuk még egyszer és az ajtó felé mutatott, ık pedig összehúzva magukat azt tették, amit mondtak nekik. - Nem értem, fiatalember, hogy miért lenne szükségem kertészre? – kérdezte Torma Gedeon az elıtte ülı férfit, aki mosolyogva figyelte az igazgató minden mozdulatát. Jól ismerte már Tormát, már ami az elbeszéléseket illeti. Az anekdoták, amiket róla hallott, egyáltalán nem voltak túlzóak. Pont olyan volt, mint amilyennek elképzelte. Szigorú, komor és… fekete. – Mit is mondott, hogy hívják? - Makó András, igazgató úr – válaszolta türelemmel a hangjában. Csak egyetlen cél lebegett a szeme elıtt, hogy újra lássa Ginát, aki miatt ilyen hosszú utat tett meg. Vajon jól van? Nagyon szerette volna ıt biztonságban tudni és mikor szüleinek azt mondta, elmegy Árkodra és megkeresi a lányt, azok kézzel-lábbal tiltakoztak ellene, de ıt semmi nem tarthatta vissza. Meg volt róla gyızıdve, hogy nincs ember, aki úgy vigyázhatna Ginára, mint ahogyan ı. Lehet az Abigél vagy az összes név a naptárban, egyedül ı tud rá vigyázni, mert ı ismeri annyira, mint talán senki más ezen a világon. - Nézze, uram – folytatta kimérten az igazgató -, a Matulának sok mindenre van szüksége, de attól tartok, egy kertészt nem tudnánk megfizetni ezekben a nehéz idıkben. Torma Gedeon a maga részérıl lezártnak tekintett a témát és legszívesebben már kijjebb is tessékelte volna a kedves vendéget, de nem tudhatta, hogy Andrásban méltó ellenfélre talált. - Nekem az is elég lenne, igazgató úr, ha kapnék valami harapni valót és lenne egy hely, ahol álomra hajthatnám a fejem. Nem kell nekem pénz. Torma megütközve nézte az elıtte ülı fiatalembert. Miket beszél ez? Nem kell neki pénz? Ezekben az idıkben? Mégis, mit akar ez az ember? - Mondja, honnan jutott eszébe, hogy éppen ide jelentkezzék kertésznek? - Mindenhova kell egy kertész – vonta meg vállát András. – Egy ilyen nagy épülethez, aminek ekkora hatalmas kertje van, talán több is elkélne.
5
Mary Silver
Vissza a Matulába!
- Nézze… - kezdte volna az igazgató, de ekkor kinyílt az irodája ajtaja és Kalmár lépett be rajta, aki amint meglátta, hogy Torma Gedeon nincs egyedül, már fordult is vissza a folyosó irányába. - Elnézést, nem tudtam, hogy vendéged van – szabadkozott a tanár, de Torma megállította. - Maradj csak, Péter! – intette magához. – Ez a fiatalember kertésznek jelentkezik hozzánk. Mit szólsz? - Szükségünk van kertészre? – kérdezett vissza Kalmár. Nem támogatta, hogy idegeneket beengedjenek a Matula falai közé, fıleg, hogy Kınig megbízta Vitay Georgina ırzésével is, és a tavalyi Kuncz fıhadnagyos eset után már egyáltalán nem bízott senkiben, aki az erıd falain túlról érkezett. - Ezt kérdeztem én is – fordult az igazgató ismét András felé egy pillanatra, majd vissza Péterhez. – Kalmár tanúr úr, te milyen ügyben kerestél fel? András a fiatal tanár felé kapta tekintetét. Gina róla is mesélt. İ volt az a férfi, akibe egységesen szerelmes az egész osztály. İt viszont nem ilyennek képzelte. Igaz, a lány nem beszélt róla annyit, mint mondjuk Zsuzsanna testvérrıl vagy éppen Kınigrıl, akivel már volt szerencséje találkozni is. Kalmár Pétert ı alacsonyabbnak és sokkal fiatalabbnak gondolta. Ennek ellenére a férfi magas volt és, hiába volt korban fiatal, szıkésbarna hajában már néhány ısz hajszál is csillogott. Állítólag a háborút is megjárta, legalábbis ezt csípte el egyszer Kınig és Gina beszélgetésébıl. Talán ezért tőnik idısebbnek. - Igazgató úr! – nyílt ki újra az iroda ajtaja és a jelenlévık mind a hang irányába kapták a fejüket. Kerekes érkezett meg, nyomában Ginával, Muraival és Kis Marival. - Mi történt már megint?- kérdezte Torma dühösen. Ha valamit nem tőrt, hát az az, hogy rátörjék az irodája ajtaját, márpedig most ez történt. Kerekes tanár úr kopogás nélkül rontott be hozzá, és mentéségre szóljon, igencsak feldúlt állapotban volt. András udvariasan félreállt az útból, de szinte ugyanabban a pillanatban meg is torpant, ahogyan Gina is. Tekintetük találkozott és szinte megszőnt körülöttük a világ. A lányt csak az hozta vissza a földre, hogy Murai gyengéden oldalba lökte, figyeljen már. Gina az igazgató felé fordította tekintetét, aki már azt a szerencsétlen papírlapot szorongatta a kezében, azzal a gyalázatos rajzzal és most adta át Kalmárnak, aki figyelmesen megnézi és… elmosolyodik? - Te ezt viccesnek találod, tanár úr? – vonta kérdıre Torma Pétert, aki egy pillanat alatt rendezte vonásait és megköszörülte a torkát, hogy hangján semmi ne hallatszódjék.
6
Mary Silver
Vissza a Matulába!
- Természetesen nem – válaszolta a férfi. Nem mondott igazat. Igenis vicces volt a rajz a hatalmas szakállú Kerekessel, a gigantikus szögmérıvel a hóna alatt. De persze ezt nem mondhatta meg. – Melyikük követte el ezt a gyalázatot? Néma csend. Murai és Kis Mari azért nem felelt, mert nem mert, Gina pedig azért, mert a figyelme teljesen másra irányult. András még mindig az irodában volt és egész végig ıt nézte. Le sem vette róla szemét. Vajon mit kereshet itt? Mit akarhat? Érte jött? Kınig küldte? Istenem, legyen már vége ennek az egész hercehurcának, hadd beszélhessenek végre! Annyira elmerült a gondolataiban, hogy Murainak ismét oldalba kellett böknie, és ha Gina kicsit figyelmesebb lett volna, láthatta volna, hogy Kalmár is ıt nézi. Nem, nem csak ıt, hanem Andrást is. Az elsı pillanattól kezdve feltőnt neki, hogy valami nem stimmel ezzel a fiúval. Ha rajta múlt volna, ı bizony nem vette volna fel kertésznek és ha Torma kikéri a véleményét, akkor meg is fogja neki mondani. Elvégre Kınig az ı gondjaira bízta Vitayt is, ı pedig el fogja látni a feladatát. Rá aztán senki ne mondja, hogy megbízhatatlan! - Mi az, fiam- csattant fel Torma hangja András felé-, maga még mindig itt van? Na, menjen, majd Suba úr megmutatja, hogy mi lesz a munkája – intett az ajtó felé, jelezvén, hogy neki most fontos dolga van és kéretik nem zavarni. A fiatal férfi pedig, ha vonakodva is, de eleget tett a kérésnek, hiszen elérte azt, amiért idejött: a Matulában maradhat, Gina közelében. Mikor András mögött becsukódott az ajtó, Torma ismét a bőnösök felé fordult. - Halljam tehát, ki követte el ezt a szégyentelenséget? – megint nem érkezett válasz. – Nagyon hallgatnak a hölgyek. Ha osztoztak a gúnyban, akkor osztozzanak a büntetésben is és… Mi az? Mit akarsz? – fordult Kalmár felé, aki megköszörülte a torkát, hogy szólni kíván. - Igazgató úr, én nem hiszem, hogy mindhárman benne voltak. - Mit… Micsoda butaságokat beszélsz megint? - Csak arra céloztam, hogy talán Zsuzsanna testvér vagy én elbeszélgethetnénk velük, mígnem a valódi bőnös vállalja a felelısséget. - Rendben – bólintott Torma, de az arcáról lerítt, hogy bánja, nem neki jutott eszébe az iménti gondolat. – Beszélgessetek el velük, én pedig majd veletek kívánok elbeszélgetni. Az azért mégis csak elgondolkodtató, hogy mindig a ti osztályotok kerül ilyen kalamajkákba. Maguk pedig – fordult Gináék felé -, tőnjenek a szemem elıl! - De igazgató úr… - kezdte volna a tiltakozást Kerekes, hogy az ellene elkövetett bőn megtorolatlan marad, ám Torma egyetlen intéssel elhallgattatta és a lányok után küldte ıt is, majd mikor az ajtó becsukódott mögöttük, ismét Péter felé fordult. Nem szólt egy szót sem,
7
Mary Silver
Vissza a Matulába!
de tekintetébıl egyértelmően kiolvasható volt, amit mondani szándékozott: „ Szép mondhatom. Ez bizony a te bőnöd, nem tudod féken tartani az osztályodat”.
Gina olyan izgatott volt a nap hátra lévı részében, hogy a figyelme folyton elkalandozott. Gyakran azon kapta magát, hogy ok nélkül bámul ki az ablakon és azon jár az esze, hogy András itt van a Matulában. Ahogy az igazgató szavaiból kivette, munkát kapott itt. De miért jött ide? Valami baj van? Beszélnie kell vele mihamarabb! Na de mégis hogyan? Azt sem tudja, hogy hol van a fiú. Ez pedig igen csak megnehezíti a dolgát. Délután, mikor már az A/ nappaliban ültek és Murai meg Kis Mari az igazgatónál történteket mesélték a többieknek, csak ekkor jutott eszébe a megváltó gondolat. Ha valakik segíteni tudnak neki abban, hogy kapcsolatba léphessen Andrással, hát azok a lányok. Együtt biztosan ki fognak találni valamit, ehhez azonban fel kell elıttük fednie titkát. - Te nem szólsz semmit, Gina? – kérdezte Bánki, mire a lány üres tekintettel nézett vissza rá. Fogalma sem volt, hogy mirıl beszéltek. – Arról tanakodunk, hogy mit mondjatok majd Kalmárnak és Zsuzsannának, ha majd beszélnek veletek – adta meg a magyarázatot Bánki. - Nem tudom – rázta meg fejét Gina. Lerítt róla, hogy az egész ügy nem is érdekli. - Pedig jobb lenne, ha gondolkodnál rajta, ugyanis te is nyakig benne vagy – szólt Mari. – És egyikünk sem szeretné, ha súlyos büntetést kapnánk. Ki kell találnunk valamit, ami egy kicsit enyhítheti azt a karikatúrát. - Hivatkozhatnátok pillanatnyi elmezavarra – javasolta Szabó teljesen komolyan, majd azzal indokolta szavait, hogy Kerekes óráin úgysincs senki eszénél. - Figyeljetek egy kicsit, kérlek – szakította félbe Gina a nevetgélést, amit Szabó kijelentése okozott, mire minden szempár kérdın tekintett vissza rá. Most vagy soha! – Itt van. András itt van. - Hol? – kérdezett vissza Bánki, megtörve a lány szavai által kiváltott csendet. - Hát itt. A Matulában. - Te szent ég! – kapta szája elé Murai a kezét, ahogy belé csapott a felismerés. – İ volt az Gedeonnál, igaz? Azért viselkedtél olyan bután, ugye? Gina némán bólintott. - És mit akar? – kérdezte Salm izgatottan. – Tudtál vele beszélni? - Lehet, hogy azért jött, hogy megszöktesse – szólt ábrándos hangon Torma. - Nem hiszem – válaszolta Gina némi csalódottsággal a hangjában. – De nem tudom, mit akarhatott.
8
Mary Silver
Vissza a Matulába!
- Beszélned kell vele! – javasolta Kis Mari és a többiek beleegyezın bólogattak. – De hogyan? Mintha Gedeon azt mondta volna, hogy Suba majd megmutatja, mi lesz a dolga. Ezek szerint állást kapott. - Ez már egy kiindulási pont – szólt Torma lelkesen, akinél jobban senki nem ismerte az iskola rendjét és magát az iskolát sem, hiszen kiskora óta a Matula falai között él. – Ha valaki itt állást kap, az csak portás lehet vagy karbantartó, esetleg kertész. A portást kihúzhatjuk, hiszen az már van. - Marad a karbantartó és a kertész. Hát András mihez ért? - Mindenhez – válaszolta mosolyogva Gina. - Mégis. A lány egy pillanatig gondolkodott csupán, ahogy maga elé idézte a Bolitán töltött heteket. András leginkább a gazdasággal foglalkozott és besegített a helyi tejüzemben. - Azt hiszem, a kertész lesz a jó megoldás. - Most már csak azt kell kitalálnunk, hogy hogyan beszélj vele. - A kertbe csak akkor jut le az ember, ha valami munkát kell végeznie – válaszolta Naczák csendesen. – De akkor meg ott vannak a nevelık, az nem jó. - És a büntetés? – vetette fel az ötletet Bánki, mire a lányok megrökönyödve néztek vissza rá. Ugyan, ki akarna büntetésbe lenni, hiszen az szörnyő. – Hát éppen ezért. Ha Ginát eltiltják a városi sétától, akkor csak a kertben levegızhet. Azt viszont felügyelet nélkül. Az ötlet mindenkibıl heves bólogatást váltott ki és alig pár perc kellett csak, hogy megfogalmazódjon bennük a tökéletes terv. Gina szívét mély hála öntötte el a lányok iránt. Tudta, hogy rájuk számíthat és nem kellett csalódnia! Volt azonban még valaki, akiben nem csalódtak, és az Kalmár Péter volt, aki ígéretéhez híven Zsuzsannával a nyomában megérkezett a délutáni csevejre, melynek során szánt szándéka volt kideríteni, hogy ki volt a fıkolompos a Kerekesrıl készült karikatúrában. Szeretett volna mielıbb pontot tenni ennek az ügynek a végére. Nem hiányzott neki egy újabb négyszemközti beszélgetés Tormával. Van neki éppen elég baja enélkül is. A mellette álló Zsuzsannára pillantott, aki néma kıszoborként figyelte az osztályt. Láthatóan el volt szánra mindenre, és csak egyetlen dolgot kívánt elkerülni; hogy vele beszélnie kelljen. - Gondolom, most elégedettek magukkal – szólalt meg csendesen a férfi, de a néma csendben úgy hatott, mintha legalábbis kiabált volna. – Kigúnyolni valakit… Azt hittem, ezen tavaly már túljutottunk.
9
Mary Silver
Vissza a Matulába!
Tuché! – gondolta Gina, aki tudta, hogy Kalmár az utolsó szavait már nem hozzájuk, sokkal inkább Zsuzsannához intézte. Úgy tőnt, a Kınigrıl készült groteszk portré a tanárban is mély nyomokat hagyott. Nem is csoda, hiszen itt vált elıször nyilvánvalóvá mindenki, köztük az ı számára is, hogy a Zsuzsanna irányába mutatott érzelmei, legyenek is bármennyire tiszták és ıszinték, sajnos egyoldalúak. - Spóroljuk meg magunknak az idıt. Kinek az ötlete volt ez az ostobaság? – egy pillanatig senki nem mozdult, majd Gina volt az, aki talpra szökkent. – Vitay. Sejthettem volna. Nem az én feladatom megbüntetni, ugyanis az igazgató úr ragaszkodott hozzá, hogy ı szabja ki a büntetést az értelmi szerzıre. Azt hiszem, végeztünk – fordult Zsuzsanna felé, aki némán bólintott, rá sem pillantva a férfira. - Ezek megint összevesztek – súgta oda bizalmasan Murai Szabónak, miközben Kalmár elhagyta a helyiséget. Gina hiába várta remegı gyomorral, hogy az igazgató elıbb –utóbb magához hívatja, hogy kiadja a büntetését, ami reményei szerint a délutáni sétáktól való eltiltás lett volna, nem történt semmi. Az élet ugyanúgy zajlott a Matulában, mint eddig és Torma Gedeon semmi jelét nem mutatta annak, hogy bárminemő szankciót készülne kiszabni ellene, márpedig így nehéz lesz beszélnie Andrással, akit az iskola körüli munkák teljesen lefoglaltak, de abban is biztos volt, hogy a fiú is folyamatosan próbál vele kapcsolatba lépni vele. Hogy a vakszerencsének vagy az igazgató nevelési elveinek köszönhetıen történt-e az, ami, az az események szempontjából most lényegtelen: megérkezett ugyanis a szénszállítmány télire a Matulába, és pont a két felsı osztályt bízták meg az elsı napi adag lapátolásával és mit tesz Isten, András is egészen véletlenül ott forgolódott körülöttük, hogy segítsen. Tekintete néha összetalálkozott Gináéval, aki halványan elmosolyodott, de fél szemével a mellettük dolgozó Zsuzsannát leste, figyeli-e. A nı láthatóan saját gondolataival volt elfoglalva, nem nézett semerre, csak dolgozott, Mária testvér pedig igen rosszul látott, így a lánynak nem kellett attól tartania, hogy a felnıttek közül bárki is észrevette volna az iménti jelenetet. A munka énekszó közepette folyt tovább és csak Kis Mariék állandóan mosolygó arca árulkodott arról, hogy itt valami nem hétköznapi dolog történik. Gina figyelte, ahogyan András beleszúrja a lapátot a mindenfelé tornyosuló szénbe, majd az egyik megrakott talicskához lép és elindul vele a pince irányába. İ maga egészen biztosan mozdulatlanul nézte volna a jelenetet, ha Murai és Szabó oda nem súgják neki, hogy induljon már utána. Gina maga is az egyik megrakott talicska mögé lépett és két hetedikes mögött masírozni kezdett abba az irányba, ahol András az imént eltőnt. Amint a bejárathoz ért, látta, hogy a fiú minden talicskát átvesz és ı maga borítja le róla a szenet. 10
Mary Silver
Vissza a Matulába!
Mikor melléért, András tıle is átvette terhét. - Miért jöttél? – kérdezte Gina suttogva, holott már senki nem volt a közelben. – Baj van? - Nincs – fordult felé mosolyogva a fiú. – Csak látni akartalak. - Egy hétvégi látogatás is megtette volna – válaszolta a lány. Sejtette, hogy más húzódik meg a háttérben és tudni akarta, mi az. András azonban nem válaszolt, csak kiborította a talicskából a szenet. - Jobb szeretem, ha a közelemben vagy – szólalt meg végül alig hallhatóan. – Így jobban tudok rád vigyázni – tette hozzá gyorsan. - Azt hittem, itt biztonságban vagyok. - Biztosabb, ha itt vagyok és rajta tartom a szemem azon, aki igazán számít nekem. Gina szólásra nyitotta száját, de válaszolni már nem volt ideje a szép szavakra, ugyanis egy ismerıs hang a nevén szólította. De honnan jött ez a hang? Talán egy másik világból. Nagyon messzirıl. - Gina, az istenért! – szólt újra a hang türelmetlenül, mire a lány odakapta a tekintetét. Murai volt az, akit Zsuzsanna szalasztott Gina után, nézze már meg miért késlekedik ennyi ideig. Mennie kellett. Megint. Ám a búcsú most nem örökre szólt. Talán csak pár percre, míg egy másik környezetben, egy teljesen másik világban újra találkoznak.
Gina még soha nem volt olyan boldog, mint a szénlapátolás utáni napokban. Zsuzsanna meg is jegyezte, látszik rajta a munka szeretete, az Úr pedig örömét leli a szorgos kezekben és elıbb-utóbb megjutalmazza a dolgozókat. Kis Mari alig tudta visszatartani a nevetését és Torma válla is gyanúsan rángatózni kezdett a prefekta szavaira. - Ha tudnád, milyen jutalmat kapott Gina, akkor többet lapátot sem adnál a kezébe – susogta Bánki Murainak, mire az szélesen elvigyorodott. Egyetlen szerencséjük volt, hogy Zsuzsanna nem vette észre, ugyanis ebben az esetben mind büntetésbe kerültek volna, az biztos. Azon a délutánon még senki nem sejthette, hogy nagyon hosszú idıre ez volt az utolsó felhıtlen napjuk, és hogy a hamarosan bekövetkezı események nem csak rájuk, hanem az egész országra húsba vágó, keserves hatással lesznek. Kalmár Péter azon a napfényes ıszi délutánon az igazgató irodájában ült és a tanulók aktáinak rendezésében segített Tormának. Most tudatosult csak benne igazán, milyen kevesen tértek vissza az idén az iskola falai közé. Bár a termekben a foghíjas padsorok is árulkodóak voltak, azokat egy ültetéssel el lehetett tüntetni. Ám semmi sem annyira árulkodó, mint a tavalyi adatlapok a tanulókról, akik már nincsenek itt. 11
Mary Silver
Vissza a Matulába!
Éppen Horváth Anna papírjait rakta a legnagyobb kupacba, abba, ami a hiányzókat jelentette, mikor Suba feldúltan, kopogás nélkül rontott be az igazgatói irodába. - Mi ütött magába, Suba? – fordult a lihegı férfi felé Kalmár. – Tudja jól, hogy az igazgató úr nem szereti, ha zavarják és… - Jönnek! – válaszolta a pedellus félbeszakítva Péter mondandóját, mire Torma megütközve nézett vissza rá. - Kik jönnek? – kérdezte az igazgató türelmét vesztve. – Az Ég szerelmére, Suba, beszéljen végre értelmesen! - Az oroszok. Jönnek az oroszok. Kalmár és Torma hitetlenkedve egymásra néztek, mintha a másiktól várnák a hír megerısítését vagy éppen cáfolatát. - Honnan veszi ezt a badarságot? – szólalt meg végül Péter elsıként. - Ez nem badarság, tanár úr! – tiltakozott Suba. – Már átjöttek a határon és két falura innen vannak! És ekkor, mint valami égi jel, megcsörrent a telefon az igazgató asztalán, mintha csak még nagyobb feszültséget akarna kelteni a jelenlévıkben. - A városparancsnok úr van itt – szólt Péter, miután letette a telefont. Hangja komoran csengett, ahogyan felfogta, a hír valóban igaz lehet. Az oroszok átlépték a magyar határt és feléjük tartanak. Mi lesz most? Hogyan tovább? - Most értesültünk a hírrıl – hallotta meg a tanár az igazgató hangját valahonnan nagyon távolról, de ez is bıvel elég volt ahhoz, hogy visszahozza ıt a földre, a kegyetlen valóságba. Kezet nyújtott az éppen belépı városparancsnoknak, aki gondterhelten nézett vissza rá. - Szóval már hallották – ült le Szenttamássy Kázmér a Torma által felkínált helyre. – A legfontosabb most az, hogy biztonságba helyezzünk mindenkit. Az embereim már járják a várost, de én személyesen akartam eljönni ide és figyelmezetni Önöket a veszélyre. Bár – hangja itt most elcsuklott, de azon nyomban rendezte vonásait és folytatta - , nem hiszem, hogy szükség lesz rá, de azért vigyék le a gyerekeket az óvóhelyre. - Hogy érti, hogy nem biztos, hogy szükség lesz rá? – kérdezett vissza Kalmár gyanakodva. - Úgy, hogy harc nélkül megadjuk magunkat – válaszolta a városparancsnok. - Ezt nem mondhatja komolyan. Engedjük, hogy az oroszok átmenjenek a városon? - Van esetleg jobb ötlete, tanár úr? - Határvárosként az lenne a feladatunk, hogy feltartsuk az ellenséges erıket, nem pedig az, hogy továbbengedjük!
12
Mary Silver
Vissza a Matulába!
- Péter… - próbálta csillapítani az igazgató fiatal kollegáját, de az már se nem látott, se nem hallott a felháborodástól. Rendületlenül beszélt tovább, mit sem törıdve Torma Gedeonnal. - Ha most átengedjük az oroszokat, azok akadály nélkül indulhatnak Pest felé! - Na és? – kérdezett vissza ingerülten a parancsnok. – Budapest nagy város, nem lehet azt olyan könnyedén elfoglalni! Mire a fıváros alá érnek, addigra felállnak a csapataink, nem lesz gond! - Miért olyan biztos benne? - Ne katonaként gondolkodjon, az Ég áldja meg! Itt most nem a stratégia a fontos. Itt emberéletekrıl van szó. Azt akarja, hogy küldjek ki katonákat? És ha megteszem, akkor mi lesz? Mennyi ideig tudjuk feltartani az oroszokat? Talán fél órát? Jó esetben egyet. De ezért hány magyar embernek kell meghalnia? Ha minden áron harcolni akar, vagy megöletni magát, akkor menjen Debrecenbe, ahol megpróbálják feltartani az ellenséget! Vagy üljön fel az elsı vonatra és menjen rögtön Pestre! De amíg én vagyok ennek a városnak a parancsnoka, addig itt nem lesz vérontás, megértette?! – majd mikor látta, hogy Kalmár még mindig milyen dacosan néz rá, kicsit szelídebben folytatta. – Nézze, kapitány, én nem vonom kétségbe az érdemeit. Nyilván nem a két szép szeméért léptették elı, de itt és most én parancsolok! Helyezzék biztonságba a gyerekeket! – fordult Torma felé, aki bólintott, és amint Szenttamássy Kázmér elhagyta az irodát Péter felé fordult. - Tegyünk úgy, ahogyan mondták. Kalmár némán bólintott. İ itt már nem tehet semmit. Meg kell hajolnia a városparancsnok akarata elıtt, bármennyire is nem ért vele egyet. Minden meg fog változni, ebben egészen biztos volt. Dehogy mennyire, abba még belegondolni sem mert.
13
