Gyógyszeres kezelések Az osteogenesis imperfecta gyógyszeres kezelésében számos szert kipróbáltak az elmúlt évtizedekben, de átütő eredménnyel egyik se szolgált. • A fluorid kezelés alkalmazása osteogenesis imperfectában azon alapul, hogy ez a szer, a csontképzést serkenti, és csonttömeg növekedést eredményezhet. • A flavonoidok egy bizonyos csoportja rendelkezik csontra gyakorolt hatással. A csont felszívódását képes gátolni és az új csontképzést serkenti. Ezen hatása alapján alkalmazható osteoporosis kezelésében is. • Calcitonin-kezelést csak néhány esetben alkalmaztak, átlagosan nem több mint 3 hetes periódusokban, egy-egy töréskezelést vagy műtéti korrekciót követően. Így hosszú távú eredményekről calcitoninnal kapcsolatban nem tudnak beszámolni OI-ban. • Az ipriflavon kezelési eredményei és a törésgyakoriság-csökkenés osteogenesis imperfecta I-es típusában nagyobb reményekre adhat okot. Mindezt megerősíti az eredmény, miszerint OI I-es típusában szignifikáns különbséget észleltek (p = 0,0058) a fluoriddal szemben. A fluorid és az ipriflavon kezelés hatásának összehasonlítása osteogenesis imperfecta I-es típusában
KEZELÉS
FLUORID
IPRIFLAVON
Betegek száma
11
16
Átlagos életkor
22.5 (8-46)
19.9 (9-54)
Törési ráta átlagos csökkenése %
73.l (SD 28.7)
41.3 (SD 35.3)
Szignifikancia
p = 0.0058
Mellékhatást sem a fluorid, sem az ipriflavon csoportban nem észleltek átlagosan 5 éves kezelési időtartam alatt. A betegség I-es típusában a törésgyakoriságra kifejtett előnyös hatása miatt az ipriflavon kezelés alkalmazása javasolható, de prospektív, kontrollált vizsgálat hiányában a fluorid alkalmazása sem elvetendő. A betegség III-as típusában egyik kezelési mód sem tekinthető eredményesnek.
Az osteogenesis imperfecta új kezelési lehetősége: biszfoszfonátkezelés Az alkalmazás alapja, hogy a biszfoszfonátot szelektív módon csak az osteoclastok
(többmagvú
óriássejt
a
csontvelőben,
amelynek
a
csontfelszívódásban van szerepe) veszik fel, amely egy enzim gátlása révén gátolja a sejtben a koleszterol bioszintézisét. A koleszterin szintjét csökkentő egyéb gyógyszerek hasonló mechanizmussal gátolják a csont resorptióját (felszívódását), de a biszfoszfonátoknál kevésbé specifikus módon. A biszfoszfonátok felnőttekben tapasztalt kedvező, resorptiót gátló hatása évtizedek óta ismert, osteogenesis imperfectában azonban csak néhány éve kezdték alkalmazni.
A kezelés hatását csontsűrűségméréssel, illetve a törések gyakorisága és a növekedés vizsgálata alapján követték. A csontresorptio gátlásának nyomon követésére a vizelettel ürülő kollagén cross-links (piridinolin) mérése a legalkalmasabb. E csontmarker a csont átépülése során a kollagénből szabadul fel és jut be a szérumba, majd a vizelettel választódik ki. A más szöveti kollagénekből származó cross-links arányaiban szignifikánsan kevesebb, mint a csont eredetű. A deoxipiridinolin kizárólag a csontból származik, ezért még specifikusabb a csontátépülésre, de csak néhány speciális esetben van eltérés a két paraméter szintjében. Az elmúlt években több közlemény jelent meg az osteogenesis imperfectában szenvedő
gyermekek
biszfoszfonát-kezelésének
kedvező
hatásairól.
A
kezeléseket döntően súlyos, alacsony növéssel, csontdeformitással járó formákban végezték. Gyermekeknél a komoly gasztrointesztinális (gyomor-bél csatornához tartozó) mellékhatások miatt nem alkalmazható orális kezelés, ezért az intermittáló intravénás kezelési forma terjedt el. A közlemények jól dokumentált módon számolnak be a kezelés csont-resorptiót csökkentő hatásáról, melynek következtében a felépülés/lebomlás aránya a csontfelépülés javára tolódik el. Ennek köszönhetően javult a csontsűrűség, és ritkábbá váltak a törések. A tapasztalatok szerint a kezelés mellett nem lassult számottevően a növekedés, e megállapítást azonban megfelelő kontroll híján fenntartással kell értékelni. A kezelés legdrámaibbnak tartott hatása az volt, hogy a gyermekek általános közérzete többnyire javult, melyet objektív tesztekkel is igazoltak. Az a tény, hogy az addig rendszeresen fájdalomcsillapítót szedő betegek nem igényeltek tovább fájdalomcsillapítást, és több, addig ágyhoz kötött fekvőbeteg újból járni kezdett, szintén az állapot javulás mellett szól. Mivel a közlemények csak korlátozott számú beteg kontroll nélküli kezeléséről és vizsgálatáról számolnak be, az eredmények értékelése megfontolást igényel.
A biszfoszfonát beépül a csontba, és a resorptio gátlása révén tartósan akkumulálódik. A kezelés hosszú távú hatásai ezért kiszámíthatatlanok. A jelenleg népszerű és egyre gyakrabban alkalmazott biszfoszfonát-kezelés további komoly vizsgálatokat igényel. Egy fontos következtetés azonban már megállapítható: A mintegy tizenkét éve alkalmazott első kezelés óta a tartós, többéves gyógyszeradásnak sem mutatkoztak komoly mellékhatásai. Összegezve: 1988-ban alkalmazták először az OI-ban gátolja az osteoclastok aktivitását csökkenti a kalcium szintet csökkenti az osteolytikus csontfájdalmat sikeresen alkalmazták a juvenilis idiopathiás osteoporosisban és Gaucher kórban Biszfoszfonát kezelés indikációja: gyakori csonttörések csigolya kompresszió csontfájdalom súlyos osteoporosis csont deformitások járásképtelenség
Mellékhatások: • nagyon hosszú felezési idő a csontban • átmeneti lázas állapot
• hypocalcaemia (a vér Cl szintjének normális érték alá csökkenése) • gastrointestinalis tünetek
